LXXVI. ÉVFOLYAM, 212. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
Előbbutóbb úgyis kiderül, ha valaki nem önmagát adja.
Horváth Lili is szerepel az Anyád kínja című darabban.
KOCSIS KORINNA 16. OLDAL
12. OLDAL
MAGYARORSZÁ G FÜGGETLEN NAPILAP
CSÜTÖRTÖK 2019. SZEPTEMBER 12. Napos, kellemesen meleg, késő nyári időjárás
25 °C REGGEL
DÉLBEN
ESTE
Szarka Tamás
Vietnámiakat csempésztek
Világzene szólt Fényeslitkén
BEREGSURÁNY. A beregsurányi közúti határátkelőhelyen szeptember 10-én este elfogtak egy 26 éves ukrán férit, aki a megalapozott gyanú szerint társaival együtt február 19-én négy vietnámi állampolgárnak segített pénzért az államhatár illegális átlépésében. A megyei rendőr-főkapitányság migrációs ügyek osztályának nyomozói a férit bűnszervezetben elkövetett embercsempészés elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. KM
FÉNYESLITKE. A Ghymes zenéjének varázsa van: hat az értelemre, az érzelmekre és az érzékekre. Olykor elringat, elgondolkodtat, vigasztal, máskor erőt és vidámságot sugározva tettekre sarkall. Ennek lehettek fül- és szemtanúi a közelmúltban mindazok, akik ellátogattak Fényeslitkére, ahol 35 esztendő legszebb dalaival állt színpadra a Kossuth-díjas énekes, Szarka Tamás és a Ghymes. /14. KM
Csapdába csalja a kártevőket
Kihasználják a jó időt A Kisfástanyán élő testvérek, Andirkó Sanyika és Bence kihasználták a kellemes időt, és önfeledten játszadoztak az egyik nyíregyházi szökőkút vízsugaraival. FOTÓ: SIPEKI PÉ TER
Mészáros Szilárd
FOTÓ: KM-ARCHÍV
Ismét lehozzák a csillagokat
– Tizenhárom koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket a Váci Mihály Kulturális Központ Lehozzuk önnek a csillagokat elnevezésű sorozatának őszi-téli programjain – mondta el a szerdai sajtótájékoztatón az intézmény igazgatója, Mészáros Szilárd, és hozzátette: a telt házas előadások, koncertek pontos visszajelzései annak, hogy a közönségnek minőségi kultúrára van igénye. NYÍREGYHÁZA.
/4.
KM
Devizaárfolyam (2019. 9. 11.)
Pénznem
árfolyam
változás
Euró
332,25
+1,12
USA-dollár
299,96
+0,37
Svájci frank
303,24
+0,65
Angol font
372,41
+1,47
Román lej
70,19
+0,21
Ukrán hrivnya 12,06
+0,02
Horvát kuna
44,94
+0,15
Lengyel zloty
76,64
+0,26
A tartalomból Nyíregyháza Horgász, vadász Sport Kultúra Kelet-Magyarország 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25.
6. 8. 9., 10. 14. www.kelet.hu Telefon: (42) 999-111
19212
Modern hivatal a régi, romos óvoda helyén
A város megmutatta, hogy a fejlődés motorja nem feltétlenül a fővárosban van.
– Az elmúlt időszakban hatalmas fejlődésen MÁTÉSZALKA.
ment keresztül Mátészalka. Ez a település képes arra, hogy utat mutasson, amit már 1888-ban bebizonyított azzal, hogy New Yorkkal egy időben, Budapest előtt öt évvel itt gyulladt ki az országban el-
sőként az elektromos közvilágítás, és az első villamosított lakóház is Mátészalkán volt. A város megmutatta, hogy a fejlődés motorja nem feltétlenül a fővárosban van – mondta dr. Tuzson Bence közszol-
NYÍREGYHÁZA. Hogy mi közük lehet a molyoknak a mesterséges intelligenciához? Remélhetően hamarosan egyre több közük lesz egymáshoz, köszönhetően egy iatal nyíregyházi innovátornak, a Krúdy Gyula Gimnázium végzős diákjának, Zsigó Miklósnak, aki nemrég az említett kártevők elleni hatékony mezőgazdasági védekezés egyik formájának kidolgozásába kezdett. /5. KM
gálatért felelős államtitkár szerdán a Mátészalkai Járási Hivatal átadóünnepségén.
Cikkünk a 3. oldalon folytatódik
Több mint százszor szúrta meg a barátját
A Debreceni Ítélőtábla 20 évre súlyosította a férfi büntetését.
Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék júliusban Cs. G. vádlottat emberölés miatt 17 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása NYÍREGYHÁZA, DEBRECEN.
Festmények és jazzkoncert Több művészeti irányzat találkozott szerdán a Városmajori Művelődési Házban. Csoma József festményeinek tárlatát Beri Áron vezette fel, aki saját szerzeményét játszotta, az alkotásokról dr. Drótos Richárd beszélt, kitérve a technikára, és a témák változatosságára is. A kiállításmegnyitó után a Csernák trió adott koncertet, a jazz világába kalauzolva a vendégeket. FOTÓ: PUSZ TAI SÁND OR
9 770133 205047
FOTÓ: PALICZ ISTVÁN
érdekében, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett. A Debreceni Ítélőtábla szerdán 20 évre súlyosította a büntetést. Az ítélőtábla szerint a vádlott magatartása, a több mint 100 késszúrás többszörösen meghaladta a különös kegyetlenség kritériumait. Ez a tény, illetve a féri veszélyessége a társadalomra indokolta, hogy a bíróság a
büntetés tartamát a kiszabható szabadságvesztés mértékének felső határában állapítsa meg. Cs. G. és a sértett barátok voltak. 2016-ban a vádlott barátnője megcsalta a férit a sértettel. Rövid időre megszakadt a kapcsolatuk, ám később megbeszélték a dolgokat, a baráti kapcsolatot továbbra is fenntartották. Tavaly áprilisban találkoztak,
megitták a magukkal vitt alkoholt, Cs. G. ittas állapotba került. Éjféltájban elindultak hazafelé, amikor a sértett azt mondta: nem bánta meg, hogy elcsábította a vádlott barátnőjét. Cs. G. a nála lévő késsel hátulról megszúrta a sértettet, majd a már földön fekvő férit legalább 107-szer megszúrta. A férit, aki a helyszínen meghalt, Cs. G. meg is csonkította. KM
Új technika A Tündérujjak Kézműves Klub keretében a 3D technikával ismerkedhettek meg az érdeklődők szerdán a megyei könyvtár Vécsey utcai fiókkönyvtárában. FOTÓ: SIPEKI PÉ TER
Nyíregyházán búcsúzott el a válogatottságtól Nagy nap volt a negyven évvel ezelőtti szeptember 12-e a labdarúgást szerető nyíregyháziak életében: a városi stadionban játszott válogatottmeccsen öltötte magára utoljára a címeres mezt Bene Ferenc. A nemzeti tizenegy Csehszlovákiát látta vendégül, a világhírű játékos búcsúmeccsére összesen 27 ezren voltak kíváncsiak – lapunk korabeli tudósítása szerint délelőtt 11 LABDARÚGÁS.
órakor nyitották ki a kapukat, de a kilenc órától bejutásra váró első szurkolót, a 85 éves nyíribronyi Kiss Albertet fél tízkor beengedték. A négy évtizeddel ezelőtti eseményeket az egyik gólszerző, Tatár György, a válogatottban a nyíregyházi meccsen debütáló Burcsa Győző és lapunk főszerkesztője idézték fel – Nyéki Zsolt kisiskolásként szurkolt a válogatottnak. /10. KM