LXXVII. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
Már Balmazújvárosban arra gondoltam, jó lenne a Lokiban futballozni
Enikő maga készít ajándékot 16. OLDAL
JURIJ HABOVDA 16. OLDAL
ÉVES
Kevesebb volt az álláskereső
FÜGGETLEN NAPILAP
SZOMBAT 2020. FEBRUÁR 1.
Több napsütés, enyhülés, éjjel szél, záporok
11 °C REGGEL
HAJDÚ-BIHAR. A 2019-es év egészét tekintve a foglalkoztatottak létszáma az 1–12. hónapok átlagában 4 millió 512 ezer fő volt hazánkban, ami 43 ezer fővel haladta meg a 2018. évit. A foglalkoztatási ráta a 15–64 évesek körében 70,1 százalék volt, 0,9 százalékponttal magasabb az előző évinél. Hajdú-Bihar megyében 21 ezer 867 fő regisztrált álláskereső volt 2019 egészének átlagában, ami 2018-hoz viszonyítva 5,9 százalékos csökkenést jelent. /3. HBN
DÉLBEN
ESTE
Koronavírus: negatív a minta BUDAPEST, DEBRECEN. Az
országos tiszti főorvos pénteken jelezte: Magyarországon továbbra sincs koronavírusos beteg; a nap folyamán érkezett egy minta Debrecenből, ám nem igazolódott abban az új koronavírus jelenléte. A Debreceni Egyetem közleménye szerint az intézményben 2020. január 31-ig nincs sem gyanús, sem valószínűsíthető, sem igazolt új típusú koronavírus-fertőzés. Egyetlen mintában sem mutatták ki a vírus jelenlétét. Az intézmény a továbbiakban is együttműködik a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, a hallgatói számára a megfelelő tájékoztatást biztosítja. /2. MTI, HBN
Új jelzőlámpák a Kishegyesin
DEBRECEN. Várhatóan még idén elkezdődik Debrecenben a Kishegyesi út külső – a vasúti átjárótól az autópályáig tartó – részének a felújítása. Egyebek mellett korszerűsítik a közvilágítást, rendbe hozzák az autóbusz-megállókat, és zárt csapadékvíz-elvezetőket alakítanak ki. A Pósa utcánál, valamint a Határ útnál jelzőlámpákat állítanak, ahol a gyalogosok biztonságosabban kelhetnek majd át a forgalmas úton. /4. OCS
Tél a Tiszán Éppen húsz éve történt az a ciánszennyezés, mely súlyos pusztítást okozott a Tisza élővilágában. A folyó azóta kiheverte a katasztrófát. Képünkön a csegei komp, a januári ködös hidegben is gyönyörű folyón. /7. FOTÓ: KOVÁCS PÉTER
A papírhulladék sorsa Nagy bajban vannak és várhatóan lesznek is még egy darabig a papírhulladékot felvásároló cégek.
Petrus Mirtill FOTÓ: DÖMÖTÖR CSABA
-kezelés díja nem fedezi azt az összeget, amit a beszállítás alkalmával kapnak érte a cégek. Ha a vegyes papírhulladékot a kezelő beviszi Dunaújvárosba, az ország egyetlen papírgyárába, ott átlagosan 8 forint 90 fillért kap kilójáért. Elszállítani Debrecenből körülbelül 3,5 forint kilogrammonként. A hulladékot be kell gyűjteni és be kell bálázni, ennek kilónkénti költsége minimum 7 forint. Ez
Ezt Makó Balázs, a régió legnagyobb hulladékkezelő cégének, a P. M. R. Kft.-nek az ügyvezető igazgatója jelentette ki, majd azzal folytatta, hogy a papírpiacon az a probléma, hogy a papírhulladék-begyűjtés és HAJDÚ-BIHAR.
Óriási téttel a törökök ellen
Sorsdöntő mérkőzés vár a DVSC Schaeffler együttesére az EHF-kupában szombat délután a Hódosban. Az előrejelzések szerint ismét telt ház és pokoli hangulat várható; akinek már nem jutott jegy, az a Sport1 televízióban követheti figyelemmel az összecsapást. /9. HBN KÉZILABDA.
Újabb nagy versenyen a Hajdúsági Regionális Culinary Team.
(2020. 01. 31.)
árfolyam
változás
Euró
336,65
-1,337
USA-dollár
305,24
-1,48
Svájci frank
314,62
-1,33
Angol font
400,41
+1,15
Román lej
70,45
-0,24
Ukrán hrivnya 12,19
-0,15
Horvát kuna
45,23
-0,19
Lengyel zloty
78,26
-0,68
Magyarországot is képviseli a Hajdúsági Regionális Culinary Team február 14. és 19. között a Stuttgartban tartandó szakácsolimpián, amelyen 59 nemzet megközelítőleg két ezer szakácsa vesz részt. HAJDÚBÖSZÖRMÉNY.
Gajdán Antal FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
A díjazott műveket is bemutatja a filmszüret Több évtizedes múltra tekint vissza a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Film- és Tévékritikusi Szakosztályának díjkiosztója, melyet január 31-én Budapesten, a szervezet székházában rendeztek meg. A testület életműdíját idén Cserhalmi György kapta. Az ünnepség korábban a hagyományok szerint a Magyar Filmszemle előestéjén zajlott, és az előző év legjobb magyar alkotásait dí-
jazta több kategóriában. A Magyar Filmszemle ugyan már a múlté, de öt éve Debrecenben Fejér Tamásnak, az Apolló mozi vezetőjének köszönhetően született egy azóta egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kezdeményezés, a Magyar Filmszüret, melyen közvetlenül a kritikusi díjak átadása után még egyszer a nagyvásznon láthatók az elmúlt esztendő kiemelkedő magyar mozgóképei. /6. VKA
DEBRECEN.
A tartalomból Medvelesre mehetnek Tereken fejlesztenek Kellemes gyermekpercek Elcsente, s eltekert Hajdú-bihari Napló 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10.
C
4. oldal 5. oldal 8. oldal 16. oldal
www.haon.hu Telefon: (52) 998-181
9 770133 105064
20027
Y
M
feldolgozására nem rendezkedett be az unió, ezért felkészületlenül érte a távol-keleti országok döntése, ami miatt nagyon sok hulladék papír maradt, és ebből túlkínálat alakult ki az Európai Unió országaiban. Ebben a helyzetben az mindenképpen jó hír, hogy az iskoláknak és óvodáknak szervezett papírgyűjtés nem áll le. Igaz, a korábbinál kicsit „igényesebb” lesz a felvásárló. /3. KZS
Irány a szakácsolimpia!
Devizaárfolyam Pénznem
10,5 forint kilogrammonként, amiért 8 forint 50 fillért, maximum 9 forintot kap a hulladékkezelő cég. A tranzakció tehát kilogrammonként mintegy két forint mínuszt jelent. A papírhulladék-túlkínálat az elmúlt két évben alakult ki, miután az Európai Unió hulladékát nagy mennyiségben felvevő távol-keleti országok 2018 elejétől jelentősen korlátozták a hulladékbeszállítást. A papír másodnyersanyagok
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Az öt versenyző és három segítő alkotta Hajdúböszörményi Gasztronómiai Egyesület színeiben versenyző csapat kapitánya a hajdúböszörményi Gajdán Antal, a korábbi világbajnoki és olimpiai ezüst- és bronzérmes séf. Tagja a teamnek az ikertestvére, a szintén séf, világbajnoksági és olimpiai tapasztalatokkal rendelkező Gajdán
Attila, továbbá Szatmári Antal korábbi olimpiai és világbajnoki résztvevő szakács, Mező Péter többszörös magyar bajnok szakács, valamint Kolonnai István mestercukrász is. A csapat munkájában mellettük Németh Tibor séf, többszörös olimpiai és világbajnok, Budai Mária cukrász és Estók Klára cukrász vesz még részt. /11. KZS
Dr. Dani János FOTÓ: MATEY ISTVÁN
Ősi halmaink múltja és titka
DEBRECEN. A város halmai – őskori kurgánok Debrecen határában címmel rendezett ingyenes ismeretterjesztő bemutatót pénteken a debreceni Déri Múzeum. A Cívisváros régészeti öröksége című, 2019-ben elkezdett előadás-sorozat harmadik részeként megtartott programban ezúttal dr. Dani János, az intézmény régészeti igazgatóhelyettese, valamint Márkus Gábor tájékoztatta az érdeklődőket vetített képek segítségével a Déri Múzeum dísztermében. HBN
A Tégláskert története, jövője Fórum a Tégláskertért címmel rendezett tájékoztató programot pénteken a debreceni Freedom Közösségi Ház. Az összejövetelen a városrész történelmi múltjáról és a fejlesztési tervekről is beszélt Tóth Pál idegenvezető (balról), Piros Zoltán önkormányzati képviselő és Gábor István, Debrecen főépítésze. FOTÓ: MATEY ISTVÁN
NAPLÓ
1
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT
2 Krónika
C
Y
M
100
HAJDÚ-BIHARI
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
2
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT
Aktuális 3
HAJDÚ-BIHARI
Segítséget a gyűjtőknek!
Félévenként átlagosan 450-550 tonna közötti menyiséget gyűjtenek össze az intézmények segítségével
FOTÓK: KISS ANNAMARIE
Stop a papírhulladéknak Lesz iskolai papírgyűjtés, de csak az újságokat, magazinokat, szórólapokat veszi át a társaság.
ok egyszerű: nincs több csomagolási papírhulladék, mert nem éri meg összegyűjteni, felvásárolni.
akár 18 forintot is kaphatunk kilogrammonként. A cégünk 1991-ban alakult, és azóta folyamatosan, minden félévben megszervezi az iskolai gyűjtést. Átlagosan egy félévben 450-550 tonna közötti menyiséget tudunk összegyűjteni az intézmények segítségével.
Egy kis papírmatek – Ha valaki bejön hozzánk Debrecenbe, a Gizella utcai telephelyünkre, és le akarja adni a vegyes papírhulladékát, nekünk akkor sem érné meg átvenni, ha azért nem fizetünk. Ennek ellenére az iskolákban, óvodákban a tavaszi és az őszi félévben is meg fogjuk csinálni a papírgyűjtést – válaszolta kérdésünkre Makó Balázs, a P. M. R. Kft. ügyvezető igazgatója. – A megyében 60-70 intézmén�nyel vagyunk kapcsolatban. Az őszi félévben volt utoljára ilyen gyűjtési akciónk, akkor a vegyes papírhulladékért, is 10 forintot fizettünk kilo grammonként, a papírt pedig 20 forint feletti áron tudtuk értékesíteni, szemben a mostani 8-9 forintos árral. A jövőben az iskolai gyűjtések alkalmával csak nagyon minimális összeget tudunk fizetni, és nem is minden papírhulladékot tudunk átvenni. Leginkább újságokat, napilapokat, magazinokat, szórólapokat, azaz az újságként eladható papírokat vásároljuk csak fel. Azokat nem Dunaújvárosba, hanem külföldre értékesítjük, és onnan magasabb árat,
Mára Magyarországon egyetlen vegyespapírhulladék-feldolgozó cég maradt, mégpedig Dunaújvároson. Az a gyár évente 650700 ezer tonna papírhulladékot vesz fel. Ennek csak a fele érkezik Magyarországról. Az HAJDÚ-BIHAR.
Nem egyik pillanatról a másikra keletkezett az irdatlan nagy papírtúlkínálat. MAKÓ BALÁZS
Nem éri meg begyűjteni A szakember elmondta azt is, hogy már most látható, hogy a piacon a kisebb begyűjtő cégek nem fognak papírhulladékkal foglalkozni, mert egyszerűen az a tevékenység nem éri majd meg nekik. A megye déli részén is van egy hulladékgyűjtő társaság, ők az év elején nem újítják meg a papírgyűjtési engedélyt, mert látják, a jelenlegi felvásárlási árak miatt a következő években nekik nem éri majd meg papírt gyűjteni. Ezt a munkát senki nem fogja elvégezni helyette, a papír ott marad Biharkeresztesen és környékén. Hiányzó feldolgozók Ez a kedvezőtlen piaci helyzet azért alakult ki, mert Európában papírhulladékból évente 8 millió tonnával több keletkezik, mint amennyit a kontinens papírgyárai befogadnak. Kína megelégelte, hogy Európa és Amerika hulladéklerakóként használta, és 2018. év elejétől erőteljesen
lecsökkentette a hulladékimportját, ezen belül a papírhulladékét is. Eleinte voltak más távol-keleti országok, India, Indonézia például, amelyek még befogadták a hulladékot, de aztán leállították. Hasznosíthatatlan szemetet küldtek a távol-keleti országokba. Tehát nem egyik pillanatról a másikra keletkezett az irdatlan nagy papírtúlkínálat a hulladékpiacon. Ez ellen Európában nem lehetett tenni. A kínai gazdaság robbanásszerű fejlődésével a fogyasztás is meredeken nőtt, és ezzel együtt a hulladékok visszagyűjtése is. Egyre kevésbe lesznek rászorítkozva a papírhulladék importjára. Makó Balázs hozzáfűzte, hogy papírhulladék feldolgozására Európában nincsen elegendő kapacitás. Épülnek új papírgyárak, de nem egyik napról a másikra. Arra kell felkészülni, hogy a papírhulladékból folyamatosan túlkínálati piac lesz. Az elmúlt hónapok meredek áresése után februárban már várhatóan nem megy lejjebb a papírhulladék ára. Igazából nem éri meg az embereknek összegyűjteni. KOVÁCS ZSOLT
Látogasson el hírportálunkra!
Abban megállapodha tunk, hogy a hulladék gyűjtés nem csak a pénz ről szól! Sőt, leginkább nem arról! Hanem egy környezett udatosabb gondolkodásról, annak továbbadásáról, élésé ről! Amikor különbséget tudunk tenni a szemét és a hulladék között. Mert a szemét az szemét, menjen a kukába. A hul ladék viszont érték, ami ből ismét lesz valami. A majdani valami alap anyagát azonban össze kell gyűjteni, az pénzt ér, és ezt oda kell adni azoknak, akik elvégzik ezt a munkát. Óvodá soknak, iskolásoknak, szülőknek, cégeknek. Tudom, erre az összegre nem lehet jövőt alapoz ni, a hozadéka azonban ennél lényegesen több. Több, mert az intézmé nyi gyűjtéseken meg tanulják a gyermekek, hogy mi a szemét, és mi a hulladék. Jó esetben erre a családban rá is erősítenek. Ezt a szemlé letet viszi tovább a felnö vekvő nemzedék, amely továbbadja a gyermeke inek, tanítványainak.
rog, és még néhány évig csikorogni is fog. Az új ság jellegű papírokat át veszik, ezzel nincs is vál tozás. A többit viszont a jelenlegi állás szerint nem, mert nem kifizető dő begyűjteni, továbbad ni. Mi lesz vele? Megy a kazánokba, kályhákba, onnan a levegőbe, vagy éppen az eső veri szét az árkokban, utak mentén, illetve jó esetben a sze méttelepen köt ki. Az, ami nem oda való. Joggal vetődik fel a kérdés: az Európai Unió ban, az egyes tagálla mokban miért nem kerül annyi pénz a nem újság jellegű papírhulladék gyűjtésének támogatá sára, hogy az a begyűjtő cégnek legalább nullára jöjjön ki? Igen, tudom, sok minden másra is kell a pénz. De! Ha évtize dek alatt kialakult egy jól működő, környezet tudatosság felé mutató rendszer, akkor annak a gazdasági okok miatt be következett nehézségeit miért ne lehetne áthi dalni támogatással? Rá adásul ezt a gondot nem a gyűjtő cégek, hanem az unió, a tagállamok korábbi gazdaságpoliti kája idézte elő.
Most azonban homok került az évtizedek óta jól működő gépezetbe. Nem állt le, csak csiko
KOVÁCS ZSOLT
Most az látszik, tartós lehet az alacsony ár – Két évig még biztosan eltarthat ez a válság. Akkorra épülhet ki az unióban a távol-keletit pótolni hivatott feldolgozórendszer – véli Makó Balázs, hozzáfűzve, hogy Európa jelenleg nettó hulladékpapír-exportőr. – Igazából a csodára vár mindenki, hogy hátha akkorra majd a Távol-Kelet mégiscsak jobban igényel hulladékot. Azt, hogy egyáltalán lesz-e megoldás, azt még most túl korai megjósolni. Az Európai Unió a körforgásos gazdaságban hangsúlyt fektet
arra, hogy minden másodlagos alapanyag kerüljön vissza újbóli felhasználásra. Ha ezt a folyamatot a hazai jogszabályozásban is ki lehetne domborítani, az újbóli hasznosítást végző cégek valamilyen előnyt élvezhetnének, esetleg kötelezni lehetne a gazdasági társaságokat, hogy gyűjtsék a papírhulladékot, akkor lenne esély arra, hogy egy év múlva változás történjen Magyarországon. Mindenesetre most arra rendezkedünk be, hogy tartósan alacsony hulladékárakkal dolgozunk.
Több foglalkoztatott, de járásonként eltérő helyzetben Nehezebb helyzetben a fiatalok, az 55 év fölöttiek és a szakképzetlenek.
dú-Bihar Megyei Kormányhivatal járási hivatalainak regiszterében 21 ezer 867 fő álláskereső szerepelt 2019 egészének átlagában, ami 2018hoz viszonyítva 5,9 százalékos csökkenést jelent. Ebből 10 ezer 62 férfi és 11 ezer 805 nő (arányuk 46, illetve 54 %). Közülük a legfeljebb 8 általános iskolát végzettek aránya megyénkben 44 százalék, a gimnáziumi 11,7 százalék, a felsőfokú végzettségűeké 5,5 százalék volt. Az álláskereső középfokú végzettséggel rendelkezők fele (50,3%) szakiskolában vagy szakmunkásképzőben végzett. Pénzbeli ellátásra átlagosan 11 ezer 964 fő volt jogosult tavaly Hajdú-Biharban, a nyilvántartott álláskeresők 54,7 százaléka.
HAJDÚ-BIHAR. 38 ezer fővel töb-
ben dolgoztak Magyarországon 2019 október–decemberében, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) napokban közzétett gyorsjelentéséből. A 2019-es év egészét tekintve a foglalkoztatottak létszáma az 1–12. hónapok átlagában 4 millió 512 ezer fő volt, ami 43 ezerrel haladta meg a 2018. évit. A 15–24 éves korcsoport foglalkoztatási aránya 0,5 százalékponttal, 28,5 százalékra csökkent, a legjobb munkavállalási korú 25–54 éveseké 0,4 százalékponttal, 84,4 százalékra, az 55–64 éveseké pedig 2,3 százalékponttal, 56,7 százalékra emelkedett.
Y
M
7,6 százalékkal kevesebb. A nyilvántartott álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva tavalyi átlagban országosan 3,74, Hajdú-Bihar megyében 5,89 százalék volt. Megyénkben a legalacsonyabb értékkel a Debreceni Járási Hivatal (4,7%), a legmagasabbal pedig a nyíradonyi (9,38%) rendelkezett. A legkisebb arányú csökkenés
Debrecenben a legjobb 2019. december végén 17 ezer 972 fő álláskereső volt regisztrálva megyénkben, ez az előző évhez képest 16, az előző hónaphoz viszonyítva
A fele kap pénzt A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a Haj-
C
Az álláskeresés ma sem könnyű
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ILLUSZTRÁCIÓ: SHUTTERSTOCK
2018-hoz képest a berettyóújfalui, a legnagyobb arányú a Hajdúhadházi Járási Hivatal területén volt tapasztalható. A hajdúböszörményi és a balmazújvárosi hivatalok esetén 0,08 és 0,56 százalékkal nőtt az álláskeresők aránya. Megyénkben az álláskeresők közt a 25 évnél fiatalabbak aránya tavaly 17 százalék alatt volt, ez 12,1 százalékkal
kevesebb, mint 2018-ban. Az 55 év és afeletti álláskeresők aránya elérte a 27 százalékot, ez 2,4 százalékkal több az előző évinél. 2019-ben Hajdú-Biharban az álláskeresők döntő hányada, 84,8 százalék fizikai foglalkozású volt, ez 18 ezer 533 főt jelent, és 6,2 százalékkal kevesebb a 2018-as adatnál. A szellemi foglalkozásúak 15,2 százalékos aránya
4,4 százalékkal alacsonyabb az előző évinél. A szakképzetlenek aránya az álláskeresők között megyénkben tavaly átlagosan 32,7 százalék volt, 1,5 százalékkal alacsonyabb a 2018-as évinél, szám szerint (7 ezer 160 fő) 9,8 százalékos csökkenést mutat. A szakképzetlen álláskeresők 55 százaléka nő, 28 százaléka 25 évnél fiatalabb. A 25 év alatti álláskeresők legnagyobb arányban a Hajdúnánási Járási Hivatal, legkisebb mértékben a Debreceni Járási Hivatal regiszterében szerepeltek. Az 55 év és a feletti korosztály legnagyobb arányban a püspökladányi, legkisebben a nyíradonyi hivatal területén volt jelen. A tartósan (egy éven túl) nyilvántartásban lévő álláskeresők száma 3,8 százalékkal nőtt 2018-hoz viszonyítva, az összes álláskeresőnek a 31,3 százalékát tették ki 2019-ben. Számuk csak a Debreceni Járási Hivatal területén csökkent. HBN
NAPLÓ
3
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT
4 Debrecen
Elkezdődhet a Kishegyesi felújítása
Röviden
Kórházba került a főzés végére
A vasúti átkelőtől az autópályáig tartó útszakaszt korszerűsítenék.
DEBRECEN. Leégett a tűzre tett és ottfelejtett étel egy Kossuth utcai lakásban csütörtök este. A tűzoltók az ott élő embert kikísérték, a lakást átszellőztették. A mentőszolgálat a lakót füstmérgezés miatt kórházba szállította. HBN
DEBRECEN. Egyik
olvasónk azt kérdezte tőlünk, hogy mikor helyeznek el jelzőlámpákat Debrecenben, a Kishegyesi út és a Pósa utca kereszteződésében. Szerinte erre azért lenne szükség, mert a hétköznap nappal (főleg a reggeli és a délutáni csúcsforgalom idején) tapasztalható nagy gépjárműforgalom miatt balesetveszélyes ott a közlekedés, és a gyalogosokat sem minden autós engedi át azonnal az ottani zebrákon. (A Kishegyesi úton, a Pósa utcánál egy járókelőnek például négy sávon kell átmennie.)
Debrecen kedvez a bicikliseknek
Pályázati pénzből A polgármesteri hivatal megkeresésünkre azt válaszolta, hogy ez a probléma régóta ismert az önkormányzat előtt, s esztendők óta dolgoznak annak megoldásán. Már a 2015 áprilisában meghirdetett Integrált Településfejlesztési Programban szerepeltették a Határ úti Ipari Park elérhetőségének javítását, amely éppen az említett útszakaszt, illetve csomópontot is érintette. A projekt megvalósítására végül a Terület- és
Széles Diána alpolgármester
HAJDÚ-BIHARI
FOTÓ: VÁROSHÁZA
Harmadik alkalommal kapta meg a kerékpárosbarát település címet a cívisváros. A díjjal a kerékpáros-közlekedés fejlesztésében elért eredményeket ismerte el az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Debrecenben jelenleg több mint 80 kilométer kerékpárutat lehet használni, de a közeljövőben új szakaszok épülnek például a Kishegyesi, a Pallagi és a Diószegi út mentén. Az elismerés elnyerői egy éven keresztül jogosultak használni a Kerékpárosbarát címet – közölte a polgármesteri hivatal. HBN DEBRECEN.
A fejlesztés megvalósulása után jelentősen csökkenhet a balesetveszély ebben a kereszteződésben is
Településfejlesztési Operatív Programban nyert támogatást a város. A vasúttól a sztrádáig A pénzből a Kishegyesi út külső, a vasúti átjárótól (108-as számú, Debrecen– Füzesabony vasútvonal) az M35-ös autópálya feljárójáig tartó szakaszát tudják majd felújítani. Ennek részeként két jelzőlámpás, úgynevezett osztályozós csomópont épül a Kishegyesi út és a Határ út, valamint a Kishegyesi út és a Pósa utca találkozásánál. Az utóbbi kereszteződés átala-
Látogasson el hírportálunkra!
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mikor épül meg a Segner tértől jelenleg csak a tócóskerti lakótelep közepéig vezető kerékpárút folytatása a Kishegyesi úton. Erre azt a választ kaptuk, hogy a Kishegyesi út menti kerékpárút építésének első üteme – a
meglevő gyalogkerékpárúttól a Lóskúti utcáig tartó szakasz kivitelezése – a közbeszerzési eljárás befejezése után szintén még ebben az évben elindulhat. A második és a harmadik ütemben a Határ útig létesül bicikliút a Kishegyesi út mentén.
ott évtizedek óta nem végeztek ilyen jelentős munkákat. Ősszel indulnának a gépek A beruházás építési engedélyezési eljárása jelenleg zajlik. A végleges építési engedély megszerzését követően 60 nap áll a tervező rendelkezésére a kiviteli tervdokumentáció leadására. Ezután kezdődhet meg közbeszerzési eljárással a kivitelező kiválasztása. A munkálatok várhatóan idén ősszel kezdődnek meg – közölte a debreceni polgármesteri hivatal. OCS
be a trükkös csalóknak!
DEBRECEN. Bár Hajdú-Bihar megyében még nem beszélhetünk járványról, az utóbbi napokban nőtt az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma. A szakemberek szerint a megelőzés eszköze lehet a védőoltás, de az alapvető higiénés szabályok betartása is jelentősen csökkenti a kórokozókkal való fertőződés esélyét. Különösen fontos lehet a helyes kézmosás, amelyről a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kórházhigiénés Osz-
DEBRECEN. Néhány perces szü-
netekkel hónapok óta éles, magas hangon szól éjjel-nappal egy riasztó a belvárosban, a Hal közben egy régi, egyemeletes fehér épületből, megnehezítve a szemben található üzletház lakóinak az életét, de még azok is panaszkodnak rá, akik boltot működtetnek a környéken. Arra járók szerint a fület bántó hang vagy az egykori fodrászatból, vagy a mellette működött esernyőjavító üzlethelyiségéből eredhet. HBN
Tóthné Tóth Tünde közegészségügyi és járványügyi felügyelő mutatja be a helyes kézmosás lépéseit FOTÓ: KISS DÓRA
tályának munkatársai tartottak bemutatót. – A mindennapi tevékenységeink közben előfordul, hogy az emberi test, különösen a kéz bőre szennyeződik. A kéz szerepe a fertőzések terjedésében bizonyított, ezért a gyakori, folyékony szappanos kézmosás a fertőzésátvitel megelőzésének leghatásosabb, legegyszerűbb módja. Járványos időszakban, például influenzaszezon idején ajánlott a kézfertőtlenítés is – fogalmazott Orosz Nikolett közegészségügyi és járvány ügyi felügyelő.
A test és a lélek harmóniájáról A testi bajok és a lelki gondok összefüggéséről tart előadást Síró Ágnes klinikai szakpszichológus február 5-én, vagyis jövő hét szerdán, 16 órakor a Méliusz Petőfi Emlékkönyvtárában, a Víztorony utca 13. szám alatt. A rendezvény alcíme: hasznos és betartható újévi fogadalmak egészségünk érdekében. H BN DEBRECEN.
C
Kerékpárral a Határ útig
Az alapvető higiénés szabályok betartása jelentősen csökkenti a fertőződés esélyét.
Ebből a házból szól a zaj FOTÓ: O. CS.
HAJDÚ-BIHARI
zárt csapadékvíz-elvezetőket is kialakítanak – ismertette a helyhatóság. Ráfér a korszerűsítés a szóban forgó útszakaszra, hiszen
A helyes kézmosás lehet a kulcs Legyen résen, ne dőljön
Hónapok óta riaszt a Hal közben
Impresszum
kításakor megújítják a közvilágítást és rendbe hozzák a buszmegállókat. Ezen túlmenően a Kishegyesi út vízelvezetését szolgáló árkokat,
FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
Otthon sem árt A helyes kivitelezés még fontosabb, ennek lépéseit be is mutatták a szakemberek. – A helyes kézmosáskor kezeinket vízzel benedvesítjük, folyékony szappant adagolunk a tenyerünkbe. A tenyereink összedörzsölése után különös figyelmet kell fordí-
Ez a fertőzésátvitel megelőzésének leghatásosabb, legegyszerűbb módja. OROSZ NIKOLETT
tanunk a kézhát, az ujjak közötti területek, az ujjbegyek, a hüvelykujjak valamint a csuklók tisztítására, majd a kezek alapos megszárítására – hangsúlyozta Tóthné Tóth Tünde közegészségügyi és járványügyi felügyelő. Otthoni körülmények között, mindennapi tevékenységeink közben is ajánlott a kézmosás, tehát étkezések előtt, WC-használat előtt és után, illetve gyakran érintett felületek érintését követően – például ajtókilincs, villanykapcsoló, távirányító –, valamint tömegközlekedési eszközök használata után. – Járványos időszakban, influenzaszezonban javasolt a kezek fertőtlenítése, gyerekek esetében azonban nem szükséges a fertőtlenítőszer használata, törekedjünk inkább a helyes kézmosás elsajátítására – nyilatkozták a szakemberek. KISS DÓRA
DEBRECEN. Az úgynevezett „unokázós csalásokra” hívta fel a csapókerti Életfa Idősek Klubjában a nyugdíjasok figyelmét a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési előadója. Elmondta: az „unokázós csalások” elkövetői elsősorban a család iránt érzett szeretetre alapoznak, lelki nyomást gyakorolnak az idősekre. Általában unokának, közeli hozzátartozónak adják ki magukat, és tartozásra, balesetre hivatkozva készpénzt vagy más értéket csalnak ki áldozatuktól. Jellemző, hogy telefonon keresik fel őket, és egyes esetekben hivatalos személynek is kiadhatják magukat.
Az előadáson a rendőr azt tanácsolta az időseknek, hogy ne bízzanak meg a váratlanul jelentkező idegenekben, akár telefonon, akár személyesen keresik meg őket. HBN
Érdemes ellenőrizni a hívást, mielőtt megadnánk bankkártyánk adatait FOTÓ: AFP
Mackófesztiválon lesik vasárnap a bundást Mackófesztivált rendez Gyertyaszentelő Boldogasszony napjához, február 2-ához kapcsolódva a debreceni állatkert. A népi időjósló hiedelem szerint, ha ezen a napon a medve kijön a barlangjából, s meglátja árnyékát, visszabújik és alszik tovább, mert messze még a tél vége. Ha azonban az idő borult, és a medve nem látja az árnyékát, a közelgő tavaszt előrejelezve kint marad a szabadban. A Mackófesztivál alkalmával a látogatók látványetetésDEBRECEN.
sel egybekötött szakvezetés keretében közelebbről is megismerkedhetnek Döncivel, az állatkert örvös medvéjével s a medvékhez kapcsolódó szokásokkal. Emellett megtudhatják, milyen medvefajok élnek a világon, és miféle érdekességek kapcsolódnak a medvefélék családjának tagjaihoz. A gyermekeket mézkóstolás és arcfestés is várja, a kézműveskuckóban pedig elkészíthetik a legkedvesebb mackójukat. Állatkerti belépővel valamennyi programelem ingyenesen látogatható. HBN
www.naplo.hu Főszerkesztő: Boros Norbert · Lapszerkesztő: Fábián György, Szőke Tímea, Vass Attila, Vass Kata · Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. · Levélcím: 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (52) 525-410 · Ügyfélszolgálati iroda: Debrecen, Dósa nádor tér 10. · E-mail: naplo@naplo.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-1051 · Index: 2020/27 Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Lapunkat rendszeresen szemlézi:
NAPLÓ
4
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT
Megyei körkép 5
HAJDÚ-BIHARI
Megvan a fürdőváros költségvetése Közel 8 milliárd forint főösszeggel egyhangúlag fogadta el a költségvetést a hajdúszoboszlói képviselő-testület.
retnénk alkalmazni a parkok szakszerű karbantartására, a régebbiek felújítására. A városgazdálkodási társaság kertészeti csoportját is szeretnék megerősíteni, hiszen nagy zöldfelületek vannak. Cél a szebb, tisztább, rendezettebb, zöldebb város. Ebben a hulladékszállításra is nagyobb energiákat próbálnak mozgósítani.
HAJDÚSZOBOSZLÓ. –
A forrásoldalon olyan mértékben növekedett a város adó-erőképessége, hogy a költségvetési támogatásból valamennyit központilag visszafogtak. A saját adóbevételi oldal 267 millió forinttal nőtt, míg a normatív támogatás 15 millió val csökkent. Az idegenforgalmi adóból bő félmilliárd, az iparűzési adóból 1,3 milliárd forint folyhat be a város kasszájába – kezdte az elfogadott költségvetés részletezését Czeglédi Gyula polgárBioétel-fesztivál a Mátyás király sétányon. A sétányt teljesen felújítják a közeljövőben
mester, majd azzal folytatta, hogy az intézmények üzemeltetésére, működtetésére a pénz rendelkezésre áll. A bérfejlesztésekhez kellő források megvannak, a szociális juttatásokra az előző évihez hasonló összeget terveztek be.
beruházással. Jelenleg a közbeszerzés az irányítóhatóság előtt van felülvizsgálatra, ha ez megtörtént, kiírjuk a pályázatot. A sétányon teljes infrastruktúra-csere lesz, utána következik a felszíni burkolás, valamint élménypontokat alakítunk ki, amelyekben a térségi vonzerők, például Debrecen és Hortobágy motivációja is megjelenik. Emellett érdekességként szolgálnak a kiállított művészeti alkotások is. Ha elkészül, esztétikai élmény lesz végigmenni a sétányon. A másik nagy beruházás a megyei összefogás alapján megvalósuló magyar szürkék útján pályázathoz kötődik. Ebben a Bocskai-korona hitelesí-
Szoboszlón a Bocskai-korona – A fejlesztések területén a megkezdett beruházások továbbvitele élvez prioritást – tért rá a beruházásokra a polgármester. – Ebben két kiemelkedő terület van. Az egyik a gyógyhelyi fejlesztés, amelynek tartalma a Mátyás király sétány, tehát a szállodasor felújítása mintegy 1,1 milliárdos, százszázalékos állami támogatású
Idegenforgalmi adóból bő félmilliárd, iparűzési adóból 1,3 milliárd folyhat be. CZEGLÉDI GYULA
FOTÓ: MATEY ISTVÁN
tett másolatát elhelyezzük a Bocskai-múzeumban. Az ehhez szükséges beruházások, infrastrukturális fejlesztések és maga a műalkotás is része a pályázatnak. Az előző évihez képest lényeges változás az idei költségvetésben, hogy városüzemeltetésre ebben az évben lényegesen több pénzt fordít Hajdúszoboszló. 100 millióról 120 millióra növelik a városüzemeltetési kiadásokat. Ebben eszköz- és gépbeszerzés, foglalkoztatás, létszámfelvétel is szerepel, és egy városi főkertészt is sze-
Látogasson el hírportálunkra!
ÚJSÁGÍRÓ munkatársat keres
Fontosnak tartották az emléknapot, a múltra való emlékezést.
A Mediaworks Hungary Zrt. ismert és közkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női-, bulvár-, gasztro-, ifjúsági-, gazdasági- és sportmagazin-portfóliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte.
HAJDÚNÁNÁS. Január 27-én, a holokauszt áldozatainak világnapján Hajdúnánás lakossága megemlékezést tartott az egykori zsinagóga helyén álló emléktáblánál. A műsor részeként részletek hangzottak el Anne Frank naplójából, majd dr. Csiszár Imre alpolgármester
A „Content first”, azaz „Első a tartalom” szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele, és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének.
FELADATOK:
köszöntötte a megemlékezőket, és mondta el a világnap ihlette gondolatait. Korabeli megemlékezések, feljegyzések alapján emlékeztette a résztvevőket, milyen nagy szerepe volt a városban a zsidóságnak, ide sorolva a hajdúnánási világszerte ismert szalmafonást, amelynek népszerűsítésében, iparának fellendítésében a zsidó közösség hatalmas szerepet vállalt. Kiemelte a ma nem-
•Tudósítások, interjúk, riportok készítése. •Cikkek írása, szerkesztése. •Társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális eseményeken, rendezvényeken, sajtótájékoztatókon való részvétel, ezekről beszámoló, híranyag, illetve kommentár írása.
ELVÁRÁSOK: •Felsőfokú végzettség. •Többéves szakmai tapasztalat. •Jó helyesírás és íráskészség. •Jártasság és érdeklődés a helyi politikai és szociális ügyekben. •Jó kommunikációs készség.
AMIT KÍNÁLUNK: •Változatos, kihívásokkal teli feladatkör. •Nagyvállalati háttér, jó munkakörülmények. •Versenyképes bérezés. •Dinamikus csapat. •Barátságos munkahelyi légkör.
Horovitz Tamás
FOTÓK: FEKETE A.
PORTÁS/ADMINISZTRÁTOR
Pályázatát 2020. 02. 23-ig a munkakör és a bruttó fizetési igény megjelölésével a karrier@mediaworks.hu e-mail-címre várjuk.
munkakör ellátására keres munkatársat.
Munkavégzés helye: a tóparton lévő halőrház.
381671
Feladatok: · be- és kiléptetés ellátása, · jegyértékesítés, · adminisztra v feladatok. A munkakör betöltéséhez számítógépes alapismeret szükséges. A jelentkezéseket a latokepi.tarozo@gmail.com címre várjuk.
HAJDÚ-BIHARI
WWW.HAON.HU H I R D ET ÉS E K
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
KOVÁCS ZSOLT
– Olyan önerőből megvalósuló presztízsberuházásokat, mint például az új szabadtéri színpad, nem kívánunk preferálni. A saját forrásainkat a lakosság közvetlen környezetét kedvezően befolyásoló újításokra és fejlesztésekre fordítjuk – beszélt egy lényeges változásról Czeglédi Gyula polgármester. – Tervezzük a víztorony felújítását, reményeink szerint pályázatból. A külterületi utak javítására 120 millió forintot nyert a város. Csapadékvíz-elvezetésre is több utcában jut pénz. Mindössze-
sen 560 millió forintot fogunk közterületi és intézményi felújításra fordítani. Kisebb tételek, fásításra 5 millió forint, a lakosság személyi és vagyoni biztonságát javító térfigyelő kamerákra 10 millió jut. A kamerákat a város bevezető útjai mentén, lakótelepeken, játszóterek és parkolók környezetébe helyezzük ki. A későbbiekben is folytatjuk a térfigyelők telepítését. A fásítás még tervezés alatt van. Ebben elképzelés, hogy a kerékpárutak mellett, de szóba kerülhet a bevezető utak melletti részek is.
Röviden
Nádudvari polgárőrök bálja Farsangi bált rendeznek a 25 éves polgárőrség támogatására február 1-jén, szombaton 19 órától. Az esten zenél a Zé Klub zenekar. 22 órától fellép Postás Józsi mulatós és slágerénekes. ML NÁDUDVAR.
zedékének feladatát és felelősségét: – Emlékezzünk, és emlékeztessük az utánunk jövőket az ilyen barbár cselekedetekre, hogy soha, de soha sem a bőrszíne, sem a vallása, sem bármilyen hovatartozása miatt bárkivel ilyen még egyszer meg ne történjen! Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség és a KeletEurópai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Egyesületének elnöke köszöntőbeszédében kiemelte, mennyire fontosnak tartja ezt az emléknapot, a múltra való emlékezést, mert igaz, hogy tanulunk a múltunkból, de a történelemben mindig szembesülünk azzal, hogy mégsem tanulunk eléggé. Ezért kell emlékeznünk és felhívnunk a fiatalok figyelmét is ennek a borzalmas időszaknak a lényegére. A megemlékezés zárásaként az emlékezés és a tisztelet mécseseit helyezték el a város intézményei, szervezetei, közösségei. FEKETE ANDREA
Röntgenezésre Karcagra menni
Komoróczy Károly
FOTÓ: K. ZS.
A röntgenberendezés meghibásodása miatt várhatóan két hétig szünetel a röntgenezés a püspökladányi egészségügyi intézményben. A meghibásodott alkatrészek cseréjéhez szükséges új részeket megrendelték – tájékoztatta a Lakosságot Komoróczy Károly intézményvezető. HBN PÜSPÖKLADÁNY.
Tárlat, koncert, színház
A LÁTÓKÉPI-VÍZTÁROZÓ alhaszonbérlője a Ponty-Centrum Horgász Egyesület
380655
•Debrecen.
Dr. Csiszár Imre
Víztorony, dűlőutak, fák
Fel kell hívni a fiatalok figyelmét a borzalmakra
A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT. a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségébe
MUNKAVÉGZÉSI HELY:
Nem csak a turisztikai negyed – Saját beruházásainkban kiemelt helyet szeretnénk biztosítani egy bölcsődefejlesztésnek 245 millió forintból. Fontos, hiszen sok a fiatal Hajdúszoboszlón, egyre több gyermek születik. A városüzemeltetésben a felújításokban két területre szeretnénk koncentrálni. Kiemelten fontos a közterületek fejlesztése, amiben eddig a turisztikai övezet élvezett prioritást. A tavalyi
100 millióhoz képest az idén 300 millió forintot szeretnénk a közterületekre fordítani. Ennek tartalmát a körzetek képviselőivel történt egyeztetések, a műszaki lehetőségek vizsgálata után később fogadja majd el a képviselő-testület. A következő években van tennivalónk ezen a területen, hiszen sok elhanyagolt része is van a városnak. Ezeket szeretnénk felhozni a belváros vagy a turisztikai negyed színvonalára. Az intézmények felújítására a múlt évi 70 millióval szemben 120 milliót terveztünk. Itt priorizálunk, ahol nagyobb szükség van a felújításra, ott nagyobb ös�szeget költünk el. Óvodákra, későbbiekben az iskolákra is gondolunk, függetlenül attól, hogy az oktatási intézmények nem a város önkormányzatának kezelésében vannak.
POLGÁR. A magyar kultúra napján az Ady Endre Művelődési Központ szervezésében Kifordulás címmel tartott elő adás Molnár Bence színművész, Petőfi Sándor: A helység kalapácsa komikus eposzát feldolgozva. Megnyílt Kapczár Klára festő kiállítása, a tárlatot Bognár Imre, a Tiszaújvárosi
Művelődési Központ igazgatóhelyettese mutatott be, hangszeren közreműködött a sajószögedi művészeti iskola egyik növendéke. A nap zárásaként a Reproduction társulat előadásában „Magyar virtus” címmel egy táncelőadást tekinthettek meg az érdeklődők.
CSŐKE VIVIEN
NAPLÓ
5
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT
6 Kultúra
HAJDÚ-BIHARI
Debrecenben is láthatjuk a győztes filmeket A MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztályának életműdíját idén Cserhalmi György kapta. Az online filmforgalmazók népszerűségének rohamos növekedése ellenére az idén január elején közzétett hivatalos jelentések szerint 2019-ben megdőlt a nemzetközi mozilátogatási rekord. A magyar film nem döntögetett rekordokat az elmúlt esztendőben, sőt a korábbinál jóval kevesebb alkotás született, amely legfőképp a közelmúltban elhunyt Andy Vajna nevével fémjelzett Magyar Nemzeti Filmalap megszűnésének, illetve az annak utódintézményeként létrejött Nemzeti Filmintézet közötti hiátusnak tudható be. A korábbi Oscar-sikerekhez és egyéb nemzetközi elismerésekhez képest kevesebb rangos díjjal büszkélkedhettünk az elmúlt évben, de a készülőben lévő filmek, mint például Enyedi Ildikónak a Léa Seydoux és Louis Garrel főszereplésével készült A feDEBRECEN.
Az Akik maradtak főszereplői, Hajduk Károly és Szőke Abigél színésznő
és Tévékritikusi Szakosztályának díjkiosztója, mely korábban a hagyományok szerint a Magyar Filmszemle előestéjén zajlott, és az előző év legjobb magyar
leségem története mindenképpen bizakodásra ad okot. Debrecenben láthatjuk Több évtizedes múltra tekint vissza a MÚOSZ Film-
FOTÓ: NAPLÓ-ARCHÍVUM
alkotásait díjazta több kategóriában. A Magyar Filmszemle ugyan már a múlté, de 5 éve Debrecenben Fejér Tamásnak, az Apolló mozi vezetőjének köszönhetően született egy azóta egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kezdeményezés, a Magyar Filmszüret, melyen közvetlenül a kritikusi díjak átadása után még egyszer a nagyvásznon láthatók az elmúlt esztendő kiemelkedő magyar mozgóképei. A változatosság éve volt A január 31-én Budapesten, a MÚOSZ székházában megrendezett díjkiosztón a legjobb nagyjátékfilmnek kijáró B. Nagy László-díjat Hartung Attila innovatív, a mai tinédzserekről leplezetlen őszinteséggel beszélő alkotása, a FOMO kapta, de ez a film, pontosabban Duszka Péter Gábor érdemelte ki a
Látogasson el hírportálunkra! Nagy Zsolt, Nagy Ervin és Walters Lili (balról jobbra) a Drakulics elvtárs című játékfilm főszereplői a film forgatási napján a Gyermekvasút fűtőházában FOTÓ: MTI, MÓNUS MÁRTON
legjobb vágó díját is. Ami a 2019-es évet illeti, ha kevés is volt a nagyjátékfilm, azért a műfaji változatosságra aligha lehetett panasz, a vígjátéktól a thrillerig változatos volt a kínálat. A thriller műfajában már több próbálkozás is született az utóbbi években, de kevés sikerült olyan jól, mint Bagota Béla Valan – Az angyalok völgye című filmje, amiért Bagota a legjobb rendezőnek kijáró elismerést kapta a kritikusoktól. Tarolt az Akik maradtak A szakmai grémium Kárpáti György Mór Guerilla című filmjének ítélte a legjobb elsőfilm díját. A legjobb női alakítás díját Szőke Abigél, a legjobb férfi főszereplő díját pedig Hajduk Károly kapta. Mindketten Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjében nyújtottak emlékezetes és díjra érdemes alakítást. Az Akik maradtak képviselte hazánkat 2019-ben az Oscar-versenyben, melynek
finisébe sajnos már nem jutott be. A legjobb női mellékszereplő díját Kerekes Éva vehette át a Drakulics elvtársban nyújtott alakításáért. Idén két színész is megkapta a legjobb epizód alakítás díját: Nagy Ervin a Drakulics elvtársban, Molnár Levente pedig az Apró mesék című filmben megformált karakteréért részesült az elismerésben. Dévényi Zoltán operatőrt a Déva és a Curtiz című filmben nyújtott operatőri teljesítményéért díjazták a kritikusok. A debreceni kötődésű Malter rövidfilmfesztiválon is díjazták a nagy sikernek örvendő, azóta is számos elismerést besöprő rövidfilmet, Csoma Sándor Castingját, mely a kritikusok tetszését is elnyerte. Ha valaki ezek után kedvet kapott hozzá, hogy megnézze vagy esetleg újranézze valamelyik alkotást, az február 9-ig megteheti az Apolló moziban.
VÁRÓ KATA ANNA FILM- ÉS SZÍNHÁZKRITIKUS, A MÚOSZ FILM- ÉS TÉVÉKRITIKUSI SZAKOSZTÁLYÁNAK TAGJA
Az Akik maradtak képviselte hazánkat 2019-ben az Oscar-versenyben, melynek finisébe sajnos már nem jutott be. VÁRÓ KATA ANNA
Lányok, hátulról előre! – beszélgetésre hív az új klub A programsorozat első állomásán a Dorothy zenekar lesz a vendég a cívisvárosban.
lesz – osztotta meg a Naplóval Kővári Piros, az ötlet gazdája. – Az est lényege, hogy összejövünk beszélgetni, és nem az online térben! Azaz, ha valaki találkozni akar a barátaival vagy a hozzá hasonlóan gondolkodókkal, akkor ezt egy meghirdetett összejövetelen megteheti. Irányított beszélgetéseket szervezünk, melyekre mindig kijelöljük a témát, amiről szó lesz aznap este. Bárki hozzászólhat, aki eljön, valójában olyan lesz, mint amikor hasonló érdeklődési körű barátok beülnek egy kocsmába „dumálni”. A találkozóink mindenki számára nyitottak – ismertette a fiatal hölgy. Első dobásként a Dorothy nevű rockzenekart hívta meg, de mint elmondta, nem minden alkalommal lesz vendég. Az eseményt 2-3 hetente tartják meg a tervek szerint. – A szombati esemény témája a kezdetek kezdete lesz, vagyis ki minek a hatására és mikor lett rocker, vagyis hogyan találta meg a helyét ebben a szubkultúrában. Ebben az a hálás, hogy mindenkinek megvan a saját története, itt bárki elmesélheti az első koncertélményét vagy azt, hogy mely zenekarok
DEBRECEN. Bizonyára
már többen felfigyeltek a Facebookon egy vagány, tetovált szőke csajra, aki létrehozta a „Lányok ott hátul” közösséget. Az oldalon szombat este hat órára esemény is meg van hirdetve a Roncsbárban, a program kötetlen beszélgetésre hív a népszerű lánybanda, a Dorothy közreműködésével. Hogyan lettem rocker? – A „Lányok ott hátul” egy közösségi klub, melynek első eseménye szombaton este
Hiányzik a valós interakció, ma már szinte csak koncerteken találkoznak a rockzenét szeretők. KŐVÁRI PIROS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
A Dorothy a 2019-es Campus Fesztiválon is lenyűgözte rajongóit
poszterei díszítették a szobája falát. Az is érdekes kérdés, hogy miként reagált a lányok környezete a műfaj iránti megszállottságra, vagy az iskola és a szülők hogyan viszonyultak a rockhoz. Hogy ne legyen az első alkalommal esetleg kissé fagyos a
40
30
20
10
5
FOTÓ: KOVÁCS PÉTER
légkör, abban nagy segítségemre lesznek a Dorothy zenész csajai, akiknek biztosan nem lesz lámpalázuk. Attól függetlenül, hogy moderált beszélgetés lesz, és lesznek sarokpontok az estéken, egy laza, vidám összejövetelről beszélünk. Szerintem
a hivatalos program után, egy pohár ital mellett lesz igazán érezhető a klubélmény. Számítanak a fiúkra Piros elmondta, nem csupán a rock körül forog majd minden. – Noha valahogyan
mindig jelen lesz a műfaj, a jövőben lesznek „csajosabb” témák is, ám szakmázni például nem fogunk, azt meghagyjuk a fiúknak. Szeretnénk aktualitásokról beszélni, párkapcsolatokról, fesztiválsztorikról, családról, anyaságról, tehát kortalan a „Lányok ott hátul”, jöhetnek a „metálmamik” is. Azt vettem észre, hogy az emberek vágynak arra, hogy egymás társaságában legyenek, ne csupán a közösségi oldalakon kommunikáljanak ismerőseikkel. Hiányzik a valós interakció, ma már szinte csak koncerteken találkoznak a rockzenét szeretők. A kezdeményezésem pedig újabb alkalmat teremt erre. Fontos, hogy leüljünk és beszélgessünk – szögezte le. A „Lányok ott hátul” nem csak a csajoknak szól természetesen, beülhetnek a klubba a fiúk is. Piros hozzátette, ez mindenről szól, csak nem a feminizmusról, ám az adott témákat női aspektusból vizsgálják majd meg. Úgyhogy nincs kizárva, hogy az est végén a fiúk ölében kötnek ki a lányok. TN
NAPLÓ
6
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT
Fókuszban a Tisza élővilága 7
HAJDÚ-BIHARI
A Tisza páratlan természeti kinccsé vált Gazdasági megfontolásból hozták létre a Tisza-tavat, ma madárparadicsom és kedvelt turistacélpont.
tek, feljebb költöztek a folyón. Van viszont sok faj, mely épp a csendes, nyugodt vizet szereti; a ponty, kárász, harcsa, csuka, süllő, keszegfélék nagyon jól érzik itt magukat, a tóban és a Tiszában is rengeteg táplálékot találnak, jól szaporodnak. Csak kevés halat kell betelepíteni, egyébként úgy vélem, a halgazdálkodás is megfelelő a tavon. Európai szinten is kiemelkedő a tó halállománya – hangsúlyozta Végh József.
HAJDÚ-BIHAR. A vízfelszínt beborító, összefüggő virágmezőben, fák alatt halad a csónak, karnyújtásnyira egy hódvár van – ilyen utazásban lehet részük a turistáknak a Tisza-tavon, nem meglepő, hogy egyre többen érkeznek. Magyarország második legnagyobb állóvize megyénk tőszomszédságában, a folyó kiöblösödéseként helyezkedik el, 27 kilométer hosszú, átlagosan 3 kilométer széles; az elsősorban az öntözés támogatására létrehozott mesterséges tó mára inkább idegenforgalmi célponttá vált.
Termelésre fogták a folyót 1968-ban kezdtek a Kiskörei vízerőmű építéséhez, 1973ban duzzasztották föl első lépcsőben a folyót 8 méterrel, így a terület, mint egy lavór, megtelt vízzel. Majd kilenc öblítőcsatornát építettek, melyek a folyóból vezetik a vizet a tóba, ez 1978-ban lett kész, és így jött létre a 127 négyzetkilométernyi Tisza-tó – avat be a tó történetébe Végh József, Tiszafüreden élő, nyugalmazott testnevelés-földrajz szakos tanár, idegenvezető és horgász. Mindennek elsődleges célja az volt, hogy a környező száraz területek mezőgazdaságát ellássák öntözővízzel, másod-
Végh József a folyó és a tó élővilágának ismerője
átlagmélysége mindössze 1,3 méter, és sok benne a szárazulat, a területének mintegy harminc százaléka. Ezeken a magaslatokon vaddisznó, őz, róka található, színes, változatos, mozaikszerű az élet.
József, aki figyelemmel kíséri a tavat a kezdetektől. Sajátos klíma – 1978 után végleg megváltozott itt a természet és a helyi klíma is. Miközben hazánkban a Tisza mentén a legnagyobb a hőingadozás, évi 10-11 Celsius-fok, a nagy nyílt terület miatt, addig a Tisza-tavon és környezetében a korábbinál kisebb lett. Ennek oka a hatalmas vízfelület, mely fölött magas a páratartalom, ami nyáron hűt, télen fűt, vagyis tompítja a hőingást. Ugyanakkor nagyobb viharok alakulnak ki;
Rengeteg madár A madarak közül legtöbb a szürke gém, a nagy és kis kócsag, récék, szárcsák, bakcsó, kormorán, nyári lúd, vöcsök, és betelepült a Balatonról a bütykös hattyú. Vadregényessé vált a táj, rengeteg növény él a vízben; a védett fehér tündérrózsa tömegével látható, továbbá a tavirózsa, sárga vízitök, sulyom – sorolta Végh József, hozzátéve, hogy a virágok időnként elborítják a tavat, hogy mikor melyik, az attól függ főleg, milyen a tél és a tavasz. – Tudni kell, hogy van egy téli és egy nyári vízállás. Nyáron magas, tele van a tó, télre (novemberben) viszont leengednek 1-1,5 méter magasságnyi vizet. Ennek egyik oka, hogy ilyenkor karbantartják a kiskörei erőművet, rendbe teszik a strandokat, másik, hogy a halakat visszakényszerítik a mélyebb részekre. Ugyanakkor ezen a módon szellőztetik is a tavat. Ilyenkor szinte gyalog át lehet menni például Tiszafüredről Poroszlóra – jegyezte meg a tó ismerője. – Ta-
Jól érzik magukat a madarak a tavon
míg régen, ahogy mondták, a Tisza lehúzta magára a vihart, esett belőle az eső és elment, ma a felhők itt keringenek a tó fölött, összekeverednek annak párájával, és óriási erővel lecsapnak! A környéken Poroszlót, Sarudot, Egyeket szokták sok esőt hozó, nagy viharok elérni – magyarázta. Gyakran előfordulnak jelentős eltérések kis területeken belül, így például a parton szárazság van, míg másfél kilométerrel beljebb, a tavon zuhog az eső. – A tó földuzzasztásával nagyot változott a növény- és állatvilág, főleg a szívemhez közel álló madárvilág: 1978 óta rengeteg madár költözött ide, bár addig is voltak szürke meg vörös gémek, kócsagok, de mostanra telepek, madárrezervátumok jöttek létre – idézte fel Végh József. – A Tisza átlagos mélysége 10-12 méter, helyenként 17 méter is megvan, a Tisza-tó azonban sekély,
sorban a folyó árvízvédelmi szabályozása; lényegében sikerült árvízmentesíteni az alsó szakaszt, Csongrád megye, Szeged már nem szenvedi az elöntéseket. Emellett áramtermelésre is szerették volna fogni a Tiszát. Bár az egykori téeszek mostanra megszűntek, a halgazdálkodás jelentős a környéken, a számos halastónak pedig a Tisza-tó adja a vízutánpótlását. Mintegy „mellékhatásként” pedig páratlanul gazdag természeti környezet alakult ki, mely mára jelentős turistaforgalmat is generál. – Egyre többen jönnek, mondhatni, tumultus van, az idegenvezetők egész nap hordják ki a tóra az érdeklődőket – ad helyzetképet Végh
Látogasson el hírportálunkra!
A Tisza vonzza a pihenni vágyókat
C
Y
M
Szárcsáknak is otthont ad
vasszal megvárják az áradást, majd májusban visszaduzzasztják a vízszintet a nyári vízállásra. Iszapot rak le a víz Beszélt arról is, hogy a tó létrehozásának negatívuma sok év múlva, mostanában kezdett
90
80
70
60
50
csak látszani. Míg a gyors folyóban haladt a víz, kemény, építkezésre is alkalmas folyami homokot rakott le. A folyás azonban erősen lelassult, az erőmű megfogja, a Tisza vize időnként szabályosan áll. Így viszont nem homokot, hanem iszapot rak le, ami sziklamorzsalékból áll, büdös, tömít, rakódik a folyó aljára, veszi el az életteret. A csatornatorkolatokat állandóan kotorni kell. Az iszap nem jó az állatvilág egy részének sem, főleg a kérésznek (tiszavirág). Ez a rovar a kemény folyami talajban fejlődik ki, és ha azt belepi az iszap, akkor megfullad. – Sajnos, évek óta figyeljük, ahogy csökken a számuk, a rajzás kisebb, mint a Tisza északi vagy déli szakaszain. Iszaposodik, ingoványosodik a belső tó is. Nem tudjuk, ezen folyamatokból mi lesz majd évek múlva. Az biztos, az egész Tisza-tavat nem lehet kikotorni, mert ahhoz túl nagy terület – mutatott rá Végh József. Felidézte a 2000-es nagy ciánszennyezést, mint mondta, bár ide már felhígulva érkezett a mérgező anyag, mégis fehér volt a víz a haltetemektől. Mára visszaállt az élővilág, „rendben van a Tisza”, kiheverte a mérgezést. Sok a szemét – Ami ma problémát okoz, az a rengeteg szemét, ami a folyóba kerül. Főleg Ukrajnában, ott nem ritka, hogy a kommunális szemetet teherautószám egyszerűen a Tiszába öntik. A határnál magyar részről már építettünk szűrőt, ami legalább a nagyobb műanyagokat nem engedi tovább. Sajnos persze, itthon is szemetelnek, a vízügyesek és magánszemélyek szedik a hulladékot a folyóból. Mi, természetvédők is szedjük szervezetten, évente 2-3-szor – mondta Végh József. – Amikor árad a folyó, a partról rengeteg műanyag flakont hoz be a vízbe, Kiskörénél markolókkal szedik ki. Még mindig nagyon
Virágszőnyeg a vízfelszínen
FOTÓ: BUJDOS TIBOR
100
FOTÓK: KOVÁCS PÉTER
40
30
20
10
5
sok a hulladék, pedig ma már jóval több figyelmet kap a folyó védelme – jegyezte meg. – Ami lerakódott az elmúlt húsz év alatt
Gyönyörű tavirózsák nyílnak a vízen
a part szélén, az közel méter vastagságú rétegben van: az ár kivitte a fák közé, az iszap beterítette, újabb réteg flakon, majd megint iszap; hogy ezt mikorra lehet kitisztítani, nem tudom… A tó létrejötte a halfaunát is gazdagabbá tette. 51-féle halfaj van a Tisza-tóban, több, mint a Balatonban, ahol csak harminc-egynéhány. Ebből 11 védett, kettő, a lápi póc és a kaukázusi törpegéb pedig szigorúan védett. – Megváltozott a fajösszetétel, amely halak a gyorsabb vizet kedvelik, mint a kecsege, amur, domolykó, jászkeszeg, márna, menyhal, szinte eltűn-
Egyre messzebbről jönnek Végül beszélt a turizmusról, mely mára talán a legfontosabbá vált a Tisza-tó életében. – Egyre többen fedezik fel a tavat. Gyakran viszek gyerekeket, egy részük nagyon kíváncsi, mások egyáltalán nem. A felnőttekről viszont elmondhatom, hogy nagyon érdeklődőek, és aki egyszer eljött, az később visszajár, hozza magával a családját, barátait is – osztotta meg tapasztalatait. – Egyre messzebbről jönnek a vendégek, a dunántúliak már régóta itt vannak, mert mint mondják, a Tisza-tó egészen más, mint a Balaton, természetileg is és jóval csendesebb is. Mind többen fedezik fel külföldiek, sokan érkeznek Erdélyből, Ausztriából, és nő a német turisták száma, igaz a külföldiek elsősorban a horgászat miatt szeretik a helyet. Elmondta, ő maga igyekszik a Tisza tiszteletét tanítani a látogatóknak, és megmutatni nekik a tó csodálatos élővilágát. A Hortobágyi Nemzeti Park részeként a világörökséghez tartozó Valki-medence összefüggő virágmezőit; az egybefüggő tündérrózsa, sulyom- vagy tündérfátyolmezőket, a nyílt víz és a virággal teli belső tavak mozaikját, a madárrezervátumot.
SZŐKE TÍMEA
Kérészek tánca
FOTÓ: MTI, CZEGLÉDI ZSOLT
A megmérgezett folyó 2000. január 30-án éjszaka az aranymosással foglalkozó nagybányai, román–ausztrál tulajdonú, Aurul nevű bányaipari vállalat telephelyéről százezer köbméternyi cianidés nehézfémtartalmú szen�nyvíz zúdult a Lápos folyóba, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került. A szennyezés két hét alatt vonult le a folyó magyarországi szakaszán. Súlyosságát jelezte, hogy a minden élőlényre halálos cián koncentrációja a magyar szabvány szerint megenge-
dett határérték 180-szorosa volt. Bár a magyar vízügyi szervek mindent megtettek a szennyezés hatásainak enyhítésére, a ciánszennyezés végigpusztította a Hajdú-Bihar megyei Tisza-szakasz élővilágát, kisebb mennyiség bejutott a tiszalöki zsilipen keresztül a Keleti-főcsatornába is. A ciánfolt február 12-én hagyta el Magyarország területét. Fentiekre emlékezve az Országgyűlés február 1-jét a Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánította.
Fák alatt halad a csónak
NAPLÓ
7
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT
8 Varázsszőnyeg
HAJDÚ-BIHARI
A mesevári élet boldogsága
Találd meg az öt különbséget!
MESE. Élt egyszer egy király meseszép országában, meseszép várában, meseszép lányaival. A király és lányai nagyon szerették a mesét, a szobájukban egész nap csak meséket hallgattak. Igen ám, de egyszer csak elfogytak a mesék. A lányok hangos sírása kihallatszott a vár udvarára is. A szegény király csak fogta a fejét, és azon gondolkodott, mivel tudná őket megvigasztalni, de hiába volt minden, a lányai csak sírtak. Gondolkodott a király, fel s alá járkált hosszú palástjában, már a korona is szorította a fejét, amikor támadt egy ötlete. Magához hívatta a futárjait, hogy vigyék hírül az országban: mesemondókat keresnek, annak pedig, aki a legtöbb mesét tudja elmondani a királykisasszonyoknak, egy zsák arany lesz a jutalma. Indultak is a futárok azonnal, hegyen, völgyön keresztül vitték a hírt Meseország minden szögletébe. Így érték el Odúfalvát is, ahol meghallotta a hírt Márton, a szegény ember legkisebb fia. – Édesapám! Én elmennék az udvarba, hisz nagyon sok mesét ismerek, hátha megjutalmaz a király. – Ugyan, fiam – szólt az apa –, azért a sok aranyért nagyon meg kell dolgozni, nem adják azt olyan könnyen. – Márton hajthatatlan volt, a kíváncsiság is úrrá lett rajta, mert még soha nem látta Mesevárat. Fogta a vándorbotját, felakasztotta rá a tarisznyáját, búcsút vett szüleitől, testvéreitől, Vakarcs kutyájától, majd útnak indult. Hosszú volt az út, esténkét egy-egy fa tövében húzta meg magát, nappal pedig nagyon sokat gyalogolt. Ment erdőkön, mezőkön keresztül, ivott a tiszta vizű forrásból, eljátszadozott a pillangókkal, barátságot kötött az erdei állatokkal. A fárasztó úton már megbánta,
hogy elindult. De kitartó volt, és azon gondolkodott, mit szólnának a szülei, ha nem tudná teljesíteni, amit eltervezett. Az egyik ilyen fárasztó nap után a sötétben üldögélt egy fa tövében, amikor megpillantotta a meseszép várat. A szemét is megdörzsölte: Jól lát? Bizony, jól. Megérkezett, boldogan futott fel a várba, és
zengett a meseszoba. Mesélt a kicsi felhőről, a bővizű forrásról, a madarak énekéről és még nagyon sok mindenről. Meséivel felszárította a könnyeket, mosolyt csalt az arcokra, boldogságot vitt a királykisasszonyok életébe. Hónapokat töltött Márton a várban, a király és lányai pedig nagyon megszerették.
haza sem bírta volna cipelni. Elindult lóháton a zsák aran�nyal, napokig lovagolt, mire hazaért. Otthon nagyon várták már, nem is akarták elhinni, hogy egy zsák aranyat keresett a mesemondással. – Meghoztam a fizetségem, becsülettel megdolgoztam érte, most már könnyebbé tehetem
De aztán elérkezett a búcsú napja. A király és lányai szerették volna, ha ottmarad, de hiába kérlelték. – Királyom, a szüleimnek, testvéreimnek és Vakarcs kutyámnak meg ígértem, hogy visszamegyek. Nem hagyhatom cserben őket. De a királykisasszonyoknak is ígértem valamit: visszajövök hozzájuk, így soha többé nem fognak sírni. A király tudomásul vette a fiú döntését, és átnyújtotta neki a megígért zsák aranyat. Kapott egy lovat is, hiszen olyan nehéz volt a zsák, hogy
szüleim és testvéreim életét – mondta. – De van még egy ígéretem: visszatérek a mesevárba, és tovább mesélek a királykisasszonyoknak. Meséimmel felszárítottam a könnyeket, a bánatot boldogsággá varázsoltam, mosolyt csaltam az arcokra! Ez nekem nagyobb boldogság, mint a zsák arany, akár hiszitek, akár nem! KOZMA BARNÁNÉ
GYERE VELÜNK A MESÉK BIRODALMÁBA!
Találd meg a méhecske árnyékát!
már hallotta is királykisasszonyok sírását. A király kedvesen fogadta, a szolgákkal azonnal finom vacsorát hozatott neki. Vacsora után bemutatta a lányainak, akik azt kérdezték tőle: Hol vannak a meséid? – Itt, a fejemben – válaszolta, majd azon nyomban hozzá is kezdett a mesékhez, a lányok pedig csak hallgatták a szebbnél szebb történeteket. Márton fejéből kifogyhatatlanul jöttek az újabbnál újabb mesék. Nem volt már sírás a palotában, a fiú meséitől
Látogass el hírportálunkra!
Számold meg! Természettár-botanika – Kora tavaszi virágok A képen négy kora tavaszi virágot látsz. Nevüket a feladat rejti. A piros F betűtől kiindulva az óramutató járásának irányában olvass össze minden negyedik betűt, illetve írásjelet, míg el nem éred a J jelet! A hullámvonal ~ szóközöket jelöl. A szóközöket és írásjeleket is betűként vedd figyelembe!
Megoldás: 1. fekete hunyor; 2. hóvirág; 3. téltemető; 4. tavaszi sáfrány C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
8
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
Sport
HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ
2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT
19.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke úgy véli, a nemzetközi szövetség bölcsen tette, hogy egy évvel elhalasztotta a fedett pályás világbajnokságot, amelyet a koronavírus-járvánnyal sújtott Kína egyik nagyvárosában, Nankingban rendeztek volna meg március közepén
Szombat 17 óra: Kisvárda Master Good – Ferencvárosi TC 17 óra: Budapest Honvéd – Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport) 17 óra: Diósgyőri VTK – Kaposvári Rákóczi FC 17 óra: Paksi FC – ZTE FC 17 óra: Puskás Akadémia FC – Debreceni VSC 19.30: Újpest FC – MOL Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Petrus Mirtill abban bízik, ismét kijön majd, hogy jobb az erőnléte a Lokinak.
Az OTP Bank Liga állása 12 10 9 7 7 7 7 7 6 5 4 3
3 3 4 5 4 3 1 1 2 2 5 1
1 4 4 5 6 7 8 9 9 10 8 13
33–14 31–17 21–13 27–21 19–20 23–26 29–30 19–25 18–23 20–33 24–25 16–33
KÉZILABDA. Óriási lehetőség kapujában áll a DVSC Schaeffler, hiszen amennyiben szombaton legyőzi a török Kastamonu Belediyesi együttesét az EHF-kupa ötödik fordulójában, szinte bizonyosan továbbjut a kieséses szakaszba. A mérkőzést 15 órától rendezik a Hódosban, az előzetes jegyeladások alapján garantálhatóan telt ház előtt.
39 33 31 26 25 24 22 22 20 17 17 10
A végére elfáradtak A két gárda első összecsapását egy végletekig izgalmas találkozón a Debrecen nyerte 31–30-ra Törökországban. Figyelmeztető lehet, hogy amíg bírta erővel, végig vezetett a Kastamonu azon a mérkőzésen, viszont szép lassan belefáradtak a két gárda által diktált tempóba, és a DVSC ezt kihasználva az utolsó pillanatokba a maga javára fordította az összecsapást. Jelen pillanatban mindkét gárdának 4-4 pontja van, tehát aki diadalmaskodik a hétvégén, óriási lépést tesz a továbbjutás felé. Tisztában van ezzel Petrus Mirtill, a Loki fi-
Babosék a bajnokok! TENISZ. Babos Tímea és Kris tina Mladenovic nyerte meg a női párosok versenyét az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután a pénteki döntőben 6:2, 6:1-re legyőzte a Hszie Szu-vej, Barbora Strycova tajvani, cseh duót. A találkozó 1 óra 12 percig tartott.
A háromszoros WTA-világbajnok Babos a 23. tornagyőzelmét aratta párosban, és a 2018-as Australian Open, valamint a tavalyi Roland Garros után a harmadik Grand Slam-trófeáját szerezte meg. A kettős sikerével 760 ezer ausztrál dollárt nyert. MTI
A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT. a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségébe
SPORTÚJSÁGÍRÓ munkatársat keres
Én azzal is kiegyezem, ha ismét egy góllal múljuk felül őket.
A Mediaworks Hungary Zrt. ismert és közkedvelt napilapjaival a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női-, bulvár-, gasztro-, ifjúsági-, gazdasági- és sportmagazin-portfóliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte.
PETRUS MIRTILL
A „Content first”, azaz „Első a tartalom” szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele, és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének.
•Tudósítások, interjúk, riportok készítése. •Cikkek írása, szerkesztése. •Sporteseményeken, sajtótájékoztatókon való részvétel, ezekről beszámoló, híranyag, illetve kommentár írása.
Szécsi Márk reméli, három ponttal térnek haza Felcsútról.
ELVÁRÁSOK:
LABDARÚGÁS. A múlt heti siker-
•Felsőfokú végzettség. •Többéves szakmai tapasztalat. •Jó helyesírás és íráskészség. •Sportújságírás területen szerzett szakmai tapasztalat. •Jó kommunikációs készség.
től megtáltosodva, az újabb győzelem reményében lép pályára a DVSC szombaton 17 órától Felcsúton, a Puskás Akadémia otthonában (élő haon.hu). A téli pihenő után, az OTP Bank Liga 17. fordulójában az immár Vitelki Zoltán vezette Loki 4–0-ra iskolázta le az Újpestet, a felcsútiak 1–1-es döntetlent játszottak a Kaposvárral. A debreceniek 22 ponttal a tabella hetedik helyén állnak, míg Hornyák Zsolt alakulata 26 egységgel a negyedik. Ősszel 2–1-re tudott nyerni a Puskás a Nagyerdei Stadionban, a lilák ellen két gólt is jegyző Szécsi Márk reméli, ezúttal náluk landol a három pont. – Nem vitás, jól indult számunkra a 2020-as év, ugyanakkor a helyén kell kezelni az Újpest elleni sikert, a további
AMIT KÍNÁLUNK: •Változatos, kihívásokkal teli feladatkör. •Nagyvállalati háttér, jó munkakörülmények. •Versenyképes bérezés. •Dinamikus csapat. •Barátságos munkahelyi légkör. 380657
MUNKAVÉGZÉSI HELY: •Debrecen. Pályázatát 2020. 02. 23-ig a munkakör és a bruttó fizetési igény megjelölésével a karrier@mediaworks.hu e-mail-címre várjuk.
HAJDÚ-BIHARI
WWW.HAON.HU H I R D ET ÉS
Y
M
100
90
80
70
60
A Loki két ifjú tehetsége, Arany Rebeka és Petrus Mirtill
FOTÓ: NEMZETI SPORT/DÖMÖTÖR CSABA
atal balszélsője is, aki most is kiegyezne egy minimális különbségű debreceni sikerrel. – Mindenki tisztában van a csapatból az összecsapás jelentőségével, ennek megfelelően készülünk a szombatra – szögezte le a 18 éves tehetsége. – Óriási a tét, hiszen azonos ponttal áll a két csapat, ha győzünk, akkor gyakorlatilag továbbmentünk a csoportunkból. Az első mérkőzésünk hatalmas iramú, nagyon küzdős meccs volt, amelynek a második félidejében a jobb erőnlétünknek köszönhetően is sikerült rájuk erőltetni az akaratunkat. Nagyon jó átlö-
Magyar Kupában, ennek értelmében a DVSC Schaeffler az egyik tavalyi döntőst, a Ferencvárost fogadja április 8-án. A mérkőzést a Hódosban rendezik meg, de egy korábbi fegyelmi határozat értelmében zártkapus lesz az összecsapás. A továbbjutás egy találkozón dől el. A Vác a Fehérvárral, az MTK Budapest a Kisvárdával, míg a Siófok a Győrrel mérkőzik majd meg. MSZ
vőik vannak, az irányítójuk is remek, illetve jól indulnak a szélsőik, viszont a felállt fal ellen már lassítják a játékot. Jó lenne már most az elejétől dominálni, de egy remek csapatról beszélünk, amelyik idegenben ugyanolyan veszélyes, így én azzal is kiegyezem, ha ismét egy góllal múljuk felül őket. Megpróbáljuk magunkból a legjobbat kihozni, és már most kiharcolni a továbbjutást – fogadkozott a fiatal játékos. Zárt kapuk mögött Kisorsoltak negyeddöntő párosításait a kézilabda női
Látogasson el hírportálunkra!
Kiélezett mérkőzésre számítanak
FELADATOK:
C
Az elmúlt két hazai mérkőzését sikerrel vette a DEAC jégkorongcsapata, ennek köszönhetően feljött a harmadik helyre a tabellán. Vasárnap újabb találkozó következik a középszakaszban, 18.30-tól a Corona Brasov lesz az ellenfél a Debreceni Jégcsarnokban. A hajdúságiak és a brassóiak is 6-6 pontot számolnak a felsőházban. David Musial tanítványai csütörtökön 5–2-re verték a Csíkszeredát, a Brassó 3–1-re kikapott a Dunaújváros otthonában. JÉGKORONG.
Tisztában vannak a téttel
OTP Bank Liga, a 18. forduló programja
16 17 17 17 17 17 16 17 17 17 17 17
A Brassó érkezik Debrecenbe
Balmazújvárosban rendezik meg a Vác–Budaörs mérkőzést az NB II. tavaszi szezonjának nyitányán, vasárnap 14 órától – írja az nso.hu. Mindkét csapat stadionjában felújítási munkálatok zajlanak, ezért a váciak többnyire Balassagyarmaton, a budaörsiek Tatabányán fogadják ellenfeleiket. A Vác a 19., a Budaörs a 12. helyről várja a mérkőzést. A felek csütörtökön még nem tudták, hol rendezik a találkozót.
A szövetség jól tette, hogy így döntött, ahhoz már rövid az idő, hogy új helyszínt jelöljön ki.
1. Ferencváros 2. MOL Fehérvár FC 3. Mezőkövesd Zsóry FC 4. Puskás Akadémia FC 5. Budapest Honvéd 6. Újpest FC 7. Debreceni VSC 8. Diósgyőri VTK 9. Kisvárda Master Good 10. Paksi FC 11. ZTE FC 12. Kaposvári Rákóczi FC
9
50
40
30
20
10
5
meccseinket is hoznunk kell ahhoz, hogy előre tudjunk lépni a tabellán. Persze örültem a két gólomnak, hiszen egy csatárt főként a találatai minősítik, ugyanakkor a lényeg az, hogy nyerni tudtunk – vélekedett a Loki csatára, aki azt is el-
mondta, milyen az új edzővel dolgozni. – Bár nem volt túl sok időnk összeszokni, mégis azt hiszem, hamar kialakult az összhang, és látszik a pályán, mit szeretnénk játszani – fogalmazott Szécsi, majd a Puskás elleni derbire is rátért.
Szécsi Márk (88) bízik benne, hogy ezúttal is betalál
FOTÓ: N. S./SZ. M.
– A felcsútiakkal szemben általában kiélezett összecsapást vívunk, most is hasonlóra számítunk. Szeretnénk három ponttal hazatérni, amiért mindent meg is fogunk tenni. Jó játékosok alkotják a keretüket, Gyurcsó Ádámot senkinek sem kell bemutatni, igen veszélyes tud lenni, és ott van Josip Knežević is, aki jól osztogatja a labdákat, nem árt majd rájuk kiemelten figyelni. Ahogy új mesterünk, Vitelki Zoltán is ki szokta hangsúlyozni, amennyire szükséges, kielemeztük ellenfelünket, de inkább magunkra figyelünk, ami szerintem jó taktika – mondta „Szecska”, aki nemrégiben édesapa lett, ami szerinte a pályán nyújtott teljesítményére is jó hatással van. – Nagy öröm, hogy megszületett a kislányunk, sok pluszt ad. Múlt héten megígértem neki, hogy gólt fogok rúgni a tiszteletére, kettőt is sikerült, azt hiszem, ezúttal is a szavamat adom, hátha ismét bejön! SZADÓ
NAPLÓ
9
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT
10 Sport
HAJDÚ-BIHARI
Pécsett folytatja a vízilabdabajnokságot a Debrecen Csaknem két hónap szünet után játszik újra tétmérkőzést a DVSE vízilabdacsapata.
gárda a 3. fordulóban már találkozott egymással, akkor a pécsiek három góllal győzni tudtak a Sportuszodában. „Ősszel itthon akartuk tartani a három pontot, sajnos ez akkor nem sikerült, úgyhogy nagyon szeretnénk nekik visszavágni. Azt gondolom, hogy rengeteg idő eltelt már azóta, teljesen más lesz a játék képe, én nagyon bízom a pontszerzésben” – zárta szavait a játékos. HBN
nokságról a klub honlapján a DVSE centere. A két hónapos bajnoki szünet alatt a hajdúságiaknak volt idejük a pihenésre, de Miroslav Bajin ez idő alatt egy minialapozást is vezényelt. A keret egy része tétmérkőzésen is szerepelt, a fiatalok a Komjádi Kupában újra sikerrel vették a kvalifikációs tornát, a negyeddöntőben pedig nagyot küzdöttek a végső győzelemre is esélyesnek tartott Újpesttel.
A felsőházért küzdő PVSK otthonába látogat Miroszlav Bajin együttese az OB I. 10. fordulójában szombaton 19 órától. A magyar győzelemmel végződő hazai rendezésű Európa-bajnokság miatt a megszokottnál hos�szabb volt a téli felkészülés. VÍZILABDA.
Teljesen megérdemelten A kontinensviadalnak ezúttal is volt debreceni delegáltja, Vancsik Levente a román válogatott színeiben szállt medencébe. „Hatalmas élmény volt az Eb, nagyon jó csapatok ellen játszottunk, a Duna Aréna atmoszférája pedig lenyűgöző volt. A 11. hely az erőviszonyokat tekintve jónak mondható, ráadásul valószínűleg ez a helyezés olimpiai selejtezőt is ér majd. A magyar válogatott szinte ös�szes mérkőzését láttam, végig magas szinten vízilabdáztak, teljesen megérdemelten szerezték meg az aranyérmet, és jutottak ki ezzel Tokióba” – vélekedett az Európa-baj-
Milos Boriszov (fehérben) játéka nagyban befolyásolja a DEAC sikerességét
Matematikai esély A DVSE jelenleg az A csoport hetedik helyén áll, a felsőházba jutásra már csak matematikai esélyük van. A szombati ellenfél az ötödik pozíciót foglalja el, az UVSE-vel folytatott versenyfutásukban várhatóan minden pont nagyon értékes lehet számukra. A két
Hatalmas élmény volt az Eb, nagyon jó csapatok ellen játszottunk. VANCSIK LEVENTE
1. Ferencváros 2. Szolnoki Dózsa 3. Miskolci VLC 4. UVSE 5. PVSK 6. Szeged 7. DVSE 8. Tatabánya
Nehéz feladat előtt Bravúr lenne a debreceni győzelem a rendkívül erős atomvárosiak otthonában.
lenne szüksége Kovács Adrián csapatának. A hajdúságiak a tabella harmadik helyén álló Atomerőmű SE otthonába látogatnak szombaton 19 órától.
KOSÁRLABDA. A
Kitűnő formában Kiválóan kezdte működését a Debreceni Egyetem gárdájának megújult edzői stábja. A cívisvárosiak az előző fordulóban meggyőző teljesítménnyel győzték le az esélyesebbnek tartott szolnoki csapatot, ezzel feledtetve két mérkőzés óta tartó nyeretlenségi minisorozatukat. Ezúttal sem lesz könnyű dolga Manigatéknak, hiszen szombaton a Paksi Atomerőmű SE együttese otthonában lépnek majd pályára. Dzunics Braniszlav legénysége kitűnő formában várja az ös�szecsapást, legutóbbi öt mec�-
múlt heti, Szolnoki Olajbányász elleni magabiztos siker után ismét bravúrra
Az NB I. állása
Az A csoport állása 27 pont 24 19 13 11 6 3 0
Vancsik Levente (középen) mindig nagy harcot vív
FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
Óriási csatára van kilátás
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Szombathely Körmend Paks Fehérvár Szolnok PVSK DEAC Zalaegerszeg Kaposvár Oroszlány Kecskemét Sopron KC Szeged Jászberény
0,971 0,912 0,853 0,794 0,794 0,765 0,765 0,735 0,706 0,706 0,706 0,676 0,588 0,529
Ön döntheti el, kik legyenek a 2019-es esztendő legnépszerűbb hajdú-bihari sportolói, csapata és edzője, kik kapják meg a kijelölt hat kategóriában a közönség díjait! A játék már javában tart, túl vagyunk az első két etapon, és megkezdődött az utolsó kör is. Megszületett a jelöltek végleges listája, kategóriánként a legtöbb voksot kapó öt-öt sportember, illetve csapat került a mezőnybe, a kiemeltek mellé. Immár tíz-tíz jelölt várja a harmadik fordulóban a szavazatokat – voksolni ezúttal is a Naplóban megjelenő szelvényen, valamint a Hajdú Online-on lehet, január 31-től február 7-én 12 óráig.
54. Super Bowl
13 gy - 3 v - 0 d
Y
M
49ers
Chiefs
7
6
Divisonal Championship v Minnesota 27-10
v Green Bay 37-20
Chiefs
pontok
381.1 379.2 144.1 98.1 281.1
90
80
70
60
Conference Ch’sip v Tennessee 35-24
19.4
HAJDÚ-BIHARI
19.2
összes yard 281.8
349.6
futott yard 112.6
128.2
passzolt yard 169.2
221.4
rendkívül sima győzelmet aratott hazai pályán, előbb a Minnesota Vikings együttesét 27–10, majd a Green Bay Packerst 37–20-ra verte. Utóbbi találkozón már 27–0-ra vezetett a harmadik játékrészben. Mindezt tette úgy, hogy az irányító Jimmy Garoppolónak mindössze nyolc passz
100
v Houston 51-31
Defense (engedett) Átlagban (2019) 49ers Chiefs
29.9 28.2
237.0
Divisonal Championship
Eddig két Super Bowlon vettek részt: vereség a Green Bay-től 1967-ben, győzelem a Minnesota ellen 197-ben.
Az ötszörös Super Bowl-győztes 2013 óta a legjobb alapszakasz eredményét produkálta. Offense (szerzett)
2019 alapszakasz 12 gy - 4 v - 0 d
A legutóbbi négy mérkőzésükből hármat a Chiefs nyert meg.
Conference Ch’sip
49ers
Kansas City Chiefs AFC
Egymás elleni eredmények
2019 alapszakasz
Mahomes lehet a kulcs A Kansas City Chiefsben az előző szezon legértékesebb játékosának megválasztott irányító, Patrick Mahomes a vezér. A 24 éves játékos jól kezdte az idényt, utána viszont térdsérülés miatt több mérkőzést is kihagyott. A rájátszásban ugyanakkor eddig ellenállhatatlannak bizonyult, két mérkőzésen 615 yardot passzolt, 8 touchdown-átadással, eladott labda nélkül. Az ötven év után először Super Bowl-résztvevő Chiefsnek a nagydöntőben már szinte biztosan nem férne bele egy komolyabb hátrány, mivel a San Francisco 49ers mind támadó-, mind védőegységét tekintve sokkal erősebb, mint korábbi két ellenfele. A 49ers mindkét playoff-mérkőzésén
C
2020. Február 2. Hard Rock Stadion Miami Gardens, Florida
Látogasson el hírportálunkra!
ÉV SPORTOLÓIRA!
AMERIKAI FUTBALL.
San Fracisco 49ers NFC
csükből mindössze egyszer szenvedtek vereséget. Az ellenfelek egyébként sem feltétlen győzni járnak Paksra, idén csak a Körmendnek és a Szolnoknak sikerült elrabolni a két pontot az ASE-csarnokból. „Nagyon nehéz feladat előtt állunk, hiszen a paksi egy borzasztó erős alakulat. Elsősorban rendezetlen védelem ellen szeretnek támadni, és tranzícióból szereznek kön�nyű kosarakat. Úgy gondolom, ha okosan, megfontoltan támadunk, és sikerül visszarendeződnünk, lehet esélyünk” – mondta Lekli József, a DEAC újdonsült segédedzője a gárda hivatalos honlapján. HBN
Szavazzon az
A fogadóirodáknál a Chiefs minimális különbséggel favorit, a szakértők szoros döntőt várnak. Magyar idő szerint hétfőn 0.30-tól rendezik a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 54. Super Bowlt, melyen az Amerikai Főcsoport (AFC) bajnoka, a Kansas City Chiefs és a Nemzeti főcsoport (NFC) győztese, a San Francisco 49ers küzd meg egymással a Vince Lombardi-trófeáért. Az alapszakaszban nyújtott teljesítménye alapján egyik csapat nagydöntős szereplése sem meglepetés, ugyanakkor a San Francisco menetelése váratlan volt, mivel az előző idényt mindössze négy győzelemmel zárta.
FOTÓ: KISS ANNAMARIE
50
kísérletre volt szüksége. A 49ersnek amúgy is erőssége a futás, ebben legnagyobb fegyvere a vezetőedző Kyle Shanahan, aki rendkívül kreatív az ilyen játékok kidolgozásában. A fogadóirodáknál a Chiefs minimális különbséggel favorit, a szakértők szoros döntőt várnak. MTI
40
30
20
10
5
375699
H I R D E TÉ S
NAPLÓ
10
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT
Ízvilág 11
HAJDÚ-BIHARI
Tengeri halakból, algákból A kitaposott, már ismert úton önállóan indulnak el a fiatal gasztromesterek. HAJDÚBÖSZÖRMÉNY. A Hajdúsá-
gi Regionális Culinary Team nemcsak a tájegységet, hanem Magyarországot is képviseli a február 14–19. között ezúttal Stuttgartban tartandó szakácsolimpián, ahol 59 nemzet közel kétezer szakácsa méri össze tudását.
Pajna Zoltán (jobbra) is köszöntötte a résztvevőket FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
Fontos a nemzeti hagyomány ápolása Immár évtizedes múltra tekint vissza a napokban megtartott Konyári Hagyományőrző Disznótor.
Felnőttek a feladathoz Az öt versenyzőből és három segítőből álló, a Hajdúböszörményi Gasztronómiai Egyesület színeiben versenyző csapat jelentősen átalakult a legutóbbi, Luxemburgban megrendezett világverseny óta. A sok világversenyt megjárt és számos sikert elért séfek átadták a helyet a fiataloknak. „Felnőttek a feladathoz, sok tapasztalat van már mögöttük, egyedül is el kell tudni indulniuk azon a kita-
Derecske, Szentpéterszeg, Székelyhíd, Tépe – képviseltette magát a helyi (Konyári Nótások és a Konyári Pávakör) csapatokon kívül. Az eredményhirdetés előtt és alatt a csapatok el is fogyaszthatták a kemencében megsütött finomságokat. A disznótor az esti bállal végződött. A bál megnyitóján Vig Szilárd polgármester összegezte a nap történéseit. Köszöntőjében felhívta a figyelmet a nemzeti hagyományaink ápolására és védelmére, valamint arra, hogy az ehhez hasonló események szoros összefüggésben vannak nemzetiségtudatunkkal, ami személyes identitástudatunk kialakulásának és fejlődésének egyik sarokköve. Kiemelte annak jelentőségét, hogy a toron sok fiatal is részt vett, mert ez biztosítja a hagyományok továbbörökítését és védelmét a mai személytelen, információ- és technológiaközpontú világban. Minderről Létmányi Attila tájékoztatta a Naplót. HBN
Az esemény címszereplője egészen korán búcsút mondott az ünnepségnek, Szőllősi Rudolf hentes jóvoltából, majd Vig Szilárd polgármester köszöntőbeszédét követően a versenyre delegált csapatok leadhatták fogópálinkájukat a zsűrinek, és hozzáfoghattak a hurkaés kolbásztöltésnek, illetve a magyar tálak előkészítésének. A látogatók a délelőtt folyamán szemtanúi lehettek a hagyományos disznótoros ételek elkészítésének, és a táj egységenként eltérő gasztronómiai megoldásoknak. A rendezvény vendégei között volt Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Vitányi István országgyűlési képviselő is. Az eseményen több település – Debrecen, KONYÁR.
A csapat már korábban is készített aszpikos finomságokat
posott úton, amelyen már egy évtizede járnak, gyakorlatot szereztek” – fogalmaztak. A luxemburgi versenyen a hajdúböszörményi Gajdán Antalt, a korábbi világbajnoki és olimpiai ezüst- és bronzér-
Gajdán Attila, a magyar csapat vezetője
FOTÓ: MATEY ISTVÁN
mes séfet kérték fel csapatkapitánynak, az ő vezetésével készülnek a világversenyre. A csapat tagja még az ikertestvére, az ugyancsak séf világbajnoksági és olimpiai tapasztalatokkal rendelkező Gajdán Attila, továbbá Szatmári Antal korábbi olimpiai és világbajnoki résztvevő szakács, Mező Péter többszörös magyar bajnok szakács, valamint Kolonnai István mestercukrász is. Németh Tibor séf többszörös olimpiai és világbajnok, Budai Mária cukrász és Estók Klára cukrász vesz még részt a csapat munkájában. Tizenkétezer látogató lehet – Amit az olimpián készítünk ételt, a tengeri halak, algák és tenger gyümölcsei lesznek az alapanyagai. Ezeknek
FOTÓ: KOVÁCS PÉTER
MOZAIKKKERESŐŐ SORSOOLÁS NYEERTESEI
Nyerjen mozijegyet a
TOYOTA YARIS SZEMÉLYGÉPKOCSIT NYERTEK:
-val
Marai Józsefné
Tarjányiné Balázs Ildikó
Zalaegerszeg
Balatonfűzfő
1 Millió Ft értékű Edenred kártyát nyertek: Nagy Tibor
Robotporszívót nyertek:
Laptopot nyertek:
Wellness pihenést nyertek:
Robotgépet nyertek:
Kovács Lajos
Mózes Istvánné
Kocsis Istvánné
Markó László
Szájer Ferenc Viszák
Csihar Gyula
Hosszúpereszteg
Csiszár Imréné
Takács Lajos Csepreg
Vágner Lilla
Csákánydoroszló
Turner Ferencné
Stiglicz Erzsébet
Hazler Tamás
Balázs István
Molnár István
Rézmann József
Deli Józsefné
Koós László
Káka János
Kapusi Imre
Virág Csaba Mezőfalva
Vedres László Istvánné
Bognár Csilla
Rács Györgyné
Takács Mihály
Lődi László
Kovács Zoltánné
Horváth Imre
Németh Zoltán
Carutasu Ágnes
Szaszák Ádámné
Szabó Zsigmondné
Brandisz Lászlóné
Varga Imre
Laczik János
Magyar Sándorné
Várkonyi Andrásné
Magyari Csabáné
Mirkovszki Józsefné
Keszthely
Pethőhenye
Bakonynána
Fityeház Vönöck
Kisapáti
Bodajk
Veszprém
Seregélyes
Móricz Gábor Mezőfalva Tata
Heves
Kál
Sáska
Vértesacsa
Dunaújváros
Tatabánya Vésztő
Nagykanizsa
Pátka
Dunaújváros
Békéscsaba
Rózsaszentmárton
Zirc
Kőszárhegy
Tata
Békéscsaba
Muraszemenye
Komárom
Dunaújváros Ács
Mezőkovácsháza Andornaktálya
Látogasson el hírportálunkra!
Nézze meg velünk a legújabb magyar filmet, a
Magasházi Istvánné
Agárd
a vágási felületük, kontúrjuk szebben adódik ki. Nehezebb velük bánni, de szebb lesz a végeredmény. Aszpikréteggel vonjuk be az elkészített ételeinket, ugyanis azokat reggel 6-tól kell kiállítani, és este 6-ig nézhetik meg a vendégek. Körülbelül tizenkétezer ember megy keresztül a bemutatócsarnokon. Nekik az ételeket úgy kell látni, mintha azok frissek lennének. Az aszpikréteg védi meg az ételeket a bebarnulástól, kiszáradástól, összeeséstől. Amit elkészítünk, az látványos és ehető lesz – válaszolta kérdéseinkre Gajdán Antal, a magyar csapat vezetője. KZS
ZÁRÓJELENTÉST Szabó István rendezésében!
Nyeremény: 2 db belépőjegy a film vetítésére A vetítés helyszíne: Apolló mozi, Debrecen, Miklós u. 1. A vetítés időpontja: 2020. február 14. 18:30 órakor Sorsolás: 2020. február 5. 14:00 órakor
SZABÓ ISTVÁN-KVÍZ
Február 27-től a mozikban!
5 nap 5 kérdés, de már egy megválaszolásával is nyerhet! Hogyan játszhat? - Nem kell mást tenni, csupán válaszolni a feltett kérdésre és a helyes választ (a nevével, címével és a telefonszámával együtt) e-mailben kell elküldeni a kviz@naplo.hu e-mail címre, a szelvény megjelenési
Végegyháza Eger
napjának végéig. - Az e-mail tárgyába kérjük írja: Zárójelentés játék.
Konrád Istvánné
Kovács Elek
Elekes Sándor
Krácsik Albert
Balás Károlyné
Sikala Józsefné
Füredi Ferenc
Bálind Istvánné
Perlaki Lászlóné
Varga Imre
Mayer Gyuláné
Kis István
György Mihályné
Reichert Zoltán
Ternóczy Kornél
Kocsi Klára Ilona
Simon Péter
Buják Imre
Cseh László
Sebestyén András
Róth Béláné
Kubik Zoltánné
Havasdi Gyula
Kurucz Éva
Wetzl Ferenc
Molnár Imre
Muhari Lászlóné
Futó András Nagykörű
Tibádné Nagy Zsuzsanna
Nádas Edit
Magyar József
Kovács László
Soltész István
Pópity Zoltán
Szabó Lajos
tóját és a Játékszabályzatot megismerte, valamint és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása
Sárrétudvari
céljából a Mediaworks
Pamlényi Tamás
Steher Andrásné
Tóth Mihály
Szabó József
Kerekes Béla
Hungary Zrt. kezelje.
Baksa István
Turóczi Tibor
Boldizsár István
Héri Lászlóné
Kovács János
Deákné Szarvas Anna
Benkő Sándor
Tóth Attila
Ágoston László
Várkonyi Pálné
Tóth Andrásné
Gerencsér Róbertné
Horváth Ferenc
Pölöskei Ferencné
Szücs Györgyné
Szécsény
Salgótarján
Tiszakécske
Salgótarján
Császártöltés
Igal
Kecskemét
Kaposvár
Németkér
Bánhalma
Debrecen
Balajt
Csenger
Makó
Szentes
Kapuvár
Mezőkeresztes Rakamaz
Szeged
Kajárpéc
Kisbodak
Szegvár Bőny
A nyerteseket telefonon vagy e-mail üzenetben értesítjük a nyeremény átvételével kapcsolatban.
3. Kvíz kérdés
A Zárójelentés egyik főszereplője, Eperjes Károly is Szabó István rendező visszatérő színésze. Melyik filmben dolgoztak először együtt?
Almamellék
Redl ezredes
Szolnok
Debrecen
Miskolc
Tuzsér
Kaposvár
Tiszasüly
A beküldők között 50 db páros jegy kerül kisorsolásra, a nyertesek névsorát pedig a sorsolást követő 3 napon belül tesszük közzé a napilapban.
Fülöpszállás
Závod
Pécs
Debrecen
Miskolc
Nagydobos
Tolna
Pécs
Szolnok
Debrecen
Tab
Tengelic
Mágocs
Pásztó
Kecskemét
Csurgó
Szekszárd
Oroszló
Salgótarján
Te
6:3, avagy játszd újra, Tutti
A nyeremény után fizetendő adót a Mediaworks Hungary Zrt. fizeti.. A játékban való részvétellel a Játékos kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékozta-
Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem
Miskolc
Játékszabályzat: www.haon.hu/jatekszabalyzatok
Nyíregyháza Szeged
WWW.HAON.HU
Rábaszentmiklós
Gratulálunk a nyerteseknek!
381413
381413
H I R D E TÉ S E K
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
11
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT
12 Program / Műsor HAJDÚ-BIHARI
HAJDÚ-BIHARI
Szabadidő
Ossza meg velünk történetét,
Úgy érzi, nem mindennapi az életútja, olyan dolgok történtek Önnel, amelyeket meg szeretne osztani a nagyközönséggel? Akkor írjon a Naplónak! Megjárta a háborút, nagycsaládban nőtt fel vagy nehéz gyermekkora ellenére is sokra vitte az életben? Várjuk megkeresését! Ha kiemelkedő a sportteljesítménye, extrémsportol, talán már a rekorderek között is lehetne – akkor eljött a pillanat, engedje, hogy megismerjük! Ha betegséggel küzd, netán szülei, gyermekei folytatnak harcot a kórral, és úgy érzi, jobb beszélni, mint hallgatni, akkor is írjon nekünk. A betegség elleni küzdelem a legnehezebb, de ha megosztjuk egymással gondolatainkat, mindennapos megpróbáltatásainkat, erőt adhatunk másoknak. Szerelem, barátság, talán ezek nélkül nem is tudnánk létezni, akkor miért ne beszéljünk róla többet? Ha szeretné megosztani élete egyik kulcsfontosságú fejezetét, akkor várjuk jelentkezését.
341888
s ha érdekes, megírjuk!
Újságírónk felveszi Önnel a kapcsolatot, írjon nekünk a következő e-mail-címre: emese.nagy@naplo.hu HIRDETÉS
Istentiszteleti rend
*******************************
Füredi úti templom: 10.00: Dr. Pótor Áron Homokkert: 10.00: Dr. Hodossy-Takács Előd Józsa-alsó: 9.00: Gacsályi Zsolt Józsa-felső: 11 órától: Gacsályi Zsolt Kerekestelep: 10.00: Széles Csongor Kistemplom-Ispotály: 10.00: Zsoldos Tibor Kossuth utca: 10.00: Tóth-Mohala Veronika Lencztelep: 10.00: Tamás Gergely Mester utca: 10.00: Vincze András 17.00: Vincze András Nagycsere: 9.30: ifj. Jenei Zoltán Haláp: 10.30: ifj. Jenei Zoltán Nagyerdő: 8.30: Püski Lajos 10.30: Püski Lajos Nagysándor-telep: 10.00: Iszlai Endre Nagytemplom: 8.00: Oláh István 10.00: dr. Fekete Károly 18.00: Püski Gábor Szabadságtelep: 10.00: Nagy Gábor 17.00: Nagy Gábor Széchenyi-kert: 10.00: Jenei Zoltán (István király tér 2.) 17.00: Jenei Zoltán Ebes: 9.45: Bukáné Zakar Zsuzsanna Szepes: 15.00: ––––– Kismacs: 11.00: Nagy Dánielné Nagymacs: 9.30: Nagy Dánielné Ondód, Kör utca: ––––– Tégláskert: 9.45: Vas Sándor Úrrét: 10.00: Püski Dániel (Árpád Vezér Általános Iskola, Böszörményi út 150.) Kenézy-kórház: – Kápolna: 10.00: Gál Judit Klinika: – Bőr: 10.00: dr. Baráthné Szalánczi Tímea – Kardiológia: 11 órától: Cs. Kiss András – I-es Bel.: 11 órától: Dr. Baráthné Szalánczi Tímea – III-as Bel.: 10.00: Cs. Kiss András
2020. február 1., szombat
Hetednapi Adventista Egyház
Grand Hotel Aranybika Debrecen, Piac utca 11–15. 17 órától: Restás László: A végidő titkainak megfejtése: Az új világ – egy csodálatos jövőkép kiteljesedése
2020. február 1., szombat Debrecen, Fazekas M. u. 7. 9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A büszkeségtől az alázatig 11 órától: Restás Márta igehirdetése Debrecen, Munkácsy M. u. 19. 9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A büszkeségtől az alázatig 11 órától: Dankó Ferenc igehirdetése Debrecen, Völgy u. 33/A 9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A büszkeségtől az alázatig 11 órától: Szőllősi Árpád igehirdetése Balmazújváros, Zrínyi M. u. 4. 9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A büszkeségtől az alázatig 11 órától: helyi szolgálat Berettyóújfalu, Mártírok u. 4. 9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A büszkeségtől az alázatig 11 órától: helyi szolgálat Bojt, Rákóczi u. 48. 9 órától: interaktív Biblia-tanulmány: A büszkeségtől az alázatig ÚRVACSORA 10.30-tól: Farkas Attila igehirdetése 15 órától: Farkas Attila igehirdetése Gáborján, Rákóczi u. 1. 9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A büszkeségtől az alázatig 11 órától: Kovács Tiborné igehirdetése Hajdúböszörmény, Újvárosi u. 16. 9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A büszkeségtől az alázatig 11 órától: helyi szolgálat Hajdúhadház, Bocskai tér 3.
******************************* 2020. február 6., csütörtök
Méliusz Központi Könyvtára Debrecen, Bem tér 19/D (földszinti előadóterem) 17 órától: A szívbetegségekről Előadó: Dr. Nagy Vilmos háziorvos
******************************* 2020. február 7., péntek
ReményPont Oázis Életmód-központ: Debrecen, Szent Anna utca 43. 18 órától: Restás László: Dániel szeminárium
*******************************
Rendszeres nyitott alkalmak:
minden hétfőn 15 órától felnőtt bibliakör, téma: Királyok 2. Könyve: Debrecen, Fazekas M. u. 7., minden kedden 17 órától felnőtt bibliaóra: Debrecen, Munkácsy M. u. 19., minden szerdán 18 órától ének- és imaóra: Gáborján, Fő u. 46., minden csütörtökön 18 órától Életmód Klub: Debrecen, Szentgyörgyfalvi út 9., minden csütörtökön 18 órától imaóra: Bojt, Rákóczi u. 48., hétfőtől csütörtökig 10–17 óra között ReményPont Oázis Életmód-központ: Debrecen, Szent Anna u. 43. minden pénteken 18 órától interaktív közösségi óra: Debrecen, Fazekas M. u. 7., minden pénteken 18 órától kóruspróba: Debrecen, Völgy u. 33/A, minden pénteken 19 órától imaóra: Debrecen, Völgy u. 33/A, minden pénteken 10–14 óra között ReményPont Oázis Életmód-központ: Debrecen, Szent Anna u. 43.
-
Hajdúszoboszló, Fogthüy u. 13. 9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A büszkeségtől az alázatig 11 órától: Restás László igehirdetése Polgár, Damjanich u. 15. 9.30-tól: interaktív Biblia-tanulmány: A büszkeségtől az alázatig 11 órától: helyi szolgálat
****************************
Debreceni református egyházközségek, intézmények
Józsai Közösségi Ház (Szentgyörgyfalvi út 9.) 16 órától: A mosolygós bíró – Számít-e a bíró személyisége? Előadó: Dr. Makkos Norbert bíró
2020. február 2., vasárnap Árpád tér: 9.00: Dr. Ormóshegyi Zoltán Bánk: 8.30: Buzás Dénes Csapókert: 10.00: Lakatos Zoltán
2020. február 1., szombat
Evangélikus Egyház 2020. február 2., vasárnap 10 óra: Istentisztelet úrvacsoraosztással Igehirdető: Asztalos Richárd, ev. lelkész Helyszín: Debrecen, Miklós utca 3. Templom
ALKALMAINK 2020. február 3., hétfő 6.30: PRIMA hónapkezdő zsoltározó alkalom. Vezeti: Fejszés Dániel
Igehirdető: Asztalos Richárd, lelkész Helyszín: 4025 Debrecen, Miklós utca 3. Templom
RENDSZERES ALKALMAINK Szerdánként 15 órától: Bibliaóra
Vezeti: Asztalos Richárd, lelkész Helyszín: Debrecen, Miklós utca 3. Szerdánként 17 órától: Gimnazisták hittanórája
Vezeti: Asztalos Richárd, lelkész Helyszín: Debrecen, Miklós utca 3. Csütörtökönként 15 órától: Amerikai teadélután
Vezeti: Maren Corliss amerikai önkéntes Helyszín: Debrecen, Miklós utca 3.
Miserend a Jézus Szíve római katolikus templomban Debrecen, Mikes Kelemen utca 31. Keddtől szombatig: 18 órától Vasárnap: 9 órától
Miserend a Szent Anna-székesegyházban A Szent Anna-székesegyház a hétvégén a következő időpontokban várja a híveket szentmisére: szombat: 18 óra, vasárnap: 7, 8.30, 10, 11.30, 18 óra.
Liturgikus rend A debreceni Attila téri főszékes egyház liturgikus rendje 2020. február 2., vasárnap 6:30–7:15: Szent Liturgia (gyónásra van lehetőség) 7:15–8:30: Utrenye 8:30–9:30: Szent Liturgia (utána elsőáldozásra készülő hittan a Szent Miklós teremben: Vígkedvű Mihály utca 2.) 10:00–11:10: Szent Liturgia (Hónap első vasárnapján püspöki liturgia, gyónásra van lehetőség) 12:00–13:00: Szent Liturgia (gyónásra van lehetőség) 17:30–18:15: Szent Liturgia (gyónásra van lehetőség) 18:15–19:00: Vecsernye
Tv- és rádióműsor
C
Y
07.40 Bo, az örökmozgó 08.00 Négyzetgyök 08.10 Katuri 08.25 Bob, a mester 08.35 Mickey és az autóversenyzők 08.55 Goldie és Mackó 09.25 Lilo és Stitch 09.45 A Büszke birtok oroszlán őrsége 10.10 Kacsamesék 10.30 Elena, Avalor hercegnője 10.55 Lexi és Lotti – Megbízható detektesók 11.20 Loopdidoo – A nagy nyaralás 11.25 Loopdidoo – A nagy nyaralás 11.35 Andy és az állatkölykök 11.55 A bűvös körhinta 12.20 Négyzetgyök 12.25 Gyerekversek 12.30 Pityke 12.35 Világ-mesék 12.45 Hókusz-pókusz! 13.10 Tündéri keresztszülők 13.30 Nicky, Ricky, Dicky és Dawn 14.00 Wissper 14.10 Wissper 14.25 Vasjankó – Készült a Grimm fivérek meséje nyomán 15.50 Mickey és az autóversenyzők 16.15 Goldie és Mackó 16.40 Lilo és Stitch 17.00 A Büszke birtok oroszlán őrsége 17.25 Kacsamesék 17.45 Elena, Avalor hercegnője 18.15 Állati nagy szökés 20.00 Chuggington pályaudvar 20.15 Violetta 21.05 Én vagyok itt! 22.45 A legendák hivatala 23.50 Akvárium Stage Pass
M
100
90
80
Debrecen: Debreceni Lelkisegély-telefonszolgálat éjjel-nappal ingyenesen hívható – minden telefonhálózatról a 116-123-as debreceni Lelkisegély-telefonszolgálat. Debrecen: Esélyek Háza (Monti ezr. u. 7.): panaszfelvétel diszkriminációs ügyekben – 30/408-5619 – Egyenlő Bánásmód Hatóság – hétfő: 12–16 óra között (minden hónap utolsó hétfőjén változó helyszínen, a megye településein) kisebbségi Ombudsmani Hivatal: (előzetes bejelentkezés alapján) Debrecen: Fény Felé Esélycentrum (4225 Debrecen, Harmat u. 41.): segítségnyújtás – 52/787–993 www. fenyfele.hu – várják azokat a fogyatékkal élő fiatalokat, akik napközbeni felügyeletet, fejlesztést igényelnek. Debrecen: Lelkierő Egyesület (Debrecen, Poroszlay út 97.): segítségnyújtás – 70/770-3369 – várjuk azokat a 18–35 év közötti fiatalokat, akik valamilyen szenvedély vagy pszichiátriai problémával küzdenek. Debrecen: Lépéselőny Egyesület (Debrecen, Csap utca 36.): segítségnyújtás megváltozott munkaképességűek, álláskeresők részére 52/321666 – tanácsadás, klubfoglalkozás ingyenes magán munkaerő-közvetítés (nysz.: 7498-3/2009-5600). Érdeklődni: kedden és csütörtökön 9–12-ig. Munkáltatók jelentkezését is várják. Debrecen: Nagymihálykert u. 75. Ingyenes segítségnyújtás – egészségügyi és környezetvédelmi probléma esetén. Információ: 52/456-695 vagy 70/392-5342. Kizárólag előzetes bejelentkezéssel! Debrecen: RÉV Szenvedélybetegsegítő Szolgálat (Angyalföld tér 11.): segítségnyújtás – 52/428-004 Debrecen: Arany Középút Egyesület (Simonffy u. 52.): segítségnyújtás – 52/321-659 vagy 30/751-6538 – ingyenesen igénybe vehető közösségi ellátásába várják a pszichiátriai problémával élőket és hozzátartozóikat. Az Anonim Alkoholisták (AA) csoportjai szeretettel várják csoportos beszélgetésre a szenvedélybetegségből gyógyulni vágyókat: DEBRECEN: hétfő 18 óra: Kiscsoport (30/573-3182), Leány u. 2. (Nagytemplom Ifjúsági Gyülekezet); kedd 18 óra: Délibáb csoport (70/5514431), Rákóczi út 7. (Ökumenikus Segélyszervezet); szerda 18 óra és vasárnap 18 óra: Főnix csoport (70/585-2404), Szent Anna utca 21. (Szent Anna-székesegyház, udvarból balra nyíló pincehelyiség); péntek 18 óra: Széchenyi-kert csoport (06-20531-7569), István király tér 1. (Széchenyi-kerti református templom) BALMAZÚJVÁROS: Nádudvari út 52., szombat 18 óra, (20/995-9378) HAJDÚBÖSZÖRMÉNY: Kassa u. 2., csütörtök 18 óra, (70/774-2037) HAJDÚSZOBOSZLÓ: Kossuth u. 9., kedd 18 óra, (30/871-5414) HAJDÚDOROG: Böszörményi út 5. Művelődési Ház, péntek 18 óra, (30/358-4902)
2020. február 1., szombat M1
05.55 Hajnali gondolatok 06.00 HÍRADÓ 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.45 Kenó 06.55 Magyar Krónika 07.30 Hazajáró 08.00 Térkép 08.40 Noé barátai 09.10 Divat és dizájn magyar 09.45 Nálatok, laknak állatok? német családi filmsorozat 10.25 Család-barát magyar 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.55 Jó ebédhez szól a nóta magyar 13.30 Agatha Raisin angol bűnügyi tévéfilmsorozat 14.25 A mi kis állatkertünk angol tévéfilmsorozat 15.25 Nyom nélkül magyar bűnügyi film 17.00 Gasztroangyal magyar 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.40 SzerencsePerc 18.45 Szerencse Szombat 19.35 A Dal 22.10 Kenó 22.20 Az óriáskerék amerikai filmdráma 00.05 Fábry 01.20 Új idők új dalai 01.50 Rúzs és selyem 02.15 OJD – Irodalom és könyv 26 percben 02.45 Mesterember 03.10 Magyar Krónika 03.40 Család’20 04.00 Esély
Segítség
Debrecen: MÁV Járműjavító Kultúrháza (Faraktár u. 67.) Éremgyűjtő Klub – minden vasárnap 9–11 óra között Debrecen: Forrás Közösségi Klub (Angyalföld tér 11.) Ingyenesen igénybe vehető klubfoglalkozások: Mozgás Klub nőknek: kedd: 8–9, csütörtök: 14.30–15.30. Főző Klub: kedd: 13–15. Baba-mama Klub: szerda: 10–12. Varró Klub: szerda: 10–12. A Pszichiátriai Betegek Nappali Ellátása keretein belül igénybe vehető klubfoglalkozások: Sport Klub: hétfő: 13–15. Öltögető Klub: szerda: 13–15. Kreatív Klub: csütörtök: 13– 15. Popcorn Klub: péntek: 13–15. Telefonszám: 06/52 428-004 Debrecen: Móricz Zsigmond körút 4. 312 meridiántorna ingyenes gyakorlási lehetősége ingyenes Etka-jóga 10–11.30-ig. Vezeti: Tar Kata 30/294-7525. Debrecen: Népi Mesterségek Háza (Hatvan u. 57.) Állandó kiállítás: „A Népművészet Mesterei Hajdú-Bihar megyében” látogatható a szakköri foglalkozások idején és bejelentkezéssel a 30/2635-448 vagy a 70/3253828-as telefonszámon. Szakkörök: Gránátalma hímző szakkör: minden második szombat 15–18, vezeti Tarsoly Andorné népi iparművész, szakoktató. Szövőműhely: minden hétfő 16–18, vezeti Petrovics Nikolett szövő, a népművészet ifjú mestere, népi iparművész. Gyöngyfűző szakkör: minden szombat 15–18, vezeti dr. Csapóné dr. Riskó Tünde. Nemezműhely: minden hónap harmadik szombatján 10–16, vezeti Dobosné Hajdu Anikó népi iparművész, nemezművész. Debrecen: HNA Közösségi Ház (Fazekas M. u. 7.) Nyitott ajtóval az érdeklődőknek: szerdánként 18 órától: fiatalok imaközössége Információ: Czeily Tibor(30/864-1976, tibor.czeily@gmail.com) és Sitkei Zoltán (30/664-3132, htmgtl@gmail.com) Debrecen: Faraktár u. 16. Jógafoglalkozás vakációban is minden kedden 16.45-től ingyenes előadással. Célunk: az oldódás, gyógyulás, fiatalodás, meditáció. Tel.: 52/443-299 Debrecen: Piac u. 77. Ingyenes elméleti és gyakorlati meditációs foglalkozások, minden csütörtökön 18 órától. Megtapasztalhatjuk minden öröm és boldogság forrását, a gyógyulást, a testi-lelki harmóniát, a teljes nyugalmat és életcélunk megvalósulását. Debrecen: Fazekas M. u. 7., Munkácsy M. u. 19.: stresszkezelő és dohányzásról leszokni segítő egyéni és csoportos foglalkozások, mentálhigiénés programok, ifjúsági alkalmak, gyermekfoglalkozások, igény szerinti időpontban, előzetesen egyeztetve. Elérhetőségek: Szilasi Zoltán pasztorálpszichológiai lelkigondozó (30/664-3192, szilasizoltan@ adventista.hu, Dankó Ferenc mentálhigiénés lelkigondozó (30/292-0621, danko.ferenc@gmail.com)
06.45 Kölyökklub 09.30 Bakugan japán–kanadai animációs kalandfilmsorozat 10.00 Top Shop 10.55 Anyák gyöngye amerikai vígjátéksorozat 11.30 Autogram autós magazin 12.15 XXI. század – a legendák velünk élnek szombaton is az RTL Klub műsorán! 12.50 Carter ügynök amerikai akciófilm-sorozat 13.55 Három szökevény amerikai akcióvígjáték 16.05 Drágám, add az életed! amerikai vígjáték 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 19.00 Fókusz Plusz magazin 20.00 A mi kis falunk magyar vígjátéksorozat 21.05 Halálos fegyver amerikai akcióvígjáték Roger Murtaugh nyomozót a vakmerő Martin Riggsszel hozza össze a sors. Felesége halála óta Riggs a rendőrségi pszichológusok rémálma, két lábon járó időzített bomba, valóságos halálos fegyver – zsaruigazolvánnyal a zsebében. A két rendőrnek egy öngyilkossági ügyet kell megoldania, melynek szálai a hírhedt nemzetközi drogkartellhez vezetnek. Hamar felismerik, ha túl akarják élni, meg kell bízniuk egymásban… 23.25 Kiút nélkül amerikai akciófilm 01.35 A Lazarus-terv amerikai thriller 04.00 Ausztrál expressz
70
60
50
40
30
04.55 Csapdába csalva német doku-reality sorozat 05.25 Egy rém rendes család amerikai filmsorozat 05.50 Egy rém rendes család amerikai filmsorozat 06.20 TV2 ANIMÁCIÓ rajzfilmek 10.55 Trendmánia stílusmagazin 11.25 Autószerelők, avagy minden új egyszer régi lesz! autós magazin 12.00 Poggyász utazási magazin 12.30 Hungarikumokkal a világ körül magazinműsor 13.05 Edzőtárs egészségmagazin 13.35 Csapdába csalva VI. német doku-reality sorozat 14.10 Eragon amerikai–angol–magyar fantasztikus kalandfilm 16.20 Columbo: Kettős vágás amerikai krimi 18.00 Tények hírműsor 18.55 Tények Plusz 19.55 Gru amerikai animációs vígjáték 21.55 A hobbit: Smaug pusztasága amerikai–új-zélandi fantasztikus kalandfilm 01.20 Szövetségesek amerikai thriller 03.40 Grimm VI. amerikai misztikus filmsorozat 04.20 Grimm VI. amerikai misztikus filmsorozat 05.00 Csapdába csalva német doku-reality sorozat
20
10
5
06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.35 Világ 08.57 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma dél előtt 09.35 Magyar gazda 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Esély 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó HD 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Élő egyház 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Summa 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Világ 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Itthon vagy! 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sporthíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Summa 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz
M4
04.55 Lendület 05.25 Puskás Akadémia 05.50 Röplabda-közvetítés 07.55 Bringasport 08.15 Szabadidő 08.45 UTE Tv 09.15 Labdarúgó-közvetítés 11.15 Napos Oldal – DVTK 11.50 Kosárlabda-közvetítés 13.45 Játékoskijáró 14.45 Kosárlab-
da–közvetítés 16.40 Felvezető műsor 17.00 Labdarúgó–közvetítés 18.45 Érték 19.00 Felvezető műsor 19.30 Labdarúgó-közvetítés 21.15 Érték 21.30 Góóól 22.45 Labdarúgó-közvetítés 00.45 Kosárlabda-közvetítés 02.40 UTE Tv 03.05 Bringasport 03.25 Labdarúgó-közvetítés
HÍR TV
6.00 Troll ism. 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben ism. 8.00 Hírek 8.05 Magyarország élőben ism. 9.00 Hírek 9.05 Paletta ism. 9.30 Globál ism. 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Credo ism. 12.00 Híradó 12.30 Garázs 13.00 Hírek 13.05 Vetítő ism.: Szétszakadt Magyarország Rendező: Huth Gergely 14.00 Hírek 14.05 Troll ism. 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Plusz-mínusz ism. 16.00 Hírek 16.05 Riasztás ism. 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Paletta ism. 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Informátor ism. 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Globál ism. 20.00 Hírek 20.05 Panaszkönyv 21.00 Hírek 21.05 Civil kör 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Heti terror ism. 23.00 Hírek 23.05 Főhős ism. 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek 0.30 5 kedvenc ism. 1.00 Hazahúzó 2.00 Troll ism.
FILM+
5.40 Holtidő Amerikai akciófilm 8.00 Dzsungel-mentőakció Francia animációs kalandvígjáték 10.00 Meseautó Magyar vígjáték 12.10 Elmentek otthonról Francia vígjáték 14.10 Piedone Afrikában Olasz–német akcióvígjáték 16.40 Mr. Magoo Amerikai vígjáték 18.25 Tök alsó Amerikai vígjáték 20.15 Amerika Kapitány: A Tél Katonája Amerikai
kalandfilm 23.00 John Wick: Második felvonás Amerikai akciófilm 1.25 A jó, a rossz és a halott Amerikai akciófilm 3.15 Nyolc préda Amerikai horror 5.00 Veszélyzóna Francia– amerikai akciófilm
ATV
06.00 Gyógyítás dimenziók 06.35 Új mezőgazdasági magazin 07.15 Egyenes beszéd 09.30 Jakupcsek plusz 10.25 Mondd el Tatár Csillának! 11.00 Ékszer TV 12.20 Életre fel 12.35 MI – Mesterséges Intelligencia 12.55 Kőbánya híradó 13.30 Fő az egészség 14.00 Ékszer TV 16.35 Hazahúzó (45) 17.30 ATV Híradó 17.55 Sikerszféra 18.30 ATV Híradó 19.00 Civil a pályán 20.25 AradiVarga Show 21.50 Sas kabaré 22.50 Sorok között Lutter Imrével 23.30 Toldy Mária 80 01.25 Dumakabaré
VIASAT3 06.05 Jóbarátok 06.25 Jóbarátok 06.55 Jóbarátok 07.25 Jóbarátok 07.55 Agymenők 08.20 Agymenők 08.45 Ide süss! 09.45 Ide süss! 10.40 Az elveszett ereklyék fosztogatói 11.40 Az elveszett ereklyék fosztogatói 12.40 Glades – Tengerparti gyilkosságok 13.40 Glades – Tengerparti gyilkosságok 14.40 Glades – Tengerparti gyilkosságok 15.45 Narnia Krónikái – Caspian herceg 18.45 Másnaposok 21.00 Terhes társaság 23.00 Véres munka 01.20 Az elveszett ereklyék fosztogatói
BEST FM 0–24 óráig Debrecenben a 104,6 MHz-en. (Hajdúnánáson 93,3 MHz) 07.00–10.00 Szombat reggel Szilágyi Icussal. Hírek, autópálya, traffipax információk, orszá-
gos meteorológiai jelentés, ügyeleti hírek, horoszkóp, kulturális programok. 10.00–14.00 Szombat délelőtt Szabó Tomival 14.00–18.00 Joó Csaba Délutáni Randevú 18.00–20.00 Best FM Kívánságműsor (Kívánságvonal: 500-540, SMS-Viber-szám: 30/9331046) 20.00–24.00 DISCO*S HIT – Saturday Night Shit Bárány Attilával és Vass Katával 24.00–01.00 Saturday Night LIVE (Élő közvetítés Debrecen népszerű szórakozó helyeiről) 01.00–06.00 Zene az éjszakában. Adás telefonszám: 52/500-540.
DTV 5.00–8.15 Napszemle (ism.) 8.15 Praktikák – magazinműsor 8.45 Grill akadémia – gasztronómiai magazin 9.00 Hajrá 9.10 Napszemle (ism.) 9.25 Esti Közelkép – háttérmagazin (ism.) 9.55 Siker – gazdasági műsor (ism.) 10.05 Képújság 13.50 Kirakat 13.55 DEAC – Sport Club Csíkszereda jégkorongmérkőzés közvetítése felvételről (ism.) 16.05 Vásárlási műsorablak 16.15 Cívis Értéktár – magazinműsor (ism.) 16.45 Debreceni Színképek – kulturális magazin (ism.) 17.15 Grillakadémia – gasztronómiai magazin 17.30 Praktikák – magazinműsor (ism.) 18.00 Közgyűlés közvetítése felvételről (1-2. rész) ism. 19.00 Borzontorz az igazság bajnoka 19.20 Erőnk forrása – történelmi egyházak műsora (ism.) 19.50 A rögöcsei csoda 20.50 Magyarok Dél-Amerikában – Brazília 21.50 650 év 650 másodperc Debreceni Nyomda 22.00 Kirakat 22.05 Képújság A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.
NAPLÓ
12
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT
Szolgáltatás 13
HAJDÚ-BIHARI
Rejtvény
MOZIműsor Cinema City
A megfejtéseket egyszerre, a következő hét csütörtökig juttassák el névvel, címmel, telefonszámmal a Naplóhoz: 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10. vagy a rejtveny@naplo.hu e-mail-címre. A levelezőlapra ragasszák fel a Napló-logót és az e heti rejtvényeink sorszámát! A megfejtők között receptfüzetet sorsolunk ki.
JUMANJI – A KÖVETKEZŐ SZINT 123 perc/Akció, kaland, vígjáték • 2D (hang: magyar) 17.00 KÉMESÍTVE 104 perc/Akció, kaland, animációs • 2D (hang: magyar) 10.50
1917 119 perc/Háborús • 2D (hang: magyar) 15.30 20.10 ÁROK 95 perc/Thriller • 2D (hang: magyar) 22.10* AZ ÁTOK HÁZA 94 perc/Horror • 2D (hang: magyar) 22.30* BAD BOYS – MINDÖRÖKKÉ 122 perc/Akció, Vígjáték • 4DX 2D (hang: magyar) 14.30 19.15 21.45* • 2D (hang: magyar) 12.30 15.00 17.30 18.45 20.00 21.15* 22.30* DOLITTLE 102 perc/Vígjáték • 4DX 3D (hang: magyar) 10.10 12.20 17.00 • 3D (hang: magyar) 11.40 16.00 • 2D (hang: magyar) 13.50 18.10 JÉGVARÁZS 2 103 perc/Animációs családi kaland vígjáték • 2D (hang: magyar) 10.00 14.50 JOJO NYUSZI 108 perc/Háborús dráma • 2D (hang: angol; felirat: magyar) 13.10 18.00
Keresztrejtvény FELVÁG, HENCEG
A MEGFEJTÉS
27
LASSAN LESZÁLL
SZAKÍT, OTTHAGY
A
O
PÁRATLAN DARA!
HAJDÚ-BIHARI
2020. január 30., csütörtök: 7, 8, 11, 12, 17, 24, 26, 27, 29, 34, 44, 54, 56, 57, 62, 70, 71, 72, 73, 80
KISASSZONYOK 135 perc/Romantikus dráma • 2D (hang: angol; felirat: magyar) 11.30 14.10 16.50 19.30
27. feladat
TÓTH BÉLA
SZEDI A LÁBÁT
KUGLI AZ EGYIK VÉRCSOPORT
Az adatok tájékoztató jellegűek!
MANCS ŐRJÁRAT – VIGYÁZZ, KÉSZ, MANCS! 67 perc/Animációs, családi • 2D (hang: magyar) 10.30 12.10 13.50 15.30 17.10
Felnőttorvosi ügyelet: (Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet) Telefon: 52/404-040, hely: Debreceni Egyetem, Nagyerdei krt. 98. sz. – klinika volt I-es sebészet épületében fogadják a betegeket. Rendelkezésre állás folyamatos (0–24 óráig). Gyermekorvosi ügyelet: (Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet) Telefon: 52/416-275, hely: Debreceni Egyetem, Nagyerdei krt. 98. sz. – Gyermekklinika épülete. Rendelkezésre állás: hétköznap: 18-tól 8-ig, hétvégén folyamatos. Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107 ÉMKK-információ (Külső vásártér): 52/518-129 DKV-információ (helyi): 52/531-513 Hibabejelentés (áram): 80/210-310 Hibabejelentés (gáz): 80/300-300 Hibabejelentés (víz): 52/534-510 T-Com tudakozó: 11800; 11888; hibabejelentő: 1412 (lakossági); 1435, 1400 (üzleti) Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak: A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618
NE JÁTSSZ A TŰZZEL 97 perc/Vígjáték • 2D (hang: magyar) 11.15 13.20 15.30 17.40 19.50 22.00* RICHARD JEWELL BALLADÁJA 131 perc/Dráma • 2D (hang: angol; felirat: magyar) 10.00 STAR WARS: SKYWALKER KORA 142 perc/Akció, kaland, fantasy • 2D (hang: magyar) 12.00 TŐRBE EJTVE 130 perc/Bűnügyi • 2D (hang: magyar) 20.20
KIÜTÉS JELE
A feladvány egy közmondást rejt.
Ügyeletek
...KATINKA, SZÍNÉSZNÕ IMAGINÁRIUS EGYSÉG
BETE ,EZ HELYEZÉS, ...,SZABÓ BETOLDÁS GÁBOR-MÛ
SZEMES MIHÁLY FILMJE
BECÉZETT SZÜLÕ
FONNYAD, NÉPIESEN
SPANYOL AUTÓMÁRKA
TALAJMÛVELÕESZKÖZ
GOMBAFAJTA
RÁDIUSZ MISKOLCI EGYETEM EGYNEMÛ ÜVEG! RITKA FÉRFINÉV TÍZ A KÖBÖN
VITORLÁSHAJÓ POLCON ÁLL!
ENNEK DACÁRA
FÉLSZ!
VASÁRNAP A NAPTÁRBAN
FELESÉGE VAN ASSZONYNÉV-KÉPZÕ
VERSENYRE ..., INDÍTJÁK
HARLEKIN
...KIRÁLYA, LALOOPERA
Terjesztési ügyintézés
ÉRDEKÉBEN ÁLL!
HULLAJTJA A KÖNNYEIT
LÓVÁ..., BECSAP
HOSSZÚ IDEIG
CSAK A SZÉLEIN SZORÍT!
Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi ingyenes telefonszámot:
SZÁLLODA
HATÁROZOTT NÉVELÕ
NOVÁK CECÍLIA
LUDOLPHFÉLE SZÁM
...VAN, FIGYEL
Meghallgatjuk
...LE, TÜNÉS!
KÉPZETTÁRSÍTÁS
HAJDÚ-BIHARI
Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Kenyeres Ilonát keddtől péntekig 14.00–16.00 óra között. Tel.: +36-30/972-4868. E-mail: ilona.kenyeres@naplo.hu
A *-gal jelölt előadásokat csak szombati napon vetítik.
ZSÍRBAN OLDÓDÓ VITAMIN PENÉSZSZAG
(hétfő–péntek: 7.00–17.00)
VOLT EGYSZER EGY... HOLLYWOOD 161 perc/Vígjáték, dráma • 2D (hang: magyar) 19.30
SEMMIKOR
FÉLRE! ...ZEPPELIN, EGYÜTTES
+36-80-442-444 ÚRIEMBEREK 113 perc/Akció, bűnügyi • 2D (hang: magyar) 11.10 13.30 15.50 18.10 19.30 20.30 21.50*
CSAK FÉLÖL! SZOLMIZÁCIÓS HANG
FÉLTI!
A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: haon.hu/jatekszabalyzatok
Sudoku
27. feladat
Kezdőknek, 27.
Haladóknak, 27.
7 4 6 3 1 8 9 4 5 9 9 6 7 8 6 9 2 3 1 8 8 7
3 6 9 4 7 1 6
Megfejtések, 298. számú feladat
6 2 3 7 1 8 9 5 4
3 7 4 1 9 3 6 8
3
4 7 1 9 2
8 9 6
4
5 2 5
3
3 8 3
7 2
4 1 7 2 9 5 8 6 3
8 5 9 3 4 6 1 7 2
5 6 2 9 3 4 7 1 8
7 4 8 1 6 2 5 3 9
9 3 1 5 8 7 4 2 6
1 8 6 4 5 3 2 9 7
3 7 5 8 2 9 6 4 1
7 4 2 6 5 8 9 3 1
2 9 4 6 7 1 3 8 5
1 9 8 4 3 2 5 6 7
3 5 6 1 9 7 4 8 2
9 6 7 3 2 4 1 5 8
5 2 1 8 7 9 6 4 3
8 3 4 5 1 6 7 2 9
4 8 3 9 6 1 2 7 5
2 1 5 7 4 3 8 9 6
6 7 9 2 8 5 3 1 4
Haladó
Kezdő
A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: haon.hu/jatekszabalyzatok
Tv- és rádióműsor
2020. február 2., vasárnap M1
06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.45 Kenó 06.55 Családi kör 08.00 Isten kezében 08.25 Kereszt-Tények 08.30 Katolikus krónika 09.00 Így szól az Úr! 09.05 Rome Reports – Vatikáni híradó 09.30 A sokszínű vallás 09.40 Kérdések a Bibliában 09.55 Új nemzedék 10.20 Vallás és szabadság magyar ismeretterjesztő so rozat 10.30 Református magazin 11.00 Mise/ Istentisztelet – Közvetítés belföldi 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.20 Magyar lapát magyar dokumentumfilm 14.15 Édes anyanyelvünk 14.25 Gábor diák magyar zenés film 16.00 Hatoslottó sorsolás 16.05 Hogy volt?! 17.00 Ízőrzők magyar ismeretterjesztő so rozat 17.30 Borbás Marcsi szakácskönyve 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Családi kör 19.45 Magyarország szeretlek! 21.20 Mága Zoltán Budapesti Újévi Koncert 2020 22.10 Kenó 22.20 A hold hangja olasz, francia filmdráma 00.25 Hogy volt?! szórakoztató műsor 01.25 Rúzs és selyem
C
Y
08.25 Bob, a mester 08.35 Dr. Plüssi 08.55 Goldie és Mackó 09.25 Lilo és Stitch 09.45 A Büszke birtok oroszlán őrsége 10.10 Kacsamesék 10.30 Elena, Avalor hercegnője 10.55 Lexi és Lotti – Megbízható detektesók 11.20 Loopdidoo – A nagy nyaralás 11.25 Loopdidoo – A nagy nyaralás 11.35 Andy és az állatkölykök 11.45 Andy és az állatkölykök 11.55 A bűvös körhinta 12.05 A bűvös körhinta 12.20 Baltazár-bazár 12.25 Gyerekversek 12.30 Pityke 12.35 Világ-mesék 12.45 Hókusz-pókusz! 13.10 Tündéri keresztszülők 13.30 Nicky, Ricky, Dicky és Dawn 14.00 Wissper 14.10 Wissper 14.25 A hideg szív 15.50 Dr. Plüssi 16.15 Goldie és Mackó 16.40 Lilo és Stitch 17.00 A Büszke birtok oroszlán őrsége 17.25 Kacsamesék 17.50 Elena, Avalor hercegnője 18.15 A Robinson család titka 20.00 Chuggington pályaudvar 20.15 Violetta 21.05 Filmklub ajánló 21.10 BP Underground Hip Hop 22.40 Filmklub 23.05 Papírlélek 23.45 Édes anyanyelvünk 23.50 Europe in Concert 00.40 Europe in Concert
M
100
90
80
A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3*3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt juttassák el a szerkesztőségünkbe (4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét összes Sudoku-rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: következő hét csütörtök. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.
06.00 Top Shop 06.30 Kölyökklub 09.25 Star Wars: Lázadók amerikai animációs kalandfilmsorozat 09.55 Top Shop 10.50 A Muzsika TV bemutatja! zenés szórakoztató ös� szeállítás 11.30 Szuperzöld környezetvédelmi magazin 12.10 Házon kívül heti magazin 12.45 Anyák gyöngye amerikai vígjátéksorozat 13.20 Most jövök a falvédőről amerikai vígjáték 15.30 Az arany iránytű amerikai–angol kalandfilm 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 19.00 Legendás állatok és megfigyelésük angol–amerikai kalandfilm 21.45 Szemfényvesztők francia–amerikai akciófilm A világ négy legjobb illuzionistája Merritt és Atlas vezetésével nyilvános show-műsorban kirabolja az egyik párizsi bankot, méghozzá nem is akárhogyan! A műsorszámuk végeztével a közönség sorai közé szórják a megszerzett pénzt. Az FBI nyomozója, Dylan és a mellé rendelt francia nyomozónő, Alma értetlenül állnak az agyafúrt attrakció előtt, ezért Thaddeushoz fordulnak segítségért, aki a bűvészmutatványok leleplezéséből él…. 00.00 Portré riportmagazin 00.50 Jéghideg otthon amerikai–angol thriller 03.20 Voluman
70
60
50
40
30
05.25 Egy rém rendes család amerikai filmsorozat 05.50 Egy rém rendes család amerikai filmsorozat 06.20 TV2 ANIMÁCIÓ rajzfilmek 10.05 Nagy Vagy, Auchan kupa! vetélkedősorozat 10.40 Több mint TestŐr életmódmagazin 11.10 Super Car autós magazin 11.45 Életmódi életmódmagazin 12.15 Az Építkezők magazinműsor 12.50 Csapdába csalva VI. német doku-reality sorozat 13.20 Csapdába csalva VI. német doku-reality sorozat 13.55 Nagytudásúak 2. francia vígjáték 15.55 Fordítsd oda a másik orcád is! olasz–francia akcióvígjáték 18.00 Tények hírműsor 18.50 Warcraft: A kezdetek amerikai–kínai–kanadai–ja pán akció-kalandfilm 21.30 Angyalok és démonok amerikai–olasz misztikus thriller 0.30 A professzor amerikai akciófilm 02.30 Apacsok magyar filmdráma 03.50 Grimm VI. amerikai misztikus film sorozat 04.30 Csapdába csalva német doku-reality sorozat 04.55 Csapdába csalva német doku-reality sorozat
20
10
5
06.00 Híradó 06.30 Nemze ti Sporthíradó 06.40 Ma reg gel 07.00 Híradó 07.20 Ma reg gel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.35 Család ’20 08.57 Ma dél előtt 09.00 Híradó 09.15 Ma dél előtt 09.30 Hírek 09.33 Ma déle lőtt 09.35 Esély 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Summa 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó HD 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sport híradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma dél után 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Család’20 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma dél után 15.35 Kárpát Expressz 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hí rek 16.33 Ma délután 16.35 Életkor 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Summa gazdasági magazin 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sport híradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Itthon vagy! 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Vi lághíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Hír adó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Né met nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz
M4
05.10 Szabadidő 05.40 Bringasport 05.55 Labdarúgó-közvetítés 07.55 Múlt és Jelen 08.25 Jövünk! 09.00 Góóól 10.15 Kosárlabda-közvetítés 12.20 Vízilabda Európa-bajnokság
13.45 Labdarúgó-közvetítés 15.45 Labdarúgó-közvetítés 17.45 Felveze tő műsor 18.00 Labdarúgó-közvetí tés 19.45 Érték 20.00 Góóól2 21.00 SPORT7 22.00 Labdarúgó-közvetí tés 00.00 Golf magazin 00.30 Ko sárlabda-közvetítés 02.25 Jövünk! 02.55 Pecatúra 03.20 Góóól2 04.15 SPORT7
HÍR TV 6.00 Civil kör ism. 7.00 Híradó 7.30 Soroló 8.00 Hírek 8.05 Magyarország élőben ism. 9.00 Hírek 9.05 Paletta ism. 9.30 5 kedvenc ism. 10.00 Hír adó 10.30 Televíziós vásárlási mű sorablak 11.00 Hírek 11.05 Civil kör ism. 12.00 Híradó 12.30 Plusz-mí nusz ism. 13.00 Hírek 13.05 Háttér kép ism. 14.00 Hírek 14.05 Sza badfogás ism. 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Heti terror ism. 16.00 Hírek 16.05 Troll ism. 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Napról napra 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta ism. 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Hírvilág 20.00 Hí rek 20.05 A nyolcas 20.30 Buda pesti srácok 21.00 Hírek 21.05 Bayer show 22.00 Híradó 22.25 Sport hírek 22.30 Hírvilág ism. 23.00 Hírek 23.05 Vetítő: Emlékmű helyett – Va szi Jánoska emlékére Rendező: Vö rös T. Balázs 0.00 Híradó 0.25 Sport hírek 0.30 Soroló ism. 1.00 Hazahúzó 2.00 Civil kör ism.
FILM+
7.00 Bakkermann Magyar vígjá ték 8.30 Meseautó Magyar víg játék 10.30 Elmentek otthonról Francia vígjáték 12.20 Mr. Magoo Amerikai vígjáték 14.15 Tök alsó Amerikai vígjáték 16.10 Amerika Ka pitány: A Tél Katonája Amerikai ka landfilm 18.50 Hazárd megye lord
jai Amerikai akcióvígjáték 21.00 Mad Max – A harag útja Amerikai akciófilm 23.30 Iron sky – Támad a Hold Finn–német–ausztrál akció vígjáték 1.45 Star Trek: Kapcsolatfel vétel Amerikai akciókalandfilm
ATV
04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 06.00 700-as klub 06.35 Új me zőgazdasági magazin 07.15 #Boch kor 08.55 Kultúrtipp 09.00 Su perbook 09.40 Ékszer TV 11.00 Vi dám vasárnap 13.00 700-as klub 13.30 Ékszer TV 15.55 Életre fel 16.10 Gyógyítás dimenziók 16.35 Hazahú zó (45) 17.30 ATV Híradó 17.55 Siker szféra 18.30 ATV Híradó 19.00 He ti Napló Sváby Andrással 20.25 #Bochkor 21.50 Mondd el Tatár Csillának! 22.20 Best of Jakup csek 23.20 Heti Napló Sváby And rással 01.45 #Bochkor 02.55 Sikerszféra
VIASAT3 06.00 Jóbarátok 06.25 Jóbará tok 06.55 Jóbarátok 07.30 Agymenők 07.55 Agymenők 08.20 Ide süss! 09.20 Ide süss! 10.25 Ide süss! 11.25 Egy nap a világ 11.55 Glades – Tengerparti gyil kosságok 12.55 Glades – Tenger parti gyilkosságok 13.55 Glades – Tengerparti gyilkosságok 14.50 Az igenember 17.00 Másnaposok 19.00 Terhes társaság 21.00 Fe kete-tenger 23.25 Amerikai bot rány
BEST FM 0–24 óráig Debrecenben a 104,6 MHz-en. (Hajdúnánáson 93,3 MHz) 7.00–8.00 Vasárnap reggel: zene, társadalom, kultúra, tu domány Műsorvezető: Berki Andrea
8.00–13.00 Vasárnap délelőtt Orosz Évivel (Benne: Hírek, időjárás-jelentés, programajánlat, autópálya, traffipax információk, ügyeleti hírek, névnap köszöntő, horoszkóp) 12.00 Déli hí rösszefoglaló 13.00–17.00 EURO TOP 40 – Műsorvezető: Pálóczi Jó zsi – Szombati Szilvi 18.00–20.00 Best FM Kívánságműsor (SMS-szám: 20/333-9595). Mv.: Till Szabi 20.00– 06.00 Zene az éjszakában. Adás te lefonszám: 52/500-540.
DTV 8.10 Grillakadémia – gasztronómiai magazin 8.25 Praktikák 8.55 Megyei Tükör – magazin (ism.) 9.25 Debre ceni Színképek – magazinműsor 9.55 Próbajáték (ism.) 10.10 Mestervizs ga – szakmákat bemutató maga zin (ism.) 10.40 Campus – egyetemi magazin (ism.) 11.10 Cívis értéktár – magazinműsor (ism.) 11.40 DEAC – magazinműsor (ism.) 11.10 Képújság 15.55 Kirakat 16.00 Vásárlási mű sorablak 16.10 A szomszéd vár – tu risztikai magazin (Szeged TV) 16.40 Megyei Tükör – magazinműsor (ism.) 17.10 Grillakadémia – gasztronómiai magazin 17.25 Praktikák – magazin műsor (ism.) 17.55 Campus – egyete mi magazinműsor (ism.) 18.30 Mes tervizsga – szakmákat bemutató ma gazin (ism.) 19.00 Vasárnapi Nap szemle 19.15 Atomerőmű SE – DEAC kosárlabda-mérkőzés közvetítése fel vételről 20.55 DVSC SChaeffler – Kas tamonu Belediyesi GSK EHF-kupa ké zilabda-mérkőzés közvetítése felvé telről 22.00 Vasárnapi Napszemle (ism.) 22.15 Kirakat 22.20 Képújság A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelőssé get nem tudunk vállalni.
NAPLÓ
13
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUĂ R 1., SZOMBAT
14 FĂłrum
HAJDĂš-BIHARI
Ăœzenet WeĂśres SĂĄndor (1913–1989) kĂśltĹ‘tĹ‘l
Az emberisĂŠg akkor fog boldogulni, ha rĂĄĂĄll az egyetlen jĂłzan, rĂĄĂĄllhatĂł alapra: ha szĂźksĂŠgleteit elĂŠgĂti ki ĂŠs nem a szenvedĂŠlyeit, bosszĂşvĂĄgyait, rĂśgeszmĂŠit.
Nagyvåradi ÊlmÊnyek Kirånduló csoportunkkal Nagyvåradra låtogattunk; előszÜr idegenvezetőnk jóvoltåból a vårat nÊztßk meg, majd a Nagy boldogasszony-szÊkesegyhåzban csodålatos orgonajåtÊkot
Csoda a hegyek kÜzÜtt Égerhåzy BålintnÊ a nyåron Svåjcban, Luzern vårosåban nyaralt, ahol megcsodålta a hegyek kÜzÜtt kanyargó, tenger nagysågú NÊgy erdő-tavat. A Pilåtus-hegyre a Naplót is magåval vitte. FOTÓ: M. A.
hallgattunk, amit a 235 Êves hangszeren jåtszottak nekßnk. Magunkkal vittßk a Naplót is, fotónk a vårból kijÜvet kÊszßlt – osztotta meg a Naplóval SeprÊnyi LajosnÊ. F OTÓ: MAGà NARCH�VUM
OlvasĂłi levĂŠl
SzĂnhĂĄzlĂĄtogatĂĄs kultĂşrĂĄnk napjĂĄn
KĂźldjĂśn nekĂźnk babafotĂłt Egy gyermek ĂŠrkezĂŠse a legnagyobb boldogsĂĄg a csalĂĄd ĂŠletĂŠben. Arra
Az AlsĂłjĂłzsai NyugdĂjas EgyesĂźlet tagjai Debrecenben, a Csokonai SzĂnhĂĄzban A magyar kultĂşra napja – Éljen a Szerelem cĂmĹą elĹ‘adĂĄst nĂŠztĂŠk meg. Az elĹ‘adĂĄst dr. PuskĂĄs IstvĂĄn alpolgĂĄrmester Ăşr kĂśszĂśntĹ‘je elĹ‘zte meg, melyben kitĂŠrt a kultĂşrĂĄban tĂśrtĂŠnĹ‘ lĂŠtĂźnkre, a kultĂşrĂĄn-
hagyomĂĄnyos vagy digitĂĄlis kĂŠpet az Ăşj csalĂĄdtagrĂłl (legfeljebb egyĂŠves korig), mellĂŠkelve hozzĂĄ a legfontosabb informĂĄciĂłkat: a gyermek ĂŠs szĂźletĂŠsi helyĂŠt ĂŠs idejĂŠt, a csalĂĄd pontos lakcĂmĂŠt ĂŠs telefonszĂĄmĂĄt. MindĂśssze ennyit kĂŠrĂźnk, ĂŠs a gyermek kĂŠpe ingyenesen megjelenik a HajdĂş-Bihari NaplĂłban!
LĂĄtogasson el hĂrportĂĄlunkra!
A fotĂłkat a naplo@naplo.hu e-ma cĂmĂŠre (4024 Debrecen, DĂłsa nĂĄdor tĂŠr 10.) vĂĄrjuk.
kat formĂĄlĂł ĂŠletĂźnk hatĂĄsaira is. A mĂŠltatĂł szavakat kĂśvetĹ‘en kezdetĂŠt vette az elĹ‘adĂĄs. Az esti mĹąsorra a jegyeket ingyenesen kaptuk a magyar kultĂşra napja alkalmĂĄbĂłl, ezt a felajĂĄnlĂĄst ezĂşton is tisztelettel megkĂśszĂśnjĂźk. Az igĂŠnyes ĂŠs elegĂĄns, szĂŠp mĹąsor igazĂĄn jĂł kikapcsolĂłdĂĄskĂŠnt szolgĂĄlt az AlsĂłjĂłzsai NyugdĂjas EgyesĂźlet tagjainak, az elĹ‘adĂĄs igazi kulturĂĄlis ĂŠlmĂŠnyt nyĂşjtott szĂĄmunkra. GORZSĂ S ANTAL
Igazi kulturĂĄlis ĂŠlmĂŠnyben volt rĂŠszĂźk
FOTĂ“: MAGĂ NARCHĂ?VUM
LEGYETEK TI AZ ÉV Hà ZASPà RJA ÉÉS S NYERJETEK EGY Rà ADà S Nà SZUTAT A HOTEL BONVINO WINE & SPA-BA!
7|OWVpWHN IHO HVNÂ YĹŠL IpQ\NpSHWHNHW pV V]HUH]]HWHN PLQpO W|EE V]DYD]DWRW 377688
1HYH]pVL pV HJ\EHQ V]DYD]iVL LGĹŠV]DN
MDQXiU IHEUXiU
.pSIHOW|OWpV V]DYD]iV pV YHUVHQ\V]DEiO\]DW
ZZZ KDRQ KX D] HY SDUMD
380583
H I R D E TÉ S E K
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLĂ“
14
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT
Hirdetés 15
HAJDÚ-BIHARI
GYÁSZHÍR A haon.hu/gyaszhirek/ internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy testvérünk, kedves rokonunk és imerősünk
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Tisztelettel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk
GARAS ANDRÁSNÉ szül. Pellet Zsuzsanna
TAKÁCS JÁNOS szobafestő
74 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2020. február 4-én 11:00 órakor lesz a józsai köztemető ravatalozó terméből polgári szertartás szerint.
életének 69. évében rövid, súlyos betegség után elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 5-én, szerdán 12:00 órakor lesz a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozó terméből polgári szertartás szerint. Lakás: Debrecen, Csapókert A gyászoló család 380711
A gyászoló család
383178
KAKUCSI GÉZÁRA 100. születésnapján.
Monda Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is él. János 11.25
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal , akik szerették és ismerték, hogy
ANDRÁSI JENŐ
Szerető családja
Mély fájdalommal, de Isten akaratában akarátban megnyugodva tudatjuk , hogy
debreceni lakos
382348
MISZTI GYULA
életének 71. évében elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 7-én 14.00 órakor lesz a Szent Anna székesegyház altemplomában. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
életének 102. évében csendben megpihent. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 5-én, szerdán 14:30 órakor lesz a Debreceni Köztemető 1-es számú ravatalozó terméből baptista szertartás szerint.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk,
A gyászoló család
380708
A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: haon.hu/gyaszhirek/
BORSÓ FERENC temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család 378670
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, 341900
382725
MEGEMLÉKEZÉS
HEGEDŰS ISTVÁN temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és A gyászoló család mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak.
értesíti a lakosságot, hogy
Debrecen, Házgyár u. 17214/10 hrsz.-ú ingatlan villamos energia ellátása céljából létesített
trafóállomás, 22 kV-os és 0,4 kV-os földkábeles hálózatok, illetve elosztószekrények
*383239*
383127
keres
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
ÁLLAT
területére
+36-20-365-3899
16 hetes piros tojójércék oltva eladók. Nyíregyháza, Kéz út 38. 06/20/352-0466.
Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk.
*378273*
*382800*
ÁLLÁST KÍNÁL Győr-Moson-Sopron megyei partnerünkhöz azonnali kezdéssel
BETANÍTOTT DOLGOZÓKAT keresünk
379606
gépkezelésre és minőségellenőrzési munkára, ingyenes szálláslehetőséggel! A munka jellegéből adódóan elsősorban hölgyek jelentkezését várjuk! 8 általános iskolai végzettség szükséges! Jelentkezni: 06-30/362-4338, Quality Job Kft.
CÍVIS Klíma Kft gyakorlott klímaszerelőt felvesz, hosszútávra. T: 0620/471-7554 *383131*
380993
PERZSELT bőrű félsertés eladó, kiszállítás megoldható. Ár: 820 Ft/kg. 06/70/3667715
Érdeklődni 9–16 óráig. A jelentkező jelentkezésével hozzájárul adatai kezeléséhez a Szuperinfó Média Kft. honlapján lévő adatvédelmi tájékoztatóban leírtak szerint (www.szuperinfo.hu).
SZOLGÁLTATÁS ÁCS-, tetőfedő mester 20 éves szakmai gyakorlattal, nagy referenciákkal munkát vállal. T: 0620/4617-629 *378479*
HÁZ-, HÁZRÉSZELADÁS
Tóth Erzsébet
ALBÉRLETET KÍNÁL LIBAKERTI 1,5 szobás, bútorozott lakás kiadó. T: 0620/566-5205
*382683*
ÉLELMISZER
NYÍRÁBRÁNYBAN eladó 120 nm-es szigetelt családi ház 3019 nm telekkel. Igényesen felújított étkezőkonyha nappalival 40 nm+3 szoba, fürdőszoba kád+zuhanyzó, WC külön 2 db garázs kazánház vegyes tüzelésű+gázkazán+puffer. Vendégszoba, mosókonyha külön zuhanyzóval fedett gépkocsi beállók, a kertben gyümölcsfák. Ipari csarnok 18,5x7,60x4 m bel magasság, pince, kerti tó, filagória, kemence+szalonnasütő. Elektromos kapu elől és hátul, ami külön bejáratot biztosít. 30/238-4702. *378038*
TÁRSKERESÉS
temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család 380707
*380166*
AZ egyetemhez közel, a Füredi úton, földszinti, gázfűtéses, bútorozatlan lakás, két külön bejáratú szobával hosszú távra kiadó. Irodának, rendelőnek is alkalmas. T: 0630/384-4333
OLASZLISZKÁN furmint bor 300 Ft/L áron csak egyeztetett időpontban eladó. Érd: 0620/9238-265
*367591*
NÖVÉNY VETŐMAG! Fémzárolt lucerna és napraforgó hibrid vetőmag kapható. Tel.: 30/4524265, Cím: Kruppa-Mag Kutató Kft. Kisvárda, Jéki u. 63.
„Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet.” Gondoljon mindazokra, akik már nem lehetnek velünk. Segítséget nyújt Önnek a Napló. haon.hu/gyaszhirek/
*377874*
NAGY körbálás széna és szalma valamint szarvasi fémtárolt lucernamag minőségtanúsítvánnyal eladó. 06/30/9593-249. *383017*
ÉPÍTÉSI TELEK
73/180/80-AS özvegy nyugdíjas szeretne megismerkedni hozzávaló hölggyel. ,,Várok rád” jeligére a kiadóba.
*383061*
JÁRMŰ
ÉPÍTÉSI telkek 777nm és 1745nm a Legányi utcában eladók. Ár: 22MFt-60MFt T: 0630/621-5281 KEDVES HIRDETŐNK!
KÉSZPÉNZES autófelvásárlás legmagasabb áron Személy és kishaszon gépjármű is. T: 0630/667-4457
*380589*
ÉRVÉNYES műszakival megkímélt üzemképes 126-os Polski Fiat eladó. 0630/572-4298
*381591*
ERZSÉBET UTALVÁNY ÉS SZÉP-KÁRT YA
*380511*
A 2018. január 2-től hatályba lépett 474/2017. Korm.-rend. 2. § (2) bekezdése szerint a fatermékkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenység reklámozása során a hirdetésekben a kereskedelmi szereplő technikai azonosító számát (EUTR szám) fel kell tüntetni. EUTR szám hiányában a Kiadó jogosult a hirdetés közzétételét mellőzni. 341942
Megértésüket köszönjük!
ÁLLÁS
NAPLÓ
HÍRLAPKÉZBESÍTŐKET
FESZÜLTSÉG alá kerül! ÉRINTÉSE TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES!
A Szuperinfó Média Kft. korai munkakezdéssel
2020. 02. 01-én 07.00 órától Az elkészült létesítmények
*383322*
*380002*
VILLANYSZERELÉS, lakások felújítása, mérőhelyek korszerűsítése, teljesítmény növelése, plombák bontása, zárása, ügyintézések díjtalan kiszállással, felszereléssel. Regisztrált villanyszerelő. T: 0670/7728479
SZABADOS LÁSZLÓNÉ
341860
NODIX TRADE Zrt.
FAKITERMELÉS! Erdők, fasorok vágása, tisztítása, veszélyes fakivágás, kerti munka is. 06-30/2545-540
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,
BÖRZE
Étterem
Csokonai Deluxe A legszebb napok a legjobb helyen! A Csokonai étterem 80 fos különterme kiválóan alkalmas esküvok lebonyolítására. Debrecen, Kossuth u. 21. - Tel.: +36 (52) 410-802 WWW.CSOKONAISOROZO.HU +0);'0'5 2#4-1. 5+ .'*'6ě5 )
379586
2020.
március 19. Debrecen, Lovarda
JELENTKEZZEN kiállítónak! rendezveny@mediaworks.hu vagy a haon.hu aloldalán Tisztelt Partnerünk! A régió egyik legnagyobb munkaerőpiaci seregszemléjén a pályát választó fiatalok, aktív munkakeresők egy helyen találkozhatnak a munkaadókkal, valamint az oktatási, képzési intézmények képviselőivel. A kiállítást megelőzően jelenítjük meg nagy példányszámban az Állásbörze Magazint, melyben egyedülálló hirdetési felületet biztosítunk partnereink számára.
HAJDÚ-BIHARI
379071
KÖZLEMÉNY
EGÉSZSÉGES idős úr, aki autót is vezet nem dohányzó házvezetőnőt keres ott lakással. (Főzés, takarítás, mosás) Referenciát kérek. T: 06-30/769-9787, Bodolai Ferenc.
347371
380713
Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a megjelent kegyeleti hirdetések fotóit nem áll módunkban megőrizni. Megértésüket köszönjük!
2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT
16 Mozaik Időjárás
február 1., szombat
HAJDÚ-BIHARI
Névnap
Évforduló
Ignác, Kincső, Brigitta
142 éve született Hajós Alfréd úszó, labdarúgó, építész, az első magyar olimpiai bajnok.
idojaras.haon.hu REGGEL
DÉLBEN
ESTE
3 °C
11 °C
9 °C
Szombat reggel szakadozó, csökkenő felhőzet REGGEL és mérsékelt délnyugati légmozgás várható.
Ma 2 °C
Napközben tovább csökken a felhőzet, változó DÉLBEN napsütés lesz jellemző. Délután megerősödhet a szél.
Tisztázta a helyzetet Szerdán jelentette be a DVSC Jurij Habovda szerződtetését, amely vihart kavart a Haladás szurkolóinak körében.
Éjjel szeles időben
erősebb felhősödések ESTE
mellett szórványosan záporok is kialakulhatnak.
LABDARÚGÁS. Habovda
ugyan is decemberben családi okok ra hivatkozva – elhunyt az édesapja – kérte szombathe lyi szerződése felbontását, hogy a szeretteivel lehessen a nehéz időkben. A 30 éves játékos akkor így indokolta távozását a Hali honlapján: „Mindenkinek, aki bármilyen formában a klubhoz kötődött, nagy kö szönetet szeretnék mondani az elmúlt másfél évért, de édesapám halála miatt csa ládom számára ez egy nehéz időszak – most haza kell men nem Ukrajnába” – búcsúzott a dunántúli egylet drukkerei től. Ezután Habovda visszatért a hazájába, majd január vé gén megegyezett a Lokival. A történtek után pár szombat helyi szimpatizáns becsapva érezte magát, így a korábban a Balmazújvárosban is szereplő
Több napsütés, enyhülés, éjjel szél, záporok. Polgár
12 °C
3 °C 11 °C Téglás
2 °C 10 °C Balmazújváros
3 °C 11 °C
Vámospércs
DEBRECEN
3 °C 11 °C
3 °C 11 °C
Püspökladány
3 °C 11 °C
Berettyóújfalu
5 °C 12 °C
EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT
Napkelte: 06:57 Napnyugta: 16:28 VASÁRNAP
7 °C
11 °C
Komádi
Holdkelte: 10:21 Holdnyugta: 00:13 HÉTFŐ
7 °C
4 °C 11 °C
EUROPEAN WEATHER SERVICE
www.eumet.hu
KEDD
10 °C
9 °C
SZERDA
10 °C
1 °C
CSÜTÖRTÖK
6 °C
-2 °C
3 °C
Széllel, zápo- Borús, szeles Borús, szeles rokkal átvonu- idő szórványo- idő, lehűlés, ló front, majd san esőkkel. záporok. napsütés.
Lehűlés, szeles Gyengülő szél, idő hózáponapos, de rokkal. hideg idő.
ORVOS-METEOROLÓGIA: Ma napközben ismét gyenge melegfronti hatás várható, majd éjjel újabb hidegfront érkezik. A változékony, gyakori frontátvonulással terhelt, szeles időjárás sokaknak megterhelő. Eerősödő migrénes panaszok léphetnek fel.
KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma az erős széllökések, illetve esők nehezítik időjárási szempontból a közlekedést.
futballista tiszta vizet öntött a pohárba a Hali Facebook-ol dalán: „Most utoljára ismét elmondom: azért távoztam a Haladástól, mert édesapám halála miatt közelebb akar tam lenni egyedül maradt édesanyámhoz. Szom bathelytől Ungvár 600, míg Debrecentől 120 kilométerre van. Ezért döntöttem így, hiszen ez jobb a csa ládom számára” – ma gyarázta elhatározását. Bemutatkozó videó jában Habovda a DVSC honlapjának ar ról beszélt, régi
Horoszkóp
vágya teljesült azzal, hogy magára húzza a piros-fehér szerelést. „Amikor Balmazújváros ban játszottam, már akkor arra gondoltam, jó lenne a Lokiban futballozni. Édesapám – aki na gyon sokat segített nekem – folyton azt ismételte, Jurij, ne ked a Lokiban kell futballoznod” – árulta el egy pilla natra elérzékenyül ve a több poszton bevethető játé kos. HBN
FOTÓ: DVSC.HU
Megér egy mosolyt
A Vénusz a Neptunusszal közeli együtt állásban az ötödik sorsterületén tartózkodik, a mai napot kedvese és gyermekei körében tölti, egész nap szórakoznak. A Mars az ön első sorste rületén halad át, nagyon szórakoztató hangulatban van, imádja a barátságos vitákat. A Mars most önt szenvedélyes szeretővé teszi.
DEBRECEN.
A mai napon ön és kedvese rövidebb kirándulást tesznek, nincs munka, nincs kényszer, csak a jó hangulat. Remek nap elé néz.
Nagy koncertre készülnek
FOTÓ: KOVÁCS PÉTER
ségi oldalon, hogy a Magna Cum Laude „Lehet, hogy el tört” című dalát átdolgozták „KowamegaVega” módra. A debreceni kötődésű ban da továbbra sem tétlenke
dik, hiszen a videók mellett gőz erővel készülnek a Papp László Budapest Sportaré na-koncertjükre is, melynek főpróbáját szombaton (ma) tartják. HBN
Önt ma kissé nehéz megér teni: amikor a legjobban mennek a dolgok, ön akkor is képes megsértődni. Próbáljon meg egy kicsit önfeledten örülni az életnek.
www.haon.hu További képek és videók
Lopás bűntett el követésének gyanúja miatt indított eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság, mivel 2019 októberében egy telep helyről több millió forintot tulajdonítottak el ismeretle nek. A bűnügyi osztály nyo mozócsoportja adatgyűjtést és tanúkutatást végzett, majd látókörükbe került három férfi, akiket összefüggésbe DEBRECEN.
Enikő maga készít ajándékot
lehet hozni a bűncselekmény elkövetésével. A nyomozók a Cívis Közterületi Támogató Alosztállyal együtt január 28án elfogták a három hajdú nánási lakost, és előállították őket a debreceni kapitányság ra. A rendőrök kihallgatták a 26, 37 és 55 éves férfiakat, akik a megalapozott gyanú szerint nemcsak a telephely ről loptak több millió forintot,
de 2019 augusztusában be törtek egy debreceni üzletbe is, és onnan több millió forint értékben vittek el mobiltele fonokat. A nyomozó hatóság őrizetbe vette a 26 és 37 éves férfiakat, majd előterjesztést tettek letartóztatásukra, s azt a Debreceni Járásbíróság el is rendelte. Harmadik társuk az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet. HBN
Lám, ott egy láma! A debreceni állatkertben élő láma fittyet hány a télre, sőt mi több! Egyenesen a nyelvét nyújtogatja a hidegre! FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
A Vénusz az ön első sorste rületén halad át, ön ma álmodozó és lágyszívű partner. Nagyra értékeli a romantikát, a költészetet, ha partnere meglepi önt egy színházjeg� gyel, akkor madarat lehet fogatni önnel.
Enikő 23 éves rimaszombati lány. Szereti a kézműves dolgokat, minden évben saját készítésű ajándékokkal lepi meg családját. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN
Lakat alatt immár a betörők
Y
A Hold a Bika jegyében tartózkodik, érzelmei kiegyensúlyozottan áramlanak, most nincsenek önmagával kapcsolatos kétségei.
A Neptunusz hatása miatt ma túlságosan tapintatosan viselkedik, nem akar megbántani másokat, és emiatt talán még hazugságra is kényszerül…
Apuka nyakába veszi kislányát, de amikor a gyerek már jó ideje az apja haját húzogatja, az rászól: – Kislányom, hagyd már abba, fáj, ha húzod a hajam. Mire a gyerek nagy duzzogva a következőt feleli: – Jó, akkor nem keresem tovább a rágógumimat. További viccek humor.haon.hu
Szűk egy hét alatt két videóklipet is közzétett a zenekar.
C
Az ön hetedik sorsterületén utazik át a Mars a Nyilas jegyében, ami okoz most egy kis feszült séget. Esze ágában sincs végrehajtani, amit partnere feltétel nélkül követelne.
A Merkúr mint a születési uralkodója a hatodik sorsterületén áll, szívesen foglalkozik egészségmegőrző könyvekkel. Szombat lévén szívesen vesz részt előadáson.
Belehúztak Kowalskyék „Már megint ha talmas zenét csináltatok, is tenien jó szöveggel! Fanka és Kowa – két zenegéniusz találkozása” – olvasható a Kowalsky meg a Vega és Fan kaDeli legújabb, közös – a legnagyobb videómegosztón található – klipje alatt. A klip ben Fanka és Kowa dominál, miközben a háttérben eredeti koncertfelvételek láthatók. A Veletek című szám klipjének premierje január 23-án volt, s már most imádják a rajongók: pár nap alatt több mint 150 ezer megtekintésnél jár a dal. Nem sokkal később újabb videóval örvendeztették meg a rajongókat: szerdán tették közzé a legnagyobb közös
A Vénusz közeli együtt állásban van a Neptunus� szal, így most rögtön egy romantikus helyzetbe kerülhet.
A Nap mint uralkodó planétája a hetedik sors területen vonul át a Vízöntő jegyében, ma ön azt érzi, feltétlenül tartozni szeretne valakihez.
Habovda tiszta vizet öntött a pohárba
A Mars a Nyilasban jár, ilyenkor jön elő az ön nyugtalan és kalandos természete. Csodálatos bátorsággal kezdeményezi, hogy járják be a fél országot.
Nem akart gyalog menni, ezért lopott HAJDÚSÁMSON. Egy
nő tett fel jelentést a rendőrségen január 30-án arról, hogy Hajdúsám sonban egy élelmiszerboltnál hagyta a kerékpárját, s azt valaki ellopta. A helyi körzeti megbízott a helyszínre ment, visszanézte a bolt biztonsági kamerájának felvételeit, és felismerte azokon az elköve tőt. A helyi lakost otthonában számoltatta el az egyenruhás; a férfi elmondta, hogy nem akart hazagyalogolni, ezért lopta el a kerékpárt. A kör zeti megbízott előállította a rendőrőrsre, a biciklit pedig visszaadta a tulajdonosának. A 32 éves férfinak lopás miatt kell felelnie – adta hírül a Haj dú-Bihar Megyei Rendőr-fő kapitányság. HBN
NAPLÓ
16
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow