„A kitartáson múlik”

Január második szombatján 14 és 17 óra között Nagy Andrea kosárfonó népi iparművész tartott kézműves foglalkozást a Tájházban. Az isaszegi illetőségű alkotó harminc éve foglalkozik ezzel a mesterséggel, 2016-ban szerzett Népi iparművész címet. A Csoóri Sándor Program jóvoltából ezúttal a tálcakészítést tanította meg a veresi érdeklődőknek.

Tíznél is több lelkes nő és egyetlen férfi válogatja a vesszőket a Tájházban. Van, aki életében először fog fonni és akad, aki már járt valamilyen tanfolyamon. Latolgatják, melyik nem fog eltörni, amikor elkezdenek belőle tálcát készíteni. „Még nálam is el szokott törni a vessző. A kitartáson múlik, hogy ilyenkor feladja valaki, vagy azt mondja, törjön el ötször, akkor is megcsinálom” – mondja nevetve Nagy Andrea, aki tizenéves korában figyelt fel a vesszőfonásra. „Vásárba mentünk édesanyámmal kosarat venni, de nagyon drágálltuk. Viccelődtem vele, hogy majd én megtanulok kosarat fonni” – meséli a népi iparművész, aki már egy hét múlva a gödöllői művelődési ház kézműves foglalkozásán találta magát, hiszen az édesanyja beíratta kosárfonásra. Később Szadán, Nádudvaron, Békésen és Tiszaalpáron is meg- szállottan tanulta a mesterséget, később megismerkedett Székely Évával, aki a fővárosi Hagyományok Házában oktatta a kosárfonást. „A kézműves szakmákat lehet tanulgatni, de megtanulni soha. Hiába tud már valamilyen szinten fonni az ember, mindig kap hozzá valami kis fűszert, amivel gyarapíthatja az ismereteit, vagy átalakíthatja a saját ízlésére. Aki valamilyen szinten fon kosarat például, az megtanul olvasni róla. Onnantól határtalan vele a kapcsolata”

Ami a kosárfonást illeti, hazánkban létezik a polgári és a paraszti kultúrában használatos tárgyi stílus. Ez utóbbinak van most divatja. „Amivel most dolgozunk, az a hántolatlan vessző, a paraszti kultúra anyaga. A másik esetben le kell fejteni róla a külső kérget. Pont itt a veresi piacon lehet ilyen veszszőből készült kosarakat kapni” – magyarázza And- géla táncát csodálhatta meg a szép számban összegyűlt közönség. Egyébként arra sem kellett sokáig várni, hogy ők is felálljanak a dúsan megpakolt asztaloktól és a néptáncosok irányításával egyetlen, jókedvűn hömpölygő táncházzá alakítsák a Váci Mihály Művelődési Központ színháztermét. Csattantak a tenyerek, koppantak a csizmasarkak és már nyolc óra tájékán olyan hangulat kerekedett, olyan tempót diktáltak a zenészek, hogy el sem lehetett képzelni, hová tud ez még fejlődni. Mindenesetre másnap az a hír járta a városban, hogy a legkitartóbb mulatókat még hajnali háromkor is lehetett látni hazafelé szállingózni a bálból. MÁRKUS JUDIT rea, aki az egész országban jár különböző kiállításokra, rendszeres résztvevője az Országos Táncháztalálkozónak és a Mesterségek Ünnepének. A népi iparművész cím megszerzése óta is szokott beadni alkotásokat a Hagyományok Háza szakmai zsűrijének, hogy alkalmanként megmérettesse tudását. „Van egy idézőjeles ranglétra, amit meg kell járni, ha az ember készít egy kosarat, mert vannak nehézségi fokozatok. Amikor legelőször találkozunk vesszővel, meg kell ismerni, hogyan viselkedik, mennyi erőt kell kifejteni, ha meghajlítjuk. Ha erre ráérez valaki, könnyebben megy” – mutat rá a népi iparművész, akinek az irányítása alatt gyönyörű tálalók, tálcák készültek január 14-én délután a Tájházban. MÁRKUS