Skip to main content

hbn_2020-02-06

Page 1

LXXVII. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

A Paddy And The Rats ismét Debrecenben

Bianka bízik az új év erejében 16. OLDAL

11. OLDAL

ÉVES

Leszakadt ágak, kidőlt oszlopok a vihar útján

FÜGGETLEN NAPILAP

CSÜTÖRTÖK 2020. FEBRUÁR 6. Napos, délután felhősebb, mérsékelt légmozgás

5 °C REGGEL

DÉLBEN

Ma véradás lesz a Naplónál

A mai napon, a szokásokhoz hűen a hónap első csütörtökjén, farsangi hangulatban várják a Magyar Vöröskereszt megyei szerve­ zetének munkatársai azokat a segítő szándékú embereket, aki véradással tesznek az arra rászorulókért. Székházunkban, a Dósa nádor tér 10. szám alatt 14 és 17 óra között várjuk a dono­ rokat. Bárki adhat vért, aki elmúlt 18, de még nincsen 65 éves, és testsúlya meghaladja az 50 kilogrammot. HBN DEBRECEN.

ESTE

Átadták az adományt

Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg Debrecen bálját, amelyhez most is kapcsolódott jóté­ kony kezdeményezés: idén a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt támogatták, ami a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyásza­ ti Klinikáján kezelt leukémi­ ás és daganatos betegségben szenvedő gyermekekért dol­ gozik. /3. HBN DEBRECEN.

Mestere az esztergálásnak

Komódi Ist­ ván jó pár helyen megfor­ dult már a megyében, ahol is közkinccsé tette különleges portékáit, többek között a tigris- vagy zebránó fából ké­ szült fatollait. Mint elmondta, nagyon sok mindent autodi­ dakta módon, a YouTube-ról tanult meg. Először csak fából készített tálakat, tányérokat, illetve poharakat, de most már egzotikusfa-tollakat, par­ fümösfiolákat és tálakat is al­ kot. /14. ND PÜSPÖKLADÁNY.

Tűzoltó dolgozik a debreceni Széchenyi utcán, ahol szerdán fa dőlt egy autóra Kiss Csongor, a DE Gyermekhematológiai és Onkológiai Intézetének tanszékvezetője FOTÓ: M. I.

Megyénkben is számos kárt okozott a viharos szél az elmúlt két napban.

Nyugalmasabb éveket remél

házat, valamit Polgárt érin­ tette a probléma. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előre jelezte a vihar érkezését, így megerősített létszámmal ké­ szültek a keddi és a szerdai napra is. Jellemzően kidőlő fák, leszakadó nagyméretű faágak okoztak vezetéksza­ kadásokat, illetve oszlopokat döntött ki a vihar – közölte. Szerdán, éjféltől kezdődően 145 kárhelyszínre vonultak a Hajdú-Bihar megyei tűzoltók – mondta el érdeklődésünkre tegnap este Papp-Kunkli Nóra tűzoltó hadnagy, a Hajdú-Bi­ har Megyei Katasztrófavé­

Komoly áram­ kimaradásokat idézett elő a 60-80 kilométer/órás viharos széllel átvonuló hidegfront kedden és szerdán Hajdú-Bi­ harban. Varga Ivett, az E.On Hungária Zrt. szóvivője arról tájékoztatta lapunkat, hogy megyénk területén elsősor­ ban Nádudvar térségét, illet­ ve Hajdúnánás egyes részeit, Bocskaikertet és Hajdúhad­ HAJDÚ-BIHAR.

– Vegyesek az ér­ zéseim, örülök, hogy végre született egy jogerős ítélet édesanyám meggyilkolásával kapcsolatban, ami jó irányba mutat. Ugyanakkor a gyil­ kossági kísérlet vádja teljesen értelmezhetetlen számomra – mondta az egykori fideszes képviselőnő, Balla Irma fia, Schönstein Sándor a Napló­ nak a hétfőn született ítélet kapcsán. Arról is beszélt, na­ gyon sok mindenen átment az elmúlt időben, s reméli, az elkövetkező évek már nyu­ galmasabbak lesznek. /4. LD DEBRECEN.

Az óraszámok csökkentek, van, ahol a tananyag is változott.

(2020. 02. 05.)

árfolyam

változás

Euró

335,74

-0,62

USA-dollár

304,50

+0,27

Svájci frank

313,08

-1,01

Angol font

397,89

+1,90

Román lej

70,30

-0,08

Ukrán hrivnya 12,29

+0,03

Horvát kuna

45,02

-0,12

Lengyel zloty

78,79

+0,33

DEBRECEN. A január 31-én meg­

Szabó Gyula

jelent új Nemzeti alaptanterv (NAT) eltérő reakciókat vál­ tott ki a tanári társadalom­ ban. – Érzékelhető, hogy a köz­ oktatás új kihívásainak meg­ felelően szakmai, tartalmi,

FOTÓ: MATEY ISTVÁN

Nem fogad vendégeket immár a Postásüdülő A minapi ottjár­ tunkkor látszólag minden a régi volt a nagyerdei létesít­ ménynél. Hiszen a sarki táblán to­ vábbra is olvasható az üdülő neve, a céges és a nemzeti lobogókat is lengeti a szél. Szokatlan helyzetet többek között az üres parkolóud­ var sejtet, valamint termé­ szetesen a bezárt kapu és az üvegre kiragasztott „Zárva” tábla. A nagyerdei Postás­

üdülő 2019 év végéig foga­ dott vendégeket. A Nagyerdei körút és a Csanak József utca sarkán lévő épületegyüttes­ nek ugyanis alacsony volt a kihasználtsága, a fenntartási költsége pedig igen magas, és ezek miatt veszteséget oko­ zott a Magyar Postának. Nehezítő körülmény volt az is, hogy a dolgozók kedvez­ ményes üdülési lehetősége az adójogszabályi változások miatt megszűnt. /4. VA

DEBRECEN.

A tartalomból Az első verseskötet Bokszgála Debrecenben Buli van! Színes hírek Hajdú-bihari Napló 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10.

5. oldal 10. oldal 11. oldal 16. oldal

www.haon.hu Telefon: (52) 998-181

9 770133 105040

C

20031

Y

M

delmi Igazgatóság szóvivője. Az esetek nagy többségében lehasadt faág, illetve kidőlt fa okozott gondot, többször kerítésre, épületre, parkoló autókra dőlt a fa. Bojton és Balmazújvároson egy-egy épület lakhatatlanná vált. A tűzoltók a műszaki beavatko­ zások mellett három esetben szén-monoxid észlelése miatt vonultak családi házakhoz – részletezte a szóvivő. Országszerte csaknem há­ romszáz épületben, köztük 37 közintézményben okozott kárt a viharos szél szerdán – közölte az Országos Kataszt­

rófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettese. Dóka Imre elmondta: a legtöbb esetük Budapesten, Pest, Békés, Csongrád, Hajdú-Bi­ har, Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében volt. Csütörtökre némileg mér­ séklődik a szél, de az or­ szág nagy részére továbbra is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológi­ ai Szolgálat; többek közt megyénkre vonatkozóan is elsőfokú veszélyjelzés van érvényben erős széllökések miatt. /3. HBN, MTI

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

és módszertani megújulást mutat a Nemzeti alaptanterv. Alapjaiban nem memorizá­ lásra, hanem a kompetencia­ területek erősítésére helyezi a hangsúlyt. A felnövekvő nemzedék már az alkalmaz­ ható és megújuló, a piaci igényeknek megfelelő tudást igényel. Többek között ez is kikényszerítette a változást – hangsúlyozta Szabó Gyula,

Muraközi István

Fejlesztések Újfaluban

a Nemzeti Pedagógus Kar el­ nökségi tagja. Az új NAT-ot felmenő rendszerben vezetik be az első, ötödik és kilencedik évfolyamban. Az alaptan­ terv három részre tagolható: egy általános területre, egy kerettantervi, valamint egy műveltségi és tantárgyi tar­ talmi tartalmakat leíró rész­ re. /7. KD

indult Berettyóújfaluban a Zöld vá­ ros program, amely az egyik legnagyobb ívű fejlesztés volt a településen. A rendszervál­ tás óta az egy pályázaton belül elnyert legnagyobb összegű projektben tíz helyszínen folyt a felújítási és építési munka – mondta el a Naplónak Murakö­ zi István polgármester, s arra is kitért, hogy a több mint 700 millió forint összegű pályázat részeként szigetelési és belső munkálatokat is végeztek a Kabos Endre Városi Sportcsar­ nokban. /5. HBN

Megérdemelt döntetlen a vége A bajnoki címért harcban álló MOL Fehérvár FC volt a DVSC ellenfele a labdarúgó NB I. 19. fordulójának szerda esti mérkőzésén. A Nagyerdei Stadionban rendezett összecsapáson a vendégek szerezték meg a vezetést Hodzic révén, majd a lefújás előtt tíz perccel Bódi Ádám tizenegyesből egyenlített. Képünkön Csősz Richárd (pirosban) harcol a fehérváriakkal. /9.

FOTÓ: MOLNÁR PÉTER

NAPLÓ

1

oldal

Black

Cyan

FOTÓ: M. P.

BERETTYÓÚJFALU. Tavaly

Felmenő rendszerben indul

Devizaárfolyam Pénznem

FOTÓ: MATEY ISTVÁN

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

2 Krónika

C

Y

M

100

HAJDÚ-BIHARI

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

NAPLÓ

2

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

Aktuális 3

HAJDÚ-BIHARI

Súlyos károkat okozott a vihar

Röviden

Lezuhanó faág okozott sérülést

Több ezren maradtak áram nélkül Hajdú-Biharban a megyét kedden este elért nagy szél miatt.

DEBRECEN. Faág

esett egy parkoló autóra a Sétakert utcában kedden dél körül. A jármű vezetője is megsérült, mivel éppen beszállás közben történt a szerencsétlen eset. A helyszínre érkező tűzoltók motoros láncfűrésszel avatkoztak be, a mentősök pedig azonnal kórházba szállították a sérültet. HBN

Komoly áramkimaradásokat idézett elő a 60-80 kilométer/órás viharos széllel átvonuló hidegfront kedden és szerdán Hajdú-Biharban. Varga Ivett, az E.On Hungária Zrt. szóvivője arról tájékoztatta lapunkat, hogy megyénk területén elsősorban Nádudvar térségét, illetve Hajdúnánás egyes részeit, valamint Bocskaikertet és Hajdúhadházat, valamint Polgárt is érintette a probléma. HAJDÚ-BIHAR.

Csillapíthatatlan a Karády-láz Könyvbemutatón találkozhatnak az érdeklődők Bakó Endre íróval az MTA DAB Klubjában február 12-én, szerdán 15 órakor. Az egykori újságíró, irodalomtörténész a Karády-láz Debrecenben című tavaly megjelent művéről fog beszélni. Soós Judit énekesnő, előadóművész közreműködésében több, ismert Karády-sláger is felcsendül majd. HBN DEBRECEN.

Megnövelt létszámmal Varga Ivett kifejtette: az Országos Meteorológiai Szolgálat előre jelezte a vihar érkezését, így megerősített létszámmal készültek a keddi és a szerdai napra is. Jellemzően kidőlő fák, leszakadó nagyméretű faágak okoztak vezetékszakadásokat, illetve oszlopokat döntött ki a vihar. Ilyenkor a kidőlt fákat el kell távolítani, az elszakadt vezetéket javítani, illetve a megrongálódott oszlopokat ki kell cserélni. Az erős szél várhatóan az éjszaka folyamán is kitart, ezért csütörtök reggelig továbbra is megnövelt szerelői és ügyfélszolgá-

Egy nagy fa fordult ki a debreceni Széchenyi utcán

FOTÓ: MATEY ISTVÁN

esetek nagy többségében lehasadt faág vagy kidőlt fa okozott gondot. – A tűzoltók munkáját a Hajdú-Bihar megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat mellett a debreceni tűzoltóparancsnok és helyettese is segíti, akik a káreseteket rangsorolják veszélyességük szerint. A hivatásos, az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók egy-egy kárhelyszínről a következő

lati létszámmal dolgozik az áramszolgáltató. Debrecenben is pusztított a szél A megyeszékhelyen néhány egyedi, a kisfeszültségű hálózatot érintő (jellemzően 1-15 ügyfelet érintő) meghibásodást okozott a vihar, ezek javítása is folyamatosan zajlott kedden és szerdán. Mivel még e pillanatban (szerda kora este) is erős, viharos szél fütyül, ami újabb hibákat okozhat, az E.Onnál arra számítanak, hogy a következő órákban is a szokásosnál több szerelőre lesz szükségük. – Munkatársaink e pillanatban is teljes létszámban dolgoznak azon, hogy visszaállítsák az áramszolgáltatást a jelenleg még érintett néhány területen – tette hozzá Varga Ivett. Szerda éjféltől kezdődően 145 kárhelyszínre vonultak a hajdú-bihari tűzoltók. Az

esethez vonulnak, hogy a lehető leggyorsabban feltudják számolni azokat – közölte szerdán este Papp-Kunkli Nóra tűzoltó hadnagy, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Tragédia Körösszakálban A dehir.hu információi szerint Körösszakálban egy házban elhunyt két ember, egy

idős pár, a tűzoltók pedig az épületben szén-monoxid jelenlétét mutatták ki; a tragédiát az is okozhatta, hogy az erős szél visszafújta a mérgező gázt a kéményből. Érdeklődésünkre a rendőrség annyit közölt, hogy a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretein belül vizsgálja az eset körülményeit. OCS, PTZ, SZT

Bakó Endre

FOTÓ: K. P.

Füstfelhő a motortérben Egy autó füstölő motorteréhez riasztották a cívisvárosi hivatásos tűzoltókat kedden az Irinyi utcában – tájékoztatott a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A szakemberek vízsugárral és egy porral oltó készülékkel szüntették meg a gomolygó füstfelhőt. HBN DEBRECEN.

Látogasson el hírportálunkra! Veszélyelhárítás a Senyei-Oláh István utcában FOTÓ: M. P.

Munkában a láncfűrész

FOTÓ: K. A.

Életeket mentett a jelzőkészülék

Tűzoltók dolgoznak a magasban a Kassai úton FOTÓ: M. I.

Szén-monoxid-érzékelő jelezte a bajt egy debreceni család fürdőszobájában kedden este, a mérgező gáz jelenlétét a tűzoltóság mérőeszközei is kimutatták. A gázszolgáltató szakemberei a nyílt égésterű gázkazánt kizárták a rendszerből; az eset során nem sérült meg senki. HBN DEBRECEN.

Gyermekek gyógyulását teszik könnyebbé Átadták a Debrecen Város Báljából befolyt rekordösszegű adományt.

bevételét most a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára ajánlották fel, amely idén 30 éves, és a DE Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján kezelt leukémiás és daganatos betegségben szenvedő gyermekek egészségének visszanyerése érdekében tevékenykedik. Kiss Csongor, a DE Gyermekhematológiai és Onkológiai Intézetének tanszékvezetője elmondta, hogy a 12 millió 300 ezer forintos adományból egy olyan speciális őrző-védő monitort vesznek, amelyik azelőtt veszi észre, hogy rosszabb állapotba kerül a gyermek, mielőtt még a végső, sokkos tünetek kialakulnának. Másik céljuk a szociális alapjuk feltöltése: hiszen, ha ezek a gyermekek hazakerülnek, nagyon tiszta környezetre van szükségük. Sokan a mélyszegénységből érkeznek – három megye beteg gyermekeit látják el –, fontos, hogy megfelelő körülmények közé tudják a klinikán dolgozók visszaengedni a kicsiket. A tanszékvezető harmadik célkitűzésükként az innovációt, a kutatást említette: a tavalyi évben különösen sok gyermeket veszítettek

– A tizennyolcadik alkalommal megtartott városbál már hatodjára szolgált jótékonysági célt. Azt hiszem, egy vitán felülálló és legmagasabb, legnemesebb célokat szolgáló jótékonysági kezdeményezés volt ez, amely rekord támogatási összeget eredményezett – mondta Papp László, Debrecen polgármestere tegnap az adomány átadása kapcsán rendezett sajtótájékoztatón a Debreceni Egyetem (DE) Klinikai Központ Gyermekhematológiai-Onkológiai Osztályán. Hozzátette, ugyan pénzről beszélnek, mégis inkább érzelmekről, az egészségről, a gyógyulási folyamatok elősegítéséről van szó. A polgármester meglepetéssel is készült: a város tortáját vitte el a kicsiknek és az ott dolgozóknak. DEBRECEN.

A legkisebbekért A város, a DE és a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében megvalósult esemény

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

Rendhagyó születésnap Ötödik születésnapját ünnepli az Agóra Tudományos Élményközpont, mely alkalomból ingyenes programokat szerveznek február 8–9-én. Többek között egy minikiállítás, izgalmas tudománynépszerűsítő elő­ adások és ismeretterjesztő foglalkozások várják az érdeklődőket. Előzetes regisztrációra van szükség, a regisztracio@agoradebrecen.hu e-mail-címen. HBN DEBRECEN.

Az adomány jelképes átadása; bal szélen Béres Babett

el. Esetükben a tudomány mai állása mellett sem tudtak volna segíteni, azonban – fejtette ki Kiss Csongor – az onkológia hatalmas fejlődés előtt áll, s a korábban reménytelennek hitt daganatos betegségek (például tüdőrák vagy mela­ nóma) válnak egyre inkább gyógyíthatóvá. Elmondta, hogy a bálból befolyt összeg meghaladta várakozásait, hiszen körülbelül a fele annak a legnagyobb bevételi forrásuknak, amit az adófizetők egyszázalékos felajánlásaiból

40

30

20

10

5

FOTÓ: MATEY ISTVÁN

kapnak évről évre. Így tehát ilyen egyösszegű támogatásban még soha nem részesült az alapítvány. Erős küzdelem Az adomány átadásakor Béres Babett is jelen volt, aki a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány arca. A 15 éves fiatal mögött többéves küzdelem áll: 4 éves korában derült ki, hogy beteg, azonban kitartásának és a klinikának köszönhetően már tünetmentes, jelenleg pedig az orvosi pályára készül. – Megtetszett a szakma,

és úgy érzem, hálával is tartozom – árulta el a Naplónak. Édesanyja, Béresné Gurbán Júlia lapunknak elmondta, azon a napon, amikor megtudta, hogy gyermeke beteg, úgy érezte, kicsúszott a lába alól a talaj, viszont elkapták a kezüket az orvosok, és mindenkitől rengeteg segítség érkezett. A hasonló helyzetben lévő szülőknek pedig azt tanácsolja, hogy nem szabad a gyermekre betegként tekinteni, ehelyett le kell kötni a figyelmét, elterelni a gondolatait. LD

Egy korábbi bemutatón

FOTÓ: AGORA

NAPLÓ

3

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

4 Debrecen

HAJDÚ-BIHARI

Pótolhatatlan veszteség Újabb szakaszához érkezett a fiú éveken át tartó kálváriája. DEBRECEN. –

Kihalt a Csanak utcai parkolóudvar is

Nagyon sok mindenen átmentem az elmúlt időben, remélem, az elkövetkező évek már nyugalmasabbak lesznek – mondta a 2007-ben meggyilkolt fideszes képviselőnő, Balla Irma fia, Schönstein Sándor a Naplónak, összegezve az elmúlt időszakot.

FOTÓK: VASS ATTILA

„Szellemtanya” lett az erdei Postásüdülő Idén egyelőre még nem fogadott vendégeket a körúti szálloda.

Vegyes érzésekkel Ugyanis hétfőn 15 év fegyházbüntetést szabtak ki másodfokon D. Lajosra, arra a 40 éves, segédmunkásként dolgozó férfira, aki 2007 húsvétján Balla Irma családi házában – a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítélete alapján – bűncselekményét nyereségvágyból követte el. A képviselő fiával az ítélethirdetés után beszélgettünk. – Vegyesek az érzéseim, örülök, hogy végre született egy jogerős ítélet édesanyám meggyilkolásával kapcsolatban, ami jó irányba mutat. Ugyanakkor a gyilkossági kísérlet vádja teljesen értelmezhetetlen számomra, hisz édesanyám meghalt az őt ért támadás következtében – vélekedik Schönstein Sándor, hozzátéve: édesanyja gyilkosának élete végéig börtönben

kedvezményes üdülési lehetősége az adójogszabályi változások miatt megszűnt. Mindezek figyelembevételével – további döntésig – felfüggesztették az üdülő működését. Minapi ottjártunkkor látszólag minden a régi volt, hiszen a sarki táblán továbbra is olvasható az üdülő neve, és a céges és a nemzeti lobogókat is lengeti a szél. Szokatlan helyzetet többek között az üres parkolóudvar sejtet, valamint természetesen a bezárt kapu és az üvegre kiragasztott „Zárva” tábla.

Immár kikerült a „Zárva” tábla a főkapura a nagyerdei Postásüdülőn, ami 2019 év végéig fogadott vendégeket. DEBRECEN.

Veszteséges működés A Nagyerdei körút és a Csanak József utca sarkán lévő épületegyüttes ugyanis egyelőre nem fogad vendégeket – miként azt jeleztük is a korábbi híradásunkban. Akkor a cég azt közölte indokként, hogy alacsony az üdülő kihasználtsága, ugyanakkor a fenntartási költsége igen magas, és ezek miatt veszteséget okoz a vállalatnak. Nehezítő körülmény volt az is, hogy a Posta-dolgozók

Eladás vagy bérbeadás? A társaságnak küldött érdeklődésünkben arról is tájékoztatást kértünk, hogy mit tervez a Magyar Posta a debreceni üdülő ingóságainak és ingatlanjának jövőbeni hasznosítását illetően, bérbeadás, újraindítás vagy eladás stb. formájában. Kértük azt is, hogyha van ezekre publikus pénzösszeg, akkor azt is írják meg. A Napló kérdéseire a Magyar Posta Zrt. Társasági Kommunikációs Osztálya a következőket válaszolta: „A Magyar Posta Zrt. döntése alapján idén január elsejétől már nem fogad vendégeket a debreceni üdülő. Az ingatlan további hasznosításának lehetőségeit vizsgáljuk, egyelőre nem született döntés ezzel kapcsolatban.” VA

Zárva – olvasható az ajtóüvegen

Balla Irma

(4024 Debrecen, Piac u. 20.)

INGATLAN ÉS INGÓSÁGÁRVERÉST KÍVÁN TARTANI. 386000

Az árverés útján értékesítésre kerülő ingatlanokat és ingóságokat, továbbá az árverés szabályait tartalmazó árverési hirdetmény a

Az árverés helye:

Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Debrecen, Piac u. 20. I. em. 63. sz. terem. H I R D ET ÉS

C

FOTÓ: ARCHÍV

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Debreceni Egyetem egyedülálló egészségügyi applikációja, a UD Mediversity app fejlesztése. A magyar után már az angol nyelvű verzió is letölthető. Így a különböző alkalmazásokat (telefonkönyvet, szakrendelés- és orvoskeresőt) is elérhetik a külföldi betegek. Elkészült a Klinikai Központ és a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház központi weboldalai­ nak angol verziója és a klinikák önálló, magyar honlapja. Ónodi-Szűcs Zoltán, a Debreceni Egyetem egészségügyi koordinációs kancellárhelyettese kiemelte: a párbeszéd a betegekkel sosem lehet elegendő. – A Debreceni Egyetemnek és a Kenézy-kórháznak egyedülállóan sikerült kapcsolatot építenie a beteg­ ellátó hely és a betegek között, s ez garancia arra, hogy minél kevesebb információ vesz el. Azért volt szükség az

2020. február 14. napján (pénteken) 09.00 órakor

HAJDÚ-BIHARI

Látogasson el hírportálunkra!

Automatikusan adódik a következő kérdés: jobbá tehető-e egy ekkora törés az ember életében? Az ítélet ugyan lezárt egy fájdalmas, többéves meghurcoltatást, azonban örökké be nem gyógyítható sebeket és fájdalmakat ejtett, amit elviselni lehetetlennek tűnik. Van kártérítés, ami ezt kompenzálhatja? – Erkölcsi

szempontból mindenképpen szeretném, ha az én ítéletemet bizonyíték ,,hiányában-ról” bűncselekmény ,,hiányában-ra” változtatnák – fejtette ki a néhai képviselőnő fia, aki évekkel ezelőtt tízmillió forint kártérítést kapott, most azonban újabbal élhet, hiszen az ítélet azt hivatott bizonyítani, hogy Sándor ártatlanul töltött két évet

a börtön falai között. Még nem tudni, hogyan alakul a történet eme szála, az azonban bizonyos, hogy vár még küzdelem a férfira. – Próbálok úgy viselkedni, hogy a velem történtek ne látszódjanak rajtam semmilyen szinten, de a jogi lezáratlanság nem könnyíti meg a dolgom – mondta végül Schön­ stein Sándor.

DEBRECEN.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata

Impresszum

megkezdett egyetemi tanulmányaim befejezését, és teljesen keresztbe vágta az életem. Az így elvett idő olyan veszteség, amit semmilyen módon nem lehet kárpótolni – mondta. LASZKÁCS DENISE

Az a cél, hogy a lehető legszélesebb szolgáltatást nyújtsák a külföldi betegeknek is.

ajtók alkalmazásával bármikor látható a folyosóról is, hogy rendben mennek-e a dolgok. Pósán László szerint néhány iskolában az iskolai rendészetnek is létjogosultsága lehet. Érdemes megfontolni azt is, hogy az intézményvezetőknek kötelező legyen hivatalból feljelentést tenniük, ha agresszió történik. Érezze azt a tanár, hogy intézményi támogatás van mögötte. Ugyanakkor a családnak is felelőssége odafigyelnie arra, hogy a gyermek hogyan viselkedik – húzta alá a képviselő, hozzátéve: végig kell gondolni, hogy milyen szankciók alkalmazhatók a kirívóan súlyos esetekben, továbbá azt is, hogy a szülő például pénzbírsággal vagy más módon felelősségre vonható-e a kiskorú gyermeke cselekedete miatt.

internet címen érhető el.

Új szakasz? Ezek után joggal tehetjük fel a kérdést, lezárható-e egy tárgyalással ez a 13 éve tartó borzalom a férfi életében? Nyilatkozataiban gyakran említette, hogy megbélyegezték, miszerint meggyilkolta

édesanyját. Sándor ugyanis az ügyben hozott 2010-es ítélet alapján két évet töltött előzetes letartóztatásban – hiszen őt is meggyanúsították Balla Irma meggyilkolásával –, ezzel pedig olyan kárpótolhatatlan veszteség érte, aminek terheit örökké hordozza majd. – Az előzetes letartóztatás lehetetlenné tette az előtte

Egyetemi „egészség-app” angolul

MEGYÉNKBŐL

www.debrecen.hu

kellene maradnia, hogy még egy ilyen dolgot véletlenül se követhessen el.

FOTÓ: KISS ANNAMARIE

Létezhet-e jóvátétel a történtekre?

PÁRTHÍREK: Az iskolák rendjéért Sajnos gyakran nagyon durva fellépések történnek oktatási intézményekben a pedagógusokkal szemben, ami elfogadhatatlan – hangsúlyozta dr. Pósán László országgyűlési képviselő a szerdai sajtótájékoztatóján. Megengedhetetlen, amikor egy iskolában azért nem folyik rendeltetésszerűen tanítás, és azért sérül a diákok tanuláshoz való joga, mert azt egyesek ellehetetlenítik agresszív, deviáns viselkedéssel. A helyzet javítása érdekében az egyik eszköz lehet például a kamerarendszer, ahogyan az is működőképes koncepció lehet, hogy beláthatóvá tesszük a tantermeket, miként például az angolszász iskolarendszerben is tapasztalható. Üveges

Schönstein Sándor az ítélethirdetésen. A fiatalember örökké hordozza az átéltek terhét

Lampé Zsolt (balról), Berényi Ervin, Ónodi-Szűcs Zoltán és Vincze Szilvia a tájékoztatón

angol nyelvű elérhetőségre, hogy például azok a külföldi munkavállalók is elérhessék a betegellátás információit, akiknek magyarországi társadalombiztosításuk van. Vincze Szilvia, a Debreceni Egyetem Webportál-, Alkalmazásfejlesztés és VIR Központ vezetője elmondta: sok külsős megkeresést kap a weboldal más országokból, de ezek azonnal visszafordulnak, ha nem találnak angol beállítást. – Már az applikáció bejelentése után két héttel azt kérdezték, mikor készül el az angol nyelvű verzió. Ta-

valy 6500 külföldi hallgatója volt az egyetemnek és 7700 külföldi betege. Kiemelten fontos, hogy ők is kellő információhoz juthassanak. Diszpécserszolgálattal Berényi Ervin, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnöke ugyancsak a széles körű információközlés fontosságára hívta fel a figyelmet. – Az információáramlást biztosítani kell a betegek irányába. A Klinikai Központ több csatornán kívánja megszólítani betegeit. A közeljövőben indítunk egy informá-

FOTÓ: MATEY ISTVÁN

ciós pontot is, amihez majd a betegek folyamatosan tudnak segítségért fordulni. Az ellátás javítását az információs csatornák szélesítésével tervezi az egyetem, valamint létrehoz egy diszpécserszolgálatot is, ahol képzett szakemberek válaszolnának a betegek által feltett kérdésekre. Lampé Zsolt, a Kenézy-kórház főigazgatója hangsúlyozta, egyre több idősebb ember használja a telefon adta információs lehetőségeket. Nagy igény van az angol nyelvű elérhetőségre, hiszen beindult az egészségturizmus. GYT

www.naplo.hu Főszerkesztő: Boros Norbert · Lapszerkesztő: Fábián György, Szőke Tímea, Vass Attila, Vass Kata · Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. · Levélcím: 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (52) 525-410 · Ügyfélszolgálati iroda: Debrecen, Dósa nádor tér 10. · E-mail: naplo@naplo.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-1051 · Index: 2020/31 Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Lapunkat rendszeresen szemlézi:

NAPLÓ

4

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

Megyei körkép 5

HAJDÚ-BIHARI

A legtöbb beruházás idén elkészül

Röviden

Ágas-bogas forgalmi akadály

Kiemelt jelentőséget kap az egészségügy, de városrendezésre és parkosításra is jut bőven.

NAGYHEGYES. Ötméteres akácfa zuhant az úttestre kedden, az esti órákban. A közúti forgalmat veszélyeztető akadályt a balmazújvárosi önkormányzati tűzoltók motoros láncfűrész segítségével távolították el – tudtuk meg a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságtól. HBN

BERETTYÓÚJFALU. A Zöld város program, amely az egyik legnagyobb ívű fejlesztés volt a városban, tavaly indult Berettyóújfaluban . A rendszerváltás óta az egy pályázaton belül elnyert legnagyobb ös�szegű projektben tíz helyszínen folyt a felújítási és építési munka – mondta Muraközi István polgármester.

A polgármestert kérdezhetik

Fókuszban a termálliget A több mint 700 millió forint összegű pályázat részeként szigetelési és belső munkálatokat végeztek a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban, átépült a csarnok előtti terület, megújultak a város parkjai, új játszóterek és zöldfelületek létesültek, és átalakították a Népligetet. Az egyik leglátványosabb, jelenleg is zajló projektelem a zsinagóga 400 millió forintos rekonstrukció­ ja, amely előreláthatóan július végéig befejeződik. Az idén több olyan pályázat is megvalósulhat, amely már a közbeszerzési eljárás folyamatában tart. Az egyik ilyen a startupcégek segítését szolgáló inkubátorház. Az előzetes kalkulációk alapján a beruházás és eszközbeszerzés összege meghaladja a 240 millió forintot. A munkabérek növekedése az építkezések árát is megnövelte, ez az önkormányzati beruházásokat is érinti, ezért a projekteket önrésszel és újabb kormány-

A József Attila-lakótelep díszkutas parkját is a közelmúltban adták át

zati források lehívásával kell 2020-ban kiegészíteni. Az egyik legkomolyabb beruházás is idén vár Berettyóújfalura. A Gróf Tisza István Kórház mozgásszervi rehabilitációs ellátására szolgáló gyógyászati fejlesztés a Bihar Termálligetben valósulhat meg. A megítélt fejlesztésre szánt bruttó 1,3 milliárd forint keretösszeg azonban nem elegendő, – ugyanis nettó 1,6 milliárd forint a beruházás jelenlegi költségkalkulációja – ezért a hiányzó forrásért a város a miniszterelnökséghez fordult. A kivitelezővel kötött szerződés csak a döntés és a teljes összeg rendelkezésre állása esetén léphet hatályba. A

tervek szerint megújul a Bihari Múzeum külső homlokzata és energetikai felújítása is. Két önkormányzati tulajdonú lakást is felújítanak a Béke utcán. A Nefelejcs utcán közösségi ház épül. Megújul a berettyóújfalui ipari park is, valamint zöldmezős új ipari park épül bruttó 600 millió forint összegből. Az önerő biztosításáról a következő képviselő-testületi ülésen döntenek majd. Rendezvények A nem önkormányzati, de a város és a térség számára kiemelten fontos állami beruházások is zajlanak. A múlt évben indult a Berettyóújfa-

FOTÓ: KOGYILLÁNÉ HALICS SZÓFIA

lut Tépével összekötő kerékpárútszakasz építése, amely nagy lépés lesz a Nagyvárad és Debrecen közötti teljes út elkészültéhez. Ugyancsak átadják az M4-es autópálya országhatárig tartó szakaszát is. A kórház mellett pedig épül a Büntetés-végrehajtási Egészségügyi Központ, mely több mint 11 milliárd forintos beruházás, ezzel összefüggésben pedig – már elfogadott kormányhatározat és támogatás alapján – 1,6 milliárd forintot fordíthat a helyi kórház-diagnosztikai és infrastrukturális fejlesztésekre. A városban kulturális programok sokasága is vár az itt

élőkre 2020-ban. A már hagyományos városi rendezvények, megemlékezések mellett ebben az évben lesz az I. világháborút lezáró döntés centenáriuma, így az önkormányzat 2020-at Trianon- emlékévvé nyilvánította, valamint Erdélyi Gábor-emlékév is, hiszen a neves pedagógus, iskolaigazgató éppen 100 éve született. A város a jeles dátumokhoz kapcsolódóan számos kulturális programmal készül.

KOGYILLÁNÉ HALICS SZÓFIA

Látogasson el hírportálunkra!

ÚJSÁGÍRÓ

Az enyhe téli időjárás a tavasz hírnökeit is előcsalogatja a talajból, már-már nyílnak a kora tavasz első virágai, így hóvirág is. A törékeny növény 2005 óta védett Magyarországon, természetvédelmi értéke 10 ezer forint, s egyetlen szál letépését is pénzbírsággal büntetik.

munkatársat keres A Mediaworks Hungary Zrt. ismert és közkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női-, bulvár-, gasztro-, ifjúsági-, gazdasági- és sportmagazin-portfóliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte. A „Content first”, azaz „Első a tartalom” szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele, és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének.

„Egy kalap alatt” – Kárpát-medencei nemezkészítők hagyományos és mai fejfedői címmel nyílik kiállítás február 15-én 17 órakor a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtárban. Az ingyenesen megtekinthető tárlatot dr. Vajda Mária PhD ny. főmuzeológus, címzetes egyetemi docens nyitja meg, közreműködik a művelődési központ citeraegyüttese. HBN HAJDÚSZOBOSZLÓ.

FELADATOK:

Élmények szülte költészet

ELVÁRÁSOK:

Orbán Sándor az édesapjától örökölte a versek szeretetét.

•Felsőfokú végzettség. •Többéves szakmai tapasztalat. •Jó helyesírás és íráskészség. •Jártasság és érdeklődés a helyi politikai és szociális ügyekben. •Jó kommunikációs készség.

Orbán Sándor első verseskötetét mutatták be január 31-én a püspökladányi Dorogi Márton MűvePÜSPÖKLADÁNY.

AMIT KÍNÁLUNK: •Változatos, kihívásokkal teli feladatkör. •Nagyvállalati háttér, jó munkakörülmények. •Versenyképes bérezés. •Dinamikus csapat. •Barátságos munkahelyi légkör. 380655

MUNKAVÉGZÉSI HELY: •Debrecen. Pályázatát 2020. 02. 23-ig a munkakör és a bruttó fizetési igény megjelölésével a karrier@mediaworks.hu e-mail-címre várjuk.

HAJDÚ-BIHARI

Orbán Sándor az első verseskötetének bemutatóján

WWW.HAON.HU

H I R D ET ÉS

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

FOTÓ: TÁNYÉR JÓZSEF

30

20

10

Bezár a patika Mezősason

Nemez fejfedők egy kalap alatt

FOTÓ: KISS ANNAMARIE

•Tudósítások, interjúk, riportok készítése. •Cikkek írása, szerkesztése. •Társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális eseményeken, rendezvényeken, sajtótájékoztatókon való részvétel, ezekről beszámoló, híranyag, illetve kommentár írása.

Horváth Zoltán FOTÓ: KOVÁCS JÁNOS

MEZŐSAS. Bezár a településen eddig működő gyógyszertár – tudatta a helyi önkormányzat. A recepteket ezután az öregek napközi otthonának (ÖNO) dolgozói váltják ki hetente csütörtökön. A Beret�tyóújfaluban kiváltott gyógyszereket az ÖNO-ban lehet átvenni. VMIRJÁNCKI JÓZSEF

Kertekben a tavasz hírnöke

A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT. a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségébe

C

Közmeghallgatást tart február 7-én, a Móra Ferenc Általános Iskola és AMI dísztermében a település önkormányzati képviselő-testülete. A 17 órakor kezdődő eseményen Horváth Zoltán polgármester számol be a lakosságnak az elmúlt időszak történéseiről, az önkormányzat vagyoni helyzetéről és a város 2020. évi költségvetésének tervezetéről. A hajdúdorogi lakosok a fórumon kérdéseket is feltehetnek a város vezetőjének. MA HAJDÚDOROG.

5

lődési Központ aulájában. A szerző püspökladányi, az Egyesített Óvodai Intézményben dolgozik, csaknem egy évtizede foglalkozik komolyabban a versírással. Jelen kötete Élet, szerelem, elmúlás címmel, magánkiadásban jelent meg 2019-ben. A könyvbemutatón Kissné Tóth Erzsébet intézményvezető gratulált a kötethez, és köszöntőjében biztatta további versírásra kollégájukat. A puszta Az esten először a verseskötet összeállításának és megjelenésének körülményeiről, a családi háttérről beszélgettek az alkotóval. Orbán Sándor elmondta, hogy a versek szeretetét apjától örökölte, aki maga is írt tréfás mondókákat, locsolóverseket. Édesapjával sokat járt Hosszúháton s

a településünk határában fekvő Gatálypusztán is. Ezeket az emlékeket, gyermekkorának meghatározó élményeit öntötte versbe, a természet, a rónaság, a szülőföld, az otthon szeretetét. Emlékek, a családi körben eltöltött szép napok, álmok, képzelet és valóság jelenik meg a költői képek által. A puszta mint égi katedrális a szabadság, a határtalan vágyak jelképe. A szerző olyan átéléssel, valósághűen ír a végtelen alföldi tájról, pásztorokról, betyárokról, mintha maga is közöttük nőtt volna fel. Az alkotások között olvashatunk személyes élményekből táplálkozó, olykor bús, keserédes verseket is, melyek végül mégis a tenni akarást, a küzdelmet, a bizakodást hirdetik. TÁNYÉR JÓZSEF

Dr. Vajda Mária

FOTÓ: VASS ATTILA TAMÁS

Emlékzarándoklat, gyalogszerrel HAJDÚDOROG. A nyírségi település hívei is részt vesznek február 7-én azon az emlékzarándoklaton, melyet Barna Tibor vezetésével indítanak a máriapócsi kegykép hazatérésének tizenegyedik évfordulója alkalmából. A gyalogos emlékzarándoklat hajnali fél ötkor indul Hajdúdorogról, a bazilikából. KZE NYÍRACSÁD,

NAPLÓ

5

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

6 Autó

HAJDÚ-BIHARI

Kazahsztánba vágyik a kamionos hölgy Haklik Melinda sosem tudta elképzelni magát egy iroda falai között.

kon végzett, aztán kétéves autószerelő-iskolát járt ki, majd egy egyéves autótechnikusi kurzus következett. – Autószerelőként dolgoztam pár évet, amikor egy motorbaleset mindent megváltoztatott. Öt éve voltam annak a szenvedő alanya, és annak következtében eltávolították az egyik vesémet, a lépemet, az egyik karom pedig két helyen eltört. A sérülések miatt már nem tudtam ellátni a napi nyolc-, néha attól is több órás nehéz szerelői fizikai munkát. Akkor jött a B terv, a kamionos jogosítvány megszerzése – adott magyarázatot arra Melinda, hogy miként váltott át a szerelésről a vezetésre.

Meglehetősen szokatlan látvány, ha egy hölgy ül a kamion volánjánál. Ráadásul nemhogy nem teher neki a nehéz rakomány szállítása, hanem a régi vágyának beteljesülése.

NAGYKÁLLÓ.

Édesanyai örökség – Már kis koromban is jobban érdekeltek az autók, mint a Barbie babák – árulta el a nagykállói Haklik Melinda, akit nem pusztán csak azért bámulnak meg, mert vezető beosztásban ül a kormánynál. – Édesanyám is hasonlóan „fiús” beállítottságú volt: sokat motorozott, és meg is tudta javítani a Trabantját lány korában. Szóval volt kitől örökölnöm ezt a mechanikai mentalitást. Édesapám mezőgazdasággal foglalkozik jelenleg, korábban a fuvarozásban is dolgozott. Minden tudást igyekeztem átvenni tőle, a gépjárművek vezetését és karbantartását egyaránt. Menet közben eldöntöttem, hogy autószerelő vagy kamionsofőr leszek. A gimnáziumban idegen nyelv–környezetvédelem sza-

Haklik Melinda egy 40 tonnás kamionnal járja az ország útjait FOTÓK: SIPEKI PÉTER

Ő a Kisfőnök – Sajnos, édesanyám már nincs velünk, de tudom, hogy onnan fentről büszkén néz le rám! Édesapám kicsit nehezen fogadta el, hogy férfias szakmákba vágok bele, ami érthető, hiszen nem éppen

megszokott, hogy az átlagember egy szem lánya egy 40 tonnás kamionnal indul el. A barátnőim mindig támogattak, ahogy ők mondják, „azt kell csinálni, amit szeretünk” – és milyen igazuk van. Haklik Melindát Kisfőnöknek hívják, becézik olyanok is, akik nem tudják ennek az eredetét. – Volt egy mezőgazdasági gépszerelőnk, Pista bácsi, ő hívott így, amikor adogattam neki a szerszámokat. Aztán valahogy rajtam maradt az elnevezés – rántotta le a leplet a „kisfőnöki rangról”.

Az irodai szék helyett a sofőrülést választotta

– Soha nem tudtam magam elképzelni egy iroda falai között. Mindig érdekelt, mi hogyan működik. Az sem volt gond, ha a könyökömig olajos voltam. Örömmel végeztem a változatos munkámat, mert

amikor a Gégény Transnál újoncként kezdtem, kellett egy hónap, amire belátták a kollégák, hogy ugyanúgy el tudom végezni a munkát, mint bármelyik férfi. Viszonylag hamar elfogadtak, ha szükség van rá, segítenek. – Megdöbbennek az emberek, amikor megemlítem a foglalkozásomat. Sokan el sem hiszik. Van, akinek tetszik, van, akinek nem. Előfordul, hogy lekezelően viselkednek velem, vagy próbára akarnak tenni, hogy ténylegesen van-e érzékem egy 17 méteres szerelvénnyel tolatni. Jelenleg főállásban belföldes kamionsofőr vagyok, azonban szeretnék kamionnal egyszer egyedül eljutni Kazahsztánba.

mindennap más hibát kellett megtalálni és megoldani. Melinda 2006-ban elvégzett egy modelliskolát. Több divatbemutatón és szépségversenyen is részt vett. Noha a képzeletbeli dobogó legfelső fokára nem állt, ám sok egyéb díjat hozott el. – Ahhoz, hogy elfogadjanak, minden egyes nap küzdeni kellett szerelőként is. Sofőrként sem volt egyszerű, hiszen

Fontos neki a nőiesség – A nőies dolgok is ugyanúgy érdekelnek, mint a kamionozás. Például járok körmöshöz. Bár műkörmöm nincs, de egy géllakkra mindig beugrok. Fontos számomra a nőiesség.

Sminkelni is szeretek. Gondolkodtam azon, hogy elvégeznék egy ezzel kapcsolatos iskolát a későbbiekben. Nagyon szeretek sütni és főzni is – árulta el Haklik Melinda.

LADÁNYI TÓTH LAJOS ladanyi@kelet.hu

Látogasson el hírportálunkra!

Az idén is növekedésre számítanak Az egy éve indított e-kárbejelentő applikáció Magyarország egyik legnépszerűbb alkalmazása lett.

tette ki Mészáros László, a Mabisz informatikai főosztályvezetője. Az alkalmazást a megjelenése óta több mint 250 ezren töltötték le, és több mint 7000 kárbejelentés érkezett az e-kárbejelentőn keresztül a biztosítótársaságokhoz. A két résztvevős és nem személyi sérüléses balesetek közül az év végi adatok szerint már minden 10. baleset

ugyanakkor a kormány családvédelmi programjának köszönhetően nemcsak a kötelező, de a casco biztosítások iránt is növekvő kereslet várható. – Az egy éve indított e-kárbejelentő applikáció Magyarország egyik legnépszerűbb alkalmazása lett, amely mind a mai napig kategóriájában a top 10-ben szerepel – jelen-

BUDAPEST. – Az első három ne-

gyedév eredményei alapján a 2019-es esztendő sikeres év volt a magyar biztosítóknak. Az időszak során 11 százalékkal nőtt a szektor díjbevétele, ami az év végére valószínűsíthetően átlépte az 1100 milliárd forintot – mondta Erdős Mihály, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnökhelyettese. Növekedési dinamika A mabisz.hu beszámolójából kiderül: a negyedik negyedévre is hasonló növekedési dinamikát feltételezve nagyjából 230 milliárd forint lehet a teljes éves kgfb-díjbevétel. Az idén a gépjárműpiacon kettős hatásra számítanak: egyrészt a nagy járműeladó cégek részéről lassulás,

Az alkalmazást a megjelenése óta több mint 250 ezren töltötték le

FOTÓ: INTERNET

kárrendezését a Mabisz e-kárbejelentőjén keresztül indították el. Erős a verseny – Az ügyfélvisszajelzések szerint az e-kárbejelentő applikációról a magyar felnőttlakosság 48,4 százaléka hallott már. A cél, hogy egy baleset utáni, stresszes helyzetben a felek automatikusan a mobiltelefonjukhoz nyúljanak, ne pedig a papíralapú kárbejelentő és íróeszköz után kotorásszanak a kocsijukban – mondta Mészáros László. Mivel az ügyfelek megszerzéséért folytatott verseny erős (13 kgfb-biztosító verseng a piacon), a biztosítók díjtarifáikat eltérő kockázati profil mentén alakítják ki, jelentős díjszórással, így kijelenthető, hogy az ügyfél nagy valószínűséggel talál olyan biztosítót, amely a bonus-maluson kívüli kártörténeti adatokat a kárt okozó ügyfelek számára kedvezőbben veszi figyelembe. MW

Több gázolaj fogyott tavaly, mint egy évvel korábban

ILLUSZTRÁCIÓ: MW-ARCHÍV

Több üzemanyag fogy a hazai benzinkutakon A Magyar Ásvány­ olaj Szövetség szerdán közzétett adatai szerint 4,8 százalékkal több motorbenzin és 5,5 százalékkal több gázolaj fogyott tavaly, mint egy évvel korábban, az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 5,3 százalékkal haladta meg az előző évit. A teljes tavalyi fogyasztás 3,919 milliárd liter volt, ebből 1,487 milliárd liter motorBUDAPEST.

benzint és 2,433 milliárd liter dízel üzemanyagot tankoltak a járművekbe. Az átlagot meghaladó ütemben nőtt a prémium-üzemanyagok fogyasztása, a benzinből 23,8, a gázolajból 11,9 százalékos növekedést jelzett a szövetség. Ezzel együtt is a fogyasztásnak csak töredékét adják, benzinből 7,8 százalékkal, a gázolajból 9,1 százalékkal részesedtek. MTI

Autópályahídon terelte nyáját egy román pásztor Az esetről közösségi oldalán tett közzé videót egy méltatlankodó gépkocsivezető. Szamarak és juhok százai akadályozták a for-

BUKAREST.

C

Y

M

kísérte a nyájat az autópályán – írta a Mediafax hírügynökség. Az 50 éves Konstanca megyei férfit az állatok autópályára tereléséért és gépkocsivezetőként is megbírságolták: összesen 4350

galmat a romániai A2-es autópályán a napokban, mivel egy pásztor az autópálya Duna-hídján terelte át nyáját. Az autópálya-rendőrség hivatalból vizsgálatot indított a juhász ellen, aki bekapcsolta autóján a vészvillogót, és így

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

lejt (307 ezer forintot) kell fizetnie az autósok és az állatok életét is veszélyeztető átkelésért. A Bukarestből a tengerpartra vezető gyorsforgalmi úton a gépkocsivezetőknek is fizetniük kell a Fetesti és Cserna-

voda közötti híd használatáért, de a hídpénz a 12 tonnát meghaladó teherautók esetében sem éri el a 100 lejt. Rendszeresen terelnek Az esetről közösségi oldalán tett közzé videót egy méltat-

lankodó gépkocsivezető. Az interneten azonban tucatnyi hasonló felvétel kering, amelyekből kiderül, hogy a térségben legeltető juhászok rendszeresen áthajtják nyájaikat a fetesti-i autópályahídon. MTI

NAPLÓ

6

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

Fókuszban a Nemzeti alaptanterv 7

HAJDÚ-BIHARI

Elkészült a módosított Nemzeti alaptanterv Az új NAT célja között van a tanulók terhelésének csökkentése, valamint a kulcskompetenciák erősítése.

helyen a tananyag tartalmában is átalakítás történt, volt, ahol csökkentettek a tananyagon.

Elkészült a módosított Nemzeti alaptanterv (NAT) – jelentette be Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztere január 31-én Budapesten. A tárcavezető úgy fogalmazott: a módosított NAT a jelennek és a jövőnek készült, a múlt értékeire épít – olvasható az MTI híradásában. Az új Nemzeti alaptanterv kapcsán Szabó Gyulával, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökségi tagjával beszélgettünk. DEBRECEN.

Felmenő rendszerben – Érzékelhető, hogy a közoktatás új kihívásainak megfelelően szakmai, tartalmi és módszertani megújulást mutat a Nemzeti alaptanterv. Alapjaiban nem memorizálásra, hanem a kompetenciaterületek erősítésére helyezi a hangsúlyt az új NAT. A felnövekvő nemzedék már az alkalmazható és megújuló, a piaci igényeknek megfelelő tudást

A felnövekvő generáció másfajta tudást igényel

igényel. Többek között ez is kikényszerítette a változást – hangsúlyozta Szabó Gyula. Az új NAT-ot felmenő rendszerben vezetik be az első, ötödik és kilencedik évfolyamban. Az alaptanterv három részre tagolható: egy általános területre, egy kerettantervi, valamint egy műveltségi és tantárgyi tartalmi tartalmakat leíró részre. – Az általános részben a célfeladat-meghatározás és alapvetések vannak. Az átjárhatóság, továbbá a tartalmi egység, a nemzeti jelleg, a család szerepének hangsúlyozása, az egyénre szabott tanulási lehetőségek kiemelése, a képességkibontakoztatás, a tanulói kompetenciák fejlesztése szerepel benne. Megfogalmazza ugyanakkor az általános rész a kulcstanulói kompetenciákat is: ez a tanulási, kommunikációs, digitális, matematika gondolkodási, személyes és társas kapcsolati, valamint a munkavállalói és innovációs

Mintegy ötezer pedagógus véleményét kértük be a tagozatokon keresztül. SZABÓ GYULA

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

vállalkozási kompetenciákat jelenti. Ezek ahogy haladunk első osztálytól a tizenkettedik felé, egyre változatosabb formában jelennek meg – összegezte az első rész tudnivalóit az elnökségi tag. Kevesebb óraszám Szabó Gyula így folytatta: a második részében a NAT meghatározza a kerettantervi kötelező óraszámokat, valamint a szabadon felhasználható órakeretet is. Szinte mindegyik évfolyamon csökkent a tanulók kötelező óraszáma, ami egy hosszú egyeztetés és kompromisszum eredménye, ugyanis amikor a tantárgyi érdekek ütköznek, akkor senki sem szívesen lép vissza – hangsúlyozta az Epreskerti Általános Iskola intézményvezetője. A kerettanterv szabadon felhasználható

Látogasson el hírportálunkra!

része teszi lehetővé, hogy továbbra is sokszínű, egyedi és változatos, ugyanakkor mégis átjárhatóak legyenek a közoktatási intézmények. Az óraszámok tekintetében a legmagasabb csökkenés a negyedik évfolyamnál tapasztalható: korábban 27 volt a kötelező heti óraszám, ez 25-re mérséklődött, ami 23 alap, valamint két szabadon

A társadalomföldrajz felé Szabó Gyula a földrajz tantárgyat érintő változásokra is kitért. – A földrajznál az az érdekes, hogy a természetföldrajzból fokozatosan lép át a társadalomföldrajz irányába. Határmezsgyére került a tantárgy: elsőtől hatodik osztályig a természetföldrajz a domináns, itt a környezetismeret, a helyi környezetünk megismerése, észlelése a fontos, majd hetedik osztálytól vált a társadalomföldrajzra.

Négy új kötelező életmű is szerepel A középiskola négy éve alatt 126 szerzővel kell megismerkedniük a diákoknak. DEBRECEN. Az új Nemzeti alaptanterv a magyartanárok körében igencsak felborzolta a kedélyeket. Sokan nemtetszésüket fejezték ki egyegy szerzővel kapcsolatban, azonban vannak olyan új elemei a NAT-nak, amiben szinte teljes körben elfogadott. – Az új Nemzeti alaptanterv nem tanít kortárs irodalmat, ami középiskolában különösen fájó, és nagyon sok olyan régi szerzőt vett be a tantervbe, akik képviselnek kultúrtörténeti értéket, de egyetemen is legfeljebb speciálkollégiumot érdemelnek, és nem középiskolai tananyagot. A kortárs irodalom hiánya az utóbbi száz évben soha nem fordult elő a magyar közoktatásban. Ez egy olyan furcsaság, amivel magyartanárként nehéz azonosulni – vallja Hajas Zsuzsa magyartanár, s hozzátette: ez úgynevezett magtanterv, aminek a kereteket kell megszabnia. Borzasztó nehéz az egész közoktatási rendszert uniformizálni, mert nagy különbségek vannak iskolák és gyerekek között. Az olvasás megszerettetése, illetve a szövegértés fejlesztése azt igényel-

C

Y

M

Fontos az olvasás megszerettetése, illetve a szövegértés fejlesztése

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

ni, hogy a tanároknak maradjon szabadsága az olvasmányok megválasztásában. A gyerekek arculatához kellene igazítani az olvasmányokat, hiszen különbségek vannak a tanulócsoportok között: mást olvasnak a fiúk és a lányok, a gyerekek intellektuális fejlettsége is sok-

100

90

80

70

60

50

ban különbözik. Ezekhez az érdeklődési körökhöz a tanterv nem ad alkalmazkodási lehetőséget a tanároknak – vélekedik a debreceni pedagógus. Wass Albert és Szabó Magda A középiskola négy éve alatt 126 szerzővel kell megismer-

40

30

20

10

5

felhasználható órából tevődik össze. Gyakorlatban ez azt jelenti, ha egy hetet öt munkanappal számolunk, akkor naponta maximum öt órája lehet a negyedikeseknek. A NAT harmadik részében a tartalmi lebontás található, ami a műveltségi területek és a tantárgyak évfolyami és szakaszszintű tartalmi követelményeit tartalmazza. Több

kedniük a diákoknak, és tíz nagy életművet kell tanítaniuk a magyartanároknak. A tíz nagy életmű kötelezően adott, hat (Petőfi, Arany, Ady, Babits, Kosztolányi és József Attila) eddig is megvolt, ehhez jött újabb négy. – A négy új között van Jókai Mór, Herczeg Ferenc, Mikszáth Kálmán és Vörösmarty Mihály, az utóbbi kettő eddig is szerepelt az érettségi követelményekben is, de választhatóan. Az életművek, portrék és metszetek tanítása között annyi a különbség, hogy életműveket 8-10 órában tanítunk, portrékat két-három órában, metszeteket pedig általában egy órában – mondta el Hajas Zsuzsa, kitért egy másik újdonságra is: Wass Albertet nem életműként kell tanítani, csak kötelező szerzőként, ami megosztotta a tanári társadalmat. Nem baj egyébként, hogy kell tanítani, inkább az a probléma, hogy nem választható – fogalmazott a tanár. Szabó Magda is nagyobb szerepet kap a közoktatásban, ez a tanári társadalomban nem keltett elégedetlenséget, hiszen művei olvashatók, felfoghatók a tanulók számára. KISS DÓRA

Érettebb korban már jobban fel tudják dolgozni a tanulók ezt a tananyagot, így megjelenik a gazdaságföldrajz, a globalizáció, a népesedés, gazdasági szerkezetünk, közgazdaság, európai uniós ismeretek, és a piaci szereplőkkel is megismerkednek a tanulók. A földrajz mutatja, hogy a tantárgy hogyan alakul át az országunkat érintő globális kihívásoknak megfelelően – hangsúlyozta a szaktanár.

Szakmai vélemények mentén Szabó Gyula a Nemzeti Pedagógus Kar elnökségi tagjaként az új NAT véleményezésére is felkérést kapott. – Széles körű szakmai egyeztetés előzte meg a bevezetést, például a Nemzeti Pedagógus Karban a szakmai tagozatokban véleményeztünk. Mintegy ötezer pedagógus véleményét kértük be a tagozatokon keresztül, ezeket ös�szegeztük, majd eljuttattuk az Emberi Erőforrások Minisztériumához. Kifejezetten szakmai vélemények voltak, amiből többet be is építettek az új NAT-ba – tudatta az intézményvezető, aki két területet véleményezett. – Az egyik a digitális ismeretek volt, ami új tárgyként harmadik évfolyamtól lép be, s végigmegy a tizenkettedik évfolyamig. Ez több mint a régi informatika, hiszen ebben már a digitális eszközhasználat és az etikus digitális környezet kialakítása is feladat. Utóbbinál gondoljunk csak arra, hogy az online térben milyen veszélyek leselkednek fiataljainkra. Azért kaptam éppen ezt a tárgyat, mert az általam vezetett Epreskerti Általános Iskola a régió egyetlen emelt szintű informatikai alapiskolája, s az országban is csak három ilyen van. A szakomnak megfelelően véleményezhettem a földrajz tantárgyat is, melyet alapés középfokon is taníthattam már – mondta el a pedagógus. 2020. április 30-ig minden közoktatási intézménynek módosítania kell a pedagógiai programját, valamint a helyi tantervét is át kell dolgoznia. Ezt követően el kell indítani a továbbképzéseket is, hogy a pedagógusok az új módszertani és tartalmi követelményeknek és kihívásoknak is megfeleljenek. KISS DÓRA

Új tárgyként lép be a digitális ismeretek Az új kerettantervnél új tantárgyak is belépnek, ilyen például a digitális ismeretek, mely a harmadiktól egészen a tizenkettedik osztályig elkíséri a tanulókat. – Az informatika még markánsabban tükrözi azt a változási igényt, ami az új NAT-ot életre hívta. A tantárgy digitális ismereteket eszközhasználatot is takar, majd nyolcadik osztály környékén már megjelenik a programozás, a robotika – tudatta Szabó Gyula. Hozzátette: Ma már a közoktatásba belépő gyerekek élő digitális tudással rendelkeznek. – Szülőknek és pedagógusoknak egyaránt alkalmazkodni kell hozzájuk, ennek DEBRECEN.

megfelelően alakítjuk át a közoktatási rendszerünket, így a NAT-ot is. Véleményem szerint nincs messze az az idő sem, amikor a hagyományos nyomtatott tankönyvek nagy részét felváltja a digitális tankönyvek új generációja. A digitális technika folyamatosan fejlődik. Gondoljunk csak a robotokra, számítógépekre, tabletekre, okostelefonokra, 4D-s VR technikával ellátott szettekre, 3D-s nyomtatókra! Olyan új informatikai generációs eszközök jelentek meg, melyek használatát meg kell ismerni a pedagógusoknak és a szülőknek is, hiszen a diákok ezeket már magabiztosan kezelik– véli Szabó Gyula. KD

Robotikaoktatás az Epreskerti Általános Iskolában

NAPLÓ

7

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

FOTÓ: MATEY ISTVÁN


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

8 Gazdaság

HAJDÚ-BIHARI

Megerősítenék a hazai kkv-kat Az innovációs és technológiai miniszter szerint a kis- és középvállalkozások hatékonyságát növelni kell. Ahogy arról beszámoltunk, kedden Nyírbátorban vizitált dr. Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter részt vett a Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ (KFKK) épületének átadóünnepségén, ám előtte egy előadást tartott a környék település- és cégvezetőinek. A mikro- és makrogazdasági helyzetelemzésen túl (amit szerdai lapszámunkban már részletesen közöltünk) a miniszter beszélt a kis- és középvállalkozások (kkv-k) fejlesztésének lehetőségeiről is. – Bár a kkv-k adják a hazai foglalkoztatottak kétharmadát, a hozzáadott érték alig több mint a felét állítják csak elő, ezért jelentős hatékonyságnövelésre van szükség – szögezte le előadásában dr. Palkovics László. A miniszter szerint az utóbbi időszakban nőtt a ­ szektor exportteljesítméNYÍRBÁTOR.

Ügyelni kell a határidőre

FOTÓ: MW

Rezsiutalványok: jövő hónap végéig érvényesek Őszi hónapokban jellemzően az áramszámlát, míg a téli hónapokban a gázszámlát egyenlítették ki.

szeptember 30-ig kiszállították, akkor indult a felhasználási időszak – mondta. Az utalványok 91,4 százalékát, 20 és fél milliárd forint értékben már beváltották. A szeptembertől januárig tartó időszakban az utalványok 45,7 százalékát áramra, 54,3 százalékát gázra fordították a nyugdíjasok. Megfigyelhető az is, hogy az utalványokkal az őszi hónapokban jellemzően az áramszámlát, míg a téli hónapokban a gázszámlát egyenlítették ki a jogosultak – fűzte hozzá.

BUDAPEST. Március

31-ig lehetséges még a rezsiutalványok beváltása – hívta fel a figyelmet a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatornán. Ősszel indult el Fónagy János hozzátette: a nyugdíjasok a határidő lejártáig postán vagy a díjbeszedő irodájában használhatják fel a rezsiutalványt. Az utalványokat valamennyi jogosultnak

A hazai cégtulajdonosok zöme most lép nyugdíjas korba.

A gazdaság teljesítménye Fónagy János közölte: az ország gazdasági teljesítménye tette lehetővé, hogy az állam – a rendes nyugdíjemelésen és nyugdíjprémiumon felül – rezsiutalványokat is biztosítson. MTI

Látogasson el hírportálunkra!

DR. PALKOVICS LÁSZLÓ

A digitális technológiák használatának szempontjából az EU-s átlag alatt vagyunk

nye, sőt a V4-ek növekedési ­ ütemét figyelembe véve hazánk jobb számokat produkál, persze azt is látni kell – hívta fel a hallgatóság figyelmét dr. Palkovics László –, hogy más a bázis, azaz a kiindulási pont. – 2010 óta csökkentek a kkv-k adóterhei, ez is hozzájárult a növekedéshez – tette hozzá az innovációs és technológiai miniszter. Excel-tábla és kockás füzet – A különféle digitális technológiák használatának szempontjából az EU-s átlag alatt vagyunk, sajnos nálunk még a kockás füzet és az Excel-táblázat van divatban, pedig az internetes lefedettség terén is remekül állunk – mondta dr. Palkovics László.

– A felnőttképzésben részt vevők száma nemzetközi összevetésben sajnos igen alacsony, a kisebb vállalkozások csupán tíz százaléka képezi valamilyen formában az alkalmazottait. Emellett ott van még a generációváltás problematikája is, hisz a hazai cégtulajdonosok zöme most lép nyugdíjaskorba – sorolta a megoldásra váró feladatokat az innovációs és technológiai miniszter, majd áttért a kis- és középvállalkozások megerősítését célzó kormányzati törekvések részletezésére. Szólt a Magyar multi programról, mely új piacok felkutatásához biztosít forrásokat, beszélt a hátrányos helyzetű régiókat megcélzó támogatási formákról, ahogy arról a közös

ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET

online platformról is, melybe belépve hasznos információkat oszthatnak meg egymással a szektor képviselői. Dr. Palkovics László szerint a kormány nagy hangsúlyt fektet az innovációra és a kutatás-fejlesztésre, az idei és a 2021-es esztendőben 220 milliárd forintnyi (ebből vissza nem térítendő támogatás 103 milliárd forint) forrásra pályázhatnak majd a cégek. Összefogás a fejlődésért – Az önkormányzatok, az egyetemek, a cégek és a szakképzési centrumok összefogása komoly fejlődést és előrelépést jelenthet egy-egy térségnek, ez igaz Nyírbátorra is – zárta gondolatait dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. TG

Klímasemlegessé is tehető Kiskereskedelem: alig lassul a magyar gazdaság 2050-re idén a növekedési üteme A megvalósításról nagy viták várhatók az uniós tagállamok között.

A kiskereskedelmi forgalom növekedése az idén 4,8 százalékra lassulhat.

BUDAPEST. – Magyarországot klímasemleges gazdaságú országgá lehet tenni 2050-re, de a kormány álláspontja szerint a klímaváltozás mérséklésének költségeit azoknak kell állniuk, akik azt okozták, illetve okozzák – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára a Világítástechnikai Társaság szakmai konferenciáján tartott előadásában.

A várakozásoknak megfelelően alakult a kiskereskedelmi forgalom 2019ben, és az MTI-nek nyilatkozó elemzők az idén is alig lassuló növekedési ütemet várnak, bár lefelé mutató kockázatokra is figyelmeztetnek. BUDAPEST.

A fosszilis erőművek jövője megpecsételődni látszik

Áremelés nélkül... – A leggazdagabb államoknak, a legnagyobb szen�nyezőknek és a legnagyobb multinacionális cégeknek kell ebből a legnagyobb mértékben kivenniük a részüket – jelentette ki Schanda Tamás. Az államtitkár felidézte, hogy Magyarország az Európai Tanács tavaly decemberi ülésén támogatta azt az elképzelést, hogy az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé váljon. Jelezte ugyanakkor, hogy a megvalósításról nagy viták várhatók az uniós tagállamok között. – A kormány ragaszkodik ahhoz, hogy ne a magyar családokkal fizettessék meg a költségeket a klímarombolók helyett, és mindenképpen el fogja kerülni az élelmiszerek vagy az energia árának emelését. Ugyancsak ragaszkodik a kohéziós támogatások megtartásához, és kiemelten fontosnak tartja az atomenergiát, mert anélkül nincs ha-

C

Y

M

tékony kibocsátáscsökkentés – mondta az államtitkár. Schanda Tamás közölte, hogy az uniós tagállamok és az egyes gazdasági szektorok különböző mértékben felelősek az emisszióért. – A 2018-as statisztikák szerint az unió szén-dioxid-kibocsátásának 43,5 százalékát a három legnagyobb szennyező, Németország, az Egyesült Királyság és Olaszország okozta. A volt szocialista országok ugyanakkor a közösség összes kibocsátásának csak egyötödéért felelnek, ennek több mint kétharmadát Lengyelország, Csehország és Románia együttesen okozta – mondta az államtitkár. – Magyarországon az egy főre jutó éves szén-dioxid-kibocsátás 5,4 tonna, így az ország a közösség teljes kibocsátásának csak 1,4 százalékáért felelős – tette hozzá. Az államtitkár kitért arra, hogy Magyarországon a klí-

100

90

80

70

60

50

FOTÓ: MW

masemlegesség 2050-es eléréséhez mintegy 50 ezer milliárd forintra van szükség, tehát a következő 30 évben a GDP 2-2,5 százalékát kell a környezetvédelmet segítő beruházásokba fektetni évente. Úgy fogalmazott: az uniós költségvetések ügyében résen kell lenni, mert a közvetlen uniós forráselosztásnak igazságtalan következményei szoktak lenni. Nem lehetetlen vállalás – A Brüsszelben elosztott pénzügyi alapok esetében a szegényebb országok részesedése 5 százalék, miközben a népességük 20 százalékát teszi ki Európa lakosságának – mondta. Az államtitkár szerint nem egyszerű, de nem is lehetetlen úgy teljesíteni a klímavédelmi célokat, hogy közben továbbra is az európai átlag felett teljesítsen a magyar gazdaság. MTI

40

30

20

10

5

Tartós cikkeket vettünk A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott jelentése szerint 6,0 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene 2019-ben az előző évi 6,7 százalék után. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az adatokat kommentálva elmondta: a múlt év egészében a várakozásoknak megfelelő növekedést mutatott a kiskereskedelmi forgalom. A növekedés motorját a tartós fogyasztási cikkeket – például háztartási gépeket – is magába foglaló nem élelmiszer kategória adta. – Nagy változás az idén sem várható. Folytatódó növekedésre lehet számítani, ám a 3 százalék feletti infláció és a lassabb bérdinamika miatt a reálbérek a tavalyinál lassabban nőnek, ez pedig a kiskereskedelemre is hatással lesz – mondta, hozzátéve: összességében a mostani kilátások alapján 4-5 százalékos forgalombővülés valószínűsíthető. A K&H Bank vezető elemzője ugyanakkor figyelmeztetett, hogy vannak lefelé

mutató kockázatok. Egyrészt az elmúlt években sokan már pótolták a válság éveiből elhalasztott komolyabb beszerzéseiket. Másrészt a kiskereskedelem kifehérítését célzó, egyben a statisztikákat javító kormányzati lépésekből is kevesebb lehet már ebben az évben. Harmadrészt az utóbbi években a fogyasztási hitelek felfutása is lökést adott a kiskereskedelemnek. Bár a hitelezés tovább nőhet, és az elhalasztott vásárlások pótlása is megjelenhet a kiskereskedelemben, de várhatóan kisebb mértékben, mint korábban – fogalmazott. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője felhívta a figyelmet, hogy a kiskereskedelmi forgalom decemberi növekedését a reálbér-növekedés mellett a közszférában az év végén kifizetett igen jelentős bónuszok is támogatták. A negyedik negyedévben gyorsulást

mutatott a kiskereskedelem az előző negyedévhez képest, ami határozottan segítette a GDP növekedési ütemének fenntartását – jegyezte meg. Van rá fedezet A bérek két számjegyű növekedése miatt a reálbérek növekedése tavaly elérhette a 7,5 százalékot. A kiskereskedelmi forgalom növekedése az idén 4,8 százalékra lassulhat a tavalyi 6 százalék és a tavalyelőtti 6,7 százalék után. A kiskereskedelemnek további lökést adhat az új lakások tavaly év végén és idén várható átadási hulláma, valamint a családvédelmi akcióterv is – vélekedett a Takarékbank vezető elemzője. A háztartások ugyanakkor nem csupán a kiskereskedelemben növelik fogyasztásukat, így a vendéglátás, belföldi turizmus, szabadidő, valamint egyéb szolgáltatások területén is jelentős növekedés lehet. MTI

A növekedés a fogyasztást is magával húzza

NAPLÓ

8

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

FOTÓ: MW


Sport

HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ

2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

39.

Éric Abidal, az FC Barcelona sportigazgatója többek között Ernesto Valverde menesztésének okairól is beszélt, panaszkodva a játékosok hozzáállására. Ezt követően Lionel Messi reagált a szavaira

Debreceni VSC–MOL Fehérvár FC 1–1 ZTE FC–Kisvárda Master Good 1–1 Kaposvári Rákóczi FC–Paksi FC 0–3 Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK 2–2 Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd 0–0 Kedden játszották: Mezőkövesd Zsóry SE–Újpest FC 2–2

Rangadót játszottak szerda este Debrecenben: a Nagyerdei Stadionban a Mol Fehérvár FC-t látta vendégül a DVSC az OTP Bank Liga 19. fordulójában. A mérkőzés esélyesének a vendégek számítottak, ugyanis a második helyen várták a kezdést, míg a Loki a nyolcadik pozíciót foglalta el. Az utóbbi évek statisztikája sem a debreceniek mellett szólt, ugyanis hat esztendeje nem sikerült legyőzniük a piros-kékeket bajnoki összecsapáson. Mivel sérülés miatt mindkét belső középpályását, Tő­ zsér Dánielt és Haris Attilát is nélkülöznie kellett Vitelki Zoltánnak, a DVSC vezetőedzőjének, helyettük Kusnyír és Csősz kezdett, előbbi helyét pedig a múlt héten igazolt Jurij Habovda vette át. Bár hivatalosan a tavaszi szezonban járunk, a 0 fok körüli hőmérséklet és a viharos szél nem csinált kedvet túl sok nézőnek ezen az estén a meccsnézéshez. Az első helyzet Pátkai előtt adódott, ám közelről fölé lőtt, majd nem sokkal később Kosicky védett nagyot. Válaszként Adeniji elől mentettek LABDARÚGÁS.

13 11 10 7 8 7 7 7 7 6 4 3

4 4 5 7 2 5 4 3 2 3 6 1

1 4 4 5 9 7 8 8 10 10 9 15

35–15 33–18 25–16 29–23 23–27 20–22 25–29 30–31 25–33 20–26 25–28 16–38

44 37 35 28 26 26 25 24 23 21 18 10

Az olimpiáért hokiznak vár a mieinkre: csütörtökön 16.30-tól az észtekkel találkozik a magyar csapat, szombaton 15 órától pedig Románia ellen lép jégre. A továbbjutás várhatóan a vasárnapi zárótalálkozón dől el az A csoportos britek ellen, 19 órától. MTI

A magyar férfi jégkorong-válogatott csütörtöktől Nottinghamben szerepel olimpiai selejtezőtornán, amelynek győztese a 2022-es pekingi téli ötkarikás játékok utolsó kvalifikációs körébe jut. Az első két játéknapon papíron könnyebb ellenfél

sült, azért irányították a Dinamo Kijev második csapatához Kádár Tamást, mert összeszólalkozott a törökországi edzőtáborban a vezetőedzővel, Olekszij Mihajlicsenkóval. A hírek szerint Oroszországból érdeklődnek iránta, a Dinamo Moszkva vinné. Oroszországban február 21-ig tart az átigazolási időszak, de mivel Kádárnak még 2023-ig szól a szerződése, biztosan megkérik az árát (a Transfermarkt 4 millió euróra becsüli).

A DVSC továbbra is őrzi veretlenségét idén, a Fehérvár sem tudta legyőzni.

Az OTP Bank Liga állása

JÉGKORONG.

LABDARÚGÁS. Az NSO úgy érte-

Jól küzdöttek, pontot ért

Az NB I. 19. fordulójának eredményei

18 19 19 19 19 19 19 18 19 19 19 19

Kádár Tamást a Dinamo vinné

39. életévében, autóbalesetben elhunyt az Fradi korábbi labdarúgója, Halgas Tibor. A futballista az FTC-nél lett profi játékos, tagja volt a zöld-fehérek 2000–2001-es bajnokcsapatának. Később Pápán és Celldömölkön futballozott kölcsönben, majd a DVTK játékosa lett. Karrierje legnagyobb részét Miskolcon töltötte, ahová a Videoton, a Soroksár és a BKV Előre érintésével 2010-ben visszatért.

Ha valaki a játékosokról beszél, mondjon neveket, mert így mindenkit besároz.

1. Ferencvárosi TC 2. Mol Fehérvár FC 3. Mezőkövesd Zsóry FC 4. Puskás Akadémia FC 5. Diósgyőri VTK 6. Budapest Honvéd 7. Újpest FC 8. Debreceni VSC 9. Paksi FC 10. Kisvárda 11. Zalaegerszegi TE FC 12. Kaposvári Rákóczi FC

9

A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT. a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségébe

SPORTÚJSÁGÍRÓ munkatársat keres A Mediaworks Hungary Zrt. ismert és közkedvelt napilapjaival a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női-, bulvár-, gasztro-, ifjúsági-, gazdasági- és sportmagazin-portfóliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte.

A múlt héten szerződtetett szerb középpályás, Milunovics (balra) is beállt

nagyot az utolsó pillanatban, majd Szécsi tekert mellé. A 19. percben újra Adeniji: ajtó-ablak helyzetét védte a kifutó Kovácsik. Sajnos, a 27. minutumban jött a jeges zuhany, az addig semmivel sem jobb Fehérvár megszerezte a vezetést Hodzic közeli lövésével. Nagy kár érte, mert a gól előtti időszakban a hajdú-

A tények OTP Bank Liga, 19. forduló DVSC – MOL Fehérvár FC 1–1 (0–1) Nagyerdei Stadion, 1720 néző. Vezette: Bogár (Albert, Buzás) DVSC: Kosicky – Habovda, Kinyik, Pávkovics, Ferenczi – Kusnyír, Csősz (Kundrák, 77.) – Bódi, Szécsi, Varga K. (Milunovic, 60.) – Adeniji (Garba, 68.) Fehérvár: Kovácsik – Fiola, Musliu, Vinícius, Stopira – Pátkai, Elek (Futács, 83.) – Bambgoye (Houri, 77.), Kovács I., Petrjak - Hodzic Gól: 0-1 Hodzic (27.), 1-1 Bódi (81.) Sárga lap: Pávkovics (39.), Bódi (48.), Bambgoye (69.), Vinícius (71.), Stopira (80.), Petrjak (90.)

A „Content first”, azaz „Első a tartalom” szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele, és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének.

FELADATOK:

ságiak futballoztak veszélyesebben. A félidő végén Szécsi lőtt el éles szögből a kapu előtt, majd Varga Kevin kapáslövésénél hördült fel a publikum. A szünet előtti percben pedig Szécsi Márk szinte üres kapu mellé lőtt, bosszantó volt! Könyörtelen Bódi A fordulás után is csipkedte magát a Debrecen, így a székesfehérvári térfélen pattogott a labda. Az 59. percben a nem éppen a fejeseiről híres Bódi stukkolt a rövid sarokra, de Kovácsik zárta a szöget. Egy óra elteltével a Loki bevetette másik friss igazolását, beállt a szerb középpályás, Milunovics. A 65. perc környékén a vendégek háromszor is mun-

FOTÓ: MOLNÁR PÉTER

kát adtak Kosickynek, szerencse, hogy megúszta a DVSC kapott gól nélkül. A meccs utolsó negyedórája úgy telt, hogy a házigazda gyötörte ellenfelét, de az ellentámadásokból sok veszélyt teremtett a Fehérvár. A 81. percben egyenlített a Loki: Stopira buktatta hátulról Szécsit, a büntetőt Bódi magabiztosan vágta a jobb sarokba! A folytatásban változatos játék folyt a gyepen, de újabb gól már nem esett, megérdemelten szerzett pontot a DVSC. TN

Látogasson el hírportálunkra!

Közel hatéves átkot tört meg a Loki

•Tudósítások, interjúk, riportok készítése. •Cikkek írása, szerkesztése. •Sporteseményeken, sajtótájékoztatókon való részvétel, ezekről beszámoló, híranyag, illetve kommentár írása.

A hajdúságiak végig vezetve szerezték meg a két bajnoki pontot.

ELVÁRÁSOK: •Felsőfokú végzettség. •Többéves szakmai tapasztalat. •Jó helyesírás és íráskészség. •Sportújságírás területen szerzett szakmai tapasztalat. •Jó kommunikációs készség.

KÉZILABDA. Az Alba Fehérvár otthonába látogatott a DVSC Schaeffler a női kézilabda NB I. 15. fordulójában szerda este. Jól kezdett a Debrecen, a 11. percben 6–2 volt az állás a vendégeknek. Idővel magára talált a Fehérvár, és a játékrész felére már egyenlő állást mutatott az eredményjelző (6–6). Ezt követően viszont

AMIT KÍNÁLUNK: •Változatos, kihívásokkal teli feladatkör. •Nagyvállalati háttér, jó munkakörülmények. •Versenyképes bérezés. •Dinamikus csapat. •Barátságos munkahelyi légkör.

Bírták a végét Fordulás után villámrajtot vett a Loki, négy perc alatt ötöt lőttek Köstner Vilmos tanítványai (12–19). A jó kezdés túlságosan is megnyugtatta a piros-fehéreket,

csökkent a koncentráció, ami technikai hibákban mutatkozott meg (20. perc, 23–25). Úgy tűnt utolérik a hazaiak Debrecent, de most jól jött ki a hajrából a DVSC, és végül 33–30-ra győzött. MSZ

380657

MUNKAVÉGZÉSI HELY:

ismét Vantara-Kelemenék irányítottak, így 14–11-es hajdúsági vezetésnél vonultak szünetre a csapatok.

•Debrecen. Pályázatát 2020. 02. 23-ig a munkakör és a bruttó fizetési igény megjelölésével a karrier@mediaworks.hu e-mail-címre várjuk.

HAJDÚ-BIHARI

WWW.HAON.HU

Bulath Anitáék küzdelmes mérkőzésen fektették két vállra az Albát

FOTÓ: MATEY ISTVÁN

A tények ALBA-FEHÉRVÁR – DVSC SCHAEFFLER 30–33 (11–14) Székesfehérvár, 400 néző. V.: Felhő, Öcsi FEHÉRVÁR: Mistina – TÖPFNER, 4, Walfisch 2, RÓZSÁS 6, Sztankovics, MENDY 9 (7), Szarka. Csere: Györkös (kapus), Boldizsár 1, UTASI 5, PELCZÉDER 3, Gerháth K., Zazai, Moutsogianni. Edző: Deli Rita DVSC: Triffa – Arany 2, KOVÁCS ANNA 4, Deszpotovics 3, Tóvizi 1, BULATH 5 (3), VANTARA-KELEMEN 6. Csere: Oguntoye (kapus), Varsányi 1, Petrus, BORDÁS 7, BORGYOS 4, Karnik, Karsten. Edző: Köstner Vilmos Kiállítások: 8, ill. 10 perc Hétméteresek 7/7, ill. 3/3. Az eredmény alakulása. 7. perc: 1–4. 11. p.: 2–6. 17. p.: 6–6. 27. p.: 9–12. 35. p.: 12–20. 49. p.: 22–24. 59. p.: 29–30. MESTERMÉRLEG Köstner Vilmos: Hiába forgattam a csapatot, kiütközött a fáradtság, ami nem csoda., hiszen kevesebb mint hat hét alatt a tizenegyedik meccsünket játszottuk. A második félidőben tetemes előnyünk birtokában remekül váltott a Fehérvár és megnehezítette a dolgunkat!

H I R D ET ÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

NAPLÓ

9

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

10 Sport

HAJDÚ-BIHARI

Hiánycikk lett a balegyenes

Novák Ferenc: hetven éve a Postás színeiben

Erdei Zsolt szerint, ahogy haladnak előre a napok, egyre jobb össze­csapásokat láthat a közönség.

A háromszoros Guinness-rekorder Feri bácsi elmondása szerint mindent a postának köszönhet: támogatták erkölcsileg, anyagilag, hozzásegítették, hogy Európa minden tengerében megmártózhasson. Nem csoda hát, hogy immár hetven éve a Postás SE színei­ ben indul minden versenyén. A 88 éves száguldó postás már javában készül a 23. Békéscsaba-Arad Szupermaratonra, már idén is többször látogatott el a Hortobágyra járgányával, csak úgy edzésképpen. HBN

KERÉKPÁR. Ki ne hallott volna már Novák Ferencről. A sokak által félkarú biciklikirályként emlegetett utánozhatatlan sportember egyebek mellett a klubhűség megtestesítője is. 1950-ben mint a megye egyik legjobb versenyzőjét a DVSC-ből leigazolta a Debreceni Postás SE. Az új mez mellé állást is kapott. Végre megtalálta a helyét: „Engem a munka és a sport tett elégedett emberré. Az itt szerzett élmények emeltek ki a csonkaságomból adódó lelki sérülésemből.” – vallotta meg a Kiss Erzsébet által jegyzett, Novák Ferenc, a biciklikirály című könyvben.

A száguldó postás sokat köszönhet klubjának

ÖKÖLVÍVÁS. Szerdán is nagyüzem volt az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban felállított két ringben, a 64. Bocskai István Ökölvívó Emlékversenyen. A nagyszabású viadal harmadik napján már a negyeddöntőket rendezték meg, kötelek közé lépett 75 kg-ban Nagy Tímea (Madárfészek) is, aki magabiztosan nyert ukrán ellenfelével, Olesia Krysiukkal szemben. Még kedden, a Madárfészek színeit erősítő hajdúságiak közül, 81 kg-ban Tóth Ádám vereséget szenvedett az ukrán Valerij Harlamov ellen. A szupernehézsúly újdonsült magyar bajnoka, Nagy Bence azonban sikerrel járt Kocsis Gábriellel (szlovák) szemben. A második menetben számolni is kellett a szlovák riválisra, és ugyan kibírta a végéig, egyértelmű volt, kinek a kezét emeli magasba a vezetőbíró.

FOTÓ: VÉKONY ZSOLT

Segíti őket Árgus szemekkel figyelte ezúttal is az eseményeket Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség szakmai társelnöke, aki a Naplónak nyilatkozva elmondta, bár minden meccset megnéz, de főként a magyarok produkció­ja érdekli. – A lányok is már öt súlycsoportban indulhatnak az olimpián, eddig sajnos a Bocskain

Idei legjobbját futotta Kozák Luca idei legjobbjával ötödik lett 60 gáton a düsseldorfi fedett pályás atlétikai versenyen, amely a nemzetközi szövetség sorozatának harmadik állomása. Luca az elődöntőben 8.04 másodpercet ért el, és futam-

győztesként került a fináléba, ahol a táv második felében kiválóan sprintelt, és 8.01-gyel ért be az ötödik helyen. Ez az idő csak négy századdal ros�szabb a tavalyi fedett Eb elődöntőjében elért országos rekordjánál (7.97). HBN, MTI

ATLÉTIKA.

Péntekig lehet szavazni Immár tíz-tíz jelölt várja a voksokat, az utolsó fordulóban már a végső győzelem a tét.

A jelölések beérkezése után a játékra kedvet érzők először azokra szavazhattak január 29-én, szerdán délig, akiket az olvasók ajánlottak; kategóriánként a legtöbb voksot kapó ötöt sport­ ember, illetve csapat került a végleges mezőnybe, a

SZAVAZÁS. Mint

arról már többször beszámoltunk, idén is keressük az év legjobb hajdú-bihari sportolóit, azokat, akik 2019-ben olyan kimagasló teljesítményt nyújtottak, hogy produkciójuk elismerést érdemel. Az utolsó kör Szerkesztőségünk minden kategóriában kiemelt öt-öt jelöltet, s január 13-a és 20-a között a Hajdú Online-on olvasóinktól vártuk a további javaslatokat, kik csatlakozzanak hozzájuk.

kiemeltek mellé. Immár tíz-tíz jelölt várja az utolsó fordulóban a szavazatokat – voksolni ezúttal is a Naplóban megjelenő szelvényen, valamint a Hajdú Online-on lehet január 31-e és február 7-e között. A játék vége tehát vészesen közeleg, pénteken délben lezárul a szavazás lehetősége.

FOTÓ: M. I.

Február 12-én kiderül A közönség által odaítélt elismeréseken túl a Napló sportrovatának tagjai szakmai díjakat osztanak ki. Az eredményeket február 12-én, szerdán hozzuk nyilvánosságra. Figyeljék a Hajdú-bihari Naplót, valamint a Hajdú Online-t, és játsszanak velünk! HBN

Az év csapata: Shogun SE (karate) DEAC (férfi röplabda) DVSC (labdarúgás) DEAC (női futsal) DEAC (jégkorong) Az év edzője: Rácz Csaba (Shogun SE, karate) Fodor Antal (DEAC, röplabda) Badacsonyi Attila (DTKK SE, karate) Kovácsné Laurinyecz Julianna (Flex-HD SE, aerobik) Miroslav Bajin (DVSE, vízilabda) A kiemeltek Az év felnőtt férfi sportolója: Mónus József (Hajdúnánás, íjászat) Hetényi Zoltán (DEAC, jégkorong) Milos Boriszov (DEAC, kosárlabda) Kálucz Martin (Taskó Fighting, küzdősport) Nagy Sándor (DVSC, labdarúgás) Az év felnőtt női sportolója: Senánszky Petra (Debreceni Búvárklub, uszonyos úszás) Kácser Zita (DSC-SI, atlétika) Kerekes Gréta (DSC-SI, atlétika) Kozák Luca (DSC-SI, atlétika) Triffa Ágnes (DVSC Schaeffler, kézilabda)

Az év utánpótlás férfi sportolója: Fekete Gergő (DVSE, vízilabda) Tóth Kristóf (DSC-SI, tollaslabda) Varga Kevin (DVSC, labdarúgás) Bernáth Attila (DVSC, ökölvívás) Arany Attila (DSC-SI, triatlon) Az év női utánpótlás sportolója: Gál Kincső (DSC-SI, úszás) Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler, kézilabda) Szabó Anita (Debreceni Búvárklub, uszonyos úszás) Ferenczi Nikolett (DSC-SI, triatlon) Battai Sugár Katinka (Interfencing Debrecen SC, vívás) Az év csapata: DEAC (kosárlabda) MVFC Berettyóújfalu (futsal) Flex-HD SE (aerobik) Debreceni Búvárklub (uszonyos úszás) DVSC Schaeffler (kézilabda) Az év edzője: Suba László (DSC-SI, atlétika) Kókai Dávid (Debreceni Búvárklub, uszonyos úszás) Berényi Sándor (DEAC, kosárlabda) Herczeg András (DVSC, labdarúgás) Köstner Vilmos (DVSC Schaeffler, kézilabda)

Senánszky Petra a díjjal

Nagy Tímea (kékben) magabiztosan hozta az ukrán elleni összecsapást

nem nagyon remekelnek a mieink, de remélem, a folytatás jobb lesz. A magyar válogatott fiúk közül, akik megcélozzák a tokiói ötkarikás játékokon való indulást, egész szépen szerepelnek. Hiányolom a honi bunyósoktól a balegyeneseket, pedig nagyon hasznos lehet ez az ütés, én világ életemben sokat profitáltam belőle. Bár

Megmondom nekik azt is, hogy mit csináltak jól és mit rosszul. ERDEI ZSOLT

nem minden ország a legerősebb bunyósait hozta el, de így is ez minden idők legnívósabb Bocskaija, évről évre sikerül előrelépni, emelem a kalapom Debrecen előtt is. Ahogy haladunk előre, egyre jobb meccseket láthat a közönség, a gyengébbek már elhullottak, már csak a jobbak maradnak állva. Mindig nagy örömmel jövök Debrecenbe, imádom a miliőt, amely a csarnokban uralkodik, most szerencsére meg tudtam oldani, hogy mind az öt nap jelen legyek. Nézem a fiatalokat a szorítóban, és ha látom, hogy mondjuk valaki lassú, akkor odamegyek hozzá, és elmondom, mit kellene javítani, próbálom őket lelkileg is motiválni. Megmondom nekik azt is, hogy mit csináltak jól és mit rosszul, arra is

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

rávilágítok, hogyan tudnának fejlődni, előrelépni. Harminc évig bokszoltam, van hitele a szavamnak, hiszen a mostani versenyzők is tudják, nincs olyan, ami ne történt volna meg velem a ringben. Tisztában vannak vele, hogy mikor odamegyek hozzájuk, és tanácsot adok, akkor nem csak a levegőbe beszélek, próbálom őket segíteni, amiért hálásak, ez pedig nekem is jó érzés – mondta el lapunknak „Madár” korábbi világbajnok, olimpiai bronzérmes bokszoló. Csütörtökön 15 órától az elődöntőkkel folytatódik az ökölvívók seregszemléje. SZADÓ

Látogasson el hírportálunkra!

Szavazzon az

ÉV SPORTOLÓIRA! Ön döntheti el, kik legyenek a 2019-es esztendő legnépszerűbb hajdú-bihari sportolói, csapata és edzője, kik kapják meg a kijelölt hat kategóriában a közönség díjait! A játék már javában tart, túl vagyunk az első két etapon, és megkezdődött az utolsó kör is. Megszületett a jelöltek végleges listája, kategóriánként a legtöbb voksot kapó öt-öt sportember, illetve csapat került a mezőnybe, a kiemeltek mellé. Immár tíz-tíz jelölt várja a harmadik fordulóban a szavazatokat – voksolni ezúttal is a Naplóban megjelenő szelvényen, valamint a Hajdú Online-on lehet, január 31-től február 7-én 12 óráig.

A jelöltek listája Az olvasók jelöltjei Az év felnőtt férfi sportolója: Hubicska Patrik (DEAC, röplabda) Göttlinger Dániel (Békessy Béla Vívó Klub, kerekesszékes vívás) Csősz Richárd (DVSC, labdarúgás) Stefan Moody (DEAC, kosárlabda) Juhász Balázs (DSC-SI, atlétika) Az év felnőtt női sportolója: Rénes Janka (Aktív Fitness, fitnesz) Dr. Szentpéteri Diána (DSC-SI, triatlon) Kovács Anna (DVSC Schaeffler, kézilabda) Mihály Kata (Békessy Béla Vívó Klub, vívás) Bordás Réka (DVSC Schaeffler, kézilabda) Az év utánpótlás férfi sportolója: Baráth Péter (DVSC, labdarúgás) Kiss Imre (DEAC, röplabda) Darabos László (Püspökladányi NSE, birkózás) Madar Kristóf (DKA, kosárlabda) Kis Ferenc (DVSE, vízilabda) Az év női utánpótlás sportolója: Sólyom Anna (Shogun SE, karate) Kálmán Gyöngyvér (Interfencing Debrecen SC, vívás) Nagy Mirella (DLA, labdarúgás) Szabó Dóra (DVSC Schaeffler, kézilabda) Nagy Anikó (HTE, futsal)

FOTÓ: MOLNÁR PÉTER

HAJDÚ-BIHARI

375699

H I R D E TÉ S

NAPLÓ

10

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

Buli van! 11

HAJDÚ-BIHARI

Jó hangulat a sokszínűség jegyében 21.00: Vilkó Farsangi Mulatságok Estje Egy Szál Gitárral

Helyszín: Cactus Pub

Kazánház Egyetemi Klub

23.00: Mascarade Carneval

21.00: Retronome

Helyszín: Péterfia Rock Söröző

Helyszín: TABU

Helyszín: Incognito Club

22.00: Mariposas Konnekt. w Steam Shape & Mirrørmask

HAJDÚSZOBOSZLÓ

BERETTYÓÚJFALU

20.00: Exkluzív B52 Koncert Helyszín: Nadányi Zoltán Művelődési Ház Berettyóújfaluban először lép fel a B52 zenekar, akik valódi rocklegendáknak számítanak hazánkban. Az est sztárvendégei továbbá Vikidál Gyula és Sipos Péter lesznek. Tagok: Kálmán György (ének), Jankai Béla (billentyűk), Ács András (basszusgitár), Szűcs János (szólógitár), Pálmai Zoltán (dobok) és Czébely Csaba (dobok).

Helyszín: Egoist BarClub

19.00: The Carbonfools

22.00: Caliente Debrecen – Reggaeton Latinpop

Helyszín: Rock Cafe

21.00: Farsangi Retró Discó

Helyszín: Say Hello

Helyszín: Unicum Pub

22.00: Karaoke Szombat Helyszín: Before Bar

NYÍRLUGOS

21.00: NOIR’S DJ NIGHT – Bukholcz: House, Disco & Funk

21.30: Mulatós Est Tóth Bencével Helyszín: Royal Pub

Helyszín: Noir Bar

21.00: Farsangi ZTE

NÁDUDVAR

Helyszín:

21.00: Music Carnival – Tomy Montana & Viktor Newman

HAJDÚNÁNÁS

Az ír punk rock kocsmazenét játszó miskolci zenekar egytől egyig olyan telt házas koncertekkel örvendezteti meg népes rajongó seregét, amiknek hangulata garancia lehet egy igazán jó estének. E hét végén sem lesz ez másképp, amikor is a Roncsbárban hívják táncba a vendégeket. FOTÓ: MOLNÁR PÉTER

Február 7., péntek

pedig ők voltak a legtöbbet letöltött magyar zenekar az iTuneson.

20.00: Paddy and the Rats Helyszín: Roncsbár A Paddy and the Rats nevű ír punk rock kocsmazenét játszó miskolci zenekart ír művészneveket használó magyar fiatalok hozták létre a 2000-es évtized végén. Zenéjükben az ír és a kelta népzene motívumait ötvözik a punk rockkal, emellett néhol megjelennek orosz, cigány és polka elemek is. 2010-ben jelent meg első albumuk, a Rats on Board, ami nemcsak Magyarországon, de külföldön is óriási sikert aratott, emellett a Celtic Rock kelta-rock portálon elnyerték a második és a harmadik helyezést az év zenekara és lemeze szavazásán. 2010-ben

DEBRECEN

19.30: YULIUS25 Lemezbemutató, vendég: KOROM Helyszín: Kaptár Klub

20.00: Indie csörgés ~ Felső Tízezer, skeemers, Quiet Kid & The Speakers Helyszín: Nagyerdei Víztorony

Látogasson el hírportálunkra!

22.00: Dirty

21.00 Szecsei

Helyszín: Beats Club

Helyszín: Black Man Club

BERETTYÓÚJFALU

21.00: UV MAGIC NIGHT Helyszín: Taverna Koktélbár

22.00: Szombati buli dj Beattel Helyszín: IKON Söröző és sörkert

HAJDÚSZOBOSZLÓ

21.00: Abrakazabraklubkoncert

Február 9., vasárnap

Helyszín: Rock Cafe

Február 8., szombat

Helyszín: SeVeN

23.55: OPEN SZN Helyszín: Miami Cocktail Bar

23.00. Szecsei / Németi / Stephen Helyszín: Egoist BarClub

21.00: Huba Ensemble Helyszín: Incognito Club

22.00: Szeresd a Trashem Bébi! – Bukott Diák Helyszín: TABU

DEBRECEN

22.00: Nyitóbuli / Sterbinszky x Mynea

DEBRECEN

20.30: AB/CD – Back In Debrecen

Helyszín: Kazánház Egyetemi Klub

Helyszín: Roncsbár

20.00: MALTERGround pres. Pierci

A Back In Black album 40. évfordulójára szervezett országos turnét az AB/CD

Helyszín: Malter

18.00: CactusCarnevalFarsangi party

FOTÓ: MOLNÁR PÉTER

Lemezbemutató turnén A Carbonsun című új albumával jár városról városra a Carbonfools együttes. HAJDÚSZOBOSZLÓ. Másfél éves szünet után, 2017 áprilisában tért vissza hazánk egyik népszerű zenekara a Carbonfools. Azonban nemcsak a pihenő utáni dalok, hanem a zenekar énekese, Fehér Balázs távozása is meglepte a rajongókat. Zenéjüket modern, pop, rock és elektronikus műfajok egyvelege jellemzi. Egyedi hangzásviláguk alapját adja az elektronikus és az élő hangszeres zene egysége. A több milliós nézettségű, megannyi rádiós slágerekkel – többek között a Hideaway vagy a Sunset – bíró banda tizenkét év sikerszéria után öt nagylemezzel a hátuk mögött búcsúzott el anno a Budapest Parkban. Azóta újult erővel tértek vissza, és megtalálták a

Az énekes új, az energia a régi

FOTÓ: CARBONFOOLS.COM/MÓCZ ANDRÁS

kolozsvári Fóris-Ferenczi Gábort is, aki Fehér Balázs után foglalta el az énekesi pozíciót. A hétvégén Hajdúszoboszlóra látogatnak a fiúk, hogy új, hetedik nagylemezüket,

a Carbonsunt mutassák meg rajongóiknak. Az előzőhöz hasonlóan most is készítettek egy magyar nyelvű dalt is Mindent eltakar címmel, amihez klipet is forgattak. HBN

CSIZMADIA-PETHŐ DOROTTYÁT ÉS BALÁZST sok-sok szeretettel köszönti névnapján családja és gratulálnak a félévi kitűnő bizonyítványaikhoz. 385199

380583

H I R D E TÉ S E K

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

NAPLÓ

11

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

12 Évgyűrűk

HAJDÚ-BIHARI

Sokszor volt éber az őrangyala

Művészvendégek az idősek rendezvényén Operettslágerek is felcsendültek az őszidős évnyitón.

A nyolcvannyolc éves Szabó Károly még egy mély kútból is visszatért.

egyesület hagyományőrző tevékenységéért. Ahogy azt már a lelkes társaság tagjai megszokhatták, Mislovics Andrea, az egyesület koordinátora gondoskodott arról, hogy ismét felhőtlen hangulatban teljen az este. Mercs Angéla debreceni színésznő és kollégái örömmel álltak műsorszámaikkal a nyugdíjasok elé. Előadásukban az ünneplők a Lili bárónőből és a Csárdáskirálynőből hallhattak operettrészleteket, illetve a nagy sikerű Hegedűs a háztetőn című musical egy-egy betétdala is felcsendült. A zenés produkciók mellett ismert magyar szerzők verseivel, valamint hajdúsági, mezőségi és kalotaszegi néptáncokkal kedveskedtek a művészek. A vastapssal jutalmazott ajándékműsort követően a felszolgált vacsorát Dalanics Zoltán parókus atya áldotta meg. Az ízletes étkek és a finom házi sütemények mellé természetesen a jó zene is társult. A kiváló hangulatért felelős zenekar hajnalig húzta a talpalávalót az örökifjú ének- és táncegyüttes tagjainak, akik maguk is mikrofont ragadtak. MISKA ANDREA

HAJDÚDOROG. Vidám hangulat-

ban telt az Őszidő Kulturális Egyesület évnyitó rendezvénye, melyet a hagyományokhoz híven a mozi különtermében tartottak a hétvégén. A nyugdíjasklub tagjait és meghívott vendégeit Pogácsás Antalné elnök asszony köszöntőszavai fogadták a késő délutáni összejövetelen. Ilike néni az elmúlt esztendő eseményeinek felidézésére ezúttal Szilágyi Jánosné elnökhelyettest kérte fel, aki a számos elismeréssel büszkélkedő klub fellépéseit elevenítette fel beszámolójában. Az egybegyűlteket méltató szavakkal üdvözölte Horváth Zoltán polgármester is, aki beszédében elmondta, hogy a hagyományaink megélése és örökítése kiemelten fontos, ezért örömmel tett eleget a szíves meghívásnak. Ismert slágerek, dallamok A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Molnár Ferencné, a Hajdú-Bihari Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének elnök asszonya is, aki szavai­ ban tiszteletét fejezte ki az

Vidám hangulatban telt az idő

CSÖKMŐ. Vannak

emberek, akik átélnek olyan helyzeteket, amikor veszélyben van az életük. Akinek sikerül ép bőrrel megúsznia, az általában hálát ad Istennek, az őrangyalának, a jó sorsnak vagy a szerencsének. Ki-ki meggyőződése és hite szerint. Egy biztos, az ilyen eseteket senki nem felejti el, bármeddig él is. A csökmői Szabó Károly márciusban lesz 89 éves, és mint mondja, ötször volt életveszélyben. Egyszer gyerekkorában az eperfáról esett le, kétszer ifjan motorbalesete volt, majd idősebb korában elütötték, de a legemlékezetesebb, amikor egy kút mélyére zuhant. Mintha a föld nyelte volna el Szabó Károly élete nagy részét Budapesten töltötte, csak idős korára tért vissza a szülőfalujába. Sok balesetet, nehéz élethelyzetet átélt hosszú élete során, de van egy mindenekfölött álló esete, ami 1961-ben történt. Az akkor 30 éves fiatalember egy gyárban dolgozott, mellette méhészkedett. Éppen Csömörön voltak a méhei az akáctermelés idején, amikor egy munkatársa révén lehetőséget kapott, hogy elvigye a kis szorgosokat a Börzsönybe. Az említett kolléga édesapjának volt ott egy nyaralója. Egy barátját kérte meg, hogy munka után, este 9 óra tájban segítsen neki elszállítani a méheket Csömörről Börzsönyligetre. Éjféltájban érkeztek meg a hegyen lévő nyaralóba, telehold idején. Az ismeretlen telken csak a közvilágítás, a holdvilág és egy öngyújtó szolgáltatta a világosságot. A két fiatalember nézelődni kezdett, hátha találnak valamit, amit alátehetnek a kaptárnak, amikor történetünk hőse egyszer csak eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Mint utólag kiderült, valóban ez történt, mivel 22 méter mélységbe zuhant akkor. Senki sem szólt ugyanis nekik,

FOTÓ: MISKA ANDREA

A házasság segíti a jó kommunikációt is A boldog párkapcsolatban élők jobb egészségi állapotnak örvendenek. A házasság védelmet jelenthet az idegrendszer számára, vagyis ha házasok vagyunk, kisebb lesz az esélye például az Alzheimer-kór kialakulásának – írja a www. eletmod50.com. A magány ugyanis azt vonzza magával, hogy az egyén nem kommunikál sokat, nem vitázik, nem sorakoztat fel észérveket, úgymond nincs, akivel szócsatákat vívjon, vagy esténként komoly és könnyed témákról elbeszélgessen, ez

Idősebb korban is jó program a kirándulás

C

Y

M

100

hogy a nyaraló udvarán van egy használaton kívüli, befedetlen, kávátlan kút. A lélekjelenléte segítette ki Szabó Károlyra mindig is jellemző volt, hogy a lélekjelenlétét olyan esetekben is sikerült megőriznie, amikor a legtöbben pánikba esnének. Ekkor is hamar felmérte a helyzetét. Nagy előnye volt, hogy gyerekkorában apró termete miatt mindig őt küldték le az ásott kútjukba, amikor beleszakadt a vödör. Tudta tehát, hogy milyen egy kút belseje. Szerencséjére pár méternyi víz is volt a mélyben, s mivel úszni tudott, feljött a felszínre. Hegyvidék lévén, kövekből volt kirakva a kút oldala, amit a két kezét széttárva tapogatott ki. A cipőjét ledobta, mert mezítláb könnyebben tudott kapaszkodni a köveken.

Látogasson el hírportálunkra!

FOTÓ: B. KISS ANDREA

A hátát megvetette, és gondolkodni kezdett. Közben a barátja kétségbeesetten kereste. Amikor meghallotta lentről a hangot, azt sem tudta, mitévő legyen. De a kútból jött az utasítás. Szabó Károly ugyanis emlékezett, hogy látott ott egy faoszlopot a közelben. Kérte hát a társát, hogy azt nyújtsa le neki, mivel ő már addigra felaraszolt, ameddig csak tudott. Első sokkjából feleszmélve, azt is észrevette, hogy az öngyújtó mindvégig a kezében maradt, és hihetetlen módon még működött is. Mondta a barátjának, hogy óvatosan tartsa a rudat, nehogy ő is beleessen. A kút fenn tölcsérhez hasonlított, így meg tudta vetni magát a segítségnyújtó is. Nagy nehezen, hosszas küszködés után, hajnalban ért a felszínre a szerencsétlenül járt férfi, cipő és sapka nélkül, mert azok lenn maradtak a kútban. Ám, ami a legfontosabb, sértetlenül. Mindössze a két kisujját ütötte meg. Ezek után a barátok reggelre még

dolgozni is bementek a gyárba, ahol a többiek mit sem sejtettek arról, milyen stresszes órák állnak a hátuk mögött. Kabala Karcsi bácsi elmondta, hogy az öngyújtót megtartotta kabalának. Amikor pedig később elvitte oda a családját, hogy megmutassa honnan menekült meg, a felesége rosszul lett. A nyaraló tulajdonosát, egy kispesti plébánost, nagyon bántotta a lelkiismeret, hogy nem figyelmeztette a látogatókat a veszélyes kútra. Ő valószínűleg a Jóistennek adott hálát, hogy nem halállal vagy súlyos sérüléssel végződött ez a sztori. Mások, akik hallottak róla, azt mondták, Szabó Károlynak nagyon éber az őrangyala. Ezt később is többször megtapasztalta. S bár sok-sok mesélnivalója gyűlt össze a közel kilencven éven keresztül, ő mégis ezt a kutas históriát tartja a legjelentősebbnek, hiszen ezt a legtöbb ember nem élte volna túl.

B. KISS ANDREA

Reflux a torokpanaszok hátterében

pedig az agy sorvadásához is vezethet. A boldog házasságban élők jobb egészségi állapotnak örvendenek, és ez a vérnyomásukon is meglátszik. Azok, akik szeretik egymást, általában nem küszködnek vérnyomásproblémákkal, ellentétben azokkal, akikkel folyton veszekednek, bár a magányosan élőknek is lehetnek ilyen gondjaik. Az emberek, ahogy idősödnek, úgy ismét élvezni kezdik a kirándulást és a túrázást. A házasságban élők gyakran járnak együtt közös kikapcsolódásokra és élvezik a természet szépségeit, örömeit. HBN

DEBRECEN.

Szabó Károly a legutóbbi születésnapi ünnepségén

A reflux betegség világszerte, így Magyarországon is egyre gyakoribb gyermek-és felnôttkorban egyaránt. Dr. Krasznai Magda gyermek fül-orr-gégész, allergológus, audiológust is sok kis beteg keresi fel évente különbözô tünetekkel, melynek hátterében sokszor a reflux betegség áll. – A betegség nagyban rontja az életminôséget. A panaszok gyakori, visszatérô torokfájdalom, idegentest érzés, torokköszörülés, krónikus köhögés, esetleg hangképzési zavar, rekedtség, orrdugulás, visszatérô fülkürthurut és savós középfülgyulladás formájában nyilvánulhatnak meg – kezdi a doktornô. – Minden esetben a Salvus vizet ajánlom. A Salvus gyógyvíz alkalikus tulajdonságai jól érvényesülnek a savlekötésben. Éhgyomorra, illetve étkezések között elosztva, napi 2 dl fogyasztása javasolt. Allergiás náthában is kiváló hatású a Salvus vizes orrmosás vagy a Salvus orrpermet. Segítségével eltávolíthatjuk a közös orrjáratban lévô váladékot, környezeti szennyezô anyagokat, polleneket. Nyákoldó tulajdonsága miatt a hörgôk idült megbetegedéseiben is hasznos, köhögés esetén – hideg párásító segítségével – a légutakra elônyös, élénkítô, tisztító hatású – fejtette ki dr. Krasznai Magda. A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Fûszértek, Coop, DM, továbbá Rossmann üzletekben) kapható.

376262

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

H I R D E TÉ S

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

NAPLÓ

12

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

Szolgáltatás 13

HAJDÚ-BIHARI

Rejtvény

MOZIműsor

A megfejtéseket egyszerre, a következő hét csütörtökig juttassák el névvel, címmel, telefonszámmal a Naplóhoz: 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10. vagy a rejtveny@naplo.hu e-mail-címre. A ­levelezőlapra ragasszák fel a Napló-logót és az e heti rejtvényeink sorszámát! A megfejtők között receptfüzetet sorsolunk ki.

Cinema City 1917 119 perc/Háborús • 2D (hang: magyar) 15.00 20.00 A FELTALÁLÓ 126 perc/Életrajzi, dráma • 2D (hang: magyar) 17.50

MANCS ŐRJÁRAT – VIGYÁZZ, KÉSZ, MANCS! 67 perc/Animációs, családi • 2D (hang: magyar) 13.10 15.40

BAD BOYS – MINDÖRÖKKÉ 122 perc/Akció, Vígjáték • 2D (hang: magyar) 15.00 17.30 20.00 DOLITTLE 102 perc/Vígjáték • 2D (hang: magyar) 14.50 17.20 JOJO NYUSZI 108 perc/Vígjáték, dráma, háborús • 2D (hang: angol; felirat: magyar) 17.30 JUMANJI – A KÖVETKEZŐ SZINT 123 perc/Akció, kaland, vígjáték • 2D (hang: magyar) 15.15 KISASSZONYOK 135 perc/Romantikus dráma • 2D (hang: angol; felirat: magyar) 17.00

31. feladat

HEVESI KÖZSÉG

AMATÕR

HAJDÚ-BIHARI

FEHÉR..., ÍRÓNÕ V.

A feladvány George R. R. Martin gondolatát rejti.

Ügyeletek Felnőttorvosi ügyelet: (Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet) Telefon: 52/404-040, hely: Debreceni Egyetem, Nagyerdei krt. 98. sz. – klinika volt I-es sebészet épületében fogadják a betegeket. Rendelkezésre állás folyamatos (0–24 óráig). Gyermekorvosi ügyelet: (Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet) Telefon: 52/416-275, hely: Debreceni Egyetem, Nagyerdei krt. 98. sz. – Gyermekklinika épülete. Rendelkezésre állás: hétköznap: 18-tól 8-ig, hétvégén folyamatos. Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107 ÉMKK-információ (Külső vásártér): 52/518-129 DKV-információ (helyi): 52/531-513 Hibabejelentés (áram): 80/210-310 Hibabejelentés (gáz): 80/300-300 Hibabejelentés (víz): 52/534-510 T-Com tudakozó: 11800; 11888; hibabejelentő: 1412 (lakossági); 1435, 1400 (üzleti) Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak: A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618

RAGADOZÓ MADARAK (ÉS EGY BIZONYOS HARLEY QUINN CSODASZTIKUS FELSZABADULÁSA) 109 perc/Akció, kaland • 4DX 2D (hang: magyar) 13.00 15.15 17.30 19.45 • 2D (hang: magyar) 13.45 16.00 18.15 19.00 20.30 SEVELED 96 perc/Romantikus vígjáték • 2D (hang: magyar) 14.40

A MEGFEJTÉS MÁSODIK RÉSZE

S

ÁTRUHÁZ ZSÍRBAN OLDÓDÓ VITAMIN

...TESTVÉREK, KASSÁK LAJOS-MÛ

ARRAFELE!

ODAADÓ AZ ELEJÉN!

KICSI ANIKÓ

ORIGÓ HASONLÓ, MEGFELELÕ

ALÁVALÓ TETT

EGYETÉRT, HELYESEL PAPLANDARAB!

MEGSZAB A VÉGÉN!

PÁRATLAN MESE!

OROSZ DALMA

MEMÓRIAKÁRTYA

BÁLVÁNY

FREKVENCIA, RÖV.

JUTTAT, NÉPIESEN

ROSTNÖVÉNY

NYAKBAVALÓ

MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM NÉPIES MEGSZÓLÍTÁS

GYOMAI NYOMDÁSZCSALÁD

KELETI TÁBLAJÁTÉK PITYERGÕ

...GÉZA, ÚSZÓ V.

GAUSS SZÉKESEGYHÁZ

BECÉZETT NÕI NÉV

NORMANN HAJÓS

+36-80-442-444

KECSKEGYEREK!

(hétfő–péntek: 7.00–17.00)

EZEN A NAPON

Meghallgatjuk

A MEGFEJTÉS ELSÕ RÉSZE

Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Kenyeres Ilonát keddtől péntekig 14.00–16.00 óra között. Tel.: +36-30/972-4868. E-mail: ilona.kenyeres@naplo.hu

DRÓTDARAB!

MEGA-

BORECETBEN ÁLL!

FÉLIG!

HAJDÚ-BIHARI

VOLT EGYSZER EGY... HOLLYWOOD 161 perc/Vígjáték, dráma • 2D (hang: magyar) 19.40

PAVILONBAN ÁLL!

KEREK A SZÉLEIN!

HARÁCSOLÓ,FOSZTOGATÓ

Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi ingyenes telefonszámot:

TÓTH PÉTER

MELÓDIA

JOHN..., ANGOL FIZIKUS V.

FELTÉVE KÖLTÕI SZÁJ!

Terjesztési ügyintézés

ÚRIEMBEREK 113 perc/Akció, bűnügyi • 2D (hang: magyar) 13.00 16.40 19.30

CSAK FÉLÖL!

A

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: haon.hu/jatekszabalyzatok

Sudoku

31. feladat

Kezdőknek, 31.

Haladóknak, 31.

6

9

1 3

Megfejtések, 302. számú feladat

4 7 5 3 1 2 6

8 2 5 3 9 9 3 2 4 5 2 8 9 4 3 3 6 8 7 1 3 2 4 6 9 8

3

1 6 9 2 7 4 5 1 9 6 9

8 3 2

1

7 6 9 2 1 8 3 4 5

8

2

5 2 3 7 6 4 8 9 1

8 1 4 5 9 3 2 6 7

9 8 7 1 4 6 5 2 3

1 3 6 8 2 5 4 7 9

4 5 2 9 3 7 1 8 6

2 7 5 6 8 1 9 3 4

3 9 1 4 7 2 6 5 8

4 8 6 3 5 2 1 9 7

6 4 8 3 5 9 7 1 2

1 9 7 4 8 6 3 5 2

5 2 3 7 1 9 4 6 8

9 7 5 1 3 4 8 2 6

8 4 2 6 7 5 9 1 3

3 6 1 9 2 8 7 4 5

7 5 4 8 6 1 2 3 9

6 3 9 2 4 7 5 8 1

2 1 8 5 9 3 6 7 4

Haladó

Kezdő

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: haon.hu/jatekszabalyzatok

Tv- és rádióműsor 06.00 HÍRADÓ 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Kenó 06.45 Slovenski Utrinki 07.10 Alpok-Duna-Adria 07.40 Ridikül 08.35 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 09.25 Don Matteo – III. évad olasz tévéfilmsorozat 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal német ismeretterjesztő sorozat 13.25 A világ összes illata francia ismeretterjesztő sorozat 14.20 A hegyi doktor – V. évad német családi filmsorozat 15.10 Sorsok útvesztője török tévéfilmsorozat 16.05 Don Matteo – III. évad olasz tévéfilmsorozat 17.05 Ridikül 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 19.35 A hegyi doktor – V. évad német családi filmsorozat 20.30 Bagi Nacsa Orfeuma 21.30 Zűrangyalok francia filmvígjáték 23.15 Kenó 23.25 Szerencsés Dániel magyar játékfilm 01.00 Brown atya – V. évad angol bűnügyi tévéfilmsorozat 01.50 Rúzs és selyem 02.15 OJD – Irodalom és könyv 26 percben

Y

06.00 Reggeli élő magazinműsor 09.05 Asztro Klub 10.05 Top Shop 12.20 Fókusz közszolgálati magazin 13.35 Drága örökösök magyar filmsorozat 14.50 Bátrak földje magyar filmsorozat 16.00 Az én kis családom török filmsorozat 17.10 Barátok közt magyar filmsorozat 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 18.55 Fókusz közszolgálati magazin 20.05 Drága örökösök magyar filmsorozat 21.20 Bátrak földje magyar filmsorozat Mihály és Terka úgy érzik, talán rendbe jöhet minden. A báró politikai pályára készül, amihez le kell nyűgöznie egy régi riválisát. Jozefin is felajánlja a segítségét – de kérdés, hogy tudnak-e élni a lehetőséggel. A boltos Jakab nehezen birkózik meg az új helyzettel. Anna álruhát ölt, hogy részt vehessen a rokocai vásáron, és rájön, mi a helyzet Katica és Sándor között. 22.30 Barátok közt magyar filmsorozat 23.20 RTL Híradó – Késő esti kiadás 23.55 CSI: New York-i helyszí­ nelők amerikai–kanadai krimisorozat 01.05 Szuperzöld környezetvédelmi magazin 01.45 Isten lánya amerikai krimi

09.00 Mickey egér játszótere 09.25 Cili seriff és a Vadnyugat 09.50 Sam, a tűzoltó 10.00 Vipo, a repülő kutya kalandjai 10.25 Bing 10.35 Claude 10.55 Mesék Mátyás királyról 11.05 Sebaj Tóbiás 11.10 Mirr-Murr kandúr kalandjai 11.15 Kíváncsi Fáncsi 11.25 Fabulák 11.35 Magyar népmesék 11.40 Kérem a következőt! 11.55 Mézga Aladár különös kalandjai 12.20 Az ifjú Robin Hood kalandjai 12.45 Kemy, a felfedező 13.10 Igaz vagy hamis 13.15 Sziklaszirti mesék 13.30 Bubbi Guppik 14.05 Bobby és Bill 14.20 Dózerkék 14.45 RoboVonatok 15.00 A dzsungel könyve 15.20 Moncsicsik 15.45 Sammy és barátai 16.00 Gyerekversek 16.04 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi 17.00 Szófia hercegnő 17.25 Jake és Sohaország kalózai 17.50 Mickey egér játszótere 18.10 Cili seriff és a Vadnyugat 18.35 RoboVonatok 18.50 Nils Holgersson csodálatos utazása 19.15 Sam, a tűzoltó 19.25 Dózerkék 19.50 Bing 19.55 Hetedhét kaland 20.15 Született szinglik

M

100

90

80

A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3*3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt juttassák el a szerkesztőségünkbe (4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét összes Sudoku-rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: következő hét csütörtök. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.

2020. február 6., csütörtök M1

C

FODRÁSZESZKÖZ

Az adatok tájékoztató jellegűek!

TŐRBE EJTVE 130 perc/Bűnügyi • 2D (hang: magyar) 13.00

5 3

SZEGECS HELYE

MOMENTÁN

SPONTÁN, ÖNKÉNTELEN

31

2020. február 4., kedd: 4, 13, 14, 27, 29, 34, 37, 39, 40, 41, 44, 46, 49, 51, 55, 56, 61, 67, 72, 79

NE JÁTSSZ A TŰZZEL 97 perc/Vígjáték • 2D (hang: magyar) 14.30 16.30 18.30 20.30

A NEVEK DALA 113 perc/Dráma • 2D (hang: magyar) 20.15

Keresztrejtvény

70

60

50

40

30

04.50 Csapdába csalva német doku-reality sorozat 05.20 Családi Titkok magyar realitysorozat 06.15 MOKKA magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA magazinműsor 08.45 MOKKACINO magazinműsor 09.35 TELESHOP 10.45 Csapdába csalva VI. német doku-reality sorozat 11.15 Tények Plusz 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Walker, a texasi kopó VI. amerikai akciófilm-sorozat 13.30 Walker, a texasi kopó VI. amerikai akciófilm-sorozat 14.30 A vidéki doktor XIV. német filmsorozat 15.40 Amanda chilei romantikus filmsorozat 16.45 Remények földje török romantikus filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 18.45 Tények Plusz 19.30 Mintaapák magyar fikciós sorozat 20.00 Exatlon Hungary extrémsport-reality 22.05 Drágám, add az életed! game show 23.20 Magánnyomozók II. magyar doku-reality sorozat 00.25 Családi Titkok magyar realitysorozat 01.30 Walker, a texasi kopó VI. amerikai akciófilm-sorozat

20

10

5

06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.56 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma dél­ előtt 10.35 Unió28 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma dél­ előtt 11.35 Élő egyház 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Esély 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Unió28 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Kék bolygó 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Család’20 magazin 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sporthíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Unió28 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz

M4

04.50 Kézilabda-közvetítés 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 07.35 Aranyoroszlánok 08.10 Góóól 09.25 Golf magazin 10.00 Sporthíradó 10.30 Labdarúgó-közvetítés 12.25 3x8 13.00 Sporthíradó 13.30 Férfi vízilabda Bajnokok Ligája FTC Telekom Waterpolo – A-HÍD OSC mérkőzés 15.00 Labdarúgó-közvetítés 17.00 Sporthíradó 17.15 Pecatúra 17.45 DVSC Tv 18.15 Felveze-

tő műsor 18.30 Kézilabda-közvetítés 20.00 Érték 20.25 Jégkorong magazin 21.00 Sporthíradó 21.30 Labdarúgó-közvetítés 23.30 Labdarúgó-közvetítés 01.25 Labdarúgó-közvetítés 03.15 Labdarúgó-közvetítés

HÍR TV

6.00 Csörte ism. 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben ism. 8.00 Hírek 8.05 Heti terror ism. 8.30 Paletta ism. 9.00 Hírek 9.05 Csörte ism. 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Civil kör ism. 12.00 Híradó 12.30 Soroló ism. 13.00 Hírek 13.05 Sajtóklub ism. 14.00 Hírek 14.05 Riasztás ism. 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Munkavállalók világa ism. 16.00 Hírek 16.05 Keménymag ism. 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz-mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Háttérkép 21.00 Hírek 21.05 Szabadfogás 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Plusz-mínusz ism. 23.00 Hírek 23.05 Magyarország élőben ism. 23.30 Plusz-mínusz ism. 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek 0.30 Plusz-mínusz ism. 1.00 Hazahúzó 2.00 Keménymag ism.

FILM+

5.30 Az árnyékvadász Amerikai akciófilm 7.20 Keleti igazságosztó Amerikai akciófilm 9.00 A végrehajtó Amerikai akciófilm 10.50 Veszélyes meló Amerikai–mexikói akciófilm 12.40 Veszélyzóna Francia–amerikai akciófilm 14.45 Holtidő Amerikai akciófilm 16.40 Mélytengeri pokol Amerikai katasztrófafilm 18.40 Parker Amerikai akciófilm 21.00 The Expendables – A feláldozhatók Amerikai akciófilm 23.10 Mad Max Ausztrál akciófilm 1.00 A célkereszten túl Amerikai thriller

ATV 04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV START 08.35 START plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz 21.30 Columbo 23.40 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 00.50 700-as klub 01.20 Egyenes beszéd 02.20 A nap híre 03.00 Jakupcsek plusz 03.50 Fórum

VIASAT3

06.00 Jóbarátok 06.30 Jóbarátok 07.00 Jóbarátok 07.35 Jóbarátok 08.05 Jóbarátok 08.35 Agymenők 09.00 Agymenők 09.25 Szívek szállodája 10.25 Szívek szállodája 11.20 Castle 12.15 Castle 13.10 A mentalista 14.05 Szellemekkel suttogó 15.05 Lucifer 16.05 Lucifer 17.05 A mentalista 18.00 Castle 19.00 Castle 20.00 Észbontók 21.00 A Minden­ 6ó 23.10 Social Network – A közösségi háló 01.40 Észbontók

BEST FM

0–24 óráig Debrecenben a 104,6 MHz-en. (Hajdúnánáson 93,3 MHz) 6.00–10.00 Best FM reggel – Fazekas Lacival. Benne: hírek, autópálya, traffipax információk, országos meteorológiai jelentés, ügyeleti hírek, névnap- és szülinapi köszöntő, horoszkóp, napropó, a reggel gondolata, gazdasági hírek, tőzsdehírek, kulturális programok. 10.00–12.00 Best FM Dél­előtt Molnár Ginával 10.57 Hírek 12.00 Déli hírösszefoglaló 12.00–14.00 Déli kívánságműsor Ginával 14.00–18.00 Best FM Délután (Műsorvezető: Pálóczi Józsi) Benne: hírek, közlekedési in-

formációk, traffipax-információk, játékok, programajánlat (Tourinform ajánlatok) 16.57 Helyi hírösszefoglaló, sporthírek, tőzsdehírek 18.00– 20.00 Best FM kívánságműsor Mv.: Szombati Szilvi (Kívánságvonal: 500540, SMS-Viber-szám: 30/933-1046) 20.00–06.00 zene az éjszakában. Adás telefonszám: 52/500-540.

DTV 5.00–8.00 Napszemle (ism.) 8.15 Képújság 8.55 Kirakat 9.00 Napszemle (ism.) 9.15 Esti Közelkép – háttérmagazin (ism.) 9.40 Első kézből (ism.) 9.45 Hajrá – sporthírek (ism.) 9.55 Siker – gazdasági műsor (ism.) 10.05 Képújság 16.10 Kirakat 16.15 Alba Fehérvár KC – DVSC Schaeffler K&H kézilabda-mérkőzés közvetítése felvételről 17.35 Vásárlási műsorablak 17.45 Akác a Nyírség aranya 18.15 Erőnk Forrása – történelmi egyházak műsora 18.45 Esti ajánló 18.49 Időjárás 18.52 Első kézből 19.00 Napszemle 19.15 Közügy – háttérmagazin 19.41 Esti ajánló (ism.) 19.45 Hajrá 19.55 Siker (ism.) 20.00 Napszemle (ism.) 20.15 Időjárás 20.18 DEAC – egyetemi magazin 20.50 Cívis értéktár – magazinműsor 21.20 Grill akadémia – gasztronómiai magazin 21.35 Campus – egyetemi magazin (ism.) 22.05 ­DVSC – Mol Fehérvár FC OTB Bank Liga labdarúgó-mérkőzés közvetítése felvételről 23.55 Napszemle (ism.) 00.10 Közügy – háttérmagazin (ism.) 00.40 Első kézből (ism.) 00.50 Hajrá – sporthírek (ism.) 01.00 Siker (ism.) 01.10 Kirakat 01.15 Képújság A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

NAPLÓ

13

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

14 Háttér

HAJDÚ-BIHARI

Időt- és értékállót alkot Amerikából rendeli a fából készült tollainak alkatrészeit István. Az informatikusként és rendszergazdaként dolgozó Komódi István esztergályos kedvtelésének már több éve hódol, viszont sosem gondolta volna, hogy ennyire beleszeret a fa megmunkálásába. PÜSPÖKLADÁNY.

Nyílt pályázaton nyerhetnek ösztöndíjat a különböző művészeti ágak képviselői ILLUSZTRÁCIÓ: SHUTTERSTOCK

Asztalosműhelyben kezdte – Tudatalatti keresgélés volt bennem, hogy mit csináljak, ami a szabadidőmben leköti a figyelmem. A fát mindig is szerettem, s a véletlen műve volt, hogy pont az esztergálással kezdtem foglalkozni. A faiparnak mindenféle ága érdekelt, szeretem a frissen feldolgozott fa illatát, s az iskolában, ahol dolgozom, gyakran megfordulok az asztalosműhelyben – vallja István. Elárulta, a szerencsének köszönheti, hogy egy nagyon kedvező összegért hozzájuthatott egy esztergához, amit át tudott alakítani faesztergává. S innen datálódik a szenvedélye. – Mivel nálunk az is-

A művészeti akadémia támogatja az alkotókat Cél az alkotó- és előadó-művészeti, művészetelméleti programszerű tevékenységek támogatása.

vészet, a film- és fotóművészet, az ipar- és tervezőművészet, az irodalom, a képzőművészet, a művészetelmélet, a népművészet, a színházművészet és a zeneművészet. A pályázaton részt vehet minden olyan magyarországi adóazonosító jellel rendelkező természetes személy, aki a támogatási időszak kezdetéig (2020. szeptember 1.) betöltötte 18. életévét, de még nincs 50 éves. Az MMA Művészeti Ösztöndíj program 2020–2023. évekre szóló pályázati felhívása elérhető a pályázatot lebonyolító MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete honlapján, a www.mma-mmki.hu portálon, a pályázatkezelés internetes felületen történik: osztondij.mma-mmki.hu. A pályázatok beadási határideje: 2020. március 20. HBN

PÁLYÁZAT. Újra három évre szóló, havi bruttó 200 ezer forint összegű művészeti ösztöndíj elnyerésére hirdet pályázatot a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) száz fő részére. Az ösztöndíjprogram célja az alkotó- és előadó-művészeti, valamint művészetelméleti programszerű tevékenységek támogatása, magas színvonalú művészi és művészetelméleti tevékenységek anyagi feltételeinek megteremtése az MMA tagozatainak megfelelő pályázati kategóriákban – közölte a szervezet a napokban.

Sokféle tevékenységhez A pályázható kategóriák közé tartozik az építőmű-

Általában hazai lombos fákkal dolgozom, a kisebb tárgyakhoz akár egzotikus fákat is használok. KOMÓDI ISTVÁN

Parfümösfiolák (balról) és néhány Komódi István tollai közül

kolában van asztalosképzés, s a helyi oktató ügyességét „kihasználva” sajátítottam el a szakmai alapokat. Rengeteg gyakorlás árán, autodidakta módon tanultam meg az esztergálás csínját-bínját. Először csak egyszerűbb dolgokat: tálakat, tányérokat, illetve poharakat készítettem. Újat, sajátot kitalálni eleinte nagyon nehéz volt, de aztán rá kellett jönnöm, hogy az én kreativitásom szab határt a dolgok készítésében – emlékezett vissza István. Egzotikus fák A későbbiekben amerikai portálokon kutatott, amikor is rátalált olyan tanulási célzatú oktató kisfilmekre, melyek a munkafolyamat minden egyes apró mozdulatait bemutatják. Ott látta, hogy tol-

Ne csak álmodozz D V]HUHQFV¦GUćO

FOTÓK: MAGÁNARCHÍVUM

lat is lehet készíteni, méghozzá faesztergán. – Nagyon megtetszett, s kiderítettem, hogy tollalkatrészeket többnyire Amerikából tudok rendelni, amiket fával felöltöztethetek a saját ízlésemnek megfelelően. Magyarországon ritka dolognak számít, ha valaki fából tollat esztergál. Így egzotikusfa-tollakat, ceruzákat, töltőtollakat, levélbontót, parfümösfiolákat, ékszereket, órákat és tálakat is alkotok – fogalmazott István. Hozzátette: ezek a tárgyak jó minőségű áruk, és sok munka van velük, mivel a felületkezelésre kifejezetten kényesek. Általában hazai lombos fákkal dolgozik, a kisebb tárgyakhoz akár egzotikus fákat is használ. Magyarországon két nagyobb cég van, akik egzotikus fákat forgalmaznak,

de rendelt már Svédországból is faanyagot. Az íróeszközök például zebránó fából is készülnek, mely onnan kapta nevét, hogy jellegzetes nagyon erőteljes fekete csíkozások bukkannak fel benne, de készül még mahagóniból, valamint tigrisfából is. – Négy-öt napot vesz igénybe egyetlen tollnak az elkészítése, de nem egész nap dolgozok rajta. Szeretem kiélni a kreativitásom a fán, sosem lehet tudni, a fa mit akar megmutatni magából – hangsúlyozta az esztergályos, aki kiemelte az a jó a hobbiban, hogy lényegében azt csinálja, amihez kedve van. ND

Látogasson el hírportálunkra!

MEGJELENT

Legyen most hétvégén neked is malacod!

JGVK X½TJCVÏ HĪP[GTGOÅP[

384217

4 milliárd 444 millió Ft

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! www.szerencsejatek.hu 383354

H I R D ET ÉS E K

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

NAPLÓ

14

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUĂ R 6., CSĂœTĂ–RTĂ–K

HirdetĂŠs 15

HAJDĂš-BIHARI

GYà SZH�R A haon.hu/gyaszhirek/ internetes oldalon is kinyilvåníthatja rÊszvÊtÊt "Elment egy lÊlek ma ismÊt a FÜldről, Kit szívßnk tÜbbÊ el sosem feled, Csendesen figyelsz rånk mår odafÜntről, legyen helyettßnk Isten veled!"

„Nem fogjuk mår elgyengßlt kezed, nem simítjuk őszßlő fejed. Nem tekint rånk aggódó szemed, Megpihenni tÊrt kÊt dolgos kezed. Dråga jó Êdesapåm, nagyapånk Isten veled.�

MĂŠly fĂĄjdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismertĂŠk ĂŠs szerettĂŠk, hogy

BAK IMRÉNÉ Szarvas ErzsÊbet

Fåjó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismertÊk Ês szerettÊk, hogy dråga Êdesanyåm, nagymamåm, testvÊrem, kedves rokonunk, ismerősßnk

MĂŠly fĂĄjdalommal tudatjuk, hogy szeretett ĂŠdesapĂĄm, nagyapĂĄnk, dĂŠdipapa,

93 Êves koråban elhunyt. Szeretett halottunk temetÊse 2020. februår 11Ên, kedden 15:00 órakor lesz a Debreceni KÜztemető 2-es szåmú ravatalozó termÊből polgåri szertartås szerint.  A gyåszoló csalåd

BALOGH Sà NDORNÉ Nagy Róza

SIMKÓ DÉNES ÊletÊnek 94. ÊvÊben ÜrÜkre megpihent.

385066

a Debreceni Konzervgyår nyugdíjasa, 78 Êves koråban, våratlan hirtelensÊggel elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztås utåni búcsúztatåsa 2020. februår 11-Ên, kedden 12:00 órakor lesz a Debreceni KÜztemető 2-es szåmú ravatalozó termÊben a reformåtus egyhåz szertartåsa szerint. A gyåszoló csalåd Lakås: Debrecen, Pacikert utca

Szeretett halottunk temetÊse 2020. februår 11-Ên 13:30 órakor lesz a Debreceni KÜztemető 1-es szåmú ravatalozó termÊből római katolikus szertartås szerint. A gyåszoló csalåd

MĂŠly fĂĄjdalommal tudatjuk, hogy szeretett ĂŠdesapĂĄnk,testvĂŠrem,nagypapĂĄnk

382782

384637

MĂŠly fĂĄjdalommal tudatjuk, hogy

MĂŠly fĂĄjdalommal tudatjuk, hogy

ELEK ISTVĂ N

PIKÓ Jà NOSNÉ

NAGY ZOLTà N 75. Êves koråban nagy tßrelemmel viselt betegsÊg utån 2020. januår 22Ên csendesen megpihent. Szeretett halottunk hamvasztås utåni búcsúztatåsa 2020. februår. 10-Ên 12.00 órakor lesz a Debreceni KÜztemet? 2-es szåmú ravatalozó termÊből polgåri szertartås szerint. KÜztemető

MoldvĂĄn BorbĂĄla

65 ĂŠves korĂĄban elhunyt.

Szeretett halottunk temetÊse 2020. februår 10-Ên 13.30 órakor lesz a Hajdúsåmsoni KÜztemető ravatalozó termÊből gÜrÜgkatolikus szertartås szerint.

Szeretett halottunktól 2020. februår 10-Ên 13.30 órakor a Debreceni KÜztemető 1-es szåmú ravatalozó termÊben veszßnk vÊgső búcsút, polgåri szertartås szerint. A gyåszoló csalåd

KĂ–SZĂ–NETNYILVĂ NĂ?TĂ S

A gyĂĄszolĂł csalĂĄd

LakĂĄs: HajdĂşsĂĄmson, Bethlen u. 17.

382446

A gyĂĄszolĂł csalĂĄd

382783

77 ĂŠves korĂĄban rĂśvid, sĂşlyos betegsĂŠgben elhunyt.

KĂśszĂśnetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,

385656

DIENES MIHĂ LY

" Elment egy lĂŠlek ma ismĂŠt a FĂśldrĹ‘l. Kit szĂ­vĂźnk tĂśbbĂŠ el sosem feled." Â

MARJà N TIBORNÉ Szßl: Szerző Emma 85 Êves koråban ÜrÜkre megpihent. Búcsúztatåsa 2020.02.10-Ên 11:30 órakor lesz a Debreceni KÜztemető 1-es szåmú ravatalozó termÊben, reformåtus szertartås szerint.

380829

341860

FĂĄjĂł szĂ­vvel tudatjuk, hogy

KĂśszĂśnetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk,

CSANà DI Sà NDORNÉ VÊgh Irma

Gondoljon mindazokra, akik mĂĄr nem lehetnek velĂźnk.

temetĂŠsĂŠn megjelentek, ravatalĂĄra koszorĂşt, virĂĄgot helyeztek ĂŠs A gyĂĄszolĂł csalĂĄd mĂŠlysĂŠges bĂĄnatunkban rĂŠszvĂŠttel osztoztak.

SegĂ­tsĂŠget nyĂşjtâ€ˆĂ–nnek a NaplĂł. haon.hu/gyaszhirek/

KĂśszĂśnetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,

A gyĂĄszolĂł csalĂĄd

382778

temetĂŠsĂŠn megjelentek, ravatalĂĄra koszorĂşt, virĂĄgot helyeztek ĂŠs mĂŠlysĂŠges bĂĄnatunkban rĂŠszvĂŠttel osztoztak. A gyĂĄszolĂł csalĂĄd

„Elvitted a derŹt, a fÊnyt, a meleget, Csak egy sugarat hagytål, az emlÊkedet.�

382785

A kegyeleti hirdetĂŠseket az interneten is megtekintheti:

haon.hu/gyaszhirek/ OKTATĂ ST VĂ LLAL

VÖRÖS tojóhibridek, Ês kettős hasznúak ingyenes szållítåssal eladók. 06/70/4067155.

*386102*

Ă LLĂ ST KĂ?NĂ L

379586

HirdetĂŠsi Ăźgyekben keresse kollĂŠgĂĄinkat! CĂŠgek rĂŠszĂŠre! +36-20-485-5073 +36-20-290-5139 +36-70-198-1197 +36-20-513-3109 +36-70-512-9161 +36-70-705-2297 HAJDĂš-BIHARI

Debrecen, DĂłsa nĂĄdor tĂŠr 10.

KAMIONSZERVIZĂœNKBE 06-30/ szerelĹ‘ket ĂŠs gĂŠplakatosokat 952-1662 keresĂźnk. JelentkezĂŠs: IdeĂĄl T Plusz T Kft.

MEZĹ?GAZDASĂ GI szĂśvetkezet keres mĹąszaki ĂĄgazatvezetĹ‘ munkakĂśrbe lehetĹ‘leg gyakorlattal rendelkezĹ‘ felsĹ‘ vagy kĂśzĂŠpfokĂş vĂŠgzettsĂŠgĹą szakembert, szolgĂĄlati lakĂĄs biztosĂ­tott. Jelentkezni lehet rĂŠszletes szakmai ĂśnĂŠletrajz beadĂĄsĂĄval az alĂĄbbi e-mail cĂ­men: ujeletmgszov@ujeletmgszov.t-online.hu Ăšj Élet Mg. SzĂśvetkezet Hencida *380842*

C�VIS Klíma Kft. gyakorlott klímaszerelőt felvesz, hosszú tåvra. T.: 0620/471-7554

*383131*

341896

Seres Krisztina MĂĄtyĂĄs-Sipos Beatrix SzabĂł Tibor Balogh-Elekes RenĂĄta JĂĄkim PĂŠter DĂĄniel IllyĂŠs BalĂĄzs

TANYà RA ållatgondozót keresek ott lakåssal (juh). GyÜngyÜsi Ernő, 06-30/2099447.

ÉSZAK

Ă LLĂ S BĂ–RZE

Tel.: 52/476-405

*385476*

temetĂŠsĂŠn megjelentek ĂŠs gyĂĄszunkban osztoztak. A gyĂĄszolĂł csalĂĄd

382774

ZUHANYKABINOK gyĂĄrtĂĄsa bĂĄrmilyen mĂŠretben, mĂĄr 25 ĂŠve. Ingyenes felmĂŠrĂŠs! ZuhanytĂĄlcĂĄk, kĂĄdak cserĂŠjĂŠt is vĂĄllaljuk. 06308512360

*383898*

MINDENNEMŰ munka Êrdekel, mindenre van gyors megoldås. Nyugodtan hívjanak. T.: 0630/254-5540

*385231*

Debrecenben a Malom Bútoråruhåzban fenyőbútorok óriåsi vålasztÊkban, gyógymatracok egÊszsÊgßgyi kårtyåra is kaphatók. Db., BÜszÜrmÊnyi út 1. (Shell kútnål) www.malombutor.hu 383045

Jà RMŰKERESÉS AUTÓBONTÓBA våsårolok kelet-nyugati autókat 5-30 Ft/kg åron, elszållítåssal. 0630/219-2182. *385700*

SZOLGà LTATà S SZOBAFESTÉST, måzolåst, tisztasågi festÊst, kőmŹves munkåt, hőszigetelÊst, burkolåst vållalunk. 20% kedvezmÊnnyel! 70/429-6667. *381407*

CSERÉPTETĹ?, palatetĹ‘k bontĂĄs nĂŠlkĂźli ĂĄtfedĂŠse bitumenes zsindely rĂĄolvasztĂĄssal. TetĹ‘k mosĂĄsa javĂ­tĂĄsa inpregnĂĄlĂł felĂşjĂ­tĂĄs, kĂŠmĂŠnyek bontĂĄsa javĂ­tĂĄsa. BĂĄdogos munkĂĄk. Tavaszi elĹ‘jegyzĹ‘knek 30% kedvezmĂŠny. 70/429-6667.

VEGYES AKĂ C tĹązifa mĂŠteres szĂĄlban eladĂł 24 000 Ft/erdei m3 (14 120 Ft/m3) 30/4732344, AA6011705 *383599*

ÉPĂ?TĹ?ANYAG TŰZIFA ELADĂ“! Szezon vĂŠgi kiĂĄrusĂ­tĂĄs! SzotĂĄk TĹązifa Kft. Tel.: 06/30-6063938. AA5855676

*381410*

*386060*

ÉP�TÉSI TELEK BIHARI utcån ÊpítkezÊsre is alkalmas rÊgi håzas ingatlan eladó. à r: 15,2 M Ft. T.: 0630/437-8707, 52/320-173 *384111*

Jà RMŰ ÉRVÉNYES mŹszakival megkímÊlt ßzemkÊpes 126-os Polski Fiat eladó. 0630/572-4298 *381591*

Hirdetni szeretne? Hívja hÊtfőtől pÊntekig 8–16 óra kÜzÜtt a

ĂšJ!

06-46-99-88-99 8-9 99 -es telefonszĂĄmot!

Adjon fel aprĂłhirdetĂŠst, gyĂĄszhirdetĂŠst, megemlĂŠkezĂŠst, kĂśszĂśnetnyilvĂĄnĂ­tĂĄst ĂŠs keretes hirdetĂŠst! 341869

TISZAĂšJVĂ ROS 2020. mĂĄrcius 4.

Derkovits MŹvelődÊsi KÜzpont 9.00–16.00 óråig

JELENTKEZZ KIà LL�TÓNAK! allasborzeeszak@mediaworks.hu

à llåst keres? Munkåt våltana? Låtogasson el INGYENESEN az Észak ållåsbÜrzÊre!

MAGYARORSZĂ G

380240

/KPÄ?UĂƒIK Ă‘NVĂ‘P[Ă‘M KIĂƒP[GU MKGIĂƒU\ĂˆVÄ?MMGN OGIHK\GVJGVÄ? ÂśTQP +PI[GPGU OĂƒTGVTG KIC\ĂˆVÂśU

Ny. sz.: E-000083/2014/A041

BĂšTOR 385347

SZALAGTUZORE, BALLAGĂ SRA, ESKĂœVORE

MÉHÉSZ TANFOLYAM

383315

Ă LLAT

341900

DR. Nà DAS GYÖRGYNÉ


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

16 Mozaik Időjárás

február 6., csütörtök idojaras.haon.hu

HAJDÚ-BIHARI

Névnap

Évforduló

Dóra, Dorottya, Tódor, Titusz, Dorina, Réka, Gara, Amand

109 éve született Ronald Reagan amerikai színész, az Egyesült Államok 40. elnöke (1981–89).

REGGEL

DÉLBEN

ESTE

-2 C

4 C

0 °C

°

°

Csütörtök reggel mérséklődő északi szél, derült, REGGEL napos idő várható. Fagypont köré hűl a levegő.

Ma -3 °C

A délelőtti napsütést délután erősebb felDÉLBEN hősödések követik. Csapadék nem érkezik. Mérsékelt marad a légmozgás.

Éjjel eleinte csökken a

ismét erős felhősödés valószínű. Legyengül a légmozgás.

Napos, délután felhősebb, mérsékelt légmozgás.

PÜSPÖKLADÁNY. A jeles naphoz kötődően mutatták be a 2020. évi Püspökladányi Kalendáriumot, a város fali- és asztali naptárát. Tóth Lajos, Püspökladány polgármestere elmondta, örömmel fogadta a hírt, hogy immár kilencedik alkalommal jelentek meg ezek a kiadványok. Nosztalgiával említette, hogy mint minden családnál, így náluk is kedvelt olvasmány volt a Kincses Kalendárium vagy egyéb évkönyv. Kiemelte, mai világunkban egyre fontosabb a múlt emlékeinek, a helyi hagyományoknak a megőrzése, dokumentálása.

-2 °C 4 °C Téglás

-3 °C 3 °C Balmazújváros

-2 °C 3 °C

Vámospércs

DEBRECEN

-2 °C 4 °C

-2 °C 4 °C

Püspökladány

-2 °C 4 °C

Berettyóújfalu

-1 °C 5 °C

EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

Napkelte: 06:50 Napnyugta: 16:36 PÉNTEK

0 °C

6 °C

Komádi

Holdkelte: 13:14 Holdnyugta: 04:38 SZOMBAT

-3 °C

3 °C

Eleinte felhős, Napsütés, elvétve zápor, szélcsend, de délután nap- hideg idő. sütés.

-1 °C 4 °C

EUROPEAN WEATHER SERVICE

www.eumet.hu

VASÁRNAP HÉTFŐ

-2 °C

4 °C

0 °C

Napsütés, gyenge déli szél. Éjjel felhősödés.

Versekkel A rendezvényre meghívást kaptak az önkormányzat képviselői, a kalendárium-

KEDD

8 °C

6 °C

8 °C

Egy kellemes meghívásban lehet része, talán egy rég nem látott ismerősével, vagy más érdekes esemény adódhat, ami felvidíthatja. Kísérletezzen valami újjal, bár a türelem ma nem az erőssége. Üzleti szempontból erős befolyást gyakorol a tárgyalásokra, a kereskedelmi tevékenységekre és a kommunikációra, fiatalabb személyekkel most jól kijön.

Rentsch Piroska a rendezvényen

ba írásokat küldő szerzők, valamint a Püspökladányi Képzőművészeti Kör tagjai, hiszen az ő alkotásaik díszítik a 2020-as naptárat. A tizenkét hónapot átölelve Rentsch Piroska költőnőnek, a Magyar Írószövetség tagjának, a város szülöttének költeményeit olvashatjuk. A kötetbemutatót követően A Dalok a Labdatérről – Ady 101 című műsort Pető István

FOTÓ: LÉVAINÉ VERES ANIKÓ

versmondó és a Körömvirág együttes adta elő a Dorogi Márton Művelődési Központ színháztermében. A közönséget Püspökladány önkormányzata nevében Tóth Lajos polgármester köszöntötte. Hangsúlyozta: a kulturális hagyomány és érték, amelyet történelmünk folyamán létrehoztunk, ad igazolást fennmaradásunkhoz. TÁNYÉR JÓZSEF

Megér egy mosolyt

Erős déli Hidegfront, szél. Borús, északnyugati egy-egy zápor, szél, záporok. enyhülés.

ORVOS-METEOROLÓGIA: Ma végre frontmentes, de nyugaton még szeles időnk lesz. Az elmúlt napok markáns frontátvonulásai sokaknak okoztak nehézséget, kellemetlen tüneteket. A nap folyamán ezek a tünetek mérséklődnek, nagyrészt megszűnnek.

A családi és személyes ügyei most elsőbbséget élveznek a karrierrel szemben. Az otthoni bázis kiépítésére, megszilárdítására koncentrál, ezt követeli öntől a Rák jegyében a Hold.

Ady halálának évfordulóján ünnepelte Püspökladány a magyar kultúra napját.

felhőzet, majd hajnalban ESTE

Polgár

5 °C

Ladányi kalendárium is őrzi az emlékeket

Horoszkóp

Elkezdhet érdeklődni az egészséges táplálkozás iránt. Egy különleges diétát követhet, vagy több mozgást visz a napirendjébe.

A minap a thaiföldi nyaralása alatt egy különleges állattal került közelebbi kapcsolatba az úszónő.

A Hold az ön hetedik sorsterületén tartózkodik remekül fényszögelve, ha van a kapcsolataiban bárkivel valamilyen nézeteltérése, azt most könnyedén átbeszélhetik, és békét köthetnek.

Többször is megcsodálhattuk már Debrecenben is a kiváló úszó, Kapás Boglárka tehetségét, hiszen versenyzett a cívisvárosban néhányszor. A világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes klasszis jelenleg Thaiföldön tartózkodik, a legnépszerűbb közösségi oldal tanúsága szerint. Bogi a napokban olyan képsorozatot közölt hivatalos oldalán, amelyen egy különös kinézetű hüllő ül a nyakában. Mint írja, „szerzett egy új barátot” egy leguán személyében. HBN DEBRECEN.

A Merkúr a második sorsterületén halad át kiválóan fényszögelve, ez anyagilag, a vállalkozásban hozhat önnek szerencsét. Valahogy ráérez mások igényeire, és ezt pénzügyileg tudja hasznosítani.

www.haon.hu További képek és videók

A Merkúr-Hold előnyös fényszögét ön is felhasználhatja, méghozzá a szórakozásra gyermekeivel. A vízjegyekben elhelyezkedő planéták remek kikapcsolódást hozhatnak önöknek.

Bianka mindennek a végére jár Bianka diáklány. Szorgalmas, és amibe egyszer belevág, azt biztosan be is fejezi. Bízik az új év erejében és kívánságai teljesülésében. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

Boglárka vidáman fogadta a hüllőt

FOTÓ: FACEBOOK

Számlákat hamisíthattak Előkészítő ülést tartott kedden a cívisvárosi járásbíróság azzal az öt vádlottal szemben, akik a vád szerint fiktív számlák kiállításával megkárosították a magyar állam költségvetését. Ketten beismerő vallomást tettek, tárgyaláshoz való jogukról lemondtak, ezt a bíróság végzésében elfogadta, DEBRECEN.

őket jogerős döntéssel elítélte 2 év, illetve 1 év börtönbüntetésre (a végrehajtást 4 évre, illetve 8 hónapra felfüggesztve). A másik három vádlott esetén tárgyalásra kerül sor. Az elsőrendű vádlottnak nem ez az első bírósági ügye, mivel a múltban számos eljárás folyt a férfi ellen adó- és költségvetési csalás, illetve

Veszedelmes madár az állatkertben

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Kirabolt egy nőt, elfogták

számlahamisítás miatt, amiről akkori élettársa, ezen ügy másodrendű vádlottja is tudott. A tárgyalt ügyben a vád szerint a vádlottak fiktív számlázási láncot hoztak létre élelmiszerek látszólagos importja kapcsán, a magyar állam költségvetésének több mint 82 millió forint kárt okoztak. HBN

Sisakos kazuár érkezett január 30-án a cívisvárosba a lengyelországi Łódz város állatkertjéből. A debreceni állatkert célja, hogy a világ legveszélyesebb madara hazánkban is szaporodni tudjon, hiszen erre még nem volt példa. Reményeik szerint a daliás hímet elfogadja majd párjaként az intézményben élő nőstény, és a jövőben tenyészeti sikerekről is beszámolhatnak. FOTÓ: MATEY ISTVÁN

Y

Ma különösen egy hullámhosszra tud kerülni barátaival, de egyébként is mindenkivel szóba elegyedik. Most különösen értékeli, ha valaki őszinte.

A Hold-Jupiter szembenállása a tanulmányait, írásait segíti ösztönző módon. Olyan tanfolyamot kezdhet el, melyet a későbbiekben, munkájában hasznosan tud kamatoztatni.

Új barátja van Kapás Boginak

C

Valószínűleg most nagy örömet talál a munkájában, és talán készséggel vállal belőle többet is, mint általában. Talán nyílt elismerésben is részesül. Remek a közérzete, kiváló egészségnek örvend a mai napon.

A Hold és a Jupiter oppozíciót alkot az ön otthon és karrier életterülete között. Vagy a feladatai közt „veszik el”, vagy az otthoni feladatokat intézi, lehetséges, hogy otthonát szeretné szépíteni, és arra költhet el sok pénzt.

Kimúlik a szélhámos lova. Elmegy a kocsmába, és sorsjegyet árul. A főnyere­ mény egy ló. Összejön az új ló ára. A sor­ solás után átadja a nyereményt. – Ez a ló döglött! – mondja a nyertes. – Ez igaz – így a gazember. – Vissza­ adom a sorsjegyed árát. – És a többiek pénzével mi lesz? – Ők nem nyertek. További viccek humor.haon.hu

KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma az erős széllökések, illetve esők nehezítik időjárási szempontból a közlekedést.

A Hold-Merkúr kellemes fényszögét kiaknázhatja, ha ma kerít sort a fontos beszélgetésekre. Különösen kedvező munkahelyi tárgyalásokra, az ötletek finom bemutatására.

Otthonában fogták el azt a férfit szerdán, aki január 27-én kirabolt egy nőt a Nagyerdőn. A sértett az eset után rögtön értesítette a rend­őröket telefonon, akik azonnal a helyszínre siettek. A nő elmondta, hogy az elkövető hátulról támadta meg, a földre lökte és miközben többször megütötte, erőszakkal elvette a pénztárcáját, majd elmenekült. A cívisvárosi bűnügyesek nyomozócsoportja adatgyűjtésbe kezdett, így tudták megtalálni az elkövetőt, aki elfogása után beismerő vallomást tett. A rendőrök őrizetbe vették a hajdúsámsoni lakost, aki ellen jelenleg rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. HBN DEBRECEN.

NAPLÓ

16

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
hbn_2020-02-06 by informmedia - Issuu