Skip to main content

ema_2020-02-13

Page 1

LXXVII. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Guzi Blanka volt a leg­ered­ ményesebb öttusázó

Amarilisz minden stílust szívesen visel

10. OLDAL

16. OLDAL

ÉVES

MAGYARORSZÁG

Bridzs, avagy a királyi játék

FÜGGETLEN NAPILAP

CSÜTÖRTÖK 2020. FEBRUÁR 13.

Eredetileg nyár végéig szerették volna lezárni az Aradi sétányt Miskolctapolcán, de a lakók aggályainak engedve olyan megoldásokat dolgoztak ki az építők, hogy csak március végéig lesz szükség a lezárásra. A Miskolctapolcán épülő fürdőkomlexum várhatóan idén decemberre készül el. /6. SZB

Szórakoztató, gondolkodást serkentő a bridzs. A miskolci közösség ötven­ éves múltra tekint vissza. Nagy tradíciókkal rendelkezik a borsodi megyeszékhelyen a különleges játék, amely régen az arisztokraták szórakozása volt. A hagyományt életben tartó, a Miskolci Egyetemen működő MEAFC Bridzs Szakosztály mára az idősebb, 40 és 80 év közötti korosztályt tömöríti egybe, ahol a legkülönfélébb hátterű emberek kovácsolódtak össze baráti társasággá. A bridzs kiváló alternatíva a szabadidő hasznos eltöltésére, mégis egyre kevesebben választják hobbijuknak. A bridzs a kártyajátékok királya, mert a szerencsének minimális szerepe van benne. Két klubtag számol be a közösség életéről. /8. DA

Kolimpia: 12 órás hagyományok

Kaszálnak a sertéstartók

Változó felhőzetre, elszórtan esőre, záporra van kilátás

6 °C REGGEL

MISKOLC.

DÉLBEN

ESTE

Áprilistól járható az Aradi sétány MISKOLC.

EGYETEM. A

Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata tegnap, immáron nyolcadik alkalommal rendezte meg azt a – tizenkét órán át tartó – kollégiumok közötti játékos vetélkedőt, amelyen a Bolyai Kollégium lakói mérték össze erejüket különböző versenyszámokban. Hat csapat harmincöt fővel szállt versenybe. A hagyományos versenyszámok közül nem maradhatott ki a kolifutás és a kötélhúzás sem. ÉM

A Miskolci Nemzeti Színház a Játékszínben mutatja be este 7 órától A vadkacsa című előadást. A rendező Rusznyák Gábor Henrik Ibsen azonos című művének, Simone Stone The Daughter című filmforgatókönyvének és a színészek ötleteinek felhasználásával készítette a színpadi változatot. A képen Harsányi Attila és Fandl Ferenc látható. FOTÓ: BUJDOS TIBOR

Ma végre kiderül, hogy kik lettek az év sportolói Tizenhetedik alkalommal díjazzuk a megye legjobb sportolóit, csapatait és edzőjét.

több Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sportoló és csapat ért el szép, kiemelkedő sikereket a mögöttünk hagyott küzdelmes esztendőben. Ahogyan 2003 óta mindig, úgy lapunk ezúttal is megrendezi az Év sportolója díjátadó gálát, amelyen a jók közül is a legjobbakat jutalmazzuk meg

MISKOLC. Sporteredmények szempontjából a tavalyi, 2019-es esztendő sem maradt el a korábbiaktól, ugyanis

Lépcsőfutás

Egészen furcsa és elképesztő baleset történt Miskolcon.

Devizaárfolyam (2020. 02. 12.)

árfolyam

változás

Euro:

338,76

+1,05

USA dollár:

310,19

+0,76

Svájci frank:

318,27

+1,55

Angol font:

402,66

+1,29

Román lej:

71,06

+0,26

Ukrán hrivnya: 12,64

-0,04

Horvát kuna:

45,42

+0,12

Lengyel zloty:

79,54

+0,28

Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178.

9 770133 035040

C

Egy férfi a Szinvapark bevásárlóközpont oldalánál belezuhant a Szinva több méter mély, betonozott medrébe. Bár ilyenre itt még nem volt példa, sokan emlé-

Megnőtt a házasulási kedv megyénkben is Ezen a héten ünneplik Magyarországon a házasság hetét. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint hazánkban tavaly szeptember végéig többen kötötték össze életüket, mint 2018-ban az egész évben, ami soha nem látott emelkedés az elmúlt 30 évben. Az évtizedeken át tartó csökkenés 2010 után fordulatot vett, a házasságkötések száma 2010 és 2016 között közel a másfélszeresére emel-

5. 7. 8. 13.

20037

M

kedett. Míg 2010-ben 36 ezren járultak az anyakönyvvezető elé, addig tavaly novemberig már 62 ezer pár mondta ki a boldogító igent. A KSH becslése szerint 2019-ben akár a 64 ezres számot is átléphette a frigyre lépők száma. Magyarországon 2018-ban a házasodó férfiak átlagos életkora 3 évvel volt magasabb a nőkénél. A nők átlagosan 30,1 évesen, a férfiak 32,8 éves korukban mondták ki a boldogító igent először. NHK

MISKOLC.

www.boon.hu Telefon: (46) 998-998

Y

kezhetnek rá, hogy jó tíz éve ugyanezen a részen a gyalog­ átkelővel szemben lévő korlátot kiütve esett a mederbe egy autó, amelyben egy háromtagú család utazott. Kedden este a rendőrség, a mentők és a tűzoltóság is nagy erőkkel vonult a helyszínre, ahol eszméletlen ál-

MISKOLC.

A tartalomból Mezőnyárádi gyilkosság Az elektromos autó jövője Vízben könnyebb a torna Koncertek és szórakozás

az eredményes munkáért és a kitartó szorgalmukért. A szakmai zsűri ezúttal is döntött, voksoltak a sporttal foglalkozó újságírók, a végeredmény kora délután nyilvánossá válik. A tíz zsüror favoritjain kívül azokat is díjazzuk, akikre az olvasók szavaztak több héten keresztül. A különböző

csatornákon óriási volt az aktivitás, barátok, családtagok, klubtársak szavaztak kedvencükre. Miután idén nyáron olimpiát rendeznek Tokióban, bízunk abban, hogy lesz legalább egy olyan versenyző, aki a borsodi színeket képviseli majd Japánban./9. ÉM

szökött a megbízhatóan egészséges élő sertés ára a világpiacon. Úgy látszik, hogy a sertéstartók számára kedvező környezet még jó ideig változatlan maradhat. Ám ami a sertéstartóknak jó, az a feldolgozóknak nem, hiszen ők is drágán jutnak hozzá az alapanyaghoz, és a többletet nem tudják áthárítani a vevőkre. /7. SZB

Kereslet a minőség

FOTÓ: STOCK

Életveszélyes állapotban a Szinvába esett férfi

FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

Pénznem

ÁLLATTARTÁS. Egekbe

Premier: A vadkacsa a játékszínben

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

lapotban találtak egy sérült embert a patakban, akit a tűzoltók egy hordágyra rögzítve emeltek ki és adtak át a mentőszolgálat munkatársainak, tudtuk meg Dojcsák Dávidtól, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjétől. A 46 éves miskolci férfit súlyos, életveszélyes állapotban

szállították kórházba, úgy tudjuk, fejsérülést, koponyaalapi törést szenvedett. A bevásárlóközpont sarkán kamera van felszerelve, így a rendőrség kikérte a felvételt és megtekintette, tájékoztatott megkeresésünkre Szabó Csilla, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A felvételen látottak alapján kizárható az idegenkezűség, a férfi egyértelműen önmagától esett bele a patakmederbe. Az látható a felvételen, hogy imbolyogva közlekedett és elveszítette az egyensúlyát, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy rosszul lett vagy ittas volt. HI

Mi köti ide az államtitkárt? Dr. Szinay Attila közigazgatási államtitkár volt a vendége az eMElő köri beszélgetések sorozatának csütörtökön a miskolci egyetemi könyvtárban. A politikussal dr. Pankucsi Márta jogász-szociológus beszélgetett a Miskolchoz fűződő kötődéséről, egyetemi élményeiről, az értelmiségi lét alapvető kérdéseiről. A rendezvény az egyetem „70 éve Miskolcon” jubileumi évéhez kapcsolódott.

FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

Eszak

1

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2 Krónika

2020. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK

MAGYARORSZÁG


2020. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK

Aktuális 3

MAGYARORSZÁG

Gyárbezárás: lesz-e megoldás?

Röviden

Anyagtudományi School-túra indul

Palkovics László miniszter pénteken Ózdra látogat a kialakult helyzet mielőbbi rendezése érdekében.

A miskolci Kocsonyafesztiválon ott lesz a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara is. Február 15-én délelőtt 11 órától a Művészetek Házában Anyagtudományi School-túrára várják az érdeklődőket. A 45 perces interaktív természettudományos show tüzes, mágneses, folyékony nitrogénes és humoros lesz. A MAKadémia – Anyagtudományi Játszóházban pedig saját kezűleg próbálhatnak ki különböző kísérleteket a gyerekek és felnőttek egyaránt. HE MISKOLC.

Kedden jelentette be az ABB – a volt General Electric (GE) – multinacionális cég vezetése, hogy az év végével bezárja az Ózdon működő üzemét, a második félévben pedig az alkalmazásában álló, közel ezer dolgozót is elbocsátja. A helyzet mielőbbi kezelését volt hivatott szolgálni az a zártkörű egyeztetés, amelyet a városházán tartottak szerdán. Az eseményen az ABB vezetése mellett a szakszervezet, az üzemi tanács, a járási hivatal és a munkaügyi központ vezetése is jelen volt. ÓZD.

Kocsonya: változik a tömegközlekedés

Mintegy ezer munkavállaló megélhetése kerül veszélybe

Más városba – Jelen helyzet szerint a város más foglalkoztatói nem tudnak a felszabaduló dolgozóknak munkát adni, viszont a megye több cége már most érdeklődik irántuk, ám elsősorban a munkaerő más üzemekbe való utaztatását szeretnék – foglalta össze a megbeszélés és az elmúlt nap történéseit Janiczak Dávid polgármester. – Ez szerintem nem megfelelő megoldás, maximum átmenetileg. Ózdon helyben kell megoldani a problémát egy vagy több nagyfoglal-

koztató betelepítésével. Erre az ABB év végéig megüresedő gyára alkalmas lehet, azt ugyanis értékesíteni szeretnék. Riz Gábor országgyűlési képviselő ugyanakkor arról adott tájékoztatást, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Ózdra látogat, hogy tárgyaljon a kialakult helyzet rendezéséről. Az egyeztetések elsősorban azt a célt szolgálják, hogy a munkavállalók mielőbb új állást találjanak. Az ózdi gyár főként elektromos kismegszakítókat, áram-védőkapcsolókat és túláramvédelmi megszakítókat gyárt. Az üzem termelési volumene folyamatosan csök-

Látogasson el hírportálunkra!

A Valentin-nap népszerűbb időszak a házasságkötésekre, mint a házasság hete.

Támogatást nyújtanak Az ABB a gyárbezárással érintett dolgozóknak támogatást kíván nyújtani, amely meghaladja A munka törvénykönyve által előírt szolgál-

Manapság a házasulandók nagyobb hányada már külső helyszínre kéri az anyakönyvvezetőt, rendszerint oda, ahol az esküvő további részét is tartják. A házasságkötő teremben jóval kevesebb esketés van, mint a korábbi években – avatott be Jászfalvi Adrienn anyakönyvvezető. A házasságkötésnek vannak költségei abban az esetben, ha hétvégén vagy külső helyszínen tartják. A városi önkormányzat újonnan életbe lépett rendelete lehetővé teszi, hogy a bejelentett miskolci lakhellyel rendelkező pároknak csak a közvetítői díj ötven százalékát kell kifizetniük. Az anyakönyvvezetők a fiatalok kéréseit igyekeznek teljesíteni, hogy a nagy nap emlékezetes legyen. Hiva-

A betegek világnapja alkalmából azt kérdeztük, hogy mit csinál a betegjogi biztos. Az országban minden régiónak megvan a saját betegjogi képviselője, aki ellátja a betegek törvényben meghatározott jogainak védelmét. MISKOLC.

M

100

90

80

70

60

50

ABB valamelyik másik magyarországi telephelyén vagy a térség más vállalatainál, illetve hogy támogassa a szakmai átképzéseket vagy akár a saját vállalkozások indítását – jelezték. ME

Világszerte 144 ezer fő Az ABB több mint 100 országban működik, és 144 000 főt alkalmaz. Vezető üzletágai az energetika, ipari automatizálás, hajtások, valamint robotika és gyártásautomatizálás. Az ABB Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. honlapján az olvasható: Magyarországon Budapesten rendelkezik központi irodá-

val, Győrben robotika-szervizirodával, Fóton raktárhelyiséggel és szervizműhellyel, Gyálon logisztikai központtal, valamint Kecskeméten és Ózdon gyárral. A nyilvános cégadatok szerint az Industrial C&S Hungary Kft. néven működő ózdi üzem árbevétele 2018-ban 54,3 milliárd forint volt.

Amikor valaki az egészségügyi problémájával orvoshoz fordul, az egészségügyi szolgáltató köteles tájékoztatni a betegjogokról, azok érvényesítéséről. A betegjogi képviselő pedig védi a betegek jogait, segíti őket azok megismerésében és érvényesítésében. Tevékenysége során segíti a beteget az egészségügyi dokumentációhoz való hozzáju-

tásban, valamint annak megértésében. Megfogalmazza a panaszát és kezdeményezheti annak kivizsgálását. Képviseli a panszost A betegjogi képviselő a beteg meghatalmazása alapján panaszt tehet az arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnál, és az eljárás során képviseli a beteget.

Valamint kapcsolatot tart az egészségügyi szolgáltatást nyújtókkal és fenntartóikkal, a térségi egészségszervezési pontokkal, az Országos Tisztifőorvosi Hivatallal, a megyei kormányhivatal nép­ egészségügyi szakigazgatási szervével és egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervével, az igazságügyi szakértői kamarákkal. NK

Megyénkbe is elért a tomboló vihar

Számmisztika A Valentin-nap minden évben megnövekedett forgalommal jár náluk – emelte ki Jászfalvi Adrienn. Most is tele van a naptár aznapra. De például 2020. 02. 20-ára is sok házasságkötésük van bejelentve, hiszen általában szeretik a misztikus időpontokat is a szerelmesek. A klasszikus tavaszi-nyári időszak pedig kitolódott egészen októberig, hiszen az időjárás még lehetővé teszi a kinti helyszínen megtartott szertartást. NHK

Tetőket bontott meg és fákat döntött ki a szél több településen is.

A helyi hivatásos tűzoltók gépezetes tolólétra segítségével távolították el a lámpatestet. Az események során senki sem sérült meg. Közben több helyen történt olyan káreset, amelyhez nem kérték a katasztrófavédelem segítségét, és a kábelszolgáltatók elérése is több helyen akadozott.

Már hétfő délután és éjjel, de kedden is alaposan kitombolta magát hazánk területén a Ciara viharciklon, amely végül megyénket kevésbé érintette, mint az ország más területeit. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

Borsodban harminc Hétfőn országszerte négyszázhetvenöt, kedden majdnem ugyanennyi alkalommal avatkoztak be a katasztrófavédelem tűzoltóegységei a viharos szél okozta eseteknél, és miközben több megyében éjjel sem pihentek, kedden ott folytatták, ahol előző nap abbahagyták. Jellemzően kidőlt fák és veszélyt jelentő faágak adtak munkát, de számos lakóépületben és közintézményben is károk keletkeztek. Fejér megyében egy felborított járműben a sofőr könnyű sérüléseket is szenvedett. Tizenöt megye hatvanhárom településén, összesen körülbelül ti-

Az Év párja felhívásunkra is nevezett Noémi és Tamás FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

Y

tatásokat, és remélhetőleg enyhíteni fogja a döntés társadalmi hatásait. A vállalat szorosan együttműködik majd a munkaügyi hivatallal, hogy segítse dolgozóinak elhelyezkedését az

Képviselőhöz fordulhatnak a betegek

tali kötelességüket azonban sokszor túllépik, amikor az ifjú pár kérésének eleget téve elvállalnak egy-egy kérést, mint mondjuk időkapszula elásása vagy lufi felengedése szerelemlakat kulcsával. Vannak egészen extrém elképzelések is, amelyekre már muszáj nemet mondaniuk. Az anyakönyvvezető egy konkrét esetet emelt ki: egy bokorból kellett volna kiugrania és az arra sétáló párt összeadnia.

MISKOLC.

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

ken, és hamarosan elér egy olyan szintet, ahol már nem lehet gazdaságosan folytatni a gyártást – olvasható a cég közleményében. A megmaradó néhány gyártósort az ABB más, régióbeli üzemeibe telepíti át, ahol megfelelő termelési kapacitás áll rendelkezésre. A tájékoztatás szerint 2020 végén áll le az ózdi üzem működése véglegesen. A döntés nem befolyásolja az ABB egyéb magyarországi befektetéseit.

A házasság hetén is köttetnek házasságok

C

Változik a tömegközlekedés rendje a Kocsonyafesztivál ideje alatt, február 14-én, 15-én és 16-án. Csütörtökön 21 órától hétfőn hajnali 4 óráig a Villanyrend­ őrnél lévő buszmegállókat lezárják. Csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap éjszaka a teljes villamosvonalon villamospótló autóbuszok járnak majd. Február 13-án, 14-én, 15-én és 16-án 21:05től hajnali 4:50-ig, 17-én, hétfőn pedig 3:05-ig a Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között közlekednek a villamospótló autóbuszok. Pénteken, szombaton és vasárnap napközben, 5 és 21 óra között a Centrum és a Malomszög utca között szállítják majd villamospótló autóbuszok az utasokat. A 2-es villamos helyett az Újgyőri főtérről induló buszokat lehet igénybe venni a Vasgyár irányába. ÉM MISKOLC.

40

30

20

10

5

Kárelhárításban nem volt hiány az elmúlt napokban FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

zenhétezer fogyasztónál volt áramkiesés. Kedden már megyénket sem kímélte a viharciklon: harminc helyszínen avatkoztak be a hivatásos tűzoltók a viharos széllel összefüggő káresetek miatt, éjjel azonban már nem volt riasztásuk. A legtöbb munkát a kidőlt fák eltávolítása adta az egységeknek. Borsodivánkán a József Attila úton, Miskolcon a Latabár utcában, Mályiban a Móra Ferenc utcában, Sátor­

aljaújhelyen a Jókai utcában, valamint Tiszaújvárosban a Rózsa úton közintézmény tetőborítását bontotta meg a nagy erejű szél. A tűzoltók mind az öt helyszínen eltávolították a veszélyt jelentő tetőszerkezeti elemeket, tudtuk meg Dojcsák Dávid c. tü. századostól, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjétől. Kazincbarcikán az Egressy úton egy közlekedési jelzőlámpa szakadt le a viharban.

Érkezik a következő? Szerdán maradt az erős szél, a meteorológia a széllökések és a zivatarok miatt is citromsárga riasztást tartott érvényben az ország jó részén. Az előrejelzések szerint az erős, időnként viharos nyugati szél ma délire fordul és mérséklődik, de a Dunántúlon még ekkor is lehetnek erős széllökések. Erdődiné Molnár Zsófia, az Országos Meteorológiai Szolgálat Miskolci Vészjelző és Szolgáltató Irodájának meteorológusa korábban azt mondta lapunknak: a jövő hét elejére is várnak egy viharciklont Európa fölé, így lehet, hogy még nincs vége a viharok időszakának nálunk sem. HI

ESZAK

3

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK

4 Megyei körkép

MAGYARORSZÁG

Az értékőrzés fontos feladat

Röviden

Kiszűrték az ittas vezetőket

Tizenhárom napirendi pontja van a mára meghirdetett megyei közgyűlési ülésnek.

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonhárom ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év hatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. A rendőrök a téli hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után. Az ittas járművezetők továbbá magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. A megye útjain 2020. február 3-a és február 9-e között 84 közúti közlekedési baleset történt, ebből négy balesetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor huszonhárom ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak. ÉM

A Borsod-Abaúj-­ Zemplén Megyei Önkormányzat idei bevételi és kiadási főösszege 644 610 337 forint lesz a megyei közgyűlés mai ülésén tárgyalandó költségvetési rendelettervezet szerint. A bevételek 59 százaléka állami támogatás, 39 százaléka maradvány, 2 százaléka pedig saját bevétel. MISKOLC.

Visszafogott gazdálkodás A benyújtott 2020. évi költségvetési javaslat alapján megállapítható, hogy a megyei önkormányzat költségvetését az előző évekhez hasonlóan a takarékosság, a visszafogott gazdálkodás jegyében tervezték meg. A jelenlegi piaci viszonyokat elemezve, a várható saját bevételek figyelembevételével és a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokból sikerült a tervezett kiadásokat fedezni. A célok között a külkapcsolatok fejlesztésére

Az arnóti borsodi májuskosár is megyei értékké vált

még nagyobb hangsúlyt helyeznek, amely reményeik szerint a megyében megvalósuló befektetésekben, s ezáltal a munkahelyteremtésben és a gazdaság növekedésében megtérül. A meglévő forrásokat pótlólagos források felkutatásá-

FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

val, a hazai és uniós pályázati lehetőségek kihasználásával igyekeznek kiegészíteni. Szélesebb nyilvánosságot! A közgyűlés mai ülésén – más dolgok mellett – beszámolót tartanak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár

Bizottság tavalyi második félévi tevékenységéről. A bizottság koordinálja a megye területén azonosított települési értéktárak adatainak összesítését, gondoskodik a még nem azonosított, de a megye területén fellelhető nemzeti értékek azonosításáról, vala-

mint gondozza a megyei értéktárat. A megyében egyébként eddig összesen – a településektől kapott tájékoztatás alapján – mintegy 60 települési és 2 tájegységi értéktárbizottság létrehozásáról értesültek. A munkában sokat jelentett, hogy az önkormányzat tavaly nyáron csaknem 4 millió forintot nyert el az Agrárminisztériumtól Kincseink – Borsod-Abaúj-Zemplén megye öröksége című pályázatával. Ez a pályázat hatalmas lehetőség a megyei önkormányzat számára, hogy a megye településeivel, civil szervezeteivel összefogva megszólítsák a lakosokat, elsősorban a fiatalokat, és együtt felkutathassák az eddig ismeretlen értékeiket, és ezeknek széles körű nyilvánosságot biztosíthassanak. SZANISZLÓ BÁLINT balint.szaniszlo@eszak.hu

Látogasson el hírportálunkra!

Egyre többet dolgoznak éjjel az utakon A speciális védőfelszerelések mellett is nagyobb odafigyelést kérnek.

az éjszakai munkavégzés volumenét, azonban a speciális védőeszközök megléte mellett is nagyobb figyelmet igényel ez az autósoktól, hogy megelőzhető legyen a tragédia.

út most az autósok kérését is szem előtt tartva növeli az éjszakai munkavégzéseket, viszont „cserébe” még nagyobb odafigyelést kér az autósoktól. Évről évre előfordulnak megyénkben is olyan balesetek, amikor munkavégzés közben gázolnak el közutas dolgozót, rohannak bele az autójukba. Ahogy arra is van példa – tavaly Szikszó mellett történt ilyen –, hogy atrocitás, bántalmazás éri a dolgozókat az autósok részéről. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. most növeli

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. Örök ellentét az autósok részéről, hogy azt sérelmezik, ha az utak állapota nem megfelelő, viszont azzal is elégedetlenek, ha a munkavégzés miatt lelassult közlekedésben találják magukat. Kedvelt kérdés ilyenkor a „miért nem éjjel csinálják ezt?”. A Magyar Köz-

Speciális eszközök A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei összesen több mint 13 ezer munkaórát teljesítettek éjszakai műszakokban az állami kezelésű gyorsforgalmi utakon a tavalyi év folyamán – ezt növelik tovább idén. A munkaterületen dolgozók

és az ott közlekedők védelme érdekében csak ütközéscsillapítóval felszerelt járművek védelmében lehet munkát végezni, nincs kézi forgalom­ irányítás, a terelőtábláknál vagy terelőkúpoknál speciális sorvillogót használnak. Ezenkívül a munkaterületen dolgozók speciális világító, egyéni védőeszközöket használnak, mint például a fejlámpával ellátott munkavédelmi sisakok, továbbá LED-lámpákkal felszerelt láthatósági mellény. HI

Éjszakai munkavégzés

FOTÓ: MAGYAR KÖZÚT KOMMUNIKÁCIÓ

Fecó esküszik a Salvus gyógyvízre Balázs Fecó vészhelyzetben, utolsó reménységként próbálta ki, s ma már elengedhetetlen társa ez a gyógyvíz.

376263

380594

Fecó már gyerekkora óta ismeri a Salvus gyógyvizet, hiszen az édesapja mindig ôt szalajtotta el a patikába egy palackért, ha égett a gyomra. – Úgy gondoltam mindig is a sós-lúgos gyógyvízre, mint a gyomorbántalmak kitûnô ellenszerére. S mivel nekem sosem volt gondom az emésztésemmel, nem is gondoltam, hogy nekem is szükségem lehet rá. Egészen addig, míg énekes nem lettem és elkezdtem harcolni a szakma legnagyobb ellenségével, a meghûléssel, rekedtséggel – emlékezik vissza Fecó. Egy igazán fontos koncertre készültem, ám egy nappal elôtte teljesen berekedtem. Rengeteg praktikát kipróbáltam, de csak nem akart javulni. Akkoriban kezdett megjelenni a patikákban a Salvus Gyógyvíz Permet. Néhány kollégám már használta is. Tôlük kaptam a tippet, hogy próbáljam ki, mert ha valami, akkor ez biztosan segít. Vettem egy üveggel, fújogattam, és csodák csodájára estére visszanyertem a hangom és fel tudtam lépni! Azóta mindig tartok magamnál a permetbôl, de most már nem csak regenerálásra, hanem megelôzésképpen is használom: Amikor kicsit kapar a torkom, akkor rögtön elkezdem permetezni. Egy-egy koncert nagyon megterheli a hangszálaimat, ezért amikor fellépésem van, reggeltôl estig folyamatosan használom, hogy biztosan ne legyen semmi gond. Azóta nem került veszélybe egyetlen koncertem sem. A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Fûszértek, Lidl, Coop, DM továbbá Rossmann üzletekben) kapható.

HIRDETÉS

Feco-ZHajdú-Kelet-Észak 184x152.indd 1

Impresszum MAGYARORSZÁG

C

2019. 03. 25. 15:58

www.eszak.hu Főszerkesztő: Uri Mariann · Lapszerkesztő: Bujdos Attila, Hajdu Mariann, Szaniszló Bálint · Szerkesztőség: Miskolc, Zsolcai kapu 3. · Levélcím: 3501 Mis­kolc, Pos­ta­fiók 178. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (46) 501-262 · Ügyfélszolgálati iroda: Mis­kolc, Zsolcai ka­pu 3. · E-mail: eszak@eszak.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-0357 · Index: 2020/37 Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Lapunkat rendszeresen szemlézi:

ESZAK

4

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK

Megyei körkép 5

MAGYARORSZÁG

Ne rúgjunk már beléjük még mi is! Anett szerint szomorú, hogy még mindig ilyen körülmények között élnek emberek Magyarországon 2020-ban. „Igen, van, aki tehet róla, hogy odakerült, de van, aki nem. Mindenkinek meglehet az egyéni véleménye, de aki segíteni nem tud vagy nem akar, az hallgasson! Nem kell még egyet belerúgni az embertársunkba” – figyelmeztet. Többen is felvetették, hogy ha mindannyian dolgoznának, akkor már tudnának albérletet fizetni. Miskolcon van munkahely, találnának ők is, ha valóban akarnának dolgozni. Heves vita alakult ki ezen bejegyzés nyomán. Volt, aki saját életét hozta példaként. Tizenhét évesen szülői támogatás nélkül maradt, egy táska ruhával. Tanult, dolgozott, soha nem ivott és soha nem lett hajléktalan. Mások pedig azzal érveltek: bárkivel előfordulhat, hogy összeomlik az élete, és ha idős és beteg lesz, bizony egykettőre az utcán találhatja magát. Attila azt írja: „Én is ismerem őket, nem rossz embe-

Nem minden hajléktalan vágyik az intézmény melegére. Inkább küzdenek az éjszakai mínuszokkal.

Nemrég írtunk arról a három hajléktalan emberről, akik dacolva az éjjeli mínuszokkal, esővel, hóval, jeges széllel, a legnehezebb hónapokat is a szabadban töltik. Csak egy nejlonból, deszkákból és pokrócokból összetákolt sátorféle van a fejük fölött. Meséltek küzdelmes életükről, betegségről, szegénységről és arról, hogy minden vágyuk egy saját otthon. Amikor cikkünk megjelent a közösségi oldalon, sok-sok vélemény érkezett a három ember megdöbbentő történetéhez. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

Kibírják és küzdenek Egyik olvasónk felvetette: rengeteg üres ház áll Miskolcon, ezekben kellene lakásokat biztosítani a hajléktalan embereknek. „Hetek óta olvasok egy könyvet a hajléktalanokról Utak az erdőben címmel. Felkavaró benne minden egyes történet, de tanulságos is. Nagyon keskeny a mezsgye, és pikk-pakk bárki odakerülhet! Ugyanakkor erős tartásuk is van ezeknek az embereknek, kibírják a kibírhatatlant, és küzdenek tovább.”

Egy tákolmány Miskolc külterületén, amiben emberek élnek

rek, de nehéz úgy józannak maradni, hogy az utcán élsz, és semmi kilátás egy sátorban, nevezzük annak. Mi

Hajléktalanokat gondoznak Hajléktalanokat ellátó szervezetek Miskolcon:

Éjjeli menedékhely Időszakos éjjeli menedékhely időszakban Átmeneti szálló Nappali melegedő Utcai gondozószolgálat Befogadó szálláshely

Napfényt az Életnek Alapítvány Nappali melegedő 100 fő Utcai gondozószolgálat 160 fő Átmeneti szálló 50 fő Rehabilitációs otthon 32 fő Külső lakhatás 8 fő 24 órás egészségügyi centrum 15 be­ tegágy

Látogasson el hírportálunkra!

80 fő krízis­ 58 fő 100 fő 100 fő 148 fő 15 fő

Magyar Máltai Szeretetszolgálat (Miskolc) Átmeneti szálló 50 fő Népkonyha 150 fő Utcai szociális munka 150 fő Krízisautó koordinálása, a krízisidő­ szakban 24 órában

Magyar Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központ Népkonyha 200 fő

Ütős hangszerek Az ősembertől napjainkig címmel adott koncertet a Talamba Ütőegyüttes Ózdon az Olvasóban. Az interaktív ötvenperces előadás az ütőhangszerek rendkívüli sokszínűségét mutatta meg. Zombor Levente, a Talamba Ütőegyüttes vezetője elmondta, hogy a zenetudósok szerint közel ötezerféle ütőhangszer létezik, amiből ők egy nagyobb koncert alkalmával akár 300-400at is megszólaltatnak. Ózdra körülbelül ötvenet hoztak, amelyekkel számos érdekes dalt adtak elő a közönségnek. FOTÓ: MÚ

FOTÓ: ÉM

könnyen beszélünk a szép, meleg házunkból, hogy miért isznak, na persze, egy napra sem szeretném megtudni, milyen érzés.” Az okok nyomában Mi az oka annak, hogy sokan inkább az embertelen körülményeket választják, mint a hajléktalanokat gondozó központok biztonságát? – kérdeztük az intézmények vezetőitől. A Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z.­­­­­­­­­ Megyei Szervezetének Hajléktalanokat Gondozó Központja intézményvezetőjétől megtudtuk, jelenleg 80 olyan ember él az általuk el-

látott területen, akik hétvégi házakban, szerény hajlékokban húzzák meg magukat, amit vagy használatra kaptak meg valakitől vagy önkormányzati bérlemény. Ha télre otthagynák ezeket a hajlékokat, bizony előfordulhatna, hogy tavaszra már nem lenne belőlük semmi. – Az intézményben alkalmazkodni kell a többi emberhez, egy szobában öten-hatan vannak, a hálóban még többen, közös a mosdó, közös a konyha, és a házirendet is be kell tartani. A saját ingatlanban jobban biztosított a privát szféra. Az is a kint maradás mellett dönt,

hogy sokan párban élnek, így egyfajta családként működhetnek. Az azonban tévhit, hogy ittas embereket nem fogadnak az intézmények. Mindenki bejöhet, aki betartja a házirendet, van, aki erre józanul sem képes, de természetesen bent nem lehet szeszes italt fogyasztani – sorolta az intézményvezető. Hasonlóról számolt be Végh András, a Napfényt az Életnek Alapítvány szakmai vezetője, azzal kiegészítve, hogy aki nem rendelkezik jövedelemmel, csak az éjjeli menedékhelyre kerülhet, ami 15 fős szállást jelent. Az intézményen belül nemcsak italozni, de dohányozni sem lehet. – Akik évek óta kint élnek, azoknak megvannak a túlélési stratégiáik. Kapnak segítséget az utcai szociális munkásoktól, és ha esetleg betegek lesznek, az intézményben van orvosi segítség. Sokan kutyát is tartanak, ami miatt szintén nem mehetnek szállóra, többen pedig egy megszokott közösségben élnek kint, amihez ragaszkodnak – fogalmazott Végh András. Felvetettük: újabb és újabb hajléktalanok jelennek meg Miskolc főutcáján. – Valóban, a hajléktalanok jönnek-mennek. Próbálnak más településekről is behúzódni a nagyvárosba, de van, aki a közelmúltban lett hajléktalan, mert elvált vagy elvesztette a lakását. Azonban akiket nappal az utcán látunk, általában a szállón laknak – jelezte a szakember. HEGYI ERIKA erika.hegyi@eszak.hu

Nagyanyját zsarolta a férfi A vádlott és a nagyanyja együtt laktak az idős nő tiszaújvárosi lakásában. A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt vádat emelt a huszonnégy éves férfival szemben. A vád szerint a vádlott 2019. október 4-én kora este ittasan tért haza, és mivel elfogyott a pénze, 1000 forintot követelt a nagyanyjától. A sértett nem TISZAÚJVÁROS.

akart pénzt adni a vádlottnak, mire ő azzal fenyegette meg, hogy a hitelezői a lakás előtt várakoznak, és ha nem rendezi a tartozását, mindkettőjüket megölik. Az idős sértett a fenyegetés ellenére sem volt hajlandó pénzt adni, ezért a férfi a szobában lévő fotel karfáit leszakította, azokkal hadonászni kezdett, miközben azt kérdezte a sértettől, hogy „mi ér itt neked 1000 forintot?”. Kilökte a lépcsőházba A sértett megpróbálta ittas unokáját eltávolítani a lakás-

ból, végül a dulakodás során a vádlott lökte ki a lépcsőházba az idős asszonyt. A vádlott a bejárati ajtót belülről kulcsra zárta, majd a sértettet többszöri kérése ellenére sem engedte be a lakásba. Végül a sértettnek a szomszédok segítségével sikerült visszajutnia. A járási ügyészség vádiratában a büntetett előéletű vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt a Tiszaújvárosi Járásbíróságnak. A férfi letartóztatásban várja a bíróság döntését. HI

Az is baj volt, ha az unokájának csokoládét vett unokáit, ezért ők már ritkán jöttek hozzájuk, s a bácsi is ritkán ment hozzájuk. A nő azért is kiabált vele, ha csokit vett a kislány unokájának, holott a férfi nyugdíja volt a fő jövedelemforrásuk, a nő alacsonyabb összegű szociális ellátást kapott. A férfi elmondta, olyanok is elhangzottak, hogy „egye meg a rák” meg „kiüti a szemét”. Az unokáját is ócsárolta a nő. Az asszony a fáskamrába ment, hogy gyújtóst vigyen be, a férfi utánament, veszekedtek, erre felkapott egy fahasábot és kétszer halántékon ütötte élettársát. A bácsi szerint a nő átkozódás közben rátámadt, a gyújtóssal csapott az arca felé, és meg is rúgta. A nő először az ajtónak tántorodott, majd az udvarra, ahol elesett, és fejét egy, a kút mellett lévő vasfelnibe ütötte. Folyt a fejéből a vér, de nem nyúlt hozzá a férfi, hanem a postára ment,

Elismerte és megbánta élettársa meggyilkolását az idős mezőnyárádi férfi. Az első tárgyalással folytatódott az élettársát meggyilkoló idős mezőnyárádi férfi ügye a Miskolci Törvényszéken. A bíróság a vádlottat, V. Istvánt hallgatta meg elsőként, aki beismerte bűnösségét és megbánta tettét. Azt mondta, hirtelen felindulásból cselekedett, mert volt élettársa az utcabeliek füle hallatára szidta. MISKOLC.

Kétszer ütött Rendszeresek voltak a viták közöttük, a végzetes 2018. januári napon is veszekedtek, mert a férfi el akart menni a gyerekeihez, unokáihoz. Ez mindig vitás pont volt közöttük, mert az asszony nem szívlelte a férfi gyerekeit,

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

majd vonatra ült, és a mezőkövesdi reuma­kórházba ment kezelésre. Ezután Szihalomra utazott, meglátogatta gyerekeit, akiknek elmesélte, mi történt. Utána hazament, már sötétedett, s élettársa még mindig ugyanott feküdt, ahol

A tárgyaláson

40

30

20

hagyta. Ekkor szólt szomszédjának, aki értesítette a rendőröket. A bíró szembesítette korábbi, rendőrségen tett vallomásával, amelyben nem ejtett szót arról, hogy az asszony rátámadt volna, és azt állította,

FOTÓ: TB

10

5

a nő háttal volt neki, amikor megütötte a fahasábbal. Az esetet pedig úgy mondta el, hogy először a postára ment, utána haza, és akkor történt a végzetes cselekmény, ezt követően ült vonatra. A gyerekeinél nem mondta el, mi történt élettársával, csak felkészítette őket arra, hogy attól tart, az asszony öngyilkos lesz. A férfi kérdésre válaszolva azt mondta, lehetséges, hogy akkor jobban emlékezett a történtekre. Fölelevenítette, a nő bottal járt, és előfordult, hogy megütötte vele. Két-három évvel az eset előtt lett elviselhetetlen, illetve veszekedés tárgya volt az is, hogy felbontják a kettőjük között kötött szerződést (ami a gondoskodásról, öröklésről szólt). Mindig éhes volt A bíróságon meghallgatták a vádlott rokonait is. Unoká-

ja például elmondta, érezte, hogy nagyapja élettársa nem látja őket szívesen, ezért tíz éve nem is járt Mezőnyárádon. Nagyapja egy ideig évente egy-két alkalommal látogatta meg őket, de a gyilkosság előtti egy évben már a tiltás ellenére többször járt náluk. A nő rámenős, vehemens személyiség volt, nem tudja, nagyapját bántotta-e, azonban a férfi mindig nagyon éhes volt, úgy gondolja, nem tartotta jól. A nagyapját nyugodt, segítőkész embernek ismeri, mostanában kerültek egymáshoz ismét közel. Elmondta, a család nem tudott arról, mi történt, csak aznap este, amikor elmentek Mezőnyárádra, derült ki, hogy a nagyapja élettársa meghalt. A helyszínen pedig azzal szembesültek, hogy nagyapja mit tett, őt zaklatott állapotban találták, és már megbánta cselekedetét. TB

ESZAK

5

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK

6 Miskolc

MAGYARORSZÁG

Jótékony lepel az Avas szállón Ha ránézünk, úgy néz ki, mint „új korában”, csak nehogy valaki be akarjon menni az épületbe.

Nem ápol, de eltakar

Évtizedekben mérhető már az egykor Miskolc patinás épületének számító Avas szálló dicstelen története. Nem túlzás kijelenteni, hogy az utóbbi évtized mindegyik önkormányzata tehet arról, hogy az épület arra a sorsra jutott, hogy ma már lényegében egy romhalmaz. Nem vonjuk kétségbe az említett városvezetői érák jóindulatát sem, de a jó szándék ezúttal kevés volt ahhoz, hogy olyasvalakit találjanak, aki hajlandó pénzt költeni a szálloda milliárdokban mérhető újjáépítésére. És akkor még nem beszéltünk az utána következő üzemeltetésről. Mert a mai szállodai igényeket meg sem közelíti az eredeti Avas szálló.

MISKOLC.

Szerelik az eredeti homlokzati képet ábrázoló épülethálót az Avas szálló frontfelületére

A jó szándék kevés volt… Azt tudhatjuk, hogy jelenleg Miskolc tulajdonában van a volt Avas szálló épülete, a korábbi reménybeli átépíttető cég felszámolási eljárása során vásárolta meg a város 2016-ban az ily módon eladóvá vált vagyontárgyat. Az is tudható, hogy az előző, Kriza Ákos által vezetett önkormányzat cége, a Miskolc Holding Zrt. segítségével igyekezett olyan befektetőt találni, aki jó üzletet lát az épület rendbehozatalában és további működtetésében. Ez a törekvés azonban – jelen tudásunk szerint – semmi-

féle eredményt nem hozott. Az épületen az apróbb baleset-megelőző beavatkozásokon kívül nem történt semmi az utóbbi években. Veres Pál jelenlegi miskolci polgármester választási kampányában szerepelt az Avas szálló ügye oly módon, hogy polgármesterként fontosnak tartja az épület megmentését, és – mint akkor a közösségi portálon jelezte – nemzetközi pályázatban gondolkodik az egykori szálloda rendbehozatalának dolgában. Szunyogh László, a város új főépítésze is fontos feladat-

Kinyit egy ablakot Kambodzsára József kultúrtörténeti interaktív élménybeszámolót tart Kambodzsáról ma fél 5-től a Petőfi Sándor Könyvtárban. Tumik József egy véletlen folytán járt tavaly nyáron feleségével Kambodzsában. Eredetileg Görögországban töltöttek volna két hetet születésnapja alkalmából, s csak a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren derült ki a számára, hogy az úti cél Kambodzsa. Erről a feledhetetlen útról beszél: Angkor templomegyütteséről, valamint más látványos és kézzelfogható kultúrtörténeti érdekességekről. ÉM

MISKOLC. Háromszáz

adag kocsonyával lepik meg az Őszi Napsugár Otthon lakóit a Kocsonyafesztivál szervezői a mai napon, hogy azok az idős emberek is belekóstolhassanak a fesztivál hangulatába, akik nem tudnak részt venni a rendezvényeken. Az otthon lakóinak a Ködmön Formációs Táncegyüttes standard és latin táncokból összeállított műsorral készül. ÉM

M

100

90

80

70

60

50

SZANISZLÓ BÁLINT balint.szaniszlo@eszak.hu

Áprilistól talán járható lesz az Aradi sétány

A Miskolctapolcán épülő fürdőkomplexum mindenképpen felfuttatja majd Miskolc és a városrész idegenforgalmát, ami alapvetően áldás az ott élők számára. Azt sem szabad azonban elhallgatni, hogy sokan tartanak a negatív hatásoktól is. A már várhatóan decemberre elkészülő fürdőkomplexum építése idején azért elég sok kellemetlenség éri az ott élő miskolciakat. Az egyik ilyen volt, hogy gyalogoshidat építenek a már működő strandterület MISKOLCTAPOLCA.

Újév után bontották le az adományfát a Városház téren

hogy nem politikai, hanem szakmai alapon döntöttek szakemberek bevonásával a tűzifa kiosztásáról. A város módosított szociális rendelete szerint természetbeni rendkívüli települési támogatás jövedelmi viszonyokra tekintettel állapítható meg abban az esetben, ha a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum 200 százalékát, azaz – a 2019. évi adatok szerint – az 57 000 forintot. Varga Andrea Klára hozzátette azt is: nem osztottak ki minden fát.

Kik kapták? Miskolc legutóbbi közgyűlési ülésén az ellenzéki képviselők részéről vetődött fel a kérdés: kik kaptak a természetbeni támogatásból. Már ott is megfogalmazták: úgy érzik, sérült a népképviseleti elv. Hiszen, mivel a városvezetés nem kérdezte őket, ezért nem tudták jelezni, hogy az ő választókerületükben élők közül kiket lenne érdemes támogatásban részesíteni. Mint elmondták: nagyon sok család kereste meg őket, hogy miért nem kaptak tűzifát. Az ellenzéki képviselők lapunk megkeresésére elmondták: a korábbi városvezetés érvényesítette azokat a szempontokat, hogy a rászorulók segítséget kapjanak, és a karácsonyi ünnepeket melegségben és békességben ünnepelhessék a családok. Varga Andrea Klára, Miskolc alpolgármestere a januári ülésen azt hangsúlyozta,

Kocsonyakóstoló az időseknek

bet térre tervezett adventi vásár idejére eltakarják. Az erre vonatkozó szerződést is Kriza Ákos polgármestersége idején kötötték meg, több mint hétmillió forint értékben. Ezt a megrendelést örökölte a jelenlegi városvezetés, amely természetesen nem tekinti végleges megoldásnak az épületháló felszerelését, hiszen jelenleg is keresi a megoldásokat az egykor Miskolc emblematikus épületének számító Avas szálló megújítására.

Eredetileg nyárig tervezték a fontos miskolctapolcai átjáróút lezárását.

MISKOLC. Helyi igényeknek megfelelően az önkormányzatok törvényi felhatalmazás alapján rendeleteket alkothatnak a szociális ellátásokra vonatkozóan. Miskolcon úgy érezte a városvezetés, hogy aktualizálni kell a szociális rendeletet, ezért 2019 decemberében új ellátási formákat vezettek be, melyek egyike a természeti formában nyújtható rendkívüli települési támogatás. Ez a fajta támogatási forma télen tűzifaként jelenti a legnagyobb hasznot. De valóban segítség volt-e?

FOTÓ: ÉM

Y

Jó hétmillió forint az épületháló Megkérdeztük az önkormányzat sajtóosztályától, mibe kerül és miből finanszírozzák az épületháló felhelyezését. Mint kiderült, a háló gyártását és felszerelését még az előző városvezetés rendelte meg a munkálatokat végző vállalkozástól, hogy az Erzsé-

Nem biztos, hogy ahhoz jut el a tűzifa, akihez kell.

MISKOLC. Tumik

C

Látogasson el hírportálunkra!

lethálóval borítják be. A háló grafikája a szálló régi külsejét, pompáját ábrázolja majd. Tegnapig (ahogy képünkön látható) két részt már felhelyeztek, így látszik már valami a várható utcaképből.

Tűzre vele, már ha éghető

Röviden

Tumik József

nak tartja a szállodaépület sorsának rendezését. Még korai lenne bármilyen módon számon kérni az ígéreteket. Annyi változás van az Avas szálló dolgában – mint lapunk is megírta –, az épület korábbi, a Herman Ottó Múzeumot reklámozó dekorációját eltávolították, és a pénteken induló Kocsonyafesztivál kezdetére a romos szálló homlokzatát egy épü-

FOTÓ: BUJDOS TIBOR

Használható fát kaptak? Lapunk szerette volna többek között megtudni, hogy milyen szakmai alapon döntöttek a tűzifa kiosztásáról, és milyen további ütemezéssel folytatják az osztást, illetve, hogy mennyi van még a tűzifából a 2020-as évre vonatkozóan. Lapzártánkig nem érkezett válasz.

40

30

20

10

5

Olyan, mintha szőnyeg alá söpörnénk a problémát, ahogy azt tesszük oly sokszor. Sokaknak ilyesmi jutott eszébe, amikor meglátták, hogy az épület valamikori kinézetét idéző színes hálóval vonják be az egykori Avas szálló homlokzatát. A megoldás rövid távon hasznos, hiszen a csütörtökön kezdődő miskolci Kocsonyafesztiválra látogatóknak legalább nem kell az igencsak romos épületet bámulniuk. Hosszabb távon akár rosszul is elsülhet a dolog, mert – a jó szándékot nem kétségbe vonva – elkényelmesítheti a helyzet a döntéshozókat. Ugyanis sok hasonló „ápol és eltakar” megoldásra láthatunk ­rossz példát. Elég csak Tokajig elmenni, ahol a főtéren félbemaradt szálloda homlokzatát hasonló háló fedi jótékonyan, immár hosszú évek óta. Ha tovább gondolkodunk, van még jó néhány olyan épülete a városnak, amelyre jó lenne hasonló képes háló, hogy elfedje a romos állapotot. Gondoljunk csak az Avas szállótól nem is olyan messze található papszeri kiállítóépületre, de lassan az ITC is megérik rá. SZANISZLÓ BÁLINT

FOTÓ: ÉM

Miskolc egyébként 2019ben nem állított karácsonyfát, hanem egy úgynevezett adományfával igyekezett az ünnepi hangulatot biztosítani. A város vezetői többször nyilatkoztak arról, hogy az adományfa faanyagát is szétosztották a rászorulók között. Ellenzéki képviselők szerint az adományfa ára és a benne lévő tűzifaként használható faanyag ára korántsem áll arányban egymással, hiszen tízszer annyi fát lehetett volna vásárolni a pénzből. Meg nem erősített források szerint az adományfa 12-15 millió forint volt, amelyből mindössze másfél millió forintnyi tűzifát osztottak ki. Viszont – állítják – az adományfa olyan felületkezelő anyaggal volt bevonva, ami tüzelés és fűtés szempontjából használhatatlanná tette magát a faanyagot. Megkerestük a katasztrófavédelmi igazgatóságot a kérdésben, de lapzártánkig nem érkezett válasz. NYZ

és a most épülő élményfürdő közé az Aradi sétány felett. Az építés miatt azonban le kellett zárni az egyébként fontos gyalogos-átkelőutat. A strand feletti területen lakók csak a régi strand vagy – másik irányban – az építési terület megkerülésével juthatnak el a buszhoz, a postára vagy az orvosi rendelőhöz. Hamarabb kész lehet Az építők eredetileg nyárig akarták lezárni az Aradi sétányt, de a lakók aggályainak engedve olyan metódust dolgoztak ki, hogy várhatóan csak március végéig lesz szükség a lezárásra. Tehát – ha minden rendben megy – áprilistól újranyílik az Aradi sétány. SZB

Kiállítás mandalákból Mandalák és rovások címmel Kertész Attila számítógépes grafikáiból nyílt kiállítás kedden a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. A Miskolcon élő fotós a véletlennek köszönhetően készítette első mandaláit, amelyek egyfajta keleti kultúrákból eredeztethető ábrázolások. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

ESZAK

6

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK

Gazdaság 7

MAGYARORSZÁG

A hazai sertéstartó kaszál, a vágóhíd jól tönkremegy Egekbe szökött a sertéshús élő felvásárlási ára, aminek csak a tartók örülnek igazán.

Egy biztos, nem csekély haszonra tesznek szert a sertéspestisen a magyar gazdálkodók: egekbe szökött a megbízhatóan egészséges élősertés ára a világpiacon. Kínában ugyanis a betegség miatt több száz millió sertést kellett levágni, az ott keletkezett hiányt pedig elsősorban uniós húsáruval igyekeznek pótolni. A magyar sertéshús iránti keresletet tovább növelte, hogy a szomszédos Romániában is nagy pusztítást végzett a járvány. Nálunk – úgy tűnik – a szigorú járványvédelmi intézkedéseknek köszönhetően eddig sikerült megfékezni a megjelenését a sertésállományban. Mindez olyan nemzetközi piaci előnyt jelent a hazai tartóknak, hogy van immár forrás a korábbi veszteségeik pótlására, és olyan beruházásokra, amelyeket tőkehiány miatt eddig nem tudtak végrehajtani. ÁLLATTARTÁS.

Az illegálisan kivágott fára pályázhatnak a rászorulók

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Elosztják az elkobzott fát a rászorulók között Több ezer faanyag-kereskedelmi ellen­ őrzést hajtottak végre a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) erdészeti szakemberei az elmúlt három évben, amelyek nyomán 157 millió forint volt a kirótt bírság és az elkobzott bevétel együttes értéke, 3000 köbméter illegálisan kitermelt faanyagot foglaltak le – mondta az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten. Zsigó Róbert ismertette, az ellenőrzéseket a Nébih európai faanyagterméklánc-felügyelet részlegének ellenőrei végzik.

delmi és más környezetvédelmi célok eléréséhez is – emlékeztetett az államtitkár. A szabályozással nyomon követhetővé válik a faanyag, az értékesítőknek igazolniuk kell jogszerű kitermelését. A Nébih mint kijelölt tagállami hatóság, az egész ország területén ellenőrizheti a termékek nyomon követhetőségét. Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár felhívta a figyelmet a kormányzati szociális tüzelő­ anyag-támogatásra, amelyet legutóbb 2019 augusztusában hirdetett meg a Belügyminisztérium. Helik Ferenc, a Nébih elnökhelyettese pedig arról szólt, hogy az uniós és a hazai jog is engedi az elkobzott fatermékek közérdekű felhasználását, elosztását a szociálisan rászorultak között. Ezért a Nébih pályázati rendszert indít. A fakiosztást 10 telephelyen végzik majd az országban. A pályázat részleteiről a hivatal honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők. MTI

BUDAPEST.

Az erdők védelméért Az Európai Unió az illegális fakitermelések ellen akciótervet indított, az EUTR-szabályozás célja, hogy megakadályozza az illegális fakitermelésekből, erdőirtásokból származó faanyag értékesítését. Ezzel hozzájárulnak az erdők védelméhez és ezen keresztül a klímavé-

Majdnem 500 forint! Az NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet piaci árinformációs rendszerének adatai szerint február első napjaiban az élő sertés felvásárlói ára kilónként már elérte a 495 forintot. A várakozások szerint a sertéstartók számára ked-

A feldolgozók a vesztesei a jelenlegi helyzetnek

vező piaci környezet még jó ideig változatlan maradhat. A cél az, hogy a hazai állományban továbbra se jelenjen meg az afrikai sertéspestis. A járványvédelemben segítséget jelenthet az állattartó telepek korszerűsítését célzó vidékfejlesztési pályázat újranyitása is. A tervek szerint mintegy egymilliárd forint áll majd a sertéstartók rendelkezésére, hogy olyan beruházásokat

Látogasson el hírportálunkra!

Akár orvosnak is tanulhat hitelből Diákhitel Központ: minden negyedik hallgató igénybe veszi a Diák­ hitel2-t.

zéseket február 15-ig nyújthatják be a diákok, eddig az időpontig kell megjelölniük, hogy mely állami ösztöndíjas és önköltséges szakokra szeretnének bejutni.

Tavaly már minden negyedik önköltséges hallgató élt a kamatmentes Diákhitel2 lehetőségével – közölte a Diákhitel Központ Zrt. szerdán. A közlemény szerint ahhoz, hogy a hallgatók a tavaszi félév önköltségét fedezni tudják a Diákhitel2-ből, február 17-ig kell leadniuk a hiteligénylést. Azok a hallgatók, akik igénylik a szabad felhasználású Diákhitel1-et, akár már március 13-án hozzájuthatnak BUDAPEST.

Diplomaosztó a Miskolci Egyetemen

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

a havi maximum 70 ezer vagy a féléves maximum 350 ezer

forintos hitelhez. Rámutattak arra, a felsőoktatási jelentke-

Öt másodpercnyire csökken az átutalás Március 2-ától lép életbe az azonnali belföldi átutalási rendszer. – Öt másodpercre csökken a belföldi átutalási idő március 2-tól, az azonnali átutalási rendszer bevezetésével – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán. Bartha Lajos hozzátette: a teszteredmények azt mutatják, hogy a tranzakciók nagy része 2-3 másodperc alatt is teljesülhet majd. Elmondta: jelenleg az ügyfelek csak hétköznapokon, reggel 7 és délután 5 között indíthatnak átutalást, ha azt szeretnék, hogy a tranzakció még az utalás indításának

C

Y

M

Nőtt a veszélyérzetünk, ha szörfözünk a neten

napján megtörténjen, ezzel szemben az új rendszer az év minden napján, éjjel-nappal pár másodperces utalási időt biztosít.

BUDAPEST.

Tavaly a korábbi évek javulása után romlott a magyarok veszélyérzete az online közérzetet és a kibertér biztonságát megmutató Digital Civility Index szerint – közölte a Microsoft a felmérése alapján az MTI-vel. Míg 2017-ben és 2018-ban valamelyest javult az index, 73, illetve 72 százalékra, tavaly pedig 77 százalékon állt, a magasabb érték alacsonyabb kiberbiztonságot jelez. A felmérés szerint az interneten leselkedő veszélyeknek különösen ki vannak téve a 18 év alatti fiatalok és a gyermekek. Az idei kutatás egyik fontos felismerése az is, hogy a tavalyihoz képest a fiatalok a korábbinál nyitottabbak arra, BUDAPEST.

Másodlagos azonosítók Az új rendszer lehetőséget ad arra is, hogy az ügyfelek rögzítsenek másodlagos azonosítókat – mobiltelefonszámot, e-mail-címet – a rendszerbe, így az utaláshoz a számlaszám helyett ezen információk megléte is elégséges, tudatta. Az új adatvédelmi szabályok szerint az ügyfélnek előzőleg engedélyeznie kell a banknál lévő mobilszámának és bankszámlaszámának összekötését – jelezte Bartha Lajos. MTI

100

90

80

70

Nincs maximalizálva A Diákhitel2 összege nincs maximalizálva, így akár az általános orvosi vagy a pilótaképzés is finanszírozható a segítségével. Az igénylés után a hallgatónak elég jeleznie az intézményének, hogy önköltségét a Diákhitel Központ folyósítja. A diákhitellel kapcsolatos minden fontos információ elérhető a központ internetes felületén, a www.diakhitel.hu oldalon. MTI

60

50

40

30

20

10

5

hogy a felnőttekhez vagy a szüleikhez forduljanak, ha veszélyben érzik magukat az online térben. Kihez fordulnának? A megkérdezett magyar fiatalok 89 százaléka például tudja, kihez kell fordulnia, ha baj van. A példaképek egyértelműen a pedagógusok és a szülők – írták. A magyar internetezők legfőbb problémái a felmérés alapján a kéretlen szexuális közeledés, álhírek tömkelege, online csalások, verbális zaklatás. Minden második magyarnak (54 százalék) okozott már fejfájást a tolakodó viselkedés a kibertérben. MTI

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

hajtsanak végre, amelyek segítenek megelőzni a kór megjelenését a telepeiken. Nincs még válasz a levélre Fazekas József, a Sajó-Hús Vágó és Feldolgozó Kft. tulajdonosa, egyben a Kelet-Magyarországi Húsosok klaszter vezetője decemberben Nagy István agrárminiszternek a vágóhidak nevében küldött levelet, amelyben felvázolta azt, hogy ami a sertéstartóknak jó, az a feldolgozóknak nem, hiszen ők is drágán jutnak hozzá az alapanyaghoz, és a többletet nem tudják továbbhárítani a vevőkre. Ez

pedig azt jelenti, egyértelműen a feldolgozóipar a vesztese ennek az állapotnak. „Abban kérnénk segítséget, hogy a termelőkhöz hasonlóan – akik jelenleg is kapnak támogatást – a vágóhidak számára is teremtsen lehetőséget egy esetleges anyagi támogatásra. Ha a mostani tendencia tovább folytatódik, akkor a vágóüzemek nem fogják túlélni ezt az állapotot…” – fogalmazott levelében Fazekas József. Mint megtudtuk, egyelőre nem érkezett válasz a minisztertől. SZANISZLÓ BÁLINT balint.szaniszlo@eszak.hu

Kérdés, mitől függ az elektromos autó jövője Felmérés készült arról, hogyan terjed Európában az e-autó. BUDAPEST. – Az elektromos au-

tózás terjedése Európa-szerte a töltőhálózat fejlődésének és az állami támogatásoknak köszönhető, és a továbbiakban is ezeket kell bővíteni – közölte a LeasePlan kedden az MTI-vel. A flottakezeléssel foglalkozó nemzetközi lízingcég szerint még mindig több millió európai nem találna töltőállomást, ha átváltana árammal hajtott járműre. Segítheti ugyanakkor az elektromos autók terjedését, hogy az akkumulátorok egyre korszerűbbek, az elektromos autók ára pedig csökken – tették hozzá. 60 százalékkal nőtt a számuk A LeasePlan hangsúlyozta, hogy az e-mobilitás szinte minden európai országban fejlődik. Az EV Readiness

című idei kutatásuk szerint a vizsgált 22 európai országban átlagosan 60 százalékkal nőtt az újonnan regisztrált elektromos járművek száma az elmúlt egy évben. A bővülést tekintve 154 százalékkal Luxemburg az első, Írország 127 százalékkal a második, Hollandia 120 százalékkal a harmadik. Magyarország 586 új járművel 71 százalékot ért el. Két lépés előre A felmérés szerint Hollandia, Norvégia és Nagy-Britannia készült föl a legjobban az e-mobilitásra. Magyarország ebben a rangsorban egy év alatt a 16. helyről a 14. helyre lépett, megelőzve többek között Svájcot, Spanyolországot és Olaszországot. Magyarországon az állami támogatás a legmagasabbak közé tartozik Európában. A vizsgálat évente összesíti az európai országokban az e-mobilitás helyzetét. MTI

Elektromosautó-töltő állomás avatásán Tiszaújvárosban

ESZAK

7

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

FOTÓ: ÉM


2020. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK

8 Évgyűrűk

MAGYARORSZÁG

Nem jól alszik? Az okok kiderítésében segítenek

Királyi játék a 60-as évekből

Változatos magyarázata lehet az időseket is érintő problémának.

Szórakoztató, gondolkodást serkentő a bridzs. A miskolci közösség ötvenéves múltra tekint vissza.

Látogasson el hírportálunkra!

Az alvászavarral küzdőknek adott támpontokat dr. Tamás Tímea fül-orrgégész szakorvosjelölt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Össznyugdíjasok Egyesülete szervezésében tartott elő­ adáson február 5-én, a megyei kórház kultúrtermében. MISKOLC.

„2019 nyarán újraszerveződött kórházunkban az alvásdiagnosztikai ambulancia. Viszont először a háziorvost érdemes felkeresni, ezt követően fül-orr-gégészhez, neurológushoz vagy szonológushoz irányíthatják tovább.” A kivizsgálást gyorsítja, ha a páciensek felkészülten érkeznek az orvoshoz. „Nagyon fontos, hogy a betegek hozzák magukkal a leleteiket. Lehetőleg készítsenek alvásnaplót, amiben részletezik, hogy mit tapasztaltak az alvásuk során, illetve milyen nappali tüneteik vannak. Jó, ha felkészülnek abból is, hogy milyen gyógyszereket szednek, mivel az alvászavar ezek mellékhatásaként is felléphet. Emellett eltérő problémák, köztük depresszió, demencia, stroke, migrén, daganatok, gyulladások, autoimmun betegségek, reflux, Alzheimer- és Parkinson-kór, cukorbetegség, illetve különböző belső szervi elváltozások is kiválthatják a kórt” – tájékoztatott a fül-orr-gégész. DA

Gyógyszerek mellékhatása „Az alvászavar főbb tünetei között említhetjük a fáradékonyságot, a koncentrációs és memóriazavarokat. Ennek következményeként a betegek nappal is el-elalszanak, és gyakran a hangyamászáshoz hasonló érzésük támad. Alvás közben fogcsikorgatás vagy lábmozgászavar jelentkezhet náluk, amire éjszaka felébrednek” – mondta dr. Tamás Tímea.

Nagy tradíciókkal rendelkezik a borsodi megyeszékhelyen a különleges játék, amely régen az arisztokraták szórakozása volt. A hagyományt életben tartó, a Miskolci Egyetemen működő MEAFC Bridzs Szakosztály, mára az idősebb, 40 és 80 év közötti korosztályt tömöríti egybe, ahol a legkülönfélébb hátterű emberek kovácsolódtak össze baráti társasággá. MISKOLC.

Vidám szórakozás – Az országban az elsők között, több mint 50 évvel ezelőtt jött létre a Miskolci Bridzs Egyesület, amelynek a jogutódjaként működünk. A Miskolci Egyetem volt mindig is a bázisa ennek a közösségnek. A fénykorban több tanszék oktatói és hallgatói kapcsolódtak a kártyapartikba. A diákok számára kiváltságot jelentett, hogy egy asztalnál játszhattak a tanáraikkal. Versenyeket rendeztek, és országos szinten is komoly eredményeket értek el, sőt a nemzetközi mezőnyben is megállták a helyüket – mutatta be társaságukat Bárczy Tamás, a szakosztály elnöke. Tizenkét hetes bridzstanfolyamot szoktak szervezni, ez idén tavasszal újra elindul. – A bridzs kiváló alternatíva a szabadidő hasznos eltöltésére, mégis egyre kevesebben választják hobbijuknak, és növekszik a játékosok átlagélet-

Dr. Tamás Tímea FOTÓ: ÉM

Játékban a Miskolc és Kassa bridzscsapatainak hagyományos mérkőzésén

kora. Örülnénk, ha a fiatalok kedvet kapnának a játékhoz, ezért szervezzük tanfolyamainkat is. Közösségünk jó hangulatú, 20-30 fős koedukált baráti társaság, a pörgős partik alatt remekül szórakoznak az egészen eltérő szakterületeken dolgozók. Klubnapjainkat hétfőnként, délután negyed 6-tól tartjuk a Miskolci Egyetem sportcsarnokának első emeleti tárgyalójában – mesélte beszélgetőtársunk. Képességfejlesztő A bridzs a kártyajátékok királya, mert a szerencsének minimális szerepe van benne. – A nagyon sokrétű, memóriát, szociális képességeket, koncentrációt fejlesztő, ultira emlékeztető játéknak Lengyelországban, Olaszországban és Hollandiában különösen nagy bázisa van. Helyenként

általános iskolai tanórákon is oktatják. Ahhoz, hogy valaki az első partiját lejátssza, fel kell készülni, mert a szabályok nem egyszerűek. A sakkhoz hasonlóan a versenyek során akár több száz partit is lejátszanak, amelyek mindössze 7 percesek. Az évek alatt megszerzett rutinnal lehet adott lapokból jobb és jobb eredményt elérni, de már az elején is siker­ élményt nyújt. Néhányan a profik közül a bridzssportból élnek, hazánkban ez körülbelül öt emberről mondható el – adta tudtul Bárczy Tamás. Két oszlopos klubtag nagy szeretettel számolt be a közösség életéről. – Kedvelem a kártyát és a játékot, de a bridzsre ez különösen igaz, mert gondolkodásra késztet és szórakoztat, ugyanakkor szellemi sport. Egyetemista koromban tanultam

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

meg bridzselni, a korosztályom egyik fő kikapcsolódási formája volt. Amikor Miskolcra érkeztem, célzottan kerestem ilyen közösséget, és azóta ápolom a kapcsolatot, ami baráti kör is egyben – mondta Szabó Eszter. Hetente játszanak – 1960 és ’65 között a Miskolci Egyetem diákja és kollégista voltam. Harmadéves koromban alapítottuk a Miskolci Bridzs Egyesületet. Azért csatlakoztam, mert gondolkodó embereket hozott össze ez az érdekfeszítő hobbi. A klub ma is él, hetente játszunk, de fiatalokat is szívesen tanítok, és határon túli találkozókat szervezek. Jelenleg a fiam vezeti a szakosztályt – fűzte hozzá Bárczy Pál korábbi elnök. DETZKY ANNA anna.detzky@eszak.hu

Jobb a közérzet – vízben jobban megy a torna is Sportként jó választás lehet a kevésbé mozgékony idősek számára is. Az egészségmegőrzés alapja a rendszeres mozgás, de az öregedéssel egyre nehezebb olyan intenzív mozgásformát találni, amit megerőltetés nélkül végezhetünk. A víz mint közeg segítség ebben. MISKOLC.

384883

Jobb közérzet és erő – A fizika törvényei szerint a víz átveszi a testsúly kilencven százalékát. Ebben a közegben a sérülések és a ficamok előfordulásának esélye is kisebb, ami időskorban kiemelten fontos lehet sport közben – magyarázta Frigyik Erika úszásoktató, aki a Salkaházi-program keretében nyugdíjasoknak is tartott edzést. – Az egyszerű aerobikkal kombinált akvafitneszt bárki végezheti, még úszástudás sem szükséges hozzá. Zenére ötven percig 28-30 fok közötti, mellig érő vízben végezzük a gyakorlatokat, az

egyes mozdulatokat sűrűn ismételve. A pulzusszám fokozatos növelésére is odafigyelek. A haladóknak könnyű anyagból készült súlyzókat vagy hengert adok, amivel még pluszterhelést lehet kifejteni. A tízalkalmas tanfolyam kedvcsináló a rendszeres úszáshoz. – Aki sokáig nem mozgott, annak az izomzata 60 éves korra megnyúlik. A víz alatt végzett gyakorlatokkal minden izomcsoportot meg tudunk mozgatni, amivel megelőzzük a mozgásszervi problémák kialakulását, és erősítjük az immunrendszert. Az eddigi résztvevők maguk is érezték a testükben a változást. Foglalkozásról foglalkozásra egyre jobban bírták a tempót. A tüdőkapacitás megnövekedésével pedig egyre könnyebben végezték a mindennapi teendőiket. Mivel javult az általános fizikai állapotuk, összességében is jobb lett a közérzetük – emelte ki az edző. DA

Érzik a testükben a változást

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

8

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Sport

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

2020. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK

15

Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a franciaországi világliga-vereségről

AUTÓSPORT. A héten rendezik az idei rali-világbajnokság második futamát, a Svéd Ralit, amely ezúttal két napra is átlátogat Norvégiába. A rali központja ezúttal is a Torsby szervizparkban lesz berendezve. A viadal ma este a karlstadi ügetőn megrendezett gyorsaságival indul. A 2020as Svéd Rali három napon át tart, s a 18 gyorsasági szakasz 171,64 kilométert tesz majd ki. Az idei szezon első raliját Monacóban Thierry Neuville nyerte.

A tizenhetedik díjátadó

Év sportolója: eddigi győztesek 2017: Gercsák Szabina (cselgáncs) 2016: Gercsák Szabina (cselgáncs) 2015: Czank Tímea (kosárlabda) 2014: Váczi Anita (parakajak) 2013: Szakály Zsuzsanna (triatlon) 2012: Nagy Nikoletta (súlyemelés) 2011: Karakas Hedvig (cselgáncs) 2010: Sebestyén Júlia (műkorcsolya) 2009: Karakas Hedvig (cselgáncs) 2008: Sebestyén Júlia (műkorcsolya) 2007: Sebestyén Júlia (műkorcsolya) 2006: Sebestyén Júlia (műkorcsolya) 2005: Bahor Bea (rali) 2004: Sebestyén Júlia (műkorcsolya) 2003: Sebestyén Júlia (műkorcsolya) Férfi 2018: Mészáros László (fekvenyomás) 2017: Kiss Pál Tamás (ralikrossz) 2016: Elek Ákos (labdarúgás) 2015: Molnár Péter (kajak) 2014: Elek Ákos (labdarúgás) 2013: Molnár Péter (kajak) 2012: Mészáros László (fekvenyomás) 2011: Deák-Bárdos Mihály (birkózás) 2010: Molnár Péter (kajak) 2009: Deák-Bárdos Mihály (birkózás) 2008: Mészáros László (fekvenyomás) 2007: Boros Attila (kajak) 2006: Boros Attila (kajak) 2005: Tomanóczy Tibor (röplabda) 2004: Gyurkota József (bocsa) 2003: Isaszegi Róbert (ökölvívás) Csapat 2018: Vegyész RC (röplabda) 2017: DVTK Jegesmedvék (jégkorong) 2016: Aluinvent-DVTK (kosárlabda) 2015: DVTK Jegesmedvék (jégkorong) 2014: Diósgyőri VTK (labdarúgás) 2013: Maximmun RT: Kazár Miklós, Szőke Tamás (rali) 2012: Miskolci Jegesmedvék (jégkorong) 2011: Diósgyőri VTK (labdarúgás) 2010: Ózdi VFTC (teke) 2009: Speedway Miskolc (salakmotor) 2008: Spitzmüller Csaba, Kazár Miklós (rali) 2007: Mezőkövesdi KC (kézilabda) 2006: Vegyész RC (röplabda) 2005: Diósgyőri VTK (labdarúgás) 2004: Vegyész RC (röplabda) 2003: Vegyész RC (röplabda) Edző 2018: Daniel Oravec (röplabda) 2017: dr. Sike József (vízilabda) 2016: Miguel de Jesús López Alonso (kosárlabda) 2015: Flórusz János (cselgáncs) 2014: Sivic Tomislav (labdarúgás) és Flórusz János (cselgáncs) 2013: Flórusz János (cselgáncs) 2012: Sárréti Géza (futsal) 2011: Benczes Miklós (labdarúgás) 2010: Lehmann Tibor (triatlon) 2009: Rosta István (kézilabda) 2008: Rosta István (kézilabda) 2007: Juhász István (kézilabda) 2006: Demeter György (röplabda) 2005: Tapodi Péter (kosárlabda) 2004: Gálhidi György (labdarúgás) 2003: Daniel Oravec (röplabda)

Utánpótlás leány 2018: Guzi Blanka (öttusa) 2017: Vécsei Réka (úszás) 2016: Bragato Giada (kenu) 2015: Gercsák Szabina (cselgáncs) 2014: Gercsák Szabina (cselgáncs) 2013: Gercsák Szabina (cselgáncs) 2012: Gercsák Szabina (cselgáncs) 2011: Éltető Daniella (küzdősport) 2010: Brogli Réka (kerékpár) 2009: Gáspár Eszter (cselgáncs) 2008: Gáspár Eszter (cselgáncs) 2007: Szakolczai Fédra (kajak-kenu) 2006: egyben értékeltük az utánpótlást 2005: Bukóczki Bianka (vívás) 2004: nem volt ilyen kategória 2003: nem volt ilyen kategória Utánpótlás fiú 2018: Lehmann Csongor (triatlon) 2017: Feczkó Csanád (cselgáncs) 2016: Feczkó Csanád (cselgáncs) 2015: Béke Kornél (kajak) 2014: Mozgi Milán (kajak) 2013: Koleszár Mátyás (kajak) 2012: Bodonyi András (kenu) 2011: Daher Michel (birkózás) 2010: Hankó Gábor (triatlon) 2009: Sütő Dávid (vívás) 2008: Pál Robin (atlétika) 2007: Lerch Zsolt (súlyemelés) 2006: Sziklavari István (motokrossz) 2005: egyben értékeltük az utánpótlást 2004: nem volt ilyen kategória 2003: nem volt ilyen kategória Utánpótláscsapat 2018: DVTK Akadémia (leány kosárlabda) 2017: Diósgyőri TC (tájfutás) 2016: Tiszaújvárosi TK ifjúsági leány (triatlon) 2015: TVK-Mali TK ifjúsági leány (triatlon) 2014: Diósgyőri VE kadet leány párbajtőr (vívás) 2013: Diósgyőri KKSC: Viola Viktor, Bodonyi András (kenu) 2012: TVK-Mali TK fiú junior (triatlon) 2011: Diósgyőri KKSC: Viola Viktor, Bodonyi András (kenu) 2010: Diósgyőri KKSC: Viola Viktor, Bodonyi András (kenu) 2009: TVK-Mali TK fiú ifjúsági (triatlon) 2008: Club Laguna-MISI fiú gyermek (úszás) 2007: Miskolci VSC (cselgáncs) 2006: nem volt ilyen kategória 2005: nem volt ilyen kategória 2004: nem volt ilyen kategória 2003: nem volt ilyen kategória Női 2018: Gercsák Szabina (cselgáncs)

Rali-vb: a svéd következik

Február 15-én, szombaton a Szkítia Harcművészeti Egyesület a szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskolában rendezi meg a II. Adamantin-Sajó Kupa meghívásos karatebajnokságot. A versenyzők számos versenyszámban és több mint 30 kategóriában mérik ös�sze tudásukat. A bajnokságot várhatóan 27 csapat részvételével rendezik meg.

A statisztikai adatok önmagukért beszélnek, kevés volt a védés, a labdaszerzés és a blokk, ezért veszítettünk viszonylag könnyedén.

Az elmúlt 16 évben összesen 103 győztest hirdettünk az Év sportolója zsűris szavazás során. Ugyanis az első években az utánpótlásban még nem választottak a zsürorok, és volt, amikor egyben értékeltük a fiatalokat. Ezenkívül a szavazás történetében egy alkalommal az is előfordult, hogy egy kategóriának két győztese lett. Az eddigi győztesek:

9

A mai napon átadjuk a megye Év sportolója 2019 elismeréseket.

2003 végén, amikor először meghirdettük az Év sportolója-választást, csak négy kategóriában szavazott az általunk felkért zsűri a megye legjobb sportolóira, edzőjére (felnőtt nők, felnőtt férfiak, felnőttcsapat, edző). Két év múlva tovább bővült a kör az utánpótlás-versenyzőkkel (ekkor még egyben értékeltünk minden utánpótlás-sportolót), majd újabb két év elteltével az „utánpótlásbázis” tovább szélesedett, immár itt is, hasonlóan a felnőttekhez, három kategóriában lehetett voksolni. Vagyis a tizenkét évvel ezelőtt kialakultak szerint az idén is összesen hét kategóriában (felnőtt női, felnőtt férfi, felnőttcsapat, utánpótlás leány, utánpótlás fiú, utánpótláscsapat, edző) szavaztak a zsűritagok a megye legjobbjaira. SZAVAZÁS.

A tavalyi díjazottak

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

írással (is) foglalkozó zsűritagok döntenek. És az is változatlan a korábbi évekhez képest, hogy mi alapján rangsoroltuk a sportolókat. A lapunk által idén felkért 10 fős zsűri tagjaitól ezúttal is azt kértük, hogy mind a hét kategóriában állítsák fel a dobogósok sorrendjét. Az így

Ami nem változott Ami nem változott az első kiírás óta: az Év sportolója díjról, illetve a helyezések sorrendjéről a lapunk által felkért, sportújság-

kapott voksokat bepontoztuk, az 1. helyre tett sportolók/csapatok/edző 5-5 pontot, a második helyre állított sportolók/ csapatok/edző 3-3 pontot, míg a kategóriák harmadikjai 1-1 pontot kaptak. Holnap közöljük A pontokat összesítettük, a lapunk ezen oldalának alján található grafikán a dobogóról leszorulókat jelenítettük meg, helyezési számmal. De nem-

Látogasson el hírportálunkra!

csak őket, hanem a kategóriák első három helyén végzett sportolók/csapatok/edzők neveit is, szigorúan betűrendben. Az ugyanis csak ma délután fog kiderülni, hogy az egyes kategóriákban mi a dobogósok sorrendje, kik lettek a harmadikok, másodikok, elsők (ezért hiányoznak a zsűritagoktól kapott pontjaik a grafikából). A dobogósok sorrendjét holnapi lapszámunkban, a díjátadót követően közöljük. ÉM

Év sportolója: ők a legnépszerűbbek A közönségszavazás legjobbjai is díjakat vehetnek át.

lamint az edzőknél kerestük a legjobbakat. A közönségszavazás során a lapunkban megjelent játékszelvény kitöltésével, valamint a boon.hu portálon kattintással lehetett voksol-

Voksolásos játékunkban lapunk, az Észak-Magyarország olvasói és a boon. hu internetes portál látogatói dönthettek arról, hogy kik legyenek a 2019-es esztendő legjobb megyebeli sportolói, csapatai, edzője. A közönségszavazásban részt vevők – csakúgy, mint a lapunk által felkért zsűri tagjai – hét kategóriában szavazhattak. Az utánpótlásban és a felnőtteknél három-három kategóriában (a nemeknél egyéniben és csapatban), vaSZAVAZÁS.

ni. A játék meghirdetésekor szerkesztőségünk valamennyi kategóriában öt-öt sportolót, csapatot, szakembert jelölt arra a listára, amelynek bővítéséhez további jelölteket vártunk a

Év sportolója közönségdíjasok, 2019 Utánpótlás lány: 1. Bacsa Fanni (atlétika, Miskolci Sportiskola) 26+490=516 Utánpótlás fiú: 1. Böszörményi Bendegúz (kenu, Borsodi ÖVA) 240+791=1031 Utánpótláscsapat: 1. Zempléni Hiúzok (jégkorong, fiú, U12) 26+906=932 Felnőtt női: 1. Szepesi Szabina (fitnesz, Muscle TM) 54+802=856 Felnőtt férfi: 1. Spéth Norbert (muay thai, DVTK-Vita Gym) 220+543=763 Felnőttcsapat: 1. DVTK Jegesmedvék (férfi jégkorong) 52+695=747 Edzők: 1. Koszta Ákos (jégkorong, Zempléni Hiúzok) 88+1349=1437 Megjegyzés: a sportolók/csapatok/edzők neve után található számok közül az első az Észak-Magyarország játékszelvényeivel beérkezett szavazatok száma, a második a Borsod Online-on kapott voksok száma, a sorok végén pedig ennek a kettőnek az összege szerepel.

sportbarátoktól. A szerkesztőségünk által közzétett 35 névhez további 22 jelölés érkezett, így első körben 57 sportemberre/csapatra lehetett szavazni egy héten át az elődöntőben. Innen minden kategóriában 5-5 sportoló, edző, illetve csapat jutott a fináléba. Az egyes kategóriák döntőiben hét napon át folyt a szavazás, amelynek pontos végeredményét január 23-án tettük közzé. A közönségszavazás legjobbjait is meghívtuk a mai Év sportolója 2019 díjátadó gálára, ahol elismeréseket vehetnek át a kategóriák győztesei. ÉM

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

5

?

?

?

Pásztor Attila (Borsod Online)

?

?

?

?

?

?

Bódi Krisztián (Mezőkövesd Média)

?

?

?

1

?

?

?

Juhász István (Miskolci VTV)

?

?

?

1

?

?

?

Kolodzey Tamás (Észak-Magyarország)

?

?

?

3

?

?

?

Molnár István (Észak-Magyarország)

?

?

?

3

?

?

?

Berecz Csaba (Észak-Magyarország)

?

?

?

1

?

?

?

1

5

?

?

?

?

?

?

?

1

?

?

?

?

?

?

?

?

1

?

?

?

3

?

?

?

?

?

?

?

?

?

3

?

?

?

?

?

?

1

?

?

?

1

5

?

?

?

?

?

?

?

?

?

3

?

?

?

1

?

?

?

?

?

?

1 1 5

Edző

1 1

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

1 5

1

1

7-8.. dr. Sike József (PannErgy-Miskolci VLC, vízilabda) 1 pont

?

?

7-8. 7-8. Krucsay József (Tiszaújvárosi KKSE, kajak-kenu) 1 pont

?

?

6. Bethlenfalvi István (Tiszaújvárosi KKSE, kajak-kenu) 6 pont

?

?

Felnőtt csapat

5. Kuttor Attila (Mezőkövesd Zsóry FC, labdarúgás) 7 pont

?

5. Diósgyőri VTK (női labdarúgás) 2 pont

?

?

3

3

?

? 1

1

?

4. PannErgy-Miskolci VLC (vízilabda) 4 pont

?

?

Vegyész RC Kazincbarcika (férfi röplabda)

?

?

Felnőtt férfi

5

Mezőkövesd Zsóry FC (labdarúgás)

?

?

Felnőtt női

Aluinvent-DVTK (kosárlabda)

3

6. Holló Szilárd (Kazincbarcikai VSE, súlyemelés) 1 pont

?

5. Cseri Tamás (Mezőkövesd Zsóry FC, labdarúgás) 2 pont

?

4. Bodonyi András (Diósgyőri VTK, kajak-kenu) 5 pont

?

Spéth Norbert (DVTK-Vita Gym Muaythai Klub, thai-box)

?

5. Nagy Kinga (Diósgyőri VE, vívás) 4 pont

?

Sztankovics Anna (Miskolci Sportiskola, úszás)

?

4. Nemes Rita (Diósgyőri VTK, atlétika) 15 pont

5. Herman Ottó Gimnázium (fiú VI. korcsoport, flooball) 1 pont

4. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium (leány, III. korcsoport, atlétika 4x100) 10 pont 3

Tiszaújvárosi TK (leány UP2, triatlon) ?

Swimming PC (leány U13, laser run)

Vismeg Zsombor (PannErgy-Miskolci VLC, vízilabda)

4. Böszörményi Bendegúz (Borsodi ÖVA, kajak-kenu) 9 pont

?

Utánpótlás csapat

Marek Kardos (Vegyész RC Kazincbarcika, röplabda)

? ?

?

4. Szollár Gergő (Miskolci Sportiskola, úszás) 9 pont

Marosréti Ervin (Magyar Rádió) Szűcs István

1

?

Fázold Henrik (Swimming PC, (öttusa)

?

?

Cziczás László (Aluinvemt-DVTK, kosárlabda)

?

?

Mészáros László (Diósgyőri VTK, fekvenyomás)

?

3

Utánpótlás fiú

1

Hadik András (Hadik RT, ralisport)

Martini Emil (Csillagpont Rádió)

3

Medgyessy Dóra (Aluinvent-DVTK, kosárlabda)

?

Guzi Blanka (Swimming PC, öttusa)

?

Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium (leány IV. kcs., kosárlabda)

?

5. Orosz Donát (Diósgyőri VTK, labdarúgás) 8 pont

Utánpótlás leány Sike Gábor (Európa Rádió, Miskolc)

Sáfrány Péter (Miskolci VSC, cselgáncs)

Lehmann Csongor (Tiszaújvárosi TK, triatlon)

6. Bacsa Fanni (Miskolci Sportiskola, atlétika) 1 pont

5. Máró Anna (Tiszaújvárosi KKSE, kajak-kenu) 8 pont

4. Németh Luca (Diósgyőri VTK, terepfutás) 10 pont

Kriza Anna (Miskolc VSC, cselgáncs)

Kiss Angelika (Aluinvent-DVTK, kosárlabda)

Bragato Giada (Tiszaújvárosi KKSE, kajak-kenu)

A megye legjobb sportolója választás 2019, részeredmények

?

?

?

?

?

?

1

?

?

?

?

?

?

1

?

?

?

?

?

?

?

?

?

3

?

?

?

?

?

?

1

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

?

1 1 1 5

1 1 5

? GRAFIKA: ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

9

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK

10 Sport

MAGYARORSZÁG

Tour de Hongrie 2020: megyénk három városát is érinti a kerékpáros körverseny Az idén 41. alkalommal rajtol el a Tour de Hongrie nemzetközi kerékpáros körverseny, amely megyénket is érinti.

rajtnál a magyar válogatott, s persze több klub is indít magyar versenyzőket, összesen mintegy tucatnyit. Az öt versenynap alatt a mezőny 75 településen halad át, s összesen 861 kilométert kerekeznek a versenyzők. Eisenkrammer Károly, a verseny főszervezője lebbentette fel a fátylat az idei verseny útvonaláról. Kiemelte: miután a Giro Nyugat-Magyarországot érinti, a Tour de Hongrie elsősorban Kelet-Magyarországon halad majd. Egy nappal az olasz körverseny magyarországi három szakasza után, május 13-án Debrecenből indul útjára a csaknem 150 fős mezőny – csapatonként hét-hét bringás –, s 174 kilométert tekerve Hajdúszoboszlón lesz az első napi célállomás. Másnap Karcag lesz a rajthelyszín, s 182 kilométer megtétele után Nyíregyházára érkeznek meg a versenyzők. A harmadik nap már megyénkben, Sárospatakon kezdődik, s a Bükk hegységet is érintve zárnak majd Kazincbarcikán. Május 16-án, szombaton Miskolcról rajtol a „király etap”, Gyöngyös és Mátraháza érintésével érkeznek fel hazánk legmagasabb pontjára, a Kékestetőn lévő

Mint az a Magyar Kerékpáros Körverseny szerdai útvonal-bejelentő gáláján elhangzott, idén is ellátogat a soha nem látott erősségű nemzetközi mezőny Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe. Az egyik etap startja Sárospatakon, illetve Miskolcon lesz, míg Kazincbarcika ezúttal cél­ állomásként várja a mezőnyt. S mert a 41. Tour de Hongrie rajtja előtt zajlik majd a Giro magyarországi rajtja három szakasszal hazánkban, igazi kerékpáros napok várnak májusban a sportág kedvelőire. KERÉKPÁR.

Csúcsmezőny! S nem is akármilyen résztvevőkkel – hangsúlyozta mind Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, mind Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében –, hiszen elképesztő mezőny jött össze az idei körversenyre. Nem kevesebb mint nyolc World Tour-csapat (mint az Astana Pro Team, a TREK Segafredo, a Team Jumbo-Visma vagy a CCC Team) és nyolc Pro Team – közöttük a Gazprom-RusVelo, a Team Novo Nordisk, a Bardiani CSF-Faizané – mellett a kontinentális csapatok közül is indul a Kometa-Xstra, a Team Novák, a Giotti Victoria és az Adria Mobil is. Ott lesz a

Így halad majd a mezőny napról napra

célba 178 kilométer megtétele után. Végül a zárónapon Esztergomból rajtolva a Pilis kedvelt hegyes-völgyes terepein tekernek 156 kilométert, és ugyancsak Esztergomban, a bazilikánál zárul majd a 2020as útvonal. Meglepetésekkel készülnek Az útvonal-bemutató gálán jelen voltak az érintett városok polgármesterei is. Nem véletlenül a három borsodi elöljárót arról kérdeztük: mivel készül településük a nagy napra? Aros János, Sárospatak polgármestere ezeket mondta: „Európa egyik legnagyobb kerékpáros eseményének rajthelyszíneként először kapunk lehetőséget, bár több alkalom-

A televíziós Mint azt Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója elmondta: Ma­ gyarországon élőben láthatják majd a nézők a körversenyt, s mert az Euro­ sporton is jelen lesz a Tour de Hongrie, várhatóan több mint 195 országban lesz nézhető a legrangosabb magyar kerékpárverseny.

Világszínvonalú munkára törekszenek az öttusázók Fennállásának tízéves évfordulóját ünnepli a Swimming Pentathlon Club. délután az Avalon Parkban ismertették eddigi eredményeiket, és szóltak a jövővel kapcsolatos terveikről is. A nulláról indultak Fázoldné Ecsédi Zsuzsanna, a miskolci klub elnöke elmondta, hogy civil közhasznú egyesületként dolgoznak, nem tartoznak a városhoz, de a várost képviselik. Mindent maguk teremtettek, az úszással és az öttusával foglalkoznak. A nulláról indultak, fokozatosan építkeztek, verseny- és szabadidőcsoportjuk is van. Rengeteg közösségi és sportrendezvényt tartottak, ezekhez a szülők is jelentős támogatást adtak. A versenyzéshez minden feltételt biztosítanak, felszerelésés eszközállományuk már huszonöt milliós értéket képvisel; ha pedig valaki olyan

A klub vezetői és sikeres tagjai is jelen voltak a bemutatkozón FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

szándékkal keresi fel őket, hogy öttusázni szeretne, kinyitják az ajtót. Beindult a szekerük Az úszósportból érkezett Fázold Henrik leszögezte: imádja az öttusát, amely a világ egyik legszebb sportága. A szakosztályvezető nagyon nehéznek nevezte az indulásuk utáni időszakot, mára azonban eljutottak oda, hogy

Gladiátorképzés Az öttusa lebonyolítása a jövőben igencsak megváltozik. A számok között 10 perces pihenőket adnak, a mezőnyök pedig kieséses rendszerben küzdenek majd. Most reggeltől estig tart egy viadal, ez nem olyan sokára két órára rövidül, miközben a nézők valamennyi küzdelmet egy lelátóról követhetnek. Mindezt annak érdekében teszik, hogy a műfaj emészthető legyen, az olimpia műsorán maradjon, a sportágat alkotó közeg ugyanis nem szeretné, ha az öttusát a birkózáshoz, az ökölvíváshoz vagy a súlyemeléshez hasonlóan „fojtogatnák”. A változást az élet kényszeríti ki, de az egyenletben még sok az ismeretlen. Nem tisztázódott, hogy a szereplők milyen időkeret terhére végzik a bemelegítést, továbbá a versenyzők egy nap alatt – gon­ dolva például a selejtezőre, a középfutamra és a döntőre – hogyan fogják többször teljesíteni a távot, ezért félő, hogy a gladiátorképzés irányába mozdulnak el.

Y

M

mal is érintett már bennünket a Tour de Hongrie színes karavánja. Számomra ez két okból is hatalmas jelentőségű. Mint településvezető bemutathatom Zemplén és Tokaj-Hegyalja legszebb városát, kulturális és idegenforgalmi központját, Sárospatakot Európa és a világ televíziónézőinek is, hiszen csaknem 200 országban látják majd a magyar körversenyt. Másrészt testnevelő tanárként óriási a sportértéke, hiszen abban reménykedem: a Tour után a sárospataki gyerekek többsége kerékpárra pattan majd, tovább növelve az egészséges életmód iránti elkötelezettségüket. Nem mellesleg a gazdaságot is fellendíti, hiszen sokan mennek

100

90

80

70

60

50

kijelentsék: az öttusa nem tömegsport, és csak azok maradjanak náluk, akikben megvan az adottság a világszínvonalú munkára. Guzi Blanka – akit világcsodának nevezett – révén beindult a szekerük. Sportolóik közül többen nagy sikereket értek el a nemzetközi versenyeken, folytatta a szakosztályvezető, majd a teljesség igénye nélkül felsorolta azokat, akik az öt-, a négy- és a háromtusa Európa- és világbajnokságokon győzelmeket és értékes helyezéseket szállítottak. Most pedig, amikor már jönnek az eredmények, tagjaik külföldre utazhatnak, ezáltal hírnevet szerezhetnek maguknak, a klubnak, a városnak és az országnak. Az önkormányzatot Borkuti László képviselte, a tanácsnok hozzászólásában sok sikert kívánt a klubnak. KT

40

30

20

10

5

majd kétkerekűt vásárolni. Egy meglepetés installációval is készülünk, ami vélhetően a helikopteres kameráknak köszönhetően látható lesz majd világszerte Sárospatakról.” Új feladatot jelentett Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere ezt nyilatkozta: „Az idén harmadik alkalommal látogat el a színek városába a Tour de Hongrie mezőnye. Mind a városlakók, mind a környéken élők és a diákseregünk nagy izgalommal készülnek az eseményre. Meglepetésekkel készülünk, amik bizonyára felkeltik majd a médiaérdeklődést. Bízom benne, olyan sikerünk lesz, hogy a jövőben is helyt adha-

Látogasson el hírportálunkra!

Ponterős tavaszban bíznak Az NB I./B-s férfi kézi­ labdacsapatot igyekeztek megerősíteni a szezon második felére. KÉZILABDA. A Keleti csoport 10.

ÖTTUSA. Az alkalomból tegnap

C

GRAFIKA: TOUR DE HONGRIE

tunk majd fontos helyszínként a körverseny célállomásának vagy éppen rajthelyszínének. Szeretnénk tovább öregbíteni ily módon is városunk hírét Európában és a világban is.” Veres Pál, Miskolc polgármestere így fogalmazott: „Új feladatot jelent, hogy rajthelyszín leszünk, hiszen korábban a bükki hegyi verseny utáni befutók alkalmával a város a verseny lázában égett. Most egyszerűbb a helyzet, éppen ezért azt szeretnénk, ha Miskolc nevezetességeit végigjárva egy mezőnyrajt lenne Diósgyőr környékén vagy éppen Lillafüreden. Több kísérőren­ dezvényt is szeretnénk erre felfűzni, ezek közül a legfontosabb az amatőrök számára rendezendő AmaTour Bükk kerékpáros verseny lesz, de számos más érdekességet is tervezünk a megyeszékhely kerékpáros egyesületeivel közösen. Bízunk benne, nemcsak az a néhány perc lesz érdekes a miskolciak számára, amíg a mezőny elhalad előttük, hanem a nap folyamán látottak és átélhető programok is. Miután a Tour de Hongrie történetében Budapest után nálunk fordult meg legtöbbször – a kilenc évtized alatt harminckét alkalommal – a körverseny mezőnye, igyekszünk ehhez megfelelő programokat összeállítani az érdeklődőknek.” TZ

helyéről vág neki az NB I./B-s bajnokság tavaszi felének az ÓAM-Ózdi KC férfi kézilabdacsapata. A rendkívül szoros, kiegyenlített küzdelem vélhetően tovább folytatódik az idény második felében, hiszen a csapatok között nagyon kis különbségek mutatkoznak, a tizenkét csapatos mezőnyben szinte bárki legyőzhet bárkit. Az ózdiak a mögöttünk hagyott hetekben lejátszottak két ligakupa-mérkőzést a Balassagyarmattal, zárt kapus találkozón fogadták az NB II.es Debrecent, és idegenben a Hatvan vendégeként is pályára léptek a felkészülés során. A kísérletezgetésnek azonban most már vége, hiszen az előttünk álló bő három hónapban tizenegy pokolian nehéz találkozó vár a piros-kékekre. Az első rögtön pénteken, amikor a Nyíregyháza látogat a Marosi István Városi Sportcsarnokba. Fontos a jó rajt – Kicsit túlfűtött várakozás előzi meg a tavaszi szezon­ nyitót, amely valamilyen szinten érthető, hiszen a Nyíregyházával mindig komoly és szoros mérkőzést szoktunk játszani. Ettől függetlenül ezért a meccsért is két pontot adnak, csakúgy mint a többiért – fogalmazott Szakál György, az ÓAM-Ózdi KC edzője. – Nem lehet

A jelenlegi helyezésünknél szeretnénk előrébb zárni a bajnokságot. SZAKÁL GYÖRGY

más célunk, mint hogy hazai pályán itthon tartsuk a két pontot, hiszen egy önbizalom-növelő siker a folytatásra nézve is kellő önbizalmat adhat. Mindent el fogunk követni nemcsak pénteken, hanem valamennyi A mérkőzésen. A jelenlegi helyezésünknél ugyanis szeretnénk előrébb zárni a bajnokságot. Téli változások Az ÓAM-Ózdi KC keretében történtek változások a téli szünetben. A kapus Tóth Koppány visszavonult, pótlására pedig visszatért Ózdra Nagy Dominik, aki féléves százhalombattai kitérő után igazolt ismét a borsodiakhoz. A jobbátlövő Gyimesi Máté Balassagyarmaton foly-

tatja, de Balmazújvárosból két belső poszton bevethető játékost, Tóth Patrickot és Bécsi Ádámot is leigazolták az ózdiak. Ezzel talán enyhül a vészes gólínség, amely a csapatot átlövő- és irányítóposztban jellemezte a szezon első felében. – Van a csapatnak egy játéka, amely nem feltétlenül domborítja ki az átlövők teljesítményét – folytatta Szakál György. – Ettől függetlenül nagy szükségünk van arra, hogy az említett posztról gól­ erősek legyünk. Ha ez hiányzik, akkor nagyon nehéz az ellenfél védőfalát megbontani. Úgyhogy remélem, hogy a két fiú érkezésével a támadójátékunk látványosan javulni fog, ami lényeges a sikeresség szempontjából. Tavasszal hat hazai mérkőzésünk lesz, ötször megyünk idegenbe, de nehéz megmondani, hogy milyen a sorsolásunk. Az első két helyezettet fogadjuk, úgyhogy szinte lehetetlen jósolni. Mindenkivel játszunk a tavasz folyamán, de egyelőre nem tekintünk előre, csak és kizárólag az első feladatra, a pénteki Nyíregyháza elleni meccsre koncentrálunk. ME

Az ÓAM-Ózdi KC a felkészülés finisében tart

FOTÓ: MAROSRÉTI ERVIN

ESZAK

10

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK

Sport 11

MAGYARORSZÁG

A hajrában fordítottak

Labdarúgás: Magyar Kupa A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőinek első felvonásai közül – a Mezőkövesd Zsóry FC – Kaposvári RFC összecsapáson kívül – további hat meccset szerdán rendeztek meg. Az eredmények: Lipót Pékség SE (NB III.) – Zalaegerszegi TE FC 3–1 (1–0) Dorogi FC (NB II.) – III. Kerületi TVE (NB III.) 4–1 (3–1) Pécsi MFC (NB III.) – Paksi FC 1–2 (1–0) Békéscsaba (NB II.) – Puskás Akadémia FC 0–3 (0–2) MTK Budapest (NB II.) – Dunaújváros (NB III.) 3–0 (2–0) Budapest Honvéd – Szombathelyi Haladás (NB II.) 1–0 (0–0) Kedden rendezték: Újpest FC – Mol Fehérvár FC 0–0 A visszavágókat a jövő szerdán rendezik.

Minimális előnyt szerzett a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágójára a Kövesd. LABDARÚGÁS. A

labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzését játszotta tegnap este a Mezőkövesd Zsóry FC hazai környezetben, a Kaposvári Rákóczi FC gárdája ellen. A két NB I.-es együttes a múlt szombaton egyaránt bajnokit játszott, és várható volt, hogy az ott szerepelt kezdőcsapatokhoz képest mindkét szakvezető frissíti, rotálja majd együttesét. A „vékonyításversenyt” a vendégek nyerték, akik a Kisvárda MG-nél 5–3-ra elvesztett meccsükből csak Hadarót hagyták meg hírmondónak. A kövesdiek szakvezetője kettővel több labdarúgót tartott meccsben, Katanec, Pillár és Jurina volt az, akinek – a Mol Fehérvár FC elleni, 2–1-es vereséget követően – ezúttal is kezdőként kellett pályára lépnie. A takarékos tartalékosra azért is volt lehetőség, mert ennek a párharcnak a jövő héten szerdán, Kaposvárott még lesz egy visszavágója, és továbbjutót csak azon találkozó után hirdetnek. Túlzás lenne azt állítani, hogy ez a meccs lázba hozta a futballbarátokat, hideg volt, a szél is fújt, az a pár száz drukker, akit ez sem tántorított el a meccsre indulástól, „bónuszban” megkapta azt, hogy a két klubnak nem a legerősebb csapatát láthatta. De mikor kapjanak bizonyítási lehetőséget azok, akik a bajnokikon kevesebbet jutnak szóhoz, ha nem egy ilyen meccsen?

Atlétika: fedett pályás versenyek Fiúk 60 m, B-döntő: 6. Késely Péter (Miskolci Sportiskola) 7.79 másodperc. 300 m: 20. Késely Péter (Miskolci Sportiskola) 42.03 másodperc. 800 m: 12. Csoma Dávid Tibor (Miskolci Sportiskola) 2:17.77 perc, …17. Molnár Ábel (Miskolci Sportiskola) 2:18.23 perc, …24. Nagy Levente (Miskolci Sportiskola) 2:22.28 perc, …34. Virág László Dániel (Miskolci Sportiskola) 2:34.91 perc. 1500 m: 7. Kovács Máté (Miskolci Sportiskola) 4:33.77 perc, …12. Csoma Dávid Tibor (Miskolci Sportiskola) 4:44.85 perc, …18. Nagy Levente (Miskolci Sportiskola) 4:57.78 perc. 3000 m: 8. Kovács Máté (Miskolci Sportiskola) 9:58.64 perc. Távolugrás: 5. Késely Péter (Miskolci Sportiskola) 576 cm. 3000 m gyaloglás: 1. Kocsis Bernád Bendegúz (Miskolci Sportiskola) 17:09.99 perc, 2. Majoros Máté (Miskolci Sportiskola) 17:14.76 perc.

Budapesten, a BOK-csarnokban rendezték meg a múlt héten a fedett pályás atlétikai serdülő országos bajnokságot, valamint a fedett pályás felnőtt nyílt bajnokságot, egyben Szuperliga-fordulót. A megyei eredmények: Nyílt fedett pályás verseny, egyben Szuperliga-forduló Nők Hárompróba (60m gát, távolugrás, súlylökés): 1. Nemes Rita (DVTK) 2508 pont. 3000 m: 6. Zákányi Panna (Miskolci Sportiskola) 10:55.20 perc. Férfiak 800 méter: 8. Iván Levente (DVTK) 1:56.44 perc. Hármasugrás: 9. Monoki Benjamin (Miskolci Sportiskola) 12.95 m. Fedett pályás serdülő országos bajnokság Leányok 300 m: 44. Zibrinyi Luca (Miskolci Sportiskola) 47.86 másodperc. 800 m: 24. Béres Emma Hanna (Miskolci Sportiskola) 2:38.63 perc. 1500 m: 14. Lövei Vanda (Miskolci Sportiskola) 5:21.24 perc. 3000 m: 10. Lövei Vanda (Miskolci Sportiskola) 11:42.71 perc. Távolugrás: 25. Kiss Luca Orsolya (Miskolci Sportiskola) 444 cm, …29. Simon Zsuzsanna (Miskolci Sportiskola) 432 cm, …32. Lőkös Flóra (Miskolci Sportiskola) 429 cm, …35. Lukács Zorka (Miskolci Sportiskola) 425 cm. Ötösugrás: 16. Simon Zsuzsanna (Miskolci Sportiskola) 14.65 m, …20. Lőkös Flóra (Miskolci Sportiskola) 14.51 m, 21. Kiss Luca Orsolya (Miskolci Sportiskola) 14.34 m, …25. Lukács Zorka (Miskolci Sportiskola) 14.05 m. 3000 m gyaloglás: 3. Hassan Mirjam (Miskolci Sportiskola) 17:02.61 perc.

A gyaloglócsapat FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

Birkózás: Európa-bajnokság Csupán két mérkőzés jutott szerdán, a római birkózó Európa-bajnokság első női versenynapján érdekelt két magyarnak, Galambos Ramónának és Németh Zsanettnek, mert mind a ketten sima vereséget szenvedtek a nyolcaddöntőben. Ugyanakkor a férfiaknál Váncza István az ötödik helyen végzett. Ifjú reménységünk a kötöttfogásúak 67 kilogrammos súlycsoportjában a vigaszágon a bronzmeccsig menetelt, ott azonban nagy csatában 7:5-re kikapott az Eb-bronzérmes Aszlanjantól.

Kevés helyzet A két együttes középpályásés támadófelállása eltért egymástól, a Kövesdnél a pálya közepén, a rombusznak Nagy D. volt a csúcsa, akinek a két támadó közé kellett volna befutnia, ezzel szemben a somogyi gárda a két védekező középpályása előtt három labdarúgót sorakoztatott fel, és csak egy játékos, Ádám M.

Vízilabda: világliga Kedden este – lapzártánk után – világliga-mérkőzést játszott Franciaországban a magyar férfi vízilabda-válogatott. Az együttesben helyet kapott a PannErgy-Miskolci VLC játékosa, Nagy Ádám is. Európai selejtező, B csoport Franciaország – Magyarország 15–10 (5–3, 3–3, 5–2, 2–2) Limoges, 865 néző. V: Putnikovics (szerb), Navarra (olasz) A magyar gólszerzők: Manhercz K. (2), Erdélyi (2), Pohl (2), Nagy Á. (1), Mezei (1), Jansik Sz. (1), Kovács G. (1) A mieink a második helyen jutottak tovább, ellenfelük a negyeddöntőben Olaszország lesz, március 17-én.

Látogasson el hírportálunkra!

Előnnyel utazhatnak majd a dél-borsodiak a visszavágóra

jutott előre. A kettő közötti különbség, ami felállás alapján a Kövesd javára kellett volna hogy billentse a pályát, a mecset, nem nagyon látszott a meccs első félidejében, mindkét együttes igyekezett eljutni az ellenfél 16-osának környékére, hogy helyzetet alakítson ki, de a kapusok közül csak Slaktának volt igazi védenivalója, amikor a 12. percben Silye bombáját fogta meg a jobb kapufánál. Előtte, utána is gyűrték egymást a felek, hajtás volt, de a színvonal nem érte el egy átlagos NB I.es mérkőzését. A hazaiak által megálmodott támadótaktikának a Nagy D.-re kiosztott ré-

FOTÓ: VAJDA JÁNOS

sze a 39. percben kecsegtetett góllal, de az érintett jobbról, a bal kapufa mellé lőtt. Válaszként Ádám M. a 44. percben egy bal oldali szabadrúgásból pontosabban célzott, a jobb kapufa tövét találta el. Több történt A 47. percben Vajda kiugratása után Nagy D. lőtt gólhelyzetben az oldalhálóba, nem sokkal később a túloldalon, Borbély került ziccerbe, de a kaputól 7 méterre lövés helyett inkább feldobta magát, a 11-esre hajtó alakítást a játékvezető sárga lappal díjazta. Az 55. minutában a felfutó Eperjesi lövésébe lépett bele egy

Labdarúgás: jegyzőkönyv Mezőkövesd Zsóry FC – Kaposvári Rákóczi FC 2–1 (0–0) Mezőkövesd, 647 néző (a rendező által közölt adat). V.: Lovas (Csatári, Varga G.) Mezőkövesd Zsóry FC: Ryabenko – Eperjesi, Pillár, Katanec, Silye – Meskhi – Pekár, Nagy D., Vajda – Jurina, Takács T. Vezetőedző: Kuttor Attila Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Ur, Nagy T., Szabó A., Hadaró – Farkas A., Nagy K. – Palic, Trebotic, Borbély – Ádám M. Vezetőedző: Disztl Péter Csere: Takács T. helyett Zivzivadze az 58., Nagy D. helyett Berecz az 58., Farkas A. helyett Szakály a 64., Vajda helyett Cseri a 71., Borbély helyett Nagy R. a 72., Palic helyett Balázs Zs. a 76. percben. Sárga lap: Borbély a 49., Szabó A. a 75., Silye a 77. percben. Gólszerző: Ádám M. (0-1) a 65., Pillár (1-1) a 82., Cseri (2-1) a 92. percben. Jók: Meskhi, Jurina, ill. Nagy T., Hadaró. Kuttor Attila: – Azt gondolom, hogy nehéz meccsen vagyunk túl abból a szempontból, hogy bár jól futballoztunk, sok helyzetet dolgoztunk ki, de a labdarúgás törvényszerűsége alapján az ellenfél egy ellentámadásból gólt szerzett. Erőnket mutatja, hogy ezek után meg tudtuk fordítani a meccset. Az első mérkőzés után kezünkben van a sorsunk, a többi rajtunk múlik. Disztl Péter: – Ezen a mérkőzésen azok a játékosok kaptak lehetőséget, akik eddig kevesebbet jutottak szóhoz. Az egész meccset nézve dicséret illeti a csapatot, jó hozzáállásban játszottunk, játékban is felvettük a Kövesddel a versenyt. Vezetést szereztünk, uraltuk a mérkőzést, de sajnos pontrúgásból kaptunk egy gólt. Ezután a Kövesd mindent megpróbált, annak érdekében cserélt, hogy megszerezze a győzelmet, és ez végül Cseri lövésével sikerült. Azt gondolom, hogy nem érdemeltünk vereséget, de még van egy visszavágó, amelyen bármi megtörténhet. Csalódottak vagyunk, mert 1–0-s vezetésünk után volt esélyünk arra, hogy jobb eredményt érjünk el.

védő, a kapu felé perdülő labdát pedig Slakta kispárgázta, és ezzel azt konstatálhattuk, hogy több minden történt a második félidő első tíz percében, mint az első játékrészben összesen. Az pedig innen már csak ráadás volt, hogy Takács T. az 57.-ben kihagyott egy ziccert, és ezután már nem is lehetett több momentuma, mert amikor kettős cserét hajtott végre edzője, ebbe ő is beleesett. A folytatásban Jurinának volt egy kaput, kapust eltaláló ollózása, majd Ádám M. beadása után Borbély vágta a labdát ziccerben a kapusba, az ötösről. Pár másodperccel később viszont sikerült az, ami korábban nem, gólt szerzett a Kaposvár: Nagy K. jobb oldali beadása után Ádám M. fejelt 6 méterről a kapu jobb oldalába, 0–1. Aztán a meccs ötödik cseréjét követően Jurina bombáját hárította a somogyi kapus, és ha ekkor nem is, de nyolc perccel a rendes játékidő vége előtt összejött az egyenlítés, Eperjesi jobb oldali szöglete után a rövid oldalon érkező Pillár fejelt 6 méterről a kapu jobb oldalába, 1–1. A folytatásban Pekár rárúghatta volna a másodikat, de métereket tévedett, felfelé, ahogy Silye is, utóbbi szabadrúgásból. A végén Cseri pontrúgását fogta meg Slakta, majd Jurina ziccerét, aztán a ráadásban Cseri 23 méteres lövését már nem tudta hárítani a kapus, csak beljebb segítette a kapu jobb oldalába, 2–1. BCS

A kassai skalp nagyon értékes portéka A Tipsport Liga tegnapi, 48. fordulója DVTK Jegesmedvék – HC Kosice rangadót hozott Miskolcra.

Vojtkó továbbra sem állt csapata rendelkezésére. A kezdéskor a várttól kicsit kevesebben voltak a lelátókon. Valchar fonákkal Az első lövést az 5. percben Hascák balról engedte el, előtte és utána a védők emelkedtek ki a jó szereléseikkel. Az első harmad feléhez közelítve a szlovákok többet tanyáztak a piros-fehérek kapuja előtt, de különösebb veszélyt nem jelentettek. Kvétont bottal

JÉGKORONG. A Macik háza táján abban bíztak, hogy a válogatott olimpiai előselejtezője miatti szünetet jól használták ki, így partiban lesznek az élcsapatok közé tartozó kassaiakkal szemben. A sérültek közül Miskolczi, Részegh és

Jégkorong: jegyzőkönyv DVTK Jegesmedvék – HC Kosice 4–2 (1–0, 2–1, 1–1) Miskolc, 1191 néző. V.: Stefik, Novák (Soltés, Beniac) DVTK Jegesmedvék: Rajna – Ross (2), Kiss D., Beauvillier (1), Vas, Valchar 1 – Gőz, Vandane, D. Rodman (2), Galanisz, Magosi – Szirányi, Wehrs 1, Ritó, Harrison, Beach 2 – Láda B., Lövei, Kiss P. – Adorján (kapus). Vezetőedző: Glen Hanlon HC Kosice: Skorvánek – T. Slovák, Koch, Bellus, Chovan 1 (1), Hascák 1 (1) – Pavlin (1), Zelenák, Kvéton, Skokan (1), Sukel – Cizek, Ruzicka, Rapác, Bortnák, Klhűfek – Mily, Suja, Majdan – Kosaristan (kapus). Vezetőedző: Peter Draisaitl Kiállítások: 10 plusz 10 perc fegyelmi (Vas), ill. 12 perc. Glen Hanlon: – Látszódott, hogy a Kassa nagyon erős csapat, jól variálta sorait, ezúttal viszont a második számú kapusát szerepeltette. Segített nekünk egy hátvédgól is, a három pont pedig kiváltképpen jól jött nekünk. Peter Draisaitl: – Az első tíz percben jól játszottunk, a kettő plusz kettő perces kiállításból viszont nem tudtunk betalálni. Katasztrofális volt a játékunk, csalódást keltettünk, és ennek okát, tekintettel az elmúlt hetek jó teljesítményeire, nem tudjuk.

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

akasztásért állították ki a 10. percben, így az első fór a diósgyőrieknek jutott. Ennek ellenére Suja szólózott, és ha gólt nem is szerzett, kiállítást igen: 2 plusz 2 percet szabtak ki Rossra, mert testre ütött. Emberelőnyben, folyamatosan játék közben a vendégek kétszer is cseréltek, ilyet ritkán lehet látni. A 15. percben Magosi és Galanisz mínuszban hozta össze a meccs első igazi gólhelyzetét, amely kimaradt. Nem sokkal később pedig Galanisz középről, három méterről csépelte a ketrec bal oldala mellé a korongot. Már csak 54 másodperc volt hátra a dudaszóig, amikor Valchar közelről, fonákkal a ketrecbe helyezte a játékszert (1–0). Gyorsan kettő A középső szakasz elején kettős emberelőnybe kerültek a diósgyőriek, akik a 24. percben Beach révén újabb gólt ütöttek. A hazai harmadik sor szélsője balról lopta a távol-

40

30

20

10

5

ságot, majd addig kémlelte a háló üresen tátongó bal oldalát, amíg sikerült is kilőnie (2– 0). Két perc múlva D. Rodman indította a jobb oldalon előre törő Wehrst, aki 4 méterről Skorvánek mögé emelte a korongot (3–0). A 28. percben Beach elidegeskedte kitörését, fölé lőtt, így nem lett négy a különbség. A vendégek időt kértek, ezalatt azonban egyik szakvezető sem beszélt a játékosokhoz. Később ettől még furcsább jelenet következett. Bellus kakaskodott, nehezen csillapodott le, az egyik vonalbíró eltolta Rajna elől, a csatár pedig meg sem állt a büntető­ padig, holott nem állították ki, erre megnyugodott és átkorcsolyázott a sajátjaihoz. A HC gárdája semmit nem mutatott, bár jelentős hátrányában megpróbált valamilyen rendszert előadni, de ebből azért nem lett semmi, mert Skokánék képtelenek voltak a folyamatos összjátékra, szét­ esően, semmit nem mutatva korongoztak. Szépítő talá-

Ezúttal a népkertiek nyertek

FOTÓ: BUJDOS TIBOR

latukat mégis összehozták: Chovan jobbról átkeveredett balra, aztán nulla fokos szögből beadott, a korong pedig Rajnáról a keresztvas alá perdült (3–1). Üres kapus gól Az utolsó harmadot Gőz kiállítása vezette be, gond azonban egy szál sem akadt. Nagy izgalmak nem akadtak: az alapszakasz hajrájában a kassaiak szempontjából az eredmény másodlagos volt, a Maciknak azonban fontos és ez látszott is a motiváltságon. Jött néhány

dulakodás, a fehér oldalon nehezen emésztették a találkozó állását. Az 56. percben Hascák középtávoli tenyerese bement (3–2), és ekkor elkezdte magát csipkedni a vizitelő. Volt még kapuslehozatal, üres kapus találat (4–2), aztán a hagyomány érvényesült: a miskolciaknak a nagyok ellen rendre jól megy, a kicsikkel szemben meg gyakran előfordul, hogy „dadognak”. A Jegesmacik javuló produkciót adtak elő, sikerük megérdemelt, ráadásul a kassaiakat megverni mindig nagy fegyvertény. KT

ESZAK

11

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK

12 Multimédia

MAGYARORSZÁG

Igazán még kémkedni sem kell A digitális reklám jövője legalább olyan félelmetes, mint amennyire érdekes.

A YouTube és a korlátozások

amivel offline eszközökön keresztül is képes megfigyelni a felhasználói szokásokat. A Mashable egyik cikkében napvilágra hozta, hogy a Face­ book egy olyan technológiát szabadalmaztatott, ami az offline lehallgatás lehetőségeit tartalmazza. Elképzelhető, hogy ezt a technológiát sosem fogják alkalmazni (legalábbis a felhasználók engedélye nélkül), de a hírek szerint a szabadalom elkészült, így a lehetőség adott. A Facebook reagált a cikkre, válaszukban hangsúlyozták, hogy nem tervezik a szabadalomban rögzített technológia bevezetését, hiszen számtalan más szabadalmuk is van, és ezeknek csak egy részét valósítják meg.

MULTIMÉDIA. Képzelje el, hogy most kezdett el gondolkodni azon, hol szeretné tölteni a nyaralását. Reggel több utazási irodát felkeres, ahol informálják a legújabb ajánlatokról. Ezután ellátogat a kedvenc kávézójába, ami egy népszerű coffee shop lánc tagja a városban. Izgatott a lehetséges utazása miatt, ezért az internetet böngészi, és később, aznap este főként az Olaszországot bemutató tévéműsorokat nézi. Másnap a közösségi oldalának a hírcsatornája kávézással, repüléssel és szállodafoglalással kapcsolatos hirdetéseket dob fel önnek, utóbbiakat leginkább Olaszországba.

Hekkerek vagy…? Természetesen egy ilyen szituációban egyből arra gondolunk, hogy lehallgatják a telefonunkat és meghekkelték az okostévénket, holott erről szó sincs. A fenti példa pusztán azt mutatja be, hogyan lehet a tartózkodási helyünkre, a kártyás vásárlásainkra, az érdeklődési körünkre és a tévénézési előzményeinkre vonatkozó adatokat összekapcsolni és legálisan felhasználni ahhoz, hogy személyre szabott hirdetéseket hozzanak létre számunkra. Közülünk sokan még örülnek is a testre szabott, adott esetben akár akciós ajánlatoknak, de a dolog egyből aggasztóbbá válik, amikor az adatgyűjtést

Információk sokasága tudható meg a gép előtt ülőről

egészségügyi problémáink, pénzügyi nehézségeink, privát fotóink feltérképezésére vagy kiszolgáltatott emberek, például gyermekeket célzó hirdetések előállítására használják fel. A Facebook egyébként már többször nyilatkozott arról, ha nem kémkednek a felhasználóik után, akkor is több, legális módon hozzájuthatnak bizonyos személyes adataikhoz, és nem is kell megerőltetniük magukat. A legtöbb felhasználó például

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

előszeretettel használja azt a Facebookon belüli alkalmazást, amelynek segítségével kiposztolhatja, honnan hová utazik. A másik hasonló nyomkövető módszer pedig az, amikor a Facebookra készített fotók esetében nincs kikapcsolva a helymeghatározás funkció, ráadásul még azt is bejelölik a delikvensek, hogy éppen melyik edzőteremben vagy vendéglátóhelyen tartózkodnak. Ezek segítségével a cég akarva-akaratlanul bármikor tudomást

szerezhet arról, merre járunk, hiszen az összes adat náluk landol. Mindezekhez jön még, hogy minden készüléknek van egy egyedi IP-címe, amit szintén vissza lehet követni, bár ez számít a „leg­ gyengébb helymeghatározási módszernek”, mert csak nagyjából képes megmutatni, éppen merre járunk. Szabadalmak A Facebook ráadásul egy olyan „kémkedési módszert” is szabadalmaztatott már,

A legelterjedtebb videómegosztó oldalon egyetlen kattintással megoldható, hogy bizonyos tartalmak ne kerülhessenek gyerekünk elé, hiszen a tanuló algoritmus nem engedi azt megjeleníteni nekik. Fontos megjegyezni azonban – és erre a felület is felhívja a figyelmünket –, hogy a programok nem tudnak ugyanolyan pontossággal szűrni, mint egy hús-vér ember, ezért az ingyenes felületek esetében a szülői felügyelet mindig javasolt, főleg kisebb gyermekeknél. Ha ez nem megoldható, érdemes megfontolni az úgynevezett streamingszolgáltatók (mint a Netflix, az HBO Go vagy a hamarosan érkező Disney+) külön gyerekeknek szóló szolgáltatásait is, mert bár ezek a platformok nem ingyenesek, de a gyermekeknek szóló tartalmak besorolását valódi szerkesztők is felügyelik. Az algoritmusokat valódi szerkesztőkkel felváltó YouTube Kids szolgáltatás cikkünk írásakor nálunk, Magyarországon még nem volt elérhető. ÉM MULTIMÉDIA.

Leragasztott webkamera A válasz mindenesetre nem túl megnyugtató. Ráadásul az interneten számtalan fotó fellelhető arról, hogy Mark Zuckerberg is leragasztotta a laptopjának webkameráját és a mikrofonját is, pedig az ő gépén valószínűleg nem lejárt licenccel rendelkező vírusirtóval fut a Windows XP. Hasonló fotókat találhatunk még az FBI igazgatójának, James Comey-nak a számítógépéről is, ezért – ha nem is vagyunk olyan fontos emberek, mint ők – nem árthat, ha mi is az általuk mutatott példa alapján járunk el számítógépeinkkel kapcsolatban. NOVÁK KRISZTINA krisztina.novak@eszak.hu

Látogasson el hírportálunkra! Könnyedén beállíthatjuk, mit láthasson gyermekünk FOTÓ: STOCK

Ne csak álmodozz a szerencsédről... Legyen most hétvégén neked is malacod!

LEGYETEK TI AZ ÉV HÁZASPÁRJA

7. heti várható főnyeremény

ÉS NYERJETEK EGY RÁADÁS NÁSZUTAT A HOTEL BONVINO WINE & SPA-BA!

4 milliárd 737 millió Ft

Töltsétek fel esküvői fényképeteket, és szerezzetek minél több szavazatot! Nevezési és egyben szavazási időszak:

2020. január 23. - 2020. február 13. 12:00

www.szerencsejatek.hu

387543

www.boon.hu/az-ev-parja

377723

Képfeltöltés, szavazás és versenyszabályzat:

HIRDETÉS

halmozodas-malac-KARCSI-137x204mm_0210.indd 1

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

2020. 02. 10. 9:40

ESZAK

12

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK

Buli van! 13

MAGYARORSZÁG

Javában tart a farsangidő, és áll a bál A Bohemian Betyars nevű magyar világzenei együttes 2009-ben alakult meg, Szűcs Levente énekes és Mihályfi Máté elektromos gitáros vezetésével Miskolcon. Zenéjükben a pszichedelia keveredik a ska és a punk műfajával. Dalaikban jelentős szerepet játszanak a magyar, balkáni és cigány dallamok.

Február 15., szombat 11.30 Szécsi Viktória koncertje a Szent István téri színpadon Szécsi Viktória énekesnő első sikereit Miskolcon érte el, majd később a Budapesti Rockszínház tagja lett. Fellépéseivel rendszeresen színesíti Miskolc város rendezvényeit. A musical és az igényes szövegű könnyűzene áll hozzá a legközelebb. 2013 óta dolgozik Vihula Mihajlo gitárművésszel együtt.

19.30 Diktátor-koncert a miskolci Collinsban

A Helynekemben, a Collins Clubban, a Block Bistróban vagy az egyetemi Rock­well Klubban megszokott hétvégi bulikat ezúttal kiegészítik három napon át a miskolci Kocsonyafesztivál színvonalas szabadtéri koncertjei. Vasárnap az Erzsébet téren lép fel a képünkön látható Sky Fanatic. A power trió missziója hogy bebizonyítsa, létezik rádióbarát blues-rock muzsika – a saját számokból álló műsorban ötvözik a korai 70–80-as évek klasszikusrock-hangzását a modern blues-rock és rock and roll elemekkel, dallamos hangzásvilággal és hazánkban ritkaságszámba menő fergeteges szájharmonika- és gitárszólókkal.

22.00 ME Retro a miskolci Rockwell Klubban Visszatér az egyetemisták által közkedvelt sorozat. A legnagyobb retró slágerek egy helyen, egész este a Kék Rockwellben.

Február 14., péntek 19.30 A miskolci Collins színpadán a Jazztelen zenekar

Sztárvendég: Hot Men Dance. Élvezd, ahogy korunk és a 90es évek legnagyobb slágerei egybeforrnak,

Készüljetek, vadak és vadászok… Valentin-napon meghódítjuk a miskolci szíveket… Fellép Strong R., a 2017-es „Év felfedezettje” kategória jelöltje, aki nemcsak kiváló lemezlovas, hanem produceri munkája is kiemelkedő. Rezidens: Dj Beat.

A Ladánybene 27 az első közismert reggae-zenekar Magyarországon. Ők készítették el Magyarországon az első reggae-albumot (1991), az első dubalbumot (2002), valamint az első riddimalbumot (2007). Elidegeníthetetlen érdemük van a reggae zene magyarországi meghonosításában és megismertetésében.

Február 16., vasárnap 14.30 Müller Péter Sziámi And Friends-koncert a Szent István téri Színpadon A magyar alternatív kultúra egyik meghatározó egyéniségeként tartják számon. 19.00 30Y-koncert a villanyrendőri színpadon. A 30Y 2000-ben alapított négytagú pécsi alternatívrock-együttes. 19.00 Sky Fanatic-koncert az Erzsébet téri Miskolc színpadon. Tartalmas év volt a Sky Fanatic számára 2019, hiszen közel 40 koncertet adtak pár hónap alatt különböző helyszíneken, ami hatalmas motivációt adott számukra. Idén ünnepli a zenekar a 8. születésnapját, így szeretnék több nagyobb fesztiválon is megmutatni magukat. Az elmúlt években két nagylemezt is sikerült kiadniuk, amikre nagyon büszkék, de folyamatosan születnek az új dalaik, amelyekből már tudnak csinálni egy harmadikat, így akár lehet egy ilyen meglepetéssel is előrukkolnak az éven a klipek mellett.

Bródy János Kristóf Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.

20.45 Bagossy Brothers Company-koncert a villanyrendőri színpadon

23.00 Bohemian Betyarskoncert a villanyrendőri színpadon

23.00 Ladánybene 27-­koncert a Szent István téri színpadon

380583

A zenekar tagjai: Bűdi Szilárd – ének, basszusgitár, szájharmonika, Géczy Viktor – gitár, Kottler Ákos – dob.

22.00 Valentin-napi Rustic Retro Party a miskolci Block Bistróban

20.30 Bródy János koncertje a Szent István téri színpadon

22.00 A hódítás éjszakája a miskolci Block Bistróban

A 2002-ben alakult producerduó tagjai több évtizedes zenei múlttal a hátuk mögött döntöttek úgy, hogy műfaji és stílusbeli határokat átlépve Balkan Fanatik néven egyesítik zenei elképzeléseiket.

Salsa & sensual zenés-táncos est. Az este folyamán a jól bevált salsa-, bachata- és kizombazenékre tudsz táncolni. A jelmezversenyen pedig megnyerheted magadnak a következő bulibelépődet.

Heavy metal a Collins színpadán. A Diktátor egy debreceni heavy metal együttes, melyet Mező Orbán dobos (a névadó keresztapa), Derzsi Bálint Ferenc gitáros, énekes, Szabó József Emil basszusgitáros, Bakos László gitáros és Köteles Vitéz Sándor gitáros alapítottak 1986-ban.

A produkció célja zenei kultúrák, stílusok megismertetése a hazai mellett a nyugati hallgatósággal is, ezért dalaik több nyelven is megszólalnak.

20.15 Balkan Fanatikkoncert a Szent István téri színpadon

21.00 Farsangi ZTE a miskolci Rockwell Klubban

és egy fergeteges éjszakát varázsolnak eléd Miskolc belvárosába! Folytatódik a retró­ őrület. Engedd, hogy benned is fellángoljon a retróláz, és perzseld fel a Block Bistro táncparkettjét!

387300

Február 13., csütörtök

A zenekar 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson, több éve együtt játszó zenészek közreműködésével. A zenekar nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette.

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

13

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. február 13., csütörtök

14 Szolgáltatás

magyarország

Mikor, hová

Keresztrejtvény

Terjesztési ügyintézés Kéz­be­sí­té­si panaszaikkal hív­ják az alábbi ingyenesen hívható telefon-

101 perc, 2019 Rendező: Ken Loach Szereplők: Debbie Honeywood, Kris Hitchen, Micky McGregor, Alfie Dobson február 13–19. > 20.15 – Európai Panoráma Helyár: 650 Ft február 14-én > 18.00 – Európai Panoráma Filmvetítés Valentin nap alkalmából Helyár: 1200 Ft. Szerelem második látásra mb., francia–belga vígjáték, 117 perc, 2019 Rendező: Hugo Gélin Szereplők: Joséphine Japy, Edith Scob, Benjamin Lavernhe, Camille Lellouche február 14-én > 16.00 – Európai Panoráma Filmvetítés Valentin nap alkalmából Helyár: 650 Ft. Csipkerózsika balettközvetítés felvételről, 180 perc két szünettel Rendező: Pjotr Iljics Csajkovszkij Szereplők: Lauren Cuthbertson, Federico Bonelli február 15-én > 14.30 – Balett klasszikusok a mozivásznon Helyár: 1200 Ft. Hamupipőke balettközvetítés felvételről, 110 perc két szünettel Rendező: Matthew Bourne Szereplők: Ashley Shaw, Andrew Monaghan, Michela Meazza, Liam Mower, Alan Vincent február 16-án > 16.00 – Balett klasszikusok a mozivásznon Helyár: 1200 Ft.

Mozi A miskolci Béke Art-terem és Uránia Art-terem az Europa Cinemas mozi­ há­ló­zat tagja. 3530 Miskolc, Rákóczi u. 5. Tel./jegyrendelés: 46/507-573 URÁNIA-TEREM Judy mb., angol életrajzi film, 118 perc, 2019 Rendező: Rupert Goold Szereplők: Bella Ramsey, Renée Zellweger, Jessie Buckley, Rufus Sewell, Michael Gambon, Finn Wittrock, Gemma-Leah Devereux, Andy Nyman, Royce Pierreson, Fenella Woolgar, Phil Dunster, Darci Shaw, John Dagleish február 13–19. > 15.30 – Európai Panoráma Helyár: 900 Ft. Közel a horizonthoz mb., német romantikus film, 109 perc, 2019 Rendező: Tim Trachte Szereplők: Jannik Schümann, Luna Wedler, Luise Befort, Lena Vogt, Henry Horn, Jamie Bick, Judith Paus, Kristin Hunold, Emil Schwarz, Nicola Gründel, Axel Röhrle február 13–19. > 17.45 – Európai Panoráma Helyár: 900 Ft. Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) mb., amerikai akció-kalandfilm, 109 perc, 2020 Rendező: Cathy Yan Szereplők: Margot Robbie, Ewan McGregor, Mary Elizabeth Winstead, Jurnee SmollettBell, Ali Wong, Chris Messina, Rosie Perez, Steven Williams, Matthew Willig február 13–19. > 20.00 Helyár: 900 Ft. BÉKE-TEREM Családból is megárt a sok mb., francia vígjáték, 100 perc, 2019 Rendező: Fabrice Bracq Szereplők: Thierry Lhermitte, Helena Holmes, Michele Laroque, Judith Magre, Alain Doutey, Arielle Séménoff február 13-án > 16.00 – Európai Panoráma Helyár: 650 Ft február 17–19. > 16.00 – Európai Panoráma Helyár: 650 Ft. Vadonvilág – Gróf Széchenyi Zsigmond nyomában magyar dokumentumfilm, 96 perc, 2019 Rendező: Lerner János február 13-án > 18.00 Helyár: 650 Ft Béke Art-mozi: február 15–19. > 18.00 Helyár: 650 Ft. Sajnáljuk, nem találtuk otthon fel., angol–francia–belga film,

számot: 06-80-442-444

ALTERA NATÍVA MEGFEJTÉS HARMADIK ROFUSZ RÉSZE KINGA-MÛ

37

(h–p.: 7.00–17.00)

Meghallgatjuk

HOZZÁM KÖZELEBBI ORIGÓ

J ÜRES TERC!

CIPRUSON VAN!

magyarország

Köz­ér­de­kű ész­re­vé­te­lei­vel ke­res­se mun­ka­tár­sun­kat, Pap Gyulát hétköznap 9–17.00-ig. Tel.: +36/20/460-3764.

APRÓKAT LÉPEGET magyarország

A feladvány Leitner Olga gondolatát rejti

Rejtvény

N

A MEGFEJTÉS ELSÕ RÉSZE

A megfejtéseket 2020. február 20-ig le­het beküldeni. Kérjük, a le­ve­ le­ző­lap­­ra ra­­gasszák fel a rejtvény(ek) számát, az Észak-Magyarország-logót, valamint írják rá telefonszámukat! Be­­ kül­dési címünk: Észak-Magyarország (Rejt­vény) 3526 Mis­kolc, Zsolcai kapu 3., vagy rejtveny@eszak.hu. (A nyertesek névso­rát lapunkban közöljük, külön értesítést nem kül­dünk. A nyereményeket – a Maxim Kiadó regényeit – szerkesztőségünkben vehetik át.)

RITKA FÉRFINÉV

MEGFEJTÉS MÁSODIK RÉSZE

R

ROSSZALL AZ ELEJÉN!

MAGASZTALÓ, ISTENÍTÕ

LOS ANGELES

NAGYHATALOM PÁRATLAN DARU! RAGADOZÓ HAL KOMÁROMI KÖZSÉG

SZOKNYAPECÉR

PERECDARAB!

...GYÖRGY, SZÍNÉSZ

VESZTESÉG DEFICIT

MUNKA, ROBOT

2020. február 11. 14 17 19 20 26 27 28 30 33 34 38 41 46 49 52 54 61 67 71 80 Az adatok tájékoztató jellegűek!

ZSÍRBAN OLDÓDÓ VITAMIN ERETNEK

PÁRATLANUL SOHA!

EGYNEMÛ UTÓSZÓ!

SASS SIMON

NAGY SÁNDOR

KIFESTÉ, PINGÁLÁ

KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT

CINEMA CITY 3525 Miskolc, Miskolc Plaza, Szent­­ pá­li u. 2–4. Jegyfoglalás: 46/416661 1917 mb. 119 19:30 A vágyak szigete mb. 110 13:30 15:45 18:00 20:15 Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? mb. 122 13:00 15:30 18:00 20:30 Dolittle mb. 106 15:10 Jojo Nyuszi fe. 108 17:45 Joker mb. 122 18:00 Kisasszonyok fe. 135 15:00 Közel a horizonthoz mb. 109 14:30 17:00 19:30 Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs! mb. 67 13:20 16:15 Ne játssz a tűzzel mb. 96 14:00 16:00 Ragadozó madarak mb. 109 14:00 17:15 20:30 Sonic, a sündisznó mb. 100 13:10 15:20 17:30 19:40 Tékasztorik 2 er. 96 20:00 Úriemberek mb. 113 17:50 20:10

NÚT, BARÁZDA

CSOMAGOLÓESZKÖZ ARRAFELE!

RÉGI EZÜSTPÉNZ

ANGOL SÖRFÉLE MEZTELEN TEST MÛVÉSZETE

AZ ÓN VEGYJELE MEGA-

FIGYELMEZTETI

TEKINTETES, RÉGIESEN

BÖRTÖNBEN VOLT

PIPOGYA

2020. február 12., szerda Gépi húzás: 1, 4, 5, 9, 11, 27, 31 Kézi húzás: 1, 5, 6, 7, 13, 23, 24 Nyeremények: 7 találatos szelvény nem volt; a 6 találatosokra 224.210; az 5 találatosokra 5.635; a 4 találatosokra 1.390 forintot fizetnek. Az adatok tájékoztató jellegűek!

AZ ELSÕ PRÓFÉTA

ÓHAJT, KÍVÁN

LEKVÁR

FÉLÉV!

ÉSZAK

FINOM ITAL

GÖDRÖT KÉSZÍT

LÁM, TESSÉK NEM VALÓDI ZENEI HANG

J

A

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok

Sudoku

37. feladat

Kezdőknek, 37.

Haladóknak, 37.

8 4 9

3 1 8 8 7 1 5 1 7 2 4 9 6 7 2 3 1 4 1 4 7 1 9 2 4

Megfejtések, 27. számú feladat

6

2

6

1

4 6

8

7 6 2 3 9 5 7 2 1 3 7 8 5 9 5 2 3 6

9 1 5 7 8

5 7 2 9 4 3 1 6 8

1

3 4 9 6 1 8 5 7 2

1 6 8 5 2 7 9 3 4

6 3 7 8 5 2 4 9 1

9 2 1 7 3 4 6 8 5

8 5 4 1 9 6 7 2 3

7 1 3 2 6 5 8 4 9

2 9 6 4 8 1 3 5 7

4 8 5 3 7 9 2 1 6

Kez­dők­nek

5 8 9 6 3 1 4 7 2

6 1 2 4 7 8 9 3 5

3 7 4 2 9 5 6 8 1

9 6 7 8 1 4 5 2 3

2 4 3 9 5 7 1 6 8

1 5 8 3 2 6 7 9 4

7 3 6 1 4 2 8 5 9

4 9 5 7 8 3 2 1 6

8 2 1 5 6 9 3 4 7

Ha­la­dók­nak

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok

TV- és rádióműsor 06.00 HÍRADÓ 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Kenó 06.45 Rondó 07.45 Ridikül 08.35 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 09.25 Don Matteo - IV. évad olasz tévéfilmsorozat 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal német ismeretterjesztő sorozat 13.20 A világ összes illata francia ismeretterjesztő sorozat 14.15 A hegyi doktor német családi filmsorozat 15.10 Sorsok útvesztője török tévéfilmsorozat 16.05 Don Matteo olasz tévéfilmsorozat 17.05 Ridikül 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 19.35 A hegyi doktor német családi filmsorozat 20.30 Fábry 21.55 Timothy Green különös élete amerikai filmdráma 23.35 Kenó 23.40 Ripacsok magyar játékfilm 1.20 Brown atya - V. évad angol bűnügyi tévéfilmsorozat 02.00 Rúzs és selyem 02.25 OJD – Irodalom és könyv 26 percben

Y

09.20 Cili seriff és a Vadnyugat 09.50 Sam, a tűzoltó 10.00 Vipo, a repülő kutya kalandjai 10.25 Bing 10.35 Claude 10.55 Mesék Mátyás királyról 11.05 Sebaj Tóbiás 11.10 Mirr-Murr kandúr kalandjai 11.20 Kiváncsi Fáncsi 11.25 Fabulák 11.35 Magyar népmesék 11.40 Kérem a következőt! 11.55 Vakáción a Mézga család 12.20 Az ifjú Robin Hood kalandjai 12.45 Kemy, a felfedező 13.10 Triangulum 13.15 Sziklaszirti mesék 13.30 Bubbi Guppik 14.00 Eperke és barátai 14.20 Dózerkék 14.45 RoboVonatok 15.00 A dzsungel könyve 15.20 Moncsicsik 15.45 Sammy és barátai 16.00 Gyerekversek 16.03 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi 17.00 Szófia hercegnő 17.25 Jake és Sohaország kalózai 17.50 Mickey és az autóversenyzők 18.10 Cili seriff és a Vadnyugat 18.35 RoboVonatok 18.50 Nils Holgersson csodálatos utazása 19.15 Sam, a tűzoltó 19.25 Dózerkék 19.50 Bing 19.55 Hetedhét kaland 20.15 Született szinglik 20.35 KiberMa

M

100

90

80

A szabály egyszerű. A sudoku rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3x3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt (34–39) juttassák el a szerkesztőségünkbe (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét mind a hat sudoku rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: 2020. február 20. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.

2020. február 13., csütörtök M1

C

T

THAKIN..., BURMAI POLITIKUS

06.00 Reggeli Élő magazinműsor 09.05 Asztro Klub 10.05 Top Shop 12.20 Fókusz Közszolgálati magazin 13.35 Drága örökösök Magyar filmsorozat 14.50 Bátrak földje Magyar filmsorozat 16.00 Az én kis családom Török filmsorozat 17.10 Barátok közt Magyar filmsorozat 18.00 RTL Híradó Esti kiadás 18.55 Fókusz Közszolgálati magazin 20.05 Drága örökösök Magyar filmsorozat 21.20 Bátrak földje Magyar filmsorozat 22.30 Barátok közt Magyar filmsorozat 23.20 RTL Híradó Késő esti kiadás 23.55 CSI: New York-i helyszínelők Amerikai krimisorozat 01.05 Szuperzöld Környezetvédelmi magazin 01.45 Sötét helyek Angol-francia-amerikai thriller 04.00 Győzike Reality komédia

70

60

50

40

04.10 Magánnyomozók Magyar doku-reality sorozat 04.55 Csapdába csalva Német doku-reality sorozat 05.20 Családi Titkok Magyar reality sorozat 06.15 MOKKA magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA magazinműsor 08.45 MOKKACINO magazinműsor 09.35 TELESHOP 10.45 Csapdába csalva VI. Német doku-reality sorozat 11.15 Tények Plusz 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Walker, a Texas-i kopó Amerikai akciófilm-sorozat 13.30 Walker, a Texas-i kopó Amerikai akciófilm-sorozat 14.30 A vidéki doktor XIV. Német filmsorozat 15.40 Amanda Chilei romantikus filmsorozat 16.45 Remények földje Török romantikus filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 18.45 Tények Plusz 19.30 Mintaapák Magyar fikciós sorozat 20.10 Exatlon Hungary extrém sport-reality 22.30 Drágám, add az életed! game-show 23.40 Magánnyomozók II. Magyar doku-reality sorozat 00.45 Családi Titkok Magyar reality sorozat 01.45 Walker, a Texas-i kopó Amerikai akciófilm-sorozat 02.45 Tények Este,hírműsor

30

20

10

5

06.00 Híradó 06.30 Nemzeti SportHíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.56 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Unió28 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Élő egyház 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti SportHíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Esély 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Unió28 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Kék bolygó 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Család’20 magazin 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti SportHíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Unió28 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 VILÁGHíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű Hírek 23.33 Német nyelvű Hírek 23.42 Orosz nyelvű Hírek 23.51 Kínai nyelvű Hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz

M4

05.00 3x8 05.30 Szabadidő 05.55 Múlt és Jelen 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 07.30 Labdarúgó közvetítés 09.30 Skipper 10.00 Sporthíradó 10.30 Labdarúgó közvetítés 12.30 Pecatúra 13.00 Sporthíradó 13.30 Tollaslabda 14.45 Labdarúgó közvetítés 16.45 Felvezető műsor 17.00 Röplabda köz-

vetítés 18.45 Érték 18.55 Napos Oldal - DVTK 19.30 Felvezető műsor 20.00 Röplabda közvetítés 21.45 Érték 22.15 Birkózó Európa-bajnokság Felvételről 23.15 Távonkénti gyorskorcsolya világbajnokság 00.20 Röplabda közvetítés 02.20 Röplabda közvetítés 04.05 Kerékpártúra 04.35 Pecatúra

HÍR TV

5.00 Szabadfogás ism 6.00 Magyarország élőben ism 7.00 Híradó 7.30 Paletta ism 8.00 Híradó 8.30 Lapzárta ism 9.00 Híradó 9.30 Hírvilág ism 10.00 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Vetítő ism: Halálvölgy - Portréfilm Lubics Szilviáról Rendező: Simonyi Balázs / A legvörösebb föld Rendező: Dr. Margittai Gábor 12.00 Híradó 12.30 Felfedező ism 13.00 Kép-regény ism 14.00 Híradó 14.30 Paletta 15.00 Híradó 15.30 Lapzárta ism 16.00 Magyarország élőben ism 17.00 Híradó 17.30 Globál 18.00 Szabadfogás ism 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben (Benne 20.00 Hírek) 20.30 Lapzárta 21.00 Csörte 22.00 Híradó 23.00 Magyarország élőben ism 0.00 Híradó 1.00 Lapzárta ism 1.30 Paletta ism

FILM+ 6.30 Egyszemélyes hadsereg Amerikai akciófilm 8.10 Star Trek: Kapcsolatfelvétel Amerikai akciókalandfilm 10.15 Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán Amerikai kalandfilm 12.50 Stratton Angol akciófilm 14.50 Elhárítók Angol-amerikai akciófilm 16.50 Ölve vagy halva Amerikai akciófilm 18.50 Az utolsó cserkész Amerikai akciófilm 21.00 A feláldozhatók 2. Amerikai akciófilm 23.00 Mad Max 2. Az országúti harcos Ausztrál akciófilm 0.50 Kobra Amerikai akciófilm 2.40 A büntető Amerikai-német akciófilm

4.30 Immigrants - Jóska menni Amerika Magyar–amerikai animációs vígjáték

ATV

04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV START 08.35 START plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz 21.30 Columbo 23.40 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 00.50 700as klub

MR2-PETŐFI 06.00 Hírek - Petőfi Rádió 06.00 Talpra magyar - Reggel a Petőfi Rádióval Benne: 06.30 Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 07.30 Hírek 08.00 Hírek 08.30 Hírek 09.00 Hírek 10.00 Hírek - Petőfi Rádió 10.00 Eszembe jutottál Benne: 11.00 Hírek 12.00 Hírek 13.00 hírek 14.00 Hírek - Petőfi Rádió 14.00 Egész úton - Hazafelé a Petőfi Rádióval Benne: 15.00 16.00 17.00 Hírek 18.00 Hírek - Petőfi Rádió 18.00 Petőfi top 15 19.00 Hírek - Petőfi Rádió 19.00 Minek nevezzelek? Benne: 20.00 Hírek 21.00 Hírek - Petőfi Rádió 21.00 Rontom Bontom Benne: 22.00 Hírek 00.00 Himnusz

MISKOLC TV

06.00 Az előző esti adás ismétlése 08.40 Képújság 18.00 Híradó 18.17 Időjárás-jelentés 18.20 Programpont (programajánló) 18.25 Promenád (kulturális magazin) 19.00 Híradó ism. 19.17 Időjárás-jelentés 19.20 Programpont ism. 19.25 Miskolci Napló (közéleti magazin) 20.00 Híradó ism. 20.17 Időjárás-jelentés 20.20 Programpont 20.25 DVTK Jegesmedvék – Kosice (jégkorong mérkőzés) 21.35 Képújság

EURÓPA RÁDIÓ 6.00–9.00 Kontinentális reggeli (Benne. 6.00 Hírek + Református hírek 6.20 Nem csak kenyérrel él az ember, 7.00 Régió Krónika 7.20 Útravaló 7.30 Rövidhírek 9.00 Hírek + Református hírek 9.05 Apropó 10.00 Hírek + Református hírek 10.10 Magazin 11.00 Hírek + Református hírek 11.10 Református magazin 12.00 Régió Krónika 12.15 Aréna 13.00 Hírek + Református hírek 13.10 Mindenapi irodalom14.00 Hírek + Református hírek 14.10 Református magazin 15.00– 18.00 Svédasztal 18.00 Hírek + Református hírek 18.10 Magazin 19.00 Régió Krónika 19.30 Esti nyugalom 20.00 Hírek 20.10 Református magazin (ism.) 21.00 Hírek 21.10 Mindennapi irodalom 22.00 Hírek + Református hírek 22.10 Zenesáv 23.00 Hírek + Református hírek 23.10 Református magazin (ism.) 0.00–6.00 Éjszakai műsorok

CSILLAGPONT RÁDIÓ 4.00 Infó óra 5.00 Pulzus infó egészségtematikus magazinműsor 6.00 Híróra 7.10 Hajrá diósgyőr! dvtk magazinműsor 7.30 Jó reggelt borsod! - reggeli közérdekű műsor 9.00 Rendelő - egészségtematikus műsor 11.10 Hajrá diósgyőr! - dvtk magazinműsor 12.00 Magazin óra 13.00 Infó óra 14.00 15.00 Pulzus infó 16.00 Híróra - magazin műsor 17.10 Hajrá diósgyőr! 18.00 19.00 Rendelő 20.00 21.00 Pulzus infó 22.00 Infó óra 23.00 Híróra 0.00 Zenei óra A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

eszak

14

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK

Hirdetés 15

MAGYARORSZÁG

GYÁSZHÍR A boon.hu/gyaszhirek/ internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét „Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még, hiszen hazánk nekünk a végtelenség.”

„Nem fogjuk már elgyengült kezed, Nem simogatjuk őszülő fejed, Nem tekint ránk ragyogó szemed, Marad a csend, mindent köszönünk Neked.”

„Amikor az Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a légzés túl nehéz, Átölelt, és azt mondta: Gyere haza!” Fájó szívvel tudatjuk, hogy

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

SZILVÁSI ZSUZSA IRÉN 74 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 17-én 11 órakor lesz a Deszkatemplomból. Engesztelő szentmise 2020. február 17-én reggel 8 órakor a minorita templomban.

ASZALÓS IMRÉNÉ sz. Kiss Gizella

FODOR ISTVÁN volt Távhő-dolgozó 78 éves korában váratlanul elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2020. február 17-én 11 órakor lesz a Szentpéteri kapui temető kisravatalozójából. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le.

„Nem foghatjuk már dolgos két kezed, Nem simogathatjuk őszülő fejed, Nem tekint ránk aggódó szemed, Marad a csend, mindent köszönünk Neked.”

Gyászoló szerettei

388670

A gyászoló család

387987

Fájó szívvel tudatjuk, hogy

„Megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott, Nélküled üres és szomorú a házunk, nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk.”

MÁTYÁS JÓZSEFNÉ korábban Veres Vilmosné sz. László Irén

„ Elment egy lélek ma ismét a földről, Kit szívünk többé el sosem feled. Csendesen figyelsz ránk már odaföntről, legyen helyettünk Isten Veled.”

2020. február 8-án, életének 90. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. február 15-én 11 órakor lesz a diósgyőri temető ravatalozójában. 388389 A gyászoló család

Fájó szívvel tudatjuk, hogy

Fájó szívvel tudatjuk, hogy

MEZŐ BÉLA miskolci lakos, volt LKM-dolgozó

MORVAI ISTVÁN életének 66. évében elhunyt. Temetése 2020. február 17-én 12 órakor lesz a Deszkatemplomban.

„Életünknek egén fénylő csillag voltál, Itt hagytál bennünket, még csak nem is szóltál, Most, hogy már kialudt az az áldott fényed, Pótolhatatlan lesz a Te drága lényed.” (Karai Béla)

87 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. február 17-én 14 órakor lesz a mezőnagymihályi temetőben. 389165 Gyászoló család

A gyászoló család

388878

Szerettei

386307

életének 98. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. február 15-én, szombaton 11 órakor lesz a halmaji temető ravatalozójából.

Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

SALAMON OTTÓ a TÜKI nyugalmazott dolgozója

„Virágot viszünk egy néma sírra, de ezzel téged már nem hozhatunk vissza. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Míg köztünk voltál, nagyon szerettünk, hiányzol nekünk, soha nem feledünk.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk,

rövid ideig tartó, súlyos betegségben, 65. életévében elhunyt. Kérésének eleget téve, hamvasztás utáni szertartásra nem kerül sor. Azok a kedves rokonok, barátok, ismerősök, akik szeretnének elbúcsúzni tőle, egy mécsessel 2020. február 15. napján 13–16 óra között róhatják le kegyeletüket, emlékezhetnek rá.

türelemmel viselt, súlyos betegség után 77 éves korában 2020. február 9-én elhunyt. Temetése 2020. február 17-én 14 órakor lesz a miskolc-diósgyőri temetőben. 389564 Gyászoló családja

Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk!

STELLER SÁNDORNÉ sz. Dobrosi Erzsébet

Helyszín: Bányamécs Baráti Kör épülete, 3518 Miskolc-Pereces Tárna tér 7. 389250

miskolci lakos 78 éves korában csendesen elhunyt. Temetésére szűk családi körben kerül sor. 389064 A gyászoló család

ÁLLAT

„Földszagú szél fújdogál, nagy kőtáblák közt cikáz. Csend van itt: a lélek csendje, hiszen ez az élet rendje. A test végül itt pihen meg, s a lélek fut a végtelenbe.”

Hirdetni szeretne?

VÖRÖS tojóhibridek, és kettős hasznúak ingyenes szállítással eladók. 06/70/4067155. *386102*

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy

SZOLGÁLTATÁS

HÓDI MIKLÓS Gyászoló szerettei

389395

Hívja hétfőtől péntekig 8–16 óra között a

FÁK szakszerű kivágása,sövényvágás,bozótírtás, zöld hulladék elszállítása, fűkaszálás. 20/433-3119

életének 79. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. február 14-én, pénteken 12 órakor lesz az ongai temetőben.

06-46- ÚJ! 99-88-99 -es számot!

*383031*

BÚTOR ANTIK és parasztbútorokat vásárolok, régi hegesztőket és hagyatékot. 20/534-2900

Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: boon.hu/gyaszhirek/

*388958*

Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet.”

Gondoljon mindazokra, akik már nem lehetnek velünk.

ÉSZAK

Hálózat érintése TILOS és ÉLETVESZÉLYES!

388494

ÁLLÁS

feszültség alá kerül.

340190

340190

Segítséget nyújt Önnek  az Észak.

Adjon fel apróhirdetést, gyászhirdetést, megemlékezést, köszönetnyilvánítást és keretes hirdetést!

Sárospatak, hrsz:0785/1 terület villamos energia ellátására épült 20kV-os hálózat, kábel és Tr. állomás 2020.02.14-én

„Elvitted a derűt, a fényt, a meleget,

340190

BAZSÁNYI LÓRÁNT

336276

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk,

magyarország

KAZINCBARCIKA 2020. március 26.

BÖRZE

Egressy Béni Művelődési Központ 9.00–16.00 óráig

JELENTKEZZ KIÁLLÍTÓNAK! ✔ Állást keres? ✔ Munkát váltana? ✔ Látogasson el INGYENESEN az Észak állásbörzére!

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

MAGYARORSZÁG

ESZAK

15

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

389610

allasborzeeszak@mediaworks.hu


2020. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK

16 Mozaik

MAGYARORSZÁG

Névnap

Linda, Ella, Gergely, Katalin, Levente, Leila, Maura

február 13., csütörtök idojaras.boon.hu

A palacsinta világnapja

REGGEL

DÉLBEN

ESTE

1 °C

8 °C

2 °C

Csütörtök reggel gyengén és erősen felhős területek REGGEL váltakoznak, néhol előfordulhat kisebb zápor, hózápor.

Íme, a kocsonyaünnep

Évforduló

Napközben túlnyomóan napos DÉLBENidőre számíthatunk, csapadék estig nem várható. Gyenge lesz a légmozgás.

Ma -1 °C

Az éjszakai órákban beborul az ég, és hajESTE nalban már kisebb eső, havas eső, havazás is előfordulhat.

Encs

Kazincbarcika

1 °C

1 °C 8 °C

Internetes tájékoztatás – A vásárra több mint 130 kiállítót várunk, amelyek közül 60 egyedi készítésű kézműves termékkel érkezik. Több kocsonyaponton kóstolhatnak ételkülönlegességeket az ínyencek. Kiemelt közösségi esemény lesz a Bálint-napi program a Szinva teraszon, a Zöld Sátor és a Makettfesztivál – tudtuk meg Novák Iréntől, a szervező Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől. A részletes programról, illetve az útlezárásokról a kocsonyafesztival.hu-n lehet tájékozódni.

8 °C

Ózd

0 °C

8 °C

Tokaj

1 °C 9 °C

MISKOLC

1 °C

EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

8 °C EUROPEAN WEATHER SERVICE

www.eumet.hu

Tiszaújváros

1 °C 8 °C

Mezőkövesd

1 °C 8 °C

Napkelte: 06:39 Napnyugta: 16:47 PÉNTEK

3 °C

9 °C

Délelőtt eső, néhol havas eső, délután csökkenő felhőzet.

SZOMBAT

1 °C

7 °C

Napsütésre lehet számítani, de helyenként ködfoltok.

VASÁRNAP HÉTFŐ

-1 °C

8 °C

3 °C

Erősen felhős idő, számottevő csapadék nélkül.

ORVOS-METEOROLÓGIA: Ma napközben fokozódó melegfronti hatásra készülhetünk. A frontra érzékenyek fejfájásra panaszkodhatnak. A nap folyamán álmosságérzet, fáradékonyság jelentkezhet. Esernyőt nem kell magunkkal vinni.

Holdkelte: 22:15 Holdnyugta: 09:04 KEDD

8 °C

4 °C

Borongós, enyhe idő, helyenként kisebb eső.

Nagyon sokat dolgozik, valószínűleg a főnökei elé kerülhet a munkája, ami kitűnő. A munkatársai is elismerik képességeit.

MISKOLC. A Kocsonyafesztivál három napja alatt, február 14. és 16. között három színpadon: a Villanyrendőrnél, az Erzsébet téren és a Városház téren hallgathatunk számos zenei műfajban koncerteket.

Sátoraljaújhely

-1 °C 7 °C

Úgy tűnik, ma minden tökéletesen helyén van a világban, tárgyalásai simán mennek, hiszen ezek még csak megbeszélések. Kedvező pillanat a terjeszkedéshez.

Negyvenhét miskolci és országosan ismert előadó és számos közösségi program teszi vonzóvá a fesztivált.

Napközben napsütés, reggel és éjszaka csapadék.

9 °C

Horoszkóp

8 °C

Megér egy mosolyt

Változó felhőzet, zápor, hózápor is lehet.

– Már majdnem éhen haltunk – meséli a vacsoraasztalnál az egyik vendég –, amikor elhatároztuk, hogy szétvágjuk a csizmánkat, és levest főzünk belőle. – Pszt! Ne ilyen hangosan – szakítja félbe a szomszédja. – A háziasszony esetleg még félreértheti ezt a történetet… További viccek humor.boon.hu

KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma napközben az időjárás nem befolyásolja jelentős mértékben a közlekedést.

Rengeteg munkája van, és a dolgok nagyon lassan haladnak, ráadásul az irodájában akkora a rendetlenség, hogy most ön sem képes eligazodni benne, kicsit kezd összedőlni feje felett a világ.

Az Agyagbanda is szerepel a fesztiváli programban

– Honlapunk mellett Face­ book- és Instagram-oldalainkat is folyamatosan frissítjük. Ingyenesen letölthető applikációt is készítettünk erre az alkalomra, amivel mindenki összeállíthatja a maga programtervezetét. A helyszínen információs leporelló segíti majd a tájéko-

FOTÓ: ÉM

zódást. A környéken lakók számára pedig tájékoztató levelet küldtünk ki. A Kazinczy utcán lévő színpadnál éjfélkor befejezzük a koncerteket – mondta a főszervező azzal kapcsolatban, hogy igyekeznek figyelembe venni a környékbeliek pihenéshez való jogát. DA

www.boon.hu További képek és videók

A Hold remek sugárzásokat kap a negyedik sorsterületen a Mérleg jegyében. Most nem igazán szeretne otthonról kimozdulni. A Nap és a Hold trigont alkot egymással, ez tisztánlátást ad önnek. Most hajlandó együttműködni másokkal, méghozzá eredményesen. Szándékai és cselekedetei egyensúlyban vannak. Könnyen tud másokkal együtt dolgozni, hiszen a Nap a hatodik sorsterületét világítja be. Munkahelyi flörtre is számíthat, egyáltalán nem lesz ellenére. A bolygók hatására magabiztosabbá válik, fellépése határozott és bátor. Most van annyi erő önben, hogy nyugodtan nekiláthat a nehezebb feladatoknak is. A mai nap alkalmas, hogy a kezébe vegye az irányítást, mert előre kiszámítottan, észszerűen tud cselekedni. Energiaszintje magas.

Az élete egy kész regény

Tegye egy kicsit félre a kötelezettségeit és lazítson. Remek nap elébe néz, de azért tartson mértéket, főleg a költekezésben.

Nyolcvanharmadik évében jár a magyar sportélet egyik legszínesebb egyénisége.

A Hold a karrier sorsterülete felett vonul át, így figyelme az elismerés megszerzésére irányul. Kézzelfogható sikereket akar elérni.

Dr. Kamuti Jenőt mindenki Jencinek hívja. Élete, pályafutása kész regény. BUDAPEST.

Sport és tanulás Tőr- és párbajtőrvívó volt, öt olimpián szerepelt, kétszeres ezüstérmes, és világbajnoki címe is van. A nemzet sportolója, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja, és hosszú ideje a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke. Sportvezetői pályafutása során is az „egekbe” emelkedett. A Magyar Vívó Szövetség elnökeként, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagjaként és főtitkáraként, a nemzetközi és

Dr. Kamuti Jenő, a fiatalok példaképe

FOTÓ: MSÚSZ

– Mindennapjaimat a testkultúra, a tanulás és az orvoslás töltötte és tölti ki – mondta a Nemzeti Színházban tartott sportgálán. – Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen csodálatosan alakította az életemet. KT

az európai szövetség elnökeként dolgozott, és napjainkban is számos tisztséget visel. Kamuti Jenő civilben orvos, sebész. A budapesti MÁV Kórház osztályvezetője lett, igazgató-főorvosaként vonult nyugdíjba.

Nagyon magabiztos, nyugodtnak érzi magát, és jóllehet, nem is tart igényt feltétlenül a figyelemre, de erőfeszítései így is, úgy is meghozhatják most azt önnek. Ma kimondottan optimistán szemléli az életet, és bár adódik egy nehéz szituáció, ön tisztességesen jár el, ami még inkább elégedetté teszi. Intuíciója erős, alkalmas a mai nap az alkotásra.

Amarilisz, minden stílusban Amarilisz diáklány. Minden stílust szívesen visel. A csini csajos és a sportos is közel áll hozzá. Nagyon várja már az igazi tavaszt és a szikrázó napsütést. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

A kedvencek fotóit várjuk A kisállatok fotóit adja közre lapunk. Ön is elküldheti! MISKOLC.  Felkínáltuk

olvasóinknak, küldjék el házi kedvenceik képét szerkesztőségünknek, és ezekből válogatjuk lapunk utolsó oldalára a naponta megjelenő kisállatfotókat.

Biztosak voltunk, hogy sokan tartanak kutyát, macskát, madarat, más házi kedvencet, és szívesen osztják meg ezeket a képeket olvasóinkkal, de arra nem gondoltunk, hogy ennyire sokan küldenek fotókat. A képek és az ezeket kísérő levelek rengeteg és feltétel nélküli szeretetről árulkod-

nak, jó okkal gondolhatjuk: biztosan jó dolguk lehet ilyen gazdik mellett a kedves jószágoknak is. A fotók is jól sikerültek: látható, hogy mi ad okot erre a feltétel nélküli szeretetre. Várjuk az olvasóink által küldött fotókat az alábbi címre: eszak@eszak. hu. Kérjük, ne felejtsék megírni a kedvencük nevét is. ÉM

Szeretnél te is profi fotósorozatot? Szívesen állnál a megyei napilap fotósának kamerája elé?

magyarország

Jelentkezz nap lányának!

Küldj magadról egy teljes alakos fotót a boon@inform.hu-ra, mindenképp add meg a neved és a telefonszámod is, hogy fotósunk fel tudja venni veled a kapcsolatot.

Holnap Valentin-nap! Pénteken van Valentin napja. Erre emlékeztet Mező István karikatúrája. RAJZ: MEZŐ ISTVÁN

923128

Időjárás

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

16

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
ema_2020-02-13 by informmedia - Issuu