Eszak 20190902

Page 1

LXXVI. ÉVFOLYAM, 203. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Szepsy István neves borászfamília sarja

Bettinek a tengerpart a mindene 16. OLDAL

6. OLDAL

MAGYARORSZ฀Á G

Vadászavató és főzőverseny

FÜGGETLEN NAPILAP

HÉTFŐ

2019. SZEPTEMBER 2.

30 °C REGGEL

BÜKKZSÉRC. Regionális favágó-

versenyt és megyei vadásznapot rendeztek szombaton Bükkzsércen. A favágóverseny tíz óra után rajtolt 12 csapattal, az első hat helyezett jutott be az országos döntőbe. Volt lovas rönkhúzás és rönkátvágóverseny is, Timbersport-, solymász-, vadászkutyás attrakció, illetve vadhívó bemutató. A nap sztárfellépője az Apostol együttes volt. A megyei vadásznap megnyitóján dr. Székely László, a Vadászok és Vadgazdálkodók Észak-Magyarországi Területi Szövetségének elnöke egyebek mellett arról beszélt, ez az ünnep arra való, hogy kilépjenek a saját zárt közösségükből, bemutassák a hagyományaikat, kulturális értékeiket. /3. ÉM

Erősen megnövekszik a felhőzet és záporok, zivatarok is kialakulnak

DÉLBEN

ESTE

Baleset volt az autópályán

MEZŐKERESZTES. Három autó összeütközött, és többen megsérültek az M3-as autópályán Mezőkeresztes térségében vasárnap késő délután, a sztráda ezen szakaszát lezárták. A helyszínre érkező munkatársunk tudósítása szerint a balesetben hatan sérültek meg összesen, az első információk szerint valamennyien könnyebben. ÉM

Településeink magazin

Néptáncosok Sátoraljaújhelyen SÁTORALJAÚJHELY. A

XXIX. Zemplén Nemzetközi Néptáncfesztivált rendezték meg Sátoraljaújhelyen. Algériától egészen Törökországig tartott az országok sora, ahonnan az idei fellépők megérkeztek. A négy napig tartó fesztivál során számtalan együttes mutatta meg tudását Sátoraljaújhely központjában és a környező településeken. /5. ÉM

Régiségek között Vasárnap ismét megtartották Miskolcon a már hagyományos régiségvásárt, ahol (balról) Takács Anna, Papp Anett és Kovács Zsófia meg is találta azt, amit keresett. FOTÓ: BUJD OS TIBOR

Nincs kész az iskola, de a tanév így is elkezdődik Csúszik a felújítás a szirmabesenyői iskolában, ma a tornateremben töltik a napot a diákok.

Rendhagyó módon kezdődik a tanév a szirmabesenyői általános iskolában. Mivel az intézmény SZIRMABESENYŐ.

Táncosok

FOTÓ: SZL

Devizaárfolyam

(2019. 08. 30.)

Pénznem

árfolyam

változás

Euró:

331,11

+1,19

USA-dollár:

298,95

+2,43

Svájci frank:

303,41

+0,28

Angol font:

365,04

+2,33

Román lej:

70,01

+0,33

Ukrán hrivnya: 11,94

+0,14

Horvát kuna:

44,71

+0,13

Lengyel zloty:

75,50

+0,28

A tartalomból 3. 4. 7. 13.

Új sportkomplexum 50+1 éves találkozó Nem kell megijedni Játékosságra nevelt Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178.

9฀ 770133฀ 035019

www.boon.hu Telefon: (46) 998 998

1฀9฀2฀0฀3

A mai nappal elkezdődik a kézbesítése a Településeink magazinunknak. Az Észak-Magyarország kiadványát legkésőbb szeptember 6-ig, péntekig minden előizetőnk megkapja. ÉM MISKOLC.

épületének felújítása elhúzódott, a diákok a tanév első hetében olyan programokon vesznek részt, amelyeket nem az osztálytermekben tartanak meg a pedagógusok. Huszti Gábor polgármester bizakodó, lapunknak azt

mondta, szeptember 9-re elkészülnek a termekkel. Ha mégsem, akkor a település különböző épületeiben kezdik majd el a tanulást a nebulók. Egyelőre szorgos munka folyik az iskolában. A szakemberek mellett a szülők is kiveszik a részüket a felújí-

tásból: parkettáznak, festenek, takarítanak, de ha kell, felfúrják a falra a táblákat és konzolokat. A múlt héten mi is ellátogattunk az egyelőre építési területhez hasonlító iskolába. A radiátorok és ajtók egyelőre a folyosón várakoznak. /3. HE

A magazin címlapja

Késsel támadt rá házastársára a fiatal férfi A feleség kérdőre vonta férjét, hogy miért nem hazafelé mennek, mire a férfi ütni kezdte. MISKOLC. Egy hónapra elrendelte a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a férinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint megakadá-

lyozta, hogy házastársa kiszálljon a gépkocsiból, majd először puszta kézzel ütötte, azt követően pedig késsel sebesítette meg őt. Hétszer vágott A rendelkezésre álló adatok szerint a féri és a nő között gyakoriak voltak a veszeke-

dések, melyek időnként azzal végződtek, hogy egy rövid időre szétköltöztek. Augusztus 26-án délután közös lakásukra indultak, de a féri a gépkocsival az ellenkező irányba hajtott. A felesége kérdőre vonta, hogy miért nem hazafelé mennek, mire a féri ütni kezdte. A nő

megpróbált kiugrani az éppen kanyarodó autóból, a féri a hajánál fogva húzta vissza, és azzal fenyegette, hogy leszúrja. Amikor a nőnek sikerült kiszállni, a féri a nála lévő konyhakéssel megvágta a nőt. A nő vérezni kezdett, a földre esett, azonban a féri nem hagyott fel a bántalmazással,

ököllel folytatta azt, és további hét alkalommal késsel megsebesítette a feleségét. A gyanúsítottal szemben személyi szabadság megsértése, garázdaság és testi sértés elkövetése miatt indult eljárás. A bíróság a gyanúsított letartóztatását szeptember 29-ig rendelte el. ÉM

Segítsük együtt a beteg gyerekek évkezdését! Tanszereket gyűjtünk a kórházban működő iskola kis diákjainak. Várjuk az adományokat.

MISKOLC. Az iskolakezdés minden iskolában sok-sok szervezéssel jár, a családoknak pedig nem csekély kiadással. A szeptember elseje még nehezebb azokban a családokban, ahol beteg a gyermek, és a tanévet a kórházban kell kezdenie. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei központi kórház Velkey László Gyermekegészség-

ügyi Központjában általános iskola működik. Lapunk három évvel ezelőtt elhatározta, hogy a nagy sikerű karácsonyi „Segítünk!” akciónk mintájára iskolakezdési „Segítünk!” akciót indít. A kórházi tagiskola számára tanszereket és kézműves-foglalkozásokhoz szükséges anyagokat, eszközöket gyűjtünk, melyekre nagy szükségük van a hosszú kórházi kezelés alatt álló gyerekeknek. Az adományokat szeptember 10-éig várjuk szerkesztőségünkbe: Miskolc, Zsolcai kapu 3. HE

Színház az egész világ A Miskolci Nemzeti Színház művészei és zenészei egész napos közös szórakozásra invitálták a nagyérdemű közönséget vasárnap a teátrum hagyományos évadot beharangozó rendezvényén. FOTÓ: BUJD OS TIBOR


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Eszak 20190902 by informmedia - Issuu