2018/8
XV. évf.
ING
N YE
!
2018 AUGUSZTUS
INFORMÁCIÓS MAGAZIN
22
ACÍMLAPSZTORI J Á N L A T U N K
L Á TO G A S S
EL
HONLAPUNKRA:
Hírnök
w w w. h i r n o k . h u
Hírnök
3
G O N D O L A T O K
Végzetes mobiltelefon-függőség
XV. évf. 8. szám;
Gyilkos könnyelműség D
öbbenet mennyire rátelepedett az emberiaségre a mobiltelefon, amely önmagában egy csodálatos szerkezet, bár egyre kevesebb szerep jut a kimondott szó közvetítésének. A baj, hogy a kis képernyő eltakarja a valóságot és sokan nem tudnak elszakadni tőle. Facebook, chat, játék és sorolhatnám a figyelemelterelő alkalmazásokat, amelyek szintén jó dolgok, csakhogy kizárják a valóságot és veszélyes helyzeteket idéznek elő. A napokban egy alig 20 kilométeres távot tettem meg az M3-as autópályán és e rövid idő alatt négy autós vonta magára a figyelmet. Három a bizonytalan úttartással, egy pedig a leállósávból rántotta vissza az autót. Mindannyian telefonjukat nézték folyamatosan. Hihetetlen ez a felelőtlenség, hiszen nem csak saját életüket kockáztatják. utótűzként terjedt májusban a hír és a felvétel, amely a Ceglédabercelnél balesetet szenvedett kilenc ember halálát okozó ütközés előtti pillanatokat mutatta be. Ha belegondolunk egy szimpla, érdektelen tucat video lett volna, hiszen elsősorban magáról és az útról készített felvételt és közben szöveges üzeneteket olvasott. Csakhogy a szórakozás figyelmetlenné tette és talán azt is elfelejtette milyen úton van, illetve, hogy szembe is jöhetnek. Önmagában a felvétel is hihetetlenül tanulságos, hiszen nyomon követhető, hogy mit mikor tesz, hogyan és mennyi idő alatt reagál. Érdemes kipróbálni, amikor más vezet(!) és figyeljük az utat, majd a telefonunkra pillantunk rövid időre és miután visszanézünk másodpercek telnek, míg felmérjük a helyzetet. Ezek a pillanatok, másodpercek, akár végzetesek is lehetnek. Ceglédberceli tragédia egy a sok közül, amelynek a különleagessége az egyenes adás volt, de július közepén hasonló tragédia történt, amikor a közösségi médiában élőben közvetítette a sofőr saját balesetét, amelynek következményeként, négy román utas közül ketten meghaltak. Szakértők szerint rengeteg baleset történik a mobiltelefon-függőség miatt, de lehetetlen statisztikát készíteni, hiszen a többség letagadja, vagy már nincs módja elmondani, bár adott esetben pontosan be lehet határolni a hívásokat, üzeneteket, ami bizonyíték is lehet. A szakemberek felelősnek tartják azokat is, akik megerősítik, kedvelik és vicces hozzászólásokkal bíztatják a kockázatos közvetítéseket. A veszély nem csak az autósokat fenyegeti, hiszen egyre több áldozat van a mobilozó gyalogosok között is, akik telefonjukba merülve lépnek az útra, vagy esnek hasra. Kínában már külön sávot alakítottak ki a járdákon, ahol a közlekedési lámpákat a földre tették, hogy telefonozás közben ne kelljen felemelni tekintetüket… Meggyesi Gyula
F
A
2018. Augusztus MEGJELENIK: MINDEN HÓNAP ELSŐ CSÜTÖRTÖKÉN
www.hirnok.hu FŐSZERKESZTŐ: Meggyesi Gyula
Mobil: 06-20-9359-952
E-mail: hirnok@hirnok.hu FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: Fejér Andrea 06-20-480-1751 info@hirnok.hu KÖZPONT ÉS LEVÉLCÍM: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. Telefon/fax: 06-28-540-160
E-mail: info@hirnok.hu;
HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-20-480-1751; 06-28-540-160; 06-20-9359-952;
Kiadja a Alapítva: 1992
NYOMÁS: Oláh nyomda
FŐBB TERJESZTÉSI TERÜLETEINK: – Több Fővárosi és Pest megyei bevásárlóközpontban, okmányirodában, ügyfélszolgálaton, egészségügyi intézményben, vállalkozásoknál, üzletekben, szolgáltatóknál... – Kiemelt helyek: Budapest IV., XV., kerületekben, illetve Csömör, Kistarcsa, Kerepes, Gödöllő, Szada, Mogyoród, Veresegyház, Erdőkertes, Őrbottyán, Göd, Fót, Dunakeszi. – Digitális formátumban (honlapunkról elérhető: www.hirnok.hu). A HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT NEM VÁLLALUNK FELELŐSSÉGET! A programok, információk tájékoztató jellegűek! Amelyik írásban, vagy annak végén elérhetőség található, az reklámként szerepel lapunkban. Az írások és hirdetések máshol történő megjelenéséhez kiadónk hozzájárulása szükséges.
Az aláírás nélküli cikkek hírforrása az MTI
HASZ NOS ÉS ÉR DE KES, RO VATOK, CIK KEK...
www.hirnok.hu ÁL LÁS AJÁN LATOK, MUN KA HE LYEK, KÉP ZÉ SEK...
www.jobvip.hu T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w ww. w w. hir no k. hu
4
Hírnök
TURIZMUS
A textilmentes strandolás nem a kukkolásról szól
Nudizás a 40 felettiek kiváltsága? Ötből egy magyar járt már naturistastrandon – derült ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből. Csaknem kétszer annyi a pőre férfi, mint a nő az erre kijelölt területeken, és a nudisták kétharmada 41 éves, vagy annál idősebb. Egymásnak eső párok tettenéréséért viszont nem kell naturistastrandra menni: a legtöbben elhagyatott tengerparti szakaszokon, sziklákon, csónakban és vízibiciklin kaptak már rajta nyilvánosan romantikázókat.
T OVÁBBI
szetesség része a meztelen állapot, ezért ők jellemzően nem méregetik egymást. Aki nézelődni érkezik, általában nem »közéjük« tartozik”– árulta el a részleteket Keresztes Nóra. Minden második nudista bátran meztelenkedik, nem érez ezzel kapcsolatban szégyellni valót. Persze a naturista elvek mellett sokakat hajtanak praktikus okok: nem kedvelik, ha a fürdőruha nyomot hagy a bőrükön, vagy épp higiéniai szempontok miatt dobják
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
le a műszálas bikinit. A nudizók kétharmadát az sem zavarja, ha ismerőssel fut össze a textilmentes helyen, és ugyanennyien szívesen ismerkednek naturista területen. A legtöbben párjuk társaságában látogatják a nudistastrandokat, kempingeket, csak jóval kevesebben vannak azok, akik barátokkal vagy egyedül mennek, esetleg a családdal közösen. 45 százalékuk csak napozik, vagy strandol meztelenül, de 55 százalékuk akár pőrén sportol, vagy egy szál semmi-
w w w. hir no k. hu
F
Minden ötödik magyar járt már naturistastrandon a Szallas.hu aktuális felmérése szerint. A nudizás nem a kukkolásról szól. „A fő motiváció sokkal inkább a naturista elvekhez, a szabadsághoz, a természetközeli állapothoz köthető” – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. Mindezek ellenére közel harmaduk megnézi mások adottságait, ha az illetőnek csinos alakja van. „Az igazi naturisták válaszaiból azért kiderül, hogy mivel a termé-
Hírnök
5
TURIZMUS
ben látogat el a büféhez is. A nyaralás tervezésekor egyébként csak minden második naturistának számít, lesz-e az úti cél közelében textilmentes lehetőség. A legnépszerűbb hazai kijelölt helyek a balatonberényi Naturista Strand és Kemping, a délegyházi Naturista Oázis Kemping és a sziksósfürdői Naturista Strand. A válaszadók szinte egytől egyig egyetértenek a nudista helyek kialakításával, és a közvélemény szerint a naturisták számára nincs elegendő lehetőség ma Magyarországon. Jó hír, hogy az anti-naturisták többsége nem tartja betegesnek a nudistákat, csak kevés százalékuk gondolja róluk, hogy magamutogatók. A legtöbben barátságosnak, természetesnek, sőt vannak, akik
bátornak titulálják őket, és csodálják, hogy mennyire elfogadják önmagukat. Azok, akik inkább magukon hagyják a bikinit, nem szégyellik az alakjukat, és mások pőresége sem zavarja a többségüket, viszont a saját szégyenlősségük útjába áll a vetkőzésnek. A felmérést végző Szallas.hu a „textilpártiakat” arról is megkérdezte, ha olyan helyen lennének, ahol nem tartanak ismerős felbukkanásától, ledobnáke a fürdőruhát, de csupán egyharmaduk tenne így. „Az ismerős arc felbukkanása zavarba ejtő lehet. Egy válaszadónk, aki tanár, nagyon meglepődött, amikor egy diákjával találta szemben magát” – tette hozzá a marketing menedzser. A válaszadók harmada már tetten ért nyilvánosan egymás-
– Halló, rendőrség? Kérem, jöjjenek gyorsan a Kossuth utca 18-ba, mert betört hozzám valaki! – Hogy hívják? – Nem kérdeztem meg tőle... * Két régi barát teniszezni készül, az öltöző-
T OVÁBBI
nak eső szerelmeseket. A pikáns történetek jellemzően nem nudistáknak kijelölt helyekről erednek, hiszen a nyilvános szex tilos a naturistastrandokon. Inkább elhagyatott tengerparti szakaszokon, sziklákon, csónakban, vízibiciklin kaptak már rajta párokat, de azért a víz alatti manőverezésre is van bőven példa. A legkínosabb történet mégsem szexuális eredetű: egy férfinek hangya csípte meg a péniszét. A nudisták életkor szerinti megoszlása (sorrendben) 1. 51+ korosztály: 37% 2. 41-50 évesek: 31% 3. 31-40 évesek: 20% 4. 26-30 évesek: 7% 5. 18-25 évesek: 5% A férfiak velük futnának össze szívesen nudista helyen: • Jennifer Lopez • Mila Kunis A nők az alábbi hírességek közelében napoznának szívesen: • Tom Cruise • Vin Diesel
ben vannak, amikor az egyik döbbenten kérdezi a másiktól: – Jesszusom! Te mióta viselsz női fehérneműt? – Azóta, hogy a feleségem az autó kesztyűtartójában egy női tangát talált és el kellett hitetnem vele, hogy én szoktam hordani...
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w ww. hir no k. hu
6
TURIZMUS
Hírnök
Több pénz jut idén nyaralásra A magyarok 60 százalékának van lehetősége hosszabb-rövidebb üdülésre idén, erre az előző évinél 15 ezer forinttal több, átlagosan 162 ezer forint jut háztartásonként – derül ki a Budapest Bank megbízásából készített reprezentatív kutatásból.
A vizsgálatot összefoglaló keddi közlemény szerint 2014 óta 13 százalékponttal csökkent azok aránya, akiknek nincs lehetőségük üdülni. A nyaralók átlagosan 8 napra utaznak el. Az előző évhez képest 5 százalékponttal csökkent a maximum 50 ezer forintos keretből gazdálkodók száma, és körülbelül ugyanennyivel nőtt a 200 ezer forint feletti büdzsével rendelkezők aránya. Az utazást továbbra is elsősorban félretett pénzből finanszírozzák a nyaralók (77 százalék), amelyet az aktuális havi bevételekkel (36 százalék) és a cafeteria-kerettel (20 százalék) egészítenek ki. A nyaralók fele a főszezonban, júliusban és augusztusban utazik, 10 százalék pedig szeptemberre időzíti éves pihenését. A magyarok több mint kétharmada belföldön nyaral. A hazai úti célok között jelentősen nőtt a Balatonon kívüli üdülőhelyek népszerűsége, idén 54 százalék választ ilyen helyet, ami csaknem 10 százalékpontos növekedés tavalyhoz képest. A Balaton elsősorban a fiatalok között népszerű, a 18-29 éves korosztály csaknem fele tölt itt hosszabb-rövidebb időt idén nyáron. Az uta-
zók életkorának előre haladtával azonban fokozatosan csökken a tó vonzereje, az 50-75 éveseknek már csak negyede mondta, hogy a Balatont választja nyaralása helyszínéül. Külföldre 35 százalék utazik, közülük csaknem ugyanannyian választanak európai tengerpartot (18 százalék), mint egyéb európai helyet (16 százalék) pihenésük helyszínéül. Európán kívülre csak az utazók 5 százaléka megy. A döntő többség, 80 százalék maga szervezi a nyaralást, 15 százalék pedig az utazási irodák ajánlatai közül választ. Az elmúlt öt évben fokozatosan nőtt a bankkártyás fizetések aránya. Míg 2014-ben szinte mindenért készpénzzel fizetett az utazók 92 százaléka, idén 84 százalékuk tesz így. A készpénzforgalom csökkenése felé mutató jel, hogy a válaszadók negyede ahol tud, bankkártyával fizet – derül ki a felmérésből. MTI
– Drágám? Szeretsz engem testestüllelkestül? – Ühümmm... – És engem tartasz a világon a legszebbnek? – Ühümmm... – És szerinted gyönyörű az alakom? – Ühümmm... – Jaj, drágám, olyan szépeket mondasz nekem! * – Fogadni mernék, hogy kétszer is meggondolod, mielőtt magára hagyod a feleségedet éjszakára – mondja egy férfi a barátjának. – Igen, először azon gondolkozom, hogy mit mondjak, hová megyek, azután meg azon, hogy miért nem jöhet velem.
HIRDETÉSFELVÉTEL: info@hirnok.hu 06-20-480-1751 T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu
Hírnök
TURIZMUS
/
PROGRAM
7
Gyulladásra, vesekő ellen, menopauza enyhítésre…
A sör gyógy- és megelőző hatásai A vár rekonstrukciójának előrehaladtával két év után számos újdonsággal tér vissza az ország egyik legnagyobb sörfesztiválja a budai várba. A szervezők többek között a sörfogyasztók edukációját tűzték ki célul, amelyre saját felmérésük szerint nagy szükség van. A folyékony kenyér alapvető egészségügyi hatásait ugyan sokan ismerik, azt például már kevesen tudják, hogy a szoptató kismamáknak kifejezetten ajánlott az alkoholmentes sör.
Ugyan a sör legalapvetőbb pozitív egészségügyi hatásaival a magyarok többsége tisztában van, számos további előnyét már kevesen ismerik – derült ki a sörfesztivál szervezőinek kutatásából. „Azt látjuk, hogy sokan hiányos vagy – ami még roszszabb – téves információval rendelkeznek. Szeretnénk elérni, hogy a sörről helyes kép éljen a fejekben, és ez ugyanúgy kiterjed az egészségügyi hatásaira, mint például a megfelelő fogyasztási szokások megalapozására” – reagált a felmérés eredményeire Kurucz Gergely a FIRST Craft Beer tulajdonosa. A magyarok körében a sörivás legismertebb előnye a vesekő megelőzése, szintén sokan tisztában vannak vele, hogy az ital alkalmas lehet egyes aminosavak, ásványi anyagok és vitaminok pótlására. Azt ugyanakkor már csak a válaszadók fele tudja, hogy a
megtévesztő elnevezés ellenére a sörhas kialakulásáért nem a sör a felelős, míg az ital gyulladáscsökkentő tulajdonságáról nagyon kevesen hallottak. A sörivás hölgyekre gyakorolt jótékony hatásai is kevéssé ismertek: a szoptató kismamáknak a tejszaporító hatása miatt érdemes alkoholmentes sört fogyasztaniuk, míg az idősebb hölgyek a menopauza tüneteit enyhíthetik vele. A hézagos ismeretek ellenére minden ötödik válaszadó ivott már sört kifejezetten annak egészségügyi hatása miatt, ami azt jelzi, hogy megjelentek az egészségtudatos fogyasztók. „Ez is azt mutatja, hogy szükség és igény is van az ital jobb megismerésére, a prémium termékek előtérbe kerülésére, és az általunk is hirdetett edukációra” – emelte ki Kurucz Dániel a sörfesztivált szervező cég ügyvezetője.
Minderre lehetőséget kínál az augusztus 23-tól 26-ig tartó Sörfesztivál a Budai Várban. „A budai vár rekonstrukciója alatt a Szabadság térre költöztünk, ahol idén másodjára rendeztük meg a Belvárosi Sörfesztivált. Azonban az építési munkálatok haladtával most visszatérhetünk a közönségkedvenc budai várba, ami tökéletesen passzol a sörről alkotott képünkhöz, mivel így még impozánsabb környezetben, még exkluzívabb rendezvénnyel népszerűsíthetjük a prémium söröket és a sörkultúrát” – árulta el Kurucz Gergely. A fesztiválra kilátogatók azt is megtapasztalhatják, hogy az egy sör nem sör állítás nem mindig állja meg a helyét. Bár a felmérésünk résztvevőinek többsége is azt nyilatkozta, hogy egy sörből általában több lesz, mi bebizonyítjuk, hogy egy korsó magas minőséget képviselő sör többet ér három alacsonykategóriás italnál – mondta el Kurucz Dániel, aki azt is elárulta, hogy a régi-új helyszín mellett több meglepetést és újdonságot is tartogatnak a fesztivál közönsége számára.
A Genezáreti tó partján a turista megpillant egy csónakot, és máris a benne ülő emberhez fordul: – Megkérhetem, hogy csónakjával átvigyen a túlsó partra? – Persze, nagyon szívesen! Foglaljon helyet! 40 dollár lesz. – Mennyi? De kérem, ez rablás! – Uram, ez egy híres tó! Itt Jézus gyalog járt a vízen! – Hát azt nem is csodálom! Ilyen árak mellett! T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w ww. hir no k. hu
8
TECHNIKA
/
VILÁGHÁLÓ
Hírnök
A Facebook Rubens festményeit is illetlennek találta Nyílt levélben juttatták el tiltakozásukat Mark Zuckerberg Facebook-alapítóhoz a flandriai múzeumok és a régió idegenforgalmi hivatala, mert a közösségi háló cenzorai eltávolították közösségi oldalaikról azokat a hirdetéseket is, amelyeket a 17. századi flamand mester, Rubens dús idomú aktjaival illusztráltak – számolt be róla a The Guardian.
A Facebook nem engedi megjelenni oldalán az olyan hirdetéseket, amelyek szexuális tartalmúak, akkor sem, ha művészeti alkotásokról, vagy oktatási anyagról van szó. Rubens festményeit a világ legjelentősebb galériáiban és múzeumaiban tekintheti meg a közönség. A flamand barokk mester művei olyan kortársakra voltak hatással, mint Van Dyck, vagy Rembrandt. A Facebook cenzúráját kifogásolva Belgium flamand régiójának múzeumai, valamint a flamand idegenforgalmi hivatal, a Toerisme Vlaanderen fordult nyílt levélben Zuckerberghez, hogy gondolja át a döntést. „Mellek, fenekek és Peter Paul Rubens kerubjai mind illetlennek találtattak. Nem általunk, hanem önök által. Még ha titok-
ban nevetünk is ezen, az önök kulturális cenzúrája eléggé megnehezíti az életünket” – fogalmaztak a levélben. Az eltávolított posztok között szerepelt egy olyan hirdetés is, amely Rubens The Descent from the Cross (Krisztus levétele a keresztről) című képét ábrázolja, mert Jézus meztelen testét csupán ágyékkötő takarja. A flamand idegenforgalmi hivatal egy rövid videóval tiltakozott a cenzúra ellen, amelyben a „meztelenrendőrség” elzavarja az antwerpeni Rubens Múzeum látogatóit, hogy ne bámulják az inkriminált képeket. A hivatal egyébként éppen egy kétéves programban népszerűsíti a neves flamand mestereket, Rubenst, Pieter Bruegelt és Jan van Eycket.
– Mióta rosszul látok, állandóan három szemüveget hordok magamnál. Egyet, amivel közelre látok, és egy másikat, amivel meg távolra. – És a harmadik? – Azzal keresem meg az első kettőt. * Egy apáca elmegy az orvoshoz, mert nem
T OVÁBBI
Sajnos jelenleg lehetetlen a világ legnépszerűbb közösségi hálóján hirdetni egye dülálló kulturális örökségünket – hangsúlyozta Peter De Wilde, a hivatal vezetője. A Facebook közölte, hogy hajlandó megbeszélni a vitás kérdéseket az idegenforgalmi hivatallal, de továbbra is arra hivatkozott, hogy a meztelenséget ábrázoló festményeket csak a hirdetésekben tiltják, a normális posztokban nem. A német kormány a közelmúltban bírálta a Facebookot, amikor Zuckerberg bejelentette, hogy a portálról nem távolítják el a holokauszttagadó posztokat, mivel nézetük szerint a felhasználóknak joga van a szabad véleménynyilvánításhoz. MTI
tudja abbahagyni a csuklást. 5 perc múlva sírva rohan ki a rendelőből. A nővér bemegy, és megkérdi: – Mi történt, doktor úr? – Megvizsgáltam és közöltem vele, hogy gyereke lesz. – De hát ez lehetetlen! – Természetesen. Viszont a csuklása elmúlt.
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu
Hírnök
TECHNIKA
/
VILÁGHÁLÓ
9
Orosz hackerek törtek be amerikai áramszolgáltatók rendszereibe Orosz hackerek törtek be amerikai áramszolgáltatók számítógépes rendszereibe tavaly, akár áramszüneteket is okozhattak volna – jelentette a The Wall Street Journal című napilap az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) tisztviselőinek tájékoztatására hivatkozva.
A tájékoztatás szerint az orosz állami támogatású, homályos hátterű Dragonfly vagy Energetic Bear hackercsoport kiterjedt és hoszszú távú kampánya során viszonylag egyszerűen tört be az áramszolgáltatók rendszereibe. A DHS szerint a hackerek az áramszolgáltatók értékesítő partnereit célozták meg először, jelszavakat és tanúsítványokat loptak el hagyományos adathalászati módszerekkel. Ezt követően hatoltak be az áramszolgáltatók rendszereibe, méghozzá úgy, hogy a belépésre jogosult feleknek álcázták magukat. A DHS megjegyezte: előfordulhat, hogy egyes cégek éppen ezért még észre sem vették, hogy valaki betört a rendszerükbe. A hackerek célja adatgyűjtés volt, például az üzemi hálózatok kialakításáról, illetve arról, hogy milyen eszközökkel vannak felszerelve, és miként irányítják őket. A hackertámadások vizsgálói szerint egyelőre nem világos, hogy a behatolók egy nagyszabású
támadást készítettek volna elő. Szakértők attól tartanak, hogy ilyen hozzáféréssel akár meg lehet változtatni egy kulcsfontosságú eszköz beállításait, aminek következtében a cég mérnökei tudtukon kívül olyan károkat okoznának saját rendszerükben, ami hosszas áramkimaradásokhoz is vezethet. A minisztérium egyébként már 2014 óta folyamatosan figyelmeztette a nagy energiaszolgáltató cégek biztonsági átvilágítással rendelkező – tehát titkosnak minősített információkhoz is hozzájutó – vezetőit, hogy orosz kibertámadásoknak lehetnek kitéve létfontosságú amerikai infrastruktúrák. A DHS tisztviselői figyelmeztettek: az orosz hackerkampány vélhetően nem ért véget, továbbra is folyamatban van. Járai Judit, az MTI tudósítója
A 60 éves Józsi bácsi éppen a házassági évfordulóját ünnepli vele egykorú feleségével, amikor megjelenik egy tündér azzal, hogy teljesíti egy kívánságukat. Józsi bácsi gyorsan lecsap a kínálkozó lehetőségre: – Azt kívánom, hogy legyen egy harminc évvel fiatalabb feleségem! Így lett aztán Józsi bácsi egy pillanat alatt 90 éves... * Egy férfit az anyósa leküld a boltba zöldségért, de a lelkére köti, hogy csakis szép, tiszta, vegyszermentes terméket vegyen. A férfi bemegy egy boltba, és elkezd a zöldségek között válogatni. Odamegy hozzá az eladó, a férfi pedig megkérdi tőle: – Ugye ezeken a zöldségeken nincsenek mérgező vegyszerek? Az anyósomnak viszem őket. – Nincsenek uram, azokat a szomszédos patikában vehet rájuk. T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w ww. hir no k. hu
10
Hírnök
Á L L AT I
Szigorítják a nagyvadak tartásának feltételeit Csehországban
Puma, két tigris és egy oroszlán szökött meg magánemberektől Csehországban rövidesen megszigorítják a törvény által védett nagy vadállatok, vadmacskafélék tartásának feltételeit, és azonnali hatállyal betiltották a tigrisek kivitelét az Európai Unión kívüli országokba – közölte Miroslav Toman cseh mezőgazdasági miniszter sajtótájékoztatón.
Az állam ezzel kíván reagálni a néhány napja kirobbant nagy botrányra, amelyben kiderült, hogy egy vállalkozó védelmet élvező tigriseket tenyésztett illegálisan kereskedelmi célokra, majd azokat ázsiai üzletembereknek eladta különböző célú felhasználásra. Szintén probléma, hogy az utóbbi időkben különböző vadállatok több esetben is kiszabadultak ketrecükből, megszöktek tulajdonosuktól és nagy riadalmat keltettek a lakosság körében.
A nagyvadak, elsősorban a vadmacskafélék tartásának hivatalos feltételei, amelyek eddig csak ajánlások voltak, a jövőben kötelezővé válnak. Az állattartóknak pedig kötelező módon megfelelő szakképzésen kell átesniük – fejtette ki az agrárminiszter. Miroslav Toman szerint nincs lehetőség arra, hogy az állam betiltsa az állatkerteken kívüli vadállattartást magánszemélyek számára, bár a cseh közvélemény jelentős része most ezt követeli. A jövőben azonban tilos lesz a vadállatok pórázon való sétáltatása, illetve olyan ketrecek kialakítása, amelyekben az emberek közvetlen kapcsolatba kerülhettek főleg a fiatal vadállatokkal. Az elmúlt hetekben egy puma, két tigris és egy oroszlán szökött meg magán vadasparkokból Csehországban. Csehországban a leggyakrabban tartott vadmacskaféle az oroszlán. Oroszlánból 236 van az országban, de csak mintegy 40 darab él állatkertekben. A tigrisekből 173 van nyilvántartva, ebből 40 az állatkertekben. Népszerű a puma is, amelyből 135 darab van, döntően magánembereknél. A rendőrség néhány hete derített fel egy illegális tigristenyésztő telepet Észak-Csehországban, ahol egy frissen leölt tigrist, tigrisek húsából és szerveiből készült termékeket, tigrisbőröket találtak, továbbá egy egész készletet olyan főzőüstökből, amelyekben a kínai hagyományos gyógyászat számára gyártottak tigrisszervekből készült termékeket. A Zoopark Bast néven működő telepet egy híres cseh cirkuszdinasztia tagja, Ludvík Berousek vállalkozó vezette, s a tigrisek eladásából sokmilliós haszonra tett szert. A hatóságok Berouseket és két társát előzetes letartóztatásba helyezték. Kokes János, az MTI tudósítója
– Mi a civil foglalkozása katona? – ordít rá az újoncra az őrmester. – Bakteriológus vagyok uram. – Ne cifrázza itt nekem, mondja nyugodtan azt, hogy vasutas! T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu
Hírnök
Á L L AT I
11
A kutyák és a macskák általában harmóniában élnek egymással A közhiedelemmel ellentétben az egy háztartásban élő kutyák és macskák általában jól kijönnek egymással, noha utóbbiak jóval hajlamosabbak arra, hogy ellenségesen lépjenek fel négylábú lakótársaikkal szemben – derült ki az angliai Lincolni Egyetem kutatóinak tanulmányából, amely megállapította, hogy a boldog kutya-macska kapcsolat titka az, ha a macska minél fiatalabb korától él együtt a kutyával.
A Journal of Veterinary Behaviour című folyóiratban publikált tanulmány társszerzője, Sophie Hall és kollégái szerint az együtt élő macskák és kutyák ritkán csapnak össze a „tőlük elvárt módon” – olvasható a The Guardian című brit lap honlapján A kutatók egy brit, amerikai, ausztrál, kanadai és európai lakástulajdonosok körében végzett internetes felmérésre alapozták az eredményeiket. A 748 válaszadó több mint 80 százaléka értékelte úgy, hogy házi kedvencei remekül kijönnek egymással, és mindössze 3 százalékuk mondta, hogy az állatok ki nem állhatják egymást. Az ebek több mint egyötöde ugyanis rendszeresen odahordja mutatóba a játékait a
vele együtt élő macskának, míg utóbbiaknak mindössze 6 százaléka szokott élni ezzel a gyakorlattal. A felmérésből ugyanakkor az is kiderült, a macskák hajlamosabbak rá, hogy fenyegetően lépjenek fel a velük együtt élő kutyákkal szemben. A gazdik elmondása alapján a macskák háromszor nagyobb valószínűséggel viselkednek ellenségesen a kutyákkal, mint fordítva, és tízszer nagyobb eséllyel sebzik meg őket egy összecsapás alkalmával. A macskák viselkedése ugyanakkor korántsem ok nélküli: a szakemberek szerint mivel a kutyákat régebben háziasították és sokkal könynyebben képezhetőek, mint a macskák, talán könnyebben tudják kontrollálni a viselkedésüket. Mivel általában a macskák indulnak gyengébb esélyekkel, legyen szó bármilyen összecsapásról, nekik érthető módon több megerősítésre van szükségük azzal kapcsolatban, hogy biztonságban vannak a kutya mellett. Egy kutya számára egyszerűbb együtt élni egy macskával, mint egy macskának egy kutyával – jegyezte meg a kutató. A szakemberek azt is megállapították, hogy a boldog kutya-macska kapcsolat talán legbiztosabb záloga, ha a macska minél fiatalabb korban kezd együtt élni a kutyával. A legjobb, ha a macska egyéves kora előtt kerül a kutyás háztartásba. www.theguardian.com A szövetségi kapitány összepakolt, és pánikszerűen hazautazott. A repülőtéren még elkapták a riporterek, hogy magyarázatot adjon a gyors távozásra: – Nézze, a világbajnokságra készülve akartam, hogy a focistáimnak végre legyen valami sikerélményük. Felállítottam a pályán 11 narancssárga, műanyag közlekedési kúpot, és azok ellen kellett játszaniuk. – És? – A kúpok nyertek 3:1–re.
T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w ww. hir no k. hu
12
Á L L AT I
Hírnök
A kiskutyák az emberektől és fajtársaiktól is képesek tanulni A nyolchetes kölyök kutyák egy új feladat megoldását az emberektől és felnőtt fajtársaiktól egyaránt képesek megtanulni – mutatták ki az ELTE Etológia Tanszékén működő Családi Kutya Program kutatói.
Az egyetem közleménye szerint a kutatók jutalomfalatot rejtettek el egy probléma-dobozban, majd megmutatták a különböző fajtából származó kutyakölyköknek, hogy miképpen kell azt kinyitni. A feladat megoldását a kísérletvezetők, vagy egy előre betanított felnőtt kutya mutatta be, majd a kölykökre bízták, hogy mit tesznek. Azok a kölyökkutyák, akiknek volt lehetőségük megtekinteni, amint egy ember, vagy egy kutya kinyitja a probléma-dobozt, sokkal gyorsabban oldották meg önállóan a feladatot, mint azok, akik ilyen tapasztalat híján voltak – idézi a közlemény Claudia Fugazzát, a kutatás vezetőjét. A kutatás – amelyről a Scientific Reports folyóiratban jelent meg tanulmány – azt is igazolta, hogy a kiskutyák később is képesek voltak hasznosítani a megszerzett tudásukat, ami azt jelenti, hogy már egy rövid szociális tapasztalatról is stabil emléknyom alakul ki egy kölyökkutya elméjében. A kutatók azt is vizsgálták, vajon a kölykök hasonlóan jól tanulnak-e ismeretlen felnőtt kutyáktól, mint a saját anyjuktól. Az eredmények meglepően alakultak, hiszen az ismeretlen kutyáktól tanulva még jobban teljesítettek, mert
több ideig nézték az ismeretlen kutyát, mint a saját anyjukat – fejtette ki Pogány Ákos, a tanulmány egyik társszerzője. Amennyiben gyakorlati szempontból vizsgálják a tudósok ezeket az eredményeket, akkor egy új tanítási, kiképzési módszer lehetősége is felvetődik: a kölyökkutyák szociális tanulási képességeire is lehetne alapozni, amikor kutyakiképzésről van szó – érvelt Miklósi Ádám, az Etológia Tanszék tanszékvezetője. Mint mondta, a kutatás rámutat arra, hogy az lehet a legkönnyebb és legtermészetesebb módja egy kölyökkutya tanításának, hogy egyszerűen meg kell nekik mutatni, mit hogyan kell csinálni. Ezután csak bátorítani kell őket. Ez alól persze a szobatisztaság kérdése kivételt képezhet – teszi hozzá a kutató. MTI
Pályaudvaron egy férfi búcsúzik a vonatablakból a barátjától: – Köszönök mindent! A feleséged pedig szuper az ágyban! Indulás után kérdi az egyik utas: – Mondja, az előbb komolyan mondta? – Á, dehogy. A felesége elég átlagos, csak nem akartam elkeseríteni... * Szabó panaszkodik barátjának: – A lányaim állandóan a zenecsatornát nézik és teljesen elhanyagolják a tanulást. A feleségem a családi sorozatokat szereti, emiatt nem törődik a háztartással. Esküszöm, ahogy vége a futballszezonnak, azonnal kidobom a televíziót! * „Az étlapjuk pompás! Kisütne egyet?” T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu
Hírnök
13
Á L L AT I
Vérdíjat tűztek ki egy drogkereső kutya fejére Kolumbiában Kétszáz millió kolumbiai peso (19,2 millió forint) vérdíjat tűzött ki egy drogkereső kutya fejére Kolumbia legerősebb bűnszervezete, a Los Urabenos, mert a német juhászkutya csaknem tíz tonnányi kokaintól szabadította meg a drogcsempész bandát.
A kolumbiai rendőrség kábítószer-ellenes osztályának tagjaként dolgozó Sombra (Árnyék) nevű szuka, aki rekordmennyiségű kábítószert szagolt ki eddigi pályafutása során, a fenyegetés hatására a Bogotában lévő nemzetközi repülőtéren folytatja tovább a munkát – írta a BBC News. A repülőtér biztonságosabb terep számára, mivel a bűnszervezet közvetlen befolyása alá tartozó területeken kívül esik, ugyanakkor a kábítószerellenes egység nem kockáztat:
Sombrát a szokásos társán kívül még több másik rendőr is kísérni fogja munka közben. A hatéves kutya korábban kikötővárosokban dolgozott, köztük Turbóban, ahonnan több tonnányi kokaint csempésznek motorcsónakokkal és esetenként tengeralattjáróval Közép-Amerikán és Mexikón át az Egyesült Államokba. Sombra 5,3 tonnányi kokaint szagolt ki Turbóban és nemrég újabb 4 tonnányi, autóba rejtett kábítószert füleltek le a hatóságok a segítségé-
A motoros elüt egy kakast az országúton. Felveszi a dögöt, és beviszi a közeli házba: – Asszonyom, nagyon sajnálom, de elgázoltam a kakasát! Mindent megteszek, hogy pótoljam a veszteséget. – Rendben van, menjen hátra az udvarba, a csirkék már nagyon türelmetlenek. * Az öregedő feleség áll a tükör előtt: – Jaj Istenem, teli vagyok ráncokkal, a mellem lecsüng a derekamig, a fenekem megereszkedett, egyre jobban őszülök... Erre a férj: – Viszont a látásod legalább még mindig kitűnő!
T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
vel. A helyi drogkereskedelem nagy részét a Los Urabenos irányítja. A banda vezetője, Dairo Antonio Úsuga, akit Otonielként is ismernek, egyike Kolumbia legkeresettebb bűnözőinek. A bűnszervezettől nem szokatlan, hogy pénzt ajánlj fel az útjában állók eltűntetéséért. Hat évvel ezelőtt, 2012-ben a rendőrök olyan röplapokat találtak a banda aláírásával, amelyek 500 dollár (139 ezer forint) jutalmat ígértek bárkinek, aki megöl egy rendőrtisztet. A Sombráért kínált busás összeg azt jelzi, hogy a kutya által okozott anyagi veszteség rendkívül rosszul érintette a bandát. A szuka kölyökkora óta van a rendőrség kábítószerellenes osztályánál és eddig 245 gyanúsított letartóztatásához járult hozzá remek szaglásával.
w ww. hir no k. hu
MTI
14
Hírnök
ÉRDEKESSÉG
Megtalálták a mozis kasszasiker receptjét Megvan a mozis kasszasiker receptje: egy átfogó kutatás szerint a legtöbb bevételt az „ember a gödörben” történetek hozzák, amelyekben egy bukás és felemelkedés tanúi lehetnek a nézők, mint A keresztapában.
A The Guardian cikke szerint brit kutatók 6147 film forgatókönyvének adatait elemezték és szűrték különböző algoritmusokkal, és ennek során kiderült, hogy melyik érzelmi ív érdekli a legjobban a közönséget. Az eredmény szerint az úgynevezett „ember a gödörben” történet a legjövedelmezőbb. A kutatást vezető Ganna Pogrebna, a Birminghami Egyetem viselkedési közgazdaságtan és adattudományi professzora szerint „amikor egy filmes produkcióról beszélünk, emberek egy kis csoportja hozza a döntéseket a nézők számára”. A kutatásban viszont megpróbáltak a nézőkre hallgatni, és azt kideríteni, hogy mit is szeretnének látni – fűzte hozzá. A kutatócsoport hat érzelmi profilba/csoportba sorolta a filmeket: a szegénységből a gazdagságba vezető utat bemutató, érzelmi emelkedést ábrázoló filmek (A remény rabjai); a fordított, gazdagságból a szegény-
ségbe utat bejáró, érzelmi zuhanást ábrázoló filmek (Psycho); az „ember a gödörben”, bukást követő felemelkedést ábrázoló filmek (A keresztapa); az Ikarusz, vagyis emelkedés-zuhanás történet (A rakparton); a Hamupipőke-történet, avagy az érzelmi emelkedést, zuhanást és emelkedést bemutató film (Babe); valamint az Ödipusz-történet zuhanás, emelkedés és zuhanás ívvel (Mindent anyámról). Ezt követően fel tudták térképezni, hogy 21 műfajban mely csoport bizonyult a legnagyobb kasszasikernek a moziban. Az elemzés kimutatta, hogy az ember a gödörben-sztorik a maguk boldogság-szomorúság-boldogság ívével minden műfajban a legsikeresebbek. Átlagosan 40,5 millió dolláros (11 milliárd forintos) költségvetéssel készülnek és átlagosan 54,9 millió dolláros (15 milliárd forintos) bevételt termelnek. Az életrajzi filmeknél ugyan
Két hegymászó nehezen, de végre felérnek a Mount Everest-re. Egyik: – Végre felértünk ide, és kitűzhetjük országunk zászlaját! Vedd elő gyorsan! – Én? Azt hittem nálad van! * Ne köpködj a sivatagban! Még szükséged lehet rá.
T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
a szegénységből a gazdagságba vezető utat ábrázoló sémák végeztek az élen, ám a krimikben és thrillerekben ez a recept sokkal kevésbé sikeres. A vígjátékok közül pedig azok a legkevésbé jövedelmezők a mozikban, amelyek a gazdagságból a szegénységbe vezető utat mutatják be és nem jutnak el a happy endig. A kutatók szerint az ember a gödörben-sztorik nemcsak a legnépszerűbbek a közönség körében, de ráadásul ezekről beszélnek a legtöbbet. Pogrebna arra is rámutatott, hogy a kutatás eredményei több dimenziósak. Például az elszegényedéstörténetek pénzügyileg sikeresek lehetnek, ha epikus, nagy költségvetésű produkcióban látjuk őket, mint Christopher Nolan Batman-filmjei. Az Ikarusz-filmek a kis költségvetésű produkciókban a legsikeresebbek, az Ödipusz-filmek pedig nem nagyon kapnak díjakat. Pogrebna hangsúlyozta: a kutatás nem arra szólít fel, hogy ezentúl csak ember a gödörbenfilmeket készítsenek. Nem a filmipart próbáljuk kinyírni. Azt próbáljuk kideríteni, hogy mi a sikeres – mondta. A tudós úgy véli, a tudományos kutatás segíthet abban, hogy a stúdiók kreatívabbak legyenek, mivel ha tudják, mit jelent a kereskedelmi siker, akkor biztonságosabban bővíthetik repertoárjukat, és több kísérleti filmmel próbálkozhatnak. Nem tartom korlátozásnak, inkább lehetővé teszi, hogy a filmes vállalatok innovatívabbá váljanak – mondta. A tanulmányt a Cornell Egyetem Könyvtára adta ki
w w w. hir no k. hu
Hírnök
15
ÉRDEKESSÉG
Rasszistának tartják a gépet Nagy-Britanniában
Arcfelismerő rendszert tesztelnek Jogvédők által erősen vitatott arcfelismerő rendszert tesztel Londonban és más brit városokban a rendőrség. A „kínai stílusúként” emlegetett technológia a bírálatok szerint pontatlan, alkalmazása pedig sértheti az emberi jogokat.
A londoni rendőrség a főváros keleti részén fekvő Stratfordban helyezte üzembe a felvételeket a bűnügyi nyilvántartással összevető rendszert, amely jogvédő csoportok szerint rasszista, mert a fekete bőrű embereken alkalmazva jóval nagyobb eséllyel téved. A hatóság a kifogásokra reagálva közölte, hogy a technológiát „nyíltan” fogják használni, a környéken élőket pedig szórólapokon tájékoztatják a próbaüzemről. A szoftver alkalmazása ellen a napokban több civil szervezet is jogi úton emelt kifogást. A szabadságjogok védelmével foglalkozó Big Brother Watch és Jenny Jones, a brit parlament felsőházának, a Lordok Házának a tagja a technológia pontatlanságára és arra hivatkozva nyújtott be keresetet, hogy az arcfelismerő rendszer használata sérti az emberi jogokról szóló törvényt. A digitális szabadság védelméért dolgozó
Open Rights Group pedig azt hangoztatta, hogy a rendszer – különösen a fekete bőrűeket sújtva – faji alapú megkülönböztetéshez és ezáltal diszkriminatív rendőri gyakorlatokhoz vezet. A rendőrség visszautasította a bírálatokat, és kitart amellett, hogy az arcfelismerő technológia növeli a polgárok biztonságát. A Big Brother Watch birtokában lévő rendőrségi adatok szerint azonban a bűnügyi nyilvántartással való összevetések 98 százalékban tévesek voltak. A biometrikus képeket pedig akár egy évig is eltárolja a rendőrség, a felvételeken szereplők engedélye nélkül – mutattak rá. A rendőrség tájékoztatása szerint tíz próbaüzemet végeznek a technológiával, majd az év végén független vizsgálat értékeli majd az eredményeket. A közelmúltban Londonban a népszerű Westfield bevásárlóközpontban, azt megelőzően pedig többek közt a híres Notting Hilli karneválon alkalmazták. A hatóság úgy véli, a rendszer hatékony eszköz lehet a bűnüldözésben, különösen a nagy tömegeket vonzó eseményeken, például a tüntetéseken vagy épp a sportrendezvényeken. Pietsch Judit, az MTI különtudósítója
– Ember elmegy a szemorvoshoz. – Az orvos odaállítja tíz lépésre egy teleírt táblához . – Eltudja olvasni? – Nem én. – Az orvos föltesz rá egy szemüveget. – Hát most ? – Most sem. – A doki felteszi a legerősebb szemüveget. – De most el tudja olvasni? – Jaj, dehogy tudom kedves szemorvos úr, macerálhat engem estig is, hiszen analfabéta vagyok. * – Életem legszebb estéit a színháznak köszönhetem. – Nem is tudtam, hogy gyakran jársz színházba. – Nem én, hanem a feleségem. T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w ww. hir no k. hu
16
CSALÁD / EGÉSZSÉG
Hírnök
A barátság extrákkal koncepciója is kezd elfogadottá válni
Szemléletváltás a németek szexuális szokásaiban Szemléletváltás van folyamatban a németek szexuális szokásaiban – állapítja meg a Die Welt című konzervatív, német napilap.
A Die Welt a YouGov közvélemény-kutató felmérésének adataira hivatkozik, amelyekből az derül ki, hogy egyre több német tartja elfogadhatónak, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen egy barátjával szerelmi kapcsolat nélkül. Jelenleg minden harmadik német gondolja ezt. A lap megjegyzi, hogy az előző generáció idején ez inkább még csak a meleg férfiak körében volt elfogadott. Úgy tűnik, hogy a barátság extrákkal koncepciója a szélesebb népesség számára is kezd elfogadottá válni – fogalmaz a felméréssel kapcsolatban Janosch Schobin, a kasseli egyetem szociológusa. A megkérdezettek többsége, 60 százaléka van azon az állásponton, hogy férfi és nő barátságában fennáll annak a veszélye, hogy egyikük barátságnál többre vágyik. Minden ötödik válaszadó szerint pedig férfi és nő között egyáltalán nem le-
T OVÁBBI
hetséges, hogy pusztán barátság alakuljon ki. Viszont a németek fele elképzelhetőnek tartja, hogy korábbi párjával a szakítás után is jó barátságot ápoljon. A megkérdezettek 45 százaléka a munkahelyén ismerte meg barátait. Ezt követi az oktatás és a hobbi. Ez utóbbi révén a megkérdezettek 21 százaléka lelt barátra. Schobin kifejti, hogy a fiatal felnőttkorig jellemzően az iskolában szerzik az emberek a barátaikat, akiknek a száma nagyjából az első gyermek megszületéséig lassan csökken, utána pedig az emberek a párkapcsolatra és a családjukra összpontosítanak. Ezt követően a baráti kör a legtöbb ember számára a gyermekek kirepüléséig nagyjából változatlan, és a barátokat már csak a halál választja el egymástól. A kutatás az internetes közösségi oldalakra is kitért,
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
amiből az derült ki, hogy annak ellenére, hogy ez emberek naponta órákat töltenek el ezeken az oldalakon, háromnegyedük úgy gondolja, hogy valódi barátot csak offline lehet megismerni. Mindazonáltal minden ötödik embernek van olyan barátja az interneten, akivel még soha nem találkozott személyesen. A videojátékos fiatal férfiak körében például rengeteg ilyen barátság köttetik. A játékban az emberek egymásra vannak utalva, máskülönben meghalnak – magyarázza a szociológus, kiemelve, hogy ezekből erős barátságok lesznek, és az ilyen barátok gyakran naponta beszélnek egymással telefonon, és csomagokat is küldenek egymásnak. A válaszok alapján a németeknek átlagosan 3,7 közeli barátjuk van, és még mintegy 11 embert sorolnak a tágabb baráti körükhöz. A felmérés a barátság nemzetközi napja alkalmából készült, amely július 30-án van. Konsiczky Zoltán, az MTI különtudósítója
w w w. hir no k. hu
Hírnök
CSALÁD / EGÉSZSÉG
Megtalálták az örök fiatalság titkát!? Egy génmutáció „kikapcsolásával” sikerült visszafordítaniuk az öregedéssel összefüggő bőrráncosodást és szőrhullást egereknél a birminghami Alabamai Egyetem (UAB) kutatóinak.
Keshav Singh és kollégái egy antibiotikumot adtak be az állatoknak. Az antibiotikum génmutációt indított be, ami pedig mitokondriális diszfunkcióhoz – a mitokondriumok a sejt energiatermelő és -átalakító szervecskéi – vezetett – olvasható az eurekalert.org tudományos hírportálon. Négy héten belül az egerek szőre megőszült, megritkult, a mozgásuk lelassult és fásulttá váltak, vagyis olyan változásokon mentek keresztül, amelyek a természetes öregedés folyamatára emlékeztetnek. A bőrük
T OVÁBBI
a mutációt követő 4. és 8. hét között beráncosodott. A nőstényeknél jóval erősebb volt a ráncosodás, mint a hímeknél. Amikor azonban a kutatók „kikapcsolták” a génmutációt, helyreállítva a mitokondriális működést, az egerek bőre kisimult és vastag bundájuk nőtt, megkülönböztethetetlenné válva azonos korú társaiktól. Ismereteink szerint ilyesfajta megfigyelésre még sosem került sor – mondta Singh, megjegyezve, hogy a mutáció egy, a mitokondriális funkciót befolyásoló génben zajlott le.
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
17
Az embereknél időskorban figyelhető meg a mitokondriális funkciók hanyatlása. A mitokondriumok működési zavara a korral összefüggő betegségekhez vezethet. Singh szerint az eredmények egyedülálló lehetőséget adhatnak olyan megelőző és gyógyszerterápiás eljárások kidolgozására, amelyekkel bővíthetőek a mitokondriális funkciók az öregedéssel összefüggő bőrés hajproblémák, valamint az olyan egyéb emberi betegségek kezelésében, amelyekben központi szerepet játszik a mitokondriális működés zavara. A szakemberek arra is rámutattak, hogy a génmutáció beindítása az állatok egyéb szerveire alig volt hatással, ami azt sugallja, hogy a mitokondriumok szerepe fontosabb a bőr, mint az egyéb szövetek esetében. MTI
w ww. hir no k. hu
18
CSALÁD / EGÉSZSÉG
Hírnök
Születéstől megelőzhető lenne az 1-es típusú diabétesz Szakértők szerint már a születéstől lenne mód arra, hogy megelőzzék az 1-es típusú diabétesz kialakulását: az ötlet azon alapul, hogy porított inzulinnal edzenék a kisbabák immunrendszerét, így életre szóló védettséget érnének el náluk.
Az inzulin az a hormon, amely szabályozza a vér cukortartalmát, és amelynek működési zavara cukorbetegséget okoz. Az angliai kísérletbe a Berkshire, Buckinghamshire, Milton Keynes és Oxfordshire szülészeti klinikáin megforduló állapotos nőket akarnak bevonni. Arra kérik őket, hogy naponta adjanak inzulint por formájában a gyermeküknek hathónapos korától hároméves koráig. A résztvevőket rendszeresen felkeresik majd a kutatócsoport tagjai, hogy ellenőrizzék a gyermek egészségi állapotát. A kutatásban résztvevők fele igazi inzulint, a másik fele placebót kap, amely semmiféle gyógyszert nem tartalmaz. Sem a kutatók, sem a szülők nem fogják tudni, hogy ki mit kapott, csak a kísérlet után, hogy semmiféle elfogultság ne zavarja meg az eredményt – olvasható a BBC honlapján. Százból egy újszülött olyan
génekkel jön világra, amelyek miatt nagy a kockázata nála az 1-es típusú, inzulinfüggő diabétesz kialakulásának. Szakemberek szerint az újszülött korban a gyerekek sarkából rutinszerűen vett vérminta, amelynek segítségével egészségi állapotukat mérik fel, arra is alkalmas lehet, hogy kimutassák ezeket a géneket. Az Oxfordi Egyetem kutatói 30 ezer újszülöttet akarnak megvizsgálni ezen a módon, hogy kiválasszák azokat, akik alkalmasak lennének a kísérletben való részvételre. A kutatók úgy vélik, a kanállal beadott inzulinpor meg tudja edzeni az immunrendszert, így az majd tolerálja a szervezet saját inzulintermelését, ami megelőzi az 1-es típusú cukorbetegség kialakulását. Jelenleg nincs mód az 1-es típusú cukorbetegség megelőzésére. Egy más kutatásban azt tesz-
– Ilyen jó kisbabát még életemben nem láttam – lelkendezik a dadus az anyukának. – Egész éjjel alszik, anélkül, hogy csak egyszer is akarna valamit. – Nem véletlenül mondják, hogy nagyon hasonlít a férjemre. * – E-e-elnézést, k-k-kérem! Me-me-meg tudná ne-ne-nekem, ho-hogy ho-hol van a dada-dadogók iskolája? – Minek az magának? Úgy hallom már így is nagyon jól dadog!
telték, hogy a gyermekkorban adott metformin – a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére használt gyógyszerhatóanyag – meg tudja-e akadályozni a betegséget. Az 1-es típusú diabétesz élethosszig tartó állapot, amelyben a hasnyálmirigy nem termel inzulint, ezért a páciens vércukorszintje túl magas. Az állapot komoly, hosszú távú egészségügyi problémákat okozhat, megvakuláshoz vezethet, valamint szív- és érrendszeri betegségekhez vagy agyvérzéshez. Fantasztikus lenne, ha meg tudnánk előzni, hogy a gyerekeknek és családjuknak meg kelljen küzdenie a diabéteszszel, és az esetleges komplikációival, mint a vakság, a vese- vagy szívbetegség – hangsúlyozta Matthew Snape, az oxfordi kísérlet vezető kutatója. A kutatást a brit Országos Egészségkutató Intézet, az 1es típusú diabétesszel foglalkozó JDRF közhasznú szervezet, a Diabetes UK szervezet és más közhasznú társaságok finanszírozzák.
Hírnök
CSALÁD / EGÉSZSÉG
19
Nem védik a szívet az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítők Nem védik a szívet az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítők egy nagyszabású új kutatás adatai szerint.
A kutatói több mint százezer, klinikai tesztekben részt vett ember adatait elemezték. Mint írták, egy az ezerhez az esélye annak, hogy az omega-3-készítmények jelentős egészségi előnyökkel járnának – idézte a BBC hírportálja. Az elemzés során főként az omega-3 tartalmú étrend-kiegészítők hatását vizsgálták, a halfélék fogyasztását kevésbé. Az omega-3 elnevezésű zsírok közé tartozik az alfa-linolénsav (ALA), melyet a szervezet nem tud előállítani, de megtalálható a növényi olajokban, a dióban, a mogyoróban és hüvelyesekben is.
Ide tartozik az eikozapentoénsav (EPA) és a dokozahexoénsav (DHA), amelyeket a szervezet az ALA-ból elő tud állítani, de halakban, halolajban is megtalálható. Lee Hooper, a kutatás vezetője, a Kelet-Angliai Egyetem tudósa elmondta, átfogó és szisztematikus elemzésük adatai hosszú időn át tartó vizsgálatokra, emberek ezreire vonatkoznak, ezért biztosak abban, hogy a közkeletű hiedelemmel szemben az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítők nem védik a szívet, nem csökkentik sem az agyvérzés, sem a halálozás kockázatát.
A legmegbízhatóbb tanulmányok egybehangzóan kimutatták, hogy az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítőknek csak kis hatása van a szív- és érrendszeri egészségre, vagy egyáltalán nincs rá hatása – magyarázta. Tom Sanders, a londoni King's College táplálkozáskutatója és a Heart UK alapítvány tiszteletbeli elnöke a BBC-nek ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a friss tanulmány eredményei alapján nincs szükség arra, hogy megváltozzanak a helyes táplálkozás irányelvei, amelyek a halfogyasztásra buzdítanak a szívés érrendszeri betegségek megelőzése érdekében.
20
CSALÁD / EGÉSZSÉG
Hírnök
Életre keltek a több tízezer éve megfagyott orsógiliszták Először igazolták orosz és amerikai kutatók többsejtű szervezetek képességet hosszú távú cryobiózisra természetes extrém hideg körülmények között, amikor az orosz tajga örökfagy talajában talált 32-42 ezer éves orsógiliszták életre keltek, mozogtak és táplálkoztak laboratóriumi körülmények között.
A földtörténeti pleisztocén korban a mai Szibéria északkeleti részén élt fonalférgek életre kelését tudományos áttörésnek mondták a tudósok. A Moszkvához közeli fizikai, kémiai és biológiai problémákkal foglalkozó földtudományi intézet kutatói más orosz egyetemek és kutatóintézetek, valamint az amerikai Princeton Egyetem szakembereivel a permafrosztban talált mintegy 300 pleisztocén kori gilisztát vizsgáltak, közülük kettő mutatott életjeleket – adta hírül a Siberian Times című orosz napilap honlapja. Az után, hogy felengedtük őket, a fonalférgek életjeleket mutattak. Elkezdtek mozogni és enni – írták a Doklady
Biological Sciences című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban a szakemberek. Az egyik orsógiliszta egy ősi mókus fészkéből származik, amelyet a Kolima folyó alsó folyásánál találtak közel ahhoz az orosz földtörténeti parkhoz, ahol a pleisztocén kor környezetét akarják bemutatja az orosz szakemberek. Korát 32 ezer évben határozták meg. A másikat az Alazeja folyóhoz közeli örökfagyott talajban találták 2015-ben, az mintegy 41 ezer 700 éves. Mindkét fonálféreg nőstény. Adataink igazolják a többsejtű szervezetek képességét arra, hogy hosszú távon túléljék a cryobiózis állapotát ter-
– Gyerekek, ki tudna mondani nekem egy példát a harmonikus házaséletre? – kérdezi a tanárnő. Pistike azonnal jelentkezik: – Az én nagyszüleim harmonikusan élnek. A nagypapa horkol, a nagymama pedig süket.
mészetesen fagyott körülmények között. Nyilvánvaló, hogy ez a képesség azt jelenti, hogy a pleisztocén korban élt fonalférgeknek van bizonyos alkalmazkodási képességük, amelynek tudományos és gyakorlatik jelentősége lehet olyan tudományos területeken, mint a cryomedicina, a cryobiológia és az asztrobiológia – hangsúlyozták a kutatók. A pleisztocén földtörténeti kor mintegy két és fél millió évvel ezelőtt kezdődött és 12 ezer éve ért véget. Jégkorszakként is emlegetik, mivel ez volt az utolsó globális lehűlés legnagyobb jeges periódusa. A cryobizósis a kriptobiózis egy formája, amikor az élőlények életjelenségei hosszú távra szinte megszűnnek extrém körülmények között, leáll sejtszintű anyagcseréjük. Leginkább a törzsfejlődés alacsonyabb fokán álló élőlényekre, mint egy egysejtűekre és fonalférgekre jellemző ez az alkalmazkodási stratégia. A kedvezőtlen körülmények megszűnésével az életfolyamatok újraindulhatnak. MTI
Hírnök
CSALÁD / EGÉSZSÉG
21
A korábban szilárd táplálékot kapó babák jobban alszanak Jobban alszanak azok a babák, akiknél már a harmadik hónapban megkezdik a hozzátáplálást, tehát az anyatej mellett szilárd táplálékot is kapnak – olvasható a BBC honlapján.
A JAMA Pediatrics tudományos lapban megjelent tanulmány szerzői szerint pozitív hatása van az anyára és a babára is, ha hat hónapnál korábban kap szilárd táplálékot a csecsemő: a kicsik kevesebb alvásproblémával fognak küzdeni, és javul az anyák életminősége is. A jelenlegi hivatalos álláspont azt javasolja, hogy a babák életük első hat hónapjában kapjanak kizárólag anyatejet. A londoni King's College és a St. George's University munkatársai kutatásukhoz 1303 babát figyeltek meg hároméves korukig, két csoportra osztva. Az egyik csoportban a babák az első hat hónapon át csakis anyatejjel táplálkoztak, a másik csoportban három hónapos kortól szilárd táplálékot is kaptak. A szülők ezután online kérdőívet töltöttek ki minden hónapban a baba 12 hónapos koráig, majd minden 3. hónapban hároméves koráig. A tanulmány szerint az anyatejet és szilárd táplálékot is fogyasztó babák hosszabban aludtak, ritkábban ébredtek fel és jóval kevesebb alvási problémával küzdöttek, mint azok, akiket kizárólag anyatejjel tápláltak hat hónapon át. A két csoport közötti különbség a hatodik hónapban érte el a csúcsot, amikor a hozzátáplált csoport babái átlagosan éjszakánként negyedórával aludtak többet, és jóval ritkábban A szöszi kiszáll a taxiból, majd megkérdezi: – Mennyibe került ez a kis furikázás? A taxis rápillant a taxiórára: – Kétezer forint lesz, kisasszony. A szöszi átnyújt egy ezrest, mire a sofőr: – Hölgyem ez csak a fele! – Csak nem képzeli, hogy a maga részét is én fizetem?! * „Két kéz és csak egy száj... ez a probléma az ivással!”
ébredtek fel – éjszakánként átlagosan 1,74 alkalommal a kettővel szemben. Mivel a babák alvása közvetlenül hat a szülők életminőségére, egy kis fejlődésnek is hatalmas előnyei lehetnek – véli Michael Perkins, a St. Georges University munkatársa, a tanulmány társszerzője. A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelenleg azt javasolja, hogy a szilárd ételekkel való ismerkedés a babák hat hónapos kora körül kezdődjön, ezek az irányvonalak azonban jelenleg felülvizsgálat alatt vannak. Egy 2010-es felmérés szerint a hivatalos ajánlás ellenére a brit anyák 75 százaléka öt hónapos kor előtt kezdi a hozzátáplálást, és egynegyedük (26 százalék) a baba gyakori éjszakai ébredését jelöli meg döntése okaként.
22
CSALÁD / EGÉSZSÉG
Hírnök
A fényvédők használata csökkenti a melanoma kockázatát A fényvédő krémek rendszeres használata gyermek- és felnőttkorban 40 százalékkal csökkentette a bőrrák egy gyakori, agresszív formájának, a melanomának a kialakulását a 18-40 éves kor közötti ausztrálok körében, azon kortársaikhoz képest, akik csak elvétve védekeztek a napsugárzás káros hatásai ellen – derült ki a Sydney-i Egyetem tanulmányából.
A melanoma a leggyakrabban diagnosztizált ráktípus a 25-49 éves kor közötti ausztrál férfiak körében, és a mellrák után a második leggyakoribb ráktípus a 25-49 éves nők esetében. Minden három ausztrálból nagyjából kettőnél diagnosztizálnak melanomát, vagy a bőrrák egy másik formáját a 70 éves kor betöltéséig – olvasható a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portálon. A JAMA Dermatology című folyóiratban publikált tanulmány elsőként vizsgálta a fényvédők használata és a melanoma kockázata közötti összefüggést a 40 év alatti korosztály körében. A kutatók csaknem 1700 olyan fiatal felnőtt adatait elemezték, akik részt vettek az Australian Melanoma Family Study elnevezésű tanulmányban. Tanulmányunk azt mutatja, hogy a fényvédő krémek használata gyermek- és felnőttkorban védelmet nyújtott a melanomával szemben a 18-40 év közöttiek számára, 35-40 százalékkal csökkentve a kockázatot azoknál, akik rendszeres naptejhasználók, szemben azokkal, akik csak elvétve védekeznek ilyen módon a napsugarak ellen – mondta Anne Cust, az egyetem közegészségügyi karának munkatársa, a tanulmány vezető szerzője. A napsugárzásnak való kitettség és a leégés, valamint a melanoma kockázata közötti összefüggés, különösen gyermekkorban már bizonyított, és a mostani tanulmány kimutatta, hogy a fényvédők rendszeres használata védelmet nyújt a napsugárzás káros hatásaival szemben – fogalmazott a szakember. A tanulmány szerint általában a fiatalabb, brit, vagy észak-európai felmenőkkel rendelkező, Egy kisváros főterének közepén amatőr csillagász távcsővel tanulmányozza az égboltot. Arra megy egy részeg ember, megáll mellette és csak nézi. Egyszer csak egy hullócsillag leszalad az égről. – Ejha! – kiált fel a részeg. – Ezt aztán piszkosul eltaláltad, haver!
magasabb iskolai végzettségű, világosabb bőrű és a bőr felhólyagosodásával kísért leégést már megtapasztalt nőkre jellemző leginkább, hogy rendszeresen használnak fényvédőt. Ezzel szemben az idősebb, alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező és sötétebb, vagy a leégésnek jobban ellenálló bőrrel rendelkező férfiakra jellemző leginkább a naptej használatának elhagyása. Gyermek és felnőttkorban is rendszeresen használni kell fényvédőt a mérsékelt, vagy azt meghaladó UV sugárzási szint esetén, hogy csökkentsük a melanoma és a bőrrák egyéb formáinak kockázatát – húzta alá Cust, megjegyezve, hogy a napsugárzásra érzékeny bőrűek, vagy sok anyajegygyel rendelkező emberek esetében még erősebb jótékony hatással bírhatnak a fényvédők.
Hírnök
23
ÉRDEKESSÉG
Az iskolázottsággal összefüggő génvariációkat azonosítottak Az iskolai végzettség szintjével összefüggésben álló csaknem 1300 génvariációt azonosított egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport az eddig készített egyik legnagyobb humán genetikai tanulmány keretében.
A Social Science Genetic Association Consortium (SSGAC) által vezetett tanulmány készítői 71 adatbázisra kiterjedően elemezték több mint 1,1 millió ember adatait. A 15 országból származó alanyok mind európai felmenőkkel rendelkeztek és 30 évesek, vagy annál idősebbek voltak – olvasható az eurekalert.org tudományos hírportálon. Egy korábbi, de kisebb méretű tanulmány 74 olyan génvariánst azonosított, amelyek valamelyest összefüggésben állnak az iskolázottság szintjével. A Nature Genetics című folyóiratban publikált mostani tanulmány készítői 1271 ilyen génvariációt azonosítottak. Robbee Wedow, a boulderi Coloradói Egyetem végzős hallgatója, a tanulmány egyik szerzője szerint az eredmények új megvilágításba helyezik a genetika befolyásoló erejét az összetett emberi viselkedésekre nézve.
A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az egyes génvariációk önmagukban csekély előrejelző-értékkel bírnak. Az 1271 génvariáció jelentőségének felmérése érdekében a kutatók készítettek egy „poligenetikus pontrendszert”, amely egymillió génvariáció – beleértve az iskolázottsággal összefüggő, valamint a genomban azonosított többi génvariáns – együttes „előrejelzőerejét” mutatja meg. Megállapítottuk, hogy az iskolázottsággal összefüggő génvariációk jelentős része az agyfejlődés gyakorlatilag összes szakaszában, valamint az agyi idegsejtek közti kommunikációban is jelentős szerepet játszik – mondta Peter Visscher, az ausztrál Queenslandi Egyetem professzora, a tanulmány egyik szerzője. A szakember szerint az újonnan azonosított 1271 génvariáns együttvéve az emberek közötti iskolázottságbeli különbségek
Egy Afrika-kutató a dzsungelben megfigyeli, hogy az egyik tisztáson egy bennszülött állandóan veri a tam-tam dobot. – Mit csinálsz? – kérdi tőle a tudós. – Tudod, már hetek óta nincs víz a falunkban – feleli a fekete ember. – Értem, akkor így könyörögsz az istenekhez esőért? – Dehogy! A szomszéd faluból hívom a vízvezeték-szerelőt.
mindössze nagyjából 4 százalékára ad magyarázatot. A genomban lévő számos génvariáció hatásának elemzése azonban azt mutatta, hogy ezek együttvéve ugyanolyan mértékben képesek előre jelezni egy személy várható iskolai végzettségét, mint a különböző demográfiai tényezők – mondta a kutató. Wedow ugyanakkor hangsúlyozta, hogy bár kutatási szempontból kétségtelenül hasznos eszköz a „poligenetikus pontrendszer”, azonban semmiképpen sem szabad a való életre alkalmazni. Az alacsony poligenetikus pontszám egyáltalán nem azt jelenti, hogy valakinek esélye sincs magas iskolai végzettséget szerezni – mondta a szakember, hozzátéve, hogy az elszántság, a családi helyzet, a társadalmi-gazdasági státusz és az egyéb tényezők szerepe sokkal nagyobb, mint a géneké. A szakember hangoztatta, hogy, mivel a mostani tanulmány kizárólag európai felmenőkkel rendelkező alanyok adatait elemezte, ezért további vizsgálatokra lesz szükség különböző hátterű alanyok bevonásával. MTI
24
KÖZLEKEDÉS
Hírnök
Visszafizettetik Németországban az elektromos autók kedvezményét Országszerte mintegy 800 Tesla S tulajdonosnak kell Németországban visszafizetnie azt a 4000 eurós (mintegy 1,3 millió forint) kedvezményt, amelyet a jármű megvásárlásakor kaptak – közölte az ügyben illetékes német hatóság.
A döntés hátterében a kedvezményekről határozó német Szövetségi Gazdasági és Exportellenőrzési Hivatal (Bafa) és a Tesla közötti vita áll. Az elektromos hajtású autók után járó kedvezmény egyik feltétele ugyanis az, hogy az autó nettó listaárának kevesebbnek kell lennie 60 ezer eurónál. A legtöbb eladott Tesla S drágább ennél, de az autógyártó beleegyezett, hogy a német piacon elérhetővé teszi a kocsi komfortcsomag nélküli változatát, amelynek az ára alacsonyabb a megszabott értékhatárnál. A Bafa ennek ellenére levette a Tesla S-t a támogatható autók listájáról, mert az alapmodell a hatóság szerint egyszerűen nem megvásárolható, nem lehet ilyet kapni Németországban. A Tesla vitatja mindezt. Azt állítják, rendelhető az alapmodell, és már szállítottak is ilyen autókat Németországba. Az amerikai autógyártó emellett azt veti a német kormány szemére, hogy szándékosan állították olyan szintre a kedvezmény feltételéül szabott értékhatárt, amely a Teslát kiszorítja a támogatott autók köréből. Emiatt korábban az Európai Bizottságnál is panaszt tettek. A Tesla szerint a Bafa döntése igazságtalan és Apuka és kisfia együtt autóznak. Az apa átmegy egy piros lámpán, és zavartan mondja a fiúnak: – Kisfiam, ez egy szabálytalan dolog volt, ilyet nem szabad ám csinálni! – Semmi baj, apa! – mondja a fiú. – A mögöttünk jövő rendőrautó is átjött rajta!
méltánytalan a tulajdonosokkal szemben, és ellentmond a támogatási program céljainak. A vállalat azt is közölte, hogy megtéríti vevőinek a visszafizetendő összeget. A visszafizetési kötelezettség a március 6. előtt vásárolt Tesla S típusú autókra vonatkozik. Őket a Bafa írásban értesíti. A határidő után vásárolt autók tulajdonosai igényelhetik ugyan a kedvezményt, de az adásvételi szerződés mellett azt is igazolniuk kell, hogy milyen felszereltségű az autójuk. Az elektromos és hibrid meghajtású autókra vonatkozó kedvezmény 2016 júliusa óta igényelhető Németországban. A tisztán elektromos autók után 4000, a hibrid kocsik után 3000 euró igényelhető. Az összeg felét a szövetségi költségvetés, a másik felét az autógyártók állják. Konsiczky Zoltán, az MTI különtudósítója
Hírnök
25
KÖZLEKEDÉS
Rekordszintre emelkedett a használt autók adásvétele A második negyedévében újabb csúcsra ért a használtautópiac Magyarországon: 201 ezer használt személyautó cserélt gazdát, 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és az előző negyedévhez viszonyítva is jelentős, 16 százalékos volt a növekedés – közölte a JóAutók.hu az MTI-vel.
Kiemelték: először fordult elő, hogy egy negyedévben 200 ezernél több személyautót írtak át. Az első fél évben 374 ezer volt használtautó-piac forgalma, 14 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest. A tájékoztatás szerint a személygépjármű-állomány mindkét utánpótlási forrása, az új autók, valamint az import használt autók piaca is bővült. Az újautó-eladások száma az első fél évben 71 ezer volt, miközben a behozott használt autók száma elérte a 79 ezret. Előbbi 29, míg az utóbbi 8 százalékos növekedés az elmúlt év hasonló
időszakához képest. Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: a használtautó-piacon 2018-ban megdőlhet a tavalyi 686 ezres rekord. Várakozásaik szerint a belföldi átírások száma az év végére 760 ezer fölé is emelkedhet. A növekedési trendet csupán egy további jelentősebb forintgyengülés tudná érdemben befolyásolni, ami visszafogná a forgalomba kerülő új és használt autók mennyiségét – tette hozzá. Frank György, a magyarországi értékesítési hálózattal rendelkező DasWeltAuto márkaigazgatója viszont arra hívta fel
Autós a benzinkútnál: – Kérem ellenőrizze az abroncsokat! Mire a kutas: – Egy, kettő, három, négy... Megvan az összes! * A rendőr gyorshajtásért megállít egy fiatal autóvezetőt. – Fiam, ezt most nem ússza meg – mondja neki. – Magára vártam itt egész nap! – Tudom, biztos úr – feleli a vezető – siettem, ahogy csak tudtam!
a figyelmet, hogy az idén a dinamika ellenére a piaci növekedés lassult, hiszen 2017 első fél évében még 25,4 százalékkal gyarapodott a használt autók piaca. Előrejelzése szerint az év második felében valamivel visszafogottabb lendülettel emelkedhet tovább az adás-vételek száma. Az import esetében is csökkent az emelkedés mértéke, bizonyos hónapokban stagnált a behozatal – mutatott rá. A piaci viszonyok alapján a márkaigazgató úgy véli, túljutott a csúcsán a magyarországi használtautóimport, nem számít a növekedés dinamikájának erősödésére az év második felében. A JóAutók.hu közleménye ismerteti az autómárkák népszerűségi sorrendjét is. A belföldi használtautó-piacon az első fél évben is az Opel vezeti az adásvételi listát 13,4 százalékos részesedésével. A második helyért a Suzuki és a Volkswagen versenyez, jelenleg a Suzuki hajszálnyival jobban áll 9,9 százalékos részesedésével, szemben a Volkswagen 9,8 százalékával. A Ford a 4. helyen áll 8,3 százalékkal, a Renault az 5. 6,3 százalékkal – ismerteti a JóAutók.hu.
26
VÁLLALKOZÓKÖZPONT
Hírnök
Az új kötelezettségek jelentenek nehézséget a könyvelőknek Az adótanácsadó és könyvviteli szolgáltatóknak leginkább az ellenőrzésekhez kapcsolódó új adminisztrációs kötelezettségekkel összefüggő terhelés jelenti a legnagyobb nehézséget – közölte a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete a 2018 tavaszán végzett felmérésük megállapítását az MTI-vel.
A közlemény szerint az új IT-eszközök elterjedését majdnem annyian érzik pozitívnak, mint ahányan fenyegetőnek. Nem önmagukban a technológiai fejlesztések jelentenek nehézséget a szakembereknek, hanem az, amely növeli az adminisztrációs terhelést – írja közleményében a szakmai szervezet. Az informatikai változásokhoz hasonlóan megosztja a válaszadókat a szakma megszű-
nésétől való félelem, a válaszadók közel fele sokat foglalkozik ezzel a problémával, egyharmadukat viszont nem nagyon érdekli ez a kérdés, és több mint tizedük nem gondolt még erre egyáltalán. A válaszadók háromnegyede a szakma összefogásának hiányát nagyon kritikusan értékeli, ugyanakkor az egyéni alkalmazkodási képességükkel kapcsolatban bizakodóbbak. Az egyesület közölte, töb-
ben hangsúlyozták, hogy az érdekképviselet fontos célterülete lehetne a szakmai presztízs növelése a piaci szereplők körében, a zugkönyvelők kiszűrése, az ügyfelek elvárásainak menedzselése. Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke a közleményben kiemelte, a szakmabeliek többsége tisztában van a környezetében zajló változási folyamatokkal, jórészt szükségét is érzi ezeknek, jövőjük szempontjából a legveszélyesebbnek a szakemberek közös fellépésének hiányát értékelik, egyéni alkalmazkodási stratégiájukkal elégedettebbek.
Hírnök
VÁLLALKOZÁS / SIKER
27
Z-Group klímatechnika
Tíz év és rohamos fejlődés A klímaberendezések használata egyre jobban elterjedt, így bőven van feladata azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a készülékek forgalmazásával, illetve beszerelésével foglalkoznak.
Ezúttal olyan partnerünk sikertörténetét mutatjuk be, aki nemrégiben került be a Hírnök Címjegyzékbe (www.cimjegyzek.hu), de néhány hét alatt többen is kihasználták honlapunk által biztosított értékelési lehetőséget és igen pozitív véleményeket írtak. A Dunakeszi székhelyű ZGroup klímatechnika vezetőjét, Varga Zoltánt faggattuk tevékenységéről és terveiről. – Mikor és hány fővel indult a vállalkozás? – Cégünk 2008 óta foglalkozik klímatechnikával, de korábban csak egyedül tevékenykedtem ezen a területen, viszont szerencsére annyi a munka és a lehetőség, hogy idén bővíteni kellett, így már 3 fő dolgozik a cégben. Szerencsére van feladat bőven, ezért további fejlesztésként tervezzük még ebben az évben két szerelő alkalmazását is. – Mióta van a szakmában? – 2004-ben fejeztem be az iskolát szellőzés és klímaberendezés szerelőként és azóta ezzel foglalkozom. Eleinte klímaszerelő cégeknél, illetve légtechnikai vállalkozásnál dolgoztam és amikor már eléggé elsajátítottam a szak-
ma alapjait, elkezdtem vállalkozni. Persze a tanulás soha nem érhet véget. Folyamatos szakmai továbbképzésekre és külföldi gyártók által szervezett bemutatókra járok, amelyeken továbbfejleszthetem magam és a cégnél dolgozó kollégákat. Nagyon fontosak ezek a képzések, mert megismerhetjük a legújabb fejlesztéseket valamint az új környezetbarát hű tő közegeket, illetve hűtéstechnikai megoldásokat, hiszen az innováció és a környezettudatos gondolkodás nagyon fontos számunkra is. – Szakmailag mi a legfontosabb, amit a partnereknek, ügyfeleknek közvetítenek? – Mi nem a legolcsóbb gépeket forgalmazzuk, inkább a minőségi termékeket támogatjuk, hiszen ezeknek stabil a szerviz háttere és a garancia is érvényesíthető még évek elteltével is. Az áruházi olcsóbb gépekkel az a legfőbb probléma hogy 2-3 év múlva ezek a „gyártók” már nem is lesznek a piacon, így nem lesz kihez fordulni, ha alkatrész kell a készülékhez. Fontos kiemelni, hogy a nevesebb gyártók gépei a legkorszerűbb hűtőközegekkel vannak töltve, így sok-
kal jobban környezetbarát, ami miatt szintén inkább ezeket ajánljuk ügyfeleinknek. – Ezek szerint, a vállalkozás tizedik éve jelentős változásokat hozott a cég működésébe, hiszen az újabb munkatársak még több lehetőséget is jelenthetnek. Vannak konkrét elképzelések, vagy az eddigi területek bővülnek? – Rengeteg lehetőség van a hazai piacon is, viszont terveink közt van Ausztria fele is nyitni egy kicsit. Már folynak a tárgyalások egy osztrák generál kivitelezővel, aki egész Ausztriában épít társasházakat és irodákat, amelyeknél a hűtéstechnikai berendezések telepítését mi fogjuk elvégezni. Ugyancsak külföldi munka lesz egy hűtőkocsikat bérbeadó osztrák cég autóinak kalorikus szervizelése, amelyet mi fogunk ellátni. – Mennyi szabadidő marad a munka mellett? – A folyamatos munka miatt kevés szabadidőm van, de nem bánom, mert szeretem, amit csinálok. Szerintem nagyon fontos hogy az ember szeresse, amit csinál, hisz nagyon sok időt tölt a munkával egy átlagember. M. Gy.
28
A J Á N L AT U N K
Hírnök
Hírnök
MÉDIAKÖZPONT!
ÚJSÁGÍRÓ- ÉS HÍRKÖZPONT, MÉDIA LEXIKON, SAJTÓKÖZPONT!
HIRDETÉSFELADÁS ÖNKORMÁNYZATI, HELYI, HIRDETÉSI ÉS EGYÉB ÚJSÁGOKBA, KIEMELT HONLAPOKRA, ÓRIÁSPLAKÁTOKRA, TÁBLÁKRA STB. EGYES TELEPÜLÉSEKEN, VAGY
ORSZÁGOSAN!!! Egyszerű, gyors, hatékony és garantáltan nem drágább!
FŐBB LEHETŐSÉGEK, PARTNEREINK:
HONLAP készítése, kiépítése, üzemeltetése…
REKLÁMANYAGOK ÖSSZEÁLLÍTÁSA 06-70-257-8766
mediakozpont.eu
Hírnök
ÉSZBONTÓ
29
SZUDOKU – SZUDOKU – SZUDOKU
Feladat: Az üres négyzetekbe úgy kell beírnunk a hiányzó számokat, hogy a négyzetrács mind a kilenc sorában és mind a kilenc oszlopában megtalálhatóak legyenek a számok 1-től 9ig, de egyetlen szám se ismétlődjön. A 3x3-as négyzetekben minden szám szintén csak egyszer szerepelhet. Szudoku megfejtésünk a 31. oldalon!
HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-20-480-1751
CÍMJEGYZÉK / KEDVEZMÉNY / HIRDETÉS
VERESEGYHÁZ PATENT AUTÓMOSÓ – Veresegyház, Búzavirág u. 20. Tel.: 06-70-615-2355 www.patentmoso.hu C.COS. “PINCE” KOZMETIKA – Veresegyház, Kölcsey utca 56. Telefon: 06-30-829-2025 SPEEDFITNESS / VERESPEED – Veresegyház, Viczián u. 21. Tel.: 06-20-546-1391
E R D Ő K E RT E S PATONAI FOGÁSZAT – Erdőkertes, Fő út 81. Tel.: 06-28-475-971; 06-20-340-5303
SZADA HUBERT MÜLLER GYÓGYMASSZŐR – Szada, Dózsa György út 39. (Sakura Arc és Testkezelő Szalon) Telefon: 06-20-425-2504
GÖDÖLLŐ TERMÉSZETGYÓGYÁSZ több éves távol-keleti, 23 év hazai gyakorlattal. Gyógyszermentes egészségre vágyók jelentkezését várom. Elérhetőség: www.gyogyitar.hu, 06-70-205-4958
SIGMA OPTIKA – Gödöllő, Petőfi tér 1516. 06-28-512-415 Minden termékre -10 % kedvezmény! JÁTÉKÁLLOMÁS videojáték szaküzlet – Gödöllő, Petőfi Sándor tér 16. Mobil: 06-20473-6848 E-mail: bolt@jatekallomas.hu Minden használt játékra -5 % kedvezmény! PARTY KELLÉKEK, DEKORÁCIÓK, KIEGÉSZÍTŐK. Léggömb dekorációk, figurák és csokrok, lufi szitázás, logózás. Lufiworld – 2100 Gödöllő Remsey krt. 1/1. 06-20-379-9654 www.lufiworld.hu HALMOSÉK ÉTKEZDÉJE – Gödöllő, Szabadság út 3. Telefon: 06-20-380-9090 Dr. Jakab György fül-orr-gégész magánrendelése Gödöllőn! Időpont egyeztetés: 0630-961-7258 ROB SHOP KERÉKPÁR BOLT ÉS SZERVIZ Gö-
Hírnök
döllőn! Forgalmazott márkáink: Giant, Csepel, Bottechia kerékpárok és kiegészítők. Tel.: 0670-620-5460 DEKO FESTÉKBOLT – Gödöllő, Szabadság út 135. www.dekokft.hu
FÓT SOMLYÓ GYÓGYSZERTÁR – Fót, Vörösmarty tér 4. Telefon: 06-27-538-955 www.somlyopatika.hu Minden vény nélküli termékre -5 % kedvezmény! REDŐNY - MŰANYAG, ALUMÍNIUM, szúnyoghálóval kombinált, fix/mobil szúnyogháló, szalagfüggöny, gurtnicsere. Tel.: 06-20-971-8972
MOGYORÓD VÁLLALOK HÁZ KÖRÜLI MUNKÁKAT: KERÍTÉSBONTÁS, festés, fűnyírás, fák kivágása tereprendezés kisebb fuvarozást is Mogyoród és vonzáskörzetében. A hét bármely napján: 06-20546-5134 HÍRNÖK MÉDIA / 3MANÓ VEGYESBOLT - Mogyoród, Nagyhomoki út 10. Nyitva minden nap 7-21 óráig! Telefon: 06-20-480-1751; 06-28-540-160, Napi élelmiszerek, ajándéktárgyak, barkács kellékek, alkatrészek, telefon tartozékok, műszaki termékek, horgász cikkek… DEKO FESTÉKBOLT – Mogyoród, Gödöllői út 2. www.dekokft.hu
KEREPES IFJ. ÉRCI OPTIKA – Kerepes, Mogyoródi u. 1. Telefon: 06-28-490-835; 06-70-439-0676 Minden termékre -10 % kedvezmény!
K I S TA R C S A NV MOTOROS BOLT – Kistarcsa, Szabadság út 54/A. 06-28-471-350; 06-20-286-7207 nvmotoros@gmail.com www.nvmotoros.hu BARKÁCSÁRUHÁZ / CSAVARHÁZ Kistarcsa, Szabadság út 44. www.csavarkiraly.hu
F
30
Hírnök
CÍMJEGYZÉK / KEDVEZMÉNY / HIRDETÉS
N A G Y TA R C S A BARBARA KUTYAKOZMETIKA – Nagytarcsa, Tessedik Sámuel utca 38. Kérésre házhoz megyek. www.barbarakutyakozmetika.hu 06-20-935-5059
ASZÓD TANYASI CSIRKE! Előnevelt és vágnivaló Húscsirke, kettőshasznú színes, tojónak való Jérce + Kakas, a megszokott kiváló minőségben, takarmánynyal és kiegészítőkkel idén is kapható! Aszódi Baromfifarm. 06-70 520 8515, 06-70 287 3834
PEST MEGYE GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR – Bojtor Attila – Pest megye (mobil) Őrbottyán, Határ utca 6. Telefon: 06-70-630-9440 Minden szolgáltatásra -10 % kedvezmény! Rosszul alszik? Feszült? Nyugtalan? Megoldás: Access Bars® kezelés. Bővebb információ: www.lelekkulcs.com, Márton Zsuzsa 06-30-725-4051 MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓ, REDŐNY (műanyag vagy alumínium), Szúnyogháló AKCIÓ! Akár 50%-os kedvezménnyel! www.premierplast.hu, e-mail: nyilaszaro07@gmail.com Tel.: 06-20-777-4007 FESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS, homlokzati hőszigetelés. A munkákhoz az anyagot a legkedvezőbb feltételekkel biztosítjuk! 06-20-9415-284 KÖLTÖZTETÉS, BÚTORSZÁLLÍTÁS kedvezménynyel! A hirdetés felmutatójának 10% kedvez-
Szudoku megfejtések
31
mény! Költöztetés bel-és külföldre, csomagolással, bútorszereléssel, garanciával, biztosítással. Antik bútor és zongora sérülésmentes szállítása. 06-30-9495-614 www.enzotrans.hu VÁSÁROLNÉK VETERÁN MOTORKERÉKPÁROKAT, alkatrészeket: Pannónia, Simson, Mz, Jawa típusokat. Telefon: 06-30-950-9383; 06-28-437-345 GARÁZSKAPUK, KERTKAPUK, HAJTÓMŰVEK szerelése, javítása, karbantartása: 06-20-966-0341 DUGULÁS ELHÁRÍTÁS! Mosdó-kád 9 500 Ft-tól, Wc 12 ezer Ft-tól, kamerás csővizsgálat 14 ezer Ft-tól. Telefon: 06-70-250-9132 BACH-VIRÁGTERÁPIA, TANÁCSADÁS – Mártonné Kovács Zsuzsanna Telefon: 06-30-725-4051 www.lelekkulcs.com
ORSZÁGOS FAKIVÁGÁST, GALLYAZÁST, GÉPI ÁGAPRÍTÁST, bozót irtást, fűkaszálást zöld hulladék elszállítással vállal profi csapat, kedvező áron! Hívjon! 06 20 284 4051 www.zoldteruletgondozas.hu
I N G AT L A N MOGYORÓDON 12,5 HA KIVÁLÓ SZÁNTÓ ELADÓ. 34,33 AK/ha! Érdeklődni este: 06-30-408-5391 A ZÖLD színnel jelzett KEDVEZMÉNYEK igénybevételéhez a www.mobilkuponok.hu felkeresése után, a partnerünk oldalán található GRAFIKÁT KELL FELMUTATNI mobilon! A dinnyés gazdát nagyon bosszantja, hogy minden éjjel lopják a dinnyéket a földjéről. Egyik este kitesz egy táblát a dinnyeföld szélére a következő szöveggel: Figyelem! Van egy dinnye, amelyikbe mérget fecskendeztem! Másnap elégedetten állapítja meg, hogy nem hiányzik a termésből. Amikor 3. nap reggel kimegy a földjére, látja, hogy valaki odafirkálta a táblára: Most már kettő! * A kenguru panaszkodik a többi állatnak: – Én vagyok a legszerencsétlenebb állat a világon! – Miért? – kérdik tőle a többiek. – Mert mindenki tőlem akar kölcsön kérni, és sose mondhatom, hogy otthon hagytam az erszényemet.