Arany János John Goldként született újjá

példaértékű

Arany János John Goldként született újjá

Kalamár Gáspár Gábornak természetes volt, hogy nemcsak az erdélyi magyar, hanem a teljes romániai piacra pozicionálja fotós és reklámvideós vállalkozását. Társával már a kezdetekkor több lábon álló, rugalmas és kliensközpontú szolgáltatás fejlesztésére törekedtek. A Gavart mára széles termékpalettával és nemzetközi klienskörrel rendelkezik.

Szüleim ruhakészítő vállalkozásánál azt láttam, hogy nemcsak Budapest felé voltak nyitottak, hanem a román közönség felé is. Rengeteg vásárba jártak Bukarestbe, nagyon tetszett az a hétköznapi, politikamentes románság, amellyel ott találkoztam, és akiknek semmi baja nem volt a magyarokkal, nagyon vendégszeretőek voltak. Ez a korai tapasztalat visszahatott később, nyitottabbá tett. Édesapám sokat fotózott, még a kilencvenes években a kezembe nyomta a Zenitjét és az

S-VHS-kameráját, megbízott bennem, nagyon jó mentorom volt. Eleinte szabadidőnkben foglalkoztunk filmezéssel és fotózással Kolozsváron, ez 2010–12 körül lehetett.

Aztán Vali Turean kollégám, akivel még korábban elhatároztuk, hogy közösen próbálunk meg fotós és videós szolgáltatást kínálni, felmondott a munkahelyén. Egyértelművé vált, hogy nekem is választanom kell. Nehéz volt otthagyni a Sapientia egyetemet, ahol akkoriban PR-felelős voltam, imádtam a munkámat és az ottani közösséget. Nagy szerencsém volt azzal, hogy a partnerem román anyanyelvű, rajta keresztül bekerült a cégünk a többségi körforgásba. A családi események filmezése és fotózása, amivel eleinte foglalkoztunk, lehetőséget adott arra, hogy beszerezzük a minőségi technikát. Aztán érkeztek céges megrendelések, amik egy más irányú fejlődés lehetőségét hozták magukkal, idővel teljesen átálltunk ezekre. Jelenleg a megrendeléseinknek kis százaléka jön magyar közegből, a legtöbb inkább román vagy nemzetközi vállalatok helyi irodáitól érkezik. Lehet, nagyképűen hangzik, de minket a járvány egyáltalán nem érintett negatívan. A kreatív iparágakban időnként szükség van ezekre a lelassult, akár a lustaságról is szóló időszakokra. Jó volt újratervezni a céget, gondolkodni és sokat tanulni. Szerencsére a betervezett munkák hónapokra, akár évekre is ellátnak teendővel. Az elején számomra mint Székelyföldről Kolozsvárra költözött magyarnak nehéz volt a nyelvet az iparágban szükséges szinten művelni. A kollégám végtelen türelmének is köszönhető, hogy ma már ez nem jelent akadályt. Az iroda fenntartása is kemény dió volt az elején. Hamar felfedeztem, mekkora luxus volt, hogy a Sapientián volt kapus, rendszergazda, beszerző, takarító személyzet, gazdasági osztály, és hogy főnökeim is voltak, aki a felelősséget vitték. Valamikor 2013-ban jutottunk oda, hogy nevet kerestünk a szolgáltatásainkhoz, így született a Gavart. Akkoriban halomra néztük a YouTube-os influenszereket, új technikát próbáltunk tanulni. Közben berobbant a Facebook, és egyre nagyobb hangot kaptak az online-ra készülő médiatartalmak. Akkor egy autó árának megfelelő összeget kellett egy kamerára költenünk úgy, hogy még életünkben nem fogtuk a kezünkben. Közben eléggé organikusan nőtt a csapat, idővel maguktól jöttek kollégák, akik szerettek volna együttműködni velünk. Három évvel ezelőtt rájöttünk, hogy szükségünk van egy partnercégre, amelynek hasonló az értékrendje, és ugyancsak reklámokkal foglalkozik, de annak inkább a kreatív részével. Felfedeztük a Kreatív Kolozsvár egyik vállalkozásfejlesztő workshopján a BOLD Branding Studiót, fél évvel később már összebútoroztunk, az Arany János utca 13. szám alá költöztünk. Sokat gondolkodtunk, mi legyen az iroda neve, ami románoknak és külföldieknek is hordoz jelentést. Végül, és ez is sokat elmond a működésünkről, Arany János után John Gold 13. lett az iroda neve. A csapatban mindenkinek megvan a kedvenc területe, legyen az a zenés videóklip, divatfilm, kisjátékfilm, dokumentumfilm vagy akár autós témájú sorozat. Hosszú távon együttműködve ezekre a saját projektekre is hangsúlyt szeretnénk fektetni a megrendelések mellett. A másik fejlődési vonal pedig az oktatás. Dr. Bátori Anna tanárnő meghívására 2019 óta a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karán tanítok. Ez egy új fejezet számomra és a cég számára is, hisz örömmel foglalkoztatjuk a diákokat egyetemi teendőik mellett, és az eddigi tapasztalatok alapján rengeteget tanulunk egymástól.

STANIK BENCE

térkép

Kolozsvári magyar olimpikonok

Az olimpiai játékot mindig nagy érdeklődés övezi, így augusztus elején több háztartás is az idén nyárra halasztott, 2020-as tokiói olimpiai játékoktól és az otthon szurkolóktól volt hangos. Kolozsvár sem szűkölködik olyan történetekben, melyek ezekről a sportolókról szólnak, ezekből szemezgetve készítettünk egy áttekintőt Killyéni András kolozsvári sporttörténész segítségével, akit idén a Magyar Olimpiai Akadémia egyhangúan beválasztott tagjai közé, így az első határon túli, erdélyi tagja lett a Magyar Olimpiai Bizottság munkáját segítő testületnek.

Mi, magyarok, sportnemzet vagyunk. 1894-től, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalakulása óta Magyarország mindent elkövetett annak érdekében, hogy részt vegyen az olimpiai játékokon, annak ellenére is, hogy a 20. században számos politikai nehézség hátráltatta benne: 1920-ban az első világháború vesztes államaként nem vehetett részt, 1984-ben a kommunista országok Románia kivételével bojkottálták az olimpiát. Kolozsvár az első világháború előtt és után is nagyon fontos sportközpontnak számított az erdélyi magyarság számára. Az 1868 utáni különböző sportreformok hatására középiskolai, egyetemi és egyesületi szinten is hatalmas változások történtek. 1908-ban szerepel először Kolozsvár színeiben sportoló az olimpián, egészen addig bukaresti egyesülethez csatlakoztak azok, akik ki szerettek volna jutni.

A Kolozsvári Egyetem Atlétikai Klub sportolójaként került ki az olimpiára Somodi István. A Kakasos templom helyén álló iskola udvarán edzett a verseny előtt fáradhatatlanul, mások legnagyobb bánatára, hiszen többször is feljelentették őt a püspökségen, amiért gyakorolni mert nyilvános téren olyan öltözetben, ami akkoriban sértette az emberek erkölcsét. Miután a püspök úr tudomást szerzett arról, hogy Somodi az olimpiára készül, készségesen gratulált neki, engedélyezte számára az edzéseket, aminek köszönhetően 1908-ban kijutott Londonba, ahol magasugrásból olimpiai ezüstéremmel tért haza. A hatalmas siker után döntött végül úgy a városvezetőség, hogy az elért ered„1908-ban szerepel először Kolozsvár színeiben sportoló az olimpián, egészen addig bukaresti egyesülethez csatlakoztak azok, akik ki szerettek volna jutni.”

ményhez méltó helyszínt hoznak létre a sportolók számára, három évvel később pedig el is készült a Sétatéren lévő stadion. A kolozsvári sporttörténelem egyik érdekes színfoltja Hollacsek Ernő (Holacsek, Holecsek néven is emlegették), akinek a pontos élettörténetét csak az újságcikkek alapján lehetett összerakni. Igazi sportembernek számított, a labdarúgástól megkezdve, az atlétikán keresztül a korcsolyázásig szinte mindent kipróbált, ahogy az akkori időben,

1984-ben Los Angelesben Tasnádi István súlyemelő második lett

az 1910-es években szokás volt. Az 1912-es stockholmi olimpiára a saját költségein utazott el, és az atlétikai összpróbában szerette volna megmérettetni magát, amiről sajnos elkésett, így nem vehetett részt a versenyen. Ekkora csalódás után az egyik csapattársa felajánlotta,

hogy vegyen részt az akkor még létező helyből magasugrás próbáján. Ez egy olyan versenyszámnak számított, amit nem annyira tartottak nyilvántartásban, így a neve sem szerepel egy jegyzetben sem. Bár csak részvételi éremmel tért haza, élményekkel, tapasztalattal gazdagodott, és ugyan nem abban a sportágban, amiben szeretett volna, de mégis részt vehetett az olimpián.

A sok erdélyi magyar siker ellenére az első világháborút követően a román sportvezetés nem kimondottan támogatta az atlétikai mozgalmakat kellőképpen, rengeteg ígéretet nem teljesítettek, éppen emiatt nagyon sok versenyszámból végül kimaradtak, vagy a helyzet miatt nem tudták kihozni magukból a maximumot. Pontosan ez történt Péter Lászlóval 1928-ban, aki saját költségein, a temesvári csapat színeiben részt vett az amszterdami olimpián. Mivel nem kapott kellő támogatást, kihasználta az utazás minden formáját a vonattól megkezdve a szekérig, így mire Amszterdamba ért, teljesen kimerült, a selejtezőben csak a harmadik helyet érte el a korcsoportjában, és nem jutott be a döntőbe. A második világháborút követően az 1952-es olimpián minden idők egyik legnagyobb román válogatottja vett részt, köztük több kolozsvári magyar tehetséggel is. Ezt

Mexikóvárosi olimpia (1968): Silai Ilona középtávfutó (215-ös mez) ezüstje

az időszakot javarészt a kommunista sportpolitika befolyásolta, hiszen Bukarestből meg volt határozva, hogy ki milyen sportágban versenyezhet. A legjelentősebb teljesítményt ebben az időszakban a vívók hozták, 1956-ban a 18 éves Orbán Olga – aki ekkorra már többszörös országos bajnok volt – megnyerte a selejtezőt, az elődöntőt, a döntőben egyetlenegy asszót veszített el, és a végső megmérettetés után olimpiai ezüstéremmel térhetett haza, ezzel is megszerezve Románia első érmét vívásban. 1968-ban Silai Ilona középtávfutó ugyancsak szép eredményt szerzett. A nehéz körülmények között élő sportolóhoz nem sok reményt fűztek az akkori időben, éppen ezért edzője, Bíró György mindent megtett annak érdekében, hogy kiválóan felkészítse a fiatal lányt, aki az egész ország legnagyobb meglepetésére pedig olimpiai ezüstérmet szerzett. Zörgő Éva gerelyhajító a három M betűs olimpia (München 1972, Montreál 1976, Moszkva 1980) résztvevője mindháromszor eljutott a döntőig, érmet viszont sajnos sosem nyert. Állítása szerint akkoriban kevés hangsúlyt fektettek a pszichológiai felkészítésre, és a ráhelyezett nyomás miatt nem tudta hozni a kívánt eredményt. Hasonló cipőben járt Papp János vívó is, akit azért nem vittek ki a müncheni olimpiára, mert az akkori válogatott kapitány szerint egy 18 éves gyereknek nincs helye egy ilyen kaliberű megmérettetésen, négy évvel később viszont már a bukaresti csapat színeiben versenyzett. Montreálba a meglepetés erejével érkezett, senki sem számított a tehetségére és a tudására, így a két legnagyobb ellenfelét az első körökben sikerült leszerelnie. Ezután került rá egy olyan nyomás, ami miatt a következő három kört elvesztette, a végső eredmény miatt pedig a bronzéremről is lecsúszott. A nyolcvanas években tűnt fel Tasnádi István, aki súlyemelésben lesérülve is olimpiai ezüstérmet szerzett az 1984-es olimpián. Az ezt követő években, évtizedekben egyre kevesebben indultak Kolozsvár színeiben. Nagy meglepetés volt, amikor Miklós Andrea 2016-ban indult a román 4×400-as váltóban, majd pár éve átigazolt a bukaresti csapathoz, és bár sérülés után van, kiutazott idén Tokióba, ahol végül egészségügyi okokból nem állt rajthoz.

KABAI KRISZTINA