LXXVI. ÉVFOLYAM, 212. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
Dr. Kristóf Andrea és a szuburbanizáció
A sminkre is érvényes: néha a kevesebb a több
5. OLDAL
16. OLDAL
MAGYARORSZÁG
Beindult a félév az egyetemen
FÜGGETLEN NAPILAP
CSÜTÖRTÖK 2019. SZEPTEMBER 12. Folytatódik a nyugodt, jellemzően napos őszi időjárás
23 °C REGGEL
Megkezdődött a félév a felsőoktatási intézményekben is. Ismét megtelt az Egyetemváros és környéke fiatalokkal. A Miskolci Egyetem aulájába lépve nyüzsgő kép fogadott bennünket. De sokan üldögéltek az egyetemvárosi parkban is vagy a főbejárat közelében csobogó szökőkút mellett, várva a következő előadás kezdetét. Hiába múlt el a kánikula, a napos időnek köszönhetően még kicsit megmaradt a nyári hangulat. Rengeteg mosolygós arcot láttunk, a fiatalok többsége tele reményekkel indul az új kihívások felé. A Miskolci Egyetem campusán sétálgatva nagyon sok, a félévet ízlelgető ifjú és idősebb egyetemistával találkozhatunk. Megkérdeztük néhányukat, milyen célokkal, tervekkel néznek a most kezdődő tanév elé. /5. NHK MISKOLC.
DÉLBEN
ESTE
Fizetni fognak a zöldszüretért
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. Mintegy 2,5 milliárd forintnyi segítséghez juthat október közepéig az a több mint 1900 szőlőtermelő, akik a zöldszüret mellett döntöttek – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. A zöldszüret a még éretlen fürtök eltávolítása, amelynek révén az adott területről nem kerül szőlő a piacra. /7. ÉM
Folyékony arany és világpremier
Tim Ries itt lesz a premieren
Tanszereket hoztak sok-sok szeretettel
MISKOLC. Erős
A Miskolci Törvényszék képviselői tegnap hozták el szerkesztőségünkbe azt a sok-sok adományt, tanszereket, kreatív játékokat, melyekkel iskolakezdési akciónkat támogatják. A GYEK-ben működő iskola képviselőinek ma adjuk át az iskolakezdési akciónk során gyűjtött adományokat. /3. FOTÓ: BUJDOS TIBOR
Új, egész estés magyar dokumentumfilm világpremierje lesz a hét végén Miskolcon, a CineFesten. Az Almási Tamás rendezte Folyékony arany három jelentős hegyaljai borásznak az aszúbor előállításáért folytatott mindennapos küzdelmét ábrázolva foglalkozik a tokaji történelmi borvidékkel. A film kreatív producere Ditz Edit. /8. ÉM MISKOLC.
Most kell ellenőriztetni, hogy ne legyen télen tűz Évek óta sulykolják a tűzoltók, hogy a kéménytüzek okozzák a legtöbb tragédiát.
hőmérséklet tíz fok alá, ami miatt reggelenként több helyen is füst szállt fel a kéményekből, ugyanis sok helyen begyújtottak, hogy ne hűljön le nagyon a lakás. Mivel alig két hete még kánikula volt, így nehezen áll át a gondolkodás a nyárról az őszre, de
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. Az elmúlt néhány napban éjszakánként bizony leesett a
ezekben a napokban elengedhetetlen a fűtési rendszerek, kazánok, kémények ellenőrzése, mielőtt komolyan elkezdenénk fűteni. Az is komoly bosszankodásra ad okot, ha akkor derül ki, hogy valami gond van a rendszerrel, amikor már való-
ban elkelne a meleg, de a nem megfelelően működő fűtési rendszerek, kémények kön�nyen okozhatnak tragédiát is, így nem érdemes kockáztatni. A kéményünket azonban csak akkor fogják a szakemberek ellenőrizni, ha mi hívjuk őket! /3. HI
a mezőny a dokumentumfilmek versenyében az ezen a héten elkezdődő 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Három magyar alkotást is láthat a közönség. Az egyik érdekessége, hogy a világszerte ismert zenész, a Rolling Stones szaxofonosa, Tim Ries is eljön a bemutatójára. A mű a magyar HBO új, saját gyártású dokumentumfilmje, a Csillagfény távolság. A közönségtalálkozón Bársony Katalin rendező, Balázs József főszereplő és Závorszky Anna, az HBO producere is részt vesznek. /16. ÉM
Megverték, ágyneműtartóba tették Ditz Edit
Halottnak tettette magát az idős férfi, hogy ne verjék agyon a támadói.
FOTÓ: CSÁ
Devizaárfolyam (2019. 9. 11.)
Pénznem
árfolyam
változás
Euró
332,25
+1,12
USA-dollár
299,96
+0,37
Svájci frank
303,24
+0,65
Angol font
372,41
+1,47
Román lej
70,19
+0,21
Ukrán hrivnya 12,06
+0,02
Horvát kuna
44,94
+0,15
Lengyel zloty
76,64
+0,26
GÖNC. Az idős, mozgáskorláto-
zott férfi szeptember 6-án éjjel otthon aludt, amikor a két fiatalabb férfi a kulcsra zárt ajtót berúgva bement az ingatlanba. A házigazdát az ágyra
Átmenetileg megint kizártak egy forrást Ahogy júliusban, megint lajtkocsik szállítják az ivóvizet.
A tartalomból A legjobbak versenyeztek Benczés lett a sportigazgató Megvédené címét Kutya meleg van Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178.
C
19212
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
megállapítása esetén 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők. Rács mögé tették őket A kiszabható büntetés mértéke alapján feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének a hatóságok elől. A gyanúsítottak ismerik a sértettet, ezért feltehető, hogy megpró-
bálnák őt befolyásolni, megfélemlíteni, megnehezítve ezzel a bizonyítást. A két férfi büntetett előéletű, mely arra enged következtetni, hogy a korábbi büntetés a legcsekélyebb visszatartó erőt sem gyakorolta velük szemben, így feltehető, hogy újabb bűncselekményt követnének el. A bíróság a két férfi letartóztatását rendelte el. HI
Tim Ries
A miskolci Cyrano lett a legjobb
volt szükség, mert a Szinva-főforrást vízminőségi problémák miatt átmenetileg kizárták a vízellátórendszerből. A MIVÍZ Miskolci Vízművek Kft. közleményében újra leszögezte, a Miskolcot ivóvízzel ellátó nyolc karsztforrást figyelőrendszer őrzi, aminek köszönhetően nem juthat el szennyezett víz a fogyasztókhoz. A biztonságos üzemeltetést probléma esetén akár tartálykocsis vízszállítással is pótolhatják. /3. TÁ
MISKOLC. A tartálykocsik most is a diósgyőri uszoda melletti tűzcsapról nyerik a jó minőségű vizet, és ezzel töltik meg a Bükkben található 100 köbméter térfogatú térszíni tároló medencéjét – ez utóbbi információ már a Borsodvíz Zrt. felhasználói tájékoztatójából derült ki, mint ahogy az is, hogy az intézkedésre azért
4. 9. 10. 16.
www.boon.hu Telefon: (46) 998-998
9 770133 035040
szorították, többször fejen ütötték. Az idős férfi eleinte a kezeivel próbálta védeni az ütéseket, majd mozdulatlan maradt, azt színlelve, hogy meghalt. Ekkor a támadók az ágyneműtartóba tették az áldozatukat, és 20 ezer forint készpénzzel távoztak. A gyanúsítottakkal szemben rablás miatt indult eljárás, mely miatt bűnösségük
5
Átadták az idei Vidéki Színházak Fesztiválja díjait. Szeptember 2-a és 8-a között a budapesti Thália Színházban 9 produkció, 7 nagyszínpadi és 2 stúdió-előadás volt látható. A Miskolci Nemzeti Színház Cyrano című előadása, Keszég László rendezésében nyerte el a seregszemlén legjobb előadás díját. Edmond Rostand művének ebben a változatában Harsányi Attila, Czakó Julianna és Bodoky Márk játssza a főbb szerepeket. /16. FOTÓ: BT
Eszak
1
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
FOTÓ: ÉM