Próza kategória különdíj

„Minden történelmi kor átkozza a rá mért változásokat, így volt ez a gőzmozdony, sőt a nyomtatott könyv érkezésekor is, az előbbi feldúlta a tájat és a természetet, ez utóbbi feleslegessé tette a szóbeliségben öröklődő emlékezetet. Saját korunkból nézve mindig végzetesnek tűnik a történő változás és mi kedvtelve rágcsáljuk a gondolatot: minden bajunkért a technológiai fejlődés a hibás. Így is van és nincs is így, erre az ambivalenciára és a nosztalgiába menekülés korlátoltságára hívja fel a figyelmet az alább olvasható rövidpróza. Toczauer Júlia műmeséje szándékosan merít a népmese eszköztárából, helyez egymás mellé típuskaraktereket, nem autentikus, hanem irodalmilag ismerős kíván lenni. Kevés olyan műfaj van, amiben a tanulságot a didaktikusság nehézkessége nélkül ki lehet mondani, de a Mindenkori népmese megtalálta ezt a formát, miközben a választott tematikát, a múlt és a jelen ellentétpárok elbizonytalanítását a nyelvi, műfaji, képi módszerek még a tanulság kimondásánál is jelentéstelibben dolgozzák ki.” V

TOCZAUER JÚLIA: Mindenkori

Hol volt, hol nem volt, valamikor példa erre biztosan volt, mert bár ez nem egy szokványos mese, azért az már sokszor megtörtént, hogy ama ifjú, kinek éppen csak kiserkedt kicsiny szakálla, oly mély kétségekkel áhította édesapja bölcsességét, hogy azon még a legszigorúbb atyai szív is megesett.

Így volt ez az ifjú Pállal is, aki napokig csak úgy jött és ment a kis döngölt padlójú házacskában, mint a kutya, ha nem lelé dolgavégzésének helyit, aztán meg gubbasztott a tornácon, mint a kivénhedt tik az udvarban kopasz farháttal, hogy édesapja már csak odalépett hozzá, kikémlelni, mi nyomasztja oly nagyon.

– Tán, fiam, hideglelés bújt beléd, hogy egyszer kóricálsz, másszor kuksolsz. Nem jó jel ez a jószágnál se! Dugd ide a homlokod! – Hát az öreg érezte, hogy nem fejből származik a baj. Úgy hát leült Pállal a lócára, sejtvén, hogy itt bizony másutt kell keresni a gondok gyökerét. – No, fiam, azt látom még az én vén szemeimmel is, hogy tégedet gond gyötör, de még, ha fehérnép is van a dologban, megoldjuk. Ne búsulj semmit!

– Jaj, édesapám! – legyintett Pál. – Nem ilyen természetű az én gondom. – Azzal elhallgatott, s hallgattak mindketten még egy ideig, de minthogy az öreg nem faggatózott, Pál végül előadta magát. – Tudja, maguknak nem volt semmijük abban a világban, aminek én már csak töredékét ismerhetem. Kendék gyalogszerrel jártak iskolába, nem volt kéznél mobilkészülék, ha át akarták hívni a komát egy kupicára, s nem úgy volt az se, hogy az ember csak bement a Lidlbe, és leemelte a stelázsiról a neki tetsző portékát.