LXXVII. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
A szószékről nevettethettem a résztvevőket
Noémi szeret kirándulni
OROSZ GYÖRGY 16. OLDAL
16. OLDAL
ÉVES FÜGGETLEN NAPILAP
SZOMBAT 2020. FEBRUÁR 29.
A napsütést felhősödés követi, estig nem lesz eső.
11 °C REGGEL
DÉLBEN
ESTE
Végleg itthon a Golgota!
Muraközi István FOTÓ: M. P./ARCHÍV
Stabilitást és fejlődést hoz
Munkácsy Mihály Golgota című festménye immár a Déri Múzeum kezelésében van. Az intézmény pénteki tájékoztatása emlékeztet arra is, hogy a 2018. december 20-án nettó 3 milliárd forintért megvásárolt műalkotás átruházása másnap volt, a vásárlás tényét pedig 2019. január 9-én jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az Emmi kultúráért felelős államtitkára a Golgota vagyonkezelésére a múzeumot jelölte ki. Mint megtudtuk, a folyamat jogi értelemben most zárult le, amikor is az erről szóló szerződést mindkét fél aláírta. /3. HBN DEBRECEN.
– A költségvetés a város intézményei és dolgozói részére a biztonságos működést és egzisztenciát szolgálja, a települési támogatások jóvoltából egyre többen részesülhetnek segítségben, az pedig, hogy 3,3 milliárd forint jut felhalmozási kiadásokra, a fejlődést jelenti Berettyóújfalunak. Utóbbi az ebben az évben pályázati forrásokból megvalósuló fejlesztéseket, beruházásokat jelenti – fogalmazott Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere a város ez évi költségvetésének elfogadása kapcsán. /5. KHSZ BERETTYÓÚJFALU.
Tavasz kezdete, bolgárok ünnepe Bulgária különböző tájegységeinek néptáncait, dallamait mutatta be pénteken a karcagi Biljana Táncegyüttes a debreceni Belvárosi Közösségi Ház klubtermében azon az esten, melyet a március 1-jei bolgár tavaszköszöntő ünnep, valamint az ország március 3-ai nemzeti ünnepe alkalmából szervezett a Debreceni Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat. FOTÓ: MATEY ISTVÁN
Gyengeségében ereje is A forint gyengülése régóta tart, de a gazdaság egésze szempontjából sok előnnyel is jár. Baráth Péter
tója, amikor arról kérdeztük, miért gyengült meg fizetőeszközünk mostanra (az euróhoz, de más devizákhoz képest is). – Az utóbbi hónapokban a forint elszakadt a régiós devizáktól, ezzel alulteljesítjük 2,5-3 százalékkal azokat, például a román lejt, a lengyel złotyt vagy a cseh koronát. Az elmúlt napokban azonban valamennyi régiós deviza jelentős gyengülésnek indult a koronavírus várható negatív világgazdasági hatá-
DEBRECEN. – A forint gyengülé-
FOTÓ: KOVÁCS PÉTER
se nem új keletű, már lassan tíz éve tart, kisebb-nagyobb kilengésekkel. A 2008-as válság előtt még kevesebb mint 250 forintot kellett adni egy euróért – idézte fel Fülöp Gyula, az OVB pénzügyi tanácsadó cég területi igazga-
Hajtós meccsre számítanak
Rangadó vár a Lokira: szombaton 19.30-tól a Fradi otthonában, a Groupama Arénában vizitál Vitelki Zoltán alakulata. Baráth Péter, a DVSC fiatal középpályása lapunknak elmondta, hajtós meccsre számítanak, és szeretnének pontot, pontokat szerezni. /9. HBN LABDARÚGÁS.
A gyalogátkelőhelyeken történő balesetek az elmúlt időszakban megszaporodtak Hajdú-Bihar megyében. Az útviszonyok, valamint az emberi figyelmetlenség az, ami miatt leginkább bekövetkeznek a szerencsétlenségek. Ősszel és télen a nyirkos, csúszós, rossz látási viszonyok miatt kell aggódni, azonban ez nem azt jelenti, DEBRECEN.
(2020. 02. 28.)
árfolyam
változás
Euró
339,88
+0,76
USA-dollár
307,72
-2,38
Svájci frank
319,34
+0,34
Angol font
397,14
-3,01
Román lej
70,60
+0,10
Ukrán hrivnya 12,52
-0,11
Horvát kuna
45,53
+0,08
Lengyel zloty
78,40
-0,28
Bacsó Attila FOTÓ: NAPLÓ-ARCHÍVUM
Zavart okozhat az adminisztrációban
A tartalomból „Nem e helyen kellene!” 4. oldal Eledellel remekelt 11. oldal Stresszmentes helyet! 14. oldal Megvert egy gyereket 16. oldal www.haon.hu Telefon: (52) 998-181
9 770133 105064
C
20051
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
hogy tavasszal és nyáron hátra lehet dőlnünk, ugyanúgy figyelnünk kell egymásra, mint a kellemetlenebb időszakokban. – Sokan úgy lépnek le a gyalogátkelőhelyre, hogy telefonoznak, sms-t írnak, sokan szét sem néznek, holott az egyik legfontosabb a szemkontaktus a járművezető és a gyalogos, illetve a kerékpáros között – figyelmeztetett
Simicskó István
Első alkalommal tanácskozott a Magyar Rektori Konferencia Honvédelmi Képzési Munkacsoportja a Debreceni Egyetemen. A megállapodás résztvevői vállalják, hogy öt éven belül az egyetemi hallgatók negyede kipróbálhatja a honvédelmi sportágak legalább egyikét. Ilyen a sportlövészet, vívás vagy akár a küzdősportok valamelyike. Simicskó István hangsúlyozta: ma, amikor minden homogenizálódik a globalizáció hatására, fontos, hogy megőrizzük magyar értékeinket. /3. GYT DEBRECEN.
a Hajdú-Bihar Megyei Rend őr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának a vezetője. Bacsó Attila rendőr alezredes a Napló érdeklődésére összefoglalta, megyénkben mennyire biztonságosak a gyalogos-átkelőhelyek, illetve azt is, mire kellene a közlekedőknek a leginkább odafigyelniük – az év minden egyes szakában. /7. NE
5
Hiába esett pénteken egész délelőtt a hó, a tél immár temetni való. A debreceni Főnix Gyermekés Ifjúsági Néptáncegyüttest sem akadályozta meg a téli intermezzo abban, hogy aznap este megtartsa hagyományos téltemető farsangi bálját a Csapókerti Közösségi Házában. A programban a kézműveskedésnek is fontos szerep jutott (képünkön a Szilágyi család). FOTÓ: KOVÁCS PÉTER
NAPLÓ
1
oldal
Black
Cyan
FOTÓ:KISS A.
Magyarságunk és honvédelem
Cuháréval búcsúztak a téltől
– Sokszor előfordult, hogy az ügyintézőket teljesen össze zavarta a születésnapom. Két alkalommal szinte veszekedésig fajult a dolog, mert azt hitték, szórakozom velük – idézte fel a Naplónak Lugosi Borbála, a Debreceni Egyetem volt hallgatója, aki február 29-én született 24 évvel ezelőtt. Az általunk megkérdezett „szökőnaposak” arról is beszéltek, mikor ünneplik születésük évfordulóját. /6. BD
Olykor akadályokba ütközhetnek a február 29-én születettek, ha hivatalos ügyeket kell intézniük. Előfordulhat ugyanis, hogy néhány számítógépes nyilvántartás még mindig nem boldogul a különleges dátummal. Évtizedekkel ezelőtt nem volt szokatlan jelenség, hogy a szökőévekben e nap helyett március elsejére anyakönyvezték az újszülött csecsemőt. DEBRECEN.
Hajdú-bihari Napló 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10.
számos előnye van. – Ha egy ország valutája gyengül, akkor egy bizonyos pontig az ország versenyképessége nő. Tehát azok a magyar vállalatok, amelyek elsősorban külföldre termelnek (exportálnak), több bevételre tesznek szert. Az olcsó forint vonzó lehet a külföldi tőkebefektetőknek. A turizmust is felpörgeti, ugyanis a külföldi turisták Magyarországon több terméket és szolgáltatást kaphatnak a pénzükért. /3. SZT
Telefonoznak, sms-t írnak…
Devizaárfolyam Pénznem
sai miatt. Ettől függetlenül Magyarország az utóbbi években nagyon alacsony kamatot kínál a befektetőknek, vélhetően emiatt erősebben gyengül a forint, mint más ország pénznemei. Ami azt jelenti, hogy hazánkban jelenleg az infláció és a kamatok relatív viszonya kedvezőtlenebb, mint a régió más országaiban – mutatott rá a közgazdász. Ugyanakkor azt is elmondta, a gazdaság egésze szempontjából a gyenge forintnak
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 29., SZOMBAT
2 Krónika
C
Y
M
100
HAJDÚ-BIHARI
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
2
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 29., SZOMBAT
Aktuális 3
HAJDÚ-BIHARI
Jó az exportnak, rossz a vásárlónak A gazdaság egésze szempontjából a gyenge forintnak számos előnye van.
keresztül. Például, ha valaki egy prémiumkategóriás mobilkészüléket vásárol, kön�nyen tapasztalhatja, hogy az akár 400 ezer forintba is kerülhet, és ez köszönhető annak is, hogy több forintot kell adni a beszerzőnek az adott termékért. De ez az árváltozás a mindennapi fogyasztási cikkeket sem kíméli, tehát ez a hatás a teljes lakosságot érinti – magyarázta a szakember.
DEBRECEN. Annak kapcsán, milyen lehetőségei vannak a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a forint gyengülésének folyamatába beavatkozni, Fülöp Gyula hangsúlyozta: először azt kell megvizsgálni, miért nem avatkozott be eddig. – A lakosság adósságállományán belül – itt leginkább a jelzáloghitelekre gondolok – a különböző devizákban (jellemzően svájci frank és euró) felvett hiteleket forintosították, valamint a vállalatok is csökkenthették a devizakitettségüket. Emellett Magyarország eladósodottsága is csökkent a GDPhez viszonyítva (mintegy 15 százalékkal az európai átlag alatt vagyunk ezzel), és ezen tartozások csupán 20 százaléka devizaforrás. Ezek miatt a lépések miatt csökkent a
A boltokban emelkedő árakkal találkozhatunk, ami részben a gyenge forint következménye
lakossági és vállalati devizakockázat, és az állami szektorban is hasonló helyzet tapasztalható – magyarázta az OVB pénzügyi tanácsadó cég területi igazgatója, hozzátéve, mivel ez a kialakult helyzet pozitív hatással volt eddig a gazdaságra (hitelezés, építőipar, export, turizmus stb.) a jegybank nem érezte szükségességét a komolyabb beavatkozásnak.
kétélű fegyver. Ha növelné az alapkamatot, akkor a gazdasági növekedés lassulna, valamint a hitelek költségei is megnőnének, melyek a havi törlesztőrészleteken látszanának meg először. Így ezzel az eszközzel óvatosan bánik a jegybank. Az MNB-nek számos más módszere is lehet az árfolyam kordában tartására, például egy kevésbé drasztikus szóbeli intervencióval is próbálkozhat – mondta a közgazdász.
Infláció – A lakosságra gyakorolt egyik legfontosabb hatását szeretném kiemelni a gyenge forintnak, ez pedig az infláció. A pénz vásárlóértékének a romlása érinti leginkább az embereket. Az MNB például a jegybanki alapkamat növelésével mérsékelni tudná az inflációt, azonban ez
A vállalat euróban értékesít, de az alkalmazottakat és dolgozókat forintban fogja fizetni. FÜLÖP GYULA
Több bevétel A gazdaság egésze szempontjából a gyenge forintnak számos előnye van. – Megállapítható általánosan, ha egy ország valutája gyengül, akkor egy bizonyos pontig az ország versenyképessége nő. Tehát azok a magyar vál-
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetői február 21-én írták alá a szerződést, amelynek értelmében Munkácsy Mihály Golgota című festménye a Déri Múzeum kezelésébe került. A 2018. december 20-án nettó 3 milliárd forintért megvásárolt mű birtokátruházása másnap, december 21-én volt a múzeumban. A vásárlás tényét 2019. január 9-én jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országház Munkácsy-termében Papp László polgármester és Kósa Lajos országgyűlési képviselő tár-
Y
M
100
90
80
70
60
50
A fogyasztók érzik Természetesen hátrányai is vannak a folyamatnak. – A gyenge valuta csökkenti a hazai vásárlóerőt. Az árversenyt végül is a fogyasztók fogják leginkább megérezni az importáruk drágulásán
Áramtalanították a baleset után Árokba sodródott egy személyautó Bakonszeg határában, a Berettyóújfalu felé vezető úton pénteken. A berettyóújfalui hivatásos tűzoltók, akiket az esethez riasztottak, a helyszínelés után kerekeire állították és áramtalanították a járművet. A helyszínre mentők is érkeztek. HBN BAKONSZEG.
Első alkalommal tartották meg a Magyar Rektori Konferencia Honvédelmi Képzési Munkacsoportjának ülését csütörtökön a Debreceni Egyetem Karácsony Sándor termében. A legszélesebb spektrum Az eseménynek többek között az a célja, hogy együttműködési megállapodás születhessen az intézmény, a DEAC és a Honvédelmi Sportszövetség között. A Honvédelmi Sportszövetség most először kötött közvetlen megállapodást egyetemmel annak érdekében, hogy korszerű hosszú együttműködés és megfelelő képzési módszer alakulhasson ki. A megállapodás értelmében az aláíró felek vállalják, hogy öt éven belül az egyetemi hallgatók negyede kipróbálhatja a honvédelmi sport ágak legalább egyikét – ilyenek a sportlövészet, a vívás vagy akár a küzdősportok valamelyike. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora az eseményen hangsúlyozta: az egyetemen intenzíven zajlik a sport infrastruktúrájának és tudományának fejlesztése, és a debreceni nemcsak a
40
30
20
10
5
Látogasson el hírportálunkra!
Röviden
DEBRECEN.
Angi János igazgató Rózsa Zsolttal és Major Jánossal FOTÓ: DÉRI MÚZEUM
C
Hazautalók – A másik fontos szempont, hogy az olcsó forint vonzó lehet a külföldi tőkebefektetőknek. Például a jelenleg Debrecenben is gyárat építő BMW-nek kedvező ez a helyzet, ugyanis a vállalat euróban értékesít, ezzel szemben az alkalmazottakat és dolgozókat forintban fogja fizetni (tehát kevesebb eurót kell
erre elkülönítenie). A turizmust is felpörgeti a jelenlegi forintárfolyam, ugyanis a külföldi turisták Magyarországon több terméket és szolgáltatást kaphatnak a pénzükért. Emellett szót kell ejtenünk arról is, hogy a magyar állam az európai uniós kifizetéseket is euróban kapja és a külföldön dolgozó magyarok hazautalásai is jellemzően fontban és euróban érkeznek, így jelenleg ezen összegek átváltása itthon több forintot eredményez – sorolta Fülöp Gyula.
A testi-lelki értékszűrés képességét adják át a fiataloknak.
saságában. Az Emmi kultúráért felelős államtitkára a Golgota vagyonkezelésére 2019. május 24-én a múzeumot jelölte ki. Ezután Angi János igazgató kezdeményezte, hogy a festményt a Déri Múzeum vagyonkezelésébe adják. A folyamat jogi értelemben most zárult le, amikor az erről szóló szerződést mindkét fél aláírta. Február 27-én a Déri Múzeumban látogatást tettek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezetői: Rózsa Zsolt vezérigazgató (a képen középen) és Major János vezérigazgató-helyettes (a kép jobb szélén). A Munkácsy-trilógia mellett a múzeum állandó és időszaki kiállításait is megtekintették. HBN
DEBRECEN.
lalatok, amelyek elsősorban külföldre termelnek (exportálnak), több bevételre tesznek szert. Például ha valaki 100 eurót kap az előállított termékéért, akkor jelenleg ez 33 ezer 800 forintot jelent, tavaly ugyanezen időszakban a 100 euróért 32 ezer forintot kapott volna. Tehát áremelés nélkül több bevételük fog származni – fejtette ki.
A jövő hazafiait nevelik ki
Golgota: immár jogilag is a Déri Múzeumé A Munkácsy-trilógia sorsa végleg rendeződhetett.
FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS
Import – Azt se felejtsük el, hogy a magyarországi exportnak jelentős az importigénye, a hazai hozzáadott érték körülbelül 50 százaléka. Ami azt jelenti, hogy ezeket a félkész termékeket nekünk is magasabb áron kell beszereznünk a gyenge forint miatt, ez egyébként el is nyelheti az árfolyamkülönbségből származó hasznunkat. Szót kell ejtsünk a külföldre utazókról is, akik mostanában a pénzváltóknál az eddig „megszokott” árfolyamokhoz képest egy 6-8 százalékos növekedést fognak tapasztalni – mondta Fülöp Gyula, aki úgy véli, a közeljövőben nem várható fordulat e folyamatban. – Az MNB kifejtette, hogy nincs konkrét árfolyamcélja, csak inflációs célja. Mivel szeretné fenntartani az alacsony kamatszinteket, ez járhat azzal (bár nem törvényszerű), hogy folytatódik a forint gyengülése nagyobb kilengések nélkül. Természetesen emellett a jegybank is kiemelten figyel a gazdaság stabilitására és Magyarország versenyképességére, ezért ha kell, be fog avatkozni a szükséges lépésekkel – tette hozzá. SZT
A megye népzenéje a Csapókertben Megyei népzenei találkozót rendeznek március 2-án, hétfőn 13 órától a Csapókerti Közösségi Házban. A rendezvényt Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója nyitja meg, köszöntőt dr. Puskás István, Debrecen alpolgármestere és Szilágyi Edina önkormányzati képviselő mond. A találkozón különböző egyesületek és dalkörök adnak műsort. HBN DEBRECEN.
Simicskó István (b), Szilvássy Zoltán, Bács Zoltán, Jávor András FOTÓ: K. A.
legnagyobb magyar egyetem, hanem a legszélesebb képzési spektrummal rendelkező intézmény is az országban. Simicskó István kormánybiztos, korábbi honvédelmi miniszter egyfajta sajátos történelmi pillanatnak nevezte az együttműködés létrejöttét. – Fontos, hogy megtaláljuk a közös nevezőket az együttműködő partnerekkel, olyan célok érdekében, amelyek mindannyiunk számára mérvadóak. Korunk világában különösen lényeges – amikor minden homogenizálódik a globalizáció hatására –, hogy azokat a magyar értékeket megőrizzük, amelyekkel tartozunk a gyermekeinknek. Minden olyan partner,
aki ebben együttműködik, a szövetségesünk. „Egészséges értékszűrő kell” – Küldetésünk: olyan értékrendet kialakítani a fiatalok szívében és fejében, amel�lyel egészséges értékszűrőt tudnak maguk elé húzni a különböző veszélyekkel és kihívásokkal szemben, növelve ezzel az ellenálló képességüket, hogy helyt tudjanak állni világunkban – fogalmazott Simicskó István. A rendezvény végén Balogh László, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója tartott prezentációt a résztvevőknek a Debreceni Egyetem sporttevékenységéről. GYT
Jantyik Zsolt FOTÓ: KISS ANNAMARIE
NAPLÓ
3
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 29., SZOMBAT
4 Debrecen
A németországi piac felé nyitnak
Szemtanúkat keresnek
A Debreceni Rend őrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt eljárást folytat. A vizsgálat adatai szerint február 21-én, 17 óra 30 perc körül egy nő autóval közlekedett a Vincellér utcán, amikor az egyik élelmiszerüzlet szervizútjának kereszteződésénél lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelynél nem biztosított elsőbbséget egy gyalogosnak, és elütötte. A gyalogos súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. A rendőség kéri, hogy aki a balesetet látta, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, a Telefontanú 06-80/555-111-es, ingyenesen hívható zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. HBN DEBRECEN.
A helyszín
HAJDÚ-BIHARI
Német szakemberek részvételével szerveztek üzleti fórumot magyar vállalkozóknak. DEBRECEN. Első kézből értesül-
hetett a magyar vállalkozások esélyeiről, aki részt vett a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) által szervezett magyar–német üzleti fórumon csütörtökön. Németország már jó ideje hazánk első számú külkereskedelmi és befektetési partnere. Az ottani piac hatalmas, de mégsem könnyű megvetni rajta a lábát a vállalkozásoknak. A mostani találkozón német, illetve magyar ipari szereplők segítségével kaphattak képet az érdeklődők, többek között a kinti cégalapításról és egyéb jogi tudnivalókról, de a még szorosabb együttműködéshez infópontot is létrehoztak a felek.
A német piaci helyzetről informálódhattak a vállalkozók
hatékonysága és piacismerete elmarad a hasonló német partnerek mögött, ezt az „ollót” szeretnénk szűkíteni – ismerte el az elnök. Mondandójához csatlakozott Gabriel A. Brennauer, a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi
Zárni az ollón Köszöntőjében Miklóssy Ferenc, a HBKIK elnöke kiemelte, partneri viszonyt szeretnének kialakítani a magyar és a német kis- és középvállalkozások (kkv) között. – Büszkén mondhatjuk: nagy hagyománya van a két ország kereskedelmi együttműködésének, de egy nagy hiányt azért érzünk, ugyanis a magyar vállalkozások termelékenysége,
FOTÓ: RENDŐRSÉG
Látogasson el hírportálunkra!
FOTÓ: KISS ANNAMARIE
Kamara (DUIHK) ügyvezető elnökségi tagja is. A szakember pár mondatban magyarul köszöntötte a résztvevőket, majd hazája nyelvén folytatta beszédét. – Az ilyen rendezvények remek lehetőséget kínálnak a két ország üzleti kapcsolatainak még szorosabbra fűzésére. Örömömre szolgál, hogy az előadások után kollégáimmal együtt egyéni
Elfoglalták a parkolót? Vagy mégsem? utcai parkolóban ételosztást tartottak, és az ott várakozó sok ember miatt olvasónk nem tudott leparkolni. „Az ételosztó csapat egyik tagját félrehívtam, és elmondtam panaszomat, hogy fizetek azért, hogy itt parkolok, de nem tudok beállni. Közölte, hogy ide kaptak engedélyt
DEBRECEN. Egy
olvasói panasz érkezett lapunkhoz, mely szerint múlt hétvégén egy, a Nagyállomás közelében lévő
Nem az ételosztással volt baj, hanem a helyével
az ételosztáshoz. A parkoló környéke tele van nagy üres füves területtel. Ha nem a parkolóban sorakoznának, akkor tudnánk használni mi is. A másik oldalon volt két rendőr vagy közterületes, megemlítettem nekik, hogy nem tudok beparkolni. Azt válaszolták, várjam meg, hogy végezzenek. Kb. 50-60 ember állt sorban… Nem az ételosztással van bajom, hanem az osztás helyével. Utánam már biztos senki nem tudott beparkolni, pedig volt még pár szabad hely” – írta olvasónk a levelében. Megkerestük a Debreceni Közterület-felügyeletet a panasszal és az ahhoz kapcsolódó kérdéseinkkel. Többek közt azt szerettük volna tudni, figyelembe veszik-e a területfoglalási engedély kiadásakor a parkolási szempontokat, vagy hogy vannak-e alkalmasabb
FOTÓ: MATEY ISTVÁN
Elismerések a DAB közgyűlésén Kitüntetettek A Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának (DAB) február 26-án tartott éves közgyűlésén magas rangú szakmai elismerést vehettek át a tudomány alábbi jeles személyiségei.
KOVÁCS JÓZSEFNÉT
DAB Plakett-díjazottak • Holb Imre, DE MÉK Kertészettudományi Intézet • Lévai Géza, Atommagkutató Intézet • Maticsák Sándor, DE BTK Finnugor Nyelvtudományi Tanszék • Szűcs Gabriella, DE ÁOK Belgyógyászati Intézet
DAB Pro Scientia díj • Barta János, DE BTK Történelmi Intézet – Kazinczyak és Kossuthok nyomában (források Zemplén megye 18. század végi társadalmának megismeréséhez) • Hoffmann István, DE BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszék – A helynév mint tudományos forrás
DAB Elismerő Oklevélben részesült • Csatár Péter, DE BTK Germanisztikai Intézet • Szabó András orvosíró, előadóművész
PÁRTHÍREK: MEGYÉNKBŐL Mi lesz a Jobbik debreceni alapszervezetének sorsa? Kilépett a Jobbikból Kőszeghy Csanád Ábel önkormányzati képviselő, a párt Hajdú-Bihar megyei alelnöke. Mint pénteki levelében írta, a maradék debreceni szervezetből vele tart öt tagtársa, akik szintén hosszú évek óta szolgálták a Jobbikot. A szervezet tagsága ezzel tíz fő alá csökkent, így az alapsza-
bály értelmében péntekkel megszűnt az ország második legnagyobb jobbikos alapszervezete – tudatta. A Jobbik aznap cáfolta Kőszeghy Csanád Ábel kijelentését. Mint közleményükben írták, a híresztelésekkel ellentétben nem szűnt meg a Jobbik debreceni alapszervezete, a kilépések ellenére a működés folyamatos, minden a szabályoknak megfelelően történik.
Iparterület Fejlesztése Komádiban
Európai Regionális Fejlesztési Alap
BEFEKTETÉS A JÖVŐBE
Jelenleg a település legnagyobb beruházása zárult le: A Széchenyi 2020 program keretében Komádi Városi Önkormányzat több mint 249,92 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert el az Európai Regionális Fejlesztési Alapból a TOP-1.1.1-15-HB1-2016-00009 azonosító számú pályázatára. 6,0053 ha méretű közművesített iparterület került kialakításra, vonzóvá téve a leendő befektetők és beruházók számára. A projekt keretében 1 db szolgáltatóépület került felújításra, valamint az iparterület elérhetőségét és feltárását segítő vonalas infrastruktúra fejlesztése történt meg.
Az önkormányzat elsődleges célja, hogy a befektetők gyorsabban indíthassák be üzleti tevékenységüket, amelyhez az alábbi intézkedésekkel nyújtanak segítséget: kedvező helyi iparűzési adó, vállalkozói fórumok szervezése, infrastrukturális háttér létesítése.
születésnapján sok szeretettel köszöntjük. Jó erőt, egészséget és boldogságot kívánunk. Gyermekei, unokái és a dédikék
Remek lehetőség Több jelentős német gazdasági szereplő is jelen van Debrecenben, akik fontos munkáltatóknak számítanak a cívisvárosban. Barcsa Lajos alpolgármester reményét fe-
jezte ki, hogy a helyi vállalkozások megtapasztalják azokat az üzleti lehetőségeket, amelyeket a német piac jelenthet számukra. – Nekünk az az érdekünk, hogy minél több hajdúsági vállalkozás profitáljon a kiemelkedően jó német–magyar kapcsolatból, erre remek lehetőséget nyújtanak az üzleti fórumok – mondta el az alpolgármester. MSZ
Jelentős előnyt biztosít a környező országok közelsége, Románia 29 km távolságra, míg Ukrajna 117 km távolságra van Komáditól. Mindkét határ közúton akár egy órán belül, a teherszállítás számára is elérhető.
85.
„A tudomány támogatásáért” érem díjazottjai • György Géza, Alföldi Nyomda Zrt., elnök-vezérigazgató • Szabó Balázs, Printart-Press Kft., ügyvezető
DAB Pro Cooperatione díj • Michiel van Kempen, az Amszterdami Egyetem professzora
helyszínek ételosztásra. (Természetesen – olvasónkhoz hasonlóan – nekünk sincs kifogásunk az ételosztás ellen.) Kérdéseinkre konkrét válaszokat nem kaptunk, annyit közöltek, hogy a vonatkozó önkormányzati rendelet alapján a közterület használatba vehető ételosztás céljából, ehhez polgármesteri és közútkezelői hozzájárulás szükséges, ami ez esetben is rendelkezésre állt. Annyit megjegyeztek, hogy a parkolóban az ételosztás már 2018 óta folyik, és eddig még nem okozott fennakadást. „Az ételosztáson az olvasó által írt problémát a közterület-felügyelő nem észlelte, mivel az ő elmondása alapján négy üres parkolóhely volt, ahova az olvasó be tudott volna állni” – tájékoztatott Tőzsér Gyula hatósági osz tályvezető. SZT
Az ipari és gazdasági célokra hasznosítható, közművesített területek az Európai Unió által elvárt színvonalas környezetet és egyben terjeszkedési lehetőséget biztosítanak a betelepülő, fejlesztés mellett döntő cégeknek. 396332
Olvasónk azt állítja, nem tudott beállni, a hivatal szerint volt hozzáférhető hely.
beszélgetések alkalmával tudunk tapasztalataink, tudásunk segítségével tanácsot adni a magyar partnereknek – fogalmazott a kamarai tag.
A projekt közvetett módon a betelepült vállalkozások fejlődésével hozzájárul a munkahelyteremtéshez, melynek volumene a betelepülő vállalkozásoktól függ. 398008
H I R D E TÉ S E K
Impresszum HAJDÚ-BIHARI
C
www.naplo.hu Főszerkesztő: Boros Norbert · Lapszerkesztő: Fábián György, Szőke Tímea, Vass Attila, Vass Kata · Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. · Levélcím: 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (52) 525-410 · Ügyfélszolgálati iroda: Debrecen, Dósa nádor tér 10. · E-mail: naplo@naplo.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-1051 · Index: 2020/51 Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Lapunkat rendszeresen szemlézi:
NAPLÓ
4
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 29., SZOMBAT
Megyei körkép 5
HAJDÚ-BIHARI
Meghatározó többséggel fogadták el a város költségvetését Biztonságos, gondoskodó és fejlődő város – elfogadták Berettyóújfalu költségvetését.
ket, beruházásokat jelenti. A rendelet tárgyalásakor elhangzott, előzetesen valamennyi intézmény- és hivatalvezetővel egyeztettek, és mindannyian támogatták a költségvetés elfogadását, ezt az ülésen is elmondták. Berettyóújfalu 2020. évi költségvetési rendeletének tervezetét egy tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül fogadta el a tizenegy tagú képviselő-testület.
Berettyóújfalu Város Önkormányzat működési kiadásának alakulása MW
GR KA:
FORRÁS: BERETTYÓÚJFALUI POLGÁRMESTERI HIVATAL
NÁDUDVAR. A Napfény Óvoda és
is emelik az illetményüket a garantált összegre. A településüzemeltetési kiadás 382 millió forint lesz 2020-ban. Helyi utak kátyú18% zására, valamint szilárd bur1% Közvilágítás, köztemető, kolatú utak karbantartásáCivil szervezetek közutak, zöldterület fenntartása ra 20-20 millió, útalapos támogatása utak karbantartására 20 millió, belterületi utak emelt műszaki tartalmú felújítására 35 mil12% 16% lió, járdafenntartásra 5 Önkormányzati Nyilvános könytárhivatal működése millió forint jut majd. és közművelődés ellátása A belvízelvezetéssel kapcsolatos munkák20% ra, illetve üzemeltetéKözétkeztetés ellátása si költségekre 25 millió forintot fordít a vá17% ros. Közművelődési és Óvodai- és bölcsődei nevelés sportfeladatokra nyújt16% ható, a bizottságok haSzociális- és gyermekvédelmi feladatok táskörébe tartozó támoellátása gatások 18 millió forintra emelkednek. A Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde 354, a Közintézmények Szolgáltató Irodája 433, a Polgármesteri Hivatal 250 még a Berettyó Kulturális Központ kapcsán, amely a helyben kezdeményezéssel, céljaival, 342 millió forintos költség- működő és induló vállalko- és támogatja azt. Berettyóújvetéssel gazdálkodik. A szo- zásoknak nyújt infrastruk- falu csatlakozik a megye 22 ciális feladatellátásra átadott turális és szolgáltatási se- településének részvételével összeg emelkedik 2020-ban, gítséget. Arról is határozat létrejövő Debreceni Régió az önkormányzat által igé- született, hogy térítésmente- Együttműködési Tanácshoz, nyelt támogatást a Bihari Ön- sen, öt év határozott időre (a amelynek célja a régió gazkormányzatok Többcélú Kis- közüzemi díjak megfizetése dasági versenyképességének térségi Társulásán keresztül mellett) adja bérbe az önkor- növelése, a fejlettebb régióka Bihari Szociális Szolgáltató mányzat a kórházi bölcső- hoz való felzárkózás elősegíKözpont részére juttatja el, de épületét a Református tése, az optimális munkaerőez 315 millió forint. Egységes Gyógypedagógiai paci viszonyok kialakítása, Módszertani Intézmény ré- továbbá a lakosság, a szakFontos és jelképes döntések szére gyógypedagógiai óvo- képzett munkaerő elvándorAz ülésen közbeszerzési el- da kialakítása céljából. lásának lassítása, megállítása járás megindításról is dönEgy jelképes támogatói révén a térség megtartó eretöttek, a József Attila utcán határozat is született az ülé- jének növelése. megépítendő inkubátorház sen. Berettyóújfalu Város KOGYILLÁNÉ H. SZÓFIA
Jut utakra, járdákra is Az önkormányzat által működtetett szociális rendszer 2020-ban is jelentős támogatást nyújt, 59 millió forintot tervez a nehéz anyagi helyzetben lévő emberek megsegítésére. Ebben az évben jelentős változás a hulladékszállítási díj támogatására jogosultak körének bővülése, hiszen már a 70. életévüket betöltöttek számolhatnak ezzel a kedvezménnyel. Az önkormányzat intézményeiben és a polgármesteri hivatalnál foglalkoztatottaknak
A berettyóújfalui polgármesteri hivatal fontos döntések helyszíne
Telet búcsúztattak az óvodások
Önkormányzata egyetért a Székely Nemzeti Tanács által indított „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” elnevezésű polgári
AFI
Az önkormányzat február 27-i ülésén elfogadták a képviselők 5 milliárd 799 millió forint főösszeggel Berettyóújfalu költségvetését. Muraközi István polgármester az előterjesztés kiegészítéseként elmondta, a 2020-as költségvetés biztonságot, gondoskodást, gyarapodást és fejlődést jelent az itt élőknek. A város intézményei és dolgozói részére a biztonságos működést és egzisztenciát szolgálja, a települési támogatások jóvoltából egyre többen részesülhetnek segítségben, az pedig, hogy 3,3 milliárd forint jut felhalmozási kiadásokra, a fejlődést jelenti Berettyóújfalunak. Utóbbi az ebben az évben pályázati forrásokból megvalósuló fejlesztéseBERETTYÓÚJFALU.
Röviden
FOTÓ: KOGYILLÁNÉ H. SZÓFIA
Néptánc, határok nélkül
391819
H I R D ET ÉS E K
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
A terveknek megfelelően halad a szenny vízhálózat építése Hajdúhadházon. Ebben az évben elkészül a környezetvédelmi beruházás. Jelenleg a belvárosban dolgoznak, a hálózat egyes szakaszait is cserélik – tájékoztatott közösségi oldalán Csáfordi Dénes polgármester. HBN HAJDÚHADHÁZ.
Két város közösen vett kisbuszt HAJDÚHADHÁZ, TÉGLÁS. A két város önkormányzata által közösen működtetett Támogató Szolgálata új buszt kapott a napokban – osztotta meg közösségi oldalán Csáfordi Dénes, Hajdúhadház polgármestere. Mint írja, a járműre több éven át jótékonysági rendezvényeken is gyűjtöttek, s 2019 végén az eddig összegyűjtött adományokat kiegészítve, közösen vásárolták meg. HBN
Csáfordi Dénes
FOTÓ: KISS ANNAMARIE
Ingyenes képzés a net használatáról egy hetes, ingyenes informatikai tanfolyamot hirdet a bárándi művelődési ház. Március 5–13. és március 16– 24. között 16.30 perckor kezdődnek a képzések az internet sokoldalú használatáról, a közösségi médiákról, ingyenes hanghívási módokról, okoseszközök használatáról. HBN
LÉTAVÉRTES. Színes
Látogasson el hírportálunkra!
A belvárosban folyik a munka
BÁRÁND. Két alkalommal, egy-
A nemzeti lélek legtökéletesebb kifejeződése a néptánc. koreográfiák színvonalas előadását láthatták mindazok, akik szombat délután ellátogattak a művelődési ház színháztermébe, a VII. Határmenti Néptánctalálkozó rendezvényére. „A néptánc a legtökéletesebb kifejezése a nemzeti léleknek” – idézte köszöntőjében Menyhárt Károly polgármester Kodály Zoltán gondolatát. Abban, hogy a kultúra ezen ága is megmaradjon, az idősebb korosztálynak éppen úgy, mint a fiatalnak nagyon fontos szerepe van. Értékőr zés, átörökítés, hagyomány ápolás. Majd így folytatta: – Táncra mindegyikünknek szüksége van, hiszen még így közvetett módon, nézőként is részesülhetünk jótékony hatásából. Tudjuk, mert látjuk, hogy aki táncol, az boldog. Boldog, mert tánc közben nem lehet szomorúnak lenni. A tánc olyan érzéseket, érzel-
Bölcsőde óvodásai és dolgozói tavaszváró rendezvényen űzték el a telet február végén. A Vadvirág tagóvodában népigyermekjáték-bemutatóval, dalokkal, mondókákkal, hangos, zajos felvonulással, majd a saját készítésű kiszebábok elégetésével búcsúztatták a telet. A találkozó zenés, táncos mulatsággal zárult. ML
Olcsóbb lehet a varroda működése
Papp Zsoltné Kis Mónika, Kácsor-Ignác Gabriella, Kácsor István és Menyhárt Károly a megnyitón FOTÓ KŐVÁRI KRISZTIÁN
meket szabadít fel, melyeket pusztán szavakkal nem lehet kifejezni. Sok együttes fellépett A színpadra állított 12, változatos, számos tájegységet felvonultató produkciót ebben az évben is a Kácsor-Ignác Gabriella és Kácsor István házaspár értékelte, és hasznos észrevételeiket megbeszélték a tánccsoportok vezetőivel. Felléptek: Aranyvessző társulat Csergető csoport (Hajdúszoboszló), Bajnócza néptáncegyüttes (Berettyóúj-
falu) Bokréta néptánccsoport (Kraszna), Cserebingó néptánccsoport (Létavértes), Debreceni Egyetem Hortobágy néptáncegyüttes, Főnix táncegyüttes (Debrecen), Görböc néptáncegyüttes (Micske), Rozmaring néptáncegyüttes (Szentpéterszeg), Toldi néptáncegyüttes (Nagyszalonta), Villongó néptánccsoport (Létavértes). A zenei kíséretet a Bürkös zenekar szolgáltatta. A házigazda-műsorvezető Papp Zsoltné Kis Mónika volt.
TURÓCZI BARNABÁS
BÁRÁND. A közmunkaprogram résztvevői is bekapcsolódtak a falu közintézményeinek energetikai korszerűsítésébe. A jelenleg varrodaként funkcionáló régi művelődési ház tetejére napelemeket szereltek fel, ezzel hozzájárulva az épület olcsóbb üzemeltetéséhez. HBN
Napelemek a tetőn
FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT
NAPLÓ
5
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 29., SZOMBAT
6 Háttér
HAJDÚ-BIHARI
Népszavazás és Oscardíj-átadó is a naptárban
Születésnap csak négyévente
Február 29-e végül is ugyanolyan nap, mint a többi, leszámítva, hogy ritkábban van. Egy csokorra valót válogattunk azokból az eseményekből, melyek ekkor történtek, illetve azokról a híres személyekről, akik a tél utolsó utáni napján születtek. 1504. elején Kolumbusz Kristóf embereivel Jamaicában tartózkodott és ös�szetűzésbe került a bennszülöttekkel. Csillagászati naptárából tudta, hogy február 29-én holdfogyatkozás lesz. A feljegyzések szerint holdjuk eltűnésével fenyegette meg az őslakosokat, azok pedig – látva az elfogyó holdat – úgy megrémültek, hogy teljesítették a hódítók kéréseit. 1892. február 29-én a brit és az amerikai kormány megegyezett a Bering-tengeri fókavadászatról. 1964-ben e napon nyilvánosságra hozták, hogy az amerikai hadsereg titokban kifejlesztette az A–11-
Hogyan ünnepelnek azok, akik február 29én születtek?
es vadászbombázót. 1988-ban Irak öt nagy hatótávolságú Al-Huszein rakétát lőtt ki Teheránra, a rakétatámadások ezután naponta ismétlődtek. 1992-ben pedig a bosznia-hercegovinai népszavazáson a többség a volt jugoszláv tagköztársaság függetlensége mellett foglalt állást. Mivel az Oscar-díjat február végén osztják, néhány ilyen esemény szökőnapra esett. Így kapta meg a szobrot 1940ben az „Elfújta a szél” (mégpedig nyolcat), illetve 2016ban a magyar „Saul fia”. Február 29-én született 1468-ban III. Pál pápa (Alessandro Farnese néven), 1792ben Gioachino Rossini olasz zeneszerző, 1892-ben Apor Vilmos győri püspök, mártír; illetve 1976-ban Kovács Katalin világ- és olimpiai bajnok kajakozónk. És a végére egy cseppet sem vidám alkalom: február 29-e a ritka betegségek világnapja. (Forrás: Wikipédia.) HBN
DEBRECEN.
Bosznia-Hercegovinában e napon döntöttek
Gyakran akadályokba ütközhetnek a szökőévben születettek, ha hivatalos ügyeket kell intézniük. Előfordulhat ugyanis, hogy néhány számítógépes nyilvántartás még mindig nem boldogul a különleges dátummal. Évtizedekkel ezelőtt nem volt szokatlan jelenség, hogy a „szökőnap” helyett március elsejére anyakönyvezték a született csecsemőt. Ez azonban mára már nem lehetséges, hiszen közokirat-hamisítás bűntettének minősülne, ha az anyakönyvvezető így cselekedne. DEBRECEN.
Nem 29-e a szökőnap Mint az közismert, a Gergely-naptár a naptári és a csillagászati év közti különbséget úgy küszöböli ki, hogy meghatározott évenként az alap esetben 28 napos februárhoz további egy napot rendel hozzá. Az ilyen éveket nevezzük tehát szökőévnek, amelyeket a néggyel maradék nélkül osztható esztendőkben tartunk, azzal a kikötéssel, hogy az évszázadfordulók oszthatók négyszázzal, szintén maradék nélkül. Azonban az úgynevezett szökőnap valójában mégsem a február 29e, hanem a hónap 24. napja. Ennek a számításnak a gyökerei egészen Julius Caesarig nyúlnak vissza, ugyanis a római államférfi naptárreformja rendelte el, hogy a március előtti hatodik nap kettőztessék meg – ez pedig a mai nap-
FOTÓ: BECSI ETELKA
Ez egy szokatlan nap, mely néha furcsa helyzeteket idéz elő
tár szerint február 23. napja, amelyet a szökőnap, azaz február 24-e követ. Így tehát, akik második hó 29-én születtek, az év toldaléknapján láttak napvilágot. Néha azt hiszik, viccelnek – Sokszor volt, hogy az ügyintézőket teljesen összezavarta
Valamiért az van a köztudatban, hogy február 29-én ,,nem lehet” születni. LUGOSI BORBÁLA
FOTÓ: SHUTTERSTOCK
a születésnapom. Két alkalommal szinte veszekedésig fajult a dolog, mert azt hitték, szórakozok velük – osztotta meg a Naplóval Lugosi Borbála, a Debreceni Egyetem volt hallgatója, aki a korábban említett toldaléknapon született, 24 évvel ezelőtt. – Az egyik leggyakoribb akadály, hogy online felületeken nem tudom megadni a valós születési dátumomat. Ilyenkor általában február 28-át szoktam kiválasztani, de egyébként nem zavar ez az apróság – tette hozzá. Egy másik hölgy, Berecz Brigi szintén 24. születésnapját ünnepli ma. Tőle megtudtuk, családjával, barátaival gyakran viccelődnek azzal, mennyire kicsi még; idén lesz csak hatéves.
A lányok arról is beszámoltak: mivel naptár szerint csak négyévente van születésnapjuk, általában február utolsó vagy március első napját nevezik ki helyettesítő napnak. Bár azt mondják, szerintük ez nem gond, hiszen számtalan ember jár így, bármikor is legyen a születésnapja, mert sokszor nehéz megtalálni a legalkalmasabb időpontot, ami a családnak és a barátoknak is megfelel. Mivel az év bónusznapja idén épp szombatra esik, most bizonyára nem okozott akkora fejtörést a szervezés. BERECZ DORINA
Látogasson el hírportálunkra!
Berettyóújfalu Város Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet tartósan betöltetlen
HÁZI GYERMEKORVOSI PRAXIS
MEGJELENT
393865
betöltésére
KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! 394395
A praxis ellátásának módja: A berettyóújfalui 090095005. számú házi gyermekorvosi praxis vállalkozási formában történő működtetése területi ellátási kötelezettséggel, iskola- és ifjúság-egészségügyi ellátásban való részvétellel. A központi háziorvosi ügyelet ellátásáról Berettyóújfalu Város Önkormányzata feladat-ellátási szerződés útján gondoskodik, ezért a praxist betöltő nem köteles részt venni a háziorvosi ügyeleti feladatok ellátásában. Az ellátandó körzetre vonatkozó adatok: A területi ellátási kötelezettség a berettyóújfalui II. számú házi gyermekorvosi körzet 0–14 éves korú lakosságának ellátásra vonatkozik, mely körzet 0–14 éves korú lakosságának száma 622 fő. Az iskola- és ifjúságegészségügyi feladatok vonatkozásában – külön megállapodás alapján – 733 fő (óvodás és általános iskolás gyermekek) ellátása. A praxisjog megszerzésének ellenértéke: A 090095005. számú házi gyermekorvosi praxis praxisjoga térítésmentesen kerül átadásra feladat-ellátási szerződés megkötése esetén. A nyertes pályázó részére Berettyóújfalu Város Önkormányzata ingyenes bérleti jogviszony létesítésével összkomfortos szolgálati lakást ajánl fel (Berettyóújfalu, Bessenyei lakótelep 1. IV/13.). A feladat ellátásának helye: Gyermekorvosi rendelők: • 4100 Berettyóújfalu, Orbán Balázs tér 3. • 4100 Berettyóújfalu, Szentmárton tér 5/C. Pályázati feltételek: – büntetlen előélet, – csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvosi képesítés, – az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvényben, e törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM. rendeletben előírt feltételek megléte. – Magyar Orvosi Kamarai tagság A pályázathoz csatolandó dokumentumok: – iskolai végzettséget, szakirányú képzettséget tanúsító okirat másolata, – 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, – részletes szakmai önéletrajz, – a vállalkozás meglétét igazoló dokumentumok másolata (egyéni vállalkozói igazolvány, illetve társas vállalkozás esetén az alapító okirat (alapszabály) és a cégbírósági bejegyzést igazoló okirat hiteles másolata), – Magyar Orvosi Kamarai tagság igazolása, – hatóság részéről kiállított igazolás arról, hogy a praxisengedély megszerzésének feltételei fennállnak, – a pályázó arról szóló nyilatkozatát, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléshez hozzájárul, •a pályázó arról szóló nyilatkozatát, hogy a pályázat elbírálását zárt ülésen kéri, vagy hozzájárul annak nyilvános tárgyalásához. A praxis finanszírozása: A praxist betöltő és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő között közvetlenül megkötendő finanszírozási szerződés alapján, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által kiutalt finanszírozási összeg. A pályázat benyújtásának határideje: Folyamatos A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot postai úton kell benyújtani Berettyóújfalu Város Önkormányzatához (cím: 4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17–19.). A pályázat elbírálásának határideje: A pályázat benyújtásának határidejét követő soros képviselő-testületi ülés. A jogviszony időtartama: A feladat-ellátási szerződés határozatlan időtartamra szól, azzal, hogy a felek a szerződést legalább öt évig nem mondják fel. A jogviszony kezdete: A feladat-ellátási szerződés megkötését követően az egészségügyi tevékenység folytatására vonatkozó jogerős működési engedély alapján a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel megkötött finanszírozási szerződés hatályba lépésének napja.
Berettyóújfalu Város Önkormányzata H I R D ET ÉS E K
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
6
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 29., SZOMBAT
Fókuszban a közlekedés 7
HAJDÚ-BIHARI
Szabályismeret nélkül is mennek A KRESZ nemcsak a gépjárművezetőkre, hanem minden közlekedőre vonatkozik.
megy át a zebrán. Továbbá a Budai Nagy Antal utcán, illetve az Epreskert utcán is található mozgásérzékelővel ellátott figyelemfelhívó lámpa, amely sárgán villog, ha gépjármű közeledik az átkelőhelyhez, így a járművezető tudja: gyalogátkelőhely következik – mondta.
gyelniük. – A gyalogátkelőhelyeket a vonatkozó útügyi előírásoknak megfelelően minden esetben jelzőtáblával jelölik ki, annak megfelelően, hogy lakott területen kívül vagy belül történik a kiépítése – mutatott rá elöljáróban.
A gyalogátkelőhelyeken történő balesetek az elmúlt időszakban megszaporodtak Hajdú-Bihar megyében. Az útviszonyok, valamint az emberi figyelmetlenség az, ami miatt leginkább bekövetkeznek a tragédiák. Ősszel és télen a nyirkos, csúszós, rossz látási viszonyok miatt kell aggódni, azonban ez nem azt jelenti, hogy tavasszal és nyáron hátradőlhetünk, ugyanúgy figyelnünk kell egymásra, mint a kellemetlenebb időszakokban. Bacsó Attila rend őr alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője a Napló érdeklődésére egyebek mellett összefoglalta, megyénkben mennyire biztonságosak a gyalogátkelőhelyek, illetve mire kellene a közlekedőknek leginkább odafiDEBRECEN.
Figyelemfelhívó lámpa – Természetesen a legnagyobb biztonságot az adja, ha szabályozva van az átkelés, tehát fényjelzőkészülék segíti az A-ból B pontba való eljutást. De ezen túlmenően is elérhető a biztonság, akár az okoszebrák által, amelyek villogó lámpákkal vannak ellátva: segítik, felhívják a gépkocsivezető figyelmét, ha éppen gyalogos
Szabad jelzés A rendőr alezredes elmondta, könnyebben elkerülhető a veszélyhelyzet, és sokkal kevesebb baleset történik azoknál az útkereszteződéseknél, ahol jelzőlámpa irányítja a gyalogosforgalmat, azonban felhívta a figyelmet: nagyon sok gyalogos felelőtlen, többen a piros jelzés ellenére is lelépnek az úttestre. – Amikor már a zöld jelzés folyamatosan villog, az nem azt jelenti, hogy gyorsan szaladjunk át az úttesten, hanem azt, hogy hamarosan piros jelzés fog következni. Felhívnám a gyalogosok figyelmét, hogy ebben az esetben már ne lépjenek a zebrára, inkább várják meg a következő szabad jelzést – hangsúlyozta. KRESZ-szabályok Az elmúlt években folyamatos csökkenést lehetett tapasztalni a kerékpáros-balesetek számában, akár okozói vagy részvételi minőségben is nézzük, de ez a csökkenés megállt, és
FORRÁS: HAJDUMRKF FORRÁS: HAJDUMRKF GRAFIKA: ÉKN GRAFIKA: ÉKN
balesetben érintett balesetben érintett gyalogos gyalogos
gyalogátkelőhelyen történő gyalogátkelőhelyen történő baleset (Hajdú-Bihar) baleset (Hajdú-Bihar)
2019-ben 129 kerékpáros-baleset következett be megyénkben. – A kerékpárosok a KRESZ-szabályok ismerete nélkül felülhetnek a biciklire, azonban ez nem azt jelenti, hogy rájuk ne vonatkoznának az előírások. Sajnos nem minden kerékpáros tudja vagy ismeri fel ezeket a szabályokat, a balesetek döntő többsége emiatt következik be – mondta. Szabálykövető közlekedés – Amennyiben a kerékpárút vagy a kerékpársáv nincs átvezetve a gyalogátkelőhely mellett, akkor a kerékpárosoknak le kell szállni a bicikliről, és át kell tolnia járművét az átkelőhelyen. Ahol pedig át van vezetve, ott sem mindegy, miként is közlekedünk, mivel van egy másik kritérium is: vannak olyan útszakaszok, ahol igenis elsőbbséget
Látogasson el hírportálunkra! Bacsó Attila úgy véli, tavasszal ugyanúgy figyelni kell, mint a téli időszakban
FOTÓ: KISS ANNAMARIE
gyalogátkelőhelyen történő gyalogátkelőhelyen történő baleset (Debrecen) baleset (Debrecen)
balesetben elhunyt balesetben elhunyt gyalogos gyalogos
kell adnia a kerékpárosnak, amit stoptábla, Elsőbbség adás kötelező! tábla is jelez a gépkocsiknak. De vannak olyan átvezetések, ahol a kerékpárosoknak van stoptábla. Sajnos az a tapasztalat, hogy ezeket a biciklisek többsége figyelmen kívül hagyja, mert azt látja, a kerékpársáv halad a kereszteződésben, ami igaz, de ha a tábla ott van, akkor meg kell állni – hívta fel a figyelmet. Bacsó Attila megjegyezte, mindenkinek a saját felelőssége, hogy szabálykövetően közlekedjen, hiszen nem szabad elfelejteni: mindenkit hazavárnak! – Akkor van elsőbbségünk, ha megadják. Sokan úgy lépnek le a gyalogátkelőhelyre, hogy telefonoznak, sms-t írnak, sokan szét sem néznek, holott az egyik legfontosabb a szemkontaktus a járművezető és a gyalogos, illetve a kerékpáros között – mondta. – Mindegy, hogy milyen évszakot írunk, az év minden egyes napján oda kell
balesetben elhunyt balesetben elhunyt gyalogos (gyalogátkelőhely) gyalogos (gyalogátkelőhely)
egymásra figyelnünk. Tavasz közeledtével egyre többen közlekednek kerékpárral, sokan a kocsit is leteszik, hogy a jó időben kétkerekűvel menjenek a munkahelyükre vagy éppen bevásárolni. A kellemesebb időjárásban a motorosok is megszaporodnak az utakon, azonban még hideg az aszfalt, nem biztos, hogy azon a féktávolságon meg tudnak állni, mint nyáron 35 fokban: a gumi és a hideg aszfalt nem úgy tapad, ezért is fontos, hogy betartsák a szabályokat – fűzte hozzá.
NAGY EMESE
Sokan úgy lépnek le a gyalogátkelőhelyre, hogy telefonoznak, sms-t írnak. BACSÓ ATTILA
A balesetek nagyobb részét emberi figyelmetlenség okozza „A legelterjedtebb hiba, amit az átkelőhelyeken elkövetnek, az a körültekintés elmulasztása.”
Segner tér felől jobbra kanyarodva zöld jelzésen haladhatnak, és miközben már folyamatos a haladásuk, egyszer csak szabad jelzést kapnak a gyalogosok. Ezáltal a folyamatosan haladó autósor közé engedi be a járókelőket. Ebben a kereszteződésben a közös figyelmetlenség kön�nyedén szül veszélyhelyzetet. Ezenkívül az István úton, a Simonyi és Lisznyai utca kereszteződésében, illetve a Böszörményi út – Hősök utcája kereszteződésben – kifejezetten, mikor a forgalomirányító lámpák nem irányítják a forgalmat – találhatunk veszélyes átkelőhelyeket – ismertette a gépjárművezető-szakoktató.
A gyalogátkelőhelyeken történő gázolásokkal szembesülvén sokakban felmerülhet a kérdés: a gépjárművel haladók miért nem veszik észre a zebrán lévő járókelőket, kerékpárosokat? Hajdu Kristóf, a Koroknai Autósiskola gépjárműveze-
DEBRECEN.
Gyalogátkelőhelyek közelében fokozottan kell ügyelni az autóknak és a járókelőnek egyaránt FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
tő-szakoktatója elmondta a Naplónak, ezen a téren bármennyire is kényelmes lenne a környezetre – rossz látási viszonyok, épületek takarása – hárítani a felelősséget, a gázolások nagyobb része továbbra is az emberi mulasztásra vezethetők vissza. – Tanácsként szoktam ajánlani a diákjaimnak, hogy rossz látási viszonyok között, ha gyalogosan közlekednek – bármennyire jól áll vagy divatos – lehetőleg mellőzzék a sötét ruházatot. Leginkább a kötelező jellegű szabályokat erő-
Debrecenben több rendkívül veszélyes átkelőhellyel találkozhatunk. HAJDU KRISTÓF
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
sítjük bennük. A legfontosabb egy gyalogos-átkelőhelynél, hogy minden esetben olyan sebességgel közelítsük meg azt, hogy az érkező gyalogost az átkelésében még csak ne is zavarjuk. Általános hiba a diákoknál, hogy leragad a tekintetük, és míg szemmel követik az egyik irányba átkelő gyalogost, addig a másik irányból érkezőt nem veszik észre. Parkolóhelyeknél a legnagyobb probléma, hogy könnyedén el tud bújni egy gyalogos a parkoló járművek között, mögött, ezekre igazán
40
30
20
10
5
nagy hangsúlyt helyezünk – kezdte a tájékoztatást. Veszélyes átkelőhelyek Több olyan veszélyes gyalogos-átkelőhelyet ismerhetünk Debrecenben, ahol még fokozottabban oda kell figyelni az autósnak és a járókelőknek egyaránt. – A városban több rendkívül veszélyes átkelőhellyel szoktunk találkozni, szerintem a legveszélyesebb a Széchenyi utcán, a buszvégállomáshoz közel, a Mechwart és a gyógyszertár között van. Itt az autósok a
Óvatosan az elsőbbséggel! Hajdu Kristóf elmondta, nincs kétsége afelől, hogy a legnagyobb és legelterjedtebb hiba, amit az átkelőhelyeken elkövetnek, az a körültekintés elmulasztása. – Több embertől hallottam, és személyes tapasztalatom alapján is mondom, hogy szabad jelzésre a gyalogosok, kerékpárosok nagyon ritkán győződnek meg az átkelés veszélytelenségéről. Megfigyelhetjük, hogy az átkelőhely kezdetén a zöld jelzésre várva, ahogy azt megkapjuk gyalogosként, nagyon kevesen néznek jobbra-balra,
mert „úgyis elsőbbségem van” – hangsúlyozta. – Megelőzhető lenne a balesetek nagyobb száma, ha a körültekintésre nagyobb, az „úgyis elsőbbségem van” kisebb hangsúlyt fektetnének a gyalogosok, a járművezetők pedig komolyabban vennék a gyalogos-átkelőhelyben rejlő veszélyt. Nem lehet általánosan a gyalogosokra, az autósokra vagy a környezetre hárítani a felelősséget, ebben a szituációban mindannyian felelősek vagyunk, mindan�nyiunk érdeke a szabályok betartása – fűzte hozzá. NE
A jelzőtáblák az egész megyében segítségünkre vannak
FOTÓ: NAPLÓ-ARCHÍVUM
NAPLÓ
7
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 29., SZOMBAT
8 Varázsszőnyeg
HAJDÚ-BIHARI
Mese a kis gólyafiókáról
Színezd ki a számok alapján megadott színekkel!
A fénysugarak átszűrődtek a fák ágai között, majd hirtelen eltűntek. Ez nem varázslat, csupán egy fekete felhő tolakodott a nap elé. Kevés idő múlva villámlott, zengett az ég, és akkora szél támadt, hogy a fákat meghajlásra, sőt térdre kényszerítette. A zengő erdő lakói riadtan menekültek előle, biztonságos fészket, odút, barlangot keresve. Csupán az erdő szélén, a magányos fa tetején, egy gólyacsalád maradt a helyén. Szélben, viharban, napsütésben a gólyapár kitárt szárnyakkal védte kicsinyeit. Most is ezt tette. Megeredt az eső, zuhogott, de a meleg szárnyak alatt nem félt a három apróság, sőt egy közülük, a kis kíváncsi, kibújt alóla, de a szél úgy fejbe kólintotta, hogy megszédült. Zuhant, zuhant lefelé. A megrettent mama utána, de nem tudta elkapMESE.
ni. A kis fióka leért a földre, és hatalmas fájdalmat érzett a gyenge szárnyaiban. Bizony itt nagy a baj! – gondolta a mama. Mit tegyek, mit tegyek? Felvinni a fészekbe nem tudom, egy közeli bokor alá segítem – s oda behúzódtak.
pa: Itt az idő, készüljünk a nagy útra! Köztudott, hogy a gólyák ősszel elrepülnek messze-messze melegebbre, mert nem szeretik a hideget. Az anya gondja nagy: mi lesz a törött szárnyú kicsi-
GYERE VELÜNK A MESÉK BIRODALMÁBA! Mi a feladvány megoldása?
Fentről aggódó tekintetek követték. Később a vihar elvonult, de a baj maradt. A gólyamama a beteg apróságát etetgette, ápolgatta, a többiek élelem után szálldostak. Teltek, múltak a napok. Kelepelt a gólyapa-
nyével, hiszen még a fészekbe sem tud felrepülni, hogy mehetne arra a nagy útra, de egyedül sem maradhat itt. Végül döntött. Amikor eljött a nagy nap, fájó szívvel útra bocsátotta kis családját, és ő maradt a sérült kicsinyével. Igen ám! Jön a hideg! Tenni kell valamit! Támadt egy ötlete. Tudta, hogy az erdő mélyén él a bölcs bagoly, aki már sok állatnak segített. Útra kelt hát a fiával
Melyik az árnyéka?
felé. A jóságos bölcs szívesen fogadta, meghallgatta őket, és aztán kérette az erdei tanácsot. Amikor együtt volt a színes társaság, az erdei lakók képviselői, előadta kérését feléjük, hogy szeretné, ha valaki befogadná a két gólyát a hideg napokra. Zúgolódás, morgolódás támadt. Egy-két bekiabálás hallatszott: Nem vagyunk még elegen? Minek ide még két gólya? Menjenek vissza a fészkükbe! Fagyjanak meg! Miért nem repültek el melegebb vidékre? Szegény fehér
gólyá k! Nem erre számítottak. Még a bölcsek bölcsét is meglepte a fogadtatás, aki így válaszolt: Azért vannak itt, mert eltört a szárnya az ifjú gólyának. Erre már néhányan elhallgattak, de még mindig ez hallatszott: Hozzánk nem jöhetnek, mert sokan vagyunk. Hozzánk se, mert… Hozzánk se, mert… – kiabálták mások, azt sem tudták kitalálni, hogy miért nem. A zűrzavarnak a barna medve morgása vetett véget: Csend! Na, de most már elég legyen! Hozzám jöhetnek, én úgyis alszom, amíg hideg van, és indult hazafelé. Erre mindenki elhallgatott. A bölcs bagoly megelégedéssel nyugtázta a helyzetet, s intett a gólyáknak, hogy kövessék a jószívű szállásadót, akik megilletődve lépdeltek utána. Így töltött a két fehér gólya sok hideg napot a barna medve barlangjában. Tavasszal hálásan megköszönték a meleg szállást és megerősödve visszarepültek a fészkükbe, és izgatottan várták a nagy utazókat. Figyeljétek ti is a visszatérő gólyákat, s talán meglátjátok a boldog találkozást. CSALAH ATTILÁNÉ VÁSÁROSNAMÉNY
Látogass el hírportálunkra!
A Természettár fecskefarkú lepkéje
Melyik a helyes út?
A lepke jobb és bal oldali szárnyai nem tökéletes tükörképei egymásnak. Keresd meg az 5 különbséget!
MEGFEJTÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
8
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
Sport
HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ
2020. FEBRUÁR 29., SZOMBAT
28
A Liverpool vezetőedzője, Jürgen Klopp őszintén vallott saját kvalitásairól egy nyilatkozatában, szerinte játékosként nem volt kiemelkedő
Február 29., szombat: 17 óra: Mezőkövesd Zsóry FC–Zalaegerszeg 17 óra: MOL Fehérvár FC–Kaposvári Rákóczi FC 17 óra: Újpest FC–Puskás Akadémia FC 17 óra: Budapest Honvéd–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport) 17 óra: Kisvárda Master Good FC–Paksi FC 19.30: Ferencvárosi TC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
Baráth Péter bízik benne, ponttal, pontokkal térhetnek haza az ősi rivális Fradi elleni rangadóról.
Az OTP Bank Liga állása 14 13 12 9 9 9 8 8 8 7 5 3
4 4 5 8 6 3 4 3 2 4 6 1
2 5 5 5 7 10 9 10 12 11 11 18
36–18 39–21 32–19 35–25 24–23 28–31 27–31 35–39 29–39 28–34 28–35 19–45
LABDARÚGÁS. A
listavezető Ferencváros otthonába látogat az OTP Bank Liga 23. fordulójában, szombaton 19.30-tól a DVSC (élő M4 Sport). Múlt hétvégén a Fradi és a Loki is kikapott, előbbit kisebb meglepetésre 3–0-ra verte a Mezőkövesd, míg a debreceniek Pakson maradtak alul 4–2re. Vagyis biztosan mindkét együttes extra motivációval lép pályára, hiszen amellett, hogy rangadón érdekeltek, még javítanivalójuk is akad. – Jól sikerült a téli alapozásunk, és sikerült szép eredményeket elérnünk az év elején. Igaz, a Kövesdtől, majd a Pakstól is kikaptunk, ám ettől még nem tört meg a csapat lendülete, a vereségek is benne vannak a játékban, ezeket is helyén kell tudni kezelni. Előre tekintünk, most a Fradi van a fókuszban, ponttal, pontokkal szeretnénk távozni a Groupama Arénából – mondta lapunknak Baráth Péter, a Loki 18 éves középpályása, aki egyre több szerephez jut az NB I.-es csapatban,
46 43 41 35 33 30 28 27 26 25 21 10
2018-ban a juniorok a Főnixben ünnepelték vb-címüket FOTÓ: NAPLÓ-ARCHÍV
Kézi-vb: Debrecenben is lesznek mérkőzések
Felszívják majd magukat, nem kétséges, győzelemre fognak játszani.
Európa-bajnokságra került sor nálunk, felnőtt világbajnokság pedig legutóbb 25 éve, 1995-ben volt hazánkban” – idézte Kocsis Mátét, az MKSZ elnökét a szövetség honlapja. „A 2028-as Los Angeles-i olimpia legfontosabb női kvalifikációs versenye lesz a magyarországi világbajnokság. A négy rendező város, nyugatról kelet felé haladva Győr, Tatabánya, Budapest és Debrecen az M1-es és M3-as autópálya tengelyén helyezkedik el, így a két legtávolabbi helyszín is elérhető majd a lehető leggyorsabban, ez a koncepció pedig a Nemzetközi Kézilabda-szövetségnek is elnyerte tetszését” – mondta Horváth Gabriella MKSZ-főtitkár. MTI, HBN
Magyarország rendezheti a 2027-es, olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságot - döntött kairói ülésén a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) tanácsa. A hírt a magyar szövetség (MKSZ) közölte péntek délelőtt Facebook-oldalán. KÉZILABDA.
Négy helyszínen „Talán sokaknak már kicsit megszokottnak tűnhet a 2022-es férfi és a 2024-es női Európa-bajnokság rendezési jogának elnyerése után, hogy a 2027-es női világbajnokságnak is mi adhatunk otthont, azonban ne feledjük, hogy Magyarország önállóan legutóbb 16 esztendeje rendezhetett felnőtt világversenyt kézilabdában, amikor a női
BARÁTH PÉTER
Baráth Péterék hajtós, küzdős mérkőzésre számítanak a Fradi ellen
egy hete a Pakssal szemben kezdőként mutatkozott be, és a lefújásig a pályán is volt. – Természetesen nagyon örülök, hogy egyre többször számít rám a szakmai stáb, egy fiatal labdarúgónak nem is lehet más vágya. A Paks otthonában végigjátszhattam a meccset, és bár nem úgy sikerült a találkozó, ahogy szerettem volna, bízom benne, a jövőben is sok szerephez jutok. Alapemberré szeretnék válni az NB I.-es csapatban, illetve célom a felnőtt válogatottba is bekerülni, idővel pedig szívesen szerződnék külföldre, de ez még a jövő
FOTÓ: KOVÁCS PÉTER
zenéje – tekintett előre Baráth, aki többek között tagja volt a brazíliai U17-es világbajnokságon szereplő magyar válogatottnak is. Remélhetőleg kinyílnak Az ifjú focista azután, hogy röviden felvázolta, milyen jövőt álmodott meg magának, visszatért a Fradi elleni meccsre. – Biztosan felszívják majd magukat, nem kétséges, győzelemre fognak játszani, remélhetőleg kinyílnak majd hátul, és mi ki tudjuk használni az adandó lehetőségeket. Jól tudjuk, remek játékosok alkotják az FTC-t,
Az esélyek és a forma a Barcelona mellett szólnak. LABDARÚGÁS. A címvédő és jelenlegi éllovas Barcelona kétpontos előnnyel utazik a második Real Madridhoz a LaLiga 26. fordulójának rangadójára; 2020 első el Clásicóját vasárnap 21 órától rendezik (élő Spíler 2).
már 2–1-es hazai előnyről indult. A hajrában egyenlítettek David Musial tanítványai, jöhetett a hosszabbítás. Végül 3–2-es sikert arattak a csíkiek. Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása jelenleg 3–1 a Szereda javára, hétfőn 18 órától a Debreceni Jégcsarnokban találkoznak a gárdák. HBN
Negyedik mec�csét is megvívta az Erste Liga negyeddöntőjében a DEAC a Csíkszereda ellen. Pénteken este ismét idegenben lépett jégre a cívisvárosi egylet, mely az első harmadban, rögtön a második percben Berta Ákos révén jutott előnybe. A következő etapban az erdélyi gárda fordított, így a zárófelvonás
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
de nekünk főként magunkra kell majd koncentrálni. Úgy hiszem, sok helyzetet hoz majd az összecsapás, hajtós, küzdős derbire számítok – vélekedett Baráth Péter. A Loki november 10-én a Nagyerdei Stadionban fogadta a Rebrov-gárdát, mely 6–1es sikert aratott. Baráth szerint természetesen lenne mit törleszteni, de egy soványka győzelemmel is beérnék az ősi rivális elleni rangadón. SZADÓ
Látogasson el hírportálunkra!
„Nem hasonlítható semmi máshoz” A gigászok egymás elleni ütközete előtt a Barca és a Real is a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében lépett pályára: a katalánok kedden 1–1-es döntetlent játszottak Nápolyban, a fővárosiak szerdán 2–1-re kikaptak otthon a Manchester Citytől. Zinédine Zidane számára nem állt sok idő rendelkezésre, hogy helyre tegye a csapatát, azonban a Barcát irányító
Enrique Setiénnek sem lehet könnyebb, neki a sok sérült pótlása adhatja fel a leckét. Piqué ugyan felépült, de így sok a maródi. Alba, Sergi Roberto, Suárez és Dembélé játékára sem számíthat a szakvezető. Lökést adna Bár fontos meccs lesz, de amennyiben a katalánok mad-
A hosszabbításban nyert a Csíkszereda JÉGKORONG.
A koronavírus-járvány miatt a Ferencváros férfi vízilabdacsapatának Pro Recco elleni Bajnokok Ligája-csúcsrangadóját, illetve a ZF-Eger Brescia elleni Eurokupa-elődöntő visszavágóját is elhalasztották – számolt be róla a LEN. A BL-ben címvédő zöld-fehérek kedden fogadták volna a sorozat nyolcszoros győztesét, amely múlt pénteken éppen a vírus által sújtott Veneto tartományban, Veronában találkozott az OSC-vel – írja az MTI. VÍZILABDA.
Felveszi a kesztyűt a Loki
OTP Bank Liga, a 23. forduló programja
20 22 22 22 22 22 21 21 22 22 22 22
A Fradi és az Eger sem játszik
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) bűnösnek találta a doppingvétséget elkövető háromszoros olimpiai bajnok úszót, Szun Jangot, és nyolc évre eltiltotta a kínai versenyzőt. A 28 éves sportolót 2018 szeptemberében szerették volna ellenőrizni, de utasította segítőit, hogy törjék össze a levett vérmintáit tartalmazó fiolákat, amit ők meg is tettek. A sportoló az ítélet kihirdetése után jelezte, fellebezni fog.
A tehetségemet tekintve negyedosztályú voltam, fejben élvonalbeli. Így jött össze a másodosztály.
1. Ferencváros 2. MOL Fehérvár FC 3. Mezőkövesd Zsóry FC 4. Puskás Akadémia FC 5. Budapest Honvéd 6. Diósgyőri VTK 7. Újpest FC 8. Debreceni VSC 9. Paksi FC 10. Kisvárda Master Good 11. ZTE FC 12. Kaposvári Rákóczi FC
9
Griezmann (balra) és Ramos újra megmérkőzhet vasárnap este
40
30
20
10
5
FOTÓ: AFP
ridi győzelmükkel ötpontos előnyre tesznek szert, akkor sem tekinthető lefutottnak a bajnoki címért folyó versenyfutás. Jól megy az utóbbi években Messiéknek a Santiago Bernabéu Stadionban, az elmúlt hat hazai tétmérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni, míg ötször kikapott ősi riválisától a Real. Kijelenthető, hogy a gránátvörös-kékek jobb formában vannak, a legutóbbi négy fordulóban százszázalékosak, míg a fővárosiak a megszerezhető 12 pontból hetet gyűjtöttek csak be. „Ez nem csak egy újabb meccs lesz. Annak ellenére, hogy itt is csak három pont a tét, mint bármely más mérkőzésen, az el Clásico nem hasonlítható semmi máshoz. A Barcelona legyőzése hatalmas örömöt jelentene számunkra. De ami ennél is fontosabb, a csapat moráljának óriási lökést adna” – olvasható Sergio Ramos, a Real kapitányának véleménye a realmadrid.com-on. HBN
NAPLÓ
9
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 29., SZOMBAT
10 Sport
HAJDÚ-BIHARI
Röviden
Megyei focikörkép
Gyógyírt jelentene a győzelem
Megye I., 17. forduló Február 29., szombat, 14 óra: Püs pökladány–BUSE, DEAC–DASE, De recske–Hajdúsámson, Kaba–Hajdú
A DEAC női futsalosai rangadón növelhetik a pontjaik számát, ugyanis szombaton 19 órától a harmadik helyen álló Astrát látják vendégül a DESOK-ban. Ebben a szezonban egyszer már sikerült két vállra fektetni az ellenfelet, a szeptemberi összecsapást 4–3-ra nyerték a debreceniek, főleg a második félidőben nyújtott remek játékuknak köszönhetően. HBN FUTSAL.
A kupadöntőshöz utaznak a debreceniek Veres Bence hisz az őszi bravúr újbóli megis métlésében.
produkcióval rukkolunk elő” – hangsúlyozta az együttes honlapján Veres Bence, a gárda egyik fiatal játékosa. ,,Valószínűleg rosszulesett a kecskemétieknek a debreceni vereség, szerintem fűteni fogja őket a visszavágás vágya. Abból profitálhatunk, hogy pénteken kupadöntőt játszanak. Lehetségesnek tartom, hogy fáradtabbak lesznek. Sajnos lesznek hiányzóink, ettől függetlenül keményen készülünk a találkozóra, és bizakodva várjuk a bajnokit. A szezon előtt az volt a célunk, hogy bekerüljünk az Extraligába. Nem dőlhetünk hátra, hiszen szeretnénk benn is maradni a felsőházban. Büszke vagyok a csapatra, többször is meglepetéseredményt tudtunk szállítani.” – mondta el a tehetséges játékos. HBN
RÖPLABDA. A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói a Kecskeméttel csapnak ös�sze, a mérkőzés vasárnap 18.30-kor kezdődik a Messzi István Sportcsarnokban. A DEAC januárban már megtréfálta a ,,hírös városiakat”, a DESOK-ban megrendezett összecsapáson 3:1-re diadalmaskodtak Tóth Andrásék. Az esélyesség terhe ezúttal is az ellenfélre nehezedik, de Fodor Antal tanítványai nem tettek le az újabb bravúrról.
Válogatottakkal erősít az FTC
Janurik Kinga
hadház, Sárrétudvari–Hajdúnánás, Hajdúböszörmény–Monostorpályi Március 1., vasárnap, 14 óra: Nyír adony–Hosszúpályi
Bizakodnak ,,Az előző héten a Pénzügyőr ellen nem tudtunk olyan játékot nyújtani, amilyet szerettünk volna. Bízom benne, hogy Kecskeméten jobb
FOTÓ: TÖRÖK ATTILA
KÉZILABDA. Danick Snelder Siófokra szerződése után a Ferencváros két új játékos érkezéséről számolt be. A zöld-fehérek hivatalos honlapja szerint Janurik Kingával és Kisfaludy Anettel is kétéves szerződést írtak alá az FTC-Rail Cargo Hungaria. Kisfaludy a távozó Snelderhez hasonlóan beálló, míg Janurik kapus. Mind a ketten 28 évesek, Érden lettek meghatározó NB I.-es játékosok, és tíz évet követően intenek búcsút a néhány héttel korábbi hírek szerint nehéz anyagi helyzetbe került érdi klubnak. NS
FUTSAL. Nem vár könnyű mér-
Egyszer már sikerült legyőzni a kecskemétieket
Nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró veszprémi kölcsönszerződését Pawel Paczkowski lengyel kézilabdázó, akit sajtóhírek szerint másik klubnak ad kölcsön a Kielce. Hiába van kölcsönvételi opciója a következő idényre is a Veszprémnek, a lap szerint biztosan nem a magyar klubban folytatja a BL-mérkőzéseken mellőzött jobbátlövő. NS
FOTÓ: DEAC.HU
KÉZILABDA.
Európa-liga, spanyol– olasz párharcokkal A magyar válogatott Szoboszlai Dominik csapata a Basellel néz het farkasszemet.
csütörtökről halasztották el a nem megfelelő időjárási körülmények, az orkán erejű szél miatt. A párharc első találkozóját a Frankfurt 4–1-re nyerte. Az Arsenalt búcsúztató görög Olimpiakosz ezúttal is angol riválist kapott, amely a Wolverhampton lesz, míg a skót Rangers a Bayer Leverkusennel csap össze a negyeddöntőbe jutásért. A Manchester United az osztrák LASK Linzet kapta ellenfélnek, az első meccset Ausztriában játsszák. Az El nyolcaddöntős párharcainak első mérkőzéseit március 12-én, a vissza vágókat pedig március 19-én rendezik, a döntőt majd Gdanskban rendezik május 27-én. MTI
LABDARÚGÁS. Két spanyol– olasz párharcot is rendeznek a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében, a Sevilla az AS Romával, a Getafe pedig az Internazionaléval találkozik. A sorozat következő fordulójának pénteki, nyoni sorsolásán az is kiderült, hogy ha a magyar válogatott Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Red Bull Salzburgnak sikerül péntek este továbbjutnia az Eintracht Frankfurttal szemben, akkor a legjobb 16 között a svájci Basel lesz az ellenfele. Szoboszlaiék meccsét
FOTÓ: T. A.
Harmadszor is perel Neymar Neymar továbbra sem ássa el a csatabárdot: a PSG sztárfutballistája immár harmadszor perelte be korábbi klubját, az FC Barcelonát. A spanyol El Mundo úgy tudja, a brazil támadó ezúttal 6,5 millió eurót kér számon a katalánokon. Ezt az összeget a Santostól a Barcelonához való igazoláskor kötött 2013as szerződésben rögzítették, és bizonyos feltételek teljesüléséhez kötötték, legalábbis a játékos szerint. Neymar már 2018 februárjában és 2019 decemberében is perelte a Barcelonát – az első esetnél 26 millió, a második alkalommal 3,5 millió euróval tartoztak neki állítása szerint. NS LABDARÚGÁS.
C
Y
M
Ezért a trófeáért feszülnek egymásnak az együttesek
100
90
80
70
60
50
40
30
20
FOTÓ: AFP
10
5
FOTÓ: KISS ANNAMARIE
Bízik a lányokban Az új esztendőre össze állni látszik a HTE játéka.
Nem marad Veszprémben
Pawel Paczkowski
Torma Lillának, a HTE kapusának (háttal) biztos lesz védenivalója a mérkőzésen
kőzés a Hajdúböszörmény női NB I.-es futsalcsapatára, hiszen a listavezető TFSE otthonában vendégeskednek szombaton 16.30-tól. A Vasas fővárosi sporttelepén megrendezett találkozó esélyesei a hazaiak, de a HTE számára biztató lehet, hogy a rossz rajtot követően – ősszel mindössze három döntetlenre futotta a gárda erejéből – idén bajnokin még veretlen az együttes, egy pontosztozkodás mellett három győzelmet mutat a mérleg. Fegyelmezett védekezés A szezon előtt éppen a Napló hasábjain beszélt arról Quirikó Vivien vezetőedző, hogy megfiatalodott csapatának valószínűleg időre lesz szük-
Látogasson el hírportálunkra!
sége ahhoz, hogy megszokja az első osztály ritmusát. Nos, úgy tűnik a kiváló szakember jósnak sem utolsó. – Örülök, hogy elkaptuk a fonalat, persze nem bántam volna, ha kicsit korábban egyenesedik ki a játékunk – ismerte el Quirikó Vivien. – A tapasztalatom azt sugallta, hogy idő kell majd ahhoz, hogy összeálljon a játékunk. A bajnokságban idén még veretlenek vagyunk, ami azért is szép dolog, mert játszottunk a Gyulával illetve a Tolnával is többek között, és ezek az együttesek előttünk állnak a tabellán. A TFSE gárdáját jól ismerjük, hiszen tavaly négy játékosunk igazolt át hozzájuk: a gólkirálynőnk Pádár Anita, a volt csapatkapitányunk, Tell Zsófia, valamint Folk Zsuzsanna és Bokor Adrienn ott futsalozik már. A szezonban már kétszer össze csaptunk velük, mindan�nyiszor szoros eredmények születtek, idegenben az első körben 1–0-ra kaptunk ki, míg a hazai meccsünkön 3–3-ra végeztünk, ami akkor bravúrral ért fel. A nálunk jobb csapatok
ellen, a fegyelmezett védekezésünkben és a gyors kontrajátékban szoktunk bízni elsősorban. Úgy gondolom, hogy ha jó napot fogunk ki, akkor lehet keresnivalónk a TFSE ellen is. Bízom benne, hogy a nyári távozók miatt lesz egy kis presztízsértéke számunkra a meccsnek, és a fiatalok meg akarják mutatni az egykori társaiknak, mennyit fejlődtek tavaly óta. Az akarattal biztos nem lesz gondunk, ha a szerencse is mellénk áll, akkor egy jó eredmény is kisülhet belőle. Kemény összecsapás lesz, de én hiszek a lányokban – nyilatkozta a szakvezető. MSZ
A fegyelmezett védekezésünkben és a gyors kontrákban bízunk. QUIRIKÓ VIVIEN
Hosszú átkot törnének meg A Miskolc elleni össze csapással zárul az alap szakasz. VÍZILABDA. Újabb
nehéz feladat áll a DVSE férfi vízilabdacsapata előtt az OB I. 14. fordulójában, ugyanis szombaton este 17 órakor a Miskolc együttese ellen ugranak medencébe Miroszlav Bajin fiai a Debreceni Sportuszodában – tájékoztatott a DVSC hivatalos honlapja. Javítani kell a mérlegen A kemény ellenfelekhez már bőven hozzászokhattak a hajdúsági pólósok, hiszen az utóbbi hetekben a hazai pontvadászat két élcsapatával, a Ferencvárossal és a Szolnokkal is meg kellett mérkőzniük. Ugyan a pontszerzés egyik alkalommal sem sikerült, a Szolnok elleni találkozón mutatott játékra nyugodt szívvel építhet a cívisvárosiak mestere. Ami a Miskolcot illeti, a borsodiak az A csoport tabellájának harmadik helyén
Kovács Gáborék javítani akarnak
FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
tanyáznak. Elmúlt öt mérkőzésükből mindössze kettőt tudtak megnyerni, legutóbb pont a Ferencváros együttese vitte el a három pontot a Kemény Dénes Sportuszodából. A két csapat egymás elleni mérlege egyértelműen
a MVLC felé billen, Fekete Gergőék utoljára 2016 májusában tudtak győzni soron következő ellenfelükkel szemben, azóta hat bajnoki mérkőzésen hat miskolci siker született, itt az ideje a javításnak. HBN
NAPLÓ
10
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUĂ R 29., SZOMBAT
Ă?zvilĂĄg 11
HAJDĂš-BIHARI
RECEPT TavaszvĂĄrĂł receptek Tavaszi salĂĄta medvehagymĂĄs dresszinggel HozzĂĄvalĂłk: • 1/2 fej jĂŠgsalĂĄta • 1 csomag vegyessalĂĄta-keverĂŠk • 1 csokor retek • 15 db medvehagymalevĂŠl • 1 tk mustĂĄr • sĂł • bors • 0,3 dl balzsamecet • 1/2 tk mĂŠz • 0,5 dl olĂvaolaj • 1 dl olaj CukorbĂłl kĂŠszĂźlt, ehetĹ‘ remekmĹąvet kĂŠszĂtett Barta Andrea a rangos versenyre
FOTÓK: BARTA ANDREA
BronzÊrmet Êrdemeltek az olimpiån a szimfonikusok Barta Andrea tortadekoratőr újabb sikert kÜnyvelhetett el, ezúttal NÊmetorszågban.
biztatott, hogy kĂźlfĂśldĂśn is prĂłbĂĄljak szerencsĂŠt, ĂŠs Ĺ‘ mondta nekem, hogy februĂĄrban lesz ez a KulinĂĄris Olimpia. Amikor kiderĂźlt,
Mintegy hatvan orszĂĄgbĂłl ĂŠrkeztek versenyzĹ‘k a kĂśzelmĂşltban rendezett IKA KulinĂĄris OlimpiĂĄra Stuttgartba, melyen a hajdĂşhadhĂĄzi Barta Andrea is rĂŠszt vett kĂźlĂśnleges kompozĂciĂłjĂĄval. A tortadekoratĹ‘r elsĹ‘ nemzetkĂśzi versenyĂŠn bronzÂĂŠremmel gazdagodott, melyet egy igazĂĄn aprĂłlĂŠkos, szemĂŠlyes ihletĂŠsĹą alkotĂĄssal nyert el. – Amikor Ĺ‘sszel a Cake de la Cake versenyen voltam, az egyik zsĹąritag
hogy tĂŠnyleg az olimpiĂĄrĂłl van szĂł, kicsit megijedtem, hiszen ez volt az elsĹ‘ kĂźlfĂśldi versenyem. De ezeket a gondolatokat elhessegettem, ĂŠs beadtam a jelentkezĂŠsemet – idĂŠzte fel Andi a NaplĂłnak. Megtudtuk, a KulinĂĄris OlimpiĂĄt NĂŠmetorszĂĄgban rendezik nĂŠgyĂŠvente, melyen cukrĂĄszok, szakĂĄcsok, nemzetisĂŠgi ĂŠs katonai csapatok versenyeznek egymĂĄssal. – Cukorartisztika kategĂłriĂĄban indultam, melynĂŠl minden elem ehetĹ‘ anyagbĂłl kĂŠszĂźlt. Egy szĂnpadot kĂŠszĂtettem el, mely elĹ‘tt egy szimfonikus zenekar kisebb rĂŠsze lĂĄthatĂł. FagottmĹąvĂŠszkĂŠnt vĂŠgeztem a ZeneakadĂŠmiĂĄn,
STUTTGART.
Barta Andrea tortadekoratőr
rĂŠgi vĂĄgyam volt, hogy egy komplett zenekart megvalĂłsĂthassak cukorbĂłl. Egy hĂłnapig dolgoztam rajta, ĂŠs mĂĄr az elkĂŠszĂtett cukormunkĂĄt kellett Stuttgartba vinnem. KissĂŠ nehĂŠzkes volt a logisztika, hiszen oda-vissza 2500 km-t kellett utaztatni, de szerencsĂŠre sokan tĂĄmogattak. Nagyon ĂśrĂźlĂśk neki, hogy elnyertem a bronzĂŠrmet, hiszen ez volt az elsĹ‘ nemzetkĂśzi versenyem, ĂŠs mindĂśssze 1,5 ĂŠve dolgozom tortadekoratĹ‘rkĂŠnt – mondta. VK
LĂĄtogasson el hĂrportĂĄlunkra!
ElkĂŠszĂtĂŠs: A jĂŠgsalĂĄtĂĄt leveleire bontjuk, megmossuk ĂŠs megszĂĄrĂtgatjuk, majd falatnyi darabokra tĂŠpjĂźk. TĂĄlba tesszĂźk a vegyes levelekkel egyĂźtt. A retket megtisztĂtjuk, feldaraboljuk, majd a salĂĄtalevelekhez adjuk. A medvehagyma szĂĄrĂĄt lecsipkedjĂźk, a leveleket felaprĂtjuk, ĂŠs a felĂŠt a salĂĄtĂĄhoz forgatjuk. Az Ăśntethez ĂśsszekeverjĂźk a mustĂĄrt a megmaradt, finomra vĂĄgott medvehagymĂĄval, sĂłval, borssal, a balzsamecettel ĂŠs a mĂŠzzel. Folyamatos, gyors keverĂŠs kĂśzben hozzĂĄadjuk a kĂŠtfĂŠle olajat. KĂśzvetlenĂźl a tĂĄlalĂĄs elĹ‘tt Ăśsszeforgatjuk a salĂĄtĂĄkkal ĂŠs a zĂśldsĂŠgekkel, vagy kĂźlĂśn tĂĄlkĂĄban kĂnĂĄljuk. BurgonyĂĄs-medvehagymĂĄs pogĂĄcsa HozzĂĄvalĂłk: • 50 dkg liszt • 25 dkg burgonya • 2 db tojĂĄssĂĄrgĂĄja • 1 db egĂŠsz tojĂĄs villĂĄval felverve
• 2 dl tejfĂśl • 1 csomag instant ĂŠlesztĹ‘ (7 g-os) • 20 dkg vaj • 2 tk sĂł • 2 tk cukor • 7 dkg vaj • kb. 12 szĂĄl aprĂtott medvehagyma (fagyasztott volt) ElkĂŠszĂtĂŠs: A tĂŠsztĂĄhoz szĂŠtmorzsoljuk a vajat a lisztben, ĂŠs ĂśsszegyĂşrjuk a fĹ‘tt, ĂĄttĂśrt, langyosra kihĹątĂśtt burgonyĂĄval, a felvert tojĂĄs bĹ‘ 2/3 rĂŠszĂŠvel, valamint a tejfĂśllel, az ĂŠlesztĹ‘vel, a vajjal, a sĂłval ĂŠs a cukorral. A tĂŠsztĂĄt ĂśsszegyĂşrjuk, konyhai hĹ‘mĂŠrsĂŠkleten, letakarva 15 percig pihentetjĂźk. KĂśzben 7 dkg vajat az aprĂtott medvehagymĂĄval habosra keverĂźnk. A tĂŠsztĂĄt tĂŠglalap formĂĄra kinyĂşjtjuk, ĂŠs megkenjĂźk a kikevert vajas-hagymĂĄs krĂŠmmel. FeltekerjĂźk, mint a bejglit, kĂŠt vĂŠgĂŠt kĂśzĂŠpre hajtjuk, ĂŠs 20 percig letakarva pihentetjĂźk. BĹ‘ ujjnyi vastagra nyĂşjtjuk, kĂśzepes pogĂĄcsaszaggatĂłval kiszaggatjuk,
Finom ĂŠs laktatĂł
FOTĂ“: SHUTTERSTOCK
ĂŠs sĂźtĹ‘papĂrral bĂŠlelt nagy tepsibe, egymĂĄstĂłl kissĂŠ tĂĄvol sorakoztatjuk. Meleg helyen kelesztjĂźk 1/2 ĂłrĂĄt, tetejĂźket megkenjĂźk a maradĂŠk felvert tojĂĄssal, szezĂĄmmagot szĂłrunk rĂĄjuk, ĂŠs 220 fokra elĹ‘melegĂtett sĂźtĹ‘ben kb. 20 perc alatt megsĂźtjĂźk. (mindmegette.hu)
)ULVVHVVpJ pV PLQĹŠVpJ PLQGHQ QDS $ /LGO V]iPiUD HOVĹŠGOHges, hogy vĂĄsĂĄrlĂłi a leheWĹŠ OHJMREE PLQĹŠVpJEHQ pV iU pUWpN DUiQ\EDQ YiViUROMDQDN D] iUXKi]DNEDQ ( V]HPOpOHW PHQWpQ IRO\DPDWRVDQ IHMOHV]WL IULVViUX NtQiODWiW PHO\QHN N|V]|QKHWĹŠHQ PiUD PiU meghatĂĄrozĂłvĂĄ vĂĄlt a maJ\DU SLDFRQ
den hĂŠten kĂźlĂśnbĂśzĹ‘ akciĂłkkal is ĂśsztĂśnzi: a mĂşlt hĂŠten pĂŠldĂĄul almĂĄt, ezen a hĂŠten pedig salĂĄtĂĄt kĂnĂĄlnak szĂŠles vĂĄlasztĂŠkban a szokĂĄsosnĂĄl is vonzĂłbb ĂĄrakon. A vĂĄlasztĂŠk bĹ‘sĂŠgĂŠt jĂłl jellemzi, hogy hetente mĂĄr legalĂĄbb 130-fĂŠle zĂśldsĂŠg- ĂŠs gyĂźmĂślcstermĂŠket kĂnĂĄl-
24 óråt kÜvetően fogyaszthatjåk a termÊkeket a våsårlók. A frissessÊg a LidlnÊl nem csak a zÜldsÊg-gyßmÜlcs termÊkkÜrben kiemelten fontos, hanem a hús Ês a hŹtÜtt åruk, valamint a pÊkåruk esetÊben is alapvető, hogy minden nap friss årukat
hĂĄzlĂĄnc folyamatosan fejleszti ĂŠs bĹ‘vĂti kĂnĂĄlatĂĄt, Ăgy a GMO-mentes termelĂŠsbĹ‘l szĂĄrmazĂł sajĂĄt mĂĄrkĂĄs, HĂşsfarm mĂĄrkĂĄjĂş baromfi termĂŠkekkel bĹ‘vĂźlt az ĂĄllandĂł termĂŠkkĂnĂĄlat. A friss hĂşsok esetĂŠben is nagyon fontos, hogy az ĂĄruhĂĄzlĂĄnc heti rendszeressĂŠggel ellen-
nak a Lidl ĂĄruhĂĄzakban. A frissessĂŠg minden ĂŠvszakban fontos, szezonban pedig a zĂśldsĂŠg ĂŠs a gyĂźmĂślcs egyenesen a termĹ‘fĂśldrĹ‘l ĂŠrkezik az ĂĄruhĂĄzak polcaira, Ăgy a lehetĹ‘ legfrissebb ĂĄllapotban – ami az ĂĄruhĂĄzlĂĄnc hatĂŠkony logisztikai rendszerĂŠnek kĂśszĂśnhetĹ‘ - akĂĄr mĂĄr a betakarĂtĂĄstĂłl szĂĄmĂtott
kĂnĂĄlnak. A friss hĂşstermĂŠkek, melyek szinte a teljes szĂĄrnyas ĂŠs sertĂŠs termĂŠkkĂnĂĄlatot lefedik, a megrendelĂŠstĹ‘l szĂĄmĂtva – friss vĂĄgĂĄs, feldolgozĂĄs ĂŠs csomagolĂĄs – a kiszĂĄllĂtĂĄsig akĂĄr 48 ĂłrĂĄn belĂźl az ĂĄruhĂĄzak polcaira kerĂźlnek. A vĂĄsĂĄrlĂłk rĂŠszĂŠrĹ‘l felmerĂźlĹ‘ egyre erĹ‘sĂśdĹ‘ igĂŠnyre reagĂĄlva az ĂĄru-
Ĺ‘rzi a termĂŠkek frissessĂŠgĂŠt, hogy friss ĂŠs jĂł minĹ‘sĂŠgĹą termĂŠkeket ĂŠrtĂŠkesĂtsen vĂĄsĂĄrlĂłi rĂŠszĂŠre. A Lidl ĂĄruhĂĄzaiban a pĂŠktermĂŠkekbĹ‘l pedig naponta, helyben tĂśbbszĂśri sĂźtĂŠssel biztosĂtjĂĄk a frissessĂŠget. A friss ĂĄruk kĂnĂĄlata rĂŠsze a Lidl alapfilozĂłfiĂĄjĂĄnak, csakĂşgy, mint a
A
z ĂŠv mĂĄsodik hĂłnapja a LidlnĂŠl mĂĄr ĂŠvek Ăłta a frissessĂŠg jegyĂŠben telik, a „Fantasztikusan Friss FebruĂĄrâ€? kampĂĄny pedig nem csak egy jĂłl hangzĂł szlogen, hanem figyelemfelhĂvĂĄs a szervezetnek oly fontos tĂĄpanyag- ĂŠs vitaminbevitelre, elsĹ‘sorban a napi friss zĂśldsĂŠgek ĂŠs gyĂźmĂślcsĂśk fogyasztĂĄsĂĄra. A vĂĄllalat a Lidl TĂĄplĂĄlkozĂĄskalauz kidolgozĂĄsĂĄval is hitet tett az egĂŠszsĂŠgtudatos tĂĄplĂĄlkozĂĄs nĂŠpszerĹąsĂtĂŠse mellett, amit ĂĄrukĂnĂĄlatĂĄval is alĂĄtĂĄmaszt. Az egĂŠszsĂŠges ĂŠs kiegyensĂşlyozott ĂŠtrend rĂŠsze tĂśbbek kĂśzĂśtt a megfelelĹ‘ mennyisĂŠgĹą zĂśldsĂŠg- ĂŠs gyĂźmĂślcsbevitel, amit a Lidl MagyarorszĂĄg a februĂĄrban hĂŠtrĹ‘l hĂŠtre folyamatosan bĹ‘vĂźlĹ‘ friss zĂśldsĂŠg- ĂŠs gyĂźmĂślcskĂnĂĄlatĂĄval tesz elĂŠrhetĹ‘vĂŠ vĂĄsĂĄrlĂłi szĂĄmĂĄra. A rostban ĂŠs vitaminokban gazdag tĂĄplĂĄlkozĂĄs nĂŠpszerĹąsĂtĂŠse mellett a vĂĄllalat cĂŠlja egy olyan tudatos vĂĄsĂĄrlĂłi magatartĂĄs kialakĂtĂĄsa, mely rĂŠvĂŠn a friss gyĂźmĂślcsĂśk ĂŠs zĂśldsĂŠgek fogyasztĂĄsa a mindennapok rĂŠszĂŠvĂŠ vĂĄlik. A fogyasztĂĄst az ĂĄruhĂĄzlĂĄnc nem csupĂĄn a szĂŠles kĂnĂĄlattal, hanem min-
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
minĹ‘sĂŠg, az egĂŠszsĂŠgessĂŠg ĂŠs a kedvezĹ‘ ĂĄr. Ezeket igĂŠnylik a vĂĄsĂĄrlĂłk is, az ĂĄruhĂĄzlĂĄnc pedig ezt a nĂŠgy alapelvet figyelembe vĂŠve igyekszik kielĂŠgĂteni szĂŠles vĂĄsĂĄrlĂłi kĂśrĂŠnek igĂŠnyeit. Az is kiemelkedĹ‘en fontos az ĂĄruhĂĄzlĂĄnc szĂĄmĂĄra, hogy a termĂŠk Ăştja a Lidl polcaitĂłl egĂŠszen a termĹ‘helyig visszakĂśvethetĹ‘ legyen. Ezen az Ăşton „elkĂsĂŠrveâ€? a termĂŠket bĂĄrki megtapasztalhatja a Lidl MagyarorszĂĄg nemzetkĂśzi szĂnvonalĂş, szigorĂş beszerzĂŠsi irĂĄnyelveit, amelyek garantĂĄljĂĄk, hogy az ĂĄruhĂĄzakba ĂŠrkezĹ‘ termĂŠkek a legszigorĂşbb ĂŠlelmiszerminĹ‘sĂŠgi ĂŠs ĂŠlelmiszerbiztonsĂĄgi elvĂĄrĂĄsoknak is megfelelnek. Igaz ez a zĂśldsĂŠg-gyĂźmĂślcs termĂŠkkĂśrre is, amelynĂŠl a vĂĄllalat a termĂŠkcsoport sajĂĄtossĂĄgainak figyelembevĂŠtelĂŠvel rĂśgzĂtette szigorĂş minĹ‘sĂŠgi elvĂĄrĂĄsait a helyi termelĹ‘kkel szemben. A Lidl MagyarorszĂĄg kĂźlĂśnĂśs figyelmet fordĂt a magyar beszĂĄllĂtĂłkra, a magyar gazdasĂĄg tĂĄmogatĂĄsĂĄnak ĂŠs fejlesztĂŠsĂŠnek jegyĂŠben, ennek kĂśszĂśnhetĹ‘en termĂŠkeinek kĂśzel 60 szĂĄzalĂŠkĂĄt magyar beszĂĄllĂtĂłktĂłl szerzi be. A polcokra elsĹ‘sorban a kiegyensĂşlyozott minĹ‘sĂŠget ĂŠs megfelelĹ‘ mennyisĂŠget biztosĂtani tudĂł TermelĹ‘i ÉrtĂŠkesĂtĹ‘ SzervezetektĹ‘l, illetve a Lidlnek kĂśzvetlenĂźl termesztĹ‘ nagytermelĹ‘ktĹ‘l ĂŠrkeznek a zĂśldsĂŠgek ĂŠs gyĂźmĂślcsĂśk. Minden termelĹ‘nek rendelkeznie kell a Global G.A.P nemzetkĂśzi ĂŠlelmiszerbiztonsĂĄgi tanĂşsĂtvĂĄnnyal, amely kifejezetten a mezĹ‘gazdasĂĄgi termĂŠsre ĂŠs termĂŠkkezelĂŠsre vonatkozik. A termĂŠkek visszakĂśvetĂŠsĂŠnek ĂŠrdekĂŠben a Lidl partnereinek a szĂĄllĂtĂĄskor fel kell tĂźntetniĂźk az Ăśszszes fontos informĂĄciĂłt, kĂśztĂźk azt is, hogy mely termelĹ‘tĹ‘l ĂŠrkezett, ĂŠs hol csomagoltĂĄk a termĂŠket.
393204
NAPLĂ“
11
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 29., SZOMBAT
12 Program / Műsor HAJDÚ-BIHARI
HAJDÚ-BIHARI
Szabadidő
Ossza meg velünk történetét, s ha érdekes, megírjuk!
341888
Úgy érzi, nem mindennapi az életútja, olyan dolgok történtek Önnel, amelyeket meg szeretne osztani a nagyközönséggel? Akkor írjon a Naplónak! Megjárta a háborút, nagycsaládban nőtt fel vagy nehéz gyermekkora ellenére is sokra vitte az életben? Várjuk megkeresését! Ha kiemelkedő a sportteljesítménye, extrémsportol, talán már a rekorderek között is lehetne – akkor eljött a pillanat, engedje, hogy megismerjük! Ha betegséggel küzd, netán szülei, gyermekei folytatnak harcot a kórral, és úgy érzi, jobb beszélni, mint hallgatni, akkor is írjon nekünk. A betegség elleni küzdelem a legnehezebb, de ha megosztjuk egymással gondolatainkat, mindennapos megpróbáltatásainkat, erőt adhatunk másoknak. Szerelem, barátság, talán ezek nélkül nem is tudnánk létezni, akkor miért ne beszéljünk róla többet? Ha szeretné megosztani élete egyik kulcsfontosságú fejezetét, akkor várjuk jelentkezését.
Újságírónk felveszi Önnel a kapcsolatot, írjon nekünk a következő e-mail-címre: emese.nagy@naplo.hu HIRDETÉS
Istentiszteleti rend
minden csütörtökön 18 órától Életmód Klub: Debrecen, Szentgyörgyfalvi út 9., minden csütörtökön 18 órától imaóra: Bojt, Rákóczi u. 48., hétfőtől csütörtökig 10–17 óra között ReményPont Oázis Életmód-központ: Debrecen, Szent Anna u. 43. minden pénteken 18 órától interaktív közösségi óra: Debrecen, Fazekas M. u. 7., minden pénteken 18 órától kóruspróba: Debrecen, Völgy u. 33/A, minden pénteken 19 órától imaóra: Debrecen, Völgy u. 33/A, minden pénteken 10–14 óra között ReményPont Oázis Életmód-központ: Debrecen, Szent Anna u. 43.
A szennyeződéstől a megtisztulásig TET – titkári nap 11.00 órától: Dankó Ferenc 15.00 órától: Dankó Ferenc Polgár, Damjanich u. 15. 09.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A szennyeződéstől a megtisztulásig 11.00 órától: helyi szolgálat
Hetednapi Adventista Egyház 2020. február 29., szombat Debrecen, Fazekas M. u. 7. 09.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A szennyeződéstől a megtisztulásig 11.00 órától: Hegyes Csilla Igehirdetése 15.00 órától: Hegyes Csilla Igehirdetése Debrecen, Munkácsy M. u. 19. 09.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A szennyeződéstől a megtisztulásig 11.00 órától: Horváth Géza Igehirdetése Debrecen, Völgy u. 33/A 09.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A szennyeződéstől a megtisztulásig ReményPont-nap 11.00 órától: Restás László 15.00 órától: Restás László Balmazújváros, Zrínyi M. u. 4. 09.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A szennyeződéstől a megtisztulásig 11.00 órától: helyi szolgálat Berettyóújfalu, Mártírok u. 4. 09.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A szennyeződéstől a megtisztulásig 11.00 órától: Bartha Sándorné Igehirdetése Bojt, Rákóczi u. 48. 09.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A szennyeződéstől a megtisztulásig 11.00 órától: Váradi Miklós Igehirdetése Gáborján, Rákóczi u. 1. 09.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A szennyeződéstől a megtisztulásig 11.00 órától: Dózsa Judit Igehirdetése Hajdúböszörmény, Újvárosi u. 16. 09.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A szennyeződéstől a megtisztulásig 11.00 órától: helyi szolgálat Hajdúhadház, Bocskai tér 3. 09.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A szennyeződéstől a megtisztulásig 11.00 órától: Szilasi Zoltán Igehirdetése 15.00 órától: Szilasi Zoltán Igehirdetése Hajdúszoboszló, Fogthüy u. 13. 09.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány:
************************************
Külön alkalmak: 2020. március 5., csütörtök Méliusz Központi Könyvtára Debrecen, Bem tér 19/D földszinti előadóterem 17.00 órától: A legjobb csodaszer: Mozogjunk!
Debreceni református egyházközségek, intézmények
***********************************
Árpád tér: 09.00: Veres János Bánk: 08.30: Buzás Dénes Csapókert: 10.00: Lakatos Zoltán Füredi úti templom: 10.00: dr. Pótor Áron Homokkert: 10.00: dr. Hodossy-Takács Előd Józsa-alsó: 09.00: Gacsályi Zsolt Józsa-felső: 11.00: Gacsályi Zsolt Kerekestelep: 10.00: Széles Csongor Kistemplom-Ispotály: 10.00: Szakács György Kossuth utca: 10.00: Tóth Tamás Lencztelep: 10.00: Tamás Gergely Mester utca: 10.00: Vincze András 17.00: Vincze András Nagycsere: 09.30: ifj. Jenei Zoltán Haláp: 10.30: ifj. Jenei Zoltán Nagyerdő: 8.30: Püski Lajos 10.30: Püski Lajos Nagysándor-telep: 10.00: Iszlai Endre Nagytemplom: 08.00: Szász Anna 10.00: Vad Zsigmond 18.00: Dancsó Zoltán Szabadságtelep: 10.00: Nagy Gábor 17.00: Molnárfi Mátyás Tamás Széchenyi-kert: 10.00: Jenei Zoltán (István király tér 2.) 17.00: Jenei Zoltán Ebes: 09.45: Bukáné Zakar Zsuzsanna Szepes: 15.00: ------
2020. március 5., csütörtök Debrecen, Szentgyörgyfalvi út 9. Józsai Közösségi Ház 18.00 órától: ReményPont Életmód Klub Kunkli Balázs biomérnök és Kunkli Euni életmód-tanácsadó vezetésével ************************************
2020. március 6., péntek ReményPont Oázis Életmód-központ: Debrecen, Szent Anna u. 43. 18.00 órától : Restás László: Dániel szeminárium ************************************
Rendszeres nyitott alkalmak:
minden hétfőn 15 órától felnőtt bibliakör Debrecen, Fazekas M. u. 7., minden kedden 17 órától felnőtt bibliaóra: Debrecen, Munkácsy M. u. 19., minden szerdán 18 órától ének- és imaóra: Gáborján, Fő u. 46.,
Kismacs: 11.00: Nagy Dánielné Nagymacs: 09.30: Nagy Dánielné Ondód, Kádár-dűlő 56.: 14.00: Nagy Dánielné Tégláskert: 09.45: Vas Sándor Úrrét: 10.00: Püski Dániel (Árpád Vezér Általános Iskola, Böszörményi út 150.) Kenézy-kórház: – Kápolna: 10.00: Gál Judit Klinika: – Bőr: 10.00: Dr. Baráthné Szalánczi Tímea – Kardiológia: 11.00: Cs. Kiss András – I-es Bel.: 11.00: Dr. Baráthné Szalánczi Tímea – III-as Bel.: 10.00: Cs. Kiss András
Miserend a Jézus Szíve római katolikus templomban Keddtől szombatig 18:00 Vasárnap 9:00
Miserend a Szent Anna-székesegyházban A Szent Anna-székesegyház a hétvégén a következő időpontokban várja a híveket szentmisére: szombat: 18 óra, vasárnap: 7, 8.30, 10, 11.30, 18 óra.
Liturgikus rend A debreceni Attila téri főszékes egyház liturgikus rendje 2020. március 1., vasárnap 6:30–7:15: Szent Liturgia (gyónásra van lehetőség) 7:15–8:30: Utrenye 8:30–9:30: Szent Liturgia (utána elsőáldozásra készülő hittan a Szent Miklós teremben: Vígkedvű Mihály utca 2.) 10:00–11:10: Szent Liturgia (Hónap első vasárnapján püspöki liturgia, gyónásra van lehetőség) 12:00–13:00: Szent Liturgia (gyónásra van lehetőség) 17:30–18:15: Szent Liturgia (gyónásra van lehetőség) 18:15–19:00: Vecsernye
Debrecen: MÁV Járműjavító Kultúrháza (Faraktár u. 67.) Éremgyűjtő Klub – minden vasárnap 9–11 óra között Debrecen: Forrás Közösségi Klub (Angyalföld tér 11.) Ingyenesen igénybe vehető klubfoglalkozások: Mozgás Klub nőknek: kedd: 8–9, csütörtök: 14.30–15.30. Főző Klub: kedd: 13–15. Baba-mama Klub: szerda: 10–12. Varró Klub: szerda: 10–12. A Pszichiátriai Betegek Nappali Ellátása keretein belül igénybe vehető klubfoglalkozások: Sport Klub: hétfő: 13–15. Öltögető Klub: szerda: 13–15. Kreatív Klub: csütörtök: 13– 15. Popcorn Klub: péntek: 13–15. Telefonszám: 06/52 428-004 Debrecen: Móricz Zsigmond körút 4. 312 meridiántorna ingyenes gyakorlási lehetősége ingyenes Etka-jóga 10–11.30-ig. Vezeti: Tar Kata 30/294-7525. Debrecen: Népi Mesterségek Háza (Hatvan u. 57.) Állandó kiállítás: „A Népművészet Mesterei Hajdú-Bihar megyében” látogatható a szakköri foglalkozások idején és bejelentkezéssel a 30/2635-448 vagy a 70/3253828-as telefonszámon. Szakkörök: Gránátalma hímző szakkör: minden második szombat 15–18, vezeti Tarsoly Andorné népi iparművész, szakoktató. Szövőműhely: minden hétfő 16–18, vezeti Petrovics Nikolett szövő, a népművészet ifjú mestere, népi iparművész. Gyöngyfűző szakkör: minden szombat 15–18, vezeti dr. Csapóné dr. Riskó Tünde. Nemezműhely: minden hónap harmadik szombatján 10–16, vezeti Dobosné Hajdu Anikó népi iparművész, nemezművész. Debrecen: HNA Közösségi Ház (Fazekas M. u. 7.) Nyitott ajtóval az érdeklődőknek: szerdánként 18 órától: fiatalok imaközössége Információ: Czeily Tibor(30/864-1976, tibor.czeily@gmail.com) és Sitkei Zoltán (30/664-3132, htmgtl@gmail.com) Debrecen: Faraktár u. 16. Jógafoglalkozás vakációban is minden kedden 16.45-től ingyenes előadással. Célunk: az oldódás, gyógyulás, fiatalodás, meditáció. Tel.: 52/443-299 Debrecen: Piac u. 77. Ingyenes elméleti és gyakorlati meditációs foglalkozások, minden csütörtökön 18 órától. Megtapasztalhatjuk minden öröm és boldogság forrását, a gyógyulást, a testi-lelki harmóniát, a teljes nyugalmat és életcélunk megvalósulását. Debrecen: Fazekas M. u. 7., Munkácsy M. u. 19.: stresszkezelő és dohányzásról leszokni segítő egyéni és csoportos foglalkozások, mentálhigiénés programok, ifjúsági alkalmak, gyermekfoglalkozások, igény szerinti időpontban, előzetesen egyeztetve. Elérhetőségek: Szilasi Zoltán pasztorálpszichológiai lelkigondozó (30/664-3192, szilasizoltan@ adventista.hu, Dankó Ferenc mentálhigiénés lelkigondozó (30/292-0621, danko.ferenc@gmail.com)
Tv- és rádióműsor
C
Y
06.15 Teleshop 06.45 Kölyökklub 08.55 Bakugan Japán–kanadai animációs kalandfilmsorozat 09.25 Teleshop 10.25 Anyák gyöngye Amerikai vígjátéksorozat 10.50 Autogram Autósmagazin 11.30 XXI. század – a legendák velünk élnek Szombaton is az RTL Klub műsorán! 12.05 Így készült Szabó István Zárójelentés című filmje Magyar werkfilm 12.30 Carter ügynök Amerikai akciófilm-sorozat 13.40 A zsoldoskatona Olasz-francia akcióvígjáték 15.45 Renegátok Amerikai–francia akciófilm 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 19.00 Fókusz Plusz Magazin 20.00 A mi kis falunk Magyar vígjátéksorozat 21.05 A belleville-i zsaru Francia akcióvígjáték Baaba zsaru Belleville-ben, Párizs vibráló, multikulturális negyedében, ahol barátnője legnagyobb döbbenetére egész eddigi életét töltötte. A lány régóta próbálja rávenni, hogy továbblépjen vele, mes�sze Belleville-től és persze a férfi anyjától. 23.25 A (sz)ex az oka mindennek Amerikai vígjáték 01.40 A bíró Amerikai krimi 04.05 Ausztrál expressz
08.55 Goldie és Mackó 09.25 Lilo és Stitch 09.45 A Büszke birtok oroszlán őrsége 10.10 Kacsamesék 10.30 Elena, Avalor hercegnője 10.55 Lexi és Lotti Megbízható detektesók 11.20 Kópék 11.35 Andy és az állatkölykök 11.55 A bűvös körhinta 12.20 Igaz vagy hamis 12.25 Gyerekversek 12.30 Pityke 12.35 Világ-mesék 12.45 Detti és Drót 12.50 Hókusz-pókusz! 13.15 Tündéri keresztszülők 13.40 Nicky, Ricky, Dicky és Dawn 14.10 Wissper 14.15 Wissper 14.25 Vipo és barátai – Az Idősziget túlélői 14.35 Vipo és barátai – Az Idősziget túlélői 14.50 A mestertolvaj – A Grimm testvérek meséje alapján 15.50 Dr. Plüssi 16.15 Goldie és Mackó 16.40 Lilo és Stitch 17.05 A Büszke birtok oroszlán őrsége 17.25 Kacsamesék 17.50 Elena, Avalor hercegnője 18.15 Kókusz Kokó, a kis sárkány 19.35 Chuggington pályaudvar 19.45 Merülj, Olly merülj! 20.15 Violetta 21.05 Én vagyok itt! 22.45 A legendák hivatala 23.45 Akvárium Stage Pass 00.35 Senki sem ítélkezhet felettem
M
100
90
80
Debrecen: Debreceni Lelkisegély-telefonszolgálat éjjel-nappal ingyenesen hívható – minden telefonhálózatról a 116-123-as debreceni Lelkisegély-telefonszolgálat. Debrecen: Esélyek Háza (Monti ezr. u. 7.): panaszfelvétel diszkriminációs ügyekben – 30/408-5619 – Egyenlő Bánásmód Hatóság – hétfő: 12–16 óra között (minden hónap utolsó hétfőjén változó helyszínen, a megye településein) kisebbségi Ombudsmani Hivatal: (előzetes bejelentkezés alapján) Debrecen: Fény Felé Esélycentrum (4225 Debrecen, Harmat u. 41.): segítségnyújtás – 52/787–993 www. fenyfele.hu – várják azokat a fogyatékkal élő fiatalokat, akik napközbeni felügyeletet, fejlesztést igényelnek. Debrecen: Lelkierő Egyesület (Debrecen, Poroszlay út 97.): segítségnyújtás – 70/770-3369 – várjuk azokat a 18–35 év közötti fiatalokat, akik valamilyen szenvedély vagy pszichiátriai problémával küzdenek. Debrecen: Lépéselőny Egyesület (Debrecen, Csap utca 36.): segítségnyújtás megváltozott munkaképességűek, álláskeresők részére 52/321666 – tanácsadás, klubfoglalkozás ingyenes magán munkaerő-közvetítés (nysz.: 7498-3/2009-5600). Érdeklődni: kedden és csütörtökön 9–12-ig. Munkáltatók jelentkezését is várják. Debrecen: Nagymihálykert u. 75. Ingyenes segítségnyújtás – egészségügyi és környezetvédelmi probléma esetén. Információ: 52/456-695 vagy 70/392-5342. Kizárólag előzetes bejelentkezéssel! Debrecen: RÉV Szenvedélybetegsegítő Szolgálat (Angyalföld tér 11.): segítségnyújtás – 52/428-004 Debrecen: Arany Középút Egyesület (Simonffy u. 52.): segítségnyújtás – 52/321-659 vagy 30/751-6538 – ingyenesen igénybe vehető közösségi ellátásába várják a pszichiátriai problémával élőket és hozzátartozóikat. Az Anonim Alkoholisták (AA) csoportjai szeretettel várják csoportos beszélgetésre a szenvedélybetegségből gyógyulni vágyókat: DEBRECEN: hétfő 18 óra: Kiscsoport (30/573-3182), Leány u. 2. (Nagytemplom Ifjúsági Gyülekezet); kedd 18 óra: Délibáb csoport (70/5514431), Rákóczi út 7. (Ökumenikus Segélyszervezet); szerda 18 óra és vasárnap 18 óra: Főnix csoport (70/585-2404), Szent Anna utca 21. (Szent Anna-székesegyház, udvarból balra nyíló pincehelyiség); péntek 18 óra: Széchenyi-kert csoport (06-20531-7569), István király tér 1. (Széchenyi-kerti református templom) BALMAZÚJVÁROS: Nádudvari út 52., szombat 18 óra, (20/995-9378) HAJDÚBÖSZÖRMÉNY: Kassa u. 2., csütörtök 18 óra, (70/774-2037) HAJDÚSZOBOSZLÓ: Kossuth u. 9., kedd 18 óra, (30/871-5414) HAJDÚDOROG: Böszörményi út 5. Művelődési Ház, péntek 18 óra, (30/358-4902)
2020. február 29., szombat M1
06.00 HÍRADÓ 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.45 Kenó 06.50 Magyar Krónika 07.25 Hazajáró 07.55 Térkép 08.30 Noé barátai 09.00 Divat és dizájn magyar 09.30 Mentor magyar ismeretterjesztő sorozat 09.35 Mentor magyar ismeretterjesztő sorozat 09.45 Nálatok, laknak állatok? – I. évad német családi filmsorozat 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.55 Jó ebédhez szól a nóta 13.25 Agatha Raisin angol bűnügyi tévéfilmsorozat 14.20 A mi kis állatkertünk angol tévéfilmsorozat 15.15 Veri az ördög a feleségét magyar filmvígjáték 17.00 Gasztroangyal 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.40 SzerencsePerc magyar 18.45 Szerencse Szombat magyar 19.35 A Dal 21.45 A DAL Kulissza 22.10 Kenó 22.20 Az új élet ígérete olasz családi filmsorozat 00.15 Fábry 01.35 4 összeesküvő és 1 temetés – II. évad osztrák bűnügyi tévéfilmsorozat
Segítség
70
60
50
40
30
05.50 Egy rém rendes család Amerikai filmsorozat 06.20 TV2 ANIMÁCIÓ rajzfilmek 10.35 Trendmánia stílusmagazin 11.10 Babavilág magazinműsor 11.40 Poggyász utazási magazin 12.15 Hungarikumokkal a világ körül magazinműsor 12.45 Edzőtárs egészségmagazin 13.15 A majmok bolygója Amerikai sci-fi akciófilm 15.50 Columbo: Embert barátjáról Amerikai krimi 18.00 Tények hírműsor 18.55 Tények Plusz 19.55 A Vadász és a Jégkirálynő Amerikai fantasztikus kalandfilm 22.20 Men In Black – Sötét zsaruk 3. Amerikai sci-fi-vígjáték 00.30 A tetovált lány (2011) Amerikai–svéd–angol–német krimi-thriller 03.40 Grimm VI. Amerikai misztikus filmsorozat 04.20 Grimm VI. Amerikai misztikus filmsorozat 05.00 Egy rém rendes család II. Amerikai filmsorozat,
20
10
5
06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.35 Világ 08.57 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma dél előtt 09.35 Magyar gazda 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Esély 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Élő egyház 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Summa 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Világ 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Itthon vagy! 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sporthíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Summa 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz
M4
05.10 Pecatúra 05.35 Lendület 06.05 Röplabda-közvetítés 08.10 Bringasport 08.30 Szabadidő 09.00 Női vízilabda-világliga: Magyarország–Hollandia mérkőzés 10.15 Puskás Akadémia 10.45 UEFA Bajnokok Ligája összefoglaló 11.50 UEFA Bajnokok Ligája 13.50 BL-pén-
tek 14.40 Játékoskijáró 15.30 Vízilabda-közvetítés 16.40 Felvezető műsor 17.00 Labdarúgó-közvetítés 18.45 Érték 19.00 Felvezető műsor 19.30 Labdarúgó-közvetítés 21.15 Érték 21.30 Góóól 22.50 Gyorskorcsolya összetett világbajnokság 23.50 Vízilabda-közvetítés 01.10 Labdarúgó-közvetítés 02.55 Labdarúgó-közvetítés 04.45 Bringasport
HÍR TV
6.00 Troll ism 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben ism 8.00 Hírek 8.05 Magyarország élőben ism 9.00 Hírek 9.05 Paletta ism 9.30 Globál ism 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Credo ism 12.00 Híradó 12.30 Garázs 13.00 Hírek 13.05 Vetítő ism: Isteni kéz Rendező: László Barna 14.00 Hírek 14.05 Troll ism 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Plusz mínusz ism 16.00 Hírek 16.05 Riasztás ism 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Paletta ism 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Informátor ism 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Globál ism 20.00 Hírek 20.05 Panaszkönyv 21.00 Hírek 21.05 Civil kör 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Heti terror ism 23.00 Hírek 23.05 Főhős ism 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek
FILM+
6.20 Asterix, a gall Francia–belga animációs film 7.40 Maugli, a dzsungel fia Amerikai kalandfilm 9.45 Szabadítsátok ki Willyt! 3. Amerikai kalandfilm 11.25 Elvitte a víz Angol–amerikai animációs kalandvígjáték 13.10 A barátságos óriás Amerikai családi kalandfilm 15.25 Aranyeső Yuccában Olasz akcióvígjáték 17.25 Trója Amerikai–angol kalandfilm 20.40 Perzsia hercege: Az idő homokja Amerikai akciófilm
23.00 300 – A birodalom hajnala Amerikai akciófilm 1.00 Halhatatlanok Amerikai akciófilm 3.20 Fehér pokol Amerikai akciókalandfilm
ATV 04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 06.00 Gyógyítás dimenziók 06.35 Új mezőgazdasági magazin 07.15 Egyenes beszéd 09.30 Jakupcsek plusz 10.25 Mondd el Tatár Csillának! 11.00 Ékszer TV 12.20 Életre fel 12.35 MI – Mesterséges Intelligencia 12.55 Kőbánya híradó 13.30 Fő az egészség 14.00 Ékszer TV 16.35 Hazahúzó (45) 17.30 ATV Híradó 17.55 Sikerszféra 18.30 ATV Híradó 19.00 Civil a pályán 20.25 AradiVarga Show 21.25 Sas kabaré 23.30 ManDoki Soulmates: Wings of freedom 2.rész 01.25 Dumakabaré 02.05 Vidám vasárnap 03.40 Fő az egészség 04.10 Kőbánya híradó 04.35 Sikerszféra
VIASAT3
05.30 Teleshop 06.00 Jóbarátok 06.30 Jóbarátok 07.00 Jóbarátok 07.30 Jóbarátok 08.00 Agymenők 08.25 Agymenők 08.55 Ide süss! 09.55 Ide süss! 10.55 Az elveszett ereklyék fosztogatói 11.55 Az elveszett ereklyék fosztogatói 12.55 Glades – Tengerparti gyilkosságok 13.55 Glades – Tengerparti gyilkosságok 14.55 Harry Potter és a Félvér Herceg 18.00 Bosszúállók 21.00 L’ecsó 23.20 Superman visszatér 02.25 Az elveszett ereklyék fosztogatói
BEST FM
0–24 óráig Debrecenben a 104,6 MHz-en. (Hajdúnánáson 93,3 MHz) 07.00–10.00 Szombat reggel Szilágyi Icussal. Hírek, au-
tópálya, traffipax információk, országos meteorológiai jelentés, ügyeleti hírek, horoszkóp, kulturális programok. 10.00–14.00 Szombat délelőtt Szabó Tomival 14.00–18.00 Joó Csaba Délutáni Randevú 18.00–20.00 Best FM Kívánságműsor (Kívánságvonal: 500-540, SMS-Viber-szám: 30/9331046) 20.00–24.00 DISCO*S HIT – Saturday Night Shit Bárány Attilával és Vass Katával 24.00–01.00 Saturday Night LIVE (Élő közvetítés Debrecen népszerű szórakozó helyeiről) 01.00–06.00 Zene az éjszakában. Adás telefonszám: 52/500-540.
DTV 5.00–8.15 Napszemle (ism.) 8.15 Praktikák – magazinműsor 8.45 Grill akadémia – gasztronómiai magazin 9.00 Hajrá 9.10 Napszemle (ism.) 9.25 Esti Közelkép – háttérmagazin (ism.) 9.55 Siker (ism.) 10.05 Képújság 16.00 Kirakat 16.05 Vásárlási műsorablak 16.15 Cívis Értéktár – magazinműsor (ism.) 16.45 Debreceni Színképek – kulturális magazin (ism.) 17.15 Grillakadémia – gasztronómiai magazin 17.30 Praktikák – magazinműsor (ism.) 18.00 Neve is van – Budapest (1. rész – Flóra film) 19.00 Vörösiszap és időzített bombák (Flóra film) 19.20 Erőnk forrása – történelmi egyházak műsora (ism.) 19.50 Neve is van – Budapest (2. rész – Flóra film) 20.50 Új Eldorádó (Flóra film) 22.00 Kirakat 22.05 Képújság A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.
NAPLÓ
12
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 29., SZOMBAT
Szolgáltatás 13
HAJDÚ-BIHARI
Rejtvény
MOZIműsor Cinema City 1917 119 perc/Háborús • 2D (hang: magyar) 16.00 A LÁTHATATLAN EMBER 125 perc/Thriller • 2D (hang: magyar) 10.30 13.00 15.30 18.00 20.30 21.40* A VADON HÍVÓ SZAVA 100 perc/Kaland • 2D (hang: magyar) 11.00 13.10 15.15 17.20 19.30 A VÁGYAK SZIGETE 109 perc/Kaland, horror • 2D (hang: magyar) 20.15 22.30* BAD BOYS – MINDÖRÖKKÉ 122 perc/Akció, Vígjáték • 4DX 2D (hang: magyar) 19.10 21.40* • 2D (hang: magyar) 14.50# 20.00 22.30* DOLITTLE 102 perc/Vígjáték • 2D (hang: magyar) 10.20# 14.20
A megfejtéseket egyszerre, a következő hét csütörtökig juttassák el névvel, címmel, telefonszámmal a Naplóhoz: 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10. vagy a rejtveny@naplo.hu e-mail-címre. A levelezőlapra ragasszák fel a Napló-logót és az e heti rejtvényeink sorszámát! A megfejtők között receptfüzetet sorsolunk ki.
KISASSZONYOK 135 perc/Romantikus dráma • 2D (hang: angol; felirat: magyar) 10.40 MANCS ŐRJÁRAT – VIGYÁZZ, KÉSZ, MANCS! 67 perc/Animációs, családi • 2D (hang: magyar) 10.10 13.15# 13.30*
51. feladat
L
A MEGFEJTÉS HARMADIK RÉSZE
51
VÁLTOZAT
RÕTVAD
NYELVTANI HIBÁT KIJAVÍT
RAGADOZÓ MADÁR
A MEGFEJTÉS ELSÕ RÉSZE
FAKK,FIÓK
HAJDÚ-BIHARI
2020. február 27., csütörtök: 2, 5, 7, 11, 14, 19, 20, 25, 30, 31, 34, 36, 37, 39, 47, 56, 63, 65, 70, 78
NE JÁTSSZ A TŰZZEL 97 perc/Vígjáték • 2D (hang: magyar) 12.20 18.30
ROMÁN NÉPI TÁNC
A
Az adatok tájékoztató jellegűek!
A feladvány Kopátsy Sándor gondolatát rejti.
Ügyeletek
RAGADOZÓ MADARAK (ÉS EGY BIZONYOS HARLEY QUINN CSODASZTIKUS FELSZABADULÁSA) 109 perc/Akció, kaland • 2D (hang: magyar) 21.30*
Felnőttorvosi ügyelet: (Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet) Telefon: 52/404-040, hely: Debreceni Egyetem, Nagyerdei krt. 98. sz. – klinika volt I-es sebészet épületében fogadják a betegeket. Rendelkezésre állás folyamatos (0–24 óráig). Gyermekorvosi ügyelet: (Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet) Telefon: 52/416-275, hely: Debreceni Egyetem, Nagyerdei krt. 98. sz. – Gyermekklinika épülete. Rendelkezésre állás: hétköznap: 18-tól 8-ig, hétvégén folyamatos. Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107 ÉMKK-információ (Külső vásártér): 52/518-129 DKV-információ (helyi): 52/531-513 Hibabejelentés (áram): 80/210-310 Hibabejelentés (gáz): 80/300-300 Hibabejelentés (víz): 52/534-510 T-Com tudakozó: 11800; 11888; hibabejelentő: 1412 (lakossági); 1435, 1400 (üzleti) Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak: A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618
SONIC, A SÜNDISZNÓ 100 perc/Kaland, animációs • 4DX 2D (hang: magyar) 10.30 12.40 14.50 17.00 • 2D (hang: magyar) 11.40 13.50 16.00 18.10 SÖTÉT VIZEKEN 126 perc/Thriller • 2D (hang: magyar) 20.30 TÍZ NAP ANYU NÉLKÜL 104 perc/Vígjáték • 2D (hang: magyar) 11.30 13.40 15.50 18.00 20.10 22.20*
ELŐRE 102 perc/Kaland, animációs, fantasy • 2D (hang: magyar) 11.00* 13.10* 15.20* 17.30* ÉLŐSKÖDŐK 132 perc/Dráma • 2D (hang: magyar) 17.20 JUMANJI – A KÖVETKEZŐ SZINT 123 perc/Akció, kaland, vígjáték • 2D (hang: magyar) 10.50
Keresztrejtvény
ÚRIEMBEREK 113 perc/Akció, bűnügyi • 2D (hang: magyar) 12.40# 15.00 17.20# 19.40 22.00*
MEGFEJTÉS MÁSODIK RÉSZE ELESIK
TEMETRE KISEBB
B
VÍZBEN OLDÓDÓ VITAMIN
BECÉZETT UBUL!
MACSKAFAJTA
SZÜNET A ZENÉBEN
AMETRIKUS A KÖZEPÉN!
SZEMMEL ÉRZÉKEL
FÁT NEMESÍT AZ UTCÁRA DE, CSAKHOGY KIHAT A VÉGÉN!
BUZDÍTÓ, BÁTORÍTÓ NÉMÁN SÓZÓ! TIPP,ÖTLET
HORONY
KÁPOSZTALEVES
NÉPIES TYÚK
NANO...AZ A BÖLCSÕ!, CSELENYÁK IMRE-MÛ
KAMIONJELZÉS
JUTTAT, RÉGIESEN
PÉNTEK A NAPTÁRBAN FÛZFAHAL
LUDOLPHFÉLE SZÁM
LOTTÓSZELET!
KÉK..., MOCSÁRI MADÁR
CSAK FÉLÖL! ...MEG!, STOP! TOVÁBBÁ DARABOS ÁDÁM
KAR RÉSZE TERÁPIA, KEZELÉS
CÍM, MÉLTÓSÁG
Terjesztési ügyintézés
SVÁJCI KANTON
HEVESI KÖZSÉG
Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi ingyenes telefonszámot:
SZÁRNYAS
ANGOL NÕI NÉV
BEÁCSKA
+36-80-442-444
PÁRATLAN UGAR!
(hétfő–péntek: 7.00–17.00)
ADÓNEM VEREMBEN ÁLL!
SZIBÉRIAI FOLYÓ
NEMZETI KÖZNEVELÉ - SI PORTÁL
Meghallgatjuk
ZÁRÓJELENTÉS 118 perc/Dráma • 2D (hang: magyar) 10.00 13.30 16.30 19.00
KÉRDÕSZÓCSKA
HAJDÚ-BIHARI
JOHN..., ANGOL ÍRÓ V.
Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Kenyeres Ilonát keddtől péntekig 14.00–16.00 óra között. Tel.: +36-30/972-4868. E-mail: ilona.kenyeres@naplo.hu
A *-gal jelölt előadásokat csak szombati, a #-tel jelölteket pedig csak vasárnapi napon vetítik.
A
IMAGINÁRIUS EGYSÉG
A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: haon.hu/jatekszabalyzatok
Sudoku
51. feladat
Kezdőknek, 51.
Haladóknak, 51.
9
8 4 3
6 9 4
1
Megfejtések, 20. számú feladat
2 7 8 1 6 3 4 5 9
2 7 3 9
2
4 7 7 9 2 3 1 6 4 5 1 3 4 8 7 1 8 4 9 6 2 2 1 3 7
6
7 1 4
9 6 2
8 1 3 1
9 2 6
8
7 3 9 4
1 4 3 2 5 9 7 8 6
6 9 5 7 4 8 2 3 1
7 3 4 9 8 2 6 1 5
5 2 9 6 1 7 3 4 8
8 1 6 5 3 4 9 7 2
4 6 2 8 7 1 5 9 3
9 8 7 3 2 5 1 6 4
7 3 9 2 1 6 4 5 8
3 5 1 4 9 6 8 2 7
5 6 2 7 4 8 3 9 1
1 4 8 3 5 9 7 2 6
6 1 4 5 7 3 9 8 2
3 9 5 8 2 4 1 6 7
2 8 7 9 6 1 5 3 4
8 5 1 4 9 2 6 7 3
9 2 6 1 3 7 8 4 5
4 7 3 6 8 5 2 1 9
Haladó
Kezdő
A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: haon.hu/jatekszabalyzatok
Tv- és rádióműsor
2020. március 1., vasárnap M1
06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.50 Kenó 06.55 Családi kör 08.00 Isten kezében 08.25 Kereszt-Tények 08.30 Katolikus krónika 09.00 Így szól az Úr! 09.05 Rome Reports – Vatikáni híradó 09.30 A sokszínű vallás 09.40 Kérdések a Bibliában 10.00 Új nemzedék 10.25 Vallás és szabadság ismeretterjesztő sorozat 10.30 Református magazin 11.00 Római katolikus szentmise a Rákosszentmihályi Szent Mihály templomból 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.55 Jó ebédhez szól a nóta 13.30 A Habsburg Birodalom nagyjai: Radetzky marsall osztrák portréfilm 14.20 Édes anyanyelvünk 14.30 Zenélő malom magyar zenés film 16.00 Hatoslottó sorsolás 16.05 Hogy volt?! 17.00 Ízőrzők ismeretterjesztő sorozat 17.30 Borbás Marcsi szakácskönyve 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Családi kör 19.45 Magyarország szeretlek! 21.20 Mesék Emmának cseh családi film 23.05 Kenó 23.15 Az új élet ígérete olasz családi filmsorozat 01.15 4 összeesküvő és 1 temetés – II. évad
C
Y
06.05 Teleshop 06.35 Kölyökklub 08.55 Star Wars: Lázadók Amerikai animációs kalandfilmsorozat 09.25 Teleshop 10.20 A Muzsika TV bemutatja! Zenés szórakoztató ös�szeállítás 11.00 Szuperzöld Környezetvédelmi magazin 11.40 Házon kívül Heti magazin 12.15 Anyák gyöngye Amerikai vígjátéksorozat 12.50 Csingiling és a nagy tündérmentés Amerikai animációs kalandvígjáték 14.20 Lilo és Stitch 2. – Csillagkutyabaj Amerikai animációs kalandvígjáték 15.50 Hős6os Amerikai animációs akcióvígjáték 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 19.00 Álarcos énekes Ki van a maszk mögött? 20.30 Űrvihar Amerikai katasztrófafilm 22.55 Támadás a Fehérház ellen 2. – London ostroma Amerikai akciófilm 00.55 Portré Riportmagazin 01.45 Van feljebb Magyar kisjátékfilm 02.05 CSI: A helyszínelők Amerikai–kanadai krimisorozat 03.05 CSI: A helyszínelők Amerikai–kanadai krimisorozat
08.55 Goldie és Mackó 09.25 Lilo és Stitch 09.45 A Büszke birtok oroszlán őrsége 10.10 Kacsamesék 10.30 Elena, Avalor hercegnője 10.55 Lexi és Lotti – Megbízható detektesók 11.20 Kópék 11.35 Andy és az állatkölykök 11.55 A bűvös körhinta 12.20 Történelem 12.25 Gyerekversek 12.30 Pityke 12.35 Detti és Drót 12.50 Hókusz-pókusz! 13.15 Jimmy Neutron kalandjai 13.40 Nicky, Ricky, Dicky és Dawn 14.10 Wissper 14.25 Vipo és barátai – Az Idősziget túlélői 14.50 Galambbegy – A Grimm testvérek meséje alapján 15.50 Dr. Plüssi 16.15 Goldie és Mackó 16.40 Lilo és Stitch 17.05 A Büszke birtok oroszlán őrsége 17.25 Kacsamesék 17.50 Elena, Avalor hercegnője 18.15 Zambézia 19.35 Chuggington pályaudvar 19.45 Merülj, Olly merülj! 20.15 Violetta 21.05 Filmklub ajánló 21.10 A piszkos ügy 22.50 Filmklub 23.20 Nyúlcsapda 23.45 Édes anyanyelvünk 23.50 Europe in Concert 00.40 Europe in Concert 01.30 Filmklub ajánló 01.35 A piszkos ügy 03.10 Filmklub
M
100
90
80
A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3*3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt juttassák el a szerkesztőségünkbe (4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét összes Sudoku-rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: következő hét csütörtök. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.
70
60
50
40
30
06.00 TV2 ANIMÁCIÓ rajzfilmek 09.35 EB TV magazinműsor 10.10 Több mint TestŐr életmódmagazin 10.40 Super Car autós magazin 11.15 Életmódi életmódmagazin 11.45 Az Építkezők magazinműsor 12.20 Street Racers – Formula E magazin magazinműsor 12.50 A csendőr nősül Francia–olasz vígjáték 14.50 Exodus: Istenek és királyok Amerikai–angol történelmi kalandfilm 18.00 Tények hírműsor 18.50 Nicsak, ki vagyok? – a rejtélyek színpada élő show-műsor 21.50 Mielőtt megismertelek Amerikai–angol romantikus filmdráma A szerelem gyakran ott talál ránk, ahol a legkevésbé sem számítunk rá. Néha pedig olyan helyekre juttat el bennünket, amiről sosem gondoltuk volna, hogy valaha látni fogjuk. Louisa „Lou” Clark egy különös házban él Anglia egyik vidéki részén. A 26 éves nőt mindenki kreatív különcnek ismeri, aki nem igazán tud mit kezdeni az életével… 00.20 Megint 48 óra Amerikai akcióvígjáték 02.25 Szélcsend Magyar játékfilm
20
10
5
06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.35 Család ’20 08.57 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 09.35 Esély 10.00 Híradó 10.15 Ma dél előtt 10.30 Hírek 10.33 Ma dél előtt 10.35 Summa 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Család’20 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Kárpát Expressz 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Életkor 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Summa gazdasági magazin 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sporthíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Itthon vagy! 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz
M4 05.00 Szabadidő 05.30 Röplabda-közvetítés 07.35 Golf magazin 08.05 Múlt és Jelen 08.35 Jövünk! 09.10 Góóól 10.25 Labdarúgó-köz-
vetítés 12.30 UEFA Bajnokok Ligája magazin 13.00 Gyorskorcsolya ös�szetett világbajnokság 16.30 Góóól 17.45 Felvezető műsor 18.00 Labdarúgó-közvetítés 19.45 Érték 20.00 Góóól2 21.00 SPORT7 22.00 Gyors korcsolya összetett világbajnokság 23.00 Labdarúgó-közvetítés 01.00 Röplabda-közvetítés 02.55 Bringasport 03.10 Labdarúgó-közvetítés
HÍR TV 6.00 Civil kör ism 7.00 Híradó 7.30 Soroló 8.00 Hírek 8.05 Magyarország élőben ism 9.00 Hírek 9.05 Paletta ism 9.30 5 kedvenc ism 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Civil kör ism 12.00 Híradó 12.30 Plusz mínusz ism 13.00 Hírek 13.05 Háttérkép ism 14.00 Hírek 14.05 Szabadfogás ism 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Heti terror ism 16.00 Hírek 16.05 Troll ism 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Napról napra 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta ism 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Hírvilág 20.00 Hírek 20.05 A nyolcas 20.30 Budapesti srácok 21.00 Hírek 21.05 Bayer show 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Hírvilág ism 23.00 Hírek 23.05 Vetítő: Kitaposott utak Muravidéken Rendező: Gál Anasztázia 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek 0.30 Soroló ism
FILM+ 5.45 Szabadítsátok ki Willyt! 3. Amerikai kalandfilm 7.30 Elvitte a víz Angol–amerikai animációs kalandvígjáték 9.10 A barátságos óriás Amerikai családi kalandfilm 11.20 Aranyeső Yuccában Olasz akcióvígjáték 13.20 Trója Amerikai–angol kalandfilm 16.50 Perzsia
hercege: Az idő homokja Amerikai akciófilm 19.00 Batman Superman ellen – Az igazság hajnala Amerikai akciófilm 22.20 Riddick Amerikai–angol akciófilm 0.45 Star Trek: Nemezis Amerikai akciókalandfilm 3.10 Looper – A jövő gyilkosa Amerikai akciófilm
ATV 04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 06.00 700-as klub 06.35 Új mezőgazdasági magazin 07.15 #Bochkor 08.55 Kultúrtipp 09.00 Superbook 09.40 Ékszer TV 11.00 Vidám vasárnap 13.00 700-as klub 13.30 Ékszer TV 15.55 Életre fel 16.10 Gyógyítás dimenziók 16.35 Hazahúzó (45) 17.30 ATV Híradó 17.55 Heti Fórum Benyó Ritával 18.30 ATV Híradó 19.00 Heti Napló Sváby Andrással 20.25 #Bochkor 21.50 Mondd el Tatár Csillának! 22.20 Best of Jakupcsek 23.20 Külvilág 23.50 Heti Napló Sváby Andrással
VIASAT3
05.30 Teleshop 06.00 Jóbarátok 06.30 Jóbarátok 06.55 Jóbarátok 07.30 Jóbarátok 08.00 Agymenők 08.25 Agymenők 08.50 Ide süss! 09.55 Ide süss! 10.50 Egy nap a világ 11.20 Glades – Tengerparti gyilkosságok 12.20 Glades – Tengerparti gyilkosságok 13.20 Superman visszatér 16.25 Érkezés 18.45 L’ecsó 21.00 Pókember 23.25 Haverok fegyverben
BEST FM
0–24 óráig Debrecenben a 104,6 MHz-en. (Hajdúnánáson 93,3 MHz) 7.00–8.00 Vasárnap reggel: zene, társadalom, kultú-
ra, tudomány Műsorvezető: Berki Andrea 8.00–13.00 Vasárnap dél előtt Orosz Évivel (Benne: Hírek, időjárás-jelentés, programajánlat, autópálya, traffipax információk, ügyeleti hírek, névnapköszöntő, horoszkóp) 12.00 Déli hírösszefoglaló 13.00– 17.00 EURO TOP 40 – Műsorvezető: Pálóczi Józsi – Szombati Szilvi 18.00–20.00 Best FM Kívánságműsor (SMS-szám: 20/333-9595). Mv.: Till Szabi 20.00–06.00 Zene az éjszakában. Adás telefonszám: 52/500-540.
DTV 8.10 Grillakadémia – gasztronómiai magazin 8.25 Praktikák 8.55 Megyei Tükör – magazin (ism.) 9.25 Debreceni Színképek – magazinműsor 9.55 Próbajáték (ism.) 10.10 Mestervizsga – szakmákat bemutató magazin (ism.) 10.40 Campus – egyetemi magazin (ism.) 11.10 Cívis értéktár – magazinműsor (ism.) 11.40 DEAC – magazinműsor (ism.) 12.10 Képújság 15.55 Kirakat 16.00 Vásárlási műsorablak 16.10 A szomszéd vár – turisztikai magazin (Szeged TV) 16.40 Megyei Tükör – magazin (ism.) 17.10 Grillakadémia – gasztronómiai magazin 17.25 Praktikák – magazinműsor (ism.) 17.55 Campus – egyetemi magazin (ism.) 18.30 Mestervizsga – szakmát bemutató magazin (ism.) 19.00 Vasárnapi Napszemle 19.15 DVSE – PannErgy-MVLC-Miskolc vízilabda-mérkőzés közvetítése felvételről 20.25 Ismerős arcok – Wass Albert-emlékest 22.30 Vasárnapi Napszemle (ism.) 22.35 Kirakat 22.40 Képújság A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.
NAPLÓ
13
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 29., SZOMBAT
14 Fókuszban a kiégés
HAJDÚ-BIHARI
Burnout: mi védhet meg a kiégéstől? Kialakulását, folya matát az iskolapadból származó emlékeinkből érthetjük meg.
erőforrások feltérképezése révén eszközöket gyűjthetünk, hogy a saját igényeink szerint alakítsuk ki a mentális egészség megőrzéséhez, javításához működő eszközeinket, kontrollt tudjunk gyakorolni a munkahelyen jelentkező személyiségünkön belül és azon kívül zajló tényezők egymásra gyakorolt hatásai között. A diákoknak természetesen kezdetben segítenünk kell, és ki kell alakítanunk bennük a tudatosságot, formálnunk kell őket, hogy a későbbiekben igényük és elvárásuk is legyen a motiváció keresése, a kreativitás értékelése és a változatosság fenntartása, illetve a számukra legmegfelelőbb megküzdési technika rutinszerű alkalmazása. MW
EGÉSZSÉG. Bár nyilván régóta létezik, mégis napjainkban beszélünk egyre többet a munkahelyi kiégés (burnout) jelenségéről. Egyrészről a kimerülés állapotát tapasztaljuk, amely lehet fizikai, mentális és érzelmi is, ennek következtében a teljesítményünk jelentősen csökken. Ráadásul megjelenik az elszemélytelenedés is, amely a cinizmus és a közömbösség formájában rombolja személyiségünket.
Időben felismerni Elsőre a középkorosztály érintettsége merült fel, azonban a mai iskolai terhelés mellett már iskoláskorban találkozhatunk a problémával. Itt a kialakulatlan személyiségek miatt vélhetően még súlyosabb lehet a helyzet. Ki és hogyan segíthet a diákokon? Ezekről kérdeztük Kovács Ágnes klinikai szakpszichológust. – A legtöbb munkahelyen, a tapasztalat szerint főként ott, ahol szellemi munkát végeznek, fordult már meg tréner, hogy a kiégést hosszabb-rö-
Amikor már minden mindegy…
FOTÓ: SHUTTERSTOCK
videbb tréningek útján megelőzze, a már jelentkező tüneteket enyhítse. Ezek célja, hogy felismerhetővé tegye a burnout szindróma figyelmeztető tüneteit, stádiumait, elősegítse a keletkező érzelmi reakciók kezelését, az énerő növelését, és energetizáljon az új kihívásokkal szemben – mondta el a szakember. A megoldást valójában az jelentheti, hogy a munka-
helyi kultúrába beépüljön egy olyasfajta kommunikáció, ami lehetővé teszi, hogy a munkatársak beszélhessenek, meg tudják osztani egymással a felmerülő, munkahellyel kapcsolatos problémáikat, és ennek révén felismerjék, nincsenek egyedül a bajban. Az ilyen munkahelyi ventiláció folyhat a munkahelyi konyhában, az öltözőben vagy egy csocsóasztal körül is. Sok helyen a legismertebb, nem tudatosan kialakított és közben káros szokásokkal társuló ilyen mikrokörnyezet a dohányzóhelyiség lett, ahol a dolgozók kikapcsolódnak, feltöltődnek. Ha azonban tudatosan kerítünk ilyen alkalmakat, az már a saját mentálhigiénénk ápolásá-
Mit nevezünk kiégésnek? A kiégési szindróma tünetegyüttes, amely hosszú távú fokozott érzelmi megterhelés, kedvezőtlen stresszhatások következtében létrejövő fizikai-érzelmi-mentális kimerülés. A fogalom Freudenberger (1974) nevéhez fűződik. Kezdetben önsegítő közösségek tagjainál, krízisintervenciós központok munkatársainál, egészségügyi és szociális intézmények dolgozóinál figyelték meg, azonban a későbbi vizsgálatok során pedagógusoknál, jogászoknál, rendőröknél is tapasztalták a jelenséget. Szinte minden foglalkozás esetében előfordulhat, azonban a kutatások azt mutatják, hogy a humán szolgáltatások területén dolgozók körében nagyobb a veszélye. (Forrás: wikipedia.org)
ÚJSÁGÍRÓ
A fokozott stresszt és a tisztázatlan munka köröket kerülik a leginkább a magyar munkavállalók.
munkatársat keres A Mediaworks Hungary Zrt. ismert és közkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női-, bulvár-, gasztro-, ifjúsági-, gazdasági- és sportmagazin-portfóliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte.
A jó munkahely legfontosabb ismérvei között szerepelnek a bizalmi munkatársi kapcsolatok, a pontosan tisztázott feladatkörök, az ezzel kapcsolatos hatékony kommunikáció, valamint a folyamatos, pontos visszajelzés az elvégzett munkáról – derül ki a Profession.hu állásportál friss, ezerfős mintán alapuló reprezentatív felméréséből. Emellett a válaszok alapján megállapítható, hogy a munkavállalók fokozottan tartanak a munkahelyi stressztől, és kerülik az ebben bővelkedő munkaköröket. EGÉSZSÉG.
A „Content first”, azaz „Első a tartalom” szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele, és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének.
FELADATOK: •Tudósítások, interjúk, riportok készítése. •Cikkek írása, szerkesztése. •Társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális eseményeken, rendezvényeken, sajtótájékoztatókon való részvétel, ezekről beszámoló, híranyag, illetve kommentár írása.
ELVÁRÁSOK: •Felsőfokú végzettség. •Többéves szakmai tapasztalat. •Jó helyesírás és íráskészség. •Jártasság és érdeklődés a helyi politikai és szociális ügyekben. •Jó kommunikációs készség.
Tisztázott feladatok A munkavállalók igényeinek sarkalatos pontja, hogy világosan tisztázott feladatkörökben alkalmazzák őket, ezt tízből hét válaszadó tartja kimondottan fontosnak. A munkával kapcsolatos hatékony kommunikációt és a bizalmi légkört a válaszadók több mint fele tartotta jelentős érvnek a munkahely választásnál. Pontos, az elvégzett munkára érkezett visszajelzések nélkül nehéz egy adott munkakörben helytállni, véli a hazai munkavállalók 58 százaléka.
AMIT KÍNÁLUNK: •Változatos, kihívásokkal teli feladatkör. •Nagyvállalati háttér, jó munkakörülmények. •Versenyképes bérezés. •Dinamikus csapat. •Barátságos munkahelyi légkör. 380655
MUNKAVÉGZÉSI HELY: •Debrecen. Pályázatát – a munkakör és a bruttó fizetési igény megjelölésével – a karrier@mediaworks.hu e-mail-címre várjuk.
HAJDÚ-BIHARI
WWW.HAON.HU H I R D ET ÉS
Y
M
100
90
80
Az iskolából eredhet Az iskolai kiégésről sokkal ritkábban lehet hallani. Pedig a kiégés kialakulását, folyamatát, lezajlását főként az iskolapadból származó emlékeinkből érthetjük meg. Különböző munkatevékenységeket végzünk,
azonban mindannyiunknak van az alig változó oktatási rendszerünkből adódóan egyforma élménye. Amikor a tananyag unalmassá válik, amikor sem a tanár, sem senki kedvéért nem bír a tananyag megmaradni a fejünkben, érdektelenek leszünk, és csak az automatizmus segít, hogy a számonkérésig legalább meg tudjuk tartani a tanult információt – ismerteti a pszichológus. Az állandó motiváció, a kreativitás kifejezésének lehetőségei, a változatosság azok, amik abban segítenek, hogy a tünet fel se üthesse a fejét. Az
Látogasson el hírportálunkra!
A szerepek közti egyensúly megteremtése jelent valódi védelmet. KOVÁCS ÁGNES
Stresszmentes helyeket keresnek
A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT. a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségébe
C
nak számít. Bár a tréner és a csocsóasztal biztosítása a vezetőség feladata, a felülről érkező segítség gyakran ellenállást vált ki. A hatékonyságot a belülről szerveződő igény és annak kielégítése jelentheti. A tréningeken a szervezeti szintek alkalmazottai egyszerre is részt vehetnek, így a munkatársak közelíthetnek egymáshoz, megismerik egymás emberi oldalát – fejti ki.
70
60
50
40
30
20
10
5
A felmérésből kiderült, hogy a jó munkahelyi légkör kimondottan fontos a magyarországi munkavállalóknak, de azon kívül már nem feltétlenül találkoznának szívesen kollégáikkal. Jó a baráti viszony A válaszadók több mint felének kimondottan fontos volt, hogy a munkatársak között baráti légkör uralkodjon, de tízből mindössze egy embernek számított, hogy a kollégákkal munkahelyen kívül is találkozzanak. Ebben a kérdésben kor és munkatapasztalat függvényében eltérőek a válaszarányok: a harminc év alatti pályakezdők sokkal megalkuvóbbak ebben a tekintetben. Minden negyedik harminc évnél fiatalabb munkavállaló szemet hunyna a személytelen kapcsolatok felett, a náluk idő-
sebbek esetében csak minden hatodik válaszadó tudna együtt élni ezzel a helyzettel. A stressz kezelése gyakori probléma, mindössze minden tizedik válaszadó lenne hajlandó fokozott stresszel járó munkakört betölteni. Ez az arány nagymértékben megváltozik cégvezetőknél és menedzsereknél, akik mindennapi munkájuk során jelentős nyomás alatt dolgoznak: esetükben minden harmadik ember képes lenne elfogadni a folyamatos feszültség jelenlétét munkavégzése közben. Az attitűdbeli eltérés magyarázata, hogy azoknak, akik hosszabb ideje dolgoznak hasonló, feszültséggel járó munkakörben, idővel magasabbá válik a stressztűrő képességük. A környezetvédelem és a társadalmi elfogadás
egyaránt lényeges szempont a munkahelyválasztás esetében. Ezt támasztja alá, hogy a megkérdezettek közül mindössze minden második munkavállaló dolgozna olyan cégnél, amely nem helyezi előtérbe a környezettudatosságot, továbbá tízből kilenc munkavállaló nem lenne képes elfogadni azt, ha munkahelye kirekesztően vagy sértően viselkedne etnikai, kulturális vagy egyéb közösségekkel szemben. Elfogadók, de tudatosak – A profession.hu folyamatosan monitoringozza a munkavállalók elvárásait, jólétét a munkaerőpiacon. Jelen kutatásban érdekesség, hogy a vezetők számára a stresszfaktor mennyire természetes velejárója a munkájuknak, illetve a fiatal munkavállalók mennyire tudatosan kezelik azt, elválasztva a munkahelyi és az azon kívüli kapcsolataikat. Ami meglepő, hogy van olyan fehérgalléros szféra, ahol akár 70 százalék azok aránya, akik akkor is szívesen dolgoznak egy adott cégnél, ha tudják, hogy szakmailag nem jelent kihívást – mondta el a kutatás hátteréről Dencső Blanka piackutatási szakértő. MW A fokozott stressz megoldhatatlan helyzet elé állítja a dolgozókat FOTÓ: ÉM
NAPLÓ
14
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 29., SZOMBAT
Hirdetés 15
HAJDÚ-BIHARI
GYÁSZHÍR A haon.hu/gyaszhirek/ internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét „...beteg szíve holttá fáradt, Édes Jézus adj nyugalmat.”
DR. SŐRÉS IMRE
Megemlékezés
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték, hogy
ügyvéd, Újfehértó város díszpolgára 2020. február 16-án elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2020. március 6-án, pénteken 12.00 órakor kezdődik a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozójában a református egyház szertartása szerint.
TÓTH ANDRÁSNÉ Kövér Irénke
VIRÁG SÁNDOR
A gyászoló család
Halálának 1 éves évfordulójáról
Nádudvar, Kiss János altábornagy utcai, volt Nagy Sándor utcai lakos életének 67. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2020. március 3-án, kedden 11 órakor lesz a nádudvari temető ravatalozójában.
1944. 03. 13.– 2019. 03. 01.
Köszönetet mondunk a berettyóújfalui kórház krónikus belgyógyászatán Dr. Domokos Zsolt főorvosnak és munkatársainak lelkiismeretes gyógyító, ápoló tevékenységéért. Gyászoló család
,,Nagyon akartam élni még, Érezni szívetek melegét, Nem adta a sors nekem, Elvámolta az életem. Búcsú nélkül kellett elmennem, Őrizzetek szívetekben.”
394405
Fájó szívvel tudatjuk, hogy Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, rokonunk,
NAGY ZSIGMONDNÉ Ugyan Mária
TÓTH ANTAL
2020. február 19-én, 86 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. március 6-án 11.00 órakor lesz a Debrecen, Szent Anna-székesegyház altemplomában, római katolikus szertartás szerint.
75. éves korában váratlanul elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2020. március 4-én, 14.00 órakor lesz a Köztemető 2-es számú ravatalozóterméből katonai tiszteletadással, polgári szertartás szerint. Lakás: 4031 Debrecen, Földi 22/B. 1/2.
A gyászoló család
A gyászoló család
395468
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
„Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet.”
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,
KOMÁROMI SÁNDORNÉ Irmuska
„Ne gyászolj! (...) Felejts el engem addig a határig, amíg már nem zavar a rám való emlékezés. Egészen ne! Az fájna! De legyek én körötted valami szelíd és nem bántó emlék, olyan, akire jólesik gondolni, de már nem könnyeztet meg. Ne úgy jussak az eszedbe, hogy belerándulj a fájdalomba, hanem úgy, hogy elmosolyodj.” Szabó Magda 341860
394572
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk
DR. GESZTELYI TAMÁSNÉ
Gondoljon mindazokra, akik már nem lehetnek velünk.
temetésén megjelentek, ravatalára virágot helyeztek és a család mélységes bánatában részvéttel osztoztak. A gyászoló család
sz. Sárkány Julianna
397319
*390954*
NAPOS csibe, gigant gyöngyi, pulyka, kacsa és liba házhoz szállítva eladó. 06/52/458-025, 06/30/958-7309.
*395151*
BÚTOR KERTI WC kapható 58.000.- Ft/db. Érd.: Váncsod Tüzép: 54/708-708
*394154*
FAKITERMELÉS, veszélyes fák kivágása, erdők vágása, tisztítása minden nemű munka fakitermeléssel kapcsolatban érdekel. Kerti munka is. 30/2545-540. *397441*
FÖLD, KERT TERMŐFÖLDET bérelnék Létavértes, Kokad, Álmosd határában hosszabb távra, bérleti díj: 5.000 Ft/aranykorona. Érdeklődni: 06/30/591-4064, 06/30/8461690. *397963*
BÖRZE
2 fő
szakmunkást / betanított munkást
397505
Érd.: 06-30/915-0429, Perfect General Kft.
FESTŐ azonnali kezdéssel felveszek.
HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS DEBRECENHEZ közeli nagy ház nagy telekkel eladó. Érd.: 06-70/660-1480. *393689*
KOKADON 3 szobás összkomfortos családi ház, 1,5 ha termőföld+10 Ak erdő debreceni 1,5 szobás lakásra cserélhető. 06-20/242-4633. *397992*
A Debreceni Közterület Felügyelet
mezőőri
munkakör betöltéséhez munkatársat keres. A pályázati feltételek megtekinthetők a honlapunkon a
www.kozteruletfelugyelet.hu és a kozigallas.gov.hu
internetes portálon. A pályázat benyújtásának határideje:
2020. március 8.
2020.
március 19. Debrecen, Lovarda
JELENTKEZZEN
kiállítónak!
rendezveny@mediaworks.hu vagy a haon.hu aloldalán
Tisztelt Partnerünk!
SOFŐRT.
Lehet nyugdíjas is. A munkavégzés helye: Debrecen, BMW-gyár területe. Azonnali kezdéssel. Fizetés megegyezés alapján.
Simon-Gép Kft., érd.: 06-70-381-9430
AZ ÁSZ VENDÉGLÁTÓ KFT.
élelmiszertermékeinek forgalmazásához
TERÜLETI KÉPVISELŐ munkakörbe 1 fő gyakorlattal rendelkező munkavállalót keres.
Önéletrajzokat az allas@aszokize.hu címre várjuk. 396936
Ebesi Központi irodánkba GAZDASÁGI ADMINISZTRÁTOR munkatársat keresünk.
Elvárás: Excel ismeret, tárgyalóképes angol nyelvtudás, rugalmasság, magas teherbíró képesség, jogosítvány. Előnyt jelent: gazdasági végzettség.
mohacsik.georgina@kurucz.eu E-consultancy Kft.
379071
A Vasútegészségügyi Rendelőintézet (Debrecen, Erzsébet u. 11-13.) felvételre keres heti 40 órában egészségügyi röntgen szakasszisztenst. Az önéletrajzot kérjük személyesen a vezető asszisztens vagy a munkaügy részére beadni 2020. március 6-ig. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. *397938*
LOVARDÁBA állatgondozót felveszünk, akár ottlakással is. IBA Kft. Tel.: 0630 965 6181
KÉSZPÉNZES autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel terhelt autóra, kishaszonjárműre is. 20/9729-112; 20/938-3151.
396124
OLASZLISZKÁN furmint bor 300 Ft/L áron csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265
*395120*
NÖVÉNY FÉMZÁROLT vetőburgonya (több fajta), válogatásból kieső 40Ft/kg, étkezési eladó, Újfehértó. 20/559-3252 www.vetoburgonya.hu *385000*
GYÜMÖLCSFA oltványok eladó, megrendelhető. Alma, birs, dió, őszibarack, MM 106 alma alany. Vírusmentes. Nagykálló, Damjanich u. 18. 30/627-5076 *390532*
VETŐMAG! Fémzárolt lucerna (Olimpia), kukorica és napraforgó vetőmag kapható. Tel.: 30/4524265, Cím: Kruppa-Mag Kutató Kft. Kisvárda, Jéki u. 63. *394396*
KÖZLEMÉNY
*394312*
RENAULT Clio 1.4 5 ajtós 2021-ig műszakival rozsdamentesen eladó. 06-30/8556165 *397403*
ALBÉRLETET KÍNÁL
HASZNÁLTAUTÓ FELVÁSÁRLÁS! magyarországi első forgalomba helyezés ✔ benzinüzemű ✔ 13 éves korig ✔
CÉGEKNEK, dolgozóknak Debrecen Határ úti (ipari park 300 méter) 4 apartmanos 8 szobás 16 főig. Hajdúszoboszlói 4 apartman 9 szobás 20 főig teljesen felszerelt (wifi, laptévé, parkolás, takarítással) hosszabb távra is kiadó, számlaképes. 06/20/921-2946. *398017*
ÉLELMISZER
LIMUZIN AUTÓHÁZ Mikepércsi 47-es út mellett Telefon: +36-20-599-5145
INGATLAN
LÉTAVÉRTESEN Desiree fajta,
ÉTKEZÉSI BURGONYA ELADÓ
Ára: 130 Ft/kg. Érd.: 06-30-223-8170
POCSAJ Árpád u. 125 sz. alatti ház 1/4-ed részét elajándékozom. Tel: 22/328-231 *397195*
GARANCIÁVAL AZ EGÉSZ ORSZÁG TERÜLETÉN!
VÍZES, NEDVES, SALÉTROMOS lakások, pincék utólagos szigetelése, injektálása, kő-, vályog-, vegyes falazat esetén is.
HAJDÚ-BIHARI
*395997*
JÁRMŰ
IFA BILLENŐS TEHERGÉPKOCSIRA KERESEK
Jelentkezésüket az alábbi e-mail-címre várjuk:
A régió egyik legnagyobb munkaerőpiaci seregszemléjén a pályát választó fiatalok, aktív munkakeresők egy helyen találkozhatnak a munkaadókkal, valamint az oktatási, képzési intézmények képviselőivel. A kiállítást megelőzően jelenítjük meg nagy példányszámban az Állásbörze Magazint, melyben egyedülálló hirdetési felületet biztosítunk partnereink számára.
TRANZIT-KER Zrt. hajdúböszörményi állattartó telephelyére baromfigondozó segédmunkást keres azonnali kezdéssel. Elérhetőség: 06/30/317-5240
*398281*
393649
NAPLÓ
ÁLLÁS
*394517*
ÁLLÁST KÍNÁL
398025
PERZSELT bőrű félsertés eladó, kiszállítás megoldható. Ár: 820 Ft/kg. 06/70/3667715
KINIZSI Nyomda közelében 3 ha és 4588 nm területű szántó ingatlan eladó. 30/4158128.
Emlékeznek Rád a Szeretteid
397764
392217
SZOLGÁLTATÁS
ÁLLAT
halálának 4. évfordulójára.
Segítséget nyújt Önnek a Napló. haon.hu/gyaszhirek/
347371
Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a megjelent kegyeleti hirdetések fotóit nem áll módunkban megőrizni. Megértésüket köszönjük!
Fájó szívvel emlékeznek örökké szerető férje, lányai: Ircsi, Szilvi, Andi, vejei és unokái
392578
nyá. zls.
394821
,,Reménykedem Istenben... hogy lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az igazságtalanoknak.” (Cselekedetek 24:15)
NÉMETH KÁROLY 70/333-4804
Pinceszigetelésnél nem kell megvárni a víz elszívódását!
397637
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
395332
MEGEMLÉKEZÉS
ERZSÉBET UTALVÁNY ÉS SZÉP-KÁRT YA
Étterem
Csokonai Deluxe A legszebb napok a legjobb helyen! A Csokonai étterem 80 fos különterme kiválóan alkalmas esküvok lebonyolítására. Debrecen, Kossuth u. 21. - Tel.: +36 (52) 410-802 WWW.CSOKONAISOROZO.HU +0);'0'5 2#4-1. 5+ .'*'6ě5 )
393325
2020. FEBRUÁR 29., SZOMBAT
16 Mozaik Időjárás
HAJDÚ-BIHARI
Névnap
Február 29., szombat idojaras.haon.hu
Elemér, Antónia, Román
Stand-up a szószékről
Évforduló
44 éve született Kovács Katalin olimpiai bajnok kajakozó, a „Kajakkirálynő”.
Az Árpád téri református templomban lépett fel a debreceni humorista.
A kezdeti napsütést felhősödés követi, de estig nem alakul ki csapadék. Élénk lesz a délnyugati szél. 9-10 fok köré erősödik a nappali felmelegedés.
DEBRECEN. Orosz Gyuri a Tündérkör Alapítvány által szervezett, Virrasztás az éhezőkért című eseményen nem mindennapi helyszínen lépett fel. A kezdeményezés célja a 16 éven aluli éhezők támogatása volt, megsegítésükre szerveztek adománygyűjtést a debreceni templomban. A 42 éves komikus, egykori rádiós és tévés műsorvezető idén tíz éve csatlakozott a humorszakma elitjéhez. Egy 2010-es, országos humorverseny győztese lett, majd pár év alatt a Showder Klub és a Rádiókabaré állandó tagjává vált. Hét éve kutatja és gondozza a feltörekvő humoristákat a Humortechnikum elnevezésű programban.
Holdkelte:
Napkelte: 6:14
9:01
–2 °C
Napnyugta: 17:17
Holdnyugta:
11 °C
Polgár
23:22
Téglás
Balmazújváros Vámospércs
DEBRECEN
Püspökladány
További információ:
koponyeg.hu
Berettyóújfalu
napo Ezen a napon nyilvántarto nyilvántartott hőmérsékle hőmérsékleti rekordo rekordok:
Komádi
Szokatlan légkör A humor nagyágyúja nem először lépett fel templomban, az érzés mégis maradandó. – Fontos volt debreceniként,
–15,2 °C 19,5 °C
Vasárnap
2 °C
Hétfő
7 °C
5 °C
Kedd
12 °C
3 °C
Szerda
11 °C
3 °C
hogy egy helyi társadalmi megmozduláshoz csatlakozhattam, a fiatal éhezők támogatása olyan téma, amely közel áll hozzám. A humoristák rengeteg karitatív
Horoszkóp
Orosz Gyuri hét éve kutatja és gondozza a feltörekvő humoristákat FOTÓ: STAND UP COMEDY HUMORTÁRSULAT
9 °C
TÁVOLABBI KILÁTÁSOK: Erősen felhős vagy borult lesz az ég, és
egyre többfelé várható eső, záporeső. A déli, délkeleti szél megélénkül. 6 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. ORVOS-METEOROLÓGIA: Frontmentes, majd kettős fronthatás.
felkérést kapnak évente, de mindenre nem jut idő, így nyilván azokat igyekszünk elvállalni, amelyekkel jobban tudunk azonosulni. Ettől függetlenül egészen abszurd volt, ahogy a lelkész helyén állva, a szószékről nevettettem a résztvevőket! Mindenki remekül érezte magát, és közben segítettünk is – osztotta meg a Naplóval Orosz Gyuri. A Virrasztás az éhezőkért
múlt szombati, karitatív estjén más fellépők is szerepet kaptak, és összesen több mint hatszázezer forint adomány gyűlt össze. A humorista a jelenleg is tartó, országos turnéját szakította meg a fellépés erejéig, márciusban pedig a Showder Klub szezonpremierjében láthatjuk újra Gyógyíthatatlanul hülye című önálló estjében. PSZ
www.haon.hu További képek és videók
Igazán szerencsésnek mondhatja magát, a helyzete kivételesen jól alakul. Sok minden történik önnel, ami előrelendíti, most igazán megvalósíthatja önmagát.
Elke Karsten, a mesterlövész
Ma különösen szeszélyes, pedig jobb volna gátat szabnia csapongó kedvének. Inkább kerülje a veszélyt, ne vegyen részt a kivagyiságban, főleg a közlekedésben ne.
FOTÓ: DVSC KÉZILABDA
hogy az airsoft alatt kilőttük magunkat – nevetett a Nyüzi becenévre hallgató kézis. Kérdés, mit szólt volna ehhez a szakmai stáb, akik ugyanúgy részt vettek a közös programon, így testközelből figyelhették tanítványaik teljesítményét. Varsányi Nóri elárulta, sorkatonai tapasztalataira támaszkodva
Köstner Vilmos itt is mentorálta a lányokat. – Vili bá’ próbált mindenkinek segíteni, nekem is magyarázta, miként tartsam a fegyvert. Jó volt kicsit kikapcsolódni és a pályán kívül is együtt lenni, az ilyen lehetőségek mindig jót tesznek a csapat hangulatának. MSZ
Noémi a jókedv barátja Noémi 21 éves abaújszántói diáklány. Szeret kirándulni és a települések nevezetességeit megismerni. Mottója: „legyen jó kedved, hiszen itt a hétvége!” FOTÓ: KOZMA ISTVÁN/ÉM
Rendészek versenyeztek
HAJDÚ-BIHAR.
DEBRECEN.
A sértett további bántalmazását az udvaron tartózkodó nevelők akadályozták meg. A fiatalkorú vádlott bántalmazása folytán a 15 éves sértett a jobb arcfélen és bal csípőjén zúzódásos, a bal alkaron hámhorzsolásos sérüléseket szenvedett. A Debreceni Járási Ügyészség a tettét beismerő fiatalkorú vádlottal szemben sú-
lyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A vádiratban az ügyészség arra tett indítványt, hogy a járásbíróság az iratok alapján, tárgyalás lefolytatása nélkül a vádlottat bocsássa próbára, és állapítsa meg, hogy a vádlott a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll. HBN
Szemtől szemben Annyira figyelek, összpontosítok, hogy csak az jár a fejemben, mikor lep meg a gazdi valami finomsággal. Kicsit mérges is vagyok, mert sokáig kell várni… FOTÓ: NAGYNÉ KELEMEN MÓNIKA
100
90
80
70
60
50
40
Sóvárog a pihenés után, túlhajszoltnak érzi magát. Ugyanakkor mégis vágyik valami kihívásra. Valamire, ami igazán építően hatna önre. Ha nem tudja, mi az, azért remélheti, hogy hamarosan megmutatkozik.
Ütötte, rúgta az iskolatársát Az egyik megyénkbeli település két általános iskolája egymás szomszédságában található. 2019. február 28-án az egyik iskolában tanuló, 15 éves vádlott tanítási szünetben egy korábbi nézeteltérés miatt átment a szomszédos udvarban tartózkodó sértetthez, és szóváltás nélkül több alkalommal ököllel megütötte, s megrúgta.
M
Egy kisebb vagy nagyobb sétát tehetne a természetben a barátaival, a lényeg, hogy ne maradjon egyedül.
Minden olyan utazás most a hasznára válna, amelynek célja a látóhatárának kibővítése vagy tapasztalatgyűjtés.
KÉZILABDA.
Y
Fogadja nyitott szívvel kedvese közeledését. El akarja kápráztatni önt, de ez csak akkor fog sikerülni, ha ön vevő a közeledésére. Győzze le fáradtságát: a közösen töltött esti program maradandó élmény lehet.
Ha az ajándékozással elkésett, akkor is mindig találhat okot egy kedves meghívásra, vendéglátásra. A szép szavaknál úgysem adhat igazán többet.
Csapatépítő jelleggel airsoftozni voltak a Loki kézilabdázói.
C
Nagyon jó választás lenne hétvégére, ha meglátogatna egy gyógyfürdőt, végre feltöltődhetne energiával.
Valószínűleg most pénzügyekről lesz szó családi körben, nagyon is pozitív jelleggel, és megoldást találhatnak egy régóta húzódó problémára.
A puskával is jól céloznak Mivel a bajnokságban egy szusszanásnyi szünet van, a felkészülés monotonitásának megtörésére egy kis csapatépítő programot iktattak be a DVSC Schaeffler női kézisei: a lányok puskával a kezükben mutatták meg, hogy nem csak a labdával céloznak remekül. – Különböző fegyvereket lehetett kipróbálni, klassz volt, sokat nevettünk – elevenítette fel Varsányi Nóra, a csapat jobbszélsője. – Két csoportra voltunk bontva, az egyik brigád légpuskával lőtt 10 méterre papír céltáblára, a másik pedig airsoft fegyverrel fatáblákra. Viccelődtünk a lányokkal, hogy ha másnap sokat hibázunk az edzésen, majd azt mondjuk,
Most csapódnak le az elmúlt napok eseményei: ha jól cselekedett, minden öntől telhetőt megtett, akkor csupa kedvező jelet kap, ami növeli biztonságérzetét. Szervezőképességével kápráztathatja el környezetét. A szerencse is kíséri azonban, nemcsak a saját tetterejére számíthat, hanem az égiek segítségére is.
Megér egy mosolyt – Mi az, hogy leánykereskedő? – kérdi Kovácsné újságolvasás közben a férjétől. – Olyan ember, aki nőket ad el szerelmi célokra. – Például engem is eladna, ha a markába kerülnék? – Drágám, ne keverd össze a régiségkereskedővel! További viccek humor.haon.hu
Most úgy tűnik, hogy minden tökéletesen rendben van az életében. Kedvező pillanat, hogy összecsomagolja családját, és nagy kirándulást tegyenek a szabadban.
30
20
10
5
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a Hajdú Rendészeti Sport egyesület február 27-én rendezte meg a IX. Spártai 300 Rendészeti Országos Bajnokságot. A rendezvénynek a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság Kiképző Központja adott otthont. A Magyar Rendészeti Sportszövetség által is támogatott megmérettetésre 45 versenyző jött el az országból, s női és férfi egyéni, valamint csapat kategóriában mérték össze erőnlétüket. A versenyen az egyes rend őrkapitányságok mellett többek között képviseltette magát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ is. HBN
NAPLÓ
16
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow