2014/3
X. évf.
N! E Y G N I
2014.
MÁRCIUS
INFORMÁCIÓS MAGAZIN
Hírnök
3
G O N D O L A T O K
Az igazság valahol középen van
Politika a köbön N
yakunkon a választás, aminek elõszelét egy aideje már érezzük. Nem szeretem a politikát, fõként a pártpolitikát, s kiadónktól is távol tartom, hiszen alapelvünk, hogy lapunk mindenkinek szól. A következõ sorokban se keressen senki valamely párt ellen, vagy mellett kampányolást. Egyszerûen a gondolataimat osztom meg ezúttal is – pártatlanul. Ahogy a mondás is tartja: üzletben nincs helye vallásnak, focinak és politikának… Mindhárom komoly vitalehetõséget nyújt a különbözõ nézetek miatt. Vallási harcok mindig voltak, s napjainkban is dúlnak. A foci sem az egyetértésrõl szól, fõként a meccsek után, amikor a két szurkolótábor „vitatja meg” az eredményt. A politika sem új találmány, s ugyanúgy megosztja az embereket. Nem is lenne gond, ha „csak” az volna a probléma, hogy másban hisznek, mást szeretnek. A komplikációkat az okozza, hogy a legtöbben nem tudják elfogadni a másik gondolkodását és a saját nézetét akarja ráerõltetni a másikra, sõt a más gondolkodású azonnal ellenség. Itt jönnek a gondok, hiszen az erõ és a pénz a leggyakoribb eszköz a „meggyõzéshez”, vagyis ahol az erõ és / vagy a pénz, általában ott az „igazság”. smét választás lesz áprilisban, s a kampányok egyre hevesebbek, as számomra zavaró, hogy általában nem arról szólnak, hogy „én milyen jó vagyok”, hanem a másik mennyire rossz, galád… Tény, hogy nem árt tudni a rosszat, csakhogy ember legyen a talpán, aki kiigazodik. Munkámból adódóan folyamatosan figyelemmel kísérem a híreket, s mint tudjuk, mindkét oldalnak megvannak a saját médiái, amit általában az adott oldal szimpatizánsai néznek, hallgatnak, olvasnak. Érdemes megfigyelni, hogy egy-egy hír mennyire mást tartalmaz egyik és másik oldal tálalásában. Annak ellenére, hogy ugyanarról szól, teljesen más az értelme, esetleg tanulsága. Az igazság pedig általában, valahol középúton van. zerintem a legnagyobb gond, hogy sokan mérlegelés helyett elavakultan hisznek, vagy gyûlölnek. Az sem jó, ha valaki dacból nem megy el választani, mert lehet, hogy olyannak ad esélyt, akinek nem szeretne. Ilyenkor szoktam azt ajánlani, hogy fordítsa meg a gondolkodását, mert biztosan van mindenkinek olyan, akinek a gyõzelme bosszantaná. Kezdje a „bármit, csak azt ne” oldalról, és jusson el a „ha más nincs, mégiscsak ez a megfelelõ”-ig. A döntést az alapján is hozhatjuk, hogy – mint tudjuk – a politikusok jelentõs része nem azért választotta ezt a pályát, mert a szíve diktálta, hanem tudta, hogy hol lehet kevés munkával sok pénzt keresni. Nehéz lenne megmondani, hányan akarnak igazán tenni és mekkora számban vannak a naplopók, s a politika által zsebüket tömõk. A híradásokból tudjuk, hogy utóbbiból van bõven… Természetesen, én is azt ajánlom, hogy több mindent mérlegeljünk, kezdve a gazdasági rátermettségtõl az embereket érintõ problémákig, viszont, ha nincs más, érdemes az általam ajánlott módszert használni, mert a távolmaradás általában a másik oldalt erõsíti. Meggyesi Gyula
I
S
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
X. évf. 3. szám; 2014. Március
MEGJELENIK: MINDEN HÓNAP ELSÕ SZERDÁJÁN
www.hirnok.hu FÕSZERKESZTÕ: Meggyesi Gyula Mobil: 06-20-9359-952
E-mail: hirnok@hirnok.hu FÕSZERKESZTÕ-HELYETTES: Fejér Andrea 06-20-480-1751 info@hirnok.hu KÖZPONT ÉS LEVÉLCÍM: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. Telefon/fax: 06-28-540-160
E-mail: info@hirnok.hu;
HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-20-480-1751; 06-28-540-160; 06-20-9359-952;
Kiadja a Alapítva: 1992
NYOMÁS: Premier nyomda Sokszorosításért felelõs: Hlinka Károly
TERJESZTÉS: Helyi vállalkozások, üzletek, ügyfélszolgálatok..., alternatív terjesztõink, partnereink
A PROGRAMOK, INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGÛEK! Amelyik írásban, vagy annak végén elérhetõség található, az reklámként szerepel lapunkban.
A HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT NEM VÁLLALUNK FELELÕSSÉGET! Az írások és hirdetések máshol történõ megjelenéséhez kiadónk hozzájárulása szükséges.
H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u
4
VÁLLALKOZÁS
Hírnök
Online pénztárgép azonnal, polcról Igencsak bonyolult mûveletté vált az online pénztárgép váltás, ami alapjaiban egyszerû lenne, mert a régit kell újra cserélni. Csakhogy mindezt komplikálta több tényezõ, ami folyamatos bosszankodást, bonyodalmakat és határidõ módosításokat eredményezett. Mint arról már beszámoltunk, a tavaly év eleje óta tartó pénztárgép izgalom folyamatosan hoz meglepetéseket. Mint kiderült, lehetetlen lett volna az eredeti határidõt betartani, amit tovább bonyolított, hogy két pénztárgép engedélyét visszavonták. Mindezt tetézte, hogy eltûnt a Patkós Cassa Kft., amely több száz megrendelõtõl vett át elõleget online pénztárgépekre (a cég ügyvezetõjét február közepén elfogták). Az állam átvállalta a visszavont gépek és az eltûnt cég károsultjainak befizetéseit, illetve 2014. április 30-ig meghosszabbította az 50 ezer forintos állami támogatás igénybevételére az üzembe helyezési határidõt. Február végére, több mint 50 ezer online pénztárgépet helyeztek üzembe, amelyek közül mintegy 35 ezret érint az 50 ezer forintos állami támogatás. Kiadónk üzletében is cserélni kell a pénztárgépet, így személyes tapasztalatokkal is rendelkezünk, hiszen a visszavont engedélyû 270-es gépet rendeltünk. A bonyolult tortúra viszonylag egyszerûen zajlott az általunk választott viszonteladóval, a gödöllõi székhelyû Izsák Pénztárgépközpont és Szervizzel. Izsák Bence tulajdonost arról faggattuk, hogyan érintette cégüket az engedélyek viszszavonása? – Régóta forgalmazzuk és javítjuk a Samsung/SAM 4S pénztárgépeket és sohasem volt probléma, ezért nyugodtak voltunk az átállással, illetve az online gépekkel kapcsolatban. Nem kívánom senkinek azt az érzést, amit átéltünk a visszavonások miatt. Sok plusz munkát is jelentett a szerzõdések újrakötése, illetve a 300-as gépek visszavonásáról akkor jött a hír, amikor már rengeteget beüzemeltünk mintatermünkben, s másnap kerültek volna TO V Á B B I
átadásra. Szerencsére csak egy-két ügyfelünk volt, aki nem értette meg, hogy nekünk nincs felelõsségünk a kialakult helyzet miatt. Mivel partnereinket nem hagyhattuk cserben, ezért bõvítettük kínálatunkat és más forgalmazóval is szerzõdtünk. Természetesen olyan gépeket kerestünk, amelyeket nyugodtan ajánlhatjuk partnereinknek, hiszen a karbantartás is a mi feladatunk. Fõ szempont volt a könnyû kezelhetõség és a gyors, egyszerû papír csere. – Milyen kínálatból lehet most választani? – Jelenleg két márka öt típusát ajánljuk az online pénztárgépekbõl: Micra Jota M, Micra Sento M Light, Micra Mini M, Micra Sento M és TAXmini és természetesen továbbra is forgalmazzuk a Trafik rendszereket is. Különlegesség, hogy a TAXmini pénztárgépet azonnal, polcról tudjuk átadni vásárlóinknak. A gépeket üzleteinkben meg lehet nézni, illetve ki lehet próbálni. – Hogyan, mi alapján érdemes választani pénztárgépet? – Mivel munkaeszköz, sokféle szempontot kell figyelembe venni, amelyet személyesen, vagy 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk igénybevételével tudunk egyeztetni. Például, mekkora a nyugta forgalom, akar-e raktárkészletet nyilvántartani, mérleget szeretnee hozzákötni stb. Fontos a jó választás, a személyre szabott megoldás, amelyhez 22 éves szakmai tapasztalatunkat nyújtjuk. – Milyen ügyekben hívható az ügyfélszolgálat? – Tudomásom szerint, egyedülállóak vagyunk a nonstop, 24 órás szervizelés és ügyfélszolgálat nyújtásában. Mint kiderült, sokak számára nagyon hasznos, hiszen az éjjel nyitva tartó üzletek és ven-
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
A TAXmini azonnal elvihetõ és színválaszték is van – mutatja Izsák Bence
déglátóhelyek, illetve trafikok üzemeltetõinek sem jó, ha kézzel kell nyugtát adni. Ezen a telefonszámon kaphatnak segítséget az új gépet vásárolni szándékozók, de egyéb kérdésekben, tanácsadásokban is szívesen segítünk. Elsõsorban a fõváros és Pest megye területén vagyunk jelen, de országosan vállalunk szervizelést is. – A pénztárgépek mellett milyen kiegészítõket kínál a cég? – Komplett kereskedelmi rendszereket nyújtunk kisebb vállalkozásoknak és nagyáruházaknak egyaránt. Az üzletekben használatos, egyéb technikai eszközök is megvásárolhatók nálunk, így többek között kasszafiók, vevõkijelzõ, mérleg, blokknyomtató, vonalkód olvasó, címkenyomtató, árellenõrzõ készülékek széles választékát nyújtjuk, de kínálatunkban szerepel árazógép és természetesen pénztárgépszalagok is.
Izsák Pénztárgépközpont és Szerviz 2100 Gödöllõ, Dózsa György u. 18. és 1087 Budapest, Kõbányai út 21. Telefon: 06-70-310-70-73, 06-70310-70-74, 06-70-234-86-68. Nonstop hívható szám: 06-70/-384-94-77 rendeles@eurocassa.hu www.eurocassa.hu
www. v a l l a l k o z o k o z p o n t . h u
Hírnök
VÁLLALKOZÁS
Dohányzást tiltó és kijelölõ szigorítás
Kötelezõ az új tábla Március elsõ napjától kötelezõ az új, jogszabályban is meghatározott méretû és kinézetû, illetve tartalmú „Dohányzásra kijelölt hely” és „Tilos a dohányzás” táblák kihelyezése.
Az ÁNTSZ közleménye szerint, a dohányzási korlátozással érintett, valamint a dohányzásra kijelölt helyeket, helyiségeket, közterületeket, valamint a nemdohányzó intézményeket a meghatározott tartalmú és formájú felirat, vagy jelzés alkalmazásával kell megjelölni. Ennek mérete legalább A/4-es, amelyen a szövegeknek piros színnel, meghatározott betûtípussal és mérettel kell készülniük. A feliratoknak a magyar mellett angolul, németül, franciául és oroszul is szerepelnie kell. Fel kell tüntetni a 06 40 200 493 telefonszámot (amelyen keresztül az Nvt. elõírásainak megszegésével kapcsolatban lehet észrevételt tenni, illetve a leszokáshoz segítséget kapni), valamint a leszokásban segítõ honlapot, a www.leteszemacigit.hu címet. A táblák letölthetõek a www.antsz.hu honlapról.
5
Ál-pályázatírók A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) arra hívta fel a munkaadók figyelmét, hogy egyes kérelemre induló támogatások esetében - mint például a munkahelymegõrzõ támogatás - pályázatíró cégek keresik fel a gyanútlan munkaadókat, hogy jóhiszemûségüket kihasználva bizonyos ,,anyagi hozzájárulás" befizetését követõen megírják a ,,nem létezõ" pályázatot a munkaadók helyett. A munkahelymegõrzõ pályázat dokumentációjának elkészítéséhez, benyújtásához nem szükséges pályázatírót alkalmazni.
Mobiltelefon buktatta le a betörõket Cigaretták közé rejtett mobiltelefonnal buktatta le a betörõket egy trafiktulajdonos a Vas megyei Söptén - számolt be az esetrõl a Frisss.hu hírportál.
Másodszorra törtek be ismeretlenek a falusi dohányboltba, az elõrelátó trafikos az elsõ eset után egy mobiltelefont rejtett a cigaretták közé, a telefon segítségével a rendõrségnek rövid idõ alatt sikerült bemérnie a tettesek tartózkodási helyét, és elfogni õket. Vassné Szele Adrienne, a Vas Megyei Fõügyészség szóvivõje elmondta: a tetteseket a bíróság elõzetes letartóztatásba helyezte, folytatólagosan, nagyobb értékre elkövetett lopással gyanúsítják õket. Egy embert bevisznek az elmegyógyintézetbe. – Ön hogy kerül ide? – Elveszett a szemüvegem ... – Akkor miért ide hozták?! – Miért? Ide hozták?
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
V Á L L A L K O Z Ó K Ö Z P O N T: www.vallalkozokozpont.hu
6
KÖZLEKEDÉS
Hírnök
TRAFFIPAX ELLENÕRZÉSEK – MÁRCIUS A RENDÕRSÉG ÁLTAL KÖZREADOTT SEBESSÉGELLENÕRZÉSI HELYEK
BUDAPEST III. kerület
BUDAPEST XXI. kerület
Árpád fejedelem útja: 10 alk.; Bécsi út 10 alk.; Szentendrei út: 20 alk.;
Ady Endre út: 6 alk.; Hollandi út: 6 alk.; II. Rákóczi F. út: 4 alk.; Kossuth Lajos u.: 6 alk.; Szent István u.: 12 alk.; Weiss Manfréd út: 6 alk.
BUDAPEST IV. kerület Csíksomlyó út: 7 alk.; Fóti út 10 alk.; KülsõSzilágyi út: 6 alk.; Megyeri út 1 alk.; Pozsonyi út 12 alk.; Váci út 4 alk.
BUDAPEST XXII. kerület
BUDAPEST IX. kerület
6-os számú fõút: 6 alk.; Ady Endre út: 6 alk.; Bartók Béla út: 6 alk.; Gádor u.: 6 alk.; Háros u.: 6 alk.; Nagytétényi út: 6 alk.
Gubacsi út: 46 alk.; Illatos u.: 6 alk.; Külsõ Mester u.: 6 alk.; Soroksári út: 7 alk.; Távíró u.: 8 alk.; Üllõi út: 6 alk.; Vágóhíd u. 5 alk.
Haraszti út: 4 alk.; Köves út: 4 alk.; Ócsai út: 4 alk.; Szent László út: 5 alk.
BUDAPEST X. kerület Gyömrõi út: 9 alk.; Heves utca: 7 alk.; Kerepesi út: 6 alk.; Kõér utca: 5 alk.
BUDAPEST XI. kerület Andor u.: 6 alk.; Bartók Béla út: 6 alk.; Budafoki út: 6 alk.; Fehérvári út: 6 alk.; Nagyszõlõs u.: 6 alk.; Villányi út: 6 alk.
BUDAPEST XIII. kerület Béke út: 10 alk.; Fiastyúk u.: 3 alk.; Tatai út: 8 alk.; Váci út: 11 alk.;
BUDAPEST XIV. kerület
BUDAPEST XXIII. kerület
BUDAPEST I., II., V., VI., VII., VIII., XII., kerületekben Márciusra nincs jelezve! * A lista, a rendõrség hivatalos vezénylése alapján, az AKTUÁLIS HÓNAPRA tervezett sebességmérõ helyeket tartalmazza – kiegészítve, hogy hány alkalommal tervezik . Részletes – hely, nap, óra – traffipax információk honlapukon: www.hirnok.hu Információ: ORFK
Ajtósi Dürer sor: 8 alk.; Csömöri út: 8 alk.; Fogarasi út: 6 alk.; Hungária krt.: 6 alk.; Mogyoródi út: 6 alk.; Stefánia út: 6 alk.
BUDAPEST XV. kerület Arany J. u.: 2 alk.; Károlyi u.: 2 alk.; Késmárk u.: 4 alk.; Közvágóhíd tér: 3 alk.; Pázmány P. u.: 5 alk.; Rákos út: 4 alk.; Régi Fóti út: 1 alk.; Széchenyi u.: 2 alk.; Szentmihályi út: 11 alk.; Szerencs u.: 10 alk.
BUDAPEST XVI. kerület Arany János u.: 7 alk.; János u.: 7 alk.; Sárgarózsa u.: 7 alk.; Szlovák út: 7 alk.; Veres Péter u.: 8 alk.
BUDAPEST XVII. kerület Gyöngytyúk utca: 4 alk.; Liget sor: 5 alk.; Naplás út: 2 alk.; Péceli út: 6 alk.; Pesti út: 8 alk.; Szent Imre herceg u.: 5 alk.; Zrínyi út: 6 alk.
BUDAPEST XVIII. kerület Alacska út: 5 alk.; Dózsa Gy. út: 5 alk.; Felsõcsatári u.: 5 alk.; Halomi út: 5 alk.; Nagykõrösi út: 5 alk.; Üllõi út: 5 alk.
BUDAPEST XIX. kerület Ady Endre út: 6 alk.; Hunyadi u.: 10 alk.; Szabó Ervin u.: 11 alk.; Zalaegerszeg u.: 6 alk.
BUDAPEST XX. kerület Török Flóris út: 5 alk.; Vágóhíd u.: 5 alk. TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u
Hírnök
KÖZLEKEDÉS
7
Áprilistól lehet használni a kerékpárkölcsönzõ-rendszert
Indul a BuBi, a Budapest Bicikli A fõvárosban áprilistól lehet majd használni a 75 állomáson felállított 1100 kerékpárt – közölte a Fõvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
A Fõvárosi Önkormányzat közleménye szerint az áprilisban debütáló kerékpárkölcsönzõrendszer alkalmas lesz arra, hogy a felhasználók napi 24 órában bármikor biciklire ülhessenek és használat után a kerékpárokat egy tetszõleges állomáson adhassák vissza. A belvárosi zónában 300-500 méterenként lesznek gyûjtõállomások. A kerékpárokat a Csepel Kerékpárgyártó és forgalmazó Zrt. gyártja és szállítja. A T-Systems Magyarország Zrt. végzi a rendszer-integrációt, biztosítja az adatkommunikációt és a speciális szoftvermegoldásokat, a fõbb rendszerelemeket pedig – alvállalkozóként – a német Nextbike GmbH szállítja. A rendszer számos innovatív megoldást is felhasznál: az állomások megújuló energiával, napelemmel mûködnek, a terminálokat pedig nagyméretû érintõkijelzõvel szerelik fel.
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztés több mint egymilliárd forintba kerül. A rendszer névadó szponzora a Mol, az olajipari vállalat a mûködési költségek jelentõs részét magára vállalta. Agresszív kismalac sétál az erdõben, találkozik Nyuszikával. Hozzávágja a palacsintáját, mire a Nyuszika: – Ez szándékos volt? – Nem! Lekváros! * Öreg bácsi megy a kivilágítatlan kerékpáron. Megállítja a rendõr, és így szól: – Bátyám, ha nem ég a lámpa a biciklin, akkor tolni kell ! Mire az öreg: Már kipróbáltam, akkor se ég!
H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u
8
OTTHON
Ingyenes internet világszerte A világ bármely pontján elérhetõ és a cenzúra minden formáját nélkülözõ ingyenes internet, pontosabban outernet kiépítését tervezi egy New York-i székhelyû non-profit szervezet.
A Media Development Investment Fund (MDIF) nevû szervezet több száz olyan, kocka formájú kismûhold megépítését és üzembe helyezését tervezi, amelyek hálózatot alkotva az égen, bárki számára hozzáférhetõvé tennék azokat az internetes adatokat, amelyeket a több száz földi állomásról küldenek fel. A felhasználók a mobiltelefonjuk, vagy a számítógépük révén csatlakozhatnak az egyirányú kommunikációt biztosító globális hálózathoz – olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon. Az MDIF szerint a világ lakosságának 40 százaléka még ma sem tud csatlakozni az internethez, és ennek nem csupán az észak-koreaihoz hasonló kormányok az okai, hanem az is, hogy a szolgáltatást nagyon költséges eljuttatni a távoli területekre. Az Outernet nevû projekt révén azonban a Szibériában, az Egyesült Államok nyugati részének néhány pontján, a távoli szigeteken és az afrikai falvakban élõk is ugyanazokat a híreket olvashatnák, mint New York, Tokió, Moszkva és Iszlámábád lakói. Egyelõre nem tudni, hogy a szervezetnek pontosan mennyi pénzt sikerült összegyûjtenie a projektre, de annyi biztos, hogy a tervezett hálózat kiépítése nem olcsó dolog. Egy-egy ilyen mûhold megépítése és üzembe helyezése 100-300 ezer dollár (22,5-67,4 millió forint) között mozog. Amennyiben a szervezet az elõzetes tervekhez tartja magát, akkor az elsõ mûholdakat már a következõ nyáron üzembe kell helyeznie. www.phys.org
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
Hírnök
Szigorúbb fémhulladék szabályok Márciustól hatályos a fémtörvény módosítása, amelynek alapján bizonyos fémhulladékok csak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elõzetes vizsgálatával és engedélyével értékesíthetõk. Az új szabályok alapján például vasúti sín, ipari kábel és csatornafedél csak akkor értékesíthetõ, ha azt elõzõleg a NAV-hoz, mint fémkereskedelmi hatósághoz bejelentették, és azt a hivatal visszaigazolta. Újdonság az is, hogy magánszemélyek ezentúl maximum három köbméter fémhulladékot tárolhatnak az ingatlanukon.
H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u
Hírnök
Tovább csökkent a használt lakások ára Tavaly a 2008-as szinthez képest már 20 százalékkal volt alacsonyabb az átlagos ár a használt lakások piacán, fellendülés csak a kereslet élénkülésétõl várható – közölte az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat az MTI-vel.
A centrum saját adatai alapján a fõvárosban a 9 és 11 milliós, a keleti országrészben a 7 milliós, nyugaton pedig a 7 és 8 millió forintos áron kínált használt téglalakások voltak a legkeresettebbek. Ártól függetlenül – az ország egész területén – az 50 és 60 négyzetméter közötti lakások voltak a legnépszerûbbek. Ez igaz a paneles lakásokra is. A közlemény szerint Budapesten a legkeresettebb panellakásokat 9 millió forintos áron kínálták. Vidéken a 8 mil-
TO V Á B B I
9
OTTHON
liós paneles lakások iránt volt a legnagyobb kereslet. Az adatok szerint a családi házaknál sokkal szélesebb sávon oszlik meg a kereslet. A fõvárosban a legtöbb vásárló a 20 millió forintért kínált házakat kereste.
Az agglomerációban a 15 milliós házak voltak a legnépszerûbbek, míg a keleti országrészben a 8 és 12 milliós, a nyugatiban pedig a 14 milliós házak. Az eladási idõ – a meghirdetéstõl az adásvételi szerzõdés megkötéséig – mintegy 10 százalékkal nõtt tavaly. A téglaépítésû lakásokat átlagosan több mint 4 hónap alatt lehet eladni. A panellakások esetében az átlagos 2,5 hónap 2013-ban 3 hónapra nõtt. A téglaépítésû családi házaknál csaknem 7 hónapra van szükség az eladáshoz.
Az idõs házaspár kimegy a telekre. A férj kint kapál éppen, amikor meglát az égen egy sárkányrepülõt. Erre gyorsan beszalad a házba, kihozza a puskáját és rálõ. Az asszony ijedten: – Béla mi történt, mit lõttél le? Erre a férj: – Hogy milyen állat volt azt nem tudom, de az embert már elengedte!
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
O TTHON S Z É P Í T É S : www.otthon.hirnok.hu
10
P R O G R A M A J Á N L AT
Hírnök
Michael Flatley is Magyarországra jön a Lord of the Dance-szel Michael Flatley, a világhírû ír származású amerikai táncos, rendezõ és koreográfus, a Lord of the Dance produkció alapítója is eljön a csapat márciusi magyarországi fellépéseire.
Ígéretet kaptunk arra, hogy amennyiben egészségi állapota engedi, az elõadás végén, a finálé jelenetben színpadon is láthatjuk Michael Flatley-t, a Tánc Urának szerepében – tájékoztatták a szervezõk kedden az MTI-t. A Lord of the Dance produkcióban az 55 éves Michael Flatley egy ideje már nem szerepel. A rendezõ és sokszoros nemzetközi díjnyertes táncmûvész által koreografált elõadás 1996-os bemutatása óta példátlan sikernek örvend, eddig mintegy 120 millió nézõ látta világszerte. „Nagyon örülök, hogy Magyarországra jöhetek és újra bemutathatjuk a produkciónkat. Elsõsorban azért érkezek, hogy együtt dolgozzak a táncosainkkal, de remélem, találkozhatok a rajongókkal is, akik évek óta hûségesek hozzánk” – idézte a szervezõk közleménye Flatley-t. A magyarországi turné március 4-én kezdõdik Sopronban, majd 5-én Szombathely, 7én Debrecen, 8-án a Papp László Budapest Sportaréna, végül 9-én Szeged lesznek az állomások. Michael Flatley profi karrierje az 1980-as években kezdõdött, a nemzetközi áttörést az 1994-es Eurovíziós Dalfesztiválon bemutatott szám jelentette, amely a két évvel késõbbi Lord of the Dance BROADWAY JEGYIRODÁK: 1134 Bp. Hollán Ernõ u. 10. Tel: 06-1-340-40-40, 340-48-83 (H-P.: 10-18) 1026 Bp. Gábor Áron u. 74-78. (Rózsakert) Tel: 06-1-200-57-98 (H-P.: 10-19, Szo.:10-17) 1075 Bp. Károly krt. 21. Tel: 06-1-780-07-80 (H-P.: 10-18) www.broadwayjegyiroda.hu
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
produkcióban teljesedett ki. Négyszáz alkalommal a címszerepet is maga Flatley táncolta, és több egyéni kategóriában bekerült a Guinness rekordok könyvébe, többek között mint a legjobban fizetett táncos, illetve a legmagasabb összegre (40 millió dollárra) biztosított lábak és a világ leggyorsabb lábainak „tulajdonosa”. A produkció az ír folklór alapjaira épülõ utazás az idõben, a Jó és a Gonosz klasszikus meséje. A történet kibontakozása során a Kis Lélek segít a Tánc urának megvédeni az embereket Don Dorcha, a Sötét úr ellen, miközben a nézõk lehengerlõ ízelítõt kapnak az ír és a ritmikus kelta táncból. A 600 jelmezt felvonultató elõadásban részt vevõ 50 táncos többsége fiatal. A Lord of the Dance mintegy két évtizedes sikertörténete során a show a leglátványosabb színpadi átalakuláson 2010-ben ment át. Az új kosztümökkel, vizuális és fénytechnikai újításokkal feljavított produkció kedvéért Flatley néhány ünnepi elõadáson akkor eltáncolta a fõszerepet, de az aktív színpadi jelenléttõl már jóval korábban, 2006ban végleg visszavonult. Õ maga a háttérben dolgozik, táncosait válogatja és képzi. Az elõadásban négy magyar táncost is láthatunk, akik már évek óta tagjai a társulatnak. Egy szõke nõ meséli a barátnõjének: – Képzeld, egy jó tündér megállított ma, és azt mondta választhatok, hogy mit kívánok tõle, mi kell jobban: jó memória, vagy nagy mellek! – És melyiket választottad? – Már nem emlékszem. * – Te miért ülsz? – Az anyósom tarkójához nyomtam a hideg sörösüveget. – De hát ezért nem ültetik le az embert tizenkét évre! – No, jó, de hat méterrõl...
H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u
Hírnök
P R O G R A M A J Á N L AT
Ullmann Mónika és Peller Anna
Sikeres édesanyák a legjobbak között Anyaság és karrier – nehezen összeegyeztethetõ, azonban Ullmann Móninak és Peller Annának ez sem jelent akadályt. A népszerû színésznõk életében elsõ a gyermekük, azonban szakmai berkekben is folyamatosan igyekeznek a legtöbbet adni magukból.
Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén egyikõjük akár a Glamour Women of the Year díját is hazaviheti. A színpadon már sokszor bizonyították tehetségüket, e mellett pedig anyaként is kiválóan helyt állnak. Idén többek közt Ullmann Móni és Peller Anna is versenghet a Women of the Year legjobb színésznõ kategóriájában. Móni legjobb barátjaként tekint szinte felnõtt fiára, míg Anna még csak ismerkedik az anyaság mûfajával. „Mindössze harmadéves voltam a fõiskolán, amikor megszültem Dávidot, és a diplomát nem akartam – és nem is hagyhattam – veszni. Így elég korán összehangoltam az anyaságot az egyéb feladataimmal, sosem volt ezzel probléma. Arra persze mindig figyeltem, hogy mindig mosolyogjak rá, jó kedvû legyek vele, bármi is történt
TO V Á B B I
a munkában. Különleges kapcsolat van közöttünk, nem vagyok túl engedékeny szülõ, de Dáviddal mindent meg lehet beszélni, és van benne felelõsségtudat. Olyan, mintha legjobb barátok lennénk, mindenben számíthatok rá” – mesélte Ullmann Móni. „Hihetetlen számomra is, hogy én már anya vagyok, még talán fel sem fogtam. Minden nap rácsodálkozom Anna Bellára, hogy Uramisten, ez a gyönyörû kislány az enyém, teljesen meg vagyok érte bolondulva” – mondta lel-
11
kesen Peller Anna, aki novemberben adott életet elsõ gyermekének. „Azt gondolom, hogy a hivatással is össze fogom tudni egyeztetni, amikor eljön az ideje, hiszen Anna Bella is akkor lesz boldog és kiegyensúlyozott, ha az anyukája, és apukája is azok. Amikor úgy érzem, visszatérek a munkámhoz, de Õ még csak két hónapos, egyelõre mellette a helyem, ez így van rendjén, és most nagyon boldog vagyok. Ugyanolyan lettem, mint azok az anyák, akik mutogatják a telefonjukban a gyermekük képét. Sosem hittem volna, de most az én mobilomon is van vagy kétszáz kép és videofelvétel Róla” – tette hozzá a Budapesti Operett Színház színésznõje. Ullmann Mónikára, Peller Annára, valamint a GLAMOUR Women of the Year 2014 többi jelöltjére március 11-ig lehet szavazni a www.glamouronline.hu oldalon.
Két szõke nõ megy az utcán és találnak egy tükröt. Az egyik felveszi, és belenéz: – Te, ez a csaj nagyon ismerõs nekem! A másik is belenéz: – Te hülye, ez én vagyok!
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
www. s z a b a d i d o . h i r n o k . h u
12
CSALÁD,
EGÉSZSÉG
Hírnök
A túl sok cukor fogyasztása növeli a szívroham kockázatát Több mint háromszorosára nõ a szív- és érrendszeri zavarok okozta halálozás veszélye azoknál, akik napi kalóriabevitelük egynegyedét hozzáadott cukorból fedezik - derült ki egy nagyszabású amerikai kutatásból.
A JAMA Internal Medicine címû tudományos lapban megjelent tanulmányban több tízezer amerikai cukorfogyasztását, valamint a szívbetegségekkel kapcsolatos halálozások adatait vetették össze a szakemberek, és azt látták, jelentõs összefüggés mutatható ki köztük – tudósított a BBC hírportálja. A cukor hízást okozhat, a túlsúly pedig a növeli a szívbetegségek esélyét, és ezzel a kockázattal az embereknek tisztában kell lenniük – figyelmeztettek a kutatók. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai szerint a hozzáadott cukor nem lehet több a napi kalóriabevitel tíz százalékánál, ez férfiaknál nagyjából 70, nõknél 50 gramm. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában a felnõttek és a
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
gyermekek többsége túl sok cukrot fogyaszt, a káros mennyiséget nagyrészt keksz, torta, csokoládé és más édességek, illetve szénsavas üdítõk és gyümölcsitalok formájában veszi magához. Azok számítanak magas cukortartalmú ételnek, melyek száz grammja 22,5 grammnál több cukrot tartalmaz, ezt a csomagoláson el lehet olvasni. „Évek óta ismerjük a telített zsírok túlzott fogyasztásának veszélyeit. A megfigyelés eredményeként az élelmiszeripar az egészségtelen zsírok jó részét cukrokkal helyettesítette sokféle termékben. Most olyan élelmiszerek fejlesztésére van szükség, amelyek nemcsak a telített zsírokból, hanem a finomított, hozzáadott cukorból is keveset tartalmaznak” – fûzte hozzá Naveed Sattar, a Brit Szív Alapítvány (BHF) szakértõje. www.bbc.co.uk
Egy fickó megy be a gyógyszertárba és megkérdi a gyógyszertárost: – Kérem, tudna nekem adni valamit csuklás ellen? A gyógyszertáros áthajol a pult fölött, jól hátba vágja a fickót, majd megkérdi: – Na, használt? – Nem tudom, mindjárt kimegyek a parkolóba a feleségemhez és megkérdezem. * A híres tudós tanítványa sugárzó örömmel szalad a tudóshoz: – Heuréka! Megtaláltam a tökéletes oldószert. Az összes ismert anyagot oldja! – Hmm. Ez felvet egy érdekes problémát! – És mit? – Miben akarja tartani?
C S A L Á D I H Í R N Ö K : www.csaladi.hirnok.hu
Hírnök
CSALÁD,
EGÉSZSÉG
13
Az apa alkoholfogyasztása is károsítja a magzatot Az apa alkoholfogyasztása is károsítja a magzatot, nemcsak az anyáé – állapították meg állatkísérleteik során dél-koreai kutatók.
Ha az anya rendszeresen fogyaszt alkoholt várandóssága alatt, a születendõ gyermeknél úgynevezett magzati alkoholszindróma (FAS) alakulhat ki. Az ilyen csecsemõ idegrendszere károsodik, testi és értelmi fejlõdése is elmarad a többiekétõl, viselkedési, késõbb tanulási zavarai elszigetelhetik társaitól. A tünetegyüttes és az apa ivási szokásai között eddig nem állapítottak meg ok-okozati kapcsolatot. Áttörést jelent az az új kutatás, amely kiderítette: az apai alkoholfogyasztás
TO V Á B B I
is árthat a magzatnak – idézte a Live Science tudományos-ismeretterjesztõ portál az Animal Cells and Systems szaklapban megjelent tanulmányt. Dél-koreai kutatók hím egereknek adtak különbözõ töménységû alkoholt, egy másik egércsoportnak pedig csak sóoldatot. Ezután az állatok párosodtak, az így létrejött magzatokat pedig megvizsgálták a kutatók. Az eredmények bizonyítékkal szolgáltak arra, hogy az apai alkoholfogyasztás közvetlenül befolyásolja a magzati fejlõ-
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
dést. Az alkoholt fogyasztó egérapáktól származó magzatok szervei és agya rendellenesen fejlõdött, a kontrolcsoportban fogant magzatoké normálisan. Az eredmények arra utalnak, hogy már a megtermékenyítéskor eldõlt a magzatok sorsa. A kutatók úgy vélik, az alkohol a hímivarsejtek azon génjeit károsítja, amelyek a normális magzatfejlõdésért felelõsek. Eddig úgy tudták, az apai életmód és a születendõ gyermek egészsége között nincs összefüggés. Ez a kutatás bizonyította elõször, hogy a fogamzás elõtti apai alkoholfogyasztás jelentõs magzati károsodásokat okozhat. www.sciencedaily.com
E G É S Z S É G H Í R N Ö K : www.egeszseg.hirnok.hu
14
APRÓ - TURIZMUS
OTTHON ÉPÍTÕANYAG KERESKEDÉS: Kurfis Tüzép Mogyoród, Gödöllõi út 240. 06-28-440-320; 0630-9485-401 mester TETÕFEDÕ-BÁDOGOS munkát vállal: 2902-101, 06-30966-0421 IPARI PADLÓK, MÉLYGARÁZSOK, teraszok, medencék mûgyantaburkolása garanciával. Elõnyei: egyszerûen javítható, felújítható, hézagmentes, jól tisztántartható. Tel.: 0670-531-1993. http://ujpadlo.hu HÁZAK TETÕSZERKEZETÉNEK és tetõfedésének elkészítése, egyedi ács és bádogos munkák kivitelezése. Jáki Csaba ács és tetõfedõ mester. Tel:06-20-453-4837; www.tetoepito.hu
VEGYES NEBULÓ PAPÍRBOLT, Bélyegzõ, szórólap, névjegykártya: Gödöllõ, Petõfi tér 10. – 06-28-545-085 ÉLÕ, SÉRÜLT és elhullott állatok szállítása: 06-20-964-3025
Hírnök Vegyesbolt: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. 06-28540-160 www.bolt.hirnok.hu
Hírnök
Nyaralási szokások Egy internetes felmérés szerint a magyar gyermekes családok többsége belföldön tervezi a nyaralását, s leginkább a gyermekbarát hotelek szolgáltatásait vennék igénybe – derül ki a csaladiudules.hu portálnak az MTI-hez eljuttatott összesítésébõl.
Az online kitöltött csaknem 1400 kérdõív adatainak összefoglalásából kitûnik: a válaszadók harmada egy alkalommal tervez családi üdülést, de 24 százalékuk egy rövidebb tavaszi pihenést is beiktat a nyári hosszabb nyaralás mellett. Többségben vannak (csaknem 56 százalék) azok, akik szállodákat keresnek, csaknem 32 százalékuk apartmant bérelne családjának. A felmérésben résztvevõ magyar családok több mint 69 százaléka azt tervezi, hogy belföldön tölti családi üdülését, közel 27 százalékuk pedig a hazai pihenés mellett külföldi nyaralásra is készül. A megkérdezettek több mint 41 százaléka 4 és 9 év közötti gyermekkel utazik, ezért a gyermekbarát hotelek szolgáltatásait keresik, de a 20 százalékot is meghaladja azoknak az aránya, akik 10-16 éves, vagy akár 16 évesnél idõsebb fiúk és lányuk igényeit is figyelembe veszik. A családok nagyobb része, több mint 40 százaléka a megkérdezettek közül két gyermekkel indul útnak, több mint 30 százalékuk egygyermekes, 15 százaléknál több pedig háromgyermekes. A válaszadók közül minden másodiknak arra is van igénye, hogy ne csak a gyerekük számára, hanem a családoknak közösen is legyenek animációs programok a kínálatban. Az összegzésbõl az is kiderül, hogy a családdal nyaralni indulók 70 százaléka elõször a régiót és a várost választja ki, csak ezt követõen keres szálláshelyet. A középkategóriás árakat és ezzel a plusz szolgáltatásokat a leendõ vendégek 52 százaléka szívesen kifizeti, 47 százalékuk azonban inkább az akciós árakat keresi - olvasható ki a csaladiudules.hu felmérésének összegzésébõl.
Egy székely atyafit megszólít egy utazó: – Mondja, kérem, elérek ezen az úton a városba még vacsora elõtt? – El, ha addig nem eszik.
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u
Hírnök
ÉSZBONTÓ
15
SZUDOKU – SZUDOKU – SZUDOKU
Feladat: Az üres négyzetekbe úgy kell beírnunk a hiányzó számokat, hogy a négyzetrács mind a kilenc sorában és mind a kilenc oszlopában megtalálhatóak legyenek a számok 1-tõl 9-ig, de egyetlen szám se ismétlõdjön. A 3x3-as négyzetekben minden szám szintén csak egyszer szerepelhet.
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u