LXXVII. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
Pál Dénes repülőrajtot vett A Dalban
Barbi a jó idő beosztás híve
16. OLDAL
16. OLDAL
ÉVES
MAGYARORSZÁG
Megújuló pataki iskolasétány
FÜGGETLEN NAPILAP
HÉTFŐ
2020. FEBRUÁR 3. Borongós, szeles idő várható több hullámban érkező esőzésekkel
4 °C REGGEL
SÁROSPATAK. Elkezdődtek a régóta várt munkálatok az Iskolakertben Sárospatakon. A következő hónapokban a felújítás a héthektáros terület minden szegletét érinti majd a kerítéstől a sétányokon át egészen a parkokig, valamint a Kossuth-szobornak is helyet adó térig. Az építkezés és területrendezés befejeztével az Iskolakertet a Rákóczi-várat körbeölelő várkerthez hasonlóan éjszakára lezárják majd, mindez az elvégzett munkák utáni állapotok megőrzése érdekében történik, de a sokak számára kedves emlékeket felidéző, pihenésre is alkalmas terület nappal mindenki számára látogatható marad. A munkálatokat a kormány célzott támogatásából finanszírozzák, amelyből ezen kívül megújul még a kollégiumi étkezde is. /5. ÉM
DÉLBEN
ESTE
Kolbászrekord Sajóvámoson
SAJÓVÁMOS. Egészen pontosan 2732 méter – ilyen hosszú lett az a kolbász, amit a sajóvámosiak települési közössége készített el a múlt szombaton már hatodik alkalommal megrendezett Vámos-Toros Napon. Váradi Lajos, Sajóvámos polgármestere elmondta, a kolbászfesztivál ötlete hat évvel ezelőtt fogalmazódott meg, évről évre fejlesztették a rendezvényt. /6. ÉM
Eredeti, újszerű megközelítések
Megyénk idei beruházásairól
Mai lapszámunkkal együtt jelenik meg az Észak-Magyarország A megye beruházásai című magazinja. E kiadványunkból megtudhatjuk, hogy a beruházásokat tekintve Borsod-Abaúj-Zemplén megye az országos lista élén áll. Az egy főre jutó ipari termelés mutatójában is felzárkózott a fejlett vidéki nagyvárosok, ipari körzetek mellé. Kormányzati támogatással sokat fejlődtünk. ÉM MISKOLC.
Hagyományosan a nyolcadikosok palotás táncával kezdődött a Fráter György Katolikus Gimnázium 5–8. osztályos tanulóinak farsangja szombaton délután. Sokszínű és ötletes jelmezekkel, zenés koreográfiákkal készültek a gyerekek, és a karneváli hangulat sem maradt el. Az ősembertől Bud Spencerig mindenki ott volt… FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS
Hózáporokkal érkezhet meg a héten a hidegfront kívül nehéz napra számíthatnak – jelzik a humánmeteorológusok. A fokozódó görcsös panaszok mellett gyulladásos tünetek is felléphetnek, emellett sokaknál jellemző jelenség lesz a vérnyomás-inga dozás és a fejfájás. A szív- és érrendszeri megbetegedéssel küzdők állapota romlik, megnő az infarktus és a sztrók
Folytatódik az igencsak változékony időjárás, de a hét közepén újra a havazás lehet az úr.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. Ma újabb front, ezúttal kettős front érkezik térségünkbe, így mind a meleg-, mind a hidegfrontérzékenyek rend-
Nem fellebbezett a bíróság döntésével szemben a huszonegy éves férfi.
Devizaárfolyam (2020. 01. 31.)
Pénznem
árfolyam
változás
Euró
336,65
-1,337
USA-dollár
305,24
-1,48
Svájci frank
314,62
-1,33
Angol font
400,41
+1,15
Román lej
70,45
-0,24
Ukrán hrivnya 12,19
-0,15
Horvát kuna
45,23
-0,19
Lengyel zloty
78,26
-0,68
Eltűnt a hangszere Ez volt a hír akkoriban Középcsapat lettek Disznótoros étkek napja
C
A Miskolci Járásbíróság vasárnap elrendelte a sályi emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatá-
Komoly szülői kételyek az iskolaérettség miatt Több szülő is jelezte lapunknak: nem mindent értenek a 6 éves gyermekek vizsgálatával kapcsolatban. Az idén ugyanis változott a törvény, a szülőnek az Oktatási Hivatalnál kellett kérvényeznie, ha azt szeretné, hogy 6 éves gyermeke még egy évig óvodában maradhasson. A kérelmek benyújtásának határideje január 31-e volt, ami az elmúlt héten lejárt. Most már a pedagógiai szak-
www.boon.hu Telefon: (46) 998-998
20028
M
szolgálatoknál folyik a gyermekek vizsgálata.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.
4. 8. 9. 16.
Y
sát. Mint ismeretes, a gyanú szerint T. Dániel csütörtökön megölte B. Hajnát, a Sályban élő, köztiszteletben álló etnográfust. A rendőrség pénteken délelőtt fogta el a feltételezett tettest, aki beismerő vallomást tett. A rendelkezésre álló adatok szerint a 21 éves gyanúsított január 29-én azért
MISKOLC, SÁLY.
A tartalomból
9 770133 035019
kialakulásának kockázata. A megterhelő humánmeteorológiai helyzetben még az egészséges szervezetet is extrém terhelés éri. Kedden aztán megérkezik a hidegfront, sokfelé esővel, záporral. A magasabban fekvő tájakon már aznap havas eső, hó is eshet. Szerdán fut be a viharos szél, elszórt zá-
porokra, a mi hegyeinkben pedig inkább hózáporokra van kilátás. Hajnalonta egyértelműen fagy lesz, így a leeső, nem szilárd halmazállapotú csapadék ráfagyhat az utakra, járdákra, így csúszós felületekre kell felkészülni. A csütörtökön folytatódó szeles idő hidegérzetünket tovább rontja majd. ÉM
Dombovári Ágnes
FOTÓ: ÁJ
Letartóztatták a sályi emberölés gyanúsítottját
Magazinunk ma jelenik meg
Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178.
„Ki lehet mondani, hogy valaki valamiben győztes. De nem tudom, az élet maga ilyen-e” – a Mazsaroff-díjas Dombovári Ágnes arról mondja ezt, ami foglalkoztatja: az életstratégiákat olyan példaként említi, mint amelyekről vannak megfigyelései, és megtalálta hozzájuk a képi világot. /7. ÉM KÉPZŐMŰVÉSZET.
Farsangi fantáziában nem volt hiány…
100
90
80
70
60
50
Hol a szakvélemény? Az egyik szülő azt jelezte lapunknak, hogy az Oktatási Hivataltól kapott értesítésben nem szerepel, hogy a gyermeket a pedagógiai szakszolgálathoz kell vinni vizsgálatra. Minderről Kerekes Barbarát, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat szakértő főigazgatóját kérdeztük. /3. HE
40
30
20
10
5
ment be a sértett otthonába, hogy annak értékeit megszerezze. Betörte a családi ház lezárt ajtaját, majd a lakásban az asszonyt egy ismeretlen eszközzel többször megütötte, minek következtében a 61 éves nő olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesz-
tette. A férfi a lakásból arany ékszereket vitt el. Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárás. A cselekmény 20 évig terjedő, de akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. A kiszabható büntetés mértéke miatt reális a veszélye annak, hogy
a gyanúsított megszökne, elrejtőzne vagy újabb bűncselekményt követne el. Az is feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén megnehezítené a bizonyítást. Mindezek miatt a bíróság a gyanúsított letartóztatását rendelte el. A bíróság döntését a gyanúsított és védője is elfogadta. TB
Kijött a két maci, és kint is maradt A néphagyomány szerint ha február 2-án, gyertyaszentelő Boldogasszony napján a medve kijön a barlangjából, meglátja az árnyékát és megijed tőle, akkor visszamegy a vackába, és hosszú lesz a tél. Ha azonban kint marad, akkor hamar érkezik a tavasz. A Miskolci Állatkert és Kultúrpark két medvéje, Dorka és Borka vasárnap délelőtt vígan csemegézett a napsütésben, ezért tehát úgy néz ki, rövidesen érkezik a tavasz. /4. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN
Eszak
1
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 3., HÉTFŐ
2 Krónika
MAGYARORSZÁG
Alapvető a verseny erősítése
Röviden
Meghalt Andorai Péter
Orbán Viktor szerint az Európai Unió versenyképessége az elmúlt években csökkent, ezért új alapokon lehet csak növekedési pályára állítani az EU-t.
Életének 72. évében elhunyt Andorai Péter Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze. Rövid, súlyos betegség után szombatra virradóra távozott az élők sorából. Andorai Péter több tucat játékfilm és mintegy félszáz tévéprodukció, köztük a Mephisto, a Redl ezredes, A legényanya, A napfény íze fő- és mellékszereplője volt. Enyedi Ildikó által rendezett Simon mágus címszerepéért több fesztiválon is elnyerte a legjobb színészi alakításnak járó díjat, és ő lett a legjobb férfi főszereplő a 30. Magyar Filmszemlén. MW BUDAPEST.
PORTUGÁLIA. Még
messze vannak egymástól az álláspontok az Európai Unió következő, többéves költségvetését illetően – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kohézió Barátai csoport kormányfői ülését követően, a portugáliai Beja városában. A kormányfő kiemelte: az elmúlt években az európai gazdaságpolitikát Brüsszelben „elrontották”, ennek hamarosan láthatóvá válnak a következményei. Már arra lehet számítani, hogy ebben az évben az eurózóna biztosan elveszíti a növekedési képességét, vagyis megáll – vélekedett, hozzátéve, az övezeten kívül is nyomot hagy a korábbi rossz gazdaságpolitika. Közölte, bár Magyarország megtette, a legtöbb ország nem csökkentette az adókat, nem támogatta a versenyt és olyan védelmi intézkedéseket vezetett be, amelyek rosszat tettek a gazdaságnak. Összességében az európai gazdaság versenyképessége világméretekben csökkent, de ennek meg kell fizetni az árát – hangsúlyozta. Orbán Viktor kiemelte, a mostani tárgyalás arról szólt, mit kell tenni annak érdeké-
Nem tartható meg a kitörés napja BUDAPEST. Két helyszínre is megpróbáltak rendezvényt szervezni szélsőjobboldali csoportok február 8-ára, az 1945-ös budapesti kitörés évfordulójára, vagy ahogy szélsőjobbos körökben ismert, a becsület napjára, a rendőrség viszont mindkét rendezvényt betiltotta, mert „számítani lehet szélsőséges nézeteket valló csoportokra, és általánosságban a rendezvény másokban félelmet és riadalmat okozhat”. MW
António Costa portugál kormányfő és Orbán Viktor. Meg kell találni a közös hangot
ben, hogy az európai gazdaság ismét növekedési pályára álljon és visszanyerje a versenyképességét. Emlékeztetett: éppen most ér véget az előző hétéves költségvetés, most kell valami újat alkotni,
A magyar miniszterelnök ma délelőtt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével tárgyal, majd Ursula von der Leyennel, a bizottság elnökével folytat megbeszélést.
A Szent László Kórházban kialakított elkülönítőben várják az új típusú koronavírus okozta betegség lappangási idejének leteltét a Vuhanból tegnap kimenekített magyarok. A New York Times szerint Peking eltitkolta a járványt, s azt, hogy a vírus emberről emberre terjed.
A kínaiak is próbálnak törekedni a tökéletes védekezésre
FOTÓ: AFP
A New York Times azzal vádolja Kínát, hogy heteken át titkolta a koronavírus létezését majd azt, hogy emberről emberre terjed. Az országok sorra menekítik ki polgáraikat, a szombaton Frankfurtba szállított 123 fő közül kettőről kiderült, hogy fertőzött. A Luftwaffe Airbus A310-es Moszkva érintésével tette volna meg a 11 órás utat, az orosz hatóságok azonban kapacitáshiányra hivatkozva megtagadták a leszállási engedélyt, így a repülőgép Helsinkiben szállt le tankolni. Előzőleg Németországban nyolc fertőzöttet találtak. MW
egészségügyi kormányzat irányítása mellett a mentőszolgálat fogadja őket, és a budapesti Szent László Kórházban lesznek elkülönítve, megfigyelés alatt. Szijjártó Péter külügyminiszter tegnap jegyzékben mondott köszönetet Jean-Yves Le Drian francia kollégájának a magyaroknak nyújtott segítségért. Az új koronavírus eddig több mint 14 ezer embert megbetegített és 300-nál több halálát okozta. Peking tegnap bejelentette, a kórokozó nemcsak cseppfertőzéssel, hanem az emésztőrendszeren keresztül is terjedhet.
Itthon készülnek a szájmaszkok Soron kívül megkezdték az egészségügyi védőmaszkok gyártását. Fogvatartottak napi 12 órán át készítik, cso-
C
Y
M
szóvivője. Több mint 320 ezer védőmaszk van raktáron, szükség esetén azonnal szállíthatják a felhasználókhoz.
magolják ezeket, az üzem 20 ezer maszk gyártására képes, közölte Orosz Zoltán, a BV országos parancsnokságának
100
90
80
70
60
50
tok – fogalmazott. Úgy látja, elsősorban abban kell egyetértenie a tagállamoknak, hogy az EU versenyképességének visszaszerzése a legfontosabb. Ehhez pedig véleménye szerint olyan költségvetésre van
Ma Brüsszelben és Rómában tárgyal
Elhozták a hét magyart
BUDAPEST. Tünetmentesek azok a magyarok, akik elhagyták az új koronavírus epicentrumának számító Vuhant és tegnap megérkeztek a dél-franciaországi Istres katonai repülőterére. A gépen 65 francia és további 29 állam polgára utazott. Menczer Tamás államtitkár vasárnap elmondta, a hét magyar közül öten voltak Vuhanban, ketten másik városban. A nehéz közlekedés ellenére mindannyian időben odaértek a találkozási ponthoz, ahonnan elvitték őket a repülőtérre. Még indulás előtt két – kínaiak és franciák által végzett – orvosi vizsgálaton is átestek. Ennek eredménye szerint mindegyik magyar jól van. A leszállás után sincsenek tüneteik, fáradtak, de jól vannak. A hazaszállító honvédségi repülőt tegnap késő estére várták Budapestre. Az országos tiszti főorvos és az
úgy, hogy mindez az európai gazdaság növekedéséhez, gyarapodásához, így az emberek jólétéhez vezessen. Természetesen még a viták elején vagyunk, nagyon meszsze vannak még az álláspon-
FOTÓ: AFP
40
30
20
10
szükség, amely a lehető legnagyobb rugalmasságot biztosítja a tagállamoknak, továbbá ösztönözni kell azokat az országokat, amelyek készen állnak az adók csökkentésére. A miniszterelnök a brexitet is kommentálta: a brit távozás szerinte arra utal, hogy az Európai Unión kívül is van élet. Egy kérdésre válaszolva pedig Orbán megerősítette: nem jelenti be a Fidesz kilépését az Európai Néppártból. Vasárnap a kormányfő válaszlevélben reagált Szlovákia korábbi miniszterelnökének, a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központja elnökének a Népszavában pénteken közölt írására. Az erős Európa és a decentralizáció zene a magyarok füleinek – írta. Hozzátette, Mikulás Dzurinda ismeri a magyarokat, ezért tudnia kell, elkötelezettek a verseny ösztönzésében, ugyanakkor ellene vannak a liberális ideológiának. Dzurinda azt írta, megérti Orbán Európai Néppárttal kapcsolatos aggályait, de szerinte a bevándorlásra, a terrorizmusra és a klímaváltozásra nem lehet jó válasz a nemzeti konzervativizmus. Ugyanakkor azt javasolta, a miniszterelnök a Matteo Salvinihez tervezett római útja helyett április 2-án vegyen részt Athénban egy, a migrációról szóló magas szintű konferencián. A magyar kormányfő megköszönte az invitálást, és levelét így zárta: Viszlát az AkroMW poliszon!
Délután Rómában Giuseppe Conte olasz kormányfő fogadja Orbán Viktort, aki keddig tartó római programja során találkozik Silvio Berlusconival és Matteo Salvini-
vel, a Liga vezetőjével is. Felszólal a neves gondolkodók, értelmiségiek, politikusok számára szervezett Nemzeti Konzervativizmus című konferencián is.
Agyonlőtték a londoni késes támadót
Angolosan távoztak az Európai Unióból
Járókelőket késelt meg egy meg nem nevezett elkövető London utcáin. A kiérkező rendőrök agyonlőtték a támadót.
Ma derül ki, mit ajánl a briteknek az EU főtárgyalója, miután szombaton az Egyesült Királyság 47 év és egy hónap után otthagyta az Európai Uniót.
ANGLIA. Újabb késes támadás történt London déli részén tegnap délután, az ismeretlen tettes legalább két járókelőt sebesített meg az utcán. A rendőrök a támadót agyonlőtték. A sérültek állapotáról lapzártánkig nem érkezett hír. A Scotland Yard a Twitteren tájékoztatott. Kezdetben terrorizmushoz köthető bűncselekményként írtak az esetről, kevéssel ezután azonban tipikusan dzsihadista elkövetési módot emlegetve már terrorizmusnak minősítették. A rendőrség az eset körülményeit még vizsgálja. A támadás a Temzétől délre fekvő Streatham városrész forgalmas főutcáján történt. Szemtanúk a közösségi médiafelületeken egybehangzóan arról számoltak be, hogy három lövést hallottak. Több tucat videót készítettek, s ezeket perceken belül tömegek osztották meg a közösségi portálokon. Az egyiken látni, ahogy a rendőrök tüzelnek valakire. A másikon az látszik, hogy a járdán egy mozdulatlan test fekszik, szemtanúk szerint úgy tűnt, a tettes robbanómellényt viselt. Legutóbb november végén történt késeléses terrortámadás Londonban. Az elkövetője a dzsihadizmus miatt börtönből szabadult Usman Khan a London híd közelében két embert megölt, hármat megsebesített, mielőtt a rendőrök agyonlőtték. RobbanómelléMW nye csak utánzat volt.
Az Egyesült Királyság 47 év és egy hónap után szombaton nulla órával kilépett az Európai Unióból, ezzel Nagy-Britannia és az Európai Unió viszonyrendszerében elkezdődött a december 31-éig tartó átmeneti időszak. Michel Barnier, az EU brexitügyi főtárgyalója ma mutatja be, milyen tárgyalási keretet ajánl Londonnak a 11 hónapos átmeneti időszak utánra és kiszivárgott információk szerint arra tesz javaslatot, hogy az unió kössön társulási megállapodást az Egyesült Királysággal. De úgy tűnik, egy átfogó, minden részletre kiterjedő szabadkereskedelmi megállapodás megkötése időhiány miatt esélytelen idén év végéig, így csak egy „fapados
LONDON.
megállapodás” jöhet majd létre. Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a brexit sokak számára a reményt és valaminek a kezdetét jelenti. De rengeteg tisztázatlan kérdést kell megoldani, az ír határellenőrzéstől kezdve a halászati jogokig. A brexit kihat a kereskedelemre, a britek idáig az élelmiszereik 40 százalékát az unióból szerezték be, míg a halaik 70 százalékát szintén ezen a piacon értékesítették. Donald Tusk, az Európai Tanács volt elnöke tegnap jelezte, az unió lelkesen várná vissza soraiba az esetleg függetlenné váló Skóciát. A brit külügyminiszter ezt meglehetősen zokon vette. Emmanuel Macron francia államfő szerint a brexit nem más mint egy sokk, történelmi vészjelzés, amin egész Európának el kell gondolkoznia. Angela Merkel német kancellár pedig kiemelte, a brit lépés nagy érvágás az unió tagállamainak, de sikerült rendezett módon megszünMW tetni a tagságukat.
Nehéz hónapok várnak a britekre, de bizakodnak...
5
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
FOTÓ: AFP
2020. FEBRUÁR 3., HÉTFŐ
Aktuális 3
MAGYARORSZÁG
A nyáriak még maradhatnának
Röviden
Teadélután lesz a civilek napján
Folyik a nagycsoportosok iskolaérettségi vizsgálata. A szülők több dolog miatt is aggódnak.
MISKOLC. Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Információs Centrum a civilek napja tiszteletére teadélutánt tart ma 15 órától az Erzsébet Ifjúsági Alap Közösségi Tér – Kontaktpont Irodában (Miskolc, Régiposta u. 4.). A témák: a Civil Információs Centrum szolgáltatásainak megújítása, a Nemzeti Együttműködési Alap testületi tagjainak választása, a Magyar falu programban megjelenő civil pályázatok.
Több szülő is jelezte lapunknak: nem mindent értenek a 6 éves gyermekek vizsgálatával kapcsolatban. Az idén ugyanis változott a törvény, a szülőnek az Oktatási Hivatalnál kellett kérvényeznie, ha azt szeretné, hogy 6 éves gyermeke még egy évig óvodában maradhasson. A kérelmek benyújtásának határideje január 31-e volt, ami az elmúlt héten lejárt. Most már a pedagógiai szakszolgálatoknál folyik a gyermekek vizsgálata. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.
Hajnalig báloztak a néptáncosok Negyedik alkalommal rendezett néptáncos bált szombaton a Szinvavölgyi Öreg Tyúkok és Kakasok Egyesülete és a Gárdonyi Géza Művelődési Ház. Az este hét órakor kezdődő programon a hazai fiatal muzsikusgeneráció meghatározó zenekara, a tizenöt éves Zagyva Banda húzta a talpalávalót. A bálra a népzenét, a néptáncot kedvelőket várták, itt nem a profi tánctudás, hanem a jó hangulat és a közösség volt a legfontosabb. A rendezvényen hajnalig együtt ropták kicsik és nagyok. ÉM MISKOLC.
Hol a szakvélemény? Az egyik szülő azt jelezte lapunknak, hogy az Oktatási Hivataltól kapott értesítésben nem szerepel, hogy a gyermeket a pedagógiai szakszolgálathoz kell vinni vizsgálatra. Ezzel kapcsolatban Kerekes Barbara, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója lapunknak elmondta: ők nem látják azt az értesítést, amit a szülők kapnak. Az Oktatási Hivatal azonban a szakszolgálatnak is küld végzést, amiben az áll, hogy melyik gyermeket kell behívniuk vizsgálatra, milyen határidővel. Tehát a szülőnek nem kell aggódnia az Oktatási Hivatal levele miatt, mert a szakszolgálat szintén hivatalos levélben fogja őt értesíteni, hogy mikor és hová kell vinnie gyermekét vizsgálatra. Egy másik szülő azt panaszolta, hogy miután megtörtént a vizsgálat a szakszolgálatnál, nem tudhatta meg annak részleteit és eredmé-
A nagycsoportosok 10-12 százaléka maradhatna még egy évet az óvodában
8 nap alatt hoz döntést, hogy helybenhagyja-e a szülő kérelmét, vagy sem, és az erről szóló határozatot elküldi a szülőnek. Ha a hivatal nem tud egyértelmű döntést hozni, akkor a pedagógiai szakszolgálatot kéri föl mint szakértőt, hogy vizsgálja meg a gyermeket, és hozzon döntést. Néhány óvodavezetőt is megkérdeztünk az új szabály bevezetésének tapasztalatairól. Kovács Katalin, a parasznyai óvoda vezetője azt mondta lapunknak, náluk egy szülő gondolkodott azon, hogy nem viszi még gyermekét iskolába szeptembertől, de végül azt mondta, addig még sokat fejlődhet a kicsi, legyen inkább iskolás. – Korábban sokat harcoltam a szülőkkel azért, hogy a nyári gyerekek még ne menjenek. Soha nem azzal volt a gond, hogy nem elég értelmesek,
nyét. Kerekes Barbara jelezte: írásban valóban nem adják ki a szülőnek a vizsgálat eredményét, de szóban biztosan elmondja minden szakember, hogy mit tapasztalt és hogy mi lesz a döntés. – Egyébként hozzánk is érkeztek szülői kérések ezzel kapcsolatban, mi pedig közvetítettük az Oktatási Hivatal felé. Ha a hivataltól azt a választ kapjuk, hogy kiadhatjuk a vizsgálatról szóló szakvéleményt, akkor mi ezt meg is tesszük – mondta a főigazgató. Nyolc nap alatt döntenek Megtudtuk tőle azt is, hogy eddig közel 350 gyermek iskolaérettségi vizsgálatáról kaptak értesítést, ez a szám vélhetően nőni fog, hiszen a szülők az elmúlt héten még benyújthatták kérelmeiket. Az Oktatási Hivatal a beküldött dokumentumok alapján
FOTÓ: ÉM
hanem azzal, hogy nem volt elég kitartásuk és feladattudatuk. A hatodik és hetedik életév között ezen a téren nagyon sokat fejlődnek még a gyerekek. Most az iskolában lesznek olyan elsősök, akik egymás mellett ülnek majd a padban, és egy év különbség lesz közöttük. Ez nem biztos, hogy szerencsés – fogalmazott az óvodavezető. Sok papírmunka A Nyitott Ajtó Baptista Óvoda Miskolcon működik, itt sok hátrányos helyzetű gyermeket nevelnek a pedagógusok. Csurja Istvánné óvodavezető azt mondta lapunknak, hogy náluk nem volt olyan szülő, aki kérvényezte volna 6 éves gyer-
Látogasson el hírportálunkra!
meke óvodában maradását. Ennek oka pedig, hogy megriadtak a sok papírmunkától. – Pedig jó lett volna, ha a nagycsoportosok 10-12 százaléka marad még egy évig. A legnagyobb probléma, hogy beszédhibásak, ami az iskolában az írás és olvasás tanulását nehezíti majd. Ráadásul a gyerekek nem járnak logopédushoz, mert egy másik óvodába kellene őket foglalkozásra vinniük a szülőknek, de nem viszik – sorolta az óvodavezető. Hozzáfűzte: az iskolájukban azonban felkészültek a gyermekek fogadására. Van gyógypedagógusuk, fejlesztő pedagógusuk, minden segítséget meg tudnak majd adni azoknak a gyerekeknek, akik esetleg tanulási nehézséggel küzdenek. HEGYI ERIKA erika.hegyi@eszak.hu
Az idősebbek is táncoltak FOTÓ: ÁJ
CSAK AZ INFÚZIÓT KÖTNÉ MÁR BE VALAKI?
INFÚZIÓS TERÁPIA
AZ ERZSÉBET FÜRDŐBEN
BŐVEBB INFORMÁCIÓÉRT ÉRDEKLŐDJÖN RECEPCIÓNKON 3530 MISKOLC, ERZSÉBET TÉR 4. +36 30 964 0013 / +36 46 505 293 / +36 46 505 294
FOTÓ: KOZMA ISTVÁN
I NG Y E N E S
n fo
r m atik
383023
www.szinvanet.hu
Apró meglepetéssel G Á Z S R O R A Y
az Észak-Magyarország hasábjain!
342472
06-46/781-085 06-30/914-1745 382875
a Centrumtól csak 1 percre
Hirdessen Ön is
Bejelentkezés
G
Belvárosi Hallásvizsgáló Miskolc, Széchenyi u. 101.
á
Szinva Net Informatikai Zrt.
Hallókészülék próbahordás
Javítottak… Valóban: a miskolci sétálóutcán szombatról vasárnapra virradó éjszaka tűnt el a sebességkorlátozást jelző tábla. Az oka a helyszínen jól látszott: az ideiglenes javítás elkészült. Az MVK válaszában leszögezte: a javítást követően a villamosok ismét a megengedett sebességgel közlekedhetnek az érintett szakaszon is. TÁ
n
A
Csak lépésben haladhatnak a villamosok a hét közepe óta a megyei iparkamara épülete mellett. A villamosvezetők persze nem jókedvükből döntenek így: a lassításra élénk sárga tábla figyelmezteti őket. A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) lapunknak elmondta, az átmeneti sebességkorlátozás bevezetésére azért volt szükség, mert a Széchenyi utca 107. szám előtt kedden délután eltört a sín. Hozzátették, a sebességkorlátozás bevezetése nem okozott menetidő-növekedést és fennakadást a villamosok közlekedésében. MISKOLC.
PROFESSZIONÁLIS INFORMATIKAI MEGOLDÁSOK
28 éve
i
Érdeklődésünkre a közlekedési cégnél elmondták, a miskolci villamospályán ezen kívül van még egy további síntörés a Thököly Imre utca megállóhelynél. – A két meghibásodást az időjárás függvényében a lehető leghamarabb javítani fogjuk első körben ideiglenes megoldással, később pedig véglegesen – tették hozzá.
az
Eltört a sín, ezért kellett lassítaniuk a villamosoknak a miskolci sétálóutcán.
Minőség és megbízhatóság
ba
Síntörés miatt lassított egy kicsit a villamos
M
Már nem látható a sebességkorlátozást jelző tábla
382139
KIZÁRÓLAG ORVOSI JAVASLATRA BIZTONSÁGOS, INTÉZMÉNYI KERETEKEN BELÜLI ELLÁTÁS
HIRDETÉSEK
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
3
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 3., HÉTFŐ
4 Megyei körkép
MAGYARORSZÁG
Eltűnt az utcazenész hangszere A harmonika ugyan megkerült, de úgy tönk retették, hogy már nem lehet rajta játszani.
forintot kért érte. A harmonikát csak otthon bontottam ki, de úgy gallyra vágták, hogy nem lehet rajta játszani. Azóta a kislányom hangszerén zenélek – mondja keserűen.
Futótűzként terjedt a közösségi oldalon a hír: Miskolc tangóharmonikás utcazenészének ellopták a hangszerét. Sokan megosztották, és meg is lett az eredménye, megkerült a hangszer. De minderről meséljen inkább maga az utcazenész, a 80 éves Fodor Vilmos, aki üde színfoltja a miskolci főutcának, és mint mondja, nem pénzért muzsikál. Jó időben többször látni, de télen is kiül olykor-olykor a padra. Haragszik is emiatt a „kislánya”, hogy ilyen hidegben is az utcán van, de ez lett az élete. MISKOLC.
Fodor Vilmos és kislánya hangszere. Most azon zenél…
Ezután bementem a rendőrségre, és feljelentést tettem – sorolja Vilmos.
kapható ételeket. Gondoltam, csak nem lopja el senki a harmonikát. Bár sokan álltak az asztaloknál, de nem hittem, hogy valaki szemet vet a hangszeremre. Bementem tojást venni, három perc lehetett az egész, de mire az asztalokhoz értem, a harmonikának már csak a hűlt helyét találtam. Valószínűleg megfigyelhettek, és csak a kedvező alkalmat várták! Nagyon szomorú lettem hirtelen, hívtam a rendőrséget. Mivel az áruházban készült kamerafelvétel, azt is megnézték, de nekem nem mutatták meg.
Három perc alatt – December 22-én történt. Bementem a Centrum áruház földszintjére. A harmonikám is velem volt, amit be akartam tenni a biztonsági őrhöz, nehogy ellopják, de ő csak azt hajtogatta, nem, nem, ő nem vigyáz rá. Mit tehettem, a bejárat melletti egyik asztal alá csúsztattam be, itt étkeznek azok, akik helyben fogyasztják el az áruház előterében
Látogasson el hírportálunkra!
FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS
A közösségi oldalon Azzal folytatja, hogy van egy nagyon jó ismerőse a Centrum áruház közelében található kis galériában. Az üzletvezető feltette a közösségi oldalra, hogy “Ellopták az utcazenész hangszerét”, fotóval együtt. Vilmos nem gondolta, hogy ennyire népszerű lesz, és hogy valamilyen hasznot hoz a poszt. – Egyszer csak jött egy telefon. Egy otromba hang azt
mondta, megvan a harmonika. Kérdeztem, hol lehet átvenni. Azt mondta, az Avason, a postánál. A kislányommal kocsival elmentünk a helyszínre, bár tudom, hogy könnyelműség volt. A cigány gyerek azt mondta, hogy nem itt van a hangszer, hanem a 20 emeletesnél. Beültettem hát a kocsimba, és elindultunk. Csak később futott át az agyamon, hogy de hülye vagyok, hát a nyakamhoz foghatta volna a kést, és ellophatta volna a kocsit. De szerencsére nem történt ilyen. A 20 emeletesnél hozta a hangszert, ötezer
Elbutulás helyett Elmesélte azt is, hogy két éve zenélget az utcán. Nem a pénzért teszi, hiszen nincs rászorulva, hanem azért, mert valahol olvasta, hogy az embernek idős korában is el kell foglalnia magát. Mert ha nem, teljesen elbutul. – Tényleg lehet benne valami, mert ha otthon vagyok és nézem a tévét, egyetlenegy jó műsort nem találok. A természettudományos csatornák talán jobbak a többinél. Vilmos elárulta azt is, hogy eredeti végzettsége építészmérnök és szervező szakmérnök. Aktív korában az egyik bankban dolgozott, amit átvett egy másik bank, és a 80 fős kollektívát 18-ra kellett csökkenteni. Akkor aztán mindenki fúrta a másikat, utálták egymást az emberek. Neki akkor már csak egy év kellett a nyugdíjhoz, de nem ismerték el a munkáját. Pedig valamikor három megye műszaki revizora volt, igazgatói dicséretet is kapott. – Most pedig a zenélés lett az életem. Még ha a kislányom haragszik is, amikor a hidegben kijövök – jegyzi meg végül az utcazenész. HE
Dorka és Borka: jön már a tavasz
Idén is medvecsalogatóra várta az érdeklődőket február 2-án, gyertyaszentelő Boldogasszony napján a vadaspark. Dorka és Borka, vagyis a Miskolci Állatkert és Kultúrpark két barnamedvéje szerint nem lesz már hosszú a tél, jön a tavasz. A két Dániából érkezett maci 2012 óta lakik az intézményben, azóta minden esztendőben megjósolják az időjárást február elején. A néphagyomány szerint ugyanis, ha február 2-án a medve kijön a barlangjából, meglátja az árnyékát és megijed tőle, akkor visszamegy a vackába, és hosszú lesz a tél. Ha azonban kint marad, akkor hamar érkezik a tavasz. Dorka és Borka vasárnap dél előtt vígan csemegézett a napsütésben, ezek szerint tehát úgy néz ki, rövidesen érkezik a tavasz. TÁ MISKOLC.
Játék a napsütésben
FOTÓ: KI
Bővül a miskolci értéktár A Szinvavölgyi Nép táncműhely és a turista emlékpark is a város értékei közé tartozik. Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere lapunk érdeklődésére elmondta, az emlékpark felvételét Török István, a Miskolci Helyiipari Természetjáró Egyesület elnöke kérte. MISKOLC.
Az alapítók emlékére „Az épített környezet szakterületi kategóriába javasolt emlékparkot az egyesület korábbi titkára, Ferenczi Lajos ötlete nyomán és vezetésével valósították meg 1984-ben. A különleges emlékpark a hazai turizmus alapítóinak állít emléket. Mivel az országban egyedülálló létesítmény, így mindenképpen helye van az értéktárunkban.” „A Szinvavölgyi Néptáncműhelyt Pál Mónika, a
Kis József és Szunyogh László az értéktárbizottság ülésén
FOTÓ: KI
tánckart is figyelembe véve 1946 óta megszakítás nélkül működő művészeti csoport is bekerült a Miskolci Települési Értéktárba. A Szinvavölgyi Néptáncműhely célja alapítása óta változatlan, a hazai és erdélyi néptáncok magas szintű bemutatása.” TÁ
Miskolci Kulturális Központ közösségszervező munkatársa ajánlotta – mondta Varga Andrea – annak magas szintű, kiemelkedő munkája és eredményei alapján. Az értéktárbizottság tagjai ezt az előterjesztést is támogatták, így a jogelőd Diósgyőri Vasas
Pontos (volt), mint az atomóra
380584
Szombaton rendezték meg a Miskolci Galéria Rákóczi-házában efZámbó István, feLugossy László és Szirtes János december elején megnyílt Pontos, mint az atomóra című kiállításának zárónapját. A művészek friss egyéni kiállításokat hoztak létre a galéria műemléki szárnyának helyiségeiben, de korábbi műveik, sőt kifejezetten a helyszínen létrehozott együttesek is szerepeltek. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS
HIRDETÉS
Impresszum MAGYARORSZÁG
C
www.eszak.hu Főszerkesztő: Uri Mariann · Lapszerkesztő: Bánhegyi Gábor, Bujdos Attila, Hajdu Mariann, Szaniszló Bálint · Szerkesztőség: Miskolc, Zsolcai kapu 3. · Levélcím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (46) 501-262 · Ügyfélszolgálati iroda: Miskolc, Zsolcai kapu 3. · E-mail: eszak@eszak.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-0357 · Index: 2020/28. Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Lapunkat rendszeresen szemlézi:
ESZAK
4
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 3., HÉTFŐ
Sárospataki járás 5
MAGYARORSZÁG
Megújul a sárospataki Iskolakert
Röviden
Doktoranduszok és kutatók találkoztak
A felújítás a héthektáros terület szinte minden szegletét érinti majd.
SÁROSPATAK. A matematikai és informatikai didaktikai kutatások legfrissebb eredményeit összegezték azon a konferencián, amit az Eszterházy Károly Egyetem Comenius Campusán rendeztek meg Sárospatakon. Az eseményre nemcsak a hazai doktoranduszok, kutatók, oktatók érkeztek a zempléni városba, hanem a határokon túlról is szép számmal vettek részt a konferencián. ÉM
SÁROSPATAK. Elkezdődtek a régóta várt munkálatok az Iskolakertben Sárospatakon. A következő hónapokban a felújítás a héthektáros terület minden szegletét érinti majd a kerítéstől a sétányokon át egészen a parkokig, valamint a Kossuth-szobornak is helyet adó térig. Az építkezés és területrendezés befejeztével az Iskolakertet a Rákóczi-várat körbeölelő várkerthez hasonlóan éjszakára lezárják majd, mindez az elvégzett munkák utáni állapotok megőrzése érdekében történik, de a sokak számára kedves emlékeket felidéző, pihenésre is alkalmas terület nappal mindenki számára látogatható marad. Egeresi Gábor, a Sárospataki Református Kollégium titkára lapunknak elmondta: az Iskolakert állapota mindig is fontos volt a tulajdonos Tiszáninneni Református Egyházkerület számára, ám a Sárospataki Református Kollégium fenntartójának az intézmények működési költségén túl arra nem volt elég pénze, hogy a jelentős költséggel bíró szükséges, átfogó rekonstrukciós munkákat elvégeztesse. Erre adott lehetőséget a kormány célzott támogatása, amely keretében nemcsak az Iskolakertben szükséges munkákat tudják elvégezni, de ebből az összegből újult meg a kollégiumi étkezde, vagyis a Mudrány Tápintézet, zajlik a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeihez tartozó múzeum felújítása, új héjaza-
Kitüntetődíjak a kultúra napján SÁROSPATAK. A magyar kultúra
Elkezdődtek a munkálatok az Iskolakertben
FOTÓ: BÓDISZ ATTILA
által biztosított infrastruktúrára szükség lesz egy országos program részeként megépülő református óvoda kiszolgálására is. Kérdésükre válaszolva a kollégium titkára azt is elmondta, hogy a park lezárásáról sokféle pletyka kering a városban, de valójában csak éjszakára lesz zárva a terület a közönség számára, amikor csak a belépőkártyával rendelkezők, vagyis leginkább a diákok, tanárok, oktatók és a kollégium alkalmazottai tudnak majd belépni. Minderre a már említett értékek védelme és a diákok biztonsága miatt van szükség. Az utóbbi évek tapasztalatai ugyanis azt mutatták, hogy nemcsak a pihenni szándékozók jártak a kertben, hanem voltak olyanok is, akiket a rombolás vagy a szemetelés szándéka vezérelt oda sötétedés után. Em-
tot kap a gimnázium tetőszerkezete, átépítik a kollégium udvarát, de kialakítanak egy szálláshelyet is. Csak éjszakára zárják le A kollégiumi titkár kiemelte: az Iskolakert állapota számos indok mellett azért is fontos, mert a vonattal érkező turisták az árnyas sétányon keresztül érkeznek a belvárosba. Számos kultúrtörténeti emlék található a kertben, például az intézmény neves diákjait, oktatóit bemutató szoborpark vagy az ország első fedett tornaterme, amely ugyancsak felújításra szorul. Egeresi Gábor hozzátette: szintén a kertben működnek internátusaik, valamint a református általános iskola, a műfüves sportpálya és a Wáberer Sportcentrum. Elmondása szerint az Iskolakert
lékeztetett rá, hogy korábban tolvajok ellopták Bessenyei György mellszobrát, amit annyira tönkretettek, hogy már nem lehetett helyreállítani, hanem az alkotó egyik tanítványával újat kellett készíttetni. Ez a műalkotás elvesztésén túl milliós kiadást eredményezett. Szigorú szabályok szerint A munkálatokat szigorú szabályok szerint tervezték meg, amelyek része a fák állapotának rendezése, vagyis az elöregedettek kivágása, a szükséges pótlások elvégzése is – mondta el Sorosi Zsolt, a Sárospataki Református Kollégium építésze. Mint kiemelte, a terveket Remeczki Rita neves tájépítész készítette el. A beruházás során megújulnak a sétányok, új padokat és szemétgyűjtőket helyez-
nek ki. Kicserélik a kerítést, amely során a jelenleginél magasabb és a kollégium építészeti hagyományaihoz hű kerítésbetéteket helyeznek el. Megújulnak a bejáratok, a kapuk lehetővé teszik majd a beléptetőrendszer és a kamerahálózat kiépítését is. Hozzáfűzte: a több évtizede nem működő egykori nyilvános vécét elbontják. Átépítik a kertben található 50 éves teret, amely során egy futópálya későbbi kialakítása miatt a Kossuth-szobor is arrébb „költözik” néhány méterrel. Sorosi Zsolt beszélt arról is, hogy az Iskolakert körülbelül 1200 fájának a hatodát jelölte ki a szakember kivágásra, azokat, amelyek elöregedtek, ezeket pótolják is. A kerten belül helyet kap egy körülbelül 25 járművet befogadó parkoló is. BSZA
napja alkalmából megrendezett sárospataki ünnepségen Egeresi Gábor, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek múzeumigazgatója mondott beszédet. A kitüntetődíjak közül a Pécsváradi Botond közéleti díjat idén A Művelődés Háza és Könyvtára érdemelte ki. A kiemelkedő kulturális tevékenység elismerésére szolgáló Ködöböcz József-díjat pedig Sajószegi Gábor, A Művelődés Háza és Könyvtára munkatársa vehette át, aki a mozi működtetését irányítja. ÉM
A díjak átadásán
FOTÓ: BSZA
Sportolni hazafias szellemben A Tisza mellett a Bodrogot is „megszállják” a PET-kalózok Többek között kúsztak, futottak, ugrottak és célba lőttek a fiatalok.
– A sport egyetemes nyelv, határokon innen és túl. Azt szeretnénk, ha minél több fiatal sportolna, hiszen a mozgás javítja a szellemi tevékenység hatékonyságát, egyben olyan kompetenciákat alakít ki a gyerekekben, amelyeknek köszönhetően később, felnőttként magasabb minőségű életet élhetnek majd – közölte a Bátrak Ligája elnevezésű program sárospataki rendezvényének megnyitóján Simicskó István hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke. Példaként említette a fair play szellemiségét, a sportszerűséget, valamint a kitartást. Elmondta azt is, hogy a Bátrak Ligája versenysorozatnak katonai jellege is van, hiszen a sebesült társak hordásától kezdve a lézeres céllövészeten keresztül kadétok is segítik a fiatalok felkészülését. Ezeket a ver-
Boldog Bodrog néven indítanak hulladékgyűjtési akciót a Tiszai PET Kupa szervezői.
SÁROSPATAK.
Vívás a versenyen
SIMICSKÓ ISTVÁN
Y
M
években is voltak honvédelmi felkészítésre szervezett alkalmak, bár a mostani alkalmakat már másabb célok vezérlik. A polgármester örömét fejezte ki, hogy a megmérettetésnek Sárospatak adott otthont, ugyanis tudomása szerint olyan helyszíneken szervezik meg az eseményt, ahol a közeljövőben honvédelmi sportközpont épül majd.
senyszámokat úgy állították össze, hogy azonnali sikerélményhez juttassák a fiatalokat, és a vetélkedés mellett a közösségépítés is fontos szempontja a szervezőknek. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: Sárospatak és környéke nemcsak a bátrak földje, de a szabadságé is, hiszen számos szabadságküzdelem bontakozott ki a környéken történelmünk során. Szerencsésnek nevezte a mostani fiatal generációt, amelynek elődeinkhez hasonlóan már nem kell hadba vonulnia hazája védelme érdekében, a katonai felkészülési feladatok inkább a szórakozást szolgálják, és a közösségépítést segítik. Aros János, Sárospatak polgármestere emlékeztetett rá, hogy a hetvenes-nyolcvanas
A vetélkedés mel lett a közösség építés is fontos szempontja a szervezőknek.
C
FOTÓ: BSZA
100
90
80
70
60
50
Több településről A református gimnázium tornatermében lebonyolított versenyre a sárospataki iskolák mellett Göncről, Sátoraljaújhelyből, Abaújszántóról, valamint Erdélyből, Felvidékről és Kárpátaljáról érkeztek fiatalok. Az első helyet a sárospataki Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola csapata szerezte meg. BSZA
40
30
20
10
5
SÁROSPATAK. A Bodrogon ugyan először szervezik meg a többnapos eseményt, de a folyó nem ismeretlen előttük, ugyanis tavaly például több mint 300 gyerekkel közösen ünnepelték Sárospatakon a víz világnapját. Ekkor a helyi oktatási intézmények fiataljai számára környezettudatosságra nevelő programokat, vetélkedőket, előadásokat szerveztek, valamint segítségükkel megtisztították a hulladéktól a Bodrog sárospataki szakaszának jelentős részét. A szervezést az admiralitás
egyik tagja, Gyalai-Korpos Miklós, valamint helyi koordinátorként a PET Kupához három éve csatlakozott Bódiszné Hajnal Aliz, a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola pedagógusa kezdte el. Mint elmondták, kiváló és segítőkész partnerre találtak Aros János polgármester személyében, és élvezik a sárospataki önkormányzat támogatását is. Az elmúlt napokban hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek a folyó menti települések polgármesterei részéről is, akik szintén örömmel fogadták a kezdeményezést. Már lehet jelentkezni A szervezők elmondása szerint idén is érdekes, játékos
programokkal készülnek a gyerekek számára, a vállalkozó kedvű önkéntesek pedig csapatokat alkotva felszállhatnak saját készítésű pillepalackhajóikra, és kivehetik a részüket a Bodrog megtisztításából. A kupára jelentkező csapatok február tizenötödikéig adhatják le jelentkezésüket a PET Kupa honlapján elérhető online jelentkezési lapon. Az április 22-től 25-ig tartó bodrogi program első másfél napján a legalább ötfős csapatok megépítik PET-palackból készített hajóikat, majd két és fél napon át közösen gyűjtik a hulladékot az előzetesen végigmonitorozott folyón. Őket a folyóparton is kísérik vállalkozó kedvű önkéntesek. A kigyűjtött szemetet, elsősorban a PET-palackokat a parton szortírozzák és zsákokba rakják, majd végül elszállíttatják. A szervezők közölték azt is: elsősorban cégek, baráti társaságok, intézmények, önkormányzatok nevezését várják, de jelentkezhet bárki, aki felelősséget érez a természeti környezet megőrzéséért, és mindezt egy jó csapat és egy remek rendezvény keretében szeretnék megtenni. BSZA
Látogasson el hírportálunkra! Balról: Bódiszné Hajnal Aliz, Gyalai-Korpos Miklós, Aros János FOTÓ: BSZA
ESZAK
5
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 3., HÉTFŐ
6 Fókuszban
MAGYARORSZÁG
Sajóvámoson készült el a leghosszabb kolbász Sikerült a sajóvámosiak újabb Guinness-rekord-kísérlete a VI. Vámos-Toros Napon. SAJÓVÁMOS. 2732
méter – ilyen hosszú lett az a kolbász, amit a sajóvámosiak közössége készített el a múlt szombaton már hatodik alkalommal megrendezett Vámos-Toros Napon. Rekord a rekordra Váradi Lajos, Sajóvámos polgármestere elmondta, a kolbászfesztivál ötlete hat évvel ezelőtt fogalmazódott meg, évről évre fejlesztették a rendezvényt. – Négy évvel ez-
C
Y
M
kolbász elkészítésével sikeresen megtettek. Tavaly pedig egy 2431 méteres egybefüggő kolbászt töltöttek, amivel sikerült átadniuk a múltnak az eddigi Guinness-rekordot tartó vajdasági Turia község elsőségét. Idén pedig a saját rekordjukat szerették volna megdönteni. – Eredetileg egy 2500 méteres kolbászban gondolkodtunk, ezt viszont már déli tizenkettő előtt teljesítettük, hús viszont még bőven volt, a munka tehát folytatódott:
előtt belekezdtünk a sertéstartásba, közfoglalkoztatás keretében. Így a Vámos-Toros Napra a helyi intézmények, valamint a három történelmi egyház, a polgárőrség és a településen működő egyesületek is kaptak feldolgozásra egy-egy sertést. Az eladásukból származó bevétel a nevező csapatokat támogatja – mondta. Három évvel ezelőtt aztán versennyé alakult a rendezvény: a sajóvámosiak először még csak a 620 méteres magyar kolbászrekordot szerették volnamegdönteni, amit egy 853 méteres
100
90
80
70
60
50
Látogasson el hírportálunkra!
40
30
20
10
5
végül 2732 méternél álltunk meg, ez az új rekordunk – büszkélkedett Váradi Lajos polgármester. Kultúra a színpadon Az egész napos gasztronómiai fesztivált kulturális programok is színesítették: a színpadon fellépett Sihell Ferry és Henna, az Avas Néptáncegyüttes, a Csemete Néptánccsoport és a Groovehouse is. A rendezvény sztárvendége a Triász volt. TÁ A kolbászrekord is sikerült, a sertésételek is finomak voltak, a műsor is jó volt a sajóvámosi VI. Vámos-Toros Napon FOTÓK: ÁDÁM JÁNOS
ESZAK
6
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 3., HÉTFŐ
Kultúra 7
MAGYARORSZÁG
Interjú: Dombovári Ágnes Mazsaroff-díjas grafikusművésszel
„Talán mások számára is elgondolkodtató” festőt, szobrászt, grafikust. Nekem is vannak kiállításokon szereplő egyedi munkáim, de elsősorban tervezőként tekintek magamra. Ezt tanultam, ebben dolgozom, ehhez értek: megmutatni az adott témát, hogy abból valami úgy látszódjék, hogy felismerhető legyen. És hogy mit láttatok, az sokszor attól függ, mit kér a megrendelő, hogy mi látszódjon. Ez sokszor nem egyszerű, egy bizonyos típusú gondolkodást kíván, és nem kevés felelősséggel is jár. Felteszem olykor a kérdést magamnak: jól tudom-e megoldani ezeket a feladatokat. Általában az a tapasztalatom, hogy a munkásságomra az oszcilláció jellemző: az alkalmazott grafikai munkáim még mindig túl szerzőiek, túlságosan sok egyéni ötlettel élek, és ez egy kevésbé nyitott megrendelő számára problémás lehet. Az autonóm munkáim esetében pedig sokszor rádöbbenek: de hát mégis csak tervezőgrafikus vagyok, ez a mentalitás, az ezzel járó gondolkodás nagyon is tetten érhető ezekben a művekben.
Eredeti, újszerű, szokatlan megközelítések. Behúzott kézifék. Illúziókat árnyaló tapasztalatok. „Ki lehet mondani, hogy valaki valamiben győztes. De nem tudom, az élet maga ilyen-e” – arról mondja ezt, ami alkotóként foglalkoztatja: az életstratégiákat olyan példaként említi, mint amelyekről vannak megfigyelései, és megtalálta az ezek ábrázolásához illő képi világot, talán mások számára is érdekessé, továbbgondolhatóvá téve a témát. Tanult a Varsói Képzőművészeti Akadémián, 2015-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A Herman Ottó Múzeum munkatársa. 2020-ban ő kapta a fiatal miskolci alkotók pályakezdését támogató Mazsaroff-díjat; mint mondja, meglepte az elismerés, hiszen elsősorban alkalmazott grafikusként dolgozik – egyedi alkotásai is szóba kerültek ugyanakkor a művészi gondolkodásába betekintést engedő beszélgetésünkben. Autonóm munkáit a díjjal járó lehetőség révén 2021. január 22-én mutatja be a Miskolci Galériában. Dombovári Ágnest kérdeztem. KÉPZŐMŰVÉSZET.
Ki? Ön? Én? Általában az emberek? Csak a kétségeimet szerettem volna általánosságban jelezni. Maga a hasznosság kérdése is olyasmi, amit jobban át kellene gondolni. De ha jól értem, a kérdés lényegében arra vonatkozik, mi az én személyes viszonyom a tervezőgrafikához, a megrendelésalapú alkotási módhoz.
És akkor ez nem is igényel további magyarázatot? Kinek mi a világ. Annyira általános fogalom, bárhogyan lehet értelmezni. A világ, az amit én látok belőle, amit megélek, nagyon széles skálán mozog. Többnyire absztrakt gondolatok foglalkoztatnak. A világról.
Dombovári Ágnes: „A világ, az amit én látok belőle, amit megélek, nagyon széles skálán mozog” FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS
izgalmas, változatos – mint egykor neki, nekünk is megvolt a kísérletező kedvünk. Felvetettem: ahogyan Kondor Béla a saját képein használta a betűket, megtehetjük mi is, anélkül, hogy ez rossz érzéseket keltő epigonságnak hatna. Azt a technikát használtam, mint ő az egyedi nyomatainál – a betűk képe, a szöveg maga, az alkotói eljárás teremti meg a kapcsolatot a plakát és a tárlat, a kiállítás tartalma között. Gyöngyösi Levente operájához, A Mester és Margaritához a Bartók Plusz Operafesztiválnak tervezett plakátot: seprűn lovagló nőalakot látunk vörös éjben – a kép erős. Erotikus és sátáni képzeteket vegyít. Közérthető, valami mélység fölött. Honnan jön az alapgondolat? A regény és az opera koncepciója alapján eredeti elképzeléssel álltam elő. Elkészítettem a vázlatot, megmutattam a zeneszerzőnek. Tetszett neki, de azt mondta, az ő operája teljesen mást szeretne hangsúlyozni, mint amit az én képem hangsúlyoz. Hosszan beszéltünk erről, elmondta a szerinte ideális megközelítést. Azt szerette volna látni, ahogyan Margarita repül. De hogy hogyan repül, azt rám bízta. Örült neki, hogy végül ilyen lett a plakát. Ez az eset arra jó
Akkor legyen konkrét példánk is ebben a beszélgetésben arra, mi hogyan készült. Emlékezetes például a Miskolci Galéria számára, a Kondor Béla – Valaki önarcképe című kiállításhoz tervezett plakátja. Itt a tipográfia a hangsúlyos: az egyedi betűk uralják a képmezőt. A kiállítás kurátorával, Barkóczi Ákossal próbáltunk elszakadni attól a gyakorlattól, hogy a művészt vagy a művét ábrázoló felvételt használjuk. A plakáttervező saját autonóm munkája félrevezető lett volna – én egészen másként és másik időben dolgozom, mint Kondor Béla. Abból indultunk ki, hogy a kiállítás Kondor Béla munkásságának kevéssé ismert részét mutatta be: a monotípiáiból válogatott. Ez az alkotói eljárás kellően
Arra lennék kíváncsi, hol lakik az ön munkájában a művészet. Amit látunk öntől – például plakátok, borítók –, abban hogyan van benne az alkotói személyisége? Meglepetéssel töltött el, hogy megkaptam ezt a díjat – eddig csak autonóm munkássággal rendelkező művészeket ismertek el vele:
Látogasson el hírportálunkra!
M
Autonóm alkotóként mi foglalkoztatja? A világ?
Mit jelent egyébként, ha túlságosan jelen van az autonóm művész az alkalmazott grafikusi munkáiban? Túl sok a műben a gondolat? Még nagyobb mélységből indul az ábrázolás? Inkább arra értettem ezt, hogy amikor elgondolkodom a feladatról, hajlamos vagyok elvont, kevéssé praktikus megközelítést választani, hogy az éppen adott témát eredeti, újszerű vagy szokatlan módon mutassam meg. Nem mindig erre van szükség. Ahhoz sem, hogy például egy plakát jól működjön. Mert nyilván nemcsak arról van szó, hogy nekem, alkotónak mennyire tetszik, amit éppen csinálok, hanem van még sok más lényeges szempont. Például hogy olvasható legyen, arról a dologról szóljon és jól szóljon arról a dologról, amihez készül, ne vigye tévútra az értelmezést.
Mik a kétségei? Például hogy amit csinálok milyen módon hasznos, hogyan hasznosul. Ahogyan egy-egy konkrét munka kap csán gondolkodunk, tényleg tud-e valami érdemit hoz zátenni a témánkhoz. Azt hiszem egyébként, a tervező grafika képes erre, csak mégsem érzem úgy, hogy mindig jól gondolkodunk erről.
Y
Gondolkodott rajta, hogy esetleg kiállítja a meg nem valósult munkáit: „ez ilyen, de nem ilyen lett”? Nem tudom, milyen lesz a kiállítás. Nem biztos, hogy tervezőgrafikával szeretnék bemutatkozni.
Ez kétféle ént is feltételez? Nem pedig egyetlen kompakt személyiséget, akinek van mondanivalója a világ számára akkor is, ha megrendelésre alkot és akkor is, ha saját kedvére? Nagyon nem szeretném, ha ez tudathasadásos állapot lenne. De jó lenne megtalálni azt a megfelelő átjárást a kétféle alkotási mód között, amivel én is ki tudok békülni és amitől nyugodt vagyok.
Az alkotásai többnyire arra a ritkább esetre példák, amikor a művészet gyakorlati haszonnal bír: elmagyaráz valamilyen fogalmat, képet alkot valamiről, hogy megértsük. Tervezőgrafikusként végeztem, és azóta ezzel foglalkozom. Ez alkalmazott művészet. A munkám mindig az adott témából – a megrendelésből – indul, amelynek a feldolgozása lehet hasznos, bár ez a hasznosság sokszor nagyon áttételes. Hogy tényleg hasznos-e, ez elgondolkodtat.
C
mennyire állunk ki a saját koncepciónkért. Mondjuk az egyetemen más szempontok érvényesülnek egy szakmai konzultáció során, mint a való életben, amikor egy megrendelés esetében tényleges pénzek forognak kockán, és amikor a produkciónak magának kell bizonyítania. Például hogy az idős emberek el tudják-e olvasni, amit kinyomtattunk.
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
példa, amikor a saját elképzelésemet félre kell tennem. És arra is jó példa, hogy az alkalmazott grafika megadja a szerzői szabadságot, csak nem mindig világos elsőre, hol húzódnak ennek a határai. Bizonyos kívánalmaknak meg kell felelni. És igen, még ebben a helyzetben is volt szabadságom, szűkebb határok között ugyan, de én döntöttem, hogyan jelenítem meg Margaritát. Lehetett volna másik helyzetben, más kivágásban. Jó emlékű munka volt. Hogyan éli meg, amikor el kell vetnie a saját ötletét? Sok mindentől függ. Például hogy miért kell elvetni vagy hogy kivel és milyen körülmények között formálódik a megoldás, ami miatt nem az vagy nem úgy lesz, ahogyan javasoltam. Könnyen meggyőzhető? Ha úgy érzem, hogy elfogadható okok miatt kell félretennem azt, amit jónak láttam volna, azzal kibékülök. Az már érthetetlenebb a számomra, amikor biztos meggyőződésem, hogy jobb lett volna, ahogyan én szerettem volna csinálni, és mégis be kell húzni a kéziféket. Ez merre formálja? Legközelebb megpróbálja majd előre
kitalálni, hogy mire gondolhat a megrendelő? Vagy csinálja, ahogyan helyesnek tartja? Erre ki kell dolgozni egy megfelelő stratégiát, különben az ember minden egyes feladatba belehalhatna. Mi az ön stratégiája? Ha látom azt, hogy bizonyos dolgok nem működnek egy bizonyos megrendelői környezetben, akkor nem erőltetem azokat az ötleteket, egyéni megoldásokat, amiket egyébként szívesen csinálok. Ha erre nincsen igény és tér, semmiképp nem születhet ebből mind a két fél számára elfogadható megoldás. Sajnos muszáj kompromisszumot kötni. Igyekszem rugalmas lenni. Nem mindig sikerül egyébként. Tud küzdeni? Próbálok. De nem mindig van értelme. Nem is biztos, hogy mindig ezt várják az embertől. Mit van mit tenni – ilyen az élet? „Lapozzunk”? Sokat tanul ebből is az ember – a világ működéséről szerzett tapasztalataim árnyalják az illúzióimat. Az egyetemen részben felkészítettek rá minket, milyen pályán ötletelünk és alkotunk, hogyan tartunk kapcsolatot a megrendelővel, mennyit engedünk neki és
A forma is absztrakt? Ha van bennem annyi gondolat, ami összeállt képpé, és érzem, hogy mindenképpen meg kell csinálnom, megcsinálom. A Téli tárlaton volt látható a Stratégiák című papírmetszet-sorozatom. Kifejezetten figurális képekből állt: kis méretű fekete alakok különböző testhelyzetekben, botokkal. Ezzel próbáltam különböző filozófiai megközelítéseket, életstratégiákat ábrázolni, ikonszerű módon, tömören. Az motivált, hogy látom, ki hogyan él a környezetemben, milyen módon próbálnak megküzdeni az élet nehézségeivel, kihívásaival. Láttam bizonyos eltéréseket a működési módokban. Ez elgondolkodtató volt számomra. Azt éreztem, van róla mit mondanom, képes vagyok képként megmutatni. Látok még benne fantáziát – találtam valamit, ami engem is érdekel, amihez jó vizuális formát tudok, és ami talán mások számára is elgondolkodtató. Mi érdekli ebben? Hogy minél több stratégiát meg tudjon mutatni vagy hogy minél pontosabban tudjon fogalmazni? Vagy hogy talál-e győztes stratégiát? Nincs olyan szándékom, hogy aranyérmet osztogassak. Ezek pusztán a megfigyeléseim lenyomatai. De ismer győzteseket? Akiken nem fog ki az élet? Ki lehet mondani, hogy valaki valamiben győztes. De nem tudom, az élet maga ilyen-e. Vagy az életstratégiák vezethetnek-e ilyen következményre. Vagy hogy az-e az életstratégiának a célja, hogy győzzünk. Vagy megússzuk. Van ilyen is. Ez is egy stratégia. Az is, ha el tudjuk engedni ezt a kérdést, nem törekszünk győzelemre, megúszásra. Nem tudok és nem is akarok ítélkezni, hogy jó-e bármelyik stratégia. Csak megfigyelek. BUJDOS ATTILA attila.bujdos@eszak.hu
ESZAK
7
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 3., HÉTFŐ
8 Fókuszban
MAGYARORSZÁG
Ez volt a hír akkoriban
keresve, mi volt a hír egykor a megyében, az országban és a világban, miről számolt be lapunk az akkori olvasóknak. Ma február elején járunk a visszaemlékezésben. ÉM
ANNO. Hetente
jelentkező ös�szeállításunkban azt idézzük: miről írt egykor lapunk. Az Észak-Magyarország 10, 20, 30, 40, 50, 60 évvel ezelőtti számait ütjük föl, azt
Düledező épületből lesz a Herman Ottó Múzeum A megmentése érdekében a szakemberek azt javasolták, hogy a ház alapjába betonkoszorút helyezzenek. A munka megtervezésével a Fővárosi Talajkutató Vállalatot bízzák meg. A ház helyreállításának terveit pedig a Hazafias Népfront mellett működő Községpolitikai Műszaki Munkacsoport mérnökei társadalmi munkában végzik el. Nem feledkeztek meg a ház körüli park rendezéséről sem. Az emléktábla avatását júniusban, a Herman Ottó lakóház építésének befejezését és az emlékmúzeum megnyitását az év végére tervezik. ÉM
Emlékmúzeumot létesítenek Herman Ottó lillafüredi házában – számol be az Észak-Magyarország 1960. február 2-án. ANNO.
Rendezett parkkal Az idén ünnepeljük Herman Ottó, a nagy magyar polihisztor születésének 125. évfordulóját. Ebből az alkalomból helyreállítják és emlékmúzeummá rendezik be a természettudós lillafüredi lakóházát. Ebben az épületben sok esztendőt töltött egykor, és munkája jelentős részét itt írta – tudatja a beszámoló, nem túl rózsás állapotokról adva hírt: a ház most elhagyatott, düledezik.
Érdekesség a múltból – veterán jármű a miskolci közlekedési társaságnál
FOTÓ: ÉM
Miskolc jövőjét tervezve is maradjanak a valóság talaján A kormányfő szerint a városnak figyelnie kell a népgazdaság terveire. A hosszú távú településfejlesztési koncepcióról 1980. február 1-jén írt az Észak-Magyarország, a tanácsülésről beszámolva. ANNO.
Lesz munka a kohászoknak Miskolc fejlődésének főbb irányai megegyeznek azokkal az országos tendenciákkal, melyek a többi magyar város
A felvétel a lillafüredi Herman Ottó-emlékházban készült tavaly, a népszerű programok egyikén, a madárbarát Szabó Zsuzsáról FOTÓ: ÉM
jövőjének is keretet adnak, néhány sajátosságtól eltekintve, hiszen a nehézipar, a bányászat, a kohászat ezután is meghatározó szerepet kap a foglalkoztatás összetételében – adtak hangot véleményüknek a vitában felszólalók. Megtudhatjuk a múltból, milyennek tekintették akkor a jövőt és az ennek építése során a helyi közösség előtt álló teendőket: az elkövetkező évtizedben és még 15 év múlva is feladatokat ad a városnak
a vízellátás zökkenőmentes megoldása, a közművek fejlesztése. A sorra kerülő úthálózat-bővítés, -korszerűsítés, forgalomtechnikai megoldások javítanak majd a növekvő város közlekedési gondjain, sor kerül a tömegközlekedés teljes jármű-rekonstrukciójára is. Máris javult az alapfokú egészségügyi ellátás. A kereskedelmi, szolgáltatási hálózat fejlődésére lehet számítani akkor is, ha a fejlesztések
mérsékeltebbek lesznek. A lakásépítés ütemétől nem marad le a zöldterületek, a játszóterek fejlesztése. Szót kért Lázár György kormányfő is: igen fontos, hogy amit Miskolcon tenni akarnak, legyen mindig szinkronban a népgazdaság terveivel. Lényeges a realitás megőrzése. ÉM
Látogasson el hírportálunkra!
Alkalmasak, alkalmilag
Jó vicc Arthur Rubinstein egy párizsi útján egyik fellépése előtt meghagyta inasának, hogy senki ne zavarja, mert pihenni akar. Csengett a telefon. Egy ismert kritikus jelentkezett a kéréssel, hogy feltétlenül szeretne beszélni a művésszel. – Rubinstein úr nincs a szállodában – válaszolta az inas. – Az lehetetlen, hallom, hogy éppen zongorázik. Csak felismerem a játékát! – Tévedni tetszik – válaszolt az inas –, csak én töröltem le a port a billentyűkről. (A történet az Észak-Magyarország 1980. február1-jei számából való.)
A jó hozzáállás mellett a szakértelmet is megkövetelik a szezonális munkásoktól.
nokat, akiknek vérében van a nem „úri kisasszonyoknak” való, ráadásul szakértelmet is igénylő munka.
A témával 2000. február 2-án foglalkozott az Észak-Magyarország: hagyma- és burgonyabetakarítás, kazlazás, szőlőmetszés, kacsolás és szüretelés során alkalmaznak a mezőgazdaságban alkalmi, szezonális munkásokat. De csak olya-
Szívósság, kitartás A bódvaszilasi Bódvavölgye Mezőgazdasági Szövetkezetben vagonkipakolásra, a kalászosok betakarításakor kazlazásra alkalmaznak szezonálisan 5-6 főt. „Néha keresni kell a legalkalmasabb embereket Komjátitól egészen Hidvégardóig” – mond-
ANNO.
Betegekkel zsúfolt folyosó
Sárospatakon 3273 lakosra jut egy orvos. Az ellátottság sokkal rosszabb a megyei átlagnál. Országosan itt dolgoznak városi orvosok a leghátrányosabb helyzetben. A központi rendelőnek nevezett szűk épület – ahol a körzeti orvosok rendelnek – korszerűtlen. A betegek összezsúfolódva kénytelenek várakozni lehangolóan sötét, keskeny folyosóján. A rendelőkben gyakori a vízhiány – a problémákról az Észak-Magyarország 1970. február 5-én írt. ÉM
ja az illetékes. A sajópüspöki Sajóvölgye Mezőgazdasági Általános Szövetkezetben a hagyma és a burgonya betakarításakor alkalmaznak időszaki munkásokat. „Szezononként kétszáz-háromszáz emberről van szó. Elsősorban helyben és Ózdon lakókról, de jönnek Sajószentpéterről, Miskolcról s még Szabolcsból is. A munkához elsősorban szívósságra és kitartásra van szükség” – olvashatjuk a nyilatkozatot. ÉM
DVTK: 100 Százéves volt a DVTK, ennek tiszteletére ünnepséget rendezett a miskolci városháza a focicsapat mintegy ezer szurkolójának a Városház téren. Ez 2010. február 5-én történt. FOTÓ: ÉM
ANNO.
Semmivel sem jobb a Sztár, csak drágább Kitűnő üdítőitalokat gyárt málnából, meggyből, szamócából s különböző erdei gyümölcsökből a városi tanács irányításával dolgozó Miskolci Ital és Vegyicikk Gyár. Sajnos a fogyasztók nem is ismerik ezeket – olvashatjuk az Észak-Magyarország 1970. február 5-i számában. Több ezer hektolitert tudnának előállítani a szénsavas, áttetsző ANNO.
Többe kerül a tejhez a zacskó
Hazánkban egyedül a TVK állítja elő a tej csomagolására szolgáló fóliát is, amely körül az utóbbi időben szenvedélyes árviták alakultak ki. A gyár eddig nem követte a világpiaci árszintet, de most már nem tartható ez. Az Országos Tejipari Tröszt elfogadta a tejsíkfólia megemelt árát – emelhető ki a lényeg az 1990. február 1-i írásból. ÉM
(úgynevezett „tükrös”), rostmentes, jóízű italokból, mégis alig két-három hektó készül évente. A kereskedelem nem rendel belőlük, pedig a vállalat vezetői szerint az import alapanyagok felhasználásával gyártott, újonnan megjelent fővárosi „Sztár” italok semmivel sem jobbak, csak drágábbak a miskolciak hazai alapanyagú termékeinél. ÉM
ANNO.
C
Y
M
Erdei gyümölcs – a miskolci üdítőital alapja is ez
100
90
80
70
60
50
40
30
FOTÓ: SHUTTERSTOCK
20
10
5
Visszatér a Kultusz Motel Az Elfelejtett álom című előadást február 10-én hozza el Kamondi Zoltán társulata. A hírrel 2000. február 7-én örvendeztette meg olvasóit az Észak-Magyarország. ANNO.
A szakma krémje A lap felidézte az előzményeket: az azóta sajnos elhunyt Kamondi Zoltán irányításával 1996-ban nyílt meg a Miskolci Nemzeti Színházban a Csarnok Kultusz Motel, ezen belül pedig elkezdődött az Élő történet- és az Egymást érintő-sorozat. Előbbiben a hazai színház legendás alkotóit látták vendégül, hogy ne menjen feledésbe, mit jelentett a munkásságuk. Utóbbiban pedig az akkor kortárs színház fontos rendezői, illetve társutas művészek dolgoz-
tak egy-egy néhány nap alatt születő előadáson: Ascher Tamás, Bérczés László, Eszenyi Enikő, feLugossy László, Keszég László, Lukáts Andor, Máté Gábor, Szemző Tibor, Szirtes János, Valló Péter – idézi fel a 2000-es cikk. Az évad végével bezárt a Kultusz Motel Miskolcon, de Bolygó Kultusz Motelként a fővárosban folytatták. Most Marc von Henning Elfelejtett álom című színpadi játékát hozzák el az itteni közönségnek – ez Franz Kafka A császár üzenete című műve nyomán született, a magyar fordítást Lőrinczy Attila jegyzi. A szereplők: Horváth Zsuzsa, Puskás Tivadar, Hevér Gábor, Major Melinda, Kardos Róbert. Az együttes ezzel az előadással elnyerte az V. Alternatív Színházi Találkozó fődíját. ÉM
Keszég László is rendezett a Csarnok Kultusz Motelben FOTÓ: HBN
ESZAK
8
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
Sport
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG
2020. FEBRUÁR 3., HÉTFŐ
4–1
Feczkó Tamás, a Diósgyőri VTK élvonalbeli labdarúgócsapatának vezetőedzője, miután szombaton este hazai környezetben legyőzték a Kaposvári Rákóczi FC-t
TENISZ. Elmarad a február 17. és 23. között Magyarországra tervezett kemény pályás női tenisztorna. A szövetség arról adott hírt, hogy ellehetetlenült a Budapestre, majd Debrecen be hirdetett verseny. A torna meghiúsulása nagy kárt okoz a női teniszezőknek, akiknek felkészülésként szolgálhatott volna a hazai rendezésű, áp rilisi Fed-kupa-döntő előtt. Az MTSZ közölte: a jövőben mindent megtesz annak ér dekében, hogy hazánk évente WTA-tornának adjon otthont.
Középcsapattá léptek elő
Labdarúgás: jegyzőkönyv Diósgyőri VTK – Kaposvári Rákóczi FC 2–0 (2–0) Diósgyőr, 3702 néző (a rendező által közölt adat). V.: Solymosi (Albert I., Becséri; Vad II., Takács J.) Diósgyőri VTK: Danilovic (6) – Shestakov (6), Polgár (6), Brkovic (7), Tamás M. (6) – Márkvárt (6), Iszlai (6) – Hasani (6), Rui Pedro (5), Kiss T. (5) – Ivanovski (5). Vezetőedző: Feczkó Tamás Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics (6) – Vachtler (5), Hegedűs D. (6), Tarasovs (6), Fodor (5) – Nagy J. (5), Yakymiv (5) – Balázs Zs. (6), Szakály (5), Nagy R. (5) – Ádám M. (6). Vezetőedző: Disztl László Csere: Shestakov helyett Vági (6) a 36., Vachtler helyett Zsiga E. (5) a 46., Ádám M. helyett Palic (5) a 62., Kiss T. helyett Cortés (-) a 67., Yakymiv helyett Trebotic (-) a 69., Rui Pedro helyett Egerszegi (-) a 81. percben. Sárga lap: Fodor a 8., Yakymiv a 32., Ádám M. a 46., Kiss T. a 63., Trebotic a 70. percben. Gólszerző: Brkovic (1–0) a 20., Fodor, öngól (2–0) a 22. percben. Feczkó Tamás: – Ez a meccs sokkal több volt, mint a három pont megszerzése. A játékosok, a szakmai stáb és a tulajdonos is átérezte ezt, köszönjük neki a pluszmotivációt. Volt olyan periódusunk, amikor ötletesen játszottunk. Az első félidőben eldönthettük volna a meccset, de kimaradt a ziccerünk a kétgólos vezetésünknél, és bár a második játékrészben is volt lehetőségünk, nem jött össze a harmadik találat. A legfontosabb az volt, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a mérkőzést, és ez sikerült. Ezzel olyan helyre léptünk a tabellán, amire régen volt példa. Örülünk, hogy Yakymiv játékát mindössze egy sérüléssel megúsztuk. Önbizalommal teli játékosokkal léptünk pályára, ennek is tudható be, hogy nyugodt maradt a csapat. Az agresszíven játszó Kaposvárt megérdemelten győztük le. Ez volt az első meccs, amelyen mi voltunk az esélyesek, és hogy elvárták tőlünk a győzelmet. Ilyen szituációban még nem voltunk, a játékosok jól reagálták le ezt a helyzetet. Disztl László: – A mérkőzés előtt úgy gondoltuk, hogy jó lehetőségek vannak ebben a meccsben, van esélyünk pontot, pontokat szerzeni, hiszen a felkészülésünk, az első bajnokink jól sikerült. A meccset jól kezdtük, az első gólig jól működött a játék, az történt, amit szerettünk volna. Sajnos aztán jött szögletből egy gól és egy öngól, utána elbizonytalanodtunk, a védekezésünk főleg a széleken nem működött. A második félidőre igyekeztünk rendezni a sorokat, de ekkor már felállt védelemmel szemben kellett játszanunk, ugyanis a DVTK visszaállt, próbált kontrázni. Így is sikerült lövőhelyzeteket kialakítani, de a kaput nem találtuk el, enélkül pedig nehéz gólt szerezni. Ezt a meccset a Diósgyőr megnyerte ugyan, de nem voltak olyan meggyőzőek. Olyan mérkőzés volt, amelyen könnyen odaadtuk az első két gólt, és utána már nem tudtunk visszajönni a meccsbe. Az első gól megzavarta a csapatot, utána nem volt meg a bátorság, nem vállaltuk fel az egy-egy elleni csatákat. Próbáltunk ezen változtatni a második játékrészben, de a Diósgyőr jól megszervezte a védekezését, a kétgólos előny birtokában azt játszották, amit kellett. Bíztunk benne, hogy egy lövés bemegy, ha az első félidő végén a nagy helyzetünket gólra váltjuk, más lett volna a második félidő. Ennek híján nem tudtuk izgalmassá tenni a mérkőzést.
A DVTK a Kaposvári RFC-t is legyőzte, és 8 pontra távolodott el a kieső helytől. A labdarúgó NB I. 18. fordulójában szombaton délután Diósgyőri VTK – Ka posvári Rákóczi FC meccs re készülődtek a csapatok és a szurkolók. Mivel mindkét együttes jó eredményt ért el az előző fordulóban, az idei első bajnokiján, így a szakve zetők csak egy helyen nyúltak bele a múlt heti kezdőbe. A sereghajtó somogyiaknál a jó erőkből álló, Puskás AFC elle ni, hazai 1–1-es eredmény után mindössze a beteg Csiki nem jutott szóhoz, helyette Ádám M. melegített a kezdőkkel. A DVTK-nál Vági került ki a csapatból, aki a Zalaegerszegi TE FC ellen, idegenben 3–1-re megnyert találkozón posztide gen helyen futballozott, a szél ső védő akkor, szűrő helyen az eltiltott Iszlait igyekezett helyettesíteni, ám most utóbbi visszatért a kezdőbe. A hazai ak keretéből a télen igazoltak közül ezúttal is csak Kiss T. volt kezdő, Egerszegi és Cor tés a kispadra került, Memolla betegsége után még oda sem, Molnár G. pedig, aki régen ját szott meccset, a DVTK tartalék NB III.-as gárdájában játszott felkészülési találkozót. LABDARÚGÁS.
Labdarúgás: NB I., 18. forduló Újpest FC – Mol Fehérvár FC 0–1 (0–0) Gólszerző: Petrjak (84.). Paksi FC – Zalaegerszegi TE FC 2–0 (1–0) Gólszerző: Kelemen (25.), Böde (78.). Kisvárda Master Good – Ferencvárosi TC 1–2 (1–1) Gólszerző: Obradovic (39.), ill. Boli (28.), Isael (85., 11-esből). Puskás Akadémia FC – Debreceni VSC 0–0 Az NB I. állása 1. Ferencvárosi TC 17 13 3 1 35–15 42 2. Mol Fehérvár FC 18 11 3 4 32–17 36 3. Mezőkövesd Zsóry FC 18 10 4 4 23–14 34 4. Puskás Akadémia FC 18 7 6 5 27–21 27 5. Diósgyőri VTK 18 8 1 9 21–25 25 6. Budapest Honvéd 18 7 4 7 20–22 25 7. Újpest FC 18 7 3 8 23–27 24 8. Debreceni VSC 17 7 2 8 29–30 23 9. Kisvárda Master Good 18 6 2 10 19–25 20 10. Paksi FC 18 6 2 10 22–33 20 11. Zalaegerszegi TE FC 18 4 5 9 24–27 17 12. Kaposvári Rákóczi FC 18 3 1 14 16–35 10 Az 1. fordulóból elhalasztott Ferencvárosi TC – Debreceni VSC találkozót április 7-én pótolják. A 19. forduló programja Február 4., kedd 20.00: Mezőkövesd Zsóry FC – Újpest FC Február 5., szerda 18.00: Debreceni VSC – Mol Fehérvár FC 18.00: Zalaegerszegi TE FC – Kisvárda Master Good 18.00: Kaposvári Rákóczi FC – Paksi FC 18.00: Puskás Akadémia FC – Diósgyőri VTK 19.30: Ferencvárosi TC – Budapest Honvéd
Ködöt küldtek A naptárhoz képest jó hőmér sékleti viszonyok mutatkoz tak a meccs időpontjában, nem volt mínusz, de a 6 Cel sius-foknak ára volt, fagyok helyett ködöt küldtek oda fentről. A csökkentett látási körülményekhez a stadionon belül a reflektorok is hozzá tettek egy kicsit, ami azt ered ményezte, hogy az újonnan épült hazai stadionok között az egyik legrosszabb, ha nem a legrosszabb sajtóhelyről (ahol nemcsak a huzattal kell együtt élni, hanem azzal is, hogy a sajtóterasz nagyon távol van a pályától) a Napos oldali sarokzászlók mind egyikét nem lehetett látni a kezdés előtt fertályórával. Mi vel azonban a meccs meghir detett időpontjában a pályán megvoltak a rendezéshez szükséges látási viszonyok, nem volt akadálya annak, hogy útjára induljon a lab da. A meccset a legtávolabbi pontról szemlélőknek pedig az az apró öröm jutott, hogy a köd egy picit megmozdult, és ennek köszönhetően kivehe tőek volt a játéktér sarkai is. A mérkőzés elején az lát szott, amire a hazai szakveze tő a meccs előtt is számított, a kaposváriak igyekeztek meg nyerni a párharcokat, abban
Gercsák és Tóth aranyérmes A felnőtt országos bajnokságnak szombaton Kecskemét adott otthont. Az eredmények: nők, 52 kg (6 induló): 2. Kriza Anna (Miskolci VSC). 63 kg (10 induló): 3. Kelemen Adél (DVTK). 70 kg (9 induló): 1. Gercsák Szabina (DVTK), … 3. Czerlau Jennifer (Miskolci VSC). Férfiak, 90 kg (17 induló): 1. Tóth Apor (Miskolci VSC), 2. Sáfrány Péter (Miskolci VSC). Képünkön: Gercsák (jobbról) első lett. FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
Y
Elmarad a hazai női tenisztorna
A magyar futsalválogatott szombaton este magabiztos arányban, 4–1-re legyőzte a házigazda litván csapatot, így százszázalékos mérleggel jutott tovább a Jonavában rendezett Európa-bajnoki se lejtezőtornáról. A kvalifikáció következő körére, amelyet még a mostani csoportok második és harmadik helye zettjeinek pótselejtezője előz meg, a jövő esztendő elején kerül majd sor.
Ez volt az első olyan mérkőzésünk, amelyen mi voltunk az esélyesek és amelyen elvárták tőlünk a győzelmet.
C
9
A piros-fehérek elfektették a kaposváriakat
hittek, hogy ha ezek többségét sikerül a maguk javára fordí tani, akkor az majd az ered ményben is megmutatkozik. Nem kezdett rosszul a vendég csapat, és az elején azon vol tak, hogy lássa a világ, ők nem állnak be bekkelni, és ezzel összefüggésben a hazai kapu előtt is feltűnt egyikük-má sikuk. De azért az is látszott, hogy a védővonaluk előtti két középső ember leginkább a biztonságra törekszik, még akkor is hátrafelé pillantgat tak, amikor náluk volt a labda. Vagyis a somogyiaknál tulaj donképpen négy játékosnak volt támadói feladata. A haza iaknál minimum ötnek, mert a középpályán Márkvárton kívül a két szélső védő is igye kezett részt venni az akciók ban. Mégsem ők, hanem egy védőtársuk belülről, Brkovic juttatta vezetéshez a DVTK-t. A légiós a 16. minutában még Pogacsics kezébe fejelt egy szögletnél, de ami nem sike rült elsőre, az összejött má sodjára, a 20. percben a fejéről a gólvonal mögé került a laszti. Megduplázták Még igazából ki sem ünne pelték magukat a piros-fe hér-drukkerek, amikor meg duplázódott az előny, ehhez mindkét csapatból kellett egy-egy védő, a hazai részéről Tamás M., akinek a beadását Fodor passzírozta a saját kapu jába. Nem minden érdem nél kül jutott kétgólos előnyhöz a DVTK, hiszen az első találatuk után is kezdeményezőek ma radtak, és kétgólos fórjuknál is ez volt a helyzet. Diósgyőri szempontból minden jónak és szépnek tűnt, egészen addig, amíg egy ukrán „belharc” után
FOTÓK: ÁDÁM JÁNOS
el nem veszítették Shestako vot, akit honfitársa, Yakymiv szabálytalansága után le kel lett cserélni. A piros mezesek nél Vági jött be, és ő volt az, aki a hajrára felbátorodó és a szépítéshez közel járó somo gyiak elől saját kapuja torká ban szögletre mentett, góltól mentve meg ezzel csapatát. „Nem alszom el” A Rákóczi játékosai a második félidőt ott akarták folytatni, ahol az elsőt abbahagyták, és pár percig mentek is a szépí tésért, de aztán változott a helyzet, a DVTK ráébredt, hogy több kell annál, mint amit a fordulás utáni per cekben mutattak. Picit rob banósabb lett a játékuk, és a játékrész első harmadának végén rárúghatták volna a harmadikat, végleg eldöntve ezzel a meccset, de ez nem jött össze. Egy óra után jöttek a cserék itt is, ott is, nem volt rossz a mérkőzés, de lefutott nak tűnt. Ugyanis a Kaposvár nem igazán tudott helyzete ket teremteni, olyan lehető séget kialakítani, amelyből gólt szerezhetett volna, hogy ezzel visszajöhessen a meccs be. A Diósgyőrnek pedig nem
igazán volt miért hajtania, egyrészt azért, mert úgy tűnt, hogy zsebben van a mérkő zés, másrészt azért, mert úgy látszott, az is benne van a fe jekben, hogy szerdán újabb bajnokit kell játszani. A lelá tón, a hazai ultraszektorban jó volt hangulat, a végtelen ségig ismételve azt a négyso ros költeményt, hogy „nem alszom el ma még, a testem lázban ég, te vagy az életem, érted dobban a szívem”; örömmámorban úsztak a drukkerek. Szinte senkit nem érdekelt, hogy a Kaposvár, miután a 89. percben Nagy R. a részükről sérülés miatt le bicegett, 10 emberrel fejezte be a meccset, mert addigra ki merítette a cserelehetőségeit. Ettől sokkal fontosabb volt, hogy az ezen a meccsen elért győzelmével középcsapattá vált a DVTK. A megszerzett 3 ponttal a bajnoki tabella 5. helyére léptek előre a pi ros-fehérek. Mivel szerdán éppen az előttük álló Puskás AFC-nél vendégeskednek, ha ott is folytatni tudnák győzel mi sorozatukat, olyan magas ságokba érnének, hogy már a nemzetközi kupaszereplés is téma lehet. BCS
Látogasson el hírportálunkra!
Labdarúgás: a gólok története 20. perc: Márkvárt a bal oldalról végzett el sarokrúgást, az ötösön belülre ívelt labdájára Brkovic érkezett, és 4 méterről a kapu bal alsó sarkába fejelt, 1–0. 22. perc: Tamás M. futott fel a bal oldalon, és az alapvonal közeléből a kapu elé küldte a labdát. A beadásra a hosszú oldalon ugyan nem érkezett csapattárs, viszont a kaposvári védő, Fodor igen, aki olyan ügyetlenül ért a játékszerhez, hogy az a lábáról a kapu bal oldalába vágódott, öngól, 2–0.
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Tamás M. (jobbról) futbalettje
ESZAK
9
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 3., HÉTFŐ
10 Sport
MAGYARORSZÁG
Kibirkózta, visszagurította és nyertek A Budapest Honvéddal játszott szombaton bajnoki találkozót a Mezőkövesd Zsóry FC.
annak a kulcsát, hogy a szoros őrizet közepette hogyan kerüljenek a Honvéd kapujának közelébe. A 39. percben, egy gyors ellenakció után Zivzivadze gyatrán találta el a labdát, több volt ebben a támadásban. Következett Moutari lehetősége, valamint Szappanos jó helyzetfelismerése, hogy a rendezetlen Honvéd-védelemben ott sétál Zivzivadze. Aki jól kezelte a labdát, az ő lövését még fogta Tujvel, a második hullámban érkező Nagy D.-ét viszont már nem tudta, az első kaput eltaláló kövesdi próbálkozásból megszületett az egyenlítés. A 45. percben egy szabadrúgás-figura nem jött be Cseriéknek, még egy Honvéd-támadás és szöglet is belefért a félidő ráadásába. No meg a Karnitsky kezét gyanúsan érő labda, de ezért nem ítélt büntetőt Iványi játékvezető.
A honi élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hét végi, 18. fordulójában Budapesten az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, a Budapest Honvéd ideiglenes otthonában játszott a mezőkövesdi együttes. Az azt megelőző tavaszi nyitókörben mindkét gárdának érintetlen maradt a hálója, hiszen amíg Bereczék 1–0-ra verték a Kisvárdát, a kispestiek 0–0-ra végeztek Székesfehérváron. A sípszó előtt a dél-borsodiak neve mellett szerepelt a legkevesebb kapott találat, mindössze 13, így arra lehetett számítani, hogy nem lesz egy sokgólos összecsapás a mostani. A hazaiaknál Gazdag, Nagy G., Lefkovits és Mezgrani sérülés miatt hiányzott, Aliji, valamint Lanzafame eltiltott volt, különösen legutóbbi hiányát nem bánták a látogatók. Kuttor Attilánál effajta problémák nem voltak, így neki nem kellett módosítania az egy héttel korábbi kezdőcsapaton. A Honvédnál a vezetőedző, Giu seppe Sannino eltiltása még tartott, ezért a Honvéd kispadján megint Alessandro Recenti irányított.
LABDARÚGÁS.
Nagy Dániel (fehérben) tör előre
FOTÓ: GÁL PÉTER
fél tudta, hogy minél hamarabb zavarnia kell ellenfelét, kikényszeríteni azt, hogy a lehető legkorábban elveszítse a játékszert. A 6. percben a volt mezőkövesdi, Moutari engedett el egy nagy löketet, de a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a pályát. Kamber fejéről szedte le a labdát Szappanos egy szöglet után, könnyű volt neki, mert ő a kezeit is használhatta. A helyzetek hiányoztak, mindkét helyen jó volt a védőmunka, szabálytalan-
Felismerte a lehetőséget A labdafelhozatal egyik oldalon sem volt egyszerű, már az elejétől fogva, mindkét
ságok, szabadrúgások miatt nemegyszer állt a meccs, a mezőnyben zajlott a csata. Öt percen belül a Honvéd beszedett három sárga lapot, amik elkerülhetőek lettek volna, hiszen a szabálytalanságokat a támadó térfélen követték el a hazaiak. Emiatt sem tudott úgy építkezni a Kövesd, ahogyan akart volna, mígnem a 28. percben Guzmics kezét találta el a labda a büntetőte-
rületen belül – a 11–est Moutari kihasználta (1–0). Nem sokkal ezután, kövesdi szabadrúgást követően Lovric csizmaszárral találta el a labdát, amely kis híján a saját kapujának jobb alsó sarkában kötött ki. Kesztyűs vagy 30 méterről, ballal lőtt, de Szappanosnak ez a kísérlet nem okozott gondot. Támadásban addig keveset tudott mutatni a vendéggárda, nem találták
Labdarúgás: jegyzőkönyv Budapest Honvéd – Mezőkövesd Zsóry FC 1–2 (1–1) Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1973 néző. V.: Iványi (Szalai, Horváth) Budapest Honvéd: Tujvel (5) – Batik (6), Kamber (4), Lovric (5) – Banó-Szabó (5), Hidi (5), Kesztyűs (5), Kukoc (6), Uzoma (5) – Cipf (4), Moutari (6). Megbízott vezetőedző: Alessandro Recenti Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos (6) – Farkas (6), Guzmics (5), Nesterov (6), Vadnai (5) – Cseri (6), Berecz (6), Karnitsky (5), Besirovic (6) – Zivzivadze (6), Nagy D. (6). Vezetőedző: Kuttor Attila Csere: Cipf helyett Mayron (-) a 65., Banó-Szabó helyett Ikenne-King (-) a 78., Nagy D. helyett Jurina (-) a 80., Uzoma helyett Kálnoki Kis (-) a 85., Cseri helyett Meskhi (-) a 87., Besirovic helyett Katanec (-) a 92. percben.
Labdarúgás: a gólok története 29. perc: Kukoc ment el a bal szélen, visszagurítását Moutari jobbal 14 méterről rászúrta, Guzmics combjáról a bal kezére pattant a labda, a játékvezető büntetőt ítélt. A 11-est Moutari végezte el, a nigeri légiós a jobb sarkot vette célba, míg Szappanos a bal oldalt választotta, 1–0. 41. perc: Szappanos kirúgásából a védők mögé balról befutó Zivzivadze megiramodott, 16 méteres lövését Tujvel kiütötte, de éppen Nagy D. elé, aki 15 méterről jobbal rálőtte, és ebbe már csak beleérni tudott a hazai kapus, a labda a kapu közepében kötött ki, 1–1. 51. perc: Vendégkontra után Zivzivadze ugrott ki a jobb szélen, úgy tűnt, hogy az alapvonalhoz közel Kamberé lesz a labda, ám mégsem, a kövesdi légiós kicsit meglökte, és megszerezte a játékszert. Zivzivadze visszagurított Besirovicnak, aki 11 méterről, kissé jobbról, jobbal a jobb alsó sarokba lőtt, 1–2.
Sárga lap: Vadnai a 18., Batik a 21., Banó-Szabó a 23., Cipf a 26., Guzmics a 29., Kesztyűs a 42., Uzoma a 60., Basirovic a 76., Szappanos a 87. percben. Gólszerző: Moutari – 11-esből (1–0) a 29., Nagy D. (1–1) a 41., Besirovic (1–2) az 51. percben. Alessandro Recenti: – Technikailag is rendkívül jó ellenféllel játszottunk. Küzdelmes, fordulatos mérkőzésen vagyunk túl, és a fiúk elvégezték azt, amit a mester kért tőlük. Két figyelmetlenségből kaptunk két gólt, és ez döntötte el a találkozó sorsát. Kuttor Attila: – Nagyon kemény, harcias mérkőzésen sikerült begyűjtenünk a három pontot, ahol hátrányba kerültünk, azonban fordítottunk, ezért még értékesebb a győzelem. Ha az akcióink még jobban sikerülnek, további gólokat is szerezhettünk volna, de így is nagyon örülünk, úgy érzem, megérdemelten nyertünk.
A kövesdiek forgatják a szerencsekereket vésből, leindításból és szélről is betaláltak (5–6), mire Buday Dániel magához szólította csapatának tagjait. A tréner hármat cserélt, beküldte Kovács B.-t, Radnicot és Szöllősi O.-t, de elöl nem lettek ötletesebbek. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy az egykori mezőkövesdi Holló repkedett a ketrec előtt, és szinte mindent megfogott. A 6–6-os állás után hatszor volt eredményes a Dabas (6–12); újabb tanácskozási szünet. A piros-fehérek rámásztak a falra, majd távolabbról dobáltak és széthúzták a mezőnyt. A 12–15-ös állást követően a DKC állíttatta meg az órát. Radnic kétszer vette be a hálót, majd a fürdővá-
Hazai pályán szenvedett vereséget a Mezőkövesdi KC NB I.-es férfi kézilabdacsapata. KÉZILABDA. A
14. forduló keretében vívott meccs előtt már a puszta bevonulás is üdítően hatott, hiszen kétszer tizenhat játékos menetelt a parketten (és nem tizenhárom, mint az otthoni oldalon olyan sokszor). Az elején nem is volt baj: a kapuban Pásztor mindent fogott, a lövések pedig bementek a túloldalon (10. perc: 5–2). Megtört a lendület Akkor elveszítette a fonalat az MKC, és a vendégek átlö-
Lezárhatták volna A második félidőben (is) a legjobbkor ért el gólt a Mezőkövesd, melyhez elsősorban Zivzivadze harcossága, keménysége kellett, valamint Besirovic pontos gurítása, aki megszerezte első gólját a magyar NB I.-ben. Hatékonyságban csillagos ötös volt a Kövesd, a szünet előtti egyenlítés egyértelműen felhozta Kuttor Attila alakulatát. A letámadás továbbra is
rosiaknak jót tett a kettős emberhátrány, mert ekkor is folytatták felzárkózásukat, és a szünet utánra visszahozták a reményt.
Mindenből kicsit sok Aztán megint bukásra álltak, mert 6–4-re „vesztették” el a 40. percig terjedő időt. Szép volt a Horváth L. – Menyhárt kínai figura és találat, majd Martins vette hátára együttesét (25–26). Viszont Perisic mindent belőtt, az otthoni, brazil nemzetiségű beálló meg ziccereket rontott. Buday Dánielnek kockázatot kellett vállalnia, levitte kapusát, hogy többen legyenek elöl, de az egész meccset tekintve ez nem jött be, hiszen a Pest me-
gyeiek négy üres kapus gólt értek el, sőt majdnem ötöt, egyet azonban a visszafutó Menyhárt a levegőben úszva kivédett. A legrosszabbkor jöttek az eladott labdák, az elpuskázott akciók, és amikor az 58. percben 26–30-at mutatott a tábla, a borsodiak már semmit nem tehettek. A hajrát már amolyan minden mindegy alapon még 4–2-vel hozták, de mínuszukból két gól még megmaradt. Vesztüket elsősorban a védőmunkájuk minősége okozta, hazai környezetben 32 kapott találattal nem nyerhettek, így elment az a meccsük, amelynek megnyerésében – tekintettel a bennmaradási tervükre – annyira bíztak. KT
Ingyenes lesz A február 4-én, kedden 20 órakor kezdődő Mezőkövesd Zsóry FC – Újpest FC bajnoki mérkőzést – a klub vezetőségének döntése alapján – ingyenesen tekinthetik meg a nézők, belépődíjat nem szednek.
kötelező elem volt, a borsodi alakulat próbálta azt hozni, amit tud, a labdabirtoklást, a pontos passzokat. A 64. percben Vadnai középről durrantott fölé, könnyen meglehetett volna a harmadik kövesdi gól… Nem sokkal később Berecz tört kapura, 17 méteres lövését Tujvel bravúrral fogta a jobb felső saroknál, aztán Zivzivadze került gólhelyzetbe, ám lövését a belevetődő Batik ügyesen blokkolta. Ebben a szakaszban akár kétgólossá is tehette volna előnyét a Zsóry, de nem tette, így az utolsó negyedórára is maradt sanszuk a pontszerzésre a kispestieknek. Kukoc mellétekert szabadrúgásból, a 16-os vonaláról, aztán Zivzivadze asszisztjából Besirovic lőtt az égbe. A Honvéd igyekezett az ikszért, Kuttor Attila lehozta a csapatkapitány Cserit, Szappanos pedig időhúzásért kapott sárga lapot. Batik fejében maradt a gól, az egál, közelről fölé fejelt, a 93. percben Zivzivadze színezte túl az akcióját, de ez már belefért, bőven elég volt, hogy a Honvéd térfelén volt a labda. A Kövesd így négy nyeretlen kirándulás után megszerezte az ötödik idegenbeli győzelmét a bajnokságban, és kettőből két sikernél tart tavasszal. A Honvéd és Kuttor Attila együttese között így tovább nyílt az a bizonyos olló, Cseriék továbbra is ott vannak a dobogón, a Mol Fehérvár FC szomszédságában. MI
Látogasson el hírportálunkra!
Röplabda: NB I. Liga Női röplabda NB I. Liga, alapszakasz, 7. forduló DVTK-Fux – Gödöllői RC 3:1 (22, –23, 16, 18) Miskolc, 200 néző. V.: Sík, Szél DVTK-Fux: Sitku, Topor, Kiss E., Donaghy, Kovács E., Szajkó. Csere: Dömsödi (liberó), Bertók (liberó), Kundrák. Szakmai igazgató: Toma Sándor. Toma Sándor: – Egységesek voltunk, jól játszottuk az alapjátékunkat. Jobban bírtuk erővel, ellenfelünk a negyedik szettre ugyanis elfáradt. A nézők jó meccset láthattak, mert mindkét csapat nagyon igyekezett. Ezúttal kevesebbet cseréltem, de örültem, hogy Kundrák jól szállt be, és Kovács is meghatározó volt.
Kézilabda: jegyzőkönyv
Martins (a labdával) volt a hazaiak legjobbja
C
Y
M
100
90
Mezőkövesdi KC – Dabasi KC VSE 30–32 (15–17) Mezőkövesd, 450 néző. V.: Medve, Südi Mezőkövesdi KC: Pásztor I. – Hangyel (2), Stankovic (2), Horváth L. (4/2), MARTINS (6), Halilbegovic (4), MENYHÁRT (6). Csere: Mojsilov, Pelyhe (kapusok), Radnic (4), Kovács B. (–), Szöllősi O. (1), Dávid M. (1), Zelei (–), Sárosi (–), Gulácsi (–). Vezetőedző: Buday Dániel Dabasi KC VSE: HOLLÓ – Lepsényi (1), Országh (–), Szabó B. (–), Szöllősi Sz. (4), Halász (4), Zakics (2). Csere: Balogh T. (kapus), Kurucz (–), Kekezovity (–), PERISIC (10/2), Antal Sz. (3), KRSMANCIC (7), Ács (–), Császár (–), Mikita (1). Vezetőedző: Tomori Győző Kiállítások: 8, ill. 12 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2. Buday Dániel: – Az történt, amitől féltem. Feldúlt, sőt kaotikus volt a felkészülésünk, amely után azt kértem a fiúktól, hogy a decemberi tüzet lássam tőlük a pályán. Az első félidőben elaludtunk, hat góllal elhúzott a Dabas, aztán elkezdtünk kézilabdázni. Harminc gólt szereztünk, a védőmunkánk azonban nem állt össze. Sok ziccert hagytunk ki, ez is hozzájárult a vereségünkhöz. Most forgatjuk a szerencsekerekünket, ebből kell jól kijönnünk. Tomori Győző: – Jó meccset játszottunk, a találkozó kulcsszava a küzdelem volt. Ebben a légkörben kevés csapat fog nyerni. Sikerünk azért is értékes, mert nagy különbségű vezetést adtunk le, de aztán magunkra találtunk.
FOTÓ: TÓTH BALÁZS
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Jó meccsen nyertek a piros-fehérek
FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS
Tenisz: Djokovic nyolcadszor bajnok Novak Djokovic nyolcadszor nyerte meg a férfi egyes küzdelmeit a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben 6:4, 4:6, 2:6, 6:3, 6:4-re legyőzte az osztrák Dominic Thiemet. A 32 éves szerb játékos – aki 6–4-re vezetett kettejük párharcában – remek kezdéssel 3:0-ra elhúzott, kihívója azonban 4:4-nél utolérte őt, csakhogy ezután elvesztette az adogatását, és ezzel a szettet is. A 26 éves Thiem azonban nem roppant össze, és bátor játékkal kiegyenlített, majd a harmadik szettben dupla brékelőnyt harcolt ki, és hamarosan már csak egy szettre volt a diadaltól. Ekkor újabb fordulat következett, az elnyűhetetlen címvédő ismét ledolgozta hátrányát, majd az ötödik felvonásban is brékelőnybe került, és innen már nem engedte ki a kezéből a meccset, amely 3 óra 59 percig tartott. Djokovic sikerével hétfőn leváltja a spanyol Rafael Nadalt a világranglista élén, és pályafutása 17. Grand Slam-trófeája mellé 4,1 millió ausztrál dollárt (853 millió forint) kapott.
ESZAK
10
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 3., HÉTFŐ
Sport 11
MAGYARORSZÁG
Négyben vesztettek rangadót
Labdarúgás: NB II. Labdarúgó NB II., 22. forduló Kazincbarcikai SC – FC Ajka 1–1 (0–1) Putnok, 200 néző. V.: Takács KBSC: Horváth L. – Iszák, Heil, Fótyik, Farkas A. – Krausz, Toma, Németh T. (Gérin ger T., 82.) – Oldal, Fekete (Oltean, 84.), Kovác (Gábor L., 75.). Vezetőedző: Dzur ják József FC Ajka: Horváth D. – Lengyel, Kenderes, Kovács N., Tar – Nagy B. (Nagy I., 71.), Tóth G., Soltész, Heffler – Nagy M. (Csizmadia, 68.), Zamostny. Vezetőedző: Kis Károly 20. perc: A vendég szögletet követően Tar lövését még védte Horváth L., a kipat tanó labdát azonban Lengyel a hazai kapuba juttatta, 0–1. 69. perc: Egy barcikai bedobást követően Németh tekerte a labdát a dunántú liak kapujába, 1–1. Jók: Fótyik, Krausz, Németh, ill. Soltész, Lengyel, Zamostny. Dzurják József: – Az első félidőben a szél játszotta a főszerepet, amely ebben az időszakban ellenfelünket segítette. A vendégek akár el is dönthették volna a mérkőzést. A szünet után rendeztük sorainkat, feljavultunk, átvettük a kezdemé nyezést és helyzeteket dolgoztunk ki. Volt esélyünk a győzelemre, de a döntetlen igazságos. Kis Károly: – Az első 45 percben megnyerhettük volna a találkozót, hiszen a gólon kívül kétszer is a kapufát találtuk el. Mivel kihagytuk helyzeteinket, a sors megbüntetett bennünket, igaz, a fordulás után a hazaiak nagyobb tempót dik táltak és lényegesen jobban futballoztak, mint mi, így rászolgáltak a döntetlenre. További eredmények Nyíregyháza – Soroksár 3–5 (3–4) Vác – Budaörs 0–1 (0–0) Budafok – Csákvár 1–1 (0–0) Haladás – Szeged 0–0 Gyirmót – Siófok 1–3 (1–3) Tiszakécske – ETO FC Győr 0–2 (0–1) Vasas – Békéscsaba 0–0 MTK Budapest – Dorog 2–1 (1–0) Szabadnapos: Szolnoki MÁV A bajnokság állása 1. MTK Budapest 21 15 4 2 49–22 49 2. Budafoki MTE 21 13 4 4 36–18 43 3. ETO FC Győr 21 10 7 4 30–21 37 4. BFC Siófok 20 10 6 4 34–21 36 5. FC Csákvár 21 11 2 8 32–35 35 6. Gyirmót FC Győr 21 10 5 6 28–19 35 7. Vasas FC 21 9 5 7 39–31 32 8. Nyíregyháza Spartacus FC 21 10 1 10 38–34 31 9. Soroksár SC 21 9 4 8 31–34 31 10. Békéscsaba Előre 21 8 5 8 24–26 29 11. Dorogi FC 21 8 3 10 26–27 27 12. Budaörs 21 8 3 10 29–32 27 13. Szeged-Csanád Grosics 20 6 7 7 24–24 25 14. Kazincbarcikai SC 21 6 7 8 24–28 25 15. FC Ajka 21 6 5 10 32–37 23 16. Tiszakécske VSE 21 6 3 12 18–37 21 17. Szolnoki MÁV FC 20 5 6 9 17–24 21 18. Szombathelyi Haladás 21 3 7 11 20–31 16 19. Vác FC 21 1 4 16 12–42 7 Balmazújváros kizárva
A férfi röplabda Extraligában vasárnap hazai meccset játszott a Vegyész RC Kazincbarcika csapata. Az elmúlt két évtized leginkább meghatározó két klubja, a Vegyész RC, illetve a Fino Kaposvár a 2019/2020-as bajnokságban először találkozott egymással vasárnap, lévén az első körben külön csoportban küzdöttek. A rangadóhoz, a minőséghez illő volt a nézőszám és a hangulat is csarnokban. Mind a két csapat erősen kezdett, igyekeztek hozni a saját pontokat (4–4), egyértelműen azt keresték, hogy hol bontható meg az ellenfél. Két hazai hiba után a Kaposvár vezetett, de a látogató is rontott szervát (6–6). Árva középről ért el remek pontot, de jól is kapta a labdát feladó csapattársától. Blázsovics és Moraes blokkja „szólt”, majd Moraes Bragával is összeállt egy sáncra (9–7). Páez kiválóan nyitott és osztogatott, 10–7-nél kellett a somogyi idő. A pontosan nyitók közé Blázsovics is beszállt (13–8), jelentősnek mondható előnyt hozott össze a VRCK (16–10). A következő szakasz a vendégeknek „sült”, 17–14-nél a hazai szakvezető kérte magához a csapatot. Kruzhkov nyitásait nem tudták fogadni a borsodiak, így kemény, szoros hajrára volt kilátás. 20–17nél jött a következő kaposvári időzés, aztán a Vegyésznek is kellett a pihenő 24–22-nél, visszaérkezve a vendégek a hálóba nyitottak (25–22). RÖPLABDA.
Kettőt a látogatók A második játékrészt ös�szeszedettebb röplabdával indította a Barcika (5–2), de természetesen a Kaposvár is igyekezett megmutatni képességeit. Páez hozott fineszes pontot, a somogyiak hiába nyitottak arra, akire
Nagy csatát vívott a két együttes
gondolták, a részsiker a házigazdáé lett. A VRCK technikai hibája után egalizált a Fino (10–10), aztán 13–13 is volt a táblán. Az ínyenceknek is tetszett a meccs, szép pontok születtek, egy-egy rontás mellett. Braga volt az egyik főszereplő a Vegyésznél, azonban 16–17-nél már bele kellett szólnia Marek Kardosnak. Nagy munkát végeztek a csapatok a mezőnyben, 19–19nél még nem lehetett tudni, milyen lesz a játszma végjátéka. 20–22-nél megint a borsodiak trénere érezte úgy, hogy tenni kell valamit, de Horváth kiszerválta Vitkóékat (20–25). A harmadik menetre igyekezett átmenteni formáját a Kaposvár, a házigazda meg vissza akart térni a korábban mutatott arcához. Marek Kardos folyamatosan adta a tanácsokat az oldalvonal mellől, Kruzhkov ász nyitásával lett az állás 3–5. Meg nem értés miatt bosszankodott Páez, kellett a dolgok tisztázása a kispadnál (4–7). Jól védekezett a Fino, nem jöttek be a hazai számítások (5–11), de még nem volt veszve semmi. Csizmadia váltotta Páezt az előkészítő
FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS
szerepben, aztán Efraimidis is pályára lépett, Blázsovics ült le. Életjeleket adtak Bragáék, Árva szervált kiválóan, 12–16nál kaposvári „időzés” volt soron. Remek Vegyész-sánc hozta tűzbe a barcikai közönséget (16–18), és innen kezdődött a ki-ki csata, három Moraes- ponttal (20–20). Amely megint apró momentumokon dőlt el, a vendégek javára (24–26). Sok volt a hátrány A negyedik játszma mindkét együttes számára különös jelentőséggel bírt, a Vegyésznek a minimálisan egy pont megszerzése miatt. A csata
intenzitása nem csökkent (4–4), a somogyiak jól nyitottak ekkor, és meg is „ölték” a labdát (4–7). Jobbára az ő elgondolásaik valósultak meg, de Moraes bejelentkezett egy gyönyörű centerponttal. Továbbra sem volt elveszett labda egyik csapatnál sem, de sok rontás már nem fért bele a házigazdánál (9–12). 10–14-nél kellett a szünet Bragáéknak, ám a folytatásban is hozta a pontokat a Fino, néha barcikai segédlettel. Egy nagyon hosszú labdamenet végén a Kaposvár örülhetett (14–20), és ez a hátrány már sok volt a VRCK-nak. MI
Röplabda: a tények Vegyész RC Kazincbarcika – Fino Kaposvár 1:3 (22, -20, -24, -17) Kazincbarcika, 600 néző. V.: Adler, Tillmann Vegyész RC: Páez 2, Juhász 5, Blázsovics 11, Moraes 12, Braga 23, Árva 10. Csere: Vitko (liberó), Dudás (liberó), Budai, Csizmadia, Efraimidis 3, Péter. Vezetőedző: Marek Kardos Kaposvár: Keen 4, Nagy J. 9, Makarov 14, Bögöly 13, Horváth K. 11, Kruzhkov 23. Csere: Bozóki (liberó), Martinez, Kiss M., Kalmár. Vezetőedző: Ruben Wolochin Marek Kardos: – Negatív fogadás után nem tudtunk kellő hatékonysággal tá madni, de ez a mezőnyre is igaz. A távolról feltett labdákból való befejezéseket kell az edzéseken gyakorolni, a fogadással és a mezőnymunkával együtt. Akkor támadásban könnyebb dolgunk lesz. Ruben Wolochin: – Nagyon fontos volt számunkra ez a siker, a csapat az egész mérkőzés során türelmesen játszott. Megvolt ma a megfelelő egyensúly, örülök annak, hogy a játékosok bebizonyították, igenis meg tudják csinálni, amit szeret nénk, amit akarunk.
A harmadik harmadban ment el a hajó
játékosok vállalkozó kedvéről árulkodott. A 37. percben Mercier kiültetése adott reményt a Maciknak arra, hogy egalizáljanak, aztán Ulrych kétpercese miatt mindössze három másodpercre három az öt elleni létszám alakult ki a jégen, de maradt a 2–1 a poprádiaknak.
A Tipsport Liga 47. fordulójának meccsét tegnap este Poprádon vívták a Macik. Putnokon ikszelt a Kazincbarcika és az Ajka
JÉGKORONG. A vendégeknél Lövei, Miskolczi, Részegh, Vas és Vojtkó sérülés miatt nem állt rendelkezésre, maradt viszont a próbajátékos Valchar, akivel a szezon végéig szóló megállapodást írtak alá a felek.
FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS
Sakk: NB I., NB I./B Vasárnap fordulót rendeztek a különböző szintű sakkcsapatbajnokságokban. Az eredmények: NB I., Szabó László-csoport, 5. forduló Dunaharaszti MTK – DVTK 6–6 Győzött: Kutuzov, Handó, Zámbó. Remizett: Jefimenko, Antal G., Kozák, Korpa, Nayhebaver, Torma. A DVTK 30,5 ponttal az 5. helyen áll, vezet a 42,5 pontos Tungsram Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub együttese. NB I./B., Maróczy Géza-csoport, 7. forduló Kisujszállási SE – DVTK II 5–7 Győzött: dr. Füsthy, Najgebauer, Papp Á., Turcsányi, László Z., Runda. Remizett: dr. Ág, Kovács T. Miskolci Sportiskola-Miskolci KisBocsok – Aquaréna Kőbánya II 4–8 Győzött: Vanczák T., Kovács A. Remizett: Papp L., Pribelszky, Szurovszky, Csendi.
Jó hazai kezdés Az 5. percben Kiss D. kiál lítása adta az első eseményt, ebből Vandas büntetett (1–0). A 7. percben a diósgyőriek elcserélték magukat, de ezt a kétpercest megúszták kapott találat nélkül. A 14. percben viszont már egyenlő állásnál mattolta őket Palocko (2–0).
Az első szünet előtt Bjaloncik került a szabálytalankodók számára fenntartott helyre,
Jégkorong: jegyzőkönyv
Totó: 5/2. hét 1. Real Madrid – Atl. Madrid 2. Mainz – Bayern München 3. Dortmund – Union Berlin 4. Hoffenheim – Leverkusen 5. RB Leipzig – Mönchengladbach 6. Kisvárda – FTC 7. Honvéd – Mezőkövesd 8. Sassuolo – Roma 9. Juventus – Fiorentina 10. Milan – Hellas Verona 11. Atalanta – Genoa 12. Lazio – SPAL Ferrara 13. Udinese – Internazionale +1. Tottenham – Manchester City
C
Tavaly decemberben még Miskolcon csatáztak a felek, most fordított volt a helyszín FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM
Y
M
1–0 1–3 5–0 2–1 2–2 1–2 1–2 4–2 3–0 1–1 2–2 5–1 2–0
100
90
80
70
HK Poprad – DVTK Jegesmedvék 5–1 (2–0, 0–1, 3–0) Poprád, 2028 néző. V.: Valach, Juhász G. (Beniac, Soltész) HK Poprád: Vosvrda – Erving, Ulrych 1, Svitana (1), Zagrapan, Takac (1) – Larkin, Dalhuisen (3), Vandas 1, Handlovsky 2, Lapsansky – Fabian, Kozák (1), Marcier, Bjaloncik, Matus Palocko 1 – Cesánek, Kundrik, Matej Palocko, Králik – Kristin (ka pus). Vezetőedző: Peter Mikula DVTK Jegesmedvék: Adorján – Ross, Kiss D., D. Rodman, Galanisz, Magosi – Láda B. (1), Vandane, Beauvillier, Valchar 1, Beach – Szirányi (1), Gőz, Kiss P., Harrison, Ritó – Farkas M. – Rajna (kapus). Vezetőedző: Glen Hanlon Kiállítások: 6, ill. 14 perc. Peter Mikula: – A látottak alapján megérdemelten nyertünk. Jó volt az ember előnyös játékunk. Glen Hanlon: – Az első harmadban sokkal gyorsabban játszott az ellenfelünk, ekkor Adorján tartott minket a meccsben. A második harmadra nagyot javultunk, mi játszottunk fölényben, de nem tudtunk egyenlíteni. A harmadik harmadban az emberelőnyeiket kihasználó poprádiak felülkerekedtek.
1 2 1 1 X 2 2 1 1 X X 1 lapzárta után 1
60
50
40
30
20
10
5
társai azonban kivédekezték az emberhátrányt, majd Beauvillier miatt áthúzódó hátránnyal folytatták a mérkőzést a miskolciak, akik az időt sikeresen kibekkelték. Valchar szépített A második szakasz 23. percében visszajöttek a mérkőzésbe a vendégek. A frissen leigazolt Valchar váltotta gólra a Szirányi és Láda B. által hozzá „közvetített” korongot (2–1). A 25. percben Szirányi révén már a negyedik kisbüntetését szedte össze a miskolci gárda. Az újabb szünet előtt a lőlap már negyven célzást mutatott, ez pedig a
Három oda Az utolsó harmadban mindkét csapat rákapcsolt, hiszen még semmi nem dőlt el. Bátor támadásvezetés jelle mezte a felek munkáját, és nem csupán a csatárok, a védők is sokszor bombáztak kapura. Hol az egyik, hol a másik kapu előtt folyt a birkózás, az ember ember elleni harcot pedig díjazta a pub likum. Az 53. percben Kiss P. buktatott, Handlovsky pedig feltette az i betűre a pontot (3–1). A piros-fehérek ezután csapatbüntetésben része sültek, Ulrych pedig még egyet meszelt a gólkülönbségen (4–1). A bolt pedig beindult: a tátraiak Valchar kiparan csolásából is tőkét kovácsoltak (5–1), így csúnya lett a vége. A kapura lövések is igazolták az eredményt: 33–20. KT
Látogasson el hírportálunkra!
ESZAK
11
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 3., HÉTFŐ
12 Sport
MAGYARORSZÁG
Az első félidő volt a jobb
Vízilabda: jegyzőkönyv Szegedi FVCS – PannErgy-Miskolci VLC 10–14 (1–3, 1–3, 3–4, 5–4) Szeged, 200 néző. V.: Tóth, Kovács Szeged: Molnár D. – Bogdanovic (4), Kiss Cs. (-), Palotás (1), Foskolos (1), Boros (3), Farkas K. (-). Csere: Berki (-), Somlai (-), Bicskei (-), Mekkel (1), Blank (-), Szedmák (-). Vezetőedző: Szabó Zoltán MVLC: Mizsei – Nagy Á. (3), Vadovics (6), Lőrincz (-), Misic (3), Milicic (1), Stojanovic (-). Csere: Kazsimér (k), Vismeg B. (-), Manzi (-), Krijestorac (1), Hornyák (-), Vismeg Zs. (-), Hajdu A. (-). Vezetőedző: Vidumanszky László Gól/emberelőnyből: 2/8, ill. 4/7 Gól/büntetőből: 2/3, ill. 1/1 Szabó Zoltán: – Nagyjából olyan meccs volt, mint amilyet vártunk. Egy harcos, magabiztos és játéktudásban jelenleg felettünk lévő Miskolc volt a vendégünk. Ha az eredményt nézzük, akkor akár elégedettek is lehetnénk, de mi a nyújtott teljesítményt nézzük. Voltak nagyon szép dolgaink, ám védekezésben az a készség, amivel az MVLC rendelkezik, ma nekünk sok volt. Vidumanszky László: – Amiért jöttünk, hogy megszerezzük a pontokat, azt elértük, és mindenkinek tudtam lehetőséget adni. Kicsit hosszú volt a szünet, kicsit nehezen indultunk, a 3–0 ellenére is. Készülünk a következő mérkőzésre, sok sikert kívánok a továbbiakban a Szegednek.
Szombaton Szegeden szállt vízbe a PannErgyMVLC férfi vízilabdacsapata.
VÍZILABDA. A férfi élvonal A cso-
portjában, az alapszakasz 10. fordulójában a hét végén idegenbe szólította a kötelesség a miskolci együttest. Az első ráúszásnál Nagy Á. elhozta a labdát, majd nem sokkal később Vadovics meg is szerezte a PannErgy 2020. évi első bajnoki találatát (0–1). Egy perc tizenkilenc másodperc telt el a nyitónegyedből, amikor Milicic volt jó helyen, és megduplázta a borsodi fórt (0–2). A házigazdának nem igazán voltak lehetőségei, azonban a vendégek a Misic által hozott kiállítás után, Vadovics révén ismét megzörgették a csongrádi hálót (0–3). A szépítést Bogdanovic hozta össze az 5. percben (1–3), aztán a pályaválasztó kihagyott egy hat az öt elleni helyzetet. A nyitó felvonás utolsó két percében kihagyott, kivédett lövéseket láthattak a nézők, így maradt az állás.
Labdarúgás: futsal Női Magyar Kupa, a négy közé jutásért, visszavágó Miskolci Vénusz – Budaörs 3–2 (0–2) Miskolc, városi sportcsarnok, 100 néző. V.: Nagy, Suhaj Miskolci Vénusz: Ádám – Galambvári, Kovács A., Molnár E., Bunda-Tóth. Csere: Vajkó, Gyarmathy, Visnyánszki, Tirpák, Berki, Gáspár. Edző: György Gábor Vénusz-gólszerzők: Kovács A., Tirpák, Molnár E. György Gábor: – Az A tervünk gyorsan a kuka martaléka lett, és a B is hasonló utat járt be, a C-nek meg nem volt elég ideje ahhoz, hogy kiforrja magát, de majdnem. Az első félidőben pipogyák voltunk, a másodikban azonban meglehetett volna az esélyünk a hosszabbításra. Továbbjutott: a Budaörs, 6–5-ös ös�szesítéssel.
A miskolciak diktáltak A második negyedet az Európa-bajnokságot megelőző utolsó keretszűkítésen kiesett Nagy Á. gólja nyitotta (1–4), viszont 22 másodperc múlva Mekkel is „beköszönt” (2–4). Foskolos támadóhibája, de Bogdanovic labdacsenése következett, aztán Stojanovic védekezett túl keményen. Büntetőt kapott a Szeged, Bogdanovic kísérletét viszont Mizsei hárította. Semmi nem ment, sem itt,
Egy góllal nyertek a hazaiak, de a vendégek jutottak tovább FOTÓ: KOZMA ISTVÁN
Amerikai futball: Lamar Jackson a legértékesebb Lamar Jacksont, a Baltimore Ravens irányítóját választották a legértékesebb játékosnak (MVP) a profi amerikaifutball-ligában (NFL). A 23 éves klasszis mind az 50 szakíró szavazatát megkapta, ilyenre a liga történetében csak egyszer volt példa, a hatszoros bajnok legenda Tom Bray 2010-ben lett így MVP. Jackson 14/2-es mérleggel alapszakasz-győzelemre vezette a Ravenst, 15 mérkőzésen 36 touchdownt passzolt, és 1206 futott yardjával NFL-rekordot döntött a posztján. A Miamiban rendezett Super Bowlon a Kansas City Chiefs és a San Francisco 49ers találkozott egymással magyar idő szerint hétfőn 0.30 órától (az eredményt a keddi lapunkban közöljük – a szerk.).
Tizennégy gólt dobtak a miskolciak
sem ott, a távolság nem nőtt, nem csökkent. Már a 15. percben járt az óra, amikor Vadovics megúszásból bevágta az ötödik miskolci „dugót” (2– 5). Nagy Á. egy kisbüntetést gyűjtött, aztán visszaérkezve 2–6-ra alakította a meccset. Molnár D. ekkor 33, Mizsei 67 százalékon állt a védések tekintetében. A harmadik menetben közel két percet kellett várni arra, hogy ismét rezdüljön a háló: ez Misicnek sikerült, centerben járt túl Molnár D. eszén (2– 7). A szegediektől Bogdanovic igyekezett leginkább, akcióból elért találatával lett az eredmény 3–7. Az MVLC csapatkapitányát, Misicet nem tudták semlegesíteni, a fórt ő maga használta ki (3–8). Teljesen az MVLC elképzelései szerint
FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM
alakult a mérkőzés, előnyben Vadovics volt pontos (3–9). Ki más, mint Bogdanovic következett a sorban (4–9), aztán Farkas K. „szedte szét” Misicet, az ötméterest Vadovics bevágta (4–10). Tizenkilenc másodperc volt a dudaszóig, időt kért a labdát birtokló Szeged, Palotás kihasználta a helyzetét (5–10). Kilenc a negyedikben Az utolsó negyedben Boros szintén nem hibázott ember előnyben (6–10), míg Nagy Á. löketét védte a csongrádiak portása. Miskolci fórnál következett az időkérés, megbeszélték a figurát az MVLC-sek, Lőrincz kihagyta a helyzetet. Viszont a játékszer maradt a csapatánál, és Misic harmadszor is betalált a csatán (6–11).
NAPLÓ
ÁLLÁS BÖRZE
LEGYETEK TI AZ ÉV HÁZASPÁRJA
A nap játékosa Vadovics volt, hatodik találata 6–12-t ért, amit egy Bogdanovic–Krijestorac-gólváltás követett (7–13). Boros ötméteres során volt biztos kezű (8–13), aztán ismét ugyanő kapott ilyen sanszot, ismét bevágta a labdát (9–13). Nagy Á. is jelentkezett újfent, már 8 gól született eddig ebben a nyolc percben (9–14). Foskolos mutatta magát, eredményesen (10–14), az összecsapást Krijestorac előnyből kihagyott lövése zárta. Az MVLC az első félidőben jól védekezett, a másodikban kevésbé, de győzelme nem forgott veszélyben. MI
Látogasson el hírportálunkra!
2020.
március 19. Debrecen, Lovarda
JELENTKEZZEN
ÉS NYERJETEK EGY RÁADÁS NÁSZUTAT A HOTEL BONVINO WINE & SPA-BA!
kiállítónak!
rendezveny@mediaworks.hu vagy a haon.hu aloldalán
Tisztelt Partnerünk! A régió egyik legnagyobb munkaerőpiaci seregszemléjén a pályát választó fiatalok, aktív munkakeresők egy helyen találkozhatnak a munkaadókkal, valamint az oktatási, képzési intézmények képviselőivel. A kiállítást megelőzően jelenítjük meg nagy példányszámban az Állásbörze Magazint, melyben egyedülálló hirdetési felületet biztosítunk partnereink számára.
Töltsétek fel esküvői fényképeteket, és szerezzetek minél több szavazatot! Nevezési és egyben szavazási időszak:
2020. január 23. - 2020. február 13. 12:00
www.boon.hu/az-ev-parja
379365
HAJDÚ-BIHARI
377723
Képfeltöltés, szavazás és versenyszabályzat:
HIRDETÉSEK
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
12
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 3., HÉTFŐ
Sport 13
MAGYARORSZÁG
Kiszenvedett diósgyőri siker Az ELTE BEAC Újbudához látogatott az Aluinvent-DVTK a női NB I. 13. fordulójából elhalasztott meccsen.
A diósgyőriek Kobe Bryant amerikai olimpiai bajnok legenda halálára emlékezve a támadóidőt a felezővonalnál töltve adták át a kezdeményezést a hazaiaknak, akik sportszerűtlen módon nem viszonozták ezt. Ettől függetlenül a vendégek kosaraival indult a mérkőzés, s már másfél perc után időt kért az egyetemisták mestere (0–4). Hatottak is az intelmek, triplával zárkóztak a házigazdák (6–7), de a DVTK is hármassal válaszolt. Sok mozgással szereztek labdát és pontokat a piros-fehérek, ki is kérte második idejét Balogh Judit (8–16). Laklóth büntetőivel, majd Mérész-hármassal közelítettek a hazaiak, akik akár egyenlíthettek is volna, de szerencsére Walker-Kimbrough utolsó másodperces kosarának köszönhetően hárompontos előnnyel zárta a nyitónegyedet a Diósgyőr. KOSÁRLABDA.
Nehezen nyertek a piros-fehérek
FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM
dekezésük is sok kívánnivalót hagyott maga után. Szerencsére Goree pontosnak bizonyult, ismét előnyben volt a DVTK (31–35), s ez újabb időkérésre késztette Balogh Juditot. Ez sem hatott, Skoric, majd Goree biztosította a nagyszünetre a miskolciak előnyét.
A buszban felejtették A második negyedet az egyetemisták kezdték jobban, másfél perc után már vezettek (23–22) a rengeteget hibázó vendégek ellen. Úgy tűnt, a miskolciak a buszban felejtették mindazt, amivel készültek a sereghajtó ellen. Medgyessy triplájával egyenlített a bajnokaspiráns, de remekül tartották magukat az újbudaiak, miközben a diósgyőriek mintha abban bíztak volna: elég a szerelést kitenni a pályára. Rendkívül pontatlanok voltak támadásban, s a vé-
rohanás után ismét a hazaiak mestere kért szünetet, aminek köszönhetően fel is jöttek az egyetemisták öt pontra. A záró felvonásban Kiss büntetőből szerzett pon-
tot, amire Laklóth duplával válaszolt. Egymás hibáiból éltek a csapatok, mígnem Szűcs triplája után már 13 pont volt a vendégek előnye (56–69). Morrison, majd Walker-Kimbrough gyarapította a miskolci pontok számát, Laklóth viszont triplával hozta közelebb a hazaiakat (64–73). Időt is kért a következő hazai kosár után Cziczás László. Laklóth újabb hármasa nem azt mutatta, hogy ez sikerült, pláne, amikor Fogg is termelni kezdett, s Laklóth újabb triplája után már nagyon leapadt az előny (75–78). Játszik a BSE! – reagáltak a nézők az egyetemisták remekelése láttán, két perccel a vége előtt nem véletlenül kérte ki a második idejét is a diósgyőri mester. A 40. percben kipontozódott a hazaiak legjobbja, Laklóth Anna, Fogg közben két büntetővel egypontosra csökkentette a vendégelőnyt; de Walker-Kimbrough duplája, majd triplája lehűtötte a hazai kedélyeket, s ha kínkeservesen is, de nyert az esélyesebb DVTK. TZ
Kosárlabda: NB I./B Férfi kosárlabda NB I./B Piros csoport, 19. forduló Vasas Akadémia – MEAFC-Miskolc 91–75 (22–21, 26–19, 24–19, 19–16) Budapest, 100 néző. V.: Szilágyi, Földesi, Németh MEAFC-Miskolc: Kozák B. (10), Kozák M. (8), Takács D. (16/12), Thornton (23/3), Béres D. (-). Csere: Lippai (11), Asszú (-), Gadus (2), Szőke (5), Sándor B. (-). Edző: Drahos Gábor Drahos Gábor: – Gratulálok az ellenfélnek, megérdemelten győztek. Sok egy-egyezést nyertek meg, ennek köszönhetik a sikerüket. Férfi kosárlabda NB I./B Zöld csoport, 21. forduló Kecskeméti TE-DA – Tiszaújvárosi Phoenix KK 70–75 (22–20, 13–16, 19–20, 16–19) Kecskemét, 100 néző. V.: Szilágyi, Lövei, Rózsavölgyi Phoenix KK: Kiss B. (3/3), Szilasi (20/15), Lajsz (9), Kovács Z. (7), Pöstényi (14/9). Csere: Tóth V. (7), Szabó N. (6), Orliczki B. (4), Molnár B. (-), Eremiás (5). Edző: Szendrey Zsombor Szendrey Zsombor: – Nehéz a kecskeméti fiatalok ellen idegenben bárkinek, így nekünk is játszani. Számítottunk erre a kemény mérkőzésre, szerencsére mindenki a talpán maradt, és szoros csatában nyerni tudtunk. Örülök, hogy a 16 éves Eremiás bátran és jól szállt be a meccsbe. Női kosárlabda NB I./B Zöld csoport, 14. forduló: Aluinvent-DVTK U23 – Törekvés SE 67–75 (24–11, 10–25, 22–10, 11–29) Miskolc, városi sportcsarnok, 50 néző. V.: Nemes, Fülöp Aluinvent-DVTK U23: Kecskés (13/9), Kababik (10), Szegeczki (5/3), Frindt (20), Ocsenás (10). Csere: Suhajda (6/6), Vég-Dudás (2), Pomázi (1), Balázs (-), Nagy R. (-). Edző: Vaszi Ádám Vaszi Ádám: – A kettős terhelésnek köszönhetően kijött a fáradtság a fejekben, ami a végjátékban döntőnek bizonyult. A páratlan negyedekben élesek vagyunk, megvannak a helyzeteink, amiket be is dobunk. Viszont ahogyan a meccsbe bele kell cserélnem, ez az átütő erő folyamatosan csökken.
www.boon.hu További képek és videók
Kosárlabda: jegyzőkönyv ELTE BEAC Újbuda – Aluinvent-DVTK 77–83 (19–22, 14–20, 21–23, 23–18) Budapest, 600 néző. V.: Farkas G., Kulcsár, Horváth Cs. ELTE BEAC Újbuda: Szabó D. (15/3), Zsámár (–), Laklóth (20/9), Mérész (16), Fogg (14). Csere: Tóth D. (–), Tóth F. (10/3), György (2), Galántai (–). Vezetőedző: Balogh Judit Aluinvent-DVTK: Medgyessy (10/6), Pusztai (4), Walker-Kimbrough (30/9), Goree (16/3), Morrison (7/3). Csere: Szűcs R. (3/3), Kányási (1), Skoric (9), Zele (–), Katona (2). Kiss A. (1). Vezetőedző: Cziczás László Balogh Judit: – Aki kint volt ezen a találkozón, a két csapat rengeteg hibája ellenére tényleg jó mérkőzést láthatott. A tanulság, hogy nagyon fontos a hit, mert bár mindent nem lehet hittel elérni, de sok mindent igen. Cziczás László: – Egy kellemetlen dologgal kell kezdenem: mi megemlékeztünk az amerikai kosaras legendáról, a házigazdák – szerintem rendkívül sportszerűtlenül – nem tették ezt. Nem ezen múlt persze, hogy nem nyertünk nagyobb különbséggel, a várakozásoknak megfelelően. A BEAC nagyon jó formát mutatott, biztos vagyok benne, ebben a sportcsarnokban nagyon sok csapat el fog vérezni. Mi talán az idény legrosszabb játékával rukkoltunk ki, valahogy fejben máshol jártunk. Örülhetünk, hogy kemény mérkőzésen sikerült nyernünk, és stabilizáltuk a tabellán második helyünket.
Magyarország nyerte az első qatch-vb-t A magyar csapat tagjai, Széles László, Zöldy Tamás és Pálos Gábor (balról jobbra) a dobogón a qatch-világbajnokság budapesti eredményhirdetésén. FOTÓ: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT
380669
Hibát hibára halmoztak Térfélcserét követően Goree duplájával folytatódott a mérkőzés, de látva a diósgyőriek sok hibáját, belelkesedtek a hazaiak, zárkóztak is rendesen (39–44). Medgyessy, majd Walker-Kimbrough triplája hűtötte a hazai kedélyeket, ám az egyetemisták egy pillanatra sem adták fel, s a válogatott Laklóth vezetésével igyekeztek közelebb kerülni ellenfelükhöz (44–54). Ötperces
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
13
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. február 3., hétfő
14 Szolgáltatás
magyarország
Keresztrejtvény
Mikor, hová
2020. január 31.:
Richard Madden, Mark Strong, Colin Firth, George MacKay, Dean-Charles Chapman, Daniel Mays, Adrian Scarborough, Gerran Howell, Richard McCabe, Justin Edwards január 30. – február 5. > 20.15 Helyár: 650 Ft. Lumiére! fel., francia dokumentumfilm, 90 perc, 2016 Rendező: Thierry Frémaux Szereplők: Thierry Frémaux, Auguste Lumiére, Louis Lumiére, Martin Scorsese február 1-jén > 16.00 – Európai Panoráma, Miskolc Filmklub, ingyenes vetítés. Bergman: 100 fel., norvég– svéd dokumentumfilm, 117 perc, 2018 Rendező: Jane Magnusson Szereplők: Lena Endre, Thorsten Flinck február 2-án > 16.00 – Miskolc Filmklub, ingyenes vetítés.
Mozi
A miskolci Béke Art-terem és Uránia Art-terem az Europa Cinemas mozihálózat tagja. 3530 Miskolc, Rákóczi u. 5. Tel./jegyrendelés: 46/507-573 URÁNIA-TEREM Ne játssz a tűzzel amerikai vígjáték, 96 perc, 2019 Rendező: Andy Fickman Szereplők: Brianna Hildebrand, Judy Greer, KeeganMichael Key, John Cena, John Leguizamo, Tyler Mane, Christian Convery január 30. – február 5. > 15.30, 17.30 Helyár: 900 Ft. Úriemberek amerikai bűnügyi akciófilm, 113 perc, 2020 Rendező: Guy Ritchie Szereplők: Matthew McConaughey, Charlie Hunnam, Michelle Dockery, Jeremy Strong, Colin Farrell, Henry Golding, Hugh Grant, Jason Wong, Eliot Sumner január 30. – február 5. > 20.00 Helyár: 900 Ft. BÉKE-TEREM Az elfeledett karácsony mb., norvég családi film, 72 perc, 2019 Rendező: Andrea Eckerbom Szereplők: Miriam Kolstad Strand, Trond Espen Seim, Anders Baasmo Kristiansen február 3–5. > 16.00 – Európai Panoráma Helyár: 650 Ft január 30–31. > 16.00 – Európai Panoráma Helyár: 650 Ft. Richard Jewell balladája amerikai film, 129 perc, 2019 Rendező: Clint Eastwood Szereplők: Paul Walter Hauser, Sam Rockwell, Olivia Wilde, Jon Hamm, Kathy Bates, Nina Arianda, Ian Gomez január 30. – február 5. > 18.00 Helyár: 900 Ft. 1917 angol–amerikai háborús film, 119 perc, 2019 Rendező: Sam Mendes Szereplők: Andrew Scott, Benedict Cumberbatch,
2, 3, 9, 13, 14, 15, 18, 20, 24, 32, 33, 37, 44, 45, 54, 60, 61, 64, 67, 68
28
2020. február 1.:
1, 4, 6, 7, 11, 13, 14, 30, 32, 43, 48, 53, 57, 62, 65, 67, 68, 69, 70, 78 Az adatok tájékoztató jellegűek!
A
A MEGFEJTÉS ELSÕ RÉSZE
ZSÍRBAN OLDÓDÓ VITAMIN
FOLYAMI HAL KÖRSZÍNHÁZ
HARCI SZEKÉR
FAKORONA
A MEGFEJTÉS HARMADIK RÉSZE
NOMÁD ARAB NÉP
N
2020. február 1.:
5, 18, 63, 76, 80 Joker: 452370 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatosokra 2.009.445; a 3 találatosokra 19.065; a 2 találatosokra 1.815 forintot fizetnek.
OLÁH..., ÉNEKES
magyarország
...DEREK, AMERIKAI SZÍNÉSZNÕ
A feladvány Böszörményi Gyula gondolatát rejti
Az adatok tájékoztató jellegűek!
M
MEGFEJTÉS MÁSODIK RÉSZE VERBUVÁL
2020. február 2.:
ÁPOLÓ, GONDOZÓ
SZOLMIZÁCIÓS HANG
ELVONATKOZTATÁS
HOMOKHEGY
KÉRDÕSZÓCSKA
VÁG AZ ESZE
ARRAFELE!
VITÉZ, BAJNOK PÁRATLAN LÉHÛTÕ!
12, 15, 25, 32, 39, 42 Nyeremények: a 6 találatos szelvényre 715.966.640; az 5 találatos szelvények re 353.930; 4 találatosokra 7.745; a 3 találatosokra 2.065 forintot fizetnek.
KÉPES RÁ HASAS EDÉNY LIKAS A KÖZEPÉN!
Az adatok tájékoztató jellegűek!
CINEMA CITY 3525 Miskolc, Miskolc Plaza, Szentpáli u. 2–4. Jegyfoglalás: 46/416-661 1917 mb. 119 15:30 20:10 Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? mb. 122 15:00 17:30 18:45 20:00 Dolittle mb. 106 13:50 16:00 18:10 Jégvarázs 2. mb. 103 14:50 Jojo Nyuszi fe. 108 13:10 18:00 Jumanji – A következő szint mb. 114 17:00 Kisasszonyok fe. 135 14:10 16:50 19:30 Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs! mb. 67 13:50 15:30 17:10 Ne játssz a tűzzel mb. 96 13:20 15:30 17:40 19:50 Tőrbe ejtve mb. 130 20:20 Úriemberek mb. 113 13:30 15:50 18:10 19:30 Úriemberek fe. 113 20:30
ALMÁSI HILDA
GYATRA
DERÉKZSÁBA
BESZÉD ELEME
CSÕRÖS FUVOLA
UDVAR
2020. február 1.:
ÉSZAK
E hétre érvényes határszám: 40 A nyerőszámok húzási sorrendben: 28, 44 ,19, 23, 20, 66, 16, 67, 45, 65, 3, 7, 11, 1, 68, 5, 29, 37, 73, 2, 59, 46, 26, 34, 32, 70, 61, 47, 4, 25, 39, 33, 75, 18, 36, 21, 15, 38, 43, 13, 53, 71, 63, 51, 55, 22 Az Első képet a 22. kisorsolt nyerőszám után érték el. Az Első keretet a 34. kisor solt nyerőszám után érték el. A Luxort a 46. kisorsolt nyerőszám után érték el. A nyeremények: Jackpot nem volt. Luxor telitalálat 2 db 3.709.135 forint. Első keret 1 db 1.059.755 forint. Első kép 16 db 49.675 forint. Keret 232 db 9.135 forint. Kép 12 017 db 990 forint. A következő heti számsorsolás határszáma: 41. Az adatok tájékoztató jellegűek!
JEGY, BILÉTA KABÁTBAN VAN!
HAZAI PÉNZINTÉZET
...KÁROLY, ÉPÍTÉSZ V.
MEGÁLLJ!
SZAGLÓSZERV
APÓKA
HAJLAT
KATONA
CSODÁLKOZÓ HANG
ILJUSIN GÉPE
PLÉD
KÍNOS, KELLEMETLEN KÉZZEL JELEZ LINZERFAJTA HÚROS FEGYVER MUTATÓSZÓ
BECÉZETT NÕI NÉV
Nyertesek
MORZEJEL
HÉTFÕ A NAPTÁRBAN
PÁRATLANUL KIRÍ!
CSAK FÉLÖL!
MÉLY LEVEGÕT VESZ
Keresztrejtvény: Sándor Györgyné, Miskolc, Sudoku kezdő: Mészáros Imre, Szendrőlád, Sudoku haladó: Zupcsánné Kévés Tímea, Edelény
EGYNEMÛ ELÕTAG!
A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok
Sudoku
28. feladat
Kezdőknek, 28.
Haladóknak, 28.
6 7 2 9 1 7 2 3 9 8 4 3 1 6 7 1 9 2 5 9 7 6 3 9 5 1 8 7 5 6 9 4 2 4 9 8
1
Megfejtések, 18. számú feladat
2 4 7 3
5
2 6 3 8 5 1 9 4 7
7 6 4 3
1 5 8 9 6 3 9 7 2 6 9
1 5
1 7 5 9 6 4 3 8 2
4 9 8 2 7 3 6 1 5
7 5 9 4 2 6 8 3 1
3 8 2 5 1 9 7 6 4
6 1 4 3 8 7 2 5 9
5 3 6 1 9 2 4 7 8
8 2 7 6 4 5 1 9 3
9 4 1 7 3 8 5 2 6
Kezdőknek
4 7 8 1 2 9 5 3 6
2 3 6 7 8 5 9 1 4
5 1 9 3 6 4 2 8 7
1 6 4 9 7 3 8 2 5
9 2 3 8 5 6 4 7 1
8 5 7 4 1 2 3 6 9
6 4 1 2 9 8 7 5 3
7 9 2 5 3 1 6 4 8
3 8 5 6 4 7 1 9 2
Haladóknak
A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok
Tv- és rádióműsor
2020. február 3., hétfő M1
06.00 HÍRADÓ 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Kenó 06.45 Roma magazin 07.15 Domovina 07.45 Ridikül 08.40 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 09.25 Don Matteo – III. évad olasz tévéfilmsorozat 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó egyéb 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal német ismeretterjesztő sorozat 13.20 A királynő szigetei német ismeretterjesztő sorozat 14.20 A hegyi doktor – V. évad német családi filmsorozat 15.10 Sorsok útvesztője török tévéfilmsorozat 16.00 Don Matteo – III. évad olasz tévéfilmsorozat 17.05 Ridikül 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 19.35 A hegyi doktor – V. évad német családi filmsorozat 20.30 Kékfény 21.30 Hazug angol bűnügyi tévéfilmsorozat 22.15 Kenó 22.25 Berlin ege alatt német tévéfilmsorozat 23.20 Hogy volt?! 00.20 Brown atya – V. évad angol bűnügyi tévéfilmsorozat
C
Y
04.00 Győzike reality komédia 04.55 Top Shop 05.20 Barátok közt magyar filmsorozat 06.00 Reggeli élő magazinműsor 09.05 Asztro Klub 10.05 Top Shop 12.20 Fókusz közszolgálati magazin 13.35 Drága örökösök magyar filmsorozat 14.50 Bátrak földje magyar filmsorozat 16.00 Az én kis családom török filmsorozat 17.10 Barátok közt magyar filmsorozat 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 18.55 Fókusz közszolgálati magazin 20.05 Drága örökösök magyar filmsorozat 21.20 Bátrak földje magyar filmsorozat 22.30 Barátok közt magyar filmsorozat 23.20 XXI. század – a legendák velünk élnek hétfő esténként az RTL Klub műsorán! 23.50 RTL Híradó – Késő esti kiadás 00.25 Kapcsolat amerikai filmsorozat 01.35 Autogram autós magazin 02.15 Foglalkozásuk: amerikai amerikai akcióthriller-sorozat 03.10 Foglalkozásuk: amerikai amerikai akcióthriller-sorozat 04.00 Győzike
09.00 Mickey egér játszótere 09.25 Cili seriff és a Vadnyugat 09.50 Sam, a tűzoltó 10.00 Vipo, a repülő kutya kalandjai 10.25 Bing 10.35 Claude 10.55 Mesék Mátyás királyról 11.05 Sebaj Tóbiás 11.10 Mirr-Murr kandúr kalandjai 11.15 Kíváncsi Fáncsi 11.25 Töf-Töf elefánt 11.35 Magyar népmesék 11.40 Kérem a következőt! 11.55 Mézga Aladár különös kalandjai 12.20 A szárnyalók 12.45 Kemy, a felfedező 13.10 Hevül a vegyület 13.15 Sziklaszirti mesék 13.30 Bubbi Guppik 14.05 Bobby és Bill 14.20 Apollo és a csodabogarak 14.45 RoboVonatok 15.00 A dzsungel könyve 15.20 Laura csillaga 15.45 Sammy és barátai 16.00 Gyerekversek 16.04 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi 17.00 Szófia hercegnő 17.25 Jake és Sohaország kalózai 17.50 Mickey egér játszótere 18.10 Cili seriff és a Vadnyugat 18.35 RoboVonatok 18.50 44 csacska macska 19.15 Sam, a tűzoltó 19.25 Apollo és a csodabogarak 19.50 Bing 19.55 Hetedhét kaland 20.15 Született szinglik 21.05 Én vagyok itt! 22.15 Akusztik
M
100
90
80
A szabály egyszerű. A sudoku rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3x3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt (28–33) juttassák el a szerkesztőségünkbe (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét mind a hat sudoku rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: 2020. február 13. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.
70
60
50
40
30
05.20 Családi Titkok magyar realitysorozat 06.15 MOKKA magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA magazinműsor 08.45 MOKKACINO magazinműsor 09.35 TELESHOP 10.45 Csapdába csalva VI. német doku-reality sorozat 11.15 Tények Plusz 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Walker, a texasi kopó VI. amerikai akciófilm-sorozat 13.30 Walker, a texasi kopó VI. amerikai akciófilm-sorozat 14.30 A vidéki doktor XIV. német filmsorozat 15.40 Amanda chilei romantikus filmsorozat 16.45 Remények földje török romantikus filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 18.45 Tények Plusz 19.30 Mintaapák magyar fikciós sorozat 20.00 Exatlon Hungary extrémsport-reality 22.05 Drágám, add az életed! game show 23.20 Magánnyomozók II. magyar doku-reality sorozat 00.25 Családi Titkok magyar realitysorozat 01.30 Walker, a texasi kopó VI. amerikai akciófilm-sorozat 02.40 Tények Este hírműsor
20
10
5
06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.56 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Kék bolygó 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Magyar gazda 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Itthon vagy! 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Kék bolygó 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Magyar gazda 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Esély fogyatékkal élőkről szóló magazin 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sporthíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Világ 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz
M4 05.15 Bringasport 05.30 UTE Tv 06.00 Múlt és Jelen 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 07.30 Golf magazin 08.00 Góóól2 09.00 SPORT7 10.00 Sporthíradó 10.30 Labdarúgó közvetítés 12.25 Szabadidő 13.00 Sporthíradó 13.25 Pecatúra 14.00 Jövünk! 14.25 Út az Ebre 15.00 Labdarúgó közvetítés 17.00
Sporthíradó 17.15 3x8 17.45 Kosárlabda magazin 18.45 Felvezető műsor 19.00 Kézilabda közvetítés 20.40 Kézilabda magazin 21.45 Sporthíradó 22.15 Labdarúgó közvetítés 00.15 3x8 00.45 Labdarúgó közvetítés 02.40 Szabadidő 03.10 Labdarúgó közvetítés
HÍR TV 6.00 Bayer show ism. 7.00 Híradó 7.30 Napról napra ism. 8.00 Hírek 8.05 Informátor ism. 8.30 Paletta ism. 9.00 Hírek 9.05 Bayer show ism. 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 A nyolcas ism. 11.30 Budapesti srácok ism. 12.00 Híradó 12.30 Soroló ism. 13.00 Hírek 13.05 Panaszkönyv ism. 14.00 Hírek 14.05 Credo ism. 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Garázs ism. 16.00 Hírek 16.05 Vetítő ism.: Emlékmű helyett Vaszi Jánoska emlékére Rendező: Vörös T. Balázs 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz-mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Főhős 21.00 Hírek 21.05 Sajtóklub 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Címlap 23.00 Hírek 23.05 Magyarország élőben ism. 23.30 Plusz-mínusz ism. 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek
FILM+
4.00 Star Trek: Űrlázadás Amerikai akciókalandfilm 6.10 G.I. Jane Amerikai akciófilm 8.20 Keleti igazságosztó Amerikai akciófilm 10.00 Star Trek: Nemezis Amerikai akciókalandfilm 12.15 Kalandorok kapuja Franciakínai-kanadai akciókalandfilm 14.20 Iron sky - Támad a Hold Finnnémet-ausztrál akcióvígjáték 16.40 Hipervándor Amerikai kalandfilm 18.20 Mátrix - Újratöltve Amerikai
akciófilm 21.00 Mélytengeri pokol Amerikai katasztrófafilm 23.10 A 657es járat Amerikai akciófilm 1.00 Stone Amerikai film 3.20 Jobs - Gondolkozz másképp Amerikai életrajzi film
ATV 04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV START 08.35 START plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz 21.30 Columbo 23.40 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 00.50 700-as klub 01.20 Egyenes beszéd 02.20 A nap híre 03.00 Jakupcsek plusz 03.50 Fórum
MR2-PETŐFI 06.00 Hírek - Petőfi Rádió 06.00 Talpra magyar - Reggel a Petőfi Rádióval Benne: 06.30 Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 07.30 Hírek 08.00 Hírek 08.30 Hírek 09.00 Hírek 10.00 Hírek - Petőfi Rádió 10.00 Eszembe jutottál Benne: 11.00 Hírek 12.00 Hírek 13.00 Hírek 14.00 Hírek - Petőfi Rádió 14.00 Egész úton - Hazafelé a Petőfi Rádióval Benne: 15.00 16.00 17.00 Hírek 18.00 Hírek Petőfi Rádió 18.00 Petőfi top 15 19.00 Hírek - Petőfi Rádió 19.00 Minek nevezzelek? Benne: 20.00 Hírek 21.00 Hírek - Petőfi Rádió 21.00 Rontom Bontom Benne: 22.00 Hírek 00.00 Himnusz
MISKOLC TV 06.00 Az előző esti adás ismétlése 08.35 Képújság 18.00 Híradó 18.17 Időjárás-jelentés 18.20 Programpont (programajánló) 18.25 Miskolci Napló (közéleti magazin) 19.00 Híradó ism. 19.17 Időjárás-jelentés 19.20 Programpont ism. 19.25 Épí-tech (építészeti ma-
gazin) 20.00 Híradó ism. 20.17 Időjárás-jelentés 20.20 Programpont ism. 20.25 Képújság
EURÓPA RÁDIÓ
6.00–9.00 Kontinentális reggeli (Benne. 6.00 Hírek + Református ember 7.00 Régió Krónika 7.20 Útravaló 7.30 Rövidhírek 9.00 Hírek + Református hírek 9.05 Apropó 10.00 Hírek + Református hírek 10.10 Magazin 11.00 Hírek + Református hírek 11.10 Református magazin 12.00 Régió Krónika 12.15 Aréna 13.00 Hírek + Református hírek 13.10 Mindennapi irodalom 14.00 Hírek + Református hírek 14.10 Református magazin 15.00–18.00 Svédasztal 18.00 Hírek + Református hírek 18.10 Magazin 19.00 Régió Krónika 19.30 Esti nyugalom 20.00 Hírek 20.10 Református magazin (ism.) 21.00 Hírek 21.10 Mindennapi irodalom 22.00 Hírek + Református hírek 22.10 Zenesáv 23.00 Hírek + Református hírek 23.10 Református magazin (ism.) 0.00–6.00 Éjszakai műsorok
CSILLAGPONT RÁDIÓ 4.00 Infó óra 5.00 Pulzus infó - egészségtematikus magazinműsor 6.00 Híróra 7.10 Hajrá diósgyőr! 7.30 Jó reggelt borsod! - reggeli közérdekű műsor 9.00 Rendelő - egészségtematikus műsor 11.10 Hajrá diósgyőr! 12.00 Magazin óra 13.00 Infó óra 14.00 15.00 Pulzus infó 16.00 Híróra - magazin műsor 17.10 Hajrá diósgyőr! 18.00 19.00 Rendelő 20.00 21.00 Pulzus infó 22.00 Infó óra 23.00 Híróra 0.00 Zenei óra A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.
eszak
14
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 3., HÉTFŐ
Hirdetés 15
MAGYARORSZÁG
GYÁSZHÍR A boon.hu/gyaszhirek/ internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét „Azon a reggel csak hallgatott makacs ajakkal. Azon a reggel olyan volt, mint egy néma angyal.”
„Küzdöttem értetek szívvel és erővel, De mint büszke fák, végül is ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, Szeressétek egymást, mert én már nem leszek.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága édesanya, nagymama, dédmama, rokon és szomszéd, a megyaszói születésű, évtizedekig miskolci, majd mályi és budakalászi lakos
életének 86. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. február 5-én 15 órakor lesz a szirmai temető ravatalozójából. A gyászoló család 371836
életének 90. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól hamvasztást követően 2020. február 8-án, szombaton 13 órakor veszünk végső búcsút a miskolci Szentpéteri kapui temető nagy ravatalozójában.
LAKÁSÜRÍTÉS, költöztetés, épületek bontása rövid határidővel. 20/433-3119
"Egy szál virág, egy gyertyaszál, Egy fénykép, amin mosolyogsz ránk. Emléked örökké itt van velünk, Ameddig mi élünk, addig Te is élsz velünk." Szomorúsággal emlékezünk
életének 72. évében elhunyt. Temetése 2020. február 4-én 13 órakor lesz a bodrogkeresztúri katolikus temetőben. Fia, László
*376655*
FÁK szakszerű kivágása, sövényvágás, bozótirtás, zöld hulladék elszállítása, fűkaszálás. 20/2677-676
NÖVÉNY
382124
ZAHUCZKY LÁSZLÓ, a veterán magyar motorok szerelmese
SZOLGÁLTATÁS
*379693*
68 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. február 7-én 14 órakor lesz a diósgyőri katolikus temetőben. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS
Fájó szívvel tudatom, hogy
Szerető gyermekei és a gyászoló család
KONYHAKÉSZ tűzifa ömlesztve 345×215×83 (6 m3) raktérben. Érd: 0630/964- 9571 AA5947746
sz. Vincze Mária Húsipar és az ÁNTSZ volt dolgozója
LKM-nyugdíjas
sz. Almási Piroska
TŰZIFA
VALUSKA IMRÉNÉ
TÓTH SÁNDOR
TÓTH LAJOSNÉ
382370
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni, Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!” Fájó szívvel tudatjuk, hogy
340190
*383078*
VETŐMAG! Fémzárolt lucerna és napraforgó hibrid vetőmag kapható. Tel.: 30/4524265, Cím: Kruppa-Mag Kutató Kft. Kisvárda, Jéki u. 63.
ÁLLÁS
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
ERMÉNYI GÉZÁNÉ szül.: Harsányi Magdolna
A Miskolci Egyetem pályázatot hirdet oktatói, ügyvivő-szakértői, valamint kertész munkakörök betöltésére. Bővebb információ: www.kozigallas.gov.hu; www.uni-miskolc.hu/allaspalyazatok; 46/565-023.
SZOLGÁLTATÁSKERESÉS FAKIVÁGÁS! Nem dönthető, veszélyes fák kivágása garanciával, felelősségvállalással. Tel.: 06-30-9982-178 (Bereczky Attila) *374648*
„Az idő sem gyógyítja sebeinket, mert te igazán szerettél bennünket. Hiába borult rád a temető csendje, szívünkben élni fogsz mindörökre.” Hálás szívvel mondunk köszönetet azoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a szirmai református gyülekezetnek és mindazoknak, akik
379805
*377874*
volt sátoraljaújhelyi lakos halálának 23. évfordulóján. Áldott legyen emléke, amilyen áldásos volt élete. Szerető családja 382621
SZABÓ GÉZA
Soron kívül vállalunk betonacélvágást, -hajlítást,
„Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet.”
381284
Gondoljon mindazokra, akik már nem lehetnek velünk.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk
Segítséget nyújt Önnek az Észak.
temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
DR. MESKÓ LÁSZLÓNÉ
340190
Érd.: 30/398-7979
382621
anyagbiztosítással.
„Elmentél tőlünk egy csendes hajnalon, köszönni, búcsúzni nem volt alkalom. Eltelt 1 év, már nem látunk többé, de szívünkben itt leszel mindörökké. Nélküled már semmi nem olyan, mint régen, fájó könnycsepp lettél mindannyiunk szemében.”
temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
380779
Hirdetni szeretne?
Fájdalommal emlékezünk a szerető férj, édesapa, nagyapa és após
ID. UJLAKI LÁSZLÓ halálának 1. évfordulójára.
Szerető családja
382576
Szeretünk olcsóbban
tankolni!
Hívja hétfőtől péntekig 8–16 óra között a
ÚJ!
FT + EXTRA KEDVEZMÉNYEK
06-4699-88-99 -es számot!
Adjon fel apróhirdetést, gyászhirdetést, megemlékezést, köszönetnyilvánítást és keretes hirdetést!
EVO 95 Benzin, EVO Diesel, XXL Diesel , autógáz üzemanyagokra és a pisztolyos AdBlue üzemanyagokra 6 Ft/liter kedvezmény. A Prémium EVO 100 Benzin Plusz, EVO Diesel Plusz, 102+ MOL Racing versenybenzin üzemanyagok árából 12 Ft kedvezmény literenként. A Gépi autómosó árából 10%-ot mosásonként, a töltőállomáson forgalmazott kenőanyagok, autókemikáliák, kiszerelt AdBlue termékek árából pedig szintén 10%-ot spórolhatnak meg kedves előfizetőink. Ha már legalább 1 éve napilap előfizető, vagy hűségnyilatkozattal, előre fizetéssel van meg a 12 hónapja, igényelje tőlünk MOL Partnerkártyáját a www.megyekartya.hu IGÉNYLÉS menüjében! Nincs üresjárat! Kapcsoljon Ön is feljebb egy fokozattal és használja ki a lehetőséget! 336276
336255
magyarország
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
15
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 3., HÉTFŐ
16 Mozaik
MAGYARORSZÁG
Disznótoros étkek napja
Évforduló
Balázs, Oszkár
904 éve Székesfehérváron meghalt Könyves Kálmán magyar király.
február 3., hétfő idojaras.boon.hu REGGEL
DÉLBEN
ESTE
7 °C
12 °C
5 °C
Jót ettek, ittak szombaton a Berezdi pincesoron.
jel mérséklődik a légmozESTE
CSERÉPFALU.
Hétfőn reggel borús, szeles REGGELidőben elszórtan előfordul kisebb eső, zápor is. Viharos széllökések is lesznek.
Napközben további viharos DÉLBEN széllökések várhatóak. Borús időben elszórtan lehet kisebb eső, zápor.
Este még erős szél fúj. Éj-
A Virgonckodók csapata nyerte idén a cserépi böllérfesztivált, amely a forralt boros, disznótoros rendezvény egyik fő attrakciója volt. A Berezdi pincesorra sokan kilátogattak a színpadi programok, az étel- és italkínálat miatt, hiszen lehetett pálinkázni és forralt borozni is, s sokféle disznótoros ételt is meg lehetett kóstolni.
gás. Marad a borús ég, elszórtan záporokkal.
Ma 6 °C
Viharos szél, borús, enyhe idő, elszórtan zápor.
13 °C Encs
Sátoraljaújhely
6 °C 11 °C
Kazincbarcika
7 °C 12 °C
7 °C 12 °C
Fogás, szúrás, tisztítás Csetneki László, a zsűri elnöke elmondta, a negyedik alkalommal tartott versenyen betegségek miatt öt csapat indult. A feladataik között volt a fogás, a szúrás, a tisztítás, a hasítás, a bontás és a hús szétszedése is. Aki a húsba belevágott, az már hibázott. – Az ételek közül először hagymás vért kellett készíteniük. Kettő csapat kiemelkedőt hozott, kettő viszont rosszat. A hagymás vért azért szeretjük, mert szaftos, ők viszont alig tettek bele hagy-
Ózd
6 °C 13 °C
Tokaj
8 °C 13 °C
MISKOLC
EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT
7 °C 12 °C EUROPEAN WEATHER SERVICE
www.eumet.hu
Tiszaújváros
7 °C 13 °C
Mezőkövesd
7 °C 13 °C
Napkelte: 06:54 Napnyugta: 16:31 KEDD
7 °C
12 °C
Hidegfront, viharos szél, eső, lehűlés, hózáporok.
SZERDA
5 °C
CSÜTÖRTÖK PÉNTEK
9 °C
2 °C
Viharos szél, változó felhőzet, hózáporok.
5 °C
-2 °C
Gyenge légmozgás, változóan naposfelhős idő.
ORVOS-METEOROLÓGIA: Ma kettős fronthatással kell számolni hidegfronti hangsúllyal. A krónikus betegségek panaszai továbbra is erősek maradnak, vércukor- és vérnyomás szint ingadozása léphet fel, fokozódhat a görcskészség.
Holdkelte: 11:10 Holdnyugta: 01:19 SZOMBAT
2 °C
-4 °C
1 °C
Elkészült a fűszeres sült kolbász
mát és fűszereket. Oda kell figyelni, hogy megfelelő men�nyiségű fűszert használjunk, mert önmagában a vérnek nincs íze. Kellett készíteni böllértálat hurkával, kolbásszal és egy sülttel, ami lehetett pecsenye vagy tarja is. A karajnak ilyenkor még egy tejsavas erjedés szükséges, legalább 24 órányi utóérés kell. Ezt sokan elfelejtik, s elkészítik aznap a rántott húst, ami rágós lesz. A csapatok a következő évre mindig megfogadnak valamit
FOTÓ: TÓTH BALÁZS
a tanácsainkból, bár a disznóvágásnál ahány ház, annyi szokás. Egy-egy fokot mindig haladnak a nagyszerű munka felé. Az összvélemény szerint a csapatok nagyon szorgalmasan dolgoztak, odafigyeltek mindenre. A vendégsereg sokkal nagyobb volt, mint tavaly, és most mi dagonyáztunk, nem a disznók. Az idő egyszer fagyott, most pedig felolvadt, de a kilátogató sok ember jól érezte magát – értékelt a zsűri elnöke. TB
www.boon.hu További képek és videók
Csehországban töltötte be a legmagasabb közjogi méltóságot. A szabadság és a lelkiismeret jelképévé vált, elkötelezetten képviselte a Visegrádi Négyeket is. A capitoliumi szobrát 2014-ben
Jó híreket kaphat pénzügyi téren. Látókörébe kerülhet egy remek lehetőség. Ha ez egy ingatlan-adásvétel, az egy hosszabb távra szóló projekt, nem kell azonnal beleugrani.
FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
avatták fel, és a képviselőház elnöke így méltatta: – Író volt, az igazság fegyve rével harcolt: ez volt az egyetlen, amire a kommunistáknak nem volt válaszuk – mondta John Boehner elnök. KT
BUDAPEST. Megújult zsűrivel, új díszletben indult el szombaton este A Dal 2020. Az első válogatóban tíz produkciót láthattunk, abból hat jutott tovább: Varga Szabolcs, a
A Merkúr ma már az első sorsterületén tartózkodik, ez önt egy kicsit felfrissíti, lehet, hogy többet mozog, sportol. De lehet, hogy az agytekervényeire hat élénkítően.
A pihenés majd ráér… Barbi miskolci diáklány szerint a stresszmentes élet titka a jó időbeosztás. A hétköznap a tanulásé, a hétvége a szórakozásé. Mottója: „a pihenés majd ráér…” FOTÓ: KOZMA ISTVÁN
A mi fiúnk is továbbjutott Pál Dénes is a hat továbbjutó között van A Dal 2020 első válogatója után.
Nehéz, kissé kaotikus napra számíthat. Semmit ne akarjon ma tisztázni, mert csak még jobban elveszik a dolgok sűrűjében.
A Szaturnusz kissé távolodik a Plútó vonzásából, ezt önnek éreznie kell, már nem olyan fojtogató a hangulat. A Jupiter „jóindulata” is megmutatkozik.
WASHINGTON.
Václav Havel szobránál a Capitoliumban
A Merkúr az ön nyolcadik sorsterületére lépett, ez szerződéskötéseket, közös elszámolású üzleteket ígér. Valószínűleg sok lehetőséget rejt magában ez a nap.
A Hold a hetedik sorsterületén halad át, ami részben nagyon jó jel, mert együttműködésre ösztönzi önt. Csakhogy a Mars és a Hold helyzete miatt ma önre nem jellemző módon mindenen megsértődik.
Václav Havelt a világpolitikát befolyásoló európai gondolkodónak nevezték.
Páratlan módon A híres cseh politikus – a világtörténelemben alighanem páratlan módon – előbb csehszlovák, majd cseh köztársasági elnök lett, hivatalából a tizennyolc évvel ezelőtti február 2-án távozott. Havel öt és fél évet ült börtönben, majd a csehszlovák események szószólójaként forradalmi szerepet vállalt magára. Szlovákia önállóvá válása után lemondott, majd
Agya teljes gőzzel dolgozik, benyomásokat gyűjt, ötleteket gyárt, de még minden megmarad az elmélet síkján. Jobb is, ha vár a megvalósítással…
Gyermekeivel, házastársával egy nagyon izgalmas programon vehetnek részt, mindenki nagyon kellemesen szórakozik.
Két állam, egy államelnök Az amerikai főváros törvényhozásának épületében Kossuth Lajos szobrától pár méterre található Václav Havel emlékműve.
Ön most nagyon talpraesett, mindenféle ügyintézésre alkalmas a mai nap. Ön az egyetlen, aki kaotikus állapotban is feltalálja, sőt otthon érzi magát most.
A Merkúr belépett a munka sorsterületére, valószínűleg új kolléga érkezik munkahelyére, akinek a betanítását önre bízták. Nem könnyű eset, tegyen meg mindent, amit tud.
Egy idős férfi moziba megy. Megveszi a jegyét, majd beáll a sorba pattogatott kukoricát venni. Amikor meghallja, hogy 2 dollárba kerül, megszólal: – Amikor legutóbb moziban voltam, 10 cent volt a pattogatott kukorica. – Uram, akkor nagyon fogja élvezni az előadást, ugyanis most már hangja is van a filmnek. További viccek humor.boon.hu
KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Erős nyugatias oldalszél, olykor viharos széllökések. Elszórtan esők miatt csúszóssá váló utak és romló látási viszonyok.
A hét első napján ön máris beleveti magát az üzleti életbe. Ragyogóbbnál ragyogóbb ötletei támadnak, melyeket a pénz világában azonnal képes hasznosítani. Lehet, hogy ma kissé bőkezűen költekezik, amit holnap könnyen megbánhat, mert ön jobban szereti a bankszámláján a tartalékot látni.
Megér egy mosolyt
Gyenge légGyenge, délies mozgás, vál- légmozgás, tozóan napos- borongós idő. felhős idő.
Horoszkóp
HolyChicks, Nagy Bogi, Pál Dénes, a Horus x Marcus ft. Fekete Bori és a Fatal Error már biztosan ott lesz az elődöntőben. A mi fiúnk, Pál Dénes az „önéletrajzi ihletettségű” Készen állsz című dallal nevezett be a versenyre. A dal nemrég született kislányának szól. A továbbjutást eredményező válogató után Pál
Dénes Instagram-üzenetben köszönte meg rajongóinak a szurkolást: „Köszönöm nektek, hogy velem voltatok, nem tudom elmondani, menyire hálás vagyok! Kis pihenés, és készülök a következő fordulóra, még jobban, még pontosabban…” A következő válogatóműsor ezen a héten szombaton lesz, újabb tíz dallal. SZB
Tévézés közben
Szeretnél te is profi fotósorozatot? Szívesen állnál a megyei napilap fotósának kamerája elé?
magyarország
Jelentkezz nap lányának!
Küldj magadról egy teljes alakos fotót a boon@inform.hu-ra, mindenképp add meg a neved és a telefonszámod is, hogy fotósunk fel tudja venni veled a kapcsolatot.
Azt tudjuk, hogy a macskák nagyon intelligens és öntörvényű jószágok. Nyitrainé Sarolta olvasónk házi kedvencét tévénézés közben kapta lencsevégre, amint éppen egy természetfilmet nézett. FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
923128
Névnap
Időjárás
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ESZAK
16
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow