Skip to main content

ema_2020-01-30

Page 1

LXXVII. ÉVFOLYAM, 25. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Veréb Tamás itt koncertezik

Florencia tavaszt vár 16. OLDAL

13. OLDAL

ÉVES

MAGYARORSZÁG

Életet menthet az alkalmazás

FÜGGETLEN NAPILAP

CSÜTÖRTÖK 2020. JANUÁR 30. Napközben ÉNy felől erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan valószínű eső, havas eső, zápor

4 °C REGGEL

Új okostelefonos alkalmazást kíván meghonosítani hazánkban az Országos Mentőszolgálat, a Vodafone Magyarország Alapítvány és a cseh Medical Information Technologies. Az integrációs és lokalizációs munkálatok befejeződtek, az ÉletMentő nevű szoftver 2020. január 23-tól élesben működik, bárki ingyenesen telepítheti a mobiljára. Jelenleg mintegy 250 ezer letöltésnél tart. Részletek multimédia-összeállításunkban. /14. PGY MISKOLC.

DÉLBEN

ESTE

Koronavírus: teszik a dolgukat

A hatóságok nem tudnak koronavírussal fertőzött betegről, és mindent elkövetnek azért, hogy megvédjék a járványtól az embereket. Több magyarországi felsőoktatási intézményben intézkedéseket vezettek be a távol-keleti hallgatókkal kapcsolatban. A Miskolci Egyetem rektora, Torma András elmondta, hogy az egyetem hallgatói és oktatói biztonságban vannak. /2., 4. ÉM MISKOLC.

Önkéntesség, időskorban is

Tündérszép Rita a jövőre figyel

Nem sokáig volt maradása a hónak Igencsak mutatóba tért vissza a tél, ami a havazást illeti: a kedden nap közben hullott mennyiség délutánra elolvadt. Az esti és éjszakai utánpótlás szerdán reggel még szép látványt nyújtott. De sietnie kellett annak, aki élvezni is szerette volna a havat. A képen látható Czirják Polettnek, Molnár Zsófiának, Langer Pankának és Duró Dorkának még éppen sikerült. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

Ha koronát nem is nyert a Tündérszépek versenyen, de új barátokat talált a megyénkbeli versenyző. Az encsi Soltész Rita a jövőre koncentrál. Lapunknak elmondta: most a tanulás és a karrier az első. „Szeretnék a jövőben is olyan családban és barátokkal körülvéve élni, akikre számíthatok és akik számíthatnak rám, hiszen a karrier mellett ugyanolyan fontos a család” – árulta el. /4. BNE MISKOLC.

A fiatal orvosoknak nem vonzó praxist vásárolni? zik. Olyan is akad, ami betöltetlen, a hejőcsabai körzetet pedig két szomszédos körzet között kellett szétosztani, mert ezt az eladó praxist sem vette meg senki. Az egész megyében aggasztó a helyzet, az utóbbi időben több házi gyermekorvosi praxis is megszűnt. Török Lajos

Egyre kevesebb a házi gyermekorvos. Az aktívak jó része nyugdíjas. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. Egyre kevesebb megyénkben a házi gyermekorvos. Miskolcon jelenleg 33 gyermekorvosi praxis működik, közülük 12-ben nyugdíjas korú orvos dolgo-

Soltész Rita

Vascsővel ütlegelte a férfit és élettársát a feldühödött fiú és apja.

Devizaárfolyam (2020. 01. 29.)

árfolyam

változás

Euró

337,61

+0,25

USA-dollár

306,86

+0,64

Svájci frank

314,79

-1,26

Angol font

399,38

+0,38

Román lej

70,67

+0,09

Ukrán hrivnya 12,35

-0,04

Horvát kuna

45,37

+0,03

Lengyel zloty

78,95

+0,11

Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178.

9 770133 035040

C

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy hatvanöt éves apa és negyvenegy éves fia ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette és felfegyver-

Innen érkezik a legtöbb falusi csok-igénylés A falusi csok nem titkolt szándéka életet pumpálni a vidékbe. Olyan településeken lehet igénybe venni, ahol csökken a lakosság száma; így szeretnék megelőzni a magyar vidék elnéptelenedését, valamint vonzóbb célponttá tenni a falvakat. Hollik István, az Emberi Erőforrások MinisztériumáBORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

3. 4. 5. 7.

20025

M

nak politikai főtanácsadója nemrégiben a Ripostnak nyilatkozott az ügy kapcsán. Elmondta, hogy az igénylések területi eloszlása nagyjából egyenletes; a legtöbb kérvény azonban Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezik. Egyesek szerint a megye mérete és lélekszáma indokolja ezt a jelenséget, míg mások úgy tartják, hogy az alacsony házárak számlájára írható az érdeklődés. /3. BM

Borsod-Abaúj-Zemplénben élnének a leginkább a lehetőséggel.

www.boon.hu Telefon: (46) 998-998

Y

kezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt. A vád szerint a vádlottak Nyékládházán lévő házuk felújításába fogtak, és 2017 novemberében építőanyagokat vásároltak, amelyeket a ház előtti közterületen pakoltak le. Ebből a szomszédságban lakó férfi 80 000 forint értékű

NYÉKLÁDHÁZA.

A tartalomból Nyertek előfizetőink Színházi pénz: kényszerhelyzet Jó borok Bükkaljáról Fix kamat, költségekkel

miskolci házi gyermekorvos, aki lassan 10 éve nyugdíjas korú, úgy fogalmazott, túl vagyunk a 24. órán, és a rendszer lassan összeomlik. Ennek az lesz a következménye, hogy megyeszerte, sőt országszerte vegyes praxisok jönnek majd létre, tehát a háziorvosok látják el a cse-

csemőket, a gyerekeket és a felnőtteket is. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke jelezte: ha azt szeretnénk, hogy minden házi gyermekorvosi praxisnak legyen gazdája, háromszor ennyi orvost kellene képezni, és jól meg kellene fizetni őket. /3. HE

Pusztáné Létay Anikó is sokat segít FOTÓ: DA

Koponyatöréssel vettek elégtételt a lopásért

FOTÓ: ÉM

Pénznem

ÉVGYŰRŰK. Többen még aktív éveik végén is úgy érzik, hogy szívesen folytatnák valamilyen formában hivatásukat, és hasznára lennének a körülöttük élő embereknek. Erre vállalkoztak a Célpont Közösségi Tér önkéntesei, akik az angol nyelv oktatása, közösségszervezés vagy éppen a jogi tanácsadás területén szolgálnak. Fizetségül pedig nem fogadnak el mást, mint a klienseik háláját, miközben saját szabadidejüket is hasznosan töltik. /8. DA

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

tetőlécet és trapézlemezt eltulajdonított. Apa és fia ezt az illetők portáján számon kérték a férfin és élettársán. Ők tagadtak, és felszólították a vádlottakat, menjenek el. A fiú előrement, az apja követte. Őt a nő a hátánál fogva tolta ki az udvarról. A vádlott ezt sérelmezte, ellökte a nőt, aki a földre esett.

Emiatt újabb vita alakult ki. A háztulajdonos a konyhából kihozott egy húsz centiméteres kést, ezzel a kezében követelte a vádlottól: menjen el. Kölcsönös lökdösődés, ütlegelések után a vádlott fia felvett egy vascsövet, és az apja biztatására többször megütötte a háztulajdonost a kezén és karján,

majd nagy erővel a védekező sértett koponyájára ütött, amitől a férfi összeesett. A fiú a nőt is többször megütötte karján és fején. A férfi közvetve életveszélyesnek minősülő, nyolc napon túl gyógyuló koponyatörést, a nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el. ÉM

Curaçao helyett Monokon alkot Rudolf Zsuzsanna vagy ahogy világszerte ismerik, Susan Rudolf kortárs mozaikkerámia-művész családi gyökerei – édesapja révén – Monokról erednek. Igaz, ő már Pécsett született és nevelkedett, majd kalandvágya először Ausztriába, később Curaçaóra sodorta. Nos, mint tudjuk, az élet a legnagyobb rendező, ezért Zsuzsanna nemcsak vendégségbe tért vissza Monokra, de európai alkotóbázisának is ez lesz a központja. /6. FOTÓ: BUJDOS T.

Eszak

1

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2 Krónika

2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

MAGYARORSZÁG


2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

Aktuális 3

MAGYARORSZÁG

Lassan elfogy a gyermekorvos A szakemberek meglátása szerint azért nincs utánpótlás, mert a fiatal orvosok nem akarnak elköteleződni.

védőoltások beadásában. Jelenleg Magyarországon a gyerekek több mint 99 százaléka megkapja a védőoltásokat (a kötelezőket és a választhatóakat is), ebben az országok között vezetők vagyunk.

majd létre, tehát a háziorvosok látják el a csecsemőket, a gyerekeket és a felnőtteket is. Török Lajos pontos megyei adatokat nem tudott mondani, mert mint jelezte, négy évvel ezelőtt megszűnt a szakfelügyelői hálózat, melynek ő volt a vezetője, és most már csak Miskolcra van rálátása. De ha a megyeszékhelyen ilyen aggasztó a helyzet, megyénk kistelepülésein még ennél is rosszabb. – A praxisok azért maradnak üresen, mert a fiatalok nem szeretnének házi gyermekorvosok lenni. De az az igazság, hogy a gyermekgyógyászatot sem választják. Oktatok az egyetemen, gyakorlati órákat tartok, és tavaly egyetlenegy fiatal sem volt, akit taníthattam volna. Nagyon sok orvos megy ki külföldre családostul, mert itthon nem találják meg a számításukat. Ha az alapellátásban megszűnik a házi gyermekorvoslás, az hatalmas visszalépést jelent majd. Például a

Bőcsön nemrég nyugdíjba vonult a házi gyermekorvos. A praxisát természetesen szerette volna eladni, de ez manapság szinte lehetetlennek tűnő vállalkozás. Fél év után a praxisjog az önkormányzatra szállt, de az önkormányzat sem talált gyermekgyógyászt, így a településen megszűnt a házi gyermekorvosi ellátás. Miskolcon sem sokkal jobb a helyzet. A megyeszékhelyen jelenleg 33 gyermekorvosi praxis van, közülük 12-ben nyugdíjas korú orvos dolgozik. Olyan is akad, ami betöltetlen, a hejőcsabai körzetet pedig két szomszédos körzet között kellett szétosztani, mert ezt az eladó praxist sem vette meg senki. Az egész megyében aggasztó a helyzet, az utóbbi időben több házi gyermekorvosi praxis is megszűnt. BORSOD-ABAÚJ ZEMPLÉN.

Hol vannak a fiatalok? Mindezt Török Lajos házi gyermekorvos mondta lapunknak, aki úgy fogalmazott, nagy a baj, túl vagyunk a 24. órán, és a rendszer lassan összeomlik. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy megyeszerte, sőt országszerte vegyes praxisok jönnek

Nyolcvan fölött is Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke ugyanerről számolt be lapunknak. Mint fogalmazott, lassan már a fővárosban is gond lesz a házi gyermekorvosi praxisok betöltése, Borsodban és Szabolcsban pedig aggasztó. – Az szinte reménytelen, hogy az ös�szes praxisnak legyen gazdája. Ahhoz háromszor ennyi orvost kellene képezni, és jól m e g kellene fizetni őket. Főleg azokat, akik például Borsodban vállalnának munkát. Az országban a házi gyermekorvosok átlag­ életkora 60 év, az orvosok egyharmada 65 év feletti, de egyre több

Török Lajos: a fiatalok nem szeretnének házi gyermekorvosok lenni FOTÓ: ÉM

Látogasson el hírportálunkra!

De az is probléma lesz, hogy sokkal több gyermek kerül majd szakrendelésre és kórházba. Hiszen a gyermekgyógyászok 4-5 évig tanulják a szakmájukat, a háziorvosok viszont csak néhány hónapig foglalkoznak gyermekgyógyászattal.

Röviden

Folytatódik ma a Civil Akadémia

a 75, sőt a 80 fölötti is. Ez azért nagy probléma, mert az idős orvosok terhelhetősége csökken, és egyes területeken robbanásszerűen fognak megüresedni a praxisok, hiszen egyszerre hagyják abba a munkát az idős kollégák. Az egyenletes praxismegüresedésre vannak technikák, hogy lehet fenntartani a még elfogadható ellátást, de ha 10 orvosból 6-7 egyszerre vonul nyugdíjba, arra semmilyen technika nem létezik – fogalmazott az elnök. Nem vonzó Hangsúlyozta: a fiatalok azért nem választják a háziorvoslást, mert nincs meg a szakma egzisztenciális biztonsága. – Nem csak arról van szó, hogy nem lehet vele jól keresni. A kórházi szakorvosok több intézménnyel szerződhetnek, így komoly összegeket tudnak összeszedni. Emellett, aki praxisba jön, vállalkozásban látja el munkáját, így a gyógyító munkán kívül komoly praxismenedzsmentet is a nyakába vesz, hiszen a vállalkozását irányítania kell. Ettől pedig félnek a fiatal orvosok. A mai frissdiplomások nem szeretik hosszú távon elkötelezni magukat. Ha kórházban vagy szakellátásban helyezkedik el, pár évente változtathat munkahelyet, specialitást, de ha valaki eldöntötte, hogy praxist vesz és elindul a házi gyermekorvosi pályán, akkor az egy teljesen egyirányú utca. Onnan nem nagyon van kiszállás – magyarázta Póta György. HEGYI ERIKA erika.hegyi@eszak.hu

MISKOLC. A győzelem íze… című előadással folytatódik ma délután öt órától a Civil Akadémia a Tudomány és Technikai Házában. A Civil Összefogás Fórum és miskolci klubja által szervezett program vendégei ifj. dr. Lomniczi Zoltán alkotmányjogász, a CÖF szóvivője, dr. Alakszai Zoltán jogász, a miskolci önkormányzat Fidesz–KDNP-­ frakciójának vezetője és dr. Hortai Rita gyermekorvos, a Versbarátok Köre vezetője lesznek. ÉM

Utópia: kiállítás Sárospatakon feLugossy László képzőművész nyitja meg az Utópia című videóművészeti kiállítást ma délután 5 órakor a sárospataki Újbástya Rendezvénycentrumban. Az alkotások javarészt a Vajda Lajos Stúdió nyári táborában készültek. A kiállításhoz egy további tárlat kapcsolódik a sárospataki Comenius Campuson. ÉM SÁROSPATAK.

feLugossy László FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

Nem csak az alacsony Mozaikkereső 2019 – ingatlanárak miatt kapós nyertek az előfizetőink A felújításra szánt támogatás miatt is sokakat vonz a falusi csok.

MISKOLC. A

2019-es mozaikkereső játék megyei napilaponkénti sorsolása megtörtént a kiadó veszprémi telephelyén.

2019. július 1-jén elindult a falusi csok. A részletszabályok szerint ez a kedvezmény 2486 hátrányosabb helyzetű 5000 fős lélekszám alatti településen igényelhető. Megyénk előkelő rajthelyről indult: míg a csongrádi települések közül mindössze 44 szerepel az említett listán, addig a mi megyénkben 329 helységben igényelhető. A kedvezmény bizonyos feltételekhez kötött: az igénylőnek legalább egy éve (legfeljebb 30 nap megszakítással folyamatosan) kell tb-vel rendelkeznie; kettő, illetve három gyermek esetén lakásoknál 40, 50 és 60 négyzetméter a minimális alapterület, míg házak esetében 70, 80 és 90 négyzetméter az alsó határ. A normál csok is kiemelkedően jól fut megyénkben, országos adatok szerint a Miskolci járás szerepel az igénylések számát összesítő top 10-es listán. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

A miskolci új építésű lakóparki ingatlanok többségénél – mint a képen szereplő Bodóterasz esetében is – igényelhető a csok FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

egyre nagyobb a hiány, nehezebben fognak bele az emberek új ház építésébe is. A falusi csok előnye, hogy vidéken olcsóbbak a használt ingatlanok, és többnyire csak kisebb beruházásokra kell embert találni – ellentétben egy építkezéssel –, ami könnyebb.

Y

M

KHR (régebben BAR) listások is igényelhetik –, azonban a keresettebb településeken – például Nyékládházán – az ötmillió forintos támogatás nyilvánvalóan csak egy részét teszi ki a vételárnak. Ilyenkor általában a kamattámogatott hitelt is kihasználják a vásárlók. Fontos megjegyezni, hogy a falusi csok egy részét kötelezően felújításra kell fordítani. – Az ötmillió forintos egyszeri támogatás mellett ugyanennyi jár korszerűsítésre. Gyakorlatilag azokat a dolgokat – nyílászárók cseréje, tetőfelújítás, burkolás –, amiket az ember amúgy is megcsinálna egy közepes állapotú ingatlan esetében, elvégezhetik utófinanszírozott állami támogatásból. Ez pedig nagyon sok család számára teszi vonzóvá a falusi csokot – magyarázza Kiss Tamás.

Kötelező felújítás Amellett, hogy a legnagyobb igényelhető településszámmal a megye rendelkezik, egyéb okok is közrejátszanak abban, hogy nálunk a legnépszerűbb a falusi csok. – A statisztikákat szemlélve kialakulhat a hipotézis, miszerint az alacsony ingatlanárak miatt bárki tud házat vásárolni B.-A.-Z. megyében pusztán az erre rendelkező állami támogatásból, ezért ilyen magas az igénylések száma – véli Kiss Tamás, a GV Hitelközpont értékesítési vezetője. – Részben igaz ez – főleg úgy, hogy ezt a

Kisebb beruházás – Azt látom, mostanában valóban megugrott a megyében a kérelmek száma – fokozottan igaz ez a növekedés a falusi csokra – mondta el kérdésünkre Demeter Tibor, a Demeter Ingatlanközpont ügyvezetője. – Miskolcon nagyjából kipörögtek az új építésű lakások: aki akart venni, az már tavaly tudott vásárolni csokra lakóparki ingatlant. Kivitelezőkből

C

Január 29-én megyei napilaponként a következő ajándékokat sorsoltuk ki, az Észak-Magyarország nyerteseinek (nevük és nyereményük keretes írásunkban található), ezúttal is gratulálunk!

Megtörtént a sorsolás, mutatjuk, hogy kiknek kedvezett a szerencse.

100

90

80

70

60

50

BÁJER MÁTÉ mate.bajer@eszak.hu

40

30

20

10

5

Összdíjazás: 35 millió forint A 35 millió forint összdíjazású nyereményjátékban a következő napilapok előfizetői vehettek részt: Napló, Fejér Megyei Hírlap, Vas Népe, Zalai Hírlap, Dunaújvárosi Hírlap, Új Dunántúli Napló, Tolnai Népújság, Somogyi Hírlap, Nógrád Megyei Hírlap, Petőfi Népe, Új Néplap, Békés Megyei Hírlap, Heves Megyei Hírlap, 24 Óra, Hajdú-bihari Napló, Kelet-Magyarország, Észak-Magyarország, Délmagyarország, Kisalföld. A játékban csak azok a játékosok nyerhettek, akiknek érvényes előfizetésük volt, valamint a decemberben megjelent mozaikdarabokat hiánytalanul felragasztották a játékszelvényre, és kitöltve azt beküldték a megyei napilap szerkesztőségi címére.

A lapunkhoz érkezett levelek

A mozaikkereső játék an�nyira népszerű volt, hogy rekord mennyiségű levél érkezett, összesen 103 725 darab, ebből az Észak-Magyarországhoz 6 933 darab.

Gratulálunk! A szerencsés nyerteseket telefonon értesítjük, és a nyereményeket személyesen tudják majd átvenni a szerkesztőségben. Gratulálunk a nyerteseknek, azonban akiknek most nem volt szerencséjük, még ne csüggedjenek, hiszen a mai sorsoláson még gazdára vár a 3 darab Toyota Yaris személygépkocsi. Sok szerencsét kívánunk! Köszönjük hűséges előfizetőinknek, hogy velünk játszottak! ÉM

A nyertesek Az 1 000 000 forint értékű Edenred-kártyát nyerte: Pamlényi Tamás, Balajt A laptopot nyerte: Tóth Mihály, Miskolc A robotporszívót nyerte: Steher Andrásné, Miskolc A wellnesspihenést nyerte: Szabó József, Mezőkeresztes A robotgépet nyerte: Kerekes Béla, Miskolc

A sorsolás egyik pillanata – a sorsolás közjegyző és a Szerencsejáték Felügyelet kollégái ellenőrzése mellett zajlott FOTÓ: MW

ESZAK

3

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

4 Megyei körkép

MAGYARORSZÁG

Gyorsan terjed a vírus A B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint Magyarországon nincs koronavírus-járvány.

A hatóságok nem tudnak fertőzött betegről, és mindent elkövetnek azért, hogy megvédjék a járványtól az embereket. A kormányhivatal folyamatos kapcsolatban áll a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, és amennyiben indokolttá válik, haladéktalanul megteszik a szükséges intézkedéseket a fertőzések megelőzése érdekében – áll a közleményben. Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos az M1 televíziócsatorna Most című műsorában nyilatkozott az ügyben. Elmondta, hogy jelentési köztelezettséget írtak elő az egészségügyi szolgáltatóknak. A koronavírus tünetei, klinikai képe hasonló a szezonális influenzához, felső és alsó légúti tünetekkel, magas lázzal jelentkezik. Minden évben előfordul, hogy koronavírus-fertőzést is tapasztalnak. A Kínában terjedő azonban egy egészen újfajta vírus. Nemzetközi kutatók nagy számú csoportja foglalkozik a járvány megállítási lehetőségeivel és a védőoltás kifejlesztésével. A Nemzeti Nép­ egészségügyi Központnak van egy speciális laboratóriuma Budapesten, ami a ritka vírusokat is kezeli. Szükség esetén be tudják azonosítani pontosan a vírus szerkezetét BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

Közönségsiker. Jelenet a Hegedűs a háztetőn című előadásból – Görög László FOTÓ: ÉM

Színházi támogatás: „kényszerhelyzet van” MISKOLC. Nem

értenek egyet a törvénnyel, mert a jogalkotók nem a saját pénzüket költik, hanem közpénzt, így a miskolciak pénzét is. Viszont mivel kényszerhelyzetről van szó, támogatják, hogy a városvezetés tárgyaljon a kormánnyal a Miskolci Nemzeti Színház és a Csodamalom Bábszínház közös működtetéséről. Ezt Simon Gábor, a miskolci polgármestert támogató közgyűlési többség, a Velünk a Város frakcióvezetője mondta el lapunknak, miután a képviselőcsoport tárgyalt a megyeszékhely közgyűlése mai ülésének napirendjére kerülő témáról. Hozzátette: úgy tudják, a tárgyalás a jövő héten elkezdődik. A tárgyalás tényét a városháza is megerősítette lapunknak.

ködtetésre vonatkozó kérelmet a kormánynak – és ennek apropóján ad tájékoztatást a képviselő-testület mai ülésén a városháza. A háttér Az említett intézmények eddig sem kizárólag önkormányzati forrásból működtek, a fenntartásból az állam is részt vállalt (valamivel kisebbet, mint az önkormányzat), illetve jutott a társasági adóforintokból, majd e forrás kulturális célú felhasználásának változásával a tao helyett megítélt összegből. Tavaly év végén módosult a jogi környezet, új eljárásnak nyitva teret – a Miskolcot (is) érintő lényeg: az állami támogatáshoz kérni kell a közös működtetést, ha erre vállalkozik a kormány, a támogatás feltételeiről meg kell állapodni. Lapunknak korábban nyilatkozott Veres Pál polgármester, aki megerősítette: egyelőre az önkormányzat támogatásában lehet biztos a színház és a bábszínház, ez tavaly 644, illetve 58 millió forint volt. ÉM

Tájékoztatást ad Mint lapunk beszámolt róla: nem képes teljes egészében biztosítani a Miskolci Nemzeti Színház és a Csodamalom Bábszínház működési költségeit a tulajdonos miskolci önkormányzat, ezért terjesztett elő a polgármester közös mű-

Látogasson el hírportálunkra!

Szájmaszkkal is lehet védekezni a kórokozók ellen

a hozzájuk érkezett mintából. Az országos tisztifőorvos hozzátette, hogy a szezonális influenza kellős közepén vagyunk, ezért az alapvető higiénés szabályokat egyébként is be kell tartani. A kórokozó szervezetbe jutása egyebek mellett megelőzhető gyakori kézmosással. Mindezek mellett sokat segíthet még a szájmaszk használata is – ezt már dr. Dienes István háziorvos mondta. A vírus terjedése valóban gyors, egy hét alatt elérte Európát, bár csak néhány esetet regisztráltak. Természetesen komolyan kell venni, és eszerint kell eljárni. Ha a rendelőben gyanús esettel találkozik az orvos, annyit tehet, hogy megkérdezi, járt-e külföldön a páciens, érintkezhetett-e a fertőzött kínai területen élőkkel. Ha igazolódik a gyanú,

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

akkor a beteg fogadására fel vannak készülve a megyében, hiszen a kórházban jól működik a fertőzőosztály – hangsúlyozta a háziorvos. Tudják, mi a dolguk A B.-A.-Z. megyei központi kórház Semmelweis-tagkórházának osztálya az ország hét infektológiai centrumának egyike. Az elkülönítést igénylő fertőző betegek tartoznak hozzájuk. El kell látniuk az újszülöttkortól az idős­ korú betegekig mindenkit. A többi osztály szakorvosaival a beteg állapotáról konzíliumokat tartanak. Az ÁNTSZ-szel is napi kapcsolatban vannak. A fekvőbetegek felvételére két elkülönített váró és vizsgáló áll rendelkezésre. A betegek mozgatása, látogatása az osztályt körülölelő külső folyosókon történik. Elhelyezé-

sükre 2-3 ágyas kórtermekben izoláltan kerül sor, betegségük jellege szerint. Nagyobb számú beteg beáramlása, járványok esetén elhelyezésük rugalmasan történik. Több magyarországi felsőoktatási intézményben intézkedéseket vezettek be a távol-keleti hallgatókkal kapcsolatban. A Miskolci Egyetem rektora, Torma András elmondta, hogy az egyetem hallgatói és oktatói biztonságban vannak. Mindenki tudja, mi a kötelessége. A kínai hallgatók száma az intézményben 10 főnél kevesebb. Most vizsgaidőszak van, a hallgatók szabadok, nem ellenőrzik a mozgásukat, de nem jellemző, hogy az oktatási időszakban elhagyják az országot. NAGY-HANKÓ KRISZTINA krisztina.hanko@eszak.hu

Indokolt-e a korlátozás? Magabiztosságot adott Olvasónk szerint indokolatlan a sebességkorlátozás Szirmánál, a Közút szerint nagyon is az.

Bár Soltész Rita nem ért el helyezést a Tündérszépek 2020 versenyen, mégis gazdagabban tért haza.

A közelmúltban írtunk arról, hogy sebességkorlátozást vezettek be a 37-es főúton a csavargyári vasúti felüljárónál, amely után olvasóink kerestek meg minket Miskolc-Szirmáról, ugyanis szerintük arrafelé van egy indokolatlan sebességkorlátozás. MISKOLC.

BUDAPEST, ENCS. Hétfő

Mindkét irányba A Miskolc-Szirmát a várossal, pontosabban a Martinkertvárossal összekötő útszakaszról van szó. Olvasónk a következőt írta: „régen volt már, hogy az itt megépült benzinkút után valamivel kikerült Szirma felé a benzinkút miatt épített új útburkolat kezdésénél egy 70-es tábla. A város felé vezető irányba nem. Majd idővel ez a tábla átkerült a város felé vezető irányba, kicsivel az új útburkolat előtt. A másikat, ami Szirma felé volt, pedig leszedték. Egy idő után pedig kikerült mindkét irányban. Sűrűn járunk arra, de látszólag semmi nem indokolja a tábla kihelyezését, az út r­ ossz, de mindig is ilyen foltozott volt, a benzinkút pedig mint

Impresszum MAGYARORSZÁG

C

A 70-es tábla

FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

leágazás sem indokolhatja. (Ha mégis, akkor az országban mindenhova 70-es tábla kell a leágazásokhoz?) Esetleg még a választások előtt megépült kerékpár- és gyalogút miatt gondolhatná az átlagember, de a KRESZ szerint a kútnál gyalogosan vagy kerékpárral át sem lehetne kelni az úton. Tehát logikusan gondolkodva nincs olyan indok, mint az említett cikkében (megsül�lyedt úttest), ezért felettébb érdekelne, miért van a korlátozás. Személyes tapasztalataim alapján ritkán mérnek itt sebességet, régen, amikor volt ilyen, akkor is Martinkertváros végén, a tábla után. Ezen a részen egyébként is a

kút után megmaradt a 90-es korlátozás.” Keresztirányú közlekedés A felvetéssel a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez fordultunk, szerintük azonban egyértelműen indokolt a korlátozás. „A Miskolc–Szirma közötti úton a jelzett 70 km/órás korlátozás a benzinkúti csomópont, a Szirma–Martinkertváros közötti kerékpáros forgalom, valamint a benzinkút irányába a túloldali gyalog- és kerékpárútról várható keresztirányú közlekedés miatt indokolt, a biztonságos közlekedés fenntartása érdekében” – írták. HI

délután, szépségversenyünk záró gáláján Ritának még minden esélye megvolt, hogy megszerezze a koronát. A szerkesztőségben nagyon drukkoltunk neki, hiszen amellett, hogy egy igazán okos és bájos hölgyet ismertünk meg a személyében, tarolt az előválogatókon. Nemcsak a megyei, hanem a regionális válogatóból is elsőként juttatta tovább a szakmai zsűri az országos döntőbe. Rita azonban nem keseredett el amiatt, hogy nem lett királynő, a jövőre koncentrál. – A verseny előtt mindenki nagyon izgult, természetesen én is, hiszen ismeretlen volt az élő show, de ahogy kimentünk a színpadra, egy csapásra elmúlt a lámpalázam – kezdte az élménybeszámolót Rita. – Úgy voltam vele, hogy most már ott vagyok, és nincs min idegeskedni, kihozom magamból a legtöbbet. A bikinis felvonulás után Zoób Kati álomszép estélyi ru-

háiban libbentek be a lányok, mint a tavasztündérek. Majd mindenkinek egy kérdésre kellett felelnie, ahogyan az a szépségversenyeken szokás. – Az én kérdésem az volt, hogyan látom magam öt év múlva. Elmondtam, hogy számomra fontos a karrier, szeretnék sikeres lenni, amiért mindent megteszek, ezért is tanulok tovább. Szeretnék a jövőben is olyan családban és barátokkal körülvéve élni, akikre számíthatok és akik számíthatnak rám, hiszen a karrier mellett ugyanolyan fontos a család – mondta. Arra is kíváncsiak voltunk, mennyire ragadta el magával ez a világ, tervezi-e, hogy benevezzen máskor is hasonló megmérettetésre. Rita azt felelte, hogy a közeljövőben biztosan

nem, hiszen ahogy a versenyen is mondta, most a tanulás és a karrier az első, de talán még egyetlenegyszer belevág.

Mégis nyert A Tündérszépek versenyen bár koronát nem nyert, de új barátokat igen. – A lányokkal fogom tartani a kapcsolatot, a szobatársammal, Gerdával például (Torják Gerda, Nógrád megye szépe – a szerk.) mindenképp fogunk még találkozni. Hasznos tapasztalatokat szereztem, elsősorban a nyilvánosságot illetően. Már nem izgulok annyira, ha mások előtt kell beszélnem, ez adott egy kis magabiztosságot, bátran ki merek állni és beszélni – foglalta össze tapasztalatait az encsi Tündérszép. BNE

Soltész Rita (középen) a versenyen

FOTÓ: MW, SZŰR ANNAMÁRIA

www.eszak.hu Főszerkesztő: Uri Mariann · Lapszerkesztő: Bánhegyi Gábor, Bujdos Attila, Hajdu Mariann, Szaniszló Bálint · Szerkesztőség: Miskolc, Zsolcai kapu 3. · Levélcím: 3501 Mis­kolc, Pos­ta­fiók 178. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (46) 501-262 · Ügyfélszolgálati iroda: Mis­kolc, Zsolcai ka­pu 3. · E-mail: eszak@eszak.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-0357 · Index: 2020/25 Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Lapunkat rendszeresen szemlézi:

ESZAK

4

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

Megyei körkép 5

MAGYARORSZÁG

Jó borok készültek a Bükkalján Vince napja alkalmából borszentelést tartottak a mezőkövesdi Szent László-templomban. MEZŐKÖVESD. A környék borait dr. Medvegy János apát-plébános áldotta meg a mise végén. Ezt követően borkóstolót rendeztek a hittanteremben. Dósa Sándor, a Bükki Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke szerint a szőlészek és borászok tavalyi éve kihívással, küzdelemmel volt tele.

Havas szántóföldek Hejce mellett szerdán

Folyamatosan figyelni – Volt jégverés Mezőkövesd és Bogács térségében, előbb egy kisebb, majd egy jelentősebb, Szomolya, Novaj, Ostoros azonban nagyobb mértékűt kapott. A gombabetegséggel háborúzni kellett, folyamatosan oda kellett figyelni, ki, mikor, mivel permetez. Voltak olyan gazdák, akiknek a peronoszpóra elvitte a termés kétharmadát. Ahol megmaradt a szőlő, ott voltak olyan fajták, amelyek többet produkáltak, mint 2018-ban, a nagy része azonban alatta maradt az előző évinek. A borvidéki adatok szerint 50 százalékos terméscsökkenés volt 2018hoz képest, amely egyébként kiemelkedő mennyiséget hozott. A 2017-es évhez képest nem volt akkora visszaesés – mondta Dósa Sándor. Az elnök szerint azonban a termelőknek a kisebb termésmennyiségen kívül azzal is szembesülnie kellett, hogy a felvásárlási ár 15-20 százalékkal csökkent, így nem örültek a szőlősgazdák. Sokan elgondolkodtak azon, hogyan

FOTÓ: BUJDOS TIBOR

Jól jött, növeli a talaj nedvességtartalmát Rövid idő alatt jelentős mennyiségű eső záporozott a földre.

rendszerint talajvizes területen – tette hozzá. – A reggel naposan indult, kifejezetten kellemes volt a szabadban dolgozni – jelezte a gazdálkodó. – Ha ez a tendencia marad, akkor hamarosan kienged a fagyott talaj, és újraéled a természet a rövid téli álomból. A meteorológiai előrejelzések szerint az éjszakai órákban északnyugat felől egy újabb – gyengébb – csapadékrendszer éri el, amely csütörtök reggelre várhatóan már kelet felé el is hagyja hazánkat. A reggeli órákban már csak a keleti, délkeleti határszélen fordulhat elő vegyes halmazállapotú, többnyire záporos jellegű csapadék. A hét hátralévő részében kevesebb csapadék várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombat délutánra elérheti a 15 Celsius-fokot is. PGY

A kedd esti órákban megyeszerte nagyobb mennyiségű csa­padék esett, hó és eső for­má­já­ ban. Míg a megyeszék­ he­ lyen hó lepte be az utakat, Mezőcsáton például rövid idő alatt jelentős mennyiségű eső záporozott a földre.

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.

Napos idő – Jól jött ez a csapadék, nálunk a mérő 18 milliméteres men�nyiséget mutatott – mondta el Taskó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke, aki maga is gazdálkodó. – Segítségével talán elkerülhető a tavalyihoz hasonló tavaszi aszály, amely egyébként is szokatlan ezen a

A borszentelésen

folytassák tovább. Azonban amikor a metszés ideje jön, a jövőt látja a gazda, indul az élet, elkezdi a munkát. A gombabetegségek és a jég Felső-Magyarországon kárt okoztak, ezért végül minden szőlőt felvásároltak. Volt érdeklődés, mert Egerben nem lett annyi szőlő, mint amen�nyire számítottak, az Alföldre kevesebb termés kellett és jutott, mint addig. Szót ejtett arról, hogy a zöldszüret a hegyközségben és a borvidéken sem volt nagyon jellemző. Páran adták be kérelmüket, összesen száz hektárra, olyan fajtákra, amelyek nem voltak kelendőek.

Látogasson el hírportálunkra!

ségesek, a metszéshez már hozzákezdtek a szőlészek. Az ősz száraz volt, de novemberben és decemberben kaptak csapadékot, így nincs probléma. Nincs nagyon hideg, pedig kellene, mert idén is áttelelnek a gombák és a rovar kártevők, ezért tavasszal kell majd különösen odafigyelni. Az elnök szerint korrekt termésre lehet majd számítani. TB

A termés minősége jó volt. A cukor a kékfrankos esetében 22 fok fölé ment, ami kiváló. DÓSA SÁNDOR

Esküvői Kiállítás

VILÁGGAZDASÁG ADÓ 2020

Minden egy helyen!

Az egyetlen kiadvány a teljes hatályos joganyaggal

2020. február 1–2.

Belépő: 990 Ft

Nyíregyháza, Continental Aréna

Jöjjön el és nyerjen wellness-hétvégét!

A VG ADÓ 2020 az év végén elfogadott adó- és járuléktörvények összes módosítását tartalmazza.

4165

– A termés minősége jó volt. A cukor a kékfrankos esetében 22 fok fölé ment, ami kiváló. A színe is mélyebb, a savak lementek optimális mértékűre, szépen fejlődnek a borok, kiváló évjárat lesz belőle. A fehéreknél magas volt a cukortartalom, a savakra azonban oda kellett figyelni. Aki későn szüretelt, annál elégtek a savak, aki időben, annál megfelelők maradtak, karakteres borok készülnek. A rozénál szintén a szüreten múlott a minőség, aki optimális időben dolgozott, annál nem volt gond. A túlérettnél a sav ellágyult. A rozé alapanyagát is szüretelni kell, nem vörösborból készíteni – fejtette ki Dósa Sándor. Már javában tart az ültetvényeken a munka, hiszen a szőlővesszők beértek, egész-

ÁLOMPÁR

A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM SZAKMAI TÁMOGATÁSÁVAL

4900 Ft helyett most

FOTÓ: TÓTH BALÁZS

Február 1., szombat 9.00-18.00 Február 2., vasárnap 9.00-16.00 l l

Életem párja vetélkedő

Dr. Bagdy Emőke 18.00-tól

l

Álompár vetélkedő

l

Marozsák Szabolcs

Női önbizalomedző

13.00-tól

Belépő elővételben

Ft

1990 Ft

(a szerkesztőségébe n) MAGYARORSZÁG

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

A belépőjeggyel ingyen mehet be a szombati esküvői kiállításra

377479

374098

RENDELJE MEG A WWW.LAPCENTRUM.HU OLDALON!

HIRDETÉS

ESZAK

5

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

6 Szerencsi járás

Világhírű mozaikok Monokon

Röviden

Szavalóverseny a Rákócziban

A Curaçaón élő Rudolf Zsuzsanna Pécsett született, de a nyári szüneteket az apai nagyszüleinél töltötte Monokon.

A Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola a magyar kultúra napjához kapcsolódva szavalóversenyt szervezett a felső tagozatos diákok részére. A tanulók egy szabadon választott költeményt adtak elő, amit zsűri értékelt. A legügyesebb versmondók jutalomban részesültek. SZH SZERENCS.

Rudolf Zsuzsanna egyik alkotásával FOTÓ: BUJDOS TIBOR

Zsuzsanna kisgyermek kora óta készített festményeket, rajzokat és mozaikokat, de akkor még meg sem fordult a fejében, hogy a mozaikozás egyszer sokkal fontosabb szerepet játszik majd az életében, mint egy sima hobbi. Azóta mozaikkerámia műveit kiállították többek között a Curaçaói Nemzeti Múzeumban, a Velencei Biennálén, New Yorkban és Firenzében, a Medici-­ múzeumban. De kezdjük az elején a történetet. A pécsi kislány érettségi után férjhez ment kamaszkori szerelméhez, és a vendéglátást választotta hivatásul. Több főiskolát és egyetemet is elvégzett, hogy besegíthessen a családi étteremben, de férjével már ekkor is fűtötte őket a kalandvágy. Mivel mindketten jól beszéltek németül, Ausztriába költöztek, ahol Zsuzsanna MONOK.

Borbarátok év eleji találkozója A Szerencsi Borbarátok Köre január 24-én tartotta hagyományos év eleji találkozóját a Rákóczi-várban. Az eseményen Koncz Ferenc országgyűlési képviselő és Nyiri Tibor polgármester köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Bogacskó Józsefné, Rátka hegyközség hegybírója adott rövid tájékoztatást a hegyközség működéséről, majd kezdetét vette a borkóstoló, ahol a gazdák az elmúlt évben előállított borokból adtak ízelítőt. SZH SZERENCS.

Borbarátok borai

MAGYARORSZÁG

Látogasson el hírportálunkra!

roltam itt egy házat, amelyet felújítok, és ez lesz az európai lakhelyem és alkotói központom. Márciusban visszatérek Curaçaóra, de a nyarat Monokon töltöm. Így könnyebben meglátogathatom a lányom is, aki a Maastrichti Egyetemen tanul, és nagyon szoros közöttünk a családi kötelék, még egyetlen ünnepet sem töltöttünk külön, annak ellenére, hogy ő az érettségi után Európába költözött. Természetesen szeretnék alkotni, továbbá szerepel a terveim között az is, hogy alkotótábort szervezzek a helyi gyerekek és az érdeklődő felnőttek számára.” Zsuzsanna műveinek alapja általában égetett kerámia, amit Japánból vagy Olaszországból szerez be, díszítésként pedig színes üveget és kerámiát használ, amelyeket kézzel vág formára. Munkái nagy része a keményebb, olasz kerámiacsempékből készül, de előszeretettel használja a japán csempét, ami a legkeményebbnek számít. Zsuzsannától azt is megtudtuk, annak ellenére, hogy hiába hódoltak a mozaikkészítésnek olyan elismert művészek, mint Giotto vagy Marc Chagall, napjainkban a mozaikművek még mindig nem számítanak egyértelműen szépművészeti alkotásoknak. Éppen ezért tagja 2009 óta az Associazione Internazionale Mosaicisti Contemporaneinek és a TE21 szövetségnek, amelynek tagjaival együtt küzdenek, hogy a mozaikművészet megkapja azt a helyet művészeti értékként, ami megilleti. NK

Véletlenek márpedig nincsenek Bártfay Emesével, Monok polgármesterével akkor vette fel a kapcsolatot, amikor megtudta, hogy a helyi tájházat a nagyszülei házában – amit felmenői még az ezernyolcszázas években építettek – rendezik be.

a legnagyobb multinacionális cégek marketingmenedzsereként dolgozott. Látogatás Curaçaóra A remek lehetőségek és a szárnyaló karrier mellett elérkezettnek látták az időt a gyermekvállalásra, de a gólya nem akart kopogtatni az ajtajukon. Ekkor – nőgyógyásza tanácsára – hosszabb szabadságra mentek a férjével, és Curaçao szigetére utaztak, ahol a nyugalom, az állandó napsütés és a stresszmentes pihenés várt rájuk. Nem csoda, hogy haza, Ausztriába már hárman érkeztek, Zsuzsanna pocakjában Nancy lányukkal. A hely szelleme annyira megfogta őket, hogy nem sokkal később oda is költöztek.

Vásároltam egy házat, és ez lesz az európai lakhelyem és alkotói központom.

FOTÓ: SZH

hozta létre első alkotómű­ helyét.

RUDOLF ZSUZSANNA

Rendhagyó módon nyitottak egy bécsi kávézót a jacht­ kikötőben – inkognitóban olyan vendégek is rendszeresen látogatták őket, mint Bill Gates –, amelynek belső terét Zsuzsanna mozaikkerámia alkotásai díszítették a vendégek és a helyiek legnagyobb örömére. Ennek hatására

„Nagy megtiszteltetés ez számomra, ráadásul Emese révén olyan családi levelezések kerültek a birtokomba, amelyeknek a létezéséről sem tudtam. Ennek hatására, hos�szas előkészítés után tértem vissza Monokra, és a műveim egy részét – valamint a cicámat is – magammal hoztam. Vásá-

Jó cél megvalósításáért

Ne csak álmodozz a szerencsédről...

Oktatási intézményeket támogat a bál bevétele. Tizenötödik alkalommal tartották meg a farsangi időszak kiemelkedő jótékonysági programját, a Szerencsi Polgári Együttműködés Egyesület által szervezett, Polgári bálként köztudatba vonult táncos estet. A program nemcsak nívójával, de kitűzött céljaival is kiemelkedik a hasonló rendezvények közül, lévén a bevétel hagyományosan támogatási szándékokat valósít meg. Az idén a város oktatási intézményeinek segítését tűzték ki célul a szervezők. Az eseményen – amelyen dr. Varga Judit igazságügyi miniszter vállalt fővédnökséget – Koncz Ferenc országgyűlési képviselő mint védnök mondott köszöntőt, hangsúSZERENCS.

Legyen most hétvégén neked is malacod!

5. heti várható főnyeremény

4 milliárd 242 millió Ft

Oktatási intézmények vezetői vették át a támogatást

lyozva egyebek mellett, hogy jó érzés tudni, a szórakozás mellett a jó cél megvalósítása érdekében fognak össze emberek. A programot a Hajnali Néptáncegyüttes palotása vezette fel, majd Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar adott koncertet, végül a By Me divatbemutatója következett,

Hrivnák Tünde vezetése mellett. Hagyomány az esten, hogy köszöntik az első bálozókat, az emlékszalagokat Koncz Ferenc és Egeli Zsolt egyesületi elnök kötötte az érintettek csuklójára. A hajnalig tartó mulatságon a Rumba Roll zenekar szolgáltatta a talpalávalót. SFL

Idén 97 éves a Szerencsi Férfikar

380889

www.szerencsejatek.hu

A közelmúltban tartotta évnyitó összejövetelét a Szerencsi Férfikar, amely során értékelték a mögöttük álló évet és felvázolták az idei fellépéseket a város eseményein. Nyiri Tibor polgármester megköszönte a karnak a város rendezvényein való részvételét és az általuk reprezentált nívós műsorokat. Kiemelte: a magyar énekek fontos szerepet játszanak kultúránk és nemzeti összetartozásunk megőrzésében, majd hozzátette, a város mindent megtesz a korábban Pro Urbe kitüntetésben részesített kórus zavartalan működéséért. FOTÓ: MA

HIRDETÉS

halmozodas-malac-JENO-137x204mm_0127.indd 1

C

Y

M

100

90

2020. 01. 27. 10:12

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

6

oldal

Black

Cyan

FOTÓ: SFL

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

Gazdaság 7

MAGYARORSZÁG

Fix kamat: a közjegyzői díjtól tartanak leginkább Nem a közjegyzői díjak a drágák egy lakáshitelben – ellenérvel a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.

Ez már a múlté

FOTÓ: ÉKN

„A mai nap folyamán jártam a bankban felvilágosításért a változó kamatozású lakáshitelem fix kamatozásúra változtatásáról – írta elektronikus levelében miskolci olvasónk. – Kérdeztem, hogy mennyi a költségvonzata a váltásnak. Az ügyintéző azt mondta, hogy nem tudja megmondani. Csak a közjegyzőt kell fizetni, de nem lehet pontosan tudni, mennyit kér, akár 100 ezer forintig is elmehet a költsége. Kérdem én, hogy lehet olyan, hogy nem tudom, mennyit kell fizetni egy termékért? Miért hangoztatják akkor, hogy álljon át fix kamatozásra mindenki, aki teheti? GAZDASÁG.

Mindenkinek készítenek egy bevallási tervezetet A személyijövedelemadó-bevallás benyújtási határideje egységesen május 20. GAZDASÁG.

kifizetőktől származó adatokat tartalmazza. A tervezetek március 15-étől elérhetőek a NAV honlapján (www.nav. gov.hu/szja/szja), illetve a kormányzati portálon (www. magyarorszag.hu) egyaránt.

Nekik önállóan kell Az egyéni vállalkozóknak (a tavaly mellékállásban katás vagy evás vállalkozókat kivéve), az őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek továbbra is önállóan kell benyújtaniuk az szja-bevallást, aminek elkészítését nagyban megkönnyíti a NAV által ös�szeállított adóbevallási tervezet, mely a munkáltatóktól,

Webes kitöltővel Az egyéni vállalkozók, az őstermelők és az áfás magánszemélyek a tervezet adatainak megtekintése, a nem kifizetőtől, munkáltatótól származó jövedelmi adatok, valamint a vállalkozói, őstermelői tevékenységgel összefüggő adatok kiegészítése, majd mentése után küldhetik be a bevallást elektronikusan, a webes kitöltőfelületen. A személyijövedelemadó-bevallás benyújtási határideje mindenkinek egységesen május 20. Az szja 1+1 százalékáról is május 20-áig rendelkezhetnek a felajánlók, addig választhatnak egy támogatni kívánt civil szervezetet, egy vallási közösséget vagy a Nemzeti tehetség programot. ÉKN

A NAV mindenkinek elkészíti szja-bevallási tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy akár egyéni vállalkozó. A változásokról, a teendőkről, a határidőről és az 1+1 százalékról minden fontos információ megtalálható a NAV honlapján.

Még mindig jobb… Olvasónk problémája azért is aktuális, mert a Magyar Nemzeti Bank tavaly tavas�szal megfogalmazott ajánlása alapján a kereskedelmi pénzintézeteknek január 31-ig tájékoztatniuk kell érintett ügyfeleiket, hogy a kamatkockázat miatt célszerű lenne fix kamatúvá alakítaniuk lakáshi-

Látogasson el hírportálunkra!

Érdemes minden költséget alaposan átvizsgálni

tel-szerződésüket. Minden olyan lakossági ügyfél érintett lehet, aki 2015. február 1-je, a fair banki szabályozás hatályba lépése előtt kötött változó kamatozású jelzáloghitel-szerződéssel rendelkezik, legalább 10 év futamideje van hátra, és alapvetően rendben fizeti törlesztőrészletét. Az adatok szerint ilyen szerződésből még 100 ezernél több van az országban. Az MNB-nek az volt az álláspontja, hogy még az egyszeri szerződésmódosítási költségek vagy enyhén magasabb havi törlesztés esetén is célszerű lehet átállni fix ka-

Árcsökkenés indult a lakáspiacon Enyhe vásárlói elbizonytalanodás olvasható ki az adatokból. A lakáspiacon immár többen várnak árcsökkenést, mint áremelkedést a GKI Gazdaságkutató Zrt. januári ingatlanpiaci felmérése szerint.

BUDAPEST.

Szándékok és kilátások A GKI az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók, tanácsadók és üzemeltetők), valamint a lakosság következő egy évre vonatkozó ingatlanpiaci terveit, szándékait és kilátásait térképezi fel negyedévente publikált lakáspiaci felméré-

Sokan játszanak kivárásra

FOTÓ: ÉKN

sében. A januári felmérésben 101 ingatlanos cég válaszolt, a lakossági reprezentatív minta

1000 emberből állt. A felmérés 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával

Intézkedések az 5G hálózatok érdekében

Kapcsolódó intézkedések Margrethe Vestager elmondta, az intézkedéscsomag az EU koordinált értékelésében azonosított valamennyi kockázattal foglalkozik, beleértve a nem technikai tényezőket is, például a nem uniós államok által vagy államilag támogatott szereplők által az

C

Y

M

Még 200 ezer e-matricavásárlóra számítanak

5G ellátási láncon keresztül történő beavatkozás kockázatát. Az eszköztár stratégiai és technikai intézkedéseket, valamint az ezek hatékonyságának megerősítését célzó kapcsolódó intézkedéseket tartalmaz. Rendelkezik a biztonsági követelmények megerősítéséről, a beszállítók kockázati értékeléséről, az értékesítők diverzifikációját biztosító stratégiákról, valamint a magas kockázatú beszállítókra vonatkozó korlátozásokról. Megengedi az ilyen beszállítók kizárását is, ha az a kritikusnak és érzékenynek tekintett kulcsfontosságú eszközök szempontjából szükségesnek bizonyul. MTI

Az ötödik generációs (5G) mobilhálózatok biztonsága érdekében az Európai Bizottság intézkedéscsomagot hagyott jóvá, ebben kitérnek a magas kockázatúnak tekintett beszállítókra vonatkozó korlátozások feltételeire is – közölte a digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos szerdán.

BRÜSSZEL.

100

90

80

70

60

készül. A felmérés szerint az ingatlanokkal foglalkozó vállalkozások körében a fővárosi agglomerációt illetően enyhén tovább romlottak a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások. A budai oldal esetében lényegében nem változtak, míg a pesti oldalon egyértelműen negatív elmozdulás következett be. Nyugat-Magyarországon – a családi házak kivételével – minden piaci szegmensben romlottak valamelyest a kilátások. A lakosság lakásvásárlásra és -építésre vonatkozó várakozásai összességében alig változtak, mindazonáltal enyhe elbizonytalanodás olvasható ki az adatokból. MTI

50

Január utolsó két napján még közel 200 ezer vásárlóra számít a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt., mivel a tavalyi éves országos, illetve megyei e-matricák érvényessége január 31-én, pénteken éjfélkor lejár – közölte a NÚSZ. BUDAPEST.

Az utolsó pillanatban A közlemény idézte Bartal Tamást, a NÚSZ vezérigazgatóját, aki elmondta, a legfrissebb, január 28-i adataik azt mutatják, hogy a 2020-ra szóló megyei e-matricából több mint 740 ezer, az országosból pedig mintegy 280 ezer talált gazdára. Sokan az utolsó pillanatra hagyják a vásárlást, a társaság azonban felkészült

40

30

20

10

5

az ügyfelek rohamára – tette hozzá. A NÚSZ tapasztalatai szerint az egész évben eladott éves jogosultságok több mint felét az év elején, döntően január végéig veszik meg az autósok. Bartal Tamás jelezte, pénteken 2,5 millió 2019-es éves e-matrica jár le, továbbá a mentességek és a kedvezmények megújításának is 2020. január 31., péntek éjfél a határideje. A nagycsaládosoknak is január 31-ig kell bejelenteniük a közlekedési igazgatósági hatóság nyilvántartásába az általuk üzemben tartott gépjárművet, amen�nyiben élni szeretnének az őket megillető kedvezmén�nyel. MTI

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

matozásra. Tehát a törlesztőrészletek kiszámíthatóbbá tételére a pénzügyi intézmények a hosszabb távra rögzített kamatozású jelzáloghitelre való átváltás lehetőségét ajánlják fel az ügyfeleknek, egy 5 vagy 10 évig rögzített kamatperiódusú vagy egy futamidő végéig fix kamatozású konstrukció közül legalább kettőt bemutatnak, amelyek közül az érintett ügyfelek választhatnak, így „biztosítva be” jövőbeni törlesztőrészletüket. A bankon belüli fix kamatozásra való átváltásnál csak az eddigi szerződés egyetlen

eleme módosul. Ennek tehát nincs végtörlesztési, folyósítási, jelzálogtörlési és bejegyzési vagy éppen ingatlan-értékbecslési díja. A közjegyzői díj azonban továbbra is „fekete ló”, de a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szerint a lakáshitelek költségei között olyannyira nem a közjegyzői díjak a meghatározóak, hogy egy hitelfelvételhez kapcsolódó átlagos közjegyzői díj kevesebb, mint például egy 10 millió forintos, 10 éves futamidejű lakáshitel egyhavi törlesztőrészlete. SZANISZLÓ BÁLINT balint.szaniszlo@eszak.hu

Visszább szorulhat a feketekereskedelem Az adócsökkenés versenyképesebbé teszi a legális kereskedelmet. Magyarországon becslések szerint az e-cigaretta-forgalom 80-85 százaléka feketekereskedelemből származik, ami az államnak iparági becslések alapján több mint 6 milliárd forintos jövedékiadó- és áfakiesést okoz, a kiskereskedőknek pedig 3 milliárd forintos bevételkiesést; a feketekereskedelem elleni egyik hatékony lépés lehet, hogy márciusban csökken a nikotinos utántöltő-folyadékok jövedéki adója – közölte a BAT Pécsi Dohánygyár az MTI-vel szerdán. BUDAPEST.

Szigorú minőségellenőrzés Ismertették, hogy Magyarországon a legutóbbi fogyasztói felmérések szerint körülbelül 2 millió dohányzó van, és a BAT becslései szerint 200 ezer e-cigaretta-használó. Ők gyakran nincsenek is tudatában, hogy nem szabályozott és nem ellenőrzött terméket fogyasztanak – írták. Megjegyezték azt is, hogy az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi NZrt. adatai alapján az e-cigaretta utántöltő-folyadékok eladása nő, miközben a hagyományos dohánytermékek (cigaretta és fogyasztási dohány) eladása csökken. A BAT hangsúlyozta, hogy az adócsökkenés visszaszorítja a feketekereskedelmet azzal, hogy versenyképesebbé teszi a legális kereskedelemből származó termékek árát, és növeli a szigorú minőségi és biztonsági előírásoknak

megfelelő termékek arányát a forgalomban. Emlékeztettek, hogy március 1-jétől az elektronikus cigaretták nikotintartalmú utántöltő-folyadékainak jövedéki adója 55 forintról 20 forintra mérséklődik milliliterenként. A kockázat csökkentése A British American Tobacco vállalatcsoport 200 országban több mint 200 márkát forgalmaz, és több mint 55 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Éves bevétele eléri a 24,5 milliárd angol fontot. A BAT Pécsi Dohánygyár Kft. árbevétele 2018-ban 138 milliárd forint, adózott eredménye 5 milliárd forint volt. Megjegyezték, hogy a British American Tobacco vállalatcsoport stratégiájának középpontjában 2013 óta a dohányipari átalakulás vezetése áll olyan új termékek kínálatával, amelyek potenciálisan csökkenthetik a dohányzás kockázatait. Ez idő alatt világszinten több mint 4 milliárd dollárt fektettek be a potenciálisan kevésbé káros termékek (például az e-cigaretta, valamint a nikotinpárna) fejlesztésébe és előállításába. 2019-ben a BAT-vállalatcsoport egy újabb, 7,5 milliárd forintos beruházásával megerősítette, hogy Magyarország és Pécs városa fontos szerepet töltsön be hosszú távú stratégiájában: a pécsi gyár füstmentes, potenciálisan kevésbé kockázatos nikotinpárnák gyártására szolgáló egységgel bővült tavaly szeptemberben. MTI

ESZAK

7

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

8 Évgyűrűk

MAGYARORSZÁG

Célokról a Célpontban A tudás és a szakmai tapasztalat nem megy nyugdíjba – ezt érzik az idős önkéntesek a Célpont Közösségi Térben. MISKOLC. Nyugdíj

Elismerik a népdalkört a megyében

után többen szívesen vállalnak önkéntes munkát. A társadalmi munka örömeiről, szépségeiről, hasznáról beszélgetünk. Ugyan a szerda délutáni angolóráról lemaradtunk, de Pusztáné Létay Anikó lelkesen osztja meg a tapasztalatait.

FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

Közös ének, közös erő a kácsi népdalkörben A néphagyomány őrzése máig szerves része a bükk­ aljai kistelepülés életének. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy 2001 óta folyamatosan működik és több versenyt nyert a kácsi Hársfavirág Népdalkör. – A régi dalárda mintájára alakultunk tizenkilenc évvel ezelőtt – mondta Czufor Andrásné korábbi klubvezető, aki tíz évig vezette a közösséget. – Korábban is szerveztem már hasonló népdalköröket, gondolom, ezért kerestek meg az önkormányzat részéről. Szívesen vállaltam, mert a férjemmel mindig fontosnak tartottuk a gyermekeink nevelése során is, hogy átadjuk a népdaltudásunkat. Sokat énekeltünk nekik otthon. A falu nyugdíjasai is mind szeretik a zenét, és szívesen dalolnak, így könnyű volt őket összegyűjteni. – Huszonhárom fővel indultunk, és 6-8 férfi tagunk

is volt. A kultúrházban tartottuk az alkalmainkat, és az önkormányzat segítségével fellépőruhát is varrattunk magunknak – emlékszik vis�sza a karvezető.

KÁCS.

Beszélgetés angolul – Fizetséget nem fogadtam el, mert jobb adni, mint kapni, így elkezdődött az önkéntes pályafutásom – kezdi az angol–orosz szakos tanár. – Évtizedeken keresztül először a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, majd a Diósgyőri Gimnáziumban tanítottam. Nagy öröm számomra, hogy a felhalmozott tudást még most is hasznosítani tudom. Jelenleg 5-6 fő van a csoportban. Mindenki más-más szintről indult, más korosztályba tartoznak,

Jó szomszédsági viszony A csapat a jól ismert borsodi népdalkincsből elsősorban hallás után merít. – Úgy, ahogy a templomi énekek kapcsán is megszoktuk – magyarázza Czufor Andrásné. – A faluban a kiemeltebb eseményeken léptünk fel, például március 15-én, idősek napján és május 1-én, ahol májusfát is öltöztettünk. Rengeteg meghívást kaptunk a szomszéd településekre. Többek között Cserépváraljára, Bükkábrányba, Mezőkövesdre kétszer-háromszor. De még a Dunántúlra is jártunk. Tematikus rendezvényekre hívtak bennünket, és minősítő versenyen is indultunk – sorolja büszkén az eredményeiket. DA

A budapesti kiránduláson

Látogasson el hírportálunkra!

Rézműves Gabriella (balra) és Pusztáné Létay Anikó

de a célunk közös: beszélgessünk hétköznapi témákról idegen nyelven. Minden órán megtanulunk egy közmondást. Adott témákkal készülök, amik igény szerint a helyszínen is alakulnak. Vannak, akik azért csatlakoznak, hogy hasznosan töltsék a szabad­ idejüket.

Jogi tanácsadás empátiával Fogós jogi és pénzügyi kérdésekre keresik a választ az ingyenes jogi tanácsadáson szerda délelőttönként. Ügyes-bajos jogi ügyek, pénzügyi kérdések. A betérők pedig évtizedek szakmai tapasztalatával szembesülnek. – Ma például egy drogfogyasztó keresett föl – mondja dr. Muzsnay Lajos nyugalmazott főosztályvezető jogász. – A legszemélyesebb problémák kapcsán vagyok képes emberi módon, szeretettel közel kerülni bárkihez. Rengeteg pozitív visszajelzést és szeretetet kapok, és sokat jelent számomra, hogy ebben a formában máig gyakorolhatom a hivatásomat.

Egyébként a nyugdíjasok kérdései leggyakrabban az öröklésre és a válásra vonatkoznak. – Törekszem rá, hogy nyugdíjas éveimet is aktívan töltsem. Negyvenegy évig banktisztviselő voltam, ezért a hitelügyintézéstől kezdve a pénzügyi problémákig általában meg tudom adni a választ. Büszke vagyok arra is, hogy általában már az elején ráérzek az ügyfél problémájára – folytatja Lövei Lászlóné, aki pénzügyi kérdésekben segít. – Az együttérzés különösen fontos az idős korosztálynál. Azonban időnként fiatalok jönnek a szépkorúak problémáival mint hozzátartozók.

FOTÓ: ÉM

Az aktív angoltanár nincs egyedül az önkéntesek között. Rézműves Gabriella a Meszegyi Aranykor Idősek Otthonának vezetője is aktívan részt vesz a közösségi tér életében. Szombatonként szülői klubot szervez. Fontos, hogy fontosak legyünk – Programokat szervezünk, közösségeket építünk – mondja Rézműves Gabriella. – Nekünk nyugdíjasoknak

sokat jelent, hogyha úgy érezzük, értékesek vagyunk. Fontos, hogy dolgozunk, emberekkel találkozunk és segítünk. A szociális szférából nyugdíjba ment dolgozókat szervezzük klubbá. Másik kezdeményezésem, hogy nehezen kezelhető gyerekek szüleinek létrehozzak egy klubot, ahol meg tudják beszélni a problémáikat. DETZKY ANNA anna.detzky@eszak.hu

Lövei Lászlóné és dr. Muzsnay Lajos

FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

Még ma is összeköti őket a szakmai múltjuk Az aktív évek végével sem áll meg az élet. A Közigazgatási Nyugdíjasok Egyesülete 1996-ban alakult, és jelenleg 110 fős tagsággal bír. – Egyesületünk tagjai elsősorban közigazgatásból nyugdíjba vonult köztisztviselők, közalkalmazottak és hozzátartozóik. Nagy előny, hogy összeköt bennünket a közös múlt, az érdeklődés – mondta Siska Andrásné, az egyesület elnöke. – Munkamegosztással igyekszünk olyan programokat szervezni, melyeken jól érezzük magunkat.

megismerni a megyénk táj­ egységeit. Azon belül egy-egy településre ellátogatni, az önkormányzat vezetőivel, nyugdíjastársakkal is találkozni – sorolta fel az elnök.

MISKOLC.

Előadások, utazások – Havonta hírlevelet küldünk az aktuális programokról. Az idősek napján például közel kilencvenen voltunk. Művészeti előadásokat szervezünk, irodalmi délutánokat tartunk. Fontos az egészségmegőrzés. Időnként kézműves-foglalkozásokat szervezünk. Majdnem minden héten van olyan rendezvény, ahová elmegyünk. Legutóbb a budapesti Szépművészeti Múzeumban jártunk. Most egy észak-erdélyi kirándulás szerveződik, és nyáron közös üdülést tervezünk. Évek óta szeretnénk

374871

Népes taglétszám A közösség első programja februárban a miskolci Kocsonyafesztivál lesz. – Készülünk. Ezért februárban műsorral, beszélgetéssel és közös kocsonyázással „alapozzuk” meg a fesztivált. Huszadikán pedig farsangi mulatságot szervezünk, ahol humoros műsorral, énekléssel, zenével, tánccal örvendeztetjük meg egymást – mondja Siska Andrásné. Szerepel még a tervek között a Világ, kulturális örökség című sorozaton belül három előadás, amely első alkalmán Kínáról lesz szó. – Ismerős útján kapcsolódnak hozzánk, de bárki felé nyitottak vagyunk, aki elfogadja az alapszabályt. Tíz év alatt majdnem megduplázódott a taglétszámunk, annak ellenére, hogy sajnos többen már nem tudnak velünk tartani – zárta végül Siska Andrásné. DA

HIRDETÉS

Naray E 2018 Megyei inform 184x152 conv.indd 1

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

2019. 05. 09. 11:11

ESZAK

8

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Sport

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

41

Fázold Henrik öttusaedző tanítványa, Guzi Blanka tegnapi kezdéséről

DVTK Jegesmedvék–HK Dukla Trencin 2–3 (0–1, 1–1, 1–1) Miskolc, 910 néző. V.: Stefik, Novák (Beniac, Smrek) DVTK Jegesmedvék: Rajna – Ross (1), Dudás, Beauvillier 1, Galanisz 1, Magosi – Láda B., Vandane, Valchar, Tousignant, Beach – Szirányi, Gőz, Harrison, Miskolczi, Ritó – Kiss D., Farkas M., Kiss P. – Adorján (kapus). Vezetőedző: Glen Hanlon HK Dukla Trencin: Tomek – McCormack, Brodeur, Alderson 1, Mikyska (1), Bezuch – Stach (1), Rajnoha, Valach, Paukovcek 1, Hecl – Sládok, Kajinek, Bartovic (1), Svec, Sojcik 1 – Ferényi, Bokros, Dzugan, Sádecky, Hlinka – Valent (kapus). Vezetőedző: Jan Pardavy Kiállítások: 8 perc+10 perc fegyelmi (Harrison), ill. 20 perc. Glen Hanlon: – A Trencsény nagyon jól játszott, gyorsan korcsolyázott, úgy tett, ahogyan mi szeretnénk. Az emberelőnyös játékunk nem működött, emiatt nem tudtunk pontot vagy pontokat szerezni. Jan Pardavy: – Nagyon kemény és szoros találkozót vívtunk. Rengeteg emberhátrányos szituációt szedtünk össze, és ez megengedhetetlen. A mínuszban nyújtott játékunk azonban remek volt, és kapusunk is kiválóan teljesített, ennek ellenére nem érdemeltük meg a győzelmet.

Tímea és a francia Kristina Mladenovic sorozatban harmadszor döntőbe jutott női párosban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A második helyen kiemelt, világbajnoki címvédő duó szerdán 1 óra 26 perces mérkőzésen győzte le a hetedikként rangsorolt kettőst. A fináléban a Hszie Szuvej, Barbora Strycová, első helyen kiemelt tajvani–cseh páros lesz az ellenfél. Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar– francia, 2.) – Csan Hao-Csing, Csan Latisa (tajvani, 7.) 7:5, 6:2.

A jégkorong Tipsport Liga 45. fordulója kere­ tében a Macik a tren­ csényieket fogadták tegnap este. A diósgyőrieket sújtó sérüléshullám miatt két találkozóra szóló próbajátékra hívták Radim Valchart, a cseh és román állampolgársággal rendelkező csatárt, aki legutóbb az SC Csíkszereda tagja volt. A 31. évében lévő, 183 centiméteres és 93 kilós hokis esetleges szerződtetéséről a pénteki mérkőzés után döntenek a klubnál. A tucatnyi hazai sérült közül Miskolczi felépült, az ígéreteknek megfelelően munkába állt. JÉGKORONG.

Ötvennyolc év után újra rendezne Szapporo Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke fogadta. A NOB-vezető a tárgyalást követően elragadtatással beszélt a tervekről, s annak a véleményének adott hangot, hogy a japánok pályázata a 2030-as rendezéséért erősebb lesz, mint amilyennel a 2026-osra jelentkeztek. Szapporóra ugyanakkor már idén nyáron is komoly feladat vár, mivel októberben elvállalta, hogy a tokiói nyári játékok hosszú távú atlétikai versenyeinek otthont ad, hogy a sportolókat megkíméljék a fővárosban várható hőségtől. A tíz év múlva esedékes téli játékok helyszínkijelölésének időpontját még nem tűzte ki a NOB. Jelenleg azt lehet tudni, hogy Szapporo mellett Salt Lake City, Lillehammer és Barcelona fontolgatja a pályázást. MTI

Japán Olimpiai Bizottság szerdán hivatalosan támogatásáról biztosította Szapporo pályázatát a 2030as téli ötkarikás játékokra. A bizottság vezetősége tokiói ülésén szavazott a kérdésben, s a voksolás a várt eredmén�nyel zárult. A Japán északi részén található város 1972-ben első ázsiai helyszíne volt a havas-jeges sportok játékainak, legutóbb pedig a 2026-os rendezést vette célba, ám a Hokkaidó szigetét – melynek Szapporo a székhelye – 2018 őszén sújtó, 44 halálos áldozatot követelő földrengés után visszalépett. Viszont már akkor jelezte, hogy a 2030-as esemény rendezéséért harcba száll. Szapporo küldöttsége január elején Lausanne-ban járt, ahol Thomas Bach, a

TENISZ. Babos

Lábra álltak, aztán kikaptak

Jégkorong: jegyzőkönyv

OLIMPIA. A

Ismét döntőbe jutottak Babosék

Bejelentette a visszavonulását Lúcio, aki 2002-ben labdarúgó-világbajnok lett Brazíliával. A 41 éves középhátvéd játé­kosként Bajnokok Ligáját, olasz és német bajnokságot is nyert. Lúcio 2002-ben világbajnok lett a brazil válogatottal, amellyel a 2006-os és a 2010es vb-n is részt vett, utóbbin ő volt a gárda csapatkapitánya. A selecaóval emellett két Konföderációs Kupa-győzelemnek is örülhetett.

Nem kellene mindig arra játszani, hogy a végletekig kifussa magát a fináléért.

Téli olimpia: Japán támogatásáról biz­ tosította a szapporói pályázatot.

9

Sojcik kezdte Tomek kapuja előtt kis dulakodással, majd Svec buktatásával indult az első harmad, az előny egy gólhelyzettel zárult. Az 5. percben Bokros akadályozásért bűnhődött, így jött a második diósgyőri emberfór, de ennél a puszta területfoglalás sem sikerült. A 8. percben a szlovák kapus kalandozott a ketrece mögött, és majdnem bajt csinált magának és csapatának. A hazaiak nagy igyekezetükben többször lesre futottak. A 10. percben Sojcik szándékosan kiütötte a korongot a küzdőtérről, együttese ezért már harmadszor került mínuszba. Dudás leadott egy valamirevaló lövést, ennyivel telt el a százhúsz másodperc. Aztán a 17. percben Sojcik a „semmiből” szerzett vezetést. Balról húzott előre, majd hat méterről a keresztvas alá bombázott (0–1). A Jegesmacik kombiná-

Látogasson el hírportálunkra!

Dukla vagy semmi, ezen a meccsen ez utóbbi jutott a Maciknak, mert előbbiek nyertek

ciói kettő az egy ellen sem jöttek be, ennek következtében gól nélkül maradtak. A második szakaszt Magosi ígéretes alakítása vezette be, jobbról azonban gyengén lőtt, Tomeknek meg sem kot�tyant a mentés. A 25. percben Tousignant kétpercesét hazai helyezkedési hibákat követően Alderson értékesítette, úgy lőtt a kapuba, hogy a játékszer Rajnáról vánszorgott a gólvonal mögé (0–2). A negyedik Maci-emberelőnyből sem tudtak épkézláb ziccert kidolgozni Dudásék. Gőz kiállítását már simán kihúzták a társai, a meccs ezért nem dőlt el. Előfordult, hogy az itthoni védők egymást akadályozták, összefutottak, és ebből kis híján gólt kaptak. A 32. percben öt a három ellen passzolgattak

a Medvék (előtte Glen Hanlon időt kért), ennek azonban Magosi felesleges buktatása vetett véget. A 35. percben tört meg a jég: Galanisz balról vágta a korongot a háló jobb oldalába (1–2). Bartovic ütőjével belekapott Beach arcába, ezzel 2 plusz 2 perces fórhoz juttatta a DVTK-t, a második dudaszóig haszon nélkül. Egy ide, egy oda Az áthúzódó büntetés negyede még megmaradt a harmadik harmadra, és csak 35 másodperc telt el, amikor Beauvillier egészséges tenyerest küldött a ketrec bal oldalába (2–2), és a meccset újrakezdték a felek. Vandane bakizott, elvétette a korongot, szerencséjére megúszta, Valcharnak viszont nem volt szerencséje a lövé-

FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

sénél. Fegyelmezetlenkedtek a trencsényiek, Stach révén már 18 perc kiállítást jegyeztek, ezzel mindent elkövettek saját maguk megverése érdekében, a bekkelés azonban, és ez dicséretükre vált, jól ment nekik. Becsületes szenvedés ment a jégen, szép és gördülékeny hokiról nem volt szó, a küzdelmet viszont mindenképpen díjazta a publikum. A Dukla először kapuvasat produkált, majd az 51. percben Paukovcek középről, estében Rajna mögé szuszakolta a játékszert (2–3). A hajrában újra emberelőnyt kapott a DVTK, és mivel mesterük levitte Rajnát, hatan voltak négy ellen. A buliból korongot szereztek, de nem mentek vele semmire, tizenegy létszámfórjuk volt, mégis kikaptak. KT

Négyen jutottak fináléba, de csak hárman döntőznek Az év első öttusa­ versenyén Guzi Blanka sikerrel vette a szerdai selejtezőt.

pett rajtkőre. Magyar részről mellette Földházi Zsófia – aki közelmúltbeli műtétje miatt csak a szerdai selejtezőn indult –, Alekszejev Tamara, Réti Kamilla, Gulyás M ­ ichelle, és a sérült Barta Luca helyett beugró Erdős Rita kapott lehetőséget. Hogy milyen a mezőny: a női világranglista első húsz helyezettjéből kilencen jöttek el Budapestre (a férfiaknál 72 fő nevezett, itt tucatnyian indulnak a mai selejtezőben a világranglista első húsz helyezettje közül). Az erős mezőnyből mindkét nemben 36-36 résztvevő lehet majd ott a pénteki női és a szombati férfi fináléban.

A kedden este megtartott technikai értekezlet után, amelyen megtörtént a csoportbeosztás, tegnap dél­ előtt Budapesten, a BVSC Laky Károly uszodájában a nők selejtezőjével megkezdődött a Peridot Kupa nemzetközi fedett pályás öttusaverseny. Az olimpiai kvalifikációs pontszerzés miatt is fontos megmérettetésen 21 ország 60 női versenyzője – közöttük a miskolci Swimming PC sportolója, Guzi Blanka – léÖTTUSA.

Úszás, vívás Úszásban ezúttal sem remekelt a miskolci klub sportolója, bár ahogy ő mondta: az edzőtáborozás után mind ez a szám, mind a vívás megfelelőnek értékelhető. A 2:23,82es időeredmény messze van a legjobbjától, ezzel a B csoportban a harminc versenyző közül a huszadik helyen vég-

Kapitányi szavak – Biztató volt, ami a lányoktól láttam, a négy továbbjutó mellett a két kieső – Erdős és Réti – is csillogtatott erényeket. Alekszejev és Földházi nagyon jól teljesítettek, utóbbi persze visszalépett a döntős szerepléstől, valamint jó formát mutatott Gulyás és Guzi is. Rendkívüli mezőny jött össze, büszke vagyok rá, hogy a mieink helytálltak.

C

Y

M

zett. Vívásban Guzi Blanka szerint kisebb hullámvölgybe esett – klubedzője, Fázold Henrik szerint ez inkább szakadék volt –, végül 12 győzelem mellett 17 vereséget szedett össze. Így két szám után a 21. helyen állt a csoportban, 20 másodperces hátrányban, a még 15. helyen biztosan döntős angol Green mögött. „Bízom benne, hogy a lövészettel kombinált futásban

100

90

80

70

60

50

Guzi Blanka

40

30

20

a szokásosat tudom hozni, és ez elég lesz a döntőbe jutáshoz” – nyilatkozta a laser run előtt Guzi Blanka. Edzője, Fázold Henrik ehhez annyit tett hozzá mérgesen: nem kellene mindig arra játszani, hogy a végletekig kifussa a magát a fináléért, mert elég egy-két lövőhiba, és máris oda minden. És ehhez még azt tette hozzá a tréner: a vívásban jobban kellett volna koncent-

FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

10

5

rálni, és akkor sima lenne az ügy… Az A csoportban két szám után az üzbég Alise Fakh­ rutdinova vezetett Földházi Zsófia előtt, itt Gulyás Michelle a 11., Réti Kamilla ­ a 28. volt. A B csoport élén Alek­szejev Tamara állt ekkor, Erdős Rita a 19., Guzi Blanka pedig a 21. helyről szeretett volna előrelépni. A kombináltban A fővárosi BOK-csarnokban a vívás utáni pihenőt követően a kombinált számban először az A csoport mezőnye kezdte el a körözést a teremben, amit a lézerlövészettel folytatott. Innen végül Földházi az 5., míg Gulyás a 10. helyen kvalifikálta magát a pénteki döntőbe. Az előre jelzettnél fél órával később szólították rajthoz a B csoport mezőnyét, akiknek így jutott elég idejük hozzászokni a teremfutáshoz és a lövészethez. A bitumenes, ezért a gyors futók számára csúszós talaj nem igazán kedvezett a

Swimming PC versenyzőjének sem. Persze a többieknek is ehhez kell alkalmazkodniuk. Guzi Blanka a tőle megszokott gyors ritmusban indult az előtte futók után, már az első körben négy riválisát is megelőzte, remekül lőtt, így a második lövészetet követően már továbbjutó helyen futott. Végül ennek köszönhetően a csoport 13. helyéről került be a döntőbe. Előtte egy magyar, Alekszejev zárt, aki 5. lett. A selejtező után Guzi Blanka így nyilatkozott: „ez a nap jól sikerült, nem mondom, hogy nem lehetett volna jobb is, de bízom benne, hogy két nap múlva, a döntőben még jobb eredményre leszek képes.” Fázold Henrik is elégedett volt tanítványa kombinált számban mutatott teljesítményével. Mint mondta: látszott, hogy biztonsági lövészetre törekszik Blanka, és összeszedett volt a futása. Az edző azt is mondta: örül, hogy versenyzőjének sikerült a fináléba kerülnie, ahol már bármi lehet. TZ

ESZAK

9

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

10 Sport

MAGYARORSZÁG

Selejtezőt játszanak az olimpiáért és az Eb-ért

Olimpiai kvalifikációs versenyek új helyszínen Kínában jelentős sport­ eseményeket töröltek a koronavírus miatt.

sportági szövetség bejelentése szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) iránymutatását követték, amikor a meccsek törléséről döntöttek.

VÍRUS. A sportra is komoly ha-

tással van a kínai koronavírus terjedése, az ázsiai országban több jelentős nemzetközi sporteseményt töröltek, illetve olimpiai kvalifikációs versenyeket más országba helyeztek át. Kína női labdarúgásban és kosárlabdában, valamint férfi és női ökölvívásban rendezett volna kvótaszerző viadalokat a közeljövőben. A futballtornának Ausztrália, a kosárlabdának Szerbia az új házigazdája, míg a kontinentális bokszviadalt Jordánia rendezheti meg márciusban. Az új vírus „áldozata” lett Kína női gyeplabdacsapatának Belgium elleni két mérkőzése, és erősen kérdéses, hogy az ázsiai gárda március közepén tudja-e fogadni Ausztrália legjobbjait. A nemzetközi

Néhány hét múlva Tokióért játszik meccseket a 3x3-as magyar női kosárlabda-válogatott.

A NOB egyeztet Friss hír, hogy törölték a február közepére kiírt első kínai futamokat az alpesisí-világkupában – Jencsengben két férfi lesiklóviadalra került volna sor a 2022-es pekingi téli olimpia első sportági próbaversenyeként. Ahogy arról beszámoltunk, szintén kérdések merültek fel a március 13. és 15. között esedékes fedett pályás atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban, amelynek Nanking (Nancsing) a házigazdája. Közben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jelezte, hogy folyamatosan egyeztet a WHO-val és saját szakértőivel is a koronavírusról. A bizottság illetékese a DPA német hírügynökségnek elmondta, hogy a tokiói olimpia biztonságos lebonyolításának elengedhetetlen része a fertőző betegségek elleni szükséges intézkedések meghozatala. MTI

A hatása Kínában kedd estig 132-en haltak meg a koronavírus-járvány miatt, a bizonyítottan a koronavírustól fertőzöttek száma már csaknem hatezer.

A tavaly világbajnoki ezüstérmet szerzett magyar női 3x3-as női kosárlabda-válogatottnak ebben az évben selejtezőket kell játszania, mind az Európa-bajnoki, mind az olimpiai részvételért. KOSÁRLABDA.

Az Eb-selejtező A nemzeti színek képviselői hiába értek el jó eredményt a tavalyi vb-n, két diósgyőri kosarassal, Medgyessy Dórával és az Amerikai Egyesült Államokban született, de néhány éve magyar állampolgárságot is szerzett Goree Cyeshával a soraikban az idén június 25–27. között a belgiumi Antwerpenben sorra kerülő kontinensbajnoki részvételért selejtezőt kell játszaniuk. Ugyanis a tornán 12 csapat vehet részt, és közülük tíz (Belgium, Franciaország, Oroszország, Hollandia, Románia, Észt­ ország, Ukrajna, Lettország, Olaszország, Lengyelország) a világranglistás helyezése alapján jogot szerzett az indulásra, úgyhogy csupán két kiadó hely van. A magyar válogatott május 20–22. között az izraeli Tel-Avivban próbálhatja meg kivívni az Eb-szereplését.

Látogasson el hírportálunkra! A női olimpiai kvalifikációs labdarúgótornát Kínából Ausztráliába kellett „áttenni” FOTÓ: AFP

Ebben a riválisai Izrael, Németország, Spanyolország, Litvánia, Dánia, Portugália, Törökország és Szerbia csapatai lesznek. Ebből a mezőnyből a győztes szerez kontinensbajnoki kvótát.

(Lesz még egy torna a romániai Constantában, május 23–24-én, ahonnan szintén a győztes jut ki az Európa-bajnokságra.) Olimpia, selejtező A nyári olimpiai játékok programjában az idén először szerepel a 3x3-as kosárlabdatorna, a férfiaknál és a nőknél is 8-8 együttes részvételével. A női mezőnyben a helyek fele már elkelt. A tavalyi világranglistán elért helyezése alapján négy nemzet szerzett olimpiai indulási jogot, Oroszország, Kína, Mongólia és Románia. A további négy

ra kerülő kvalifikációs tornán. Ezen a megméretésen összesen 20 csapat vesz részt, négy darab ötös csoportba osztva. A mieink a C jelű kvintettbe kerültek Hollandia, Észtország, Fehéroroszország és Srí Lanka társasáMedgyessy Dóra (a labdával) márgában. A ciusban Indiába lebonyolíutazhat tás értel FOTÓ: HBN mében a csoportokból az első két helyezettek jutnak be a legjobb nyolc közé. Az egyenes kieséses szakasz negyeddöntőjében pedig az A csoport továbbjutóival játszanak majd a C-ből továbblépők (az A-ban az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Uruguay és Indonézia szerepel). Ha Indiában nem sikerül kvótát szereznie a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatottnak, akkor lesz még egy alkalmuk, hogy tokiói repülőjegyre tegyenek szert, méghozzá hazai közönség előtt. Ugyanis az ötkarikás játékokra ebben a sportágban az utolsó helyek a nőknél és a férfiaknál is a 2020. április 24–26. között Budapesten sorra kerülő kiadó hely közül három talál tornán kelnek el. Itt mindkét gazdára a március 18–22. kö- nemnél hat-hat csapat versezött az indiai Új-Delhiben sor- nyez majd. BCS

Időpont-módosítás Az indiai Új-Delhibe kiírt olimpiai selejtezőtorna március 18–22. között lesz, és a jelenleg érvényes versenynaptár szerint Magyarországon négy nappal ez előtt zárul(na) az élvonalbeli női bajnokság alapszakasza. Ebben a programban meglehetősen kevés ideje lenne a felkészülésre a 3x3-as női válogatottnak. – Március első hétvégéjén Pécsett rendezik meg a Magyar Kupa-döntőt, a tervek szerint ezt követően kezdődne a 3x3-as válogatott közvetlen felkészülése az olimpiai selejtezőre – válaszolta megkeresésünkre Medgyessy Dóra, a válogatott alapembere, az Aluinvent-DVTK irányítója. – Mivel több élvonalbeli csapat ad játékosokat a 3x3-as válogatottba, így vagy a komplett fordulót vagy az érintett csapatoknak a meccseit kellene másik időpontra tenni. Mi játékosok úgy tudjuk, hogy a szövetségben ismerik a problémát, és belátható időn belül döntés születik ez ügyben.

Negyvenöt után közel a kettőhöz az Izsófalva és 2005 között volt csapat az ezt megelőző érában, ugyanebben az osztályban, majd tíz év „csend” következett. 2014 őszén azonban volt egy képviselői elhatározás, hogy újra kellene indítani helyben a sportágat, és ez néhány hónappal később meg is történt.

A labdarúgó megyei III. osztály Észak-Borsod csoportjában Izsófalva csapata áll az élen. A labdarúgó megyei harmadik vonal Észak-Borsod csoportjában ebben az évadban népes a mezőny, tizenhat csapat harcol a helyezésekért, győzelmekért. A sorozatban részt vevő klubok közül féltávnál az Izsófalva SE áll az élen. A Kazincbarcikától hozzávetőlegesen 8 kilométerre található, mintegy 1800 fős település gárdája az ősszel csaknem százszázalékos volt, hiszen tizenöt összecsapásából tizenhármat megnyert, kettőn játszott döntetlent, és összesen hat gólt kapott. A községben 1997 LABDARÚGÁS.

Sport, szórakozás – Akkor még a területi, úgynevezett fekete bajnokságba neveztünk be, amelyet nem az MLSZ megyei igazgatósága szervezett, hanem a környéken mindenki által ismert Szabó László koordinált – vágott bele Pató István elnök. – Miután az befejeződött, úgy gondoltuk, hogy lépnünk kellene egy picit előre, és elindultunk a megyei III-ban. Az első szezonban, 2017-ben

A labdarúgó megyei III. osztály Észak-Borsod csoportjában az élen telelő együttes

ötödikek lettünk, 2018-ban hatodikok, míg tavaly, 2019ben hetedikek, tehát a jelenlegi a negyedik évadunk. Az egésznek az volt a mozgatórugója, hogy gyűjtsük össze a helyi srácokat, illetve azokat, akik innen indultak el, legyen ismét labdarúgás, sport a községben, adjunk egyfajta szórakozást az ittenieknek. Az első időszakban voltak olyan meccseink, amelyeken 200250 szurkoló jelent meg, jelenleg valamivel kevesebben járnak ki, de egy jó megyei IIes átlag azért így is megvan. Az izsófalvaiak keretét megnézve látszik, hogy találhatók benne ismerős nevek, akik már megjártak magasabb osztályú csapatokat is. – Sajnos a kihagyott esztendők nem múltak el nyomtala-

A megye III. osztály Észak-Borsod csoport állása 1. Izsófalva 2. Trizs 3. Borsodszentgyörgy 4. Jákfalva 5. Hidvégardó 6. Dédestapolcsány 7. Felsőtelekes * 8. Martonyi 9. Szuhogy 10. Hangony 11. Zádorfalva 12. Kurityán 13. Nagybarcai 14. Sajókaza 15. Hódoscsépány 16. Alsószuha *1 büntetőpont levonva

C

15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15

Y

M

100

13 12 11 10 10 8 8 7 6 6 5 4 3 2 2 –

90

2 1 2 2 – 3 2 3 2 – 2 1 2 2 1 1

– 2 2 3 5 4 5 5 7 9 8 10 10 11 12 14

80

66–6 56–27 70–24 60–25 45–21 53–32 36–27 42–35 35–31 33–53 29–53 38–51 31–53 28–66 20–63 12–87

70

60

41 37 35 32 30 27 25 24 20 18 17 13 11 8 7 1

50

40

30

20

10

5

nul, kevés úgymond régi izsóit tudtunk visszahívni, mert nem nagyon voltak ilyen játékosok – jegyezte meg Pató István. – A keretünk az elmúlt években folyamatosan változott, tavaly nyáron például nyolc új ember jött hozzánk, jobbára a környező településekről, ők kispályáról ismerik egymást, és azonos a baráti körük. Mernek passzolni A sportegyesület első embere a keretről is szót ejtett. – Az előzőleg vázoltak miatt azt ki lehet jelenteni, hogy jó képességű játékosaink vannak, minőségben jobbak vagyunk, mint előtte, de ahogyan a tabella is mutatja: mindössze négy ponttal vezetünk – jelentette ki Pató Ist-

FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

ván. – Tehát a tavasszal sem lesz elég az a győzelmekhez, hogy ott lesznek a nevek a papíron, a pályán mindent meg kell majd tenni a sikerekért. Ezen a szinten azért még nem lehet beszélni komoly, konkrét taktikáról, már az öröm, hogy merünk, tudunk pas�szolni, akár hátul is. Mivel a szezonban, hét közben nincs edzés, mindig az számít, hogy ki jön el a meccsekre, azokból állítjuk ki a pillanatnyi legjobb kezdőt. A folytatásban is azon leszünk, hogy minél több meccset nyerjünk meg. Amint azt megtudtuk, az ősszel, az első félévben Páró Csaba volt a játékosedző, míg tavasszal id. Musa Attila lesz. – Azt még hozzátenném, hogy az első szakasz első hét

meccsén gólt sem kaptunk, ám tudtuk, hogy ez a sorozat egyszer megszakad – utalt a nyolcadik fordulóbeli, Jákfalva elleni 3–3-ra Pató István. – De kemény volt a Hídvégardó elleni 2–1-es, valamint a Dédestapolcsány elleni 2–0-s mérkőzés is. A megyei II-be való felkerülést, illetve az infrastrukturális körülményeket firtató felvetésre az alábbiakat válaszolta a sportvezető, civilben pedagógus: – A cél a bajnokság megnyerése és a feljutás. A csapat egyedüli támogatója a helyi önkormányzat, ám ha sikerülne a feljebb lépés, azon lennénk, hogy más forrásokat is találjunk. A pályánál öltöző nincs, régen elbontották az épületet, rendes kispad sincs, azonban a pálya minősége megfelelő. Az átöltözést onnan mintegy 800 méterre tudjuk megoldani, de sok csapat már eleve átöltözve érkezik, és mi is így megyünk máshová. Igazság szerint mindent meg lehet oldani, felkerülés esetén ezt tennénk, ezen nem múlna a megyei II-es részvételünk. Az izsófalvaiak legutóbb 1975-ben szerepeltek a megyei második vonalnak számító megyei I/B-ben. A mostani évadban pedig március 1-jén folytathatják a szereplésüket. MI

ESZAK

10

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

Autó 11

MAGYARORSZÁG

A vészhelyzet egyelőre nem befolyásolja a termelést

FOTÓK: INTERNET

A jövő héten tisztázódik, milyen negatív hatásokkal jár a helyzet

A járvány miatt a városból a ki-, valamint a bejutást szigorúan ellenőrzik

hanem Hupej tartomány 30 millió lakosára is kiterjed. A helyzet komolyságát mutatja, hogy a kínai miniszterelnök hétfőn Vuhanba utazott tájékozódni. A kínai beszállítói vonalakkal bíró vállalatok aggódva figyelik az ország gazdasági lanyhulását, ebben a szituációban még rosszabb fénytörése van az egyelőre megjósolhatatlan következményekkel járó járványnak.

francia állampolgárokat, hogy távozhassanak onnan. ÉKN

Az autógyártók is féltik a dolgozóikat A kínai beszállítói vonalakkal bíró vállalatok aggódva figyelik az ország gazdasági lanyhulását.

szeripari óriás is tevékenykedik itt. Vuhant tartják a koronavírus epicentrumának. A világcégek is azonnal reagáltak az egészségügyi sokkra. A Honda Motor bejelentette, hogy elkezdi alkalmazottai kivonását Vuhanból. A Honda és a PSA gyártóbázisán kívül ott van a Nissan, a General Motors, a Geely és a Renault egy-egy gyára is. A General Motors tizenegy kínai városra vonatkozóan megtiltotta az üzleti utakat alkalmazottainak, ugyanakkor az egyik szóvivőjük kijelentette, hogy a vészhelyzet egyelőre nem befolyásolja a termelést. A járvány miatt a városból a ki-, valamint a bejutást szigorúan ellenőrzik, a közutakon kiemelik a sorból a lázas tüneteket mutató utazókat. A kínai hatóságok légi úton is megtiltották a beutazást. Az egészségügyi vészhelyzet nemcsak a nagyvárosra,

Az 1,376 milliárd lakosú Kína Hupej tartományának székhelye, Vuhan (Győr testvérvárosa) korábban sosem szerepelt annyit a hazai híradásokban, mint mostanság.

AUTÓVILÁG.

A vírus epicentruma A Jianghan-fennsíktól keletre, a Jangce és a Han folyók találkozásánál fekvő településen épül Kína legnagyobb föld alatti városa. A 11 milliós közép-kínai város az ország egyik legnagyobb ipari központja, a Dongfeng állami autóipari nagyvállalat székhelyén kívül az IBM, a HBSC, az Ericsson, a Walmart és több nagy multinacionális élelmi-

Utazási zárlat A kínai holdújévhez kapcsolódó ünnepek után február elején indulna újra az élet az országban, így csak a jövő héten tisztázódik, milyen negatív hatásokkal jár a helyzet. Az autógyártásban érintett Schaeffler cég mind a 89 ezer alkalmazottjának megtiltotta, hogy Kínába utazzanak, az ott dolgozók pedig egyelőre nem térhetnek haza Német-

országba – írta az automobilwoche.de. A szóvivőjük közölte, a koronavírus miatt a tiltás egyelőre február 15-ig lesz érvényben. A cégnek nyolc gyára is van Kínában, logisztikai központja pedig Vuhanban található. Egyelőre más német cégek nem rendeltek el utazási zárlatot, azonban folyamatosan figyelik a kínai kormány és a német hatóságok irányelveit. A Peugeot francia autógyár is bejelentette, hogy hazaszállítja a Vuhanban dolgozó valamennyi munkatársát és családtagjaikat, a francia külügyminisztérium pedig jelezte, hogy a kínai hatóságokkal együttműködve autóbuszokkal segíti az ott tartózkodó

Látogasson el hírportálunkra!

SZUBJEKTÍV Szájmaszk, karantén, vesztegzár. Újnak tűnő vírus fertőzte meg robbanásszerűen a világot és vele együtt a világhálót. Az ausztrál tűzvészről szóló hírek helyébe a kínai koronavírus lépett. Ki emlékszik már a madárinfluenzára, a kergemarhakórra, a sertéspestisre és a lépfenére!? Most a 2019-nCoV nevű vírus szedi az áldozatait viharos gyorsasággal, határok nélkül. A kórokozónak a kínai Vuhanban van a tűzfészke. Ott, ahol autógyárak sokasága is található. Noha a termelés nem lankad, a szigorúan ellenőrzött, 11 milliós városban recsegnek-ropognak a fellegvárak. Beláthatatlan a járvány következménye, a felturbózott pánikkeltés pedig fokozza a riadalmat. A Távol-Kelet közel hozta azokhoz is az aggodalmat, akiknek sosem lesz semmi közük a koronavírushoz. Már rég nem a metropolisz belügye a betegség terjedése, gömböcként dagad a nyavalya. Háttérbe szorítva talán jelentősebb problémákat. Az autóipar vuhani bázisai egyelőre ellenállnak a koronavírussal gerjesztett, egyre nagyobb sebességi fokozatba lépő rettegésnek. A fékezés most esélytelen az információs szupersztrádán. LADÁNYI TÓTH LAJOS

Fontos mérföldkő a Toyotánál: az idei év is tartogat újdonságokat A hagyományos autógyártó stabil pozícióban van a kibocsátási verseny élmezőnyében.

Tavaly a Toyota világszinten legfontosabb három modellje jelentkezett vadonatúj generációval – számolt be róla a márka médiaszolgálata. BUDAPEST.

Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem dékánja

FOTÓ: INTERNET

Az elektromos autó is szén-dioxidot termel

Hatalmas siker A Corolla új nemzedéke mindjárt három karosszériaváltozatban és két eltérő teljesítményű öntöltő hibrid elektromos hajtással debütált. Hatalmas sikernek bizonyult a világ legkedveltebb SUV-ja, a RAV4 és a világ legnagyobb darabszámban értékesített felső középkategóriás limuzinja, az Európába 15 év után visszatérő Camry vadonatúj generációja is. Az idei év is tartogat újdonságokat: tavasszal érkeznek a Toyota Proace City kisáruszállító és Toyota Proace City Verso személyszállító első ­ megrendelt modelljei – utóbbit már most sokan a

több szén-dioxidot, mint egy elektromos autó – tette hozzá a jarmuipar.hu-n. A szakértő hangsúlyozta, mindezek alapján – a lokális emisszió miatt is – rövid távra, egy kis méretű, kicsi akkumulátorral felszerelt autó valóban jobb lehet a károsanyag-kibocsátás szempontjából, mint a dízel vagy benzines társai. Ezért egy nagyváros centrumának tehermentesítésére is jó alternatíva. Ugyanakkor a messzi utakra még mindig egy dízel­ autó a jobb választás. ÉKN

– Egy elektromos autó átlagosan kilométerenként 70 grammnyi szén-dioxidot termel, csak nem közvetlenül, hanem az áramot előállító erőművön keresztül – mondta el Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem dékánja. – Az akkumulátor kialakítása körülbelül 50 grammnyi szén-dioxiddal jár, és annak megsemmisítése is – bár erre még nincsenek pontos adatok – károsanyag-kibocsátást eredményez. Egy dízeljármű csak 10-15 grammal bocsát ki BUDAPEST.

A Toyotához hű autósok újabb pozitív impulzusokra számíthatnak

nagycsaládos autóvásárlási támogatási program favoritjaként tartják számon. Fontos mérföldkő lesz a Toyota számára legfontosabb európai modellje, az Európában is ­ fejlesztett Yaris ősszel érkező

FOTÓ: INTERNET

vadonatúj generációja, amely már eddig is a kontinens egyik kedvenc kisautója volt, elsőként meghonosítva a szegmensben a környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtást.

Szintén őszre ígéri a Toyota a RAV4 plug-in hibrid elektromos változatát, amely 65 km-es tisztán elektromos hatótávjával és elképesztő teljesítményével új etalont jelenthet majd a kategóriában. ÉKN

Jóval nagyobb az igény, mint amire az elején számítottak Az előzetes várakozásokhoz képest kétszer annyian igényeltek személygépkocsit a nagycsaládosok

BUDAPEST.

C

Y

M

láskor körülbelül tízezer igényre számítottak, ehhez képest húszezernél is több érkezett a Magyar Állam­ kincstárhoz. „A nagy érdeklődés miatt a kérelmek elbírálása elhúzódott, így az autók szállítási határideje is kito-

autóvásárlási programjában – mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke kedd reggel az M1 aktuális televíziós csatornán. Az elnök kifej­ ­ tette, a tavaly júliusi indu­

A kérelmek elbírálása elhúzódott, az autók szállítása is kitolódott.

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

lódott” – fűzte hozzá Gablini Gábor.

Áthúzódott tavalyról Több mint 10 ezer átadást az idén – vélhetően az év első felében – tudnak csak teljesíteni, ennyi húzódott át

tavaly­ról. Elmondta azt is, az emberek összességében 54féle modell közül választhattak, ezek 70 százalékának 4,5 és 7 millió forint között van az ára. „Ennek köszönhetően elmondhatjuk, hogy a 2,5 millió

forintos állami támogatás sok esetben fél- vagy egymillió forinttal is többet jelentett, mert a kedvezmények, a speciális ajánlat ezt adta a családoknak” – jelentette ki a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke. MTI

ESZAK

11

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. január 30., csütörtök

12 Szolgáltatás

magyarország

Mikor, hová

Keresztrejtvény

Terjesztési ügyintézés Kéz­be­sí­té­si panaszaikkal hív­ják az

Richard Madden, Mark Strong, Colin Firth, George MacKay, Dean-Charles Chapman, Daniel Mays, Adrian Scarborough, Gerran Howell, Richard McCabe, Justin Edwards január 30. – február 5. > 20.15 Helyár: 650 Ft Lumiére! fel., francia dokumentumfilm, 90 perc, 2016 Rendező: Thierry Frémaux Szereplők: Thierry Frémaux, Auguste Lumiére, Louis Lumiére, Martin Scorsese február 1-jén > 16.00 – Európai Panoráma, Miskolc Filmklub, ingyenes vetíté. Bergman: 100 fel., norvég– svéd dokumentumfilm, 117 perc, 2018 Rendező: Jane Magnusson Szereplők: Lena Endre, Thorsten Flinck február 2-án > 16.00 – Miskolc Filmklub, ingyenes vetítés.

Mozi

A miskolci Béke Art-terem és Uránia Art-terem az Europa Cinemas mozi­há­ló­zat tagja. 3530 Miskolc, Rákóczi u. 5. Tel./jegyrendelés: 46/507-573 URÁNIA-TEREM Ne játssz a tűzzel amerikai vígjáték, 96 perc, 2019 Rendező: Andy Fickman Szereplők: Brianna Hildebrand, Judy Greer, KeeganMichael Key, John Cena, John Leguizamo, Tyler Mane, Christian Convery január 30. – február 5. > 15.30, 17.30 Helyár: 900 Ft. Úriemberek amerikai bűnügyi akciófilm, 113 perc, 2020 Rendező: Guy Ritchie Szereplők: Matthew McConaughey, Charlie Hunnam, Michelle Dockery, Jeremy Strong, Colin Farrell, Henry Golding, Hugh Grant, Jason Wong, Eliot Sumner január 30. – február 5. > 20.00 Helyár: 900 Ft. BÉKE-TEREM Az elfeledett karácsony mb., norvég családi film, 72 perc, 2019 Rendező: Andrea Eckerbom Szereplők: Miriam Kolstad Strand, Trond Espen Seim, Anders Baasmo Kristiansen február 3–5. > 16.00 – Európai Panoráma Helyár: 650 Ft január 30–31. > 16.00 – Európai Panoráma Helyár: 650 Ft. Richard Jewell balladája amerikai film, 129 perc, 2019 Rendező: Clint Eastwood Szereplők: Paul Walter Hauser, Sam Rockwell, Olivia Wilde, Jon Hamm, Kathy Bates, Nina Arianda, Ian Gomez január 30. – február 5. > 18.00 Helyár: 900 Ft. 1917 angol–amerikai háborús film, 119 perc, 2019 Rendező: Sam Mendes Szereplők: Andrew Scott, Benedict Cumberbatch,

alábbi ingyenesen hívható telefonszámot: 06-80-442-444

25

(h–p.: 7.00–17.00)

Meghallgatjuk

CINKBEVONATTAL ELLÁT

A

A MEGFEJTÉS ELSÕ RÉSZE

PÁRATLAN MACERA!

PONTOS J VAGY...

EZ IS ÉS

NEM LÉTEZIK PUSKÁBA KERÜL A MEGFEJTÉS HARMADIK RÉSZE

magyarország

Köz­ér­de­kű ész­re­vé­te­lei­vel ke­res­se mun­ka­tár­sun­kat, Pap Gyulát hétköznap 9–17.00-ig. Tel.: +36/20/460-3764.

...LAJOS, ÍRÓ V. magyarország

A feladvány Kemény Simon gondolatát rejti

Rejtvény

A MEGFEJTÉS BOLYGÓKKAL KAPMÁSODIK CSOLATOS RÉSZE

A megfejtéseket 2020. február 6-ig le­het beküldeni. Kérjük, a le­ve­le­ ző­lap­­ra ra­­gasszák fel a rejtvény(ek) számát, az Észak-Magyarország-logót, valamint írják rá telefonszámukat! Be­­ kül­dési címünk: Észak-Magyarország (Rejt­vény) 3526 Mis­kolc, Zsolcai kapu 3., vagy rejtveny@eszak.hu. (A nyertesek névso­rát lapunkban közöljük, külön értesítést nem kül­dünk. A nyereményeket – a Maxim Kiadó regényeit – szerkesztőségünkben vehetik át.)

CINEMA CITY 3525 Miskolc, Miskolc Plaza, Szent­­pá­li u. 2–4. Jegyfoglalás: 46/416-661

BUENOS AIRES

NÉMÁN SÓZÓ!

CSAK FÉLÖL!

FEHÉRMÁLYVA

VÁROSIASODÁS

SZÁJAT NYIT

ORIGÓ

M

BÁNAT, KESERV ENYVES A KEZE

BESZÁLLÍT

ÉDELEG

TOVA

SZÜNET A ZENÉBEN

SZAKTERÜLET

FÉLSZ!

SLAMO ZENEKARA

NÉPSZERÛ DÍSZNÖVÉNY

ÉRTESÜLÉS SZÉPEN A SZÉLEIN!

1917 mb. 119 15:30 20:10 Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? mb. 122 15:00 17:30 18:45 20:00 Dolittle mb. 106 13:50 16:00 18:10 Jégvarázs 2. mb. 103 14:50 Jojo Nyuszi fe. 108 13:10 18:00 Jumanji – A következő szint mb. 114 17:00 Kisasszonyok fe. 135 14:10 16:50 19:30 Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs! mb. 67 13:50 15:30 17:10 Ne játssz a tűzzel mb. 96 13:20 15:30 17:40 19:50 Tőrbe ejtve mb. 130 20:20 Úriemberek mb. 113 13:30 15:50 18:10 19:30 20:30

SOMOGYI KÖZSÉG

MEGLEPÕDÉS SZAVA

NANONÁDASSY SÁNDOR

FELEDÉKENY

2020. január 28. 4 6 8 10 12 18 25 26 30 31 34 37 44 47 48 50 63 64 73 76 Az adatok tájékoztató jellegűek!

TARTOZÁST MEGAD GALLY, FADARAB KIEJTETT HANGZÓ HAZAI ZENEKAR SPANYOL FOLYÓ

...KETTÕ, MAGYAR JÁTÉKFILM

TARIFA

UNIÓS VALUTA

HELYET FOGLALT

VISZLÁT

ELTÉRÕ NEM VALÓDI

HERÉLT KOS SONKÁJA

2020. január 29., szerda Gépi húzás: 8, 10, 22, 26, 28, 32, 34 Kézi húzás: 1, 6, 9, 11, 17, 32, 35 Nyeremények: 7 találatos szelvényre 306.890.360; a 6 találatosokra 259.420; az 5 találatosokra 6.185; a 4 találatosokra 1.560 forintot fizetnek. Az adatok tájékoztató jellegűek!

BOLTBAN VAN!

MARTON..., ÍRÓ,MÛFORDÍTÓ V.

POTOM..., OLCSÓN

ZSÍRBAN OLDÓDÓ VITAMIN

RÁDIUSZ

MÉHLAK SERDÜLT..., MODELL

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok

Sudoku

25. feladat

Kezdőknek, 25.

Haladóknak, 25.

4 1 3

9 5 1

Megfejtések, 15. számú feladat

9

9

8

3 2 1

7

1 4 2 5 4 1 8 7 6 2

9 3 7

3 7 9 1 4 8 2 6 5

3 1

3 6 7 4 3 7 9 1 8 1 9 8 7 6 5 4 2 2 7 6 3 9 5 7 9 4 5

9 1 5 8

6 2 4 5 9 3 8 7 1

1 5 8 2 7 6 9 3 4

2 9 1 8 6 4 7 5 3

7 8 6 9 3 5 1 4 2

5 4 3 7 2 1 6 8 9

8 3 5 6 1 2 4 9 7

4 1 7 3 8 9 5 2 6

9 6 2 4 5 7 3 1 8

Kez­dők­nek

3 2 6 1 9 7 4 5 8

5 4 9 6 8 2 7 3 1

8 7 1 3 4 5 2 6 9

4 8 7 5 6 1 9 2 3

9 1 3 7 2 8 6 4 5

6 5 2 9 3 4 8 1 7

2 3 5 4 7 9 1 8 6

1 9 4 8 5 6 3 7 2

7 6 8 2 1 3 5 9 4

Ha­la­dók­nak

A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok

Tv- és rádióműsor 06.00 HÍRADÓ 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.35 Kenó 06.40 Rondó magyar magazin 07.10 Kvartett 07.40 Ridikül 08.35 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 09.20 Don Matteo – III. évad olasz tévéfilmsorozat 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal német ismeretterjesztő sorozat 13.20 A világ összes illata francia ismeretterjesztő sorozat 14.15 A hegyi doktor német családi filmsorozat 15.05 Sorsok útvesztője török tévéfilmsorozat 16.00 Don Matteo olasz tévéfilmsorozat 17.05 Ridikül 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem! török tévéfilmsorozat 19.35 A hegyi doktor – V. évad német családi filmsorozat 20.30 Fábry 21.50 Körberajzolva francia bűnügyi vígjáték 23.30 Kenó 23.40 Feldobott kő magyar filmdráma 01.10 Új idők új dalai 01.40 Rúzs és selyem 02.10 OJD – Irodalom és könyv 26 percben 02.40 Mesterember

Y

06.00 Reggeli 09.05 Asztro Klub 10.05 Top Shop 12.20 Fókusz közszolgálati magazin 13.35 Drága örökösök magyar filmsorozat 14.45 Bátrak földje magyar filmsorozat 16.00 Az én kis családom török filmsorozat 17.10 Barátok közt magyar filmsorozat 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 18.55 Fókusz közszolgálati magazin 20.05 Drága örökösök magyar filmsorozat 21.15 Bátrak földje magyar filmsorozat 22.15 Barátok közt magyar filmsorozat 22.55 RTL Híradó – Késő esti kiadás 23.30 Terepfutás amerikai film Jim White lecsúszott sportedző számára utolsó lehetőségként a mexikói határon fekvő kisváros, McFarland kínál munkát. Az edző és családja először viszolyog az ottani körülmények miatt, ám hamarosan megtalálják a közös nevezőt a lakosokkal, White pedig rájön, hogy az ültetvényeken dolgozó diákok rendkívüli futóadottságokkal rendelkeznek. Bár az atlétikában semmilyen tapasztalata sincs, megszervezi a gimnázium futócsapatát, amivel új korszakot nyit a város életében. 02.20 Gellérthegyi álmok – A Thália Színház előadása

09.00 Mickey egér játszótere 09.25 Cili seriff és a Vadnyugat 09.50 Sam, a tűzoltó 10.00 Vipo, a repülő kutya kalandjai 10.25 Bing 10.35 Claude 10.55 A legkisebb Ugrifüles 11.05 Vízipók-Csodapók 11.10 Mirr-Murr kandúr kalandjai 11.15 Mekk Elek, az ezermester 11.25 Töf-Töf elefánt 11.30 Magyar népmesék 11.40 Kérem a következőt! 11.55 Mézga Aladár különös kalandjai 12.20 A szárnyalók 12.45 Kemy, a felfedező 13.10 Gyerekjáték 13.15 Sziklaszirti mesék 13.30 Bubbi Guppik 13.55 Bobby és Bill 14.20 Apollo és a csodabogarak 14.45 RoboVonatok 15.00 A dzsungel könyve 15.20 Laura csillaga 15.45 Sammy és barátai 16.00 Gyerekversek 16.04 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi 17.00 Szófia hercegnő 17.25 Jake és Sohaország kalózai 17.50 Mickey egér játszótere 18.10 Cili seriff és a Vadnyugat 18.35 RoboVonatok 18.50 44 csacska macska 19.15 Sam, a tűzoltó 19.25 Apollo és a csodabogarak 19.50 Bing 19.55 Hetedhét kaland 20.15 Született szinglik 20.35 KiberMa 21.05 Én vagyok itt!

M

100

90

80

A szabály egyszerű. A sudoku rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3x3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt (22–27) juttassák el a szerkesztőségünkbe (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét mind a hat sudoku rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: 2020. február 6. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.

2020. január 30., csütörtök M1

C

H

70

60

50

40

30

04.50 Csapdába csalva német doku-reality sorozat 05.20 Családi Titkok magyar reality sorozat 06.15 MOKKA magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA magazinműsor 08.45 MOKKACINO magazinműsor 09.35 TELESHOP 10.45 Csapdába csalva VI. német doku-reality sorozat 11.15 Tények Plusz 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Walker, a texasi kopó amerikai akciófilm-sorozat 13.30 Walker, a texasi kopó amerikai akciófilm-sorozat 14.30 A vidéki doktor XIII. német filmsorozat 15.40 Amanda chilei romantikus filmsorozat 16.45 Remények földje török romantikus filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 18.45 Tények Plusz 19.30 Mintaapák magyar fikciós sorozat 20.00 Exatlon Hungary extrémsport-reality 22.00 Drágám, add az életed! game show 23.20 Magánnyomozók II. magyar doku-reality sorozat 00.25 Családi Titkok magyar realitysorozat 01.30 Walker, a texasi kopó amerikai akciófilm-sorozat 02.40 Tények Este hírműsor 03.20 A vidéki doktor XIII.

20

10

5

06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.56 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Unió28 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Élő egyház 12.00 Déli harangszó HD 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Esély 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Unió28 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Kék bolygó 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Család’20 magazin 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sporthíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Unió28 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz

M4 05.30 Fradi Tv 06.00 CHI – A belső erő 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 07.35 Átigazolás 08.05 Michelisz Norbert portré 08.35 Rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság 10.00 Sporthíradó 10.35 Kézilabda közvetítés 12.15 Út Tokióba 13.00 Sporthíradó 13.30 Út az Eb-re 14.00 Lendület 14.30 Röpte 15.05 Labdarúgó közvetítés 17.00 Sport-

híradó 17.10 Pecatúra 17.40 Napos Oldal - DVTK 18.15 Felvezető műsor 18.30 Röplabda közvetítés 20.15 Érték 20.45 Átigazolás 21.15 Sporthíradó 21.50 Labdarúgó közvetítés 23.45 Vízilabda Európa-bajnokság 01.15 Kézilabda közvetítés 02.50 Röpte 03.15 Labdarúgó közvetítés

HÍR TV

6.00 Csörte ism. 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben ism. 8.00 Hírek 8.05 Heti terror ism. 8.30 Paletta ism. 9.00 Hírek 9.05 Csörte ism. 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Civil kör ism. 12.00 Híradó 12.30 Soroló ism. 13.00 Hírek 13.05 Sajtóklub ism. 14.00 Hírek 14.05 Riasztás ism. 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Hírvilág ism. 16.00 Hírek 16.05 Keménymag ism. 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz-mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Háttérkép 21.00 Hírek 21.05 Szabadfogás 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Plusz-mínusz ism. 23.00 Hírek 23.05 Magyarország élőben ism. 23.30 Plusz-mínusz ism. 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek

FILM+

6.45 Tűzrengés Kanadai–amerikai akciófilm 8.35 Star Trek: Kapcsolatfelvétel Amerikai akciókalandfilm 10.45 Star Trek: Űrlázadás Amerikai akciókalandfilm 12.45 Forráskód Amerikai-kanadai akcióthriller 14.40 Szökésben Amerikai akciófilm 17.00 Úszó erőd Amerikai–francia akciófilm 19.00 A mestergyilkos: Feltámadás Amerikai akciófilm 21.00 John Wick: Második felvonás Amerikai akciófilm

23.30 A jó, a rossz és a halott Amerikai akciófilm 1.20 Keleti bosszú Amerikai akciófilm 3.20 A különleges alakulat Amerikai akciófilm 5.15 Szökésben Amerikai akciófilm

ATV 04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV START 08.35 START plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz 21.30 Columbo 23.40 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 00.50 700-as klub 01.20 Egyenes beszéd 02.20 A nap híre 03.00 Jakupcsek plusz 03.50 Fórum

MR2-PETŐFI 06.00 Hírek 06.00 Talpra magyar Reggel a Petőfi Rádióval Benne: 06.30 Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 07.30 Hírek 08.00 Hírek 08.30 Hírek 09.00 Hírek 10.00 Hírek 10.00 Eszembe jutottál Benne: 11.00 Hírek 12.00 Hírek 13.00 Hírek 14.00 Hírek - Petőfi Rádió 14.00 Egész úton - Hazafelé a Petőfi Rádióval Benne: 15.00 16.00 17.00 Hírek 18.00 Hírek - Petőfi Rádió 18.00 Petőfi top 15 19.00 Hírek - Petőfi Rádió 19.00 Minek nevezzelek? Benne: 20.00 Hírek 21.00 Hírek - Petőfi Rádió 21.00 Rontom Bontom Benne: 22.00 Hírek 00.00 Himnusz

MISKOLC TV 06.00 Az előző esti adás ismétlése 08.30 Képújság 18.00 Híradó 18.17 Időjárás-jelentés 18.20 Programpont (programajánló) 18.25 Promenád (kulturális magazin) 19.00 Híradó ism. 19.17 Időjárás-jelentés 19.20 Programpont ism. 19.25 ZTE-DVTK labdarúgó mérkőzés 20.10 Híradó ism. 20.17 Időjárás-

jelentés 20.20 Programpont 20.25 Képújság

EURÓPA RÁDIÓ

6.00–9.00 Kontinentális reggeli (Benne. 6.00 Hírek + Református hírek 6.20 Nem csak kenyérrel él az ember 7.00 Régió Krónika 7.20 Útravaló 7.30 Rövidhírek 9.00 Hírek + Református hírek 9.05 Apropó 10.00 Hírek + Református hírek 10.10 Magazin 11.00 Hírek + Református hírek 11.10 Református magazin 12.00 Régió Krónika 12.15 Aréna 13.00 Hírek + Református hírek 13.10 Mindennapi irodalom 14.00 Hírek + Református hírek 14.10 Református magazin 15.00– 18.00 Svédasztal 18.00 Hírek + Református hírek 18.10 Magazin 19.00 Régió Krónika 19.30 Esti nyugalom 20.00 Hírek 20.10 Református magazin (ism.) 21.00 Hírek 21.10 Mindennapi irodalom 22.00 Hírek + Református hírek 22.10 Zenesáv 23.00 Hírek + Református hírek 23.10 Református magazin (ism.) 0.00–6.00 Éjszakai műsorok

CSILLAGPONT RÁDIÓ 4.00 Infó óra 5.00 Pulzus infó - egészségtematikus magazinműsor 6.00 Híróra 7.10 Hajrá diósgyőr! 7.30 Jó reggelt borsod! - reggeli közérdekű műsor 9.00 Rendelő - egészségtematikus műsor 11.10 Hajrá diósgyőr! 12.00 Magazin óra 13.00 Infó óra 14.00 15.00 Pulzus infó 16.00 Híróra - magazin műsor 17.10 Hajrá diósgyőr! 18.00 19.00 Rendelő 20.00 21.00 Pulzus infó 22.00 Infó óra 23.00 Híróra 0.00 Zenei óra A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

eszak

12

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

Buli van! 13

MAGYARORSZÁG

Ne hagyd ki a következő nagy bulikat! as kedvencei között, valamint a Lángoló Gitárok válogatásában is. A kislemezről a My Baby Wants to Leave this City is napi rotációba került az MR2-n.

22.00 Vanek Andor koncertje a Block Bistróban Erőteljes dizájn, erőtől duzzadó környezet, erős zenei felhozatal. Vanek Andor már az X-Faktor válogatóján bezsebelte a mentorok elismerését, amikor előadta a The Greatest Showman című filmből ismert betétdalt, a Never Enough-ot. A Mentorházban pedig Zhavia 17 című slágerével énekelte be magát az élő show-ba.

Február 1., szombat 16.00 Retro party a miskolci Collins Clubban

Miskolc és környéke bővelkedik a bulihelyekben. Ezt bizonyítja válogatásunk, amelyben csak az általunk legérdekesebbnek tartott zenés estéket említjük meg. A sátoraljaújhelyi B-Projekt Band (képünkön) például pénteken este a miskolci Collins Clubban lép fel örökzöld rockslágerekkel. A Blahalouisiana 2012 nyarán alakult, első daluk, a The Wanderer három héten keresztül őrizte helyét az MR2 top 30-as listájának dobogóján. A zenekar fellépett az MR2 Akusztik című műsorában, a VOLT Fesztiválon, és szerepelt már többek között a 30Y, a Magashegyi Underground, a We Are Rockstars, a Bermuda, a Hangmás, a NEO, az Intim Torna Illegál, a Heaven Street Seven és Akkezdet Phiai társaságában. A Schram Dávid producerelése alatt megjelent első kislemez, a Tales of Blahalouisiana szerepelt a Recorder blog 2013-

kérni P. Mobilt és hasonló magyar zenéket, de ezeket a kéréseket nem tudjuk teljesíteni – kezdte a zenekar bemutatását Binó Tibor gitáros. – Ezúttal két és fél órás műsorral készülünk, két részletben: úgy szoktuk hívni, hogy a »Stratós« és a »Gibsonos« blokk.” Egy igazán ütős repertoárt hoznak Miskolcra, két és fél órába pedig rengeteg jó muzsika belefér, amit szívvel-lélekkel játszanak el, hiszen ők is ezeket a bandákat szeretik.

Január 31., péntek 19.30 B-Project Band ingyenes koncert a miskolci Collinsban Örökzöld rockslágerek futószalagon. A sátoraljaújhelyi kötődésű B-Project Band négy éve létezik, ám mondhatni nemzetközi a banda: az énekesük német, egy magyar cég igazgatója, ketten pedig felvidékiek. „A koncertjeinken olyan zenekaroktól szólalnak meg jól ismert dallamok, mint Jimi Hendrix, az AC/DC, a Deep Purple vagy a ZZ Top. A klasszikus hard rock vonalat képviseljük, de csak külföldi dalokat játszunk, mivel az énekesünk nem beszél túl jól magyarul. Szoktak

20.00 Blahalouisianakoncert a miskolci Helynekemben. Vendég: Ohnody

Látogasson el hírportálunkra!

22.00 Wannabe – Best of '90 a miskolci Block Bistróban Fergeteges buli a kilencvenes és a kétezres évekből. Merengtél már azon, hogy hova lett a ’90-es évek lüktető ritmusa? Hogy merre foszlott szét az az utánozhatatlanul szexi, rózsaszínbe forgatott hangulat? Eljött a feltámadás ideje: elhozzuk neked az éjszakát, amikor meglódul a múlt, amikor felpendül a ritmus, amikor elalélsz a dallamgyönyörtől. Pop, csillám és szabadság. Egy új, fülbemarkoló románc a régi szerelem emlékére.

22.00 Elektróger 20 – Ludmilla-nyitóparti a miskolci Helynekemben Elektróger: „Idén 20 évesek vagyunk! Ezért 2020ban elindítjuk a 20. éves

Veréb Tamás egyébként számos főszerepet játszott a Budapesti Operettszínház színpadán, többek között a Mozart!, Miss Saigon, Isten pénze, Szép nyári nap, Fame, Marie Antoinette musicalekben.

Február 8., szombat 190.00 Veréb Tamás koncertje a miskolci Művészetek Házában A miskolci születésű énekes, színész, dalszerző születésnapját ünnepli meg zenekari kíséretben. Az énekes saját kedvenc dalait hozza el szülővárosába, így biztosan felcsendülnek majd musicalslágerek, könnyűzenei klasszikusok és természetesen saját szerzemények is. Tamás dalpremierrel is készül, legújabb, Szabad élet című dalát itt hallhatja majd első ízben a közönség. Az énekes és színpadi csapata nagy szeretettel várja a színház és a zene szerelmeseit egy nagy közös ünneplésre a miskolci Művészetek Házában.

373381

Blahalouisiana Minden rendben lemezbemutató turné.

Nem csak húszéveseknek! Örökzöld slágerek DJ Révész Zoli interpretálásában.

bulisorozatunkat. Gyere, és ünnepelj velünk!” Kevés olyan DJ van az országban, aki itthoni és nemzetközi szinten is osztatlan elismerésnek örvend, az egyikük pedig minden kétséget kizáróan Ludmilla. A Beatman and Ludmilla számok a breaks stílusban jártasak számára egész biztosan jól ismertek, hiszen a Beatpollon is számos listavezető megjelenést tudhatnak magukénak (ilyen például a Hyper – The End vagy Paul Oakenfold Tokyo című számához készített remixük), de a Breakspollon bezsebelték már az év legjobb kiadójának, legjobb remixének és legjobb számának járó díjat is.

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

13

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

14 Multimédia

MAGYARORSZÁG

Életet mentő applikáció A mentők kérik: saját érdekünkben töltsük le az okostelefonunkra.

telepítheti a mobiljára. Jelenleg 254 ezer letöltésnél tart a szoftver – tudtuk meg Leskó Diánától, a miskolci mentők szóvivőjétől. Regisztrálni kell a telefonszámunkat, ez a mentők hívásához, illetve a vészhelyzeti üzenetek küldéséhez szükséges. Az SMS-es regisztrációt követően ajánlott kitölteni a személyes felhasználói profilt, például a születési dátumot, tajszámot. Ezenkívül bevihetjük a rendszerbe, hogy milyen betegségünk van, milyen gyógyszereket szedünk, mire vagyunk allergiásak és hogy milyen idegen nyelvet beszélünk. A kismamák akár a

MULTIMÉDIA. Az

Országos Mentőszolgálat, a Vodafone Magyarország Alapítvány és a cseh Medical Information Technologies egy új okostelefonos alkalmazást kíván meghonosítani hazánkban. Az integrációs és lokalizációs munkálatok befejeződtek, az ÉletMentő nevű szoftver 2020. január 23-a óta élesben működik, bárki ingyenesen

Látogasson el hírportálunkra!

várandósságukkal kapcsolatos adatokat is eltárolhatják a profiljukban. Segélyhívásként működik Az applikáció hívásai ugyanúgy „klasszikus” segélyhívások, de a mentésirányító monitorján már a hívás fogadásakor megjelennek a beteg adatai és egészségügyi információi. A pontos helymeghatározásnak köszönhetően hatékonyabbá válhat a beteghez való kiérkezés, de több hasznos kiegészítő funkciót is tartalmaz az applikáció: megmutatja a felhasználóhoz legközelebb eső gyógyszertárak, kórházak, defibrillátorok elérhetőségeit, valamint egy

általános elsősegélynyújtó kisokos is a részét képezi. Ikonokon alapuló kialakításának köszönhetően az is tudja használni, aki nem képes beszélni vagy nem érti a nyelvet. Az Android- és iOS-rendszerű telefonokon, valamint az Apple Watch-on egyaránt működő ÉletMentő alkalmazáson keresztül érkező hívások fogadására az érintett mentésirányítók maximálisan felkészültek. Az ingyenesen letölthető és díjmentesen használható okostelefonos applikációnak tehát nemcsak a neve ÉletMentő. PAP GYULA gyula.pap@eszak.hu

Mutatja a közeli defibrillátorok helyét

FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

Érintésnyire van a segítség Az applikáció letöltése és a segélyhívás is ingyenes.

Ennek hatására hívás indul a mentők felé, és a diszpécser azonnal látja a velünk kapcsolatos információkat, így a tartózkodási helyünket.

Az életmentő alkalmazásról szóló, fenti cikkünkben is említettük: androidos eszközökön a Play Áruházból, az iOS-es készülékeken az App Store-ból letölthető. 33-35 MB méretű. Néhány másodperc alatt rákerül a mobilra. A szoftverben regisztrálni kell a telefonszámunkat, ez a mentők hívásához, illetve a vészhelyzeti üzenetek küldéséhez szükséges. Ezután érdemes megadni a születési évünket, a tajszámunkat és az állandó lakcímünket. Ha nagy a baj, elegendő a kijelző közepén MULTIMÉDIA.

Jelet küldhetnek a központba A hívás ingyenes, a 4G hálózaton keresztül tör­ténő adattovábbításért sem kell fizetni. Ha olyan helyszínen kerülünk bajba, ahol nincs mobilnet, az alkalmazás SMS-ben továbbítja adatainkat a központ felé. A fejlesztők azokra is gondoltak, akik esetleg nem tudnak beszélni, ők vészhelyzetben a kijelzőn megjelenő és jól látható ikonok lenyomásával küldhetnek specifikus vészjelző üzeneteket a központba. PGY

Egy „gombnyomásnyira” az életmentő segítség FOTÓ: KI

lévő piros MENTŐK gombra rányomni – a véletlen riasztások elkerülése végett a virtuális gombot három másodpercig nyomva kell tartani.

LEGYETEK TI AZ ÉV HÁZASPÁRJA ÉS NYERJETEK EGY RÁADÁS NÁSZUTAT A HOTEL BONVINO WINE & SPA-BA!

Töltsétek fel esküvői fényképeteket, és szerezzetek minél több szavazatot! Nevezési és egyben szavazási időszak:

2020. január 23. - 2020. február 13. 12:00

380123

377723

www.boon.hu/az-ev-parja

377387

Képfeltöltés, szavazás és versenyszabályzat:

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

14

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

Hirdetés 15

MAGYARORSZÁG

GYÁSZHÍR A boon.hu/gyaszhirek/ internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét „Elment egy lélek ma ismét a földről, Kit szívünk többé el sosem feled, Csendesen figyelsz ránk már odaföntről, legyen helyettünk Isten Veled!”

Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága édesanyánk

DR. MESKÓ LÁSZLÓNÉ sz. Mende Mária

Fájó szívvel tudatjuk, hogy

KURUCZ SÁNDOR 86 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. január 31-én 11 órakor lesz a Deszkatemetőben.

volt encsi, majd tiszaújvárosi lakos 79 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. február 4-én 11 órakor lesz az encsi temetőben. 381040 A gyászoló család

A gyászoló család

AUTÓBONTÓBA vásárolok kelet-nyugati autókat 5-30 Ft/kg áron, elszállítással. 0630/219-2182. *381927*

BODOLAI ISTVÁNNÉ sz. Szilágyi Vilma

GÉP-SZERSZÁM

MAGYARORSZÁG

Győr-Moson-Sopron megyei partnerünkhöz azonnali kezdéssel

BETANÍTOTT DOLGOZÓKAT

BONTOTT vasvázas színt keresek. Ér-

életének 77. évében elhunyt. Temetése római katolikus szertartás szerint 2020. február 1-jén, szombaton 13 órakor lesz a bódvarákói temetőben. Előtte 12.30-kor gyászmisét tartunk a templomban. 381904 Gyászoló szerettei

Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk!

deklődni: 06/30/9554-359.

*382069*

ÁLLÁS-KÍNÁLAT

keresünk

gépkezelésre és minőségellenőrzési munkára, ingyenes szálláslehetőséggel! A munka jellegéből adódóan elsősorban hölgyek jelentkezését várjuk! 8 általános iskolai végzettség szükséges! Jelentkezni: 06-30/362-4338, Quality Job Kft.

Szeretünk olcsóbban

A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT. 379606

Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

A Mediaworks Hungary Zrt. ismert és közkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női, bulvár-, gasztro-, ifjúsági, gazdasági és sportmagazin-portfóliójával, digitális médiatermékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte. A „Content first”, azaz „Első a tartalom” szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének. A Mediaworks Hungary Zrt. gondozásában lévő Észak-Magyarország című napilap és a boon.hu portál értékesítő munkatársat keres. FELADATOK: • Az Észak-Magyarország című napilap és a boon.hu weboldal hirdetési felületeinek értékesítése • Új ügyfelek felkutatása • Sajtótájékoztatókon és rendezvényeken történő részvétel • Kintlévőségkezelés, behajtás, reklamációkezelés • Az értékesítést támogató rendszer vezetése • Kapcsolattartás az ügyfelekkel • Árajánlatok készítése

340189

FT + EXTRA KEDVEZMÉNYEK

ELVÁRÁSOK: • Legalább 1 éves értékesítési tapasztalat • Középfokú végzettség (felsőfokú végzettség előnyt jelent) • Megyei piac ismerete • Teljesítményorientáltság • Kitartás • Határozott fellépés • B kategóriás jogosítvány • Saját gépjármű

EVO 95 Benzin, EVO Diesel, XXL Diesel , autógáz üzemanyagokra és a pisztolyos AdBlue üzemanyagokra 6 Ft/liter kedvezmény.

AMIT KÍNÁLUNK • Nagyvállalati háttér • Szakmai megbecsülés, hosszú távú fejlődési lehetőség • Lendületes, kreatív csapat • Versenyképes bérezési rendszer

A Prémium EVO 100 Benzin Plusz, EVO Diesel Plusz, 102+ MOL Racing versenybenzin üzemanyagok árából 12 Ft kedvezmény literenként. A Gépi autómosó árából 10%-ot mosásonként, a töltőállomáson forgalmazott kenőanyagok, autókemikáliák, kiszerelt AdBlue termékek árából pedig szintén 10%-ot spórolhatnak meg kedves előfizetőink. Ha már legalább 1 éve napilap előfizető, vagy hűségnyilatkozattal, előre fizetéssel van meg a 12 hónapja, igényelje tőlünk MOL Partnerkártyáját a www.megyekartya.hu IGÉNYLÉS menüjében!

Munkavégzés helye: Miskolc Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát – a pozíció és a bruttó bérigény megjelölésével er@m @ 2020. 01. 31-ig – az alábbi e-mail-címre: karrier@mediaworks.hu!

Nincs üresjárat! Kapcsoljon Ön is feljebb egy fokozattal és használja ki a lehetőséget! MAGYARORSZÁG

Kedves olvasóink és partnereink! A 06-90-603-604-es emelt díjas,

WWW.BOON.HU

MAGYARORSZÁG

✔ apróhirdetés, ✔ gyászhirdetés, ✔ megemlékezés, ✔ köszönetnyilvánítás, ✔ keretes hirdetés feladása

apróhirdetés feladására szolgáló telefonszámunk

MEGSZŰNT! Bővített szolgáltatásokkal várjuk a hirdetni szándékozó ügyfeleket a

telefonon is!

Hétfőtől péntekig 8–16 óra között hívja a -es számot!

-es telefonszámon.

Y

M

100

90

06-46-99-88-99

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

15

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

336276

Hívjon minket bizalommal, intézze hirdetéseit egyszerűen, otthonról!

06-46-99-88-99

C

375199

336255

340190

Gondoljon mindazokra, akik már nem lehetnek velünk. Segítséget nyújt  Önnek az Észak.

MÉDIAHIRDETÉSIFELÜLET ÉRTÉKESÍTŐT keres.

tankolni!

„Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet.”

Gyászoló szerettei

381660

JÁRMŰKERESÉS

„Elfáradtam, megpihenni hozzád térek, Istenem.”

Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: boon.hu/ gyaszhirek/

Fájó szívvel tudatjuk, hogy

SZABÓ TIBOR JÁNOSNÉ sz. Garbóczi Jolán

85 éves korában, 2020. január 23-án elhunyt. Temetése 2020. január 31-én, pénteken 13 órakor lesz a diósgyőri evangélikus temetőben. 380774

„Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek.” (Tóth Árpád)

340189

„A szeretet soha meg nem szűnik.” (Kor. I. 13)


2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK

16 Mozaik

MAGYARORSZÁG

Névnap

január 30., csütörtök idojaras.boon.hu

Pál Dénessel kezd A Dal

Évforduló

Gerda, Martina, Gellért, Orgona, Jácinta

131 éve tisztázatlan körülmé­ nyek között meghalt Rudolf trónörökös.

REGGEL

DÉLBEN

ESTE

-1 °C

5 °C

1 °C

Tíz produkció látható majd a szombati első műsorban.

borongós időre lehet ESTE

BUDAPEST.

Délelőtt még várható napsütés, délután DÉLBEN viszont már vastagszik a felhőzet, csapadék ekkor sem valószínű.

Csütörtök reggel változóan REGGEL felhős időre ébredhetünk, csapadék nélkül. Gyenge fagy előfordulhat.

Az esti, éjszakai órákban

Délelőtt változóan felhős, délután borongós idő.

5 °C Encs

Készen állsz! Mire? A szombaton kezdődő első válogatóban fellépők között van a miskolci Pál Dénes is, Készen állsz című dalával. Az énekléssel tízévesen találkozott először, amikor felvették a Fráter György Katolikus Gimnáziumba, ahol a gyermekkórusban, majd később az iskola felnőttkórusában énekelt. 2013-ban megnyerte egy kereskedelmi televízió tehetségkutató versenyét, ezt követően Agárdi Szilviával duettet énekelve indultak A Dal 2013 című műsorban, a Szíveddel láss című dallal, mellyel a verseny döntőjéig jutottak el. Egy évvel később az énekes ismét bekerült A Dal 2014 döntőjébe Brave New World

Sátoraljaújhely

-2 °C 4 °C

Kazincbarcika

-1 °C 4 °C

-1 °C 4 °C

Ózd

-2 °C

5 °C

Tokaj

-1 °C 5 °C

MISKOLC

-1 °C

EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

4 °C EUROPEAN WEATHER SERVICE

www.eumet.hu

Tiszaújváros

-1 °C 5 °C

Mezőkövesd

-1 °C 5 °C

Napkelte: 06:59 Napnyugta: 16:24 PÉNTEK

0 °C

9 °C

Borult ég, erős nyugati szél, kevés csapadék.

SZOMBAT

1 °C

9 °C

Erősen felhős, enyhe, csapadékmentes idő.

VASÁRNAP HÉTFŐ

5 °C

9 °C

5 °C

Változó felhőzet, jelentéktelen eső, enyhe idő.

ORVOS-METEOROLÓGIA: Ma gyenge hideg, majd később gyenge melegfronti hatásra készülhetünk, emellett erős szél is fúj. A gyakori frontátvonulás és az enyhe idő is megterheli szervezetünket. Az ilyen időjárás leggyakoribb tünete a fejfájás.

Holdkelte: 09:42 Holdnyugta: 22:06 KEDD

11 °C

6 °C

Borongós, esőmentes, továbbra is enyhe idő.

Az első sorsterületén áthaladó Hold a Napot szextillel támogatja, amely belső harmóniát és elégedettséget biztosít önnek. Valószínűleg sokat gondolkozik munkahelyi vagy üzleti ügyein, és a feladatai miatt többet kell kommunikálnia a szokásosnál. Előfordulhat, hogy ötleteit a munkahelyén felhasználják.

A sorozat három válogatójából tizennyolc dal jut a két elődöntőbe, ezekből nyolc előadó kerül a március 7-i döntőbe.

számítani, legfeljebb elvétve hószállingózás előfordulhat.

Ma -2 °C

Horoszkóp

12 °C

Pál Dénes

FOTÓ: ÉM

című dalával. Számos szólóés kislemeze jelent meg az elmúlt években. 2013-ban a Dalok a Voice-ból, 2015-ben a Régi mese, 2018-ban pedig a Tulipán című szólólemezek. Kislemezei a Szíveddel láss, A széltől is óvsz, a Szép új világ, az Élessz fel, a Régi mese, az Ott van, a Viszontlátásra című duett Hiennel, a Rólad szól című dal, a Hagyom, a Néhány óra, a Nem vagy egyedül és a Tulipán – foglalja össze az előadóról szóló fontos infor-

mációkat A Dal 2020 hivatalos honlapja. A Készen állsz című dalról ezt írta a Borsod Online szerzője, Zöldi Anikó: „egy érzelmes számot kaphatunk az előadótól, csupa pozitív érzést tartalmaz, és arra biztat Pál Dénes, hogy készen állunk, de hogy mire is? Az már rajtunk áll. Legyen szó az első lépésről, egy rossz munkahely­ ről való távozásról, a szerelemről. Készen kell állnunk, amikor eljön az ideje.” ÉM

Megér egy mosolyt

Túlnyomóan borult ég, esőre is számítani lehet.

Két birkapásztor beszélget: – Neked hány birkád van? – teszi fel a kérdést az egyik. – Fogalmam sincs – válaszolja neki a másik. – Hogyhogy nem tudod? – Hát eddig akárhányszor megpróbáltam megszámolni a birkákat, mindig elaludtam. További viccek humor.boon.hu

KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma is erős nyugatias irányú széllökések nehezítik a közlekedést az utakon.

Párkapcsolatában nézeteltérések adódhatnak. Ön ma szenvedélyesebb a szokásosnál, és könnyebben kijön a sodrából. Jó lenne, ha a munkájára koncentrálna. A Hold kvadrátot alkot a Jupiterrel, ez a túlzások fényszöge. Valami beárnyékolja a vidámságát, váratlan számlák érkeznek. A Nap és a Hold között egy szextil jön létre az égen. Ebből ön nagyon sokat tud meríteni, biztosítja önnek a belső harmóniát, és ha a lelkében minden rendben van, másokkal is képes együttműködni. Most több energiája van a háztartási ügyekhez, néhány óra alatt annyi háztartási munkát el tud végezni, mint máskor több nap alatt sem. A Mars és a Hold közt kialakuló fényszög arra utal, hogy kellemes érzelmi vagy érzéki élményben lesz része. Használja vonzerejét! Most nagyon szeretne valami újítást véghez vinni otthon, erre minden lehetősége meg is van. A munkahelyén viszont váratlan nehézségekkel kell számolnia.

www.boon.hu További képek és videók

A színidirektor gesztusa

Az első sorsterületén haladó Mars rengeteg energiát biztosít most önnek. Sokat haladhat a munkáival, estére pedig érdemes egy baráti találkozót is beillesztenie.

Az Év sportolója gála felejthetetlen jelene­ tét a Nemzeti Színház direktora rögtönözte.

A Mars az ön tizenkettedik sorsterületén vonul át, miközben kvadrátot alkot a Neptunusszal. Ez a bolygóállás fertőzést jelezhet.

Az 1964-es tokiói olimpia egykori magyar bajnokai természetesen mindent tudtak – a nézőtéren helyet foglaló hatszáz vendég pedig semmit nem sejtett. BUDAPEST.

Újra Japán, újra Tokió Rendezni, jelenetet komponálni, rögtönözni a Nemzeti Színházban természetesen nagyon tudnak. Szabó László, a gála kreatív menedzsere és Vidnyánszky Attila, a teátrum igazgatója kitalálta, hogy a ceremóniára hívják meg az ötvenhat esztendővel ezelőtti ötkarikás viadal hazai hőseit – hiszen fél év múlva ismét

Az igazgató virággal és kedves szavakkal köszöntötte a hajdani arany­ érmeseket FOTÓ: MSÚSZ

Harmóniát jeleznek a bolygók, most remek formában van, amit persze mások is észrevesznek. Sok flört jellemzi a napot, és egy új szerelem is lehetséges.

könnyeztek, hiszen annyi valamikori világsztárt – tizenöten voltak, közülük többen a nemzet sportolói – még soha nem láttak. A felejthetetlen jelenet megadta a háromórás, pazar műsor alaphangját. KT

A Hold a második sorsterületén vonul át a Jupitertől kvadrátban, lehetséges, hogy kicsit átlépi a pénzügyi kereteit, lehet, hogy a túlzások az étel-ital tekintetében jelentkeznek.

Japán és ismét a szigetország fővárosa a soros. Amikor elsötétült az óriási terem, majd a mélyből kiemelkedett a színpad, és kigyulladtak a reflektorok, kitört a tapsvihar. Többen

Florencia tavaszra vár Florencia miskolci diáklány. Szép, szép a hó, de remélem, most már hamarosan érkezik a tavasz – mondja. A fotót családjának és barátainak küldi. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

Medvelesre lehet menni „Csalogassuk ki együtt barnamedvéinket, Bor­ kát és Dorkát!” MISKOLC. A fentebb idézett fel-

hívást a szervezők tették közzé – medvecsalogatásra hívja az érdeklődőket a Miskolci Állatkert és Kultúrpark. „Csalogassuk ki együtt barnamedvéinket, Borkát és Dorkát, és

tudjuk meg, hogy meddig tart még a tél. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án a néphiedelem szerint kijön a medve a barlangjából. Ha meglátja az árnyékát, megijed, és visszamegy aludni. Ebből arra következtethetünk, hogy még hosszú, hideg telünk lesz. Ha nem látja meg az árnyékát,

akkor kint marad, és reménykedhetünk, hamarosan véget ér a tél, és újra meleg idő lesz. A medvecsalogatás mellett február 2-án (vasárnap) 11 órától 13 óráig az állatkert oktatótermében kétéltűekkel is lehet ismerkedni, valamint a vizes élőhelyek fontosságáról és védelméről is szó esik majd. ÉM

Bimbó játszópajtásra vár

Szeretnél te is profi fotósorozatot? Szívesen állnál a megyei napilap fotósának kamerája elé?

magyarország

Jelentkezz nap lányának!

Küldj magadról egy teljes alakos fotót a boon@inform.hu-ra, mindenképp add meg a neved és a telefonszámod is, hogy fotósunk fel tudja venni veled a kapcsolatot.

Bimbó játszani szeretne – tudatta a békésen várakozó kutyus gazdája, Móré Katalin. Köszönjük szépen a felvételt. Továbbra is várjuk az olvasóink kedvenceiről készült képeket az eszak@eszak.hu címre. FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

923128

Időjárás

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

ESZAK

16

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
ema_2020-01-30 by informmedia - Issuu