Skip to main content

ema_2020-02-08

Page 1

LXXVII. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Átvehették diplomájukat a végzős egyetemisták

Mária a szikrázó napfény szerelmese 16. OLDAL

5. OLDAL

ÉVES

MAGYARORSZÁG

Miskolc címere az Országházon

FÜGGETLEN NAPILAP

SZOMBAT 2020. FEBRUÁR 8.

Általában derült, ragyogóan napos lesz az idő, csak kisebb területeken alakul ki rétegfelhőzet

3 °C REGGEL

A nemzeti össze­ tartozás évéhez kapcsolódó­ an az Országgyűlés Hivatala módosítja az Országház hom­ lokzatán lévő mészkőből ké­ szült címergalériát – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken. Emlékeztettek: az Országház építésekor a hom­ lokzatokat 386 címerrel díszí­ tették, sok volt köztük, amik többször is szerepeltek rajta. A duplikációk megszünte­ tése révén 121 új város címe­ rének elhelyezésére nyílik lehetőség. Olyan települések jelké­ pei jelennek majd meg az épületen, mint például Eger, Miskolc, Kaposvár, Munkács, Szolnok, Szombathely, Veszp­ rém, Losonc, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Békéscsaba, Székelyudvar­ hely – sorolták a közlemény­ ben. MTI BUDAPEST.

DÉLBEN

ESTE

Disznóvágáson az iskolások

Egy, a négy évszak köré épülő program­ sorozat részeként a téli ün­ nepkörrel ismerkedtek a hernádnémeti iskolások: disz­ nóvágáson jártak, ahol ki is vehették a részüket a hurka- és kolbásztöltésből, a tepertőké­ szítésből. De a nap programjá­ ban szerepelt a farsang megün­ neplése is, így készült, majd égett a kiszebáb, és farsangi fánk volt a desszert. /4. HI HERNÁDNÉMETI.

Harminckilenc kép a tárlaton

Miskolc ifjú reménysége

MISKOLC. – A zeneszerzés néha

Nem mindenki kér az intézmények melegéből Csak Miskolcon közel 460 ember él télen is embertelen körülmények között.

Bár a hajléktalanokról szin­ te minden nagyvárosban gondoskodnak az őket ellátó szervezetek és intézmények, de nem mindenki vállalja a bentlakással járó kötelezett­ ségeket. Inkább választják az embert próbáló életet. Nem először kísértük el út­ jukra Koltai Zsoltot és Varga

So­ kan el sem tudjuk képzelni, milyen körülmények között élnek egyes embertársaink. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

A férfit összenyomta a pótkocsi puttonya, esélye sem volt túlélni.

Devizaárfolyam (2020. 02. 07.)

árfolyam

változás

Euro:

338,87

+1,78

USA dollár:

309,33

+2,86

Svájci frank:

316,94

+2,52

Angol font:

399,93

+2,32

Román lej:

71,11

+0,37

Ukrán hrivnya: 12,61

+0,15

Horvát kuna:

45,45

+0,25

Lengyel zloty:

79,40

+0,17

Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178.

9 770133 035064

C

Miskolci Járás­ bíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki az udvarán engedély és képesí­ tés nélkül javított egy pótko­ csit, melynek lezuhanó put­

Veszélyben a gyalogos a zebrák környékén

3. 4. 7. 10.

A szabály az szabály A gyalogátkelőhelyen való közlekedésnek ugyanis min­ den fél számára megvannak a

20033

M

szabályai, amelyek betartása garantálhatja a biztonságos átkelést. Arra kértük olvasóinkat, ír­ ják meg nekünk, mely helye­ ket, gyalogátkelőket tartják igazán veszélyesnek. A több­ tucatnyi válaszból állt össze a kép, hogy Miskolc zebra­ szempontból veszélyes vá­ rosnak számít. Csak néhány helyszín az említettek közül: Tetemvár, Vörösmarty utca, a Diósgyőri Gimnázium előtti gyalogátkelőhely. /3. SZB

Minden zebra, azaz kijelölt gyalogátkelőhely ve­ szélyes. Ez az állítás persze nem abszolút igazság, hi­ szen nem maga a zebra tehet minderről, hanem azok, akik résztvevői a közlekedésnek. Tehát a gépjárművezetők, a kerékpárások és a gyalogo­ sok. Így együtt. MISKOLC.

www.boon.hu Telefon: (46) 998-998

Y

tonya maga alá temette az ott tartózkodó sértettet. A vádlott 2019. február 21én egy autószerelő telepen megfelelő szakképesítés nél­ kül, számos munkavédelmi szabályt megszegve szerelte egy pótkocsi hidraulika-rend­ szerét. A telepre érkező sértett – aki annak ellenére, hogy nem

SÓSTÓFALVA. A

A tartalomból Három elemmel bővült A Zöld Sátor is visszatér Édes élet cukor nélkül Minden fegyverüket bevetik

Gergelyt, a Napfényt az Élet­ nek Alapítvány utcai szociá­ lis munkásait. Ők azok, akik pontosan tudják, Miskolc me­ lyik erdős, bokros részén húz­ zák meg magukat hajléktalan emberek, és amiben csak tud­ ják, segítik őket, hogy túléljék a legnehezebb hónapokat is. Miskolcon három szervezet

gondoskodik a hajléktalanok­ ról. Az éjjeli menedékhelyek, a nappali melegedők és az át­ meneti szállások a krízisidő­ szakban szinte százszázalékos kihasználtsággal működnek. Megdöbbentő azonban, hogy az utcai szociális munkások ilyenkor is közel 460 embert látnak el. /3. HE

Simay Attila

FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

Ítélet született a tragikus baleset ügyében

FOTÓ: ÉM

Pénznem

fontosabb családi eseménye­ ket dokumentálta fényképek segítségével, később egyre jobban megkedvelte a fotó­ zást Simay Attila háziorvos. Természetképeiből nyílik ki­ állítás hétfőn a Művészetek Házában, Miskolcon: har­ minckilenc képet válogatott a több ezerből. /16. ÉM

Dosztojevszkij: Ördögök című drámájának bemutató előadását láthatja ma este 7 órától a közönség a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában. A főbb szerepekben Bodoky Márk (képünkön), Rózsa Krisztián, Varga Zoltán, Seres Ildikó és Prohászka Fanni lép színpadra, az előadást Béres Attila rendezte. A darab 18 éven aluliaknak nem ajánlott. FOTÓ: BUJDOS TIBOR

semmiféle elvont dolgot nem jelent, egyszerűen munka, amit el kell végezni, pakolni kell a téglákat egymás után, írni a hangjegyeket, kidolgoz­ ni az ötleteket, amire az adott zeneszerző és az adott ötlet karaktere, egyénisége alapján már gyakorlatilag kész recept van – fogalmazott Siklósi Kris­ tóf. A tehetséges fiatal nemrég vehette át a Múzsa reménysé­ gek elismerést. /6. HE

Siklósi Kristóf

MISKOLC. Eleinte utazásait és a

Premier a Kamaraszínházban: Ördögök

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

lett volna szabad a műhely területén tartózkodnia – isme­ retlen okokból behajolt a pót­ kocsi váza és puttonya közé, majd az alvázra hasalt. A nem megfelelően kitámasztott pót­ kocsi puttonya lezuhant, és maga alá nyomta a sértettet. A 32 éves Ferenc életét nem lehetett megmenteni, olyan

súlyos, az élettel összeegyez­ tethetetlen sérüléseket szen­ vedett. A férfi után kisgyerme­ kek maradtak árván. A járásbíróság a vádlottat foglalkozás körében gondat­ lanságból elkövetett veszé­ lyeztetés vétsége miatt mond­ ta ki bűnösnek, akit ezért 1 év 10 hónap fogházbüntetésre

ítélt, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság enyhítő körülmény­ ként értékelte, hogy a vádlott beismerte a cselekmény elkö­ vetését és tettét megbánta, viszont egyszerre több mun­ kavédelmi és foglalkozási sza­ bályt is megszegett. Az ítélet jogerős. ÉM

Szabó Gergely fotókiállítása Szabó Gergely különleges látványvilágú fotókiállítása nyílt meg pénteken az Ökumenikus Segélyszervezet miskolci közösségi pontján, az Avastetőn lévő Leszih Andor utca 4. szám alatt. A fekete-fehér képekből álló 33 darabos sorozatot téli tárlatként mutatják be a látogatóknak. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

Eszak

1

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2 Krónika

2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

MAGYARORSZÁG


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

Aktuális 3

MAGYARORSZÁG

Nincs béke a zebrák környékén Melyik zebra veszélyes Miskolcon? Lényegében mindegyik. Ez derült ki felmérésünkből.

Fekete macska

MISKOLC. A minden zebra, azaz kijelölt gyalogátkelőhely veszélyes állítás persze nem abszolút igazság, hiszen nem maga a zebra tehet minderről, hanem azok, akik résztvevői a közlekedésnek. Tehát a gépjárművezetők, a kerékpárosok és a gyalogosok. Így együtt... A gyalogátkelőhelyen való közlekedésnek ugyanis minden fél számára megvannak a szabályai, amelyek betartása garantálhatja a biztonságos átkelést. A felek egyenlőtlenségét az jelenti, hogy a szabályok be nem tartása esetén legtöbbször a gyalogos jár rosszul, hiszen ő a legsérülékenyebb szereplője ennek a rendszernek. Történik ez akkor is, ha ő a hibás, és ha nem. Mindkettő gyakran előfordul. Egy-egy ilyen eset nyomán az adott zebra azonnal a veszélyes kategóriában landolhat.

Mindennapos kép Miskolcon. A nyüzsgő nagyvárosban zsúfoltak a gyalogátkelőhelyek is

ABC előtti zebrát jelölte meg veszélyesként. „Az autósok rendszerint semmibe veszik a sárga jelzést, és nagy sebességgel, fékezés nélkül csúsznak bele a pirosba, miközben a zebra nagyon keskeny. Gyakorlatilag töredék másodperc egy lépés, és kész a tragédia, mert nincs hova kapni a kormányt egy szabályosan lelépő gyalogos elől. A közeli iskolába igyekvő gyerekek sokszor csak a saját körültekintésük miatt ússzák meg a balesetet, nem a nagyon igyekvő kedves autós társak miatt.” Ugyanez az olvasónk gyalogosként leg-

hozzá és – mint írta – „ennek köszönhetően az autósoknak nem áll módjukban megállni, hiába a KRESZ. Nagyon sok embert ütöttek már el. Reggel és délután lehetetlen átmenni. Nem győzni kivárni, amíg valaki megáll.” Olvasónk leírta, hogy édes­ anyjával kelt át az úton, és előre kellett őt löknie, hogy ne üsse el egy teljes gázzal érkező autó. „Ha nem teszem meg, az autós elgázol minket.”

Előrelökte édesanyját Arra kértük olvasóinkat, írják meg nekünk, mely helyeket, gyalogátkelőket tartják igazán veszélyesnek. A többtucatnyi válaszból állt össze a kép, hogy Miskolc zebraszempontból veszélyes városnak számít. A magát „egy lakónak” nevező olvasónk a Tetemvárnál lévő zebrát említette, amely már több mint 25 éve megvan, de rendőrlámpa nem tartozik

Nincs hova kapni a kormányt Másik olvasónk gyalogosként a Vörösmarty utcában a Szinva

tájegységéhez köthető” – mondta Bánné dr. Gál Boglárka.

A napokban ülésezett – idén első alkalommal – a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár Bizottság. A bizottság régi-új elnöke, Bánné dr. Gál Boglárka három értéket javasolt felvételre.

Hagyomány és innováció A legtöbben talán Szabó György, a bükki füvesember munkásságáról hallottak, aki a hagyományos népi gyógynövényes gyógyászat fennmaradásában, hagyományaink megőrzésében tölt be egyedülálló szerepet. A világrekord hosszúságú kolbász önmagában élelmiszeripari kuriózum, amelynek értékét növeli, hogy az idén hatodik alkalommal megrendezett közösségi eseményen, a Vámos-Toros Napon készítették el. Az először 1867-ben megjelent Tokaj-Hegyaljai Album kora egyik legnagyobb méretű tájleíró munkája, ezzel együtt a világ borkultúrájának egyik alappillérét bemutató könyv, amelyet az utóbbi években újra kiadtak. SZB

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

Kétezernél több elem Elsőként Szabó György, a bükki füvesember munkásságát, másodikként a sajóvámosi 2431 méter hos�szú egybetöltött kolbászt, harmadikként pedig a Tokaj-Hegyaljai Albumot. Az értéktárbizottság mindhárom esetben egyhangúlag fogadta el az elnök javaslatát, így a 8 kategóriában immáron 2018 elemet tartalmaz a megye értéktára. „Mindhárom érték a maga nemében egyedi, közösséget építő és megyénk egy-egy

Készül a rekordkolbász

C

Y

100

90

80

70

60

50

dul a zebrán, de közben érkezik a villamos, akkor az úttesten tud csak megállni, hogy megvárja annak elhaladtát. Sokszor a villamosmegálló is takar. Erre az lehet a válasz, hogy csak akkor induljon el, amikor villamosszempontból is tiszta a járás, illetve hogy a villamos is jármű, neki is át kell engednie a gyalogosokat. SZANISZLÓ BÁLINT balint.szaniszlo@eszak.hu

Látogasson el hírportálunkra!

Az erdőben laknak, és alkalmi munkából, koldulásból élnek. Éjszaka pedig meleg otthonról álmodnak. Milyen lehet az élet az éjszakai mínuszokban, a nappal is süvöltő, jéghideg szélben egy sátornak nevezett tákolmányban? Sokan el sem tudjuk képzelni, hiszen este a jó meleg lakásunk és vacsoránk vár ránk. Vannak azonban olyan embertársaink, akik dacolva esővel, hóval, faggyal, a téli hónapokat is a szabadban töltik. Ők azok, akik csakis azért maradnak életben, mert számíthatnak embertársaik nagylelkűségére, segítőkészségére és saját erős szervezetükre. Nem először kísérjük el útjukra Koltai Zsoltot és Varga Gergelyt, a Napfényt az Életnek Alapítvány utcai szociális munkásait. Ők azok, akik pontosan tudják, Miskolc melyik erdős, bokros részén húzzák meg magukat hajléktalan emberek, és amiben csak tudják, segítik őket; hogy túléljék a legnehezebb hónapokat is. Igazából van hajlékuk. Lakatos Zsoltnak és feleségének, Andreának például egy deszkákból, nejlonból, pokrócokból összetákolt építmény az egyetem környékén, a domb­ oldalon. Épp akkora, amibe egy matrac elfér. Mellette egy kisebb kalyiba áll, Zsolt unokatestvére lakik benne, Farkas Pál. A napokban azonban baj történt. Andrea elcsúszott az „otthonukhoz” vezető úton, eltört a lába, meg kellett műteni. Most a szociális munkások szeretnék bevinni MISKOLC.

FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

M

jobban a Király utcai (a Szinvapark melletti) zebrát „utálja”. „Este 8 óra után sárga villogóra van állítva a lámpa, de annyira rossz a világítás a környékén, hogy muszáj előtte lépésben menni, mert nem egyszer csak az utolsó pillanatban láttam meg a sötét ruhában közlekedő fiatalokat.” Kiliáni olvasónk a Diósgyőri Gimnáziumnál lévő villamosmegálló melletti gyalogátkelőhelyre hívta fel a figyelmünket. Szerinte nagy balgaság, hogy az út és a villamossín között néhány centis sáv van, azaz ha valaki elin-

Nejlonsátorban a domboldalon

Három elemmel bővült tovább a megyei értéktár Kincsünk lett a sajóvámosi rekordhosszúságú egybetöltött kolbász.

FOTÓ: ÉM

A sötét szobában nehéz megtalálni a fekete macskát – egy keleti bölcsesség szerint –, amely úgy folytatódik, hogy akkor különösen nehéz, ha a macska nincs is a szobában. Ez jutott eszembe egyik olvasónk levele nyomán. Ő azt vetette fel, hogy az amúgy is ros�szul megvilágított zebrák környékén nehéz észrevenni azt a gyalogost, aki fekete dzsekiben, kabátban jár és ezáltal észrevétlen. Különösen a sötétben... Nem arról van szó, hogy a gyalogosokat ad acta el kellene tiltani a sötét ruházattól, de be lehetne vezetni az esztétikus, a külsőt el nem rontó fényvisszaverő csíkokat, amelyet rá lehetne erősíteni például a kabátujjra. Sokat segítene a közlekedésben mindkét félnek, és akár életmentő is lehetne. Persze a zebrák környéki közvilágítás hiányosságait sem ártana orvosolni az arra illetékeseknek, erősebb, élénkebb világítást biztosító izzók kellenének. Mindez nem mentesítené az autósokat, hogy egy gyalogátkelőt mindennél nagyobb figyelemmel közelítsenek meg. Ha mindez összejön, akkor hiába jár arra a balszerencse fekete macskája. SZANISZLÓ BÁLINT

40

30

20

10

5

Lakatos Zsolt és felesége egy sátorban élnek

az asszonyt az alapítvány által működtett egészségügyi centrumba, hiszen gyógyszeres kezelésre is szorul. Elcsúszott Andrea fájós lábát simogatja, miközben arról mesél, hogy nem voltak mindig hajléktalanok. De amikor Zsoltnak meghalt az édesanyja, később a mostohaapja, kirakták őket a házból. Az albérlet lenne az egyetlen lehetőségük, de a kauciót és a havi költségeket nem tudják kifizetni. – A nyári időszak könnyebb, akkor én is el tudok menni dolgozni. Dolgoztam már a csokigyárban, a vadasparkban, de ilyenkor tisztálkodni és mosni szinte lehetetlen. Így meg nem lehet bemenni egy munkahelyre sem, hiszen mindenütt higiéniai szabályok vannak. A férjem és a sógorom alkalmi munkákat vállalnak. Fát vágnak, ásóznak, mikor mire van szükség – érzékelteti Andrea csöppet sem könnyű életüket. Azzal

FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

folytatja, hogy a főzést ügyesen megoldotta, amikor még nem fájt a lába. A szabadtéri tűzhelyükön akár pörköltöt és rántott húst is tudott sütni. Már persze akkor, amikor volt pénzük húsra. A férfiak a közeli áruház előtt kéregetnek. Van, hogy pénzt kapnak, máskor élelmiszert vesznek nekik az emberek. Kérdezzük, miért nem mennek be a szállóra. Andrea szerint ott lopnak, legalábbis ezt hallotta. – Jól megvagyunk itt, a mostani tél enyhe volt, nem fáztunk. Jobb lenne persze egy kis ház vagy lakás, ez a nagy álmom, de albérletet nem tudunk fizetni – teszi hozzá lemondóan a 46 éves asszony. Alkalmi munkákból Zsolt a sátruk tetejét mutatja. – Éjszaka felszakította a szél a nejlont, arra ébredtem, hogy látom a csillagokat. Egy teli vödröt tettem rá, az megtartja egy darabig. Meg aka-

rom javítani mindenképpen, mert ha beesik az eső vagy a hó, az nem lesz jó – magyarázza. Elmeséli, hogy van ugyan szakmája, targoncás, de a gyárakban nem szívesen fogadják az olyan embereket, mint ő. Börtönben ült korábban, így erkölcsi bizonyítványt nem kaphat. Zsolt szerint a nehéz gyermekkora nyomta rá a bélyegét az egész életére. Tizenketten voltak gyerekek, és őt, a legkisebbet kitúrták mindenből. A testvérei ugyan jobb módban élnek, mint ő, de nem segítenek rajta. 38 évesen egy kalyibában lakik, alkalmi munkákból él, amiből télen kevés van, szeretne leszokni az italról, és a napi betevőjük attól függ, hogy az üzlet előtt megszánják-e őket az emberek vagy sem. Zsoltnak is van álma: – Egy olcsó kis ház. Semmi más – mondja. Megszokta Unokaöccse, Pál halk szavú ember, néhány mondatos válaszaiból kerekedik ki az élete. Felesége korán, fiatalon meghalt. Ő maga beteg lett, tbc-s volt, majd trombózis keletkezett a lábában, Pesten gyógyították meg a Korányiban. Mára meggyógyult, de fizikailag nagyon legyengült, öt kilót sem tud megemelni. Pedig a betegsége előtt gipszkartonozott, ma azonban már nem tudná ezt a munkát végezni. – Hogy mi az én vágyam? Egy jó élet. A mostanit is meg lehet szokni, csak bírni kell a hideget – jegyzi meg sokatmondóan. HEGYI ERIKA erika.hegyi@eszak.hu

ESZAK

3

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

4 Megyei körkép

MAGYARORSZÁG

Disznót vágtak és farsangoltak is Hamisítatlan falusi disznóvágáson vehettek részt a hernádnémeti iskola diákjai pénteken délelőtt: készült hurka, kolbász, tepertő, hagymás vér és tojásos velő is. A kóstolgatás mellett pedig a legmodernebb technika segítségével szereztek ismereteket a disznótartás, -vágás és -feldolgozás témakörében. HERNÁDNÉMETI.

Elméletben, gyakorlatban A Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művé-

Minden évszakban tervezünk egy egynapos rendezvényt. MADZINNÉ NAGY ANIKÓ

nyokat elevenítették fel, így kiszebábot készítettek, majd égettek el az udvaron, volt farsangi fánk, bábelőadás, kézműves-foglalkozások. A kicsik megnézték a nyolcadikosok hagyományos farsangi táncát, amelyet egyébként szombaton adnak elő, és egy kis farsangi beöltözésre is volt lehetőség.

Készül a tepertő

FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

vágáson. Míg a nagy részük a böllér mellett serénykedett vagy csak figyelt, egy csoport lovas szekéren sétakocsikázott, bent pedig egy szintén

Látogasson el hírportálunkra!

a program keretében vásárolt okostábla és a hozzá tartozó tabletek segítségével töltöttek ki kvízeket, oldottak meg feladatokat, amely közben további ismereteket szívtak magukba. Az egészhez pedig helyi zenészek szolgáltatták a hátteret, hegedűn, tangóharmonikán, szaxofonon szólt a

A Zöld Sátor is visszatér a fesztivállal A Kocsonyafesztivál szervezői azt ígérik, minden eddiginél környezetbarátabb lesz a rendezvény.

tunk a környezetvédelemre – hangoztatta Rózsa Edit, aki bemutatta a fesztivál idei békáját is, amely újrahasznosított farmeranyagból készült. Ebből egyébként ötezer darab készült, és – csakúgy mint régen – a rendezvényen osztják majd azokat. Ezután F. Nagy Zsuzsanna, a Zöld Kapcsolat Egyesület el-

Zöld sajtóreggelin mutatta be pénteken a hos�szú évek után újrainduló Kocsonyafesztivál Zöld Sátrának rendezvényeit a Zöld Kapcsolat Egyesület. A programhirdető eseményen előbb Rózsa Edit alapító-főszervező szólt, aki egy előadáson ismertette a 2013-ban megrendezett Kocsonyafesztiválról készített kutatás megállapításait, majd nagy vonalakban ismertette az idei programsorozat céljait. – A Kocsonyafesztivál, ahogyan korábban is, a miskolciakról, a miskolciakért és úgy általában Miskolcról szól, de talán a legfontosabb, hogy az idei programok szervezése közben minden eddiginél nagyobb figyelmet fordítotMISKOLC.

nöke, szervező nyújtott részletes tájékoztatást a várható programokról. Izgalmas előadások – Nagy öröm számunkra, hogy a fesztiválhoz hasonlóan hét év után a Zöld Sátor is visszatér. Ráadásul nemcsak szimplán visszatér, hanem meg is erősödik: húsz, hu-

Rózsa Edit (balra) és F. Nagy Zsuzsanna a tájékoztatón

ÉSZAK

ÁLLÁS

FOTÓ: BT

szonöt helyett, idén kétszer annyi partnerrel váltjuk majd egymást a Kandia utcán felállítandó 350 négyzetméteres sátorban – tette hozzá. A rendezvényen jelen lesznek a miskolciak környezet- és természetvédelmi szemléletformálásáért, életmódváltásáért tevékenykedő szervezetek, de nagy várakozással készül az egyetem több tanszéke is, valamint több országos és vidéki székhelyű szakmai szervezet is. F. Nagy Zsuzsanna kiemelte, a Zöld Sátorban idén is lesznek érdekes és izgalmas előadások, de a csatlakozó civil szervezetek standokkal is várják majd a látogatókat. Az eredeti arculattal tér vissza idén az egyesület Zöld Szemmel című hírlevele is, melyben a programok mellett minden fontos információ elérhető. A kiadvány ezen a linken tekinthető meg online: https://zoldkapcsolat.hu/ zold-szemmel-2020/. TÁ

zene, és a gyerekek a hagyományos dalokat is megtanulhatták a muzsikusoktól. Az iskolában is egész napos programon vettek részt közben a többiek, amely teljesen a farsangi ünnepkör köré szerveződött. Így az ötödikesek például almát aszaltak, az alsósok a farsangi hagyomá-

Négy évszak A program első alkalma nagy siker volt a gyerekek körében, nagyon élvezték, így máris várják a következőt, amelyre hamarosan sor is kerül majd. – Tavasszal a lóval és ekével való szántást, vetést próbálhatják majd ki pél­ dául a gyerekek, és tanulnak közben a földművelésről is hasznos ismereteket. Nyáron az aratás, illetve a befőzés, savanyítás lesz a téma, és ezeket próbálhatják majd ki. Az év utolsó alkalmán a tervek szerint ősszel kuko­ ricatörés, szüret, gyermek­ játékok készítése csuhéból, na és persze lekvárfőzés szerepel majd a programok között – tudtuk meg Hódi Attilától, az „Ál­ talános Iskoláért” Alapítvány Hernádnémeti elnökétől. HI

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Nyékládháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet „Természetes fürdőhely és büfé egységek” üzemeltetésére. A pályázat célja:

a Nyékládháza belterület 1762/6 hrsz.-ú ingatlanon kiépített természetes fürdőhely és büféegység, valamint a Nyékládháza belterület 1762/5 hrsz.-ú ingatlanon található büféegység üzemeltetése.

Az ajánlat benyújtásának határideje: 2020. február 18. Az ajánlat benyújtásának helye: Nyékládházi Polgármesteri Hivatal (3433. Nyékládháza, Vasút út 16.) címére ajánlott levélben vagy személyesen, zárt borítékban. A részletes pályázati felhívás a www.nyekladhaza.hu oldalon érhető el. A pályázatra vonatkozó egyéb információ kérhető Tóth Balázs polgármestertől vagy dr. Marcinkó Eszter aljegyzőtől személyesen, illetve a 06-46/391-420-as telefonszámon. Tóth Balázs polgármester

dr. Marcinkó Eszter aljegyző

386533

szeti Iskola alapítványa pályázott és nyert támogatást „Négy évszak a Vénhegyen” címmel egy hagyományőrző rendezvénysorozatra. A pályázat célja a régi falusi hagyományok, magyar népi kultúra bemutatása, élményszerű megismertetése a gyerekekkel, méghozzá cselekvő és alkotó részvételükkel. – A Vénhegy a falu határában lévő szőlőrész, ide terveztük a programok egyik részét az iskola mellett. Minden évszakban tervezünk egy egynapos rendezvényt, kicsit összesűrítve az évszakok főbb eseményeit, munkáit. Az elsőn most a téli ünnepkörben gondolkoztunk – tudtuk meg Madzinné Nagy Anikótól, az iskola igazgatójától. A 6. évfolyamosok disznótoron vettek részt, hivatásos böllér és a község néhány idősebb tagja segített az ismeretek átadásában. A disznót a helyszínen perzselték, bontották szét, a hurka, kolbász, tepertő készítésébe, a füstölésbe pedig a gyerekeket is bevonták, akik körében nagy volt az izgalom, sokan ugyanis most voltak először disznó-

Mindent megkóstolhattak és mindent ki is próbálhattak az iskolások.

Tiszaújváros 2020. március 4.

BÖRZE

Derkovits Művelődési Központ 9.00–16.00 óráig

JELENtkEzz kIÁLLítóNak! 4 Állást keres? 4 Munkát váltana? 4 Látogasson el INGYENESEN az Észak állásbörzére!

magyarország

380123

allasborzeeszak@mediaworks.hu

HIRDETÉS

Impresszum MAGYARORSZÁG

C

www.eszak.hu Főszerkesztő: Uri Mariann · Lapszerkesztő: Bujdos Attila, Hajdu Mariann, Szaniszló Bálint · Szerkesztőség: Miskolc, Zsolcai kapu 3. · Levélcím: 3501 Mis­kolc, Pos­ta­fiók 178. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (46) 501-262 · Ügyfélszolgálati iroda: Mis­kolc, Zsolcai ka­pu 3. · E-mail: eszak@eszak.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-0357 · Index: 2020/33. Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Lapunkat rendszeresen szemlézi:

ESZAK

4

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

Megyei körkép 5

MAGYARORSZÁG

Kirepültek az alma materből a friss diplomás egyetemisták Az ünnepélyes szalagátvágás pillanata

Folytatódtak tegnap a Miskolci Egyetem diplomaátadó ünnepi szenátusülései.

FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

Átadták mindhárom felújított útszakaszt

MISKOLC. Péntek délelőtt az Állam- és Jogtudományi Kar, illetve a Gazdaságtudományi Kar végzősei, délután pedig a Műszaki Földtudományi Kar, a Műszaki Anyagtudományi Kar, a Bölcsészettudományi Kar, illetve az Egészségügyi Kar hallgatói vehették át diplomáikat. Prof. dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora nyitotta meg az ünnepi ülést, és köszöntötte az állami, a társadalmi és a gazdasági élet szereplőit, a járási hivatalok vezetőit, a középiskolák igazgatóit és végül, de nem utolsósorban a diplomájuk átvételére készülő hallgatókat. Ezek után a Miskolci Egyetem legmagasabb rangú kitüntetését, a Doppler Professzori kitüntető címet vehette át dr. Forró László, a Lausanne-i Műszaki Egyetem professzora. Köszönőbeszéde után megkezdődött a diplomaosztó.

Kollár Miklós polgármester köszöntött mindenkit, aki részt vett a pénteki átadón. Elmondta, régóta tervezték az említett szakaszok rendbehozatalát. Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke a település köldökzsinórjának nevezte a felújított részt. – Immár kulturált körülmények között lehet megközelíteni Sajókeresztúrt közúton. Ez fontos szempont az itt élők számára, hiszen naponta közlekednek rajta ügyes-bajos dolgaik intézése közben. Azt is hozzátette, hogy az átadott szakaszok gazdasági szempontból is kiemelt jelentőségűek a település számára. Csöbör Katalin ország­ gyűlési képviselő beszédében kihangsúlyozta, hogy az országnak szüksége van a kistelepülésekre és az itt élő emberekre. – A főváros, a megyeszékhelyek és a kisebb városok, falvak összetartoznak, ezért szükség van a vidéki fejlesztésekre is. A kistelepülések életében pedig kiemelt szerepet játszanak az utak. BM

Jelentős lépés: megújult Sajókeresztúr „köldökzsinórja”. SAJÓKERESZTÚR. Három

szakaszon történtek munkálatok: az egyik 370 méter, a másik 413 méter, a harmadik pedig 675 méter hosszú. A renoválás a 26-os főút bekötőútját, valamint a Petőfi utca átkötési szakaszát érintette, ami Sajókeresztúr régebbi részét köti össze az új teleppel. – A tavalyi évben voltak kétségeim, hogy egyáltalán megvalósul-e az útfelújítás – fejtette ki véleményét Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod megyei igazgatója, aki szerint nagyon sok problémát kellett leküzdeni a sikerhez. – A felújított szakasznak két tulajdonosa van: az egyik a Közút, a másik az önkormányzat. Ennek függvényében a rendelkezésre álló forrásokat is meg kellett osztani. Időközben kiderült, hogy szükség van az út szélesítésére is: a nehézgépjármű-forgalom miatt balesetbiztonsági okokból hat méterre kellett kiszélesíteni bizonyos szakaszokat.

Átvették a diplomájukat

FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

ezért kis korunkban rendszeresen járt gyógytornára, ahova én is elkísértem. Már akkor is láttam, milyen sokat lehet segíteni egy-egy ilyen kezeléssel. Azt hiszem, akkor fordult meg először a fejemben, hogy gyógytornász leszek. Jó érzés segíteni az embereken. Egerben jártam középiskolába, ezért ott vagy Miskolcon szeretnék elhelyezkedni az egészségügyben.

Jó érzés segíteni – Nagy most a megkönnyebbülés, örülök a diplomámnak, a következő fázis a munkakeresésről szól majd – mesélte Ittes Flóra, aki az Egészségügyi Karon, gyógytornász szakon végzett, és motivációját is megosztotta velünk. – A testvérem karján megsérült egy ideg, amikor született,

Látogasson el hírportálunkra!

Veleczki Patrik a Műszaki Földtudományi Karon végzett földtudományi mérnökként, olaj- és gázmérnök specializációval. – Már középiskolában volt arra ambícióm, hogy ezt a szakot válasszam. Fantasztikus érzés mérnökké válni, viszont szeretném folytatni a tanulmányaimat mesterképzés szakon is, hogy igazi, okleveles mérnök lehessek. A Mol Nyrt.- nek köszönhetően itt, a Miskolci Egyetemen folytathatom a tanulmányaimat duális képzés keretében olajmérnöki, angol nyelvű

mesterképzésen, és közben lehetőségem nyílik arra, hogy a Molnál szerezzek gyakorlati ismereteket – sorolta a terveit. NK

Fantasztikus érzés mérnökké válni, viszont szeretném folytatni a tanulmányaimat. VELECZKI PATRIK

Ötödik nyertesünk is átvette Mozaikkereső játékunk ötödik nyertese, Kerekes Béla is átvette nyereményét, vagyis egy robotgépet pénteken a szerkesztőségünkben. Érdeklődésünkre elmondta, lapunknak legalább 30 éve előfizetője, azonban most nyert először velünk. „Különösen nagy öröm ez úgy, hogy életem során eddig lottókettesnél nagyobb nyereményem még nem volt” – tette hozzá. FOTÓ: BUJDOS TIBOR

MEGJELENT

Röviden tekint a városon belüli integrációra, ezért is szerveznek szociális, oktatási és közösségépítő programokat a Hámán Kató akcióterület lakói számára. A megvalósítás alatt álló projekt két fontos célkitűzéssel rendelkezik. Az egyik, hogy a célterületen élők számára elősegítsék a társadalmi integrációt különböző rendezvények, cso-

KAZINCBARCIKA. Folytatódott a Közösségi integráció Kazincbarcikán, a Hámán Kató akció­ területen program: a Mezey István Művészeti Központba, a Gyermekek Házába érkező tanulók Valentin-napra készültek alkotásaikkal. Kazincbarcika önkormányzata és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ kiemelt feladatként

özv. Kovács

portfoglalkozások szervezésén keresztül, illetve a másik a terület fizikális rehabilitációja, amely épületeket, közösségi tereket, közterületeket érint. A Gyermekek Háza – Kézművesház és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ 2018-tól szervezi évi tizenkét alkalommal ezeket a kézműves-foglalkozásokat.

Lajosné

sz. Tóth Lídia

386793

Nagyon szeretünk, ugyanúgy, ahogy Te minket, Jobban félteni és szeretni már nem is lehet téged. Nagyon jó anya vagy, nagymama és dédi, Nekünk ez nagy kincs, csodás ezt megélni. Te vagy a mi kincsünk, vigyázunk is reád, Ahogy te tetted ezt velünk sok-sok éven át. Ezért is Hálás szívvel köszönünk mi mindent, Így kívánva Boldog születésnapot neked!

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

383354

Drága édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk 96. születésnapja és közelgő névnapja alkalmából sok szeretettel köszönti Varbón szerető családja.

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

5

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

6 Interjú

MAGYARORSZÁG

Interjú: Siklósi Kristóffal, aki az idei Miskolci Múzsa díj Múzsa reménységek elismerését kapta

„A fuvolám olyan nekem, mint az útra kelő szegény legény tarisznyája” Siklósi Kristóf egyike a Múzsa reménységeknek. Fiatal, tehetséges, és a kísérleti zene foglalkoztatja.

Múzsa reménységek elismerését. Milyen érzés egy nagyváros kulturális díját átvenni? Miskolc mindig sokat jelentett nekem. Itt nőttem fel, itt tanultam meg az alapokat a Fazekasban és a Földesben, amikből, be kell vallanom, sokszor a mai napig élek. A Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjei és az operafesztivál gyerekkoromban, nagyjából tíz éven át meghatározó zenei élményt adott. Nagyon hálás vagyok, amiért a város továbbra is elismeri és támogatja a munkámat; azontúl, hogy nagy erőt ad a folytatáshoz, hogy láthatom, van, aki mellettem áll, nagyon sok praktikus segítséget is nyújt a díj, sokan megismertek, felbukkantam. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki támogat a pályámon! Nem fogom elfelejteni Miskolcot.

Három fiatal tehetség vehette át nemrég a Miskolci Múzsa díj idén alapított Múzsa reménységek elismerését. Köztük Kristóf, aki sokoldalú tehetség: fuvolaművész, zeneszerző, és örömmel viseli a Z generáció bélyegét. MISKOLC.

Nem sok mindent látok a közösségi oldalán, hiszen nem vagyunk ismerősök, de egy idézet megragadta a figyelmemet: A festő a vászonra fest – A zenész a csendre. Ön is festő zenész? A csend legalább olyan fontos eleme a zenének, mint a hangok. Érzékeny pont, hogy a zenészek hogyan rajzolják körül: attól, amit előtte és utána játszanak, az a csend, az a szünet ezerféle lehet; feszült várakozással teli, nyugalmas, pihentető, kikapcsoló, élhetünk át benne heves érzelmeket, melankóliát, izgalmat, szomorúságot, zuhanást, repülést, hideget, meleget, gyakorlatilag bármit annak ellenére, hogy abban a pillanatban semmit sem hallunk. Sőt, talán a csend egyenesen fontosabb, mint maga a zene, hiszen ahogy megszűnik a hang, hirtelen megvilágosodik önmagunkban, hogy mennyire vágyunk arra a hangra. És mindenkiben máshogy: abban a pillanatban saját tudatalattinkat fedezhetjük fel. Mint mikor két élőlény közeledik egymáshoz: egyszer összeérnek, egyszer eltávolodnak, egyszer odaadják magukat egy pillanatra, egyszer mégsem, játszanak egymással. Ugyanígy játszanak velünk a hangok, egyszer odaadják magukat, egyszer nem. És a lényeg mindig a nemben, az ürességben történik, az ad teret a fantáziának, hogy vajon mi lesz, amikor épp nem üresség lesz.

Már középiskolás diákként is hallhattunk önről mint zeneszerzőről. A 2014-es operafesztiválon emlékezetes volt A hatpróbás vőlegény című meseoperája. Mi ihlette ezt a művet? A Hatpróbás vőlegény megírására az akkor ötvenéves Fazekas iskola évfordulója alkalmából kértek fel. Az iskola diákjai és tanárai adták elő a jubileumi ünnepségen a Miskolci Nemzeti Színházban, nem sokkal később pedig az operafesztiválon is elhangzott. A felkérés megtiszteltetés volt, nagy örömmel és lelkesedéssel töltött el, hiszen nagyon szerettem az iskolát. Ezzel együtt óriási lehetőséget jelentett, de tartottam is tőle, hiszen még soha nem írtam hasonlóan nagyszabású művet. Szerencsére Csorba Piroska szövegkönyve nagyon jó inspirációt, támpontot adott, hogy hogyan is tudnám ezt megcsinálni: egyszerűen fogtam a hangszereket és az énekeseket, akik rendelkezésre álltak, és végigmentem a szövegen, minden részhez kidolgozva a zenét. A zeneszerzés néha

Ön is azon fiatal tehetségek között van, akik átvehették a Miskolci Múzsa díj idén alapított

Ön nemcsak zeneszerző, de fuvolaművész is. Úgy tudom, már általános iskolában is számos zenei versenyt nyert. Hányadik helyen van az életében a fuvola? A fuvolával rettenetesen bensőséges és különleges kapcsolatom van, amit a mai napig nehezen tudok megfejteni. Az már nagyjából bizonyossá vált, hogy bár többször próbáltam, nem tudom elengedni. Pedig egyáltalán nem gondolom magam fuvolistának olyan értelemben, ahogy egy Matuz István vagy egy Gyöngyössy Zoltán fuvolista. Ők gyakorlatilag összenőttek a hangszerrel, állandóan a lehetőségeit, újításait, természetét, hangzásait kutatják nem szűnő lelkesedéssel. Én ezzel szemben csak imádok fuvolázni, nagyon szeretek fellépni. Olyan nekem a fuvola, mint egy kísérő, egy segítő, ami nem közvetlenül ahhoz kapcsolódik, amit el akarok érni, de elengedhetetlen, állandó tartozékom, mint az útra kelő szegény legény tarisznyája vagy Fehérlófia kardja, Harry Potter varázspálcája, Wotan dárdája. Ha például ábrázolnának egy mesekönyvben, aminek a szereplője vagyok, biztosan a fuvolával együtt ábrázolnának.

Siklósi Kristóf: Folyamatosan zenék járnak a fejemben, gyakorlatilag 0–24-ben

semmiféle elvont dolgot nem jelent, egyszerűen munka, amit el kell végezni, pakolni kell a téglákat egymás után, írni a hangjegyeket, kidolgozni az ötleteket, amire az adott zeneszerző és az adott ötlet karaktere, egyénisége alapján már gyakorlatilag kész recept van. Rettentően hosszú és fárasztó folyamat volt, nem egyszer megcsömörlöttem, kidőltem, de főleg a családom támogatásának köszönhetően, végül megbirkóztam vele. Hogyan kezdődött a zenei pályája? Nem is tudom, mi számít kezdetnek… Amikor elsős koromban zongorázni akartam tanulni? Amikor ötéves koromban a szüleim beírattak zeneoviba? Amikor már előtte állandóan elkértem édesapám fuvoláját, hogy próbálgathassam? Vagy már akkor, amikor zenészcsaládba merészeltem születni? Mindenesetre úgy érzem, a pályám kezdetektől determinált volt.

Névjegy Siklósi Kristóf Született: Miskolc, 1996 Tanulmányok: 2003–2011 Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Miskolc 2011–2013 Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc 2013–2016 Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium, Budapest 2016-tól Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest Díjak, elismerések: 2009 VI. Országos Jeney Zoltán Ifjúsági Fuvolaverseny, II. díj 2011 VIII. Országos Fuvola-duó Verseny — partneremmel a saját szerzeményemmel indultunk, első díjat, különdíjat és nagydíjat kaptunk. 2014 XI. Országos Kodály Zoltán Szolfézsverseny, I. díj 2014 VI. Országos Zeneszerzésverseny (Bartók Béla emlékére), I. díj 2016 X. Országos Fuvolaverseny (Elek Tihamér emlékére), I. díj 2016 Az Open Society Archívum (OSA) zeneszerzői pályázata, I. díj 2018 A Zeneakadémia által megrendezett Zeneszerző Verseny, Előadói díj 2019 A szerbiai Anton Eberst Nemzetközi Fuvolaverseny döntőse Jelenlegi munkák: Ensemble Z Zeneakadémia (diplomakoncert terv szerint 2021-ben) Zeneszerzés, átiratok készítése Klasszikus, kortárs, improvizációs koncerteken való közreműködések Szimfonikus zenekarokban való közreműködések Tanítás Szabadidő: Olvasás, legutóbb Nádas Péter, Bukowski, Bartis Attila, Goethe, József Attila Közös időtöltés, közös zenélés barátokkal Filmek, legutóbb Yorgos Lanthimos, Lars von Trier és Alejandro Jodorowsky filmjei Főzés Futás Tervek, célok: Ensemble Z koncertlehetőségeinek bővítése Külföldi tanulmányok

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

Mikor környékezték meg az első olyan dallamok, amikor azt érezte, hogy ezeket le kell jegyeznie? Kicsi korom óta rettenetesen érdekelt a zene minden formája. Zenész szüleim lévén rengeteg lemezt hallgattunk otthon, nagyon sokfélét, klasszikustól a könnyedebb műfajokig. Munkahelyükre, a Miskolci Szimfonikus Zenekar próbáira és koncertjeire is gyakran elkísértem őket. Zeneóráimon mindenbe belekérdeztem, mindig többet akartam tudni, mint amiről tanultunk, és állandóan zenei kérdéseken törtem a fejem. Szerencsére minden tanárom nagyon kedves volt

40

30

20

10

5

velem, mindenre készséggel válaszoltak, pedig gyakran idegesítő lehettem a túlbuzgóságommal. Ilyen körülmények mellett hamar nagy késztetést éreztem rá, hogy hangokat írjak le, az elsők olyan tízéves korom körül jöhettek. Persze ezek még ritkán váltak kész művekké, ha igen, akkor is egyszerű, rövid, egy-két hangszert foglalkoztató darabokká. Emlékszem, egyszer fogtam egy nagy kottapapírt, és nekiültem, hogy írok egy szimfóniát. A feladat olyan nehéznek bizonyult, hogy körülbelül nyolc ütemet sikerült belőle leírnom, de tudtam, milyen hangszerek vannak a zenekarban, és azokat hogyan kell beírni a partitúrába, és mindig határtalanul lelkes voltam. Ha nem sikerült, nem zavart, akkor elkezdtem valami mást. Ez addig-addig folytatódott, míg 14 éves koromban elkészült első nagyobb szabású darabom, a „Tiszteletem, Liszt Úr!”. Azt hiszem, a mai napig ez a művem áll hozzám a legközelebb. Mire a legbüszkébb? Nem tudom, az ember mire lehet büszke. Az, hogy meg tudtam írni darabokat, hogy van rá képességem, hogy így vagyok összerakva, az nem az én érdemem, így alakult és kész. Nem szeretem például azt sem, mikor a zeneszerzőkre, írókra, filozófusokra, tudósokra úgy nézünk, mintha istenek volnának. Ők is emberek, megvoltak a ballépéseik, néha pedig rettentő rondán viselkedtek, mint bárki más. Ezen a világon minden önmagát próbálja kiteljesíteni: például egy fóka mindig „fókáskodik”,

FOTÓ: ÉM

ha nem teheti, nem lehet vízben, nem ehet halat, szóval nem csinálhatja a fókás dolgokat, rosszul érzi magát. Én is csak próbálok hallgatni rá, mi az, ami természetesen jön belőlem, és azt követni. Néha nagyon nehéz, mert a társadalmi berendezkedésünk sok mindent nem enged meg, de ez egy másik kérdés. Mesélne egy kicsit a zeneszerzői folyamatról? Akik nem ezzel foglalkoznak, nem tudják, hogyan születik egy mű. Rögtön több szólamban hallja a művet, vagy először a fő dallamot, és ahhoz csatlakozik a többi szólam? Folyamatosan zenék járnak a fejemben, gyakorlatilag 0–24ben, az utcán, a villamoson, az órákon ülve. Közvetlenül lefekvés előtt nem szeretek zenét hallgatni, mert utána képtelenség elaludni, olyan intenzíven kattog tovább a fejemben. Mindig gondolkodom, hogyan kerülhetnek például egy dallamfoszlányban egymásra, egymás mellé a hangok, és azok milyen érzeteket keltenek abban, aki hallgatja. Kicsit olyan, mint egy keresztrejtvény. Egy idő után az így kialakult kezdemények elkezdenek összetettebbé válni, ilyenkor pedig borzalmasan idegesít, ha nem írhatom le, mert félek, hogy elfelejtem. Utána elkezdem kidolgozni, amiben nagyon változó, hogy meddig jutok, néha azonnal a kész darabig, néha szinte magát az ötletet is félbehagyom. Ilyen módon rengeteg félkész vázlatom van. Némelyiket két év után megtalálom, és hirtelen teljesen tisztán látom, hogyan fejezhetem be.

Jelenleg a Zeneakadémia hallgatója. Kiktől lehet itt a legtöbb tudást megszerezni? Akik nekem a Zeneakadémiáról többet adtak egyszerű tanácsoknál, mélyebbre mentek, más megközelítést mutattak, kilendítettek, a következők: Romos Zsolt, Kiss Péter, Holló Aurél, Fejérvári Zoltán, Szűcs-Ittzés Zsuzsanna, Bán Máté, Wilheim András, Madarász Iván, Antal Mátyás, Barta Gergely, Fazekas Gergely, Kovács Zoltán, Kemenes András, Wagner Rita. Hálás lehetek, hogy járhattam hozzájuk! Milyen nagy álmai, tervei vannak a közeljövőre? Ami most leginkább foglalkoztat, az az osztálytársammal, Láposi Dániellel közösen alapított Ensemble Z, egy együttes, amivel kortárs zenét, átiratokat, fúziós, kísérleti zenét játszunk, és örömmel viseljük a Z generáció bélyeget. Ezenkívül szeretnék a közeljövőben valamennyi időt külföldi tanulmányokkal, lehetőség szerint egy színes, nyitott helyen tölteni. És a távoli jövő? Nem szeretek nagyon hosszú távra tervezni, mert bemerevít, és olyan légvárakat építtet velem, amik aztán sok esetben nem valósulhatnak meg. Vallom Popper Péter pszichológus nézeteit ebben a témában, aki szerint a legtöbb ember, ha visszatekint, hogyan képzelte el a mai napi önmagát öt évvel ezelőtt, igen nagyot nevet, mennyire különbözik az a valóságtól. HEGYI ERIKA erika.hegyi@eszak.hu

Látogasson el hírportálunkra!

ESZAK

6

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

Ízvilág 7

MAGYARORSZÁG

Édes élet cukor nélkül

Mindenféle olyat bele, ami jól turmixolható

Édesszájú, de a desszertekről egyből a fölös kalóriák jutnak eszébe? Fogadjunk, hogy már nem sokáig.

Téli esték kedvenc ételei a forró krémlevesek. A tárház minden képzeletet felülmúl.

A hideg téli esték pedig különösen alkalmasak arra, hogy egy forró krémlevessel tegyük teljessé. ÍZVILÁG.

Az idő fontos tényező Magam is rajongója vagyok a forró leveseknek és annak is, hogy adjuk meg a módját a dolgoknak. Ha valaki azt mondja, hogy „későn értünk haza, de gyorsan összecsaptam egy francia hagymalevest”, megáll a kezemben a fakanál. Egy jó francai hagymaleves elkészítése ugyanis legalább másfél óra. Kezdjük onnan, hogy három-négy fajta hagymát – vörös, póré, salotta, sonka stb. – kell összeválogatni, felszeletelni. Olívaolajat kell hevíteni, és abba keménységi sorrendben beletenni a hagymákat. Viszonylag nagy lángon, sokat kevergetve kell dinsztelni az alapanyagot, amíg a hagymák össze nem esnek. Ez olyan 10 perc. Ekkor jön hozzá a vaj, és kisebb lángon tovább kell fonnyasztani a hagymakeveréket. Só, bors következik. A cél, hogy szép barnára karamellizálódjon a hagyma, és felszínre jöjjön a saját édessége. Ez bizony eltart akár 40-50 percig is. Akkor kell ráönteni a – mennyiségtől függően – 1-2 deciliter jó minőségű száraz fehérbort. Miután az alkohol elpárolgott, a borban lévő adalékanyagok beleívódnak a karamellizá-

ÍZVILÁG. Amikor diétázunk vagy egész egyszerűen csak egészségesen étkezünk, akkor úgy tűnik, hogy a des�szertfogyasztás sehogyan sem illeszthető be az étkezésünkbe. Ennek köszönhetően csendben szenvedünk. Legalábbis az édesszájúak mindenképpen, pedig számtalan olyan desszert létezik, ami egészséges.

Érdemes kivárni a végeredményt FOTÓ: SHUTTERSTOCK

lódó hagymadarabkákba, és már a terjengő illat is jelzi, itt valami nagyon finom készül. Újabb türelemjáték, és mehet hozzá a zöldségalaplé, amely a folyadékmen�nyiséget adja meg. Ilyenkor kell beletenni az ízlés szerinti fűszereket: egy-két babérlevél, kakukkfű, szerecsendió. Addig kell tovább főzni – 3040 perc – amíg át nem veszik az alkotóelemek az ízeket.

Számtalan lehetőség Van, amikor csak az összetevőket kell átvariálni, de előfordul, hogy az arányokkal van a gond. Na meg persze a hozzáadott cukorral. Azt sajnos általában ki kell húzni az alapanyagok listájáról, de manapság már számtalan, egészséges módon helyettesíthető. Ugyanígy van ez a tejjel is, hiszen remek növényi tejeket is vásárolhatunk

És még nincs vége Már „készre jelentethetnénk” az ízletes hagymalevest, de az sem mindegy, hogy tálaljuk. Van, aki valamilyen sajtot reszel bele, ami felolvadva kitűnő levesbetét. Az is megoldás, hogy bagettszeletekre sajtot reszelünk, sütőben ráolvasztjuk, és egy ilyen szeletet teszünk a tányérba, majd rámerjük a forró levest. Az igazi ínyencek kivájt cipóba merik a levest, sajtot reszelnek a tetejére és beteszik 10 percre a forró sütőbe. Jó étvágyat!

Eper csokoládéhabbal töltve

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

már manapság. És akkor a különféle lisztekről még nem is beszéltünk… Fontos megjegyezni, hogy az egészséges desszert készítésének csak néhány alapszabálya van, de egyik sincs kőbe vésve. Éppen ezért megeshet, hogy – bizonyos összetevők

miatt – egy finom sütit az egyik ember egészségesnek tart, a másik pedig nem. Akinek az a legfontosabb, hogy glutént nem tartalmazhat az édesség, az lehet, hogy nem aggódik különösebben azon, hogy cukrot vagy édesítőszert tartalmaz-e a finomság. Aki

édesítőszer ízlés szerint eper apróra vágott mandula

a vaníliakivonatot, keverjük össze, amíg teljesen krémes nem lesz. Tegyük be kb. 20 percre a hűtőszekrénybe. Egy kis kés segítségével vágjuk be kúp alakúra az eper tetejét, így készül egy lyuk a hab számára. Kanalazzuk be egy habzsákba, és ügyesen töltsük meg vele az epret. Aprítsunk finomra néhány mandulát – vagy mogyorót, esetleg diót –, és szórjuk meg vele az eperből kikandikáló csokihab tetejét. Tároljuk hűtőben, hogy finom hűvös maradjon a krém, és közvetlenül fogyasztás előtt tálaljuk.

Recept Csokoládéhabbal töltött eper A csokoládéba mártott eper igazi ínyencség, de a csokoládé – amibe mártogatjuk – sok cukrot és kalóriát tartalmaz, főleg nagy mennyiségben. Ez az opció azonban nyugodtan fogyasztható, mert könnyed és egészséges. Hozzávalók: 1 doboz teljes zsírtartalmú kókusztej 1/4 csésze holland kakaópor (ami nem tartalmaz hozzáadott cukrot) 1/2 teáskanálnyi kikapart vaníliabelső

SZANISZLÓ BÁLINT balint.szaniszlo@eszak.hu

Elkészítés: A teljes zsírtartalmú kókusztejet legalább húsz percre tegyük be a hűtőbe, de aki biztosra akar menni, az hagyja bent egész éjszakára, hogy megfelelően lehűljön. Fordítsuk fejjel lefelé a dobozt, vágjuk ki, majd öntsük egy tálba. Hagyjuk, hogy az alján maradjon a fehér, szilárd anyag, amelyet egy tálba kikanalazhatunk. Keverjük hozzá a kakaót és

azonban a kalóriákat számolja, de nem gluténérzékeny, annak a desszert cukortartalma lesz a legfőbb tényező. A legfontosabb ezért az, hogy ne ítéljünk elhamarkodottan, mérlegeljük, hogy számunkra melyek a fő szempontok – szigorúan az egészségesség jegyében – és ennek megfelelően próbáljuk ki a nekünk tetsző recepteket. Ennek köszönhetően szinte biztos, hogy senkinek sem kell majd megfosztania magát az ebédet vagy a vacsorát követő boldogságbonbonoktól. NOVÁK KRISZTINA krisztina.novak@eszak.hu

Látogasson el hírportálunkra!

Itt a fánk – a gasztrosztár nem csak hazánkban Itt a farsang, amikor a közkedvelt édesség még inkább reflektorfénybe kerül.

Honnan ered?

A farsang időszaka elképzelhetetlen fánk nélkül. Még akkor is, ha ez a „közönséges” édesség egész évben elkészíthető. És sül is gyakran bő olajban. Nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világon. Összeállításunkban ízelítőt adunk a világ fánkjairól. MISKOLC.

Fánkvilág Szalagos fánk, farsangi fánk, joghurtos fánk, túrós fánk, klasszikus Eckler-fánk, elronthatatlan fánk, csavart fánk, töltött fánk, hagyományos fánk, túrós-almás fánk, apácafánk, császárfánk – csak egynéhány a több száz variáns közül Magyarországon. De a fánk olyan alaprecept, amely Dél-Afrikától Marokkó-

Ínycsiklandozó kínálat

ig, Indiától Vietnámig, Oroszországtól Portugáliáig, Costa Ricától Peruig szinte minden konyhakultúrában létezik. Egészséges összetevők? Egyszerű oka van annak, hogy igazi gasztrosztárral van dolgunk. Ugyanis nem kell hozzá csak néhány alapvető dolog: liszt, cukor, tej, vaj, to-

jás és a legfontosabb, az élesztő. A tésztát tipikusan mindenhol bő olajban sütjük ki. Ha megnézzük az összetevőket, ránézésre azt mondjuk: nem a legegészségesebb. Egy dologban azonban mindenki egyetért: ellenállhatatlanul finom! Az összetevők aránya konyhakultúránként változik. És

különböző extra ízek is megjelennek. Több országban a fűszerektől kap karaktert. A finnek például a szív fűszerét, a kardamomt teszik bele. A Karibi-térségben viszont a fahéj és a gyömbér ad neki „egyéniséget”. Több országban nem marad üresen: töltjük lekvárral, vanília- vagy csokoládékrémmel. A tésztá-

• 7 dkg vaj • 3 tojássárgája • zsiradék a sütéshez • porcukor a szóráshoz

• 1 tojás • 17 dkg margarin • 2 db kicsi vagy 1 db nagy (lehetőleg savanyú) alma

Holland fánk Hozzávalók: • 10 dkg mazsola • 37 dkg liszt • 3 evőkanál cukor • 1 csipet só • 1 csomag szárított élesztő • 3,5 dl tej • 1 evőkanál fahéj

Finn fánk Hozzávalók: • 50 dkg liszt • 5 dkg cukor • 2,5 dl tej • 2,5 dkg élesztő • 1 tojás • 5-6 egész kardamom • 5 dkg olvasztott vaj

A legismertebb történet azt mondja, hogy a XVIII. században Marie Antoinette királyné, XVI. Lajos hitvese egy karneváli éjszakán álöltözetében elvegyült a párizsi tömegben. Sétálás közben megéhezett, és vásárolt egy fánkot. Az őt kísérő lovagnak meg kellett vásárolnia az egész kosár tartalmát. A karnevál elmúltával

a fánk készítőjét a palotába rendeltette. A fánk a francia udvarban a királyi lakomák kedvenc finomságává vált. Magyarországon a fánk a XIX. században terjedt el, és egyre több helyen lett szokássá, hogy farsang időszakában vízkereszttől hamvazószerdáig az asztalra kerül ez a nyalánkság.

jába gyümölcsök is kerülhetnek. És végül cukorban hempergetjük, vagy szipurban áztatjuk, esetleg mártogatjuk.

változatosság is feltűnik. Nem mindig kerek: lehet rombusz vagy négyzet alakú, esetleg rúd – egy csavarással. ÉM

Nem mindig lyukas A recepteket nézve alapvetően kétféle metódus szerint készül: vagy szaggatjuk, vagy pedig a hengerforma két végét illesztjük össze. Lehet kisebb, amit egy harapásra bekapunk, és lehet nagyobb, ami elég tízóraira vagy uzsonnára. Ha pedig végignézzük a világkonyhát, akkor a formai

Brazil fánk

Miből készülnek? Marokkói hólyagos fánk Hozzávalók: • 30 dkg liszt • 2 dkg friss élesztő • 1 kávéskanál só • meleg víz Amerikai fánk Hozzávalók: • 50 dkg liszt • 1/2 teáskanál só • 5 dkg élesztő • 6 dkg cukor • 1,4 dl langyos tej

A jól ismert magyar verzió

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Fánk Lengyelországból

FOTÓK: SHUTTERSTOCK

ESZAK

7

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

8 Fókuszban

MAGYARORSZÁG

Legyőzhető a kínai koronavírus? Figyelemmel lehet kísérni a vírusfertőzés gyors terjedését az egész Földön.

Napjaink vezető hírei között szerepel a kínai vírusfertőzés, mely áldozatainak száma egyre nő, elterjedése és a megfékezésére tett kísérletek világméretet öltenek. A vuhani koronavírus-járvány, hivatalos kínai nevén új típusú koronavírus járvány-incidens (kínai elnevezése: xinxíng guanzhuang bingdú feiyán shijian) kitörése ahhoz az eseményhez kötődik, amikor 2019. december 12-én egy új – korábban emberben nem azonosított – koronavírustörzs jelent meg Közép-Kína legnépesebb városában, Vuhanban. KORONAVÍRUS.

Az első lépés az izoláció felé a testhőmérséklet ellenőrzése. Vuhanban mindennapos ez a kép...

megpróbálta figyelmeztetni a világot a koronavírus veszélyére, de pánikkeltéssel vádolták, 2020. február 6-án meghalt a fertőzés következtében. Virológiai szakemberek szerint a már azonosított koronavírusok csak a jéghegy csúcsai lehetnek, potenciálisan újabb és súlyosabb eseményekkel kell számolni. A kutatások azt mutatták ki, hogy a denevérek és az emberek közötti fertőzés során köztes gazdaszervezetek is lehetnek, és a kígyók voltak a legvalószínűbb vadon élő fertőző állatok. A vuhani koronavírus-járványt okozó vírus genomszekvenciája legalább 70 százalékban hasonló a SARS-víruséhoz, a fertőzés kimutatására szolgáló speciális diagnosztikai PCR-teszt kidolgozásával számos eset megerősítést nyert, többségében a piac működéséhez közvetlenül köthető emberek

Pánikkeltéssel vádolták A szingapúri Outbreak News Today január 5-én jelentette, hogy a kínai Hupej tartományban, Vuhan városában dolgozó egészségügyi tisztviselők összesen 59 vírusos tüdőgyulladásos beteget jelentettek, köztük hétnek kritikus az állapota. December 31-én ismeretlen etiológiájú tüdőgyulladás-járvány kitöréséről számoltak be a kínai egészségügyi hatóságok az Egészségügyi Világszervezetnek. Elsősorban a „Huanan tenger gyümölcsei nagykereskedelmi piac” árusaival kapcsolták össze a megbetegedéseket, ahol élő állatokat is értékesítenek. Li Ven-liang kínai orvos, aki 2019. december 30-án

Látogasson el hírportálunkra!

esetében, de sok olyan embernél is, akik nem hozhatók közvetlenül kapcsolatba a piaccal, ezért nem lehet tudni, honnan indult ki a járvány. Védőoltások A vuhani új koronavírus összehasonlító­­­­ modelljének ábráját a Protein Imager nevű online molekuláris elemző alkalmazásával készítették. Az a tény, hogy a mikrobiológusoknak és virológusoknak sikerült izolálniuk a járványt okozó vírustörzset, kulcsfontosságú lépés volt a védőoltás előállítása felé. Három kutatócsoport is megkezdte a járványt okozó vírus elleni vakcinák kifejlesztését, amely rendszerint évekig is eltarthat. Mindhárom program keretében különböző tudományos megközelítéssel fejlesztik ki a védőoltást. Évtizedek óta rendelkezünk olyan, úgynevezett antivirá-

FOTÓ: AFP

lis gyógyszerekkel, amelyek hatékonyan alkalmazhatók vírusos fertőzések ellen. Az LPV/r az első, az amerikai AbbVie gyógyszercég eredetileg HIV-fertőzés ellen kifejlesztett gyógyszere. Egy kísérleti stádiumban lévő antivirális gyógyszer, a Remdesivir potenciálisan hatékony lehet az új koronavírus ellen. Egy másik hatóanyag is szóba jöhet még a koronavírus által okozott fertőzés gyógyításában, ez pedig az NHC.

ják, hogy egyedül Vuhanban mintegy 44 000 ember fertőződött meg. A 2020. február 2-án megjelent The New York Times tényfeltáró cikke alapján a világjárvány elkerülhetetlennek látszik. A WHO életbe léptette a világméretű egészségügyi vészhelyzetet. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) közleményében az jelent meg, hogy fokozottan figyelemmel kísérik az új koronavírus-járványt, és amint indokolttá válik, megteszik a szükséges intézkedéseket. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára azt közölte, hogy senkinek nem ajánlott a kínai Hupej tartományba utazni, mert a hatóságok a koronavírus miatt teljesen lezárták, így azt elhagyni sem lehet. ÉM-ÖSSZEFOGLALÓ

Harmincszoros értékek A Vuhanban koronavírussal fertőzött emberek száma már több mint harmincszoros lehet a hivatalos értékekhez képest – figyelmeztettek hongkongi kutatók. Gabriel Leung, a hongkongi egyetem közegészségügyi orvos elnöke egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy csapata kutatási modelljei azt mutat-

Fertőző lehet egy csomag Kínából?

Magyarországra a legtöbb csomag Ázsiából érkezik, ez pedig elgondolkodtató a koronavírus egyre gyorsabb terjedése miatt. A hírek aggasztják a gyakori internetes vásárlókat is, de valóban kell-e tartanunk a kínai árutól? A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért is felelős államtitkára, Menczer Tamás korábban elmondta, hogy a Kínából érkező csomagok esetében nincs szükség speciális óvintézkedésekre, mivel azok nem fertőznek. Dr. Kemenesi Gábor virológus azonban arról beszélt egy interjúban, hogy az új típusú koronavírus tüneteiben és terjedési módjában is hasonlít az influenzához, például abban, hogy a lappangási időszakban is fertőző, és a gazdatesten kívül, tárgyakon is életben marad. A virológus szerint viszont kizárt, hogy a fertőzött területekről Magyarországra rendelt csomagok élő vírust tartalmazzanak. Mivel a kínai csomagokat többnyire hajón hozzák, túl sok idő eltelik, ezért kicsi az esélye, hogy ilyen formában bejuthatna az országba a vírus – szögezte le. NHK KORONAVÍRUS.

A csomag nem fertőzhet FOTÓ: ÉM

Az intézmények készülnek A kézmosás kulcsfontosságú Az alapvető higiéniával is nagyon sokat tehetünk a vírus ellen.

A koronavírus nem érintette még Magyarországot, de az eljárásrend elkészült.

KORONAVÍRUS. A rendszeres kéz-

mosással csökkenthetjük az olyan fertőző betegségek esélyét, mint amilyen a nátha, az influenza és a hasmenés. Nem elég azonban a rendszeres kézmosás. Sokan nem használnak szappant, vagy túl rövid ideg mossák a kezüket. Ezer dolgot érintünk meg kezeinkkel:

KORONAVÍRUS. A

városi önkormányzattól kapott információk szerint Miskolc vezetése folyamatos tájékoztatást kap a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, a felkészülés érdekében pedig aktív a kapcsolattartás a védelmi igazgatás érintett szerveivel is. Mindemellett a járványfenyegetettség miatt aktualizálták Miskolc veszélyelhárítási tervét. Egyebek mellett az árvízvédelem, a földrengés, a vízszennyezés, a járványveszély, a terrortámadás és a nukleáris fenyegetettség is szerepel az akciótervben. Eddig ebben a koronavírus nem szerepelt, azonban a polgármester kibővítette a tervet. Ez egy cseppfertőzéssel terjedő betegség, ezért az ilyen esetben szokásos eljárási rend lép életbe, azaz a kórházi elhelyezés, lappangási idő alatti megfigyelés, ha szükséges, karantén. A város vezetése megtette a szükséges előkészületeket, hogy bármikor képes legyen a cselekvésre.

Y

M

Nyüzsgő kórokozók Keveseknek jut eszébe, így mennyi kórokozó kerül a kezünkre, és milyen sokat tovább lehet adni. Statisztikák szerint minden ember óránként átlagosan hatszor érin-

ti meg az orrát. Kezünk egy négyzetcentiméterén akár 10 millió baktérium is nyüzsöghet, legtöbbjük azonban ártalmatlan. Rendszeres szappanos kézmosással számos betegség megelőzhető lenne. Gyakori hiba, hogy a kézmosást sokan túl gyorsan letudják. Nem is kevesen csak öt másodpercig szappanozzák a kezüket, és utána gyorsan leöblítik. Alábbi grafikánkon a helyes kézmosás fázisait vettük sorra. ÉM

A kézmosás helyes lépései Mindenre fel vannak készülve

FOTÓ: ÉM

napi kapcsolatban vannak. A fekvőbetegek felvételére két elkülönített váró és vizsgáló áll rendelkezésre. A betegek mozgatása, látogatása az osztályt körülölelő külső folyosókon történik. Elhelyezésükre 2-3 ágyas kórtermekben izoláltan kerül sor, betegségük jellege szerint. A kórház vezetése naponta kap információkat az egészségügyi államtitkárságtól arra vonatkozóan, hogy milyen lépéseket kell tenni, ha esetleg térségünkben is felüti a fejét a koronavírus. Milyen védőfelszereléseket kell beszerezni, milyen intézkedési tervet kell kidolgozni, milyen elkülönítési lehetőségeket kell biztosítani, egyáltalán mekkora az intézmény elkülönítési lehetősége. A menedzsmentben külön felelőse van a koronavírussal kapcsolatos felada-

Vészhelyzetről még nincs szó A megyei központi kórház Semmelweis-tagkórházának osztálya az ország hét infektológiai centrumának egyike. Az elkülönítést igénylő fertőző betegek tartoznak hozzájuk. Az ÁNTSZ-szel is

C

ajtókilincseket, a számítógép billentyűzetét, telefont, a WC-ülőkét, az arcunkat, kezet rázunk másokkal, és a kezünket tesszük a szánk elé, ha tüsszentünk vagy köhögünk.

100

90

80

70

60

50

toknak, de szerencsére nincs vészhelyzet, tette hozzá dr. Nagy Gábor orvosigazgató. Egészségügyi stratégia A Miskolci Egyetemen is megtörténtek a szükséges intézkedések, tudta meg kollégánk Kékesi Tamás tudományos és nemzetközi rektorhelyettestől, aki elmondta: az intézménynek jelenleg 350 külföldi hallgatója van, közülük tizen-egynéhányan kínaiak. A kérdőívet már a múlt héten elküldték a hallgatóknak, és a minisztérium útmutatása alapján elkészítették az eljárásrendet is. Ezt Torma András rektor aláírta, és körlevélben kiküldte az intézmény dolgozóinak. Az egyetemnek elkészült az egészségügyi stratégiája is, ezt az intézmény üzemorvosa, dr. Felszeghi Sára állította össze. NHK, HE

40

30

20

10

5

GRAFIKA: MW. FORRÁS: ANTSZ

nedvesítés

kézmosószer

tenyeret a tenyérhez

kézfejek, majd ujjak között

az ujjak hátsó része

hüvelykujjak

ujjhegyek

szárítás

ESZAK

8

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Sport

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

33

Karantén után nyerni tudtak

Dzsudzsák Balázs az egyesült arab emírségekbeli – a bajnokságban jelenleg ötödik helyen álló – al-Ain FC-nél folytatja a pályafutását. A 33 éves játékos előző klubja, az al-Ittihad Kalba a napokban váratlanul megvált a magyar játékostól. A döntés a helyi futballtársadalmat is meglepte, az egyik egyesült arab emírségekbeli lap szerint a 108-szoros magyar válogatott futballistát egyenesen sokkolta.

Mostani ellenfelünk, a Tiszakécske jól erősített a téli szünetben, a felkészülési eredményeik is jók voltak. Dzurják József, a KBSC vezetőedzője

LABDARÚGÁS. Csaknem két hét karanténban töltött idő után megnyerte olimpiai selejtező mérkőzését a kínai női U23-as labdarúgó-válogatott. A sportolóknak a koronavírus-járvány miatt kellett a szállodájukban maradniuk az ausztráliai Brisbane-ben, pénteken viszont már lejátszhatták aktuális meccsüket a nyári tokiói játékok selejtezősorozatában. A kínai együttes a félidőben már 4–0-ra vezetett, s 6–1-re győzött Thaiföld legjobbjai ellen.

Idei veretlenek presztízsmeccse

Úszás: Rasovszky Az európai elsőség után a világ legjobbjának járó címet is begyűjtötte Rasovszky Kristóf a 2019-es eredménysorával, avagy a LEN után a FINA-nál a legjobb férfi nyílt vízi úszónak bizonyult. Míg a LEN Award szavazás útján lett az övé (az európai szövetségek és LEN-tisztviselők voksoltak), a FINA-nál az egész éves teljesítményt értékelő kritériumrendszer alapján lett a legjobb. Az előre kihirdetett pontértéktáblázat alapján a Joszuban, 5 km-en szerzett világbajnoki címe mellett a 10 km-en elért 4., illetve a csapatversenyben szerzett 6. helye, valamint az ös�szetett világkupa-győzelem okán nagy fölénnyel végzett az első helyen – azaz a szubjektív sikert egy objektív mérce alapján megítélt díj követte.

Legutóbb öt éve állt ilyen jól a DVTK, tizenkilenc lejátszott bajnokit követően. A labdarúgó NB I. 19. fordulójában, ma 17.00tól Diósgyőri VTK – Debreceni VSC mérkőzést rendeznek a Diósgyőri Stadionban. A két piros-fehér csapat csatája az előző hetek eredményei alapján érdekes meccsnek ígérkezik, hiszen a 12 gárdát felvonultató mezőnyben hat olyan együttes van, amelyik az idén még veretlen: az első négy helyezett gárda mellett a DVTK és a DVSC az, amelyik az idén még nem kapott ki. A bajnoki egyik érdekessége az lesz, hogy a diósgyőriek egyik ikonikus labdarúgója, a 2000-es évek legnépszerűbb játékosa, Vitelki Zoltán – aki a DVTK első csapatánál kétszer is csak beugróként kapott szerepet – a debreceni kispadon vezetőedzőként lesz részese az összecsapásnak. LABDARÚGÁS.

Kosárlabda: NB I./B Férfi NB I./B Piros csoport, 20. forduló: MEAFC-Miskolc – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 79–81 (20–17, 24–23, 17–26, 18–15) Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 200 néző. V.: Sallai, Gergely, Lövei. MEAFC: Kozák M. (11), Kozák B. (16), Homoki (8), Thornton (13/6), Takács (11/3). Csere: Lippai (12), Béres (8), Sándor (-), Gadus (-). Edző: Drahos Gábor. Drahos Gábor: – Kétpontos vereség után úgy gondolom, nem kell különösebben nyomatékosítani, hogy micsoda súlya van csupán egy-egy elkövetett hibának. Döbbenetesen sok előnyös helyzetet teremtettünk az ellenfélnek. Ez végzetes... Nagyon fontos a hátralévő hat fordulóban, hogy a csapat rátaláljon a jó, és egységes ösvényre. Van lehetőség a javításra, reméljük, tudunk élni vele.

Drahos Gábor

9

A játékosok és a stáb tagjai megköszönték a szurkolók buzdítását a hétközi, felcsúti mérkőzés után

19 kör után, legutóbb az eddigi legutolsó 16 csapatos bajnokságban álltak, a 2014/15-ös évadban az 5. helyen tanyázva 33 pontnál jártak. A DVTK most 8 egységre van a kieső helytől, és tőlük a DVSC, amelynek van egy FTC elleni elmaradt meccse, mindössze 2 ponttal van lemaradva. Vagyis két hasonló helyzetben, jó formában lévő csapat csap ma össze.

A kettő között 2 pont A hajdú-bihari gárdát az év elejétől irányító trénerrel az Újpestet hazai környezetben 4–0-ra múlták felül, majd a Puskás vendégeként gól nélküli döntetlenre végeztek, legutóbb pedig Debrecenben 1–1-et játszottak a Fehérvár ellen. A DVTK ettől is eredményesebb évkezdetet produkált, a Feczkó Tamás vezetőedző által dirigált csapat előbb nyert a Zalaegerszegnél 3–1-re, majd a Kaposvárt győzte le idehaza 2–0-ra, szerdán pedig 2–2-re végzett a Puskás otthonában. Ez utóbbi eredménnyel megőrizte az 5. helyét a tabellán a Diósgyőr, és a 19 forduló alatt összegyűjtött 26 pontjuk az eddigi legjobb termésük és helyezésük ennyi játéknap után, amióta bevezették a 33 fordulós bajnokságot. Ettől jobban,

FOTÓ: ÉM

Reális, de... – A játék összképe alapján reális eredmény született a szerdai, Puskás elleni idegenbeli bajnokin, de ezzel együtt is azt gondolom, hogy két pontot otthagytunk Felcsúton – mondta Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője, akinek elsőként a hétközi bajnokit, az emberelőnyben, a 92. percben, a hazaiak kapusa által szerzett egyenlítő gólt hoztuk fel témaként. – Ismét egy hajrában kapott lesgóllal veszítettünk 2 pontot a Pus-

kás ellen. Én így látom, de ez ellen tenni már nem tudunk, így nem érdemes ezzel foglalkozni. Ugyanis újabb ellenfél vár ránk. A Debrecen nagyon jó formában van, az eredményeik azt mutatják, hogy a csapat új edzője, Vitelki Zoltán megtalálta az összhangot a játékosokkal, úgyhogy nehéz meccs előtt állunk. Azt is felvetettük a diósgyőri szakvezetőnek, hogy mivel az edzői stábból Pajkos Jánosnak a feladata, hogy az ellenfeleket feltérképezze, így neki, debreceni lakosként vélhetően a DVSC-vel kapcsolatos „képalkotás” könnyen ment, és a hajdúsági gárdáról tudnak a diósgyőri öltözőben a legtöbbet. – Minden csapatból becsületesen felkészülünk, a lehető legtöbb információt igyek-

Látogasson el hírportálunkra!

FOTÓ: HOMOKY GYÖRGY

szünk összeszedni minden esetben. Azt azonban nem tudjuk mérni, hogy melyik ellenfélről van több ismeretünk egy adott meccs előtt. Kétségtelen, hogy a DVSC jobban szem előtt van, de nekünk minden mérkőzésen az az elsődleges, hogy a saját játékunk domináljon, minimális szinten alkalmazkodva az ellenfélhez – felelte Feczkó Tamás, majd így folytatta: – A Debreceni VSC egy jól kontrázó csapat, fontos, hogy figyeljünk arra, hogy ne legyen erre lehetőségük, hogy ne tudjanak helyzeteket kialakítani. Ezenkívül a pontrúgásaikra is nagy figyelmet kell fordítani. Csak egy Mint azt a diósgyőri vezetőedzőtől megtudtuk: a keretnek csupán egy olyan tagja van, aki nem bevethető, Makrai még dolgozik a visszatérésén. Viszont több olyan játékos is van, aki fizikálisan még nem tart ott,

hogy kezdőként lehessen rájuk számítani, de ezzel együtt is van válogatási, választási lehetősége a diósgyőri vezetőedzőnek. – Ahhoz, hogy folytatni tudjuk az elmúlt hetek eredményességét, ugyanazt az agresszív játékot kell produkálnunk, mint az előző meccseken – mondta Feczkó Tamás, arra a kérdésre válaszolva, hogy mit vár csapatától a mostani bajnokin, majd így folytatta: – A sikeres szerepléshez arra is szükség lenne, hogy a helyzeteinket jó százalékban használjuk ki. A cél az, hogy a fantasztikus szurkolótáborunkkal együtt tudjunk majd ünnepelni a meccs végén. Ennek érdekében igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni. BCS

Várható kezdő A Diósgyőri VTK várható kezdő­ csapata: Danilovic – Vági, Polgár, Brkovic, Tamás M. – Iszlai, Márkvárt – Hasani, Rui Pedro, Kiss T. – Ivanovski.

Milyen lesz a hazaiak arca a mostani összecsapáson? Vasárnap Kecskeméten lép pályára a Vegyész RC a férfi NB I.-ben.

VRCK vezetőedzője. – A srácokra nem mondhatok ros�szat, akartak, de sajnos nem mindig voltunk jó helyen. Másnap visszanéztük a találkozót, kielemeztük, és ös�szesen hatvan labdát védekeztünk ki, többet, mint a kaposváriak. Ez remek szám, ám ezekből a labdákból nem tudtunk mindig eredményesen visszatámadni, pedig megvolt rá a lehetőségünk. Voltak kisebb megingásaink, melyek után néhányan a földet nézték, majd ezeket egykét újabb buta hiba követte,

Újabb hét eltelt, így újabb meccs következik a férfi Extraligában a Vegyész RC Kazincbarcika csapata számára. Az észak-borsodiak múlt vasárnap hazai rangadót vívtak, és egy jó mérkőzésen 3:1-es vereséget szenvedtek a Fino Kaposvártól. – Apróságokon múlt a Kaposvár elleni mérkőzés, hogy nem más lett az eredmény – kezdte Marek Kardos, a RÖPLABDA.

és a többpontos hátrányból felállni máris nehezebb. Mégis sikerült a harmadik játszmában ezt véghez vinni, még szettlabdákhoz is jutottunk, amelyeket pontatlanságaink miatt nem tudtunk befejezni. Stabil a fogadásuk Az Extraliga 6. fordulójában holnap 17 órától a HÉP Kecskeméti RC-nél vizitál a Vegyész RC. A két gárda az első körben egy csoportban volt,

Egy átlagosan nyitó csapatról beszélünk, de stabil a fogadásuk.

Tények: a férfi Extraliga állása 1. Pénzügyőr SE 5 3 1 1 – – – 15:3 14 2. Vegyész RC 5 2 1 – 1 1 – 12:7 10 3. Fino Kaposvár 4 – 2 – 1 1 – 9:8 7 4. Debreceni EAC 4 – 1 1 – – 2 6:9 5 5. HÉP Kecskeméti RC 4 1 – – – 2 1 5:9 3 6. MAFC-BME 4 – – 1 1 1 1 6:11 3 7. Utánpótlás-válogatott 2 – – – – – 2 0:6 0

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

MAREK KARDOS

40

30

20

10

5

és tavaly november 10-én 3:1es barcikai, míg december 15én 3:0-s alföldi siker született. Akkor még nem volt a borsodiak keretének tagja a két légiós, Rodrigo Moraes, illetve Dimitrios Efraimidis. – Ez sem lesz könnyebb mérkőzés, mint bármelyik más az idei bajnokságban – nyilatkozta Marek Kardos. – Láthattuk, hogy ebben a szezonban bárki meg tud verni bárkit, például a KRC is kikapott Debrecenben 3:1-re, majd a Magyar Kupa elődöntőjének első felvonásán Kaposváron, simán 3:0-ra. Majd feltámadtak, a Finót ki is tudták ejteni, ugyanis a kupavisszavágón, aranyszettben diadalmaskodtak. Tehát a legveszélyesebb éppen az a Kecskemétben, hogy ki tud fogni egy gyenge napot, viszont ha minden összejön nekik, akkor bárkire

Az idei évadban 1–1-re áll a VRCK a KRC-vel

veszélyt jelentenek ebben a magyar mezőnyben. Egy átlagosan nyitó csapatról beszélünk, de stabil a fogadásuk, és nekünk az a feladatunk, hogy a védekezésünket összébb rakjuk. Ugyanis ezzel nem lehettünk elégedettek a Kaposvár ellen, hiába működtek benne bizonyos részek. Mu-

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

száj komplexebbnek lenni, ha ez megvalósul, akkor elhozhatjuk a három pontot, bár kimondani mindig könnyebb, mint a pályán teljesíteni. A keretben vannak kisebb gondok, apróbb sérülés, megfázás, de most úgy néz ki, hogy mindenki tudja vállalni a játékot. MI

ESZAK

9

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

10 Sport

MAGYARORSZÁG

Kosárlabda: NB I./B Női kosárlabda NB I./B Zöld csoport, 15. forduló Szegedi KE – Aluinvent-DVTK U23 (Szeged, vasárnap, 16.00) Vaszi Ádám, az Aluinvent-DVTK U23 edzője: – Arra nem mernék vállalkozni, hogy elmondjam, milyen összetételben kelünk útra vasárnap, mert az utóbbi napokban szinte mindig történt valami, ami átírta az éppen aktuális keretet. De annak a csapatnak, amelyik ezen a hétvégén pályára lép, nem lehet más célja, csak az, hogy az előző fordulóban elkövetett hibákat kijavítsa, és megszerezze a győzelmet Szegeden. Ugyanis egy hete, a Törekvés ellen a védekezésünk nem volt az igazi, ráadásul a végjátékban is tompák voltunk, ez az, amire különösen oda kell figyelnünk a mostani meccsen. Férfi kosárlabda NB I./B Zöld csoport, 22. forduló Tiszaújvárosi Phoenix KK – Knipl Bonyhádi KSE (Tiszaújváros, vasárnap, 18.00) Szendrey Zsombor, a Tiszaújvárosi Phoenix KK edzője: – Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert vannak sérültjeink, ráadásul magas poszton, Martin, Orliczki és a fiatal Eremiás játékára sem igazán számíthatunk. Sajnos, a teljesítményünk sem megbízható, nagy hullámvasúton ülünk, volt, hogy magabiztos játékkal győztünk, és volt, hogy értékelhetetlen teljesítménnyel kikaptunk. A Bonyhád magas szerkezetű, gyors játékot produkáló csapat, és függetlenül attól, hogy a közelmúltban távozott tőlük egy kosaras, jó keretük van. Viszont nekünk a hiányzóink nélkül is azon kell lennünk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a győzelem érdekében.

Röplabda: Eb-selejtezők Az Európai Röplabda Szövetség (CEV) elkészítette a 2021-es férfi és női röplabda Európa-bajnokság selejtezőjének csoportbeosztását. A szervezet honlapja szerint a női válogatott (17. az európai ranglistán) – amely sorozatban negyedik kontinenstornájára juthat ki – az E csoportban Franciaországgal (20.), Izraellel (29.) és Dániával (32.) szerepel egy kvartettben, melyből az első kettő jut ki a szerb, bolgár, horvát, román közös rendezésű Eb-re. A férfiak (34.) – akik legutóbb 2001-ben jártak Eb-n – a fehéroroszokkal (19.), a portugálokkal (20.) és a norvégokkal (33.) kerültek azonos négyesbe. Az ő esetükben csak a csoportgyőzelem jelent biztos kvalifikációt, az elsőkön kívül az öt legjobb második utazhat a jövő őszi tornára. Az Eb-t Lengyelországban, Csehországban, Észtországban és Finnországban rendezik. A csapatok mindkét nem esetében oda-visszavágós csoportkört játszanak egymással, azaz hat mérkőzésen dől el a kijutás. A találkozókat augusztus 15. és szeptember 6. között rendezik. Mindkét kontinenstornán 24 válogatott szerepelhet.

Besirovic jó teljesítményére is szükség lesz Székesfehérváron

Minden fegyverüket bevetik A második és a har­ madik helyezett ta­ lálkozóját a forduló rangadójának nevezi a futballszakma.

Labdarúgás: NB II. Labdarúgó NB II., 23. forduló Duna Aszfalt Tiszakécske LC – Kazincbarcikai SC (Tiszakécske, vasárnap, 14.00) Dzurják József, a KBSC vezetőedzője: – Az előző heti, hazai meccsünk nagy szélben zajlott, amely az első félidőben az Ajkát segítette, a másodikban bennünket. Emiatt is volt a két negyvenöt perc ellentétes, az első inkább az övék volt, a második inkább a miénk. A hátrányunkat ki is tudtuk egyenlíteni a 69. percben, s ugyan a levegőben lógott az újabb találatunk, azt végül nem tudtuk megszerezni, így igazságos döntetlen született. Annyit hozzátennék még ehhez a tavaszi nyitótalálkozóhoz, hogy a putnoki füves pályára lépés előtt a felkészülés során egyetlen egy füves edzést nem tudtunk tartani, ami mindenképpen hátrány volt. Mostani ellenfelünk, a Tiszakécske jól erősített a téli szünetben, a felkészülési eredményeik is jók voltak, a rajton azonban otthon 2–0-ra kikaptak a Győrtől. Mögöttünk vannak a táblázaton, és biztos, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy ne két hazai vereséggel nyissák a tavaszt. Nehéz összecsapásra számítok, de remélem, hogy egy jó pályán lesz sanszunk a három pont begyűjtésére. Majd meglátjuk, hogy a taktikai repertoárunkból melyik lesz az, amit az adott helyzetben játszanunk kell. A Barcikában sérült Mikló és Ignácz, eltiltott azonban nincs a gárdában. A KBSC várható kezdőcsapata: Horváth L. – Iszák, Heil, Fótyik, Farkas A. – Krausz, Toma, Németh T. – Oldal, Fekete, Kovác.

Idegenből hoznának pontokat

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

Az NB I.-es bajnokság 20. fordulója idegenbe szólítja a sárga-kékeket, akik 17 órától a Mol Fehérvár FC-vel meccselnek. Ami pár éve még teljességgel elképzelhetetlen volt a magyar fociban, mára valósággá vált: a Mezőkövesd Zsóry FC stabilan őrzi harmadik helyét a táblázaton és egyenesen „sanyargatja” az előtte állókat. A székesfehérvári mérkőzés után ráadásul fordulhat a kocka, vendéggyőzelem esetén a két gárda helyet cserél, ez pedig a kisvárosi klub nagy dicsérete – ugyan ki számított erre a rajt előtt. LABDARÚGÁS.

Bizonytalanság Amióta Kuttor Attila a „matyók” vezetőedzője, nemcsak szűkszavúságával tűnik ki a kollégái közül, hanem azzal is, hogy alapvetően soha nem téved. Az Újpest FC elleni, kedd esti fellépésük előtt a bizonytalanságról

FOTÓ: ÉM

beszélt, az eredmény megjósolhatatlanságról értekezett, és ismét igaza lett. Hiszen ha Cseri lövése a kapufa helyett bemegy, óriási lépésfórba kerülnek az otthoniak, de a tétel a másik oldalra is igaz: 1–2 után Novothny labdáját ugyancsak a léc hárította... – Ugye-ugye, hogy nem a légből kapom elő a gondolataimat – érvelt szavai mellett a tréner. – A honi élvonalban, még a Kaposvárt is beleszámítva, bármi benne van. Kiegyensúlyozottság jellemzi a mezőnyt, a legtöbb esetben nem számít a hazai pálya vagy a vendégszereplés. Nézzük ugyanezt a tételt a számok nyelvén: mi 6 tavaszi ponttal vártuk az Újpestet, amely 0 egységgel érkezett hozzánk, erre mi történt: kétszer is hátrányból kellett felállnunk.

A menekülési útvonal ürügyén szóba hoztuk Guzmicsot, mondván, nagyon hiányzott a védelem tengelyéből, de nem nyertünk: – Jóllehet kétségtelen, hogy komoly futballistáról van szó, de a meccs nem azon múlt, hogy pályán volt avagy hiányzott. A kedd este olyan időszakot jelentett, amikor a semmiből is tudtunk gólt kapni, aztán – és ez a dicséret – keményen dolgoztunk azokért a lehetőségekért, amelyekből születtek a góljaink. Jottányit sem engednek A szakvezetőből soha nem könnyű „kiszedni” az előttük álló mérkőzésre vonatkozó taktikai elképzeléseket, ezért logikai alapon bedobtuk saját elképzelésünket: szívós ellenállás, kemény védekezés,

Labdarúgás: a mai műsor Az NB I. 20. fordulójának szombati programja 17.00: Diósgyőri VTK – Debreceni VSC 17.00: Mol Fehérvár FC – Mezőkövesd Zsóry FC 17.00: Paksi FC – Puskás Akadémia FC 17.00: Kisvárda Master Good – Kaposvári Rákóczi FC 17.00: Budapest Honvéd – Zalaegerszegi TE FC (az Új Hidegkuti Nándor Stadionban) Az Újpest FC – Ferencvárosi TC mérkőzést a pálya alkalmatlansága miatt elhalasztották.

majd gyors kontratámadások, hiszen a felsoroltak végrehajtására nem csupán a várható kezdőcsapatuk tagjai, hanem a keretük összes labdarúgója alkalmas. – A mi filozófiánk nem ez – folytatta Kuttor Attila. – A saját játékunkat akarjuk előadni, ezzel szeretnénk eredményes futballt játszani, de ha rákényszerülünk, készséggel elismerem, hogy tudunk az említett fegyverrel is élni. Nyugalom pedig nincs, nem létezik, hiszen messze van a bajnokság vége, estek már ki vagy kerültek nehéz helyzetbe hozzánk hasonló magasságból csapatok, így aztán a koncentrációs képességünkből jottányit sem engedünk. A kövesdiek közül Guzmics combsérülése, Szeles pedig sarokcsontműtétje miatt nem szerepelhet, Vadnai pedig öt sárga lapja miatt hagyja ki a fordulót. KT

A kezdőcsapat A Mezőkövesd Zsóry FC várható kezdőcsapata: Szappanos – Farkas D., Nesterov, Katanec, Silye – Cseri, Berecz Zs., Karnitsky, Besirovic – Zivzivadze, Nagy D.

Keményen küzdő fővárosiakra számít és a remélt jövőbenieket, motiválni fogja őket, és hasznos tagjai lesznek a csapatnak. Vadovics Viktor tényleg jól játszott, belőtte a helyzeteit, várom tőle a folytatásban is a gólt, gólokat, de a lényeg, hogy egészében csapatként működjünk. Egy kiemelkedő teljesítménnyel ugyanis nem lehet nyerni, kell hogy lehetőleg mindenki tegye hozzá a magáét az adott mérkőzéshez, ebben van az erő.

must, belelendülni csak a meccsekkel lehet – közölte Vidumanszky László, az MVLC vezetőedzője. – Fontos volt a jó kezdés, uraltuk az egész mérkőzést, persze volt egy-két apró hiba, ami mindig van, de akadtak szép megoldások is. A végén engedte az eredmény, hogy újoncokat avassunk, ketten is kaptak pár percnyi lehetőséget. A fiatalok számára, a beilleszkedés szempontjából, fontos a játék éles helyzetben, remélem, még lesz több ilyen alkalom, hogy be tudjuk őket küldeni. Amikor valaki debütál a legmagasabb szinten, az érthetően feldobja, bízom benne, hogy mindketten megbecsülik ezt a lehetőséget

Az Újpest lesz a Pann­ Ergy-MVLC vendége ma a dr. Kemény Dénes Vá­ rosi Sportuszodában.

Sima sikerrel nyitotta a 2020-as évet a Pann­ Ergy-MVLC ob I-es férfi vízilabdacsapata, amely múlt szombaton 14–10-re győzött Szegeden, az A csoport 10. fordulójában. A három pont begyűjtése mellett öröm volt az is, hogy a miskolciaknál Vadovics Viktor 6 gólt szerzett, illetve hogy debütált az új fiatal kapus, Kazsimér Huba, valamint az utánpótláskorú Hajdu Alex. – Egy hosszú szünet után mindig nehéz elkapni a ritVÍZILABDA.

Megtörték a monotonitást A heti felkészülés során edzésből volt kevesebb a Pann­ Ergynél, hiszen sorban játszottak edzőmeccseket. – Itt volt nálunk a spanyol Sabadell, amely tulajdonképpen visszajött hozzánk, ugyanis tavaly ősszel mi vendégeskedtünk náluk – mondta Vidumanszky László. – De jártak Miskolcon a nagyváradiak is. Ez ilyen szempontból valóban egy specifikus hét volt, de jól jött, mert ezek a

Még három A bajnokság első köréből – a mostanin kívül – még három meccse van hátra a PannErgy-MVLC-nek: a miskolciak február 15-én, szombaton 18 órától a Szolnoki Dózsa vendégei lesznek, majd február 26-án, szerdán 19.30-tól az FTC-Telekom érkezik a dr. Kemény Dénes Városi Sportuszodába. Az alapszakasz utolsó, 14. fordulójában február 29-én, szombaton 17 órától a Debreceni VSE-hez látogatnak a borsodiak.

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

mérkőzések megtörték a monotonitást. Az úszásnál jobb a játék, mert abban minden van, az összes eshetőség, játékhelyzet előfordul, miközben gondolkodni is kell. Gyakoroltuk azt, amit akartunk, védekezést, támadást, emberhátrányt, emberelőnyt. Az UVSE is a négyért A mai körben, a 11. fordulóban az MVLC az Újpesti VSE-Hunguest Hotels gárdáját látja vendégül, az ös�szecsapás 19 órától kezdődik a dr. Kemény Dénes Városi Sport­uszodában. Mivel a házigazdák 13–7-re nyertek tavaly október elején a fővárosban, nekik „áll a zászló”. – Ha akkor simán tudtunk nyerni, akkor itthon miért ne tudnánk, de ezt 32 percben be kell bizonyítani – jegyezte meg Vidumanszky László. – Az Újpest nem azért utazik hozzánk, hogy kikapjon 1015 góllal, biztos keményen harcolni fog, ezt várja el tő-

Edoardo Manzi (balra) és Nagy Ádám

lük edzőjük, Benedek Tibor is. Ő arra tanítja őket, hogy küzdeni kell, a meccs utolsó pillanatáig. Nekik is megvan a maguk célja, megvan az esélyük arra, hogy bejöjjenek a legjobb négy közé, odatették magukat a Szolnok ellen is egy hete, csupán 14–11-re kaptak ki. Nekik majd igazá-

FOTÓ: MVLC/KAMARÁS PÉTER

ból a Pécs elleni hazai csata lesz a legfontosabb, de addig is megpróbálnak pontokat, pluszpontokat csipegetni, hogy majd ne azon múljon. MI

Látogasson el hírportálunkra!

ESZAK

10

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

Sport 11

MAGYARORSZÁG

Elfoglalhatják az egri várat

Röplabda: NB I. Liga Női röplabda NB I. Liga, 15. forduló DVTK-Fux – Gödöllői RC (Miskolc, városi sportcsarnok, szombat, 18.00) Toma Sándor, a DVTK-Fux szakmai igazgatója: – Miután a bajnokságban lement egy oda-vissza kör, most az alapszakasz utolsó harmada következik, amelyben mindenki ellen már csak egyszer lépünk pályára. A kiírás szerint éppen az a csapat lesz most az ellenfelünk, akikkel a múlt héten is játszottunk, ráadásul ugyanebben a párosításban. Akkor négy szettben nyertünk, és azért nem háromban, mert a második játszma végjátékában nem használtuk ki az előnyünket. A mostani meccsen egyedül Kundrákra nem számíthatok, azért, mert a hét elején az egyik edzésen, egy erősebb ütés blokkolása közben zúzódást szenvedett a karja, emiatt nem igazán tudta mozgatni a kezét, és egy hetet ki kell hagynia. A többiek viszont rendben vannak, és azt várom tőlük, hogy vegyék végig komolyan a mec�cset, mert az elsődleges cél az, hogy a győzelmet megszerezzük, a három pontot itthon tartsuk.

Szombaton újabb alsóházi rangadó vár a Mezőkövesdi KC férfi kézilabdázóira. KÉZILABDA. A

piros-fehérek az élvonalbeli bajnokság 15. fordulója keretében ma 18 órától az SBS-Eger vendégeként lépnek pályára. A hevesiek 11, a borsodiak 8 ponttal rendelkeznek, így a bennmaradás szempontjából mindkét alakulat számára sorsdöntő az összecsapás.

Labdarúgás: futsal Női futsal NB I., 14. forduló Miskolci Vénusz – Agenta Girls Szekszárd FC (Miskolc, városi sportcsarnok, szombat, 14.30) György Gábor, a Vénusz edzője: – A héten nem is a szakmai részre fektettük a hangsúlyt, inkább a lelkeket próbáltuk meg rendbe tenni. Ugyanis volt egy töréspont a csapatnál, aminek sok összetevője volt, ezt próbáltuk egy picit orvosolni. A Szekszárd visszaigazolt régi játékosokat, akik eddig nem vettek részt a bajnokságban, tehát erősödtek. Így kicsit vakon megyünk bele ebbe a meccsbe, de úgy gondolom, a heti mentális felkészítés meghozhatja a gyümölcsét. A lányok is tisztában vannak ennek a meccsnek a súlyával, hogy ez egy minden szempontból fontos találkozó a csapat életében, és szeretnénk visszanyerni a szurkolók bizalmát is.

A napi forma dönthet – A mostani is ugyanolyan fontos meccs, mint a múlt heti volt – kezdte Buday Dániel, a kövesdiek vezetőedzője. – A Dabast mindenképpen meg akartuk verni, de ez elsősorban azért nem jött össze, mert a kapusaink nem találtak egymásra a védelmünkkel. Egész héten azon dolgoztunk, hogy ki tudjuk javítani a szerkezeti problémáinkat és leküzdjük a sérülések okozta gondokat. A puding próbája az evés: majd elválik, hogy oldjuk meg a feladatunkat. Nagy csatát, jó

Totó: 6/1. hét 0–0 1–1 0–3 2–2 1–1 2–1 4–3 3–2 0–0 1–1 0–0 0–2 3–4 1–0

X X 2 X X 1 1 1 X X X 2 2 1

nem volt nem volt nem volt 8 darab 109 darab

62 880 forint 8845 forint

nem volt nem volt 1 darab

hangulatú mérkőzést, sok nézőt várok. Az akarás, a küzdés és a napi forma fogja eldönteni a találkozó sorsát. A két alakulat tudásszintje nagyjából azonos, talán a hazaiaknál több a rutinos ember. Az is kérdés, hogy a kulcsjátékosok közül

Kézilabda: a férfi NB I. állása 1. Mol-Pick Szeged 2. Telekom Veszprém 3. Grundfos Tatabánya KC 4. HE-DO B. BRAUN Gyöngyös 5. Balatonfüredi KSE 6. FTC-HungaroControl 7. Sport36-Komló 8. Csurgói KK 9. SBS-Eger 10. Dabasi KC VSE 11. Mezőkövesdi KC 12. Budakalász Kézilabda Zrt. 13. Orosházi FKSE-LINAMAR 14. VKSE Kft. Vác

48 555 forint

16 14 14 14 14 14 15 14 14 15 14 14 14 14

15 14 10 8 8 8 7 7 5 5 2 2 2 –

– – – 1 1 – 2 1 1 1 4 1 1 1

1 – 4 5 5 6 6 6 8 9 8 11 11 13

571–389 506–350 407–360 417–382 396–381 386–384 389–400 345–354 381–432 382–439 344–407 351–402 343–410 325–453

30 28 20 17 17 16 16 15 11 11 8 5 5 1

melyik oldalon ki vagy kik nyújtanak jobb teljesítményt. Azt remélem, hogy korrekt körülmények között folyik majd a játék, és mi hatvan percen keresztül stabilizáljuk a pozícióinkat. Nagy lehetőség előtt állunk, és mindenképpen üstökön kell ragadnunk a szerencsénket. Mindent megpróbálnak A fürdővárosiak bonyolult helyzetben vannak. Jancsó és Varjú sérülése miatt nincs jobbszélsőjük, ezért az ózdiaktól két mérkőzésre kölcsönvették Hangyelt, a kérdés most az, hogy miként oldják meg játékoshiányukat. A tehetséges fiatalokat leszámítva jelenleg tizenegyen vannak, ez kevésnek tűnik, így – anyagi lehetőségeik

függvényében – szét kell(ene) nézniük a játékospiacon. – Nyilván megnézzük, hogy mit tudunk csinálni – folytatta Buday Dániel. – Az egri harc után roppant nehéz sorozat vár ránk. Megyünk Balatonfüredre kupázni, majd többek között a Szeged, a Veszprém, a Tatabánya, a Ferencváros és a Komló vár ránk. A felsorolt csapatok ellen teher nélkül léphetünk pályára, mégis mindent meg kell majd próbálnunk annak érdekében, hogy egyik-másik fellépésünkön pontot szerezzünk – szóval nem lesz rózsákkal telehintve az előttünk álló néhány hetes időszak. KT

Látogasson el hírportálunkra!

IDŐZÍTSD VASÁRNAPRA A VÁSÁRLÁST

LEGYETEK TI AZ ÉV HÁZASPÁRJA

& SZEREZZ BE MINDENT AKCIÓSAN!

ÉS NYERJETEK EGY RÁADÁS NÁSZUTAT A HOTEL BONVINO WINE & SPA-BA!

Minden hónap második vasárnapján kihagyhatatlan akciókkal várunk a Szinvaparkban.

Tudj meg többet a részletekről FB oldalunkon!

Töltsétek fel esküvői fényképeteket, és szerezzetek minél több szavazatot!

kció Az a

:

napja

r 9.

á ebru 20. f

20

Nevezési és egyben szavazási időszak:

2020. január 23. - 2020. február 13. 12:00

www.szinvapark.hu I facebook.com/szinvapark

www.boon.hu/az-ev-parja

377723

Képfeltöltés, szavazás és versenyszabályzat:

FOTÓ: TÓTH BALÁZS

A programváltozás jogát fenntartjuk.

384555

1. Ferencváros–Honvéd 2. Debrecen–Fehérvár 3. Kaposvár–Paks 4. Puskás Akadémia – Diósgyőr 5. ZTE–Kisvárda 6. Leverkusen – VfB Stuttgart 7. Bayern München – Hoffenheim 8. Tottenham–Southampton 9. Lazio – Hellas Verona 10. Montpellier–Metz 11. Lyon–Amiens 12. St-Etienne – Marseille 13. Real Madrid – Real Sociedad +1. Ath. Bilbao – Barcelona Totónyeremények 13+1-es: 13-as: 12-es: 11-es: 10-es: Góltotó 6-os: 5-ös: 4-es:

Radnic lőtt kapura a múlt heti, Mezőkövesd–Dabas találkozón

HIRDETÉSEK

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

11

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. február 8., szombat

12 Szolgáltatás

magyarország

Mikor, hová

Keresztrejtvény

Terjesztési ügyintézés

Kéz­be­sí­té­si panaszaikkal hív­ják az alábbi ingyenesen hívható telefonszámot: 06-80-442-444 (h–p.: 7.00–17.00)

Jumanji – A következő szint mb. 114 15:10 Kémesítve mb. 102 11:00 Kisasszonyok fe. 135 12:30 17:00 Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs! BA mb. 67 11:20 13:00 14:40 16:20 Ne játssz a tűzzel mb. 96 10:30 12:30 14:30 16:30 18:30 20:30 22:30 Ragadozó madarak BA mb. 109 10:30 11:30 12:45 13:45 15:00 16:00 17:15 18:15 19:30 20:30 21:45 22:30 Tőrbe ejtve mb. 130 20:00 Úriemberek mb. 113 13:10 17:40 20:10 22:30

Mozi A miskolci Béke Art-terem és Uránia Art-terem az Europa Cinemas mozi­há­ló­zat tagja. 3530 Miskolc, Rákóczi u. 5. Tel./jegyrendelés: 46/507-573 URÁNIA-TEREM A feltaláló magyar életrajzi dráma, 120 perc, 2019. Helyár: 900 Ft. Rendező: Gyöngyössy Bence. Szereplők: Für Anikó, Gáspár Tibor, Huszárik Kata, Seress Zoltán. Február 6–12., 17:30. Ne játssz a tűzzel magyarul beszélő amerikai családi vígjáték, 96 perc, 2019. Helyár: 900 Ft. Rendező: Andy Fickman. Szereplők: John Cena, Judy Greer, Brianna Hildebrand, KeeganMichael Key, John Leguizamo. Február 6–12., 15:30. Kisasszonyok feliratos amerikai romantikus film, 135 perc, 2019. Helyár: 900 Ft. Rendező: Greta Gerwig. Szereplők: Timothée Chalamet, Florence Pugh, Saoirse Ronan, Emma Watson. Február 6–12., 19:45.

MEGFEJTÉS MÁSODIK MEGRAGADOZÓ RÉSZE VÁSÁROLMADÁR HATJA LABORMINTA

ZSÍRBAN OLDÓDÓ VITAMIN

33

Meghallgatjuk

L

MEGFEJTÉS HARMADIK RÉSZE

E

RÉGÉSZ ÖRÖME

magyarország

Köz­ér­de­kű ész­re­vé­te­lei­vel ke­res­se mun­ka­tár­sun­kat, Pap Gyulát hétköznap 9–17.00-ig. Tel.: +36/20/460-3764.

magyarország

Vétkes voltam... Kiss Fanni gondolatát a feladvány rejti.

Rejtvény

IDÕHÚZÓHANG

A megfejtéseket 2020. február 13-ig le­het beküldeni. Kérjük, a le­ve­ le­ző­lap­­ra ra­­gasszák fel a rejtvény(ek) számát, az Észak-Magyarország-logót, valamint írják rá telefonszámukat! Be­­ kül­dési címünk: Észak-Magyarország (Rejt­vény) 3526 Mis­kolc, Zsolcai kapu 3., vagy rejtveny@eszak.hu. (A nyertesek névso­rát lapunkban közöljük, külön értesítést nem kül­dünk. A nyereményeket – a Maxim Kiadó regényeit – szerkesztőségünkben vehetik át.)

vasárnap 1917 mb. 119 12:20 20:00 A feltaláló er. 120 17:50 A nevek dala mb. 113 20:15 Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? mb. 122 10:00 12:30 15:00 17:30 20:00 Dolittle mb. 106 10:10 14:50 18:00 Élősködők mb. 132 19:45 Jégvarázs 2. mb. 103 10:15 Jojo Nyuszi fe. 108 15:30 Jumanji – A következő szint mb. 114 15:10 Kémesítve mb. 102 11:00 Kisasszonyok fe. 135 12:30 17:00 Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs! BA mb. 67 11:20 13:00 14:40 16:20 Ne játssz a tűzzel mb. 96 10:30 12:30 14:30 16:30 18:30 20:30 Ragadozó madarak BA mb. 109 10:30 11:30 12:45 13:45 15:00 16:00 17:15 18:15 19:30 20:30 Úriemberek mb. 113 13:10 17:40 20:10

CINEMA CITY 3525 Miskolc, Miskolc Plaza, Szent­­pá­li u. 2–4. Jegyfoglalás: 46/416-661 szombat 1917 mb. 119 12:20 19:45 A feltaláló er. 120 17:50 A nevek dala mb. 113 20:15 Árok mb. 95 22:10 Az átok háza mb. 94 22:30 Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? mb. 122 10:00 12:30 15:00 17:30 20:00 22:30 Dolittle mb. 106 10:10 14:50 18:00 Jégvarázs 2. mb. 103 10:15 Jojo Nyuszi fe. 108 15:30

KÉRDÕSZÓCSKA

MEGFEJTÉS NEGYEDIK RÉSZE

ZAVARUNKBAN MONDJUK

TOHONYA KACAG FEKETE POSZTÓ FEHÉROROSZ FÕVÁROS

VÉGEFELE!

SZAKEMBER

MÚLT IDÕT JELÖLI

TEMPUS

FÉNYTELEN

DIPLOMATA AUTÓJELZÉS

N

MEGFEJTÉS ELSÕ RÉSZE

ÁLLÓKÉP SLAMO ZENEKARA CSAK FÉLÖL! FERDE, RÉZSÚTOS

BEPILLANT

ROY..., ZENESZERZÕ

ÁRVAI ENIKÕ

ÜRES CENT!

KOMÁROMI NAGYKÖZSÉG

...KERT, CSEHOVMÛ

2020. február 6. 1 6 15 18 19 22 25 27 36 39 40 43 44 52 53 54 55 64 68 80 Az adatok tájékoztató jellegűek!

SARKÁBAN VAN!

IGEN,PRÁGÁBAN

INGYENES PROGRAMÚJSÁG

FIZIMISKA NANO-

RENDSZABÁLY

ÉN,LATINUL

IGERAG

MÁR AZ ELEJÉN KITÁR!

BELEFÁRAD MAJDNEM IGEN!

PÉP LITER

Gyógyszertárak

PÁRATLAN KÓRÓ!

KARL..., NÉMET ÍRÓ V.

ELHALLGAT

Gyógyszertári ügyelet: Miskolc: Fehér Holló, Szemere u. 14. Tel.: 46/359-071 Szent Rókus, Csabai kapu 11/A Tel.: 46/560-246

FÉLNI! ÓRIÁSKÍGYÓ

ÁLLATI ZSIRADÉK SVÉD VÁROS ZUMBÁZNI KEZD! ORIGÓ VASÁRNAP A NAPTÁRBAN

G

FÁBÓL KÉSZÜLT ÖNTÕFORMA

Lelki segély

Haj­­lék­ta­la­nok Re­gio­ná­lis Disz­pé­cser­szol­gá­la­ta 46/323-260 Mis­kol­ci Lelkisegé­ly Tel. Szolg. 116-123, ill. www.sos505.hu

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok

Sudoku

33. feladat

Kezdőknek, 33.

Haladóknak, 33.

6 2 8 5 1 7 8 3 6 7 1 5 8 9 8 4 4 9 7 4 1 3 3

3 9 4 4 5 1

Megfejtések, 23. számú feladat

2 4 8

2 7

5

4 3

6 8

9 1 7

1 8

2 7

5 9

6 3 5

7 5 6 8 9

7 4

5 7 6 4 1 8 3 9 2

3

2 1

3 1 9 7 2 5 8 4 6

2 8 4 9 6 3 5 7 1

6 2 3 5 4 9 1 8 7

8 9 1 6 3 7 4 2 5

7 4 5 1 8 2 9 6 3

1 5 8 2 7 4 6 3 9

9 3 2 8 5 6 7 1 4

4 6 7 3 9 1 2 5 8

Kez­dők­nek

5 2 8 4 6 9 7 3 1

6 7 4 3 1 5 8 9 2

9 1 3 7 2 8 5 6 4

3 4 6 2 5 7 9 1 8

1 5 7 9 8 4 6 2 3

8 9 2 1 3 6 4 7 5

4 3 5 6 7 1 2 8 9

2 6 9 8 4 3 1 5 7

7 8 1 5 9 2 3 4 6

Ha­la­dók­nak

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok

Tv- és rádióműsor 04.25 Család-barát 05.55 Hajnali gondolatok 06.00 HÍRADÓ 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.45 Kenó 06.55 Magyar Krónika 07.25 Szerelmes földrajz 07.55 Térkép 08.30 Noé barátai 08.55 Mentor magyar ismeretterjesztő sorozat 09.00 Mentor magyar ismeretterjesztő sorozat 09.10 Divat és dizájn magyar 09.45 Nálatok, laknak állatok? – I. évad német családi filmsorozat 10.25 Család-barát magyar 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 13.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.35 Agatha Raisin angol bűnügyi tévéfilmsorozat 14.25 A mi kis állatkertünk angol tévéfilmsorozat 15.30 Az oroszlán ugrani készül magyar bűnügyi film 17.00 Gasztroangyal 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.40 SzerencsePerc 18.45 Szerencse Szombat 19.35 A Dal 21.45 A Dal Kulissza 22.20 Kenó 22.20 A másik Boleyn lány amerikai, angol történelmi dráma 01.20 Brown atya – V. évad

Y

06.15 Top Shop 06.45 Kölyökklub 09.15 Bakugan japán–kanadai animációs kalandfilmsorozat 09.45 Top Shop 10.40 Anyák gyöngye amerikai vígjátéksorozat 11.10 Autogram autós magazin 11.50 XXI. század – a legendák velünk élnek szombaton is az RTL Klub műsorán! 12.25 Carter ügynök amerikai akciófilm-sorozat 13.30 Csodakutya New Yorkban amerikai vígjáték 15.30 Ágyúgolyófutam 2. amerikai akcióvígjáték 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 19.00 Fókusz Plusz magazin 20.00 A mi kis falunk magyar vígjátéksorozat 21.00 Halálos fegyver 2. amerikai akcióvígjáték Riggs (Mel Gibson) és Murtaugh (Danny Glover) viszszatért! Minden idők legőrültebb és legfurcsább párosa ezúttal egy kábítószer-maffiát próbál felszámolni, melynek feje egy kegyetlen dél-afrikai politikus. A diplomáciai mentesség miatt feladatuk lehetetlennek látszik – ám mint az első részből kiderült: a két zsaru ezt az egy szót nem ismeri. 23.25 A halhatatlan viking amerikai kalandfilm 01.55 Mennyei prófécia amerikai kalandfilm 04.00 Ausztrál expressz ausztrál kalandfilmsorozat

08.55 Goldie és Mackó 09.25 Lilo és Stitch 09.45 A Büszke birtok oroszlán őrsége 10.10 Kacsamesék 10.30 Elena, Avalor hercegnője 10.55 Lexi és Lotti – Megbízható detektesók 11.20 Loopdidoo – A nagy nyaralás 11.25 Loopdidoo – A nagy nyaralás 11.35 Andy és az állatkölykök 11.55 A bűvös körhinta 12.20 Baltazár-bazár 12.25 Gyerekversek 12.30 Pityke 12.35 Világ-mesék 12.45 Hókusz-pókusz! 13.10 Tündéri keresztszülők 13.30 Nicky, Ricky, Dicky és Dawn 14.00 Wissper 14.20 Vipo és barátai – Az Idősziget túlélői 14.30 Vipo és barátai – Az Idősziget túlélői 14.50 A fiú, aki világgá ment, hogy megtanuljon félni – Készült a Grimm fivérek meséje nyomán 15.50 Dr. Plüssi 16.15 Goldie és Mackó 16.40 Lilo és Stitch 17.00 A Büszke birtok oroszlán őrsége 17.25 Kacsamesék 17.50 Elena, Avalor hercegnője 18.15 Cápacsali 19.30 A város hősei 19.45 Merülj, Olly, merülj! 20.15 Violetta 3. évad 21.05 Én vagyok itt! 22.45 A legendák hivatala 23.45 Akvárium Stage Pass 00.45 Jó reggelt, Vietnam!

M

100

90

80

A szabály egyszerű. A sudoku rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3x3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt (28–33) juttassák el a szerkesztőségünkbe (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét mind a hat sudoku rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: 2020. február 13. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.

2020. február 8., szombat M1

C

LUXEMBURGI AUTÓJEL

70

60

50

40

30

03.20 A vidéki doktor XIV. német filmsorozat 04.05 Magánnyomozók magyar doku-reality sorozat 04.55 Csapdába csalva német doku-reality sorozat 05.25 Egy rém rendes család II. amerikai filmsorozat 05.50 Egy rém rendes család II. amerikai filmsorozat 06.20 TV2 ANIMÁCIÓ rajzfilmek 10.05 Trendmánia stílusmagazin 10.40 Autószerelők, avagy minden új egyszer régi lesz! autós magazin 11.10 Poggyász utazási magazin 11.45 Hungarikumokkal a világ körül magazinműsor 12.15 Edzőtárs egészségmagazin 12.50 Ausztrália amerikai–ausztrál kalandfilm 16.20 Columbo: Kézirat vagy halál amerikai krimi 18.00 Tények hírműsor 18.55 Tények Plusz 19.55 Gru 2. amerikai animációs film 21.55 A hobbit: Az öt sereg csatája amerikai–új-zélandi fantasztikus kalandfilm 01.00 Az ázsiai kapcsolat amerikai–thaiföldi akciófilm 03.00 Grimm VI. amerikai misztikus filmsorozat 03.50 Grimm VI.

20

10

5

06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.35 Világ 08.57 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 09.35 Magyar gazda 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Esély 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Élő egyház 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Summa 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Világ 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Itthon vagy! 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sporthíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Summa 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz

M4 05.15 Bringasport 05.30 Labdarúgó közvetítés 07.30 Hajime 08.00 Szabadidő 08.30 Kékek 09.00 Labdarúgó közvetítés 11.00 Jégkorong magazin 11.30 3x8 12.00 Labdarúgó közvetítés 14.00 Játékoskijáró 15.00 Kézilabda közvetítés 16.45 Felvezető műsor 17.00 Labdarúgó közvetítés 18.50 Érték 19.05 Felve-

zető műsor 19.30 Labdarúgó közvetítés 21.15 Érték 21.35 Góóól 22.50 Rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa-sorozat felvételről 23.55 Labdarúgó közvetítés 01.50 Kézilabda közvetítés 03.25 Férfi vízilabda Bajnokok Ligája FTC Telekom Waterpolo - A-HÍD OSC mérkőzés

HÍR TV 6.00 Troll ism. 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben ism. 8.00 Hírek 8.05 Magyarország élőben ism. 9.00 Hírek 9.05 Paletta ism. 9.30 Globál ism. 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Credo ism. 12.00 Híradó 12.30 Garázs 13.00 Hírek 13.05 Vetítő ism.: Emlékmű helyett Vaszi Jánoska emlékére Rendező: Vörös T. Balázs 14.00 Hírek 14.05 Troll ism. 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Plusz-mínusz ism. 16.00 Hírek 16.05 Riasztás ism. 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Paletta ism. 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Informátor ism. 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Globál ism. 20.00 Hírek 20.05 Panaszkönyv 21.00 Hírek 21.05 Civil kör 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Heti terror ism. 23.00 Hírek 23.05 Főhős ism. 0.00 Híradó

FILM+

5.45 A bébiszitter Amerikai akcióvígjáték 7.30 Rémbo fia Angol-németfrancia vígjáték 9.20 Utaskísérő (sz)extrákkal Amerikai vígjáték 11.15 Hazárd megye lordjai Amerikai akcióvígjáték 13.20 Piedone Egyiptomban Olasz akcióvígjáték 15.40 A szomszéd nője mindig zöldebb Amerikai vígjáték 17.50 Űrcowboyok Amerikai akciófilm 20.20 Tűzgyűrű Amerikai akciófilm 23.00 Lockout - A titok nyitja Francia sci-fi akciófilm 0.55 Mad Max Ausztrál akciófilm

ATV 04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 06.00 Gyógyítás dimenziók 06.35 Új mezőgazdasági magazin 07.15 Egyenes beszéd 09.30 Jakupcsek plusz 10.25 Mondd el Tatár Csillának! 11.00 Ékszer TV 12.20 Életre fel 12.35 MI - Mesterséges Intelligencia 12.55 Kőbánya híradó 13.30 Fő az egészség 14.00 Ékszer TV 16.35 Hazahúzó (45) 17.30 ATV Híradó 17.55 Sikerszféra 18.30 ATV Híradó 19.00 Civil a pályán 20.25 AradiVarga Show 21.50 Sas kabaré 22.50 Sorok között Lutter Imrével 23.30 Dés Aréna koncert - Mi vagyunk a Grund 02.10 Vidám vasárnap

MR2-PETŐFI

06.00 Hírek 06.00 Hétvége Petőfivel Benne: 06.30 Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 08.00 Hírek 09.00 Hírek 10.00 Hírek 11.00 Hírek 12.00 Hírek 12.00 12.00 Hétvégén eszembe jutottál Benne: 13.00 Hírek 14.00 Hírek 15.00 Hírek 16.00 17.00 18.00 Hírek 18.00 Petőfi top 15 19.00 Hírek 19.00 Rontom Bontom Benne: 22.00 Hírek 00.00 Himnusz Erkel Ferenc-Dohnányi Ernő - Kölcsey Ferenc: Himnusz - B-dúr Előadja: MR Énekkar, MR Gyermekkar, MR Szimfonikusok vezényel: Vajda Gergely

MISKOLC TV 07.00 Az előző esti adás ismétlése 09.25 Képújság 18.00 Krónika (heti hírösszefoglaló) 18.30 Kedvenceink ism. 19.00 Krónika ism. (heti hírösszefoglaló) 19.30 Sportpercek ism. (sportmagazin) 20.00 Krónika ism. (heti hírösszefoglaló) 20.25 Képújság

EURÓPA RÁDIÓ 6.00–10.00 Kontinentális reggeli (Benne. 6.00 Hírek + Református hírek 6.20

Nem csak kenyérrel él az ember 7.00 Régió krónika 7.20 Útravaló 8.00 Hírek + Református hírek 9.00 Hírek + Református hírek 10.00 Hírek + Református hírek 10.05 Magazin (ism.) 11.00 Hírek + Református hírek 11.10 Református magazin 12.00 Régió Krónika 12.15 Aréna 13.00 Hírek + Református hírek 13.10 Mindennapi irodalom 14.00 Hírek + Református hírek 14.10 Református magazin 15.00 Hírek + Református hírek 15.10 Magazin (ism.) 16.00 Hírek + Református hírek 16.30 Régió Krónika 17.00 Hírek + Református hírek 17.10 Magazin (ism.) 18.00 Hírek + Református hírek 18.10 Magazin 19.00 Régió Krónika (ism.) 19.30 Esti nyugalom 20.00 Hírek 20.10Református magazin (ism.) 21.00 Hírek 21.05 Mindennapi irodalom 22.00 Hírek + Református hírek 22.10 Zenesáv 23.00 Hírek + Református hírek 23.10 Református magazin (ism.) 0.00–6.00 Éjszakai műsorok

CSILLAGPONT RÁDIÓ 4.00 Infó óra 5.00 Pulzus infó egészségtematikus magazinműsor 6.00 Híróra 7.10 Hajrá diósgyőr! dvtk magazinműsor 7.30 Jó reggelt borsod! - reggeli közérdekű műsor 9.00 Rendelő - egészségtematikus műsor 11.10 Hajrá diósgyőr! - dvtk magazinműsor 12.00 Magazin óra 13.00 Infó óra 14.00 15.00 Pulzus infó 16.00 Híróra - magazin műsor 17.10 Hajrá diósgyőr! 18.00 19.00 Rendelő 20.00 21.00 Pulzus infó 22.00 Infó óra 23.00 Híróra 0.00 Zenei óra A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

eszak

12

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

Programok 13

MAGYARORSZÁG

KÖNYVjelző

A Kocsonyafesztivál programjaiból 14:30–15:50 – Müller Péter Sziámi AndFriends 17:00–18:20 – Paddy And The Rats 19:00–20:20 – Old Boys

Villanyrendőr színpad Péntek: 14:30–15:30 – ünnepélyes megnyitó, dobshow 16:00–16:50 – ÁLL-A-TOK? 17:30–18:20 – The Sign 19:00–20:20 – Soulwawe 21:00–22:20 – Kék és Narancssárga Produkció 23:00–00:20 – Bohemian Betyars Szombat: 10:30–11:15 – Egyszervolt Mese­zenekar műsora 12:00–13:00 – KR Gang 14:15–15:35 – Maxisun 16:30–17:30 – Kabinet Rt 18:30-19:40 – Audiofuse 20:45-22:05 – Bagossy Bro­ thers Company 23:00–00:20 – Pannonia All­ stars Ska Orchestra Vasárnap: 10:00–11:00 – Thai chi bemutató 11:15–12:15 – Latin Projekt 13:00–14:00 – JETLAG 15:00–16:20 – Random Trip 17:00–18:00 – Esti Kornél 19:00–20:20 – 30Y

A Miskolcról indult Bohemian Betyars is fellép a Kocsonyafesztiválon FOTÓ: MATEY ISTVÁN

20:15–21:35 – Balkan Fanatic 22:45–00:05 – Anna & the Barbies 00:15–01:45 – NAKSI Szombat: 10:30–11:15 – Jégvarázs – interaktív gyerekprogram 11:30–12:00 – Szécsi Viktória 12:00–13:00 – Doble T ­ rombone Band – Abba Swing 13:45–15:05 – Mangalica Zenekar

Szent István téri színpad Péntek: 14:00 – Felvonulás 16:00–17:20 – Antaras band 18:15–19:35 – Miskolci ILLÉS EmlékZenekar + Zselenc László

16:00–17:20 – Purple Sunset 18:15–19:35 – ABCD 20:30–21:50 – Bródy János 23:00–00:20 – Ladánybene 27 00:30–02:00 – Tomy Montana Vasárnap: 10:00–10:45 – Paprikajancsi és az ördögök – bábjáték 11:00–11:45 – Marvel Hősök Show gyerekeknek 12:30–13:30 – Dirty Slippers

Miskolc színpad, Erzsébet tér Péntek: 15:15–15:55 – Merényi Ákos 16:00–17:00 – Mini Art-űr 17:30–18:30 – Zenegép Zenekar 19:00–20:00 – Rotor Zenekar 20:30–31:30 – Jockey Jockers 22:00–23:00 – Mohikán Zenekar 23:30–00:30 – Kántor Band Szombat: 12:00–14:00 – Miskolci Szépkorúak műsora 14:45–15:45 – SteelO 16:30–17:30 – Ildi Rider Zenekar 18:15–19:15 – Későn Szóltál 20:00–21:00 – Z!ENEMi 21:45–22:45 – Bíborszél Vasárnap: 12:00–15:00 – Miskolci Szépkorúak műsora 15:30–16:30 – Gulyás Szabina 17:15–18:15 – Before The Last 19:00–20:00 – Sky Fanatic

Látogasson el hírportálunkra!

A Miskolci Nemzeti Színház heti műsora előadás. Rendező: Rusznyák Gábor 14., péntek 17:00 – Filmvetítés: A szarvassá változott fiú – kiáltozás a titkok kapujából

Kamaraszínház 8., szombat 19:00 – Ördögök. Bemutató (Arany, Ezüst) bérlet 11., kedd

19:00 – Feketeszárú cseresznye. Bérletszünet 12., szerda 19:00 – Betörő az albérlőm. Csapó János bérlet

Nagyszínház 8., szombat 19:00 – Don Carlos, Egressy (Alap, Arany, Ezüst) bérlet 10., hétfő 10:00 – János vitéz – Lázár Er-

13., csütörtök

14:00 – Tizenkét hónap. A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház vendégjátéka 18:00 – Hallottad-e hírét Beregvár megyének? A Beregszászi Sodró Együttes koncertje 14., péntek 10:00 – Tizenkét hónap. A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház vendégjátéka 19:00 – Lila ákác. A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház vendégjátéka Játékszín 13., csütörtök 19:00 – A vadkacsa. Bemutató

Jelenet a Liliomfi című előadásból. A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház vendégjátékában láthatja a miskolci közönség FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

vin Program előadása. Jegyek nem válthatók 14:00 – János vitéz – Lázár Ervin Program előadása. Jegyek nem válthatók 11., kedd 10:00 – János vitéz – Lázár Ervin Program előadása. Jegyek nem válthatók 19:00 – Luxemburg grófja. Bérletszünet 12., szerda 19:00 – Hegedűs a háztetőn. Lehár (Alap, Arany, Ezüst) bérlet 13., csütörtök 16:00 – Határtalan napok. A kárpátaljai festészet napjainkban. Kiállításmegnyitó 19:00 – Nem élhetek muzsikaszó nélkül. A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház vendégjátéka 14., péntek 16:00 – Kárpátaljai Szép Szó. Irodalmi rendezvény 19:00 – Hegedűs a háztetőn. Bérletszünet

Érettségi mintatételek történelemből – 70 középszintű tétel

12 próbaérettségi történelemből (középszint – írásbeli)

12 középszintű írásbeli próbaérettségi feladatsort tartalmazó kötetünket a 2017-ben életbe lépő, új érettségi követelményrendszer, valamint a hivatalos mintafeladatsorok alapján dolgoztuk át. Kiadványunk minden érettségi feladattípust és témakört érint, ezáltal ös�szefoglalásra és ismétlésre is alkalmas. Szerzőink nagy hangsúlyt fektettek a követelményrendszer újdonságainak kiemelésére, így hatékony segítséget nyújtanak a felkészüléshez és felkészítéshez. A kiadványban az új érettségi követelményeinek megfelelően komplex tesztfeladatok is megtalálhatóak. A kötetben minden feladat megoldása és lehetséges értékelése megtalálható. Tanórai használatra és otthoni gyakorlásra egyaránt ajánljuk.

Tv- és rádióműsor

C

Y

08.55 Goldie és Mackó 09.25 Lilo és Stitch 09.45 A Büszke birtok oroszlán őrsége 10.10 Kacsamesék 10.30 Elena, Avalor hercegnője 10.55 Lexi és Lotti 11.20 Loopdidoo 11.35 Andy és az állatkölykök 11.45 Andy és az állatkölykök 11.55 A bűvös körhinta 12.05 A bűvös körhinta 12.20 Igaz vagy hamis? 12.25 Gyerekversek 12.30 Pityke 12.35 Világ-mesék 12.45 Hókusz-pókusz! 13.10 Tündéri keresztszülők 13.30 Nicky, Ricky, Dicky és Dawn 14.00 Wissper 14.10 Wissper 14.20 Vipo és barátai – Az Idősziget túlélői 14.50 A sóhercegnő 15.50 Dr. Plüssi 16.15 Goldie és Mackó 16.40 Lilo és Stitch 17.00 A Büszke birtok oroszlán őrsége 17.25 Kacsamesék 17.50 Elena, Avalor hercegnője 18.15 Niko II/1. Repülj a csillagokig 19.35 A város hősei 19.45 Merülj, Olly, merülj! 20.15 Violetta 3. évad 21.05 Filmklub ajánló 21.10 Asztal két főre 22.40 Filmklub 23.10 Falu Fessön 23.45 Édes anyanyelvünk 23.50 Europe in Concert 00.40 Europe in Concert 01.30 Filmklub ajánló 01.35 Asztal két főre

M

100

90

80

A Maxim Kiadó ajánlatából

2020. február 9., vasárnap M1

06.45 Kenó 06.55 Családi kör 08.00 Kereszt-Tények 08.05 Katolikus krónika 08.30 Így szól az Úr! 08.40 Rome Reports 09.00 Útmutató 09.30 Református ifjúsági műsor 09.35 Evangélikus ifjúsági műsor 09.45 Görögkatolikus ifjúsági műsor – Úton-útfélen 09.50 Vallás és szabadság magyar ismeretterjesztő sorozat 09.55 Baptista magazin 10.25 Evangélikus riportok 10.50 Református istentisztelet 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.20 Antoine de Saint-Exupery, az utolsó romantikus francia dokumentumfilm 14.10 Édes anyanyelvünk 14.20 Halálos tavasz magyar játékfilm 16.00 Hatoslottó sorsolás 16.05 Hogy volt?! 17.00 Ízőrzők magyar ismeretterjesztő sorozat 17.30 Borbás Marcsi szakácskönyve 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Családi kör 19.45 Magyarország szeretlek! 21.20 Újév-köszöntő „Örüljetek, örvendjetek” 22.50 Kenó 23.00 Love Story amerikai romantikus dráma 00.40 Brown atya – V. évad angol bűnügyi tévéfilmsorozat

Középszintű érettségi tételeket tartalmazó kötetünk a 2017. január 1-jén életbe lépő, új érettségi követelményrendszer és a hivatalos mintatételek alapján készült. Az érettségi követelményrendszerben meghatározott tartalmak mindegyike előfordul a 70 tétel valamelyikében, amelyek forrásanyagaihoz forrásmagyarázat is tartozik. A kötet célja, hogy ne csak a tételkidolgozást ismerje meg az olvasó, hanem a forráselemzést is. A tételek az érettségi követelményeknek megfelelő tematikus csoportokba rendezve követik egymást. A könyvet ajánljuk tanórai használatra és otthoni gyakorlásra egyaránt.

06.30 Kölyökklub 09.10 Star Wars: Lázadók amerikai animációs kalandfilmsorozat 09.40 Top Shop 10.35 A Muzsika TV bemutatja! zenés szórakoztató öszszeállítás 11.15 Szuperzöld környezetvédelmi magazin 11.55 Házon kívül heti magazin 12.30 Carter ügynök amerikai akciófilm-sorozat 13.40 Derült égből apu amerikai–mexikói vígjáték 16.15 Egy igazán csodás nap amerikai vígjáték 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 19.00 A Vasember amerikai akciófilm Tony Stark (Robert Downey Jr.) bevallja a világnak, hogy ő a Vasember. Kihasználva az iránta való érdeklődést, a milliárdos feltaláló megpróbálja felhívni a figyelmet a közjó szolgálatába állítható technikai újdonságokra. A kormány azonban szeretné, ha mindezt csak a hadsereg kapná. Közben Ivan Vanko (Mickey Rourkey), a Stark család rejtélyes tagja támadást indít ellene… 21.35 Hasonmás amerikai akciófilm 23.35 Portré riportmagazin 00.20 Őrültek aranya amerikai thriller 02.25 A Rubens lány magyar kisjátékfilm 02.55 Graceland – Ügynökjátszma

70

60

50

40

30

04.35 Egy rém rendes család amerikai filmsorozat 05.00 Egy rém rendes család amerikai filmsorozat 05.25 Egy rém rendes család II. amerikai filmsorozat 05.50 Egy rém rendes család II. amerikai filmsorozat 06.20 TV2 ANIMÁCIÓ rajzfilmek 10.00 EB TV magazinműsor 10.30 Több mint TestŐr életmódmagazin 11.05 Super Car autós magazin 11.35 Életmódi életmódmagazin 12.10 Az Építkezők magazinműsor 12.40 Csapdába csalva VI. német doku-reality sorozat 13.15 Aranyoskám amerikai családi vígjáték 15.50 Ezer pofon ajándékba olasz western 18.00 Tények hírműsor 18.50 Tomb Raider (2018) amerikai akciófilm 21.15 Inferno (2016) amerikai–magyar akcióthriller 00.00 Pain & Gain amerikai életrajzi film 02.50 Poligamy magyar romantikus vígjáték 04.10 Grimm VI. amerikai misztikus filmsorozat 04.55 Csapdába csalva német doku-reality sorozat

20

10

5

06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.35 Család ’20 08.57 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 09.35 Esély 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Summa 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Család’20 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Kárpát expressz 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Életkor 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Summa gazdasági magazin 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sporthíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Itthon vagy! 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz

M4

04.45 Szabadidő 05.10 Kékek 05.35 Labdarúgó közvetítés 07.40 Múlt és Jelen 08.10 Jövünk! 08.45 Góóól 10.05 Rövidpályás gyorskorcsolya Világkupasorozat 11.05 Férfi vízilabda Bajnokok Ligája FTC Telekom Waterpolo - A-HÍD OSC mérkőzés 12.30 UEFA BL magazin 13.00 Felvezető műsor 13.10 Rövidpá-

lyás gyorskorcsolya Világkupa-sorozat élő közvetítés 17.15 Érték 17.45 Felvezető műsor 18.00 Labdarúgó közvetítés 19.45 Érték 20.00 Góóól2 21.00 SPORT7 22.00 Rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa-sorozat 23.00 Labdarúgó közvetítés 01.00 Labdarúgó közvetítés 02.50 Labdarúgó közvetítés 04.40 Bringasport

HÍR TV 6.00 Civil kör ism. 7.00 Híradó 7.30 Soroló 8.00 Hírek 8.05 Magyarország élőben ism. 9.00 Hírek 9.05 Paletta ism. 9.30 5 kedvenc ism. 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Civil kör ism. 12.00 Híradó 12.30 Plusz-mínusz ism. 13.00 Hírek 13.05 Háttérkép ism. 14.00 Hírek 14.05 Szabadfogás ism. 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Heti terror ism. 16.00 Hírek 16.05 Troll ism. 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Napról napra 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta ism. 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Hírvilág 20.00 Hírek 20.05 A nyolcas 20.30 Budapesti srácok 21.00 Hírek 21.05 Bayer show 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Hírvilág ism. 23.00 Hírek 23.05 Vetítő: Védelem alatt Rendező: Schwechtje Mihály 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek 0.30 Soroló ism. 1.00 Hazahúzó 2.00 Civil kör ism.

FILM+

5.00 Idegölő Magyar-görög vígjáték 7.10 Utaskísérő (sz)extrákkal Amerikai vígjáték 9.10 Az utolsó Mimic Amerikai kalandfilm 11.00 Kutyába se veszlek Amerikai vígjáték 13.10 A szomszéd nője mindig zöldebb Amerikai vígjáték 15.20 Űrcowboyok Amerikai akciófilm 18.00 Tűzgyűrű Amerikai akciófilm 20.40 Batman: Kezdődik Ame-

rikai-angol akciófilm 23.20 Csúcshatás Amerikai akcióthriller 1.25 Behálózva Angol-amerikai thriller 3.25 Mind egy szálig Angol akcióthriller

ATV 04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 06.00 700-as klub 06.35 Új mezőgazdasági magazin 07.15 #Bochkor 08.55 Kultúrtipp 09.00 Superbook 09.40 Ékszer TV 11.00 Vidám vasárnap 13.00 700-as klub 13.30 Ékszer TV 15.55 Életre fel 16.10 Gyógyítás dimenziók 16.35 Hazahúzó (45) 17.30 ATV Híradó 17.55 Sikerszféra 18.30 ATV Híradó 19.00 Heti Napló Sváby Andrással 20.25 #Bochkor 21.50 Mondd el Tatár Csillának! 22.20 Best of Jakupcsek 23.20 Heti Napló Sváby Andrással 00.45 #Bochkor 02.00 Mondd el Tatár Csillának! 02.25 Sikerszféra 03.15 Életre fel 03.30 Civil a pályán 04.45 700-as klub

MR2-PETŐFI 06.00 Hírek 06.00 Hétvége Petőfivel Benne: 06.30 Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 08.00 Hírek 09.00 Hírek 10.00 Hírek 11.00 Hírek 12.00 Hírek 12.00 12.00 Petőfi top 40 15.00 Hírek 15.00 15.00 Hétvégén eszembe jutottál Benne: 17.00 Hírek 18.00 Hírek 18.00 Petőfi hazai top 40 19.00 Hírek 19.00 Dalra, magyar! Benne: 20.00 Hírek 21.00 Hírek Petőfi rock57’ 22.00 Hírek Akusztik 57’ 22.03 Extra 57’ 00.00 Himnusz

MISKOLC TV

07.00 Az előző esti adás ismétlése 09.25 Képújság 18.00 Miskolci Napló ism. (közéleti magazin) 18.30 Hívőszó (vallási magazin) 19.00 Promenád ism. (kulturális magazin) 19.30 Egy nap a világ – India 2. ism. 20.00 Testközelből ism. 20.35 Képújság

EURÓPA RÁDIÓ 6.00–9.00 Kontinentális reggeli (Benne. 6.00 Régió Krónika, 6.20 Nem csak kenyérrel él az ember 7.00 Hírek + Református hírek, 7.20 Útravaló, 8.00 Hírek + Református hírek 9.00 Hírek + Református hírek 9.05 Magazin (ism.) 10.00 Hírek + Református hírek 10.05 Magazin (ism.) 11.00 Hírek + Református hírek 11.05 Református magazin 12.00 Hírek + Református hírek 12.05 Magazin (ism.) 13.00 Kossuth Krónika 13.30 InfoRádió 14.00 Hírek + Református hírek 14.05 Református magazin 15.00 Hírek + Református hírek 15.05 Magazin (ism.) 16.00 Hírek + Református hírek 16.05 InfoRádió 17.00 Hírek + Református hírek 17.05 Magazin (ism.) 18.00 Hírek 18.05 InfoRádió 19.00 Hírek 19.30 Esti nyugalom 20.00 Hírek 20.05 Református magazin (ism.) 21.00 Hírek 21.05 Mindennapi irodalom 22.00 Hírek 22.05 Gramofon 23.00 Hírek 20.10 Református magazin (ism.) 0.00–6.00 Éjszakai műsorok

CSILLAGPONT RÁDIÓ 4.00 Infó óra 5.00 Pulzus infó - egészségtematikus magazinműsor 6.00 Híróra 7.10 Hajrá diósgyőr! - dvtk magazinműsor 7.30 Jó reggelt borsod! - reggeli közérdekű műsor 9.00 Rendelő - egészségtematikus műsor 11.10 Hajrá diósgyőr! - dvtk magazinműsor 12.00 Magazin óra 13.00 Infó óra 14.00 15.00 Pulzus infó 16.00 Híróra - magazin műsor 17.10 Hajrá diósgyőr! 18.00 19.00 Rendelő 20.00 21.00 Pulzus infó 22.00 Infó óra 23.00 Híróra 0.00 Zenei óra A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

ESZAK

13

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

14 Varázsszőnyeg

MAGYARORSZÁG

Állatok erdei hangversenye

Keresd meg a tíz különbséget!

MESE. A felkelő nap sugarai gyémántként ragyogtak a hókristályokon. Csend honolt az erdőben. Sehol egy állat, még a szél sem rezzent. A nap egyre erősebben szórta sugarait. Itt-ott megcsillant egy vízcsepp a fák ágain. Olvadozott a hó, és lassan előtűntek a fák, igaz még egy kicsit morcosan, álmosan nyújtóztak, de már várták, nagyon várták, hogy életet leheljen beléjük a tavasz. S egyszer csak ébredezni kezdett a táj. A bölcs bagoly megsuhogtatta szárnyait, és leszállt a fa alsó ágára, és hírnökeinek kiadta a parancsot, hogy hívják össze az erdő lakóit. Szétröppentek a madarak, s mire a fák árnyai eltűntek az állatok zajától volt hangos a tisztás. Dörmögtek a medvék, szökkentek az őzek és szarvasok, röpködtek a madarak, a kis sün álmosan tekintett széjjel. A bagoly mint az erdő bölcse csendre intette a társaságot, és így szólt: Barátaim! Itt az ideje, hogy munkához lássunk. Vége a semmittevésnek, a téli lustálkodásnak. Először is, segítsünk a tavasznak, rendezzünk egy hangversenyt! Az állatok vegyes érzelmekkel hallgatták. Volt, aki lelkesedett, de a többség elvetette az ötletet. A róka így szólt: Elismerem a bölcsességedet, de most ostobaságot szóltál. Azt gondoltad, hogy az én hangommal serkentem a tavaszt. Szerintem elriasztanám. A medve is társult és morogta: Ha én dörmögök egy kicsit, a tavasztündér világgá szalad. Csak a kis rigó ült boldogan az

ágon, és mondta: Ha én megszólalok, a virágok kinyílnak, a fák rügyeket bontanak. Dühös lett erre a félelmetes medve, s gúnyosan dör-

GYERE VELÜNK A MESÉK BIRODALMÁBA!

Melyik a rák árnyéka?

Látogasson el hírportálunkra!

meg az én sziszegésemet, az illik egy hangversenybe. Én adom majd az ütemet, és kibújnak a fák rügyei. A kis rigó megszeppenve elhallgatott. A bölcs bagoly érdeklődéssel figyelte a jelenetet, s végül szóra emelte fel szárnyait. Barátaim! Csillapodjatok! Itt nincs helye a veszekedésnek. Az állatok bölcsek és nem bántják egymást. A holló a hollónak szemét ki nem vájja – mondja a közmondás. Igen, lesz tavaszhívogató hangverseny.

A bölcs bagoly békét teremtett az állatok között FOTÓ: SHUTTERSTOCK

mögte: Méghogy te? Te kis mitugrász! Mit tudsz te egyáltalán? Hogy mersz megszólalni a jelenlétemben? Elhallgass, különben a mancsommal megrázom a fát, úgy hogy lepottyansz róla! A farkas is kieresztette a hangját a kismadár felé: Jobb, ha befogod a csőröd, s meg sem mukkansz! Méghogy te hozod a tavaszt; hisz rikácsolsz. Nincs is szép hangod, attól még az én üvöltésem is szebb. A kígyó is gúnyosan mondta: Hencegő madár, hallgasd

Mégpedig már holnap. A varjú károgott: Kár! Kár! Én nem vehetek részt benne. Már miért nem? Kérdezte a bagoly. Ugyan már, ezzel a hanggal? Ha én megszólalok, újra hull a hó. Úgy gondolod? Akkor inkább hallgass, felelte a bagoly. Most menjetek, készüljetek! Holnap ugyanekkor, ugyanitt! Szétszéledtek az állatok, de a hangjuktól zengett az erdő. Jól van, nyugtázta a bagoly. Gyakorolnak. Készülnek a hangversenyre. Most pedig sietek a tavasztündérhez, és elrepült, és hogy mit inté-

zett, mit nem, nem tudom, de azt igen, hogy boldogan tért vissza. Másnap már nyoma sem volt a hónak, a nap ragyogott, szétnézett, és mindenütt készülődő állatokat látott. Hangoltak, köszörülték a torkukat, és indultak a megbeszélt helyre. Láss csodát! A tisztás közepén, egy trónon ült egy gyönyörűséges lány. Hosszú szőke haján csillogott a fény, fején gyöngykoszorú, földig érő égszínkék ruháját lengette a szél. Mellette a bölcs bagoly fogadta a hangversenyre érkezetteket. Gyertek! Gyertek! Körben helyezkedjetek el! Bemutatom nektek tavasztündért, a zsűri elnökét. Az ő intésére kezdődhet a hangverseny. A tündér rámosolygott a körülötte állókra, lassan felemelte a kezét, és intett. Az állatokat úgy elbűvölte ez a jelenet, hogy egy hang sem jött ki belőlük. Csupán a fa ágán ülő kis rigó kezdett egy dalba. Micsoda dal volt az! Körülötte megállt az élet, mindenki őt nézte és hallgatta. A tündért is ámulatba ejtette. Felállt, feléje lépett és meghajolt a kis rigó előtt. Elővette varázspálcáját és körbe suhintott vele. Erre a földből előbújtak a hóvirágok, kigyöngyöztek a gyöngyvirágok, pattantak a rügyek a fákon. Az állatok örömükben ugrálni kezdtek, és mindegyik a maga hangján morogta, üvöltötte, sziszegte, hogy: Itt a tavasz! Ez ám az igazi hangverseny, bölcselkedett a bagoly. Boldog, szép napokat kívánt mindenkinek, és felröppent a fára. CSALAH ATTILÁNÉ ERZSÉBET, VÁSÁROSNAMÉNY

Itt az ebédidő! Hogyan jutnak el a pingvinek az asztalhoz?

A Természettár feladványa Nyáron búvárkodtunk és szebbnél szebb tengeri csigákat gyűjtöttünk. Most, hogy az idő hidegre fordult, elővettük őket, és elkezdtük gyűjteménybe rendezésüket. Meglepődve tapasztaltuk, hogy van köztük két teljesen azonos. Felfedezed melyek azok?

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

14

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

Hirdetés / Sziréna 15

BÚTOR

IDŐS ember mellé csongrádi tanyámra segítséget keresek. 06/30/246-5454.

temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak.

SZEKRÉNYSOR, dohányzó- és TV asztalok, gyermek íróasztalok olcsón eladók. Érd. vasárnap: 06/30/907-3194.

*384649*

A gyászoló család.

A jelentkezők az adatkezelő személyéről, valamint az adatkezeléssel kapcsolatos egyéb tudnivalókról a megadott elérhetőségeken kaphatnak tájékoztatást.

MEGEMLÉKEZÉS

HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS CSOK Kácson! 1200 nm-es, bekerített, gyümölcsös, építési telek eladó. 06/30/915-9538

Miskolci munkahelyre érettségivel rendelkezõ eladót,pénztárost és becsüst felveszünk,

„Nyugodj csendesen, legyen békés álmod, találj odafent örök boldogságot.” Szomorúan emlékezünk

*381070*

ÉLELMISZER

I JÓ KERESET EL. LEHETÕSÉGG

ERDÉLYI LAJOS volt megyaszói lakos

3501 Miskolc,Zrt.Pf.: 443

Szerető családod

Vajda Zálog

Gondoljon mindazokra, akik már nem lehetnek velünk.

342472

Nem tetszett nekik, hogy a rendőrök el akarták vinni az erősítőjüket. Az Encsi Járásbíróság előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a két férfinak a büntetőügyében, akik Encs-Fügödön 2019 októberében a csendháborítás miatt velük szemben intézkedő rendőrökre támadtak. ENCS.

M

*386932*

OKTATÁS VADÁSZVIZSGA tanfolyam indul. Tel.: 06/70/702-5405.

*373544*

*367591*

Hívja hétfőtől péntekig 8–16 óra között a

Könnygázzal fékezték meg a rendőrökre támadókat

Y

KOVÁCSOLÁSHOZ keresek gépi kalapácsokat, AJAX, és légkalapácsgépet, sülyesztékes nyomáshoz, frikciós présgépet, segédeszközöket, anyagokat, nagyobb tüzifogókat, gépi üllőt, egyebet. T: 0630/9438-300

az Észak-Magyarország hasábjain!

ÚJ!

Segítséget nyújt  Önnek  az Észak.

C

EGYÉB KERESÉS

Hirdetni szeretne?

„Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet.”

Rángatták őket A megállapított tényállás szerint 2019. október 6-án, a késő esti órákban csendháborítás miatt hívták ki a rendőröket egy encs-fügödi lakóházhoz. A helyszínre érkező rendőrök közölték a hangosan szórakozó, italozó társaság tagjaival, hogy a ház tulajdonosával szemben szabálysértési feljelentést tesznek, és lefoglalják a náluk lévő erősítőt. Mivel a társaság tagjai szerették volna megakadályozni, hogy a rendőrök az erősítőt magukkal vigyék, a két vádlott erőszakkal lépett fel a hatóság tagjaival szemben. Egyikük a rendőröket hangosan szidalmazta, és az intézkedő járőr ruháját rángatni kezdte, minek következtében a sértett térdre esett és könnyebb, 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett. Eközben társa szintén a sértetthez lépett, és ruhájánál fogva rángatta őt, valamint becsmérlő szavakat kiabált a járőröknek. A vádlottak csak akkor fejezték be az általuk

OLASZLISZKÁN furmint bor 300 Ft/L áron csak egyeztetett időpontban eladó. Érd: 0620/9238-265

*387116*

letrajzzal, Jelentkezni kézzel írott öné et. leh ttal sola ymá ván bizonyít

halálának 3. évfordulójára. 383823

*386692*

PAPRIKÁT szerződöm. Tel.: 0620/5010928.

Hirdessen Ön is

381711

386934

*385000*

342472

*386649*

G

ÁLLÁST KÍNÁL

*386791*

Á

*386862*

FÉMZÁROLT vetőburgonya (több fajta), válogatásból kieső 40Ft/kg, étkezési eladó, Újfehértó. 20/559-3252 www.vetoburgonya.hu

Z

FÜLÖP PÉTERNÉ született Szabadkai Ilona

MISKOLC Győri-kapu Aba út 5. alatt 51 m2-es kettő szobás, fürdőszobás, zuhanyzós lakás eladó. Érdeklődni: 06/20/8231718.

BELVÁROSBAN garázs eladó. 20/2474099

S

ELADÓ hízó füstölt és kabát szalonna. 06/70/3747-458.

*377874*

R

LAKÁSELADÁS

*383376*

GARÁZS

O

*382390*

*386849*

R

Hálás szívvel mondunk köszönetet azoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, munkatársaknak és mindazoknak, akik

VETŐMAG! Fémzárolt lucerna és napraforgó hibrid vetőmag kapható. Tel.: 30/4524265, Cím: Kruppa-Mag Kutató Kft. Kisvárda, Jéki u. 63.

A

SZOBAFESTÉS, szigetelés, ácsmunka. 70/510-7868

PERZSELT bőrű félsertés eladó, kiszállítás megoldható. Ár: 820 Ft/kg. 06/70/3667715

NÉMET tanítás alap-közép-felsőfok, gazdasági német, korrepetálás. 20/558-2519

NÖVÉNY

Y

SZOLGÁLTATÁS

G

ÁLLAT

A

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

M

MAGYARORSZÁG

06-4699-88-99 -es számot! Adjon fel apróhirdetést, gyászhirdetést, megemlékezést, köszönetnyilvánítást és keretes hirdetést!

336276

magyarország

Egy nagy kátyú volt a ludas Előkerült a könnygázspray

FOTÓ: POLICE.HU

tanúsított agresszív magatartást, miután könnygázspray-t vetettek be velük szemben. Beismerték tettüket A vádlottak az előkészítő ülésen beismerték a bűncselekmények elkövetését, és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A két férfi felelősségét hivatalos személy elleni erőszak és becsületsértés elkövetése miatt állapította meg a bíróság, az elsőrendű vádlottat testi sértés vétségének elkövetése miatt is bűnösnek mondta ki. A fenti cselekményekért az elsőrendű vádlottat 2 és fél év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra, míg társát

100

90

80

70

60

50

2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte, hogy a bűncselekmények elkövetését beismerték, és azt, hogy mindkét vádlott kiskorú gyermekeket nevel. Súlyosító körülmény volt, hogy a cselekményeket társtettesként, ittas állapotban követték el. Nem jogerős Az ítélet nem jogerős. Az ügyész súlyosítás érdekében fellebbezett, a vádlottak és védőik 3 munkanap gondolkodási időt tartottak fenn. Az ügy a Miskolci Törvényszéken folytatódik. ÉM

40

30

20

10

5

Hét autó is megsérült az M30-as autóút Sajó fölött átívelő hídján. A dilatációnál szakadt ki az útból egy jókora darab az aszfaltra, majd a kialakult gödörbe néhány perc alatt többen is belehajtottak, és sorra álltak félre a hídon az elmúlt héten. Megsérült az autók eleje, alja, kipufogója, kereke. Két autó ütközött is, amikor a külső sávban haladó még épp észrevette az úthibát, s belement a belső sávban haladó autóba. MISKOLC.

Télen előfordulhat A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a téli időszakban a gyakori fagyási és olvadási ciklusok nyo-

mán, a mostanihoz hasonló időjárási körülmények között könnyebben és gyorsabban alakulhatnak ki burkolat­ hibák. Az M30-as autópálya kérdéses szakaszán a Sajó feletti hídon a dilatációs szerkezet mellett alakult ki hiba. Amint erről tudomást szereztek, az emődi mérnökség szakemberei haladéktalanul ideiglenes javítási munkákat végeztek, majd meleg aszfalt felhasználásával újabb beavatkozásra került sor, hogy a biztonságos közlekedés feltételei adottak legyenek ezen a szakaszon is. Az előírásoknak megfelelően a gyorsforgalmi utakon naponta kétszer ellenőriznek, az ekkor tapasztalt és feltárt beavatkozási igényeket ütemezetten, folya-

matosan végzik a szakembereik. A jogszabályi előírások szerint kátyúkár-bejelentést az adott út kezelőjénél tehetnek a közlekedők. A Magyar Közút Nzrt. kezelésébe tartozó utakra vonatkozóan a https:// internet.kozut.hu/ugyfelszolgalat/karigeny-bejelentes/ címen jelenthetik be kárukat az autósok. Minden esetben a károsultnak kell igazolnia, hogy a kár ott és úgy következett be, ahogy ő bejelenti. Pontosan le kell írnia, hol, mikor, mi történt, fényképet készítenie mind a kárt okozó burkolathibáról, mind a sérült gépjárműről. Csatolhat tanúnyilatkozatot is, illetve rendőrségi helyszínelés esetén a rendőrségi iratot is. ÉM

ESZAK

15

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT

16 Mozaik

MAGYARORSZÁG

Névnap

február 8., szombat idojaras.boon.hu

Valóság, de másképp

Évforduló

433 éve kivégezték Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt.

Aranka, János, Jeromos, Salamon

REGGEL

DÉLBEN

ESTE

-3 °C

3 °C

-2 °C

A MÜHA-ban állítja ki természetfotóit Simay Attila háziorvos.

sem történik lényeges ESTE

MISKOLC.

Szombat reggel derült időre ébredhetünk, gyenREGGEL ge lesz a légmozgás, és megyeszerte fagyni fog.

Napközben folytatódik a derült, DÉLBENszáraz idő, gyenge légmozgással. Alig emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet.

Az esti, éjszakai órákban

„Valóság másképp” címmel nyílik kiállítása Simay Attila miskolci háziorvosnak február 10-én délután öt órakor a Művészetek Háza (MÜHA) galériájában. A kiállítást Fekete Zoltán fotóművész, a Miskolci Fotóklub Egyesület elnöke nyitja majd meg. A körnek egyébként Simay Attila is tagja, akinek ez a mostani tárlat az első önálló bemutatkozása. – Több ezer felvételt készítettem, ebből a kiállításon most harminckilenc kép lesz látható, elsősorban természetfotók – mondta.

változás az időjárásban. Itt-ott ködfoltok alakulhatnak ki.

Ma -5 °C

Derült, száraz, hideg idő, gyenge légmozgás.

3 °C Encs

Sátoraljaújhely

-5 °C 2 °C

Kazincbarcika

-3 °C 2 °C

-3 °C 3 °C

Ózd

-3 °C 3 °C

Tokaj

-3 °C 3 °C

MISKOLC

EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

-3 °C 3 °C

Vonzódás és törekvés Simay Attila Debrecenben született, egyetemi tanulmányait is ott folytatta. 1978ban orvosi diplomát szerzett, házi­orvosként Miskolcon 1990-től dolgozik. Mint lapunknak elmondta, a természetet gyermekkora óta szereti, elsősorban a madarak és a közel természetes állapotban

EUROPEAN WEATHER SERVICE

www.eumet.hu

Tiszaújváros

-3 °C 3 °C

Mezőkövesd

-3 °C 3 °C

Napkelte: 06:47 Napnyugta: 16:39 VASÁRNAP

-2 °C

5 °C

HÉTFŐ

-2 °C

KEDD

10 °C

Folytatódik a Erős felhősöderült időjárás, dés, élénkülő kissé enyhül. déli szél, este kisebb eső.

1 °C

SZERDA

9 °C

1 °C

Hidegfront, eső, zápor, havas eső, szél.

CSÜTÖRTÖK

4 °C

-1 °C

Borongós, hideg idő, néhol gyenge havazás.

ORVOS-METEOROLÓGIA: Ma front nem várható térségünkben, az ország nagy részén derült időben lesz részünk, és a legtöbb helyen gyenge marad a légmozgás. A frontra érzékenyek időjárástól panaszmentes napra készülhetnek.

Holdkelte: 15:30 Holdnyugta: 06:27

5 °C

Megér egy mosolyt

Napos, enyhébb idő a legvalószínűbb.

Egy aggódó képű fickó találkozik egy barátjával. A barát rögtön látja, hogy a másikat valami probléma gyötri: – Miért vágsz ilyen aggodalmas képet? – Hát az van, hogy a feleségem három napja leszaladt az újságoshoz venni egy újságot, és azóta nem tért haza! – Ugyan már, három nap újság nélkül, mit számít? További viccek humor.boon.hu

KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma kifejezetten kedvező feltételek mellett autózhatunk. Száraz utak, napsütés lesz jellemző.

Horoszkóp Vidám, szórakozással teli napot tölthet kedvesével, gyermekeivel. Kiváló időszak a romantikára, de minden kreatív tevékenységre is alkalmas a nap. Barátságos, kedves és társaságszerető hangulatban van, kifejezetten alkalmas nap a mai arra, hogy vendégeket fogadjon és megmutassa főzési tudományát.

Simay Attila tegnap rendezte be a kiállítást

megmaradt területek érdeklik. „Ez a vonzódás indíthatta el azt a törekvést, hogy mindezeket próbáljam megörökíteni. Eleinte utazásainkat és a fontosabb családi eseményeket dokumentáltam fényképek segítségével, később azonban egyre jobban megkedveltem a fotózást. Manapság alig múlik el nap, hogy ne töltsek több-kevesebb időt a fényképezéssel, ami nagyszerű szellemi és fizikai kikapcsolódást jelent. Amatőrként

FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

igyekszem ismereteimet folyamatosan bővíteni, amiben nagy segítséget nyújt, hogy a Miskolci Fotóklub Egyesület tagja vagyok” – mondta. A természet mellett másik kedvenc fotótémája a hét unokája, azonban családi képeket szándékosan nem szerepeltet. „Eddig több hazai és nemzetközi kiállításon is szerepeltem, néhány fotóm a Varázslatos Magyarországunk 2018 című könyvbe is bekerült” – tette hozzá. TÁ

www.boon.hu További képek és videók

Ön nyitottabbá, bátrabbá és magabiztosabbá válik. Ma szívesen van a figyelem középpontjában, és az sem zavarja, ha valaki rámenősen közeledik önhöz. Akár otthon szórakozik, akár társaságba megy, remekül fogja magát érezni. Szerencse is érheti ma, és értékes nyereményt is nyerhet. A szerelmi élete is nagyszerű. Otthoni karbantartásra, rendrakásra alkalmas lehet a mai nap. Kisebbfajta civakodásra, szóváltásra is sor kerülhet otthonában. Ma különös figyelmet fordít partnerére. Most különösen nagy az alkalmazkodókészsége, hajlandó kompromisszumot kötni a kapcsolatokat illetően. Alkalmas pillanat, hogy kifejezésre juttassa törekvéseit. Ha van néhány ötlete, akkor most könnyen megy a csapatmunka, mások is lépést tudnak tartani önnel.

Vasárnap kutyagolhatunk

Rengeteg energiával rendelkezik, alkalmas lenne ezt most sportra fordítani. Élvezni fogja a szabadban töltött idő minden pillanatát.

Ismét kutyagolásra hívja az állatbarátokat a MÁSA. Sajószigeti úti menhelyére várja február 9-én délután 1 órától az önkéntes segítőket a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA). A kutyagolást ezúttal is több száz, a telephelyen élő kutyus várja. Kisfalvi Nyina, az alapítvány elnöke lapunknak elmondta, a sétára érkezőktől örömmel fogadnak olyan felajánlásokat, melyek védenceik életét segítik, teszik szebbé. – Ilyenkor télen elsősorban szalmára, forgácsra és rongyokra van szükségünk, de klórtartalmú tisztítószereknek, tálaknak, már nem használt edényeknek és természetesen kutyatápnak,

Ön is remek hangulatban van, boldoggá teszi, ha nagy társaságban töltheti a délutánt. A ma kötött barátságoknak később még nagy hasznát veheti.

MISKOLC.

A Vénusz a negyedik sorsterületén vonul át, ma legszívesebben otthon maradna. Este élvezetesen töltheti az időt családtagjainak, barátainak társaságában.

A kutyák hálásak a sétáltatásért

Igazán lendületben van, szívesen találkozik ma a barátaival, ismerőseivel. Ha este szórakozni vágyik, most lesz kivel, és egy izgalmas flörtben is része lehet.

FOTÓ: ÉM

azon belül is kölyöktápnak is örülünk – mondta. A MÁSA elsősorban tárgyi felajánlásokat szokott fogadni, most viszont azoktól, akik tehetik, pénzadományokat is elfogadnak, három, a menhelyen élő kutyát is műteni kell,

ami utókezelésekkel együtt majd négyszázezer forintba fog kerülni. – Emellett abban is bízunk, hogy ismét sokan ajánlják majd fel nekünk adójuk egy százalékát – tette hozzá Kisfalvi Nyina. TÁ

Pörgős nap lehet a mai, minden irányból új információkat hall. Az újdonságok érdeklik önt, kedve támadhat új hobbit kipróbálni. Rövidebb utazásokat is tehet.

Mária türelmes természetű Mária 23 éves szuhogyi lány. Nyugodt és türelmes természetű, barátai is ezt szeretik benne. A szikrázó napsütés szerelmese. Mottója: „Nyarat akarok!” FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

A kedvencek fotóit várjuk A kisállatok fotóit adja közre lapunk. Ön is elküldheti! MISKOLC.  Felkínáltuk

olvasóinknak, küldjék el házi kedvenceik képét szerkesztőségünknek, és ezekből válogatjuk lapunk utolsó oldalára a naponta megjelenő kisállatfotókat.

Biztosak voltunk, hogy sokan tartanak kutyát, macskát, madarat, más házi kedvencet, és szívesen osztják meg ezeket a képeket olvasóinkkal, de arra nem gondoltunk, hogy ennyire sokan küldenek fotókat. A képek és az ezeket kísérő levelek rengeteg és feltétel nélküli szeretetről árulkod-

nak, jó okkal gondolhatjuk: biztosan jó dolguk lehet ilyen gazdik mellett a kedves jószágoknak is. A fotók is jól sikerültek: látható, hogy mi ad okot erre a feltétel nélküli szeretetre. Várjuk az olvasóink által küldött fotókat az alábbi címre: eszak@eszak. hu. Kérjük, ne felejtsék megírni a kedvencük nevét is. ÉM

Az éhenkórász kutya

Szeretnél te is profi fotósorozatot? Szívesen állnál a megyei napilap fotósának kamerája elé?

magyarország

Jelentkezz nap lányának!

Küldj magadról egy teljes alakos fotót a boon@inform.hu-ra, mindenképp add meg a neved és a telefonszámod is, hogy fotósunk fel tudja venni veled a kapcsolatot.

Kalóz igazi családtag, még vacsorát kérni is megtanult, akár napjában többször. A kert legeldugodtabb pontjain is megtalálja a tálját, amikor megérzi a melegedő csirkefarhát illatát a tűzhelyen. FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

923128

Időjárás

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

16

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
ema_2020-02-08 by informmedia - Issuu