LXXVI. ÉVFOLYAM, 215. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
Virginie Eira is szerepel a Szabadúszók című ilmben.
Szilvi örül a napos időnek. 16. OLDAL
12. OLDAL
MAGYARORSZÁ G
Nem lett több a pontok száma
FÜGGETLEN NAPILAP
HÉTFŐ
2019. SZEPTEMBER 16.
25 °C REGGEL
Nem sikerült a pontok számát gyarapítania sem az NB I.-es Kisvárda Master Good csapatának, sem az NB II.-es Nyíregyháza Spartacus együttesének, ugyanis mind a két csapat hazai pályán vereséget szenvedett. A felső-szabolcsi gárda szombaton a Mezőkövesdet fogadta. A hazai gárdának először még sikerült egyenlítenie, de a vendégek második góljára már nem sikerült válaszolnia. Az első félidő végén egyébként elszabadultak az indulatok, a mérkőzést mind a két csapat 10-10 emberrel fejezte be. A nyírségi egyesület a Vasas ellen játszott, s a bekapott két gólra eggyel sem tudott válaszolni. /9. KM
LABDARÚGÁS.
Vastagodó fátyolfelhőzet, szűrt napsütés, meleg
DÉLBEN
ESTE
Országos razzia kezdődik mától
BUDAPEST. A rendőrség a TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján szeptember 16. és szeptember 22. között tartja meg Magyarországon a „Figyelemmel az útra” elnevezésű közlekedésbiztonsági ellenőrzését. Elsősorban a menet közbeni mobiltelefon-használatot ellenőrzik, de nagy hangsúlyt kap a jármű vezetőjének menet közbeni chatelése, a közösségi oldalon az „élőzés” és a szelizés. MTI
Tökfesztivál Sok finom tökös étel, számos ügyességi verseny és jó hangulat jellemezte szombaton a XIX. Nemzetközi Sütőtökfesztivált, aminek a nagydobosi Páskom Rendezvényközpont adott otthont. Képünkön Oláh Petike és Velicskó Zsófi. /7. FOTÓ: SIPEKI PÉ TER
Egy újabb lincselőnek ítéltek meg milliókat
Dr. Helmeczy László szerint ez a pénz az áldozat családját illeti meg.
Majdnem 7 millió forintot kaphat az egyik olaszliszkai lincselő, aki
TISZAVASVÁRI, BUDAPEST.
Városnap Balkányban Sok koncert, számos szórakozási lehetőség várt Balkányban szombaton, a város napján az érdeklődőkre. FOTÓ: SIPEKI PÉ TER
Devizaárfolyam
(2019. 9. 13.)
Pénznem
árfolyam
változás
Euró
332,70
+1,43
USA-dollár
299,95
-0,59
Svájci frank
303,69
-0,27
Angol font
373,41
+3,05
Román lej
70,25
+0,29
Ukrán hrivnya 12,13
+0,01
Horvát kuna
44,99
+0,17
Lengyel zloty
76,68
+0,33
A tartalomból Megyei körkép Fókuszban Sport Interjú Kelet-Magyarország 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25.
4. 7. 9., 10., 11. 14. www.kelet.hu Telefon: (42) 999-111
19215
9 770133 205016
a rossz börtönkörülményekre hivatkozva kért kártérítést. A brutálisan meggyilkolt Szögi Lajos tiszavasvári tanár családjának ügyvédje azonban már jelezte a végrehajtóknak, hogy a család igényt tart a pénzre, ugyanis ők a nekik megítélt
több tíz milliós kártérítésnek csak a töredékét kapták meg eddig, s akkor is az egyik lincselőnek megítélt kártérítés került hozzájuk – hangzott el a Tények című műsorban. – Meggyőződésem szerint ennek a pénznek minden
illérje az áldozat családját illeti. Kértem a végrehajtót, hogy a Szögiek javára jogerősen megítélt pénzösszeg fejében tartsa vissza ezt a pénzt – nyilatkozta a Tényeknek dr. Helmeczy László ügyvéd. KM
Aki keresett, talált Zsúfolásig megtelt vasárnap ismét a Continental Aréna, ahol a Kelet-ruhabörze ezúttal is sok érdeklődőt vonzott. FOTÓ: SIPEKI PÉ TER
Ittasan vezetett egy nyírtassi nő
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án Tiszaszalka és Gergelyiugornya között ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő 30 éves nyírtassi nőt. A rendőrök a jármű vezetőjét megszondáztatták, s a szonda pozitív eredményt jelzett. A sofőrt előállították a rendőrkapitányságra, ahol kétszer is pozitív értéket jelzett a műszer, így a nőt járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A rendőrség a nyomozást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek. KM VÁSÁROSNAMÉNY.
Két tábla csoki volt a zsákmány
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak J. Sándor 40 éves és V. Péter 44 éves ópályi lakosok ellen. A két féri szeptember 13án este bement egy 65 éves féri mátészalkai lakásába, és pénzt követeltek tőle. Miután nem kaptak, a házigazdát bántalmazták, és értékek után kutattak. Végül két tábla csokoládéval távoztak. A rendőrök elfogták a tetteseket. KM
MÁTÉSZALKA.
Kilenc éven át fogják a kezüket A fejlesztési forrásoknak köszönhetően óvodával bővült a református iskola Bátorban. NYÍRBÁTOR. „Én, a Báthory Anna Református Általános Iskola és Óvoda óvodapedagógusa a Szentháromság Isten színe előtti fogadom, hogy hivatásomat legjobb tudásom, lelkiismeretem és felelősségem szerint, hűséggel igyekszem betölteni. (...) Arra törek-
Hidegfront érkezik ezen a héten, szélviharral BUDAPEST. Hétfőn napközben még melegebb lesz, kedden viszont egy hidegfront hoz lehűlést, a hét második felében azonban többfelé is lehetnek 20 fok körüli maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek. Hétfőn a déli, kora délutáni órákig derült idő várható,
majd észak felől fátyolfelhőzet érkezik, illetve már gomolyfelhők is képződhetnek, de csapadék estig még nem valószínű. Kedden északon lehet több-kevesebb napsütés. Eleinte több helyen várható eső, zápor, később a csapadék egyre inkább a déli, délnyugati területekre korlátozódik, főként arrafelé néhol zivatar is előfordulhat. A szél viharossá fokozódik. MTI
szem, hogy óvodásaimat úgy neveljem, hogy hitben és legjobb tudásuk szerint szolgálják hazánk és egyházunk jövőjét” – tettek fogadalmat szombaton a nyírbátori református templomban az intézmény óvodapedagógusai. A Báthory Anna Református Általános Iskola új köznevelési tagintézménnyel, óvodával bővült, a oktatási-nevelési bázis így már 3 éves kortól a 14 éves korosztályig hitben és ne-
Megvédtük bajnoki címünket Vasárnap rendezte meg a Médiaháború és kultúrharc nevű lövészversenyt Nyíregyházán a Pinkerton Cégcsoport és a Nyíregyházi Polgári Lövész Egyesület. A Kelet-Magyarország szerkesztőségének csapata megvédte a tavalyi bajnoki címét, így egy évig ismét őrizheti a vándorkupát. A csapat tagjai: Zajácz Tamás, Tóth István, Nyéki Zsolt, Erős Péter. Elöl a szervezők képviseletében Fóra Csaba és Veres Andrea. FOTÓ: A SZERVE ZŐK
velésben értékadó, biztos tudást adhat a helyi iataloknak. A magyar kormány két éve 30 milliárd forint állami támogatásban részesítette a Magyarországi Református Egyházat, a nyírbátori református iskola is ennek a fejlesztési forrásnak köszönhetően válhatott oktatási komplexummá.
Cikkünk a 3. oldalon folytatódik