2016/5
XIII. évf.
ING
N YE
!
2016 MÁJUS
INFORMÁCIÓS MAGAZIN
22
A CÍMLAPSZTORI J Á N L AT U N K
L Á TO G A S S
EL
HONLAPUNKRA:
Hírnök
www. h i r n o k . h u
Hírnök
3
G O N D O L A T O K
Állásajánlatok minden mennyiségben...
XIII. évf. 5. szám;
A munkán munkálkodunk A
z elmúlt hónapokban jelentõset változott aa hazai munkaerõpiac. Szakemberek szerint ez már egyértelmû jele a gazdaság fellendülésének, s a munkaerõhiány kialakulása elsõsorban annak köszönhetõ, hogy korábban feladat hiányában elbocsátottak embereket, most egyre több a munka, illetve megrendelés, ami munkásokat kíván. Ez mindenképpen jó hír, hiszen a családok megélhetése, életszínvonala ezen múlik, és ez teszi lehetõvé a további fejlõdést. A legfrissebb adatok szerint, hét év óta a legalacsonyabb szintre csökkent márciusban a munkanélküliség az Európai Unióban, s az elemzõk éves szinten, akár 6 százalék alatti munkanélküliségi rátára számítanak hazai viszonylatban. Érdekesség, hogy az Egyesült Államokban viszont emelkedik a munkanélküliség, sõt április végén, több mint 40 éves mélyponton volt. ehát, egyre több munkahely vár betöltésre, amelyek közül anéhány kiemelt ajánlat megtalálható lapunkban is, de képzés, illetve tanfolyam lehetõséget is kínálunk. Sõt! Már nem csak magazinunkban, hanem legújabb állásportálunkon, a www.jobvip.hu oldalon is találhatnak olvasóink munkalehetõséget. Honlapunk indítását az vezérelte, hogy jelentõs mennyiségû állásajánlat érkezik hozzánk folyamatosan, s – mint az a fentiekbõl is kiderül – kínálat van bõségesen. Mi tagadás, jelentõs elõnnyel indulunk, hiszen központi honlapunkon – a hirnok.hu oldalon – már mûködött a népszerû állásajánlat rovatunk, amelyet most új helyre költöztettünk, kibõvítettünk, illetve könnyen átlátható a profilnak megfelelõ formába öntöttünk. Másik komoly elõnyünk – vagy nevezhetjük szerencsének –, hogy több hónapja dolgozunk honlap-hálózatunk újraépítésén és bõvítésén, amely egyik része az a fajta nyilvántartás, amit jobvip.hu oldalunkon is használunk. Így csak beelõztünk az állásajánlatokkal, hiszen jelentõs az igény. A honlapon ingyenesen jelentetjük meg az álláskeresõket és az állásajánlatokat, illetve kiemelt megjelenést is kérhet, akiknek fontos, hogy mielõbb munkatársat találjon. Az április végén indított honlapon már jelentõs mennyiségû ajánlat található – amely folyamatosan bõvül –, így egy hét után a napi látogatottság ezer felettire is ugrott. Érdemes felkeresni oldalunkat annak, aki állást keres, vagy kínál, esetleg csak kíváncsi… Meggyesi Gyula
T
2016. Május MEGJELENIK: MINDEN HÓNAP ELSÕ CSÜTÖRTÖKÉN
www.hirnok.hu FÕSZERKESZTÕ: Meggyesi Gyula
Mobil: 06-20-9359-952
E-mail: hirnok@hirnok.hu FÕSZERKESZTÕ-HELYETTES: Fejér Andrea 06-20-480-1751 info@hirnok.hu KÖZPONT ÉS LEVÉLCÍM: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. Telefon/fax: 06-28-540-160
E-mail: info@hirnok.hu;
HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-20-480-1751; 06-28-540-160; 06-20-9359-952;
Kiadja a Alapítva: 1992
NYOMÁS: Oláh nyomda
FÕBB TERJESZTÉSI TERÜLETEINK: – Több Fõvárosi és Pest megyei bevásárlóközpontban, okmányirodában, ügyfélszolgálaton, egészségügyi intézményben, vállalkozásoknál, üzletekben, szolgáltatóknál... – Kiemelt helyek: Budapest IV., XV., kerületekben, illetve Csömör, Kistarcsa, Kerepes, Gödöllõ, Szada, Mogyoród, Veresegyház, Erdõkertes, Õrbottyán, Göd, Fót, Dunakeszi. – A hónap aktuális témájában rendezett kiállítások helyszínén partnereinknél; – Digitális formátumban (honlapunkról elérhetõ: www.hirnok.hu). A HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT NEM VÁLLALUNK FELELÕSSÉGET! A programok, információk tájékoztató jellegûek! Amelyik írásban, vagy annak végén elérhetõség található, az reklámként szerepel lapunkban. Az írások és hirdetések máshol történõ megjelenéséhez kiadónk hozzájárulása szükséges.
HASZNOS ÉS ÉRDEKES, ROVA ROVAT OK, CIKKEK...
www.hirnok.hu ÁLLÁSAJÁNLAT ÁLLÁSAJÁNLAT OK, MUNKAHELYEK, MUNKAHELYEK, KÉPZÉSEK...
www.jobvip.hu TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
www. h i r n o k . h u
4
ÁLLÁS
/
MUNKA
Hírnök
Az elemzõk a munkanélküliség további csökkenésére számítanak A munkanélküliség további csökkenésére, éves szinten akár 6 százalék alatti munkanélküliségi rátára számítanak a Takarékbank és az Erste makroelemzõi.
Oszlay András, a Takarékbank elemzõje szerint a következõ hónapokban a munkanélküliségi ráta a szezonális munkahelyteremtés révén lassan tovább csökkenhet, nyár közepén akár 5,5 százalékra is mérséklõdhet, mielõtt az év vége felé visszaemelkedik 6 százalék közelébe. 2016 egészének átlagában így akár egy teljes százalékponttal is alacsonyabb lehet a munkanélküliségi ráta a tavalyi 6,8 százaléknál – tette hozzá. Kiemelte: a január-márciusi idõszakban a foglalkoztatási ráta 56,7 százalékra emelkedett. Az Eurostat által kiemelten figyelt 15-64 éves korosztályban a foglalkoztatottság meghaladta a 65 százalékot. A vállalati felmérésekbõl továbbra is szinte minden szektorban a foglalkoztatási szándék bõvülése látható, ennek azonban kezd gátat szabni a munkaerõ-tartalék komoly csökkenése, ami néhány ágazatban már munkaerõhiányt jelent. Mindez pedig fokozódó béremelkedést vonhat maga után – vélekedett a szakértõ. A fõnök megkérdezi a beosztottját: – Mennyi pénzre van havonta szüksége? – Nem tudom, annyi még sohasem volt... * – Kisfiam, menj ki az udvarra és ott fújd a sípodat! Apád nem tud újságot olvasni. A gyerek így felel: – Ugyan, én még csak 8 éves vagyok, mégis el tudom olvasni azt az újságot.
TO V Á B B I
Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezetõ makrogazdasági elemzõje kiemelte: az év elsõ három hónapjában folyamatosan csökkent a munkanélküliségi ráta, a januári 6,2 százalékról, márciusban 6 százalékra mérséklõdött. A következõ hónapokban is folytatódhat a munkanélküliségi ráta fokozatos csökkenése, a tavalyi 6,8 százalékos szintrõl az idén átlagosan 5,9 százalékra eshet a mutató. Az elemzõ úgy fogalmazott: a munkanélküliségi ráta elsõ negyedévben mért csökkenését segítette, hogy egy év alatt több mint 18 százalékkal, 208 ezerre nõtt a közfoglalkoztatottak száma, a belföldi elsõdleges munkaerõpiacon munkát vállalók száma pedig 2,6 százalékkal, 3 millió 934 ezerre emelkedett. Azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy míg a 25 és 54 év közöttiek foglalkoztatottsági rátája elérte a 81 százalékot, addig a fiatalkorúak körében (15-24 év) csupán 26,8 százalék volt.
Egyre több segélykérõ az Egyesült Államokban Kissé emelkedett ugyan, de nem törte meg a kedvezõ trendet az elsõ alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban – derül ki a washingtoni munkaügyi minisztérium közzétett jelentésébõl.
Április második felében 257 ezren folyamodtak elsõ alkalommal munkanélküli segélyért az Egyesült Államokban, többen az elõzõ heti 248 ezernél. Az elõzõ heti adatot a munkaügyi minisztérium 247 ezerrõl módosította 248 ezerre, ami 42 és fél éves mélypont. A segélykérelmek száma már sorban a hatvanadik hete tartózkodik a gazdasági elemzõk által a munkaerõ-piaci helyzet javulását a romlástól elválasztó 300 ezres határérték alatt. A 60 hetes periódus a leghosszabb javulási szakasz 1973 óta. A kérelmek négy heti mozgóátlaga 256 ezer volt április végén, 4750-nel alacsonyabb az elõzõ hetinél. Ez lett a mozgóátlag legalacsonyabb értéke 1973 decemberének elsõ hete óta. MTI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
www. h i r n o k . h u
Hírnök
ÁLLÁS
/
MUNKA
5
Egyre kevesebb állástalan van az EU-ban Hét év óta a legalacsonyabb szintre csökkent márciusban a munkanélküliség az Európai Unióban.
Az Eurostat, az EU statisztikai hivatala pénteken közzétett szezonálisan kiigazított adatai szerint a munkanélküliségi ráta 2009 áprilisa óta a legalacsonyabbra 8,8 százalékra mérséklõdött márciusban a februári 8,9 százalékról és a tavaly márciusi 9,7 százalékról. Az euróövezet 19 államában 10,2 százalékra csökkent az állástalanok aránya a februári 10,4 százalékról, illetve a tavaly márciusi 11,2 százalékról. Az eurózónában 2011 augusztusa óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség. A legalacsonyabb, 4,1 százalék Csehországban volt a munkanélküliség márciusban, a második helyen 4,2 százalékkal Németország áll. A legmagasabb rátát Görögországból jelentették, ahol januári adatok szerint 24,4 százalék volt a munkanélküliség, majd 20,4 százalékkal Spanyolország következik. Az EU 28 tagállamából 25-ben csökkent a munkanélküliség márciusban, Ausztriában, Lettországban és Finnországban viszont emelkedett. Az unióban 21,42 millióan voltak munka nélkül márciusban, ebbõl 16,44 millióan az eurózónában. Tavaly márciushoz képest az unió egészében 2,09 millióval, az eurózónában pedig
1,477 millióval csökkent a munkanélküliek száma. Mérséklõdött, de továbbra is súlyos gond a fiatalkorúak munkanélkülisége. A 25 év alattiak körében márciusban az unió 29 tagállamában 19,1 százalék, az eurózónában pedig 21,2 százalék volt az állástalanok aránya a tavaly márciusi 20,9 százalékkal, illetve 22,7 százalékkal szemben. A legjobb Németországban volt a helyzet, ahol a 25 éven aluliak 6,9 százaléka volt állás nélkül, míg Görögországban januári adatok szerint 51,9 százalék, Spanyolországban 45,5 százalék, Horvátországban 39 százalék, Olaszországban pedig 36,7 százalék volt a munkanélküliség a fiatalok körében. Magyarországról az Eurostat nem közöl márciusi adatot. Az unió statisztikai hivatalának kimutatása szerint februárban 5,8 százalék, tavaly februárban pedig 7,4 százalék volt a munkanélküliség Magyarországon. A 25 év alattiak körében egy év alatt 19 százalékról 14,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta. A KSH azt közölte, hogy az elsõ negyedévben 6,1 százalékos volt a munkanélküliség, az elõzõ negyedévi 6,2 százalékkal és az egy évvel korábbi 7,8 százalékkal szemben. MTI
Ember egy órát késik a munkahelyérõl és a fõnök megkérdezi, hogy miért késett. – Ne haragudjon uram, tudja a feleségem ma reggel jelentette be, hogy gyermeket vár. Mire a fõnök: – Szegény ember. És kire gyanakszik? * „Ha csinálod, és nem élvezed... ...az már munka.”
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
www. h i r n o k . h u
6
VÁLLALKOZÁS / CSALÁD
Hírnök
Szülõbõl lehet a legjobb vállalkozó Ha valaki sikeresen veszi a szülõvé válás akadályait, nagyjából minden olyan készséget megtanul, amely a vállalkozói élethez kellhet. A válságkezelés, a szervezés és az önfeláldozás leckéi tehát pénzzé tehetõk?
A szülõvé válás úgy változtatja meg az ember életét, hogy arra még a legalaposabb szóbeli tanácsadás sem tud felkészíteni. A szülõi örömök, a család boldogsága mellett tagadhatatlanul ott vannak a nehézségek: nem magunk választjuk meg a pihenõidõt, a szórakozásra szánt órákat. Aggódásra, a gyermek minden lépésének vigyázására fordítjuk minden energiánkat. De ott vannak a nem egyértelmû pozitívumok is. Azok a leckék, amelyeket a gyermeknevelés után akár arra is használhatunk, hogy sikeres vállalkozók legyünk – írja a Lifehacker szerzõje, aki minderre hat példán át hívja fel a figyelmet.
Varázsütésre képesek leszünk a figyelemmegosztásra Szülõként szinte folyamatosan több dologgal kell egyszerre foglalkoznunk. Az ebéd elkészítésével egy idõben fejben kell tartanunk a kedvenc rajzfilm kezdésének idejét. Akármilyen helyzetben képesek leszünk pelenkát cserélni, miközben az idõsebb gyermeket fél kézzel megmentjük az éppen szájba vett lakáskulcs veszélyeitõl. Ez a sokoldalúság talán fel sem tûnik gyermeknevelés közben, de olyan készségrõl van szó, amely vállalkozóként az egyik legértékesebb jellemzõnkké válhat. Ha belevágnánk a saját üzlet indításába, egy-két gyermek után sokkal felkészültebben tehetjük ezt.
centrálni, hogy ha váratlanul van szükség a beavatkozásra, képesek legyünk félretenni az éppen esedékes feladatot, aztán pedig hatékonyan visszatérni hozzá. Az sem lesz furcsa a gyermeknevelés után, hogy idõnként a nap minden óráját a feladatainkkal kell töltenünk.
Megismerjük a prioritásokat Szülõként, ha jól csináljuk, önkéntelenül kialakul, mely idõszakokban mire kell odafigyelnünk és koncentrálnunk. Megtanuljuk, hogyan hozzunk gyors döntéseket, és tegyük fontossági sorrendbe az éppen aktuális feladatokat, azokat is, amelyekrõl néhány perccel korábban nem is tudtuk, hogy léteznek. Talán nem meglepõ, de vállalkozóként naponta akár többször is éppen ilyen gyors döntéseket kell hoznunk azzal kapcsolatban, hogy mely teendõk a legfontosabbak. Ugyanolyan gyakran követelik meg a figyelmünket a feladatok és a munka során velünk
Megtanulunk munkaidõn kívül dolgozni A vállalkozói lét egyik alapvetése, hogy munkaidõ helyett határidõk szerint dolgozunk. Ha éjjel egykor kell felugrani a gyermekhez, ha a legváratlanabb pillanatokban kell figyelmet fordítanunk a kicsik problémáira, az könnyen hozzászoktat ahhoz az elsõre zaklatottnak tûnõ napirendhez, amit egy kezdõ vállalkozónak kell átélnie. Ezzel pedig még egy fontos dolgot megtanulhatunk. Hatékonyan beosztani az idõnket. Vagyis adott idõ alatt egy dologra kon– Tegnap betörtek hozzánk, és mindenünket elvitték, kivéve a szappant meg a törölközõt a mosdó mellõl. – Nahát! A piszkos disznók! TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
www. h i r n o k . h u
Hírnök
kapcsolatba kerülõ emberek, mint a gyermekeink. Ha ezekkel egyszerre próbálunk megbirkózni, a gyermeknevelés és a vállalkozás is káoszt idézhet elõ.
Megtanuljuk okosan felhasználni az erõforrásokat Ha valamit igazán fontos tudnia egy szülõnek, az a pénz beosztása. Ha a gyermekvállalás miatt csökken az ember jövedelme, miközben a gyermek miatti költségek nõnek, sok esetben kell lemondani a megszokott, de nem létfontosságú dolgok megvásárlásáról. De nem csak a pénzrõl van szó. A szabadidõnk megteremtése, vagy hogy a gyermek számára fontos pillanatokra tudjunk idõt és energiát szakítani. Ezek mind olyan képességek, amelyeket egy vállalkozónak, cégtulajdonosnak is el kell sajátítania: a készpénzállomány nyomon követésétõl, az igazán fontos számlák kiegyenlítésén át, a valóban fontos beruházások megtervezéséig. A könyvelési tudás fontos lehet, de ha gyakorlottan tudunk családi költségvetést készíteni, már az is fél gyõzelem.
Tudni kell feladatot osztani A jó szülõ és a jó cégvezetõ közös tulajdonsága: nem csinál mindent egymaga. Abba ugyanis belerokkan. Az igazán értékes tudás itt azonban az, hogy mikor és kinek lehet feladatot átadni. A kezdõ szülõ, ahogy a kezdõ vállalkozó is elköveti azt a hibát, hogy a gyermeke, illetve a vállalkozása biztonsága érdekében nem képes átadni az irányítást egy pillanatra sem. Így azonban a szülõ és a vállalkozó is elveszíti azt a lehetõséget, hogy idõnként élvezze a családi életet, vagy a vállalkozás eredményeit. – Fõnök, nem értem, ebben a hónapban 3 ezer forinttal kevesebbet kaptam, mint ami a havi fizetésem lenne. – Nos, ez azért van, mert a múlt hónapban véletlenül 3 ezerrel többet kapott, és most azt levontuk. Érdekes, hogy elõzõleg nem reklamált! – Hát, egyszeri tévedést még elnéz az ember, de látja, ez most már sorozatos hiba!
TO V Á B B I
7
VÁLLALKOZÁS / CSALÁD
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
Menjen csak az apa reggelenként a bölcsõdébe, ha lehetséges, vigye a fiút õ edzésre. Tanuljon meg a gyermek összepakolni maga után, sõt tanulja meg kezelni a mosógépet is. És ha van rá lehetõség, hívjunk bébiszittert, mert néha a szülõknek is szükségük van arra, hogy néhány órára saját programjuk legyen. Ha szülõként képesek vagyunk feladni az érzést, hogy „mindenre nekünk kell figyelnünk”, az megkönnyítheti a dolgunkat vállalkozóként. Fõleg abban a pillanatban, amikor olyan feladatokat vállalunk el, amelyeket egyedül már lehetetlen lenne végrehajtani. Elsõként persze azokat, amelyek nem létfontosságúak, vagy nem feltétlenül vagyunk bennük szakértõk. Így a számunkra legfontosabb kérdésekre elég energiánk marad.
Lesz miért dolgoznunk Sokan élik meg úgy a szülõvé válást, hogy a gyermek az elsõ dolog az életükben, akiért bármit megtennének. A gyermek biztonsága, öröme valami, amiért érdemes dolgozni, harcolni, elfáradni, akkor is megtenni a szükséges lépéseket, amikor éppen az idegeinkre mennek, és akkor is megvédeni és megnyugtatni a kicsit, amikor mi magunk is stresszesek vagyunk. A vállalkozás indítása is tartogat jónéhány stresszes idõszakot. A bizonytalan bevételek, a hosszú munkaórák, a kibírhatatlan ügyfelek, és a sikertelen próbálkozások hihetetlen mennyiségû stresszt halmozhatnak fel. Azonban a saját jólétünk, de még inkább a felépített és mûködõ cég olyasvalami, amihez ragaszkodni tudunk, és megvédjük akkor is, ha a legrosszabb pillanatban kell újabb munkaórákat bevállalnunk. Azokért a pillanatokért, amikor sikeresnek érezzük a felépített és mûködõ kis cégünket, ugyanúgy vállaljuk a végtelen kihívások sorát, mint a gyermekünkért. (csalad.hu)
V Á L L A L K O Z Ó K Ö Z P O N T: www.vallalkozokozpont.hu
8
ÉRDEKESSÉG
Hírnök
Száznyolc éven át hánykolódott a tengeren
A világ legrégebbi palackpostája Világrekordot jelentõ 108 éven, 4 hónapon és 18 napon át hánykolódott az Északi-tengeren egy palackposta, amelyet egy angol tengerbiológus dobott a vízbe az áramlások vizsgálatára.
George Parker Bidder annak idején több mint ezer palackot indított útnak. A közelmúltban megtalált üzenetet 1906. november 30-án hajította a tengerbe. A palackot tavaly vetette partra a víz Amrum német szigetnél, és egy ott nyaraló német nõ, Marianne Winkler találta meg – írta a The Guardian címû brit lap internetes oldala. A palackból kivett képeslapon angolul, németül és hollandul is szereplõ üzenetben a kutató azt kérte a megtalálótól, hogy juttassa vissza a lapot a dél-angliai Plymouthban mûködõ Tengerbiológiai Egyesületnek (MBA). Winklerék az utasításoknak megfelelõen ráírták a képeslapra, hogy hol és mikor találták meg a palac-
kot, majd egy Biddernek címzett borítékba tették a lapot. Az 1884-ben alapított egyesület még ma is létezik, és bár volt némi csodálkozás Plymouthban, amikor a levél megérkezett, a városban még ma is ismerõsen cseng Bidder neve. Az 1954-ben, 91 évesen meghalt kutató palackpostái révén elsõként bizonyította, hogy az Északi-tenger mélytengeri áramlata keletrõl nyugatra mozog. A palackba zárt üzenet kerek egy shilling jutalmat ígért a megtalálónak, amelyet a kutatóintézet készséggel el is küldött Winklernek. „Találtunk egy régi shillinget, azt hiszem az eBay-en. Elküldtük neki egy köszönõlevél kíséretében” – mondta az egyesület szóvivõje. A Guinness Rekordok szerkesztõsége megerõsítette, hogy a tengeren töltött 108 évvel, 4 hónappal és 18 nappal hivatalosan is Bidderé a világ legrégebbi palackpostája. A korábbi csúcstartó egy 2013-ban, a Shetland-szigeteken talált palack volt, amely 99 évet és 43 napot hánykolódott a tengeren. www.theguardian.com Gyerek új órát kap, de az pár nap után megáll. Erre fogja és szétszedi az órát. Egy döglött hangya esik ki belõle, erre felsóhajt: – Már értem, meghalt a gépész! * „Fiatalabb koromban 4 hajlékony tagom volt és 1 merev. Ma négy merev és egy hajlékony tagom van”.
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
www. h i r n o k . h u
Hírnök
9
PROGRAMAJÁNLÓ
Lockárium Gödöllõn – baráti, vagy családi program
Szabadulás az elmegyógyintézetbõl Hirtelen ötlettõl vezérelve, úgy döntöttünk, hogy egy szerdai napon, munka után ellátogatunk a Gödöllõn található Lockariumba, amely nemrégiben nyitotta kapuit.
A szellemi fáradalmak tünetmentesítéséhez ideális program lehet egy kis aktív kikapcsolódás, ami új lendülettel tölthet fel minket mentálisan is. A Lockárium lényege pedig, hogy agytekervényeinket megmozgatva 60 percen belül szabaduljunk, illetve teljesítsük a feladatot.
Este hét óra körül ékeztünk Gödöllõre, ahol Habók Tímea a hely megálmodója fogadott minket, s egy erõs kávé kortyolgatása közben remek lehetõség nyílt arra, hogy meséljen nekünk a Lockariumban választható három különbözõ kiszabadulós pálya jellegérõl és hangulatáról. Az igazán kedvet csináló beszélgetés alapján
egyhangúan az Elmegyógyintézet mellett döntöttünk – mármint, ami a pályát illeti. A Bohóc és a Backstage feladatok megoldását pedig a következõ alkalmakra halasztottuk. Tehát, kaptunk egy rövid elTO V Á B B I
igazítást és pár jó tanácsot a játékhoz, amelyeknek így utólag is átgondolva igen nagy hasznát vettük az „intézetben” eltöltött idõ alatt, anélkül hogy a „poént” elõre lelõtte volna. Miután önként átléptük az Elmegyógyintézet küszöbét, Timi a jó házigazda és rutinos játékmester precizitásával zárta ránk az ajtót… …ekkor töltött el minket igazán az a leírhatatlanul borzongató érzés, amit a helyiség erõsen nyomasztó atmoszférája zúdított ránk az összes érzékszervünkön keresztül. Éreztük, hogy össze kell szedni magunkat, hogy minél hamarabb kijussunk, hiszen a nyomasztó légkör mellett, a 60 perces határidõ is ösztönzött a szabadulásra. Borzongás és versengés az idõvel. Elkezdtük hát igazán komolyan venni a feladatot, és a lehetõ legszisztematikusabban együttmûködni szabadulásunk érdekében. Szerencsére eltérõ karakterû emberek vagyunk, így elkezdett kialakulni köztünk, hogy ki miben erõsebb és ennek alapján ösztönösen osztottuk meg azokat a feladatokat, amelyek a lakatok kinyitásához szükséges képkockák összerakásához nélkülözhetetlenek voltak. Azt szokták mondani, hogy „játszva ismerszik meg a másik”, ami ebben a szituációban rendkívül helytálló volt, hiszen egyikünknek például jobb érzéke volt a számokkal kapcsolatos logikai feladványokhoz, míg másikunknak a jó megfigyelõképességének és kreati-
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
vitásának vettük hasznát, harmadikunk az ügyességi megpróbáltatásokban volt nélkülözhetetlen, de az is bebizonyosodott, hogy ki mennyire kitartó egy adott helyzetben. Végül – a kisebb-nagyobb nehézségek leküzdése után –, sikerült kiszabadulni még az idõ lejárta elõtt és sok mindenben megvilágosodva nyitottuk ki a félhomályból való kiszabadulást jelentõ utolsó ajtót.
Mindenkinek ajánlom megtapasztalni az élményt, mert a leírhatatlan hangulat mellett remek lehetõséget adott ez a program arra, hogy igazán és alaposan megismerjük egymást egy különleges élmény által, ami rohanó világunkban szerény véleményem szerint az egyik legfontosabb. Üveges Zoltán
2100 Gödöllõ, Kenyérgyári u. 4. 06-20-265-3265 info@lockarium.hu www.lockarium.hu
www. h i r n o k . h u
10
Hírnök
TURIZMUS
A turisták elõtt szállhatnak fel a helyiek a velencei vízibuszokra A turisták elõtt szállhatnak fel a helyiek és a városban dolgozók a velencei vízibuszokra júniustól – jelentette be Luigi Brugnaro, a város polgármestere.
Elõször nyolc vaporettomegállóban – többek között a Santa Lucia vasútállomásnál, a Rialtónál és a Szent Márk téren – vezetnek be elsõbbségi sort, amelyet a helyieknek és a Velencében dolgozók használhatnak a Venezia Unica Oro elnevezésû kártyával. A kártyával 1,50 eurót fizetnek a 75 percig érvényes menetjegyért. A turistáknak ugyanezért 7,50 eurót kell fi-
zetniük, és csak „másodikként„ szállhatnak csak fel a vízi jármûvekre. „Velence így élhetõbb lesz a helyiek számára" – hangoztatta Luigi Brugnaro. A tömegközlekedés Velence régi problémája: tavaly 77 millió utas használta a vaporettókat. Közöttük volt a Velencében élõ 55 ezer lakos és a városba érkezett több tízmillió turista is, akinek többsége bõröndökkel, hátizsákokkal száll
fel az egyébként is tömött vízibuszokra. Az idei húsvét szombat-vasárnap 300 ezren utaztak vaporettón. A polgármester nem elsõként próbálkozik a tömegközlekedési problémák megoldásával: elõdjei 2007-ben és 2013-ban is két külön vaporetto-vonalat igyekeztek bevezetni, egyet a helyiek, egyet a turisták számára, minden alkalommal sikertelenül. A velencei megállók ugyanis túl szûknek bizonyultak a kettõs járatokhoz. Sárközy Júlia, az MTI tudósítója
Népszerû a kínai vörös turizmus Kínai utazási irodák az Egyesült Királyságba és Oroszországba olyan utakat szerveznek, amelyek keretében a turisták Marx, vagy Lenin életének állomásait keresik fel. A turisták körében ugyanis mind nagyobb igény mutatkozik az úgynevezett vörös turizmus globálissá tételére – írta összeállításában a Global Times címû angol nyelvû kínai napilap.
Egy pekingi iroda, a Hszinghuo Travel kifejezetten ilyen utak szervezésére szakosodott. A Marx nyomában Nagy-Britanniában címû kilencnapos túrán a csoportok felkeresik a német filozófus sírját és eléneklik az Internacionálét. Megállnak a Dean Street-i otthonánál, ahol 1851 és 1856 között lakott, és élete utolsó éveinek színhelyére is ellátogatnak. Sétát tesznek a British Múzeumban, ahol kutatott és alkotott, és a Marx Emlékkönyvtárba is elmennek. A piacra érzékeny idegenforgalmi szakemberek derûlátóan ítélik meg a vörös turizmus jövõjét, különösen, hogy ehhez politikai ösztönzést kaptak, az elmúlt évek kísérletei pedig beválni látszanak. A Hszinghuo Travel szervezett már utat Kanadába is, ahol a Kínában hõsként számon tartott kanadai kommunista orvos, Norman TO V Á B B I
Bethune emlékét ápolják. Bethune a japánok elleni háborúban szolgálta a kommunista csapatokat. A cég idegenvezetõi elvitték már ügyfeleiket Kubába és Észak-Koreába is. Utóbbiban a kínai önkéntes hadseregnek a koreai háborúban elesett tagjaira emlékeztek. Orosz-kínai együttmûködés eredményeként nemcsak kínaiak keresik fel Uljanovszkot, Lenin szülõhelyét, hanem egy tavaly júniusi megállapodás részeként orosz turistákat várnak többek között a Hunan tartományi Saosanba, a néhai államelnök, Mao Ce-tung szülõhelyére is. Kínában 2004 óta a kormány és a kommunista párt támogatásával került a köztudatba a vörös turizmus fogalma, amelynek révén fokozatosan számos forradalmi helyszín épült újjá, sokuk vált könnyebben elérhetõvé. Évente milliók kelnek útra, hogy a volt kommunista vezetõk emléke elõtt tisztelegjenek, ismerkedjenek történelmi helyszínekkel, a Kínai Kommunista Párt forradalmi múltjával. Az elmúlt tíz évben több mint kilencmilliárd jüan költségvetési pénzt (381 milliárd forint) fektettek a turizmusnak ebbe az ágába, és a turisták száma évente átlagosan körülbelül 16 százalékkal bõvül.
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
Trebitsch Péter, az MTI tudósítója www. h i r n o k . h u
Hírnök
CSALÁD / GYERMEK
11
Apja mobilján vásárolt sanghaji Disneyland belépõket
Többszázezerért rendelt jegyeket egy hétéves kínai kisfiú Apja telefonjával vásárolt 20 jegyet több mint 400 ezer forint értékû jüanért egy hétéves kínai kisfiú a hamarosan megnyíló sanghaji Disneylandbe – számolt be a helyi média.
Az apa, aki tehetõs üzletember, a lapnak elmondta, váratlanul érte a közel 10 ezer jüanos számla, ám nem büntette meg a kisfiút. A családfõ amellett, hogy vállalta a számla kiegyenlítését, szeretne a többi gyerek szüleinek is jegyet venni, hogy elkísérhessék a kicsiket. Az online fizetéshez a kisfiúnak bonyolult lépéseket kellett követnie, közben apja személyes adatait is meg kellett adnia. A férfi a számla másolatát közzétette az interneten azzal a kísérõ szöveggel, hogy nagyon boldogok „amiért a gyerek megtanulja, milyen (jó érzés) megosztani dolgokat másokkal”. Az internezõk közül sokan felháborodtak, az apát kivagyisággal, gazdagsága fitogtatásával vádolták. A kínai szárazföld elsõ Disney-parkjának jú-
niusi megnyitását hatalmas várakozás elõzi meg. Miután megkezdték a jegyek értékesítését, az elsõ napra az elsõ 5 percben elkelt valamenynyi belépõ. Egy hétvégi jegy ára 499 jüan (21 ezer forint), de az óriási kereslet miatt az üzérek ennek nyolcszorosáért is kínálnak belépõt az interneten. A Shanghai Disney Resort építkezései 2011-ben kezdtek. Beruházói és üzemeltetõi a gigászi szórakoztató komplexumba évente 10 millió látogatót várnak, más becslések szerint akár 16 millióan is felkereshetik a parkot. Trebitsch Péter, az MTI tudósítója
– Jössz moziba? – És mit adnak? – Pattogatott kukoricát kólával. * Turistacsoport gyalogol Afrikában, a szavannán. Megszólal az egyik turista: – Idegenvezetõ úr, ezek itt nem oroszlánnyomok? – De igen! Akkor most kettéválunk. Maguk megnézik, merre ment, én pedig azt, hogy merrõl jött. * „A feleségem azt szerette volna, ha úgy kezelem, mint egy hercegnõt a tündérmesékben. Így hát megmérgeztem az almáját...”
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
www. h i r n o k . h u
12
CSALÁD / GYERMEK
Hírnök
Feltérképezték, hogyan mûködik az agy a nyelv használatánál Amerikai kutatók feltérképezték, hogy miként mûködik az agy a nyelv használatánál.
A Kaliforniai Egyetem berkeley-i campusán dolgozó kutatók önkénteseken végeztek MRI-vizsgálatot, miközben azok több mint két órán át történeteket hallgattak egy amerikai rádiómûsorban – írta a BBC News. A szakemberek az alanyok agykérgének különbözõ területein bekövetkezõ – az agyi aktivitást jelzõ – változásokat vizsgálták. Az agykéreg – az agy lebenyeinek külsõ rétege – egy többrétegû, idegsejtekbõl álló szövettömeg, amely fontos szerepet játszik a gondolkodás, a beszéd, a tudatosság és az
emlékezet irányításában. Az MRI-felvételek adatai alapján a kutatók megnézték, hogy az agy mely területei aktivizálódtak a történetekben szerepelt szavak hallatán. A szakemberek ezután olyan agytérképet készítettek, amelyen elhelyezték az egyes fogalmakat az agy jobb és bal féltekéjén. A térkép szerint mindkét féltekén több mint száz különálló területre oszlottak szét az egyes fogalomcsoportok - például a külsõ megjelenésre és a társadalmi kapcsolatokra vonatkozó szavak –, amelyek még elhelyezkedésükben is ha-
sonlónak bizonyultak a tanulmány résztvevõinél. A Nature címû folyóiratban közölt eredmények szerint ugyanakkor egy-egy kifejezés hallatán az agy több területe is aktivizálódhat. Az angol top (felsõ) szó például az öltözködéssel és a megjelenéssel, valamint a számokkal és mérésekkel kapcsolatos fogalmakat tömörítõ területeket is „lázba hozta”. A szakemberek reményei szerint az agytérképet idõvel fel lehet használni agyi érkatasztrófát vagy agykárosodást szenvedett páciensek kommunikációjának segítésére. Ehhez azonban további vizsgálatokra lesz szükség.
Tegnap néztem egy filmet, ami egy gyûrûrõl szólt. Látszólag varázslatos dolog történt, amikor a tulajdonosának ujjára került, de hosszabb távon tönkretette az életét, és a gonosz szolgájává vált. Úristen, de utálom az esküvõi videómat... * – Anyu, én nem megyek többé iskolába, semmi értelme oda járni. – Miért, kisfiam? – A tanító néni semmit se tud, folyton csak kérdez.
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
www. h i r n o k . h u
MTI
Hírnök
CSALÁD / GYERMEK
13
Fiatalodik a lakók összetétele, bõvül a kínálat
Többet költünk gyermektáborra Egyre többet költünk a táborokra és egyre fiatalabban küldjük a gyereket táborozni. Többek között ez állapítható meg a Táborfigyelõ.hu elemzésébõl.
A gyermektábor összehasonlító portál több mint háromezer táborjelentkezést tanulmányozott az elmúlt évekbõl, valamint az idei esztendõbõl a táborozók lakhelye, kora, valamint a táborokra költött összeget vizsgálva. „Az elmúlt öt év adatait vizsgáltuk és több újfajta tendencia is kirajzolódott. Több száz tábor érhetõ el évek óta az oldalunkon és több ezer jelentkezés is átfutott rajtunk, így több görbét is fel tudtunk rajzolni mind a táborokra költött összegek, mind a gyerekek korát, vagy épp a földrajzi eloszlásokat vizsgálva ” – állítja Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu ügyvezetõje. Míg 2012-ben harmincezer forint alatt volt a gyermekenként átlagosan táborozásra költött összeg, addig az idei évben már közelít a 35 000 Ftos határhoz. A közel 17%-os emelkedés nincs arányban a táborok árának növekedésével, azok tizedével emelkedtek az elmúlt öt évben összesen. Eb-
TO V Á B B I
bõl kimutatható, hogy a családok többet költenek táborokra, vagy jobb minõségû, drágább vakációs lehetõséget választva, vagy több táborba küldve csemetéjüket a nyáron. Érdekes adatokat találni, ha azt vizsgáljuk, hogy a Budapestrõl, vagy a fõvároson kívülrõl mennek-e többen táborozni. Az elmúlt években egyre inkább kiegyenlítõdik a nem otthon vakációzó gyermekek száma. Míg öt évvel ezelõtt minden budapesti táborozó gyermekre három vidéki csemete jutott, addigra az idei esztendõre ez az arány közel fele-fele (45%-55%) lett.
A táborozó gyerekek átlagos életkora változatlanul tizenegy év, az elmúlt években jelentõsen eltolódtak az arányok. Míg 2012-ben a legfiatalabb táborozók átlagéletkora öt év volt, addig a tavalyi és az idei esztendõben is látható, hogy már két-három éves gyermekeket is beíratnak a szülõk napközis táborokba. A korábbi éveknél közel 10%-os bõvülésben van a táborpiac Magyarországon, egyre nagyobb kínálatból választhatnak az érdeklõdõk. Az új táborok között nagyságrendileg fele-fele arányban vannak a régi táborszervezõk újfajta, vagy új helyszínen is megrendezendõ táborai, valamint az új piacra lépõ, friss szervezõk.
Két barátnõ beszélget: – Peti minden nap a fülembe súgja, hogy a világ legszebb lányát fogja feleségül venni. – Ó, a szemétláda! Pedig milyen régóta jártok már! * Leánykérõben jár a fiú, kérdi az apósjelölt: – Elvennéd a lányom akkor is, ha nem adnék egy fillér hozományt sem? – El én! – Akkor nem adom hozzád. Elég hülye van már a családban.
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
www. h i r n o k . h u
14
CSALÁD / EGÉSZSÉG
Hírnök
A házasság növeli a rákbeteg túlélési esélyeit A házasságban élõ rákbeteg élete hosszabb lehet egy nagy létszámú, új amerikai tanulmány szerint, bár a házasság elõnyei változnak a származástól és a születési helytõl függõen.
A kutatási eredménynek nagy közegészségügyi jelentõsége lehet az Egyesült Államokban, ahol egyre többen élnek egyedül és a népesség egyre idõsebb – idézte a Science Daily tudományos ismeretterjesztõ portál a Cancer címû szaklap friss számában megjelent írást. A Kaliforniai Rákmegelõzési Intézet munkatársa, Scarlett Lin Gomez és a San Diegó-i Orvostudományi Egyetem PhD-hallgatója, María Elena Martínez csaknem 800 ezer, Kaliforniában élõ felnõtt adatait elemezte. A vizsgálatba azokat válogatták be, akiknél invazív daganatot állapítottak meg 2000 és 2009 között. Az adatokat 2012 végéig vizsgálták. A kutatók megállapították, hogy a nem házas rákbetegek halálozási aránya magasabb volt, mint a házasoké. A nõtlen férfi páciensek halálozási aránya 27 százalékkal volt magasabb a házasokénál, a nem házas nõké 19 százalékkal a férjes asszonyokénál. Ezeket az eredményeket nem magyarázza kielégítõen
TO V Á B B I
sem a házaspárok nagyobb anyagi helyzete, sem a magánegészségbiztosításuk, sem az, hogy jobb környéken élnek. A házasság elõnyei változtak etnikum szerint: az európai származásúak élvezték a legtöbb, a Latin-Amerikából és a Csendes-óceán ázsiai szigeteirõl származók a legkevesebb kedvezõ hatását. A születési hely is számított: azok a latin-amerikaiak és csendes-óceániak, akik az Egyesült Államokban születtek, többet profitáltak a házasság tényébõl, mint akik az országon kívül jöttek világra. „Ugyan más tanulmányok is kimutatták a házasélet védõ hatásait, a mienk az elsõ, amelyik nagy létszámú résztvevõ adatait vizsgálva becsülte meg, mennyire magyarázhatják az
anyagi erõforrások a védõ hatást. Kutatásunk azt bizonyítja, hogy a kulcs az emberi támogatás” – magyarázta Gomez. A kutatók szerint azoknak az orvosok és egészségügyi szakembereknek, akik nem házas rákos betegeket kezelnek, fel kell tenniük a kérdést, van-e a páciens barátai, ismerõsei között, aki testileg-érzelmileg támasza lehetne. Mivel a házasságon kívül élõk, valamint – a népesség idõsödése miatt – a rákos betegek száma növekszik az Egyesült Államokban, az eredményeknek fontos közegészségügyi vonatkozásai lehetnek. „További kutatások szükségesek az összefüggések pontos okainak megértésére, hogy a leendõ nem házas rákbetegek olyan segítséget kaphassanak, amely növeli a túlélési esélyeiket” – hangsúlyozta Martinez. MTI
Mi történik ha egy szõke és egy barna zuhan a tizedikrõl? – A barna leesik, a szõke útközben eltéved. * – Doktor úr, a férjem beszél álmában, mit tegyek? – Hagyja nappal beszélni...
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
www. h i r n o k . h u
Hírnök
15
CSALÁD / EGÉSZSÉG
Hasznavehetetlenné válnak az antibiotikumok? Borús képet festett a Nemzetközi Valutaalap washingtoni ülésén a brit pénzügyminiszter: a számítások szerint az antibiotikumoknak ellenálló kórokozók több ember halálát okozzák, mint a rák. A gyermekeknél különösen fontos odafigyelni a gyógyszerek megfelelõ adagolására.
Az orvos által meghatározott mennyiségben és ideig kell a gyermekeknek az antibiotikumot adni betegség esetén – hívják fel a figyelmet szinte már heti rendszerességgel a hazai gyógyszerészek, orvosok. A világ fejlett országaiban egyre nagyobb problémát jelentenek az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok, azok a kórokozók, amelyekre nincsenek hatással a jelenleg rendelkezésre álló hatóanyagok. Vagyis, tulajdonképpen csak a beteg immunrendszerén múlik, képes lesz-e legyõzni a betegséget, vagy sem. A rezisztencia egyik oka az antibiotikumok nem megfelelõ adagolása és felesleges szedése. A beszámolók szerint rendszeresen elõfordul, hogy a kellemetlen ízû gyógyszert a szülõk nem az elõírt ideig igyekeznek belekönyörögni gyermekükbe, ha úgy látják, a tünetek megszûntek, kedélyállapota alapján már teljesen gyógyult. A fiatal szervezetében azonban lehetnek még kóroko-
TO V Á B B I
zók, amelyek kicsit erõsebbek, addig túlélték a gyógyszer hatását, és megeshet, hogy ellenállóvá válnak a szerre. A természetbe kikerülve akár egy tüsszentés után is szabadon fertõzhetnek, és okozhatnak akár komoly egészségkárosodást, végsõ esetben halált. Pusztán azért, mert az addig alkalmazott szer már hatástalannak bizonyul ellenük. George Osborne brit pénzügyminiszter a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) mutatta be a legújabb londoni elemzések eredményét. Ezek szerint a gyógyszereknek ellenálló baktériumok – ha nem változik semmi a jelenlegi helyzethez képest – 2050-re több ember halálát okozzák majd, mint a listát jelenleg veze-
tõ rák. A britek becslése szerint elérheti világszerte az évi 10 milliót az eddig könnyen kezelhetõ fertõzések miatt elhalálozók száma. A személyes tragédiákon túl ez komolyan megterhelné a világgazdaságot is, 3,5 százalékkal csökkentené a globális GDP-t, 100.000 milliárd dollárra rúgna a veszteség. A sokkoló tényeket a londoni tárcavezetõ azért osztotta meg a 188 tagország által mûködtetett szervezettel, mert azt szeretné elérni: hozzanak létre egy olyan alapot, amely segítené új szerek kifejlesztését, ösztönözné a kutatókat. A jelenlegi problémák egyik forrása ugyanis az, hogy hosszú évek óta nem hoztak létre új antibiotikumokat, részben azért, mert a kutatások költsége igen magas. A bacilusoknak így van „idejük” megszokni az ellenük bevetett szereket, nehézzé vagy lehetetlenné téve a betegek gyógyulását. (csalad.hu)
Egy idõsebb házaspár nyaral Svájcban. Megszólalt a feleség: – Szóhoz se tudok jutni ettõl a szép panorámától. – Jól van – mondja a férj. Akkor maradunk három hétig... * „Ha megéred a százat, akkor megúsztad. Nagyon kevesen halnak meg százéves koruk után.”
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
www. h i r n o k . h u
16
Hírnök
ÉRDEKESSÉG
Gyenge évük volt tavaly a brit szupergazdagoknak Gyenge évük volt tavaly a brit gazdagok leggazdagabbjainak, akik közül sokan „szinte elszegényedtek” korábbi vagyoni helyzetükhöz képest, elsõsorban az acélipart sújtó globális túltermelési válság és az olajárak meredek zuhanása miatt.
A The Sunday Times címû tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap minden év tavaszán öszszeállítja listáját – Rich List – a Nagy-Britanniában élõ mágnások becsült vagyonáról. A 2016os összesítés szerint a brit pénzarisztokrácia felsõ kasztja jelenleg 120 milliárdost számlál, együttes vagyonuk 343,94 milliárd font (134 ezer milliárd forint). Ez azt is jelenti, hogy leggazdagabb ezer brit 12 százaléka birtokolja a felsõ ezres mezõny teljes vagyonának 60 százalékát, a milliárdosok összvagyona viszont alig 5,79 százalékkal nõtt a tavalyi Rich List által kimutatott 325,13 milliárd fontról. A vagyongyarapodás ütemének tavalyi megtorpanását jelzi, hogy a brit szupergazdagok vagyona a brit gazdaság 2009ben elért recessziós mélypontja és az elõzõ évi Rich List összeállítása között összesen 112 százalékkal nõtt. A lassulást jól mutatja az is, hogy a tavalyi Rich List ezres névsorába 100 millió fontos minimális vagyonnal lehetett egyáltalán bekerülni, és ez 15 millió fonttal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a küszöb azonban az elmúlt egy évben csak 3 millió fonttal, vagyis mindössze 3 százalékkal emelkedett. A lista összeállítói szerint 2012 óta nem nõtt ilyen csekély mértékben egyik évrõl a másikra az alsó bekerülési küszöb. A felsõ ezres csoportban külön exkluzív klubot alkotó fontmilliárdosok számának növekeTO V Á B B I
dése is meredeken lassult. A tavalyi Rich List névsorában 117 fontmilliárdos szerepelt, tizenhárommal több, mint egy évvel korábban, az utóbbi egy évben azonban csak hárommal gyarapodott létszámuk. Londonban, a világ elsõ számú pénzügyi központjában ráadásul – a globális pénzügyi válság óta elõször – csökkent is a milliárdosok száma: a mostani listán 77-en szerepelnek a tavalyi 80 után. London mindazonáltal a világ összes nagyvárosa közül még mindig a legtöbb milliárdossal büszkélkedhet: a második helyezett New Yorkban is tizenhattal kevesebb milliárdos él, mint a brit fõvárosban. Hozzájuk képest még a brit uralkodó is szinte szegénynek tûnik. II. Erzsébet királynõ, aki épp a minap ünnepelte 90. születésnapját, az idei listán 340 millió fonttal szerepel, ugyannyival, mint tavaly. Ez a vagyon az idén már csak a 319. helyhez volt elegendõ az ezres rangsorban a tavalyi 302. helyezés után. A legnagyobb vesztes ugyanakkor a brit-indiai acélbáró, Lakshmi Mittal, aki 2008-ban még 27,7 milliárd fonttal – a Rich List csaknem három évtizedes történetének legnagyobb vagyonával, az éves brit alkalmazotti átlagbér egymilliószorosával – vezette a listát, most kénytelen beérni ennek alig több mint a negyedével, 7,12 milliárd fonttal. Mittal és családja egyetlen év alatt 2,08 milliárd fontot vesztett, és már csak a 11. az ez-
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
res listán. Mittal acélipari csoportja, az ArcelorMittal tavaly 5,5 milliárd fontos veszteséget jelentett, és novemberben leállította az osztalékfizetést is. Az abszolút idei vagyonrekorder az internet- és ingatlanüzletben utazó, indiai születésû testvérpár, David és Simon Reuben, akiknek a Rich List szerkesztõi 13,1 milliárd fontos vagyont mutattak ki, 3,4 milliárd fonttal többet, mint tavaly. Joanne K. Rowlingnak, a példátlan sikerû Harry Potterregénysorozat Skóciában élõ 50 éves szerzõjének a Rich List szerkesztõi 600 millió font vagyont tulajdonítanak, 20 millió fonttal többet, mint tavaly, ezzel 197. helyezett. J. K. Rowling az 1990-es évek elején még heti 70 fontos tanácsi segélybõl, munkanélküliként tengõdött egy edinburghi szociális bérlakásban, ma viszont messze a világ leggazdagabb regényírója. A brit zenészek vagyonlistáját továbbra is Sir Paul McCartney vezeti. A Beatles egykori baszszusgitárosának és dalszerzõjének vagyona az összeállítás szerint jelenleg 760 millió font a tavaly kimutatott 730 millió font után. McCartney anyagi helyzetén öt évvel ezelõtti nõsülése is nagyot lendített. Az idén 74 esztendõs ex-Beatle Nancy Shevell személyében egy amerikai szállítmányozási dinasztia elsõ számú, saját jogán is dúsgazdag örökösét vette feleségül, és a Rich List szerkesztõi azóta a házaspár vagyonát összevonva számolják. Nancy Shevell személyes vagyona a lista összeállítóinak becslése szerint 150 millió fontnak felel meg. Kertész Róbert, az MTI tudósítója
www. h i r n o k . h u
Hírnök
OTTHON
/
K E RT
17
Madárfelismerõ telefonos alkalmazást fejlesztettek ki Magyarország 157 leggyakoribb madárfajának felismerését segíti az ország elsõ, ingyenesen letölthetõ okostelefonos madárhatározó alkalmazása, amelyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a Farkaskölykök Ifjúsági Egyesülettel közösen készített. Az applikációt Orbán Zoltán, az MME szóvivõje mutatta be az m1 aktuális csatornán.
Az Android és iOS rendszereken futó applikáció az országban elõforduló 157 leggyakoribb madárfaj terepi azonosításához nyújt segítséget 269 színes illusztrációval, 203 madárhanggal és részletes fajleírásokkal. Három szûrési lehetõség és a madár sziluettje alapján segít meghatározni a fajt az okostelefonos applikáció, amelynek használója fontos információkat szerezhet az állatról és a hangját is meghallgathatja. „Ha szerencsénk van, a madár a hangra közel is jön hozzánk” – fogalmazott Orbán Zoltán. Az egyes fajok adatlapján rövid fajleírás, a madár latin és angol neve, rendszertani besorolása és természetvédelmi értéke is szerepel, az azonosítást emellett Kókay Szabolcs madárfestõ szí-
nes grafikái is segítik. Az adatlapról internetes kapcsolattal tovább lehet lépni az MME honlapjára, ahol a fajról bõvebb fajleírást, gyûrûzési és állományadatokat is kaphatnak az érdeklõdõk, valamint videókat és fotókat nézegethetnek. Az okostelefonos alkalmazás része a határozó mellett a memóriában szereplõ összes madarat bemutató madárlexikon és egy fajfelismerõ játék. A felhasználók a jelenleg is zajló fejlesztésnek köszönhetõen április végétõl adataik feltöltésével csatlakozhatnak a magyar madárállomány felmérését szolgáló Madáratlasz Programhoz (MAP). Jelenleg már napi szinten érkeznek a vándormadarak: jönnek a fecskék, molnárfecskék, gyurgyalagok, sárgarigók. A vonulás eltart június elsõ két hetéig, akkor érkeznek utolsóként a halvány gezék. Az itt költõ madarakat fõként itatással lehet segíteni – mondta el a szakértõ. Két cimbora munkát kapott egy fûrészmalomban. Munka közben, az elsõ óra elteltével egyikük felkiált: – A fenébe! Levágtam egy ujjamat! – Ne mondd már! – szól a másik. – Azt meg hogy csináltad? – Hát így odanyúltam a fûrész éléhez... A francba! Most levágtam még egyet! * A 10 éves lányom megkérdezte tõlem: – Apu, te miért vetted feleségül Anyut? – Erre a kérdésre térjünk majd vissza, ha már 18 leszel! – mondtam neki. – Miért, ez olyan felnõttes dolog? – kérdezte. – Á, dehogy! – mondtam. – De addigra hátha én is rájövök!
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
www. h i r n o k . h u
18
O T T H O N / K E RT
Hírnök
Csok – Nõtt az igénylõk száma Nõtt a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénylõk száma a februári jogszabályváltozások után, amikor több kizáró, vagy korábban nem egyértelmû jogszabályt eltöröltek, illetve pontosítottak – számoltak be az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek. Az ingatlanárak emelkedése miatt viszont volt, ahol visszaléptek az ügyfelek.
Az MKB Bankhoz több mint százan nyújtottak be eddig igénylést, õk döntõen csokot, illetve támogatott hitelt igényelnek, elsõsorban használt lakásra. A bank közölte, a lakásárak emelkedése miatt az ügyfelek több esetben is kénytelenek voltak lemondani a tervezett lakásvásárlásról, mivel a korábban meghirdetett árak olyan mértékben növekedtek, amit már nem tudtak elfogadni. A bank szerint továbbra is mozgásban vannak a vételárak, de mivel az év eleji árnövekedés a kereslet csökkenéséhez vezet majd, arra számítanak, hogy az értékesítõk újraárazzák az ingatlanokat, amelynek hatására nõhet a hiteligény az év második felében. Vélhetõen megnövekszik az építkezések száma is, most ugyanis viszonylag kevés újépítésû lakás van a piacon – írták. Az MKB szerint a februári jogszabályváltozás nyomán nõtt az igénylések száma, mivel több olyan ügyfél elõtt is megnyílt a lehetõség, akiknek korábban a bank nem tudott pozitív tájékoztatást adni. Átlagosan 8 millió forint támogatott hitelt igényeltek az ügyfelek a banknál. Jellemzõen kétgyerekesek érdeklõdnek, de a háromgyermekes igénylõk száma is növekszik. Budapesten és az ország keleti régiójában érdeklõdnek a legtöbben. A Budapest Bankhoz hetente több tucat igénylés érkezik, elsõ-
sorban használt lakások iránt. A bank arról is beszámolt, hogy megnõtt az igénylések száma a februári jogszabályváltozások után. Az átlagos hiteligény 10 millió forint körül alakul, vidéken elsõsorban ingatlanépítés miatt keresik a csokot, míg a központi területeken az ingatlanvásárlásra igényelt csok a jellemzõ. Az UniCredit Bank tájékoztatása szerint február eleje óta több mint kétszáz csok-kérelem érkezett be, a februári rendeletmódosítás tovább könnyítette az újlakás-célú támogatás feltételeit. Mint írták, láthatóan megemelte az ingatlanok értékét az emelt összegû csok bevezetése, így egyes igénylõk a saját forrás és a csok felhasználása mellett hitelfelvétellel tudják csak a vágyott ingatlant megvásárolni. A banknál fõként meglévõ gyermekek után igényelték az ügyfelek a támogatást, a befogadott kérelmek 80 százalékában használt lakásra kérték a pénzt. Használt lakásnál jellemzõen kétgyermekesek kérik a nekik járó 1 430 000 forint összeget, míg új lakás esetében is a kétgyermekes ügyfelek vannak többségben, akik a 2 600 000 forintos összeget igénylik – írta az UniCredit. A beérkezett kérelmek fõként Budapest és agglomerációja, a megyeszékhelyek és a hozzá közeli nagyvárosok ingatlanjaira vo-
natkoznak. Az új lakásra igényelhetõ csok-nak köszönhetõen az idén élénkülhet az érdeklõdés és a kereslet az újlakás-építések, a magánszemélyek által épített családi házak iránt, ami azonban az újj többlakásos társasházak kínálatának hiányában csak évek múltán tudja az újlakás-vásárlást elõmozdítani a pénzintézet szerint. A Takarékbank januártól március végéig több mint 700 csokigénylést fogadott be, a 10 plusz 10 milliós kamattámogatott hitelt eddig 30 ügyfél igényelte. Az ügyfelek túlnyomó része egyelõre nem az új állami kamattámogatott hitelt, hanem az egyéb lakáscélú hiteleket – használt lakás bõvítése, vásárlás, korszerûsítés – keresi. A megyeszékhelyeken, illetve a megyei jogú városokban élénkült az ingatlanpiac és nõttek az árak az új építésû lakások esetében, ami még inkább arra ösztönzi az ügyfeleket, hogy az új lakás vásárlásához csok-ot vegyenek igénybe – írták. A bank tapasztalatai szerint egyre több városban gyakorlatilag „elfogynak” a kész ingatlanok – sõt, a beépíthetõ telkek is. Tapasztalatuk szerint rendkívül élénk az ingatlanpiac NyugatMagyarországon – fõként Gyõrben, Sopronban, Zalaegerszegen és Szombathelyen – ahol inkább befektetési célú ingatlanvásárlások valósulnak meg, az ingatlanok túlnyomórészt készpénzért cserélnek gazdát és kevesebb a csok igénybevétel. A legtöbb érdeklõdést Pest megyében regisztrálták, majd ezt követik Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megye.
Hírnök
OTTHON
/
K E RT
19
Még lehet jelentkezni „A legszebb konyhakertek versenyre” A nagy érdeklõdésre való tekintettel egy hónnappal meghosszabbították a jelentkezési határidõt „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos versenyre, 2016. május 31-ig várják a települések csatlakozását, illetve a csatlakozott településeken a kertnevezéseket. A Földmûvelésügyi Minisztérium által az idei évre meghirdetett Kertészkedés Évében a verseny kiemelt partnerévé vált a minisztériumnak. „A legszebb konyhakertek” kezdeményezés célja a környezettudatos kertészkedésre való ösztönzés, az ehhez szükséges tudás átadása, hogy a következõ generációk is részesei lehessenek a kertészkedés örömeinek és élvezhessék a munka eredményét. A kertek mûvelése hozzájárul a kert, mint élõhely fennmaradásához, továbbá a tájfajták megõrzéséhez is. 2015-ben 234 település közel 8000 kertmûvelõje vett részt a programban és lett gazdagabb munkájának gyümölcsével.
A Földmûvelésügyi Minisztérium szakiskolái a Ments meg egy kertet! programmal vesznek részt a kertészkedésben, amelynek „A legszebb konyhakertek” versenyben külön kategóriát nyitottak a szervezõk. A tárca mindenkit arra bíztat, hogy próbálja ki magát egy új területen, ha még nem tette, hiszen a kert meghálálja az energia befektetetést és az egészségre is jó hatással van. A csatlakozásról, nevezésrõl – és magáról a programról – bõvebb információ a www.alegszebbkonyhakertek.hu honlapon található Fazekas Sándor földmûvelésügyi miniszter 2016. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogaszszony ünnepén hirdette meg a Kertészkedés Évét. Ebben jelentõs partnerévé vált a 2012-ben indult „A legszebb konyhakertek” mozgalom. A Kertészkedés Évnek célkitûzése, hogy Magyarországon minden talpalatnyi földterület meg legyen mûvelve, ezáltal ápoljuk a kertkultúra hagyományait, és jó minõségû, vegyszermentes magyar élelmiszert termeljünk környezetkímélõ módon. A Kertészkedés Éve programsorozat célkitûzése az, hogy a magyar emberek minél több zöldséget és gyümölcsöt termeljenek, vásároljanak és fogyasszanak. A kiegyensúlyozott táplálkozás az, amikor mindkét kezemben van egy-egy tejszínhabos-csokis muffin. * – Tudod, melyik az a gép a konditeremben, amivel leginkább elkápráztathatod a lányokat? – Na, melyik? – A bankautomata.
20
OTTHON
/
K E RT
Hírnök
Zöldebbé teszi a Földet a légköri szén-dioxid növekvõ szintje A légkör szén-dioxid-szintjének növekedése zöldebbé változtatja a Földet – állítják a kutatók a Nature Climate Change címû folyóiratban közölt tanulmányukban.
Nyolc ország 24 intézményének 32 szakembere az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) és az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) mûholdjainak felvételeit elemezve vizsgálták a bolygó zöldterületeinek változásait az elmúlt 33 évre visszamenõleg. A Greening of the Earth and its Drivers (A Föld zöldülése és annak kiváltó okai) címû tanulmányban közölt eredmények szerint a Föld növényekkel borított területeinek 25-50 százaléka jelentõsen kizöldült a vizsgált idõszakban – írta a Phys.org tudományos-ismeret-
terjesztõ portál. A növények a fotoszintézis során a fényenergia segítségével vízbõl és széndioxidból cukrot állítanak elõ. Ezek a cukrok biztosítják a bolygó élelem-, rost-, és üzemanyag forrását. A szén-dioxidkoncentráció növekedésével a fotoszintézis intenzitása is növekszik, vagyis több cukor termelõdik: ezt nevezzük a széndioxid megtermékenyítõ hatásának. „A mûholdfelvételeken megfigyelt növényzetgyarapodást utánzó számítógépes modellek révén sikerült kimutatnunk az összefüggést a kizöldülés és a növekvõ légköri szén-dioxid-
A kengurut két méter magas kerítés veszi körül az állatkertben, mégis kiszökik egyik éjjel. Másnap hozzáépítenek a kerítéshez még egy métert, de következõ reggelre ismét szabadon ugrál az erszényes az állatkertben. Harmadnap már 4 méteresre építik a kerítést, de a kenguru újra kint van. Megkérdezi tõle a teve: – Cimbora, mit gondolsz, meddig fogják még magasítani a kerítésedet? A kenguru így válaszol: – Szerintem egészen addig, míg észre nem veszik, hogy be kellene zárni a kiskaput.
koncentráció megtermékenyítõ hatása között" – mondta Ranga Myneni, a Bostoni Egyetem professzora. A Föld jégmentes szárazföldi területeinek nagyjából 85 százalékát növényzet borítja. A zöld növénytakaró a bolygó összfelületének – beleértve az óceánokat, szárazföldeket és jégtakaróval borított térségeket – nagyjából 32 százalékát teszi ki. Évente mintegy tízmilliárd tonnányi szén-dioxid kerül a légkörbe a különbözõ emberi tevékenységek révén. Ennek a mennyiségnek nagyjából a felét – közel azonos arányban – az óceánok és a növények raktározzák el ideiglenesen. „Tanulmányunk ugyan nem vizsgálta kapcsolatot a kizöldülés és a növények szén-dioxidmegkötõ képessége között, ám más kutatások arról számoltak be, hogy az 1980-as évek óta fokozódott a szárazföld szénelnyelõ kapacitása, ami összhangban van a növényzet megújhodásának elméletével” – húzta alá Piao Sze-lung, a Kínai Tudományos Akadémia munkatársa. MTI
Hírnök
OTTHON
/
K E RT
21
Elérhetõ a pályázati portál a családi házak energetikai korszerûsítésére Elkészült az Otthon Melege Program keretében meghirdetett családi házak energiahatékonyságának növelését célzó alprogram pályázati honlapja – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.
A szaktárca tájékoztatása szerint az újonnan meghirdetett alprogramra kizárólag az oldalon lehet pályázni, az ügyfélkapus regisztrációval rendelkezõ magánszemélyek 2016. július 1-jétõl nyújthatják be támogatási kérelmüket a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig. Az 5 milliárd forintos keretösszegre tekintettel kizárólag a hagyományos technológiával 1996 elõtt épült és 1995. december 31-ig kiadott építési engedéllyel rendelkezõ, egy lakásos, legfeljebb 135 négyzetméter fûtött alapteBemegy az elegáns ruhaüzletbe egy idõsebb férfi egy csinos, fiatal nõvel. Azt mondja az eladónak: – Mutassa meg a hölgynek a legszebb nercbundát, amijük van! Az eladó levesz a fogasról egy gyönyörû, hosszú bundát, felpróbáltatja a lánnyal, és diszkréten közli az árat a férfival: – Uram, ez a bunda egymillió-kétszázezer forintba kerül. – Nem probléma – feleli a férfi. – Máris kitöltök egy csekket. – Rendben – mondja az eladó. – Ma péntek van. Kérem, hogy hétfõn jöjjön be a kabátért, addigra leemeljük az összeget a számlájáról. A pár megköszöni és távoznak. Hétfõn visszatér a férfi az üzletbe, az eladó dühösen fogadja: – Hogy mer ide visszajönni, kérem? Micsoda szélhámos maga! Egy fillér nem volt a számláján! Mire a férfi: – Tudom. Csak azért jöttem, hogy megköszönjem magának életem legcsodálatosabb hétvégéjét.
rületû, a pályázatot benyújtó magánszemély tulajdonában álló és a pályázat benyújtását megelõzõen használatban lévõ (lakott) családi házak energetikai korszerûsítésére nyújtható vissza nem térítendõ támogatás. Az összeg felhasználható egyebek között az épületek homlokzati nyílászáróinak cseréjére, homlokzatok hõszigetelésére, épületgépészeti rendszerek (például kazánok, radiátorok) energia-megtakarítást eredményezõ cseréjére, illetve felújítására – olvasható a tájékoztatásban. A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege Program eddig közel 17 milliárd forint keretösszegben biztosított támogatást, amelynek eredményeként eddig több mint 85 ezer háztartás energiahatékonysága javult – közölte az NFM.
22
OTTHON
/
K E RT
Hírnök
Parlagfû elleni védekezés A Földmûvelésügyi Minisztérium országos, társadalmi szemléletformáló kampányt indít a parlagfû elleni védekezés fontosságáról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), a Magyar Növényvédõ Mérnöki és Növényorvosi Kamara, a Magyar Gyógyszerészeti Kamara és az Országos Polgárõr Szövetség közremûködésével.
A parlagfû elleni állami szerepvállalás fõ iránya a prevenció, ezért a hatósági munka támogatása mellett kiemelten fontos a megelõzést elõsegítõ kommunikáció, az érintett társadalmi szervezetekkel, civilekkel való együttmûködés. A parlagfû okozta veszélyek tudatosítása mellett elengedhetetlen, hogy az emberek rendelkezzenek az alapvetõ ismeretekkel, megismerjék a növényt és tegyenek azért, hogy lakókörnyezetük gyommentes legyen. Ezért minden magyarországi gyógyszertárban megta-
lemben. Mivel a fiatal korosztály fogékonyabb az új ismeretek befogadására, ezért a korábbi évek sikerére való tekintettel a Parlagfû Kisokos kiadvánnyal idén további 1500 általános iskola 3-4. osztályos tanulálhatóak lesznek a plakátok, lója ismerkedhet meg. A Földamelyek kihelyezésével és a mûvelésügyi Minisztérium a betegek szükség szerinti tájé- parlagfû elleni védekezés során koztatásával hívják fel a figyel- felmerülõ feladatok 2016. évi met arra, milyen fontos a rész- megvalósításához 46,1 millió vétel a parlagfû elleni küzde- Ft áll rendelkezésre. Egy házaspárnak elszökik a kutyája. Az asszony javasolja a férjének, hogy adjon fel egy hirdetést a helyi újságban. Meg is jelenik a hirdetés, két hétig nem jelentkezik senki. Megkérdezi a feleség a férjétõl: – Mondd csak, milyen szöveget tetettél be az újságba? – Hát azt, hogy „Bodri, lábhoz!” * Egy lány a fiúnak a randi végén: – Valószínûleg sokkal érdekesebbnek találnálak, ha tanultam volna pszichológiát.
Hírnök
OTTHON
/
23
K E RT
Elenyészõ a szélfarmok hatása a helyi idõjárásra Elõször mérték fel, mennyire befolyásolják a szélfarmok a helyi idõjárást. Az Environmental Research Letters címû folyóiratban közölt tanulmány szerint a hatás olyan elenyészõ, hogy nem érdemes aggódni miatta.
„Jó ideje hallani aggodalmakat arról, hogy a szélparkok befolyásolhatják a helyi klímát” – idézte Stephen Mobbs-t, a tanulmány társszerzõjét, a Leedsi Egyetemen mûködõ Légkörtudományi Nemzeti Központ igazgatóját a BBC News. A szakemberek egy 2005 óta mûködõ dél-skóciai szélfarmon végeztek vizsgálatokat hõmérséklet- és páratartalommérõ mûszerekkel. A 18,6 négyzetkilométernyi területen több hónapon át karbantartási munkálatok folytak és a szél-
turbinák nem üzemeltek. A kutatóknak ezért egyedülálló lehetõségük nyílt annak összehasonlítására, hogy milyen klíma uralkodik a területen az 54 szélturbina pihentetése, valamint mûködtetése közben. A szakember szerint a park üzemeltetésekor tapasztalt hõmérséklet-emelkedés még a legszélsõségesebb idõjárási feltételek mellett sem volt több 0,2 Celsius-foknál és a szélfarm területére korlátozódott. „Mivel sikerült pontosan felmérnünk a hatást, ezért azt is meg
tudjuk mondani, hogy az olyan elenyészõ, hogy nem érdemes aggódni miatta” – tette hozzá Mobbs. Szerinte a felhõmentes éjszakákon a talaj közelében a levegõ lehûl, a nagyjából 70 méter magas szélturbinák tetejénél azonban pár fokkal melegebb van, ami teljesen természetes. „Ha az ember bekapcsolja ilyenkor a turbinát, akkor az a hidegebb talaj menti levegõ felé hajtja a felül lévõ melegebb levegõ egy részét. Ezzel egy idõben persze a lenti hideg levegõt is feljebb hajtja. Ez a turbinák melegítõ hatása. Valójában nem történik más, mint a levegõ öszszekeverése” – magyarázta a szakember. MTI
24
KÖZLEKEDÉS
Hírnök
Gumimustra „nem középiskolás fokon” Szikrázó napsütésben, népesebb médiabrigádunk Dunlop és a Goodyear abroncsokat tesztelt a Hungaroringen. A gumik kemény kiképzésnek lettek kitéve. Néhány óra alatt a helyi tanpálya legfurmányosabb szakaszait teljesítettük. Sikerrel. Arra is volt lehetõség, hogy vízben, szárazon, emelkedõn, éles kanyarban, bójákat kerülgetve észleljük a különbséget egy makulátlan, de még elõzõ generációs „kettes” és az újdonatúj Goodyear Eagle F1 Asymmetric 3-as között. Így saját bõrünkön, avagy inkább papucsainkon tapasztaltuk meg, milyen fejlõdést mutat, milyen erõs innovációban a Goodyear Dunlop Tires.
Nagy eredmény, hogy a Goodyear nyári, ultra nagy teljesítményû (UHP) kategóriába sorolt gumiabroncsa 31 százalékkal jobb kopásállóságot és rövidebb féktávolságot biztosít száraz és nedves úton egyként. Az új technológiák értõ alkalmazásában keresendõ a „titok”. Az Active Braking Technology fékezéskor növeli az érintkezõ felületet és a tapadást, csökkentve a fékutat. Az új Grip Booster tapadásjavító keverék és ragasztógyanta pedig remek tapadást szavatol. Az új, megerõsített szerkezeti technológia erõsebb, ugyanakkor könnyû szerkezetû. A nedves körteszten magam is érzékeltem, hogy magabiztosan haladhatunk, még akkor is, ha eleve bátrabban – picit úgy, mint amikor a nagyobb fiúk kiszabadulnak a játszótérre, és ismét kamasznak érzik magukat – körözünk; egy szóval, nem a napi rutin szerint. Ennek tudatában nem meglepõ, hogy olyan legendák, mint amilyen a Jaguar XF, máris erre az abroncsra szavazott… Volt szerencsém megismerkedni a Dunlop Sport Maxx RT2-vel is, ami kifejezetten a nagy teljesítményre, betontiprásra ösztönöz. A gumit gyári tartozékként adják a Radicalhoz, efféle abroncson lódulnak neki immár a 2016os RCX Turbo gépsárkányok is. Márpedig ezt a több mint 500 lóerõs autót a Le Mans Prototype versenyautók ihlették. Nem mellesleg, a DEKRA-teszten az RT2 34 százalékkal jobb kopásállósági eredményt produkált a legszigorúbb tengelyterhelésnél, mint a legfõbb vetélytárs. No persze a Dunlop megnyerte a legkeményebbnek tartott 24 órás NürburgringNordschleife viadalt, így igazán elvárhatóak az újabb rekordok. Szabó Zoltán Attila
Hírnök
KÖZLEKEDÉS
Hatszáz kilométernyi kerékpáros túraútvonal A Pilisi Parkerdõ Zrt. 28, együttesen csaknem 600 kilométernyi kerékpáros túraútvonalat alakított ki a túrázók számára 330 kilométer hosszú, kerékpározásra alkalmas úthálózatán. A Pilisben, valamint a Visegrádi- és a Budaihegységben haladó Pilis Bike kerékpáros túraútvonalhálózatot adtak át Pilisszentlászlón.
A fejlesztés 28 kijelölt biciklis túraútvonalat és 9 „Parkolj és bringázz!” (P+B) pontot foglal magába. Az átadón Bitay Márton Örs, a Földmûvelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelõs államtitkára köszöntõjében rámutatott, hogy az állami erdõgazdaságok széles körû közjóléti funkciót látnak el. Elmondta: egyre népszerûbb a túrázás, ennek megfelelõen az államnak is fel kell készülnie az igények kielégítésére, és ebben élen jár a
parkerdõ, amely az ország leglátogatottabb állami erdõgazdasága. „Feltett szándékunk, hogy a Dunakanyart továbbfejlesszük”. Magyarország egyik nemzetközileg is legismertebb és leglátogatottabb turistarégiójáról van szó, amellyel kapcsolatban „nagyszabású elképzelések vannak” – közölte az államtitkár. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott beszámolt arról, hogy az elmúlt években folyamatosan újultak meg a kilá-
25 tók, a bakancsos turistaházak, és folyamatban van a jelzések, a turistaösvények megújítása. Jelezte: a túrázás fejlesztéséhez a kormány hozzárendelte a pénzt. Zambó Péter, a Pilisi Parkerdõ Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Pilis Bike csaknem 330 kilométeres összefüggõ úthálózatában 140 kilométert tesz ki az önkormányzati belterületi rész és 190 kilométert az erdõgazdasági utak. Az úthálózat létrehozásához az elmúlt idõszakban erdei üzemi utakat nyitottak meg és erdészeti utakat kötöttek össze, új túraútvonalakat jelöltek ki, továbbá információs táblákat helyeztek ki és új jelzéseket festettek. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a fejlesztéssel mind a túra-, mind a szabadidõ-kerékpárosokat meg akarják szólítani. A Pilis Parkerdõ túraútvonalairól a www.pilisbike.hu oldalon lehet tájékozódni.
26
KRIMI-FÉLSZIGET
Szakmai hiúság Az autómentõs telefonja megcsörrent. Ahogy a telefonáló hölgy hangját meghallotta, azonnal felélénkült. Uramisten, micsoda hang volt! Csilingelt és dorombolt egyszerre, égi zene a férfi fülének. A hölgy azt mondta, a rendõrségrõl hívja, mivel a közeli bevásárlóközpontban ellopták a táskáját, minden iratával és az autója forgalmi engedélyével, kulcsával együtt. Fél, hogy a tolvajok az autóját is ellopják, ezért kéri, hogy a rendszám alapján az autómentõs keresse meg neki az autót, és vigye el hozzá, mielõtt a tolvajok megelõzik. Persze a feladat nehéz, mivel az autó zárva van, s ha a férfi esetleg nem tudná megoldani, akkor hív másik autómentõst.
Azt már nem! Az autómentõs szakmai és férfiúi hiúsága egyaránt felébredt. Azonnal vállalta a feladatot, felírta a rendszámot, a szállítási címet, és az autó keresésére indult. Abban bízott, hogy a nagy forgalom miatt a tolvajok inkább kivárnak egy kicsit, legalább addig, amíg a közelben parkoló autók "kicserélõdnek." Végül is nem tudhatják, ki látta a valódi tulajdonost. Egy Ferrari még manapság is éppen eléggé feltûnõ. Az autómentõs jólesõ izgalommal keresgélte az autót a hatalmas parkolóban. A kellemetlen meglepetés akkor érte, amikor a bevásárlóközpont zsúfolt parkolójában rátalált a tûzpiros Ferrarira. Szorosan beékelõdve állt két szerényebb tár-
„HA NEM
MEGY AZ ÜZLET HIRDETNI KELL, HA MEGY, AKKOR KÖTELEZÕ”
Hírnök HIRDETÉSFELVÉTEL: info@hirnok.hu 06-20-480-1751
Hírnök
sa között, elsõ kerekei kifordulva, tulajdonosa láthatóan alig tudta beszorítani a szûk helyre a murvás parkolóban. Az aszfaltozott parkolóban valószínûleg a rendezvény miatt nem volt már hely, amit a bevásárlóközpont mozijában rendeztek. Most már szégyellte lemondani a fuvart, pedig tagadhatatlanul ésszerûbb lett volna. De minden rossz elõérzetét félretéve, konokul nekilátott a munkának. Közel másfél órát dolgozott keményen. Centiméterrõl centiméterre csörlõzte a magatehetetlen szépséget elõször a két kocsisor közé, onnan pedig az autómentõ platójára. A kemény munka végül is meghozta a sikert, a Ferrari végre sértetlenül terpeszkedett a platón. Poros verejtékben úszva, remegõ lábakkal kapaszkodott be a fülkébe, s csende-
Három férfi beszélget nyaralás után arról, hogy melyikük anyósa beszél a legtöbbet. – Az enyém annyira gyõzi szóval – így az elsõ –, hogy nem is vettünk tévét. Minek? Nem is tudnánk figyelni rá... – Az semmi! – mondja a második. – Az enyém annyit beszél, hogy a múltkor súlyos halláskárosodással küldött betegállományba az orvos! A harmadik csak hallgat. – Na és a tied? – érdeklõdik a másik kettõ. – Mi most voltunk a Balatonnál. – És? – Nézzétek meg az anyósomat: lebarnult a nyelve... * – Anyu, nézd, ott egy galamb! Van nálad egy kis száraz kenyér? – Nincs. Edd meg kenyér nélkül. * Azt mondják, a szerencsejáték tönkreteszi az életed. Valójában a mi családunkat csak még jobban összehozta. Kénytelenek voltunk egy egyszobás garzonba költözni.
Hírnök
KRIMI-FÉLSZIGET
sen átkozta magát, amiért ilyen munkát elvállalt. Erõsen sötétedett már, mire megtalálta a szállítási címet. Hatalmas parkkal körülvett villa az utca végén, magas kõkerítéssel, díszes vaskapuval. Az egész környék kihaltnak látszott, a nagy házban sem égett a villany. Az autómentõs valami csengõ-félét keresett a kapu mellett, amikor a háta mögött megszólalt az ismert doromboló hang. – Jó estét! Hát meghozta az én drágámat? De örülök! Éppen most értem haza a rendõrségrõl… A nõ annyira hétköznapi volt, olyan jelentéktelen, hogy az autómentõsnek a maradék életkedve is elment. Reményvesztetten, morogva engedte le az autót a platóról a kapu elé, ahová a hölgy kérte. A tehetetlen autót lecsörlõzni sem volt egyszerû, a csenevész nõ meg csak állt, nézte a férfi kínját, még csak egy kávéval sem kínálta meg. De a férfit már nem érdekelte sem a csilingelõ-doromboló hang, sem az autócsoda, még az elmaradt borravaló miatt sem bosszankodott. Csak haza akart érni, zuhanyozni és ágyba bújni – ennyi volt a vágya. * Hajnali négy óra körül arra ébredt, hogy rendõrök döröm-
27
bölnek az ajtaján. Ijedten, zúgó fejjel rohant ajtót nyitni. Nem akart hinni a fülének, amikor ismertették vele az autólopás vádját. A Ferrari egy népszerû zenészé volt, aki fellépett a bevásárlóközpont rendezvényén. A nõ? Nos, hát a nõnek semmi nyoma! A parkoló kamerái csak azt vették fel, ahogy az autómentõs elviszi
Végül a mobilja mentette meg, ami rögzítette a nõ hívását. A hívó mobilja ugyan lopott volt, azonosíthatatlan, de az autómentõst igazolta. Az üggyel foglalkozó nyomozó jó tanáccsal engedte el: – Ezt most megúszta! De jó lesz, ha a jövõben jobban vigyáz a nõkkel! Közel sem
a Ferrarit. Persze, a szállítási cím is hamis volt, a villa tulajdonosa már három hete külföldön tartózkodott. Az autómentõs ekkor értette meg, hogy egyszerûen ellopatták vele az autót! Ezért viselkedett olyan szokatlanul a nõ, hogy a kétségtelenül nem mindennapi szolgálatért még csak egy kávéval sem kínálta meg! Egy pillanatra minden ereje elhagyta, remegve gondolt a várható következményekre.
olyan gyámoltalanok, mint amilyennek mutatják magukat! Egyetértõn bólogatott és biztos volt benne, hogy megfogadja a tanácsot. Ekkor megcsörrent az autómentõs telefonja. Fiatal nõi hang kért autómentést. – Hívjon mást! – válaszolt a férfi durván és letette a telefont. Sz. Zs. Rajz: Hajós Márk
Szõke lány így szól a barátnõjéhez: – Te, olyan a frizurád, mintha paróka lenne. – Mert ez tényleg paróka. – Hû, de klassz! Pont úgy néz ki, mint az igazi haj! * A skót fia így szól a zöldséges stand elõtt az apjához: – Apa, vegyél nekem légyszi egy narancsot! – Nyújtsd ki a nyelved a zöldséges bácsira! Hátha hozzád vág egyet!
28
ÉSZBONTÓ
Hírnök
SZUDOKU – SZUDOKU – SZUDOKU
Feladat: Az üres négyzetekbe úgy kell beírnunk a hiányzó számokat, hogy a négyzetrács mind a kilenc sorában és mind a kilenc oszlopában megtalálhatóak legyenek a számok 1-tõl 9-ig, de egyetlen szám se ismétlõdjön. A 3x3-as négyzetekben minden szám szintén csak egyszer szerepelhet. – Barátom, tudsz nekem adni egy ezrest? – Nincs nálam csak 800 forint. – Nem baj, a maradék 200-at majd késõbb megadod. * Gyerek sírva megy haza az iskolából. – Mi baj van, kisfiam? – kérdezi tõle az apja. – Elvesztettem ötven forintot!
– Sebaj, itt van egy ötvenes, neked adom. Erre a gyerek még jobban sírni kezd. – Hát most meg mi a baj megint? – kérdi apa. – Az, hogy miért nem mondtam egy kétszázast inkább. * Kislány, akarsz velem randizni? Ha igen = mosolyogj! Ha nem = szaltózz egyet!
Hírnök
ÉSZBONTÓ
29
A menyasszony így szól a võlegényéhez az esküvõ napján: – Drágám, meg akarok neked vallani néhány dolgot a múltamból. – Dehát a z elõzõ héten már mindent elmondtál! (A menyasszony válaszát lásd a rejtvényben!)
30
CÉGJEGYZÉK / HIRDETÉS
OTTHON, ÉPÍTKEZÉS VÍZSZERELÉS - GÁZSZERELÉS - FÛTÉSSZERELÉS! Javítás, csere, karbantartás! Minõségi munka, munkakezdés elõtt egyeztetett árak, szakértõi kivitelezés! www.mikimester.hu Tel.: 06-20-549 9584 KÉMÉNY ÉPÍTÉSE Mindenfajta készülékhez, bélelése, engedélyeztetése. Kéményfejek, szerelt kémények építése, gázvezetékek, fûtésrendszerek kiépítése, gázterv, gázmeo készítése, engedélyeztetése, ingyenes felmérés alapján. Tel.: 06-70-3695976 Honlap:www.trendmagic.hu Ö NTÖZÕRENDSZEREK TELEPÍTÉSE , JAVÍTÁSA ! KERTÉPÍTÉS! Sokéves tapasztalattal vállalok öntözõrendszer telepítést, karbantartást és kertépítési munkákat! www.luxusgarden.hu luxusgarden@gmail.com 06-30-21-21-740 Gulyás Gábor Cégünk KEDVEZÕ ÁRON SZÁLLÍT ÉPÍTÕANYAGOT: Sóder, Homok, Kulé, Murva. 5 tonnától, kedvezõ árakkal! Telefon: 06-20-775-5675 LAPOS-TETÕK SZIGETELÉSÉT, Tetõk újra lécezését, Kémények építését és bontását, Dryvit-ozást, Festést, Kõmûves munkát Vállalunk! M&H CsodaLak Építõipari Kft. Hívjon: 06-70-246-3301 KULCSRAKÉSZ HÁZAK ÉPÍTÉSE tervezéstõl az átadásig. Nagy tapasztalattal, referenciákkal alacsony árakon. Építõipari felújításokat, javítási munkákat is elvállalunk. 06-30-285-6947 TÜZIFA ELADÓ! KEDVEZÕ FELTÉTELEKKEL, gyors kiszállítással, nagyobb mennyiségben is! Érdeklõdni: 06-70-333-9598 TÉRKÖVEZÉS, BURKOLÁS: teraszok, járdák, kocsi beállók csempézése, járólapozása. Rövid határidõvel, korrekt árakon! 06-70-365-4999 TÜZELÕANYAG OLCSÓN, HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSSAL! Tüzifa: 2,8-3 e Ft/q Német brikett: 7,8-8,4 e Ft/q Lengyel szén: 6,4 e Ft/q Cseh barna szén: 4,2-4,5 e Ft/q Telefon: 06-1-307-7413 ; 06-30-318-9174 ÉPÍTÕIPARI KÜL- ÉS BELTÉRI teljeskörû felújítása: festés, mázolás, tapétázás, homlokzati hõszigetelés. Tel.: 06-70-631-7554 KONTÉNERES SZILÁRD HULLADÉK SZÁLLÍTÁS
Az öreg székelyt választás elõtt megszólítják: – Bátyám, maga hova tartozik? – Ha olyan kíváncsi kend, megmondhatom: a takarékba, az adóba, az öreg zsidónak és a szabónak. * „A legnagyobb problémám az, hogy a hülyeségem akaraterõvel párosul.”
Hírnök
Gödöllõn és környékén. Tel.: 06-20-944-7515 www.konteneregyorsan.hu KÜLSÕ HÕSZIGETELÉS: 2 500 Ft., Festés 900 Ft., Tapétázás 1 100 Ft. Minõségi garanciával 06-70250-9132 festoguru.weebly.com GARÁZSKAPUK, KERTKAPUK, HAJTÓMÛVEK SZERELÉSE, javítása, karbantartása. 06-20-966-0341 TETÕFEDÕ-BÁDOGOS mester munkát vállal: 06-12902-101, 06-30-966-0421
SZOLGÁLTATÁS KERTFENNTARTÁS GÖDÖLLÕN ÉS KÖRNYÉKÉN: Fûnyírás, Fûkaszálás, Gyepszellõztetés, Permetezés (motoros és kézi permetezés), Sövény-nyírás, Fák és veszélyes fák kivágása alpintechnikával. Rövid határidõvel! 06-30-747-6090 HÁZTARTÁSI GÉP SZERVIZ-BIZOMÁNYI. Vállaljuk mosógépek, mikrók, porszívók, takarítógépek, tv-k, dvd-k, háztartási kisgépek javítását garanciával. 40 éves gyakorlat (volt GELKA). Elektro-Bizományi Bt. XV. Rákos út 76-78. Tel.: 06-1-418-2676 PC BONTÓ! HASZNÁLT SZÁMÍTÓGÉPEK ÉS ALKATRÉSZEK adás-vétele és szervize. 2143 Kistarcsa, Szabadság út 4. Nyitva: H-P.: 9-17-ig; Sz.: 9-13-
Hírnök
CÉGJEGYZÉK / HIRDETÉS
ig. www.elektronikai-hulladekbonto2.webnode.hu Tel.: 06-30-680-4693 MOSÓ- MOSOGATÓ GÉPEK, ELEKTROMOS SÜTÕK ÉS MIKRÓK JAVÍTÁSA Garanciával! Hûtõgépek szervize! Díjtalan kiszállás: Gödöllõ, Mogyoród, Veresegyház településeken. 06-30-522-1258 A Clean Shield Services Kft. 15-20% kedvezménnyel, rövid határidõvel vállal SZÕNYEG ÉS KÁRPITTISZTÍTÁST környezetbarát tisztítószerekkel, a legkorszerûbb gépekkel. 06-20-458-0821 MOLNÁR KÖLTÖZTETÉS - FUVAROZÁS zongorák, páncélszekrények szakszerû szállítása. Forduljon hozzánk bizalommal! Tel.: 06-30-959-3804 email: molnar.koltoztetes@gmail.com. ÜVEGEZÉS-KÉPKERETEZÉS-DÍSZÜVEGEZÉS: Fóti Üveges Manufaktúra (Fót, Károlyi út 15.) 06-27817-673 www.fotiuveges.hu , info@fotiuveges.hu KULCSMÁSOLÁST, ZÁRJAVÍTÁST, ÉLEZÉST, KERÉKPÁRJAVÍTÁST vállalok kedvezõ árakon. Kérésre akár háznál is! 06-20-886-0537 INGATLANJOG, CÉG ALAPÍTÁS-MEGSZÜNTETÉS, családi jog területein jártas ügyvéd. Egyesületek és alapítványok jogi ügyintézését, peres képviseletét is vállalom. Dr. Pápai Éva 06-30-942-3474, 06-28-413-014 KÖNYVELÉS, ADÓBEVALLÁSOK készítése, tanácsadás, cégeknek, egyéni vállalkozóknak, magánszemélyeknek. Aranymagnólia Bt. +36-30-3508800 e-mail: aranymagnoliabt@gmail.com, www.aranymagnolia.hu MINÕSÉGI SZÕNYEG- ÉS KÁRPITTISZTÍTÁS garanciával. Melegvizes mélymosás, vegytisztítás, szegés, javítás. Háztól házig - 2 nap alatt. 06-1/2807574; 06-30/94-94-360 www.szonyegexpressz.hu
AUTÓ, MOTOR, KÖZLEKEDÉS MOTORKERÉKPÁR ALKATRÉSZEK ÉS SZERVIZELÉS: új és használt motorkerékpárok értékesítése, motoros ruházat, felszerelés, kiegészítõk. 2143 Kistarcsa, Szabadság út 54/A. 06-28-471-350; 06-30-635-5400 EGÉSZSÉG TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT/JÓSLÁS. Személyre szabott gyógyteák, megelõzõ terápiák, meglévõ betegségek kezelése. Testi lelki problémák oldása, terápiás ülések. Sors elemzés, család, anyagiak, párkapcsolat, egészség terén felmerülõ kérdésekre válasz kártya segítségével. Gondja van hívjon idõpont egyeztetésért. Békési Krisztina 06-70-225-2565
VEGYES RÉGISÉG - PAPPNÉ SZILVIA MÛTÁRGYBECSÜS. Díjtalan kiszállás, becslés, készpénzért. Vásárol Antik Bútorokat, Festményeket, Órákat, Ezüstöt,
31
Szobrokat, Porcelánt, Régi Pénzeket, Kitüntetéseket, Csillárt, Szõnyeget, Bizsukat, Ékszereket és Mindenféle Régiséget, Hagyatékot, Könyveket. Tel.: 06-20-465-1961; 06-1-293-1759; 06-70-942-0806 BARBARA KUTYAKOZMETIKA. Cím: Nagytarcsa, Tessedik Sámuel utca 38. Kérésre házhoz megyek. www.barbarakutyakozmetika.hu +36-20-935-5059. ÚJRA KAPHATÓ! ELÕNEVELT SZÍNES JÉRCE TOJÓNAK + kakas, fehér és színes HÚSCSIRKE. Hozzá táp és kiegészítõk. Aszódi csibefarm (Aszód, Pesti út 40/C; 06-70-520-8515) ÉLÕ, SÉRÜLT ÉS ELHULLOTT ÁLLATOK szállítása: 06-20-964-3025 FESTÕ VÁLLALKOZÓ SZÁMLAKÉPESEN VÁLLAL: Glettelést 200 Ft/nm-tõl, festést 200 Ft/nm-tõl, tapétázást 700 Ft/nm-tõl, külsõ hõszigetelést 2400 Ft/nm-tõl, csak színezést is! Nyugdíjasoknak kedvezmény! Telefon: 06-30-9314-397; E-mail: messter0925@freemail.hu BÚTORKÉSZÍTÉS: Konyha bútorok, beépített szekrények, irodai bútorok készítése. Lapra szerelt bútorok kedvezõ áron való hazaszállítása és igény esetén összeszerelése. 06-30-9967-664 www.kromex.hu VARRÓGÉP SZERVIZ! Rendkívüli Árengedmények! Bõvebben: www.varrogepszerviz.net; 0670-565-2922
32
REKLÁM
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
H Í R N Ö K M A G A Z I N : www.hirnok.hu
Hírnök