Skip to main content

Hírnök 2017 Március

Page 1

2017/3

XIV. évf.

ING

N YE

!

2017 MÁRCIUS

INFORMÁCIÓS MAGAZIN


22

CÍMLAPSZTORI H I R D E T É S

L Á TO G A S S

EL

HONLAPUNKRA:

Hírnök

www. h i r n o k . h u


Hírnök

3

G O N D O L A T O K

Nincs kapcsolat türelem és tolerancia nélkül

XIV. évf. 3. szám;

Telefon-központi elmebaj A

technika hatalmas dolog, de sok esetben anem helyettesíti az emberi észjárást. Talán a legjobb példa erre a telefonos ügyfélszolgálat, amit évek óta erõltetnek ránk, teljesen feleslegesen. Ebben az esetben a technika nem tudja felváltani az emberi rugalmasságot és gyorsaságot. A nagyvállalatok, szolgáltatók, de sok esetben a kisebb cégek telefonközpontja zseniálisan megszervezve, különbözõ menük és almenük segítségével vezetik a betelefonálót a megfelelõ ügyintézõhöz… ha nem tévedtünk véletlenül a választásnál, vagy nem szólt hozzánk valaki, ami miatt elvesztettük a fonalat és kezdhetjük újra a folyamatot. elhívjuk bármelyik nagy cég, szolgáltató ügyfélszolgálatát és aazonnal a géppel kerülünk kapcsolatba, amely elkezdi sorolni, hogy milyen menüpontok közül választhatunk. Sõt, esetenként már a nyakunkba is zúdítják, hogy milyen újdonságokat találhatunk a szolgáltatások között. Ezután, ha beléptünk, újabb menüpontokat kezd el sorolni, amely kiválasztása után, gyakran jönnek a következõ választási lehetõségek… Végül, a munkatárs kapcsolásáig indul a zene, amely lehet bármennyire szép és kellemes, az idegbajt hozza ki mindenkibõl. Egy-egy ilyen telefonos ügyfélszolgálati várakozás közben elképzeltem magam elõtt, hogy van egy szoba, ahol pár ügyintézõ körmét reszeli és kihangosítva hallgatja, amint az ügyfelet eligazítja a gép, ha a … ügyintézést választja, nyomjon… gombot… és közben az ügyfél morogva, szitkozódva, káromkodva… nyomkodja a gombokat sorra… ... és a végén mosolyogva felveszi az ügyintézõ. gyetlen helyen sem találkoztam még olyannal, hogy elsõként afelajánlja, hogy amennyiben utálja a gépeket, vagy csak emberi hanggal, munkatársunkkal kíván beszélni közvetlenül, a menüpontok bökdösése helyett, nyomjon 0-át. Csak ezután lehetne választani a telefonos menüpontokat, ha valakinek az a perverziója. Azt hiszem, 10-bõl 9,5 ügyfél választaná ezt a megoldást – azért van egy-két hely, ahol a nyomógombok segítségével is meg lehet oldani ügyeket. Annyi bizonyos, egyszerûbb lenne az élet, ha a telefonközpont helyett egy emberi hang megkérdezné mit akarunk elintézni és csak egyszerûen kapcsolná az adott melléket, ahogy az anno volt. törvény az „ésszerû várakozási idõn belüli hívásfogadást és aügyintézést” szabályozza, ami ráadásul nem minden telefonos ügyfélszolgálatra vonatkozik, csak a közszolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozásokra, így például a víziközmû-, távhõ… Vagyis, szabályozva van, de minek... Bár a mûszaki képességem megvan a gombok nyomogatásához és értelmi szintemet sem becsülöm alá, sõt az átlagosnál nagyobb türelemmel vagyok megáldva, mégis gyakran eltévedek a menük és lehetõségek között, s megesett már többször, hogy feladtam a továbblépést. Meggyesi Gyula

F

E

2017. Március MEGJELENIK: MINDEN HÓNAP ELSÕ CSÜTÖRTÖKÉN

www.hirnok.hu FÕSZERKESZTÕ: Meggyesi Gyula

Mobil: 06-20-9359-952

E-mail: hirnok@hirnok.hu FÕSZERKESZTÕ-HELYETTES: Fejér Andrea 06-20-480-1751 info@hirnok.hu KÖZPONT ÉS LEVÉLCÍM: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. Telefon/fax: 06-28-540-160

E-mail: info@hirnok.hu;

HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-20-480-1751; 06-28-540-160; 06-20-9359-952;

Kiadja a Alapítva: 1992

NYOMÁS: Oláh nyomda

FÕBB TERJESZTÉSI TERÜLETEINK: – Több Fõvárosi és Pest megyei bevásárlóközpontban, okmányirodában, ügyfélszolgálaton, egészségügyi intézményben, vállalkozásoknál, üzletekben, szolgáltatóknál... – Kiemelt helyek: Budapest IV., XV., kerületekben, illetve Csömör, Kistarcsa, Kerepes, Gödöllõ, Szada, Mogyoród, Veresegyház, Erdõkertes, Õrbottyán, Göd, Fót, Dunakeszi. – Digitális formátumban (honlapunkról elérhetõ: www.hirnok.hu). A HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT NEM VÁLLALUNK FELELÕSSÉGET! A programok, információk tájékoztató jellegûek! Amelyik írásban, vagy annak végén elérhetõség található, az reklámként szerepel lapunkban. Az írások és hirdetések máshol történõ megjelenéséhez kiadónk hozzájárulása szükséges.

A

www.hirnok.hu TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u


4

Á L L AT I

ÉRDEKESSÉG

Hírnök

A macskatartás nem károsítja a mentális egészséget Nem találtak összefüggést a macskatartás és a lelki eredetû betegségek között a University College London (UCL) kutatói, kételyeket támasztva olyan korábbi feltételezésekkel szemben, amelyek szerint nagyobb a kockázata a mentális betegségek kialakulásának, ha macska társaságában nõnek fel az emberek.

Kutatásunk üzenete a macskatulajdonosok számára világos, nincs bizonyíték arra, hogy a macskák kockázatot jelentenének a gyermekek mentális egészségére – közölte Francesca Solmi, a tanulmány vezetõ szerzõje. Egy közelmúltbeli tanulmány szerzõi feltételezték, hogy a macskatartás elõidézhet bizonyos mentális rendellenségeket, mint a skizofrénia, mivel az állatok a Toxoplasma gondii parazita végsõ gazdái. A toxoplazmózis nevû betegséget okozó egysejtû parazita a macskaürülékkel kerül a környezetbe. A Psychological Medicine folyóiratban közzétett új tanulmányukban a kutatók úgy vélik, hogy a macskatartás terhesség idején és a gyermekkorban nem játszik szerepet felnõttkori mentális zavarok kifejlõdésében. A kutatók mintegy ötezer 1991-1992-ben született embert vizsgáltak, egészen 18 éves korukig. Tanulmányunk kezdeti elemzései azt sugallták, hogy van kismértékû kapcsolat a macskatartás és a 13 éves kori pszichotikus tüntetek között, de kiderült, hogy utóbbiak más tényezõk számlájára írhatók. Amikor megvizsgáltunk olyan tényezõket, mint a háztartások túlzsúfoltsága és a társadalmi, gazdasági helyzet, az adatok kimutatták, hogy nem a macskát kell okolni. Az összefüggést kimutató korábbi tanulmányok egyszerûen nem ellenõrizték megfelelõen a további lehetséges magyarázatokat – idézte Solmit a medicalxpress.com honlap.

A UCL tanulmánya jóval megbízhatóbb, mint a korábbi hasonló kutatások, mivel a kutatócsoport mintegy 20 éven át követte a vizsgált családokat. A korábbi kutatások viszonylag kisszámú mintán alapultak, és jelentõs hiányok voltak az adatokban, míg az új tanulmány a népesség nagy számán alapult és a korábbi hiányzó adatokat is számba vette. Tanulmányunk azt jelzi, hogy a macskatartás terhesség és koragyermekkor idején nem jelent közvetlen kockázatot a késõbbi mentális problémákat illetõen. Ugyanakkor bizonyítékok vannak arra, hogy a Toxoplasma gondii parazitának való kitettség terhesség idején súlyos születési rendellenességeket, a kisgyermekeknél pedig más egészségkárosodást okozhat. Ezért javasoljuk, hogy a várandós nõk tartsák magukat a korábbi tanácshoz, miszerint macskaürülékkel ne érintkezzenek – hangsúlyozta James Kirkbride, a tanulmány másik szerzõje. MTI

Bemegy a skót a vendéglõbe, sorra eszi a legjobb ételeket, majd szól a pincérnek: – Fõúr, kérem! Kinek kell fizetni? A pincér magától értetõdõ könnyedséggel: – Hát nekem! – Huh! – sóhajt fel a skót megkönnyebbülve – már azt hittem, nekem! TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u


Hírnök

Á L L AT I

/

MUNKA

5

Mancsszabadság a szoktatás idejére

Egy hét fizetett pihenés az új kutyát nevelõ alkalmazottaknak Egy hét fizetett szabadságot biztosít alkalmazottainak a skóciai BrewDog sörfõzde, ha családjukba új kutya érkezik.

A kézmûves söröket készítõ BrewDog nemcsak Nagy-Britanniában, hanem az Egyesült Államokban hamarosan megnyíló sörfõzdéjében is bevezeti a nem mindennapos juttatást – adta hírül a The Sun címû brit bulvárlap. A skót sörfõzdét 2007-ben alapította James Watt és Martin Dickie, valamint Bracken nevû kutyájuk. A sörfõzdének mintegy ezer alkalmazottja van, és a skóciai Ellonban lévõ központjukban azóta már 50 kutya is „dolgozik”.

TO V Á B B I

A kutyák jelenléte az irodákban mindenkit lehût és nyugodttá tesz, de tudjuk jól, hogy egy új kutya érkezése, legyen az kölyökkutya, vagy egy izgatott mentõkutya, stresszes lehet mind az ember, mind az állat számára. A „mancsszabadsággal” támogatjuk az ideges ebeket és gazdáikat kapcsolatuk nagyon fontos elsõ napjaiban – közölte a cég szóvivõje. James Watt hangsúlyozta, hogy mindig magasabb szintre akarták emelni a személyzet-

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

nek nyújtott juttatásokat. A BrewDognál mindenekelõtt két prioritásunk van, az emberek és a sör. És nagyon-nagyon szeretjük a kutyákat – tette hozzá. Nem könnyû feladat megpróbálni zsonglõrködni a munkával, és egy új kutyát hozzászoktatni az életünkhöz, és számos alkalmazottunknak van négylábú barátja otthon. Ezt a stresszes helyzetet akarjuk elkerülni, és engedni, hogy dolgozóinknak legyen idejük új kölyökkutyáikat, vagy kutyáikat üdvözölni családjukban – magyarázta Watt.

www. h i r n o k . h u

MTI


6

CSALÁD

/

EGÉSZSÉG

Hírnök

Négylábú tanárok Budapesten van egy különleges általános iskola, a DIÓ Általános Iskola. Ebbe az iskolába értelmileg akadályozott és súlyosan sérült gyermekek tanulnak és kapnak fejlesztést. Az iskola alapítványa, a Hendikep Alapítvány immáron negyed évszázada támogatja az iskola életét, programjait. 7. éve tartunk kutyás terápiás foglalkozásokat, amelynek a finanszírozása ebben a tanévben a NEA szakmai pályázata révén valósulhat meg.

Nebulónak lenni jó! A kutyás foglalkozásokon soha nem felejtjük el, hogy mi magunk is mennyivel jobban szerettünk bemenni úgy egy órára, hogy tudtuk, ott jó hangulat, nyugodt légkör fogad, jól érezzük magunkat. A kutyázás jó mulatság mindenki számára, a gyakorlatokat kifejezetten úgy alakítjuk ki, hogy lekössék a résztvevõket. Így a tanulók könnyebben motiválhatóak arra, hogy valami olyasmirõl tanuljanak, amirõl addig esetlegesen nem hallottak még. A gyermek személyiségének alapvonásai is a játékban alakulnak ki, örömet szerez számára, kielégíti mozgásvágyát. Megjelenik benne a szabadság, a kötetlenség, az élmény, a vidámság. Gondoljuk csak végig milyen összetett feladat kiválogatni a tavaszi-téli ruhákat, rendszerezve a fiú- és a lányTO V Á B B I

kutyusok számára, megnevezni és még fel is öltöztetni a megfelelõ hacukába azt az izgõ-mozgó Blökit? Szem nem marad szárazon, a boldog gyermekkacaj pedig garantált! A kutyás terápiázás az élményeket hasznosítja: a tanulás egy olyan folyamatban zajlik le, amely az aktív tanulással kezdõdik. Minél több érzékszervet szólít meg, annál intenzívebb és tartósabb lesz, és annál hatékonyabbá válik a tanulásban is. A program során fejleszteni kívánt kutyás terápia az AZÚR Segítõkutyás Egyesület terápiás kutyáival valósul meg. A játékszituációk kommunikációra ösztönöznek. A gyermek nagy mozgásigényére, a jó utánozó készségére, a mozgásos tevékenység érzelemvezéreltségére, az állandó pedagógusi elismerésre támaszkodva lehet a kívánt eredményt elérni.

Az intézményünkben, hazánkban egyedülálló módszert dolgoztunk ki. Lényege, hogy az AAK (augmentatív és alternatív kommunikáció) gesztusnyelv gesztusjeleire áttaníttattuk a hozzánk járó terápiás kutyákat. A módszer forradalmisága az, hogy a gyermekek és a kutyák nemcsak ugyanazon a kommunikációs csatornán, de ugyanazzal a kommunikációs eszközzel élhetnek, így közvet-

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

len kapcsolatot tudnak kialakítani. Így azonnali sikerélményt jelent mindkét fél számára, tehát közvetlenül, külön eszköz, vagy személy segítsége nélkül képesek a beszélgetésre. A kutya fõleg azon problémák megoldásában segíthet, amikor nehézséget jelent a gyermek motivációjának megteremtése és tartós fenntartása, vagy gondot okoz a sikeres, eredményes munka szempontjából az alapvetõen fontos kommunikációs csatornák kialakítása. Eredményeként növekedik a szociális interakciók száma, minõsége, megkedvelik a kutya érintését. A rendszeres terápia eredménye, hogy a gyermek motivált lesz a kapcsolatfelvételre. A kutyás terápia során elért sikerélmények ösztönzik a társas kapcsolatok felvételére, kialakítására, ezáltal a társadalmi integráció útjára lép, ahol a folyamatos elõrehaladás feltétele az állandó pozitív visszacsatolás, melyet a kutyás terápia biztosít. Lakos Judit Szakvizsgázott gyógypedagógus, kutyás terápiás foglalkozásvezetõ 06-20-4398249 hjuczus@gmail.com

www. h i r n o k . h u


Hírnök

CSALÁD

/

EGÉSZSÉG

7

Internetfüggõség-klinikát hoztak létre Horvátországban Internetfüggõség-klinikát hoztak létre a zágrábi pszichiátrián, ez az elsõ ilyen intézmény Horvátországban – közölte az N1 horvát kereskedelmi hírcsatorna.

Az alkohol-, a szerencsejáték- és a drogfüggõk mellett most a technológiai függõséget is gyógyítják a fõvárosi kórházban. Irena Rojnic Palavra pszichiáter elmondta, hogy elsõsorban olyan fiatalok kezelésérõl van szó, akik szinte képtelennek mutatkoznak a normális életre az internet, a számítógépes játékok és a mobiltelefon megvonása után. A pszichiáter szerint ugyanakkor nem könnyû felismerni az internetfüggõséget.

Amennyiben valaki négy-öt órát tölt naponta a világhálón, és közben nem végzi el az iskolával, vagy munkával kapcsolatos feladatait, az már jel – hangsúlyozta a szakember. Hozzátette, hogy az interneten eltöltött idõ mellett sokkal fontosabb, hogy milyen tünetek jelentkeznek. Amennyiben egyre több és több idõt töltünk a számítógép elõtt vagy okostelefon társaságában és elveszítjük az idõérzékünket, továbbá problémáink adódnak emiatt a munkahe-

lyünkön, az iskolában és a családban, valamint semmit sem tudunk tenni ellene, ideje, hogy szakember segítségét kérjük – vélekedett Rojnic Palavra. Horvátországban nincs pontos adat arról, hány internetfüggõ van az országban. Szakértõk szerint a lakosság közel 11 százaléka szenved a szenvedélybetegség ezen formájában, vagyis országszerte körülbelül 400 ezer ember – számolt be róla az N1. MTI

Stratégiai menedzsment. Elmennek az egerek a bagolyhoz: – Figyusz, Uhu, gáz van! Mindenki bánt minket, védekezni nem tudunk, és a tökünk tele van már ezzel a helyzettel. Mit csináljunk? Erre a bagoly: – Hát, változzatok sündisznóvá! Azokat senki sem bántja! – És hogyan változzunk sündisznóvá? – Az a ti dolgotok. Én stratégiai kérdésekkel foglalkozom.

TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

V Á L L A L K O Z Ó K Ö Z P O N T: www.vallalkozokozpont.hu


8

CSALÁD

/

EGÉSZSÉG

Hírnök

A zsíros étrend és az elhízás növelheti a szívbaj kockázatát A zsírokban bõvelkedõ étrend és az elhízás olyan veszélyes immunválaszt válthat ki, amely növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát – állapította meg a londoni Queen Mary Egyetem kutatása.

Az elhízás emeli a vérnyomást és a koleszterinszintet, mindkettõ a szívbetegségek kockázati tényezõje, ezt korábbi kutatások már bizonyították. A friss tanulmány szerzõi szerint a jelentõs túlsúly olyan immunreakciót indíthat el, amely fokozza a szívroham rizikóját. Az eredmények olyan új kezelések kifejlesztését segíthetik, amelyek erre a gyulladásra irányulnak és mérséklik a szívroham esélyét – utalt a medicalexpress.com a Cell Metabolism címû szaklap aktuális számában ismertetett kutatásra. A kutatók 1172 embertõl vettek vért, voltak közöttük vékonyak, túlsúlyosak és elhízottak. Azt fedezték fel, hogy a T-sejt vagy T-limfocita nevû fehérvérsejt nagyobb koncentrációban fordul elõ az elhízottaknál. Amikor a kutatócsoport megvizsgálta az utóbbiak zsíreloszlását, azt találták, hogy akiknek a deréktáján halmozódott fel több felesleg, azoknál nagyobb a T-limfociták koncentrációja, mint a combra-fenékre hízóknál. A T-sejtek az immunreakciók kulcsfontosságú résztvevõi, védik a szervezetet a fertõzésektõl. Alapvetõ szerepet játszanak a gyulladások kialakulásában is, ami sok szív- és érrendszeri zavart sú-

TO V Á B B I

lyosbíthat. Elõsegítheti többek között a zsírok lerakódását az artériák falán, ami érelmeszesedést okozhat és szívrohamhoz, agyvérzéshez vezethet. A zsíros táplálékot fogyasztó egereknél is nagy volt a T-limfociták koncentrációja, a tudósok ebbõl arra következtettek, hogy a zsírdús étrend és az abból következõ elhízás ártalmas gyulladás okozója lehet. Közvetlen kapcsolatot találtunk az elfogyasztott étel, a testsúly és a szívbetegségekhez vezetõ veszélyes gyulladás között. A gyulladásban résztvevõ

molekulát célzó gyógyszereket már klinikákon tesztelik rákgyógyítás céljából. Lehetséges, hogy ezeket a gyógyszereket szívbetegségek kezelésére is használni lehet – mondta Federica Marelli-Berg, az egyetem William Harvey Kutatóintézetének professzora. Nem tudjuk egyelõre, meddig marad meg a vérben a Tlimfociták nagy koncentrációja, vagyis az étrend megváltoztatása csökkenti-e a T-sejtek mennyiségét és a szívbetegségek kockázatát, vagy ellenkezõleg: ha egyszer magasra szökött a számuk, az életfogytig úgy is marad – tette hozzá Claudio Mauro, a kutatócsoport egyik tagja. MTI

Felszáll a repülõgép, a kapitány a pilótafülkébõl mikrofonon tájékoztatja az utasokat. – Kedves utasaink! Köszönjük, hogy a mi légitársaságunkkal utaznak. Amint látják, az ég csodásan kék, a felhõk is gyönyörûek, vagyis csodaszép idõnk van, és a géppel is minden rend... Ó, A FENÉBE... Az utasok halálra váltan ülnek a helyükön, moccanni se mernek, amikor újból a kapitány hangja hallatszik: – Elnézésüket kérem, de magamra öntöttem a kávémat. Látniuk kéne a nadrágom elejét! Erre az egyik utas: – Az enyémnek meg a hátulját... * – Barbie babát szeretnék venni. – Milyet parancsol? Van görkoris Barbie 19,99 dollárért, strandra menõ Barbie 19,99-ért, fodrász Barbie 19,99-ért, és van elvált Barbie 260-ért. – Az miért ilyen drága? – Mert az elvált Barbie-hoz jár Ken háza, kocsija, hajója és bútorai!

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u


Hírnök

CSALÁD

/

EGÉSZSÉG

9

A házas embereknek alacsonyabb a stresszhormonszintjük A házas emberek stresszhormonszintje alacsonyabb, mint egyedülálló, elvált, vagy özvegy társaiké – állítják a pittsburgh-i Carnegie Mellon Egyetem kutatói, akik tanulmányukkal elsõként nyújtottak biológiai bizonyítékot a házasság egészségre gyakorolt hatásáról.

A Psychoneuroendocrinology címû folyóiratban közölt eredmények alátámasztják azt az elméletet, hogy a nem házas embereknek több pszichológiai stresszel kell szembenézniük, mint a házasságban élõknek – olvasható a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztõ portálon. A hosszú ideig fennálló stresszes állapot megemelkedett kortizolhormonszinttel van összefüggésben, ami megakadályozhatja a szervezetet abban, hogy védekezzen a

gyulladás ellen, amely számos betegség kialakulásáért és elõrehaladásáért felelõs. Izgalmas dolog felfedezni egy olyan pszichológiai ösvényt, amely talán magyarázatot adhat arra, hogy az emberi kapcsolataink miként befolyásolják az egészségünket és a betegségeinket – mondta Brian Chin, az egyetem PhD-hallgatója. A kutatók három, nem egymást követõ napon nyálmintákat vettek 572 egészséges, 2155 éves kor közötti felnõttõl. Az alanyoktól napjában többször is

vettek mintát, és tesztelték a kortizolhormonszintet. Az eredmények azt mutatták, hogy a házasságban élõ résztvevõknek a vizsgálat mindhárom napján alacsonyabb volt a kortizolhormonszintjük, mint azoknak a társaiknak, akik nem házasok. A szakemberek összevetették a résztvevõk napi kortizolszintingadozását is. A kortizolszint általában ébredéskor a legmagasabb és folyamatosan csökken napközben. A házas alanyoknak gyorsabban csökkent a kortizolszintjük, ami a szívbetegségek kialakulásának alacsonyabb kockázatával, valamint rákos páciensek esetében hoszszabb túlélési idõvel hozható összefüggésbe.

– Doktor úr, gyorsan, a feleségemnek nagyon fáj a vakbele! – Az lehetetlen, magam operáltam ki a felesége vakbelét egy éve! – És olyanról nem hallott a doktor úr, hogy valaki újranõsül? * Férj a feleségének: – Drágám, képzeld sikerült olcsón vennem egy garnitúra vadonatúj autógumit! – Minek, nincs is autónk?! – Ugyan már! Hiszen te is viselsz melltartót! TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u

MTI


10

CSALÁD

/

EGÉSZSÉG

Hírnök

Sikeresen teszteltek rákellenes szert a világûrben Orosz tudósok a világûrben, a Nemzetközi Ûrállomáson kikísérleteztek egy fehérjét, amely a nagyjából egy év múlva esedékes klinikai próbák után, három-négy év múlva „a rák minden válfajának ellenszere lehet, akár a betegség végsõ fázisában is”.

Ezt Andrej Szimbircev professzor, az orosz Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség különleges tisztaságú készítmények elõállításával foglalkozó kutatóintézetének igazgatóhelyettese jelentette ki az Izvesztyija címû napilapban megjelent interjújában. Szimbircev elmondta, hogy a melanomás és szarkómás egereken és patkányokon elvégzett kísérletek többsége teljes gyógyuláshoz vezetett, az esetek többségé-

TO V Á B B I

ben még a kései stádiumban is. Ezért határozottan ki lehet jelenteni, hogy a fehérje rendelkezik a rák gyógyításához szükséges biológiai aktivitással – mondta. A szer fõ aktív összetevõjérõl a hõsokkfehérje munkanevet kapta. Szimbircev szerint a fehérje nemcsak megvédi a sejteket a károsodástól, hanem az immunválasz erõsítésében is szerepet játszik. A protein minimális menynyiségben az emberi szerve-

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

zetben is létezik, az orosz tudósok azonban azonosították az elõállítását szabályzó gént és elõállítottak egy baktériumsejtet, amely a fejérjét elõ tudja állítani. Ezek a baktériumsejtek jól osztódnak, ez lehetõvé tettek, hogy sok fehérjét nyerjünk – mondta Szimbircev. Még egy év kell ahhoz, hogy a szer biztonsági tesztjeit befejezzük, ezután kezdõdhetnek a klinikai próbák – nyilatkozott a professzor. Pogár Demeter, az MTI tudósítója

www. h i r n o k . h u


Hírnök

CSALÁD

/

EGÉSZSÉG

11

Mintegy 35-40 százalékban örökli a gyerek testalkatát a szüleitõl Mintegy 35-40 százalékban örökli a gyerek a szüleitõl a testtömegindexét (BMI), vagyis azt, hogy vékony, átlagos, vagy túlsúlyos lesz-e – állapította meg egy új brit tanulmány.

A legelhízottabb gyerekek esetében az arány 55-60 százalékra emelkedik, ami azt jelenti, hogy hízásukat több mint felerészben génjeik és családi környezetük határozza meg – írták a kutatók a Economics and Human Biology címû szaklapban. A Sussexi Egyetem vezette kutatás hat ország – Nagy-Britannia, az Amerikai Egyesült Államok, Kína, Indonézia, Spanyolország és Mexikó – nagyjából 100 ezer gyerekének testmagasság- és testsúlyadatait vette alapul – írta a medicalxpress.com. A kutatók azt találták, hogy a BMI (a kilogrammban megadott testtömeg és a méterben mért testmagasság négyzetének hányadosa) örökölhetõsége nagyjából állandó, 20 százalékban származik az egyik és 20 százalékban a másik szülõtõl. Az arányok többé-kevésbé minden országban hasonlóak, függetlenül a gazdasági fejlettségtõl és iparosodottságtól. A kiválasztott országok között

megtalálható az egyik legelhízottabb, az Egyesült Államok, valamint a két legkevésbé túlsúlyos lakosságú ország, Kína és Indonézia is – magyarázta Peter Dolton, a Sussexi Egyetem professzora. A tanulmány azt is kimutatta, hogy a gyerek BMI-jétõl függ, mekkora hatást gyakorol rá a szülei testalkata, vagyis az összes tanulmányozott populációban megfigyelhetõ volt, hogy a szülõi hatás a legvékonyabb gyerekeknél a legkisebb, a legkövérebbeknél a legnagyobb. A legvékonyabb gyerekek BMI-jének 10 százaléka apai, 10 százaléka anyai örökség, a legkövérebb gyerekeknél majdnem 30-30 százalék ez az arány. Ez azt mutatja, hogy az elhízott szülõk gyerekei sokkal valószínûbb, hogy maguk is elhíznak, ha felnõnek, mivel a szülõi örökség hatása több mint kétszerese, mint a legsoványabb gyerekek esetében – tette hozzá a professzor. Úgy vélte, az eredmények fényében újra kell értékelni, hogy az elhízás milyen mértékben családi és genetikai tényezõk eredménye és mennyire egyéni döntéseké. MTI

– Pistike! Ne adj babot a macskának, mert felfúvódik! – Nem baj, a kutyának úgy sincs most labdája... * „A nagyotmondás ellen a nagyothallás az egyetlen védelem.” TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u


12

CSALÁD / EGÉSZSÉG

Hírnök

Fiatalok nemzetközi vándorlását mérõ kutatás Elindult a fiatalok nemzetközi vándorlását mérõ kutatás, a YOUMIG, amelynek vezetését pályázaton a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyerte el – közölte a hivatal sajtótájékoztatón Budapesten.

A 850 millió forintos összköltségû, az Európai Unió által finanszírozott projektben (YOUMIG – Improving Institutional Capacities And Fostering Cooperation To Tackle The Impacts Of Transnational Youth Migration) az egészségbiztosítási rendszer nyilvántartása alapján a legerõteljesebben érintett 15-34 év közötti fiatalok vándorlásának okait, valamint a migrációs, családalapítási és munkavállalási trendjeit tárják fel. Dickmann Ádám, a YOUMIG projekt vezetõje a sajtótájékoztatón elmondta: a projekt egyik célja az, hogy a kis és közepes városok képessé váljanak a vándorlás okozta kihívások kezelésére. A fiatalok ki-

vándorlása ugyanis súlyos emberi erõforrásbeli, elsõsorban munkaerõpiaci hiányt okozhat, ugyanakkor a beáramló materiális transzferek (pl. hazaküldött pénzek) szempontjából is vizsgálandó jelenség. A KSH a sajtótájékoztatóra kiadott közleményében ismertette: eddig a magyarok el- és visszavándorlásának mérésére a hazai regiszterek és külföldi tükörstatisztikák szolgáltak. A YOUMIG keretében ezúttal nem csak a fiatalok migrációjával kapcsolatos statisztikai elemzéseket készítenek, a projekt kiterjed a résztvevõ országok és intézmények eszköztárának és együttmûködési csatornáinak fejlesztésére is. A kutatás elsõsorban a migrációs

Az ügyvéd elmegy kacsára vadászni. Lõ is egyet, de a kacsa beesik egy elkerített birtokra. A birtok tulajdonosa, az öreg székely épp ott kapálgat. – Bátyám, legyen szíves, adja már ide azt a kacsát! – kéri az ügyvéd. – Dehogy adom, az én földemre esett, tehát az enyém! – mondja az öreg. – Ha nem adja ide, úgy beperelem, hogy mindenét elveszíti! – fenyegetõzik az ügyvéd. – Várjon csak! Itt vidéken a vitás ügyeket a „három rúgás törvénye” alapján szoktuk elrendezni. Hajlandó alávetni magát? – Az mit jelent?

TO V Á B B I

folyamatokban közvetlenül érintett települések élén álló helyi döntéshozók számára nyújt támogatást és hasznos információkat, hogy az eredmények tükrében javítsák a fiatalok ki-, be- és visszavándorlásával összefüggõ igazgatási funkciókat, szolgáltatásokat. A két és féléves projektben nyolc Duna menti ország (Németország, Ausztria, Szlovénia, Szlovákia, Szerbia, Románia és Bulgária) 16 intézménye vesz részt, szakmai partnerek és partnerönkormányzatok is. A partnerségbõl adódó feladatokat Magyarországon Szeged Megyei Jogú Város önkormányzata látja el. A projekt 2017 januárjában indult, 2019 június végéig tart, és nagyban épít egy korábbi, 2012-2014 közötti migrációs transznacionális együttmûködési projekt eredményeire. MTI

– Maga megfordul, én meg háromszor jól fenékbe rúgom. Ha bírja, akkor cserélünk, és maga jön. Annál az igazság, aki tovább bírja... Az ügyvéd végigméri az öreget, és azt gondolja, ennél egyszerûbben úgysem tudná elintézni a dolgot. Szóval, belemegy. A székely bácsi kezd... Nekiszalad, és akkorát rúg az ügyvédbe, hogy az beleremeg. A második rúgásra az orrával felszántja a földet. A harmadik után elönti szemét a könny... Leporolja magát, majd odamegy az öreghez: – Na, forduljon meg, most én jövök! A székely megpödri a bajuszát: – Jól van, feladom... Vigye a kacsáját!

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u


Hírnök

CSALÁD / EGÉSZSÉG

13

Az eddigi legrégebbi smiley jelre bukkanhattak Alighanem az eddig ismert legrégebbi smiley jelre bukkantak egy 17. századi dokumentumon a trencséni levéltárban. A mosolygó arcot a város akkori jegyzõje kanyarította egy elszámolás alá – erõsítette meg Peter Brindza, a szlovákiai intézmény igazgatója.

Eddig Robert Herrick angol költõ 1648-as hangulatjelét tartották az elsõ ilyen ábrázolásnak, a Trencsénben nemrég felfedezett smileyt azonban 1635-ben vetették papírra, s így több mint tíz évvel megelõzi szigetországi társát – írta a felfedezésrõl elõször beszámoló cas.sk szlovák hírportál. A mosolygó arcot Ján Ladislaides, Trencsén akkori jegyzõje a város számláinak ellenõrzése során kanyarította egy elszámolás alá, annak jelé-

ül, hogy mindent rendben talált. A trencséni archívum igazgatója az MTInek elmondta: a latin nyelvû dokumentumra rajzolt smileyt néhány héttel ezelõtt fedezte fel korabeli dokumentumok osztályozása során, és bár az ábrázolás nem nagy, mégis rögtön megakadt rajta a szeme, és neki is mosolyt csalt az arcára. Az archívumban lévõ kora-

– Hol a fenében vagy?! – hívja fel a feleség dühösen a férjét. – Drágám, ne legyél már ilyen ingerült – mondja a férj. – Emlékszel arra a kis ékszerboltra, amit a múltkor láttunk? Tudod, ahol kinézted azt a nyakláncot, és én mondtam, hogy egyszer majd megkapod tõlem? – Ó, emlékszem – mosolyodik el a feleség megenyhülve. – Na, szóval, van mellette egy jó kis kocsma, ott vagyok éppen!

TO V Á B B I

beli dokumentumok még sok titkot rejtenek, így elképzelhetõ, hogy a jövõben még más hasonló érdekesség is a napvilágra kerül – tette hozzá Peter Brindza. Az arckifejezések és gesztusok pótlására használt hangulatjelek az internetes kommunikáció térnyerése során terjedtek el, azonban az elsõ újkori smiley megjelenését az 1980-as évekre teszik. Jelentésük alapján ma több mint százat lehet megkülönböztetni, a leggyakrabban használtak száma is meghaladja az egy tucatot. Starovic Tibor, az MTI tudósítója

Az orvos reggel összeszólalkozik a feleségével, és azt találja neki mondani: – ... egyébként meg, nem is vagy olyan jó az ágyban! – aztán elrohan dolgozni. Napközben a férfi már bánja a mondottakat, ezért hazatelefonál. Az asszony csak harmadik hívásra veszi fel a telefont. A férj megkérdezi: – Hát te, miért nem jöttél olyan sokáig a telefonhoz? – Mert ágyban voltam. – Mit csináltál az ágyban fényes nappal? – Kértem még egy szakvéleményt.

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u


14

CSALÁD / EGÉSZSÉG

Hírnök

A virtuális reklámokat találjuk a legirritálóbbnak Virtuális reklám például a mûsor közben osztott képernyõn vagy rövid ideig megjelenõ reklám. A hatóság közleménye szerint a GfK Hungária Piackutató Intézet által tavaly év végén, mintegy száz ember bevonásával az új hirdetési formákról készített felmérés során szemkamerát használtak – az alanyok szemmozgását egy videokamera követi, így a kutatók pontosan regisztrálhatják, hogy mikor és mit néz –, másrészt fókusz-

TO V Á B B I

csoportokkal dolgoztak Budapesten, Debrecenben és Pápán. A kutatás eredménye szerint a tévénézõk számára a termékelhelyezés a hagyományos reklámblokknál kevésbé zavaró, elfogadott forma egészen addig, amíg az természetesen illeszkedik a mûsor eredeti tartalmához, nem mesterkélt és nem eltúlzott. A termékmegjelenítés vizsgált típusai közül egyedül a virtuális reklámot tekintették a nézõk egyértelmûen zava-

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

rónak, ugyanis az a képernyõn futó mûsor képarányának csökkentésével megtöri a nézõi élményt – írják. Ez a megoldás, bár jó emlékezeti hatást ért el, a fogadtatása rendkívül negatív volt: a válaszadók 75 százaléka érezte irritálónak. Az eredmények szerint az sem növelte a termékmegjelenítések elutasítottságát, ha egy mûsorban nagy számban, akár különbözõ formában fordultak elõ. Irritáló tényezõnek számított azonban a megkérdezettek körében, ha a mûsorban elhelyezett termék, márka megjelenítési módja erõltetett és eltúlzott volt.

www. h i r n o k . h u

Az emberek a termékmegjelenítések közül a virtuális reklámokat találják a legirritálóbbnak – ez az eredménye a Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság (NMHH) Médiatanácsának megrendelésére készült kutatásnak.


Hírnök

CSALÁD / EGÉSZSÉG

Az, hogy a termékmegjelenítés a képernyõ mekkora részét foglalta el, továbbá hogy milyen hosszan mutatták, rendkívül meghatározó tényezõnek számított: a legtöbben érthetõen az egész képernyõt elfoglaló, hosszú ideig bejátszott termékmegjelenítéseket, illetve reklámokat vették észre. A kutatásban résztvevõk szerint aggályos azonban a termékmegjelenítés azon sajátossága, hogy mivel kevésbé befolyásolják a befogadói élményt, védelmi mechanizmusokat alig hívnak elõ, ellentétben a televíziós reklámokkal, amikkel kapcsolatban szinte immunisnak hiszik magukat – közölte az NMHH. A tájékoztatás szerint a szemkamerás vizsgálatok során a TV2 és az RTL Klub ki-

lenc mûsorrészletének összesen 66 termékmegjelenítése közül átlagosan 34 terméket, vagy márkalogót észleltek, ismertek fel a nézõk; a férfiak átlagosan 35-öt, a nõk 34et regisztráltak. Az életkor és a lakóhely nagysága azonban már befolyásoló tényezõnek számított: a fiatalok és a nagyobb településeken élõk több terméket regisztráltak a mûsorfolyam alatt, mint az idõsebbek és a kisebb települések lakói. Az is kiderült, hogy a legkevesebb spontán visszaemlékezést az ismeretlenebb és a képileg kevésbé hangsúlyos, kevés ideig megjelenõ áruk generálták. A termékmegjelenítésre felhívó szöveget a nézõk sokféleképpen értelmezték: többek szerint a reklámozó

15

cég fizet érte, hogy a nézõk figyelmét fókuszálja, vagy a csatorna védi vele magát, hogy reklámidõn túl is hirdethessen, de volt, aki tudta, hogy az valójában a médiatörvény által elõírt, a korhatári megkötéshez hasonlatos figyelmeztetés. A tanulmány a nem megengedett, burkolt reklámokat is vizsgálta: a nézõk igenis érzékelik a burkolt reklámokat a mûsorokban, és annál kevésbé tartják zavarónak azokat, minél több tartalmi információt szolgáltatnak a termékrõl. Az úgynevezett hírfolyamok – a képernyõ alján olvasható szövegcsíkok – szintén figyelemfelkeltõk, ám ezt a formát a többség egyáltalán nem találta zavarónak. A teljes tanulmány elérhetõ az NMHH honlapján – írják.

Elmegy egy férfi a paphoz: – Atyám, azt hiszem, a feleségem meg akar mérgezni! – Jól van, fiam, beszélek a fejével! Egy hét múlva ismét találkoznak: – Sikerült a feleségemmel beszélnie? – Igen, felhívtam telefonon, három órát beszéltem vele. – És, Ön szerint mit csináljak? – Szerintem, fiam, idd meg a mérget... * „Ne aggódj az egészséged miatt. Elmúlik.” TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u


16

CSALÁD / EGÉSZSÉG

Hírnök

A nõk 20%-a naponta négy óránál is többet mobilozik Magyarországon minden második embernek mobilnetes okostelefonja van, Budapesten és Pest megyében 47,5% az arány

A felnõtt lakosság körében elenyészõ, alig több mint 10% azoknak az száma, akiknek nincs mobiltelefonja, és minden második ember mobilnetes okostelefont használ. Utóbbiak aránya Komárom-Esztergom, Vas és Zala megyében a legmagasabb, Hevesben pedig a legalacsonyabb, derült ki az Euronics Mûszaki Áruházlánc legfrissebb felmérésébõl*. A mobilunkat szinte mindenhova magunkkal visszük, tízbõl négy ember még lefekvéskor, az ágyban is a telefonját nyomkodja. Mindezek ellenére a magyarok harmada kisebb-nagyobb mértékben, de egyetért azzal, hogy alapvetõen nem is lenne szüksége okostelefonra. Átlagosan mennyit mobilozunk egy nap, és mire használjuk a telefonunkat? Milyen szem-

„HA NEM MEGY AZ ÜZLET HIRDETNI KELL, HA MEGY, AKKOR KÖTELEZÕ”

pontok alapján választunk készüléket? Mik azok az extrém helyzetek, ahol mobilozni szoktunk, és vajon többet netezünk-e okostelefonon, mint asztali gépen, vagy tableten? Egyáltalán miért veszünk ilyen okostelefont: azért mert szükségünk van rá vagy mert már szinte csak azt lehet kapni? Az Euronics mûszaki áruházlánc legfrissebb felméréseben többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ. Kis magyar mobilhelyzet A felnõttkorú magyar lakosság felének mobilinternetes, ötödének netkapcsolat nélküli okostelefonja, 30%-ának sima mobilkészüléke van, míg 13%-a egyáltalán nem rendelkezik mobiltelefonnal. A mobilnetes telefonok a 20 és 29 év között fiatalok körében a legelterjedtebbek, ennek a korosztálynak több mint kétharmada ilyen készüléket használ. Az Euronics felmérésébõl kiderült, hogy a megyék közt jelentõs eltérés mutatkozik e téren. A legtöbb mobilinternetes okostelefon Komárom-Esztergom, Vas és Zala megyében található, Budapesten és Pest megyében az országos átlagnak megfelelõ, 47,5% az arányuk. A legtöbb magyar körülbelül az ötödik telefonját használja, de közel 10% azoknak az aránya, akik legalább a tizedik készüléknél járnak. Mindössze a lakosság 3,5%-a mondta, hogy a huszadiknál is több mobilját fogyasztja.

HIRDESS A Hírnökben! HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-20-480-1751 TO V Á B B I

Tanító néni kérdezi az iskolában: – Na, gyerekek, mikor a legjobb a gyümölcsöt leszedni? A leghátsó sorban megszólal egy gyerek: – Akkor, amikor a kutya meg van kötve. * Egy férfi beállít a rendõrségre: – Biztos úr! Eltûnt az anyósom! Itt van a fényképe, meg kéne keresni! A rendõr ránéz a fényképre: – Miért? * A doktor megvizsgálja a pácienst: – Nem látok semmiféle problémát, biztos a pia az oka. – Rendben doki, majd visszajövök, ha kijózanodott.

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u


Hírnök

CSALÁD / EGÉSZSÉG

Legyen olcsó, de jó! Az ár, a design, a kamera minõsége? Vajon mik a legfontosabb szempontok telefonvásárláskor? A felmérésbõl kiderült, hogy az ár továbbra is az elsõként határozza meg a választásunkat, a válaszadók kétharmada ugyanis ezt jelölte meg elsõdleges szempontként. A nõk még inkább figyelnek az anyagiakra, körükben ez az arány 75%. A mobilért fizetendõ összeg után a márka és az operációs rendszer típusa a legfontosabb. A kamera minõsége a magyarok ötödét, míg a design csak minden tizedik embert befolyásol a választásban. Megyei tekintetben itt is eltérések mutatkoznak. Míg Budapesten és Pest megyében is nagyobb az árérzékenység, addig Gyõr-MosonSopronban inkább a márkára és az operációs rendszer típusára figyelnek a vásárlók. SMS 2017-ben? Habár az okostelefonokkal már régóta nem csak telefonálni lehet, a mobilok elsõdleges használati módja még mindig a klasszikus telefonálás, derült ki az Euronics felmérésébõl. Az SMS-ezés népszerûsége azonban egyre hanyatlik: közel kétszer annyian használnak üzenetküldõ applikációkat, mint ahányan hagyomá-

17

nyos szöveges üzenetet küldenek. Az e-mailjeire minden negyedik ember rá szokott nézni a telefonján, videóhívást pedig a magyarok 15%a szokott indítani. A fentiek mellett a fényképezés és a videózás a legnépszerûbb tevékenység, minden második ember pedig szórakozásra (zenehallgatás, játékok) és netes tartalomfogyasztásra is használja okostelefonját. Népszerû még a navigáció, különösen a férfiak körében (50%), és az online ügyintézés is, emellett online vásárlást minden ötödik ember intézett már mobilon keresztül. Napi négy óra mobilozás A magyarok 15%-a saját bevallása szerint naponta több mint négy órát használja a mobilját, a telefonálástól kezdve a zenehallgatáson át a csetelésig mindent összesítve. Ez az arány még magasabb, közel 20% a nõk körében. Míg a legtöbbet mobilozó megyék BorsodAbaúj-Zemplén és Tolna, addig a fõvárosban és Pest megyében a többség napi 2-3 órát használja a telefonját. Az Euronics mûszaki áruházlánc felmérésébõl az is kiderült, hogy az ágyban lefekvéskor, vagy ébredés után a magyarok 80%-a nézegeti a mobilját, minden harmadik ember pedig a WC-re is magával viszi a készüléket. Emellett minden második emberre jellemzõ, hogy munka és evés közben is mobilozik, de sajnos magas (15%) azok aránya is, akik vezetés közben is telefonálnak, vagy üzenetet írnak. Magas, 30%-os azoknak az aránya, akiknek saját bevallása szerint igazából nem is lenne szüksége okostelefonra, ugyanakkor a nõk 60%-a, a férfiak közel 50%-a is azt vallja, hogy a mobiltelefonja nélkül már el sem tudná képzelni az életét. *A felmérés 1465 fõ megkérdezésével készült, a 18 év feletti magyar internethasználó lakosság körében 2017 januárjában, a 18 év feletti magyar lakosságra súlyozva.

TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u


18

O T T H O N / K E RT

Hírnök

Lakóépületek energetikai korszerûsítésére lehet pályázni Két uniós program jelent meg a magyar lakosság számára összesen 115 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre kölcsön formájában a lakóépületek energetikai korszerûsítésére – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelõs államtitkára az MTI-t.

Rákossy Balázs kifejtette: a nulla százalékos kamattal meghirdetett hitelprogramra a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) 105,2 milliárd forintra, a Versenyképes Közép-Magyarország operatív programban (Vekop) pedig 9,41 milliárd forintra lehet pályázni. A kölcsönt a természetes személyek 500 ezer forinttól 10 millió forintig, a társasházak és a lakásszövetkezetek pedig lakásonként 500 ezertõl 7 millió forintig igényelhetik. Az önerõ elvárt mértéke a projekt elszámolható költségének minimum 10 százaléka – ismertette az államtitkár. A futamidõ a kölcsönszerzõdés megkötésétõl számított legfeljebb húsz év. A hiteligényléseket 2017. április végétõl lehet benyújtani a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által kialakított MFB Pontoknál. Támogatás nyerhetõ az energiahatékonyság javítására, így a fûtött és fûtetlen teret elválasztó nyílászáró szerkezetek cseréjére, energiamegtakarítást eredményezõ korszerûsítésre, az épületek nyári hõvédelmének javítására, árnyékoló, vagy árnyékvetõ szerkezetek beépítésére, fûtési és/vagy használati melegvíz-rendszerek korszeA fiatal megkérdezi a gazdag öregúrtól: – Mondja, hogyan tett szert a vagyonára? – Tudod, fiam, 1939-ben a Gazdasági Válság idején nem volt egyebem, csak egy ötcentesem. Egyik reggel vettem rajta egy almát, azt egész nap fényesítettem, és este eladtam tíz centért. Másnap már két almát vettem, azokat is kifényesítettem, és este eladtam húsz centért. Ezt így folytattam egy hónapig, a végére összegyûlt ötven dollárom. Azután meghalt az apósom, és ránk hagyott két millió dollárt.

rûsítésére, kéménytechnikai fejlesztések elvégzésére, hõtermelõ- és hõleadó berendezések korszerûsítésére, cseréjére, illetve a meglévõ bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására, valamint a fûtött és fûtetlen teret elválasztó, nem nyílászáró szerkezetnek minõsülõ épülethatároló szerkezetek hõszigetelésére. A megújuló energiafelhasználás növelésére is igényelhetõ támogatás, így például fûtési és használati melegvíz-igény kielégítésére napkollektoros rendszer telepítésére. Szintén lehetõség van földhõ-víz, víz-víz, levegõ-víz hõszivattyú rendszerek alkalmazásának kialakítására, napelemes rendszer telepítésére hálózati, vagy autonóm villamosenergia-termelésre – ismertette Rákossy Balázs. A Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel felhívás részletes leírása a Széchenyi2020 oldalán, illetve a www.mfbpont.hu oldalon olvasható. MTI


Hírnök

19

O T T H O N / K E RT

31 százalékkal több lakást építettek tavaly, mint 2015-ben Tavaly 9994 új lakás épült, 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerû bejelentések együttes száma 31 559 volt, ami több mint két és félszerese a 2015-ösnek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tavaly az újonnan épített lakások száma valamennyi településtípusban nõtt az egy évvel korábbihoz képest. Az átlagosnál nagyobb mértékû, 49 százalékos volt az emelkedés a megyei jogú városokban és 44 százalékos Budapesten. A kiadott új építési engedélyek alapján 87 százalékkal több, összesen 12 206 lakóépület építését tervezik, a nem lakóépületekre kiadott 6632 építési engedélyek száma 43 százalékkal emelkedett.

A kiadott lakásépítési engedélyek és bejelentések száma együtt 31 559 volt, ami több mint két és félszerese, ezen belül Budapesten közel háromszorosa az elõzõ évinek. A természetes személyek által épített lakások aránya 59rõl 49 százalékra esett, a vállalkozások által építetteké 39rõl 50 százalékra emelkedett. A KSH szerint az új lakóépületek között 60-ról 51 százalékra csökkent a családi házban épült lakások aránya, míg

Nagy sportrajongó vagyok, és néha kicsit elragad a hév, fõleg ha iszom is egy kicsit. A múltkor se bírtam magammal, és teli torokból üvölteni kezdtem: – Hülye bíró! Ilyen béna védelemmel meg egy ekkora barom bíróval tutira vesztünk! – Uram, ezzel a viselkedéssel csak súlyosbítani fogja a büntetését! – próbált csitítani az ügyvédem. * „Van egy nagyon pontos Magyarország térképem. 1:1 léptékû.”

a többszintes, többlakásos épületekben használatba vetteké 33-ról 42 százalékra nõtt. A használatba vett lakások átlagos alapterülete 7 négyzetméterrel, 94 négyzetméterre csökkent 2015-höz képest. MTI


20

A J Á N L AT U N K

Hírnök


Hírnök

ÉRDEKESSÉG

21

Okostelefonnal összemosódik a munka és a magánélet Az okostelefonokon az állandó online jelenlét miatt egyre jobban összemosódnak a munka és a magánélet határai, a dolgozó felnõtt magyar internetezõk 86 százaléka használ okostelefont, és 78 százalékuk inkább dolgozik szabadidejében is alkalmanként a telefonján, csak munkaidõben is használhassa azt magáncélra – áll az eNet és a Magyar Telekom internetgazdaságról szóló legfrissebb kutatásában, amelyet az MTI-hez juttattak el.

Tízbõl hét válaszadó szokott munkaidejében rendszeresen – legalább hetente egyszer – magánügyben telefonálni, több mint felük pedig SMS-t írni vagy olvasni, csetelni, illetve e-mailezni is. A reprezentatív kutatás szerint 54 százalék nem munkával kapcsolatos böngészésre, 52 százalék közösségi média oldalak látogatására és 51 százalék az online híroldalak okostelefonon történõ olvasására is szakít idõt munkaidõben.

A munka és a magánélet összemosódásának elõnye a válaszadók 71 százaléka szerint, hogy rögtön látják a beérkezõ emailjeiket, 66 százalék szerint pedig fontos ügyben online is bármikor elérhetõek kollégáik számára. Hatékonyabban oszthatják be az idejüket 44 százalék szerint, ha kis „üresjárat” van a munkahelyükön, foglalkozhatnak magánügyekkel, és fordítva, 36 százalék szerint folyamatosan naprakészek a munkahelyi tennivalóikkal kapcsolatban.

A hátrányokat illetõen tízbõl 5 válaszadó tapasztalta, hogy mivel okostelefonon szabadidejében is könnyen elérhetõ, kollégái akkor is õt keresik a problémáikkal, amikor éppen nem dolgozik. Tízbõl 4 válaszadó pedig otthon sem tud igazán kikapcsolni, ha tudja, hogy okostelefonján munkaidõn kívül is elérhetõnek kell lennie. A kutatás 1047, 18 éves kornál idõsebb internetezõ közléseibõl készült, 2017 januárban, és reprezentatív.

Egy szõke bemegy a könyvtárba és kinéz magának egy könyvet. Hazaviszi és vacsora után elkezdi olvasni, ám 10 perc után elalszik rajta. Másnap visszaviszi a könyvtárba, és mondja a könyvtárosnak: – Visszahoztam a könyvet, de be kell vallanom, ez volt életem legunalmasabb olvasmánya. A történetnek semmi értelmét nem találtam, emellett annyi szereplõ volt benne, hogy nem is tudtam megjegyezni õket! A könyvtáros hátraszól a kollégájának: – Kiderült ki vitte el a telefonkönyvünket!


22

Hírnök

TURIZMUS

Megváltozhat a Big Ben hangja az óratorony felújítása után Megváltozhat a londoni Big Ben harangjátékának hangzása az óratorony felújítása után – figyelmeztettek brit kutatók, akik a közelmúltban lézer vibrációs leképezést végeztek, hogy kiderítsék, hogyan hozza létre a 13,5 tonnás harang jellegzetes hangját.

Az óratornyot és 158 éves óraszerkezetét három évig tartó nagyszabású felújításnak vetik alá. A Leicesteri Egyetem kutatói azonban arra figyelmeztettek, hogy a korom és a szennyezõdések eltávolítása, vagy a harangon lévõ repedés kijavítása, valamint a toronyszerkezet renoválása, a harang tartószerkezetének kijavítása a harangjáték hangzásának megváltozását idézheti elõ. A Big Bent soha nem hangolták fel, ezért a restaurátorok a jövõben arra törekedhetnek, hogy a harang olyan hangzást adjon, ahogy azt annak idején tervezõi akarták. Egyelõre azonban nincs terv a haranghangolásra. Amikor a harangot a toronyba illesztették, a harangnyelv túlságosan nagy volt, és megrepesztette a harang testét, ezért van sajátosan hamis hangja a Big Bennek. 1859-es mûködése óta soha nem volt tiszta a harangjáték.

A Big Ben hangzása páratlan, számos különbözõ frekvenciából áll, amelyeket könynyû azonosítani, amikor meghalljuk a hírekben vagy a rádióban. Mindannyian jól ismerjük ezt a hangzást – magyarázta Amy Stubbs, a Leicesteri Egyetem tudósa. Ha bármit változtatunk a harangon, az megváltozatja a hangot, például a repedés hatással van arra, ahogyan rezdül. Emiatt hamis a hangja, amit például nem mondhatunk el a Szent Pál székesegyház harangjáról – tette hozzá. Soha nem hangolták fel, és ha elvégeznénk bármilyen hangolást, vagy kivennénk belõle bármilyen fémet, a hangzása megváltozna. Ha nagyon piszkos, letakaríthatják róla a kormot. És ha átépítik a haranglábat, az hatással lesz a harangot mozgató szerkezetre. Ha megváltoztatjuk a harangnyelv ütésének erejét, másképp fog rezegni, és megvál-

Turista megkérdez a hegyekben egy embert: – Tényleg olyan egészséges itt a klíma, mint ahogy a katalógusokban írják? – Nézzen meg engem! Amikor idekerültem nem volt hajam, a bõröm meg csupa ránc volt.

tozhat az is, milyen hosszú a harangjáték – fejtegette a szakember a The Daily Telegraph címû brit napilap honlapján. A brit parlament alsóházának szóvivõje a felvetésekkel kapcsolatban közölte, hogy nincs szándék a harang repedésének kijavítására, mivel az adja a Big Ben jellegzetes hangját. 150 éve alatt harmadszor fog elnémulni Londonban az óratorony, az 1976-os felújításnál kilenc hónapig, a 2007esnél hat hétig nem hallották a hangját. A mostani felújítás ki fog terjedni az óraszerkezetre, a torony falazatára és a tetõre, a haranglábra és a tartószerkezetre.

– Mikor jött ide?? – Itt születtem.... * Vadászboltban: – Van terepszínû nadrágjuk? – Van, de nem találjuk.

MTI


Hírnök

23

TURIZMUS

Golyóálló üvegfallal kerítik körbe az Eiffel-tornyot Két és fél méter magas golyóálló üvegfallal kerítik körbe õsszel az Eiffel-tornyot, így erõsítve a legnépszerûbb párizsi turistalátványosság biztonságát – közölte a francia fõváros önkormányzata.

A 20 millió euróba (6,2 milliárd forint) kerülõ fal váltja fel a fémkordonokat, amelyek a tavalyi labdarúgó Európa-bajnokság óta veszik körbe az Eiffel-tornyot. A észak-déli tengelyen üvegtáblákkal helyettesítjük a fémrácsokat, amelyeken keresztül ismét gyönyörû kilátás nyílik majd a Mars-mezõre és a Jéna-hídra – olvasható Jean-Francois Martins alpolgármester közleményében. A városvezetés célja, hogy a biztonsági ellenõrzések folyamatosabbá válása mellett egy sétálóútvonalat alakítsanak ki a torony körüli parkos részen a látogatók kényelme érdekében. Bernard Gaudillere-nek, a látványosságot mûködtetõ vállalat elnökének tájékoztatása szerint a golyóálló fallal körbezárják az Eiffel-torony körüli park teljes egészét. Miután a terrorfenyegetettség továbbra is magas a francia fõvárosban, kiemelt biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe a leglátogatottabb létesítményeknél, s a városvezetés a kezdeti átmeneti megoldásokat tartósabbakkal kívánja felváltani. Az Eiffel-torony látogatóit a nem túl esztétikus fémrácsokból álló kordonok elõtt a biztonsági emberek megmotozzák, a csomagjaikat pedig átvizsgálják. Az üvegfal célja, hogy megakadályozza az Eiffel-torony körüli területre a gépkocsik behajtását és gyanús személyek bejutását. Az Eiffeltorony körül ugyanakkor a gépkocsiforgalom nem változik, és a körbezárt területre ingyenes A vándor leül a fa tövébe. Felnéz a fán lévõ madárra, majd a mezõn kikötött tehénre. Felnéz az égre és azt mondja: – Uram, nem jól rendezted el ezt a világot. Míg a madárnak ott van az egész ég, addig a tehénnek csak a karó jut. Kis idõ múlva a madár lecsinálja. Újból felnéz és azt mondja: – Uram, csak jól rendezted el ezt a világot...

lesz a belépés, csak a toronyba kell belépõjegyet váltani. Az építései munkálatok 2017 vége elõtt kezdõdnek meg. Az új biztonsági intézkedés részét képezi annak a 300 millió eurós (92,2 milliárd forintos) csomagnak, amelyet 15 év alatt akar elkölteni a városháza az Eiffel-torony renoválására és modernizálására. Az önkormányzati képviselõk többsége megértést tanúsít a biztonsági intézkedések megerõsítése iránt, ugyanakkor tart attól, hogy a turistalátványosságból valóságos erõdítmény lesz. A 324 méter magas torony az 1889-es világkiállításra készült. Évente hozzávetõleg hétmillióan keresik fel, és ezzel a világ leglátogatottabb fizetõs mûemléke. MTI


24

KÖZLEKEDÉS

Hírnök

Az autósok 20 százaléka nem megfelelõ gumit használ Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelõ gumit használ jármûvén – közölte az Automax Szerviz Kft. márkafüggetlen gumikereskedõ felmérése alapján.

A közlemény szerint Nagy Tibor, a cég ügyvezetõje elmondta, mivel a biztonságon spóroló autósok inkább téli gumival járnak egész évben, így jóval kisebb a kockázat, mintha egész évben nyári gumit használnának. A mintegy négyezer sofõr részvételével januárban készült kutatásból az is kiderült, minél öregebb egy gépjármû, annál valószínûbb, hogy tulajdonosa ugyanazzal az egyévszakos abronccsal közlekedik télen-nyáron. A kereskedõ szerint a gumik megfelelõ tapadása életkoruk-

tól is függ, a gyártástól számítva 10, felszereléstõl számítva 5 évig használhatók biztonságosan. Ezenkívül fontos a profilmélység, amit a jogszabály 1,6 milliméterben határoz meg. A felmérés eredményei szerint a nyári gumira váltását az autósok 90 százaléka a hõmérséklettõl teszi függõvé, 56 százalékuk van tisztában azzal, hogy tartósan 7 fok feletti átlaghõmérséklet esetén érdemes cserélni. Az Automax az elmúlt három évben több mint 2 millió új gumiabroncsot értékesített, a cég árbevétele 2015-ben

A taxisofõr nagyon elfárad az éjszakai mûszakban. Elhatározza, hogy kiáll a kocsival a város szélére és szundít egyet a volánnál. Éppen álomba merül, amikor kopognak a szélvédõn. Egy kocogó az, aki udvariasan megkérdi: – Meg tudná mondani, kérem, hogy hány óra van? – Fél öt! – feleli mérgesen a taxis és újra álomba merül. Kisvártatva újra kopognak: megint egy kocogó érdeklõdik a pontos idõ után. A taxis megunja ezt, és egy cédulát ragaszt a szélvédõre, a következõ szöveggel: NEM TU-

„HA NEM

190,4 millió forintra csökkent az egy évvel korábbi 206,56 millióról, adózott eredménye 64,96 millió forintról 39,48 millió forintra csökkent. A piaci értékesítési adatok szerint 2014-rõl 2015-re a téli gumiabroncs-piac 0,2 százalékkal nõtt Magyarországon, nyári és téli gumiabroncsból összesen 2,4 millió újat értékesítettek. Tavaly az összes eladott gumiabroncs 52 százaléka volt téli, 48 százaléka nyári. A téli gumi ára többnyire 10 és 35 ezer forint közötti, ami mérettõl és típustól függ. Négyévszakos abroncsot az autósok kevesebb mint 3 százaléka, javarészt férfiak használnak. MTI

DOM, HOGY HÁNY ÓRA!. Hamar el is alszik, de egy kocogó kopogása felzavarja álmából: – Negyed hat múlt négy perccel! * A rendõr igazoltat egy autóst: – Uram, tudja, hogy ez a kocsi lopott? – Nahát! Mielõtt beleültem, még nem volt az. * Az asszony összetört kocsival ér haza. – Jóságos ég mi történt? – csattan fel a férje. – Nekem jött egy kerékpáros. – De hányszor?

MEGY AZ ÜZLET HIRDETNI KELL, HA MEGY, AKKOR KÖTELEZÕ” Hírnök HIRDETÉSFELVÉTEL: info@hirnok.hu 06-20-480-1751


Hírnök

25

KÖZLEKEDÉS

Kispórolják a legfontosabb biztonsági berendezéseket Több százezer magyarországi autóból hiányozhatnak a légzsákok és az azokat kiegészítõ legfontosabb közlekedésbiztonsági, utast védõ berendezések, valamint további egymillió személygépjármûbe kerülhettek nem megfelelõen mûködõ, ellenõrizetlen forrásból származó manipulált biztonsági elemek, amelyek rendkívül súlyos biztonsági kockázatokat rejtenek - közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) az MTI-vel.

A közlemény szerint az illegális, szakszerûtlenül javító szervizek leginkább a légzsákot és az egyéb biztonsági rendszert mûködtetõ elektronikát mellõzik az autók javításakor, mivel ezeknek az ára magas. A használt autók egy része ilyen helyreállítás után kerül az új tulajdonoshoz, aki viszont nem tud ezeknek az eszközöknek a hiányáról, vagy éppen mûködésképtelenségérõl.

A magyar autósokat öszszefogó szakmai szövetség 2014-es vizsgálatánál az adás-vételt követõ eredetiségvizsgálatra kötelezett autókból a véletlenszerûen kiválasztott 600 gépkocsi mintegy 40 százalékánál tártak fel szabálytalanságot: nem mûködnek megfelelõen a biztonsági rendszerek, vagy egyáltalán nem is találhatóak meg a gépjármûben.

– Hogy sikerült az autóvezetõi vizsgád? – Nem tudom, mert amikor kijöttem a kórházból, a vizsgabiztos még nem tért magához. * A rendõr vizsgázik. Rettentõen izgul, ugyanis semmit sem tud az anyagról. Rákerül a sor, behívják és leültetik. A vizsgabiztos felteszi neki az elsõ kérdést: – Vezetékneve? – Kábel?

Kovács Ferenc, a HENT ipari és kereskedelmi munkacsoportjának a tagja az M1 csatornán elmondta: a gépjármûvek megvásárlása után minden esetben keressék fel a megfelelõ szakértelemmel rendelkezõ szervizeket, hogy ott biztonsággal tudják ellenõriztetni az autóikat. Hozzátette: ez azért fontos, mert ha valaki használt autót vásárol, sokszor azt sem tudja, hogy a jármû sérült volt-e korábban. Kiemelte ugyanakkor, nincsenek pontos adatok arról, hogy a mûszaki hibából bekövetkezõ közúti balesetek, egészség károsodások milyen arányt képviselnek a balesetekben.

Hazamegy az asszony és így szól a férjéhez: – Van egy jó és egy rossz hírem. Melyiket mondjam elõbb? – A jót. – Mûködött a légzsák... * Öreg bácsi megy a kivilágítatlan kerékpáron. Megállítja a rendõr, és így szól: – Bátyám, ha nem ég a lámpa a biciklin, akkor tolni kell! Mire az öreg: – Már kipróbáltam, akkor se ég!


26

ÉSZBONTÓ

Hírnök

SZUDOKU – SZUDOKU – SZUDOKU

Feladat: Az üres négyzetekbe úgy kell beírnunk a hiányzó számokat, hogy a négyzetrács mind a kilenc sorában és mind a kilenc oszlopában megtalálhatóak legyenek a számok 1-tõl 9ig, de egyetlen szám se ismétlõdjön. A 3x3-as négyzetekben minden szám szintén csak egyszer szerepelhet. Szudoku megfejtésünk a 30. oldalon!

HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-20-480-1751

Piroska elmegy a nagymamájához, nem sejtve, hogy a farkas már várja nagymama gúnyájában. Megérkezik, felugrik az ágyra. Kérdezi: – Nagymama, miért olyan nagyok a füleid? – Hogy jobban halljalak. – És miért olyan nagy a szád? – Hogy jobban megegyem a kalácsot. – És miért olyan nagyok a szemeid? – Mert a tökömön állsz!!!


Hírnök

ÉRDEKESSÉG

27

Adót vetne ki a robotokra Bill Gates A robotok nem fizetnek személyi jövedelemadót és társasági adót sem, ezáltal pedig igazságtalan elõnyökhöz jutnak az emberekkel szemben – véli Bill Gates, a Microsoft informatikai óriásvállalat társalapítója, aki azt javasolta, hogy a kormányok vessenek ki robotadót az automatizálás lassításának és más típusú foglalkoztatási formák felkutatásának érdekében.

Meglepõ álláspontnak tûnik ez a világ leggazdagabb emberétõl, aki bízik a technológia fejlõdésében, és a mesterséges intelligencia fejlesztésében az egyik fõszereplõ, de nagyon is ésszerû magyarázatot adott a Quartz (qz.com) címû gazdasági honlapon a napokban megjelent nyilatkozatában. Gates rámutatott, hogy a robotok megjelenésével és fejlesztésével számos ember munkáját lehet helyettesíteni, az automatizálás egy sor foglalkozás megszûnését eredményezi. Nagyon fontos, hogy ellenõrzés alatt tudják tartani ezt a változást, legalább egy idõre

lassítsák az automatizálást és finanszírozni tudják az emberek foglalkoztatásának alternatív módjait. Jelenleg egy gyári munkás, aki mondjuk évi 50 ezer dollárt keres, személyi jövedelemadót és társadalombiztosítási járulékot fizet. Ha egy robot végzi el helyette ugyanazt a munkát, meg kell fontolni, hogy az emberi munkaerõével azonos adóteher sújtsa – mondta Gates, aki szerint ez lehetõvé teszi, hogy az emberek ne féljenek az innovációktól. Az adó határozottan jobb, mintha egyszerûen megtiltanának bizonyos dolgokat – vélte

Tûzoltóságon a laktanyaparancsnok kényelmesen lesétál a beosztottaihoz, leül, iszik egy kávét, majd megszólal: – No, fiúk, lassan lehet szedelõdzködni, ég a NAV.

a milliárdos amerikai üzletember, aki a robotadóból származó bevételeket egyebek között idõs emberek gondozására és rászoruló gyerekek taníttatására is fordítaná. Gates ötlete nem újkeletû. A robotizálás és a robotok utáni adó kivetését egy sor európai szocialista politikus is támogatja, köztük Benoit Hamont, a francia Szocialista Párt megválasztott elnökjelöltje. Nem utasítják el a robotadó ötletét a csúcstechnológiai vállalatok vezetõi sem, bár néhányan – köztük Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója – inkább azt tartanák helyesnek, ha nem a munkaadók, hanem az ügyfelek és fogyasztók viselnék ennek a terhét. Az Európai Parlamentben azonban február 16-án utasították el a robotadó bevezetését célzó törvényjavaslatot. MTI

A laktanyába új parancsnok érkezik. Összehívja az ezredet és ezt mondja: – Katonák! Az én szótáramból hiányzik az a szó, hogy félelem... Mire egy hang hátulról: – A majrénál tetszett nézni?


28

CÉGJEGYZÉK / HIRDETÉS

OTTHON, ÉPÍTKEZÉS ÉPÍTÉSI TELEK ELADÓ VISONTÁN a Mátra lábánál. 1160 nm. Gáz kapun belül. Víz, villany, csatorna beköthetõ. Ár: 2,5millió. Érd: Major Ferenc 0670-637-0548 Diplomás, nagyon precíz szakoktató, rövid határidõvel vállal SZALAGPARKETTA LERAKÁST, REDÕNY GURTNI CSERÉT, REDÕNY javítást. +36/70 418 3032 M ÛANYAG NYÍLÁSZÁRÓ , R EDÕNY (mûanyag vagy alumínium), Szúnyogháló AKCIÓ! Akár 50%-os kedvezménnyel! www.premierplast.hu, e-mail: nyilaszaro07@gmail.com Tel.: 06-20777-4007 FESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS, homlokzati hõszigetelés. A munkákhoz az anyagot a legkedvezõbb feltételekkel biztosítjuk! 06-70-631-7554 KÖLTÖZTETÉS, BÚTORSZÁLLÍTÁS kedvezménnyel! A hirdetés felmutatójának 10% kedvezmény! Költöztetés bel-és külföldre, csomagolással, bútorszereléssel, garanciával, biztosítással. Antik bútor és zongora sérülésmentes szállítása. 06-30-9495-614 www.enzotrans.hu

Egy asszonyt nagyon zavarja, hogy a férje, miközben ül a számítógép elõtt, egyik cigarettát a másik után szívja. – Drágám, jó lenne, ha abbahagynád a dohányzást. Nem aggódsz az egészséged miatt? Hisz a dobozra is ráírták a figyelmeztetést. – Szívem, mi programozók, nem foglalkozunk a figyelmeztetésekkel, csak akkor lépünk, ha már bekövetkezett a hiba. * „Épp amikor kezdtem megszokni a tegnapot, hát nem eljött a mai nap.”

Hírnök

GARÁZSKAPUK, KERTKAPUK, HAJTÓMÛVEK szerelése, javítása, karbantartása! Tel.: 06-20-9660341 KONTÉNERES SZILÁRD HULLADÉK SZÁLLÍTÁS Gödöllõn és környékén. Tel.: 06-20-944-7515 www.konteneregyorsan.hu KÜLSÕ HÕSZIGETELÉS: 3 000 Ft., Festés 1 500 Ft., Tapétázás 1 800 Ft. Minõségi garanciával 06-70250-9132 festoguru.weebly.com

SZOLGÁLTATÁS KÖNYVELÉS, ADÓBEVALLÁSOK készítése, tanácsadás, cégeknek, egyéni vállalkozóknak, magánszemélyeknek. Aranymagnólia Bt. +36-30-3508800 e-mail: aranymagnoliabt@gmail.com, www.aranymagnolia.hu BARBARA KUTYAKOZMETIKA. Cím Nagytarcsa, Tessedik Sámuel utca 38. Kérésre házhoz megyek. www.barbarakutyakozmetika.hu +36-20-9355059

VEGYES TANYASI CSIRKE! Elõnevelt és vágnivaló HÚSCSIRKE, kettõshasznú színes, tojónak való JÉRCE+KAKAS, a megszokott kiváló minõségben,


Hírnök

CÉGJEGYZÉK / HIRDETÉS

takarmánnyal és kiegészítõkkel idén is kapható! Aszódi Baromfifarm. 70 520 8515, 70 287 3834 ÉLÕ, SÉRÜLT ÉS ELHULLOTT ÁLLATOK szállítása: 06-20-964-3025

29

Szudoku megfejtések

AUTÓ-MOTOR AUTÓ ÜLÉSHUZAT KÉSZÍTÉS! Személygépkocsira, mikrobuszokra, buszukra. Autókárpit és tetõkárpit javítása! Motorülés javítás! 06-20-544-7532 2100 Gödöllõ, Palást u. 8. VÁSÁROLNÉK VETERÁN MOTORKERÉKPÁROKAT alkatrészeket: Pannónia, Simson, Mz, Jawa típusokat. Telefon: 06-30-950-9383 vagy 06-28-437-345 MOTORKERÉKPÁR ALKATRÉSZEK ÉS SZERVIZELÉS: Új és használt motorkerékpárok értékesítése, motoros ruházat, felszerelés, kiegészítõk. 2143 Kistarcsa, Szabadság út 54/A. 06-28-471-350; 0630-635-5400 CTM, CSEPEL, BOTTECCHIA KERÉKPÁROK forgalmazása és szervizelése! Gödöllõn! 06-30-5460852

EGÉSZSÉG Éljen fájdalmak nélkül! Magyar találmány, magyar engedélyekkel! Magyarországon 60 eü. intézményben. Gyulladások, izületi fájdalmak, fekélyek, fülzúgás, visszerek, asztma, allergia. Próbálja ki! Gyógyuljon kényelmesen otthonában! Tel.: 06-70-770-47-48

KÉPZÉS, OKTATÁS, Olasz, magyar korrepetálása, érettségire, nyelvvizsgára felkészítés friss nyugdíjas gimnáziumi tanárnõtõl. 06-70-231-9629, thll@freemail.hu

Az állatorvos megkéri az asszisztensét, hogy adjon be hashajtót a lónak. Elmagyarázza mi a teendõ: – Dugjon be egy csövet a ló szájába, tegye be a tablettát a csõbe, és fújjon bele jó erõsen, így a gyógyszer a ló nyelõcsövébe kerül. Fél óra múlva kérdi az asszisztenst: – Na, hat már a hashajtó? – Igen, de sajnos a ló fújt elõször.

Facebook, Biblia és egyebek... – Ádám, Éva részt vesz következõ eseményen: bûnbeesés. – Ádám kedveli a következõt: szex. – Mózes megosztott egy hivatkozást: 10 parancsolat. Lájk száma: 0 – Noé állapota: nagy az Isten állatkertje. – Jézus, Péter, András, Jakab és további 9 személy részt vesz ezen az eseményen: vacsora. – Jézus meg lett jelölve ebbe az albumba: Leonardo Da Vinci: festményeim. – Hófehérke mostantól: Tudor, Vidor és további 5 személy ismerõse. – 7 vezér kedveli: Google Earth. – Dózsa György megjelölte, mint unokát: Ady Endrét. – VIII. Henrik állapota: egyedülálló. – Vörös hadsereg ott volt: Berlin. – Petõfi Sándor válasza a segesvári csatára: talán. * – Miért nem ment Noé horgászni? – Mert csak két gilisztája volt.


30

ÉSZBONTÓ

Két skót beszélget. – Az orvosom tanácsára fogyókúrázni kezdek. Keveset ebédelek és este nem eszem semmit. – És ezt te be is fogod tartani? – Szigorúan!

Hírnök

A másik skót válaszát lásd a rejtvényben!

ELÕZÕ REJTVÉNYÜNK MEGFEJTÉSE: Egy agglegény odaül a társkeresõ szolgálat számítógépéhez és a következõket írja be: „Olyan feleséget keresek, amelyik nem túl magas, szerényen öltözködik, társaságkedvelõ és jól úszik.” A számítógép ajánlata: Megfejtés: – Vegyen feleségül egy pingvint.

A törpe árulja az almamagot. Odamegy hozzá a rendõr, s megkérdi tõle: – Mit árulsz törpe? – Almamagot. – De miért? – Mert serkenti az agy mûködését.

– Igen? – mondja a rendõr – Mennyi az ára? – 5 db 10 Ft. Megveszi és tovább sétál, ott látja hogy 5 kg alma 5 Ft. Visszamegy: – Te törpe, átvertél engem! Ott 5 kg alma 5 Ft, itt meg 5 db almamag 10 Ft! Mondja a törpe: – Látja, máris kezd hatni!


Hírnök

HIRDETÉS

31


32

H I R D E T É S

H

Í R N Ö K

M

A G A Z I N

O N L I N E

:

www.hirnok.hu

Hírnök


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Hírnök 2017 Március by Hírnök Média - Issuu