Eszak 20190827

Page 1

LXXVI. ÉVFOLYAM,198. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Cintiának fontosak a barátai

Margit néni nevetve mesél az életéről

16. OLDAL

11. OLDAL

MAGYARORSZ฀Á G

Mézeskalács a kis elsősöknek

FÜGGETLEN NAPILAP

KEDD

2019. AUGUSZTUS 27.

30 °C REGGEL

Kovács Gáborné Ilonka és férje sokszor segítettek már rászoruló családoknak. Ezúttal gyerekbiciklikkel, ruhákkal és mézeskaláccsal érkeztek a Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskolába, hogy örömet szerezzenek a szerény körülmények között élő gyerekeknek. – Nagy István és családja jó barátaink, ők ajánlottak fel két gyermekbiciklit, és mivel nekünk is volt egy teljesen új állapotban lévő, elhatároztuk, hogy odaadjuk nehéz sorsú gyerekeknek. Hozzánk ruhákat is gyakran hoznak az ismerősök – mesélte Ilonka. /4. ÉM MISKOLC.

Több gomolyfelhő után délutántól már szárazabb levegő érkezik

DÉLBEN

ESTE

Tragikus baleset az autópályán

BUDAPEST. Halálos

áldozata is van a hétfő délelőtti, az M7-es autópályán történt katonaikonvoj-balesetnek – mondta a honvédelmi miniszter rendkívüli sajtótájékoztatóján Budapesten. Benkő Tibor közölte: egy iatal, kiváló katona hunyt el. Az 5. dandár hódmezővásárhelyi állományába tartozott, szerződéses őrvezetőként szolgált. A miniszter részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak és a barátoknak. A balesetben az elhunyt katonán kívül öten sérültek meg. A balesetben súlyosan megsérült katona állapota stabil, négy katona könnyebb sérülést szenvedett. Benkő Tibor elmondta, hogy belső vizsgálatot rendelt el a körülmények tisztázására. A balesetet a rendőrség vizsgálja. MTI

Társbérletben állnak az élen

MEZŐKÖVESD. Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban négy forduló zajlott le eddig, a táblázat élén a MOL Fehérvár FC áll 12 ponttal, míg a második helyet Kuttor Attila csapata, a Mezőkövesd Zsóry FC gárdája foglalja el, amely szintén ennyi egységet szorgoskodott össze. /9. ÉM

Mi is tehetünk a madarakért

Sokszor talán nem is gondolunk bele, hogy egészen egyszerű dolgokkal tudjuk segíteni a körülöttünk élő állatokat. A ragadozó madarak védelmében például a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület rendszeresen tart odútelepítéseket, amikbe a lakosságot is bevonják. Legutóbb a Bükki Helyi Csoport a kék vércsék költőládáit újította fel a Borsodi-Mezőségben. /8. DA ÁLLATVILÁG.

Ismerkedés az egyetemmel Vasárnap elstartolt a gólyatábor, amit a Miskolci Egyetemen bALEK7-nek neveznek. A négynapos bALEK7 során persze fontos szerepet kap a szórakozás, de a színes programok alatt a gólyák összerázódhatnak egymással és megismerkedhetnek az egyetemi szokásokkal, hagyományokkal. /5. FOTÓ: BUJD OS TIBOR

Túl magas az ittasan okozott balesetek aránya

Bár nem megyénkben van a legtöbb ittas vezető, itt okoznak a legtöbben balesetet.

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. Érdekes adatokat lehet kiolvasni az Országos Rendőr-főkapitányság adatai által készült

rendőrségi térképtárból, ha valaki a baleseti adatokat és kimutatásokat veszi górcső alá. Az év első négy hónapjának adatait áttekintve például látható, hogy a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek számát tekintve megyénk az első hat, cseppet sem

elit társaságában tudhatja magát. Ennél is előrébb vagyunk a rangsorban a halálos kimenetelű, illetve a közúton balesetben elhunytak számát tekintve. Érdekes az adatokat az ittas vezetések tekintetében öszszevetni. Megyénkben ugyan nem kiemelkedő a „színes

szondát fújó” sofőrök száma, és Miskolc sem áll rosszul a megyei jogú városok rangsorában az elindult eljárások tekintetében, azonban a rendőrség tudomására jutó balesetek 13,5 százalékát ittas vezető okozza, ami az országban a legmagasabb arány. /3. HI

Kék vércse

FOTÓ: ZOOZOO.HU

Kis híján agyonverte az idős nőt az ágyában Kuttor Attila

FOTÓ: ÉM

Devizaárfolyam (2019. 08. 26.)

Pénznem

árfolyam

változás

Euró

329,21

+0,83

USA-dollár

296,19

-0,53

Svájci frank

302,64

+2,10

Angol font

362,57

+0,39

Román lej

69,68

+0,13

Ukrán hrivnya 11,80

-0,03

Horvát kuna

44,53

+0,11

Lengyel zloty

75,31

-0,06

A tartalomból

9฀ 770133฀ 035026

Lakásán, éjjel támadhatta meg idős áldozatát az a féri, akinek a letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

MISKOLC.

3. 4. 6. 16.

www.boon.hu Telefon: (46) 998 998

1฀9฀1฀9฀8

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított féri május 29-én hajnal egy óra körüli időben – feltehetően a nyitott ablakon át – bement a sértett miskolci családi házába, ahol az idős nőre támadt, a fején és a testén többször megütötte. Az ütlegelés olyan erős volt, hogy ezek következtében a

sértettnek 8 napon túl gyógyuló súlyos, életveszélyes koponyasérülései keletkeztek. A gyanúsított 50 ezer forintot meghaladó értékben ékszereket, karórákat, valamint egy mobiltelefont vitt magával. A gyanúsítottal szemben testi sértés, kifosztás és más bűncselekmények miatt in-

dult eljárás, mely cselekmény miatt akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A törvényszék álláspontja szerint tartani kell attól, hogy a gyanúsított a büntetéstől félve a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne; az esetleges bizonyítékok elrejtésével veszélyeztetné a bizonyítás

eredményességét. A bíróság a felsorolt okok miatt a gyanúsított letartóztatását rendelte el, enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nem látott lehetőséget. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, az eljárás a Miskolci Törvényszéken folytatódik. ÉM

Segítsük együtt a beteg gyerekek évkezdését! Tanszereket gyűjtünk a kórházban működő iskola kis diákjainak. Várjuk az adományokat.

Az iskolakezdés minden iskolában sok-sok szervezéssel jár, a családoknak pedig nem csekély kiadással. A szeptember elseje még nehezebb azokban a családokban, ahol beteg a gyermek, és a tanévet a kórházban kell kezdenie. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei központi kórház Velkey László Gyermekegészségügyi MISKOLC.

Tyúktojásnyi jégdarabok Megtalált zajforrás Humor és kőkor Kortalan műfaj Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178.

Az ablakon mászhatott be a miskolci lakásba a férfi az éjszaka kellős közepén.

Központjában általános iskola működik. Lapunk három évvel ezelőtt elhatározta, hogy a nagy sikerű karácsonyi „Segítünk!” akciónk mintájára iskolakezdési „Segítünk!” akciót indít. A kórházi tagiskola számára tanszereket és kézműves-foglalkozásokhoz szükséges anyagokat, eszközöket gyűjtünk, melyekre nagy szükségük van a hosszú kórházi kezelés alatt álló gyerekeknek. Az adományokat szeptember 10-éig várjuk szerkesztőségünkbe: Miskolc, Zsolcai kapu 3. HE

Színes évadot ígérnek A tavalyi, ötvenötödikhez hasonló eredményekben bízik a Miskolci Szimfonikus Zenekar ügyvezetője a 2019/2020-as évadban is – Szászné Pónuzs Krisztina ezt hétfő délelőtt az idei évadnyitó miskolci társulati ülésen jelentette ki. /5. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.