LXXVII. ÉVFOLYAM, 48. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
Marcelina a napfényhez öltözik
Jeremy Irons az idei Berlinale zsűri elnöke
16. OLDAL
ÉVES
13. OLDAL
MAGYARORSZÁG
Ezt okozta a januári drágulás
FÜGGETLEN NAPILAP
SZERDA
2020. FEBRUÁR 26.
és háromgyermekes édesanyaként gyakran szembesülök azzal, hogy valami elfogy a háztartásból. Egyszerűen kivitelezhetetlen, hogy mindig mindenből – amit napi szinten használunk vagy fogyasztunk – legyen otthon egyszerre. A hűtőt rendszeresen tölteni kell, a tisztító- és tisztálkodási szerek, vegyi áruk lassabban fogynak el, de abból is minden héten adódik hiány. A pelenkáról, papír zsebkendőről, vécépapírról nem is beszélve, amit – szinte biztosan – nemrég vettem, mégis fogytán van. Ha tehetem, nem aprózom el. Egy héten egyszer nagy bevásárlást tartok az általam kedvelt áruházban, ami azonban tetemes pénzösszeg kiadásával jár egyszerre. /7. NHK
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, és délelőtt sokfelé, délután szórványosan várható eső, záporeső
9 °C REGGEL
ÁREMELÉS. Háziasszonyként
DÉLBEN
ESTE
Pezsgő élet a fiataloknak
Újra működhet a MissionArt Galéria Miskolcon, mégpedig úgy, hogy fiatal művészeknek ad lehetőséget – tudtuk meg Kishonthy Zsolttól, az egyik alapító-tulajdonostól. A művészeti életben hazai és nemzetközi szinten ismert magángaléria központja Budapesten van, de 1992-től hosszú éveken át Miskolcon is szerveztek kiállításokat. /5. HM MISKOLC.
Szakképzés: teljes átalakulás A tavasz hírnökei
Észak-Magyarországgal együtt jelenik meg ma az „Eseménynaptár 2020” című magazinunk. Ebből megtudhatják olvasóink, hogy megyénk településein az idén is színes és változatos programokkal, nagyszabású eseményekkel várják a helyieket és a látogatókat. Nem unatkoznak például idén sem a kisgyőriek, hiszen sokszínű programok vannak az eseménynaptárukban. ÉM MISKOLC.
Az
A miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda udvarán is kivirított a hóvirág. Pecze Vanda (balra) és Juhász Alexa megbűvölten nézik a tavasz hírnökét. Semmiképpen nem szakítják le a növényeket, hiszen a hóvirág védett, akár sok tízezer forintos büntetést is lehet kapni érte. A védett növényekről a természetvédelmi törvény rendelkezik. /5. FOTÓ: BUJDOS TIBOR
Járatritkítás és áremelés a gyógyszer az MVK bajára? kításokat hozó megszorításról – amennyiben igent mond az előterjesztésre a közgyűlési többség. Hogy így lesz-e, az már csütörtökön kiderülhet, ugyanis a miskolci közgyűlési ülés tárgyalja a városvezetés által elhatározott változtatásokat a közösségi közlekedésben. Ha elfogadják, első körben áprilistól buszjáratok
A miskolci közgyűlés csütörtökön tárgyalja a közösségi közlekedés átalakítását. MISKOLC. Az MVK és a város vezetése szerint észszerűsítésről van szó, az utazóközönség szemszögéből nézve azonban drágulást és járatrit-
Magazinunk címlapja
(2020. 02. 25.)
változás
Euró
337,21
-1,11
USA-dollár
310,76
-2,04
Svájci frank
317,91
-0,92
Angol font
403,80
+0,41
Román lej
70,12
-0,23
Ukrán hrivnya 12,67
-0,09
Horvát kuna
45,22
-0,12
Lengyel zloty
78,42
-0,23
Tárgyalást tart csütörtökön az Ózdi Járásbíróság annak az ügyvédnek az ügyében, aki a vád szerint hivatását felhasználva csalást, sikkasztást, ügyvédi visszaélést ÓZD.
Áprilisban folytatódik a „fűtőműprojekt” pere Miskolc városa jó tíz évvel ezelőtt 1 milliárd 680 millió forint támogatást nyert el a miskolci egyetemváros szomszédságában lévő volt fűtőműépület közösségi központtá történő átalakítására, közkeletű nevén a „fűtőműprojektre”. A projekt végrehajtása éveken át húzódott, míg 2015. augusztus 18-án dr. Kriza Ákos akkori polgármester felmondta a szerződést, azaz elállt a projekt befejezésétől, és feljelen-
Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178.
9 770133 035033
C
3. 8. 9. 12.
www.boon.hu Telefon: (46) 998-998
20048
Y
M
tést tett ismeretlen tettes ellen pénzügyi kihágások miatt.
MISKOLC.
A tartalomból Tisztázatlan körülmények Eljött a metszések ideje A BL címvédője lesz a vendég Zöldkártya kell az úthoz
és okirat-hamisítást követett el. A vádlott 2012-ben teljes körű jogi képviselet ellátására kötött tartós megbízási szerződést a sértett gazdasági társaság képviselőjével. A sértett a megbízási díjat rendszeresen fizette a vádlottnak. 2013-ban a sértett képviselője 15 millió forint összegű köve-
Az ügyvéd csak hitegette és jól becsapta megbízóit.
Devizaárfolyam árfolyam
szűnnek meg, illetve ritkában közlekednek egyes villamosés buszjáratok. Következő lépésként pedig májustól emelkedik a jegyek és bérletek ára. Az indoklás szerint a miskolci közösségi közlekedés túlméretezett, több olyan járat is van, amelynek a kihasználtsága alig haladja meg a 15 százalékot. Megszűnik a
38-as és a 69-es autóbuszjárat. Ezzel működési költséget szeretne megtakarítani a nem túl rózsás anyagi helyzetben lévő MVK Zrt. A pluszbevételt pedig a jegy- és bérletárak emelésével szeretnék elérni. Egy teljes árú kombinált bérlet ára például 10 százalékkal, 7000 forintról 7700 forintra emelkedik. /3., 5. ÉM
Kiss Gábor
FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS
Az ügyfelek pénze jól jött, de dolgozni nem akart
FOTÓ: ÉM
Pénznem
Ösztöndíj a diákoknak, béremelés az oktatóknak, orientációs osztály a még gondolkodóknak. Csak néhány a szakképzést érintő változások közül. És minderre pénz is lesz bőven. A részleteket Kiss Gábortól, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárjától tudtuk meg, aki hangsúlyozta: a szakmai képzés átalakítása válasz a gazdaság, a foglalkoztatók igényeire. /6. HE BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.
Mai lapunkban: Eseménynaptár
100
90
80
70
60
50
Ki lesz a felelős? A jelenlegi önkormányzati vezetés nem tudja még megmondani, mi lesz a sorsa az üresen árválkodó épületnek. A Miskolci Törvényszéken azonban néhány héttel ezelőtt megkezdődött az a büntetőper, amelyben összesen nyolcan állnak a vádlottak padján. A per áprilisban folytatódik. /3. SZB
40
30
20
10
5
telése érvényesítésére kérte a vádlottat, melynek teljesítésére az ügyvéd ígéretet tett, azonban semmilyen intézkedést nem foganatosított. Egy másik alkalommal a sértett társaság jelzálogjog törlése iránti ügyintézésre adott megbízást a vádlottnak, aki azonban munkát nem vég-
zett, eljárást nem kezdeményezett. 2013-ban egy magánszemély ügyfele azzal bízta meg, hogy tegyen feljelentést a nevében. Egy másik esetben – 2016 áprilisában – 1,2 millió forintot vett át egyik ügyfelétől azért, hogy ügyében perújítást kezdeményezzen. Miután kiderült, hogy sem-
mit nem tett a megbízás teljesítése érdekében, az átvett megbízási díjat visszafizette. 2017-ben ingatlan-adásvételi szerződés készítésére kapott megbízást. Az átutalt pénzt nem fizette ki, őket valótlan állításokkal hitegette, később is csak a pénz egy részét adta át nekik. ÉM
Az áldozatokra emlékeztek Koszorúzással rótta le tiszteletét az 1945-ben málenkij robotra elhurcolt miskolci lakosok előtt Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Zsolcai kapuban tegnap délelőtt, a kommunista diktatúra emléknapján. A megemlékezésen részt vett Veres Pál, Miskolc polgármestere és dr. Ignácz Dávid jegyző. Az ünnepségen a város mai fiataljait is képviselte egy csapat, akik díszőrséget álltak az emléktáblánál. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN
Eszak
1
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2 Krónika
2020. FEBRUÁR 26., SZERDA
MAGYARORSZÁG
2020. FEBRUÁR 26., SZERDA
Aktuális 3
MAGYARORSZÁG
Megkezdődött a büntetőper, de a fűtőmű üresen árválkodik Még nem tudni, mi a terve az önkormányzatnak az üresen álló, gazdátlannak tűnő épülettel. MISKOLC. Miskolc
városa jó tíz évvel ezelőtt 1 milliárd 680 millió forint támogatást nyert el a TOP Agora Pólus pályázatán a miskolci egyetemváros szomszédságában lévő volt fűtőműépület közösségi központtá történő átalakítására, közkeletű nevén a „fűtőműprojektre”. Az akkori tervek szerint ott alakították volna ki a Science Múzeumot. A projekt végrehajtása éveken át húzódott, míg 2015. augusztus 18-án dr. Kriza Ákos akkori polgármester felmondta a szerződést, azaz elállt a projekt befejezésétől.
Légből kaptuk lencsevégre a jobb sorsra érdemes épületet
A szerződés felbontásával párhuzamosan dr. Kriza Ákos polgármester súlyos pénzügyi szabálytalanságokra hivatkozva feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozást – mivel a költségvetést is érintő pénzről van szó – a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága végezte. Az épület tehát jó fél évtizede üresen árválkodik, és csak néhány erőtlen próbálkozás volt arra, hogy kitalálják, mire is lehetne hasznosítani. Megkérdeztük a most hivatalban lévő önkormányzat sajtóosztályát, lehet-e már tudni a je-
Vissza kell fizetni A szerződés felbontása nyomán Miskolcnak – tudomásunk szerint – 1,035 milliárd forintot kellett visszafizetnie, megspékelve nem ismert összegű büntetőkamattal. Akkor annyit mondtak, hogy még így is jobban járt az önkormányzat, hiszen ha megépül a múzeum, akkor a fenntartási költségek sokkal nagyobb terhet jelentettek volna a város számára.
Látogasson el hírportálunkra!
FOTÓ: VAJDA JÁNOS
lenlegi városvezetés épülettel kapcsolatos szándékát, de azt a választ kaptuk, hogy nincs határozott válasz, folynak a tárgyalások az épület sorsát illetően. Bűncselekmények sora A fűtőmű sorsáért való aggódással párhuzamosan a zárt a büntetőhatóság malmai is őrölnek. A NAV Észak-magyarországi Regionális Bűn ügyi Igazgatósága által elvégzett nyomozás alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség tavaly július 19-én vádat emelt 8 személy ellen „különösen
nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt”. Ezt mondja a vádirat A vádirat szerint a projekt munkálatai 2011-ben „tényleges kiviteli terv hiányában kezdődtek meg”, így a már teljesített, de le nem igazolható munkavégzés és a pénzügyi ütemterv között jelentős
Röviden
A vegyipart (is) népszerűsítik Immár harmadik alkalommal rendezik meg ma délelőtt a Miskolci Egyetemen a Vegyipari Pályaorientációs Napot, amely azzal a céllal jött létre, hogy a régió általános és középiskolás diákjai megismerhessék a vegyipart mint szakmát, mint életpályát, és találkozzanak a régió meghatározó vegyipari cégeivel, az ott dolgozó szakemberekkel. ÉM MISKOLC.
eltérés mutatkozott. Az ügyben érintett nyolc vádlott között szerepelnek a projektmenedzsereken túl a komplett kivitelezésért felelős cég vezetői, a műszaki ellenőrzési feladatok elvégzéséért felelős személy és a kivitelezésben segítő alvállalkozók is. Az ügy vádlottai annak érdekében, hogy minél hamarabb hozzájussanak a lehívható támogatáshoz, nem jelezték a nagyfokú eltéréseket a kivitelezett munka és tenderterv között, fiktív anyagbeszerzésekről szóló megállapodásokat kötöttek, majd valótlan tartalmú tárolási, raktározási nyilatkozatokat és részteljesítési igazolásokat bocsátottak ki, mindezekhez pedig szintén valótlan számlákat használtak fel. Áprilisban folytatódik A Miskolci Törvényszéken érdeklődtünk a büntetőper helyzetéről. Dr. Balogh Adrienn sajtószóvivő arról tájékoztatott bennünket, hogy az első tárgyalás február 10-én megtörtént, melyen megkezdődött az elsőrendű vádlott kihallgatása. Az ügyben a Miskolci Törvényszék április 27-én és 29-én tart újabb tárgyalást. A tervek szerint az elsőrendű vádlott kihallgatása folytatódik, illetve várhatóan megkezdődik a további vádlottak kihallgatására is. SZANISZLÓ BÁLINT balint.szaniszlo@eszak.hu
Előadások a lelki egészségért Ingyenes előadássorozatot indít az Egészségfejlesztési Iroda és a Miskolci Kulturális Központ a lelki egészség megóvásáért. Első alkalommal február 27-én Tari Annamária klinikai szakpszichológus fog előadást tartani „Önértékelés és önelfogadás a XXI. században” címmel a szentpéteri kapui konferencia-központban 15 órától. A rendezvény térítésmentes, de regisztrációhoz kötött. DA MISKOLC.
Tari Annamária
FOTÓ: ÉM
Nincs miből eltemettetni MVK: nagy megszorításokat okozhat az észszerűsítés
A hirtelen elhunyt édesapa, Ferenc temetéséhez várja az adományokat a Mátyás család.
Járatcsökkentés, tarifaemelés lesz, ha igent mond rá a miskolci közgyűlés.
Lapunk segítségével talált egymásra a cigándi Dóc Gizella adományozó és a nehéz helyzetben élő selyemréti család, akik így jutottak karácsonyi ajándékokhoz. Az örömteli eseményről december 5-ei, majd 23-ai számunkban írtunk korábban. Nemcsak anyagi, de egészségügyi szempontból is küzdelmes az életük. A négygyermekes édesapa már akkor is érszűkületes volt, és korábban a szívét is műtötték, de azóta tragédia történt. Mátyás Ferenc február 19-én, néhány héttel édesanyja után hirtelen elhunyt. Cukorbeteg, egyelőre még munkanélküli feleségének pedig nincs elég anyagi tartaléka, hogy eltemesse a házastársát. – Ferenc halála után felkeresett Erika, hogy a segítségemet kérje, mert nem volt senki, akihez forduljon. Kétségbeesetten mondta, hogy gyalog mentek a gyerekekkel iskolába, hogy ne kelljen pénzt kiadniuk a jegyekre. Sajnálom őket, és remélem, hogy sikerül megoldást találniuk – tudtuk meg Dóc Gizellától, a család jótevőjétől. MISKOLC.
MISKOLC. A
Itt még együtt a család
Y
M
sék föl, hogy „Mátyás Ferenc temetésére!” Kétszázezer forintra lenne még szükség a szertartás teljes költségéhez.
Erre egyikünk sem számított, hirtelen jött az egész, és még csak 47 éves volt. Az unokatestvérem párja, özvegy Mátyásné Orosz Erika négy kicsi gyermekkel maradt egyedül – mondta Hernádiné Kovács Lenke. – Sajnos egy hónapja temettük el a nagynénémet is, Ferenc édesanyját, ezért egy újabb temetést már nem tudunk anyagilag fedezni. A tágabb rokonságból nem várhatunk segítséget, és magam is egyedül nevelem a gyermekeimet. Viszont mivel én vagyok az egyik legközelebbi hozzátartozó, Erika beteges, és nagyon megrázta a tragédia, ezért magamra vállaltam, hogy tartom a kapcsolatot az esetleges adományozókkal. Bízom benne, hogy sikerül összegyűjtenünk annyi pénzt, hogy tisztességgel el tudjuk temetni Ferencet. A lányom, Virág Erzsébet Ilona számlaszámára várjuk a pénzadományokat: 11773346– 02093134. Kérjük, hogy a közlemény rovatban tüntes-
Két haláleset A szerencsétlenül járt édesapa unokatestvére segít a szervezésben. – Ferenc kedden lett ros�szul, görcsölt, és be kellett feküdnie a kórházba, szerda reggelre pedig meg is halt.
C
FOTÓ: ÉM
100
90
80
70
60
50
Vissza tudná adni a pénzt – A férjem több egészségügyi problémával is küzdött, rossz volt a szíve, mégis váratlanul ért minket a halála. Itthonról szállították el a mentők, a fektetőben még élt, de másnapra elhunyt. Az édesanyja után ment – mondta el a tragédia eseményeiről özvegy Mátyás Ferencné Orosz Erika. – A kölcsönkapott összeget már befizettem a temetkezési vállalkozónak. Ezen felül még kétszázezer forintra lenne szükségünk. Hamarosan lesz munkahelyem egy üvegházban, mert kertész a végzettségem, úgyhogy még ha kölcsönbe is kapok pénzt, vissza tudnám törleszteni. Egy volt kollégám pedig vállalta, hogy vigyáz a gyerekekre, hogyha a cukorbetegségem miatt kezelésekre kell mennem. DA
40
30
20
10
5
működésképtelenség határán van a megyeszékhely közösségi közlekedéséért felelős Miskolci Városi Közlekedési Zrt. – olvashatták lapunkban tavaly ősszel, Veres Pál, Miskolc polgármesterének bejelentését követően. Ezt követően az új városvezetés egyik első intézkedése volt, hogy – a közgyűlés jóváhagyásával – már ősszel járatritkításokat vezetett be és igyekezett kezelni a krónikus gépjárművezető hiányt. Már akkor látszott, hogy a folyamat nem áll le itt. Mostanra elkészült az a közgyűlési előterjesztés, amely jelentős megszorításokat jelent az utazóközönság számára: első körben buszjáratok szűnnek meg, illetve ritkábban járnak egyes buszok és villamosok több vonalon. Második körben pedig emelkedik a vonaljegyek és bérletek ára. Nem lesz 38-as és 69-es Az áprilistól tervezett járatritkítások egyik alapja az az utasszámlálás volt, amelyből azt derült ki, hogy mindössze 15,5 százalékos az átlagos kihasználtság munkanapokon. A szakemberek szerint túlméretezett és ezért nehezen finanszírozható Miskolc közösségi közlekedési rendszere. A folyamatos utasszámlálás nyomán alakították ki azt a rendszert, amit áprilistól mű-
ködtetni szeretnének Miskolcon – amennyiben a közgyűlési többség igent mond rá. Mint megtudtuk, megszűnik például a 69-es autóbuszvonal, a jövőben az 1-es járatok bonyolítják le Berekalja városrész lakóinak szállítását. Kihasználatlanság miatt ugyancsak megszűnik a 38-as autóbuszjárat és a korábban a nyári időszakban közlekedő 290-es számot viselő vonalon sem járnak majd buszok. Csökkeni fog továbbá munkanapokon (illetve iskolai tanulmányi időszakban) csúcsidőn kívül az 1-es és a 2-es villamosvonalon, valamint az 1-es, a 14-es, a 19-es, a 24-es, a 29-es és a 25-ös autóbuszvonalon a járatok száma. 7000 helyett 7700 forint Májustól drágulnak a vonaljegyek és bérletek. Mint fogalmaznak, az átalakításokat úgy dolgozták ki a szakembe-
rek, hogy közben figyelembe vették a miskolci családok teherviselő képességét és elemezték más városok közlekedési cégeinek árait is. A teljes árú kombinált bérletek például az eddigi 7000 helyett 7700 forintba kerülnek. Megmarad azonban a Miskolc Pass kártyával elérhető 10 százalékos kedvezmény. A tanuló és nyugdíjas villamos bérletek 3200 forintba, ugyanezen kategóriában a kombinált bérletek 4300 forintba, a teljes árú egyvonalas és villamos bérletek pedig 5200 forintba kerülnek majd. Érdekesség, hogy a jegyek és bérletek drágulásával szemben csökken a helyszíni bírságok mértéke, ami azt is jelentheti, hogy „kifizetődőbb” lehet bliccelni, mint eddig a járatokon. Mindez tehát annak függvénye, hogy a miskolci közgyűlés elfogadja-e az előterjesztést. ÉM
Ősszel volt némi káosz a járatokon
FOTÓ: ÉM
ESZAK
3
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 26., SZERDA
4 Megyei körkép
MAGYARORSZÁG
Nem tisztázták, ki ütötte le
A lélek tápláléka mellett egy tál meleg étel is járt
Elhangzottak a perbeszédek a borsodnádasdi emberölési ügyben.
A kulturális műsort és ebédet követően zenés-táncos farsangi mulatságon vettek részt az otthon lakói.
Irat ismertetéssel és perbeszédekkel folytatódott a borsodnádasdi emberölés pere a Miskolci Törvényszéken. Az ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettel vádolja B. Rolandot, aki a vád szerint 2017. február másodikán éjjel egy vízgyűjtő aknába dobta az eszméletlen állapotban lévő 17 éves K. Csengét. MISKOLC, BORSODNÁDASD.
Hatodik alkalommal rendezte meg a Szegények Farsangját a Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend a Magyar Vöröskereszttel együttműködve Miskolcon. A karitatív program célja, hogy a rászorulók közösen ünnepelhessék meg a farsangi időszak utolsó napját, amelyet a keresztény hagyományban húshagyó keddként ismernek. A Hajléktalanokat Gondozó Központban kulturális műsorral kedveskedtek a nélkülözőknek, egy kis örömöt hozva a nehézségekkel teli hétköznapokba. A program vendége Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas, érdemes művész volt. „Ha nemcsak anyagilag, hanem lelkileg is lehet támogatni valamit, akkor azt gondolom, az embernek kötelessége, hogy ezeknek a felkéréseknek eleget tegyen. Nagyon nehéz úrrá lenni az érzelmeimen, amikor egy ilyen közösségben kell fellépni, hiszen látom azt a sok nehézséget, amin ezek az emberek keresztülmennek nap mint nap. Akinek lehetősége van, annak elemi kötelezettsége enyhíteni ezeken a nehézségeken” – hangsúlyozta Nemcsák Károly. „Az élet rengeteg nehéz pillanatot proMISKOLC.
A tárgyaláson
FOTÓ: TB
pedig abból fakadt, hogy korához képest kevésbé éretten gondolkodik. Szerinte nem kaptak választ arra a kérdésre sem, hogyan vizsgálta meg, életben van-e a lány, ha vallomása szerint hason fekve talált rá. Megemlítette, a vádlott fontos nyomokat tüntetett el azzal, hogy a lány ruháit magával vitte, azok a mai napig nem kerültek elő. Az ügyész föltette a kérdést, hogy ki üthette meg a sértettet úgy, hogy eszméletét veszítette. Szerinte a poligráfos vizsgálat azt mutatta, a vádlott tudja, mi történt, de nem mondja el. Az ügyben egy tanút többször is kihallgattak arra nézve, találkozott-e a lánnyal aznap este, de tanúk igazolták, hogy otthon volt a kérdéses időben, és a poligráf nála nem utalt arra, hogy ne mondana igazat.
mazásról, és arra nincs is bizonyítéka a vádhatóságnak, hogy védence ütötte meg az áldozatot és miatta veszítette eszméletét. Szerinte nem szelektíven kell elfogadni egyes részeit a vallomásnak, hiszen olyan dolgokról is nyilatkozott, amelyekről nem lett volna érdeke, például hogy vitázott a lánnyal, és volt sértődés is egy csók miatt. Azt pedig elismerte, hogy ő dobta az aknába a lányt. Mint mondta, a beidézett tanúk csak közvetettek, senki sem látta a cselekményt, a szakértői vélemények is három erőbehatást állapítottak meg, amely a sértett arcát érte, de nem tudni, ki okozta a sérüléseket. A helyszíni kihallgatáson látott videón nem látszik, hogy a védence kezén sérülések lennének. Szerinte az a férfi sem tisztázta magát teljesen, akit kihallgattak az ügyben, mert a tanúvallomások ellentmondásosak, és a poligráfos vizsgálat sem bizonyíték. Mivel a téren van forgalom esténként, bárki
Senki sem látta Dr. Boschánszky Iván, a vádlott ügyvédje szerint az ügyészség a vádlott vallomására alapozta a vádat, de abban szó sem volt bántal-
Látogasson el hírportálunkra!
Immár tizenharmadszor is „örök mozgásban”
Nagyon sajnálja B. Roland az utolsó szó jogán azt mondta, ha akkor máshogy cselekszik, ma is élne a lány, de nem tapasztalt nála életjeleket. Fenntartotta, hogy nem bántotta Csengét, sajnálja, ami történt, és megbánta tettét. Egyúttal bocsánatot is kért mindenkitől, akinek fájdalmat okozott a lány halála. A törvényszék március 3-án hirdet ítéletet az ügyben. TB
Röviden Bükkaranyos. Nyolcadik alkalommal rendezik meg Bükkaranyoson február 29én, szombaton a Télűző Mulatságot. A rendezvény a művelődési házban 12.30-kor az ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét, majd lesz jelmezverseny, kabaréjelenet, tombola, gyerekszínház. 15 órától a pálinkamustra, forraltbor-főző verseny eredményhirdetése, és színpadra lép Bari Lajos, majd a Kék és Narancssárga Produkció.
A fellépőket, illetve a húsz éve modern táncot oktató Kovács Annamáriát (Cini) Koncz Ferenc országgyűlési képviselő, Nyiri Tibor szerencsi és Szemán Ákos taktaharkányi polgármesterek köszöntötték és fejezték ki elismerésüket az eltelt két évtizedben végzett munkájáért, a csoportok hazai és nemzetközi szinten elért sikereiért. SFL
Színes fénybombák, füstpamacsok – szombaton igazi show-műsor volt a szerencsi Kulcsár Anita Sportcsarnokban. „Örök Mozgásban” címszó alatt tizenharmadik alkalommal tartották meg azt a bemutatót, amelyen a város, illetve környező települések fiataljai összegezték az elmúlt egy évben e műfajban szerzett tudásukat. SZERENCS.
járhatott arra a kérdéses időszakban. Szerinte az emberölést gondatlanságból követte el védence, nincs bizonyíték arra, hogy szándékosan cselekedett, s ha megütötte volna, akkor úgy is okozhatta volna a lány halálát. Reális, hogy sokáig gondolkodott, mit tegyen, amikor az ájult lányra talált, hiszen nehezen alkalmazkodik új helyzetekhez, valamint eszébe jutott, hogy egy olyan ügye is volt, amikor az általa adott kábítószertől lett valaki rosszul, s újra kellett éleszteni.
Kistokaj. Harmadszor lesz Kistokajban forraltbor-készítő verseny február 29-én, szombaton. 10 órától az előzetesen regisztrált versenyzők gyülekeznek, majd 11 órától kezdődik Pepe és Virág bohóc óriás bábos bemutatója. Lesz arcfestés, henna és csillámtetoválás, 13 órától pedig az ünnepélyes eredményhirdetés következik, majd Balogh Zoltán zenés műsora.
Nemcsák Károly előadása
FOTÓ: BUJDOS TIBOR
ATLAS-HAUS TÁRSASHÁZKEZELÕ KFT.
A LEGJOBB HA BIZALMATLAN, VÁLASZTÁS! ELÉGEDETLEN A JELENLEGIVEL
VÁLTSON! INDULÓ KÉPZÉSEINK:
SZAVAZZON NEKÜNK BIZALMAT!
Targoncavezető E-000042/2013/A006 Emelőgépkezelő E-000042/2013/A004 Földmunkagépkezelő E-000042/2013/A005 Munkavédelmi technikus E-000042/2013/A021 Emelőgép ügyintéző E-000042/2013/A070 Munkavédelmi képviselő E-000042/2013/D007 Tűzvédelmi előadó E-000042/2013/A057 Tűzvédelmi főelőadó E-000042/2013/A070
FOTÓ: SFL
TÁRSASHÁZAK KÖZÖS KÉPVISELETE
391139
Oktatási Stúdió 90’ Kft. | 3529 Miskolc, Csabai kapu 25. www.oktatasi-studio.hu • 46/401-006 • 70/618-6005 | Engedélyszám: E-000042/2013 Látványos produkciók voltak
A jó szónál kicsit több A jótékonysági eseményen mintegy 220 adag meleg ételt osztottak ki a Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend, valamint a Vöröskereszt munkatársai. Hollósy András főszervező elmondta, hogy az ötletet az adta, legyen egy olyan rendezvény, ahol a meleg ételen túl valami egyedi kulturális élményt is kapnak az emberek, és talán elfeledhetik néhány órára azt a nehéz helyzetet, amelyben vannak. Az előző öt évre vis�szatekintve eddig több mint 1000 egytálételt adtak át a rászorulóknak. Az infrastruktúra, a helyszín biztosítása és a szervezésben való közreműködés miatt is köszönet illeti a Vöröskereszt megyei szervezetének munkatársait – tette hozzá Hollósy András. NHK
www.atlashaus.hu Miskolc, Arany János utca 35. Földszint 1. Telefon: 46/ 321 607 Mobil: 30/ 9458 555
384101
Rossz döntést hozott Dr. Farkas Ildikó ügyész ös�szefoglalta a vádat, miszerint az ittas és herbálos cigarettát is fogyasztó férfi ismerte a sértettet, baráti viszonyban voltak. 2017. szeptember 2-án találkozót beszéltek meg az esti órákra a település temploma mellett található erdei ösvénynél, amelyet a fiú kezdeményezett. A vádlott vitatkozott a lánnyal, majd többször ököllel arcul ütötte, aki ennek következtében eszméletét vesztette. A vádlott az öntudatlan állapotban lévő sértettet levetkőztette, majd az ösvény mellett egy vízelvezető csatorna aknájába dobta a még életben lévő lányt. A sértett halálát vízbefulladás okozta, egy nappal később bukkantak rá. Véleménye szerint az, hogy mind a vádlott, mind az áldozat telefonja bekapcsolt állapotban volt éjjel fél tizenegykor, az cáfolja azt a vádlotti védekezést, hogy azért nem hívott segítséget az akkor már valószínűleg eszméletlen lányhoz, mert lemerült mindkettejük telefonja. Szerinte a vádlott hárította saját felelősségét az ügyben, aki a helyszínen sokáig töprengett, mit tegyen az alélt lánnyal, és rossz döntést hozott, ez
dukál, és nem az adásról feledkezünk meg, nem tudunk jól kapni sem. Jó lenne ezeket az érzéseket visszarendezni. Ne csak a nagyobb ünnepeken gondoljunk a rászorulókra, hanem a dolgos hétköznapokon is. Szabó Gyula Győző erdélyi zenész barátommal évek óta járjuk az országot Európa közepén című műsorukkal. Az volt az indíttatásunk, hogy mivel a lélek gondozása kivész a mindennapokból, ezért csodálatos költőink gondolatait szeretnénk közvetíteni a nézőkhöz. Örömmel láttam, hogy nagyon sokan együtt mondták velünk a verseket.”
HIRDETÉSEK
Impresszum MAGYARORSZÁG
C
www.eszak.hu Főszerkesztő: Uri Mariann · Lapszerkesztő: Bujdos Attila, Hajdu Mariann, Szaniszló Bálint · Szerkesztőség: Miskolc, Zsolcai kapu 3. · Levélcím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (46) 501-262 · Ügyfélszolgálati iroda: Miskolc, Zsolcai kapu 3. · E-mail: eszak@eszak.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-0357 · Index: 2020/48. Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Lapunkat rendszeresen szemlézi:
ESZAK
4
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 26., SZERDA
Megyei körkép 5
MAGYARORSZÁG
Pró és kontra a miskolci közösségi közlekedésről
Pezsgő élet fiataloknak
A miskolciak pénztárcája is érezni fogja a megszorításokat.
MissionArt Galéria: közösségi térként, klubszerűen nyitna újra Miskolcon.
„Az új városvezetés első lépésben máris 10-11 százalékkal emeli a tömegközlekedés tarifáit, miközben csökkenti a villamos- és autóbuszjáratok számát, és komplett vo nalak szűnnek meg Miskolcon. Mindeközben ostobának nézik az embereket, hiszen a járatcsökkentést észsze rűsítésnek, a díjemelést változtatásnak nevezik” – áll a miskolci Fidesz–KDNP képviselőcsoport közleményében.
MISKOLC. Nyárra bedőlhet a miskolci tömegközlekedés, ha nem fogadja el a közgyűlés az MVK előterjesztését – jelentette ki sajtójátékoztatóján a Velünk a Város önkormányzati képviselője, Bartha György. Emlékeztetett, hogy a korábban tartott hasonló témájú tájékoztatókon is jelezte: óriási gondok vannak a közlekedési vállalatnál. Utalt rá: már 2016-ban, a sztrájk idején a járművezetők is jelezték a problémákat, a városvezetés viszont nem akarta meghallani a segélykiáltásokat.
Újra működhet a MissionArt Galéria Miskolcon, mégpedig úgy, hogy fiatal művészeknek ad lehetőséget: tudtuk meg Kishonthy Zsolttól, az egyik alapító-tulajdonostól. A műkereskedelemben és a művészeti életben hazai és nemzetközi szinten is ismert magángaléria központja Budapesten van, de 1992-től hosszú éveken át Miskolcon is volt irodájuk, itt is szerveztek kiállításokat. – Később szép lassan, de megszűntünk Miskolcon működni – mondja Kishonthy Zsolt. – Már nem volt értelme itt kiállításokat szervezni, műkereskedelmi tevékenységet folytatni, megcsappant iránta az érdeklődés. A miskolci főutcán bérelt helyiségünk azonban megmaradt. MISKOLC.
Megszorítások „A szocialista politikai gazdaságtan és a pénzügyi megszorító iskola visszatért Miskolcra, és lezárta a rezsicsökkentés korszakát. Miskolc kilencéves munkával olyan gazdasági környezetet teremtett, amivel a külföldről beáramló tőkebefektetések tekintetében az európai élvonalba került, ami újabb és újabb befektetők idetelepülését jelentette. Ennek a versenyképes és vonzó gazdasági környezetnek az egyik legfontosabb pillére a megfizethető és kiszámítható áru, komfortos és korszerű tömegközlekedés volt, ami a gyors és kényelmes munkaerő-áramlást biztosítani tudta. Ez a pillér a mai napon megreccsent. Sajnos a miskolci baloldal egyértelműen visszatért ahhoz szocialista dogmához, ami a város működését nem a jövő gazdasági növekedéséből, hanem miskolci emberek pénztárcájából finanszírozza” – hangsúlyozza a közlemény. Kijelentve: a miskolciak érdekében a megszorításokat nem támogatják. ÉM
Több milliárdos hiány – 2015 óta 4,3 milliárd forintot nem fizetett ki az önkormányzat a cégnek. A további több száz milliós hátralékokkal együtt közel 5 milliárd forint hiánnyal kellett működnie az MVK-nak – sorolta a politikus. Hangsúlyozta: Demeter Péter vezérigazgató konszolidálásra vonatkozó javaslatával a korábbi városvezetés nem foglalkozott. Kiemelte, hogy Alakszai Zoltán korábbi jegyző az MVK felügyelőbizottsági tagjaként tudott a kialakult helyzetről. – Most a városi tömegközlekedés működése a kérdés. A cég javaslata így már járatszámcsökkentésről és tarifaemelésről is szól – mondta a politikus. Hozzátéve: az MVK nagyobb kapacitással működik, mint más városokban, nyolc éve nem változtak viszont a tarifáik.
Adódott a lehetőség Arról a helyiségről van szó, amelyben a Műút folyóirat szerkesztősége és immár 2014-től a Cirmi Civil Rádió Miskolc működik. Kishonthy Zsolt magyarázza, jelenleg a Szépmesterségek Alapítvány a bérlő – ők adják ki a folyóiratot is –, és amelynek ő maga a kuratóriumi elnöke. – Bár a MissionArt tavaly hivatalosan is átadta a helyiséget az alapítványnak, most mégis adódott a lehetőség, hogy újranyissunk – fogalmaz a magángaléria tulajdonosa. – Érdekes történet, hogy miért. Találkoztam néhány fiatallal.
Kishonthy Zsolt a MissionArt Galéria régi és egyben leendő miskolci épülete előtt
Fiatal művészek, akik Miskolcon élnek. Sok-sok éve szomorkodott már, hogy azok, akik frissen végeznek valamelyik művészeti egyetemen vagy főiskolán (Egerben, Budapesten), nem jönnek vissza Miskolcra. Most viszont talált jó néhány fiatalt, akik itt képzelik el a jövőjüket. Ezért gondolt arra, hogy megkeresi őket, és létrehoz egy csoportot. – E-mailen, Facebookon tartjuk a kapcsolatot, néha összeülünk, szervezzük a jövőt. A cél az, hogy ha a Cirmi rádió kiköltözik innen, akkor itt egy önálló helyiségük lehessen. Kishonthy Zsolt hangsúlyozza, a Cirmi számára önálló helyiséget ígért Borkuti László, az önkormányzat tanácsnoka. – Rájuk férne, hiszen kitartottak a nehéz időkben, és
sok-sok fiatalt gyűjtöttek maguk köré műsoraikkal. Ha a hajdani MissionArt terme felszabadul, akkor festés, minimális átalakítás után újra szabad kiállítótérré válhatna. Kishonthy Zsolt hangsúlyozza, az alapítvány lenne a fenntartó, a működtető, a MissionArt pedig finanszírozná a kiállítással járó költségeket mint nonprofit szervezet. A 10-13 fiatal így kiállítási lehetőséghez jutna. – Nagyon nagy dolog ez, mert Miskolcon szinte egyetlen kiállítási lehetőség van a kortárs művészek számára, a Miskolci Galéria, ám annak sok évre előre lefoglaltak a termei. A fiatal, pályakezdő művészeknek alig van esélyük ott a bemutatkozásra. A helyiségünk újra MissionArt Galéria néven működne. A kiállítók
FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS
önéletrajzában nem mutatna rosszul, hogy itt nyílt tárlatuk, hiszen a galériánk neve jól cseng a művészeti életben. Klubszerűen működhetnének Kishonthy Zsolt folytatja: a csoport maga szervezhetné magát, a tárlatrendezésen túl közösségi térként, klubszerűen is működhetne. Hívhatnának írókat, költőket, zenészeket, újra egy élő hely lehetne, ahol bemutatkozhat a kortárs művészet. – Hátha újra visszatér a pezsgő szellemi élet Miskolcra, mint ami sok-sok éve jellemezte a várost. Igaz, azóta jóval kevesebben élnek itt, és főleg a fiatalok mentek el, de talán a galéria is hozzájárul ahhoz, hogy megforduljon a trend. HAJDU MARIANN mariann.hajdu@eszak.hu
Védjük a tavasz virágait! Farsangi koncert másodszor Kísértést érez az ember, amikor látja a tavasz hírnökeit. Csodáljuk, de ne vigyük haza!
Vidám, humoros farsangi hangversenyt ígérnek a miskolci szimfonikusok.
Tél végén, tavasz elején van a szezonja a hóvirágnak. Bár sokan éreznek ilyenkor késztetést arra, hogy leszedjék, a szakemberek ettől óva intenek. A miértekre Sulyok László, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetmegőrzési osztályának vezetője adott magyarázatot.
MISKOLC. Különleges farsangi koncertre hívja a közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar február 28-ára. A hangverseny érdekessége, hogy a miskolci származású Hollókői Hubát hármas szerepben láthatjuk az esten: karmesterként, hegedűművészként és konferansziéként is.
Miskolci kötődéssel – Nagyon örülök, hogy immár rövid időn belül másodszor állhatok a Miskolci Szimfoni-
Hagyjuk a helyén! – A védett növények gyűjtéséről, kereskedelméről, károsításáról és veszélyeztetéséről a természetvédelmi törvény rendelkezik. A hóvirág az európai uniós csatlakozásunkat követő jogharmonizációk után lett védett, mivel eredeti élőhelye veszélyeztetett. Hóvirágot ma kizárólag természetvédelmi hatósági engedély birtokában lehet gyűjteni, és kereskedelmi forgalomba hozatalához is erre van szükség – mondta az osztályvezető. Ha tehát mondjuk kertészetben jutunk hóvirághoz, bár a szakember szerint ennek azért elég kicsi a való-
A tavaszi hérics is védelem alatt áll
FOTÓ: SHUTTERSTOCK
színűsége, akkor abban szinte biztosak lehetünk, hogy a forgalmazó rendelkezik ilyen engedéllyel. Fontos viszont, hogy ha vásárlunk belőle, akkor a blokkot mindenképpen érdemes megtartani, hiszen ez az, amivel később a növény eredetét igazolhatjuk. – Amennyiben valaki engedély nélkül gyűjt védett növényeket, és azok összege meghaladja a százezer forin-
tot, akkor büntetőeljárás lefolytatására készülhet, teszi hozzá. Saját kerti igazolás – Egy egy csokor ismeretlen eredetű hóvirággal akár könnyedén bíróságon is köthetünk ki, annak ugyanis szálankénti eszmei értéke tízezer forint. Éppen ezért hangsúlyozzuk hosszú évek óta, hogy a természetben senki ne szedjen virágot! Helyette csodálja meg, készítsen róla fotót, de ne vigye őket haza – hangsúlyozta Sulyok László, aki hozzátette, sokan szoktak arra hivatkozni, hogy a védett növényt a saját kertjében találta, azonban ha ezt nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, ugyanúgy eljárás indítható ellene. TÁ
Mennyi az eszmei értéke? A leggyakrabban károsított védett növények: Hóvirág (Galanthus) – egy szál eszmei értéke: tízezer forint Tavaszi hérics (Adonis vernalis) – egy szál eszmei érté-
ke: ötezer forint Leánykökörcsin (Pulsatilla grandis) – egy szál eszmei értéke: tízezer forint Tűzliliom (Lilium bulbiferum) – egy szál eszmei értéke: százezer forint
Farsangi koncert Időpont: február 28., péntek 19.00 Helyszín: Népkerti Vigadó Ének: Megyimórecz Ildikó, Pataki Bence Hegedű: Hollókői Huba Vezényel: Hollókői Huba Konferál: Hollókői Huba
és karácsonyomat. Miskolcnak tehát külön helye van a szívemben. Ezért is különleges megtiszteltetés ez a koncert nekem, hiszen most nemcsak karmesterként, de hegedűsként is bemutatkozhatok. A farsangi koncertre igazi csemegéket állítottunk össze – árulta el Hollókői Huba. A zenekar tavaly rendezett először farsangi koncertet, melynek nagy sikere volt, hiszen igazi családi, kulturális programként szolgált. HE
Látogasson el hírportálunkra!
A VITARA GLX megérkezett MOST kedvező áron!
Az 1.4-es motorral és a 48V Hybrid rendszerrel nyomatékosabb
JOBB, BIZTONSÁGOSABB ÉS GAZDASÁGOSABB, MINT VALAHA! Vitara Mild Hybrid üzemanyag-fogyasztás: 4,6 -6,3 l/100km, vegyes (WLTP) CO2-kibocsátás: 96-97 g/km. A kép illusztráció, a hirdetés nem minősül ajánlattételnek. *Hűségprogram keretében A tájékoztatás nem teljes körű. További információ a Szabó Suzuki szalonokban, vagy a www.szabosuzuki.hu oldalon.
Értékesítés: (48) 510-060 Szerviz: (30) 345-2813 Kazincbarcika, Tardonai u. 59.
H-P: 08-17-ig;
www.szabosuzuki.hu
Szo: 08-13-ig
390240
MISKOLC.
kus Zenekar előtt. Ezer emlék és élmény fűz a városhoz és környékéhez. Felmenőim miskolciak, magam is Miskolcon születtem, és ugyan életvitelszerűen soha nem laktam itt, de húsz-egynéhány éves koromig itt töltöttem majd’ minden nyaramat
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
5
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 26., SZERDA
6 Interjú
MAGYARORSZÁG
Interjú: Kiss Gáborral, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárjával
Szakképzés: érdemes szakmát tanulni tesznek, és ezután már duális képzésben folytathatják a szakmatanulást a gyerekek. Ekkor még pontosíthatják az elképzeléseiket, adott szakmacsoporton belül. Ha azonban teljesen más ágazatban gondolkodnak, akkor különbözeti vizsgával változtathatnak döntésükön. Az a diák, aki duális képzésben folytatja a tanulmányait, szakképzési munkaszerződéssel dolgozhat, ami azt jelenti, hogy a mindenkori minimálbérhez kötött jövedelmet kap. Nálunk ez még egy kicsit szokatlan, de ha körülnézünk az európai képzési gyakorlatban, ott azért azt látjuk, hogy a diákok hasznos tagjai az adott vállalatnak. Komoly feladatokat bíznak rájuk, amiket önállóan meg is tudnak oldani, és ennek fejében jelentős díjazást kapnak. Ha pedig egyetemen tanulnak tovább, akkor akár hallgatóként is folytathatják a duális képzést ugyanannál a cégnél. Működik már például olyan pilot program budapesti egyetem és szakképző intézmény között, ahol a szakmai tartalmak összehangolásával el lehet érni, hogy akár egy évet is be tudjanak számítani az alapképzésbe. Az emelt szintű érettségi és a technikusi végzettség annyi pluszpontot jelent, amivel a felsőoktatásba való bekerülés szinte biztos. Természetesen akkor korrekt ez a rendszer, ha normál felvételi eljárásban, pontszámításban, összehasonlítható módon történik a felvétel. Azaz, ha a technikusi vizsga eredménye pontokban visszatükröződik.
A szakmai képzés átalakítása válasz a gazdaság, a foglalkoztatók igényeire, hangsúlyozta a kancellár. Ösztöndíj a diákoknak, béremelés az oktatóknak, orientációs osztály a még gondolkodóknak. Csak néhány a szakképzést érintő változások közül. És minderre pénz is lesz bőven. A részleteket Kiss Gábortól, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárjától tudtuk meg.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.
Hatalmas változásokat hoz az oktatás rendszerébe a szakképzés reformja. Talán a legfontosabb, hogy a szakgimnáziumok szeptembertől technikummá alakulnak, a mostani szakközépiskolák pedig szakképző iskolákká. Mi a változás lényege? A technikumok bevezetése tulajdonképpen visszaemelés abból a korszakból, amikor a szakmai képzés a legmagasabb minőségben és mennyiségben volt jelen az oktatási rendszerben. A jelenlegi szakgimnáziumokban a diákok négy év után leérettségiznek, majd az utolsó szakmai évre visszairatkoznak. Itt azonban jelentős a veszteség, mert sokan nem fejezik be a tanulmányaikat, nem szereznek szakmai végzettséget. A technikumi rendszer viszont kiszámíthatóbb döntés a diákok szempontjából, és valószínűleg sokkal többen szerzik meg a szakképesítést, mint jelenleg. A diákoknak a jövőben érdemes lesz a technikumot választaniuk, mert a szakma tanulását a rendszer sokkal jobban elismeri majd, mint jelenleg. A technikumi rendszerben három kötelező érettségi tantárgyból előrehozott érettségit tesznek a diákok a 12. osztály végén. Az utolsó évben tovább tanulják az idegen nyelvet, hiszen azt nem szabad abbahagyni, majd a tanév végén érettségiznek belőle, valamint technikusi vizsgát tesznek. Ez a vizsga emelt szintű érettséginek számít, ami komoly előnyt jelent, ha a diák szakirányban szeretne továbbtanulni a felsőoktatásban. Tehát ha valaki technikumot választ, akkor nem csak középfokú végzettségű karrierben tud gondolkodni. Azt reméljük, hogy a középiskoláink legalább fele a felsőoktatásba fogja továbbküldeni a tanulóit. További előny, hogy a technikumban ösztöndíjat kapnak a diákok, már a 9. osztálytól. Könnyebbség, hogy a diákok a 9–10. osztályban ágazati alapképzésben vesznek részt, tehát az ágazat alapjait a választott szakmától függetlenül együtt sajátítják el a diákok. Tizedik osztály végén ágazati alapvizsgát
Névjegy
Y
M
FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS
egyszerűsödött, jelenleg 174 képzés van a képzési jegyzékben. Ezeknek több mint a fele technikusi végzettséget jelent, a többi érettségihez nem kötött végzettség. Ezek inkább alapszakmák, jól beazonosíthatók, tehát a szülők és a diákok is jobban el tudnak köztük igazodni. Fontos, hogy ezeket a képzéseket csak az állami rendszerben, valamint a szakképzési megállapodással rendelkező egyházi oktatási intézmények folytathatják. Szeptembertől a felnőttkori tanulás lehetőségét is a szakképzési centrumok biztosítják. A Miskolci Szakképzési Centrumban jelenleg több mint kétezren tanulnak felnőttoktatásban, munka mellett. A következő időszakban a mostaninál sokkal rugalmasabb rendszert kínálunk majd a számukra. Tanulhatnak távoktatásban is, és kevesebb kontaktórán kell részt venniük, mint eddig. A felnőttoktatás ingyenes, két szakma megszerzését támogatja az állam. Érdemes erről tájékozódni, és élni ezzel a lehetőséggel.
Mi történik a mostani szakközépiskolákkal? Ezekből szakképző iskolák lesznek, és hároméves képzés jellemzi őket. Itt olyan szakmákat tanulhatnak a diákok, melyek nem kötöttek érettségihez. A tanulók itt is tesznek alapvizsgát, és a cél az, hogy a 10. és 11. évben már a vállalatoknál dolgozzanak duális képzésben. A szakképzőkben is lesz ösztöndíj már az első évtől, de jelentős jövedelemhez a duális képzésben lehet jutni. A szakképző iskolát végzők is szerezhetnek érettségit és technikusi minősítést, és akár a felsőoktatáshoz is vezethet az út. Tehát a rendszer átjárhatósága megmarad. Természetesen a gimnáziumi érettségivel rendelkezők számára is nyitott a technikum, ők két év alatt szerezhetnek technikusi végzettséget. Legfőbb cél, hogy szakképesítés nélkül egy diák se hagyja el az oktatási rendszert.
Kiss Gábor Született: 1962., Miskolc Tanulmányok: villamosmérnök, mérnöktanár, informatikus, szaküzemgazdász, minőségmenedzsment szakmérnök, közoktatás-vezető Szakmai életút: tanár, iskolavezető, főosztályvezető Miskolc MJV, alpolgármester Miskolc MJV, főosztályvezető ITM, kancellár Miskolci Szakképzési Centrum Szabadidő: utazás, barátok, úszás, kert Család: házas, négy felnőtt gyermek
C
Kiss Gábor kezében a továbbtanulási tájékoztatóval
Említette, hogy ösztöndíjat kapnak a szakképzésben részt vevő diákok. Mennyi lesz ennek az összege? Technikumi képzésben 8 ezer forinttal indul a 9. osztályosok ösztöndíja, a szakképző iskolákban tanulók 15 ezer forintra számíthatnak. De valójában nem ez az igazi vonzerő, hanem a minimálbérhez kötött duális képzésben elérhető fizetés. Az új szakképzési rendszernek az az egyik kiemelt célja, hogy a diákok ne hagyják el úgy az iskolát, hogy nem szerezték meg a képzettséget. Országos szinten magas a lemorzsolódó diákok aránya, 12,5 százalék. Miskolcon ennél sokkal jobb a helyzet, csak 5,1 százalék. Miután pedig a diákok elvégezték az iskolát,
Jóval kevesebb szakmából lehet majd választani, mint eddig. Ennek mi az oka? Az elmúlt időszakban Magyarországon nagyon elaprózódott a szakmaszerkezet, az OKJ (Országos Képzési Jegyzék) 765 szakmai képesítést tartalmazott. Ez most le-
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
pályakezdési támogatásban részesülnek. Tanulmányi eredménytől függően 150– 300 ezer forintot kaphatnak. Mi a célja az úgynevezett orientációs osztálynak? A lemorzsolódással kapcsolatban két fontos új elem is megjelenik a szakképzés rendszerében. Az egyik, hogy jövő szeptembertől orientációs évfolyamot indítunk. Ez azoknak a gyerekeknek szól, akik még nem tudták eldönteni, hogy milyen irányban szeretnének továbbtanulni. A diákok megismerhetik a különböző szakmákat, dolgozhatnak fémmel, fával, és vállalati környezetben is tapasztalatot gyűjthetnek. Jövőre egy középiskolában indul ilyen osztály, de ha nagyobb lesz az igény, akkor bővítjük a lehetőséget. Újabb lehetőség lesz az úgynevezett műhelyiskola. Ennek keretében a diákok részképesítést tudnak majd szerezni. Ezek a képesítések államilag elismertek, fél év alatt megszerezhetők, és a fiatalok könnyen el tudnak majd velük helyezkedni. Ez is fontos újdonság annak érdekében, hogy senki ne hagyja el képzettség nélkül az iskolát. Említette a duális képzés lehetőségét. Felkészültek erre a cégek? Magyarországon jelenleg 45 ezer középiskolás diák tanul duális képzésben, megyénk pedig ezen a téren az átlagnál is jobban teljesít. A B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fontos partner ebben. Most azt látjuk, hogy a vállalatok a hosszú távú munkaerő-utánpótlás érdekében egyértelműen feladatuknak érzik a duális képzésben való részvételt. Még akkor is, ha ez igénybe veszi a munkatársaik idejét, energiáját, és a cégnek pénzt kell rá áldoznia. Ennek oka, hogy
megyénkben is munkaerőhiány van. Azt látjuk, hogy lassan már nincs olyan diák, akit duális képzésre lehetne befogni. A Lufthansa például már most stratégiai megállapodást kötött a Miskolci Szakképzési Centrummal, aminek eredményeképpen szeptembertől az Andrássy gépipari technikumban Lufthansa-osztály indul. A szakképzés reformjának fontos eleme a béremelés. Kiknek lesz több a fizetésük és mennyivel? A béremelésnek megvan a fedezete, mert Magyarország költségvetésében szerepel. A cél az, hogy azok a kollégák, akik jobban teljesítenek, többletfeladatokat vállalnak, tehetséggondozásban vagy felzárkóztatásban dolgoznak, nagyobb anyagi elismerésben részesüljenek. A szakképzésben dolgozók július 1-jétől kikerülnek a kjt hatálya alól, és A munka törvénykönyve alá fognak tartozni, mert ez ad lehetőséget a differenciált bérezésre. A szakképzési centrumok dolgozóinak bértömege 30 százalékkal növekszik. Az intézmény vezetőinek kell majd azt felvállalniuk, hogy aki többet teljesít, annak magasabb béremelést adjanak. Fontos cél, hogy a szakképzés kiváló szakembereket nyerjen meg, ehhez azonban versenyképes fizetést kell a számukra biztosítani. Miskolcon a költözések mellett iskolabezárásról is hallani… A Kandó Kálmán-szakgimnázium új feladatai színvonalas ellátásához új, korszerűbb épületet kap. Jelenleg egy megvalósíthatósági tanulmányon dolgozunk, amit utána a fenntartónak, az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak fogunk felterjeszteni. Döntés így még nincs, az átszervezéssel kapcsolatos elképzelések májusban válnak véglegessé. A Diósgyőr-Vasgyári szakközépiskolában a következő tanévre nem hirdettünk új képzést. Ide valamikor 2-3 ezer diák járt, ma egy óriási, kihasználatlan infrastruktúrában 80 főnél kevesebben tanulnak. A célunk az, hogy minél több fiatal a lehető legjobb körülmények közé kerülhessen, ahol hatékonyan tud tanulni. Tehát különböző alternatívákon gondolkodunk, melyeket megfogalmaztunk a fenntartó felé, és ennek a végére hónapokon belül pont kerül.
A lemorzsolódással kapcsolatban két fontos elem jelenik meg a szakképzésben.
Kiemelt kormányzati cél a szakképzés megerősítése. Milyen változásokra lehet számítani a miskolci intézményekben? Mi azt az alapelvet követjük, hogy mindenhol a legjobb alapfeltételeket kell biztosítanunk az oktatáshoz. Örömteli tény, hogy a 21. századi szakképző iskolák program éppen Miskolcon indul el. Erre a kormány egyedi döntése alapján 6,5 milliárd forint támogatást kapott a Miskolci Szakképzési Centrum. A forrás már megérkezett, a számlánkon van, abból négy nagy fejlesztést tudunk végrehajtani. Az egyik az ország kiemelkedő informatikai iskolájának létrehozása, ez a Kandó Kálmán-szakgimnáziumot érinti. A másik az Andrássy gépipari szakgimnázium (technikum) komplex fejlesztése. Ezenkívül van két olyan panelépületben működő középiskolánk, melyekben ezerfős a tanulói létszám, a Szemere- és a Szentpáli-szakgimnázium. Ezekben az iskolákban is szeretnénk európai színvonalú iskolai környezetet, tanulási tereket kialakítani. Tudjuk, hogy ez a szülők és a diákok számára nagyon fontos: amikor belépnek egy iskolába, már az első benyomás eldöntheti, hogy azt az intézményt választják-e vagy más lehetőség után néznek. Mi a tervezett fejlesztések tartalma? Az intézmények nemcsak energetikai felújításon esnek át, hanem külső megjelenésükben is változnak, sportolásra alkalmas pályákkal bővülnek, belső tereik új funkciókkal gazdagodnak. Az Andrássyban például új épületek, sportpálya és közösségi terek is épülnek. A Szentpálinak nincs megfelelő méretű tornaterme, de a rendelkezésre álló forrás lehetővé teszi, hogy egy teljesen új tornateremmel gyarapodjon az iskola. Azt még vizsgáljuk, hogy az iskoláknak a fejlesztés idejére átmenetileg át kell-e költözniük másik épületbe. Természetesen a diákok biztonsága a legfontosabb, tehát ha csak költözéssel oldható meg a felújítás, van annyi osztálytermünk más iskolákban, hogy az építkezések nem zavarják az oktatást. Hogyan hatnak a szakképzéssel kapcsolatos országos intézkedések a megyei képzésekre? A szakképzés a következő tanévtől Borsodban is rugalmasabbá, gyakorlatközpontúvá válik, közelít a vállalkozások, a tanulók leendő munkáltatóinak igényeihez. Az oktatói állomány megtartását, megerősítését segíti, hogy országosan, éves szinten 32 milliárd forint áll rendelkezésre béremelésekre, a tanulók pedig ösztöndíjat kapnak. Miskolc négy szakképzési intézménye az egész országban élenjáró módon újul meg. Az átalakítás és fejlesztések után már diákjaink kétharmada tanul majd kiemelten jó minőségű oktatási környezetben a városban. HEGYI ERIKA erika.hegyi@eszak.hu
Látogasson el hírportálunkra!
KISS GÁBOR
ESZAK
6
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 26., SZERDA
Fókuszban 7
MAGYARORSZÁG
Áremelés után mindennapi dilemma: nem mindegy, honnan és mennyiért Az, hogy mi kerüljön a kosarunkba egy nagy bevásárlás alkalmával, erősen függ a pénztárcánktól.
volt olcsóbb korábban. Annak ellenére, hogy az édesanya tisztában van az árak alakulá-
ből soha nem elég – mondta a háziasszony. Átlagosan 20-25 ezer forintot hagy ott a kas�szánál egy hétvégi vásárlás alkalmával. Ez azt jelenti, hogy van a kosarában hús, zöldség, gyümölcs, házon kívüli étkezés tojás, tejtermék, pékáru, dohányáruk felvágott és gyümölcslé, esetleg édesség vagy fagyasztott áru. Tartós élelmiszert: lisztet, cukor cukrot, konzerveket csak havonta egyszer szokott venni. Vannak kedvelt fajták és márkák, de azért az árakat is megnézi, amikor leveszi a polcról a terméket. Mostanában tapasztalta, hogy egyik hétről a másikra hirtelen megnőttek az árak, és itt nem feltétlenül a ser- sertéshús téshúsra gondolt, amit egyébként is ritkán fogyaszt a család. De ha csak visszagondol az elmúlt pár évre, sajnos egyértelműen az látszik, hogy egyre több pénzt költ élelmiszerre. Csak találomra rámutattam a kosarában lévő dolgok közül néhányra, és ahogy az egy jó háziasszonyhoz illik, Katalin meg tudta mondani, hogy az mennyibe került mondjuk tavaly ilyenkor, és mennyiért veszi most. Példaként a 150 milliliteres kiszerelésű gyümölcsjoghurt – amely tartalmaz is gyümölcsöt – most 120–150 forint között van, ugyanez a termék legalább 20 forinttal
Háziasszonyként és háromgyermekes édesanyaként gyakran szembesülök azzal, hogy valami elfogy a háztartásból. Egyszerűen kivitelezhetetlen, hogy mindig mindenből – amit napi szinten használunk vagy fogyasztunk – legyen otthon egyszerre. A hűtő tartalmát rendszeresen tölteni kell, a tisztító- és tisztálkodási szerek, vegyi áruk lassabban fogynak el, de abból is minden héten adódik hiány. A pelenkáról, papír zsebkendőről, vécépapírról nem is beszélve, amit – szinte biztosan – nemrég vettem, mégis fogytán van. Ha tehetem, nem aprózom el. Egy héten egyszer nagy bevásárlást tartok az általam kedvelt áruházban, ami azonban tetemes pénzösszeg kiadásával jár egyszerre. Kíváncsi voltam, más is így van-e ezzel, ezért megkérdeztem ismerőseim körében, ki hogyan és milyen gyakorisággal végzi a beszerzést, na és nem utolsósorban mennyiért. ÁREMELÉS.
Egy helyről gyorsan Nincs sok ideje a család és a munka mellett boltba járni, ezért azt a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben intézi Katalin, akit elkísértem én is a hétvégi bevásárlására. Két fiúgyermeket nevel férjével. A fiúk szeretik a hasukat, étel-
Látogasson el hírportálunkra!
mit tartalmaz a menü és hány főre szól a meghívás.
átlagos drágulás
4,7%
Mindig ugyanonnan Emma néni hetente kétszer 13,5% 7,2% jár boltba, egy alkalommal nagyjából 3-4 ezer foüzemanyag rintot költ. A faluban csak egy nagyobb élelmiszerbolt van, ezért többnyire oda megy. A kisboltban csak kenyeret, tejet, esetleg egy kis kefirt szokott vásárolni reggelire, az kicsit több mint 11,3% 17,4% 500 forint. A nagy bevásárlást havonta egyszer a városban, a fiával intézi, autóval. (2019. január és 2020. január között, százalék) Olyankor elmenpárizsi felvágott nek valamelyik nagy áruházba és a piacra is. MegköGRAFIKA: MW. FORRÁS: KSH zelítőleg 15-25 ezer zöldség-gyümölcs forintot szokott a pénztárosnak adni, 10,8% 8,4% attól függően, hogy van-e élelmiszeren kívül más is a kosarában. kevesebb Mivel a kertben sok minden pénzért megterem tavasztól őszig, ami aztán bekerül Emma néni tud megven27,6% ni. Egyedül él, fagyasztójába vagy a kamde vezet háztar- rába befőttesüvegbe, ezért tást, rendszeresen gyümölcsre és zöldségre nem főz és sokszor fogad sokat költ. Vannak tyúkok vendégeket is. Egy baráti és egyéb szárnyasok a porsával, nem tesz semösszejövetelre tervezett ebéd tán, így a tojásra sincs gond mit másként, mint ahovagy vacsora elkészítése na- – mondta el a nyugdíjas házigyan megszokta. A vásárlási kedve nem hagyott alább, hi- mék, amelyre szüksége van. gyobb fejtörést okoz neki, ha asszony. Időnként háztáji hús szen mondhatjuk, hogy mu- Fontos számára a minőség, az alapanyagokat kell össze- is kerül a levesbe vagy pörszáj, enni kell – hangsúlyozta. de nem mindegy, azt men�- válogatni és megvenni, mint költnek. Minden egyebet meg maga az elkészítés. Mivel fon- kell vennie. Ha az unokák is nyiért kapja meg. Több helyről komótosan Autóval közlekedik, de azt tos számára a minőség, ezért meglátogatják hétvégén, akMinden szombaton reggel mondta, a benzinköltség elle- az ilyen alkalmakkor nem kor édesség, sütemény is keútnak indul, hóna alatt a be- nére is úgy gondolja, megéri. feltétlenül a legolcsóbb üz- rül az asztalra, ahhoz külön vásárlóközpontok szórólap- Arra a felvetésemre, misze- letláncoknál vásárol, de még szokta megvásárolni az alapjaival, és körbejárja azokat rint ez sok időt vesz igénybe így is igyekszik az elveihez anyagokat, ha szükséges, de a helyeket, amelyeket előre mind az előkészületek, mind méltón a lehetőségekhez ké- ilyenkor nem nézi, mennyibe megtervezett. Zoltán sze- a megvalósítás miatt, azt pest a legjobb áron megvenni kerül, hiszen az a gyerekekret akciósan vásárolni, ezért mondta: neki ez kikapcso- az élelmiszert. Egy baráti va- nek lesz – magyarázta. mindig alaposan utánajár, lódás, szívesen vásárol és jó csora így nagyjából 10-15 ezer NAGY-HANKÓ KRISZTINA hogy hol olcsóbb az adott ter- érzéssel tölti el, ha valamit forintba kerül, attól függően, krisztina.hanko@eszak.hu
Fontosabb árucikkek fogyasztói árának változása
Élelmiszerek, üzemanyag, Aranyértéken a zöldségek dohányáru és szeszes italok Januárban átlagosan 4,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel ezelőtt. ÁREMELÉS. Ha valaki a saját pénztárcáján mégsem érzékelte volna, hogy miként és merre változtak a fogyasztói árak az elmúlt egy esztendőben, annak a szemét felnyitja a Központi Statisztikai Hivatal rendszeres árindexjelentése. Az idei első ilyen közlés legfontosabb megállapítása az volt, hogy a fogyasztói árak az év elején 4,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.
Érezzük a pénztárcán Az élelmiszerek ára 6,9 százalékkal nőtt, ezen belül a sertéshúsé 27,6, a párizsi felvágotté 17,4, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 10,8, a cukoré 8,4, az úgynevezett házon kívüli étkezésé 7,2 százalékkal lett magasabb. A szeszes italok, dohány áruk ára átlagosan 7,4, ezen belül a dohányáruké 11,3 százalékkal emelkedett. A szolgáltatásokért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a lakbér 10,3 százalékkal nőtt. A járműüzemanya-
C
Y
M
szeszes italok, dohányáruk 1,2 százalékkal kerültek többe, ezen belül a dohányáruk – jövedéki adójuk emelése következtében – 1,2 százalékkal drágultak. SZB
gok 13,5 százalékkal drágultak. A KSH a múlt év végéhez viszonyított változásokat is nyilvánosságra hozta. A fogyasztói árak átlagosan 0,9 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek ára átlagosan 2 százalékkal nőtt, ezen belül az idény
Rövidebb lett a bevásárlólista FOTÓ: STOCK
áras élelmiszereké 7,9, a sertéshúsé és a száraztésztáé 2,5, az alkoholmentes üdítőitaloké 2,3, a párizsi, kolbászé pedig 1,5 százalékkal lett magasabb. A
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
A fehérrépa ára például háromszáz százalékkal nőtt az elmúlt évben.
Továbbra is egekben van a zöldségek ára a hazai piacokon. Ahogyan azzal korábban lapunk is többször foglalkozott, az árak még tavaly tavasszal-nyáron szabadultak el, és kisebb-nagyobb mértékben, de azóta is nőnek. ÁREMELÉS.
Kétszer drágább a burgonya Szeptemberben például a zöldségek átlagosan 1,3 százalékkal olcsóbbak lettek, de a vöröshagyma 20,5 százalékkal, a spenót 19,8 százalékkal, a zöldbab 15,3 százalékkal volt drágább, és többet kellett fizetni a korábbi évekhez képest az uborkáért, a fejes káposztáért, a fejes salátáért és a karfiolért is. Decemberben pedig már arról szóltak a hírek, hogy a petrezselyemgyökér (közismertebb néven fehérrépa) éves összehasonlításban 300 százalékkal drágult, és a hazánkban alapélelmiszernek számító burgonya is kétszer annyiba került, mint az azt megelőző év ugyanazon időszakában. Kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon Miskolcon mi a helyzet, ezért pénteken dél előtt útnak eredtünk, és felkerestük a szerkesztőségünk tőszomszédságában található Búza téri piacot. A fehérrépa árára pillantva elsőre mi is
visszahőköltünk: kereskedőtől függően 1000 és 1600 forint között mozgott kilója. Szerintünk ez még úgy is nagyon magas ár, hogy a húslevesbe azért jellemzően nincs szükség belőle egy kilóra. A sárgarépa ára nagy szórást mutatott, kilóját megtaláltuk 198 forintért is, de volt olyan hely is, ahol háromszáz forintnál is többet kértek egy kilóért. Azt persze azért gyorsan hozzátesszük, hogy a különböző ár legtöbbször különböző méretet és minőséget is jelentett. Drágának találtuk a kelbimbót és a karfiolt is – már amennyire ezt egy zöldséget viszonylag ritkábban főző férfi meg tudja ítélni. Előbbi
kilóját általában öt- és hatszáz, míg utóbbiét hat- és nyolcszáz forint között mérték. A hagyma kilójának ára pénteken 250–280, a burgonyáé pedig 200 és 300 forint között mozgott. A zeller kilóját négyszáz, a káposztáét 200–250, míg a fokhagymáét 700 forint körül mérték. Ezer forint fölött Aranyárban mérték a paradicsomot és a paprikát is, bár ez utóbbi télvíz idején talán némileg érthető is. A paradicsom kilója átlagosan 900 és 1300 forint között mozgott (a koktélparadicsomé kicsit még ennél is drágább volt), tv-paprikát pedig 1350 és 1600 forint között találtunk. TÁ
Az árak változatosak
FOTÓ: BUJDOS TIBOR
ESZAK
7
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 26., SZERDA
8 Kiskert
MAGYARORSZÁG
Eljött a metszések ideje Túl vagyunk a pálforduláson, jöhet a gyümölcsfák alakjának alakítása is.
Érdemes próbavetést végezni a tavasz elején
NÖVÉNYTERMESZTÉS. I g a z ugyan, hogy éjjelente még oda-odahúzza a fagy egy kicsit a talajt, de – ha csak valami nagy vész nem üt be, mint amire azért volt példa az elmúlt években márciusban – kijelenthetjük, hogy a télnek búcsút mondtunk, és megérkezett a tavasz. Ez pedig azt is jelenti a kertészkedőknek, hogy itt lesz az ideje a tavaszi munkáknak is.
FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Nincs még késő, de már kezdjük el a munkát KERTMŰVELÉS. Bár
még csak február végét írjuk, máris vannak olyan kerti feladatok, amelyek elvégzésének optimális idején túl vagyunk. Nézzük meg, mi az, amit még nem késő megtenni az optimális kiskert érdekében.
meszelik a fák törzsét. Ezeket a munkákat sem késő vagy fölösleges még elvégezni ilyenkor, amikkel magunkat nagy bosszúságtól, a fánkat pedig károsodástól óvhatjuk meg. A fák kérgének repedéseiben vagy éppen a felváló kéregdarabok alatt elképesztő mennyiségű kártevő tud megtelepedni, illetve kitűnő hely ez gombaspórák vagy kártevő tojások számára. Ha ezeket eltávolítjuk, letakarítjuk kefével vagy éppen a kacorkéssel, akkor jól elő tudunk készíteni a lemosópermetezésnek, ami így sokkal hatékonyabb lesz. Nem késő még a talajmunkák elvégzése sem, ezt az időjárás egyébként is sok helyen akadályozta. Ha a mostani hétvégén van csak időnk előkapni az ásót, a talajlazító eszközöket vagy beröffenteni a rotációs kapát, akkor sem történik nagy baj. Az ültetésekkel sem késtünk el sem a fólia alatt, sem a szabadföldben, tehát nincs okunk emiatt izgulni. HI
Figyeljünk a kártevőkre! Korábbi összeállításunkban már felhívtuk a figyelmet, hogy érdemes vetéspróbát végezni a magvakkal, amelyekből palántát szeretnénk nevelni a lakásban vagy el szeretnénk vetni a kertünkben. Ezzel még mindig nem vagyunk elkésve a palántanevelés esetében sem. Ha most csinálunk egy csírázáspróbát és kiderül, hogy nem megfelelő a magunk, akkor még épp időben tudunk beszerezni újat, hogy a fagyosszentek utáni kerti ültetésre alkalmas palántáink legyenek. Sokan adnak pluszvédelmet gyümölcsfáiknak azzal, hogy ősszel elvégzik a fák törzsének és vázágainak a tisztogatását, illetve ősszel le
Meghatározó a metszés Aki pedig megfogadta a korábbi tanácsainkat, és a szerszámokat már decemberben, januárban átnézte, ha kellett, javította, élezte, az most előkaphatja a metszőollót, és akár neki is láthat vele a tavaszi metszési munkának. Kertünkben ugyanis a legfontosabb tennivaló ilyenkor a gyümölcsfák metszése, és ezt követően a lemosópermetezés (lásd külön cikkünk). A lombhullató fák – de különösen a gyümölcsfák – a lombhullás után nyugalmi állapotba kerülnek, de ilyenkor sem érzéketlenek az időjárás szélsőségeivel szemben. Ám a növények mély nyugalmi állapota a napokban véget érhet. A népi hagyomány pálfordulásnak (január 25.) nevezte a kritikusnak vélt napot, és a gazdaemberek azt tartották, hogy ha a télire eltett élelem és takarmány fele még megvan, akkor nincs baj: a család és az állatállomány kitelel.
Van, aki már elkezdte a metszést a kertjében
„Pálnak fordulása, fél tél elmúlása” – szólt a bölcs mondás. Ugyanakkor az időjárás eléggé megváltozott az utóbbi években. Segíthetnek az oktatóvideók A metszéshez ismernünk kell a gyümölcsfák termőrészeit, az egyes fajok élettani tulajdonságait, a koronaformákat. Ha bizonytalanok vagyunk benne, hogy mit is kellene csinálni, és megremeg a kezünkben a metszőolló, ha egy ághoz közelítünk vele, akkor kérjünk inkább segítséget szakembertől vagy tapasztaltabb kiskerttulajdonostól. Nem szégyen segítséget kérni, viszont egy rossz metszés évekre meghatározhatja a fa növekedését, termését – rossz irányba. Segítségül hívhatjuk a szakkönyveket, illetve jól használ-
FOTÓ: ÉM
ható oktatóvideókat is találhatunk már a videómegosztó portálokon, amelyekben lépésről lépésre magyarázzák el szakemberek, hogyan és mit is kellene csinálnunk. A helyesen megmetszett korona szellős – a befelé növő ágakat eltávolítjuk –, nem túlságosan sűrű, de nem is kopasz. Őszibaracknál a levélfodrosodás, kajszinál és a szilvánál a monília károkozása csökkenthető a körültekintően elvégzett metszéssel. A sebkezelés (fagéllel) és a metszőszerszámok fertőtlenítése sem elhanyagolandó, sőt fontos feladat. Nyugodtan csattoghat tehát az olló, kivéve, ha tulipánfánk, aranyesőnk vagy más, tavasszal virágzó bokrunk van, ebben az esetben csak az ifjító metszéseket és a formára vágást végezzük el!
A nyáron virágzó díszbokrokat viszont radikálisan megnyírhatjuk. Minden előző évi ágat visszavághatunk két rügyig vagy egy rügypárig. A bokrok gyengébb hajtásait teljes egészében el lehet távolítani. Meg lehet metszeni a mandula-, a cseresznye-, a meggy-, a szilva-, az alma- és a körtefák koronáját is. Ha az ágak túl sűrűn állnak, versengés alakul ki közöttük a fényért és tápanyagokért, a virágzás rovására. De eltávolíthatjuk a túlságosan megnőtt, a felkopaszodott, a beteg és a törött vesszőket is, ahogy az egymást keresztező, a korona belseje felé törekvő, valamint a párhuzamosan növekvő vesszőket. HORVÁTH IMRE imre.horvath@eszak.hu
Lemosó permettel nyissunk Ápoljuk jól kerti gépeinket! megtisztítjuk az elhalt kéregmaradványoktól. A kínálat alapján nehéznek tűnhet kiválasztani a megfelelő permetszert. Az egyik erre jó, a másik arra; milyet vegyünk? A lemosók típusai: rezes, kénes, olajos, illetve ezek keverékei. A rezes lemosók közös jellemzője, hogy a lisztharmat kivételével általában minden gombás és baktériumos betegségre hatásos. Alkalmazásuk a gombás és baktériumos eredetű ágelhalások, vesszőbetegségek és a lombozatot megtámadó betegségek – például tűzelhalás, csonthéjasok ágelhalása, őszibarack-levélfodrosodás, málna vesszőbetegségei – megelőzésére, gyérítésére, illetve mérséklésére ajánlott több kultúrában is. Mivel ezek a készítmények a későbbi időszakban használva már perzselést okozhatnak (rézérzékeny), a biztonságos használat érdekében almatermésűeknél a zöld bimbós állapot végéig, csonthéjasoknál rügy-
Ahogy ősz végén, tél elején egy lemosó permetezéssel zártuk az évet, úgy tél végén, tavasz elején ugyanezzel érdemes indítani a kertben, udvaron, ha nem akarunk már a tavasz során a kórokozókkal harcolni. Mivel pedig igencsak enyhe telünk volt, így ennek most kiemelt jelentősége lehet…
NÖVÉNYVÉDELEM.
Mivel érdemes? A permetezést mindenképpen szélcsendes és fagymentes időben végezzük. Fontos, hogy tényleg lemosásszerűen, nagy lémennyiséggel permetezzünk, hogy a permetlé mindenhol befedje a növények felületét, és lehetőleg bejusson a kéregrepedésekbe is. A permetezés hatékonyságát növelhetjük, ha előtte a törzset és az idősebb ágakat
fakadásig, kajszinál a piros bimbós állapot végéig használhatjuk. A rezes lemosó az almatermésűeknél a tűzelhalás veszélyét csökkenti. A kéntartalmú permetező készítmények jók a lisztharmat ellen, illetve atkaölő hatásuk miatt alkalmazzuk. A kén- és paraffinolaj-tartalmú Nevikén és Vektafid S lisztharmat és rovarkártevők ellen hatékony. Az olajos készítmények az állati kártevők ellen védenek. A leghatékonyabban olajos készítményekkel védekezhetünk a levéltetvek, levélbolhák, atkák és pajzstetvek ellen. Az olajos réteg egy finom bevonatot képez, amivel elzárja a levegőt, a kártevő valamely fejlődési alakján megakadályozza annak légzését. Hatásosak a pajzstetvek, levéltetvek, takácsatkák, körtelevélbolha ellen. Agrol Plusz, Vektafid A, Biola-Agro. A talajt is Mivel rendszerint a rovarok és kórokozók ellen is szeretnénk védekezni, lehetőleg egy menetben, olyan kombinált szert érdemes választani, amely tartalmazza mindhárom hatóanyagot. Ilyenek a Nevikén, Agrokén, Vegesol R, Vegesol eReS, Vektafid S és a Vektafid R. Permetezés előtt ne feledkezzünk el a talajra hullott beteg, fertőzött levelek, gyümölcsmúmiák megsemmisítéséről sem! GAZIGAZITO.HU
Látogasson el hírportálunkra! A permetezést szélcsendes időben végezzük!
FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Segítségünkre lehetnek a vezeték nélküli és a benzinmotorostól sokkal halkabb gépek. Mi a megfelelő hőmérséklet az akkus kerti gépek tárolására? Esőben használhatjuk őket? Optimálisan töltjük az akkukat? És vajon van még más is, amivel érdemes lenne tisztában lennünk? Érdemes megfogadni a STIHL tippjeit ahhoz, hogy akkumulátoros gépeinket a maximális élettartamukig használhassuk. KERTMŰVELÉS.
Nem, csak ha lemerül Tavasztól késő őszig szinte minden hétre jut valamilyen kerti teendő, végre egyre több időt tölthetünk a szabadban kertünk és növényeink ápolásával. Ezért fontos, hogy milyen gépekkel ves�szük magunkat körül, és azokat hogyan tároljuk. Az akkumulátoros kerti gépek a kiváló teljesítményük mellett számtalan előnnyel rendelkeznek. Használatukkal többek között megszabadulunk
a füsttől és a zajoktól, amit bizonyára a környezetünk is értékelni fog. Az akkut nem szükséges teljesen lemeríteni első használat előtt. Jó hír, hogy megvásárlásuk után azonnal használatba vehetők, a hagyományos akkukkal ellentétben már nincs szükség kisütésükre, majd a teljes feltöltésre. Segítséget nyújt Ne várjuk meg, hogy az akkuk lemerüljenek! A mai modern technológián alapuló akkumulátorokat nem szükséges 100 százalékosra feltölteni. Nem kell odafigyelni sem a töltési ciklus hosszára, sem a használati idő hosszára, mert ezek az akkumulátorok bármikor tölthetők, akár 5-10 perces résztöltéssel, akár a teljes töltési ciklus végéig is. A LED-es töltöttségjelző ebben nagy segítséget nyújt, gombnyomásra kijelzi az akkumulátor töltöttségi állapotát, és a töltési folyamatról is tájékoztat. Az akkut tartsuk távol a nedvességtől, párától! Az ak-
kumulátorokat szélsőséges időjárási tényezőktől (erős napsütés, nagy meleg, eső, fagy) óvni kell. Tiszta, száraz, vegyszerektől mentes helyen tároljuk őket, így várható a leghosszabb élettartam. Az ideális töltöttségi szint hos�szabb tárolás esetén 50 százalékos. Ne dobjuk ki! Tárolásukhoz biztosítsuk a megfelelő hőmérsékletet! A lítiumionos akkumulátorok tárolás közben alig veszítenek a töltöttségükből, 0 fok alatti hőmérséklet esetén azonban hamar lemerülnek. Éppen ezért fontos odafigyelnünk arra, hogy száraz, fagymentes, biztonságos helyen tároljuk gépeinket és akkumulátorainkat. Akkumulátoraink a legnagyobb gondoskodás mellett is elérik élettartamuk végét, ilyenkor környezetünk védelme érdekében fontos, hogy ne a háztartási hulladékok közé dobjuk őket, hanem vigyük szakkereskedésbe vagy egy veszélyeshulladék-keze lőhöz. ÉM
Február végén Aki ősszel gyümölcsöt és zöldséget raktározott el, az most ne feledkezzék meg az alma, a körte és a birs átválogatásáról, mert a romlani kezdő gyümölcsök a mellettük levőket is megfertőzik. A csak foltokban megromlott gyümölcs egészséges részeit kompót vagy saláta készítésére lehet felhasználni. Át kell vizsgálni a pincében tárolt burgonyát és gyökérzöldséget, és a padláson, vékony rétegben kiterített vöröshagymát, diót, mandulát, mogyorót is; olvasható a balintgazda.hu-n.
389315
A nagyon enyhe tél miatt sok kórokozó lehet a kertünkben, amelyek megkeseríthetik az évünket.
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
8
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
Sport
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG
2020. FEBRUÁR 26., SZERDA
27
Nem jön el a tizedik belga
David Goffin nem lép pályára a magyar válogatott A Borsod-Abaúj-Zemplén Me- Belgium elleni tenisz Davis-kugyei Diáksport és Szabadidő pa jövő heti, debreceni selejteEgyesület február 27-én, csü- zőjében. A magyar szövetség törtökön 8.30-tól a miskolci keddi tájékoztatása szerint a Földes Ferenc Gimnáziumban világranglistán tizedik Goffin rendezi meg a kosárlabda- távollétében a vendégek a Kimdiákolimpia B kategória V–VI. mer Coppejans (152.), Ruben korcsoportos leány megyei Bemelmans (226.), Arthur De döntőjét. Az eseményen a Greef (331.), Joran Vliegen (páFényi, a Diósgyőri, a Földes rosban 39.), Sander Gille (páés a Herman gimnázium vesz rosban 46.) ötössel érkeznek részt. A finálé első három he- a Főnix Csarnokba. A párharc lyezett csapata éremdíjazás- győztese a novemberi, 18 csapatos DK-döntőbe jut. ban részesül.
A Ferencvárossal szemben nem lehet kihagyni, nem lehet koncentrációt veszíteni. Vidumanszky László, a PannErgy-MVLC vezetőedzője
TENISZ.
A BL címvédője lesz a vendég
Vízilabda: ob II. Férfi ob II., Észak-keleti csoport, 6. forduló (Miskolc) PannErgy-MVLC II. – Gyöngyösi AVC 33–2 (9–0, 8–1, 7–0, 9–1) MEAFC-Miskolc – Czeglédi Lamantinok 15–10 (3–0, 5–5, 3–3, 4–2) PannErgy-MVLC II. – Egri Vízmű SC 13–8 (3–2, 3–1, 2–1, 5–4) Jászberényi Felnőtt Vidrák – MEAFC- Miskolc 1–23 (0–7, 1–6, 0–4, 0–6) A 7 csapatos csoportban a PannErgyMVLC II. az első, míg a MEAFC-Miskolc a negyedik helyet szerezte meg. A középszakaszban a négy csoport első és második helyezettjei (8 csapat) a felsőházban folytatják (1–8. hely), míg 3–4. helyezettjei (8 csapat) a 9–16. helyért küzdenek a továbbiakban.
Ma 19.30-tól a Ferencvárossal játszik hazai bajnokit a PannErgyMVLC csapata.
Tizenegy nappal ezelőtt, február 15-én vívott legutóbb bajnoki összecsapást a PannErgy-MVLC gárdája a férfi ob I-ben, akkor az A csoport 12. fordulójában 16–15-re kikapott a Bajnokok Ligájában szereplő Szolnoki Dózsa otthonában. – Még lehetett volna szorosabb is a múltkori mec�csünk, ha bejön a húzásunk… – mondta Vidumanszky László, a PannErgy-MVLC vezetőedzője. – Sajnos elkövettünk olyan hibákat, leginkább védekezésben, amik oda vezettek, hogy egy kicsit sok gólt kaptunk. Több veszítenivalója a Szolnoknak volt, ha mi esetleg elhoztunk volna egy, netán három pontot, az plusznak számított volna. VÍZILABDA.
Kosárlabda: NB I./B Női kosárlabda NB I./B Zöld csoport, 12. forduló Kanizsai Vadmacskák SE – Aluinvent-DVTK U23 (Nagykanizsa, szerda 16.00) Magyar Gergely, az Aluinvent-DVTK U23 edzője: – A csapat a közelgő junior országos döntőre való felkészülés jegyében megpróbálja azokat a dolgokat gyakorolni, amikre eddig nem jutott idő, illetve azokat, amik eddig kevésbé működtek. Valószínűleg nem lesz könnyű feladatunk, mert hosszú utazás után erős ellenfél vár ránk. Reméljük, hogy ettől függetlenül jó játékkal rukkolunk elő, olyannal, ami győzelmet érhet.
Bravúrnak számítana a pontszerzés Vadovicsék (7) számára
Digi Oradeát, másrészt az idei nyári olimpia házigazdáját, a Japán válogatottat. – A Nagyváradnak azért volt jó a két kétkapus edzés, mert rájuk még vár az Európa-kupa elődöntőjének visszavágója az olasz Ortigia ellen – árulta el Vidumanszky László. – A
Nagyvárad, japánok Az azóta eltelt időben – miképpen már oly sokszor – nemcsak edzésekkel múlatták az időt az MVLC pólósai, mert vendégül látták az egyrészt nemzetközi kupás CSM
Nincs semmi baja
Magyar Gergely
9
Észak-Olaszországban elszabadult a koronavírus, emiatt pedig több települést (a két érintett tartomány Lombardia és Veneto) is teljes karantén alá vontak. A történések sporteseményeket is érintenek. – Ami a világban, Olaszországban történik, az lehet, hogy befolyásolja majd az európai válogatott és a nemzetközi kupa menetrendjét is, ezzel nem lehet szórakozni – hangsúlyozta Vidumanszky László. – Egyelőre mindenki várja a híreket, mi lesz, de magára a magyar bajnokságra a vírus jelenleg nincs hatással. Van olasz játékosunk, Edoardo Manzi, aki volt otthon, hála istennek nincs semmi baja. Nem abban a régióban lakik, ahol probléma van, de a kör nő, ahol a hatóságok lezárnak mindent.
FOTÓ: ÉM
FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM
japán válogatott az ötkarikás felkészülés miatt eljött Európába, jártak nálunk, hétfőn pedig már Zágrábban voltak. Teljesen más vízilabdát játszanak, mint mi, gyorsak, sokat mozognak, csípnek, harapnak, amit azért menet közben meg kellett szokni. Több kialakított helyzetet elhibáztunk, ami egy edzőmérkőzésen még elmegy, de a bajnokságon már nem annyira. A múlt hét végén, szombaton, vasárnap nekünk nem volt mérkőzés, kaptak egy kis
Látogasson el hírportálunkra!
pihenőt a játékosok, ami jól jött nekik. Csak nyerhetnek Az alapszakasz mai, 13. fordulójában az az FTC-Telekom ugrik a Kemény Dénes Városi Sportuszoda medencéjébe a miskolciak vendégeként, amely tavaly megnyerte a Bajnokok Ligáját, a LEN-szuper-
kupát, a magyar bajnokságot, valamint a Magyar Kupát is. – A Ferencvárossal szemben nem lehet kihagyni, nem lehet koncentrációt veszíteni, nem lehet büntetlenül labdát eladni, gólhelyzetet elhibázni, mert ezeket kíméletlenül kihasználja – jegyezte meg Vidumanszky László. – Ez a találkozó annyiban hasonló a szolnokihoz képest, hogy mi csak nyerhetünk, míg számukra kötelező a győzelem… Tudjuk, milyen sorozatban van a Fradi, nekik sem egyszerű, meccselnek, utaznak, ami jár plusszal és mínusszal is. Megnéztük a Mladost Zagreb ellen idegenben 9–6-ra megnyert BL-meccsüket, remekül védekeztek. Ha vissza emlékszünk az első közös idei, tavaly októberi fővárosi ob I-es mérkőzésünkre, akkor pozitívum, hogy a félidőben még mi vezettünk 10–8-ra. Sok klasszispólós van náluk, ha kell, akkor nagyobb sebességre váltanak, és akkor el tudják dönteni az összecsapást a saját javukra. A szurkolók biztosan nem fognak unatkozni, próbálunk majd minden labdáért harcolni, remélem, lesz sok jó megoldás, jó blokkok, és a helyzetekkel megfelelően fogunk sáfárkodni. MI
Alapszakasz, az A csoport állása 1. FTC-Telekom 2. Szolnoki Dózsa 3. PannErgy-MVLC 4. PVSK-Mecsek Füszért 5. UVSE Hunguest Hotels 6. Debreceni VSE 7. Szegedi FVCS 8. Tatabánya
12 12 12 12 12 12 12 12
12 11 8 5 5 2 2 1
– – 1 2 1 – – –
– 1 3 5 6 10 10 11
213-101 146-116 160-116 112-127 129-135 111-154 109-171 88-148
36 33 25 17 16 6 6 3
Második helyet érne a győzelem A zárófordulóból előrehozott hazai bajnokit játszik ma a diósgyőri női kosárlabdacsapat.
párosításban bő két hónappal ezelőtt, a pécsi bajnokin 32 ponttal nyertek (95–63), és nem utolsósorban azért, mert a mostani évadban az egymás ellen lejátszott további két tétmeccsen, az Európa-kupa csoportselejtezőiben is piros-fehér sikerek születtek (októberben Miskolcon 75–47re nyert a DVTK, novemberben Pécsett pedig 77–60-ra). A mai összecsapás tétje a Diósgyőr számára az, hogy ha megnyerik, akkor megszerzik az alapszakasz második helyét a Sopron Basket mögött. – A mostani bajnokság mondhatni eddigi legfonto-
KOSÁRLABDA. A
női kosárlabda NB I. 22. fordulójából előrehozott meccsét játssza ma 18.30tól a miskolci városi sportcsarnokban az Aluinvent-DVTK együttese. A piros-fehérek a PEAC-Pécs gárdáját fogadják. A találkozó eredeti időpontja március 14-e volt, amit azért változtattak meg, mert a jövő hónap első hétvégéjén, Pécsett sorra kerülő Magyar Kupa-döntő után a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott megkezdi felkészülését a március 18–22-e között az indiai Új-Delhiben sorra kerülő olimpiai kvalifikációs tornára, és ebben két diósgyőri kosaras, Medgyessy Dóra és Goree Cyesha is érintett.
Y
M
Goree nélkül Mint azt a szakvezetőtől megtudtuk: az amerikai–ma-
Kosárlabda: a női NB I. állása 1. Sopron Basket 2. Aluinvent-DVTK 3. AKSC Szekszárd 4. NKE-FCSM Csata 5. Zalaegerszegi TE NKK 6. TFSE-MTK 7. PEAC-Pécs 8. Uni Győr Mély-Út * 9. VBW CEKK Cegléd 10. Vasas Akadémia 11. ELTE BEAC Újbuda 12. PINKK-Pécsi 424 * 1 büntetőpont levonva
A negyedik A mai összecsapás esélyesének – a csapatoknak a bajnoki táblázaton elfoglalt helyezése alapján – a Diósgyőr számít, és az alapján is, hogy fordított
C
sabb meccse vár ránk, amelyet szeretnénk sikerrel abszolválni. Ugyanis, ha ez sikerül, akkor százszázalékos biztonsággal az alapszakasz 2. helyéről kezdhetjük majd a rájátszást – mondta Cziczás László, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője. – Mindent ennek a célnak az elérésére rendeltünk alá, felkészülünk tisztességesen az ellenfélből, a meccs esélyeseként úgy állunk hozzá, hogy mindent egy lapra teszünk fel azért, hogy nyerni tudjunk.
100
90
80
70
20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20
60
50
40
19 16 15 15 10 10 9 9 7 6 2 2
30
1 4 5 5 10 10 11 11 13 14 18 18
20
1662-1180 39 1675-1413 36 1636-1302 35 1589-1516 35 1506-1460 30 1548-1581 30 1501-1528 29 1421 -1431 28 1334-1541 27 1460-1625 26 1281-1625 22 1330-1741 22
10
5
gyar kettős állampolgárra, Goree-ra változatlanul nem számíthatnak. – Sajnos Goree sérülése még nem jött teljesen rendbe, és jobb, ha még pihen – jelentette ki a diósgyőri szakvezető. – Nem ez az első meccs, amelyen nem számíthatunk rá, de eddig megoldottuk a pótlását. Akik legutóbb, szombaton a PINKK vendégeként helyette játszottak, fantasztikusan pótolták, remélem, hogy a Pécs ellen sem lesz ez másképp. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a legutóbbi győztes bajnokin azért oszlottak-e meg viszonylag egyenlően a játékosok közötti meccspercek, mert már szem előtt tartották a mostani PEAC elleni bajnokit. – Nem ez járt a fejemben, amikor cseréltem, sokkal inkább az, hogy aki jól teljesít a pályán, az maradjon fent. Nem döntöm el egy meccs előtt, hogy ez a játékos 17 percet játsszon, az 22-t, a harmadik meg 31-et. A pályán eltöltött idő attól függ, hogy ki mit mutat játék közben. Most már annyira a végén va-
Morrisonék (fehérben) az összecsapás esélyesei
gyunk az évadnak, hogy nem is nagyon van mire tartalékolni, szombaton az volt a cél, hogy vegyünk egy olyan akadályt, ami az alapszakasz második helyének megszerzéséhez szükséges – válaszolta Cziczás László, aki arról is beszélt, hogy az újabb sikerhez mi szükséges. – Maximális hozzáállás. A lényeg az, hogy az első másodperctől
úgy álljunk bele a meccsbe, ahogy kell. Előfordult már, hogy picit álmosan kezdtünk, de hazai pályán ez nem nagyon fordult elő. Nem mondom, hogy egyáltalán nem, de többnyire az jellemzett minket, hogy lendületesek voltunk az elejétől, és ennek most is így kell lennie, mert ez lehet a siker egyik kulcsa. BCS
ESZAK
9
oldal
Black
Cyan
FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 26., SZERDA
10 Sport
MAGYARORSZÁG
Szirányi lefújta a ráadást
Kézilabda: megyei bajnokság Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei kézilabda-bajnokságok eredményei: Nők 10. forduló Tiszaújvárosi SC – Alsózsolcai KSC 18–26 (8–15) Balassa SE Balassagyarmat – Szerencs VSE 25–29 (13–13) Sárospataki USI – MEAFC-Miskolc 23–27 (11–11) Miskolci VSC – Mezőkeresztes VSE 29–28 (14–13) 11. forduló Balassa SE Balassagyarmat – Sárospataki USI 24–19 (16–10) Férfiak 14. forduló HanyiTravel Hevesi SE – Kazincbarcikai KSE 35–24 (16–10)
A Tipsport Liga középszakasza keretében a második forduló meccsét Szlovákiában vívták a Macik. JÉGKORONG. A tegnap esti mér-
kőzésre a vendégek közül felépült Szirányi és Wehrs is, így csak Miskolczi és Részegh mulasztott. A Jegesmedvék kanadai trénere úgy számolt, hogy hét-nyolc győzelemre van szükségük ahhoz, hogy az első két hely valamelyikét megszerezzék, ennek jegyében győzni mentek a HC Mikronhoz.
Labdarúgás: Európa-liga A legjobb 16 közé jutásért játszanak a csapatok a labdarúgó Európa-ligában, a héten a visszavágókat rendezik meg. Ma egy összecsapásra kerül sor: Szerda 18.00: Braga (portugál) – Rangers (skót) (az első mérkőzésen: 2–3)
Kézilabda: Ligakupa Férfi Ligakupa-negyeddöntő, első mérkőzés Veszprémi KKFT Felsőörs (NB I./B.) – Mezőkövesdi KC 30–29 (16–12) Veszprém, 257 néző. V.: Horváth Z., Simó. Mezőkövesdi KC: Pásztor – Szabó D. (1), Kovács B. (7), Zelei (1), Horváth L. (5/2), Szöllősi (3), Menyhárt (6). Csere: Mojsilov (kapus), Szepesi Zs. (–), Dócs (–), Jancsó (2), Csörgő (1), Dávid M. (3). Vezetőedző: Buday Dániel. Kiállítások: 6, ill. 12 perc, + két kizárás (Kovács B., Dávid M.). Hétméteresek: 4/3, ill. 2/2. A visszavágót március 10-én, kedden 18 órától rendezik Mezőkövesden.
Kettő után szépítettek A 2. percben a hazaiak közül Fábry került a kiállítás sorsára, de ennek nem látta előnyét a DVTK, sőt a 6. percben Sille révén középről az érsek újváriak jutottak előnyhöz (1–0). Mindössze 1.12 telt el, amikor folytatódott a rém álom, akkor az első soros Rogon talált be (2–0), majd másodszor is létszámfölénybe kerültek a piros-fehérek, de a korongjáratásukból nem lett semmi. A 13. percben a
Szöllősi 3 gólt szerzett FOTÓ: TÓTH BALÁZS
Az utolsó harmadban dőlt el a mérkőzés a vendégek javára
negyedik alakzat képviseletében Kiss P.-nek két légiós közreműködésével sikerült a hálóba bombáznia (2–1), így a diósgyőriek visszahozták a reményt. Nulla–nulla A fegyelmezetten és sportszerűen korongozó miskol ciak a 26. percben kapták
Jégkorong: jegyzőkönyv
Karate: szlovák GP
HC Mikron Nové Zámky – DVTK Jegesmedvék 3–4 (2–1, 0–0, 1–3) Érsekújvár, 875 néző. V.: Baluska, Purgat (Crman, J. Konc) HC Mikron Nové Zámky: Pavlas – Magovac, Hatala, Rogon 1, Bajtek, Obdrzalek (2) – Fereta, Drtina, Andrisik (1), Sille 1 (1), Stevuliak 1 (1) – Mikus, Pavuk, Jurik, Fábry, Mikula – Hain (1), Ondrusek, Holovic – Vyzinkár (kapus). Vezetőedző: Miroslav Mosnár DVTK Jegesmedvék: Rajna – Gőz, Vandane, D. Rodman, Galanisz (1), Beach (3) – Ross, Kiss D., Valchar 1 (1), Vas, Beauvillier 1 (1) – Szirányi 1, Wehrs (1), Magosi, Harrison, Ritó – Láda B., Vojtkó, Páterka, Kiss P. 1 – Adorján (kapus). Vezetőedző: Glen Hanlon Kiállítások: 12, ill. 10 perc. Miroslav Mosnár: – A harmadik szakaszban még vezettünk, aztán gólokat kaptunk, így sajnos pont nélkül maradtunk. Glen Hanlon: – Lassan kezdtük a meccset a hosszú buszút után. A találkozó elején nem működött az emberelőnyös játékunk, de ezen némi változtatással sikerült javítanunk. Kiemelem, hogy minden játékosunk jó karaktert mutatott, hiszen kétgólos hátrányból álltunk fel. Erre van szükségünk, hogy elérjük a célunkat.
Február 22-én és 23-án Pozsonyban rendezték meg a 40. Szlovák Grand Prix nemzetközi karateversenyt, melyen a miskolci Justitia Fuji-Yama SE 6 versenyzővel vett részt, akiket Sensei Pálinkás András kísért el edzőként a megmérettetésre. Bérczes Botond a kadetek között egy korosztállyal feljebb versenyzett. Az Anan Daijal kezdett 24,0 ponttal, ami a továbbjutást jelentette neki, méghozzá a második helyen. A következő fordulót szintén sikeresen vette Botond, a Papurennel 24,42 pontot ért el, majd a 3. körben is jól katázott, a Suparinpai 24,36 pontot ért, így következhetett a bronzmérkőzés. Itt egy újabb jól sikerült kata eredménye a 3. hely lett. A Chatanyara Kushanku 24,32 pontot hozott, míg ellenfele, Volodymyr Balabanov ukrán válogatott 24,16 pontot gyűjtött a Gojushiho Daijal. Az U21 férfi formagyakorlatot bemutatók között volt Szilágyi Gergő is. Az első körben a Suparinpaijal 24,3 pontot gyűjtött, ami a továbbjutást jelentette neki a 4. helyen. A Chatanyara Kushankut járta a következő fordulóban, ami 24,1 pontot ért, mellyel bronzmérkőzésre jutott. Gergő a Nipaipót mutatta be, 24,7 pontot kapott rá, míg ellenfele, a szlovák Tomas Vacek 25,42-t kapott a Gojushiho Daira, így a miskolci versenyző az 5. helyen végzett ebben a kategóriában. Eredmények: Kadet fiú kata: 3. Bérczes Botond. U21 férfi kata: 5. Szilágyi Gergő
FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM
első kiállításukat, amikor Gőzt fogásért parancsolták le a jégről két percre. Ezt ki bekkelték, de következett Harrison kisbüntetése, így megint kapaszkodniuk kellett Ládáéknak. A csapatok becsülettel harcoltak, közben az otthoniak sokkal többet céloztak, sőt a második szünet előtt a Diósgyőr újra mínuszba került, ekkor Valchar szabálytalanságát szúrták ki a bírák, a borsodiak védekezését azonban nem érhette kritika. Ebben a szakaszban azért nem született gól, mert a közeli és távoli célzások minősége kívánnivalót hagyott maga után. A hajrában A harmadik harmadban, mivel még nem dőlt el semmi, mindkét alakulat beleadott mindent. Az egyenlítésre négy az öt elleni felállásban Magosiéknak volt, hiszen a 43. percben Holovicot pa-
rancsolták le a küzdőtérről. Aztán jött a nyolcadik kiállítás, és ebből összejött az első létszámfóros gól, amelyet a vendégek jeleztek a 49. percben, amikor Valchar középről egyenlített (2–2), és innen megindult a roham a győzelemért. Ekkor felgyorsultak az események: Rosst „szúrták” ki, majd páros büntetés következett, így öt hazai négy vendéggel cicázhatott, és Stevuliaknak sikerült újra előnyhöz juttatnia együttesét (3–2). Fereta is kiment pihenni, ebből pedig Beauvillier hozott hasznot (3–3). A hos�szabbítástól az 59. percben Szirányi mentette meg a Jegesmacikat (3–4), így hozták a kötelezőt (és már senki nem foglalkozott a 33–14-es célzási aránnyal). KT
Látogasson el hírportálunkra!
Súlyemelés: területi minősítő
Bérczes Botond (jobbról a második) 3. lett
A szerencsi sporttelep súlyemelőtermében rendezték meg szombaton az első idei megyei versenyt. A huszonnégy megyei induló megkezdte az eredmények gyűjtését, amikkel majd nevezhetnek az áprilisi kelet-magyarországi Tini ob-re és a korosztályos országos bajnokságokra. A következő megyei versenyen májusban, a tiszaújvárosi bajnokságon megerősíthetik vagy az új megyei indulók megszerezhetik a következő versenyek indulási jogát. Eredmények: Kölyök fiú korcsoport 54 kg: 1. Janusz Marcell (KVSE) 86 pont. Fiú korcsoport 40 kg: 1. Gulyás Bence (Abaújszántói VSE) 75 pont. 45 kg: 1. Dull Patrik (Abaújszántói VSE) 80 pont. 55 kg 1. Morvai Zalán (Szerencs VSE) 90 pont. 67 kg: 1. Dobi Csaba Kristóf (Szerencs VSE) 87 pont. 73 kg: 1. Bók Bence (Abaújszántói VSE) 82 pont.
FOTÓ: JUSTITIA SE
Morvai Zalán szép technikával emelt Serdülő fiú korcsoport 61 kg: 1. Morvai Balázs Örs (Szerencs VSE) 138 kg (60,78). 2. Moldovai Levente (KVSE) 134 kg (61,73). 67 kg: 1. Gergely Dávid (Szerencs VSE) 97 kg (42,55). 89 kg: 1. Kelecsény Róbert (Szerencs VSE) 107 kg (50,57), 2. Sikur
FOTÓ: SZERENCS VSE
Attila (KVSE) 82 kg (36,46). 96 kg: 1. Bódi Levente (Szerencs VSE) 122 kg (52,70), 2. Kiss Lőrinc Adolf (Abaújszántói VSE) 89 kg (37,52). Ifjúsági fiú korcsoport 49 kg: 1. Durgheu Patrik (Tiszaújvárosi SC) 90 kg (40,50). 55 kg: 1. Erdősi Dá-
vid (Abaújszántói VSE) 137 kg (60,77). 73 kg: 1. Stefanovics Marcell (Abaújszántói VSE) 147 kg (65,82). Junior férfi korcsoport 89 kg: 1. Réti Márton (Tiszaújvárosi SC) 200 kg (85,115). Felnőtt férfi korcsoport 109 kg: 1. Sztankovics József (Abaújszántói VSE) 180 kg (80,100). Leány korcsoport 59 kg: 1. Gömze Diána (Abaújszántói VSE) 87 pont. Leány serdülő korcsoport 64 kg: 1. Király Bianka (Abaújszántói VSE) 99 kg (44,55), 2. Varga Debóra (Abaújszántói VSE) 57 kg (27,30). 71 kg: 1. Lamos Regina (Szerencs VSE) 66 kg (28,38). 76 kg: 1. Fábián Léna (Szerencs VSE) 112 kg (45,67). Ifjúsági leány korcsoport 55 kg: 1. Sotkó Sarolta (Abaújszántói VSE) 100 kg (45,55).
A futás ünnepnapjai futóversenyek TÖBB SZÁZ REMEK RENDEZVÉNY KÖZÜL VÁLASZTHATNAK EBBEN AZ ÉVBEN IS A FUTÓK, KIADVÁNYUNK A KISEBB ÉS NAGYOBB VERSENYEK KÖZÜL SZÁMOSAT HOSSZABBAN IS BEMUTAT. • Mi kerül a rajtcsomagba? • Miért veszélyes a versenymánia? • Mit kell tudni az idei futócipőtrendről? l a d l o 100 • Mire figyelmezteti az orvos a hosszútávfutókat? • Miért a félmaratoni a legnépszerűbb?
790 Ft
390592
KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! Untitled-3 1
2020.02.11. 15:43:26
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
10
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 26., SZERDA
Utazás 11
MAGYARORSZÁG
A tibeti oldalról jutott fel a világ tetejére
Észak-Amerika legmagasabb pontján
Asztmás betegként, egyedüli magyarként mondhatja el, hogy teljesítette mindkét Seven Summits sorozatot.
Mount Everest volt, csak éppen északról. – Az északi oldal lényegesen meredekebb, árnyékosabb, folyamatosan fúj a szél és sarkvidéki a hideg. Nyolcezer méter fölött is sziklákat kell mászni teljes felszerelésben. Szemben a déli oldallal, ott nincs helikopteres mentés. A kínai hatóságok az északi oldalra évente alig több mint 300 hegymászóengedélyt adnak ki, és ebben benne vannak a helyi és nepáli hegyi vezetők is. Engem az motivált különösen, hogy a magyart sokan genetikailag alkalmatlan népnek tartották a feladat teljesítésére. „Bónuszként” jött a betegségem: öt asztmás rohamot győztem le nyolcezer méter fölött, és agonizáltam magzatpózban. 2016 májusában feljutottam a világ tetejére. Milyen érzés a csúcsra érni mínusz harminc fokban? Fájdalmas! De megérte. Észak-Amerika csúcsa, az alaszkai Denali (6194 m) következett 2017. július elején – sikertelenül. – A csúcstámadás előtt 5240 méteren volt az alaptábor. Akkora vihar kerekedett, hogy 6 napon át, napi 24 órában lehetetlenné tette az elindulást. Helikopterrel mentettek ki bennünket, miközben az egyik amerikai hegymászótársam súlyosan megsérült. Dr. Neszmélyi Emil szeptemberben az oroszországi Elbrusz 5642 méteres csúcsát vette célba. – A 7 Summits európai állomásán
Az Antarktiszt is meghódította
Nyíregyházán zsúfolt széksorok fogadták
FOTÓ: DODÓ FERENC
Akinek a sok orom a nagy öröm a bőrét. A sportolói előéletem kellő alapot adott, de az extrém kihíváshoz speciális felkészülés kellett. A londoni olimpia idején szállt meg az ihlet, majd három és fél év alatt 2604 edzésen vettem részt, közben pedig az ügyvédi tevékenységemet sem hanyagolhattam el. Gyalogoltam a Camino de Santiagón (800 km), kétszer lefutottam a maratont, a Balaton-átúszáson pedig azt teszteltem, hogy miként vészelem át az asztmatikus rohamot. Mentáltréning-technikákat gyakoroltam, mígnem elérkezettnek láttam az időt a hét hegycsúcs megmászásához. A Seven Summits sorozat egy rendkívül nehéz kihívás, amely lényege, hogy a világ összes földrészének (még az Antark tisznak is) a legmagasabb hegycsúcsait kell megmászni. Reinhold Messner és Richard Bass olvasatában Észak- és Dél-Amerika két különböző földrésznek számít, ezért szerepel hét földrész. Amíg Messner listáján Ausztrália és Óceánia földrészének csúcsa a Carstensz Pyramid (Puncak Jaya), addig Bassnál Kosciuszko a legmagasabb pont. Dr. Neszmélyi Emil mindegyiket legyőzte – erre sincs példa széles e hazában.
NYÍREGYHÁZA. Lenyűgöző és hátborzongató. Elképesztő és tiszteletre méltó. Vadregényes és monoton. A magasságokat tudatosan meghódító dr. Neszmélyi Emil olyan tetteire lehet büszke, ami példa nélküli Magyarországon. Ő mégsem a saját büszkeségeként állítja be a csúcsteljesítményét, hanem egy mások által „genetikailag alkalmatlannak tartott nép” fiaként bemutatott, tanulságos akadálypróbának tartja az összes kontinenst átölelő hegymászósikereit. Nyíregyházára Arany Szabolcs és Gál Zoltán meghívására érkezett, és a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár zsúfolásig telt konferenciatermében két órán át tartotta éberen a minden részletre kíváncsi hallgatóság figyelmét.
Egyedüli magyarként Tulajdonképpen külön-külön mindegyik expedíciójáról napokig tudna sztorizni, az es�szencia elkészítése újabb kihívásként tornyosult előtte. De ezt is legyűrte, mégpedig kiváló előadóként, kiművelt orgánummal, humorbonbonokkal édesítve – nem a szél fújta a Dumaszínház színpadára se. A 44 éves dr. Nesz mélyi Emil több mint két évtizedet töltött el a versenysportban, az Óbudai Kaszások színeben több mint 250 NB I.-es mérkőzésen kosarazott. Az ország egyik legsikeresebb öröklési jogásza és sportjogásza, a Magyar Olimpiai Bizottság jogi bizottságának tagja. Első magyarként mászta meg a Mount Everestet Tibet felől – asztmás betegként! Szintén egyedüli magyarként mondhatja el, hogy teljesítette mindkét Seven Summits sorozatot. De erről meséljen ő bővebben – a teljesség igénye nélkül. – Mindenkinek kell egy „bekattanás” ahhoz, hogy a fejébe vegye: vásárra viszi
A Kilivel kezdődött – A Kilimandzsáróval kezdtem Tanzániában. A magyar felfedező, az afrikanista Teleki Sámuel 1888-ban 4900 méternél visszafordult, mert eleredt az orra vére, és féltette az egészségét. Nekem sikerült feljutnom a Kili 5895 méteres csúcsáig. Nekem ez a tökéletes hegy: szavanna az odafelé vezető úton sok vadállattal, esőerdő az alsóbb régiójában majmokkal, ritkább növényzet feljebb, kopár fennsík a csúcs felé haladva afrikai varjakkal, majd vulkán és jégsipka a csúcs körül. A Kilimandzsáró megmászása csak azt a célt szolgálta, hogy megtudjam, az alacsony oxigénszintre és az alacsony légnyomásra jól reagál-e a szervezetem. A sikeres „felvételi vizsga” után a második portya a Kína és Nepál határán magasodó
Ausztrália csúcsára is felért
2017. szeptember 14-én sok viszontagság után értem fel a kontinens tetejére. – A közel tizenegy órán át tartó, embert próbáló, fájdalmasan kimerítő csúcsmászás meghaladta az Everest-csúcsmászásom időtartamát, ami 8 óra 45 percet tett ki. Persze, a nehézségük eltérő volt. Az Everest csúcsán a kimerültségtől még sírni sem volt erőm, az Elbruszon viszont maradt annyi bennem, hogy meginduljon pár könnycsepp az örömtől a szememben. A japán Mizuki Suzuki is akkor ért fel, kiderült, hogy a Kodály-módszert tanulta diákként. Vele a tokiói olimpia idején szeretnék ismét találkozni. Paulra emlékezett az apja Az Aconcagua Dél-Amerika legmagasabb pontja (6964 m), azt az akklimatizációt követően 2017 decemberében vette célba. – A csúcstámadás napján, az utolsó hosszabb, meredek szakaszon már bukósisakot kellett viselni a várható sziklaomlás miatt. Roppant nehéz volt mászni a ritka levegő mellett, sok kalória égett el, de sikerült felérni, ehhez 8 óra 20 percre volt szükségünk a 3-as táborból. A csúcson találkoztam azzal a 62 éves amerikai apával, aki a fiára, Paulra emlékezett. Gyermekének az volt az álma, hogy felmásszon az Aconcagua csúcsára. De nem valósíthatta meg a tervét, mert autóbal-
FOTÓK: DR. NESZMÉLYI EMIL ARCHÍVUMA
esetben meghalt. Akkor határozta el az apja, hogy a hegy tetején búcsúzik el az elvesztett fiától, és elszórja a hamvait. Nem tudtam visszatartani a könnyeimet, ahogy az apa végleg elengedte Pault. A Győzelem csúcsán Második nekifutásra sem sikerült a Denali tetejére érnie 2018 júniusában, pedig már csak 80 méterre volt tőle. – A Delta F orce amerikai antiterrorista katonai alakulat tagjai is visszafordultak az óriási viharban, én sem tehettem mást, pedig már nagyon közel jártam a célhoz. Következett Óceánia, azon belül is Indonézia. – A Carstensz/Puncak Jaya sziklás, köves alaptáborába helikopterrel lehetett feljutni. Ez hirtelen 4300 méteres emelkedést jelentett tengerszintről, ami rendkívül megterhelő az emberi szervezetre. A tábor környékén a muzikális nevű új-guineai éneklő vadkutyák is élnek szép számban. Összesen 5 óra intenzív mászást követően értünk föl 4884 méterre 2018. október 21-én a Puncak Jaya csúcsára, ami indonézről fordítva a Győzelem csúcsát jelenti. Az Antarktisz (azon belül az Antarktika, a kontinens legnagyobb szárazföldje) tavaly januárban elevenedett meg dr. Neszmélyi Emil előtt. – Az Antarktiszon nincsenek települések, csupán kutatóállomások. Az Union-gleccser tábora a kiindulási pontja minden déli-sarkvidéki expedíciónak. Ritkán csökken a hőmérséklet –40 fok alá, és napközben sincs melegebb –15 foknál. A legnagyobb kihívás az volt, hogy a ruházatomat a hőmérsékleti körülményekhez igazítsam. Könnyen fagyási sérüléseket szenvedhet bárki, és elveszítheti az ujjait. A csúcsra vezető utolsó szakaszon csak jégcsákánnyal a kezemben másztam, 4 fős kötélcsapatban. A legmagasabb ponton (4892 m) kiváló időjárás és gyönyörű kilátás fogadott bennünket. A Reinhold Messner-féle 7 Summits sorozatban egyetlen
kontinenscsúcs volt hátra, az észak-amerikai Denali. – Korábban kétszer is megálljt parancsolt nekem a hegy. Ezúttal a cél az volt, hogy mielőbb elérjem a legfelsőbb tábort, és ha kell, vihar esetén is 6 napra elegendő élelmünk és ellátmányunk legyen, mert akár ennyi időre is fogságba kerülhetünk ezen a hegyen. Magashegyi expedíciózásban tapasztalt hegymászóra volt szükségem társ ként, ő lett Koncz Ákos, a Megszállottak Klubjának elnöke. Az alaszkai hegycsúcsot 8 nap után értük el 2019. június 14én. A csúcson, 6194 méter magasan a tengerszinti oxigén jelenlétének csupán fele állt rendelkezésre. Ezzel sikerült teljesítenem a 7 Summits Sorozat Messner-féle változatát, amit eddigre hozzávetőlegesen 330-an csináltak végig. A 7 Summits sorozatot az Everest nehezebb, északi oldalának teljesítésével kevesebb mint 50 ember tudta sikerrel zárni. A jutalommászás A Bass-féle 7 Summits híja már csak az ausztráliai Kosciuszko volt, ahová decemberben jutott el. – A Kosciuszko csupán 2228 méter magas, vagyis ettől csak nagyobb kihívásokat teljesítettem korábban. Mégsem tudtam felhőtlenül örülni, mert Ausztráliában a bozóttüzes természeti katasztrófa mindenre rátelepedett. December 14-én indultunk el a thredbói síközpontból a Kosciuszko csúcsa felé. Noha ott ilyenkor nyár van, a csúcs környékén még akadt bőven hó is. Amikor magasra emeltem a magyar zászlót, tudatosult bennem: teljesítettem a Bass-féle hét hegycsúcsot is. A sorstól jutalomnak tekintettem ezt a mászást. Tettemmel azt bizonyítottam be, hogy a „genetikailag alkalmatlan magyarok” (azon belül is egy asztmás ügyvéd) képesek elérni a célt, egyébként pedig mindenkinek megvan a maga Everestje. Minden siker annyit ér, amennyit mások tudnak kivenni belőle. Még négy hegy izgat nagyon, és a terveimben szerepel egy északi- és egy déli-sarki gyaloglás is. Eddig közel 150 előadást tartottam, és egyik sem volt egyforma. Nyíregyházán is remekül éreztem magam. A város tengerszint feletti magassága 116 méter, mégsem annak „megmászása” volt a csúcs, hanem az érdeklődő közönség reakciója az élménybeszámolóm végén. KM, LADÁNYI TÓTH LAJOS ladanyi@kelet.hu
Látogasson el hírportálunkra!
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
11
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 26., SZERDA
12 Autó
MAGYARORSZÁG
Szalay Balázsék a katari világkupán autóznak 1500 kilométeres versenytáv, amely napi 300 kilométeres átlagot jelent, és remek versenyt ígér. Jó mezőny gyűlt össze Katarban, és mi mindenképp ott szeretnénk lenni a gyári versenyzők közvetlen közelében, és a világkupapontokért harcolni” – nyilatkozta a verseny előtt Szalay Balázs. A Szalay, Bunkoczi kettős kilencedikként teljesítette a katari világkupaverseny második, 334 kilométeres szakaszát, a versenyt a Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel duó vezeti az autósoknál. MW
A katari világkupán kezdte meg az idei szezont az Opel Dakar Team, Szalay Balázs és Bunkoczi László. A verseny szombaton az ünnepélyes rajtceremóniával kezdődött el. A versenyzők összesen 2200 kilométert teljesítenek, amelyből 1428 kilométer a mért szakaszok hossza. Hazai pályán száguldhat a háromszoros Dakar-győztes Nasszer al-Attijah is. „Sosem versenyeztünk még ebben az országban, már ez önmagában nagy kihívás, csakúgy, mint a majdnem TEREPRALI.
Nagy-Britanniában az év végéig továbbra is az uniós jogot kell alkalmazni
FOTÓ: INTERNET
Zöldkártya kell az úthoz A brexit a nemzetközi gépjárműkár-rendezés terén is érezteti hatásait.
Az Egyesült Királyság 2020. január 31-én kilépett az Európai Unióból, ugyanakkor a kilépést az Európai Unió és az Egyesült Királyság révén elfogadott megállapodás szerint egy 2020. december 31-ig tartó átmeneti időszak követi. Eszerint Nagy-Britanniában az év végéig továbbra is az uniós jogot kell alkalmazni. BUDAPEST.
A versenyzők összesen 2200 kilométert teljesítenek
FOTÓ: INTERNET
Egyetlen applikáción a városi közlekedés Bő egy hete már mindenki számára elérhető és a mobiltelefonra ingyenesen letölthető a MaaS4EU a pplikáció – erősítette meg a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. A városi közlekedést segítő alkalmazás olyan uniós kísérleti projekt eredménye, amelyben Budapest két másik kiemelt európai nagyvárossal, Luxembourggal és Manchesterrel egyszerre vesz részt. Hazánk és a projektben részt vevő szervezetek – a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató leánycégének, a Toll Ser vice Zrt.-nek a vezetésével – meghatározó szerepet töltenek be az egységes európai közlekedési piac létrejöttét segítő nemzetközi kutatásfejlesztési programban.
Korábban is elemeztek – Szövetségünk azt tanácsolja, hogy különösen az átmeneti időszakot követően minden, Nagy-Britanniába induló gépjármű csak érvényes zöldkártyával keljen útra. A magyar autósoknak egyébként ma a szomszédos országok közül csak az Ukrajnába belépéshez kell zöldkártyával rendelkezniük – említette Lambert
A Play Áruházból, illetve az App Store-ból letölthető alkalmazásban a regisztráció során a felhasználók néhány kérdés megválaszolásával megadhatják a preferált közlekedési módokat, beállíthatják a maximális gyaloglási távolságot, és egyéb információkat adhatnak meg azért, hogy az útvonaltervező a megadott igényeknek megfelelő alternatívákat kínáljon. Az alkalmazás az útvonaltervezésen túl mobilitási csomagok megvásárlására is lehetőséget biztosít. A napi, heti és havi csomagok közösségi közlekedési szolgáltatást, kerékpár- és autómegosztó szolgáltatást, valamint taxiszolgáltatást tartalmaznak a választott csomagtól függően. MW
BUDAPEST.
Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője. – Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból a nemzetközi gépjárműkár-rendezési rendszerek működését is érinti: a zöldkártyarendszerrel és a gépjármű-biztosítási irányelvvel (MID) kapcsolatos következményeket évek óta folyamatosan elemezte az illetékes nemzetközi szervezet, a Council of Bureaux (CoB) erre a célra létrehozott munkacsoportja, és igyekezett olyan eljárásokat kidolgozni, melyek a brexit esetleges kedvezőtlen hatásait csökkentik. A CoB megítélése szerint a brexit a brit gépjárművek Magyarországon okozott kárrendezési folyamataira csak korlátozott hatást gyakorol majd. – A brexit átmeneti időszakát követően, jövő januártól azonban a gépjármű-biztosítási irányelv károsultvédelmi rendszerét várhatóan nem alkalmazzák Nagy-Britannia esetében. Ez azt jelenti, hogy
Új kibocsátási gyakorlat A zöldkártyát illetően fontos tudnivaló, hogy a hagyományos, papíralapú igazolások néhány éve bevezetett elektronikus terjesztésének lehetőségével több biztosító is él, több tízezer zöldkártya jutott el ily módon az ügyfelekhez problémamentesen. A zöldkártyák használatának további egyszerűsítéséért a CoB engedélyezte, hogy a nemzeti zöldkártyairodák a zöldkártyákat 2020. július 1-jétől szabad döntésük szerint fekete-fehér
alapon bocsássák ki, valamint azokat az ügyfelek részére elektronikus úton továbbítsák. A Mabisz álláspontja szerint az új zöldkártya-kibocsátási gyakorlat bevezetése a magyar piac számára egyértelműen ajánlott. Több szempontból, de elsősorban a növekvő ügyféligény miatt is előnyös lenne, ha a magyar biztosítók az új gyakorlatot egységesen és a lehető legkorábbi időpontban (2020. július 1-jével) vezethetnék be.
Ötvenéves az Ascona és a Manta is Ötvenedik születésnapját ünnepli a legendás Opel Ascona és Manta, a cégnél felkészültek a jubileumra.
az Opelnek az első világbajnoki futamot, 1982-ben a Röhrl, Geistdörfer páros Ascona 400zal lett ralivilágbajnok.
Pontosan öt évtizede az Opel forradalmasította a középkategóriát. Az Opel Ascona teremtette meg a sportlimuzin fogalmát, rövid karosszériatúlnyúlásokkal, elsőrangú vezethetőséggel és kiváló menetdinamikával. AUTÓVILÁG.
Karakteres kupé Egyszerre jelent meg sportos kétüléses, négyajtós és az első, kirándulós hangulatú, életstílus-kombi kivitelben. Az egészre aztán a Manta tette fel a koronát, egy karakteres kupé, az Asconáéval közös műszaki alapon – az Opel mai platformstratégiájához hasonlóan. Ezáltal érhette el széles vevőkör a gyönyörű kupét. Mint már az Opel GT-vel 1968-ban, Rüsselsheim ismét álomkocsit adott a népnek. Az
C
Y
M
Az Opel Ascona aszfalton és murván egyaránt sikeres sportgépnek bizonyult FOTÓ: OPEL
Média összeállításából kiderül: aszfalton és murván egyaránt sikeres sportgépnek bizonyult a limuzin: Asconával lett Walter Röhrl és navigátora, Jochen Berger 1974-ben rali Európa-bajnok, majd 1975-ben az Akropolisz ralival megnyerték
újdonság az Újvilágba is követte a GT-t, jól ment az Egyesült Államokban – ilyen nemzetközi karrier kevés Opelnek sikerült. Ma a Manta és az Ascona első generációja a rajongók kedvence, és jóval az újkori ára felett szerezhető meg. Az Opel
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Rájaembléma A sportos kupé, amelynek rájaemblémáját a tengerkutató Jacques Cousteau fotói alapján tervezték, 1970-ben mutatkozott be, hozzá illő helyen, a Balti-tenger melletti Timmendorfer Strandban. Az Opel új területre lépett a Mantával: „Az autó, amelyet ma Önöknek bemutatunk, egyik modellünket sem teszi elavulttá, hanem eddigi programunk hatásos kiegészítője, újonnan keletkezett igényt elégít ki” – állt az akkori sajtószövegben. Az Ascona 1970 októberében, a Torinói Szalonon jelent meg. Két vagy négy ajtóval, normál és luxuskivitelben készült. MW
Látogasson el hírportálunkra!
például egy Nagy-Britanniában balesetet szenvedő magyar állampolgár elveszíti azt az irányelvből következő jogát, hogy kárát Magyarországon, anyanyelvén érvényesítse a brit biztosító magyarországi kárrendezési megbízottjánál. Jelenleg még nem világos, hogy mely országoknál lesznek hatályban olyan megállapodások, melyek az irányelvhez hasonló védelmet biztosítanak a brexit után bekövetkezett balesetek áldozatainak, ezen a CoB és brit partnerei folyamatosan dolgoznak. Mivel az átmeneti időszakban az uniós jog továbbra is él a Nagy-Britanniával fennálló kapcsolatokban, a munkacsoport ezért azt valószínűsíti, hogy az irányelv előírásaival összhangban az év végéig a Nagy-Britanniából az unióba, valamint az unióból Nagy-Britanniába belépő járműveknél a hatóságok nem fogják külön ellenőrizni, hogy van-e biztosítási fedezet. – A zöldkártyarendszer hazai szervezete, a Mabisz révén működtetett Nemzeti Iroda továbbra is határozottan azt javasolja, hogy minden, Nagy-Britanniába induló jármű érvényes zöldkártyával induljon útnak – nyomatékosította Lambert Gábor. Kifejtette: – A zöldkártyarendszer lényege, hogy az abban részt vevő országok ezzel igazolják a gépjármű felelősségbiztosítási garanciáját. MW
SZUBJEKTÍV A nagy horderejű változások sűrűjében apróságnak tűnhet a gépjármű-biztosítások kusza világa. Mi van akkor, ha uniós autós válik károsulttá a brexit jobbkormányos hazájában!? A jelenlegit átmeneti időszaknak minősítik, meglehetősen ködös az Albionban újjáépítendő rendszer ebben a szegmensben is. Amikor kihirdették a népszavazás eredményét, az Egyesült Királyságban a legkeresettebb szókapcsolat a Google rendszerében „a brexit jelentése” volt. A külföldieknek nem a „keresett”, hanem a kereset a lényeg. A jövő évtől az állásajánlatnak megfelelő szakképesítéshez és angolnyelv-tudáshoz köti a brit kormány a bevándorlók munkavállalásának engedélyezését. Anno hatot rúgtunk Angliának, ami olyan, mint egy álom (és zengték a világon), most a mi térfelünkön pattog a labda – versenyképes bérekkel itthon tartani a válogatott munkaerőnket. LADÁNYI TÓTH LAJOS
„Motorkerékpárnak az a jármű minősül...”
FÁBIÁNHÁZA. „Az elektromos kerékpárral közlekedő sógornőmet megállították a rendőrök, és figyelmeztették, mert nem volt rajta bukósisak. Azt mondták neki, legközelebb büntetnek. Mi vonatkozik az elektromos kerékpárral közlekedőkre? Sok idős ember ezzel jár a gyógyszertárba vagy az orvoshoz, és szeretne tisztában lenni ezzel” – fordult szerkesztőségünkhöz fábiánházi előfizetőnk.
Motoros hajtás A rendőrség az elektromos kerékpárok jogi megítéléséről, szabályozásáról közölte: „Csak olyan eszköz minősül elektromos kerékpárnak, amelynek rendeltetésszerű működéséhez az emberi erő kifejtése elengedhetetlen, és a motoros hajtás csak kiegészítő jelleggel bír. Amennyiben az emberi erő megszűnik, a kerékpár lelassul és megáll. Ha azonban a motor teljesít-
ménye 300 W teljesítménynél nagyobb, vagy olyan a kialakítása a kerékpárnak, hogy emberi erő hajtása nélkül a kiegészítő motorral képes a továbbhaladásra, az már más járműkategóriába történő besorolást eredményez (a motor teljesítményétől függően segédmotoros kerékpárnak vagy motorkerékpárnak minősül).” Kötelező a bukósisak Ilyen esetben a jármű használójára más szabályok is vonatkoznak: közlekedése során bukósisakot kell kötelezően viselnie, a járműkategóriára megfelelő vezetői engedél�lyel kell rendelkeznie, továbbá a járműre kötelező felelősségbiztosítást kell kötnie. Motorkerékpárnak az a jármű minősül, amely 50 köbcentiméternél nagyobb henger űrtartalmú belső égésű motorral van ellátva, és/vagy a tervezési sebessége nagyobb mint 45 km/h. MW
ESZAK
12
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 26., SZERDA
Kultúra 13
MAGYARORSZÁG
Verseny az Arany és az Ezüst Medvéért Február 29-én derül ki, melyik filmeket díjazza a zsűri Berlinben.
sú alkotásokból áll, jellemző téma a migráció és a politikai hatalommal szembeni ellenállás.
BERLIN. A
jubileumi, 70. Berlinale a hagyományokhoz hűen az aktuális társadalmi kérdéseket boncoló művészfilmek fesztiválja. A nagyjátékfilmes mezőny többnyire sötét tónu-
ban kiosztandó Ezüst Medvékért, 16 alkotásnak a Berlinalén lesz a világpremierje. A díjakról döntő nemzetközi zsűri elnöke az Oscar-díjas Jeremy Irons. A fesztivál programja az utóbbi évekhez képest feszesebb, a fő szekciók műsorán 240 új film szerepel, további 98 művet pedig filmtörténeti válogatások és más tematikus különprogramok keretében mutatnak be. Tavaly még jóval több alkotást, 400 filmet – köztük 334 új munkát – vonultattak fel.
Kevesebb a tavalyinál A nagyjátékfilmes szekcióban 18 munka versenyez a legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriák-
Johnny Depp új filmje berlini bemutatóján
Magyar filmes a zsűriben Új magyar alkotás ezúttal nem szerepel a fesztiválon, viszont magyar vonatkozás, hogy meghívták a rövidfilmes szekció háromtagú zsűrijébe Bucsi Rékát, aki három animációs rövidfilmjével is sikerrel szerepelt a Berlinalén.
FOTÓ: AFP
Tragikus véget ér az egymás elleni küzdelem Két magyar film is bekerült a Berlinale új szakmai programjába.
A szemle március 1-jéig tart. A díjakat hagyományosan az utolsó előtti napon adják át, ezúttal febr uár 29-én, az utolsó nap pedig csak a közönségé, akkor még egyszer levetítik a különböző szekciók legsikeresebb alkotásait. A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb a vezető
fesztivál első hétvégéjén is sokszínű alkotásokat kínált a Berlinale programja. Ne ereszd a kocsit! A Panoráma szekcióban szerepel a One of These Days (Mostanában) című német amerikai film, mely egy texasi kisvárosban játszódik. Egy autókereskedő olyan nyereményjátékot kínál, melyen a legfrissebb pick-up modellt lehet megnyerni úgy, hogy a jelentkezők közül kisorsolt személyeknek az autó mellé kell állni és legalább egyik kezükkel folyamatosan érinteni a karosszériát. Az nyer, aki a leghosszabb ideig tudja az autón tartani a kezét. A versenyben részt vevők mindannyian nagyon szeretnék az autót, hiszen anyagi helyzetük egyiküknek se teszi lehetővé új kocsi megvásárlását. Az izgalmas játék ideje alatt megismerjük az amerikai társadalom napi nehézségekkel küzdő embereit, problémáit. Az idő múlásával egyre inkább a résztvevők egymás
BERLIN. A Berlinale idén hivatal-
ba lépett új vezetői célul tűzték ki a fesztivál megújítását és közönségbaráttá tételét is. Elveszítette a valóságot Ennek az első napokban is látható megnyilvánulása volt, hogy nemcsak a speciális szekciókban, hanem a versenyprogramban is megjelent a műfaji sokszínűség. Volt a kínálatban spanyol pszicho-szex-thriller Intruder címmel, amelyben a főszereplő énekes és szinkronszínésznő egy traumatikus kialakult paranoiáját, hallucinációit és végül a valósággal való teljes kapcsolatvesztését mutatja be. De emellett volt a Disney– Pixar cégek által jegyzett animációs film is, igaz, ez utóbbi versenyen kívül. Az első napok talán legmagasabb művészi színvonalú alkotása egy olasz film volt Hidden Away címmel, mely valós történetet dolgoz fel, egy szellemileg és testileg sérült, a Pó vidékén a múlt században élt naiv festőről, Antonio Ligabue-ról. A művész gyermekkora és élete
BÍRÓ TIBOR eszak@eszak.hu
ÁLLÁS
ÉSZAK
Olasz, spanyol, amerikai alkotások az idei németországi filmmustrán.
Magukkal hozták A Berlinale új szakmai programját On Transmission címmel indították el. A fesztivál művészeti igazgatója hét figyelemreméltó rendezőt hívott meg a programba, akik mindegyike magával hoz egy vendéget a filmművészet megvitatására. A Berlinale-díjas Enyedi Ildikó Szilágyi Zsófiát hívta meg, és a program részeként vetítésre láthatják a nézők Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét, valamint Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotását.
Látogasson el hírportálunkra!
A díjakról döntő nemzetközi zsűri elnöke az Oscar- díjas Jeremy Irons FOTÓ: AFP
A naiv festő, aki megélte, még azt is, hogy felfedezzék
elleni játékává válik a küzdelem, melynek tragikus vége lesz. A film megtörtént eseményt dolgoz fel. A program része Johnny Depp Minamata című alkotása, melyben a filmszínész háborús övezetekben dolgozó fotóst alakít, aki egy 1971-ben történt környezetszennyezés ügyében kerül konfliktusba egy cégóriással. Agnieszka Holland, a CineFest korábbi (2012) életműdíjasának legújabb filmje, a Charlatan (Sarlatán) az 50-es évek Csehszlovákiájában játszó eseményeket eleveníti fel, melyet a fesztivál utolsó napjaiban vetítenek.
BERLIN. A
nemzetközi filmfesztiválok sorában, látogatóinak száma rendre félmillió körül van. Idei költségvetése 26 millió euró (8,8 milliárd forint). MTI
nagy része borzalmas körülmények között telt, gyakorlatilag társadalmon kívüli nomádként élt, később alkalmi munkákat vállalt, de soha nem adta fel szenvedélyét, a festést és szobrászatot. Élete utolsó szakaszában fedezték fel rendkívüli tehetségét és megérhette, hogy kiállításokat rendeztek műveiből, melyek a gyűjtők körében is keresetté váltak. A főszerepet hitelesen játssza a tehetséges fiatal olasz színész, Elio Germano. A film komoly esélyes lehet a fesztivál valamely díjára. BÍRÓ TIBOR eszak@eszak.hu
Elio Germano, a naiv festőről szóló film főszereplője FOTÓK: AFP
KAZINCBARCIKA 2020. március 26.
BÖRZE
Egressy Béni Művelődési Központ 9.00–16.00 óráig
JELENTKEZZ KIÁLLÍTÓNAK! ✔ Állást keres? ✔ Munkát váltana? ✔ Látogasson el INGYENESEN az Észak állásbörzére!
MAGYARORSZÁG
389610
allasborzeeszak@mediaworks.hu
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
13
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. február 26., szerda
14 Szolgáltatás
magyarország
Mikor, hová
Keresztrejtvény
Terjesztési ügyintézés
Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi ingyenesen hívható telefonszámot: 06-80-442-444 (h–p.: 7.00–17.00)
A Mennyországnak kell lennie feliratos francia– katari–német–kanadai–török– palesztin vígjáték, 97 perc, 2019. Helyár: 650 Ft. Rendező: Elia Suleiman. Szereplők: Kareem Ghneim, George Khleifi, Tarik Kopty, Elia Suleiman. Vetítési időpontok: 2020. február 20–26. szerda, 18:15.
Mozi
A miskolci Béke Art-terem és Uránia Art-terem az Europa Cinemas mozihálózat tagja. 3530 Miskolc, Rákóczi u. 5. Tel./ jegyrendelés: 46/507-573 URÁNIA-TEREM Sonic, a sündisznó magyarul beszélő japán–amerikai– kanadai animációs kalandfilm, 100 perc, 2019. Helyár: 900 Ft. Rendező: Jeff Fowler. Szereplők: Jim Carrey, James Marsden, Neal McDonough, Adam Pally, Ben Schwartz, Tika Sumpter. Vetítési időpontok: 2020. február 20–26. 15:30, 17:45. A vágyak szigete magyarul beszélő amerikai misztikus kalandfilm, 110 perc, 2020. Helyár: 900 Ft. Rendező: Jeff Wadlow. Szereplők: Portia Doubleday, Lucy Hale, Michael Peña, Maggie Q, Michael Rooker. Vetítési időpontok: Február 20–26. 20:00.
ÉSZLEL, TAPASZTAL
INDONÉZ TEMPLOM
PEST MEGYEI VÁROS
MEGFEJTÉS MÁSODIK RÉSZE
M
ÉGÉSTERMÉK ÓKORI RÓMAI ÍRÓ
magyarország
Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Pap Gyulát hétköznap 9–17.00-ig. Tel.: +36/20/460-3764.
CINEMA CITY 3525 Miskolc, Miskolc Plaza, Szentpáli u. 2–4. Jegyfoglalás: 46/416-661
magyarország
A feladvány Lenkei Gábor gondolatát rejti
Rejtvény
INDOKOLATLANUL
A ...MARIANN, MEGFEJTÉS SZÍNÉSZNÕ HARMADIK RÉSZE
A megfejtéseket 2020. március 5-ig lehet beküldeni. Kérjük, a leve lezőlapra ragasszák fel a rejtvény(ek) számát, az Észak-Magyarország-logót, valamint írják rá telefonszámukat! Be küldési címünk: Észak-Magyarország (Rejtvény) 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3., vagy rejtveny@eszak.hu. (A nyertesek névsorát lapunkban közöljük, külön értesítést nem küldünk. A nyereményeket – a Maxim Kiadó regényeit – szerkesztőségünkben vehetik át.)
1917 mb. 119 20:30 A vadon hívó szava mb. 105 13:50 16:00 18:10 20:15 A vágyak szigete mb. 110 14:15 17:30 19:45 Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? mb. 122 13:00 15:30 18:00 20:30 Dolittle mb. 106 14:50 Élősködők mb. 132 19:30 Jojo Nyuszi fe. 108 15:45 Közel a horizonthoz mb. 109 17:00 Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs! BA mb. 67 13:45 16:00 Ne játssz a tűzzel mb. 96 14:00 16:30 18:30 Ragadozó madarak BA mb. 109 13:30 18:00 Sonic, a sündisznó mb. 100 13:00 15:10 17:20 19:30 Úriemberek mb. 113 15:20 17:40 20:00 Wasp Network – Az ellenállók mb. 123 20:15
BÉKE-TEREM A feltaláló magyar életrajzi dráma, 120 perc, 2019. Helyár: 900 Ft. Rendező: Gyöngyössy Bence. Szereplők: Für Anikó, Gáspár Tibor, Huszárik Kata, Seress Zoltán. Vetítési időpontok: 2020. február 20–26. 16:00. Öngyilkos túra feliratos dán– norvég–német misztikus film, 90 perc, 2019. Helyár: 650 Ft. Rendező: Jonas Alexander Arnby. Szereplők: Robert Aramayo, Kate Ashfield, Jan Bijvoet, Nikolaj Coster-Waldau, Tuva Novotny. Vetítési időpontok: 2020. február 20–26. 20:15.
48
Meghallgatjuk
A
A MEGFEJTÉS ELSÕ RÉSZE
MEGELÉGEL
BALLA DÁNIEL
PROFIT ZELK ANNA
ÉRZÉKETLEN
MESEBELI
CSAK A SZÉLEIN MATT!
LENGEDEZ A SZÉL RITKA FÉRFINÉV
PERZSA URALKODÓ
A
ÉDES TÚRÓ AVITT
...TESZI, MEGÖLI
GYÓGYINTÉZET
AZ EGYIK VÉRCSOPORT
ÜRES NAP!
RITKA NÕI UTÓNÉV
GAUSS AZ ÁLDÓJÁT!
KÉTSZER TÍZEN
2020. február 24. 4 12 14 16 22 26 34 40 43 44 46 47 49 52 56 57 65 70 77 78 Az adatok tájékoztató jellegűek!
SZÓCSATA
ATTILA NÉPE
INDULATSZÓ
ZSÍRBAN OLDÓDÓ VITAMIN
ODAHÍV EGYNEMÛI! A SZÉLTÕL IS VÉD
SANTA..., KARÁCSONY APÓ CSAPATTAG!
Gyógyszertárak
EMLÉKEZETHIÁNY
EZ IS ÉS
LENDÜLET
CSIGAFAJTA
SZABOLCSI KÖZSÉG
Gyógyszertári ügyelet: Miskolc: Fehér Holló, Szemere u. 14. Tel.: 46/359-071 Szent Rókus, Csabai kapu 11/A Tel.: 46/560-246
CSODÁLKOZÓ HANG
PÁRATLANUL INAL!
SAN ANTONIO
...BÉLA, FESTÕ V.
FOGHÚS AZ EGYIK VÉRCSOPORT SZATYORBAN ÁLL! ANNOKÓRHÁZBA KÜLD
Lelki segély
RAB ,AZ OROSZ SZLENGBEN
OROSZ ZENESZERZÕ V.
Hajléktalanok Regionális Diszpécserszolgálata 46/323-260 Miskolci Lelkisegély Tel. Szolg. 116-123, ill. www.sos505.hu
A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok
Sudoku
48. feladat
Kezdőknek, 48.
Haladóknak, 48.
9 5 1 4 2 4 2
3
Megfejtések, 38. számú feladat
9
4
8 5 1
3
7 6 3 2 8 5 9 1 4
2
3 3 2 6 7 3 1 8 8 9 7 2 7 8 4 1 2 9 4 2
9 8 2 5 3 5 6 4 7 2 3 1 7 4 2 8 3 7 6 3 2 9
2 1 8 9 6 4 7 5 3
4 9 5 3 7 1 8 6 2
8 2 4 5 9 3 1 7 6
5 3 6 1 4 7 2 8 9
9 7 1 8 2 6 3 4 5
1 4 7 6 3 9 5 2 8
6 8 9 7 5 2 4 3 1
3 5 2 4 1 8 6 9 7
Kezdőknek
7 1 2 8 4 5 6 3 9
4 5 9 3 2 6 1 7 8
3 8 6 9 1 7 2 4 5
9 3 5 4 6 8 7 2 1
6 7 8 2 3 1 5 9 4
1 2 4 7 5 9 8 6 3
8 4 1 6 9 2 3 5 7
2 9 7 5 8 3 4 1 6
5 6 3 1 7 4 9 8 2
Haladóknak
A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok
TV- és rádióműsor
2020. február 26., szerda M1
05.55 Hajnali gondolatok 06.00 HÍRADÓ 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Kenó magyar 06.45 Hrvatska Kronika 07.15 Ecranul nostru 07.45 Ridikül magyar 08.35 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 09.25 Don Matteo - IV. évad olasz tévéfilmsorozat 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal német ismeretterjesztő sorozat 13.20 A világ madárszemmel angol ismeretterjesztő sorozat 14.20 A hegyi doktor - VI. évad német családi filmsorozat 15.10 Sorsok útvesztője török tévéfilmsorozat 16.05 Don Matteo - IV. évad olasz tévéfilmsorozat 17.05 Ridikül magyar 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 19.35 A hegyi doktor - VI. évad német családi filmsorozat 20.30 Skandináv Lottó 20.40 Anna Karenina orosz tévéfilmsorozat 21.35 A nagy generáció magyar Játékfilm 23.25 Kenó 23.30 Szabadság tér ´89 00.20 Kékfény
C
Y
09.20 Cili seriff és a Vadnyugat 09.50 A kis királylány 10.00 Helen sulija 10.25 Bing 10.30 Claude 10.55 Kukori és Kotkoda 11.00 Sebaj Tóbiás 11.10 Mirr-Murr kandúr kalandjai 11.15 Tinti kalandjai 11.25 Mikrobi 11.35 Magyar népmesék 11.45 Kérem a következőt! 11.55 Vakáción a Mézga család 12.25 Az ifjú Robin Hood kalandjai 12.50 Laura csillaga 13.15 Igaz vagy hamis? 13.20 Yo Yo 13.35 Bubbi Guppik 14.00 Eperke és barátai 14.20 Dózerkék 14.45 RoboVonatok 15.00 A dzsungel könyve 15.25 Moncsicsik 15.45 Alvin és a mókusok 16.00 Gyerekversek 16.03 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi 17.00 Szófia hercegnő 17.25 Jake és Sohaország kalózai 17.50 Mickey és az autóversenyzők 18.10 Cili seriff és a Vadnyugat 18.35 RoboVonatok 18.50 Nils Holgersson csodálatos utazása 19.15 A kis királylány 19.25 Dózerkék 19.50 Bing 19.55 Hetedhét kaland 20.15 Tanárok gyöngye 21.05 Én vagyok itt! 22.30 Odaát - XI. évad
M
100
90
80
A szabály egyszerű. A sudoku rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3x3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt (46–51) juttassák el a szerkesztőségünkbe (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét mind a hat sudoku rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: 2020. március 5. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.
04.00 Győzike Reality komédia 04.55 Teleshop 05.20 Barátok közt Magyar filmsorozat 06.00 Reggeli Élő magazinműsor 09.05 Asztro Klub 10.05 Teleshop 12.15 Fókusz Közszolgálati magazin 13.35 Drága örökösök Magyar filmsorozat 14.45 Bátrak földje Magyar filmsorozat 16.00 Az én kis családom Török filmsorozat 17.10 Barátok közt Magyar filmsorozat 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 18.55 Fókusz Közszolgálati magazin 20.05 Drága örökösök Magyar filmsorozat 21.20 Bátrak földje Magyar filmsorozat 22.30 Barátok közt Magyar filmsorozat 23.15 RTL Híradó - Késő esti kiadás 23.50 Így készült Szabó István Zárójelentés című filmje Magyar werkfilm 00.25 Katar-rali 2020 Összefoglaló 00.45 Rejtjelek Amerikai krimisorozat 01.50 Rejtjelek Amerikai krimisorozat 02.55 Rejtjelek Amerikai krimisorozat 04.00 Győzike Reality komédia
70
60
50
40
06.15 MOKKA magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA magazinműsor 08.45 MOKKACINO magazinműsor 09.35 TELESHOP 10.45 Csapdába csalva VI. Német doku-reality sorozat 11.15 Tények Plusz 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Walker, a Texas-i kopó Amerikai akciófilm-sorozat 13.30 Walker, a Texas-i kopó Amerikai akciófilm-sorozat 14.30 A vidéki doktor XV. Német filmsorozat 15.40 Amanda Chilei romantikus filmsorozat 16.45 Remények földje Török romantikus filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 18.45 Tények Plusz 19.30 Mintaapák Magyar fikciós sorozat 20.10 Exatlon Hungary extrém sport-reality 22.40 Drágám, add az életed! game-show 00.00 Magánnyomozók II. Magyar doku-reality sorozat 01.10 Családi Titkok Magyar reality sorozat 02.15 Walker, a Texas-i kopó Amerikai akciófilm-sorozat 03.10 Tények Este hírműsor 03.50 A vidéki doktor XV. Német filmsorozat 04.35 Magánnyomozók Magyar doku-reality sorozat 05.20 Családi Titkok
30
20
10
5
06.00 Híradó 06.30 Nemzeti SportHíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.56 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Itthon vagy 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Család’20 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti SportHíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Kárpát Expressz 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Esély 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Summa 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Világ világpolitikai magazin 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti SportHíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Kék bolygó 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű Hírek 23.33 Német nyelvű Hírek 23.42 Orosz nyelvű Hírek 23.51 Kínai nyelvű Hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz
M4
05.00 Múlt és Jelen 05.30 Tollaslabda 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 07.30 UEFA Bajnokok Ligája 09.30 Fradi Tv 10.00 Sporthíradó 10.30 UEFA Bajnokok Ligája összefoglaló 11.35 Női vízilabda világliga: Magyarország - Hollandia mérkőzés 13.00 Sporthíradó 13.30 Tollaslabda 14.30 CHI – A belső erő 15.00
Labdarúgó közvetítés 17.00 Sporthíradó 17.25 Kétváll 18.00 Vízilabda közvetítés 19.10 UEFA Bajnokok Ligája öszszefoglaló 20.15 Felvezető műsor 21.00 UEFA Bajnokok Ligája 22.50 Érték 23.15 UEFA Bajnokok Ligája összefoglaló 00.15 Labdarúgó közvetítés 02.10 Labdarúgó közvetítés 03.55 Vízilabda közvetítés
HÍR TV 6.00 Keménymag ism 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben ism 8.00 Hírek 8.05 Globál ism 8.30 Paletta ism 9.00 Hírek 9.05 Keménymag ism 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Riasztás ism 12.00 Híradó 12.30 Európai híradó ism 13.00 Hírek 13.05 Civil kör ism 14.00 Hírek 14.05 Főhős ism 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Globál ism 16.00 Hírek 16.05 Bayer show ism 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Credo 21.00 Hírek 21.05 Csörte 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Heti terror 23.00 Hírek 23.05 Magyarország élőben ism 23.30 Plusz mínusz ism 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek
FILM+
6.45 Az ember, aki feltalálta a karácsonyt Ír-kanadai film 8.45 Winnetou - Apacsok földjén Német kalandfilm 11.00 Winnetou - Az Ezüst-tó kincse Német kalandfilm 13.00 A Lazarus-terv Amerikai thriller 15.10 Hasonmás Amerikai akciófilm 17.00 Lángoló jég Amerikai akciófilm 19.00 A szállító: Örökség Francia-kínai akciófilm 21.00 Az igazság nevében Amerikai akciófilm 23.20 A rettegés arénája Amerikainémet-kanadai akciófilm 1.50 Piszkos
Harry Amerikai akciófilm 4.00 Gyilkos tánc Amerikai-orosz akciókrimi
ATV 04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV START 08.35 START plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz 21.30 Columbo 23.40 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 00.50 700-as klub 01.20 Egyenes beszéd 02.20 A nap híre 03.00 Jakupcsek plusz 03.50 Fórum
MR2-PETŐFI 06.00 Hírek 06.00 Talpra magyar Reggel a Petőfi Rádióval Benne: 06.30 Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 07.30 Hírek 08.00 Hírek 08.30 Hírek 09.00 Hírek 10.00 Hírek 10.00 Eszembe jutottál Benne: 11.00 Hírek 12.00 Hírek 13.00 hírek 14.00 Hírek 14.00 Egész úton - Hazafelé a Petőfi Rádióval Benne: 15.00 16.00 17.00 Hírek 18.00 Hírek 18.00 Petőfi top 15 19.00 Hírek 19.00 Minek nevezzelek? Benne: 20.00 Hírek 21.00 Hírek 21.00 Rontom Bontom Benne: 22.00 Hírek 00.00 Himnusz
MISKOLC TV 06.00 Az előző esti adás ismétlése 08.25 Képújság 18.00 Híradó 18.17 Időjárás-jelentés 18.20 Programpont (programajánló) 18.25 Egészségpercek (egészségügyi magazin) 18.45 Egészségére 19.00 Híradó ism. 19.17 Időjárásjelentés ism. 19.20 Programpont ism. 19.25 A modern cirkusz atyja (portréfilm) 21.25 Híradó ism. 20.42 Időjárás-jelentés 20.45 Programpont ism. 20.50 Képújság
EURÓPA RÁDIÓ 6.00–9.00 Kontinentális reggeli (Benne. 6.00 Hírek + Református hírek 6.20 Nem csak kenyérrel él az ember, 7.00 Régió Krónika 7.20 Útravaló 7.30 Rövidhírek 9.00 Hírek + Református hírek 9.05 Apropó 10.00 Hírek + Református hírek 10.10 Magazin 11.00 Hírek + Református hírek 11.10 Református magazin 12.00 Régió Krónika 12.15 Aréna 13.00 Hírek + Református hírek 13.10 Mindenapi irodalom14.00 Hírek + Református hírek 14.10 Református magazin 15.00–18.00 Svédasztal 18.00 Hírek + Református hírek 18.10 Magazin 19.00 Régió Krónika 19.30 Esti nyugalom 20.00 Hírek 20.10 Református magazin (ism.) 21.00 Hírek 21.10 Mindennapi irodalom 22.00 Hírek + Református hírek 22.10 Zenesáv 23.00 Hírek + Református hírek 23.10 Református magazin (ism.) 0.00–6.00 Éjszakai műsorok
CSILLAGPONT RÁDIÓ 4.00 Infó óra 5.00 Pulzus infó - egészségtematikus magazinműsor 6.00 Híróra 7.10 Hajrá diósgyőr! 7.30 Jó reggelt borsod! - reggeli közérdekű műsor 9.00 Rendelő - egészségtematikus műsor 11.10 Hajrá diósgyőr! 12.00 Magazin óra 13.00 Infó óra 14.00 15.00 Pulzus infó 16.00 Híróra - magazin műsor 17.10 Hajrá diósgyőr! 18.00 19.00 Rendelő 20.00 21.00 Pulzus infó 22.00 Infó óra 23.00 Híróra 0.00 Zenei óra A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.
eszak
14
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 26., SZERDA
Hirdetés 15
MAGYARORSZÁG
GYÁSZHÍR A boon.hu/gyaszhirek/ internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét „Nem élt belőle több és most sem él, S mint fán se nő egyforma két levél, A nagy időn se lesz hozzá hasonló.”
„Nem foghatjuk már dolgos két kezed, nem simogathatjuk ősz fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, marad a csend, mindent köszönünk neked.”
„Csöndesen elmentetek.”
IMRE NOTA 1950. 04. 05. – 2020. 02. 16.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, drága nagymamánk
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
IVÁNCSÓ ISTVÁNNÉ sz. Boros Erzsébet 83 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás után 2020. február 28-án 11 órakor a Szentpéteri kapui temetőben helyezzük örök nyugalomra. Emléke szívünkben örökre él.
Gyászoló szerettei
394924
Fájó szívvel tudatjuk, hogy
„Csillag volt, mely szívből szeretett, s mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó Nap, de a szívünkben él, és örökre ott marad.”
SZÉKELY DONÁT CSABA nyugalmazott MÁV belső ellenőr
HAVASI JÓZSEFNÉ szül. Koppány Gizella Éva volt Borsod Volán-dolgozó
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy
PÁSZTOR LÓRÁNTNÉ szül. Bőcsi Andrea
2020. február 14-én életének 74. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. február 29-én (szombaton) 10 órakor lesz a miskolci Szent Anna temető ravatalozójából.
életének 77. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. március 2-án 14 órakor a mályi temetőben lesz. Gyászoló családja
2020. február 24-én, életének 46. évében elhunyt. Utolsó útjára 2020. február 27-én, csütörtökön 14.30-kor kísérjük a homrogdi temetőben. 395541 A gyászoló család
A gyászoló család
392974
„Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, akár a csillagok.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága férj, édesapa és nagypapa
„Hogy egy édesapa milyen drága kincs, azt csak az tudja, akinek már nincs. Mindent adhat az ég kétszer, márványt, kincset, palotát, csak egyet nem adhat kétszer, szerető édesapát.”
FECZKÓ IMRE volt mályi lakos, a Volán volt dolgozója
KISS GÁBOR a MEZŐGÉP vállalat nyugdíjas géplakatosa
Fájó szívvel tudatjuk, hogy
KUCZÓ FERENC
77 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk búcsúztatása 2020. február 28-án, pénteken 11 órakor lesz a mályi temető ravatalozójában. 395305 Gyászoló család
hosszú betegség után, 2020. február 22-én örökre itt hagyott bennünket. Örök nyugalomra 2020. február 28-án 12 órakor helyezzük a Mindszenti temetőben.
életének 76. évében hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2020. február 27-én 13 órakor lesz a miskolci Mindszenti temetőben. A gyászoló család
395538
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk
DR. TOPSCHER ANDRÁSNÉ sz. Vas Gizella életének 83. évében súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2020. február 28-án 14 órakor lesz a Mindszenti evangélikus temetőben.
HALÁSZ MIHÁLY a December 4. Drótművek volt dolgozója
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk
67 éves korában betegségben elhunyt. Utolsó útjára 2020. február 28-án 13 órakor kísérjük a Mindszenti EVANGÉLIKUS temetőben.
temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. 392123 Gyászoló családja
BIHARI GYULA
Gyászoló család
395734
Gyászoló családja
A gyászoló család
395994
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy
„Nem múlnak el ők, akik szívünkben élnek, hiába szállnak álmok, árnyak, évek.”
396043
Szomorúan búcsúzom Tőletek Clara (Nota) és a családja
396122
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy Édesanyánk és Nagymamánk
395217
Bízom benne, hogy lelki nyugalmat találtok.
hernádnémeti lakos 92 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 27-én, csütörtökön 14 óra 30 perckor a hernádnémeti római katolikus temetőben lesz.
Gyászoló családja
393741
STEFAN NOTA 1955. 03. 12. – 2018. 10. 24.
KECSKÉS FERENCNÉ szül. Palla Anna
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk
VERMES TIBOR
MEGEMLÉKEZÉS
SZARVASMARHA
felvásárlás napi áron. Érd: 06/30/508-1262.
MEGEMLÉKEZÉS
*395748*
„Csak az idő múlik, feledni nem lehet, Szívünk örökké őrzi emlékedet.” (Tóth Árpád)
SZOLGÁLTATÁS ÁCS *388349*
BURKOLÁST, festést, kútásást, kútfúrást, kúttisztítást vállalunk. 30/798-8558
DR. SIMIG LÁSZLÓ ISTVÁN fizikus, közgazdász és egyetemi oktató
temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. 392804 A gyászoló család
FÉMZÁROLT kukorica, napraforgó, valamint lucerna vetőmag eladó. 30/3946924
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk
*394612*
*396054*
SZOBAFESTÉS, SZIGETELÉS, MUNKA. 70/510-7868
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, amikor a legdrágább férj, testvér, apa és nagyapa
1000-1600 Ft/kg. 06/20/5464-904.
DIÓBELET veszek, házhoz megyek
ÁLLAT
RÉGISÉG RÉGI bútorokat vásárolok komódot, lócát, asztalt, szekrényt. 20/534-2900
KONDRÁT ELEK temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak.393775 Gyászoló családja
*394506*
NÖVÉNY GYÜMÖLCSFA oltványok termelőtől kiváló minőségben eladóak. (kajszi, szilva, birs, stb.) Bányai László 70/703-7982.
Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk!
ÁLLÁS
A belépés ingyenes!
✔ Állást keres? ✔ Munkát váltana? ✔ Látogasson el az Észak állásbörzére!
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
ÉSZAK
*391716*
BÖRZE
2020. március 4. Tiszaújváros, Derkovits Művelődési Központ 9.00–16.00 óráig
Akik biztosan ott lesznek:
Joyson Safety Systems Hungary Kft. Bosko- Hidraulika Kft. Ipartechnológia Kft. Penny Market Magyarország Spinto Hungária Kft. AD Plastik Tisza Kft. My HR Team Kft. Remat Zrt. TS Hungaria Kft. Trans-Sped Kft . MÁV-Zrt. MANITOX Kft.
20
10
5
Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. Trenkwalder Magyarország Vodafone Magyarország Zrt. MAN Kft. Jabil Circuit Magyarország Kft. GINOP-5.1.5-16-2017-00009 Együtt a munkavállalásért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
MAGYARORSZÁG
ESZAK
15
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
380123
2016. február 26-án örökre eltávozott körünkből. Emléke szívünkben örökké él. 393833 Gyászoló szerettei
340190
*395657*
2020. FEBRUÁR 26., SZERDA
16 Mozaik Névnap
Színes meghallgatás
Évforduló
Géza, Cézár
212 éve megszületett Boka Károly cigányzenész, aki a szabadságharc idején Kossuth Lajosnak is kedvenc muzsikusa volt
Február 26., szerda idojaras.boon.hu
MISKOLC. Ősszel újra elindul az X-Faktor tehetségkutató műsor. Az énekesek a budapesti RTL Klub-székházban és a vidéki meghallgatásokon kvalifikálhatnak. Miskolcra a napokban érkezett a tehetségkutató; a Szinvapark emeletén várták az érdeklődőket.
Holdkelte:
06:24
08:01
Napnyugta:
Holdnyugta:
17:15
20:13
6 °C
11 °C Encs
Ehhez van elég bátorságuk Az első produkció kezdetéig körülbelül harminc néző gyűlt össze, emellett többen is jelentkeztek versenyezni: az utóbbiakról kiskamerás felvétel készült. – Izgatottan várjuk mindig a vidéki meghallgatásokat – mesélte lapunknak Pirisi Ferenc szervező castingszerkesztő. – Vannak, akik nem mernek egyből a kamerák elé állni a székházban, de egy ilyen, kisebb nyilvánosság előtt zajló megmérettetéshez már van elég bátorságuk. Jó hangulatban szoktak telni ezek az események: valamikor – ha látják, hogy kellőkép-
Sátoraljaújhely
Kazincbarcika Ózd Tokaj
További információ:
koponyeg.hu
MISKOLC
Ezen a napon nyilvántartott hőmérsékleti rekordok:
Tiszaújváros Mezőkövesd
-22 °C 20,7 °C
Csütörtök
1 °C
Péntek
8 °C
-1 °C
Szombat
6 °C
-2 °C
Vasárnap
5 °C
-1 °C
Jó lehetősége adódik, hogy sokoldalúságát, rátermettségét bebizonyítsa. Váratlanul új perspektívák nyílnak meg ön előtt, amiket kár lenne elszalasztania.
A helyi meghallgatáson többnyire rapszámok kerültek terítékre.
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, és délelőtt sokfelé, délután szórványosan várható eső, záporeső. A nap folyamán megerősödik, majd viharossá fokozódik az ÉNy-i szél. 6 és 11 fok közé csökken a hőmérséklet.
Napkelte:
Horoszkóp
Megér egy mosolyt – Hol van Józsi bácsi? – Józsi bácsinak betört a feje. – Miért tört be a feje? – Mert a kocsmában leitta magát. – És mi történt vele? – Kiszaladt a kocsma elé, fölugrott a kerékpárjára. – És mi volt a baj? – A bicikli neki volt támasztva a falnak. További viccek humor.boon.hu
6 °C
TÁVOLABBI KILÁTÁSOK: Pénteken és szombaton erősen felhős
időre van kilátás, elszórtan esőkkel, záporokkal.
ORVOS-METEOROLÓGIA: Erős hidegfronti hatás
A Vénusz és a Hold között kialakuló fényszög miatt jó szeme van az alkura, alkalmas pillanat a vásárlásra, nagyobb beruházásokra. Ma tele van tetterővel, de hiába, mert minduntalan akadályokba ütközik, ráadásul nehezen dönt, és sokat tétovázik. Lakatos László versenyző és barátai
pen változatosak a produkciók – a közönség tagjai közül is jelentkeznek énekelni. Őket persze gyakran noszogatni kell; vannak rejtett tehetségek, akiknek szükségük van a biztatásra. A helyszínen nem született egyből döntés: a vidéki meghallgatások felvételei továbbkerülnek egy szakmai stábhoz, ők bírálják el a produkciókat. Akik ezen a rostán továbbjutnak, azokat telefonon értesítik.
FOTÓ: KOZMA ISTVÁN
– Műfaji megkötésünk nincsen, nem mondjuk meg, hány éveseket keresünk: akár idősebb, akár fiatalabb versenyzőket is szívesen látunk, annyi kitétellel, hogy a jelentkezéshez be kell tölteni a 14. évet – szögezte le Pirisi Ferenc. A miskolci meghallgatás színesre sikerült: volt, aki klas�szikus slágerrel készült, más saját szerzeményt adott elő. Az előadások között több rapprodukció is elhangzott. BM
www.boon.hu További képek és videók
Okkal vagy ok nélkül, de nagyon ingerlékeny hangulatban van. Próbáljon uralkodni magán, és nehéz munkában vagy sportban levezetni a feszültséget. Ma a pénzügyek követelik maguknak az elsőbbséget. Munkanapja meghos�szabbodik, a túlórázás elkerülhetetlen. Szerelmes hangulatban van. Kedvezőtlen bolygóállások nehezítik az életét. Szerencsére nem történhet semmilyen drámai dolog, de pozitív fejlemények sem adódnak. Remek nap elébe néz, flörtölhet, hódíthat, ismerkedhet. De nemcsak az érzelmi élete alakul jól, hanem a pénzügyei is csodálatosnak látszanak. Nagyon nehezére esik minden munka, úgy érzi, folyton ellenállásba ütközik, ráadásul valaki a kollégák közül is komolyan hátráltatja. Az estét töltse barátaival.
Pál Dénes: most már jobb
A Plútó– Vénusz fényszöge a pénzügyeit érinti, veszteséggel kell számolnia. Nem szokott mellélőni, csakis valami méregdrága vásárlásról lehet szó.
Aggasztó, betegségről szóló hírek érkeztek a miskolci énekesről. Mindezek ellenére szombaton, A Dal 2020 című verseny második elődöntőjén ismét bizonyítania kell. Mivel egy egész megye szurkol neki, megkerestük, hogy az egészségi állapotáról érdeklődjünk. BUDAPEST.
Ezt a napot használhatja arra, hogy a veszélyeket és a problémákat időben fel tudja ismerni. Nagyon figyeljen arra, hogy mit mondanak mások.
Már jobban van – Valóban végigsöpört a családunkon egy komolyabb megfázás, először a kislányom, majd a párom betegedett meg, végül én is elkaptam – mondta a telefonban az énekes. – Abban picit hibásnak érzem magam, hogy a december elég húzós volt, tele fellépésekkel és egyéb programokkal, én pedig nem foglalkoztam
Pál Dénes népszerű fellépője sok rendezvénynek
eléggé magammal. Hozzáteszem, tekintve, hogy influenzaszezon van, elég egy hétvégi bevásárlás vagy a tömegközlekedés, és egyből megbetegedhet az ember. Az előző hét sokkal nehezebb volt. Most már jobb a
Rendezheti végre a pénzügyeit, ehhez lehet, hogy szakértőtől kér tanácsot. Ha egyedülálló, tartsa nyitva a szemét, vegye észre, ha valaki vonzódik önhöz.
FOTÓ: ÉM
helyzet, bár még nem tudom teljesen úgy használni a hangom, ahogyan kellene. Dénestől megtudtuk azt is, hogy nem szereti túlzottan elhúzni a betegséget, gél állagú cukrot és hurutoldó teát használ. NK
Ne szégyellje, ha segítséget kell kérnie vagy elfogadnia. Általában mindig ön segít másokon. Ne aggódjon, ez a nap is huszonnégy órából áll, a holnap könnyebbnek ígérkezik.
Marcelina a napsütéshez öltözik Marcelina miskolci diáklány. Nem szereti a telet, ezért nem is rakja el a nyárias ruhadarabokat. Így ha kisüt a nap, azokat veszi fel. És máris jobb a kedve. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN
Állati szépségek lapunkban A kis kedvencek fotóit adja közre lapunk. Ön is elküldheti a felvételét! MISKOLC. Felkínáltuk
olvasóinknak, küldjék el házi kedvenceik képét szerkesztőségünknek, és ezekből válogatjuk lapunk utolsó oldalára a naponta megjelenő kisállatfotókat.
Biztosak voltunk, hogy sokan tartanak kutyát, macskát, madarat, más házi kedvencet, és szívesen osztják meg ezeket a képeket olvasóinkkal, de arra nem gondoltunk, hogy ennyire sokan küldenek fotókat. A képek és az ezeket kísérő levelek rengeteg és feltétel nélküli szeretetről árulkod-
nak, jó okkal gondolhatjuk: biztosan jó dolguk lehet ilyen gazdik mellett a kedves jószágoknak is. A fotók is jól sikerültek: látható, hogy mi ad okot erre a feltétel nélküli szeretetre. Várjuk az olvasóink által küldött fotókat az alábbi címre: eszak@eszak. hu. Kérjük, ne felejtsék megírni a kedvencük nevét is. ÉM
Szeretnél te is profi fotósorozatot? Szívesen állnál a megyei napilap fotósának kamerája elé?
magyarország
Jelentkezz nap lányának!
Küldj magadról egy teljes alakos fotót a boon@inform.hu-ra, mindenképp add meg a neved és a telefonszámod is, hogy fotósunk fel tudja venni veled a kapcsolatot.
Két kedvenc Mató Zita kis kedvencei, Móric és Vilmos – köszönjük szépen a felvételt. FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
923128
Időjárás
MAGYARORSZÁG
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
16
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow