Skip to main content

ema_2020-02-20

Page 1

LXXVII. ÉVFOLYAM, 43. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Vivien napozáshoz készül

Papp Endre, különleges karakterekben

16. OLDAL

4. OLDAL

ÉVES

Nem lesz ott Miskolc Cannes-ban

FÜGGETLEN NAPILAP

CSÜTÖRTÖK 2020. FEBRUÁR 20. Sok napsütésre van kilátás. Esetleg futó zápor vagy hózápor alakul ki

7 °C REGGEL

DÉLBEN

ESTE

Túl sokba kerülne az ingatlanforgalmi szakkiállításon való részvétel.

Tűrt, tiltott, támogatott

A hírhedtté vált három t-ről és a múlt századi Magyarország műveltségét meghatározó elvekről, Aczél Györgyről tartott előadást Kunt Gergely történész tegnap délután a Feledy-házban. A tűrt, tiltott, támogatott kultúrpolitikája a Kádár-korszak jellemző vonása; ezzel ismerkedhetett meg mélyebben a hallgatóság. BM

MISKOLC.

Még több pénz van az M30-as folytatására

FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

Nő a szociális dolgozók bére

MISKOLC. Tavaly

ősszel hagyta jóvá az Európai Bizottság az M30-as építésének finanszírozását. Most egy nemrégen elfogadott kormányhatározat szerint az eddigi 185,2 milliárdról 16,4 milliárddal 201,6 milliárd forintra növelte meg a sztráda építésére szánt EU-pénz összegét, és – ezáltal – közel ugyanennyivel csökkentette a projekt úgynevezett „megtérülő projektköltségének”

BUDAPEST. Tizennégy százalékkal nő január elsejei hatál�lyal a szociális szférában dolgozók fizetése – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten. Kásler Miklós ismertette: a 14 százalékos béremelés tartalmazza a minimálbér és a garantált bérminimum 8 százalékos emelését, ezen felül további 6 százalékkal emelkedik a szociális ágazat dolgozóinak a fizetése. Az intézkedés 84 ezer állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartású intézményben dolgozó embert érint, átlagosan 30 ezer forinttal nő a bruttó bérük. MTI

Kilószámra állították elő a morfiumot a volt tsz-csarnokban.

árfolyam

változás

Euro:

335,10

-0,34

USA dollár:

310,19

+0,40

Svájci frank:

315,36

-0,49

Angol font:

403,46

+0,86

Román lej:

70,11

-0,06

Ukrán hrivnya: 12,64

-0,03

Horvát kuna:

45,00

-0,06

Lengyel zloty:

78,40

-0,12

C

3. 4. 5. 11.

20043

Y

M

Az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság 18. fordulója keretében a miskolci városi sportcsarnokban fogadta ellenfelét az Aluinvent-DVTK együttese, amely biztosan nyert a VBW CEKK Cegléd csapata ellen. /9. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

A mákszalma a máknövény valamennyi része a magok kivételével. Az ebből kivonható hatóanyag a morfium, ami szintén kábítószer, a kemény drogok közé sorolható. A telephelyen 28 kilogramm tiszta hatóanyagot nyertek már ki, amely mennyiség ezerszeresen meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát. Ezt akár heroin készítéséhez is

100

90

80

70

60

50

használhatták volna a későbbiekben, az illegális szert pedig külföldre szánták. A mákszalmának még a tárolására is nagyon komoly jogszabályok vonatkoznak, az ügy IV. rendű vádlottja állami engedély birtokában jogosult volt annak átmeneti tárolására, de az engedély kereteit túllépve a kért mennyiséget társai rendelkezésére bo-

csátotta. A társaságra a NAV Észak-magyarországi Bűn­ ügyi Igazgatósága figyelt fel, amely azt feltételezte, hogy nagy mennyiségű vágott dohány illegális előállításával foglalkoztak a telephelyen. Érthető módon leesett a pénzügyi nyomozók álla, amikor rájöttek, hogy nagyüzemben gyártják a telephelyen a kábítószer-alapanyagot. HI

Súlyos párkapcsolat – kilókban és feladatban

A miskolci Zenepalota tanárai adtak koncertet tegnap este a Filharmónia Magyarország Belvárosi Zenei Esték sorozata keretében. A különleges esten válogatás hangzott el a barokk korszak remekeitől a romantika gyöngyszemein át egészen a dzsessz világáig. Közreműködtek a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium tanárai és szimfonikus zenekarának tagjai. A koncertnek az Így játszunk mi… címet adták. FOTÓ: BUJDOS TIBOR

www.boon.hu Telefon: (46) 998-998

9 770133 035040

Biztosan nyertek a diósgyőri kosarasok

Így játszunk mi… – koncertet adtak

A tartalomból

Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178.

nek, ugyanis Ukrajnából jött a megrendelés, hogy a cola fantázianevű drogot kezdjék el gyártani Magyarországon. Ehhez a bűnbanda a felsődobszai volt tsz-telephelyet nézte ki magának, amelyet kibéreltek egy külön alapított céggel, majd beszereztek négy tonna máktöreket és az előállításhoz szükséges dolgokat és berendezéseket.

FELSŐDOBSZA, MISKOLC. Három tárgyalási nappal és a perbeszédekkel folytatódik a héten a Miskolci Törvényszéken az elmúlt évek legnagyobb drogfogásának pere. Kilenc vádlottja van az ügynek, amelynek a szálai a határon is átvezet-

(2020. 02. 19.)

Pénznem

kalkulált összegét, azaz lényegében a magyar önerőt. Az autópálya Tornyosnémeti és az országhatár közötti mintegy 4 kilométeres szakaszát már 2017 óta használhatják az autósok. A megépítésére azért volt szükség, hogy a szlovák oldalon már korábban megépített, Kassáig vezető R4-es gyorsforgalmi úthoz közvetlen csatlakozása legyen a 3-as számú főközlekedési útnak. /3. SZB

Végéhez közeledik a megye nagy drogpere

Devizaárfolyam

Többen mennek orvoshoz Iskolákat támogat a DVTK Megelőzhető autótüzek Jó ebédhez szólt a nóta

ismertetheti beruházási projektjeit az érdeklődőkkel. A világ legnagyobb szakkiállításán több ezer kiállító vesz részt. Bár kedden a miskolci önkormányzattól még nem kaptunk választ, hogy mely épület terveit mutatnák be, a Portfolio gazdasági szaklapban már megjelent, az Avas szálló újjáépítési terveivel utazik a város. Most ezt az értesülést cáfolta az önkormányzat. Indokaik között ez is szerepel: „a város az elmúlt években jelen volt a kiállításon, ahol elsősorban hazai cégek, vállalatok érdeklődtek a miskolci projektekkel kapcsolatban, Miskolc őket itthon is elérheti. Így kijelenthetjük, ennek a külföldi jelenlétnek nem volt akkora hozadéka, mint amen�nyibe a részvétel került.” HM

Sem a miskolci önkormányzat, sem a Miskolc Holding Zrt. nem képviselteti magát a Cannes-i ingatlanfejlesztési vásáron és szakkiállításon, tájékoztatta lapunkat a városháza sajtóosztálya. Szántó Rita sajtófőnök a döntést így indokolta: „a város és a városi cégeket tömörítő vállalat megörökölt szűkös anyagi helyzete nem teszi lehetővé az ilyen pluszkiadásokat.” Hozzáfűzte, több millió forintba kerülne a részvétel. Tegnap írtuk, több mint 5 milliárd euró értékű magyarországi fejlesztést mutatnak be Cannes-ban, ahol Debrecen, Szeged mellett Miskolc is meg-

MISKOLC.

Kunt Gergely

MAGYARORSZÁG

Óriási visszhangja volt az országosan ismert fitneszguru kijelentésének, mely szerint a nők hibásak azért, ha elhidegül a párjuk. Egyszerűen azért, mert szülés után rajtuk marad pár kiló – vagy néha több is. A gyermek érkezése mindenképpen megváltoztatja a párkapcsolatot, mert nemcsak gyermek születik, hanem édesanya, édesapa és egy család is. A témában készített összeállításunkban szakembereMISKOLC.

40

30

20

10

5

ket kérdeztük, hogy mi a tapasztalatuk és a véleményük a kérdésben. A családjogi ügyekkel foglalkozó ügyvéd úgy látja: a házasság próbája a gyermek. De a tipikus válóokokat is megismerhetjük. A párkapcsolati coach azt mondja, hogy a párkapcsolati okokat nem lehet kilókban mérni, és csupán a súlyfeleslegre sarkítani a problémákat. A megkérdezett családok pedig igazolják a szakembereket: a boldog házasságért dolgoznunk kell. /7. NYZ

Eszak

1

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2 Krónika

2020. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK

MAGYARORSZÁG


2020. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK

Aktuális 3

MAGYARORSZÁG

Kétszázmilliárd EU-támogatás: gőzerővel épül tovább az M30-as Az ország legnagyobb értékű infrastrukturális beruházása az M30-as megépítése a határig.

ellenében. A 22,1 kilométeres harmadik szakasz nyertese a Hódút Kft. és a Duna Aszfalt Kft. konzorciuma lett, 63,9 milliárd forint összegért.

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. Már a 4-es metróval is párhuzamba állították az M30-as autópálya Miskolc és az országhatár közötti szakaszának építését mind jelentőségét, mind pénzben mérhető értékét tekintve. Előbbivel kapcsolatban nem túlzás azt állítani, hogy már hosszú évtizedek óta arra várnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyebeliek, hogy teljes egészében elkészüljön az M30-as, hiszen gyors és kényelmes közúti összeköttetést jelent a megyében élők számára Szlovákia, különösen a Miskolchoz hasonló adottságú nagyváros, Kassa felé. Az sem mellékes, hogy ez a nagyberuházás segíti a Balti-tenger és a Fekete-, illetve Égei-tenger menti területeket összekötő, Via Carpatia nevű európai közlekedési hálózat fejlesztését. Ha az értéket vesszük elő, akkor már jó ideje tudható, hogy ez Magyarország jelenleg messze a legnagyobb EU-s hátterű – az Európai Unió Kohéziós Alapjából finanszírozott – beruházása. A teljes

Ami épül… Mindhárom szakasz esetén egy kétszer kétsávos autópálya építése a feladat 26,6 méteres szélességgel és leállósávval, csomópontokkal, pihenőkkel és kiegészítőkkel, amik elemei egy ilyen útnak. Az első szakasz teljesen új nyomvonalon épül, két külön szintű csomóponttal, négy felüljáróval, három aluljáróval és egy kétoldali tengelysúlymérő állomással. A szintén új nyomvonalon épülő második szakaszon is két külön szintű csomópont épül ki, továbbá tíz felüljáró, tizenegy aluljáró, egy vadátjáró alkotja majd a műtárgyakat. Ezen a szakaszon lesz egy kétoldali komplex pihenőhely, valamint a nyertes csapat feladata az encsi autópálya-mérnökség megépítése is. A projekt részét képezi az Abaújdevecser és Forró közötti, illetve az Encs és Forró közötti kerékpárút, valamint az Encs és Abaújdevecser közötti gyalog- és kerékpárút kialakítása is. A harmadik – Encs utáni – szakasz már nagyrészt érinti a jelenlegi 3-as számú főközlekedési út nyomvonalát, és Tornyosnémetinél becsatlakozik a kész szakaszba.

Felvételünkön: az M30-as út építése Szikszónál

projektköltség 260,5 milliárd forint. A 2014–2020-as ciklus 10 legnagyobb EU-s beruházásának listáján már régóta vezető helyen áll ez a közlekedési projekt.

térülő projektköltségének” kalkulált összegét, azaz lényegében a magyar önerőt. Az autópálya Tornyosnémeti és az országhatár közötti mintegy 4 kilométeres szakaszát már 2017 óta használhatják az autósok. A megépítésére azért volt szükség, hogy a szlovák oldalon már korábban megépített, Kassáig vezető R4-es gyorsforgalmi úthoz közvetlen csatlakozása legyen a 3-as számú főközlekedési útnak. Az összekötő 4,4 milliárd forintból, 85 százalékos EU-támogatás mellett épült meg. Mint ismert, az alapdöntés már évekkel ezelőtt megszü-

A kormány döntött Tavaly ősszel hagyta jóvá az Európai Bizottság az M30-as építésének finanszírozását. Most egy nemrégen elfogadott kormányhatározat szerint az eddigi 185,2 milliárdról 16,4 milliárddal 201,6 milliárd forintra növelte meg a sztráda építésére szánt EU-pénz összegét, és – ezáltal – közel ugyanennyivel csökkentette a projekt úgynevezett „meg-

Látogasson el hírportálunkra!

FOTÓ: VAJDA JÁNOS

letett arról, hogy a Modern városok program keretében építik meg a Miskolctól Tornyosnémetiig tartó szakaszt. Ez kezdődött el tavaly. Az M30-as épülő 56 kilométerét egyébként három részre tagolták, és külön-külön kerestek rá kivitelezőt. A Miskolctól számítva az első 10,4 kilométeres szakasz nyertese az osztrák Strabag AG és magyarországi leányvállalata, a Strabag Építő Kft. konzorciuma lett 39,4 milliárd forintért. A 24,2 kilométeres második szakaszon a Colas Út Zrt. és a Colas Hungária Zrt. közös ajánlattevőként lett a befutó, 75,39 milliárd forint

SZANISZLÓ BÁLINT balint.szaniszlo@eszak.hu

A vakvezető is legyen ápolt! Bár az elmúlt hónapokban több büntetést is kiszabtak hazánkban amiatt, mert nem engedték be a vakvezető kutyát a bevásárlóközpontba vagy nem engedték felszállni gazdájával a repülőre, a megyénkben élő vakok és gyengén látók inkább kedvező változásokat észlelnek a velük való bánásmód terén. – Szerencsére nincs rossz tapasztalatunk azzal kapcsolatban, hogy ne engedtek volna be vakvezető kutyát étterembe vagy üzletbe. Erre még senki nem panaszkodott – mondta lapunknak Barnóczki Gábor, a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesületének elnöke. – Hiszen a jogszabályok kimondják, hogy a vakvezető kutya bekísérheti a gazdáját ezekbe a helyiségekbe. Azonban van ennek egy BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

A kutya felelősség Elmondta azt is, az egyesület tagjai gyakran járnak kirándulni, de még egyik étteremben vagy szállodában sem mondták nekik, hogy a kutyát nem vihetik be. Bár a kirándulásokon olyanok vesznek részt, akik a felelős állattartást komolyan veszik. – Tudomásom szerint a megyében nem közlekednek túl sokan vakvezető kutyával. Nem azért, mert nincs elég ilyen segítőeb, ma már képeznek eleget, hanem azért, mert sok látássérült ember életébe nem fér bele a kutyatartás. Az állatot el kell vinni sétálni

A világtalan ember számára fontos a vakvezető kutya

C

Y

M

naponta többször, gondozni kell, ha valaki kis lakásban lakik, az is probléma. Sok látássérült egyéb eszközöket használ a biztonságos közlekedés érdekében, fehér botot vagy beszélő eszközöket. Miskolcon öt emberről tudok, akinek vakvezető kutyája van, a megyében plusz még ötnek. Persze nincs tudomásom mindenkiről, hiszen nem minden látássérült ember tagja az egyesületnek – jelezte az elnök.

másik oldala is. A gazdának ugyanis gondoskodnia kell kutyája ápoltságáról és természetesen a sajátjáról is. Ha ez nem így van, akkor érthető a cukrászda vagy étterem idegenkedése a kutyától. A látássérült embereknek sem szabad visszaélniük a jogszabállyal – hívta fel a figyelmet az elnök.

A látássérülteknek sem szabad visszaélniük a jogszabályokkal, hívta fel a figyelmet az elnök.

100

90

80

Merjék megkérdezni! Hozzátette: egyre jobb a tapasztalatuk az emberek segítőkészségével kapcsolatban is. Fontos, hogy a látó emberek merjék megkérdezni a látássérülteket, hogy miben segíthetnek, és ha esetleg erre nincs szükség, akkor azt fogadják el. Ügyelni kell a zebrán történő helyes átvezetésre is. Tapasztalat, hogy az üzletekben, éttermekben, hivatalos ügyek intézésekor egyre figyelmesebbek az emberek a látássérültekkel. – Ennek valószínűleg az az oka, hogy az elmúlt 10-15 évben egyre több figyelem irányult a sérült emberekre. Sok írás született a problémáikkal kapcsolatban, tudósítás a rendezvényeikről, érzékenyítő, esélyegyenlőségi programok, kitelepülések, esélyórák hívták fel rájuk a figyelmet, és közös megmozdulásokon vettek részt. Ennek köszönhetően, ha egy ép ember meglát egy látássérültet, beugranak neki a korábban hallottak, és bátrabban megy oda, hogy segítséget nyújtson – sorolta kedvező tapasztalatait Barnóczki Gábor. HE

FOTÓ: AFP

70

60

50

40

30

20

10

5

Vaksötét Bunkóság. Ezzel az egy szóval jellemezte egyik kollégám azt az esetet, amikor egy bevásárlóközpontba nem engedték be a vakvezető kutyát, hogy gazdáját navigálhassa a polcok között. A szigorú őrrel vagy nem ismertették a törvényt vagy a felettese sem ismerte, esetleg nem akarta ismerni. De az biztos, az együttérzés leghalványabb fokát sem mutatták az áruház dolgozói. A bevásárlóközpontot pénzbüntetésre ítélte a fogyasztóvédelem és az Egyenlő Bánásmód Hatóság. A büntetés jogszerű, de vajon hatásos volt-e? Ha én lettem volna a hatóság, meghívtam volna az áruház dolgozóit egy napra, amit közösen tölthettek volna vak és gyengén látó embertársaikkal. Esetleg fekete kendőt kötöttem volna a szemük elé, és megkértem volna őket, hogy így végezzenek el minden munkát, amit eddig. Vagy csak egyszerűen vásároljanak be saját áruházukban egy hétvégi vacsorához. Minden segítség nélkül. Mert a pénzbüntetést valószínűleg könnyen kigazdálkodta a cég, esetleg felemelte pár forinttal a tej vagy a hagyma árát. De a vakon töltött egy napot szinte biztos, hogy soha nem felejtették volna el. HEGYI ERIKA

Röviden

Polgármestert választanak most Polgármestert választanak vasárnap Harsányban. Az időközi voksolást azért írták ki, mert Szabó Gergelyt, a település eddigi polgármesterét a megyei közgyűlés alelnökévé választották, ezért lemondott posztjáról. Hárman indulnak a polgármesteri székért: Szekeres Norbert (független), Kiss Csaba (független) és Bihari Lajosné (Fidesz–KDNP). MTI HARSÁNY.

Van védőoltás influenza ellen

FOTÓ: AFP

Tapasztalat: többen fordulnak az orvoshoz Különleges esetekben lehet csak látogatni beteg hozzátartozóinkat. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. Ma

hozzák nyilvánosságra az influenza figyelőszolgálat friss adatait. A szolgálatban részt vevők jelentései alapján végzett becslés szerint az országban 2020. február 3. és 9. között 34 900 fő fordult influenzajellegű tünetekkel orvoshoz. Kérdésünkre, lehet-e járványról beszélni, dr. Poncsák Csaba háziorvos ezt mondta: – Úgy tapasztalom, kicsit megugrott az influenzás megbetegedések száma: eddig csak egy-két influenzás beteg érkezett – csend volt az utóbbi időben –, az elmúlt héten viszont már többen jöttek jellemző panaszokkal: nagyobb számban vizsgáltunk olyanokat, akik felső légúti megbetegedésben szenvedtek. Engedély szükséges A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház arról

Hogyan gondozzuk a tehetségeket?

tájékoztatott, hogy a megbetegedések száma tovább emelkedett az utóbbi időszakban, így várhatóan – egy hét időtartam alatt – nem oldják fel a látogatási tilalmat; az visszavonásig érvényes marad valamennyi tagkórházban és betegellátó intézményben. Amennyiben különleges eset áll fönn – apás szülésnél, rendkívül súlyos betegek vagy szoptatós kismamák látogatása esetén –, intézményi engedéllyel – menedzsmenti vagy főigazgatói beleegyezéssel – feloldható a korlátozás. A kórház szerint mindez a bent fekvők védelmét szolgálja: sok látogató nem is tudja, hogy vírusos fertőzésben szenved, az influenza pedig a zárt helyen nagy számban együtt kezelt betegek körében komoly problémákat okozhat. Azok, akik megkapják a különleges látogatási engedélyt, különböző óvintézkedésekkel léphetnek be a kórtermekbe. A beküldött csomagokat az érintett osztály főnővére és a portaszolgálat juttatja el a betegekhez. BM

Szendi Gábor programozó matematikus, író, pszichológus volt a Földes Ferenc Gimnázium Szülőakadémia-sorozatának legújabb vendége kedden. Megnyugtatta a szülőket, gyermekük nem valami kényes műszer, amelyet egy rossz mozdulattal elronthatnak, hanem egyéni jellemvonásokkal született lény, aki egyszeri és megismételhetetlen módon reagál a világra. A tőle megszokott szellemiségben ösztönözte együtt gondolkodásra a közönséget. DA MISKOLC.

Szendi Gábor

ESZAK

3

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

FOTÓ: KOZMA ISTVÁN


2020. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK

4 Megyei körkép

MAGYARORSZÁG

Alternatív valóságok

Örökre az életük része lehet a sport szeretete

azt gondolom, hogy valami testi fogyatékossága is lehet. Valószínűleg idősebb nálam, bár erre nézve nincs konkrét utalás, de az öltözködésével, megjelenésével ezt is tudjuk érzékeltetni. Nem feltétlenül szimpatikus jelenség, mégis fontos, hogy képviseljem az igazságát, és valami hús-vér alak legyen belőle – mondta Papp Endre.

Különleges karakterekkel tűnik fel az utóbbi időben Papp Endre színművész Miskolcon.

Egy sokoldalú emberrel találkoztunk Papp Endre személyében, akit amellett, hogy már harmadik éve láthatunk a Miskolci Nemzeti Színház színpadán a legkülönfélébb szerepekben, a Zöld Színház környezetvédelmi projekt vezetője, elvégzett egy fotósiskolát, illetve korábban filmrendezéssel is foglalkozott. Most mégis az Ördögök című színdarab Sigaljov nevű karakterének megformálása volt az egyik legaktuálisabb feladata, de szívesen emlékszik vissza korábbi alakításaira is. – Dosztojevszkij azonos című nagyregényéből készült adaptáció az Ördögök, Béres Attila rendezésében. Egy furcsa, kissé őrült embert játszom benne, aki nagyon otthon van a filozófiában és a társadalomtudományban, és bár csak papíron, de rengeteg elképzelése van róla, hogyan lehetne helyre tenni a világot – vezette be a színművész. MISKOLC.

A szereplő igazságával Az Ördögök című darab egyik különlegessége, hogy sikerült benne megtartani az epikai sajátosságokat. – Dosztojevszkijnek nagyon erőteljes, sötét, kissé karcos világa van, miközben realista képet fest a társadalomról. Különleges, hogy írói, elbeszélői formák és kiszólások jelennek meg a színpadi

Papp Endre a Nem félünk a farkastól című előadásban

szövegekben. A mi előadásunk éppen ebben más: a leíró képek miatt a színészek kiállnak, és bizonyos dolgokat csak verbálisan mondanak el. A nyolcszáz oldalas regény-

Látogasson el hírportálunkra!

ben több mellékinformáció és leírás található Sigaljovról is, amiből lehetett meríteni. Kicsit zavarodottan, ös�szetetten, akadozva fejezi ki magát. Egy magányos ember,

Összehozta a Bocskai a régi és a mai diákjait

DETZKY ANNA anna.detzky@eszak.hu

MISKOLC. Eszközök

és felszerelések beszerzésére, valamint a sport-infrastruktúra fejlesztésére nyújt támogatást miskolci oktatási intézményeknek a DVTK-t üzemeltető gazdasági társaság. Az erről szóló megállapodást szerdán délután írta alá Sántha Gergely, a DVTK elnöke és dr. László István, a Miskolci Tankerületi Központ igazgatója a DVTK-stadionban. Kiterjesztették Sántha Gergely felidézte, a Diósgyőr FC Kft. évekkel korábban már kötött hasonló megállapodást, ezt terjesztették most ki a DVTK-család három másik fontos sportágára, a jégkorongozókra, a kosárlabdázókra és a röplabdázókra. – Nem biztos, hogy minden utánpótlás-sportolónkból élsportoló lesz, de reméljük, hogy a sport felnőttként is az életük része marad és ezt az érzést átadják gyermekeiknek is, és szurkolóként is viszontláthatjuk őket a DVTK-család mérkőzésein – tette hozzá. Az együttműködés legfontosabb célja a tankerület által

fenntartott oktatási intézményekben megvalósuló testnevelési és sportfeladatok, valamint a DVTK célkitűzéseinek együttes megvalósítása. – A tankerület és a sportklub együttműködve biztosítja a DVTK-ban sportoló tanulók tehetségük szerinti maximális eredmény elérésének lehetőségét. Emellett a klub az iskolákban működő labdarúgó-, kosárlabda-, röplabdaés jégkorong-sportcsoportok számára eszköz és felszerelés tekintetben támogatást nyújt, és lehetőségeihez mérten támogatja a sport-infrastruktúra fejlesztését is – folytatta a klubvezető. Dr. László István hozzátette, a programban első körben tíz intézmény – két kollégium, három közép- és öt általános iskola – vesz majd részt. – Talán nem kell különösebben ecsetelnem, milyen klassz dolog együttműködni egy ilyen nagy múltú klubbal, mint a DVTK. Biztos vagyok benne, hogy a megállapodásból a tankerület, az érintett intézmények és az ott tanuló diákok is profitálhatni fognak – hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve: a klub és a tankerület vizsgálja a lehetőségeit, hogy a programot később esetleg tovább tágítsák. TÁ

Dr. László István (balra) és Sántha Gergely

FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

Enikô: Csodákat tesz a gyomorral és a hangszálakkal ez a gyógyvíz

Hagyományteremtő céllal rendezték meg azt az Öregdiákok találkozója és bálja elnevezésű táncos estet Szerencsen, ami egyfajta lehetőség a Bocskai István Katolikus Gimnázium volt diákjainak a találkozásra egy kis jókedv mellett. Az eseményre meghívást kapott – mások mellett – Koncz Ferenc országgyűlési képviselő, aki elmondta köszöntőjében, hogy nem egy szállal kötődik a tanintézményhez. A város korábbi polgármestereként, most országgyűlési képviselőként ápol jó kapcsolatot a

tantestülettel, és nem utolsósorban mindhárom gyermeke itt szerezte meg az érettségi bizonyítványt.

Diákok szórakoztattak exdiákokat

FOTÓ: SFL

SZERENCS.

FOTÓ: ÉM

Minden előadás más A színművész teljes erőbedobással veti bele magát mindenféle munkába. – Megvalósítás szempontjából egészen más főszereplőt és mellékszereplőt játszani. A főszerep persze mindig erősebb jelenlétet és hosszú, kemény próbafolyamatot követel, jobban részévé válik az előadásnak az ember. Folyamatosan leköti a gondolait, a szabadidejét is. Figyeli magát, másokat, kérdez, hozzászól, ötletel. Ilyen volt például a Nem félünk a farkastól, ahol két-három jelenetet leszámítva végig a színpadon vagyok, vagy A gólyakalifa, ami egy monodráma Babits kisregénye alapján, és miskolci koprodukció. Ez utóbbiban két különböző világot és karaktert kell váltanom, néha egy mondaton belül. Talán a gyarapodó tapasztalattal egyre kevésbé vagyok izgulós, de ez a darab akkora koncentráltságot igényel, hogy mindig teljes erőbedobással futok neki. A gólyakalifa abból a szempontból is egyedülálló, hogy két rendezője van: Barcsai Bálint és Tárnoki Márk. Most már három évada megy, főleg Budapesten a Jurányi Házban, de február végétől a Miskolci Nemzeti Színházban is újra látható lesz – zárta beszélgetőtársunk.

Szerződést kötöttek: miskolci iskolákat támogat a Diósgyőri VTK.

Nagymamájától örökölte a Salvust Détár Enikô igazi Salvus rajongó: esküszik erre a gyógyvízre akár megelôzésrôl, akár kezelendô panaszokról van szó.

Fontos hagyományok Jakab Tamás gimnáziumi igazgató a bocskais bálok és egyáltalán a hagyományok felelevenítését tartotta fontosnak, míg Nyiri Tibor polgármester az itt eltöltött pedagógusi élményeiről, Szarvas Péter katolikus plébános az iskola fenntartásának körülményeiről beszélt. Az eseményen egykori diákok szórakoztatták műsoraikkal a megjelenteket. SFL

376265

Palackozott Salvus gyógyvíz, Salvus Permet, és inhalátor: mindezek a kincsek ott lapulnak Détár Enikô otthonában, és a színésznô rendszeresen használja is ôket. – Amióta eszemet tudom ismerem a Salvus gyógyvizet. Nagymamámnál mindig volt egy palackkal. Itta ha gyomorégés kínozta, de akkor is kortyolgatta ha kiadós, nehéz étel volt az asztalon, így segítette az emésztését. Néha belém erôltetett egy-egy pohárral, de gyerekként még nem értettem, miért jó ennyire ez a sós ízû víz – emlékezett vissza nevetve Enikô. – Persze akkor még nem voltam ilyen elkötelezett híve. Kamaszként aztán rájöttem, milyen hatásos a nagyi kedvenc itala. Mivel örököltem a rossz gyomrát, folytatom a családi hagyományt is, és az emésztésem Salvus vízzel segítem. Minden reggel kávéval kelek, ami csersav tartalmánál fogva nem túl jó az érzékeny gyomornak. Elôtte azonban iszom egy keveset ebbôl a lúgos gyógyvízbôl; le is kopogom, de régóta nem jönnek elô gyomorpanaszaim, élvezem a víz jótékony hatását. A gyomra mellett Enci a hangszálait is ezzel a gyógyvízzel tartja karban: – Amikor kezdô színész voltam, láttam, hogy az idôsebb kollégák nemcsak iszogatják, hanem gargarizálnak is a Salvus-szal, hiszen régi, jól bevált módszer a hangszálak regenerálására – folytatta a színésznô. – Ha megerôltetem a hangom, akkor én is inhalálok a gyógyvízzel: csodákat tesz a hangszálaimmal. Ezen kívül – a színházak száraz levegôje miatt – minden nap használom a Salvus gyógyvíz orr- és szájpermet változatát is. A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Lidl, Auchan, Fûszértek, Coop, DM, továbbá Rossmann üzletekben) kapható.

HIRDETÉS

Impresszum MAGYARORSZÁG

C

Détár E-184x152.indd 1

2019. 09. 18. 15:36

www.eszak.hu Főszerkesztő: Uri Mariann · Lapszerkesztő: Bujdos Attila, Hajdu Mariann, Szaniszló Bálint · Szerkesztőség: Miskolc, Zsolcai kapu 3. · Levélcím: 3501 Mis­kolc, Pos­ta­fiók 178. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (46) 501-262 · Ügyfélszolgálati iroda: Mis­kolc, Zsolcai ka­pu 3. · E-mail: eszak@eszak.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-0357 · Index: 2020/43. Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Lapunkat rendszeresen szemlézi:

ESZAK

4

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK

Megyei körkép 5

MAGYARORSZÁG

A tér nagyon szép lesz, de a parkolókért kár

Kupakgyűjtő szívecske a belváros szívében – Védőnőként a betegséggel küzdő kisgyerek sorsa mindig megérint, ezért szerettem volna ezt a kupakgyűjtőt, amely folyamatosan megtalálható lesz a Kápolnai üzlet oldalánál. Ide várjuk a felajánlásokat, amelyeket időről időre az átvevőhelyekre szállítunk, a befolyt összeget pedig jótékonysági célra fordítjuk. A nemes cselekedet mellett környezettudatosságra is nevel a gyűjtés: a Vasvár úti iskolásoknál néhány nap alatt szedték össze a gyerekek azt a mennyiséget, amelyet a gyerekek elsőként a gyűjtőszívbe dobtak. – A fenntarthatóságra történő nevelés nagyon fontos a gyerekek számára, a szelektív hulladékgyűjtés is ebbe a körbe tartozik – tette hozzá Maruzsi Henrietta, az iskola pedagógusa. – Bízunk benne, hogy a mostani aktivitás felnőtt korukban is megmarad, mert csak így lehet a környezetünket óvni a túlzott szennyezéstől. ME

A területi képviselő kezdeményezésére beteg gyerekek részére gyűjtik folyamatosan az adományt. Alig néhány nap kellett csupán, máris megtelt az a kupakgyűjtő szívecske, amelyet Ózd belvárosába telepítettek. Zsuponyó Anett területi képviselő ötlete alapján egy helyi vállalkozó ajánlotta fel a segítségét és végezte el a kivitelezést. Az előzetes felhívásra a legtöbb PET-palackos kupakkal a Vasvár Úti Általános Iskola tanulói érkeztek, ezután viszont több magánszemély elvitte a háztartásában összegyűlt mennyiséget. ÓZD.

Nemes cél – A jótékonysági kezdeményezéssel kapcsolatban jó látni az ózdi emberek aktivitását, ez is azt mutatja, hogy a nemes cél megmozgatja a lakosságot – fogalmazott Zsuponyó Anett.

Gyorsan megtelt a kupakgyűjtő szívecske

A munkálatok tartanak, örülnek a diósgyőriek a készülő új térnek. Január végén kezdődött meg Miskolcon a II. János Pál pápa tér felújítása. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a munkálatok során a terület teljesen új arcot kap: a Szinva felé lépcsőzetes lejáratot és új sétányokat alakítanak ki, még nagyobb lesz a zöldfelület, melyet évelővirág-ágyások és egyedi fák színesítenek, de új kandeláberek, utcabútorok, burkolatba süllyesztett szökőkút és egyedi fás park is helyet kap majd az új közterületen. Az átépítés miatt körülbelül egy hónapja a 69-es busz Diósgyőri városközpont megállóhelyét áthelyezték a Nagy Lajos király útja elejére, most pedig már az építési munkálatok is elkezdődtek: kedden, mikor ott jártunk, az építés zaja mellett több nagy földhalom, új csatornafedők, a régi útburkolatra felfestett vonalak jelezték, hogy a munkálatok már tartanak. MISKOLC.

Jó, hogy elkezdték Tapasztalataink szerint a helyiek örülnek annak, hogy új tér születik a közvetlen lakókörnyezetükben, a munkálatokra igazán senki nem panaszkodott. Többen ennek ellenére is csupán név nélkül

FOTÓ: MAROSRÉTI ERVIN

Munkagép a területen, szerdán

osztották meg a véleményüket. – Csak most költöztem a környékre, így én még túl sok mindent nem tudok erről a II. János Pál pápa térről, a nevét is csak pár hete hallottam. Azt viszont már láttam a villamosról, hogy a kordonok mögött dolgoznak, bízom benne, hogy szép lesz az új tér – mondta el érdeklődésünkre egy hölgy, akivel az Árpád utcai panelek tövében futottunk össze. „Hadd csinálják! Nekünk diósgyőrieknek is szükségünk van a szép terekre!” – vetette közbe az egyik éppen hazatérő szomszéd. Évával (kérte, csak így írjuk) a Diósgyőr városközpont

FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

villamosmegállóban futottunk össze. Ő azt mondta, már éppen ideje volt, hogy elkezdjék építeni a teret. – 2014-ben történt utoljára bármi ennek a térnek az ügyében, aztán sokáig semmi nem történt, majd a szolgáltatóház előtti tér átalakítása után hallottuk, hogy mégis megépül a II. János Pál pápa tér. Most egy kicsit hangos a munka, és gondolom, később még hangosabb lesz, de nem baj, megéri, ha tényleg olyan szép lesz, mint a tervek – tette hozzá. Kevesebb parkoló Kristó Orsolyával szintén a környéken beszéltünk, ő ba-

bakocsit tolt, benne néhány hónapos kislánya, Panka aludt. Szerinte is jó az új tér, de a megszűnt parkolókat azért sajnálta. – A két vendéglátóig tartó zsákutcában minden este sok autó parkolt, gyakran mi is, ha már a panelek mögött nem volt hely. Reméljük, ezeket a parkolókat azért pótolják majd valahogy. Az viszont tény, hogy sokkal kellemesebb lesz később egy ilyen téren sétálni a férjemmel és a kislányommal – fűzte hozzá Orsolya. A II. János Pál pápa tér várhatóan őszre lesz kész. TÁ

Megelőzhetők az autótüzek

Ne csak álmodozz a szerencsédről...

Ugyan nem kötelező, de jó, ha van kéznél egy tűzoltó készülék az autóban.

Legyen most hétvégén neked is malacod!

Az elmúlt időszakban megnőtt a gépjárműtüzek száma, ezen a héten például minden napra jutott legalább egy ilyen beavatkozása a tűzoltóknak. Ezek több esetben tragédiával is végződtek, mint például Csót és Pápateszér között, ahol két ember is bennégett az autóban egy baleset után. De nem csak baleset során gyulladnak ki autók, például éppen szerda reggel az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán történt menet közben ilyen eset. A tűzhöz Mezőkövesdről riasztották a hivatásos tűzoltókat, akik két vízsugárral oltották el a lángokat, majd visszahűtötték és átvizsgálták az autót. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

8. heti várható főnyeremény

5 milliárd Ft

390884

www.szerencsejatek.hu HIRDETÉS

halmozodas-malac-SZILVI-137x204mm_0217.indd 1

C

Y

M

100

90

Éghető anyagok az utastérben A katasztrófavédelem szerint el kell különíteni a tűzeseteket abban a tekintetben, hogy hogyan történnek. Egy parkoló autó leginkább szándékosság, vagyis gyújtogatás következtében gyulladhat ki vagy akkor, ha a közvetlen környezetében ég valami, és a tűz átterjed a járműre. Ugyanakkor az utastérben hagyott tárgyak is képesek tüzet okozni. Egy napon parkoló autóban az üvegházhatás miatt akkor is nagyon fel tud forrósodni a levegő, amikor nincs kánikula. A kocsiban tárolt spray, öngyújtó, festék vagy hígító is képes tüzet okozni. A menet közben kigyulladó autók esetén meghatározó tényező a jármű műszaki állapota, életkora, karbantartottsága,

Kiégett gépkocsi január 30-án Kunszentmártonnál

valamint a megtett kilométerek száma is. A bekövetkezett autótüzek elemzése alapján megállapítható, hogy a tűz az esetek felében a motortérben keletkezett. Jellemzően az üzemanyag-ellátó rendszerből jut ki az üzemanyag, amelyet a motor keltette hő gyújt meg. A motortérben keletkező tüzek terjedését elősegítik az olajlerakódások, zsíros szennyeződések – tájékoztat a katasztrófavédelem. Az utastérben leggyakrabban valamilyen elektromos hibára vezethetők vissza az esetek, amely miatt a műszerfalban keletkezik tűz. Tévhit, hogy utastéri tüzeket kizárólag cigaretta okoz, hiszen egy elejtett vagy ablakon kidobott, de a menetszél miatt visszahulló parázsló csikk általában csak szépséghibát okoz az üléshuzaton. A gyári üléshuzatok nehezen éghető anyagokból készülnek, azokat a cigaretta nem tudja meggyújtani. Az, hogy ütközés következtében gyulladjon ki az autó, nagyon ritka. Csupán 0,29 százalék rá az esély, vagyis statisztikailag csak minden

342. közlekedési baleset során fordulhat ez elő a katasztrófavédelem adatai alapján. Oltás, megelőzés Amennyiben füst- vagy égett szagot érzünk vezetés közben, álljunk félre és ellenőrizzük az autónkat. Minden esetben óvatosan, lassan és oldalról nyissuk fel a motorháztetőt, hiszen előfordulhat, hogy a levegő-utánpótlás hiánya miatt még nincs tűz, csak izzik valami. Ha van nálunk tűzoltó készülék, a motorháztetőt csak annyira nyissuk fel, hogy a résen keresztül befújhassuk a tűzoltó készülék tartalmát. A gépjárműtüzek egy kis odafigyeléssel megelőzhetők, ha az autót rendszeresen karbantartjuk: ha ellenőrizzük a különféle folyadékok szivárgását, az elektromos vezetékek állapotát, valamint azt, hogy megfelelően zár-e a tanksapka. HI

Látogasson el hírportálunkra!

2020. 02. 17. 9:47

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

5

oldal

Black

Cyan

FOTÓ: KHTS

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK

6 Miskolci járás

MAGYARORSZÁG

A háztáji alapanyag a legjobb szalonna titka Beszélgetés a házasságról

A gesztelyi spájzverseny győzteseit kérdeztük, mi volt a kulcsa a sikerüknek.

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

A család élményéről szólt a házasság hete A négy kontinens 21 országában ünnepelt eseménysorozat, a házasság hete a házasság és a család fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. Nyékládházán az idén első alkalommal adtak teret ennek. Helyi családokat szólítottak meg, és a református gyülekezet együttműködésében létrejött beszélgetés szép, életszerű példát adott az idősebb és ifjabb Victor házaspár családjának életéről. A résztvevők javát szolgálta a család élményéről szóló beszélgetés a Furmann Imre Művelődési Ház és Könyv-

Szombaton rendezte meg az Első Falusi „Spájz” Versenyt a község önkormányzata. A közösségi házban nemcsak összemérték a helyi konyhák termékeit, de recepteket is cserélhettek a látogatók, valamint be is vásárolhattak a nevezők készítette finomságokból. „Csetneki László és Tóthné Herényi Ildikó, a megye gasztronómiai versenyeiről versenyzőként és zsűriként is jól ismert gasztronómiai mesterek, a Szabadtűzi Lovagrend tagjai biztosították a szakmai hátteret ezen a napon” – számoltunk be az ítészekről a hétfői lapszámunkban; most pedig a győzteseket hozzuk közelebb olvasóinkhoz. GESZTELY.

tárban. Gyakorlati példák, nehézségek, megoldások és örömök – a beszélgetőpartner B. Tóth Erika, a Kossuth rádió miskolci tudósítója volt. Folytatásként február 24étől, hétfőtől tekinthető meg a helyiek által beküldött esküvői fényképekből rendezett fotókiállítás a művelődési házban. A privát fotográfiák fontos, kezdeti lenyomatai egy család életének. Sajátosan tükrözik egyebek közt a szokások változását az évek során – tájékoztatott Spitzmüller Zita, a művelődési ház igazgatója. ÉM

NYÉKLÁDHÁZA.

dik fokára Mészáros Árpádné meggylekvárját tették az ítészek. Lovász Jánosné, saját beA győztesek vallása szerint, mióta férjhez Az eredmények a következő- ment, azóta főz; harminc éve készít különböző lekvárokat képpen alakultak: A szalonnák versenyén a is. Az alapanyagot ehhez a helyi őstermelő, Gyermán kertjében termő gyümölcsök Judit abált tokaszalonná- szolgáltatják. – A kerítés mellett van ja nyert, a második helyen Hornyák Tamás bio-manga- besztercei szilva, de terem a licaszalonnája végzett, míg a kertben sárgabarack, meggy, harmadiknak járó elismeré- tüskétlen szeder; nemrégisekkel Bodnár Gábor húsos ben birsalmából készítettem szalonnáját jutalmazták. lekvárt, az is finomra sikerült A lekvárszekcióban Lovász – meséli a gesztelyi asszony. Jánosné „főzte le” a mezőnyt, – Soha nem marad meg sokáakinek házi sárgabarack-­ig, amit elteszek: egy részét a lekvárját értékelte a legfino- család eszi meg, a többit pemabbnak a zsűri. A kategória dig eladom a piacon. második helyét Dezső József Azt is elárulta, ő hogyan kéMarcell érdemelte ki csilis szíti a lekvárt. feketeribizli-lekvárjával, a – A gyümölcsöt ledarálom, képzeletbeli dobogó harma- majd egy 12 literes fazékban

Mókás jelmezekbe bújtak A nyékládházi Búzavirág Nyugdíjasklub tagjai jelmezekbe öltözve, farsangi fánkot készítve búcsúztatták a telet és alapozták meg az év derűjét február derekán. FOTÓ: ÉM-ARCHÍV

Emberről, Istenről, természetről olvasnak

Röviden

Forralt borok megmérettetése

Wass Albert-felolvasómaratont szerveznek Sajóvámoson.

szeretne vállalni. A lelkész azt reméli, lesz olyan, aki végig kitart, de bármikor lehet csatlakozni a rendezvény ideje alatt.

Maratoni hos�szúságú felolvasást tartanak Sajóvámoson, a mindenki számára nyitott rendezvényt február 21-én, pénteken este 6 órától másnap délután 4 óráig tervezik. Bárkit szívesen látnak, aki érdeklődik a magyar irodalom iránt és szívesen áldoz az idejéből értékes perceket, hogy Wass Albert életművéből hallgasson regényeket, verseket – hangsúlyozta Tótszegi István görögkatolikus lelkész, az esemény főszervezője. A felolvasók jelentkezését is várják. Elsősorban a helyi könyvtár állományának könyveiből olvashatnak kedvenc részeket, de természetesen hozni is lehet. Az egyénenkénti időtartam attól függ, hogy ki mennyit SAJÓVÁMOS.

Egy pohár forralt bor jólesik a hidegben FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

Forraltbor-készítő versenyt szerveznek február 29-én Kistokajban, a sportpályán. A rendezvényt harmadik alkalommal rendezik meg, melyre nevezni február 24-ig lehet. Csak előzetes regisztrációt követően és kizárólag saját borral nyílik lehetőség a megmérettetésre. A rendezvény ideje alatt bohócműsor, élő zenés előadás és kézműves termékek vására várja az érdeklődőket. ÉM KISTOKAJ.

Van rá igény A kezdeményezés 2003-ban, Debrecenben indult útjára, és mivel Tótszegi István is nagy tisztelője a szerző műveinek, ezért vállalta, hogy bekapcsolja a települést a világot átívelő eseménybe. „Wass Albert regényeit olvasva az ember szinte látja az erdélyi tájat, ahol játszódik a történet, egy-egy ilyen alkalom jó lehetőség arra, hogy betekintést nyerjünk, hogyan ír emberről, Istenről, természetről és saját magáról” – tette hozzá. A sajóvámosi közösségi házban lesz a felolvasás. Pénteken este Váradi Lajos polgármester nyitja meg a rendezvényt. NHK

Együtt űzik el a telet szombaton Kiszebábégetésre várják a környéken élőket február 29-én, szombaton 16 órától Sajókeresztúron. A rendezvény részeként tánc­ ház, Márió, a harmonikás előadása, valamint tűzzsonglőrshow is látható. Színpadra lép Eperjesi Erika, a Miskolci Nemzeti Színház primadonnája. NHK SAJÓKERESZTÚR.

C

Y

M

Wass Albertre emlékeznek a megyeházán Miskolcon

100

90

80

70

60

50

Szalonnák és lekvárok versenyeztek (illusztráció)

40

30

20

FOTÓ: ÉM

10

5

FOTÓK: ÉM-ARCHÍVUM

lassan főzöm a cukorral. Ha nem látni a fazék alját, akkor üvegbe merem: 5-6 szedőkanállal jut egybe. A versenyen az esélytelenek nyugalmával indult, és nagyon meglepődött, amikor győztesként szólították. – A barátnőmmel döntöttük el, hogy benevezünk, de inkább csak szórakozásból, mint valamilyen díj reményében. Ezért is döbbentem meg, amikor kiderült, az én lekváromat kiáltották ki a legfinomabbnak. Úgy megilletődtem, hogy arra sem emlékszem már, mit mondott a zsűri. Fokhagymával kenve Gyermán Judit, akinek a szalonnáját versenygyőztesnek ítélte a zsűri, gyerekkora óta foglalkozik állatokkal – ami-

kor felkerestük, akkor is éppen kecskéinek az ellését felügyelte. – A falusi hagyományok nálunk nem szakadtak meg, most is tartunk a kecskék mellett sertést, pulykát, búbos és némakacsát, tyúkot, valamint kakast. Ő úgy látja, a jó szalonna titka, hogy minden háztáji, paprikából és fokhagymából is saját termesztésűt használ. – A legfontosabb a finom, autentikus íz. Az abált szalonnát sós vízbe raktam fel főni, majd ellenőriztem, hogy elég puha-e – ha félig kemény, az ugyanúgy nem jó, mintha túl sokáig hagynánk főni. Amikor elkészült, fokhagymát reszeltem rá – nem granulátummal szórtam be –, majd megszórtam a saját kertemben termett, ledarált paprikával. BM

Hajnalig tartott a bál Jelentős évfordulóhoz ért a Bőcsi Gyermekekért Alapítvány.

BŐCS. Február 8-án tartották a 25. jótékonysági báljukat, melynek fővédnöke Koncz Ferenc országgyűlési képviselő volt. Az eseményen körülbelül 250-en vettek részt; szülők, pedagógusok, az óvoda, iskola dolgozói, helyi fiatalok és baráti társaságok, akik jó szívvel támogatták a bál célját – a bevételt a szervezők az óvodás-, iskoláskorú gyermekek szabadidős programjaira fordítják. – Az elmúlt évet és a korábbi éveket tekintve is teljes a siker – nyilatkozta lapunknak Ujlaki István, Bőcs alpolgármestere. – Kuratóriumi ülésen születik döntés a támogatásokról a beadott kérelmek alapján, illetve a kuratórium kezdeményezéseire. A támogatást igényelhetik az óvoda pedagógusai, az intézmények vezetői.

Jó helyre megy Volt példa arra, hogy a gyermekek ruháit készítették el az alapítvány támogatásával egy rendezvényhez. A korábbi években több alkalommal tartósan beteg gyermek felépüléshez adott támogatást a kuratórium. – A bál bevételének egy részét ez évben az iskola udvarán szabadidős játékok, ülőalkalmatosságok kialakítására szeretné fordítani az alapítvány – közölte Ujlaki István.

A bőcsi jótékonysági bálon

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

A bál fővédnöke, Koncz Ferenc országgyűlési képviselő üdvözlőbeszédében azt kívánta a jelenlevőknek, hogy a 25 éve elkezdett közösségi munkát a jövőben is folytassák a település érdekében, ebben pedig legyenek partnerek a bőcsiek. Abbéli reményét is kifejezte, hogy mindig lesz olyan közösség a településen, ami figyel a helyi gyerekekre, Bőcs jövőjére.

A bál bevételének egy részét az iskolaudvarra való szabadidős játékokra fordítjuk.

Az országgyűlési képviselő elmondta, fontosnak tartja a helyi közösségeket, mert ezek nélkül nincs élet; szárazak és hangulat nélküliek a hétköznapok, talán még az ünnepnapok is. Nagy László polgármester egy Váci Mihály-idézettel, valamint oklevéllel és ajándékkal köszönte meg a kuratóriumi tagok munkáját: az alapítvány két alapító tagját, Szalánczi Józsefnét és Nagyné Gábor Ilonát Bőcs Község Önkormányzatának „Önzetlenül Bőcsért” kitüntetésében részesítette. Ujlaki István szerint rég volt ilyen jó hangulatú, hajnalig tartó bál a településen. BM

Látogasson el hírportálunkra!

UJLAKI ISTVÁN

ESZAK

6

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK

Fókuszban 7

MAGYARORSZÁG

Igenigen, igennem, nemnem, nemigen Schobert Norbert szerint a nők tehetnek arról, ha elhidegül a párjuk. A kilók miatt.

gyermek lakóhelye, a közös kiskorú gyermek feletti szülői felügyeleti jog gyakorlása, a kapcsolattartás és a gyermektartásdíj. Közös megegyezés esetén a bíróság a házastársak egyezségét jóváhagyja, és ítéletet hoz a házasság felbontásáról.

MISKOLC. Szakembereket és családokat kerestünk meg a párkapcsolatokat illetően. Nem egyszerű általános igazságokat megfogalmazni arról, hogy milyen okok vezetnek egy párkapcsolat végéhez. Az esetek többségében az okok láthatatlanok: a párok meg tudnak egyezni, és nem hánytorgatják fel egymásnak az elhidegülés okait. Kisebb hányadban viszont láthatóak: a felek a bíróság előtt évekig küzdenek a hajdani sérelmeikkel. Ahogy a gyakorló ügyvéd látja.

A házasság próbája a gyermek – Sokan abban bíznak, hogy a gyermekáldás, a gyermek megérkezése a családban megoldja a házastársak közötti problémákat, de én úgy látom a praxisomban lévő esetek alapján, hogy ez nem feltétlenül igaz. Azt tudom hangsúlyozni, hogy a gyermekvállalás csak a jó és biztos alapokon nyugvó házasságot erősíti meg. Egy bizonytalan párkapcsolatban a gyermek megjelenése a meglévő problémákat inkább tovább mélyíti. A szülés és a gyermek érkezésével felmerülő új élethelyzet gyakran megpróbálja a házasságot, a pá-

Boldog család, teljes felelősség – amikor a gyermek áldás

úgy élik meg, hogy a házasságuk is beszürkült. És nem annyira annak megszínesítésére törekszenek, ami valljuk be, munkás feladat, hanem az egyszerűbb kilépés mellett döntenek. A mindennapi nehézségek továbbá olyan váratlan attitűdöket hozhatnak ki a másikból, ami szintén a párkapcsolat megszakításához vezet – mondja dr. Barzó Tímea.

rok közötti érzelmi kötődést nem feltétlenül mélyíti – fogalmaz dr. Barzó Tímea családjogi ügyekkel is foglalkozó ügyvéd, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszékének vezetője – Másrészt úgy tapasztalom, hogy a fiatal párok hajlamosak nagyon hamar elválni. Sokszor érezhető, hogy a fiatal házasokban a felelősségvállalásról, kitartásról, alkalmazkodásról alkotott kép megváltozott. Ha elmúlik a varázs, ha beszürkülnek a hétköznapok, ezt gyakran

Látogasson el hírportálunkra!

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Kívül-belül A felnőtt gyermekek kiröpülnek a családból – ez még tipikusan olyan helyzet, amikor

a párok hajlamosak válni. Ilyenkor a párok egyszerűen „egymás idegeire mennek”. Jellemzően az édesanya életét sokáig teljes mértékben lefoglalták, lekötötték a gyermekek és a gyermekek körüli teendők, melyben az édesapa esetleg nem vett részt olyan aktívan, sokkal inkább kívülről szemlélte a történéseket. Amikor a gyerekek kirepülnek, akkor a feleség figyelme a férje felé irányul, azaz a gyermekeihez hasonlóan szervezni akarja a férje életét is, aki pedig pár tíz év után nem áll erre készen.

A házasságot felbontani a jelenleg hatályos magyar családjogi szabályozás szerint kétféleképpen lehet. Egyrészt közös megegyezéssel. Ebben az esetben mindkét félnek készen kell állnia a kompromisszumra. Anélkül nehezen megy. Ilyenkor azt kell szem előtt tartaniuk, hogy egy észszerű megegyezést lehessen létrehozni. Ha nincs kiskorú, akkor a lakáshasználatról, a házastársi tartásról kell megegyezniük a feleknek. Ha van közös kiskorú gyermek, akkor pedig egyezséget kell kötniük az alábbi kérdésekben: a

Ha harc, legyen harc Amennyiben azonban a házastársak csak egyetlen kérdésben nem tudnak megegyezni, akkor válóperre, az úgynevezett tényállásos bontásra kerül sor a bíróság előtt, amely évekig is eltarthat. Ilyenkor azt kell bizonyítania a felperesnek, hogy a házasság végleg, teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott. Ebben az esetben a házasság megromlására vezető okokat fel kell tárni. Házassági hűséget sértő magatartás, tettlegesség, súlyos elmebetegség, mániás féltékenység, súlyos szenvedélybetegség, a szenvedélybetegséggel esetleg együtt járó komoly eladósodás szerepelhet az okok között. A tényállásos bontás során a felek között a viszony jellemzően tovább mérgesedik. Sebek tépődnek fel, mindenki elkezdi sorolni a saját sérelmeit, és eljutnak egy olyan szintre, amely során az a legfontosabb, hogy ha harc, legyen harc. Nem is gondolnak arra a felek, hogy mind nekik, mind a közösen nevelt gyermekeknek mennyi fájdalmat, gyötrődést, szenvedést okoz ez a viadal. Micsoda érzelmi trauma a gyermek számára az egész eljárás. NYZ

Énidőben edzés, barátnőzés A házasságon dolgozni kell A gyermek érkezése alapvetően megváltoztatja a házasságot.

Ha a feleség anyaként nem ad magára – ez is oka lehet a párkapcsolati problémának.

Nemcsak jó feleségnek, férjnek, odaadó szeretőnek kell lenni, hanem felelősségteljes szülőnek is. MISKOLC.

Ahány ember, ahány kapcsolat, an�nyiféle – árulta el lapunknak Matisz Ivett párkapcsolati ­coach, majd folytatta: – A párkapcsolati gondokat ennyire lesarkítani, ahogy azt Schobert Norbi tette, nem szabad. Az én praxisom alatt egyetlen férfi sem mondta még, hogy azért hidegült el a feleségétől, mert az elhízott a terhesség alatt – árulta el tapasztalatait lapunknak a szakember. – Az lehetséges, hogy a kapcsolat megromlásában szerepe lehet annak, ha a nő nem ad magára, slampos lesz, de ugyanez igaz a férfiakra is. Mindkét félnek törekednie kell megőrizni, hogy a másik szemében vonzónak tűnjön, de ez a párkapcsolati problémáknak egy kis szelete. Ahány ember és ahány kapcsolat, annyiféle. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

Nem egy nyelvet beszélnek Kifejtette, egy-egy házasságban sokféle konfliktus adódhat, de talán a leggyakoribb a megfelelő kommunikáció hiánya. Kezdetben ez fel sem tűnik, hiszen a pár erős vonzalmat érez egymás iránt, de ahogy múlik az idő, egyre nyilvánvalóbb, hogy nem egy nyelvet beszélnek. A szeretetnyelveket mindannyian kommunikáljuk egyéni szükségleteink szerint, csak lehet, hogy ezt a másik nem érti. – Melyek is ezek? Minőségi idő, dicsérő szavak, érintés, szívesség, ajándék. Muszáj,

C

Y

M

Maradnak kilók a szülést követően

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

hogy megismerjük egymás szeretetnyelvét, akarjunk is arra odafigyelni s azon kommunikálni, mert a párkapcsolatok buktatói legtöbbször nem a szeretetlenség, hanem a kényelem és a lustaság – hívta fel a figyelmet Matisz Ivett. Hangsúlyozta, a gyermek megérkezése a családba szintén megváltoztathatja a szülők közötti kapcsolatot. Az anya életében ilyenkor a gyermek élvez elsőbbséget, hiszen a gyermeket gondozni, etetni, ápolni kell. A férfi ilyenkor úgy érezheti, hogy párja kirekeszti őt az életéből. De ennek a fordítottja is megfigyelhető.

– Norbi kijelentésére vis�szatérve, a szülés után én magam is 20 kiló súlyfölösleggel rendelkeztem. Mivel szoptattam, nem gondoltam fogyókúrára, és nem ehettem azt, amit akartam, mert a kisbabám hasfájós volt. A szoptatás befejezése után azonban a párom segített abban, hogy visszanyerhessem a szülés előtti formámat. Szívesen vigyázott a gyerekre, ha én futni vagy edzésre mentem, netán beültem a barátnőmmel kicsit trécselni. Mindenkinek szüksége van az úgynevezett „énidőre”, legyen az akár csak egy félóra fürdés. Ha éppen nem a gyermekemmel foglalkozom, nem szabad, hogy azt érezzem, most rossz anya vagyok. Mert bár az anyaság nagyon szép dolog, de tudjuk, hogy a gyermek gondozása, nevelése leszívja az erőnket – fogalmazta meg végül a szakember. HE

Hol van a nő? A gyermek érkezése után előfordul, hogy a férfi életében már csak a kicsi létezik, ilyenkor pedig a nő jogosan teheti fel kérdést: és én, én már nem is számítok? Csak arra kellettem, hogy gyereket szüljek?

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Tanulni kell a szülőséget Kis Anita és férje 20 éve él házasságban. Az első gyermekük születésekor huszonévesek voltak. A kezdeti bizonytalanságok után belerázódtak a szülői szerepbe, és a házasságuk csak erősödött. Az apuka besegített a kisbaba körüli teendőkbe, mikor ideje és a munkája engedte. Számtalan közös programot csináltak együtt hármasban, de kettesben töltött minőségi idő nem maradt. A gyermek ötéves volt, amikor az édesanya újra beült az iskolapadba. Ez az időszak jobban megviselte a házasságukat, mint a baba érkezése. Nehéz volt megfelelni, azért si-

került végül, mert mindketten küzdöttek a házasságukért. Amikor megszületett a második gyermekük, a nagyobbik már kamaszodott. Egészen kicsi volt még, amikor kiderült, nagyon beteg. Hosszú hónapokig volt vele folyamatosan kórházban az édesanya. Borzalmas időszak volt, fogalmazott az anyuka, amely lelkileg mindenkit nagyon megviselt. A házaspár eltávolodott egymástól és majdnem feladták a házasságukat, de nem tudták elengedni egymást. Új célokat tűztek ki maguk elé. A házasságon minden nap dolgozni kell, táplálni élményekkel, különben nem fog működni – hangsúlyozta Anita. Érett személyiséggel Az érzelmi életükben nem, inkább csak a hétköznapok megélésében okozott változást a most hároméves Anna érkezése, avatott be Molnár-Petró Eszter, az édesanya. Az egymás iránti elkö-

A családi pillanatok nem pótolják a szülők meghitt pillanatait FOTÓ: STOCK

teleződésük a férjével nem került veszélybe, hiszen megfontolták a gyermekvállalást. Eszter véleménye szerint addig nem szabad döntést hozni, amíg nem vagyunk tisztában azzal, hogy hová tartunk és mit akarunk az élettől. Ha eddig eljutunk, akkor nem fogjuk önfeladásként megélni, ha gyermekünk születik. A csöppség nem elvesz, hanem hozzátesz az életükhöz. Hozzátette még, hogy ismerősei körében azt tapasztalta, akkor lehet válság, ha nem egyenlő mértékben akarta mindkét fél a gyermeket. Apró figyelmességek Az első gyermek, Gréta születésekor megváltozott a család struktúrája, átalakultak a férfi-női szerepek – mondta Oláh-Zólyomi Gabriella. Az édesapa szeretett volna többet foglalkozni a kapcsolatukkal, a nemiségükkel, de az édesanya nem vágyott rá. Fontosabb volt a gyermek jólléte, mint a kapcsolatuk. Zsófia, a második kislány mellett sokkal kevesebb idő jutott pihenésre, mint Gréta esetében. A fáradtság rányomta a bélyegét a házasságra. Miklós nagyon sokat dolgozott azon – Gabriella saját bevallása szerint sokkal többet, mint ő –, hogy visszatérjen a bensőséges viszony. Apróságok sora, egy simogatás, egy kávé reggel az ágyban szervírozva, egy mozi kettesben, egy koncert vezetett odáig, hogy az intimitás sosem veszett ki a házasságukból. Testestül-lelkestül szeretik egymást, pedig a gyermekek születése nyomot hagyott Gabi testén – fogalmazott az anyuka. NHK

ESZAK

7

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK

8 Gazdaság

MAGYARORSZÁG

Nem késő hitelt váltani… Meredek emelkedőn a kamatok, növekedhet a lakáshitelek törlesztőrészlete.

A nyelvtudás alapfeltétel lesz a munkavállaláshoz

GAZDASÁG. „Volt vele gondom, de kitartó voltam, és már tavaly átváltottam a változó kamatozású lakáshitelemet fix kamatozásúra” – mesélte el Kovács József. Eddig elfogadható volt számára a változó kamatozás, mert nem ingadoztak nagyot a törlesztőrészletek, de – mint mondta – áttanulmányozta a Magyar Nemzeti Bank ajánlását, és úgy döntött, jobb lesz az állandó törlesztőrészlet. „Még jó hat évem van hátra, szeretném biztonsággal törleszteni az adósságomat” – tette hozzá. Olvasónk – úgy tűnik – helyesen cselekedett, mert az év első két hónapjában jelentős emelkedésnek indultak az úgynevezett bankközi kamatok. Ez egyelőre nem gyűrűzött be a hitelkamatok világába, de a szakértők szerint ez nem marad így sokáig. A piaci események felkavarták az állóvizet kamatfronton, ami a változó kamatozású lakáshitelesek számára kedvezőtlen lehet – derül ki a money.hu legfrissebb elemzéséből. Sok lakáshitel kamatát, ezen keresztül a törlesztőrészletét meghatározó bankközi kamatok jelentős

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Állásajánlat, jó angol és szakképzettség is kell LONDON. A szerdán ismertetett részletek szerint megfelelő állásajánlathoz, az állásajánlatnak megfelelő szakképesítéshez és angolnyelv-tudáshoz köti a brit kormány a jövő évtől a külföldiek nagy-britanniai munkavállalásának engedélyezését. Az új rendszer kimondott célja az alacsony szakképzettségű külföldi munkaerő foglalkoztatásának megszüntetése. A konzervatív párti brit kormány az ausztráliai pontozásos elbíráláshoz hasonló, egységes – vagyis az Európai Unióból (EU) és az unión kívüli országokból érkezőkre egyformán érvényes – bevándorlási szabályozást kíván életbe léptetni a brit EU-tagság január 31-i megszűnése után kezdődött 11 havi átmeneti időszak lejártával, vagyis 2021 januárjától. A brit belügyminisztérium által szerdán közzétett szabályozási elvek alapján az egyes

megszabott kritériumok teljesítésével 130 pont szerezhető, és ebből 70 pontot mindenképpen gyűjteni kell ahhoz, hogy a brit hatóságok jóváhagyják a külföldi kérelmező munkavállalási folyamodványát. A bevándorlási rendszert a tapasztalatok birtokában finomítják majd. Továbbra is maradhatnak A minisztérium megerősíti, hogy azok a külföldi EU-állampolgárok, akik a 2020. december 31-éig terjedő átmeneti időszakban törvényesen és életvitelszerűen letelepednek Nagy-Britanniában, továbbra is maradhatnak a megszerzett összes jogosultságuk megtartásával, ha meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státuszért – folyamodnak. A folyamodványok benyújtásának határideje 2021. június 30. MTI

Látogasson el hírportálunkra!

Az otthonunk megteremtésére felvett hitel érinti leginkább a pénztárcánkat

emelkedésnek indultak februárban. A bankközi kamatok emelkedése részben azzal magyarázható, hogy az MNB jelezte, a vártnál magasabb szintre emelkedő infláció miatt felerősödtek az inflációs kockázatok. Rengetegen érintettek Trencsán Erika, a money.hu vezető gazdasági szakértője azt mondta: „Az emelkedés ellenére a bankközi kamatok még mindig viszonylag alacsonyak, ám a növekedés a változó kamatozású lakáshitelesek számára fontos tényező. Ha a mostani szinteken maradnak a bankközi kamatok, akkor a jövőben növekedhet a törlesztőrészletük.

Több tízezren lehetnek érintettek, mivel a lakáshitel-állomány több mint 50 százaléka változó kamatozású, ezeknél pedig gyorsan megjelenhetnek a bankközi kamatok magasabb törlesztőrészletként.” A szakember hozzátette, hogy a bankközi kamatok mostani emelkedése miatt – a futamidőtől, a fennálló tartozástól függően eltérő mértékben – növekedhet a hitelesek törlesztőrészlete, de a teljes havi összegre vetítve viszonylag mérsékelt lesz ez a növekedés. A további esetleges kamatemelkedés azonban a jövőben újabb pluszkiadást eredményezhet. A money.hu szakértője kiemelte, hogy az

FOTÓ: MW

elmúlt 1-2 évben lakáshitelt felvevők körében nagyon alacsony a változó kamatozású konstrukciók aránya, mivel a legtöbben a kamatkockázatot kiküszöbölő, fix kamatozású lakáshiteleket választották. Váltás: biztonság? „Akik változó kamatozású lakáshitelt törlesztenek, azoknál a megoldást a fix kamatozású kölcsönre való váltás jelentheti, így védekezhetnek a jövőbeli esetleges kamat­ emelkedéssel szemben” – fogalmazott a szakértő. Érdemes szakemberek segítségét kérni, mert nem minden esetben éri meg a változó kamatozású lakáshitelt fix kamatozásúra cserélni. SZB

ÉRVÉNYES: febr. 13-23.

FEBRUÁRI AKCIÓ Szélerőművek Németországban. Telepítésük a Kárpát-medencében nem opció, mert szélcsendesebb vidék FOTÓ: SHUTTERSTOCK

2030: reális a majdnem karbonsemlegesség „Ennél kisebb falatokba nem érdemes beleharapni”, fogalmaz a szakértő. BUDAPEST. Reális a klíma- és természetvédelmi akciótervben kitűzött azon cél, hogy a megtermelt energia 90 százaléka 2030-ra karbonsemleges legyen – mondta Ferencz Orsolya, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos főmunkatársa kedden, az M1 aktuális csatornán.

Sága Füstlizer füstölt pulykapárizsi

február 19 - 25-ig

-23%

1399

Ft/kg 384883

Áraink a készlet erejéig érvényesek. A fotók illusztrációk! 2020 február 13-23-ig

Komoly vállalás Az Európai Unió 2050-re a teljes karbonsemlegességet tűzte ki célul, ami nagyon komoly vállalás, de „ennél kisebb falatokba nem nagyon érdemes beleharapni” – fogalmazott. Ferencz Orsolya, aki egyben űrkutatásért felelős miniszteri biztos, kifejtette: az akcióterv szerint nagyon fontos szerepet kap majd a napenergia és a nukleáris energia is. Hozzátette, az

EU-ban is paradigmaváltásnak vagyunk tanúi, hiszen deklarálták, hogy a nukleárisenergia-előállítás a karbonmentessége miatt hozzászámolandó ahhoz az energiatartalomhoz, amely nem termel üvegházhatású gázokat, illetve minimális mértékben. Kellene a szélerőmű? Arra a felvetésre, hogy a Green­ peace szerint újra lehetővé kellene tenni a szél­ erőművek telepítését Magyarországon, kifejtette: ez is azért vitatott, mert a Kárpát-medence jóval szélcsendesebb vidék, mint a tengeri partvidékek. Óriási szélkerekekkel telerakni Magyarország jelentős részét kevésbé tűnik hatékonynak, mint például a napenergia-termelés. – Magyarországon a napos órák száma aránylag magas, ráadásul a napelemeket lehet úgy telepíteni, hogy nem feltétlenül kell hozzá a művelésből termőföldet kivonni – mondta. MTI

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

8

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Sport

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

2020. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK

9

1,9

Szurkolói ankét az utolsó után

Balázs Attila viszontagságos előzmények után jutott be a nyolcaddöntőbe kedden a Rio de Janeiróban zajló, 1,9 millió dollár (576 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán. A szerencsés vesztesként főtáblára került magyar – aki karriercsúccsal 106. a világranglistán – bravúrral 6:4, 6:3-ra legyőzte a 2016-os bajnok uruguayi Pablo Cuevast (46.).

A támadó nem lenne lesen, ha van olyan testrésze, amely legalább egy vonalban van a védővel, és gólt szerezhet vele. Arsene Wenger, az angol Arsenalt huszonkét éven át irányító menedzser, aki forradalmasítaná a futballban használt lesszabályt

Holnap, pénteken a DVTK Jegesmedvék – MAC Újbuda elleni találkozóval zárul a szlovák Tipsport Liga 2019/2020-as szezonjának alapszakasza. A mérkőzés után ismét kötetlen beszélgetésre várják a szurkolókat a jégcsarnok szomszédságában található Népkerti Vigadó és Sörözőbe. A kezdést 20.45-re tervezi a klub: az eseményen a sportág helyi vezetőin kívül jelen lesz a Macik szakmai stábjának több tagja, valamint néhány játékos is. JÉGKORONG.

Walker-Kimbrough klasszis játékával

Kosárlabda: NB I./B Női kosárlabda NB I./B Zöld csoport, 16. forduló Aluinvent-DVTK U23 – TFSE II. 66–50 (17–10, 16–14, 15–14, 18–12) Miskolc, 50 néző. V.: Kokas, Bács Aluinvent-DVTK U23: Szegeczki (20/3), Kababik (10/6), Nagy R. (5), Ocsenás (11/6), Vég-Dudás (14). Csere: Kecskés (-), Suhajda (6/6), Hajdu (-), Tóth B. (-), Pomázi (-), Balázs L. (-). Edző: Magyar Gergely, Vaszi Ádám Magyar Gergely: – A listavezető, eddig veretlenül álló fővárosi csapat nem a legerősebb kerettel érkezett erre a meccsre, de ez nem von le semmit az érdemeinkből, mindvégig magabiztos játékot produkáltak a játékosaink, és meggyőző teljesítménnyel sikerült megszerezni a győzelmet. Ez a találkozó nagyon jól szolgálta a felkészülést az egy hónap múlva sorra kerülő junior országos döntőre.

dobás ettől függetlenül célba ért, még 1 büntetőt is értékesíthetett, értékesített az amerikai klasszis. Ezzel húsz pont fölé ment a Diósgyőr (57–35), ez pedig arra sarkallta a vendég szakvezetőt, hogy időt kérjen. Ez arra volt jó, hogy a negyed végére 20 alá küzdje magát csapata, de a meccs ekkor már régen lefutott volt (63–44).

A diósgyőri kosárlabdacsapat simán hozta a Cegléd elleni kötelező győzelmet.

A női kosárlabda NB I. 18. fordulójában a múlt hét szerdáról elhalasztott mérkőzést pótolták be tegnap a miskolci városi sportcsarnokban, ahol az Aluinvent-DVTK a VBW CEKK Cegléd gárdáját fogadta. A hazaiak közül ezt a meccset sérülés miatt kénytelen volt kihagyni Goree, így az alapcsatán változtatnia kellett Cziczás edzőnek. KOSÁRLABDA.

Labdarúgás: a kupában

DVTK-villanások A találkozó elején úgy tűnt, hogy a bemelegítés egyik félnek sem sikerült túl jól, sok dobás maradt ki, és a játék is meglehetősen pontatlan volt. Diósgyőri előnyöket tüntetett el a Cegléd, majd 6–4 után a vezetést is átvették Swanier triplájával. Túl sokáig nem élvezhették ezt a helyzetet a kék mezesek, mert a DVTK villant néhányat, Morrison-dupla után Walker-Kimbrough megszerezte csapata első hármasát (11–7). A látogatók könnyen zavarba hozhatóak voltak, de a piros-fehérek nem nyomtak padlógázt, beérték azzal, hogy szépen lassan nő az előnyük. A 8. perc végén Morrison palánk alóli találatával 17–9-re módosult az állás, a negyedből hátralévő időben mindkét oldalon csak egy-egy akciógól született. A második játékrész Pusztai gyors találatával indult (21–11), amelyet 1 percen belül 5 (!) vendégpont követett. Jött is a hazai időkérés, ami használt. Miközben a diós-

Labdarúgó Magyar Kupa, nyolcaddöntő-visszavágók. III. ker TVE (NB III.) – Dorogi FC (NB II.) 0–2 (0–0) Továbbjutott: Dorog kettős győzelemmel, 6–1-gyel. Mol Fehérvár FC – Újpest FC 1–0 (0–0) Tj.: Mol Fehérvár FC 1–0-val. Szombathelyi Haladás (NB II.) – Budapest Honvéd 2–1 (1–0, 1–0, 2–1) Tj.: Budapest Honvéd 2–2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal. Zalaegerszegi TE FC – Lipót Pékség SE (NB III.) 5–1 (2–0) Tj.: ZTE FC 6–4-es összesítéssel. Paksi FC – Pécsi MFC (NB III.) 1–0 (0–0) Tj.: Paksi FC kettős győzelemmel, 3–1gyel. Puskás Akadémia FC – Békéscsaba 1912 Előre 3–0 (1–0) Tj.: Puskás Akadémia FC kettős győzelemmel, 6–0-lal. Dunaújváros-PASE (NB III.) – MTK Budapest (NB II.) 0–2 (0–1) Tj.: MTK Budapest kettős győzelemmel, 5–0-val. A negyeddöntő párosítása Paksi FC – Budapest Honvéd Puskás Akadémia FC – Mezőkövesd Zsóry FC Zalaegerszegi TE FC – Mol Fehérvár FC Dorogi FC – MTK Budapest A párharcok első mérkőzéseit március 4-én rendezik, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor.

Fölényesen diadalmaskodtak a piros-fehérek

győri drukkerek a játékvezetők ténykedését kritizálták, kedvenceik magasabb fordulatszámon pörögtek, és amikor a 14. perc elején Kányási bevert egy triplát, a ceglédiek folyamodtak szünetért (29– 16). De ez nem állította meg a DVTK szárnyalását, csak Pusztai gólja után jött vendég válasza, ami 13–0-s hazai széria végére tett pontot. A jelentős előny közepette bővebbre eresztette a rotációt a hazaiak szakvezetője, de amikor a különbség növekedés helyett csökkenni kezdett, időt kért (37–24). A játékrész utolsó két

Látogasson el hírportálunkra!

FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

percében úgy tűnt, hogy újra egy-egy akciógól születik, de a végén Kányási még behúzott egy „trojkát” (42–27). Walker-Kimbrough A hosszú szünet után, az első percekben mindkét csa-

patból hiányzott a lendület, aztán csak elkezdtek potyogni a kosarak. A 36. percben egy 3+1-es kombinációt is láthattunk, ugyanis WalkerKimbrough­val szemben triplakísérlet közben szabálytalankodtak, és miután a

Szépen haladtak A záró negyed elején a fantasztikusan játszó Walker-Kimbrough megszerezte a saját maga 30. pontját, majd rögtön utána egy faultos kosár miatt a 31.-et is, amire vendég időkérés volt a válasz (68–46). A pauza után újra a hazaiak amerikai sztárja következett, egy triplával. A lelátón a diósgyőri drukkerek boldogan tapsikoltak, az ultrák énekeltek, csapatukat éltették, miközben a DVTK az idő múlásával szépen haladt a kötelező győzelem megszerzése felé. Ezt végül 31 pont különbségű sikerrel abszolválták, köszönhetően annak, hogy a végén nyomtak egy 10–0-s etapot. Ezzel a győzelemmel a DVTK feljött a tabella második helyére. BCS

Kosárlabda: jegyzőkönyv Aluinvent-DVTK – VBW CEKK Cegléd 91–60 (19–11, 23–16, 21–17, 28–16) Miskolc, 700 néző. V.: Papp P., Goda, Pozsonyi Aluinvent-DVTK: Medgyessy (2), Pusztai (6), WALKER-KIMBROUGH (34/15), SKORIC (16/6), Morrison (8). Csere: KÁNYÁSI (13/9), Zele (4), Katona (4), Kiss A. (4), Szűcs R. (-). Vezetőedző: Cziczás László VBW CEKK Cegléd: SWANIER (13/3), Gorjanácz (7), Révész (-), Sotiriou (5/3), HIGGINS (20). Csere: Licskai (6/3), Böröndy (2), Kobolák (4), Szirony (3), Király (-). Vezetőedző: Gabriel Carrasco Kipontozódott: Sotiriou a 38. percben. Cziczás László: – Nagyon komoly csapatmunkát végeztük

ma, emellett adódott extra teljesítmény is, Walker-Kimbrough révén. Voltak további jó egyéni produkciók, említhetném Kányásit és mást is, de a meccset csapatmunkával nyertük meg. Hazai pályán 60 pontot kaptunk, ilyen védekezéssel lehet meccseket nyerni. Győztünk, megyünk tovább, az első kötelező feladatot kipipáltuk, dolgozunk azon, hogy szombaton a PINKK vendégeként is tudjunk nyerni. Gabriel Carrasco: – Összesen 91 pontot kaptunk, az elsőben 19-et, a többiben 20 pont fölött, és ez nagyon sok. Tudtuk, hogy a hazai csapat agresszíven játszik majd, készültünk is erre, mégsem tudtunk erre megfelelően reagálni mérkőzés közben. Pedig egy ilyen erős csapattal szemben erre szükség lett volna ahhoz, hogy szoros meccset tudjunk játszani.

Simán vette a kupaakadályt a Mezőkövesd Zsóry FC Kettős győzelemmel jutott tovább a Magyar Kupában a fürdővárosi együttes. Egygólos előn�nyel érkezett a hazaiakhoz a borsodi gárda a nyolcaddöntő visszavágójára. A somogyi zöld-fehérek szakmai stábja az előzetes várakozással ellentétben nem a fiatal játékosoknak szavazott bizalmat, hiszen alig egy-két helyen változott a kezdőcsapat a Budapest Honvéd elleni bajnokihoz képest. Ezek alapján úgy tűnt, hogy a Rákóczinál komolyan számolnak a sorozattal. A vendégek pedig több ászukat vetették be. LABDARÚGÁS.

Harc a labdáért a kaposvári kupameccsen

adódott a játékrész derekán, de Besirovic középre tett labdája mindenki előtt elsuhant, még a hosszún érkező Vajda S. előtt, igaz, csak centikkel. A vendégek egyre többször kerültek oda Pogacsics kapuja elé, jöttek is a hazai kispadról az utasítások. Pillár fejesgólja, melyet les miatt visszafújtak, már jelezte, hogy a vendégek győzni jöttek. A szünet

Takács kezdte Az első percekben uralták is a mérkőzést a hazaiak, de az élvonal harmadik helyén álló mezőkövesdiek kezdtek kijönni a szorításból, és átvették az irányítást. Az első komoly lehetőség is előttük

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

FOTÓ: LANG RÓBERT

előtti utolsó percekben meg is szerezték a vezetést, miután egy bal oldali beadást Pogacsics ütött ki, pont az érkező Takács T. elé, aki öt méterről passzolt az üres kapuba, 0–1. Biztosan A második félidőre nagyobb elánnal jöttek ki a kaposváriak. Szakály jobb alsóba tartó remek lövése – melyre éppen

40

30

20

10

5

odaért Szappanos kapus – is jelezte, hogy a zöld-fehérek nem adják fel, de a vendégek kapusa Vachtler szabadrúgásánál is nagy bravúrt mutatott be. Az utolsó félórában azonban eldöntötte a továbbjutás sorsát a Mezőkövesd, igaz, ehhez kellett Hadaró kiállítása és egy gyors vendégkontra. A kaposváriak bal oldali bekkje egy nagyon ígéretes kövesdi ellentámadást akadályozott meg, és begyűjtötte a második sárga lapját. A Rákóczi tíz emberrel is támadott, de így még jobban kinyíltak hátul a hazaiak, ezt pedig Berecz Zsombor jó átadása után Jurina Marin büntette meg: a bosnyák támadó a bal oldalon érkezett a kapu elé, majd állítgatás után a bal alsó sarokba gurított, 0–2. Ezzel megpecsételődött a Kaposvár sorsa. Azonban a hazaiak vesszőfutása ezzel még nem ért véget, hiszen Ádám M. szabálytalankodott a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Berecz váltotta

gólra, 0–3. A zöld-fehérek az utolsó pillanatig küzdöttek, és Vachtler szabadrúgásgóljával a szépségtapasz összejött számukra, 1–3. A két NB I.-es

klub párharcából a mezőkövesdiek jöttek ki győztesen, akik így a bajnokság után a Magyar Kupában is folytathatják menetelésüket. KP

Labdarúgás: jegyzőkönyv Kaposvári Rákóczi FC – Mezőkövesd Zsóry FC 1–3 (0–1) Kaposvár, 532 néző. V.: Bogár G. (Szert, Varga G.). Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur, Nagy T., Hadaró – Nagy K., Szakály A. – Nagy R., Trebotic, Palic – Balázs Zs. Vezetőedző: Disztl László. Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Farkas D., Nesterov, Pillár, Eperjesi – Meshki – Pekár, Besirovic, Vajda S. – Takács T., Jurina. Vezetőedző: Kuttor Attila. Csere: Nagy K. helyett Yakymiv a 46., Besirovic helyett Berecz a 46., Nagy R. helyett Ádám M. a 66., Palic helyett Fodor M. a 75., Farkas D. helyett Silye, a 75., Pillár helyett Karnitsky a 77. percben. Sárga lap: Hadaró a 32., Berecz az 58., Pekár a 63., Ádám M. a 77., Eperjesi a 86. percben. Kiállítva: Hadaró a 63. percben. Gólszerző: Takács T. (0–1) a 43., Jurina (0–2) a 65., Berecz (0–3, 11-esből) a 78., Vachtler (1–3) a 83. percben. Disztl László: – Nem vagyunk elégedettek sem az eredménnyel, sem a mutatott játékkal. Mezőkövesden az utolsó pillanatban kaptunk ki, de ettől függetlenül jó esélyünk volt a továbbjutásra. Sajnos az első félidőben nem azt a játékot és hozzáállást láttuk a játékosokon, amit szerettünk volna. A másodikban már a mentalitás szempontjából jobban nézett ki, de a Mezőkövesd az előny birtokában nyugodtan, higgadtan játszott, és ebből már nem tudtunk felállni. Még tíz emberrel is egészen jól futballoztunk, de nem tudtuk megnehezíteni az ellenfél dolgát. Kuttor Attila: – Megint egy harcos mérkőzést játszottunk a Kaposvárral, melyet ezúttal is győzelemmel zártunk, és megérdemelten jutottunk tovább. Erre a találkozóra is úgy készültünk, mint egy bajnokira, a győzelem reményében léptünk pályára, és ezután is ez a cél, megpróbálunk minél tovább jutni. Továbbjutott: a Mezőkövesd Zsóry FC kettő győzelemmel, 5–2-es összesítéssel.

ESZAK

9

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK

10 Sport

MAGYARORSZÁG

Eléri a heti harminc órát

Labdarúgás: Bajnokok Ligája A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzései közül kedden este két összecsapást rendeztek meg. Az eredmények: Atlético Madrid (spanyol) – FC Liverpool (angol) 1–0 (1–0) Gólszerző: Saúl (4.). Borussia Dortmund (német) – Paris Saint-Germain (francia) 2–1 (0–0) Gólszerző: Haaland (69., 77.), ill. Neymar (75.).

Cipruson hangolnak az idei szezonra a Tisza-­ parti klub versenyzői. TRIATLON. A

Tiszaújvárosi Triatlon Klub legjobb versenyzőinek hattagú csoportja február elejétől Cipruson készül a 2020-as szezon nagy megmérettetéseire. Lehmann Tibor klubelnök-vezetőedzőtől az alábbiakat tudtuk meg: – Idei első, meleg égövi edzőtáborozásunkat február 2–23. között Cipruson töltjük. Elit csapatunk képviselői, az egyaránt olimpiai kerettag Putnóczki Dorka, Lehmann Bence és Lehmann Csongor, valamint Sinkó-Uribe Aurél, Sinkó-Uribe Ábel, illetve az egy héttel ezelőtt a nagyokhoz először csatlakozott Bóna Kinga Larnaca városában, az évek óta bejáratott helyszínen gyakorolhat. Az 50 méteres nyitott uszodában az oroszok és az orosz utódállamok válogatottjaival osztozunk, de az elmúlt két hétben olasz csapat is ott edzett mellettünk. A szállás a kerékpáros- és futóútvonalakhoz közel található. Az erősítő edzéseket egy 25 méteres uszodával is ellátott kondicionáló teremben végezzük. A novemberben elkezdett felkészülés során a decemberi labortesztek, cyclo­cross versenyek, majd a januári fedett pályás atlétikai eredmények (3000 méteres egyéni csúcsok: Lehmann Csongor 8:23 perc, Lehmann Bence 8:45, Sinkó-Uribe Ábel 8:56, Sinkó-Uribe Aurél 9:00) azt mutatták, hogy jó úton járunk, és a terhelésben is ideje

Labdarúgás: Európa-liga A labdarúgó Európa-ligában a legjobb 16 közé jutásért küzdenek a csapatok. A párharcok első felvonásait csütörtökön rendezik. A program: 18.55: Sporting CP (portugál) – Basaksehir (török) 18.55: Getafe (spanyol) – Ajax (holland) 18.55: FC Bruges (belga) – Manchester United (angol) 18.55: Ludogorec (bolgár) – Internazionale (olasz) 18.55: Eintracht Frankfurt (német) – Salzburg (osztrák) 18.55: Sahtar Doneck (ukrán) – Benfica (portugál) 18.55: CFR (román) – Sevilla (spanyol) 18.55: FC Köbenhavn (dán) – Celtic (skót) 21.00: APOEL (ciprusi) – Basel (svájci) 21.00: Bayer Leverkusen (német) – Porto (portugál) 21.00: Olympiakosz (görög) – Arsenal (angol) 21.00: AZ Alkmaar (holland) – LASK Linz (osztrák) 21.00: Wolfsburg (német) – Malmö (svéd) 21.00: AS Roma (olasz) – Gent (belga) 21.00: Rangers (skót) – Braga (portugál) 21.00: Wolverhampton (angol) – Espanyol (spanyol) A visszavágók játéknapja: február 26–27. A döntőt 2020. május 27-én a lengyelországi Gdanskban rendezik meg.

Atlétika: fedett pályás ob Magyarország felnőtt, junior és ifjúsági fedett pályás atlétikai országos bajnokságát rendezték meg a múlt hét végén Budapesten, a Syma-csarnokban. A megyei eredmények: Felnőtt női 3000 méter: 4. Zákányi Panna (DVTK) 10:44.17 perc. Hármasugrás: 3. Papp Dorina (Miskolci Sportiskola) 11,00 méter. Ötpróba: 1. Nemes Rita (DVTK) 4318 pont (60 m gát: 8.70 másodperc=974 pont; magasugrás: 1,73 méter=891 pont; súlylökés: 13,58 méter=766 pont; távolugrás: 5,93 méter=828 pont; 800 m síkfutás: 2:17.42 perc=859 pont) Felnőtt férfi 60 méter: 6. Adeyemi Olayiwola Michael (Miskolci Sportiskola) 7,22 másodperc. 800 méter: 6. Schein Péter (Miskolci Sportiskola) 1:57.84 perc, 7. Iván Levente (DVTK) 1:58.18 perc. 1500 méter: 3. Iván Levente (DVTK) 4:11.63 perc, …6. Schein Péter (Miskolci Sportiskola) 4:26.63 perc. Hármasugrás: 2. Iván Zsombor (Miskolci Sportiskola) 13,77 méter.

Nemes Rita női ötpróbában egyéni csúccsal nyert FOTÓ: ÉM Ifjúsági leány 60 méter gát: 1. Tóth Anna (Miskolci Sportiskola) 8.52 másodperc. Ötpróba: 7. Rőczei Gréta (Miskolci Sportiskola) 2920 pont, …11. Fülöp Alexa (Miskolci Sportiskola) 2781 pont.

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

Triatlon: a tények A szezon első versenye március 21-én a tavaly már sikerrel kipróbált fedett pályás Európa-kupa lesz a lievini arénában, melyre Lehmann Bence, a tavalyi ezüstérmes Csongor és a szintén tavaly a junior ezüstöt elhozó Sinkó-Uribe Ábel készül. Ugyanebben az időpontban Putnóczki Dorka és Sinkó-Uribe Aurél edzőversenynek tekintve indulnak az edzőtábor helyszínén az Ayia Napa Triatlonon.

A dobogó legmagasabb fokán Zurai Rajmund, balról Juhász Sándor edző FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

Többek között a Székesfehérváron légióskodó Georgi Milanov is meghívót kapott a fehéroroszok ellen jövő szerdán sorra kerülő barátságos mérkőzésre készülő bolgár labdarúgó-válogatott keretébe. Georgi Dermendzsiev szövetségi kapitány 23 fős keretébe a csütörtökön és egy hét múlva is Európa-liga-mérkőzést játszó Ludogorecből nem került be futballista, a bolgár szövetség ugyanakkor szerdán a honlapján jelezte, külön köszönetet mond azoknak az egyesületeknek, amelyek elengedték futballistáikat a nem hivatalos barátságos meccsre. A bolgárok március 26án Szófiában a magyar válogatottat fogadják Európa-bajnoki pótselejtezőn, a győztes pedig öt nappal később játszik hazai pályán Izlanddal vagy Romániával az Eb-részvételért.

Fontos, hogy kedvet csináljanak hozzá Szirmabesenyőben mutatták meg tudásukat a karatékák a múlt hét végén. A Szkítia Harcművészeti Egyesület a múlt szombaton a szirmabesenyői KARATE.

mezőnyben, a 73 kilósoknál másodikként végzett Kusai Kristóf (240 kg), a 81 kg-osok mezőnyében pedig Bojti Vilmos Marcell (266 kg) bizonyult a legjobbnak. Amint azt Pátrovics Géza, a barcikai klub vezetőedzője lapunknak elmondta, Holló Szilárd ott lesz a március 14. és 21. között Bukarestben sorra kerülő junior világbajnokságon. „Szilárdot az áprilisi, moszkvai felnőtt Európa-bajnokságra is benevezték, ám arról, hogy utazni is fog-e, majd később dönt a szövetség.” MI

Budapesten, a BKV Előre SC csarnokában rendezték meg a múlt hét végén a Baczakó Péter-emlékversenyt, amelyen részt vettek a Kazincbarcikai VSE tárcsásai is. Az ifjúságiak között, 55 kilóban második lett Pacsuta Gergő (144 kg), a 81 kg-ban nyert Féderer Benjámin (255 kg), míg közvetlenül mögötte a szintén KVSE-s Hernádvölgyi Zsolt Dávid zárt (188 kg). A junioroknál, a +109 kilogrammban Holló Szilárd 340 kilóval szerezte meg a győzelmet. A felnőtt

Látogasson el hírportálunkra!

5., Tartu, Észtország), illetve az ob-dobogó, valamint a korosztályos Európa-kupákon való mind jobb szereplés a cél. Az első ciprusi táborozás után két hetet tölt Magyarországon a csapat, majd március 8-án öten a válogatottal újabb három hétre visszatérnek Ciprusra, míg Bóna Kinga korosztálya válogatottjával a horvátországi Medulinban készül tovább. Erre a táborra meghívást kapott a tiszaújvárosi klubból Vágási Zoltán és Kovács Gyula is. SZIS

Labdarúgás: Milanov is

A DVTK-Miskolci Sportiskola tagjai – akik kiváló formában versenyeztek – mindhárom éremből szereztek egyet. Közülük kiemelkedett a dobogó legmagasabb fokára került Zurai Rajmund. Az eredményeik: Kötöttfogás 71 kg: 1. Zurai Rajmund. 80 kg: 3. Szinay Csaba. Szabadfogás 80 kg: 2. Porteleki Dávid. A kiváló sportolók edzői: Juhász Sándor, Lakatos Győző, Bacsó Alex és az 1992-es, barcelonai olimpia bajnoka, Repka Attila.

Holló Szilárd is utazik a bukaresti junior vb-re SÚLYEMELÉS.

A mind jobb szereplés A szakember hozzáfűzte még: – Természetesen mindenki a saját teljesítményének megfelelő edzéstervet teljesít, de talán érdekesség, hogy a heti edzésidő mindhárom versenyszámot beleszámolva az idősebbeknél eléri a harminc órát – árulta el Lehmann Tibor. – A versenyzők közül négyen, Dorka, Bence, Cson-

gor és Aurél az U23-as korosztályhoz tartoznak, így ők az U23-as Európa-bajnokságra (június 6., Dnipro, Ukrajna) és az eredmény függvényében a világbajnokságra (augusztus 20., Edmonton, Kanada) készülnek, de ezen kívül az ő programjukban elit nemzetközi viadalok (Európa-kupa, világkupa, világbajnoki szériaverseny) is szerepelnek a szezonban. Kinga és Ábel junior korosztályos válogatottak, nekik a fókuszban a Junior Európa-bajnokság van (július

Birkózás: érmek

nem járt sikerrel, hiába próbáltak máshol termet szerezni, emiatt más időpontot kellett találniuk az észak-borsodiak fogadására. A szövetség tájékoztatása szerint így ezt az összecsapást a tervezettnél egy nappal később, február 24-én, hétfőn 19.30-tól kezdik. A Marek Kardos vezetőedző által irányított Barcikára ezen összecsapáson túl még két találkozó vár a jövő héten: február 28-án, pénteken 17 órától a Magyar Kupa bronzmérkőzése a Fino Kaposvár ellen Kecskeméten, aztán pedig március 1-jén, vasárnap 17 órától a Don Bosco Sportközpontban a Pénzügyőr SE elleni bajnoki mérkőzés. ÉM

RÖPLABDA. A férfi Extraliga 7. fordulójában vasárnap 19 órára írták ki a MAFC-BME – Vegyész RC Kazincbarcika összecsapást, mégpedig a fővárosi Folyondár utcai sportközpontba. Ezt a csarnokot használja a Vasas Óbuda élvonalbeli női együttese is, amelynek módosulás történt a programjában (vasárnap 18 órától fogadják a Hungast Haladást), ezért a bérlő műegyetemistáknak más helyszínt kellett keresniük. A budapesti klub azonban

továbblépni. Ehhez télen elengedhetetlen meleg égövön történő felkészülés. Most mind edzésórában, mind minőségben előre tudunk lépni.

Kadet korcsoportos szabad- és kötöttfogású minősítő versenyt rendeztek a napokban Somogyjád községben.

Egy nappal később játszik a Vegyész RC Az összecsapást a tervezettnél egy nappal később, február 24-én, hétfőn 19.30-tól kezdik.

Sinkó-Uribe Aurél, Lehmann Csongor, Sinkó-Uribe Ábel, Lehmann Bence, Putnóczki Dorka, Bóna Kinga (balról jobbra) Larnacában FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

Sokan indultak a megméretésen

40

30

20

10

5

Szinyei Merse Pál általános iskolában rendezte meg a II. Adamantin-Sajó kupa elnevezésű karateversenyt. Az eseményen 23 csapat 136 versenyzővel képviseltette magát, összesen 176 versenyszámban. Különdíjat kapott a legfiatalabb, a legidősebb

FOTÓ: BUJDOS TIBOR

versenyző, valamint a legtöbb versenyzőt felvonultató csapat, illetve család is (ez utóbbira hét család nevezett). A hatéves korosztálytól a szeniorig (negyven esztendőnél idősebbek) széles volt a paletta katában (formagyakorlatban) és kumitében (küzdelem). Néggyel-néggyel A megyei klubok közül a Justitia Fuji-Yama SE négy csapattal indult: Shinto Dojo (Miskolc), Tokui Dojo (Miskolc), Toldi utcai edzőterem (Miskolc) és tiszaújvárosi csoport. A rendező Szkítia Harcművészeti Egyesület szintén négy „telephellyel” (Sajószentpéter, Mályi, Szirmabesenyő, Miskolc) képviseltette magát, de a nevezettek között volt a Kazincbarcika VSE, a gesztelyi Renraku-Ryu SE, a Shogen Dojo Miskolc és a Bedő Dojo Miskolc is. Kántor József, a

Szkítia Harcművészeti Egyesület elnöke lapunknak elmondta: „A jelenlegi néven ez volt ugyan a második verseny, de Sajó Kupaként már a hatodik alkalommal rendeztük. A célunk az, hogy elsősorban amatőröknek és az utánpótlásnak biztosítsunk lehetőséget a megméretésre, csináljunk kedvet a sportághoz. Köszönjük a szponzorok támogatását, ugyanis nélkülük nem jöhetett volna létre ez a verseny.” Az elnök is ott volt A II. Adamantin-Sajó kupán tiszteletét tette a civilben ügyvéd, a megyénkben élő dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség és a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke, Bodnár Krisztián, Szirmabesenyő polgármestere, valamint Győrfi Lászlóné, a szirmabesenyői Szinyei Merse Pál általános iskola igazgatója. ÉM

ESZAK

10

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK

Évgyűrűk 11

MAGYARORSZÁG

Iskolapadba ülnek az idősek újra és újra Idősek számára kínál tanulási lehetőséget a Szépkorúak Akadémiája a tavaszi félévben is.

– Többek között az univerzumról, a népbetegségekről, gyógynövényekről, a Bükk hegységnek a földtanáról, a műanyagokról az Európai Unióról is szó lesz. Bár érettségi a bemeneti feltétel, de sok többdiplomás is csatlakozott hozzánk. Foglalkozások tekintetében többen nyugalmazott pedagógusok, akik szeretnék fejleszteni a tudásukat. Földrajzilag széles a paletta. Ebben a tanévben Miskolc mellett nagyon sokan érkeztek Mezőkövesd, Mezőkeresztes környékéről is. Közösségépítési céllal létrehoztuk a Szépkorúak Akadémiája Klubot, ahol külön foglalkozásokat tartunk, és már táboroztunk is együtt. Az Új Nemzedék Központ termében vagy a Zenepalotában találhatnak meg bennünket havonta az érdeklődők – mondta a főszervező.

MISKOLC. Február elején újrain-

dult a Miskolci Egyetem és a MINŐIES Alapítvány szervezésében az időseknek meghirdetett szabadegyetem, amely felsőoktatáshoz hasonló keretek között fogadja a szépkorúakat. Szerte az országból – A második félév változatos tematikáját úgy állítottuk össze, hogy a Miskolci Egyetem minden karát meg tudják ismerni a résztvevők, akik a Szépkorúak Akadémiáján töltik a péntek délutánjaikat – tájékoztatott Matiscsákné dr. Lizák Marianna fő szervező, a MINŐIES Alapítvány elnöke. Az ötven év fölötti érettségizettek jelentkezhetnek.

Új ismeretek, közösség A kezdeményezés eredeti célja az volt, hogy megismertesse a Miskolci Egyetemet a szépkorúakkal. – Megnéztünk több nyugat-európai kutatást, amelyek az idősek aktivizálására irányulnak. Első alkalommal körülbelül nyolcvanan érkeztek

A szépkorú hallgatóság sokszor érdeklődőbb, mint a fiatal egyetemisták

– foglalta össze a kezdeteket Hajdúné Molnár Katalin nyugalmazott egyetemi docens, a Szépkorúak Akadémiájának koordinátora. – Most pedig

mintegy száznegyven fővel indulunk minden évben. Ebben általában tíz-húsz olyan ember is van, akik már tizenegy éve újra és újra beiratkoz-

Neves miskolci szakemberek az előadók Végül visszatérő hallgatók is bekacsolódtak a beszélgetésbe. – Tavaly nyáron hallottam először a Szépkorúak Akadémiájáról egy kolléganőmtől, és már akkor megtetszett. Elhatároztam, hogy járni fogok, mert érdekesek a témák. Élvezem, hogy bővülnek az ismereteim és arra is kapok inspirációt, hogy utánanézzek dolgoknak. Néhány isme-

Nagy élmény, hogy szépkorú diákjaink csillogó szemmel ülnek be az elő­ adásra. DR. DABASI HALÁSZ ZSUZSANNA

rősömet beszerveztem, mert mindig jó program, amikor Mezőkövesdről elbuszozunk ide – osztotta meg benyomásait Gergely Klára. – Három éve egy szerencsi ismerősünk hívta fel a figyelmünket a feleségemmel a kezdeményezésre. Azonnal jelentkeztünk, mert szeretnénk szélesíteni a látókörünket. Itt a tudományok

legjelesebb képviselői tartanak nekünk előadásokat. Egyre több olyan ismeretet szerzünk, amire az átlagos hétköznapokban nem lenne lehetőségünk. Eredeti szakmám a vaskohászattal és gépgyártással kapcsolatos, és az ezzel kapcsolatos újdonságok különösen érdekelnek. A klubéletbe is bevonódunk – fűzte hozzá H. Kiss Tibor.

FOTÓ: BUJDOS TIBOR

nak. Igyekszünk olyan légkört teremteni, ahol szívesen találkoznak, és megoldható problémákat kapnak a hallgatóink, miközben tornáztatják a gondolkodásukat. Az egyes témák kapcsán figyelünk rá, hogy teret engedjünk a nagy tudással rendelkezőknek. Az előadások végén pedig kérdezhetnek. – A Miskolci Egyetem egy regionális tudásközpont. Hiba lenne az itt felhalmozódott tudást nem továbbadni. Az idősegyetem lényege, hogy az oktatók a saját szakterületükről beszélnek, új ismereteket mutatnak be közérthető formában – fejtette ki dr. Dabasi Halász Zsuzsanna, a Gazda-

ságtudományi Kar egyetemi docense. – Azért tartom jónak ezt a kezdeményezést, mert idősebb korban is hasznos tagja lehet az ember a társadalomnak, akár munkavégzés szempontjából is. Azonban felgyorsult világunkban hamar megkopik az ismeretanyag, és a kompetenciák nagyon megváltoznak. Számunkra nagy élmény, hogy szépkorú diákjaink csillogó szemmel ülnek be az előadásra. DETZKY ANNA anna.detzky@eszak.hu

Látogasson el hírportálunkra!

Jó ebédhez szólt a nóta Nótáztak a szépkorúak a múlt hétvégi fesztiválon – stílusosan éppen ebédidőben. Az idős művészeknek, énekeseknek sokat jelentett, hogy idén is kaptak fellépési lehetőséget a tradicionális miskolci téli gasztrofesztivál egyik színpadán. – Ezek az emberek már régen túlestek a 60. életévükön, de még mindegyikükben él a vágy, hogy közönség előtt, színpadon énekeljenek, táncoljanak, szavaljanak. Nem véletlen az sem, hogy itt Miskolcon közel hatvan egyesület van, amely idős embereket tömörít egybe. Bár az itt fellépő klubok szerteágazó dolgokkal foglalkoznak, de közös bennük, hogy szívesen megmutatják magukat a színpadon – tudtuk meg Fodor János főszervezőtől. – Magyarnóta-énekes vagyok, és az operett műfajt is szeretem, ezért szívesen szervezek a maihoz hasonló zenei összeállításokat. MISKOLC.

A Kerek Kórus a kocsonyafesztiváli fellépésen

FOTÓ: BUJDOS TIBOR

Ének hallás után, lelkesen Több mint húsz fellépés évente népdalokkal, nótákkal, himnuszokkal, egyházi énekekkel.

Homródiné Engi Zsuzsanna tanárnőtől éneket a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban, ahová zenei tagozatra jártam – mondta Kerek Judit, a jelenlegi kórusvezető. A nyugdíjasokból álló énekkar tizenkét-tizenhat fő között mozog, férfiak, hölgyek vegyesen, de szívesen fogadnak új jelentkezőket. – A gyakorlási lehetőség részben megoldott a tanítási időszakban. A Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Miskolctapolcai Tag­ iskolájában kaptunk helyet csütörtöki napokon, amiért hálásak vagyunk. Sajnos a városrészünkben nincsen közösségi ház, holott igény lenne rá. Így viszont szinte lehetetlen közös programot szervezni. És sajnos azokat a közösségeket sem tudjuk visszahívni, amelyek korábban vendégül láttak bennünket – fűzte hozzá az énekkar vezetője. A kórus a tagok számára az összetartozást és a kapcsolódást jelenti.

A helyi közösségek körében fontos szerep jut a miskolctapolcai énekkarnak, a Kerek Kórusnak. Hagyományaikhoz híven idén is felléptek a szépkorúak műsorában a miskolci Kocsonyafesztiválon. Fellépésük alkalmával találkoztunk velük. MISKOLC.

Közösségi ház nélkül – Néhány nótás kedvű nyugdíjas alapította a kórust 2006-ban. A nevét édesapám, Kerek István után kapta, aki nemcsak ezt a közösséget, de mint igazi lokálpatrióta, a fenntartásért felelős Tapolcafürdőért Közhasznú Egyesületet is elnökölte hirtelen bekövetkezett haláláig. Annak ellenére, hogy nem zenei pályán helyezkedtünk el, családunkban mindenki tanult zenét. Jómagam Regős Zsolttól tanultam karvezetést és

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

– Az énekkar tagjai többségében hallás után tanulnak, mégis többszólamú kórusműveket énekelnek. Évi húsz-huszonnégy fellépésre hívnak minket, amelyekre folyamatosan készülünk. Kedvenceink a boros nóták és a magyar népdalkincs, de tanulunk kárpát-medencei himnuszokat, illetve egyházi énekeket is. Fellépések egész évben – Többször részt vettünk a Görömbölyi Forralt Bor és Tepertő Napon, szüreti mulatságokon, de gyakran megyünk bányásznapra vagy koszorúzunk nemzeti megemlékezéseken. Minden egyházi ünnepen van templomi fellépésünk. Két éve az Adventi Kórusversenyen felnőtt kategóriában elsők lettünk. Legközelebb pedig Alsóvadászon leszünk hallhatóak március 14-én, amikor nemzeti ünnepünkre emlékezünk a szervező Alsóvadászi Harmónia Községi Vegyeskarral és a borsodsziráki kórussal együtt – sorolta Kerek Judit. DA

40

30

20

10

5

Utánpótlást nevelnek Többéves munka eredményeként alakult meg a Magyarnóta-szerzők és Énekesek Miskolci Egyesülete 2015-ben. – Egyesületünk magán­ énekesekből áll, akik járják a világot. Dr. Emődi Gyulától, akinek a nevéhez fűződik a Miskolci Operabarátok Egyesülete, 2017 decemberében vettem át a vezetést. Az egye-

A Magyarnóta-szerzők és Énekesek Miskolci Egyesülete lépett fel az Erzsébet téri színpadon. Képünkön: Kincses Zoltán FOTÓ: BUJDOS TIBOR

sületi háttér lehetővé teszi számunkra, hogy pályázzunk, és komolyabb technikai berendezéseket, mint mikrofonok, hangfalak, vásároljunk. Emellett együttműködésben állunk a Megszólaló Kezek Közhasznú Alapítván�nyal, amely Diósgyőrben is dolgozik, és zenés műsorokat is szervez Kékes Zsuzsanna vezetésével. Sokan csatlakoznak, és a fiatalok közül többen magyar nótára specializálódtak – mesélte az elnök. Régen családi hagyomány volt a magyarnóta-éneklés, de ma kevesen kedvelik. – Tagjaink többsége idős, de komoly sikereket értek el énekesi pályájukon. Említhetem Gáspár Annit, aki a Duna Televízió magyarnóta-versenyén harmadik helyezett lett. Azóta is ez a hivatása, és a Dankó Rádióban szinte

minden nap lehet őt hallani. Egyik szólistánk, Jóna László az emődi dalkör énekese, kórustag, a felvidéki Ipolynyéken kapott arany minősítést. Sokszor kíséri Borza Éva, aki háromszoros magyarnóta-­ versenygyőztes. Kincses Zoltán pedig egy győri versenyen remekelt. Régi hungarikum – Ezek a megmérettetések mind csodálatos élmények, de nagy szívfájdalmunk, hogy a magyar nóta, ami hungarikum, itthon nem igazán népszerű műfaj – folytatta Fodor János. – Pedig milyen jól esik, amikor összeül a család, és a nóták hallgatása mellett kanalazza a finom ebédet. Ezt 1952-es születésűként bátran állíthatom, hiszen én még abban nőttem föl, hogy jó ebédhez szólt a nóta a rádióból. DA

ESZAK

11

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK

12 Buli van!

MAGYARORSZÁG

Nem fogy a buliözön a farsang végén megkapta az év DJ-je díjat is. A számos hazai díj és elismerés mellett bezsebelt számtalan külföldi sikert és díjat egyaránt. A lemezpörgetés mellett több éve énekel, volt már közös dala Tolvai Renivel, Dukai Reginával, Miss Mooddal és Giajjennóval. Most pedig Curtisszel és HRflow-val jön a közöse. 8 éve van jelen a magyar rádiózásban, saját mix műsorral az elmúlt pár évben pedig a Rádió 1 csapatát erősíti. Minden héten az országot járja, és a legnagyobb fesztiválok állandó headlinerei között szerepel a neve.

220.00 Farsangi Fesztivál a miskolci Block Bistróban Face & Dress kontroll. Erőteljes dizájn, erőtől duzzadó környezet, erős zenei felhozatal – ez néhány szóban a Block, a belváros egyik rajongott szórakozóhelye.

Február 22., szombat

Vészesen közeleg a farsangi időszak vége, de erről – szerencsére – nem nagyon akarnak tudomást venni a szórakozóhelyek, zenei klubok. Bulik, koncertek végeláthatatlan sora várja a zenekedvelőket. A legendás Magashegyi Underground például péntek este a Helynekemben játszik. A zenekart 2004-ben alapította Fodor Máriusz és Kardos-Horváth János egy tatabányai főiskolán, akkor még egy másik énekesnővel, azonban a Kaukázus sikerei miatt a projekt a háttérbe szorult. A két zenész ennek ellenére nem mondott le róla, és 2006-ban megkeresték Bocskor Bíborkát, a Megasztár 3. szezonjában 6. helyet elért énekesnőt, és vele rögzítették a Szeplős váll című dalt. A dal 2007-ben nagy sikereket ért el, köszönhetően a megújult Petőfi rádiónak és a frissen alapult magyar MTV-nek. A dalt és a zenekart is jelölték a 2008-as Fonogramdíjkiosztón. 2007. november 20-án jelent meg Szeplős váll című, négy dalt tartalmazó maxi kislemezük a CLS kiadónál. A siker ellenére a

Február 20., csütörtök 22.00 ME Házibuli a miskolci Rockwell Klubban Face and Dress control. Csütörtök este olyan hangulatot varázsolunk, mintha a nappaliban buliznánk! Csak ismerősök, barátok.

Február 21., péntek 21.00 Magashegyi Underground a miskolci Helynekemben Drága miskolciak, kivel találkozunk pénteken? A Magashegyi Underground egy magyar alternatív rock együttes.

NAPLÓ

ÁLLÁS BÖRZE

én végül bejelentették az együttes feloszlását. Nem sokkal ezután, 2007 májusában az Amorf Ördögök legutolsó formációjának nagy része megalapította a Péterfy Bori & Love Bandet. Az együttes sikere egyedi hangzásvilágának, energetikus dalainak és fellépéseinek, dallamos slágereinek köszönhető.

20.00 A Collins színpadán a Razzia zenekar A Razzia terméséből hallhattok ízelítőt másfél órában (vagy többen). A zenekar 1987 októberében alakult meg Kazincbarcikán Gerőczi Csaba gitárossal, Domonkos Csaba dobossal, Vilcsek Ernő énekessel és Molnár Tibor basszusgitárossal. Azóta több tagcsere is történt. A mai formában már csak az énekes és a gitáros maradt. Veres „Pytyu” gitáros 2001-től, Bojti Vili dobos 2007-től tagja a zenekarnak. Gerőczi Norbi basszusgitáros 2007 októberében

20.00 Péterfy Bori & Love Band a miskolci Helynekemben A koncert után Video Disco hajnalig. A Péterfy Bori & Love Band története az Amorf Ördögökkel kezdődött a kilencvenes években. Tariska Szabolcs és Tövisházi Ambrus, az Amorf Ördögök alapító tagjai ekkor ismerkedtek meg Péterfy Borival, aki az együttes énekese lett. 1999-ben jelent meg első kislemezük, amit három album és egy válogatáslemez követett. A zenekar 2001 és 2005 között rendszeresen játszott, 2006-ban viszont már csak alkalomszerűen léptek színpadra, és 2007. április 27-

zenekar tagjai inkább a Kaukázusra akartak koncentrálni, ezért a Magashegyit jegelték, és Bocskor Bíborka is kiszállt az együttesből. A Magashegyi Underground közel 12 hónap szünet után 2009-ben indult újra, új zenekari felállással…

22.00 Metzker Viktória – Never Say Never a miskolci Rockwell Klubban De hogy milyen is egy igazi Metzker Viki-buli? Pénteken meglátjátok… Metzker Viki több mint 13 éve a DJ-szakma és a közönség kedvence egyaránt. 2008-ban az év felfedezettjének választották meg, majd 2015-ben és 2016-ban

Látogasson el hírportálunkra!

gondoskodott és gondoskodni is fog arról, hogy a koncerteken ne unatkozzon senki. Szövegeivel egyszerre nevettet és sokkol. Zenésztársai, (Pytyu, Csaba, Norbi, Vili) energiával töltik fel az „öreget”, hiszen jobbnál jobb zenével „ajándékozzák” meg. Így tehát a zene és a szöveg ötvözete meghozta és meghozza az eredményt, amit nektek kínál az együttes a koncertjein és lemezein.

22.00 Kasza Tibi a miskolci Block Bistróban. Face & Dress kontroll. Kasza Tibi új típusú, ír zenei hangzású együttesét Crystal néven 1998-ban alakította meg testvérével, Gáborral és Lajtai Katival, annak frontembere volt 2010-ig. Két évig nem talált fogékony kiadót erre a zenére, addig főleg zeneszerzőként és producerként tevékenykedett. 2000-ben Michael Flatley hihetetlen sikere ráirányította a figyelmet erre a zenei világra, így kiadót is találtak, majd kiadták első stúdióalbumukat. A zenekar 2010-ben feloszlott, ezt követően Kasza Tibi szóló­ karrierjére koncentrál.

„visszatért” a zenekarba. A jelenlegi formációval sem tűntek el a zenekarra jellemző stílusok. Ígérjük, hogy a „punk-rock”ot kedvelők nem fognak csalódni. A zenekar énekese, szövegírója

2020.

március 19. Debrecen, Lovarda

JELENTKEZZEN

kiállítónak!

rendezveny@mediaworks.hu vagy a haon.hu aloldalán

Tisztelt Partnerünk! A régió egyik legnagyobb munkaerőpiaci seregszemléjén a pályát választó fiatalok, aktív munkakeresők egy helyen találkozhatnak a munkaadókkal, valamint az oktatási, képzési intézmények képviselőivel. A kiállítást megelőzően jelenítjük meg nagy példányszámban az Állásbörze Magazint, melyben egyedülálló hirdetési felületet biztosítunk partnereink számára.

390664

379365

HAJDÚ-BIHARI

HIRDETÉSEK

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

12

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK

Multimédia 13

MAGYARORSZÁG

Veszély nélkül az interneten Ne kémkedjünk a gyermek után a tudta nélkül: mindig közösen állítsuk fel a szabályokat!

pen azért, mert ez a kettő a könnyebb út a szülőknek. Az arany középút megtalálása és betartatása sok munkát igényel” – mondja Kittka András, a Funside School egyik alapítója. A délutáni iskolában rendszeresen tartanak internetbiztonsági előadásokat, szülőknek és gyerekeknek is szerveznek internetes tudással felvértező tanfolyamokat. A szakember szerint a cél, hogy bizalmi kapcsolat alakuljon ki a gyerekünkkel ebben a témában is: azaz nem ellenőrizgetjük, nem vádoljuk és képesek vagyunk kompetens válaszokat adni – együtt megyünk végig ezen az úton, egymás kezét fogva. Amikor egy új app vagy játék kerül a gyerekek látóterébe, akkor gyorsan feltérképezhetjük az oldal célját, a mások által javasolt korhatárt a Common Sense Media használatával. Gyerekek és szülők mondanak véleményt egyegy felületről, amik így tartalmukat tekintve besorolásra kerülnek. „Nem az a fontos, hogy egyből az aktuális slágerapplikáció szakértőivé váljunk – minden évben új őrület érkezik. A szülőnek az a fontos, hogy tudja: van hová fordulni információért” – vélekedik Kittka András.

MULTIMÉDIA. A tizenévesek több mint háromnegyede napi 3 óránál többet internetezik, 40 százalékuk pedig napi 4 óránál is több időt tölt a világhálón lógva. Csak minden ötödik (19 százalék) tini mondja azt, hogy maximum 2 órát tölt netezéssel, és mindössze 2 százalékuk azt, hogy 1 óránál kevesebb időt szán rá.

A netbiztonság szemléletmódja Tehát a gyerekek háromnegyede tölt az internet virtuális világában hosszú órákat, olyan zárt Facebook-, Messenger-, Vibervagy Insta-csoportokban, amelyekbe a felnőttek nem vagy nagyon kevéssé látnak bele. De sokszor zárt csoport sem kell hozzá, hiszen a fiatalok többsége már elvándorolt a felnőttek által kedvelt közösségi oldalakról olyan újabb és újabb applikációk által kínált virtuális terekbe, ahol azoknak a felnőtteknek nyoma sincs, akikkel nap mint nap találkoznak. Bár sokan szívesen elvágnák gyereküket a digitális világtól, amíg csak lehet, ez egyre kivitelezhetetlenebbé válik – a megoldás inkább a felkészítésben rejlik, hiszen nem leszünk mindig ott, hogy fogjuk a kezüket. Teljes tiltás vagy végtelen megengedés az internet széles világában? „Mindkét hozzáállás jellemző, talán ép-

A YouTube és a korlátozott mód A legelterjedtebb videómegosztó oldalon egyetlen kattintással megoldható, hogy bizonyos tartalmak ne kerülhessenek gyerekünk elé, hiszen a tanuló algoritmus

nem engedi azt megjeleníteni nekik. Fontos megjegyezni azonban – és erre a felület is felhívja a figyelmünket –, hogy

miben játszott egy színész vagy epizódlistákat böngésszenek egy-egy híres jelenetet keresve. Pedig az IMDb

a programok nem tudnak ugyanolyan pontossággal szűrni, mint egy hús-vér ember, ezért az ingyenes felületek esetében a szülői felügyelet mindig javasolt, főleg kisebb gyermekeknél. Ha ez nem megoldható, érdemes megfontolni az úgynevezett streamingszolgáltatók külön gyerekeknek szóló szolgáltatásait is, mert bár ezek a platformok nem ingyenesek, de a gyermekeknek szóló tartalmak besorolását valódi szerkesztők is felügyelik. Az IMDb-t a legtöbben arra használják, hogy egyegy film, sorozat értékeléseit megnézzék, visszakeressék,

Parents Guide oldala tökéletesen alkalmas arra, hogy anélkül, hogy filmek tömegeit kelljen megnéznünk, hozzávetőleges képet kapjunk arról, mi vár gyerekünkre, ha az adott mozit vagy sorozatot megnézi. Káromkodások, felkavaró jelenetek, alkohol, drog – semmi nem kerüli el a szülők figyelmét, ha egy filmet kell értékelni. Egy kattintással ellenőrizhető Az iOS App Store-ban és a Google Play-ben is minden egyes apphoz tartozik már korosztályi besorolás – sokan nem tudnak arról, hogy egyetlen kattintással ellen­

Ne a gyerekek háta mögött döntsünk! FOTÓ: SHUTTERSTOCK

mindig közösen állítsuk fel a szabályokat! „A megoldás a lexikális tudás helyett a gyakorlati ismeretek megszerzése” – mondja Kittka András, aki hisz abban, hogy a szülőknek nem ellen­ őrzéssel és a gyerekek háta mögötti kémkedéssel kell elejét venniük a gyerekek netezésének, hanem minden esetben a gyermekkel megbeszélve a szabályokat.

őrizhető, vajon tényleg gyermekünk korosztályának megfelelő-e a vicces fényképeket készítő app. Ha telefont adunk a gyerek kezébe, akkor kapcsoljuk be az iOS vagy az Android szülői felügyeletét, melyben beállíthatunk telefonálásra használható időintervallumokat, éjszakai tiltásokat, az appok egyenként engedélyezhetők vagy tilthatók bizonyos időszakokban. Ehhez semmilyen külön applikáció nem szükséges, a telefonok beállításai között megtalálható ez a lehetőség, de nagyon fontos, hogy ne kémkedjünk a gyermek után a tudta nélkül:

SZANISZLÓ BÁLINT balint.szaniszlo@eszak.hu

Látogasson el hírportálunkra!

Ilyen a világ az okosszemüvegen át Az okosszemüveg a felhasználó szeme elé vetíti az információkat. Új videóban mutatja be a Bosch, hogyan láthatjuk a világot a jövő okosszemüvegén keresztül. A vállalat saját fejlesztésű Smartglasses Light Drive okos­ szemüvegrendszere olyan mindennapi helyzetekben jelenthet teljesen új, kényelmes és biztonságos megoldást, mint az autós vagy biciklis navigáció, a bevásárlás vagy a főzés. MULTIMÉDIA.

A kiberbűnözők most is résen vannak

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

A gyorsaság egy kicsit csökkenti a biztonságot Növekedhet a kibertámadások száma az azonnali fizetési rendszer bevezetésével.

illetve adószám) elleni technikai támadásokkal élhetnek annak reményében, hogy a pénzintézetek nem készültek fel a veszélyekre. „Hatalmas feladat elé állítja a bankok technológiai rendszereit az azonnali fizetési rendszer bevezetése. Az erről szóló vélemények egyáltalán nem súlytalan ijesztgetések. Élő példák vannak, az Egyesült Királyságban a rendszer elindítása után a csalások száma és értéke egyaránt drasztikusan emelkedett. Mindez egyértelműen jelzi az intézmények számára, hogy a korábbi szűrési módszerek nem lesznek elegendőek” – mondta Zala Mihály, az EY kibervédelmi szolgáltatásokért felelős vezetője. Elengedhetetlenné válik a szűrőrendszerek részletes tesztelése, ráadásul a folyamatos finomhangolása is. A számos meghatározó elem közül a fő feladat az lesz, hogy a fizetések közül a pénzintézeti rendszerek kiszűrjék a hamis tranzakciókat. ÉM

MULTIMÉDIA. Március elején in-

dul az azonnali fizetési rendszer (AFR) Magyarországon. A bevezetéssel párhuzamosan új típusú csalási módok megjelenésére lehet számítani. Többek között hamis banki applikációk, megtévesztő sms-üzenetek nehezíthetik meg a bankok dolgát abban, hogy megítéljék egy tranzakció valódiságát. Mindez komoly biztonságtechnikai feladatot jelent. Rosszindulatú szoftverek? Az átállást követően a kiberbűnözők például hamis banki applikációk, mobiltelefonra specializálódott rosszindulatú pénzügyi szoftverek, hamisított sms-üzenetek vagy akár az utalásokhoz immár elegendő másodlagos azonosítók (mobiltelefonszám, e-mail-cím, adóazonosító jel,

C

Y

M

Bármilyen szemüveggel jó A videóban látható, ahogy a mobileszközökhöz csatlakoztatható okosszemüveg-rendszer a felhasználó szeme elé vetíti ki az információkat – így biciklizés vagy autóvezetés közben viselője letisztult, holografikus formában látja az útvonalat. Ha egy útlezárásba ütközik, az újratervezett útvonal másodpercek alatt megjelenik a szeme előtt, de menet közben nyomon követheti elektromos kerékpárja vagy autója töltöttségi szintjét is. Bevásárlásnál az sem jelent gondot, ha elfelejti a vacsorához szükséges hozzávalókat, mert a szemüveg megjeleníti a bevásárlólistát, melyen a már kosárba tett termékeket ki is pipálhatja. Otthon pedig a vacsorához összekészített hozzávalókat recept formá-

100

90

80

70

60

50

jában láthatja maga előtt, így főzés közben nem kell a szakácskönyvet lapozgatnia, mivel a szemüveg lépésenként vezeti végig a folyamaton. Ahogy a videóból is kiderül, a Bosch Smartglasses Light Drive megoldása nem egy szemüveget takar, hanem egy olyan eszközt, amely apró mérete és mindössze 10 grammos súlya miatt szinte bármilyen hagyományos szemüveget okosszemüveggé alakíthat. Segítségével megtekinthető gyakorlatilag bármilyen információ egy csatlakoztatott mobileszközről. A rendszer Bluetooth- és vezeték nélküli kapcsolatokra is képes, valamint okoskészülékekkel is szinkronizálható, így a telefon nyomogatása nélkül is gyorsan előhívhatjuk üzeneteinket, leveleinket. Mivel a Light Drive a látómezőbe vetíti ki az információkat, használójának nem kell állandóan az okostelefonja képernyőjére pillantania. Az útvonal újratervezéséhez vagy a levelek elolvasásához pedig mindössze a szemüveg egyik szárába épített érzékelőt kell megnyomni, ezért lényegesen

biztonságosabb és kényelmesebb ez a megoldás például vezetés közben. Ennek köszönhetően a jövőben számos olyan tevékenységet válthat ki a technológia, amelyet mostanáig csak saját képernyővel rendelkező eszközökkel, például okostelefonnal vagy okosórával lehetett végezni. Holografikus hatás A Bosch Sensortec a januári Las Vegas-i CES fogyasztói elektronikai szakkiállításon mutatta be az okosszemüvegek számára fejlesztett technológiát. A Smartglasses Light Drive modulban található mikro-elektromechanikai rendszerre (MEMS) épülő

fényszkenner letapogatja az okos­ szemüveg üvegébe ágyazott holografikus optikai elemet (holographic element, HOE). Ez a HOE a fénysugarat az emberi retina felületére irányítja, és így vetíti ki a mindig fókuszban lévő képet. A kivetített nagy felbontású kép éles és világos, az adaptív fényerőnek köszönhetően pedig még közvetlen napsütésben is tisztán látható. A technológia nagy előnye, hogy kompatibilis az ívelt és a korrekciós lencsékkel is, így a szemüveget hordó felhasználók számára is vonzó megoldás. ÉM

A gyerekek számára természetes

40

30

20

10

5

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

ESZAK

13

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. február 20., csütörtök

14 Szolgáltatás

magyarország

Mikor, hová

Keresztrejtvény

Terjesztési ügyintézés Kéz­be­sí­té­si panaszaikkal hív­ják az

német–kanadai–török–palesztin vígjáték, 97 perc, 2019. Helyár: 650 Ft. Rendező: Elia Suleiman. Szereplők: Kareem Ghneim, George Khleifi, Tarik Kopty, Elia Suleiman. Vetítési időpontok: 2020. február 20–26., szerda 18:15. Filmvetítés a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából – A néma forradalom feliratos német történelmi film, 111 perc, 2018. Helyár: 650 Ft. Rendező: Lars Kraume. Szereplők: Michael del Coco, Jonas Dassler, Sina Ebell, Judith Engel, Tom Gramenz, Lena Klenke, Isaiah Michalski, Leonard Scheicher. Vetítési időpontok: 2020. február 25., kedd 16:00.

Mozi A miskolci Béke Art-terem és Uránia Art-terem az Europa Cinemas mozi­há­ló­zat tagja. 3530 Miskolc, Rákóczi u. 5. Tel./jegyrendelés: 46/507-573 URÁNIA-TEREM Sonic, a sündisznó magyarul beszélő japán–amerikai–kanadai animációs kalandfilm, 100 perc, 2019. Helyár: 900 Ft. Rendező: Jeff Fowler. Szereplők: Jim Carrey, James Marsden, Neal McDonough, Adam Pally, Ben Schwartz, Tika Sumpter. Vetítési időpontok: 2020. február 20–26. 15:30, 17:45. A vágyak szigete magyarul beszélő amerikai misztikus kalandfilm, 110 perc, 2020. Helyár: 900 Ft. Rendező: Jeff Wadlow. Szereplők: Portia Doubleday, Lucy Hale, Michael Peña, Maggie Q, Michael Rooker. Vetítési időpon­ tok: február 20–26. 20:00.

alábbi ingyenesen hívható telefonszámot: 06-80-442-444

BÉKE-TEREM A feltaláló magyar életrajzi dráma, 120 perc, 2019. Helyár: 900 Ft. Rendező: Gyöngyössy Bence. Szereplők: Für Anikó, Gáspár Tibor, Huszárik Kata, Seress Zoltán. Vetítési időpontok: 2020. február 20–26. 16:00. Öngyilkos túra feliratos dán– norvég–német misztikus film, 90 perc, 2019. Helyár: 650 Ft. Rendező: Jonas Alexander Arnby. Szereplők: Robert Aramayo, Kate Ashfield, Jan Bijvoet, Nikolaj Coster-Waldau, Tuva Novotny. Vetítési időpontok: 2020. február 20–26. 20:15. A Mennyországnak kell lennie feliratos francia–katari–

43

(h–p.: 7.00–17.00)

Meghallgatjuk

KIZÁRÓLAG

magyarország

ARCSZÕRZET

Köz­ér­de­kű ész­re­vé­te­lei­vel ke­res­se mun­ka­tár­sun­kat, Pap Gyulát hétköznap 9–17.00-ig. Tel.: +36/20/460-3764.

A feladvány Kornis Mihály gondolatát rejti KÉREGPAPÍR

A megfejtéseket 2020. február 27-ig le­het beküldeni. Kérjük, a le­ve­ le­ző­lap­­ra ra­­gasszák fel a rejtvény(ek) számát, az Észak-Magyarország-logót, valamint írják rá telefonszámukat! Be­­ kül­dési címünk: Észak-Magyarország (Rejt­vény) 3526 Mis­kolc, Zsolcai kapu 3., vagy rejtveny@eszak.hu. (A nyertesek névso­rát lapunkban közöljük, külön értesítést nem kül­dünk. A nyereményeket – a Maxim Kiadó regényeit – szerkesztőségünkben vehetik át.)

IRODALMI MÛFAJ

GÖDRÖT KÉSZÍT

DECIMÉTER HELYET FOGLAL

DÁTUMRAG

JÁMBOR, BÉKÉS

JUTTAT, RÉGIESEN ...REGE, OPERÁCIÓS SHAKESPEARE-MÛ RENDSZER

DEHOGY! KONTÚRRÚZS

HERÉLT KOS FOLYAMÁN, IDEJÉBEN ÓKORI NOMÁD NÉP NYAVALYATÖRÉS PÁRATLAN MÓKA!

TOVA CELSIUS SZAKÍTÁS,A SZLENGBEN

TÖRPECSERJE

BERLINI ANGOLNA!

LÓCA ZSÍRBAN OLDÓDÓ VITAMIN

EGYNEMÛ KÖTÕTÛ!

ZENÉS VIDEÓ

2020. február 18. 3 5 10 13 24 29 33 35 40 47 48 51 58 60 61 62 63 75 76 77 Az adatok tájékoztató jellegűek!

RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

MUZSIKUSKÉPZÕ

JUPITER HOLDJA KÖTÕSZÖVET

NITROGÉN, RÉGIESEN

ÜRES CÍM! BABÉRRÓZSA

A LEGROSZSZABB OSZTÁLYZAT

GYARAPODIK SZÉLHÁRFA FASOR

NANO-

HOZZÁ NEM..., LAIKUS

2020. február 19., szerda Gépi húzás: 12, 23, 26, 30, 31, 32, 35 Kézi húzás: 8, 11, 13, 18, 25, 26, 35 Nyeremények: 7 találatos szelvény nem volt; a 6 találatosokra 289.780; az 5 találatosokra 6.765; a 4 találatosokra 1.655 forintot fizetnek. Az adatok tájékoztató jellegűek!

HATÁROZOTT NÉVELÕ

FÉLADAG!

MARÓ ANYAG

MEGA-

TOVÁBBÁ

INGOVÁNY, MOCSÁR, RÉGIESEN

BULIBAN VAN!

A SZOBÁBA LOPVA FIGYELI TEMPUS

A

FACÉR MEGFEJTÉS ELSÕ RÉSZE

KEDD A NAPTÁRBAN

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok

Sudoku

43. feladat

Kezdőknek, 43.

4

Haladóknak, 43.

5 2

7

1 4

Megfejtések, 33. számú feladat

8 3 9

4

8 9

4 5 8 1 6 3 9 7 2

3 4 9

5 1

5

2

9

7 4 6 6 2 5 9 4 9 7 5 4 7 3 6 9 1 2 9 6 4 7 8 3 2 6 7 9

3 4 9 1 6 5

7 9 4

4 8

6 1 9 5 2 7 8 4 3

2 7 3 4 8 9 1 5 6

7 9 2 6 3 8 4 1 5

1 8 6 7 5 4 2 3 9

5 3 4 2 9 1 7 6 8

3 4 5 9 1 2 6 8 7

9 6 1 8 7 5 3 2 4

8 2 7 3 4 6 5 9 1

Kez­dők­nek

9 3 8 4 6 5 1 7 2

7 6 1 3 2 9 4 5 8

2 5 4 7 8 1 9 6 3

4 7 2 1 5 3 6 8 9

8 9 3 6 4 2 7 1 5

6 1 5 8 9 7 2 3 4

3 8 9 2 7 6 5 4 1

1 2 7 5 3 4 8 9 6

5 4 6 9 1 8 3 2 7

Ha­la­dók­nak

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok

TV- és rádióműsor 04.25 Család-barát 05.55 Hajnali gondolatok 06.00 HÍRADÓ 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Kenó 06.45 Slovenski Utrinki 07.10 Alpok–Duna–Adria 07.40 Ridikül 08.35 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 09.25 Don Matteo olasz tévéfilmsorozat 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal német ismeretterjesztő sorozat 13.20 A természet csodái – Különleges állatkölykök angol ismeretterjesztő sorozat 14.15 A hegyi doktor német családi filmsorozat 15.10 Sorsok útvesztője török tévéfilmsorozat 16.05 Don Matteo olasz tévéfilmsorozat 17.05 Ridikül magyar 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 19.35 A hegyi doktor német családi filmsorozat 20.30 Bagi Nacsa Orfeuma magyar szórakoztató műsor 21.30 Cowboy mindhalálig amerikai Western 23.20 Kenó 23.30 Falak magyar játékfilm 01.05 4 összeesküvő és 1 temetés osztrák bűnügyi tévéfilm

Y

09.20 Cili seriff és a Vadnyugat 09.50 A kis királylány 10.00 Helen sulija 10.25 Bing 10.30 Claude 10.55 Kukori és Kotkoda 11.00 Sebaj Tóbiás 11.10 Mirr-Murr kandúr kalandja 11.15 Tinti kalandjai 11.25 Fabulák 11.30 Magyar népmesék 11.45 Kérem a következőt! 11.55 Vakáción a Mézga család 12.25 Az ifjú Robin Hood kalandjai 12.45 Kemy, a felfedező 13.15 Ha nagy leszek… 13.20 Sziklaszirti mesék 13.35 Bubbi Guppik 14.00 Eperke és baráta 14.20 Dózerkék 14.45 RoboVonatok 15.00 A dzsungel könyve 15.25 Moncsicsik 15.45 Alvin és a mókusok 16.00 Gyerekversek 16.03 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi 17.00 Szófia hercegnő 17.25 Jake és Sohaország kalóza 17.50 Mickey és az autóversenyzők 18.10 Cili seriff és a Vadnyugat 18.35 RoboVonatok 18.50 Nils Holgersson csodálatos utazása 19.15 A kis királylány 19.25 Dózerkék 19.50 Bing 19.55 Hetedhét kaland 20.15 Született szinglik 20.35 KiberMa 21.05 Én vagyok itt!

M

100

90

80

A szabály egyszerű. A sudoku rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3x3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt (40–45) juttassák el a szerkesztőségünkbe (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét mind a hat sudoku rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: 2020. február 27. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.

2020. február 20., csütörtök M1

C

A

KÉRDÕSZÓCSKA

NEMZETI ALAPTANTERV

magyarország

Rejtvény

CINEMA CITY 3525 Miskolc, Miskolc Plaza, Szent­­ pá­li u. 2–4. Jegyfoglalás: 46/416661 1917 mb. 119 19:30 A vágyak szigete mb. 110 13:30 15:45 18:00 20:15 Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? mb. 122 13:00 15:30 18:00 20:30 Dolittle mb. 106 15:10 Jojo Nyuszi fe. 108 17:45 Kisasszonyok fe. 135 15:00 Közel a horizonthoz mb. 109 14:30 17:00 19:30 Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs! mb. 67 13:20 16:15 Ne játssz a tűzzel mb. 96 14:30 16:30 18:30 Ragadozó madarak mb. 109 14:00 17:15 20:30 Sonic, a sündisznó mb. 100 13:10 15:20 17:30 19:40 Tékasztorik 2 er. 96 20:00 Úriemberek mb. 113 17:50 Úriemberek fe. 113 20:10

...LÁSZLÓ, MEGFEJTÉS MESTERMÁSODIK FODRÁSZ RÉSZE VÍZNYERÕ SZINTÉN HELY

RÉGI FÉRFINÉV

05.20 Barátok közt Magyar filmsorozat 6.00 Reggeli Élő magazinműsor 9.05 Asztro Klub 10.05 Teleshop 12.00 Fókusz Közszolgálati magazin 13.25 Drága örökösök Magyar filmsorozat 14.40 Bátrak földje Magyar filmsorozat 16.00 Az én kis családom Török filmsorozat Baris közbejárásának hála, Fikri megkapja a donorszervet. A műtét sikerül, így a gyógyulás útjára léphet. Filiz megorrol Barisra, mert úgy érzi, a fiú a régi barátnője és immár mentora felé kacsintgat újra. Yeliz szökni próbál a gyémántokkal, annak során a társát, Akifot megsebzi, talán meg is öli, de a megbízóik rátalálnak, és mert a lány nem hajlandó elárulni, hova tette a köveket, megkínozzák, és… 17.10 Barátok közt Magyar filmsorozat 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 18.55 Fókusz Közszolgálati magazin 20.05 Drága örökösök Magyar filmsorozat 21.20 Bátrak földje Magyar filmsorozat 22.30 Barátok közt Magyar filmsorozat 23.20 RTL Híradó – Késő esti kiadás 23.55 CSI: New York-i helyszínelők Amerikai krimisorozat 01.05 Szuperzöld Környezetvédelmi magazin

70

60

50

40

30

03.25 A vidéki doktor XV. Német filmsorozat 04.10 Magánnyomozók Magyar dokureality sorozat 04.55 Csapdába csalva Német dokureality sorozat 05.20 Családi Titkok Magyar realitysorozat 06.15 MOKKA magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA magazinműsor 08.45 MOKKACINO magazinműsor 09.35 TELESHOP 10.45 Csapdába csalva VI. Német dokureality sorozat 11.15 Tények Plusz 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Walker, a texasi kopó Amerikai akciófilm-sorozat 13.30 Walker, a texasi kopó Amerikai akciófilm-sorozat 14.30 A vidéki doktor XV. Német filmsorozat 15.40 Amanda Chilei romantikus filmsorozat 16.45 Remények földje Török romantikus filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 18.45 Tények Plusz 19.30 Mintaapák Magyar fikciós sorozat 20.10 Exatlon Hungary extrémsport-reality 22.30 Drágám, add az életed! game-show 23.40 Magánnyomozók II. Magyar dokureality sorozat 00.45 Családi Titkok Magyar realitysorozat 01.45 Walker, a texasi kopó

20

10

5

06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sport híradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.56 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Unió28 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Élő egyház 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sport híradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Esély 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Unió28 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Kék bolygó 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Család’20 magazin 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sport híradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Unió28 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű Hírek 23.33 Német nyelvű Hírek 23.42 Orosz nyelvű Hírek 23.51 Kínai nyelvű Hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz

M4

05.00 Múlt és Jelen 05.30 Aranyoroszlánok 05.55 Szabadidő 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 07.35 UEFA Bajnokok Ligája 09.30 Fradi Tv 10.00 Sporthíradó 10.30 Labdarúgó-közvetítés 12.25 Aranyoroszlánok 13.00 Sporthíradó 14.30 Pecatúra 15.00 Labdarúgóközvetítés 17.00 Sporthíradó 17.15 DVSC Tv 17.45 Felvezető műsor 18.00 Férfi ko-

sárlabda Európa-bajnoki selejtező 19.45 Érték 19.50 Felvezető műsor 20.00 Női kosárlabda Euroliga 21.45 Érték 22.00 Sporthíradó 22.35 Jégkorong-magazin 23.05 Vívás magazin 23.40 Férfi kosárlabda Európa-bajnoki selejtező 01.35 Labdarúgó-közvetítés 03.25 Női kosárlabda Euroliga M4 8.

HÍR TV 6.00 Csörte ism 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben ism 8.00 Hírek 8.05 Heti terror ism 8.30 Paletta ism 9.00 Hírek 9.05 Csörte ism 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Civil kör ism 12.00 Híradó 12.30 Soroló ism 13.00 Hírek 13.05 Sajtóklub ism 14.00 Hírek 14.05 Riasztás ism 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Hírvilág ism 16.00 Hírek 16.05 Keménymag ism 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Háttérkép 21.00 Hírek 21.05 Szabadfogás 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Budapesti srácok ism 23.00 Hírek 23.05 Magyarország élőben ism 23.30 Plusz mínusz ism 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek 0.30 Budapesti srácok ism 1.00 Hazahúzó 2.00 Keménymag ism 3.00 Magyarország élőben ism 3.20 Paletta ism

FILM+

5.50 Hirokin Amerikai akciófilm 8.20 Babylon 5: Az ismeretlen faj Amerikai sci-fi akciófilm 10.15 Star Trek: Űrlázadás Amerikai akciókalandfilm 12.15 Robbanásveszély Amerikai akciófilm 14.20 Tomboló szél Amerikai-angol kalandfilm 17.00 Vitathatatlan Amerikai akciófilm 18.50 Lángoló jég Amerikai akciófilm 21.00

The Expendables - A feláldozhatók 3. Amerikai-francia akciófilm 23.30 Mad Max 3. - Az igazság csarnokán innen és túl Amerikai akciófilm 1.45 Lángoló préri Amerikai western 3.50 Az alvilág harcosa Mexikói akciófilm

ATV

04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV START 08.35 START plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz 21.30 Columbo 23.40 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 00.50 700-as klub 01.20 Egyenes beszéd 02.20 A nap híre

MR2-PETŐFI 06.00 Hírek - Petőfi Rádió 06.00 Talpra magyar - Reggel a Petőfi Rádióval Benne: 06.30 Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 07.30 Hírek 08.00 Hírek 08.30 Hírek 09.00 Hírek 10.00 Hírek - Petőfi Rádió 10.00 Eszembe jutottál Benne: 11.00 Hírek 12.00 Hírek 13.00 hírek 14.00 Hírek Petőfi Rádió 14.00 Egész úton - Hazafelé a Petőfi Rádióval Benne: 15.00 16.00 17.00 Hírek 18.00 Hírek - Petőfi Rádió 18.00 Petőfi top 15 19.00 Hírek - Petőfi Rádió 19.00 Minek nevezzelek? Benne: 20.00 Hírek 21.00 Hírek - Petőfi Rádió 21.00 Rontom Bontom Benne: 22.00 Hírek 00.00 Himnusz

MISKOLC TV 06.00 Az előző esti adás ismétlése 08.40 Képújság 18.00 Híradó 18.17 Időjárás-jelentés 18.20 Programpont (programajánló) 18.25 Promenád (kulturális magazin) 19.00 Híradó ism. 19.17 Időjárás-jelentés 19.20 Programpont ism. 19.25 Miskolci Napló (közéleti ma-

gazin) 20.00 Híradó ism. 20.17 Időjárásjelentés 20.20 Programpont 20.25 Mérkőzés: DVTK Jegesmedvék – Detva jégkorong mérkőzés 22.05 Képújság

EURÓPA RÁDIÓ

6.00–9.00 Kontinentális reggeli Benne: 6.00 Hírek + Református hírek 6.20 Nem csak kenyérrel él az ember 7.00 Régió Krónika 7.20 Útravaló 7.30 Rövidhírek 9.00 Hírek + Református hírek 9.05 Apropó 10.00 Hírek + Református hírek 10.10 Magazin 11.00 Hírek + Református hírek 11.10 Református magazin 12.00 Régió Krónika 12.15 Aréna 13.00 Hírek + Református hírek 13.10 Mindenapi irodalom 14.00 Hírek + Református hírek 14.10 Református magazin 15.00–18.00 Svédasztal 18.00 Hírek + Református hírek 18.10 Magazin 19.00 Régió Krónika 19.30 Esti nyugalom 20.00 Hírek 20.10 Református magazin (ism.) 21.00 Hírek 21.10 Mindennapi irodalom 22.00 Hírek + Református hírek 22.10 Zenesáv 23.00 Hírek + Református hírek 23.10 Református magazin (ism.) 0.00–6.00 Éjszakai műsorok

CSILLAGPONT RÁDIÓ 4.00 Infó óra 5.00 Pulzus infó - egészségtematikus magazinműsor 6.00 Híróra 7.10 Hajrá diósgyőr! 7.30 Jó reggelt borsod! - reggeli közérdekű műsor 9.00 Rendelő - egészségtematikus műsor 11.10 Hajrá diósgyőr! 12.00 Magazin óra 13.00 Infó óra 14.00 15.00 Pulzus infó 16.00 Híróra - magazin műsor 17.10 Hajrá diósgyőr! 18.00 19.00 Rendelő 20.00 21.00 Pulzus infó 22.00 Infó óra 23.00 Híróra 0.00 Zenei óra A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

eszak

14

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK

Hirdetés 15

MAGYARORSZÁG

MEGEMLÉKEZÉS

GYÁSZHÍR

„Csak az hal meg, akit elfelednek, Örökké élni fog, kit igazán szeretnek.”

A boon.hu/gyaszhirek/ internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét

„Szeretteim, én most elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet, Isten veletek.”

Mély fájdalommal emlékezünk arra a napra, amikor

Udvariné Barek annamária alsózsolcai lakos

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Mély fájdalommal tudatjuk,

MOLNÁR MIKLÓS

hogy szeretett édesapánk,

2 éve, 2018. február 20-án örökre itt hagyott bennünket. Örökké bánatos családja

392926

„Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet, Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek.” (Tóth Árpád)

az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat nyugdíjas geológusa

PETHŐ ISTVÁN LÁSZLÓ

82 éves korában, és felesége,

gépészmérnök, miskolci lakos

GYÁSZHÍR

MOLNÁR MIKLÓSNÉ

hosszú betegség után, 72 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. 02. 25-én 11 órakor lesz a miskolci Szent Anna temetőben.

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy

sz. Barabás Erzsébet a Posta Szállítási Üzem volt dolgozója

GUZI JÓZSEF ISTVÁN

77 éves korában elhunyt.

2020. február 17-én, életének 75. évében elhunyt. Utolsó útjára 2020. február 21-én, pénteken 11 órakor kísérjük a miskolci Mindszenti temető ravatalozójából. Előtte reggel 7 órakor gyászmise lesz a Mindszenti templomban.

Gyászolják fiai, unokái, családja és barátai

391969

393065

Gyászoló család

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

393141

„Megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk.”

BODNÁR BÉLA

Fájó szívvel tudatjuk, hogy

aszalói születésű,

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

a volt December 4. Drótművek dolgozója

KISS GÉZA

87 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. február 21-én 14 órakor lesz a mindszenti temetőben.

sajóhídvégi születésű, gesztelyi lakos 88 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 21-én 13 órakor lesz a gesztelyi temetőben.

A gyászoló család 390910

A gyászoló család

Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

TOKODI GÉZA

TREZNAY TIBORNÉ

volt perecesi lakos 68 éves korában méltósággal viselt betegségben elhunyt. Temetése 2020. február 24-én 13 órakor lesz a Szentpéteri kapui temetőben. Gyászoló család

sz. Tasnádi Mária Magdolna megadóan viselt betegségben, 84 éves korában elhunyt. 2020. február 24. napján 10 órakor veszünk tőle végső búcsút, és helyezzük örök nyugalomra a Deszkatemetőben.

391241

Unokaöccsei és családjaik

FÁK szakszerű kivágása,sövényvágás,bozótírtás, zöld hulladék elszállítása, fűkaszálás. 20/433-3119

-es számot!

NÖVÉNY

Adjon fel apróhirdetést, gyászhirdetést, megemlékezést, köszönetnyilvánítást és keretes hirdetést!

GYÜMÖLCSFA oltványok eladó, megrendelhető. Alma, birs, dió, őszibarack, MM 106 alma alany. Vírusmentes. Nagykálló, Damjanich u. 18. 30/627-5076 *390532*

Vetőmagok, lucernamag, fűkeverékek, bükköny, szudánfű, silócirok, kukorica-vetőmag 25.000 Ft/ha, mohar, stb. Vetőmagkeverékek zöldítéshez, AKG-hoz, zöldugarhoz folyamatosan kaphatók.

Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! A kegyeleti hirdetéseket az interneten

„Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet.”

Gondoljon mindazokra, akik már nem lehetnek velünk.

Érd.: Gyarmati Ferenc,

ÁLLÁS

ÉSZAK

Segítséget nyújt Önnek az Észak.

384941

340190

06-30-304-1438. www. gyorgymag.hu vetomagos@gmail.com

336276

*390345*

boon.hu/gyaszhirek/

Hívja hétfőtől péntekig 8–16 óra között a

*383031*

A jelentkezők az adatkezelő személyéről, valamint az adatkezeléssel kapcsolatos egyéb tudnivalókról a megadott elérhetőségeken kaphatnak tájékoztatást.

is megtekintheti:

Hirdetni szeretne? 06-46- ÚJ! 99-88-99

SZOLGÁLTATÁS

SZERKEZETI lakatosokat keresünk sajókeresztúri üzemünkbe. Feltétel: műszaki rajz ismeret. Érd.: 06-30/5658801

Gyászoló szerettei

„Szeretteim, én most elmegyek, küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet, Isten veletek!”

Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy nagynénénk,

ÁLLÁST KÍNÁL

ROZMAN ISTVÁN

életének 76. évében elhunyt. Utolsó útjára 2020. február 22-én 11 órakor kísérjük a pamlényi római katolikus temetőben. 392952

392632

391630

Temetésük 2020. február 24-én 13 órakor lesz a görömbölyi temetőben. Gyászolja Őket: fiuk, menyük és unokáik

magyarország

KAZINCBARCIKA 2020. március 26.

BÖRZE

Egressy Béni Művelődési Központ 9.00–16.00 óráig

JELENTKEZZ KIÁLLÍTÓNAK! ✔ Állást keres? ✔ Munkát váltana? ✔ Látogasson el INGYENESEN az Észak állásbörzére!

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

MAGYARORSZÁG

ESZAK

15

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

389610

allasborzeeszak@mediaworks.hu


2020. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK

16 Mozaik Névnap

Aladár, Álmos, Leona, Paula, Elemér, Leó, Paulina, Amadil, Amáta

Február 20., csütörtök idojaras.boon.hu

Itthon vagy külföldön

Évforduló

176 éve megszületett Munkácsy Mihály festőművész (Ecce homo, Krisztus Pilátus előtt, Golgota).

A versenyképes tudással rendelkező fiatalok gyakran válaszút elé kerülnek.

Hajnalban jelentősen csökken a felhőzet, napközben már sok napsütésre van kilátás. Esetleg futó zápor vagy hózápor alakul ki. Délutánra mérséklődik a légmozgás. Reggel 0, délután 8 fok körüli értékeket mérhetünk.

A kérdések sokasodnak: hol tanuljanak? Hol dolgozzanak? Hol sportoljanak? „Könnyen” dönthetnek, hiszen Európában szinte már oda mennek, ahová csak akarnak. BUDAPEST.

Holdkelte:

Napkelte: 06:35

05:10

Napnyugta:

Holdnyugta:

17:05

13:52

0 °C

8 °C Encs

Szerencsét próbál A napokban találkoztunk dr. Puskás Lajossal, a Vasas egykori kiváló labdarúgójával, akinek az unokája, Puskás Zsombor természetesen szintén futballista. A 16 éves fiatalembert – a maga híres vezetéknevével – kinézték, ezért eldöntötte, hogy külföldön próbál szerencsét. Ennek jegyében meg sem állt Dániáig: az FC Midtjylland védője, és mivel ballal és jobbal is tud, több poszton vethető be, akárcsak a magyar korosztályos válogatottban. A „tanmese” pedig így szól a szülőknek: a gyerekeiket, kiváltképpen ha már fiatal-

Sátoraljaújhely

Kazincbarcika Ózd Tokaj

További információ:

koponyeg.hu

MISKOLC

Ezen a napon nyilvántartott hőmérsékleti rekordok:

Tiszaújváros Mezőkövesd

-22,5 °C 20,5 °C

Péntek

-1 °C

Szombat

8 °C

Vasárnap

8 °C

-1 °C

2 °C

Hétfő

11 °C

4 °C

emberek, a mai világban nem kell félteniük, hiszen többnyire jól alkalmazkodnak a helyzetükhöz, és feltalálják magukat. Puskás Zsombor már kiválóan beszél angolul, kis idő múlva megtanul dánul, a reggelit és az ebédet magának készíti el, a helyi akadémián lakik és (jól) tanul, magára mos és takarít, kerékpárral közlekedik, az edzéseken túl önszorgalomból is tréningezik, meccsein pedig remekül teljesít. Gyakran jár haza, szülei pedig Dániába, haj-

Horoszkóp

dani sokszoros válogatott nagyapja, aki a Diósgyőri VTK vezetőedzőjeként Miskolcon is dolgozott, meg abban bízik, hogy az utódja lesz a zöld gyepen, mert – szavait idézve – nagyon jó helyen van nála a labda. KT

Okkal vagy anélkül, de úgy érezheti, nem kap most senkitől érzelmi támogatást. Ne döntsön ma lelki vonatkozású kérdésekben. Hajlamos lehet a helyzetet sötétebbnek látni.

Puskás Zsombor FOTÓ: FC MIDTJYLLAND

Megér egy mosolyt

TÁVOLABBI KILÁTÁSOK: Gyakran növekszik meg a felhőzet, de

emellett pár órás napsütésben is bízhatunk. Reggelente gyengén fagyhat, délutánonként 10 fok körül alakulhat a hőmérséklet. ORVOS-METEOROLÓGIA: Hidegfronti hatás

A szabadság iránti igénye most megmutatkozik, de olyan ügyesen, diplomatikusan fejezi ezt ki, hogy senki sem veszi zokon. A Nap belépett a karrier sorsterületére, amennyire tud, koncentráljon céljainak elérésére. Ha nyilvános elismerésre vágyott, azt most meghozza a mai nap.

Dermesztő hidegben lehúzott ablakkal száguld a busz. A didergő utasok már nem bírják, ezért megjegyzik a sofőrnek: – Igazán felhúzhatná az ablakot, odakint nagyon hideg van. – Na és mit gondolnak, ha felhúzom, akkor odakint melegebb lesz? – kérdez vissza a sofőr. További viccek humor.boon.hu

13 °C

Intuíciója most különösen erős, már csak annyi a dolga, hogy figyeljen is rá. Ha adódik egy nehéz döntési helyzet, most érdemes az ösztöneire hallgatnia.

Találkozásai ma igen mélyrehatóak lesznek, a Nap a nyolcadik sorsterületén utazik keresztül, és ilyenkor mindig gyökeres változtatásra buzdít. Kerülje el a kellemetlenkedő alakokat. Egy időre nehézkessé válnak a kapcsolatai, sok félreértés adódhat a párkapcsolatában is. Ne hozzon semmilyen drasztikus döntést. Remek ötletekkel, frissen, megújulva tud helytállni a munkahelyén, és átszervezni a feladatokat. Mindenki hálás lesz ma önnek, és főnöke figyelmét is felkelti a munkája. A bolygók a szerelem és a szórakozás területét emelik ki. Úgy érzi, ismét vér csörgedezik az ereiben, nagyon kellemes, szórakoztató és különleges élményeknek néz elébe.

A Prognózistól napjainkig

Ma kellemesen pihenhet, érzi, hogy helyén van a világban, minden kapcsolata harmonikus. Új céljai is vannak, talán egy utazást tervez.

Vörös István zenekaros koncerttel érkezik Miskolcra. A hazai kultrock egyik első számú képviselőjének több mint négy évtizedes pályafutását huszonnégy hanghordozó, három DVD-lemez, számtalan koncert és zajos közönségsiker fémjelzi. MISKOLC.

Az élet mostanában tálcán kínálja önnek a lehetőségeket, és ön élni is tud ezekkel. Ha állást akar változtatni, annak is itt lesz rövidesen az ideje.

Új lemezzel az Adyban Ha azt mondjuk, Tele van a város szerelemmel, Én az időt nem sajnálom…, Minden viharon át, Ne zavarjon senki, Magányos utazó vagy a legújabb sikerdala, a Minden percért kár, a tinédzsertől a nagy generációig mindenki rávágja: Vörös István. A népszerű énekes, gitáros, dalszerző 17 évesen került Radics Béla helyére a Neva-

Vörös István

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

Házban megszólalnak Vörös István legismertebb dalai a Prognózistól napjainkig, melyeket több generáció is magáénak érez. A helyszínen kapható lesz az Anyu levelei című, új dalokat tartalmazó album is. ÉM

da zenekarba, majd több zenekar – Hadirock, Prognózis, Vörös István és a Prognózis – alapítása után 1999-től saját nevén koncertezik, így jelennek meg lemezei. Miskolcon 2020. április 25én az Ady Endre Művelődési

A Nap, a Mars és az Uránusz fényszöge megkönnyíti, hogy új nézőpontból lásson egy problémát. Ez most a felfedezések és a pozitív kihívások ideje.

www.boon.hu További képek és videók

Ma nem igazán szeretné a praktikus dolgokra fecsérelni figyelmét. Sokkal fogékonyabb mások hangulatvilágára.

Vivien előszedte a rövid ruháit Vivien 21 éves ormosbányai lány. Mer nagyban gondolkodni. Javában a napozásra készül, így már most előszedte a rövidebb ruháit. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

Keresik a tehetségeseket Miskolcra jön a 2020-as X-Faktor castingcsapata pénteken.

A válogató hírét a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben tudatják a szervezők. 2020-ban ismét a tehetségeké a lehetőség az X-Faktorban az RTL Klub képernyőjén. MISKOLC.

A tehetségkutatóra már javában keresik a versenyzőket. A műsor szerkesztői február 21-én, péntek délután Miskolcon várják a vállalkozó énekeseket. 2020-ban lehet, hogy az az énekes, duó vagy zenekar léphet a győztesek klubjába, aki kipróbálja magát a miskolci meghallgatáson – előlege-

zik meg a siker lehetőségét a felhívásban. Délután 4 órától a Szinva­ parkban tartanak meghallgatást a szerkesztők. A jelentkezőknek érdemes több számmal is készülni a castingra, és a hozzájuk tartozó zenei alapot magukkal vinni pen­ drive-on vagy CD-n a helyszínre – hívják fel a figyelmet. ÉM

Csendes pihenő

Szeretnél te is profi fotósorozatot? Szívesen állnál a megyei napilap fotósának kamerája elé?

magyarország

Jelentkezz nap lányának!

Küldj magadról egy teljes alakos fotót a boon@inform.hu-ra, mindenképp add meg a neved és a telefonszámod is, hogy fotósunk fel tudja venni veled a kapcsolatot.

„Vadóc cica pihen. Az unokám, Balázs cicája. A képet a nagyi küldte Miskolcról” – foglalta össze a csendes pihenőt ábrázoló fotó történetét Szalánczi Istvánné. Köszönjük szépen a felvételt. FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

923128

Időjárás

MAGYARORSZÁG

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

16

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
ema_2020-02-20 by informmedia - Issuu