Skip to main content

ema_2020-02-15

Page 1

LXXVII. ÉVFOLYAM, 39. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Seres László pezsgő művész­ világ­ban nőtt fel

Melinek mindenkihez van egy kedves szava 16. OLDAL

7. OLDAL

ÉVES

Mentőöv az ózdiaknak

FÜGGETLEN NAPILAP

SZOMBAT 2020. FEBRUÁR 15.

Reggelre köd, illetve rétegfelhőzet képződik, mely akár egész nap megma­ radhat

9 °C REGGEL

DÉLBEN

legjobb megoldás az lenne, ha a megüresedő csarnoknak találnánk egy új befektetőt. Továbbá hozzátette, hogy vannak olyan vállalkozások, amelyek szívesen nyitnának Ózdon telephelyet. A kormány ehhez is támogatást nyújtana a cégek számára.

Új befektető, helyi és környékbeli vállal­ kozások támogatása is szerepel a mentő­ tervben.

ESTE

Ízek versenye kocsonyából

ÓZD. Nem engedi el a kormány

a munkavállalók kezét – ezt hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tegnap Ózdon. Mint ismert: az ABB ózdi üzemét a 2020-as esztendő második felében leépítik, mintegy ezer ember válhat munkanélkülivé. A leépítést azért jelentették be, mert egy olyan terméket gyártottak Ózdon, aminek a jövőben nincs létjogosultsága, nyilvánította ki a cégvezetés.

Hagyományos Sertéskocsonya Versenyt és Kreatív Kocsonyaversenyt hirdettek a Kocsonyafesztivál keretén belül. Nem csak az ízek, a látvány is szerepet kapott: volt, aki félbevágott velős csonttal, más pohárkában szervírozta az ételét. A verseny két kategóriában zajlott: műkedvelő szakácsok és kreatív szemléletűek tettek tányérokat az asztalra. ÉM MISKOLC.

Hiányzott a kapcsolatápolás Palkovics László elmondta: több környező városból is jelezték, hogy foglalkoztatnák tovább a dolgozókat. Ebben az esetben a kormányzat az utaztatásban segíthet. Mint jelezte: rövidesen a Digitális Erőműben létrehoznak egy irodát, ahol az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak a lehetőségekről. Riz Gábor országgyűlési képviselő azt mondta, hogy fenntartja korábbi kijelentését: a jelenlegi városvezetés nem megfelelő kapcsolatot ápolt a településen működő nagy foglalkoztatókkal. /3. ME

Hat pontban a tervek Palkovics László elmondta, hogy egy hatpontos programtervet dolgoztak ki az elkövetkező hónapokra. A miniszter hangsúlyozta: a Kocsonya kreatívan

MAGYARORSZÁG

FOTÓ: BT

Farkasok támadtak egy kutyára Füzérnél

Ma: Iskolába ké­szü­lök magazin

MISKOLC. Ha a gyermek iskolaérett, mindenképpen az iskolában a helye, emiatt nem rövidül a boldog gyermekkor – derül ki a mai lapszámunkkal megjelenő magazinunkból. ÉM

gazdájához jutnia, az erdész pedig egy nagy ágat felkapva riasztotta el a falkát. A kutya megúszta komolyabb sérülés nélkül a találkozást. Mint az erdész a portálnak elmondta, amint hazaérkezett értesítette a természetvédelmi őrt, illetve a vadászatra jogosult személyt. Az esettel kapcsolatban tájékoztatást kértünk az Aggteleki Nemzeti Parktól, amelyet későbbre ígértek. ÉM

FÜZÉR. Több éve sejthető, hogy Füzér környékén megtelepedtek a farkasok. Tavaly elejtettek egy bikaborjút, a napokban megtámadták egy erdész kutyáját. A név nélkül nyilatkozó erdész elmondása szerint a délutáni órákban éppen egy bükkösben haladtak, amikor a kutya szemben találta magát négy farkassal. A nagyragadozók rátámadtak a kutyára. Az ebnek sikerült

Kocsonyafelvonulás Sokakat vonzó gasztrofesztivál vette kezdetét tegnap Miskolcon. Három napon át kínál változatos programot a rendezvénysorozat, amely a miskolci kocsonya történetéhez kapcsolódóan viseli a Kocsonyafesztivál elnevezést. Ingyenes koncertek, környezettudatos programok várják a látogatókat. És változatos a gasztronómiai kínálat is – persze kocsonyával. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

Y-híd: hamarosan kezdődik a munka Térképen mutatjuk a tervezett útépítések három ütemét.

Sok év után a finiséhez közelednek a miskolci Y-híd megépítésének előkészületei, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tájékoztatásából kiderül, hogy az építkezés ez év tavaszán elkezdődik, és várhatólag 2022 végére fejeződik be. Megépítése az egész város MISKOLC.

Devizaárfolyam (2020. 02. 14.)

Pénznem

árfolyam

változás

Euro:

338,83

+0,07

USA dollár:

311,34

+1,15

Svájci frank:

318,83

+0.56

Angol font:

403,84

+1,18

Román lej:

71,09

+0,03

Ukrán hrivnya: 12,72

+0,12

Horvát kuna:

45,47

+0,05

Lengyel zloty:

79,63

+0,09

9 770133 035064

C

4. 5. 8. 14.

20039

M

100

90

80

70

60

50

– Az építési munkákat megelőzően márciusban megkezdik a közműkiváltásokat. Ezt követően a beruházás három ütemre bontva valósul meg. (Hogy az építkezés három ütemében mikor, mi épül, térképen mutatjuk be.) A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából hazai forrásból valósul meg. A kivitelezést a He-Do Kft. végzi nettó 13,5 milliárd forint értékben. /3. ÉM

MISKOLC. Négy cégből három élére új vezetőt nevezett ki a Miskolc Holding Zrt. igazgatósága. A cégcsoport hét tagvállalata élére hirdettek álláspályázatot még januárban, amelyre összesen 128-an adták be jelentkezésüket. Az első négy vezető esetében született most döntés, mely a további három tagvállalat esetében is hamarosan várható. Az új vezetők márciusban kezdenek. /5. ÉM

Miskolcon és Sályban is demonstrálnak vasárnap

Miskolc híres, szinte legendás háziezredéről, a 10. honvéd gyalogezredről szólt az az előadás, amellyel egy hadtörténeti sorozat indult Miskolcon. Polman Ferenc és Szopkó Róbert Doberdói Bánlaki József életéről és munkásságáról, valamint a 10. honvéd gyalogezred történetéről beszélt a hallgatóságnak. A programhoz kiállítás is kapcsolódott a városházán. FOTÓ: BUJDOS TIBOR

www.boon.hu Telefon: (46) 998-998

Y

méter hosszban kétszer 2 sávosra bővítik kanyarodósávok építésével. Átépítik a Király és a Vörösmarty utcák, valamint a Soltész Nagy Kálmán és a Vörösmarty utca keresz­teződését. A Kisfaludy utca 175 méteres korrekciója és burkolatépítése is meg­ valósul, valamint a Vörösmarty utca 160 méteres új szakaszát is kialakítják egy új jelzőlámpás csomóponttal együtt.

Hősök a gyalogezredből

A tartalomból Civilek aktivizálása Karnevál az Avason Fesztiválételek porcelántányéron Megmásszák a vízesést is Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178.

közlekedésére kihat és jelentős változásokat hoz. – A projekt során egy előre gyártott, valamint monolit vasbeton szerkezetű, vasút feletti, 12+4 támaszú, háromágú, úgynevezett Y-híd épül, amely nagymértékben javítja Martinkertváros elérhetőségét – tájékoztatta lapunkat Hideg András, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója. Hozzáfűzte: a Vörösmarty utcát mintegy 570

Régi, új vezetők a Holdingnál

MISKOLC. Demonstrációt hirde-

tett vasárnapra a Mi Hazánk Mozgalom „Rendet Borsod megyében, nem lesz új Trianon” címmel délután 4 órára Miskolcra, a Kis-Hunyad utcai kormányhivatali épület elé, majd este 6 órától fáklyás felvonulást rendeznek Sályon. A Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében ugyancsak 4 órától Miskolcon, a Hősök terén tartanak a „Hazáért, a demokráciáért” címmel békés ellen­

40

30

20

10

5

demonstrációt. Miskolcon a fesztivál forgalomkorlátozásokhoz vezet, a két demonstráció pedig tovább nehezíti majd a közlekedést és a parkolást a belvárosban. A megyei rendőr-főkapitányságnál azt mondták: megfelelő erőkkel lesznek jelen a megyeszékhelyen és Sályban is. Szombaton reggel 8-tól vasárnap éjfélig a megyei rendőrfőkapitány a megye teljes területére fokozott ellenőrzést rendelt el. ÉM

Eszak

1

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2 Krónika

2020. FEBRUÁR 15., SZOMBAT

MAGYARORSZÁG


2020. FEBRUÁR 15., SZOMBAT

Aktuális 3

MAGYARORSZÁG

Új befektetőt keresnek Ózdra A kormányzat nem engedi el Ózd és a munkavállalók kezét az ABB ózdi üzemének bezárása után. Az innovációs és technológiai miniszter szomorú eseményként jellemezte az ABB ózdi üzemének év végére tervezett bezárását azon a sajtótájékoztatón, amelyet a városban tett tegnapi látogatása végén tartottak. Palkovics László ugyanakkor kifejtette: a kormány és több lehetséges befektető segítségével azon dolgoznak, hogy az előttünk álló hónapokban mindenki számára megnyugtató megoldást találjanak a kialakult helyzetre. Mint ismert: a cég több mint ezer alkalmazottját a 2020-as esztendő második felében leépítik. Nekik több alternatívát szeretne nyújtani a kormány a munkaerőpiacon. ÓZD.

Kifutó termék volt – A cégvezetés egyértelműen kinyilvánította, hogy ezt a döntést nem azért kellett meghozniuk, mert elégedetlenek lettek volna az ózdi emberek munkájával – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. – Egyszerűen arról van szó, hogy egy olyan terméket gyártottak Ózdon, ami kifutott, a jövőben már nem lesz létjogosultsága. A kialakult helyzet megoldására egy hatpontos programtervet dolgoztunk ki, amelynek részben már megkezdtük a feldolgozását. E mentén

Palkovics László (balra) és Riz Gábor

FOTÓ: VAJDA JÁNOS

igyekszünk haladni az előttünk álló hónapokban is. A legjobb megoldás az lenne, ha a megüresedő csarnoknak találnánk gazdát, vagyis egy új befektető folytatná a tevékenységét ezen a helyen. Palkovics László azt is elárulta, hogy vannak olyan

vállalkozások, amelyek szívesen nyitnának Ózdon telephelyet. Kormánytámogatás Nyilván nem az ABB-hez hasonló létszámú foglalkoztatásra kell gondolni, de a kormány ehhez is támogatást nyújtana

a cégek számára. Mint ahogyan azon dolgozók részére is, akik esetleg saját vállalkozás indítását fontolgatják. – Több környező városból is jelezték már cégek, hogy szívesen foglalkoztatnák tovább a dolgozókat. Ez is egy megoldás lehet a családok

Röviden

Megszűnt a forgalomkorlátozás

számára, mi pedig az utaztatásban nyújthatunk segítséget – folytatta Palkovics László. – Ugyanakkor rövidesen a Digitális Erőműben létrehoznak egy irodát, ahol az érdeklődők, az ABB jelenlegi munkavállalói tájékoztatást kaphatnak a lehetőségekről, adott esetben még az önéletrajzok elkészítésében is segítséget nyújtanak majd.

MISKOLC.

Megszűnt a forgalomkorlátozás a Szentpáli utcán miután befejezték a sérült távhővezeték javítása után az útburkolaton végzett helyreállítási munkákat is. A forgalom zavartalan az érintett útszakaszon. ÉM

Komoly kihívás Riz Gábor országgyűlési képviselő szerint a nagy multinacionális cég kivonulása Ózdról egy gazdasági folyamat eredménye. Ettől függetlenül fenntartja azt a néhány nappal ezelőtt tett kijelentését, hogy a jelenlegi városvezetés nem megfelelő kapcsolatot ápolt a településen működő nagy foglalkoztatókkal. – Ismét nagyon szomorú eseményeket élünk meg Ózdon. A ’90-es évek elején a kohászat és a bányák zártak be, most pedig a legnagyobb foglalkoztató döntött a távozás mellett – fogalmazott Riz Gábor. – Számunkra most az a legfontosabb, hogy a jelen helyzettől függetlenül az ózdiakat optimizmussal tudjuk megtölteni, a dolgozók számára jövőképet mutassunk. A foglalkoztatást a következő években is garantálni kell, hiszen a családok megélhetését biztosítani kell. Az előttünk álló hónapoknak az a legfontosabb feladata, hogy a kialakult helyzetet a kormányzat segítségével megnyugtatóan rendezni tudjuk.

MISKOLC. A MÁV-Start vonalaira

Új MÁV-applikáció vált elérhetővé érvényes bérleteket immár az iOS operációs rendszert használók is megvásárolhatják. A MÁV-app regisztrált felhasználószáma mostanra meghaladta a 283 ezret. A mobilalkalmazáson keresztül vásárolt jegyek száma az elmúlt egy évben négyszeresére emelkedett. Az applikáción keresztül 2018ban 880 ezer jegyet vásároltak, míg 2019 végére már tartósan, azaz három egymást követő hónapban meghaladta a félmilliót, 2019-ben egész évben pedig a 4,6 milliót a vásárolt jegyek száma. ÉM

Tervekkel teli ózdi kajakosok Az idei esztendő legfontosabb terveit, tennivalóit ismertette a tagsággal az ózdi kajakosok társaságának elnöke, Kurucz János a napokban. Többek között kiemelten foglalkoztak a Hangonyi-tó körüli munkálatok fontosságával. ÉM ÓZD.

Látogasson el hírportálunkra!

MAROSRÉTI ERVIN ervin.marosreti@eszak.hu

Y-híd: ötven év után végre megépülhet az elkerülő út Tavasszal indulhat a beruházás, három éven át tart majd. MISKOLC. Sok

utca Király

y u. c

P+R parkoló

sp.

tca nc u Fere

r Tiszai Pályaudva

Martinkertváros

Ki ud al sf yK

Kálmá n

ca ut

utca

M

RÁS: NIF GRAFIKA: MW. FOR

ff Pfa

Soltés z Nagy

Y

beruházás

falud y-Kis mart

Vörösmarty utc a

Fél évszázados tervek Évtizedek óta tervezik ezt az utat, korábban lapunk egyik szakember, gazdasági mérnök olvasója arról számolt be (a cikk 2018 szeptemberében jelent meg az Északban – a szerk.), hogy már 50 évvel ezelőtt is megvoltak rá a tervek. Sok év után 2012-ben írhattunk újra az elképzelésről, miszerint 5 és 6 milliárd forint körüli összeget kap Miskolc a beruházásra. Eredményeképpen megújulna a Miskolcon áthaladó 3. számú főút belvárosi szakasza, és megépülne az Y-híd, a beruházás tehermentesítené a Búza teret. Később a tervek némileg módosultak, és kapcsolódott az útépítésekhez egy harmadik projekt, a Tiszai pályaudvar környékének intermodális csomóponttá való átalakítása is. Már a tervezési szakasz sem volt vitáktól mentes. A MÁV-telep kisajátítása sok ott élőt érzékenyen érintett, és mivel több házat is le kell bontani a tervezett út vonalán, 2013 júniusában egy parázs hangulatú fórumról számolt be lapunk. Eredményeként

C

A miskolci Y-híd

s Vörö

év után a finiséhez közelednek a miskolci Y-híd megépítésének előkészületei, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tájékoztatásából kiderül, hogy az építkezés ez év tavaszán elkezdődik. Az építkezés várhatólag 2022 végére fejeződik be. Megépítése az egész város közlekedésére kihat.

követően a beruházás három ütemre bontva valósul meg. (A három ütemet térképen mutatjuk be – a szerk.) A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából hazai forrásból valósul meg. A kivitelezést a He-Do Kft. végzi nettó 13,5 milliárd forint értékben.

jétől – 2022. év végéig 3. ütem: 2022. év ele aszait építik meg, tám A híd Kisfaludy utcai árolt hat luk álta az t min vala csolódó támfalat. területen a hidat és a kap d-változással jár majd. iren alm forg b seb Ez jelentő

jétől - 2022. év elejéig 2. ütem: 2021. év ele ése ljáró bontása, a híd épít felü - A Vörösmarty utcai át utc arty ösm Vör azó kiág - A Király utcából jobbra négysávosra bővítik. ban ság szú hos ter mé 570 város felé, ídra: egyik ága Martinkert Ez az út vezet fel az Y-h vezet majd. körforgalom épül felé r dva yau pál ai mpás, turbó rendszerű dósávokkal. a másik a Tisz zésében 3 sávos, jelzőlá szte pontot is átépítik kanyaro kere mó ák cso utc ás mp arty őlá jelz lévő n ébe zés - Király és a Vörösm szte kere n és a Vörösmarty utca - A Soltész Nagy Kálmá majd.. almirend-változással jár forg b seb ntő jele dez Min hogy a tehermentesítő

kicsit módosultak az eredeti tervek: mivel a Vörösmarty utca kiszélesítése miatt nem lehetne megközelíteni az utca mentén lévő üzleteket, egy úgynevezett szervizút megépítésére is szükség van (a térképen pirossal jelölve), a módosított tervekbe a Vörösmarty utcai üzletsor szanálása került be. 16 épületet ítéltek halálra így a Vörösmarty utcán,

100

90

80

70

60

50

az érintettek hosszú éveken át bizonytalanságban éltek: nem tudták, mikor bontják a házaikat, s bontják-e majd egyáltalán. 2019 tavaszán számolhatott be lapunk arról, hogy elkezdődtek a kisajátítások. Ez egyébként napjainkban is folyik. Nemsokára kezdődhetnek a bontások. Arról ugyanis a napokban beszámolhattunk,

40

30

20

10

5

jétől – 2021. év elejéig 1. ütem: 2020. év ele ásától Kisfaludy utcák találkoz és Az Y-híd Vörösmarty ki, a kítj ala ait asz tám keleti irányba tervezett g árolt területen kezdi me valamint az általuk hat ését. épít fal tám ó lód cso kap a híd és a lésre. Nem kell számítani tere

út és az Y-híd megvalósítása hamarosan elkezdődik. – A projekt során egy előre gyártott, valamint monolit vasbeton szerkezetű, vasút feletti, 12+4 támaszú, háromágú, úgynevezett Y-híd épül, amely nagymértékben javítja Martinkertváros elérhetőségét – tájékoztatta lapunkat Hideg András, a beruházó NIF Zrt. kommunikációs igazgatója. Hozzáfűzte: a Vörösmarty utcát mintegy

570 méter hosszban kétszer 2 sávosra bővítik kanyarodósávok építésével. Átépítik a Király és a Vörösmarty utcák, valamint a Soltész Nagy Kálmán és a Vörösmarty utca kereszteződését. A Kisfaludy utca 175 méteres korrekciója és burkolatépítése is megvalósul, valamint a Vörösmarty utca 160 méteres új szakaszát is kialakítják egy új jelzőlámpás csomóponttal együtt. – Az építési munkákat megelőzően márciusban megkezdik a közműkiváltásokat. Ezt

Mi lesz a Tiszaival? Hideg Andrást arról is kérdeztük, hogy mi lesz a hármas beruházás (a kettő: út, Y-híd) harmadik elemével, a Tiszai pályaudvarhoz tervezett intermodális csomóponttal. Arról korábban azt írtuk, hogy a tervek közlekedésszakmai felülvizsgálata folyik, annak eredményétől függenek a megvalósítás további lépései. Az erről szóló kormányhatározat a felülvizsgálat határidejeként 2019. március 31-ét jelölte meg. Azóta többször érdeklődtünk, megszületett-e már a döntés. A tervek szerint egyébként egy helyre építenék a vasút-, villamos-, helyi és helyközi autóbusz-, valamint taxiállomást, a legutóbbi hírek szerint 7,5 milliárd forintot szánnának a megépítésére. Hideg András válaszaiból most megtudtuk, megtörtént a projekt közlekedésszakmai felülvizsgálata, ami alapján előterjesztés készül a kormány számára. „Az eredményekről a kapcsolódó döntések meghozatala után adható tájékoztatás. Ennek függvényében várhatóak a projekt megvalósításának további lépései”, nyilatkozta lapunknak. HAJDU MARIANN mariann.hajdu@eszak.hu

ESZAK

3

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 15., SZOMBAT

4 Megyei körkép

MAGYARORSZÁG

Határon átnyúló közös programok lesznek

Regisztrálni kell a civileknek

Mindkét településen épül egy különleges játszó- és oktatópark.

A több forrás érdekében kellene a megyénknek egy képviselő.

A projekt keretében mindkét településen épül egy különleges játszó- és oktatópark, melynek elemei a környék élővilágát mutatják be, a gyerekek közös kirándulások közben ismerhetik majd meg a partnertelepülés természeti és kulturális értékeit, a pedagógusok tapasztalatcserén vesznek részt, valamint közösen ellátogathatnak a Miskolci Állat és Kultúrparkba is.

BÜKKARANYOS. A Via Carpatia EGTC Kisprojekt Alap pályázatán a szlovákiai Nagykövesd községgel közösen nyerte el Bükkaranyos a határon átnyúló környezeti nevelésre irányuló pályázatot, melynek ünnepélyes indítása a kassai megyeházán zajlott február 10én. A pályázatról szóló támogatási szerződést Rastislav Trnka, a Kassa Megyei Közgyűlés elnöke és Bánné dr. Gál Boglárka, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke adta át Nagy Lajos polgármester – mint vezető kedvezményezett – részére. A Tőketerebesi járásban, a szlovák–magyar határ mentén található, 780 lakosú Nagykövesd és Bükkaranyos azt a közös célt tűzte ki maga elé, hogy megőrzik a településük környezetében található természeti értékeket, és közös programokkal segítik a gyermekeket a környezettudatosság és a természetvédelem ismereteinek elsajátításában.

MISKOLC. Évente több mint 7,7 milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alaphoz (NEA). Ez az az összeg, amely a fel nem ajánlott adó egy százalékokból jön össze, és szintén a civilekhez kerül, csak ezt már nem közvetlenül az adózók ajánlják fel, hanem a NEA döntései alapján osztják szét a benyújtott pályázatok között.

Különleges és védendő – Mindkét település gyönyörű környezetben fekszik, mely tele van különleges és védendő természeti elemekkel – mondta Nagy Lajos, Bükkaranyos polgármestere. – Fontos számunkra, hogy ezek megmaradjanak és fontos, hogy gyermekeink is megismerjék értékeinket, és akár játék közben sajátíthassák el a környezettudatos, természetszerető gondolkodásmódot. Örülünk, hogy felvidéki magyar barátainkkal közösen valósíthatjuk meg a pályázatot, ápolva ezzel magyarságunkat és kultúránkat is. ÉM

Nagy Lajos (balra) és Nagy Attila, Nagykövesd polgármestere

Hármas feladat A NEA stratégiai döntéshozó testülete a tanács, és emellett van öt szakmai kollégiuma, amelyekhez a pályázatokat nyújtják be a szervezetek. Ezekben jelenleg egyetlen képviselője sincs megyénknek, ami meg is látszik az elnyert összegeken – tudtuk meg Palik Zoltántól, a miskolci Civil Információs Centrum (CIC) vezetőjétől. Pedig van olyan megye – amely felül van reprezentálva tagokkal –, ahová jelentős része érkezik a támogatásnak, míg Borsod pár százalékban részesül csupán. A tagok mandátuma idén lejár, így választásokat tartanak. A szakmai kollégiumokban kilenc tag van, hatot delegálnak a minisztériumok, míg hármat választanak a civil szervezetek közvetlenül. Mivel választások ötévente vannak, így nagyon fontos lehet, hogy sikerüljön megyénkből tagot, tagokat bejuttatni az alaphoz. Ez pedig nemcsak a pályázatokért való lobbi szempontjából érdekes, hanem az információhoz jutás

FOTÓ: ÉM

Felvételünk a civilek napja alkalmából rendezett Civil Teadélutánon készült

szempontjából is, teszi hozzá Palik Zoltán. – Hármas feladatot várnánk a képviselőktől, hogy nyerjünk több pályázatot, jussanak el a pályázókhoz a megfelelő információk, illetve hogy járuljanak hozzá, hogy ez a rendszer észszerűbb legyen – magyarázza a CIC vezetője. Jelenleg már több jelölt van, de még a jelölési folyamatnak sincs vége, ahogy a civil szervezetek regisztrációs határideje sem járt le. Február 19-éig ugyanis minden bejegyzett helyi, területi és országos civil szervezetnek lehetősége van arra, hogy jelezze részvételi szándékát a választáson, illetve jelöltet állítson. A bejelentkezés az Elektronikus Pályázatkezelési és Együtt-

működési Rendszeren (EPER) keresztül történik. Az EPER-t a szervezetek jelentős része a NEA-pályázatok kapcsán már ismeri. Kétfordulós Fontos lehet, hogy minél több borsodi civil szervezet regisztráljon be, majd menjen el szavazni, így ugyanis nagyobb az esélye, hogy a megyei jelöltet, jelölteket betudják juttatni a kollégiumokhoz. A választás kétfordulós lesz (a pontos időpontja még nincs meg), az elsőben a beregisztrált szervezetek képviselői a kormányablakokban szimpátia alapján szavazhatnak az ország összes jelöltjére. Tetszőleges számú jelöltre

FOTÓ: BUJDOS TIBOR

lehet szavazatot leadni – akár az összesre is. A CIC azt javasolja, hogy legalább két jelöltre szavazzanak a megyénkből és egyre a régióból. Az első kör után egy héttel jön a második forduló, ahol már csak azok maradnak versenyben, akik a szimpátia­ szavazáson legalább tíz százalékot értek el. Itt már csak három voksot lehet leadniuk a szervezet képviselőinek. Ekkor már mindenképpen a helyi jelöltekre való szavazásra buzdít Palik Zoltán, aki bízik benne, hogy a nagyobb szervezetek segítik majd a kisebbeket, hogy bejussanak a kormányablakokba szavazni. HORVÁTH IMRE imre.horvath@eszak.hu

Negyvenhat késszúrással ölt a férfi ter pengehosszúságú kést, amellyel 46 alkalommal megszúrta, megvágta a vádlottat. A földre eső férfit pléddel letakarta, majd értékek után átkutatta lakását, s 120 ezer forintot zsákmányolt. Ruhát cserélt, megmosdott, majd távozott, a bűnjeleket pedig egy szelektív konténerbe dobta. Eztán Debrecenbe utazott, ahol egy volt rabtársánál aludt.

A sértett behívta a konyhába a hajléktalan férfit, aki aztán megölte. Nem született határozat az előkészítő ülésen annak a férfinak az ügyében, aki még 2018 karácsonyán negyvenhat késszúrással megölt egy idős miskolci férfit. A Miskolci Törvényszéken csütörtökön tartott előkészítő ülésen elhangzott, az ügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat H. Béla ellen. MISKOLC.

Fia találta meg A sértettet december 28-án reggel a fia találta meg, miután a szomszédok jelezték

Kilátástalan helyzetben A hajléktalan férfi alkalmi ismerősöknél lakott, egy alkalommal Sz. Zoltánnál, aki 2018 novemberében mobiltelefont, igazolványt, pénzt és kulcsokat lopott el a sértettől. Az egyik kulcsot és a személyit később átadta ­H.-nak, aki azokat visszaadta a sértettnek. 2018. december 26-án reggel aztán pénz nélkül, kilátástalan helyzetben otthonában felkereste a hetvenéves sértettet, Cs. Bélát, aki a konyhába hívta, ahol beszélgettek. Egy idő után H. a magával hozott sporttáskából elővett egy tíz centimé-

Impresszum MAGYARORSZÁG

C

neki, hogy nem látták. A vádlottat 2019. január 2-án fogták el. Az ügyészség vádirata szerint a sértett halálát kivérzés és fulladás okozta, a 46 közepes vagy annál nagyobb erejű szúrás közül öt a tüdőt érte. A sértett végig tudatánál maradt és tíz perc is eltelhetett haláláig. A többszörös visszaeső vádlottal szemben az ügyészség azért nem élt mértékes indítvánnyal, mert a cselekmény tárgyi súlya és a vádlott személyiségzavara ezt indokolja. H. nincs kóros elmeállapotban, de feszültebb, labi-

lis személyiség, egyenetlen életvezetésű, antiszociális, érdektelen és közönyös, hiányzik belőle a beleérző képesség. Az előkészítő ülésen a sértett fia a legsúlyosabb büntetést kérte a bíróságtól, attól függetlenül, hogy a vádlott személyiségzavaros-e. Szerinte gond nélkül bárki hozzátartozóját megölheti. Hiába elkeseredett, mégis ilyen aljasságra képes. Szerinte a cselekményt nem hirtelen felindulásból követte el, hanem előre eltervezetten. Ha édesapja nincs otthon, akkor is bement volna a nála lévő kulccsal a lakásba. Polgári jogi igényét is előterjesztette a vádlottal szemben, minimum ötmillió forintos kártérítésre. Csak részben A vádlott csak részben ismerte be a bűncselekmény elkövetését, tagadta ugyanis annak nyereségvágyból, illetve különös kegyetlenséggel való elkövetését, továbbá tárgyaláshoz való jogáról sem mondott le, így az ügy előkészítő ülésen történő befejezésének feltételei nem álltak fenn. A törvényszék április 2-án kezdi meg az ügy tárgyalását. TB

Verseltek az Irodalmi Fonóban Tegnap délután a Feledy-házban elindult az Irodalmi Fonó XI. évfolyama. A téma ezúttal a farsang és a Bálint-nap volt, azaz a vidámság, a szerelem, a család. Képünkön balról jobbra: Balázs István, Petri Nóra és Koncz Károly György. FOTÓ: BUJDOS TIBOR

Idősek az iskolapadban Február 7-én kezdődött és tegnap folytatódott a 11. Szépkorúak Akadémiájának II. tavaszi féléve a helyszínt adó Miskolci Egyetem és a MINŐIMISKOLC.

ES Alapítvány közös szervezésében, ahol az előadók az időseket érintő témákban tartanak előadásokat az egyetemi képzési keretekhez hasonlóan. ÉM

Látogasson el hírportálunkra! A tárgyaláson

A rendezvényen

FOTÓ: TB

FOTÓ: BUJDOS TIBOR

www.eszak.hu Főszerkesztő: Uri Mariann · Lapszerkesztő: Bujdos Attila, Hajdu Mariann, Szaniszló Bálint · Szerkesztőség: Miskolc, Zsolcai kapu 3. · Levélcím: 3501 Mis­kolc, Pos­ta­fiók 178. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (46) 501-262 · Ügyfélszolgálati iroda: Mis­kolc, Zsolcai ka­pu 3. · E-mail: eszak@eszak.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-0357 · Index: 2020/39. Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Lapunkat rendszeresen szemlézi:

ESZAK

4

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 15., SZOMBAT

Miskolc 5

MAGYARORSZÁG

Régi és új vezetők négy miskolci társaság élén Négy cégből három élére új vezetőt nevezett ki a Miskolc Holding Zrt. igazgatósága.

Osváth Zoltán lett a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. vezetője, aki 2010 előtt volt első embere a társaságnak. Pályafutása során jellemzően nagyvállalati környezetben dolgozott. A MiRend-Sec Miskolc Rendjéért Vagyonvédelmi Kft. új vezetője Németh Judit, aki dr. Vassné Papp Nórát váltotta a poszton. Tősgyökeres miskolci lakos, két gyermek édesanyja. Programozói, informatikus-mérnöki, mérnök-közgazdász és okleveles humán szervezői diplomákkal rendelkezik. Vezetői tapasztalatokat a MIVÍZ Kft.-nél, a Miskolc Holding Zrt.-nél, szakmai vezetői tapasztalatokat egy állami tulajdonú vagyonőrzéssel is foglalkozó társaságnál szerzett.

MISKOLC. A cégcsoport hét tag-

Karnevál az Avason Immár hagyomány, hogy megrendezik a télűző rendezvényt Miskolc „hegyén”.

az Avasi Gimnáziumig gyalogoltak, majd’ mindenki jelmezben vágott neki az útnak. A közönség a Vaga Banda társulattal és a Diri Dongó együttessel közösen űzte el a telet. Az egybegyűlteket – hagyomány már ez is – a terület országgyűlési képviselője, Csöbör Katalin (a jobb oldali, lenti képen) köszöntötte. A

Hetedik alkalommal tartották meg az Avasi Karnevált a városrészben. A menet az Avastetői általános iskolától indult, a gyerekek és kísérőik MISKOLC.

képviselő arról beszélt, hogy a rendezvényt annak idején azért hozták életre, hogy az Avason is legyen farsang, ott is megidézzék a színes, télűző hagyományokat, a karneváli látványosságokat. – Több száz avasi óvodás, általános iskolás, középiskolás és gimnazista búcsúztatja együtt a telet. Bízva az avasiak összetartó erejében reméljük, hogy idén is sikeres lesz a télűzés, és újra együtt készülhetünk a már tavaszi hangulatban megrendezendő húsvéti forgatagra – mondta Csöbör Katalin. HM

vállalata élére az év elején hirdetett vezetői álláspályázatot a Miskolc Holding Zrt. igazgatósága. A beérkező 128 dokumentumból az igazgatóság többlépcsős szakmai szűrést végzett a pályázatban kiírt szempontrendszer szerint. A legjobbaknak vélt pályázókat egy következő körben az előkészítő bizottság, majd személyes találkozó keretében a Miskolc Holding Zrt. igazgatósága hallgatta meg. Négy tagvállalat esetében megkapták megbízásukat az új vezetők: négyből három élére újat neveztek ki. Közülük ketten visszatértek: a korábbi szocialista városvezetés idején már irányították az érintett céget.

Maradt az MVK-vezér Az MVK Zrt. élén nem történt váltás, továbbra is az eddigi igazgató, Demeter Péter látja el a vezetői feladatokat. A kiválasztott új vezetők márciusban kezdhetik meg a munkát a tagvállalatoknál. A Miskolc Holding további három tagvállalatának első emberét néhány nap múlva választja ki az igazgatóság. ÉM

Jelentős tapasztalatokkal A MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. új vezetője, Korózs András 2004 és 2010 között vezette a MIHŐ Kft.-t. Mérnök- és közgazdászvégzettséggel is rendelkezik. Korábban vezető beosztást töltött be a TIGÁZ Zrt.-nél is. Napjainkig a miskolci geotermikus hőtermelői rendszer üzemeltetését irányította.

Látogasson el hírportálunkra!

Talán sikerült elűzniük a telet a karnevál résztvevőinek. Mindenesetre a fotók arról tanúskodnak, hogy mindenki jól érezte magát a programon FOTÓK: BUJDOS TIBOR

Még ma is várják a véradókat A Kocsonyafesztivál rendezvényeihez kapcsolódóan a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete véradást szervezett a polgármesteri hivatal aulájában pénteken délután. Szombaton délután kettőtől hatig lehet még csatlakozni, ha valaki donorként szeretne segíteni. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

Hirdessen Ön is az Észak-Magyarország hasábjain!

Balla Bútor Kft.

Szépség, Minőség, Harmónia Miskolc, Zsolcai kapu 16. +(36-46) 411-307 www.ballabutor.hu, www.ballabutor.com

Miskolcon szeretne elhelyezkedni?

Ha érdeklik a modern gyártósorok és tudja vállalni a több műszakban történő munkavégzést, akkor jelentkezzen nálunk operátornak!

Á

Z

S

R

O

R

Y

G

A

862195

M

06-46-610-279• 06-70-285-6794 Fonoda bútor! Tel.: Nyitva: hétfőtől péntekig: 09-től 18-ig. Miskolc, József Attila u. 74. (Fonoda-udvar)

Mamuzsich Ferenc e.v., a Cofidis magyarországi fióktelepének hitelközvetítője Miskolcon belül akár díjtalan, vidékre kedvezményes házhoz szállítással.

PRIMAJOB Kft. Személyzeti Szolgáltató Kft. H- 3530 Miskolc, Széchenyi I. u. 26

• külső-belső gyógyvizes medence, úszómedence, • gyerekmedence, szauna, infrakabin-használattal, • fürdőköpeny, zárt parkoló

3525 Miskolc, Horváth Lajos u. 11. tel: 46/550-550 fax: 46/550-551

Üzletünkben áruhitelre is vásárolhat!

Érvényes: 2020. 01. 02 – 04. 30. (kivétel húsvét) Az idegenforgalmi adót az árak nem tartalmazzák, annak összege 350 Ft/fõ/éj (18 éves kor felett fizetendõ)

Hajnal szárny: 49 900 Ft/fõ/5 éj Kikelet szárny: 54 900 Ft/fõ/5 éj

FUTAMIDŐ 6–60 HÓ. THM 30,99%

ÉTKEZŐK, SZEKRÉNYSOROK, KONYHASZEKRÉNYEK, IRODABÚTOROK, ÜLŐGARNITÚRÁK, ÁGYAK, KOMÓDOK, KISBÚTOROK KAPHATÓK. 390413

390020

3400 Mezőkövesd, Zsóry-fürdő, Hajnal u. 2. www.hajnalhotel.hu • E-mail: info@hajnalhotel.hu Telefon: 49/505-190 • Fax: 49/505-199

Szombat: 09-től 13-ig. Vasárnap: zárva

390230

• 5 éjszaka szállás, • svédasztalos reggelivel • svédasztalos vacsorával,

A

Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet: info@primajob.hu, www. primajob.hu 06-30/ 321-5611, 06-30/ 989-6913, 06-30/376-9884

vasárnapi érkezéssel A CSOMAG TARTALMA:

Elvárások: - min. 8 általános iskolai végzettség - büntetlen előélet - pályakezdők jelentkezését is várjuk

382579

386696

Tavaszi hétköznapok

G

2020 januártól emelt bérek!

Feladatok: - gyártósori gépek kezelése - összeszerelés - munkautasítások követése Juttatás: - korrekt bérek - Cafeteria - bónuszok - ingyenes közlekedés

ÓRIÁSI BEMUTATÓKÉSZLET HELYBEN!

3D KONYHATERVEZÉS! ÓRIÁSI BEMUTATÓKÉSZLET HELYBEN!

WWW.FONODABUTOR.HU • HTTPS://WWW.FACEBOOK.COM/FONODAB%C3%BATOR-422810384721659/

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

5

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 15., SZOMBAT

6 Miskolc

MAGYARORSZÁG

30/233-2138

TÁMOGATOTT MEZŐGAZDASÁGI KÉPZÉSEK

Gyümölcspálinka-gyártó (31 541 04, E-000050/2013/A008) Sajtkészítő (31 541 07, E-000050/2013/A023) Képző: Széchényi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (E000050/2013)

HALLÁSSÉRÜLTEK FIGYELMÉBE! Szerviznapokon a Szinva Halláscentrumban

A feltételekről érdeklődjön a következő elérhetőségeken: Jakabné Supák Éva, 46/347-207, jakabnesupakeva@jakaboktatas.hu

2020. 03. 12-én 2020. 04. 09-én 2020. 05. 14-én 2020. 06. 11-án

Idõpont-egyeztetés szükséges!

Influenza megelőzésére immunerősítő készítmények Megfázásra köhögéscsillapítók, köptető készítmények, mellkas bedörzsölő balzsam, orrspray tartósítószer mentesek orrcseppek Gyerekeknek: – Nyalóka torokfájásra – Vitaminok, étrend.kiegészítők – rágó és gumivitaminok

gépkocsivezetõt keresünk.

387670

387727

Miskolc, Hatvan, maximum 30 km-es vonzáskörzetébõl. Legalább 2-3 éves gyakorlattal rendelkezõk keressenek. Német–magyar majdhogynem körfuvarok javarészt. Majdnem minden hétvége otthon. Otthon telephelyezés. Éves szabadságpénz. Üzemanyag-megtakarítás. Cégtelefon. Assistances, Euro 5,6 jármûvek stb. Érdeklõdni: Hétfõtõl péntekig 08:00–15:00-ig a 06-70-197-86-92 telefonszámon, vagy küldjék el az allas@varga-trans.hu e-mailcímre fényképes önéletrajzukat.

Hallókészülékes ellátás 70%-os TB-támogatással SZINVA HALLÁSCENTRUM Tel.: (46)786-679, (20)-662-4818 3530 Miskolc, Vörösmarty u. 43.

A BIONIKA Medline Orvostechnikai Kft. 1989-ben alakult. Már több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezünk az orvosi műszer és implantátum fejlesztésben, gyártásban és kereskedelemben.A világ élvonalába tartozó modern gyártástechnológiával állítjuk elő termékeinket. Ez lehetővé teszi a nagy sorozatú gyártás mellett az egyedi testre szabott igények rugalmas kielégítését is. Sikereinkhez hozzá járul a klinikai és technológiai tapasztalatok folyamatos feldolgozása, ötvözése és hasznosítása a fejlesztésben, visszacsatolva egészen a gyártóbázisig. Itt születnek a vevői igényeknek legjobban megfelelő megoldások, konstrukciók, melyeket folyamatos fejlesztés alatt tartunk.

NE VÁRJON TOVÁBB - JELENTKEZZEN MOST OPERÁTOR, CSOMAGOLÓ, SORVEZETŐ és MINŐSÉGELLENŐR ÁLLÁSLEHETŐSÉGEINKRE! Amit kínálunk: • többféle műszakrend • versenyképes bérezés és cafeteria • 100%-ban támogatott munkába járás • beléptetés minden héten • túlóra-kifizetés és teljesítmény alapú bónusz

– Hallókészülék javítása – Szakszerû karbantartás – Tanácsadás Hozza be régi készülékét is!

386624

Szent János Gyógyszertár 3526 Miskolc, Búza tér 14. Tel/fax:46/ 564-564

SZERETNE EGY HÉTEN BELÜL MUNKÁBA ÁLLNI?

HALLÓKÉSZÜLÉKSZERVIZ

Nemzetközi áruszállításra B kategóriás jogosítvánnyal, gyakorlattal, engedélyekkel rendelkezõ

https://szent-janos-gyogyszertár. webnode.hu https://szent-janos-maganorvosi-kozpont.webnode.hu

A parkolóban 8h-ig lehet ingyenesen parkolni Hétköznap 18h-tól Szombaton 13h-tól

389967

A projekt a Vidékfejlesztési Program „Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek” című, VP1-1.-1.1-17 kódszámú felhívás 1844603224 azonosítószámú projekt keretésben valósul meg. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa

389965

3527 Miskolc, Sajószigeti út 11.

389954

Aranykalászos gazda (31 621 02, E-000884/2014/A002) Fakitermelő (31 623 01, E-000884/2014/A010) Falusi vendéglátó (31 541 15, E-000884/2014/A006) Méhész (32 621 02, E-000884/2014/A008) Motorfűrész-kezelő (21 623 02, E-000884/2014/A009) Képző: Vay Ádám Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium (E-000884/2014)

385904

Hidraulika: – tömítések, tömlők – munkahengerek gyártása és javítása Klímatömlők gyártása Földmunkagépek javítása, felújítása

Munkatársakat keressünk a következő munkakörbe:

Implantátum értékesítésben jártas 384138

területi képviselőt

Jelentkezzen ingyenesen hívható telefonszámunkon: +36 80 212-000

387662

keressünk Észak-Kelet Magyarország, Nyugat-Magyarország és Budapest területén. Az állás utazást igényel.

Személyesen: Miskolc · Széchenyi út 64. 1. emele

Jelentkezését fényképes önéletrajzzal együtt a következő e-mail címre várjuk: hajdu@bionika.hu 382168

Érdeklődni lehet még a következő telefonszámon: 06 20 964 4146

Mindenkire van energiánk!

Beko Úr örül, mert :

Beko Úr nem örült, mert:

– ügyfelünk ü f lü k lett l tt – az 568. MFB-s nyertes pályázónk – nincs többé villanyszámla – mert csak 10.000 Ft a havi törlesztője – a napelemes rendszere 240.000 Ft-ba került neki – 24 hónap alatt megtérül a beruházás

384860

– 20.000 20 000 Ft volt a villanyszámla á – félt az áremelésektől ezért nem érezte magát biztonságban

382144

www.nemfizetekvillanyszamlat.hu • info@bekoenergo.hu

Tel.: 70 422 1718

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

6

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 15., SZOMBAT

Interjú 7

MAGYARORSZÁG

Generációk. Mi az, ami összekapcsol? Közös kiállítása nyílt meg Seres Lászlónak, édesapjának és fiának. Mindhárman jubilálnak valamiért.

MISKOLC. Oda-vissza Seres. Ez a címe a Miskolci Galériában a napokban nyílt kiállításnak, amely egy család három férfitagja, azaz három generáció műveiből nyújt válogatást. Nagyapa, apa, fiú, mindhárman jubilálnak, de már csak a középső generáció tagja él, Seres László képzőművész. Vele készült a rendhagyó beszélgetés. Azért rendhagyó, mert párja, Lőrincz Judit művész-restaurátor is bele-beleszólt. S bár nem szeretett volna szerepelni, de szavai árnyalják a kialakult képet.

Száz és hetvenöt – Felmerült a közös kiállítás édesapámmal a Miskolci Galériában, ő 100 éves lenne az idén, én pedig 75. Szerettem volna, ha Dávid fiam is szerepel a tárlaton – mondta Seres László. – Harmincévesen halt meg. Nem kiforrott művész, nem adatott neki elég idő, de kvalitásában egyáltalán nem lóg ki közülünk. Dávid egyébként soha nem akart képzőművész lenni, inkább teológiával, szellemi dolgokkal foglalkozott. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán tanult, majd a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékén. Ő szerintem terápiás okokból festett. Sok képe expresszív, azokon látszik, hogy ki akarja festeni magát. Az az érdekes, hogy nagyon sokat írt, ám azok egy részét eldobta, elégette, de képet soha nem dobott el. A padláson több száz alkotása van. Seres János festőművész, az apa és nagyapa 1920-ban született. Amellett, hogy alkotó volt, meghatározó személyiségű pedagógus, aktív szerepe volt a Miskolci Galéria megalakulásában, az egri főiskola rajz tanszakának alapításában. A Miskolci Művésztelepen élt és alkotott, az ország legfontosabb grafikai műhelye működött akkor ott. Híres képzőművészek – Lenkey Zoltán, Kondor Béla, Feledy Gyula, Tóth Imre – voltak a kortársai. Ebbe a pezsgő művészvilágba nőtt bele a fia. Korán festeni kezdett. Egyenes út vezetett a képzőművészeti főiskolára 1967ben, amit aztán rövid idő alatt abbahagyott. „Rettentő unalmas volt. Az absztrakt érdekelt, de nyomát sem találtam. Nem volt jó a főiskola, vagy csak nem nekem való”. Disszidált, New York következett, felvették a Cooper Union School of Art and Architecture 3. évfolyamára, az izgalmas időszakról (a hippikorszak idejéről van szó) többször beszélt lapunknak. Utána hazajött, a főiskolán restaurátornak tanult, évtizedeken át a szakmában dolgozott, nemcsak itthon,

Seres László a kiállítás megnyitóján

45 éves lenne... A pontos történtekről egy 2005 augusztusában megjelent újságcikk tudósít a Heves Megyei Hírlapban, abból idézünk: „Az egri főiskola líceumi kápolnájának freskórestaurálása közben feltehetően az állványt tartó gerenda kettétörése miatt 10-12 méter magasból lezuhant két ember, mindketten életüket vesztették”. Seres Dávid édesapja as�szisztenseként dolgozott ott, 45 éves lenne az idén. – Három teljesen különböző stílus a miénk – fogalmazott Seres László a kiállítás kapcsán. – Nincs Seres-stílus. Dávidon jobban látszik az én hatásom, de csak egy-két képén. Érdekes, ő is volt velem Indiában, és az absztrakt képeit megszerették, sokszor rendeltek tőle. De őt a filozófia és a vallás érdekelte. Volt egy angol filozófus, akinek az összes művét kinyomtatta. A buddhista főiskolát otthagyta, aztán református lett, majd megtért katolikusnak. A szegedi egyetemen nagyon szerették. Amikor meghalt, az egyik tanára a temetésén azt mondta, hogy a legjobb diákja ment el. A festőművész itt kérte, hogy csatlakozzon be a párja,

Seres János (1920–2004) képzőművész, pedagógus, az egri főiskola docense Seres László (1945) képzőművész, restaurátor Seres Dávid (1975–2005) többször járt Indiában, Afrikában, de otthonának a Bükköt érezte. Restaurátorasszisztensként unikális műemlék épületeken dolgozott. Közös kiállításuk a Miskolci Galériában látható. Seres Jánosé és Dávidé február 29-ig, Seres Lászlóé április 11-ig.

Y

M

Lőrincz Judit is a beszélgetésbe. – Ő objektívebben látja ezeket a dolgokat – mondta. – Amikor Dávid meghalt, tudtunk róla, futótűzként terjedt a hír a restaurátorszakmában – mesélte. Akkor még nem, de már 10 éve egy pár Seres Lászlóval. Mindkettőjüknek 3-3 gyermeke van. – Aztán most, a kiállítás előkészítésekor elolvashattam Dávid naplóit. Nehéz olvasmány. Dávid úgy festett, mint ahogy mi levegőt veszünk. János bácsi (Seres János – a szerk.), aki remek pedagógus volt, mindig meg volt döbbenve, hogy Dávid milyen mennyiségű munkákat hozott neki. Mindig azt mondta, „egy hét alatt ennyi munkát nem lehet”. Na nézzük, fűzte hozzá. Judit mesélte, első körben ő és László válogattak ki 6070 képet Dávid munkáiból, szerették volna megmutatni a Miskolci Galéria pici termében a munkásságát azoknak, akik nem ismerték. Végül Éliás István kurátor döntött, hogy mi kerül a falra, a pár pedig hálás neki és mindenkinek – említették Kónya Ábel igazgatót, Kákóczki Andrást, Madarász Györgyit, Goda Gertrúdot – akik a kiállításhoz bármit is hozzáadtak.

de Indiában is volt restaurátor-műhelye. Hosszú éveken át nem festett képeket. Aztán később, az édesapja halála után – az ő hagyatéka miatt kereste fel Kishonthy Zsolt, a MissionArt Galéria tulajdonosa – a művészettörténész megtalálta László több évtizede készült képeit is. Az édesapja tette el őket, vagy 100 képet, rajzot. Kishonthy Zsolt felismerte a hatalmas értékét, és Lászlóból rövid idő alatt országosan elismert képzőművész lett. „Nagyon örült Zsolt, és én is örültem. De el kell mondjam, hogy fél évvel előtte újra festeni kezdtem. Miután meghalt a fiam.”

Amit tudni kell

C

FOTÓ: BUJDOS TIBOR

100

90

80

70

60

50

„Megyek festeni” – Ahogy olvastam Dávid naplóját, érdekes volt felfedezni, hogy miután leírja a gondolatait, mindig megjegyzi, „megyek festeni”. „Vagy festenem kell”. Utána megint folytatja az írást, a festés újra és újra visszatérő gondolat. Ugyanúgy, ahogy Laci próbálta az ő hitvallását, a művészethez való hozzáállását megfogalmazni, Dávidnál ez az egyetlen mondat van, ami nagyon erős. És ez nagyon jól kijön a kiállításon. Valamiféle teljességet kapunk: furcsa, hogy Laci az apa, de közben a vitrinben a János bácsinál is ott van, hogy a fia végez a főiskolán, és hogy megszületik Dávid. Nagyon szeretem,

40

30

20

10

5

hogy hangsúlyos az is: miskolci emberekről van szó, mert mindhármuknak fontos volt, fontos ez a város. – Dávid miért nem akart képzőművész lenni? – kérdeztük Juditot. – Ideig-óráig akart, de nem volt benne ez olyan elszántsággal, mint az, hogy megtalálja magát. János bácsi látta, hogy nagyon tehetséges. Ő nem is korrigálta, mint ahogy Lacit sem, hiszen egy jó pedagógus nem nyúl bele a hozzá forduló diákba, mert megvan annak az útja. Aki valaha is tanított, érzi, ha a tanítványát „külön sütötte a pék”. Ezt tiszteletben is kell tartani. Seres-szójáték Judit és László megjegyezték, a kiállítás célja többek között az is volt, hogy a látogatók megismerjék, ki is volt Seres Dávid. A figurális világát, a gesztusfestészetét, amiben Judit szerint van valami olyan belső erő, amit kevés művész tud. Emellett Seres Lászlónak is több olyan képét kiállították, ami sehol máshol nem volt eddig látható, Seres Jánosnak pedig a természettel való kapcsolata is megjelenik a képeken. Megtudtuk, az Oda-vissza Seres cím egyfajta szójáték: a Seres név visszafelé olvasva is ugyanaz. A kiállítás is – erre rímel szerintük – két részről „olvasható”: két bejárat felől is megközelíthető. Seres Lászlótól azt kérdeztük, számára (hármójuk kapcsolatához) adott-e valami pluszt a mostani kiállítás. – Érdekes, soha nem kapcsoltam így együvé a családot, soha nem gondoltam arra, hogy valahol ez egy vonal. Kérdeztük, voltak-e sokat hárman együtt. – Nem, sosem – válaszolta. – Apám nagyon szűkszavú volt. Úgy viszonyult hozzám, mint az ő apja őhozzá. Nagyapám presbiter volt Selyeben, tíz gyermeket nevelt. Szintén szűkszavú, „az van, amit én

mondok” fajta. Beszélgetni a gyerekkel, az abszolút nem volt jellemző rá. Én sem beszéltem soha az apámmal. De az első olajképemet bekeretezte, és kitette a falra. Teljesen furcsa az is, hogy megőrizte a rajzaimat, ennek köszönhető, hogy Zsolt felfedezett. Nem tudtam róla, de volt kétmappányi rajz, amit összegyűjtött tőlem. De soha nem volt szó közöttünk a művészetről. És Dávid? – vetettük fel. Kíváncsiak voltunk, az ő kapcsolatuk hogyan alakult. – Van a gyerekkönyv Milyen a világ, Iszkiri? címmel. Mi is mindig erről beszélgettünk Dáviddal, hogy milyen a világ. Egyszer írtam egy könyvet erről, és ezt Dávid lefordította angolra. A könyv később megjelent, néhány példány ott van a galériabeli kiállításon, bárki hazaviheti. Dávidról is szó van a végén, a haláláról, meg beleírtam néhány sms-t, amiket akkor írt nekem, amikor fordította a könyvet. 2004-ben. Idézet a könyvből Néhány idézet a könyvből, amelynek címe Az univerzum keletkezése és kialakulása, 2016-ban nyomtatták. Dávidról ez olvasható: „Ott voltam Dávid halálánál. / Rosszul megépített állvány szakadt le alatta. / Mélybe zuhant az emberi aljasság miatt. / Ott volt előttem. / Néztem. Dávid egy dallamot dúdolt; / egyházi zene lehetett. / Kicsit magas fejhangon dúdolta a dallamot, / és közben mosolygott. / Soha nem láttam ennél átszellemültebb, szebb arcot életemben.” Az alábbi sms-t 2004 áprilisában írta apjának Dávid: „A te írásaid a legkedvesebb olvasnivalóm életemben.” – Nagyon közvetlen volt a kapcsolatunk, de a művészet nem volt köztünk téma. Nem tudok róla, hogy lett volna kiállításokon, és nézett volna képeket.

– Az édesapjáról úgy tartották, jó tanár volt – jegyeztük meg. – Mindenki ezt mondja, hogy nagyon közlékeny és barátságos volt a tanítványaival, nagyon szerették. Velem abszolút nem volt az. Judit is megerősítette, jó tanár volt. Mesélte, amikor Seres János hazatért 1948ban a szovjet hadifogságból, egyik kollégájával, Pap Lászlóval együtt összeszedték a környékről az árva gyerekeket, népfőiskolát szerveztek számukra. Majdnem minden romokban volt még, de ő azt akarta, hogy tanuljanak minél előbb. – Nekem soha nem jutott volna eszembe, hogy fessek, ha ő nem fest. És Dávidnak sem jutott volna eszébe hogy fessen, ha én nem. Mindketten belecsöppentünk ebbe a világba – jegyezte meg Seres László. Judit azonban nem ért teljesen egyet, szerinte mindkettőjüknek megvolt ehhez az érzékenysége. Seres László másik két gyermeke, sőt, az öccse sem lett művész, holott ugyanebben a közegben, művésztelepen, művészek között nőttek fel. Kérdeztük Lászlót, hogy érzi, van-e valami, ami nagyon közös bennük édesapjával, fiával. – Apám őszintén festett, vállalta saját magát. Én is próbálok őszintén festeni, Dávid meg maga volt a totál őszinteség. Semmiféle megfelelési kényszer nem volt benne. Talán ez a kapocs köztünk, egyikünkben sem volt megfelelési kényszer. Judit továbbfűzte a gondolatot. – János bácsi képei expresszívek, és már absztrahál: közben még látható valamennyire a táj, de már eltűnik, a szerkezete marad meg. Laci már átlép az absztrakcióba, Dávidnál is azt érzem, hogy az, amit ő tanulmányként csinál, ahogy pár vonallal feldobja a téli tájat, olyan zseniális, hogy arra kevés ember képes. Ez a kapocs számomra összekapcsolódik. Lesz utánpótlás? László vette vissza a szót. – Apám szerint a vázlat nagyon fontos. Az én képeim is vázlatok abban az értelemben, hogy általában egyszerre festem meg őket. A vázlat a legkonkrétabb dolog a pillanatról, amikor lerajzol valaki valamit. Az én képeim is hasonlóak ilyen szempontból. Firtattuk még, volt-e valami, amit – mert annyira más – nem tud elfogadni valamelyikükben. – El tudok mindent fogadni, mert csak látszólag más, a mentalitás ugyanaz. Hiába néz ki az én képem így, az apámé úgy, Dávid képe pedig amúgy, a művészet összekapcsolja. Következő generáció? Lehet-e utánpótlás a családban? – tettük még fel a kérdést, de Seres László szerint még korai. Lánya gyermekei még kicsik, 6 és 2 évesek. Lánya és családja megvettek egy vadászházat a Bükk közepén. Kutyák, macskák, kecskék, tyúkok között élnek, szabad lelkek. Kicsit úgy, mint annak idején Dávid. HAJDU MARIANN mariann.hajdu@eszak.hu

Látogasson el hírportálunkra!

ESZAK

7

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 15., SZOMBAT

8 Ízvilág

MAGYARORSZÁG

Fesztiválételek porcelántányéron

Krumplilángos Hozzávalók 1 kg krumpli 30-35 dkg liszt 1 tojás sárgája 1 ek. olaj só

Bátran próbálkozhatunk velük otthon is, legyen szó édes vagy sós finomságokról.

Elkészítés A krumplit meghámozzuk, daraboljuk, majd sós vízben puhára főzzük. A vizet leöntjük róla, jó alaposan lecsöpögtetjük, s még melegen összetörjük. Ha kihűlt, hozzáadunk 2 tk. sót, 30-35 dkg lisztet, 1 tojás sárgáját, 1 ek. olajat. Puha tésztát gyúrunk belőle, s lisztes deszkára borítjuk. Rudat formázunk belőle és kb. 1,5 ujjnyi darabokra felvágjuk. A korongokat alálisztezzük, s palacsinta nagyságúra nyújtjuk. Palacsintasütőben sütjük, melyet minden lángos előtt átkenünk olajjal. Ha kész, kicsit lehet sózni – amennyiben szükséges. Nagymamáink masina platnyin sütötték, s utólag kenték meg olvasztott zsírral. Ez volt az igazi...

Gyerekek hurkapálcikák köré tekert rózsaszín felhőfoszlányokat majszolnak a vattacukorárus mellett, a lacikonyha sátra előtti sorban zúgolódás hallatszik, mert elfogyott a mustár, az oszlopokra erősített hangszórókból Korda György másfél óránként táncra csábítja a titokzatos lady „N”-t, mindeközben fokhagymás-tejfölös lángosok zsírpapírját fújja a szél: ilyen volt anno a „fesztiválhangulat”. Bár új idők jöttek, az árusok és a különböző „kavalkádételek” maradtak – talán csak a kínálat, a köntös és a recept változott. ÍZVILÁG.

A fesztiválok igazi csemegéje a tornádókrumpli, amit otthon is el tudunk készíteni

azonban otthon sem ördöngösség elkészíteni őket. A krumplialapú lángosok Hajdú-Bihar megyéből származnak, de Borsod-Abaúj-Zemplén paraszti konyhájában is elterjedt ételnek számítottak. – Nem kelt tésztából van, hanem egy saját készítésű, hagyományosan krumplialapú tésztából – mutatta be áruját Zelenák Szabolcs. A hagyományos krumplilángos

Édesen, sósan Nyakunkon az év eleji fesztiválszezon, annak divatos harapnivalóival. Az idei Kocsonyafesztiválon is kirajzolódott már, hogy mik a slágerételek: a kürtőskalács és a különböző kenyér-, illetve krumplilángosok tekinthetők favoritnak. Mindezekhez – a fesztiválok hagyományai szerint – papírtányér dukál,

Látogasson el hírportálunkra!

Zelenák-féle vásári változata egyébként szerepel a Debreceni Értéktárban is. – Sokfajta feltéttel fogyasztható – szalonnával, juhtúróval, hagymával –, de édesen, szilvalekvárral kenve is szeretik. Bár az értéktárba felvett titkos receptet valószínűleg nem találjuk meg az interneten, de számos alapváltozata létezik a krumplilángosnak, amit érdemes lehet otthon is kipróbálni.

Máglyára mindent, ami jó A karácsonyi hangulatot is visszaidézi a közkedvelt máglyarakás.

második fogásként is megállja a helyét, de desszertnek is kiváló.

Vannak olyan ételek, melyek szinte csak télen kerülnek az asztalra. A magyarázat egyszerű: ilyenkor állnak rendelkezésre azok az alapanyagok (ez esetben a téli alma és a dió), amelyek a legfontosabb kellékei az illető gasztronómiai csodának. Mert bizony sokszor csodálni való, milyen ízletes étkek sülnek ki (szó szerint) a spájzban vagy a hűtőgépben megtalálható alapanyagokból. Én először egy iskolai menzán találkoztam az úgynevezett máglyarakással. Akkor még nem tudtam, hogy így hívják, később a gyerekeimtől tudtam meg a finom étek nevét. Elkészíteni nagyon könnyű, bár az előkészületek némi időt vesznek igénybe. Az eredmény azonban megéri, szerintem minden gyerek (és felnőtt) kedvence lesz, aki megkóstolja. Leves után

Kifli, alma, dió Az én receptem úgy kezdődik, hogy karikára szeletelek 7-8 kiflit. Kockákra vágok két szép, egészséges almát, olyat, amelyik bírja a sütést. Megdarálok körülbelül 20 dekagramm diót. Előkészítek fél liter tejet, melybe vaníliás cukrot és kevés kristálycukrot teszek. De szükségem lesz még 2-3 tojásra és finom lekvárra, válasszunk olyat, amilyet a család a legjobban szeret. Nálunk a szil-

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

FOTÓ: ÉM

Sokan a kürtőskaláccsal sem kísérleteznének házilag, pedig megéri! Erdély legismertebb édes süteményét a cserepes kandallók nyitott tűzterében, hosszú kürtőskalácssütő dorongra tekerve, nyílt parázson forgatták, de a modern konyhában is elkészíthető. Ehhez azonban fel kell áldozni egy régi – lehetőleg vastagabb – sodrófát, amibe, a közepén megfúrva, nyelet tekerünk. Ha nem sze-

retünk barkácsolni, olcsón be lehet szerezni a megfelelő formakészletet piacon vagy interneten. Arra azonban számítsunk, hogy sokat fogjuk forgatni a formákat, ha egyszer nekikezdünk, hiszen hamar a család kedvencévé válik majd a „home made” kürtőskalács. A frissen sütött tornádó­ krumpli, vagy csavart sült burgonya sem csak a forgatagban sétálva helyettesíti remekül a chipseket. Filmekhez, meccsnézéshez vagy csak simán nassolni is kiváló, ha pedig megfelelő odafigyeléssel készül, egészségesebb is a zacskós változatnál. A szuper ropogós tornádó­krumpli valójában egy különleges módon szeletelt, hurkapálcára spirálisan felhúzott és hirtelen kisütött étel. Bár ránézésre bonyolultnak hathat, nincs benne igazi titok. Készíthetjük speciális szeletelővel, amit az internetről rendelve vagy speciális boltokban pár száz forintért beszerezhetünk, de egy éles késsel és némi ügyességgel is simán megoldható a feladat. Az alábbi, interneten talált recepttel érdemes kísérletezni! BÁJER MÁTÉ mate.bajer@eszak.hu

Tornádókrumpli Hozzávalók 2 darab nagyobb, sütni való fajta burgonya 10 dkg parmezán 5 dkg vaj 1 evőkanál fokhagymapor 1 teáskanál só bors ízlés szerinti fűszerek

valekvár a nyerő, olyan, ami nem túl kemény. Előveszek egy olyan edényt, amit sütőbe is be lehet tenni. Az aljára lerakok egy sor kiflit, melyet összekeverek a tojások cukrozott sárgájával, majd meglocsolom kevés tejjel. Ezután jön egy sor kockára vágott alma, erre egy kevés lekvár, majd bőven megszóróm darált dióval. Újabb kiflisor következik, tej, alma, dió, a tetejére pedig ismét tejjel meglocsolt kifli. Ezután sütőbe teszem, és 20 percig sütöm 180 fokon. Ha már majdnem kész, a porcukorral felvert tojások fehérjét terítem a kiflik tetejére, és pár percre visszateszem a sütőbe. A hideg, szeles és sötét estéken igazán jól tud esni ez a gyümölcsös, édes meglepetés. Kicsit a karácsonyi hangulatot is visszaidézi, főleg, ha egy kis fahéjat is szórunk az almára. HE

Elkészítés A krumplit mossuk meg, meghámozni nem szükséges. A végeit kicsit vágjuk le, majd hosszában, középen szúrjunk bele grill- vagy hurkapálcát. Éles késsel vágjuk be a krumplit ferdén, azaz spirál alakban, de ügyelve, hogy a szeleteket ne szúrjuk át. Óvatosan húzzuk szét a burgonyaspirált a pálcán, és tegyük

egy sütőpapírral bélelt tepsibe. A vajat olvasszuk fel, keverjük össze sóval, borssal és fokhagymaporral. Kenjük meg vele a krumplikat, majd tegyük előmelegített sütőbe, és 180 fokon süssük aranybarnára 30 perc alatt. Közben egyszer nem árt megfordítani. Még forrón szórjuk meg sóval, reszelt parmezánnal.

Íme az alapanyagok, indulhat a sütés

FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

VARGA JÁNOSNÉNAK (sz. Kundra Zsófia) Ongára Születésnapodon nem mondhatok egyebet, Csak annyit, hogy az Isten áldja meg mind a két kezedet. Köszönöm, amiért annyi jót teszel, Köszönöm, hogy vagy és még sokáig leszel.

386903

380583

85. születésnapod alkalmából nagyon sok szeretettel köszöntünk, jó egészséget, sok boldogságot kívánunk! Szerető férjed, két lányod és családjuk

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

8

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Sport

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

2020. FEBRUÁR 15., SZOMBAT

9

7.

A világbajnok is rajthoz állhat

A Tokaji Sakk Egyesület március 21-én, szombaton Bodrogkeresztúrban, a Faluházban rendezi meg a VII. Bodrog Kupa értékszámszerző hibrid rapidsakkversenyt. Lebonyolítás: 7 fordulós egyéni svájci rendszerben vagy körmérkőzésben a létszám függvényében, 15-15 perces játékidővel, a FIDE rapidversenyszabályai szerint. További információk a www.chess-results.com oldalon.

Régóta hangoztatom, hogy az élvonalban szinte bármelyik összecsapáson bármilyen eredmény születhet. Kuttor Attila, a Mezőkövesd Zsóry FC NB I.-es labdarúgócsapatának vezetőedzője a szombat délutáni, Debrecenben sorra kerülő mérkőzésük előtt

KERÉKPÁR. A versenyigazgató szerint van esély arra, hogy a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen részt vegyen Mathieu van der Poel, a cyclocross (terepkerékpár) világbajnoka. Szilasi László elmondta: az első három sík szakasz kiváló lehetőség azoknak a Tour de France-ra készülő sprintereknek, akik nem indulnak a Giro d’Italián, így számít néhány nagy név részvételére. A várhatóan népes mezőny tagjai május 13. és 17. között megyénket is érintik majd.

Védekező ellenfélre számít Feczkó A diósgyőri labdarúgócsapat ma este újabb hazai bajnokit játszik, a Paksot fogadják.

mert nincs Könyves és Böde, egy kézlegyintéssel elintézze a Paksot. Ugyanis akik helyettük szóhoz jutnak, bizonyára azon lesznek, hogy bizonyítsanak, hogy nagy akarattal játszanak, és ha ez megvalósul, akkor a csapattársaik ettől még koncentráltabbak lehetnek. Azt is szóba hoztuk a szakvezetőnek, hogy a paksiak szerdán Magyar Kupa-mec�cset játszottak, és ez is hatással lehet a teljesítményükre, de erre Feczkó Tamás úgy reagált, hogy nem azok játszottak az NB III.-as Pécsi MFC vendégeként 2–1-re megnyert meccsen, akik a bajnokikon szóhoz szoktak jutni, így ez a találkozó aligha befolyásolja majd a zöld-fehérek állapotát. Arról is érdeklődtünk – annak ellenére, hogy Feczkó Tamás nem szokta egyik meccs­ ről a másikra szétforgatni a kezdőcsapatát, sokkal inkább az állandóság híve –, hogy a Debrecen elleni vereség, az azon a meccsen mutatott teljesítmények hozhatnak-e személyi változást, változásokat. A szakvezető erre a kérdésre kitérő választ adott, nagy nehezen csupán annyit árult el, hogy valószínűleg nem ugyanaz lesz a kezdőcsapat, mint amelyik egy hete volt. BCS

utóbbi hat bajnoki mérkőzésükön négyszer gólt sem kaptak – mondta Feczkó Tamás, aki arra a kérdésre, hogy ilyen stílus ellen mi vezethet célra, ezt felelte. – Szeretnénk megnyerni a meccset, és ez nem ígérkezik könnyűnek. Fontos lenne, nagyon jól jönne, ha az első adódó lehetőségünket gólra tudnánk váltani, mert ha a paksiak hátrányba kerülnének, nyitottabb játékot kellene felvállalniuk. Az biztos, hogy végig türelmesnek kell lennünk, mert a paksiak jól kontráznak, és nem kizárt, hogy egészen a végéig nyugodtnak kell maradnunk, és csak a 90. perc környékén sikerül majd eldönteni a mec�cset.

LABDARÚGÁS. A

labdarúgó NB I. 21. fordulójában ma 17.00-tól a diósgyőri stadionban DVTK – Paksi FC mérkőzést rendeznek. A két együttes számára az előző bajnoki forduló nem sikerült túl jól, mindketten hazai környezetben szenvedtek vereséget. A piros-fehérek a Debreceni VSCtől kaptak ki 2–1-re, a Duna-partiak pedig a Puskás AFC-től 2–0-ra. Érdekesség, hogy eddig a Diósgyőr adta az ellenfelet a Paksnak, vagyis a zöld-fehérek a felcsúti csapat előtt – ahogy a DVTK – szintén a Kaposvárral és a Zalaegerszeggel játszottak, és ezeken a meccseken – ahogy a Diósgyőr – ők is begyűjtötték a győzelemért járó pontokat. Ennek köszönhetően, annak ellenére, hogy még éppen a bennmaradást jelentő 10. helyen állnak, 5 pontra távolodtak el a kieső helytől. A DVTK lehetne ettől, a Zalaegerszegi TE FC-től akár 11-re is, ha egy hete a hajdúsági együttes ellen folytatta volna jó sorozatát. De nem sikerült továbbépíteni „kolbászból a kerítést”.

A piros-fehérek feledtetni akarják múlt heti vereségüket

a csapat, Feczkó Tamás vezetőedző a következőket mondta: – Egy picit a születésnapi, ünnepi hangulat elvitt minket is, szerettük volna minél hamarabb eldönteni a meccset, és a vezető gólunk után nem voltunk elég taktikusak. Amikor a Debrecen rövid idő alatt

Nagy rohanásba Arról, hogy miért kanyarodott el a jótól, a korábbi, a piros-fehér drukkerek számára sok örömöt hozott teljesítménytől

Látogasson el hírportálunkra!

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

fordított, minél hamarabb szerettük volna visszaszerezni az előnyt, belementünk egy nagy rohanásba, holott okosabban kellett volna focizni. Megbeszéltük az öltözőben, hogy többet ilyen hibába nem szabad beleesnünk. A diósgyőri szakvezető arról is szót ejtett, hogy ez a

mostani bajnoki biztosan nagyon különbözik majd a eddigiektől. – Ez teljesen más típusú meccs lesz, mint amilyen a Debrecen elleni volt, ugyanis a Paks sokkal defenzívebb játékot játszik. Azt, hogy a védekezés mennyire fontos számukra, jelzi, hogy a leg-

Paksi hiányzók Felvetettük a DVTK szakvezetőjének, hogy a Duna-partiak kontrajátéka aligha lesz olyan ütős, mint korábban, hiszen az előző fordulóban a két legjobb támadójukat, Könyvest és Bödét is kiállították, emiatt ők a Diósgyőr ellen eltiltás miatt nem szerepelhetnek. – Ez így van, de a tavalyi házi gólkirályuk, Hahn a csapatban lesz, és valószínűleg Sajbán Máté is pályára lép majd, aki az ősszel kezdte NB I.-es pályafutását, és előző szezonban a Mezőkövesd, a mostaniban pedig új csapata színeiben is betalált már – fejtegette Feczkó Tamás, majd hozzátette: – Óva intenék mindenkit attól, hogy azért,

A várható kezdő A DVTK várható kezdőcsapata: Danilovic – Vági, Polgár, Brkovic, Memolla – Iszlai, Márkvárt – Molnár G., Hasani, Kiss T. – Ivanovski.

A piros-fehérek harcban állnak a dobogós helyekért Az Aluinvent-DVTK bajnoki rangadót játszik vasárnap a fővárosban.

végén a 2. helyen zárjanak, és ezzel összefüggésben jó pozícióból kezdjék a rájátszást.

A női kosárlabda NB I. 19. fordulójában vasárnap 17 órától a budapesti Diószeghy utcában lévő Ludovika Arénában rangadót rendeznek: az Aluinvent-DVTK csapata az NKEFCSM Csata vendége lesz. A két együttes egyaránt a dobogóért harcol, a diósgyőriek egy meccsel kevesebbet játszottak, mivel ennek a hétnek a szerdájára kiírt, VBW CEKK Cegléd elleni hazai mérkőzésüket a jövő hét szerdára halasztották. Emiatt a megszerzett pontok tekintetében jelenleg rosszabbul állnak riválisuknál, viszont a győzelem-vereség arányban jobbak (14, 3), mint a Csata (14, 4). A holnapi rangadó résztvevői fordított párosításban, tavaly november 23-án Miskolcon csaptak össze, és akkor 83–79-re diadalmaskodtak a piros-fehérek. Amennyiben most is sikerülne nyernie a DVTK-nak, óriási lépést tennének a felé, hogy az alapszakasz

Kiélezett – Nagyon kiélezett meccsre számítok annak ellenére, hogy a Csata az utóbbi időben talán szorosabb meccseket játszik – mondta Cziczás László, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője. – De nem szabad, hogy ez megtévesszen bennünket, mert minőségi játékosaik vannak nekik is, ami miatt teljesen megérdemelten vannak az élmezőnyben. Hazai pályán jól szerepelnek, két csapat tudott ott nyerni eddig, a listavezető Sopron,

KOSÁRLABDA.

C

Y

M

illetve volt egy TFSE elleni kisiklása a Csatának. Komoly meccsre van kilátás, ami két­ esélyes, és kétségtelen, hogy ha nekünk sikerül nyernünk, akkor óriási esélyünk lesz arra, hogy az alapszakasz végén a második helyre odaérjünk. Persze még vasárnap után is lesznek meccseink, de most csak erre a bajnokira koncentrálunk. A csapat tagjai közül mindenki egészséges, és nagyon várjuk a mec�cset, mert régen játszottunk mérkőzést. A piros-fehérek játszhattak volna szerdán is, de egy héttel elhalasztották a Cegléd elleni hazai találkozót azért, hogy

Kosárlabda: a női NB I. állása 1. Sopron Basket 2. NKE-FCSM Csata 3. Aluinvent-DVTK 4. AKSC Szekszárd 5. Zalaegerszegi TE NKK 6. TFSE-MTK 7. PEAC-Pécs 8. Uni Győr Mély-Út * 9. VBW CEKK Cegléd 10. Vasas Akadémia 11. ELTE BEAC Újbuda 12. PINKK-Pécsi 424 * 1 büntetőpont levonva

100

90

80

70

18 18 17 18 18 18 18 18 17 18 18 18

60

17 14 14 13 9 9 8 7 7 5 2 2

50

40

1 4 3 5 9 9 10 11 10 13 16 16

30

1504-1073 1459-1342 1415-1206 1444-1186 1343-1306 1401-1429 1370-1390 1268-1295 1144-1302 1334-1476 1155-1460 1181-1553

20

10

5

35 32 31 31 27 27 26 24 24 23 20 20

ne ütközzenek a DVTK Jegesmedvék jégkorongmeccsével. – Az majd vasárnap este dől el, hogy jó-e vagy sem, hogy szerdán nem léptünk pályára – válaszolta a diósgyőri szakvezető arra a felvetésünkre, hogy nem hiányzik-e a hétközi találkozó. – Lehet, hogy meccsből érkezni jobb lett volna, de a másik oldal az, hogy így, hogy nem léptünk pályára bajnokin, a lányok ki vannak éhezve arra, hogy meccset játsszanak. A hangulat rendben van, nagyon bizakodóak vagyunk. Mint mondtam, ez az összecsapás kétesélyes, és ha mégsem sikerülne nyerni, akkor sem fogunk a kardunkba dőlni, mert a saját kezünkben van a sorsunk. Hárompontosak Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mi dönthet egyik vagy másik csapat javára ezen a rangadón. – A Csatának a legnagyobb erőssége az, hogy kimondottan hazai pályán, a hárompontos dobásokból nagyon eredményesek – mondta Cziczás László. – Majdnem

Cziczás László (jobbra) szerint kétesélyes az összecsapás FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

annyit dobnak rá távolról, mint amennyi kétpontos kísérletük van. Ha ki tudjuk venni, védeni a hárompontosaikat, akkor jó esélyünk van. Nagyon alaposan felkészültünk ellenfelünkből, tudjuk,

mire kell odafigyelni. A védekezésünk hatékonysága lesz a kulcs, mert a támadójátékunk általában működőképes, és az is fontos kérdés, hogy a Csata 2-3 kulcsemberét ki tudjuk-e kapcsolni a játékból. BCS

ESZAK

9

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 15., SZOMBAT

10 Sport

MAGYARORSZÁG

Huszonegy lehet a kövesdi nyerőszám a keleti meccsen

Labdarúgás: NB II. Labdarúgó NB II., 24. forduló: Kazincbarcikai SC – WKW ETO FC Győr (Putnok, vasárnap, 14.00) Dzurják József, a KBSC vezetőedzője: – Miután minden alkalommal a győzelem igényével megyünk ki a pályára, nem vagyok boldog az eddigi két fordulóban elért két döntetlen miatt. Annak viszont örülök, hogy mindkétszer hátrányból tudtunk visszajönni az adott meccsbe, és ez mutatja a csapat mentális erejét. Ha így nézzük, akkor a két pont értékes, mert két olyan ellenféllel szemben értük el, melyek mögöttünk voltak, és mögöttünk is maradtak. A mostani riválisunk azonban más kategória, ugyanis az ETO-nak egyértelműen az a célja, hogy visszajusson az NB I.-be. Ennek érdekében komoly igazolásokat hajtottak végre a téli szünetben, 7 olyan futballistát szerződtettek, akiknek bőven vannak élvonalbeli mérkőzéseik, de a válogatottban is játszottak, mint például Priskin Tamás. A Siófok elleni hazai vereség nagyon nem jött nekik jól, 9 pontra nőtt a hátrányuk a még feljutó Budafokkal szemben. Ebből az következik, hogy feljutási reményeik életben tartása miatt mindenképpen győzelemre kell játszaniuk. Azonban nekünk is megvan a magunk célja, helyezésben, játékban, nagyon elkelne már egy siker hazai pályán. A héten igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy a lehető legjobb formában álljunk bele ebbe a találkozóba, hogy végig egységes csapatként funkcionáljunk. A KBSC-ben Mikló sérült, eltiltott azonban nincs. A barcikaiak várható kezdőcsapata: Horváth L. – Iszák, Heil, Fótyik, Farkas – Toma, Krausz, Németh – Oldal, Kovác, Berki.

Futballfellegvárak csapnak össze szombaton délután a hajdúsági megyeszékhely stadionjában. Az NB I.-es bajnokság 21. fordulójának egyik pikáns találkozóját a Debreceni VSC – Mezőkövesd Zsóry FC jelenti, a két alakulat ma 17 órától méri össze tudását. A vendégek továbbra is a harmadik helyen állnak a táblázaton, a hazaiak pedig rendezték soraikat, és felkapaszkodtak a hatodik fokozatra. Ebben a találkozóban – első ránézésre – minden benne van, gyakorlatilag bármilyen eredmény születhet – Kuttor Attila, a fürdővárosiak vezetőedzője is rendre ezzel érvel. A honi legmagasabb osztályban ugyanis nagyon kiegyenlítettek az erőviszonyok, pillanatnyilag csupán a Kaposvár búcsúja vehető biztosra. LABDARÚGÁS.

A barcikaiakra (sárga mezben) ráférne már a hazai siker FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

Floorball: ob I. Férfi floorball ob I., 13. forduló Kazincbarcikai Ördögök – Dunaújvárosi Egyetem-Rudas FT (Kazincbarcika, vasárnap, 14.30) Szabó Ákos, a Kazincbarcikai Ördögök csapatvezetője: – Tabellaszomszédok vagyunk a Dunaújvárossal, egy ponttal többet gyűjtöttünk eddig, mint ők, és szeretnénk ha a különbség a mi javunkra tovább nőne. Ehhez nyerni kell, ami azért lenne fontos, mert nem mondtunk még le a felsőházba kerülésről. A Dunaújváros picit kiszámíthatatlan csapat, de reméljük, hogy eredményes támadójátékot tudunk bemutatni, és a védekezésünk is stabil lesz. Ha ezek rendben lesznek, akkor győzhetünk, és megtarthatjuk felsőházi vágyainkat.

Birkózás: utánpótlásverseny Utánpótlás szabadfogású birkózó területi bajnokság, Gyöngyös. A DVTK-Miskolci Sportiskola eredményei: Óvodás korcsoport, 18 kg.: 1. Lakatos Győző, 2. Lakatos Milán. Gyermek II. korcsoport, 23 kg.: 1. Tirpák Dávid. 27 kg.: 2. Somogyvári Botond, 3. Sepsi Lél. Gyermek I. korcsoport, 24 kg.: 2. Szigeti Máté. 29 kg.: 2. Soltész Árpád. 35 kg., A csoport: 1. Képes Kornél, ... 3. Koszován Milán, ... 5. Tóth Balázs. 35 kg., B csoport: 1. Ivancsó Milán, 2. Bíró Vince. Diák I. korcsoport, 38 kg: 1. Balázs Éda. 42 kg: 1. Tóth Zoltán, ... 3. Bodnár Vince. 54 kg: 2. Juhász Dániel.

A mezőkövesdiek (sárga-kékben) a szokásos lendületes játékukra készülnek Debrecenben

Tisztelik egymást A trénert először a Debrecen tavaszi szárnyalásának kommentálására kértük, és mankóként szóba hoztuk az új seprű jól seper mondást, de Kuttor Attila kibújt a szorításból: – Bár a véleménynyilvánítás szabadsága kétségtelenül erős csábítás, de ebben nem foglalok állást. Ugyanis az az elvem, hogy más csapatokkal nem foglalkozom, ezért most sem engedek a negyven­ nyolcból. Kuttor Attila és Vitelki Zoltán hajdan egy klubban játszott, mindkettejük otthonát a Diósgyőri VTK jelentette, most pedig az a pikáns helyzet áll elő, hogy egymás ellen

kell felkészíteniük tanítványaikat. – Természetesen jóban vagyunk, tiszteljük egymás munkásságát, de ez semmit nem befolyásol, hiszen most ellenfelek leszünk. Így arra a kérdésre is nemmel felelhetek, hogy esetleg segítette-e a felkészülésünket az, hogy ismerem Vitelki Zoltán futballfilozófiáját. Csak saját magunkkal foglalkozunk, ez eddig célravezető volt, nincs okom arra, hogy másként tegyek.

Látogasson el hírportálunkra!

A Mezőkövesd Zsóry FC várható együttese: Szappanos – Farkas D., Pillár, Katanec, Silye – Cseri, Karnitsky, Berecz, Besirovic – 11 Zivzivadze, 55 Nagy D.

Jó futballt vár A múlt heti fordulóban a sárga-kékek minimális arányban, de kikaptak Székesfe-

A kezdőcsapat

hérvárott, így a szakvezetőtől választ kértünk arra, hogy milyen következtetéseket vont le abból a kilencven percből. – A vereség ellenére saját magunkat adtuk, komoly teljesítményt nyújtottunk – folytatta Kuttor Attila. – Most az a dolgunk, hogy ismételjük meg legutóbbi produkciónkat – persze úgy, hogy ez jó eredménnyel párosuljon. Ebből következik, hogy nagyjából ugyanazt várom el a fiúktól Debrecenben, mint Székesfehérvárott, azaz rendkívülit nem kérek tőlük. Feladatunk ugyanaz, szervezett és jó fut-

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

ballt kell előadnunk, célunk pedig, mint mindig, a három pont megszerzése. A borsodiak mestere a várható összeállítást érintő kérdésünkre szóba hozta a hétközi, Magyar Kupa-fellépésüket: – A Kaposvári Rákóczi FC elleni mérkőzésünkön is voltak nálunk jó egyéni teljesítmények. Többen is bebizonyították, hogy nálunk nincs első és második csapat, nincsenek kezdők és tartalékok, kiváltképpen bérelt helyek. Mezőkövesden bárkire és bármikor nyugodtak számíthatunk. KT

Labdarúgás: a mai műsor Az NB I.-es labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati programja 17.00: Diósgyőri VTK – Paksi FC 17.00: Debreceni VSC – Mezőkövesd Zsóry FC 17.00: Zalaegerszegi TE FC – Újpest FC 17.00: Kaposvári Rákóczi FC – Budapest Honvéd 17.00: Puskás Akadémia FC – Kisvárda Master Good 19.30: Ferencvárosi TC – Mol Fehérvár FC

A miskolciak nem szeretnének kioktatást kapni Ma délután idegenben, Szolnokon játszik bajnoki mérkőzést a Pann­Ergy-MVLC férfi pólógárdája.

van, volt arra, hogy rendbe jöjjön, hogy kipihenje magát, hogy felpörögjön, és hasznos tag legyen a mostani bajnoki mérkőzésen.

Az előző héten, az UVSE elleni 16–12-es hazai sikerrel matematikailag is biztossá vált, hogy az alapszakaszban, csoportjában az első négyben végez, és a középszakaszt majd a felsőházban kezdi meg a PannErgy-Miskolci VLC ob I-es férfi vízilabdacsapata. A budapestiekkel szembeni találkozón izgulni nem kellett amiatt, hogy nem lesz meg a siker, az elvárásoknak megfelelően biztos lett a győzelem.

A miskolciak (fehér sapkában) nyugodtan várják a mérkőzést

Hasznos tag legyen – Azt kaptuk ezen a mec�csen, amit vártunk, mégpedig azt, hogy az Újpest nem adta

könnyen magát – közölte Vidumanszky László, az MVLC vezetőedzője. – Elég jó mérkőzés volt, tizenhat gólt dob-

VÍZILABDA.

tunk, az nem rossz, viszont a kapott tizenkettőt kicsit soknak tartom, ez lehetett volna kettő-három találattal kevesebb. A célt azonban elértük, a három pont a nevünk mellé került, így aztán a héten nyugodtan tudtuk végezni a munkánkat. Az összecsapást követően a miskolciak pólósa, Nagy Ádám azonnal elutazott, ugyanis a hét elején a válogatottal játszott világliga-ös�szecsapást Franciaországban.

Vízilabda: minden pont számít Arról is beszélgettünk a PannErgy-MVLC szlovákiai mesterével, hogy mennyiben nyugtatja meg őt és a csapatot az a tény, hogy már biztos a felsőházi tagság. – Ez csak egy részcél, amit elértünk – szögezte le Vidumanszky László. – Azonban annyi pontot kell gyűjtenünk, amennyit csak lehet, ez lehet az úgymond kötelezően hozandó meccsekből, de lehetnek úgymond pluszpontok is, erős ellenféltől. A középszakaszban ugyanis nagyon számít majd, hogy éppen mennyire, milyen távolságban lesz tőlünk a csoport többi csapata. A realitást mindenki tudja: az OSC és a Ferencváros kilóg a sorból, felfelé, majd van három-négy csapat, amelyik egymással versenyez a 3–6. helyért.

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

40

30

20

10

5

Ahová az időjárási körülmények miatt kalandos úton érkezett meg Märcz Tamás szövetségi kapitány csapata. – Ádám ezen mérkőzés után csütörtökön érkezett vissza hozzánk – árulta el Vidumanszky László. – Tudjuk, hogy milyen döcögősen ment az utazás Limoges-ba, ismert az eredmény is, a 15–10-es vereség, ami érthetően nem dobta fel sem a válogatott, sem az ő hangulatát. Ös�szességében két és fél napja

Kihasznált hibák A megyeszékhely alakulata az A csoport 12. fordulójában ma 18 órától a Szolnoki Dózsa vendége lesz a Tisza-parti klub uszodájában. A két csapat tavaly október 5-i, miskolci találkáján 13–11-es szolnoki győzelem született. – Emlékezetes mérkőzés volt, abból a szempontból mindenképpen, hogy 5–4-es vezetésünknél, a második negyed végén kihagytunk egy emberfórt, és a dudaszó pillanatában kaptunk egy gólt a félpályáról – emlékeztetett Vidumanszky László. – Utólag persze nem lehet megmondani, hogy mi lett volna, ha kétgólos vezetéssel kezdjük a második félidőt... Természetesen volt pár hibánk is, a Szolnok pedig van annyira rutinos csapat, hogy ezeket ne hagyja kihasználatlanul. A mostani meccstől azt várom, hogy ugyanilyen szoros mérkőzés lesz, ahogyan szokták mondani, ott leszünk egymás nyakán. Most talán nincs a lehető legjobb passzban a Dó-

zsa, de ehelyett inkább a saját dolgainkkal foglalkozunk. A játékosok mindent meg fognak tenni azért, hogy jó eredménnyel utazzunk majd haza. A sportág kedvelői tudják, hogy a Szolnok a Bajnokok Ligájában szerepelő egyik magyar csapat, és a legutóbbi találkozóját, a német Spandau ellen elrontotta, saját pályáján 8–7-re kikapott. Újra bizonyítani kell tehát nekik, nagyon nem szeretnénk, ha ellenünk találnának magukra, és kioktatnának bennünket vízilabdából. Centerposzton nagyon erősek, kapuban a friss Európa-bajnok Nagy Viktor, aztán ott van még Angyal Dániel, Jansik Dávid, valamint a szerb légiósok, de mi sem vagyunk gyengék, hogy ne tudnánk velük versenybe szállni. MI

Szoros mérkőzést várok, ahogyan szokták mondani, ott leszünk egymás nyakán. VIDUMANSZKY LÁSZLÓ

ESZAK

10

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 15., SZOMBAT

Sport 11

MAGYARORSZÁG

Kézilabda: Borsod Kupa Női felkészülési kézilabdatorna, Bőcs A végeredmény: 1. Alsózsolcai KSC, 2. Szerencs VSE, 3. Miskolci EAFC, 4. Albrecht-Miskolc RKSE, 5. Miskolci VSC, 6. Tiszaújvárosi SC. Különdíjak, a legjobb kapus: Koppán Nikolett (Szerencs VSE), a legjobb mezőnyjátékos: Hogya Gabriella (Alsózsolcai KSC), a gólkirály: Katona Beáta (SZVSE).

Birkózás: Európa-bajnokság A szabadfogásúak 70 kilogrammos kategóriájában szereplő Asarin Roman villámgyőzelemmel jutott tovább a nyolcaddöntőből, a 97 kilogrammos Olejnik Pavlo viszont kikapott első meccsén a római birkózó Európa-bajnokság pénteki versenynapján. Asarin Roman már a negyeddöntőben technikai tussal kapott ki: a nem olimpiai súlycsoportban versenyző magyar az első három perc után még csak 1–0-s hátrányban volt a moldovai Mihail Savával szemben, a pihenő után azonban riválisa először elkapta a lábát, amiből mögé került és többször is megpörgette, majd egy újabb hasonló akcióval idejekorán lezárta az összecsapást (11–0). A szabadfogásúak 65 kg-os kategóriájában szereplő Muszukajev Iszmail a vigaszágon folytatta: a magyar színekben a szeptemberi vb-n bronzéremmel bemutatkozó versenyző a nyolc között technikai tussal kapott ki Njurgun Skrijabintól, a fehérorosz sportoló azonban az elődöntőben is diadalmaskodott, így Muszukajev folytathatja szereplését. Szombati ellenfele a moldovai Maxim Sacultan lesz a bronzmérkőzésért. Asarin Roman és Olejnik Pavlo számára viszont befejeződött a viadal, mivel legyőzőik nem jutottak fináléba.

Simán nyertek a zólyomiak

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

Zuzin háromszor is bezúzta Tegnap este újabb Tipsport ligás találkozót játszott Szlovákiában a DVTK Jegesmedvék együttese.

Pillanatkép a magyar Asarin Roman (kék) és a moldáv Mihail Sava küzdelméről FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD

Az alapszakasz 49. fordulója az élmezőnyhöz tartozó Zólyomba szólította a piros-fehéreket. A szerdán a Kassát verő vendégek közül sérülés miatt Magosi, Miskolczi, Részegh és Vojtkó hiányzott, a védő Láda B.-t pedig csatárnak nevezték a harmadik sor tengelyébe. JÉGKORONG.

Kézilabda: NB I./B Férfi kézilabda NB I./B., Keleti csoport, 12. forduló ÓAM-Ózdi KC – Nyíregyházi SN Kft. 30–30 (18–16) Ózd, 250 néző. V.: Sándor Gy., Szabó B. ÓAM-Ózdi KC: Manojlovity – Hangyel (5), Tóth Patrick (4), Zsigmond (2), Kocsis (3), Nyeste (4), Herczegh (7). Csere: Nagy D. (kapus), Benák (5), Nagy A. (-), Szepesi (-), Csépányi (-), Péter A. (-), Tóth Patrik (-), Bécsi (-), Molnár Á. (-). Edző: Szakál György. Szakál György: – A csapat hozzáállásával maximálisan elégedett vagyok, erre a jövőben is lehet építeni. A döntetlen ellenére úgy érzem, hogy közelebb álltunk a győzelemhez, de amikor nagyobb előnyt szerezhettünk volna, nem ültek a döntéseink. Csalódott vagyok, mert egy pont elúszott, de a látottak alapján a döntetlen reálisnak mondható.

Pontosztozkodás született a gólgazdag meccsen

Fordult a kocka Az óvatoskodásnak a 6. percben Ross akasztása miatt kiszabott 2 perces kiállítása vetett véget. A korongot ugyan a szokásos módon járatták a zólyomiak, de öt a négy ellen nem tudtak gólt szerezni. A 10. percben 8–0 volt a lövések aránya, ez a hazaiak támadó szellemű hokijáról árulkodott. A 12. percben Kolecik akadályozásért ment pihenni, a fórból azonban ugyanúgy nem lett semmi, mint a hazaiakéból. A 15. perc elején viszont előnybe kerültek a vendégek. Wehrs, majd Kiss

FOTÓ: ME

P. volt a korong útja, végül Láda B. szemből a kapuba vágta a játékszert (0–1). Rövid ideig élvezhették kényelmes helyzetüket a miskolciak, hiszen Láda B. találatát 77 másodperccel követve eltüntették hátrányukat a szlovákok. Akciójuk a hátvéd Kubáttól indult, majd ­Mc­Pherson közreműködésével Zuzin alakításával ért véget (1–1). Az első harmad megpróbáltatásai azonban ezzel még nem fejeződtek be: 18.24-nél Wehrs­ nek is el kellett átmenetileg búcsúznia a játéktól, és az emberelőnyös szituációját beváltotta a HKM csapata, pedig már úgy tűnt, hogy a DVTK megússza a mínuszt.

Már csak 6 másodperc maradt a szakaszból, amikor Thompson gondoskodott arról, hogy együttese mehessen nyugodtabban az első szünetre (2–1).

Három gól oda A középső rész elején, 62 másodperccel a korongejtés után megszerezte harmadik gólját a Zólyom, ismét Zuzin jeleskedett (3–1). A 30. percben Corrin buktatott, a plusz egyből pedig nem a borsodiak, hanem az otthoniak húztak hasznot a meglépő Tibensky révén (4–1), és ekkor úgy tűnt, hogy eldőlt a találkozó sorsa. Ezt követően hol ide, hol oda rohantak a csapatok: a zólyomiak előnyük növeléséért

Jégkorong: jegyzőkönyv HKM Zloven – DVTK Jegesmedvék 9–2 (2–1, 3–0, 4–1) Zólyom, 1460 néző. V.: Konc, Müllner (Krajcik, Gegán). HKM Zvolen: Tomek – Betker (3), Stephenson, Halama 1, Trotter (1), Mikus 1 (1) – Corrin (2), Kurali, Thompson 1, Mráz (1), Kelemen – Kubát (1), Svarny (1), Zuzin 3, McPherson 1 (2), Strauch (2) – Petrás, Petran (1), Marcinek (1), Tibensky 2, Kolenic – Holly (kapus). Vezetőedző: Andrej Podkonicky. DVTK Jegesmedvék: Rajna – Ross, Kiss D. (1), D. Rodman, Galanisz, Beach – Gőz, Vandane, Beauvillier, Vas, Valchar (1) – Szirányi 1, Wehrs (1), Ritó, Láda B. 1, Harrison – Farkas M., Kiss P. (1) – Adorján (kapus). Vezetőedző: Glen Hanlon. Kiállítások: 6, ill. 12 perc. Andrej Podkonicky: – Jól játszottunk, szép gólokat szereztünk. Helyzeteinket és emberelőnyös lehetőségeinket is kihasználva arattunk nagy győzelmet. Glen Hanlon: – Az első harmad még rendben volt, aztán sok hibát követtünk el, és ezeket ellenfelünk megbosszulta.

hajtottak, a miskolciak pedig a szépítésért küzdöttek. A 35. percben Harrison emberre ment, 2+2 percet szedett ös�sze, így az otthoniak megkapták azt a lehetőséget, hogy végleg pontot tegyenek a találkozó sorsára. A 36. percben ezt megint Zuzin hajtotta végre, aki így a mezőny legjobbjává magasodott. Nem volt esély A húsz perc azzal ért véget, hogy a HKM elcserélte magát, így áthúzódó hátrányt szedett össze, de simán kibekkelte. A diósgyőriek belenyugodtak a vereségükbe, a zólyomiak pedig nem törték magukat, bár a 46. percben eljutottak a fél tucatig, amelyet Halama szélről jegyzett (6–1). Beauvillier kiállítása alatt leperegtek a másodpercek, majd az 50. percben Szirányi a kék vonal közeléből szépített (6–2), de Tibensky válasza is hamar jött (7–2). Galanisz kiállítását McPherson bosszulta meg ­ (8–2), ennek azonban már nem volt jelentősége (miként Mikus 60. percben elért góljának sem, amellyel 9–2 lett), bár a két csapat közötti különbség aránya mindenképpen váratlan. KT

Végig egyértelmű volt a balatonfürediek fölénye Magyar Kupa-összecsapást játszott pénteken a Mezőkövesdi KC férfi kézilabdacsapata. KÉZILABDA. A

Magyar Kupában a legjobb 4 közé kerülésért lépett pályára tegnap Balatonfüreden a Mezőkövesdi KC együttese. A dél-borsodiaktól már az is bravúrnak számított, hogy a sorozat ezen szakaszáig eljutottak, a korábbi fordulókban a másodosztályú Ózd otthonában, valamint a nagy rivális Gyöngyös vendégeként tudott nyerni Buday Dániel alakulata. Komolyan gondolták A mostani rivális Balatonfüred egy évvel ezelőtt bronzérmet ünnepelhetett a négyes döntőben, és szerették volna ezúttal is elérni a Final Four-ba való bejutást. Miután azonos osztályú csapatok csaptak ös�sze, a hazai csapatnak csak a győzelem volt elfogadható a továbbjutáshoz, míg a vendégeknek a döntetlen is megfelelő lett volna. Máthé mezőnyből, Szöllősi B. hétméteresből

C

Y

M

Radnic öt gólt szerzett a vendégeknél

akarata érvényesült a küzdőtéren, különösen Zdolik kapta el a fonalat, így a 13. percben 8–4re vezetett a pályaválasztó. Ekkor már túl volt két kétperces kiállításon a Kövesd, de a motor nem emiatt ,,pöfögött”, hanem azért, mert a hazaiak keveset engedtek

szerzett találattal indította a meccset, az MKC első gólja az 5. percben jött, Stankovic révén (2–1). Zdolik is betalált, de szinte rögtön Menyhárt válaszolt (3–2), majd a Füred kétszer is eredményes volt, így a 7. perc végén, 5–2-nél időt kért a vendégszakvezető. A Füred

100

90

80

70

60

50

FOTÓ: TÓTH BALÁZS

40

30

20

10

5

a Kövesdnek. Mindennek az lett az eredménye, hogy a 16. percben is nyugtatnia kellett játékosait Buday Dánielnek (11–4). Úgy nézett ki, hogy a Balatonfüred nem bíz semmit a véletlenre, igyekezett minél hamarabb ellenfele tudomására hozni, hogy nagyon komolyan gondolják a továbbjutást. A három embert, Mojsilovot, Varjút és Jancsót nélkülöző vendégeknél Martins volt vállalkozó kedvében, így a különbség legalább nem nőtt tovább (13–7). A következő pár percben összekapta magát az MKC, és a 24. percben Csoknyai István is úgy látta jónak, ha kis pihenőre hívja játékosait. Zelei és Máthé ,,gólozott”, majd Bősz, valamint Pásztor védett, 15–9-nél, a 27. perc elején emberelőnybe került a Kövesd, Stankovic ki is használta. A félidő hajrája a házigazdáé volt, a 4–2-es széria azt jelentette, hogy 7 góllal ,,ment” a szünetben a Balaton-parti csapat. Kihasznált lehetőségek A második félidőben Szöllősi B. jelentkezett először góllal,

majd bő egy perccel ezután összegyűjtött egy büntetést is. A 36. percben Varga M. 23– 14-re módosította az állást, s már teljesen úgy állt, hogy az amúgy is létszámban kevesebb Kövesd célja már csak a tisztes helytállás lehet. A 39. percben Buday Dániel ennek szellemében (is) kért időt, ám a Füred tudta tartani a maga ritmusát, és tíz fölé vitte a különbséget (47. perc: 29–17). Radnic és Kovács B. kétszer-kétszer dobta a labdát a Balaton-partiak kapujába, az 52. percre 32–21-gyel for-

dultak a felek. A dunántúliak érezték a játékot, kihasználták továbbra is az adódó lehetőségeiket, a vendégek elég lyukasak voltak hátul (36–22). A mérkőzés utolsó két találatát a Kövesd érte el, az egyiket a 2004-es születésű Dócs Árpád, ez a felvonás is ugyanazt az eredményt hozta, mint az első, összességében nagyon magabiztosan nyert a Füred. Az MKC számára ezzel véget ért a kupakaland, folytatás a bajnokságban, ahol az elsődleges cél a bennmaradás kivívása. MI

Kézilabda: jegyzőkönyv Balatonfüredi KSE – Mezőkövesdi KC 38–24 (19–12) Balatonfüred, 300 néző. V.: Paska, Vastag. Balatonfüredi KSE: Fazekas – Bóka (2), Zdolik (4), Szöllősi B. (4/1), Máthé (4/1), Pedro (2), Topic (6). Csere: Andó (k), Bősz (k), Szűcs (5), Vajda (-), Varga (5), Déber (1), Németh (1), Jimenez (4/1), Shynkel (-). Edző: Csoknyai István. Mezőkövesdi KC: Pásztor – Menyhárt (1), Kovács B. (3), Radnic (5), Halilbegovic (3/2), Stankovic (3), Dávid (-). Csere: Pelyhe (k), Szöllősi O. (1), Gulácsi (1), Zelei (2), Martins (4), Szepesi (-), Dócs (1). Edző: Buday Dániel. Kiállítások: 8 perc, ill. 10 perc Hétméteresek: 4/3, ill. 2/2 Csoknyai István: – A minimális célt elértük, bejutottunk a legjobb négy közé. Gratulálok a Mezőkövesd előző fordulóban elért eredményéhez, amikor kiejtették a Gyöngyöst. Megpróbáljuk majd a legjobb eredményt elérni a Final Fourban. Buday Dániel: – A Füred volt az esélyesebb, ezt a meccs előtt is tudtuk, sajnos sok volt a hiányzónk. Amennyi az erőnkből telt, azt megtettünk, gratulálok a hazaiaknak a továbbjutáshoz. Innentől a bajnokságra koncentrálunk.

ESZAK

11

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. február 15., szombat

12 Szolgáltatás

magyarország

Mikor, hová

Keresztrejtvény

Terjesztési ügyintézés

Kéz­be­sí­té­si panaszaikkal hív­ják az alábbi ingyenesen hívható telefonszámot: 06-80-442-444 (h–p.: 7.00–17.00)

Hitchen, Micky McGregor, Alfie Dobson február 13–19. > 20.15 – Európai Panoráma. Helyár: 650 Ft, február 14-én > 18.00 – Európai Panoráma. Filmvetítés Valentin-nap alkalmából. Helyár: 1200 Ft. Csipkerózsika balettközvetítés felvételről, 180 perc két szünettel. Rendező: Pjotr Iljics Csajkovszkij. Szereplők: Lauren Cuthbertson, Federico Bonelli, február 15-én > 14.30 – Balettklasszikusok a mozivásznon. Helyár: 1200 Ft. Hamupipőke balettközvetítés felvételről, 110 perc két szünettel. Rendező: Matthew Bourne. Szereplők: Ashley Shaw, Andrew Monaghan, Michela Meazza, Liam Mower, Alan Vincent, február 16-án > 16.00 – Balettklasszikusok a mozivásznon. Helyár: 1200 Ft.

Mozi A miskolci Béke Art-terem és Uránia Art-terem az Europa Cinemas mozi­ há­ló­zat tagja. 3530 Miskolc, Rákóczi u. 5. Tel./jegyrendelés: 46/507-573 URÁNIA-TEREM Judy mb., angol életrajzi film, 118 perc, 2019. Rendező: Rupert Goold. Szereplők: Bella Ramsey, Renée Zellweger, Jessie Buckley, Rufus Sewell, Michael Gambon, Finn Wittrock, Gemma-Leah Devereux, Andy Nyman, Royce Pierreson, Fenella Woolgar, Phil Dunster, Darci Shaw, John Dagleish február 13–19. > 15.30 – Európai Panoráma. Helyár: 900 Ft. Közel a horizonthoz mb., német romantikus film, 109 perc, 2019. Rendező: Tim Trachte. Szereplők: Jannik Schümann, Luna Wedler, Luise Befort, Lena Vogt, Henry Horn, Jamie Bick, Judith Paus, Kristin Hunold, Emil Schwarz, Nicola Gründel, Axel Röhrle február 13–19. > 17.45 – Európai Panoráma. Helyár: 900 Ft. Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) mb., amerikai akció-kalandfilm, 109 perc, 2020. Rendező: Cathy Yan. Szereplők: Margot Robbie, Ewan McGregor, Mary Elizabeth Winstead, Jurnee Smollett-Bell, Ali Wong, Chris Messina, Rosie Perez, Steven Williams, Matthew Willig, február 13–19. > 20.00 Helyár: 900 Ft. BÉKE-TEREM Családból is megárt a sok mb., francia vígjáték, 100 perc, 2019. Rendező: Fabrice Bracq. Szereplők: Thierry Lhermitte, Helena Holmes, Michele Laroque, Judith Magre, Alain Doutey, Arielle Séménoff, február 13-án > 16.00 – Európai Panoráma Helyár: 650 Ft, február 17–19. > 16.00 – Európai Panoráma. Helyár: 650 Ft. Vadonvilág – Gróf Széchenyi Zsigmond nyomában magyar dokumentumfilm, 96 perc, 2019. Rendező: Lerner János. Helyár: 650 Ft. Február 15–19. > 18.00 Helyár: 650 Ft. Sajnáljuk, nem találtuk otthon fel., angol–francia–belga film, 101 perc, 2019. Rendező: Ken Loach. Szereplők: Debbie Honeywood, Kris

39

Meghallgatjuk

AZ EGYIK VÉRCSOPORT

GYÓGY- ÉS FÛSZERNÖVÉNY

KUTYASZORÍTÓ

TAGAD, ELUTASÍT

L

TÖVISES..., GYÓGYNÖVÉNY

magyarország

Köz­ér­de­kű ész­re­vé­te­lei­vel ke­res­se mun­ka­tár­sun­kat, Pap Gyulát hétköznap 9–17.00-ig. Tel.: +36/20/460-3764.

GAUSS TÁG, LÖTYÖGÕS

magyarország

A feladvány Cseh Tamás gondolatát rejti.

Rejtvény

PÁRATLAN BUSA! ...-FA, BÁRKI

DIVATOS TOVÁBBÁ A MEGFEJTÉS CSUPROS ELSÕ HARANGRÉSZE VIRÁG

A megfejtéseket 2020. február 20-ig le­het beküldeni. Kérjük, a le­ve­ le­ző­lap­­ra ra­­gasszák fel a rejtvény(ek) számát, az Észak-Magyarország-logót, valamint írják rá telefonszámukat! Be­­ kül­dési címünk: Észak-Magyarország (Rejt­vény) 3526 Mis­kolc, Zsolcai kapu 3., vagy rejtveny@eszak.hu. (A nyertesek névso­rát lapunkban közöljük, külön értesítést nem kül­dünk. A nyereményeket – a Maxim Kiadó regényeit – szerkesztőségünkben vehetik át.)

CINEMA CITY 3525 Miskolc, Miskolc Plaza, Szent­­pá­li u. 2–4. Jegyfoglalás: 46/416-661 1917 mb. 119 19:30 A vágyak szigete mb. 110 11:15 13:30 15:45 18:00 20:15 22:30 Az átok háza mb. 94 22:00 Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? mb. 122 13:00 15:30 18:00 20:30 22:10 Dolittle mb. 106 10:30 15:10 Jégvarázs 2. mb. 103 10:45 Jojo Nyuszi fe. 108 17:45 Jumanji – A következő szint mb. 114 12:40 Kémesítve mb. 102 11:10 Kisasszonyok fe. 135 15:00 Közel a horizonthoz mb. 109 12:00 14:30 17:00 19:30 Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs! mb. 67 10:20 13:20 16:15 Ne játssz a tűzzel mb. 96 10:30 12:30 14:30 16:30 18:30 Ragadozó madarak mb. 109 14:00 17:15 20:30 Sonic, a sündisznó mb. 100 11:00 13:10 15:20 17:30 19:40 21:50 Tékasztorik 2 er. 96 20:00 Tőrbe ejtve mb. 130 22:00 Úriemberek mb. 113 11:40 17:50 20:10 22:30

NÉPIESEN JÖN ...CAPONE EBÉDET KÉSZÍT

MILLILITER SZEMBEN ÁLL!

TÜZELÕANYAG KÉRDÕSZÓCSKA

A

HÓLYAGOS ...,EHETÕ VADVIRÁG

PLÉD, MATRACVÉDÕ VILÁGHÍRÛ ÍR ÉNEKESNÕ

GYARAPODIK

ÁLLAMI BIZOTTSÁG NÉMÁN KINÕ!

DARA EGYNEMÛ BÕGÕ!

OROSZ NYOMOZÓIRODA

ASZTALOS EDINA ZOKOGÓ

2020. február 13. 1 2 4 19 21 22 28 32 33 34 39 41 46 47 53 58 59 70 72 79 Az adatok tájékoztató jellegűek!

FELMENÕ

ODA,FELÉ

KÖTET, KIADVÁNY

GABONATISZTÍTÁS

SÁR, DAGONYA SZOLMIZÁCIÓS HANG KIÜTÉS JELE A RINGBEN ARRAFELE!

KÓRUS HÍZÓMARHA, RÉGIESEN

KÖTÕSZALAG

Gyógyszertárak Gyógyszertári ügyelet: Miskolc: Fehér Holló, Szemere u. 14. Tel.: 46/359-071 Szent Rókus, Csabai kapu 11/A Tel.: 46/560-246

KÖTEG, NYALÁB

HOSSZÚ IDEIG

HATÁR, KORLÁT

LUFIDARAB! CSAK FÉLADAG! ...-MÓG, DOHOG ÓKORI RÓMAI ISTENNÕ

TETTES, ELKÖVETÕ TALÁN, NÉPIESEN

IMAGINÁRIUS EGYSÉG

E

Lelki segély

Haj­­lék­ta­la­nok Re­gio­ná­lis Disz­pé­cser­szol­gá­la­ta 46/323-260 Mis­kol­ci Lelkisegé­ly Tel. Szolg. 116-123, ill. www.sos505.hu

ÉN, LATINUL

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok

Sudoku

39. feladat

Kezdőknek, 39.

Haladóknak, 39.

1

7 5

9 2 7

8

Megfejtések, 29. számú feladat

7 1 9 8 3 8

2 4

9

1

8 3 2 6 5 8 3 7 9 3 2 8 4 9 7 3 8 5 4 7

6

6

4 3 1 7 8 9 6 5 2

6

2 3 8

5

8

4 3

6

7 1 5

8 1 3

2 4 7

4

8 5 9 1 6 2 7 4 3

2 7 6 3 5 4 8 9 1

9 6 5 8 2 3 1 7 4

1 8 7 4 9 5 3 2 6

3 2 4 6 7 1 5 8 9

5 1 8 2 4 6 9 3 7

6 9 2 5 3 7 4 1 8

7 4 3 9 1 8 2 6 5

Kez­dők­nek

5 4 3 2 1 7 6 8 9

9 6 2 5 8 4 7 1 3

8 1 7 6 9 3 2 4 5

2 8 4 9 6 1 5 3 7

3 9 5 7 2 8 1 6 4

1 7 6 4 3 5 8 9 2

7 2 9 8 4 6 3 5 1

4 3 8 1 5 2 9 7 6

6 5 1 3 7 9 4 2 8

Ha­la­dók­nak

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok

TV- és rádióműsor 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.45 Kenó 06.50 Magyar Krónika 07.25 Hazajáró 07.55 Térkép 08.25 Noé barátai 08.55 Mentor magyar ismeretterjesztő sorozat 09.00 Mentor magyar ismeretterjesztő sorozat 09.10 Divat és dizájn 09.45 Nálatok, laknak állatok? I. évad német családi filmsorozat 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.55 Jó ebédhez szól a nóta 13.30 Agatha Raisin angol bűnügyi tévéfilmsorozat 14.25 A mi kis állatkertünk angol tévéfilmsorozat 15.30 Nápolyt látni és.. magyar filmvígjáték 17.00 Gasztroangyal 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.40 SzerencsePerc 18.45 Szerencse Szombat 19.35 A Dal 21.45 A DAL Kulissza 22.10 Kenó 22.20 Tajtékos napok francia Játékfilm 00.35 Fábry 01.55 Brown atya - V. évad angol bűnügyi tévéfilmsorozat 02.40 Új idők új dalai 03.10 OJD – Irodalom és könyv 26 percben 03.35 Család’20

Y

08.55 Goldie és Mackó 09.25 Lilo és Stitch 09.45 A Büszke birtok oroszlán őrsége 10.10 Kacsamesék 10.30 Elena, Avalor hercegnője 10.55 Lexi és LottiMegbízható detektesók 11.20 LoopdidooA nagy nyaralás 11.25 LoopdidooA nagy nyaralás 11.35 Andy és az állatkölykök 11.45 Andy és az állatkölykök 11.55 A bűvös körhinta 12.20 Baltazár-bazár 12.25 Gyerekversek 12.30 Pityke 12.35 Világ-mesék 12.50 Hókusz-pókusz! 13.15 Tündéri keresztszülők 13.40 Nicky, Ricky, Dicky és Dawn 14.10 Wissper 14.25 Vipo és barátai Az Idősziget túlélői 14.50 Csipkerózsika Készült a Grimm testvérek meséje nyomán 15.50 Dr. Plüssi 16.15 Goldie és Mackó 16.40 Lilo és Stitc 17.05 A Büszke birtok oroszlán őrsége 17.25 Kacsamesék 17.50 Elena, Avalor hercegnője 18.15 Cápacsali 2: Mentsük meg a zátonyt! 19.35 Chuggington pályaudvar 19.45 Merülj, Olly merülj! 20.15 Violetta 3. évad 21.05 Én vagyok itt! 22.45 A legendák hivatala 23.45 Akvárium Stage Pass 00.45 Palackposta 02.35 A legendák hivatala

M

100

90

80

A szabály egyszerű. A sudoku rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3x3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt (34–39) juttassák el a szerkesztőségünkbe (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét mind a hat sudoku rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: 2020. február 20. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.

2020. február 15., szombat M1

C

A MEGFEJTÉS MÁSODIK RÉSZE

BORÓKAPÁLINKA

A SOR ELEJÉN

06.45 Kölyökklub 09.35 Bakugan Japán-kanadai animációs kalandfilmsorozat 10.05 Top Shop 11.00 Anyák gyöngye Amerikai vígjátéksorozat 11.35 Autogram Autósmagazin 12.15 XXI. század – a legendák velünk élnek 12.50 Carter ügynök Amerikai akciófilm-sorozat 14.00 Sajttársak Amerikai vígjáték 15.40 Ízlések és pofonok Amerikai vígjáték 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 19.00 Fókusz Plusz Magazin 20.00 A mi kis falunk Magyar vígjátéksorozat 21.05 Halálos fegyver 3. Amerikai akcióvígjáték Riggs és Murtaugh komoly problémával kerül szembe. Egy rendőrből lett bandafőnök támad a városra. Őrült tetteiben nincs rendszer: lopott fegyverekkel kereskedik, de árujának java részét saját maga használja. Azokat a házakat és autókat, melyeket a nyomában lévő rendőrpáros véletlenül épen hagyna, ő teszi a földdel egyenlővé. Robbanások, üldözések és utcai lövöldözések követik egymást elképesztő sebességgel. És hogy a felfordulás teljes legyen, a túlbuzgó ingatlanügynök Getzen kívül egy harcias rendőrnő is színre lép. 23.35 Féktelen harag Amerikai akcióthriller 01.45 Bazi rossz Valentin-nap

70

60

50

40

30

04.55 Csapdába csalva Német doku-reality sorozat 05.25 Egy rém rendes család Amerikai filmsorozat 05.50 Egy rém rendes család Amerikai filmsorozat 06.20 TV2 ANIMÁCIÓ rajzfilmek 10.35 Trendmánia stílusmagazin 11.05 Babavilág magazinműsor 11.40 Poggyász utazási magazin 12.10 Hungarikumokkal a világ körül magazinműsor 12.45 Edzőtárs egészségmagazin 13.15 Kapj el, ha tudsz! Amerikai életrajzi film 16.20 Columbo és az MM7 robot Amerikai krimi 18.00 Tények hírműsor 18.55 Tények Plusz 19.55 A kis kedvencek titkos élete Amerikai családi animációs film 21.50 Alkonyat - Hajnalhasadás I. rész Amerikai kalandfilm 00.20 Brooklyn Ír-angol-kanadai romantikus film 02.45 Grimm VI. Amerikai misztikus filmsorozat 03.30 Grimm VI. Amerikai misztikus filmsorozat 04.15 Családi Titkok Magyar reality sorozat 05.00 Csapdába csalva

20

10

5

06.00 Híradó 06.30 Nemzeti SportHíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.35 Világ 08.57 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 09.35 Magyar gazda 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Esély 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti SportHíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Élő egyház 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Summa 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Világ 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Itthon vagy! 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti SportHíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Summa 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 VILÁGHíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű Hírek 23.33 Német nyelvű Hírek 23.42 Orosz nyelvű Hírek 23.51 Kínai nyelvű Hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz

M4

04.45 Női vízilabda OBI: ZF-Eger UVSE mérkőzés 06.10 Pecatúra 06.40 Röplabda közvetítés 08.45 Szabadidő 09.20 Tollaslabda 10.20 Távonkénti gyorskorcsolya világbajnokság Felvételről 11.20 Futsal magazin 11.55 Labdarúgó közvetítés 14.00 Játékoskijáró 15.00 Kézilabda közvetítés 16.40 Fel-

vezető műsor 17.00 Labdarúgó közvetítés 18.40 Érték 19.00 Felvezető műsor 19.30 Labdarúgó közvetítés 21.15 Érték 21.30 Góóól 22.45 Rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa-sorozat Felvételről 23.45 Birkózó Európa-bajnokság Felvételről 00.45 Labdarúgó közvetítés 02.40 Futsal magazin 03.05 Kézilabda közvetítés 04.40 Szabadidő

HÍR TV

5.00 Felfedező ism 5.30 Ikon ism 6.30 Globál ism 7.00 Híradó 7.30 Soroló 8.00 Magyarország élőben Extra 1. 9.00 Csörte ism 10.00 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Garázs 11.30 Felfedező ism 12.00 Híradó 12.30 Ázsia 13.00 Péntek 9 ism 14.00 Híradó 14.30 Paletta Plusz 1. 15.00 Híradó 15.30 Lapzárta Extra ism 16.00 Magyarország élőben Extra 1. ism 17.00 Híradó 17.30 Mi lett vele? ism 18.00 Főhős ism 19.00 Híradó 19.30 Napról napra 20.00 Panaszkönyv 21.00 Riasztás ism 22.00 Híradó 22.30 Napról napra ism 23.00 Szabadfogás ism 0.00 Híradó 0.30 Panaszkönyv ism 1.30 Főhős ism 2.30 Vetítő

FILM+

6.55 Lucky Luke - Irány a vadnyugat! Francia animációs kalandvígjáték 8.25 A kincses bolygó Amerikai animációs kalandfilm 10.15 Szabadítsátok ki Willyt! Amerikai kalandfilm 12.25 Fehér agyar Amerikai kalandfilm 14.45 Még zöldebb a szomszéd nője Amerikai vígjáték 16.55 Spionfióka Amerikai akcióvígjáték 18.45 Jég veled! Amerikai vígjáték 20.50 I. e. 10 000 Amerikai kalandfilm 23.00 Boszorkányvadászat Amerikai akciófilm 0.50 Daybreakers - A vámpírok kora Amerikai-ausztrál akciófilm 2.50 A sötétség kapui Ameri-

kai misztikus thriller 4.45 Stratton Angol akciófilm

ATV

04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 06.00 Gyógyítás dimenziók 06.35 Új mezőgazdasági magazin 07.15 Egyenes beszéd 09.30 Jakupcsek plusz 10.25 Mondd el Tatár Csillának! 11.00 Ékszer TV 12.20 Életre fel 12.35 MI - Mesterséges Intelligencia 12.55 Kőbánya híradó 13.30 Fő az egészség 14.00 Ékszer TV 16.35 Hazahúzó (45) 17.30 ATV Híradó 17.55 Sikerszféra 18.30 ATV Híradó 19.00 Civil a pályán 20.25 AradiVarga Show 21.50 Sas kabaré 22.50 Sorok között Lutter Imrével 23.30 Korál Amikor vége az utolsó dalnak is 02.10 Vidám vasárnap

MR2-PETŐFI

06.00 Hírpek 06.00 Hétvége Petőfivel Benne: 06.30 Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 08.00 Hírek 09.00 Hírek 10.00 Hírek 11.00 Hírek 12.00 Hírek 12.00 12.00 Hétvégén eszembe jutottál Benne: 13.00 Hírek 14.00 Hírek 15.00 Hírek 16.00 17.00 18.00 Hírek - Petőfi Rádió 18.00 Petőfi top 15 19.00 Hírek - Petőfi Rádió 19.00 Rontom Bontom Benne: 22.00 Hírek 00.00 Himnusz

MISKOLC TV

07.00 Az előző esti adás ismétlése 09.30 Képújság 18.00 Krónika (heti hírösszefoglaló) 18.30 Kedvenceink ism. 19.00 Krónika ism. (heti hírösszefoglaló) 19.30 Sportpercek ism. 20.00 Magyarok a Barcáért (dokumentumfilm) 21.30 Képújság

EURÓPA RÁDIÓ

6.00–10.00 Kontinentális reggeli (Benne. 6.00 Hírek + Református hírek6.20Nemcsakkenyérrelélazem-

ber 7.00 Régió krónika 7.20 Útravaló, 8.00 Hírek + Református hírek 9.00 Hírek + Református hírek 10.00 Hírek + Református hírek 10.05 Magazin (ism.) 11.00 Hírek + Református hírek 11.10 Református magazin 12.00 Régió Krónika 12.15 Aréna 13.00 Hírek + Református hírek 13.10 Mindenapi irodalom 14.00 Hírek + Református hírek 14.10 Református magazin 15.00 Hírek + Református hírek 15.10 Magazin (ism.) 16.00 Hírek + Református hírek 16.30 Régió Krónika 17.00 Hírek + Református hírek 17.10 Magazin (ism.) 18.00 Hírek + Református hírek 18.10 Magazin 19.00 Régió Krónika (ism.) 19.30 Esti nyugalom 20.00 Hírek 20.10Református magazin (ism.) 21.00 Hírek 21.05 Mindennapi irodalom 22.00 Hírek + Református hírek 22.10 Zenesáv 23.00 Hírek + Református hírek 23.10 Református magazin (ism.) 0.00–6.00 Éjszakai műsorok

CSILLAGPONT RÁDIÓ 4.00 Infó óra 5.00 Pulzus infó egészségtematikus magazinműsor 6.00 Híróra 7.10 Hajrá diósgyőr! dvtk magazinműsor 7.30 Jó reggelt borsod! - reggeli közérdekű műsor 9.00 Rendelő - egészségtematikus műsor 11.10 Hajrá diósgyőr! - dvtk magazinműsor 12.00 Magazin óra 13.00 Infó óra 14.00 15.00 Pulzus infó 16.00 Híróra - magazin műsor 17.10 Hajrá diósgyőr! 18.00 19.00 Rendelő 20.00 21.00 Pulzus infó 22.00 Infó óra 23.00 Híróra 0.00 Zenei óra A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

eszak

12

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 15., SZOMBAT

Programajánló 13

MAGYARORSZÁG

Heti színházműsor

Napról napra ról és az emberről. Beszélgetőpartnerek, akik jól ismerték a sokoldalú művészt: Rézművesné Nagy Ildikó, Pollner Erika, Kárpáti László, Pecze János, Szentirmai László, dr. Tóth Tibor. A beszélgetés közben elhangzanak Kalász László, Dobrik István Seres Jánoshoz írott versei. Előadja: Balázs István. Moderátor: dr. Hajdú Ildikó. Filmvetítés: dr. Tóth Tibor Rend és szabadság című, Seres Jánosról szóló filmje.

Február 15., szombat 19:00 – József Attila Könyvtár, Miskolc, Szentpéteri kapu 95. Könyves Farsang a Kocsonyafesztivál szombatján. Farsangi hangulatú szombat délelőttre, békás hétpróbára várják a családok apraját és nagyját. 15:00 – Csarnok, Miskolc. Zoltán újratemetve. A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház vendégjátéka (HN). 19:30 – Kamaraszínház, Miskolc. Liliomfi. A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház vendégjátéka (HN).

Szirbik Bernadett A vadkacsa című előadásban FOTÓ: BUJDOS TIBOR

Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínház 15., szombat 19:00 – Hegedűs a háztetőn, Katona (Alap, Arany, Ezüst) bérlet 18., kedd 18:00 – Don Carlos, Fráter ifj. bérlet 19., szerda 10:00 – János vitéz – A Lázár Ervin Program előadása. Jegyek nem válthatók 18:00 – Don Carlos, Ferenczi ifj. bérlet 20., csütörtök 18:00 – Hegedűs a háztetőn, Schiller ifj. bérlet 21., péntek 19:00 – Hegedűs a háztetőn, Bérletszünet

Február 19., szerda 17:00 – Feledy-ház, Miskolc, Deák tér 3. Kunt Gergely történész (Miskolci Egyetem): Tűrt-tiltott-támogatott. Kultúrpolitika a Rákosi- és a Kádár-korszakban. 17:00 – Városháza, Miskolc, Városház tér 8. Árnyjátékok címmel nyílik kiállítás dr. Rei­ necker Szandra – ReinART – amatőr festőművész munkáiból. A tárlatot megnyitja: Mikita Gábor színháztörténész és muzeológus. 18:00 – Zenepalota, Miskolc. Belvárosi zenei esték. Így játszunk mi… a Zenepalota tanárainak koncertje. Válogatás a barokk korszak remekeitől a romantika gyöngyszemein át egészen a dzsessz világáig a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium tanárainak és szimfonikus zenekarának közreműködésével. A Filharmónia Magyarország rendezvénye.

Február 16., vasárnap 10:30 – Csodamalom Bábszínház, Miskolc, Kossuth utca 11. A székely menyecske és az ördög. Bábjáték. Február 17., hétfő 19:00 – Művészetek Háza, Miskolc. Szezonbérlet 4. A Miskolci Szimfonikus Zenekart vezényli: Dénes István. Előadók: Görög Noémi – zongora, Görög Enikő – zongora. A Filharmónia Magyarország rendezvénye. Február 18., kedd 14:00 – Móra Ferenc (avasi) Könyvtár, Miskolc, Klapka Gy. u. 2. „Mese, mese, mátka”. Papírszínházas foglalkozás általános iskolásoknak. A foglalkozás kézműveskedéssel zárul. 14:00 – Miskolci Galéria – Rákóczi-ház, Miskolc, Rákóczi u. 2. Seres János-emléknap. Beszélgetés Seres Jánosról, a festőművészről, a pedagógus-

Kamaraszínház 18., kedd 19:00 – Ördögök, Bérletszünet 19., szerda 19:00 – Ördögök, Lehár (Arany, Ezüst) bérlet 20., csütörtök 10:00 – A legkisebb boszorkány. Bérletszünet 19:00 – Betörő az albérlőm. Bérletszünet 21., péntek 19:00 – Betörő az albérlőm. Upor (Arany, Ezüst) bérlet

Február 20., csütörtök 15:30 – József Attila Könyvtár, Miskolc, Szentpéteri kapu

95. Mesekockák diafilmklub. Weöres Sándor: Kutya-tár. Retró diafilmvetítés és interaktív meseposztós foglalkozás. 18:00 – A Sárospataki Református Teológiai Akadémia imaterme. Kamarazenei estek Turjányi Miklóssal-­ sorozat. Különleges kamaraművek 2-3-4 „hangra”. Közreműködnek: Dombóvári Zoltán, Karacs Mónika, Marczi Mariann, Megyesi Schwartz Lúcia. Február 21., péntek 17:00 – Miskolci Galéria – Rákóczi-ház, Miskolc, Rákóczi u. 2. Gross Arnold (1929–2015) művészete. A művészet kertje. Kiállításmegnyitó. Február 22., szombat 10:00 – II. Rákóczi Ferenc Könyvtár, Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Játszóházak ünnepről ünnepre. Mesés farsangi készülődő a Mesebirodalomban. A játszóházat a gyermekkönyvtárosok vezetik. Február 24., hétfő 19:00 – Sárospatak, A Művelődés Háza és Könyvtára. „Így szerettek ők”. Felolvasószínházi est. József Attila. Február 25., kedd 18:00 – Sárospatak, Újbástya Rendezvénycentrum. Képtári beszélgetések a Zempléni Múzsával. Köztünk élő világjárók. Santorini – Meglátni és Megszeretni. Egyed Tiborné Zsuzsi beszámolója.

Inspiratív barátság Inspiratív barátság címmel nyílt emlékkiállítás a Miskolci Galériában a héten Tóth Imre és Wieszt József munkáiból. A két művész közös miskolci időszaka (a huszadik század 70-es évei, a 80-as évek első fele) nemcsak művészetük miatt volt jelentős, hanem az itt kialakult barátságuk okán is. FOTÓ: BUJDOS TIBOR

Gross Arnold-kiállítás nyílik Miskolcon A művészet kertje — Gross Arnold (1929–2015) művészete címmel nyílik kiállítás a Miskolci Galériában február 21-én délután 5 órától. A műveket és az alkotó munkásságát Révész Emese művészettörténész, kurátor ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Gross Arnold, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus és festőművész, a rézkarc műfajának megújítója egyik legismertebb és legnépszerűbb képzőművésze hazánknak – derül ki a Miskolci Galéria róla szóló összeállításából.

Vigyen színt az életébe! Új termékcsalád a dott.solaritól csak a Capellinél!

OLEA COLOR

Ammóniamentes krémhajfesték baobabolajjal és monoival.

Természetes összetevőkből készült termékeink káros anyagoktól mentesek. Ápoló összetevőivel és élénk, divatos, hosszan tartó színeivel biztosan az ön kedvence is lesz.

Webshop és információ www.capelli.hu

A képen az Oda-vissza SERES című kiállítás és annak látogatói láthatóak. A Miskolci Galéria Seres János, Seres László és Seres Dávid műveiből rendezett tárlatot, február 18-án pedig Seres Jánosra emlékeznek egykori tanítványai, tisztelői. A művész most lenne százéves FOTÓ: ÉM

Miskolc, Nagyváthy J. u. 1. 46/506-196, 20/326-6575, info@capelli.hu

388419

Látogasson el hírportálunkra!

Több mint 7000 termék és 70 márka!

Játékszín 15., szombat 17:.00 – Kilépő 18., kedd 19:00 – A vadkacsa 19., szerda 19:00 – A vadkacsa 20., csütörtök 19:00 – Ádám almái 21., péntek 19:00 – Ádám almái

HIRDETÉS

TV- és rádióműsor

2020. február 16., vasárnap M1

06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.45 Kenó 06.55 Családi kör 08.00 Isten kezében 08.25 Kereszt-Tények 08.30 Katolikus krónika 09.00 Így szól az Úr! 09.05 Rome Reports - Vatikáni híradó 09.30 A sokszínű vallás 09.45 Jézus és... 10.00 Új nemzedék 10.25 Vallás és szabadság magyar ismeretterjesztő sorozat 10.30 Református magazin 11.00 Unitárius istentisztelet 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.20 Édesapám, Imre román dokumentumfilm 14.00 Édes anyanyelvünk 14.10 Liliomfi magyar filmvígjáték 16.00 Hatoslottó sorsolás magyar 16.05 Hogy volt?! 17.00 Ízőrzők magyar ismeretterjesztő sorozat 17.30 Borbás Marcsi szakácskönyve 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Családi kör 19.45 Magyarország szeretlek! 21.20 Öt emelet boldogság amerikai filmdráma 22.45 Kenó 22.55 Az élet nélkülem kanadai, spanyol Játékfilm 00.45 Brown atya - V. évad angol bűnügyi tévéfilmsorozat

C

Y

09.45 A Büszke birtok oroszlán őrsége 10.10 Kacsamesék 10.30 Elena, Avalor hercegnője 10.55 Lexi és LottiMegbízható detektesók 11.20 Loopdidoo A nagy nyaralás 11.25 Loopdidoo A nagy nyaralás 11.35 Andy és az állatkölykök 11.55 A bűvös körhinta 12.20 Ha nagy leszek… 12.25 Gyerekversek 12.30 Pityke 12.35 Világ-mesék 12.45 Világ-mesék 12.50 Hókusz-pókusz! 13.15 Tündéri keresztszülők 13.40 Nicky, Ricky, Dicky és Dawn 14.10 Wissper 14.15 Wissper 14.25 Vipo és barátaiAz Idősziget túlélői 14.50 A széttáncolt cipellőkKészült a Grimm fivérek meséje nyomán 15.50 Dr. Plüssi 16.15 Goldie és Mackó 16.40 Lilo és Stitch 17.05 A Büszke birtok oroszlán őrsége 17.25 Kacsamesék 17.50 Elena, Avalor hercegnője 18.15 Niko II/2. Kistesó nagy bajban 19.30 A város hősei 1. sorozat 19.45 Merülj, Olly merülj! 20.15 Violetta 3. évad 21.05 Filmklub ajánló 21.10 Oriana 23.05 Filmklub 23.25 A Polgár lányok 23.40 Édes anyanyelvünk 23.45 Europe in Concert

M

100

90

80

04.00 Ausztrál expressz Ausztrál kalandfilmsorozat 05.05 Fókusz Plusz Magazin 06.00 Top Shop 06.30 Kölyökklub 08.45 Star Wars: Lázadók Amerikai animációs kalandfilmsorozat 09.15 Top Shop 10.15 A Muzsika TV bemutatja! Zenés szórakoztató öszszeállítás 10.50 Szuperzöld Környezetvédelmi magazin 11.30 Házon kívül Heti magazin 12.05 Anyák gyöngye Amerikai vígjátéksorozat 12.40 Carter ügynök Amerikai akciófilm-sorozat 13.50 Scooby Doo 2.: Szörnyek póráz nélkül Amerikai kalandvígjáték 15.50 Az utolsó gyémántrablás Amerikai akcióvígjáték 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 19.00 Álarcos énekes Ki van a maszk mögött? 20.30 Vasember 2. Amerikai akciófilm 23.15 Dredd bíró Amerikai akciófilm 01.20 Portré Riportmagazin 02.05 CSI: A helyszínelők Amerikai-kanadai krimisorozat 03.05 CSI: A helyszínelők Amerikai-kanadai krimisorozat

70

60

50

40

05.25 Egy rém rendes család II. Amerikai filmsorozat 05.50 Egy rém rendes család II. Amerikai filmsorozat 06.20 TV2 ANIMÁCIÓ rajzfilmek 10.00 EB TV magazinműsor 10.35 Több mint TestŐr életmódmagazin 11.05 Super Car autós magazin 11.40 Életmódi életmódmagazin 12.10 Az Építkezők magazinműsor 12.45 Csapdába csalva VI. Német doku-reality sorozat 13.15 A Saint Tropez-i csendőr Francia-olasz vígjáték 15.25 Isten megbocsát, én nem! Olasz vígjáték 18.00 Tények hírműsor 18.50 Csatahajó Amerikai sci-fi akciófilm 21.35 Rossz szomszédság Amerikai vígjáték 23.50 Nehéz idők Amerikai akció-krimi Jim David egy Öböl-háborús veterán. A katonaságból frissen leszerelve minden vágya az, hogy belépjen a Los Angeles-i rendőrséghez, majd feleségül vegye mexikói kedvesét, és áthozza őt a határon. A barátja, Mike szintén állás után kajtat, hogy az ügyvéd barátnője végre békén hagyja. 02.20 Bibliothéque Pascal (Gyöngéd kezelés) Magyar-német-román filmdráma 04.25 Családi Titkok

30

20

10

5

06.30 Nemzeti SportHíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.35 Család ’20 08.57 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 09.35 Esély 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Summa 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti SportHíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Család’20 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Kárpát expressz 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Életkor 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Summa gazdasági magazin 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti SportHíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Itthon vagy! 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 VILÁGHíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű Hírek 23.33 Német nyelvű Hírek 23.42 Orosz nyelvű Hírek 23.51 Kínai nyelvű Hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz

M4

05.15 Tollaslabda 06.15 Labdarúgó közvetítés 08.15 Múlt és Jelen 08.45 Jövünk! 09.20 Góóól 10.40 Távonkénti gyorskorcsolya világbajnokság Felvételről 11.40 Út Tokióba 12.15 UEFA Bajnokok Ligája magazin 12.45 Felvezető műsor 13.00 Rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa-sorozat Élő közvetítés 16.50 Érték 17.15 UEFA Bajnokok Ligája magazin

17.45 Felvezető műsor 18.00 Labdarúgó közvetítés 19.45 Érték 20.00 Góóól2 21.00 SPORT7 22.00 Birkózó Európabajnokság Felvételről 23.00 Távonkénti gyorskorcsolya világbajnokság Felvételről 00.00 Rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa-sorozat 00.55 Labdarúgó közvetítés 02.45 Röplabda közvetítés 04.30 Út Tokióba

HÍR TV

5.00 Garázs ism 5.30 Vetítő ism: Róma Cinecitta magyarul: 1925.1945 Rendező: Bonta Zoltán 6.30 Soroló ism 7.00 Híradó 7.30 Ázsia ism 8.00 Magyarország élőben Extra 2. 9.00 Ikon ism 10.00 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Panaszkönyv ism 12.00 Híradó 12.30 Mi lett vele? ism 13.00 Csörte ism 14.00 Híradó 14.30 Paletta Plusz 2.15:00 Híradó 15.30 Napról napra ism 16.00 Magyarország élőben Extra 2. ism 17.00 Híradó 17.30 Európai híradó ism 18.00 Panaszkönyv ism 19.00 Híradó 19.30 Hírvilág 20.00 Szabadfogás ism 21.00 Péntek 9 ism 22.00 Híradó 22.30 Hírvilág ism 23.00 Vetítő: Az elveszett nagypapa Rendező: Borsody István 0.00 Híradó 0.30 Riasztás ism

FILM+ .40 A kincses bolygó Amerikai animációs kalandfilm 8.20 Szabadítsátok ki Willyt! Amerikai kalandfilm 10.25 Fehér agyar Amerikai kalandfilm 12.30 Még zöldebb a szomszéd nője Amerikai vígjáték 14.40 Spionfióka Amerikai akcióvígjáték 16.25 Jég veled! Amerikai vígjáték 18.25 I. e. 10 000 Amerikai kalandfilm 20.30 A sötét lovag Amerikaiangol akcióthriller 23.40 A szellemlovas: A bosszú ereje Amerikai akciófilm 1.30 Mad Max 2. - Az országúti harcos Ausztrál akciófilm 3.30

Star Trek: Kapcsolatfelvétel rikai akciókalandfilm

Ame-

ATV

04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 06.00 700-as klub 06.35 Új mezőgazdasági magazin 07.15 #Bochkor 08.55 Kultúrtipp 09.00 Superbook 09.40 Ékszer TV 11.00 Vidám vasárnap 13.00 700-as klub 13.30 Ékszer TV 15.55 Életre fel 16.10 Gyógyítás dimenziók 16.35 Hazahúzó (45) 17.30 ATV Híradó 17.55 Sikerszféra 18.30 ATV Híradó 19.00 Heti Napló Sváby Andrással 20.25 #Bochkor 21.50 Mondd el Tatár Csillának! 22.20 Best of Jakupcsek 23.20 Heti Napló Sváby Andrással 00.45 #Bochkor 02.00 Mondd el Tatár Csillának!

MR2-PETŐFI

06.00 Hírek 06.00 Hétvége Petőfivel Benne: 06.30 Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 08.00 Hírek 09.00 Hírek 10.00 Hírek 11.00 Hírek 12.00 Hírek 12.00 12.00 Petőfi top 40 15.00 Hírek 15.00 Hétvégén eszembe jutottál Benne: 17.00 Hírek 18.00 Hírek - Petőfi Rádió 18.00 Petőfi hazai top 40 19.00 Hírek - Petőfi Rádió 19.00 Dalra, magyar! Benne: 20.00 Hírek 21.00 Hírek Petőfi rock57’ 22.00 Hírek Akusztik 57’ 22.03 Extra 57’ 00.00 Himnusz Erkel Ferenc-Dohnányi Ernő Kölcsey Ferenc: Himnusz

MISKOLC TV 07.00 Az előző esti adás ismétlése 09.30 Képújság 18.00 Miskolci Napló ism. (közéleti magazin) 18.30 Hívőszó ism. (vallási magazin) 19.00 Promenád ism. (kulturális magazin) 19.30 A Tiszteletreméltó (dokumentumfilm) 20.15 Testközelből ism. 20.35 Képújság

EURÓPA RÁDIÓ

6.00–9.00Kontinentálisreggeli(Ben-

ne. 6.00 Régió Krónika, 6.20 Nem csak kenyérrel él az ember, 7.00 Hírek + Református hírek, 7.20 Útravaló, 8.00 Hírek + Református hírek 9.00 Hírek + Református hírek 9.05 Magazin (ism.) 10.00 Hírek + Református hírek 10.05 Magazin (ism.) 11.00 Hírek + Református hírek 11.05 Református magazin 12.00 Hírek + Református hírek 12.05 Magazin (ism.) 13.00 Kossuth Krónika 13.30 InfoRádió 14.00 Hírek + Református hírek 14.05 Református magazin 15.00 Hírek + Református hírek 15.05 Magazin (ism.) 16.00 Hírek + Református hírek 16.05 InfoRádió 17.00 Hírek + Református hírek 17.05 Magazin (ism.) 18.00 Hírek 18.05 InfoRádió 19.00 Hírek 19.30 Esti nyugalom 20.00 Hírek 20.05 Református magazin (ism.) 21.00 Hírek 21.05 Mindennapi irodalom 22.00 Hírek 22.05 Gramofon 23.00 Hírek 20.10 Református magazin (ism.) 0.00–6.00 Éjszakai műsorok

CSILLAGPONT RÁDIÓ 4.00 Infó óra 5.00 Pulzus infó egészségtematikus magazinműsor 6.00 Híróra 7.10 Hajrá diósgyőr! dvtk magazinműsor 7.30 Jó reggelt borsod! - reggeli közérdekű műsor 9.00 Rendelő - egészségtematikus műsor 11.10 Hajrá diósgyőr! - dvtk magazinműsor 12.00 Magazin óra 13.00 Infó óra 14.00 15.00 Pulzus infó 16.00 Híróra - magazin műsor 17.10 Hajrá diósgyőr! 18.00 19.00 Rendelő 20.00 21.00 Pulzus infó 22.00 Infó óra 23.00 Híróra 0.00 Zenei óra A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

ESZAK

13

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 15., SZOMBAT

14 Szabadidő

MAGYARORSZÁG

Megmásszák a lillafüredi vízesést is Két válfaja van a jégmászásnak: az alpin (vagy kombinált) és a vízjégmászás.

SZABADIDŐSPORT. A jégmászás a hegymászás speciális válfaja. Jégmászás közben különböző formájú és magasságú jegeket vagy jéggel borított objektumokat másznak meg, általában kötélbiztosítással. A jégmászásnak két alapvető válfaja van: az alpin vagy kombinált jégmászás és a vízjégmászás. Meg kell említeni a jégmászásnál a dry-toolingot: ennél a műfajnál jégmászó eszközökkel mászunk sziklát. Alpin vagy kombinált mászásról akkor beszélünk, amikor a téli kondíciók miatt a hegyekben a sziklaképződményeket jég borítja, és a mászás során felváltva másznak sziklán és jégen. Vízjégmászásnál pedig befagyott vízfolyásokon teljesítenek a sportolók. Általában a vízjégmászás nehezebb, mivel a vízesések jéggé fagyott függőleges felszínén olykor a felmászás a legnagyobb erőfeszítéseket igényli a mászóktól. A jégmászások nehézségének osztályozásába be van építve a jég minősége, formája, meredeksége, a jég megközelítésének nehézsége, az időjárási kondíciók, valamint a jégút megmászása utáni visszatérő útvonal hossza és nehézsége – írja a grossglockner.hu.

A jégmászás különleges technikát igényel

FOTÓK: SHUTTERSTOCK

46 fő vett részt a táborozáson, köztük hatan csak most ismerkedtek a sportággal. Hámorban és Lillafüreden is másztak rendszeresen korábban, és ha megfelelő a jég állaga, a lillafüredi vízesésen is gyakorolnak. Először '79-ben másztam meg a vízesést, és azóta is 6-7 évenként, ha alkalom

rát fejezte be a múlt héten az olaszországi Sappadában lévő mászóterepen. A jégmászásra ideális helyszín nagy népszerűségnek örvend. Kezdetben még alig találkoztunk emberrel, most pedig már egyre több alpinista keresi fel a jeges terepet – idézi fel Hímer József, az egyesület elnöke. – Összesen

Mit értünk vízjég, alpesi jég és mix jég alatt? Vízjég mászásáról akkor beszélünk, ha a jégmászópálya alacsonyabb magasságban helyezkedik el, és nyárra egy vidám vízesés formájában lába kél kedvenc sportunk eme fontos elemének, a jégnek. Alpesijég-utakról akkor beszélünk, ha jégmászásunk tárgya nagy magasságban helyezkedik el, és ha nem is egész évben és nem teljes hosszában, de legalább az év nagy részében mászhatunk a formákon. Például gleccsereken vagy nagy magasságú északi falakon vezető utakon. Mix jég: némiképpen hasonló az alpesijég-utakhoz, de a jég helyett a jég és a szikla vegyes mászásával oldható meg az út jelentette probléma.

Harmincadik alkalom – A Hámori Szikla- és Jégmászó Sportegyesület immár harmincadik egyhetes tábo-

nyílik rá – fejti ki. – Egy egyszerű technikai megoldással akár minden évben mászható lenne a helyszín, ha az alsó és felső jégtömböt sikerülne összefagyasztani, de természetvédelmi okokból ez nem engedélyezett. Speciális felszerelések A jégmászók eszköztárá­ ba tar­toznak speciális, jég­má­ szás­­hoz fejlesztett hágó­va­ sak, jégszekercék, jégcsa­ va­ rok és energiaelnyelő biz­to­sítóeszközök, dinamikus kötelek. Felszerelésük fon­tos részét képezi a ruházat és a személyi védőfelszerelés: a sisak és a hegymászó-

A speciális bakancs segít a kapaszkodásban

beülő. Jégmászásnál az egyik legfontosabb információ az aktuális jégkondíció, mely a mostani és a korábbi időjárási viszonyok következtében kialakult állapota a jégnek. A jégmászás fokozatai főként az út meredeksége és a mászáshoz szükséges technikai ké-

pességek szerint sorolhatók sorrendbe. Az Egyesült Államokban három osztályozási rendszert használnak három különböző típusú jégre: vízjég (WI), alpesi jég (AI) és mix jég (M). PAP GYULA gyula.pap@eszak.hu

Látogasson el hírportálunkra! Négy ponton múlik a biztonság

Megtaláltuk Borsod leginkább szerethető munkahelyét A Trans-Sped ismét megkapta a Szerethető Munkahely díjat. A raktározással és szállítmányozással foglalkozó nagyvállalathoz elmentünk Tiszaújvárosba, hogy megnézzük, valóban olyan jó-e ott dolgozni, mint ahogyan mondják.

gyorsabban be tudjanak illeszkedni az adott közösségbe, illetve olyan tapasztalatokat szerezhessenek, amelyekre az iskolában nincsen lehetőségük.

Az országos lefedettségű, komplex logisztikai szolgáltató tiszaújvárosi telephelyén több mint 200-an dolgoznak. A főként gépkezelőkből, gépi anyagmozgatókból és raktári adminisztrátorokból álló borsodi csapat tagjait arra kértük, mondják el a véleményüket jelenlegi munkaadójukról. Megtudtuk, hogy valóban szívesen kezdik a műszakot a Trans-Spednél, hiszen mindig nagyon jó hangulat uralkodik munka közben, nem mellesleg úgy érzik, megbecsülik őket. Így hát nem

388996

meglepő, hogy ez a rangos cím a logisztikával foglalkozó céget illeti. A munkavállalók nagy része már több mint tíz éve dolgozik a cégnél, részben azért is, mert ez a cég stabil, megbízható megélhetést jelent számukra. A veterán dolgozók a munkahelyi közösség alappillérét jelentik, ők segítik az újoncokat abban, hogy minél

Ilyen „kultúra” nincs máshol Kapcsos József rendszerkezelő már 1988 óta tagja ennek a segítőkész csapatnak. Nagyon hálás, amiért annak idején ő is ennyi törődést kapott. – A cég jogelődjénél kezdtem dolgozni, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, hogy veterán vagyok a szakmában. A pontos fizetés mellett nekem ugyanolyan fontos, hogy segítőkészek legyünk egymással, ez a trans-spedes kultúránk része, amit más helyen nem kap meg az ember. Hálás vagyok a kollégáimnak azért a sok kedvességért, amit az évek során kaptam tőlük, és törekszem arra, hogy ezt én is viszonozni tudjam feléjük – mondta Kapcsos József.

Külső szemmel nézve elmondhatjuk, hogy legyen a munkaeszköz targonca vagy számítógép, ennél a cégnél a változatos feladatoknak és a hangulatos atmoszférának köszönhetően sosem lehet unatkozni. A titok: ez az összetartó közösség segít abban, hogy könnyedén átlendüljünk akármilyen akadályon, és produktívan tudjunk dolgozni. Elég rápillantanunk a Trans-Sped online felületeire, és rögtön látni fogjuk, ez a vállalat igenis tesz azért, hogy a munkavállalók szeressenek náluk dolgozni, gondoljunk akár a karácsonyi videójukra, amelyben az Animal Cannibals is szerepel, vagy a tavalyi emlékezetes Debrecen Drive-os megjelenésükre. Ha azon gondolkozol, hogy állást válts vagy szeretnéd magad kipróbálni, akkor figyelmedbe ajánljuk a honlapjukon a karrier menüpontot!

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

14

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 15., SZOMBAT

Hirdetés 15

MAGYARORSZÁG

GYÁSZHÍR A boon.hu/gyaszhirek/ internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Számunkra te sohasem leszel halott, szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy

„Megpihenni tértél, fájdalmat elhagyva, Melyet türelemmel viseltél magadban.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

ÖZV. GULYÁS IMRÉNÉ sz. Suri Márta Erzsébet

LÁSZLÓ FERENC nyugalmazott rendőr alezredes

az LKM nyugdíjasa

FÖLD, KERT

HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS

MISKOLC-PINGYOMON 1 hektár kékfrankos-zweigelt gondozott szőlőültetvény aszfaltos út mellett eladó. Ár:2,5MFt. 20/565-9200

PERZSELT bőrű félsertés eladó, ki-

szállítás megoldható. Ár: 820 Ft/kg. 06/70/366-7715

CSOK Kácson! 1200 nm-es, beke-

rített, gyümölcsös, építési telek eladó. 06/30/915-9538 *381070*

*389805*

*383376*

ÉLELMISZER

SZOLGÁLTATÁS

BÁRÁNYT vásárolok 30-45 kg-ig, ház-

OLASZLISZKÁN furmint bor 300 Ft/L áron csak egyeztetett időpontban eladó. Érd: 0620/9238-265

SZOBAFESTÉS,SZIGETELÉS,ÁCSMUNK.70/510-7868

hoz megyek érte. 06/30/644-5843 *389706*

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

martinkertvárosi lakos életének 78. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. február 18-án 11 órakor lesz a szirmai temető ravatalozójából. 389773 Gyászolja fia és családja

75 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 19-én 12 órakor lesz a miskolc-diósgyőri katolikus temetőben. 389529 Gyászoló családja

ÁLLAT

„Nem fogjuk már elgyengült kezed, Nem simogatjuk őszülő fejed, Nem tekint ránk ragyogó szemed, marad a csend, mindent köszönünk Neked.”

*388349*

*367591*

MOLNÁR LÁSZLÓ bódvaszilasi lakos életének 93. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. február 18-án, kedden 14 órakor lesz a bódvaszilasi katolikus temetőben.

SZÁRÍTOTT szemeskukorica eladó Miskolcon akár helyben szállítással is. 30/8389895 *390488*

NÖVÉNY

A gyászoló család

390609

VETŐMAG! Fémzárolt lucerna és napraforgó hibrid vetőmag kapható. Tel.: 30/4524265, Cím: Kruppa-Mag Kutató Kft. Kisvárda, Jéki u. 63.

MEGEMLÉKEZÉS

*377874*

FÉMZÁROLT vetőburgonya (több fajta), válogatásból kieső 40Ft/kg, étkezési eladó, Újfehértó. 20/559-3252 www.vetoburgonya.hu

EMLÉKEZÉS „Elhagytál egy házat, amit úgy szerettél, itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Elfogadni lehet, megérteni nem, a hiányod kegyetlen, nem pótol semmi sem, De reménykedünk, hogy jobb helyre mentél, hisz te a jónál is jobbat érdemeltél.”

*385000*

GYÜMÖLCSFA oltványok eladó, megrendelhető. Alma, birs, dió, őszibarack, MM 106 alma alany. Vírusmentes. Nagykálló, Damjanich u. 18. 30/627-5076 *390532*

Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, 2019. február 16-ára, amikor drága Férjem, Édesapánk, Papónk,

OKTATÁS VADÁSZVIZSGA tanfolyam indul. Tel.: 06/70/702-5405.

TURÓCZI JÓZSEF

*373544*

NÉMET alap-közép-felsőfok.Érd.:20/5582519

örökre itt hagyott bennünket.

*390498*

„Csak az hal meg, akit elfelednek.”

ÁLLÁST KÍNÁL

Szerettei

388560

A ,,343” KFT. ongai telephelyére éj-

jeliőrt keres, nyugdíjasok előnyben. Érdeklődni: 06-30/692-4178-as telefonon.

*390444*

„Elmentél, pedig sok dolgod lett volna még, Megtölteni szépséggel a családod életét, Elmentél, és veled együtt elment a remény, De lelkünk egy darabja utadon elkísér. Veled vagyunk most is, Te pedig velünk vagy, Mert szeretetünk irántad oly végtelenül nagy.”

TEMETKEZÉSI vállalkozás jogosívánnyal rendelkező férfi-női munkatársat keres Miskolc és vonzásközetéből. Urszin László 30/526-1918 *390653*

Miskolci munkahelyre érettségivel rendelkezõ eladót,pénztárost és becsüst felveszünk,

Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk, hogy

CSÁNYI LÁSZLÓ

I JÓ KERESET EL. LEHETÕSÉGG letrajzzal, Jelentkezni kézzel írott öné et. bizonyítványmásolattal leh Vajda Zálog

389991

381711

3501 Miskolc,Zrt.Pf.: 443

Soron kívül vállalunk betonacélvágást, -hajlítást,

Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk

KISS JÁNOS

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

Érd.: 30/398-7979

halálának 15. évfordulójára. 382621

387300

C

Szerető Édesanyja, gyermekei: Krisztina, Krisztián, László és párja Patrícia, unokája Mia és gyászoló szerettei

388811

Szeretteid

ÁLLÁS

ÉSZAK

BÖRZE

2020. március 4. Tiszaújváros, Derkovits Művelődési Központ 9.00–16.00 óráig

Akik biztosan ott lesznek:

Joyson Safety Systems Hungary Kft. Bosko- Hidraulika Kft. Ipartechnológia Kft. Radir Reklám Kft. Penny Market Magyarország Spinto Hungária Kft. Tisza Automotive Kft. My HR Team Kft. Remat Zrt. TS Hungária Kft. Trans-Speed Kft . MÁV-Zrt.

20

10

5

Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. Manitox Kft. Trenkwalder Magyarország Vodafone Magyarország Zrt. MAN Kft. Jabil Circuit Magyarország Kft.

MAGYARORSZÁG

ESZAK

15

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

380123

✔ Állást keres? ✔ Munkát váltana? ✔ Látogasson el az Észak állásbörzére!

„Már 15 éve pihensz a néma hant alatt, a végtelenség őrzi csöndes álmodat. Elmentél tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben élsz, és végig ott maradsz.”

anyagbiztosítással.

A belépés ingyenes!

miskolci lakos 2018. február 16-án, 2 éve örökre itt hagyott bennünket.


2020. FEBRUÁR 15., SZOMBAT

16 Mozaik

MAGYARORSZÁG

Névnap

Kolos, Georgina, Alfréd, Györgyi, Fausztina

február 15., szombat idojaras.boon.hu

187 éve Kassán megtartották Katona József Bánk bán című drámájának ősbemutatóját.

REGGEL

DÉLBEN

ESTE

0 C

7 C

1 °C

°

°

Napközben kellemes, nyugodt, DÉLBEN napsütéses idő lesz jellemző mérsékelt felhősödésekkel, gyenge légmozgással.

Szombat reggel foltokban REGGEL fagypont körüli hőmérséklet, naposmérsékelten felhős idő várható.

Horoszkóp

Évforduló

Ma -1 °C

A Skorpióban járó Hold és a Jupiter fényszöget alkotnak egymással, emiatt erőteljes lelki megújulásban lehet része.

Este is csak mérsékelt felhősödések fordulnak ESTE elő. Éjjel nyugodt, csillagfényes idő ígérkezik. Fagypont közelébe hűl.

Szerencsés napot jeleznek a bolygók, nyerhet valamit, vagy egyszerűen csak jókor lesz jó helyen, és így mutatkozik meg a Jupiter kedvező hatása. Mindenképp jó hangulatban telik ez a nap.

Napsütéses, nyugodt, kellemes időjárás.

8 °C Gerda és Dani nyertes fotója Encs

Véget ért a fotókaland

Sátoraljaújhely

-1 °C 6 °C

Kazincbarcika

0 °C 7 °C

0 °C 7 °C

Ózd

0 °C 7 °C

Tokaj

1 °C 8 °C

MISKOLC

EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

0 °C 7 °C EUROPEAN WEATHER SERVICE

Az év párja 2019 címmel zajlott versenyünk a Borsod Online-on.

www.eumet.hu

Tiszaújváros

1 °C 7 °C

Mezőkövesd

1 °C 7 °C

Napkelte: 06:36 Napnyugta: 16:50 VASÁRNAP

0 °C

7 °C

HÉTFŐ

1 °C

KEDD

9 °C

Napos-fátyol- Vastagodó felhős idő. Éjjel felhőtakaró, felhősödés. átlagosnál enyhébb idő.

3 °C

SZERDA

10 °C

0 °C

Borús, kisebb esőkkel, majd csökkenő felhőzet.

ORVOS-METEOROLÓGIA: Ma frontmentes idő várható. A korábbi frontoktól kialakult tünetek enyhülnek, megszűnnek. A kora tavaszi virágzású növények pollenje már megjelent a levegőben. Allergiás panaszok jelentkezhetnek a mogyoró és az éger virágporára.

A Valentin-napnál nem is lehetne jobb alkalom arra, hogy kihirdessük esküvőifotó-pályázatunk eredményét. Sok-sok boldog és meghitt pillanatot őriznek azok a

Holdkelte: 23:33 Holdnyugta: 09:56

MISKOLC.

CSÜTÖRTÖK

6 °C

0 °C

Délelőtt ismét beborul, jelentős eső nem érkezik.

FOTÓ: BOON

6 °C

Megér egy mosolyt

Borús idő, élénkülő északi szél, kisebb esők.

Egyik szomszédasszony a másiknak: – Képzeld, tegnap voltam egy fantasztikus előadáson, ahol egy varázsló csak kiejtette a száján, hogy csiribí-csiribá, és erre minden eltűnt körülötte. – Ez nem újdonság – mondja a másik. – Ha csak kiejtem a számon azt a szót, hogy „mosogatás”, akkor abban a pillanatban eltűnik az egész családom. További viccek humor.boon.hu

KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma száraz utak, jó látási viszonyok várják az útnak indulókat, az időjárás nem fokozza a balestek kockázatát.

fotók, amelyeket megyénk tavaly házasodott párjai töltöttek fel portálunkra, hogy versenybe szálljanak Az év párja címért. Olvasóinknak nem volt könnyű dolga, hiszen bőven volt miből válogatni: jócskán akadt fantáziadús kompozíció. Íme, a nyertesek A „bronzérmes” pár Vivi és Robi lettek Miskolcról, akik a játék ideje alatt 1245 szava-

zatot gyűjtöttek. A második helyre Eszter és Zoli (Miskolc) futottak be, ők 1568 kattintással kerültek a dobogó második fokára. Az év párja 2019 címet pedig Gerda és Dani (Onga) nyerték el, akik 1736 szavazattal arattak győzelmet. Gratulálunk az első három helyezettnek, nyereményeikről hamarosan értesítjük őket. Köszönjük olvasóink közreműködését! ÉM

www.boon.hu További képek és videók

Jó szándékkal közelít a többi ember felé, meleg, őszinte együttérzés árad most önből, és ez viszonzásra kerül a többiek részéről. A Hold és a Neptunusz között kialakuló fényszög miatt a szokásosnál is érzékenyebb lesz. Ha a barátaival tölti az estét, nagyon átszellemült hangulatban lesznek. Elég energikusnak érezheti magát, de délutánra elege lesz belőle, hogy túl sok a program és a meghívás, aminek eleget kellene tennie. A bolygók mély beszélgetéseket jeleznek, sikerül dűlőre jutnia egy fontos kérdésben. Ez annak is köszönhető, hogy képes meghallani, amit mond a párja. Az este meglehetősen nagy társaságban telik. Ha nincs komoly kapcsolata, most akár akadhat is egy jelentkező. Az illető kissé rámenős, de ez is tetszik önnek. A Mars kritikus fokon áll. Figyeljen a pénzére, nehogy elhagyja, meglopják, és ne is adjon kölcsön senkinek, mert soha nem látja többé, sem az embert, sem a pénzt.

Kiváltságok, vég nélkül

Olyan élményekben lesz ma része, amelyek elmélyítik és szélesítik önismeretét, kapcsolatai szorosabbá válnak. A felszínes dolgok egyáltalán nem érdeklik.

Az amerikai nyíltság jegyében az ottani állampolgárok óriási szabadságot élveznek.

Nagy baráti beszélgetéseket jeleznek a bolygók, és önnek szüksége is van ezekre, hogy átértékelje az elmúlt időszak történéseit.

Az Egyesült Államokban, a szájhagyomány szerint, csupán két cselekedet számít főbenjáró bűnnek: nem szabad adót csalni, és nem lehet az elnök életére törni. WASHINGTON.

Privilégium A tengerentúli fővárosban egy szó – ez a privilégium – mindent visz. Kiváltságai vannak az elnöknek, az alelnöknek, a törvényhozás két kamarájának (például csak a képviselőháznak van joga az elnököt vád alá helyezni, a szenátus jóváhagyása nélkül pedig nem léphet hatályba

Ma délután szívesen visszavonul egy kicsit, az otthonában érzi a legjobban magát. Egy családi körben töltött este, finom vacsora – ebből tud töltekezni.

Amerikában bárki az elnök helyébe és szerepébe képzelheti magát FOTÓ: ÉM

nemzetközi egyezmény), az egyes tagállamok élén álló kormányzóknak és még a polgármestereknek is. Az ottani, szinte vég nélküli privilégiumok sorába tartozik például a horgászathoz, a vadászathoz, a valláshoz, a nemi identitás-

hoz, a fegyverviseléshez vagy éppen a véleménynyilvánításhoz fűződő alkotmányos jog. Az USA-ban tényleg mindenki azt mond, amit csak akar: a Fehér Ház előtt is lehet naphosszat szónokolni, és ez senkit nem fog zavarni. KT

Fizikai energiaszintje meglehetősen alacsony, a hátráló Merkúr lefogja önt. Vigyázzon magára, kerülje a fizikai megterhelést. A bolygók megfázásos panaszokat jeleznek, úgyhogy öltözzön melegen.

Meli soha nem fogy ki a mosolyból Meli 18 éves miskolci diáklány. Soha nem fogy ki a mosolyból, és mindenkihez van egy kedves szava. A fotót családjának és barátainak küldi. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

A vasfüggöny két oldalán Különleges Rómeó és Júlia történet a Határtalan Napokon. MISKOLC. Folytatódik

szombaton a Miskolci Nemzeti Színház nemzetközi fesztiválja: a Határtalan Napok programsorozata csütörtökön kezdődött, és ma ér véget. A vendég idén Beregszász.

Ma a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház ven­ dégjátékát élvezheti a miskolci közönség a színházban. Este fél 8-kor a Kamaraszínházban a Liliomfi című elő­ adást viszik színre. Ez a XIX. századi drámatermésünk egyik legtöbbet játszott, színpadról, filmről egyaránt népszerű darabja.

Délután 3-kor kezdődik a Csarnokban a Zoltán újratemetve című előadás. A tragi­ groteszk a Rómeó és Júlia sztorit meséli újra: a beteljesületlen, tragikus szerelem története a Szovjetunió nyugati határán, a II. világháború végén és a birodalom fennállásának utolsó nagy telén, majd felbomlása után játszódik. ÉM

A szépséges Roni

magyarország

Jelentkezz nap lányának!

Küldj magadról egy teljes alakos fotót a boon@inform.hu-ra, mindenképp add meg a neved és a telefonszámod is, hogy fotósunk fel tudja venni veled a kapcsolatot.

Roni, a szépség – családbarát és szeretni való. Ezt tudtuk meg a képen látható kutyáról. A fotót Faragóné Böbe küldte szerkesztőségünknek. Köszönjük szépen a felvételt.

Szeretnél te is profi fotósorozatot? Szívesen állnál a megyei napilap fotósának kamerája elé?

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

923128

Időjárás

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

16

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
ema_2020-02-15 by informmedia - Issuu