LXXVII. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM, ÁRA: 180 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
Hiánycikk lett a patikákban a szájmaszk
Ma TVműsor.hu magazinnal
2., 4. OLDAL
ÉVES FÜGGETLEN NAPILAP
PÉNTEK
2020. JANUÁR 31. Borongós, szeles idő esőkkel, enyhüléssel
6 °C REGGEL
DÉLBEN
ESTE
Hatékonyabbak lennének
Csütörtökön rajtoltak
FOTÓ: M. P.
Ifjú rockerek maratonja
Áttekintette a futó közmunkaprogramokat Püspökladány új vezetősége, erről tájékoztatta a Hajdú-bihari Naplót Tóth Lajos polgármester. Mint mondta, a Start mintaprogram és a tartós közfoglalkoztatás is folytatódik a március elsejével induló új munkaciklusban. A városi elöljáró kifejtette, mindkét program esetében az eddiginél hatékonyabb és eredményesebb munkavégzésre törekednek majd, annál is inkább, mert az állami támogatásokkal az elmúlt években igen jelentős számú, különféle rendeltetésű eszközt, gépet, berendezést tudott a település beszerezni. /5. HBN PÜSPÖKLADÁNY.
A Rocksuli hagyományos félévzáró koncertjét tekinthették meg az érdeklődők csütörtökön este, a debreceni Csapó utca egyik szórakozóhelyén. A téli fellépés ezúttal szinte maratoni hosszúságú, hiszen a buli pénteken, sőt szombaton este is folytatódik. Az alkalmakon az intézmény növendékei léptek, lépnek a világot jelentő deszkákra, ugyanakkor a koncerttechnikus-tanítványok is kiveszik a részüket a nagyszabású kön�nyűzenei találkozó lebonyolításából. HBN DEBRECEN.
Előre, tűzön-vízen át! A hamarosan Koszovóba induló KFOR-kontingens 22. váltásának zárógyakorlatát csütörtökön tartották a hajdúhadházi lő- és gyakorlótéren. A Bocskai-dandár katonái a koszovói feladatellátás előtt az egyik legősibb ösztön, a tűztől való félelem leküzdését is gyakorolták. /3. FOTÓK: KISS ANNAMARIE
Törődni az időseinkkel A krízishelyzetű, sokat megélt emberek a téli hónapokban több segítségre szorulnak. Kovács János
ros Városi Szociális Szolgálat az ellátott időseire fokozott figyelmet fordít – tudhattuk meg Nagy Lajosné intézményvezetőtől. – Szervezetünknél az alapszolgáltatás részeként házi segítségnyújtást, étkeztetést, nappali ellátást vehetnek igénybe a hozzánk fordulók, a szakosított ellátás révén időskorúak és demens betegek tartós bentlakásos ellátását, időskorúak és demens betegek átmeneti ellátását
DEBRECEN. A téli időszakban az idősek fokozott figyelmet, védelmet igényelnek. Nagyon sok olyan szépkorú él köztünk, akik nem tudják kellően ellátni magukat, környezetüket, emiatt segítségre szorulnak. Ezen fázisban a Debrecen Megyei Jogú Vá-
FOTÓ: DVSC.HU
A megfigyelés a foglalkozása
Nyáron bővült a DVSC futballcsapatának szakmai stábja, egy olyan posztra érkezett Kovács János, amelyet korábban senki sem töltött be. A 42 éves, edzői képesítéssel rendelkező szakember játékosmegfigyelőként dolgozik a Lokinál – erről is beszélt olvasóinknak. /9. HBN DEBRECEN.
A koreai istentisztelet a mi református liturgiánkhoz hasonló, de az áhítat bensőségesebb.
(2020. 01. 30.)
árfolyam
változás
Euró
337,98
+0,37
USA-dollár
306,72
+0,14
Svájci frank
315,95
+1,16
Angol font
399,26
-0,12
Román lej
70,69
+0,02
Ukrán hrivnya 12,34
-0,01
Horvát kuna
45,42
+0,05
Lengyel zloty
78,94
-0,01
Lucski Márta, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem PhD-hallgatója három hónapot töltött Dél-Koreában. A fiatal lelkész aktívan részt vett a koreai DEBRECEN.
Lucski Márta
FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
A figyelem, a tudat és az emlékezet megértése és a mindenség viszonyát – mondta el a Naplónak Szabó Csaba pszichológus. Kifejtette: a hipnózist egy strukturált lépésekből álló folyamattal érik el. Például megkérik az illetőt, hogy irányítsa a figyelmét a légzésére, figyelje az izmai ellazulását és a képzeleti képeit. Ha ezt teszi, minden valószínűség szerint, 5-10 perc alatt eljuthat ebbe a beszűkült tudatállapotba. /8. HBN
A hipnózis egyáltalán nem új keletű dolog, hiszen minden kultúrában voltak hasonló eljárások, technikák, melyekben a módosult tudatállapotot, illetve képzeleti képeket és/vagy az álmokat, szavakat, szuggesztiókat használtak fel arra, hogy változásokat hozzanak létre. Mindezt azért tették, hogy az emberek gyógyuljanak, jobban megértsék önmaguk DEBRECEN.
A tartalomból Nem keveset nyertek Fejeket lezseren keretez Jeles edzetteket keresve Ebet szenvedtetett Hajdú-bihari Napló 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10.
C
5. oldal 8. oldal 10. oldal 16. oldal
www.haon.hu Telefon: (52) 998-181
9 770133 105057
20026
Y
M
séget igénylő esetekben pedig megtesszük a szükséges intézkedéseket, mint például a háziorvos, a mentők értesítése. Mivel jelzőrendszeri tagok vagyunk, azon egyedül élő személyekre is fokozott figyelmet fordítunk, akik nem vesznek igénybe tőlünk szolgáltatást, de az ellátási területünkön élnek. Figyeljük azt is, hogy az élelmiszer-, gyógyszer-, tüzelő-, vízellátásuk stb. biztosított-e – tájékoztatott Nagy Lajosné. /3. NE
Imádság távol a hazától
Devizaárfolyam Pénznem
tesszük lehetővé. A szolgáltatásokhoz való hozzájutást kérésüknek megfelelően segítjük – mondta a szakember. – A hideg beálltával a nappali ellátást igénybe vevő ellátottjaink személyes megjelenését nyomon követjük, távolmaradásuk okát minden esetben megvizsgáljuk. Egészségi állapotukat folyamatosan figyeljük, szükség esetén javaslatot teszünk az egészségügyi ellátórendszer igénybevételére, gyors segít-
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
gyülekezeti életben is. Látogatott nagyobb, több száz fős közösséget is, de rendszeresen egy 50 tagú, kis gyülekezetbe járt. – A legnagyobb élmény az volt, hogy megismerhettem az embereket. Fantasztikus, mennyire elkötelezettek a hitük iránt. Valóban nagyon szorgalmasak és keményen dolgoznak. Számukra fontos, hogy jól legyen
elvégezve a munka, igényesek, s ez a bibliájukon is látszik; figyelnek a részletekre. Koreában sokkal meghatározóbb a közösségi szellem: mi az egyénre helyezzük a hangsúlyt, ott közösséghez tartozom, melyben én az egyik tag vagyok. Ebből mi is tanulhatnánk, hiszen a közösségnek összetartó ereje van – vélekedett Márta. /7. PTZ
Szakértői szemmel FOTÓ: MOLNÁR P.
Házi itókák vetélkedése
DEBRECEN. A homokkerti házi borversenyt rendezte meg csütörtökön a DMK Homokkerti Közösségi Háza és a Homokkerti Kertbarát Kör. Szombaton 13 órától már a hagyományos városi bor- és pálinkaversenynek ad otthont a Csapókerti Közösségi Ház és a Csapókerti Kertbarát Kör. A vidám, tartalmas délutánon fellép a Csapókerti Pávakör és a Főnix Néptáncegyüttes, és a műsoraik mellett tombola és tánc is lesz. A vetélkedőre bárki nevezhetett a saját termelésű borával, pálinkájával. HBN
Az Imágó stábja a Kulisszákban A Kulisszák című, ingyenes színházi sorozat csütörtök esti programjában Ráckevei Anna a debreceni Horváth Árpád Stúdiószínházban az „Imágó” alkotóit látta vendégül: Pass Andrea szerző-rendezőt (középen), Garai Judit dramaturgot (balra); Tolnai Hella (jobbra), Rózsa László és Kránicz Richárd színművészeket, valamint a Samu húgát, Lujza szerepét alakító Gemza Villőt. FOTÓ: MATEY ISTVÁN
NAPLÓ
1
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. JANUÁR 31., PÉNTEK
2 Krónika
C
Y
M
100
HAJDÚ-BIHARI
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
2
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. JANUÁR 31., PÉNTEK
Aktuális 3
HAJDÚ-BIHARI
Kincset érhet a figyelmes szomszéd Sokszor a külterületeken élő idősek számára kérnek átmeneti vagy tartós elhelyezést.
tartásában való közreműködést (például takarítás, mosás, vasalás), a háztartási tevékenységben való közreműködést (bevásárlás, gyógyszer kiváltása stb.), a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében és a kialakult veszélyhelyzet elhárításában történő segítségnyújtást. Személyi gondozásként a segítés körébe tartozó feladatokon túl biztosítani kell az ellátást igénybe vevővel a segítő kapcsolat kialakítását és fenntartását (például információnyújtás, tanácsadás), továbbá a gondozási és ápolási feladatok (mosdatás, fürdetés, öltöztetés stb.) elvégzését – fűzte hozzá.
DEBRECEN. Az időseknek lehe-
tőségük van a Városi Szociális Szolgálatnál segítséget kérni, a beérkező jelzéseket minden esetben megvizsgálják – tudatta lapunkkal Nagy Lajosné intézményvezető. – A kéréseket elbíráljuk, majd javaslatot teszünk a legmegfelelőbb és a leghamarabb elérhető szolgáltatásra, szolgáltatásokra. A jelzések zöme önkéntes alapon történik, de kialakult jelzőrendszeri hálózattal rendelkezünk, melyben a családtag, háziorvos, körzeti ápoló, családsegítő, védőnő, kórházi szociális munkás, szomszéd stb. vesz részt, és ad jelzést nekünk, ha hátrá-
Számtalan olyan ember él egyedül, akik koruknál, egészségügyi állapotuknál fogva fokozott veszélynek lehetnek kitéve
ellátást kérhet a megállapodásban rögzített rendszerességgel hétfőtől péntekig, az önkor-
nyos helyzetű idősről van tudomásuk – mondta. Egészségi állapot Az intézmény házi segítségnyújtás formájában gondoskodik azokról az időskorú, beteg személyekről, akik otthonukban, lakókörnyezetükben önmaguk ellátására saját erőből nem képesek, az önálló életvitel fenntartásához segítségre szorulnak. – A házi segítségnyújtás hozzájárul ahhoz, hogy az ellátást igénybe vevő fizikai, mentális, szociális szükséglete saját környezetében, életkorának, élethelyzetének és egészségi állapotának megfelelően, meglévő képességeinek fenntartásával, felhasználásával, fejlesztésével biztosítva legyen – hangsúlyozta. – A segítségnyújtást a gondozási szükséglet vizsgálata előzi meg, mely alapján az igénybe vevő az állapotának megfelelő
Előfordul, hogy házi segítségnyújtást, étkeztetést csak a téli időszakra kér az ellátott. NAGY LAJOSNÉ
mányzati rendeletben meghatározott feltételek megléte esetén szombaton és vasárnap is.
ILLUSZTRÁCIÓ: SHUTTERSTOCK
A szociális segítés részeként többek között biztosítani kell a lakókörnyezeti higiénia meg-
Az óvatos bizalmatlanság alkalmazása A rendőrség néhány éve készített megyei viszonylatban egy felmérést, melyből kiderült, nagyságrendileg körülbelül 200 főre tehető a külterületen lévő ingatlanokban élők száma, akik egyedül élnek, vagy koruknál, egészségügyi állapotuknál fogva fokozott veszélynek lehetnek kitéve. Dr. Juhász Zoltán rend őr alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője elmondta a Naplónak, nagy mértékű figyelmet fordítanak a falukban, városokban, külterületen élő idősekre egyaránt. – Előfordul, hogy a szomszédok riasztják a rendőrséget, mert a
közelükben lakó idős embert nem látják „mozogni”, vagy a távol élő rokonok kérik a rendőrség segítségét, mert az idős hozzátartozójukat nem tudják telefonon elérni. A külterületi ingatlanokban élők nagyobb veszélyben vannak, mint a falvakban, városokban lakott területeken élők, hiszen például egy tanyán élő, bajba került ember nehezebben tud segítséget kérni, mivel a legközelebbi lakott ingatlan is több kilométer távolságban lehet. Ezekre az emberekre a körzeti megbízottak, a polgárőrök, a falugondnokok, mezőőrök, illetve a szociális hálózat munkatársai
figyelnek. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy alkalom esetén kérdezzük meg az idősebb szomszédtól: kell-e valamiben segíteni? Van-e bármire szüksége? Jó hír, hogy az idős korúak sérelmére elkövetett bűncselekmények száma évről évre folyamatosan csökken, ettől függetlenül is azt hangsúlyozzuk: alkalmazzuk az óvatos bizalmatlanságot! Ne engedjünk be ismeretleneket a házba, többen önkormányzati munkatársnak, rendőrnek, különböző szolgáltatónak adják ki magukat, ezért kell minden esetben elővigyázatosnak lenni – mondta.
Bentlakásos ellátás Megtudhattuk, nem túl nagy számban, de előfordul, hogy a szolgáltatást – például a házi segítségnyújtást, étkeztetést – csak a téli időszakra kéri az ellátott, a megváltozott időjárási és útviszonyok miatt. – A bentlakásos ellátásban nem tapasztalunk jelentős növekedést a téli időszakban, de itt is előfordul, hogy például a külsőségekben élő idősek számára kérnek átmeneti vagy tartós elhelyezést, ezzel megelőzve a krízishelyzet kialakulását. Téli időszakban viszont az érzékelhető, hogy a nappali ellátást igénybe vevők a kortárs csoporttal hosszabb időt töltenek el a komfortos, biztonságot nyújtó intézményben. Az alapszolgáltatásokat az időskorúak számára tudjuk folyamatosan biztosítani, a bentlakásos ellátásban viszont a jogszabályi előírásokban megfogalmazott kritériumoknak szükséges megfelelni a szolgáltatást igénylőnek – mondta.
NAGY EMESE
Látogasson el hírportálunkra!
Balkáni békemisszióra indulnak a dandár katonái A koszovói feladatellátás előtt a tűziszony leküzdését is elsajátították a bocskaisok. Többek között az egyik legősibb ösztön, a tűztől való félelem leküzdését gyakorolta az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, hiszen újra a Balkánra készülnek a debreceni laktanyában. A dandár 39. lövészzászlóaljára épül az MH KFOR (Kosovo Force)-kontingens 22. váltása, mely márciusban veszi át a feladatellátást Koszovóban.
DEBRECEN, HAJDÚHADHÁZ.
Testileg és lelkileg is súlyos próbatétel
Csökkenteni a félelmet A missziót megelőzően két hónapos felkészítésen vettek részt a katonák, ennek egyik része a tűziszony leküzdése, valamint a megfelelő módszerek elsajátítása, mellyel a sérülések és a lángok továbbterjedése elkerülhető. A kiutazás előtti zárógyakorlatot
végül pedig benzinnel töltött gyújtópalackkal gyakoroltunk. Ez idő alatt különféle technikákat, eljárásokat tanultak meg a katonák arra vonatkozóan, hogy miként mérsékelhető a gyújtópalack hatása. A gyakorlat révén csökken bennük az ösztönös félelem és szorongás. Kettős célú dolog ez: egyrészt csökkentik a sérülés lehetőségét, másrészt pszichésen is felkészülnek – beszélt a Napló kérésére a gyakorlatok menetéről Petruska István őrnagy, a MH KFOR-kontingens 22. váltásának parancsnoka. Napjainkban elsősorban a Molotov-koktél az utcai zavargásokban tüntetők egyik leggyakoribb és leghatásosabb fegyvere. A technikai felkészülésen előtérbe kerül
csütörtökön tartották a hajdúhadházi lő- és gyakorlótéren. – A kontingens tömegkezelési feladatokból készült fel, ennek egyik része a fire phobia, azaz a tűziszony leküzdésére irányuló gyakorlat. Kezdetben száraz, majd homokkal töltött palackkal,
A hazájukat is képviselik
állományért, annak tevékenységéért. Nagy felelősség a missziókban vezetői szempontból, hogy egy nemzetközi környezetben kell helytállni. Odakint a parancsnok képviseli a kontingenst, a katonai szervezetet s az országot is, hiszen a nemzetközi együttműködés napi szintű – fogalmazott Petruska István.
Petruska István 1999-ben öltötte fel az egyenruhát Hódmezővásárhelyen, 2010 óta szolgál Debrecenben. Ez lesz a hatodik missziója, a KFORban a negyedik, kontingensparancsnok pedig másodszor lesz. – Kihívásként élem meg a missziót. A parancsnok egy személyben felelős a teljes
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
FOTÓK: KISS ANNAMARIE
40
30
20
10
5
az, hogy hogyan mozogjanak a katonák, hogyan tartsák a pajzsukat, s miként hagyják el a veszélyes zónát a legbiztonságosabban. A benzinnel töltött palackok valós égési sérüléseket okoznak, a gyakorlat alatt azonban a katonákon védőfelszerelés van. Több mint húsz nemzet szerepel a KFOR-ban, a magyar zászlóalj feladata lesz a fire phobia oktatása. A KFOR-kontingens a Magyar Honvédség legnagyobb létszámú missziója, 2000 óta vesznek részt magyar katonák benne. – A teljes kontingens létszáma csaknem 400, amelynek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár adja a gerincét, azon belül pedig a 39. lövészzászlóaljra épül alapvetően, de részt vesznek a dandár más alegységei is a váltásban. Van-
nak különböző szakbeosztások, amiket másoknak kell biztosítaniuk, például orvost, pszichológust, lelkészt – tudatta a 22. váltás parancsnoka. Hozzátette: – Alapvetően békefenntartó, járőrözési feladatokat látunk el, készülünk tömegkezelési feladatokra, objektumok védelmére is, és a helyzet adja majd, hogy mit alkalmazunk – hangsúlyozta Petruska István. A komplex felkészülésen a katonákat elméleti és gyakorlati feladatokkal tréningezik, a két hónapos intervallum alatt lőkiképzés, egészségügyi, mentális felkészítés, valamint hadszíntérismeretek elsajátítása is szerepet kapott. Nagyobb pszichés teher A koszovói misszió hat hónapig tart majd, mely a fizikai
Tömegkezelési feladatokból készültek fel, ennek sok-sok összetevője van
Petruska István
megterhelés mellett mentálisan is kihívást jelent. – A misszió alapvetően egy nagyobb pszichés megterhelést jelent, ennek egyik része a családtól való távollétből fakad, másrészt katonai táborokban, tehát teljesen más körülmények között élnek Koszovóban. A teljes állomány számára van pszichológiai tréning, ahol felkészítik a katonákat a várható nehézségekre. A parancsnoki állomány külön krízisintervenciós foglalkozásokon vesz részt, ahol a különféle, esetlegesen előforduló pszichés nehézségeket megtanulják felismerni és kezelni. Nagyon fontos, hogy az állomány összekovácsolódjon, egységes csapatként menjünk ki – fogalmazott a kontingensparancsnok. KISS DÓRA
NAPLÓ
3
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. JANUÁR 31., PÉNTEK
4 Debrecen
Alkotások, édes anyanyelvünkön
Röviden
Téli diplomaosztók az egyetemen
Immár a határon túlról is várja a pályamunkákat a debreceni Ifjúsági Ház Magyarul álmodom elnevezésű kiírása.
Három diplomaosztó ünnepséget is rendeznek egy nap alatt, pénteken a Debreceni Egyetemen. 11 órától a Bölcsészettudományi Kar 150 végzőse, 13 órától a Természettudományi és Technológiai Kar 100 hallgatója, végül 15 órától a Műszaki Kar 280 diákja kapja meg az intézmény sikeres befejezését igazoló oklevelet. Valamennyi ünnepséget a főépület díszudvarán tartják. HBN DEBRECEN.
DEBRECEN. A magyarsággal, a magyar kultúrával és történelemmel kapcsolatos, illetve a nemzeti kultúrához kötődő művészeti alkotásokat vár az Ifiház, a pályázat részleteiről csütörtökön tartott sajtótájékoztatót Széles Diána alpolgármester és Halász D. János, az intézmény ügyvezetője. A rendezvényen elsőként Farkas Zsombor, a debreceni Privát Affér zenekar frontembere mutatta be a Magyarul álmodom tavalyi győztes dalát Őrizd meg a nevemet címmel, melyet Székelyföldön csaknem hatezer ember előtt játszhattak el 2019-ben. Széles Diána arra hívta fel a figyelmet, hogy a fiatalokat manapság rengeteg inger és
Őskori kurgánok a város határában
Dr. Dani János
HAJDÚ-BIHARI
FOTÓ: ARCHÍV
Örömteli, hogy vannak még olyan fiatalok, akik tudnak példát mutatni.
részéhez érkezik a Cívis város régészeti öröksége címet viselő előadás-sorozat. Pénteken 17 órától a Déri Múzeum dísztermében dr. Dani János régészeti igazgatóhelyettes és Márkus Gábor, az Archeodata Bt. munkatársa a Debrecen határában található őskori kurgánokkal kapcsolatos, az elmúlt évtizedekben született új kutatási eredményeket mutatják be. A részvétel díjtalan. HBN
Farkas Zsombor bemutatta a tavalyi győztes dalt; a háttérben Széles Diána alpolgármester és Halász D. János ügyvezető FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
zaj éri, emellett óriási az elvárás is velük szemben, és „nem elég trendi” magyarnak lenni. – Ezért is örömteli, hogy van-
SZÉLES DIÁNA
A nemzetközi iskola nyílt napja
DEBRECEN. Kitárja kapuit az ér-
Két felekezetből az Eucharisztiáról A Szent Efrém-napok zárásaként különleges beszélgetést tartanak Debrecenben. Az Eucharisztiáról értekezik nyilvánosan Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita atya és dr. Fekete Károly református püspök, Ízleljétek és lássátok! – ökumenikus beszélgetés az Élet Kenyeréről címmel. A rendezvény pénteken 17 órakor kezdődik a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola Kossuth utca 44. szám alatti épületében. HBN DEBRECEN.
A Felvidék és a Partium értékei A nagyközönségnek is bemutatták Pataki János (képünkön) két új útikönyvét – a Partium, Erdély kapuja, valamint a Felvidék, a csodák földje címűeket – csütörtökön, a Méliusz Központi Könyvtárában. FOTÓ: MATEY ISTVÁN
A készleteket elsősorban külföldi diákok vásárolhatták fel.
Újabb rangos szakmai szervezet választotta tagjává a debreceni állatkertet. Február 1-től az Európai Állatkerti és Vadállatorvosok Szövetségének teljes jogú tagja lett a Nagyerdei Kultúrpark állatkertje. Az 1996-ban alapított szövetség résztvevői 40 ország állatkertjeiben és vadasparkjaiban tevékenykednek. HBN DEBRECEN.
C
bereket nem lehet látni a debreceni utcákon. Európában is megjelent Közben továbbra is terjed a koronavírus, melyre sem gyógyszer, sem védőoltás nem létezik. Csütörtöki adatok szerint a gócpontban, Kínában eddig csaknem 8 ezren betegedtek meg emiatt, a halálos áldozatok száma 170. A kór már az összes kínai tartományban, illetve 20 másik országban is megjelent. Európán belül Németországban 4, Franciaországban 3, Finnországban 1 koronavírusos beteget azonosítottak. Magyarországon a lapzártánkig érkezett híradások szerint továbbra sincs jelen a betegség. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Debreceni Egyetem azt javasolja diákjai nak, ne utazzanak az érintett térségbe, míg tart a járvány.
Tapasztalataink szerint hiánycikké vált az orvosi szájmaszk a cívisváros egyes patikáiban az elmúlt napokban. Az érintett helyeken azt mondták a patikusok, hogy a készleteket elsősorban külföldi diákok vásárolták fel, akik elsősorban a koronavírustól félnek, de az influenzajárványtól is tartanak. Ugyanakkor debreceniek is szép számmal vettek belőle. Az is kiderült, hogy a gyógyszertárak már rendeltek utánpótlást, így várhatóan hamarosan újra kapható lesz ez a speciális textília. Az egyik patikában addig is, amíg a szállítmány megérkezik, a sál szánk elé tekerését javasolták. Szájmaszkos emDEBRECEN.
A Nagyerdő fái alatt 2011 óta tapírok is élnek FOTÓ: ÁLLATKERT
HAJDÚ-BIHARI
deklődő gyermekek és szülők előtt a Debreceni Nemzetközi Iskola február 4-én és 5-én 10 órától, valamint február 6-án 13 órától. Többek között találkozni lehet a tanárokkal, és megismerhetővé válnak az osztálytermek. Megmutatják, hogyan mentorálják az angolul nem beszélő tanulóikat, és miként építenek közösséget a tanórán kívüli foglalkozásokon. Az esemény előzetes regisztrációhoz kötött, melyet az info@isd.debrecen. hu e-mail-címen, vagy a +36204-044-822-es telefonszámon lehet megtenni. HBN
Hiánycikk lett a szájmaszk
Szakmai elismerés az állatkertnek
Impresszum
nak még olyan fiatalok, akik nem így gondolkodnak, és tudnak példát mutatni. Az, hogy a Magyarul álmodom
Az intézménynek több száz kínai hallgatója van. Megelőző intézkedésként egyebek mellett a klinika sürgősségi osztályán felállítanak egy lázkaput, s aki lázas, más folyosón folytatja majd az útját. OCS
első körében csaknem ötven pályamű érkezett, azt mutatja, hogy az Ifiház hatékonyan tudja mozgósítani a fiatalo-
Látogasson el hírportálunkra!
A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT. a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségébe
ÚJSÁGÍRÓ munkatársat keres A Mediaworks Hungary Zrt. ismert és közkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női-, bulvár-, gasztro-, ifjúsági-, gazdasági- és sportmagazin-portfóliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte. A „Content first”, azaz „Első a tartalom” szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele, és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének.
FELADATOK: •Tudósítások, interjúk, riportok készítése. •Cikkek írása, szerkesztése. •Társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális eseményeken, rendezvényeken, sajtótájékoztatókon való részvétel, ezekről beszámoló, híranyag, illetve kommentár írása.
ELVÁRÁSOK: •Felsőfokú végzettség. •Többéves szakmai tapasztalat. •Jó helyesírás és íráskészség. •Jártasság és érdeklődés a helyi politikai és szociális ügyekben. •Jó kommunikációs készség.
AMIT KÍNÁLUNK: •Változatos, kihívásokkal teli feladatkör. •Nagyvállalati háttér, jó munkakörülmények. •Versenyképes bérezés. •Dinamikus csapat. •Barátságos munkahelyi légkör.
MUNKAVÉGZÉSI HELY:
380655
DEBRECEN. Harmadik
kat. Azért is örülök, hogy másodjára is elindítottuk a pályázatot, mert 14 és 25 év között mindenki megmutathatja magát, és nincsenek műfaji kötöttségek. Az Ady-pad pályázatunk mellett több kezdeményezéssel is próbáltuk már unikálissá tenni a debreceniséget. A magyar kultúra ápolása az egyik legnemesebb feladat, ezért a Debrecenben élő 70 ezer fiatalt meg kell szólítanunk, és be kell vonzanunk őket a város életébe – mutatott rá Széles Diána. Halász D. János kiemelte, az Ifjúsági Ház 2019 év végéig nem kevesebb mint 129 ezer látogatót fogadott különböző rendezvényein. Hozzátette, idén tovább bővül a pályázat is, ugyanis a Városok, Falvak Szövetségével közreműködve már a határainkon túli „magyarul álmodók” is jelentkezhetnek alkotásaikkal, produkcióikkal. – Tehetséges nemzet vagyunk, ezt mutatják többek között Nobel-díjasaink és sportolóink is – jegyezte meg végezetül. A magyar kultúra napjához kapcsolódó pályázat jelentkezési határideje március 31., a kiírás részletei az Ifiház honlapján olvashatók. SZD
•Debrecen. Pályázatát 2020. 02. 23-ig a munkakör és a bruttó fizetési igény megjelölésével a karrier@mediaworks.hu e-mail-címre várjuk.
HAJDÚ-BIHARI
Ebben a patikában lehet szájmaszkot kapni – mutatja dr. Puskás Nóra FOTÓ: BUJDOS TIBOR
WWW.HAON.HU H I R D E TÉ S
www.naplo.hu Főszerkesztő: Boros Norbert · Lapszerkesztő: Fábián György, Szőke Tímea, Vass Attila, Vass Kata · Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. · Levélcím: 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (52) 525-410 · Ügyfélszolgálati iroda: Debrecen, Dósa nádor tér 10. · E-mail: naplo@naplo.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-1051 · Index: 2020/26 Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Lapunkat rendszeresen szemlézi:
NAPLÓ
4
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. JANUÁR 31., PÉNTEK
Megyei körkép 5
HAJDÚ-BIHARI
Lehet még eredményesebben
Röviden
Hittan a darvasi óvodában
Az előző évihez képest valamelyest csökkentett létszámmal, de az idén is folytatódik a közmunkaprogram.
Játékosan ismerkedhetnek meg a hittannal a darvasi óvodások a jövő héttől. Takács Attila polgármester fontosnak tartja, hogy a jelenleg hét fővel működő óvoda minél több élményt, ismeretet nyújtson a gyerekeknek, ezért felkérte Szabó Gyula református lelkészt, hogy hetente egy alkalommal tartson foglalkozást az apróságoknak. B. KISS ANDREA DARVAS.
PÜSPÖKLADÁNY. Az
új városvezetés már áttekintette a futó közmunkaprogramokat is – tájékoztatta a Naplót Tóth Lajos polgármester. Mint mondta, a Start mintaprogram és a tartós közfoglalkoztatás is folytatódik a március elsejével induló új munkaciklusban. – Mindkét programban az eddiginél hatékonyabb és
Álmosdra ér a vándorkiállítás Nyíradony, Nyírmártonfalva, Bagamér, Nyírábrány és Fülöp után februárban Álmosdra érkezik az az interkulturális tárlat, ahol különböző nemzetiségű alkotóktól származó műveket tekinthetnek meg az érdeklődők. TCS ÁLMOSD.
A püspökladányi közmunkások termékei rendszeresen részt vesznek Biharkeresztesen a Bihar-Bihar Expón
eredményesebb munkavégzésre kell törekedni, annál is inkább, mert az állami támogatásokkal az elmúlt években igen jelentős számú, különféle rendeltetésű eszközt, gépet, berendezést tudott városunk beszerezni. A magunk és a támogatást nyújtó szervezet által is megfogalmazott cél azok jobb kihasználása, a gazdaságosság fokozása, kimutathatóan nagyobb eredményt produkálni. Igyekszünk határozottabb, hatékonyabb vezetéssel is segíteni az eredményesség javítását – ismertette a városi elöljáró.
Az eddiginél hatékonyabb munkavégzésre kell törekedni. TÓTH LAJOS
Tóth Lajos elárulta, a hos�szú távú foglalkoztatásban több mint tíz helyszínen és szervezetben összesen mintegy 200 főnek tudnak munkát adni. Hozzátette, az ebben a foglalkoztatási formában dolgozók többsége teljes értékű, napi szinten nyomon követhető és számon kérhető eredményes munkát végez. Van igény a termékeikre – A Start mintaprogramban eddig mintegy 140 dolgozót foglalkoztattunk, a márciusban induló újabb ciklusban valamelyest csökken a lét-
FOTÓ: MATEY ISTVÁN
szám. Ennek oka leginkább az, hogy mind többen találnak megélhetést az elsődleges munkaerőpiac által kínálta lehetőségek között. A Start mintaprogramban folytatjuk az eddigi tevékenységeinket. A mezőgazdasági programrészben a szántóföldi növénytermesztés és fóliás zöldségtermelés mellett baromfi- és juhtenyészéssel is évek óta foglalkozunk. A tavalyi létszám közel változatlan, de az eredményességen javítani kell. A helyi sajátosságok programban működtetjük a betonelemgyártó üzemünket, ahol vízáteresz csöveket,
gyeprácsokat, térburkolókat készítenek. Tevékenységét lehet bővíteni, mert van igény a termékeikre. Emellett ugyancsak eredményes a tojótyúkállományra alapozott száraztésztaüzemünk, továbbá a varrodánk és az asztalosrészlegünk. A szociális projektünket is tovább folytatjuk, igaz, ezt valamelyest csökkentett létszámmal – nyilatkozta a polgármester.
KOVÁCS ZSOLT
Látogasson el hírportálunkra!
Torda Renáta (balról) és Tóthné Ratku Zsuzsanna Hanzel Róbert olajfestménye előtt FOTÓ: T. CS.
Egy köbméternyi tűzifát kaptak Tűzifaosztás történt Bagamérban a helyi önkormányzat közreműködésével. Lehetőséghez mérten minden igénylő hozzájutott közel egy köbméternyi száraz akácfához. A kiszállított fát kézifűrésszel és fejszével hasogatták fel a támogatottak. A jövőben lehetőség lesz arra, hogy nyáron is beszerezhessék a téli tüzelőt. BAGAMÉR.
Gazdára találtak az autók Fődíjként három darab Toyota Yaris személygépkocsit sorsolt ki a Mediaworks a hűséges olvasói között.
Folytatódott a nyereményeső a Mozaikkereső játék nyereménysorsolásának második napján, ugyanis ekkor tartották meg az összevont fődíj sorsolást, melyen a 19 napilap játékosai vettek részt. Összesen 103 725 db pályázat érkezett be, közülük sorsoltuk ki a 3 db Toyota Yaris személygépkocsit, melyeket az alábbi olvasóink nyertek. Gratulálunk, a nyerteseket telefonon értesítjük! A sorsolás közjegyző és a Szerencsejáték Felügyelet kollégái ellenőrzése mellett zajlott. Köszönjük hűséges előfizetőinknek, hogy velünk játszottak! MAGYARORSZÁG.
Tehetséges rajzoló „A Szent Korona és a magyar királyi koronázási jelvények” című országos művészeti versenyen, rajz kategóriában Koszta Panna Mária, a létavértesi Arany János Általános Iskola nyolcadikos tanulója 2. helyezést ért el. Az oklevelet és az értékes tárgyjutalmat a napokban vette át a Debreceni Pedagógia Oktatási Központban. Felkészítő szaktanára Máté József volt. FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
Korszerűbb eszközökkel NAGYHEGYES. Csaknem három-
A rengeteg beérkezett szelvény közül Szmulai Éva diáklány húzta ki a nyerteseket FOTÓ: PENOVÁC KÁROLY / VESZPRÉM MEGYEI NAPLÓ
A nyertesek névsora 1. Marai Józsefné, Zalai Hírlap, Zalaegerszeg 2. Tarjányiné Balázs Ildikó, Fejér Megyei Hírlap, Agárd 3. Magasházi Istvánné, Napló, Balatonfűzfő
Embert és állatot is mentettek a tűzoltók Lángoló tetőhöz és négyes balesethez is riasztották őket. Ismét sűrű szerdája volt a katasztrófavédelem embereinek, több tűzesethez és balesethez is riasztották őket. Egy ötven négyzetméteres istálló tetőszerkezete kapott lángra keddről szerdára virradó éjjel Nagyhegyesen, a Micsurin utcában. A balmazújvárosi és hajdúszobosz lói hivatásos tűzoltók két vízsugárral oltották el a lángokat. Az épületben galambokat és sertéseket tartottak, amelyeket még idejében sikerült kimenekíteni, azonban hat sertés elpusztult a tűzben. Lesodródott az útról és az árokba csúszott egy személygépkocsi reggel Hajdúnánás HAJDÚ-BIHAR.
C
Y
M
közelében. A hajdúnánási hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, a mentő pedig a teherautó vezetőjét kórházba szállította. Villany oszlopnak hajtott egy kisbusz ugyancsak délelőtt Hajdú-
külterületén. A hajdúnánási hivatásos tűzoltók a járművet áramtalanították. Az autóban egy ember utazott, akit a mentőszolgálat kórházba szállított. Árokba csúszott egy kisteherautó délelőtt Hajdúdorog
Két tűzeset is volt a megyében (a kép illusztráció)
100
90
80
70
60
50
40
30
20
FOTÓ: MATEY ISTVÁN
10
5
SZÁSZ FERENC
bagoson, a Nagy utcában, melynek következtében az oszlop kidőlt. A helyszínen a debreceni hivatásos tűzoltók áramtalanították a kisbuszt. Két szilfa ága is lehasadt Püspökladányban, a Damjanich utcában: a közel tizenöt méteres magasságban lévő ágak a jármű- és gyalogosforgalmat is veszélyeztették. A püspökladányi hivatásos tűzoltók dugólétrán keresztül láncfűrésszel avatkoztak be az ágak eltávolítására. Délután Balmazújvároson, a Gábor Áron utcában egy családi házban gázszivárgást észleltek az ott lévők. A böszörményi hivatásos és balmazújvárosi önkormányzati tűzoltók vonultak, akik méréseket végeztek. A mérések szén-monoxid jelenlétét mu-
millió forint pályázati támogatással megtörtént az Egészségügyi Centrum épületében működő két háziorvosi és egy fogorvosi rendelő, valamint a védőnői szolgálat fejlett orvosdiagnosztikai és más eszközökkel történő ellátása. Mindez az egészségügyi alapellátás magasabb színvonalú működését szolgálja Nagyhegyesen. HBN
Kérték, délután lesz a véradás
tatták ki. A mentőszolgálat két embert a kórházba szállított, négy ember pedig átmenetileg rokonokhoz költözött. Józsa és Hajdúböszörmény között négy autó ütközött össze, a debreceni hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. Ideiglenesen kiköltöztek Egy ház födémszerkezete gyulladt ki este Bojton, a Kossuth Lajos utcában. A beret�tyóújfalui hivatásos tűzoltók két vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a tüzet. Szerencsére senki sem sérült meg, de négy ember ideiglenesen ennél az esetnél rokonokhoz költözött – tájékoztatott a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. HBN
A Magyar Vöröskereszt Komádi Alapszervezete idén négy véradást szervez a közösségi házban. A helyi lakosság kérése volt, hogy egy véradás délutáni időpontban legyen, hiszen a munka miatt nem mindenki tud részt venni a véradásokon. Az első véradás február 3-án, hétfőn 13.30-tól 16.30-ig lesz. KOMÁDI.
ROZSIK RITA
Komádiban rendszeresen tartanak véradást FOTÓ: ROZSIK RITA
NAPLÓ
5
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. JANUà R 31., PÉNTEK
6 HirdetĂŠs
HAJDĂš-BIHARI
A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT.
Szerető csalådod
keres A Mediaworks Hungary Zrt. ismert Ês kÜzkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Vilåggazdasåggal, 19 megyei napilappal, női-, bulvår-, gasztro-, ifjúsågi-, gazdasågi- Ês sportmagazin-portfóliójåval, digitålismÊdia-termÊkeivel, nyomdåival Magyarorszåg egyik legfontosabb mÊdiavållalata, mely kÜzel 2300 munkavållalót foglalkoztat orszågszerte.
ESKĂœVOI NYĂ?LT NAP 2020.02.23. 10:00-16:00
A „Content first�, azaz „Első a tartalom� szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vållalat hisz a tartalomban, invesztål bele, Ês ezt tartja egy mÊdiavållalkozås legfontosabb alapkÜvÊnek. 382058
KĂśszĂśntse szeretteit a NaplĂł oldalain!
A BELÉPÉS INGYENES EskĂźvoi menĂź kĂłstolĂł Teljes dekorĂĄciĂł bemutatĂł SzemĂŠlyes konzultĂĄciĂł KiĂĄllĂtĂłk, eloadĂĄsok
FELADATOK: •AprĂłhirdetĂŠsek, gyĂĄszjelentĂŠsek, jĂłkĂvĂĄnsĂĄgok felvĂŠtele, rĂśgzĂtĂŠse •ElĹ‘fizetĹ‘i ĂşjsĂĄgdĂjak kezelĂŠse •PĂŠnztĂĄri feladatok ellĂĄtĂĄsa •SajĂĄt kiadvĂĄnyok ĂŠrtĂŠkesĂtĂŠse •RendezvĂŠnyekre jegyĂĄrusĂtĂĄs •ReklamĂĄciĂłkezelĂŠs •AdminisztratĂv tevĂŠkenysĂŠgek •InformĂĄciĂłnyĂşjtĂĄs
www.SZUSZ.hu
ELVĂ RĂ SOK: •KĂśzĂŠpfokĂş vĂŠgzettsĂŠg •SzĂĄmĂtĂłgĂŠpes alapismeretek •KivĂĄlĂł kommunikĂĄciĂł •KitartĂĄs •HatĂĄrozott fellĂŠpĂŠs •Gyors problĂŠmamegoldĂĄs
ERZSÉBET UTALVà NY ÉS SZÉP-Kà RT YA
Étterem
NÊvnapi Ês SzßletÊsnapi meglepetÊsßnk! A nÊvnapjukon vagy szßletÊsnapjukon Êrkező vendÊgeink ingyen fogyaszthatjåk el főÊtelßket,
AMIT KĂ?NĂ LUNK:
ha minimĂĄlisan 2 fĹ‘ kĂsĂŠretĂŠben ĂŠtkeznek!
•PiacvezetĹ‘, kimondottan stabil cĂŠg biztos hĂĄttere ĂŠs kiĂŠpĂźlt infrastruktĂşrĂĄja •Szakmai megbecsĂźlĂŠs, hosszĂş tĂĄvĂş szemĂŠlyes fejlĹ‘dĂŠs •LendĂźletes, kreatĂv csapat •VersenykĂŠpes fizetĂŠs
Tovåbbi rÊszletekÊrt ÊrdeklődjÜn Êttermßnkben!
Debrecen, Kossuth u. 21. - Tel.: +36 (52) 410-802 WWW.CSOKONAISOROZO.HU
381903
Ingyenes parkolåsi lehetősÊg!
MUNKAVÉGZÉSI HELY: •Debrecen
346769
Kiss BalĂĄzsnĂŠ, Debrecen Tiszta szĂvbĹ‘l gratulĂĄlunk neked szĂźletĂŠsnapod alkalmĂĄbĂłl. Sok boldogsĂĄgot kĂvĂĄnunk. A Kiss csalĂĄd
382484
SzĂźletĂŠsed napjĂĄn minden jĂłt kĂvĂĄnunk! Sok-sok boldogsĂĄgot ĂŠs mĂŠg jĂł sok ĂŠvet. Testi egĂŠszsĂŠget, lelki bĂŠkessĂŠget!
ĂœGYFÉLSZOLGĂ LATI MUNKATĂ RSAT
379586
HirdetĂŠsi Ăźgyekben keresse kollĂŠgĂĄinkat! CĂŠgek rĂŠszĂŠre!
Adjon fel szĂźletĂŠs-, nĂŠvnapi ĂŠs hĂĄzassĂĄgi ĂŠvfordulĂłs kĂśszĂśntĂŠst a HajdĂş-bihari NaplĂłban!
Ha hirdetĂŠsĂźnk felkeltette ĂŠrdeklĹ‘dĂŠsĂŠt ĂŠs szeretne egy sikeres cĂŠg munkatĂĄrsa lenni, kĂŠrjĂźk, kĂźldje el fĂŠnykĂŠpes ĂśnĂŠletrajzĂĄt – a pozĂciĂł ĂŠs fizetĂŠsi igĂŠny megjelĂślĂŠsĂŠvel – az alĂĄbbi e-mail-cĂmre: karrier@mediaworks.hu
Érdeklődjenek ßgyfÊlszolgålatunkon.
HAJDĂš-BIHARI
Seres Krisztina MĂĄtyĂĄs-Sipos Beatrix SzabĂł Tibor Balogh-Elekes RenĂĄta JĂĄkim PĂŠter DĂĄniel IllyĂŠs BalĂĄzs
+36-20-485-5073 +36-20-290-5139 +36-70-198-1197 +36-20-513-3109 +36-70-512-9161 +36-70-705-2297 HAJDĂš-BIHARI
341896
KEDVES ÉDESANYà NK!
Debrecen, DĂłsa nĂĄdor tĂŠr 10.
WWW.HAON.HU
Ă lompĂĄr EskĂźvĹ‘i KiĂĄllĂtĂĄs
2020. februĂĄr 1–2. NyĂregyhĂĄza, Continental Arena
LEGYETEK TI AZ ÉV Hà ZASPà RJA ÉÉS S NYERJETEK EGY Rà ADà S Nà SZUTAT A HOTEL BONVINO WINE & SPA-BA!
Prof. Dr. Bagdy Emőke Nő Ês a fÊrfi: a boldogsåg forråsa 2020. februår 1., 18 óra
7|OWVpWHN IHO HVNÂ YĹŠL IpQ\NpSHWHNHW pV V]HUH]]HWHN PLQpO W|EE V]DYD]DWRW
BelÊpőjegy: Előfizetőknek: 1990 Ft
MDQXiU IHEUXiU
.pSIHOW|OWpV V]DYD]iV pV YHUVHQ\V]DEiO\]DW
ZZZ KDRQ KX D] HY SDUMD
(ElĹ‘vĂŠtelben: Kelet-MagyarorszĂĄg ĂźgyfĂŠlszolgĂĄlat, 4400 NyĂregyhĂĄza, DĂłzsa Gy. u. 4–6.) 375616
377688
1HYH]pVL pV HJ\EHQ V]DYD]iVL LGĹŠV]DN
A helyszĂnen: 2500 Ft
A belĂŠpĹ‘jeggyel ingyen mehet be az aznapi eskĂźvĹ‘i kiĂĄllĂtĂĄsunkra (9.00-tĹ‘l 18.00 ĂłrĂĄig)
MAGYARORSZĂ G
2020. JANUÁR 31., PÉNTEK
Hitélet 7
HAJDÚ-BIHARI
Különböző kulturális háttér, közös hit Lucski Márta az utazása közben a dél-koreai gyülekezeteket is közelebbről megismerhette.
helységben, gyertyafényben voltunk. Saját imádság, halk ének, néma csendekkel kísérve, mindez olyan miliőt adott, amiben az ember fel tud töltődni – fogalmazott.
Élmények és tapasztalatok sokaságával lett gazdagabb Lucski Márta, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem PhD-hallgatója, aki 2018-ban három hónapot tölthetett Dél-Koreában. Annyira magával ragadta az ország és az ott élő emberek, hogy márciusban ismét kiutazik negyedévre. Márta egy Budapesten szolgáló lelkész, Kim Seon Koo által ismerte meg a koreai nyelvet és kultúrát. – 2016-ban a Református Cigánymisszió szervezésében koreai elő adást tartott havonta egyszer. Nagyon szeretek idegen nyelveket tanulni, így elsősorban ezért kezdtem el járni, később a kultúrájuk is megfogott. 2018. január elején rendezték meg Sárospatakon a III. Magyar–Koreai Református Teológiai Fórumot; ott találDEBRECEN.
A koreai gyülekezet tagjai rendszeresen szerveztek programokat az ifjúságnak azért, hogy megismerjék egymást
koztam koreai teológiai tanárokkal, akik elmondták, hogy van lehetőség az országukban tölteni pár hónapot. Megpályáztam a Campus Mundi ösztöndíjat, s szeptembertől már Gwangju városában, a Honam teológiai egyetemen tanultam – idézte fel. A PhD-hallgatót igazi kultúrsokk érte, s míg az első héten minden izgalmas és új volt, a következő pár hétben épp ez okozott számára nehézséget. – Meg kellett szoknom például, hogy a földön ülve eszünk, vagy azt, hogy minden köszönésnél meghajolunk. 2-3 hét után már viszont eléggé otthon éreztem magam, s ebben a koreaiak hozzáállása is sokat segített. Nagyon sok szeretetteljes és alázatos emberrel talál-
Ha koreai testvéreink ellátogatnának hozzánk, a magyarok láthatnák, hogy a világ túlsó végén is vannak keresztyének. LUCSKI MÁRTA
koztam, akik gondoskodtak arról, hogy beilleszkedjek – fűzte hozzá. Érdekességként elmondta, hogy Dél-Koreában nagyon fontos érték a tisztelet, mely a nyelvben is megjelenik: a kor és a státusz mindent felülír a kommunikációban. – Érdekes helyzet volt például, hogy a velem egykorúakkal nagyon jól eltársalogtam, aztán amikor kiderült, hogy már végzett lelkész vagyok, a tisztelet adás révén megjelent egyfajta távolságtartás a részükről. A közösség ereje Márta aktívan részt vett a koreai gyülekezeti életben is. Látogatott nagyobb, több száz fős közösséget is, de rendszeresen egy kis, mindössze 50 tagú gyülekezetbe
FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
járt. – Ami számomra a legnagyobb élmény volt, hogy megismerhettem az embereket. Fantasztikus volt látni, mennyire elkötelezettek a hitük iránt. Valóban nagyon szorgalmasak, és keményen dolgoznak. Számukra fontos, hogy jól legyen elvégezve a munka. Igényesek a munkájukra, amely a bibliájukon is látszik; odafigyelnek a részletekre. Ami különbséget észrevettem, hogy Koreában sokkal meghatározóbb a közösségi szellem, mint például Európában vagy Magyarországon. Mi az egyénre helyezzük a hangsúlyt, ott pedig egy
közösséghez tartozol, melyben te az egyik tag vagy. Szerintem ebből mi is tanulhatnánk, hiszen a közösségnek összetartó ereje van – vélekedett Márta. Hozzátette: az említett gyülekezet tagjai például rendszeresen szerveztek programokat az ifjúságnak azért, hogy megismerjék egymást. – Vasárnaponként mindig együtt ebédeltünk a közösségi házban, ahol vagy a helyben főtt ételt vagy a gyülekezeti tagok által hozott ebédet fogyasztottuk el. A teológiai hallgató kifejtette, a koreai istentisztelet a magyar református liturgiához hasonló, azonban kéthetente egy másfajta, úgynevezett Taizé áhítatot is tartottak, mely kicsit bensőségesebb hangulatú. – Elsötétített
Látogasson el hírportálunkra!
Krisztusban egyek vagyunk S hogy lelkészként milyen tapasztalatokat hozott haza magával? Márta úgy véli, ha később esetleg maga is gyülekezetben fog szolgálni, mindenképp szem előtt tartja majd, hogy lelkipásztorként közeli kapcsolatban legyen a gyülekezettel. – Ne a távolságtartás legyen a meghatározó, hanem szinte én is tag legyek, ezáltal annak a közösségnek a része. Koreában tetszettek az áhítatformák is, a már említett Taizé, vagy amikor földön ülve, gongütéssel kezdődött az áhítat. Nyilván ezeket csak érdekességképp megismertetném a hazaiakkal. Lelkészként kimondottan tetszett, hogy a gyülekezet valóban közösség volt. Persze ott adottak a körülmények is, hiszen a gyülekezeti házban több helyen kávézó vagy konyhai rész volt. Szeretném, hogy az én gyülekezetem is egy ilyen, családias közösség legyen – hangsúlyozta. Márta lelkipásztorként szívesen alakítana ki koreai testvérgyülekezeti kapcsolatokat is. – Azt gondolom, ha koreai testvéreink ellátogatnának hozzánk, a magyarok láthatnák, hogy a világ túlsó végén, hiába más a kulturális háttér, ott is vannak keresztyének, Krisztusban mind egyek vagyunk – véli Lucski Márta.
PÁLFI-TÓTH ZOÉ
/LGO 0DJ\DURUV]iJ IŊ D EL]WRQViJ A Lidlnél alapvetés, hogy élelmiszerbiztonsági szempontból a vásárlók egészségvédelme érdekében kifogástalan, kiváló PLQŊVpJŤ WHUPpNHket forgalmaz. Ez és D] iUXKi]OiQF PLQŊségbiztosítási rendszerének minden eleme is azt bizonyítja, hogy a Lidl száPiUD HOVŊGOHJHV D vásárlók biztonsága.
határértékeket vizsgálja, hanem azt is, hogy milyen egészségügyi rizikófaktor lehet jelen a termékben. Ahhoz, hogy egy élelmiszergyártó beszállíthasson a Lidl-be, eleve olyan szerződést kötnek vele, amelyben a
irányítási rendszerek alapján működtesse. A Lidl szakembereinek joguk van a gyártók telephelyein bejelentés nélkül ellenőrizni ezek betartását. Ez a szigor jót tesz a partnereknek is, hiszen például az auditok során feltárt hi-
azok analitikai vizsgálatától kezdve egészen a csomagolásokon szereplő jelölésekre is kiterjedően. A Lidl minden egyes új termék bevezetésekor vakteszten veti össze az áruházi kínálatba felvételre „jelentkező” termé-
már piacon lévő termékek esetében a Lidl évente tervezetten és szúrópróbaszerűen közel 900 érzékszervi tesztet végez, illetve végeztet független akkreditált laboratóriumokkal. Ahhoz, hogy ez a jól kimunkált minőségellenőrzé-
minőségbiztosítással kapcsolatos összes követelményt rögzítik. Alapvető, és a szerződésekben szereplő elvárás, hogy a beszállító a saját üzemét a legszigorúbb élelmiszer-biztonsági és minőségirányítási szabványok szerinti minőség-
bák javításában a Lidl támogatja őket. Nem csak a Lidl szakemberei ellenőrzik a beszállítókat, hanem független, akkreditált szakintézmények bevonásával széleskörű vizsgálatokkal is rendszeresen teszteli sajátmárkás termékeit,
ket a konkurensekkel, hogy lemérje a kedveltségét a többiekhez képest is. A terméktesztek eredményei pedig nem csak egyszerű adatok maradnak, hanem ezek alapján a termék kifogásolt tulajdonságait fejlesztésekkel módosítják. A
si, minőségbiztosítási rendszer hatékonyan működjön, a Lidl Magyarország kiválóan képzett szakemberekből álló saját minőségbiztosítási osztállyal rendelkezik. Az osztály létszáma az elmúlt években növekedett, hiszen
A
z élelmiszerbiztonság elsődleges szempont, melyet a Lidl a saját és a független intézmények által végzett minőségellenőrzési folyamatokra kiterjedő rendszer kialakításával és működtetésével tud megteremteni és garantálni. A Lidl áruházakba betérő, és ott vásárló fogyasztók számára ez természetes helyzet, de az élelmiszerbiztonság megteremtése mögött rengeteg munka áll. A vállalat minőségellenőrzési rendszere sok esetben szigorúbb szabályokat tartalmaz, mint az EU által előírt rendelet, mert nemcsak az uniós jogszabályi
a termékteszteken, a különböző termékek és gyártók ellenőrzésekor egyre több paramétert vizsgálnak. A Lidl szakemberei által öszszeállított Táplálkozáskalauz – amely a vállalat honlapján elérhető – szintén ad munkát a munkatársaknak. Az egészségtudatos táplálkozásról szóló Táplálkozáskalauzban a Lidl ugyanis olyan értékeket határozott meg, melyekre nincsenek jogszabályi határértékek, ettől függetlenül a vállalat szakemberei folyamatosan vizsgálják ezeket is. A minőségbiztosítási osztályon dolgozók magasfokú szaktudású és nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek. A Lidl az élelmiszer-termékeken kívül az állateledeleket, a kozmetikumokat, és a háztartási vegyiárukat is rendszeres tervezett vizsgálatoknak veti alá. Sőt egyes termékek esetében a hazai hivatalok által végzett laboratóriumi elemzések és érzékszervi vizsgálatokat követően, az áruházlánc saját németországi központjában egységesen minden országra vonatkozólag, plusz egy minőségi vizsgálatot ír elő. Így a vásárlók biztonságát és egészségét szem előtt tartva, érhető el, hogy a lehető legmegbízhatóbb termékek kerüljenek az áruházak polcaira. 382075
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
7
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. JANUÁR 31., PÉNTEK
8 Szépség / Egészség
HAJDÚ-BIHARI
A pszichoszomatikus betegségek gyógyításában is segíthet a hipnózis A módszer a figyelem, az emlékezet és a tudat működésének megértésében segít. DEBRECEN. A
A hipnózis alkalmazása a dohányzásról való leszokást is hatékonyan segíti
tek. Ebben a kontextusban kezdték használni ezt az eljárást, aminek a hipnózis nevet adták, s mellyel a be teg számára fájdalommen tességet értek el. Azt kér
Allergiára, ekcémára is
klinikai kísérlet igazolta, hogy a hipnózis hatására rö vid időn belül az immunsej tek aktivitása 150 százalék kal megnőhet: így kevesebb a fájdalom és a gyógyszer, valamint rövidebb a kór házban töltött idő is. Szabó Csaba arra is kitért, hogy a múltban „szerzett” szoron gásaink is oldhatók hipnó zissal, továbbá jó módszer nek bizonyul a fogyásban, az önbizalom növelésében, a stresszel való megküzdés ben és a dohányzásról való leszokásban is.
Azt is megtudtuk, hogy a hipnózis arra is alkalmas, hogy pszichoszomatikus változások következzenek be. Segíthet például az al lergiás tünetek csökkenté sében, az ekcémás bőrel változások eltüntetésében, az emésztőrendszeri prob lémák megszüntetésében vagy az égési sebek gyó gyulásában is. Maga, a mű ködés mechanizmusa nem ismert, de az biztos, hogy a specifikus szuggesztiók iránti fogékonyság nő. Már a 2000-es évek elején több
A lényeg a figyelem beszűkülésében és az ellazulásban van. DR. SZABÓ CSABA
Ebben az állapotban létre tudták hozni a fájdalom mentességet – fogalmazott a szakember. Igen ám, de mivel a páciensek csukott szemmel és mozdulatlanul ültek, azt hitték, hogy va lamiféle alvásszerűségről van szó. Ekkor jött létre a hipnóziskifejezés, Hüp noszra, a görög alvás iste nére utalva. – Az orvosok hamar rájöt tek, hogy ennek az állapot nak nincs köze az alváshoz, hiszen a betegek tudatában vannak mindennek, emlé keznek mindenre, és ha úgy akarják, kinyitják a szemü ket és kilépnek a helyzet ből. Ma már tudjuk, hogy az agyi elektromos tevékeny
Látogasson el hírportálunkra!
ség ebben az állapotban az éber működésnek meg felelő mintázatot mutatja. Az orvosok néhány év után rájöttek, hogy a lényeg nem az alváshoz való hasonló ságban, hanem a figyelem beszűkülésében és az ella zulásban van. Ki is találták erre a monoideizmus szót, de addigra már a hipnózis kifejezés terjedt el – fejtette ki dr. Szabó Csaba. Erős szuggesztiók Napjainkban a hipnózis egy olyan kutatási terület, mely segít abban, hogy megért sük a figyelem, az emlékezet és a tudat működését. – A hipnózisban az élmé nyek jellegzetesen megvál toznak, máshogy észleljük az időt, a testhatárainkat, változik a képzelet, csök ken az éntudat. Két fontos változás van, melyet a hip
Idén a hosszabb, tépett bubifrizura a népszerű Könnyen megvalósítható, vagány, stílusos haj hódít.
Bőrgyógyász, kozmetológus, mikológus szakorvos
Rendel: 4027 Debrecen, Dózsa György u. 25. 1/7. (Fogtechnika épülete) Rendelési idő: Hétfő: 14.00-16.00, Csütörtök: 13.00-15.00 Bejelentkezés telefonon:
minden évben, így 2020-ban is változik a divat, s ebben az évben a hosszabb, tépett bubifrizura lesz, ami hó dít, olvasható a joy.hu-n. Mint a cikkben kifejtik, az úgy nevezett „shag”, vagyis a bozontos frizura a ‘90-es évek végén és a 2000-es évek elején nagy nép szerűségnek örven dett, a grunge-korszak utórezgéseként te kintettek rá, éppen ezért kellő rock & rollos hatást visz a nők megjelenésébe. A legfontosabb az, hogy a lehető legtöbb réteget kérje a fod rászától az, aki szeretne ennek a trendnek hó dolni, valamit lényeges, hogy a hajvégeket is tépettre vágas sák. Ráadásul, ehhez a stílus hoz jól megy a Suki Waterhouse is büszkén viseli frufru is, így aki FOTÓ: SHUTTERSTOCK
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
FOTÓ: MAGÁNA.
DR. HALMY KLÁRA
kedvet érez, bátran vágasson magának egyet! A legújabb haj divatot már sok sztár is büsz kén viseli, többek között Suki Waterhouse, Alexa Chung, de Selena Gomez is nemrég vál tott ilyen frizurá ra. HBN
06/20/501-06-95
TELJES KÖRŰ FOGÁSZATI ELLÁTÁS
Kínai orvosi rendelő 373060
Magyarországon már 22 éve praktizáló és 35 éves szakmai tapasztalattal rendelkező
Dr. Horai Zsolt
FOGORVOS DIVINUS FOGÁSZAT www.divinus-fogaszat.hu +36 (20) 945-7198, +36 (52) 510-976
KERTVÁROSI FOGÁSZAT www.fogszerviz.hu +36 (20) 945-7198
380971
Dr. Wang Yu Cai Hagyományos kínai orvos
Debrecen, Bethlen u. 6–8. (Mediterrán Ház, a régi OTI-val szemben) Akupunktúra, kínai hagyományos orvoslás és gyógyszerészet stb.
INGYENES állapotfelmérés a Megyekártyát felmutatóknak az első alkalommal. Kezelési díjak már 1000 Ft-tól elérhetők!
374353
DIVAT. Ahogyan
Dr. Szabó Csaba
374364
Történelmi kitekintés – Az 1700-as évek elején a már említett módszerek egy változatát arra kezd ték el használni az orvosok nagyon innovatív módon, hogy a műtéteket fájdalom mentessé tegyék, ugyanis a sebészek addig úgy operál tak, hogy kémiai fájdalom csillapítókat nem ismer
ték a páciensektől, hogy a figyelmüket irányítsák egy csillogó sebészeti eszközre, amit nehéz figyelni, hiszen az emberi szem elfárad és előbb utóbb becsukódik.
FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Bejelentkezés: 30/450-60-70
www.kinaigyogymod.hu
Hirdessen Ön is tematikus termékünkben!
351458
hipnózis egy ha tékony terápiás eljárás, mely alkalmas arra, hogy gyorsan és célirányosan lelki és pszi choszomatikus változásokat hozzunk létre – kezdte dr. Szabó Csaba pszichológus, akit a Napló erről a sokak számára talán kevésbé is mert módszerről kérdezett. A szakember elmondta, a hipnózis egyáltalán nem új keletű dolog, hiszen minden kultúrában voltak hasonló eljárások, technikák, me lyeknél a módosult tudat állapotot, illetve képzeleti képeket és/vagy az álmokat, szavakat, szuggesztiókat használtak fel arra, hogy változásokat hozzanak létre. Mindezt azért tették, hogy az emberek gyógyuljanak, jobban megértsék önmaguk és a mindenség viszonyát. Maga a hipnóziskifejezés a 18. század elején született és terjedt el – tévesen.
nózis létrehoz. Egyrészt nő a szuggesztiók irán ti fogékonyság, az ember nyitottabb a változásra, így könnyebb figyelni, ér zelmi, hangulati vagy akár pszichoszomatikus válto zásokat is elérni. Másrészt, számos olyan tünet van, melyeknek az oka nem tu datos, és néha a változás hoz vezető úton csak úgy tudunk előrejutni, hogy megértjük a tudat alatt zaj ló folyamatokat – mondta Szabó Csaba. – A hipnózist egy struk turált lépésekből álló folya mat során érjük el. Például megkérjük az illetőt, hogy irányítsa a figyelmét a légzé sére, figyelje az izmai ellazu lását és a képzeleti képeit. Ha ezt teszi, minden valószínű ség szerint, 5-10 perc alatt eljuthat ebbe a beszűkült tudatállapotba – ismertette. Dr. Szabó Csaba kiemelte, mindennek középpontjában a beteg aktív figyelme áll, az akarata ellenére nem jön lét re semmi. Néhány kezelést követően pedig az is elérhe tő, hogy a betegek elsajátít sák ezt a technikát, és ké sőbb önmagukon tudjanak segíteni. VASS KATA
H I R D E TÉ S E K
40
30
20
10
5
NAPLÓ
8
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
Sport
HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ
2020. JANUÁR 31., PÉNTEK
5–2
Vojvoda Dávid kosárlabdázó reméli, hogy férfi nemzeti csapatunk a teljes Európa-bajnoki kvalifikációs sorozatot a lemondott Ivkovics Sztojan szövetségi kapitánnyal játssza végig
KÉZILABDA. A
Debreceni Sportcentrum-Sportiskola kézilabda-szakosztálya immár 13. alkalommal rendezi meg az ország egyik legnagyobb utánpótlástornáját, a Főnix Kupát, melyet idén január 31. és február 2. között tartanak. A háromnapos küzdelemsorozatban a lányoknál és a fiúknál is egyaránt 5-5 korcsoportban mérik össze tudásukat a fiatalok, korosztályonként 1212 együttes vág neki a kupának. A részletes program megtalálható az mksz.hu oldalon.
A szeme mindig a pályán
Federernek csak az első szettben volt esélye
A DVSC játékosmegfigyelője, Kovács János nemcsak a futballistákat, de az ellenfeleket is elemzi.
Federer természetesen nem adta fel, ez pedig rendkívül frusztrálta a hatalmas fölényben lévő Djokovicsot, de 5:4-es előnyénél a korábban 15:40-ről már kétszer is fordító svájci már hibázott (6:4). A második felvonásban csupán négy fogadópontot szerzett Federer, de amíg bírta küzdött. Djokovics 3:2-es előnyénél 40:15-ről fordítva brékelt fogadóként, ezt követően pedig adogatóként már nem hibázott (6:3). A két klasszis közül így tehát Djokovics döntőzhet vasárnap. HBN
vak Djokovics három szettben legyőzte Roger Federert az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság elődöntőjében. Federeren kezdetben semmi sem látszott a kisebb sérülésekből, lazán, felszabadultan játszva sorra ütötte a nyerőket, miközben szinte nem is hibázott, és 4:1-nél három bréklabdához jutott. Eddig tartott a svájci lendülete, egyre több hiba jött be a svájci játékába, Djokovics pedig egy pillanatra sem adta fel és kíméletlenül kihasználta ellenfele hibáit (7:6, 7–1).
A jövő kézisei csatáznak
A Csíkszeredát fogadta a DEAC jégkorongcsapata az Erste Liga középszakaszának felsőházában rendezett csütörtök esti mérkőzésén. A Debreceni Jégcsarnokban a házigazdák ellenében a vendégek szerezték meg a vezetést Rokaly révén, azonban az első harmadban Hári és Vokla fordított. A 2. etapban Taratukin még egyenlített, de aztán Kulesov, Izacky, Novotny góljaival 5–2-re nyert a DEAC.
Remélem, megoldódik a helyzet, és ő marad a kapitány! Sztojan nem ezt érdemli.
TENISZ. A második kiemelt No-
9
Egyre gyakrabban tűnik fel egy angol kifejezés a labdarúgás világában itthon is, ami jól mutatja növekvő jelentőségét: ez pedig a „scout”. A szó ez esetben játékosmegfigyelőt jelent, s nyár óta immáron a Loki is alkalmaz egy szakembert Kovács János személyében. A korábban szakképzett edzőként dolgozó megfigyelőt arra kértük, avasson be minket egy scout feladataiba. LABDARÚGÁS.
Sokféle szempont szerint – Ez a szakma még mindig viszonylag újnak számít hazánkban, holott Európában már több évtizedes múltra tekint vissza – kezdte Kovács János. – Minden klubnak Pávkovics Bencéék (pirosban) győzelemmel indították az évet az Újpest ellen
A debreceni kézilabdázó a hétvégére felépül
FOTÓ: KOVÁCS PÉTER
Bulath Anita szerződést hosszabbított a Lokival Felmerült az is, hogy befejezi a pályafutását, játszani azonban már csak Debrecenben akart a kézis.
saknak, több mint 40 percet játszott, s lőtt hét gólt. Németországból hazafelé ő nem maradt a csapattal Mosonmagyaróváron, itthon lábadozott. „Köszönöm, már jobban vagyok, hétvégére rendben leszek” – beszélt pillanatnyi egészségi állapotáról Bulath Anita, aki egy évvel meghosszabbította szerződését a DVSC Schaeffler csapatával. „Két opció volt, vagy abbahagyom az aktív játékot, vagy játszom még egy évet, de azt itt Debrecenben” – mondta újabb egyéves szerződéséről a Loki játékosa. „Sikerült megegyeznünk, így folytatom!” – tette hozzá. HBN
Hogy milyen csapatember a DVSC Schaeffler több mint százszoros válogatott irányító-átlövője, az szombaton, Nordhausenben újra kiderült – írja a csapat hivatalos holnapja, a dvsckezilabda.hu. Mint fogalmaznak, hasonló állapotban más maximum annyi időre kel fel a betegágyból, amíg megissza a teáját, és elrágcsál egy-két kekszet. Ehhez képest Bulath a pályán próbált segíteni a tárKÉZILABDA.
Debrecenben az ellenfelek feltérképezésében is részt veszek. KOVÁCS JÁNOS
van egy elképzelése, egy játékosfilozófiája, s a megfigyelőnek ebbe a rendszerbe kell labdarúgókat találnia, illetve jelölnie az esetleges leszerződtetésre. Általában a mi feladatunk a játékosok egyfajta előszűrése a klub felé. Ajánlatot teszünk a csapat irányába, hiszen tudjuk, milyen szempontok szerint felelhet meg valaki, vagy milyen típusú labdarúgóra van szükség éppen. Ugyanez igaz a menedzserek által beajánlott futballistákra is, őket is monitorozzuk, felmérjük, mennyire lehetnek hasznára a klubnak – sorolta a tennivalókat a 42 éves, tiszalöki születésű szakember, aki egy másik területről is szót ejtett. – Egyes kluboknál, mint például Debrecenben, a játé-
kosmegfigyelő segít az ellenfelek feltérképezésében is. Ez például Angliában roppant jellemző feladata a scoutnak. Én mindkét ágát szeretem a munkámnak, azért is választottam ezt a műfajt, és jelentkeztem az elsők között Magyarországon a scoutképzésre – fogalmazott Kovács János, aki korábban tizenöt éven át edzősködött, tavaly nyári érkezése előtt pedig a Videoton utánpótlás vezető scoutjaként dolgozott, emellett segítette az első csapat megfigyelő csoportjának munkáját is. A DVSC-nél az első és a második csapat, illetve az utánpótlás
Látogasson el hírportálunkra!
FOTÓ: KISS ANNAMARIE
legidősebb korcsoportja az elsődleges területe, de az akadémián is besegít. – A szakmai stáb szereti, ha személyesen tekintem meg az ellenfél mérkőzéseit, de nyilván szervesen együtt dolgozunk a videóelemző kollégával is. Ez adhat ki egy teljesebb egészet a leendő riválisunkról. Ha egy magyar játékos kerül képbe nálunk, akkor négy-öt meccsét a helyszínen nézem meg, még ha általában ismerjük is őt, mert fontos, hogy tudjuk, aktuálisan milyen állapotban van. Másképp teljesíthet egy labdarúgó például idegenben és hazai pályán, egy erősebb vagy egy gyengébb gárda ellen. De szempont mondjuk a szociális háttér is ilyen esetben. TN
DVSC – MOL Fehérvár: 382187
elindult a jegyértékesítés! Hétközi forduló a bajnokságban:
DVSC – MOL Fehérvár február 5., szerda 18 óra, Nagyerdei Stadion. Jegyek vehetők online a
www.nagyerdeistadion.hu
weboldalon és a DVSC ajándékboltban ..
Toldi Miklós „utódai” versengtek egymással a Brassaiban
A tavaszi szezonra szóló bérletek még február 5-ig kaphatók!
A Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziuma által rendezett, már hagyománynak számító „Toldi-kondi” elnevezésű versenyre került sor csütörtökön
délután. A rendezvényen Hajdú-Bihar megye középiskoláinak nappali tagozatos fiú tanulói vehettek részt.
FOTÓ: KISS ANNAMARIE
H I R D ET ÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
9
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. JANUÁR 31., PÉNTEK
10 Sport
HAJDÚ-BIHARI
Év sportolója: elindult a végső kör, a szavazatok már győzelmet érhetnek Immár tíz-tíz jelölt várja a voksokat, az utolsó fordulóban már a végső győzelem a tét.
lottak; kategóriánként a legtöbb voksot kapó öt-öt sport ember, illetve csapat került a végleges mezőnybe, a kiemeltek mellé. Immár tíz-tíz jelölt várja az utolsó fordulóban a szavazatokat – voksolni ezúttal is a Naplóban megjelenő szelvényen, valamint a Hajdú Online-on lehet január 31-e és február 7-e között.
SZAVAZÁS. Mint arról már többször beszámoltunk, idén is keressük az év legjobb hajdú-bihari sportolóit, azokat, akik 2019-ben olyan kimagasló teljesítményt nyújtottak, hogy produkciójuk elismerést érdemel.
Február 12-én kiderül A közönség által odaítélt elismeréseken túl a Napló sportrovatának tagjai szakmai díjakat osztanak ki. Az eredményeket február 12-én hozzuk nyilvánosságra. Figyeljék a Hajdú-bihari Naplót, valamint a Hajdú Online-t, és játsszanak velünk! HBN
Az utolsó kör Szerkesztőségünk minden kategóriában kiemelt öt-öt jelöltet, s január 13-a és 20-a között a Hajdú Online-on olvasóinktól vártuk a további javaslatokat, kik csatlakozzanak hozzájuk. A jelölések beérkezése után a játékra kedvet érzők először azokra szavazhattak január 29-én, szerdán délig, akiket az olvasók aján-
Látogasson el hírportálunkra! A tavalyi győztesek közül ezúttal is többen versenyben vannak a díjakért
FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
A jelöltek listája Bordás Réka (DVSC Schaeffler, kézilabda) Az év utánpótlás férfi sportolója: Baráth Péter (DVSC, labdarúgás) Kiss Imre (DEAC, röplabda) Darabos László (Püspökladányi NSE, birkózás) Madar Kristóf (DKA, kosárlabda) Kis Ferenc (DVSE, vízilabda) Az év női utánpótlás sportolója: Sólyom Anna (Shogun SE, karate) Kálmán Gyöngyvér (Interfencing Debrecen SC, vívás) Nagy Mirella (DLA, labdarúgás) Szabó Dóra (DVSC Schaeffler, kézi-
labda) Nagy Anikó (HTE, futsal) Az év csapata: Shogun SE (karate) DEAC (férfi röplabda) DVSC (labdarúgás) DEAC (női futsal) DEAC (jégkorong) Az év edzője: Rácz Csaba (Shogun SE, karate) Fodor Antal (DEAC, röplabda) Badacsonyi Attila (DTKK SE, karate) Kovácsné Laurinyecz Julianna (FlexHD SE, aerobik) Miroslav Bajin (DVSE, vízilabda)
Szavazzon az év sportolóira!
SPORTÚJSÁGÍRÓ A Mediaworks Hungary Zrt. ismert és közkedvelt napilapjaival a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női-, bulvár-, gasztro-, ifjúsági-, gazdasági- és sportmagazin-portfóliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte.
KOSÁRLABDA. Közel kétszáz diák vett részt az országos diákolimpia kosárlabdadöntőjén Debrecenben múlt hétvégén. A küzdelmeknek a Tóth Árpád és a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium adott otthont. A bajnokságba összesen 173 csapat nevezett, s végül közülük került ki az országos döntőben résztvevő 8-8 fiú és leány csapat.
A „Content first”, azaz „Első a tartalom” szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele, és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének.
FELADATOK: •Tudósítások, interjúk, riportok készítése. •Cikkek írása, szerkesztése. •Sporteseményeken, sajtótájékoztatókon való részvétel, ezekről beszámoló, híranyag, illetve kommentár írása.
Férfi: ................................................................................................................ Női: ..................................................................................................................
A második helyen zártak A fináléba a hajdú-bihariakat a fiúknál és a lányoknál
ELVÁRÁSOK:
Utánpótlás fiú: .............................................................................................
Az év csapata: DEAC (kosárlabda) MVFC Berettyóújfalu (futsal) Flex-HD SE (aerobik) Debreceni Búvárklub (uszonyosúszás) DVSC Schaeffler (kézilabda) Az év edzője: Suba László (DSC-SI, atlétika) Kókai Dávid (Debreceni Búvárklub, uszonyosúszás) Berényi Sándor (DEAC, kosárlabda) Herczeg András (DVSC, labdarúgás) Köstner Vilmos (DVSC Schaeffler, kézilabda)
is a Tóth Árpád Gimnázium (TÁG) együttese képviselte. A fiúcsapatok között, ahogy általában, idén is voltak kecskeméti, tiszaújvárosi és debreceni gárdák, a lányok mezőnyében a pécsi és kecskeméti iskolák képviselői számítanak kihagyhatatlan résztvevőnek, most is képviseltették magukat. A hétvégi debreceni Kosárlabda Diákolimpia Országos Döntő végén a lányoknál a Szekszárdi Garay János Gimnázium zárt az élen, a TÁG a negyedik lett. A fiúk küzdelmei után a debreceniek ezüstérmet szereztek, ráadásul az All Star csapatba a TÁG-os Gáspár Mátyás is bekerült. HBN
•Felsőfokú végzettség. •Többéves szakmai tapasztalat. •Jó helyesírás és íráskészség. •Sportújságírás területen szerzett szakmai tapasztalat. •Jó kommunikációs készség.
Utánpótlás lány: .......................................................................................... Csapat: ...........................................................................................................
AMIT KÍNÁLUNK:
Edző: ...............................................................................................................
•Változatos, kihívásokkal teli feladatkör. •Nagyvállalati háttér, jó munkakörülmények. •Versenyképes bérezés. •Dinamikus csapat. •Barátságos munkahelyi légkör.
A beküldő adatai Név: .................................................................................................................
MUNKAVÉGZÉSI HELY: •Debrecen.
Cím: ..................................................................................................................
Pályázatát 2020. 02. 23-ig a munkakör és a bruttó fizetési igény megjelölésével a karrier@mediaworks.hu e-mail-címre várjuk.
Tel.: .................................................................................................................. igen
Gáspár Mátyás teljesítményének hála az All Star csapatba is bekerült.
munkatársat keres
SZAVAZÓSZELVÉNY
Az év utánpótlás férfi sportolója: Fekete Gergő (DVSE, vízilabda) Tóth Kristóf (DSC-SI, tollaslabda) Varga Kevin (DVSC, labdarúgás) Bernáth Attila (DVSC, ökölvívás) Arany Attila (DSC-SI, triatlon) Az év női utánpótlás sportolója: Gál Kincső (DSC-SI, úszás) Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler, kézilabda) Szabó Anita (Debreceni Búvárklub, uszonyosúszás) Ferenczi Nikolett (DSC-SI, triatlon) Battai Sugár Katinka (Interfencing Debrecen SC, vívás)
Ezüstöt akasztottak a TÁG-os fiúk nyakába
A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT. a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségébe
Ön döntheti el, kik legyenek a 2019-es esztendő legnépszerűbb Hajdú-Bihar megyei sportolói, csapata és edzője, kik kapják hat kategóriában a közönség díjait. Amennyiben van kedvenc versenyzője, szurkol valamelyik csapatért, vagy szeretne voksolni az ön által legeredményesebbnek tartott trénerre, akkor ossza meg velünk, juttassa el szelvényét személyesen, esetleg levélben a Hajdú-bihari Napló címére, vagy szavazzon a Hajdú Online-on. Várjuk a szavazataikat 2020. február 7-én 12 óráig.
Napló-előfizető:
A kiemeltek Az év felnőtt férfi sportolója: Mónus József (Hajdúnánás, íjászat) Hetényi Zoltán (DEAC, jégkorong) Milos Boriszov (DEAC, kosárlabda) Kálucz Martin (Taskó Fighting, küzdősport) Nagy Sándor (DVSC, labdarúgás) Az év felnőtt női sportolója: Senánszky Petra (Debreceni Búvárklub, uszonyosúszás) Kácser Zita (DSC-SI, atlétika) Kerekes Gréta (DSC-SI, atlétika) Kozák Luca (DSC-SI, atlétika) Triffa Ágnes (DVSC Schaeffler, kézilabda)
380657
Az olvasók jelöltjei Az év felnőtt férfi sportolója: Hubicska Patrik (DEAC, röplabda) Göttlinger Dániel (Békessy Béla Vívó Klub, kerekesszékes vívás) Csősz Richárd (DVSC, labdarúgás) Stefan Moody (DEAC, kosárlabda) Juhász Balázs (DSC-SI, atlétika) Az év felnőtt női sportolója: Rénes Janka (Aktív Fitness, fitnesz) Dr. Szentpéteri Diána (DSC-SI, triatlon) Kovács Anna (DVSC Schaeffler, kézilabda) Mihály Kata (Békessy Béla Vívó Klub, vívás)
nem HAJDÚ-BIHARI
HAJDÚ-BIHARI
WWW.HAON.HU
www.naplo.hu
382018
Nagy csatákat hozott a debreceni döntő
FOTÓ: KISS ANNAMARIE
H I R D E T ÉS E K
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
10
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. JANUÁR 31., PÉNTEK
Kultúrtipp 11
HAJDÚ-BIHARI
Fehér VÁSZON
SZÍNHÁZI esték Pokoljárás
Játszani, játszani, játszani akarok!
Dancs Rózsa
Dancs Rózsa 2014-ben megjelent, Pokoljárás című önéletrajzi regénye női sorsokról ad számot az egykori romániai abortusztörvény idejéből. A könyvből készült monodrámát – Újhelyi Kinga szereplésével – Szabó K. István állítja színpadra a Csokonai Színházban. „Rekviemféle minden meg nem született, vagy megszületett és halálra vagy árvaházakba ítélt, pusztulásba hajszolt életért” – ahogy a kötet végén a szerző lánya fogalmaz. Dancs Rózsa, a valahai sepsiszentgyörgyi magyartanár és később családanya saját titkosszolgálati besúgójával élt egy házasságban csaknem húsz éven keresztül. A diktatúra fojtogató szorításában megjárta a poklot más tekintetben is. Rózsának a mindenáron anyaságra vágyástól vezérelten végül is a nyolc terhességéből kétszer sikerült megtapasztalnia az anyaság örömét. Története az ő személyes esetén lényegesen túlmutat: egy korszak, egy hatalom, egy rendszer hatalmas tévedéseit, egy egész társadalom szenvedését tárja fel. Újhelyi Kinga a második terhessége alatt ismerte meg a könyvet, és több oknál fogva is nagy hatással volt rá: „Egyfelől, Dancs
Kemény Henrik
Idén január 29-én töltötte volna be 95. életévét Kemény Henrik, a világhírű bábművész, Vitéz László-játékos. Mint arról a Napló is beszámolt, a Vojtina Bábszínházban tárlattal tisztelegnek előtte, melynek szokatlansága, hogy nem a Kemény Bábszínház bábos hagyatékából, hanem a fotóiból merítettek.
A regény hősnőjét Újhelyi Kinga alakítja FOTÓ: ILOVSZKY BÉLA
Rózsa nem »irodalmi« szerző, azt, hogy ez a könyv megszületett, nem művészi ambíciók diktálták, hanem a benne munkáló igazság érzet, a megélt traumák kimondásának a vágya. A másik két ok ennél sokkal személyesebb. A saját életem ugyanis sok ponton kapcsolódik ehhez a kötethez. A második terhességem idején már túl voltam magam is egy magzat elvesztésén, és élénken éltek bennem a kórházban szerzett tapasztalatok, az, hogy hogyan viselték az akkor körülöttem lévő nők a gyermekeik elvesztését. A személyes kapcsolódás másik oka, hogy magam is abban a Romániában nőttem fel, amiről a könyv szól. HBN
Vitéz László FOTÓ: MATEY ISTVÁN
A „Játszani, játszani, játszani akarok!” – avagy Vitéz László vándorúton című kiállításon egy elképzelt és létrehozott fotóalbumot tárnak a közönség elé, melynek központi figurája a Mester, Kemény Henrik, a zseniális művész, a magát sok rejtéllyel körbeépítő ember. Minden képen őt látjuk, ő néz ránk, ő tesz-vesz valamit. Kemény Henrik szerette nézegetni hatalmas mennyiségű fotógyűjteményét, amelyet maga
Időpontok Február 3., 4. (hétfő és kedd), 19 óra, Horváth Árpád Stúdiószínház
hozott létre. Azt szemlélve újra és újra élni akaró lendülettel kezdett a történetmeséléshez. S tudott is mesélni! Képszerűen, ízesen, hevesen, el-elkalandozva a megkezdett alaptól, szinte belezuhanva a képekbe. A fotófal előtt „megszólalásra” bírják személyes tárgyaiból azokat, melyek életének ikonikus darabjai lettek: a barna bábos bőrönd, mel�lyel beutazta a világot, a kék köpeny, amelyben „bütykölt”, első bábja, melyet az édesapjától kapott, a hokedli, amin gyerekkorában elérte a paravánt… A kiállításon a fotók és tárgyak együttesét nézve a nézőben rajzolódhat meg az összkép. Kemény Henrik sokszor, 87 évesen, életének utolsó évében is mondogatta, hogy „amíg a kezemet emelni tudom, játszani, játszani, játszani akarok!” HBN
Mikor, hol? A kiállítás március 15-ig látogatható a Vojtina Bábszínház kiállítótermében.
KÖNYVjelző Ha minden madár énekel
san éljen? Miféle tragikus titkokat hordoz a lelkében, mi elől menekül, és miről tanúskodnak a hátán soha be nem gyógyuló hegek?
Evie Wyld
Az udvarház titka Julie Klassen
Amikor Abigail családja anyagi gondok miatt arra kényszerül, hogy eladja londoni otthonát, egy ügyvéd meghökkentő ajánlattal jelentkezik: egy tizen nyolc éve elhagyatottan álló, távoli udvarházat ajánl fel számukra. Az épület azonban furcsa titkot rejt; az új lakók molyrágta ruhákat, bevetetlen ágyakat, félbehagyott hímzést találnak benne – egyértelmű, hogy a korábbi tulajdonosok meglehetősen sietve távoztak. De vajon miért? HBN
Jake Whyte, az Ausztráliából érkezett fiatal nő magányosan él egy öreg tanyán, valahol egy meg nem nevezett brit szigeten, ahol szüntelenül esik az eső és fúj a szél. Van egy társa, a neveletlen Kutya, és van egy birkanyája. De éjszakánként valami előjön az erdőből, és öldösi a birkáit. Akármi lehet. Talán az erdőben élő rókák, vagy az a furcsa fiú a szomszédból? Egy ismeretlen, félelmetes vadállatról is hallani. Avagy a szörnyű titkokat rejtő múlt kísért? Mi késztet egy lányt arra, hogy egy elhagyatott tanyán, sok ezer kilométerre a szülőföldjétől magányo-
Grafikák az ország nevettetőjéről
Nyerjen mozijegyet a
Kevesen tudják, hogy Hofi Géza első fellépésének hatvan évvel ezelőtt Debrecen adott otthont.
-val
Nézze meg velünk a legújabb magyar filmet, a
DEBRECEN. Immár
huszadik alkalommal rendeznek Bohém hangulat címmel karikatúrakiállítást a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán a huszonhárom éves múlttal rendelkező Konzervatórium Galériában.
ZÁRÓJELENTÉST Szabó István rendezésében!
Nyeremény: 2 db belépőjegy a film vetítésére A vetítés helyszíne: Apolló mozi, Debrecen, Miklós u. 1. A vetítés időpontja: 2020. február 14. 18:30 órakor Sorsolás: 2020. február 5. 14:00 órakor
SZABÓ ISTVÁN-KVÍZ
Február 27-től a mozikban!
5 nap 5 kérdés, de már egy megválaszolásával is nyerhet! Hogyan játszhat? - Nem kell mást tenni, csupán válaszolni a feltett kérdésre és a helyes választ (a nevével, címével és a telefonszámával együtt) e-mailben kell elküldeni a kviz@naplo.hu e-mail címre, a szelvény megjelenési napjának végéig.
„Dagonyázott” a szeretetben Az esemény részleteiről a Naplót Debreceni Tamás, a Konzervatórium Galéria vezetője tájékoztatta. Mint megtudtuk, a kiállításmegnyitó magyar viszonylatban is igen nagy jelentőségűnek ígérkezik, hiszen Hofi Gézáról szól, akit egy egész ország ismert és szere-
tett. Magyarország gigantikus nevettetője is „dagonyázott” a közönség szeretetében, mint ahogyan a közönség részéről is óriási várakozás és vágyakozás előzte meg a fellépéseit. – Hofi Gézának a mai napig is nagy az elismertsége hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt, úgy a határ mentén, a magyarság lakta vidékeken, mint az országunktól távolabb élő magyar diaszpórák környezetében – mutatott rá Debreceni Tamás. – Hofi Géza 60 évvel ezelőtt lépett először színpadra Magyarországon, ezen belül is Debrecenben. Ebből az alkalomból az ő szellemiségét hordozó, a magyar nyelv szépségére, kifejezőerejére, logikájára épülő, szituációs karikatúrákból álló kiállítási anyaggal tisztelgünk emléke előtt – tájékoztatott a kiállí-
tás szervezője. Hozzáfűzte: az ötleteket forgatókönyvvel, dramaturgiával együtt az egyetlen magyar Pulitzer-díjas karikaturistára, Fábry Jánosra bízta, emellett a képek elkészítésében Jeney Klára grafikus is közreműködött. Ütősök kíséretével A kiállításmegnyitót követően dr. Duffek Mihály, a Debreceni egyetem volt dékánja a hagyományokhoz híven köszönti majd a résztvevőket, majd a Liszt Ferenc hangversenyteremben az intézmény ütős tanszékének hallgatói szórakoztatják a közönséget február 9-én, 15 órától a Konzervatórium Galéria eseményén. HBN
Látogasson el hírportálunkra!
- Az e-mail tárgyába kérjük írja: Zárójelentés játék. A beküldők között 50 db páros jegy kerül kisorsolásra, a nyertesek névsorát pedig a sorsolást követő 3 napon belül tesszük közzé a napilapban. A nyerteseket telefonon vagy e-mail üzenetben értesítjük a nyeremény átvételével kapcsolatban.
2. Kvíz kérdés Melyik filmjéért jelölték Golden Globe-díjra Szabó Istvánt? Mephisto
Zárójelentés
A napfény íze
A nyeremény után fizetendő adót a Mediaworks Hungary Zrt. fizeti.. A játékban való részvétellel a Játékos kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, valamint és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: www.haon.hu/jatekszabalyzatok
WWW.HAON.HU Jeney Klára és Fábry János a tavalyi „Bohém hangulat” karikatúrakiállításról
381413
H I R D E T ÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
FOTÓ: KISS ANNAMARIE
NAPLÓ
11
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. JANUÁR 31., PÉNTEK
12 Fiatalok
HAJDÚ-BIHARI
Tündérszépek: különdíjas lett az országos versenyen a nádudvari lány Szerencsét hozott a nyolcas rajtszám Ludman Fruzsinának.
vártam már a versenyt, jól éreztem magam, bármikor újra csinálnám. Szerencsére mindenkivel jól kijöttem, s nem volt feszültség köztünk, versenyzők között. Izgultunk a megmérettetés napján, de szerintem az természetes – emlékezett vissza a döntő napjára a Hajdú-Bihar megyei szépség, Ludman Fruzsina. Hozzátette: december elejétől kezdett el komolyabban készülni a seregszemlére, ebben volt a segítségére a személyi edzője, Gelencsér Hajni. – Szeretek enni, így az egészséges ételek fogyasztása és a rendszeres testmozgás betartása volt a legnagyobb kihívás számomra a felkészülés alatt. Viszont Béres Alexandra fitneszvilágbajnok, a Diéta és Fitnesz Magazin szakértője is hasznos tanácsokkal látott el bennünket a tábor alatt, s a motiváló előadása és a workshopja nagyon tetszett, így még nagyobb lendülettel vágtam bele az edzésbe, izmosodni szerettem volna. A verseny napjára nyolc kilótól szabadultam meg – mesélte büszkén a 19 éves Fruzsi.
tartották a versenyt, de már aznap kora reggel a helyszínen kezdtek a szépségkirálynő-jelöltek, hogy még többet gyakorolhassanak.
BUDAPEST. Véget ért hétfőn a Tündérszépek 2020 országos szépségversenye; a döntőt hamarosan a televízió képernyőjén is láthatjuk. A fináléba a fővárost és a megyéket képviselve 22 szépség jutott be a több mint 700 jelentkező közül a megyei, a régiós, valamint az országos fordulókon keresztül. A finálé napját megelőző hétvégén Gödöllőn, az Erzsébet Királyné Szállodában szálltak meg a lányok, ahol a hétvégén egy (második) felkészítő táborban tanulták be Tihanyi Ákos segédletével a döntős koreográfiát. Budapesten a Fortuna stúdióban
A finálé pillanatai A lányok három szettben vonultak a közönség és a zsűri előtt, először is utcai viseletben: egy farmersortot és hófehér, Tündérszépek felirattal ellátott pólót viseltek, a második turnusban kétrészes egyenbikiniben mutatták meg bájaikat, aztán egy estélyi ruhás öltözékben léptek színpadra. Harsányi Levente vezette a műsort, aki egy kérdés erejéig egyenként megállította a lányokat, köztük természetesen Fruzsit is; arról kellett beszélnie, hogyan készült a versenyre. – Nagyon
Más tervei vannak Hétfő este pedig elérkezett a várva várt pillanat, hogy kihirdessék a verseny győzteseit. Fruzsi neve elsőként
Látogasson el hírportálunkra! Fruzsi lelkesen gyakorolt a felkészítő táborban
Ludman Fruzsi az eredményhirdetéskor
hangzott el, ő vihette haza a különdíjat, mely egyéves modellszerződést foglalt magában. – Nagyon örültem neki, kiváló lehetőségeknek tartom, roppant hálás vagyok érte. Ez azt jelenti, hogy több helyen bemutatkozhatok, s ha minden jól megy, különböző reklámfilmekben, hollywoodi produkciókban, plakátokon is viszontláthatnak majd – lelkesedett Fruzsi. Az éves terveiről szólva elmondta: az idén már nem szeretne több versenyen indulni, más tervei vannak. – Ezért is szerettem volna mindent beleadni ebbe a versenybe, mivel egy ideig nem szeretnék szépségversenyre jelentkezni. A terveim közt szerepel a nyelvvizsga, illetve a jogosítvány megszerzése, továbbá egy reklámügynökségnél marketingesként dolgozom, s ott is még nagyobb sikereket szeretnék elérni – sorolta a nádudvari Tündérszép-lány. ND
FOTÓK: MW /
SZŰR ANNAMÁRIA
Mit jelent pontosan az X, Y, Z? Egymást követik a generációk, mégis nagyon különbözőek.
Hiába könnyíti meg azonban a technika az életüket, olyan világban váltak felnőtté, ahol úgy érzik, meg kell valósítaniuk önmagukat. Fokozottan ki vannak téve a mobbingnak, vagyis a munkahelyi pszichoterrornak, s érdekvezérelt világban élnek. Náluk fontos megemlíteni a Pán Péter-szindrómát, ami azt jelenti, hogy egy részük aktív munkavállalóként később jelenik meg a munkapiacon. 25–30 évesen a szülői otthonban élnek, eközben nem önálló felnőtt egzisztenciájuk megteremtésén dolgoznak. A Z generáció tagjai különböznek a korábbiaktól, főleg a közvetlenül megelőző Y generáció tagjaitól. Ők már beleszülettek a digitális technológiába. Marc Prensky a „digitális bennszülöttek” kifejezéssel jellemzi őket. HBN
Az X generáció tagjainak a munkaerőpiacon pályakezdőként könnyebb volt a helyzetük, s csak felnőttkorukban szembesültek az elutasítással, szemben az Y és Z generációval. Marc Prensky az X generáció tagjaira a „digitális bevándorló” jelzőt használja: ők életük folyamán találkoztak a 21. század digitális világával. Alkalmazkodnak a környezetükhöz, de félig még a múltban élnek.
Az 1920 után születetteket a generációs marketing osztja csoportokra, s ez kategorizálja a vásárlóközönséget. Alapjait eredetileg pszichológusok vizsgálatai alakították ki. Az 1920 után született nemzedékeket hat generációra osztják a szakemberek a Wikipédia szerint. Az első csoport (1920 és 1939 között születettek) a veteránok. A Baby Boom-korszak a második: tagjaik 1940 és 1959 között születtek. Az X generációt alkotják az 1960 és 1979 között születettek, az Y-ba pedig az 1980 és 1995 közöttiek esnek bele. Az ötödik a Z (az 1996 és 2007 között születettek), végül az alfa: tagjai 2007 után látták meg a napvilágot. DEBRECEN.
Újabb nemzedék Az Y generáció már egy új típusú nemzedék, az „ezredfordulós” generáció. A számítógépekkel együtt nőttek fel, életük része. Fogyasztói társadalomba születtek bele: a fiatalok azt látják, szüleiknek sokat kellett dolgozniuk, így ők karriert szeretnének elérni.
A generációkon belül megvannak az eszme- és jellemcsoportok
ILLUSZTRÁCIÓ: SHUTTERSTOCK.COM
380583
H I R D E TÉ S
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
12
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. JANUÁR 31., PÉNTEK
Szolgáltatás 13
HAJDÚ-BIHARI
Rejtvény
MOZIműsor Cinema City
A megfejtéseket egyszerre, a következő hét csütörtökig juttassák el névvel, címmel, telefonszámmal a Naplóhoz: 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10. vagy a rejtveny@naplo.hu e-mail-címre. A levelezőlapra ragasszák fel a Napló-logót és az e heti rejtvényeink sorszámát! A megfejtők között receptfüzetet sorsolunk ki.
KÉMESÍTVE 104 perc/Akció, kaland, animációs • 2D (hang: magyar) 10.50 KISASSZONYOK 135 perc/Romantikus dráma • 2D (hang: angol; felirat: magyar) 11.30 14.10 16.50 19.30
26. feladat
26
2020. január 29., szerda: gépi számsorsolás: 8, 10, 22, 26, 28, 32, 34 kézi számsorsolás: 1, 6, 9, 11, 17, 32, 35 Nyeremények: 7 találatos szelvény 1 db volt, nyereménye: 306 890 360 Ft; a 6 találatosokra 259 420; az 5 találatosokra 6185; a 4 találatosokra 1560 forintot fizetnek. Következő jackpot: 40 millió Ft Az adatok tájékoztató jellegűek!
RICHARD JEWELL BALLADÁJA 131 perc/Dráma • 2D (hang: angol; felirat: magyar) 10.00 STAR WARS: SKYWALKER KORA 142 perc/Akció, kaland, fantasy • 2D (hang: magyar) 12.00 TŐRBE EJTVE 130 perc/Bűnügyi • 2D (hang: magyar) 20.20
...KEL, ELINDUL
HEVÜLET
ÉDES MÁRTÁS
EZ IS ÉS
A MEGFEJTÉS MÁSODIK RÉSZE
KECSKEGYEREK!
2020. január 29., szerda: 3, 6, 10, 12, 14, 16, 17, 20, 21, 34, 36, 44, 48, 49, 50, 52, 53, 62, 63, 69 Az adatok tájékoztató jellegűek!
NE JÁTSSZ A TŰZZEL 97 perc/Vígjáték • 2D (hang: magyar) 11.15 13.20 15.30 17.40 19.50 22.00
TÁVRECSEGÕ KÉZBESÍTÕ, FUTÁR
MENYÉTFÉLE
HAJDÚ-BIHARI
MANCS ŐRJÁRAT – VIGYÁZZ, KÉSZ, MANCS! 67 perc/Animációs, családi • 2D (hang: angol; felirat: magyar) 10.30 12.10 13.50 15.30 17.10
1917 119 perc/Háborús • 2D (hang: magyar) 15.30 20.10 ÁROK 95 perc/Thriller • 2D (hang: magyar) 22.10 AZ ÁTOK HÁZA 94 perc/Horror • 2D (hang: magyar) 22.30 BAD BOYS – MINDÖRÖKKÉ 122 perc/Akció, Vígjáték • 4DX 2D (hang: magyar) 14.30 19.15 21.45 • 2D (hang: magyar) 12.30 15.00 17.30 18.45 20.00 21.15 22.30 DOLITTLE 102 perc/Vígjáték • 4DX 3D (hang: magyar) 10.10 12.20 17.00 • 3D (hang: magyar) 11.40 16.00 • 2D (hang: magyar) 13.50 18.10 JÉGVARÁZS 2 103 perc/Animációs családi kaland vígjáték • 2D (hang: magyar) 10.00 14.50 JOJO NYUSZI 108 perc/Háborús dráma • 2D (hang: angol; felirat: magyar) 13.10 18.00 JUMANJI – A KÖVETKEZŐ SZINT 123 perc/Akció, kaland, vígjáték • 2D (hang: magyar) 17.00
Keresztrejtvény
APRÓ FONOTTKALÁCS
A feladvány Szabó Magda gondolatát rejti. A MEGFEJTÉS ELSÕ RÉSZE FANYAR GYÜMÖLCS
A
SAKKFIGURA
NÉMÁN BÍRÓ!
KÉRDÕSZÓCSKA
MAJD, UTÁNA
VÉGET VET A VÉGÉN!
JEGYBEN JÁR
EGYNEMÛ- ÖNVÉDELMI EN ERED! ESZKÖZ
INDULATSZÓ
PÉNZZEL TÁMOGAT
FEHÉRJEFÉLE
RÁVÁSZ, ÁRMÁNYKODÓ
RHODE ISLAND
LOS ANGELES
RÉSZBEN KIES!
...NEKI, KAP
ALMÁSI TAMÁS
ÁLLAMI SZÁMVEVÕSZÉK VÉRT ONT ÜZENETBEN ÁLL!
HEGYVIDÉKI SZÉL
Terjesztési ügyintézés
CSENDESÓCEÁNIAI ÁLLAM
RÉGIESEN VÁNYOL
Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi ingyenes telefonszámot:
PÁRATLAN SÜNI!
+36-80-442-444
SILBAK
(hétfő–péntek: 7.00–17.00)
Meghallgatjuk
ÁLL, VESZTEGEL
KATLANBAN VAN!
...LAJOS, SZÍNÉSZ V.
NÉMÁN IGÉZ!
TERELÕKUTYA
PÓKA..., ZENÉSZ
HAJDÚ-BIHARI
VOLT, LATINUL
FÚJ A BÍRÓ
ÚRIEMBEREK 113 perc/Akció, bűnügyi • 2D (hang: magyar) 11.10 13.30 15.50 18.10 19.30 20.30 21.50
Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Kenyeres Ilonát keddtől péntekig 14.00–16.00 óra között. Tel.: +36-30/972-4868. E-mail: ilona.kenyeres@naplo.hu
REPÜLÕ CSÉSZEALJ MARÓ ANYAG
ELADÁSRA SZÁNT TERMÉK
Ügyeletek
MISKOLCI EGYETEM
...KIRÁLYA, LALOOPERA
KETTÕS HANGZÓ
KATONAI PALÁNK
Felnőttorvosi ügyelet: (Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet) Telefon: 52/404-040, hely: Debreceni Egyetem, Nagyerdei krt. 98. sz. – klinika volt I-es sebészet épületében fogadják a betegeket. Rendelkezésre állás folyamatos (0–24 óráig). Gyermekorvosi ügyelet: (Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet)
Telefon: 52/416-275, hely: Debreceni Egyetem, Nagyerdei krt. 98. sz. – Gyermekklinika épülete. Rendelkezésre állás: hétköznap: 18-tól 8-ig, hétvégén folyamatos. Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107 ÉMKK-információ (Külső vásártér): 52/518-129 DKV-információ (helyi): 52/531-513 Hibabejelentés (áram): 80/210-310
Hibabejelentés (gáz): 80/300-300 Hibabejelentés (víz): 52/534-510 T-Com tudakozó: 11800; 11888; hibabejelentő: 1412 (lakossági); 1435, 1400 (üzleti) Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak: A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618
TÁRGYRAG
A A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: haon.hu/jatekszabalyzatok
Sudoku
26. feladat
Kezdőknek, 26.
Haladóknak, 26.
7 9 5 1 3 4 7 4 9 2 6 9 6 7 2 3 4 8 9 1 7 9 8 3 1 7 8 6 5 1 6 7 1 9 8 7 5 2 5 7
Megfejtések, 297. számú feladat
3 7 6 2 4 1 3
6
1 3 4 9 2 5 7 6 8
2 5 4
1
9 3 7 7 5 9 4 2
8 7
8 5
5 8 7 3 4 6 2 9 1
9 6 2 8 7 1 4 5 3
2 7 9 6 5 8 3 1 4
8 4 6 1 3 7 5 2 9
3 1 5 4 9 2 6 8 7
4 5 1 2 8 3 9 7 6
7 9 8 5 6 4 1 3 2
5 9 7 4 1 3 6 2 8
6 2 3 7 1 9 8 4 5
4 2 1 9 8 6 5 3 7
3 6 8 5 7 2 1 9 4
7 1 4 6 3 5 9 8 2
2 3 9 8 4 1 7 5 6
8 5 6 7 2 9 4 1 3
6 7 3 1 5 8 2 4 9
9 8 5 2 6 4 3 7 1
1 4 2 3 9 7 8 6 5
Haladó
Kezdő
A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: haon.hu/jatekszabalyzatok
Tv- és rádióműsor 06.00 HÍRADÓ 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.35 Kenó 06.40 P’amende 07.10 Öt kontinens 07.40 Ridikül 08.35 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 09.25 Don Matteo – III. évad olasz tévéfilmsorozat 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal német ismeretterjesztő sorozat 13.20 Tengerek, városok, emberek német ismeretterjesztő sorozat 14.10 A hegyi doktor – V. évad német családi filmsorozat 15.05 Sorsok útvesztője török tévéfilmsorozat 16.00 Don Matteo – III. évad olasz tévéfilmsorozat 17.05 Ridikül 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 19.35 A hegyi doktor – V. évad német családi filmsorozat 20.30 Egy hölgy és a herceg francia filmdráma 22.35 Kenó 22.45 Klára és Ferenc – A szeretet köteléke olasz tévéfilmsorozat 00.35 Hogy volt?! 01.40 Rúzs és selyem 02.10 OJD – Irodalom és könyv 26 percben 02.35 Mesterember
Y
04.00 Győzike reality komédia 04.50 Top Shop 05.15 Barátok közt magyar filmsorozat 06.00 Reggeli élő magazinműsor 09.05 Asztro Klub 10.05 Top Shop 12.20 Fókusz közszolgálati magazin 13.35 Drága örökösök magyar filmsorozat 14.45 Bátrak földje magyar filmsorozat 16.00 Az én kis családom török filmsorozat 17.10 Barátok közt magyar filmsorozat 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 18.55 Fókusz közszolgálati magazin 20.05 Drága örökösök magyar filmsorozat 21.15 Bátrak földje magyar filmsorozat 22.15 Barátok közt magyar filmsorozat 22.55 RTL Híradó – Késő esti kiadás 23.35 CSI: New York-i helyszí nelők amerikai–kanadai krimisorozat 00.45 Az Év Hotele hotelshow – a legjobb vidéki szálláshelyek 01.25 A lány és a farkas amerikai kalandfilm 03.10 Graceland – Ügynökjátsz ma amerikai akciófilm-sorozat 04.05 Ausztrál expressz ausztrál kalandfilmsorozat 05.10 Ausztrál expressz ausztrál kalandfilmsorozat
09.00 Mickey egér játszótere 09.25 Cili seriff és a Vadnyugat 09.50 Sam, a tűzoltó 10.00 Vipo, a repülő kutya kalandjai 10.25 Bing 10.35 Claude 10.55 A legkisebb Ugrifüles 11.05 Vízipók-Csodapók 11.10 Mirr-Murr kandúr kalandjai 11.15 Mekk Elek, az ezermester 11.25 Töf-Töf elefánt 11.30 Magyar népmesék 11.40 Kérem a következőt! 11.55 Mézga Aladár különös kalandjai 12.20 A szárnyalók 12.45 Kemy, a felfedező 13.10 Baltazár-bazár 13.15 Sziklaszirti mesék 13.30 Bubbi Guppik 13.55 Bobby és Bill 14.20 Apollo és a csodabogarak 14.45 RoboVonatok 15.00 A dzsungel könyve 15.20 Laura csillaga 15.45 Sammy és barátai 16.00 Gyerekversek 16.04 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi 17.00 Szófia hercegnő 17.25 Jake és Sohaország kalózai 17.50 Mickey egér játszótere 18.10 Cili seriff és a Vadnyugat 18.35 RoboVonatok 18.50 44 csacska macska 19.15 Sam, a tűzoltó 19.25 Apollo és a csodabogarak 19.50 Bing 19.55 Hetedhét kaland 20.15 Született szinglik 20.35 Családmeséink 21.05 Én vagyok itt!
M
100
90
80
A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3*3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt juttassák el a szerkesztőségünkbe (4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét összes Sudoku-rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: következő hét csütörtök. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.
2020. január 31., péntek M1
C
Á
70
60
50
40
04.50 Csapdába csalva német doku-reality sorozat 05.20 Családi Titkok magyar realitysorozat 06.15 MOKKA magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA magazinműsor 08.45 MOKKACINO magazinműsor 09.35 TELESHOP 10.45 Csapdába csalva VI. német doku-reality sorozat 11.15 Tények Plusz 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Walker, a texasi kopó amerikai akciófilm-sorozat 13.30 Walker, a texasi kopó amerikai akciófilm-sorozat 14.30 A vidéki doktor XIII. német filmsorozat 15.40 Amanda chilei romantikus filmsorozat 16.45 Remények földje török romantikus filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 18.45 Tények Plusz 19.30 Mintaapák magyar fikciós sorozat 20.00 Exatlon Hungary extrémsport-reality 22.00 Drágám, add az életed! game show 23.20 Magánnyomozók II. magyar doku-reality sorozat 00.25 Családi Titkok magyar realitysorozat 01.30 Walker, a texasi kopó amerikai akciófilm-sorozat 02.40 Tények Este hírműsor 03.20 A vidéki doktor XIII.
30
20
10
5
06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.56 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Életkor 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Itthon vagy! 12.00 Déli harangszó HD 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Magyar gazda 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Életkor 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Itthon vagy! 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Kék bolygó környezet és klímavédelmi magazin 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sporthíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Életkor 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz
M4
05.00 CHI – A belső erő 05.30 Múlt és Jelen 05.55 Pecatúra 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 07.30 Átigazolás 08.00 Labdarúgó-közvetítés 10.00 Sporthíradó 10.30 Röplabda-közvetítés 12.30 Lendület 13.00 Sporthíradó 13.30 Napos Oldal – DVTK 14.00 Röpte 14.30 Labdarúgó-közvetítés 16.30
Golf magazin 17.00 Sporthíradó 17.15 Puskás Akadémia 17.45 Felvezető műsor 18.00 Kosárlabda-közvetítés 19.45 Érték 20.00 Átigazolás 20.30 Vízilabda Európa-bajnokság 22.00 Átigazolás 22.30 Átigazolás 23.00 Átigazolás 23.30 Átigazolás 00.00 Kosárlabda-közvetítés
HÍR TV
6.00 Háttérkép ism. 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben ism. 8.00 Hírek 8.05 Plusz-mínusz ism. 8.30 Paletta ism. 9.00 Hírek 9.05 Szabadfogás ism. 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Háttérkép ism. 12.00 Híradó 12.30 Heti terror ism. 13.00 Hírek 13.05 Keménymag ism. 14.00 Hírek 14.05 Csörte ism. 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 5 kedvenc ism. 16.00 Hírek 16.05 Panaszkönyv ism. 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz-mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 5 kedvenc 20.30 Informátor 21.00 Hírek 21.05 Troll 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Európai híradó 23.00 Hírek 23.05 Magyarország élőben ism. 23.30 Plusz-mínusz ism. 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek 0.30 Európai híradó ism. 1.00 Hazahúzó 2.00 Főhős ism.
FILM+
akciófilm 1.45 Nyolc préda rikai horror
Ame-
ATV Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV START 08.35 START plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Dumakabaré 21.30 Columbo 23.40 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 00.45 Kultúrtipp 00.50 A világ teteje 01.20 Egyenes beszéd 02.10 700-as klub 02.35 A nap híre 03.10 Dumakabaré 04.00 Fórum
VIASAT3
06.05 Jóbarátok 06.30 Jóbarátok 07.00 Jóbarátok 07.35 Jóbarátok 08.00 Jóbarátok 08.30 Agymenők 08.55 Agymenők 09.20 Szívek szállodája 10.20 Szívek szállodája 11.15 Castle 12.15 Castle 13.05 A mentalista 14.05 Szellemekkel suttogó 15.05 Lucifer 16.05 Lucifer 17.05 A mentalista 18.00 Castle 19.00 Castle 20.00 Észbontók 21.00 Másnaposok 23.10 Az igenember 01.20 Észbontók 02.20 Lucifer 03.00 Lucifer
BEST FM
7.05 Behálózva Angol–amerikai thriller 8.45 Star Trek: Űrlázadás Amerikai akciókalandfilm 10.40 Star Trek: Nemezis Amerikai akciókalandfilm 12.50 Szökésben Amerikai akciófilm 15.15 Veszélyzóna Francia–amerikai akciófilm 17.20 Holtidő Amerikai akciófilm 19.10 Hipervándor Amerikai kalandfilm 21.00 Mátrix Újratöltve Amerikai akciófilm 23.45 Üdv a mocsokban Angol–amerikai
0–24 óráig Debrecenben a 104,6 MHz-en. (Hajdúnánáson 93,3 MHz) 6.00–10.00 Best FM reggel – Fazekas Lacival. Benne: hírek, autópálya, traffipax információk, országos meteorológiai jelentés, ügyeleti hírek, névnap- és szülinapi köszöntő, horoszkóp, napropó, a reggel gondolata, gazdasági hírek, tőzsdehírek, kulturális programok. 10.00–12.00 Best FM Délelőtt Molnár Ginával 10.57 Hírek 12.00 Dé-
li hírösszefoglaló 12.00–14.00 Déli kívánságműsor Ginával 14.00–18.00 Best FM Délután (Műsorvezető: Pálóczi Józsi) Benne: hírek, közlekedési információk, traffipax-információk, játékok, programajánlat (Tourinform ajánlatok) 16.57 Helyi hírösszefoglaló, sporthírek, tőzsdehírek 18.00–20.00 Best FM kívánságműsor Mv.: Szilágyi Ilona (Kívánságvonal: 500-540, SMSViber-szám: 30/933-1046) 20.00– 24.00 DISCO*S HIT Bárány Attilával 24.00–06.00 zene az éjszakában. Adás telefonszám: 52/500-540.
DTV 5.00–8.00 Napszemle (ism.) 8.15 Képújság8.55 Kirakat 9.00 Napszemle (ism.) 9.15 Köz-ügy – háttérmagazin (ism.) 9.40 Első kézből (ism.) 9.45 Hajrá – sporthírek (ism.) 9.55 Siker (ism.) 10.05 Képújság 17.30 Kirakat 17.35 Vásárlási műsorablak 17.45 Forgószínpad (Szeged TV) 18.15 Praktikák magazinműsor (ism.) 18.45 Esti ajánló 18.49 Időjárás 18.52 Első kézből 19.00 Napszemle 19.15 Esti közelkép – háttérmagazin 19.41 Esti ajánló (ism.) 19.45 Hajrá 19.55 Siker 20.00 Napszemle (ism.) 20.15 Időjárás 20.20 Megyei Tükör – magazinműsor 20.50 Csak a Loki – labdarúgó magazin 21.20 DEAC – Sport Club Csíkszereda jégkorongmérkőzés közvetítése felvételről 23.30 Napszemle ism. 23.45 Esti Közelkép – háttérmagazin (ism.) 00.15 Első kézből ism. 00.45 Hajrá – sporthírek (ism.) 00.50 Siker (gazdasági magazinműsor) (ism.) 00.55Kirakat 01.00 Képújság A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.
NAPLÓ
13
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. JANUÁR 31., PÉNTEK
14 Hirdetés
HAJDÚ-BIHARI
2020.
HÉT VÉGI ÁRZ
március 19.
UHAN
r 2. . – 20 20 . fe bruá 20 20 . ja nu ár 31
JELENTKEZZEN
kiállítónak!
Privát sonkás szelet
Napraforgó étolaj Tena 1 liter
1299 Ft/kg
359 Ft/db
Tchibo Family 250 g őrölt vákuumos kávé
380880
Debrecen, Lovarda
Az akció a készlet erejéig érvényes, a képek illusztrációk.
BÖRZE
c n á tl le z Ü n á g o d o B ÁS
Privát tejföl 20% 320 g
Sertés lapocka
279 Ft/db
499 Ft/db 19
873 Ft/kg
96 Ft/kg
Keresse K
1299 Ft/kg
(csak a tőkehúst is értékesítő üzleteinkre vonatkozik)
Bodogán á ABC ABC-t,
az Önhöz legközelebbi Debrecen több pontján: ▪ Sámsoni úton ▪ Petőfi téren ▪ Csapó utcán
rendezveny@mediaworks.hu vagy a haon.hu aloldalán
▪ Füredi lakóparkban, a ▪ Vásárcsarnokban, valamint a ▪ Tócóskerti Kispiacon Hajdúszoboszlón, Balmazújvárosban, Hajdúböszörményben a hét minden napján!
Változás a MinDig TV-nél, erre figyeljen! Műszaki átállás lesz az Antenna Hungária televíziós szolgáltatásainál Kötelező frekvenciacsere miatt 2020. február 4-én 7 és 19 óra között teljes, minden televíziós csatornát és mindegyik telephelyet érintő műszaki leállás lesz az Antenna Hungária szolgáltatásában, ezáltal a MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatások nem lesznek elérhetők a megadott időszakban. A frekvenciaátállás miatt a dekódereket újra kell majd hangolni – hívja fel a figyelmet a szolgáltató. Az Antenna Hungária megkezdi a műszaki átállás első fázisát, ezért 2020. február 4-én 7 és 19 óra között ideiglenesen szünetelni fog a digitális televízióadások sugárzása. A kötelező frekvenciacserét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által előírtak szerint hajtja végre a szolgáltató.
Tisztelt Partnerünk!
2020. február 2., vasárnap 10.00 óra
A Csizmadia, a Szélkirály és a Nyúlpásztor esete – SZÍNHÁZTEREM
Az aranyszőrű bárány – JÁTSZÓSZÍNHÁZ
Elosztó lett Pici
Napló-olvasó: A jól informált ember! 341879
Vojtina Bábszínház
373679
HAJDÚ-BIHARI
dekóderek újrahangolására lesz szükség, amit érdemes a munkálatok befejezését követően, este 19 óra után elvégezni. • A folyamatot a készülékek többségénél manuálisan, a dekóder vagy integrált televíziókészülék menüjéből kiválasztva kell elindítani. A változásokkal és az újrahangolással kapcsolatban minden további információ elérhető: • MinDig TV weboldalán (www. mindigtv.hu/atallas) és • ingyenes telefonszámán: 0680-90-99-00, • MinDig TV Extra weboldalán (www.mindigtvextra.hu), • Call centeren (1211) • DVB-T Infocsatornán (99-es programhely) 381897
379071
A régió egyik legnagyobb munkaerőpiaci seregszemléjén a pályát választó fiatalok, aktív munkakeresők egy helyen találkozhatnak a munkaadókkal, valamint az oktatási, képzési intézmények képviselőivel. A kiállítást megelőzően jelenítjük meg nagy példányszámban az Állásbörze Magazint, melyben egyedülálló hirdetési felületet biztosítunk partnereink számára.
Az országos üzemszünetet követően a MinDig TV ingyenes és a MinDig TV Extra előfizetéses csatornák új frekvenciákon érhetők majd el, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a dekódereket és integrált televíziókészülékeket minden háztartásban újra kell majd hangolni. Mindezek eredményeképpen ősztől például tovább nőhet a hálózati lefedettség, új funkciók jelenhetnek meg, továbbá a MinDig TV Extra-előfizetők esetében HDminőségű adásokkal is bővülhet a televíziós kínálat. Mi tehát a teendő MinDig TVés MinDig TV Extra-felhasználóként? • Az ingyenes MinDig TV felhasználói, illetve a MinDig TV Extra-előfizetők esetében is a
Kollégáit ô látja el Salvus gyógyvízzel
Nincs Mary Poppins Salvus nélkül! Legalábbis Csonka Pici számára biztosan nem. De a kollégák is rászoktak már a Salvus gyógyvíz kellemesen sós ízére: a mûvész elárulta, ô lát el mindenkit a rekedtségûzô gyógyvíz permettel. – Eredetileg a reflux betegségem kapcsán találkoztam a Salvusszal. Szedek rá ugyan gyógyszert, mégis voltak rosszabb periódusaim. Egyes évszakokban, nagyobb falatozások, vagy épp stresszes idôszakaimban bizony jócskán megkínzott, amit nehezen viseltem. Krákogtam, köhécseltem, rekedt voltam tôle, ami az én szakmámban egyenesen tragédia. A gégészem ajánlotta a Salvus vizet, ami csodát tett velem – elevenítette fel a múltat Pici. – Most, ha érzem, hogy kezd durvább lenni a reflux, csak elôveszem a Salvus vizet, iszom reggel és este is egy kis pohárral, és rögtön jobban leszek. Bár régebben el nem tudtam volna képzelni, hogy sós vizet iszom, most kifejezetten kellemesnek találom. A mûvész olyannyira ragaszkodik a Salvushoz, hogy mindenhová magával viszi. Még a nyaralásokon is mindig van a kofferjában egy üveg Salvus gyógyvíz. – Természetesen a víz velem jön a színházba is. A Salvus Gyógyvíz Permetnek pedig bérelt helye van a táskámban, hogy mindig velem legyen, mert kitûnôen regenerálja a hangszalagokat. Gyakorlatilag nincs olyan elôadás, ami elôtt ne használnám. Sôt, a kollégáim is rászoktak: a kulisszák mögött én látom el ôket a permettel. Szóval nehezen tudom elképzelni az életem nélküle. A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Lidl, DM, Fûszértek, Coop továbbá Rossmann üzletekben) kapható.
fotó: Sárosi Zoltán
382029
NAPLÓ
ÁLLÁS
Megbízható társ a mindennapokban!
374872
2020. JANUÁR 31., PÉNTEK
Hirdetés 15
HAJDÚ-BIHARI
GYÁSZHÍR A haon.hu/gyaszhirek/ internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét
„Arcunkat könny mossa, mert nem vagy már többé, de szívünkben emléked élni fog örökké.”
Mély fájdalommal tudatjuk,hogy
"Nélküled fázik az egész világ."
DR. NÁDAS GYÖRGYNÉ
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy
szül. Szuhay Ilona
TORNYI FERENC
(a Városi Egészségügyi Szolgálat nyugalmazott osztályvezetője)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, apósunk,
(rádiós újságíró)
65 éves korában örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020.02.06-án 14:00 órakor a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozó termében lesz. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le.
életének 73. évében elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása, 2020. február 5-én 14 órakor lesz a Debreceni Köztemető 2. számú ravatalozójában, polgári szertartás szerint.
ÖZV. MÜLLER SÁNDOR
Hamvainak végső nyughelyre történő elhelyezésére, később kerül sor, szűk családi körben. Kérjük a búcsúzókat, hogy kegyeletüket, legfeljebb egy szál virággal róják le.
Drága halottunk hamvaitól 2020. február 4-én 14 órakor a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozó termében veszünk végső búcsút polgári szertartás szerint. 381774
A gyászoló család
382288
Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek. (Tóth Árpád)
Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet, egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet, amit tőlünk senki soha el nem vehet.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
BUZÁS GÁBORNÉ Román Mária
Gondoljon mindazokra, akik már nem lehetnek velünk.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett párom, drága édesanyám és nagymamánk, kedves rokonunk és ismerősünk
MAGYARI JÁNOSNÉ Papp Margit a BIOGAL nyugdíjasa
óvónő (Marika néni)
63 éves korában, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2020. február 6-án, csütörtökön 11:00 órakor lesz a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozó terméből katolikus szertartás szerint. A gyászoló család
380670
„Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet.”
A gyászoló család
341860
Lakás: Debrecen, Bethlen utca
Szerettei . . .
381688
2020. január 17-én, 69 éves korában váratlan hirtelenséggel elhunyt.
Segítséget nyújt Önnek a Napló. haon.hu/gyaszhirek/
77 éves korában, türelemmel viselt, hosszantartó betegség után örök nyugalomra lelt. Szeretett halottunk temetése 2020. február 4-én, kedden 12:00 órakor lesz a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozó terméből polgári szertartás szerint. Lakás: Debrecen, Csemete utca A gyászoló család
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
380679
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,
GARAS ANDRÁSNÉ szül. Pellet Zsuzsanna
temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család 380714
Debrecen, Arany János u. 40.
+36-52-428-307
Balmazújváros, Tiszacsegei út Berettyóújfalu, Orbán Balázs tér 4.
+36-52-370-052 +36-54-402-096
Biharnagybajom, Köztemető Nagyrábé, Kerekerdő u. 3. Létavértes, Új u. 40. Nyíradony, Árpád u. 8. Nyírábrány, Hunyadi u. 9.
+36-20-472-7827 +36-20-521-2873 +36-20-260-9625 +36-20-262-6355 +36-20-667-7997
Földes, Rákóczi u. 51/A Hajdúszovát, Ady Endre u. 59. Bakonszeg, József Attila u. 3. Derecske, Rákóczi u. 11. Pocsaj, Táncsics u. 14. Hajdúhadház, Rákóczi út 24. Hosszúpályi, Bajcsy-Zsilinszky u. 48. Hajdúsámson, Széchenyi u. 6. Vámospércs, Nagy u. 54. Zsáka, Kossuth u. 1. Debrecen, Kassai út 129. Álmosd, iroda: Vámospércs, Nagy út 23. Bagamér, iroda: Vámospércs, Nagy út 23. Berettyóújfalu, Tardy u. 11. Hajdúhadház, Hunyadi u. 2. Hajdúsámson, Petőfi u. 58. Létavértes, Kossuth u. 3. Mikepércs, iroda: Debrecen, Kassai út 129. Nyíradony, Rákóczi u. 62. Nyírmártonfalva, iroda: Vámospércs, Nagy út 23. Téglás, Kossuth u. 169., Köztemetőben Vámospércs, Nagy út 23.
+36-54-464-923 +36-20-245-8886 +36-30-456-4843 +36-54-410-080 +36-20-259-9229 +36-30-451-8113 +36-52-375-071 +36-20-262-6355 +36-52-210-067 +36-30-456-4843 +36-20-250-4242 +36-20-313-1314 +36-20-313-1314 +36-20-422-6889 +36-20-226-2700 +36-20-403-0923 +36-20-403-1143 +36-20-250-4242 +36-20-403-1193
PERZSELT bőrű félsertés eladó, kiszállítás megoldható. Ár: 820 Ft/kg. 06/70/3667715
+36-20-313-1314 +36-20-403-0923 +36-20-313-1314
BETANÍTOTT DOLGOZÓKAT
Debrecen, Kassai út 93.
+36-52-446-900, +36-30-228-8999
+36-52-563-985 +36-52-871-330, +36-30-947-6638 +36-52-371-208, +36-20-464-8486
ruhák, blúzok, kabátok 36–60-ig.
Érd.: 06-30-2577-277, Termintex Kft.
ÁLLAT
HÁZ-, HÁZRÉSZELADÁS SZUSZ park közelében eladó egy 57nm 1+2 szobás tégla építésű zártkerti ingatlan. Telek 836 nm. A házban víz, villany, gáz található, szépen felvan újítva. Ár: 16,9MFT T: 0670/433-3150 *382813*
Épületgépészeti kft. önálló munkavégzésre alkalmas
382310
ÁLLÁST KÍNÁL
VÍZGÁZFŰTÉSSZERELŐ munkatársakat keres „B” kategóriás jogosítvánnyal. Bér megegyezés szerint. Tel.: 06-20/9451-921, Energosolar Kft.
CÉGÜNK autószerelőt, autóbuszvezetőt és nyugdíjas autóbuszvezetőt is keres. T: 0630/349-7820 (Cezar Tours Kft)
*379506*
SEPRŰS gépre és tehergépkocsira gépkocsivezetőket keres a Bazár Parking 2000 Kft. Tel: 52/440-545. *382179*
Győr-Moson-Sopron megyei partnerünkhöz azonnali kezdéssel
ÉPÍTŐANYAG Kölcsönzést-közvetítést en. nyilv. sz.: 4376-4./2003.
INGYENES SZÁLLÁS VESZPRÉM MEGYÉBEN! 2 ÁGYAS ELHELYEZÉS KÜLÖN FÜRDÕSZOBA! Elektromos jármûipari céghez keresünk Veszprémbe ÖSSZESZERELÕKET +36 20 336 38 03 Kereset: nettó 175.000 Ft-tól GÉPKEZELÕKET keresünk növényvédõszer gyártó céghez!! Ingyenes, felújított apartmanok! +36 20 282 35 70 Órabér: br. 1450 Ft; cafeteria: br. 71300 Ft/hó Pannonjob Kft.
KERESÜNK AUTÓSZERELŐT ÉS AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐT. Érdeklődni lehet: 06-70-708-9411. Autó Alfa I. Zrt.
keresünk
379606
CSŐSZERELŐKET magyarországi és ausztriai munkára alkalmaznánk. Tel.: +36/70/673-0069 E-mail: vabatherm.at@gmail.com Vabatherm Kft. *382593*
KŐMŰVES segédmunkást kiemelt bérezéssel felveszek. Kerezsi László, 30/8222899. *382065*
Db., Kishegyesi út 133. T.: 52/411-379, +36-30/935-2300
VEGYES AKÁC tűzifa 2500 Ft/q-tól , nyár 1700 Ft/q. EUTR: AA 6121943. Tel.70/ 392-9295. *380816*
AKÁC, nyár tűzifa 1300 Ft-tól, tölgy 2000 Ft-tól megrendelhető. 70/580-5454. (E.kód:M-AA0888465) *381080*
ELADÓ Móra gáztűzhely elektromos sütővel, kifogástalan állapotban. 34.999 Ft. 06-30/624-6523. *381842*
ÉLELMISZER
FÖLD, KERT BOJTON 21,1984 ha, 451,13 AK szántó eladó. T: 52/748-688, 20/496-7005
*381533*
gépkezelésre és minőségellenőrzési munkára, ingyenes szálláslehetőséggel! A munka jellegéből adódóan elsősorban hölgyek jelentkezését várjuk! 8 általános iskolai végzettség szükséges! Jelentkezni: 06-30/362-4338, Quality Job Kft.
Orosz–lengyel barnaszén, LIGNIT, lengyel lángborsó, száraz tűzifa vásár! Akác, tölgy
SZOLGÁLTATÁS VILLANYSZERELÉSI kisebb, nagyobb munkát vállalok. 06-70/7784-846.
*379953*
KŐMŰVESMUNKÁT, szigetelést, burkolást, festést, térburkolást vállalunk. Akár azonnal is. 06-30/198-7745. *382122*
BÚTOR Debrecenben a Malom Bútoráruházban fenyőbútorok óriási választékban, gyógymatracok egészségügyi kártyára is kaphatók. Db., Böszörményi út. 1. (Shell kútnál) www.malombutor.hu 374088
TOKAJI bor vásár Tállyán 250 Ft/ L áron csak egyeztetett időpontban. 06/30/3082386 *372230*
RÉGISÉG Készpénzért vásárolunk festményeket, régi bútorokat, sérültet is, ezüsttárgyakat, ezüst és arany pénzérméket, herendi, Zsolnay-porcelánokat, fali-, zseb- és karórákat, szobrokat, hagyatékokat. Árveréseinkre a felvétel folyamatos. Villás Galéria, Db., Bem tér 2. Tel.: 52/456-600
377200
*378273*
341844
UDVAROS gyalogkíséretű targonca vezetése előnyt jelent, TAKARÍTÓNŐ, VASALÓNŐ és VARRÓNŐ munkakörökben.
/AA5840186/
373108
FEKETE
FANTÁZIA DIVAT, KÁLVIN TÉR 3/B
616058
Debrecen, Benczúr Gyula u. 6. Debrecen, Csapó u. 53. Hajdúböszörmény, Kálvin tér 19.
Megváltozott munkaképességű munkatársakat keresünk
KÖZLEMÉNY
341900
A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: haon.hu/gyaszhirek/
375311
380674
Napló Megyekártyával rendelkezőknek kedvezmény egyes kegyeleti termékek árából a fenti felvevőhelyeken Debreceni Köztemető AKSD Kft. Szomorúfűz Temetkezés Paraklétosz Kegyeleti Szolgáltató
SZAKÁLY MIKLÓS
A gyászoló család
FELVÉTELI IRODÁK
Sconto Morte Temetkezés Sconto Morte Temetkezés Tronka és Társa Ker. és Temetésszolg. Kft.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,
74 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2020. február 4-én lesz a Debreceni Köztemető józsai ravatalozóterméből polgári szertartás szerint.
GYÁSZHÍR, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS, MEGEMLÉKEZÉS Platinum HBM Temetkezési Vállalat Balmazújvárosi Köztemető Platinum HBM Temetkezési Vállalat Platinum HBM Temetkezési Vállalat Biharnagybajomi Köztemető Platinum HBM Temetkezési Vállalat Platinum HBM Temetkezési Vállalat Platinum HBM Temetkezési Vállalat Platinum HBM Temetkezési Vállalat Platinum HBM Temetkezési Vállalat Földes Köztemető Platinum HBM Temetkezési Vállalat Platinum HBM Temetkezési Vállalat Platinum HBM Temetkezési Vállalat Platinum HBM Temetkezési Vállalat Platinum HBM Temetkezési Vállalat Platinum HBM Temetkezési Vállalat Platinum HBM Temetkezési Vállalat Platinum HBM Temetkezési Vállalat Platinum HBM Temetkezési Vállalat Platinum HBM Temetkezési Vállalat Sconto Morte Temetkezés Sconto Morte Temetkezés Sconto Morte Temetkezés Sconto Morte Temetkezés Sconto Morte Temetkezés Sconto Morte Temetkezés Sconto Morte Temetkezés Sconto Morte Temetkezés Sconto Morte Temetkezés Sconto Morte Temetkezés
380689
382494
380678
Sipos Sára
temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes A gyászoló család bánatunkban részvéttel osztoztak.
378883
JÁK JÁNOSNÉ Mile Ilona volt debreceni lakos, 97 éves korában, csendesen elhunyt. Szeretett február 4-én, kedden halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. februán 10:30 órakor lesz a Debreceni Köztemető 1-es számú ravatalozó termében polgári szertartás szerint. A gyászoló család
KOVÁCS GYULÁNÉ
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
381200
Fájó szívvel tudatjuk, hogy
KASTÉLYOKBA vásárolok festményt, porcelánt, ezüstöt, bútort, órákat, hagyatékot, stb. herendi77@gmail.com Üzlet: +3620/280-0151 *378219*
2020. JANUÁR 31., PÉNTEK
16 Mozaik Időjárás
január 31., péntek idojaras.haon.hu
HAJDÚ-BIHARI
Névnap
Évforduló
Marcella, János, Lujza, Péter, Ludovika, Geminián
118 éve Aradon született Jávor Pál színész (Hyppolit, a lakáj, Halálos tavasz, Egy csók és más semmi).
REGGEL
DÉLBEN
ESTE
1 °C
6 °C
4 °C
Péntek reggel borús ég, gyenge, REGGEL szemerkélő eső, havas eső várható. Erős délnyugati szél fúj.
Ma 0 °C
Napközben élénk, olykor erős lökések kísérik a DÉLBEN szelet. Borús, esős idő lesz jellemző enyhülő idővel.
A New York Timesban
Este már nem várható eső. ESTEAz éjszaka első felében borús idő várható, hajnalra vékonyodik, csökken a felhőzet.
Abigél egyszerre szívszorító és megigéző, a hatást pedig csak fokozza, hogy a történetet a fiatal Gina egyszerűségén, éretlen tekintetén keresztül látjuk – adta hírül a közelmúltban a New York Times Debrecen híres szülöttének, Szabó Magda Abigél című regényének kapcsán. A cikk annak apropóján jelent meg, hogy a mű január 20-a óta angol nyelven is elérhető Len Rix fordításában. A tengerentúli lap szerzője arról is említést tesz a cikkben, hogy az Abigél először 1970-ben jelent meg Magyarországon, ahol tévésorozat és musical egyaránt készült belőle. Sőt, népszerűbb az író külföldön megjelent legismertebb alkotásánál, Az ajtónál is. A cikket jegyző újságíró úgy véli, az Abigél egy olyan humánus könyv, melyet semmi sem tehet tönkre, csak ha lerántják
Polgár
Téglás
0 °C 5 °C Balmazújváros
1 °C 6 °C
1 °C
Vámospércs
1 °C 6 °C
6 °C
Püspökladány
1 °C 6 °C
Berettyóújfalu
2 °C 7 °C
EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT
Napkelte: 06:58 Napnyugta: 16:26 SZOMBAT
4 °C
12 °C
Változóan napos-felhős, enyhe idő várható.
Komádi
Holdkelte: 10:01 Holdnyugta: 23:09
2 °C 6 °C
EUROPEAN WEATHER SERVICE
www.eumet.hu
VASÁRNAP HÉTFŐ
6 °C
11 °C
Széllel, záporokkal átvonuló front, majd napsütés.
5 °C
KEDD
12 °C
7 °C
Borús, szeles, elsősorban délután, este esőkkel.
SZERDA
13 °C
1 °C
6 °C
A Merkúr és a Hold remek fényszöget alkot egymással, ez harmóniát jelez. Remekül érzi magát a bőrében, és őszintén tudja értékelni mindazt, amit megadott önnek a sors. Szabó Magda Debrecen egyik legnagyobb büszkesége FOTÓ: NAPLÓ-ARCHÍV
a leplet a regényben szereplő rejtélyekről és Abigél személyéről. Ahhoz, hogy az igazság kiderüljön, magát Abigélt kell megkérdezni – írja. Élvezetes olvasmány A kiadó egyenesen úgy véli, a könyvet J. K. Rowling rajongói is élvezni fogják, ahogyan az író a tiszteletlen diákokról, az excentrikus tanárokról és az internátusok-
ról alkot képet. Szabó Magda Az ajtó című regénye egyébiránt Len Rix fordításában is megjelent 2015-ben, s a mű a The New York Times 10-es listájára is felkerült. Kétség sem férhet hozzá, hogy a nem mindennapi hétköznapokat megélő Abigél karaktere is közel kerül az olvasókhoz, s ez a regény szintén belopja magát az emberek szívébe. HBN
Megér egy mosolyt
Borús, szeles, Változóan enyhe idő ki- napos-felhős, adós esőkkel. hózáporok, lehűlés.
ORVOS-METEOROLÓGIA: Ma kettős fronthatás várható, délelőtt melegfronti, este inkább hidegfronti hangsúlylyal. Az arra hajlamosaknál erősödő migrénes panaszok léphetnek fel, illetve a meglévő krónikus betegségek tünetei erősödhetnek.
A Vénusz közeledő fényszögben áll a Plútóval, ez önnek nagyon jó híreket jelent, talán megtalálta azt az embert, akivel elképzeli életét. Ez a konstelláció a pénzügyekre is remek hatással van.
DEBRECEN. Az
1 °C 7 °C
DEBRECEN
Remek estét tölthet barátaival, és kiváló ismeretségeket köthet. Nagyon ráfér önre már a lazítás, mostanában csak a tervei, céljai megvalósításának élt, de a nehezén már túl van.
Szabó Magda Abigél című regénye a közelmúltban angol fordításban is megjelent.
Borongós, szeles idő esőkkel, enyhüléssel.
7 °C
Horoszkóp
Először utazik a székely bácsi a repülőn. Kérdezi a stewardesstől: – Mondja, kedves, aztán van-e itt elég ejtőernyő mindenkinek? – Nagyon ritka, hogy egy repülő lezuhanna, így mi nem tartunk ejtőernyőt! – A hajók is ritkán süllyednek el, mégis van mentőcsónakjuk. Pedig, gondolom, úszni többen tudnak, mint repülni! További viccek humor.haon.hu
KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma az erős széllökések, illetve esők nehezítik időjárási szempontból a közlekedést.
ba repíti őt és a darab nézőit. A történet egyszerre két síkon fut: a Rejtő Jenő Múzeumot építő munkások egyike olvassa a regényt, melynek eseményei azzal párhuzamosan, a színészek által a színpadon is megelevenednek.
DEBRECEN. Különleges
kísérletbe fogott Scherer Péter rendező, mivel Rejtő regényeit szinte lehetetlen bemutatni a színpadon, ám ő mégis úgy döntött, tesz egy próbát, aminek a februárban a debreceni közönség is részese lehet. A Nézőművészeti Kft. egy újabb darabját tekinthetik meg ugyanis az ODEon Színházban a nézők. Egyszerre két síkon A Piszkosak című előadás helyszíne egy építkezés, ahol a feketén dolgozó, külföldi munkavállaló egy baleset következtében eszméletét veszti, ájulása pedig az író világá-
www.haon.hu További képek és videók
A Nap és a Merkúr a harmadik sorsterületét foglalja el, ez arra sarkallja önt, hogy útra keljen. Nagyon mozgalmas napja lesz ma, minden apró-cseprő ügyének a végére jár.
A főszereplőt, Pápai Rómeót még nem sok helyen láthatta a közönség, a társulat legismertebb művészei, Mucsi Zoltán és Scherer Péter pedig ez alkalommal mellékszerepet játszanak a regény színpadi adaptáció jában. HBN
Nincs energiája csúcsán, és még családja is felbosszantja valamivel. Gondolja át, kire mérges, rájuk vagy önmagára? Lehet sokkal inkább önmagára, mert most nem tudja hozni a szokott formáját... Barátaival, kollégáival ma egy rövidebb utat tehetnek meg, nem feltétlenül szórakozás, inkább üzleti megbeszélés céljából. Remek tanácsokat kaphat, amiket mindenképp fogadjon meg! A Vénusz és a Plútó között kialakult szextil nagy segítségére lesz ma. Ha van valaki, aki iránt vonzalmat érez, tegye meg a kezdő lépést! Pénzügyi szerencse is érheti, váratlanul pénz áll a házhoz.
Cintia forró csokival szereti a telet
Scherer Péter gyakran megfordul a cívisvárosban FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
Állatkínzás bűntettével vádolják az asszonyt a hatóságok. Étlen és szomjan, rövid láncokon tartotta három kutyáját 2019 nyarán az a nő, aki ellen a Berettyóújfalui Járási Ügyészség állatkínzás gyanújával indított eljárást – olvasható a megyei BERETTYÓÚJFALU.
Cintia hernádnémeti diáklány. A forró csoki és a fahéj nagy kedvelője a téli hónapokban. Mottója: „ha itt a hétvége, irány a buli!” FOTÓ: KOZMA ISTVÁN
főügyészség közleményében. A nyári időszakban a térségben 30 °C-hoz közeli, olykor magasabb volt a napi csúcshőmérséklet. Az asszony ennek ellenére az állatoknak nem biztosított árnyékot, kutyaházak nem voltak az udvaron. Az esetet a vádlott egyik szomszédja jelezte az állatvédőknek, akik azonnal a rendőrség
Összetartó szőrmókok
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Határsértők Kismarjánál
segítségét kérték, így kerültek az akkor már súlyosan alultáplált, kiszáradt ebek egy kabai menhelyre. A tettét beismerő nővel szemben háromrendbeli állatkínzás bűntette miatt emeltek vádat a hatóságok, majd végül – bírósági tárgyalás lefolytatása nélkül – közérdekű munka büntetést szabott ki rá az ügyészség. HBN
Az állatkerti látogatók ágaskodó kedvencei, a szurikáták meglepően családcentrikus lények; tanítják, védelmezik és akár fel is nevelik egymás kicsinyeit, ha azok netán árvákká válnak. FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
Y
Ön mindig tele van ötletekkel, de ma egyenesen sziporkázik, mindenki önhöz fordul segítségért, ha valamiben elakad. Saját munkáját nagyon ötletesen végzi.
Ön a mai napot még komoly munkával, pénzkereséssel tölti. A Mars-Hold trigon megfelelő lelkesedést és elégedettséget nyújt önnek, ami valamilyen gazdasági, üzleti ügyet jelez.
Éheztek és szomjaztak is
C
A Mars és a Hold kellemes fényszöge hatalmas energiával és jó kedvvel áldja meg önt. Napközben jól tenné, ha kimozdulna, találkozzon a barátaival, rokonaival. Szenvedélyes estét tölthet kedvesével.
A Vénusz és a Plútó remek hatással van az érzelmeire és a pénzügyeire. Lehet, hogy partnerével együtt hoznak valamit létre, ami még jobban összeköti önöket.
Rejtő Jenőt tartalmazhat Scherer és Mucsi ismét Debrecenben szórakoztatja a nagyérdeműt.
A bolygók most a kommunikációban segítik, kiváló időszak íráshoz, függő ügyei rendezéséhez. Most mindenkivel megtalálja a közös hangot, és jólesik beszélgetni.
LÉTAVÉRTES. A rendőrök ismét illegális migránsokat értek tetten. Két külföldit tartóztattak fel kedden éjszaka a Létavértesi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai Kismarjánál – olvasható a police.hu-n. A férfiak tunéziai állampolgárságukra hivatkozva szerettek volna a hatóságoktól megszabadulni, ez a kísérletük azonban sikertelennek bizonyult, mivel sem legális magyarországi tartózkodási engedélyüket, sem pedig személyazonosságukat nem tudták igazolni, adta hírül a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. A közleményben kitérnek arra is, hogy a két férfi kihallgatása jelenleg még folyamatban van. HBN
NAPLÓ
16
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow