Page 1

2017/6

XIV. évf.

ING

N YE

!

2017 JÚNIUS

INFORMÁCIÓS MAGAZIN


22

É CÍMLAPSZTORI R D E K E S S É G

Hírnök

Elárverezik Elvis Presley magánrepülõgépét Árverésre bocsátják Elvis Presley egykori magánrepülõjét, amely harminc évig parkolt egy új-mexikói kifutópályán.

A piros színû 1962-es Lockheed Jetstar kisgépben nincs motor és pilótafülkéje is alapos javításra szorul. A repülõ belsõ dizájnját azonban maga Elvis tervezte: az utasteret piros bársonyülések és szõnyeg teszik kényelmessé. A gép évtizedek óta háborítatlanul áll Roswell-

L Á TO G A S S

EL

ben – számolt be róla a The Daily Telegraph címû brit lap. A licitálást vezetõ Liveauctioneers.com szerint a gép Elvis és apja, Vernon Presley tulajdona volt. Az aukciósház úgy véli, teljes renoválás után a világ bármely táján ki lehetne állítani, és vonzaná az érdeklõdõket. A roswelli repülõtér igazgatója, Scott Stark elmondta, hogy a repülõ magántulajdon, és csak nagyon ritkán engedik a megtekintését, legutóbb 5-6

HONLAPUNKRA:

éve nézték meg látogatók. A tulajdonos, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, alkalmanként légi bemutatókon is engedélyezte a repülõ bemutatását, de a közelmúltban úgy döntött, hogy eladja. Az aukciót május 27-én rendezik Kaliforniában. Az elõzetes becslések szerint 2-3,5 millió dollárért (550-960 millió forintért) kelhet el a relikvia. Elvisnek több magángépe is volt. A legismertebb, a Lisa Marie a memphisi Gracelandben áll. A rock'n'roll királya, akinek kultusza máig töretlen, 42 évesen, 1977-ben hunyt el Memphisben.

www. h i r n o k . h u

MTI


Hírnök

3

G O N D O L A T O K

... kérdezze meg kezelõorvosát, gyógyszerészét!

XIV. évf. 6. szám;

Reklámos mellékhatások F

antasztikus dolog a reklám, hiszen jelentõs agazdaságélénkítõ hatása mellett, általában sok hasznos és haszontalan információval leszünk gazdagabbak. A televíziós blokkok viszik a pálmát, hiszen sokszor fülbemászó, kedvcsináló, vagy éppen idegesítõ ajánlatok keltik fel a figyelmünket. Ahogy mondani szokták, hülyén halok meg, ha nem tudom… Nos, valóban be kell vallanom, tudásom néhány gyöngyszemét ezeknek a hirdetéseknek köszönhetem. Mert honnan is tudnám, hogy létezik hüvelygomba és hüvelyszárazság, mennyire hasznos a Vagisan, illetve arról sem lenne fogalmam, hogy a hüvelyt hidratálni is lehet. Azt is tudom már, hogy O.b. tampon Silk Touch védõszárnyai mennyire hatékonyak. Bevallom, a legsokkolóbb az „én vagyok a ti laza énetek, aki nem aggódik…, de tévedett a saját vaginájával kapcsolatban és az Idelyn Beliema Effect Vagina Hüvelytablettát ajánlom” reklám. Talán nem kell részleteznem miért. Szerencsére már nagyok a gyerekeim, így nem kell megmagyarázni nekik, mit jelent a hüvelygomba és mire jó a Vagisan, de nem irigylem az érdeklõdõ korba cseperedõ csemeték szüleit, akiknek meg kell magyarázni a fenti dolgokat. Szívesen meghallgatnák néhány szülõt, amint a fenti reklámok által felvetett kérdésekre válaszolnak. „csajos” reklámokon túl, akad bõven érdekesség, amelyek közül aaz egyik körömgombás viszi nálam a pálmát, mert nem értem a kacsintós pasi „most én jövök” beszólását, ami azt sugallja számomra, hogy teljesen természetes, hogy az egész család gombás. Az ikres reklámok lényegét is hiába kutatom, mert csak annyi jön le, hogy mindkettõnek gyógyszerre van szüksége, de az egyiknek az ára jobb… , így például a prosztata gyógyszerek közül olcsóbb a Saballo és enyhíti a prosztata megnagyobbodás okozta tüneteket. egtudhatjuk a hirdetésekbõl azt is, hogy a Candibene gombaaölõ krém enyhíti a viszketést, Zovirax a piacvezetõ megoldás ajak herpeszre, Anaftin segít, hogy ne legyen „hólyag és égetõ érzés a szájban”. Székrekedésre Stadalax, amitõl reggel könnyen indul a nap, ha este bevesszük – de mi van, ha elõbb hat? Proenzi Glükozamin, Kondroitin, Rhinospray, Medosan, Dorithricin, Nasopax… és sorolhatnám a neveket, amelyek nem túl kellemes nyavalyákra ajánlanak gyógyírt. Sajnos, a betegségek léteznek, viszont a magam részérõl jobban bízok az orvosokban, bár nekik sem lehet könnyû dolguk, hiszen az is tény, hogy a reklámok jelentõsen befolyásolják a döntést még a nyavalyák kezelésénél is. Érdemes lenne egy kis statisztikát készíteni, hogy a reklámok hány százaléka gyógyszer, egy-egy nyavalyára mennyi féle megoldást ajánlanak, mi a top betegség, hányszor követelik az orvostól, hogy a reklámban látott készítményt írja fel… Meggyesi Gyula

A

M

2017. Június MEGJELENIK: MINDEN HÓNAP ELSÕ CSÜTÖRTÖKÉN

www.hirnok.hu FÕSZERKESZTÕ: Meggyesi Gyula

Mobil: 06-20-9359-952

E-mail: hirnok@hirnok.hu FÕSZERKESZTÕ-HELYETTES: Fejér Andrea 06-20-480-1751 info@hirnok.hu KÖZPONT ÉS LEVÉLCÍM: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. Telefon/fax: 06-28-540-160

E-mail: info@hirnok.hu;

HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-20-480-1751; 06-28-540-160; 06-20-9359-952;

Kiadja a Alapítva: 1992

NYOMÁS: Oláh nyomda

FÕBB TERJESZTÉSI TERÜLETEINK: – Több Fõvárosi és Pest megyei bevásárlóközpontban, okmányirodában, ügyfélszolgálaton, egészségügyi intézményben, vállalkozásoknál, üzletekben, szolgáltatóknál... – Kiemelt helyek: Budapest IV., XV., kerületekben, illetve Csömör, Kistarcsa, Kerepes, Gödöllõ, Szada, Mogyoród, Veresegyház, Erdõkertes, Õrbottyán, Göd, Fót, Dunakeszi. – Digitális formátumban (honlapunkról elérhetõ: www.hirnok.hu). A HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT NEM VÁLLALUNK FELELÕSSÉGET! A programok, információk tájékoztató jellegûek! Amelyik írásban, vagy annak végén elérhetõség található, az reklámként szerepel lapunkban. Az írások és hirdetések máshol történõ megjelenéséhez kiadónk hozzájárulása szükséges.

HIRDETÉSFELVÉTEL:

info@hirnok.hu TO V Á B B I

06-20-480-1751

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u


4

GAZDASÁG

/

MUNKA

Hírnök

Az ellenõrzöttek 77 százaléknál szabálytalan a munkavédelem Alig volt javulás a munkavédelmi szabályok betartásában az elsõ negyedévben az egy évvel korábbihoz képest Magyarországon, az ellenõrzött 3853 munkáltató 77 százalékánál találtak szabálytalanságot az ellenõrök – ismerteti jelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti fõosztálya a tárca honlapján.

Az ellenõrök 80 esetben, összesen 38,27 millió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki az elsõ három hónapban. Az egészséget nem veszélyeztetõ és a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok betartásának ellenõrzésénél 59 330 munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálták, és az ellenõrzött dolgozók 69,5 százalékánál tapasztaltak szabálytalanságot. Ez az arány szinte megegyezik az elõzõ év azonos idõszakában mért adattal, amikor 64,2 százalékánál találtak rendellenességet – derül ki a jelentésbõl. A munkavédelmi hatóság megállapította, hogy a szabálytalan körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 30,7 százalékának súlyos szabálytalanságok mellett kellett dolgoznia. Ez az arány is alig tér el a 2016 elsõ negyedévében mért 30,3 százaléktól. Az ellenõrzések elsõsorban a feldolgozóipar, az építõipar, a gépipar, a mezõgazdaság, az egészségügyi, szociális ellátás és a bányászat területére irányultak, ahol a munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése gyakoribb és súlyosabb is. Az összes intézkedés 58 százaléka munkavédelmi, 27,8 százaléka munkabiztonsági, 14,2 százaléka pedig munkaegészségügyi intézkedés volt – ismertették. A jelentés szerint a munkáltatói mulasztások

7,8 százaléka a villamosbiztonsági hiányosságokból, 7,3 százaléka pedig a nem megfelelõ munkaeszközök biztosításából adódott. Intézkedniük kellett a felügyelõknek még a veszélyes anyagok alkalmazásából eredõ kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos szabályok megszegése és a munkavédelmi ismeretek hiánya miatt is, az összes eljárás 6,3 százaléka, illetve 5,8 százaléka volt ilyen. 2017 elsõ három hónapjában a munkavédelmi hatóság 37 esetben szabott ki eljárási bírságot, összesen 3,41 millió forint értékben, 16 esetben pedig közigazgatási bírság megfizetésére kötelezte a munkáltatókat, összesen 265 000 forint értékben – tették hozzá. MTI

Két cipõügynök Afrikába utazik új piacokat felderíteni. Egy pár nap múlva mindketten e-mail-ben számolnak be a hazai vállalatnak. Az egyik ezt írja: – A következõ géppel hazautazom. Itt nem lehet cipõt eladni, mindenki mezítláb jár. A másik ezt írja: – Afrikában korlátlanok a lehetõségeink. Senki sem hord még cipõt. * „A rendõrség kapott egy hullát nagy ronda fejjel és kicsi nemi szervvel... Aggódom érted! Élsz még?” TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u


Hírnök

GAZDASÁG

/

MUNKA

5

Több mint 13 ezer kft. ellen járnak el a tõkeemelés elmulasztása miatt A március 15-i határidõig 13 ezer kft. nem emelte meg a törzstõkéjét a Fõvárosi Törvényszék illetékességi területén, a társaságok ellen a cégbíróság hivatalból törvényességi felügyeleti eljárást indít – közölte a Fõvárosi Törvényszék az MTI-vel.

A közlemény emlékeztet arra, hogy jogszabályi rendelkezések írták elõ a törzstõke felemelését legalább 3 millió forintra azoknak a korlátolt felelõsségû társaságoknak, amelyeknek a törzstõkéje nem érte el ezt az összeget. A cégformára elõírt kötelezõ módosítás végsõ törvényi határideje március 15 volt, eddig kellett felemelni a törzstõkét, és legkésõbb április 14-ig kellett a változás-bejegyzési kérelmet elõterjeszteni az illetékes cég-

bíróságon. A cégbíróság hivatalból törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez azok ellen a cégek ellen, akik elmulasztották kötelezettségüket. Ennek lefolytatása után a céget megszûntnek nyilvánítják és elrendelik a kényszertörlését. Ha az érintett társaságok még a törvényességi felügyeleti eljárás megindulása elõtt, vagy az eljárás alatt határozatot hoznak a törzstõke emelésérõl, illetve a társaság meg-

szûnésérõl, vagy az átalakulásról, és a cégbíróságnál benyújtják a változás bejegyzési kérelmet, akkor a bíróság nem indítja meg az eljárást, vagy a folyamatban lévõ eljárást megszünteti. A társaság jogerõs megszüntetésének és a kényszertörlési eljárás megindulásának a következménye, hogy a társaság a kényszertörlés közzététele után nem folytathat gazdasági tevékenységet, a cég neve kiegészül a „kényszertörlés alatt” toldattal, illetve a társaság esetleges hitelezõi bejelenthetik követeléseiket. Az eljárás lefolytatása után a céget a cégbíróság hivatalból törli a cégjegyzékbõl.

A múlt rendszerben két elítélt beszélget a börtön mélyén: – Te politikai vagy, vagy köztörvényes? – Politikai. – Mit csináltál? – Járt a szám. Tudod, vízvezeték-szerelõ vagyok, és behívtak a pártbizottságra, hogy javítsam meg a csapot. Alaposan átvizsgáltam mindent, és akkor azt mondtam: az egész rendszert ki kellene cserélni. * – Vettem maguknál egy mobiltelefont, de nem mûködik! – Ha megpróbálja felhívni a telefonját, mit hall? – Ez a szám nem kapcsolható. – És milyen hálózaton van éppen a telefon? – Hálózat? – Mit lát, mi van a telefon képernyõjére írva? – Semmi. – Semmi? – Semmi, teljesen üres. – Hölgyem, bekapcsolta maga a telefonját? – Bekapcsolni? TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u


6

ÉRDEKESSÉG

Hírnök

Kevesebben születtek és többen haltak meg Kevesebben születtek és többen haltak meg az év elsõ negyedévében, mint az elmúlt év hasonló idõszakában – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-t.

A jelentés szerint az év elsõ három hónapjában 22 072 gyermek jött világra, ami 389-cel, 1,7 százalékkal maradt el az elõzõ év azonos idõszakától. A csökkenés részben azzal magyarázható, hogy 2016 szökõév volt, így az idén egy nappal rövidebb volt a vizsgált idõszak. A szökõnaphatástól megtisztított születésszám kisebb mértékben, mindössze 0,6 százalékkal csökkent az elõzõ év azonos idõszakához képest. A születések száma régiónként különbözõ mértékben változott, négy régióban emelkedett, háromban pedig mérséklõdött; a legjelentõsebb emelkedést Dél-Dunántúlon (1,6 százalék), a legnagyobb visszaesést pedig KözépMagyarországon (6,6 százalék) regisztrálták. Tovább folytatódott a halálozások számának tavaly szeptember óta tartó emelkedése: az év elsõ három hónapjában 38 589-en haltak meg, ami nagymértékû, 16 százalékos emelkedést (5187-tel több elhunytat) jelent az egy évvel korábbihoz képest. A szökõnaphatást figyelembe véve a halálozások számának emelkedése jelentõsebb mértékû, 17 százalék volt, ezen belül januárban 26, februárban 22, márciusban pedig 1,9 százalékkal többen vesztették életüket, mint tavaly ilyenkor. Az év eleji jelentõs halálozási többlet hátterében – a két évvel ezelõtti folyamatokhoz hasonlóan – most is az influenzajárvány állhatott – írták. A halálozások száma legjelentõsebb mértékben a Dél-Dunántúlon (19 százalék), legkevésbé pedig Észak-Alföldön (13 százalék) növekedett. A halálozások számának jelentõs emelkedése, valamint a születések csökkenése következtében a természetes fogyás a 2016. január-márciusi 10 941-gyel szemben 2017 elsõ negyedévében 16 517 volt, ami 51 százalékos növekedést jelent. A természetes fogyás üteme az összes régióban emelkedett, a születések jelentõs mérséklõdése miatt a legnagyobb, csaknem 75 százalékos növekedést Közép-Magyarországon regisztrálták. A házasságkötések számának hosszabb idõszak óta tartó nagymértékû emelkedése megtorpant, és az év elsõ negyedévében a regisztrált házasságok száma mérséklõdött az egy évvel korábbihoz képest. Az év elsõ három hónapjában anyakönyvezett TO V Á B B I

6035 házasság 8,7 százalékkal (575-tel) volt kevesebb az elõzõ év azonos idõszakához képest. A szökõnaphatás figyelembevételével a visszaesés kisebb mértékû, 7,6 százalékos volt. Különösen a szezonon kívül esõ februári hónap csökkenése volt meghatározó, amikor a házasságkötések kiigazított száma 13 százalékkal mérséklõdött. A házasságkötések száma a legnagyobb mértékben Dél-Dunántúlon és Közép-Dunántúlon (14, illetve 12 százalékkal) csökkent. Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 16 halálozás jutott. Az elõbbi 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 2,3 ezrelékponttal magasabb volt az elõzõ évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás 2,3 ezrelékponttal, 6,8 ezrelékre emelkedett. Az év elsõ három hónapjában ezer élveszületésre 3,2 csecsemõhalálozás jutott, ami 0,8 ezrelékpontos visszaesés az elõzõ év januármárciushoz képest. A házasságkötési arányszám 2,5 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u


Hírnök

ÉRDEKESSÉG

7

Továbbra is Paul McCartney a leggazdagabb brit zenész A The Sunday Times címû tekintélyes vasárnapi brit lap minden év tavaszán összeállítja névsorát – Rich List – a leggazdagabb ezer brit becsült vagyonáról, összesítve és személyekre lebontva. A lap a teljes rangsor ismertetése elõtt rendszerint külön közzéteszi kimutatását a brit könnyûzenei élet leggazdagabb szereplõinek vagyoni helyzetérõl. A teljes egészében vasárnap megjelenõ Rich List 2017-bõl kiválogatott, csütörtökön ismertetett zenei vagyonlista szerint az aktív zenészek rangsorát Paul McCartney, a Beatles egykori basszusgitárosa és dalszerzõje vezeti. Sir Paul vagyona az összeállítás szerint jelenleg 780 millió font (290 milliárd forint) a tavaly kimutatott 760 millió font után. McCartney anyagi helyzetén hat évvel ezelõtti nõsülése is nagyot lendített. Az idén 75 esztendõs ex-Beatle Nancy Shevell személyében egy amerikai szállítmányozási dinasztia elsõ számú, saját jogán is dúsgazdag örökösét vette feleségül, és a Rich List szerkesztõi azóta a házaspár vagyonát összevonva számolják. Nancy Shevell személyes vagyona a lista összeállítóinak becslése szerint 150 millió fontnak felel meg. A McCartney házaspárt Andrew LloydWebber követi 740 millió fonttal a zenei vagyonlista második helyén. A világhírû musicalszerzõ vagyona 25 millió fonttal gyarapodott a tavalyi Rich List óta. Az idei vagyonlista két éllovasához képest a brit rock veterán szupersztárjai szinte látótávolságban sincsenek. Elton John a Rich List 2017 szerzõinek becslése szerint 10 millió fontos gyarapodással 290 millió fontot tudhat bankszámláján. Mick Jagger, a Rolling Stones frontembere 15 millió fonttal 250 millió fontra, zenésztársa, Keith Richards ugyancsak 15 millió

fonttal 235 millió fontra növelte vagyonát. A Beatles egykori dobosának, Ringo Starrnak 200 millió fontja van, ugyanannyi, mint tavaly. A zenei vagyonlista középmezõnyében is olyan nevek sorjáznak, mint Eric Clapton, Rod Stewart (egyaránt 170 millió font), Roger Waters (165 millió font), Tom Jones (160 millió font) és Robbie Williams (105 millió font). A nõk mezõnyét Adele vezeti. Az Oscar- és Grammy-díjas, sokszoros slágerlista-vezetõ fiatal londoni énekesnõ és dalszerzõ a Rich List 2017 szerzõinek becslése szerint egyetlen év alatt 40 millió fonttal 125 millió fontra gyarapította vagyonát. A 28 esztendõs ünnepelt sztár ezzel messze a leggazdagabb brit énekesnõ. Vagyongyarapodásához jelentõsen hozzájárult 122 stadionkoncertbõl álló tavalyi világkörüli fellépéssorozata, amelynek jegyeladásaiból 138 millió font folyt be, és a 2015ben kiadott 25 címû albuma, amelybõl még tavaly is 2,4 millió fogyott. Kertész Róbert, az MTI tudósítója

– Mit keresel drágám? – kérdi a férj a feleséget. – Az egyik egészségügyi könyvet. – Melyiket? – Aminek az a címe: hogyan éljünk százhúsz évig? – Azt ugyan hiába keresed, mert kidobtam. – De miért? – Mert múltkor láttam, hogy az anyád olvasgatta. TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

V Á L L A L K O Z Ó K Ö Z P O N T: www.vallalkozokozpont.hu


8

CSALÁD

/

GYERMEK

Hírnök

Az UV-sugárzás veszélyei Wikonkál Norbert, a Semmelweis Egyetem Bõr-, Nemikórtani és Bõronkológiai Klinikájának tanára kiemelte: az elmúlt napokban megjelent véleményekkel ellentétben továbbra is azt tanácsolják, hogy délelõtt 11 óra és délután 3 óra között mindenki kerülje a napon tartózkodást, mert ilyenkor nagyobb a leégés veszélye. A leégés és a melanoma közötti összefüggést pedig senki sem vitatja – tette hozzá. A szakember megjegyezte: a napsütés egészségre gyakorolt pozitív hatása, a D-vitamin pótlásában betöltött szerepe is megkérdõjelezhetetlen, ugyanakkor tény, hogy az elmúlt tíz évben jelentõsen nõtt a

TO V Á B B I

melanomás megbetegedések és halálozások száma. 2001 és 2014 között 1200-ról mintegy 2400-ra emelkedett az egy évben országos szinten regisztrált új betegek száma – tette hozzá Wikonkál Norbert. Páldy Anna, az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) szakértõje is azt hangsúlyozta, hogy a napsugárzásnak számos pozitív hatása van, de a túlzott napozás egyértelmûen veszélyes. A túl erõs UV-sugárzás számos betegség kialakulásának kockázatát növelheti, ilyen a melanoma és a nem melanoma típusú bõrrák. Az elmúlt másfél évtizedben országos szinten mindkét betegség gyakorisága jelentõsen nõtt,

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

csaknem megduplázódott. A szakember elmondta: a festékes és nem festékes típusú bõrdaganatok kialakulását, azok lefolyását vizsgálva megállapították, hogy az elõbbiek inkább a fõvárosban, a nagyvárosokban, megyeszékhelyen, a Balaton környékén, valamint Csongrád és Békés megyében fordulnak elõ gyakrabban. Érdekes eredménynek nevezte, hogy a magasabb végzettségû, jobb szociális körülmények között élõk körében is gyakrabban fordul elõ ez a betegség. A szakember szerint erre magyarázat lehet a túlzott szoláriumozás, továbbá az is, hogy a jobb társadalmi helyzetben lévõk megengedhetik maguknak, hogy télen mediterrán térségbe menjenek, ahol aztán leégnek.

www. h i r n o k . h u



Az UV-sugárzás veszélyeire hívták fel a figyelmet meteorológiai, bõrgyógyász, egészségvédelmi és klímapolitikai szakértõk.


Hírnök

CSALÁD

Bakos József, az OKI Optikai és Lézersugárzások Csoportjának vezetõje – a többi szakemberrel egybehangzóan – arra hívta fel a figyelmet, hogy a szoláriumozás káros hatásai messze meghaladják annak elõnyeit. A szolárium használatát több országban 18 éves kor alatt tiltják is – jegyezte meg. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) épületében az UV-sugárzás meteorológiai, bõrgyógyászati, egészségvédelmi, társadalmi és klímapoli-

/

GYERMEK

tikai vonatkozású hatásairól is elõadásokat tartottak a szakemberek. Bozó László, az OMSZ munkatársa megnyitó beszédében utalt arra, a szolgálat aktuális mérési adatok közlésével, elõrejelzésekkel, figyelmeztetésekkel segíti a felkészülést és a védekezést. Eredménynek tekintik, hogy mostanra általánossá vált: egy szabadtéri rendezvény szervezésekor arra is odafigyelnek, hogy a déli órákban az erõs napsütést el kell kerülni.

9

A szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy rendszeresen figyeljék az UV-sugárzásról szóló tájékoztatókat. A legfrissebb országos elõrejelzés megtalálható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján, annak mobil eszközökre optimalizált változatán (mobil.met.hu). Emellett az országosan és ingyenesen elérhetõ Meteora alkalmazás egyéni beállítás után a bõrérzékenységtõl függõ leégési idõrõl is tájékoztatást ad. MTI

Évente 200 ezer gyerek táborozik Magyarországon évente mintegy 200 ezer gyerek táborozik, közel 800 tábor között lehet válogatni – derül ki a táborfigyelõ.hu adataiból, amelyet a K&H Bank ismertet.

Júniusban több mint 745 ezer általános iskolás számára megkezdõdik a 11 hetes nyári szünet. Az MTI-nek küldött közlemény szerint a szervezõk gyakran biztosítanak testvérkedvezményt, ezek mértéke maximum 10-15 százalék. A szünidõ elsõ heteiben még

sok iskola biztosít valamilyen tábort, de ezek már önköltségesek, átlagosan napi 8000 forintba kerülnek étkezéssel. Az önkormányzatok és a helyi sport klubok is várják a gyerekeket, ezek hetente 30 ezer forintba kerülnek. Kicsit drágábbak a temati-

Éjszaka a feleség arra ébred, hogy a férje áll az ágy mellett, egyik kezében egy pohár vízzel, a másikban egy tablettával. – Mi ez? – kérdezi a feleség. – Aszpirin a fejfájásodra – válaszolja a férj. – De nekem nem fáj a fejem!

TO V Á B B I

kus mûvészeti táborok, ahol az eszközhasználat miatt nõnek a kiadások. Jóval költségesebbek az „ottalvós” tematikus táborok, amelyek közül a legnépszerûbbek a sport, nomád és különbözõ szerepjátszó témák köré épülnek. Az elhelyezés színvonala befolyásolja az árfekvést, de mindenképpen 40 ezer forint feletti összeggel kell számolni hetenként, gyermekenként.

– Na végre! – mosolyodik el kéjesen a férj. * Két szõke beszélget. – Mentek nyaralni? – A férjem befizetett egy világkörüli útra... …de én inkább valahova máshova mennék...

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u


10

CSALÁD

/

EGÉSZSÉG

Hírnök

Nagyobb a szívroham kockázata az egészséges elhízottaknál is Még az amúgy egészséges anyagcseréjû elhízottakat is nagyobb eséllyel sújtja szívroham, vagy agyvérzés, mint az átlagos testsúlyúakat – derült ki egy nagy létszámú, új kutatásból.

A Birminghami Egyetem orvosi karának munkatársa, Rishi Caleyachetty és kollégái az Európai Elhízástudományi Kongresszus (EOC) éves ülésén Portóban mutatták be eredményeiket – számolt be róla a Science Daily tudományos-ismeretterjesztõ portál. A kutatók a brit háziorvosi rendszer elektronikus adatbázisát használták, 3,5 millió 18 évesnél idõsebb ember 1995 és 2015 közötti adatait dolgozták fel, a résztvevõknek a vizsgálat elején nem voltak szív- és érrendszeri problémái. Csoportokra osztották a résztvevõket a testtömegindexük és az anyagcseréjük állapota alapján. Egészséges, anyagcserezavar nélkül élõ elhízottnak azt tekintették, akinek se cukorbetegsége, se magas vérzsírszintje, se magas vérnyomása nem volt. Azt vizsgálták, különböznek-e egymástól a normális súlyú és az elhízott emberek szívés érrendszeri kockázatai, ha mindkét csoportban az egészséges anyagcseréjûeket vet-

ték figyelembe. Megállapították, hogy az egészséges anyagcseréjû elhízottaknak 50 százalékkal nagyobb az esélyük, hogy szívkoszorúér-betegségük alakuljon ki, mint a normális súlyú egészségeseknek, hét százalékkal nagyobb az agyérbetegségek rizikója, kétszer nagyobb a szívroham kockázata. Figyelembe vették a demográfiai tényezõket és a dohányzást is. Az elemzés azt is kimutatta, hogy az elhízottak szív- és érrendszeri kockázata annál magasabb volt, minél több anyagcserezavaruk volt. Caleyachetty hangsúlyozta, hogy az úgynevezett egészséges, tehát anyagcserezavar nélküli elhízás sem ártalmatlan állapot, ezért az egészségügyi dolgozóknak segíteniük kell, hogy ezek az emberek elérjék a normális testsúlyukat. www.sciencedaily.com

Tanárnõ az órán felteszi a kérdést: Mi az: Zöld és ugrál? – Pistike jelentkezik. – Igen Pistike mondd! – Béka! – Helyes, de lehetne szöcske is. – Következõ: Barna és 4 lába van? Mondd Pistike! – Õzike! – Helyes de lehetne szarvas is – így a tanárnõ. – Tanárnõ! Lehetne nekem is egy kérdésem? – kérdi Pistike. – Persze, hallgatlak – mondja a tanárnõ. – Mi az: amikor a tanárnõ szájába veszi nagy és kemény, amikor kiveszi kicsi és puha? Válasz helyett DURR egy pofont nyom le a tanárnõ Pistikének. Erre Pistike vigyorogva. – Helyes, de lehetne rágógumi is! TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u


Hírnök

CSALÁD

/

11

EGÉSZSÉG

Az alkoholfogyasztás növeli a mellrák lehetõségét További bizonyítékot találtak arra, hogy az alkoholfogyasztás, akár napi fél pohár bor is növeli a mellrák kialakulásának kockázatát – írja a BBC.

A Rákkutatási Világalap (WCRF) jelentése szerint már napi 10 gramm alkohol, fél pohár bor vagy kis adag sör fogyasztása kilenc százalékkal növeli a menopauza után a mellrák kockázatát. A jelentéshez a szervezet 12 millió nõ kórtörténetét feldolgozó több mint száz tanulmány eredményeit elemezte. A mellrák a nõknél a leggyakoribb daganatos megbetegedés az Egyesült Királyságban. A tudósok szerint nem lehet megmondani, miért alakul ki egyeseknél daganat, míg másoknál nem. Rengeteg okot és tényezõt lehet figyelembe venni, köztük az életkort, az örökölt géneket, a menstruáció kez-

detét vagy a hormonok szerepét. AWCRF jelentése ezért azt tanácsolja a nõknek, hogy legyenek figyelemmel azokra a tényezõkre, amelyeket befolyásolni tudnak, ilyen az étrend, a testsúly vagy a rendszeres mozgás. A rendszeres és intenzív testmozgás, például a futás vagy a biciklizés ugyanis 10 százalékkal csökkenti a menopauza utáni emlõrák kockázatát a fizikailag kevésbé aktív nõkhöz képest. Ugyancsak csökkenti a mellrák kialakulásának esélyét, ha a nõ szoptatja a gyermekét. A WCRF szerint vannak bizonyítékok arra, hogy a leveles zöldségek, mint a káposzta, a

spenót vagy a kelkáposzta fogyasztása csökkenti a mellrák egyik kevésbé gyakori fajtájának kockázatát. A jelentést a BBC-nek kommentáló Anne McTiernan, a Seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ munkatársa szerint világosak a bizonyítékok a mellrák kialakulásának kockázatairól. A testmozgás, az egészséges testsúly fenntartása és valamint az alkoholfogyasztás korlátozása mind olyan lépések, amelyeket a nõknek érdemes megtenni a kockázatok csökkentése érdekében – hangsúlyozta a kutató.

A tanár magyaráz: – Az araboktól vannak a számaink, a kínaiaktól a porcelán, a naptár a rómaiaktól. Valaki tud még ilyen példát mondani? Pistike jelentkezik. – Tanár úr, nekünk a poharak a sarki kocsmából, a tányérok az étterembõl, ahol a mama dolgozik, a bor a szomszéd pincéjébõl, paprika a hátsó szomszéd kertjébõl, a kisöcsém pedig a postástól.

TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u

www.bbc.com


12

CSALÁD / EGÉSZSÉG

Hírnök

A magyarok évente 12,3 litert fogyasztanak fejenként

Alkoholfogyasztás csúcsok a világban A litvánok fogyasztják a legtöbb, évi fejenkénti 18,2 liter alkoholt a világon, a térségek közül az európaiak járnak az élen átlag 10,3 liter alkoholfogyasztással az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a 194 tagországról közzétett legfrissebb, 2016-os adatok szerint. A WHO honlapján megjelent statisztikák szerint a magyarok évente fejenként 12,3 liter alkoholt fogyasztanak,

ugyanennyit isznak a lengyelek, a szlovákok, a lettek, vagy a britek. Az észtek valamivel többet, 12,8 litert, míg a németek (11,4 liter) és a franciák (11,7 liter) kicsivel kevesebbet. A legkevesebb alkohol a muzulmán államokban fogy: Líbiában évi 0,1, Kuvaitban 0,2, Egyiptomban 0,4, Indonéziában 0,6 liter. A térségeket tekintve Európa lakosai évi átlag 10,3 liter alkoholt isznak, az amerikai

kontinensen 8,2 liter fogy évente. A legkevesebbet, 0,7 litert a közel-keleti országok lakói fogyasztanak. A világátlagot tekintve évi 6,4 liter alkoholt fogyaszt a 194 tagország minden egyes lakosa. A WHO statisztikai adatai nem bontják le, mibõl, borból, sörbõl vagy röviditalból fogyasztanak többet a vizsgált államokban. MTI

Az oroszok csaknem egyharmada absztinensnek vallja magát Az oroszok 29 százaléka absztinensnek mondta magát egy friss felmérésben, tíz éve ez az arány még 23 százalék volt. A felmérést a kormánytól független Levada Központ végezte április végén egy 1600 fõs mintán. A válaszadók 30 százaléka havi egyszeri alkalomnál ritkábban, 16 százalék havonta egyszer, 18 százalék havonta egyszer-kétszer, 6 százalék pedig hetente többször is foA nagymama vízipisztolyt ajándékoz az unokájának. A lánya dühösen fordul a nagyihoz: – Anya, hogy vehettél neki ilyen ajándékot! Már nem emlékszel, mennyire dühös voltál, amikor a vízipisztolyunkkal mindent összefröcsköltünk? A nagyi elmosolyodik: – Dehogynem, nagyon is...

TO V Á B B I

gyaszt alkoholt. Az alkoholt fogyasztók 59 százaléka egy alkalommal fél-egy deci vodkát, vagy egy-két pohár bort, vagy egy-két korsónyi sört iszik. 16 százaléknál az egyszeri mennyiség két deciliter vodka, egy üveg bor vagy két liter sör. 4 százalék esetében a mérték egy üveg vodka, két üveg bor vagy négy liter sör. MTI

A férj a feleségéhez: – Drágám! Tudom, hogy ragaszkodsz hozzá, de elég zavaró, hogy édesanyád már évek óta itt lakik velünk. – Az enyém? Azt hittem, a tied! * Mama az állatkertben: – Jenõke, ne menj olyan közel a jegesmedvékhez, így is meg vagy fázva!

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

Bátorság az, amikor egy férfi tök részegen, éjjel 4-kor hazajön, megpillantja a kezében seprût tartó, tomboló feleséget, és azt kérdezi: takarítasz, vagy repülsz valahova? * Pénztárosnõ: – Úgy veszem észre, öregszem, a férfiak mostanában már megszámolják az aprót, amit visszaadok.

www. h i r n o k . h u


Hírnök

CSALÁD / EGÉSZSÉG

13

Egy spanyol bíró a szülõ pártjára állt „lusta” gyermekével szemben Egy spanyol bíró elutasította egy 23 éves nõ keresetét, aki azért perelte apját, hogy továbbra is támogassa anyagilag. Az ítélet szerint a fiatal „túl lusta, hogy saját megélhetését biztosítsa”.

A tengerparti Castro Urdialesben élõ 23 éves nõ azért fordult a helyi bírósághoz, hogy apját kötelezzék arra, továbbra is fizessen számára havonta 300 eurót (93 ezer forintot). A lány szülei 2012-ben váltak el és megállapodásukban nem esett szó gyermektartásról. A bíróság az ítéletben emlékeztetett arra, hogy a nõ nem fejezte be középiskolai tanulmányait, de szüleitõl pénzt kapott arra, hogy IT-tanfolyamokra járjon, amelyeket szintén nem fejezett be. A bíró szerint a szülõk nem tartoznak felelõsséggel azért, ha a gyermekük egyszerûen lusta és meg sem kísérel a saját lábára állni. Tavaly Katalóniában fordult elõ egy hasonló eset, amikor egy 19 éves fiú szüleit mentette fel egy bíróság a támogatási kötelezettség alól, mivel a fiatalember sem tanulni, sem dolgozni nem volt hajlandó. Az észak-spanyolországi bíró döntése ugyanakkor szemben áll számos olyan korábbi ítélettel, amelyek a szülõket arra kötelezték, hogy gyerekeiket anyagi függetlenségük megteremtéséig, akár a harmincas éveikig is támogassák anyagilag. Bár Spanyolországban hagyományosan nagyon erõsek a családi kötelékek, a gazdasági válság miatt óriási a munkanélküliség, a 30 éven aluliak körében 43 százalékos, így a fiatalok tanulmányaik befejezése után is még jó ideig a szüleik anyagi támogatására szorulnak. A statisztikai adatok szerint a spanyol fiatalok átlagosan 29 éves korukban hagyják el a családi házat. Összehasonlításként: a svéd fiatalok átlagosan kilenc évvel korábban állnak a saját lábukra. A BBC News riportja szerint a spanyol szülõk egyre gyakrabban kérnek jogi segítséget „élõsködõ” gyermekeik miatt. Az esetek többségében azonban a gyerekek javára dönt a bí-

róság. Galíciában egy 33 éves, egészséges, mesterdiplomás nõ apját arra kötelezték, hogy havi 450 euróval (140 ezer forinttal) támogassa lányát, amíg nem talál megfelelõ munkát. Az ítélet nem határozta meg, hogy a nõnek meddig kell munkát találnia, tehát akár egész életében is kaphatja a szülõi apanázst. A hivatalos adatok szerint minden harmadik 25-34 év közötti spanyol fiatal nem fejezte be a középiskolát. Sokan kiszorultak az oktatásból és a 2008-as globális pénzügyi válság elõtti évtizedben a nagyszabású építkezési hullámban találtak maguknak valamilyen képesítés nélkül végezhetõ munkát. Szakemberek szerint a romló statisztikát csak azzal lehetne javítani, ha a gazdasági helyzettõl függetlenül sikerülne növelni az iskolázottságot. Ugyanis az iskolát elhagyva, munkanélküliként rengeteg spanyol fiatal ragad otthon, a családi szolidaritásra szorulva. MTI

– Anya, apa miért kopasz? – Mert sokat gondolkodik. – És neked miért hosszú a hajad? – Na, menjél szépen játszani! TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u


14

CSALÁD / EGÉSZSÉG

Hírnök

Debreczeni Zita lencséjén keresztül

A legfrissebb esküvõi trendek Mit vegyek fel? Akár menyasszonyként, koszorúslányként, vagy vendégként várod az esküvõi szezont, ezt a kérdést bizonyára többször feltetted már magadnak. Biztosan örömmel fogod hallani, hogy az esküvõi divatban végre igazán teret nyer a természetesség. A fashiondays.hu stylistjai neves divatbloggereket kértek fel, hogy mutassák be a 2017-es esküvõi trendeket, akiket az ifjú feleség, modellbõl lett fotós, Debreczeni Zita állított kamera elé. A mostani szezonban az esküvõi ruhák, valamint a nyári alkalmi ruhák divatjában is rendkívül fontos tényezõ a kényelem, a lágy színek és természetes anyagok használata. Szerencsére már nemcsak szalonokban, hanem számos egyéb úton is megtalálhatjuk a tökéletes ruhát a nagy napra. Meyer Eszter Virág, a Masni bloggere is erre buzdít: Az utóbbi idõben egyre népszerûbbek lettek a bensõséges összejövetelek és a minimalista, sallangmentes ruhák. Nem kell több százezres ruhát kölcsönöznie sem a menyaszszonynak, sem a koszorúslányoknak, hanem akár webshopokból is meg

lehet rendelni, majd akár többször felvenni a választott darabot más kiegészítõkkel kombinálva. A Zee Lane márkájú ruhák, amiket a fotózáson is viseltünk, kifejezetten alkalmasak erre a célra. A merevség kezd teljesen eltûnni a menyasszonyi ruhák divatjából, ehelyett a könnyedség, lágyság és kényelem dominál. A tervezõk már olyan kreációkat alkotnak, amelyekben a menyasszonyok akár egész nap jól érezhetik magukat. Egyre inkább háttérbe szorul a fûzõ, az abroncsos szoknya, a merev fátyol és a túlzott díszítések, sõt már a beállított kontyok sem divatosak. Az idei menyasszonyi ruha trend sok inspirációt merít a hippi, vintage stílusból: laza, bõ maxiruhák, finom virágdíszek, könnyed tüll és áttetszõ felületek dominálnak. Az idei tavaszi/nyári szezonban hódítanak a lágy pasztell-

Lakásavatón a háziasszony elhûlve olvassa az egyik csokron a feliratot: „Nyugodjék békében”. Amikor másnap reklamálva felhívja a virágboltot, a boltos próbálja nyugtatni: – Elnézést kérünk a hiba miatt, elcseréltük a csokrokat. De képzelje magát a másik fél helyébe, aki a temetésen ilyen felirattal helyezte el a csokrot: Gratulálunk az új otthonodhoz.

TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

színek, fõszerepben a rózsaszín különbözõ árnyalataival, amelyeknek tökéletes terepe az esküvõi divat. Akár koszorúslányoknak, akár vendégeknek nagyszerû megoldás, ha pasztellek különbözõ variációiba öltöznek, hiszen ezek a színek remekül mutatnak együtt, és garantáltan csodás esküvõi fotók készülnek majd, amit Debreczeni Zita is megerõsített. Az idei nyári trendek egyik vezérfonala a romantika, és a klasszikus nõiesség elemeinek felidézése. A pliszírozott darabok valamint a légies tüll tökéletes választás, akár menyaszszonyi, akár koszorúslány, vagy alkalmi ruháról van szó. A csipke is remek kiegészítõje lehet egy outfitnek, Debreczeni Zita például egy csipkeboleróval és csipkekesztyûvel dobta fel saját menyaszszonyi ruháját. A fashiondays.hu stylistjai szerint az idén nagyon népszerû fémes csillogású darabok visszaköszönhetnek az esküvõi szezonban a kiegészítõkön is. A fehér menyasszonyi ruhák és halvány koszorúslányruhák nagyszerûen kombinálhatók ezüstvagy aranyszínû cipõkkel, valamint bármilyen ruhát feldob egy csillogó kis borítéktáska. Ékszerek terén az igazán apró és visszafogott darabok a divatosak. Egy szolid, köves fülbevaló, vékony nyaklánc és hozzáillõ karkötõ, valamint egy keskeny gyûrû jó választás minden lágy esésû, könnyed ruhához.

www. h i r n o k . h u


Hírnök

CSALÁD / EGÉSZSÉG

15

Fenyegetés a biztonságra és a társadalmi stabilitásra

Tiltólistán a világ legnépszerûbb videojátékai Üzbegisztánban Betiltották a világ legnépszerûbb videojátékainak egy részét Üzbegisztánban, arra hivatkozva, hogy „elferdítik az értékeket” és „veszélyeztetik a stabilitást”.

Az érintett 34 számítógépes játékot ezentúl tilos lesz behozni és terjeszteni a középázsiai országban – írta a BBC News. A hatóságok szerint a játékokat „az erõszak és a pornográfia népszerûsítésére lehet felhasználni, továbbá fenyegetést jelenthetnek a biztonságra, a társadalmi és a politikai stabilitásra”. Az illetékesek továbbá aggódnak amiatt, hogy a játékok megzavarhatják „a polgári békét, valamint az etnikumok kö-

TO V Á B B I

zötti és a vallások közötti harmóniát". Ezen kívül szerintük fennáll a veszélye az „Üzbegisztánnal kapcsolatos hamis információk terjesztésének, valamint a történelmi, kulturális és spirituális értékek elferdítésének”. A mostani döntés a helyi kormány azon intézkedéseinek sorába tartozik, amelyek célja, hogy távol tartsák a fiatalokat az „ártalmasnak” ítélt hatásoktól. Az illetékes kormánybizottság által jóváhagyott tiltó-

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

listára egyebek között lövöldözõs, horror- és erotikus videojátékok került fel. A tiltott játékok közé tartoznak az olyan globális bestsellerek, mint a Grand Theft Auto: San Andreas (GTA), a Call of Duty: Black Ops, a Silent Hill, a Resident Evil, a Mortal Kombat, valamint a Doom, és az olyan ártatlannak tûnõ játékok, mint a híres The Sims sorozat is fennakadt a rostán. A közösségi portálokon a felhasználók egy része „ostobának” nevezte a döntést, amelyet mások ugyanakkor örömmel üdvözöltek.

www. h i r n o k . h u

MTI


16

A J Á N L AT U N K

TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u

Hírnök


Hírnök

A J Á N L AT U N K

TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

www. h i r n o k . h u

17


18

O T T H O N / K E RT

Hírnök

Egyre több az ingatlanos, nõ a verseny és a jogi konfliktus A válság óta jelentõsen bõvülõ ingatlanpiac hatására egyre több ingatlanos tevékenykedik a piacon; elsõsorban a jutalék nagyságában erõs a verseny, ami kedvez az ügyfeleknek, de a tranzakciók számának emelkedésével a jogi konfliktusok is szaporodnak, egyre többen fordulnak bírósághoz például a kizárólagos szerzõdések miatt.

nagyvárosokban viszont csak 1 négyzetméterrel 65-rõl 64-re csökkent az átlagos alapterület a 15 milliós árkategóriában. A szakértõ szerint az áralku is visszatért a régi mederbe, a jól beárazott ingatlanoknál átlagosan 5-6 százalékos lehet maximum. Az új lakások részben a mérsékelt kínálat és a fokozott kereslet miatt tovább drágultak, Budapesten az új lakások átlagos négyzetméterára 12 százalékkal 612 ezer forintra nõtt tavaly december vége óta. A megyei jogú városokban 20 százalékkal 347 ezer forintra nõtt az ár. Az átlagos ingatlanos jutalékszint 3 - 3,5 százalék, plusz áfa. Vidéken elõfordul, hogy 2 százalék plusz áfa áron is közvetítenek, de budapesti viszonylatban van már 5 százalék plusz áfa közvetítési díj is. A tendencia azt mutatja, hogy a közvetítõi piac bõvülése miatt a verseny egyrészt a minõségben, másrészt a kialkudható jutalék mértékében van – mondta. Bár Sándor Viktória a kizárólagos ingatlanos szerzõdéseket nevezte a leghatékonyabb formának, és úgy vélte egyre többen értik ezt meg a piacon, Nagy Zoltán ügyvéd az MTI-nek a kizárólagos szerzõdések kockázataira is felhívta a figyelmet. Az ingatlanpiac fellendülésével együtt gyarapszik az ingatlanközvetítõk és ügyfeleik közötti vitás helyzetek száma is – összegezte Nagy Zoltán. A leggyakoribb konfliktus



Sándor Viktória, a Magyar Ingatlanközvetítõk Országos Szövetsége elnökségi tagja az MTI érdeklõdésére elmondta, hogy a válság után, 2013-14 óta folyamatosan élénkül a piac, a tavalyi pedig a válság utáni legerõsebb év volt az ingatlanpiacon. Idén az elsõ negyedévben a tranzakciók száma elmaradt ugyan a tavaly azonos idõszakitól, de az új építésû lakások megjelenése a kínálatban újabb pozitív fordulatot hoz majd. Az árak kategóriától függõen különbözõ mértékben emelkedtek, az országos átlag alapján idén 15 millió forintért Budapesten 43 négyzetméteres lakást lehetett venni, míg 2016 elején valamivel nagyobb, 48 négyzetméteres lakásokat kínáltak ennyiért. A vidéki


Hírnök

O T T H O N / K E RT

típus, ha az eladó utólagosan nem akarja kifizetni a jogszerû közvetítõi díjat vagy ha a közvetítõ nem látja el a szerzõdésben vállalt feladatokat. A harmadik típus, hogy a kizárólagosságból fakadó félreértések miatt fordulnak ügyvédhez a felek – ismertette. Nagy Zoltán is úgy vélte, hogy az ingatlanközvetítõ és a megbízó számára egyaránt a kizárólagos szerzõdés lehet a legelõnyösebb megoldás, ehhez azonban megfelelõ vevõszerzési és megtartási politika szükséges. Hangsúlyozta azt is, kizárólagos szerzõdésnél például a megbízó jutalékkedvezményt kaphat, a közvetítõ pedig plusz szolgáltatásokat – értékbecslést, fényképportfólió készítést – jelölhet meg feladataként. Mindazonáltal a hatályos jogszabály csupán annyit rögzít: a kizárólagos szerzõdésben a közvetítõ vállalja, hogy igyekszik vevõt találni az ingatlanra, a megbízó pedig más közvetítõvel nem szerzõdik le, saját maga viszont hirdetheti az ingatlant. Abban az esetben tehát, ha a megbízó adja el ingatlanát, igazolhatóan nem az ügynök találta a vevõt, és nem rajta keresztül történt az értékesítés, akkor nem hajtható be a közvetítõi díj még kizárólagos szerzõdés esetében

19

sem – hívta fel a figyelmet a szakember. Hozzátette azt is, hogy mindez a szerzõdés megszûnését követõen is fennáll, vagyis csak akkor kell fizetni a megbízási díjat, ha a közvetítõ adta el az ingatlant. Nagy Zoltán beszámolt arról is, hogy az elmúlt fél évben egyre többen fordultak bírósághoz a kizárólagos szerzõdések tisztességtelensége miatt, amelynek eredményeként jogszabályozási szinten is folyamatosan foglalkoznak a témával, az átfogóbb szabályozás érdekében. Tisztességtelen feltételnek minõsül például, ha a megbízónak mindenképpen meg kell fizetni a közvetítõi díjat bármelyikük is adja el az ingatlant, valamint az is, ha a szerzõdés kiköti, hogy az eladó nem hirdetheti az ingatlant. Természetesen ezek kiszûrhetõek a szerzõdésben, azonban a megkötésre gyakran furcsa körülmények között kerül sor, ezért nem biztos, hogy a megbízó alaposan megismerheti a szerzõdést vagy elõzetesen ügyvéddel konzultálhat – mutatott rá a szakember. Megjegyezte, hogy a vitás helyzeteket csak nagyon ritkán sikerül peren kívüli megállapodással orvosolni, általában bíróságra jutnak az ügyek.


20

O T T H O N / K E RT

Hírnök

Sok az eladó nagyméretû ház Az elmúlt hónapokban folyamatosan növekedett az eladó nagyméretû – 150-250 négyzetméteres – családi házak száma a piacon, egyre többen szeretnének túladni nagy ingatlanukon – derül ki az Otthontérkép.hu legfrissebb elemzésébõl.

Az összegzés szerint az átlagos kínálati négyzetméterár 222 ezer forint, amit akkor lehet jelentõsen meghaladni, ha komplex korszerûsítésen esett át az épület. A jelenleg piacon lévõ, 150-250 négyzetméter alapterületû, új családi házak túlnyomó része, 83 százaléka, 4, 5 és 6 szobás. A vizsgált otthonok csupán 8 százaléka a három, vagy kétszobás ingatlan. A nagyobb családi házak fele (46 százalék) található Budapesten és a megyeszék-

helyeken. Itt átlagosan 264 ezer forintos négyzetméterárral lehet kalkulálni. A városokban a 150-250 négyzetméteres családi otthonok 36 százaléka található, míg a községekben 19 százaléka. Elõbbi esetben közepes, 202 ezer forintos négyzetméteráron, utóbbi esetben 165 ezer forintos négyzetméteráron lehet ingatlant vásárolni. Az Otthontérkép.hu szakmai partnere, a Bankmonitor hívta fel a figyelmet arra, hogy egy 200-300 négyzetméteres ház jelenlegi ára

fekvéstõl függõen 50-200 millió között ingadozhat, így valószínû, hogy még több tízmillió forintos hitel van a házon. A nagyméretû családi otthonok állapota meglehetõsen változatos, 37 százalékuk közepes kondíciókkal bír, több mint 60 százalékuk pedig jó, felújított vagy újszerû. Négyzetméteráruk követi állapotukat, míg az új építésû 150-250 négyzetméteres házakat átlagosan 301 ezer forintos négyzetméteráron lehet megvásárolni, addig a felújítottat 227 ezer forintos, a közepes állapotút pedig 174 ezer forintos négyzetméteráron – tartalmazza az öszszegzés.


Hírnök

OTTHON

/

21

K E RT

Sting 56 millió dollárért árulja New York-i lakását Sting és felesége, Trudie Styler 56 millió dollárért (16 milliárd forint) árulják kétszintes New York-i luxuslakásukat.

A pár 27 millió dollárért vásárolta meg 2008-ban a Central Parknál magasodó egyik lakóépület 16. és 17. emeletének egy-egy apartmanját, amelyeket a Shelton,

Mindel and Associates iroda tervei alapján alakítottak át hatalmas luxusotthonná – írta Wall Street Journal. A Limestone Jesusnak becézett épületben lévõ lakás egyebek között megrendelésre gyártott csigavonalú kandallóval, Eero Aarnio finn belsõépítész által megálmodott székekkel és házi könyvtárral is büszkélkedhet.

Az 511 négyzetméteres lakáshoz 37 négyzetméteres terasz tartozik, három hálószoba és egy dolgozószoba – vagy egy negyedik hálószoba – van benne. MTI


22

KÖZLEKEDÉS

Hírnök

Csökkent a forgalomba állított új személygépkocsik száma Európában Csökkent a forgalomba állított új személygépkocsik száma Európában áprilisban, a nagy autógyártók közül csak a Toyota, a Suzuki és a Kia tudta növelni eladásait.

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 28 tagállamában és az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz tartozó négy országban (Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc) 1 millió 230 ezer 235 autót helyeztek forgalomba, 6,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A csökkenés alapvetõen annak tudható be, hogy idén áprilisra estek a húsvéti ünnepek. Az unióban 6,6 százalékkal, valamivel több mint 1,91 millióra csökkent az átadott új autók száma. A 2004-ben, illetve az utána csatlakozó uniós országokban jelentõsen, 8,2 százalékkal, nagyjából 106 ezerre nõtt a forgalomba került új autók száma, a bõvítés 2004-es elsõ köre elõtti Európai Unió 15 tagállamában viszont 7,8 százalékkal 1 millió 84 ezerre esett ez a szám. A legnagyobb piacok közül a legerõsebb, 19,8 százalékos visszaesést Nagy-Britannia könyvelhette el, míg Németországban 8,0 százalékkal, Franciaországban 6,0 százalékkal, Olaszországban pedig 4,6 százalékkal mérséklõdött a forgalomba került új autók száma. Egyedül Spanyolországban emelkedett szerény, 1,1 százalékos mértékben az új autók száma. Az EU tagállamaiban a legnagyobb autógyártók közül az Opel/Vauxhall esett vissza a legnagyobb mértékben, 13,4 százalékkal. A Nissan által átadott autók száma 13,2 százalékkal esett, a Ford 11,4 százalékos, a Hyundai 10,3, százalékos, a Volkswagen-csoport 8,8 százalékos, a A házvezetõnõ benyit az idõs profeszszor dolgozószobájába: – Professzor úr, egy díjbeszedõ áll az ajtóban. Mondtam neki, hogy ön házon kívül van, de nem hiszi el. Az öreg szórakozottan felnéz a munkából: – Jó-jó, akkor mindjárt jövök és meggyõzöm én magam. * – Apa, szereted a sült almát? – Igen, kisfiam. Miért kérdezed? – Mert ég a gyümölcsöskert.

PSA-csoport 6,4 százalékos, a BMW 6,0 százalékos, a Daimler 2,7 százalékos, a Renault 2,6 százalékos, a Fiat Chrysler pedig 0,8 százalékos csökkenést könyvelhetett el. Az év elsõ négy hónapjában 4,5 százalékkal több mint 5,48 millióra emelkedett az utakra került új autók száma a 32 európai országban, ezen belül az EU-ban 4,7 százalékkal, több mint 5,33 millióra ugrott az új autók száma. Olaszországban 8,0, Spanyolországban 6,1, Franciaországban 2,0, Németországban 2,5, Nagy-Britanniában pedig 1,1 százalékkal nõtt az új autók száma. Az ACEA statisztikája szerint Magyarországon áprilisban 7,7 százalékkal, 8681-re, januáráprilisban pedig 18,9 százalékkal, 33 024-re emelkedett az üzembe helyezett új autók száma. MTI


Hírnök

KÖZLEKEDÉS

23

Segít megóvni a lerakódásoktól, dupla súrlódáscsökkentõ

Újgenerációs üzemanyag A világ energiaigénye 2050-re megduplázódik, több mint 2 milliárd jármû lesz a közutakon, az üzemanyagok fejlesztése pedig segíti az üvegházhatású gázok kibocsátásának viszszaszorítását – mondta Bujdosó Andrea, a Shell Hungary Zrt. igazgatósági elnöke.

Az elnök az energiaipari vállalat újgenerációs üzemanyagát bemutató sajtótájékoztatón hozzátette, az üzemanyagok folyamatos fejlesztése azért is fontos, mert az olaj és a gáz az energiamix lényeges alkotóeleme lesz a következõ évtizedekben. Juhász Péter magyarországi értékesítési vezetõ kiemelte: a mostani iparági trendeknél a károsanyag-kibocsátás csökkentése, és a hatékonyság növelése áll a középpontban. Az autógyártók a korábbiaknál kisebb motorokat gyártanak, amelyekhez új technológiai megoldások kellenek. A most hétvégi monacói Forma-1-es futamon is a legújabb fejlesztésû üzemanyagokkal érték el a Shellel 50 éve technikai partnerségben lévõ Tizenéves fiú nyúzza az apját, hogy adja kölcsön a család autóját. Az apja gunyorosan megkérdi: – És mit gondolsz, a két lábad vajon mire való? – Az egyik a kuplunghoz, a másik pedig a fékhez és a gázhoz! – feleli a talpraesett fiú. * Két autós beszélget : – A te kocsidban van riasztó? – Csak ha benne ül az anyósom. * Szõke nõ beiratkozik egy reinkarnációs tanfolyamra. A barátnõje másnap megkérdi: – És nem volt nagyon drága? Mire a szõke nõ: – De igen, az volt, de hát csak egyszer élünk... * Két ügyvéd leül a kávéház teraszára és rendelnek két kávét. Ezután elõvesznek az aktatáskájukból egy-egy szendvicset és elkezdenek enni. Amikor visszajön a pincér, rájuk szól: – Uraim, itt nem ehetik a saját ételüket! – Rendben – felelik mindketten, azzal kicserélik egymással a két szendvicset és esznek tovább.

Ferrari pilótái az elsõ és a második helyezést – emelte ki. A Shell Hungary Zrt. június 5-én kezdi újgenerációs üzemanyagainak forgalmazását. Ekkortól minden benzin és dízel üzemanyag tartalmazza azt az új technológiát, amely segít megóvni a lerakódásoktól az üzemanyagellátó rendszert, és a korábbi formulához képest kétszer akkora mennyiségben tartalmaz súrlódáscsökkentõ összetevõt. Johanne Smith, a Shell üzemanyag fejlesztõmérnöke elmondta, az új formulát a Ferrari F1es csapatával együttmûködve fejlesztették ki, és a Ferrari versenyautóit hajtó üzemanyag 99 százalékban azonos típusú összetevõket tartalmaz, mint a Shell 100-as oktánszámú üzemanyaga. A nyilvános cégadatok szerint 2016-ban a Shell 256,8 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el, ami 2,2 milliárd forinttal, 0,88 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A cég átlagosan mintegy 100 munkavállalót foglalkoztatott tavaly. Az összes belföldi árbevétel 2016-ban 247,9 milliárd forintra csökkent a 2015-ös 251,4 milliárdról, amit elsõsorban az eladási árak jelentõs csökkenése okozott – írták. A forgalom tovább emelkedett, csaknem 6 százalékkal, ami a piac növekedésének köszönhetõ. A magyarországi üzemanyagpiac kiskereskedelmi forgalma csaknem 5,5 százalékkal bõvült, ami nagyban köszönhetõ a jelentõsen alacsonyabb világpiaci olajáraknak is – áll a beszámolóban. MTI


24

KÖZLEKEDÉS

Hírnök

A hátsó rendszám áthelyezhetõ a kerékpárszállító eszközre Egy, a kormány által elfogadott javaslat alapján a gépkocsik hátsó, fehér rendszáma áthelyezhetõ lesz a kerékpárszállító eszközre; a szürke rendszám kiváltásának folyamata pedig egyszerûbbé és olcsóbbá válik – tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-t.

Közleményükben azt írták: Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelõs kormánybiztos az NFM-mel és a Belügyminisztériummal (BM) egyeztetve, „a kerékpárosok kérésének megfelelõen” javaslatot tett a szürke rendszám szabályozásának módosítására. A kormány elfogadta a kezdeményezést – közölték –, így a jövõben nem lesz szükség a kerékpárszállító eszköz mûszaki szemléjére. Egyszerûbb és olcsóbb lesz

a szürke rendszám kiváltásának folyamata: az okmányirodákban lehet igényelni és átvenni. Hangsúlyozták: szintén fontos fejlemény a kerékpárosoknak, hogy „a szabályozás kiegészítése egyértelmûen kimondja, a gépkocsi hátsó, fehér rendszáma áthelyezhetõ a kerékpárszállító eszközre”. A kormánybiztos javaslatára törvénymódosítással kiterjesztik a szürke rendszám értelmezését is, így a vonóhorogra szerelhetõ eszköz szabályozá-

sa a hasonló módon szállított egyéb tárolókra, például az úgynevezett boxokra is vonatkozik majd. A tárca ismertette: a rendeleti szintû változások megjelenése a közeljövõben, hatályba lépésük a kihirdetést követõ öt napon belül várható. Révész Máriusz kormánybiztos a BM-mel megállapodott arról, hogy a rendõrség a fehér rendszámot átszerelõ gépkocsivezetõket addig sem bírságolja meg – tették hozzá.


Hírnök

KÖZLEKEDÉS

25

Meghosszabbítják az elektromos autók vásárlásának támogatását Az elektromos hajtású gépkocsik vásárlásának támogatására szánt tavalyi kétmilliárd forintos keretet nem sikerült elkölteni, ezért ennek idejét meghosszabbítják, és az idén további hárommilliárd forintra lehet majd pályázni – fejtette ki Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára.

Az elektromobilitás elterjesztését segítõ Jedlik Ányos tervrõl adott tájékoztatójában a helyettes államtitkár közölte: tavaly októberben írták ki a pályázatot az elektromos gépkocsik beszerzésére, eddig 228 pályázat érkezett be, 167 kiadott támogatói okirat született, és 212 esetben már megítélték a támogatást. Hozzátette: a 2+3 milliárd forintos keret 3500 autó beszerzésének támogatására elég. A kormány 2015 júliusában fogadta el a Jedlik Ányos tervet. Az eddig megvalósult intézkedésekrõl szólva a helyettes államtitkár egyebek mellett kiemelte: 2015. augusztus 1-jén hatályba lépett a zöld rendszám bevezetésérõl szóló rendelkezés, az elektromos autók után nem kell regisztrációs adót, cégautóadót és gépjármûadót

fizetni, valamint nincs forgalomba helyezési illeték. Az önkormányzatoknak 2016 szeptemberében pályázatot írtak ki elektromos töltõállomások telepítésére, 75 pályázat érkezett be 409 töltõpontra, minden jelentkezõ támogatást kapott – jelezte. Nikoletti Antal felidézte azt is: a BKV vásárolt 20, tisztán elektromos meghajtású autóbuszt, illetve van egy kommunális hulladékszállítási projekt, ahol a szállítást elektromos meghajtású jármûvekkel végzik majd, és ha sikeres, tovább tudják bõvíteni a programot. A helyettes államtitkár kitért arra, hogy a visegrádi négyeket összehasonlítva Magyarország az élen áll, az országban 836 tisztán elektromos személygépkocsi van regisztrálva, és a tavaly kiírt pályázat ezt a számot még körülbelül

300-zal növeli. Csehországban 790, Lengyelországban 370, Szlovákiában pedig 340 tisztán elektromos meghajtású jármû van üzemben. A regisztrált elektromos töltõállomások száma viszont 205 Magyarországon, míg Lengyelországban 325, Csehországban 450, Szlovákiában pedig 440. Hozzátette ugyanakkor, hogy a folyamatban lévõ, illetve a tervezett intézkedések segítik majd a belföldi töltõállomások elterjedését. A helyettes államtitkár elmondta: készül a kormányrendelet az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának bevezetésérõl, és a nemzetgazdasági tárca még az év vége elõtt beterjeszti az elektromobilitási törvényt, amely az elektromobilitással összefüggõ minden témakört összefog majd. A további tervekkel kapcsolatban kiemelte egyebek mellett az elektromos töltõberendezések telepítését megyei jogú városokba és kiemelt turisztikai helyszínekre, valamint az elektromobilitással összefüggõ társadalmi tudatformálást. MTI


26

ÉSZBONTÓ

Hírnök

SZUDOKU – SZUDOKU – SZUDOKU

Feladat: Az üres négyzetekbe úgy kell beírnunk a hiányzó számokat, hogy a négyzetrács mind a kilenc sorában és mind a kilenc oszlopában megtalálhatóak legyenek a számok 1-tõl 9ig, de egyetlen szám se ismétlõdjön. A 3x3-as négyzetekben minden szám szintén csak egyszer szerepelhet. Szudoku megfejtésünk a 30. oldalon!

HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-20-480-1751


Hírnök

27

ÉRDEKESSÉG

3,5 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók 6585 tûzkárra Tavaly a biztosított lakóingatlanokban 6585 tûzkár keletkezett, ezek kártérítésére 3,5 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók, 2010 óta 47 564 tûzeset történt a biztosított ingatlanokban, ezekre öszszesen 35,3 milliárd forintot fizettek ki a társaságok – mondta Bérczi László tûzoltó dandártábornok, országos tûzoltósági fõfelügyelõ a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) sajtóbeszélgetésén.

Bérczi László elmondta: az elmúlt hét évben 2012-ben volt a legrosszabb a helyzet, amikor 7698 biztosított ingatlanban 9,1 milliárd forint kár keletkezett. Kifejtette: a lakástüzek egyik leggyakoribb oka a nyílt láng használata, fokozottan ügyelni kell arra, hogy a tûzhelyek, kandallók, kályhák közelében véletlenül se tároljanak a lakók gyúlékony anyagot. A konyha az egyik leginkább tûzveszélyes terület, második helyen azonban a lépcsõházak állnak, mivel például a közös hulladékledobó kedvez a tûz kialakulásának és gyors terjedésének – mondta a dandártábornok. Kruppa Attila, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület tûzvédelmi munkacsoportjának vezetõje kiemelte: nõ az elektromos eredetû tüzek elõfordulásának száma is, tüzet okozhat a ké-

szülékek hibás mûködése, az általuk termelt hõ nem megfelelõ elvezetése, és a nem megfelelõen karbantartott hálózat is. Gyakori probléma, hogy egy-egy konnektorra nagyszámú eszközt csatlakoztatunk különféle hosszabbítók és elosztók segítségével, ezzel pedig túlterhelhetjük mind magát az elosztót, mind a falba épített vezetéket. Az ideális megoldás, ha egy fali csatlakozóra nem kötünk 2000-2500 Watt összteljesítménynél nagyobb terhelést – fûzte hozzá. A villamos eredetû tûzkárok megelõzésérõl és csökkentésérõl fontos információkat közölnek a Magyar Elektrotechnikai Egyesület, a Magyar Biztosítók Szövetsége és az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság által közösen készített ajánlásban – mondta a szakember. MTI

A kezdõ focista leszerzõdik a keménységérõl híres csapatba. Elsõ edzésén az edzõ eligazítást tart: – A legfontosabb, hogy ha nem tudod a labdát elrúgni, akkor az ellenfélbe rúgj egy nagyot, nehogy elszaladjon. Na, kezdjük! Hol a labda? Mire egy hang a csapatból: – A fenébe a labdával! Kezdõdjön a játék! * „Veszélyes dolog csíráztatni az atommagot.”


KRIMI-FÉLSZIGET

A pénz szaga

– Meglátod Karcsikám, hogy megölnek a pénzedért! – barátja olyan komolyan mondta, hogy Károly gyomra beleremegett. – Kevesebbért is öltek már embert, és hiába bízol a rokonaidban, a barátaidban, ha megérzik a pénz szagát, kibújik belõlük az ördög! Károly riadtan nézegette a hosszú listát, amelyre fölírta mindazoknak a rokonainak, barátainak a nevét, akiket hatalmas lottónyereményébõl akart megajándékozni. El kellett ismernie, hogy öreg barátja mond valamit! A környezetében több szegény, tönkre-

ment ember élt, és Károly ezzel a pénzzel akarta megváltoztatni az életüket. Gondolta, ha már ilyen nagy szerencse érte, legalább fordítsa jó célra. Õ úgysem tudná elkölteni, hiszen sohasem volt saját családja, évtizedek óta egyedül élt. Csak hát, nehéz dolog a jótékonykodás, mert nem lehet úgy elosztani a pénzt, hogy mindenki elégedett legyen, és ne akarjon még többet kapni. Károly komoly gondban volt. Egyik reggel aztán kipattant az isteni szikra, úgy érezte, megtalálta a megoldást. Összehívta rokonait és eléjük állt mondandójával. – Hatalmas összeget nyertem a lottón. Akkorát, hogy mindannyian jól megélhetünk belõle. De nem tudtam eldönteni, kinek mennyit adjak, ezért úgy döntöttem, mindanynyian egyformán kaptok. Mindenkinek annyi pénzt utaltatok havonta, amibõl tisztességgel

Hírnök

meg lehet élni. Ezt a pénzt mindaddig kapjátok, amíg én élek. De ha meghalok, bármilyen módon, akkor a maradék összeg egy alapítvány számlájára kerül. Szóval, vigyázzatok rám, mert csak élve veszitek a hasznomat! Vidáman fogadta a tapsot, õszintén örült, úgy érezte, megtalálta a tökéletes megoldást. Így mindannyiuk érdeke az volt, hogy õ a lehetõ legtovább éljen. Úgy gondolta, nem kell attól félnie, hogy valaki megöli az örökség reményében. Úgy fél év múlva azonban, amikor egy színházi elõadásról ment haza barátjával, álarcos rabló támadt rájuk és egy késsel megszúrta Károlyt. Szerencséjére a szúrás nem volt veszélyes, a kiabálásra pedig elõkerült valahonnan egy rendõr, így a rabló elmenekült. Akkor még nem hozta összefüggésbe a dolgot a nyereményével, de legközelebb a frissen vásárolt villája kertjében érte támadás, majd pedig az utcán, fényes nappal akarta elütni egy fekete furgon. Károlynak rá kellett jönnie, hogy ezek az események már nem lehetnek véletlenek. Erõt vett rajta a gazdag embereket oly gyakran kínzó



28

– Atyám, vétkeztem! Három napja nem hordok fehérnemût. – Rendben, lányom! Három miatyánk és húsz cigánykerék.

A horgász elkezd úszni. Már félúton jár, amikor megint kérdez: – Hogyan tudták õket kiirtani? – Piranhák ették meg õket...

A horgásznak megfeneklik a hajója. Oda szól a parton álló embernek: – Elnézést! Nincsenek krokodilok a tóban? – Már évek óta nincsenek...

Férfi begipszelt lábbal horgászik a folyóparton. Arra megy egy Másik horgász: – Harapnak a halak? – Nem, csak elestem...


Hírnök

KRIMI-FÉLSZIGET

rettegés. Testõröket fogadott, páncélozott autóval járt, egyedül, gyalog már ki sem mert menni az utcára. A félelem megmérgezte minden pillanatát. Különösen azért, mert nem értette, ki és miért akarná megölni? Mivel a rendõrség sem jutott az ügyben semmire, Károly bezárkózott hatalmas villájába és nem engedett idegeneket a házába. Csak rokonai és bizalmas barátai látogatták. Egyik vasárnap sógornõje fõzött neki finom ebédet. Amíg az asszony leszedte az asztalt, Károly kilépett a villa erkélyére. A hegyoldalba épített házat gyönyörû, teraszos kert vette körül, Károly szívesen nézegette a csodálatos panorámát. Az erkély korlátjára könyökölt, s amikor elõre hajolt, hogy lelásson a ház elé ültetett rózsákra, valaki hátulról hirtelen fölemelte lábait és át-

lökte a korláton. De a férfi nehezebbnek bizonyult, mint ahogyan támadója számított, így még meg tudott kapaszkodni a korlátra futtatott díszcserjékben. Az ágakba kapaszkodva rémülten bámult vissza támadójára. Öccse felesége állt a korlát másik oldalán, elszántan, kivörösödött arccal sziszegte: – Dögölj meg! – és valami eszköz után nézett, amivel lelökheti a férfit az erkélyrõl. – Ne, ne, Anna! Kérlek, ne! Mi bajod van velem? Nem adtam elég pénzt? – De, de, még sokat is! – kiabált az asszony és egy felmosó nyéllel próbálta lepiszkálni az ágakba kapaszkodó sógorát. – Szép családunk volt, te meg tönkretetted az életünket! Nehezen éltünk, de szerettük egymást! Mióta jön minden hónapban ez a sok pénz, az öcséd

29

nem dolgozik, szórakozni jár, a gyerekeink egész nap a játékteremben lógnak iskola helyett! Mind téged utánoznak, olyanok akarnak lenni, mint te, nagymenõk! Én meg tehetetlenül nézem, hogy szétzüllik a családom. Dögölj meg, Károly, vissza akarom kapni az életemet! Két testõre mentette meg, akik berohantak a kiabálásra. Visszahúzták az erkélyre, de a feldúlt Annát ketten is alig tudták lefogni, mindenáron le akarta lökni sógorát. Károly azonban nem engedte, hogy a rendõrséget hívják. – Ne bántsátok! Én hálás vagyok neki, mert felnyitotta a szememet. Attól féltem, hogy a vagyon elveszi az eszüket, de látom, hogy engem részegített meg a pénz szaga... Sz. Zs. Rajz: Hajós Márk


30

CÉGJEGYZÉK / HIRDETÉS

Hírnök

OTTHON, ÉPÍTKEZÉS

INGATLAN

Diplomás, nagyon precíz szakoktató, rövid határidõvel vállal SZALAGPARKETTA LERAKÁST, REDÕNY GURTNI CSERÉT, REDÕNY javítást. +36/70 418 3032 MÛANYAG NYÍLÁSZÁRÓ, REDÕNY (mûanyag vagy alumínium), Szúnyogháló AKCIÓ! Akár 50%-os kedvezménnyel! www.premierplast.hu, e-mail: nyilaszaro07@gmail.com Tel.: 06-20777-4007 FESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS, homlokzati hõszigetelés. A munkákhoz az anyagot a legkedvezõbb feltételekkel biztosítjuk! 06-70-631-7554 KÖLTÖZTETÉS, BÚTORSZÁLLÍTÁS kedvezménnyel! A hirdetés felmutatójának 10% kedvezmény! Költöztetés bel-és külföldre, csomagolással, bútorszereléssel, garanciával, biztosítással. Antik bútor és zongora sérülésmentes szállítása. 06-30-9495-614 www.enzotrans.hu GARÁZSKAPUK, KERTKAPUK, HAJTÓMÛVEK szerelése, javítása, karbantartása! Tel.: 06-20966-0341 KONTÉNERES SZILÁRD HULLADÉK SZÁLLÍTÁS Gödöllõn és környékén. Tel.: 06-20-944-7515 www.konteneregyorsan.hu DUGULÁS ELHÁRÍTÁS! Mosdó-kád 9.500 Ft-tól, Wc 12.000Ft-tól, kamerás csõvizsgálat 14.000 Ft-tól. Telefon: 06-70-250-9132

ELADÓ DUNAKESZI-ALSÓ REZEDA utcában 641 nm-es /beépíthetõ/ hétvégi telek fa/házzal, gyümölcsfákkal. Közmûves! Tehermentes! 30 M Ft. 20/2443456. Ingatlanosok ne hívjanak! ELADÓ RÁKOSPALOTA-KERTVÁROS Veresegyház utcában kétgenerációs családi ház 365 nmes féltelken. 42 M Ft. 20/9522922. Csere is érdekel! Ingatlanosok ne hívjanak!

Szudoku megfejtések

SZOLGÁLTATÁS



PÁLYÁZATÍRÁS, ÜZLETI TERV, megvalósíthatósági tanulmány készítés, cég szolgáltatások, ingatlan értékbecslés, - felülvizsgálat, számítástechnikai-szakrevizori feladatok, Belsõellenõrzés (CIA, ABPE), igazságügyi, - mérnöki, - VM. gazdasági szakvélemények készítése, Költségvetési szerveknek és Vállalkozásoknak. e-mail: 2freyco@gmail.com KÖNYVELÉS, ADÓBEVALLÁSOK készítése, tanácsadás, cégeknek, egyéni vállalkozóknak, magánszemélyeknek. Aranymagnólia Bt. +36-30-3508800 e-mail: aranymagnoliabt@gmail.com, www.aranymagnolia.hu BARBARA KUTYAKOZMETIKA. Cím Nagytarcsa, Tessedik Sámuel utca 38. Kérésre házhoz megyek. www.barbarakutyakozmetika.hu +36-20935-5059 Esti program A férj csak hajnalban ér haza. A neje vészjósló hangsúllyal kérdezi: – Hol voltál egész éjszaka? – Képzeld, drágám, az új titkárnõm munkaidõ végén behozott nekem egy kávét, sejtelmesen rám mosolygott, majd amikor lerakta a kávét az asztalra, szétnyílt a blúza, én nem bírtam visszafogni magam, és belecsókoltam a nyakába, erre õ teljesen megvadult, egymásnak estünk, elvesztettük a fejünket, végül a lakásán kötöttünk ki, és egész éjjel szeretkeztünk. – Hazudsz! Fogadjunk, hogy már megint azt a rohadt Windowst akartad felinstallálni a gépedre! * – Milyen a hallása, mama? – Római katolikus...


Hírnök

CÉGJEGYZÉK / HIRDETÉS

VEGYES TANYASI CSIRKE! Elõnevelt és vágnivaló HÚSCSIRKE, kettõshasznú színes, tojónak való JÉRCE+KAKAS, a megszokott kiváló minõségben, takarmánnyal és kiegészítõkkel idén is kapható! Aszódi Baromfifarm. 70 520 8515, 70 287 3834

AUTÓ-MOTOR AUTÓ ÜLÉSHUZAT KÉSZÍTÉS! Személygépkocsira, mikrobuszokra, buszukra. Autókárpit és tetõkárpit javítása! Motorülés javítás! 06-20-5447532 2100 Gödöllõ, Palást u. 8. VÁSÁROLNÉK VETERÁN MOTORKERÉKPÁROKAT - alkatrészeket: Pannónia, Simson, Mz, Jawa típusokat. Telefon: 06-30-950-9383 vagy 06-28437-345 MOTORKERÉKPÁR ALKATRÉSZEK ÉS SZERVIZELÉS: Új és használt motorkerékpárok értékesítése, motoros ruházat, felszerelés, kiegészítõk. 2143 Kistarcsa, Szabadság út 54/A. 06-28-471350; 06-30-635-5400 CTM, CSEPEL, BOTTECCHIA KERÉKPÁROK forgalmazása és szervizelése! Gödöllõn! 06-30546-0852

31

EGÉSZSÉG ÉLJEN FÁJDALMAK NÉLKÜL! Magyar találmány, magyar engedélyekkel! Magyarországon 60 eü. intézményben. Gyulladások, izületi fájdalmak, fekélyek, fülzúgás, visszerek, asztma, allergia. Próbálja ki! Gyógyuljon kényelmesen otthonában! Tel.: 06-70-770-4748

KÉPZÉS, OKTATÁS OLASZ, MAGYAR KORREPETÁLÁSA, érettségire, nyelvvizsgára felkészítés friss nyugdíjas gimnáziumi tanárnõtõl. 06-70-231-9629, thll@freemail.hu

ÁLLÁS BETANÍTOTT MUNKA DUNAKESZIN, azonnali kezdéssel, férfiaknak és nõknek. Fröccsöntõ gépek kezelése és csomagolás. Fizetés: nettó 120.000 - 130.000 Ft + jelenléti bonusz. Érdeklõdni: 06-20-625-3107, vagy 06-20-23840-30


32

H I R D E T É S

H

Í R N Ö K

M

A G A Z I N

O N L I N E

:

www.hirnok.hu

Hírnök

Hírnök 2017 Június  

A legfrissebb esküvői trendek; Elárverezik Elvis repülőgépét; McCartney a leggazdagabb brit zenész; Kevesebben születtek és többen haltak me...

Advertisement