XXIX. évf. 2021/10
2021. OKTÓBER
INFORMÁCIÓS MAGAZIN
Hírnök Hírportál: www.hirnok.hu
22
TUDOMÁNY CÍMLAPSZTORI
Hírnök
Megduplázódott az 50 fokos meleget elérő napok száma Csaknem megduplázódott a szélsőségesen meleg, 50 Celsius-fokot is elérő napok száma az 1980-as évek óta – állapította meg a BBC globális elemzése.
A korábbinál több területen fordulnak elő ilyen napok, ami példa nélküli kihívás elé állítja az emberi egészséget és életmódot. Az 50 fokos napok száma minden évtizedben nőtt az 1980-as évek óta. 1980 és 2009 között évente átlagosan 14 napon haladta meg a hőmérséklet az 50 fokot. 2010 és 2019 között ez a szám 26-ra nőtt. Ugyanebben az időszakban a 45 fokot elérő, vagy meghaladó hőmérsékletet átlagosan évente 14 napon mértek. A növekedés teljes egészében a fosszilis üzemanyagok égetésének tulajdonítható – mondta Friederike Ott, az Oxfordi Egyetem környezetváltozási intézetének társigazgatója. A forróság az emberre és a természetre nézve is halálos
lehet, nagy károkat okozhat az épületekben, az utakban és az erőművekben. 50 fokos napok döntően a Közel-Keleten és az Arab-öböl vidékén fordulnak elő. Azonban amikor idén nyáron Olaszországban 48,8 fokkal, Kanadában 49,6 fokkal megdőlt a melegrekord, a tudósok arra figyelmeztettek, hogy máshol is eljöhet az 50 fokos napok ideje, ha nem csökken a fosszilis tüzelőanyagok égetése.
XXIX. évf.
10. szám; 2021. Október MEGJELENIK: MINDEN HÓNAP ELSŐ CSÜTÖRTÖKÉN
Online magazin – www.hirnok.hu Megrendelés: www.hirmail.hu FŐSZERKESZTŐ: Meggyesi Gyula 06-20-9359-952 hirnok@hirnok.hu FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: Fejér Andrea 06-20-480-1751 info@hirnok.hu
A BBC elemzése alapján a legutóbbi évtizedben fél fokkal emelkedtek a hőmérsékleti maximumok az 1980 és 2009 közötti időszakhoz képest. Az emelkedés azonban nem volt egyenletes a világon: Kelet-Európa, Dél-Afrika és Brazília maximumai több mint 1 fokkal, az Északi-sarkvidék és a Közel-Kelet egyes részei több mint 2 fokkal nőttek. A BBC az elemzés nyomán dokumentumfilm-sorozatot indít Life at 50C (Élet 50 Celsius-fokon) címmel, amely azt kutatja, hogy befolyásolja az extrém forróság az életet a világon. Az amerikai Rutgers Egyetem egy tavalyi tanulmánya szerint 2100-ra a világon akár 1,2 milliárd embert is érinthet a hőstressz, ami legalább négyszerese azok számának, akiket jelenleg sújt a szélsőséges meleg. MTI
KÖZPONT ÉS LEVÉLCÍM: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. Telefon/fax: 06-28-540-160 HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-70-417-9952;
06-28-540-160; 06-20-9359-952; Kiadja a Alapítva: 1992
A HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT NEM VÁLLALUNK FELELŐSSÉGET! A programok, információk tájékoztató jellegűek! Az írások és hirdetések máshol történő megjelenéséhez kiadónk hozzájárulása szükséges.
Regionális megjelenések: BUDAPEST (Főváros) Veresegyház és környéke (Veresegyházi Kistérség), Gödöllő és környéke (Gödöllői Kistérség), Szentendre és környéke (Szentendrei Kistérség),
Dunakeszi és környéke (Dunakeszi Kistérség), Vác és környéke (Váci Kistérség), Ráckeve és környéke (Ráckevei Kistérség), Budaörs és környéke (Budaörsi Kistérség)
Fotók, grafikák: pixabay – www.pixabay.com freepik – www.freepik.com L Á TO G A S S
EL
HONLAPUNKRA:
w w w. h i r n o k . h u
Hírnök
GAZDASÁG
/
MUNKA
3
Gépkezelő, betanított, felszolgáló, pincér a legkeresettebb
Kétharmadával több szakmunkást keresnek a cégek A szak-, betanított- és segédmunkásokat toborzó hirdetések száma 61 százalékkal nőtt idén 2020-hoz képest, a hirdetések száma Vas, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében emelkedett a legnagyobb, míg Tolna és Nógrád megyében a legkisebb mértékben – közölte saját adtabázisa alapján a Profession.hu az MTI-vel.
A közlemény szerint a gépkezelők iránti kereslet nőtt a leginkább idén: 113 százalékos növekedést mértek az előző éves adatokhoz képest, ezt követi 103 százalékos emelkedéssel a betanított munka, 101 százalékos bővüléssel pedig a felszolgáló, pincér, pultos. Ezzel szemben a takarítás, tisztítás kategóriában 19 százalékkal, a személy- és vagyonvédelem területén 6 százalékkal a biztonsági őr, vagyonőr, portás állásokra pedig csupán 1 százalékkal nőtt a feladott álláshirdetések száma éves összevetésben. A meghirdetett állásokra jelentkezők száma alapján megállapították, hogy az előző évhez képest most a legnagyobb kihívás felszolgálókat, pincéreket, pultosokat és szakácsokat találni, amit a gépkezelő, valamint a hegesztő, lángvágó követ.
Az aktív álláskeresőknél, akik a tapasztalatuknak megfelelően jelentkeztek az üres pozíciókra, a havi bérigény tavaly óta 7 százalékkal, nettó 233 ezer forintra emelkedett. A legjelentősebb 11-11 százalékos bérigény-növekedés a gépszerelő, valamint a lakatos, géplakatos állásokra jelentkezőknél történt, így a nettó bér-
A bolondok házában az egyik beteg a vízvezetéknél áll és egy botra kötött madzagot lógat be a kagylóba. Az ápoló tapintatosan kérdi tőle: – Na, hány halat fogott eddig? A bolond rámered: – Maga őrült, a vízvezetékben!? * „Miért mindig a horkolók alszanak el előbb?”
igényük 320 ezer, illetve 353 ezer forint, ezt követi a gépkezelő, ahol a bérigény 9 százalékkal 247 ezer forintra emelkedett. Szintén 9-9 százalékos növekedést mértek a bérigényben a hegesztő, lángvágó és a betanított munka állásokra jelentkezőknél is. Az elvárt bérek nagysága szerint sorrendben a hegesztőlángvágó szakma áll az élen 382 ezer forint havi nettó fizetési igénnyel, amit a lakatosgéplakatos (353 ezer forint), a villanyszerelő (328 ezer forint), autószerelő, szervizes (321 ezer forint) és a gépszerelő (320 ezer forint) követ. A közlemény idézte Tüzes Imrét, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatóját, aki elmondta a vizsgált célcsoportban a jelentkezők közel háromnegyedének a középiskolai érettségi a legmagasabb iskolai végzettsége, ami a tavalyi adatokhoz képest 7 százalékponttal nőtt. Hozzátette, ezzel párhuzamosan a szakmai tapasztalat mértéke is jelentős, hiszen a jelentkezők 33 százaléka már több, mint 10 éve dolgozik.
O NLINE T OVÁBBI K IADVÁNY INFORMÁCIÓK , D IGITÁLIS A TÉMÁBAN M AGAZIN : w : ww. w w w. hir hir nono k. hu k. hu
4
A J Á N L AT U N K
T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu
Hírnök
Hírnök
5
ÉRDEKESSÉG
Csaknem 100 millió forintért kelt el egy hamis Banksy-NFT Több mint 240 ezer fontért (97,2 millió forintért) kelt el egy nem helyettesíthető tokenként (NFT) kínált hamis Banksy-mű a brit graffitiművész hivatalos oldalán keresztül elérhető online aukción: a vevő azt hitte, hogy Banksy első NFT-jét vásárolta meg, pedig csak rászedték, noha a pénzét végül visszakapta.
Az interneten Pranksyként ismert NFT-gyűjtő, aki a 30-as éveiben jár és személyazonosságát nem hozza nyilvánosságra, úgy véli, hogy Banksy honlapját meghekkelték, ő maga pedig egy gondosan kidolgozott átverés áldozata lett. A hacker ugyanakkor viszszautalta a pénzt, leszámítva a nagyjából 5 ezer fontra rúgó tranzakciós díjat. A brit gyűjtő bizarrnak nevezte az esetet és úgy véli, hogy a hacker megijedhetett – írja a BBC hírportálja. Banksy honlapján egy – mostanra törölt – NFT nevű új aloldal jelent meg, amely
egy online aukciós oldalra vezető linket tartalmazott, a megvásárolható NFT pedig a Great Redistribution of the Climate Change Disaster címet viselte. Miután a férfi a többi licitálónál jóval magasabb ajánlatot tett, az árverés hirtelen véget ért, és az összeg – ethereum kriptovalutában – automatikusan a csalóhoz került. Asztali számítógépen és mobiltelefonon is ellenőriztem az URL-t, mielőtt licitáltam. Csak azért mertem ajánlatot tenni, mert Banksy hivatalos oldaláról volt szó. Amikor az ajánlatomat elfogadták, rögtön
arra gondoltam, hogy valószínűleg átverés az egész – jegyezte meg a vevő, aki azt gyanítja, hogy maga a hacker értesíthette őt és másokat is az aukcióról. Banksy egyetlen NFT-t sem készített még, és semmilyen NFT-aukció nem kötődik a művészhez. A nem helyettesíthető tokenek piacának népszerűsége 2021 februárjában és márciusában szinte felrobbant. Minden NFT-nek van saját blockchainalapú digitális „pecsétje”, amely az eredetiségét és tulajdonosát igazolja.
Egy lány a híd korlátján áll és épp készül beleugrani a folyóba, amikor arra jön egy kerékpáros fiú. Odaszól a lánynak: – Hé, hát te meg mire készülsz ott fent? – Beleugrom a vízbe, öngyilkos akarok lenni.
– Ugyan, micsoda butaság! Gyere ide inkább és adj egy csókot! – mondja incselkedve a biciklis. Odamegy és megcsókolja, hosszan, szenvedélyesen. A fiú nagyot sóhajt: – Hű, ez volt életem eddigi legklasszabb csókja! Te aztán egy igazi tehetség vagy, kár
lenne ezt elpazarolni. Mondd, miért akarsz meghalni? – Mert a szüleim nem bírják, hogy fiú létemre lányruhában járok. * „Ha semmi sem sikerül elsőre, akkor az ejtőernyős ugrás nem neked való.”
MTI
O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
6
Á L L AT I
Hírnök
Nagy az érdeklődés a horvátországi „méhhotel” iránt Egyre nagyobb az érdeklődés az egyetlen horvátországi „méhhotel” iránt, amely termékeny méhekkel teli kaptárokat kínál olyan embereknek, akik – bár szeretnének saját mézet termelni –, de sem idejük, sem helyünk nincs arra, hogy gondozzák a kis beporzókat – adta hírül a horvát sajtó.
A méhhotel a közép-horvátországi Gerzence (Garesnice) városától nem messze, egy fenyőerdőben helyezkedik el. Egyedülálló ötletről van szó, amelyet a Balja házaspár, Domagoj és Tatjana valósított meg, százéves családi méhész tradícióval a háta mögött. Céljuk az volt, hogy hozzájáruljanak méhészeti turisztikai és oktatási programok minőségének növeléséhez, hagyományt és eredetiséget vigyenek egy olyan ágazatba, amely nem pusztítja az ökoszisztémát. Domagoj elmondta, hogy a hotel ötlete azért jött, mert számos vevőjük mindenféle módszerekkel próbálta megvizsgálni azt, hogy a méz, amit előállítanak, valódi-e. A méhhotelt így 2017-ben hozták létre feleségével. Azok számára, akik saját, eredeti mézet szeretnének, kiváló környezetben kaptárokat kínálnak, méhcsaládokkal és teljes felügylettel, valamint gondoskodással. A szerződést három évre kell megkötni a méhhotellel, mert ennyi a méhkirálynő optimális életartama, ezt követően a rajt le kell cserélni fiatalabbra – hangsúlyozta. Az ár 2500 kuna (120 ezer forint), amely egy kast, a méhek etetését, a gyógyszereket, a mézelszedést és természetesen a mézet is tartalmazza. Ez évi 30 kiló méz, amely mennyiség természetesen függ az időjárási viszonyoktól és más befolyásoló tényezőtől – húzta alá. Tatjana hangoztatta, hogy a méhkasok tulajdonosai jól szituált, városi környezetben élő, elfoglalt emberek, akik azonban szeretik és értékelik az egészséges élelmiszereket. A szülők a gyerekeknek, a nagyszülők az unokáknak vásárolnak kasokat – mondta, hozzátéve, hogy
nem csak a horvát állampolgárok mutatnak nagy érdeklődést, Ausztriából, Németországból, Szaúd-Arábiából is tartanak méheket náluk. Köztük egy pilóta Dubajból és egy fociedző Dzsiddából. Domagoj szerint a méhek létfontosságúak a környezet számára, számos növény szaporodása közvetlenül tőlük függ. A legnagyobb veszélyt az emberi tevékenység, a mezőgazdaságban használt műtrágya és növényvédőszerek jelentik számukra, valamit a klímaváltozás. Mint mondta, évtizedek óta idén volt a legkevesebb méztermésük a tavaszi hó és fagy után. Tavasszal meg kellett etetnünk a méheket, hogy ne éhezzenek, ez még soha nem fordult elő velünk – mondta. Kriják Krisztina, az MTI tudósítója
HÍRNÖK HÍRPORTÁL:
www.hirnok.hu ONLINE MAGAZIN:
www.hirnokmagazin.hu T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu
Hírnök
7
Á L L AT I
A kutyák megkülönböztetik a szándékos és véletlen tettet A kutyák meg tudják különböztetni az ember szándékos és véletlen tetteit egy új német kutatás szerint.
A kutya és az ember együttélésének hosszú története során az állat egy sor készséget kifejlesztett, amelyek az emberhez való kötődését segítették. Ezek közül csak egy az, hogy végrehajtják az ül, fekszik és egyéb utasításokat. Azt azonban eddig nem volt ismert, hogy megértik-e az em ber szándékát, vagy csak a tettre reagálnak. Felismerni, vagy legalább megérezni egy másik teremtmény szándékait az úgynevezett tudatelmélet vagy mentalizáció alapja. Így nevezik azt a képességet, amellyel mentális állapotot – szándékot, vágyat, tudást – tulajdonít az ember másoknak. Sokáig úgy tartották, erre kizárólag az ember képes. Egy német kutatócsoport azt vizsgálta, hogyan reagálnak a kutyák, ha az ember szándékosan, vagy véletlenül visszatartja a jutalomfalatukat. Azt állapították meg, hogy eltérő volt a kutyák viselkedése, ha a kísérletet vég-
ző ember akarattal, és más, ha akaratlanul cselekedett. A Scientific Reports tudományos lapban ismertetett kutatás szerint ez arra utal, hogy a kutyák különbséget tudnak tenni a szándékos és a szándék nélküli viselkedés között. A kísérlethez az úgynevezett véletlen-szándékos paradigmát használták, ami gyakori az emberi és állati elme vizsgálatában, de kutyák teszteléséhez még nem vették igénybe. A kísérleteket 51 kutyával végezték, három helyzetet próbáltak ki, mindannyiszor átlátszó táblák választották el a kísérletet vezető embert és az állatot. Az alaphelyzet az volt, hogy a kísérletvezető a táblák közötti résen át adta a kutyának a jutalomfalatot. Az egyik esetben az ember szándékkal hirtelen visszavette a falatot és letette maga elé. A „véletlenügyetlen” modellben az ember a résig vitte a falatot, megpróbálta átadni a résen, de véletlenül kiejtette a kezéből. Ezután
a „véletlen-lezárt” helyzetben újra „megpróbálta” átadni az ételt, de nem ment, mert a rés bezárult. Akár szándékosan, akár véletlenül, a jutalom az ember oldalán maradt mindhárom esetben. A kutatók azt várták, hogy ha a kutyák azonosítják az ember szándékát, akkor tovább várnak, mielőtt a jutalom felé mozdulnának a szándékos modellben, amikor direkt nem kapták meg azt, mint a két másik esetben, amikor a falatot nekik szánták, csak nem sikerült odaadni nekik. A kísérletek azt mutatták, hogy nemcsak hosszabb ideig vártak a „szándékos” helyzetben, mint a két másik véletlen esetben, de nagyobb valószínűséggel ültek, vagy feküdtek le – amit békítő magatartásként szoktak értelmezni –, és hagyták abba a farokcsóválást. Kutatásunkban a kutyák egyértelműen másképp viselkedtek attól függően, hogy az ember cselekedete szándékos, vagy véletlen volt – mondta Britta Schünemann, a tanulmány vezető szerzője.
– Anyu, én nem megyek többé iskolába, semmi értelme oda járni. – Miért mondod ezt, kisfiam? – A tanárnő semmit se tud, folyton csak kérdez! * A gyerekek az iskolában az igeragozást tanulják. – Bálintka, ha azt mondom, én ajándékozom, te ajándékozol, ő ajándékozik, akkor az milyen időben van? – Úgy karácsony táján! O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
MTI
8
Hírnök
ÉRDEKESSÉG
Már kilencezer éve elkezdődhetett a sörkészítés Kínában Egy új kínai tanulmány szerint már kilencezer éve elkezdődött a sörkészítés Kínában, ezer évvel korábban az eddig véltnél.
A sörivás a holtaknak való rituális tiszteletadás része volt 9000 évvel ezelőtt – számolt be róla a phys.org tudományos, ismeretterjesztő portál. A kutatók a Csiaotouban végzett ásatáson egy temetkezési helyen talált ősi edények elemzésével találtak bizonyítékot a korai sörfőzésre. Az ásatáson egy 80 méter hosszú, 50 méter széles sírdombban, három méterrel a földfelszín alatt találták meg az ősi edényeket. A környéken településmaradványokat nem találtak. A sírdombban két ember csontmaradványait fedezték fel, körülöttük több gödör volt, amelyekben kiváló minőségű kerámiaedényeket temettek. A kerámiákat fehérre festették, és néhány edényt absztrakt mintákkal díszítettek. A tanulmány szerint ezek a leletek valószínűleg „a világ legkorábbi ismert festett kerámiái”. Az ebből az időszakból származó más lelőhelyen nem találtak ilyen jellegű kerámiát.
T OVÁBBI
Az elemzésben szereplő 20 edényből hét olyan hosszú nyakú edény lehetett, amelyekből alkoholt ittak. Ennek megerősítésére a kutatók az edények belső felületéről vett mintákat elemeztek. Olyan mikrobotanikai és mikrobiális maradványokat azonosítottak, amelyek összefüggésbe hozhatók a sörerjesztéssel, és amelyek természetes módon nem fordulnak elő. A tanulmány társszerzője, Vang Csia-csing antropológus elmondta, hogy a 9000 éves sör nem hasonlított a mai sörökre, enyhén erjesztett, édes ital volt, amely valószínűleg zavaros is lehetett. A kutatók rizshéjat és más növényi származékokat is kimutattak a cserépmaradványokban. Ezeket erjesztőanyagként adhatták a sörhöz. Bár a Jangce folyó völgye ma az ország rizsföldjeként ismert, a rizs háziasitása fokozatosan történt, mintegy 10 ezer éve kezdődött, és 9000 éve ez a folyamat még a kezdetén járt.
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
Abban az időben a legtöbb közösség vadászó-gyűjtögető volt. A kutatók szerint, mivel a rizs betakarítása és feldolgozása munkaigényes volt, a Csiaotouban talált sör valószínűleg rituális jelentőségű ital volt. A tanulmányban ismertetett eredmények felülírják a korábbi kutatásokat, amelyek szerint a penészgombát legkorábban mintegy 8000 évvel ezelőtt használták az erjesztési folyamatokban Kínában. Vang elmondta: azt pontosan nem tudják, hogyan készült a sör 9000 évvel ezelőtt. Ha az embereknek volt némi maradék rizsük, ami esetleg megpenészedett, akkor észre vehették, hogy a szemek az öregedéssel édesebbek és alkoholosabbak lettek – mondta, hozzátéve, hogy az erjedési folyamatot megfigyelve, próbálgatással juthattak el a sör elkészítéséhez. A kutatók szerint a rituális ivás szerves részét képezhette a társadalmi kapcsolatok és az együttműködés kialakításának, és hozzájárult a 4000 évvel később létrejött komplex rizstermesztő társadalmak megalapozásához. MTI
w w w. hir no k. hu
Hírnök
CSALÁD / EGÉSZSÉG
9
Zsugorodnak a világ legmagasabb emberei Évtizedek óta a holland férfiak és nők a világ legmagasabb emberei, ám az utolsó generáció átlag egy centiméterrel kisebb az előzőnél, kutatók ennek okát a szegényebb étrenddel magyarázzák.
1958 óta a hollandok álltak a világ legmagasabb embereinek listája élén, a holland statisztikai hivatal legújabb adatai szerint azonban egy átlagos 19 éves holland férfi 182,9 centiméter, egy holland nő 169,3 centiméter volt 2020-ban, azaz a 2001-ben születettek férfiak egy centiméterrel alacsonyabbak voltak, mint az 1980-ban született férfiak, ugyanezen korosztályú nők pedig 1,4 centiméterrel lettek alacsonyabbak. A csökkenés csak részben függ össze az alacsonyabb testmagasságú népcsoportokból érkező bevándorlók, valamint gyermekeik számának a növekedésével. A növekedés ugyanis stagnált azokban a nemzedékekben, amelyek mindkét szü-
lője Hollandiában született és azokban a nemzedékekben is, amelyek esetében mind a négy nagyszülő Hollandiában született. A migrációs háttér nélküli férfiak nem lettek magasabbak és a migrációs háttér nélküli nők magassága is csökkenő tendenciát mutat – idézte a statisztikai hivatal illetékeseit a The Guardian brit napilap honlapja. Gert Stulp, a Groningeni Egyetem kutatója más okokat is lát a csökkenő magasság mögött. Lehetséges, hogy a 2007-es pénzügyi válság azt jelentette, hogy számos gyermek szegényebb körülmények között nőtt fel, mint az előző generáció. De az is lehetséges, hogy nőtt az egyenlőtlenség,
– Nem láttalak a vasárnapi misén a templomban, fiam. Azt hallottam, hogy inkább focizni mentél. – Ez nem igaz, atyám, még a hal is megvan, amivel bizonyítani tudom. * „Ki a hideget nem szereti, hóember nem lehet.”
Hírnök HírM@il
amelyről tudjuk, hogy hatással van az átlagmagasságra, a szegényebb gyermekkor kisebb növekedéshez vezet a magasságot illetően – mondta. Az Egyesült Államokban tapasztalt hasonló tendencia azt jelzi, hogy az egészségtelen gyorséttermi ételek egyre nagyobb mértékű fogyasztása lehet az egyik oka a magasságcsökkenésnek. Az étrend megváltozhatott, az elmúlt években a növekedéshez szükséges kevesebb tápanyagot tartalmazhat. Ez lehet az oka annak, hogy az amerikaiak zsugorodnak: szegényebb étrend, több kalória, de kevesebb tápanyag. Feltételezhető az is, hogy a magasságcsökkenést okozhatja az is, hogy egyre több ember kihagyja a húst étrendjéből. Igaz, erre nincs bizonyíték – tette hozzá Stulp. MTI
Hírnökös Hírek és Ajándékok
Aktuális Ajándékok: www.hirnokajandek.hu!
Kódokat kizárólag a HírM@il
olvasók kapnak(!) e-mail üzenetben
Iratkozz fel: www.hirmail.hu O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
10
CSALÁD / GYEREK
Hírnök
Világszerte befolyásoló tényező a beltéri és kültéri levegő
Majdnem hatmillió koraszülést okozhatott a légszennyezés Majdnem hatmillió koraszülés és majdnem 3 millió újszülött alacsony súlya függhetett össze a légszennyezéssel a világon 2019-ben – állapította meg egy új tanulmány.
A Kaliforniai Egyetem San Franciscó-i intézménye (UCFS) és a Washingtoni Egyetem kutatói a betegségek globális terhét tanulmányozták, valamint a beltéri és kültéri légszennyezés hatásairól szóló, a világ minden tájáról származó munkákat elemezték, eredményeiket a PLoS Medicine című szaklap közölte. A tanulmány az eddigi legmélyebb elemzése annak, hogyan befolyásolja a légszenynyezés a várandósság számos kulcsfontosságú mutatóját, köztük a kis születési súlyt és a koraszülést. Emellett a kutatás az első globális betegségtehervizsgálat ezekről a mutatókról, amely magában foglalja az –
elsősorban a konyhai tűzhelyekről származó – beltéri légszennyezés hatásait is, amelyek számlájára a mért hatások kétharmada írható. A koraszülés világszerte az újszülöttkori halálozás vezető oka, évente több mint 15 millió csecsemőt érint. Az alacsony súllyal születő vagy koraszülött babák között magasabb a súlyos betegségek aránya egész életükön át. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) becslése szerint a világ népességének több mint 90 százaléka él szennyezett levegőjű területen, a fele beltéri légszenynyezésnek is ki van téve, mert
„A szenilitásban az a legjobb, hogy saját magad elől dughatod el a karácsonyi ajándékokat.” * – Hát ez mindennek a teteje! Nekem azt mondod, hogy a nagybátyád temetésére mégy, és most itt látlak a labdarugó mérkőzésen! – dorgálja a tanár a diákot. – Várja csak ki a végét, tanár úr! A nagybátyám a bíró...
Értesülj azonnal a
otthonában szenet, fát, vagy mást éget. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a koraszülés és az alacsony születési súly globális előfordulása majdnem 78 százalékkal lenne csökkenthető, ha Délkelet-Ázsiában és Afrika Szaharától délre fekvő területén minimalizálnák a légszennyezést. Ezeken a területeken gyakori a beltéri légszennyezés, és a koraszülés aránya a legmagasabb a világon. A tudósok a világ fejlettebb részein is komoly légszennyezési kockázatot találtak, az Egyesült Államokban 2019ben a becslések szerint csaknem 12 ezer koraszülésben játszott szerepet a rossz levegő. Az új, globális és szigorúbban megalapozott bizonyítékok alapján ma már a csecsemőkori megbetegedések és halálozások egyik fő tényezőjének kell tekinteni a légszennyezést – mondta Rakesh Gosh, a Kaliforniai Egyetem közegészségügyi szakembere, a tanulmány vezető szerzője. MTI
Hírnök megjelenéséről
és vedd át az ajándékutalványt!
Hírnök HírM@il
Hírnökös Hírek és Ajándékok
Iratkozz fel: www.hirmail.hu T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu
Hírnök
CSALÁD / EGÉSZSÉG
11
A testedzés gátolhatja a daganat növekedését Ágynyugalom helyett a testgyakorlást ajánlja a rákos betegeknek egy ausztrál egyetem kutatása.
A testedzés hatására az izmok úgynevezett miokineket – a fehérjék egy fajtája – választanak ki a véráramba. Az ausztrál Edith Cowan Egyetem (ECU) tudósai kimutatták, hogy a miokinek gátolhatják a tumor növekedését, sőt segíthetik a rákos sejtek elleni harcot is. Klinikai vizsgálatuk során elhízott prosztatarákos betegek végeztek 12 héten át rendszeres testmozgást. A program előtt és után is vért vettek tőlük. A vérmintákat közvetlenül élő prosztatarákos sejtekre helyezték. A kutatást felügyelő Robert Newton profeszszor szerint az eredmények segítenek magyarázatot adni arra, miért fejlődik a rák lassabban a testmozgást végző páciensek szervezetében. A betegek rákellenes miokinjeinek kon-
centrációja nőtt a három hónap alatt. Amikor a program előtt és utána levett vérmintákat az élő daganatsejtekre helyeztük, azt láttuk, hogy az edzések utáni minta jelentősen gátolta a daganatsejtek növekedését. Ez nagyon lényeges, mert arra utal, hogy a rendszeres testedzés a szervezetben rákellenes környezetet teremt – idézte a professzort a medicalxpress.com. A Medicine and Science in Sports and Exercise című szaklapban ismertetett kutatás vezetője, Jin-Soo Kim azt mondta, hogy ugyan a miokinek küldhetnek a rákos sejteknek olyan szignált, hogy lassabban növekedjenek – vagy teljesen álljanak le –, de maguk nem képesek elpusztítani őket. A miokinek azonban a véráramban lévő immunsejteknek jelezhetik, hogy aktívan harcoljanak a rák ellen. Newton szerint a testedzés emellett kiegészíti a prosztatarák elleni más kezeléseket, köztük az úgynevezett androgén deprivációs terápiát (ADT), amely hatásos és gyakran alkalmazzák, ám az izomtömeg jelentős csökkenéséhez és a zsírszövet növekedéséhez vezet. A kutatás minden résztvevője ADT-t kapott és elhízott volt, az edzésprogram alatt csökkent a zsírtömegük, az izomtömegüket megtartották. Newton szerint a mechanizmus nemcsak a prosztatarák, hanem minden rákfajta esetében létezik. Az ECU folytatja a kutatást, lesz olyan vizsgálatuk, amelyben előrehaladott prosztatarákos betegekkel végeztetnek hat hónapos edzésprogramot. MTI
O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
12
O T T H O N / I N G AT L A N
Hírnök
Erősödő kereslet és 2-8 százalékos áremelkedés várható a lakáspiacon A lakossági jövedelmek látványos emelkedése és a gyerekes, vagy gyerekeket vállaló családokat célzó állami támogatások erősen ösztönzik a keresleti oldalt, ahol a felpörgő infláció miatt a befektetőkkel is számolni kell; Budapesten a használt lakásoknál 4-5, az újépítésűeknél pedig 7-8 százalékos áremelkedés várható – derül ki a GKI és a Masterplast közös szeptemberi felméréséből.
T OVÁBBI
vállalkozások körében a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások az előző negyedévhez képest érdemben javultak. Kelet-Magyarországon is lényegesen, Nyugat-Magyarországon viszont csak kissé javultak a piaci várakozások. A lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások a 2020 második negyedévi mélypont és 2021 első negyede között folyamatosan javultak, de júniusban megtorpant a
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
javuló trend. A mostani kutatásban ismét javulást állapítottak meg, lényegében a fél évvel ezelőtti várakozások köszöntek vissza. Magyarországon 74 ezer biztosan és 180 ezer valószínűleg lakást építő vagy vásárolni szándékozó háztartás lehet a következő egy évben – derült ki a szeptemberi felmérésből. A GKI-Masterplast fővárosi lakáspiaci index (amely az
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
F
A GKI negyedévente végez felmérést az ingatlannal foglalkozó cégek kilátásainak feltérképezésére. A mostani kutatásban, amelyben 110 cég vett részt, a lakosság körében 1000 ember megkérdezésével készített reprezentatív véleménykutatás eredményeit is felhasználták. A felmérés 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készül. A felmérés szerint az ingatlanokkal foglalkozó fővárosi
Hírnök
O T T H O N / I N G AT L A N
ingatlanos cégek, illetve a lakosság várakozásait fejezi ki egyetlen számban) negyedéves alapon 8, éves alapon 16 ponttal nőtt. Az ország egészére vonatkozó lakáspiaci index 6, illetve 20 ponttal emelkedett. Mindkét index kétéves csúcsán áll. Országos átlagban a felmérés válaszadóinak 52 százaléka a használt lakások árainak emel-
kedésére, 40 százalékuk stagnálásra, 8 százalékuk árcsökkenésre számít a következő 12 hónapban. Budapesten csaknem 70 százalékuk vár áremelkedést, miközben árcsökkenéssel csak 4 százalékuk számol. A vidéki körzetekben a stagnáló árakat előre vetítők kerültek enyhe többségbe. Budapesten 4-5, vidéken 2-3 százalékos áremelkedésre lehet számítani.
Tudósok szerint a sör női hormont is tartalmaz. A vizsgálatok szerint a sört fogyasztó férfiaknál súlygyarapodás tapasztalható, a személyek túl sokat beszélnek bármiféle értelem nélkül, elvesztik érzelmi kontrolljukat, és sokkal rosszabbul vezetnek. * Szőke nő beiratkozik egy reinkarnációs tanfolyamra. A barátnője másnap megkérdi: – És nem volt nagyon drága? Mire a szőke nő: – De igen, az volt, de hát csak egyszer élünk... * Bölcs férfi nem játszik bakugrást az orrszarvúval.
T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
13
Az új építésű lakáspiacon a megkérdezettek 70 százaléka vár áremelkedést a következő egy évben, s csökkenésre lényegében senki sem számít, ezen a téren nincs nagy különbség az egyes régiók között. A válaszok alapján a közeljövőben 7-8 százalékos áremelkedést jeleznek előre. A lakásbérleti piacon a fővárosban a díjak emelkedésére, a vidéki körzetekben ezek stagnálására számít a többség. A következő 12 hónapban lassú, 3-4 százalékos díjemelkedés valószínű.
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
MTI
14
O T T H O N / I N G AT L A N
Hírnök
A lakosság 34 %-át érte már kár építkezésnél kontár munka miatt Magyarországon a lakosság 34 százalékát érte már kár építkezésnél kontár munka miatt, az okozott kár átlagos értéke egy emberre vetítve 753 320 forint volt – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője online sajtótájékoztatón.
Hozzátette, a Mapei Kft. augusztusban reptezentatív felmérést készített a lakosság körében 2248 ember bevonásával. A kutatás arra szolgált, hogy megállapítsa, a megrendelők menynyire bíznak az építőipari szakemberekben, illetve arra, hogy a megrendelőknek mekkora kárt okoztak a nem hozzáértő szakemberek. Markovich Béla közölte, területi eloszlásban az országban a legtöbb kontár munkát Budapesten és Közép-Magyarországon jelezték, itt a válaszadók 41, illetve 40 százaléka mondta, hogy valamilyen építőipari munka miatt szenvedett már kárt, ennek értéke pedig meghaladta a 900 ezer forintot. A lista másik végén Dél-Dunántúl áll, ahol a megkérdezettek 28 százaléka számolt be kontár munkáról, átlagosan 368 690 forint értékben. Markovich Béla elmondta, a felmérés egyúttal az Építőipari Bizalmi Index megalkotására is szolgált, amely azt mutatja meg, mennyire bíznak a megrendelők a szakemberekben, mennyire elégedettek a munkájukkal. A kutatásban résztvevők azt értékelték, hogy az egy éven belül náluk dolgozott építőipari szakemberek milyen munkát végeztek, 5 csillagból állt a skála, amely a kontármunka és a mestermunka között alakult. A megkérdezettek visszajelzései alapján ez az index országosan 3,53 csillag lett, ami a Mapei Kft. ügyvezetője szerint nem annyira rossz, viszont úgy vélte, az építőiparnak ennél sokkal többet kell nyújtania. Országosan ez az index Budapesten és Pest megyében lett a legalacsonyabb (3,32), míg a legmagasabb (3,98) értéket Tolna megyében mérték. Markovich Béla mindezt azzal magyarázta, hogy a fővárosban csoportosul a legtöbb szakember, itt valósul meg a legtöbb építőipari
munka, ezért valószínű, hogy itt több hiba is előfordul. Közölte, az Építőipari Bizalmi Indexet szakmákra is lebontották, a legmagasabb értékelést a villanyszerelő (3,95), a víz- és gázszerelő (3,78), gépész (3,75), a bádogos (3,75) és a festő (3,71) kapta, a legalacsonyabbra (2,89 csillag) pedig a generálkivitelezők munkáját értékelték. Markovich Béla szerint a generálkivitelezőkkel szembeni alacsony bizalom oka, hogy őket terheli minden szakterület legapróbb hibája is. Ezzel szemben a villanyszerelők pozitív megítélésében szerepet játszhat, hogy az esetleges hibás teljesítés gyakran észrevehetetlen egy laikus megrendelő számára, hiszen ha van áram, a munka jó. MTI
országos, regionális, Helyi, nyomtatott, online...
HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-70-417-9952 T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu
Hírnök
O T T H O N / I N G AT L A N
15
Ismét emelkedett a lakásfelújítási kedv Budapest, 2021. szeptember 14., kedd (MTI) - A harmadik negyedévben ismét emelkedett az Otthonfelújítási program támogatási lehetőségei iránti érdeklődés, igaz, a lelkesedés mértéke nem tért vissza az év eleji szintre – derül ki a GKI és a Masterplast közös reprezentatív felméréséből.
Az MTI-nek küldött felmérés eredménye szerint 2022 végéig az összes háztartás bő 5 százaléka biztosan, 13 százaléka pedig valószínűleg élne a program nyújtotta lehetőségekkel. A két legnépszerűbb cél a belső terek, illetve a fürdőszobák felújítása, de a külső nyílászárók cseréjét és a hőszigetelési munkálatokat is nagyon sokan szeretnék elvégeztetni. Ha ezeket az arányokat a teljes sokaságra vetítjük, akkor a biztos szándékú kör bő 200 ezer, a valószínű szándékú kör – feltéve, hogy ezeknek a terveknek a fele valósul meg – mintegy 250 ezer családot jelent. Az állami támogatás igénylése inkább a családiház-tulajdonosok körében népszerű – ezek 7 százaléka biztos, 13 százaléka valószínű résztvevőnek mondta magát. A társasházakban élők tervei valamivel szerényebbek: a panellakások lakói között 3 százalék a biztos és 14 százalék a valószínű résztvevők aránya. A tégla építésű társasházi lakások lakói körében ugyanez a két arány 3 százalék és 12 százalék. Az Otthon-felújítási programban való várható részvétel leginkább a kisvárosokban lakókat hozta lázba, a biztosan és valószínűleg érintettek aránya 8 százalék, illetve 12 százalék körüli. A Budapesten és a községekben élők szándékai lényegében megfelelnek a mintaátlagnak. A kisebb településeken élők felújítási lehetőségeit a falusi CSOK is segítheti. A statisztikai régiók közül a legnagyobb aktivitás a közép-dunántúliban és az észak-magyarországiban várható. Az állami támogatást felvenni tervezők mintegy harmada szeretné kihasználni a maximálisan igényelhető keretet, negyedük legalább 2
millió, csaknem 30 százalékuk legalább 1 millió forint körüli összeggel is beérné. Az átlagos igénylési összeg ezek alapján 2,1 millió forint, s – az önerőt is beleszámítva – 4,2 millió forintos projektérték már egy komolyabb felújításra, korszerűsítésre is elég lehet. Az átlagos igénybevételi összeg az első negyedévhez képest lényegében nem változott – közölték. A GKI negyedévente szervez felmérést a lakosság lakás-felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezésére. A felmérés 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készül. A mostani kutatás a lakosság körében 1000 ember megkérdezésével készített reprezentatív felmérés eredményeit tükrözi.
HÍRNÖK HÍRPORTÁL:
www.hirnok.hu ONLINE MAGAZIN:
www.hirnokmagazin.hu O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
16
KÖZLEKEDÉS
Az új autók 4 és 10 százalék közötti emelkedése várható
Jelentősen drágulhatnak a német termékek Jelentősen drágulhatnak a német ipar termékei, az autógyártók akár tíz százalékkal emelhetik áraikat a Handelsblatt című német üzleti lap összeállítása szerint.
A német feldolgozóiparban egyre nagyobb gond a nyersanyagok magas ára és a szállítási költségek gyors emelkedése, és sok vállalkozás arra készül, hogy a nyereségesség védelmében árat emeljen. Erről számolt be a Handelsblattnak mások mellett az egyik legnagyobb szereléstechnikai vállalat, a Würth csoport igazgatótanácsának elnöke, Robert Friedmann, aki elmondta, hogy az alapanyagok piacán mutatkozó feszültségek miatt termékeik további 5 és 15 százalék közötti drágulásával lehet számolni. A gyártókra nehezedő nyomás mértékét jelzi, hogy az egyik leggyakrabban használt ipari fém, a réz az utóbbi egy évben 50 százalékkal drágult, a kőolaj ára 60 százalékkal emelkedett, a nemzetközi tengeri szállítmányozásban pedig 17. hete folyamatosan
emelkednek a fuvardíjak. Egyes szektorokban más tényezők alakulása is áremelést jelez előre. Az autóiparban például rohamosan növekvő kereslet áll a szűk kínálattal szemben, ami lehetőséget ad a gyártóknak, hogy csaknem húsz éve először jelentősen emeljék áraikat. Így az új autók 4 és 10 százalék közötti drágulásával kell számolni Németországban az idén – áll a Handelsblatt összeállításában. A többi között hozzátették, hogy az ipari termékek árának emelkedése tovább növeli az inflációt. A fogyasztói árak éves emelkedésének üteme akár az 5 százalékot is elérheti 2021 végén – írták, felidézve, hogy júliusban az előző havi 3,2 százalékról 3,8 százalékra, 1993 decembere óta a legmagasabbra emelkedett az infláció. MTI
Pasi óriási monoklival a szeme alatt jelenik meg a munkahelyén. Kollégái kérdezgetik, mi történt vele. – Munkahelyi megbeszélés volt és Tamara, aki előttem ült, felállt, hogy felszólaljon. Ekkor észrevettem, hogy a szoknyája becsípődött a fenekébe és kihúztam. Erre akkora pofont adott, azt hittem, az épület szakadt rám. Pár hét múlva még nagyobb monoklival jelenik meg. Ismét kérdezik a kollégái, mi történt. – Munkahelyi megbeszélés volt ismét és Tamara, aki előttem ült, felállt, hogy felszólaljon. Ekkor Józsi, aki mellettem ült, észrevette, hogy a szoknyája becsípődött a fenekébe és kihúzta. Én viszont tudtam, hogy nem szereti, ha más megigazítja, ezért visszadugtam... * – Miért tart a szőke nő üres sörösüvegeket a hűtőjében? – Azoknak a vendégeknek, akik nem isznak... T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
17
KÖZLEKEDÉS
Az EP 30 km/órás sebességkorlátozást vezetne be A jelenleginél szigorúbb közlekedésbiztonsági intézkedésekkel, például lakott területen 30 kilométeres óránkénti sebességkorlátozással szüntethetők meg 2050-re a halálos közúti balesetek az Európai Unióban – szögezték le az Európai Parlament (EP) képviselői a strasbourgi plenáris ülésükön elfogadott állásfoglalásukban.
A 615 szavazattal, 24 ellenszavazat és 48 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban a képviselők hangsúlyozták: mivel a halálos kimenetelű balesetek 30 százalékánál kulcsszerepet játszik a gyorshajtás, a járművek biztonságos sebességszintje legfeljebb 30 kilométer/óra lenne a lakott területeken és ott, ahol sok a gyalogos és a kerékpáros. Az EP emellett minden országban zéró toleranciát vezetne be a sofőrök alkoholfogyasztásával kapcsolatban, ugyanis – mint írták – a halálos közlekedési balesetek negyedénél az alkohol is szerepet játszik. A képviselők olyan, biztonságos vezetési mód kötelező beállítását javasolták a mobilés elektronikus eszközökbe, amelyek a várakozások szerint korlátoznák a vezetők
T OVÁBBI
figyelmét elvonó üzeneteket. Emellett adókedvezményekkel és biztosítási konstrukciókkal támogatnák a legmagasabb biztonsági normáknak megfelelő járművek vásárlását és használatát. Véleményük szerint több, a közúti biztonságra és baleseti gócpontokra fókuszáló beruházásra van szükség. Ezzel kapcsolatban felszólították a tagállamokat, hogy hozzanak létre olyan nemzeti közútbiztonsági alapokat, amelyek a közúti bírságokból befolyó összegeket közlekedésbiztonsági kezdeményezések megvalósítására fordítják. Az állásfoglalás emlékeztetett: minden évben mintegy 22 700-an halnak meg, 120 ezren pedig súlyosan megsérülnek az Európai Unió útjain. A közúti balesetek halálozási arányának korábbi csökkenése leállt, ami azt jelenti,
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
hogy az uniónak nem sikerült megvalósítani azt a célját, hogy 2010 és 2020 között a felére szorítsa le a halálos köz lekedési balesetek számát. Azok ugyanis csak 36 százalékkal csökkentek. A legutóbbi adatok szerint az utak továbbra is Svédországban a legbiztonságosabbak, egymillió lakosra 18 halálos baleset jut, míg 2020-ban Romániában jelentették a legmagasabb halálozási arányt, 85 halálos balesetet egymillió lakosra vetítve. Az uniós átlag 42 halálos baleset millió lakosonként. A magyar adat ennél valamivel magasabb, 46 halálesettel, de csökkenő tendenciát mutat – tették hozzá. Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
18
Hírnök
KÖZLEKEDÉS
Alfa Romeo: gyönyörűséges szörny született Az Alfa Romeo őrzi kivételes státuszát. Az 1965-ös példakép ihlette Giulia GTA májusi premierje után máris a gyűjtők becses kedvencének számít. Ötszáz, sorszámozott példánya igen gyorsan, már szeptemberre elkelt!
Kína, Japán, Ausztrália éppúgy GTA-lázban ég most, mint az öreg kontinens. Amikor az Alfa Romeo vezetői eldöntötték, hogy a márka 110. születésnapja alkalmából különleges, múltidéző modellel kedveskednek a rajongóknak, szinte adta magát az 1965-ös Giulia GTA, mint a márka történetének egyik legsikeresebb típusa. Az Autodelta Racing Team Baloccóban fejlesztette ki a ’65-ös GTA aktuális változatát, s az ikonikus modellből hamisítatlan versenyautót építettek. A mai Giulia GTA-t létrehozó csapat szintén nem mindennapi körülmények között dolgozott a projekten. A mérnökök és szerelők pontosan azon a helyen valósították
meg a „Szörny” kódnevű projektet, ahol az 1965-ös Giulia napvilágot látott. Ennek tiszteletére a GTA is megkapta az eredeti Autodelta emblémát. Az 1965-ös Giulia GTA is mindössze 500 példányban készült, de a műszaki részletekben szintén vissza-visszaköszön a (dicső) múlt. Különleges kilincsek, ablakok, keréktárcsák jellemzik a szuperjárgányt. Utóbbit a Forma-1 stílusát idéző, egyetlen központi rögzítőcsavarral látták el. Említést érdemelnek a karosszéria építésénél felhasznált könnyű anyagok (Peraluman 25 ötvözet az 1965-ös GTA, karbon kompozit a modern utód esetében.) Az aerodinamika még gyermekcipőben járt 1965-ben. Nem úgy a mai változatban! A modern GTA esetében a fél évszázados motorsport-hagyományokkal rendelkező Sauber Engineering-et kérték fel együttműködésre: az istálló
aktívan részt vett a modell aerodinamikai elemeinek kialakításában, majd a prototípusok és a végső idomok elkészítésében, amihez Európa egyik legmodernebb szélcsatornáját is az Alfa Romeo rendelkezésére bocsátotta. A két modell közötti végső kapcsolódási pont, hogy mindkét esetben neves autóversenyzők is hozzájárultak az autók megvalósulásához. Teodoro Zeccoli és Andrea de Adamich éppen a Giulia GTA-val érték
el legnagyobb sikereiket, míg az Alfa Romeo Racing ORLEN F1 pilótái, Antonio Giovinazzi és Kimi Räikkönen aktív szerepet vállaltak a modell éles tesztelésében, amely során értékes visszajelzésekkel segítették a fejlesztők munkáját, elsősorban az aerodinamikai elemek teljesítményére és a vezethetőségre vonatkozóan. Sz.Z.A.
Hírnök
19
KÖZLEKEDÉS
Happy Car - Teszt
A JUKE praktikus, tartja a formát! Nem a robbanékonysága, a kraft miatt érdemel említést az új Nissan JUKE, hanem megbízhatósága, itt-ott pedig a szokottól mégis csak eltérni igyekvő újításai okán. Az első ülésekre igazított Boze-füles például telitalálat!
A JUKE 2010-ben jelent meg az akkortájt – talán már túlságosan is – színesedő palettán; mondhatni, a nagy „crossover-robbanás” hajnalán született. S talált, süllyedt! Népszerű autóról beszélünk tehát, mely formai szempontból volt igazán érdekes. Tüstént hozzáteszem, magam nem láttam oly’ kivételesnek, számomra – ízlések és pofonok, ugyebár – a mai változat tetszetősebb, „ütősebb”. Maga a kocsi is élvezetesebben terelgethető. A lábtér pont akkora, ami még épp elfogadható, bár a hátul ülők részéről érkezett némi panasz. A fejtér is „megjárja”. A tengelytávolság jelentősen nőtt (2636 mm), a kocsi hosszán és szélességén szintén
sikerült centiket nyerni. A sofőrülés oldaltartása imponáló. A csomagtér 422 literes. A jármű belső kialakítása igényes. A futómű szabványos, semmi extrát nem nyújtó szerkezet, ám a JUKE így is kiválóan fordul; a városdzsungelben – például zsebkendőnyi helyre való beparkoláskor – nagyszerűen helytáll, praktikus, s a sztrádán, ahogyan a „jóféle” rögös magyar – alsóbbrendű – utakon se éreztem vele kirívó problémát. Pici billegést azért produkált a gépezet, de abszolút tűréshatáron belül. Különben is a Bozefülessel minden zavaró apróság elfelejtődik… A háromhengeres benzines motor a maga lehetőségei (999 cm³) közepette hozza a formát; nem lő ki a járgány, de ezt nem is várjuk el tőle. A fogyasztási mutató az átlagot súrolja. Hangsúlyozom, a Nissan modellje bevált, van mire építkezni, van jövője. Nem vélet-
len, hogy a legendás Nissan 240Z Kelet-afrikai Rally-győzelmének 50. évfordulójára megalkotott Rally Tribute Concept éppen a JUKE vonalaiból indult ki, elvégre a rövid első és hátsó túlnyúlások kiváló terepképességekkel, agilitással és fordulékonysággal ruházzák fel az autót. „A megnagyobbított kerékíveknek köszönhetően, melyek egyedileg készített off-road kerekeknek adnak helyet az autó megjelenése még impozánsabb, míg a tetőn és motorházon található addicionális fényszórók a JUKE Rally Tribute Concept terep-autó jellegét emelik ki” – olvasható a gyártó közleményében. Egyébként a raliváltozatból már nem hiányzik az elektromos-hibrid hajtáslánc sem. Sz.Z.A.
20
Hírnök
ÉRDEKESSÉG
Hawaii sziklás tengerpartján bukkantak rá
Évtizedek után ért partot egy japán palackposta Japán középiskolások dobták a tengerbe 37 éve azt a vizespalackot, amely 6 ezer kilométerrel távolabb, Hawaiin sodródott partra idén nyáron – írta The Guardian online kiadása.
A Csiba prefektúrában lévő Csosi középiskola természettudományi klubjának diákjai 1984-ben dobták a vízbe a vizespalackot az óceáni áramlatokat vizsgáló projektjük részeként – idézte a brit Guardian a japán Mainicsi újság riportját. A gimnazisták 750 palackot vetettek az óceánba a Tokióhoz közeli Mijakedzsima szigeten 1984 és 1985 között. Utoljára 2002-ben találtak egyet a délnyugati Kagosima
prefektúrához tartozó Kikaidzsima szigeten. Idén júniusban a kilencéves Abbie Graham a hawaii Paradise Park sziklás tengerpartján bukkant egy palackra, amelyben japánul, angolul és portugálul kérték a megtalálót, hogy a mellékelt űrlapon lépjen kapcsolatba a középiskolával. Abbie szeptember elején a kitöltött űrlapot el is küldte a Csosi középiskolának egy rajz kíséretében, amely őt magát és
Hírnök HírM@il
testvérét ábrázolta szusievés közben. Hajasi Dzsun, az iskola igazgatóhelyettese elmondta, úgy gondolták, az utolsó palackot Kikadzsimán fogták ki. Nem hittük volna, hogy még 37 év múlva is felbukkan egy – tette hozzá. 1985 óta 17 helyen, köztük a Fülöp-szigeteken, Kínában, az Egyesült Államok nyugati partjain és Okinaván is kerültek elő a palackjaik közül. A kilencéves megtaláló nagyon élvezte a kalandot. A Hawaii Tribune-Heraldnak elmondta, szeretne újabb palackokat találni. MTI
Hírnökös Hírek és Ajándékok
Aktuális Ajándékok: www.hirnokajandek.hu
Kódokat kizárólag a HírM@il
olvasók kapnak e-mail-ben a Hírnök Magazinnal
Iratkozz fel: www.hirmail.hu
Hírnök
CÍMJEGYZÉK / APRÓHIRDETÉS
21
ADÁS-VÉTEL
S Z O L G Á LTAT Á S
Eladó-kiadó ingatlanokat keresek ügyfeleim részére, sikeres eladás esetén 2% jutalékért, 20éves szakmai tapasztalat. Hívjon nem fog csalódni! T: 0620 3974 055
Villanybojler tisztítása, vízkőtelenítése, javítása, cseréje, gázkészülék cseréje villanybojlerre. 06-70-943-4372
Vásárolnék... SIMSON S 51, MZ Es,Ts 250, Etz 250-251, Pannónia, Jawa, Tatrán típusú motorkerékpárokat, régi fa forgós fodrász széket, régi pedálos gyermek autót. Tel.: 06-30950-9383, vagy 18 óra után üzenet rögzítőn 0628-437-345 és visszahívom. E-mail: rokakrisz@invitel.hu Keresek azonnali készpénzfizetéssel régi motort/motorokat, elsősorban üzemképes, rég nem használt, fellelt motorokat! Simson, MZ, Jawa, Pannónia, Komár, Babetta, Simson Star stb. típusú motorokat! Hívjon bizalommal! Tel.: 06-20-212-4247
Fűtéskorszerűsítés, konvektor cseréje, konvektor helyett radiátoros fűtés kialakítása. 06-70-943-4372 Kazáncsere teljes körű szereléssel, ügyintézéssel, akár kéménybéleléssel. 06-70-9434372 Fűtésrendszer vegyszeres gépi átmosás 06-70-943-4372 Konténeres Szilárd Hulladékszállítás Gödöllőn és környékén. Tel.: 06-20-944-7515; www.kontenergyorsan.hu
HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-70-417-9952
A J Á N L AT U N K
Hírnök
MEGOLDJUK A HIRDETÉST, MÉDIÁBAN MEGJELENÉST! A Hírnök Magazin Regionális megjelenési területei: BUDAPEST (Főváros) Veresegyház és környéke (Veresegyházi Kistérség), Gödöllő és környéke (Gödöllői Kistérség), Szentendre és környéke (Szentendrei Kistérség), Dunakeszi és környéke (Dunakeszi Kistérség), Vác és környéke (Váci Kistérség), Ráckeve és környéke (Ráckevei Kistérség), Budaörs és környéke (Budaörsi Kistérség)
XVII. kerület
ÖNKORMÁNYZATI-, HELYI-, HIRDETÉSI- és egyéb ÚJSÁGOK, HONLAPOK, TELEVÍZIÓK, TÁBLÁK... KORREKT, GYORS ÉS EGYSZERŰ HIRDETÉSFELVÉTELE! Nyomdai munkák! Ofszet és Digitális nyomtatás!
06-70-417-9952 – hirnok@hirnok.hu T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu