Skip to main content

ema_2020-02-06

Page 1

LXXVII. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Válogatott hátvédet igazoltak a Jegesmedvék

Bianka bízik benne, hogy teljesülnek kívánságai

10. OLDAL

16. OLDAL

ÉVES

MAGYARORSZÁG

Öt modulból lesz a Szentpáli

FÜGGETLEN NAPILAP

CSÜTÖRTÖK 2020. FEBRUÁR 6. Visszatérnek a reggeli fagyok, és kissé mérséklődik a szél

2 °C REGGEL

Jó két és fél esztendővel ezelőtt jelentette be az akkori városvezetés, hogy Zene- és Táncművészeti Képzési Központot hoznak létre a másfél évtizede bezárt és üresen álló Csengey utcai iskolaépületben, a volt Szentpáli-iskolában. Az akkori elképzelések szerint az új intézményben tanulhatnak majd táncot és zenét a gyerekek az alapszinttől, azaz kisiskoláskortól a szakgimnáziumi szintig. Az épület tervezett átalakítása azonban azóta is tolódik. Mint megtudtuk, a Miskolci Művészeti Központ (így nevezik most) kialakítására 5 egymásra épülő modult dolgoztak ki. Az első két modul kivitelezése 2021-re várható, jelenleg karbantartási munkálatokat végeznek az épületen. /6. ÉM MISKOLC.

DÉLBEN

ESTE

Fussunk vagy gyalogoljunk?

Harminc percet kellene mozognunk ahhoz naponta, hogy az egészségünket megőrizzük. Napi fél óra abban is segít, hogy a betegségeket is megelőzzük. De mi is fér bele napi fél órába? A szakemberek előszeretettel ajánlják a gyaloglást vagy a futást. Nekünk kell eldöntenünk, hogy melyiket választjuk. Megpróbálunk segíteni. /8. ÉM MISKOLC.

Az online térből a valóságba

Alvászavarról időseknek

MISKOLC. Február

Dr. Tamás Tímea szakorvosjelölt az Alvászavar a fül-orr-gégész szemszögéből címmel tartott előadást a B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház Kultúrtermében, a szervező, megyei össznyugdíjasok egyesülete számára. Előadásában azokról a szervi elváltozásokról és lelki hatásokról beszélt, amelyek különösen idős korban megnövelik az alvászavar kialakulásának esélyét. DA MISKOLC.

Az iskola művészeti ágait jelképező életfa díszíti a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola falát, a művet öt tanuló, köztük Hegedűs Mariann Éva (képünkön) készítette. Vele és művésztanárával pénteki lapszámunkban olvashatnak interjút járási oldalunkon. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

Fák dőltek, háztetőket rongált a viharos szél Rengeteg feladatot adott a zord időjárás a katasztrófavédelem tűzoltóegységeinek.

viharos szél miatt az elmúlt két napban – tájékoztatta lapunkat a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. – Kedden hat helyen kellett intézkedni. Kidőlt fa nehezítette a közlekedést az egri országúton. Tiszakarádon úttestre és a mellette futó vezetékre dőlt egy fa, ott a cigándi

Megyeszerte számtalan helyen kellett beavatkoznia a megyei tűzoltóegységeknek az erős, BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

Tamás Tímea

Megyénk idén is szépen reprezentálja magát a hatóságok által keresettek listáján.

Devizaárfolyam (2020. 02. 05.)

árfolyam

változás

Euro:

335,74

-0,62

USA-dollár:

304,50

+0,27

Svájci frank:

313,08

-1,01

Angol font:

397,89

+1,90

Román lej:

70,30

-0,08

Ukrán hrivnya: 12,29

+0,03

Horvát kuna:

45,02

-0,12

Lengyel zloty:

78,79

+0,33

Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178.

Közzétette a rendőrség a police.hu oldalon az aktuális körözési listát és ezzel együtt a körözé-

Y híd: márciusban már kezdődhet az építkezés A fejlesztés kiviteli tervei elkészültek, így tavas�szal a NIF Zrt. beruházásában már látványos munkavégzéssel folytatódik a Martinkertváros felé vezető Y híd és a kapcsolódó infrastruktúra kivitelezése. Az egész város közlekedésére kiható komplex beruházás keretében megépül a Martinkertváros felé vezető Y alakú híd, így a miskolciak gyorsabban juthatnak el a belvárosba és egyszerűb-

C

3. 4. 5. 16.

20031

Y

M

bé válik a Tiszai pályaudvar megközelítése is. Az új híd lakó-, parkoló- és szerviz­ utak, valamint rendezővágányok felett biztosít majd zavartalan haladást. Az építési munkákat megelőzően márciusban megkezdik a közműkiváltásokat, amelyek kisebb helyi forgalomkorlátozással és terelésekkel járnak majd. Az építkezés három ütemben történik majd és 2022 végén ér véget. /3. ÉM

MISKOLC.

www.boon.hu Telefon: (46) 998-998

9 770133 035040

si toplistát is, írtuk egy évvel ezelőtt. Az egyes körözéseket megnyitva az adatlapok megoszthatóak a nagyobb közösségi csatornákon is a tavaly bevezetett rendszerben. Akkor végigvettük, hány megyénkbeli szerepel a listákon, most egy évvel később újra megnéztük, hogy áll a helyzet.

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

A tartalomból Látogatási tilalom a kórházban Mozaikjátékunk nyertesei Farsangi jótékonykodás Harcolni az igazunkért

egység avatkozott be, ahogy Tiszacsermelyen is. Nyéstán a Fő utcán az encsi kollégák távolítottak el egy fát az útról, de szerencsi egységünk is ugyanezzel a problémával küzdött. Filkeházán az útra zuhant fa, amit a sátoraljaújhelyi tűzoltóság távolított el – sorolta Dojcsák Dávid.

Szerdán csak délután öt óráig több mint ötvenszer vonultak a tűzoltók a viharos szél miatt. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint több ház tetőszerkezetét is megbontotta a szél. A viharos szél miatt kidőlt fák jelentős, többmilliós kárt okoztak egy hollóstetői autóskempingben is. TÁ

Tari Annamária

FOTÓ: KOZMA I.

A toplistán ketten, a teljes listán közel ezren

FOTÓ: BUJDOS TIBOR

Pénznem

5-e a biztonságos internet napja. Az alfaés Z generáció állandó online jelenlétéből fakadó problémáit járta körül Tari Annamária klinikai szakpszichológus a Földes Ferenc Gimnázium Szülőakadémia sorozatában. Elmondta, komoly hatással van a gyerekekre a virtuális világban töltött idő. /11. ÉM

Életfát készítettek

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Az országos körözési toplistában egy időben legfeljebb 50 bűnelkövető szerepelhet. Ennek feltétele például, hogy az elkövetőt legalább öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűntett miatt elfogatóparanccsal körözik. Legalább öt év végrehajtandó szabadságvesztésre jogerősen

elítélték, és ennek végrehajtása érdekében körözik. Ötnél több különböző bűncselekményt követett el, vagy azok elkövetése miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtása érdekében körözik. Különös, többszörös vagy erőszakos többszörös visszaesőnek minősül, vagy bűnszer-

vezetben követte el a bűncselekményt, illetve ezek miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtása érdekében elfogatóparanccsal körözik. HI

A cikk a 3. oldalon folytatódik

Nyílt nap a rendőrségen Nyílt napot tartottak potenciális rendőrpalántáknak tegnap a miskolci rendőrkapitányságon. A Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának diákjai megismerkedhettek a rendőri munka szépségeivel. A szervezők bíztak abban, hátha lesznek köztük, akik kedvet kapnak ehhez a szép hivatáshoz. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

Eszak

1

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2 Krónika

2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

MAGYARORSZÁG


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

Aktuális 3

MAGYARORSZÁG

A körözési toplistán ketten, a teljes listán majdnem ezren Az 1. oldali cikk folytatása

GRAFIKA: MW. FORRÁS: POLICE.HU

Közzétette a rendőrség a ­police.hu oldalon az aktuális körözési listát és ezzel együtt a körözési toplistát is, írtuk egy évvel ezelőtt. A TOP 50-ben tavaly ketten voltak, akik megyénkben születtek, ez idén is így van. Egyikük a listán már tavaly is szereplő miskolci Dudla Andrea, aki jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltését nem kezdte meg, továbbá hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett csődbűncselekmény bűntette miatt körözik. Elfogatóparancsot adtak ki ellene 11 rendbeli csalás, két rendbeli költségvetési csalás, illetve csődbűntett és csődbűncselekmény miatt is, főként Debrecenben. Másikuk a szintén miskolci – különösen veszélyes jelzőt kapó – Darabos Zsolt Ádám, akit ember­ ölés, fogolyszökés és csalás bűntett bűncselekmények miatt köröznek.

Körözött személyek listája Országos körözési listán lévők:

13024 Ugyanez egy éve:

13298 Megyénkben elrendelt körözések összesen:

939 Rendőrség által elrendelt körözések megyénkben:

151 Bíróság által elrendelt körözések megyénkben:

777 Egyéb szervek által elrendelt körözések megyénkben:

11

Grafikánkhoz Darabos Zsolt Ádám, az egyik körözött személy portréját használtuk fel

miatt, vagy az encsi, amely egy kassai, szlovák állampolgárságú nő és egy szentendrei férfi mellett hat személyt köröz megyénkből olyan ügyekért, mint lopás, közokirat-hamisítás, hamis tanúzás, kiskorú veszélyeztetése vagy járművezetés bódult állapotban. A kazincbarcikaiak hét embert keresnek lopás, testi sértés, megrontás, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak vagy éppen közúti veszélyeztetés miatt. A mezőkövesdi kettőt, egyiküket közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt, a miskolci 88 személyt változatos bűncselekmények miatt. Az

hamis magánokirat felhasználása, közokirat-hamisítás, hivatali vesztegetés és egy vesztegetés elfogadása is. Öten szerepelnek a vizsgálati osztály által kiadott elfogatóparancs alapján keresett személyek között – tavaly 69en voltak. Hárman beregszásziak, ketten nagybégányiak, és mind az ötüket kábítószer-­ kereskedelemmel vádolják.

A toplistán túl Ha túllépünk a toplistán, akkor a körözötteket tartalmazó, hivatalos nevén a közérdekből nyilvános körözések listája jelenleg 13 024 személyt tartalmaz, ami 250nel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Megyénkbeli most is akad rajta szép számmal. A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya jelenleg négy főt keres, ebből ketten szikszóiak, másik kettőjük nem megyénk szülötte. A gazdaságvédelmi osztály listája már jóval hosszabb: 13-an szerepelnek rajta, többségükben nő. A legtöbbjüket csalás miatt keresik, de van

Becsületsértés miatt Persze nemcsak a megyei rendőr-főkapitányság adhat ki elfogatóparancsot, hanem például a rendőrkapitányságok is. Így például az edelényi, amely egy férfit köröz becsületsértés

FOTÓ: POLICE.HU

ózdiak kilenc embert, itt főleg garázdaság, de például jármű önkényes elvétele is szerepel a bűnelkövetések között. Kövesden egyet sem A sárospatakiak két embert zaklatás és kábítószer-birtoklás okán köröznek, a sátoraljaújhelyi rendőrök egy lengyel állampolgárt járművezetés ittas állapotban bűncselekménye miatt, és egy ózdi nőt garázdaság vádjával. A szerencsiek öt, a tiszaújvárosiak pedig négy férfit változatos bűncselekmények miatt keresnek. De a járásbíróságok is köröz­nek embereket, így például az Encsi és Kazincbarci-

kai Járásbíróság kilenc-kilenc embert keres, változatos bűncselekmények miatt. A mezőkövesdi viszont egyet sem! A Miskolci Járásbíróság 74 ember ellen rendelt el elfogatóparancsot, itt találunk a listán egy vietnámi állampolgárt is, akit emberölés miatt köröznek. Az Ózdi Járásbíróság listáján 18-an szerepelnek, itt megjelennek olyan bűnelkövetések is, mint az állatkínzás, magánlaksértés, sikkasztás, zsarolás. A sátor­ aljaújhelyi két fiatalt, a szerencsi egyet, míg a tiszaújvárosi négy személyt keres. Ezzel pedig még bőven nem értünk a körözési lista végére, ugyanis bőven akadnak szervek, amelyek delegálnak még a listára személyeket. Így például a Miskolci Járási Nyomozó Ügyészség, amely hatot, a Miskolci Nyomozó Ügyészség egyet, a Miskolci Törvényszék tízet, míg a Miskolci Törvényszék bv. csoportja 550-et! A NAV Bűnügyi Igazgatóság Borsod Megyei Vizsgálati Osztálya négy embert köröztet, de például a Miskolci HÖR Igazgatóság Bűnügyi és Felderítő Osztálya is rendelhet el körözést – igaz az ő listájukon most senki nem szerepel. A listák között átfedés is előfordulhat, és nem minden megyénkbeli szerv által köröztetett illető megyénk szülötte. Ami fordítva is igaz, tehát az ország más megyéinek szervei is köröztetnek olyan személyeket, akik Borsod-Abaúj-Zemplén lakói. HORVÁTH IMRE imre.horvath@eszak.hu

Látogasson el hírportálunkra!

Kegyetlen bűnözők? Egy éve tette elérhetővé a rendőrség a hazai körözési listát, azt remélve, hogy a nyilvános hozzáférés segíti majd a régóta keresett bűn­ elkövetők kézre kerítését. Ha valaki azt gondolja, hogy egy körözési listán majd csupa kemény bűnözővel, gengszterrel találja magát szembe, mint az amerikai filmekben, az nagyot téved. Valóban vannak durva bűncselekményeket elkövető gyilkosok, veszélyes, fegyvert használó bűnözők is rajta, ám a nagyobb része nem ilyen. A körözéshez ugyanis nem az az alapfeltétel, hogy valaki életet oltson ki, az is elég, ha nem vonul be a börtönbe megkezdeni a jogerősen kiszabott büntetését, ha több bűncselekményt is elkövetett, de nem tudták miatta kézre keríteni, vagy ha hosszabb ideje bujkál a hatóságok elől. Így aztán van a körözési listán például tolvaj, kerítő, garázda, ittas vagy engedély nélkül vezető, csaló, sőt még olyan is, aki nem fizette a gyerektartást. Egy a közös bennük: letértek az egyenes útról, és a körözést kezdeményező szerv nagyon szeretne személyesen találkozni velük. A kisebb súlyú bűncselekménnyel ugyanis ugyanúgy fájdalmat, kárt, bosszúságot okoztak áldozatoknak. Ha tehát látjuk őket, bátran emeljük fel a telefont, és tárcsázzuk a 112-t. HORVÁTH IMRE

Kezdődik az Y híd építése

A „papást” nem korlátozták

Három ütemben épülnek majd az utak, 2022 végére készülnek el a tervek szerint.

Látogatási tilalom van a kórházakban, de indokolt esetben bemehetnek a hozzátartozók.

Méricskélő munkások lepték el az útvonalat, és már elkezdődött a bontásra ítélt házak kisajátítása: a környéken élők már régóta sejtik, amit most be is jelentettek, hamarosan kezdődik a 3. számú főút tehermentesítő szakasza és az Y híd építése. Mint ahogy a projekt megvalósítójától, a Nemzeti Infrastrukturális Fejlesztő (NIF) Zrt.-től megtudtuk, három szakaszban valósítják meg a terveket, a legelső hamarosan kezdődik és 2021 elejéig tart, a kivitelező az Y híd Vörösmarty és Kisfaludy utcák találkozásától keleti irányban tervezett támaszait alakítja ki, valamint a támaszok által határolt területen kezdi meg a híd és a kapcsolódó támfal építését.

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

építik meg, valamint az ezen támaszok által határolt területen a hidat és a kapcsolódó támfalat.

Látogatási tilalmat rendeltek el kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházban, valamint tagintézményeiben, így a Semmelweis, a Szent Ferenc és a Diósgyőri Kórházban, illetve a szikszói kórházban és a mezőkövesdi rehabilitációs központban. A kórház közleménye szerint az országos influenzajárvány-helyzet, valamint az influenzaszerű megbetegedések megyei halmozódása miatt volt szükség a megelőző intézkedésre.

Intermodális: később Az építési munkákat megelőzően márciusban közműkiváltásokkal kezdődnek a munkák. Az útépítés harmadik eleme a Tiszai pályaudvar átépítése lenne. Hideg András, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója ennek kapcsán lapunknak azt válaszolta: az intermodális csomópont terveinek közlekedésszakmai felülvizsgálata megtörtént, de erről csak a kapcsolódó döntések meghozatala után adható tájékoztatás. HM

Nem korlátozzák A látogatási tilalom azonban nem azt jelenti, hogy egyetlen családtag sem teheti be a lábát a felsorolt intézményekbe. Dr. Nagy Gábor orvosigazgató lapunkat arról tájékoztatta, hogy bizonyos esetekben engedélyezhetik a betegek hozzátartozóinak a látogatást. Például indokolt esetben a sebészeti osztályokon vagy nagyon súlyos állapotban lévő beteg esetén. A gyermekosztályon is bent tartózkodhatnak az édesanyák, főleg ha gyermeküket

MISKOLC.

Tavaly októberben tették le az Y híd alapkövét

utca felé lehet majd kerülni. A Király utcából jobbra kiágazó Vörösmarty utcát a híd munkálataival párhuzamosan 570 méter hosszúságban négysávosra bővítik. Ez az út vezet fel az Y hídra, amelynek egyik ága a Martinkertváros felé vezet majd, a másik pedig a Tiszai pályaudvar felé. Utóbbi irányban a híd kiváltja a jelenlegi szintbeli vasúti kereszteződést a Pfaff Ferenc utca végénél. Átépítik a Király és a Vörösmarty utcák keresztezését és a Soltész Nagy Kálmán és a Vörösmarty utca keresztezésében lévő jelzőlámpás csomópontot is. A harmadik ütemben – 2022 elejétől – a híd Kisfaludy utcai támaszait

Jövő év elejétől A második ütemben – várhatóan a jövő év elejétől – kezdik meg a Vörösmarty utcai felüljáró bontását és a híd építését. A munkálatok ideje alatt a Vörösmarty utca mintegy 250 méteres szakaszát lezárják a Lenke utca és a Pfaff Ferenc utca között, ebbe az irányba tervezetten a Bajcsy-Zsilinszky utca vagy a József Attila

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

FOTÓ: ÉM

20

10

5

szoptatják. Ugyanígy nem korlátozták az együtt szüléseket, apás szüléseket. Természetesen nem lehet tömegesen látogatni a betegeket, hozzájuk csak egyetlen hozzátartozó mehet be, aki nem szenved influenzában vagy egyéb fertőző betegségben. Ha baba születik – A látogatási tilalmat tehát rugalmasan kezeljük, hogy senki ne érezze úgy, csorbítjuk a betegek jogait. A megelőzéssel egyébként éppen az ő érdekeiket szolgáljuk, hiszen fontos, hogy az influenzajárvány idején lehetőleg kevés külső látogató tartózkodjon a kórházban – hangsúlyozta az orvosigazgató. Elmondta azt is, ha kisbaba születik, akkor is csak egy hozzátartozót engednek be a kismamához. A látogatónak használnia kell a szájmaszkot, a lábzsákot és a beteglátogató-köpenyt. A mai technika már lehetővé teszi, hogy a megszületett kisbabáról telefonos felvétel készüljön, és azt megnézhessék a családtagok. Ha valaki élelmiszert, tisztálkodási eszközöket vagy egyéb szükséges holmit szeretne bejuttatni beteg hozzátartozójának, ebben a portaszolgálat és a nővérszolgálat segít, de ez így történt az influenzajárvány előtt is, jelezte dr. Nagy Gábor.

Kérdeztük tőle azt is, a kórházban hoztak-e valamilyen intézkedést a koronavírussal kapcsolatban. Megtudtuk: a kórház vezetése naponta kap információkat az egészségügyi államtitkárságtól arra vonatkozóan, hogy milyen lépéseket kell tenni, ha esetleg térségünkben is felüti a fejét a koronavírus, milyen védőfelszereléseket kell beszerezni, milyen intézkedési tervet kell kidolgozni, milyen elkülönítési lehetőségeket kell biztosítani, egyáltalán mekkora az intézmény elkülönítési lehetősége. A menedzsmentben külön felelőse van a koronavírussal kapcsolatos feladatoknak, de szerencsére nincs vészhelyzet, tette hozzá az orvosigazgató. HE

Kiragasztották a hirdetményt FOTÓ: BT

ESZAK

3

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

4 Megyei körkép

MAGYARORSZÁG

Értékes nyereményekkel térhettek haza olvasóink Átvették nyereményeiket szerdán a 2019-es mozaikkereső játék megyei nyertesei.

Afrika-ház és oroszlán is lesz a vadasparkban Több mint négyszázmillió forintból újul meg a Miskolci Állatkert és Kultúrpark. Bejárat és fogadóközpont épül, lesz Afrika-bemutató épület – oroszlán- és sivatagihiúz-kifutóval –, valamint felújítják a Tigrisházat a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban. MISKOLC.

Szerkesztőségünkben köszöntöttük szerdán előfizetőinket, akiknek kedvezett a szerencse, így értékes nyereményekkel gazdagodtak 2019-es mozaikkereső játékunkon. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

Csak előfizetéssel A 35 millió forint összdíjazású nyereményjátékban a Napló, a Fejér Megyei Hírlap, a Vas Népe, a Zalai Hírlap, a Dunaújvárosi Hírlap, az Új Dunántúli Napló, a Tolnai Népújság, a Somogyi Hírlap, a Nógrád Megyei Hírlap, a Petőfi Népe, az Új Néplap, a Békés Megyei Hírlap, a Heves Megyei Hírlap, a 24 óra, a Délmagyarország, a Kisalföld, a Hajdú-bihari Napló, a Kelet-Magyarország és az Észak-Magyarország előfizetői vehettek részt. Nyerni viszont csak azok nyerhettek, akiknek érvényes előfizetésük volt, valamint a decemberben megjelent mozaikdarabokat hiánytalanul felragasztották a játékszelvényre, és kitöltve azt beküldték a megyei napilap szerkesztőségének címére. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei díjátadón Munkácsi Tünde, az Észak-Magyarország marketingmunkatársa köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta, a mozaikkereső játék annyira népszerű volt, hogy rekordmennyiségű, több mint százháromezer szelvény érkezett országosan, ebből a lapunk csaknem 7 ezer levelet kapott. Bár a három autóból megyénkbe nem

Az ötből négy nyertest köszönthettünk a tegnapi díjátadón

jutott, szerencsés nyerteseink értékes ajándékokkal gazdagodtak. Nyerteseink érdeklődésünkre elmondták, rendszeresen olvassák az Északot, és nyereményjátékainkon is rendre részt vesznek.

meglepetésként ért minket. Legtöbbször ugyanis nézzük a nyertesek listáját, most viszont elfeledkeztünk róla, így esett meg az, hogy egy ismerősünk hívott fel, hogy nyertünk a mozaikkeresőn – mesélte. Tóth Mihállyal kis túlzással madarat lehetett volna fogatni, úgy örült nyereményének. „Fortuna eddig sosem volt kegyes, de tényleg, még egy kettesem sem volt a lottón, ha nagy ritkán, kiemelkedően magas nyeremények esetén játszottam. Most meg nyertem egy laptopot, elsőre el sem hittem!” Nyertesünk azt is elárulta, náluk a reggelek elmaradhatatlan kelléke az Észak-Magyarország. – Amióta az eszemet tudom, mindig is járt nekünk az Észak, minden reggelt a cikkek átolvasásával kezdek, de a mellékletek is nagyon tetszenek. Nagyon színvona-

Nagy volt az öröm Pamlényi Tamás körülbelül harminc éve előfizetője lapunknak, és nem is először hoztunk neki szerencsét: egy másik játékon néhány éve egy mobiltelefonnal lett gazdagabb. – Nagyon örülünk a nyereményünknek, ami teljes

Nyerteseink Az 1.000.000 Ft értékű Edenred kártyát nyerte: Pamlényi Tamás, Balajt A laptopot nyerte: Tóth Mihály, Miskolc A robotporszívót nyerte: Steher Andrásné, Miskolc A wellnesspihenést nyerte: Szabó József, Mezőkeresztes A robotgépet nyerte: Kerekes Béla, Miskolc

Színes programkínálat az iskola jubileumára A Kazinczy Ferenc Tagiskola idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját Kazincbarcikán.

Ünnepelnek

Városgazda Kft. szolgáltatási igazgatója beszélt. – Egy huszonegy hektáros részről beszélünk, amelyen három fejlesztési területet alakítunk ki. Ezeknek a célja az állatkert fogadási és rekreációs feltételeinek a javítása, kis részben érintett az úthálózat, de abból is leginkább egy útszakasz megépítése és a látogatói infrastruktúra színvonalának emelése. Az év végére elkészül A beruházás a tervek szerint az év végére elkészül. A fejlesztés eredményeként várhatóan nő az állatkert látogatóinak száma, hosszabbodik az itt tartózkodás ideje, és bővülhetnek a turisztikai szolgáltatások és programlehetőségek a Csanyikban. NK

TAJTHY ÁKOS akos.tajthy@eszak.hu

Látogasson el hírportálunkra! A fogadóközpont látványterve

FOTÓ: MA

A reflux betegség világszerte, így Magyarországon is egyre gyakoribb gyermek-és felnôttkorban egyaránt. Dr. Krasznai Magda gyermek fül-orr-gégész, allergológus, audiológust is sok kis beteg keresi fel évente különbözô tünetekkel, melynek hátterében sokszor a reflux betegség áll. – A betegség nagyban rontja az életminôséget. A panaszok gyakori, visszatérô torokfájdalom, idegentest érzés, torokköszörülés, krónikus köhögés, esetleg hangképzési zavar, rekedtség, orrdugulás, visszatérô fülkürthurut és savós középfülgyulladás formájában nyilvánulhatnak meg – kezdi a doktornô. – Minden esetben a Salvus vizet ajánlom. A Salvus gyógyvíz alkalikus tulajdonságai jól érvényesülnek a savlekötésben. Éhgyomorra, illetve étkezések között elosztva, napi 2 dl fogyasztása javasolt. Allergiás náthában is kiváló hatású a Salvus vizes orrmosás vagy a Salvus orrpermet. Segítségével eltávolíthatjuk a közös orrjáratban lévô váladékot, környezeti szennyezô anyagokat, polleneket. Nyákoldó tulajdonsága miatt a hörgôk idült megbetegedéseiben is hasznos, köhögés esetén – hideg párásító segítségével – a légutakra elônyös, élénkítô, tisztító hatású – fejtette ki dr. Krasznai Magda. A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Fûszértek, Coop, DM, továbbá Rossmann üzletekben) kapható. 376262

Ebből az alkalomból programsorozattal készül az intézmény, melybe nemcsak a tanulókat, hanem a szülőket, régi diákokat, volt pedagógusokat is bevonja. A programkínálat nagyon színes: indulásként a gyermekek közreműködésével készült egy kisfilm, amely megtekinthető az intézmény Facebook-olda-

las a TV-műsor, viszont mivel nagy rejtvényfejtő vagyok, a Rejtvény magazin az abszolút kedvenc – tette hozzá. Steher Andrásné is régi előfizetőként méltatta lapunkat, kiemelve, a játékokat is rendszeresen figyelemmel kíséri. „Szeretem ezeket az akciókat, ha van ilyen, rögtön lecsapok rá! Így volt ez most is, de most nyertem is. Nagyon boldog vagyok!” Szabó József arról mesélt, korábbi mozaikjátékainkhoz hasonlóan most is lelkesen keresgélte és ragasztotta be az autó darabjait a szelvényre. Hozzátette, mivel jószágairól gondoskodni kell, a wellness­ utalvány valószínűleg családon belül talál majd gazdára.

CSORDÁS LÁSZLÓ

Reflux a torokpanaszok hátterében

lán. Februári programjaik is a 40-es szám bűvkörében zajlanak, 8-án nyitják a sorozatot egy alapítványi bállal, majd 13-án farsangi mulatságot szerveznek. A tavasz érkeztével további meglepetésekkel készülnek: lesz fa- és virágültetés, különböző sportos programok – úgy mint 40 kilométeres futás, éjszakai túra a szülők bevonásával –, főzőverseny, vetélkedők. Terveik között szerepel egy kiadvány szerkesztése, mely az elmúlt negyven évből szemezget, majd a sorozatot egy nagyszabású gálaműsor zárja. ÉM

KAZINCBARCIKA.

FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

Három fejlesztési terület – Pályázat révén valósul meg az a 419 millió forintos beruházás, ami a Miskolci Állatkert és Kultúrpark részbeni megújítását célozza – mondta a szerdai sajtótájékoztatón Veres Pál, Miskolc polgármestere. – Ez illeszkedik abba a koncepcióba, amit a város Miskolc-Diósgyőr és Miskolc-Lillafüred egységes turisztikai attrakciójának részeként elképzelt. Úgy gondolom, a miskolciak számára ez a fejlesztés már önállóan is eredményeket mutat, de illeszkedik majd abba a nagy sorba is, amit szeretnénk a későbbiekben ajánlani az idelátogató vendégeknek. A gyakorlati megvalósításról Csordás László, a Miskolci

Egy huszonegy hektáros részen három fejlesztési terület kerül kialakításra.

FOTÓ: KOLORLINE

HIRDETÉS

Impresszum MAGYARORSZÁG

C

Salvus - Krasznai megyei-152x184.indd 1

www.eszak.hu

25/04/17 17:26

Főszerkesztő: Uri Mariann · Lapszerkesztő: Bujdos Attila, Hajdu Mariann, Szaniszló Bálint · Szerkesztőség: Miskolc, Zsolcai kapu 3. · Levélcím: 3501 Mis­kolc, Pos­ta­fiók 178. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (46) 501-262 · Ügyfélszolgálati iroda: Mis­kolc, Zsolcai ka­pu 3. · E-mail: eszak@eszak.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-0357 · Index: 2020/31. Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Lapunkat rendszeresen szemlézi:

ESZAK

4

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

Megyei körkép 5

MAGYARORSZÁG

Nyílt napot tartottak a leendő rendőrpalántáknak

Az orvostudomány fejlődik, javuló esélyek A Magyar Rákellenes Liga miskolci szervezete a B.-A.-Z. megyei kórházban szervezett programot.

is csatlakoztak a résztvevők. A Pirosban a nőkért mozgalom lényege felhívni a figyelmet arra, hogy a nők életét is veszélyeztetik a szív- és érrendszeri betegségek – hangsúlyozta a Magyar Rák­ellenes Liga miskolci szervezetének vezetője, Virág Judit, aki maga is piros ruhát öltött az eseményre. A halálozási statisztikában első helyen a szívbetegségek, a másodikon a daganatos betegségek állnak. A szűrővizsgálatok mellett saját testünk jelzéseit is figyelni kell – tette hozzá.

Húsz évvel ezelőtt, 2000. február 4-én Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust. A résztvevők dokumentumot írtak alá, amely összefogásra szólít fel. Ennek emlékére nyilvánították ezt a napot rákellenes világnappá. Egyebek mellett az onkológia fejlődése, valamint az új sugárterápiás kezelések szerepeltek a témák közt a miskolci programban. Nagyon fontos a megelőzés és ennek hangsúlyozása, ezért egy másik kezdeményezéshez MISKOLC.

A rendőri munka rejtelmeivel ismerkedhettek meg a szentpális diákok.

MISKOLC. A rendőrkapitányság épületében szervezett eseményen a Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának diákjai vettek részt. A nyílt napon a rendőri pálya iránt érdeklődő tanulók megismerhették a rendőrség szervezeti felépítését, valamint az egyes szervezeti egységek működését és feladatait. Tájékoztatást kaptak a rendészeti szakközépiskola felvételi eljárásáról, valamint azokról a személyi, egészségügyi, pszichikai és fizikai feltételekről is, amelyek a jelentkezéshez szükségesek. A tanulók ezenkívül megtekinthették a rendőrségen rendszeresített fegyvereket, felszereléseket, a rendőrségi járműveket, valamint bepillantást nyerhettek egy valódi bűnügyi technikus munkájába is. Varga Rudolf főhadnagy, sajtóreferens szerint a diákok komplex felvilágosítást kaptak a rendőri munkáról. – A rendőrség felépítéséről beszéltek az előadók, majd bemutatták a csapatszolgálati eszközöket. A diákok tájé-

Korszerű kezelések A sugárterápiás fejlesztés nagy lendületet vett 15 évvel ezelőtt, némi stagnálás után most újabb mérföldkőköz érkeztek a két új lineáris gyorsító telepítésével – mondta dr. Oross Endre, az onkológiai centrum osztályvezető főorvosa. A gyógyszeres kezelések, a klinikai onkológia és a kemoterápiák is gyors ütemben fejlődnek. Magyarországon az új készítmények alkalmazása terén dobogós helyük van. Sajnos egyre nő az onkológusok feladata, de örvendetes, hogy a betegek tovább élnek. Azok, akiket korábban néhány hónap alatt elvesztettek, most évekig járnak kezelésre, jó esetben utógondozásra. NHK

Látogasson el hírportálunkra! Dr. Oross Endre előadása FOTÓ: BUJDOS TIBOR

Bemutató a nyílt napon

FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

koztatást kaptak a rendőrség elvégezhető. Azt is megtudbűnmegelőzési és baleset-­ hattuk, hogy tavaly már két megelőzési feladatairól is. ilyen nyílt napot tartottak. Idén 17 kíváncsi diák ült az Kötelező a jogosítvány előadóban. A rendészeti szakközépisko– Alapból rendészetire akarlába jelentkezési feltétel az tam jelentkezni, csak nem érettségi, a pszichológiai és vettek volna fel, így máshol egészségügyi vizsgálatok, kezdtem a középiskolát – mevalamint a fizikai felmérő. A sélte Vass Cintia, aki továbbra leendő rendőrök számára kö- sem mondott le a tervéről. telező a jogosítvány megszer- – Szeretnék a rendészetin tozése is, de ez nem kötelező vábbtanulni érettségi után. elvárás a felvételinél: a tanfo- Ebben a nyílt nap is megerőlyam – akár az iskola támoga- sített: legjobban a járőrözés tásával – a képzési idő alatt is érdekel. Nyomozóként nem

igazán tudom magam elképzelni, a bűnügyi része sem érdekel a dolognak, inkább kutyás vagy lovas rendőr szeretnék lenni. A nyílt napon Kolozsvári István Márton mutatta be a felszereléseket: az egyik tanuló a bevetéseken használt testpáncélt is magára ölthette. Kovács Adéltól hasznos információkat kaptak a diákok a rendészetiről és a felvételivel kapcsolatban, míg Bényi Attila a helyszínelők munkájáról beszélt átfogóan. BM

Farsangi jótékonykodás A B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az Első Miskolci Lions Club február 15-én tartja farsangi rendezvényét.

gítik a kamara működését, a cégvezetői díjjal az élen járó teljesítményt szeretnénk értékelni, a harmadik kategória a vállalkozói díj, amelynek két kitüntetettje van, ebből az egyik mindig a díszvendég város vállalkozói közül kerül ki. Hetedik éve az Első Miskolci Lions Clubbal – amelynek sokan a tagjai vagyunk – közösen rendezzük a farsangi bált, így a rendezvény jótékonysági vonala is jobban kidomborodik. A tombola bevételéből évről évre jelentős összeggel támogatjuk az általunk kiválasztott szervezeteket, iskolákat vagy alapítványokat. Ebben az évben a jótékonysági tombola teljes bevételét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjában működő általános iskola számára ajánljuk fel. Nagy örömünkre szolgál, hogy Parragh László, az MKIK elnöke visszatérő résztvevője a bálnak, és meghívjuk a megyei intézmények, szervezetek vezetőit is. A cél az, hogy a helyi vállalkozók találkozzanak, beszélgessenek és

MISKOLC. Február 15-én, szom-

baton este hét órakor kezdődik az – immáron hagyományosnak mondható – farsangi jótékonysági bál a megújult népkerti Vigadóban. A BOKIK–Lions-rendezvény díszvendég városa ezúttal – Mezőkövesd, Sárospatak, Szerencs, Sátoraljaújhely, Putnok és Tokaj után – a miskakancsóiról is ismert Mezőcsát lesz. Több mint húsz év – A bálnak történelmi íve van, hiszen több mint húsz éve tűztük ki először célul, hogy a vállalkozásoknak és az üzleti szférának legyen egy ilyen típusú rendezvénye, amit mindig összekötünk egy díj­ átadó ceremóniával is – válaszolta megkeresésünkre Bihall Tamás, a BOKIK elnöke. – A támogató díjat azok a személyek kapják, akik se-

érezzék jól magukat egymás társaságában ezen az estén. Az ünnepélyes megnyitó után rövid köszöntőt mond Bihall Tamás, a BOKIK elnöke, Parragh László, az MKIK elnöke és Siposné Horváth Anita, Mezőcsát polgármestere. Ezután következik a kamarai díjak átadása és ismét egy rövid köszöntő, az Első Miskolci Lions Club nevében, majd bemutatkozik a díszvendég város, Mezőcsát. Nyolc órától vacsora várja a bál vendégeit, majd a nyitótánc után kezdetét veszi a hajnalig tartó farsangi mulatság. A zenéről az egri Gonda Music Band gondoskodik. NK

MEGJELENT

A rendezvény jótékonysági vonala is jobban kidomborodik. BIHALL TAMÁS

A tavalyi bálon

383354

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

5

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

6 Miskolc

MAGYARORSZÁG

Öt modulban készülhet el a művészeti központ További források megszerzésére van szükség a Miskolci Művészeti Központ végleges kialakításához. Amikor végleg eldöntetett, hogy lényegében a Győri kapui Ifjúsági és Szabadidőház helyén alakítják ki a kibővített miskolci közterületi kamerarendszer operatív központját, megkezdődött a nagy helykeresés, hol lelhetnek új otthonra az ifiház kiterjedt funkciói. MISKOLC.

Papírbékák a kocsonyafesztiválra Kreatív délutánt szerveztek kedden délutánra a Tompa Mihály-könyvtárba, a kocsonyafesztiválra készülve – többek között – papírbékákat készítettek a résztvevők. FOTÓ: ÁJ

Mondd, te melyik céget szeretnéd vezetni? Majd százharminc ember pályázott a Miskolc Holding tagvállalatainak élére.

üzemeltető Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetői posztjait érinti. A pályázatok határideje január 31-én lejárt. A kiírt pályázatokra nem csak külső jelentkezőket vártak, belső körből, akár a jelenlegi vezetők is pályázhattak.

Élénk az érdeklődés a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatainak vezetői pozícióira – közölte lapunk érdeklődésére szerdán délután a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Miskolc Holding Zrt. igazgatótanácsa a cégcsoport hét tagvállalata esetében az év elején vezetői álláspályázatot hirdetett. A kiírás az MVK Zrt. vezérigazgatói, a Miskolci Városgazda Kft., a MIVÍZ Kft., a Mirend-Sec Miskolc Rendjéért Vagyonvédelmi Kft., a Mihő Kft. és a miskolci strandokat MISKOLC.

Szakmai szűrés – A határidőre beérkezett 128 pályázati dokumentum átolvasása után az igazgatótanács szakmai szűrést végez a pályázatban kiírt szempontrendszer szerint – írták. Hozzátették, a legjobbaknak vélt pályázókat személyes találkozó keretében hallgatja meg a Miskolc Holding vezetése. Ennek megfelelően a kiválasztott új igazgatók márciusban kezdhetik meg a munkát a tagvállalatoknál. ÉM

MISKOLC. Egy, a Szinva felett átívelő sérült vízvezetékre hívta fel szerkesztőségünk figyelmét egyik olvasónk szerdán. Azt írta: Diósgyőrben, a vár felé vezető nagy hídnál a patak feletti vízvezeték el van repedve, és napok óta folyik belőle a víz. Hozzátette még azt is, tavaly ugyanitt, ugyanezzel a hibával találkozott, amit majdnem két hónapig nem javítottak meg. A MIVÍZ Kft. megkeresésünkre közölte, szakembereik utánanéztek a problémának, és a tegnapi nap folyamán rátaláltak a forrására, majd meg is oldották azt. Mint írták, a vízfolyást az okozta, hogy a légtelenítő üstöt elzáró golyóscsap meghibásodott. A hibás alkatrészt a közszolgáltató munkatársai azonnal ki is cserélték, a hibát megszüntették. A lakossági bejelentés nélkül ez a hiba egyébként nem lett volna észlelhető, mivel a vízfolyás kimutatható nyomáslengést nem okozott a rendszerben. TÁ

M

Központ (így nevezik most) kialakítására 5 egymásra épülő modult dolgoztak ki. Az önkormányzat rendelkezésére álló kormányzati támogatás, továbbá épületenergetikai célú pályázati forrás bevonásával az 1-es és a 2-es modulok kivitelezése vihető véghez, ami a meglévő épület energetikai korszerűsítését, infrastrukturális fejlesztését és a tetőtér beépítését foglalja magába.

Látogasson el hírportálunkra!

Nem az önkormányzat, hanem a NIIFI segíthet, ha kérdés merül fel az „ingyen” laptopok ügyében.

Osztják a laptopot: fotónk 2014-ben készült

miskolci önkormányzatnak nincs eljárási jogosultsága, vagyis minden jellegű tájékoztatásra és segítségnyújtásra a NIIFI jogosult. (Elérhetősége a keretes írásban olvasható.) A polgármesteri hivatal egyébként szerviz­ központot üzemeltet az ügyfélterében, amelyet a notebook meghibásodása esetén van lehetőség igénybe venni. A közleményből azt is megtudhattuk, hogy a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) jogosult a laptopok rendeltetésszerű használatát ellen­ őrizni, ennek lehetőségét az akkori szerződés szerint (ami még mindig él) a használónak kötelessége biztosítani.

Állami tulajdonban Valószínű, az önkormányzathoz is sok kérdés érkezhetett, mert közleményt adtak ki a témában, melyet Ignácz Dávid, Miskolc jegyzője jegyez. Ebből kiderül, a laptopok nyertesei a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézettel (NIIFI) kötöttek szerződést, amely szerint az eszközök az intézet vagyonkezelésében állnak, és az állam tulajdonában vannak. A Miskolci Programiroda megszűnte, azaz 2016. november 4. után a használók minden, a programmal és a notebookkal kapcsolatos kérdéssel, problémával hozzájuk fordulhatnak. A notebookok frissítésével kapcsolatban tehát a

100

90

80

70

60

50

FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

Ebben a térstruktúrában kapnak helyet a Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium terei, valamint a Miskolci Kulturális Központ adminisztrációs helyiségei. Utóbbi intézmény épületben történő elhelyezése azonban még döntésre vár. Jövőre készülhet el A további három modulban egy-egy új épületrész kialakítását tervezik, aminek a megvalósításához az önkormányzat további források megszerzését tűzte ki célul. A fejlesztés jelenleg tervezési fázisban van. Mind az öt mo-

Meddig kell megtartani? Kérdeztük a miskolci önkormányzat sajtóosztályát, hogy meddig kell megtartania a laptopokat a használóiknak. Sok közülük ugyanis mára használhatatlanná vált.

40

30

20

10

5

FOTÓ: ÉM-ARCHÍV

„A nyertesek 7 éves használati jogot szereztek, amely lejárta után a tulajdonos NIIFI rendelkezik a laptopok sorsáról” – válaszolt az önkormányzat. A szerződés szerint a használó köteles a notebook biztonságos megőrzéséről gondoskodni. Amennyiben nem teszi, úgy sikkasztás miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A NIIFI csak a 7 év letelte után jogosult a rendes felmondásra. Ha a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hozzájárul ahhoz, hogy a NIIFI a notebookot használó tulajdonába adja, akkor a használati szerződés érvényét veszti. HM

dulra elkészült a koncepcióterv és az 1-es és 2-es modulra az engedélyezési terv, az építési engedély iránti kérelmet is benyújtották, valamint dolgoznak a 3-as, 4-es és 5-ös modulok engedélyezési tervein. Az első két modul kivitelezése 2021-re várható. Megtudtuk, az ingatlanon jelenleg a fák gallyazása és a kúszónövények visszametszése, azaz a szokásos karbantartási munkálatok zajlanak. Mindezen műveletek nem függenek össze a projekt­ tel, attól függetlenek. SZANISZLÓ BÁLINT balint.szaniszlo@eszak.hu

A történelmi Avason változhat a lift terve Szoros határidővel startol el a történelmi Avas rekonstrukciója, írtuk nemrégiben. Azt is, hogy nem változtat az előző városvezetés tervein a miskolci önkormányzat, azaz a korábbi elképzeléseket tervezi megvalósítani. Azóta úgy hallottuk, ez nem egészen így van, mert némi változtatást mégiscsak kezdeményezett Szunyogh László, a város főépítésze. Információnkat nem cáfolta a város sajtóosztálya, de részleteket még nem közölt, mint mondták, később tervezik tájékoztatni a sajtót az ügyben. Információink szerint az Avas kilátó tervein szeretne változtatni a főépítész, azon belül pedig a lift terve nem nyerte el a tetszését, szerinte elvenné a kilátó sziluettjét a mostani elképzelés. Jelenleg egy másik megoldáson gondolkodik, gondolkodnak. Hat elemből áll egyébként a történelmi Avas turisztikai fejlesztését célzó projekt, MISKOLC.

MISKOLC. Közel hat éve, 2014ben volt, hogy laptopra pályázhattak a miskolciak és több Miskolc környéki település lakói. A Digitális Miskolc program keretében térítésmentesen kapták használatba a laptopot úgy 20 ezren. Ha gond volt később a laptoppal, akkor a Miskolci Program­ irodába lehetett vinni az eszközt, ott javították a hibákat. A készülékekkel már egyre több a baj – hiába, egy laptopnál matuzsálemi kor a hat év. Legutóbb pedig sokan arra panaszkodtak, hogy a rajta futó program használati ideje lejár. Nem tudják, hogy ők maguk telepíthetnek-e újat a gépre. Mi ilyenkor a teendő?

Olvasónk képe a problémáról FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

Y

Felújításra vár a kiszemelt volt iskolaépület

Laptopok: hová forduljunk?

Megoldódott a jelzett hiba

C

Ide költözhet a zeneművészeti Jó két és fél esztendővel ezelőtt jelentette be az akkori városvezetés, hogy – ahogy akkor fogalmaztak – Zene- és Táncművészeti Képzési Központot hoznak létre a jó másfél évtizede bezárt és üresen álló Csengey utcai iskolaépületben. Ebben működött annak idején a Szentpáli István Szakközépiskola. Az akkori elképzelések szerint az új intézményben tanulhatnak majd táncot és zenét a gyerekek az alapszinttől, azaz kisiskoláskortól a szakgimnáziumi szintig. Az épület új otthona lesz a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium. Az épület tervezett átalakítása azonban azóta is tolódik, éppen ezért a jelenlegi önkormányzathoz fordultunk információkért. Mint megtudtuk, a Miskolci Művészeti

melyeket konzorciumi tagokkal együttműködve tervez megvalósítani a miskolci önkormányzat, írtuk múltkor a polgármesteri hivatal városfejlesztési főosztálya kérdéseinkre küldött válaszai alapján. A beruházás a Bortanyát, az Avas kilátót és a Toronyalja sétányt érinti az önkormányzat projektjeként, a konzorciumi tagok a református templom felújítását, a bormúzeum bővítését és az izraelita temető turisztikai célú megújítását vállalták a fejlesztés részeként. 2021 végére A történelmi Avas napjainkban kiábrándítóan elhanyagolt, az évek során sok-sok terv született fejlesztésére. A mostani tervek uniós forrásokból valósulnának meg, és szoros a határidő az építkezésre: a beruházás befejezésének várható határideje 2021 III. negyedévének vége. HM

Az iroda elérhetősége A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet a 1312/2016. kormányhatározatban foglaltak alapján beolvadt a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségbe. (Cím: 1134 Budapest, Váci út 35., e-mail: info@ kifu.gov.hu, tel.: +361 795 2861, +361 450 3060)

A beruházás az Avas kilátót is érinti

FOTÓ: ÉM

ESZAK

6

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

Gazdaság 7

MAGYARORSZÁG

Célzott cégfejlesztések A nagy növekedési potenciállal bíró, innovatív cégeket támogatják a Magyar multi programmal.

Ügyelni kell a határidőre

MISKOLC. – A magyar kormány kiemelt célja az erős magyar vállalkozások létrejöttének támogatása a magyarok életminőségének emelése és a gazdaság fenntartható gyarapítása érdekében – mondta el Szepesi Balázs gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár tegnap a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) rendezvényén, Miskolcon. – A Magyar multi program a nagy növekedési potenciállal bíró, innovatív és exportképes termékeket, illetve szolgáltatásokat előállító kis- és közepes vállalkozások megerősítését tűzte ki célul – tette hozzá.

FOTÓ: MW

Rezsiutalványok: a jövő hónap végéig érvényesek Őszi hónapokban jellemzően az áramszámlát, míg a téli hónapokban a gázszámlát egyenlítették ki.

szeptember 30-ig kiszállították, akkor indult a felhasználási időszak – mondta. Az utalványok 91,4 százalékát, 20 és fél milliárd forint értékben már beváltották. A szeptembertől januárig tartó időszakban az utalványok 45,7 százalékát áramra, 54,3 százalékát gázra fordították a nyugdíjasok. Megfigyelhető az is, hogy az utalványokkal az őszi hónapokban jellemzően az áramszámlát, míg a téli hónapokban a gázszámlát egyenlítették ki a jogosultak – fűzte hozzá.

BUDAPEST. Március

31-ig lehetséges még a rezsiutalványok beváltása – hívta fel a figyelmet a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatornán. Ősszel indult el Fónagy János hozzátette: a nyugdíjasok a határidő lejártáig postán vagy a díjbeszedő irodájában használhatják fel a rezsiutalványt. Az utalványokat valamennyi jogosultnak

Cégre szabott támogatás – A programban való részvételre kiválasztott vállalatok – országosan mintegy 50 – egyedi, kifejezetten a számukra kialakított, magas színvonalú fejlesztési segítséget kapnak. Ezáltal hatékonyan növelhetik nemzetközi versenyképességüket és építhetik márkájukat. A program céljai egybevágnak a mi elképzeléseinkkel, térségünkben is meghatározóak lehetnek azok a középvállalkozások, amelyeket segít a program – fejtette ki Bihall Tamás, a BOKIK elnöke. Véleménye szerint több száz, a

A gazdaság teljesítménye Fónagy János közölte: az ország gazdasági teljesítménye tette lehetővé, hogy az állam – a rendes nyugdíjemelésen és nyugdíjprémiumon felül – rezsiutalványokat is biztosítson. MTI

Látogasson el hírportálunkra!

A növekedés motorja a Magyar multi program

feltételeknek megfelelő vállalkozás található a megyében, reményei szerint 10-15 is lehet, amely a pályázat után bekerülhet a programba. A Magyar multi program a HGC Középvállalati fejlesztési program részeként jött létre, az IFKA Iparfejlesztési Nonprofit Kft. szakmai gondozásában, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai felügyeletével. A Magyar multi programban elsődlegesen olyan vállalatok vehetnek részt, amelyek mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek. Legalább négy lezárt üzleti évvel, minimum 5 fős alkalmazotti létszámmal rendelkeznek, és minimum 100 millió forint nettó érté-

A kiskereskedelmi forgalom növekedése az idén 4,8 százalékra lassulhat.

Legyen most hétvégén neked is malacod!

A várakozásoknak megfelelően alakult a kiskereskedelmi forgalom 2019ben, és az MTI-nek nyilatkozó elemzők az idén is alig lassuló növekedési ütemet várnak, bár lefelé mutató kockázatokra is figyelmeztetnek. BUDAPEST.

6. heti várható főnyeremény

4 milliárd 444 millió Ft

384217

www.szerencsejatek.hu HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

kesítési árbevétellel. Középvállalkozások esetében 20 százalékos átlagos, évesített növekedést kell felmutatni a nettó értékesítési árbevétel vonatkozásában a meghatározott időtávon (2014–2017). Mikro- és kisvállalkozások esetében pedig 100 százalékos átlagos, évesített növekedést kell felmutatni a nettó értékesítési árbevételt illetően. A részvétel feltételei A Magyar multi programba azok a cégek is bekapcsolódhatnak, amelyek 50 százalékos átlagos, évesített növekedést tudnak felmutatni a nettó exportértékesítési árbevétel vonatkozásában, valamint a nettó értékesíté-

si árbevétel átlagos évesített növekedése nagyobb nullánál a meghatározott időtávon. A programba csak olyan vállalkozások vonhatók be, amelyek rendelkeznek a kevésbé fejlett régiókban (vagyis Közép-Magyarország régión kívüli) székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel, és a fejlesztést ott tervezik megvalósítani, illetve fejlesztési igényük nem mezőgazdasági, erdőgazdálkodási vagy halászati tevékenységekre irányul. A program célcsoportját a nagy növekedésre képes, konvergenciarégióban székhellyel vagy telephellyel rendelkező, mikro-, kis- és közepes méretű vállalatok képezik. PGY

Kiskereskedelem: alig lassul idén a növekedési üteme

Ne csak álmodozz a szerencsédről...

halmozodas-malac-MONI-137x204mm_0203.indd 1

FOTÓ: MW

Tartós cikkeket vettünk A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott jelentése szerint 6,0 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene 2019-ben az előző évi 6,7 százalék után. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az adatokat kommentálva elmondta: a múlt év egészében a várakozásoknak megfelelő növekedést mutatott a kiskereskedelmi forgalom. A növekedés motorját a tartós fogyasztási cikkeket – például háztartási gépeket – is magába foglaló nem élelmiszer kategória adta. – Nagy változás az idén sem várható. Folytatódó növekedésre lehet számítani, ám a 3 százalék feletti infláció és a lassabb bérdinamika miatt a reálbérek a tavalyinál lassabban nőnek, ez pedig a kiskereskedelemre is hatással lesz – mondta, hozzátéve: összességében a mostani kilátások alapján 4-5 százalékos forgalombővülés valószínűsíthető. A K&H Bank vezető elemzője ugyanakkor figyelmeztetett, hogy vannak lefelé

mutató kockázatok. Egyrészt az elmúlt években sokan már pótolták a válság éveiből elhalasztott komolyabb beszerzéseiket. Másrészt a kiskereskedelem kifehérítését célzó, egyben a statisztikákat javító kormányzati lépésekből is kevesebb lehet már ebben az évben. Harmadrészt az utóbbi években a fogyasztási hitelek felfutása is lökést adott a kiskereskedelemnek. Bár a hitelezés tovább nőhet, és az elhalasztott vásárlások pótlása is megjelenhet a kiskereskedelemben, de várhatóan kisebb mértékben, mint korábban – fogalmazott. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője felhívta a figyelmet, hogy a kiskereskedelmi forgalom decemberi növekedését a reálbér-növekedés mellett a közszférában az év végén kifizetett igen jelentős bónuszok is támogatták. A negyedik negyedévben gyorsulást

mutatott a kiskereskedelem az előző negyedévhez képest, ami határozottan segítette a GDP növekedési ütemének fenntartását – jegyezte meg. Van rá fedezet A bérek két számjegyű növekedése miatt a reálbérek növekedése tavaly elérhette a 7,5 százalékot. A kiskereskedelmi forgalom növekedése az idén 4,8 százalékra lassulhat a tavalyi 6 százalék és a tavalyelőtti 6,7 százalék után. A kiskereskedelemnek további lökést adhat az új lakások tavaly év végén és idén várható átadási hulláma, valamint a családvédelmi akcióterv is – vélekedett a Takarékbank vezető elemzője. A háztartások ugyanakkor nem csupán a kiskereskedelemben növelik fogyasztásukat, így a vendéglátás, belföldi turizmus, szabadidő, valamint egyéb szolgáltatások területén is jelentős növekedés lehet. MTI

A növekedés a fogyasztást is magával húzza

2020. 02. 03. 12:04

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

7

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

FOTÓ: MW


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

8 Szabadidő

MAGYARORSZÁG

Futás vagy gyaloglás?

Elkészülni, vigyázz, rajt – tanácsok kezdőknek

Nagy lelkesedéssel indulunk neki a futásnak, de nem bírjuk. A gyaloglás is sportos.

SZABADIDŐ. Harminc percet kellene mozognunk ahhoz, hogy az egészségünket megőrizzük. Napi fél óra abban is segít, hogy a betegségeket is megelőzzük. De mi is fér bele napi fél órába? A szakemberek előszeretettel ajánlják a gyaloglást vagy a futást. Nekünk kell eldöntenünk, hogy melyiket választjuk. Mindkét mozgásforma rendkívül egészséges. Nagyon jót tesznek a szívnek, az érrendszernek, a csontoknak, az izmoknak. Javítják az erőnlétet, a hangulatunkat, emellett pedig számtalan más előnyük is van – írja tájékoztató jelleggel a hazipatika.hu. Hogy melyiket választjuk, azt elsősorban a saját erőnlétünk és fizikai állapotunk dönti el.

A gyakorlott futók a Miskolci Barátság Maratonon mérettetik meg magukat

gyelni, az a lábbeli. A gyaloglásnak legalább annyi előnyös hatása van, mint a futásnak, ám sokkal kíméletesebb. Kisebb a sérülések esélye is. A fejlődés pedig jól észrevehető: hiszen ha valaki rendszeresen gyalogol, az rövid időn belül azt veheti észre, hogy egyre többet és többet bír. A gyaloglás nagyszerű azoknak is, akik műtét vagy sérülés után lábadoznak, esetleg nagyobb súlyfeleslegtől szeretnének megszabadulni. A futás ezzel szemben már edzettséget igényel. A nem megfelelő futótechnika vagy a rossz futócipő miatt megnőhet a sérülések veszélye is.

A sikerélmény hajt A gyaloglást akár bemelegítő edzésformának is lehet tekinteni. Hiszen ez azok számára is megfelelő sportot jelent, akik korábban nem mozogtak rendszeresen. Vagy esetleg olyan krónikus betegségük van, ami miatt óvatosabbnak kell lenniük. Akkor is kiváló mozgásforma a gyaloglás, ha valaki túlsúlyos. Nem is beszélve az idősekről: a gyaloglás kíméletes az ízületekhez. Tulajdonképpen bárki, életkortól és edzettségi állapottól függetlenül el tudja kezdeni a gyaloglást. Nem kell hozzá költséges felszerelés sem. Amire érdemes azonban fi-

tás. Ezekről azonban sokan elfeledkeznek. A futás valamivel költségesebb, mint a gyaloglás, hiszen egy futócipő ára akár 50 ezer forint is lehet, és a cipőt rendszeresen – fajtájától és a testsúlytól függően 800-1200 kilométer használat után – le kell cserélnünk. Szintén a költségeket növelheti, ha valaki szeretné a megtett kilométereket rögzíteni, esetleg pulzuskontrollal kíván edzeni. Ezekhez ugyanis speciális órára van szükség. A futás túlságosan is intenzív lehet azoknak, akik korábban nem sportoltak. A naponta több órán át tartó futás pedig jelentős mértékben megterheli nemcsak az izmokat, hanem a szívet is. Kutatás bizonyította, hogy a nagyon intenzív és meg-

Be kell melegíteni Futás esetén ne spóroljunk az idővel! Nagyon fontos a bemelegítés és a levezető nyúj-

Vonatozunk a skandináv országokban

Hogyan kezdjünk neki? Kezdő futóknak adunk tanácsokat.

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

terhelő sportolás hatására gyengül az immunrendszerünk, és fogékonyabbá válhatunk a betegségekre, fertőzésekre is. Ha valaki most szeretne elkezdeni mozogni, akkor inkább a gyaloglást válassza. Ha már megerősödött, akkor jöhet a futás. Természetesen az egyik mozgásforma nem zárja ki a másikat. Ha valaki rendszeresen fut, a változatosság kedvéért beilleszthet az edzésprogramjába gyaloglást, túrázást is. (Szerzőnk rendszeresen fut futópályán és terepen is.)

MISKOLC. Mindenképpen kell egy jó cipő. Be kell ruháznunk egy jó futócipőre. Hogyan fussunk? Ha túl nagyokat lépünk, adódhatnak sérülések. Ugyanis minden lépésnél egyre nagyobb erővel csapódunk a talajba, és ez megállást okoz. Az állandó fékhatás korai fáradtsághoz vezet. Talpunk érjen pontosan a testünk alá. Terepen futva nyugodtan, erőt tartalékolva, egyenes tartással, rövid és gyors lépésekkel fussunk – felfelé. A hegyről le pedig lassan. Óriási a kísértés, hogy felgyorsítsunk, de ez balesetveszélyes. Nem mindegy, hogyan tartjuk a karunkat. Tartsuk derékmagasságban és derékszögben. A könyökök helyezkedjenek el a test mellett, de ne tartsuk szorosan a mellkas mellett. Hamar belefáradhatunk a feszítésbe. Igyunk – és figyeljünk rá, hogy mit és mikor. Futás előtt

mintegy fél liter víz bőven elegendő. Futás közben húszpercenként két-két deciliter folyadékra van szüksége a szervezetnek. Ha másfél óránál többet futunk, akkor az ásványi anyagokat is pótolni kell. Futás után is kell inni. Gond lehet, hogy túl- vagy alulöltözünk. Adjunk a meglévő hőmérséklethez 5-10 fokot. Nagyjából ennyivel érezzük melegebbnek a hőmérsékletet mozgás közben. Ami sok, az sok. Ezért nem jó, ha túlzásba visszük. A naponkénti futással nem leszünk edzettebbek, mert nem marad idő az izmoknak a regenerálódásra. Fokozatosan, hetente 10 százalékkal növeljük a megtett távolságot. Kell az energia, ezért együnk. Futás előtt egy-másfél órával szénhidrátban gazdag könnyű ételeket: egy banán, egy adag müzli tejjel. Futás után pedig kötelezően pótolni kell az elvesztett energiát. Ezzel az izommerevség kialakulásának az esélyét is csökkentjük. ÉM

Mindenképpen kell egy jó futócipő

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

PAP GYULA gyula.pap@eszak.hu

Látogasson el hírportálunkra!

FOTÓ: YOUTUBE

Utazunk és játszunk, és nem unatkozunk Kiváló szórakozást adnak a különböző társasjátékok egy-egy borongós februári estén.

a vasúti térképként is funkcionáló táblán. Célunk a rendelkezésre álló vagonokkal a lehető legtöbb városba ellátogatni; ezt minél hosszabb útvonalon tesszük, annál több pontot kapunk érte.

SZABADIDŐ. Sok játék kerülhet ilyenkor az asztalra, de érdemes olyat választani, ami hangulatában is illeszkedik az évszakhoz, mondta el lapunk érdeklődésére Puskás Tibor, a Gémeskút Társasjáték Klub Miskolc vezetője. – A klubesteken számos doboz előkerül: vannak felkapott slágerjátékok és megunhatatlan nagy klasszikusok. Otthon pedig szeretjük elővenni az évszak hangulatát tükröző játékokat. A családban a ­Ticket to Ride: Nordic Countriest kedveljük most leginkább. A Ticket to Ride alapjáték. Az év társasjátéka lett számos díjat besöpörve 2004-ben. Ticket to Ride, vagyis „jegy egy utazáshoz”. Utazni hív a társasjáték. A vonatok aranykora elevenedik meg előttünk

384883

Sarkköri kalandok A Nordic Countries a játék 2007-es újragondolása, ami az északi országok rideg, de vadregényes vasúti pályáira csábít minket. A norvég fjordok csípős hidegében, a havas hegységek lankái közt, az Északi-tenger csipkés partjain építhetjük útvonalunkat. A játéknak hála, igazi téli kalandokat élhetünk át úgy, hogy még csak sapkát sem kell húznunk. Norvégiában található egyébként a világ legszebb vasútvonala. A Flåm és Myrdal végállomások közötti vonalon 866 méter a szintkülönbség. A kocsik régimódi belsővel közlekednek. Pazar a kilátás. BM HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

8

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Sport

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

50

Feczkó Tamás, a DVTK labdarúgócsapatának vezetőedzője

Szombat után szerda, vagyis a Kaposvár elleni hazai, győztes összecsapást követően tegnap idegenben lépett pályára a Diósgyőr, a honi élvonal 19. fordulójában. A vendégeknél három helyen változtatott a kezdőcsapaton Feczkó Tamás vezetőedző: a jobb oldali védő szerepkörben eddig játszó ukrán Shestakov megsérült a somogyiak elleni összecsapáson, így ide az eredetileg is ezen a helyen otthonosan mozgó Vági került be. A középpályán Hasani a kispadon találta magát, a kolumbiai Cortés pedig a kezdő tizenegyben, és a támadószekcióban is lett módosítás, egy Ivanovski–Tabakovic csere. A házigazdánál Hornyák Zsolt három légiósát három másik légiósra váltotta, a Debreceni VSC-vel szemben elért 0–0-s döntetlen után kimaradt Favorov, Slagveer és Mebrahtu, lehetőséget kapott Van Nieff, Plsek, illetve Vanecek. A két csapat eddigi összes bajnokiját a PAFC nyerte a Pancho Arénában, a miskolciak még Székesfehérváron győztek a dunántúliak ellen, a 2013/2014-es bajnokság 7. fordulójában 2013. szeptember 14-én. A tragikus autóbalesetben kedden este elhunyt Halgas Tibor emlékére (aki a 2003/2004-es évadban, a 2004/2005-ös küzdelemsorozat tavaszán, a 2005/2006-os bajnokságban, 2006/2007es pontvadászatban, a 2010/2011-es szezonban és a 2011/2012-es bajnokság őszén játszott Diósgyőrben, a második és az első vonalban) a DVTK labdarúgói gyászszalaggal léptek pályára. A felcsútiak két döntetlennel, a látogatók két győzelemmel kezdték a tavaszi szezont, LABDARÚGÁS.

Gólok, események

FOTÓ: HOMOKY GYÖRGY

Labdarúgás: NB I., 19. forduló Debreceni VSC – Mol Fehérvár FC 1–1 (0–1) Gólszerző: Bódi (81. – 11-esből), ill. Hodzic (26.). Zalaegerszegi TE FC – Kisvárda Master Good 1–1 (0–1) Gólszerző: Ikoba (77. – 11-esből), ill. Viana (31.). Kaposvári Rákóczi FC – Paksi FC 0–3 (0–2) Gólszerző: Könyves (17., 41.), Sajbán (84.). Ferencvárosi TC – Budapest Honvéd 0–0

Y

M

vagyis előbbiek nyeretlenek, utóbbiak veretlenek voltak a sípszót megelőzően. Sárgalap-fesztivál A hétköznap ellenére nagyjából száz-százhúsz vendég­ drukker utazott el a Fejér megyei településre, akik Halgas Tibor éltetése után elkezdték a „szokásos” szurkolást, életet leheltek az egyébként igencsak üres arénába. Vanecek lövése és Gyurcsó élesen beívelt szabadrúgása volt az első két történés a játéktéren, majd Cortés „gyalulta le” a középpályán Szolnokit, akit emiatt ápolni is kellett. A PAFC volt kezdeményezőbb, Knezevic közeli kísérlete nem okozott gondot Danilovicnak, a DVTK-nál Tamás lőtt a 13. percben, de a léc alá tartó labdát Hegedűs kön�nyedén, nyújtózva biztosan fogta. Cortés laposan kísérletezett a bal oldalról, majd a másik oldal is mozgásban volt, azonban Kiss T. nem tudott jól beadni. A 17. perc vé-

43 37 35 28 26 26 25 24 23 21 18 10

A 20. forduló programja Február 8., szombat 17.00: Mol Fehérvár FC – Mezőkövesd Zsóry FC 17.00: Paksi FC – Puskás Akadémia FC 17.00: Kisvárda Master Good – Kaposvári Rákóczi FC 17.00: Budapest Honvéd – Zalaegerszegi TE FC 17.00: Diósgyőri VTK – Debreceni VSC 19.30: Újpest FC – Ferencvárosi TC

C

Cortés esik nagyot ellenfele lábában

2–2 (0–1) 35-15 33-18 25-16 29-23 23-27 20-22 25-29 30-31 25-33 20-26 25-28 16-38

100

90

70

60

50

40

30

20

10

5

FOTÓK: HOMOKY GYÖRGY

gén Danilovic hatalmasat hárított Plsek fejesét követően, ez volt az addigi legnagyobb lehetőség. Gyurcsó–Vanecek volt a labda útja, utóbbi 15 méterről, tiszta helyzetben nem találta el jól a játékszert. Nyomott a Felcsút ezután is, pillanatokra birtokolták csak a labdát Rui Pedróék, akik bezártak a saját térfelükre. Az indítások nem jöttek be, a labdaszerzés utáni rágyorsításokat a középpályán pedig szabálytalansággal vagy szereléssel akadályozta meg a hazai alakulat – a kedvenc célpont Rui Pedro volt. A 36. percben Gyurcsó sem járt túl Danilovic eszén, közben bő tíz perc alatt sárgalap-fesztivált rendeztek a csapatok, mindegyik ,,kártya” jogosan került elő. A mezőnyben kiegyenlített lett a meccs, csak éppen a helyzetek hiányoztak a Diósgyőrtől. Pedig ha Rui Pedro a 44. percben jobban eltalálta volna a játékszert, illetve ha Kiss T. a tizenhatoson belül passzol... De sem ez nem történt meg, sem az, így a két gárda gól nélküli félidő után vonult szünetre. Molnár megfordította A második félidőt is a Puskás AFC kezdte jobban, nagyon kellett figyelnie a Diósgyőrnek. Ez viszont nem sikerült, mert Knezevic egyéni megindulásába, illetve a Plsekkel való akcióba nem tudtak közbeszólni a vendégvédők, így az érte többet tevő felcsútiak előnybe kerültek. Ebben a helyzetben nyíltabb, bátrabb focira kellett váltaniuk a piros-fehéreknek, feljebb is léptek, amikor a hazaiak hozták fel a labdát. Pontatlanság miatt azonban várattak magukra a miskolci lehetőségek, egészen addig, amíg Kiss T. lövésébe nem ért bele kézzel

Vági és Gyurcsó nagy csatákat vívott egymással

80

Súlyos következményekkel járt Burján Csaba december eleji Instagram-posztja: a Kínát sértő megnyilvánulása miatt az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó egyéves eltiltást kapott. Telegdi Attila, a MOKSZ gyorsasági ágazatának sportigazgatója azt mondta: „Hibázott, ám ettől ő még a mi versenyzőnk, a mi olimpiai bajnokunk. Ha letelik az eltiltása, újra ott lesz a csapatban, és újra együtt megyünk tovább.” Burján 15 napon belül fellebbezhet.

Felcsúton, a Puskás Akadémia FC ellen játszott tegnap a DVTK NB I.-es csapata.

50. perc: Knezevic indult meg a vendégtérfél közepéről, kényszerítőzött Plsekkel, majd a visszakapott labdát 7 méterről Tamás és Brkovic mellett jobbal a kapu bal sarkába helyezte, 1–0. 58. perc: Kiss T. 17 méterről próbálkozott lövéssel, melybe a 16-oson belül ­Deutsch kézzel ért bele, 11-est ítélt a játékvezető. A büntetőpontra leállított labda mögé Iszlai állt, aki ballal, laposan a bal alsó sarokba helyezett, 1–1. 68. perc: Vágit rúgta meg a 16-os előterében Hadzhiev, aki ezzel megkapta a második sárga és ezzel együtt a piros lapot, így tíz főre fogyatkozott a PAFC. 70. perc: Előreívelt labdát Tabakovic tolt tovább a jobb oldalon megiramodó Molnár felé, aki kilépett, és 17 méterről ballal, a hazai kapu jobb oldalába emelte a játékszert, 1–2. 91. perc: Gyurcsó bal oldali szöglete után Favorov csúsztatta a labdát a kapufára, amely éppen a felhúzódó Hegedűs kapus elé került, aki 2 méterről a hálóba bólintott, 2–2.

A bajnokság állása 1. Ferencvárosi TC 18 13 4 1 2. Mol Fehérvár FC 19 11 4 4 3. Mezőkövesd Zsóry FC 19 10 5 4 4. Puskás Akadémia 19 7 7 5 5. Diósgyőri VTK 19 8 2 9 6. Budapest Honvéd FC 19 7 5 7 7. Újpest 19 7 4 8 8. Debreceni VSC 18 7 3 8 9. Paksi FC 19 7 2 10 10. Kisvárda 19 6 3 10 11. Zalaegerszeg 19 4 6 9 12. Kaposvár 19 3 1 15 A Ferencváros–Debrecen mérkőzést április 7-én rendezik.

RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA.

Büntetővel jött a fordulat, a hazai kapus egyenlített

Labdarúgás: jegyzőkönyv Puskás Akadémia FC – Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre 2–2 (0–0) Felcsút, 600 néző. V.: Farkas Á. (Kóbor, Garai). PAFC: Hegedűs (7) – Szolnoki (6), Meissner (6), Hadzhiev (5-2=3), Deutsch (5) – Van Nieff (5), Urblík (5) – Plsek (5), Knezevic (6), Gyurcsó (6) – Vanecek (5). Vezetőedző: Hornyák Zsolt. Diósgyőr: Danilovic (6) – Vági (6), Polgár (5), Brkovic (5), Tamás M. (5) – Márkvárt (5), Iszlai (6) – Kiss T. (6), Rui Pedro (6), Cortés (5) – Tabakovic (5). Vezetőedző: Feczkó Tamás. Csere: Vanecek helyett Mebrahtu (5) a 46., Kiss T. helyett Hasani (5) az 59., Urblík helyett Slagveer (5) a 65., Rui Pedro helyett Molnár G. (6) a 65., Deutsch helyett Favorov (-) a 82., Cortés helyett Korbély (-) a 84. percben. Sárga lap: Vanecek a 30., Tamás a 32., Hadzhiev a 34., Vági a 39., Meissner a 41., Deutsch az 59., Knezevic a 71., Gyurcsó a 88., Molnár G. a 93. percben. Gólszerző: Knezevic (1–0) az 50., Iszlai – 11-esből (1–1) az 58., Molnár (1–2) a 70., Hegedűs (2–2) a 91. percben. Piros lap: Hadzhiev a 68. percben. Hornyák Zsolt: – Az első félidőben simán két gólt kellett volna rúgnunk, a másodikban is, és akkor megnyertük volna ezt a meccset. Nem szeretnék a bíróról, a 11-esről, a piros lapról beszélni, inkább a futballról. A nézők biztos, hogy jól szórakoztak ezen a meccsen, én már kevésbé, szenvedtem. A foci végül is igazságot szolgáltatott, mert nem érdemeltük volna meg, hogy ma kikapjunk. Köszönöm a játékosaimnak azt a teljesítményt, amit nyújtottak, példásan küzdöttek emberhátrányban. Feczkó Tamás: – Az első félidőben az egész bajnokság leggyengébb teljesítményét nyújtottuk, a pálya középső harmadában rengeteg labdát adtunk el, nem tudtunk támadásokat építeni. Nem tudtuk azt játszani, amire készültünk, egyetlen egyszer sem tudtunk az ellenfél védelme mögé kerülni. A csapat mentális erejét bizonyítja, hogy hátrányban, a gyenge játék után a magunk javára tudtuk fordítani a mérkőzést. Kettő–egy után volt négy-öt olyan kontránk, amit be kellett volna fejezni, de rossz megoldásokat választottunk. Az utolsó utáni pillanatokban történtekről pedig annyit: a fegyelmezetlenség miatt két pontot itt hagytunk.

Kedden rendezték: Mezőkövesd Zsóry FC – Újpest FC

Egy évre eltiltották

Nézőrekordot dönthet Roger Federer és Rafael Nadal jótékonysági teniszmérkőzése, amelyre pénteken kerül sor Fokvárosban. A sportág két legeredményesebb férfi játékosának összecsapására a szervezők több mint 50 ezer szurkolót várnak az 55 ezer férőhelyes Fokváros Stadionba. Az eddigi rekordot a tavalyi Federer–Zverev meccs tartja, amelyen 42 517 néző volt Mexikóvárosban.

A csapat mentális erejét bizonyítja, hogy hátrányban, a gyenge játék után a magunk javára tudtuk fordítani a mérkőzést.

Sok DVTK-szurkoló utazott el Felcsútra

9

Deutsch, a büntetőt Iszlai magabiztosan értékesítette. Cserékkel frissítettek a szakvezetők, a borsodiaknál bejött a Mezőkövesdről igazolt Molnár G., akinek a nevét máris skandálták a vendégszektorban helyet foglaló szurkolók. Hadzhiev második sárga lapja után kiállt, így bő húszpercnyi emberelőnyt „kapott” a Diósgyőr. Molnár G. előtt adódott is első lehetősége, amivel élt, így máris megfordult a mérkőzés. Az emberelőny és az átvett vezetés miatt mostantól már Feczkó Tamás együttese volt mentális fölényben, a diósgyőri szurkolók ünnepelték a csapatot. Mivel a felcsútiaknak nagyon nem volt jó az állás, hajtani kellett, még létszámhátrányban is a találatért, így sokkal lüktetőbb lett a meccs, történésekkel. Kockáztatott a házigazda, Gyurcsó szabadrúgásból veszélyeztetett, Danilovic jól okoskodta ki, hogy hová kell állnia. A ráadásban azonban az előrehúzódó Hegedűsnek köszönhetően a vendéglátó egyenlíteni tudott, így nem érdemtelenül lett pontosztozkodás az ös�szecsapás vége. Három tavaszi összecsapásán így 7 pontot szereztek a piros-fehérek, az iksz miatt maradt a PAFC kétpontos előnye a tabellán a Diósgyőrrel szemben. Szombaton következik a Debreceni VSC elleni hazai mérkőzés, a diósgyőri labdarúgás megalakulásának száztíz éves évfordulójának jegyében. Ezen alkalomból a csapat korhű mezben lép pályára, csakúgy, mint tette azt tíz évvel ezelőtt a „százas” évfordulón, az akkori gárda. MI

Látogasson el hírportálunkra!

ESZAK

9

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

10 Sport

MAGYARORSZÁG

Szinte kezükben az arany

Igazoltak a Jegesmacik, válogatott hátvéd jött Válogatott hátvédet igazolt a DVTK Jegesmedvék: Kevin Wehrs a Tipsport Ligában szereplő piros-fehéreknél folytatja pályafutását. A magyar válogatottban eddig hetvenháromszor szerepelt amerikai születésű, magyar állampolgársággal is rendelkező hokis korábban négy világbajnokságon szere-

A megyei III. osztály Kelet-Borsod csoportjában a korláti csapat áll az élen.

pelt a nemzeti csapatunkban. A sportolóval egyelőre a szezon végéig érvényes megállapodást írtak alá. A harminckét esztendős Wehrs a 2014/16-os szezonokban a Fehérvár AV19 tagja volt, majd osztrák és német csapatokban játszott, a piros-fehérekhez a németországi második ligás EV Landshut együttesétől érkezik. ÉM

JÉGKORONG.

Kevin Wehrs

LABDARÚGÁS. Szinte hibátlanul teljesített a Korlát SE csapata a megyei harmadik vonal Kelet-Borsod csoportjának őszi szezonjában. Az Encstől körülbelül 12 kilométerre található mintegy 300 fős település futballistái a tizenkét meccsükből tizenegyen győztesen vonulhattak le a gyepről, és egyszer végeztek ikszre, Monokon gól nélküli döntetlennel zártak.

Újrakezdés múlt nyáron Hornyák Zoltán 2011 óta tölti be az elnöki és az edzői szerepkört az abaúji csapatnál, aki előbb a három és fél évvel ezelőtti dolgokról beszélt. – Akkor, 2016 júniusában bajnokok lettünk a megyei III. osztály Encs csoportjában, de a falu vezetésétől nem kaptuk meg a lehetőséget a folytatásra sem itt, sem máshol – kezdte a klubvezető. – Aztán tavaly nyáron kezdtük el az újraszerveződést Takács Krisztián polgármester úr, vállalkozó felkérésére, ő keresett meg azzal a felvetéssel, hogy Korláton el, fel kellene lendíteni ismét a labdarúgást, amiben ő segít. Azonnal megkerestük a régi csapat tagjait, akik igent mondtak, rajtuk kívül még egy-két új srác is becsatlakozott. A kevés részt vevő csapat miatt ebben a csoportban ös�szesen négy kört bonyolítanak le, vagyis a tavasszal is lesz még egy oda-visszavágós csata, mindegyik gárda számára. – Ha már eddig veretlenek tudtunk maradni, akkor a folytatásban az lesz a célunk, hogy ezt őrizzük is meg – közölte Hornyák Zoltán. – Ezek a fiúk egyénileg és csapatszinten is vannak elég rutinosak ahhoz, hogy ezt megoldják, de ugyan-

FOTÓ: DVTK.EU

Sakk: NB II. A Barcza Gedeon-csoport 7. fordulójának eredményei: Mezőkövesd Zsóry SE–Kazincbarcika VSC Karcagi SE–Edelényi VSE Szabadnapos: Szirmabesenyő

7.5–4.5 5.5–6.5

Kézilabda: rajt a megyei bajnokságokban A hét végén folytatódik a pontvadászat a megyei kézilabda-bajnokságokban. A Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei közös rendezésű férfi küzdelemsorozat február 7-én rajtol, a nők pedig február 15-től folytatják a 2019/20-as idényüket. Újság a sportág háza táján, hogy a megyei szövetség új helyre költözött, a miskolci Augusztus 20. utca 18. számon érhető el.

Floorball: miskolci érmek Diákolimpia, országos döntő, Eger, 600 résztvevő. Eredmények: Leányok I. korcsoport: 2. Miskolci Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. VI. korcsoport: 3. Diósgyőri Gimnázium. Fiúk I. korcsoport: 1. Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda (Miskolc). II. korcsoport: 1. Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda (Miskolc). III. korcsoport: 3. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium (Miskolc).

A korláti csapat

FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

olyan figyelem és koncentráció kell majd, mint az ősszel. A tabella, a statisztikai adatok – hogy hatvannyolc gólt lőttünk, és csak ötöt kaptunk – azt mutatják, ezt már csak mi ronthatjuk el, de nem fogjuk. Úgy gondolom, eléggé egyben van ez a társaság, sokat számít az az összeszokottság, amit korábbról hoztunk, hozott a csapat. A siker értékét az csökkenti, hogy csak hét csapat van a bajnokságban? – tettük fel ezen kérdést is. – Nekünk nem kell ezzel foglalkozni, bár lehet, hogy az induláskor egy-két csapat átkerülhetett volna hozzánk Dél-Borsodból – mondta Hornyák Zoltán. – Régebben szinte minden Korlát, valamint Encs környékbeli településen volt focicsapat, most alig, az önkormányzatok egyedül nem tudják felvállalni a versenyeztetést. Mi is örülnénk, örültünk volna, ha több az

RALI. Egerben, Miskolcon, Ózdon és a Zemplénben. Megyékben három, szűkebb régiónkban pedig négy magyar ralibajnoki futam lesz a 2020-as esztendőben. Csakúgy, mint tavaly. A szakág nyilvánosságra hozta az idei versenynaptárt, amely a helyszíneket és az időpontokat tekintve is tartalmaz némi változást az egy évvel ezelőttihez képest. Abban nem, hogy március végén a hevesi megyeszékhelyen kezdődik a sorozat, viszont a Miskolc Rallye április utolsó hétvégéjéről egy héttel korábbra került. AUTÓSPORT,

Hadik András a tavalyi ezüstérem után már az új szezonra készül FOTÓ: M. E.

juk a miskolci futamot tető alá hozni – fogalmazott Adamovits Márk főszervező. – A felnőtt futballcsapat azon a hétvégén a Puskás Akadémiával játszik hazai bajnokit, így a kiszolgálóhelyiségeket sem használhatnánk. Ezért a szakággal közösen úgy döntöttünk, hogy egy héttel hamarabb lesz a miskolci versenyhétvége. Mint ahogyan az Ózd-Salgó Rallye is korábban lesz. Nem augusztus utolsó harmadá-

Foglalt a stadion – Az előzetesen megadott időpontban a DVTK-stadion foglalt, márpedig ismét az egyesülettel közösen kíván-

ban, hanem már május végén. A borsodi–nógrádi verseny annak a szombathelyi hétvégének az időpontjára került, amelyet tavaly nem tudtak megrendezni. Ebből is látszik, hogy a hazai ralibajnokság első részében a sportágnak a környéken élő kedvelői el lesznek kényeztetve, hiszen az egri szezonnyitó után Miskolcon és Ózdon folytatódik a sorozat. Novemberben ERC Az esztendő középső részében az ország távolabbi pontjaira látogat a karaván, hogy aztán a nyíregyházi ERC-futammal zárják le az idei évet. Ennek a kiemelt versenynek a pályáit ismét a Zemplénben jelölik majd ki. – A versenynaptár tervezésekor ez volt a kiinduló-

Rali: a 2020-as versenynaptár Március 27–29: Eger Rallye Április 17–18: Miskolc Rallye Május 22–24: Ózd–Salgó Rallye Június 19–21: Mecsek Rallye Július 11–12: Székesfehérvár–Veszprém Rallye Augusztus 7–9: Zalaegerszeg Rallye Október 10–11: Vértes Rallye November 6-8: Rally Hungary, Nyíregyháza– Zemplén (ERC)

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Egy szikla a gond Feljutás esetén az egyik (legnagyobb) elvárás az ifjúsági csapat léte, amit egy ilyen kis községben majdhogynem lehetetlen összehozni… – A helyi fiatalokra építünk, de a falu adottsága, nagysága miatt a környékre is el kell, kellett mennünk, csakúgy mint a nagy csapat esetében – nyilatkozta a klubvezető, edző. – Azért mondom mindezt jelen időben, mert miután elég biztosnak tűnik az első helyünk, időben, már most elkezdtük a fiatalok szervezését, hogy mire kell, addigra meglegyünk az utánpótlással, ne érjen bennünket meglepetés. Nekik is szerveztünk edzőmec�-

A Kelet-Borsod csoport állása 1. Korlát SE 2. Olaszliszka SE 3. Hercegkút TC 4. Ináncs KSE 5. Monok KKSE 6. Taktaszada KSE 7. Ricse ÖSE

12 12 12 12 12 12 12

Igen bőséges az idei ralis program Elkészült a szakág versenynaptára, amely nyolc első osztályú futamot tartalmaz a 2020-as esztendőre.

induló, mert a szomszédvárak csatája mindig egyfajta „El Clásico”, nekünk ilyenek voltak anno a Vilmány és a Vizsoly elleni meccseink, most a Monokkal szembeni összecsapás számít annak.

pont – árulta el Berényi Ákos szakágvezető. – Előbb az FIA készítette el az ERC naptárját, ahol a Rally Hungaryt november 6–8-a közé tették. Nekünk innentől lehetett a többi eseményt tervezni, természetesen úgy, hogy valamilyen szinten a hazánkban zajló többi nemzetközi autós hétvégét is figyelembe vettük. Bízom benne, hogy a sikeres, állandó rendezvényeink mellett olyan újdonságok is szerepelnek a programban, amelyek a versenyzőknek és a szurkolóknak is elnyerik majd a tetszését. Rallye3 Nemcsak a nemzetközi és az első osztályú, valamint a Ral­ lye2-es menetrend készült el, hanem a Rallye3 néven futó sorozatnak is nyilvánosságra hozták a menetrendjét. Ebből kiderül, hogy több első osztályú hétvégén az amatőrök is érintettek lesznek. Egerben és Ózdon közös futamot rendeznek, de a Kelet-Autósport egy parádsasvári hétvégét és egy Mátra Rallye-t is rendez a 2020-as esztendőben. Egyébként a Rallye3-ban országos szinten összesen 13 futamból áll majd a bajnokság. ME

Látogasson el hírportálunkra!

11 7 5 5 4 3 2

1 1 1 1 3 3 –

– 4 6 6 5 6 10

68-5 51-36 30-36 34-55 25-24 21-33 15-55

34 22 16 16 15 12 6

cseket, ugyanúgy, mint a felnőtteknek. Szóval úgy készülünk, hogy feljutunk, az öltözőnket felújították 2015-ben, van labdafogó háló és kispad is, kisebb probléma, hogy a pálya mellett, 3-4 méteren belül van egy szikla, amiből majd biztosan le kell szedni, hogy ne legyen egy esetleges sérülés forrása. A nézőszámmal nincs probléma, 100-150-en mindig vannak a mérkőzéseken. Mivel ugye a közelmúltban nem léphettünk feljebb, még sosem voltunk a megyei II-ben, most minden adottság, támogatás rendelkezésre áll, szeretnénk történelmet írni. A csapat erősségei ismertek, de biztos, hogy kell majd a nyáron vérfrissítés négy-öt helyen, mert a második vonalban nem szeretnénk azért izgulni, hogy ki-, visszaesünk-e. MI

A gólfelelősről A korlátiak első számú gólfelelőse a 25 esztendős Hankó Norbert, aki már 27-szer talált az ellenfelek kapujába, előzőleg megjárta a Boldogkőváralját és a Hidasnémetit is. – Játszott már a megyei III-tól magasabb szinten, a megyei I-ben is – árulta el Hornyák Zoltán. – Nyilván az ő góljaiban benne van a csapat egészének munkája is.

Korán befejeződött a Bocskai-emlékverseny ÖKÖLVÍVÁS. A napokban zajlik Debrecenben, az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban a 64. Bocskai István ökölvívó-emlékverseny, amely 30 ország 219 öklözőjét vonultatja fel. Az eseményen öt borsodi öklöző is szorítóba lépett, azonban mindegyikük hamar elbúcsúzott. A férfiaknál Csóka Nándor (52 kg, Hell Fight Club) a kazah Mahmud Sabyrkhantól

szenvedett vereséget, míg Szűcs István (81 kg, Hell Fight Club) a spanyol Schamilo­ vich Jalidov Gazimagomeddel szemben maradt alul. A nőknél Dudek Beát (51 kg, Hell ­Fight) a szerb Nina Radovanovic győzte le, Mezővári Kingát (60 kg, Sárospataki TC) a fehérorosz Ala Staradub, míg Szabados Szilviát (75 kg, Hell Fight) a török Demir Sannur. ÉM

WTCR: a Hungaroringen kezdődik Április végén a Hungaroringen rajtol el a túraautó-világkupa (WTCR) 2020-as idénye. A versenynaptárba tíz versenyhétvége került. Marokkó tíz év után kikerült a versenynaptárból, így a Hungaroring ad otthont az idénynyitónak, azaz a bajnok Michelisz Norbert hazai pályán kezdheti meg az idényét címvédőként. Az spanyolországi Aragón, az osztrák Salzburgring és a dél-koreai Indzse új helyszín, és egyelőre a kínai futam is szerepel a naptárban, szeptemberi dátummal, annak reményében, hogy adMichelisz digra lecseng a koronavírus-járvány. Újdonság, Norbert hogy a Volkswagen és az Audi gyári program FOTÓ: ját megszüntették, így ha indul is privát csapat MAGÁNARCHÍVUM az autóikkal, kevesebb támogatást kap a vállalattól. A versenynaptár: Április 24–26.: Magyarország, Hungaroring. Május 20–23.: Németország, Nürburgring Nordschleife. Június 5–7.: Szlovákia, Slovakia Ring. Június 19–21.: Portugália (Vila Real). Július 3–5.: Spanyolország (MotorLand Aragón). Július 24–26.: Ausztria (Salzburgring). Szeptember 18–20.: Kína (Ningpo). Október 16–18.: Dél-Korea (Indzse). November 19–22.: Makaó. December 10–13.: Malajzia (Sepang).

ESZAK

10

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

Multimédia 11

MAGYARORSZÁG

Az online térből a valóságba A kognitív és az érzelmi fejlődésre is hatással van a virtuális világban töltött idő.

re nagyobb számban megjelenő anorexia és bulimia nervosa kialakulásában – tudtuk meg.

sa. Mindennek a kölcsönös bizalom az alapja. A nehézséget gyakran az jelenti, hogy legtöbbször az egész család életében szükséges változásokat bevezetni. Például olyan vonzó közös tevékenységekre szánni időt, amelyeket a számítógépes játék helyett

Személyiségtorzulás „Nagy piszokság, hogy miközben az óvodapedagógiából tudjuk, hogy a kétéveseknek lassan a 20 százaléka okostelefon-tulajdonos, közben a fehérállományuk egy kicsit máshogy fog fejlődni” – emelte ki a szakember. Elhangzott, hogy ennek az az

Február 5-e a biztonságos internet napja. Az alfa- és Z generáció állandó online jelenlétéből fakadó problémáit járta körül Tari Annamária klinikai szakpszichológus a Szülőnek lenni a XXI. században – kamaszkortól indulnak a konfliktusok című előadásán, január 30-án, a Földes Ferenc Gimnázium Szülőakadémia sorozatán. BIZTONSÁGOS INTERNET.

Tekintélyelv helyett Az előadás abból indult ki, hogy a mai kor fiataljai egészen másfajta kihívásokkal néznek szembe, mint szüleik generációja. Tari Annamária felvázolta, hogy a korábbi iskolarendszerre még a poroszos nevelési stílus és a tekintélytisztelet volt jellemző. A mai kamaszoknak viszont teljesen természetes, hogy visszabeszélnek a szüleiknek. Ugyanakkor olyan társadalmi berendezkedés veszi őket körül, amiben a versenynek sokkal nagyobb szerep jut, mint korábban. A helyzetet súlyosbítja az online közösségi média és a számítógépes játékok romboló hatása, amivel már a kiskamaszok is sokszor órákat töltenek naponta. A virtuális világ valótlansága miatt veszélyes, mert olyan elvárásokat támaszt a gyerekekkel szemben, amelyek elérhetetlenek. Például nagy szerepet játszik a testképzavarral összefüggő, egy-

oka, hogy a technikai fejlődés segítségével egyre rövidebb idő alatt egyre nagyobb információtömeget tudunk továbbítani, például egy videó által. Az ember személyiségfejlődése és alkalmazkodási készsége azonban ettől még nem lett gyorsabb. Miközben a kamaszok egy álvilág szabályaihoz próbálnak idomulni, nem sajátítják el az

Tari Annamária

élethez szükséges megküzdési képességeket. Összességében a képernyő előtt töltött idő befolyásolja, milyen lesz a kognitív működésük és az érzelmi fejlődésük, képesek lesznek-e kapcsolódni másokhoz, és lesz-e valódi önbecsülésük. A szülők helyes nevelésén sok múlik. A megfelelő határok felállításával elkerülhető a gyermek online tér okozta személyiségtorzulá-

A mai kamaszoknak teljesen természetes, hogy visszabeszélnek a szüleiknek. TARI ANNAMÁRIA

FOTÓ: KI

fel lehet kínálni, vagy ha már kialakult a függőség, szembesíteni a valósággal. „Beszéltem egy orvos kollégával, neki 13 éves a fia, aki rágyógyult egy agresszív online játékra nagyon csúnyán. Elmondom, mit csinált ez az anya, mert zseniális ötlet. Fogta a saját okostelefonját, várt két órát, amíg tudta, hogy a gyereke belezsibbad a játékba, bement és oldalról lefotózta. Aztán másnap,

Szabályok a neten A közösségi oldalak többnyire biztonságos keretek között teszik lehetővé, hogy a felhasználók egymás közt üzeneteket osszanak meg, ismerkedjenek. Azonban, ha a profil minden adata nyilvános, akkor a felhasználó üzenetei és elérhetőségei bárki számára láthatóak, ezért célszerű a legtöbb személyes adatot csak az ismert és megbízhatónak tartott baráttal megosztani. A tinik gyakran esnek abba a hi2 bába, hogy megosztják egymás között profiljelszavukat. Ennek következménye könnyen belátható: adatok megváltoztatása tréfából, visszaélés az adatokkal, mások lejáratása az áldozat neve alatt és hasonlók, melyek eredményeként az áldozat környezete könnyen ellene fordulhat és ellehetetlenítik az életét. Nem számít mennyire szigorúak 3 a biztonsági beállítások, ha a gyerek önként adja meg adatait másoknak. A tinik gyakran űznek sportot abból, kinek mennyi „barátja” van, ez azt a hamis érzést keltheti bennük, hogy népszerűek. Sajnos ezt a viselkedést gyakran kihasználják a rossz szándékkal közeledők, személyes adatokat próbálnak kiszedni az óvatlan gyerkőcből. A tinik soha nem tennék köz4 szemlére problémáikat (bukás matekból, ki a szerelme, családi bajok) a való életben, azonban pont az ellenkezőjét teszik a neten. Olyan intim dolgokat is képesek megosztani netes „barátaikkal”, melyeket a legjobban titkolnak és képtelenek lennének beszélni róluk. Ha valaki túlzásba viszi magánügyeinek megosztását, akkor könnyen bajt hozhat magára. A gyerek szociálisan sérülhet, viselkedése problémássá válhat az őt ért sokk miatt. A tinik gyakran tesznek fel olyan 5 fotókat vagy osztanak meg történeteket, melyek akkor jó kalandnak számítottak, gyerekcsínyeket, vicces képeket (többnyire szexuális, ittas, drogos, esetleg más, negatív töltetű, későbbiekben kompromittáló dolgokat), abban a tévhitben élve, hogy csak barátaik tudnak azokról. Azonban sokan elfelejtik, hogy ezek bizony kihatnak későbbi életükre, felsőbb iskola, munkahely, karrier múlhat egy kevésbé előnyös fotón. A web nem felejt, ami egyszer már felkerült, annak nyoma marad.

1

amikor a gyereke valamiért jókedvűen nevetett a regge­ linél, akkor is lefotózta. Nem volt rest, ezt a két fotót kinyomtatta, és másnap odatette a gyerek elé, és megkérdezte, hogy mit szól hozzá. Akkor az okos fiú rábámult a játszós képre, és azt mondta, hogy te jó ég, úgy nézek ki, mint egy zombi. A szembesítés után már jelentősen csökkenteni lehetett a játékidőt” – mesélte a pszichológus. A szülő és kamasz gyermeke közötti bizalmi kapcsolatot a helyes kommunikációval lehet kiépíteni. Ennek alapja, hogy újabb elvárások felállítása és a fiatal teljesítményének számonkérése helyett legyenek kellemes pontjai is a beszélgetéseknek. Olvasás, zene és sport „Amikor középiskolást nevelnek, akkor igaziból nem az a kérdés, hogy kijavítja-e a hármasát négyesre. Nem is csak az a valódi kérdés, hogy elsőre sikerül-e a felvételije, hanem hogy sikerül-e belőle olyan felnőttet faragniuk, aki jó ember, bírja és állja a csapásokat, elég bátor ahhoz, hogy belemenjen helyzetekbe, és nem roskad össze” – hangsúlyozta Tari Annamária, amiben véleménye szerint az olvasás és a komolyzene megszerettetése, illetve a rendszeres sport komoly szerepet játszik. DETZKY ANNA anna.detzky@eszak.hu

Látogasson el hírportálunkra!

Hogyan védhetjük meg az időseket a kiberbűnözéstől? Az idős embereket nagyobb valószínűséggel verik át csalók, mint a fiatalabbakat. Csak az Egyesült Államokban évente közel 3 milliárd dollárt csalnak ki az idősek pénztárcájából különféle módszerekkel a kiberbűnözők – ezek között szerepelnek az internetes átverések is. Ráadásul az ilyen statisztikák csak a töredékét képviselik a tényleges károknak, mivel sok áldozat inkább hallgat, mert attól tart, nevetségessé válik, ha beismeri saját tudatlanságát, óvatlanságát. NETES CSALÓK.

Fontos az óvatosság

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

vonatkozik az e-mailben, a Messenger jellegű applikációkon keresztül és a közösségi médiában továbbított üzenetekre. Vigyázzunk, ha valami szokatlant veszünk észre akár az üzenetben, akár a feladóval kapcsolatban: lehet, hogy egy kiberbűnöző átvette az irányítást barátunk online fiókja felett, és most azt használja rosszindulatú spamüzenetek küldésére. Ha kétség merül fel bennünk, inkább töröljük az üzenetet!

megpróbál meggyőzni minket arról, hogy adjuk ki neki érzékeny adatainkat, mint például hitelkártyaadatokat vagy online bejelentkezési adatokat. Óvatosan a csatolmányokkal Sok csaló már jóval túlhaladta a rossz helyesírással megírt és csak szöveges tartalomra építő adathalász-üzeneteket: konkrétan egész weboldalakat és Facebook-oldalakat hoznak létre átverőkampányaikhoz. Soha nem szabad automatikusan feltételeznünk, hogy a váratlanul kapott anyagok hitelesek, függetlenül attól, hogy mennyire hivatalosnak néznek ki. Nagy körültekintéssel kattintsunk csak linkekre vagy nyissunk meg e-mailes csatolmányokat, még akkor is, ha az üzenet látszólag ismert, megbízható forrásból származik! SZB

Ne kattintsunk! Az adathalász-támadás az egyik legelterjedtebb online visszaélés, és általában egy kéretlen e-maillel vagy közösségi médiás üzenettel kezdődik, amelyben a csaló egy számunkra ismert személynek adja ki magát, elhitetve velünk, hogy megbízhatunk benne. Aztán

380583

Legyünk szkeptikusak! A csalók többek között kihasználhatják az idősek hiszékenységét, illetve egyes esetekben az öregedés okozta kognitívképesség-romlást. Mondanunk sem kell, hogy az efféle bűnözők arra alapozzák tevékenységüket, hogy a kiszemelt áldozatok nem úgy nőttek fel, hogy ez a technológia körülvette volna őket. Nagy valószínűséggel ugyanis soha nem vettek részt még a legalapvetőbb kiberbiztonsági képzéseken sem. Soha ne feltételezzük, hogy egy idegen személy az interneten megbízható! Sőt, minden váratlan üzenetet tekintsünk átverési kísérletnek! Akkor is óvatosan kell eljárnunk, ha az üzenet egy ismerősünktől érkezik (vagy legalábbis úgy tűnik, hogy tőle érkezik) – ez egyaránt

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

11

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

12 Buli van!

MAGYARORSZÁG

A farsangi időszakban is jót bulizhatunk Február 8., szombat 19.00 Veréb Tamás koncertje a miskolci Művészetek Házában. A miskolci születésű énekes, színész, dalszerző ezúttal születésnapját ünnepli meg zenekari kíséretben. Az énekes saját kedvenc dalait hozza el szülővárosába, így biztosan felcsendülnek majd musicalslágerek, könnyűzenei klasszikusok és természetesen saját szerzemények is. Tamás dalpremierrel is készül, legújabb „Szabad élet” című dalát itt hallhatja majd első ízben a közönség. Az énekes és színpadi csapata nagy szeretettel várja a színház és a zene szerelmeseit egy nagy közös ünneplésre a miskolci Művészetek Házában.

22.00 Hódítás Éjszakája Dark Edition a miskolci Block Bistróban.

rádiónál, most a Rádió 1-nél keveri a zenéket.

A legzordabb ritmusok kerülnek terítékre az ország legnépszerűbb ismerkedős estéjén. Fellépők: Christopher, az a lemezlovas, akinek biztosan nem kell bemutatni, mit is értünk zord dallamoknak. Rick Sawyer az a rendíthetetlen ifjú titán, akinek a neve már számtalan szórakozóhelyen nem egyszer megfordult. Marko Crown, aki már nem egyszer bizonyította Miskolcon, hogy ő valóban a legsötétebb ritmusok egyik nagykövete.

Február 9., vasárnap

22.00 Disco’s Hit Legends a miskolci Rockwell Klubban.

A buliajánlóból jól látszik, hogy csúcsra járatódnak a megyeszékhely és környéke partihelyei. Ajánlónkban minden megtalálható, ami szemnek-szájnak ingere, pontosabban inkább a fülnek. Régi visszatérője Miskolcnak a Bëlga, amely ezúttal a Helynekemben lép fel szombaton este.

Február 7., péntek 19.30 A Generális Rock Band koncertje a miskolci Collins Clubban. Ingyenes rendezvény. A Generális Rock Band többségében hivatásos, más zenekarokból, színházi produkciókból ismert művészekből álló, baráti alapon szerveződött rockzenekar, mely a ’70-es és a ’80-as évek hazai rockslágerei mellett további ismert, ám mások által ritkábban játszott dalokat igyekszik a közönség elé vinni. „Nevünk ötlete Hegedűs Indián Lászlótól származik egy valós vagy talán csak elképzelt beszélgetés nyomán: Milyen dalokat játszotok az új bandával? Van Edda is, P. Mobil is, Generál is... Generál-nóta ugyan jelenleg nincs a repertoárban, de a név rajtunk ragadt.”

20.00 Karthago-koncert a miskolci Ady Endre Művelődési Házban. A Karthago töretlen népszerűsége, elképesztő ereje, energiája igazi érték. A Karthago együttes ma Magyarországon és KözépEurópában is az egyetlen olyan élő, igazi rocklegenda, amelynek tagjai az 1979-es megalakulásuktól kezdődően a mai napig is aktívan, változtatás nélkül együtt muzsikálnak. Ennek a kivételes hitelességnek és természetesen az erőteljes, emellett színvonalas, minőségi zenéjüknek, az évtizedeket és generációkat átívelő slágereiknek, valamint a látványos színpadi show-nak köszönhető, hogy napjainkban a zenekar minden egyes koncertjére több ezren látogatnak bárhol az országban, sőt a határainkon túl is. Az együttes 2004 szeptemberében ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját – a zenekart eredetileg alkotó öt muzsikus 1979 őszén állt össze. A jubileum méltó megünneplésére az együttes komoly, összetett projekttel készült. Elsőként 2004 június–július–augusztusában, 19 év után új stúdióalbumot készítettek (Valóságrock). A lemez 2004. szeptember 5-én jelent meg az EMI Zenei Kiadó gondozásában, és

C

Y

M

modern hangzású, kemény, igen erőteljes rockzenét tartalmazott, a Karthagótól megszokott igényes, dús, finoman cizellált hangszereléssel és a legendás ötszólamú vokállal. A Karthagóra mindig jellemző volt a rendkívüli alaposság és a profi kidolgozottság, ezért a korábbiakhoz hasonlóan, erre az új albumra is több mint húsz friss szerzeményből választották ki a felkerült 9 számot, stúdiófelvételeik közel három hónapig tartottak a legendás törökbálinti P stúdióban. Két bónuszdal is készült, a nemzetközi sikereket is elért Requiem, valamint a Karthago „himnusza”, az Apáink útján új, egészen különleges, vonós, szimfonikus, „unplugged” verziója. Az album promóciójának része volt a Concert&Media által rendezett Karthago rockcirkusz – lemezbemutató koncert 2005 tavaszán, a SAP-csarnokban. Ezt követően több hónapos országos turnéra indult az együttes. A Karthago ezt követően a mai napig nagyon aktív zenekar, évente 40-50 nagykoncertet adnak idehaza és a környező országokban, Erdélyben, Szlovákiában és Ausztriában is. 2009-ben ismét a Budapest Arénában ünnepelték a 30 éves jubileumukat, óriási közönséggel és hatalmas sikerrel. 2019-re nagyon készültek, a 40 éves jubileumi óriáskoncertre a Budapest Arénában, ahol méltó körülmények és hatalmas látványosságok közepette ünnepelték meg a negyven éve változatlanul együtt muzsikálás óriási örömét. A jubileum jegyében új lemez is megjelent, Együtt 40 Éve címmel, ami kevesebb mint két hónap alatt bearanyozódott.

a Pepsi Sztárcsináló című tehetségkutató műsorban volt, ahol egészen a döntőig jutottak el az Ovi című számukkal. A 2002-ben megjelent Majd megszokod című album hozta meg az ismertséget a csapat számára, az album egyik dala, a Nemzeti hip-hop a nacionalista nézeteket kifigurázó szövegeivel híresült el (egy városi legenda szerint az azóta megszűnt Pannon Rádió – mivel ők komolyan vették – egyik kedvelt dala lett), de az Ovi, A gyaloglás vége és a Kalauz is sikereket ért el. A 2004ben megjelent Jön a Gólem! című album kicsit poposabb hangzású, mint elődje, amely aranylemez lett. Az album kislemezei: Hazakísérlek, Királyok a házban, Az a baj és Képviselő boogie. 2005 októberében megjelent a csapat harmadik, dupla albuma, ami a Bokorpuszta, illetve a Zsolti a béka címeket viseli. Érdekesség, hogy a Bokorpuszta felnőtteknek, a Zsolti a béka gyerekeknek készült. 2019. január 20-án jelent meg Huszonëgy című EP-jük, melyben az együttes alakulásának huszonegyedik évfordulója alkalmából mondanak köszönetet.

21.00 A Bëlga koncertje a miskolci Helynekemben.

Face & Dress kontroll. Tiah vajon miért visel álarcot, és hogy nézhet ki? Vegyük a legegyszerűbb magyarázatot, Tiah azért visel álarcot, hogy sikereit kizárólag zenéjének köszönhesse és persze annak, ami az álarcon kívül látszik belőle. Van azonban olyan információ is, hogy egy székesfehérvári irodaházban dolgozik Tiah, és azért hord maszkot, mert a munkájával nem összeegyeztethető a rapje.

22.00 Tiah & Jackwell a miskolci Block Bistróban.

Vendég a Dé: Nash. A csapat alapító tagjai: Bauxit, Még5lövés és Tokyo, mindannyian A Tan Kapuja Buddhista Főiskola hallgatói voltak. A Tilos Rádió egyik műsorában találkoztak, ahol megismerték DJ Tituszt és Sickratmant (akkor még „Secretman” volt). 2003 tavaszán Sickratman és Lord Cursor elhagyta a csapatot. Az első fellépésük

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

20.00 Ivan & The Parazolkoncert a miskolci Helynekemben. Előzenekar a Bence kalandjai. Az Ivan & The Parazol 2010 februárjában alakult budapesti rockegyüttes. Stílusukat alapvetően a ’60-as, ’70-es évek zenei világának és a kortárs irányzatoknak az ötvözése határozza meg. Néhány kivételt leszámítva dalszövegeiket angol nyelven írják. A klasszikus rockzenét a kortárs trendekkel vegyítő, dinamikus, szabad stílusnak köszönhetően rövid idő alatt népszerű koncertzenekarrá vált a fiatalok körében. Több számuk is szerepelt a Megdönteni Hajnal Tímeát című, 2014 elején bemutatott magyar filmvígjáték zenéjében. Tagok: Balla Máté – gitár, Beke István – billentyűk, Simon Bálint – dobok, Tarnai János – basszusgitár, Vitáris Iván – ének.

20.00 Szülinaposok éjszakája a miskolci Collins Clubban. Fergeteges szülinapi parti várható. Ezen az estén a szülinaposoknak kedvezünk, akik február 8-án születtek, azoknak a belépés ingyenes. A zenét régi meglepi DJtek szervírozza, a legnagyobb mai slágerek kíséretében.

Egy éjszaka, amit Miskolc már nagyon régóta várt. A Rádió 1 leghallgatottabb esti műsorának lemezlovasai egy este, egy helyen: Bárány Attila, Hamvai P. G., Dj Junior. Bárány Attila magyar lemezlovas, zeneszerző, zenei producer, rádiós műsorvezető. Az 1980-as években már a lemezpultok mögött állt, első komoly munkáját a Panoráma Discóban kapta, Balatonalmádiban. Hamar felfigyeltek tehetségére, és onnantól kezdve a legfelkapottabb szórakozóhelyeken lehetett találkozni vele, a mai napig rezidens (szerződött lemezlovas) a legnagyobb budapesti klubok lemezpultjai mögött. Zenei stílusa folyamatosan alakult, a funky, rock és R&B után ma elsősorban a dance-zenét kedveli. Rádiós karrierje korán indult, 1997-ben már műsort vezetett az akkor még 8 órában sugárzó budapesti Roxy Rádióban, amelyben később DJ-ként és műsorvezetőként is debütált, sőt 2002-ben már a rádió zenei igazgatója, majd programigazgatójaként dolgozott. Egy év múlva elérkezett a váltás ideje és 2005 decemberétől átvándorolt a Rádió 1-hez és Disco’s hit című műsorával arat sikereket. Hamvai P. G., polgári nevén Hamvai Péter Lóránd magyar lemezlovas, zeneszerző, zenei producer. Általános iskolai tanulmányait befejezően, egy faipari szakközépiskolában folytatta. Ezt elvégezvén 1993-ig asztalosként dolgozott. Később mint ifjúsági táborvezetőfelügyelő, valamint szórólapterjesztő a Skylight nevű cégnél tevékenykedett és itt került kapcsolatba az elektronikus zenével, a cég vasárnapi ifjúsági rendezvényein. Dj Junior hazánk egyik legismertebb lemezlovasa. Sokat játszott világhírű DJ-kkel,megfordult a világ leghíresebb klubjaiban. Késő esti mixműsorokat készített több

22.00 Szemeszternyitó Náksi & Tóth Roland a miskolci Rockwell Klubban. Ismét elérkeztünk az egyetemisták egyik kedvenc rendezvényéhez. Tombold ki a vizsgaidőszak által összegyülemlett stresszt, hogy újult erővel tudj nekivágni a következő szemeszternek és a hétköznapi buliknak! Náksi Attila magyar lemezlovas, zeneszerző, zenei producer. Gyermekkorában hat évig trombitált. 1989-ben Dömötör Sándorral megalapította a Soho Party nevű együttest, mely a hazai dance-műfaj egyik úttörőjévé vált. 1996-ban megalapította saját lemezkiadó cégét,

az Oxigen Musicot, mely saját, illetve vendég DJ-k lemezeit adja ki. A cég 2000-ben a Sony Music Hungary része lett, majd független kiadóként dolgozott tovább. 2005-ben kiegészült a kizárólag a nemzetközi zenei piacra dolgozó Dancemania Recordings labellel. Pályafutása során több ismert magyar dance-, illetve house-előadóval is együttműködött. 2002-től Brunner Zsolttal együtt a Náksi vs. Brunner páros a Budapest Parádé hivatalos himnuszának készítője. A dalokat Micheller Myrtill énekelte. A Náksi vs. Brunner páros (Stereo Palma néven is ismertek) rendszeresen turnézik Magyarországon, és a Kárpát-medence magyarok lakta vidékeinek diszkóiban. Budapesten rendszeresen fellépnek az egyik legnagyobb fővárosi diszkóban, a Bank Dance Hallban.

ESZAK

12

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

Fókuszban 13

MAGYARORSZÁG

Klaudia és Krisztián (Edelény)

Niki és Béla

FOTÓK: MAGÁNARCHÍVUM

Ki lesz majd az év párja? Már lehet nevezni és szavazni is kiadónk portálján, a Borsod Online-on.

készítettük el az itt is látható összeállításunkat. A lényeg, amit itt is megismétlünk: a boon.hu és az Észak-Magyarország fotópályázatára várjuk minden Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pár jelentkezését, akik 2019ben mondták ki a boldogító igent. Játékunkban a legtöbb szavazatot gyűjtők értékes ajándékokat nyernek. Mutatjuk is. A fődíj: utónászút a Balatonnál. További nyeremények is gazdára várnak. A 2. hely: gyertyafényesvacsora-utalvány 2 fő részére 20 000 forint értékben. A 3. hely: gyertyafényesvacsora-utalvány 2 fő részére 15 000 forint értékben. Fontos tudnivaló: nevezni a www.boon.hu oldalon, egy, a jelentkezők által választott, legjobbnak vélt fotóval lehet. Csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében állandó lak-

„2019-ben házasodtatok össze? Megmutatnátok mindenkinek a nagy napról készült legszebb fotótokat? Szeretnétek egy romantikus ráadás nászutat nyerni? Akkor nincs más dolgotok, mint feltölteni a legkedvesebb esküvői fényképeteket, gyűjtsetek minél több szavazatot, és nyerjétek meg a szuper nyeremények egyikét!” – ezzel a felhívással szólította meg olvasóit kiadónk. MISKOLC.

Máris sokan neveztek Nem maradt észrevétlen a felhívás, mert máris sokan éltek a lehetőséggel, figyelmesen elolvasták a szabályokat, és javában gyűjtik a szavazatokat. Az ő képeikből válogatva

Lívia és Tamás (Cserépfalu)

Brigi és Tibi (Taktaszada)

Y

Viki és Laci

Még van idő! Nevezési és egyben szavazási időszak: 2020. január 23-a és 2020. február 13-a 12:00. Eredményhirdetés 2020. február 14-én lesz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Az ajándék átvételéről a nyertesekkel egyenként, személyesen egyeztetünk. ÉM

Látogasson el hírportálunkra! Violetta és Erik

Gerda és Dani (Onga)

Judit és Péter (Mezőkövesd)

C

címmel rendelkező, 2019-ben házasodott személyek nevezhetnek. A feltöltött fotókra feltöltés után azonnal lehet szavazni. Nem tiltott természetesen, hogy a pályázó a saját közösségi oldalán is népszerűsítse saját fotóját, és szavazásra biztassa ismerőseit. Viszont a népszerűsítésnél nyereményjátékot indítani tilos.

Arnold és Dzsenifer (Taktaszada)

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Alexandra és Gábor (Arnót)

Zsófi és Gergő (Miskolc)

ESZAK

13

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. február 6., csütörtök

14 Szolgáltatás

magyarország

Mikor, hová

Keresztrejtvény

Terjesztési ügyintézés Kéz­be­sí­té­si panaszaikkal hív­ják az

Pugh, Saoirse Ronan, Emma Watson. Február 6–12., 19:45.

Mozi A miskolci Béke Art-terem és Uránia Art-terem az Europa Cinemas mozi­há­ló­zat tagja. 3530 Miskolc, Rákóczi u. 5. Tel./jegyrendelés: 46/507573

alábbi ingyenesen hívható telefonszámot: 06-80-442-444

CINEMA CITY 3525 Miskolc, Miskolc Plaza, Szent­­pá­li u. 2–4. Jegyfoglalás: 46/416-661 1917 mb. 119 20:00 A feltaláló er. 120 17:50 A nevek dala mb. 113 20:15 Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? mb. 122 15:00 17:30 20:00 Dolittle mb. 106 14:50 18:00 Jojo Nyuszi fe. 108 15:30 Jumanji – A következő szint mb. 114 15:10 Kisasszonyok fe. 135 17:00 Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs! BA mb. 67 13:00 14:40 16:20 Ne játssz a tűzzel mb. 96 14:30 16:30 18:30 20:30 Ragadozó madarak BA mb. 109 13:45 15:00 16:00 17:15 18:15 19:30 20:30 Úriemberek mb. 113 13:10 17:40 20:10 Volt egyszer egy... Hollywood mb. 159 19:45

URÁNIA-TEREM A feltaláló magyar életrajzi dráma, 120 perc, 2019. Helyár: 900 Ft. Rendező: Gyöngyössy Bence. Szereplők: Für Anikó, Gáspár Tibor, Huszárik Kata, Seress Zoltán. Február 6–12., 17:30. Ne játssz a tűzzel magyarul beszélő amerikai családi vígjáték, 96 perc, 2019. Helyár: 900 Ft. Rendező: Andy Fickman. Szereplők: John Cena, Judy Greer, Brianna Hildebrand, Keegan-Michael Key, John Leguizamo. Február 6–12., 15:30. Kisasszonyok feliratos amerikai romantikus film, 135 perc, 2019. Helyár: 900 Ft. Rendező: Greta Gerwig. Szereplők: Timothée Chalamet, Florence

31

(h–p.: 7.00–17.00)

Meghallgatjuk

SZEGECS HELYE

MOMENTÁN

SPONTÁN, ÖNKÉNTELEN

HEVESI KÖZSÉG

FODRÁSZESZKÖZ

AMATÕR FEHÉR..., ÍRÓNÕ V. magyarország

Köz­ér­de­kű ész­re­vé­te­lei­vel ke­res­se mun­ka­tár­sun­kat, Pap Gyulát hétköznap 9–17.00-ig. Tel.: +36/20/460-3764.

magyarország

A feladvány George R. R. Martin gondolatát rejti.

Rejtvény

S

A MEGFEJTÉS MÁSODIK RÉSZE

A megfejtéseket 2020. február 13-ig le­het beküldeni. Kérjük, a le­ve­ le­ző­lap­­ra ra­­gasszák fel a rejtvény(ek) számát, az Észak-Magyarország-logót, valamint írják rá telefonszámukat! Be­­ kül­dési címünk: Észak-Magyarország (Rejt­vény) 3526 Mis­kolc, Zsolcai kapu 3., vagy rejtveny@eszak.hu. (A nyertesek névso­rát lapunkban közöljük, külön értesítést nem kül­dünk. A nyereményeket – a Maxim Kiadó regényeit – szerkesztőségünkben vehetik át.)

ARRAFELE!

ÁTRUHÁZ

ODAADÓ AZ ELEJÉN!

ZSÍRBAN OLDÓDÓ VITAMIN

...TESTVÉREK, KASSÁK LAJOS-MÛ

PAVILONBAN ÁLL!

KICSI ANIKÓ

ORIGÓ HASONLÓ, MEGFELELÕ

ALÁVALÓ TETT

JOHN..., ANGOL FIZIKUS V.

EGYETÉRT, HELYESEL

KEREK A SZÉLEIN!

FELTÉVE KÖLTÕI SZÁJ! HARÁCSOLÓ,FOSZTOGATÓ

PAPLANDARAB!

MEGSZAB A VÉGÉN!

PÁRATLAN MESE!

OROSZ DALMA

MEMÓRIAKÁRTYA

2020. február 4. 4 13 14 27 29 34 37 39 40 41 44 46 49 51 55 56 61 67 72 79 Az adatok tájékoztató jellegűek!

TÓTH PÉTER

MELÓDIA

BÁLVÁNY

FREKVENCIA, RÖV.

JUTTAT, NÉPIESEN

ROSTNÖVÉNY

NYAKBAVALÓ

MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM NÉPIES MEGSZÓLÍTÁS

GYOMAI NYOMDÁSZCSALÁD

KELETI TÁBLAJÁTÉK PITYERGÕ

...GÉZA, ÚSZÓ V.

GAUSS SZÉKESEGYHÁZ

BECÉZETT NÕI NÉV

NORMANN HAJÓS

KECSKEGYEREK!

2020. február 5., szerda Gépi húzás: 9, 12, 14, 17, 20, 21, 32 Kézi húzás: 2, 3, 9, 11, 12, 16, 22 Nyeremények: 7 találatos szelvény nem volt; a 6 találatosokra 401.435; az 5 találatosokra 6.685; a 4 találatosokra 1.565 forintot fizetnek. Az adatok tájékoztató jellegűek!

A Kisasszonyok című filmet a Művészetek Háza Uránia-termében tekinthetik meg az érdeklődők

EZEN A NAPON DRÓTDARAB!

MEGA-

BORECETBEN ÁLL!

FÉLIG!

CSAK FÉLÖL!

A

A MEGFEJTÉS ELSÕ RÉSZE

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok

Sudoku

31. feladat

Kezdőknek, 31.

Haladóknak, 31.

7 2 3 8 5 4 6 9 1 2 5 6 8 6 3

1

Megfejtések, 21. számú feladat

8

6

7

5 3 7 9 7 6

6 6 4 7

4 3 1 9 5 1 2 5

7 1 9 2 5 5 8 4

5

9 4 2 9 7

7 9 4 2 5 1 6 8 3

3 6 8 5

1 8 6 7 4 3 9 2 5

3 2 5 8 9 6 1 4 7

6 7 8 1 2 9 5 3 4

4 1 3 6 8 5 2 7 9

2 5 9 3 7 4 8 6 1

9 4 2 5 6 7 3 1 8

5 6 1 4 3 8 7 9 2

8 3 7 9 1 2 4 5 6

Kez­dők­nek

2 7 1 4 5 9 6 8 3

5 9 8 1 6 3 7 2 4

4 6 3 2 8 7 5 1 9

9 8 4 7 1 2 3 6 5

1 3 5 6 4 8 9 7 2

6 2 7 9 3 5 8 4 1

8 1 9 5 2 6 4 3 7

7 4 6 3 9 1 2 5 8

3 5 2 8 7 4 1 9 6

Ha­la­dók­nak

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok

Tv- és rádióműsor

2020. február 6., csütörtök M1

06.00 HÍRADÓ 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Kenó 06.45 Slovenski Utrinki 07.10 Alpok-Duna-Adria 07.40 Ridikül 08.35 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 09.25 Don Matteo – III. évad olasz tévéfilmsorozat 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal német ismeretterjesztő sorozat 13.25 A világ összes illata francia ismeretterjesztő sorozat 14.20 A hegyi doktor – V. évad német családi filmsorozat 15.10 Sorsok útvesztője török tévéfilmsorozat 16.05 Don Matteo – III. évad olasz tévéfilmsorozat 17.05 Ridikül 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 19.35 A hegyi doktor – V. évad német családi filmsorozat 20.30 Bagi Nacsa Orfeuma 21.30 Zűrangyalok francia filmvígjáték 23.15 Kenó 23.25 Szerencsés Dániel magyar játékfilm 01.00 Brown atya – V. évad angol bűnügyi tévéfilmsorozat 01.50 Rúzs és selyem 02.15 OJD – Irodalom és könyv 26 percben

C

Y

06.00 Reggeli élő magazinműsor 09.05 Asztro Klub 10.05 Top Shop 12.20 Fókusz közszolgálati magazin 13.35 Drága örökösök magyar filmsorozat 14.50 Bátrak földje magyar filmsorozat 16.00 Az én kis családom török filmsorozat 17.10 Barátok közt magyar filmsorozat 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 18.55 Fókusz közszolgálati magazin 20.05 Drága örökösök magyar filmsorozat 21.20 Bátrak földje magyar filmsorozat Mihály és Terka úgy érzik, talán rendbe jöhet minden. A báró politikai pályára készül, amihez le kell nyűgöznie egy régi riválisát. Jozefin is felajánlja a segítségét – de kérdés, hogy tudnak-e élni a lehetőséggel. A boltos Jakab nehezen birkózik meg az új helyzettel. Anna álruhát ölt, hogy részt vehessen a rokocai vásáron, és rájön, mi a helyzet Katica és Sándor között. 22.30 Barátok közt magyar filmsorozat 23.20 RTL Híradó – Késő esti kiadás 23.55 CSI: New York-i helyszínelők amerikai–kanadai krimisorozat 01.05 Szuperzöld környezetvédelmi magazin 01.45 Isten lánya amerikai krimi

09.00 Mickey egér játszótere 09.25 Cili seriff és a Vadnyugat 09.50 Sam, a tűzoltó 10.00 Vipo, a repülő kutya kalandjai 10.25 Bing 10.35 Claude 10.55 Mesék Mátyás királyról 11.05 Sebaj Tóbiás 11.10 Mirr-Murr kandúr kalandjai 11.15 Kíváncsi Fáncsi 11.25 Fabulák 11.35 Magyar népmesék 11.40 Kérem a következőt! 11.55 Mézga Aladár különös kalandjai 12.20 Az ifjú Robin Hood kalandjai 12.45 Kemy, a felfedező 13.10 Igaz vagy hamis 13.15 Sziklaszirti mesék 13.30 Bubbi Guppik 14.05 Bobby és Bill 14.20 Dózerkék 14.45 RoboVonatok 15.00 A dzsungel könyve 15.20 Moncsicsik 15.45 Sammy és barátai 16.00 Gyerekversek 16.04 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi 17.00 Szófia hercegnő 17.25 Jake és Sohaország kalózai 17.50 Mickey egér játszótere 18.10 Cili seriff és a Vadnyugat 18.35 RoboVonatok 18.50 Nils Holgersson csodálatos utazása 19.15 Sam, a tűzoltó 19.25 Dózerkék 19.50 Bing 19.55 Hetedhét kaland 20.15 Született szinglik

M

100

90

80

A szabály egyszerű. A sudoku rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3x3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt (28–33) juttassák el a szerkesztőségünkbe (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét mind a hat sudoku rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: 2020. február 13. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.

70

60

50

40

30

04.50 Csapdába csalva német doku-reality sorozat 05.20 Családi Titkok magyar realitysorozat 06.15 MOKKA magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA magazinműsor 08.45 MOKKACINO magazinműsor 09.35 TELESHOP 10.45 Csapdába csalva VI. német doku-reality sorozat 11.15 Tények Plusz 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Walker, a texasi kopó VI. amerikai akciófilm-sorozat 13.30 Walker, a texasi kopó VI. amerikai akciófilm-sorozat 14.30 A vidéki doktor XIV. német filmsorozat 15.40 Amanda chilei romantikus filmsorozat 16.45 Remények földje török romantikus filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 18.45 Tények Plusz 19.30 Mintaapák magyar fikciós sorozat 20.00 Exatlon Hungary extrémsport-reality 22.05 Drágám, add az életed! game show 23.20 Magánnyomozók II. magyar doku-reality sorozat 00.25 Családi Titkok magyar realitysorozat 01.30 Walker, a texasi kopó VI. amerikai akciófilm-sorozat

20

10

5

06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.56 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Unió28 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Élő egyház 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Esély 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Unió28 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Kék bolygó 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Család’20 magazin 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sporthíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Unió28 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz

M4

04.50 Kézilabda közvetítés 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 07.35 Aranyoroszlánok 08.10 Góóól 09.25 Golf magazin 10.00 Sporthíradó 10.30 Labdarúgó közvetítés 12.25 3x8 13.00 Sporthíradó 13.30 Férfi vízilabda Bajnokok Ligája FTC Telekom Waterpolo A-HÍD OSC mérkőzés 15.00 Labdarúgó közvetítés 17.00 Sporthíradó 17.15 Peca-

túra 17.45 DVSC Tv 18.15 Felvezető műsor 18.30 Kézilabda közvetítés 20.00 Érték 20.25 Jégkorong magazin 21.00 Sporthíradó 21.30 Labdarúgó közvetítés 23.30 Labdarúgó közvetítés 01.25 Labdarúgó közvetítés 03.15 Labdarúgó közvetítés

HÍR TV 6.00 Csörte ism. 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben ism. 8.00 Hírek 8.05 Heti terror ism. 8.30 Paletta ism. 9.00 Hírek 9.05 Csörte ism. 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Civil kör ism. 12.00 Híradó 12.30 Soroló ism. 13.00 Hírek 13.05 Sajtóklub ism. 14.00 Hírek 14.05 Riasztás ism. 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Munkavállalók világa ism. 16.00 Hírek 16.05 Keménymag ism. 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz-mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Háttérkép 21.00 Hírek 21.05 Szabadfogás 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Plusz-mínusz ism. 23.00 Hírek 23.05 Magyarország élőben ism. 23.30 Pluszmínusz ism. 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek 0.30 Plusz-mínusz ism. 1.00 Hazahúzó 2.00 Keménymag ism.

FILM+

5.30 Az árnyékvadász Amerikai akciófilm 7.20 Keleti igazságosztó Amerikai akciófilm 9.00 A végrehajtó Amerikai akciófilm 10.50 Veszélyes meló Amerikai–mexikói akciófilm 12.40 Veszélyzóna Francia-amerikai akciófilm 14.45 Holtidő Amerikai akciófilm 16.40 Mélytengeri pokol Amerikai katasztrófafilm 18.40 Parker Amerikai akciófilm 21.00 The Expendables - A feláldozhatók Amerikai akciófilm 23.10

Mad Max Ausztrál akciófilm 1.00 A célkereszten túl Amerikai thriller

ATV 04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV START 08.35 START plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz 21.30 Columbo 23.40 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 00.50 700-as klub 01.20 Egyenes beszéd 02.20 A nap híre 03.00 Jakupcsek plusz 03.50 Fórum

MR2-PETŐFI 06.00 Hírek 06.00 Talpra magyar - Reggel a Petőfi Rádióval Benne: 06.30 Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 07.30 Hírek 08.00 Hírek 08.30 Hírek 09.00 Hírek 10.00 Hírek 10.00 Eszembe jutottál Benne: 11.00 Hírek 12.00 Hírek 13.00 Hírek 14.00 Hírek 14.00 Egész úton - Hazafelé a Petőfi Rádióval Benne: 15.00 16.00 17.00 Hírek 18.00 Hírek 18.00 Petőfi top 15 19.00 Hírek 19.00 Minek nevezzelek? Benne: 20.00 Hírek 21.00 Hírek - Petőfi Rádió 21.00 Rontom Bontom Benne: 22.00 Hírek 00.00 Himnusz Erkel Ferenc-Dohnányi Ernő - Kölcsey Ferenc: Himnusz - B-dúr Előadja: MR Énekkar, MR Gyermekkar, MR Szimfonikusok - vezényel: Vajda Gergely

MISKOLC TV 06.00 Az előző esti adás ismétlése 08.45 Képújság 18.00 Híradó 18.17 Időjárás-jelentés 18.20 Programpont (programajánló) 18.25 Promenád (kulturális magazin) 19.00 Híradó ism. 19.17 Időjárás-jelentés 19.20 Programpont ism. 19.25 Mérkőzés 20.55 Híradó ism. 21.12 Időjárás-jelentés 21.15 Programpont 21.20 Képújság

EURÓPA RÁDIÓ 6.00–9.00 Kontinentális reggeli (Benne. 6.00 Hírek + Református hírek 6.20 Nem csak kenyérrel él az ember 7.00 Régió Krónika 7.20 Útravaló 7.30 Rövidhírek 9.00 Hírek + Református hírek 9.05 Apropó 10.00 Hírek + Református hírek 10.10 Magazin 11.00 Hírek + Református hírek 11.10 Református magazin 12.00 Régió Krónika 12.15 Aréna 13.00 Hírek + Református hírek 13.10 Mindennapi irodalom 14.00 Hírek + Református hírek 14.10 Református magazin 15.00– 18.00 Svédasztal 18.00 Hírek + Református hírek 18.10 Magazin 19.00 Régió Krónika 19.30 Esti nyugalom 20.00 Hírek 20.10 Református magazin (ism.) 21.00 Hírek 21.10 Mindennapi irodalom 22.00 Hírek + Református hírek 22.10 Zenesáv 23.00 Hírek + Református hírek 23.10 Református magazin (ism.) 0.00–6.00 Éjszakai műsorok

CSILLAGPONT RÁDIÓ 4.00 Infó óra 5.00 Pulzus infó egészségtematikus magazinműsor 6.00 Híróra 7.10 Hajrá diósgyőr! dvtk magazinműsor 7.30 Jó reggelt borsod! - reggeli közérdekű műsor 9.00 Rendelő - egészségtematikus műsor 11.10 Hajrá diósgyőr! - dvtk magazinműsor 12.00 Magazin óra 13.00 Infó óra 14.00 15.00 Pulzus infó 16.00 Híróra - magazin műsor 17.10 Hajrá diósgyőr! 18.00 19.00 Rendelő 20.00 21.00 Pulzus infó 22.00 Infó óra 23.00 Híróra 0.00 Zenei óra A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

eszak

14

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

Hirdetés 15

MAGYARORSZÁG

GYÁSZHÍR

A boon.hu/gyaszhirek/ internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét

Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy

KOSÁRKA SÁNDOR

LENGYEL JÓZSEFNÉ

ÖZV. FEKETE DEZSŐNÉ

türelemmel viselt hosszú betegség után, életének 70. évében hazatért megváltó Urához. Szeretett halottunktól 2020. február 6-án 14 órakor veszünk végső búcsút a Miskolc, Törkölyösi temető ravatalozójában (Miskolc, Gyár utca 33.).

94 éves korában örökre itt hagyott minket. Utolsó útjára 2020. február 8-án, szombaton 11 órakor a tiszalúci temető ravatalozójában kísérjük.

Emléke szívünkben örökké él!

A gyászoló család

385503

385247

gépész üzemmérnök, egykori labdarúgó-játékos és edző,

hejőcsabai lakos 66 éves korában türelemmel viselt, súlyos betegség után elhunyt. Búcsúztatását 2020. február 7-én, pénteken 14 órakor tartjuk a hejőcsabai római katolikus temetőben. Emléke szívünkben örökké élni fog. Gyászoló családja 384323

Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy

TASNÁDI BALÁZS a MÁV nyugdíjasa

„Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek.”

„Szeretteim, én most elmegyek, küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet, Isten veletek!”

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

LUX ISTVÁNNÉ

PÁLÓCZI BÉLÁNÉ

elhunyt. Kérésének megfelelően szűk családi körben hamvait örök nyugalomra helyeztük.

sz. Tóth Margit

sz. Pásztor Mária

70 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 10-én 11 órakor lesz a vasgyári temetőben. Gyászoló családja

Gyászoló családja 383792

383109

64 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás után 2020. február 10-én 11 órakor a miskolci Szentpéteri kapui temető kisravatalozójában veszünk végső búcsút tőle. A gyászoló család 383761

ÁLLAT

„Nem élt belőle több, és most sem él, S mint fán se nő egyforma két levél, A nagy időn se lesz hozzá hasonló.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyám, nagymamánk,

A Kandik és Tamás Kft. konyhai kisegítőt keres Miskolcra, azonnali belépéssel. Érd.: 20/437-5733 *385740*

CSISZÁR GYULÁNÉ

VÖRÖS tojóhibridek, és kettős hasznúak ingyenes szállítással eladók. 06/70/4067155.

sz. Szabó Ibolya

életének 92. évében elhunyt. Temetése 2020. február 7-én, pénteken de. 10 órakor lesz a miskolci evangélikus temetőben.

*386102*

SZOLGÁLTATÁS

Leánya: Csiszár Adrienne, unokái: Nikházy Beáta és Korinna

FÁK szakszerű kivágása,sövényvágás,bozótírtás, zöld hulladék elszállítása, fűkaszálás. 20/433-3119

385600

Hirdetni szeretne?

*383031*

MEGEMLÉKEZÉS

JÁRMŰKERESÉS AUTÓBONTÓBA vásárolok kelet-nyugati autókat 5-30 Ft/kg áron, elszállítással. 0630/219-2182.

„Virágot viszünk egy néma sírra, De ezzel már Téged nem hozunk vissza. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni.”

*385700*

NÖVÉNY BEDARÁLT cefre alma kapható. Érdeklődni: 06/30/2446-271.

Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk

*384627*

IZSÓ JÓZSEF

Vetőmagok, lucernamag, fűkeverékek, bükköny, szudánfű, silócirok, kukorica-vetőmag 25.000 Ft/ha, mohar, stb. Vetőmagkeverékek zöldítéshez, AKG-hoz, zöldugarhoz folyamatosan kaphatók.

halálának 1. évfordulójára. Emlékeznek rá: felesége, fiai, menye, unokája

383468

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Hívja hétfőtől péntekig 8–16 óra között a

ÚJ!

06-4699-88-99 -es számot!

Gondoljon mindazokra, akik már nem lehetnek velünk. 340190

Segítséget nyújt Önnek az Észak.

ÉSZAK

ÁLLÁS

Adjon fel apróhirdetést, gyászhirdetést, megemlékezést, köszönetnyilvánítást és keretes hirdetést!

336276

„Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet.”

340190

Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk!

384941

Érd.: Gyarmati Ferenc,

06-30-304-1438. www. gyorgymag.hu vetomagos@gmail.com

magyarország

Tiszaújváros 2020. március 4.

BÖRZE

Derkovits Művelődési Központ 9.00–16.00 óráig

JELENtkEzz kIÁLLítóNak! 4 Állást keres? 4 Munkát váltana? 4 Látogasson el INGYENESEN az Észak állásbörzére!

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

magyarország

ESZAK

15

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

380123

allasborzeeszak@mediaworks.hu


2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK

16 Mozaik

MAGYARORSZÁG

Dóra, Dorottya, Tódor, Titusz, Dorina, Réka, Gara, Amand

február 6., csütörtök idojaras.boon.hu

109 éve született Ronald Reagan amerikai színész, az Egyesült Államok 40. elnöke (1981–89)

REGGEL

DÉLBEN

ESTE

-2 °C

3 °C

-1 °C

Csütörtök reggel mérséklődő északi szél, derült, REGGEL napos idő várható. Fagypont köré hűl a levegő.

Harcolni az igazunkért

Évforduló

A délelőtti napsütést délután erősebb felDÉLBEN hősödések követik. Csapadék nem érkezik. Mérsékelt marad a légmozgás.

Éjjel eleinte csökken a

MISKOLC. A feltaláló története ma is aktuális, hiszen a kreatív elméknek, a más utakat járóknak mindig meg kellett küzdeniük a hatalommal, a hivatalokkal, némelyeknek még a saját családjukkal is, hogy elérjék álmaikat, megvalósítsák céljaikat. Mindig harcolni kell az igazunkért, így tette ezt Béres József is. Ezt Gáspár Tibor Jászai Mari-díjas színész, a Miskolci Nemzeti Színház tagja mondja. Megszólalásának apropója, hogy ő játssza a főszerepet a Gyöngyössy Bence rendezésében készült életrajzi drámában.

ismét erős felhősödés valószínű. Legyengül a légmozgás.

Napos, délután felhősebb, mérsékelt légmozgás.

4 °C Encs

Sátoraljaújhely

-3 °C 2 °C

Kazincbarcika

-3 °C 3 °C

-3 °C 3 °C

Ózd

-2 °C

3 °C

Tokaj

-2 °C 4 °C

MISKOLC

-2 °C

EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

3 °C EUROPEAN WEATHER SERVICE

-2 °C

Mezőkövesd

Nem volt kérdés a szerep Mától vetítik a hazai filmszínházak a Béres Csepp megszületésének izgalmas történetét és dr. Béres József kutató hatalommal vívott, megalkuvást nem tűrő, hatvanas–hetvenes években vívott harcát bemutató, A feltaláló című alkotást. Az első perctől nem

www.eumet.hu

Tiszaújváros

4 °C

-2 °C 4 °C

Napkelte: 06:50 Napnyugta: 16:36 PÉNTEK

-2 °C

5 °C

SZOMBAT

-4 °C

1 °C

Eleinte felhős, Napsütés, elvétve zápor, szélcsend, de délután nap- hideg idő. sütés.

VASÁRNAP HÉTFŐ

-3 °C

3 °C

-1 °C

Napsütés, gyenge déli szél. Éjjel felhősödés.

Holdkelte: 13:14 Holdnyugta: 04:38 KEDD

8 °C

4 °C

6 °C

Egy kellemes meghívásban lehet része, talán egy rég nem látott ismerősével, vagy más érdekes esemény adódhat, ami felvidíthatja.

Gáspár Tibor A feltaláló című filmben

volt kétséges, hogy Béres József szerepét Gáspár Tibor alakítja majd – casting nélkül választották ki, már a forgatókönyv írása közben is neki szánták a főszerepet. Béres József 1920-ban született Záhonyban. Agrármérnöki diplomáját 1965-ben, doktori címét 1968-ban szerezte. Laboratóriumi kutatóként felfedezte, hogy a növények számos betegségét a létezésükhöz alapvetően szükséges nyomelemek hiánya okozza,

FOTÓ: PANNONIA ENTERTAINMENT

ezek pótlásával a tünetek orvosolhatók. Felismerését továbbgondolva ráébredt, hogy ez az elv az állatoknál, sőt az embereknél is igaz lehet. Hosszas kísérletezés után, 1972-ben alkotta meg legendás készítményét, a Béres Cseppet, amelyet először saját magán próbált ki, majd súlyos beteg húgának is adott belőle. A szocialista hatalom minden eszközt bevetett, hogy megtörje népszerűségét, és megakadályozza a készítmény terjedését. ÉM

Megér egy mosolyt

Erős déli Hidegfront, szél. Borús, északnyugati egy-egy zápor, szél, záporok. enyhülés.

ORVOS-METEOROLÓGIA: Ma végre frontmentes, de nyugaton még szeles időnk lesz. Az elmúlt napok markáns frontátvonulásai sokaknak okoztak nehézséget, kellemetlen tüneteket. A nap folyamán ezek a tünetek mérséklődnek, nagyrészt megszűnnek.

A családi és személyes ügyei most elsőbbséget élveznek a karrierrel szemben. Az otthoni bázis kiépítésére, megszilárdítására koncentrál.

Mától vetítik a hazai mozik a Béres Józsefről szóló filmet.

felhőzet, majd hajnalban ESTE

Ma -3 °C

Horoszkóp

Kimúlik a szélhámos lova. Elmegy a kocsmába, és sorsjegyet árul. A főnyere­ mény egy ló. Összejön az új ló ára. A sor­ solás után átadja a nyereményt. – Ez a ló döglött! – mondja a nyertes. – Ez igaz – így a gazember. – Vissza­ adom a sorsjegyed árát. – És a többiek pénzével mi lesz? – Ők nem nyertek. További viccek humor.boon.hu

KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma a hajnali órákban előforduló fagy miatti síkosságra kell fokozottan figyelni.

tervezésű, kézzel készített, huszonegy karátos aran�nyal bevont vázáit. Ezekre felvitték a gála elnevezését, a kategóriagyőztesek nevét, és átkötötték a nemzeti színű szalaggal annak érdekében, hogy remekül mutasson a fényképeken. Az értékes kupa bizonyosan minden tulajdonosa vitrinjének főhelyére került. KT

BUDAPEST. A Nemzeti Színház-

ban a napokban pompás ünnepség keretében díjazták az év sportolóit. A Magyar Sportújságírók Szövetsége immáron hatvankettedszer jutalmazta a legjobbakat, akik szavazás után nyerték el ajándékaikat. Értékes ajándék A helyszínen feltűnt és a televízió révén a nyilvánosság is jól láthatta, hogy az átadók és az átvevők egyaránt nagy műgonddal vigyáztak az egyik neves porcelánmanufaktúra termékeire. A rangos eseményen sorrendben harmadszor nyújtották át a ZEMA cég egyedi

A Merkúr és a Hold közötti harmonikus fényszöget felhasználhatja kapcsolatai javítására, ma különösen egy hullámhosszra tud kerülni barátaival.

Ha volt valamilyen egészséggel kapcsolatos gondja, azt most a Hold jótékony fényszöge feloldja, duplán is. A Hold az ön hetedik sorsterületén tartózkodik remekül fényszögelve, ha van a kapcsolataiban bárkivel valamilyen nézeteltérése, azt most könnyedén átbeszélhetik.

FOTÓ: MSÚSZ

www.boon.hu További képek és videók

A Merkúr a második sorsterületén halad át kiválóan fényszögelve, ez anyagilag, a vállalkozásban hozhat önnek szerencsét. A Merkúr– Hold előnyös fényszögét ön is felhasználhatja, méghozzá a szórakozásra gyermekeivel. A vízjegyekben elhelyezkedő planéták remek kikapcsolódást hozhatnak önöknek.

Bianka mindennek a végére jár Bianka diáklány. Szorgalmas. És amibe egyszer belevág, azt biztosan be is fejezi. Bízik az új év erejében és kívánságai teljesülésében. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

Makettfesztivál, börzével MISKOLC. A 2010-ben alapított Miskolci Makettezők Egyesülete február 15–16-án Miskolcon, a Városház tér 6. szám alatt található Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégiumban várja az amatőr és

Valószínűleg most nagy örömet talál a munkájában, és talán készséggel vállal belőle többet is, mint általában. Talán nyílt elismerésben is részesül.

A Hold–Jupiter szembenállása a tanulmányait, írásait segíti ösztönző módon. Olyan tanfolyamot kezdhet el, melyet a későbbiekben, hasznosan tud kamatoztatni.

Gulácsi Péter az év férfi labdarúgójának járó vázával

Makettkiállítás és -verseny várja a látogatókat.

A Hold–Merkúr kellemes fényszögét kiaknázhatja, ha ma kerít sort a fontos beszélgetésekre, különösen kedvező munkahelyi tárgyalásokra.

A Hold és a Jupiter oppozíciót alkot az ön otthon- és karrierterülete között, ez túlzásokat okozó fényszög. A feladatai közt „veszik el”, vagy az otthoni dolgokat intézi.

Aranyozott trófeát kaptak Minden kategóriagyőztes nagyon vigyázott a porcelánserlegére.

A Merkúr a Holddal trigont alkot két vizes jegyben, ez a képzeletre és a mentális tevékenységekre kiváló hatással van. Üzleti szempontból erős befolyást gyakorol a tárgyalásokra.

profi érdeklődőket nagyszabású Makettfesztiváljára. A kiállítás és verseny mellett makettbörze és tombola is várja a látogatókat. A kiemelt kategóriák között szerepel a Győzelem pajzsa bajnokság, valamint gumikerekes harci járművekkel és a japán utcai autókkal is találkozhatunk. Számtalan klub és egyesület

tart majd kiállítást a munkáiból. A kezdőket is szeretettel várják, akik a bemutatókon, a látványmakettezésen és a figurafestésen elleshetik a makettezés minden csínját-bínját. Sőt, fogadóórát is tartanak a profik, szívesen veszik górcső alá a lelkes amatőrök munkáit, akiket természetesen hasznos tanácsokkal is ellátnak. NK

Charlie szeretetre éhes szőrgombóc

Szeretnél te is profi fotósorozatot? Szívesen állnál a megyei napilap fotósának kamerája elé?

magyarország

Jelentkezz nap lányának!

Küldj magadról egy teljes alakos fotót a boon@inform.hu-ra, mindenképp add meg a neved és a telefonszámod is, hogy fotósunk fel tudja venni veled a kapcsolatot.

„Én a Nagy család tagja vagyok. A nevem Charlie, és a marcona pofim ellenére egy társaságot kedvelő, szeretetre éhes kis szőrgombócnak születtem” – írta a képhez Kriszta és Tita. Köszönjük szépen a felvételt! FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

923128

Névnap

Időjárás

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

16

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
ema_2020-02-06 by informmedia - Issuu