Suliujsag 2014 2015 4 6 osztalyok

Page 1

Suliújság Maglódi Vermesy Iskola

Hol is lakom? Maglód nevét először 1200 körül említették egy dokumentumban, mely szerint a honfoglalók hetedik vezérének, Téténynek az unokái voltak Gyula és Zombor, akiktől a Maglód nemzetség származott. Maglód mozgalmas történetét hangulatosromantikus patakparti sétányon bandukolva, a tanösvény hét tájékoztató tablójának közelében elhelyezett padokon üldögélve érdemes megismerni. A tablók egyik oldalán egy-egy korszak összefoglalása olvasható, a másikon pedig három — három régi képeslap látható Maglódról. A bejárati kaput honfoglalás kori vitéz

I. évfolyam, 1. szám 2015. január

A szerkesztőségről

A maglódi tanösvény bejáratát őrző szoborpár a Petőfi tér felől

és a hun-magyar csodaszarvas-legendára utaló szoborpár őrzi. A kijáratnál pedig két népviseletbe öltözött emberpár fából kifaragott szobra néz merengve Petőfi Sándor szüleinek emlékhelye felé. A patak túloldalán a Szeberényi Lajosról elnevezett helytörténeti gyűjte-

mény (az egykori Petőfi téri iskola) felújított épülete várja a múzeumlátogatókat.

meg. A szerkesztőség tagjai többnyire a hetedik vagy a nyolcadik évfolyam tanulóiból kerültek ki. Ebben a tanévben két újságíró szakkör is működik az iskolánkban. Az egyik a 4-6.

 Mikó Diána  Király Réka  Halász Réka  Tóth Zsófi  Lukács Anna

Ha kedvet kaptál, sétálj el ezekhez a helyekhez! Mikó Diana 6.b

Az újságíró szakkör Iskolánkban nagy hagyományai vannak a diákújságírásnak. Ezt tanúsítják az iskolai honlapról is elérhető diákújságok és évkönyvek. Az első lapszám annak idején, 1994ben az Irka Firka nevet kapta és öt éven keresztül jelent

 Az újságot a 4-6. évfolyamon működő újságíró szakkör tagjai készítették, Andrásné Molnár Judit tanárnő irányításával. A szakköri tagok:

évfolyamon (Andrásné Molnár Judit néni vezetésével), a másik a 7-8. évfolyamon (Osztertág Éva néni vezetésével). Ha kedvet érzel az íráshoz, jelentkezz bátran!

A tartalomból: Riport egy végzős diákkal

2

Az iskolatejről

2

Egy érdekes rajztechnika

2

Riport elsősökkel

2

Táncház

3

Versek, rajzok

4

MASZAT

4


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Suliujsag 2014 2015 4 6 osztalyok by Hosszu Tibor - Issuu