LXXVII. ÉVFOLYAM, 40. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
Vivien kirobbanó formában érzi magát
A hangukkal segítenek a betegeknek
16. OLDAL
4. OLDAL
ÉVES
MAGYARORSZÁG
Főszerepben a kultúra idén is
FÜGGETLEN NAPILAP
HÉTFŐ
2020. FEBRUÁR 17. Változóan felhős időre van kilátás, miközben kissé tovább melegszik a levegő
10 °C REGGEL
CIGÁND. Az elmúlt pár évben már hagyománnyá vált Cigándon, hogy megszervezik a Magyar Kultúra Hete elnevezésű rendezvénysorozatot, ez a tradíció 2020-ban sem szakadt meg. Január 22–31. között számos kulturális eseményen vehettek részt az érdeklődők Cigánd önkormányzata és a helyi közművelődési és közoktatási intézmények szervezésében. /5. ÉM
DÉLBEN
ESTE
Reménykednek a gyógyulásban
Tánc, szerep, lélekértelmezés
Márk négy hónapos kora óta küzd daganatos betegséggel. A családnak azonban nem ez az egyetlen gondja: támogatás nélkül nem tudják az örökölt ingatlant felújítani, és nem tudnak olyan körülményeket teremteni a beteg gyermeküknek, amely enyhíti a küzdelmes mindennapjait. Olvasóink segítségét kérik. /3 HE SAJÓLÁD, SZIKSZÓ.
Az Üvöltő szelek regényt vitte színpadra a Miskolci Balett az idei évadban. Dávid Patrik és Kovalszki Boglárka arról beszél, hogy mit kíván tőlük az adott szerep, illetve hogyan készülnek egy-egy táncosszerep megformálására. Eltáncolható-e a lélek? Fontos karakterszerepek után milyen az első főszerep? /6. BA MISKOLC.
Megfejtették a fejtörőket
Újabb idegenbeli siker Hatodik idegenbeli sikerét érte el ebben az évadban a Mezőkövesd Zsóry FC NB I.-es labdarúgócsapata szombaton. A sárga-kékek az idén még veretlen Debreceni VSC otthonában 3–1-re nyertek, és ezzel elhozták a győzelemért járó 3 pontot, megerősítve így a 3. helyüket a bajnoki tabellán. /10. FOTÓ: HBN, KOVÁCS PÉTER
Önzetlenségből kiváló a város
A Mi Hazánk Mozgalom és a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat is demonstrált.
Rég nem látott számban, 135-en nyújtották karjukat a véradók a hétvégén, ezzel 400 beteg gyógyulását segítik, mivel egy levett vérből három vérkészítményt állítanak elő. A miskolci ös�szefogás erejét mutatja, hogy baráti társaságok, családok mentek el vért adni. A Magyar Honvédség 10. Területvédelmi Zászlóalj önkéntes területvédelmi tartalékosai közül tizenhárman adtak vért. Hatan pedig első véradók voltak. ÉM MISKOLC.
Két demonstráció is „színesítette” Miskolc hétvégi programjait, ugyanis vasárnapra előbb a Mi Hazánk Mozgalom hirde-
Euro:
338,83
+0,07
USA dollár:
311,34
+1,15
Svájci frank:
318,83
+0.56
Angol font:
403,84
+1,18
Román lej:
71,09
+0,03
Ukrán hrivnya: 12,72
+0,12
Horvát kuna:
45,47
+0,05
Lengyel zloty:
79,63
+0,09
Évértékelő beszédet tartott Orbán Viktor miniszterelnök. nyit akar, hogy a magyarok abban a jólétben és biztonságban élhessenek és gyarapodhassanak hazájukban, amelyet megérdemelnek elő-
Arany fülbevaló és nyolcezer-ötszáz forint A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a nőnek a büntetőügyében, aki saját házában tört rá az Ongán élő 80 éves asszonyra. A bíróság által megállapított tényállás szerint a nő miután betört a sértetthez, a fejére maszkot húzott, hogy az idős asszony ne ismerje fel. A betörés zajára felébredő sértettől azonnal pénzt követelt, aki a pénztárcájában található összesen 8500 fo-
C
www.boon.hu Telefon: (46) 998-998
20040
Y
M
rintot átadta a vádlottnak. Ez azonban nem volt elég, még a sértett aranyfülbevalóját is kivette annak füléből. A nő beismerte a bűncselekmény elkövetését, lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a járásbíróság rablás és magánlaksértés elkövetése miatt 4 év 11 hónap fegyházbüntetésre és 5 évi közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügyész a kiszabott büntetés súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be. ÉM
MISKOLC, ONGA.
A tartalomból
9 770133 035019
deink és a magunk munkájának és áldozatainak fejében – jelentette ki 22. évértékelő beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök két évfordulót állított gondolatmenetének középpontjába: száz éve „ásták meg Magyarország sírját” Trianonban, és tíz éve vette át az ország kormányzását a
BUDAPEST. A kormány csak an�-
Kocsonyafesztivál 3. Ez volt a hír akkoriban 8. A hétvége sportja 9–11. Forróságok az Avason 16. Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178.
egymástól. A nagyszámú rend őri jelenlétnek is köszönhetően az este atrocitások nélkül ért véget. A Mi Hazánk Mozgalom zöld kabátos aktivistái, a Betyársereg fekete kabátos résztvevői és az egykori Magyar Gárda molinós tagjai fogadták az érkezőket, akik rengeteg zászlóval és
Évet értékelt Orbán Viktor
(2020. 02. 14.)
változás
tett megmozdulást „Rendet Borsod megyében, nem lesz új Trianon” címmel délután 4 órára. Majd a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat is bejelentette, hogy ugyanebben az időpontban békés ellendemonstrációt tartanak „A hazáért, a demokráciáért” címmel. A két esemény alig néhány száz méterre zajlott
MISKOLC, SÁLY.
Devizaárfolyam árfolyam
magyar rejtvényfejtők napja alkalmából szervezett versenyre tizenhárom páros és tizenkét egyéni versenyző nevezett, akik több rejtvénykategóriában mérték össze tudásukat. /4. ÉM
Két helyen is tüntettek, de békés volt a demonstráció
Három életet menthet egy véradó FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS
Pénznem
KAZINCBARCIKA. A
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
szocialista–szabad demokrata oldaltól a Fidesz–KDNP. A kormányfő szerint amit vállaltak, megcsinálták: hazaküldték az IMF-et, rendbe tették a pénzügyeket, létrehoztak 850 ezer munkahelyet. Az eddigi adatok szerint tavaly Magyarország növekedett a leggyorsabban Európában. /2. ÉM
molinókkal jelentek meg. A rendőrök többszörös sorfalat álltak, így a városban zajló Kocsonyafesztivál területére is csak többszöri kontrollon keresztül juthattak be az érdeklődők. HI
A cikk a 4. oldalon folytatódik
Két óra állt rendelkezésre FOTÓ: BT
Miskolci hamburgerező az országos dobogón A Big 7 Travel utazási magazin összeállította Magyarország 25 legjobb hamburgerezőjének listáját, amelynek harmadik helyén egy miskolci hely áll, de a legjobbak közé még egy befért a szubjektív listára a megyeszékhelyről. MISKOLC.
A dobogó első két helyén fővárosi vendéglátóhely szerepel, a Bamba Marha Burger Bar és a Tuning Burger. A harmadik legjobbnak pedig a Bitang Joe Burger Bart találták. A jobbára fővárosi vendéglátóhelyek által uralt lista 20. helyén a Borsod Burger áll. HI
Közös jótékonykodás Gyógyuló fiatalokat támogatnak a tombolán befolyt összegből, melyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) és az Első Miskolci Lions Klub idei jótékonysági bálján gyűjtöttek szombaton a Népkerti Vigadóban. A bál díszvendég városa Mezőcsát volt. Képünkön dr. Parragh László (balra), az MKIK elnöke és Bihall Tamás, a BOKIK elnöke. /6. ÉM
Eszak
1
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 17., HÉTFŐ
2 Krónika
MAGYARORSZÁG
„Az évszázad legsikeresebb tíz éve” Újabb adócsökkentésekre készül a kormány – jelentette be évértékelőjében Orbán Viktor. A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormány szándéka, hogy a magyarok megérdemelt jólétben és biztonságban éljenek. BUDAPEST. Száz
évvel a halálos ítélet, a trianoni békediktátum után is megvan Magyarország, él és virul – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök a 22. évértékelő beszédében. Idézte Apponyi Albertet, az 1920-as párizsi béketárgyalásokon a magyar delegáció vezetőjét, aki azt jövendölte: ott leszünk a sírásók temetésén. Csehszlovákia és Jugoszlávia azóta felbomlott, a Szovjetunió szétesett. Szlovákiával, Szerbiával, Horvátországgal és Szlovéniával pedig megtaláltuk a hangot. A történelem újra megadta az esélyt, hogy a közép-európai népek új szövetségi rendszert építsenek ki, és így a keletről és nyugatról fenyegető veszélyekkel szemben is megvédhetjük magunkat – mondta Orbán Viktor. De nemcsak a százéves évforduló van idén, hanem a tízéves is – jelentette ki. Tíz éve vette át az ország vezetését a Fidesz–KDNP a szocialista–szabad demokrata rémkormányzás után – mondta a kormányfő. Hozzátéve: tíz év után „kellő szerénységgel” azt
mondhatjuk, „kitaláltuk, és meg is csináltuk”. Az IMF-et hazaküldték, rendbe tették a pénzügyeket, létrehoztak 850 ezer munkahelyet, felszámolták az „ingyenélést”, a dolgozók, a családok megkapták az elismerést, megindították a nemzetegyesítést. A héten közzétett brüsszeli gazdasági jelentésekben egész Európa azt olvashatja, hogy úgy tűnik, 2019-ben a magyar gazdaság nőtt a leggyorsabban az egész kontinensen. Kitért arra is: Soros György háromszor próbálta meg kifosztani Magyarországot. Először a 90-es évek elején, a magyar államadósság felvásárlásával. Antall József ezt nem hagyta – mondta a kormányfő. Köszönetet mondott Horn Gyulának is, aki nemet mondott arra, hogy Soros 1994-ben az OTP-re és ezzel a magyar emberek pénzére rátegye a kezét. A harmadik kísérlet az volt, amikor Soros György 2015-ben bejelentette: készen áll megfinanszírozni évente egymillió migráns Európába hozatalát. Ennek a veszélye ma sem múlt el – tette hozzá. A tények azt mutatják, hogy az utolsó tíz év volt a legsikeresebb tíz az elmúlt száz év magyar történetében – jelentette ki Orbán Viktor. Hangsúlyozta: a fenntartható növekedés egyetlen másik évtizedre sem volt jellemző az elmúlt száz év során. A bérek is megindultak felfelé, a minimálbér és a garantált bérmini-
Orbán Viktor: 2020-ban és utána is erőinket a munkahelyek megőrzésére kell fordítanunk
mum értéke megduplázódott. 2019-ben minden idők legtöbb beruházásáról született döntés, és tavaly megdőltek az exportrekordok is. Megjegyezte: lakosságszámot tekintve a világ országai között Magyarország a 94. helyen áll, de exportban a 34. Mindezt egy tízmilliós ország érte el. Van-e nyilvánvalóbb bizonyítéka a magyar tehetségnek és a szorgalomnak? – tette fel a kérdést.
A kormány újra nemzeti konzultációra készül – mondta a miniszterelnök. Bejelentette azt is: a kabinet a múlt héten klímavédelmi akciótervet fogadott el. Többek között minden újszülött után tíz fát ültetnek, 2030-ra elérik, hogy az ország erdővel borított területe 27 százalékra növekedjen. A következő tíz évben meghatszorozzák a naperőművek kapacitását. Támogatni fogják az olcsó
Béke helyett több lett a konfliktus
Párizsban végzett a koronavírus a férfival
Kiéleződött a világhatalmak közötti viszony, és közben gyengül az Európai Unió pozíciója a világpolitikában. A nemzetközi politikában a békésebb világ felépítését célzó együttműködés helyett egyre inkább jellemző a versengés, a konfliktus, a bizalomhiány és a nemzeti bezárkózás – mondta a német államfő a vasárnap zárult, 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciát megnyitó beszédében. Frank-Walter Steinmeier megadta az alaphangot, amikor élesen bírálta „a katonai erő alkalmazását és az európai határok erőszakos módosítását ismét a politika eszközének” tekintő Oroszországot, a nemzetközi jog előírásait „szelektíven tiszteletben tartó” Kína és a „magát a nemzetközi közösség eszméjét is elutasító” és Európától elforduló Egyesült Államok tevékenységét. A konferencián több felszólaló is arról beszélt, gyengült az Európai Unió nemzetközi pozíciója. Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter hangsúlyozta: szakítania kell a Nyugatnak a tétlenkedéssel és a panaszkodással, mert ellenfelei mozgásba lendültek, és új viszonyokat teremtenek a világpolitikában. Emmanuel Macron francia államfő változást sürgetett az EU Oroszország-politikájában, kifejtve, hogy a Krím-félsziget megszállása miatt kivetett uniós szankciók haszontalanok és mindkét félnek csak ártanak. Hozzátette: Oroszország az EU fontos partnere lehetne. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter
elektromos autók megjelenését és használatát, valamint 2022-től csak elektromos buszok állhatnak városi forgalomba. A családvédelmi akcióterv végrehajtásáról elmondta: 2010–2018 között 90 ezerrel több gyermek született, mint ha minden maradt volna a régiben – hangsúlyozta. A házasságkötések száma a csúcson van, a válások száma pedig rekordalacsony. Azonban továb-
Már a járvány gócpontjában vizsgálódik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi szakértő csoportja.
MÜNCHEN.
Heiko Maas német külügyminiszter fogadta amerikai kollégáját, Mike Pompeót
szerint Moszkvával szemben a Nyugat csak a nemzetközi viszonyok szétzilálására, a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság fokozására tör, ezt jelzi a NATO keleti terjeszkedése is. Egymilliárd dollárral is hajlandó támogatni a Három Tenger nevű kezdeményezést az Amerikai Egyesült
Államok, hogy a közép- és kelet-európai uniós államok növelhessék energetikai függetlenségüket Oroszországtól – jelentette be Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, aki visszautasította az Egyesült Államokat érő európai kritikákat, majd élesen bírálta a „kínai manipulációkat”, amely a „kialakult rendet fenyegeti”.
bi intézkedésekre is szükség van – fejtette ki. 2020-ban és utána is erőinket a munkahelyek megőrzésére kell fordítanunk – mondta a miniszterelnök. Kifejtette: az európai gazdaság, leginkább az eurózóna egyszerűen megállt. A magyar áruk 85 százaléka éppen ezekbe az országokba irányul. Az ő bajuk tehát a mi bajunk is – tette hozzá. Tudjuk, hogy ilyenkor adót kell csökkenteni, erre készülünk most is, a kisvállalkozási adót és a munkát terhelő adót mérsékelni fogjuk. A nyugdíjak értékét meg fogjuk őrizni, hiszen erről állapodtunk meg a nyugdíjasokkal – mondta. A kormányfő közölte, 2020 és 2021 a kormányzati munka, az országépítés folytatása lesz. Megjegyezte: az ellenzék egészen avantgárd kombinációkkal igyekszik visszakapaszkodni a hatalomba: „alul kis nyilas gatya, fölül vörös mellény, rajta szivárványszínű kitűző”. A kormány csak annyit akar, hogy a magyarok abban a jólétben és biztonságban élhessenek és gyarapodhassanak hazájukban, amelyet megérdemelnek elődeink és a maguk munkájának s áldozatainak fejében – tette hozzá. „Ilyen száz év után itt állni annak bizonyítéka, hogy az Úristennek még tervei vannak ezzel az országgal. Illő tisztelettel csak annyit mondhatunk, készen állunk a hívásra, készen állunk a következő százéves utazásra” – zárta szaMW vait a miniszterelnök.
FOTÓ: MTI
Vang Ji kínai külügyminiszter azzal vágott vissza: Washington hazugságokat terjeszt és lejárató kampányt folytat Kína ellen, mert „Amerikában nem hajlandók elismerni, hogy sikeres lehet egy szocialista ország”. Arról is beszélt, hogy Kína az Európai Unió egységének és erejének növekedését is támogatja. MW
NAGYVILÁG. A koronavírus első halálos áldozata Európában egy 80 éves kínai férfi, aki január 16-án turistaként érkezett Franciaországba a járvány gócpontjából, Hupej tartományból. Egy párizsi kórházban hunyt el. A COVID-19 nevű új vírustól megbetegedettek száma az országban 12-re nőtt. Közben az Egyesült Királyságban már 9 embert kezelnek a vírus miatt. A fertőzés egy nőtől ered, aki repülőgéppel tért haza, és amikor betegnek érezte magát, a hatósági kérés (hívjon magához orvost) ellenére Uber-sofőrrel vitette magát egy dél-londoni kórházba. Miután a tesztje pozitív lett, a kórházban őt fogadó két egészségügyi dolgozónak „parancsba” adták, hogy zárják el magukat, az
Uber-sofőr számláját pedig felfüggesztette a cég. A Jokohamánál vesztegzár alá helyezett Diamond Princess óceánjárón tovább fertőz a vírus. A japán egészségügyi miniszter bejelentette: a 3700 utas és dolgozó közül eddig 1219-nél végeztek szűrést, és az eredmény 355 esetben lett pozitív. A karantént újabb két héttel meghosszabbították. Közben hazánkban tegnap hazamehetett az a hét magyar állampolgár a kórházból, akiket 14 nappal ezelőtt helyeztek karanténba, miután repülőgéppel Franciaországon keresztül kimentették őket a kínai Vuhanból. A hétvégén megkezdte vizsgálatát Kínában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi szakértő csoportja, amely főként a vírus terjedési módjának és a járvány súlyosságának meghatározására összpontosít, különösen azután, hogy egyre több jel utal arra, hogy az eddig közölt kínai adatok nem pontosak. MW
Magyar kutató értekezését díjazták John McCain-díjjal ismerték el a konferencián Mártonffy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegédje
Analízis paralízis: veszélyérzékelés és kohézióhiány a NATO-ban, 1960–1980 című értekezését, amelyben rámu-
tatott: a történelmi adatok arra utalnak, hogy az erős fenyegetettség gyengítheti egy szövetség kohézióját.
Meghosszabbították a karantént az óceánjárón
FOTÓ: MTI
2020. FEBRUÁR 17., HÉTFŐ
Aktuális 3
MAGYARORSZÁG
Télből a tavaszba: akár kocsonyával is Kétféle ember volt a hétvégén Miskolcon: aki kiment a Kocsonyafesztiválra, és aki nem.
goson kívül töltött káposzta, lángos, grillhúsok, az örökzöld kürtőskalács, rétesek, sajtválogatás, édességek.
MISKOLC. Kellemes tavaszi idő-
járás volt a hétvégén. Valószínűleg ez is nagyban közrejátszott abban, hogy sokakat vonzott a Kocsonyafesztivál. Napközben inkább a kisgyermekes családok babakocsikkal, karon ülő gyermekekkel vagy tipegő apróságokkal sétáltak a főutcán, vagy az idősebb korosztály látogatott el a rendezvényhelyszínekre. Az esti koncertek a fiatalokat és a középkorúakat érdekelték. – Jó estét, Miskolc! Kezeket a magasba! – hangzott el többször a közönségbuzdító a zenekarok frontembereitől a Szent István téren, az Erzsébet téren és a Villanyrendőrnél felállított színpadokon.
Hömpölygött a tömeg a miskolci főutcán a kellemes tavaszias melegben
kak kedvencei, széles közönségréteget szólítanak meg és igazi mainstream előadók. A közösségi médiában is óriási várakozás övezte a miskolci fellépésüket, tudtuk meg a Kocsonyafesztivál szervezőitől.
A legmagasabb látogatói szám egyértelműen a Bagossy Brothers koncertjén volt. So-
Miskolciak a miskolciakért És ha már a szervezők, akkor mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a Miskolci Kulturális Központ szinte minden dolgozója, közel 90 fő dolgozott az elmúlt napokban kora reggeltől késő éjszakáig azon, hogy a látogatók jól érezzék magukat. – A háttérben dolgozunk azért, hogy mások kikapcsolódhassanak – fogalma-
Helyi alapanyagokból, környezettudatosan
FOTÓK: BUJDOS TIBOR
zott Madácsi Ágnes, akinek több mint húszéves szakmai tapasztalata van a rendezvényszervezésben. A miskolci városi rendezvényeket és fesztiválokat jól ismerő szakember azt is elmondta: nagyon sokat dolgoztak az elmúlt két hónapban azon, hogy ilyen jól sikerüljön a rendezvény. A sokéves közös munka, az összeszokottság és a felhalmozódott szakmai tudás és tapasztalat tette lehetővé, hogy ilyen nagyon rövid idő alatt ilyen sokakat vonzó programsorozat összeállt. Mindent bele – Igen, mehet bele minden. A csípős paprika és a fokhagymás szósz is – válaszolta az
idős hölgy az eladó kérdésére, amikor rendelte a csülkös, vasalt krumplilángost. Lelkesen mondta, hogy immáron másodszor állt sorba, mert korábban elfogyott a csülök, ezért jött újra. A fűszeres töltelék kapcsán sem bizonytalanodott el, mert azt mondta: majd beveszi a szódabikarbónát, ha esetleg megterhelné a gyomrát a finomság. Elvitelre vásárolt két adagot. A szűkebb környezetben körbenézve nem volt olyan fesztiválozó, aki ne falatozott volna jóízűen vagy éppen nem a száját törölte volna meg az utolsó falatok után. Gasztronómiai kínálat pedig volt bőségesen: a vasalt lán-
Kocsonyával vagy anélkül A fesztiválnak nevet adó tipikusan téli ételkülönlegességet azonban nem volt könnyű megtalálni – panaszkodtak többen nemcsak a helyszínen, hanem a közösségi portálokon is. A Kocsonyaponton a Miskolci Gasztro Klaszter neves-nívós éttermei kínáltak hagyományos és újragondolt kocsonyákat. Mint megtudtuk: várakozáson felüli volt a látogatók száma, ez lehetett az oka, hogy szombat estére kifogytak a készletből. Ös�szesen nyolcszáz adag kocsonyát adtak el. A Végállomás Bistorant pedig nemcsak a helyi és minőségi alapanyagokra gondolt, hanem környezettudatosan a fenntarthatóságra is, ezért tették befőttesüvegbe a mangalicából készült fogást, mondta el lapunknak Vargáné Bodnár Henrietta tulajdonos. Gyerekes családok és fiatalok látogattak el a Zöld Sátorba. Folyamatos volt az érdeklődés a programok iránt. – Kíváncsiak voltunk a jeges csodákra, ha már nincs tél – mosolyogva jegyzi meg egy anyuka. – Megnéztük az anyagtudományi bemutatót, mert nálunk az kihagyhatatlan program. Meg is ebédeltünk. Szétnéztünk. Bóklászás – most pedig indulunk hazafelé. ÉM
Nagy bajban van a négygyermekes szikszói család Úgy kezdődött, hogy a négy hónapos Márk fején megjelent egy duzzanat.
kezelések – idézte fel a bajok kezdetét Alexandra. Megörökölték a férj édesapjának a házát Szikszón. Ez a ház azonban egyelőre teljesen lakhatatlan, így a férj testvéréhez költöztek. Szerették volna a kis házat felújítani, de Márk betegsége miatt ezt el sem tudták kezdeni. Nemsokára Sajóládra költöztek, Alexandra nővéréhez, azonban itt sem maradhatnak hosszú ideig, mert sokan vannak egy házban, ami Márknak sem jó.
Segélykiáltás érkezett nemrég szerkesztőségünkhöz. A levélíró egy négygyermekes családnak kér segítséget. Márk négy hónapos kora óta daganatos betegséggel küzd. Most húsz hónapos, és hősiesen tűri a műtéteket, kemoterápiás kezeléseket. Felvettük a kapcsolatot a beteg kisfiú édesanyjával, Ganyi Alexandrával, aki elmesélte kálváriájukat. SAJÓLÁD, SZIKSZÓ.
Y
M
GANYI ALEXANDRA
lés – sorolja reménykedve az édesanya. Jelenleg ugyanis hat hónapos terhes. Azért vállaltak újabb babát, hogy Márknak segíthessenek az őssejtekkel. Márknak van egy nyolc és fél és egy hároméves testvére. A család a gyermekeket nem tudja iskolába, óvodába vinni már egy hónapja, mert szikszói intézményekbe járnak, de jelenleg Sajóládon laknak. Úgy gondolták, hogy hamarosan visszaköltözhetnek Szikszóra, ezért nem íratták ki a nagyobbakat az intézményekből.
Visszanőtt a daganat – A kisfiam egyébként felnőtteket meghazudtoló módon jól bírja a kemoterápiát. A daganatok azonban sajnos nem múlnak. A fején kettő nőtt vissza, és a füle alatt is megjelent egy. Márk nyáron lesz kétéves, akkor sugárterápiát is kaphat, és van még egy lehetőség, az őssejtkeze-
Költöztek, felújítanának – Szúnyogcsípéshez hasonlított, ezért nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, amikor megjelent Márk fején egy pici, piros duzzanat. Azonban nem múlt el, hanem egy hónap múlva már úgy nézett ki, mint egy zsírmirigy. A háziorvos is annak látta, a bőrgyógyász pedig azt mondta, nem daganat, nem ciszta. Ultrahangot és laborvizsgálatot is csináltak. Semmi nem utalt arra, hogy komoly baj lenne. Nem sokkal utána azonban a duzzanat egy nagyobb cseresznye nagyságúra nőtt. Akkor még Budapesten laktunk, kértem egy beutalót a Bókay Gyermekklinikára, ott azt mondta az orvos, hogy a duzzanatot le kell venni. A szövettani vizsgálat kimutatta, hogy a daganat rosszindulatú. Akkor még nem volt áttét, de három hét múlva már kettő is volt a nyirokcsomókban. És elkezdődtek a kemoterápiás
C
Egyetlen kívánságom van, hogy a kisfiam meggyógyuljon.
Ha meggyógyulna Ha lenne valaki, aki segíteni tudna a család szikszói házának a belső felújításában, az megoldaná az egyik gondjukat. Márk gyógyulásában pedig csak reménykedhetnek. – Egyetlen kívánságom van, hogy a kisfiam meggyógyuljon. A nagyfiam, Erik kétségbeesésében azt kérdezte egyszer: anya, nem lehet átvenni Márktól a betegséget? – idézi fel az édesanya. Kérjük kedves olvasóinkat, aki segíteni tud a családnak, hívja az édesanyát, Ganyi Alexandrát a következő telefonszámon: 20/508–7792. HE
Márk négy hónapos kora óta küzd a súlyos betegséggel FOTÓ: ÉM
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Dr. Mende Tamás és a lángorgona
FOTÓK: BUJDOS TIBOR
Természettudományok: School-túrán a fiatalokkal Mindig kihagyhatatlan élmény a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karának programja.
School-túra interaktív természettudományos show és MAKadémia – Anyagtudományi Játszóház várta az érdeklődőket a Művészetek Házában a hétvégén a kocsonyafesztivál keretein belül. MISKOLC.
Boszorkánykonyha? – Nagyon jó volt! Mint mindig – jegyezték meg a gyerekek, akik nem először vettek részt a bemutatón. Az is különösen tetszett a fiataloknak, hogy a kísérletek nem egy laborszerű teremben, steril körülmények között zajlottak, hanem történetekkel
Látogasson el hírportálunkra!
tűzdelve, lelkes egyetemisták és a természettudományos pálya népszerűsítése mellett elkötelezett egyetemi oktatók előadásában. Folyékony nitrogénes, tüzes, mágneses kísérletek interaktív formában, humoros elemekkel tarkítva – ezt kínálta a Miskolci Egyetem anyagtudományi kara a hétvégén. A jeges mínusz 200 fokból az égetően perzselő plusz 1200 fokig terjed a skála: fagyasztás, tüzeskedés, robbantás, lángtornádó, pénzflambírozás. Lángorgonával tették láthatóvá a hang hullámhosszát, a hallgatóság pedig ámulva várta, hogy mi van még a természettudósok boszorkánykonyhájában. Laza és látványos A School-túra mindig laza és látványos, ezért köti le olyan könnyen a látogatók figyelmét. És egyre inkább elkápráztatja a fiatalokat. Az általános és középiskolai diákok
pedig örömmel próbálják ki, amit a játszóház kínál. Mint megtudtuk: dr. Mende Tamás, a kar fiatal dékánhelyettese egy olyan személyiség, akivel általában nyert ügye van a szervezőknek, hiszen energikus és barátságos tanár karakter. Az izgalmas bemutatókhoz segítőket is hívtak a közönség soraiból, így igazi produkciót élvezhettek a résztvevők. ÉM
Bemutató segítővel
ESZAK
3
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 17., HÉTFŐ
4 Megyei körkép
MAGYARORSZÁG
Másfél ezren tüntettek három helyen tetést, és minden ember a saját tetteiért felel. De szó esett arról is, hogy sok cigány ember megállja a helyét a társadalomban és a közéletben. A szervezők többször figyelmeztették arra a hallgatóságot, hogy őrizzék meg a demonstráció békés jellegét.
Az 1. oldali cikk folytatása A Mi Hazánk Mozgalom megmozdulásán először Novák Előd, a mozgalom alelnöke szólt a jelenlévő mintegy négy-ötszáz fős tömeg előtt, aki azzal kezdte mondandóját: Magyarország még mindig a mi hazánk. Arról beszélt, hogy az Opre Roma Párt tárgyalt a Momentum vezetésével arról, hogy Észak-Magyarország négy megyéjét roma autonómia alá vonnák. „A Kormány jelenleg nem tesz semmit a cigánybűnözés ellen, viszont üldözi azokat, akik szeretnének tenni” – mondta. Kijelentette: nem minden cigány bűnöző, de vannak speciális elkövetések, amelyek rájuk jellemzőek, és amely ellen lépni kell. Ilyen például a lincselés, amelynek külön törvényi tényállást szeretnének.
Pakusza Zoltán: rendet szeretnénk Borsodban és az országban
ki kárpótolja azokat, akik egy életük munkáját veszítik el a no-go zónák terjedése miatt? Végül Toroczkai László, a mozgalom elnöke utalt arra, hogy a romák folyamatosan fenyegetik a mentőt, a rend őrt, a tanárt, a szomszédot. Hozzátette: nem a tisztességes, dolgozó cigány emberek ellen vannak itt. Véleménye szerint az iskolákban be kellene vezetni a speciális oktatást, még ha ezt sokan szegregációnak hívják is. Minden kistelepülésre rendőrőrs kell, azoknak a rendőröknek a bérét meg kell emelni, akik a nogo településeken dolgoznak. Toroczkai László felszólította
No-go zónákról beszéltek Pakusza Zoltán miskolci önkormányzati képviselő kijelentette: rendet szeretnének Borsodban és az országban is. Mint mondta, egyre több település van, ahol a magyar állam jogrendjét nem tartják be. Elmondása szerint a normalitás és a gettó kultúra mindennapos összecsapása zajlik ma Magyarországon. Kérdésként fogalmazta meg:
FOTÓK: VAJDA JÁNOS
a roma szervezeteket és a magyarországi pártokat, hogy határolódjanak el az Opre Roma Párttól. Faji megkülönböztetés ellen Eközben a Miskolci Nemzetiségi Roma Önkormányzat által meghirdetett békés ellendemonstrációt is hatalmas rendőri biztosítás mellett tartották. A rendőrök mellett karszalagos rendezők álltak a belépőpontokon, akik minden belépőt megállítottak. A tér fölött rendőrségi drón keringett. A mintegy hat-hétszáz fős tömeghez elsőként Lakatos Ernő, a miskolci roma önkor-
mányzat elnöke szólt, kijelentve: a miskolci romáknak sokadszor kell kiállniuk a gyűlöletkeltés ellen. – Tudjuk, hogy miért demonstrálnak itt a mi hazánkosok, hogy megfélemlítsenek minket. De mi azt üzenjük, hogy nem félünk, és békésen demonstrálunk. Egy kegyetlen bűncselekmény miatt akarnak minket felelőssé tenni, de ebből nem kérünk – hangsúlyozta. Hozzátette: ők is ezért a hazáért dolgoznak. A felszólaló helyi és országos roma vezetők, képviselők többször hangsúlyozták: nem hagyják a faji megkülönböz-
Sályba vonultak át A Mi Hazánk Mozgalom szervezői a beszédek után felkérték a jelenlévőket, hogy közösen vonuljanak át Sályba, az este 6 órai kezdéssel meghirdetett fáklyás megemlékezésre. A helyszínre tartó kollégáink arról számoltak be, hogy a településre csak többszörös rendőri ellenőrzés után engedték be a demonstrációra érkezőket. Az ellendemonstráció résztvevőit – akik viszont nem kértek Sályba engedélyt – Bükkábrány előtt félreállították. A szigorú ellen őrzések miatt a fáklyás
megemlékezés többórás késéssel kezdődött el. Végül a demonstrálók este fél nyolc körül békésen, fáklyákkal végigvonultak a településen a polgármesteri hivataltól a néhány hete meggyilkolt idős asszony házáig, ahol gyertyákat és mécseseket gyújtva emlékeztek az áldozatra. Toroczkai László megköszönte a mintegy háromszáz résztvevőnek, hogy eljöttek, és hozzátette: bárhol történik hasonló eset az országban, ők ott lesznek, hogy hallassák a hangjukat. Közben a település egyik utcáján a rendőrök sorfala mögött mintegy ötven-nyolcvan ellentüntető jelent meg, akik „nácik, nácik” bekiabálásokkal próbálták megzavarni a demonstrációt. A nagyszámú rend őri jelenlétnek is köszönhetően azonban az este atrocitások nélkül ért véget a településen. HORVÁTH IMRE imre.horvath@eszak.hu
Fáklyás felvonulással emlékeztek az idős asszonyra
Párban és egyénileg fejtették a rejtvényeket
Harmadszor Rejtvényfejtő versenyt ennek a napnak az alkalmából rendeztek szombaton Kazincbarcikán a Mezey István Művészeti Központban az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub és a Barcika Art Kft. szervezésében. A harmadik alkalommal meghirdetett megmérettetés megnyitóján Klimon István alpolgármester és Pelle Anna, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub veze-
Könyvbemutató Dr. Thürmer Gyula, a Munkáspárt országos elnökének könyvét mutatták be Miskolcon a Munkáspárt megyei elnöksége által szervezett sajtótájékoztatót követően. FOTÓ: BUJDOS TIBOR
Jótékonysági gálán gyűjtenek a kórháznak
Minőség és megbízhatóság PROFESSZIONÁLIS INFORMATIKAI MEGOLDÁSOK
28 éve
n
fo
i
r m atik
á
Szinva Net Informatikai Zrt. www.szinvanet.hu Párban egymás segítségére
FOTÓ BUJDOS TIBOR
383023
Fejlődik az onkológia A rák ma már nem feltétlenül halálos betegség. Az eltelt harminc évben nagyon nagy változás történt az onkológiai ellátásban – mondta Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke. A megbetegedések száma sajnos évről évre nő, azonban a halálozások száma stagnál. Ez köszönhető annak is, hogy mindig egyre
Önzetlen támogatás Miskolci kötődésű művészek támogatják a gála szervezőit. – Mindenki érintett lehet. Nekünk a hangunk a munkaeszközünk – fogalmazott Jancsó Dóra színésznő. – Példát mutatva a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány által gyerekeket is bevontunk. Fontos, hogy jótékonysági rendezvényen lépjünk föl. Ha azzal tudunk segíteni, hogy a színpadon énekelünk, akkor tegyük azt – hangsúlyozta Cselepák Balázs színész. NHK
Teljes Gégeeltávolításon Átesett Betegek Klubja megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett koncert a Miskolci Nemzeti Színházban lesz.
Látogasson el hírportálunkra!
az
MISKOLC. A
fejlettebb terápiát alkalmaznak. A jótékonysági koncert bevételéből az onkológiai osztály részére szeretnének infúziós székeket és decubitus matracokat vásárolni – tette hozzá az elnök.
Eredményesen Egyéniben Székely Szabolcs lett az első 1272 ponttal, második Braun Gábor 1266-tal, míg a harmadik 1256 pontos teljesítményével Urbán Zoltánné. Párosban az élen 1293 ponttal Ölveczki Georgina és Smolnicki Beáta végzett, második lett 1289 ponttal Ragulszki Gyuláné és Kiss Lászlóné kettőse, a harmadik helyen pedig Kalanovics Evelin és Kalanovics Zoltán végzett, 1280 ponttal. ÉM
n
Jótékonysági gálaestet szervez a Magyar Rákellenes Liga és a megyei kórház március 10-én.
tője mondott köszöntőt. A versenyen tizenhárom páros és tizenkét egyéni versenyző nevezett, akik több rejtvénykategóriában mérték össze tudásukat, a feladatlapok megoldására két óra állt rendelkezésre. A délutánra áthúzódó eredményhirdetésből kiderült, kik végeztek az első helyeken.
389315
hatvanhárom éve, hogy megjelent az első száma a Füles magazinnak, és erre a dátumra emlékezve lett a magyar rejtvényfejtők napja február 3-a.
ba
KAZINCBARCIKA. Már
HIRDETÉS
Impresszum MAGYARORSZÁG
C
www.eszak.hu Főszerkesztő: Uri Mariann · Lapszerkesztő: Bujdos Attila, Hajdu Mariann, Szaniszló Bálint · Szerkesztőség: Miskolc, Zsolcai kapu 3. · Levélcím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (46) 501-262 · Ügyfélszolgálati iroda: Miskolc, Zsolcai kapu 3. · E-mail: eszak@eszak.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-0357 · Index: 2020/40. Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Lapunkat rendszeresen szemlézi:
ESZAK
4
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 17., HÉTFŐ
Cigándi járás 5
MAGYARORSZÁG
Sok mindenben segít és erősít a táblajáték Táblajáték-oktatás a Kántor Mihály Általános Iskola Révleányvári Tagintézményében.
a logikus gondolkodást fejlesztik. A táblajáték ilyen irányú használatának célja a gyermekek önálló, rendszerezett, logikus gondolkodásának kialakítása. A játékok gyakorlása révén a gyerekek folyamatosan próbára teszik problémamegoldó gondolkodásukat. Tanulják a társas viselkedés alapvető normáit, így könnyebben teremtenek kapcsolatot kortársaikkal. A logikai játékok jól használhatóak a konfliktushelyzetek kezelésénél is. Segítenek a közösségi értékek elfogadásában, eközben magatartásuk, a környezetükhöz való viszonyuk harmonikussá válik.
A tagintézményben a 2019–2020-as tanévtől táblajáték-foglalkozásokat tartanak a pedagógusok heti rendszerességgel. Nagyon jól illeszkednek ezek a foglalkozások a már negyedik tanéve oktatott Sakkpalota programhoz. A Református Szeretetszolgálat által szervezett táblajáték-továbbképzésen – mely a „Végtelen lehetőség – Komplex fejlesztés a Cigándi járásban” című pályázat keretében valósult meg – részt vett egy pedagógus, és ennek köszönhetően többféle táblajátékot és társasjátékot kapott az iskola. Ezekkel a játékokkal szabadidős és napközis foglalkozásokon ismerkedhetnek meg a gyerekek. A táblajáték a tanulás, a gondolkodásfejlesztés, a tehetséggondozás kiváló eszköze, amely hozzásegíti a gyermeket az iskolai sikerességhez. Egy érdekes, izgalmas játék figyelemre, kitartásra nevel. A táblás játékokon keresztül szerzett ismeretek RÉVLEÁNYVÁR.
A Széptan Alapfokú Művészeti Iskola előadása
A kultúra jegyében egy hétig voltak programok
Sok kedvenc van A táblajáték népszerű tevékenység, a foglalkozásokon minden tanuló szívesen részt vesz. A logikai játékok alkalmazásának nagy előnye, hogy a legfogékonyabbak együtt tanulnak a lassabban haladókkal. A gyerekek kedvence a malom, a sakk, a dáma és az afrikai mancala játék, melyek mind nagyon jól fejlesztik a társas készségeket és a logikai gondolkodást, valamint elősegítik a szociális kompetencia fejlődését. ÉM
Cigándon számos eseményen vehettek részt az érdeklődők. Az elmúlt években már hagyománnyá vált Cigándon, hogy megszervezik a Magyar Kultúra Hete elnevezésű rendezvénysorozatot: ez a tradíció 2020-ban sem szakadt meg. Január 22–31. között számos kulturális eseményen vehettek részt az érdeklődők, hiszen Cigánd önkormányzata és a helyi közművelődési és közoktatási intézmények fontosnak tartják a helyi értékek megőrzését, továbbéltetését, az általános műveltséghez tarCIGÁND.
Látogasson el hírportálunkra! Táblajáték-foglalkozás az iskolában
FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM
Tiszakarádon a helyi munka nagyon komoly tényező Középületek újulnak meg, és folytatódhat a munkahelyteremtés a településen. A település legalább fél tucat helyszínén zajlanak vagy kezdődnek el beruházások a közeljövőben Tiszakarádon. Karászi Zoltán polgármester az egészségügyi fejlesztésekkel kezdte lapunknak a felsorolást. Mint mondta, megújul a helyi egészségügyi központ, azon belül például a fogorvosi rendelő a szép új környezet mellett új eszközöket is kap majd, például egy fogröntgen készüléket. Szintén felújítják a háziorvosi rendelőt, ami várhatóan
Y
Kamerák a közbiztonságért Mint korábban közöltük: a közelmúltban egy helyi fémmegmunkáló üzem jelentősen bővítette kapacitását, ezzel együtt pedig a foglalkoztatotti létszámát is. Karászi Zoltán úgy véli: a helyi munka nagyon komoly tényező településükön, ezért szeretnék segíteni a helyi varrodát üzemeltető vállalkozást is, hogy a sorjázóüzemhez hasonlóan ott is mód nyíljon a munkaerő bővítésére. A közbiztonság javítása érdekében térfigyelő kamerahálózatot alakítanak ki a településen. A polgármester tájékoztatása szerint a kamerák éjjel-nappal a frekventált helyeket figyelik majd. Javulnak a tiszakarádi óvoda körülményei és feltételei is, ahol új játékokat vehetnek hamarosan a birtokukba a gyerekek. A nagyobb fiatalok sportolási lehetőségeit bővíti majd a hamarosan megépülő szabadtéri kézilabdapálya. A polgármester hangsúlyozta: a fejlesztések döntő részét pályázati forrásból finanszírozzák. BSZA
KARÁSZI ZOLTÁN
sokat javít a szolgáltatás minőségén. A polgármester hozzátette: a középületek közül az önkormányzat épületét is felújítják, a munkálatok jelenleg is zajlanak. Mindezeken túl megszépül a ravatalozó, és bekötőutat építettek Tiszakarád egyik csatolt településrészének temetőjéhez
Az önkormányzat épülete
C
is, ez a beruházás már be is fejeződött. A közétkeztetést biztosító konyha felújítását saját forrásból végezteti el az önkormányzat.
A konyha felújítását saját forrásból végezteti el az önkormányzat.
TISZAKARÁD.
FOTÓ: BSZA
M
100
90
80
70
60
50
FOTÓ: NÉMETHY ANDRÁS
40
30
20
10
5
tozó események szervezését, prezentálását. Napról napra Január 22-én kistérségi mese mondó versenyt szerveztek az általános iskola első és hatodik évfolyama közé eső tanulóknak, melyen a cigándi diákokon kívül a környék iskoláiból vettek részt tanulók. A verseny felvezetésében Némethné Szendrei Csilla, a Kántor Mihály Általános Iskola igazgatója nyitotta meg a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozatot. Január 23-án a Városi Könyvtár dolgozói a Himnuszról tartottak előadást az iskola tanulóinak, emellett játékos feladatokat kellett megoldaniuk a jelen lévő diákoknak. Január 27-én a Kántor Mihály Általános Iskolában a
pedagógusok sport-, váltó- és ügyességi vetélkedőt szerveztek a tanulóknak. Január 28-án a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola cigándi tagozatának balett- és modern táncos növendékei léptek színpadra a Tánc a lelke mindennek című bemutatójuk alkalmával, melynek a Nagy Dezső Művelődési Ház színházterme adott otthont. Bemutatójuk nagy sikert aratott a közönség körében. Január 29-én a Nagy Dezső Művelődési Házban a Széptan Alapfokú Művészeti Iskola hangszeres és táncos növendékei adtak hangversenyt, a művelődési ház aulájában pedig a rajz tagozatos gyerekek munkáiból készült kiállítást tekinthették meg az érdeklődők. Január 30-án a Bodrogköz Kincsei Bölcsőde csat-
lakozott a rendezvénysorozathoz: a nevelők A három kismalac és a farkas című mesét adták elő a gyerekeknek bábszínházi formában. Ugyanezen a napon a Cigándi Tündérkert Óvoda csoportjai tartottak mesedélelőttöt, csoportonként egy-egy történetet mutattak be. „A Bodrogköz Tájmúzeumáért” Alapítvány önkéntesei és a Bodrogközi Múzeumporta dolgozói az általános iskolásoknak tartottak kézműves-foglalkozásokat, melyen a gyerekek különböző technikákkal készíthettek el egyegy tárgyat. Január 31-én a Kántor Mihály Általános Iskolánál tartottak koszorúzással egybekötött megemlékezést az iskola névadója születésének 135. évfordulója tiszteletére. ÉM
Farsang volt az idősek klubjában Farsangi vigasságot szerveztek a Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ Cigándi Idősek Klubjában. Az eseményen a klubtagokon kívül részt vett Dakos Jánosné intézményvezető, a vendégeket Kovács Bertalanné és Nagy Istvánné gondozónők egy rövid humoros jelenettel köszöntötték. A hangulatot csak fokozták azok a tagok, akik jelmezt öltöttek és úgy vonultak fel a mulatságon, melyet hatalmas ováció fogadott. FOTÓ: ÉM
Néptáncgálát tartottak CIGÁND. A Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola cigándi telephelyének néptáncgáláját tartották Cigándon; a Nagy Dezső Művelődési Házban a néptánc tanszakos növendékek mutatták be az idei tanévben tanult
koreográfiákat. A gálán Lőrincz László táncpedagógus köszöntötte a megjelent vendégeket, a bemutató hatalmas sikert aratott a szülők és vendégek körében, a produkciókat nagy tapssal jutalmazták. ÉM
Fellépők a gálán
FOTÓ: NÉMETHY ANDRÁS
Két nap alatt visszakerült
CIGÁND. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 22 éves cigándi férfival szemben – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. Az eljárás adatai szerint a gyanúsított 2020. február 1-jén 9 óra után Cigándon a Petőfi utcában található egyik üzlet elől eltulajdonított egy lezá ratlan kerékpárt. A rendőrök két napon belül az adatgyűjtésük során azonosították az elkövetőt, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Az egyenruhások az eltulajdonított kerékpárt az eljárás során lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosának. ÉM
ESZAK
5
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 17., HÉTFŐ
6 Fókuszban
MAGYARORSZÁG
Légy jó mindhalálig Pinczés István Jászai Mari-díjas rendező, Mezőcsát díszpolgára rendezésében
Parragh László (balról), Siposné Horváth Anita és Bihall Tamás a díjazottakkal
FOTÓK: BUJDOS TIBOR
Jótékonyság és kamarai díjak A megyei kórházban működő iskolát segítik a tombola bevételéből.
A bál közönségét Bihall Tamás, a BOKIK elnöke és dr. Parragh László, az MKIK elnöke, illetve Siposné Horváth Anita, Mezőcsát polgármestere köszöntötte. Idén is átadták a kamarai elismeréseket. A támogatói díjat azok kapják, akik segítik a kamara működését, a cégvezetői díjjal az élen járó teljesítményt értékelik, a vállalkozói
Jótékonysági bált rendezett szombat este a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) közösen az Első Miskolci Lions Klubbal a Népkerti Vigadóban. A díszvendég Mezőcsát városa volt.
MISKOLC.
díjnak két kitüntetettje van: az egyik a díszvendég város vállalkozói közül kerül ki. Támogatói díjat vehetett át Demeter Ervin megyei kormánymegbízott. A cégvezetői díjat az FK Raszter Építő Zrt. két vezetője, Farkas László vezérigazgató és Kalmár László műszaki igazgató kapta. Vállalkozói díjban részesítették Nagy Istvánt, a Nagy-Bükk Bt. ügyvezető igazgatóját, valamint Tóth Lászlót, a Nyírfa-Ker Kft. ügyvezetőjét. A tombolából befolyt ös�szegből a miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola kórházi tagozatát segítik. Az Első Miskolci Lions Klub elsősorban rajzolásra, festésre szolgáló eszközöket vásárol. ÉM
Balról: Kovács Attila, a BOKIK alelnöke és felesége, Szabó Gergely, a megyei közgyűlés alelnöke
Vinnai János és Koleszár Péter elmélyült beszélgetésben
Látogasson el hírportálunkra! Parragh László (jobbról) Veres Pállal, Miskolc polgármesterével
380691
Dr. Barkóczi István (bal szélen) és asztaltársasága
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
6
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 17., HÉTFŐ
Kultúra 7
MAGYARORSZÁG
Interjú: Dávid Patrik táncművésszel
„Amit a szerep kíván meg tőlem” Sokat elemzett figura: út a szeretetlenségből az elborultságig.
Nem tudom. Ez nem volt téma az Attilával folytatott beszélgetéseinkben. Szerintem a fiatal, energikus énem, a küzdésvágyam tett alkalmassá a szemében erre a szerepre. Hogy nem ijedek meg a kihívásoktól. Ez a negyedik évem a Miskolci Balett társulatában. Lehet – hogy úgy mondjam –, ki is akart próbálni.
„Semmi nincs bennem az ő lelkéből” – mondja Heathcliffről, akit ő kelt életre a Miskolci Balett előadásában. Az Üvöltő szelek, Emily Brontë műve arra is alkalmat kínál a számára, hogy tisztázza a saját határait: mi az, amit semmiképpen nem tenne meg. Dávid Patrikot kérdeztem. BALETT.
Önjáró? Önző. Az érdekek vezetik, nem a szerelem.
Érzése szerint hogyan sikerült ez a „kipróbálás”? Ő úgy mondja, jól. Ahogyan telik az idő a bemutató óta, úgy érik egyre jobban a karakter is. Én is tapasztalom a fejlődést.
Fontos karakterszerepek után az első főszerepe a világiroda lom nagy, ellentmondásos sze relmi történeteinek egyikéből egy bonyolult férfialak. Bevallom, nagyon untam a regényt, nem tetszett. Izgatott viszont Heathcliff személyisége. Szükségét éreztem, hogy mielőtt megformálom, megértsem, miért ilyen. Elkezdtem pszichológiai könyveket olvasni. Lassan feltárult előttem lelki fejlődésének a folyamata, a szeretethiányos gyerekkorból kinövő totális elborultsága. Sokat elemeztük ezt a figurát és a motivációit Kozma Attilával, az előadás koreográfusával és rendezőjével; egyetértett, amikor elmondtam neki a nézőpontomat.
Kovalszki Boglárka és Dávid Patrik a Miskolci Balett Üvöltő szelek című előadásában
ez sikerült, és jól formálom ezt a szerepet.
Könnyen adta magát a szemé lyiség a megfejtéshez? Nem könnyen. Eleinte nem is tudtam magam belehelyezni Heathcliff személyiségébe. Semmi nincs bennem az ő lelkéből, sem az idegbetegségéből, sem a felszínre törő brutalitásból. Így maga a megértés vált fontos kihívássá. Remélem,
Az is hasznos tudásnak látszik, ha a szerep segít megérteni valamit saját magáról a táncos nak. „Heathcliff ilyen, én pedig nem ilyen vagyok.” Igen, ezt fontosnak tartom. Volt is erről egy vitám magammal. Évekkel ezelőtt, amikor a Fekete zajban szerepeltem, édesanyám feldúlva ment ki az előadásról. Hosszú ideig nem is volt képes hozzám szólni. „Még egy ilyen idegbeteg ember” – ezt mondta végül. Próbáltam megértetni vele: de ez csak
Üvöltő szelek A Miskolci Balett előadása a Kamaraszínházban Az Üvöltő szelek a világirodalom nagy rejtélyeinek egyike. Gyűlölet és szerelem együttélését, egymást erősítő-romboló hatását Emily Brontë előtt talán senki, azóta is csak kevés alkotó érzékeltette ilyen elemi erővel. A sírig tartó szenvedélyes kapcsolat történetét Kozma Attila koreográfus-rendező dolgozta fel. Előadások legközelebb: február 25., 26., március 11., 28.
Miben? Magabiztosságban. Túl a közönséggel való első előadás bizonytalanságán, az előadás és benne én is eljutottunk arra a szintre, amikor ki tudjuk szűrni a zavaró külső tényezőket, minden ös�szerendezetten működik a színpadon.
FOTÓ: ÉM
egy karakter. Szerep. Ez nem én vagyok. És most, amikor erre a szerepre készültem, mélyen elgondolkodtatott a jelenet, amelyben Heathcliff megveri a nőt – kávéztam magányosan, és ott dolgozott bennem az érzés: „ennek súlya van”. Magamtól soha nem emelnék kezet egy nőre. Fontosnak tartottam ezt így önmagam előtt is tisztázni: melyek az én személyiségjegyeim, és mi az, amit a szerep kíván meg tőlem.
Az ön szerepfelfogásában, szín padi viselkedésében hol van a jelentősége annak, hogy Heath cliff egy viszonyrendszer része, az érzései nem önmagukban valóan születnek? Számít-e, ki táncolja a női szerepeket? Kovalszki Boglárka két női alakot ábrázol: Catherine-t és a lányát, Cathyt. Neki nehezebb. Heathcliff a történettel együtt változik, végül már csak a bosszú foglalkoztatja. Ez önmagában is létező érzés és motívum.
És akkor mi lehet az a személyes tulajdonsága, amiért az öné lett ez a szerep?
A saját fizikai alkata is ellent mond annak, hogy meglássuk önben a színpadon a félelmet keltőt. És mégis hihető a fenye getés. Ez technika? Attila profi ebben is: ismeri a táncosait, tudja, kinek „mi áll jól”. Nem erőltet olyan megoldásokat, amelyek hiteltelenítenék a szituációt vagy benne a szereplőt, a koreográfiának személyre szabott egyedi megoldásai vannak. Ami ebből az én részem: mellékes a termet, hogy 171 centi vagyok, vékony, alacsony srác. Úgy próbáltam mindig is megoldani, hogy a belső erő legyen észrevehető. Könnyen előhívható állapota ez? Szépen fel kell építeni, ahogyan haladunk előre az előadásban. Heathcliff nem az első perctől beteg. A sérelmeivel együtt szívja fel magát. Amikor eljut oda a mű, ami azt kívánja, hogy megszülessen és érthetően jelen legyen a határozott férfierő, addigra megpróbálom ezt elérni. Ennek a tánc a formája, de az agy hívja elő a pillanatot. BUJDOS ATTILA attila.bujdos@eszak.hu
Látogasson el hírportálunkra!
Interjú: Kovalszki Boglárka táncművésszel
„Azt próbálom megérteni, hogy milyen a lelke” Egy karnyújtással el kell tudnom érni, hogy a nézőim értsék a vágyat, ami a mozdulatot előhívta: „tarts velem, kérlek, ölelj meg, és ne engedj el”. Ezt a szempontot a beszélgetésünknek abban a részében hozza fel, amikor a táncosszerep formálása válik témává: hol és miben nyer jelentőséget a történet mellett a lélek megmutatása is. Dupla szerepben lép fel Emily Brontë világhírű regényének színpadi vál tozatában, a Miskolci Balett előadásában. Kovalszki Boglárkával beszélgettem. BALETT.
Megvan még a Catherine/Ca thy szerepével való találkozás pillanata? Hogyne, de nem egyetlen pillanat volt. Amikor megtudtam, mi vár rám, szokásommal ellentétben először a filmet próbáltam végignézni. Nem könnyen ment, időre volt szükségem hozzá. Sötétnek találtam a hangulatát. A története vagy az elbeszélés módja miatt?
Szorongást éreztem. Érdekes, hogy amikor már a próbateremben foglalkoztunk a darabbal, elmúlt ez az érzésem, képes voltam végignézni és befogadni a filmet. Elolvastam a könyvet is – mindig ez az első, ha irodalmi klasszikust dolgozunk fel táncjátékban. Eszméletlenül tetszett. Vitt magával a történetben. An�nyira előttem volt, hogy mit szeretnék megmutatni belőle. Próbáltam megragadni bizonyos részleteket, hogy mi az, amit a saját életem és tapasztalataim alapján tudok ezekről a nőalakokról. Catherine például nagyon zizi.
ahogy új és új impulzusok érnek. Ahogy újra megértek valamit belőlük. Nagyon szeszélyesek például. Van bennük tartás, de kis bolondok is közben. A gyermeki rész a felnőttség ben? Igen, van valamiféle gyerekes vonásuk. Milyen impulzus elég erős ahhoz az életben, hogy hasson a színpadi játékára? Lényegében a színházban élem az életem, a legtöbb impulzus a szakmában ér. De ha kilépek az ajtón, és odakinn esősszeles idő fogad, befolyásolhatja a kedélyem által azt is, hogy milyen leszek a szerepben.
Zizi? Már hogy nem a valóság ban él? Én például álmodozó típus vagyok. Gyakran elrévedek – ilyenkor mindig megkérdezik: „Bogi, hol vagy?” Úgy képzelem, minden nő személyiségének van ilyen része.
Szomorúvá teszi? Elgondolkodtat. Nem a szomorúság válik hang súlyossá, hiszen a darab sem csak a szomorúságról szól. Inkább elgondol kodom, engedem, hogy előjöjjenek a hangulathoz illő képek a fejemben. Átengedem magam az érzésnek. Amikor az előadás legelején állunk a taka rásban a parteremmel, Dávid Patrikkal, és a gép elkezdi befújni a színpadra a
Az ilyen, talán sokakra jellem ző tulajdonságokon túl volt-e valami közelebbi közös is? Én is szörnyen tudok szeretni, akárcsak ők. A karakter egyébként nem elsőre születik, mindig épül, velem együtt,
füstködöt, beleállok az áramlásba. Olyankor Patrik megkérdezi: „minek állsz bele, olyan hideg az.” És én mindig elképzelem, hogy éppen a szélben állok, valami szikla tetején. Ez az, ami belesodor a történetbe.
vagy mert így vezeti a ko reográfia? Azt mondanám, is-is. Soha nem kellett vitatkozni a ren dező-koreográfussal, Kozma Attilával, mert valamit nőként jobban tudott esetleg nála ezekről a nőkről? Nem, dehogy. Nagyon sokat épített engem. Elmondta, hogy pontosan mit szeretne, és én is hoztam a műből és a saját érzéseimből is, amit odaillőnek éreztem. BA
Kritikus vagy elfogadó a nőkkel, akiknek a lényét ön mutatja meg ebben az előadásban? Gondol-e a hibáikra hibaként? Vagy csak a belehelyezkedés számít? Jó, ha valaki kívülről is tudja látni, biztosan fontos is, de én nem keresem erre a lehetőséget. Igazából azt próbálom megérteni, hogy milyen a lelke, de nem keresem a hibáit. Eltáncolható-e a lélek? Érző lények vagyunk, akiknek – nyilván – a mozdulatai beszélnek. Egy karnyújtással el kell tudnom érni, hogy a nézőim értsék a vágyat, ami a mozdulatot előhívta: „tarts velem, kérlek, ölelj meg, és ne engedj el.” Mozdulatról mozdulatra épül a történet, töltekezik meg lélekkel az anyag.
Lépésről lépésre. Színről színre. Ilyen a koreográfia. Kovalszki Boglárka: én is szörnyen tudok szeretni, akárcsak ők FOTÓ: ÉDER VERA
Az, hogy ezekben a sze repekben milyennek látjuk, azért van, mert ha tározott elképzelése van róla, pillanatról pillanatra, hogy milyennek kell lennie,
387711
Befolyásolt kedély. Füstköd. Takarásból a történet sűrűjébe.
SZPONZORÁLT TARTALOM
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
7
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 17., HÉTFŐ
8 Fókuszban
MAGYARORSZÁG
Ez volt a hír akkoriban
keresve, mi volt a hír egykor a megyében, az országban és a világban, miről számolt be lapunk az akkori olvasóknak. Ma februárban járunk a visszaemlékezésben. ÉM
ANNO. Hetente
jelentkező ös�szeállításunkban azt idézzük: miről írt egykor lapunk. Az Észak-Magyarország 10, 20, 30, 40, 50, 60 évvel ezelőtti számait ütjük föl, azt
Csak semmi erotika, ez kérem itt egy papírbolt! Ne lehessen közszemlére kitenni a papírboltokban különféle akt- vagy bármilyen erotikus jellegű képet – ezt kéri a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Az Észak-Magyarország meglátta a témát a felhívásban, és a papíráruval kereskedő cégeket sietett megszólaltatni: mi lesz most?
zott termékek döntő többsége magas színvonalú, jó termék, melyek minden tekintetben megfelelnek a közízlésnek, ezért – túlmenően a jogos felvetéseken – cégünknek sem áll érdekében, hogy ezen cikkeket a továbbiakban is forgalmazzuk” – tudatták. Más vállalatok, mint a Piért tetszését nem nyerte el az ötlet: „az üzlet mégiscsak üzlet.” A BIK kereskedelmi hálózat egyik üzletében azzal a véleménnyel szembesült az újságíró, hogy nem kérnek a laikusok beavatkozásából. Az áru azért van, hogy eladják, a bolthelyiség meg, hogy megmutassák benne az elérhető kínálatot. ÉM
ANNO.
Az üzlet: üzlet. Az áru: áru… Az írás a lap 1990. február 20-i számában látott napvilágot. Kiderült: az Ápisz Rt. belátással volt: nemcsak az efféle áruk elkülönítését rendelte el a vezetés, hanem a későbbi árusítást is megtiltotta. „…a cégünk által forgalomba ho-
Időről időre előkerül a Búza tér átfazonírozása
Eltűnne az MVK-pályaudvar Miskolci városrészek szabályozási terve a napirenden.
Eltűnne az MVK-pályaudvar a Búza térről – lakossági megmérettetés előtt három miskolci városrész szabályozási terve – hirdeti az Észak-Magyarország címsora a lap 2000. február 18-i számában. ANNO.
Decens kínálat
FOTÓ: ÉM
Piac, körbekerítve A végső fázishoz érkezett három építésszabályozási terv – a Búza téré, a Kisavasé és a Lillafüred–Hámor–Ómas-
FOTÓ: AFP
sa együttesé –, ami szeretné „helyzetbe hozni” az érintett városrészekben élőket. Három településrész esetében jutott el a tervezés utolsó állomásához a közelmúltban a szabályozási terv. A terveket most közszemlére teszi a polgármesteri hivatal. A lap írásából kiderül: a legérdekesebb téma kétségkívül a Búza téré. A most elkészülő tervek nem az önkormányzat tervezett beruházásairól szólnak – szabályozási tervek, amelyek a jogszabályi lehetőségét teremtik meg jelenlegi és maj-
dani városházi elképzelések megvalósításának, így annak a többéves elgondolásnak, miszerint rendezni kellene végre a Búza téri piac környékét. Hiszen számos szakember által megfogalmazódott: a piacot zárt egységgé, körbekerített, őrzött, mindamellett kulturált, színvonalas objektummá kell alakítani – erre el is készült a közelmúltban a megfelelő építészeti terv. Feltünteti az új szabályozás az önkormányzati szakemberek törekvését, hogy megoldják a városi buszpályaudvar
jelentette problémát. Az MVK járatainak indítóállását elvinnék jelenlegi helyéről – vagy szétszórva a megállókat a közeli utcákban vagy koncentráltan a tér Szeles utca felőli sarkára. A buszállomást azért kell kitiltani a tér frekventált részéről, mert hiányzik egy, a teret a nagy kereszteződés irányába lezáró épület – érvel a cikkben az illetékes. ÉM
Látogasson el hírportálunkra!
Még jó, hogy legalább filmet azért vetítenek
Jó vicc A múzeumba egy férfi tér be a kutyájával. A múzeum dolgozója megszólítja az embert: – Ide nem szabad kutyával bejönni! – Én tudom, de ő hozott be engem… * Balonková asszony mondja a férjének: – Nem értem, hogy miért kell neked minden vasárnap futballmeccset vezetned! Azt a pár pofont itthon is megkaphatod . (A tréfás történeteket az Észak-Magyarország adta közre 1980. február 16-án.)
Miért pang a művelődési élet Diósgyőrben, a papírgyárban? Pedig lenne megfelelő hely a számára.
A dolgozók reklamálnak, szeretnének olvasni. Hiába, nincs könyvkölcsönzés, csere, mert immár másfél éve nem találnak megfelelő helyiséget, szekrényeket a könyvtár számára. A gyárban mind mostanáig egyetlen ismeretterjesztő előadás sem hangzott el – folytatódik az észrevételek listája.
A felvetés alapja, hogy több mint egymillió forintért saját művelődési ház épült az üzemben, de úgy tűnik, éppen nem arra használják, mint amire kellene.
ANNO.
Sárospatakon 600 lakás épült
ANNO. A városban mintegy 600
Pótolják a hiányt? A szerző szerint ez bizony nem jól van így. Nem is titkolja, mi lenne a teendő: „a papírgyárban is olyan közvéleményt kell kialakítani, hogy a dolgozók nélkülözhetetlen szükségét érezzék a művelődésnek, a tanulásnak.” További útmutatás helyett a lap a reményeit tárja olvasói elé: mielőbb nekilátnak majd a gyárban a hiánypótlásnak. ÉM
Porosodik a könyvtár Az Észak-Magyarország riportere 1960. február 17-én számolt be a lap olvasóinak arról, hogy mit tapasztalt. A múlt év októbere óta minden műkedvelő mű vészeti tevékenység szünetel a művelődési otthonban. A művelődési élet mindös�sze a filmvetítésekre redukálódik.
új lakás épült öt év során, és több jelentős várospolitikai beruházás van jelenleg is folyamatban. A lakosság részéről jól érzékelhetően fokozódott a közgazdasági kérdések iránti érdeklődés. Ezt az Észak-Magyarország 1980. február 17-i számából tudjuk idézni – a lap a sárospataki pártértekezletről számolt be. Megtudjuk még ezzel összefüggésben: a helyi ipari, építőipari üzemek és szövetkezetek bruttó termelési értéke elérte az 1030 millió forintot. ÉM
Nem csak a krimi menő Abaújban
Beiratkozott olvasóink évente átlag 26 kötetet olvasnak el. Én azt hiszem, ez nagyon szép eredmény. S elmondhatjuk azt is, nemcsak a krimiket keresik – mondja az encsi járási könyvtár illetékese. Az Észak-Magyarország 1970. február 17-i számában kapott szót, abból az apropóból, hogy bővül a hálózat, és 16 600 beiratkozott olvasójuk van. ÉM ANNO.
C
Y
M
DVTK: 100! 380583
Százéves a DVTK – a csapatfotók a kerek évfordulót ünneplő gárdáról 2010 februárjában készültek az Észak-Magyar ország számára. FOTÓ: ÉM
HIRDETÉS
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
8
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
Sport
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG
2020. FEBRUÁR 17., HÉTFŐ
3.
Feczkó Tamás, a DVTK NB I.-es labdarúgócsapatának vezetőedzője
Zalaegerszegi TE FC–Újpest FC 2–1 (1–1) Gólszerzők: Radó (28., 72.), illetve Calcan (17.). Kaposvári RFC–Budapest Honvéd 0–1 (0–1) G.: Lanzafame (6.). Puskás AFC–Kisvárda Master Good 3–1 (1–0) G.: Szolnoki (36.), Vanecek (66.), Urblík (75.), illetve Gosztonyi (81.). Kiállítva: Ene (Kisvárda MG, 21.). Ferencvárosi TC–Mol Fehérvár FC 1–0 (0–0) G.: Zubkov (51.). Az NB I. állása 1. Ferencvárosi TC 19 14 4 1 36-15 46 2. Mol Fehérvár FC 21 12 4 5 35-20 40 3. Mezőkövesd Zsóry FC 21 11 5 5 29-19 38 4. Puskás AFC 21 9 7 5 34-24 34 5. Budapest Honvéd 21 9 5 7 23-22 32 6. Diósgyőri VTK 21 9 2 10 26-29 29 7. Debreceni VSC 20 8 3 9 33-35 27 8. Újpest FC 20 7 4 9 26-31 25 9. Kisvárda Master Good 21 7 3 11 26-32 24 10. Paksi FC 21 7 2 12 25-37 23 11. Zalaegerszegi TE FC 21 5 6 10 27-31 21 12. Kaposvári RFC 21 3 1 17 19-44 10 Az 1. fordulóból elhalasztott Ferencvárosi TC–Debreceni VSC mérkőzést április 7-én pótolják, a 20. fordulóban elmaradt Újpest FC–Ferencvárosi TC meccsnek még nincs új időpontja. A 22. forduló programja, február 22. (szombat), 17.00: Kisvárda Master Good–Diósgyőri VTK, 17.00: Budapest Honvéd–Puskás AFC, 17.00: Kaposvári RFC–Újpest FC, 17.00: Mol Fehérvár FC–Zalaegerszegi TE FC, 17.00: Paksi FC– Debreceni VSC, 19.30: Mezőkövesd Zsóry FC –Ferencvárosi TC.
A labdarúgó NB I. 21. fordulójában szombaton kora este a DVTK csapata a Paksi FC gárdáját fogadta. Nézőcsúcsra ezen a találkozón nem lehetett számítani, ugyanis diósgyőri részről a Duna-parti csapatnak van a legkisebb tömegvonzó képessége, a Paksi FC elleni mérkőzések általában az átlagtól kevesebb nézőszámot hoznak. Ehhez mérten még jónak is mondható, hogy valamivel több mint háromezer drukker döntött úgy, hogy a tavaszt idéző időjárás közepette megtekinti a két gárda bajnokiját. LABDARÚGÁS.
Labdarúgás: kooperáció
Egy és kettő A hazai gárda szakvezetője, Feczkó Tamás nem szedte szét az előző héten, a Debreceni VSC ellen hazai környezetben 2–1-es vereséget szenvedett csapatát, csupán egy labdarúgó maradt ki a kezdőből, Memolla, de ő sem a mutatott teljesítménye miatt, hanem azért, mert sérülés miatt nem volt bevethető. Helyette Shestakov került csapata, de nem a kieső játékos posztjára, hanem a védelem jobb oldalára, ahonnan Vágit a bal oldalra tette át vezetőedzője. A paksiaknál nem az volt a kérdés, hogy mennyire hasonlít majd a kezdő a szerdai, a Pécsi MFC otthonában 2–1re megnyert Magyar Kupa- nyolcaddöntő első meccsén szerepelt együttesre, hanem sokkal inkább az, hogy az előző hét végén, a Puskás AFC ellen hazai környezetben 2–0-ra elvesztett bajnokin kiállított két meghatározó támadójátékost, Bödét és Könyvest kivel pótolják. A meccs előtt kiderült, hogy Osváth és Kulcsár lesznek azok, akik lehetőséget kapnak, ők mindketten pályára léptek a szerdai MK-meccsen is kezdőként, viszont a további 9 labdarúgó, aki az első sípszóra készülődött Diósgyőrben, a hétközi összecsapás idején pihenhetett, illetve egy játékos, Szakály csereként játszott. A két új labdarúgó csapatba illesztésével eltért a korábbi há-
Labdarúgás: NB II., 24. forduló Kazincbarcikai SC–WKW ETO FC Győr 2–2 (2–1) Putnok, 250 néző. V.: Ducsai (ifj. Varga G., Kovács II. G.) Kazincbarcikai SC: Horváth L. (Fila, 63.) – Heil, Szűcs K., Fótyik, Farkas A. – Toma, Krausz, Géringer T., Korbély (Mitruscsák, 59.) – Oldal (Fekete Á., 72.), Kovác. Vezetőedző: Dzurják József WKW ETO FC Győr: Gyurákovics – Kovács K., Dvorschák (Kiss M., 75.), Gengeliczki, Fejes A. – Bagi, Simon Á., Andric – Gaál B. (Simon A., 68.), Horváth Z. (Lovrencsics B., 68.), Vashkeba. Vezetőedző: Kondás Elemér 25. perc: Vendég szöglet után vezetett kontrát a Barcika: Kovác, Toma, Oldal volt a labda útja a jobb oldalon, majd középen Kovác kapta meg a játékszert, és az akció végén 5 méterről a kapu közepébe gurított, 1–0. 40. perc: Toma bal oldali szabadrúgását követően Krausz fejelte a bal felső sarokba a labdát, 2–0. 44. perc: A vendégek bal oldali beadása után röviden szabadítottak fel a barcikaiak, a labda az üresen maradt Vashkebához került, aki a kapuba lőtt, 2–1. 92. perc: Fila hárított egy győri lövést bravúrral, a labda Tomára pattant a 16oson belül, a játékvezetői asszisztens kezezést jelzett, a főnöke pedig ezt követően 11-est ítélt, majd a piros lapot mutatott fel a hazai játékosnak. A büntetőt Andric a kapu bal oldalába lőtte, 2–2. Jók: Toma, Krausz, Horváth, ill. Andric, Horváth Z. Dzurják József: – Sajnálom a játékosaimat, ugyanis az első félidőben nagyszerűen játszottunk. A szünet után hatalmas erővel küzdöttünk, és megnyerhettük volna a mérkőzést. Nem sikerült, mert a hosszabbításban ajándék tizenegyest kaptak a vendégek, egyszerűen nevetséges esetnek tűnt. A játékosomnak nem a kezét, hanem az arcát találta el a labda… Kondás Elemér: – Küzdelmes, változatos és fordulatos mérkőzést játszottunk. Az első félidőt átaludtuk, de szerencsére az utolsó pillanatokban szereztünk egy gólt. A második félidőt végig támadtuk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de a jobbnál jobb lehetőségeket is elhibáztuk. Mérkőzéslabdánk is volt, de elhibáztuk. További eredmények Nyíregyháza SFC–FC Ajka 0–1 (0–0) Vác FC–Soroksár SC 0–2 (0–1) Budafoki MTE–Dorogi FC 0–0 Szombathelyi Haladás–Aqvital FC Csákvár 3–0 (1–0) Gyirmót FC Győr–Szolnoki MÁV FC 1–2 (1–1) BFC Siófok–Szeged-Csanád Grosics 1–1 (0–0) Vasas FC–DA Tiszakécske LC 3–1 (0–1) MTK Budapest–Békéscsaba 1912 Előre 1–1 (0–1) Az NB II. állása 1. MTK Budapest 23 16 5 2 54-26 53 2. Budafoki MTE 23 14 5 4 37-18 47 3. BFC Siófok 22 11 7 4 37-23 40 4. Vasas FC 23 11 5 7 45-34 38 5. WKW ETO FC Győr 23 10 8 5 33-25 38 6. Gyirmót FC Győr 23 10 6 7 29-21 36 7. Aqvital FC Csákvár 22 11 2 9 32-38 35 8. Soroksár SC 23 10 4 9 36-38 34 9. Nyíregyháza SFC 23 10 2 11 40-37 32 10. Békéscsaba 1912 Előre 23 8 7 8 27-29 31 11. Dorogi FC 23 8 5 10 26-27 29 12. Budaörsi SC 22 8 3 11 29-33 27 13. Szeged-Csanád GA 22 6 9 7 25-25 27 14. Kazincbarcikai SC 23 6 9 8 28-32 27 15. FC Ajka 23 7 5 11 35-40 26 16. Szolnoki MÁV FC 22 6 7 9 19-25 25 17. DA Tiszakécskei LC 23 6 4 13 21-42 22 18. Szombathelyi Haladás 23 4 8 11 23-31 20 19. Vác FC 23 1 5 17 12-44 8 20. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő kizárva
100
90
80
70
60
50
is világcsúccsal született orosz győzelem a Salt Lake Cityben zajló távonkénti gyors korcsolya-v ilágbajnokság szombati napján: a férfiaknál az 500 méteren aratott sikerét követően Pavel Kulizsnyikov 1000 méteren, a nőknél Natalija Voronyina 5000 méteren diadalmaskodott minden idők legjobb eredményével. Előbbi 1:05.697 perces időeredményt ért el, utóbbi versenyző pedig 6:39.021 perccel állított fel rekordot.
A DVTK ismét nyerni tudott, a Paksi FC labdarúgócsapatát intézték el élvonalbeli bajnokin.
A Magyar Labdarúgó-szövetség a mostani évadban tette közzé, hogy az NB I.-es klubok úgynevezett kooperációs szerződést köthetnek az NB II.-ben szereplő sportszervezetekkel, amelynek keretében egy élvonalbeli együttestől maximum öt fő, 21 év alatti játékos mind a két osztályra játékengedélyt kaphat. A kettős szereplés lehetőségét használta ki a DVTK és a Kazincbarcikai SC azzal, hogy a diósgyőriek öt korosztályos válogatott játékosának, Korbély Kristófnak, Szűcs Kornélnak, Farkas Marcellnek, Orosz Donátnak és Tóth Borisznak megteremtette a lehetőséget arra, hogy ha az NB I.-ben egy adott hétvégén nem vagy csak kevés játéklehetőséghez jut az élvonalban, akkor akár a másodosztályban (is) pályára léphessen.
M
GYORSKORCSOLYA. Két számban
A türelem alapot adott
Labdarúgás: NB I., 21. forduló
Y
Orosz csúcsok gyorskoriban
A brazil bajnokság, a riói állami bajnokság és a Libertadores-kupa után a brazil Szuperkupát is megnyerte a Flamengo labdarúgócsapata, amely utóbbi sorozat vasárnapi döntőjében 3–0-ra legyőzte az Athlético Paranaensét. Érdekesség, hogy a Flamengo vezetőedzőjévé tavaly júniusban kinevezett Jorge Jesusszal 42 mérkőzésen 30 győzelmet aratott a csapat négy vereség és nyolc döntetlen mellett.
Nagyon meg akartuk nyerni ezt a mérkőzést, okosabbak, rutinosabbak lettünk egy hét alatt.
C
9
A gólok története 28. perc: Kiss T. csapta be, majd futotta le a bal oldalon Osváthot, a középpályás egészen az alapvonalig sprintelt, ahonnan jól adott középre, az öt és felesre érkező Ivanovski pedig belsővel a kapu jobb oldalába passzolta a labdát, 1–0. 78. perc: Molnár G. a saját 16-osa elől Tabakovichoz passzolt, a támadó a kezdőkörből Kiss T.-t ugratta ki a bal oldalon. A középpályás egy sprint után a 16-os magasságából középre tette a labdát, ami a Tabakovic elől menteni igyekvő Kelemen lábáról jobbra csorgott át, az akciót a jobb oldalon kísérő Hasani elé. Utóbbi játékos pedig, senkitől sem zavartatva, kinézte magának a jobb alsó sarkot, és 12 méterről odalőtte a lasztit, 2–0.
40
30
20
10
5
Kiss T. (piros-fehérben) mindkét gól előkészítésében szerepet vállalt
romcsatáros formációjától a Paksi FC, Osváthtal együtt öt védővel játszottak, a korábban szintén védőként szerepelt Kulcsár pedig középpályásként támadói feladatot is kapott. Üresen Miután a meccsen útjára indult a labda, és viszonylag üresen teltek a percek, a 10. minutában mindössze Márkvártnak volt egy veszélyes szabadrúgása, sokaknak a fülében csenghetett Feczkó Tamás meccs előtti nyilatkozata, hogy türelmesen kell játszani. A vendégek először a 20. percben értek fel a diósgyőri kapu elé, és Danilovic védése után elkezdett beindulni a mérkőzés, olyannyira, hogy a piros-fehérek az első kidolgozott helyzetükből megszerezték
FOTÓ: BUJDOS TIBOR
a vezetést. Ebben a fiatal Kiss T.-nek óriási szerepe volt, mert nemcsak a védőjét verte meg, hanem pluszban pontosan tette Ivanovski lábára a lasztit. Innentől mást kellett játszania a hátrányba került zöld-fehér gárdának, és rövid időn belül a nulláról folytathatta volna a meccset a DVTK, ha a Brkovicot becsapó Kulcsárnak egy picit nagyobb rutinja van abban, hogy egy ziccerben milyen megoldást kell választani. A Diósgyőr megúszta, és utána jobban figyeltek a hazaiak hátul, így a félidőből hátralévő időben a Duna-partiak előtt nem adódott egyenlítési lehetőség. Fordulás után A második félidő elején a Paksi FC felállásából úgy tűnt, menni fognak a döntetlenért,
Labdarúgás: jegyzőkönyv Diósgyőri VTK–Paksi FC 2–0 (1–0) Diósgyőr, 3245 néző. V.: Vad II. (Tóth II. V., Csatári; Csonka, Szilágyi) Diósgyőri VTK: Danilovic (7) – Shestakov (6), Polgár (6), Brkovic (5), Vági (6) – Márkvárt (7), Iszlai (6) – Hasani (6), Rui Pedro (5), Kiss T. (7) – Ivanovski (6). Vezetőedző: Feczkó Tamás Paksi FC: Rácz G. (7) – Osváth (5), Lenzsér (6), Szélpál N. (6), Kelemen (5), Szabó J. (6) – Balogh B. (6) – Szakály D. (5), Bertus (5), Kulcsár (6) – Hahn (6). Vezetőedző: Osztermájer Gábor Csere: Osváth helyett Sajbán (5) az 55., Rui Pedro helyett Molnár G. (6) a 66., Kulcsár helyett Szendrei (-) a 70., Ivanovski helyett Tabakovic (-) a 72., Hahn helyett Windecker (-) a 77., Márkvárt helyett Egerszegi (-) a 83. percben. Sárga lap: Kelemen a 34., Lenzsér a 38., Szélpál N. az 53. percben. Gólszerző: Ivanovski (1–0) a 28., Hasani (2–0) a 78. percben. Feczkó Tamás: – Az első félidőt teljességgel kontrolláltuk, az történt a pályán, amit szerettünk volna. Fontos volt, hogy mi rúgjuk az első gólt, készültünk a Paks mindkét játékrendszerére, de a második félidőben, amikor felállást váltottak, volt egy 10-15 perc, amikor ők irányítottak. Viszont miután megrúgtuk a második gólt, akár nagyobb különbségű győzelmet is elérhettünk volna. A Paks igazolta a jó hírét, hogy nem véletlenül nyert sok mérkőzést az elmúlt időszakban. Arra büszke vagyok, hogy rúgtunk két gólt, és ellenfelünk kétszer a gólvonalról mentett, történt mindez egy olyan csapattal szemben, amely az elmúlt hat meccsén négyszer gólt sem kapott. Ami nagyon-nagyon pozitív: bármelyik játékosunk lép pályára, mindegyik kihasználja azt az időt, amit ott tölthet, és tényleg megmutatják a játékosok, hogy azért vagyunk igazi csapat, mert mindegy, hogy ki dönti el a mérkőzést, és mert mindig mindenki hozzá tud tenni. Nagyon meg akartuk nyerni ezt a mérkőzést, okosabbak, rutinosabbak lettünk egy hét alatt, tanultunk a hibánkból, hogy nem biztos, hogy mindig rohanni kell előre, hanem használni kell néha az eszünket. Nagyon jól birtokoltuk a labdát az ellenfél térfelén, és sok futásra kényszerítettük az ellenfél belső középpályásait. Osztermájer Gábor: – Az első félidő kiegyenlített volt, szerintem nem volt benne, hogy gólt kapunk, x-es játékrész volt. Aztán a második félidőben, mivel 1–0-ra vezetett az ellenfél, játékrendszert váltottunk, talán átvettük a játék irányítását, és ekkor az volt benne a meccsben, hogy mi fogunk gólt rúgni. De ha nem rúgunk, akkor kapunk. Ez utóbbi történt, ezért fájó vereséget szenvedtünk. Ettől függetlenül a csapatot meg kell dicsérnem, mert nem fociztak ma rosszul. Azt gondolom, hogy ezzel a játékkal tudunk majd előbbre lépni a következő fordulókban.
mert a támadójátékukat igyekeztek megerősíteni. És bár a vendégek voltak kezdeményezőbbek, kis híján Brkovic fejelt gólt egy pontrúgás után, de a kapuson átszálló labdát Szélpál a gólvonalról kanalazta ki, úgy, hogy a laszti a felső léc alsó lapjáról vágódott ki. Ezt követően védő helyett csatárt küldött pályára a látogatók szakvezetője, és ezzel összefüggésben is egy ideig erős mezőnyfölényben futballozott a Paks, a DVTK viszont nem tudott kontrákat vezetni a megszerzett labdák után. A 67. percben Szakály közeli, takarásból eleresztett bombája akadt el Danilovic kapusban, majd nem sokkal később, ahogy egyre nagyobb kockázatot vállalt a Paks, a levegősebb hátsó alakzatával szemben már vezetett néhány ígéretes támadást a Diósgyőr. A csereként beállt Molnár G. lövése után egy akción belül Kiss T. és Hasani is veszélyeztetett, majd Márkvárt lövése után egy védőt érintve a léc fölött hagyta el a pályát a labda. A hazai villanásokat követően nem előzmények nélkül született meg a piros-fehérek második gólja, és a kontrából elért találattal tulajdonképpen eldőlt a meccs. Az utolsó tíz perc közönségszórakoztatóra sikerült, voltak lehetőségek itt is, ott is, ezek közül a legnagyobb az volt, amikor Márkvárt lövése a gólvonalon álló Lenzsérről vágódott vis�sza a mezőnybe. A lüktető hajrá ellenére az eredmény már nem változott, a Diósgyőr türelemjátékkal és az azt követő kontrákkal legyőzte a kiesés elkerüléséért zajló harcban korábban még riválisának tartott paksiakat. A DVTK a megszerzett újabb 3 ponttal, az évad kilencedik győzelmével feljött a tabella hatodik helyére. BCS
Látogasson el hírportálunkra!
ESZAK
9
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 17., HÉTFŐ
10 Sport
MAGYARORSZÁG
Mint kés a vajon, úgy mentek át a DVSC-n Remek játékkal biztos győzelmet aratott szombaton a mezőkövesdiek NB I.-es labdarúgócsapata. LABDARÚGÁS. Az élvonabeli lab-
darúgó-bajnokság 21. fordulójának debreceni mérkőzése már a kezdés előtt több érdekességgel szolgált. A hazaiakat már az a Vitelki Zoltán irányította, aki néhány héttel ezelőtt még a borsodiak megyei I. osztályban szereplő tartalékegyüttesének trénere volt, így a vendégek közül mindenkit ismerősként köszöntött. A fürdővárosiak – akik sérülés miatt ezúttal is nélkülözték a volt válogatott Guzmicsot – esélyeit növelte, hogy számukra hagyományosan jól megy a hajdúságiaknál, ezúttal ráadásul még fogadkoztak is, hiszen százötvenedik élvonalbeli fellépésükre készültek. Mivel Vadnai öt sárga lap miatti eltiltása a múlt héten letelt, mestere újra benevezte a csapatba, részben azért is, mert Katanecet, aki a múlt héten még kezdő volt, az átigazolási időszak utolsó napján, a meccs előtt 1 nappal a Zalaegerszegi TE FC együtteséhez engedték el. A Székesfehérvárott kezdő Jurinát pedig Nagy D.-re váltotta Kuttor Attila, a kövesdiek szakvezetője.
Besirovic (sárga-kékben) volt a meccs legjobbja
Előbb a fürdővárosiak birtokolták többet a labdát, és azt játszották, amit általában mindig: gyorsan szőtték akcióikat, ha tehették, bátran lőttek, és a kiugrásra kész támadóikat is igyekeztek helyzetbe hozni. Aztán fordult a kocka, és kapusuknak kellett kétszer is remek érzékkel játékba avatkoznia, a
FOTÓ: KOVÁCS PÉTER
jó formában lévő Szappanos Szécsi elől mentett, majd Bódi lövését is tisztázta. Mindkét oldalon akadtak eredményt ígérő rohamok, majd az első félóra végén a Mezőkövesd számára lélektanilag a legjobbkor jött Pillár vezető gólja, hiszen előnyük nyugalmat kölcsönzött számukra.
A gólok története 29. perc: Besirovic szabadrúgásból jobbról ívelt az ötös és a büntetőpont közötti területre. A labdára Pillár érkezett, és a védők gyűrűjéből, 6 méterről erős fejest küldött a kapura. Kosicky nyújtózkodott, de a játékszer a gólvonal előtt lepattant a fűre, így esélye sem maradt arra, hogy hárítson, 0–1. 38. perc: Nagy D. lesgyanús helyzetben ugratta ki Besirovicot, aki teljesen egyedül tört kapura. Rávezette a labdát Kosickyra, majd az akciót a bal oldalon követő Zivzivadzéhoz gurította, a csatárnak pedig már könnyű dolga volt, az ötös sarkáról, jobbal az üres kapu közepébe helyezett, 0–2. 48. perc: Cseri szemből leadott lövését Kosicky vetődve balra ütötte, utána pedig még Zivzivadze célzását is mentette. A labda azonban Nagy D.-hez perdült, a csatár 7 méterről célzott, a játékszer a hazaiak portásáról a keresztlécre pattant, a lecsorgóra pedig Silye robbant be, és fél méterről a jobb alsó sarokba helyezett, 0–3. 91. perc: Bal oldalról szögletet végeztek el a debreceniek. Nesterov röviden szabadított fel, a labda Trujic elé került, a csereként beállt játékos pedig kapásból, 12 méterről, jobbal a kapu bal oldalába bombázott, miközben Szappanos semmit nem látott az előtte állóktól, így vetődni sem tudott, 1–3.
Jókor jött gólok Lendületesen kezdtek a csapatok, egyik társaság sem állt be védekezni, és a nyílt sisakos futballból rögtön arra lehetett következtetni, hogy sok gól születik majd a találkozón.
Mielőtt rendezhette volna sorait a DVSC, érkezett a második vendégtalálat. Erről elsőre senki nem tudta megállapítani, hogy lesről indultak-e a vendégek, vagy sem. Az ismétlések megtekintése után derült ki, hogy néhány centiméteren múlt támadásuk sikere és a partjelző helyes döntést hozott, amikor nem emelte fel zászlaját. Később is tetszetős játékot produkált a sárga-kék gárda, Berecz jobb oldali lövésszerű átadását Zivzivadze majdnem a hálóba tette, a labdáról csak egy lépéssel maradt le. Silye: pont az i-re A szünetben cserét határozott el Kuttor Attila: mint
Látogasson el hírportálunkra!
kiderült, nem szerkezeti vagy taktikai okokból tette, hanem Vadnai sérülése miatt kellett harcba dobnia Silyét, aki beállása után szinte nyomban meghálálta a bizalmat, és gyakorlatilag pontot tett a meccs végére. A védőként és középpályásként is hasznos játékra képes futballista előrement, jól tette, ettől kezdve pedig már csak az volt a kérdés, hogy kiütik-e ellenfelüket vagy megelégednek a biztos sikerrel. A pirosban focizó hajdúságiak dicséretére vált, hogy nem adták fel, próbáltak rákapcsolni és veszélyeztetni, de az idő múlásával belenyugodtak a sorsukba. A DVSC tudománya
többször is addig terjedt, hogy játékosai elmaradt büntetőket vélelmeztek, igazuk persze nem volt. A negyedik góltól – Berecz csavarása után – a kapufa mentette meg a Debrecent, sőt a hajrában Besirovic és Vajda S. is megkegyelmezett az otthoniakon. A vége előtt ugyan szépítettek Bódiék, de ez csak arra volt jó, hogy becsületgólt jegyezzenek. A rendkívül érett, szervezett és a játék minden elemében kiválót nyújtó Mezőkövesd Zsóry FC esélyt sem adott a tavasszal eddig nagyon eredményes vendéglátóknak, és produkciójukkal tovább erősítették előkelő helyüket a táblázaton. KT
Labdarúgás: jegyzőkönyv Debreceni VSC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–3 (0–2) Debrecen, 3020 néző. V.: Bognár T. (Theodoros, Medovarszki; Karakó, Takács J.) Debreceni VSC: Kosicky (6) – Habovda (5), Szatmári (5), Pávkovics (5), Ferenczi (5) – Csősz (5), Kusnyír (6) – Bódi (5), Szécsi (5), Varga K. (6) – Adeniji (4). Vezetőedző: Vitelki Zoltán Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos (6) – Farkas D. (6), Nesterov (6), Pillár (6), Vadnai (5) – Cseri (6), Karnitsky (6), Berecz (6), Besirovic (7) – Zivzivadze (6), Nagy D. (6). Vezetőedző: Kuttor Attila Csere: Csősz helyett Garba (5) a 46., Vadnai helyett Silye (6) a 46., Varga K. helyett Trujic (–) a 61. Habovda helyett Baráth (–) a 71., Cseri helyett Vajda S. (–) a 75., Nagy D. helyett Jurina (–) a 84. percben. Sárga lap: Besirovic a 45., Nagy D. a 60., Habovda a 61., Garba a 80. percben. Gólszerző: Pillár (0–1) a 29., Zivzivadze (0–2) a 38., Silye (0–3) a 48., Trujic (1–3) a 91. percben. Vitelki Zoltán: – Jól kezdtük a találkozót, a lehetőségeink is megvoltak, de ezekkel nem tudtunk élni. Később több esetben rossz döntéseket hoztunk, de hajtottunk az utolsó percig. Kapott góljainknál nem figyeltünk eléggé, hiányzott belőlünk az élesség. Egy találkozót az egyéni kreativitások döntenek el, és nehéz minden meccsen ebben is felülmúlni az ellenfelet. A sérültjeinkre nem hivatkozunk, nálunk ugyanis mindig azok a legjobbak, akik a keretbe kerülnek. Nem történt semmiféle tragédia a vereség miatt, megyünk tovább, csináljuk a dolgunkat. Kuttor Attila: – Köszönöm a nekem címzett gratulációkat a csapat nevében. Egyik találkozóra sem úgy megyünk ki a pályára, hogy most aztán csak nyerni fogunk, ezért mindig meg kell dolgoznunk, és rendre utólag derül ki, hogy az elképzeléseink jók voltak-e. Tudtuk, hogy a kitűnő formában lévő, dinamikus és fiatalos Debrecenhez látogatunk. Most felülmúltuk őket, de nem ment ez nagyon könnyen, hiszen még menet közben is meg kellett változtatnunk egy-két dolgot a gyepen. Az döntő volt, hogy az akaratunkat sikerült ellenfelünkre erőltetnünk, és a saját játékunkkal hoztuk el az értékes három pontot.
MEGJELENT! A VILÁG KEDVENC FUTBALLMAGAZINJA WWW.FOURFOURTWO.HU
ÉSZAK
ÁLLÁS
388810
KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!
KAZINCBARCIKA 2020. március 26.
BÖRZE
Egressy Béni Művelődési Központ 9.00–16.00 óráig
JELENTKEZZ KIÁLLÍTÓNAK! ✔ Állást keres? ✔ Munkát váltana? ✔ Látogasson el INGYENESEN az Észak állásbörzére!
MAGYARORSZÁG
389610
allasborzeeszak@mediaworks.hu
HIRDETÉSEK
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
10
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 17., HÉTFŐ
Sport 11
MAGYARORSZÁG
Kikapott a rangadón a DVTK
Kosárlabda: jegyzőkönyv NKE-FCSM Csata–Aluinvent-DVTK 77–73 (18–21, 18–20, 23–12, 18–20) Budapest, 400 néző. V.: Praksch, Csabai-Kaskötő, Nepp NKE-FCSM Csata: HORVÁTH B. (17/9), FRISKOVEC (17/9), Lelik (3/3), CANNON (17/3), GUSTAFSON (17/3). Csere: Mányoky (6/6), Radócz (-). Vezetőedző: Tursics Krisztián Aluinvent-DVTK: Medgyessy (11/9), Walker-Kimbrough (2), SKORIC (18/6), Kiss A. (6), Goree (11/3). Csere: MORRISON (18/6), Pusztai (4), Zele (3/3), Kányási (-), Szűcs R. (-). Vezetőedző: Cziczás László Kipontozódott: Cannon a 38. percben. Tursics Krisztián: – Fantasztikus mérkőzés volt, gratulálok a csapatomnak, hiszen egy topgárdát győztünk le. Mindenki, aki pályára lépett, remekelt ma, nagy szívvel, akarattal, lelkesedéssel sikerült megoldani ezt a nem kis feladatot. Cziczás László: – Három negyeden keresztül az történt, amit szerettünk volna, bár a hazaiak meglepően jól tartották magukat. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű ez a mérkőzés, amelynek a hajrájában – most még nem tudom, miért – sokat hibáztunk. Szerencsére a második helyért még versenyben vagyunk, és azon leszünk, hogy oda is érjünk.
Megszakadt a diósgyőri kosarasok nyolc meccs nél tartó győzelmi sorozata. Az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata az élvonalbeli bajnokság 19. fordulójában vasárnap a budapesti Ludovika Arénában rendezett rangadón az NKE-FCSM Csata ellen lépett pályára. Az első felvonás kezdetén Medgyessy triplát dobott, amire kétpontos válasz jött a hazaiaktól. Nem sokkal később egyenlített a Csata (5–5), de Kiss A. ismét a miskolciaknak szerzett előnyt. Pusztai, ahogy pályára lépett máris kétpontost dobott, miközben Medgyessy már a második faultját szedte össze, le is cserélte őt emiatt Cziczás edző (7– 11). Walker-Kimbrough újabb találata után a hazaiak kértek időt (9–15), aztán a folytatásban Horváth B. ért el trojkát. Egyre csökkent a diósgyőri előny, mi több, a vezetést is átvette a Csata (18–17). Aztán rendezte a sorokat egy időkérésnél Cziczás edző, aki kettőt is cserélt, és visszavette a vezetést a vendégcsapat (18–21). A második negyed indításaként Skoric hármasa és Goree duplája után újfent nyolcpontos volt a diósgyőri előny, de időt kértek a fővárosiak (18–26). A mintegy negyedszáz diósgyőri drukker örömére újabb Skoric-, majd Medgyessy-triplával nőtt az ekkor jól védekező DVTK előnye (18–32). Gustafson találatai, majd Horváth B. hármasa hozta vissza a fővárosiakat, aztán Friskovec trojkája után Mányoky máKOSÁRLABDA.
Birkózás: Európa-bajnokság A római birkózó Európa-bajnokság zárásán, a hétvége két napján a szabadfogásúak versenyeztek. Szombaton a magyar színekben szerepelt Muszukajev Iszmailnak voltak vigaszágas meccsei a 65 kg-osok mezőnyében, amelyek közül az elsőt, a moldovai Maxim Sacultan ellenit 8–4-re ugyan megnyerte, de a bronzéremért vívott csatában 2–2-re végzett, és mivel riválisa, az azeri Ali Rahimzade szerezte a meccs utolsó pontját, így utóbbié lett a medál, előbbié az 5. hely. Ugyancsak szombaton, 86 kg-ban Nagy Mihály az izareli Uri Kalasnikovot 4–3-ra múlta felül a selejtezőben, aztán a nyolcaddöntőben 10–0-ra kikapott a szlovák Boris Makoevtől, és kiesett. 92 kg-ban Tóth Bendegúzt 11–0-ra verte az azeri Aslanbek Alborov, és ezzel a magyar fiú számára véget ért az Eb. 125 kg-ban nem járt jobban Ligeti Dániel sem, ő az orosz Baldan Cizsipovval szemben maradt alul 10–5-re, és neki is csak egy meccs jutott. 74 kg-ban a magyar színekben versenyző Kuramagomedov Murad a szlovák Jakub Sykora 10–0-s legyőzésével kezdett a nyolcaddöntőben, majd a fehérorosz Andrej Karpacsot verte 6–2-re. Az elődöntőben az olasz Frank Chamizótól 6–0-ra kikapott, így vasárnap a vigaszágon folytathatta, de bronzmeccsen a török Soner Demirtas 5–0-ra jobbnak bizonyult nála, így az 5. helyen végzett.
Rali: világbajnokság A brit Elfyn Evans nyerte meg vasárnap a ralivilágbajnoki sorozat (WRC) szezonbeli második versenyét, amelyet Svédországban rendeztek. A 13 állomásos WRC március 12. és 15. között Mexikóban folytatódik. A Svéd rali végeredménye: 1. Elfyn Evans, Scott Martin (brit, Toyota Yaris WRC) 1:11:43.1 óra 2. Ott Tänak, Martin Järveoja (észt, Hydunai i20 WRC) 12.7 másodperc hátrány 3. Kalle Rovanperä, Jonne Halttunen (finn, Toyota Yaris WRC) 20.2 mp hátrány
Floorball: ob I Férfi floorball ob I, 13. forduló Kazincbarcikai Ördögök–Dunaújvárosi Egyetem-Rudas FT 11–2 (4–1, 2–0, 5–1) Kazincbarcika, 50 néző. V.: Rab, Sashalmi Kazincbarcikai Ördögök: Hudák – Üveges 2 (1), Molnár M. 1, Szobonya (1), Török 2, Karácsony (2), Ignéczi 1 (1), Klemencz 2, Druzsba (1), Groza, Németh D., Beges 1 (1), Firtkó 2 (1), Béres. Csapatvezető: Szabó Ákos Szabó Ákos: – Nyertünk, ez jó. De ennél sokkal többet tud a csapat, mint amit ma mutatott. A jövő héten, a Debrecen ellen sokkal gyorsabban kell játszani, pontosabb támadásbefejezésekre lesz szükség, és nagyobb fegyelemre.
Morrison (fehérben) 18 pontot szerzett a tegnapi mérkőzésen
solta a hármast (31–36). Időt is kértek a diósgyőriek, ami után Goree is hármast hintett, majd Kiss A. duplájával 10-re nőtt a DVTK fórja (31–41). A negyed végjátékában azonban támadásban több hibát is elkövettek a vendégek, így a nagyszünetre 5-re csökkent az előnyük (36–41). Kimaradt ziccerek A térfélcserét követően Horváth B. találatával zárkózott a hazai gárda, míg a vendégek két támadást is elhibáztak. Ettől kezdve a Csata pontosabb volt, Gustafson büntetőivel egyenlítettek, mit több, később a vezetést is átvették (43–41). A gyűrű sem volt a diósgyőriekkel, rendre kipattantak a kísérleteik, miközben a fővárosiak büntetőpontokkal húztak el (47–43). Medgyessy triplát jegyzett, Cannon sem akart lemarad-
FOTÓ: ÉM
ni, majd Morrison állt bele egy hármasba, de Horváth B. hasonló dobása miatt maradt a fővárosi előny (53–49). Időt kért Cziczás mester, hiszen már 6 ponttal mentek a vendégek. Nem játszott jól ekkoriban a DVTK, sorozatban maradtak ki ziccerek, Skoric csak büntetőkből tudott csökkenteni a hazai előnyön (55–51). Miután Cannon két büntetőt bedobott, a következő hazai büntinél ráadásul Goree megsérült, és mert a diósgyőri triplakísérleteknél kifelé pattant a labda, hatpontos előn�nyel ért véget a harmadik negyed (59–53). Izgalmasan alakult a véghajrá, a vendégek igyekeztek szorosan védekezni, a támadólepattanókat jól szedték le, de Medgyessy negyedik faultja időkérést hozott, mert feljöttek a vendéglátók (67–62). Morrison duplájával zárkó-
zott a DVTK, ám ezt követően egyre több pontatlanság volt a támadójátékukban, Cziczás edző újra időt is kért emiatt. Öt perccel a vége előtt zúgott a vendéghadtól a „mindent bele” és a „hajrá, Diósgyőr”, de lépéshiba miatt elvették a labdát a piros-fehérektől, és a hazaiak triplával büntettek (73–64). Morrison kosarával sikerült valamelyest zárkózni (75–69), majd Cannon pontozódott ki, ami miatt időt kért Tursics edző. Morrison két büntetője után Friskovec talált be (77–73), majd az utolsó percben a vendégedző még időt kért; de a triplakísérletek kimaradtak, és ziccerben is hibáztak a piros-fehérek, így ez a meccs elúszott. TZ
Látogasson el hírportálunkra!
Gólgazdag meccsen csak egy góllal Szolnokon játszott bajnokit szombaton a PannErgy-MVLC férfi vízilabdacsapata. VÍZILABDA. A férfi vízilabda ob I
Az Ördögök (fehérben) begyűjtötték a 3 pontot
alapszakaszának 12. fordulójában a hét végén idegenben vívott mérkőzést a miskolci együttes. A PannErgy-MVLC azzal a szándékkal utazott a Bajnokok Ligája-résztvevő rivális Szolnoki Dózsa otthonába, hogy ha tudja, akkor meglepje ellenfelét, és a táblázaton közelebb lépjen hozzá.
FOTÓ: BUJDOS TIBOR
Totó, 7/2. hét 1. Ferencváros–Fehérvár 2. Zalaegerszeg–Újpest 3. Debrecen–Mezőkövesd 4. Diósgyőr–Paks 5. Union Berlin–Leverkusen 6. RB Leipzig–Bremen 7. Düsseldorf–Mönchengladbach 8. 1. FC Köln–Bayern München 9. Mainz–Schalke 10. Atalanta–AS Roma 11. Juventus–Brescia 12. Sampdoria–Fiorentina 13. Cagliari–Napoli +1. Lazio–Internazionale
1–0 2–1 1–3 2–0 2–3 3–0 1–4 1–4 0–0 2–1 2–0 1–5 0–1
1 1 2 1 2 1 2 2 X 1 1 2 2 lapzártánk után ért véget
Nem lehetett panasz A csata úgy is indult, ahogyan azt a borsodiak tervezhették, hiszen Misic és Lőrincz góljával, két és fél perc után 0–2-re állt a mérkőzés. Bátori büntetőből, majd Jansik D. akcióból talált be Mizsei kapujába, így máris iksz lett az eredmény (2–2). Lőrincz egy szép góllal ismét a vendégeket hozta előnybe (2–3),
Boldog születésnapot!
„Nem az a lényeg, hogy múlnak az évek, hanem, hogy szeretve szép az élet, s mondhatjuk Neked: Isten éltessen Téged!”
388852
Szeretettel felesége és fia
Y
M
100
90
80
70
60
de a házigazda sem maradt adós, sőt Bátori fórból elért találatához (3–3) a negyed utolsó másodpercében még Szeghalmi is hozzátett egyet, ami azt jelentette, hogy a hazai gárda először vezetett a meccs folyamán. A második felvonásra is megvolt
Vízilabda: jegyzőkönyv
BECZŐ SÁNDOR 70. születésnapja alkalmából szívből köszöntjük!
C
A miskolci együttes (fehér sapkában) nem tudott pontot szerezni FOTÓ: ÉM
50
Szolnoki Dózsa–PannErgy-Miskolci VLC 16–15 (4–3, 3–2, 5–6, 4–4) Szolnok, 300 néző. V: Füzesi, Tóth I. Szolnoki Dózsa: Nagy V. – Bátori (4), Jansik D. (1), Subotic (2), Pijetlovic (1), Angyal (1), Dőry (2). Csere: Várnai (2), Szatmári (2), Teleki (-), Szeghalmi (1). Edző: Zivko Gocic PannErgy-Miskolci VLC: Mizsei – Nagy Á. (2), Stojanovic (3), Lőrincz B. (2), Misic (4), Milicic (-), Vadovics (4). Csere: Kazsimér (kapus), Vismeg B. (-), Vismeg Zs. (-), Krijestorac (-), Hornyák (-), Manzi (-). Edző: Vidumanszky László Gól/emberelőnyből: 12/9, ill. 7/2. Gól/ötméteresből: 2/1, ill. 2/2. Zivko Gocic: – Kemény, közönségszórakoztató meccset játszottunk a miskolci csapattal. A vendégek egy kicsit többet hibáztak, mint mi, ezért nyertünk. Fontos három pontot szereztünk. Vidumanszky László: – Az volt az elképzelésünk, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk Szolnokon. Sajnos rajtunk múlott, hogy nem sikerült a tervünk. Nagyon sok a tizenhat kapott gól.
40
30
20
10
5
az MVLC taktikája a Dózsa semlegesítésére, meg persze az is, hogy miként lehetne őket zavarba hozni. Szatmári 5–3-ra alakította a mérkőzést, majd több mint három és fél perc ment el úgy, hogy egyik alakulat sem tudta bevenni a másik ketrecét. Aztán jött Vadovics, előnyben pedig a csapatkapitány Misic, és újra egál lett az ütközet (5–5). A félidőig még Subotic és Bátori használt ki egy-egy emberfórt, sok panasz nem lehetett a vendégek addigi produkciójára (7–5). Megindulás mínusz ötről A nagyszünet után „élesen” érkezett vissza a medencébe a miskolci csapat, Vadovics ötméteresből nem rontott, Stojanovic pedig 6 az 5 elleni szituációban nem hibázott (7–7). Az innen számított szűk
két percben beindultak a felek a gólokat tekintve, a kapusoknak nem sok közük volt ekkor a mérkőzéshez: Várnai, Dőry és Bátori volt a szolnoki oldalon a biztos kezű, a másikon Vadovics kétszer (10–9). Bő négy perc ment el a harmadik negyedből, amikor Szatmári találta meg a rést (11–9), ekkor Kazsimér váltotta Mizseit a kapuban. A sorban Misic és Pijetlovic következett (12–10), aztán amikor előbbi centerből újra megvillant, felcsillant a remény (12–11). A befejező nyolc percet azonban nagyon rosszul kezdte a PannErgy-MVLC, Dőry, illetve Subotic nem kegyelmezett emberelőnyben (14–11). Ezen állásnál, 5 perccel a befejezés előtt visszajött a háló elé Mizsei, ám Angyal és Várnai próbálkozása ellen tehetetlen volt (16–11). A meccs, a pontok sorsa eldőlt, de a hátralévő mintegy 180 másodpercet megnyomta az MVLC. Stojanovic bevágott egy megítélt büntetőt, majd jött egy jó Nagy Á.-megmozdulás (16–13). Még mindig volt hátra 1:46 perc, de már csoda kellett volna akár a pontszerzéshez is. Mindenesetre a megúszást követően Nagy Á. volt pontos, majd 31 másodperccel a vége előtt Stojanovic (16–15). Időt kért a fehér sapkás házigazda, az állás már nem módosult. Egy sokgólos találkozón minimális különbséggel kapott ki a PannErgy, az őszi, Miskolcon elszenvedett kétgólos vereség (11–13) után most csak egy „fával”. MI
ESZAK
11
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. február 17., hétfő
12 Szolgáltatás
magyarország
Keresztrejtvény
Mikor, hová
2020. február 14.:
Hitchen, Micky McGregor, Alfie Dobson február 13–19. > 20.15 – Európai Panoráma. Helyár: 650 Ft, február 14-én > 18.00 – Európai Panoráma. Filmvetítés Valentin-nap alkalmából. Helyár: 1200 Ft. Csipkerózsika balettközvetítés felvételről, 180 perc két szünettel. Rendező: Pjotr Iljics Csajkovszkij. Szereplők: Lauren Cuthbertson, Federico Bonelli, február 15-én > 14.30 – Balettklasszikusok a mozivásznon. Helyár: 1200 Ft. Hamupipőke balettközvetítés felvételről, 110 perc két szünettel. Rendező: Matthew Bourne. Szereplők: Ashley Shaw, Andrew Monaghan, Michela Meazza, Liam Mower, Alan Vincent, február 16-án > 16.00 – Balettklasszikusok a mozivásznon. Helyár: 1200 Ft.
Mozi A miskolci Béke Art-terem és Uránia Art-terem az Europa Cinemas mozi hálózat tagja. 3530 Miskolc, Rákóczi u. 5. Tel./jegyrendelés: 46/507-573 URÁNIA-TEREM Judy mb., angol életrajzi film, 118 perc, 2019. Rendező: Rupert Goold. Szereplők: Bella Ramsey, Renée Zellweger, Jessie Buckley, Rufus Sewell, Michael Gambon, Finn Wittrock, Gemma-Leah Devereux, Andy Nyman, Royce Pierreson, Fenella Woolgar, Phil Dunster, Darci Shaw, John Dagleish február 13–19. > 15.30 – Európai Panoráma. Helyár: 900 Ft. Közel a horizonthoz mb., német romantikus film, 109 perc, 2019. Rendező: Tim Trachte. Szereplők: Jannik Schümann, Luna Wedler, Luise Befort, Lena Vogt, Henry Horn, Jamie Bick, Judith Paus, Kristin Hunold, Emil Schwarz, Nicola Gründel, Axel Röhrle február 13–19. > 17.45 – Európai Panoráma. Helyár: 900 Ft. Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) mb., amerikai akció-kalandfilm, 109 perc, 2020. Rendező: Cathy Yan. Szereplők: Margot Robbie, Ewan McGregor, Mary Elizabeth Winstead, Jurnee Smollett-Bell, Ali Wong, Chris Messina, Rosie Perez, Steven Williams, Matthew Willig, február 13–19. > 20.00 Helyár: 900 Ft. BÉKE-TEREM Családból is megárt a sok mb., francia vígjáték, 100 perc, 2019. Rendező: Fabrice Bracq. Szereplők: Thierry Lhermitte, Helena Holmes, Michele Laroque, Judith Magre, Alain Doutey, Arielle Séménoff, február 13-án > 16.00 – Európai Panoráma Helyár: 650 Ft, február 17–19. > 16.00 – Európai Panoráma. Helyár: 650 Ft. Vadonvilág – Gróf Széchenyi Zsigmond nyomában magyar dokumentumfilm, 96 perc, 2019. Rendező: Lerner János. Helyár: 650 Ft. Február 15–19. > 18.00 Helyár: 650 Ft. Sajnáljuk, nem találtuk otthon fel., angol–francia–belga film, 101 perc, 2019. Rendező: Ken Loach. Szereplők: Debbie Honeywood, Kris
1, 7, 8, 9, 16, 17, 20, 31, 32, 33 34, 41, 44, 51, 52, 61, 66, 71, 72, 77
40
2020. február 15.:
1, 5, 7, 9, 10, 15, 17, 18, 20, 22, 28, 30, 41, 52, 53, 56, 62, 75, 76, 80 Az adatok tájékoztató jellegűek!
KOPONYATAN
F
I
HATVAN PERC
28, 41, 52, 57, 86 Joker: 130408 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatosokra 2.021.030; a 3 találatosokra 24.050; a 2 találatosokra 2.165 forintot fizetnek.
...!,LEINER LAURA REGÉNYE
magyarország
A PÁRIZSI MEGFEJTÉS FEKETE MÁSODIK SZÉTHASAD RÉSZE
2020. február 16.:
VÍZBEN OLDÓDÓ VITAMIN
TVCSATORNA PÁSZTORTÁNC KELLÉKE
ZOKOG, BÕG NANO-
NÉMET AUTÓMÁRKA LUFIDARAB!
C
FIRN,JEGES CSAPADÉK
6, 24, 26, 31, 42, 44 Nyeremények: a 6 találatos szelvény nem volt; az 5 találatos szelvényekre 259.655; 4 találatosokra 7.020; a 3 találatosokra 1.875 forintot fizetnek.
INDULATSZÓ
FÜREDI SÁNDOR
A feladvány Király Eszter gondolatát rejti
Az adatok tájékoztató jellegűek!
SZEPTEMBERI
KEDD A NAPTÁRBAN KLEPTOMÁNIÁS ELÕD, FELMENÕ
Az adatok tájékoztató jellegűek!
2020. február 15.:
E hétre érvényes határszám: 42 A nyerőszámok húzási sorrendben: 66, 26, 33, 5, 50, 37, 70, 55, 54, 20, 65, 72, 19, 58, 75, 59, 52, 49, 31, 23, 14, 9, 3, 61, 62, 29, 46, 4, 10, 63, 38, 24, 69, 25, 36, 11, 42, 41, 18, 40, 13, 44, 35, 1 Az Első képet a 10. kisorsolt nyerőszám után érték el. Az Első keretet a 34. kisor solt nyerőszám után érték el. A Luxort a 44. kisorsolt nyerőszám után érték el. A nyeremények: Jackpot nem volt. Luxor telitalálat 1 db 8.288.605 forint. Első keret 1 db 1.184.085 forint. Első kép 1 db 888.065 forint. Keret 118 db 20.070 forint. Kép 12 737 db 1.045 forint. A következő heti számsorsolás határszáma: 43. Az adatok tájékoztató jellegűek!
1917 mb. 119 19:30 A vágyak szigete mb. 110 13:30 15:45 18:00 20:15 Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? mb. 122 13:00 15:30 18:00 20:30 Dolittle mb. 106 15:10 Jojo Nyuszi fe. 108 17:45 Kisasszonyok fe. 135 15:00 Közel a horizonthoz mb. 109 14:30 17:00 19:30 Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs! mb. 67 13:20 16:15 Ne játssz a tűzzel mb. 96 14:30 16:30 18:30 Ragadozó madarak mb. 109 14:00 17:15 20:30 Sonic, a sündisznó mb. 100 13:10 15:20 17:30 19:40 Tékasztorik 2 er. 96 20:00 Úriemberek mb. 113 20:10 Úriemberek fe. 113 17:50
HEGYCSÚCS
VÁG A KÉS
A MEGFEJTÉS HARMADIK RÉSZE
2020. február 15.:
CINEMA CITY 3525 Miskolc, Miskolc Plaza, Szentpáli u. 2–4. Jegyfoglalás: 46/416-661
HATÁROZOTT NÉVELÕ
A MEGFEJTÉS ELSÕ RÉSZE
TÉTLEN, DOLOGTALAN
ELEK..., ZENESZERZÕ
BETÉTI TÁRSASÁG AZ OVIT KÖVETI
SZAMÁRBESZÉD
ÁM,EZZEL SZEMBEN
EGYNEMÛ ÉGÖV!
KIEJTETT HANGZÓ
MAGOT HINT
LONDONI FÜL
CSOKIJELZÕ
ÚTTORLASZ, BARIKÁD
MEGHÚZTA A RAVASZT
NÉMÁN RAKÓ! NÕI HANGFEKVÉS
PORSZEM! LEVEGÕVEL KAPCSOLATOS
KÖTÕSZÖVETEK PÁRATLANUL ELAD!
SARJADZIK
RANGJELZÕ SZÓCSKA
ALSÓSZOKNYA
BÉKAFAJTA
MEGTASZÍT NINCS FELESÉGE LÜKTETNI KEZD! ...A FEJÉT, GONDOLKODIK
...MIKLÓS, HUMORISTA
EGYIK VÉRCSOPORT
E
Nyertesek Keresztrejtvény: Mertus Istvánné, Kazincbarcika, sudoku kezdő: Hegedűs Ferenc, Mezőkövesd, sudoku haladó: Sas Gábor, Miskolc
KIÜTÉS JELE A RINGBEN
A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok
Sudoku
40. feladat
Kezdőknek, 40.
Haladóknak, 40.
8 5
3 1 2 6 5 8 9
4
1 5 6 2 5 9 6 4 9 2 5 1 3 7 9 4 3 1 4 9 8 7 3
4 6 6
9 2
3
Megfejtések, 30. számú feladat
2 7 6 4 3 6 9 8 9 6 1 2 1 8 4 3
6 3 4 5 7 1 9 8 2
1 5 9 8 2 3 7 4 6
2 7 8 6 9 4 1 5 3
9 4 6 7 3 8 5 2 1
5 8 7 1 4 2 6 3 9
3 1 2 9 5 6 8 7 4
4 9 1 3 8 7 2 6 5
7 2 5 4 6 9 3 1 8
8 6 3 2 1 5 4 9 7
Kezdőknek
6 1 3 2 8 4 7 9 5
7 9 2 5 1 3 8 6 4
5 4 8 6 7 9 2 3 1
3 2 6 1 4 8 9 5 7
9 5 1 7 2 6 3 4 8
4 8 7 9 3 5 1 2 6
1 6 5 3 9 7 4 8 2
8 7 9 4 6 2 5 1 3
2 3 4 8 5 1 6 7 9
Haladóknak
A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok
TV- és rádióműsor
2020. február 17., hétfő M1
04.25 Család-barát 05.55 Hajnali gondolatok 06.00 HÍRADÓ 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Kenó 06.45 Roma magazin 07.10 Domovina 07.40 Ridikül 08.35 Fogd a kezem! 09.25 Don Matteo 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal 13.20 A királynő szigetei 14.20 A hegyi doktor 15.10 Sorsok útvesztője 16.05 Don Matteo 17.05 Ridikül 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem! 19.35 A hegyi doktor 20.30 Kékfény 21.30 Hazug 22.15 Kenó 22.20 Berlin ege alatt 23.15 Hogy volt?! 00.15 Brown atya – V. évad 01.05 Hogy volt?! 01.55 Rúzs és selyem 02.20 OJD – Irodalom és könyv 26 percben 02.45 Mesterember 03.15 Magyar Krónika 03.40 Unió28 04.00 Summa 04.20 Himnusz
C
09.20 Cili seriff és a Vadnyugat 09.50 Sam, a tűzoltó 10.00 Helen sulija 10.25 Bing 10.30 Claude 10.55 Kukori és Kotkoda 11.05 Sebaj Tóbiás 11.10 Mirr-Murr kandúr kalandja 11.20 Tinti kalandjai 11.25 Fabulák 11.30 Magyar népmesék 11.45 Kérem a következőt! 11.55 Vakáción a Mézga család 12.25 Az ifjú Robin Hood kalandjai 12.45 Kemy, a felfedező 13.15 Triangulum 13.20 Sziklaszirti mesék 13.35 Bubbi Guppik 14.00 Eperke és baráta 14.20 Dózerkék 14.45 RoboVonatok 15.00 A dzsungel könyve 15.25 Moncsicsik 15.45 Alvin és a mókusok 16.00 Gyerekversek 16.04 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi 17.00 Szófia hercegnő 17.25 Jake és Sohaország kalóza 17.50 Mickey és az autóversenyzők 18.10 Cili seriff és a Vadnyugat 18.35 RoboVonatok 18.50 Nils Holgersson csodálatos utazása 19.15 A kis királylány 19.25 Dózerkék 19.50 Bing 19.55 Hetedhét kaland 20.15 Született szinglik 21.05 Én vagyok itt! 22.15 Akusztik
Y
M
100
90
80
A szabály egyszerű. A sudoku rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3x3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt (40–45) juttassák el a szerkesztőségünkbe (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét mind a hat sudoku rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: 2020. február 27. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.
04.55 Teleshop 05.20 Barátok közt Magyar filmsorozat 06.00 Reggeli Élő magazinműsor 09.05 Asztro Klub 10.05 Teleshop 12.00 Fókusz Közszolgálati magazin 13.25 Drága örökösök Magyar filmsorozat 14.40 Bátrak földje Magyar filmsorozat 16.00 Az én kis családom Török filmsorozat 17.10 Barátok közt Magyar filmsorozat 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 18.55 Fókusz Közszolgálati magazin 20.05 Drága örökösök Magyar filmsorozat 21.20 Bátrak földje Magyar filmsorozat Van-e oka Katicának, hogy féltékeny legyen? Mi támadta meg Gyulát az erdőben? Lebukik-e Ilona bárókisasszony, hogy engedély nélkül hagyta el a kastélyt? Sikerül-e Rózsának és a boltos Jakabnak tisztáznia a köztük lévő félreértést? Vajon mi köze van a fiatal kovácsnak a Rokoczay családhoz? 22.30 Barátok közt Magyar filmsorozat 23.25 XXI. század – a legendák velünk élnek Hétfő esténként az RTL Klub műsorán! 23.50 RTL Híradó – Késő esti kiadás 00.30 Kapcsolat Amerikai filmsorozat 01.40 Autogram
70
60
50
40
30
05.20 Családi Titkok Magyar realitysorozat 06.15 MOKKA magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA magazinműsor 08.45 MOKKACINO magazinműsor 09.35 TELESHOP 10.45 Csapdába csalva Német dokureality sorozat 11.15 Tények Plusz 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Walker, a texasi kopó Amerikai akciófilm-sorozat 13.30 Walker, a texasi kopó Amerikai akciófilm-sorozat 14.30 A vidéki doktor XIV. Német filmsorozat 15.40 Amanda Chilei romantikus filmsorozat 16.45 Remények földje Török romantikus filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 18.45 Tények Plusz 19.30 Mintaapák Magyar fikciós sorozat 20.10 Exatlon Hungary extrémsport-reality 22.30 Drágám, add az életed! game-show 23.40 Magánnyomozók II. Magyar dokureality sorozat 00.45 Családi Titkok Magyar realitysorozat 01.45 Walker, a texasi kopó Amerikai akciófilm-sorozat 02.45 Tények Este hírműsor 03.25 A vidéki doktor XIV. Német filmsorozat 04.10 Magánnyomozók
20
10
5
06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sport Híradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.56 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Kék bolygó 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Magyar gazda 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sport híradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Itthon vagy! 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Kék bolygó 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Magyar gazda 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Esély fogyatékkal élőkről szóló magazin 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sport híradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Világ 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű Hírek 23.33 Német nyelvű Hírek 23.42 Orosz nyelvű Hírek 23.51 Kínai nyelvű Hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz
M4 05.00 Skipper 05.30 Szabadidő 05.55 Múlt és Jelen 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 07.30 Út Tokióba 08.00 Góóól2 09.00 SPORT7 10.00 Sporthíradó 10.30 Távonkénti gyorskorcsolya világbajnokság 11.30 Pecatúra 12.00 Rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa-sorozat 13.00 Sporthíradó 13.30 Jövünk!
14.00 Labdarúgó-közvetítés 16.00 Kosárlabda magazin 17.00 Sporthíradó 17.15 UEFA Bajnokok Ligája magazin 17.45 Felvezető műsor 18.00 Jégkorong-közvetítés 20.05 Érték 20.45 Kézilabda magazin 21.45 Sporthíradó 22.15 Labdarúgó-közvetítés 00.15 Röplabdaközvetítés 02.15 Tollaslabda 03.10 Jégkorong-közvetítés
HÍR TV 6.00 Bayer show ism 7.00 Híradó 7.30 Napról napra ism 8.00 Hírek 8.05 Informátor ism 8.30 Paletta ism 9.00 Hírek 9.05 Bayer show ism 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 A nyolcas ism 11.30 Budapesti srások ism 12.00 Híradó 12.30 Soroló ism 13.00 Hírek 13.05 Panaszkönyv ism 14.00 Hírek 14.05 Credo ism 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Garázs ism 16.00 Hírek 16.05 Vetítő ism: Fehér Ház Rendező: Kovács György, Pap Ferenc 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Főhős 21.00 Hírek 21.05 Sajtóklub 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Címlap 23.00 Hírek 23.05 Magyarország élőben ism 23.30 Plusz mínusz ism 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek 0.30 Címlap ism 1.00 Hazahúzó
FILM+ 7.30 Mennyei prófécia Amerikai kalandfilm 9.25 Babylon 5: Az ismeretlen faj Amerikai sci-fi akciófilm 11.15 Star Trek: Űrlázadás Amerikai akciókalandfilm 13.15 A Gyűrűk Ura - A Gyűrű Szövetsége Amerikai kalandfilm 16.50 A szellemlovas: A bosszú ereje Amerikai akciófilm 18.40 Penge Amerikai akciófilm 21.00 300 Ame-
rikai akciófilm 23.20 A fegyvertelen katona Amerikai-ausztrál háborús akciófilm 2.10 A 44. gyermek Amerikaiorosz-cseh-angol thriller
ATV
00.45 #Bochkor 02.00 Mondd el Tatár Csillának! 02.25 Sikerszféra 03.15 Életre fel 03.30 Civil a pályán 04.45 700-as klub 04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV START 08.35 START plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz 21.30 Columbo 23.40 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 00.50 700as klub
MR2-PETŐFI
06.00 Hírek 06.00 Talpra magyar Reggel a Petőfi Rádióval Benne: 06.30 Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 07.30 Hírek 08.00 Hírek 08.30 Hírek 09.00 Hírek 10.00 Hírek 10.00 Eszembe jutottál Benne: 11.00 Hírek 12.00 Hírek 13.00 hírek 14.00 Hírek 14.00 Egész úton - Hazafelé a Petőfi Rádióval Benne: 15.00, 16.00, 17.00 Hírek 18.00 Hírek 18.00 Petőfi top 15 19.00 Hírek 19.00 Minek nevezzelek? Benne: 20.00 Hírek 21.00 Hírek - Petőfi Rádió 21.00 Rontom Bontom Benne: 22.00 Hírek 00.00 Himnusz
MISKOLC TV
06.00 Az előző esti adás ismétlése 08.35 Képújság 18.00 Híradó 18.17 Időjárás-jelentés 18.20 Programpont (programajánló) 18.25 Miskolci Napló (közéleti magazin) 19.00 Híradó ism. 19.17 Időjárás-jelentés 19.20 Programpont ism. 19.25 Generációk ism. (idősügyi magazin) 20.00 Híradó ism. 20.17 Idő-
járás-jelentés 20.20 Programpont ism. 20.25 Képújság
EURÓPA RÁDIÓ
6.00–9.00 Kontinentális reggeli Benne: 6.00 Hírek + Református ember 7.00 Régió Krónika 7.20 Útravaló 7.30 Rövidhírek 9.00 Hírek + Református hírek 9.05 Apropó 10.00 Hírek + Református hírek 10.10 Magazin 11.00 Hírek + Református hírek 11.10 Református magazin 12.00 Régió Krónika 12.15 Aréna 13.00 Hírek + Református hírek 13.10 Mindenapi irodalom 14.00 Hírek + Református hírek 14.10 Református magazin 15.00– 18.00 Svédasztal 18.00 Hírek + Református hírek 18.10 Magazin 19.00 Régió Krónika 19.30 Esti nyugalom 20.00 Hírek 20.10 Református magazin (ism.) 21.00 Hírek 21.10 Mindennapi irodalom 22.00 Hírek + Református hírek 22.10 Zenesáv 23.00 Hírek + Református hírek 23.10 Református magazin (ism.) 0.00–6.00 Éjszakai műsorok
CSILLAGPONT RÁDIÓ 4.00 Infó óra 5.00 Pulzus infó egészségtematikus magazinműsor 6.00 Híróra 7.10 Hajrá diósgyőr! dvtk magazinműsor 7.30 Jó reggelt borsod! - reggeli közérdekű műsor 9.00 Rendelő - egészségtematikus műsor 11.10 Hajrá diósgyőr! - dvtk magazinműsor 12.00 Magazin óra 13.00 Infó óra 14.00 15.00 Pulzus infó 16.00 Híróra - magazin műsor 17.10 Hajrá diósgyőr! 18.00 19.00 Rendelő 20.00 21.00 Pulzus infó 22.00 Infó óra 23.00 Híróra 0.00 Zenei óra A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.
eszak
12
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 17., HÉTFŐ
Varázsszőnyeg 13
MAGYARORSZÁG
A fehér holló története
Keresd meg a 7 különbséget!
MESE. Az
enyhe szellő kitessé kelte a telet az erdőből. Két ségtelenül közeleg a tavasz, adjunk neki helyet! – suttogta. A napsugár örömmel segített neki. A kis nyúl előmerészke dett a rejtekéből, és félve te kintett szét. A vén tölgyfa kü lönös hangokra lett figyelmes. Az ágai közt meghúzódó hol lófészekből jött. Kopp, kopp. S kibújt a tojásból egy kis ko pasz fióka, és még egy, és még egy harmadik. Gyö nyörűek, illene monda ni, ám így nem len ne igaz, mert egy anyának min den aprósága szép. Így látta ezt a holló anya is. Telt, múlt az idő, a fi ókák nőttek, növögettek. Fénylő fe kete toll bo rította be két holló testét, de a harmadiké sehogy sem akart sötétedni. Aggód va figyelte ezt a hollóanya. Itt valami nincs rendben. Hiszen ez fehér! – mondta. Semmi gond – nyugtatta az hollóapa. Mind a három a mienk, és csak ez számít. Egyik borongós regge len furcsa zaj zavarta meg a csendet. A bölcs bagoly hírnöke szajkózta, hogy az erdő fiatal lakói jelenjenek meg a tisztáson. Kezdődik a tanítás. Ez van. Menni, repül ni kell. A kis fiókák boldogan készülődtek, és kiröppentek a biztonságos meleg fészek
ből. A szülők féltő tekintete követte őket. A térre érve meglepődtek, hogy mennyi en vannak: kis rókák, medve bocsok, őzgidák, nyulak, ma darak. A hollók illedelmesen elhelyezkedtek egy kidőlt fa törzsén. Hirtelen csend tá madt. A tekintetek rájuk sze
GYERE VELÜNK A MESÉK BIRODALMÁBA!
Találd meg a bárány igazi árnyékát!
Látogasson el hírportálunkra!
Segíts a békáknak megtalálni a helyes utat a békakirályhoz!
geződtek, és az álla tok csak nézték, nézték őket. Megszólalt a rókafi: Az anyját! Én még sohasem láttam ilyen madarat, a feketék rendben, de ott – ott mellette, az fe hér. Igaz, különös – mondta az őzgida, lehet, hogy beteg. Mit mondtál? – ijedezett a kis nyúl. Beteg? Akkor miért jött ide? A gida meggyőzően folytatta: szüleim szerint, aki
sápadt, az beteg. Lehet, hogy fertőz is. Ne is mondj ilyet! Menten rosszul leszek! – riká csolt a varjú. Nekem rokona im a hollók, de ilyennel még én sem találkoztam. Megyek, szólok neki, hogy húzza, il letve repülje el innen a csíkot. Igen, igen, tűnjön el innen, de azonnal! – zúgott a tömeg. Szegény kis fehér holló csak forgatta a fejét jobbra – balra, nem értette mi zajlik körü lötte, csak azt érezte, hogy őt itt nem látják szívesen.
A testvérei megszeppenve próbálták védeni, és hiába szóltak, hogy nem beteg, csak ilyen, győzött a túl erő. A hollók bánatosan ha zarepültek. A tisz tásra megérkezett tanítójuk, a bölcs bagoly, és amikor megtudta, hogy mi történt, összeráncolta homlokát, és mélyen elgondolkodott. Ott hon a szülők hiába faggatták a fiókákat, és hiába akarták őket ismét iskolába küldeni, ők mélyen hallgattak.
Eltelt néhány nap, a kis hol ló szomorúsága csak fokozó dott. Nem volt kedve repülni, egyedül üldögélt a fészekben, amikor kopogtattak a tölgyfa alján. Kidugta a fejét, és el ámult a látványtól. A fa alatt idegen állatok, távolabb tőlük a bölcs bagoly tanítványaival. Megszólalt a küldöttség veze tője: mi a szomszédos erdőből érkeztünk, mivel a fülünkbe jutott, hogy itt a zsongó erdő mélyén él egy különleges, gyönyörű madár. Szárnya selymes, hangja mély, és a tol lainak színe vetélkedik a fény lő, fehér hókristállyal. Azért jöttünk, mert szeretnénk megcsodálni. A kis holló azt hitte, álmodik. Mi történik itt. Félve röppent az alsó ágra, és a következő szavakat hallotta: ez pazar! Sohasem hittem volna, hogy láthatok egy fehér hollót. Ez csodás! Milyen szép! A többiek lelkesen he lyeseltek. Igazad van! Jó, hogy értesített ben nünket a bölcs bagoly, hogy ne keressük tovább a legszebb madarat, mert itt megtaláljuk. Itt az érem, repülj lentebb, hogy átadhassuk. A kis hol ló így szólt: Nem érdemlem én azt meg, hisz nem vagyok szép, csak más. Nemcsak gyö nyörű vagy, de bölcs is, és át nyújtották neki az érmet. Hátul megszólalt a bagoly: Jól van fehérke, igazolom az eddigi hiányzásodat, de holnaptól szeretnélek látni az iskolában. Mi is, mi is! – mondták a körülötte állók. Gyere, de az érmedet otthon hagyhatod! – kiáltott a rókafi. A hazatérő hollók egy vi dám, csevegő fehér fiókát ta láltak. A szomorúság elillant, senki se fusson utána!
CSALAH ATTILÁNÉ
Természettár-keresztrejtvény Írjátok be a számozott függőleges oszlopokba a megfejtéseket! A pirossal keretezett sorban a Nagyerdő egyik legnagyobb bogarának a nevét olvashatjátok.
4.
5.
7.
8.
10. 14.
1.
2.
6.
9.
11. 12.
3.
13.
1./ Bambuszmedvének is nevezik; 2./ Kis szamár; 3./ Házi és mezei is van, Tomnak sok bosszúságot okoz; 4./ Gyűjtögető ízeltlábú, a szorgalom példaképe; 5./ Hazánkban a legna gyobb számban előforduló vadlúdfaj; 6./ A puli és a pumi is ilyen kutya; 7./ Páncélos hüllő, hazánkban a mocsári faj az őshonos; 8./ Ebből a ragadozó madárból vörös és kék is honos Magyarországon; 9./ Doromboló házikedvenc; 10./ Csíkos nagyragadozó; 11./ Ausztráliában honos ugráló emlős; 12./ A mesében ez az állat hegedülte át a nyarat, télen pedig a hangyához fordult segítségért; 13./ Van leveli, tavi, sőt kecske is; 14./ Hosszú nyakú afrikai emlősállat.
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
13
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 17., HÉTFŐ
14 Sziréna
Sok-sok éve keresik őket hiába
Negyvenkilenc pincéből loptak
KAZINCBARCIKA, SAJÓSZENTPÉTER. Egy igazán különleges
Terjedelmes a megyénkben ismeretlen helyen lévő, eltűnt személyek listája.
betörőbandát füleltek le a kazincbarcikai rendőrök. Akadt bőven munkájuk a nyomozóknak, hiszen egy híján félszáz betörésről van szó. Több hónapos nyomozás eredményeként a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai azonosították azt a három férfit, akik 2019. május 27-ét megelőzően 49 alkalommal betörtek Sajószentpéter külterületén található pincékbe. A két 34 éves és a 27 éves – jelenleg is letartóztatásban lévő – sajószentpéteri férfi leginkább gáztűzhelyt, fűkaszát, hűtőgépet, gázpalackot, háztartási felszereléseket, kerti szerszámokat, bort és pálinkát tulajdonított el. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság nyomozói a férfiakat lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, majd a szükséges eljárási cselekmények elvégezése után az iratokat átadta az ügyészségnek. ÉM
Az eltűnés miatt körözés alatt álló személyek országos listáján a hétvégén 2386-an szerepeltek. Megyénket 253-an reprezentálják, ami a teljes lista több mint tíz százaléka. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.
Évek, évtizedek óta A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya három embert keres, méghozzá három nagyon régen eltűnt emberről van szó. Ember Jánost rögtön húsz éve. Az 1950-es, tiszabezdédi születésű férfi személyleírásánál amellett, hogy megjegyzik, hiányoznak az első fogai, hosszan sorolják a tetoválásait. A miskolci Sztupovszki Ferencet 11 éve keresik, a hármas női tagja Kiss Attila Istvánné, akinek 1998. 12. 25-én veszett nyoma. Az Edelényi Rendőrkapitányság listáján öten szerepelnek. A 17 éves Takács Márkot tavaly november óta keresik, viszont 2012 márciusában veszett nyoma Szabó Győző Zoltánnak, ugyanígy Póhl Barnabásnak is. Fidrus Csabát 2006 nyara óta nem találják, Flaskó László pedig 2013 májusában távozott ismeretlen helyre. Az Encsi Rendőrkapitányság listáján 27-en szerepelnek, a nagy részük otthonról vagy intézetből elszökött, eltűnt fiatal. A legfiatalabb közöttük egy januárban a 14.-et betöltő és egy még öt hónapig 13 éves fiú: Lukács Alex és Zámbó András. De itt is szerepel három
Látogasson el hírportálunkra!
Zárakat nyitottak fel
MAGYARORSZÁG
FOTÓ: ÉM
Eltűntek: Berta Zoltán
Simon Ibolya
Vöröss Gyula
Tanta Károlyné
idősebb eltűnt, így az 1938-as születésű Szabó József, aki 2016 márciusában tűnt el; az 1941-es születésű, egyébként cukorbeteg és égési hegekkel rendelkező Barna Andrást 2015 májusa óta nem találják, míg az 1957-es születésű Barna János 2018 júniusában került az eltűnt emberek listájára. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság listáján 19-en szerepelnek. Köztük öt testvér: a Rézműves gyerekek legidősebbje 14 sincs, míg a legfiatalabb ikerpár tagjai 9 évesek. Rajtuk kívül tinédzsereket keres a kapitányság, illetve
három, régebb óta eltűnt idős ember van a listán. Az 1937-es születésű Metzinger Péternét lassan 11 éve nem találják, az 1941-es születésű Kovács Miklósnénak 17 éve veszett nyoma, míg az 1942-es Kaló Józsefné 2001 márciusában távozott ismeretlen helyre. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság listája csupán három nevet tartalmaz. Simon Ibolya 22 évesen tűnt el, még 1997 júliusában. Tíz éve került a listára Antónió József, aki 1960-es születésű, és tavaly április óta nem találják a 44 éves Kalivoda Attilát.
Az Ózdi Rendőrkapitányság 15 embert keres, köztük a három Váradi testvért, melynek legfiatalabb tagja négyéves. Az 1930-as születésű Rozslosnik Ferenc László húsz éve tűnt el, az 1938-as Magyar László 19 éve, az 1950-es Kis Béla Barnabás 18 éve, a ’74-es Váradi Béla és a ’86-os Antal Gábor 16 éve szerepel a listán. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság hat embert keres, egy novemberben eltűnt fiatal mellett öt idős ember van a listájukon. Jóni Emil 16, Berta Zoltán 22, Kiss László 17, Pál Ferencné 13, míg Lovas Sán-
dor 10 éve távozott ismeretlen helyre. A Szerencsi Rendőrkapitányság hét embert keres, öt tinédzser mellett, a 2017-ben eltűnt negyvenéves Hegyes Bélát és a hét éve a listára került 1939-es születésű Kozma Jánost. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság kilenc embert köröztet eltűnés miatt.
A gyerekek, fiatalkorúak és az idősek Az eltűnt személyek listára kerülését a rendőrség rendeli el. A lista folyamatosan változik, ugyanis gyakori, hogy valakinek bejelentik az eltűnését, rákerül a listára, majd néhány nap, hét múlva előkerül, és már le is veszik róla. A gyerekek és fiatalkorúak leggyakrabban elszöknek ott-
honról vagy a nevelőszülőktől, otthonokból. Ők különösen veszélyeztetettek, mert életkorukból adódóan könnyen válhatnak bűncselekmény áldozataivá – vagy éppen elkövetőivé. Szökésük, eltűnésük hátterében gyakran áll családi balhé, szerelem, drog. Arányosan mégis ennek a korosztály-
nak az eltűntjei kerülnek elő épen a leggyakrabban. Az idősek eltűnésének hátterében leggyakrabban az áll, hogy már nehezen tájékozódnak, mozognak, balesetet szenvednek, áldozattá válnak. Minél hosszabb ideig nem kerül elő egy idős, annál kisebb az esélye, hogy életben van.
FOTÓK: BAZMRFK
A legrégebben eltűnt A végére hagytuk a Miskolci Rendőrkapitányságot, amely maga 159 eltűnt személyt köröztet, többet, mint a többi kapitányság összesen. A nagyobbrészt fiatalok között ott van Leveleki Gézáné, akiről tavaly írtunk, családja is segítséget kért az idős asszony eltűnése kapcsán. 2019 júliusában ment el Szentpéteri kapui otthonából, és azóta sem találják. A miskolci listán van a legrégebben eltűnt személy is a megyénkben: ő Vöröss Gyula, akit 1996 májusa óta tartanak nyilván eltűntként. HORVÁTH IMRE imre.horvath@eszak.hu
Új gasztroenterológiai szakrendelőt épített a Jánosik Kft. Nyílt közbeszerzési eljáráson nyerte el a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház gasztroenterológiai szakrendelőinek építését a Jánosik és Társai Kft. A zöldmezős beruházás több mint 500 millió forintba került – tájékoztatott Jánosik Lajos, a kivitelezést végző cég tulajdonosa.
A megyei tagkórház belgyógyászati tömbje ezáltal egy teljesen új gasztroenterológiai épületegységgel bővült. Az új létesítményben tágas betegvárót, két kardiológiai vizsgálót, egy e n d o s z k ó p o s UH-vizsgálóh elyiséget, négy endoszkópos vizsgálót, valamint a személyzet, illetve a betegek számára szociális blokkokat alakítottunk ki.
Az épület fűtési-hűtési igénye többféle megoldással történik: egyrészt a tetőn elhelyezett légke zelőn befújt levegő fűtésével-hűtésével, másrészt a szintén a tetőn elhelyezett hőszivattyús rendszerhez csatlakoztatott beltéri mennyezeti klímaberendezésekkel, a környezetbarát távhő energiáját pedig a padlófűtésnél hasznosítják. Az új létesítmény az Akadálymentesség Európai eszméje figyelembevételével készült a
Az építkezés közben biztosítani kellett a már meglévő két épületben zajló gyógyító munka zavartalan működését. Az új épületegység mögött új parkolók várják a betegeket és hozzátartozóikat, ezáltal mintegy 80 gépkocsi számára biztosít az intézmény szilárd burkolaton kulturált parkolási lehetőséget. A beruházás 50 embernek adott munkát nyolc hónapon át. A jó munkaszervezésnek, az ütemterv betartásának és a feszített munkának köszönhetően sikerült a tervezett határidőre átadni az új épületet, ami 2020. év elején a használatbavételi engedélyt is megkapta.
388498
387300
A mintegy 600 négyzetméteres egyszintes épület kivitelezése különleges megoldásokat követelt: két meglévő épületegység közé kellett felépíteni az újat, úgy, hogy a három
egység később egymáshoz kapcsolódjon.
mozgáskorlátozottak, hallássérültek, látássérültek és egyéb fogyatékossággal élők számára.
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
14
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 17., HÉTFŐ
Hirdetés 15
MAGYARORSZÁG
GYÁSZHÍR A boon.hu/gyaszhirek/ internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága gyermekünk,
„Szeretteim, én most elmegyek, küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretetet, Isten veletek!”
KOVÁCS KÁROLY TIBOR
Mély fájdalommal, de a Teremtő akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, apa, nagyapa, testvér, rokon és barát,
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
hejőparki lakos türelemmel viselt, hosszú betegség után örökre itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni temetése 2020. február 20-án 13 órakor lesz a Szent Anna temető ravatalozójából.
DR. KOMILJOVICS JÓZSEF családorvos, címzetes főorvos
389971
életének 74. évében, rövid ideig tartó súlyos betegségben 2020. február 12-én elhunyt. 2020. február 21-én 14.00 órakor búcsúzunk Tőle a mezőkövesdi temető ravatalozójában. DRÁGA EMLÉKE SZÍVÜNKBEN ÖRÖKKÉ ÉL! A gyászolók kegyeletüket egy szál virággal róhatják le. 390638 A gyászoló család
BÖSZÖRMÉNYI JÓZSEF galambász mezőnyárádi, volt bábonyibérci lakos 74 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 20-án 10 órakor lesz a Szentpéteri kapui temetőben. 390105 Gyászoló család
Gyászoló szülei, testvére Jutka és családja, párja Zsuzsa
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
„Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Számunkra te sohasem leszel halott, szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok.”
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk,
MÁTYÁS JÓZSEFNÉ
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
MÁK LÁSZLÓ
temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. 388399 A gyászoló család
ÁLLÁST KÍNÁL
NÖVÉNY FÉMZÁROLT vetőburgonya (több fajta), válogatásból kieső 40Ft/kg, étkezési eladó, Újfehértó. 20/559-3252 www.vetoburgonya.hu
SZERKEZETI lakatosokat keresünk sajókeresztúri üzemünkbe. Feltétel: műszaki rajz ismeret. Érd.: 06-30/5658801 *390345*
Hívja hétfőtől péntekig 8–16 óra között a
SZOLGÁLTATÁS KERESÉS
A jelentkezők az adatkezelő személyéről, valamint az adatkezeléssel kapcsolatos egyéb tudnivalókról a megadott elérhetőségeken kaphatnak tájékoztatást.
ÚJ!
06-4699-88-99
*374648*
RÉGISÉG
jeliőrt keres, nyugdíjasok előnyben. Érdeklődni: 06-30/692-4178-as telefonon.
MINDENFÉLE régiséget veszek. 20/8021792
*390444*
Hirdessen Ön is
FÁK szakszerű kivágása, sövényvágás,bozótírtás, zöld hulladék elszállítása,fűkaszálás. 20/2677-676
*383078*
VEGYES
az Észak-Magyarország hasábjain!
80X80-AS zuhanyzótálca originált állapotban eladó. 46/319-123 *390477*
NAPLÓ
ÁLLÁS
halálának 2. évfordulójára. Szerető édesanyád
388495
Szeretünk olcsóbban
2020.
március 19.
BÖRZE
BUDAI ISTVÁN volt taktakenézi lakos
Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk!
336276
magyarország
Fájó szívvel emlékezek
*390590*
SZOLGÁLTATÁS
Adjon fel apróhirdetést, gyászhirdetést, megemlékezést, köszönetnyilvánítást és keretes hirdetést!
„Nem hallom a hangod, nem látom az arcod, hiába szólítlak, te már azt nem hallod. Egy jajszó, annyit se mondtál, elmentél a halál útján. De te megkímélni akartál engemet, tudtam, hogy milyen nagy beteg voltál, mégis elmentél egyetlen perc alatt. Számomra csak a döbbenet és a fájdalom maradt.”
FAKIVÁGÁS! Nem dönthető, veszélyes fák kivágása garanciával, felelősségvállalással. Tel: 06-30-9982-178 (Bereczky Attila)
A ,,343” KFT. ongai telephelyére éj-
-es számot!
MEGEMLÉKEZÉS
*385000*
342472
Hirdetni szeretne?
volt Eper utcai lakos 81. életévében, hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás után 2020. február 21-én 12 órakor a diósgyőri temetőben helyezzük örök nyugalomba. 389586 A gyászoló család
Debrecen, Lovarda
340190
„Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, Ajka sem szól többé, mert lezárt, holt. Megállott a kéz, mely csak adott, Soha semmit nem kért és el nem fogadott.” (Kosztolányi Dezső)
tankolni!
JELENTKEZZEN
kiállítónak!
rendezveny@mediaworks.hu vagy a haon.hu aloldalán
FT + EXTRA KEDVEZMÉNYEK
Tisztelt Partnerünk! A régió egyik legnagyobb munkaerőpiaci seregszemléjén a pályát választó fiatalok, aktív munkakeresők egy helyen találkozhatnak a munkaadókkal, valamint az oktatási, képzési intézmények képviselőivel. A kiállítást megelőzően jelenítjük meg nagy példányszámban az Állásbörze Magazint, melyben egyedülálló hirdetési felületet biztosítunk partnereink számára.
EVO 95 Benzin, EVO Diesel, XXL Diesel , autógáz üzemanyagokra és a pisztolyos AdBlue üzemanyagokra 6 Ft/liter kedvezmény. A Prémium EVO 100 Benzin Plusz, EVO Diesel Plusz, 102+ MOL Racing versenybenzin üzemanyagok árából 12 Ft kedvezmény literenként. A Gépi autómosó árából 10%-ot mosásonként, a töltőállomáson forgalmazott kenőanyagok, autókemikáliák, kiszerelt AdBlue termékek árából pedig szintén 10%-ot spórolhatnak meg kedves előfizetőink. Ha már legalább 1 éve napilap előfizető, vagy hűségnyilatkozattal, előre fizetéssel van meg a 12 hónapja, igényelje tőlünk MOL Partnerkártyáját a www.megyekartya.hu IGÉNYLÉS menüjében! Nincs üresjárat! Kapcsoljon Ön is feljebb egy fokozattal és használja ki a lehetőséget!
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
www.eszak.hu
336255
379365
HAJDÚ-BIHARI
ESZAK
15
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 17., HÉTFŐ
16 Mozaik
MAGYARORSZÁG
Névnap
február 17., hétfő idojaras.boon.hu
22 éve meghalt Wass Albert erdélyi magyar író és költő (Kard és kasza).
REGGEL
DÉLBEN
ESTE
3 °C
12 °C
5 °C
Napközben változóan napos-fátyolfelhős időre DÉLBEN lehet számítani, továbbra sem hullik csapadék. Gyenge szél.
Hétfőn reggel fátyolfelhős lesz az ég, párássá REGGEL válik a levegő. Csapadék nem várható.
Spájz, és ami benne van
Évforduló
Donát, Alex, Emőd, Elek, Egyed, Brúnó, Lukács
Encs
Sátoraljaújhely
2 °C 10 °C
Kazincbarcika
Akar egy kis katonát? A megmérettetésre sokan jelentkeztek: érkeztek szalonnák, lekvárok, befőttek, savanyúságok. Értő zsűri szemlézett, ugyanis Csetneki László és Tóthné Herényi Ildikó, a megye gasztronómiai megmérettetéseiről versenyzőként és zsűriként is jól ismert mesterek, a Szabadtűzi Lovagrend tagjai biztosították a szakmai hátteret ezen a napon. Akar egy kis katonát?szlogennel rendeztek szalonnabemutatót és -kóstolót. Majd a két „szabadtűzi lovag”
3 °C 12 °C
3 °C 12 °C
Ózd
2 °C 12 °C
Tokaj
3 °C 12 °C
MISKOLC
2 °C
EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT
12 °C EUROPEAN WEATHER SERVICE
www.eumet.hu
Tiszaújváros
3 °C 12 °C
Mezőkövesd
3 °C 12 °C
Napkelte: 06:32 Napnyugta: 16:53 KEDD
5 °C
14 °C
Erősen felhős ég, jelentéktelen eső, majd napsütés.
SZERDA
3 °C
9 °C
CSÜTÖRTÖK PÉNTEK
2 °C
8 °C
0 °C
ORVOS-METEOROLÓGIA: Front nem várható, de melegfronti jellege lesz a légkörnek. A napsütés és a tavaszias időjárás pozitívan hat az általános közérzetre. A tartósan enyhe időjárás hatására a kora tavaszi virágzású növények pollenje már megjelent a levegőben.
Holdkelte: 02:01 Holdnyugta: 11:03 SZOMBAT
7 °C
0 °C
Napos, majd Borongós idő, Napos, száraz felhősödő idő erős északi időre van várható, csa- szél, hűvösebb. kilátás. padék nélkül.
A Vénusz és a Hold közötti trigon miatt legyen mértékletes az étkezés során, gyomorpanaszok jelentkezhetnek, ha nem vigyáz.
A Termelői és Kézműves Nap keretében megrendezte szombaton az I. Falusi Spájzversenyét Gesztely önkormányzata. A település közösségi házában reggeltől kora délutánig várták az érdeklődőket, akik kóstolhattak és hasznos ötletekkel is gazdagodhattak. GESZTELY.
Napos-fátyolfelhős, csapadékmentes, enyhe idő.
12 °C
Ma megkezdődik az a munkahét, amikor is – minden jel szerint – ön már kitűnő pozícióban van. Mostantól egy darabig a módszeresség jellemzi munkastílusát.
Tél vége felé apad a spájzban tárolt készlet. Feltöltésére kínáltak alkalmat Gesztelyben.
Az esti, éjszakai órákban vastagszik felettünk a ESTE felhőzet, de említést érdemlő eső ekkor sem valószínű.
Ma 2 °C
Horoszkóp
8 °C
A Merkúr hátrál, emiatt akadályokra számíthat. Lehet, hogy ügyfelei mondják vissza a megbízásokat vagy egy tervezett munka meghiúsul. Legyen kitartó. Közösségi spájzlátogatáson Gesztelyben
beállt a tűzhely mögé, és nagyüzemben készült a palacsinta. Miközben mindenkit megtanítottak a mozdulatra, amellyel a palacsintát feldobva meg lehet fordítani. Amíg Csetneki László vetítéses előadást tartott a palacsintáról, bemutatva, hogy a világ különböző részeiben hogyan készül ez a finomság, hozzá recepteket is megosztva a hallgatósággal, addig Tóthné Herényi Ildikó gömbpalacsintát és almás tarkedlit
FOTÓ: HI
sütött, amelyet még forrón elkapkodott a közönség. De az is kiderült, hogy tizenhárom méter átmérőjű volt a világ legnagyobb palacsintája, amelyet daruval fordítottak meg, ahogy az is, hogy a palacsinta világnapja húshagyó kedden van, amely idén február 25-ére esik. A kóstolások mellett az otthoni spájzot is volt lehetőség feltölteni hústermékekkel, sajtokkal, mézzel, lekvárral, tésztákkal és befőttekkel. HI
Megér egy mosolyt
Folytatódik a napsütéses, kellemes időjárás.
Meghiúsulhatnak szerződéskötéssel kapcsolatos tervei, vagy új partnere gondolta meg magát vagy ön gondolkodott el, és nem tartja megfelelőnek a szerződést. A retrográd Merkúr sajnos a romantikára sem hat jól. Párjával olyan helyzetet hozhatnak létre, ami komoly perpatvarral jár. Válogassa meg jobban a szavait. A Vénusz a Kos jegyében tartózkodik. Szívesen ismerkedik, flörtöl. Ha most kezdődik egy kapcsolata, azt különösen élvezheti, izgatott és boldog, ha randevúra megy.
Éjjel háromkor egy idősebb nő telefonál az orvosnak: — Doktor úr, már négy órája forgolódom egyik oldalamról a másikra. És sajnos sehogyan sem tudok elaludni! – Miért csodálkozik ezen? – kérdezi az orvos a telefonálót, megtoldva a tanácsával. – Ha aludni akar, akkor feküdjék nyugodtan! További viccek humor.boon.hu
KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma eseménytelen, nagyrészt napos, száraz, kedvező időjárási feltételek várják az útnak indulókat.
Szerencsés napja lehet pénzügyileg, ha valamilyen módon a szépségiparban tevékenykedik vagy a művészetekhez kapcsolódik a munkája.
Ma négy planéta tartózkodik a harmadik sorsterületén, muszáj lesz kicsit képeznie magát, talán a munkája miatt szükséges, hogy visszaüljön az iskolapadba.
Volt, aki forrón szerette
Pénz ütheti a markát, komolyabb összeg, talán közös elszámolású társulásból. A Mars és az Uránusz fényszöge hat most önre, ez briliáns ötletekkel áldja meg.
Forralt sör, forralt pálinka, forró csoki – hogy csak néhányat említsünk a forró kínálatból.
Ha önálló vállalkozása van, ma nagyon szerencsés napja lesz. Valószínűleg piacra dob egy olyan terméket, ami hiánypótló.
Izgalomra nincs ok, mert idén is folytatódik a 2018-ban útjára indult Avasi Kvaterka programsorozat. Mi több, már el is kezdődött, hiszen az Avasi Forraltságok múlt szombaton várta a kvaterkázni vágyókat a Kocsonyafesztivál egyik kísérőprogramjaként a már megszokott helyen, az Avas történelmi pincesorain. MISKOLC.
Borban az igazság – télen is
Eszem-iszom, beszélgetek Forraltságok estéje volt. A megszokott forralt boron kívül forralt sört, forralt pálinkát, az édesebb szájúak forró csokit kóstolhattak. No, és
www.boon.hu További képek és videók
FOTÓ: VAJDA JÁNOS
sorokról is beszélgethettek. Porhanyós sült húsok, hurkák, kolbászok csábították a vendégeket. Arról pedig, hogy a dínomdánom után a hejehuja se maradjon el, előbb az Akvarell, majd az Agyagbanda gondoskodott. HI
persze nem maradt ki a forraltságok sorából a tea sem: az Avasi Bortanyán a teázás szokásairól és különlegességeiről hallhattak kóstolóval egybekötött bemutatót az érdeklődők. Ugyanitt Miskolc főépítészével az avasi pince-
Meghívást kap estére, amit mindenképp fogadjon el. Nagyon érdekes emberekkel találkozhat, és ön ebből mindig rengeteg energiát gyűjt be. Ma álmodozó hangulatban van, valahogy ködös ez a nap, így jobb is, ha ma nem hoz semmilyen döntést, mert nem látja reálisan a dolgokat. Ha friss a kapcsolata, vigyázzon, ne idealizálja túl a kedvesét.
Vivi kirobbanó formában Vivi 23 éves. Kirobbanó formában érzi magát, a világ összes energiája benne van. Örül, mert hamarosan szabadtéren is lehet majd fotózkodni vacogás nélkül. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN
A kedvencek fotóit várjuk A kisállatok fotóit adja közre lapunk. Ön is elküldheti! MISKOLC. Felkínáltuk
olvasóinknak, küldjék el házi kedvenceik képét szerkesztőségünknek, és ezekből válogatjuk lapunk utolsó oldalára a naponta megjelenő kisállatfotókat.
Biztosak voltunk, hogy sokan tartanak kutyát, macskát, madarat, más házi kedvencet, és szívesen osztják meg ezeket a képeket olvasóinkkal, de arra nem gondoltunk, hogy ennyire sokan küldenek fotókat. A képek és az ezeket kísérő levelek rengeteg és feltétel nélküli szeretetről árulkod-
nak, jó okkal gondolhatjuk: biztosan jó dolguk lehet ilyen gazdik mellett a kedves jószágoknak is. A fotók is jól sikerültek: látható, hogy mi ad okot erre a feltétel nélküli szeretetre. Várjuk az olvasóink által küldött fotókat az alábbi címre: eszak@eszak. hu. Kérjük, ne felejtsék megírni a kedvencük nevét is. ÉM
Liza kiérdemelte a jutalomfalatot
Szeretnél te is profi fotósorozatot? Szívesen állnál a megyei napilap fotósának kamerája elé?
magyarország
Jelentkezz nap lányának!
Küldj magadról egy teljes alakos fotót a boon@inform.hu-ra, mindenképp add meg a neved és a telefonszámod is, hogy fotósunk fel tudja venni veled a kapcsolatot.
Ő itt Liza, 12 éves kutyus. Nagyon szereti a törődést, és éppen egy jutalomfalat után nyalta meg a száját. A kutyusról a kép Sárospatakon készült, és Kovács Tündének tartozunk köszönettel érte. FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
923128
Időjárás
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
16
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow