Skip to main content

Hírnök 2018 November

Page 1

2018/11

XV. évf.

ING

N YE

!

2018. NOVEMBER

INFORMÁCIÓS MAGAZIN


22

CÍMLAPSZTORI R E K L Á M

Hírnök

ÉTLAP

L Á TO G A S S

EL

HONLAPUNKRA:

w w w. h i r n o k . h u


Hírnök

3

G O N D O L A T O K

Szélhámosok és csalók kíméljenek

XV. évf. 11. szám;

Lustaság fél szerencse D

öbbenetes mértékben terjednek a csalások, aamelyek a „megszokott” és új, illetve hagyományos eszközökkel és a technika segítségével segítik átverni az embereket. Folyamatosan kapok egyértelműen átverős ajánlatokat, de az elmúlt hetekben döbbenetesen rámkattantak az internetes csalók, sőt elolvashattam a személyre szóló zsarolólevelem is. Az én e-mail címemről küldött, angolul írt levél lényege, hogy az e-mail címem és az általam megadott jelszót megszerezték, amit megírtak és tényleg a valós jelszót közölték, amelyet meg szoktam adni, vagyis tény, hogy megszerezték a jelszót. A zsaroló arról tájékoztatott, hogy fél éve figyeli a számítógépemet és az általam látogatott oldalakat lefotózta, különösképpen a felnőtt tartalmú honlapokat. Mint írja „nagy perverz vagyok és féktelen a fantáziám”. A lényeg, hogy fizessek 48 órán belül 882 dollárt a Bitcoin BTC pénztárcájába, ha nem akarom, hogy megossza a felvételeket rokonaimmal, ismerőseimmel. ár megtanultam, hogy minden fenyegetésre oda kell figyelni, több ahelyen sántít a zsarolás. A megadott jelszót „lustaságból” adom meg, vagyis olyankor, amikor gyengesége nem okozhat gondot. Komolyabb helyekre szám, kisbetű, nagybetű és írásjel kombinációt használok, ami bonyolultabb és tovább tart beírni is. Szóval, ezek szerint, a lustaság is lehet kifizetődő. Tény, hogy némi perverzitást feltételez, hogy a rendőrség, a NÉBIH, a NAV és hasonló elvetemült oldalakat látogatok havi szinten, hogy érdekes hírekre bukkanjak. Pornográf honlapokat pedig még véletlenül sem látogatok. Nem elvek miatt, hanem tény, hogy a legnagyobb vírus és egyéb veszélyeket ezek az oldalak rejtik. Szóval, azt hiszem, vakvágányra futott, viszont aggasztó, hogy van, aki foglalkozott vele, hogy megszerezze a jelszavam. Másnap, más megfogalmazásban, de hasonló tartalmú e-mailt kaptam, amelyben 988 dollárt kért a zsaroló és 50 óra határidőt adott. többi, hasonló levél részben nyilvánvaló átverés, hiszen ritkán aszoktak arról értesíteni e-mail útján, hogy milliomos lettem, hatalmas összeget nyertem, vagy örököltem, esetleg segítséget kérni ahhoz, hogy hatalmas összegeket fektessen be valaki közreműködésünkkel. Ez sem annyira egyértelmű, mert voltak, akik a nagy pénz reményében ügyintézés, vagy más indok alapján jelentős összegeket fizettek. A legveszélyesebbek talán a bankok nevében küldött üzenetek, amelyek például a jelszó megváltoztatására, számlánk azonnali ellenőrzésére ösztönöznek. Ennek a veszélye lehet például, hogy a levélben található link a bankéhoz kísértetiesen hasonló honlapra vezet, ahol beírjuk belépési adatainkat, jelszavunkat, amelyet látnak a csalók és felhasználhatják a számlánk megcsapolásához. osszasan sorolhatnám azokat a lehetőségeket, amelyek egyszearűen segítenek megcsapolni a számlákat. Érdemes megfontoltan netezni, a fentiek alapján „lusta jelszót” használni, és soha ne kövessük az e-mail linkjeit! Amennyiben bizonytalanok vagyunk benne, hogy valós a riasztás, vagy kérés, a megszokott útvonalat, honlapot használjuk! Meggyesi Gyula

B

A

2018. November MEGJELENIK: MINDEN HÓNAP ELSŐ CSÜTÖRTÖKÉN

www.hirnok.hu FŐSZERKESZTŐ: Meggyesi Gyula

Mobil: 06-20-9359-952

E-mail: hirnok@hirnok.hu FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: Fejér Andrea 06-20-480-1751 info@hirnok.hu KÖZPONT ÉS LEVÉLCÍM: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. Telefon/fax: 06-28-540-160

E-mail: info@hirnok.hu;

HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-20-480-1751; 06-28-540-160; 06-20-9359-952;

Kiadja a Alapítva: 1992

NYOMÁS: Oláh nyomda

FŐBB TERJESZTÉSI TERÜLETEINK: – Több Fővárosi és Pest megyei bevásárlóközpontban, okmányirodában, ügyfélszolgálaton, egészségügyi intézményben, vállalkozásoknál, üzletekben, szolgáltatóknál... – Kiemelt helyek: Budapest IV., XV., kerületekben, illetve Csömör, Kistarcsa, Kerepes, Gödöllő, Szada, Mogyoród, Veresegyház, Erdőkertes, Őrbottyán, Göd, Fót, Dunakeszi. – Digitális formátumban (honlapunkról elérhető: www.hirnok.hu). A HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT NEM VÁLLALUNK FELELŐSSÉGET! A programok, információk tájékoztató jellegűek! Amelyik írásban, vagy annak végén elérhetőség található, az reklámként szerepel lapunkban. Az írások és hirdetések máshol történő megjelenéséhez kiadónk hozzájárulása szükséges.

H

T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w ww. w w. hir no k. hu


4

Hírnök

ÉRDEKESSÉG

Veszélyes a hamisítás Tavaly óta jelentősen, 8 százalékponttal, 51 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint a hamisítás veszélyes, ami azért is fontos, mert Magyarországon évente 11 ezer állás kiesése vezethető vissza a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó iparágakat sújtó hamisítás miatt – derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatásából.

Az MTI-nek elküldött kutatás szerint csak a válaszadók egyötöde gondolja úgy, hogy a hamisítás valójában nem rejt igazi veszélyt. Egy év alatt 5 százalékponttal, 56 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint a hamisítás miatt munkahelyek szűnnek meg. A válaszadók 14 százaléka vásárolt az elmúlt egy évben valamilyen hamis terméket, ebben nem történt változás az előző évihez képest. Ez érvényes a hamisítással kapcsolatos attitűdökre is: a megkérdezet-

tek 83 százaléka nem vásárolna hamis terméket, ami nagyjából megegyezik az elmúlt négy évben kapott eredményekkel. A kutatás szerint a magyarok szigorúan ítélik meg a hamis termékek árusítását, mivel közel kétharmaduk bűncselekménynek tartja a hamisítványok eladását, 29 százalékuk pedig a fogyasztót is felelősségre vonná. A válaszadók 65 százaléka a jelenleginél szigorúbban büntetné a hamisítókat, 71 százalékuk pedig fontosnak tartaná a mostaninál gyakoribb és hatékonyabb

ellenőrzést. Továbbra is a bizonytalan forrásból származó gyógyszerek elutasítottsága a legerősebb, a válaszadók 95 százaléka nem vásárolna ilyet. A kutatásból az is kiderült, hogy ruházati cikkek elutasítottsága 2017-es adatokhoz viszonyítva változatlan, 66 százalékos. Az illatszereknél és kozmetikumnál ugyan 3 százalékpontos csökkenés történt tavaly óta, így 82 százalék az arány, de ez nem jelentős változás az elmúlt évek eredményeit figyelembe véve. A megkérdezettek közel egyötöde vásárolna, illetve fogadna el illegálisan másolt, letöltött számítógépes programokat, ami nagyjából összhangban van az elmúlt öt évben mért 15-20 százalékos aránnyal – közölték.

Repülőgép közeledik éjszaka a repülőtér felé. A pilóta elhatározza, hogy megtréfálja a tornyot és eltorzított hangon szól a mikrofonba: – Találd ki, hogy ki vagyok! Erre az irányítótorony diszpécsere lekapcsolja a leszállópálya fényeit és visszaszól: – Te meg találd ki, hogy hol vagy... * – Végre valahára a férjemnek megjött a józan esze. – Beadta a válópert? T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w w w. hir no k. hu


Hírnök

5

ÉRDEKESSÉG

Rendszeresen költünk feleslegesen A magyarok harmada rendszeresen vásárol olyan terméket, amelyre nincs szüksége, az előre nem tervezett, impulzusvásárlásokat legtöbbször az üzletben kihelyezett termékek, akciók váltják ki – derül ki a Generali Biztosító Zrt. legfrissebb, egész országra kiterjedő reprezentatív kutatásából.

Az MTI-nek eljutatott közlemény szerint az impulzusvásárlás a budapestiekre, a nőkre és a 40 év alattiakra jellemző leginkább. A legtöbb válaszadó tudatos vásárlónak gondolja magát, ez azonban leginkább a tartós fogyasztási cikkek, mint például az okostelefon, az autó vásár-

lására igaz, ahol körültekintőbben választanak – írták. Átlagos vásárláskor legtöbben az árérték arányt veszik figyelembe: a lakosság csaknem felénél ez a legfontosabb szempont, 25 százalékuk az akciós termékeket keresi, míg a vásárlók mindöszsze 17 százaléka veszi minden-

ből a legolcsóbbat. A felmérésből kiderült, hogy tízből csaknem heten dobtak ki élelmiszert az utóbbi egy hónapban, tízből egy ember pedig ezt hetente többször is megteszi. A közlemény szerint a tudatosságon a ruhavásárlásnál is kellene javítani, ugyanis a lakosság csaknem 60, a rendszeres impulzusvásárlóknak pedig közel 80 százaléka vásárolt az elmúlt évben olyan ruhadarabot, amit végül csak egykét alkalommal viselt.

Meghalt a „valódi” Super Mario Nyolcvannégy éves korában meghalt Mario Segale, akiről elnevezték a népszerű videojáték, a Super Mario hősét.

Mario Segale egy sikeres olasz származású amerikai ingatlanfejlesztő volt, aki Washington államban élt. Az 1980-as években bérbe adott a Nintendo cég amerikai részlegének egy raktárházat, és a vállalat úgy döntött, új videojátéka sztárját róla fogja elnevezni. Egy 1993-as lapinterjújában a férfi azzal viccelődött, hogy „még mindig várja, hogy megkapja a szerzői jogkért járó csekkeket”.

A Super Mario-sorozatot gyakran nevezik minden idők legsikeresebb videojátékának. A legutóbbi, a Super Mario Odyssey a legnagyobb mennyiségben eladott játék, több mint 12 millió példányban kelt már el.

A halász lelkendezve megy haza: – Anyukám, ebben a hónapban egy deka húst sem kell venned! – De jó! Annyi halat fogtál? – Nem, de elittam a teljes fizetésem! T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w ww. hir no k. hu


6

TECHNIKA

/

VILÁGHÁLÓ

Hírnök

Internetezők kibertámadásai Az elmúlt egy évben, világszerte öt internethasználóból három már találkozott technikai támogatásnak álcázott kibertámadással (tech scam), közülük legalább egynek pedig a pénze is bánta ezt – derül ki a Microsoft legújabb, 16 országra kiterjedő, globális Tech Support Scam kutatásából.

Az MTI-nek elküldött tájékoztatás szerint az ilyen adatlopási esetekben a támadó szakértőnek adja ki magát, aki vagy telefonon, hamis személyazonosság mögé rejtőzve, vagy az általa generált hamis, vírusfertőzésről szóló riportokra hivatkozva emailen, popup üzenetekben, vagy akár hamis weboldalakon keresztül kéri a felhasználó közreműködését és telepíti az adathalász szoftvereket a gépre. A kutatás feltárta, hogy a fiatalok – az Y és Z generáció – különösen ki van téve ezeknek a támadásoknak. A 18 és 34 év közöttiek 50

százaléka vette fel a kapcsolatot a csalókkal, miután hamis üzenetekkel megkeresték őket. A Microsofthoz havonta 11 ezer technikai támogatásnak álcázott támadásról szóló bejelentés érkezik, a tech scam világjelenséggé vált, ami minden online felhasználót érint. A Microsoft ezért arra kéri a felhasználókat, hogy jelentsék a cégnek az ilyen eseteket, hogy a hatóságokat bevonva, nyomára akadjanak a bűnözőknek. 2012 óta, október a kiberbiztonság hónapja (Cybersecurity Awareness Month) az Európai Unióban, ezért a Microsoft

ebben a hónapban kiemelten foglalkozik a felhasználók oktatásával. Talán az ilyen akcióknak is szerepe volt abban, hogy idén valamivel kevesebben számoltak be tech scam-ről, mint két éve: 68-ról 63 százalékra csökkent az ilyen adatlopási kísérletről számot adó felhasználók aránya és 3 százalékkal csökkent azoknak a száma, akiknek anyagi veszteséget okoztak ezek a támadások. A felhasználók a www.microsoft.com/reportascam címen jelenthetik a tech scam-eket. A kutatás Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína, Dánia, Franciaország, Németország, India, Japán, Mexikó, Új-Zéland, Szingapúr, Dél-Afrika, Svájc, az Egyesült Királyság és az USA-ra terjedt ki.

Nénike érdeklődik az antik bútor kereskedésben: – Látom, ki van írva, hogy vétel és eladás. Mit vesznek? – Csupa ócska, értéktelen vacakot. – És mit adnak el? – Csupa régi, értékes bútort. * Gyóntatófülkében: – Bocsáss meg Atyám, vétkeztem! – Tudom gyermekem, reggel már olvastam a Facebookon.

T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w w w. hir no k. hu


Hírnök

7

ÉRDEKESSÉG

Károsak lehetnek a fekete színű élelmiszerek A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) új élelmiszerbiztonsági kockázati tényezőként azonosította az úgynevezett fekete élelmiszerek csoportját – közölte a hivatal honlapján.

A tájékoztatásban kiemelték az utóbbi időben divatos élelmiszerpiaci trendet képvisel a fekete színű élelmiszerek megjelenése, például a fekete fagylalt, fekete pizza. Hangsúlyozzák, az elfogyasztott aktív szén az emész-

tőrendszerben nagy hatékonysággal köt meg különböző molekulákat, nemcsak a méreganyagokat, hanem számos, a szervezet számára fontos vegyületet is, például vitaminokat és gyógyszermolekulákat is. Az aktív szenet tartalmazó

élelmiszerek nagy mennyiségű fogyasztása a gyógyszerhatás csökkenése miatt káros lehet a gyógyszerszedőkre, de hosszú távon akár az egészséges embereknél is hiányállapotok kialakulásához vezethet – hívta fel a figyelmet a hatóság.

Csaknem felére csökkent az oroszok alkoholfogyasztása Több mint 40 százalékkal csökkent az alkoholfogyasztás Oroszországban az elmúlt öt évben – jelentette be Veronyika Szkvorcova orosz egészségügy miniszter egy Moszkvában tartott szaktanácskozáson.

Szkvorcova a RIA Novoszyi hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a legális alkoholvásárlás optimális alsó korhatára 21 év lenne. Korábban Tatyjana Golikova szociális ügyekben illetékes miniszterelnök-helyettes említette meg azt a lehetőséget, hogy az alkoholfogyasztás visszaszorítása érdekében 18-ról 20 évre emelik a korlátozást. Az egészségügyi miniszter a tanácskozáson azt is elmondta, hogy a dohányzás ugyanebben az ötéves időszakban 22 százalékkal csökkent

T OVÁBBI

a felnőttek között, míg a kiskorúak között kevesebb mint felére csökkent. A férfiak élettartama történelmi maximumra, 72,7 évre, a nők esetében 77,6 évre emelkedett. Oroszországban példátlanul alacsony szintre csökkent az anya- és gyermekhalandóság – tette hozzá. MTI Két birkapásztor beszélget: – Neked hány birkád van? – Fogalmam sincs! – Hogyhogy nem tudod? – Hát eddig akárhányszor megpróbáltam megszámolni a birkákat, mindig elaludtam. * Bemegy egy férfi a kocsmába, rendel öt konyakot, majd gyors egymásutánban lehúzza. A csapos együttérzően megkérdezi: – Nehéz napja volt? – Ma tudtam meg, hogy homokos a fiam... Másnap ismét bejön, rendel megint öt konyakot és megissza. A csapos megkérdi: – Még mindig a tegnapi dolog miatt iszik? – Hát.., ma megtudtam, hogy az öcsém is a fiúkat szereti. Harmadnap már eleve részegen jön, és konyakot rendel. A csapos szánakozva kérdezi: – Maguknál senki sem szereti a nőket? – Dehogynem, a feleségem...

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w ww. hir no k. hu


8

Hírnök

ÉRDEKESSÉG

Kancsalsága segíthette Leonardót a sikeres alkotásokhoz Szemproblémája segíthette Leonardo da Vincit a háromdimenziós alakok zseniális ábrázolásában egy új kutatás szerint.

Christopher Tyler, a Londoni Egyetem kutatója bizonyítékokat talált arra, hogy a nagy olasz művész szemtengelyferdüléssel élt, vagyis kancsal volt. Ezen állapotban a szemek különböző pontok felé néznek, a két szem két különböző képet lát. Tyler megvizsgálta a szemek állását hat olyan mesterművön, amely da Vincihez köthető, köztük az önarcképeknek tartott Vitruvius-tanulmányon és Salvator Mundin, minden idők legdrágább festményén – írta a Medicalxpress.com.

A mérések szerint da Vinci a szemtengelyferdülés egy váltakozó verziójával rendelkezett. Ezáltal tudta használni egyszerre mindkét szemét a mélység érzékelésére (sztereoszkopikus látás), de a háromdimenziós kép kétdimenziós vásznon való leképezéséhez tudta egy szemét is használni (monokuláris látás). Rembrandtól Picassóig számos nagy művészről tartják úgy, hogy kancsal lehetett, és úgy tűnik, da Vinci is az volt – mondta Tyler. A jelek szerint da Vinci váltakozó exotrópiában szenve-

dett, azaz a szemei kifelé fordultak. Ezáltal volt képes arra, hogy monokuláris látásra váltson, egy szemét használja. Ez az állapot kényelmes egy festő számára, hiszen ha egy szemmel nézi a világot, közvetlenül tudja azt összehasonlítani a sík képpel. A kancsalság magyarázatot adhat da Vinci különleges képességére, hogy visszaadja az arcok és a világ tárgyainak háromdimenziós tömörségét és a hegyvidéki jelenetek nagy távolságát – fejtette ki Taylor. A kutató a JAMA Ophthalmology tudományos lapban mutatta be kutatása eredményét.

A család külföldre indul nyaralni. Már éppen a repülőtéren, a jegyellenőrzéshez közelednek, amikor az asszony felsóhajt: – Bárcsak itt lenne velünk a zongoránk is! – Elment az eszed? – kérdi szörnyülködve a férje. – Minek kellene nekünk ide a zongora? – Mert rajta maradt a repülőjegyünk... * „Soha többet nem veszek feleségül kézilabdás nőt. Bármit vág hozzám, eltalál.”

T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w w w. hir no k. hu

MTI


Hírnök

9

ÉRDEKESSÉG

Kockázatosak az Európán kívülről behozott növények Kockázatosak lehetnek növény-egészségügyi szempontból az Európán kívüli országokból poggyászban behozott növények és növényi termékek, mivel azokban fennmaradhatnak nem honos károsítók – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.

A hivatal közleménye szerint a Nébih és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakemberei szeptember 12-20. között négy alkalommal ellenőrizték az utasok csomagjait a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Összesen 236 csomagot vizsgáltak át, amelyekből 34 csomag tartalmazott növényt, vagy növényi terméket, főként India, Izrael, Japán, Kína, Korea, Mongólia, Törökország és Nigéria területéről. A szakemberek 11 csomagban találtak

növény-egészségügyi vizsgálatra kötelezett termékeket (például balzsamkörtét, afrikai tojásgyümölcsöt, mangót, citrusféléket), köztük ültetésre alkalmas növényeket és talajt, amelyeket a hatóság megsemmisített. A tavalyi ellenőrzés tapasztalataival összehasonlítva az idén kevesebb növényt, illetve növényi terméket tartalmaztak az utazók csomagjai, mivel azok nagy része már itthon is beszerezhető. Ugyanakkor kritikus kiinduló országnak bizo-

nyult több közel-keleti, ázsiai és afrikai ország, valamint Közép-Amerika és Új-Zéland is. Emlékeztettek, hogy az Európai Unió (EU) jelenlegi, nyitott növény-egészségügyi rendszere nem írja elő az utazók csomagjainak kötelező ellenőrzését, ebből is adódik a személyforgalommal járó kockázat kiemelt jelentősége. Az ellenőrzési akció célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a 2019 decemberétől szigorodó uniós szabályozásra, amely a jövőben az utazóktól is felelős magatartást vár el a növényi károsítók terjedésének megakadályozása érdekében – közölte a Nébih.

Bemegy a cowboy a bárba, és meglát egy csinos lányt, aki a pultnál üldögél. Be akar vágódni nála, de nem tudja, hogyan kezdje. Gondol egyet, előveszi a coltját, halomra lövi az ott szórakozókat, csak a lányt hagyja életben. Akkor összeszedi minden bátorságát, odamegy hozzá, és megszólítja: – Mit csinál egy ilyen csinos lány egyedül a bárban? * „Amíg keresed az igazit, jól érezheted magad az esélyesekkel is.” T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w ww. hir no k. hu


10

Hírnök

TURIZMUS

Véglegesen kitiltották a járműveket a párizsi alsórakpartokról Véglegessé vált a járműforgalom kitiltása a párizsi alsórakpartokról, miután a párizsi közigazgatási bíróság elutasította a főpolgármesteri döntés ellen benyújtott valamennyi keresetet.

A francia főváros önkormányzata egy februári meglepetésszerű bejelentést követően március 6-i rendeletében egyik napról a másikra kitiltotta a gépjárműforgalmat a Szajna jobb parti szakaszán, ahol azóta párizsiak és turisták sétálhatnak, biciklizhetnek vagy rollerezhetnek. A 3,3 kilométeres útszakasz lezárása Párizs kellős közepén a környezetvédelem jegyében a járműhasználat visszaszorítását zászlajára tűző Anne Hidalgo szocialista főpolgármester egyik legemblematikusabb és legvitatottabb döntése, amely ellen kilenc helyről nyújtottak be keresetet, köztük Valéria Pécresse, a Párizs környéki Ile-de-France régió jobboldali elnöke, valamint helyiek, kerekedők és autósok egyesületei. A bíróság azonban valamennyit elutasította. A kezdeti javaslattal ellentétben a március 6i rendelet nem a légszennyezettségre hivatkozva tiltotta meg a gépjárműforgalmat a Szajnaparton, hanem turisztikai és örökségvédelmi érvek alapján, miután a rakpart „Párizs történelmi központjának és emblematikus emlékműveinek közelében található”. Az autós forgalomnak a párizsi polgármesteri hivatal által elrendelt tilalmát a UNESCO örökségvédelmi helyA fiú hazatelefonál. Az anyja veszi fel a kagylót. – Anyu, megnősülök! – Drága fiam, ez csodás hír! Annyira örülök! – Csak tudod, a menyasszonyom néger. – Semmi baj! Mi apáddal nem vagyunk rasszisták. – Meg aztán van négy gyereke... – Csodálatos! Apáddal szeretjük a gyerekeket. – Az is gond, hogy nincs hol laknunk... – Mindössze ennyi a probléma? Költözzetek be hozzánk a meghitt, egyszobás lakásunkba. – És hogy fogunk ott mindannyian elférni? – Ti a gyerekekkel a szobában. Apád meg berendezkedik majd a spájzban. – És te, anyu? – Emiatt ne aggódj fiam, én most leteszem a kagylót és felakasztom magam... T OVÁBBI

szín megóvásának szükségessége indokolja – olvasható a bírósági döntésben. A rakpartok lezárása ellen tiltakozók szerint a dugók és a szennyezettség áthelyeződött a város más területeire. A bíróság azonban úgy vélte, hogy a megnövekedett utazási idő, a levegő minősége és a zajhatások a felső rakparton korlátozottak, és nem indokolják az alsórakparton elrendelt tiltás feloldását. A rakpartok gyalogos sétánnyá alakítása végleges, az autók visszatérése nincs tervben és nem képzelhető el – közölte Christophe Najdovski, Párizs közlekedésért felelős alpolgármestere. A párizsi fellebbviteli bíróság semmisnek mondta ki azt a korábbi önkormányzati rendeletet, amely 2016-ban még környezetvédelmi kritérium alapján tiltotta ki az autósokat ugyanerről a rakparti szakaszról. Az első tiltakozások miatt született meg márciusban a második rendelet, amely már örökségvédelmi érvekre hivatkozott. Az önkormányzat adatai szerint március óta másfél millióan jártak gyalog, sportoltak, vagy csak egyszerűen levegőztek a rakparton. A bírósági döntés megünneplésére a fővárosi önkormányzat november 18-án pikniket rendez a Szajna-parton, amelyre minden városlakót várnak. A bal parton az Alma híd és a Musée d'Orsay (Orsay Múzeum) között húzódó 2,3 kilométeres szakaszon egyébként már öt évvel ezelőtt megszűnt az autóforgalom és a tömegközlekedés, a szakaszt az elmúlt években parkosították.

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

Venczel Katalin, az MTI tudósítója

w w w. hir no k. hu


Hírnök

11

TURIZMUS

Bővült a belföldi turizmus A Szállás.hu becslése szerint 12,5 százalékkal nőtt a belföldi turizmus a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.

A portál MTI-nek küldött elemzése szerint a legnépszerűbbek az egy- és kétéjszakás üdülések voltak, az üdülések 28 százaléka két éjre, 27 százaléka egy éjre szólt. Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest voltak a legkedveltebbek, Eger és Balatonfüred is a top ötben végzett, a legjobbakat Gyula, Szeged és Zalakaros követte, a tizedik pozícióra Zamárdi helyére Balatonlelle lépett. A foglalások csaknem felét az apartmanok és a vendéghá-

zak tették ki, a legkeresettebb szállástípusok sorát 16,5 százalékkal a panzió és 13,5 százalékkal a három csillagos hotelek követték, a top 5-ös listát pedig 9,8 százalékkal a 4-5 csillagos hotelek zárták – ismertette Keresztes Nóra marketing menedzser a közlemény szerint. Az átlagos foglalási érték 5 százalékkal emelkedett a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, átlagosan 57 211 forintot költöttek szálláshelyre. A

foglalások közel kétharmada 50 ezer forint alatti volt, csak körülbelül minden ötödik foglalás volt 50-100 ezer forintos – tette hozzá a marketing szakember. Az elemzésből kiderült, hogy az összes szállásfoglaló több mint 16 százaléka jelölt meg SZÉP-kártyás fizetést. A vendégek 56 százaléka intézte mobilról a szállásfoglalást, ami 15 százalékponttal több az egy évvel korábbinál. A Szállás.hu saját forgalma 15,2 százalékkal nőtt az elmúlt negyedévben – közölték.

Ősszel a legtöbben kettesben, három napra utaznak Egyre több magyar egyre hosszabb utazásokat választ ősszel, az idén ebben az időszakban a legtöbben kettesben, belföldre, három napra utaznak – derül ki az online kuponos kereskedelemmel foglalkozó Bónusz Brigád felmérése szerint.

A cég tájékoztatása alapján a vásárlások több mint kilencven százalékát teszik ki a háromnapos utak, és a kettesben eltöltött utazások aránya is hasonlóan magas. Külföldre is három napra mennek a legtöbben, de az egyés kétnapos foglalások aránya

nem sokkal marad el a háromnaposoktól – tették hozzá. A felmérés szerint a legnépszerűbb belföldi úti cél már harmadik éve Lillafüred, a külföldi pihenés helyszínéül pedig Velencét választották a legtöbben. Az idén átlagosan 29 500 forintot szántak a vevők a pár

napos belföldi kikapcsolódásra, külföldire pedig 23 ezer forintot. Két évvel ezelőtt az előbbi átlagosan 26 800, utóbbi pedig 18 ezer forint volt – közölték. A cég szerint ez azt mutatja, hogy a magyarok egyre jobb minőségű utakat, szállásokat tudnak megfizetni. Ősszel wellnessre és kirándulásra vágynak a legtöbben, ezért azok a helyek nagyon népszerűek, amelyek ezt a kettőt ötvözni tudják.

Éjszaka érkezik haza a részeg férj. Kopog, de a felesége nem akarja beengedni, mert már nagyon késő van. Újra kopog: – Nyisd ki az ajtót! Virágot hoztam a szépségemnek! Az asszony ellágyul a kedvességre és kinyitja az ajtót. – De hát hol vannak a virágok? – Miért, hol van a szépség? * – Mi a válások leggyakoribb oka? – A házasság. T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w ww. hir no k. hu


12

EGÉSZSÉG

T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w w w. hir no k. hu

Hírnök


Hírnök

EGÉSZSÉG

13

Az egészséges életmód segít megelőzni a stroke-ot Segít csökkenteni a stroke esélyét az egészséges életmód, még nagy genetikai kockázat esetén is – állapította meg egy nagyszabású nemzetközi kutatás.

Különösen azzal tehet sokat az ember, ha abbahagyja a dohányzást és nem hízik el – írták a tudósok a The British Medical Journal orvostudományi folyóirat aktuális számában. A stroke, vagy szélütés, az agy hirtelen kialakuló, vérkeringési zavar okozta károsodása összetett betegség, hátterében genetikai és környezeti tényezők egyaránt állnak. A kutatók azt akarták megtudni, vajon az egészséges életmód ellensúlyozza-e a gének hatását – számolt be róla a MedicalXpress.com. Kifejlesztettek egy genetikai kockázatértékelő pontrendszert, amely a stroke-kal összefüggő 90 génváltozaton alapult és a résztvevőket kockázati kategóriákba sorolta. A résztvevők köre az Egyesült Királyság félmillió lakosának információit tartalmazó biológiai adatbankjából (UK Biobank) került ki. A kutatás több mint 306 ezer, 40-73 éves brit férfi és nő adatait elemezte, egyiküknek sem volt még szívrohama vagy stroke-ja a kutatás kezdetéig. Az egészséges életmódot négy tényezővel határozták meg: dohányzásmentesség, gyümölcsben, zöldségben és halban gazdag étrend, 30-nál alacsonyabb testtömegindex (BMI) – vagyis normál testsúly –, valamint rendszeres mozgás. Ezután átlagosan hét évig követték a résztvevőket, majd kórházi és halálozási adatok alapján megvizsgálták, hányan estek át stroke-on. A genetikai kockázatok összes kategóriájában és mindenféle életvitel mellett is magasabb volt a stroke kockázata a férfiaknál, mint a nőknél.

Tekintet nélkül az életmódra, a nagy genetikai kockázatú csoportokban 35 százalékkal magasabb volt a stroke esélye, mint az alacsony kockázatú csoportokban. Az egészségtelen életmód azonban 66 százalékkal emelte a stroke bekövetkezésének esélyét azokhoz képest, akik egészségesen éltek, a genetikai kockázatok összes kategóriájában. A nagy genetikai kockázat egészségtelen életmóddal párosulva több mint kétszeresére emelte a stroke esélyét az alacsony genetikai kockázattal, egészségesen élőkhöz képest. Az eredmények rávilágítanak, mennyi előnynyel jár az egész népesség számára az egészséges életmód, függetlenül attól, ki milyen genetikai kockázatok hordozója. Az életmódot meghatározó tényezők közül a dohányzás és az elhízás volt a legjelentősebb a stroke szempontjából – írták a kutatók. MTI

Egy fiatal pasi bemászik az idős néni kertjébe és buzgón dézsmálja a gyümölcsöt. Ekkor egy öregasszony megjelenik vadászpuskával a kezében, majd így szól: – Gondolom most meg fog erőszakolni, fiatalember? – Ááá dehogy, hová tetszik gondolni!– mondja rémülten a pasi. Mire az öregasszony a ravaszra tett ujjával: – Pedig muszáj lesz! T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w ww. hir no k. hu


14

Hírnök

EGÉSZSÉG

Aktívabb az ember álmában, mint eddig vélték Aktívabb az ember álmában, mint eddig vélték: még az egészséges emberek izmai is sokat mozognak – állapították meg az Innsbrucki Egyetem kutatói.

Korábban úgy gondolták, hogy az izmok mozdulatlanok, leginkább az álmodó alvásszakaszban, az úgynevezett REM fázisban. Óránként tíz kisebb mozdulat azonban normális a tudósok szerint. Ha lényegesen több az izommozgás, az betegség előjele lehet. Az Innsbrucki Egyetemi Neurológiai Klinika Birgit Högl vezette kutatásában videofelvételeket készítettek száz alvó férfiról és nőről. Figyelték a szemmozgásukat is, továbbá bőrük színárnyalatát, mérték agyi elektromos tevékenységü-

T OVÁBBI

ket, álluk, karuk és lábuk izmainak feszültségét, légzésük jellemzőit és szívritmusukat. A műszerek segítségével kicsi, szabad szemmel nem látható izommozgásokat (Minor Motor Activities) lehetett kimutatni – mondta el az APA osztrák hírügynökségnek Ambra Stefani, a kutatás egyik résztvevője. Volt, hogy csak rövid izomremegést tapasztaltak, de olyan is, ahol a láb felemelkedett kicsit. Óránként átlagosan tíz izommozgást mértek: az úgynevezett REM szakaszban, amikor az

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

álmokat látjuk, valamivel többet, mint a nem REM-szakaszokban. Nagyobb, összetett mozgások azonban egészséges emberek REM fázisában nincsenek, az izmok ilyenkor nyugalomban vannak, az alvó sem magát, sem a vele közös ágyban alvó társát nem veszélyezteti azzal, hogy az álmait eljátssza – tette hozzá Stefani. Az egészséges ember álmában megfigyelhető kis remegéseknél, izomrándulásoknál lényegesen több mozgás vagy a REM fázis alatti nagyobb mozdulatok a REM-alvás zavarának előjelzői lehetnek, ez pedig a Parkinson-kór kockázati tényezője – hangsúlyozta.

w w w. hir no k. hu

MTI


Hírnök

CSALÁD / EGÉSZSÉG

15

A kisgyerek bélflórája előjelezheti a későbbi elhízás kockázatát A kisgyerek bélflórájának összetétele jelezheti a későbbi elhízás kockázatát egy amerikai tanulmány szerint.

A kutatók szerint a bélben élő mikrobák összetétele a második életévben összefügg a 12 évesen mért testtömegindexszel (BMI) – számolt be róla a Science Daily tudományos hírportál. A kétévesen mért BMI (a testmagasság osztva a testtömeg négyzetével) nem volt jelentősen magasabb azoknál a gyerekeknél, akik később túlsúlyosak vagy elhízottak lettek, ami arra utal, hogy a bélflóra összetétele lehet a túlsúlyhajlam legkorábbi figyelmeztető jele. Ha további kutatások megerősítik az eredményeinket, a

bélflóra összetétele fontos szerepet játszhat a gyerekek elhízási kockázatának korai szűréséhez, amikor még nincs rajtuk túlsúly – mondta Maggie Stanislawski, a Coloradói Egyetem PhD-hallgatója, a kutatás résztvevője. A kutatók 165 olyan kisgyerek adatait elemezték, akiknek megvoltak a 12 évesen mért BMI-számaik is. Az adatok egy nagyszabású norvég felmérésből származnak. A norvég felmérés 2002-ben kezdődött, nagyjából 550 gyerek vesz benne részt, ma tizenévesek. A kismamákat a szülés után, a kórházban kérték fel a részvételre. Tizenkét évesen a

Egy férfi közvetlenül karácsony előtt jön rá, hogy még semmit sem vett a gyerekének. Elrohan a legközelebbi játékboltba, és megkérdi az eladót: – Mondja, mennyibe kerül az a Barbie–baba, ami a kirakatban van? – Ott van több is. A “Tornázó Barbie” 20 dollár, a “Vásárló Barbie” és a „Strandoló Barbie” szintén 20 dollár, míg az “„Elvált Barbie” 300 dollárba kerül. A férfi meghökken: – Miért kerül ilyen sokba az elvált Barbie? – Mert az „Elvált Barbie”-hoz tartozik még Ken háza, autója és motorcsónakja is.

T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

gyerekek 20 százaléka volt túlsúlyos vagy elhízott. A tudósok összehasonlították a gyerekek 12 éves kori BMI-jét a bélflóramintájukkal, amelyet hat alkalommal vettek: négyés tíznaposan, majd egy és négyhónaposan, végül egy és kétévesen. A kutatók összefüggést találtak a 12 éves kori, nem és kor szerint módosított BMI és a tíznaposan, valamint kétévesen vizsgált bélflóra-összetétel között. Egyévesen erősebb volt az összefüggés, mint a korábbi minták esetében, de kétévesen volt a legerősebb. Azok a gyerekek, akik később elhíztak, kétévesen még nem mutatták ennek más előjelét. Mivel a bélflóra összetételét az étrend befolyásolja, az összefüggés tükrözheti azt is, mivel etették a gyerekeket – mondta Stanislawski. Hangsúlyozta, hogy a gyerekek jó bélflóra-összetételét úgy is támogathatják a szülők, ha minél többféle zöldségből és rostokból álló, kiegyensúlyozott étrendet kínálnak neki. Az írás az mBio című szaklap friss számában jelent meg.

w ww. hir no k. hu


16

CSALÁD / EGÉSZSÉG

Hírnök

Átlagosan ötezer arcot ismerünk Átlagosan 5 ezer arcot jegyez meg az ember – állapították meg a Yorki Egyetem kutatói. Ezen belül azonban nagyok a különbségek: az értékek ezer és tízezer között mozognak.

Régóta ismert, hogy jelentős különbségek vannak az ismerős és az ismeretlen arcok észlelése között. Azt azonban eddig nem tudták, hány arcot ismerhet az ember. Rob Jenkins, az angliai egyetem kutatója és munkatársai a Proceedings B című lapban megjelent tanulmány elkészítéséhez több lépcsős vizsgálatot végeztek. Először 18-61 év között lévő 15 nőnek és 10 férfinak mutatták a környezetükben élő emberek arcképeit – rokonokét, barátokét, kollégákét, iskolatársakét és más ismerősökét. A résztvevők egy óra alatt átlagosan 362 arcot azonosítottak (az értékek 167 és 524 között mozogtak). Meg kellett mondani az illető nevét és egyértelműen leírni, ki ő. Ugyanezt kellett tenniük a művészvilágból, a filmekből és televízióból, politikai életből, a sport vagy gazdaság területéről ismert személyek portréival. Itt alacsonyabb volt az azonosítási arány: átlagosan 290 arcot ismertek fel. Mindkét esetben csökkent a

Legyél a Hírnök társa, munkatársa!

A Hírnök hálózat bővítéséhez keresünk

telefonos értékesítőket, területi képviselőket! Bővebben: www.hirnok.hu/munkalehetosegek Érdeklődni e-mail-ben: hirnok@hirnok.hu T OVÁBBI

felismerés gyorsasága: az első kísérletben a résztvevők az első öt percben 40 arcot, az utolsó öt percben 21 arcot ismertek fel. A következő feladatnál azt vizsgálták, milyen sok ember arcát nevezik „ismerősnek” anélkül, hogy ahhoz nevet és funkciót társítanának. Ismét közemberek arcait mutatták, ezúttal időkorlát nélkül válaszolhattak a résztvevők. A kutatók összehasonlították az egyes résztvevőknél az azonosított arcok számát az „ismerősnek” nevezett arcok számával, így az 1 a 4,62-höz arányszámot kapták. A kutatás részeinek kombinálásával kapták az ötezres számot. Bár a szám magasnak tűnhet, tekintve, hogy az emberek kisebb csoportokat alakítanak, a barátok és ellenségek felismerésének társadalmi fontosságát is tükrözheti. Tekintve őseink társas életét, több ezer egyén felismerésének képessége túlzásnak tűnhet. De számtalan példa van a természetben a túlzásra. Néhány pók mérge egy lovat is képes megölni, holott a póknak valószínűleg nem célja, hogy megegyen egy lovat –mondta Rob Jenkins. Mike Burton kutató szerint vizsgálatuk segíthet az automatikus arcfelismerő technológiák fejlesztésében. A mai legjobb rendszerek alkalmasak idegenek kiszűrésére, de nem múlják felül az emberi képességet az ismerős ember felismerésében. A következő lépés megtételéhez ezt kell lemásolnunk – idézte a tudóst honlapján a The Guardian című brit napilap. Hosszú élet titka Nagy ünnepség van a százéves bácsinál. Kint van a televízió, és a riporter természetesen megkérdezi az öregtől, hogy mi a hosszú élet titka. – Hát, tudja én stresszmentes életet éltem, soha nem ittam, nem cigiztem, és nem is nőztem. Ebben a pillanatban a másik szobából hatalmas ordibálás hallatszik. – Ez meg mi? – kérdezi a riporter meglepődve. – Ja, csak az apám. Amikor részeg, mindig borzasztó dühös lesz, ha a nője eldugja előle a cigarettáját.

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w w w. hir no k. hu


Hírnök

CSALÁD / EGÉSZSÉG

17

A mutató- és a gyűrűsujj hossza „összefügghet a szexualitással” A kéz ujjainak hossza „összefügghet a szexualitással”: azok a nők, akiknek a bal mutató- és gyűrűsujja eltérő hosszúságú, valószínűbb, hogy leszbikusok – állapította meg egy új, kis létszámú brit kutatás, amelyet a BBC News ismertetett.

A tudósok megmérték az ujjait 18 olyan női, egypetéjű, tehát azonos genetikai állományú ikerpárnak, ahol a pár egyike heteroszexuális, a másik leszbikus volt. A nőknél a gyűrűs- és a mutatóujj jellemzően egyforma hosszú. A vizsgált ikerpárok leszbikus tagjainak azonban általában eltérő hosszúságú volt a gyűrűs- és a mutatóujja – ami tipikusan férfi tulajdonság –, de csak a bal kezükön. Lehetséges, hogy ez az eltérés annak az eredménye, hogy

T OVÁBBI

a méhen belül több tesztoszteronnak voltak kitéve – írták az Essexi Egyetem kutatói, akik tanulmányukat az Archives of Sexual Behaviour című szaklapban tették közzé. A tudósok megmérték 14 egypetéjű férfi ikerpár ujjait is, ahol a pár egyik tagja heteroszexuális, a másik homoszexuális volt, de nem találtak összefüggést. Mivel az egypetéjű, vagyis azonos génekkel rendelkező ikerpárok tagjainak is különbözhet a szexuális orientációja, nem genetikai, hanem más tényezők

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

számlájára kell írni a nemi irányultság eltérését – mondta Tuesday Watts, az Essexi Egyetem pszichológiai tanszékének munkatársa, a tanulmány szerzője. A kutatási eredmények azt sugallják, hogy a szexualitás irányultsága méhen belül dől el, és függ attól, mennyi tesztoszteronnak vagyunk kitéve, vagy attól, hogy egy-egy ember szervezete hogyan reagál a férfihormonra. Akik tehát több férfihormonnak vannak kitéve, valószínűbb, hogy bi-, vagy homoszexuálisok lesznek. Mivel kapcsolat van az ujjak hosszúsága és a hormonkitettség között, a kézre tekintve a szexuális irányultságról is jelzést kaphatunk – magyarázta a kutató.

w ww. hir no k. hu


18

CSALÁD / EGÉSZSÉG

Hírnök

A stressz és az álmatlanság kulcsát fedezték fel az agyban A stressz és az álmatlanság kulcsrendszerét fedezték fel az agyban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói, eredményük utat nyithat az alvászavarok kezelése és radikálisan új típusú altatók fejlesztése felé – közölte az Akadémia az MTI-vel.

A feleség elmegy egy jósnőhöz. A sötét szobában a jósnő kristálygömbje fölé hajol, hosszan mereng, majd összeráncolt homlokkal közli: – Nehéz lesz elmondanom... Nos, készüljön fel rá lélekben, hogy hamarosan megözvegyül. A férje még az idén erőszakos és szörnyű halált hal. Az asszony rémülten néz maga elé, majd nagy levegőt vesz, és halkan megkérdezi: – De ugye a rendőrök nem jönnek majd rá, hogy én tettem? * – Kérem, meg tudná mondani, mennyi a pontos idő? – Persze, fel van nekem ide írva. Nyolc óra van. – Köszönöm. De ne haragudjon, mit mond, ha nem nyolc óra van? – Azt, hogy nem tudom mennyi az idő. – Aha. És honnan tudja azt, hogy nyolc óra van-e? – Hát fel van nekem ide írva.

ja be az agy éberségi, „érdeklődési” szintjét. Létezik-e erre egy külön rendszer az agyban? A magyar kutatók felfedezése szerint igen. Acsády László, Mátyás Ferenc és munkatársaik egy olyan idegsejthálózatot fedeztek fel, amely erre szolgál, sőt szerepe van az alvás és ébrenlét szabályozásában is. Az újonnan felfedezett hálózat az agy talamusz nevű területén található. Ez egy olyan agyterület, ahol az agy legfelső központjai felé tartó információk átkapcsolása és előzetes feldolgozása zajlik. Ezek az információk a testből, továbbá az agy ősibb, mélyebb területeiről érkeznek a talamuszba, úgynevezett felszálló idegpályákon. A magyar kutatók által felfedezett idegsejthálózat azért különleges, mert információkat kap

F

Az MTA közleménye szerint Acsády László, Mátyás Ferenc és munkatársaik (MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, illetve MTA Természettudományi Kutatóközpont) egy olyan idegsejthálózatot fedeztek fel, amely azért felelős, hogy beállítsa agyunk éberségi állapotát. A felfedezést leíró cikk a Nature Neuroscience tudományos folyóirat honlapján jelent meg. Mint írják, mindenki megtapasztalta már, milyen az, amikor kiélesednek az érzékei. Egy sötét erdőben sétálva elég egyetlen nesz, és máris ilyen felfokozott idegállapotba kerülünk. Az éberségnek ez a fokozódása az agy állapotának hirtelen megváltozása. A cikk szerint számos olyan állapota van az agynak, amelyek meghatározzák, ho gyan viszonyulunk a dolgokhoz – izgatottan, motiváltan, türelmetlenül, vagy éppen unottan, kókadtan, álmosan. A kérdés az, hogy mi állít-


Hírnök

CSALÁD / EGÉSZSÉG

az összes ilyen felszálló idegpályától. A hálózat az így begyűjtött jeleket összegzi, majd információkat küld az agy legfejlettebb része, az előagy legkülönbözőbb területeire: az agykéregbe, a függőségek központjaként elhíresült törzsdúcterületre (nucleus accumbens), vagy éppen a félelem, a büntetés központjának tartott amigdalába. Ez a hálózat azonban csak annyit üzen az előagynak, hogy „itt jön valami szokatlan, érdemes figyelni”. Vagyis az agy éberségét fokozza, az agy állapotát változtatja meg. Annak megítélése, hogy milyen változásról van szó, már más agyterületek dolga. Ez a hálózat igen érzékenyen reagál mindenre, ami eltér a megszokottól. Bármire, ami szokatlan, ami reagálásra késztet, legyen a reakció akár pozitív, akár negatív. Ez pedig a biológusok tágabb értelmezésében maga a stressz. Az MTA kutatói megvizsgálták az újonnan felfedezett hálózat működését az alvás-ébrenlét összefüggésében is, egereken végzett ébresztéses kísérletekkel. A hálózat aktiválásával sikerült is felébreszteni a kísérleti állatokat. Az ébredés mértéke attól függött, hogy milyen hosszan aktiválták a hálózatot. E rendszer felfedezése új megvilágításba he-

19

lyezi azt a régi tapasztalatot, hogy az alvászavarok jelentős része a stressz miatt alakul ki. Hiszen most már rá lehet mutatni az agy egy jól körülhatárolható idegsejthálózatára, amelynek legfontosabb feladata, hogy reagáljon a stresszhatásokra, emellett pedig részt vesz az alvás és az ébredés szabályozásában. Elképzelhető tehát, hogy a folyamatos stressz ezen a hálózaton keresztül hat az alvásunkra. Így ha valamiképpen befolyásolni lehetne a hálózat működését, talán kezelhetővé válnának az alvászavarok, és a természetes alvás jellegzetességeit jobban visszaadó, újfajta altatókat fejleszthetnének ki – írják. Az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben működő kutatócsoport a következő lépésben ezt szeretné vizsgálni: optogenetikai módszerrel gátolják majd a hálózat működését, és megfigyelik, hogy ezzel kezelhetővé válik-e az egerek stressz okozta alvászavara. Ha igen, a gyógyszerkutatókon a sor, hogy rájöjjenek, hogyan lehetne ezt a gátlást egy gyógyszerhatóanyaggal is elérni. A közlemény szerint a Nature Neuroscienceben most megjelent cikk két vezető szerzője, Acsády László és Mátyás Ferenc már évek óta dolgoznak együtt ezen a témán a Nemzeti Agykutatási Program (NAP) támogatásával. Acsády Lászlót 2017-től az Európai Kutatási Tanács (ERC) támogatja munkájában. Mátyás Ferenc az egerek agyszövetének anatómiai vizsgálatát végezte, és kísérletesen vizsgálta az ezekből a sejtekből kiinduló axonok elágazásait és szinkronaktivitását. Kollégájával, Kocsis Kingával mérte a hálózat aktivitását a szabadon alvó egér agyában. Acsády László nevéhez köthetők az optogenetikai kísérletek – melyben legfőbb segítsége Komlósi Gergely volt –, és az emberi szövetminták vizsgálata, amelyet Dávid Csaba végzett. MTI


20

OTTHON

Hírnök

Az otthonteremtési kedvezmény lendített a bútorpiacon A Magyar Bútor és Faipari Szövetség szerint a 2008-as válságot követően magához tért a magyar bútorpiac, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) sokat lendített az iparágon.

Cselényi Krisztina, a szövetség főtitkára az MTI érdeklődésére közölte, a következő tizennyolc hónapban nem várnak jelentősebb viszszaesést a magyar bútorpiacon, mivel az előrejelzések szerint 2018-ban 3 százalékos, 2019-ben 2 százalékos, 2020-ban pedig 1 százalékos bútorvásárlási reálnövekedés várható. Felidézte, hogy a magyar bú torágazat termelése a 2016. évi 1,166 milliárd dol-

lárról 2017-ben 1,192 milliárd dollárra emelkedett. A magyar bútoripar exportja 2016-ban 1,144 milliárd dollárt, 2017-ben 1,089 milliárd dollárt tett ki. Magyar or szágra 2016-ban 701 millió dollár, 2017-ben pedig 722 millió dollár értékű bútort importáltak. A szakszövetség főtitkára rámutatott arra, hogy a bútoriparban a magasabb minőségű design-bútorok gyártásánál, értékesítésénél lehet jó nyere-

Költözéskor a munkások együttérzéssel hallgatják a háziasszonyt, aki elmeséli, hogy meghúzta a derekát a kanapé elhúzásakor. – Hölgyem, miért nem várta meg, amíg hazaér a férje? – kérdik. – Igaz, megvárhattam volna, de úgy gondoltam, könnyebb elhúzni a kanapét addig, amíg nem fekszik rajta! * Pistike hazatérve az iskolából lelkesen meséli apjának: – Képzeld, azt tanultuk az iskolában, hogy némelyik állatnak minden télen új bundája van. – Pszt, halkabban, nehogy ezt az anyád meghallja...! * Aranylakodalmát ünnepli a házaspár. Másnap reggel állnak az ablak előtt, és nézik, ahogy esik az eső. – Emlékszel, drágám? Ötven évvel ezelőtt is ugyanígy esett! – Nem, szívem! Ötven évvel ezelőtt sokkal jobban esett!

séget elérni, mivel van egy olyan réteg, amelyik költ erre. A magyar vásárlók többsége azonban árérzékeny, és nem design-tudatos. Az átlagos fogyasztó így nem nagyon hoz extra nyereséget az átlagos magyar asztalos üzemnek, de azzal, hogy az utóbbi időben növekszik a kereslet, némi javulás volt a jövedelmezőségben az egyedi beépített bútorok területén – mondta. Becslések szerint Magyarországon mintegy 4 ezer faipari tevékenységet végző vállalkozás működik, ezek 60 százaléka lehet bútorgyártásra szakosodott, többnyire kis- és középvállalkozások.


Hírnök

OTTHON

21

Több mint 118 ezer ingatlan adásvétel

némi visszaesést mutat (13 639), a 2016 kilencedik hónapjában mért 12 029 ingatlan-adásvételhez viszonyítva azonban több. A Duna House korábbi közlése szerint a társaság nettó árbevétele 4,5 milliárd forintot tett ki az idei első fél évben, ami csaknem duplája a tavaly ugyanebben az időszakban elért 2,28 milliárd forintnak. A cég adózott eredménye 1,17 milliárd forint volt az első fél évben, 121 százalékkal nőtt 2017 azonos időszakához viszonyítva, amikor 554 millió forint adózott eredményt értek el.

Az év első kilenc hónapjában az ingatlan-adásvételek száma meghaladta a 118 ezret, ami jelentős emelkedés az előző év azonos időszakához képest, amikor 115 043 ingatlan-adásvétel történt – közölte a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése alapján az MTI-vel.

A közlemény szerint, idei legerősebb negyedévét zárta szeptemberben az ingatlanpiac, július-szeptemberben közel 41 ezer adásvétel történt, amely 2017 hasonló időszaká-

hoz képest 1,3 százalékos, 2016-hoz képest pedig 17 százalékos növekedés. Szeptemberben 12 787 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 2017 augusztusához képest

Adatbázis a tűzifacsalások ellen A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy új adatbázisban gyűjti a jogszerűtlenül feladott tűzifahirdetések adatait – közölte a hivatal az MTI-vel.

A közlemény szerint az internetes promóciók ellenőrzése során rendszeresen bebizonyosodik, hogy az illegális faanyag-kereskedelmet folytatók álnévvel, illetve kitalált EUTR technikai azonosítóval adják fel hirdetéseiket. A panaszok szerint az eladók nem az előre kifizetett összegnek megfelelő mennyiségű, fafajú tűzifát szállítják ki, továbbá a faanyag eredetét igazoló szállítójegyet és számlát sem adnak a vevőnek.

– Hallottad, hogy a Zsuzsi plasztikai sebésznél volt és felvaratta az arcráncait? – Tényleg? – Igen, de most ha elmosolyodik, felemelkedik a bal lába a földről.

A hatóság azt javasolja, hogy a vásárlás előtt a vevők tájékozódjanak az eladó személyéről és jogszerű működéséről, ehhez nyújt segítséget az adatbázis, amelyben összegyűjtve megtalálhatóak a fiktív technikai azonosítók, valamint az ezekhez tartozó telefonszámok.


22

OTTHON

/

KERT

Hírnök

Már dolgoznak egy hatékony csapda kifejlesztésén

Jelentős kárt okoznak a poloskák Hetek óta poloskainvázióval küzdenek Magyarországon számtalan házban és lakásban, ahová tömegével húzódnak be a vándorpoloskák és a márványos poloskák. Az MTA honlapján olvasható cikk szerint a jelenséget az okozza, hogy két, itthon nem őshonos poloskafaj, ahogy lassan hűvösödnek az éjszakák, elkezdett melegebb helyeket keresve telelésre behúzódni. A két, tömegével megjelenő faj, a zöldes színezetű vándorpoloska (Nezara viridula) és a

barnás mintázatú márványos poloska (Halyomorpha halys) csupán néhány éve jelent meg az országban, de egyedeik „roppant mértékben” elszaporodtak. A vándorpoloska trópusi eredetű, a kutatás feltételezi, hogy Etiópia környékéről származik, míg a márványos poloska Kelet-Ázsiából származik. Növényevő fajokról van szó, amelyek az emberre nem jelentenek veszélyt. Azonban táplálékkeresés során előfordulhat, hogy véletlenszerűen

megszúrják az embert – tájékoztat Kontschán Jenő tudományos főmunkatárs, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének igazgatója. A két poloskafaj elterjedése jelentős károkkal jár: mind a vándorpoloska, mind a márványos poloska valósággal ellepi a mezőgazdasági területeket, a házak körüli kiskerteket és még a balkonon tartott növényeket is. A közvetlen kár is igen komoly, mert poloskajárás után fogyaszthatatlanná válnak a zöldségek, gyümölcsök. A szakember tájékoztatása szerint jelenleg csak kémiai eszközöket, vagyis rovarirtó szereket tudnak alkalmazni.

F

Az MTA növényvédelmi kutatói már dolgoznak egy hatékony poloskacsapda kifejlesztésén, amellyel reményeik szerint jelentősen csökkenthetik majd a kártevő rovarok egyedszámát – közölte az MTA.


Hírnök

OTTHON

Mindenképp fontos mielőbb elpusztítani a lakásba bejutó poloskákat, mert a védett helyeken áttelelő egyedek lesznek az alapítói a következő évi populációknak. Előszeretettel húzódnak fáskamrákba, sufnikba, pincékbe, ahol a körülbelül 1 centiméteres résekben, repedésekben sokszor több tucat egyed is elrejtőzhet – részletezi Kontschán Jenő. Az MTA szerint a két poloskafaj magyarországi természetes ellenségei jelenleg még nem ismertek. Az MTA ATK Növényvédelmi Intézetének kutatói a vándorpoloska és a márványos poloska külső és belső parazitáit próbálják feltárni, azzal a hipotézissel dolgozva, hogy ezek az élősködők segíthetnek a populációk egyedszámának csökkentésében. A vizsgálat azért fontos, mert a paraziták hatékonyan csökkenthetik a poloskák túlélési esélyeit. A kutatás az európai uniós Gazdaságfejlesztési és innová-

/

KERT

ciós operatív program (GINOP) támogatásával folyik. Azt próbálják kideríteni, hogy milyen növényeket preferálnak a poloskák. Ez azért lényeges, mert van esély arra, hogy az értékesebb növényeink közé olyan, számunkra kevésbé értékes növényeket ültessünk, amelyekre inkább át tudjuk csábítani a poloskákat – magyarázza a szakember. A kutatók egy környezetbarát gyérítési módszer kidolgozásával is foglalkoznak. Azt a jelenséget igyekeznek kihasználni, amellyel az utóbbi hetekben rengetegen szembesültek: ezek a fajok együtt, nagy számban vonulnak el telelni. A kutatók modellezik a jellegzetes telelőhelyeket, mégpedig azért, hogy egy könnyen és egyszerűen megsemmisítő csapdát fejleszthessenek ki. A csapdákkal sajnos nem fogjuk tudni teljesen kiirtani ezeket a kártevő rovarokat, de az egyedszámukat remélhetőleg

Pistike az út szélén áll, és keservesen zokog. – Miért sírsz, kisfiam? – kérdezi egy néni. – Azért, mert az anyukám azt mondta, csak akkor mehetek át az úton, ha minden autó elment, de még eddig egy sem jött! * Az öreg bácsi felveszi a kabátját és indulni készül otthonról. Felesége utánaszól:

23

jelentősen visszaszoríthatjuk majd – teszi hozzá az MTA ATK Növényvédelmi Intézet igazgatója. Mivel a modelleket, majd a csapda prototípusait a természetben kell tesztelniük, a kutatás erősen ki van téve a környezeti tényezőknek. Ha elhúzódik a meleg ősz, vagy enyhén alakul a téli időjárás, az megbolygathatja az invazív poloskák telelését, s mindez nehezíti az eredmények értékelését. Az igazgató úgy tervezi: mire 2020 végén véget ér a kutatást finanszírozó GINOPpályázat, akkor már egy prototípust elkészíthetnek. A közlemény szerint, hiába ér véget majd a 2018-as poloskainvázió, lassan készülni kell a következőre. Az elmúlt évek megfigyelései szerint ugyanis hasonlóan nagy poloska egyedszámokra kell számítani, mert a jelentősebb lehűlések sem vetik vissza az áttelelő egyedek számát.

– Hová mész? – Elmegyek az orvoshoz. – Beteg vagy? – Nem, csak gondoltam, felíratok egy Viagrát. – Akkor várj, én is jövök – kászálódik ki a néni a hintaszékből. – Miért? Beteg vagy? – Nem, csak kérek egy Tetanusz–oltást, ha előveszed azt a régi, rozsdás szerszámot.


24

KÖZLEKEDÉS

Hírnök

Próbaút, árulkodó külső jelek, állapotfelmérés...

Hogyan vegyünk használtautót? Mire kell figyelni a gépkocsi kiválasztásakor? A használtautó-vásárlás számos buktatót rejt magában. A Budapesti Békéltető Testület ezért jótanácsokkal segíti a fogyasztókat és a vállalkozásokat, mit tegyenek a viták megelőzése érdekében. Az alábbiakban csak a legfontosabbakat említjük.

Rozoga autó áll be a benzinkúthoz. – Tele kérem – mondja a sofőr a kutasnak. A kutas végignézi az autót, és megkérdi: – Biztos, hogy elmegy még annyit vele? * Az autószerelőnek panaszkodik a tulajdonos: – Ha kanyarodom, mindenféle furcsa koppanás hallatszik a kocsi hátuljából. A szerelő megy egy próbakört, és tényleg hallja a furcsa hangot. Ha balra kanyarodik, akkor a jobb oldalról, ha jobbra kanyarodik, a bal oldalról. Felnyitja a csomagtartót, majd visszaviszi az autót a tulajnak: – Szerintem meg fog szűnni a kopogás, ha kiveszi a csomagtartóból a tekegolyót.

tisztáznunk kell, hogy ki az eladó és valóban tulajdonosa-e az autónak, vagy csak egy közvetítő! Az autó esetleges hibái miatt a papír szerinti tulajdonossal szemben lehet később fogyasztóvédelmi igényeket érvényesíteni, vagy a bizományossal szemben (aki csak közvetítő kereskedő), amennyiben azt kifejezetten elvállalta! Soha ne írjanak alá biankó adásvételi szerződést, amelyben az eladó adatai és aláírása még üresen szerepel! 5. Nézzünk utána a kiszemelt járműnek a Belügyminisztérium „Gépjárműadat-lekérdező” nyilvántartásában! Itt ügyfélkapu regisztráció után, csekély szolgáltatási díj ellenében, a rendszám alapján megtudjuk a megvásárolni szándékozott autó, vagy autók hatóságilag nyilvántartott adatait, ezek között például az összes, az adott

F

1. Autóvásárlásnál soha ne döntsenek hirtelen ötlettől vezérelve, gondolják át alaposan, milyen célra vásárolják a gépkocsit, és hogyan fogják azt használni! Fontos szempont lehet például az üzemanyag-fogyasztás, de nem biztos, hogy egy kis autó megfelel a hétvégi, vidéki családi kirándulásokhoz. Hosszabb utazások esetén a vezető és az utasok kényelme is szempont lehet. 2. Ha később javításra van szükség, az új alkatrészekért annyit is fizethetünk, mint az autó ára! Lehet viszonylag olcsón kapni idősebb használt autót, de a javításhoz szükséges alkatrészek nem a használt gépkocsi árához igazodnak. Így egy-egy fontosabb alkatrész meghibásodása és cseréje akár az olcsón beszerzett gépkocsi árának jelentős részét is kiteheti. 3. Éljenek az internet lehetőségeivel a válogatás során, és miután megvan a kiszemelt autó, nézzenek utána, van-e az adott szériának valamilyen típushibája. Ilyenkor jól jön egy ismerős szakember, de különböző weboldalakon is hozzá lehet jutni speciális információkhoz. 4. Ha már megtaláltuk a kiszemelt autót,


Hírnök

KÖZLEKEDÉS

gépjárműre vonatkozóan rögzített kilométeróraállást és a rögzítések időpontját, az esetleges körözés, de akár a forgalmazási korlátozás tényét is! 6. Az autó szemrevételezését mindenképpen alaposan, lehetőleg jó látási viszonyok között végezzük el! A fényezést elemről elemre haladva, gondosan több szögből vegyük szemügyre, hogy az apróbb horpadásokat, karcokat, esetleg korrózióra utaló jeleket valóban felismerhessük! Újrafényezésre – és korábbi balesetre, javításra – utalhat, ha az adott elem színárnyalata, vagy fényessége a többi, hasonló színűtől eltér. Ebben az esetben a jármű előéletére vonatkozóan a „sérülésmentes” állítást kezeljük kellő fenntartással! Célszerű a fényezés rétegvastagságát is ellenőrizni, vagy ellenőriztetni, így szintén felismerhetőek és kiszűrhetőek az esetleges korábbi javítások. 7. Szenteljünk időt a jármű motorterének alapos átvizsgálására is! Frissen mosott motornál keressük az esetleges olajiszap-lerakódásra, olajfolyásra utaló jeleket. Ha ilyet látunk, akár arra is számíthatunk, hogy komolyabb javításra lesz szükség! Nem szabad elhanyagolni a jármű alsó részének átvizsgálását sem. Ha másként nem, akár egy zseblámpa és egy tükör segítségével is

25

meggyőződhetünk a kipufogórendszer állapotáról, illetve az esetleges más hiányosságokról. 8. Különösen figyeljünk a próbaút során a rendellenességekre, szokatlan zajokra! Lehetőség szerint még az adás-vételi szerződés megkötése előtt vizsgáltassuk át a gépkocsit szakszervizben, a vizsgálat eredményéről kérjünk dokumentációt! Ez annak fontos igazán, aki nem rendelkezik a kellő szakértelemmel, mert így – a látottakon kívül – a gépjármű egyéb hibáira is fény derülhet. A gépkocsi állapotának megfelelő dokumentálása az eladó érdeke is, mert így elkerülhetők a viták egy esetleges jármű-meghibásodást követően. 9. Fontos a tartozékok meglétének ellenőrzése, így különösen a gépkocsi eredeti két kulcsának megléte. Hiánya esetén zárcsere szükségessége merülhet fel, ami több tízezres, de akár százezres nagyságrendű összegbe is kerülhet. 10. Azokért a hibákért, amelyeket a vevő az adásvétel során felismert, illetve kellő körültekintés mellett felismerhetett volna, nem lehet később már reklamálni! A jármű átvizsgálásához ilyenkor segítség a megfelelően kiállított „Állapotlap”, ha nincs ilyen dokumentum, akkor pedig magunk is készíthetünk hasonlót, de a hitelességéhez szükséges, hogy az abban tett megállapításokat az eladó és a vevő is elismerje. 11. Soha ne hagyja el a fogyasztó a vásárlás helyszínét írásba foglalt, és az eladó által is aláírt szerződés nélkül! Abból legalább két példányt kell kapnia. Előfordult a Budapesti Békéltető Testület előtti vitás ügyekben, hogy a kereskedő azt mondta a vevőnek, a hivatalos ügyek intézéséhez még a szerződés valamennyi példányára szüksége van, a fogyasztó pedig már kifizette a vételárat, amiről pedig semmi papír nem volt a kezében. Budapesti Békéltető Testület


26

ÉSZBONTÓ

Hírnök

SZUDOKU – SZUDOKU – SZUDOKU

Feladat: Az üres négyzetekbe úgy kell beírnunk a hiányzó számokat, hogy a négyzetrács mind a kilenc sorában és mind a kilenc oszlopában megtalálhatóak legyenek a számok 1-től 9ig, de egyetlen szám se ismétlődjön. A 3x3-as négyzetekben minden szám szintén csak egyszer szerepelhet. Szudoku megfejtésünk a 29. oldalon!

HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-20-480-1751


Hírnök

27

KÖZLEKEDÉS

Emelkedhetnek a kgfb díjai Mintegy 8-10 százalékkal emelkedhetnek az előző évhez képest a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjai, de míg egyes szegmensekben a tavalyihoz hasonló díjak várhatók, másutt akár 30 százaléknál is nagyobb lehet a növekedés – tudatta a Netrisk.hu az MTI-vel.

Mind a 13 érintett biztosító meghirdette az új kgfb-tarifáit. Az idén találkozhatnak először az autósok a díjba beépített biztosítási adóval, ezért a korábbi évektől eltérően mind a 13 biztosító új tarifát hirdetett. Mintegy 1,3 millió gépjármű, köztük közel 900 ezer személyautó üzembentartójáért versenyeznek a biztosítók és a Netrisk.hu becslése szerint akár 150 ezer kgfb szerződést is lecserélhetnek a következő hetekben. A próbaszámítások szerint az új szerződések átlagdíja 25-26 ezer forint körül alakulhat majd, ami 8-10 százalékos nö ve kedést jelent a tavalyihoz képest. Ez némileg elmarad a piaci folyamatok által indokolható 10-15 százalékos becsült díjemelési mértéktől, ami azt mutatja, hogy a kgfb-piacán továbbra is erős a verseny. A nemzetközi forgalomban résztevő járművek mellett jelentős többletdíjra számíthat-

nak a közúti személyszállításban részt vevő járművek, és idén először már személyautók esetében is ülésszám szerinti szorzóval számolnak egyes biztosítótársaságok. Minden eddiginél jobban megéri az éves díjat egy összegben, elektronikus módon befizetni: akár 25-30 százalékos díjelőny is elérhető a negyedéves csekkes befizetéshez képest. A biztosítók emellett idén is jelentős együttkötési kedvezménnyel díjazzák, ha valaki a kgfb-vel egy időben cascót vagy lakásbiztosítási szerződést is köt. A jelenlegi szerződések jövő évi indexdíját a biztosítóknak az évforduló előtt legalább 50 nappal – év végi szerződés esetén tehát legkésőbb november 11-ig – kell eljuttatniuk az ügyfelekhez, akik – váltási szándék esetén – december elsejéig mondhatják fel jelenlegi szerződésüket. Akik díjkedvezmény fejében az elektronikus kapcsolattartást választották, azok nem

A kislányt mindig az apukája viszi iskolába reggelente. Egyik nap azonban a papa beteg lesz, így az anyuka ülteti be a kocsiba a kicsit. Este, amikor hazajön az iskolából, a kislány boldogan újságolja: – Képzeld papa, ma a mami vitt az iskolába, és útközben nem találkoztunk egyetlen baromarcúval meg köcsöggel sem! * A szerelő átnézi a kocsit, majd így szól: – A benzin rendben, de a többit ki kell cserélni!

postai úton, hanem e-mailben várhatják biztosítójuk díjértesítőjét – közölte a Netrisk.hu. A Biztosítás.HU közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy legfrissebb adataik szerint az elmúlt hat évben töretlen kgfb díjemelkedés jövőre is folytatódik. (Bár az emelkedő díjak még mindig messze vannak a 2004. évi induló szintjüktől, a csaknem 45 ezer forinttól.) Az autósoknak a díjemelkedések elkerülésére „aktivizálniuk kell magukat”, a biztosítóváltásra december 1-jéig van idejük. Az emelkedő díjak oka lehet többek között az alkatrészárak és a javítói óradíjak emelkedése, valamint az autók műszaki tartalmának drágulása miatt növekvő kárérték. Az idén a biztosítók összesített kgfb díjbevétele várhatóan meghaladja a 170 milliárd forintot, ha azonban figyelembe vesszük az emelkedő kárráfordításokat és a hazai járműpark bővülését, akkor ez a díjtömeg arányosnak mondható. A járművek száma a 2012-es 3,2 millióról mára több mint 5 millióra emelkedett Magyarországon – közölte a Biztosítás.HU.


28

CÍMJEGYZÉK / KEDVEZMÉNY / HIRDETÉS

Hírnök

GÖDÖLLŐ

FÓT

TERMÉSZETGYÓGYÁSZ több éves távol-keleti, 23 év hazai gyakorlattal. Gyógyszermentes egészségre vágyók jelentkezését várom. Elérhetőség: www.gyogyitar.hu, 06-70-205-4958

SOMLYÓ GYÓGYSZERTÁR – Fót, Vörösmarty tér 4. Telefon: 06-27-538-955 www.somlyopatika.hu Minden vény nélküli termékre -5 % kedvezmény! REDŐNY - MŰANYAG, ALUMÍNIUM, szúnyoghálóval kombinált, fix/mobil szúnyogháló, szalagfüggöny, gurtnicsere. Tel.: 06-20-971-8972

MOGYORÓD Fogsor készítése és javítása egy nap alatt! Nyugdíjasoknak 10% kedvezménnyel. Tel.: 06-30-931-4942 VÁLLALOK HÁZ KÖRÜLI MUNKÁKAT: KERÍTÉSBONTÁS, festés, fűnyírás, fák kivágása tereprendezés kisebb fuvarozást is Mogyoród és vonzáskörzetében. A hét bármely napján: 06-20546-5134 Mogyoród és környékén burkolást, me dence burkolást, térkövezést kisebb előtetőt, pergola kiülök elkészítését vállalom. 15 éves tapasztalattal. Tel.: 06-70361-8774

F

SIGMA OPTIKA – Gödöllő, Petőfi tér 1516. 06-28-512-415 Minden termékre -10 % kedvezmény! JÁTÉKÁLLOMÁS videojáték szaküzlet – Gödöllő, Petőfi Sándor tér 16. Mobil: 06-20473-6848 E-mail: bolt@jatekallomas.hu Minden használt játékra -5 % kedvezmény! PARTY KELLÉKEK, DEKORÁCIÓK, KIEGÉSZÍTŐK. Léggömb dekorációk, figurák és csokrok, lufi szitázás, logózás. Lufiworld – 2100 Gödöllő Remsey krt. 1/1. 06-20-379-9654 www.lufiworld.hu Dr. Jakab György fül-orr-gégész magánrendelése Gödöllőn! Időpont egyeztetés: 0630-961-7258 ROB SHOP KERÉKPÁR BOLT ÉS SZERVIZ Gödöllőn! Forgalmazott márkáink: Giant, Csepel, Bottechia kerékpárok és kiegészítők. Tel.: 0670-620-5460


Hírnök

CÍMJEGYZÉK / KEDVEZMÉNY / HIRDETÉS

KEREPES IFJ. ÉRCI OPTIKA – Kerepes, Mogyoródi u. 1. Telefon: 06-28-490-835; 06-70-439-0676 Minden termékre -10 % kedvezmény!

N A G Y TA R C S A BARBARA KUTYAKOZMETIKA – Nagytarcsa, Tessedik Sámuel utca 38. Kérésre házhoz megyek. www.barbarakutyakozmetika.hu 06-20-935-5059

ASZÓD TANYASI CSIRKE! Előnevelt és vágnivaló Húscsirke, kettőshasznú színes, tojónak való Jérce + Kakas, a megszokott kiváló minőségben, takarmánynyal és kiegészítőkkel idén is kapható! Aszódi Baromfifarm. 06-70 520 8515, 06-70 287 3834

PEST MEGYE GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR – Bojtor Attila – Pest megye (mobil) Őrbottyán, Határ utca 6. Telefon: 06-70-630-9440 Minden szolgáltatásra -10 % kedvezmény! Rosszul alszik? Feszült? Nyugtalan? Megoldás: Access Bars® kezelés. Bővebb információ: www.lelekkulcs.com, Márton Zsuzsa 06-30-725-4051 MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓ, REDŐNY (műanyag vagy alumínium), Szúnyogháló AKCIÓ! Akár 50%-os kedvezménnyel! www.premierplast.hu, e-mail: nyilaszaro07@gmail.com Tel.: 06-20-777-4007

Szudoku megfejtések

29

A ZÖLD színnel jelzett KEDVEZMÉNYEK igénybevételéhez a www.mobilkuponok.hu felkeresése után, a partnerünk oldalán található GRAFIKÁT KELL FELMUTATNI mobilon! FESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS, homlokzati hőszigetelés. A munkákhoz az anyagot a legkedvezőbb feltételekkel biztosítjuk! 06-20-9415-284 KÖLTÖZTETÉS, BÚTORSZÁLLÍTÁS kedvezménynyel! A hirdetés felmutatójának 10% kedvezmény! Költöztetés bel-és külföldre, csomagolással, bútorszereléssel, garanciával, biztosítással. Antik bútor és zongora sérülésmentes szállítása. 06-30-9495-614 www.enzotrans.hu VÁSÁROLNÉK VETERÁN MOTORKERÉKPÁROKAT, alkatrészeket: Pannónia, Simson, Mz, Jawa típusokat. Telefon: 06-30-950-9383; 06-28-437-345 GARÁZSKAPUK, KERTKAPUK, HAJTÓMŰVEK szerelése, javítása, karbantartása: 06-20-966-0341 DUGULÁS ELHÁRÍTÁS! Mosdó-kád 9 500 Ft-tól, Wc 12 ezer Ft-tól, kamerás csővizsgálat 14 ezer Ft-tól. Telefon: 06-70-250-9132 BACH-VIRÁGTERÁPIA, TANÁCSADÁS – Mártonné Kovács Zsuzsanna Telefon: 06-30-725-4051 www.lelekkulcs.com

ORSZÁGOS FAKIVÁGÁST, GALLYAZÁST, GÉPI ÁGAPRÍTÁST, bozót irtást, fűkaszálást zöld hulladék elszállítással vállal profi csapat, kedvező áron! Hívjon! 06 20 284 4051 www.zoldteruletgondozas.hu Eladó: Szőlődaráló, Szőlőprés 25 l-es üveg védővel, zsírosbödön, több nagyságú disznóvágásos fateknő. Érdeklődni: 06-70263-1172.

I N G AT L A N ELADÓ PESTI LAKÁS , KIS GARZON , kis kerttel klímás, parkettás, egyedi fűtéses, 11,8 millió Ft-ért. Érdeklődni: 06-1-410-0265 A tanító néni az osztályával a tűzoltó állomásra látogat. A tűzoltó minden berendezést bemutat a gyerekeknek. Rámutat egy füstjelző készülékre és felteszi a kérdést: – Gyerekek, ki tudja nekem megmondani, hogy mi ez? Pistike azonnal jelentkezik: – Ez jelzi anyukámnak, hogy mikor készült el a vacsora.


30

A J Á N L AT U N K

Hírnök

HIRDETÉSFELADÁS ÖNKORMÁNYZATI-, HELYI-, HIRDETÉSI-

ÚJSÁGOKBA, KIEMELT HONLAPOKRA, ÉS EGYÉB

ÓRIÁSPLAKÁTOKRA, TÁBLÁKRA...

Hírnök

MÉDIAKÖZPONT!

ÚJSÁGÍRÓ- ÉS HÍRKÖZPONT, MÉDIA LEXIKON, SAJTÓKÖZPONT! HONLAPOK készítése, kiépítése, üzemeltetése…

REKLÁMANYAGOK ÖSSZEÁLLÍTÁSA 06-70-257-8766

sajtokozpont.hu


Hírnök

REKLÁM

31


32

H I R D E T É S

H

Í R N Ö K

M

A G A Z I N

O N L I N E

:

www.hirnok.hu

Hírnök


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Hírnök 2018 November by Hírnök Média - Issuu