Skip to main content

ema_2020-02-01

Page 1

LXXVII. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Pfaff Noel kiválóan teljesített a felvételin

Enikő maga készíti az ajándékokat 16. OLDAL

4. OLDAL

ÉVES

MAGYARORSZÁG

A téli esték kedvelt étkei

FÜGGETLEN NAPILAP

SZOMBAT 2020. FEBRUÁR 1.

10 °C REGGEL

ÍZVILÁG. Egy meleg ital vagy egy tál gőzölgő étel mindig jólesik, ha az ablak túloldalán röpködnek a mínuszok. Ilyenkor általában meleg, sűrű, tartalmas dolgokat kíván a szervezet. Miért fontos, hogy megfelelő hőmérsékletű legyen minden, ami télen a tányérra kerül? Miért vágyunk a forró dolgokra, ha a zimankóban átfagytak a tagjaink? A meleg levesek, italok és a csípős ételek serkentik a vérkeringést. Ha fázunk, érdemes legurítani egy nagy adag teát, esetleg kicsit jobban megpaprikázni a pörköltöt, ízlés szerint – kinél hol kezdődik a sárkánytűzeffektus. Persze nem csak azoknak lehet ez hasznos, akik most léptek be az ajtón, hiszen a hideg hónapokban könnyű átfagyni akár a lakásban is. /8. ÉM

Kevés felhő lesz az égen, számottevő csapadék nem várható

DÉLBEN

ESTE

A színházpénz volt a fő téma

Politikai megközelítéseket is kapott a színházat és a bábszínházat érintő téma a miskolci közgyűlés legutóbbi ülésén, jóllehet a képviselőknek csak arról kellett dönteniük, hogy elfogadják-e a városháza tájékoztatását. Az előterjesztést véleményező bizottságok erre egyébként egyhangú igent is mondtak. A képviselők eltérően ítélik meg a helyzetet. /5. ÉM MISKOLC.

A Kaposvár jön a Vegyészhez

Akinek Miskolc a vára, az élete

Első Miskolcról szóló könyvét Kriza Ákos korábbi polgármester, a másodikat Müller Péter Sziámi költő, szövegíró, a miskolci operafesztivál alapító igazgatója és Koleszár Péter, a népszerű Miskolc a múltban Facebook-csoport alapítója ajánlja az olvasónak. Reiman Zoltán ezer szállal kötődik Miskolchoz, itt született, nőtt fel, és ma is itt él feleségével és két gyermekével. /6. TÁ INTERJÚ.

A baba-mama klubot a miskolci Győri kapui városrész közösségi programjainak sorában a Kapuzörgető projekt keretein belül rendezik meg rendszeresen. Az első alkalom novemberben volt az Ifjúsági és Szabadidő Házban, és azóta is minden héten találkoznak az anyukák és időnként az apukák is, ugyanis erre is igény van… FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

Szigorítás és ellenőrzés, mégis sokan csalhatnak Akad tűzifa bőven, csak nem mindegy, milyen, honnan és mennyiért.

tűzifához jutni a megyében. Lapunk is többször beszámolt róla: olyan is akadt, aki visszaállt a gázfűtésre, mert annyira nehéz volt tüzelőhöz jutni, és azt is aranyáron mérték. Tavaly már normalizálódott a helyzet, hozzá lehetett jutni több helyről is tűzifához, az ár is csökkent

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. A 2016–2017-es kemény tél és az ezt követően a tűzifapiacon életbe lépett szigorítások miatt 2017-ben és 2018-ban gyakorlatilag nem lehetett

Reiman Zoltán

Saját otthonában verte agyon a helyi fiatal férfi az idős asszonyt.

Devizaárfolyam (2020. 01. 31.)

árfolyam

változás

Euró

336,65

-1,337

USA-dollár

305,24

-1,48

Svájci frank

314,62

-1,33

Angol font

400,41

+1,15

Román lej

70,45

-0,24

Ukrán hrivnya 12,19

-0,15

Horvát kuna

45,23

-0,19

Lengyel zloty

78,26

-0,68

Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178.

Vasárnap két helyen lesz időközi választás Hejőszalontán és Hidvégardón is polgármestert választanak.

C

HEJŐSZALONTA,

3. 4. 7. 16.

20027

Y

M

Tibor pályázik a polgármesteri tisztségre. Hidvégardón szintén azért lesz időközi választás, mert ősszel szavazategyenlőség alakult ki az első helyen végzett két jelölt között. A polgármesteri posztért most egyetlen jelölt, Tirpák László indul, miután a másik jelölt, Matusz János Tamás visszalépett. Tavaly mindketten 117117 voksot kaptak. A választási névjegyzékben 468 lakos szerepel. SZB

HIDVÉGARDÓ.

Hejőszalontán azért kell időközi választást tartani, mert a tavaly októberi önkormányzati voksoláson szavazategyenlőség alakult ki Anderkó József korábbi polgármester, valamint egyik kihívója, Szabó Gergely között. Most mindketten újra indulnak, rajtuk kívül Nótár

www.boon.hu Telefon: (46) 998-998

9 770133 035064

becsült tagjaként élő idős ember szintén helyi, nem dolgozó, rossz körülmények között élő, a törvénnyel már szembekerült fiatal áldozata lett. Az indíték minden esetben anyagi haszonszerzés, az elkövetés brutális. A haszon sokszor alig pár ezer vagy maximum pár tízezer

SÁLY. Országosan ismert etnográfus a sályi emberölés áldozata, amely beleillik a megyében az utóbbi években előfordult esetek sorába, mintájába. A település meg-

A tartalomból Tananyag az újraélesztés Művészek a rácsok mögött Hóból nem árt a sok Szülinap a Gárdonyiban

valamelyest, míg mostanra mondhatni visszaállt minden a régi kerékvágásba. Noha a portákra bekiabáló faárusok már nem nagyon fordulnak elő, és inkább az interneten vagy újságban, szórólapon hirdetik magukat, mégis sok a csaló, ahogy a panaszok is megszaporodtak a

lakosság részéről. Pedig az átverés némi határozottsággal és néhány keresztkérdéssel könnyen megelőzhető lenne. Ha pedig mégis csalók áldozataivá válunk, akkor sem szabad rálegyinteni, helyette tegyünk bejelentést, hogy mást már ne károsíthassanak meg! /3. HI

Marek Kardos

FOTÓ: ÉM

Elfogták a sályi emberölés gyanúsítottját

FOTÓ: KI

Pénznem

RÖPLABDA. Az előző hét végén magabiztos sikert aratott a férfi Extraligában a Vegyész RC Kazincbarcika csapata. Blázsovicsék esélyt sem adtak a vendég Debreceni EACnak, s csupán egy óra kellett a 3:0-s győzelemhez. Vasárnap a Fino Kaposvár csapata látogat a Don Bosco Sportközpontba. /10. ÉM

Babák és mamák találkoznak

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

forint, a tettes(ek) pedig mindig gyorsan kézre kerül(nek), köszönhetően az eredményes rendőri munkának. Huszonegy éves fiatal Sályban január 30-án délelőtt a gondozónője találta holtan a 61 éves nőt. Súlyos bántalmazás következtében hunyt el. A

rendőrök a bejelentést követő pár órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 21 éves helyi férfit, akivel szemben elfogatóparancsot bocsátottak ki. Január 31-én pedig a déli órákban Sályban a rendőrök elfogták, a vele kapcsolatos eljárási cselekmények még

lapzártánk idején is folyamatban voltak. Ahogy az ország népművész közösségének tagjai, úgy a megye közvéleménye és a helyi lakosok is döbbenten állnak az értelmetlen halál fölött. Sályban most attól tartanak, hogy az eset miatt megbélyegzi a közvélemény a települést. /3. HI

Korlátot szakító miskolci autós

www.eszak.hu

Kapcsolódó fotósorozat.

Tűzoltók emeltek ki tegnap egy autót Miskolcon a Szinva patak medréből. A baleset a Thököly Imre utca és a Kiss Ernő utca kereszteződésében történt. Úgy tudjuk, egy másik autó vétett a kanyarodás szabályai ellen, ezért kellett a Suzuki vezetőjének félrekapnia a kormányt. A vétlen sofőr nekihajtott a korlátnak, abból kiütött egy darabot, amely a patakba repült. Az autó csodával határos módon nem kötött ki a mederben. FOTÓ: ÉM

Eszak

1

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2 Krónika

2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT

MAGYARORSZÁG


2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT

Aktuális 3

MAGYARORSZÁG

Sok a csaló a tűzifapiacon

A 21 éves Dávid ölhette meg az idős nőt Sályban Az áldozat egy országszerte ismert etnográfus volt.

A jóhiszeműségre alapozva csalják ki a tüzelőre félretett pénzt.

ben is járt. A fiatalembernek sem apja, sem anyja nem él már. Úgy tudja, most a pincesoron húzta meg magát egy ingatlanban. Mint mondta, a helybéli cigányság nagy része dolgozik, és nincs velük semmi probléma. Az a tíz-húsz százalékos kisebbség zavarja meg a falu nyugalmát lopásokkal, betörésekkel, amelyik nem megy el dolgozni. A roma közösség is elítéli a gyilkosságot, többen mondták, remélik, kézre kerül a tettes. Az önkormányzat és a kisebbségi önkormányzat hétfőre egy fórumot tervez. A falubeliek elmondták, az utóbbi hetekben a gyöngyöspatai szegregáció és a börtönkörülmények miatti kártérítések, illetve a csenyétei eset kapcsán felkorbácsolt indulatok után senkinek nem hiányzik, hogy Sályban a közösséget megbélyegezzék.

SÁLY. Egész éjszaka kereste a rendőrség a csütörtöki sályi emberölés feltételezett elkövetőjét. A rendőrök a határban is kutattak a 21 éves T. Dávid után, kutyát is bevetettek. Végül az üldözés sikerrel járt, pénteken késő délelőtt elfogták a gyanúsítottat.

Karóval ütötte fejbe Mint ismeretes, csütörtökön délelőtt holtan találtak otthonában egy 61 éves sályi as�szonyt. A helyiek elmondása szerint egy karóval ütötték fejbe. A falu lakóit, romákat és nem romákat egyaránt felzaklatta az eset, nem tudnak napirendre térni fölötte. Az áldozatot mindenki jól ismerte a faluban, ugyanis Sály híres szülöttének a lánya volt, aki édesapjához hasonlóan maga is országszerte ismert etnográfus volt. A népművész közösség tagjai sorra fejezik ki részvétüket értelmetlen halála miatt. Egy, a gyilkosság helyszínéhez közel lakó helybéli asszony elmondta, csütörtökön hajnalban kutyaugatásra ébredt, de végül nem ment ki az udvarra. Hozzá is rendszeresen járnak be ismeretlenek. Egy másik asszony jelezte, nagy fájdalom az áldozat halála az egész falunak és neki is, jó embert veszített el a közösség. Mint mondta, amikor beteg lett, elköltözhetett volna, de mégis maradt Sályban. A tettesről tudja, hogy kicsoda, lopások miatt volt dolga a törvénnyel, börtön-

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tapasztalatai szerint a tűzifavásárlók elsősorban a helyi újságok hirdetési rovataiból, illetve az internetes fórumokról gyűjtik össze az előnyösnek tűnő ajánlatokat. Sajnos országszerte számos olyan visszaélés történik, amikor az eladók az emberek jóhiszeműségére alapozva csalják ki a tüzelőre félretett pénzt, csalódottságot, szomorúságot, bosszúságot és hideget hagyva maguk mögött. A törvényi előírások alapján már a tűzifahirdetésben fel kell tüntetnie a kereskedőnek a hatósági azonosítószámot (ez lehet az erdőgazdálkodói kód vagy az úgynevezett EUTR technikai azonosítószám), ugyanis a hatósági nyilvántartásokban ez alapján válik azonosíthatóvá. Amikor pedig az eladó kiszállítja a tűzifát, minden esetben át kell adnia a vásárló részére egy FA-AA betű­ kóddal és hétjegyű egyedi sorszámmal ellátott szállítójegyet, amelyen az adott tűzifavásárlás és -kiszállítás ös�szes lényeges adata szerepel. Ezek közül a legfontosabbak: az eladó, a szállító és a vevő adatai, így neve, címe, a teherautó rendszáma, a tűzifa fafaja, mennyisége, a szállítás BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

Az 1960-as éveket idézték föl Sályban ritkán történt hasonló súlyú bűncselekmény. A ’90-es években egy családon belüli konfliktus miatt anyós és veje halt meg, 2002-ben pedig egy viccelődésből lett tragédia. Ezt megelőzően az 1960-as évekbeli eseteket említettek a helyiek. Akkoriban L. Endrét és R. Győzőt fölakasztották, miután számos rablást követtek el és gyilkoltak is. 1961-ben egy tibolddaróci férfit öltek meg Bükkábrányban a fizetéséért, majd 1965-ben R. Győző a határban járva egy alvó férfira gyújtotta a szalmakazalt. Utoljára 1966ban R. Győző két fiatalkorú társával Balatonban rabolta ki és ölte meg a kocsmárost. TB

Látogasson el hírportálunkra!

Az otthon melegének biztosítása legalább olyan fontos, mint a napi betevő falat

időpontja, melyet év, hónap, nap, óra és perc pontossággal kell feltüntetni, valamint annak megnevezése, hogy honnan származik a fa. A szigorú előírások ellenére még mindig vannak feketén kereskedők a piacon, akik nem tudják hitelt érdemlően bizonyítani a fa származási helyét. Azonban a tapasztalatok szerint, akik rendelkeznek megfelelő engedélyekkel és papírokkal, azok között is akad, aki trükközik a men�nyiséggel: vizes, nem olyan fajta vagy nem úgy előkészített, összevágott fát szállítanak ki, mint amit a rendelés során megígértek. Ilyenkor a reklamációra azt válaszolják, hogy ők csak dolgozók, nekik ezt mondták, nem tudnak mit mondani, a főnököt kellene

Újraélesztés: jövőre tananyag lesz Annál rosszabb nincs, ha egy eszméletlen ember mellett csak állunk, és nem történik semmi.

rintem erre a hetedikes és az idősebb diákok már képesek, de ha valaki mégsem, azt meg tudja tenni, hogy segítséget hívjon – jegyzi meg Tóth Lőrinc Ágoston. Azt is elárulja, hogy ő még szerencsére nem került olyan helyzetbe, hogy valakit újra kellett volna élesztenie, és nagyon reméli, hogy nem is lesz erre szükség, de ha mégis, ő már tudná, mit kell ilyenkor tennie.

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. –

Nyáron történt. A villamoson utaztam, egyszer csak egy fiatal nő összecsuklott mellettem. Hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak. Ugyanígy volt ezzel a többi utas is. Egy idősebb néni pofozgatni kezdte a villamos padlóján fekvő nőt, én meg azt kérdeztem, hogy van-e valakinél víz. Aztán szóltunk a villamosvezetőnek, hogy álljon meg. Szerencsére a fiatal nő jobban lett, fel is tudott állni. Leültettük az ülésre, és adtunk neki vizet. Szerintem az utasok közül senki nem tudta, hogy ilyenkor az az első lépés, hogy megbizonyosodunk róla, lélegzik-e a beteg – idézte fel a közelmúlt eseményeit Nagy Nóra egyetemi hallgató. Valószínűleg rajta kívül még nagyon sokan pánikba esnének, ha valaki rosszul lenne mellettük. Épp ezért döntött úgy az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy általános iskolai tananyag lesz az újraélesztés. Az Országos Mentőszolgálat segítségével a 7. osztályos diákok tanulhatják meg ennek a technikáját a jövő évben. Erre 50 millió forintot biztosít a minisztérium. A program során azt is szeretnék elérni, hogy minden iskolában legyen egy olyan felnőtt, aki ért az újraélesztéshez. – Rendkívül hasznosnak tartjuk a kezdeményezést – mondta lapunknak Gulyás

C

Y

M

Tanórai keretekben lesz elsajátítható az újraélesztés

Ágnes, a miskolci Szalay Sámuel Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója. – Nálunk már nem lesz újdonság az újraélesztés, hiszen a pedagógusok az elmúlt tanévben részt vettek egy tanfolyamon, ahol elsajátították a legfontosabb lépéseket a Miskolci Mentőállomás munkatársainak segítségével. Az egészségnapunk keretében a gyerekek is megismerhették az újraélesztés lépéseit. A mentőszolgálat dolgozói a tornateremben tartottak bemutatót, majd a nagyobb gyerekek próbálhatták ki a gyakorlatban az életmentést a bábun. Ezen a programon a szülők is részt vehettek, tehát ők szintén sok hasznos ismeretet szerezhettek – sorolta az igazgató. Hozzáfűzte: bármikor, bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy összeesik mellette egy ember. Sokan nem tudják, hogy ilyenkor

100

90

80

70

60

50

FOTÓ: ÉM

mit kell tenni, pedig emberek élete múlhat azon, ha valaki tisztában van az újraélesztés szabályaival. A gyerekek esetében talán az a legfontosabb, hogy ha valakit látnak a földön feküdni, mindenképpen hívjanak segítséget. Cselekedni kell – Nagyon fontos, hogy mindenki tudjon újraéleszteni, mert minden perc számít – ezt már az iskola egyik hetedikes diákja, Tóth Lőrinc Ágoston mondta lapunknak. – Ilyenkor nem lehet pánikolni, tétlenkedni, azonnal hívni kell a mentőket vagy segítséget kérni egy felnőttől, és ha az eszméletlen ember nem lélegzik, el kell kezdeni az újraélesztést. Mi már az iskola egészségnapján tanultuk, hogy össze kell kulcsolnunk a kezünket, és 30-szor kell a mellkast nyomni, majd levegőt fújni a beteg szájába. Sze-

40

30

20

10

5

Egyre többen Leskó Diána, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa is kiváló döntésnek tartja, hogy a tananyag része lesz az újraélesztés. – Az OMSZ mindig is kiemelt figyelmet fordított a laikusok képzésére. Szeretnénk elérni, hogy az emberek merjenek odamenni a bajba került társaikhoz, és a megtanult ismereteiket a gyakorlatban tudják, merjék alkalmazni. A 12-13 éves gyerekek rendkívül nyitottak, fogékonyak. Ha velük elkezdjük az alapokat, akkor már lesz mire építeni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre több ember vállalkozik az újraélesztésre. Az úgynevezett Hősképzésünkre és az önkéntesképzéseinkre is nagy az érdeklődés, ez is mutatja, hogy az emberek akarnak segíteni. Mert a legrosszabb az, ha egy eszméletlen ember mellett csak állunk, és nem történik semmi. És bizony olykor a gyerekeknek kell segítséget hívniuk, ha szüleik vagy nagyszüleik kerülnek otthon bajba – hangsúlyozta Leskó Diána. HE

hívni. A kereskedő pedig vagy csak ígérget a telefonban vagy még azt sem, esetleg elérhetetlenné válik. A Nébih EUTR-szakembereinek ajánlása szerint már a megrendeléskor érdemes néhány olyan keresztkérdést feltenni, amivel a csalókat rögtön ki lehet szűrni vagy elriasztani attól, hogy megpróbáljanak becsapni minket. Így például meg kell kérdezni, hogy bejelentkezett-e a Nébih hatósági nyilvántartásába tűzifa-kereskedőként vagy erdőgazdálkodóként. Ha igen, milyen azonosítószámot kapott, mi az erdőgazdálkodói kódja vagy EUTR technikai azonosítószáma? Nem bánja, ha megrendelés előtt ellenőrizzük a megadott azonosítót a Nébih honlap-

FOTÓ: ÉM

ján? Ha reklamációnk lenne, kit keressünk, milyen címen, telefonszámon? A tűzifaszállítmány mellé ugye hoznak szállítójegyet, amin rajta van a nevük, címük, az autó rendszáma, amivel hozzák a fát, a sofőr neve és címe és a hely, ahonnan a fát hozzák? Tegyünk panaszt! A hivatal szerint ha bármire nemmel válaszolnak vagy nem adnak választ, akkor kockázatos vásárolni. Ha valaki úgy érzi, megtévesztés áldozata lett, akkor érdemes panaszt tenni az eutr@nebih. gov.hu internetes levelezési címen, hogy a hatóságok felléphessenek, és megakadályozzák a további jogsértést. HORVÁTH IMRE imre.horvath@eszak.hu

Avalon Business Center: tárgyalnak a várossal Még decemberben elkezdték az egyeztetést az Avalon Business Centerről az Avalon Center Kft.-vel Veres Pál polgármester, a miskolci önkormányzat és a Miskolc Holding Zrt. szakemberei. Az egyeztetésen azok a civilek is részt vettek, akik ellenezték, ellenzik, hogy az irodaház az eredeti tervek szerint épüljön meg, tájékoztatta lapunkat az önkormányzat sajtóosztálya. „A megbeszélések eredménye, hogy a cégcsoport elfogadta, városképi érdekek mentén szükséges változtatni a terveken, és hajlandó is változtatni rajta.” A sajtóosztály hangsúlyozta: „az önkormányzatnak most az MISKOLC.

a feladata, hogy megfogalmazza a városképi érdekeket – úgy, mint az avasi templom látképének védelme, történelmi léptékek védelme, főtér térfalképe – ezek mentén folytatódnak a tárgyalások a város és a beruházó között.” Korábban írtuk: Miskolc leendő főtere, a Szent István tér térfalaként szeretne üzletházat építeni az Avalon Center Kft. Az építkezés ellen fellebbeztek a környéken élők és a Zöld Kapcsolat Egyesület civil szervezet: szerintük nem illik a belvárosba az épület. Az Avalon Center Kft. a napokban megerősítette lapunknak, hogy tárgyalnak az ügyben a város vezetésével. HM

Bőcsön helyettesítő gyermekorvos dolgozik A napokban írtunk arról, hogy egyre több házi gyermekorvosi praxis szűnik meg, mert a nyugdíjba vonuló gyermekgyógyászok nem tudják eladni a praxisukat. Cikkünkben Török Lajos házi gyermekorvos arról is beszélt, hogy Bőcsön hasonló történt, ezért ott megszűnt a házi gyermekorvosi ellátás. Írásunkra reagálva levelet kaptunk Bőcs polgármesterétől, Nagy Lászlótól, aki arról tájékoztatta lapunkat, hogy a településen sikerült megoldania a gyermekek gyógyítását. A polgármester ugyanis 2019. szeptember 15-én feladatellátási szerződést kötött dr. Hortai Rita mint tartós BŐCS.

helyettesítő gyermekorvossal, aki végzi a gyermekek háziorvosi, iskolai, óvodai és bölcsődei ellátását. HE

Dr. Hortai Rita

ESZAK

3

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

FOTÓ: ÉM


2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT

4 Megyei körkép

MAGYARORSZÁG

Övé lett a legmagasabb pontszám Noel boldogan jött ki a központi írásbeliről, mert érezte, hogy jól sikerült.

gazdálkodjak az idővel, és 45 perc alatt be tudjam fejezni. Az utolsó szót írtam a fogalmazás végére, amikor szóltak, hogy letelt az idő, átnézni már nem volt időm. A matekot fél óra alatt megírtam. Amikor a végére értem, láttam, hogy még van 15 percem – meséli a felvételi izgalmait Noel. Kiderül, nem véletlen, hogy ilyen jól megy neki a matek és a magyar is. Noel mindkét tantárgyat egyformán szereti. Nehéz felsorolni, hogy az általános iskolai évek alatt hány megmérettetésen szerepelt kiválóan. Első osztálytól rendszeres résztvevője a különböző versenyeknek. A Bendegúz NyelvÉsz verseny megyei fordulóján évről évre 1. helyezést ért el, ezzel biztosítva helyét az országos fordulóban Szegeden. Két éve a Bendegúz Tudásbajnokság megyei fordulóján matematikából és anyanyelvből is első lett, így itt is ő képviselhette megyénket az országos megmérettetésen Szegeden. Itt is kiváló eredményeket ért el, hiszen anyanyelvből országos

Nem minden diáknak okoztak gondot az idei gimnáziumi központi írásbeli felvételi feladatai. Pfaff Noelnek például egyáltalán nem, hiszen a 100 pontból összesen 97-et szerzett, ami a legmagasabb pontszámot jelenti idén a Herman Ottó Gimnáziumban. A matematika-feladatlapját tökéletesen oldotta meg, így megkapta rá a maximális 50 pontot, de a magyar is csak 3 ponttal maradt el a hibátlantól. Noel csupán 10 éves, jelenleg a Kossuth Lajos evangélikus általános iskola 4. b osztályos tanulója, azonban január 18-án neki is központi írásbeli felvételi vizsgán kellett megmérettetnie magát, hiszen a Herman nyolcosztályos képzésére szeretne bejutni. Noel céltudatosan és szorgalmasan készült a felvételire. MISKOLC.

2., matematikából országos 3. helyezést ért el. Tavaly a Bolyai Csapatversenyeken is bizonyított. Matematikából megyei 3. lett a társaival, míg anyanyelvből bejutottak az országos döntőbe, mivel itt is megszerezték a megyei 1. helyet. Tavaly a Kalmár László Matematika Versenyen is kipróbálta magát, ahol megyei szinten a 3. helyezést érdemelte ki. Noel rendszeres résztvevője a Zrínyi Ilona Matematikaversenynek is, amelyben szintén sikeres. Épp a Zrínyi-versenyen elért eredményeiért vehetett részt egy tehetséggondozó szakkörön ebben a tanévben. A versenyek bizony sokat segítenek a központi megírásában, hiszen minden évben több logikai gondolkodást igénylő példa is szerepel a felvételin. A kockás takaró – Matekból a logikai rejtvényeket szeretem. A felvételin a 10. feladat tetszett a legjobban, ahol az volt a kérdés, hogy különböző színű vonatszerelvényeket hány kombinációban lehet összeállítani.

Pfaff Noel bár nagyon izgult, kiválóan teljesített a felvételin FOTÓ: BUJDOS TIBOR

Egy példa volt, aminél éreztem, hogy nagyon oda kell figyelnem. Ez arról szólt, hogy anya ágytakarót készített, fehér, mintás és szürke négyzeteket varrt össze. Ehhez kapcsolódó kérdésekre kellett válaszolni. Magyarból mindegyik feladatot könnyűnek találtam, a fogalmazás végén már siettem, hogy be tudjam

Fél óra alatt – A matematika nekem kön�nyebb volt az elmúlt évek feladatlapjaihoz képest, a magyar sem volt nehéz, de mivel azt írtuk először, még egy kicsit izgultam, hogy jól

Látogasson el hírportálunkra!

Elírtuk a fiatal művész nevét

Művészek a rácsok mögött

MISKOLC. A január 27-i, hétfői lapszámunk 7. oldalán található – Miskolci Múzsa Díj gáláról készült – összeállításunkban a Múzsa reménység díjas Siklósi Kristóf miskolci születésű fuvolaművész, zeneszerző nevét sajnos helytelenül közöltük. Tévedésünkért ezúton is elnézést kérünk. ÉM

Verses, zenés kulturális műsort visznek hátrányos helyzetű fiataloknak.

sok Minisztériumának pályázatának köszönhetően verses, zenés kulturális műsort visznek hátrányos helyzetű gyerekeknek, nehéz sorsú cigány fiataloknak a Soproni Petőfi Színház művészei szerte az országba és a Vajdaságba. A zenészekből, színészekből álló csapat a tervek szerint 21 településen összesen 25 előadást tart felsősöknek és középiskolásoknak gyermek­ otthonokban, nevelőintézetekben, fiatalkorúak börtöneiben. Pataki András, a soproni teátrumot működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, az Emmi pályázatára társadalmi szerepvállalásként jelentkeztek, hogy kimondottan ezeknek a gyerekeknek hozzanak létre egy felzárkózásukat se-

MISKOLC. A soproni színház országosan egyedülálló kezdeményezésének állomásai közé tartozott kedden a felsődobszai Bárczay Gábor Általános Iskola, Miskolcon pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet és a Mónosbéli Gyermekotthon.

Előadás az alvászavarról

MISKOLC. Alvászavar a fül-orrgégész szemszögéből címmel tart előadást dr. Tamás Tímea szakorvosjelölt február 5-én (szerdán) délután 2 órától a B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház kultúrtermében a megyei össz­nyugdíjasok egyesülete szervezésében. A belépés ingyenes. ÉM

Impulzust adnak Nagy sikerrel vendégszerepelt a soproni színház a miskolci börtönben, a rabok igazán nagyra értékelték a kulturális műsort, amelyet helybe vittek nekik a produkció művészei. Együtt ülünk a világfa ágán címmel az Emberi Erőforrá-

ÉSZAK

ÁLLÁS

gítő művészeti programot, és azt elvigyék hozzájuk szerte az országba. Mindemellett utaztatják a produkciót nehéz helyzetű tehetségeket gondozó helyekre, alapítványokhoz is. A mintegy 60 perces műsorban negyedóra a próza. József Attila verseit és írásait, illetve a cigány folklórt, népi gyűjtésekből fennmaradt irodalmi kincseket tolmácsolnak a színészek. A központi zenei blokkban a sokrétegű és -stílusú improvizációt, a dzsesszt, a népzenét, a világzenét, a roma muzsikát, a dallamok színes, sokfajta hangulati ágát helyezik előtérbe a zenészek. Pataki András hozzátette: kulturális élményt szeretnének nyújtani ezzel a műsorral, hogy találkozzanak a fiatalok a művészet gyógyító, felemelő erejével. Szerezze-

fejezni, itt veszítettem két pontot – mondja a tehetséges diák. Noelnek azonban nem csak az iskolai tantárgyak mennek jól, mert azon kívül még sok minden mással is foglalkozik. Jár zongoraórákra, szolfézsra és úszni is. De természetesen, mint minden gyerek, játszani is szeret.

Kedvenc játéka a legó. Kedveli a készleteket, amelyeket az összerakási útmutató szerint épít meg, de a saját, önálló ötleteit ugyanannyira szereti megvalósítani. Noel sokat rajzol, de szívesen olvas is. Kedvencei a Harry Potter-könyvek, Rumini kalandjai Berg Judittól, valamint Bálint Ágnes és Fésűs Éva meséi. Több rajzpályázatot is nyert már. Az Észak-Magyarország karácsonyi rajzpályázatára is olyan szép alkotást küldött be, hogy harmadik helyezést ért el.

A beszélgetésünk végén Noel elárulja azt is, hogy izgult a felvételi előtt, mert mindenképp szeretne a Hermanba bekerülni (erre az írásbeli után minden esélye megvan), mégpedig azért, mert tetszik neki az iskola, és a barátai is ide jelentkeztek. HEGYI ERIKA erika.hegyi@eszak.hu

Színházi előadás a börtönben

FOTÓ: BAZ BVI

nek impulzusokat, lássanak maguk előtt példákat, talán ez is adhat számukra kapaszkodót az életben. Körben az országban A tervezett magyarországi helyszínek között van Sopron, Győr, Zalaegerszeg, Csorna, Felsődobsza, Mónosbél, Miskolc, Budapest, Tököl,

Jászberény, Szolnok, Kalocsa, Kecskemét, Nagybajom, Kaposvár, Szeged, Komló, Pécs, Mohács. A Vajdaságból pedig Kishegyes és Csóka. A február végéig tartó turné Sopronban és Zalegerszegen kezdődött január 21-én. Azóta már járt a csapat Csornán, Győrben, a Vajdaságban Kishegyesen, valamint Csókán. ÉM

Tiszaújváros 2020. március 4.

BÖRZE

Derkovits Művelődési Központ 9.00–16.00 óráig

JELENtkEzz kIÁLLítóNak! 4 Állást keres? 4 Munkát váltana? 4 Látogasson el INGYENESEN az Észak állásbörzére!

magyarország

380123

allasborzeeszak@mediaworks.hu

HIRDETÉS

Impresszum MAGYARORSZÁG

C

www.eszak.hu Főszerkesztő: Uri Mariann · Lapszerkesztő: Bánhegyi Gábor, Bujdos Attila, Hajdu Mariann, Szaniszló Bálint · Szerkesztőség: Miskolc, Zsolcai kapu 3. · Levélcím: 3501 Mis­kolc, Pos­ta­fiók 178. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (46) 501-262 · Ügyfélszolgálati iroda: Mis­kolc, Zsolcai ka­pu 3. · E-mail: eszak@eszak.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-0357 · Index: 2020/27. Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Lapunkat rendszeresen szemlézi:

ESZAK

4

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT

Megyei körkép 5

MAGYARORSZÁG

Magyar ősbemutatóra készülnek Miskolcon

Tárgyalás a színházpénzről Hogyan számíthatnak a kormányra? Jövő héten már többet tudnak.

holtak háza című operájában a félbehagyott hegedűverseny több részletét felhasználta, ám az első tételnek szánt 13 perces darabhoz már nem tért vissza. S bár a versenymű befejezetlen formában maradt az utókorra, rengeteg érdekes és értékes példát mutat fel Janacek kései, érett alkotói korszakának gyümölcseiből.

Harminckét évvel a csehországi Brnóban megtartott ősbemutató után Magyarországon először 2020. február 6-án, Miskolcon szólal meg Leoš Janáček hegedűversenye. Az Egy kis lélek vándorlása című versenyművet Ábrahám Márta hegedűművész adja elő, a Miskolci Szimfonikus Zenekart Ronald Zollman vezényli. A Putování dušičky címet viselő hegedűverseny töredék mű, Janáček 1926-ben kezdte el komponálni, ám befejezetlenül hagyta. Halála előtt egy évvel, 1927-ben A MISKOLC.

Politikai megközelítéseket is kapott a színházat és a bábszínházat érintő téma a miskolci közgyűlés legutóbbi ülésén, jóllehet a képviselőknek csak arról kellett dönteniük, hogy elfogadják-e a városháza tájékoztatását. Az előterjesztést véleményező bizottságok erre egyébként egyhangú igent is mondtak. MISKOLC.

Három kézirat 1988-ban három különböző kézirat alapján Miloš Štědroň és Leoš Faltus zenetudósok rekonstruálták a művet. Az ősbemutató 1988. szeptember 29-én volt a brnói Janáček Színházban, a szólót Jan Stanovský játszotta, a Brno Filharmonikus Zenekart Petr Vronský vezényelte. Ábrahám Márta nevéhez több magyar és külföldi kortárs mű bemutatója fűződik. Felvette – többek között – Viski János, Balassa Sándor, Király László és Dirk Brossé hegedűversenyét, Dukay Barnabás és Sári József szólóhegedűműveit, legutóbb a magyar kultúra napján Lajtha László 2. vonóstrióját a Magyar Rádióban. SCHWEIGERT GYÖRGY

Ábrahám Márta hegedűművész FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

Megírta a miniszternek Azokról a levelekről volt szó, amelyeket Veres Pál polgármester még január elején írt Kásler Miklós miniszternek, jelezve: Miskolc egyedül nem tudja fenntartani a színházát és a bábszínházát, ezért a közös működtetésre kéri a kormányt – ezt tudatta a városháza a képviselőkkel. Arra készülnek: lesz megállapodás címmel foglaltuk össze a helyzetet lapunk 2020. január 27-i számában: az említett intézmények eddig sem kizárólag önkormányzati forrásból működtek, a fenntartásból az állam is részt vállalt. A jogszabály tavaly év végi változásával az önkormányzati fenntartású színházak esetében kérni kell a közös működtetést, amennyiben szeretnének állami forrásból részesülni. Ha a kormány elfogadja a kérelmet, a fenntartó és a minisztérium 30 napon belül köthet

Csütörtökön öltözzön pirosba a női szívekért! MISKOLC. Pirosban a nőkért. A Szív Világszövetség akciója ez, amelyet február 6-án rendeznek világszerte. Aki egyetért a hölgyek szívének védelmével, az ezen a napon öltözzön pirosba. A Magyar Kardioló-

gusok Társasága, illetve a Magyar Nemzeti Szívalapítvány mozgalma igyekszik mindenkit elérni, hogy megértsék: nemcsak a férfiak, hanem a nők életét is veszélyeztetik a szív- és érbetegségek. ÉM

Látogasson el hírportálunkra!

Dermesztő idők – a színház Feketeszárú cseresznye című előadása az évad egyik sikerdarabja. A képen: Somhegyi György FOTÓ: BT

megállapodást. Mint Veres Pál lapunknak adott nyilatkozatából is kiderülhetett: nem tudni, mikor és miként dönt a kormány például a miskolci kérelemről, milyen feltételekkel érkezhet állami támogatás – ez aggályos, hiszen azt sem tudni, mennyiből és meddig gazdálkodhatnak az említett intézmények, miközben már a következő évadot tervezik. Aggodalmak vs. jó szándékok Cikkünk megjelenése óta kiderült: a miskolci polgármester február 4-én tárgyal a témában illetékes helyettes államtitkárral – ezt Veres Pál a csütörtöki közgyűlési ülésen be is jelentette, és ugyanitt az is elhangzott, hogy a miskolci színház és bábszínház az első negyedévre szóló előfinanszírozást megkapta az államtól.

Az említett politikai természetű vitát az váltotta ki, hogy a közgyűlési frakciók eltérően ítélik meg a jogszabályváltozással kialakult helyzetet. A polgármestert támogató többség, a Velünk a Város képviselőcsoport tagja, Badány Lajos például úgy látja: ez az állam túlterjeszkedése az önkormányzatok rovására. Így akarnak beleszólni a helyi intézmények operatív működésébe. „Erkölcsi kötelességünk megóvni az intézmények szakmai autonómiáját” – mondta egyebek között. Nagy Ákos (Fidesz-frakció) szerint még el sem kezdődtek a tárgyalások, opció lehetne a jó szándékot feltételezni. A törvényt idézve jegyezte viszont meg: a megállapodásnak garantálnia kell a közös működtetésben működő színház

művészeti szabadságát. Olyan példákat említett, amikor a mai városvezető többség politikai erőihez tartozó szocialisták számára nem tűnt annyira fontosnak a színház támogatása, illetve nem aggódtak annyira, hogy politikai befolyás alá kerülhet a miskolci színház. Felvetése lényegében válasz nélkül maradt. Reagáltak viszont arra a Kiss János (Fidesz) által megfogalmazott véleményre: aki a pénzt adja, joga és kötelessége ellenőrizni, mire használják. Ezzel kapcsolatban hívta fel a figyelmet Simon Gábor (Velünk a Város-frakció): az említett intézmények gazdálkodása eddig is átlátható volt, minden forinttal el kellett számolniuk, mind az önkormányzat, mind az állam – ideértve az Állami Számvevőszéket is – ellenőrizte őket. BA

Megérkezett a strandépítés utolsó 6,6 milliárd forintja Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb wellnesscentruma épül meg Miskolctapolcán. MISKOLC. Az ütemterv szerint még idén decemberig el kell készülnie a miskolctapolcai strand második ütemének: a Modern városok program révén összességében 12,7 milliárd forintért a térség egyik legnagyobb és legkorszerűbb wellnesscentruma épül meg.

A strand „megfeszített munkával” épül télen is

még 2016-ban döntött a projekt támogatásáról. A támogatási szerződés pedig tartalmazza a pénzügyi ütemezést, ebben szerepelt, 2020. január 31-ig meg kell érkeznie az idei összegnek. Ennek értelmében érkezett a 6,6 milliárd forint a Miskolc Holding Zrt.-hez. A beruházás végleges költsége egyébként 2018-ban vált ismertté, és akkor kormányhatározat és támogatói okirat is született az évenkénti forrás biztosításáról. A forrás biztosítására vonatkozó egyes számú támogatói okirat módosításának aláírása 2018. december 27-én volt. SZB

érdekében maradéktalanul biztosítsa a projekt anyagi feltételeit – fogalmazott Hubay György. – Megbeszélésünk után három nappal, azaz e héten kedden a kormány folyósította Miskolc számlájára a fontos projekt 2020. évi támogatási összegét, 6,6 milliárd forintot. Ezzel minden feltétel adott ahhoz, hogy határidőre megépüljön a wellnessközpont. Ezzel Miskolc és Miskolctapolca új korszakot kezdhet a turizmus és idegenforgalom terén.” Ütemterv szerint megérkezett Mint megtudtuk, a miskolctapolcai fürdő és környezetének fejlesztése projekt kapcsán a Miskolc Holding Zrt. a napokban valóban megkapta a 6,6 milliárd forintot. A forrás megérkezése előre tervezett volt, hiszen a Modern városok program keretében a kormány

A tapolcai strand második ütem beruházásnak folytatódnia kell. HUBAY GYÖRGY

FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

Támogatások 2017 nem érkezett támogatás 2018 750 millió Ft 2019 5 milliárd Ft 2020 6,65 milliárd Ft Összesen: 12,7 milliárd Ft

380583

A miniszterelnökkel tárgyalt Hubay György, a térség országgyűlési képviselője tegnap a helyszínen sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy az előző hétvégén Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozott, és tárgyalásokat folytatott Miskolc fejlesztési programjairól. „Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem, miniszterelnök úrral abban állapodtunk meg, hogy a miskolctapolcai strand második üteme beruházásnak folytatódnia kell, és kértem Orbán Viktort, hogy a kormány ennek

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

5

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT

6 Interjú

MAGYARORSZÁG

Interjú: Reiman Zoltán író, bloggerrel

Polgár, akinek Miskolc a vára, az élete Reiman Zoltánnak fontos, hogy Miskolc történelmét minél többen megismerjék. Első Miskolcról szóló könyvét Kriza Ákos, Miskolc korábbi polgármestere, a másodikat pedig Müller Péter Sziámi költő, szövegíró, a miskolci operafesztivál alapító igazgatója és Koleszár Péter, a városban rendkívül népszerű Miskolc a múltban Facebook-csoport alapítója ajánlja az olvasónak. Reiman Zoltán ezer szállal kötődik Miskolchoz, itt született, nőtt fel, és ma is itt él feleségével és két gyermekével. Munkája mellett igyekszik megismerni a város történelmének legapróbb részleteit, és amit megtud, azt szívesen osztja meg másokkal is blogján, köteteiben, de előadásokon is. Vele beszélgettünk (Zoltánnal többször dolgoztunk már együtt, elég csak a Fekete kutya szobor másolatának hazahozatalára vagy az Aranyszarvas patika történetére gondolni, ezért – akárcsak a hétköznapokban – az interjú során is tegeződni fogunk). MISKOLC.

Hogyan lett a közösségi portálon futó oldalból blog? Egyre többen jelezték, hogy jó lenne valamiféle weboldal, ahol összegyűjtöm az írásaimat, mert a közösségi portálok azért bizonyos gátat szabtak az írásoknak. Gondolok itt arra, hogy nem lehet képeket közbevágni, szerkeszteni is csak viszonylag kötött formában lehetett a bejegyzéseket, és hát a korábbi posztok visszakeresése is nehézkes volt. Ekkor jött az ötlet, hogy egy blogoldalt indítok, és mivel a legtöbben a blog.hut javasolták, én bizalmat szavaztam nekik. Regisztráltam a miskolciszemelvenyek. blog.hu nevet, majd alaposan átdolgozva, ráncba szedve feltöltöttem az első néhány posztot, azt követően pedig elkezdtem újakat írni. Rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert az oldal, aztán emlékszem, 2017-ben, éppen a születésnapomon az Index címoldalára került egy írásom. Mai napig emlékszem, a Korona-Avas Szállóról szóló cikk volt az. Döbbenten, de persze pozitív értelemben döbbenten láttam, hogy hét-nyolcezer ember elolvasta a munkámat. El sem akartam hinni, hogy ilyen szép születésnapi ajándékot kaptam a sorstól.

Mióta ismerkedsz Miskolccal, egyáltalán hány éves voltál, mikor rájöttél, téged az átlagnál jobban érdekel a város történelme, mint a legtöbbeket? Mindig is Miskolcon éltem, itt születtem, a Martintelepen nőttem fel. A történelem már a középiskolában is nagyon foglalkoztatott, kicsit talán jobban is, mint más tantárgy. Az iskoláim befejezése, szakmáim megszerzése után aztán amatőr módon kezdtem el képezni magamat ebbe az irányba: rengeteg történelmi könyvet olvastam. Eleinte úgymond mindenevő voltam, később fokozatosan a magyar történelem felé fordultam. Miskolc történelme Dobrossy István Miskolc írásban és képekben-sorozata, valamint a Miskolc-monográfia olvasása után kezdett foglalkoztatni. Utóbbi egy olyan alapot adott nekem Miskolc egyetemes történetével kapcsolatosan, hogy nagyjából mindent el tudok helyezni benne.

Y

M

többet kezdett foglalkoztatni az, hogy a legjobb az volna, ha ezek a történetek könyvben, nyomtatott formában is össze lennének gyűjtve. Többen is biztattak erre, de a végső lökést az adta meg, hogy 2018-ban elnyertem Miskolc város művészeti és tudományos ösztöndíját. Ezt követően elkezdtem az írások újragondolását: előbb a dátumokat, információkat ellenőriztem, aztán arra is rájöttem, hogy bizony az anyagok lektorálása is szükséges. Ebben Vitkolczi Ildikó Szabó Lőrinc-díjas író volt segítségemre, ő volt a szerkesztőm. Azt kell mondjam, hogy rengeteg gondja-baja volt velem mindkét könyvnél, de örömmel fogadtam minden javaslatát. Mindkét könyv séták során mutatja be a történeteket… Ezt a tematikát Nádasi Krisztina javasolta, akit először megkerestem ezzel az anyaggal. Azt mondta, a fővárosról jelent meg hasonló „sétakönyv”, ami rendkívül népszerű. Végül meggyőzött, hogy érdemes erre a tematikára építeni a kötetet. Igaza volt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, emiatt döntöttem úgy, a második könyvnél is marad ez a stílus. Azok kedvéért, akik még nem ismerik: milyen útvonalakat járhat be az első és milyeneket a második könyv olvasója? Hasonló útvonalat, vagyis

Véletlenszerűen válogatod az interjúalanyaidat? Teljesen. Van ugyan egy olyan szűk százas listám,

Látogasson el hírportálunkra!

100

90

80

70

60

50

Reiman Zoltán: „Úgy gondoltam, talán mások számára is érdekesek lehetnek olyan embereknek a történetei, akik sokat tettek Miskolcért, akik sok szállal kötődnek a városhoz…”

FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

Aztán a blogból könyv lett, ráadásul egy éven belül kettő… Igen, mert bár szép és jó dolog a blog, főleg, ha népszerű is, de azért a könyv, az az igazi. Éppen ezért egyre

Ekkor már magam is követtem az oldalt, ahol egyre hosszabb és talán némileg alaposabb írások, sőt interjúk is megjelentek. Mi alapján bővítetted az oldalt? Úgy láttam, hogy van igény ezekre az írásokra, hiszen szóban is és a Facebookon megosztott anyagok alatt is rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Hogy újabb és újabb anyagokat írhassak, ma már rendszeresen látogatom a levéltárat is, rengeteg helytörténeti könyvet olvastam, nagyon sokat be is szereztem, és régi miskolci újságokban is keresgélek. Sokat segít ma már persze az internet is az anyagok készítése közben, máskor pedig miskolciak jelentkeznek, hogy elmondjanak egy történetet vagy kiegészítsék új információval azt, amit már megírtam. Ezeknek a beszélgetéseknek a végeredménye lett az, hogy interjúkat kezdtem írni, ugyanis úgy gondoltam, talán mások számára is érdekesek lehetnek olyan embereknek a történetei, akik sokat tettek Miskolcért, akik sok szállal kötődnek a városhoz.

Aztán indult egy blog… Pontosabban előbb egy Facebook-oldal indult Szemelvények Miskolc város történelméből címmel. A szakirodalom elolvasása után úgy gondoltam, hogy – ugyan amatőr módon, de – én is elkezdek várostörténeti témákban kutakodni. Elsőre három téma érdekelt nagyon: az avasi templom története, a Bató-legenda és a miskolci görögség. A Facebook-oldalt már a kutatás közben indítottam, és itt osztottam meg azokat a kis, rövid információkat, amelyeket megtudtam. Volt ennek egy olyan vonulata is, hogy úgy gondoltam, hogy talán szívesebben fogadják majd a kérdéseimet a szakemberek, könnyebben megnyílik nekem bárki, ha tudják, valahol megjelentetem az információkat, és így is történt. Aztán megjelent ez az első három írás, és magam is meglepődtem,

C

amin olyan emberek nevei szerepelnek, akikkel szívesen beszélgetnék, akikről szívesen írnék, de ez nem rangsor, és ez így van jól. Csak egy példa: Vojcsik Ferenc raliversenyzővel rövidesen megjelenik az interjúm, ami egy írásommal kapcsolatos beszélgetés gyümölcse. Persze nagyon sok olyan ember van, akire a város méltán lehet büszke, és bízom benne, hogy idővel a legtöbbjükkel tudok majd beszélgetni.

hogy milyen pozitív volt a fogadtatása. Persze, évekkel később újraolvasva őket, már láttam, hogy akkoriban milyen borzalmasan szörnyű nyelvezetet használtam, de még így is sokan elolvasták azokat. Ez volt a kezdet úgy 2016 környékén.

40

30

20

10

5

inkább úgy mondanám, vannak átfedések. Mindkettő egy belvárosi sétával kezdődik, de teljesen másképp folytatódnak. A gyalogtúra után mindkét kötet második felében „autóba ülünk”, és így folytatjuk az utat: az elsőben a barlangfürdőtől a szentléleki Pálos kolostorig kocsikázunk, a másodikban az MVSC-pályától a Hámori-tóig. Vannak közös pontok, főleg az autós túrában, de persze teljesen más történettel. Példaként: a Diósgyőri vár mindkét könyvben szerepel, de egyik alkalommal a történetét ismerhetjük meg, míg másodszor egy, a várról szóló novellát olvashatunk. A kötetek kapcsán mindenképpen meg kell említsem még Ferencsik Nikolett nevét, hiszen mindkét könyv borítóját ő tervezte, melyeket a blog, valamint a Facebook-oldalam olvasóival megosztottam, és az ő észrevételük alapján

módosított is. A felhasznált fotókat pedig Zólyomi Sándornak köszönöm ezúton is.

nek. Hogyan kerültél kapcsolatba velük? Gilbert, az egyesület alapítója egy lokálpatrióta társaságot gyűjtött össze maga köré az elmúlt években. Tőle tudom, hogy a lokálpatrióta, városért tenni akaró civil szervezet alapötlete már 2009 óta élt a fejében, tavaly viszont reálissá vált annak megalapítása. Így aztán 2019 márciusában megalakultunk, a Miskolci Farsangon viszont már képviseltettük volna magunkat, ha úgy tetszik, a nulladik akciónk volt az, hogy egy különleges képkerettel vonultunk ki a Szent István térre, ezzel fotózkodhattak a vállalkozó szelleműek. Az első igazán komoly projek-

tünk májusban volt (erről egyébként annak idején lapunk elsőként számolt be – a szerző): hazahoztuk Weidlich Pál legendás élelmiszerüzletének a címerállatát, a Fekete kutyát, vagyis annak pontos másolatát. A szobrot először Miskolc város napján, május 11-én mutattuk be, és hozzá kapcsolódva megalapítottuk a Weidlich Pál Kereskedelmi és Vendéglátói Nívódíjat is, Oszlánczi Réka, a népszerű avasi palacsintaház tulajdonosa kapta meg elsőként. Magát a szobrot az egyik sétálóutcai üzletben szeretnénk kiállítani, ezzel kapcsolatban jelenleg is komoly tárgyalásokat folytatunk. Nagy öröm számunkra az is, hogy a Tükörkép jelen lesz a hosszú évek után ismét megrendezendő Kocsonyafesztiválon is. Egyesületünk Miskolcot szeretné segíteni, éppen ezért mindenkivel együtt dolgozik, aki a városért tenni szeretne.

A könyvek címe sem mindennapi, vagy ha úgy vesszük, nagyon is. Mindkettő ismerősen cseng minden miskolcinak… Igen, hiszen az első kötet a Bíborszél, a másodiké pedig a P. Mobil Miskolc című dalából származik. Fontos, hogy mielőtt úgy döntöttem, használni szeretném ezeket a könyvek címeként, az együttesek képviselőit megkérdeztem, és mindkét banda örömmel bólintott rá. Hamar népszerű lett mindkét könyv. Lesz harmadik is? Biztosan lesz, viszont mindenképpen más tematikával, egy teljesen újszerű kötetet tervezek. Tagja, sőt nem is egyszerűen tagja, alelnöke vagy a Miskolci Tükörkép Közéleti Egyesület-

Névjegy Reiman Zoltán Születési hely, idő: Miskolc, 1980. augusztus 8. A Kandó Kálmán Szakközépiskolában érettségizett vezetékes távközléstechnikai műszerészként, második szakmáját televízió- és videótechnikai műszerész a Szemere Bertalan Középiskolában szerezte. Nős, két gyermek – Zozó két és fél éves, Réka hat hónapos – édesapja. Nős, feleségével 2002 óta alkotnak egy párt. 2009 óta a Robert Bosch Power Tool Kft. munkatársa: praxistesztelője, jelenleg műszakvezetője. 2017: elindul a miskolciszemelvenyek.blog.hu 2018: elnyeri Miskolc város művészeti és tudományos ösztöndíját 2018: megjelenik A Miskolc a várad, az életed! című könyve 2019: alelnöke lesz a Miskolci Tükörkép Közéleti Egyesületnek. 2019: megjelenik a Miskolc mindig várni fog című könyve, valamint az Épített örökségeink nyomában – A Weidlich-palota és a Fekete kutya című brosúra

Veled mikor, hol találkozhatunk legközelebb? Február 5-én, szerdán a József Attila Könyvtárban mutathatom be a könyvemet, majd 8-án, szombaton a Célpont Közösségi Térben biztosan, ahol a Képes időutazás a Vörösmarty városrészben című előadássorozat második alkalmán várom az érdeklődőket; Rácz Györgyről és az ő elfeledett végrendeletéről beszélek majd. TAJTHY ÁKOS akos.tajthy@eszak.hu

ESZAK

6

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT

Szabadidő 7

MAGYARORSZÁG

Fogadalom helyett kitartás Az újévi fogadalmak úgy kezdődnek: sportolni fogok! Betartjuk? MISKOLC. Megkérdeztünk

Az olvasásra télen több időnk adódik

Miskolc különböző pontjain található edzőtermeket, hogy náluk észrevehető-e az év eleji forgalomnövekedés. A válasz egyöntetű volt: igen. A város öt frekventált helyén érdeklődtünk. A belvárosban, Hejőcsabán, Miskolctapolcán, a Győri kapuban és Diósgyőrben. A kínálat – az óratípusokat és az árakat tekintve – nem egyforma. Az emberek szívesen választanak olyan helyet, amely a lakókörnyezetükben vagy a munkahelyük közelében van. Szintén húzóerő a társaság.

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Februári szürkeségből a fantázia világába Szürke, ködös időben az embernek leküzdhetetlen vágya támad elutazni valamerre. Ha nincs kéznél egy repülőjegy, akkor kéznél van egy jó könyv. Andrzej Sapkowski lebilincselő világa jól edzett acélláncként húzza az olvasót.

keny karakterábrázolása a műfaj legkiválóbb munkái közé emeli a Vajákat.

MISKOLC.

Edződik a főhős és az olvasó Hűen írja le az uralkodók rideg, önös és államérdektől vezetett döntéseit, a köznép gyötrelmeit, a más fajúak fokozatos kirekesztését. Főhőse egy mesterséges mutációkkal átalakított szörnyvadász, aki acsákat, brukszákat, strigákat és egyéb szláv kultúrkörben szereplő lényeket iktat ki. Mindezt nem a dicsőségért – hanem fejpénzért. Azonban az események sodrába keveredő zsoldos nem maradhat semleges. Geralt, a főhős mindig tanul valamit az életről: a jó és rossz döntéseinek következményei vannak. Különleges szerelmi kapcsolatok, harcokon átívelő barátságok és a nem kívánt felelősség súlya edzi az egyik legárnyaltabb, belső feszültségektől terhelt regényhőssé.

Könyv, sorozat, játék A lengyel szerző Vaják című könyvsorozata a szláv–lengyel mitológia teremtményeit kelti életre, de olyan hagyományos fantasy lények is szerepelnek az elbeszélésekben, mint a tündék, törpök, egyszarvúak vagy vámpírok. Az eredeti pentalógia akkora siker lett, hogy számítógépes játék is készült belőle, a történetet feldolgozó sorozat első évada pedig nemrégiben ért véget. (A széria nem titkolt szándéka volt, hogy betöltse a Trónok Harca után keletkezett űrt a fantasy világában.) Andrzej Sapkowski nyelvi világa, borús képei és érzé-

Egész évben folyamatosan Tóth Judit személyi edző több mint 20 éve dolgozik sportszakemberként. Azok az emberek, akik hozzá járnak, tudatosan edzenek és nem kampányszerűen. Az egészséges életmód és az alakformálás az elsődleges cél. A személyi edző azt mondja: náluk a vendégek nyáron is ugyanúgy járnak, mint egész évben. Vendégei között van 15 és 82 éves is. Az edzőtermekre általában jellemző, hogy januárban megnő a forgalom, amely egy-két hónapig tart. – Több ilyen időszak is van az év folyamán, március–április környékén például már a nyárra készülünk. Ez a tömegedzésre fókuszáló termekben még nagyobb forgalmat generál, mint az év eleji fogadalom – emeli ki Judit. A biki-

BÁJER MÁTÉ mate.bajer@eszak.hu

Tóth Judit (balra) és egyik vendége, Fehér Tímea edzés közben

FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

edzés. Fogadalmak helyett a szakember azt javasolja, hogy inkább az életmódváltás mellett döntsünk.

niszezon eljövetelekor, nyáron újra visszaesik a sportolási kedv. Hajlamosak az emberek azt gondolni, hogy majd futnak, úsznak a szabadban. Ez azonban sem mennyiségben, sem minőségben nem olyan mozgás, mint egy szakszerű

Kampány helyett életmód Mindig van valami divatos edzésforma, amit felkapnak

Sokoldalú a kínálat

fitnesz-wellness bérlet, amely 500 órás szolgáltatást nyújt, fél évig vagy egy évig érvényes, és családdal vagy baráti társasággal is használhatjuk. Melyek most a legkelendőbb órák? Spártai edzés, interval mix, crossfit – emelték ki a megkérdezett szakemberek. Akinek viszont még a hagyományos aerobik tetszene, az se adja fel. Szerepel az edzőtermek „étlapján”.

Fitnesz, spinning, kangoo, valamint funkcionális edzések szinte mindenhol szerepelnek a kínálatban. Kardiogépeket is találunk, valamint egyénre szabott személyi edzésre is van lehetőség. Napijegy 1100–1500 forint között váltható. Természetesen az elszántabbak bérletet vesznek: a legolcsóbb a nyolc­alkalmas 7400 forintért. A legkomplexebbnek tűnik a

az emberek, ami általában két-három éven belül lecseng. Jelenleg trendi a nagyon kemény fizikai igénybevétellel járó mozgás. Tóth Judit véleménye az, hogy a divatirányzatok követése azért helytelen, mert nem való minden embernek. Edzéstípust úgy válasszunk, hogy az egészségi állapotunknak, testalkatunknak és életkorunknak megfelelő legyen. Ha pedig megtaláltuk a számunkra jó mozgásformát, sportot vagy esetleg azt a személyi edzőt, akivel hosszú távon tudunk dolgozni, akkor az szóljon hosszú évekre, mert így hozza meg a kívánt eredményt. Judit hozzátette: az ő vendégei között vannak, akik több mint tíz éve edzenek vele. NAGY-HANKÓ KRISZTINA krisztina.hanko@eszak.hu

Hóból nem árt meg a sok Tél hó nélkül? De tél síelés nélkül? Irány egy szomszédos síparadicsom! Kollégánk saját tapasztalataiból merít.

méteres sípályarendszer. Három ülős felvonó működik a Csorba-tónál, a völgyállomásról egy négyülésessel lehet felmenni a Solisko-csúcshoz.

va) a Szlovák Paradicsom két turisztikai szempontból fontos települése. 700-800 méteres magasságban fekszenek, és 1000 méternél is magasabb hegyek veszik őket körbe. Mlynky és Dedinky környékén több kisebb síközpont található, ezek a Biele Vody (Iglófehérvíz), Dobsina és Gugel. Biele Vodynál kettő, De­ dinkynél egy és Dobsinánál is egy húzós felvonó működik, amelyekhez néhány száz méteres kék pályák tartoznak. Mlynky környéke igazi sífutó-paradicsom, legalább 25 kilométernyi kijelölt pályával.

Sífutók paradicsoma A freestyle kedvelőinek snowparkot alakítanak ki minden télen. A síugrósáncon korábban világkupaversenyeket is rendeztek, a sífutók pedig 18 kilométeres pályahálózatot használhatnak. Mlynky (Hollópatak) és Dedinky (Imrikfal-

Az enyhe télben inkább kényszerülünk a szomszédos országokba, ha síelni szeretnénk. Összeállításunkban a közeli szlovákiai lehetőségekből válogatunk. Jahodná sport- és üdülőközpont mintegy 15 kilométerre található Kassától. A téli hónapokban hét kisebb húzós felvonót használhatunk, ezekhez nagyjából másfél– két kilométernyi kék és piros sípálya tartozik. Hóágyúzottak a pályák és villanyfényes síelésre is van lehetőség. MISKOLC.

Látogasson el hírportálunkra!

LEGYETEK TI AZ ÉV HÁZASPÁRJA ÉS NYERJETEK EGY RÁADÁS NÁSZUTAT A HOTEL BONVINO WINE & SPA-BA!

PAP GYULA gyula.pap@eszak.hu

Hóbiztos terepek A síelők által a hóbiztossága miatt kedvelt síterep, Korompa Miskolctól körülbelül 130 kilométerre fekszik. A síterepet 470 és 912 méteres magasság között alakították ki. Jelenleg egy kétszemélyes ülős és nyolc kisebb-nagyobb húzós lift üzemel. A sípályarendszer teljes hossza 10 kilométer. Vannak tanulólejtők, és vannak haladó, illetve profi sízőknek való meredek pályák is. A leghosszabb pálya majdnem két és fél kilométeres, 420 méteres szintkülönbséggel. Síkölcsönzésre van lehetőség, síszerviz is működik, síoktatást is lehet foglalni. A Csorba-tó a Magas-Tátra egyik legismertebb síterepe. 1370 és 1820 méter között fekszik a körülbelül 10 kilo-

Töltsétek fel esküvői fényképeteket, és szerezzetek minél több szavazatot! Nevezési és egyben szavazási időszak:

2020. január 23. - 2020. február 13. 12:00

Téli sportok szerelmesei

www.boon.hu/az-ev-parja

377723

Képfeltöltés, szavazás és versenyszabályzat: FOTÓ: SHUTTERSTOCK

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

7

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT

8 Ízvilág

MAGYARORSZÁG

Hideg téli esték forró étele Legyen szó bármelyik fajtáról, a fondü bárhogy megállja a helyét.

szerint az edénybe különböző sajtokat teszünk, amibe – miután kellően megolvadtak – fémpálcákra szúrt kenyérdarabokat, zöldségeket mártunk. Ám mára több változata is kialakult a fondüzésnek.

ÍZVILÁG. Egy meleg ital vagy egy tál gőzölgő étel mindig jólesik, ha az ablak túloldalán röpködnek a mínuszok. Ilyenkor általában meleg, sűrű, tartalmas dolgokat kíván a szervezet.

Jólesik egy tál forró leves a nagy hidegben FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Miért legyen forró? Miért fontos, hogy megfelelő hőmérsékletű legyen minden, ami télen a tányérra kerül? Miért vágyunk a forró dolgokra, ha a zimankóban átfagytak a tagjaink? A meleg levesek, italok és a csípős ételek serkentik a vérkeringést. Tehát ha fázunk, érdemes legurítani egy nagy adag teát, esetleg kicsit jobban megpaprikázni a pörköltöt, ízlés szerint – kinél hol kezdődik a sárkánytűzeffektus. Persze nem csak azoknak lehet ez hasznos, akik most léptek be az ajtón, hiszen a hideg hónapokban könnyű átfagyni akár a lakásban is. Ha például szellőztetünk vagy mezítláb lépünk ki egy forró fürdő után a kissé hűvösebb szobába, akkor a vacogás és a végtagok lehűlése szinte elkerülhetetlen.

Lélekmelegítő finomságok

ÍZVILÁG. Mikor máskor főzzünk laktató leveseket, ha nem télen? Ilyenkor extrán jólesik egy tányér gőzölgő finomság, főleg, ha hús- vagy májgombóc, sok zöldség, esetleg füstölt hús is van benne. Lélekmelengető finomságoktól garantáltan felmelegszünk. Ez alkalommal egyetlen finom leves receptjét olvashatják oldalunkon, de több százból válogathatunk. ÉM

Zellerkrémleves Hozzávalók: 1 nagy zellergumó, 2 krumpli, 1 hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 liter víz, 2 dl zsíros tejszín, só, olívaolaj Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk, felaprítjuk. Egy fazékba kevés olívaolajat öntünk, üvegesre pirítjuk benne a hagymát, rádobjuk az apróra vágott zellert és burgonyát. A fokhagymagerezdeket is rápréseljük, megsózzuk. Addig sütögetjük, amíg elkezd leragadni, ekkor felöntjük a vízzel, közben felkaparjuk a rásült részeket az edény aljáról. Nagyjából 15 perc alatt megfőnek a zöldségek. Ekkor óvatosan, állandó keverés mellett felöntjük a tejszínnel, felforraljuk, és rögtön levesszük a tűzről. Botmixerrel simára turmixoljuk, és már tálalhatjuk is.

A fondü kedvelt eledel lehet téli estéken, családi, baráti összejöveteleken

Svájcban, ahol tényleg tudják, milyen egy hideg este – a csoki, a bicska és a gárdisták hazájában az évi átlaghőmérsék-

let 9 fok, amit nagyban megdobnak a jóval mérsékeltebb déli részek mérései – szintén szokás az étkezőasztal mellett

Fondü alaprecept Hozzávalók: 40 dkg reszelt ementáli sajt, 20 dkg reszelt Gruyère sajt, 5 dl száraz fehérbor, 1 dl cseresznyepálinka, 1 gerezd fokhagyma, őrölt fehér bors A mártogatáshoz: 2 szép bagett falatnyi kockákra vágva, 2 alma felkockázva, 2 körte felkockázva Kísérőnek: 1 fej lila hagyma vékonyan felszeletelve, maréknyi ecetes gyöngyhagyma, 4-5 savanyú uborka ujjnyi vastag karikákra vágva

Elkészítés: A fondüedény belsejét jól bedörzsöljük a fokhagymával. Beleöntjük a bort, és kis lángon, állandó keverés közben beletesszük a sajtot. Addig melegítjük gázrózsán, folyamatosan kevergetve, míg homogén, sűrű masszává nem válik. Ekkor beleöntjük a pálinkát, fűszerezzük egy kis fehér borssal, és mehet az asztalra, a spiritusz fölé az asztal közepére. Körberakjuk az előzőleg elkészített pirított bagettkockákkal és a darabolt gyümölcsökkel, a lila hagymával és a savanyúságokkal.

A tányéron remegő szűz

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

melegedni. Erre az egyik legjobb receptjük a fondüzés, ami nemcsak egyedülálló kulináris élmény, hanem az igazi „csináld magad” kajapartik egyik zászlóshajója is. Maga a készülék roppant egyszerű: egy Bunsen-égő felé fémkeretre helyezett rozsdamentes edény. A dolog innentől bonyolódik, hiszen a hagyományos formula

Látogasson el hírportálunkra!

Sajt helyett olaj Világszerte a legismertebb a burgundi fondü. Ilyenkor sajt helyett olaj kerül a sütőtérbe, amibe különféle kockákra vágott húsdarabkákat teszünk a pálcákkal. Itt is rengeteg variációs lehetőség létezik: előre bepácolt csirkemellet, pulykahúst, sertést vagy marhahúst szoktak használni, ami mellé kolbászt vagy kemény sajtot szúrnak. Ezt pedig a forró olajban addig süti mindenki, ameddig a szájíze diktálja: omlósra vagy ropogósra, esetleg rozéra. Végül különféle szószokba mártva lehet fogyasztani a falatokat. Azért is igazi társaságkovácsoló élmény, mert ilyen módon a kajaparti akár órákig is elnyúlhat. A japán változat szerint fortyogó levesbe hajszálvékony bélszínszeleteket mártogatunk, miközben kedélyesen elbeszélgetünk étkezőpartnereinkkel. Létezik természetesen egy édesszájú változat is: minőségi csokoládét olvasztunk, és abba különböző friss gyümölcsöket mártogatva hódolunk a svájci konyha diverzitása előtt. Bárhogy is legyen, a fondüzés nem igényel különösebb előkészületet – az eszközt persze be kell szerezni hozzá –, ezt bizonyítja az alábbi, interneten talált nagyszerű alaprecept is. BÁJER MÁTÉ mate.bajer@eszak.hu

MOZAIKKERESŐ SORSOLÁS NYERTESEI

Csak az kezdjen kocsonyát főzni, akinek van 4-5 szabad órája.

TOYOTA YARIS SZEMÉLYGÉPKOCSIT NYERTEK:

ÍZVILÁG. Mi

Marai Józsefné

Tarjányiné Balázs Ildikó

Zalaegerszeg

Robotporszívót nyertek:

Laptopot nyertek:

Wellness pihenést nyertek:

Robotgépet nyertek:

Kovács Lajos

Mózes Istvánné

Kocsis Istvánné

Markó László

Szájer Ferenc Viszák

Csihar Gyula

Hosszúpereszteg

Csiszár Imréné

Takács Lajos Csepreg

Vágner Lilla

Csákánydoroszló

Turner Ferencné

Stiglicz Erzsébet

Hazler Tamás

Balázs István

Molnár István

Rézmann József

Deli Józsefné

Koós László

Káka János

Kapusi Imre

Virág Csaba Mezőfalva

Vedres László Istvánné

Bognár Csilla

Rács Györgyné

Takács Mihály

Lődi László

Kovács Zoltánné

Horváth Imre

Németh Zoltán

Carutasu Ágnes

Szaszák Ádámné

Szabó Zsigmondné

Brandisz Lászlóné

Varga Imre

Laczik János

Magyar Sándorné

Várkonyi Andrásné

Magyari Csabáné

Mirkovszki Józsefné

Konrád Istvánné

Kovács Elek

Elekes Sándor

Krácsik Albert

Balás Károlyné

Sikala Józsefné

Füredi Ferenc

Bálind Istvánné

Perlaki Lászlóné

Varga Imre

Mayer Gyuláné

Kis István

György Mihályné

Reichert Zoltán

Ternóczy Kornél

Kocsi Klára Ilona

Simon Péter

Buják Imre

Cseh László

Sebestyén András

Róth Béláné

Kubik Zoltánné

Havasdi Gyula

Kurucz Éva

Wetzl Ferenc

Futó András Nagykörű

Tibádné Nagy Zsuzsanna

Nádas Edit

Bakonynána

a fogást. A megfelelően elkészített kocsonyában olyan könnyen felszívódó tápanyagok vannak, mint például az aminosavak. Ezek egyébként a porcokban, kötőszövetekben, bőrben és csontokban is fellelhetőek kollagénrostok formájában. Ha kellő időt

fordítunk rá, és becsületesen leszedjük róla a zsírt, akkor olyan ételt kapunk, ami fehérjékben és aminosavakban gazdag, szénhidrátban és kalóriában ellenben szegény. Bár a kocsonya alapreceptje kifejezetten egyszerű, egy igazi „ahány ház, annyi szokás” típusú ételről van szó. Sokan tesznek bele répát, hagymát, zellert, tojást, kolbászt és különböző füstölt húsokat is. Akadnak olyanok, akik csirkéből készítenek kocsonyát, ez azonban az igazi megszállottak szemében felér egy szentségtöréssel. Egyesek fokhagymán keresztül szűrik a tányérba a még forró kocsonyalevet az intenzív ízhatás kedvéért. A boltokban számos összeállításban kaphatók előre csomagolt kocsonyahúsok. A legjobb, ha vegyes sertésrészeket választunk: legyen benne csülök és néhány köröm, malac füle, farka és sok-sok bőrke. Az alábbi, interneten talált recept cseresznyepaprikával bolondítja meg a magyarok kedvenc „rezgő” ételét. BM

Klasszikus kocsonya Hozzávalók: 4 kg bőrös, csontos része a disznónak, 1 kg csülök, 5 tk. só, 3 teáskanál szemes bors, 1-2 fej fokhagyma ízlés szerint, 1 cseresznyepaprika ízlés szerint, 5 liter víz Elkészítés: Tisztítsuk meg alaposan a hozzávalókat, majd egy nagy lábas hideg vízbe helyezve a bőrös-csontos húsokat kezdjük lassú tűzön főzni. Időnként nézzünk az ételre, szedjük le a habját. Ha már nem képződik több hab, mehetnek hozzá a fűszerek. Nagyon lassú tűzön, gyöngyözve főzzük legalább 5 órán keresztül. Akkor lesz jó, ha a csontról lemállik a hús. Merjük tányérokba a levet, majd pár órára tegyük hűvös helyre, ahol nyugodtan megdermedhet. Az elkészült kocsonyát tálalhatjuk citrommal, ecettel, mustárral, ecetes hagymával. A tetejét illik megszórni pirospaprikával, sóval, borssal.

Időigényes finomság A kocsonya olyan, mint az autókon a téli gumi: akkor van a szezonja, amikor tartósan lehűl a hőmérséklet. A finom kocsonya titka a megfelelő alapanyagokban rejlik. Nem kell túl sok minden az elkészítéséhez, elég, ha van fokhagyma, jó sok bőrös-csontos sertésrész és elegendő idő a főzésre. Az utóbbi valóban fontos, hiszen a főzési ideje ennek az ételnek minimum 4-5 óra. A bőrös részekből kifövő anyagok nemcsak az intenzív ízhatást garantálják, de egészségesebbé is teszik

FOTÓ: ÉM

Balatonfűzfő

1 Millió Ft értékű Edenred kártyát nyertek: Nagy Tibor Keszthely

Kocsonyák a legutóbbi miskolci kocsonyafesztiválon

Magasházi Istvánné

Agárd

Bodajk

Móricz Gábor Mezőfalva Tata

Békéscsaba

Rózsaszentmárton Szécsény

Tiszakécske Igal

Németkér Oroszló

Molnár Imre Bánhalma

Pethőhenye

Fityeház Vönöck

Kisapáti

Seregélyes

Veszprém

Kőszárhegy

Dunaújváros

Tata

Tatabánya

Békéscsaba Heves

Salgótarján

Vésztő Kál

Salgótarján

Császártöltés

Kecskemét

Kaposvár

Csurgó

Szekszárd

Tengelic

Mágocs

Pécs

Muhari Lászlóné Szolnok

Muraszemenye

Zirc

Pátka

Dunaújváros Komárom

Mezőkovácsháza Andornaktálya Salgótarján Kecskemét Tab

Tolna Pécs

Tiszasüly

Nagykanizsa

Sáska

Vértesacsa

Dunaújváros Ács

Végegyháza Eger

Pásztó

Fülöpszállás Kaposvár Závod

Almamellék Szolnok

Magyar József

Kovács László

Soltész István

Pópity Zoltán

Szabó Lajos

Pamlényi Tamás

Steher Andrásné

Tóth Mihály

Szabó József

Kerekes Béla

Baksa István

Turóczi Tibor

Boldizsár István

Héri Lászlóné

Kovács János

Deákné Szarvas Anna

Benkő Sándor

Tóth Attila

Ágoston László

Várkonyi Pálné

Tóth Andrásné

Gerencsér Róbertné

Horváth Ferenc

Pölöskei Ferencné

Szücs Györgyné

Debrecen Balajt

Nagydobos

Szentes

Kapuvár

Debrecen

Debrecen

Miskolc Tuzsér

Miskolc

Csenger

Makó

Szeged

Kajárpéc

Kisbodak

Debrecen

Mezőkeresztes Rakamaz Szegvár Bőny

Sárrétudvari Miskolc

Nyíregyháza Szeged

Rábaszentmiklós

365120

az, sima, tükröződő a felülete, gyakran áll ki belőle egy fül, sokat kell vele dolgozni és folyamatosan rezeg? Ha valaki szerint a céges telefon a helyes válasz, szíve rajta, de mi most a kocsonyára gondoltunk. Ez a fogás nem hiányozhat egyetlen nagymama kamrájából sem február környékén. A népi étkezés és gasztronómiai hagyományok oltárán emelt formás zselészobor elkészítése valódi művészet: akkor tökéletes, ha remegős, mint egy szende szűz, és tükörsima. A paraszti konyha egyik fő jellemzője, hogy a levágott állat minden részét feldolgozzák, őseink pedig bebizonyították, hogy nemcsak a sertésszűzből vagy a sonkából lehet kiváló ételt készíteni, de a fülnek, a fejhúsnak, a faroknak és a körömnek is helye van a tányéron.

Gratulálunk a nyerteseknek! HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

8

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Sport

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT

9

25

Bajnokok lettek női párosban

A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége a napokban tartott ülésén maximálta az élvonalbeli keretek méretét, a következő kiírástól minden klub legfeljebb huszonöt játékost nevezhet az első csapat tagjaként. Jön a bérsapka, továbbá megreformálják a Magyar Kupa lebonyolítását is, az új kiírástól kezdve már minden fordulóban kizárólag egy találkozó dönt majd a csapatok továbbjutásáról.

Futballfilozófiánkban nincs változás: minden meccsünket meg akarjuk nyerni, a Honvédhoz is győzni megyünk Kuttor Attila, a Mezőkövesd Zsóry FC harmadik helyen álló élvonalbeli labdarúgócsapatának vezetőedzője a mai, fővárosi találkozójukról

Akár kimondjuk, akár nem, a DVTK

Kosárlabda: NB I./B Férfi kosárlabda NB I./B Piros csoport, 19. forduló Vasas Akadémia – MEAFC-Miskolc (Budapest, szombat 16.00) Drahos Gábor, a MEAFC-Miskolc edzője: – Az utóbbi hetekben kiváló formába lendült Vasashoz látogattunk. Egy olyan bajnoki finis előtt, amellyel kapcsolatban megtippelhetetlen, hogy a 3. és a 12. hely között mi lesz a sorrend. Éppen ezért minden mérkőzésnek tripla súlya lehet, ha a csapatok szeretnék megvalósítani a rájátszásos vágyaikat. Mi egy kicsit, de lehet, hogy inkább óriási mértékben pechesek vagyunk, de így sem adjuk fel az álmainkat. A sérültjeinkkel kapcsolatban az idő majd eldönti, hogy ki, mikor és milyen állapotban tud majd visszatérni. Férfi NB I./B, Zöld csoport, 21. forduló KTE-Duna Aszfalt U23 – Tiszaújvárosi Phoenix KK (Kecskemét, vasárnap 18.00) Szendrey Zsombor, a Phoenix edzője: – Tavaly ősszel itthon jelentős különbséggel legyőztük a kecskemétieket, de az igazsághoz hozzá kell tenni, hogy a két legjobb játékosuk – akik közül az egyik egyes, a másik ötös poszton szerepel – nem jött el. Márpedig ha ők elkapják a fonalat, ketten harminc pontra képesek. Hazai pályán szinte biztos, hogy kerettagok lesznek, de ennek ellenére nem akarunk módosítani az elképzeléseinken, a játékunkon. Saját környezetében mindig veszélyes a KTE, mi eddig idegenben nem muzsikáltunk túl jól, igazából kiszámíthatatlanok vagyunk, majd meglátjuk, hogy ebből vasárnap mi fog kijönni. Női kosárlabda NB I./B Zöld csoport, 14. forduló Aluinvent-DVTK U23 – Törekvés SE (Miskolci sportcsarnok, vasárnap 13.30) Vaszi Ádám, az Aluinvent-DVTK U23 edzője: – Szeretnénk revánsot venni a fordított párosításban idegenben elszenvedett vereségért, amihez meglátásom szerint minden adott. Ugyanis minden játékos a rendelkezésre állt a héten, nem volt betegünk, sérültünk. Sőt, keretünk, válogatási lehetőségünk bővült is, ugyanis Debrecenből leigazoltuk Nagy Rebekát. A 16 éves fiatal természetesen nemcsak nálunk, az NB I./B-s együttesben szerepel, hanem a junioregyüttesben is lehetőséget kap majd.

A sereghajtó, de a Diósgyőrt ebben az évadban legyőző kaposváriak érkeznek vendégségbe. LABDARÚGÁS. Az

NB I.-ben szereplő Diósgyőri VTK csapata ma 17.00-tól a Kaposvári Rákóczi FC-t fogadja a 18. forduló keretében. A vendégségbe érkező somogyiak a tabella utolsó helyén állnak, köszönhetően annak, hogy eddig csupán háromszor nyertek. A Rákóczi ezen kívül még egy bajnokin szerzett eddig pontot, a múlt héten, az idei nyitányon, hazai környezetben a jóval erősebb kerettel rendelkező Puskás AFC ellen végeztek 1–1-re. A Diósgyőr egy héttel ezelőtt, a Zalaegerszegi TE vendégeként, alsóházi rangadón 3–1-re nyerni tudott, és ezzel ötpontos távolságra került a kieső helytől. Amennyiben a piros-fehérek a bennmaradásért zajló harc mai ütközete során diadalt aratnak, abban az esetben a kaposváriakat beledön­gölik az utolsó helybe, ugyanis a sereghajtó előtt álló két csapat éppen egymás ellen mérkőzik (Paksi FC–Zalaegerszegi TE FC bajnokit is rendeznek ma), így a mostaninál is távolabbra kerülhetnek az NB I.-es tagság megőrzésének esélyétől.

A diósgyőriek ma is örülhetnek

edző irányít, olyan rosszul sem előtte, sem azóta nem játszottak, mint Kaposváron, ráadásul a múlt héten jó formát mutatva gyűjtötték be a 3 pontot. – Nagyon fontos volt a ZTE elleni mérkőzés, a győzelem. A Kaposvár elleni bajnoki is hasonló fontosságú, kimondva-kimondatlanul kiesési rangadónak számít. Ez egy olyan meccs, amit ha behúzunk, lehet, hogy nem kell majd visszafelé tekingetni, hanem csak előre – mondta Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője, aki arra a felvetésre, hogy van mire építeni a mostani erőpróba előtt, így reagált: – A fiúk jól és becsületesen dolgoztak az edzőtáborban és persze itthon is. Nagyon sok energiát tettek bele az edzésekbe,

Kimondva-kimondatlanul A DVTK-nak a Kaposvár otthonában elszenvedett 2–0-s vereség miatt lenne miért vis�szavágnia, és nemcsak ezért kellene jól futballozniuk, hanem azért is, hogy az ellenfélnek bebizonyítsák, jóval többre képesek annál, amit ott, négy hónappal ezelőtt előadtak. Erre minden esélyük megvan a piros-fehéreknek, akiket amióta Feczkó Tamás vezető-

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

és ez visszatükröződött a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen. Azt kaptuk vissza, amit gyakoroltunk a felkészülés során. A játékosok ezáltal sok önbizalmat szerezhettek, mert olyan teljesítményt nyújtottak, amit öröm volt nézni. Amikor a ZTE gólt szerzett, meg sem fordult a fejemben, hogy nem mi nyernénk. Jó volt a produkció, ezt kell folytatnunk. Az esélyekről A szakvezető arról is beszélt, hogy az év első meccse nagyrészt megfelelt annak, amit az év elején célul tűztek ki, nevezetesen, hogy több gólt szerezzenek és kevesebbet kapjanak, mint az ősszel. Feczkó Tamás azt is mondta, hogy a legutóbbi bajnokin több energiát tud-

tak beletenni a támadásokba, és sokkal több tudatos elemet tudtak a pályán bemutatni. A tréner azon reményének is hangot adott, hogy ez a Kaposvár ellen sem lesz másképp, mert szeretnék, ha a szurkolók jó hangulatban mennének haza a meccs után. – Mi vagyunk a Kaposvár elleni mérkőzés esélyesei, akár kimondjuk, akár nem – jelentette ki Feczkó Tamás, majd így folytatta: – De ne feledjük: a Kaposvár a múlt héten 3-4 góllal is nyerhetett volna a Puskás ellen, úgyhogy óva intek mindenkit attól, hogy lebecsülje a somogyiakat, mert ez a csapat nem azt a játékot mutatta, amit ősszel. Az biztos, hogy sokat kell tennünk a győzelem megszerzése érdekében, én azzal is elégedett lennék, ha csak a 92. percben szerzett góllal tartanánk itthon a 3 pontot. Mert nem az a lényeg, hogy az elején betaláljunk, persze, ha lehet, döntsük el minél korábban a meccset, de a legfontosabb az, hogy be legyen húzva ez a bajnoki. Úgyhogy kérjük a szurkolók türelmét, azt, hogy most is álljanak mellettünk, higgyenek bennünk. A párharcok megnyerése Felvetettük a szakvezetőnek, hogy ez a mérkőzés valószínűleg nem lesz olyan látványos, mint a ZTE elleni találkozó volt, mert a Kaposvár várhatóan zártabb játékkal igyekszik majd pontot szerezni. – Valószínűleg nem lesz olyan ez az előző bajnoki,

DVTK: várható kezdő A DVTK várható kezdőcsapata: Danilovic – Shestakov, Polgár, Brkovic, Tamás M. – Márkvárt, Vági vagy Iszlai – Hasani, Rui Pedro, Kiss T. – Ivanovski.

Három és fél perc alatt eldöntötték a meccset A Tipsport Liga keretében a 46. forduló meccsét vívták tegnap a piros-fehérek.

stáb és a vezetőség pedig nem gördített akadályt a távozása elé.

A klub pénteken jelentette be, hogy Jesse Dudás is távozik Miskolcról. A hátvéd az elmúlt napokban az egyik legrangosabb európai bajnokságból, a cseh Extraligából kapott számára kedvező ajánlatot, a szakmai

Jégkorong: jegyzőkönyv MHk 32 Liptovsky Mikulás–DVTK Jegesmedvék 2–3 (0–0, 1–3, 1–0) Liptószentmiklós, 800 néző. V.: Snásel, Orolin (Durmis, Soltés) MHk 32 Liptovsky Mikulás: Romancik – Kurali 1, Nemec, Rudolf Huna (1), Osko, Surovy – Smutny, Petran, Michalik, Robert Huna, Richard Huna – Michalcin, Kramár, Listiak, Vybiral, Haluska (1) – Nechaj 1, Uhrik (2) – Zalivin (kapus). Vezetőedző: Anton Tomko DVTK Jegesmedvék: Adorján – Ross, Kiss D., D. Rodman, Galanisz, Magosi – Láda B. (1), Vandane (1), Beauvillier 1 (1), Harrison, Beach 1 – Szirányi, Gőz, Valchar 1, Miskolczi, Ritó – Kiss P. (1) – Rajna (kapus). Vezetőedző: Glen Hanlon Kiállítások: 10, ill. 10 perc. Anton Tomko: – A jobb helyzetkihasználás döntött a miskolci együttes javára. Mi későn ébredtünk fel. Glen Hanlon: – Az volt a legfontosabb, hogy bármi áron begyűjtsük a három pontot. A második harmadban kontrolláltuk a játékot, de a háromgólos előnyünk után nem úgy játszottunk, ahogy kellett volna, ekkor viszont Adorján kisegített minket, és végül hoztuk a találkozót.

Y

M

100

90

80

70

60

50

Beauvillier jeleskedett A 37. percben a légiósok jeleskedtek: Beauvillier korongját Beach tette a hálóba (0–2). A 38. percben Beauvillier vágta a korongot a ketrecbe (0–3), és ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy a sereghajtó otthonában végre 3 pontot szereznek a Macik. A második szünet előtt Nechaj szépített (1–3) és

40

30

20

10

5

mert azon a ZTE focizni akart, nyitottabb játékkal rukkolt elő. A Kaposvár játéka inkább a párharcok megnyerésére épül, nehéz ellenük játszani, minden megszerzett labdát igyekeznek egyből a támadó harmadba felrúgni. Várhatóan keveset lesz a földön a labda, de úgy vélem, hogy a játékosaim rendelkeznek an�nyi önbizalommal, hogy ezt a feladatot is meg tudják oldani. Ha az a célunk, hogy stabil középcsapattá váljunk, hozzá kell szoknunk, hogy az ilyen meccseket meg kell nyerni, különösen hazai pályán – felelte Feczkó Tamás, aki arra a kérdésre, hogy mennyire van nehéz helyzetben most, hogy szalad a kocsi, és vélhetően mindenki szeretne beülni és repeszteni, így felelt. – Az őszi idény után Benczés Miklós sportigazgatóval azért a célért dolgoztunk, hogy mindenkinek legyen vetélytársa a csapatba kerülésért, hogy küzdeni kelljen ahhoz, hogy valaki lehetőséghez jusson. Ehhez a versenyhez a fiatalok is felnőttek, és nemcsak a kezdőbe, hanem a 18-as meccskeretbe kerülésért is nagy harc folyik. Az, hogy javult a versenyhelyzet, az edzések minőségére is kihat, gyorsabbak a foglalkozások, magasabb a minőség. Edzőként az egy kellemes gond, hogy tényleg sokat kell gondolkodni, hogy ki maradjon ki a csapatból. Azért nehéz helyzet ez, mert tulajdonképpen mindenki megérdemelné, hogy pályára lépjen. A DVTK keretéből csak egy játékos beállításán nem kell gondolkoznia Feczkó Tamás edzőnek, ugyanis Makrai Belg­ rádban van rehabilitáción, és talán márciusban lesz bevethető. BCS

Kézilabda: Ligakupa Férfi kézilabda Ligakupa, F csoport, 4. forduló ÓAM-Ózdi KC – Balassagyarmati Kábel SE 24–28 (11–15) Ózd, 150 néző. V.: Horváth Z., Simó A. ÓAM-Ózdi KC: Manojlovity – Molnár Á. (8), Tóth Patrik I. (1), Bécsi Á. (2), Kocsis Cs. (1), Zsigmond G. (4), Herczegh J. (4). Csere: Nagy D. (kapus), Benák K. (2), Csépányi G. (-), Tóth Patrik II (1), Kocsis Cs. (-), Nagy A. (1), Kerekes R. (-), Molnár L. (-). Edző: Szakál György. Szakál György: – Közel sem voltunk ezen az estén komplettek, amit megéreztünk a találkozón. Két héttel a bajnoki rajt előtt látszik, hogy bőven van még munkánk. Gratulálok az ellenfélnek, bízom benne, hogy a tavaszi rajt kezdetére sikerül kijavítani a hibáinkat.

pedig Nemec jutott a kiállítás sorsára, aztán a dudaszó előtt Vandane is bűnhődött, a hálót azonban egyszer sem érte el a korong. A második harmad elején elcserélték magukat a hazaiak, sok játékosuk volt a jégen, így megint fórhoz jutottak a vendégek. A gólok helyett a szabálytalanságok jelentettek eseményt, a meccs felénél Galanisz buktatott 2 perc pihenésért „cserébe”. A 35. percben tört meg a jég: Kiss P. és Láda B. közreműködésével Valchar elé került a korong, aki pár méterről megszerezte első miskolci gólját (0–1).

Kiállítások A liptószentmiklósi találkozón három sort vonultatott fel a DVTK. A sérültek közül D. Rodman visszatért, Valchar pedig másodszor próbázott (esetleges szerződtetéséről egy-két napon belül döntenek). A 11. percben Robert Huna, a 18.-ban

JÉGKORONG.

C

TENISZ. Babos Tímea és Kristina Mladenovic nyerte a női párosok versenyét az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Babosék a pénteki döntőben két sima szettben győzték le a Hszie Szu-vej, Barbora Strycova duót. A 2. helyen kiemelt magyar–francia kettős – amely 4. Grand Slam-döntőjét játszotta – korábban két Grand Slam-trófeát gyűjtött. A döntőben: Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar–francia, 2.) – Hszie Szu-vej, Barbora Stry­cova (tajvani–cseh, 1.) 6:2, 6:1.

Tenisz: az ötvenbe

Három pontot gyűjtöttek a piros-fehérek

adott némi reményt együttesének. A harmadik szakasz öt kiállítást hozott, gól azonban csak 17 másodperccel a vége előtt született (2–3), így a di-

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

ósgyőriek hosszú idő után ismét megízlelték a sikert. Folytatás: vasárnap 17 órától a HK Poprad–DVTK Jegesmedvék mérkőzéssel. KT

Fucsovics Márton szerint januári teljesítménye és eredményei azt mutatják, hogy nagyon jól működik a közös munka a Jancsó Miklós és Nagy Zoltán által alkotott új szakmai stábjával. „Jól megy a játék, remélem, hogy visszakerülök a legjobb ötven közé” – hangsúlyozta rövid távú céljait.

Látogasson el hírportálunkra!

ESZAK

9

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT

10 Sport

MAGYARORSZÁG

Nem fáradt riválisra számít a vezetőedző

Kettesből vagy ikszből kijön

Vasárnap a Fino Kaposvár csapata látogat a Don Bosco Sportközpontba.

Szombaton délután idegenben küzd a pontokért a fürdővárosiak labdarúgócsapata.

RÖPLABDA. Az előző hét végén magabiztos sikert aratott a férfi Extraligában a Vegyész RC Kazincbarcika csapata. Blázsovicsék esélyt sem adtak a vendég Debreceni EAC-nak, s csupán egy óra kellett a 3:0-s győzelemhez. Az észak-borsodiak ezzel 10 pontosak lettek a táblázaton, és a második helyen állnak az eddig 11 egységet gyűjtő Pénzügyőr SE mögött. – Örültünk a múltkori sikernek, nyilván annak tükrében többet vártunk a Debrecentől, mint amit előtte a Kecskemét ellen mutattak; tény, hogy nem volt itt az egyik legjobb játékosuk, Bagics Balázs – közölte Marek Kardos, a VRCK vezetőedzője. – Azonban bennünket mindig csak az adott mérkőzés érdekel, az, hogy győzzünk, hogy a szurkolóink jól szórakozzanak, ilyesformán mindegy, hogy éppen kik vannak vagy nincsenek aktuális ellenfelünknél. Amiatt voltam elégedett, hogy tudtunk cserélni, lehetőséget adni a fiataloknak, mindenki komolyan vette a feladatát, senki sem „bohóckodott” a pályán. A szlovák szakvezető hozzáfűzte az alábbiakat is: – A héten mindenki jó formában, egészségesen tudott edzeni, nem voltak sérültek, komolyabb egészségügyi problémáink, megvolt a kedv is, úgyhogy sokat gyakoroltuk a hat a hat elleni feladatokat.

LABDARÚGÁS.

Az NB I.-es bajnokság 18. fordulója keretében az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 17 órától rendezik a Budapest Honvéd–Mezőkövesd Zsóry FC találkozót, amelyen bármi megtörténhet, de a tippelők számára alighanem kijön a kettesből vagy az ikszből. Marek Kardos

Egységesek A két, dobogóért hajtó csapat közül az otthoni hosszú ideje veretlen pályaválasztóként, ugyanis legutóbb a 6. fordulóban kapott ki saját közönsége előtt, azóta három döntetlen és három győzelem a mérlege. A Mezőkövesd az elmúlt négy mérkőzésén nem tudott nyerni idegenben. A vendégek a múlt heti nyitányon biztosan hozták a számukra kötelező győzelmet a Kisvárda ellen, a honvédosok pedig alighanem elégedettek voltak a Fehérvár elleni döntetlenjükkel. Először azt kérdeztük Kuttor Attila vezetőedzőtől, hogy a találkozót elnevezhetjük-e rangadónak, mire ezt felelte: – Inkább úgy fogalmazok, hogy ugyan senki ellen nem könnyű játszani, mert kiegyenlített a mezőny, a Honvéd ellen viszont kiváltképpen nehéz jó eredményt elérni. Ugyanis a fővárosiak rendkívül egységesek, masszívak, kemények, ráadásul pedig nem rapszodikusak. Náluk győzni, velük szemben pontokhoz jutni mindig nagy fegyvertény.

FOTÓ: ÉM

képpen oda kell figyelni. Az átlójuk sérülten érkezett, de ahogy haladunk előre, egyre többet és magabiztosabban játszik. Egy jól szervezett Kaposvár jön hozzánk, a mezőnyvédekezésük is sokat javult az előző szezonhoz képest. A csütörtöki, kecskeméti kupaelődöntőben azért is szenvedtek vereséget, mert a negatív fogadásokból nem tudtak kellő hatékonysággal támadni. A saját építése Azt is megkérdeztük a szakvezetőtől, hogy pontosan a kecskeméti fellépés miatt egy fáradtabb Kaposvárra számít-e, illetve azt mondtuk, hogy három pont esetén elhúzhatnának a riválisoktól, és ott maradhatnának a Pénzügyőr „nyakán”. – Ez az élet része, vannak sűrűbb periódusok, nemrég mi is voltunk hasonlóban – nyilatkozta Marek Kardos. – Abból, hogy három-négy naponta van egy meccs, s hogy ők csütörtökön is pályán voltak, nem kell és szabad messzemenő következtetéseket levonni. Biztos vagyok abban, hogy a Kaposvár nem fog fáradtan Kazincbarcikára érkezni. A másik felvetésre csak annyit, hogy a fő célunk a saját játékunk, stílusunk építése, természetesen a legjobb eredmények elérése mellett. MI

Oroszok jöttek Most, holnap egy olyan ös�szecsapás következik a sorozatban, amely két évtizede rangadónak számít a férfi bajnokságban. A Vegyész RC azt a Fino Kaposvárt látja vendégül vasárnap 18 órától a Don Bosco Sportközpontban, amellyel első szezonbeli csatáját vívja, lévén, a két klub az alapszakaszban különböző csoportban szerepelt. – Ugyanúgy kell beleállnunk a mérkőzésbe, mint egy hete, és ugyanazt a határozott röplabdát kell nyújtanunk a Kaposvár ellen is – jegyezte meg Marek Kardos. – A somogyiak tavalyhoz képest változtak, centerposztra és átlóposztra igazoltak egyegy orosz játékost. A középső emberük gyors, képes jól olvasni a játékot, rá minden-

Látogasson el hírportálunkra!

A Magyar Kupában a Vegyész kettős vereséggel maradt alul a Pénzügyőrrel szemben az elődöntőben, a másik ágon, a Kecskeméti RC–Fino Kaposvár párharcban azonban csak csütörtökön este rendezték meg a visszavágót. Az alföldiek az első meccset 3:0-ra elveszítették Somogyban, de tegnapelőtt ugyanilyen arányban nyertek, majd az aranyszettet is hozták. Vagyis: a kupadöntőben a KRC a Pénzügyőrrel találkozik, a bronzmeccset pedig a VRCK vívja a Finóval.

Az Aluinvent-DVTK NB I.-es női kosárlabdacsapata ma 16.00-tól pótolja be az élvonalbeli bajnokság 13. fordulójából elhalasztott, ELTE BEAC Újbuda elleni fővárosi meccsét. A találkozót a versenykiírás szerint a tavalyi év utolsó hétvégéjén, karácsony és az új év között kellett volna lejátszani, ám a két csapat ehelyett a mostani bajnoki szünetre tette át ezt a meccset. Szünet azért van, mert néhány hónapja még úgy volt, hogy a jövő hét végén Európa-bajnoki selejtezőket játszanak a válogatottak, ám nyár végén a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség ezt módosította, és február második hétvégéjére az olimpiai selejtezőtornákat írta ki. Mivel ebben Magyarországon játszó külföldi kosarasok is érintettek, közöttük a diósgyőri Maja Skoric – aki

4 2 1 1 – – – 12:3 11 4 2 1 – 1 – – 11:4 10 3 – 1 – 1 1 – 6:7 4 3 1 – – – 2 0 5:6 3 3 – 1 – – – 2 3:7 3 3 – – 1 – 1 1 4:8 2 2 – – – – – 2 0:6 0

Y

M

Labdarúgás: a program A 18. forduló műsora 17.00: Diósgyőri VTK–Kaposvári Rákóczi FC 17.00: Budapest Honvéd–Mezőkövesd Zsóry FC (az Új Hidegkuti Nándor Stadionban)

A fővárosban küzdenek a diósgyőriek

a mai meccs után csatlakozik a szerb válogatotthoz –, így a bajnoki programot nem módosították. Ha a szövetség ezt nem is tette, teszi, a DVTK annál inkább: a piros-fehérek újabb két mérkőzésük időpontját is megváltoztatták. Február második szerdájáról egy héttel későbbre, február 19-re került át a VBW CEKK

Az Aluinvent-DVTK ismert meccsei

Toma Sándor

NB I., 13. forduló, február 1. (szombat) 16.00: BEAC Újbuda–Aluinvent-DVTK NB I., 19. forduló, február 16. (vasárnap) 17.00: FCSM Csata–Aluinvent-DVTK NB I., 18. forduló, február 19. (szerda) 18.30: Aluinvent-DVTK–CEKK Cegléd NB I., 20. forduló, február 22. (szombat) 18.00: PINKK-Pécsi 424–Aluinvent-DVTK NB I., 22. forduló, február 26. (szerda) 18.30: Aluinvent-DVTK–PEAC-Pécs NB I., 21. forduló, március 1. (vasárnap) 17.00: Aluinvent-DVTK–Sopron Basket MK negyeddöntő, március 5. (csütörtök) 15.30: Sopron Basket–Aluinvent-DVTK

FOTÓ: ÉM

denképpen nehéz meccsre számítok, figyelmesen és egységesen kell játszani, hogy meg tudjuk őket törni.

100

90

80

70

60

50

17.00: Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC 17.00: Paksi FC–Zalaegerszegi TE FC 17.00: Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC 19.30: Újpest FC–Mol Fehérvár FC

KOSÁRLABDA.

Röplabda: NB I. liga

C

Nem döntő A táblázat mutatói beszédesek: az egész NB I.-ben a Mezőkövesd védelme kapta a legkevesebb gólt, ennek szel-

lemében akár a hátsó alakzatok közötti különbség is dönthet a vendégek javára. – A stabilitás valóban nagyon fontos – folytatta a vezetőedző. – Viszont abszolút nem döntő, mert a Honvéd alakzata is összeállt, csapatuk többnyire szoros mérkőzéseket játszott. A bajnokság elején ugyan volt egy gyengébb sorozata, de ebből kijött, és azóta szintén pozitív az arányuk. A gólkülönbség egyébként sem jelent semmit, mert pillanatnyi állapotot tükröz, és folyamatosan változik. Arról nem is beszélve, hogy egységes csapatmunkáról beszélünk, olyan nincs, hogy a védők csak védekeznek, a

A diósgyőri kosárlabdacsapat mai győzelmével kerülhet a listavezető Sopron mögé.

Az MK-ról

Női NB I. liga, alapszakasz, 7. forduló DVTK-Fux – Gödöllői RC (Miskolc, városi sportcsarnok, szombat 18.30) Toma Sándor, a DVTK-Fux szakmai igazgatója: – Pályaválasztó-csere miatt játszunk most itthon, a második kör utolsó meccsét. Az első fordulóban idegenben, az MTK csarnokában Budapesten 3:0-ra nyertünk, viszont az átigazolási időszak vége előtt egy pár játékost igazolt a GRC. Mert a céljuk az, hogy elkerüljék a kiesést, az osztályozót, az alapszakasz utolsó körében ellépjenek az utolsó előtti helyről. Jól mezőnyöző csapat a Gödöllő, a széleken három számottevő ütővel, és már tapasztaltabbak, egységesebbek. Min-

A trénert azzal is „provokáltuk”, hogy ennek a meccsnek nincs pályaválasztója, mindkét fél idegenben játszik, de Kuttor Attila megőrizte higgadtságát: – Bármennyire vendég a Honvéd, azért otthon van, ismeri az Új Hidegkuti Nándor Stadion minden zugát, ezért a helyszínnek nincs jelentősége, ráadásul mi sem gyufázunk be amiatt, mert nem a saját közönségünk előtt futunk ki a gyepre.

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

csatárok meg kizárólag támadnak. A Honvédnak két hiányzója lesz, és ennek valószínűleg örülnek a kövesdiek: Lanzafame öt sárga lapja miatt hagyja ki a meccset, Aliji meg kiállítás miatt „szünetel”. – Természetesen nem mondjuk, hogy jaj, de rossz nekünk ezek miatt, hiszen a gólkirályról is szó van. Az persze bizonyos, hogy megtalálják a helyetteseiket. Mert olyan kerettel rendelkeznek, hogy a helyettesek ugyanolyan erősek, mint a hiányzók. A vendégek tagjai közül Szeles – aki újabb sarokcsontműtétje után lábadozik – és a térdsérüléssel bajlódó Eperjesi nem szerepelhet. KT

A kezdőcsapat A Mezőkövesd Zsóry FC várható gárdája: Szappanos – Farkas D., Guzmics, Nesterov, Vadnai – Cseri, Berecz Zs., Karnitsky, Besirovic – Zivzivadze, Nagy D.

Az ajándékozást követően a lányok a karácsony utáni mérkőzést pótolják

Röplabda: az Extraliga állása 1. Pénzügyőr SE 2. Vegyész RC 3. Fino Kaposvár 4. HÉP Kecskeméti RC 5. Debreceni EAC 6. MAFC-BME 7. Utánpótlás válogatott

Cseri (jobbról) sokat tehet a vendégek sikere érdekében

40

30

20

10

5

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

Cegléd elleni hazai találkozójuk, hogy ne ütközzön a DVTK Jegesmedvék február 12-i miskolci meccsével, továbbá két és fél héttel korábbra, február 26-ra hozták előre a PEACPécs elleni meccset a zárófordulóból, hogy ne zavarjon bele a magyar női 3x3-as válogatott olimpiai kvalifikációs felkészülésébe, amelyben két diósgyőri kosaras, Medgyessy Dóra és a Goree Cyesha is érintett (lehet). A BEAC-cal Vagyis az alapszakaszból hátralévő hat meccsét ebben a hónapban lezavarja a Diósgyőr, a sort egy nem túl ne-

héznek ígérkező találkozóval kezdik, az utolsó előtti helyen álló ELTE BEAC Újbuda legyőzésével a tabella második helyére léphetnek előre. – Ismét egy olyan m ­ eccs következik, amelyik abba a kategóriába tartozik, hogy mindenképpen meg kell nyernünk. Kedvező pozícióban vagyunk a tabellán, a saját kezünkben van a sorsunk, ennek tükrében készültünk becsülettel, egész héten. Közben arra is tudtunk időt szakítani, hogy megejtsük a karácsonyi ajándékozást. Nem azért, hogy modellezzük, hogy ha ezt a meccset az eredeti program szerint játs�szuk, akkor előtte mi történt volna, hanem azért, mert időpont-egyeztetési nehézségek miatt nem tudtuk összehozni eddig ezt az összejövetelt. Csütörtökön viszont kiderült, hogy milyen sok költő van a csapatunkban, fantasztikus köszöntőverseket írtak a játékosok és a csapat mellett dolgozó közvetlen kollégák a karácsonyi ajándékozásra – mondta Cziczás László, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője, majd így folytatta: – Nem becsüljük le a BEAC-ot, de ezt a meccset meg kell nyerni, aztán lesz egy kis pihenőnk, mielőtt belevágunk a február sűrűjébe, kezdve a 16-i, Csata ellen idegenbeli rangadóval. BCS

ESZAK

10

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT

Sport 11

MAGYARORSZÁG

A vívás miatt ment el a még jobb szereplése Az év első versenyén a 21. helyen végzett Guzi Blanka, a Swimming PC versenyzője.

lentett az összesítésben, a vívás 32. helye után a lovaglást a 31. pozícióból kezdhette. A Nemzeti Lovardában végre büszkék lehettünk Guzi Blankára, aki remekül összekapta Jenő nevű lovát, jó ritmusban vette az akadályokat, és hibapont nélkül végzett ebben a számban, de ennek ellenére is csak egy helyet tudott javítani összetett eredményén (Alekszejev a 4., Gulyás csak a 25. lett lóháton). A miskolci öttusázó a zárószám, a futás-lövészet előtt 77 másodperces távolságra volt az első helyezettől, és annak ellenére, hogy remekelt a kombinált számban, csak hat helyet tudott előrelépni, és végül a 21. helyen végzett (Gulyás a végén 6., Alekszejev a 18. lett). – A víváson ment el minden, az úszással és különösen a lovaglással elégedett vagyok, a kombinált szám sajnos nem lehetett jobb, mert nagyon erős volt ez a mezőny. Örülök, hogy a végén hat helyet sikerült javítanom – mondta Guzi Blanka. BCS

A Budapesten zajló Peridot Kupa nemzetközi fedett pályás öttusaversenyen tegnap a női döntőt rendezték meg 36 sportolóval, köztük három magyarral, Alekszejev Tamarával, Gulyás Michellel és a miskolci Swimming PC sportolójával, Guzi Blankával. ÖTTUSA.

Hat helyet javított Utóbbi az első számban, az úszásban ezúttal is a megszokottat hozta. Ahhoz képest, hogy decemberben sérülés miatt nem edzett, 2:23,24-es időeredménye nem volt vészes, de csak a 22. helyre volt elég (Gulyás a 3., Alekszejev pedig a 29. helyen állt az első szám után). Ezután a vívás következett, amelynek az elején még elfogadhatót nyújtott a borsodi sportoló, ám végül a 12 győzelem mellett összeszedett 23 vereség nem sok jót je-

Nagy csata vár a miskolciakra Szegeden

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

A pontok gyűjtése a lényeges Ma Szegeden kezdi a 2020-as évet a PannErgy-MVLC férfi vízilabdacsapata. VÍZILABDA. December

1-jén játszott utoljára ob I-es bajnokit, míg december 7-én tétmérkőzést (a Magyar Kupa elődöntőjét az A-Híd OSC-Újbuda ellen) a PannErgy-MVLC férfi vízilabdacsapata. A gárda ezt követően néhány napig még edzésben maradt, majd az év végi ünnepek után január 6-án indult újra a közös munka.

Labdarúgás: NB II. Labdarúgó NB II., 22. forduló Kazincbarcikai SC–FC Ajka (Putnok, vasárnap 14.00) Dzurják József, a KBSC vezetőedzője: – Az őszi harmadik fordulóban sikerült győznünk Ajkán, ami egy nagyon szép siker volt. Azóta átalakult dunántúli ellenfelünk, a téli időszakban igazoltak három embert a tengelybe, belső védő posztra, középpályára és a csatársorba is; Tar Zsolt, Tóth Gergely és Zamostny Balázs neve is jól cseng a fociberkekben. Az ajkaiak kettő ponttal vannak mögöttünk a táblázaton, de szeretnénk ezt a távolságot növelni. Nem csupán azért, mert mindig fontos a jó rajt, hanem a céljaink elérése miatt is. Ezért, az előrelépésért leginkább hazai környezetben tudunk tenni, sajnos az első félévben itthon elszenvedtünk pár fájó fiaskót. Egy veszélyes csapatot fogadunk, amelynek játékosa, Nagy Mihály a góllövőlista élmezőnyében található, ami ebben az osztályban komoly fegyvertény. Felkészültünk, bízunk a sikerben. A Barcikában sérült Mikló, Hegedűs és Harangozó, míg Berki eltiltott, így ők nem szerepelhetnek a hét végi összecsapáson. A várható kezdőcsapata: Horváth – Iszák, Heil, Fótyik, Farkas – Toma, Oltean, Krausz, Géringer – Oldal, Fekete.

Fiatalok helyzetben – Ezt a hónapot, a januárt arra használtuk, hogy feltöltsük az elemeket – kezdte nyilatkozatát Vidumanszky László, a miskolciak vezetőedzője. – A kondíció megszerzésén volt a hangsúly, nagy súlyokkal, sok edzéssel, úszással, közben segítettük a szlovák válogatott Európa-bajnoki felkészülését is. Aztán itt volt nálunk az a

Nagyvárad, amely még áll az Európa-kupában, és a négy között az olasz Ortigia az ellenfele. Amint az ismert, az MVLCnél történtek változások az előző év végén, hiszen megváltak a kapus Csoma Kristóftól, a center Bedő Krisztiántól és a montenegrói bekktől, Bojan Banicevictől is. Hogy mindezen momentum milyen hatással volt, van a szakmai munkára? Megkérdeztük a trénertől. – A csapat gerince megmaradt, nem változott – mondta Vidumanszky László. – Bedő helyett több lehetőséget fog kapni Vismeg Botond abban a pozícióban vagy Hajdu Alex, aki még csak 17 éves lesz, és akinek elsősorban a saját korosztályában kell bizonyítania, de ha lesz lehetőség rá, akkor meg fogja kapni a játékidőt. De olyan helyzetre is készültünk, ha netán máshogyan kell megoldani a centerjátékot. A kapushelyzetről: már

Vízilabda: táblázat

A sárga-kékek bíznak a jó idénykezdésben

Az A csoport állása 1. FTC Telekom 9 9 – – 161–78 27 2. Szolnoki Dózsa 9 8 – 1 107–85 24 3. PannErgy-MVLC 9 6 1 2 115–78 19 4. UVSE Hunguest Hotels 9 4 1 4 95–97 13 5. PVSK-Mecsek Füszért 9 3 2 4 75–88 11 6. Szegedi FVCS 9 2 – 7 76–127 6 7. Debreceni VSE 8 1 – 7 69–97 3 8. Tatabánya 8 – – 8 52–100 0 A Tatabánya–DVSE mérkőzést február 22-én 16 órától rendezik.

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

a szezon elején tisztáztuk a kapusokkal, hogy a korosztályos válogatott Mizsei Mártont többször be fogom tenni, hiszen komoly és nehéz sorozatban voltunk. Marci bizonyított, élnie kell a helyzettel, megbízunk benne. Beszéltem vele, és arra kértem, legyen felszabadult, a csapat be fog neki segíteni úgy, mint előtte bármelyik más kapusnak. Ha meglesz a jó csapatjáték, neki is könnyebb lesz hárítani a lövéseket. A második számú kapusunk Kazsimér Huba saját nevelésű játékosunk lesz, aki próbálkozott külföldön, és most visszajött hozzánk.

Vannak ambícióik Az MVLC képviselteti magát az egyik legrangosabb utánpótláskupában, a Komjádi Kupában is, ahol a hét végén a legjobb négy közé jutottak. – A klub számára fontos, hogy ha lehet, akkor minden sorozatban jó eredményeket érjen el, és vannak ambícióink a Komjádi Kupában, ahol korábban két ezüstérmet szerzett a csapatunk – közölte Vidumanszky László. – A felnőtt keretből 7 emberünk tagja ennek a gárdának, számukra kitűnő lehetőség volt a mec�cselés, az éles helyzet. Majd meglátjuk, ki lesz az ellenfél az elődöntőben, de ezen ráérünk gondolkodni, mert minderre csak áprilisban kerül sor.

A kövesdiek nagyot dobbanthatnak a Dabas ellen jelenléte ebben a helyzetben komoly segítség a számunkra. Feladatunk komoly: november-decemberben a harcosság, a fegyelmezettség, a győzni akarás és az egymásért való küzdelem jellemzett minket, most pedig ugyanezt

Ma este nagyon fontos találkozó vár a matyóvárosiak NB I.-es férfi kézilabdacsapatára. KÉZILABDA. A

14. forduló keretében a városi sportcsarnokban 18 órakor kezdik a Mezőkövesdi KC–Dabasi KC VSE találkozót, amelynek megnyerésével a hazaiak nagy lépést tehetnek élvonalbeli tagságuk meghosszabbítása érdekében. – Nehéz két hét áll előttünk, most derül majd ki, hogyan is alakult a másfél hónapos felkészülésünk – kezdte Buday Dániel, a piros-fehérek vezetőedzője.

Y

M

lönöset nem kérek, csak az alapjátékot, de azt jól. Ez kiváló kapusteljesítményeket, szilárd védőmunkát, minél kevesebb technikai hibát és a gólhelyzetek higgadt értékesítését jelenti, „csak” ennyi kell az általunk remélt eredményhez.

Rizikós meccs lesz – A Dabasról tudjuk, hogy jó erőben van, kellően felkészült és motivált együttes, ráadásul a klub télen az átigazolási fronton is jeleskedett –

Buday Dániel nehéz mérkőzésen győzelmet vár

100

90

80

70

60

50

40

30

FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM

20

10

5

Az NB I.-es férfi bajnokság állása 1. Mol-Pick Szeged 2. Telekom Veszprém 3. Grundfos Tatabánya KC 4. FTC-HungaroControl 5. HE-DO B. BRAUN Gyöngyös 6. Balatonfüredi KSE 7. Csurgói KK 8. Sport36-Komló 9. SBS-Eger 10. Dabasi KC VSE 11. Mezőkövesdi KC 12. Budakalász Kézilabda Zrt. 13. Orosházi FKSE-Linamar 14. VKSE Kft. Vác

14 13 14 13 13 13 13 13 14 14 13 13 13 13

Labdarúgás: futsal

folytatta a borsodiak szakvezetője. – Rizikós találkozó vár ránk, a szerencsejáték nyelvén háromesélyesnek tartom a hatvan percet. Az nyilván­ való, hogy hazai környezetben itthon akarjuk tartani a két pontot, ehhez azonban szükségünk lesz a már említett „tulajdonságokra” a pályán. KT

Látogasson el hírportálunkra!

Kézilabda: táblázat

Hangyel visszatért – Eleinte jól ment minden, aztán Jancsó és Varjú is megsérült, ennek következtében a jobb szélen nem maradt emberünk. Erre léptünk, Ózdról visszarendeltük Hangyelt, aki kölcsönben szerepel az észak-borsodiaknál. Egyelőre két mérkőzésről beszélünk és örömünkre szolgál, hogy a játékos szívesen jött haza,

C

szeretném látni a fiúktól a pályán. A felsoroltak szempontjából számunkra rosszkor jött a szünet, de nincs mit tenni, ilyen a lebonyolítás, a bajnoki menetrend. Ahogyan gyakran mondogatom a gyerekeknek, semmi kü-

13 13 10 8 7 7 7 6 5 4 2 2 2 –

– – – – 1 1 1 2 1 1 4 1 1 1

1 – 4 5 5 5 5 5 8 9 7 10 10 12

512–343 467–324 407–360 364–361 388–363 367–359 322–328 343–345 381–432 350–409 314–375 329–373 324–381 299–414

26 26 20 16 15 15 15 14 11 9 8 5 5 1

A PannErgy az ob I-ben, az A csoport 10. fordulójában ma 16 órától a Szegedi FVCS vendége lesz. – Megnéztük azt a felvételt, amikor itt nyertünk ellenük a harmadik fordulóban 16–8-ra – emlékeztetett Vidumanszky László. – Akkor simán győztünk, de az egy más periódus volt, most pedig megint egy másik van. A Szeged is jobban összerázta magát a szezon elejéhez képest, voltak változások, de készen állunk arra, hogy az elvárásnak megfeleljünk, azzal, hogy elhozzuk a három pontot. Idegenben sosem könnyű, ott sátor alatt kell játszani, biztos, hogy a Tisza-partiak meg akarják nehezíteni a dolgunkat. Vannak jó játékosaik, külföldiek is, akik húzóemberek, oda kell majd figyelni. A szakvezető a (tavaszi) célt firtató felvetésre ezt válaszolta: – A célkitűzés nem változott, első lépésben szeretnénk megőrizni a harmadik helyünket a csoportban, de úgy, hogy lehetőleg minél több pontot vigyünk majd magunkkal a középszakaszba. Jelenleg több variáció van arra, hogy a nyolccsapatos felsőház hogyan nézhet ki, mely csapatokkal, még lesznek érdekes mérkőzések az alapszakaszban – fogalmazott Vidumanszky László. MI

Női futsal Magyar Kupa a négy közé jutásért, visszavágó Miskolci Vénusz–Budaörs (Miskolc, városi sportcsarnok, vasárnap 16.00) György Gábor, a Vénusz edzője: – Az első, ottani mérkőzésen 4–2-re kikaptunk, így az A tervünk az, hogy nyerünk 2–0-ra, a B, hogy 3–1-re, de a legvalószínűbb a C, csak ez a terv még nem készült el. Mindenképpen az az elsődleges, hogy minél kevesebb gólt kapjunk, bár ez mostanság ritkán valósult meg. Ebben kell a leginkább javulnunk, hogy reális lehetőségünk legyen a továbbjutásra. A célunk a Vénusz-történelem írása, hiszen a négyig még sosem jutott el a csapat. Ebben segítség lenne, ha minél több szurkoló eljönne a meccsre, és reméljük, hogy ez pozitív hatással lesz a lányokra.

Itthon kupáznak

ESZAK

11

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

FOTÓ: ÉM


2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT

12 Varázsszőnyeg

MAGYARORSZÁG

A mesevári élet boldogsága

Találd meg az öt különbséget!

MESE. Élt egyszer egy király meseszép országában, meseszép várában, meseszép lányaival. A király és lányai nagyon szerették a mesét, a szobájukban egész nap csak meséket hallgattak. Igen ám, de egyszer csak elfogytak a mesék. A lányok hangos sírása kihallatszott a vár udvarára is. A szegény király csak fogta a fejét, és azon gondolkodott, mivel tudná őket megvigasztalni, de hiába volt minden, a lányai csak sírtak. Gondolkodott a király, fel s alá járkált hosszú palástjában, már a korona is szorította a fejét, amikor támadt egy ötlete. Magához hívatta a futárjait, hogy vigyék hírül az országban: mesemondókat keresnek, annak pedig, aki a legtöbb mesét tudja elmondani a királykisasszonyoknak, egy zsák arany lesz a jutalma. Indultak is a futárok azonnal, hegyen, völgyön keresztül vitték a hírt Meseország minden szögletébe. Így érték el Odúfalvát is, ahol meghallotta a hírt Márton, a szegény ember legkisebb fia. – Édesapám! Én elmennék az udvarba, hisz nagyon sok mesét ismerek, hátha megjutalmaz a király. – Ugyan, fiam – szólt az apa –, azért a sok aranyért nagyon meg kell dolgozni, nem adják azt olyan könnyen. – Márton hajthatatlan volt, a kíváncsiság is úrrá lett rajta, mert még soha nem látta Mesevárat. Fogta a vándorbotját, felakasztotta rá a tarisznyáját, búcsút vett szüleitől, testvéreitől, Vakarcs kutyájától, majd útnak indult. Hosszú volt az út, esténkét egy-egy fa tövében húzta meg magát, nappal pedig nagyon sokat gyalogolt. Ment erdőkön, mezőkön keresztül, ivott a tiszta vizű forrásból, eljátszadozott a pillangókkal, barátságot kötött az erdei állatokkal. A fárasztó út során már megbán-

ta, hogy elindult. De kitartó volt, és azon gondolkodott, mit szólnának a szülei, ha nem tudná teljesíteni, amit eltervezett. Az egyik ilyen fárasztó nap után a sötétben üldögélt egy fa tövében, amikor megpillantotta a meseszép várat. A szemét is megdörzsölte: Jól lát? Bizony, jól. Megérkezett, boldogan futott

zengett a meseszoba. Mesélt a kicsi felhőről, a bővizű forrásról, a madarak énekéről és még nagyon sok mindenről. Meséivel felszárította a könnyeket, mosolyt csalt az arcokra, boldogságot vitt a királykisasszonyok életébe. Hónapokat töltött Márton a várban, a király és lányai pedig nagyon megszerették.

haza sem bírta volna cipelni. Elindult lóháton a zsák aran�nyal, napokig lovagolt, mire hazaért. Otthon nagyon várták már, nem is akarták elhinni, hogy egy zsák aranyat keresett a mesemondással. – Meghoztam a fizetségem, becsülettel megdolgoztam érte, most már könnyebbé tehetem

De aztán elérkezett a búcsú napja. A király és lányai szerették volna, ha ottmarad, de hiába kérlelték. – Királyom, a szüleimnek, testvéreimnek és Vakarcs kutyámnak meg­ ígértem, hogy visszamegyek. Nem hagyhatom cserben őket. De a királykisasszonyoknak is ígértem valamit: visszajövök hozzájuk, így soha többé nem fognak sírni. A király tudomásul vette a fiú döntését, és átnyújtotta neki a megígért zsák aranyat. Kapott egy lovat is, hiszen olyan nehéz volt a zsák, hogy

szüleim és testvéreim életét – mondta. – De van még egy ígéretem: visszatérek a mesevárba, és tovább mesélek a királykisasszonyoknak. Meséimmel felszárítottam a könnyeket, a bánatot boldogsággá varázsoltam, mosolyt csaltam az arcokra! Ez nekem nagyobb boldogság, mint a zsák arany, akár hiszitek, akár nem! KOZMA BARNÁNÉ

GYERE VELÜNK A MESÉK BIRODALMÁBA!

Találd meg a méhecske árnyékát!

fel a várba, és már hallotta is királykisasszonyok sírását. A király kedvesen fogadta, a szolgákkal azonnal finom vacsorát hozatott neki. Vacsora után bemutatta a lányai­nak, akik azt kérdezték tőle: Hol vannak a meséid? – Itt, a fejemben – válaszolta, majd azon nyomban hozzá is kezdett a mesékhez, a lányok pedig csak hallgatták a szebbnél szebb történeteket. Márton fejéből kifogyhatatlanul jöttek az újabbnál újabb mesék. Nem volt már sírás a palotában, a fiú meséitől

Látogasson el hírportálunkra!

Számold meg! Természettár-botanika – Kora tavaszi virágok A képen négy kora tavaszi virágot látsz. Nevüket a feladat rejti. A piros F betűtől kiindulva az óramutató járásának irányában olvass össze minden negyedik betűt, illetve írásjelet, míg el nem éred a mosolygós jelet! A hullámvonal ~ szóközöket jelöl. A szóközöket és írásjeleket is betűként vedd figyelembe!

Megoldás: 1. fekete hunyor; 2. hóvirág; 3. téltemető; 4. tavaszi sáfrány C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

12

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. február 1., szombat

Szolgáltatás 13

magyarország

Mikor, hová

Keresztrejtvény

Terjesztési ügyintézés

Kéz­be­sí­té­si panaszaikkal hív­ják az alábbi ingyenesen hívható telefonszámot: 06-80-442-444 (h–p.: 7.00–17.00)

CINEMA CITY 3525 Miskolc, Miskolc Plaza, Szent­­pá­li u. 2–4. Jegyfoglalás: 46/416-661 szombat 1917 mb. 119 15:30 20:10 Árok mb. 95 22:10 Az átok háza mb. 94 22:30 Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? mb. 122 12:30 15:00 17:30 18:45 20:00 21:15 22:30 Dolittle mb. 106 11:40 13:50 16:00 18:10 Jégvarázs 2. mb. 103 10:00 14:50 Jojo Nyuszi fe. 108 13:10 18:00 Jumanji – A következő szint mb. 114 17:00 Kémesítve mb. 102 10:50 Kisasszonyok fe. 135 11:30 14:10 16:50 19:30 Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs! mb. 67 10:30 12:10 13:50 15:30 17:10 Ne játssz a tűzzel mb. 96 11:15 13:20 15:30 17:40 19:50 22:00 Richard Jewell balladája fe. 129 10:00 Star Wars: Skywalker kora mb. 155 12:00 Tőrbe ejtve mb. 130 20:20 Úriemberek mb. 113 11:10 13:30 15:50 18:10 19:30 20:30 21:50

Mozi A miskolci Béke Art-terem és Uránia Artterem az Europa Cinemas mozi­há­ló­zat tagja. 3530 Miskolc, Rákóczi u. 5. Tel./ jegyrendelés: 46/507-573 URÁNIA-TEREM Ne játssz a tűzzel amerikai vígjáték, 96 perc, 2019 Rendező: Andy Fickman Szereplők: Brianna Hildebrand, Judy Greer, KeeganMichael Key, John Cena, John Leguizamo, Tyler Mane, Christian Convery január 30. – február 5. > 15.30, 17.30 Helyár: 900 Ft. Úriemberek amerikai bűnügyi akciófilm, 113 perc, 2020 Rendező: Guy Ritchie Szereplők: Matthew McConaughey, Charlie Hunnam, Michelle Dockery, Jeremy Strong, Colin Farrell, Henry Golding, Hugh Grant, Jason Wong, Eliot Sumner január 30. – február 5. > 20.00 Helyár: 900 Ft. BÉKE-TEREM Az elfeledett karácsony mb., norvég családi film, 72 perc, 2019 Rendező: Andrea Eckerbom Szereplők: Miriam Kolstad Strand, Trond Espen Seim, Anders Baasmo Kristiansen február 3–5. > 16.00 – Európai Panoráma Helyár: 650 Ft január 30–31. > 16.00 – Európai Panoráma Helyár: 650 Ft. Richard Jewell balladája amerikai film, 129 perc, 2019 Rendező: Clint Eastwood Szereplők: Paul Walter Hauser, Sam Rockwell, Olivia Wilde, Jon Hamm, Kathy Bates, Nina Arianda, Ian Gomez január 30. – február 5. > 18.00 Helyár: 900 Ft. 1917 angol–amerikai háborús film, 119 perc, 2019 Rendező: Sam Mendes Szereplők: Andrew Scott, Benedict Cumberbatch, Richard Madden, Mark Strong, Colin Firth, George MacKay, Dean-Charles Chapman, Daniel Mays, Adrian Scarborough, Gerran Howell, Richard McCabe, Justin Edwards január 30. – február 5. > 20.15 Helyár: 650 Ft. Lumiére! fel., francia dokumentumfilm, 90 perc, 2016 Rendező: Thierry Frémaux Szereplők: Thierry Frémaux, Auguste Lumiére, Louis Lumiére, Martin Scorsese február 1-jén > 16.00 – Európai Panoráma, Miskolc Filmklub, ingyenes vetítés. Bergman: 100 fel., norvég–svéd dokumentumfilm, 117 perc, 2018 Rendező: Jane Magnusson Szereplők: Lena Endre, Thorsten Flinck február 2-án > 16.00 – Miskolc Filmklub, ingyenes vetítés.

27

Meghallgatjuk

FELVÁG, HENCEG

A MEGFEJTÉS

SZAKÍT, OTTHAGY

LASSAN LESZÁLL

A

O

PÁRATLAN DARA! magyarország

Köz­ér­de­kű ész­re­vé­te­lei­vel ke­res­se mun­ka­tár­sun­kat, Pap Gyulát hétköznap 9–17.00-ig. Tel.: +36/20/460-3764.

KUGLI AZ EGYIK VÉRCSOPORT KIÜTÉS JELE

magyarország

...KATINKA, SZÍNÉSZNÕ

A feladvány egy közmondást rejt

IMAGINÁRIUS EGYSÉG

Rejtvény A megfejtéseket 2020. február 6-ig le­het beküldeni. Kérjük, a le­ve­le­ ző­lap­­ra ra­­gasszák fel a rejtvény(ek) számát, az Észak-Magyarország-logót, valamint írják rá telefonszámukat! Be­­ kül­dési címünk: Észak-Magyarország (Rejt­vény) 3526 Mis­kolc, Zsolcai kapu 3., vagy rejtveny@eszak.hu. (A nyertesek névso­rát lapunkban közöljük, külön értesítést nem kül­dünk. A nyereményeket – a Maxim Kiadó regényeit – szerkesztőségünkben vehetik át.)

vasárnap 1917 mb. 119 15:30 20:10 Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? mb. 122 12:30 15:00 17:30 18:45 20:00 Dolittle mb. 106 11:40 13:50 16:00 18:10 Jégvarázs 2. mb. 103 10:00 14:50 Jojo Nyuszi fe. 108 13:10 18:00 Jumanji – A következő szint mb. 114 17:00 Kémesítve mb. 102 10:50 Kisasszonyok fe. 135 11:30 14:10 16:50 19:30 Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs! mb. 67 10:30 12:10 13:50 15:30 17:10 Ne játssz a tűzzel mb. 96 11:15 13:20 15:30 17:40 19:50 Richard Jewell balladája fe. 129 10:00 Star Wars: Skywalker kora mb. 155 12:00 Tőrbe ejtve mb. 130 20:20 Úriemberek mb. 113 11:10 13:30 15:50 18:10 20:30 Volt egyszer egy… Hollywood mb. 159 19:30

TÓTH BÉLA

SZEDI A LÁBÁT

BETE ,EZ HELYEZÉS, ...,SZABÓ BETOLDÁS GÁBOR-MÛ

SZEMES MIHÁLY FILMJE

BECÉZETT SZÜLÕ

FONNYAD, NÉPIESEN

SPANYOL AUTÓMÁRKA

TALAJMÛVELÕESZKÖZ

GOMBAFAJTA

CSAK FÉLÖL! SZOLMIZÁCIÓS HANG

RÁDIUSZ MISKOLCI EGYETEM EGYNEMÛ ÜVEG! RITKA FÉRFINÉV TÍZ A KÖBÖN ENNEK DACÁRA

VITORLÁSHAJÓ POLCON ÁLL!

2020. január 30. 7 8 11 12 17 24 26 27 29 34 44 54 56 57 62 70 71 72 73 80 Az adatok tájékoztató jellegűek!

FÉLSZ!

VASÁRNAP A NAPTÁRBAN

FELESÉGE VAN ASSZONYNÉV-KÉPZÕ

VERSENYRE ..., INDÍTJÁK

HARLEKIN

...KIRÁLYA, LALOOPERA

ÉRDEKÉBEN ÁLL!

HULLAJTJA A KÖNNYEIT

LÓVÁ..., BECSAP

HOSSZÚ IDEIG

CSAK A SZÉLEIN SZORÍT!

Gyógyszertárak

SZÁLLODA

Gyógyszertári ügyelet: Miskolc: Fehér Holló, Szemere u. 14. Tel.: 46/359-071 Szent Rókus, Csabai kapu 11/A Tel.: 46/560-246

SEMMIKOR

FÉLRE!

ZSÍRBAN OLDÓDÓ VITAMIN

...ZEPPELIN, EGYÜTTES

HATÁROZOTT NÉVELÕ

PENÉSZSZAG NOVÁK CECÍLIA

LUDOLPHFÉLE SZÁM

...VAN, FIGYEL

...LE, TÜNÉS!

KÉPZETTÁRSÍTÁS

FÉLTI!

Lelki segély

Haj­­lék­ta­la­nok Re­gio­ná­lis Disz­pé­cser­szol­gá­la­ta 46/323-260 Mis­kol­ci Lelkisegé­ly Tel. Szolg. 116-123, ill. www.sos505.hu

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok

Sudoku

27. feladat

Kezdőknek, 27.

Haladóknak, 27.

5 3 1 6

7 2 5 1 7

6 5 1 2

6 5 2 4

4 7 3 8 9 3 5

6

4

5 7 3 8 2 1

8 2

5 7 8

7

4 7 8 2 2 5 1

1 3 9 7 6

5 9 3 2 1 7 8 6 4

4 8 3 2 5

8

9

3

Megfejtések, 17. számú feladat

9 3 1 4

8 1 7 5 6 4 3 9 2

2 4 6 9 8 3 7 5 1

6 8 4 1 3 9 5 2 7

1 5 2 7 4 8 6 3 9

7 3 9 6 2 5 4 1 8

9 6 5 4 7 2 1 8 3

4 2 8 3 5 1 9 7 6

3 7 1 8 9 6 2 4 5

Kez­dők­nek

6 9 5 7 4 2 8 1 3

7 1 8 3 5 9 4 2 6

2 4 3 6 1 8 7 9 5

3 6 7 5 9 1 2 4 8

4 8 1 2 6 3 9 5 7

9 5 2 4 8 7 3 6 1

1 2 6 8 3 4 5 7 9

8 7 9 1 2 5 6 3 4

5 3 4 9 7 6 1 8 2

Ha­la­dók­nak

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok

Tv- és rádióműsor

2020. február 1., szombat M1

05.55 Hajnali gondolatok 06.00 HÍRADÓ 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.45 Kenó 06.55 Magyar Krónika 07.30 Hazajáró 08.00 Térkép 08.40 Noé barátai 09.10 Divat és dizájn magyar 09.45 Nálatok, laknak állatok? német családi filmsorozat 10.25 Család-barát magyar 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.55 Jó ebédhez szól a nóta magyar 13.30 Agatha Raisin angol bűnügyi tévéfilmsorozat 14.25 A mi kis állatkertünk angol tévéfilmsorozat 15.25 Nyom nélkül magyar bűnügyi film 17.00 Gasztroangyal magyar 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.40 SzerencsePerc 18.45 Szerencse Szombat 19.35 A Dal 22.10 Kenó 22.20 Az óriáskerék amerikai filmdráma 00.05 Fábry 01.20 Új idők új dalai 01.50 Rúzs és selyem 02.15 OJD – Irodalom és könyv 26 percben 02.45 Mesterember 03.10 Magyar Krónika 03.40 Család’20 04.00 Esély

C

Y

07.40 Bo, az örökmozgó 08.00 Négyzetgyök 08.10 Katuri 08.25 Bob, a mester 08.35 Mickey és az autóversenyzők 08.55 Goldie és Mackó 09.25 Lilo és Stitch 09.45 A Büszke birtok oroszlán őrsége 10.10 Kacsamesék 10.30 Elena, Avalor hercegnője 10.55 Lexi és Lotti – Megbízható detektesók 11.20 Loopdidoo – A nagy nyaralás 11.25 Loopdidoo – A nagy nyaralás 11.35 Andy és az állatkölykök 11.55 A bűvös körhinta 12.20 Négyzetgyök 12.25 Gyerekversek 12.30 Pityke 12.35 Világ-mesék 12.45 Hókusz-pókusz! 13.10 Tündéri keresztszülők 13.30 Nicky, Ricky, Dicky és Dawn 14.00 Wissper 14.10 Wissper 14.25 Vasjankó – Készült a Grimm fivérek meséje nyomán 15.50 Mickey és az autóversenyzők 16.15 Goldie és Mackó 16.40 Lilo és Stitch 17.00 A Büszke birtok oroszlán őrsége 17.25 Kacsamesék 17.45 Elena, Avalor hercegnője 18.15 Állati nagy szökés 20.00 Chuggington pályaudvar 20.15 Violetta 21.05 Én vagyok itt! 22.45 A legendák hivatala 23.50 Akvárium Stage Pass

M

100

90

80

A szabály egyszerű. A sudoku rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3x3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt (22–27) juttassák el a szerkesztőségünkbe (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét mind a hat sudoku rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: 2020. február 6. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.

06.45 Kölyökklub 09.30 Bakugan japán–kanadai animációs kalandfilmsorozat 10.00 Top Shop 10.55 Anyák gyöngye amerikai vígjátéksorozat 11.30 Autogram autós magazin 12.15 XXI. század – a legendák velünk élnek szombaton is az RTL Klub műsorán! 12.50 Carter ügynök amerikai akciófilm-sorozat 13.55 Három szökevény amerikai akcióvígjáték 16.05 Drágám, add az életed! amerikai vígjáték 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 19.00 Fókusz Plusz magazin 20.00 A mi kis falunk magyar vígjátéksorozat 21.05 Halálos fegyver amerikai akcióvígjáték Roger Murtaugh nyomozót a vakmerő Martin Riggsszel hozza össze a sors. Felesége halála óta Riggs a rendőrségi pszichológusok rémálma, két lábon járó időzített bomba, valóságos halálos fegyver – zsaruigazolvánnyal a zsebében. A két rendőrnek egy öngyilkossági ügyet kell megoldania, melynek szálai a hírhedt nemzetközi drogkartellhez vezetnek. Hamar felismerik, ha túl akarják élni, meg kell bízniuk egymásban… 23.25 Kiút nélkül amerikai akciófilm 01.35 A Lazarus-terv amerikai thriller 04.00 Ausztrál expressz

70

60

50

40

30

04.55 Csapdába csalva német doku-reality sorozat 05.25 Egy rém rendes család amerikai filmsorozat 05.50 Egy rém rendes család amerikai filmsorozat 06.20 TV2 ANIMÁCIÓ rajzfilmek 10.55 Trendmánia stílusmagazin 11.25 Autószerelők, avagy minden új egyszer régi lesz! autós magazin 12.00 Poggyász utazási magazin 12.30 Hungarikumokkal a világ körül magazinműsor 13.05 Edzőtárs egészségmagazin 13.35 Csapdába csalva VI. német doku-reality sorozat 14.10 Eragon amerikai–angol–magyar fantasztikus kalandfilm 16.20 Columbo: Kettős vágás amerikai krimi 18.00 Tények hírműsor 18.55 Tények Plusz 19.55 Gru amerikai animációs vígjáték 21.55 A hobbit: Smaug pusztasága amerikai–új-zélandi fantasztikus kalandfilm 01.20 Szövetségesek amerikai thriller 03.40 Grimm VI. amerikai misztikus filmsorozat 04.20 Grimm VI. amerikai misztikus filmsorozat 05.00 Csapdába csalva német doku-reality sorozat

20

10

5

06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.35 Világ 08.57 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 09.35 Magyar gazda 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Esély 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó HD 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Élő egyház 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Summa 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Világ 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Itthon vagy! 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sporthíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Summa 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz

M4 04.55 Lendület 05.25 Puskás Akadémia 05.50 Röplabda közvetítés 07.55 Bringasport 08.15 Szabadidő 08.45 UTE Tv 09.15 Labdarúgó közvetítés 11.15 Napos Oldal - DVTK 11.50 Kosárlabda közvetítés 13.45 Játékoskijáró 14.45 Kosárlabda közvetítés 16.40 Felvezető műsor 17.00 Labdarúgó közvetí-

tés 18.45 Érték 19.00 Felvezető műsor 19.30 Labdarúgó közvetítés 21.15 Érték 21.30 Góóól 22.45 Labdarúgó közvetítés 00.45 Kosárlabda közvetítés 02.40 UTE Tv 03.05 Bringasport 03.25 Labdarúgó közvetítés

HÍR TV

6.00 Troll ism. 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben ism. 8.00 Hírek 8.05 Magyarország élőben ism. 9.00 Hírek 9.05 Paletta ism. 9.30 Globál ism. 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Credo ism. 12.00 Híradó 12.30 Garázs 13.00 Hírek 13.05 Vetítő ism.: Szétszakadt Magyarország Rendező: Huth Gergely 14.00 Hírek 14.05 Troll ism. 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Plusz-mínusz ism. 16.00 Hírek 16.05 Riasztás ism. 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Paletta ism. 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Informátor ism. 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Globál ism. 20.00 Hírek 20.05 Panaszkönyv 21.00 Hírek 21.05 Civil kör 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Heti terror ism. 23.00 Hírek 23.05 Főhős ism. 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek 0.30 5 kedvenc ism. 1.00 Hazahúzó 2.00 Troll ism.

FILM+

5.40 Holtidő Amerikai akciófilm 8.00 Dzsungel-mentőakció Francia animációs kalandvígjáték 10.00 Meseautó Magyar vígjáték 12.10 Elmentek otthonról Francia vígjáték 14.10 Piedone Afrikában Olasz–német akcióvígjáték 16.40 Mr. Magoo Amerikai vígjáték 18.25 Tök alsó Amerikai vígjáték 20.15 Amerika Kapitány: A Tél Katonája Amerikai kalandfilm 23.00 John Wick: Második felvonás Amerikai akciófilm 1.25 A jó, a rossz és a halott

Amerikai akciófilm 3.15 Nyolc préda Amerikai horror 5.00 Veszélyzóna Francia-amerikai akciófilm

ATV

06.00 Gyógyítás dimenziók 06.35 Új mezőgazdasági magazin 07.15 Egyenes beszéd 09.30 Jakupcsek plusz 10.25 Mondd el Tatár Csillának! 11.00 Ékszer TV 12.20 Életre fel 12.35 MI - Mesterséges Intelligencia 12.55 Kőbánya híradó 13.30 Fő az egészség 14.00 Ékszer TV 16.35 Hazahúzó (45) 17.30 ATV Híradó 17.55 Sikerszféra 18.30 ATV Híradó 19.00 Civil a pályán 20.25 AradiVarga Show 21.50 Sas kabaré 22.50 Sorok között Lutter Imrével 23.30 Toldy Mária 80 01.25 Dumakabaré

MR2-PETŐFI

06.00 Hírek - Petőfi Rádió 06.00 Hétvége Petőfivel Benne: 06.30 Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 08.00 Hírek 09.00 Hírek 10.00 Hírek 11.00 Hírek 12.00 Hírek - Petőfi Rádió 12.00 12.00 Hétvégén eszembe jutottál Benne: 13.00 Hírek 14.00 Hírek 15.00 Hírek 16.00 17.00 18.00 Hírek - Petőfi Rádió 18.00 Petőfi top 15 19.00 Hírek - Petőfi Rádió 19.00 Rontom Bontom Benne: 22.00 Hírek 00.00 Himnusz

MISKOLC TV

07.00 Az előző esti adás ismétlése 09.30 Képújság 18.00 Krónika (heti hírösszefoglaló) 18.30 Kedvenceink ism. 19.00 Krónika ism. (heti hírösszefoglaló) 19.30 Sportpercek ism. (sportmagazin) 20.00 Krónika ism. (heti hírösszefoglaló) 20.25 Képújság

EURÓPA RÁDIÓ

6.00–10.00 Kontinentális reggeli (Benne. 6.00 Hírek + Református hí-

rek 6.20 Nem csak kenyérrel él az ember 7.00 Régió krónika 7.20 Útravaló, 8.00 Hírek + Református hírek 9.00 Hírek + Református hírek 10.00 Hírek + Református hírek 10.05 Magazin (ism.) 11.00 Hírek + Református hírek 11.10 Református magazin 12.00 Régió Krónika 12.15 Aréna 13.00 Hírek + Református hírek 13.10 Mindennapi irodalom 14.00 Hírek + Református hírek 14.10 Református magazin 15.00 Hírek + Református hírek 15.10 Magazin (ism.) 16.00 Hírek + Református hírek 16.30 Régió Krónika 17.00 Hírek + Református hírek 17.10 Magazin (ism.) 18.00 Hírek + Református hírek 18.10 Magazin 19.00 Régió Krónika (ism.) 19.30 Esti nyugalom 20.00 Hírek 20.10 Református magazin (ism.) 21.00 Hírek 21.05 Mindennapi irodalom 22.00 Hírek + Református hírek 22.10 Zenesáv 23.00 Hírek + Református hírek 23.10 Református magazin (ism.) 0.00–6.00 Éjszakai műsorok

CSILLAGPONT RÁDIÓ 4.00 Infó óra 5.00 Pulzus infó - egészségtematikus magazinműsor 6.00 Híróra 7.10 Hajrá diósgyőr! 7.30 Jó reggelt borsod! - reggeli közérdekű műsor 9.00 Rendelő - egészségtematikus műsor 11.10 Hajrá diósgyőr! 12.00 Magazin óra 13.00 Infó óra 14.00 15.00 Pulzus infó 16.00 Híróra - magazin műsor 17.10 Hajrá diósgyőr! 18.00 19.00 Rendelő 20.00 21.00 Pulzus infó 22.00 Infó óra 23.00 Híróra 0.00 Zenei óra A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

eszak

13

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT

14 Programajánló

MAGYARORSZÁG

KÖNYVjelző

A Miskolci Nemzeti Színház heti műsora 19:00 – Betörő az albérlőm. Latinovits (Arany, Ezüst) bérlet Február 8., szombat 19:00 – Ördögök. Bemutató (Arany, Ezüst) bérlet

Nagyszínház Február 1., szombat 17:00 – Hegedűs a háztetőn. Csiky (Alap, Arany, Ezüst) bérlet Február 6., csütörtök 18:00 – Don Carlos. Jezsuita ifj. bérlet Február 7., péntek 19:00– Don Carlos. Bemutató (Alap, Arany, Ezüst) bérlet Február 8., szombat 19:00 – Don Carlos. Egressy (Alap, Arany, Ezüst) bérlet

Játékszín Február 1., szombat 19:00 – Ádám almái Február 5., szerda 19:00 – Kortársdráma-felolvasószínház. Péterfy-Novák Éva: A rózsaszín ruha Február 6., csütörtök 17:00 – Egy óra versek közt, művészeink társaságában

Kamaraszínház Február 1., szombat

Tanulókártyák földrajzból – Hazánk és Európa Jelenet a Betörő az albérlőm című előadásból

FOTÓ: BT

Napról napra 17:00 – Tokaji Múzeum. Zenés irodalmi barangolás a tokaji aszú körül.

Február 1., szombat 10:00 – Miskolci Galéria. Pontos, mint az atomóra. A kiállítás zárónapja. Rendhagyó tanóra Balázs Kata kurátor vezetésével. 10:30 – Csodamalom Bábszínház, Miskolc, Kossuth utca 11. Kipp-kopp – csecsemőszínházi előadás. 13:00 – Miskolci Galéria. feLugossy László Önuralom című, 1988-ban készült kísérleti filmjének vetítése.

tétel nélkül támaszkodhatunk egymásra”. A Házasság Hete alkalmából a vendég Megyesi Schwartz Lúcia operaénekes és Turjányi Miklós kulturális menedzser, fesztiváligazgató.

Február 7., péntek 14:30 – II. Rákóczi Ferenc Könyvtár, Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Bócz Sándor Operabarátok Klubja. Offenbach: Hoffmann meséi. 19:00 – Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház. Giu­ seppe Verdi: Don Carlos. Opera. Bemutató-előadás. Rendező: Keszég László. 20:30 – Mezőkövesd, Boomerang Biliárdszalon. Európa Kiadó-koncert. A vendég: Balaton.

Február 2., vasárnap 10:30 – Csodamalom Bábszínház, Miskolc, Kossuth utca 11. Mosó Masa mosodája. Báb­ előadás.

Február 13., csütörtök 14:00 – Kamaraszínház, Miskolc. Tizenkét hónap. Meseelőadás. A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház vendégjátéka. Határtalan Napok (HN). 16:00 – Miskolc, Nagyszínház, nézőtéri társalgó. A kárpátaljai festészet napjainkban. Válogatás a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület kortárs kárpátaljai alkotók gyűjteményéből (HN). 18:00 – Kamaraszínház, Miskolc. Hallottad-e hírét Beregvár megyének? A beregszászi Sodró együttes koncertelő­adása (HN). 19:00 – Nagyszínház, Miskolc. Nem élhetek muzsikaszó nélkül. A Beregszászi Il�lyés Gyula Nemzeti Színház vendégjátéka (HN). Február 14., péntek 16:00 – Nagyszínház, Miskolc, nézőtéri társalgó. Kárpátaljai szép szó. Irodalmi est (HN). 17:00 – Játékszín, Miskolc. A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából. Filmvetítés (HN). 19:00 – Kamaraszínház, Miskolc. Lila ákác. A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház vendégjátéka (HN).

Február 8., szombat 19:00 – Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Ördögök. Dráma. Bemutató-­előadás. Rendező: Béres Attila.

Február 3., hétfő 14:00 – Tompa Mihály Könyvtár, Miskolc, Gyöngyösi István u. 1. Készüljünk együtt a Kocsonyafesztiválra! – kreatív délután. A Martinkertvárosi Nyugdíjas Klub és a Tompa Mihály Könyvtár közös rendezvénye.

Február 10., hétfő 17:00 – Sárospatak, Újbástya Rendezvénycentrum. „Menyasszony, vőlegény, de szép mind a kettő…” A lakodalmi fotókiállítás megnyitója. A kiállítást megnyitja: Darmos István néprajzkutató. Közreműködik: Koleszár Gábor vőfély.

Február 5., szerda 16:00 – József Attila Könyvtár, Miskolc, Szentpéteri kapu 95. Miskolc mindig várni fog! Reiman Zoltán blogger könyvbemutatója. Moderátor: Lichtenstein Raymond. Közreműködik: Barta Mária Viola színész.

Február 12., szerda 15:00 – Sárospatak, A Művelődés Háza és Könyvtára. Irodalmi teadélután a könyvtárban. A téma: Csoóri Sándor. 18:00 – Sárospatak, Újbástya Rendezvénycentrum. Képtári beszélgetések a Zempléni Múzsával. „Fel-

Február 6., csütörtök 17:00 – Miskolci Galéria. Oda-vissza SERES. A tárlatokat megnyitja: Kabai Lóránt költő, Goda Gertrúd művészettörténész, Éliás István kurátor.

Február 15., szombat 15:00 – Csarnok, Miskolc. Zoltán újratemetve. A Beregszá-

szi Illyés Gyula Nemzeti Színház vendégjátéka (HN). 19:30 – Kamaraszínház, Miskolc. Liliomfi. A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház vendégjátéka (HN). Február 20., csütörtök 18:00 – A Sárospataki Református Teológiai Akadémia imaterme. Kamarazenei estek Turjányi Miklóssal-sorozat. Különleges kamaraművek 2-34 „hangra”. Közreműködnek: Dombóvári Zoltán, Karacs Mónika, Marczi Mariann, Megyesi Schwartz Lúcia. Február 24., hétfő 19:00 – Sárospatak, A Művelődés Háza és Könyvtára. „Így szerettek ők”. Felolvasószínházi est. József Attila. Február 25., kedd 18:00 – Sárospatak, Újbástya Rendezvénycentrum. Képtári beszélgetések a Zempléni Múzsával. Köztünk élő világjárók. Santorini – Meglátni és Megszeretni. Egyed Tiborné Zsuzsi beszámolója.

A földrajz tanulókártyák játékos formában mutatják be hazánk és Európa tájait, gasztronómiáját, gazdaságát, hagyományait, történelmi gyökereit, turisztikai célpontjait, vala-

mint természeti jelenségeit. Több magyar földrajztudóst, világutazót és természetjárót is bemutatunk. Egy rövid pillanatképben csodás tájakat, városokat, építményeket ismertetünk, elgondolkodtató környezetvédelmi kérdéseket villantunk fel. Kedvcsinálóként érdekességeket olvashatunk róluk, így to-

Február 27., csütörtök 18:00 – Grund Pinceszínház, Miskolc, Csizmadia köz. Kalotaszegi bál. Február 28., péntek 20:00 – Helynekem, Miskolc, Széchenyi út 30. Slam Poetry Miskolc vol. 47 – Borderline. A vendég: Kemény Zsófi.

Látogasson el hírportálunkra!

vább búvárkodhatunk, keresgélhetünk, hogy még többet tudjunk meg a bennünket körülvevő világról. A kártyákon szereplő kér-

Tv- és rádióműsor

C

Y

08.25 Bob, a mester 08.35 Dr. Plüssi 08.55 Goldie és Mackó 09.25 Lilo és Stitch 09.45 A Büszke birtok oroszlán őrsége 10.10 Kacsamesék 10.30 Elena, Avalor hercegnője 10.55 Lexi és Lotti – Megbízható detektesók 11.20 Loopdidoo – A nagy nyaralás 11.25 Loopdidoo – A nagy nyaralás 11.35 Andy és az állatkölykök 11.45 Andy és az állatkölykök 11.55 A bűvös körhinta 12.05 A bűvös körhinta 12.20 Baltazár-bazár 12.25 Gyerekversek 12.30 Pityke 12.35 Világ-mesék 12.45 Hókusz-pókusz! 13.10 Tündéri keresztszülők 13.30 Nicky, Ricky, Dicky és Dawn 14.00 Wissper 14.10 Wissper 14.25 A hideg szív 15.50 Dr. Plüssi 16.15 Goldie és Mackó 16.40 Lilo és Stitch 17.00 A Büszke birtok oroszlán őrsége 17.25 Kacsamesék 17.50 Elena, Avalor hercegnője 18.15 A Robinson család titka 20.00 Chuggington pályaudvar 20.15 Violetta 21.05 Filmklub ajánló 21.10 BPUnderground Hip Hop 22.40 Filmklub 23.05 Papírlélek 23.45 Édes anyanyelvünk 23.50 Europe in Concert 00.40 Europe in Concert

M

100

90

80

Tanulókártyák földrajzból – A nagyvilág

A földrajz tanulókártyák játékos formában mutatják be a nagyvilág Európán kívüli tájait, történelmét, hagyományait, gyönyörű városait, természeti jelenségeit, valamint főbb turisztikai célpontjait. Magyar világutazókkal és természetjárókkal is megismerkedhetünk. Egy rövid pillanatképben csodás építményeket, tájakat, meghökkentő vagy elgondolkodtató környezetvédelmi és társadalmi kérdéseket villantunk fel. Kedvcsinálóként érdekességeket olvashatunk róluk, így tovább keresgélhetünk, hogy még többet tudjunk meg a bennünket körülvevő izgalmas világról. A kártyákon lévő feladatok megoldásával próbára tehetjük tudásunkat, versenyre is kihívhatjuk egymást. A doboz tartalmaz egy megoldófüzetet és egy játéktáblát is.

A Maxim Kiadó ajánlatából

2020. február 2., vasárnap M1

06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.45 Kenó 06.55 Családi kör 08.00 Isten kezében 08.25 Kereszt-Tények 08.30 Katolikus krónika 09.00 Így szól az Úr! 09.05 Rome Reports – Vatikáni híradó 09.30 A sokszínű vallás 09.40 Kérdések a Bibliában 09.55 Új nemzedék 10.20 Vallás és szabadság magyar ismeretterjesztő sorozat 10.30 Református magazin 11.00 Mise/ Istentisztelet – Közvetítés belföldi 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.20 Magyar lapát magyar dokumentumfilm 14.15 Édes anyanyelvünk 14.25 Gábor diák magyar zenés film 16.00 Hatoslottó sorsolás 16.05 Hogy volt?! 17.00 Ízőrzők magyar ismeretterjesztő sorozat 17.30 Borbás Marcsi szakácskönyve 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Családi kör 19.45 Magyarország szeretlek! 21.20 Mága Zoltán Budapesti Újévi Koncert 2020 22.10 Kenó 22.20 A hold hangja olasz, francia filmdráma 00.25 Hogy volt?! szórakoztató műsor 01.25 Rúzs és selyem

dések megválaszolásával próbára tehetjük tudásunkat, és versenyre is kihívhatjuk egymást. A doboz része a kártyákhoz tartozó megoldófüzet és a játéktábla.

06.00 Top Shop 06.30 Kölyökklub 09.25 Star Wars: Lázadók amerikai animációs kalandfilmsorozat 09.55 Top Shop 10.50 A Muzsika TV bemutatja! zenés szórakoztató öszszeállítás 11.30 Szuperzöld környezetvédelmi magazin 12.10 Házon kívül heti magazin 12.45 Anyák gyöngye amerikai vígjátéksorozat 13.20 Most jövök a falvédőről amerikai vígjáték 15.30 Az arany iránytű amerikai–angol kalandfilm 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 19.00 Legendás állatok és megfigyelésük angol–amerikai kalandfilm 21.45 Szemfényvesztők francia–amerikai akciófilm A világ négy legjobb illuzionistája Merritt és Atlas vezetésével nyilvános show-műsorban kirabolja az egyik párizsi bankot, méghozzá nem is akárhogyan! A műsorszámuk végeztével a közönség sorai közé szórják a megszerzett pénzt. Az FBI nyomozója, Dylan és a mellé rendelt francia nyomozónő, Alma értetlenül állnak az agyafúrt attrakció előtt, ezért Thaddeushoz fordulnak segítségért, aki a bűvészmutatványok leleplezéséből él…. 00.00 Portré riportmagazin 00.50 Jéghideg otthon amerikai–angol thriller 03.20 Voluman

70

60

50

40

30

05.25 Egy rém rendes család amerikai filmsorozat 05.50 Egy rém rendes család amerikai filmsorozat 06.20 TV2 ANIMÁCIÓ rajzfilmek 10.05 Nagy Vagy, Auchan kupa! vetélkedősorozat 10.40 Több mint TestŐr életmódmagazin 11.10 Super Car autós magazin 11.45 Életmódi életmódmagazin 12.15 Az Építkezők magazinműsor 12.50 Csapdába csalva VI. német doku-reality sorozat 13.20 Csapdába csalva VI. német doku-reality sorozat 13.55 Nagytudásúak 2. francia vígjáték 15.55 Fordítsd oda a másik orcád is! olasz–francia akcióvígjáték 18.00 Tények hírműsor 18.50 Warcraft: A kezdetek amerikai–kínai–kanadai–japán akció-kalandfilm 21.30 Angyalok és démonok amerikai–olasz misztikus thriller 0.30 A professzor amerikai akciófilm 02.30 Apacsok magyar filmdráma 03.50 Grimm VI. amerikai misztikus filmsorozat 04.30 Csapdába csalva német doku-reality sorozat 04.55 Csapdába csalva német doku-reality sorozat

20

10

5

06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.35 Család ’20 08.57 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 09.35 Esély 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Summa 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó HD 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Család’20 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Kárpát expressz 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Életkor 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Summa gazdasági magazin 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sporthíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Itthon vagy! 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz

M4

05.10 Szabadidő 05.40 Bringasport 05.55 Labdarúgó közvetítés 07.55 Múlt és Jelen 08.25 Jövünk! 09.00 Góóól 10.15 Kosárlabda közvetítés 12.20 Vízilabda Európa-bajnokság 13.45 Labdarúgó közvetítés 15.45 Labdarúgó közvetítés 17.45 Felvezető műsor 18.00 Labdarúgó közvetítés 19.45 Érték 20.00 Góóól2

21.00 SPORT7 22.00 Labdarúgó közvetítés 00.00 Golf magazin 00.30 Kosárlabda közvetítés 02.25 Jövünk! 02.55 Pecatúra 03.20 Góóól2 04.15 SPORT7

HÍR TV 6.00 Civil kör ism. 7.00 Híradó 7.30 Soroló 8.00 Hírek 8.05 Magyarország élőben ism. 9.00 Hírek 9.05 Paletta ism. 9.30 5 kedvenc ism. 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Civil kör ism. 12.00 Híradó 12.30 Plusz-mínusz ism. 13.00 Hírek 13.05 Háttérkép ism. 14.00 Hírek 14.05 Szabadfogás ism. 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Heti terror ism. 16.00 Hírek 16.05 Troll ism. 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Napról napra 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta ism. 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Hírvilág 20.00 Hírek 20.05 A nyolcas 20.30 Budapesti srácok 21.00 Hírek 21.05 Bayer show 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Hírvilág ism. 23.00 Hírek 23.05 Vetítő: Emlékmű helyett - Vaszi Jánoska emlékére Rendező: Vörös T. Balázs 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek 0.30 Soroló ism. 1.00 Hazahúzó 2.00 Civil kör ism.

FILM+ 7.00 Bakkermann Magyar vígjáték 8.30 Meseautó Magyar vígjáték 10.30 Elmentek otthonról Francia vígjáték 12.20 Mr. Magoo Amerikai vígjáték 14.15 Tök alsó Amerikai vígjáték 16.10 Amerika Kapitány: A Tél Katonája Amerikai kalandfilm 18.50 Hazárd megye lordjai Amerikai akcióvígjáték 21.00 Mad Max - A harag útja Amerikai akciófilm 23.30 Iron sky - Támad a Hold Finn-német-ausztrál akcióvígjáték 1.45 Star Trek: Kapcsolatfelvétel Amerikai akciókalandfilm

ATV

EURÓPA RÁDIÓ

04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 06.00 700-as klub 06.35 Új mezőgazdasági magazin 07.15 #Bochkor 08.55 Kultúrtipp 09.00 Superbook 09.40 Ékszer TV 11.00 Vidám vasárnap 13.00 700-as klub 13.30 Ékszer TV 15.55 Életre fel 16.10 Gyógyítás dimenziók 16.35 Hazahúzó (45) 17.30 ATV Híradó 17.55 Sikerszféra 18.30 ATV Híradó 19.00 Heti Napló Sváby Andrással 20.25 #Bochkor 21.50 Mondd el Tatár Csillának! 22.20 Best of Jakupcsek 23.20 Heti Napló Sváby Andrással 01.45 #Bochkor 02.55 Sikerszféra

MR2-PETŐFI 06.00 Hírek - Petőfi Rádió 06.00 Hétvége Petőfivel Benne: 06.30 Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 08.00 Hírek 09.00 Hírek 10.00 Hírek 11.00 Hírek 12.00 Hírek - Petőfi Rádió 12.00 12.00 Petőfi top 40 (2020) Korhatár nélküli műsorszám 177’0” 15.00 Hírek - Petőfi Rádió 15.00 15.00 Hétvégén eszembe jutottál Benne: 17.00 Hírek 18.00 Hírek - Petőfi Rádió 18.00 Petőfi hazai top 40 19.00 Hírek - Petőfi Rádió 19.00 Dalra, magyar! Benne: 20.00 Hírek 21.00 Hírek Petőfi rock57’ 22.00 Hírek Akusztik 57’ 22.03 Extra 57’ 00.00 Himnusz Erkel FerencDohnányi Ernő - Kölcsey Ferenc: Himnusz - B-dúr Előadja: MR Énekkar, MR Gyermekkar, MR Szimfonikusok - vezényel: Vajda Gergely 00.00 Éjszaka Petőfivel

MISKOLC TV 07.00 Az előző esti adás ismétlése 09.30 Képújság 18.00 Miskolci Napló ism. (közéleti magazin) 18.30 Hívőszó ism. (vallási magazin) 19.00 Promenád ism. (kulturális magazin) 19.30 Egy nap a világ 20.00 Testközelből ism. 20.30 Képújság

6.00–9.00 Kontinentális reggeli (Benne. 6.00 Régió Krónika, 6.20 Nem csak kenyérrel él az ember 7.00 Hírek + Református hírek 7.20 Útravaló 8.00 Hírek + Református hírek 9.00 Hírek + Református hírek 9.05 Magazin (ism.) 10.00 Hírek + Református hírek 10.05 Magazin (ism.) 11.00 Hírek + Református hírek 11.05 Református magazin 12.00 Hírek + Református hírek 12.05 Magazin (ism.) 13.00 Kossuth Krónika 13.30 InfoRádió 14.00 Hírek + Református hírek 14.05 Református magazin 15.00 Hírek + Református hírek 15.05 Magazin (ism.) 16.00 Hírek + Református hírek 16.05 InfoRádió 17.00 Hírek + Református hírek 17.05 Magazin (ism.) 18.00 Hírek 18.05 InfoRádió 19.00 Hírek 19.30 Esti nyugalom 20.00 Hírek 20.05 Református magazin (ism.) 21.00 Hírek 21.05 Mindennapi irodalom 22.00 Hírek 22.05 Gramofon 23.00 Hírek 20.10 Református magazin (ism.) 0.00–6.00 Éjszakai műsorok

CSILLAGPONT RÁDIÓ 4.00 Infó óra 5.00 Pulzus infó - egészségtematikus magazinműsor 6.00 Híróra 7.10 Hajrá diósgyőr! 7.30 Jó reggelt borsod! - reggeli közérdekű műsor 9.00 Rendelő - egészségtematikus műsor 11.10 Hajrá diósgyőr! 12.00 Magazin óra 13.00 Infó óra 14.00 15.00 Pulzus infó 16.00 Híróra - magazin műsor 17.10 Hajrá diósgyőr! 18.00 19.00 Rendelő 20.00 21.00 Pulzus infó 22.00 Infó óra 23.00 Híróra 0.00 Zenei óra A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

ESZAK

14

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT

Hirdetés 15

MAGYARORSZÁG

GYÁSZHÍR A boon.hu/gyaszhirek/ internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét „Mert amint bőséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk is Krisztus által.”

„Egy volt közös, szent vigaszunk A lélek él, találkozunk!...” (Arany) Fájdalomtól megtört szívvel, de a gondviselő Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

MÁTYUS ANNA PIROSKA

SIMON GÁBORNÉ

„Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

MÉSZÁROS JÓZSEFNÉ

ny. eü. szakiskolai tanár, rtg asszisztens

szül. Menner Zita Laura

sz. Györkefalvi Erika az egykori Pénelope Társkereső Klub vezetője

2020. január 28-án, 95 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2020. február 4-én, kedden 13 órakor lesz a Mindszenti temető kápolnájából. Soha nem felejtünk el!

életének 70. évében, 2020. január 26-án, türelemmel viselt hos�szú betegség után visszaadta lelkét Teremtőjének. Hamvait a miskolci Minorita templomban 2020. február 5-én 13 órakor helyezzük szentmise keretében örök nyugalomba.

Gyászoló család

382531

80 éves korában súlyos betegség után csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 5-én 14 órakor lesz a miskolci Mindszenti temetőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család

383252

Gyászoló család „Tudom, az én megváltóm él, hajléka készen vár reám.”

Virágok mellőzését kérjük. Kegyeletüket kérjük, a helyszínen az Erzsébet Hospice Alapítvány javára adott adománnyal róják le.

"Elvitted a derűt, a fényt a meleget, Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet."

Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy

ÖZV. TÓTH SÁMUELNÉ

382740

sz. Kovács Mária

„Nagyon akartam élni még, érezni szívetek melegét. Legyőzni a betegséget, legyen enyém még az élet. Búcsú nélkül kellett mennem, őrizzetek szívetekben!”

özv. OROSZ JÁNOSNÉ szül. Bodor Piroska

szirmai születésű életének 92. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. február 3-án 13 órakor lesz a szirmai temető ravatalozójából.

legyesbényei lakos, 83 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 3-án 10 órakor lesz a legyesbényei katolikus temetőben.

A gyászoló család 382437

A gyászoló család

383064

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Édesanyánk

NÉMETH IMRÉNÉ Ilonka néni életének 76. évében elhunyt. Temetése 2020. február 3-án 13 órakor lesz a szirmabesenyői felső temetőben.

Hirdetni szeretne?

A gyászoló család

383301

MEGEMLÉKEZÉS „Már 10 éve pihensz a néma hant alatt, a végtelenség őrzi csöndes álmodat. Elmentél tőlünk, mint lenyugvó nap, de szívünkben élsz, és végig ott maradsz.” Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk

Hívja hétfőtől péntekig 8–16 óra között a

UDVARI JÁNOSNÉ sz. Bárczy Mária

halálának 10. évfordulójára.

Szeretteid

ÚJ!

06-4699-88-99 -es számot!

382723

IPARI és cefre alma kapható. Érdeklőd-

ÁLLAT

ni: 06/30/2446-271.

PERZSELT bőrű félsertés eladó, ki-

ÁLLÁS

szállítás megoldható. Ár: 820 Ft/kg. 06/70/366-7715

*378273*

Győr-Moson-Sopron megyei partnerünkhöz azonnali kezdéssel

SZOLGÁLTATÁS

BETANÍTOTT DOLGOZÓKAT gépkezelésre és minőségellenőrzési munkára, ingyenes szálláslehetőséggel! A munka jellegéből adódóan elsősorban hölgyek jelentkezését várjuk! 8 általános iskolai végzettség szükséges! Jelentkezni: 06-30/362-4338, Quality Job Kft.

*382390*

LAKÁSELADÁS ELADÓ új 75 m2-es erkélyes lakás az

Aulich Prestigeben. 06/20/576-4074.

*383065*

A Tiszaújváros Transz Építőipari Kft.

HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS

Az alábbi elérhetőségek egyikén várjuk jelentkezésüket: Eszlári Tímea: 06-30/259-8027 timea.eszlari@tiszaujvarostransz.hu

*381070*

ÉLELMISZER OLASZLISZKÁN furmint bor 300 Ft/L

Miskolci munkahelyre érettségivel rendelkezõ eladót,pénztárost és becsüst felveszünk,

áron csak egyeztetett időpontban eladó. Érd: 0620/9238-265

*367591*

OKTATÁS VADÁSZVIZSGA tanfolyam indul. Tel.:

I JÓ KERESET EL. LEHETÕSÉGG

*373544*

NÖVÉNY

A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: boon.hu/gyaszhirek/

100

90

80

70

60

50

magyarország

336276

Vajda Zálog

*377874*

340190

3501 Miskolc,Zrt.Pf.: 443

381711

letrajzzal, Jelentkezni kézzel írott öné et. bizonyítványmásolattal leh

VETŐMAG! Fémzárolt lucerna és napraforgó hibrid vetőmag kapható. Tel.: 30/4524265, Cím: Kruppa-Mag Kutató Kft. Kisvárda, Jéki u. 63.

M

382562

• műszaki adminisztrációs munkatárs

rített, gyümölcsös, építési telek eladó. 06/30/915-9538

Y

Adjon fel apróhirdetést, gyászhirdetést, megemlékezést, köszönetnyilvánítást és keretes hirdetést!

miskolci telephelyére az alábbi munkakörbe keres kollégát:

CSOK Kácson! 1200 nm-es, beke-

C

379606

keresünk

SZOBAFESTÉS,SZIGETELÉS,ÁCSMUNK.70/510-7868

06/70/702-5405.

*383288*

40

30

20

10

5

ESZAK

15

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT

16 Mozaik

MAGYARORSZÁG

Névnap

február 1., szombat

142 éve született Hajós Alfréd úszó, labdarúgó, építész, az első magyar olimpiai bajnok.

idojaras.boon.hu REGGEL

DÉLBEN

ESTE

3 °C

10 °C

4 °C

Szombat reggel erősen felhős égbolt, gyenge REGGEL légmozgás várható. Hideg lesz, de csak foltokban lehet fagy.

Újra a miskolci Hegedűs

Évforduló

Ignác, Kincső, Brigitta

Napközben csökken a felhőzet, DÉLBEN kisüt a nap, de egész nap marad mérsékelt felhőtakaró. Délután élénkülhet a szél.

Éjjel szeles időben

mellett szórványosan záporok is kialakulhatnak.

Encs

2 °C

Kazincbarcika

Igen tetszett Így volt ez januárban is, amikor a Borsod Online-on zajló szavazáson a legtöbben a Béres Attila rendezte Hegedűs a háztetőn című musicalt támogatták a voksukkal – akárcsak egy hónappal korábban. „Nagyon szuper díszlettel, egy színvonalas előadásnak voltam résztvevője. Minden színész kitett magáért, és az egész előadáson látszott, hogy ők is élvezik a játékot, nem csak »eljátsszák« a rájuk osztott szerepet.” „Egyszerűen remek volt!” „Az előadás maradandó élményt nyújtott.” „A Hegedűs a ház-

Sátoraljaújhely

9 °C

2 °C 9 °C

2 °C 10 °C

Ózd

3 °C 10 °C

Tokaj

4 °C 10 °C

MISKOLC

EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

3 °C 10 °C EUROPEAN WEATHER SERVICE

www.eumet.hu

Tiszaújváros

3 °C 10 °C

Mezőkövesd

3 °C 10 °C

Napkelte: 06:57 Napnyugta: 16:28 VASÁRNAP

4 °C

9 °C

HÉTFŐ

4 °C

KEDD

9 °C

8 °C

SZERDA

8 °C

-1 °C

Holdkelte: 10:21 Holdnyugta: 00:13 CSÜTÖRTÖK

4 °C

-3 °C

3 °C

Az ön hetedik sorsterületén utazik át a Mars a Nyilas jegyében, ami okoz most egy kis feszült­ séget. Esze ágában sincs végrehajtani, amit partnere feltétel nélkül követelne.

Jelenet a Hegedűs a háztetőn című miskolci előadásból: Farkas Sándor és Mészöly Anna FOTÓ: BUJDOS TIBOR

tetőn rendezése, a színpadkép, a társulat minden egyes tagjának alakítása óriási elismerést érdemel. A játék, a zene, a tánc teljes összhangja felejthetetlen élményt nyújt, teljesen hatása alá kerül a néző” – ilyen véleményeket fogalmaztak meg olvasóink a Borsod Online-on, ahol erre

is lehetőségük van a szavazóknak. A januári szavazáson a páros színházi belépőket Máhr Dániel, Molnár Krisztina, Szűcs Ferencné, Krisztiánné Lengyel Ágnes és Darmó Zoltán nyerte. A szavazás februárban is folytatódik. ÉM

Megér egy mosolyt

Széllel, zápo- Borús, szeles Szeles idő, le- Lehűlés, szeles Gyengülő szél, rokkal átvonu- idő szórványo- hűlés, záporok, idő hózáponapos, de ló front, majd san esőkkel. hózáporok. rokkal. hideg idő. napsütés. ORVOS-METEOROLÓGIA: Ma napközben ismét gyenge melegfronti hatás várható, majd éjjel újabb hidegfront érkezik. A változékony, gyakori frontátvonulással terhelt, szeles időjárás sokaknak megterhelő. Eerősödő migrénes panaszok léphetnek fel.

A Vénusz közeli együtt­ állásban van a Neptunus�­ szal, így most rögtön egy romantikus helyzetbe kerülhet.

MISKOLC. A 2019–2020-as évadban is színházbarát olvasóink dönthetnek róla, melyik legyen az éppen véget ért hónap előadása – a Miskolci Nemzeti Színház éppen műsoron lévő produkcióira szavazhatnak.

Több napsütés, enyhülés, éjjel szél, záporok.

10 °C

A Mars a Nyilasban jár, ilyenkor jön elő az ön nyugtalan és kalandos természete. Csodálatos bátorsággal kezdeményezi, hogy járják be a fél országot.

Januárban is a musicalt tartották a hónap előadásának színházbarát olvasóink.

erősebb felhősödések ESTE

Ma 2 °C

Horoszkóp

www.boon.hu További képek és videók

Apuka nyakába veszi kislányát, de amikor a gyerek már jó ideje az apja haját húzogatja, az rászól: – Kislányom, hagyd már abba, fáj, ha húzod a hajam. Mire a gyerek nagy duzzogva a következőt feleli: – Jó, akkor nem keresem tovább a rágógumimat. További viccek humor.boon.hu

KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma napközben jó közlekedési feltételek, száraz utak, délutántól erősödő délnyugati széllökések várhatók.

A Hold a Bika jegyében tartózkodik, érzelmei kiegyensúlyozottan áramlanak, most nincsenek önmagával kapcsolatos kétségei. A Nap mint uralkodó planétája a hetedik sors­ területen vonul át a Vízöntő jegyében, ma ön azt érzi, feltétlenül tartozni szeretne valakihez. A Merkúr mint a születési uralkodója a hatodik sorsterületén áll, szívesen foglalkozik egészségmegőrző könyvekkel. Szombat lévén szívesen vesz részt előadáson. A Neptunusz hatása miatt ma túlságosan tapintatosan viselkedik, nem akar megbántani másokat, és emiatt talán még hazugságra is kényszerül… A Vénusz a Neptunusszal közeli együtt­ állásban az ötödik sorsterületén tartózkodik, a mai napot kedvese és gyermekei körében tölti, egész nap szórakoznak.

Születésnap a Gárdonyiban

A Mars az ön első sorste­ rületén halad át, nagyon szórakoztató hangulatban van, imádja a barátságos vitákat. A Mars most önt szenvedélyes szeretővé teszi.

Országos turnén, a közönséggel együtt ünnepel Hobo. A Kossuth-díjas magyar bluesénekes, dalszerző, előadóművész 2020-ban ünnepli 75. születésnapját. Ennek kapcsán a munkásságát átölelő koncertprogrammal készül országos turnéra. MISKOLC.

A mai napon ön és kedvese rövidebb kirándulást tesznek, nincs munka, nincs kényszer, csak a jó hangulat. Remek nap elé néz.

Jó érzés visszatérni Hobo, aki előadóként sok szállal kötődik Miskolchoz, itt is fellép majd. A tervek szerint július 11-én, a Gárdonyi-parkban élvezheti a közönség a nem mindennapi előadót. Megjegyezzük: a gazdag életműben megfér egymással a szépírói munkásság, a dalszerzőség, korosztálya sok ikonja életművének újragondolása.

Önt ma kissé nehéz megér­ teni: amikor a legjobban mennek a dolgok, ön akkor is képes megsértődni. Próbáljon meg egy kicsit önfeledten örülni az életnek.

Felvételünk 2008-ban készült, amikor Villon-műsorával járt a miskolci ifiházban FOTÓ: ÉM

– Jó érzés visszatérni abba a városba, ahol annyi mindent csináltam már. Koncerteztem, játszottam a színházban, volt klubom a „Molnár Bélá-

ban”, és előadóestjeim nagy részét is bemutathattam Miskolcon – mondta lapunknak egy korábbi itteni születésnapi koncertje kapcsán. ÉM

A Vénusz az ön első sorste­ rületén halad át, ön ma álmodozó és lágyszívű partner. Nagyra értékeli a romantikát, a költészetet, ha partnere meglepi önt egy színházjeg�­ gyel, akkor madarat lehet fogatni önnel.

Enikő maga készít ajándékot Enikő 23 éves rimaszombati lány. Szereti a kézműves dolgokat, minden évben saját készítésű ajándékokkal lepi meg családját. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

A Dal 2020: meglepetés! Pál Dénes sikeréért is szoríthatnak az élő válogató nézői. BUDAPEST. A Duna Televízió dalválasztó műsora idén is izgalmas extra produkciókkal lepi meg a nézőket. Az első élő válogatóban A Dal 2020 zsűrije, Vincze Lilla, Apáti Bence, Nagy Feró és Pély Bar-

na közösen lép színpadra. „A többi zsűritaggal együtt egy meglepetéssel készülünk” – árulta el sejtelmesen Apáti Bence táncművész. És hogy milyen meglepetés várja a nézőket? Kiderül szombaton 19.35-kor A Dal 2020 első élő válogatójában – tudatja hivatalos oldalán a produkció.

Itt jegyezzük meg egyébként azt is, hogy az első válogatón lép fel a miskolci Pál Dénes is: Készen állsz című dala sikerének drukkolhatnak kedvelői és mindazok, akiket meggyőz majd az előadás, hogy Molnár Tamás szerzeménye méltán érdemelné meg a diadalt A Dal 2020 című műsorban. ÉM

Bajszi szemmel tart

Szeretnél te is profi fotósorozatot? Szívesen állnál a megyei napilap fotósának kamerája elé?

magyarország

Jelentkezz nap lányának!

Küldj magadról egy teljes alakos fotót a boon@inform.hu-ra, mindenképp add meg a neved és a telefonszámod is, hogy fotósunk fel tudja venni veled a kapcsolatot.

Kedves cicánk, Bajszi szeret lustálkodni és mindent szemmel tartani – írta lapunknak Jakab József. Köszönjük szépen a felvételt! Továbbra is várjuk olvasóink fotóit kedvenceikről. Címünk: eszak@eszak.hu. FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

923128

Időjárás

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

16

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
ema_2020-02-01 by informmedia - Issuu