Skip to main content

ema_2020-01-30_mell

Page 1

PÁLYAVÁLASZTÁSI 2020. 01. 30.

útmutató

8. osztályosok részére

Fontos dátumok, teendők az írásbeli után Február 19-ig (éjfélig) kell a jelentkezési lapokat továbbítani, de még azután is módosíthatunk.

ok miatt nem tudtak részt venni. Az elért pontszámok is nyilvánosak lettek, a felvételi lapok beadásáig még mindig van idő gondolkodni, hogy hová jelentkezzen a gyerek. Sőt, az írásbelin elért pontok alapján akár újragondolni is lehet, hogy hová érdemes reálisan beadni a jelentkezést, ismerve az adott intézmény felvételi eljárását és a korábbi év felvételi ponthatárait.

MISKOLC. A központi írásbeli felvételin már túl vannak a középiskolába jelentkező diákok, 2020. január 23-án pedig megtartották a pótló központi írásbeli felvételi vizsgákat középiskolákban azoknak, akik az előző írásbelin alapos

Az általános iskolák jellemzően 2020. január elején, de legkésőbb február közepéig – a helyben megszokott módon – összegyűjtik nyolcadikosaik továbbtanulási szándékait, és ezek alapján legkésőbb február 19-ig a KIFIR rendszerben előállítják a felvételi lapokat. Hogyan rangsorolják a jelentkezőket? A középiskolai felvételi során az iskolák háromféle módon rangsorolhatják a je-

Miskolci Magister Gimnázium –

lentkezőket: vagy csak az általános iskolai tanulmányi eredményeket veszik figyelembe, vagy a tanulmányi eredményeket és a központi írásbeli felvételi pontszámát, vagy a tanulmányi eredményeket, a központi írásbeli vizsga és a szóbeli eredményeit. Milyen fontos dátumok, teendők lesznek az írásbeli után? Február 6-án a központi írásbeli felvételi vizsgát szer-

vező intézmények a hivatal által meghatározott módon értesítik az írásbeli eredményéről a tanulókat. 2020. február 24. – március 13. között történnek meg a szóbeli meghallgatások az általános felvételi eljárás keretében. A felvételt hirdető középfokú iskolák április 30-án megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak. Rendkí-

vüli felvételi eljárást kell tartani 2020. május 11–22. között, ha az általános felvételi eljárás keretében a felvehető létszám 90%-ánál kevesebb tanulót vettek fel. Még azt is érdemes megjegyezni, hogy 2020. június 22–24. között tartják a beiratkozást az iskolák, valamint a Köznevelési és a Szakképzési Hídprogramba. A pontos időpontot az adott iskola határozÉM za meg.

Földes Ferenc Gimnázium (029379) 3525 Miskolc, Kelemen Didák utca 5. Telefon: 46/508-459 • Honlap: www.ffg.hu E-mail: ffg@ffg.sulinet.hu

(nappali és esti oktatás) Segítünk céljaid elérésében, megvalósításában!

A HAT ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSÜNKBEN 2020-BAN IS KÉT OSZTÁLYT INDÍTUNK.

Iskolánk tanári és diákközössége szeretettel várja a leendő tanulókat, és nem csak azokat, akik a sportban látják jövőjüket! Iskolánk elkötelezett a következőkben:

Tagozataink a 2020/2021. tanévben:

• Egyéni bánásmód • Személyre szabott felkészülés, felkészítés • Egyéni fejlesztés, empátia • Sportolók támogatása a tanulás terén • DVTK-partnerség • Lojális, humánus tanárok • Elfogadó, nyitott közösség • Vállalhatod önmagad

Felvehető létszám:

Hat évfolyamos általános tagozat Hat évfolyamos speciális matematika tagozat Nyelvi előkészítő (angol nyelv) – öt évfolyamos Arany János Tehetséggondozó Program – öt évfolyamos Négy évfolyamos emelt szintű fizika tantervű Négy évfolyamos emelt szintű kémia tantervű Négy évfolyamos emelt szintű biológia tantervű Négy évfolyamos speciális matematika tagozat

32 32 16 16 16 16 16 16

fő fő fő fő fő fő fő fő

Újdonság, hogy a speciális matematika tagozatos diákjaink a 10. évfolyamtól kezdődően emelt óraszámú informatikaorientációt is választhatnak.

Arra készítünk fel, hogy megtaláld és elfogadd Önmagad és másokat, és megálld a helyed az életben!

Valamennyi képzésben az általános iskolai eredmények, a központi írásbeli és a gimnáziumi szóbeli felvételi eredménye alapján készítjük el a felvételi rangsort.

376669

OM azonosító: 201251

telefonszám: 46/509-500

Képzéseink részletes leírását, a felvételi követelményeit, a felvételi pontok számításának módját megtalálhatják a gimnázium honlapján.

Tisztelt Szülők! Kedves Tanulók!

FRÁTER GYÖRGY KATOLIKUS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 3525 MISKOLC, VÁROSHÁZ TÉR 6. TEL.: (46) 412-024 WWW.FRATER.HU

A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon

OM: 028992

„A Fráterben nemcsak kiváló felkészítést kapnak a diákok az egyetemi, főiskolai tanulmányaikhoz, aikhoz, hanem emberségben és lelkiségben is gazdagodnak.” dnak.”

a következő tanévben is szeretettel várja az érdeklődő jövendő diákokat és szüleiket!

BEISKOLÁZÁSI INFORMÁCIÓK A 2020/2021. TANÉVRE

Képzéseink:

OKTATÁSI KÍNÁLATUNK:

Négy Né égy g é évfolyamos v ol vf o ya yamo moss mo

Nyolc Ny yol olc év é évfolyamos vfo fo oly yam amos o

tagozat (1 osztály; 32 fő) • 41-es kód: emelt matematika • 42-es kód: emelt magyar • 45-ös kód: emelt angol • 46-os német 46 os kód: emelt né

tagozat (2 osztály; 64 fő) • 85-ös kód: emelt angol • 86-os kód: emelt német • 80-as kód: általános tantervű

6 évfolyamos, DIGITÁLIS osztály tehetséggondozó programmal:

angol nyelv emelt szintű, matematika és informatika emelt óraszámú 4 évfolyamos képzés - 3 osztály indul:

történelem emelt szintű, mozgóképkultúra és médiaismeret emelt óraszámú DIGITÁLIS, magyar nyelv és irodalom emelt szintű, angol nyelv emelt szintű, német nyelv emelt szintű, matematika-fizika emelt szintű DIGITÁLIS, biológia-kémia emelt szintű DIGITÁLIS, informatika-digitális technológia emelt óraszámú DIGITÁLIS, általános tantervű csoportokkal. A régióban elsőként nálunk tanulhatnak DIGITÁLIS osztályban, ahol a tanulók a tanítási órákon és otthon is saját laptop segítségével digitális módszerek alkalmazásával tanulhatnak. Ilyen órák meglátogatására a nyílt napokon kívül biztosítunk lehetőséget az érdeklődők számára.

Matematika M atematika o oktatás ktatás k kis is llétszámú étszámú csoportbontásban c csop cs sop opor opor ortb tbon bon ontá ontá tásb ásb sba an n

Kiemelt K iemelt tterületek: erületek: idegen ideg id de eg ge en nn nyelv ny yel elv és és iinf informatika nfo nfor nfo nf orma atitika ka

• Iskolánk akkreditált kiváló tehetségpont • Biológiából tehetséggondozó csoport • Tantárgyi és művészeti szakkörök • Kórusaink és médiacsoport

További információk, látogatás egyeztetése: Kerboltné Tóth Edit tanulmanyi.ig.h@levaygimnazium.hu 378271

Saját lánykollégiummal rendelkezünk! 378839

Bővebb információért keresse fel honlapunkat: www.frater.hu

az iskola honlapja: www.levaygimnazium.hu titkárság: 06 46 500 180/101 3530. Miskolc, Kálvin J. u. 2.

HIRDETÉSEK

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ÉSZAK

1

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

OM: 029281

Miskolci Magister Gimnázium 3526, Miskolc, Szeles utca 71.

379159

A szóbeli felvételi vizsgák időpontjai: 2020. február 29. (szombat) 8 óra 2020. március 7. (szombat) 8 óra


2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

2 Pályaválasztási útmutató 8. o. tanulók részére

MAGYARORSZÁG

Módosíts időben! A jövőd a Te döntésed! Ha még nem küldted be a felvételi jelentkezési lapod, vagy kitöltötted de időközben megváltoztak a jövődet érintő elképzeléseid, ne ess pánikba! Van lehetőséged módosítani, mutatjuk min és hogyan:

Tuti tipp a bejutáshoz: Mivel szakképző iskoláink a 2020/2021. tanévtől ágazati képzést folytatnak, ha mindenféleképpen egy adott ágazatban szeretnél tanulni (pl. gépészet/informatika…) akkor érdemes az iskola valamennyi, egy ágazathoz tartozó tanulmányi területét megjelölni. Ezzel is megnövelheted a választott iskolába történő bekerülési esélyed. A 10. évfolyam befejezését követően - sikeres ágazati alapvizsga birtokában - az ágazaton belül az átjárhatóság (megszerezhető szakképesítés módosítása) biztosított.

Változtasd meg: A felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információ alapján arra is lehetőséged van, hogy eredeti továbbtanulási szándékodat megváltoztasd, új sorrendet határozz meg, amely ugyancsak növeli az esélyed a kiválasztott iskolába történő bejutáshoz.

Meddig

változtathatod meg:

Ebben a tanévben 2020. március 19-én és 20-án módosíthatod eredeti jelentkezési elképzelésedet. A módosítás során tanulmányi területet törölni nem lehet, azonban azok eredetileg beírt sorrendjét átalakíthatod, illetve új tanulmányi terület felvételére is van lehetőség, de utóbbira csak olyan középfokú iskolában, amely az eredeti tanulói adatlapodon is szerepelt. Ha új tanulmányi területet jelölsz meg a már szereplő iskolákon belül, ne felejtsétek el szüleiddel az érintett középfokú iskolával történő egyeztetést sem! Új iskolát (és annak tanulmányi területét) sajnos ekkor már nem lehet a módosító tanulói adatlapon feltüntetni!

Mikor érdemes változtatni? - ha megváltoztak a felvételi elképzeléseid, és biztosan szeretnél bekerülni - ha több helyre is felvennének, de van egy „kedvenc” szakmai képzésed vagy ágazatod - új tanulmányi területe(ke)t találtál, amely(ek)be a bejutás esélye nagyobb - egyetlen intézmény egyetlen tanulmányi területére jelentkeztél

378270

Reméljük 2020. őszén – a sikeres sorrend módosítási stratégiának (is) köszönhetően – már diákjaink között köszönthetünk!

www.tervezdakarriered.hu OM: 203060

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ÉSZAK

2

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

Pályaválasztási útmutató 8. o. tanulók részére 3

MAGYARORSZÁG

381639 381634

Om: 201512

Debreczeni Márton Mezõgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Cím: 3533 Miskolc, Bolyai Farkas u. 10.; Telefon/fax: 46/439-278; OM azonosító: 029340; E-mail: dmszki@gmail.com; Honlap: http://www.dmszki.sulinet.hu; Igazgató: Riedlinger Zsolt

Képzési rendszerünk keretében a 2020/2021-es tanévre a következõket kínáljuk: 3 éves szakmai képzések: ♦ pék ♦ pék-cukrász ♦ hentes és húskészítmény-készítõ ♦ édességkészítõ ♦ tejtermékkészítõ

♦ ♦ ♦ ♦ ♦

tartósítóipari termékkészítõ kistermelõi élelmiszerelõállító kertész erdész gazda

Várjuk az összes tanulni vágyó diákot! Az ösztöndíjrendszeren túl számos olyan pályázati forrás áll rendelkezésünkre, amely úgy színesíti a diákok életét, hogy közben anyagilag nem terheli a szülõket (ingyenes kirándulások, nyári táborok, kreatív foglalkozások, egyéni fejlesztések).

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

380573 377841

Érettségit és technikusi végzettséget adó 5 éves képzéseink: ♦ Kertésztechnikus (Dísznövénytermesztõ, virágkötõ) ♦ Kertésztechnikus (Gyógynövénytermesztõ) ♦ Kertésztechnikus (Zöldségtermesztõ, gyümölcstermesztõ) ♦ Kertésztechnikus (Parképítõ és -fenntartó) ♦ Mezõgazdasági gépésztechnikus

ÉSZAK

3

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

4 Pályaválasztási útmutató 8. o. tanulók részére

MAGYARORSZÁG

SZERENCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZSZC Sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

SZAKKÉPZŐ ISKOLAI KÉPZÉSEK Szakképesítés megnevezése OKJ-szám Szakmacsoport

Tagozat kódja

A jövődet építjük!

1031 1032 1033

Pincér-vendégtéri szakember Szakács Kereskedelmi értékesítõ

34 811 08 34 811 04 34 341 02

1034 1035 1036 1037

Ipari gépész Szerszám- és készülékgyártó Öntvénykészítõ Fémszerkezetfelület-bevonó

34 521 16 34 521 18 34 521 17 34 521 14

Vendéglátás-turisztika Vendéglátás-turisztika Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció Gépészet Gépészet Gépészet Gépészet

TECHNIKUMI ÁGAZATI KÉPZÉSEK Szakképesítés megnevezése OKJ-szám

Tagozat kódja

Várjuk jelentkezésedet a Szerencsi Szakképzési Centrum iskoláiba! Technikumi, Szakképző iskolai és Gimnáziumi képzések.

Ágazat

1021 1022 1023

Gépésztechnikus Szakács szaktechnikus Vendégtéri szaktechnikus

Vendéglátóipar Vendéglátóipar Kereskedelem Gépészet Gépészet Kohászat Gépészet

Ágazat

54 521 09 54 811 03 54 811 04

Gépészet Vendéglátóipar Vendéglátóipar

OM: 203055

3980 Sátoraljaújhely, Fejes István u. 14. Tel.: 47/321-441 trefort@szerencsiszc.hu www.trefort-saujhely.sulinet.hu

379314 379314

3900 Szerencs, Rákóczi F. u. 93. } centrum@szerencsiszc.hu & +36 47 200 123

SZERENCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

SZERENCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

SZSZC Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma,

SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája

TECHNIKUMI ÁGAZATI KÉPZÉSEK és Kollégiuma

TOKAJ

TECHNIKUMI ÁGAZATI KÉPZÉSEK

SZAKKÉPZÕ ISKOLAI KÉPZÉSEK

0001

Szakképesítés megnevezése Ipari gépész

0002

Tagozat kódja

Tagozat kódja

Szakmacsoport

OKJ-szám

Ágazat

Szakképesítés megnevezése

OKJ-szám

34 521 16

Gépészet

Gépészet

Hegesztõ

34 521 06

Gépészet

Gépészet

0301 0302 0303 0304 0305

0003

Kõmûves

35 582 14

Építészet

Építészet

Tagozat kódja

Szakképesítés megnevezése

OKJ-szám

Szakmacsoport

0004

Ács

34 582 01

Építészet

Építészet

0306 0307

Cukrász Kereskedelmi értékesítõ

34 811 01 34 341 02

0005

Asztalos

34 543 02

Faipar

Faipar

0006

Szociális ápoló és gondozó

34 762 01

Szociális szolgáltatások

Szociális

0009

Divatszabó

34 542 08

Könnyûipar

Könnyûipar

0308 0309 0310 0311 0312

Panziós-fogadós Pék Pék-cukrász Pincér-vendégtéri szakember Szakács

34 811 07 34 541 05 34 541 11 34 811 08 34 811 04

Vendéglátás-turisztika Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció Vendéglátás-turisztika Élelmiszeripar Élelmiszeripar Vendéglátás-turisztika Vendéglátás-turisztika

Villanyszerelõ

0432 0433

Gépi és CNC forgácsoló 34 521 15 Központifûtés- és 34 582 09 gázhálózatrendszer-szerelõ Hegesztõ 34 521 06 Gépészet Szociális ápoló és gondozó 34 762 01 Szociális szolgáltatások Mûanyagfeldolgozó 34 521 09 Vegyipar TECHNIKUMI ÁGAZATI KÉPZÉSEK

Villamosipar és elektronika Gépészet Épületgépészet

Ágazat

54 523 02 54 481 09

Villamosipar és elektronika Informatika

54 521 03 54 523 04 54 344 01 54 344 05

Gépészet Gépészet Gazdaság és menedzsment Gazdaság és menedzsment

3580 Tiszaújváros, Rózsa út 10. Tel.: 49/542-180, Fax: 49/341-907 brassai@brassai-tiszaujvaros.hu www. brassai-tiszaujvaros.hu

SZERENCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

TECHNIKUMI ÁGAZATI KÉPZÉSEK Szakképesítés megnevezése OKJ-szám

Ágazat

0211 0212 0213 0214 0215 0216 0217

Pedagógiai munkatárs 54 140 03 Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltetõ technikus 54 481 09 Környezetvédelmi technikus 54 850 02 Vállalkozási ügyviteli ügyintézõ 54 344 05 Közszolgálati technikus 54 345 01 Fitness-wellness instruktor 54 813 01 Turisztikai technikus 54 812 04

Pedagógia Informatika Környezetvédelem Közgazdaság Rendészet és közszolgálat Sport Turisztika

3910 Tokaj, Bajcsy-Zsilinszky út 18–20. Tel.: 47/352-026 tfg@szerencsiszc.hu www.tfg.hu/

SZERENCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZSZC Mûszaki és Szolgáltatási Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

GIMNÁZIUM

Tagozatkód 0531 0532 0533

Osztály

1111

általános gimnáziumi képzés, emelt óraszámú mozgóképkultúra és médiaismeret általános gimnáziumi képzés, emelt óraszámú informatika és idegen nyelvek SZAKKÉPZŐ ISKOLAI KÉPZÉSEK

1112

Tagozatkód Szakképesítés megnevezése

OKJ-szám Szakmacsoport

1131 1132

34 762 01 Szociális szolgáltatások Szociális 34 861 01 Rendészet, honvédelem és közszolgálat Rendészet és közszolgálat

Szociális ápoló és gondozó Rendészeti õr

0534 0535 0536 0537 0538

Ágazat

Tagozatkód 0521 5222 0523

TECHNIKUMI ÁGAZATI KÉPZÉSEK

Szakképesítés megnevezése

1121 1122 1123 1124

OKJ-szám

Gyakorló ápoló Turisztikai technikus Logisztikai technikus Postai üzleti ügyintézõ

Ágazat

54 723 02 54 812 04 54 841 13 54 841 09

Egészségügy Turisztika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika

3980 Sátoraljaújhely, Deák u. 10. Tel.: 47/321-322, fax: 47/521-366 kossuth@szerencsisz.hu, www.kossuth-saujhely.sulinet.hu/ HIRDETÉSEK

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

0524 0525 0526 379314 379314

Tagozatkód

Biológia tagozat Nyelvi tagozat (angol–német) Belügyi rendészet tagozat

Tagozatkód

SZSZC SÁTORALJAÚJHELYI KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUMA, SZAKKÉPZŐ ISKOLAI KÉPZÉSEK ÉS TECHNIKUMI ÁGAZATI KÉPZÉSEK

Tagozatkód

Osztály

0202 0203 0205

Gépészet Szociális Vegyipar

OKJ-szám

Elektronikai technikus Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltetõ technikus Gépgyártástechnológiai technikus Mechatronikai technikus Pénzügyi-számviteli ügyintézõ Vállalkozási ügyviteli ügyintézõ

0423 0424 0425 0426

Elektrotechnikaelektronika Gépészet Gépészet

Tagozatkód

379314 379314

0421 0422

GIMNÁZIUM

Ágazat

0431

Szakképesítés megnevezése

Pályaorientációs osztály

SZSZC Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakgimnáziuma

SZAKKÉPZŐ ISKOLAI KÉPZÉSEK Szakképesítés megnevezése OKJ-szám Szakmacsoport

Tagozat kódja

Vendéglátóipar Élelmiszeripar Élelmiszeripar Vendéglátóipar Vendéglátóipar

SZERENCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

SZSZC Tiszaújvárosi Brassai Sámuel

0434 0435 0436

Ágazat Vendéglátóipar Kereskedelem

3910 Tokaj, Bodrogkeresztúri út 5. Tel.: 47/352-611 kik@szerencsiszc.hu www.kik-tokaj.hu/kik-tokaj/

Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

34 522 05

Közgazdaság Közgazdaság Vendéglátóipar Vendéglátóipar Kereskedelem

SZAKKÉPZÉST ELŐKÉSZÍTŐ ÉVFOLYAM

Tagozat kódja: 0313

SZERENCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

Tagozat kódja

Ágazat

54 344 01 54 344 05 54 811 04 54 811 03 54 341 03

SZAKKÉPZŐ ISKOLAI KÉPZÉSEK

379314 379314

3860 Encs, Rákóczi F. út 59. Tel.: 46/587-246 aba@szerencsisz.hu www.abasamuel-encs.hu

Pénzügyi-számviteli ügyintézõ Vállalkozási-ügyviteli ügyintézõ Vendégtéri szaktechnikus Szakács szaktechnikus Kereskedõ és webáruházi technikus

SZAKKÉPZŐ ISKOLAI KÉPZÉSEK Szakképesítés megnevezése OKJ-száma Szakmacsoport Divatszabó 34 542 08 Könnyûipar Villanyszerelõ 34 522 05 Elektrotechnika-elektronika Központifûtés- és 34 582 09 Gépészet gázhálózatrendszer-szerelõ Asztalos 34 543 02 Faipar Hegesztõ 34 521 06 Gépészet Édességkészítõ 34 541 12 Élelmiszeripar Elektronikai mûszerész 34 522 03 Elektrotechnika-elektronika Gyártósori gépbeállító 34 521 05 Gépészet TECHNIKUMI ÁGAZATI KÉPZÉSEK Szakképesítés megnevezése OKJ-száma Fodrász 54 815 01 Kozmetikus technikus 54 815 02 Informatikai rendszer- és 54 481 09 alkalmazás-üzemeltetõ technikus Pénzügyi-számviteli ügyintézõ 54 344 01 Gépjármû mechatronikai technikus 54 525 15 Rehabilitációs terapeuta 54 762 04

Ágazat Könnyûipar Villamosipar és elektronika Épületgépészet Faipar Gépészet Élelmiszeripar Villamosipar és elektronika Gépészet Ágazat Szépészet Szépészet Informatika Közgazdaság Közlekedésgépész Egészségügy

3900 Szerencs, Ondi út 8. Tel.: 47/361-458 muszaki@szerencsiszc.hu www.szerencsiszakkepzo.sulinet.hu/

ÉSZAK

4

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

Pályaválasztási útmutató 8. o. tanulók részére 5

MAGYARORSZÁG

SZERENCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

SZERENCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM OM: 203055

SZSZC Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Szakgimnáziuma

SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája

és Szakközépiskolája

KERESZTFÉLÉVBEN MEGHIRDETETT FELNŐTTOKTATÁS (esti rendszerű képzés)

KERESZTFÉLÉVBEN MEGHIRDETETT FELNÕTTOKTATÁS

Szakképesítés megnevezése

OKJ-száma

Képzési idõ

Elektronikai technikus

54 532 02

2 év

Gépgyártástechnológiai technikus

54 521 03

2 év

Képzési idõ

Hegesztõ

34 521 06

2 év

Központifûtés- és gázhálózat rendszerszerelõ 34 582 09

2 év

Szakképesítés megnevezése

2 év

3860 Encs, Rákóczi F. út 59. Tel.: 46/587-246 aba@szerencsiszc.hu www.abasamuel-encs.hu

Mûszaki informatikus

54 481 05

2 év

Pénzügyi-számviteli ügyintézõ

54 344 01

2 év

Villanyszerelõ

34 522 04

2 év

3580 Tiszaújváros, Rózsa út 10. Tel.: 49/542-180, Fax: 49/341-907 brassai@brassai-tiszaujvaros.hu www. brassai-tiszaujvaros.hu

SZERENCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

SZSZC Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakgimnáziuma

Idegenforgalmi

SZERENCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

SZSZC Mûszaki és Szolgáltatási Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szakgimnáziuma,

KERESZTFÉLÉVBEN MEGHIRDETETT FELNÕTTOKTATÁS (ESTI RENDSZERŰ KÉPZÉS)

Képzési idõ

Szakképesítés megnevezése

OKJ-szám

Képzési idõ

1 év

Szakács

34 811 04

1 év

3980 Sátoraljaújhely, Fejes István u. 14. Tel.: 47/321-441 trefort@szerencsiszc.hu www.trefort-saujhely.sulinet.hu

Diétás szakács

35 811 03

0,5 év

3910 Tokaj, Bodrogkeresztúri út 5. Tel.: 47/352-611 kik@szerencsiszc.hu www.kik-tokaj.hu/kik-tokaj/

379317

34 341 01

KERESZTFÉLÉVBEN MEGHIRDETETT FELNŐTTOKTATÁS

(esti rendszerû képzés)

(esti rendszerű képzés)

Szakképesítés megnevezése

0,5 év

Eladó

KERESZTFÉLÉVBEN MEGHIRDETETT FELNÕTTOKTATÁS OKJ-szám

Szakképesítés megnevezése

Képzési idõ

OKJ-száma

Képzési idõ

Informatikai rendszerüzemeltetõ

54 481 06

2 év

Fodrász

54 815 01

2 év

Irodai titkár

54 346 03

2 év

Hegesztõ

34 521 06

2 év

Környezetvédelmi technikus

54 850 01

2 év

3910 Tokaj, Bajcsy-Zsilinszky út 18–20. Tel.: 47/352-026 tfg@szerencsiszc.hu www.tfg.hu/

379317

Szakközépiskolája és Kollégiuma

379317

35 811 03

34 542 06

Kereskedelmi és

TOKAJ

(ESTI RENDSZERÛ KÉPZÉS)

Diétás szakács

Nõi szabó

SZSZC Tokaji

KERESZTFÉLÉVBEN MEGHIRDETETT FELNÕTTOKTATÁS

OKJ-szám

2 év

SZERENCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

SZSZC Sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szakképesítés megnevezése

34 521 06

379317 379317

3900 Szerencs, Rákóczi F. u. 93. } centrum@szerencsiszc.hu & +36 47 200 123

SZERENCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

Hegesztõ

379317

Várjuk jelentkezésedet a Szerencsi Szakképzési Centrum iskoláiba! Technikum, szakképző iskola, felnőttoktatás!

OKJ-szám

379317

(esti rendszerû képzés)

3900 Szerencs, Ondi út 8. Tel.: 47/361-458 muszaki@szerencsiszc.hu www.szerencsiszakkepzo.sulinet.hu/

FODRÁSZ- és KOZMETIKUSTANULÓK FIGYELEM!

Fodrász- és kozmetikuseszközök, -kellékek, -alapanyagok hatalmas választékban az egyszerûtõl a prémiumkategóriáig!

Nézz be boltunkba vagy webáruházunkba!

www.capelli.hu 376226

Több mint 77000 termék és 70 márka!

Capelli

Miskolc, Nagyváthy J. u. 1. 46/506-196, 20/326-6575, info@capelli.hu

Impresszum

381066

Lapszerkesztő: Buzafalvi Győző (gyozo.buzafalvi@eszak.hu) · Szerkesztőség: Miskolc, Zsolcai kapu 3. · Levélcím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. · Központ: 06 (46) 998-998 · Telefax: 06 (46) 501-262 · Ügyfélszolgálati iroda: Miskolc, Zsolcai kapu 3. · E-mail: eszak@eszak.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Kiadványszerkesztő/értékesítési vezető: Maros Éva (eva.maros@eszak.hu).· Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-0357 · Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Tördelés: Udvariné Broda Krisztina, Csohány Csaba.

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

A kiadvány fizetett hirdetéseket tartalmaz. A hirdetések/fizetett tartalmak melletti sorszám (hirdetésekben) a hirdetési sorszámot jelenti. „A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezenfelül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használatkiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak.” Felhívjuk kedves olvasónk figyelmét, hogy a jelen kiadványban kizárólag fizetett tartalmak jelennek meg, melyek valódiságát a szerkesztőség nem vizsgálja és tartalmáért felelősséget nem vállal. Ennek okán kérjük, legyen figyelemmel arra, hogy az egyes cikkek kereskedelmi célzattal befolyásolhatják kedves olvasóink véleményét.

ÉSZAK

5

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

6 Pályaválasztási útmutató 8. o. tanulók részére

MAGYARORSZÁG

7«-5"/*

-*./.012$ 7«3 " ;'

3

*+ 4" 56

'

t AUTÓGYÁRTÓ t MECHATRONIKUS KARBANTARTÓ/ MECHATRONIKAI TECHNIKUS t GÉPI ÉS CNC FORGÁCSOLÓ A k t &4;$ #PSOFNJTT[B (FSHFMZ 4[BLHJNOÈ[JVN 4[BLLÚ[ÏQJTLPMB ÏT ,PMMÏHJVN &HFS t .F[ŇLÚWFTEJ 4[ÏDIFOZJ *TUWÈO ,BUPMJLVT ,Ú[ÏQJTLPMB .F[ŇLÚWFTE

Ha

! " #

&(&3 o "VUØHZÈSUØ ;' DTPQPSU LØE

t t &(&3 o (ÏQJ ÏT $/$ GPSHÈDTPMØ ;' DTPQPSU LØE

t &(&3 o .FDIBUSPOJLVT LBSCBOUBSUØ ;' DTPQPSU LØE

t .&;Ď,½7&4% o "VUØHZÈSUØ ;' DTPQPSU LØE

t .&;Ď,½7&4% o .FDIBUSPOJLBJ UFDIOJLVT ;' DTPQPSU LØE

)

( #

) MECHATRONIKUS KARBANTARTÓ/TECHNIKUS t )JESBVMJLB ÏT QOFVNBUJLB t 3PCPUQSPHSBNP[ÈT t 1-$ QSPHSBNP[ÈT t (ZÈSUØNŎWJ HÏQFL NŎLÚEÏTJ FMWFJOFL FMTBKÈUÓUÈTB AUTÓGYÁRTÓ t "MLBUSÏT[FL HZÈSUÈTJ GPMZBNBUB t 4[FSFMÏTJ GPMZBNBUPL t (ZÈSUØNŎWJ HÏQFL IBT[OÈMBUB GÉPI ÉS CNC FORGÁCSOLÓ t $/$ GPSHÈDTPMØHÏQFL JTNFSFUF t &T[UFSHÈMÈT GPSHÈDTPMÈT NBSÈT

( ! # *+

, ) t -FHNPEFSOFCC FT[LÚ[ÚLLFM GFMT[FSFMU WBEPOBUÞK UBONŎIFMZ t &MNÏMFUJ PLUBUÈT &HFSCFO ÏT .F[ŇLÚWFTEFO HZBLPSMBUJ PLUBUÈT &HFSCFO t 4[BLLÏQ[ÏTJ NVOLBT[FS[ŇEÏT t ½T[UÚOEÓK UBOVMNÈOZJ FSFENÏOZUŇM GàHHŇFO t .VOLBMFIFUŇTÏH B ;' )VOHÈSJB ,GU OÏM t (ZBLPSMBUJ ÏT FMNÏMFUJ LÏQ[ÏT QSPm NFTUFSPLUBUØLLBM t ²ULF[ÏTJ UÈNPHBUÈT t 5ÏSÓUÏTNFOUFT NVOLBSVIB ÏT WÏEŇFT[LÚ[

A képzést sikeresen elvégző tanulóinknak biztos álláslehetőséget kínálunk a ZF Hungária Kft.-nél!

$ %& " ' További információ: mihaly.muri@zf.com Tel.: +36 30 755-3791

C

Y

M

100

90

80

374694

70

60

50

40

30

20

10

5

ÉSZAK

6

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
ema_2020-01-30_mell by informmedia - Issuu