Skip to main content

ema_2020-02-18

Page 1

LXXVII. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Magyar zsűritag a berlini fesztiválon

Petra tudja, mit akar 16. OLDAL

14. OLDAL

ÉVES

MAGYARORSZÁG

Már Csíkszeredán az Elit alakulat

FÜGGETLEN NAPILAP

KEDD

2020. FEBRUÁR 18. Hidegfront érkezik feltámadó széllel, kisebb eső, zápor kevés helyen várható

11°C REGGEL

A Csíki Székely Múzeumban vendégeskedik április 20-ig a miskolci Herman Ottó Múzeum immár utazóvá átalakult kiállítása, az Elit alakulat 2.0. A tárlat 2019 tavaszáig állandó kiállításként Miskolcon, a múzeum papszeri kiállítóépületében várta az érdeklődőket. A kiállítás sikerét jelzi, hogy 2014-ben elnyerte Az év kiállítása díjat. A Herman Ottó Múzeum múzeumpedagógus munkatársai január végén maguk is Csíkszeredába látogattak, hogy tapasztalataik átadásával segítsék az erdélyi szakemberek munkáját. Marosi Ágnes és Rónyai Krisztina múzeumpedagógusok élménypedagógiai foglalkozásokkal gazdagították a csíki diákok mindennapi iskolai programját. /6. SZB CSÍKSZEREDA, MISKOLC.

DÉLBEN

ESTE

A fokozatosság a jó böjt alapja

Hamarosan kezdődik a nagyböjt – ennek apropóján kérdeztük a szakembert: mire kell odafigyelni, hogy elérje a kívánt hatást. Csitári Nikolett dietetikus felhívta a figyelmet: arra kiválóan alkalmas a böjt időszaka, hogy ilyenkor még egészségtudatosabb lesz az ember. Ennek is, mint bármilyen kúrának, a fokozatosság az alapja. Drasztikusan nem lehet belevágni. /13. NHK MISKOLC.

Fák, virágok, fények és képek

Az előítéleteket döntögették

Előítéleteket döntögettünk a Kocsonyafesztivál Zöld Sátrában a vadászgörényekkel kapcsolatban, miközben kicsit meg is dögönyöztük őket. Megtudtuk, a kisragadozók megfelelő tartás és ivartalanítás mellett nem büdösek, és nem azonosak a nyesttel. Viszonylag szelídek, és a házi szárnyast és a bútorokat sem kell féltenünk tőlük. Erről is írunk mai, kisállatokról szóló összeállításunkban. /8. DA MISKOLC.

A jelentkezés megvolt, eredmény: csak júliusban leg az idén is sokan szeretnének valamelyik egyetemen vagy főiskolán továbbtanulni. A Miskolci Egyetem rektora, Torma András lapunknak elmondta, bízik benne, hogy nem szakad meg az elmúlt évek hagyománya, és szeptemberben legalább 3000 elsőéves hallgatót tudnak majd

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. Mára a középiskolák végzősei döntöttek, merre vezet az útjuk az érettségi után. Valószínű-

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a füstmérgezésben meghalt asszony férjét.

Devizaárfolyam (2020. 02. 17.)

változás

Euro:

334,67

-0,27

USA dollár:

308,59

-0,25

Svájci frank:

314,34

-0,48

Angol font:

402,40

-0,17

Román lej:

70,08

-0,15

Ukrán hrivnya: 12,63

0,00

Horvát kuna:

44,93

-0,02

Lengyel zloty:

78,74

-0,25

Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178.

A Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott és felesége egy borsodi kistele-

Nincs orvos, csatorna, gáz és hajléktalanszálló

C

4. 5. 7. 11.

20041

Y

M

A megye aprófalvas területein a leghiányosabbak az alapvető szolgáltatások.

lönösen az aprófalvas, elnéptelenedőben lévő területeken – a szolgáltatások hiánya a mindennapos élet része.

Háziorvos, fogorvos, szakrendelés, idősellátás, gáz, szenny­víz, közlekedés… Csak néhány azok közül az alapvető szolgáltatások közül, amelyek meghatározzák az életminőséget. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – kü-

A mélyszegénység hozadéka Különösen az alacsony gazdasági státuszú, alacsony iskolai végzettséggel rendelkező, emiatt munkanélküliséggel küzdő és szegénységben élő népcsoportokat érinti leginkább az alapvető szolgáltatások hiánya. Az adatok elriasztóak. /3. SZB

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

www.boon.hu Telefon: (46) 998-998

9 770133 035026

pülésen éltek egy házban, de külön lakrészen. A sértett nehezen mozgott, beteges volt, így a vádlott gondozta. Nehéz anyagi körülményeik miatt gyakran előfordult, hogy gyertyával világítottak. 2018. szeptember 23-án, az esti órákban a vádlott férfi két gyertyát is meggyújtott

MISKOLC.

A tartalomból Dél-Borsod kincseit őrzi Számolják a Bükk farkasait Már a jó bérlakásokat is vinnék Béka a miskolci főutcán

felvenni az intézménybe. Azt egyelőre még nem tudni, hogy mennyien jelentkeztek az intézménybe, mert még csak most kezdődik az e-felvételiben rögzített adatok és a feltöltött dokumentumok feldolgozása. A Miskolci Egyetem összesen 5866 új hallgatót tudna

felvenni, és összesen 14 ezer diákot oktatni. Azonban térségünk kedvezőtlen demográfiai mutatói miatt ezek a számok jóval alacsonyabbak. Azt viszont örömmel mesélte a rektor, hogy az elmúlt hét évben évről évre egyre több a felvett elsőéves diákok száma az intézményben. /3. HE

Nyitray Viktória F OTÓ: KOZMA ISTVÁN

Gyertya okozta tűz miatt veszítette életét

Tóth-Szabados Sára szakértő a vadászgörénnyel FOTÓ: BT

árfolyam

virágok, fények címmel nyílt az Ady Endre Művelődési Házban tárlat Nyitray Viktória festményeiből. A rajztanárként dolgozó alkotó nevéhez fűződik a miskolci Kaffka Margit Általános Iskolában az emelt szintű rajzoktatás elindítása is. A kiállítást Pazár Éva művésztanár ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. ÉM

Egy teljes tanévre érkezett – cserediákként, a Rotary Club Miskolcnak köszönhetően – a miskolci Herman Ottó Gimnázium spanyol két tannyelvű osztályába Ramiro Cardelli Argentínából és Ricardo Mazzocco Zago Mexikóból. Remekül érzik magukat, nagyon nyitottak az övékétől eltérő, teljesen más kultúra megismerésére. /14. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

Lejárt az egyetemi jelentkezés határideje, elkezdődött az adatok feldolgozása.

Pénznem

MISKOLC. Fák,

Latinos temperamentum

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

felesége lakrészében, majd elment lefeküdni a saját szobájába. Füstmérgezést kapott A gyertya alatti éghető anyagok azonban meggyulladtak, mely tűz átterjedt a sértett ágybetétjére és ágyneműjére is. Az idős asszony, észlelve

a tüzet, megpróbált ugyan kimenekülni a lakrészéből, de csak az ajtóig jutott, mert a sűrű füst belélegzése következtében eszméletét vesztette. A vádlott éjjel ébredt fel a füstszagra, átment a feleségéhez, ahol eszméletlen állapotban a földön találta. Azonnal kivitte a levegőre, de

a nő szén-monoxid-mérgezés okán életét vesztette. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a törvényszék előkészítő ülésen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt 1 év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. ÉM

Művek, új köntösben Görög Noémi és Görög Enikő zongoraművészek voltak a szólistái a tegnapi miskolci szezonbérletes koncertnek a Művészetek Házában. A Filharmónia hangversenyén közreműködött a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a karmester Dénes István volt. Az esten Milhaud-, Poulenc-művek mellett Kacsóh–Dénes János vitéz szvitje, Beethoven–Dénes Találkozás holdfényben és Dénes István Nokia Valse című műve csendült fel. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

Eszak

1

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 18., KEDD

2 Krónika

MAGYARORSZÁG

Megtartották a mandátumot

Felkészültünk a vírusra

Rendkívül ala­ csony részvétel mellett az ellenzéki pártok közös je­ löltje, a jobbikos Kálló Ger­ gely nyerte a dunaújvárosi időközi választást vasárnap, lapzártánk után. A második a függetlenként, de a Fidesz– KDNP támogatásával induló Molnár Tibor lett. A körzet­ ben tavaly is az ellenzék szer­ zett mandátumot. MW

A kormány a WHO első jelzésére megkezdte az új típusú koronavírus elleni felkészülést. Magyarországon jelenleg nincs beteg, a határátkelőhelyeken szűrik a fertőzésgyanús utasokat.

Röviden

DUNAÚJVÁROS.

Leállítanák a kifizetéseket Sürgősségi tör­ vényjavaslattal kezdeménye­ zi a kormány, hogy állítsák le a börtönviszonyok miatt az elítéltek javára megítélt kártalanítások kifizetését – jelentette be tegnap Varga Judit igazságügyi miniszter. A kifizetéseket addig füg­ gesztenék fel, amíg újra nem szabályozzák a börtönviszo­ nyok miatti kártalanítást. Ehhez a társadalom támoga­ tása szükséges, az új szabá­ lyozás a nemzeti konzultáció eredményeinek megfelelően születik majd meg. A kárta­ lanítási perekben 12 680 ha­ tározat született, 9 milliárd forintnyi adófizetői pénzről rendelkeztek. Ennek 10 szá­ zaléka került a sértettekhez. Az új szabályozás ezt az igaz­ ságtalan helyzetet szüntetné meg, a sértettek, áldozatok és hozzátartozók jogait he­ lyezné előtérbe. A kormány a büntetés­végrehajtásban a körülményeken is javítana, csökkentve a zsúfoltságot.MW BUDAPEST.

BUDAPEST. A kormány a súlyá­ nak megfelelően kezeli a ko­ ronavírus­helyzetet, időben felkészült a kihívásokra. Ma­ gyarországon jelenleg nincs fertőzött – mondta az emberi erőforrások minisztere az Or­ szággyűlés tegnapi ülésén na­ pirend előtti felszólalásában. Kásler Miklós kifejtette: a tár­ ca az Egészségügyi Világszer­ vezet jelzésére azonnal meg­ kezdte a felkészülést, operatív törzset állítottak fel, akcióter­ vet határoztak meg. Egyebek mellett szakmai eljárásrendet dolgoztak ki az egészségügyi intézményeknek, meghatá­ rozták a megelőzés szabályait, kialakították a vírus közvetlen kimutatásának módszerét, felmérték az intézmények vé­ dőeszközigényét, beszerzése­ ket indítottak el. A kijelölt határátkelőhelye­ ken a rendvédelmi szervek szűrik a belépő fertőzésgya­ nús utasokat, a budapesti reptéren vírusölő szerrel ta­ karítanak, a Kínából érke­ zőket hőkapuval ellenőrzik. A miniszter beszámolója sze­ rint a külügyi tárca folyama­ tos kapcsolatot tart fenn a jár­

Az Emmi vezetője közölte: szűrnek a határátkelőhelyeken

Újabb betegek a karanténhajón A Japánhoz tartozó Jokohama kikötőjében vesztegzár alá helyezett Diamond Princess óceánjárón újabb 99 emberen mutatták ki a koronavírust.

Fizessenek a szennyezők! A magyar társadalom szerint nem a lakossággal kell megfizettetni a klímaharc költségeit. EURÓPA. A pénzről szól majd az idei év egyik legfontosabb vitája, arról, hogy ki finan­ szírozza az Európai Bizottság (EB) új, klímasemlegességet célzó programjának, az Eu­ rópai Zöld Megállapodásnak (EZM) a jelentős költségeit. A Századvég Gazdaságkuta­ tó Zrt. megbízásából készült közvélemény­kutatás ered­ ményei szerint a terheket azoknak kellene viselniük, akik a problémáért a legin­ kább felelősek: a legnagyobb szennyező országoknak és vállalatoknak. Mint ismeretes: az EB új vezetésének célja az unió klí­ masemlegességének elérése 2050­ig. A klímaharc tetemes költségeinek egy részéhez fejlesztési forrásokat vonná­ nak el a felzárkózó országok­ tól, köztük Magyarországtól. A kifizetésekből pedig azok az országok részesülnének nagyobb mértékben, ame­ lyek a legmagasabb arányban szennyezik a légkört. Ezzel szemben a magyar emberek több mint háromnegyede (77 százaléka) olyan elosztási rendszerrel értene egyet, ami a terhek többségét a valódi szennyezőkre hárítja. Frans Timmermans, az EZM­ért felelős biztos új, európai adót vetne ki a köz­ lekedésre és épületekre. Így a klímavédelem költsé­ geinek jelentős részét a la­ kosságra lehetne terhelni. A magyarok elsöprő többsége (91 százaléka) nem ért egyet Timmermans javaslatával: a válaszadók a terheket a nagy­ vállalatokra és a nagy kibo­

Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet az alábbi javaslatokkal? A klíma védelmében mindenképp szükséges lenne...: (%)

Forrás: Századvég Gazdaságkutató Zrt., országos minta (felnõtt lakosság), n=1000, 2020 január, február Nagy népszerűségnek örvendenek a kormány környezetpolitikai intézkedései. Ezeket Orbán Viktor miniszterelnök is felsorolta vasárnapi évértékelőjében

csátó országokra, azaz a valós szennyezőkre terhelnék. A lakóépületek után fizetendő szén­dioxid­adó bevezetését és az üzemanyagokat terhelő adók emelését a megkérde­ zettek 81 százaléka, a lakos­ sági energiaárak növelését pedig 84 százaléka elutasítja. Ezzel szemben a magyar kormány környezetpolitiká­ jában szereplő intézkedések: a napelemek támogatása, az erdőtelepítések, az egyszer használatos műanyagokkal szembeni szankciók, az elekt­ romobilitás ösztönzése, va­ lamint az okos technológiák terjesztése mind nagy nép­ szerűségnek örvendenek a válaszadók körében. A kutatás eredményei rá­ mutatnak, hogy az állampol­

FOTÓ: MTI

vány által érintett területeken tartózkodó magyarokkal, és koordinálta a hét magyar ha­ zaszállítását, akik azóta haza­ mehettek a karanténból. Kásler Miklós kitért arra, hogy kiemelt figyelmet fordí­ tanak a lakosság tájékoztatásá­ ra, és hogy részt vettek az uniós egészségügyi miniszterek leg­ utóbbi rendkívüli ülésén. A kínai Vuhanból (Hupej tartomány) elszabadult Co­ vid­19 koronavírus által meg­ fertőzöttek száma tegnapra meghaladta a 70 ezret, és kö­ zel kétezer áldozatot szedett. Az 58 milliós Hupej tartomány­ ban további óvintézkedéseket vezetnek be a járvány meg­ fékezésére. Az emberek nem hagyhatják el a lakóhelyükül szolgáló lakónegyedeket vagy falvakat, külső személyt vagy idegen járműveket pedig csak a legszükségesebb esetben engednek be. Az utakon csak a rendőrautók, a mentők, a létfontosságú árukat szállító és engedéllyel rendelkező jár­ művek közlekedhetnek. Kor­ látozzák az emberek számát az üzletekben, a bevásárlást csak közösségi szervezésnek meg­ felelően intézhetik azok, akik engedélyt kapnak lakóhelyük elhagyására. MW

gárok nem a lakossági ter­ hek emelését, hanem a nagy szennyezőkkel szembeni ha­ tározottabb fellépést várják el a magyar kormánytól, az utóbbi álláspontot a lakosság 83 százaléka képviseli. Össztársadalmi konszen­ zus (98 százalékos egyetér­ tés) van a tekintetben, hogy a kormánynak határozottan fel kell lépnie az illegális szemét­ lerakóhelyek felszámolása ér­ dekében, továbbá rendkívül fontosnak tartják Magyaror­ szág vízkészleteinek meg­ óvását is, ennek megfelelően 84 százalékuk határozottabb fellépést sürget a magyar fo­ lyók megóvása érdekében. A kormány környezetvédelmi terve ezt a két elemet is tartal­ MW mazza.

Németh Zsolt: Megdöbbentő a Kaleta-ügy Komoly árnyékot vet a hazai diplomáciára a Kaleta-ügy. „Megdöbbentő és sajnálatos az egész ügy, hiszen a magyar diplomáciára is komoly árnyékot vet egy ilyen botrány” – jelentette ki Németh Zsolt hétfőn, miután az Országgyűlés külügyi bizottsága zárt ülésen tárgyalta a volt perui nagykövet, Kaleta Gábor esetét, aki gyermek-

BUDAPEST.

meg, és emiatt haza is rendelték még 2019-ben. A testület hogy a folyamatban lévő büntetőügyben a jogi és az erkölcsi felelősség egyértelmű megítélése a márciusban kezdődő bírósági tárgyalás eredményeképpen születhet meg. Németh Zsolt előremutatónak nevezte az ügy nemzetközi és hazai kezelését, felidézve, hogy a szakminisztérium és a magyar hatóságok azonnal léptek, amikor jelzés érkezett hozzájuk, és már tavaly márciusban hazarendelték a nagykövetet, illetőleg megfosztották rangjától. A nyomozás végül vádemeléssel zárult, most márciusban pedig már bírósági szakaszába kerülhet az ügy. Az ügy konklúziójaként Németh Zsolt felvetette: a jövőben a nemzetbiztonsági átvilágítások rendszerével kapcsolatban folyamatos modernizációra, a kor követelményeinek való megfelelésre van szükség. MW

A hajó 340 amerikai utasát tegnap hazaszállították, 14 fertőzött van köztük. A ten­ gerjáró fedélzetén mintegy 3700­an tartózkodtak, köz­

tük három magyar. Eddig 1219 embert teszteltek, 355 lelete lett pozitív, közülük 73­an eddig tünetmentesnek bizonyultak.

Tüntetnek a patai romák mellett

Nem lehet magánügy a bántalmazás

Vasárnapra szervez tüntetést a Párbeszéd Budapestre a gyöngyöspatai romákkal.

Az áldozatoknak tudniuk kell, hogy van segítség, és van hová fordulniuk, ha kapcsolati erőszak éri őket.

BUDAPEST. A Párbeszéd szem­ bemegy a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök cigá­ nyok elleni, aljas gyűlöletkel­ tő kampányával – jelentette ki tegnap Budapesten Tordai Bence, a Párbeszéd országy­ gyűlési képviselője. Ki kell állni egymásért, és egy va­ sárnapra, a fővárosba szerve­ zett tüntetésen közösen kell kifejezni az egyet nem értést azzal az orbáni politikával, amelynek nemcsak a cigá­ nyok lesznek a kárvallottjai, hanem a teljes társadalom – hangoztatta Tordai. A gyön­ gyöspatai roma nemzetiségi önkormányzat vezetői a párt meghívására részt vettek az Országgyűlés tegnapi ülésén. Csemer Géza, Gyöngyöspa­ ta roma nemzetiségi önkor­ mányzatának elnöke arról beszélt: mélyen el van szo­ morodva, hogy most egy olyan országban élünk, ahol a magyar állam szerint akkor sem lehet egy cigány ember­ nek igazsága, ha azt a bíróság törvényesen kimondta. Ezen jogtalanság miatt szerveznek vasárnapra tüntetést Buda­ pestre – mondta. Ismert: egy Soros György pénzelte szer­ vezet kezdeményezésére a bíróság iskolai szegregációra hivatkozva 100 millió forin­ tos kártérítést ítélt meg a gyöngyöspatai romáknak. A kormány ezt az összeget (az okozott társadalmi feszültség miatt) nem pénzben, hanem oktatásban, tanulási lehető­ ségekkel akarja kiegyenlíte­ MW ni.

BUDAPEST. Nem magánügy a családon belüli bántalma­ zás. Fel kell hívni a társada­ lom figyelmét arra, hogy a kapcsolati erőszak minden formája elfogadhatatlan, és igenis van segítség az áldoza­ tok számára – mondta Novák Katalin tegnap a fővárosban, az Ökumenikus Segélyszer­ vezet kapcsolati erőszak elleni kampányának nyitó­ eseményén. A család­ és ifjú­ ságügyért felelős államtitkár hangsúlyozta, növeli az áldo­ zatok kiszolgáltatottságát, ha nem tudják, hová fordulhat­ nak segítségért. Hozzátette, ahelyett, hogy aktuálpolitikai célokra használnák a tragikus eseményeket, a médiának és a közszereplőknek arra kell felhívniuk a figyelmet, ren­ getegen dolgoznak az ország­

ban mindennap azért, hogy megelőzzék a kapcsolati erő­ szakot és segítsenek az áldo­ zatoknak. – Mindnyájunknak egy jelzőrendszer részévé kell válnunk, és fontos, hogy az áldozatok tudják, mindig van segítség, és olyan hely, ahová a szakemberek be tudják fo­ gadni őket – mondta Novák. Az Országos Kríziskezelő Központ 06­80/20­55­20­as te­ lefonszáma a nap 24 órájában ingyenesen hívható. Jogalko­ tóként várják a szakemberek javaslatait, és nyitottak bár­ mely szigorítás bevezetésére a kapcsolati erőszak megelőzé­ se és az áldozatok megsegíté­ se érdekében. Az érintettek az Aszeretetnemart.hu oldalon találhatnak információkat az elérhető segítségről. Franciaországban öt nőt kitiltottak egy nők elleni erő­ szakról szóló felvonulásról, mert arról is akartak beszélni, hogy nagy probléma a mig­ ránserőszak, amikor muszlim bevándorlók támadnak meg MW nőket – írta a Le Figaro.

A Móricz Zsigmond körtéren elhelyezett interaktív plakát a kapcsolati erőszak veszélyéről FOTÓ: ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET


2020. FEBRUÁR 18., KEDD

Aktuális 3

MAGYARORSZÁG

Sok kistelepülésen a hiány az úr Elborzasztó adatokat tartalmaz a megyei önkormányzat által készített szolgáltatásiút-térkép.

A vezetékes gázszolgáltatás és a szennyvízhálózat kiépítettsége megyénkben

Piacképes tudással

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. A

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Felzárkóztatási Fórumot – a megyei önkormányzat vezetésével – azzal a céllal hívták életre, hogy megoldásokat találjon egy évtizedek óta megoldatlan problémára: miként lehetne a leszakadt társadalmi rétegeteket felzárkóztatni legalább az átlagos életlehetőségek közelébe.

Vezetékes gázszolgáltatás van nincs

GRAFIKA: MW, FORRÁS TESZIR.HU

punkban rendszeresen olvashatnak. A szolgáltatásiút-térkép szerint a megye 182 településén 471 háziorvosi praxis van, amelyből 57 folyamatosan betöltetlen. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a betöltetlen praxisok ötöde esetében több mint tíz esztendeje nem találtak pályázó orvost. A megyében élő orvosok magas átlagéletkora miatt a betöltetlen háziorvosi praxisok növekedése jelezhető előre az elkövetkező évtizedre. Az is megdöbbentő adat, hogy a putnoki és a szikszói járásban fogorvost csak a járási székhelyen találhat az ilyen ellátásra szoruló.

képzetét erősíti. A szegények, a roma népcsoport tagjai és az idősek a leginkább elszenvedői az erősen koncentrálódó szolgáltatási hiányosságoknak.

Halmozott hátrányok A testületnek lesz bőven munkája – ha lesznek egyáltalán eszközei a megoldáshoz –, mert a felzárkózáspolitikai elképzelések alapjául szolgáló – szociológiai és kulturális antropológiai eszközökkel készített – megyei szolgáltatásiút-térkép megállapításai még a legedzettebb idegzetűek számára is elborzasztó megállapításokat tartalmaz. B or sod-Abaúj-Ze mplén megye aprófalvas, elnéptelenedő településein élő, alacsony gazdasági állapotú, csekély mértékű iskolai végzettséggel rendelkező, emiatt jórészt munkanélküliséggel küszködő és szegénységben élő csoportjait érinti leginkább az alapvető szolgáltatások hiánya. Halmozza a hátrányokat, hogy a szolgáltatások erős hiányossága a megye aprófalvas településein egyszerre több fronton jelentkezik, és a kilátástalanság

Se gáz, se szennyvíz A vezetékes közművek közül a gáz- és a szennyvízszolgáltatás hiányossága az Encsi, a Szikszói és az Edelényi járásban szinte ugyanazokat a településeket érinti, és egybefüggő területeket alkot (lásd a grafikán). Szinte ugyanezeken a területeken rontja a közlekedési lehetőségeket az utak tarthatatlan állapota és a nem megfelelően szervezett közösségi közlekedés. Van olyan kistelepülés, amelyről többen is járnának dolgozni az egyik miskolci nagyüzembe, ám a munkába járás megszervezése különösen nagy nehézséget okoz számukra. A betöltetlen háziorvosi praxisok problémáiról la-

Kevés a nevelőszülő A gyermek szakellátás területén is nagyfokú szolgáltatáshiány mutatkozik. Gyermekotthon csak 7 található a megyében, amelyből 4 Miskolcon működik. Különleges gyermekotthon pedig csak

Jó lenne 3 ezer hallgató A Miskolci Egyetem rektora úgy véli, az idén is lesz annyi új hallgatójuk, mint tavaly.

15-én lejárt az egyetemi jelentkezés határideje. A felsőoktatási intézmények még nem tudják, men�nyien jelentkeztek hozzájuk, a számokat április elején ismerhetik meg. Az elmúlt évek adataiból következtetni lehet, mennyi lesz az új hallgatók száma szeptembertől. A Miskolci Egyetem rektora, Torma András úgy fogalmazott, a remény hal meg utoljára. Arra utalt, hogy nagyon szeretné, ha az intézmény az idén is tartaná az elmúlt évek jelentkezési számát. Az utóbbi hét évben évről évre egyre nőtt az újonnan felvett diákok létszáma.

M

Idősek válságos helyzetben Súlyos nehézségekkel küzd az idősellátás is. A megye lakosságának nagyfokú elöregedése miatt a meglévőnél jóval nagyobb lenne az igény idősellátó intézményekre. Sok esetben a nappali ellátás ugyan biztosított, de hat olyan járás is van, ahol a helyzet kritikussá vált. Ennél még súlyosabb gond, hogy a megyében nagyon kevés az idősek otthona. A megyeszékhelyen és a járási székhelyeken túl csak néhány településen van ilyen. Ennek következménye, hogy az otthonba bekerülés ideje a legtöbb esetben meghaladja a

A képen: Torma András rektor

FOTÓ: ÉM

és mesterképzés, valamint mesterképzés angol nyelven, az Egészségügyi Karon az egészségügyi szociális munka mesterképzés, a Gépészmérnöki és Informatikai Karon az üzemmérnök-informatikus alapképzés, valamint a gépészmérnöki mesterképzés angol nyelven jelent meg újdonságként. De az is vonzerő lehetett a fiatalok számára, hogy a Gazdaságtudományi Kar, valamint az Állam- és Jogtudományi Kar egyes szakjain csökkennek a ponthatárok. A jogászképzésen az államilag finanszírozott helyek száma a korábbi 10-ről 80-ra nőtt. A rektor hozzátette: a Miskolci Egyetem 14 ezer hallgatót lenne képes oktatni, tíz évvel ezelőtt volt is ennyi.

3883-an, esti és levelező munkarendben 1950-en, távoktatásban pedig 33-an kezdhetik meg tanulmányaikat. Torma Andrástól megtudtuk azt is, hogy a jelentkezés előtt az egyetem komoly munkát folytatott annak érdekében, hogy a középiskolás fiatalok minél jobban megismerjék az intézmény kínálatait. A Beiskolázási Központjuk munkatársai folyamatosan járták a megye középiskoláit, sőt a megyén kívüli iskolákba is ellátogattak. Az egyes karok maguknak szerveznek bemutatkozó alkalmakat azokba az iskolákba, ahonnan az elmúlt években több hallgatójuk érkezett. A Műszaki Anyagtudományi Karnak például kiváló partnere a Földes Ferenc Gimnázium. De már az általános iskolásokat is szívesen hívja vendégségbe az egyetem, legutóbb a kisiskolások vettek részt programozóversenyen az intézményben. HE

Járták az iskolákat A felvi.hu adataiból kiderült: 2019 márciusában 7925 hallgató járt a Miskolci Egyetemre. Idén összesen 5866-an kerülhetnek be, nappali képzésen

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

6-12 hónapos várakozást. Még ennél is súlyosabb az idősek gondozóházainak hiánya. A megyében csak tíz ilyen van, közülük három Miskolcon. Nagyon sok súlyosan beteg, állandó gondozást igénylő idős ember számára elérhetetlen ez a szolgáltatás, rontva ezzel életminőségüket. Még erre is rálicitál a pszichiátriai ellátást nyújtó intézmények égetően súlyos hiánya. A megye ilyen betegei számára nappali ellátóhely csak Miskolcon, Göncön és Füzérradványban, közösségi ellátóhely pedig Miskolcon, Szerencsen és Mezőkövesden van. Pszichiátriai otthon négy helyen, rehabilitációs otthon két helyen van a megyében. SZANISZLÓ BÁLINT balint.szaniszlo@eszak.hu

Látogasson el hírportálunkra!

Rengeteget készítettek, mégis kevés volt belőle

A szervezők szerint az idei Kocsonyfesztivál iránt óriási volt az érdeklődés. „A látogatószám minden várakozást felülmúlt, becslések szerint másfélszer többen jöttek, mint tavaly” – nyilatkozta megkeresésünkre a miskolci önkormányzat sajtóosztálya. A háromnapos télűző rendezvény költségvetéséről nincsenek még pontos adatok, de az ígéretek szerint minden nyilvános lesz, mihelyst befejeződik a szerződések összesítése, a kötelezettségvállalások kiegyenlítése. „Azt már most ki lehet jelenteni, az elmúlt hét év viszonylatában az idei fesztiválon volt a legalacsonyabb az egy főre jutó költség” – vélik a szervezők. Arra a kérdésünkre, hogy előzetesen milyen kiadásokMISKOLC.

Új szakok – Az előző félév szeptemberében több mint 3000 elsőéves hallgatónk volt, és reméljük, ez évben is lesz ennyi. Hallgatók többféle módon kerülhetnek az intézményünkbe. A Stipendium Hungaricum ösztöndíjjal külföldi hallgatók nyerhetnek felvételt, jelentkezhetnek a diákok az általános felvételi eljárásban, jöhetnek a keresztféléves jelentkezés vagy pótfelvételi után is. Én szinte biztos vagyok abban, hogy az idén is meglesz a 3000 új hallgatónk, hiszen az intézményünk vonz­ erejét az új szakok indítása is növelte – fogalmazott a rektor. Az új szakokról szólva elmondta: a Bölcsészettudományi Karon a nemzetközi tanulmányok alapképzés, a kulturális antropológia alap-

Y

Nagybarcán van. Ennél nagyobb számban vannak lakásotthonok, de a meglévő igényeket ezek sem tudják ellátni. Igen kritikus helyzetben van a nevelőszülői hálózat, amely pusztán Miskolcon és Tolcsván érhető el.

A fokozott érdeklődés miatt szombattól már hiánycikk volt a kocsonya a fesztiválon.

MISKOLC. Február

C

Szennyvízhálózat jellege kiépített nem kiépített

Hamarosan kiderül a felsőoktatási intézmények számára, hogyan alakul a hallgatói létszám. Komoly tétje van, esetenként a presztízs emelése, megtartása a cél, de akad intézmény, ahol a romló tendencia a létet fenyegeti. Nem csoda hát, hogy az oktatási centrumok mindent elkövetnek, hogy minél nagyobb létszámú hallgatóaspiráns döntésében szerepeljenek előkelő helyen. Az talán kicsit erős lenne, ha már az óvodai jelekkel is stimulálnák az apróságokat, és a napocska és a homokozóvödör helyett például fogaskerék és bányászlámpa között kellene választaniuk, de a kisiskolások programozóversenye talán belefér. Sokkal hatásosabb lehet, ha a „piacképes tudás” ígéretével vonzzák be a delikvenseket, beismerve a tényt: a ténylegesen alkalmazott ismeretek nagyobb részét a leendő munkahely valós idejű körülményei között tudják majd megszerezni. Ezért „költöznek be” sok helyen a professzionális munkaadók az egyetemek falai közé és ezért eredményesebbek ott, ahol számolnak a realitással. PAP GYULA

Röviden

A boldogság kék madara nyomában

kal számoltak, ugyanakkor még várjuk a hivatalos választ. Félidőre elfogyott Bár pénteken még számos árus kínálta, szombat este már arról lehetett hallani, hogy a Kocsonyafesztiválon nem lehet kocsonyát kapni. Úgy tűnik, ezt is a magas látogatottság számlájára kell írni. „A helyi vendéglátósok közül a Vendelin, a Miskolci Gasztro Klaszter tagjai, az Öreg Miskolcz Étterem és a Gasztro Műhely tagjai 10 000 adag kocsonyával készültek a fesztiválra. Rajtuk kívül a távolabbról érkező kiállítók, illetve a miskolci éttermek is árusítottak kocsonyát” – szól a hivatalos állásfoglalás. Bár a vendéglátósok a korábbi mennyiségeket újragondolták – háromezer tányérral több kocsonya készült, mint tavaly –, a kereslet őket is meglepte: volt olyan stand, ahol 4000 adagot adtak el; többen húszasával vásárolták a miskolci kocsonyát. BM

Csepeli György

FOTÓ: ÉM

Élet-öröm címmel indít új előadássorozatot a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete és a Miskolci Akadémiai Bizottság szociológiai munkabizottsága. Csütörtökönként délután fél 5-től várják majd az „Előadások és mesék mindennapi betevő örömeinkről” alcímmel hirdetett programjukra az érdeklődőket. Az első alkalommal, február 20-án Csepeli György professzor ad elő, aki a gondolatait A boldogság kék madara nyomában címmel foglalja össze. ÉM MISKOLC.

A keresztények üldözése a téma

Hétfői helyzetkép: bontják a hatalmas érdeklődés mellett megrendezett Kocsonyafesztivál bódéit FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

MISKOLC. Keresztényüldözés a múltban és a jelenben címmel készül konferenciát tartani a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara. A március 5-én délelőtt 11-kor kezdődő tanácskozás előadója Azbej Tristan lesz, aki az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár is. ÉM

ESZAK

3

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 18., KEDD

4 Megyei körkép

MAGYARORSZÁG

Megőrizni Dél-Borsod kincseit

Röviden

Koszorúk, párták és főkötők között

az évek, hálás azért, amit ott kapott, kiteljesedni viszont itthon tudott. Előbb fogyatékosokkal foglalkozott, ma a mezőcsáti református parókián gazdasági ügyintéző, a szabadidejét a művészet teszi ki. Hazatérése után kérték föl, hogy legyen a Lila Akác Népdalkör művészeti vezetője, valamint fél év múlva kezdett el dolgozni a helyi református énekkarral, miután karnagyuk befejezte tevékenységét. Egyik munka hozta a má-

Sokrétű művészeti munkát végez a januárban országos elismerést kapott Kovács Ádám Máté. A Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki Kovács Ádám Mátét, aki értékteremtő művészeti munkát végez a dél-borsodi régióban. Karnagyként, költőként, amatőr színészként, gitáros kántorként, zeneszerzőként szolgál hétről hétre több településen. A Mezőcsáti Református Énekkar karnagya, a Lila Akác Népdalkör művészeti vezetője, a Mezőcsáti Színtársulat zenei asszisztense és színésze, a Mezőkeresztesi Férfikórus és a Tiszaújvárosi Református Énekkar segédkarnagya, a Paletta Baráti Kör színésze, a Bandi Band szólógitárosa, a Tiszakeszi és az Ároktői Református Gyülekezet gitáros kántora. Kovács Ádám Máté 1991. december 5-én Mezőcsáton született, hat hónapra, csoda, hogy életben maradt, később neveltetése, hite is az Úristenhez lett köthető. A hite születése körülményeihez fűződik, hat hónapra született 1,2 kilóval, nincs magyarázat arra, miért maradt életben. Az éneklés végigkísérte életét, eleinte nem tulajdonított komoly jelentőséget neki, aztán elkezdte tanulni. Jelenleg az Eszterházy Károly Egyetem ének-zene szakán és a Sárospataki Református Teológiai Akadémia presbiterképzésén vesz részt. Korábban a Debreceni Református Kollégiumban tanult, a teológiába is belekóstolt, de hamarabb abbahagyta, mint befejezte volna tanulmányait, 2015-ben hazatért Mezőcsátra. Nem voltak eredménytelenek azok MEZŐCSÁT.

Egy kiállított alkotás

FOTÓ: MÚ

Sápi Jánosné pártakészítő népi iparművész munkáiból nyílt kiállítás Mezőkövesden a Matyó Múzeumban. A koszorúkat, főkötőket és pártákat felvonultató tárlatot Katona Edit, a Néprajzi Múzeum muzeológusa nyitotta meg, valamint prezentációjában a menyasszonyi koszorúk történetét mutatta be, Sápi Jánosné pedig az alkotások készítéséről beszélt. A Fejdíszek, ékességek című kiállítás március 31-ig látogatható. ÉM MEZŐKÖVESD.

Nemzedékek közös témája: a farsang Kazincbarcikán az Egressy Béni Városi Könyvtárban folytatódott a „Színek és évek” projekt keretében megrendezett „Nemzedékek egymás között” családi programsorozat. Az elmúlt év októberétől minden hónapban lebonyolított rendezvénnyel a szervezők kellemes kikapcsolódást kívántak nyújtani a családok minden tagjának, az unokáktól a nagyszülőkig. A februári szombat fő témája természetesen a farsang volt, de megemlékeztek a szerelmesek napjáról is. Az eseményen általában 10-12 család képviselteti magát, nagyjából 35-40 fővel. ÉM KAZINCBARCIKA.

sikat, az egyik rendezvényre meghívták a Mezőkeresztesi Férfikórust, ők is megszólították, később a tiszaújvárosi Paletta Baráti Körbe és a Tiszaújvárosi Református Énekkarba is meghívták. Nem gondolta, hogy ennyire sokrétű lesz tevékenysége. A színjátszással akkor került kapcsolatba, amikor dr.

Kovács Ádám Máté

FOTÓ: ÉM

Pinczés István Jászai-díjas rendező, Mezőcsát díszpolgára fölajánlotta a városnak, hogy a Légy jó mindhalálig című darabot színpadra állítja mezőcsáti amatőr szereplőkkel. A válogatáson azt mondta neki a rendező, Pósalaky úr szerepét fogja játszani, mert ilyen mély hangja keveseknek van. Legutóbb

Egerben már a huszonharmadik előadásukat tartották, a távlati tervek közé tartozik az augusztusi Toyamai Gyermek- és Ifjúsági Fesztiválon a darab rövidített változatának bemutatása. Szívvel és lélekkel viszik színpadra a darabot a rendező maximális koordinálásával. Egyre inkább csapatként működnek, a lélek viszi előre az előadásaikat, szolgálatukat, nem gondolták 2018 őszén, hogy ennek ilyen pozitív fogadtatása lesz. – Öt éve, októberben kezdtem el verseket írni, magam sem tudom, miért. Három hónap alatt több mint ötven verset írtam, a bátyám támogatásával sikerült első önálló kötetemet magánkiadásban megjelentetni. Ennek bemutatójára 90-100 ember jött el, ami ritkaság a városban. Jönnek a felkérések, hogy írjak. Verseim egyre több folyóiratban, antológiában jelennek meg, s szerepelek is velük. Azt vettem észre, a lovagi címnek köszönhetően még szívesebben fogadják írásaimat. Április 11-én a miskolci állatkertben mutatják majd be négysorosaimat, minden állathoz készült egy rövid vers. Mezőkeresztesen belekóstoltam a zeneszerzésbe is, Zoller János karnagy biztatására a férfikórus részére népdalfeldolgozásokat, a református énekkar részére háromszólamú egyházi feldolgozásokat készítettem. Ez a sok minden

szimbiózisban van egymással, a színház egyesíti a költészetet a zenével, jelenleg ez a legújabb és legkedvesebb számomra – sorolta Kovács Ádám Máté. A továbbiakban elfogadja, ami jön, célja, hogy segítsen megőrizni a dél-borsodi kincseket, a sok egyesületet, énekkart, kulturális tevékenységet, és igyekszik úgy élni, hogy méltó legyen a lovagi címre. – A fiatalok hiánya mindenhol probléma, bár a színjátszással még meg lehet fogni a fiatalokat, de az éneklés kultúrája ma már kihalóban van. A férfikórusnál kevés a fiatal, az én érkezésemmel lettünk hárman. A többség idős, de azon vagyunk, hogy minél inkább utánpótlást képezzünk mindenhol, hogy ne legyen véges a dolog. A férfikórus 164 éves, szeretném, ha minden csoport legalább elérné ezt a kort, a kórus pedig ezáltal még többet – mondta Kovács Ádám Máté.

Látogasson el hírportálunkra!

Nagy lökés A 28 éves fiatalember elmondta, még most csapódnak le benne az események, de nagy lökést ad számára emberileg és szakmailag is a kitüntetés, sikerült vele megszólítania azokat, akik eddig semlegesek voltak tevékenységével kapcsolatban. Rengeteg ember közreműködött abban, hogy öt év alatt ilyen eredményt érjen el. Sokaknak tartozik köszönettel, hiszen a felterjesztés mellé 16 ember, lelkészek, elnökök, karnagyok, Juhász Tamás zongoraművész és dr. Pinczés István rendező is támogatást adott. Köszönetet mondott Majoros Jánosnak, Tar Károlynak és Molnár Andrásnak, a felterjesztő egyesület képviselőinek, az ajánlóknak és a családjának. TB

Van már hangszere az utcazenésznek

mondtam, hogy semmibe, mert nekem az lesz a legnagyobb fizetség, ha látom őt a Centrumnál újra muzsikálni. Ebben a korban az ember már jobban értékeli azokat az örömöket, amelyek nem kerülnek pénzbe – jegyezte meg a jószívű asszony.

Minden jó, ha jó a vége, egyik olvasónk két hangszert is adományozott Vilmosnak.

MISKOLC. Fodor Vilmos, a 80 éves utcazenész újra boldog, hiszen az egyik jószívű olvasónk két tangóharmonikát is ajándékozott neki. Nemrég írtunk arról, hogy Vili bácsi, ahogy ismerősei szólítják, gyakran ül ki Miskolc főutcájára néhány órácskára, hogy muzsikájával szórakoztassa az arra járókat. Nemrég azonban ellopták a harmonikáját, ami ugyan megkerült, de a tolvajok tönkretették, így a hangszer használhatatlanná vált. Ezután Vilmos a lánya harmonikáján muzsikált, de mint megjegyezte, az nem olyan jó, mint az övé volt. Cikkünk megjelenése után jelentkezett szerkesztőségünknél egyik olvasónk (kérte, a nevét ne írjuk meg), hogy szívesen felajánlaná az utcazenésznek két tangóharmonikáját.

380590

A férjéé volt – A két hangszer a férjemé volt, de ő három évvel ezelőtt elhunyt. Hobbiszinten játszott a tangóharmoniká-

Fodor Vilmos két tangóharmonikát is kapott

kon, és volt egy szintetizátora is. Régi nótákat és dalokat játszott rajtuk. A zene szeretetét otthonról, Szentistvánból hozta. Az édesanyja is nagyon szeretett énekelni, mint általában a matyók. A

Még egyszer nagyon köszönöm a jószívű hölgynek. FODOR VILMOS

FOTÓ: ÉM

gyerekeinket azonban nem érdekelték a tangóharmonikák, inkább a szintetizátor tetszett nekik. Az utcazenész a napokban keresett meg. A kisebb hangszert nagyon dicsérte, azt mondta, az kitűnő állapotban van, a nagyobbon hangolni kell kicsit. Kérdezte tőlem, mi a kedvenc nótám, eljátssza nekem. Azt mondtam neki, hogy nincs kedvenc nótám, de az az igazság, hogy még mindig az van előttem, ahogyan a férjem zenélt, és fájt volna látni, hogy most más szólaltatja meg a harmonikákat. Vili bácsi kérdezte azt is, hogy mennyibe kerülnek a hangszerek. De én azt

Megszólítják Fodor Vilmos pedig rendkívül hálás az adományért. Mint fogalmazott, nemcsak rossz emberek vannak, akik ellopják más tulajdonát és tönkreteszik, hanem csodálatos emberek is, akik rögtön segítenek, ha valaki bajba kerül. – Olyan sokan olvasták a történetemet, hogy amikor kiülök a főutcára muzsikálni, egyre-másra megszólítanak a járókelők. Kérdezgetik, men�nyire tették tönkre a harmonikámat és szörnyülködnek, hogy milyen gonosz emberek vannak. Az ajándékba kapott kisebb hangszernek nagyon szép hangja van, azt is kiviszem majd az utcára. Még egyszer nagyon köszönöm a jószívű hölgynek. Az egyik, Füzesabonyban élő ismerősöm ért a harmonikákhoz, talán ő meg tudja majd javítani a sajátomat – tette hozzá az utcazenész. HE

HIRDETÉS

Impresszum MAGYARORSZÁG

C

www.eszak.hu Főszerkesztő: Uri Mariann · Lapszerkesztő: Bujdos Attila, Hajdu Mariann, Szaniszló Bálint · Szerkesztőség: Miskolc, Zsolcai kapu 3. · Levélcím: 3501 Mis­kolc, Pos­ta­fiók 178. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (46) 501-262 · Ügyfélszolgálati iroda: Mis­kolc, Zsolcai ka­pu 3. · E-mail: eszak@eszak.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-0357 · Index: 2020/41 Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Lapunkat rendszeresen szemlézi:

ESZAK

4

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 18., KEDD

Megyei körkép 5

MAGYARORSZÁG

Környezetkímélő járművek Hat darab új, elektromos Wolkswagen Golf típusú gépkocsival bővítették az állományt.

Azt a valótlan tényt közölte, hogy nyertek Az ügyvéd mulasztása miatt szűnt meg ügyfele bírósági eljárása.

belül nem tett eleget, így az eljárás megszűnt. Mindezek ellenére a vádlott az ügyfelet arról tájékoztatta, hogy az eljárás folyamatban van, elhallgatta, hogy a hiánypótlásnak valójában nem tett eleget. 2017 évben pedig azt a valótlan tényt közölte az ügyféllel, hogy a pert megnyerték. A vádlott összesen 880.000 forint megbízási díjat vett fel jogosulatlanul a sértettől.

A Kazincbarcikai Járásbíróság február 13án előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki úgy vette át ügyfelétől a megbízási díjat, hogy eltitkolta, mulasztása miatt megszűnt annak bírósági eljárása. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértetti szakszervezet között még 2013 októberében egy tartós megbízás jött létre, mely értelmében a vádlott elvállalta az ügyfél képviseletét az Európai Emberi Jogi Bíróság előtt. A megbízás részét képezte, hogy a vádlott elkészíti az eljárás megindításához szükséges kérelmeket, illetve benyújtja a dokumentumokat, melyért cserébe megbízási díjra jogosult. KAZINCBARCIKA.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórháznak lehetősége nyílt, hogy az állam támogatásával egy meghatározott kontingensből részesülhessen – avatott be Breitenbach Sándor műszaki igazgató a részletekbe. – Az új autók az intézmény személygépjármű-állományának kiváltására szolgálnak. A most lecserélt kocsik 8 és 18 év közötti élettartamúak. Némelyik már rendkívül elhasználódott és környezetszennyező is volt, főleg a dízelüzeműek, ezért nagy szükség volt a cserére – fogalmazott a műszaki igazgató. Magas karbantartási költséggel járt az üzemben tartásuk. Megtudtuk: a kórház tulajdonában lévő járművek száma az új gépkocsikkal együtt 56 darab lett. 2019-ben az éves üzemanyagköltség 33 millió forint, míg a karbantartási költség 25 millió forint volt. Az új járművek költségei ehhez képest csekélyek. Az üzemeltetés pedig egyhatoda a régi benzines vagy dízelüzemű járművekhez képest. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság nemcsak az autókat biztosította, hanem a nagyjavítási, karbantartási munkák költségeit is állja. A járművek általában napi 100 kilométert teljesítenek az intézmények között és a városban. A töltést elektromos MISKOLC.

Breitenbach Sándor (balra) és dr. Révész János az autók előtt

hálózatról és gyors­ töltőről tudják majd biztosítani. Az ellátási főigazgatóság saját költségén még négy darab töltőt telepít, kettőt a megyei kórház területére, kettőt pedig a Semmelweis Tagkórházban.

FOTÓ: BUJDOS TIBOR

megkönnyítése miatt. Így az épületekhez minél közelebb meg tudnak majd állni – tette hozzá. A céljainknak megfelelnek, hiszen az egészségügyi eszközök kis térfogatúak és könnyűek, ezekhez nem szükséges tehergépjármű.

Az elvárásoknak megfelelően Olyan autókra van szükségünk, amik jól bírják a rendkívüli igénybevételt – mondta dr. Révész János, a megyei kórház főigazgatója. – Ugyanis ezek a járművek a rövid távú szállítások miatt ennek vannak kitéve. Az is fontos, hogy olcsón és könnyen üzemeltethetőek legyenek. Illetve szempont volt, hogy ne legyen nagy a jármű, a parkolás

Olyan autókra van szükségünk, amik jól bírják a rendkívüli igénybevételt. DR. RÉVÉSZ JÁNOS

Ebbe a kategóriába tartozik egyebek mellett a vér és vérkészítmények szállítása, anyatejszállítás, laboranyagok, műszerek, gyógyszer vagy éppen textília fuvarozása. Személyszállításra is kiválóan alkalmasak az autók. Nem betegeket, hanem elsősorban orvosokat, egészségügyi dolgozókat kell majd a sürgősségi ellátás érdekében gyorsan és praktikusan célba juttatniuk a városon belül vagy az intézmények között. Egy járművet az igazgatóság, egyet pedig a logisztikai főosztály kapott. A további négy autót a szállítási osztály rendelkezésére bocsájtják. NHK

Eltiltották a foglalkozástól A vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a bíróság ítéletet hozott. A bíróság ügyvédi visszaélés és csalás elkövetése miatt – 2 évi próbaidőre felfüggesztett – 1 év 6 hónap szabadságvesztésre, 320.000 forint pénzbüntetésre és 5 év foglalkozástól való eltiltásra ítélte a vádlottat, továbbá 880.000 forint vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. A járásbíróság ítélete nem jogerős, valamennyi fellebbezésre jogosult 3 nap gondolkodási időt tartott fenn nyilatkozata megtételére. ÉM

Hiánypótlás: nem tett eleget A vádlott 2013 decemberében megindította az eljárást, azonban az Európai Emberi Jogi Bíróság hiánypótlásra hívta fel, melynek határidőn

A bíróság ítéletet hozott (illusztráció)

FOTÓ: ÉM

A Bükkben 15-18 farkast számoltak a szakemberek Január 30–31-én a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őrszolgálata ös�szehangolt felmérést végzett a területén élő nagyragadozókkal kapcsolatban. A három megye (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén) területét érintő szinkronjellegű számlálás során összesen mintegy 425 kilométernyi útvonalat nyomoztak végig, vizsgáltak át farkasok és hiúzok életnyomai után kutatva. A Nagyragadozó-szinkronban a Nógrád–Ipoly Tájegység, a Mátra Tájegység, a Tarna–

Dokumentált előfordulás „Az elmúlt években bizonyítást nyert, hogy a tágabb térségünkben élő nagyragadozó fajok közül mindhárom előfordul, a farkas és a hiúz pedig állandó jelleggel megtelepedett a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén. Előbbi többször sikerrel is szaporodott, míg utóbbi esetében, bár ez szintén biztosra vehető, egyelőre csak valószínűsíteni tudják. A medve ritkán, rendszertelenül, elsősorban kóborlásai során bukkan fel, de a Szlovákiával határos területe-

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

ken gyakrabban találkozhatnak nyomaival. Túl vagyunk tehát azon, hogy bizonyítani kelljen jelenlétüket, előfordulásukat. A farkas tekintetében a jövőben a már összegyűjtött nagy mennyiségű adat feldolgozása és kiértékelése

Farkas (illusztráció) FOTÓ: SHUTTERSTOCK

A belépés ingyenes!

✔ Állást keres? ✔ Munkát váltana? ✔ Látogasson el az Észak állásbörzére!

mellett az egyedek rokonsági viszonyainak, a szociális hálózatoknak és a területhasználatuk finomabb léptékű vizsgálatának kell előtérbe kerülniük.” Eredményes A felméréssel kapcsolatban azt írják: „véleményünk szerint eredményesnek mondható, mert minden egyes tájegységben előkerültek dokumentált nagyragadozó-előfordulások! Ez a legtöbb esetben a havazás kezdete óta keletkezett életnyomok (lábnyomok, ürülék, illetve prédamaradványok), valamint az azokat megerősítő, kameracsapdák által farkasokról készített felvételek alapján vált bizonyossá. Farkas az összes érintett tájegy-

ségben előfordult, hiúz egyedül a Nyugat-bükki Tájegység területén került elő a szinkron időpontjában.” „A Medves-fennsíkon és a Mátrában magányos farkasok lábnyomai kerültek elő, míg a Tarna-vidéken egy öttagú farkasfalka tanyázott. A Bükkben, a fennsíkon és a hegység déli tömbjében egymástól markánsan elkülönülő területeken tapasztaltuk farkasok aktivitását a szinkron ideje alatt. Ezek alapján 9-11 egyedre becsüljük a Bükkben tartózkodó farkasok számát. A minimum és a maximum értékek közötti eltérést az ered-

Látogasson el hírportálunkra!

ÁLLÁS BÖRZE

ményezi, hogy nem minden esetben lehet 100 százalékban kizárni az egyes területek közötti átmozgásokat, illetve hogy a szinkron előtt észlelt 11 tagú falka valószínűleg többször szétvált, így teljes bizonyossággal nem sikerült nyomozással ezt az egyedszámot megerősíteni. Mindent összegezve a szinkron végeredménye a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság potenciálisan nagyragadozós területeire vetítve: 15-18 farkas egyedet és 1 hiúzt számoltunk meg a felmérés során.” Rögzítve A nemzeti park egy friss videót is közzétett, amelyet az egyik kameracsapdájuk rögzített a vadászni induló falkáról. ÉM

2020. március 4. Tiszaújváros, Derkovits Művelődési Központ 9.00–16.00 óráig

Akik biztosan ott lesznek:

Joyson Safety Systems Hungary Kft. Bosko- Hidraulika Kft. Ipartechnológia Kft. Penny Market Magyarország Spinto Hungária Kft. AD Plastik Tisza Kft. My HR Team Kft. Remat Zrt. TS Hungaria Kft. Trans-Sped Kft . MÁV-Zrt. MANITOX Kft.

Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. Trenkwalder Magyarország Vodafone Magyarország Zrt. MAN Kft. Jabil Circuit Magyarország Kft. GINOP-5.1.5-16-2017-00009 Együtt a munkavállalásért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

MAGYARORSZÁG

380123

Lázbérc Tájegység, a Nyugat-bükki Tájegység és mint koordinátor, a Kelet-bükki Tájegység vett részt, tájékoztatott a nemzeti park.

ÉSZAK

Összehangolt felmérést végeztek a területen élő nagyragadozókkal kapcsolatban.

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

5

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 18., KEDD

6 Miskolc

MAGYARORSZÁG

A több szem többet lát elvére alapoznak a városfejlesztésben

Röviden

Beszélyes est” ”a könyvtárban

Az építész szakma képviselőinek együttműködést ígért Miskolc főépítésze.

Szunyogh László megerősítette, hogy szeretnék nyitottá tenni az építészeti koncepciók kialakítását. „Természetesen jogszabályok szabnak határokat, határoznak meg kötelezettségeket, de a jogszabályi keretek között is az a megfogalmazandó közös érdek, hogy valamennyi miskolci polgár megelégedésére fejlődjön és szépüljön a város” – hangsúlyozta a főépítész az építészek plénuma előtt.

Január óta Szunyogh László építész tölti be Miskolc főépítészi posztját. A hivatal elfogadásakor azonnal megfogalmazta szakmai hitvallását, amelyre építeni kívánja főépítészi munkáját. „Miskolci építésznek vallom magam és lokálpatriótának. Szeretem ezt a várost. Nyilvánvaló, hogy ezzel nem vagyok egyedül, sok hasonló gondolkodású ember van így ebben a gyönyörű városban. Számítok az ő közreműködésükre a város építésében, szépítésében – fogalmazott. – A főépítészség egy olyan tevékenység, amelynek eredménye mindenkor ott van az emberek – a városban élők és a városba vendégként érkezők – szeme előtt. Éppen ezért rendkívül fontosnak tartom a lehető legszélesebb nyitottságot a város polgárai és a szakma képviselői felé.” MISKOLC.

Csorba Piroska

FOTÓ: ÉM

Így írunk mi novellát címmel tart előadást Csorba Piroska költő a széppróza napja alkalmából ma délután fél öttől a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban szervezett „Beszélyes esten”. Mivel ezen a napon jelenik meg a Magyar Napló Kiadó gondozásában Az év novellái című kötet is, és ebben szerepel a szögligeti születésű, Miskolcon élő Fecske Csaba Figurák című novellája, ezt az írást is felolvassa az ös�szejövetelen Balázs István előadóművész. ÉM MISKOLC.

Folytatódnak az akadémiai esték Berkő Péter, a megyei kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának egykori vezetője, a Miskolci Egyetem professor emeritusa lesz az Akadémiai Esték következő vendége február 19-én este fél hattól. A vendéggel Hajnal József újságíró beszélget, a csevegés témája a növekedési retardáció okozta magzati és csecsemőhalálozás elleni küzdelem lesz. ÉM MISKOLC.

Szunyogh László, Miskolc főépítésze, a magyar építészek „ősatyja”, Kós Károly portréja előtt vázolta a városvezetés városépítő elképzeléseit FOTÓ: BUJDOS TIBOR

A találkozó rezüméjét úgy fogalmazhatnánk meg egy mondatban, hogy „az építészek ezután lényegében már nemcsak épületterveikkel formálhatják a megyeszékhely épített örökségét, hanem közvetlen beleszólási lehetőségük is lesz a városfejlesztés stratégiai kérdéseibe”. Veres Pál polgármester kérdésünkre elmondta: határozott és a főépítésszel egyeztetett elképzelése, hogy

Számítanak rájuk A főépítészi ajtó szélesre tárásának egyik lehetősége a napokban adódott, amikor Szunyogh László főépítész Veres Pál polgármester társaságában találkozott előbb a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara elnökségével, aztán a tagsággal.

Miskolc minden – valamilyen módon különálló – városrészének legyen egy felelőse, pontosabban egy felelős építésze, aki véleményt tud alkotni, javaslatokat tud tenni az adott városrész építészeti adottságairól, problémáiról. „Arra is megkérnék az adott városrészi felelős építészt, hogy amennyiben valamilyen konkrét építészeti tervről van szó, akkor annak társadalmi és civil visszhangjait is össze-

gyűjti és közvetíti a városvezetés számára” – fogalmazott a polgármester a Kós-házban megtartott megyei építészfórumon. Nyitott gondolkodás Maga is megerősítette a főépítész által taglaltakat, hogy a város fejlődésében jelentős szerepe van az építészeknek, ezért is van szükségük a szakmai segítségükre, együttműködésükre.

Lesz tervtanács is A fórumon szó esett azokról a projektekről is, amelyeket még az előző városvezetés indított el. Közülük több folyamatban van, de olyanok is akadnak, amelyek állnak. Az a szándék, hogy minél többet újraindítsanak és befejezzenek, mert nem lenne jó elveszíteni a megszerzett pályázati pénzeket. Példaként említődött a nagyszabású főtérprojekt vagy az Avas, mint számtalan fejlesztések lehetősége, például az Avasi kilátóé. De a belváros rehabilitációjának is új lendületet kell adni, fejleszteni kell a kerékpárút-hálózatot. Szunyogh László elmondta, nagy szerepet szán a városi tervtanácsnak, amelynek reménybeli tagjaival mihamarabb szeretne találkozni, hogy elindulhasson az érdemi városépítő és városfejlesztő munka. SZANISZLÓ BÁLINT balint.szaniszlo@eszak.hu

Már Csíkszeredán „támad” A vezetékekkel volt a gond a miskolci Elit alakulat Kiköltöztették a gyerekeket a tűzveszélyes épületből.

Miskolci múzeumpedagógusok segítették az erdélyi szakemberek munkáját.

MISKOLC. Nemrégiben érkezett

szerkesztőségünkbe egy olvasói levél, amiben a kiliáni bölcsőde ideiglenes bezárásáról és annak körülményeiről érdeklődtek. „Miként lehetséges az, hogy 1-2 éves gyerekek eddig egy tűzveszélyes épületben voltak, majd a problémát úgy oldották meg, hogy áthelyezték őket egy másik intézménybe? A szülők és a gyerekek is nagyon nehezen viselik

A Csíki Székely Múzeumban vendégeskedik április 20-ig a miskolci Herman Ottó Múzeum immár utazóvá átalakult kiállítása, az Elit alakulat 2.0. A tárlat 2019 tavaszáig állandó kiállításként Miskolcon, a múzeum papszeri kiállítóépületében várta az érdeklődőket. A kiállítás sikerét jelzi, hogy 2014-ben elnyerte Az év kiállítása díjat. CSÍKSZEREDA, MISKOLC.

Marosi Ágnes miskolci múzeumpedagógus foglalkozást tart a csíkszeredai fiataloknak FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

Dr. Szolyák Péter, a miskolci Herman Ottó Múzeum igazgatója a csíkszeredai kiállítás megnyitóján arról beszélt, hogy az Elit alakulat már most hiányzik Miskolcról, azonban tudja, hogy Csíkszeredában jó helyen lesz. A kiállítást úgy jellemezte, mint egy különleges, felfedező, kalandos kiállítást, amely olyan, mint a nagyszülők padlása, tele feltárásra váró titkokkal.

A felfedezés öröme A kiállítás maga a Bodrogközben található Karos falu határában feltárt honfoglalás kori temetők leleteit mutatja be, amely a Kárpát-medence leggazdagabb, ebből a korból származó leletegyüttese. A tárlaton a régészeti ásatások különböző fázisainak bemutatásán túl helyet kapott a kutatási eredményeket rendszerező laboratórium is, valamint egy jurta mellé rendezett pihenő-játékterem. A kiállítás vezérfonala szerint – ahogy azt a kurátor, dr. Pusztai Tamás megfogalmazta – nem csak a régésznek van joga gondolkodni a múltról. A Herman Ottó Múzeum 5 éven keresztül múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és közönségrendezvényekkel segítette, hogy a látogatók maguk is megéljék a felfedezés örömét.

C

Y

M

általános és középiskolás csíki diákok mindennapi iskolai programját, a múzeumlátogató közönség számára pedig izgalmas tárlatvezetéseket tartottak. A projekt mindamellett, hogy az erdélyi szakembereket megismertette a miskolci múzeumpedagógiai módszerekkel, kiváló lehetőséget biztosított a két intézmény szakmai együttműködésének további bővítésére. SZB

Élménypedagógiai foglalkozás A Herman Ottó Múzeum múzeumpedagógus munkatársai január végén maguk is Csíkszeredába látogattak, hogy tapasztalataik átadásával segítsék az erdélyi szakemberek munkáját. Az egyedülálló kezdeményezés során Marosi Ágnes és Rónyai Krisztina múzeumpedagógusok élménypedagógiai foglalkozásokkal gazdagították az

100

90

80

70

60

50

Egy igazán különleges kiállítás, tele feltárásra váró titkokkal. DR. SZOLYÁK PÉTER

40

30

20

10

5

ezt az állapotot. Ez idáig nem kaptunk választ arra, mikorra várható a probléma megszüntetése” – fejezi ki aggodalmát olvasónk. Arról, hogy balesetveszélyes a bölcsőde villamosvezeték-hálózata, február 7-én, pénteken tájékoztatta az intézmény a miskolci önkormányzatot, tudtuk meg a sajtóosztálytól. A felmérések megállapították, hogy az épület tűzveszélyes. „Azonnal intézkedtek: a gyermekeket egy másik intézményben, a Diósgyőri Bölcsődében helyezték el.

Mindez a gyerekek biztonságát szolgálta” – nyilatkozták lapunknak. Megtudtuk, jelenleg az átépítéssel, átalakítással kapcsolatos árajánlatok bekérése folyik, valamint felmérik a kivitelezés várható időtartamát is. A tervek szerint az üzemeltető nemsokára összehív egy szülői értekezletet, a lakosság és az érintett szülők tájékoztatására. BM

Látogasson el hírportálunkra!

Veszélyessé vált játékok A városgazda azt ígéri, rövidesen felújítja a sportcsarnok előtti játszóteret. MISKOLC. Balesetveszélyes a népkerti játszótér – hívta fel a figyelmet levelében egyik olvasónk. „A játszóeszközök siralmas állapotban vannak. Jön a tavasz, itt mindig sokan vannak, fel kellene a játékokat újítani, még mielőtt baleset történik” – írta. Hétfőn a Népkert felé vettük az irányt, bár elsőre nem volt egyértelmű, pontosan melyik játszótérre gondolt az olvasó, hiszen van több is. A sportcsarnok elé érve azonban egyértelmű lett. A tíz-tizenkét éve átadott játszótér tényleg rémisztő állapotokat mutat: a fafelületek kopottak, itt-ott szálkásak, és a fémesz-

közökre is ráférne a festék, már ahol nem a csere. – Az a nagyobb csúszda el van repedve, a kis unokám vette észre. Az eszközök többsége még működik, de már tényleg nagyon rozoga a játszótér – mondta egy idősebb úr. A hibára felhívtuk

a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. figyelmét is, amely érdeklődésünkre úgy reagált: a játszótér balesetveszélyes elemeit soron kívül leszerelik és javíttatják, a szükséges pót­alkatrészeket megrendelik, és betervezik a játszótér felújítását is. TÁ

Rossz állapotban van a népkerti játszótér

FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

ESZAK

6

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 18., KEDD

Gazdaság 7

MAGYARORSZÁG

Már a jó bérlakásokat is úgy vinnék, mint a cukrot Aki a legtöbb havi bért tudja kifizetni, azé a bérlemény. A la­ kásárak növekedésével egyre inkább előtérbe kerülnek a szerényebb anyagi lehető­ ségekkel rendelkező réteg számára elérhető különböző komfortfokozatú bérlakások. A megyeszékhely több mint négyezer bérlakással gazdál­ kodhatna, melyre lenne is igény, hiszen a közelmúltban meghirdetett bérlakásokra több mint 300 ember adta be pályázatát. Eddig a kiadható lakásoknak egy részét nem hasznosították, egy részét a polgármesteri keret terhé­ re osztották ki, vagy sport­ egyesületek, nagyobb cégek dolgozói kapták meg. A fé­ szekrakós lakásoknak egy ré­ szét felújították, jelenleg több mint 170 fészekrakós lakást kezel a Miskolc Holding. Az avasi paneloknak az egyhar­ mada, összesen 56 azonban üresen áll, jelenlegi állapotá­ ban kiadhatatlan. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

Áremelkedés kontra termeléscsökkenés

FOTÓ: MW

Stagnált a múlt évben a hazai mezőgazdaság Az áremelkedés sem tudta ellensúlyozni a termelés visszaesését.

gének visszaesését mutatja, ami mérsékelte a hozzáadott érték növekedését. A bruttó hozzáadott érték előző évi áron 1,6 százalékkal, 1138 mil­ liárd forintra csökkent.

A mezőgazdaság termelése az állattenyésztési ágazat 1,7 százalékos növe­ kedése és a növénytermesz­ tési és kertészeti termékek kibocsátásának ugyanekkori csökkenése következtében 0,3 százalékkal elmaradt az előző évitől. A növényter­ mesztési árak 3,2 százalékos és az élő állatok és állati ter­ mékek árának 5,2 százalékos emelkedése jóvoltából a me­ zőgazdaság termelési értéke 3,6 százalékkal nőtt – derül ki a Központi Statisztikai Hiva­ tal becsléséből. BUDAPEST.

Dráguló termékek A gabonafélék termelési vo­ lumene 4,0 százalékkal nőtt, az árszínvonal 0,9 százalékos csökkenésével együtt a ter­ melés értéke 3,0 százalékkal emelkedett. A kertészeti termékek 11,6 százalékos drágulása a terme­ lés mennyiségének 3,8 száza­ lékos csökkenése ellenére 7,4 százalékkal nagyobb terme­ lési értéket eredményezett, a gyümölcsöknél azonban a 7,0 százalékos áremelkedés sem tudta ellensúlyozni a terme­ lés 12,9 százalékos visszaesé­ sét, így a termelési érték 6,7 százalékkal elmaradt az előző évitől. A burgonya termelése 5,7 százalékkal, az árak 37,9 százalékkal emelkedtek, így a termelés értékben 45,8 szá­ zalékkal meghaladta az előző évit. MTI

Nagyobb ráfordítással A folyó termelőfelhasználás volumene 0,6 százalékkal, árai átlagosan 3,3 százalékkal emelkedtek, értéke összessé­ gében 4,0 százalékkal haladta meg az előző évit. A nagyobb ráfordítással előállított ke­ vesebb agrártermék a me­ zőgazdaság termelékenysé­

Kiadó, kiadó… Januárban 21 ingatlant hirde­ tett meg a Miskolc Holding Zrt. ingatlangazdálkodási igazgatósága. A program­ ban hét költségelvű, vagyis alacsonyabb bérleti díjas és tizennégy piaci elvű lakásra pályázhattak a miskolciak. A több mint 300 pályázó hozzávetőleg 750 pályázatot nyújtott be, hiszen a kiírás

Az avasi lakótelepen található a legtöbb miskolci bérlakás

szerint egy ember – a kétfé­ le típusból – három-három lakásra adhat be igényt. Mintegy 20-25 százaléknyi különbség van a két típus bérleti díja között. A kedvezőbb fekvésűek drágábbak, míg a költségel­ vűre az pályázhat, aki há­ roméves állandó miskolci helyben lakást tud igazolni, illetve legalább egyéves, ha­ tározatlan idejű munkaviszo­ nya van a városban. A költ­ ségelvű bérleti díj 490-640 forint négyzetméterenként egy hónapra. A piaci alapú pedig 635-900 forint. Ma egy ötven négyzetméteres bérla­ kás havi díja 50 és 100 ezer forint között van Miskolcon.

Ügyfélkapu nélkül ez a megoldás Még egy hónapig akár sms-ben is kérhető az szja-bevallási tervezet postázása. Akinek még nincs ügyfélkapuja, és nem is sze­ retne nyitni, az idén is kérheti az szja-bevallási tervezet pos­ tázását – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel. A közle­ mény szerint ehhez nem kell mást tenni, mint az adóazo­ nosító jelet és a születési dá­ tumot tartalmazó kérelmet sms-ben vagy egyéb módon eljuttatni a NAV-hoz március 16-ig. Az adóhatóság idén is automatikusan, külön kérés

Megoldás az sms küldése

NAV ügyfélszolgálatain kér­ heti adóbevallási tervezeté­

az ipari létesítményekből és közintézményekből érkezett csaknem kétezer bejelentés, illetve a 750 millió forintot meghaladó kárösszeg. Így összesen a februári vihar­ számla csaknem eléri a há­ rommilliárd forintot – jelezte a Mabisz. Különösen február első hetének viharai bizonyultak nagyon erősnek, a múlt heti gyorsbecsléseket jóval meg­ haladták, csaknem megket­ tőzték a tényleges adatok. Az elmúlt tíz évben nem volt ilyen időjárás február­ ban, az elmúlt évek júniusi viharaihoz mérhető az utolsó téli hónap ciklonjainak pusz­ títása – írta közleményében a biztosítók szövetsége. MTI

Ipari károk is vannak A szövetség tájékoztatása szerint a lakásbiztosítások­ hoz kapcsolódó bejelentések száma meghaladja a harminc­ kétezret. Ennek kapcsán a biztosítók csaknem 2,2 mil­ liárd forintot fizettek már ki, illetve különítettek el kár­ rendezésre. Ehhez jön még

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

BRÜSSZEL. Az EU 101,2 millió euróval támogatja a környe­ zetvédelmet a LIFE-projekt keretében – jelentette be az Európai Bizottság illetékes szóvivője hétfőn Brüsszel­ ben.

Jelentős gyakorlati hatás A LIFE környezetvédelmi és éghajlat-politikai program keretében megvalósuló leg­ újabb projektek kilenc tag­ államban, Cipruson, Észtor­ szágban, Franciaországban, Görögországban, Írország­ ban, Lettországban, Szlová­ kiában, Csehországban és Spanyolországban valósulnak meg. Frans Timmermans, a zöld megállapodás végrehajtásá­

40

30

20

10

5

havi bérleti díja 50 és 70 ezer forint között mozog. Mezőcsáton húsz különbö­ ző méretű és komfortfokoza­ tú lakott bérlakás van. Ezek havi bérleti díja a minőségtől függően 10 és 20 ezer forint között mozog, miközben a piaci ára a mezőcsáti bérle­ ményeknek eléri a 40-50 ezer forintot. Ároktőn is lenne igény rá, gondolkodnak is szociális bérlakások kialakításában, egyelőre egy tender kereté­ ben hat ingatlan megvaló­ sítására adtak be pályázatot – jelezte Szabóné Csizmadia Judit polgármester. PAP GYULA gyula.pap@eszak.hu

BUDAPEST. A fegyelmezett gazdálkodás, a csökkenő államadósság és az egész­ ségesebb adósságszerkezet megteremtette a további nö­ vekedés alapját – mondta hét­ fői videóüzenetében a pénz­ ügyminiszter.

FOTÓ: MW

nek nyomtatását – áll a közle­ ményben. MTI

Már a hárommilliárdhoz Százmillió eurónál több közelít a viharszámla a környezetvédelemre A korábban be­ csültnél is jóval magasabbak a februári viharkárok, csak a lakásbiztosításokra már át­ utalt vagy folyamatban lévő kifizetések összege megha­ ladja a kétmilliárd forintot, amit tovább növelnek az ipari létesítményekben bekövetke­ zett károk – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Látogasson el hírportálunkra!

További növekedést vetítenek előre a magyar gazdaság eredményei.

Határidők Az elkészített tervezeteket a NAV március 15-től elektro­ nikus formában, KAÜ-azono­ sítás (ügyfélkapu, e-személyi igazolvány, telefonos azono­ sítás) utáni belépést követően elérhetővé teszi. Az elkészült tervezeteket a NAV tértivevé­ nyesen április 30-áig küldi el postán az igénylőknek. Aki lecsúszik a határidőről, május 20-ig személyesen, a

BUDAPEST.

Jelenleg Ózdon mintegy 950 különböző komfortfo­ kozatú bérlakás található – mondta el dr. Tóth Andrea, az Ózdinvest Önkormányzati Vagyonkezelő és beruházás­ szervező Kft. ügyvezetője. Nincs várólista, hanem a felszabaduló lakásokra nyílt eljárásban lehet licitálni, aki a legtöbb havi bért tudja kifi­ zetni, azé a bérlemény. A la­ kások bérleti díja átlagosan 23 ezer forint lesz március 1-től – tudtuk meg. Összehasonlítás­ képpen Ózdon a bérlakások

Derűlátásra adnak okot a gazdasági eredmények

nélkül elkészíti azok szja-be­ vallási tervezetét, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik: legyen munka­ vállaló, őstermelő, áfa fize­ tésére kötelezett magánsze­ mély vagy egyéni vállalkozó.

BUDAPEST.

FOTÓ: ÉM

ért felelős uniós biztos sze­ rint a LIFE-projektek évek óta fontos szerepet töltenek be, és jelentős hatást fejtenek ki a gyakorlatban. A most bejelentett 100 mil­ lió eurós támogatással hozzá­ járulnak az értékes természe­ tes élőhelyek megőrzéséhez, a levegő tisztaságának fenn­ tartásához, valamint számos tó és folyó szennyezésének csökkentéséhez, és ezáltal az európai polgárok jóllétéhez – jelentette ki. Sok évtizedes törekvések A LIFE-programot az Európai Unió 1992-ben hozta létre az éghajlatváltozás elleni harc és a környezetvédelem érdeké­ ben. MTI

A rangsor élén Varga Mihály a közösségi oldalán kijelentette, hogy a magyar gazdaság növekedése várhatóan továbbra is megha­ ladja majd az uniós átlagot. A GDP- és az államháztartási adatok alapján az elmúlt éve­ ket a magyar gazdaságtörté­ net egyik legeredményesebb időszakának nevezte. A tárcavezető hangsúlyoz­ ta, hogy a bruttó hazai ter­ mék tavalyi adatai alapján Magyarország az EU-s növe­

kedési rangsor élére került. Üdvözölte emellett, hogy 2019-ben jelentősen csökkent a GDP-arányos államadósság, devizaaránya pedig 50 szá­ zalékról 20 százalék alá esett 2010 óta. Varga Mihály pénzügymi­ niszter szerint a magyar csa­ ládok bizalma is jelentősen erősödik a gazdaság iránt. Erre utal, hogy a lakossági kézben lévő állampapírok aránya 5 százalékról 25 száza­ lékra nőtt – tette hozzá. A Központi Statisztikai Hi­ vatal pénteki becslése sze­ rint tavaly 4,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék, a Magyar Nemzeti Bank pedig hétfőn azt jelentette, hogy az államháztartás névértéken számított bruttó (maastrichti) adóssága 2019 végén a GDP 64,8 százalékára, az Exim­ bank adósságát is figyelembe véve a GDP 66,4 százalékára mérséklődött. MTI

Varga Mihály optimista a gazdasági fejlődés dolgában

ESZAK

7

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

FOTÓ: MW


2020. FEBRUÁR 18., KEDD

8 Kisállat

MAGYARORSZÁG

Segíthet a kengurukon

GAZDIT KERESÜNK Állatvilág oldalunkon minden héten bemutatunk néhány örökbefogadásra vágyó kutyust, hogy segítsük az összetalálkozásukat az álomgazdival. Ezen a héten a Miskolci Állategészségügyi Telep lakóiból mutatunk be hármat. Az állatok

Vanília hároméves, nagy testű, keverék szuka. Félénk kutyus, sok rossz tapasztalattal a háttérben. Más ebekkel szemben nem támadó, az emberekkel nagyon alázatos és ragaszkodó. Minden vágya, hogy tartozzon valakihez. A pórázt szépen hasz­ nálja, és csengetéskor is sokszor jelez. Türelmes, gondoskodó gazdira és egy szerető otthonra lenne szüksége.

Úgy 480 millió gerinces állat sérült meg vagy pusztult el az ausztrál bozóttüzekben.

koruknak megfelelő oltásokkal, féregtelenítéssel és SPOT-ON cseppekkel ellátva kerülnek az új gazdihoz. Az örökbefogadás költsége: 4 000–11 000 forint. Érdeklődni a 46/345-103-as telefonszámon lehet hétköznap 8:00 és 15:30 óra között.

ÁLLATVILÁG. Napjainkban már a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk a klímaválság hatásait a kiszámíthatatlan időjárás kapcsán. Ennek egyik jeleként értelmezhető a hosszan tartó ausztráliai katasztrófa is, amely számos őshonos állatés növényfajt sodort veszélybe. Több szervezet összefogásával mentették a tüzekben megsérült állatokat.

Hasznos adományok – A klímaváltozás miatt egyre több hasonló időszaknak nézünk elébe – tájékoztatott dr. Gálhidy László, a WWF Magyarország erdőprogramjának vezetője. – Főként ritkás erdők és cserjések borítják az országot, és olyan, többek között eukaliptuszfajok alkotják, amelyek olajtartalmuk miatt gyúlékonyak. Idén Magyarország területénél nagyobb részen égett le a növényzet. Ez a kontinens számos régióját érintette, különösen a déli és délkeleti államokat. Több mint 100 faj állományait érte komoly veszteség, ezek közül csaknem 50 esetében az előfordulási területük 80 százaléka érintett a tűz által. A becslések szerint 480 millió gerinces élt itt, vagyis nagy eséllyel vált a tűz áldozatává. A Kenguru-szigeten egy erszényescickány- és egy hollókakadu-alfaj fennmaradása kétségessé vált. Számos fórumon szerveznek adománygyűjtést az

Elexis egyéves, nagyobbacska, németjuhász jellegű szuka. Min­ den emberrel és kutyával barát­ kozó, nem támadó, de fajtaértő gazdának ajánlott. Ómassánál testvérével, Evitával egy kedves túrázó párhoz szegődtek az erdőben, és egy hónapja élnek a Miskolci Állategészségügyi Telepen. Kertes házban talán jobb helyük lenne.

Evita, Elexis testvére. Szintén egyéves, németjuhász jellegű, erős, szép kiállású, mozgékony, kedves szuka. Valamivel nagyobbra nőtt, és sötétebb a szőre, mint húgának. Szívesen fogadja, ha sokat sétálnak vele. Nem támadó, barátkozik minden emberrel és kutyával. Olyan gazdának ajánlott, aki jól ismeri a fajtáját.

Kenguruk Ausztráliában. Sok pusztult el a fajtájukból a bozóttüzekben

ausztráliai mentett állatok számára. – A WWF Ausztrália az adományokat a sérült állatok sürgősségi ellátásának és gyógyszeres kezelésének költségeire fordítja. Emellett a koalák elpusztult élőhelyein az első tízezer fa elültetéséhez és a meglévő erdők és a vadvilág megóvásához járulhatnak hozzá az adományozók. A részletekről a szervezet honlapján, a https:// donate.wwf.org.au-n lehet tájékozódni – tudtuk meg. A miskolci Verhóczki Zoltán az ausztráliai mentett állatoknak gyűjt pénzadományt, amelyet Facebook-oldalán Zoli születésnapi adománygyűjtése néven hirdetett meg. – Idén azt kérem a születésnapomra, hogy minél töb-

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

ben adakozzanak az Australia Zoo Wildlife Warriors részére. Azért ezt a nonprofit szervezetet választottam, mert a célkitűzésük nagyon sokat jelent számomra, ami arra irányul, hogy a vadon élő állatok és az emberek békében éljenek és ne okozzanak kárt egymásnak – fogalmazott. Különleges élővilág A konkrét mentési folyamatból az állatkertek oroszlánrészt vállaltak. – Ma már az állatkertek a környezet- és természetvédelem szolgálatában álló intézmények. Elmondható, hogy rendszeresen fogadunk be olyan sérült, beteg, elárvult állatokat, amelyeket felgyógyítva, felnevelve később igyekszünk a természetbe visszajuttatni – adta

tudtul Veress Zoltán, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetője. – Ausztrália élővilága azért különleges, mert a legrégebben vált külön a többi földrésztől, és a fajok itt eltérő evolúciós utat jártak be. Így maradhattak fenn a tojásrakó és az erszényes emlősök, amelyeket más földrészeken szinte kiszorítottak a méhlepényesek. A déli földrész egy részén rendszeresek a tüzek, amelyek szükségesek az ökoszisztéma egészséges fennmaradásához, de jelenleg nagyobb területen pusztítottak. A katasztrófa után minimális fajszámban vannak jelen az élőlények, de ezt gyorsan benépesítik a pionír fajok, amiket követ a többi élőlény. DETZKY ANNA anna.detzky@eszak.hu

A szeretet a legrövidebb út Ha jól tartják, nem büdös A mentett állatok agresszív vagy félénk viselkedése családi kör­ ben gyorsan változhat. ÁLLATVILÁG. Több gazdi dönt az örökbefogadás mellett, de nem mindenki van rá felkészülve, hogy mentett kedvencük korábban komoly traumákon mehetett át. – Általában a menhelyek és a gyepmesteri telepek is előre tájékoztatják a leendő gazdikat, hogy mit várnak tőlük. Tehát csak bizonyos feltételek mellett fogadhatnak örökbe kutyát vagy cicát. Az állatvédők gyakran előzetes kontroll keretében kimennek oda, ahol majd az új kedvenc élni fog, és megnézik a körülményeket. Szétnéznek a területen és ellenőrzik, hogy van-e másik kutya – fejtette ki Lengyel Anita, a Tündérmajor Állatvédő Egyesület elnöke, aki többek között a mérai gyepmesteri telep kutyáinak gazdásításában segít.

Bemutatkozást kérnek Az állatvédők a gyepmesteri telepeken megfigyelik, hogy a kutyák hogyan viselkednek a mellettük lakó állattal. – Sok esetben írásos bemutatkozást szoktunk kérni a leendő gazditól, amiben az szerepel, hogy hová kerülne a kedvenc, illetve van-e másik állat, volt-e már mentett kutya a családban. Bemutatjuk, hogy milyen vérmérsékletű az örökbe adandó kutyus, mehet-e másik eb, esetleg gyerek vagy cica mellé. Így nagyjából mindenki fel tud készülni az új helyzetre, de

C

Y

M

más állatokkal. Olyan is előfordul, hogy ha gyermekes család szeretne magának háziállatot, akkor ajánljuk, hogy a gyereket is hozzák magukkal az ismerkedésre – javasolta beszélgetőtársunk.

azt fontos kiemelni, hogy egy menhelyen lévő állat gyakran mást fog mutatni, hogyha kikerül az adott kennelből. Nagyon sokszor lehet olyat tapasztalni, hogy a menhelyen van egy agresszívnek, félénknek tartott eb, sikerül családot találni neki, és a gazdik mellett többé nyoma sincs az agresszivitásának – hangsúlyozta az állatvédő. Adottságaiban passzolnia kell a gazdinak a kutyához, hogy el tudja látni. – Sokat segítenek a meghirdetett nyílt napok az ismerkedésben, ahol sétáltatni is lehet, de kérésre más alkalmakkor is biztosítanak láthatást a menhelyek dolgozói. Ha otthon egyéb állat is van, őt is el lehet hozni, hogy megnézzük, hogyan jön ki a két kedvenc egymással. Ha kimondott kérés van rá, akkor cicával is tesztelünk. Ebből előre meg lehet jósolni, később hogyan fog viselkedni

Segítenek beszoktatni A leendő gazdit felkészítik a gondozással és ivartalanítással kapcsolatos teendőkre is. – Nagyon ritka, hogy az előzetes felkészítés ellenére mégis visszahozzák az állatot. A beszoktatásban is segítünk telefonon, ha szükséges. Lényeges, hogy amikor a gazdihoz kerül a kedvenc, akkor kapjon időt, hogy megszokja az új helyét. Gyakran kiderül, hogy szobatiszta, pedig lehet, életében nem volt még szobában. Szoktunk utókontrollozni, megnézzük, hogy minden rendben van-e, például kérünk a kutyusról videót – zárta Lengyel Anita. DA

Szeretnivaló mentett kutyusok

100

90

80

70

60

50

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

40

30

20

10

5

A vadászgörényt leg­ gyakrabban vadon élő rokonával és a nyestek­ kel tévesztik össze. MISKOLC. A menyétfélékkel kapcsolatos tévhitekről beszélgettünk, és nyugodt görényeket is simogattunk a Kocsonyafesztivál Zöld Sátrában a Miskolci Makogó – Együtt a Vadászgörényekért Közhasznú Egyesület standjánál. – Gyakori tévhit a vadászgörényekkel kapcsolatban talán a pofijuk miatt, hogy rágcsálók vagy rágnak. Valójában ők kisragadozók, úgyhogy nagyon ritkán fordul elő, hogy kárt okoznának a lakásban, és ha jól szocializálják őket, nem is harapnak. Az sem igaz, hogy különösebben büdösek lennének, hiszen minden vadállatnak sajátos a szaga. Kevesen tudják, hogy a görényekhez hasonlóan a kutyáknak is van bűzmirigyük, de ivartalanítással, hormonkezeléssel ezen lehet segíteni – hangsúlyozta Tóth-Szabados Sára, az egyesület elnöke.

Húsevők, de szelídek A görénysimogatót azért állították fel, hogy azok is megismerkedhessenek a fajtával, akik nem állattartók. – Tizenöt évvel ezelőtt nagyon divatos kedvenc volt a kisragadozó, de mostanra ez alábbhagyott. Az itt látható vadászgörényeket kicsi koruktól hozzászoktattuk, hogy idegenek is simogatják és kézbe veszik őket. A kezemben lévő Bogyót az utcán találták, tehát mentett állat. Sajnos fogyatékos, gerincprobléma mi-

Tóth-Szabados Sára kis kedvencével

att sánta és nem szobatiszta, ezért nálunk maradt. A kedvencként tartott görényeknek kisebb az adrenalinszintje, nem olyan vadak, és együtt tudnak élni az emberrel, ha a gazdik távollétében zárt helyen, például ketrecben tartják őket. Vadon élő rokonaik nagyon hasonlítanak rájuk, de rendkívül ritkák és félénkek. Viszont gyakran összetévesztik a nyesttel is, amivel a városban éjszaka találkozni lehet. Ennek következtében él egy olyan hiedelem, hogy kiszívják a csirkék vérét. Valójában egérrel vagy szárnyashússal kell őket táplálni. A helytelen, konzervvel történő etetés következtében megbetegedhet és büdössé válhat az állat – hívta fel a figyelmet a Miskolci Makogó Egyesület elnöke. Radányi András a nagymamájával érkezett, a gö-

FOTÓ: BUJDOS TIBOR

rénysimogatónál álltak meg. – Éppen erre jártunk, amikor megláttuk a sátrat. Szeretem az állatokat és a növényeket, és jó itt lenni. Szívesen simogatom őket, de vadászgörényt most először vettem a kezembe. Otthon egy kutyám és egy papagájom van – mondta András. Kedves lények – Kifejezetten a görények miatt jöttem be ide, de az egész környezetvédelem témaköre érdekel. A vadászgörény csodálatos lény, gondolkodom rajta, hogy vásárolok egyet. Minden állatot szeretek, és bár bérházban lakom, de van egy törpenyulam az erkélyen már több mint egy éve. Mivel hosszú ideje egyedül élek, jó érzés, hogy tudok gondoskodni egy élőlényről, és az unokáim is szeretik – fűzte hozzá Sipek József. DA

ESZAK

8

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Sport

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

2020. FEBRUÁR 18., KEDD

9

73.

Három magyar, három medália BIRKÓZÁS. A

Fucsovics Márton hét helyet rontva a 73., Balázs Attila pedig három pozíciót javítva 106. a férfi teniszezők legfrissebb, tegnap nyilvánosságra hozott világranglistáján, melynek élén továbbra is Novak Djokovic áll. A legjobban jegyzett magyar játékos amiatt esett vissza, hogy a múlt héten már a nyitókörben kiesett Rotterdamban, ahol egy éve még a negyeddöntőig menetelt.

Minden bajunk és gondunk közepette meg kell becsülnünk, hogy elhozhatjuk a földkerekség egyik legkiválóbb alakulatát. Buday Dániel, a Mezőkövesdi KC élvonalbeli férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője a ma esti, Telekom Veszprém elleni bajnoki mérkőzésükről

római Európa-bajnokság helyett Kubában edző­ táborozó három magyar kö­tött­ fogású birkózó három érmet szerzett a hagyományos, nagyszabású versenyén. A 67 kg-os olimpiai selejtezőre készülő, világ- és Európa-bajnok Korpási Bálint eredeti súlycsoportjában, 72 kilóban lépett szőnyegre, és négy mérkőzést nyerve lett aranyérmes. A 77 kg-ban a vb-címvédő és olimpiai kvótás Lőrincz Tamás ezüstig jutott, Szilvássy Erik pedig 97 kg-ban a 3. helyen zárt.

Kedden is lehet ünnepelni

Labdarúgás: Bajnokok Ligája A nyolcaddöntőkkel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligájának 2019/2020-as küzdelemsorozata. A program: Nyolcaddöntő, első mérkőzések Február 18., kedd 21.00: Borussia Dortmund (német) – Paris Saint-Germain (francia) 21.00: Atlético Madrid (spanyol) – Liverpool FC (angol) Február 19., szerda 21.00: Atalanta (olasz) – Valencia (spanyol) 21.00: Tottenham Hotspur (angol) – RB Leipzig (német) Február 25., kedd 21.00: Chelsea (angol) – Bayern München (német) 21.00: Napoli (olasz) – FC Barcelona (spanyol) Február 26., szerda 21.00: Real Madrid (spanyol) – Manchester City (angol) 21.00: Lyon (francia) – Juventus (olasz)

Az ország és a világ egyik legjobb csapata vendégeskedik ma Mezőkövesden. KÉZILABDA. Az NB I.-es férfi ké-

zilabda-bajnokság 16. fordulója keretében a városi sportcsarnokban 18 órakor kezdik az MKC–Telekom Veszprém mérkőzést. A szokatlan időpont oka a dunántúliak nemzetközi szereplése, a kedd esti találkozót is a vendégek akarták, és kérésükhöz a hazaiak természetesen hozzájárultak, hiszen számukra – már ami az eredményt illeti – nincs tét. Dávid és Góliát harcának kimenetele nem lehet kérdéses, csupán a Bajnokok Ligája-részvevő sikerének arányát nem lehet előre megmondani.

Nyolcaddöntő, visszavágók Március 10., kedd 21.00: Valencia (spanyol) – Atalanta (olasz) 21.00: RB Leipzig (német) – Tottenham Hotspur (angol) Március 11., szerda 21.00: Paris Saint-Germain (francia) – Borussia Dortmund (német) 21.00: Liverpool FC (angol) – Atlético Madrid (spanyol) Március 17., kedd 21.00: Manchester City (angol) – Real Madrid (spanyol) 21.00: Juventus (olasz) – Lyon (francia) Március 18., szerda 21.00: Bayern München (német) – Chelsea (angol) 21.00: FC Barcelona (spanyol) – Napoli (olasz)

Megtiszteltetés – A győztes kiléte már a találkozó előtt ismert – kezdte Buday Dániel, a fürdővárosiak vezetőedzője. – Minden bajunk és gondunk közepette meg kell becsülnünk, hogy elhozhatjuk a földkerekség egyik legkiválóbb alakulatát. Nem csupán a játékosoknak megtiszteltetés a Veszprém elleni fellépés, hanem a nézők számára is, nyilván örülnek és megtöltik majd a lelátókat. Egyébként pedig olyan mindegy, hogy kedden vagy szerdán, esetleg szombaton vagy vasárnap játszunk, a BL-csapat ugyanis rakosgat-

Kosárlabda: mindkét meccsen nyerni akarnak Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány szerint mindkét e heti mérkőzését meg akarja nyerni a férfi kosárlabda-válogatott. Együttesünk a 2021-es Európa-bajnoki selejtezősorozat csütörtöki nyitányán a címvédő szlovénokat fogadja Szombathelyen. A Kecskeméten készülő nemzeti csapat hétfői sajtótájékoztatóján a szakvezető közölte, minden behívott játékos rendelkezésre áll, a csapatkapitány, Keller Ákos vasárnap még bajnokit vívott az olasz Capo d’Orlandóval, és utána csatlakozott társaihoz. – A mostani szlovén csapat gyengébb, mint az Eb-n volt, de öten itt lesznek abból a keretből – utalt a leköszönő kapitány arra, hogy a vendégek két legnagyobb sztárja, Luka Doncic (Dallas Mavericks) és Goran Dragic (Miami Heat) NBA-s elfoglaltságai miatt kihagyja az Eb-selejtezőket. – Az ellenfélből többen meghatározó játékosok olasz, spanyol vagy török klubjukban, és rendkívül agresszív a külső soruk, igazi dobócsapat. Kérdés, hogy mi milyen választ tudunk adni a kinti dobásokra. Ami vasárnap Ukrajnát illeti, közülük heten edződnek erős bajnokságokban, masszív csapatot alkotnak, amelyet azért idehaza majd meg kellene vernünk. Most idegenben nehéz dolgunk lesz, de mindkét e heti meccsünkre úgy megyünk ki, hogy meg akarjuk nyerni – tette hozzá. A nemzeti csapat a 2021-es kontinenstorna selejtezőjében Ausztriával, Ukraj­ nával és Szlovéniával került egy csoportba, amelyből az első három jut ki majd a Németországban, Olaszországban, Csehországban és Grúziában sorra kerülő Európa-bajnokságra.

Látogasson el hírportálunkra!

Tét nélküli gála vár a piros-fehérekre

ja a meccseit, mi pedig – bár kényszerpályán vagyunk – azzal tudunk segíteni, ha eleget teszünk a kérésüknek és igazodunk a veszprémiekhez. Horváth visszatér A hazaiak némi túlzással nem bajnoki összecsapásnak, hanem hírverő csatának nevezik a hatvan percet. – Most egészen biztosan tizenhat játékost nevezek majd – folytatta Buday Dániel. – Aki él és mozog, aki velünk gyakorol és dolgozik, ott lesz a keretben. Egészen biztosan a fiatalokat, vagy ahogyan szoktam mondani, a gyerekeket is beküldöm, menjenek fel, élvezzék a mérkőzés minden pillanatát. Most aztán tényleg nem fogunk görcsölni, esélyünk

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

nincs, így tét sincs, nyugodtan és bátran kézilabdázhatunk. Amúgy pedig még jó is, hogy a sérülések most tizedeltek meg minket és nem később, amikor jönnek a fontos tétmeccseink. Jancsó, Mojsilov és Varjú

biztosan nem lesz, Horváth L. azonban visszakerül a csapatba, irányítónkat ugyanis a balatonfürediekkel kötött kölcsönadási szerződés miatt nélkülöznünk kellett a Magyar Kupa-találkozónkon. KT

Kézilabda: táblázat Az NB I.-es férfi bajnokság állása 1. Mol-Pick Szeged 2. Telekom Veszprém 3. Grundfos Tatabánya KC 4. HE-DO B. BRAUN Gyöngyös 5. FTC-HungaroControl 6. Balatonfüredi KSE 7. Csurgói KK 8. Sport36-Komló 9. SBS-Eger 10. Dabasi KC VSE 11. Mezőkövesdi KC 12. Orosházi FKSE-LINAMAR 13. Budakalász Kézilabda Zrt. 14. VKSE Kft. Vác

17 15 14 15 15 15 15 15 15 16 15 16 16 15

16 15 10 9 9 8 8 7 5 5 2 3 2 –

– – – 1 – 1 1 2 2 1 5 1 1 1

1 – 4 5 6 6 6 6 8 10 8 12 13 14

612–406 539–372 407–360 448–410 427–402 424–412 373–377 389–400 408–459 409–469 371–434 395–470 391–471 343–494

32 30 20 19 18 17 17 16 12 11 9 7 5 1

Az egyik mumusukat látják vendégül a Jegesmedvék Az alapszakasz utolsó előtti találkozóját ma este itthon vívják a Jegesmacik. JÉGKORONG. A Tipsport Liga 51.

fordulója keretében a népkerti jégcsarnok 18 órától ad otthont a DVTK Jegesmedvék– HC 07 Detva találkozónak. A hazaiak az esélyesek, de a vendégek a piros-fehérek mumusai, ugyanis korábban sok borsot törtek már a piros-fehérek orra alá. Levonták a tanulságokat – Kedden nagyon fontos meccs vár ránk – közölte Glen Hanlon, a Diósgyőr ve-

A Macik mindig megizzadnak a gyetvaiak ellen

Páterka Bence, a Schiller-Vasas HC és az U20-as válogatott játékosa a szezon végéig kölcsönben a DVTK Jegesmedvék csapatát erősíti. A fiatal hokisnak az idei az első felnőttszezonja: a fővárosiaknál 41 mérkőzésen jutott szóhoz az Erste Ligában. A centerposzton játszó támadó az U20-as válogatottnak meghatározó tagja. Ugyancsak a Macikat érintő hír, hogy a Hokiklub Budapest csapatától visszaigazolt anya­ egyesületéhez a kapus Kiss Bence.

C

Y

M

meccsen begyűjtsük a győzelemért járó egységeket.

zetőedzője. – Lélektanilag is nagy jelentősége van az alapszakaszból hátralévő két meccsünknek, hiszen nem mindegy, hogy milyen pozícióból kezdjük meg a középszakaszt. Hazai pályán nem lehet más célunk, mint a 6 pont begyűjtése. Nagyon kiélezett a verseny a rájátszásért, három csapat áll 3 ponton belül. Már nem foglalkozunk a pénteken történtekkel, levontuk a tanulságokat, kizárólag arra fókuszálunk, hogy a keddi

Kölcsönbe jött

100

90

80

70

60

50

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

Kell a hat pont Az már eldőlt, hogy a diósgyőriekre a folytatás során

Folytatás: február 23-án A felső- és az alsóházi középszakaszos rájátszás egyaránt február 23-án, vasárnap kezdődik. Az első forduló majdani párosítása, felsőház: 1–6., 2–5., 3–4. Alsóház: 7–12., 8–11., 9–10. Minden pályán 18 óra lesz a kezdési időpont.

40

30

20

10

5

az alsóházi középszakasz vár. Ezen a sorozaton a 7–12. helyezettek vesznek részt oda-visszavágós alapon, azaz valamennyi együttesre tíz találkozó vár majd. – A sorsolás már elkészült, de még nem érdemes nyilvánosságra hozni, hiszen az alapszakaszból két találkozó van hátra – vette át a szót Nagy Ádám, a DVTK általános igazgatója. – Mivel hat pont szerezhető, így mi végezhetünk a hetedik, a nyolcadik,

de a kilencedik helyen is, ez péntekre válik ismertté. Arra a kérdésre, hogy a csapatok hány pontot visznek magukkal, a Macik második embere így felelt: – Mindenki az alapszakaszban megszerzett pontjaival megy tovább. A pillanatnyi állásnak megfelelően jelenleg tehát úgy tűnik, hogy a rájátszásba jutásra, azaz az 1–8. közé kerülésre valós eséllyel a HK Nitra, a HK Dukla Ingema Michalovce és a DVTK Jegesmedvék pályázik, a többiek, azaz a 9. helytől lefelé végzők számára véget ér az idény. A 13., vagyis az MHk 32

Lélektanilag is nagy jelentősége van az alapszakaszból hátralévő két meccsünknek. GLEN HANLON

Liptovský Mikulás pedig már az alapszakasz után befejezi a ligaküzdelmet, kieső azonban nincs, ősztől ugyanis tizennégyesre duzzad a mezőny. KT

Jégkorong: táblázat A Tipsport Liga állása ‚ 1. HC 05 iClinic Banská Bystrica 2. HC Slovan Bratislava 3. HC Kosice 4. HK Poprad 5. HKM Zvolen 6. HK Dukla Trencin 7. HK Nitra 8. HK Dukla Ingema Michalovce 9. DVTK Jegesmedvék 10. HC MIKRON Nové Zámky 11. MAC Újbuda 12. HC 07 WPC Koliba Detva 13. MHk 32 Liptovský Mikulás

46 46 46 46 46 46 47 46 46 46 47 46 46

26 26 23 24 27 22 18 17 17 11 13 14 8

9 6 9 4 – 5 2 3 4 5 2 2 3

3 4 4 4 2 4 7 7 3 5 5 1 5

ESZAK

9

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

8 10 10 14 17 15 20 19 22 25 27 29 30

146–87 157–93 136–95 142–108 165–119 143–112 123–133 117–132 122–137 120–157 136–183 108–165 77–171

99 94 91 84 83 80 65 64 62 48 48 47 35


2020. FEBRUÁR 18., KEDD

10 Sport

MAGYARORSZÁG

Totósarok, 8. játékhét: hétközi és hétvégi műsor 8/1. hét 1. Atletico Madrid–Liverpool (Bajnokok Ligája) X2 2. Dortmund–Paris SG (Bajnokok Ligája) 12 3. Atalanta–Valencia (Bajnokok Ligája) 2X 4. Tottenham–RB Leipzig (Bajnokok Ligája) 1X 5. Fehérvár–Újpest (Magyar Kupa) 1 6. Kaposvár–Mezőkövesd (Magyar Kupa) 2 7. Haladás–Honvéd (Magyar Kupa) X2 8. Getafe–Ajax (Európa-liga) X 9. FC Bruges–Manchester Utd. (Európa-liga) 2 10. E. Frankfurt–Salzburg (Európa-liga) 1X 11. Ludogorec Razgrad–Internazionale (Európa-liga) 2 12. Roma–Gent (Európa-liga) 1X 13. Leverkusen–Porto (Európa-liga) 12 +1. Olympiakosz–Arsenal (Európa-liga) X2 Pótmérkőzések 1. Sahtar Doneck–Benfica (Európa-liga) 2. Rangers–Braga (Európa-liga) 3. Wolverhampton–Espanyol (Európa-liga) 4. APOEL Nicosia–Basel (Európa-liga) 8/2. hét 1. Mezőkövesd–Ferencváros (NB I.) X2 2. Leicester–Manchester City (Premier Liga) 2X 3. Mönchengladbach–Hoffenheim (Bundesliga 1.) 1 4. Hertha BSC–1. FC Köln (Bundesliga 1.) X2 5. Bremen–Dortmund (Bundesliga 1.) 21 6. Schalke–RB Leipzig (Bundesliga 1.) X 7. Leverkusen–Augsburg (Bundesliga 1.) 1X 8. Wolfsburg–Mainz (Bundesliga 1.) X 9. SPAL Ferrara–Juventus (olasz A) 2 10. Fiorentina–Milan (olasz A) X1 11. Genoa–Lazio (olasz A) 2X 12. Atalanta–Sassuolo (olasz A) 1 13. Roma–Lecce (olasz A) 1X +1. Internazionale–Sampdoria (olasz A) 1X Pótmérkőzések 1. Freiburg–Düsseldorf (Bundesliga 1.) 2. Torino–Parma (olasz A) 3. Hellas Verona–Cagliari (olasz A) 4. Arsenal–Everton (Premier Liga) Totónyeremények 13+1-es: 12 darab 853 730 forint 13-as: 38 darab 116 585 forint 12-es: 763 darab 1720 forint 11-es: 5315 darab 245 forint 10-es: 21 266 darab 120 forint Góltotó 6-os: nem volt 5-ös: nem volt 4-es: 41 darab 1650 forint Vasárnap, lapzárta után (7/2. hét): +1. Lazio–Internazionale 2–1 (1).

A felnőttcsapat jól szerepel idén is

Meghatározó szerepet tölt be A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke Miskolc polgármesterével egyeztetett.

Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármesterének meghívására Miskolcra érkezett Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke pénteken. A város vezetője még január 16-án Budapesten, a vízilabda Európa-bajnokságon találkozott a szövetség első emberével, akkor invitálta Miskolcra, a Kocsonyafesztivál pedig megfelelő alkalom volt a találkozóra. VÍZILABDA.

Sakk: csapatbajnokságok NB I., 6. forduló Aquaréna Kőbánya SC–DVTK 6–6 Győzött: Erdős B. Remizett: Ivancsuk, Jefimenko, Antal G., Korpa, Nayhebaver, Bagi, Torma, Handó, Zámbó, dr. Ág. NB I./B., 8. forduló Aquaréna Kőbánya II–DVTK II 5–7 Miskolci Sportiskola-Miskolci KisBocsok–Hóbagoly SE 4–8

Ezután is megadja – Polgármester úr munkaebéden fogadta Vári Attila elnök urat, majd utána következett a konkrét, részletes tárgyalás – tájékoztatott Bachner András, az MVLC sportigazgatója, szakmai vezetője, aki ez utóbbin maga is részt vett. – Polgármester úr és Vári Attila a januári, budapesti Európa-bajnokságon már találkozott, annak a rövidebb megbeszélésnek az volt a lényege, hogy szövetVaszilij Ivancsuk (balról)

Női NB II. Észak-keleti csoport, 13. forduló: Szepa KSE Alsózsolca–Füzesabonyi SC Hevesi SE–Lóci DSE Ózd Vitka SE–Kazincbarcikai KSE Férfi NB II. Észak-keleti csoport, 12. forduló: Debreceni EAC–Kazincbarcikai KSE

Kilenc aranyérmet A sportigazgató, szakmai vezető megjegyezte, az utánpótlásukban mintegy 230 gyermek található a különböző korosztályokban. – Az MVLC-nek nem hosszú a

Látogasson el hírportálunkra!

történelme, mindössze alig nyolc­éves, a nulláról kezdtünk és építettünk fel valamit a kollégákkal, örülünk annak, hogy már olyan eredményeink vannak, amikre igazán büszkék lehetünk – nyilatkozta Bachner András. – A jelenlegi felnőttkeretben öt saját nevelésű fiatal játékos található, nem túlzás, hogy ez a klub meghatározó szerepet tölt be egy olyan bajnokságban, amely a világ legerősebbje, és egy olyan országban, amely az olimpiákon eddig 9 aranyérmet szerzett. Köszönjük a város vezetésének a megelőlegezett bizalmat, valamint a szövetségnek a támogatást. MI

A polgármester biztosította a klubot és Vári Attilát, hogy megadja a szükséges támogatást. BACHNER ANDRÁS

Grundbirkózás: aranyérmeket hoztak a pécsi diákolimpiai döntőről

15–46 (7–22) 21–25 (12–15) 32–27 (16–16)

Az eseményen részt vett megyei csapatok helyezései: I. korcsoport fiú: 4. Pollack Mihály Általános Iskola, Kazincbarcika,… 7. Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc. I. korcsoport, leány: 1. Pollack Mihály Általános Iskola (Labanc Anna, Szoják Dorka, Molnár Száva, Piaszkó Jázmin, Demeter Lotti, Kertész Alíz, Emri Anna, Fekete Lilla, testnevelő: Tóthné Szepesi Éva), Kazincbarcika,… 6. Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc. II. korcsoport, fiú: 1. Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc (Gibók Renátó Kevin, Bedécs Marcell, Kálmán Samu, Juhász Sándor Máté, Gömöri Nándor Róbert, Szőke Bence, Kosztopulosz Alex, Andrássy Levente, Balog

39–27 (20–11)

Asztalitenisz: NB II. Férfi NB II. Észak-keleti csoport, 13. forduló: Szerencs VSE I.–Apagy SE I. 7–11 Győztek: Köllő Á. (3), Lehoczki (3), Fónagy-Árva (1) Nyírbátori ASE–MEAFC-Miskolci I. 8–10 Győztek: Szűcs (4), Macsuga (2), Stadler (2), Bodnár (1), valamint a Szűcs–Bodnár-páros. Diósgyőri VTK II.–Szerva ASE Szécsény III. 0–18

Röplabda: NB II. Férfi NB II. Keleti csoport, rájátszás, 2. forduló Szolnoki Sportcentrum II.–MEAFC-Miskolc

100

– mondta lapunknak a szakmai vezető. – Vári Attila leszögezte, Miskolc a magyar póló egyik legfontosabb vidéki bázisa, a magyar vízilabdának nagy szüksége van rá ahhoz, hogy a jövőben is legyenek a korábbiakhoz hasonló sikerek. A megbeszélés nagyon konstruktív volt, úgy gondolom, ezután már gőzerővel elkezdhetjük építeni a jövőt, az év, évek sikercsapatát, mindezeket az értékeinket megtartva. Az első csapat egyébként csak öt éve, 2015ben jutott fel az élvonalba, azonban ezen rövid ob I-es tagság alatt már kétszer voltunk a nemzetközi porondon, előbb a négyig jutottunk az Európa-kupában, ahol a bombaerős Ferencváros búcsúztatott bennünket, míg az idén a legjobb nyolc között estünk ki ugyanezen sorozatban. Tehát vittük a város jó hírét Európába, ahol már szintén számolnak velünk. A Magyar Kupában 2018-ban döntőztünk, ezüstérmet szereztünk, 2019 decemberében pedig harmadikként végeztünk.

A 2019/2020-as, I–II. korcsoportos grundbirkózó-diákolimpia országos döntőjét az elmúlt hét végén Pécsett rendezték.

Kézilabda: NB II.

M

Konstruktív volt Bachner András az alábbiakat is hozzáfűzte. – Arról is szó esett, hogy mindent megteszünk azért, hogy ne kerüljünk a nemzetközi szint alá, a felnőttcsapattal szeretnénk megőrizni a 4–6. pozíciót a bajnokságban

Az egyeztetésen részt vett még Szopkó Tibor, Miskolc MJV Önkormányzata Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke, Borkuti László közművelődési és turisztikai tanácsnok, valamint az MVLC elnöke, Hercsik István is. A finanszírozási kérdések mellett egyébként a felek áttekintették az eddig elvégzett, vízilabdához kapcsolódó fejlesztéseket is. Egyeztetésre került az MVLC közeljövőbeli fő projektje, miszerint a régiónkban lévő – uszodával rendelkező – városokkal egy regionális együttműködés kezdődjön el a vízilabda-alapoktatás területén, mely idővel bázisát képezheti az MVLC utánpótlás-nevelésének.

Labdarúgás: megyei pótlások

Y

ségünk irányítója tájékoztatta polgármester urat az MVLSZ álláspontjáról, illetve érdeklődött arról, hogy milyen elképzelései vannak Miskolc új városvezetésének a vízilabdával, annak jövőjével kapcsolatban. Polgármester úr most egyértelműen kijelentette, és arról biztosította a klubot, a vezetést, illetve Vári Attila elnök urat, hogy miként eddig, úgy ezután is megadja az önkormányzat a szükséges támogatást, nagyságrendileg biztosan. Azonban elképzelhető, hogy adódhat olyan helyzet – amit megértünk, és nincs is semmi probléma –, hogy nem teljes mértékben; ám fő szponzorunk, Hercsik István klubelnök hozzátette: amennyiben ez előáll, ha egy kisebb rész hiányozni fog, akkor azt ő elő fogja teremteni a klub számára.

Vízilabda: regionális együttműködés

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

Bár a megyei futballtavasz csak a jövő héten kezdődik el, már a hét végén pótolnak ősszel elmaradt mérkőzéseket. Megyei I. osztály 4. forduló, február 22., szombat, 14.00: Mád–Gönc 7. forduló, február 22., szombat, 14.00: Edelény–Sajóbábony 14. forduló, február 23., vasárnap, 15.00 (Mezőkövesd, Tűzoltó Sporttelep): Nyékládháza–Bogács

C

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

90

0:3 (-19, -19, -17)

80

70

60

50

40

30

20

10

5

A miskolci Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola II. korcsoportos lányai Nándor Koppány, testnevelő: Gecsei László),… 5. Pollack Mihály Általános Iskola, Kazincbarcika. II. korcsoport, leány: 1. Gyarmati

FOTÓ: MDSZ

Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc (Takács Molli, Sebestyén Tímea, Szántai Réka, Gulyás Johanna, Habzsánszky Petra, Turcsányi Lili, Paulon Bianka,

Szárnya Dóra, Molnár-Skórán Hanna Boróka, Varga Zsolna, testnevelő: Gecsei László),… 3. Pollack Mihály Általános Iskola, Kazincbarcika.

ESZAK

10

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 18., KEDD

Fókuszban 11

MAGYARORSZÁG

Békák a februári főutcán Étel-ital, koncertek, programok – ezekből nem volt hiány Miskolcon az elmúlt hétvégén.

De a fesztiválnyitó felvonu­ láson az idősebb hölgyek is örömmel öltötték magukra a békajelmezt. A Bagossy Brothers zenekar koncertje volt a legnagyobb siker, ami leginkább érde­ kelte a fesztivál közönségét. Ugyanakkor széles volt a ze­ nei paletta: népzene, műze­ ne, egyszemélyes utcazene, kocsmazene és mulatós zene is szórakoztatta a járókelőket a fesztivál helyszínein. Kicsik és nagyok, családo­ sok és egyedülállók, párban és baráti társa­

Összeállításunkban megkerestük az idei miskolci Kocsonyafesztivál legemlé­ kezetesebb pillanatait. És találtunk zsúfolásig megtelt főutcát, ahol szinte mozdulni sem lehetett. A miskolci kocsonyában pislogó béka legendájából megszületett békafigurák is szép számmal ott voltak a kereskedők kínálatában. MISKOLC.

sággal érkezők – sok minden­ kit érdekelt a téli gasztronó­ miai esemény. Készültek fotók Miskolc ne­ vezetességeiről, a fesztivál­ közönségről, egymásról, a másikról és csak úgy általá­ ban. Kínáltak kocsonyát is. Igaz, hogy sokak szomorúságára nem eleget a megyeszékhely­ re csalogatott megannyi láto­ gatónak. De az biztos, hogy fotósunk ta­ lált fotóz­ nivalót.

Találtunk viszont kézmű­ ves portékákat, nézelődőket, vásárlókat. És a jövő gene­ rációját, aki felveszi majd a fonalat – ha a béka­ jelmezt egyelőre még nem is. ÉM Világi hangulat volt a hétvégén Miskolcon

FOTÓK: BUJDOS TIBOR, VAJDA JÁNOS

Látogasson el hírportálunkra!

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

11

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. február 18., kedd

12 Szolgáltatás

magyarország

Mikor, hová

Keresztrejtvény

Terjesztési ügyintézés

Kéz­be­sí­té­si panaszaikkal hív­ják az alábbi ingyenesen hívható telefonszámot: 06-80-442-444 (h–p.: 7.00–17.00)

Rendező: Lerner János. Helyár: 650 Ft. Február 15–19. > 18.00 Helyár: 650 Ft. Sajnáljuk, nem találtuk otthon fel., angol–francia–belga film, 101 perc, 2019. Rendező: Ken Loach. Szereplők: Debbie Honeywood, Kris Hitchen, Micky McGregor, Alfie Dobson február 13–19. > 20.15 – Európai Panoráma. Helyár: 650 Ft, február 14-én > 18.00 – Európai Panoráma. Filmvetítés Valentinnap alkalmából. Helyár: 1200 Ft. Csipkerózsika balettközvetítés felvételről, 180 perc két szünettel. Rendező: Pjotr Iljics Csajkovszkij. Szereplők: Lauren Cuthbertson, Federico Bonelli, február 15-én > 14.30 – Balettklasszikusok a mozivásznon. Helyár: 1200 Ft. Hamupipőke balettközvetítés felvételről, 110 perc két szünettel. Rendező: Matthew Bourne. Szereplők: Ashley Shaw, Andrew Monaghan, Michela Meazza, Liam Mower, Alan Vincent, február 16-án > 16.00 – Balettklasszikusok a mozivásznon. Helyár: 1200 Ft.

Mozi A miskolci Béke Art-terem és Uránia Art-terem az Europa Cinemas mozi­há­ló­zat tagja. 3530 Miskolc, Rákóczi u. 5. Tel./jegyrendelés: 46/507-573 URÁNIA-TEREM Judy mb., angol életrajzi film, 118 perc, 2019. Rendező: Rupert Goold. Szereplők: Bella Ramsey, Renée Zellweger, Jessie Buckley, Rufus Sewell, Michael Gambon, Finn Wittrock, Gemma-Leah Devereux, Andy Nyman, Royce Pierreson, Fenella Woolgar, Phil Dunster, Darci Shaw, John Dagleish február 13–19. > 15.30 – Európai Panoráma. Helyár: 900 Ft. Közel a horizonthoz mb., német romantikus film, 109 perc, 2019. Rendező: Tim Trachte. Szereplők: Jannik Schümann, Luna Wedler, Luise Befort, Lena Vogt, Henry Horn, Jamie Bick, Judith Paus, Kristin Hunold, Emil Schwarz, Nicola Gründel, Axel Röhrle február 13–19. > 17.45 – Európai Panoráma. Helyár: 900 Ft. Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) mb., amerikai akció-kalandfilm, 109 perc, 2020. Rendező: Cathy Yan. Szereplők: Margot Robbie, Ewan McGregor, Mary Elizabeth Winstead, Jurnee Smollett-Bell, Ali Wong, Chris Messina, Rosie Perez, Steven Williams, Matthew Willig, február 13–19. > 20.00 Helyár: 900 Ft. BÉKE-TEREM Családból is megárt a sok mb., francia vígjáték, 100 perc, 2019. Rendező: Fabrice Bracq. Szereplők: Thierry Lhermitte, Helena Holmes, Michele Laroque, Judith Magre, Alain Doutey, Arielle Séménoff, február 13-án > 16.00 – Európai Panoráma Helyár: 650 Ft, február 17–19. > 16.00 – Európai Panoráma. Helyár: 650 Ft. Vadonvilág – Gróf Széchenyi Zsigmond nyomában magyar dokumentumfilm, 96 perc, 2019.

41

Meghallgatjuk

N

A MEGFEJTÉS ELSÕ RÉSZE

ÜZLETVEZETÕ

MEGFEJTÉS NEGYEDIK RÉSZE

KACAT

GONDBAN VAN!

MOTTÓ ZÚGOLÓDIK magyarország

AZ EGYIK VÉRCSOPORT

Köz­ér­de­kű ész­re­vé­te­lei­vel ke­res­se mun­ka­tár­sun­kat, Pap Gyulát hétköznap 9–17.00-ig. Tel.: +36/20/460-3764.

Csak két dologról… Szabó T. Anna gondolatát a feladvány rejti

Rejtvény

A HÚSOS MEGFEJTÉS DERELYE MÁSODIK RÉSZE

A megfejtéseket 2020. február 27-ig le­het beküldeni. Kérjük, a le­ve­ le­ző­lap­­ra ra­­gasszák fel a rejtvény(ek) számát, az Észak-Magyarország-logót, valamint írják rá telefonszámukat! Be­­ kül­dési címünk: Észak-Magyarország (Rejt­vény) 3526 Mis­kolc, Zsolcai kapu 3., vagy rejtveny@eszak.hu. (A nyertesek névso­rát lapunkban közöljük, külön értesítést nem kül­dünk. A nyereményeket – a Maxim Kiadó regényeit – szerkesztőségünkben vehetik át.)

CINEMA CITY 3525 Miskolc, Miskolc Plaza, Szent­­ pá­li u. 2–4. Jegyfoglalás: 46/416661 1917 mb. 119 15:00 A vágyak szigete mb. 110 13:30 15:45 18:00 20:15 Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? mb. 122 13:00 15:30 18:00 20:30 Dolittle mb. 106 15:10 Élősködők mb. 132 19:30 Jojo Nyuszi fe. 108 17:45 Közel a horizonthoz mb. 109 14:30 17:00 19:30 Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs! mb. 67 13:20 16:15 Ne játssz a tűzzel mb. 96 14:30 16:30 18:30 Ragadozó madarak mb. 109 14:00 17:15 20:30 Sonic, a sündisznó mb. 100 13:10 15:20 17:30 19:40 Tékasztorik 2 er. 96 20:00 Úriemberek mb. 113 17:50 20:10

BECÉZETT ERIKA

magyarország

FOGORVOSNÁL MONDJUK

KÉRDÕSZÓCSKA

...ÉVA, SZÍNÉSZNÕ

KIRÁLYVIRÁG

LÓBETEGSÉG

SZÜRKEÁLLOMÁNY

VISSZAFELÉ

VÁROS FEJÉR MEGYÉBEN

NANO-

A

MÉHSEREG DÖNTETLEN A SAKKBAN PUTRIBAN ÁLL!

FÉLFA! ...ISTVÁN, FESTÕ V.

LÉTEZIK KISIPAROS KORSZAK

...ÁLLÍT, FÓKUSZÁL

SZABOLCSI KÖZSÉG

BENNE VAN! ANALÍZIS ELEMMÓDOSULAT MÉRTÉKEGYSÉGRENDSZER

2020. február 16. 3 7 8 17 21 26 34 44 47 48 50 53 55 64 66 67 69 73 77 78 Az adatok tájékoztató jellegűek!

MÚLT IDÕT JELÖLI FELÉPÍT A VÉGÉN!

MAGUK ÍR EREDETÛ FÉRFINÉV

LEVARRT HAJTÁS A RUHÁN

RÕTVAD A FORD KISAUTÓJA

KEREK SZÁM

LÉHÛTÕ EZ IS ÉS

FÕZELÉKNÖVÉNY

AZONOSÍTATLAN REPÜLÕ TÁRGY

KARDA..., ÉNEKESNÕ KIKOTOR, KIVÁJ

Rejtvénymegfejtések

RÓMAI RÉZPÉNZ

28. A legbűzösebb mocsárban is nőhet szép virág. 29. Tiszteld apádat és anyádat. 30. Az életben az nyer, aki ad. 31. Az irgalom sohasem hiba. 32. Tanuld meg, hogy míg élsz, addig nem késő semmi. 33. …önmagam ellen elkövetett alacsony önbecsülés gyanújával.

BRIT NÕI NÉV

LÉNYEGES, FONTOS

ZSÍRBAN OLDÓDÓ VITAMIN BIZONYTALAN

A MEGFEJTÉS HARMADIK RÉSZE

HATÁROZOTT NÉVELÕ

RÁDIUSZ

P

I

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok

Sudoku

41. feladat

Kezdőknek, 41.

Haladóknak, 41.

8

5

6

2 4 6 8 2 3 1 9 3 1 5 9 1 7 8 6 9 3 8 3 8 6 6

8 1 2 7 5

7 9

7

Megfejtések, 31. számú feladat

4 6 5 2 3 7 3 2

6

9 2 4

9 2 3 5 3 9 1 4

4 3

6 2 8 7 1 5 4 9 3

5 2 8

5 3 9 6 4 8 7 2 1

4 7 1 9 3 2 8 6 5

7 8 3 5 2 9 6 1 4

9 5 4 1 8 6 3 7 2

2 1 6 4 7 3 9 5 8

1 9 5 3 6 4 2 8 7

3 6 2 8 5 7 1 4 9

8 4 7 2 9 1 5 3 6

Kez­dők­nek

7 2 8 4 1 9 3 6 5

3 9 6 8 7 5 1 2 4

5 1 4 3 2 6 7 9 8

2 8 3 1 9 4 5 7 6

6 4 1 7 5 2 9 8 3

9 5 7 6 8 3 2 4 1

8 3 5 2 6 7 4 1 9

1 7 9 5 4 8 6 3 2

4 6 2 9 3 1 8 5 7

Ha­la­dók­nak

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok

TV- és rádióműsor 04.25 Család-barát 05.55 Hajnali gondolatok 06.00 HÍRADÓ 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Kenó 06.45 Srpski ekran 07.15 Unser Bildschrim 07.45 Ridikül 08.40 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 09.25 Don Matteo olasz tévéfilmsorozat 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.55 A világ egy terített asztal német ismeretterjesztő sorozat 13.25 Európai kulthelyek német ismeretterjesztő sorozat 14.15 A hegyi doktor német családi filmsorozat 15.05 Sorsok útvesztője török tévéfilmsorozat 16.00 Don Matteo olasz tévéfilmsorozat 17.05 Ridikül 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 19.35 A hegyi doktor német családi filmsorozat 20.30 Önök kérték 21.30 Az első köztársaság cseh történelmi filmsorozat 22.25 Kenó 22.35 A fagy francia bűnügyi tévéfilmsorozat 23.30 Magyarország, szeretlek! 01.00 4 összeesküvő és 1 temetés osztrák bűnügyi tévéfilmsorozat

Y

09.20 Cili seriff és a Vadnyugat 09.50 A kis királylány 10.00 Helen sulija 10.25 Bing 10.30 Claude 10.55 Kukori és Kotkoda 11.00 Sebaj Tóbiás 11.10 Mirr-Murr kandúr kalandja 11.20 Tinti kalandjai 11.25 Fabulák 11.30 Magyar népmesék 11.45 Kérem a következőt! 11.55 Vakáción a Mézga család 12.25 Az ifjú Robin Hood kalandjai 12.45 Kemy, a felfedező 13.15 Baltazár-bazár 13.20 Sziklaszirti mesék 13.35 Bubbi Guppik 14.00 Eperke és baráta 14.20 Dózerkék 14.45 RoboVonatok 15.00 A dzsungel könyve 15.25 Moncsicsik 15.45 Alvin és a mókusok 16.00 Gyerekversek 16.04 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi 17.00 Szófia hercegnő 17.25 Jake és Sohaország kalóza 17.50 Mickey és az autóversenyzők 18.10 Cili seriff és a Vadnyugat 18.35 RoboVonatok 18.50 Nils Holgersson csodálatos utazása 19.15 A kis királylány 19.25 Dózerkék 19.50 Bing 19.55 Hetedhét kaland 20.15 Tanárok gyöngye 21.05 Én vagyok itt! 22.30 Odaát

M

100

90

80

A szabály egyszerű. A sudoku rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3x3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt (40–45) juttassák el a szerkesztőségünkbe (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét mind a hat sudoku rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: 2020. február 27. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.

2020. február 18., kedd M1

C

M

05.20 Barátok közt Magyar filmsorozat 06.00 Reggeli Élő magazinműsor 09.05 Asztro Klub 10.05 Teleshop 12.00 Fókusz Közszolgálati magazin 13.25 Drága örökösök Magyar filmsorozat 14.40 Bátrak földje Magyar filmsorozat 16.00 Az én kis családom Török filmsorozat 17.10 Barátok közt Magyar filmsorozat 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 18.55 Fókusz Közszolgálati magazin 20.05 Drága örökösök Magyar filmsorozat 21.20 Bátrak földje Magyar filmsorozat 22.30 Barátok közt Magyar filmsorozat 23.15 Házon kívül Heti magazin 23.45 RTL Híradó – Késő esti kiadás 00.25 Vasember 2. Amerikai akciófilm Tony Stark bevallja a világnak, hogy ő a Vasember. Kihasználva az iránta való érdeklődést, a milliárdos feltaláló megpróbálja felhívni a figyelmet a közjó szolgálatába állítható technikai újdonságokra. A kormány azonban szeretné, ha mindezt csak a hadsereg kapná. Közben Ivan Vanko, a Stark család rejtélyes tagja támadást indít ellene. A szuperhős kénytelen újra akcióba lépni, hogy a barátai segítségével megvédje Peppert…

70

60

50

40

30

04.55 Csapdába csalva Német dokureality sorozat 05.20 Családi Titkok Magyar realitysorozat 06.15 MOKKA magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA magazinműsor 08.45 MOKKACINO magazinműsor 09.35 TELESHOP 10.45 Csapdába csalva VI. Német dokureality sorozat 11.15 Tények Plusz 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Walker, a texasi kopó Amerikai akciófilm-sorozat 13.30 Walker, a texasi kopó Amerikai akciófilm-sorozat 14.30 A vidéki doktor XIV. Német filmsorozat 15.40 Amanda Chilei romantikus filmsorozat 16.45 Remények földje Török romantikus filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 18.45 Tények Plusz 19.30 Mintaapák Magyar fikciós sorozat 20.10 Exatlon Hungary extrémsport-reality 22.30 Drágám, add az életed! game-show 23.40 Magánnyomozók II. Magyar dokureality sorozat 00.45 Családi Titkok Magyar realitysorozat 01.45 Walker, a texasi kopó Amerikai akciófilm-sorozat 02.45 Tények Este hírműsor 03.25 A vidéki doktor XIV.

20

10

5

06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sport híradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.56 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Élő egyház 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Kárpát Expressz 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sport híradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Világ 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Élő egyház 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Kárpát Expressz 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Magyar gazda agrármagazin 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sport híradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Család’20 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű Hírek 23.33 Német nyelvű Hírek 23.42 Orosz nyelvű Hírek 23.51 Kínai nyelvű Hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz

M4 05.15 Bringasport 05.30 Rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa-sorozat 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 07.30 Kosárlabda magazin 08.30 Kézilabda magazin 09.30 Jövünk! 10.00 Sporthíradó 10.30 Labdarúgó-közvetítés 12.30 Út Tokióba 13.00 Sporthíradó 13.30 Szabadidő 14.00 Kézilabda

magazin 15.00 Labdarúgó-közvetítés 17.00 Sporthíradó 17.15 Fradi Tv 17.45 Felvezető műsor 18.00 Kézilabda-közvetítés 19.35 Érték 20.15 Felvezető műsor 21.00 UEFA Bajnokok Ligája 22.50 Érték 23.15 UEFA Bajnokok Ligája öszszefoglaló: Borussia Dortmund - Paris Saint Germain nyolcaddöntő mérkőzés 00.15 Labdarúgó-közvetítés 02.10 Jégkorong-közvetítés 04.10 Skipper 04.40 Jövünk!

HÍR TV 6.00 Sajtóklub ism 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben ism 8.00 Hírek 8.05 Címlap ism 8.30 Paletta ism 9.00 Hírek 9.05 Sajtóklub ism 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Panaszkönyv ism 12.00 Híradó 12.30 5 kedvenc ism 13.00 Hírek 13.05 Főhős ism 14.00 Hírek 14.05 Bayer show ism 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Soroló ism 16.00 Hírek 16.05 A nyolcas ism 16.30 Budapesti srácok ism 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Riasztás 21.00 Hírek 21.05 Keménymag 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Globál 23.00 Hírek 23.05 Magyarország élőben ism 23.30 Plusz mínusz ism 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek 0.30 Globál ism 1.00 Hazahúzó 2.00 Sajtóklub ism

FILM+ 5.00 Kaliforniai álom Amerikai film 7.50 Csodaországban Amerikai film 9.50 Repülők, vonatok, autók Amerikai vígjáték 11.40 Még zöldebb a szomszéd nője Amerikai vígjáték 13.45 Spionfióka Amerikai akcióvígjáték 15.40 A sötét lovag Amerikai-angol

akcióthriller 18.40 … és megint dühbe jövünk Olasz akció-vígjáték 21.00 A könyvelő Amerikai akciófilm 23.40 Fenegyerek Ausztrál-angol-kanadai akciófilm 1.50 A fegyvertelen katona Amerikai-ausztrál háborús akciófilm

ATV 04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV START 08.35 START plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz 21.30 Columbo 23.40 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 00.50 700-as klub 01.20 Egyenes beszéd 02.20 Vidám vasárnap 03.50 Fórum

MR2-PETŐFI 06.00 Hírek 06.00 Talpra magyar Reggel a Petőfi Rádióval Benne: 06.30 Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 07.30 Hírek 08.00 Hírek 08.30 Hírek 09.00 Hírek 10.00 Hírek 10.00 Eszembe jutottál Benne: 11.00 Hírek 12.00 Hírek 13.00 hírek 14.00 Hírek 14.00 Egész úton - Hazafelé a Petőfi Rádióval Benne: 15.00, 16.00, 17.00 Hírek 18.00 Hírek 18.00 Petőfi top 15 19.00 Hírek 19.00 Minek nevezzelek? Benne: 20.00 Hírek 21.00 Hírek - Petőfi Rádió 21.00 Rontom Bontom Benne: 22.00 Hírek 00.00 Himnusz

MISKOLC TV

06.00 Az előző esti adás ismétlése 08.25 Képújság 18.00 Híradó 18.17 Időjárás-jelentés 18.20 Programpont (programajánló) 18.25 Sportpercek 19.00 Híradó ism. 19.17 Időjárás-jelentés 19.20 Programpont ism. 19.25 Mérkőzés: DVTK – Paks labdarúgó-mér-

kőzés 21.00 Híradó ism. 21.17 Időjárás-jelentés 21.20 Programpont ism. 21.25 Képújság

EURÓPA RÁDIÓ

6.00–9.00 Kontinentális reggeli Benne: 6.00 Hírek + Református hírek 6.20 Nem csak kenyérrel él az ember 7.00 Régió Krónika 7.20 Útravaló 7.30 Rövidhírek 9.00 Hírek + Református hírek 9.05 Apropó 10.00 Hírek + Református hírek 10.10 Magazin 11.00 Hírek + Református hírek 11.10 Református magazin 12.00 Régió Krónika 12.15 Aréna 13.00 Hírek + Református hírek 13.10 Mindenapi irodalom 14.00 Hírek + Református hírek 14.10 Református magazin 15.00– 18.00 Svédasztal 18.00 Hírek + Református hírek 18.10 Magazin 19.00 Régió Krónika 19.30 Esti nyugalom 20.00 Hírek 20.10 Református magazin (ism.) 21.00 Hírek 21.10 Mindennapi irodalom 22.00 Hírek + Református hírek 22.10 Zenesáv 23.00 Hírek + Református hírek 23.10 Református magazin (ism.) 0.00–6.00 Éjszakai műsorok

CSILLAGPONT RÁDIÓ 4.00 Infó óra 5.00 Pulzus infó - egészségtematikus magazinműsor 6.00 Híróra 7.10 Hajrá diósgyőr! 7.30 Jó reggelt borsod! - reggeli közérdekű műsor 9.00 Rendelő - egészségtematikus műsor 11.10 Hajrá diósgyőr! 12.00 Magazin óra 13.00 Infó óra 14.00 15.00 Pulzus infó 16.00 Híróra - magazin műsor 17.10 Hajrá diósgyőr! 18.00 19.00 Rendelő 20.00 21.00 Pulzus infó 22.00 Infó óra 23.00 Híróra 0.00 Zenei óra A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

eszak

12

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 18., KEDD

Egészség 13

MAGYARORSZÁG

Böjt vagy tisztító kúra?

Hét nap, hét gabona – régi korok szerint a böjt Évszázadokon át a hét napjai a bolygóknak megfeleltetett istenségekkel álltak kapcsolatban. Minden gabonának megvolt a napja. Hétfőt tartották a Hold napjának, amikor rizst ettek. Kedd volt a Mars napja, ami­ kor az árpa volt soron. Szer­ dán, Merkúr napján kölest főztek, csütörtökön, Jupiter napján jött a rozs. Pénteken, Vénusz napján zabból ké­ szült ételt tettek az asztalra. Szombat, Szaturnusz napja, amikor kukoricából főztek. Végül vasárnapra, a Nap nap­ jára maradt a búza. Egy igazi keddi csemege lehet az árpá­

Böjtöt kezdeni vallási indíttatásból és egészségügyi megfontolásból is lehet.

ból készült háromhagymás gersli – hántolt árpagyöngy – rizottó. ÉM

MISKOLC.

Háromhagymás gersli Hozzávalók (4 személyre): 20 dkg gersli, 6 szál újhagyma, 1 közepes vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 5 dkg vaj, 1 dl száraz fehérbor, 1 l húsleves, só, bors Elkészítése: A gerslit alaposan átöblítjük. A hagymákat finomra aprítjuk, és vajon puhára pároljuk. Hozzáadjuk a gerslit, megkeverjük. Ráöntjük az alkoholt, és egy-két perc alatt hagyjuk elpárologni. Felöntjük a húsleves felével és 25 percig főzzük. Ezután hozzáadjuk a húsleves másik felét, és fedő alatt 15 percig főzzük, amíg a gersli megpuhul. Ízlés szerint adhatunk még hozzá vajat, reszelt parmezánt.

MISKOLC. Ma

már nem jellem­ ző, hogy szigorú szabályok öveznék a böjti időszakot, mindenesetre sokan igyekez­ nek betartani. A negyvennapos böjt a ne­ gyedik századra vált általá­ nossá a keresztény világban. A hetedik század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, így hamvazószerdától hús­ vétvasárnapig éppen negy­ ven a böjti napok száma. A tizenegyedik századig a böjt annyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit nem ettek. Húst, tejterméket és tojást a böjti napokon egyál­ talán nem fogyasztottak.

Interjú: dr. Nagy Gáborral

Megérkeztem

Felkészülten vágjunk bele! Napjainkban sokkal inkább jellemző az, hogy a húst és az állati eredetű élelmiszere­ ket teljesen elhagyó vegetá­ riánus vagy vegán életmód szerint élnek az emberek. Teszik ezt meggyőződésből vagy egészségük megőrzése miatt. Aki viszont a „téli rak­ tározás” után szeretné kicsit tehermentesíteni a szerveze­ tét, azért kezd böjtbe, netán méregtelenítő léböjtkúrát tar­ tana, érdemes megszívlelnie a szakember tanácsait. Főleg akkor, ha először csinálja.

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Frissen facsart zöldséglevekkel is böjtölhetünk

Csitári Nikolett dietetikus fel­ hívta a figyelmet arra, hogy van a köztudatban egy kis félreér­ tés a méregtelenítéssel kap­ csolatban. Ugyanis megvannak az erre hivatott szerveink – a májunk, a lépünk, a vesénk –, amelyek elvégzik ezt a munkát.

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Egészséges böjt Arra azonban kiválóan alkal­ mas a böjt időszaka, hogy ilyenkor még egészségtuda­ tosabb lesz az ember. Ennek is, mint bármilyen kúrának, a fokozatosság az alapja. Drasz­

tikusan nem lehet belevágni, mert annak egészségkárosító hatásai is lehetnek. Ugyanez igaz az eredeti életmódra való visszaállásra is. A változatos, kiegyensú­ lyozott étrend sokat segít az év bármely szakában, inkább erre kell törekedni – hangsú­ lyozta a szakember. Ellenke­ ző esetben egy hirtelen újabb megterhelés a gyomornak kellemetlen hasi görcsöket, puffadást okozhat. A koplalás sem vezet jóra, mert az immunrendszer le­

Ugyanilyen jók lehetnek a csőben sült zöldségek vagy egy rakott karfiol – hús he­ lyett szójával. Amit azonban kiiktatunk, azt mással kell helyettesíte­ nünk, ezt szintén érdemes szem előtt tartani. A tejtermé­ ket növényi eredetű tejekkel – zabtej, mandulatej, rizstej

–, a húst pedig hallal, ritkább esetben szójával, tofuval. Mi magyarok kevés halat fogyasztunk. Pedig hetente többször is, több tálalási for­ mában is elkészíthetnénk. Szakemberek szerint a lé­ nyeg: minden tápanyag le­ gyen biztosítva, és megfelelő legyen a folyadékbevitel is.

A modern körülmények bátorítják a szülőket És akkor mit együnk a hús helyett? A szakember azt tanácsol­ ta, hogy a szokásos tészta, krumpli, rizs köret helyett inkább párolt zöldségeket te­ gyünk a tányérra. A húst igénylő fogásokat pedig ki lehet váltani zöld­ ségekkel. Példaként említ­ ve a vöröslencse-fasírtot, amelyhez még tojás sem kell.

is foglalkoznunk kell. De be kellett látnunk, hogy ez biz­ tonságot ad a kismamának. A célunk azonos: segíteni a szü­ lést. Sok esetben a hozzátarto­ zók támogatják a vajúdó nőt. A férj kezét fogva könnyebb a kismamának, mintha nővér kezét szorongathatná.

Élmény lehet a legmodernebb körülmények között a szülés a Borsod-­ Abaúj-Zemplén megyei kórház szülészetén. Minden megvan, ami a huszonegyedik század szülészeti ellátásához szük­ séges. Dr. Nagy Gáborral, a szülészet osztályvezető főor­ vosával beszélgettünk. MISKOLC.

Sok minden változott az elmúlt évekhez képest. Például egy labda miben segít? Pozíciót válthat a kismama. Nem kell egy helyben marad­ nia. Rugózhat a labdán. Füg­ gőleges helyzetben jobban halad a szülés.

Régi igény volt, hogy például medicinlabdán ülve vajúdjék a kismama. A párja mellette lehessen, és masszírozás­ sal enyhítsen a fájásokon. A szülőszobán családias hangulatban lehet a vajúdó szeretteivel. Bent lehet az édesanyja, az anyósa, testvé­ re. Zenét hallgathat, sétálhat és biztonságban érezheti ma­ gát, hiszen az ajtó mögött ott vagyunk mi, a szakemberek.

Azért iszik az ember teát, hogy feledje a világ baját, tartja a jól ismert mondás. A teának, mind­ amellett, hogy egészséges, a folyadékpótlásban is szerepe van. Összeállításunkban olyan teákat mutatunk be, amelyek üdítenek és frissítenek így a tavasz közeledtével, és meg­ szüntethetik az egészségügyi panaszainkat is. MISKOLC.

B. TÓTH ERIKA eszak@eszak.hu

Ami lassítja az öregedést A zöld tea tele van erős anti­ oxidánsokkal, melyek amel­ lett, hogy szembeszállnak a szabad gyökökkel, lassítják az öregedést, és rengeteg be­ tegség kialakulásának az esé­

Egészségtár

lyét csökkentik. Aminosavak is találhatóak benne, melyek az agy működését támogat­ ják. Ezáltal gyorsul a reakció­ időnk, csökken az esetleges szorongásunk, éberebbek le­ szünk. Óvatosan fogyasszuk, mert napi két-három csészé­ nél több egészségügyi kocká­ zatokkal jár. Aminek minden része fontos A csalán a leghasznosabb gyógynövényeink közé tar­ tozik: minden része gyógyító hatású, a gyökerétől a virá­ gáig. Sok ásványi anyagot és vitamint tartalmaz. Rendkí­ vül jó vértisztító és vérképző

Látogasson el hírportálunkra!

is egyben. A hasnyálmirigyre is kedvező hatása van, így a vércukorszint csökkentésére is alkalmas. Húgyúti megbe­ tegedések esetén is ajánlani szokták. Tavasszal és ősszel ajánlott egy hathetes vértisz­ tító csalánteakúra: igyunk napi egy csészével reggel, ízesítés nélkül. Tizenkét éves kor alatt nem ajánlott. Ami mindenre jó A kamilla túlzás nélkül szinte mindenre jó, főként kisgyer­ mekek esetében. Legyen szó hasfájásról, görcsről, puffadás­ ról, hasmenésről, kiütésekről, fogfájásról, egy pohár kamil­ lateával enyhít­ hetjük pana­ szainkat. Izzasztó és görcsol­ dó hatása mellett fertőtlenítő és gyulladásgátló. A kamillás fürdő vagy lemosás rendkívül

Dr. KOLOZSY ZOLTÁN

UROLÓGUS

Lábdagadás? Perifériás keringészavar? Vizsgáljuk és kezeljük! VenoScreen + BEMER Komplex vasculáris rizikófaktor-szűrés B E M E R K E Z E L Ő H E LY: 3527 Miskolc, Baross G. u. 17. 06-20/615-9054 06-20/286-0162

az orvostudomány kandidátusa

ANDROLÓGIAI RENDELÉS (nemzőképesség-zavarok)

Rendelés: péntek 11.00-13.00-ig 17.00–19.00 óráig!

Ideggyógyászati magánrendelés: 06-20/9642-369

szemerszki.terezia@bemer3000.hu

382070

Dr Szemerszki Terézia 383296

Miskolc, Széchenyi u. 18. Tel.: 70/212-2158

Korszerű konyhai eljárások A fokozatosság elvét betartva legyen egy felkészítő szak, a böjti időszak és egy levezető szak – fogalmazta meg a die­ tetikus. A léböjtkúra ne tartson tovább 3-5 napnál, és tartal­ mazzon tápanyagban gazdag zöldség-, gyümölcsturmixo­ kat és leveseket. Ha viszont csak a bevitt kalóriamennyiséget szeret­ nénk csökkenteni vagy a fogyasztott ételek zsírtartal­ mát, arra is léteznek nagyon jól bevált eljárások. Ilyen a habarás, rántás kerülése vagy a tejjel, tejszínnel ké­ szült krémlevesek helyett hígabb állagú zöldségleve­ sek fogyasztása. NAGY-HANKÓ KRISZTINA krisztina.hanko@eszak.hu

…hogy feledje a világ baját

Hány szülés volt tavaly? Nem csökken a születésszám. Összesen 2400 baba szüle­ tett. A kormány családbarát programja is azt célozza, hogy élmény legyen a szülés. Hogy ne csak egy gyereket vállalja­ nak a fiatal házasok, hanem több gyermek születhessen meg. Európában alacsony a születési ráta, Magyarország a középmezőnyben van a születéseket illetően.

Nem zavarja önöket, hogy teljesen hivatalosan ott lehet a szülőnő mellett a családtag? Már nem. Többnyire a férjek vannak jelen a szülésnél, és sok esetben a hozzátartozóval

gyengülését okozhatja, ami aztán az egyén sebezhetősé­ get növeli. Például könnyeb­ ben elérhetik a vírusos meg­ betegedések.

Fűben-fában orvosság

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

nyugtatóan hat az idegrend­ szerre. Nagyfokú kimerültség esetén is hatékonyan alkal­ mazhatjuk. Ami csodanövény Az orvosi citromfű az egyik legrégebben használt gyógy­ növényünk. Rendkívül sokoldalú, bár leginkább idegerősítő és nyugtató ha­ tásáról ismert. Amit már kevesebben tudnak erről a csodanövényről, hogy javít­ ja az emésztést, puffadás­ gátló, valamint serkenti a májműködést is. A pajzsmi­ rigyműködést is szabályoz­ za, és a menstruáció előtti feszültség csökkentésére is használható. A citromfűben lévő polifenolok antivirális hatással rendelkeznek, így ajakherpesz esetén is alkal­ mazható, elősegíti a gyó­ gyulást és csökkenti a vírus kialakulásának esélyét. Napi egy-három csészével korlát­ lan ideig iható. Ami megerősíti a sejteket A csipkebogyó antioxidáns-­ tartalmának köszönhetően segítséget nyújt szívünk és érrendszerünk védelmében, valamint szabályozza a ko­ leszterinszintet. Az immun­ rendszert kiválóan erősíti, a felső légúti megbetegedések tüneteit is enyhíti. A csipke­ bogyótea rendszeres fogyasz­ tásával megerősíthetjük sejt­ jeinket. ÉM

HIRDETÉSEK

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

13

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 18., KEDD

14 Fiatalok

MAGYARORSZÁG

Interjú: Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkárral

Óriási változások a szakképzés terén A diákok korszerű ismereteket és ösztöndíjat kapnak, a tanárok pedig több bért, ígéri a helyettes államtitkár.

biztosított számukra: például jubileumi jutalom, pedagógusigazolvány, utazási kedvezmény, pótszabadság. Ugyanakkor a bérezésüket egy jóval rugalmasabb rendszer váltja fel. Plusz 35 milliárd forintot kaptunk a kormánytól, tehát jelentős forrás áll rendelkezésünkre a differenciált, minőségi munkát elismerő és ösztönző bérezésre.

tok, a gazdaság szereplői azt jelezték, hogy az oktatás elszakadt a gyakorlattól. Tehát nem pont azt tanítjuk, amire a gazdaságnak szüksége van. Vagyis keresletvezéreltté kell tennünk a képzést: azt kell tanítanunk, amire igény mutatkozik. Mert a munkaerőpiacnak jól képzett, minőségi munkaerőre van szüksége, ezt pedig a szakképzésnek kell biztosítania. Az átalakítás fontos eleme a szakképzés pedagógusait, oktatóit érinti. Mert lássuk be, a szakképzésben sok olyan ember dolgozik, aki piacképes tudással rendelkezik. Ha pedig így van, akkor őket elviszi a gazdaság. Ezért a szakképzésben rendezni kell a béreket és rugalmasabbá kell tenni a bérrendszert. Ellenkező esetben a gazdaság elviszi azokat az oktatókat, akik nekünk kellenének ahhoz, hogy valóban minőségi oktatást végezzünk.

Munkaértekezleten tájékoztatta Miskolcon a megye szakképzési rendszerének vezetőit a szakképzést érintő változásokról és a rendszerben rejlő lehetőségekről Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár. Lapunknak adott interjújában hangsúlyozta: a szakképzésnek a gazdaság igényeit kell kielégítenie.

MISKOLC.

Mi a legfőbb célja a szakképzés átalakításának? Hatékonyabbá és rugalmasabbá szeretnénk tenni a rendszert, ugyanis olyan mértékben változik a környezetünk, hogy ehhez a képzési szerkezetnek is alkalmazkodnia kell. Ellenkező esetben a gyerekek tudása teljesen elavul, mert amit ma tanulnak, az tíz év múlva már elavult lesz. Széles alapokra szeretnénk helyezni az oktatást, ezért változik a képzési szerkezet. Olyan kompetenciákat kell elsajátítaniuk a diákoknak, melyekre a gyorsan változó igényeket rá lehet építeni. Ennek érdekében a szakképzést tartalmában, módszertanában és szerkezetében is fejlesztjük. Figyelembe vettük azt is, hogy a vállala-

A szakképzési rendszer átalakítása megoldja-e a szakmunkások és a középfokú végzettségű szakemberek hiányának problémáját? Nagyon remélem, hogy igen. Számtalan vonzó eleme lesz a szakképzésnek annak érdekében, hogy több gyerek jöjjön be a rendszerbe. Gondolok az ösztöndíjakra, gondolok arra, hogy a duális képzés esetében munkaszerződést kötnek a cégek a tanulókkal, így már ez az idő is beleszámít a nyugdíj szolgálati idejébe. A munkaszerződés összege a minimálbér meghatározott százaléka. Így a diákok az ösztöndíjnál magasabb bérezést kapnak már a tanulmányaik alatt. Kedvező az is, hogy a technikumi végzettséget emelt szintű érettségi tantárgynak tekintjük. Ezáltal nem rakunk a diákok vállára pluszterhet. De ezenkívül még számtalan bónuszt építettünk be a szakképzésbe. Ezeket érdemes figyelembe venniük a szülőknek és a gyerekeknek, amikor középiskolát választanak.

Konkrétan milyen változás éri a szakképzés pedagógusait, oktatóit? Az egyik nagy változás az lesz, hogy a pedagógusok kikerülnek a Kjt. (közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény) hatálya alól, és oktatók lesznek, tehát a munka törvénykönyve vonatkozik majd rájuk. Ez a változás az oktatók és a gyerekek számára is kedvező lehetőségeket biztosít. Az oktatóknak megmarad minden olyan támogatásuk, amelyet a Kjt.

Névjegy

Emiatt lecsökkenhet a gimnáziumok létszáma? Mi nem a gimnáziumokkal akarunk versengeni, nem erről van szó, hanem alternatívát szeretnénk kínálni. Egy matematikai érdeklődésű, jó képességű gyereknek például ne az legyen az első gondolata, hogy matematika tagozatos gimnáziumba akar menni, a műszaki technikum mint lehetőség pedig fel sem merül benne. Mert ha őt a mérnöki pálya érdekli, akkor a mérnökképzés előszobája a

Pölöskei Gáborné Jelenlegi beosztása: szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár Született: Csorna, 1960. Végzettsége: biológia–földrajz szakos középiskolai tanár, humánökológus, közoktatási vezető Szakmai életút: 2017–2018 szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár, (Nemzetgazdasági Minisztérium), 2016–2017 elnök (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ), 2014–2016 köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár (Emberi Erőforrások Minisztériuma), 2013–2014 főosztályvezető, Intézményfejlesztési Főosztály (Emberi Erőforrások Minisztériuma), 2011–2013 főosztályvezető, Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztály (Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal), 2010–2011 általános elnökhelyettes (Oktatási Hivatal), 2007–2010 főosztályvezető, Közoktatási Hatósági Főosztály (Oktatási Hivatal), 1999–2007 regionális igazgató (OKÉV Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság), 1985–1999 biológia–földrajz szakos középiskolai tanár (Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskola).

technikum legyen! Ez lenne az egyik célja a fejlesztésnek.

Pölöskei Gáborné: „Hatékonyabbá és rugalmasabbá szeretnénk tenni a rendszert…”

Mi történik a felnőttképzéssel? A jövőben csak iskolákban lehet majd szakmát szerezni, és az eddiginél jóval kevesebb, 174 alapszakma közül lehet választani. Szeretnénk a felnőttképzést jóval rugalmasabbá tenni. Az iskoláknak még sokat kell a piaci viszonyokhoz szokott felnőttképzőktől tanulniuk. Az iskolai keretek ellenére nem kell majd a felnőtteknek két-három évre beülniük az osztályterembe. Őket sokkal gyorsabban lehet képezni, hiszen komoly munkatapasztalatokkal rendelkeznek. A gyorsaság, a rugalmasság és a hatékonyság felé szeretnénk elmenni.

Biztosítja-e majd a technikum a diákok felsőfokú továbbtanulását? Az érettségi tantárgyak óraszáma ugyanannyi lesz a technikumban is, mint a gimnáziumban. A technikumba járó diákok előrehozott érettségit tehetnek majd a 12. osztály végén magyarból, matematikából és történelemből. Idegen nyelvből nem, mert azt tovább kell vinni. Hiszen ma már a munkaerőpiacon nem nyelvvizsgát kérnek, hanem leültetik a jelentkezőt, és elkezdenek vele angolul vagy németül beszélgetni. A célunk tehát nem az, hogy jegyet és bizonyítványt ad-

junk, hanem hogy használható tudást kapjon a fiatal a középiskolában. Biztosított lesz számukra az egyetem is, hiszen a szakmai érettségi felsőfokú érettséginek számít majd. Gyakorlatilag ez lesz az ötödik érettségi tantárgyuk. Jelenleg több egyetemen folyik pilot (kísérleti) programunk. A felsőoktatási intézmények nyitottak rá, hogy okleveles technikusképzést folytassunk, a tartalmat pedig összehangoljuk az egyete-

FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

mekkel. Jelenleg a kísérleti program a gépipar területén folyik, ami azt jelenti, hogy ha az oktatási tartalmakat összehangolják egy együttműködési megállapodásban, akkor az 30 kreditpontot fog érni a felsőoktatásban annak a diáknak, aki megszerezte a technikusi végzettséget. Ez a 30 kreditpont pedig egy évvel fogja lerövidíteni a felsőfokú képzést. Azt hiszem, ez hihetetlen lehetőség. HEGYI ERIKA erika.hegyi@eszak.hu

Magukkal hozták a napfényt Magyar tag lesz a Berlinale

kisjátékfilmes zsűrijében

A Herman Ottó Gimnáziumban két mosolygós latin fiatalemberrel találkoztunk.

A fesztivál díjazottjait a február 29-ei záró­ ünnepségen jelentik be.

A két spanyol anyanyelvű cserediák közül Ricardo Mazzocco Zago Mexikóból, Ramiro Cardelli pedig Argentínából érkezett tavaly augusztusban Miskolcra – a Rotary Club Miskolcnak köszönhetően. MISKOLC.

BERLIN. A február 20-án induló

A suli Szerencsére hamar megkedvelték az iskolát, ráadásul az angolon kívül sokat beszélhetnek az anyanyelvükön is, hiszen spanyol két tannyelvű osztályba járnak. „A suliban mindenki nagyon barátságos, de itt van a legnagyobb különbség Argentínához képest – tudtuk meg Ramirótól. – Az itteni diákoknak sokkal több órájuk van, mint nálunk.” Ricardo is helyesel, majd megjegyzi, hogy az osztálytársaik kedvesek és mosolygósak, segítik a beilleszkedésüket, de elsőre kicsit

C

Y

M

Ramiro Cardelli (balról) és Ricardo Mazzocco Zago

ennyire hideg lett volna. Persze figyelmeztették őket, és a ruhatárukat is felkészítették az itteni időjárásra, de így is nehéz megszokniuk azt. Ramiro elmesélte, hogy télen náluk plusz tizenöt-húsz fok van, és a plusz öt fok kimondottan hideg időnek számít. Ricardo pedig elmondta, hogy mostanában sok forró csilis levest eszik, majd hozzátette: you know, paprika. NK

„félősebbek”, mint a mexikói fiatalok. A lényeg azonban az, hogy mindkettejüknek rohamosan gyarapodik a baráti körük. A legmeglepőbb választ akkor kaptuk tőlük, amikor megkérdeztük, hogy mi a legérdekesebb számukra hazánkban. Szinte egyszerre vágták rá, hogy az időjárás. Elmesélték, hogy soha nem jártak még olyan helyen, ahol

100

90

80

70

60

50

FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

40

30

20

10

5

Berlinalén idén magyar film nem szerepel a versenyprogramban, viszont Bucsi Réka – aki korábban több filmjével is eredményesen szerepelt a neves fesztiválon – most a kisjátékfilmes zsűri tagja lesz. A fiatal rendezőnő 2016-ban a Love című animációsfilmjével szerepelt a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, majd 2018-ban Dargay Attila – a Magyar Animáció ifjú tehetsége Díjat vehetett át a fesztiválon. Majd’ nyolcezer nevezés A fesztivált idén Dieter Kosslick igazgató 18 évi munkássága után új vezetés irányítja Carlo Chatrian és Mariette Rissenbeek személyében. A fesztiválra mindösszesen csaknem 8000 nevezés érkezett, amelyekből a különböző

szekciók keretében 340-et mutatnak be. A Berlinale legjobban várt filmjei a nemzetközi versenyprogramban kerülnek bemutatásra, a 18, többségében európai filmet az Oscar-díjas brit színész, Jeremy Irons vezette nemzetközi zsűri fogja elbírálni. A nagyjátékfilmes versenyprogram 18 filmje közül 16 világpremier lesz a Berlinalén, az európai filmeken kívül Brazília, Mexikó, az USA, Dél-Korea, Argentína, Tajvan és Kambodzsa is képviselteti magát. Várhatóan nagy érdeklődésre számíthat a fesztivál nyitófilmje, a My Salinger Year, mely Joanna Rakoff azonos című életrajzi regénye alapján a szerzőnő J. D. Salinger, a Zabhegyező szerzőjével közös emlékeit eleveníti meg többek között Sigourney Wea­ver szereplésével. A Sally Potter rendezésében vászonra kerülő Roads Not Taken című versenyfilm-

ben olyan színészekkel találkozhatnak a nézők idén, mint Javier Bardem, Elle Fanning vagy Salma Hayek. Abel Ferrara is új filmmel jelentkezik, melynek címe Szibéria, a főszerepet pedig Willem Dafoe alakítja, aki már ötödik alkalommal dolgozik a rendező oldalán.

BIRÓ TIBOR eszak@eszak.hu

Bucsi Réka

ESZAK

14

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM


2020. FEBRUÁR 18., KEDD

Hirdetés 15

MAGYARORSZÁG

GYÁSZHÍR

A boon.hu/gyaszhirek/ internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk,

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy

„Amikor az Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a légzés túl nehéz, Átölelt, és azt mondta: Gyere haza.”

SZILVÁSI ZSUZSA IRÉN

temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. Szerettei

FAJTA JÓZSEF

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága Szüleink,

KÖKÉNY ISTVÁN

386311

volt taktaharkányi lakos 2020. február 13-án, életének 64. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. február 20-án, csütörtökön 14 órakor lesz az ongai temetőben. Gyászoló társa Erzsóka

a Volán nyugdíjasa életének 90. évében és

KÖKÉNY ISTVÁNNÉ

Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk,

MEZŐ BÉLA

temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család

390944

sz. Veres Mária

389194

Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk!

Temetésük 2020. február 20-án (csütörtökön) 14 órakor lesz a Mindszenti temető ravatalozójából. Lánya, Fia

390716

KÖZLEMÉNY

Hirdessen Ön is

ÁLLÁST KÍNÁL SZERKEZETI lakatosokat keresünk sajókeresztúri üzemünkbe. Feltétel: műszaki rajz ismeret. Érd.: 06-30/5658801

Sárospatak, Dorkó Felső dűlő 0240/4 hrsz. villamos energia ellátása elnevezésű munka elkészült,

az érintett berendezések és vezeték 2020.02.17.-én feszültség alá kerül, ezért azok megközelítése és megérintése szigorúan

G A M

*381070*

Hívja hétfőtől péntekig 8–16 óra között a

ALBÉRLETET KÍNÁL

Onga, (Ongaújfalu) külterület 0225/1 hrsz. BRT kft. villamos energia ellátása elnevezésű munka elkészült,

KIADÓ LAKÁS Miskolc, Vörösmarty u.

342472

43. sz. ( Szinvaház ) 6. emeletén, egy 105 m2-es, Penthaus lakás, 65 m2-es teraszszal, igényes bútorokkal berendezve Tel.: +36-30/372-4802

az érintett berendezések és vezeték 2020.02.18.-án feszültség alá kerül,

*390276*

391128

ezért azok megközelítése és megérintése szigorúan

ÁLLAT

Adjon fel apróhirdetést, gyászhirdetést, megemlékezést, köszönetnyilvánítást és keretes hirdetést!

szállítás megoldható. Ár: 820 Ft/kg. 06/70/366-7715

*390954*

SZOLGÁLTATÁS FÁK szakszerű kivágása,sövényvágás,bozótírtás, zöld hulladék elszállítása, fűkaszálás. 20/433-3119 *383031*

„Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet.”

AUTÓBONTÓBA vásárolok kelet-nyugati autókat 5-30 Ft/kg áron, elszállítással. 0630/219-2182.

06-4699-88-99 -es számot!

PERZSELT bőrű félsertés eladó, ki-

JÁRMŰKERESÉS

ÚJ!

*390791*

RÉGI parasztbútorokat vásárolok, karos ládát, komódot vagy asztalokat, kredencet, szekrényeket, hegesztő trafókat. 20/534-2900

Segítséget nyújt Önnek az Észak.

*390726*

ÉSZAK

ÁLLÁS

340190

Gondoljon mindazokra, akik már nem lehetnek velünk.

BÚTOR

336276

TILOS!

temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. Keresztlánya, Karola 391056

Y

A

R

O

R

S

Z

Á

G

CSOK Kácson! 1200 nm-es, bekerített, gyümölcsös, építési telek eladó. 06/30/915-9538

özv. dr. THURÓCZY SÁNDORNÉ sz. ZABARI BORBÁLA

Hirdetni szeretne?

HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS 391281

TILOS!

az Észak-Magyarország hasábjain!

*390345*

A jelentkezők az adatkezelő személyéről, valamint az adatkezeléssel kapcsolatos egyéb tudnivalókról a megadott elérhetőségeken kaphatnak tájékoztatást.

Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett keresztanyám,

340190

életének 86. évében csendesen elhunytak.

magyarország

KAZINCBARCIKA 2020. március 26.

BÖRZE

Egressy Béni Művelődési Központ 9.00–16.00 óráig

JELENTKEZZ KIÁLLÍTÓNAK! ✔ Állást keres? ✔ Munkát váltana? ✔ Látogasson el INGYENESEN az Észak állásbörzére!

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

MAGYARORSZÁG

ESZAK

15

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

389610

allasborzeeszak@mediaworks.hu


2020. FEBRUÁR 18., KEDD

16 Mozaik

MAGYARORSZÁG

Névnap

Bernadett, Simon, Leó, Konrád, Simeon

február 18., kedd idojaras.boon.hu

Egy meccs egy vagyon

Évforduló

195 éve megszületett Jókai Mór író, mesemondó, újságíró, szerkesztő (Névtelen vár, A lőcsei fehér asszony).

REGGEL

DÉLBEN

ESTE

4 °C

13 °C

6 °C

Az öt és a kétszáz dollár közötti különbség, és ami mögötte van.

kevés lesz a felhő, emlíESTE

WASHINGTON.

Kedd reggel borongós időre ébredhetünk, REGGEL néhol jelentéktelen eső is előfordulhat. Gyenge lesz a légmozgás.

Napközben folytatódik az erősen felhős időjáDÉLBEN rás, néha kisebb esővel, záporral, majd csökken a felhőzet.

Az esti, éjszakai órákban

Erősen felhős, borongós idő, kisebb eső, zápor.

14 °C Encs

Sátoraljaújhely

4 °C 12 °C

Kazincbarcika

A csillagos ég Az itthoni bajnoki, átszámítva az 1500 forintos (5 dolláros) jeggyel, egy-két szendviccsel és forralt borral úgy 3 ezerbe kerül személyenként – ugyanez az amerikai metropoliszban a csillagos égen végződik. A hétfői napra szóló sima belépő nem különösebben jó helyre 200 dollár (60 ezer forint), de ez csak az első tétel. Az aktuális ­meccs előtt egyszerűen kötelező beülni a szurkolók közé a kocsmákba, pár szelet pizza és rá „némi” sör 30 dollár, aztán az arénában ugyanez

4 °C 13 °C

4 °C 13 °C

Ózd

4 °C 13 °C

Tokaj

5 °C 13 °C

MISKOLC

EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

4 °C 13 °C EUROPEAN WEATHER SERVICE

www.eumet.hu

Tiszaújváros

5 °C 13 °C

Mezőkövesd

5 °C 14 °C

Napkelte: 06:31 Napnyugta: 16:55 SZERDA

2 °C

11 °C

Napos, majd felhősödő idő várható, csapadék nélkül.

CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

3 °C

8 °C

0 °C

SZOMBAT

8 °C

0 °C

ORVOS-METEOROLÓGIA: Ma hidegfronti hatásra számíthatunk. A frontra érzékenyek fejfájásra panaszkodhatnak, ízületi fájdalmak is előjöhetnek. Korábbi műtétek, csonttörések helyén fájdalom jelentkezhet.

Holdkelte: 03:08 Holdnyugta: 11:46 VASÁRNAP

8 °C

7 °C

Borongós idő, Napos, száraz Erősen felhős, erős északi időre van ki- borongós, szél, hűvösebb. látás, délután szeles idő. felhősödés.

A Mars a Bak jegy befolyása alatt áll. Ezért ön a megszokottnál jóval komolyabb és introvertáltabb, de a kitűzött céljait állhatatos munkával eléri.

Az Egyesült Államok fővárosába érkező látogatóknak – ha szeretik a jégkorongot – azt ajánljuk, ne hagyják ki a Washington Capitals valamelyik profi ligás mérkőzését. A tengerentúlon az NHL mindent visz, a csarnokok csurig telnek, a meccsnapok népünnepéllyel érnek fel – ennek persze ára van.

tést érdemlő csapadék már nem várható.

Ma 4 °C

Horoszkóp

13 °C

Megér egy mosolyt

Erős szél, sok felhő, futó zápor, enyhe idő.

Párbeszéd a szerelő műhelyében. – Rossz a kocsim fékje, javítsa meg! – kéri az ügyfél. – Rendben, a hét végére meglesz – válaszolja a szerelő. – Hamarabb nem lehetne? – Nem. – De nagyon sürgős lenne. – Ha ennyire siet, akkor minek a fék? További viccek humor.boon.hu

KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma elvétve jelentéktelen zápor nedvesítheti be az utakat.

Ön általában lassan készülődik, nehezen veszi rá magát az indulásra, de ma majd’ kirobban a tetterőtől már kora reggel is – köszönhető ez a Mars–Uránusz-fényszögnek. A retrográd Merkúr hozhat önnek ideges szorongást, utazással kapcsolatos akadályokat, technológiai eszközök meghibásodását.

A Washington Capitals – Carolina Hurricanes meccs 200 dolláros jegyei FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

a koreográfia a derbi előtt, a harmadok után és persze a végső dudaszót követően (mindezek személyenként elvisznek 60-100 dollárt). Igen ám, de ereklyék nélkül arrafelé elképzelhetetlen a szurkolás, így a sál, a sapka, a kesztyű vagy a kabát, a pulóver és a póló 30-tól 300 dollárig is elszaladhat. Hazafelé a győzelem utáni boldogság

már megkövetel egy éttermi vacsorát (50-100 dollár), és persze a parkolóházban lévő kocsival sem lehet csak úgy hazamenni (30 dollár). A felsorolt tételek közül néhányat annyival kell szorozni, ahány tagú a család vagy a szurkolói közösség, és mire kijön a végszámla, a miskolci 5-10 dollárhoz szokott magyar vizitelő rögtön „szívrohamot” kap. K T

www.boon.hu További képek és videók

Ma különösen felerősödik önben gondoskodó hajlama, de fontos felismernie, hogy csak akkor segítsen a másiknak, ha valóban szüksége van rá. Ön ma rendkívül kreatív, emiatt nagy sikert érhet el. Ismét a reflektorfényben találhatja magát, hisz oda már „bérlete” van. A retrográd Merkúr erőteljesen hat önre, félreértésekkel, késésekkel, akadályokkal kell számolnia. Vigyázzon a szavaira, és ne reagáljon, ha valaki provokálja. Hátráló Merkúr ide vagy oda, sikerül célt érnie egy fontos tervével, amitől persze rendkívül boldog. Elképzelhető, hogy ingatlannal kapcsolatos jó hírnek örülhet. Önnek az egész élete a szenvedélyek megéléséről szól, ma sincs ez másképp, felfedez egy új hobbit vagy egy sportágat, amit szívesen űz.

Egy város, hat műfajban

Továbbra is nagy pénzmozgást jeleznek a bolygók. Ha be akarja fektetni a tőkéjét, kérje szakértők tanácsát az ügyben.

Idén is nagy sikerként könyvelik el a Határtalan Napokat.

Az első sorsterületén öt planéta áll, ez remek kilátásokat biztosít a karrier területén. Felelősségteljesen közelít a kitűzött céljai felé.

Február 13-a és 15-e között Beregszász művészetét és kultúráját ismerhette meg a miskolci közönség a Határtalan Napok rendezvénysorozaton. Az idei programok különlegessége volt, hogy a színház, a zene, a képzőművészet és az irodalom mellett most a film és a tánc műfaja is képviseltette magát. MISKOLC.

Bemutatkozott Kárpátalja képzőművészete is

Tartalommal teli Béres Attila igazgató elmondta, a Határtalan Napok sikere már hetedik éve tart, a miskolciaknak is öröm, hogy megismerhetik egy másik város kultúráját és művészetét. – Igazi tartalommal szerettük volna megtölteni ezt a három

napot, éppen ezért most hat műfaj mutatkozott be, rendkívül színes programokkal és előadásokkal – hangsúlyozza Béres Attila. Hét éve minden évben egyegy határon túli magyar város kultúráját mutatja be a teát-

Önnek egy kis alkotói magányra van szüksége, hogy valami olyat találjon ki, amire mindenki felkapja a fejét. Sok lehetőség adódhat szakértő intellektusában.

FOTÓ: HAJDUFI PÉTER

rum, és nemcsak a színházát, hanem a képzőművészetét, az irodalmát, a zenéjét is megismerheti a városi közönség. Megkérdeztük, jövőre honnan jönnek a vendégek. A válasz: ez még szervezés előtt áll. ÉM

A retrográd Merkúr az első sorsterületét érinti, emiatt szorongástól, aggodalomtól, idegességtől szenvedhet. Az érdeklődése az alkotás, a művészetek iránt segíthet ebben.

Petra tudja, mit akar Petra 25 éves egri lány. Az Oroszlán csillagjegyben született, így igazán talpraesett, és mindig tudja, mit akar. Mottója: „a sok munka meghozza gyümölcsét!” FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

A kedvencek fotóit várjuk A kisállatok fotóit adja közre lapunk. Ön is elküldheti! MISKOLC.  Felkínáltuk

olvasóinknak, küldjék el házi kedvenceik képét szerkesztőségünknek, és ezekből válogatjuk lapunk utolsó oldalára a naponta megjelenő kisállatfotókat.

Biztosak voltunk, hogy sokan tartanak kutyát, macskát, madarat, más házi kedvencet, és szívesen osztják meg ezeket a képeket olvasóinkkal, de arra nem gondoltunk, hogy ennyire sokan küldenek fotókat. A képek és az ezeket kísérő levelek rengeteg és feltétel nélküli szeretetről árulkod-

nak, jó okkal gondolhatjuk: biztosan jó dolguk lehet ilyen gazdik mellett a kedves jószágoknak is. A fotók is jól sikerültek: látható, hogy mi ad okot erre a feltétel nélküli szeretetre. Várjuk az olvasóink által küldött fotókat az alábbi címre: eszak@eszak. hu. Kérjük, ne felejtsék megírni a kedvencük nevét is. ÉM

Szeretnél te is profi fotósorozatot? Szívesen állnál a megyei napilap fotósának kamerája elé?

magyarország

Jelentkezz nap lányának!

Küldj magadról egy teljes alakos fotót a boon@inform.hu-ra, mindenképp add meg a neved és a telefonszámod is, hogy fotósunk fel tudja venni veled a kapcsolatot.

Schultz ágaskodik Ő itt: Schultz. A kedves cicát ábrázoló felvételt Dienes Angélától kaptuk. Köszönjük szépen! FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

923128

Időjárás

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

16

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
ema_2020-02-18 by informmedia - Issuu