Skip to main content

Hírnök 2021 Április

Page 1

XVIII. évf. 2021/4

2021. ÁPRILIS

INFORMÁCIÓS MAGAZIN

Hírnök Hírportál: www.hirnok.hu


22

GA ZDASÁG / MUNKA CÍMLAPSZTORI

Hírnök

Az e-kereskedelem a járvány egyik legnagyobb nyertese A belföldi online kiskereskedelem bruttó 909 milliárd forintos éves forgalmat ért el tavaly, ami rekord mértékben, 45 százalékkal haladta meg a 2019-es szintet a GKI Digital és az Árukereső.hu legfrissebb közös kutatása szerint.

A hazai e-kereskedelem az előző évek folyamatos, 16-18 százalék közötti bővülését alapul véve legalább három évet ugrott előre a fejlődésben 2020-ban – összegezték a kutatás eredményét az MTI-nek elküldött közleményben. A koronavírus-járvány felgyorsította a digitalizációt, fejlesztésre ösztönözte a kereskedőket és átformálta a vásárlói szokásokat. Az online szektort és a kiszolgálásában részt vevő logisztikát nem hátráltatták le állások, vagy bezárások, a járvány egyik legnagyobb nyertese az e-kereskedelem – hangsúlyozta a GKI Digital. A 2020-as rekord eredmény okai között említették, hogy a boltbezárások, kijárási korlátozások és tiltások tavasszal és

az év utolsó hónapjaiban is mesterségesen terelték az online áruházak felé a vásárlókat. Emellett a más ágazatból elbocsátott munkaerő szinte azonnal megjelent az online kiskereskedelmet is kiszolgáló logisztikai, szállítmányozási szektorban, ami megoldotta a terület évek óta tartó munkaerő-hiányát. A home office-ra és a digitális oktatásra átállás miatt a műszaki és számítástechnikai termékek online forgalma kiugróan, 35-40 százalékkal nőtt tavaly. A bővülés az előrehozott és az átcsoportosított költések miatt az első fél évben volt nagyobb. A barkácseszközöknél és lakásfelszereléseknél is jelentős fejlődést hozott az előző év. A legnagyobb nyertes

XVIII. évf.

4. szám; 2021. Április MEGJELENIK: MINDEN HÓNAP ELSŐ CSÜTÖRTÖKÉN

Online magazin – www.hirnok.hu Megrendelés: www.hirmail.hu FŐSZERKESZTŐ: Meggyesi Gyula 06-20-9359-952 hirnok@hirnok.hu FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: Fejér Andrea 06-20-480-1751 info@hirnok.hu

ugyanakkor az online ruházati szektor, valamint az élelmiszereket, illetve a drogériai és a háztartási termékeket magában foglaló online FMCG-szektor volt, utóbbi esetében a forgalom éves szinten 65 százalék felett bővült. A ruházati cikkeknél a tavaszi boltzár miatt olyan változások jelentek meg a vásárlói magatartásban, ami az elmúlt években a piacra belépő nemzetközi szereplők tapasztalatával együtt a szektor forgalmát több mint kétszeresére növelte. A megnőtt rendelésszám mellett a vírushelyzet a kézbesítési és átvételi szokásokat is formálta. A kézbesítési-piac igazi nyertesének 2020-ban a futárszolgálatok tekinthetők, mivel a házhoz kért rendelések volumene emelkedett leginkább. A csomagpontok, saját átvételi pontok igénybevétele viszont átmenetileg csökkent a korlátozások miatt.

KÖZPONT ÉS LEVÉLCÍM: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. Telefon/fax: 06-28-540-160 HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-70-417-9952;

06-28-540-160; 06-20-9359-952; Kiadja a Alapítva: 1992

A HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT NEM VÁLLALUNK FELELŐSSÉGET! A programok, információk tájékoztató jellegűek! Az írások és hirdetések máshol történő megjelenéséhez kiadónk hozzájárulása szükséges.

Regionális megjelenések: BUDAPEST (Főváros) Veresegyház és környéke (Veresegyházi Kistérség), Gödöllő és környéke (Gödöllői Kistérség), Szentendre és környéke (Szentendrei Kistérség),

L Á TO G A S S

EL

Dunakeszi és környéke (Dunakeszi Kistérség), Vác és környéke (Váci Kistérség), Ráckeve és környéke (Ráckevei Kistérség), Budaörs és környéke (Budaörsi Kistérség)

HONLAPUNKRA:

w w w. h i r n o k . h u


Hírnök

GAZDASÁG

/

MUNKA

3

Étterem és kiszállítás körkép A világjárvány mindenkit másképp érintett. Egyesek észre sem vették, hogy elkapták, mások kemény küzdelemmel felépültek, de sokak számára végzetes. A gazdaságra hasonló hatással van, vagyis az „alig észrevenni”-től a bezárásig érintette a cégeket.

A legnagyobb veszteség a turizmust és a vendéglátást érte. Az éttermek többsége ház hozszállítással folytatta működését, ami területtől, adottságoktól és konkurenciáktól függően segít a „túlélésben”. Kí váncsiak vagyunk, hogyan érintette a vállalkozásokat a korlátozás, ezért megkérdezünk néhány cégvezetőt, hogyan vészelik át a korlátozásokat. Egyik kedvencem a kistarcsai Nosztalgia étterem, amelynek kiemelkedő színvonalát ismerőseim is többször megerősítették, így elsőként arra voltam kíváncsi, hogyan működnek jelenleg. Boross Jenő tulajdonost faggattam a Nosztalgia étterem jelenéről és jövőjéről. – Korábban is foglalkoztunk menükiszállítással, így sok íróasztalra és munkapadra került tőlünk a menü. Természetesen az új helyzetre való tekintettel már az étlap teljes választékát is kínáljuk elvitelre, illetve kiszállítással. – Mennyire viselte meg az üzletet a korlátozás? – Nehéz volt az átállás, de úgy gondolom, szerencsés helyzetben vagyunk, mert nagy a kereslet az ételeinkre, így minden nehézség ellenére tudjuk tartani a színvonalat. Kistarcsa, Nagytarcsa, Kerepes, Csömör, Szilasliget és a XVI. kerület területére szállítunk. Jelenleg is 35 embert foglalkoztatunk, amelyből 12

szakképzett szakács. Nálam elvi kérdés, hogy akár egy uborkasalátát is a szakembernek kell elkészíteni. – Készülnek valamivel az újranyitásra? – Reméljük, hamarosan ismét személyesen köszönthetjük asztalainknál a vendégeket, amikor az urakat egy pohár rozéval, a hölgyeket pedig pezsgővel fogjuk üdvözölni. Elérhetőségek: Nosztalgia Étterem Kistarcsa, Szabadság út 46. Telefon: 06-30-3327559 www.kistarcsainosztalgia.hu Papp Gábor személyében két területről is információt kaphattunk, mivel a veresegyházi Éden Lounge Restaurant & Pension és a gödöllői Svédkakas étterem tulajdonosaként válaszolt kérdéseinkre. – Minket többszörösen érintett a korlátozás. A gödöllői Svédkakas éttermet néhány hónappal korábban nyitottuk, s a svédasztalos, korlátlan fogyasztás hamar népszerűvé tette, de még nem volt elég erős, hogy a korlátozást átvé-

szeljük, illetve a kiszállítást nem éreztük ott megoldásnak, így bezártunk. A veresegyházi Éden Lounge Restaurant & Pension ugyancsak nagy veszteséget szenvedett, mivel a panzió részleg nem működhet. Itt viszont az ételkiszállítás maradt az egyetlen bevételi forrás, de szükség van a tartalékokra is. Megpróbálunk mindent elkövetni a túlélésért, új étlappal és minőségi ételekkel „menekülünk előre”. – Hányan voltak korábban, illetve mennyien dolgoznak most? – Összesen 58 munkatársunkból 13 maradt. – Hogyan készülnek a nyitásra? – Elmondhatatlanul várjuk a „zöld utat”. Veresegyházon most teraszt építünk, ami akkor is hasznos lesz, ha csak a kinti kiszolgálást engedélyezik először. Gödöllőn nehezebb a helyzet, ezért nem tervezem, hogy ősz előtt nyitunk, mivel ott teljesen más a vendégkör és biztosabbnak kell lenni a jövőben, hiszen ismét munkatársakat vehessünk fel az induláshoz. Elérhetőségek: Éden Lounge Restaurant & Pension, Veresegyház, Találkozók útja 1. Telefon: 06-20-489-2827 www.edenlounge.hu

Ingyen reklámmal segítünk az Éttermeknek! 1992-ben alapított kiadónk számára adott, hogy többszázezernyi embert érünk el saját lehetőségeink és partnereink által, de egyedi módon célzottan is meg tudjuk szólítani egyes települések és kistérségek lakosait, így ezeken a területeken a kisebb, helyi vállalkozások is előnybe kerülhetnek! Tehát, számunkra adottak a lehetőségek, amit most segítségre is hasznosítunk! Többféle megjelenést ajánlunk INGYEN! Érdeklődni a hirnok@hirnok.hu e-mail címen, vagy a 06-70-417-9952-es telefonszámon. A segítség mindig jól jön!

O NLINE T OVÁBBI K IADVÁNY INFORMÁCIÓK , D IGITÁLIS A TÉMÁBAN M AGAZIN : w : ww. w w w. hir hir nono k. hu k. hu


4

GAZDASÁG

/

MUNKA

Hírnök

A családi vállalkozások bíznak a következő generációban A családi vállalkozások vezetőinek háromnegyede bízik abban, hogy gyermekük fogja átvenni a cég irányítását, több mint 40 százaléknál pedig már zajlik az utódlás folyamata – közölte a Budapest Bank (BB) az MTI-vel.

A Budapest Bank megbízásából országosan reprezentatív felmérés készült 2020 nyarán a 200 millió forint éves árbevételnél nagyobb, 545 magyar tulajdonú cég tulajdonosának, ügyvezetőjének megkérdezésével. A bank közleményében kiemelte, a megkérdezettek háromnegyede bízik abban, hogy gyermekük fogja átvenni az irányítást, de csak 25 százaléka biztos abban, hogy pontosan ki lesz az utódja a vállalat élén. A megkérdezettek tisztában

T OVÁBBI

vannak azzal, hogy időszerű a generációváltás folyamata, mégis nehéz helyzetben vannak, mert a vállalat irányítása rengeteg időt elvisz, döntő többségük szerint nem marad erőforrásuk foglalkozni a tudatos betanítással, az átadással – írják a közleményben. A felmérésből kiderült, a vállalatvezetők majdnem 2 évet szánnának arra, hogy az utódjuk biztonsággal átvehesse a vállalkozás irányítását, a legtöbben jogi-, és adótanácsadást vennének igénybe a folyamat során,

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

ismerősökre és személyes segítségre is szívesen támaszkodnak. A közlemény szerint a megkérdezettek 85 százaléka hallani sem akar a cég értékesítéséről, ugyanakkor sokuk kíváncsi a cég értékére. Legtöbbjük konkrét számításokkal is rendelkezik, hogy mennyit is érhet valójában a cége. Kasziba Levente, a Budapest Bank vállalati üzletág vezetője a közleményben elmondta, úgy látják, a családi vállalkozások életében kiemelt figyelmet kap a cég értékének folyamatos növelése, a legtöbb vállalatvezető a több innovációban és a hatékonyabb munkavégzésben látja a versenyképességének erősítését.

w w w. hir no k. hu


Hírnök

GAZDASÁG

/

MUNKA

5

Gyors kilábalást várnak a magyar vezetők Magyarországon a megkérdezett cégvezetők 65 százaléka szerint a globális és a magyar gazdaság növekedési üteme is gyorsulni fog, minden második vállalatvezető pedig létszámnövekedéssel kalkulál az idén – közölte a PwC Magyarország az MTI-vel.

A PwC Magyarország idén tizedik alkalommal kérdezte meg a hazai vállalatvezetőket, az iparágukkal összefüggő várakozásaikról és növekedési lehetőségeikről. A kutatásba, amely 2020 októbere és 2021 januárja között zajlott, 240 magyarországi vállalat vezérigazgatóját vonták be, akik egyebek mellett az autóiparban, a gyógyszer- és egészségiparban, a technológia-, infokommunikáció- és szórakoztatóiparban tevékenykednek. A közleményben Koncz Barbara, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának cégtársa elmondta, hogy a felmérés alapján a vállalatok 38 százalékát nem érintette hátrányosan a járványhelyzet. Azok a vállalatok, amelyek működésére negatívan hatott a pandémia, a legtöbben 2022-re teszik, hogy teljesítményük eléri a járvány kitörése előtti szintet. A GDP-vel és a vállalat árbevételével összefüggésben a legtöbben úgy vélekednek, hogy 2020 volt a „szűk esztendő”, 2021-re gyors kilábalást várnak – tette hozzá Koncz Barbara, aki szerint a felmérés rámutatott, hogy a járvány okozta válságot átmenetinek érzik a cégvezetők, amely kezelésének kulcsa a képzett, jó egészségnek örvendő szakképzett munkaerő, a digitalizáció, valamint a kockázati tényezők vállalati stratégiába építése lesz. A vállalatvezetők növekedési terveiből kiderült, hogy a válaszadók 78 százaléka működési hatékonyságának javításával, 59 százalékuk pedig új termék, vagy szolgáltatás piacra dobásával kívánja biztosítani cége nyereségességét a következő 12 hónapban. A közleményben Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország vezérigazgatója elmondta, a magyar vezérigazgatók több mint háromnegyede digitális transzformációra tervez többet költeni, 77 százaléka költséghatékonysági kezdeménye-

zésekbe invesztál. Az viszont nem jó hír, hogy csökkent a külpiaci fókusz, ugyanis a digitális transzformáció mellett az export a legjobb eszköz a sikerhez – tette hozzá Lőcsei Tamás. A PwC elemzése azonban a cégvezetők aggodalmaira is rámutatott: a válaszadók mintegy 82 százalékánál a kockázati tényezők rangsorában első helyen a pandémia és más egészségügyi járványhelyzet okozta fenyegetettség áll. A világjárványt a szakemberhiány és az árfolyamingadozás követi, nyomában a bizonytalan gazdasági növekedéssel és a kiber fenyegetettséggel. Mindezek mellett a válaszadók 50 százaléka a növekedő adóterhektől tart – ami az előző évhez képest 30 százalékpontos növekedés – mert valós veszélynek tartják, hogy a pandémia alatt bevezetett gazdaságfenntartó támogatásoknak ez lesz a forrása.

országos, regionális, Helyi, nyomtatott, online...

HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-70-417-9952 O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu


6

GAZDASÁG

/

MUNKA

Hírnök

A munkavállalók 73 százaléka a járvány után is otthonról dolgozna Globálisan a munkavállalók 73 százaléka szeretne a járványhelyzet után is rugalmas feltételekkel, leginkább otthonról dolgozni, ugyanakkor a dolgozók 40 százaléka tervezi, hogy még ebben az évben munkahelyet vált – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel.

A Microsoft legfrissebb Work Trend Index 2021 felmérésébe 31 országból több mint 30 000 munkavállalót vontak be. A felmérésből kiderült, hogy a pandémia olyan új jelenségeket hozott a felszínre, amelyekre a jövő vezetőinek is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk, ha szeretnék megtartani munkavállalóikat, vagy ha újakat kívánnak toborozni. Példaként a rugalmas munkavégzés iránti fokozódó igényt említették. Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a munkaadóknak figyelniük kell az otthoni munkavégzés eszközeinek biztosítására is, mert a felmérés szerint ezzel a munkavállalók 42 százaléka elégedetlen. A kutatás arra is rámutatott, hogy megnőtt a távolság vezetők és beosztottak között. Előbbiek 61 százaléka szerint javult a teljesítményük és jól

Hírnök HírM@il

Hírnökös Hírek és Ingyenes Ajándékok, utalványok!

Elérhető Hírnök Ajándékok 5 000 Ft-os Utalványok: Théta Csillagforrás Csontkovácsolás – Monor Ajándéktárgy nyomtatás – Szentendre Márti fotó – Pest megye és Budapest Mogyoródi Optika – Mogyoród 3 Manó Vegyesbolt – Mogyoród Vállalkozóknak: Hírnök Magazin hirdetés Ajándék kampány Kódokat kizárólag a HírM@il olvasók kapnak(!) e-mail üzenetben – Hírnök Magazin, helyi lap... www.hirnokajandek.hu!

Iratkozz fel a Hírnök HírM@il üzenetre: www.hirmail.hu T OVÁBBI

is érzik magukat az otthoni környezetben, a nem vezető beosztású munkavállalók, elsősorban a nők és a fiatalok viszont komoly kihívásként élik meg az otthoni munkavégzést. Közölték, a munkavállalók 37 százaléka szerint a munkaadójuk túl sokat vár el tőlük, 45 százalék pedig túlhajszoltnak érzi magát. Európában a globális átlagnál valamivel roszszabb a helyzet: a dolgozók 42 százaléka érzi kimerültnek magát, 46 százalék pedig stressztől szenved. Az elszigeteltség érzése a felmérés eredményei szerint negatívan hat az innovációra és a termelékenységre. Ugyanis azok a munkavállalók, akik arról számoltak be, hogy elhidegültek a munkatársaiktól, jellemzően attól is vonakodtak, hogy részt vegyenek az ötletelésben, illetve általánosságban az innovációra irányuló munkákban. A közlemény szerint a kutatás által feltárt trendek vélhetően átalakítják, felpezsdítik a munkaerőpiacot, hiszen az álláskeresőknek már nem kell elköltözniük ahhoz, hogy munkahelyet váltsanak, viszont sokkal könnyebben költözhetnek új lakóhelyre a jelenlegi munkahelyük megtartásával. Emiatt tízből négy munkavállaló komolyan mérlegeli a munkahelyváltás lehetőségét, 46 százalékuk pedig szeretne elköltözni. Az új helyzet azonban nemcsak a munkakeresőnek, hanem a munkaadónak is kedvezhet, hiszen a fizikai távolság kevésbé korlátozza a merítési lehetőséget a munkaerő-toborzásnál – olvasható a Microsoft közleményében. Egy fickó elmegy az orvoshoz: – Doktor úr, sterilizáltatni szeretném magam. – Nézze uram, ez nagyon súlyos döntés. Megkérdezte erről a feleségét és a gyerekeit? – Igen, 12:2 arányban helyeslik. * Egy szőke nő reggel felszáll a villamosra és leül egy pasi ölébe. – Jajj, elnézést! Azt hittem felállt. – Nem. Az csak a kulcsom volt.

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w w w. hir no k. hu


Hírnök

7

EGÉSZSÉG

Fokozza a zsírégetést az edzés előtt fogyasztott erős kávé tudományos bizonyítása hiányos. A zsírégetés növelésére általánosan a reggel éhgyomorra történő edzést javasolják, ugyanakkor ennek nincsen tudományos alapja, hiszen nem tudni, hogy ennek oka a reggeli edzés maga,

megelőzően. A vizsgálat eredménye szerint az aerobikedzés végzése előtt 30 perccel bevitt koffein a napszaktól függetlenül növelte a zsír oxidációjának maximumát – mondta Amaro-Gahete. A zsíroxidáció mértékének változását is megerősítette a kutatás: a délutáni értékek magasabbak voltak, mint a

vagy pedig az, hogy hosszú idő telt el táplálkozás nélkül – fogalmazott Francisco José Amaro-Gahete, az UGR kutatója, a tanulmány vezető szerzője. A kutatásban 15 férfi vett részt, koruk átlagosan 32 év. Hetente négy edzést végeztek, előtte 3 milligramm per kilogramm koffeint, vagy placebót fogyasztottak reggel 8, vagy délután 5 órakor, az edzést

reggeliek ugyanannyi idejű koplalást követően. Az eredmények szerint ugyanakkor a reggel, kávét követően végzett edzés hasonló mértékű zsírégetést idéz elő, mint az azonos délutáni testmozgás koffein nélkül. Összességében tehát a koffeinbevitelt követő délutáni testedzés a legoptimálisabb a zsírégetést megcélzó sportolók számára. MTI

Az edzés előtt fél órával fogyasztott erős kávé fokozza a zsírégetést egy spanyol kutatás szerint.

A Granadai Egyetem (UGR) pszichológiai karának tudósai kimutatták, hogy a fél órával aerobikgyakorlatok előtt fogyasztott koffein (egy erős kávénak megfelelő mintegy 3 milligramm per kilogrammnyi) jelentősen megnöveli a zsírégetés mértékét – olvasható a Medicalxpress című orvostudományi hírportálon. Emellett kimutatták, hogy a délután végzett testmozgás esetében a koffein hatása erőteljesebb, mint a délelőtti mozgásnál. A Journal of the In ter na ti o nal Society of Sports Nutrition című tudományos lapban be mu tatott vizsgálatukban a kutatók azt akarták meghatározni, hogy a koffein, a sportteljesítmény növelésére a világon leggyakrabban alkalmazott ergogén anyag valóban megnöveli-e a zsír oxidációját, vagyis égését testedzéskor. Annak ellenére, hogy táplálékkiegészítőként való fogyasztása meglehetősen elter jedt, jótékony hatásának

O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu


8

CSALÁD / EGÉSZSÉG

Hírnök

Az anyatej nagy lökést ad a baba immunrendszerének

Ez tovább növeli az anyatej előnyös egészségi hatásainak számát, amelyek némelyike akár felnőttkorig is elkísérheti az embert. Bár eddig is sejtették, hogy az anyatej befolyásolja a csecsemők immunvédekezését, mindeddig szinte semmit sem tudtak ennek mechanizmusáról. A kutatásból most kiderült, hogy az első hetekben majdnem kétszer annyi szabályozó T-sejt képződik a csecsemők szervezetében, ha anyatejet kapnak, mintha kizárólag táp-

szerrel etetik őket – olvasható az MTA közleményében. Ezen immunsejtek az immunválasz szabályozásában játszanak szerepet. Például enyhítik az anyatejjel kapott anyai sejtekre beinduló immunreakciót, és csökkentik a gyulladást is. Kiderült az is, hogy egyes jótékony bélbaktériumok, amelyek segítik a szabályzó T-sejtek működését, ugyancsak nagyobb számban fordulnak elő az anyatejes babák bélrendszerében. Az erről szóló tanulmány az Allergy

– Mond csak cimbora, miért vagy ilyen gondterhelt? – Pár hete felfogadtam valakit, hogy kutassa fel a családfámat. – Na és, mi ebben a rossz? – Az, hogy most nem győzöm pénzelni, hogy hallgasson! * A szöszi hazavisz egy tálat és boldogan újságolja a férjének: – Nézd drágám, milyen törésálló tálat vettem! Ledobja a földre, hogy bebizonyítsa, milyen jó vásárt csinált. A tál darabokra törik, mire a szöszi elgondolkodik: – Vagy hőálló?

T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

szakfolyóiratban jelent meg. Olyan babákat vizsgáltunk, akik időre születtek, komplikációmentes várandósságból császármetszéssel. Utóbbi azért volt fontos, mert a természetes módon való születés gyulladásos választ vált ki az immunrendszerből, és ez zavarta volna az eredmények értékelését – idézik a beszámolóban Toldi Gergelyt, aki egyben a Fiatal Kutatók Akadémiájának tagja is. A kutatók közvetlenül a megszületésük után vért és székletmintát vettek a csecsemőktől, majd háromhetes korukban ezt megismételték. Azt vizsgálták, hogy a T-limfociták (immunsejtek) hogyan változnak az első hetekben, és a baba immunsejtjei hogyan reagálnak az anyai sejtekre. A terhesség idején anyai sejtek jutnak a magzatba a méhlepényen keresztül, majd a megszületése után az anyatejjel a bélrendszerén keresztül is jut be az anyától származó sejt a gyermek vérkeringésébe. A kutató szerint eddig egyáltálán nem volt ismert, hogy ez immunológiai szempontból

w w w. hir no k. hu

F

Az anyatejjel táplált babák immunrendszerében életük első három hetében sokkal több szabályozó T-sejt jelenik meg, mint a tápszeres babákéban – állapították meg a Birminghami Egyetem kutatói Toldi Gergelynek, az Immunológiai és Immunterápiás Intézet munkatársának vezetésével.


Hírnök

CSALÁD / EGÉSZSÉG

mit jelent, milyen reakciókat vált ki. Minthogy a bélmikrobiom kutatása az utóbbi évtizedekben nagyon dinamikusan fejlődik, a bélbaktériumok összetételét is vizsgálták anyatejes babáknál, illetve kontrollként használt tápszeres társaiknál – írják. Az eredményeink azt mutatják, hogy az első három hétben jelentős változás történik a szerzett immunitásban. Erre azért nem volt eddig emberektől származó adat, mert nehéz kutatási célra vérmintát venni egészséges újszülöttektől. Az ismereteink ezért főként állatkísérletekből származnak – magyarázta a neonatológus. A szabályzó T-sejtek menynyiségének különbsége kifejezetten jelentős az anyatejes és a tápszeres babák között. A harmadik hét végére az anyatejjel táplált csoportban majdnem kétszer annyi szabályozó T-sejt lesz. Ez az a sejttípus, amely az egész immunválaszt szabályozza. Szerepet játszik a gyulladásos és autoimmun betegségekben, de fertőzések esetén is. Az immunválaszt nemcsak elindítani kell, hanem le is kell állítani, és ez a szabályozó T-sejtek funkciója. Az anya sejtjei az újszülött immunrendszere számára idegen antigéneket tartalmaznak,

így szabályozás híján teljes erőből fellépne ellenük. Vagyis a több szabályozó T-sejt az anyai sejtek jobb tolerálását teszi lehetővé. E vizsgálatban az immunrendszerben szerepet játszó sejtek mennyiségét mérték. Mint írják, arról ezek az eredmények közvetlenül nem adnak információt, hogy a tapasztalt különbségeknek van-e hatásuk a babák egészségi állapotára, betegségeikre, az immunrendszerük későbbi helytállására. A kutatók hosszú távon tervezik, hogy nyomon követik e gyermekek fejlődését. Azért döntöttek úgy jelen esetben, hogy egészen kis korban, háromhetesen veszik le a csecsemőktől a második vérmintát, mert Angliában ekkor még nem kapnak kötelező oltásokat (a BCG sem kötelező ott), így kevés olyan külső körülménnyel kell számolni, ami befolyásolná az immunrendszerüket az anyatejen kívül. Más epidemiológiai vizsgálatokból azonban tudható, hogy a szabályzó T-sejteknél jellemző változás tapasztalható az allergiásoknál, az autoimmun betegeknél és a fertőzésen átesetteknél. Nem ismert az sem, hogy a háromhetes korban tapasztalt több szabályzó T-sejt vajon tartós különbséget jelez, vagy

9

számuk rövid időn belül kiegyenlítődik az anyatejes és a tápszeres babák között. A kutató megérzése szerint bizonyos mértékig valószínűleg kiegyenlítődik a későbbi életszakaszban, de a korai történések ettől függetlenül fontosak maradhatnak a hosszú távú immunfejlődés szempontjából. A tudományos adatok alapján kijelenthetjük, hogy az anyatej minden tekintetben előnyösebb az újszülött számára. Viszont egyáltalán nem ritka, hogy az édesanyának kevés a teje, vagy egyáltalán nincs, ezért egyáltalán nem gondolom, hogy a tápszereknek nincs helyük az újszülöttek táplálásában, különösen a speciális, gyógyászati célú tápszereknek – érvel Toldi Gergely. Az anyatej összetétele olyan komplex, hogy teljes egészében még ma sem értjük minden alkotóeleme funkcióját. Így a tápszergyártó cégek soha nem fogják tudni egy az egyben lemásolni az anyatej összetételét. Az anyatej számos sejtet, az anya saját sejtjeit, de veszélytelen élőlényeket, például baktériumokat is tartalmaz. Mindezek az összetevők hozzájárulhatnak az újszülött egészséges fejlődéséhez – összegzi a kutató. MTI

O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu


10

A J Á N L AT U N K

Hírnök


Hírnök

KÖZLEKEDÉS

11

Több Trabant rója a német utakat, mint Tesla Németországban még mindig több Trabant rója az utakat mint Tesla elektromos autó a duisburg-esseni egyetem CAR autóipari kutatóintézetének a kimutatása alapján.

Ferdinand Dudenhöffer, az egyetem professzora, a CAR (Center Automotive Research) vezetője a német szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal (Kraftfahrt-Bundesamt, KBA) statisztikáit elemezve kimutatta, hogy az elmúlt tíz évben, 2010-től 2020-ig 38 ezer Trabantot és 34 ezer Teslát helyeztek forgalomba Németországban. Csak 2020-ban ezer Trabantot helyeztek forgalomba. A tavalyi 47,7 milliós átlag után az idén januárban 48,2 millió gépjármű volt forgalomban Németországban a KBA nyilvántartása alapján, vagyis ezer lakosonként 580. Tíz évvel korábban 41,7 milliós volt a gépjárműállomány, 2015-ben pedig 44,4 millió. Az állomány folyamatosan növekedett. A járműállomány 2010-től 2021 januárjáig bekövetkezett 6,5 milliós növekedéséből a Volkswagen konszern márkái 4,2 millió példánnyal vették ki a részüket. A fennmaradó hányadból is nagy részt hasítottak ki maguknak a német pré-

mium márkák, a MercedesBenz és a BMW. A 2010-eshez képest jelenleg 735 ezerrel több Mercedes és 513 ezerrel több BMW autó rója a német utakat. A forgalomban lévő

autók többsége VW márka. Az idén januárban 10,15 millió volt a számuk, 15 százalékkal több, mint 2010-ben. Németországban jelenleg minden ötödik autó Volkswagen konszern VW márkája. A második helyen a Mercedes áll 4,6 millióval, a harmadikon pedig az Opel 4,24 millióval. A tíz évvel korábbihoz képest a Mercedes autók száma 19 százalékkal nőtt, az Opel autóké 20 százalékkal csökkent. A tíz jelenleg legnépszerűbb márka közül a legnagyobb

A szőke nőt elüti egy autó, és a vezetője segítség nélkül továbbhajt. A rendőr megkérdezi tőle: – Hölgyem nem figyelte meg esetleg az autó rendszámát? – Nem volt rá időm, olyan gyorsan történt. Csak annyit láttam, hogy hátul egy vörös hajú nő ült, kék ballonban és barna kalapban volt, fekete retiküllel és sötétvörös rúzst használt.

mértékben a Hyundai és a Skoda autók száma növekedett tíz év alatt. A Hyundai autóké 176 százalékkal 1,35 millióra, ami a szám szerinti rangsorban a kilencedik helyet biztosítja a márkának. A Skoda a hetedik legnépszerűbb márka 2,42 millió autóval a német utakon, 128 százalékos szám szerinti

növekedéssel tíz év alatt. Jóval az átlag felett növekedett a Seat autók száma is, 85 százalékkal 1,32 millióra, amivel a márka a tizedik a népszerűségi rangsorban. A legnagyobb növekedést a Hyundai testvérmárkája, a Kia érte el, 3245 százalékosat. A tíz évvel ezelőtti 22 ezerrel szemben jelenleg 736 ezer példány van a márkából forgalomban. A Tesla elektromos autókat a Trabant mellett még két, már nem kapható márka is megelőzi: Saab autóból 6 ezerrel van több a német utakon, Daihatsu autókból pedig dupla annyi. https://www.welt.de/wirtschaft/article227817075/Teslahinter-Trabi-DieseA u t o m a r k e n - d o m i n i e re n Deutschlands-Strassen-wirklich.html MTI

HÍRNÖK – HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-70-417-9952 O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu


12

ÉRDEKESSÉG / KÖZLEKEDÉS

Hírnök

Ismét elindultak hazánkban is a Google autói A Google autói újra elindulnak 14 magyar nagyvárosban, hogy a Street View, azaz az Utcakép szolgáltatásait frissítsék – közölte a Google Magyarország az MTI-vel.

A közlemény szerint az autók a következő hónapokban többek között Miskolcra, Egerbe, Debrecenbe, Szolnokra, Nyíregyházára, Békéscsabára, Szentesre, Veszprémbe, Tatabányára, Szombathelyre, Sopronba, Pécsre, Kaposvárra és Szekszárdra is ellátogatnak. Az újbóli bejáráson utak, autópályák és városok Google Street View képeit frissítik a Google Térképen. Az alkalmazásnak köszönhetően a felhasználóknak lehe-

tőségük nyílik már most is virtuálisan meglátogatni a magyar városok többségét, számos várat, kastélyt, építészeti, valamint természeti csodákat, beleértve a nemzeti parkokat is. Az új képek segítik a felhasználókat a még pontosabb tájékozódásban. Az Utcakép 360 fokos képet mutat utcákról, valamint természeti és kulturális nevezetességekről. Magyarországon a Google térkép Utcakép szolgáltatása 2013 óta érhető el.

Egy szöszi repülőn szeretne New Yorkba utazni és vesz egy jegyet a turista osztályra. Beszállás után úgy gondolja, hogy neki az első osztályon a helye. A stewardess szól neki, hogy nem oda szól a jegye, de a nő nem hajlandó átülni, ezért szól a kapitánynak, mire az vált vele pár szót, és a nő szó nélkül átül a helyére. Mire a stewardess a kapitányhoz: – Mit mondott neki uram? – Semmi különöset, csak azt, hogy az első osztály nem megy el New Yorkig! * – Miért nem tudta a szőke nő samponnal megmosni a haját? – Mert a samponra azt írták, hogy „száraz hajra”, az övé meg teljesen vizes volt.

T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

A közzétételt megelőzően a képeket egy speciális eljárás alá vetik, amely elhomályosítja az emberek arcát, illetve a rendszámokat, így azok nem lesznek beazonosíthatók, a magánéletükhöz való joguk nem sérül. A Street View lehetőséget kínál a felvételek közzétételét követően is további részletek (egyének, házak, autók) elhomályosítására, ezt a képek jobb alsó sarkában található „Hiba bejelentése” gombra kattintva lehet igényelni. Az Utcakép jelenleg a világ több mint 220 országában érhető el, beleértve az Antarktiszt és az Északi-sarkot is. További információ az Utcaképről, valamint, a frissíteni tervezett magyarországi helyszínekről a https://www.google.com/streetview/understand/ oldalon található.

w w w. hir no k. hu


Hírnök

KÖZLEKEDÉS

13

Németország a második elektromosautó-eladásban Németország tavaly megelőzte az Egyesült Államokat az elektromos és a plugin hibrid autók eladása terén és a második helyre jött fel Kína után.

A baden-württembergi napenergia és hidrogén kutató központ (ZSW) által nyilvánosságra hozott tanulmány szerint 395 ezer ilyen új autót regisztráltak Né met or szág ban, ami 264 százalékkal több a 2019. évinél. Tavaly a harmadik helyre csúszott vissza az előző évi másodikról az Egyesült Államok, ahol 2020-ban 322 ezer új elektromos és a plugin hibrid autót adtak el. Tavaly egyetlen más ország sem lépte át a 200 ezres eladási

határt, így például Franciaországban 195 ezer, Nagy-Britanniában 175 ezer, Norvégiában pedig 108 ezer ilyen új járművet értékesítettek. Az elektromos és a plugin hibrid autók messze legnagyobb piaca tavaly is Kína volt 1 millió 250 ezer új autó eladásával, ami mintegy harmada a világon értékesített 3 millió 180 ezernek. Tavaly a kínai piac ugyanakkor csak 3 százalékkal bővült, míg a globális 38 százalékkal nőtt – jegyezte meg a ZSW.

A Volkswagen és a BMW tavaly a világ öt legnagyobb elektromosautó-gyártói kö zött volt. A Volkswagen 422 ezer autóval a második, a BMW 193 ezer autóval pedig a negyedik lett a listán, amelyet a Tesla vezet csaknem 500 ezer elektromos autó előállításával. A múlt év végén 10 millió 900 ezer elektromos és plugin hibrid autó közlekedett a világon, ennek mintegy a fele, 5 millió Kínában, 1 millió 770 ezer az Egyesült Államokban és 569 ezer Németországban. MTI

– Még mindig nem tudom eladni az autómat, mert senkinek sem kell, ugyan is túl sok, kilométer van benne Mire a másik: – Bízd rám az autót, a barátom autószerelő, ő majd visszapörgeti neked a kilométer órát, úgy sikerülni fog. Egy hét múlva találkoznak, kérdezi az egyik a másiktól, hogy sikerült-e már eladnia az autót. – Miért adnám el? Hisz alig van benne kilométer! O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu


14

O T T H O N / I N G AT L A N

Hírnök

Városnegyed épül a kaliforniai sivatagban 3D-nyomtatással A kaliforniai Coachella völgy sivatagos vidéke ad majd otthont az Egyesült Államok első, kizárólag háromdimenziós nyomtatással készülő házakból álló városnegyedének.

A projekt mögött álló két kaliforniai vállalat, a fenntartható ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Palari és a Mighty Buildings nevű építéstechnológiai cég egy kéthektáros földterületen fogja kialakítani a 15 környezetbarát otthon alkotta negyedet Rancho Mirage-ban – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában. A Mighty Buildings oaklandi főhadiszállásán kisebb garázsméretű nyomtatók révén születnek az új házak. A folyamat 80 százaléka automatizált

T OVÁBBI

és a hagyományos építkezéshez képest 95 százalékkal kevesebb munkaórával és tízszer kevesebb hulladékkal jár együtt. A nyomtatók alig 24 óra alatt készítenek el egy 32 négyzetméteres otthont. A mo-

dern építészet jegyeit magukon hordozó Rancho Mirage-i otthonok mindegyike egy három hálószóbát és két fürdőszobát magába foglaló 135 négyzetméteres elsődleges épületből és egy két hálószobás, egy fürdőszobás második épületből állnak. Mindegyik ingatlanhoz egy 929 négyzetméteres, medencés telek tartozik és plusz költségért többek között jakuzzit, tűzrakóhelyet, valamint kinti zuhanyt is lehet kérni. Az otthonok ára 595 ezer dollár (184 millió forint) és 950 ezer dollár között fog mozogni. A háromdimenziós nyomtatással készült házak iránti igény egyre növekszik a kaliforniai lakáskrízis erősödésével. Az államnak 1,8-3,5 millió új lakóegységre lesz szüksége 2025-re. MTI

Szabó úr és a felesége egy kertes házban lévő ismerőshöz hivatalos vacsorára. Az ízletes falatok elfogyasztása után a házigazda büszkén vezeti körbe vendégeit a gondozott kerten. Az egyik fánál megjegyzi: – Ezt a fát annak emlékére ültettem, hogy összevesztem az anyósommal. – Nem rossz ötlet, –fordul feleségéhez Szabó – milyen szép erdőnk lehetne már!

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w w w. hir no k. hu


Hírnök

O T T H O N / I N G AT L A N

15

Félmillió dollárért kelt el a világ első virtuális háza Több mint félmillió dollárért (154 millió forintért) kelt el a napokban a világ első nem helyettesíthető tokenként (NFT) kínált háza – adta hírül a CNN.

A Mars Ház új tulajdonosa 288 ethereumot – nagyjából 515 ezer dollárt – fizetett a múlt héten Krista Kim digitális művésznek a csupán virtuálisan létező ingatlanért. A kriptopénzért kapott 3D-s fájlokat a vásárló feltöltheti a „metaverzumba”, ahol online alteregójukon (avatár) keresztül „élhetnek” a felhasználók. Kim a The Smashing Pumpkins amerikai alternatív rockegyüttes tagjával, Jeff Schroederrel közösen készített kísérőzenét az ingatlanhoz. A nem helyettesíthető toke-

nek piacának népszerűsége 2021-ben szinte felrobbant. Minden NFT-nek van saját blockchain alapú digitális „pecsétje”, amely az eredetiségét és tulajdonosát igazolja. Több mint 2,9 millió dollárért kelt el árverésen Jack Dorseynak, a Twitter tulajdonosának első üzenete nem helyettesíthető tokenként a Valuables nevű platformon. A „just setting up my twttr” (éppen létrehoztam a twitteremet) üzenetet Dorsey 2006. március 21-én írta a közösségi mikroblog első üzeneteként.

Március közepén csaknem 70 millió dollárért kelt el egy digitális műalkotás a Christie's árverésén, amelyen az aukciósház először adott el egy fizikai mivoltában nem létező műtárgyat. Az Everydays – The First 5000 Days című digitális alkotást az amerikai Mike Winkelmann, művésznevén Beeple készítette. A mű ötezer egyedi kép kollázsa, amelyeket egyenként készítettek naponta több mint 13 éven át. A digitális műalkotásért 69 346 250 dollárt fizetett új tulajdonosa, ezáltal Beeple a három „legértékesebb” élő képzőművész közé került.

„HA NEM MEGY AZ ÜZLET HIRDETNI KELL, HA MEGY, AKKOR KÖTELEZŐ”

HIRDESSEN A Hírnökben! HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-70-417-9952 O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu

MTI


16

Hírnök

ÉRDEKESSÉG

„Az akrobata tolvajok” biztosra mentek

Gazdag és híres milánóiakat fosztottak Instagramos fotók alapján Instagramon közzétett fotóikat tanulmányozva fosztotta ki gazdag és híres milánóiak otthonait egy betörőbanda, amelynek tagjait „akrobata tolvajokként” emlegette az olasz sajtó, amiért rendkívül ügyesen mozogtak az épületek homlokzatán.

A tolvajok alaposan elemezték a hírességek fotóit és a posztjaikban megjelölt helyszíneket, hogy megállapítsák, pontosan hol élnek ezek az emberek, várhatóan mikor lesznek távol és melyek azok a pontok, ahol be lehet jutni az otthonaikba – írja a BBC News. A hatóságok közzétették a biztonsági kamerák felvételeit, amelyeken látható,

ahogy az elkövetők felmásznak az épületeken. A kifosztott hírességek között van Diletta Leotta televíziós műsorvezető és Achraf Hakimi focista is. Az egyik gyanúsítottat januárban, további hármat a napokban vették őrizetbe. A gyanúsítottak között van egy 17 éves is, akinek ügyét a fiatalkorúak bírósága fogja tárgyalni. Az első betörés

tavaly júniusban volt, amikor a banda nagyjából 150 ezer euró (54 millió forint) értékű tárgyat, köztük ékszereket, luxustáskákat és Rolex karórákat lopott el Leotta otthonából. Hat hónappal később, decemberben, ugyancsak az Instagramos módszert használva törtek be egy influenszer, Eleonora Incardona otthonába. Az olasz sajtó szerint a tolvajok több tízezer euró értékű holmit loptak el, köztük táskákat, sálakat, öveket és fülbevalókat. MTI

Hírnök HírM@il

Hírnökös Hírek és Ingyenes Ajándékok, utalványok! Feliratkozóink számára az 1992-ben alapított népszerű magazinunk a Hírnök mellett a kiemelt települések önkormányzati, illetve fontos híreit, helyi- és regionális lapok megjelenését küldjük. Egyedi adatbázisunk és feliratkozó rendszerünk által, célzottan, területenként is elérjük olvasóinkat. A feliratkozók csalogatása és hűséges olvasóink jutalmazása érdekében Ajándékutalványokat biztosítunk. A Hírnök HírM@il egyedi, új műfaj a tájékoztatásban, amelyet a Hírnök Média hozott létre!

Iratkozz fel a Hírnök HírM@il üzenetre:

www.hirmail.hu T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w w w. hir no k. hu


Hírnök

CÍMJEGYZÉK / APRÓHIRDETÉS

ADÁS-VÉTEL Vásárolnék... SIMSON S 51, MZ Es,Ts 250, Etz 250-251, Pannónia, Jawa, Tatrán típusú motorkerékpárokat, régi fa forgós fodrász széket, régi pedálos gyermek autót. Tel.: 06-30950-9383, vagy 18 óra után üzenet rögzítőn 0628-437-345 és visszahívom. E-mail: rokakrisz@invitel.hu Keresek azonnali készpénzfizetéssel régi motort/motorokat, elsősorban üzemképes, rég nem használt, fellelt motorokat! Simson, MZ, Jawa, Pannónia, Komár, Babetta, Simson Star stb. típusú motorokat! Hívjon bizalommal! Tel.: 06-20-212-4247

17

Fűtéskorszerűsítés, konvektor cseréje, konvektor helyett radiátoros fűtés kialakítása. 06-70-943-4372 Kazáncsere teljes körű szereléssel, ügyintézéssel, akár kéménybéleléssel. 06-70-9434372 Fürdőszoba Felújításnál teljes körű víz, gáz, fűtés szerelés. 06-70-943-4372 Villanyszerelés, mérőóra kiépítés, új vagy régi hálózat kiépítés, felújítás, fővezeték cseréje. 06-70-943-4372 Fűtésrendszer vegyszeres gépi átmosás 06-70-943-4372 Konténeres Szilárd Hulladékszállítás Gödöllőn és környékén. Tel.: 06-20-944-7515; www.kontenergyorsan.hu

S Z O L G Á LTAT Á S Villanybojler tisztítása, vízkőtelenítése, ja vítása, cseréje, gázkészülék cseréje villanybojlerre. 06-70-943-4372

Villanyszerelés! Lakások, házak régi vil lamos hálózatának felújítása, cseréje. Békefi Ferenc lsomfai@free mail.hu 06-204500-549

A boldog új lakástulajdonost meglátogatja egy cimborája. Hosszasan beszélgetnek még éjfél után is, mikor a barát észrevesz a falon egy réztányért és ráakasztva egy rézkalapácsot. Meg is kérdezi: – Az micsoda ott a falon? – Beszélő óra. – Ilyenről még nem hallottam. Hogyan működik? A tulaj odamegy a tányérhoz, hatalmasat ráüt a kalapáccsal, mire a fal túloldaláról egy hang: – Ember, hajnali fél kettő van, mi a jó francot csinál!? * Mi tennél, ha hirtelen megtámadna egy medve? – Elszaladnék. – És ha utánad futna? – Felmásznék egy fára. – Mi lenne, ha utánad mászna? – Átugornék egy másikra. – Tegyük fel, hogy még mindig követne. – Figyu, te nekem szurkolsz, vagy a medvének? O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu


18

A J Á N L AT U N K

Hírnök

MEGOLDJUK A HIRDETÉST, MÉDIÁBAN MEGJELENÉST! A Hírnök Magazin Regionális megjelenési területei: BUDAPEST (Főváros) Veresegyház és környéke (Veresegyházi Kistérség), Gödöllő és környéke (Gödöllői Kistérség), Szentendre és környéke (Szentendrei Kistérség), Dunakeszi és környéke (Dunakeszi Kistérség), Vác és környéke (Váci Kistérség), Ráckeve és környéke (Ráckevei Kistérség), Budaörs és környéke (Budaörsi Kistérség)

XVII. kerület

ÖNKORMÁNYZATI-, HELYI-, HIRDETÉSI- és egyéb ÚJSÁGOK, HONLAPOK, TELEVÍZIÓK, TÁBLÁK... KORREKT, GYORS ÉS EGYSZERŰ HIRDETÉSFELVÉTELE! Nyomdai munkák! Ofszet és Digitális nyomtatás!

06-70-417-9952 – hirnok@hirnok.hu


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Hírnök 2021 Április by Hírnök Média - Issuu