Skip to main content

hbn_2020-02-08

Page 1

LXXVII. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Baráti Kristóf Stradivarin játszik Debrecenben

Mária a szikrázó napsütés szerelmese 16. OLDAL

7. OLDAL

ÉVES

Élet 1970-ben a „Kohászban”

FÜGGETLEN NAPILAP

SZOMBAT 2020. FEBRUÁR 8.

évvel ezelőtt a Kohászüdülőben kéthetes turnusokban pihentek a vendégek, akiknek a kedvenc étele az alföldi töltött káposzta volt. A Napló riportja szerint a modern, tiszta, meleg, hangulatos üdülőben a lift 5 másodperc alatt vitt fel az építészetileg egyedülálló, 11 emeletes, háromszögletű toronyház tetejére. A kilátás gyönyörű, elragadó, a téli táj is kellemes a szemnek – fogalmazott Vattai Miklós a Schmidt Tibor által tervezett Kohászüdülőről. /4. VA

Derült, száraz, hideg idő, gyenge légmozgás

4 °C REGGEL

DEBRECEN. Ötven

DÉLBEN

ESTE

Loki: diósgyőri vendégjáték

Három bajnoki mérkőzést játszott le ebben az évben a DVSC futballcsapata, és a piros-fehérek még nem találtak legyőzőre. Szombaton az ugyancsak jó formában lévő DVTK vendége lesz a Loki, azaz nem számíthat könnyed mérkőzésre. A meccsnek különlegességet kölcsönöz, hogy a debreceniek vezetőedzője, Vitelki Zoltán tősgyökeres miskolci, vagyis a nevelő egyesülete ellen kell harcba szállnia a három pontért a DVSC kispadján ülve. /9. HBN DEBRECEN.

Színielőadással a megelőzésért

A Kiállok érted elnevezésű, fiataloknak szóló, feldolgozó foglalkozással egybekötött színházi előadás hajdú-bihari rendezvényét tartották pénteken a Józsai Közösségi Házban. A projekt célja, hogy a gyermekotthonok lakói és környezetük, továbbá a velük foglalkozó szakemberek figyelmét felhívja a prostitúció és a szexuális kizsákmányolás veszélyei­re. /3. HBN DEBRECEN.

Ismét báloztak a debreceni katolikusok Az elmúlt évek hagyományaihoz híven idén sem maradhatott el a Debreceni Katolikus Bál; a közösség pénteken tartotta meg jótékonysági estjét a Kölcsey Központban. A szervezők a rendezvény bevételét a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség javára ajánlották fel. Képünkön a geszterédi iskolások, akik fogadták az érkező vendégeket, és műsort is adtak. FOTÓ: MOLNÁR PÉTER

Három helyen a színház Várhatóan 2023-ig tart majd a Csokonai Színház szeptember közepén kezdődő felújítása.

Vitelki Zoltán FOTÓ: MOLNÁR PÉTER

Hódít a csoki és a sós karamella

városi költségvetés kulturális fejezetének bemutatásakor. Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója kérdésünkre elmondta: kiköltözésük márciusban kezdődik, és szeptember 15-ig fog tartani. A várhatóan 2023-ra elkészülő renoválás idején előadásaik elsősorban a Víg Kamarában, a Debreceni Művelődési Központ termeiben és a Lovardában lesznek. Az alpolgármester szerint a város költségvetési tervéből

Az idei év legfontosabb debreceni kulturális fejlesztése a Csokonai Nemzeti Színház felújítása lesz – jelentette ki Puskás István debreceni alpolgármester az intézmény nagyszínpadán tartott pénteki sajtótájékoztatón, az elfogadás előtt álló új DEBRECEN.

Elkezdődött az esküvői szezon, s ilyenkor nemcsak a ruhák kapnak nagy szerepet, hanem az esküvői torták is. A süteménytrendekről Baráth Marietta beszélt a Naplónak; megtudtuk, a csokoládé és a vanília még mindig elsőbbséget élvez a kínálatban, viszont a párok egyre jobban nyitnak a különleges ízek, például a sós karamella felé is. /11. ND DEBRECEN.

Akár függővé is válhatunk a filmsorozatok iránt.

(2020. 02. 07.)

árfolyam

változás

Euró

338,87

+1,78

USA-dollár

309,33

+2,86

Svájci frank

316,94

+2,52

Angol font

399,93

+2,32

Román lej

71,11

+0,37

Ukrán hrivnya 12,61

+0,15

Horvát kuna

45,45

+0,25

Lengyel zloty

79,40

+0,17

DEBRECEN. Sokan kedvelik a filmsorozatokat; képesek órákat, akár napokat arra szánni, hogy megnézzenek egy-egy évadot. Míg régen várni kellett a következő epizódra, ma elég egy kattintás a médiaszolgáltató oldalán, és indul-

Knapek Éva FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

Folyamatosan nő a házasságkötési kedv Utoljára a ’80-as években volt annyi házasságkötés Debrecenben, mint tavaly. A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint 2011 óta folyamatosan növekszik a cívisvárosban a házasságkötési hajlandóság. Míg 2011-ben 711 pár gondolta úgy, hogy örök hűséget fogad egymásnak, addig 2019-ben már 1322 szerelmespár mondta ki a boldogító igent. A házasságkötések száma tavaly olyan magas

volt, amire utoljára az 1980as években volt példa. Ez a tendencia 2020-ban várhatóan tovább folytatódik, mivel bár még csak február van, erre az évre már közel 600 házassági szándékot jelentettek be a hivatalnál. A házasulók átlag­életkora a hivatal tapasztalatai alapján 28–32 év közé tehető, de a fiatalabb korosztályból (20-22 évesek) is egyre többen fogadnak örök hűséget. /6. HBN

DEBRECEN.

A tartalomból Füredi táncosok 5. oldal Varázsszőnyeg 8. oldal A kupakaland vége 10. oldal Színes hírek 16. oldal Hajdú-bihari Napló 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10.

www.haon.hu Telefon: (52) 998-181

9 770133 105064

C

20033

Y

M

ban, Berlinben és Rómában tartott kiállításokon sikerült Debrecent kulturális diplomáciával népszerűsíteni. – Most is számos hellyel folynak ilyen tárgyalások. Úgy tűnik, hogy idén Brüsszelben, Milánóban és Kolozsváron fogjuk magunkat képviseltetni – ismertette. A közeli Nagyváradon 2020-ban a Festum Varadinumon és a Szent László Napokon lesz hangsúlyos debreceni kulturális megjelenés – hangzott el. /3. OCS

Egyik epizód a másik után…

Devizaárfolyam Pénznem

egyértelműen látszik, hogy milyen nagyra értékeli a kultúrát. Kiemelte, fontos cél Debrecen nemzetközi kulturális kapcsolatainak további erősítése, melyen nemcsak a polgármesteri hivatal, hanem az önkormányzati intézmények is dolgoznak. Ebben a tekintetben tavaly és tavaly­ előtt az Európa Kulturális Fővárosa pályázat készítése közben tudtak nagyobbat előrelépni. Puskás István elmondta: 2019-ben Stuttgart-

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

hat is a filmnézés! – A sorozatfüggőség egy viselkedéses addikciónak tekinthető. A legizgalmasabbnak tartott sorozatok egy-egy évadát egy ismert szolgáltató adatai szerint akár 4 nap alatt is elfogyaszthatják a felhasználók, naponta akár 2,5 órát is filmezve. Vannak olyan személyek, akik ennél jóval több órát tölthetnek ezzel naponta, s az már

elgondolkodtató – mondta a Naplónak Knapek Éva klinikai szakpszichológus. Felhívta a figyelmet a függőség jeleire is: ha a szokás tartósan fennáll vagy ismétlődő, s a személy különböző életterületein vagy az egészségére nézve káros következményekkel jár, akkor problémás viselkedésről, netalán függőségről beszélhetünk. /14. NE

Az egyik szereplő, Urbanovits Krisztina FOTÓ: M. P.

Különleges zenei élmény

DEBRECEN. A Sofar Sounds egy exkluzív alternatív zenei rendezvénysorozat, melynek legfontosabb jellemzője, hogy kis helyiségekben, például valaki nappalijában, egy irodában vagy akár egy fodrászatban tartanak koncertet. Az első ilyen alkalom Debrecenben 2017 márciusában volt, az eseménysorozat azóta is virágzik a város alternatív kultúrájának szerves részét képezve. Idén januárban a 23. Sofar Soundson vehettek részt az érdeklődők. A részletekről Süli András szervező beszélt lapunknak. /7. BD

Száz esztendő meg négy 104. születésnapja alkalmából köszöntötte pénteken Dalmi Sándornét Debrecenben, Jerikó utcai otthonában Korbeák György önkormányzati képviselő (képünkön), valamint Siposné Hüse Judit, a polgármesteri hivatal szociális osztályának munkatársa.

FOTÓ: KISS ANNAMARIE

NAPLÓ

1

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

2 Krónika

C

Y

M

100

HAJDÚ-BIHARI

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

NAPLÓ

2

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

Aktuális 3

HAJDÚ-BIHARI

Művészeti csomópontok létrejöttében bíznak Anyagilag is támogatná a fiatal, kezdő helyi zenészeket Debrecen önkormányzata.

Ott az építészhallgatóknak alakítanak ki közösségi teret és inkubátorházat. – Bízom benne, hogy ez inspiratív hatással lesz a szintén megújuló Tímárházra is – tette hozzá. Arról is beszélt, hogy a tervek szerint a vénkerti egykori Borsos-villában idén megnyílik a Debreceni Irodalom Háza, amely olyan, ugyancsak interaktív helyként működne, ahol a hagyományos kiállítások, felolvasások mellett az olvasók az írókkal, irodalmárokkal is találkozhatnának.

Programsorozattal szeretnének megemlékezni Debrecenben arról, hogy 100 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békeszerződést. (Az esztendőt hivatalosan a nemzeti összetartozás évének nyilvánították.) Az ezeket az eseményeket bemutató internetes oldal néhány héten belül elindul – derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Csokonai Színházban az önkormányzat elfogadás előtt álló, 2020-as költségvetésének kulturális részéről tartottak. Ezen Puskás István, Debrecen egyik alpolgármestere kijelentette: a nemzeti ös�szetartozás éve jó alkalom arra, hogy végiggondoljuk, mik fűzik össze a különböző országokba szétszórt magyarságot. Debrecen fontos csomópontja a határokon átívelő kapcsolatoknak. Ennek jegyében kiemelt szerepet kapnak az idei kulturális eseDEBRECEN.

A sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló színházépület hamarosan hosszú időre bezár

mények között a regionálisak – tette hozzá.

att márciusban megkezdik a Kossuth utcai épületből való kiköltözést, mely folyamat előreláthatóan szeptember 15-ig fog tartani. – A látványtervek alapján gyönyörű lesz a ház. Nagyon várjuk, hogy a megújult épületet majd birtokba vegyük – mondta. Kiemelte, hogy a költözés ellenére nem fogják vissza a szakmai munkát, az olyan hagyományos fesztiváljaikat is megtartják, mint a Magdafeszt, a Deszkafesztivál vagy az Irodalom Éjszakája. A programstruktúra sem fog változni. Külföldre és belföldre egyaránt sok meghívással rendelkeznek.

Költöznek, de nem állnak le Gemza Péter, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója elmondta, hogy a felújítás mi-

„Művésztérré” válna a B24 A folytatásban Puskás István arról beszélt, hogy a Batthyány utcai B24 Galéria pincéjében

Látogasson el hírportálunkra!

FOTÓ: KISS ANNAMARIE

idén elindítanak egy kísérleti projektet. – Olyan pályakezdő fiataloknak, egyéneknek és közösségeknek adunk ott elsősorban színjátszási lehetőséget, akik szeretnék magukat a művészetben kipróbálni. Interaktív projektek megvalósítására lesz lehetőség – számolt be az illetékes alpolgármester. Kifejtette: miközben a kiállítóhely-profil megmarad, egy kis műtermet is kialakítanának a B24-ben. Az ott alkotókat ösz-

töndíjjal, mentorprogrammal támogatná a város. Puskás István abban bízik, hogy Debrecenben több ehhez hasonló kisebb „művészeti csomópont” jön létre. Az egyik ilyen lehet a Tímár utcán, az egykori szárító épülete, melynek felújítása a tervek szerint tavasszal kezdődik a Debreceni Egyetem Műszaki Karának a beruházásában, és várhatóan őszre készül el.

„Zenészpalánták” támogatása Az alpolgármester a Vojtina Bábszínházzal kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy a város ott épületbővítést tervez. Az új részben kiállítások kapnának helyet. Végül az is kiderült, hogy heteken belül elindítják a Simonffy utcai Ifjúsági Házban a Debreceni Könnyűzenei programot, melynek keretében a zene iránt érdeklődő, de tapasztalatlan fiatalok első lépéseit segítenék. Az önkormányzat által meghirdetett kapcsolódó ösztöndíjjal egyebek mellett anyagilag is támogatnák a technikai tudás megszerzésében, a koncertszervezésben és a klipforgatásban járatlanokat – emelte ki Puskás István alpolgármester. OCS

A kultúra az a terület, amelyen keresztül a nemzeti összetartozás élménye mindenki számára megélhető. PUSKÁS ISTVÁN

A B24 Galéria átépítését már elkezdték

A megújuló Csokonai egyik látványterve

FOTÓ: MATEY ISTVÁN

FOTÓ: MISKOLCZI JÁNOS

Hogy ne váljanak áldozattá… A buszmegállóban hagyta A veszélyeztetett gyerekek az előadás célcsoportja.

Konfliktus alakult ki a babakocsik miatt a Nyíradonyból Debrecenbe tartó helyközi autóbuszon.

DEBRECEN. – Az előadás kimon-

dottan a középiskolás korosztálynak szól, ezen belül is elsősorban a lakásotthonban, állami gondozottként élők számára ajánlott. Ezek a fiatalok azok, akik az áldozattá válás, bűnelkövetés szempontjából, vagy a szexuális kizsákmányolás terén nagy fokú kockázatnak vannak kitéve – mondta köszöntőjében dr. Juhász Zoltán rendőr alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője tegnap a józsai közösségi házban, a Kiállok érted – komplex társadalomérzékenyítő és preventív pilotprogram megyénkbeli megnyitóján. Hozzátette: ezek a diákok azok, akik sajátos nevelési helyzetükből adódóan olyan körülmények között élnek, amely nem mindig ad lehetőséget arra, hogy rájuk ugyanúgy odafigyeljenek, mint egy „normális” családban élő gyermekre. Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, illetve az északkeleti régió veszélyeztetettebbek ebből a szempontból. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon például évente 2 ezer 500 körözést kell elrendelni, ebből körülbelül 60-80 az olyan fiatal, aki a lakásotthon helyett inkább a családi

C

Y

M

Két alkalommal sem vitte el a babakocsit toló anyukákat az egyik nyíradonyi megállóból a Debrecenbe tartó helyközi autóbusz december közepén – panaszolta egyik ezen felháborodott olvasónk. NYÍRADONY.

Jelenet a darabból

FOTÓ: MOLNÁR PÉTER

ben a Kiállok érted színházi előadás bemutatóira is sor kerül – csakúgy, mint tegnap Józsán, ahol a görögkatolikus lakásotthon dolgozói, állami gondozásban lévői és megyei lakásotthonbeli fiataljai, ügyészek, rendőrök láthatták. Az ehhez kapcsolódó feldolgozó programmal elsősorban a prostituálttá válás és emberkereskedelem veszélyének kitett fiatalok lehetőségeit, az áldozattá válás folyamatát vizsgálják. Az előadást Romankovics Edit rendezte. – A műsor kimondottan erre a programsorozatra készült. Megannyi esetet dolgoztak fel elkészülését megelőzően, a darab pedig a figyelemfelhívásnak egy igen különleges változata – mondta a Naplónak dr. Juhász Zoltán. LD

környezetet szeretné választani. Felhívják a figyelmet A Kiállok érted program a Norvég Civil Támogatási Alap gondozásában indult el 2015ben a Névtelen Utak Alapítvány, a Bohócok a Láthatáron és a K. V. Társulat közreműködésével. A projekt célja a gyermekotthonok gyermekei és környezetük, továbbá a velük foglalkozó szakemberek figyelmének felhívása a prostitúció és a szexuális kizsákmányolás veszélyeire az áldozattá válás folyamatától egészen az emberkereskedelem működéséig: a gyermekek számára drámafoglalkozásokat, a szakembereknek kerekasztal-beszélgetéseket tartanak. A projekt kereté-

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Nem fért fel az ikerbabakocsi A Volánbusz Zrt. Kommunikációs Igazgatósága kérdésünkre azt válaszolta, hogy december 12-én a 4403-as, a Nyírbátor, vasútállomás és Debrecen, autóbusz-állomás között közlekedő járat útvonalán – az itt rendszeresített Credo Eco­nell 12 típusú, alacsony padlós autóbusz szervizelése miatt – normál padlós, Ikarus 256 típusú autóbusz közlekedett. Nyíradonyban, az Árpád téri megállóban ekkor egy nő szimpla babakocsival, egy másik ikerbabakocsival várakozott. Ezen a vonalon és járaton korábban nem volt igény ikerbabakocsival történő utazásra, így a társaság erre nem tudott időben felkészülni. A gépkocsivezető kiszállt a járműből, a szimpla babakocsit elhelyezte az autóbusz közlekedési folyosóján, a másik hölgyet pedig tájékoztatta, hogy az ikerba-

bakocsit csukott állapotban tudja elszállítani, kinyitva az a jármű ajtaján nem fér be. Az anyuka a gyermekeket nem vette ki az ikerbabakocsiból, így végül nemcsak ő, de a másik nő is elállt utazási szándékától – közölte a buszos cég. Ismét ottmaradtak az anyukák Azt is megtudtuk, hogy másnap, december 13-án hasonló eset játszódott le a 4403-as járat útvonalán, amikor ugyanaz az Ikarus 256 típusú autóbusz közlekedett. A szintén az Árpád téri megállóba való érkezéskor az aznap szolgálatot teljesítő gépkocsivezető az autóbusz mindkét ajtaját kinyitotta. A megállóban két hölgy állt, egy szimpla, illetve

egy ikerbabakocsival, de nem léptek oda a buszhoz, nem mutattak utazási szándékot, így a többi utas felszállása után a busz elindult. Munkáltatói intézkedések Az esettel kapcsolatban a Volánbuszhoz panaszt nyújtottak be, melynek kivizsgálása jelenleg is zajlik. Mivel a december 12-én szolgálatot teljesítő gépkocsivezető nem jelezte, hogy nem tudott minden jelentkező utast elszállítani, a Volánbusz Zrt. megteszi a szükséges munkáltatói intézkedéseket. Hozzátették: a 4403/2 járaton december 17-től alacsony padlós autóbusz közlekedik. OCS

Tömegben még nehezebb babakocsival közlekedni ILLUSZTRÁCIÓ: ARCHÍV

NAPLÓ

3

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

4 Debrecen

HAJDÚ-BIHARI

Időutazás 1970-be, a Kohászüdülőbe Ötven éve kéthetes turnusokban pihentek a vendégek, akik kedvenc étele az alföldi töltött káposzta volt.

A modern, tiszta, meleg, hangulatos üdülőben a lift 5 másodperc alatt visz fel az építészetileg egyedülálló, 11 emeletes, háromszögletű toronyház tetejére. A kilátás gyönyörű, elragadó, a téli táj is kellemes a szemnek – fogalmazott kollégánk, Vattai Miklós az 1970 februárjában megjelent cikkében a Schmidt Tibor által tervezett, nagyerdei Kohászüdülőről.

DEBRECEN.

Medence és a biliárd Témaválasztása azért is érdekes, mert a debreceniek többsége ma is csak kívülről ismeri az épületegyüttest (ami ma már nem „kohász”), hiszen üdülni általában nem a lakóhelyükön szoktak az emberek. Remek tollú elődünk a riportjában megszólaltatta Seprényi Ferencné gondnokot, aki elmondta: – Egy turnusban 260 vendéget fogadunk, a mi feladatunk úgy kielégíteni a különböző igényeiket, hogy semmi panasz ne legyen ránk. Sok törzsvendégünk is van, mert ahogy mondják, csak itt érzik jól magukat. A „Kohászba” kéthetenként jöttek az új vendégek az ország legkülönbözőbb tájairól. A kicsiny fürdőhelyiségben, a gyógymedencében mindig tartózkodott néhány üdülővendég. Riporterünk beszélt a 19 éves vendéggel, Drabecz Istvánnal is, aki Székesfehérvárról érkezett hozzánk. Kifejtette: – Nagyszerűen érezzük itt magunkat, csodálatos a kényelem, minden feltétel megvan a pihenéshez. S ha

A turnusonként 260 vendég ellátásának alapelve: a jó közérzethez jó étkezés kell

FOTÓ: NAPLÓ-ARCHÍVUM

Kétfajta leves, négyfajta főétel A színes ismeretterjesztő cikkből nem hiányozhatott az étterem sem. Vattai Miklós ennek megfelelően mikrofonvégre kapta Köbli József főszakácsot is, aki akkor már 6 esztendeje, az üdülő nyitása óta tevékenykedett eredményesen itt. A szakember hangsúlyozta: egy üdülőben a jó közérzethez nélkülözhetetlen a jó étkezés. Mint elmondta, a választék elég bő náluk, ebédre például kétfajta leves és négyfajta utóétel közül választhattak a vendégek. A kereken 50 éve megjelent Napló-cikk szerint akkor a Kohászüdülő legkedveltebb étele az alföldi módra készített töltött káposzta volt, a levesek sztárja pedig a scsi. Ehhez burgonya, vegyes zöldség, marhahús, csemegeuborka, kapor, rántás és tejföl kell. De az olyan különlegességek sem hiányoztak az étrendből, mint a hamburgi tokány vagy a jércemell csőben sütve. VASS ATTILA

A hotel alacsonyabb szárnya 1970-ben, a parkban

Az üdülő hallja a korszak jellegzetes bútoraival

FOTÓ: BAKONYI BÉLA

FOTÓ: NAPLÓ-ARCHÍVUM

Kezdődhet az Egyetem Kávéház bontása Hamarosan gyökeresen átalakul a Nagy Lajos király tér déli szeglete.

re nyolcemeletes, 65 lakásos, magas színvonalú lakóházat építenek: az Egyetem Towert. A Napló érdeklődésére Eteley Gábor értékesítési igazgató elmondta: némi csúszást okozott egy nem is-

Elbontják ugyanis az ötvenéves – földszintes – vendéglőépületet, és a helyé-

DEBRECEN.

mert gázközmű áthelyezése, de már zajlik a belső bontás, és várhatóan a jövő héten a külső bontást is elkezdik. A korábban ott működött étterem már átköltözött a belvárosba. Az Egyetem To-

A 2021 első felében átadandó komplexum látványa az Egyetem tér felől

HAJDÚ-BIHARI

C

FOTÓ: NAPLÓ-ARCHÍVUM

egy kicsit mozogni akarunk, ott van a pingpong és a biliárd.

Látogasson el hírportálunkra!

Impresszum

A hotel panorámaablakos „velneszrészlege”

FOTÓ: HOMOLOGUE-LÁTÁNYTERV

wer műszaki tartalma nem változott, a 8 emeletes épület 65 lakást tartalmaz majd, melyek ára négyzetméterenként 1 és 1,2 millió forint közötti. A luxus társasházban 39–90 négyzetméter alapterületű lakásokat alakítanak ki, melyekhez 10–24 négyzetméteres teraszok is fognak tartozni. Autóliftes mélygarázs A lakásokat környezetbarát hőszivattyú fűti majd, és mennyezeti hűtés-fűtés gondoskodik a kellemes klímáról. A tetőn mintegy 100 négyzetméteres medence is lesz. Az épület alatt 3 szintes pincerendszert építenek, amiből a felső kettő a garázsokat tartalmazza (ezekben autóliftek is helyet kapnak), a legalsó szintre a gépészet kerül. A földszinten 24 órás recepció fog működni, sőt exkluzív étterem is szolgálja majd a kényelmet. A Nagy Lajos király téri luxus társasházat várhatóan 2021 első félévében adják át. VASS ATTILA

A szálloda látványa 1975-ben a csónakázó felől

FOTÓ: TULOK FERENC

A polgári sikk relikviái a Déri Múzeum tárlatán Újabb különleges és hiánypótló tárlat nyílik Debrecenben, az idén 90 éves Déri Múzeumban február 11én 16 órától. Az iparművészeti gyűjtemény gazdag anyaga a múzeum állandó kiállításában sok helyen szerepel, de önállóan nem jelenik meg. Ezt pótolja majd a „Polgári sikk”, melynek kollekciójába eddig soha nem látott, vagy csak több évtizeddel ezelőtt bemutatott tárgyak kerülnek a nagyközönség elé. DEBRECEN.

Dóczys lányok 1935-ben

A tárlat a polgárosodó Debrecen elegáns női ruháit, kiegészítőit mutatja be, valamint a divat változásait a kiegyezéstől a háború kitöréséig. A múzeumi raktár most előbukkanó kincsei egyszerre nyújtanak szórakoztató és elgondolkodtató élményt a látogatóknak. A kiállítás rendhagyó katalógusa egyfajta divatlapként ad betekintést egy tárlat létrejöttének kulisszái mögé. Az időszaki kiállítás május 3-ig tekinthető meg. HBN

FOTÓ: FORTEPAN, URBÁN GYŰJTEMÉNY

www.naplo.hu Főszerkesztő: Boros Norbert · Lapszerkesztő: Fábián György, Szőke Tímea, Vass Attila, Vass Kata · Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. · Levélcím: 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (52) 525-410 · Ügyfélszolgálati iroda: Debrecen, Dósa nádor tér 10. · E-mail: naplo@naplo.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-1051 · Index: 2020/33 Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Lapunkat rendszeresen szemlézi:

NAPLÓ

4

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUĂ R 8., SZOMBAT

Megyei kĂśrkĂŠp 5

HAJDĂš-BIHARI

Egyre gazdagodik a repertoĂĄrjuk IdĂŠn is megtartjĂĄk alapĂ­tvĂĄnyi bĂĄljukat a tiszafĂźredi nĂŠptĂĄncosok.

RĂśviden

Hívatlan vendÊgek a keleti hatåron Hårom kßlfÜldit tartóztattak fel a LÊtavÊrtesi HatårrendÊszeti KirendeltsÊg munkatårsai pÊnteken Êjjel 1 óra kÜrßl Pocsaj kßlterßletÊn. Az illegålis migrånsok – akik marokkói Ês palesztin ållampolgåroknak vallottåk magukat – sem szemÊlyazonossågukat, sem magyarorszågi tartózkodåsuk jogszerŹsÊgÊt nem tudtåk hitelt Êrdemlően igazolni. A rendőrÜk a hårom fÊrfit – meghallgatåsukat kÜvetően – aznap dÊlelőtt åtadtåk a romån hatósågnak. HBN POCSAJ.

ZentĂĄn, LengyelorszĂĄgban ĂŠs ErdĂŠlyben is fellĂŠptek a Tisza-tavi AlapfokĂş MĹąvĂŠszeti Iskola nĂśvendĂŠkei 2019-ben. Az elmĂşlt esztendĹ‘rĹ‘l ĂŠs a kĂśvetkezĹ‘ fĂŠlĂŠv cĂŠljairĂłl kĂŠrdeztĂźk Ă rvai Zsigmond intĂŠzmĂŠnyvezetĹ‘t. TISZAFĂœRED.

MinősÊggel, hatÊkonyan – SzerencsÊre tavaly is meg tudtuk tartani hagyomånyos rendezvÊnyeinket, Ês előszÜr szerveztßk kÊtnaposra a Tisza-tavi Folkfesztivålt – mondta a nÊptåncpedagógus. A hagyomånyos programok kÜzÜtt említette mÊg az iskolåt fenntartó alapítvåny båljåt, a nyåri Ês őszi tåborokat, tovåbbkÊpzÊseket, kiråndulåsokat, valamint a hagyomånyőrző alkalmakat is, mint pÊldåul a húsvÊti locsolkodås.

A våros idei első kisbabåja: Kevin A våros idei első újszßlÜttjÊt kÜszÜntÜtte az Ünkormånyzat februår 3-ån a nagytanåcstermÊben. Ónodi Kevin Krisztiån januår 3-ån szßletett Debrecenben. CsigÊnÊ Zsadånyi Mariann alpolgårmester Ês MåszlÊ TibornÊ, a szociålis osztåly vezetője åtadtåk az Ünkormånyzat ajåndÊkait, valamint tovåbbi jó egÊszsÊget, sikeres Êletet kívåntak Hajdúsåmson nevÊben a kis Kevinnek Ês a boldog szßlőknek. DM HAJDÚSà MSON.

A TiszafĂźredi IfjĂşsĂĄgi NĂŠptĂĄncegyĂźttes szĂĄmtalan belfĂśldi ĂŠs kĂźlfĂśldi fellĂŠpĂŠsen is szerepelt

LĂĄtogasson el hĂ­rportĂĄlunkra! Ă rvai Zsigmond, tanĂ­tvĂĄnyai kĂśzt

szakmai munka minősÊgÊt Ês hatÊkonysågåt jól mutatja az is, hogy a tåncos diåkok Êvről Êvre Êrnek el sikereket kßlÜnbÜző versenyeken. Håzi tåncverseny – IdÊn is megrendezzßk alapítvånyi bålunkat februår 8-ån. A ruhatårunk az előző Êvekben szÊpen felfejlődÜtt, ezÊrt a båli bevÊtelßnket most szeretnÊnk a szakmai programokra fordítani majd – våzolta fel a kÜvetkező fÊlÊv terveit à rvai Zsigmond. Ilyen lesz pÊldåul a mŹvÊszeti iskola első håziver-

senye, ahol a kßlÜnbÜző tagozatok nÊptåncosai mÊrhetik Üssze tudåsukat kßlsős szakmai zsŹri előtt, de cÊl az is, hogy újfent megtartsåk a kÊtnapos folkfesztivålt, valamint ismÊt elismert hazai nÊptåncpedagógusokat hívjanak meg a nyåri tåborba. A måjusi Tisza-tavi Folkfesztivålon idÊn erdÊlyi Ês vajdasågi vendÊgegyßttesek mellett a Magyar à llami NÊpi Egyßttes zenekaråval, illetve Pål Istvån Szalonnåval Ês bandåjåval is talålkozhatnak az Êrdeklődők.

BEKECS SĂ NDOR

Megvan a vĂĄros ĂśtĂśdik hĂĄziorvosi kĂśrzete

PĂ LYĂ ZATI FELHĂ?VĂ S Ă–NKORMĂ NYZATI TULAJDONĂš INGATLAN NYILVĂ NOS PĂ LYĂ ZATI ELJĂ RĂ SBAN TĂ–RTÉNĹ? ÉRTÉKESĂ?TÉSÉRE

zat „EgÊszsÊgßgyi alapellåtås infrastrukturålis fejlesztÊse� címŹ nyertes pålyåzatånak kÜszÜnhetően orvosi rendelő Êpßlt Såmsonkert telepßlÊsrÊszen. A lÊtesítmÊnyben – melyet 2019 szeptemberÊben adtak åt ßnnepÊlyesen – a håzi gyermekorvosi rendelÊs Ês a vÊdőnői tanåcsadås 2020. februår 3-åval megkezdte rendelÊsÊt az előíråsoknak megfelelően, valamint a szßksÊges eszkÜzÜkkel. – RÊgi ålom vålt valóra ezzel a såmsonkerti lakosok szåmåra, hiszen nem kell a våros kÜzpontjåba bejÜnnißk a gye-

Vårja a betegeket FOTÓ: DANDÉ M.

rekeknek, felnőtteknek a rendelÊsekre, hanem ott helyben, kÜzel tudnak orvoshoz fordulni, valamint vÊdőnői tanåcsadåst kÊrni, ha szßksÊges – tåjÊkoztatta a Naplót Antal Szabolcs polgårmester. A felnőtt håziorvosi rendelÊs is hamarosan meg fog kezdődni, így lÊtrejÜn a vårosban az 5. szåmú orvosi kÜrzet. DANDÉ MELINDA

Az ingatlanĂŠrt ajĂĄnlhatĂł minimĂĄlis vĂŠtelĂĄr: 48.000.000 Ft, azaz negyvennyolcmilliĂł forint.

Az EgÊszsÊgßnk ÊrdekÊben címŹ, esztåri szŹrővizsgålatokról beszåmoló híradåsunkban – mely a Napló februår 7-ei, pÊnteki szåmånak 5. oldalån jelent meg – technikai okokból tÊves kÊpalåírås szerepelt. A lapban megjelent fotón – a kÜzÜltekkel szemben – Nagy Såndornak vÊgez PSA-mÊrÊst Gellei LåszlónÊ. A tÊvedÊs miatt olvasóink Ês az Êrintettek elnÊzÊsÊt kÊrjßk! HBN ESZTà R.

HAJDĂšSĂ MSON. Az ĂśnkormĂĄny-

386925

A pålyåzati felhívås adatai: 1. Pålyåzat kiírója: Nyíradony Våros Önkormånyzata KÊpviselő-testßlete SzÊkhelye: 4254 Nyíradony, à rpåd tÊr 1. 2. Pålyåzat cÊlja: Nyíradony Våros Önkormånyzata tulajdonåt kÊpező 4254 Nyíradony, à rpåd tÊr 4. szåm alatt lÊvő ingatlanånak eladåsåra ajånlattÊtel nyilvånos pålyåzati eljåråsban. a) Ingatlan helye: 4254 Nyíradony, à rpåd u. 8. szåm, b) helyrajzi szåma: 1281 hrsz., c) ingatlan terßlete: 2400 m2, d) felßlÊpítmÊny jellege: kivett, irodahåz, lakóhåz, udvar, e) Üsszes felßlÊpítmÊny terßlet: 286 m2, f ) jelenlegi funkció: iroda Ês 2 lakåsos csalådi håz, g) kÜzmŹvesítettsÊge: teljes kÜzmŹvel ellåtott, h) bÊrleti joggal terhelt.

Helyesen az esztåri szŹrővizsgålatról

MegkezdődÜtt a gyermekorvosi Ês vÊdőnői rendelÊs Såmsonkertben.

Nyíradony Våros Önkormånyzata KÊpviselő-testßlete: a nemzeti vagyonról szóló 2011. Êvi CXCVI. tÜrvÊny 13. – 14. §-åban, az Ünkormånyzat vagyonåról Ês vagyonnal kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlåsåról szóló 10/2018 (VIII. 31.) szåmú Ünkormånyzati rendeletben foglaltak, valamint Nyíradony Våros Önkormånyzata KÊpviselő-testßletÊnek 17/2020. (I. 30.) szåmú hatårozatåban foglaltakat figyelembe vÊve nyilvånos pålyåzati eljåråst hirdet a 4254 Nyíradony, à rpåd u. 8. szåm (1281 hrsz.) alatt lÊvő ingatlan megvåsårlåsåra tÜrtÊnő ajånlattÊtelre.

Kristóf Csaba apuka, Ónodi AngÊla anyuka Ês a kis Kevin FOTÓ: D. M.

Nagy SĂĄndornak PSA-mĂŠrĂŠst vĂŠgez Gellei LĂĄszlĂłnĂŠ FOTĂ“: N. K. M.

NAPLÓ BÉRLET

A vagyon ÊrtÊkesítÊsÊnek feltÊteleiről, a pålyåzati biztosítÊkokról, a pålyåzat benyújtåsånak módjåról, valamint annak kezelÊsÊről Ês elbírålåsåról a pålyåzati kiírås rendelkezik, mely megtalålható a https://nyiradony.asp.lgov.hu Ês a www.nyiradony.hu honlapokon.

BEETHOVEN 250. III. HANGVERSENY

A pĂĄlyĂĄzat beĂŠrkezĂŠsnek hatĂĄrideje: 2020. mĂĄrcius 10. 16:00 Ăłra.

�DC@PSĉP� � )oJAQCW�)oXNMLR �,?EWRCPCK

A pålyåzók az ajånlattÊtelßket megelőzően az eljåråsra, illetve az ingatlanra vonatkozó informåciókat Tasó BÊla polgårmestertől (Nyíradonyi Polgårmesteri Hivatal 4254 Nyíradony, à rpåd tÊr 1. Tel.: 52-203-692) szerezhetnek be. A kiíró fenntartja magånak a jogot, hogy a pålyåzati eljåråst az eljårås bårmely szakaszåban – indoklås nÊlkßl is – eredmÊnytelennÊ nyilvånítsa. Jelen hirdetÊs nem tartalmazza a pålyåzati felhívås teljes terjedelmŹ Nyíradony Våros Önkormånyzata KÊpviselő-testßlete åltal meghatårozott feltÊteleket. A Nyíradony Våros Önkormånyzata KÊpviselő-testßlete åltal meghatårozott pålyåzati felhívås teljes terjedelmÊben az azzal kapcsolatos dokumentumokkal 2020. februår 05. napjån a https://nyiradony.asp.lgov.hu Ês a www.nyiradony.hu honlapokon is kÜzzÊtÊtelre kerßlt.

KLASSZIKUSOKKAL

+ſ1-0 X Ludwig van Beethoven: D-dúr A>@>=ȇN>JK>GQ à ͹H

Xà /" à =ƣJ à ſ):KL͹J:Ežà KRBF?ƢGB: à ͹H

SZĂ?NESEBB A VILĂ G

KOLLĂ R Ă R IMRE

BARà BARà à TTI KRIST R ÓF F

KĂ–ZĂ–NSÉGKAPCSOLAT, ÉRTÉKESĂ?TÉS: )oJAQCWĂ?)oXNMLR Ă?HCEWNgLXRĉPĂ?(Debrecen, Hunyadi utca 1-3; tel: +36-52-518-400, e-mail: info@fonixinfo.hu); )?P?IRCPĂ? Ă? )ĉTgXÄ?Ă? gQĂ? 2SPGQXRGI?GĂ? 'LDMPKĉAGÄ?QĂ? .MLR (Nagytemplom mĂśgĂśtti EmlĂŠkkert, tel.: +36-20-450-0506, info@visitdebrecen. AMK Ă? CJhNĹ´IĂ? ?Ă? IMLACPRCIĂ? CJĹ´RRĂ? ?Ă? FCJWQXÄ™LCL Ă? T?J?KGLRĂ? ?XĂ? 'LRCPRGAICRĂ? MPQXÄ–EMQĂ? FÄ–JÄœX?RÄ–@?LĂ? hQĂ? ?Ă? IMB?JWËżJF?PKMLG? HCEW FSĂ?UC@MJB?JMLĂ?GQĂ?TÄ–JRF?RÄœIĂ”Ă? Ă?KĆ?QMP Ă?hQĂ?QXCPCNJĹ´TÄ–JRMXR?RÄ–QĂ?HMEÄ–RĂ?DCLLR?PRHSIĂ”

+36 52 500 201Ă? mĂ? GLDM IMB?JWË’JF?PKMLG? FSĂ? mĂ? UUU IMB?JWË’JF?PKMLG? FS ProdukciĂłs partnerĂźnk:

TĂĄmogatĂłink:

Partnereink:

)^80#+Ĺż)^"') X :JĆ&#x17E;LBĂ $JBKLƢ?Ă Â&#x203A;Ă A>@>=Č&#x2021; XĂ $Íą=Ć&#x17E;EQĂ BEA:JFÍąGBDMKÍąDà Ͱ>;J><>G VEZĂ&#x2030;NYEL: $ÍąEEĆ&#x17E;JĂ "FJ>

386923

A hagyomĂĄnyos iskolai esemĂŠnyek mellett szĂĄmtalan belfĂśldi ĂŠs kĂźlfĂśldi fellĂŠpĂŠsen is szerepeltek a diĂĄkok. MeghĂ­vĂĄst kaptak LengyelorszĂĄgba, ErdĂŠlybe ĂŠs TiszafĂźred testvĂŠrvĂĄrosa, a vajdasĂĄgi Zenta nĂŠpzenei ĂŠs nĂŠptĂĄnctalĂĄlkozĂłjĂĄn is bemutatkozhattak. Az elĹ&#x2018;zĹ&#x2018; ĂŠv vĂŠgĂŠn a 2016 Ăłta mĹąkĂśdĹ&#x2018; iskola elsĹ&#x2018; tagintĂŠzmĂŠnyi ĂŠs tanfelĂźgyeleti ellenĹ&#x2018;rzĂŠse is megtĂśrtĂŠnt. A

FOTĂ&#x201C;K: BEKECS SĂ NDOR

JEGYĂ R: Ă DÍąG<>JLJ>Ă FĆ&#x17E;JĂ <K:DĂ HƢLC>@Q>DĂ NĆ&#x17E;ELA:LƢDĂ ÍŹÍŽ Ă ?ÍąJBGLÍąKĂ Ć&#x17E;JÍąGĂ :Ă C>@QBJÍą=Ć&#x17E;D;:GĂ? H I R D E TĂ&#x2030; S E K

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

NAPLĂ&#x201C;

5

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUĂ R 8., SZOMBAT

6 FĂłkuszban a hĂĄzassĂĄg

HAJDĂ&#x161;-BIHARI

SzĂśvetsĂŠgeskĂŠnt egy teljes ĂŠleten ĂĄt A hĂĄzassĂĄg vilĂĄgnapjĂĄt minden ĂŠv februĂĄr mĂĄsodik vasĂĄrnapjĂĄn ĂźnnepeljĂźk.

a hĂĄzassĂĄgban krĂ­zispontok. PĂŠldĂĄul a gyermekszĂźletĂŠs(ek) vagy az idĹ&#x2018;s szĂźlĹ&#x2018;k gondozĂĄsa egy ĂŠletciklushatĂĄr. Ami az elĹ&#x2018;zĹ&#x2018; ĂŠletszakaszban mĹąkĂśdĂśtt, az mĂĄr ilyenkor nem, tehĂĄt krĂ­zishelyzet adĂłdik, melyre mĂŠg rĂĄĂŠpĂźlhet akĂĄr egy gyĂĄsz vagy a munkahely elvesztĂŠse. A krĂ­zispontok mellett, az

lĂłdik a HĂĄzassĂĄg hete rendezvĂŠnysorozattal. KovĂĄcs KĂĄroly keresztyĂŠn pszicholĂłgus, a Bibliai HĂĄzassĂĄggondozĂł SzolgĂĄlat munkatĂĄrsa is rendszeres elĹ&#x2018;adĂłja a programsorozatnak, melyen segĂ­tenek felkĂŠszĂźlni a hĂĄzassĂĄgra, annak ĂĄpolĂĄsĂĄra ĂŠs a konfliktuskezelĂŠsre. â&#x20AC;&#x201C; Van kĂźlĂśnbsĂŠg ĂŠlettĂĄrsi kapcsolat ĂŠs hĂĄzassĂĄg kĂśzĂśtt â&#x20AC;&#x201C; ĂĄllĂ­tja a szakember. â&#x20AC;&#x201C; Ma nagyon vĂĄgyunk a szabadsĂĄgra, nem szeretĂźnk elkĂśtelezĹ&#x2018;dni, ugyanakkor megvĂĄltoztathatatlanul ott van az emberi tĂśrtĂŠnelem minden szĂ­npadĂĄn az, hogy igazĂĄn mĂŠlysĂŠgeket ĂŠs magassĂĄgokat akkor tudunk megĂŠlni, ha elkĂśtelezĹ&#x2018;dĂźnk valamiben. Sokan teszik fel a kĂŠrdĂŠst, hogy minek a papĂ­r? Azzal a bizonyos papĂ­rral fejezem ki azt, ami a szĂ­vemben is ott van, vagyis, elkĂśtelezĹ&#x2018;dĂśm ĂŠs kinyilvĂĄnĂ­tom, hogy lemondok a szabadsĂĄgomrĂłl, legalĂĄbbis pĂĄrkapcsolati vonatkozĂĄsban. Ha a mĂĄsik fĂŠl szemszĂśgĂŠbĹ&#x2018;l is vizsgĂĄljuk a helyzetet, a nĹ&#x2018; szĂĄmĂĄra is hatalmas ĂśrĂśm ĂŠs biztonsĂĄgot nyĂşjt, hogy Ĺ&#x2018; az egyetlen aki mellett dĂśntĂśttek. Az ĂŠlettĂĄrsi kapcsolatban gyakorlatilag ĂĄllandĂłan kampĂĄnyolni kell, hogy ĂŠn vagyok a neked valĂł, a legjobb. Ennek a szorongĂĄsa hol mĂŠlyebben, hol felszĂ­nesebben, de mindig ott van, nem lehet kizĂĄrni, hiszen pont azĂŠrt nem kĂśtelezĹ&#x2018;dtĂźnk el, hogy ha nem felelsz mĂĄr meg akkor lĂŠpek â&#x20AC;&#x201C; fejtette ki KovĂĄcs KĂĄroly.

DEBRECEN. A fĂŠrjet ĂŠs a felesĂŠget mint a csalĂĄd alapjĂĄt, a tĂĄrsadalom alapegysĂŠgĂŠt, februĂĄr mĂĄsodik vasĂĄrnapjĂĄn vilĂĄgszerte, csaknem 40 ĂŠve Ăźnneplik. A hĂĄzassĂĄg vilĂĄgnapja 1981-re nyĂşlik vissza, amikor az egyesĂźlt ĂĄllamokbeli Louisiana ĂĄllam kormĂĄnyzĂłja ĂŠs a fĹ&#x2018;vĂĄros, Baton Rouge polgĂĄrmestere akciĂłt hirdetett a hĂĄzassĂĄgkĂśtĂŠsek rohamos csĂśkkenĂŠsĂŠnek megĂĄllĂ­tĂĄsĂĄĂŠrt. Az Ăśtlet akkora sikert aratott, hogy 1983-tĂłl a hĂĄzassĂĄg vilĂĄgnapja nevet kapta, melyhez ĂŠvek Ăłta hazĂĄnk is kapcso-

A kihĂ­vĂĄsok folyamatosan jelen vannak a hĂĄzassĂĄgban. KOVĂ CS KĂ ROLY

ĂŠvente, ha egyszer volt ilyen lĂĄtogatĂĄs, ezĂŠrt az anyukĂĄm, ha lecseppent valami fĹ&#x2018;zĂŠs kĂśzben, azonnal fel is tĂśrĂślte. Ez az ĂźtkĂśzĂŠs ott jĂśtt ki, amikor a felesĂŠgem kivasalta az ingem ĂŠs betette a szekrĂŠnybe Ăşgy, hogy az elĹ&#x2018;tte lĂŠvĹ&#x2018; hĂĄrmat ĂśsszegyĹąrte. Az ĂŠn ĂŠrtĂŠkem az, hogy azt rendesen kell betenni, de kĂśzben az a kĂŠrdĂŠs, hogy az

A kezdeti boldogsĂĄg megtarthatĂł, ha a hĂĄzastĂĄrsak odafigyelnek egymĂĄsra

ĂŠlet is szĂĄmos nehĂŠzsĂŠget hozhat, KovĂĄcs KĂĄroly szerint, azonban nem mindig a vĂĄlĂĄs a legjobb Ăşt. Ă&#x161;gy vĂŠli, a nehĂŠzsĂŠgekre kudarckĂŠnt is tekinthetĂźnk, de Ăşgy is, hogy szeretetben fejlĹ&#x2018;dhetĂźnk. â&#x20AC;&#x201C; A magyar nyelvĂźnkben is annyi bĂślcsessĂŠg van: azt mondjuk, szeressĂźk egymĂĄst. TehĂĄt egy mĂĄsvalakit kell szeretnem, nem ugyanazt, aki ĂŠn vagyok. A szerelem idejĂŠn pont az lesz benne a vonzĂł, amivel, mikor mĂĄr egyĂźtt kell ĂŠlnĂźnk a hĂĄzassĂĄgban, egyre bosďż˝szantĂłbb. Pedig kĂśzelebbrĹ&#x2018;l

Sosem tĂśkĂŠletes A csalĂĄdterapeuta elmondta, termĂŠszetes mĂłdon vannak

FOTĂ&#x201C;: SHUTTERSTOCK

ing fontosabb nekem vagy a felesĂŠgem? â&#x20AC;&#x201C; tette fel a kĂśltĹ&#x2018;i kĂŠrdĂŠst, majd folytatta: ha az olyan jĂłl megy nekem, akkor inkĂĄbb a kritika helyett megcsinĂĄlom ĂŠn. A kihĂ­vĂĄsok folyamatosan jelen vannak a hĂĄzassĂĄgban, ĂŠppen ezĂŠrt nagyon fontos ĂĄpolni â&#x20AC;&#x201C; hangsĂşlyozta KovĂĄcs KĂĄroly. HozzĂĄtette: tĂśbbek kĂśzĂśtt a â&#x20AC;&#x17E;hĂĄzassĂĄg heteâ&#x20AC;? programok is figyelemfelkeltĹ&#x2018; cĂŠllal szĂźlettek meg, megmutatva a hĂĄzassĂĄgĂĄpolĂĄs lehetĹ&#x2018;sĂŠgĂŠt, fontossĂĄgĂĄt. A keresztyĂŠnek azt gondol-

megvizsgĂĄlva, ĂŠn is jĂśvĂśk egy csalĂĄdbĂłl, a pĂĄrom is, Ă­gy termĂŠszetes mĂłdon mĂĄst hozunk magunkkal â&#x20AC;&#x201C; mutatott rĂĄ a keresztĂŠny pszicholĂłgus, aki sajĂĄt pĂŠldĂĄjĂĄn keresztĂźl ismertetett ĂźtkĂśzĂŠsi pontot. â&#x20AC;&#x201C; Az anyukĂĄm engem arra tanĂ­tott, hogy rendet tartsak magam kĂśrĂźl, mĂ­g a felesĂŠgem egy olyan csalĂĄdbĂłl jĂśtt, ahol valamelyik rokon havonta egyszer legalĂĄbb beĂĄllĂ­tott vĂĄratlanul, Ă­gy a pĂĄrom anyukĂĄja megtanult fĂŠl Ăłra alatt 3 fogĂĄsos ebĂŠdet fĹ&#x2018;zni, kĂśzben â&#x20AC;&#x17E;Ăşszottâ&#x20AC;? a konyha. Az ĂŠn csalĂĄdomban,

tĂĄk, hogy mutassuk meg az igazĂĄn elkĂśtelezett hĹąsĂŠges, hĂĄzassĂĄgban megĂŠlt pĂĄrkapcsolatot. S mikĂŠnt lehet mĂŠg ĂĄpolni? A keresztyĂŠn pszicholĂłgus azt tanĂĄcsolja, legalĂĄbb ĂŠvente egyszer olvassunk el egy hĂĄzassĂĄggal kapcsolatos kĂśnyvet, legyen kĂśzĂśs programunk, ha tehetjĂźk, hetente legyenek olyan alkalmak, amikor a pĂĄrunkkal beszĂŠlgetĂźnk, kĂśzĂśsen csinĂĄlunk valamit. A lĂŠnyeg a rendszeressĂŠg, hiszen a szĂźrke hĂŠtkĂśznapok, a rengeteg feladat elĹ&#x2018;bb-utĂłbb bedarĂĄlnak. TĂşlcsordult szeretet KovĂĄcs KĂĄroly Ăşgy lĂĄtja, sokszor azzal romlik el a â&#x20AC;&#x201C; mĂŠg a legjobban mĹąkĂśdĹ&#x2018; â&#x20AC;&#x201C; hĂĄzassĂĄg hosszĂş tĂĄvon, hogy egy idĹ&#x2018; utĂĄn csak elvĂĄrunk. â&#x20AC;&#x201C; A szerelemnĂŠl ĂŠrdekes mĂłdon adni akarunk, de aztĂĄn elĂŠg hamar elvĂĄrjuk, hogy a mĂĄsik adjon. NĂŠmeth LĂĄszlĂł mondta, hogy â&#x20AC;&#x17E;az ember jĂł cselekedetei a telt szĂ­v tĂşlcsordulĂł feleslegeiâ&#x20AC;?. Vagyis Isten szeretetĂŠvel kell tĂśltekeznem ahhoz, hogy igazĂĄn tudjak szeretni, kĂźlĂśnben ĂśnzĹ&#x2018; a szeretetem is. Nem szabad elfelejteni, hogy az ĂŠletĂźnkben a legfontosabb szemĂŠly a hĂĄzastĂĄrsam. Az ĂŠletem legnagyobb rĂŠszĂŠt vele tĂśltĂśm. A gyerekemet csak kĂślcsĂśn kaptam IstentĹ&#x2018;l, rĂĄm bĂ­zta mint jĂł gondnokra, mĂ­g a szĂźleim engem kaptam meg egy kis idĹ&#x2018;re. AztĂĄn el kell hagynom Ĺ&#x2018;ket, hogy egy ĂŠleten ĂĄt a hĂĄzastĂĄrsam legyen a szĂśvetsĂŠgesem â&#x20AC;&#x201C; fogalmazott a keresztyĂŠn pszicholĂłgus. PĂ LFI-TĂ&#x201C;TH ZOĂ&#x2030;

TĂśbben mondjĂĄk ki az igent UtoljĂĄra a â&#x20AC;&#x2122;80-as ĂŠvekben volt annyi hĂĄzassĂĄgkĂśtĂŠs Debrecenben, mint tavaly. Az orszĂĄgos tendencia, miszerint nĹ&#x2018;tt a hĂĄzassĂĄgkĂśtĂŠsi kedv, a cĂ­visvĂĄrosban kimondott igenek szĂĄmĂĄban is tapasztalhatĂł. A polgĂĄrmesteri hivatal tĂĄjĂŠkoztatĂĄsa szerint, 2011 Ăłta folyamatosan nĂśvekszik Debrecenben a hĂĄzassĂĄgkĂśtĂŠsi hajlandĂłsĂĄg. MĂ­g 2011ben 711 pĂĄr gondolta Ăşgy, hogy ĂśrĂśk hĹąsĂŠget fogad egymĂĄsnak, addig 2019-ben mĂĄr 1322 szerelmes mondta ki a boldogĂ­tĂł igent. A hĂĄzassĂĄgkĂśtĂŠsek szĂĄma az elmĂşlt ĂŠvben olyan magas volt, amire utoljĂĄra az 1980as ĂŠvekben volt pĂŠlda. Ez a tendencia 2020-ban vĂĄrhatĂłan tovĂĄbb folytatĂłdik, mivel bĂĄr mĂŠg csak februĂĄr van, erre az ĂŠvre mĂĄr kĂśzel 600 hĂĄzassĂĄgi szĂĄndĂŠkot jelentettek be a hivatalnĂĄl. DEBRECEN.

LEGYETEK TI AZ Ă&#x2030;V HĂ ZASPĂ RJA Ă&#x2030;Ă&#x2030;S S NYERJETEK EGY RĂ ADĂ S NĂ SZUTAT A HOTEL BONVINO WINE & SPA-BA!

NĹ&#x2018; a hĂĄzasodĂĄsi kedv Debrecenben is

LĂĄtogasson el hĂ­rportĂĄlunkra!

C

Y

M

Debrecenben jellemzĹ&#x2018;en az augusztus hĂłnap a legnĂŠpszerĹąbb a hĂĄzassĂĄgkĂśtĂŠseket illetĹ&#x2018;en. 2019-ben ebben a hĂłnapban 223 hĂĄzassĂĄgot kĂśtĂśttek az anyakĂśnyvvezetĹ&#x2018;k. PTZ

ma az Ăśsszekapcsolt csalĂĄdi nĂŠv. Leg­ g yakoribb, hogy a felesĂŠg csalĂĄdi neve ĂĄll elĂśl, amit Ăśsszekapcsol a fĂŠrj csalĂĄdi nevĂŠvel (pĂŠldĂĄul: TĂłth Szilvia ĂŠs KovĂĄcs GĂŠza hĂĄzasulĂłk esetĂŠben TĂłth-KovĂĄcs Szilvia). NĂŠpszerĹą ezenkĂ­vĂźl a fĂŠrj csalĂĄdi neve -nĂŠ toldatos formĂĄban a felesĂŠg szĂźletĂŠsi nevĂŠvel Ăśsszekapcsolva (pĂŠldĂĄul: KovĂĄcsnĂŠ TĂłth Szilvia). Ă&#x2030;rdekessĂŠg, hogy a kĂźlsĹ&#x2018; helyszĂ­nen tĂśrtĂŠnĹ&#x2018; hĂĄzassĂĄgkĂśtĂŠs tĂ­z ĂŠv alatt hĂĄromszorosĂĄra nĹ&#x2018;tt, ugyanakkor a jegyesek tĂśbbsĂŠge tovĂĄbbra is a KĂĄlvin tĂŠri hĂĄzassĂĄgkĂśtĹ&#x2018; termet vĂĄlasztja a szertartĂĄs helyszĂ­nĂŠnek. A hĂĄzasulĂłk ĂĄtlagĂŠletkora a hivatal tapasztalatai szerint 28â&#x20AC;&#x201C;32 ĂŠv kĂśzĂŠ tehetĹ&#x2018;, de 2019-ben az ettĹ&#x2018;l fiatalabb korosztĂĄlybĂłl (20-22 ĂŠvesek) is egyre tĂśbben ĂŠrkeztek hĂĄzassĂĄgkĂśtĂŠsi szĂĄndĂŠkkal.

100

90

80

70

60

50

HĂĄzassĂĄgkĂśtĂŠsek Debrecenben az elmĂşlt 10 ĂŠvben a hĂĄzassĂĄgkĂśtĂŠsek szĂĄma az alĂĄbbiak szerint alakult: â&#x20AC;˘ 2009 â&#x20AC;&#x201C; 875 darab â&#x20AC;˘ 2010 â&#x20AC;&#x201C; 797 darab â&#x20AC;˘ 2011 â&#x20AC;&#x201C; 711 darab â&#x20AC;˘ 2012 â&#x20AC;&#x201C; 776 darab â&#x20AC;˘ 2013 â&#x20AC;&#x201C; 810 darab â&#x20AC;˘ 2014 â&#x20AC;&#x201C; 892 darab â&#x20AC;˘ 2015 â&#x20AC;&#x201C; 825 darab â&#x20AC;˘ 2016 â&#x20AC;&#x201C; 1066 darab â&#x20AC;˘ 2017 â&#x20AC;&#x201C; 1029 darab â&#x20AC;˘ 2018 â&#x20AC;&#x201C; 1090 darab â&#x20AC;˘ 2019 â&#x20AC;&#x201C; 1322 darab A hĂĄzassĂĄgkĂśtĂŠsek helyszĂ­n szerinti megoszlĂĄsa az alĂĄbbiak szerint alakult: 2010-ben / 2019-ben KĂĄlvin tĂŠr: 613 db / 1097 db Iparkamara utca: 145 db / 79 db KĂźlsĹ&#x2018; helyszĂ­n: 39 db / 146 db

40

30

20

10

5

7|OWVpWHN IHO HVNÂ YĹ&#x160;L IpQ\NpSHWHNHW pV V]HUH]]HWHN PLQpO W|EE V]DYD]DWRW 1HYH]pVL pV HJ\EHQ V]DYD]iVL LGĹ&#x160;V]DN 377688

LegnĂŠpszerĹąbb a kĂśtĹ&#x2018;jel A hĂĄzassĂĄgi nĂŠvvĂĄltozĂĄs elsĹ&#x2018;sorban a nĹ&#x2018;k kĂśrĂŠben nĂŠpszerĹą. A legtĂśbb fĂŠrfi nem is tud arrĂłl, hogy a hĂĄzassĂĄgkĂśtĂŠssel Ĺ&#x2018;k is felvehetik a pĂĄrjuk csalĂĄdi nevĂŠt, illetve mindkettĹ&#x2018;jĂźk csalĂĄdi nevĂŠt is viselhetik, akĂĄr Ăśsszekapcsolt formĂĄban is. Mint azt a polgĂĄrmesteri hivatal kĂŠrdĂŠsĂźnkre kĂśzĂślte, ĂŠvek Ăłta a legnĂŠpszerĹąbb hĂĄzassĂĄgi nĂŠvviselĂŠsi for-

ILLUSZTRĂ CIĂ&#x201C;: SHUTTERSTOCK

MDQXiU IHEUXiU

.pSIHOW|OWpV V]DYD]iV pV YHUVHQ\V]DEiO\]DW

ZZZ KDRQ KX D] HY SDUMD H I R D E TĂ&#x2030; S

NAPLĂ&#x201C;

6

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

Kultúra 7

HAJDÚ-BIHARI

Sofar Sounds: egy titkos kiskapu Privát terekben rende­ zett, zártkörű koncer­ teken vehetnek részt a hajdúsági zene­ rajongók.

ket – nyilatkozta a Naplónak Süli András. A rendezvénysorozat nemzetközi, az eseményeken angolul konferálják fel a fellépőket, akiket a legtöbbször a zeneimádó szervezők kutatnak fel, de gyakran előfordul, hogy a zenészektől érkezik megkeresés a csapat felé. András azt is elárulta, nincs műfaji kikötés, mindenki, aki technikailag képes megszólalni ezeken a pici helyeken, jöhet; a lényeg, hogy mindegyik produkció hiteles és őszinte legyen.

A Sofar Sounds egy exkluzív alternatív zenei rendezvénysorozat, amely 2009-ben indult Londonból, és azóta már a világ 444 városában fellelhető. A Sofar egy mozaikszó, ami a „sounds from a room” angol kifejezésből alakult ki, melynek jelentése „hangok egy szobából”. A név igen találó, mivel ezeknek a zártkörű fellépéseknek az egyik legfontosabb jellemzője, hogy kis helyiségekben, például valaki nappalijában, egy irodában vagy akár egy fodrászatban rendezik meg. A Sofar célja, hogy a fellépők és közönségük között megteremtse azt a fajta intimitást, amelyet a nagy terekben rendezett koncerteknél szinte lehetetlen elérni.

DEBRECEN.

Többéves múlt Az első debreceni Sofar-koncertet 2017 márciusában rendezték, amelyet több hónapnyi szervezés előzött meg, és a zenei eseménysorozat azóta is virágzik a város alternatív kultúrájának szerves részét képezve. Idén januárban a 23. Sofar Soundson vehettek részt az érdeklődők. A rendezvény debreceni csoportjának ve-

A rendezvénysorozat nemzetközi, az eseményeken angolul konferálják fel a fellépőket

zetője, Süli András elárulta, ez egy működő „recept”, amely globálisan óriási népszerűségnek örvend, és bár a városok különbözőek, a Sofarnak van egy egységes üzenete: létrehozni a hallgatók és zenészek között azt a fajta kölcsönös figyelmet,

illetve alázatot, amit más rendezett koncerteken sokkal nehezebb megteremteni. Titkos helyszínek Mivel zártkörű bulikról van szó, így a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött és a részletekről e-mailben ér-

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

tesülnek az érdeklődők, a koncertek befogadóképessége pedig mindig az adott helyszín méretétől függ. A cívisvárosi szervezők e tekintetben kényszerpályán mozognak, mivel a Sofar egyik kulcsfontosságú eleme a nem mindennapi helyszín

választása, azonban a városban nehéz privát tereket találni, mert kevésbé nyitottak az emberek az ilyesmire. – Mi ezt a gátat nehezebben törjük át, mint a nyugati országok szervezői, de hónapról hónapra proaktívan keressük a lehetősége-

Fenntarthatóság A sofarosok legfontosabb jövőbeli céljuknak a fellépések fenntarthatóságát tartják, amelyhez elmondásuk szerint a kulcs a lelkesedés. A Sofar teljesen nonprofit, így a résztvevők önkéntes adományaiból finanszírozzák a fellépők útiköltségét, a fennmaradó összegekből pedig eszközállományukat fejlesztik, amelynek nagy része egyébként a csapattagok felajánlásaiból gyűlt össze az évek során. A debreceni szervezőcsapat jelenleg 14 főből áll, és szívesen várja az új tagokat; a bekerüléshez pedig nem kell mást tenni, csupán részt venni egy Sofar-koncerten és személyesen felvenni a kapcsolatot a csoport tagjaival. BERECZ DORINA

Látogasson el hírportálunkra!

Baráti Kristóffal csendül fel A zenei világ 2020-ban ünnepli Ludwig van Beethoven születésé­ nek kétszázötvenedik évfordulóját. A Kodály Filharmonikusok is kiveszik részüket az ünneplésből, mert a nagy klasszikus mester valamennyi szimfóniáját megszólaltatják a szezon folyamán. Legközelebb február 11-én 19 óra 30 perctől a Kölcsey Központ nagytermében a D-dúr hegedűverseny, op. 61. és a VI. (F-dúr) „Pastoral” szimfónia, op. 68. dallamai csendülnek fel. Az est kuriózuma, hogy közreműködik Baráti Kristóf hegedűművész is. Baráti Kristóf Budapesten született, de gyermekkora nagy részét Venezuelában töltötte. Ötévesen kezdett hegedülni tanulni, nyolc­ éves korától már fellépett a dél-amerikai ország legjobb DEBRECEN.

Joaquin Phoenix nagy eséllyel szoborral távozik a díjátadó gáláról

FOTÓ: FREDERIC J. BROWN/AFP

Újabb hírességek neve fémjelzi az Oscar-gálát Újabb sztárokkal, köztük Salma Hayekkel és Spike Lee-vel bővült a 92. Oscar-gálán díjat átadók névsora.

via Colman, James Corden, Penélope Cruz, Will Ferrell, Gal Gadot, Diane Keaton, Regina King, Shia LaBeouf, Julia Louis-Dreyfus, Rami Malek, Steve Martin, Lin-Manuel Miranda, Keanu Reeves, Sigourney Weaver és Kristen Wiig is részt vesz az Oscar-szobrok átadásában. A legnézettebb díjátadók közé tartozó Oscar-gálát Észak-Amerikában az ABC televízió közvetíti helyi idő szerint vasárnap este élőben a Los Angeles-i Hollywood and Highland Centerből. A műsort több mint 225 országban és térségben sugározzák világszerte. Az 1929-ben alapított Oscar-díj mindmáig a filmvilág legjelentősebb elismerésének számít, nem véletlenül generál annyi véleményütközést és sajtófigyelmet. HBN

Újabb sztárokkal, köztük Salma Hayekkel és Spike Lee-vel bővült a 92. Oscar-gálán díjat átadók névsora. A műsor producerei, Lynette Howell Taylor és Stephanie Allain hétfőn jelentették be, hogy Hayek és Lee mellett Utkarsh Ambudkar, Brie Larson, Ray Romano és Rebel Wilson csatlakozik a díjakat átadó művészek közé – olvasható az amerikai filmakadémia honlapján. Korábban már közölték, hogy a február 9-i ceremónián mások mellett Mahershala Ali, Timothée Chalamet, OliDEBRECEN.

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

szimfonikus zenekaraival, tizenegy évesen pedig meghívást kapott a Francia Rádió Fesztiváljára Montpellier-be. Budapesten Szenthelyi Miklós és Tátrai Vilmos irányítása alatt tanult. Még zeneakadémistaként megnyerte az olaszországi Lipizer Nemzetközi Hegedűversenyt, és második lett a párizsi Long-Thibaud-versenyen. 1997-ben legfiatalabbként vett részt a brüsszeli Erzsébet királyné-versenyen, ahonnan a harmadik díjjal és a közönség elismerésével térhetett haza. A hegedűs-Oscar birtokosa Párizsban a Milstein-, Menuhinés Szeryng-féle hegedűjátékot képviselő Eduard Wulfsonnál vett órákat, ennek is köszönhetően 2010-ben elhozta a hegedűsök Oscar-díjának nevezett moszkvai Paganini-verseny első díját. Számos lemezfelvételt készített, melyek ki-

tűnő kritikai fogadtatásban részesültek. Világjáró művész, kiváló zenekarokkal és partnerekkel lép színpadra. Rendszeresen vezet mesterkurzust Pécsett, 2015- től a kaposvári Kaposfest Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál egyik művészeti vezetője. Munkásságát előbb Prima-díjjal és Liszt-díjjal, 2014-ben Kossuth-díjjal és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjjal ismerték el. Az 1703-ban készült „Lady Harmsworth” nevű Stradivari-hangszeren játszik, amelyet a Chicagói Stradivari Társaság bocsátott a rendelkezésére – olvasható a Kodály Filharmónia honlapján. HBN

Baráti Kristóf egy 1703-ban készült „Lady Harmsworth” nevű Stradivarin játszik FOTÓ: MARCO BORGGREVE

A valóság brutális, a brutalitás valóságos A Szétbombázva című drámát tekinthetik meg az érdeklődők szombaton 19 órától a Horváth Árpád Stúdiószínházban. Sarah Kane regényének egyik főszereplője Ian, a középkorú, megfáradt, gint vedelő újságíró, aki egy csilli-villi hotelszobába érkezik egykori szeretőjével, Cate-tel. A Bethlenfalvy Ádám rendezte tragédiát a Csokonai Színház 18 éven felüli nézőinek ajánlja. Képünkön Tolnai Hella és Mercs János. FOTÓ: MATEY ISTVÁN

40

30

20

10

5

NAPLÓ

7

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

8 Varázsszőnyeg

HAJDÚ-BIHARI

Állatok erdei hangversenye

Keresd meg a tíz különbséget!

MESE. A felkelő nap sugarai gyémántként ragyogtak a hókristályokon. Csend honolt az erdőben. Sehol egy állat, még a szél sem rezzent. A nap egyre erősebben szórta sugarait. Itt-ott megcsillant egy vízcsepp a fák ágain. Olvadozott a hó, és lassan előtűntek a fák, igaz még egy kicsit morcosan, álmosan nyújtóztak, de már várták, nagyon várták, hogy életet leheljen beléjük a tavasz. S egyszer csak ébredezni kezdett a táj. A bölcs bagoly megsuhogtatta szárnyait, és leszállt a fa alsó ágára, és hírnökeinek kiadta a parancsot, hogy hívják össze az erdő lakóit. Szétröppentek a madarak, s mire a fák árnyai eltűntek az állatok zajától volt hangos a tisztás. Dörmögtek a medvék, szökkentek az őzek és szarvasok, röpködtek a madarak, a kis sün álmosan tekintett széjjel. A bagoly mint az erdő bölcse csendre intette a társaságot, és így szólt: Barátaim! Itt az ideje, hogy munkához lássunk. Vége a semmittevésnek, a téli lustálkodásnak. Először is, segítsünk a tavasznak, rendezzünk egy hangversenyt! Az állatok vegyes érzelmekkel hallgatták. Volt, aki lelkesedett, de a többség elvetette az ötletet. A róka így szólt: Elismerem a bölcsességedet, de most ostobaságot szóltál. Azt gondoltad, hogy az én hangommal serkentem a tavaszt. Szerintem elriasztanám. A medve is társult és morogta: Ha én dörmögök egy kicsit, a tavasztündér világgá szalad. Csak a kis rigó ült boldogan az

ágon, és mondta: Ha én megszólalok, a virágok kinyílnak, a fák rügyeket bontanak. Dühös lett erre a félelmetes medve, s gúnyosan dör-

GYERE VELÜNK A MESÉK BIRODALMÁBA!

Melyik a rák árnyéka?

Látogass el hírportálunkra!

meg az én sziszegésemet, az illik egy hangversenybe. Én adom majd az ütemet, és kibújnak a fák rügyei. A kis rigó megszeppenve elhallgatott. A bölcs bagoly érdeklődéssel figyelte a jelenetet, s végül szóra emelte fel szárnyait. Barátaim! Csillapodjatok! Itt nincs helye a veszekedésnek. Az állatok bölcsek és nem bántják egymást. A holló a hollónak szemét ki nem vájja – mondja a közmondás. Igen, lesz tavaszhívogató hangverseny.

A bölcs bagoly békét teremtett az állatok között FOTÓ: SHUTTERSTOCK

mögte: Méghogy te? Te kis mitugrász! Mit tudsz te egyáltalán? Hogy mersz megszólalni a jelenlétemben? Elhallgass, különben a mancsommal megrázom a fát, úgy hogy lepottyansz róla! A farkas is kieresztette a hangját a kismadár felé: Jobb, ha befogod a csőröd, s meg sem mukkansz! Méghogy te hozod a tavaszt; hisz rikácsolsz. Nincs is szép hangod, attól még az én üvöltésem is szebb. A kígyó is gúnyosan mondta: Hencegő madár, hallgasd

Mégpedig már holnap. A varjú károgott: Kár! Kár! Én nem vehetek részt benne. Már miért nem? Kérdezte a bagoly. Ugyan már, ezzel a hanggal? Ha én megszólalok, újra hull a hó. Úgy gondolod? Akkor inkább hallgass, felelte a bagoly. Most menjetek, készüljetek! Holnap ugyanekkor, ugyanitt! Szétszéledtek az állatok, de a hangjuktól zengett az erdő. Jól van, nyugtázta a bagoly. Gyakorolnak. Készülnek a hangversenyre. Most pedig sietek a tavasztündérhez, és elrepült, és hogy mit inté-

zett, mit nem, nem tudom, de azt igen, hogy boldogan tért vissza. Másnap már nyoma sem volt a hónak, a nap ragyogott, szétnézett, és mindenütt készülődő állatokat látott. Hangoltak, köszörülték a torkukat, és indultak a megbeszélt helyre. Láss csodát! A tisztás közepén, egy trónon ült egy gyönyörűséges lány. Hosszú szőke haján csillogott a fény, fején gyöngykoszorú, földig érő égszínkék ruháját lengette a szél. Mellette a bölcs bagoly fogadta a hangversenyre érkezetteket. Gyertek! Gyertek! Körben helyezkedjetek el! Bemutatom nektek tavasztündért, a zsűri elnökét. Az ő intésére kezdődhet a hangverseny. A tündér rámosolygott a körülötte állókra, lassan felemelte a kezét, és intett. Az állatokat úgy elbűvölte ez a jelenet, hogy egy hang sem jött ki belőlük. Csupán a fa ágán ülő kis rigó kezdett egy dalba. Micsoda dal volt az! Körülötte megállt az élet, mindenki őt nézte és hallgatta. A tündért is ámulatba ejtette. Felállt, feléje lépett és meghajolt a kis rigó előtt. Elővette varázspálcáját és körbe suhintott vele. Erre a földből előbújtak a hóvirágok, kigyöngyöztek a gyöngyvirágok, pattantak a rügyek a fákon. Az állatok örömükben ugrálni kezdtek, és mindegyik a maga hangján morogta, üvöltötte, sziszegte, hogy: Itt a tavasz! Ez ám az igazi hangverseny, bölcselkedett a bagoly. Boldog, szép napokat kívánt mindenkinek, és felröppent a fára. CSALAH ATTILÁNÉ ERZSÉBET, VÁSÁROSNAMÉNY

Itt az ebédidő! Hogyan jutnak el a pingvinek az asztalhoz?

A Természettár feladványa Nyáron búvárkodtunk és szebbnél szebb tengeri csigákat gyűjtöttünk. Most, hogy az idő hidegre fordult, elővettük őket, és elkezdtük gyűjteménybe rendezésüket. Meglepődve tapasztaltuk, hogy van köztük két teljesen azonos. Felfedezed melyek azok?

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

NAPLÓ

8

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Sport

HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ

2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

24

Bilbaói vereségével kiesett a Király-kupából az FC Barcelona. A 0–1 mellett a januárban kinevezett vezetőedző, Quique Setién nyilatkozatától is frászt kaphattak a Barca-drukkerek

Szombat: Paksi FC–Puskás Akadémia FC 17 óra Kisvárda Master Good–Kaposvári Rákóczi FC 17 óra Budapest Honvéd–ZTE FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 17 óra Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 17 óra (tv: M4 Sport) MOL Fehérvár FC–Mezőkövesd Zsóry FC 19.30 óra (M4 Sport) Újpest FC–Ferencvárosi TC – elhalasztva

Vitelki Zoltán sokat köszönhet a Diósgyőrnek, ám szombaton a három pont megszerzése a célja.

Az OTP Bank Liga állása

13 11 10 7 8 7 7 7 7 6 4 3

4 1 4 4 5 4 7 5 2 9 5 7 4 8 3 8 2 10 3 10 6 9 1 15

35–15 33–18 25–16 29–23 23–27 20–22 25–29 30–31 25–33 20–26 25–28 16–38

Miskolcon született, a DVTK-ban nevelkedett, majd játszott hosszú éveken át a klubban, és kétszer volt a Diósgyőr megbízott edzője Vitelki Zoltán. A negyvenkilenc esztendős szakember december vége óta a Lokit irányítja, és szombaton 17 órától pikáns bajnoki meccset vív, ugyanis nevelőklubja fogadja a debrecenieket az OTP Bank Liga 20. fordulójában.

43 37 35 28 26 26 25 24 23 21 18 10

LABDARÚGÁS.

Megismerkedhetnek a pingpong alapjaival Együttműködési megállapodást írtak alá az asztalitenisz-edzőközpontban.

alpolgármester elmondta, a városnak mindig kiemelt volt a sport, azon belül az amatőr válfaja, valamint a sportlétesítmény-fejlesztés. Erre az idén sportra fordított 1. o80. ooo forint négyötödét fordítják.

Az önkormányzat, a Debreceni Egyetem, a Debreceni Tankerület és DAK DEAC Asztalitenisz Klub együttműködése alapján minden általános iskolás diák alapszinten tanulhat meg pingpongozni – hangzott el a pénteki sajtótájékoztatón a Nagyerdei Stadion asztalitenisz-edzőközpontban. Turnusonként tíz általános iskola tanulói vesznek részt az oktatásban. A testnevelési óra keretében 400-500 gyerek ismerkedhet meg az asztalitenisz-sportággal. Az együttműködés során kiválasztott diákok csatlakoznak az egyesület utánpótlásprogramjához. Barcsa Lajos ASZTALITENISZ.

Profi infrastruktúra Erre rímeltek Bács Zoltán, egyetemi kancellár szavai is, aki hozzátette, a jelenlegi hét élvonalbeli klub mellé reméli, hamarosan csatlakozik a DAK DEAC Asztalitenisz Klub is. Horovitz Tamás, a debreceni pingpongozók elnöke úgy véli, „a siker záloga a profi infrastruktúra és a klubban dolgozó edzői gárda”. Az említett urak, valamint Pappné Gyulai Katalin a Debreceni Tankerület igazgatója, Nátrán Roland, az asztalitenisz-szövetség elnöke és Ölveti Zsolt, a Takarékbank Zrt. igazgatója aláírták az együttműködést. HBN

Stabilnak és bátornak láttam a csapatot az eddigi fordulókban. VITELKI ZOLTÁN

ÖKÖLVÍVÁS. Ismét megtelt az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok lelátója a 64. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny utolsó, pénteki napjára. Nem véletlen, hiszen ekkor bonyolították le a döntőket, ahol három párban is volt magyar érdekeltség.

Pappné Gyulai Katalin, Barcsa Lajos, Bács Zoltán és Horovitz Tamás FOTÓ: MOLNÁR PÉTER

Gálos győzelme Időrendi sorrendben honfitársaink közül elsőként a 63 kg-os Kovács Richárd lépett a ringbe, és egyhangú pontozással kapott ki a fehérorosz Dimitrij Asanautól, majd következett 57 kilóban Gálos Roland, aki egy hivatásos öklözővel, a francia Samuel Kistohurryval nézett farkasszemet, de a meccs végén némi meglepetésre mégis Gálos kezét emelte magasba a bíró. A hatodik párban szólították a kötelek közé Nagy Tímeát, a helyi kedvenc ezúttal a Madárfészek színeiben bokszolt. Ellenfele a több-

Máris megvan az új klubja Dzsudzsáknak játékos a szintén arab emírségekbeli, a bajnokságban jelenleg az 5. helyen álló – de két meccsel kevesebbet játszó – al-Ainnál folytatja a pályafutását. Mint hallani lehetett, épp az al-Ain szurkolói voltak, akik Dzsudzsák szerződtetését követelték, miután a Kalba szerződést bontott a játékossal – írja az NSO. HBN

Dzsudzsák Balázs előző klubja, az al-Ittihad Kalba a napokban váratlanul megvált a magyar játékostól. A döntés a helyi futballtársadalmat is meglepte, az egyik egyesült arab emírségekbeli lap szerint a magyar futballistát egyenesen sokkolta. Dzsudzsák nem sokáig maradt klub nélkül: a 33 éves

C

Y

M

100

90

80

70

rúgó-szövetség tájékoztatása szerint február 21-től vásárolhatnak vouchert azok a magyar szurkolók, akik a válogatottal tartanak a március 26-i Bulgária–Magyarország találkozóra. A szófiai stadionban 2500 magyar szurkoló helye biztosított, a voucherek egységesen 2000 forintba kerülnek. Ezeket február 21-én délelőtt 10 órától lehet majd megvásárolni, majd a helyszínen jegyre váltani – írja a Nemzeti Sport Online.

60

50

élet úgy hozta, hogy Debrecenben kaptam lehetőséget, s szeretnék élni vele. Úgyhogy Miskolcra is győzni me-

A szakvezető érkezésekor sokan szkeptikusak voltak a cívisvárosban, nem tudták, mit várhatnak a trénertől és csapatától az induló szezonban. Azóta lement három kör az NB I.-ben, s a DVSC egyszer győzött, kétszer

pedig döntetlent játszott. – Örülünk, ha a Loki-szurkolók jónak tartják a rajtot – fogalmazott Vitelki. Bátrak voltak – Nyilván a jó kezdés nagyon fontos volt számunkra is. Stabilnak és bátornak látom a csapatot, ez eredményezte azt, hogy így tudtuk elkezdeni az évet. A nyitányon magabiztosan győztük le az Újpestet, és a másik két találkozónkban is benne volt annak a lehetősége, hogy három pontot szerezzünk. Minden meccsen az a célunk, hogy győzzünk, nem a vereséget akarjuk elkerülni – jelentette ki a szakember, aki a hétvégén ellenfélként látogat haza.

A csatár Adenijitől (pirosban) és társaitól gólerős játékot várnak a Loki-szurkolók FOTÓ: MOLNÁR PÉTER

– Nagyon sokat kaptam a diósgyőri klubtól és szurkolóktól, akiket továbbra is tisztelek. Azonban az

gyünk – szögezte le Vitelki Zoltán. A remélt siker kivívása nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen a DVTK is remekül teljesített az utóbbi fordulókban. – Tény, hogy a házigazdák is jó formában vannak, emiatt megvan a kellő önbizalmuk a játékosoknak. Úgy vélem, ez ránk is igaz, szeretnénk azt játszani, amit tudunk, és a három pont megszerzése a célunk. Apró mozzanatokon fog múlni a siker, azon, hogy melyik játékos hogyan dönt az adott kulcsszituációban. Erre próbáljuk felkészíteni a futballistáinkat a kollégáimmal együtt. TN

Látogasson el hírportálunkra!

Ezüstérmet szerzett Nagy Tímea Három magyarért is szoríthattak a nézők a Bocskai utolsó napján.

LABDARÚGÁS.

LABDARÚGÁS. A Magyar Labda-

Félre a szép emlékekkel!

OTP Bank Liga: a 20. forduló programja

18 19 19 19 19 19 19 18 19 19 19 19

Két hét múlva lehet vásárolni

Sajtóinformációk szerint február 24-én, a Los Angeles Lakers otthonául szolgáló STAPLES Centerben tartják a január 26-án elhunyt legendás kosárlabdázó, Kobe Bryant nyilvános búcsúztatóját. A CNN a Bryant családhoz közel álló, névtelenséget kérő forrásra hivatkozott a hír bejelentésekor, hozzátéve, hogy a dátumot állítólag a Lakers-legenda egyik mezszáma, a 24es miatt választották.

Elégedett vagyok, mert az eredményt leszámítva minden úgy alakult, ahogy terveztük.

1. Ferencváros 2 . MOL Fehérvár FC 3. Mezőkövesd Zsóry FC 4. Puskás Akadémia FC 5. Diósgyőri VTK 6. Budapest Honvéd 7. Újpest FC 8. Debreceni VSC 9. Paksi FC 10. Kisvárda Master Good 11. ZTE FC 12. Kaposvári Rákóczi FC

9

40

30

20

10

5

szörös világbajnok Zenfira Magomedalieva volt, aki már az elejétől dominált, és végül megérdemelten győzött. Nagy Tímea így értékelte az összecsapást közvetlenül a lefújás után: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, mert egy kétszeres világbajnok lánnyal bokszoltam. Vegyesek az érzéseim, azt nem bánom, hogy kikaptam, inkább azt, ahogy, mert szétestem a második menettől, és nem tudtam már a továbbiakban összeszedetten bokszolni, pedig ez volt a célom – mondta el kislányával a karján Nagy. Jár a gratuláció A magyarok mérkőzései után a Hajdú-bihari Napló ifj. Balzsay Károly magyar szövetségi kapitányt kérte fel, hogy kommentálja a három döntős szereplését. – Mindhárom magyarnak nehéz dolga volt, azok a versenyzők, akik eljutottak a fináléig mind felülmúlják önmagukat. Már magában is nagy szó, ha valaki döntőzik, hiszen a 30 ország legtöbbje első vonalbeli

öklözőket hozott a Bocskaira. Remek körítéssel zajlott ez az öt nap, a rendezők óriási munkát végeztek. Ami számomra egy kicsit csalódás, hogy hiába telt meg a csarnok, a lelátóról kevesebb biztatás érkezett,

mint amennyit a versenyzőink megérdemeltek volna. Biztos vagyok benne, egy a parázs hangulat és a szurkolás plusz­ energiákat adott volna a bokszolóinknak – nyilatkozta a szövetségi kapitány. MSZ

Nagy Tímea (kékben) nagyot küzdött

FOTÓ: MOLNÁR PÉTER

NAPLÓ

9

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

10 Sport

HAJDÚ-BIHARI

Lezárul a debreceni kupakaland Szabó Panna kiemelte, a jövőre nézve sokat tanultak a mögöttük hagyott hetekből.

KÉZILABDA. A cseh Banik Most otthonában zárja az EHF-kupa csoportkörét a DVSC Schaeffler. Sajnos a továbbjutás a múlt szombati török Kastamonu elleni összecsapáson elúszott a piros-fehérek számára, így a vasárnap 19 órától kezdődő ös�szecsapás már csak arról dönt, melyik gárda szerzi meg a harmadik helyet a kvartettben. Az előbbiek fényében nem lenne meglepő, hogy a csapatát eddig is bátran forgató Köstner Vilmos vezetőedző a szokásosnál is

Szabó Panna jó szájízzel szeretné zárni a csoportkört, ehhez nagyban hozzájárulhat egy csehországi győzelem

nem volt egyszerű számukra a heti kétmeccses terhelés.

több lehetőséget adna a fiataloknak, például a balszélső Szabó Pannának.

Jó szájízzel A balszélső hozzátette, nagyon hasznosnak ítéli a mögöttük hagyott heteket, hiszen más országok csapa-

Hasznos hetek – Bár a továbbjutás szempontjából már nincs tétje a találkozónak, ezt a mérkőzést is ugyanolyan komolyan ves�szük, mint a többit, hiszen nemzetközi összecsapásról van szó. Csalódottak voltunk a múlt szombati mérkőzés után, de azt kell mondanom, nem érdemtelenül jutottak tovább a törökök, mert egy nagyon összeszokott együttes, amely az óriási rutinjának köszönhetően aznap jobban jött ki a véghajrából – utalt vissza az előző heti mérkőzésre a 21 éves játékos, aki azt is elárulta,

SZABÓ PANNA

Petrus Mirtill FOTÓ: DÖMÖTÖR CSABA

Szegeden játszik majd az Újpest

Az alapszakasz végéhez közeledve egyre fontosabbá válnak a bajnoki pontok.

Az Újpest hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Magyar Kupa jövő kedden esedékes negyeddöntőjében, pályaválasztóként a szegedi Szent Gellért Fórumban fogadja majd a Mol Fehérvárt. Mindez azt jelenti, hogy a lila-fehér csapatra és a mérkőzésre esetlegesen kilátogató fővárosi szurkolókra egy összességében 340 kilométeres túra vár – egy hazai mérkőzésért. NS LABDARÚGÁS.

Kulcsfontosságú hazai bajnoki vár a DVSE vízilabdacsapatára, ugyanis Miroslav Bajin tanítványai a közvetlen rivális Szeged gárdáját fogadják szombaton 17 órától a Sportuszodában. „Jó lenne, hogyha végre kijönne a csapat igazi arca, és most már meg tudnánk szerezni a három pontot. A Pécs ellen nagyon rosszul kezdtünk, de aztán belejöttünk, és sikerült egy ki-ki meccset játszanunk. Megpróbálunk a pozitívumokból és a jó dolgokból erőt meríteni, hogy a Szeged ellen már mi gyűjtsük be a győzelmet” – mondta a klub hivatalos honlapján a találkozóról Kovács Gábor. A szegediek 2-8-as mérleggel az A csoport hatodik helyén állnak, egy hellyel VÍZILABDA.

Nehéz dolguk lesz

FOTÓ: DEAC.HU

Újabb bravúrra készül a DEAC

A DEAC mindkét röplabdaegyüttese pályára lép a hétvégén. A férfi röplabdázók a FINO Kaposvár otthonában szerezhetnek újabb meglepetést, a találkozó szombaton 17 órakor kezdődik. Fodor Antal tanítványai eddig minden várakozást felülmúló teljesítményt nyújtanak az Extraligában, az előző körben a MAFC csapatát fektették két vállra drámai küzdelemben. Nagy Attila, a csapat játékosa a gárda honlapján elmondta, a jó szervák elengedhetetlenek lesznek, de mellette a nyitásfogadásokra is külön készülnek. A női röplabdacsapat is parkettre lép, Kuszkó Zsolt alakulata vasárnap a Miskolci VSC együttesét látja vendégül az NB II. Keleti csoportjában. A mérkőzést 14 órától rendezik a DESOK-ban. A borsodiak az ötödik, míg a DEAC a hatodik helyen áll, így egy esetleges sikerrel megközelítenék ellenfelüket az egyetemisták. HBN RÖPLABDA.

Folytatná sorozatát a Böszörmény

Kota Gabriella (kékben) FOTÓ: K. A. FUTSAL. A Debreceni Egyetem férfi futsalosai a kecskemétieket fogadták a DESOK-ban, pénteken 18.30-tól. AZ ellenfél novemberben már megtréfálta a debrecenieket, de ezúttal a DEAC ünnepelne a meccs után. Folytatná jó sorozatát a HTE, amely a bajnoki második Astrához látogat szombaton 18 órától. A mérkőzés esélyesei a fővárosiak, de Kota Gabrielláék meglepetésre készülnek. HBN

C

Y

M

Három évre írt alá Petrus Mirtill Újabb fiatal játékos kötelezte el magát hosszú távra a DVSC Schaefflernél. Petrus Mirtill a 2018/19-es szezonban két felnőtt NB I.-es meccsen már bekerült a keretbe, ám sem a Fehérvár sem a Kisvárda elleni idegenbeli meccsen nem lépett pályára. Az „igazi” debütálás pillanata az új szezon első bajnokiján, a Szent István SE ellen jött el, s hogy Mica nem késett le semmiről, azt jelzi, hogy ekkor még több

A jelszó: le kell győzni a Szegedet mindenáron

Röviden

– Tanulni kell a csoportkörből, főleg a fiatal játékosoknak, hogy legközelebb már a magunk javára tudjuk majd

megelőzve a DVSE-t. A két csapat őszi találkozóját 10–7re a Tisza-partiak nyerték, így törlesztenivalója is van Kósik Somáéknak az újonc ellen. A leginkább két légiósára építő szombati ellenfél ugyanakkor koránt sem tűnik verhetetlennek, sokat elárul, hogy az egész bajnokságban ők kapták a legtöbb gólt. Egy sikerrel a cívisvárosiak pontszámban utolérhetik riválisukat, megkönnyítve ezzel saját helyzetüket az alapszakasz hátralévő mérkőzéseire. Nem lehet teher „Az alapszakasz végéhez közeledve egyre fontosabbá válnak a bajnoki pontok, de ez nem szabad, hogy terhet rakjon ránk. Tudjuk, hogy pontokat kell még szereznünk, hogy normális helyzetbe kerüljünk a rájátszásra, de ennek ellenére meg kell próbálnunk felszabadultan játszani” – zárta szavait a csapatkapitány. HBN

mint két hónap választotta el a 18. születésnapjától. Az első meccs mindjárt az első gólt is meghozta, s Mirtill egyre több lehetőséget kapott, a szurkolók is hamar szívükbe zárták az ifjú tehetséget – olvasható a DVSC honlapján. „Nagyon jó, hogy ennyire megbíznak benne, hogy ilyen sok lehetőséget kapok” – fogalmazott a balszélső, akinek profi szerződése 2020 júliusától három évre szól. „Tizen­

nyolc éves vagyok, hatalmas megtiszteltetés számomra ez a lehetőség, s tudom, hogy még nagyon sokat kell tanulnom. Ehhez a legjobb helyen vagyok, s a posztomon játszó Vantara-Kelemen Éva is nagyon sokat segít. Vica sokszor olyan, mintha a pótanyukám lenne. Úgy érzem magam, mintha összejött volna minden, amiért egész életemben dolgoztam.” – nyilatkozta a játékos.

A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT. a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségébe

SPORTÚJSÁGÍRÓ munkatársat keres A Mediaworks Hungary Zrt. ismert és közkedvelt napilapjaival a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női-, bulvár-, gasztro-, ifjúsági-, gazdasági- és sportmagazin-portfóliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte. A „Content first”, azaz „Első a tartalom” szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele, és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének.

FELADATOK: •Tudósítások, interjúk, riportok készítése. •Cikkek írása, szerkesztése. •Sporteseményeken, sajtótájékoztatókon való részvétel, ezekről beszámoló, híranyag, illetve kommentár írása.

ELVÁRÁSOK: •Felsőfokú végzettség. •Többéves szakmai tapasztalat. •Jó helyesírás és íráskészség. •Sportújságírás területen szerzett szakmai tapasztalat. •Jó kommunikációs készség.

AMIT KÍNÁLUNK: •Változatos, kihívásokkal teli feladatkör. •Nagyvállalati háttér, jó munkakörülmények. •Versenyképes bérezés. •Dinamikus csapat. •Barátságos munkahelyi légkör.

MUNKAVÉGZÉSI HELY:

380657

Tanulni kell a kupaszereplésből, főleg a fiatal játékosoknak.

taival játszva belekóstoltak a nemzetközi kézilabda tempójába, amely remek tapasztalat volt számukra.

FOTÓ: MATEY ISTVÁN

eldönteni a ki-ki meccseket – hangsúlyozta Szabó Panna. – Köstner Vilmos előszeretettel forgatja a csapatot, hiszen szerencsére két sora van a együttesnek, így a fiatalokhoz is lehet nyúlni. Természetesen a döntő pillanatokban inkább még a rutinosak voltak a pályán, de mi is sokat játszottunk, hiszen rotáció nélkül hatvan percig nem lehet bírni egy EHF-csoportkörös mérkőzést. A szakvezetésen múlik, hogy a csehek ellen mennyi lehetőséget kapunk, remélem minél többet, hiszen a kevésbé tapasztalt játékosoknak minden perc játékidő jól jön, így természetesen nekem is. A cseh is egy fiatal, hajtós, küzdős gárda, otthon biztos, hogy magabiztosabban lépnek majd pályára, de ahhoz, hogy jó szájízzel zárjuk le a csoportkörös szereplést győznünk kell Csehországban is – nyilatkozta a fiatal szélső. A mérkőzést a Sport1 televízió vasárnap 19 órától élőben közvetíti. MSZ

•Debrecen. Pályázatát 2020. 02. 23-ig a munkakör és a bruttó fizetési igény megjelölésével a karrier@mediaworks.hu e-mail-címre várjuk.

HAJDÚ-BIHARI

Látogasson el hírportálunkra! Kovács Gáborék utolérhetik riválisukat

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

FOTÓ: MOLNÁR PÉTER

WWW.HAON.HU H I R D E TÉ S

NAPLÓ

10

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

Ízvilág 11

HAJDÚ-BIHARI

Többemeletes édes tortacsodák Egy torta nemcsak szép és egyedi, hanem finom is lehet! – vallja Marietta.

koládés-mascarponés, a sós karamellás, a pisztáciás vagy a mogyorókrémes ízeket is. – Különlegesebb ízek közé tartozik még a levendulás-fehér csokoládé, a mentás-málna vagy a bodzás-citrom. Utóbbi kettőt egy ifjú párnak köszönhetjük, aki a kóstoló során adta nekünk az ötletet – vallja a 31 éves Marietta.

DEBRECEN. Az

esküvői kiállítások időszakát éljük, amikor is a párok számtalan kínálat közül választhatnak, nemcsak a ruhák és a kiegészítők terén, hanem az esküvői torták ajánlatai közt is el lehet úszni. Számos íz, forma, emelet és díszítés, viszont az idei trendekről egy igazi szakértőt kérdeztünk. – A cukrászkodás lett életem egyik szerelme, mindegy volt, hogy nappal, éjszaka, hétköznap vagy hétvége,

Egyre többen mintás, figurás és extravagáns esküvői és szülinapi tortákat kérnek

minden alkalommal ugyanolyan lelkesedéssel vetettem bele magam az újabb és újabb tortacsodák elkészítésébe – idézte fel Baráth Marietta, a Fancy Cakes And Desserts tulajdonosa, aki már nemcsak tortakülönlegességekkel és süteményekkel, hanem főzött, kézműves fagylaltokkal is foglalkozik. – Célom megmutatni az embereknek, hogy egy torta nemcsak szép és egyedi, hanem finom

Készítettünk már Eiffel-tornyot, emberi fület, komodói sárkánygyíkot, rántott csirkeszárnyat, sőt még csótányt is! BARÁTH MARIETTA

is lehet. Nem kell lemondanunk az ízélményekről a forma miatt, legyen szó faragott, menyasszonyi vagy szülinapi tortáról. S szerencsére azt tapasztaljuk, hogy egyre többen mernek teret engedni a képzeletüknek, és extrémebbnél extrémebb kívánságokkal bombáznak bennünket! Készítettünk már Eiffel-tornyot, emberi fület, komodói sárkánygyíkot, rántott csirkeszárnyat, sőt még

FOTÓK: MAGÁNARCHÍVUM

csótányt is! – emlékezett vis�sza a különleges kívánságokra Marietta. Ízharmónia A torták közé a legjobb, ha mindig főzöttkrém-alap kerül, s a gyümölcstorták is attól a legfinomabbak, ha igazi gyümölcsöt tartalmaznak, az aromákat, ízfokozókat, valamint térfogatnövelő szereket abszolút nem ajánlják. – A tapasztalataink azt mu-

tatják, hogy a magyar ember gyomra a tradicionális ízvilág felé húz. Még mindig az egyik legkedveltebb alapíz a csokoládé, majd a vanília és a joghurtos gyümölcs, utóbbinál érdemes gyümölcshúsból megfőzni a krémet, amit igény szerint joghurttal, habtejszínnel vagy mascarponéval dúsítsunk – árulta el Baráth Marietta, viszont kiemelte, a bevállalósabbak kipróbálhatják a fehér cso-

Fontos a külső (is) Ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma torta sem. – Egyre nagyobb teret nyernek az egyedi kinézetű, főleg a tengerentúlon már teret hódított torta­ trendek, gondolok itt például a márványos vajkrémes burkolatú tortákra vagy a kekszalapú tortákra, a vintage stílusú esküvői tortákra, vagy a sokak által egyre kedveltebb csokoládécsorgatásos tortákra. Utóbbiaknál nemcsak a sütemény maga, hanem a csokoládé ganache is lehet bármilyen színű, de természetesen a díszítés mennyisége és milyensége a megrendelőn múlik – tudtuk meg Mariettától. Hangsúlyozta: a marcipános bevonatú tortákról sem szabad elfeledkezni, s főleg itt gyerek- és faragott tortákra kell gondolni. Viszont az esküvői tortáknál megfigyelhető, hogy kezd háttérbe szorulni a marcipános burkolat, inkább a habos vagy a nude, azaz a pucér torta a keresettebb. ND

Látogasson el hírportálunkra!

Házias finomságokkal versenyeztek

A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT. a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségébe

ÚJSÁGÍRÓ

Tizenkettedik alkalommal szervezték meg Csökmőn a Népi Ízek Versenyét.

munkatársat keres A Mediaworks Hungary Zrt. ismert és közkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női-, bulvár-, gasztro-, ifjúsági-, gazdasági- és sportmagazin-portfóliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte.

Reggeltől délig érkezett a sok finomság a csökmői faluházba január utolsó szombatján. A szervezők kilenc kategóriában várták a gasztronómiai termékeket, ennek megfelelően egyre csak gyűlt a jobbnál jobb befőtt, savanyúság, lekvár, kolbász, pálinka, mézeskalács, édes és sós kelt tészta, valamint a különlegességek. CSÖKMŐ.

A „Content first”, azaz „Első a tartalom” szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele, és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének.

FELADATOK: •Tudósítások, interjúk, riportok készítése. •Cikkek írása, szerkesztése. •Társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális eseményeken, rendezvényeken, sajtótájékoztatókon való részvétel, ezekről beszámoló, híranyag, illetve kommentár írása.

Döntés született A beérkezett versenytermékek egy-egy sorszámot kapva kerültek a délre érkező zsűri elé, akik nem ismerve a készítőket hozták meg a döntésüket. A zsűri elnöke a Puszta Csárda főszakácsa, Kovács Csaba volt, ahogy az elmúlt években mindig, továbbá a zsűri tagjai: Fülöp Csabáné, Varga Istvánné és Földes Zoltán. Ahogy az elmúlt egy évtizedben mindig, most is nagyon nehéz dolguk volt, hiszen sok mutatós és ízletes étel, ital került eléjük. A hagyomány szerint minden kategóriában a három

ELVÁRÁSOK: •Felsőfokú végzettség. •Többéves szakmai tapasztalat. •Jó helyesírás és íráskészség. •Jártasság és érdeklődés a helyi politikai és szociális ügyekben. •Jó kommunikációs készség.

AMIT KÍNÁLUNK: •Változatos, kihívásokkal teli feladatkör. •Nagyvállalati háttér, jó munkakörülmények. •Versenyképes bérezés. •Dinamikus csapat. •Barátságos munkahelyi légkör. 380655

MUNKAVÉGZÉSI HELY: •Debrecen.

Szombat délelőtt a zsűri mindent megkóstolt

legjobbnak ítélt versenyző vehet át oklevelet és hasznos konyhai eszközöket jutalmul. Az idén azonban volt két kategória, amibe nem érkezett elég versenytermék, ezért a zsűri azokban a kategóriákban adott ki több díjat, úgynevezett osztott helyezést, amelyekre sokan neveztek. Nem marad senki éhesen Savanyúság kategóriában például versenyzett görögdinnyehéjból, tulipánpapri-

FOTÓ: B. KISS ANDREA

kából, almapaprikából, zöld paradicsomból és vegyes savanyúságból készült termék is. Tizenhárom lekvár érkezett, amiben füge, sárgabarack, őszibarack, sült alma, fekete szeder, szilva és pálinkás birs is fellelhető volt. De a megjelentek kóstolhattak itt csokis buktát, fánkot, piros lakodalmi kalácsot, vargabélest, somogyi kalácsot, kígyórétest, foszlós fonott kalácsokat és hájas kiflit. A kökényből, szilvából,

meggy­ ből, almából, barackból, birsből készült pálinkák koccintásra, jókedvre derítettek mindenkit. A hangulat igazán jó volt, beszélgetések, vidámság, receptek cseréje jellemezte az összejövetelt. Az idén a Körös-Sárréti Civil Szervezetek Szövetsége is kapcsolódott a rendezvényhez, és romaprogramjukhoz hűen egy eredeti cigányételt kínáltak a megjelenteknek, amiből bárki fogyaszthatott kedve szerint. B. KISS ANDREA

Kolbász-szalámi 1. Oláh Lajosné házi kolbász 2. Ilyés Sándorné házi kolbász Sós kelt tészta 1. Horgászné Tóth Tímea sajtos, kapros virsli és K. Tóth Sándorné medvehagymás szalalkális pogácsa 3. Bódiné Csaba Krisztina hagyományos pogácsa és Fülöp Tiborné túrós pogácsa

Édes sütemények 1. Tóth Sándorné hájas tészta 2. Fülöp Tiborné háromrétegű lekváros lepény 3. Kulik Hajdu Tímea mogyorós csillag Pálinka 1. Fülöp Tibor barackpálinka 2. Tóth Sándor szilvapálinka 3. Ifj. Szigeti János és az érdi Vincze Lajos szilvapálinka

A kategóriák helyezettjei Savanyúság 1. Nagy Tiborné cékla 2. Tóthné Hegedűs Viktória uborka 3. Kovács Judit erős paprika Lekvár 1. Horgászné Tóth Tímea sárgabarackdzsemjét 2. Oláh Lajosné szilvalekvár 3. Rácz Imréné pötyő Mézeskalács 1. Nagy Istvánné apró mázas mézes

Pályázatát 2020. 02. 23-ig a munkakör és a bruttó fizetési igény megjelölésével a karrier@mediaworks.hu e-mail-címre várjuk.

HAJDÚ-BIHARI

WWW.HAON.HU

Befőtt 1. Kovács Imre cseresznye 2. Kovács Judit őszibarack 3. Tóthné Hegedűs Viktória birsalma Különlegességek 1. Kulik-Hajdu Tímea fehér csokis mousse makarónnal 2. és 3. Horgász István és felesége krumplis, húsos, vegyes tál Különdíj: Hajdu Istvánné fenyőrügyszirup

H I R D E T ÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

NAPLÓ

11

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

12 Program / Műsor HAJDÚ-BIHARI

HAJDÚ-BIHARI

Szabadidő

Ossza meg velünk történetét, s ha érdekes, megírjuk!

341888

Úgy érzi, nem mindennapi az életútja, olyan dolgok történtek Önnel, amelyeket meg szeretne osztani a nagyközönséggel? Akkor írjon a Naplónak! Megjárta a háborút, nagycsaládban nőtt fel vagy nehéz gyermekkora ellenére is sokra vitte az életben? Várjuk megkeresését! Ha kiemelkedő a sportteljesítménye, extrémsportol, talán már a rekorderek között is lehetne – akkor eljött a pillanat, engedje, hogy megismerjük! Ha betegséggel küzd, netán szülei, gyermekei folytatnak harcot a kórral, és úgy érzi, jobb beszélni, mint hallgatni, akkor is írjon nekünk. A betegség elleni küzdelem a legnehezebb, de ha megosztjuk egymással gondolatainkat, mindennapos megpróbáltatásainkat, erőt adhatunk másoknak. Szerelem, barátság, talán ezek nélkül nem is tudnánk létezni, akkor miért ne beszéljünk róla többet? Ha szeretné megosztani élete egyik kulcsfontosságú fejezetét, akkor várjuk jelentkezését.

Újságírónk felveszi Önnel a kapcsolatot, írjon nekünk a következő e-mail-címre: emese.nagy@naplo.hu HIRDETÉS

Istentiszteleti rend

Rendszeres nyitott alkalmak: minden hétfőn 15 órától felnőtt bibliakör, Debrecen, Fazekas M. u. 7., minden kedden 17 órától felnőtt bibliaóra: Debrecen, Munkácsy M. u. 19., minden szerdán 18 órától ének- és imaóra: Gáborján, Fő u. 46., minden csütörtökön 18 órától Életmód Klub: Debrecen, Szentgyörgyfalvi út 9., minden csütörtökön 18 órától imaóra: Bojt, Rákóczi u. 48., hétfőtől csütörtökig 10–17 óra között ReményPont Oázis Életmód-központ: Debrecen, Szent Anna u. 43., minden pénteken 18 órától interaktív közösségi óra: Debrecen, Fazekas M. u. 7., minden pénteken 18 órától kóruspróba: Debrecen, Völgy u. 33/A, minden pénteken 19 órától imaóra: Debrecen, Völgy u. 33/A, minden pénteken 10–14 óra között ReményPont Oázis Életmód-központ: Debrecen, Szent Anna u. 43.

9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A fölfuvalkodástól a pusztulásig 11 órától: helyi szolgálat Hajdúhadház, Bocskai tér 3. 9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A fölfuvalkodástól a pusztulásig 11 órától: Szilasi Zoltán igehirdetése 15 órától: Szilasi Zoltán igehirdetése Hajdúszoboszló, Fogthüy u. 13. — Polgár, Damjanich u. 15. 11 órától: helyi szolgálat

Hetednapi Adventista Egyház 2020. február 8., szombat

Debrecen, Fazekas M. u. 7. 9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A fölfuvalkodástól a pusztulásig REGIONÁLIS IFJÚSÁGI NAP a Transzeurópai Divízió Ifjúsági Szolgálatok Osztálya vezetőjével 11 órától: Zlatko Musija Igehirdetése 15 órától: Zlatko Musija (szinkrontolmács: Palotás Kristóf, Magyar Unió országos ifjúságvezetője) Debrecen, Munkácsy M. u. 19. 9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A fölfuvalkodástól a pusztulásig 11 órától: Kovács Tiborné igehirdetése Debrecen, Völgy u. 33/A 9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A fölfuvalkodástól a pusztulásig 11 órától: helyi szolgálat Balmazújváros, Zrínyi M. u. 4. 9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A fölfuvalkodástól a pusztulásig 11 órától: Szőllősi Árpád igehirdetése 15 órától: Szőllősi Árpád igehirdetése Berettyóújfalu, Mártírok u. 4. 9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A fölfuvalkodástól a pusztulásig 11 órától: Farkas Attila igehirdetése Bojt, Rákóczi u. 48. 9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A fölfuvalkodástól a pusztulásig 11 órától: Erdődi József igehirdetése Gáborján, Rákóczi u. 1. 9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A fölfuvalkodástól a pusztulásig 11 órától: Fekete István igehirdetése Hajdúböszörmény, Újvárosi u. 16.

**************************** KÜLÖN ALKALMAK Helyszín: Józsai Közösségi Ház Debrecen, Szentgyörgyfalvi út 9. A mosolygós bíró – Dr. Makkos Norbert bíró előadássorozata IDŐPONTOK, TÉMÁK 2020. február 8., szombat 16 óra: Melyik a legszigorúbb törvény, és kikre vonatkozik? 2020. február 9., vasárnap 16 óra: Szabadulás az adósságcsapdából

**************************** 2020. február 11., kedd

Méliusz Újkerti Fiókkönyvtára Debrecen, Jerikó u. 17–19. 17 órától: „Útvesztőben” Dankó Ferenc: A kiúttalanságtól a reményig *******************************

Evangélikus Egyház 2020. február 9., vasárnap 10 óra: Istentisztelet úrvacsoraosztással Igehirdető: Asztalos Richárd, ev. lelkész Helyszín: Debrecen, Miklós utca 3. Templom

2020. február 13., csütörtök

ReményPont Oázis Életmód-központ Debrecen, Szent Anna u. 43. Lelki navigáció FILMKLUB – a trauma és gyógyulás témakörében 18 órától: filmvetítés (mai téma: család)

ALKALMAINK 2020. február 14., péntek 17 órától: Családi farsang Helyszín: Debrecen, Miklós utca 3., Gyülekezeti terem

RENDSZERES ALKALMAINK Szerdánként 15 órától: Bibliaóra Vezeti: Asztalos Richárd, lelkész Helyszín: Debrecen, Miklós utca 3.

Szerdánként 17 órától: Gimnazisták hittanórája Vezeti: Asztalos Richárd, lelkész Helyszín: Debrecen, Miklós utca 3.

Csütörtökönként 15 órától: Amerikai teadélután Vezeti: Maren Corliss amerikai önkéntes Helyszín: Debrecen, Miklós utca 3.

Miserend a Jézus Szíve római katolikus templomban Debrecen, Mikes Kelemen utca 31. Keddtől szombatig: 18 órától Vasárnap: 9 órától

Miserend a Szent Anna-székes­egyházban A Szent Anna-székesegyház a hétvégén a következő időpontokban várja a híveket szentmisére: szombat: 18 óra, vasárnap: 7, 8.30, 10, 11.30, 18 óra.

Liturgikus rend A debreceni Attila téri főszékes­­ egyház liturgikus rendje 2020. február 9., vasárnap

6:30–7:15: Szent Liturgia (gyónásra van lehetőség) 7:15–8:30: Utrenye 8:30–9:30: Szent Liturgia (utána elsőáldozásra készülő hittan a Szent Miklós teremben: Vígkedvű M. utca 2.) 10:00–11:10: Szent Liturgia (Hónap első vasárnapján püspöki liturgia, gyónásra van lehetőség) 12:00–13:00: Szent Liturgia (gyónásra van lehetőség) 17:30–18:15: Szent Liturgia (gyónásra van lehetőség) 18:15–19:00: Vecsernye

Tv- és rádióműsor

C

Y

06.15 Top Shop 06.45 Kölyökklub 09.15 Bakugan japán–kanadai animációs kalandfilmsorozat 09.45 Top Shop 10.40 Anyák gyöngye amerikai vígjátéksorozat 11.10 Autogram autós magazin 11.50 XXI. század – a legendák velünk élnek szombaton is az RTL Klub műsorán! 12.25 Carter ügynök amerikai akciófilm-sorozat 13.30 Csodakutya New Yorkban amerikai vígjáték 15.30 Ágyúgolyófutam 2. amerikai akcióvígjáték 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 19.00 Fókusz Plusz magazin 20.00 A mi kis falunk magyar vígjátéksorozat 21.00 Halálos fegyver 2. amerikai akcióvígjáték Riggs (Mel Gibson) és Murtaugh (Danny Glover) visszatért! Minden idők legőrültebb és legfurcsább párosa ezúttal egy kábítószer-maffiát próbál felszámolni, melynek feje egy kegyetlen dél-afrikai politikus. A diplomáciai mentesség miatt feladatuk lehetetlennek látszik – ám, mint az első részből kiderült: a két zsaru ezt az egy szót nem ismeri. 23.25 A halhatatlan viking amerikai kalandfilm 01.55 Mennyei prófécia amerikai kalandfilm 04.00 Ausztrál expressz ausztrál kalandfilmsorozat

08.55 Goldie és Mackó 09.25 Lilo és Stitch 09.45 A Büszke birtok oroszlán őrsége 10.10 Kacsamesék 10.30 Elena, Avalor hercegnője 10.55 Lexi és Lotti – Megbízható detektesók 11.20 Loopdidoo – A nagy nyaralás 11.25 Loopdidoo – A nagy nyaralás 11.35 Andy és az állatkölykök 11.55 A bűvös körhinta 12.20 Baltazár-bazár 12.25 Gyerekversek 12.30 Pityke 12.35 Világ-mesék 12.45 Hókusz-pókusz! 13.10 Tündéri keresztszülők 13.30 Nicky, Ricky, Dicky és Dawn 14.00 Wissper 14.20 Vipo és barátai – Az Idősziget túlélői 14.30 Vipo és barátai – Az Idősziget túlélői 14.50 A fiú, aki világgá ment, hogy megtanuljon félni – Készült a Grimm fivérek meséje nyomán 15.50 Dr. Plüssi 16.15 Goldie és Mackó 16.40 Lilo és Stitch 17.00 A Büszke birtok oroszlán őrsége 17.25 Kacsamesék 17.50 Elena, Avalor hercegnője 18.15 Cápacsali 19.30 A város hősei 19.45 Merülj, Olly, merülj! 20.15 Violetta 3. évad 21.05 Én vagyok itt! 22.45 A legendák hivatala 23.45 Akvárium Stage Pass 00.45 Jó reggelt, Vietnam!

M

100

90

80

Debrecen: Debreceni Lelkisegély-telefonszolgálat éjjel-nappal ingyenesen hívható – minden telefonhálózatról a 116-123-as debreceni Lelkisegély-telefonszolgálat. Debrecen: Esélyek Háza (Monti ezr. u. 7.): panaszfelvétel diszkriminációs ügyekben – 30/408-5619 – Egyenlő Bánásmód Hatóság – hétfő: 12–16 óra között (minden hónap utolsó hétfőjén változó helyszínen, a megye településein) kisebbségi Ombudsmani Hivatal: (előzetes bejelentkezés alapján) Debrecen: Fény Felé Esélycentrum (4225 Debrecen, Harmat u. 41.): segítségnyújtás – 52/787–993 www. fenyfele.hu – várják azokat a fogyatékkal élő fiatalokat, akik napközbeni felügyeletet, fejlesztést igényelnek. Debrecen: Lelkierő Egyesület (Debrecen, Poroszlay út 97.): segítségnyújtás – 70/770-3369 – várjuk azokat a 18–35 év közötti fiatalokat, akik valamilyen szenvedély vagy pszichiátriai problémával küzdenek. Debrecen: Lépéselőny Egyesület (Debrecen, Csap utca 36.): segítségnyújtás megváltozott munkaképességűek, álláskeresők részére 52/321666 – tanácsadás, klubfoglalkozás ingyenes magán munkaerő-közvetítés (nysz.: 7498-3/2009-5600). Érdeklődni: kedden és csütörtökön 9–12-ig. Munkáltatók jelentkezését is várják. Debrecen: Nagymihálykert u. 75. Ingyenes segítségnyújtás – egészségügyi és környezetvédelmi probléma esetén. Információ: 52/456-695 vagy 70/392-5342. Kizárólag előzetes bejelentkezéssel! Debrecen: RÉV Szenvedélybetegsegítő Szolgálat (Angyalföld tér 11.): segítségnyújtás – 52/428-004 Debrecen: Arany Középút Egyesület (Simonffy u. 52.): segítségnyújtás – 52/321-659 vagy 30/751-6538 – ingyenesen igénybe vehető közösségi ellátásába várják a pszichiátriai problémával élőket és hozzátartozóikat. Az Anonim Alkoholisták (AA) csoportjai szeretettel várják csoportos beszélgetésre a szenvedélybetegségből gyógyulni vágyókat: DEBRECEN: hétfő 18 óra: Kiscsoport (30/573-3182), Leány u. 2. (Nagytemplom Ifjúsági Gyülekezet); kedd 18 óra: Délibáb csoport (70/5514431), Rákóczi út 7. (Ökumenikus Segélyszervezet); szerda 18 óra és vasárnap 18 óra: Főnix csoport (70/585-2404), Szent Anna utca 21. (Szent Anna-székesegyház, udvarból balra nyíló pincehelyiség); péntek 18 óra: Széchenyi-kert csoport (06-20531-7569), István király tér 1. (Széchenyi-kerti református templom) BALMAZÚJVÁROS: Nádudvari út 52., szombat 18 óra, (20/995-9378) HAJDÚBÖSZÖRMÉNY: Kassa u. 2., csütörtök 18 óra, (70/774-2037) HAJDÚSZOBOSZLÓ: Kossuth u. 9., kedd 18 óra, (30/871-5414) HAJDÚDOROG: Böszörményi út 5. Művelődési Ház, péntek 18 óra, (30/358-4902)

2020. február 8., szombat M1

04.25 Család-barát 05.55 Hajnali gondolatok 06.00 HÍRADÓ 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.45 Kenó 06.55 Magyar Krónika 07.25 Szerelmes földrajz 07.55 Térkép 08.30 Noé barátai 08.55 Mentor magyar ismeretterjesztő sorozat 09.00 Mentor magyar ismeretterjesztő sorozat 09.10 Divat és dizájn magyar 09.45 Nálatok, laknak állatok? – I. évad német családi filmsorozat 10.25 Család-barát magyar 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 13.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.35 Agatha Raisin angol bűnügyi tévéfilmsorozat 14.25 A mi kis állatkertünk angol tévéfilmsorozat 15.30 Az oroszlán ugrani készül magyar bűnügyi film 17.00 Gasztroangyal 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.40 SzerencsePerc 18.45 Szerencse Szombat 19.35 A Dal 21.45 A Dal Kulissza 22.20 Kenó 22.20 A másik Boleyn lány amerikai, angol történelmi dráma 01.20 Brown atya – V. évad

Segítség

Debrecen: MÁV Járműjavító Kultúrháza (Faraktár u. 67.) Éremgyűjtő Klub – minden vasárnap 9–11 óra között Debrecen: Forrás Közösségi Klub (Angyalföld tér 11.) Ingyenesen igénybe vehető klubfoglalkozások: Mozgás Klub nőknek: kedd: 8–9, csütörtök: 14.30–15.30. Főző Klub: kedd: 13–15. Baba-mama Klub: szerda: 10–12. Varró Klub: szerda: 10–12. A Pszichiátriai Betegek Nappali Ellátása keretein belül igénybe vehető klubfoglalkozások: Sport Klub: hétfő: 13–15. Öltögető Klub: szerda: 13–15. Kreatív Klub: csütörtök: 13– 15. Popcorn Klub: péntek: 13–15. Telefonszám: 06/52 428-004 Debrecen: Móricz Zsigmond körút 4. 312 meridiántorna ingyenes gyakorlá­si lehetősége ingyenes Etka-jóga 10–11.30-ig. Vezeti: Tar Kata 30/294-7525. Debrecen: Népi Mesterségek Háza (Hatvan u. 57.) Állandó kiállítás: „A Népművészet Mesterei Hajdú-Bihar megyében” látogatható a szakköri foglalkozások idején és bejelentkezéssel a 30/2635-448 vagy a 70/3253828-as telefonszámon. Szakkörök: Gránátalma hímző szakkör: minden második szombat 15–18, vezeti Tarsoly Andorné népi iparművész, szakoktató. Szövőműhely: minden hétfő 16–18, vezeti Petrovics Nikolett szövő, a népművészet ifjú mestere, népi iparművész. Gyöngyfűző szakkör: minden szombat 15–18, vezeti dr. Csapóné dr. Riskó Tünde. Nemezműhely: minden hónap harmadik szombatján 10–16, vezeti Dobosné Hajdu Anikó népi iparművész, nemezművész. Debrecen: HNA Közösségi Ház (Fazekas M. u. 7.) Nyitott ajtóval az érdeklődőknek: szerdánként 18 órától: fiatalok imaközössége Információ: Czeily Tibor(30/864-1976, tibor.czeily@gmail.com) és Sitkei Zoltán (30/664-3132, htmgtl@gmail.com) Debrecen: Faraktár u. 16. Jógafoglalkozás vakációban is minden kedden 16.45-től ingyenes előadással. Célunk: az oldódás, gyógyulás, fiatalodás, meditáció. Tel.: 52/443-299 Debrecen: Piac u. 77. Ingyenes elméleti és gyakorlati meditációs foglalkozások, minden csütörtökön 18 órától. Megtapasztalhatjuk minden öröm és boldogság forrását, a gyógyulást, a testi-lelki harmóniát, a teljes nyugalmat és életcélunk megvalósulását. Debrecen: Fazekas M. u. 7., Munkácsy M. u. 19.: stresszke­zelő és dohányzásról leszokni segítő egyéni és csoportos foglalkozások, mentálhigiénés programok, ifjúsági alkalmak, gyermekfoglalkozások, igény szerinti időpontban, előzetesen egyeztetve. Elérhetőségek: Szilasi Zoltán pasztorálpszichológiai lelkigondozó (30/664-3192, szilasizoltan@ adventista.hu, Dankó Ferenc mentálhigiénés lelkigondozó (30/292-0621, danko.ferenc@gmail.com)

70

60

50

40

30

03.20 A vidéki doktor XIV. német filmsorozat 04.05 Magánnyomozók magyar doku-reality sorozat 04.55 Csapdába csalva német doku-reality sorozat 05.25 Egy rém rendes család II. amerikai filmsorozat 05.50 Egy rém rendes család II. amerikai filmsorozat 06.20 TV2 ANIMÁCIÓ rajzfilmek 10.05 Trendmánia stílusmagazin 10.40 Autószerelők, avagy minden új egyszer régi lesz! autós magazin 11.10 Poggyász utazási magazin 11.45 Hungarikumokkal a világ körül magazinműsor 12.15 Edzőtárs egészségmagazin 12.50 Ausztrália amerikai–ausztrál kalandfilm 16.20 Columbo: Kézirat vagy halál amerikai krimi 18.00 Tények hírműsor 18.55 Tények Plusz 19.55 Gru 2. amerikai animációs film 21.55 A hobbit: Az öt sereg csatája amerikai–új-zélandi fantasztikus kalandfilm 01.00 Az ázsiai kapcsolat amerikai–thaiföldi akciófilm 03.00 Grimm VI. amerikai misztikus filmsorozat 03.50 Grimm VI.

20

10

5

06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.35 Világ 08.57 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma dél­ előtt 09.35 Magyar gazda 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Esély 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Élő egyház 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Summa 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Világ 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Itthon vagy! 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sporthíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Summa 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz

M4 05.15 Bringasport 05.30 Labdarúgó-közvetítés 07.30 Hajime 08.00 Szabadidő 08.30 Kékek 09.00 Labdarúgó-közvetítés 11.00 Jégkorong magazin 11.30 3x8 12.00 Labdarúgó-közvetítés 14.00 Játékoskijáró 15.00 Ké-

zilabda-közvetítés 16.45 Felvezető műsor 17.00 Labdarúgó-közvetítés 18.50 Érték 19.05 Felvezető műsor 19.30 Labdarúgó-közvetítés 21.15 Érték 21.35 Góóól 22.50 Rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa-sorozat felvételről 23.55 Labdarúgó-közvetítés 01.50 Kézilabda-közvetítés 03.25 Férfi vízilabda Bajnokok Ligája FTC Telekom Waterpolo – A-HÍD OSC mérkőzés

HÍR TV

6.00 Troll ism. 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben ism. 8.00 Hírek 8.05 Magyarország élőben ism. 9.00 Hírek 9.05 Paletta ism. 9.30 Globál ism. 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Credo ism. 12.00 Híradó 12.30 Garázs 13.00 Hírek 13.05 Vetítő ism.: Emlékmű helyett – Vaszi Jánoska emlékére Rendező: Vörös T. Balázs 14.00 Hírek 14.05 Troll ism. 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Plusz-mínusz ism. 16.00 Hírek 16.05 Riasztás ism. 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Paletta ism. 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Informátor ism. 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Globál ism. 20.00 Hírek 20.05 Panaszkönyv 21.00 Hírek 21.05 Civil kör 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Heti terror ism. 23.00 Hírek 23.05 Főhős ism. 0.00 Híradó

FILM+

5.45 A bébiszitter Amerikai akció­ vígjáték 7.30 Rémbo fia Angol–német–francia vígjáték 9.20 Utaskísérő (sz)extrákkal Amerikai vígjáték 11.15 Hazárd megye lordjai Amerikai akció­vígjáték 13.20 Piedone Egyiptomban Olasz akcióvígjáték 15.40 A szomszéd nője mindig zöldebb Amerikai vígjáték 17.50 Űrcowboyok

Amerikai akciófilm 20.20 Tűzgyűrű Amerikai akciófilm 23.00 Lockout –A titok nyitja Francia sci-fi akciófilm 0.55 Mad Max Ausztrál akciófilm

ATV

04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 06.00 Gyógyítás dimenziók 06.35 Új mezőgazdasági magazin 07.15 Egyenes beszéd 09.30 Jakupcsek plusz 10.25 Mondd el Tatár Csillának! 11.00 Ékszer TV 12.20 Életre fel 12.35 MI - Mesterséges Intelligencia 12.55 Kőbánya híradó 13.30 Fő az egészség 14.00 Ékszer TV 16.35 Hazahúzó (45) 17.30 ATV Híradó 17.55 Sikerszféra 18.30 ATV Híradó 19.00 Civil a pályán 20.25 AradiVarga Show 21.50 Sas kabaré 22.50 Sorok között Lutter Imrével 23.30 Dés Aréna koncert – Mi vagyunk a Grund 02.10 Vidám vasárnap

VIASAT3 06.00 Jóbarátok 06.25 Jóbarátok 06.55 Jóbarátok 07.30 Jóbarátok 08.00 Agymenők 08.25 Agymenők 08.50 Ide süss! 09.50 Ide süss! 10.50 Az elveszett ereklyék fosztogatói 11.55 Az elveszett ereklyék fosztogatói 12.55 Glades – Tengerparti gyilkosságok 13.50 Glades – Tengerparti gyilkosságok 14.50 Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi 17.15 A Minden6ó 19.20 Toy Story – Játékháború 21.00 Toy Story – Játékháború 2. 23.00 Social Network -– A közösségi háló 01.30 Az elveszett ereklyék fosztogatói

BEST FM 0–24 óráig Debrecenben a 104,6 MHz-en. (Hajdúnánáson 93,3 MHz) 07.00–10.00 Szombat

reggel Szilágyi Icussal. Hírek, autópálya, traffipax információk, országos meteorológiai jelentés, ügyeleti hírek, horoszkóp, kulturális programok. 10.00– 14.00 Szombat délelőtt Szabó Tomival 14.00–18.00 Joó Csaba Délutáni Randevú 18.00–20.00 Best FM Kívánságműsor (Kívánságvonal: 500540, SMS-Viber-szám: 30/933-1046) 20.00–24.00 DISCO*S HIT – Saturday Night Shit Bárány Attilával és Vass Katával 24.00–01.00 Saturday Night LIVE (Élő közvetítés Debrecen népszerű szórakozó helyeiről) 01.00–06.00 Zene az éjszakában. Adás telefonszám: 52/500-540.

DTV 5.00–8.15 Napszemle (ism.) 8.15 Praktikák – magazinműsor 8.45 Grillakadémia – gasztronómiai magazin 9.00 Hajrá 9.10 Napszemle (ism.) 9.25 Esti Közelkép – háttérmagazin (ism.) 9.55 Siker (ism.) 10.05 Képújság 16.00 Kirakat 16.05 Vásárlási műsorablak 16.15 Cívis Értéktár – magazinműsor (ism.) 16.45 Debreceni Színképek – kulturális magazin (ism.) 17.15 Grillakadémia – gasztronómiai magazin 17.30 Praktikák – magazinműsor (ism.) 18.00 Magyarrá csak a szív tesz és a lélek (2. rész) 18.26 Csodálattal és hálával 19.20 Erőnk forrása – történelmi egyházak műsora (ism.) 19.50 DEAC – SG Kecskeméti Futsal futsalmérkőzés közvetítése felvételről 21.20 Büszkébben tűrni másnál (1. rész) 21.50 650 év 650 másodperc – Debreceni Universitas 22.00 Kirakat 22.05 Képújság A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

NAPLÓ

12

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

Szolgáltatás 13

HAJDÚ-BIHARI

Rejtvény

MOZIműsor Cinema City 1917 119 perc/Háborús • 2D (hang: magyar) 15.00 20.00

KÉMESÍTVE 104 perc/Akció, kaland, animációs • 2D (hang: magyar) 10.45

A FELTALÁLÓ 126 perc/Életrajzi, dráma • 2D (hang: magyar) 17.50 A NEVEK DALA 113 perc/Dráma • 2D (hang: magyar) 20.15

KISASSZONYOK 135 perc/Romantikus dráma • 2D (hang: angol; felirat: magyar) 12.20 17.00

ÁROK 95 perc/Thriller • 2D (hang: magyar) 22.30* AZ ÁTOK HÁZA 94 perc/Horror • 2D (hang: magyar) 22.30* BAD BOYS – MINDÖRÖKKÉ 122 perc/Akció, Vígjáték • 2D (hang: magyar) 10.00 12.30 15.00 17.30 20.00 22.30* DOLITTLE 102 perc/Vígjáték • 2D (hang: magyar) 11.00 14.50 17.20 ÉLŐSKÖDŐK 132 perc/Dráma • 2D (hang: magyar) 19.40# JÉGVARÁZS 2 103 perc/Animációs családi kaland vígjáték • 2D (hang: magyar) 10.15 JOJO NYUSZI 108 perc/Vígjáték, dráma, háborús • 2D (hang: angol; felirat: magyar) 10.50 17.30 JUMANJI – A KÖVETKEZŐ SZINT 123 perc/Akció, kaland, vígjáték • 2D (hang: magyar) 12.15 15.15

A megfejtéseket egyszerre, a következő hét csütörtökig juttassák el névvel, címmel, telefonszámmal a Naplóhoz: 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10. vagy a rejtveny@naplo.hu e-mail-címre. A ­levelezőlapra ragasszák fel a Napló-logót és az e heti rejtvényeink sorszámát! A megfejtők között receptfüzetet sorsolunk ki.

Keresztrejtvény

33. feladat KÉRDÕSZÓCSKA ZSÍRBAN OLDÓDÓ VITAMIN

33

L

MEGFEJTÉS HARMADIK RÉSZE

HAJDÚ-BIHARI

2020. február 6., csütörtök: 1, 6, 15, 18, 19, 22, 25, 27, 36, 39, 40, 43, 44, 52, 53, 54, 55, 64, 68, 80

MEGFEJTÉS MÁSODIK MEGRAGADOZÓ VÁSÁROLRÉSZE MADÁR HATJA LABORMINTA

E

RÉGÉSZ ÖRÖME

Az adatok tájékoztató jellegűek!

Vétkes voltam... Kiss Fanni gondolatát a feladvány rejti.

Ügyeletek Felnőttorvosi ügyelet: (Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet) Telefon: 52/404-040, hely: Debreceni Egyetem, Nagyerdei krt. 98. sz. – klinika volt I-es sebészet épületében fogadják a betegeket. Rendelkezésre állás folyamatos (0–24 óráig). Gyermekorvosi ügyelet: (Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet) Telefon: 52/416-275, hely: Debreceni Egyetem, Nagyerdei krt. 98. sz. – Gyermekklinika épülete. Rendelkezésre állás: hétköznap: 18-tól 8-ig, hétvégén folyamatos. Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107 ÉMKK-információ (Külső vásártér): 52/518-129 DKV-információ (helyi): 52/531-513 Hibabejelentés (áram): 80/210-310 Hibabejelentés (gáz): 80/300-300 Hibabejelentés (víz): 52/534-510 T-Com tudakozó: 11800; 11888; hibabejelentő: 1412 (lakossági); 1435, 1400 (üzleti) Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak: A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618

MANCS ŐRJÁRAT – VIGYÁZZ, KÉSZ, MANCS! 67 perc/Animációs, családi • 2D (hang: magyar) 10.30 13.10 15.40 NE JÁTSSZ A TŰZZEL 97 perc/Vígjáték • 2D (hang: magyar) 10.30 12.30 14.30 16.30 18.30 20.30 RAGADOZÓ MADARAK (ÉS EGY BIZONYOS HARLEY QUINN CSODASZTIKUS FELSZABADULÁSA) 109 perc/Akció, kaland • 4DX 2D (hang: magyar) 10.45 13.00 15.15 17.30 19.45 22.00* • 2D (hang: magyar) 11.30 13.45 16.00 18.15 19.00 20.30 22.30* • 2D (hang: angol; nincs felirat) 21.15*

IDÕHÚZÓHANG

ÁLLÓKÉP SLAMO ZENEKARA CSAK FÉLÖL! FERDE, RÉZSÚTOS SARKÁBAN VAN!

IGEN,PRÁGÁBAN

INGYENES PROGRAMÚJSÁG

ROY..., ZENESZERZÕ

ÁRVAI ENIKÕ

ÜRES CENT!

KOMÁROMI NAGYKÖZSÉG

...KERT, CSEHOVMÛ

FIZIMISKA NANO-

RENDSZABÁLY

ÉN,LATINUL

IGERAG

MÁR AZ ELEJÉN KITÁR!

BELEFÁRAD MAJDNEM IGEN!

LITER

PÁRATLAN KÓRÓ!

KARL..., NÉMET ÍRÓ V.

ELHALLGAT

FÉLNI! ÓRIÁSKÍGYÓ

ÁLLATI ZSIRADÉK

+36-80-442-444

TŐRBE EJTVE 130 perc/Bűnügyi • 2D (hang: magyar) 13.00 19.40* 22.15*

DIPLOMATA AUTÓJELZÉS

N

PÉP

Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi ingyenes telefonszámot:

FEHÉROROSZ FÕVÁROS

VÉGEFELE!

SZAKEMBER

MÚLT IDÕT JELÖLI

TEMPUS

FÉNYTELEN

BEPILLANT

Terjesztési ügyintézés

SEVELED 96 perc/Romantikus vígjáték • 2D (hang: magyar) 14.40

KACAG FEKETE POSZTÓ

MEGFEJTÉS NEGYEDIK RÉSZE

ZAVARUNKBAN MONDJUK

MEGFEJTÉS ELSÕ RÉSZE

TOHONYA

SVÉD VÁROS

(hétfő–péntek: 7.00–17.00)

ZUMBÁZNI KEZD! ORIGÓ

Meghallgatjuk

ÚRIEMBEREK 113 perc/Akció, bűnügyi • 2D (hang: magyar) 13.00 16.40 19.30 21.50*

HAJDÚ-BIHARI

FÁBÓL KÉSZÜLT ÖNTÕFORMA

Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Kenyeres Ilonát keddtől péntekig 14.00–16.00 óra között. Tel.: +36-30/972-4868. E-mail: ilona.kenyeres@naplo.hu

A *-gal jelölt előadásokat csak szombati, a #-kal jelölteket pedig csak vasárnapi napon vetítik.

G

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: haon.hu/jatekszabalyzatok

Sudoku

33. feladat

Kezdőknek, 33.

Haladóknak, 33.

5 9

1 2

9 9 5 4 6 1

8

Megfejtések, 2. számú feladat

1 7

2 4 3 5 1 9 6 8 7

3 5 7 8 6 9 9 6 1

3 4 7

7 8 8 6 9 7 2 3 6 5 9 2 7 8 5 6 5 1 3 7 2 9

4 9 4 8 2 6 3 4

5 7

7 1 6 8 2 4 9 5 3

5 8 9 6 3 7 4 2 1

4 9 1 2 8 6 3 7 5

3 5 2 7 4 1 8 6 9

8 6 7 3 9 5 2 1 4

9 2 5 1 6 3 7 4 8

6 7 4 9 5 8 1 3 2

1 3 8 5 7 9 2 4 6

1 3 8 4 7 2 5 9 6

2 9 4 1 8 6 3 5 7

7 6 5 3 4 2 8 1 9

3 8 1 2 5 7 9 6 4

9 5 2 4 6 3 7 8 1

6 4 7 9 1 8 5 3 2

8 7 3 6 2 4 1 9 5

4 1 9 7 3 5 6 2 8

5 2 6 8 9 1 4 7 3

Haladó

Kezdő

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: haon.hu/jatekszabalyzatok

Tv- és rádióműsor 06.45 Kenó 06.55 Családi kör 08.00 Kereszt-Tények 08.05 Katolikus krónika 08.30 Így szól az Úr! 08.40 Rome Reports 09.00 Útmutató 09.30 Református ifjúsági műsor 09.35 Evangélikus ifjúsági műsor 09.45 Görögkatolikus ifjúsági műsor – Úton-útfélen 09.50 Vallás és szabadság magyar ismeretterjesztő sorozat 09.55 Baptista magazin 10.25 Evangélikus riportok 10.50 Református istentisztelet 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.20 Antoine de Saint-Exupery, az utolsó romantikus francia dokumentumfilm 14.10 Édes anyanyelvünk 14.20 Halálos tavasz magyar játékfilm 16.00 Hatoslottó sorsolás 16.05 Hogy volt?! 17.00 Ízőrzők magyar ismeretterjesztő sorozat 17.30 Borbás Marcsi szakácskönyve 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Családi kör 19.45 Magyarország szeretlek! 21.20 Újév-köszöntő „Örüljetek, örvendjetek” 22.50 Kenó 23.00 Love Story amerikai romantikus dráma 00.40 Brown atya – V. évad angol bűnügyi tévéfilmsorozat

Y

08.55 Goldie és Mackó 09.25 Lilo és Stitch 09.45 A Büszke birtok oroszlán őrsége 10.10 Kacsamesék 10.30 Elena, Avalor hercegnője 10.55 Lexi és Lotti 11.20 Loopdidoo 11.35 Andy és az állatkölykök 11.45 Andy és az állatkölykök 11.55 A bűvös körhinta 12.05 A bűvös körhinta 12.20 Igaz vagy hamis? 12.25 Gyerekversek 12.30 Pityke 12.35 Világ-mesék 12.45 Hókusz-pókusz! 13.10 Tündéri keresztszülők 13.30 Nicky, Ricky, Dicky és Dawn 14.00 Wissper 14.10 Wissper 14.20 Vipo és barátai – Az Idősziget túlélői 14.50 A sóhercegnő 15.50 Dr. Plüssi 16.15 Goldie és Mackó 16.40 Lilo és Stitch 17.00 A Büszke birtok oroszlán őrsége 17.25 Kacsamesék 17.50 Elena, Avalor hercegnője 18.15 Niko II/1. Repülj a csillagokig 19.35 A város hősei 19.45 Merülj, Olly, merülj! 20.15 Violetta 3. évad 21.05 Filmklub ajánló 21.10 Asztal két főre 22.40 Filmklub 23.10 Falu Fessön 23.45 Édes anyanyelvünk 23.50 Europe in Concert 00.40 Europe in Concert 01.30 Filmklub ajánló 01.35 Asztal két főre

M

100

90

80

A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3*3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt juttassák el a szerkesztőségünkbe (4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét összes Sudoku-rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: következő hét csütörtök. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.

2020. február 9., vasárnap M1

C

LUXEMBURGI AUTÓJEL

VASÁRNAP A NAPTÁRBAN

06.30 Kölyökklub 09.10 Star Wars: Lázadók amerikai animációs kalandfilm­sorozat 09.40 Top Shop 10.35 A Muzsika TV bemutatja! zenés szórakoztató ös�szeállítás 11.15 Szuperzöld környezetvédelmi magazin 11.55 Házon kívül heti magazin 12.30 Carter ügynök amerikai akciófilm-sorozat 13.40 Derült égből apu amerikai–mexikói vígjáték 16.15 Egy igazán csodás nap amerikai vígjáték 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 19.00 A Vasember amerikai akciófilm Tony Stark (Robert Downey Jr.) bevallja a világnak, hogy ő a Vasember. Kihasználva az iránta való érdeklődést, a milliárdos feltaláló megpróbálja felhívni a figyelmet a közjó szolgálatába állítható technikai újdonságokra. A kormány azonban szeretné, ha mindezt csak a hadsereg kapná. Közben Ivan Vanko (Mickey Rourke), a Stark család rejtélyes tagja támadást indít ellene… 21.35 Hasonmás amerikai akciófilm 23.35 Portré riportmagazin 00.20 Őrültek aranya amerikai thriller 02.25 A Rubens lány magyar kisjátékfilm 02.55 Graceland – Ügynökjátsz­ ma

70

60

50

40

30

04.35 Egy rém rendes család amerikai filmsorozat 05.00 Egy rém rendes család amerikai filmsorozat 05.25 Egy rém rendes család II. amerikai filmsorozat 05.50 Egy rém rendes család II. amerikai filmsorozat 06.20 TV2 ANIMÁCIÓ rajzfilmek 10.00 EB TV magazinműsor 10.30 Több mint TestŐr életmódmagazin 11.05 Super Car autós magazin 11.35 Életmódi életmódmagazin 12.10 Az Építkezők magazinműsor 12.40 Csapdába csalva VI. német doku-reality sorozat 13.15 Aranyoskám amerikai családi vígjáték 15.50 Ezer pofon ajándékba olasz western 18.00 Tények hírműsor 18.50 Tomb Raider (2018) amerikai akciófilm 21.15 Inferno (2016) amerikai–magyar akció-thriller 00.00 Pain & Gain amerikai életrajzi film 02.50 Poligamy magyar romantikus vígjáték 04.10 Grimm VI. amerikai misztikus filmsorozat 04.55 Csapdába csalva német doku-reality sorozat

20

10

5

06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.35 Család ’20 08.57 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma dél­ előtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 09.35 Esély 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma dél­előtt 10.35 Summa 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma dél­előtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Család’20 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Kárpát Expressz 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Életkor 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Summa gazdasági magazin 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sporthíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Itthon vagy! 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz

M4

04.45 Szabadidő 05.10 Kékek 05.35 Labdarúgó-közvetítés 07.40 Múlt és Jelen 08.10 Jövünk! 08.45 Góóól 10.05 Rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa-sorozat 11.05 Férfi vízilabda Bajnokok Ligája FTC Telekom Waterpolo – A-HÍD OSC mérkőzés 12.30 UEFA BL magazin 13.00 Felvezető műsor 13.10 Rövidpályás gyorskorcsolya

Világkupa-sorozat élő közvetítés 17.15 Érték 17.45 Felvezető műsor 18.00 Labdarúgó-közvetítés 19.45 Érték 20.00 Góóól2 21.00 SPORT7 22.00 Rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa-sorozat 23.00 Labdarúgó-közvetítés 01.00 Labdarúgó-közvetítés 02.50 Labdarúgó-közvetítés 04.40 Bringasport

HÍR TV

6.00 Civil kör ism. 7.00 Híradó 7.30 Soroló 8.00 Hírek 8.05 Magyarország élőben ism. 9.00 Hírek 9.05 Paletta ism. 9.30 5 kedvenc ism. 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsor­ ablak 11.00 Hírek 11.05 Civil kör ism. 12.00 Híradó 12.30 Plusz-mínusz ism. 13.00 Hírek 13.05 Háttérkép ism. 14.00 Hírek 14.05 Szabadfogás ism. 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Heti terror ism. 16.00 Hírek 16.05 Troll ism. 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Napról napra 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta ism. 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Hírvilág 20.00 Hírek 20.05 A nyolcas 20.30 Budapesti srácok 21.00 Hírek 21.05 Bayer show 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Hírvilág ism. 23.00 Hírek 23.05 Vetítő: Védelem alatt Rendező: Schwechtje Mihály 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek 0.30 Soroló ism. 1.00 Hazahúzó 2.00 Civil kör ism.

FILM+

5.00 Idegölő Magyar–görög vígjáték 7.10 Utaskísérő (sz)extrákkal Amerikai vígjáték 9.10 Az utolsó Mimic Amerikai kalandfilm 11.00 Kutyába se veszlek Amerikai vígjáték 13.10 A szomszéd nője mindig zöldebb Amerikai vígjáték 15.20 Űrcowboyok Amerikai akciófilm 18.00 Tűzgyűrű Amerikai akciófilm 20.40 Batman: Kezdődik Amerikai–angol akciófilm 23.20 Csúcshatás Amerikai

akció­-thriller 1.25 Behálózva Angol– amerikai thriller 3.25 Mind egy szálig Angol akcióthriller

ATV

04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 06.00 700-as klub 06.35 Új mezőgazdasági magazin 07.15 #Bochkor 08.55 Kultúrtipp 09.00 Superbook 09.40 Ékszer TV 11.00 Vidám vasárnap 13.00 700-as klub 13.30 Ékszer TV 15.55 Életre fel 16.10 Gyógyítás dimenziók 16.35 Hazahúzó (45) 17.30 ATV Híradó 17.55 Sikerszféra 18.30 ATV Híradó 19.00 Heti Napló Sváby Andrással 20.25 #Bochkor 21.50 Mondd el Tatár Csillának! 22.20 Best of Jakupcsek 23.20 Heti Napló Sváby Andrással 00.45 #Bochkor 02.00 Mondd el Tatár Csillának! 02.25 Sikerszféra 03.15 Életre fel 03.30 Civil a pályán 04.45 700-as klub

VIASAT3

06.00 Jóbarátok 06.30 Jóbarátok 07.00 Agymenők 07.30 Agymenők 07.55 Ide süss! 08.55 Ide süss! 09.55 Ide süss! 10.55 Egy nap a világ 11.25 Glades – Tengerparti gyilkosságok 12.25 Glades – Tengerparti gyilkosságok 13.25 Glades – Tengerparti gyilkosságok 14.30 A Minden6ó 16.30 Fekete-tenger 18.55 Toy Story – Játékháború 2. 21.00 Toy Story 3. 23.05 Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi 02.10 Egy nap a világ 02.35 Az elveszett ereklyék fosztogatói 03.25 Glades – Tengerparti gyilkosságok 04.05 Glades – Tengerparti gyilkosságok 04.45 Az élet csajos oldala 05.05 Az élet csajos oldala

BEST FM

0–24 óráig Debrecenben a 104,6 MHz-en (Hajdúnánáson 93,3 MHz) 7.00–8.00 Vasárnap

reggel: zene, társadalom, kultúra, tudomány Műsorvezető: Berki Andrea 8.00–13.00 Vasárnap délelőtt Orosz Évivel (Benne: Hírek, időjárás-jelentés, programajánlat, autópálya, traffipax információk, ügyeleti hírek, névnapköszöntő, horoszkóp) 12.00 Déli hír­ összefoglaló 13.00–17.00 EURO TOP 40 – Műsorvezető: Pálóczi Józsi – Szombati Szilvi 18.00–20.00 Best FM Kívánságműsor (SMS-szám: 20/333-9595). Mv.: Till Szabi 20.00– 06.00 Zene az éjszakában. Adás telefonszám: 52/500-540.

DTV

8.10 Grillakadémia – gasztronómiai magazin 8.25 Praktikák 8.55 Megyei Tükör – magazin (ism.) 9.25 Debreceni Színképek 9.55 Próbajáték (ism.) 10.10 Mestervizsga – szakmákat bemutató magazin (ism.) 10.40 Campus – egyetemi magazin (ism.) 11.10 Cívis értéktár – magazinműsor (ism.) 11.40 Képújság 14.25 Kirakat 14.30 DEAC – SG Kecskeméti Futsal futsalmérkőzés közvetítése felvételről (ism.) 16.00 Vásárlási műsorablak 16.10 A szomszéd vár – turisztikai magazin (Szeged TV) 16.40 Csak a Loki – labdarúgó magazin (ism.) 17.10 Grillakadémia – gasztronómiai magazin 17.25 Praktikák – magazinműsor (ism.) 17.55 Campus – egyetemi magazin (ism.) 18.30 Mestervizsga – szakmát bemutató magazin 19.00 Vasárnapi Napszemle 19.15 DVSE – Szeged E.ON férfi vízilabda-mérkőzés közvetítése felvételről 20.25 Diósgyőr – DVSC OTP Bank Liga labdarúgó-mérkőzés közvetítése felvételről 22.15 Vasárnapi Napszemle (ism.) 22.30 Kirakat 22.40 Képújság A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

NAPLÓ

13

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


14 Fókuszban a sorozatfüggőség

2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT HAJDÚ-BIHARI

Sorozatfüggőség: kedvenceink rabjaiként Számos káros hatása lehet ennek a szenve­ délynek is, ha nem tu­ dunk gátat szabni neki.

lémáinkkal, mikor, hogyan és főleg ki fogja őket megoldani? Sajnos senki. A kötelességek, a megoldandó nehézségek pedig csak tornyosulnak – hangsúlyozta, majd folytatta.

fennáll vagy ismétlődő, s a személy különböző életterületein vagy az egészségére nézve káros következményekkel jár, akkor problémás viselkedésről, netalán függőségről beszélhetünk. Még árulkodóbb, ha a negatív következmények ellenére sem tud a személy leszokni az adott tevékenységről. Milyen következményekről lehet szó? Tanulmányi nehézségek, munkahelyi teljesítménybeli problémák, elszigetelődés a környezettől vagy (pár)kapcsolati problémák. A sorozatfüggőség is ezeknek a szempontoknak a mentén állapítható meg. Okoz-e valamilyen kárt a személy számára? Például: rosszabbak a jegyei? Zavarja a környezetet? A próbálkozásai ellenére sem tudja abbahagyni a személy? – sorolta a kérdéseket a szakember.

DEBRECEN. Sokan habzsolják a filmeket, sorozatokat, képesek órákig, akár napokig, egy egész hétvégét – kisebb szünetekkel – arra szánni, hogy megnézzenek egy-egy évadot, netalán a teljes sorozatot. Régen heteket is vártunk, hogy megszülessen egy újabb rész a kedvenc szériánkból, azonban manapság ez nincs így: mindent azonnal megkapunk, csupán néhány kattintás a kedvelt médiaszolgáltató oldalunkon, és indulhat is a filmnézés, de vajon milyen árat fizetünk érte? Knapek Éva klinikai szakpszichológus a sorozatfüggőségről általánosságban elmondta, mikor is beszélhetünk addikcióról, illetve milyen hatásai, következményei lehetnek. – Ha a tevékenység vagy kóros szokás tartósan

Megengedő hiedelmek – A sorozatfüggőség egy viselkedéses addikciónak tekinthető. Az addikciók másik nagy csoportja szerekkel függ össze,

A szenvedélyünknek olyannyira a foglyaivá válhatunk, hogy háttérbe szorulhat a család, a barátok

ilyen például az alkohol- vagy a nikotinfüggőség. A legizgalmasabbnak tartott sorozatok egy-egy évadát egy ismert szolgáltató adatai szerint akár 4 nap alatt is elfogyaszthatják a felhasználók, naponta akár 2,5 órát is filmezve. Ezt a jelenséget hívjuk „binge watching”-nak. Ezek a számok mediánok, tehát vannak olyan személyek, akik ennél jóval több órát tölthetnek ezzel naponta, s az már elgondolkodtató. Elképzelhető azonban, hogy ez a függőség nem jár egyedül, könnyen társulhat hozzá kóros men�nyiségű internetezés, más platformokon történő videófalás.

Milyen jelei vannak? A szakember elmondta, ha több órán át (vagy annál többet nézünk) filmeket, sorozatokat egy nap, akkor érdemes elgondolkozni, hogy talán sorozatfüggőségről lehet szó. – Ha az érdeklődésünket elvesztettük más, korábban fontos területek iránt, akkor az figyelmeztető jel lehet. Ha a környezetünk megjegyzéseket tesz, ne menjünk el mellette. Ha szégyelljük a sorozatnézési szokásainkat, érdemes

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

felfigyelni rá. Ha nem tudjuk kontrollálni, hogy hány részt nézünk meg egymás után, s minden igyekezetünk ellenére „sorozatosan” többet nézünk, mint szeretnénk, érdemes segítségért fordulni. Ha vizsgára tanulás helyett inkább sorozatokat nézünk, s emiatt nem tudunk felkészülni egy számonkérésre, szintén beszéljünk valakivel erről, s lehetőleg szakmai segítséget vegyünk igénybe – hívta fel a figyelmet.

Így egy nap akár számos óra mehet el céltalanul, haszontalanul, káros következményekhez vezetve. A függők ilyenkor megengedő hiedelmekkel csillapítják a szégyenérzetüket: a

Nagyon sok személy szívesen kerüli el a rossz érzéseit és a problémáit. KNAPEK ÉVA

videónézés vagy a cikkek olvasása akár hasznosnak is tűnhet, nem ártanak ezzel senkinek. Ahogy a nikotinfüggők szokták mondani, hogy „valamiben meg kell halni” – fűzte hozzá. A szakpszichológus elmondta, mindenkinek mást és mást ad egy sorozat, függhet ez a történettől is. A kulcs abban lehet, hogy ha némiképp lebilincselő a cselekmény, akkor megfeledkezhetünk a saját problémáinkról, a rossz érzéseinkről. – Segít megnyugodni, nem törődni a gondokkal. Éppen ebben rejlik minden függőség legnagyobb veszélye is. Ha nem szembesülünk a prob-

Hiányzik a betegségbelátás – Nehéz megbecsülni a sorozatfüggőség gyakoriságát. Általában igaz ez minden függőségre, mert az egyik legnagyobb kihívás, hogy nehezen látják be a személyek, hogy baj van. Gyakran hiányzik az úgynevezett betegségbelátás. Emiatt kevesebb függő kerül ellátásba, mint amennyi van. Az biztos, hogy a szélessávú internet elterjedése erősített a jelenségen, s ha valami elérhető, akkor könnyebben válunk tőle függővé. Az bizonyos, hogy nagyon sok személy szívesen kerüli el a rossz érzéseit és a problémáit. Ami időnként rendben is van, de ha túl gyakori, akkor mint már említettem, következményekkel jár – mondta. Knapek Éva úgy véli, hogy számos hasonlóság van a viselkedéses függőségek és a szerektől való függőség között. Az alkoholfüggőség a testet kifejezettebben rombolja, ezért kívülről nézve veszélyesebbnek tűnhet a viselkedéses függőségeknél. De a viselkedéses függőségek következményei is lehetnek veszélyesek és károsak, gondoljunk csak egy eladósodott játékfüggőre. NAGY EMESE

Látogasson el hírportálunkra!

Kialvatlansággal járhat „Menekülés helyett üdvözítő tud lenni a szembenézés” – véli a szakember.

MEGJELENT

DEBRECEN. Knapek Éva klinikai szakpszichológusnak feltettük a kérdést: Hatással lehet-e magánéletünkre a sorozatfüggőség? Válaszában elmondta, amennyiben a függő személy hanyagolja a kötelességeit a kialvatlanság miatt, előbb-utóbb meg fog látszódni a munkáján. – Fennáll a veszélye, hogy olyan fáradt, hogy bemenni sem tud a munkahelyére. Ezt senki sem fogja jó szemmel nézni. Az intim kapcsolatok elkerülésére is lehetőséget ad a sorozat- vagy bármilyen más függőség. Tehát adott esetben vagy elmagányosodás vagy az emberi kapcsolatok elhanyagolása feltűnhet a környezetnek,

Egy-egy humoros sorozat endorfinokat is termelhet a számunkra

Önsegítő csoport Nem kell elkeseredniük a függőknek, a szakember elmondása szerint van kiút. Ha a problémás viselkedés kapcsán a személyben már felmerült a változtatás igénye, egy jól képzett szakember át tudja segíteni ezen a folyamaton, hogy fontolgatásból leszokás legyen. – Érdemes klinikai szakpszichológushoz vagy pszichoterapeutához fordulni, s ezzel párhuzamosan önsegítő csoportba járni. Néhányan külső segítség nélkül is meg tudják ezt állni, ahogyan a dohányzást is abba lehet hagyni egyedül. Aki a lelki problémák elkerülése érdekében nézett túl sok sorozatot, annak fel kell készülnie arra, hogy a leszokás mellett, után ezekkel a problémákkal is szembe kell

KNAPEK ÉVA

Y

M

nézni, s ehhez jön igazán jól a szakmai segítség. Menekülés helyett üdvözítő tud lenni a szembenézés, de jóval nehezebb és nem véletlenül nem sikerült addig – fűzte hozzá.

s a személy szerettei jó esetben ezt nem szokták szó nélkül tűrni – kezdte a tájékoztatást.

A sorozatnézés egészséges lehetőség lehet a kikapcsolódásra, szórakozásra.

C

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

100

90

80

70

60

50

Pozitív hatások Tudjuk, nem véletlenül imádjuk a sorozatokat, vannak olyan pozitív hatásaik, ami mellett nem szabad elmenni: egészséges lehetőség lehet a kikapcsolódásra, szórakozásra. – Arra figyeljünk oda, hogy kerüljük a „binge watching” nevű jelenséget, ne nézzünk egymás után több részt egy napon. Sokat lehet nevetni egy szellemes sorozaton, akár endorfinokat is termelhet a számunkra. Jó közösségi élmény is együtt nézni, vagy utána beszélgetni róla. Ahogy a sorozatfüggőség elválaszthat a környezettől, az egészséges használat összeköthet minket egymással – mondta végül. NE

40

30

20

10

5

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

383354

H I R D E TÉ S

NAPLÓ

14

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

Hirdetés 15

HAJDÚ-BIHARI

GYÁSZHÍR

MEGEMLÉKEZÉS A haon.hu/gyaszhirek/ internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét

"Egy könnycsepp a szemünkben érted él, egy gyertya az asztalon érted ég, egy fénykép, mely őrzi emlékedet, s egy út, amely elvitte az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, édesapa

Fájdalommal emlékezünk

Megemlékezés Örök az arcod, nem száll el a szavad, minden mosolyod a lelkünkben marad. Minden virág, amit a sírodra teszünk, elmondja, hogy mennyire hiányzol nekünk. A halál nem jelent feledést és véget, amíg élnek azok, akik szeretnek Téged!

MÓRICZ ZOLTÁN KÁROLY

nyug.pénzügyőr százados, közgazdász, adótanácsadó 55 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 12-én 13.00 órakor lesz a Debreceni Köztemető 2 -es számú ravatalozó terméből a református egyház szertartása szerint. Kérjük a gyászolókat, részvétüket egy szál virággal róják le.

DR. HOLLÓS JÁNOS görögkatolikus teológiai tanárra, Téglás város díszpolgárára a 9. évforduló alkalmából. Soha el nem múló szeretettel: Magda húgod és családja

384676

Fájó szívvel emlékezünk

KISS LAJOSNÉ

Fájó szívvel emlékezünk felejthetetlen Édesanyánk,

A gyászoló család

POSTA ISTVÁNNÉ

szül.: Bagó Emma (Emma néni)

1932–2017

halálának 1. évfordulójára.

Halász Erzsébet

Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy

halálának 3. évfordulójára. 386988

385046

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

életének 86. évében elhunyt. Temetése 2020. 02. 10-én 11.00 órakor lesz a Hajdúhadházi Temet?ből temetőből református szertartás szerint. Táviratcím: Hajdúhadház, Batthyány u. 29.

MEGEMLÉKEZÉS

A gyászoló család

ÁLLAT

*383376*

Referenciával rendelkező

BEJÁRÓNŐT keresünk

387261

ÁLLÁST KÍNÁL Debrecenben, heti 5x4 órára. 30/9532-954

IDŐS ember mellé csongrádi tanyámra segítséget keresek. 06/30/246-5454. *384649*

TANYÁRA állatgondozót keresek ott lakással (juh). Gyöngyösi Ernő, 06-30/2099447. KAMIONSZERVIZÜNKBE 06-30/ szerelőket és géplakatosokat 952-1662 keresünk. Jelentkezés: Ideál T Plusz T Kft.

385347

*385476*

EGÉSZSÉGES idős úr, aki autót is vezet nem dohányzó házvezetőnőt keres ott lakással. (Főzés, takarítás, mosás) Referenciát kérek. T: 0630/769-9787 Bodolai Ferenc

*387206*

FÖLD, KERT

KŐMŰVESMUNKÁT, szigetelést, burkolást, festést, térburkolást vállalunk. Akár azonnal is. 06-30/198-7745.

*386664*

384158

,,Elfeledni Téged nem lehet, Csak megtanulni élni nélküled.”

VILLANYSZERELÉS, lakások felújítása, mérőhelyek korszerűsítése, teljesítmény növelése, plombák bontása, zárása, ügyintézések díjtalan kiszállással, felszereléssel. Regisztrált villanyszerelő. T: 0670/7728479

*385223*

LAKÁSELADÁS BUDAPESTEN eladó egy 46 négyzetméteres lakás a 7. kerületben 100 méterre a városligettől. 4 emeletes liftes ház 3. emeletén, külön nyíló másfél szobával. Fűtése héra cserépkályha. A lakás világos, csendes, alacsony rezsivel rendelkezik. Ár: 39,9 millió Ft. Telefon: 06/20/333-4111. SZÉCHENYI-KERTBEN 10 éves befektetésnek is kiváló szép garzon eladó. T: 30/423-9738 *386593*

Étterem

Csokonai Deluxe A legszebb napok a legjobb helyen! A Csokonai étterem 80 fos különterme kiválóan alkalmas esküvok lebonyolítására. Debrecen, Kossuth u. 21. - Tel.: +36 (52) 410-802 WWW.CSOKONAISOROZO.HU +0);'0'5 2#4-1. 5+ .'*'6ě5 )

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,

383683

CSONTOS GÁBORNÉ

HÁZ-, HÁZRÉSZELADÁS

Kádár Ida

NÖVÉNY

ZSÁKA központjában 94nm 3 szobás téglaépítésű családi ház eladó. Pince, melléképület van! Ára: 6,5MFt T: 30/856-1387

*375437*

FELSŐJÓZSÁN 115 nm, fszt.-i, 4 szobás, 800 nm telken lévő, jó állapotú családi ház eladó! Érd.: 06/30-701-8669 *386851*

VETŐMAG! Fémzárolt lucerna és napraforgó hibrid vetőmag kapható. Tel.: 30/4524265, Cím: Kruppa-Mag Kutató Kft. Kisvárda, Jéki u. 63. *377874*

FÉMZÁROLT vetőburgonya (több fajta), válogatásból kieső 40Ft/kg, étkezési eladó, Újfehértó. 20/559-3252 www.vetoburgonya.hu *385000*

VEGYES AKÁC tűzifa méteres szálban eladó 24000Ft/erdei m3 (14120Ft/m3) 30/4732344 AA6011705 *383599*

TONET asztal székekkel, daráló, morzsoló, eke, hordó, borona, huzatókapa, teknő, rotakapa eladó. T: 30/213-7770

RENAULT Clio 1.4 5 ajtós 2021-ig műszakival rozsdamentesen eladó. 06-30/8556165

EGYÉB KERESÉS RÉGI,ÖREG motorkerékpárokat vásárolnék! (Simson, Jawa, Csepel stb) 06309509170

*386131*

KOVÁCSOLÁSHOZ keresek gépi kalapácsokat, AJAX, és légkalapácsgépet, sülyesztékes nyomáshoz, frikciós présgépet, segédeszközöket, anyagokat, nagyobb tüzifogókat, gépi üllőt, egyebet. T: 0630/9438-300 *386932*

ÉPÍTÉSI TELEK

*386834*

ÉPÍTÉSI telkek 777nm és 1745nm a Legányi utcában eladók. Ár: 22MFt-60MFt T: 0630/621-5281

OLASZLISZKÁN furmint bor 300 Ft/L áron csak egyeztetett időpontban eladó. Érd: 0620/9238-265

BIHARI utcán építkezésre is alkalmas régi házas ingatlan eladó. Ár: 15,2 M Ft. Tel.: 0630/437-8707, 52/320-173

ÉLELMISZER

ÁLLÁS 379586

Black Ice

Szerető családod

JÁRMŰ ERZSÉBET UTALVÁNY ÉS SZÉP-KÁRT YA

VEZENDI LÁSZLÓ 382685

*383239*

FAKITERMELÉS, veszélyes fák kivágása, erdők vágása, tisztítása, mindennemű munka fakitermeléssel kapcsolatban érdekel, kerti munka is. T: 0630/254-5540

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,

temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család

Nem felejthet, aki szeret.

*387042*

ÉSZAK

volt tengizi telepvezető

temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család

halálának 1. évfordulóján.

*382122*

*384318*

FÖLDES határában termőföld eladó. 54 aranykoronás, öntözhető. T: 0630/5735729

NYIKA JÁNOS

BARTHA ISTVÁN

SZOLGÁLTATÁS

PERZSELT bőrű félsertés eladó, kiszállítás megoldható. Ár: 820 Ft/kg. 06/70/3667715

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,

BÖRZE

*367591*

*380511*

*384111*

temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család 382241

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,

NAGY IMRE temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család 385602

Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk,

VARGA ZOLTÁN

temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek és mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család 384712 Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,

BODÓ SÁNDORNÉ Bálint Erzsébet

temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család 384723

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a megjelent kegyeleti hirdetések fotóit nem áll módunkban megőrizni. Megértésüket köszönjük!

347371

386855

Gyászolják: lánya Éva és veje István Debrecen, Nefelejcs utca

Szerető gyermekeid és családjaik

özv. KISS LÁSZLÓNÉ Nagy Ilona

TISZAÚJVÁROS 2020. március 4.

Derkovits Művelődési Központ 9.00–16.00 óráig

JELENTKEZZ KIÁLLÍTÓNAK! allasborzeeszak@mediaworks.hu

Állást keres? Munkát váltana? Látogasson el INGYENESEN az Észak állásbörzére!

MAGYARORSZÁG

380240

387037

Főtisztelendő


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

16 Mozaik Időjárás

február 8., szombat

HAJDÚ-BIHARI

Névnap

Évforduló

Aranka, János, Jeromos, Salamon

433 éve végezték ki Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt.

idojaras.haon.hu REGGEL

DÉLBEN

ESTE

-3 °C

3 °C

-2 °C

Szombat reggel derült időre ébredhetünk, gyenREGGEL ge lesz a légmozgás, és megyeszerte fagyni fog.

Ma -4 °C

Napközben folytatódik a derült, DÉLBENszáraz idő, gyenge légmozgással. Alig emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet.

Jön az új Tékasztorik!

Az esti, éjszakai órákban

sem történik lényeges ESTE

változás az időjárásban. Itt-ott ködfoltok alakulhatnak ki.

Február 13-tól a debreceni mozikban is látható a Tékasztorik 2. A romantikus komédia – amit Bihari Viki blogja és élete inspirált – három éve robbant be a köztudatba. A kritikusok által csak „magyar Bridget Jones-filmként” aposztrofált első rész nagy sikerén felbuzdulva Viki szerelmi kálváriája idén tovább folytatódik. A film többnyire közösségi finanszírozásból valósul meg, fő támogatóként azonban sikerült megnyerni Felföldi Józsefet, a Felföldi Édesség­ gyártó Kft. tulajdonosát is, aki művészetkedvelőként a film egyik epizódszerepében is feltűnik majd.

-3 °C 3 °C Téglás

-4 °C 2 °C Balmazújváros

2 °C

Vámospércs

DEBRECEN

-3 °C 3 °C

-3 °C 3 °C

Püspökladány

-3 °C 3 °C

Berettyóújfalu

-2 °C 4 °C

EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

Napkelte: 06:47 Napnyugta: 16:39 VASÁRNAP

-2 °C

6 °C

Komádi

Holdkelte: 15:30 Holdnyugta: 06:27 HÉTFŐ

0 °C

-2 °C 3 °C

EUROPEAN WEATHER SERVICE

8 °C

Folytatódik a Erős felhősöderült időjárás, dés, élénkülő kissé enyhül. déli szél, este kisebb eső.

2 °C

Út a siker felé Felföldi József, a Felföldi Édességgyártó Kft. alapítója és tulajdonosa teljesen véletlenül, már-már sorsszerűen

www.eumet.hu

KEDD

SZERDA

9 °C

1 °C

Hidegfront, eső, zápor, havas eső, szél.

CSÜTÖRTÖK

4 °C

-2 °C

Borongós, hideg idő, néhol gyenge havazás.

ORVOS-METEOROLÓGIA: Ma front nem várható térségünkben, az ország nagy részén derült időben lesz részünk, és a legtöbb helyen gyenge marad a légmozgás. A frontra érzékenyek időjárástól panaszmentes napra készülhetnek.

Barátságos, kedves és társaságszerető hangulatban van, kifejezetten alkalmas nap a mai arra, hogy vendégeket fogadjon az otthonában és megmutassa főzési tudományát.

DEBRECEN.

Polgár

-4 °C

Vidám, szórakozással teli napot tölthet kedvesével, gyermekeivel. Kiváló időszak a romantikára, de minden kreatív tevékenységre is alkalmas a nap.

Felföldi József támogatása mellett epizódszerepet is vállal a nagy sikerű mozi második részében.

Derült, száraz, hideg idő, gyenge légmozgás.

4 °C

Horoszkóp

6 °C

Ön is remek hangulatban van, boldoggá teszi, ha nagy társaságban töltheti a délutánt. A ma kötött barátságoknak később még nagy hasznát veheti.

Felföldi József a film egyik jelenetében

csöppent bele az édesség­ gyártás világába. A vállalkozás indításához szükséges kezdő lendületet egy rézüst adta meg, amelyet egyik elhunyt barátjának családjától vásárolt. A segítő szándék mögött megbúvó jóakarat később visszaszállt, és huszonöt évvel ezelőtt végül berobbant a hazai és nemzetközi édességiparba. A Forbes magazin éves értékelése alapján cége

FOTÓ: MATEY ISTVÁN

az egyik legnagyobb családi tulajdonú vállalat itthon. Gazdasági sikerei mellett a művészetekben is maradandót alkot. 1985-ben saját verseskötete, 2013-ban szimfonikus CD-je jelent meg. A film díszbemutatója február 11-én a fővárosi Cinema City Arénában, a debreceni és az országos premier pedig az Apolló moziban február 13-án 19 órától lesz. HBN

Megér egy mosolyt

Napos, enyhébb idő a legvalószínűbb.

Régóta köztudott, hogy a Cutler Gym testépítői, Bohos Kornél vezetésével, szívükön viselik a beteg vagy gazdátlan állatok sorsát. Sajnos ez, a sok megható élmény mellett fájdalommal is jár, így történt ez a napokban is. A négy esztendeje a Pacsi Kutyamenhely Alapítvány lakója, Tyson súlyos betegséggel küzdött egy ideje, s meg kellett hozni egy nagyon nehéz döntést: végleg elaltatni a kutyát.

kényelmes kanapét, igazi családot. Négy évet töltött nálunk, talán kicsit többet is. Már nem számoltuk... Halálán jött át a gyepmesteri telepről, de visszahoztuk az életbe. Szerettük, és ő is bennünket. Végtelen emberszerető, kedves, bújós kutyus volt. (...) Mi lettünk a családja, végleg. És úgy 1,5 évvel ezelőtt a cutleres sportolók, barátaink, akik rendszeresen jöttek, jönnek, vitték, sétáltatták, már akkor is, mikor már csak segítséggel tudott.” Tyson utolsó napján a testépítő barátai szerveztek egy utolsó, remek napot: Kornélék elvitték az edzőterembe, megsétáltatták a Nagyerdőn, és utoljára megebédelt egy gyorsétteremben. Talán boldogan ment el... TN

DEBRECEN.

Bohos Kornél és Tyson

FOTÓ: FB

vasható a Pacsi Facebook-oldalán. „Betegsége felülkerekedett, akármit is próbáltunk, nem volt segítség. Mindent megadtunk neki, amit lehetett. Egyet nem tudtunk, szerető otthont, meleg szobát,

Ebéd az étteremben „Régen meghoztuk a döntést, mert nem volt tovább” – ol-

Rengeteg energiával rendelkezik, alkalmas lenne ezt most sporttevékenységre fordítani. Élvezni fogja a szabadban töltött idő minden pillanatát. Ma legszívesebben otthon maradna, és az idejét lakása csinosításával töltené. Este élvezetesen töltheti az időt családtagjainak vagy közeli barátainak társaságában. Igazán lendületben van, szívesen találkozik ma a barátaival, ismerőseivel. Ha este szórakozni vágyik, most lesz kivel, és egy izgalmas flörtben is része lehet.

www.haon.hu További képek és videók

Mária türelmes természetű Mária 23 éves szuhogyi lány. Nyugodt és türelmes természetű, barátai is ezt szeretik benne. A szikrázó napsütés szerelmese. Mottója: „Nyarat akarok!” FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

Sok teendő akadt még

BALMAZÚJVÁROS.

HAJDÚ-BIHAR.

Kistérség Humán Szolgáltató Központ munkatársainak február 6-án. Az előadás célja a hozzátartozók közötti erőszak jelenségének pszichológiai jellemzőin és jogszabályi hátterén túl az együttműködési lehetőségek áttekintése volt. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szeretné felhívni a figyelmet

arra, hogy a hatékonyabb fellépés érdekében, bárki, aki jogellenes cselekmén�nyel találkozik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es – ingyenesen hívható – segélyhívó számon! Ha pedig segítségre van szüksége, tárcsázza az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat 06 80-2055-20-as számát! HBN

Színes szépség az ágak között Egy nálunk ritkán látható szép jégmadárról készített képet ifjú olvasónk, Zöld Mihály Márton a napokban Hajdúszoboszlón. A jégmadár Európa, Ázsia és Afrika lakója. Kisebb folyók és patakok partján halászik, és erdőszéleken él. FOTÓ: ZÖLD MIHÁLY MÁRTON

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

Pörgős nap lehet a mai, minden irányból új információkat hall. Az újdonságok most érdeklik is önt, kedve támadhat egy új hobbit kipróbálni. Rövidebb utazásokat is tehet, látszólag váratlan jelleggel.

Hatékony bűnmegelőzés A hozzátartozók közötti erőszak megelőzése és a hatékony fellépés elősegítése idén is kiemelt szerepet kap a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kezdeményezéseiben. Ennek jegyében Bak István alezredes tartott – film­vetítéssel egybekötött – előadást a Balmazújvárosi

Otthoni barkácsolásra, kisebb javításokra, karbantartásra, rendrakásra alkalmas lehet a mai nap. Kisebbfajta civakodásra, szóváltásra is sor kerülhet.

Alkalmas pillanat, hogy kifejezésre juttassa törekvéseit, mivel ezt most minden erőteljes megnyilvánulás nélkül meg tudja tenni. Remélhetőleg mások lépést tudnak tartani az ön lendületével.

Szépen búcsúztak Tysontól A súlyosan beteg menhelyi kutya utolsó napján hamburgert is ehetett.

Akár otthon szórakozik, akár társaságba megy, remekül fogja magát érezni. Szerencse is érheti ma, és még talán egy értékes nyereményt is nyerhet. A szerelmi életére nagyszerű hatással van a Hold és a Vénusz fényszöge.

Ma különös figyelmet fordít partnerére, egy nagy beszélgetés igazán boldoggá teszi. Általában is igaz ez önre, de most különösen nagy az alkalmazkodókészsége, hajlandó kompromisszumot kötni a kapcsolatokat illetően.

Egy aggódó képű fickó találkozik egy barátjával. A barát rögtön látja, hogy a másikat valami probléma gyötri: – Miért vágsz ilyen aggodalmas képet? – Hát az van, hogy a feleségem három napja leszaladt az újságoshoz venni egy újságot, és azóta nem tért haza! – Ugyan már, három nap újság nélkül, mit számít? További viccek humor.haon.hu

KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma az erős széllökések, illetve esők nehezítik időjárási szempontból a közlekedést.

A Hold az Oroszlán jegyében jár, ettől ön nyitottabbá, bátrabbá és magabiztosabbá válik. Ma szívesen van a figyelem középpontjában, és az sem zavarja, ha valaki rámenősen közeledik önhöz.

30

20

10

5

A vihar okozta károk felszámolása adta a legtöbb munkát Hajdú-Bihar megye tűzoltóinak még csütörtökön is. Huszonhat helyszínen volt szükség rájuk. Kidőlt fák, leszakadt faágak és épületkárok miatt is érkezett riasztás a központi segélyhívóra. Délután csaknem egy kilométer hosszan égett a nádas Debrecen külterületén, a 48as számú főút mellett, amit a tűzoltók vízsugárral oltottak el. Kora este pedig egy vegyes tüzelésű kazán kéménye izzott egy családi ház pincéjében Hajdúdorogon, a Kurucz utcán. A helyszínen a hajdúnánási hivatásos tűzoltók az izzó, parázsló részeket eltávolították a kéményből. Lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. HBN

NAPLÓ

16

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
hbn_2020-02-08 by informmedia - Issuu