2014/1
X. évf.
N! E Y G N I
2014.
JANUÁR
INFORMÁCIÓS MAGAZIN
CÍMJEGYZÉK , A PRÓHIRDETÉS , TR A F F I P A X I N F O R M Á C I Ó K , S Z U D O K U ...
Hírnök
3
G O N D O L A T O K
Biztosítós szenyózás
X. évf. 1. szám; 2014. Január
Váltani kötelezõ!? R
engeteg marhaság keseríti az autósok éleatét, amelyek közül talán az egyik legnagyobb a kötelezõ biztosítás. Nem a létjogosultságát vitatom, hiszen szükség van rá, mert a vétlen másik fél kára sohasem térülne meg, ha polgári úton kellene rendezni, követelni. Viszont a rendszer komplett idióta – legalábbis számomra értehetetlen. Máig nem értem, miért nem lehet bármikor váltani. Csak év végén, illetve nemrégiben szabályozták, hogy már az évforduló, vagyis a biztosítás kötésének napján is. Azért a legtöbb váltás év végén van, amikor „rákényszerítenek” a változtatásra. Kényszerítenek, hiszen minden évben úgy váltakoznak a biztosítási ajánlatok, hogy véletlenül se legyen érdeke az ügyfeleknek hûségesnek lenni. Nem hiszem, hogy ez az autósok érdekét szolgálja. Valaki tuti jól jár. Viszont kíváncsi lennék ki. A biztosítóknál körforgás van, s – bár igazán átláthatatlan – veszítenek és nyernek ügyfeleket. inden évben jelentõs idõt vesz el a választás, hogy épp mealyik ajánlat a legjobb – még az interneten is. Azután fel kell mondani a régi biztosítást és megkötni az újat – hiszen szinte biztos, hogy az aktuális ajánlat másik biztosítónál kedvezõbb. Ami szintén bosszantó, hogy általában nem pár száz, vagy egy-két ezer forintos eltérések vannak, hanem jelentõsek. Jaj annak, aki nem vált idõben. Jaj annak, aki lemarad. Jaj nekem, lemaradtam… z elmúlt év végén minden eddiginél leterheltebb voltam, így – a arengeteg figyelmeztetés ellenére – addig halogattam a biztosítások összehasonlítgatását, hogy lecsúsztam a váltásról, ami nem kis meglepetést és bosszankodást, illetve jelentõs plusz kiadást is okozott. Bár a korrektség és a tájékoztatások formátuma igencsak biztosítótól függ, alapvetõen számítottam arra is, hogy a jelenlegi biztosítóm idõben(!) küld egy jelzést, illetve ajánlatot a következõ évre vonatkozóan. Úgy gondolná az ember, hogy ez kötelessége is lenne, mivel az elmúlt évi szerzõdéskötéstõl jelentõsen(!) eltérõ díjat kell fizetni, vagyis már az összeg változása miatt is a korábbi ajánlata érvénytelen(!). Sõt, az ajánlatot úgy kellene küldeni, hogy az ügyfélnek még legyen ideje elfogadni, vagy felmondani – vagyis dönteni. Ehhez képest december végén érkezett a csekk, amitõl hátast dobtam. A tavalyi évben a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület-nél kötöttem biztosítást, amely a B06-os kategóriára 16 133 Ft. volt egy évre. Ehhez képest 2014-ben már B07-es kategóriába léptem, s 27 047 Ft-ot kell fizetnem 12 hónapra. Döbbenet! Nem kevés különbözet! Viszont hiába a megdöbbenés, váltásra már nincs lehetõség. Magamra vessek, mert nem volt idõm, elfelejtettem… Hiába hallgattam meg az összes magyarázatot, továbbra sem értem miért kerül ugyanaz a szolgáltatás, ugyanannál a cégnél, ugyanarra, ugyanannak… majdnem a duplájába, úgy, hogy közben még egy ponttal jobb a besorolás is. Azért megnyugtat a tény, hogy bárkivel beszéltem, szintén nem értette – még az sem, aki ezzel foglalkozik. Na, ez a nem semmi... Meggyesi Gyula
M A
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
MEGJELENIK: MINDEN HÓNAP ELSÕ SZERDÁJÁN
www.hirnok.hu FÕSZERKESZTÕ: Meggyesi Gyula Mobil: 06-20-9359-952
E-mail: hirnok@hirnok.hu FÕSZERKESZTÕ-HELYETTES: Fejér Andrea 06-20-480-1751 info@hirnok.hu KÖZPONT ÉS LEVÉLCÍM: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. Telefon/fax: 06-28-540-160
E-mail: info@hirnok.hu;
HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-20-480-1751; 06-28-540-160; 06-20-9359-952;
Kiadja a Alapítva: 1992
NYOMÁS: Premier nyomda Sokszorosításért felelõs: Hlinka Károly
TERJESZTÉS: Helyi vállalkozások, üzletek, ügyfélszolgálatok..., alternatív terjesztõink, partnereink
A PROGRAMOK, INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGÛEK! Amelyik írásban, vagy annak végén elérhetõség található, az reklámként szerepel lapunkban.
A HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT NEM VÁLLALUNK FELELÕSSÉGET! Az írások és hirdetések máshol történõ megjelenéséhez kiadónk hozzájárulása szükséges.
H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u
4
VÁLLALKOZÁS
Hírnök
Pénztárgép támogatás csak február 28-ig!?
Végtelen kassza hajsza A jelek szerint 2014. elején sem ér révbe az online kassza csere. Nem nyugszanak a kedélyek, s folyamatosan jelennek meg újabb hírek, pontosítások, rémisztgetések, nyugtatások…
Továbbra is csak húzódik az online pénztárgép rettenet, ami alap esetben egy normál folyamat lenne. Csakhogy hazánkban nem minden olyan egyszerû. A májusi határidõ folyamatosan változott, mivel a gépek engedélyezése igencsak csúszott. Több izgalmas hír és rémhír kapott szárnyra, de az adatok továbbra sem szárnyaltak. Némi kétségbeesésre adott okot, hogy az egyik legnépszerûbb gép, a SAM4S NR-270-es kassza engedélyét visszavonták. Ettõl a pillanattól kezdve, több tízezer megrendelõ vált büntethetõvé, hiszen hiába a megrendelés, a gép már nem engedélyes. Az ügyfelekkel módosították a szerzõdés NR-300-asra, ígérve, hogy azért a 270-est kapják – utóbbinak azóta sincs engedélye. Decemberben ismét kitört a pánik, mivel felreppent a hír, hogy csak a december 31-ig beüzemelt gépek után jár támogatás, s december utolsó napján, még csak néhány online gép üzemelt. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján december 30-án megjelent közlemény szerint „nincs határidõhöz kötve az 50 ezer forintos állami támogatás”. Csakhogy a NGM legutóbbi – január 10-i – közlemény szerint „fõ szabályként ugyan változatlanul január 31-ig történõ beüzemelésnél jár az állami támogatás, viszont akik betartották a géprendelésre vonatkozó határidõket február 28-ig igénybe vehetik a támogatást”. Számomra kicsit ellentmondásos, viszont ez sem teljesen
megnyugtató, mert az egyik legnagyobb forgalmazó, a fent említett SAM4S gépek beüzemelési határidejét március 31-ig igazolták vissza. A kétségbeesést fokozza, hogy az egyik viszonteladó, a Patkós-Cassa Kft. január elejére eltûnt. A rendõrség közleménye szerint, körülbelül ezer olyan károsult vállalkozás jelentkezésére számítanak, amelyek kifizették az elõleget. Bár a NAV közleménye szerint a támogatást nem veszítik el, viszont egyértelmû, hogy a befizetett pénzt legfeljebb peres úton követelhetik, ha(!) megtalálják a felelõst – addig is, újból zsebbe nyúlhatnak... Azért jó hírrel is szolgálhatunk. A korábbi több ezer forintos havidíj helyett, hatósági áron, nettó 1 500 forintos havidíjat kell fizetni az adatkapcsolatért. Összességében, január közepén még mindig tízezrek vannak bizonytalanságban online pénztárgép területen… Meggyesi
Pistikét az iskolában felszólítja a tanárnõ: – Pistike, ha a nagymamád félbevág egy szelet hús, mennyi lesz belõle? – Kettõ – feleli Pistike. – Remek! És ha azt is félbevágja? – Négy. – Kitûnõ. És ha azt is? – Nyolc. – Igen. És ha még azt is félbevágja? – Fasírt! TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u
Hírnök
5
AKTUÁLIS
Hosszú hétvégék, szabadnapok, ledolgozások 2014-ben
Mikor dolgozunk és pihenünk idén Már az év elsõ napjaiban számolgatjuk, mikor lesznek extra pihenõnapok, szünnapok az elõttünk álló évben. Idén három szombatot kel beáldozni a munka oltárára, vagyis május 10., október 18. és december 13. szombatra esik, viszont munkanap lesz.
A húsvét- és pünkösdhétfõ – április 21. és június 9. – plusz egy-egy nappal toldja meg az adott hétvégéket. Május 1. csütörtökre esik, viszont 2-a pihenõnappá lett nyilvánítva, így igazi hosszú hétvége várható. Október 23-át ugyancsak hosszú hétvégével megtoldva ünnepelhetjük, mivel 24-én, pénteken nem kell dolgozni. Bár december 24. szerdára esik, mégis pihenõnap lesz, amely által igazán hosszú, ötnapos karácsonyi ünnepekkel számolhatunk. Március 15. és november 1. (Mindenszentek) szombatra
esik, így ezek a napok nem hoznak extra pihenést. Augusztus 20. (az államalapítás ünnepe) és az új év, vagyis 2015. elsõ napja szerdára esik, ami „csak” egy-egy munkaszüneti napot jelent. TERVEZETT MUNKASZÜNETIÉS LEDOLGOZANDÓ NAPOK 2014-BEN:
2014. január 1., szerda – újév 2014. március 15. szombat 2014. április 21. hétfõ, Húsvét hétfõ (hosszú hétvége) 2014. május 1. csütörtök, a munka ünnepe 2014. május 2. péntek – pihenõnap, hosszú hétvége (május 10-én kell ledolgozni)
Egy fickó üvöltve rohangál az építkezésen. – Mi történt? – kérdezi tõle a mester. – Egy tégla ráesett a lábamra. – Ezért kell így üvöltened? A Józsira tegnap rádõlt az egész fal, és azóta sem hallottunk tõle egy mukkot sem. * Egyik fõnök a másiknak: – Hogy csinálod hogy az embereid mindig pontosak? – Egyszerû: 30 munkás és 20 parkolóhely. * Kisfiú az apjához: – Apa, apa, hogy készül a gyerek? – Leül az asztalhoz és tanul.
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
2014. május 10. szombat munkanap ( május 2. ledolgozása) 2014. június 9. hétfõ, Pünkösd hétfõ (hosszú hétvége) 2014. augusztus 20. szerda 2014. október 18. szombat munkanap (október 24. ledolgozása) 2014. október 23. csütörtök 2014. október 24. péntek (pihenõnap, október 18-án kell ledolgozni, hosszú hétvége) 2014. november 1., Mindenszentek szombatra esik 2014. december 13. szombat munkanap (december 24. ledolgozása) 2014. december 24. szerda, pihenõnap (december 13-án kell ledolgozni) 2014. december 25. csütörtök 2014. december 26. péntek
Móricka és a szülei az olimpiát nézik otthon, épp a futóverseny kezdõdik. Móricka megkérdezi: – Apa, igaz, hogy csak az elsõ három kap díjat? – Igen, Móricka. – Akkor a többi miért fut? * – Miért nem eszik reggel banánt a rendõr? – Mert a banán déligyümölcs.
V Á L L A L K O Z Ó K Ö Z P O N T: www.vallalkozokozpont.hu
6
AKTUÁLIS
Hírnök
Táblagépekre és mobiltelefonokra volt a legtöbb fogyasztói panasz Tavaly decemberben országosan körülbelül 230 panasz érkezett tartós használatra rendelt termékre, illetve 43 kifogás élelmiszerrel kapcsolatban; gyakori panasz volt a táblagépek és mobiltelefonok meghibásodása – közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) az MTI-vel.
A táblagépek és mobiltelefonok meghibásodásával kapcsolatban a fogyasztói megkeresések elsõsorban arra irányultak, hogy a minõségi kifogás megtételekor nem vettek fel jegyzõkönyvet. Többen kifogásolták továbbá a garanciális javítás elhúzódását is. Sok esetben jelezték a fogyasztók azt is, hogy nem tudták felvenni a kapcsolatot az egyes szervizekkel. Az élelmiszerekre vonatkozó panaszok fõleg a termékmegjelöléssel kapcsolatban merültek fel, így több olyan jelzés is érkezett, hogy a termék a csomagolásán feltüntetettõl eltérõ összetevõt tartalmaz. Több fogyasztó minõségi problémákat jelzett egyebek közt a sajt állagára, a szódavíz szénsav-tartalmára, vagy a mákos bejgli máktartalmára vonatkozóan.
Az NFH közleménye szerint sokszor a hatóság munkatársa által adott részletes tájékoztatás elegendõ volt az egyes fogyasztói problémák feloldásához, így hatósági eljárás lefolytatása nem volt indokolt. Szintén gyakori volt, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelõségek hatáskör hiányában a megfelelõ szervhez irányították az egyes fogyasztókat.
Szabálytalan gyaloglás: súlyos testi sértés Vádemelési javaslattal zárta le a rendõrség a súlyos testi sértés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 43 éves szigethalmi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi tavaly szeptember 12-én este Tököl külterületén a menetirány szerinti jobb oldalon gyalogolt. Egy vele azonos irányba haladó autós késõn vette észre a fényvisszaverõ mellényt nem viselõ, sötét ruházatban sétáló férfit. Az ütközés elkerülése érdekében a kormányt elrántotta, emiatt betonkerítésnek ütközött, és megsérült. Az arab sejk a halálán van, és egy vérátömlesztés segíthet rajta. Mivel ritka csoportba tartozik, csak az öreg skót segíthet. Ad is vért, amit a sejk 3 rúd arannyal jutalmaz. Egy év múlva megint rosszul lesz a sejk, megint ad vért a skót, de csak egy köszönõlevelet kap cserébe. Amikor barátjának panaszkodik, az elkezd nevetni: – Ne csodálkozz, hiszen egy éve a te skót véred folyik az ereiben! * – Nem iszom, nem dohányzom, minden reggel pontosan hatkor kelek, este pontosan tízkor fekszem. A feleségemhez száz százalékig hû vagyok. De mindez meg fog változni. Csak kerüljek ki a börtönbõl!
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u
Hírnök
KÖZLEKEDÉS
7
TRAFFIPAX ELLENÕRZÉSEK – JANUÁR A RENDÕRSÉG ÁLTAL KÖZREADOTT SEBESSÉGELLENÕRZÉSI HELYEK
BUDAPEST I. kerület
BUDAPEST XIX. kerület
Attila út; Krisztina krt.;
Hunyadi u.; Nagykõrösi út; Szabó Ervin u.; Zalaegerszeg u.
BUDAPEST II. kerület
BUDAPEST XX. kerület
Hûvösvölgyi út. Határ út
BUDAPEST III. kerület Árpád fejedelem útja; Bécsi út; Szentendrei út;
BUDAPEST XXI. kerület – (Januárra nincs jelezve a kerületben.)
BUDAPEST IV. kerület Csíksomlyó u.; Fóti út; Külsõ-Szilágyi út; Megyeri út; Óceánárok u.; Pozsonyi út.
BUDAPEST V. kerület
BUDAPEST XXII. kerület Háros u.; Nagytétényi út
BUDAPEST XXIII. kerület
Bajcsy-Zsilinszky út;
– (Januárra nincs jelezve a kerületben.)
BUDAPEST VI. kerület
M1 autópálya: 12500 msz; Sasfészek-tó pihenõ; Zsámbéki pihenõ M1-M7 közös szakasz: 5000 msz M7 autópálya: Tárnoki pihenõ
Andrássy út.
BUDAPEST VIII. kerület Orczy út;
BUDAPEST IX. kerület Gubacsi út; Illatos út; Külsõ Mester u.; Soroksári út; Üllõi út; Vágóhíd u.; Távíró u.
BUDAPEST X. kerület Gyömrõi út; Heves utca; Kerepesi út; Kõér utca
BUDAPEST XI. kerület
* A lista, a rendõrség hivatalos vezénylése alapján, az AKTUÁLIS HÓNAPRA tervezett sebességmérõ helyeket tartalmazza. Részletes – hely, nap, óra – traffipax információk honlapukon: www.hirnok.hu Információ: ORFK
Andor u.; Bartók Béla út; Budafoki út; Fehérvári út; Nagyszõlõs u.;
BUDAPEST XII. kerület – (Januárra nincs jelezve a kerületben.)
BUDAPEST XIII. kerület Béke út; Váci út.
BUDAPEST XIV. kerület Ajtósi Dürer sor; Fogarasi út; Hungária krt.; Mogyoródi út; Stefánia út
BUDAPEST XV. kerület Arany J. u.; Károlyi u.; Késmárk u.; Közvágóhíd tér; Pázmány P. u.; Rákos út; Régi Fóti út; Széchenyi u.; Szentmihályi út; Szerencs u.
BUDAPEST XVI. kerület Sárgarózsa u.; Szlovák út.
BUDAPEST XVII. kerület Péceli út; Pesti út; Szent Imre herceg u.; Zrínyi út;
BUDAPEST XVIII. kerület – (Januárra nincs jelezve a kerületben.) Két szõke az autó mellett: – A francba... Leeresztett a gumim... – Teljesen? – Nem. Csak alul. TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u
8
P R O G R A M A J Á N L AT
Hírnök
Koncertek 2014-ben: Robbie Williams, Peter Gabriel, Deep Purple...
Január 25-én a budapesti Hit Parkban ünnepli 25. születésnapját az egykori Neuroticfrontember, Pajor Tamás zenekara, az Amen, másnap a 60 éves Dés László tart Nagy utazást a Papp László Budapest Sportarénában: a közremûködõk sorában lesz Geszti Péter és a Jazz+Az, Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György, Kulka János, Snétberger Ferenc és Horváth Kornél. A New Jersey-i Monster Magnet január 29-én a fõvárosi Club 202-ben játszik. A jövõre 25 éves stoner/space rock csapat új lemeze, a Last Patrol dalaival látogat Magyarországra. Ugyanezen a napon a szintén amerikai hardcore zenekar, a Defeater a Dürer Kertben, a szintipop-darkwave-noise Cold Cave a Gozsdu Manó Klubban lép fel. Február 5-én két amerikai heavy metál csapat ad koncertet Budapesten: a floridai Iced Earth a Club 202-ben, a port-
landi Red Fang a Dürer Kertben játszik. Február 8-án idén megjelent duettalbumát, az Egypár jó barát címû anyagot játssza el a közönségnek Zorán a Sportarénában. Ezen a lemezen is szerepel az Ederlezi címû szám, amelynek szerzõje, a szerb Goran Bregovic február 15-én a Mûvészetek Palotájában (Müpa) lép fel Wedding And Funeral Band elnevezésû formációjával és a Balkán cigányzenéjét mutatja be. 13-án a német U.D.O. a Barba Negrában játszik. A német posztindusztriális zene alapvetése, a Die Krupps február 16-án immár harmadszor játszik Budapesten, a Dürer Kertben. Másnap a Deep Purple zenél a Sportarénában: a 45. születésnapját idén ünnepelt, már több mint 100 millió lemezt eladott brit hard rock legenda tavaly a Fehérvári Zenei Napokon lépett fel. Február 22-én a San Fran-
ciscó-i Wooden Shijps, az ûr/pszichedelikus rock kiemelkedõ formációja ad koncertet, 23-án pedig Scott Kelly (exNeurosis) új formációja, a The Road Home játszik az A38-on. 25-én pedig két keményebb stílus amerikai kulcsszereplõje, a 20 éves metalcore-os Hatebreed és a már 33 éve létezõ grindcore Napalm Death a Barba Negrában zenél. Február 27-én a Swietliki, a lengyel alternatív rock egyik kultzenekara ad a Balatonnal közös koncertet az A38-on. Március 3-án a napjaink egyik legtöbbre tartott brit artrock énekesnõ-dalszerzõje, Anna Calvi lép fel az A38-on, három napra rá ugyanott a szintén brit, folk-punk Frank Turner and the Sleeping Souls ad koncertet. Március 14-én Koncz Zsuzsa idén megjelent 38. lemezét, a Tündérországot mutatja be a Sportarénában, az esten Szörényi Levente, Bródy János és Tolcsvay László is fellép. Ugyanezen a napon a szimfonikus metál holland zászlóshajója, a Within Temptation a Petõfi Csarnokban játszik. Március 21-én két brit elõ-
– Nem láttad a könyvemet a hosszú élet titkáról? – Elégettem. – Micsoda? Mégis, hogy képzelted? – Az anyósom túl sokat olvasgatta mostanában...
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u
Mások mellett Robbie Williams, Peter Gabriel, a Deep Purple és a Nine Inch Nails is fellép 2014-ben Magyarországon. A hazai könnyûzenei mezõnybõl Koncz Zsuzsa március 14-én ad koncertet az Arénában, a Kispál és a Borz júniusban visszatér a Fishing on Orfû fesztiválon.
Hírnök
P R O G R A M A J Á N L AT
adó mûsorát lehet megnézni: az indie rockos Toyt a Dürer Kertben, az Iron Maiden egykori frontemberét, Blaze Bayleyt a Club 202-ben. Utóbbi helyszínen lép fel 25-én a 2014-ben negyedszázados fennállását ünneplõ hamburgi power metál csapat, a Gamma Ray. A dzsessz és a latin pop ritmusait ötvözõ brit Matt Bianco március 30-án a Müpában játszik. Április 3-án Architectskoncert lesz a Dürer Kertben: a brit metalcore csapat tízéves fennállása alatt már öt lemezt készített. Április 16-án az indusztriális/techno zene egyik úttörõje, a már 1980 óta létezõ szlovén Laibach mutatja be 2014 elejére várható új lemezét, a Spectre-t az A38-on, 25én pedig a talán leginkább várt koncert következik: Robbie Williamsé a Sportarénában. Napjaink popzenéjének többször is megkoronázott királya nyolc év után lép ismét magyar színpadra. A brit énekes, a Take That egykori tagja még csak 40 éves lesz a koncert idején, de már mintegy 60 millió albumot adott el, és kilenc lemeze vezette az angol slágerlistát. Az Arénában friss anyagát, a Swing Both Wayst mutatja be. Ezen a napon lép fel az East a Müpában az MR Szimfonikusokkal.
Április 30-án a finn power metál élcsapata, a Sonica Arctica fog zúzni a Club 202ben, majd május 6-án egy legenda zenél a Sportarénában: Peter Gabriel, a Genesis egykori énekese 1986-ban megjelent So címû nagy sikerû albuma anyagát fogja eljátszani, az eredeti felállásban. A dzsessz hazai szerelmesei a mûfaj egyik legnagyobb gitárosát, az amerikai Pat Methenyt láthatják május 28án a Müpában a Jazztavasz keretében. Június 16-án elõször rendeznek Aerodrome Fesztivált Budapesten: a sztárfellépõk sorában eddig Rob Zombie és a Megadeth nevét jelentették be. 2014-ben újra színpadra lép a közönségtõl 2010-ben egyszer már elbúcsúzott Kispál és a Borz. Az elmúlt két évtized talán legnépszerûbb magyar zenekarának koncertje június 18-án, a Fishing on Orfû fesztivál nulladik napján lesz. Az indusztri-
9
ális metálzene amerikai nagymestere, a Trent Reznor által vezetett Nine Inch Nails június 19-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. Július 2. és 4. között rendezik Sopronban a VOLT Fesztivált (már biztosan fellép az MGMT, a Volbeat és a Bring Me The Horizon), a Balaton Sound Zamárdiban július 10tõl 13-ig fog tartani (Felix de Housecat, Azealia Banks, David Guetta). A Sziget fesztivál 2014-ben augusztus 11. és 18. között lesz, a Strand Nagyon Zene Fesztivál augusztus 20. és 23. között, és már van egy biztos fellépõje, az osztrák Parov Stelar Band. 2014-ben több magyar zenekar ünnepel jubileumot, közöttük 45 éves lesz a Kaláka, 40 a Fonográf, a Korál, az EDDA, 35 a Balaton, a Karthago, az Amadinda Ütõegyüttes, a Makám, 25 a Tátrai Band, a Tankcsapda, a Másfél és a Sex Action.
Székely és a fia elmennek fát vágni, a gyerek azonban megunja apja folytonos okoskodását és kötekedését és belevágja a fejszét az apja hátába. Az öreg összeesik, vergõdik, majd megkérdezi a fiát: – Fiam, ez direkt vót, vagy csak úgy viccbõl? – Ez nagyon is direkt volt, édesapám – mondja a gyerek. – Akkor jóvan, mert viccnek eléggé durva lett volna. * – Mit csinál az internetezõ rab a börtönben? – Letölti a büntetését...
A PROGRAMOK, INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGÛEK! A változtatás jogát a szervezõk, a nyomda ördögei pedig a hibák lehetõségeit tartják fenn.
INDULÁS ELÕTT NEM ÁRT ÉRDEKLÕDNI! AGENTURAADVENTURE UTAZÁSI ÉS JEGYIRODÁK: 1046 Budapest, Lakkozó u. 20. fszt. Tel.: (1) 788-3901 Fax: (1) 788-3902 E-mail: info@agentura.hu Web: www.agentura.hu 1152 Budapest, Szentmihályi út 131. Pólus Center - Sunset Boulevard 168. (Budmillal szemben) Tel.: (1) 414-1066 Fax: (1) 414-1067 E-mail: polus@agentura.hu Web: www.agentura.hu TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
O TTHON S Z É P Í T É S : www.otthon.hirnok.hu
10
OTTHON
Hírnök
Hátborzongató szellemvárosok
Az egyik leghíresebb közülük az Ukrajnai Pripjaty, amely 16 km-re fekszik az atomerõmû baleset központjáról, Csernobiltõl. 1986-ban az erõmû felrobbanása után 24 órával evakuálták a lakosságot. Azóta a várost a természet próbálja bekebelezni, a megmaradt értékek pedig a fosztogatók tulajdona lett. 2006-ban petíció indult a város restaurálásáról, ám ez a mai napig nem valósult meg. Pripjaty nagyobbik része még ma is a veszélyes 30 km-es zónában van, amelyet
TO V Á B B I
fegyveres õrök védenek. A külváros része egyébként szabadon látogatható, legtávolabbi pontja, rövidebb tartózkodásra is alkalmas. Aki látta már a Silent Hill címû filmet annak talán ismerõs lehet a USA béli Centralia. A város Pennsylvania államban fekszik, az 1841-es alapítása óta. Fontos szénlelõhely lévén szénbányaként mûködött a 1960-as évekig. 1962-ben a lakók megtisztítani készültek a várost a helyi ünnepségre, Memorial Dayre, és elégették a városi temetõ
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
melletti szemetet. A keletkezett a tüzet azonban nem megfelelõen oltották el, ami tovább nõtt a föld alatt. Pennsylvaniának nem volt elég pénze a tûz teljes eloltásához, így az a mai napig fortyog a föld alatt. A csehországi Milovice 1991-es kiürítettségéig, katonai tábor volt. Az eset után senki nem akart visszaköltözni a városba, így annak 2 kerülete azóta is lakatlanul áll. Taiwanban egy egyedülálló jelenség miatt alakult ki San Zhi szellemváros. Területére az 1970-es években luxus nyaralókat terveztek, addig szokatlan, csészealj szerû épületekkel. A nyaralókat egyébként az ott állomásozó amerikai katonáknak szánták, ám megépítésük a be-
E G É S Z S É G H Í R N Ö K : www.egeszseg.hirnok.hu
A szellemvárosok olyan kietlen helyek, amelyek bárhol megtalálhatóak a világ legkülönbözõbb pontjain. Közös tulajdonságuk, hogy régóta egy lélek sem lakja. Habár nem szószerinti szellemjárásokat tapasztalnak az ellátogatók, ezek a városok kísérteties elhagyatottságukról kapták összefoglaló nevüket.
Hírnök
OTTHON
fejezés elõtt nem sokkal, energiaválságra hivatkozva abbamaradt. San Zhi-ben továbbra is ott állnak a sohasem lakott, színes, kör alakú építménycsodák, ugyanis elszállítatásukra nem vállalkozott senki. A hely mára turistajellegzetesség lett. Az utolsó meghökkentõ, elhagyatott város, a nyugat Lettországi Karosta, ami III. Sándor orosz cár haditengerészeti bázisaként mûködött az 1890-es 1910-es évek között. Az Orosz befolyás alatt lakossága 25000 fõt tett ki. 1994-ben, amikor kivonultak az oroszok a területrõl, a lakosok jó része is kiköltözött. Azóta állandó problémát jelent Karostában a munkanélküliség, drog-kereskedelem, és az utcai bûnözés. A város jelentõsen visszamaradott, hasonlóan lepusztult képet mutat, mint a Csernobil közeli Pripjaty. Pintér Diána
TO V Á B B I
11
Csökkenthetõ a fûtés költsége Jelentõsen csökkentheti a lakások fûtési költségeit az a debreceni találmány, amely második díjat kapott a szegedi IDEA 2013 Ötlet-Újdonság-Találmány nemzetközi kiállításon.
Kukoricza János debreceni feltaláló a kiállításon elõször lépett a szélesebb szakmai nyilvánosság elé Thermo Drapes hûtés-fûtés kiegészítõ rendszerével, és szabadalommal védett eljárása komoly szakmai elismerést kapott. A Thermo Drapes az épület külsõ falain elhelyezett, folyadékkal feltöltött csõhálózatból, egy földalatti, ugyanazzal a folyadékkal feltöltött csõrendszerbõl, valamint egy keringtetõ szivattyúból áll. Egy 100 négyzetméteres lakóépület esetében mindössze 40 liter folyadék kering a rendszerben gravitációsan, illetve – ha szükséges – a szivattyú segítségével. Az áramfogyasztása csak annyi, amennyit a keringtetõ szivattyú és a vezérlés fogyaszt – ismertette Kukoricza János. Alföldi talajtani kutatásokra alapozva a térségben agyagrétegbe helyezik el a földalatti csõrendszert, amely átlagosan 15 Celsius fokon tartja a benne keringõ vizet. Ezt a hõmérsékletet átveszik az épület külsõ falai, így akár karácsonykor is csupán néhány fokot kell a hagyományos fûtéssel rásegíteni ahhoz, hogy kellemes hõérzetük legyen a házban tartózkodóknak – mondta a feltaláló. A rendszer bármilyen talajviszonyok között alkalmazható, csak mérésekkel meg kell határozni melyik az a talajréteg ahol legoptimálisabb a földalatti csõrendszer elhelyezése.
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
E G É S Z S É G H Í R N Ö K : www.egeszseg.hirnok.hu
12
CSALÁD,
EGÉSZSÉG
Hírnök
Naponta lefutottak egy maratoni távot Világcsúcsot állított fel egy új-zélandi házaspár, miután az elmúlt év minden napján lefutott egy maratoni távot Ausztráliában. Futásukat szerdán fejezték be, amikor egy extra maratont futottak Melbourne-ben.
A 366 maratoni futással több mint 15 300 kilométert tettek meg Ausztráliában. A 64 éves Janette Murray-Wakelin és a 68 éves Alan Murray minden nap hajnali négy órakor kelt, hogy egy év alatt körbefuthassa Ausztráliát és Tasmánia szigetét. A házaspár vegetáriánus, ezért naponta 30 banánt is elfo-
gyasztottak útjukon a sok-sok gyümölcs- és zöldséglé, gyümölcs- és zöldségsaláta mellett – adta hírül a The Daily Telegraph címû brit napilap honlapja. Útjukon futottak ciklon szélén, áradások, bozóttüzek mentén, jégesõben, utóbbi miatt meg is kellett szakítaniuk a futást, hogy félórával késõbb
újult erõvel folytathassák útjukat a zord idõben. Az elsõ néhány hét nagyon fájdalmas volt, akkor kellett betörni magunkat. Utána már napról napra könynyebb volt – mondta Murray az ABC ausztrál rádiónak. Futásukkal megdöntötték a belga Stefan Engels 2011-ben felállított rekordját, aki egy év alatt 365 maratoni távot futott le. Futásával a házaspár adományt gyûjtött egy alapítványnak. MTI
244 ezerrel csökkent Japán népessége Rekord 244 ezer fõvel csökkent Japán népessége 2013-ban az ország egészségügyi minisztériumának becslései szerint.
Az elmúlt évben 1,031 millió baba született a minisztériumi becslések alapján, mintegy 6 ezerrel kevesebb annál, ahányan 2012-ben világra jöttek. Ugyanekkor 1,275 millióan haltak meg,
TO V Á B B I
körülbelül 19 ezerrel többen, mint az elõzõ évben - tudósított a BBC hírportálja. Japán lakóinak száma évek óta fogy. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, az ország fél évszázad alatt elveszítheti
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
népessége egyharmadát. A lakosság egynegyede 65 év fölötti, arányuk 2060-ra elérheti a negyven százalékot. A kormány közlése szerint 2013. március 31-én a népesség 126 393 679 millió fõ volt, 0,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
C S A L Á D I H Í R N Ö K : www.csaladi.hirnok.hu
Hírnök
CSALÁD,
EGÉSZSÉG
13
Hõtérképes vérvizsgálattal kimutatható a méhnyakrák A plazma termogram nevû eljárás a vérben lévõ fehérjéket, köztük a daganat által létrehozott fehérjéket vizsgálja. A kis létszámú résztvevõvel végzett kutatás eredményeibõl az derült ki, hogy a teszttel kimutatható a méhnyakrák és a betegség stádiuma is – tudósított a BBC hírportálja a Plos One internetes tudományos folyóiratban ismertetett tanulmányról. A méhnyakrák jelenleg alkalmazott szûrése során a kenetmintában keresnek a normálistól eltérõ sejteket és nagy kockázatot jelentõ, rákkeltõ vírusokat. A Louiseville-i Egyetem ku-
TO V Á B B I
tatói a plazma termogram technológiával elemeztek vérmintákat. A vérben található fehérjék eltérõen reagálnak a hõre, ez pedig a fehérjetartalom hõtérképén, vagyis termogramján mutatkozik meg. Az eljárást a méhnyakrák különbözõ stádiumában lévõ 67 páciensen és négy egészséges önkéntesen tesztelték, hogy megnézzék, kimutatja-e a különbségeket a daganatos és az egészséges emberek vére között. Nichola Garbett, a kutatás vezetõje elmondta: egy kényelmesebb, diszkrétebb, kisebb beavatkozással járó szûrõvizsgálatról sikerült bebizo-
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
nyítaniuk, hogy kimutatható vele a méhnyakrák, és a daganat stádiuma is megállapítható. Hozzátette: a teszt alapján eldönthetõ, a betegség kezelést, vagy csak folyamatos figyelemmel kísérést igényel-e. Emma Smith, a Brit Rákkutató Intézet munkatársa szerint az új eljárás javíthat a méhnyakrák szûrésén és kezelésén, ám a kutatás során igen kevés résztvevõt vizsgáltak, ezért egyelõre nem tudni, szélesebb körû használatnál mennyire bizonyulna pontosnak és megbízhatónak az eljárás, ehhez további vizsgálatokra lenne szükség. www.bbc.co.uk/news/health-25655979
C S A L Á D I H Í R N Ö K : www.csaladi.hirnok.hu
14
SZOLGÁLTATÁSOK - APRÓ
OTTHON ÉPÍTÕANYAG KERESKEDÉS: Kurfis Tüzép Mogyoród, Gödöllõi út 240. 06-28-440-320; 0630-9485-401 mester TETÕFEDÕ-BÁDOGOS munkát vállal: 2902-101, 06-30966-0421
tását, bontását, deszkák cseréjét, festését vállaljuk. 06-20310-7600 TÁRSASHÁZAK KAMERARENDSZERÉNEK kiépítését és üzemeltetését vállaljuk vandál biztos kamerákkal br. 99 ezer Ft-tól. Tel.: 36-30982-4462
LAKATOS, FESTÕ munkát, kisebb térkövezést, burkolást vállalok. Dunakeszi, Göd, Fót, Vác, Budapest és környékén. Árajánlat készítés felmérés tervezés ingyen. Telefon: 06-306350-559
FIATAL SZOBAFESTÕK vállalnak szobafestést, GIPSZKARTONOZÁST, tapétázást, mázolást. Budapest és Pest megye területén. Megbízható, gyors, precíz munkavégzés. Olcsó árak. Érdeklõdni telefonon akár hétvégén is. Tel.: 06-30-837-5715
TETÕJAVÍTÁST, KÚPCSERÉP kikenést, kémények javí-
HÁZTARTÁSI GÉP SZERVIZ, BIZOMÁNYI. Vállaljuk
A rövidlátó, szemüveges tanárnõ kezdi elveszíteni a türelmét. – Te, ott hátul. Mikor volt az Aranybulla? – Tudom is én... – Mikor volt a tatárjárás? – Tudja a fene. – De hiszen ezt a múlt órán tanultuk. Mit csináltál tegnap este? – A kocsmában voltam. Megittunk pár üveg sört a haverokkal. – És... és ezt csak így kijelented? Hogyan akarsz átmenni a vizsgán? – Sehogy. Én a vízvezeték szerelõ vagyok, és a fûtõtestet jöttem megjavítani.
TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
Hírnök
mosógépek, mikrók, porszívók, takarítógépek, tv-k, dvd-k, háztartási kisgépek javítását garanciával. 40 éves gyakorlat /volt GELKA/. XV. Rákos út 76-78. Tel.: 06-1-418-2676 VÍZ-, FÛTÉSSZERELÉS, BURKOLÁS , kisebb javítások is, kiszállási díj nélkül. Tel.: 06-20-4288-598 KÉMÉNY HIBÁK megoldása kéménybélelés, alu-, acél-, mûgyantás technológiával. Tartós- kombinációs füstelvezetõ rendszerek kiépítése kéményépítés, bontás. Kéményseprõ szakvélemények beszerzése. ENI minõsített kivitelezõ, Varga István Tel.: 06-20381-6787
VEGYES NEBULÓ PAPÍRBOLT, Bélyegzõ, szórólap, névjegykártya: Gödöllõ, Petõfi tér 10. – 06-28-545085 ÉLÕ, SÉRÜLT és elhullott állatok szállítása: 06-20-964-3025
Hírnök Vegyesbolt: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. www.bolt.hirnok.hu 06-28540-160
H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u
Hírnök
ÉSZBONTÓ
15
SZUDOKU – SZUDOKU – SZUDOKU
Feladat: Az üres négyzetekbe úgy kell beírnunk a hiányzó számokat, hogy a négyzetrács mind a kilenc sorában és mind a kilenc oszlopában megtalálhatóak legyenek a számok 1-tõl 9-ig, de egyetlen szám se ismétlõdjön. A 3x3-as négyzetekben minden szám szintén csak egyszer szerepelhet. Elmegy a nõ a dokihoz, kékre-zöldre verve. A doki felkiált: – Istenem, mi történt magával?!? – Ahányszor részegen jön haza az uram, anynyiszor megver. – Hm... – mondja az orvos – tudok erre egy teljesen biztos és hatásos szert! Ezután, amikor jön az ura haza, vegyen egy csésze kamilla teát és öblögesse a torkát, alaposan, jó sokáig... Két hét múlva visszatér a nõ a dokihoz kivirulva, sugárzó arccal mondja: – Doktor úr! Csodálatos, amit javasolt! Képzelje, jön az uram holtrészegen, én öblögetek, csak öblögetek, õ meg nem bánt engem... – No látja. Elegendõ, ha csendben marad!!! * Éjszaka a feleség arra ébred, hogy a férje áll az ágy mellett, egyik kezében egy pohár vízzel, a másikban egy tablettával. – Mi ez? – kérdezi a feleség. – Aszpirin a fejfájásodra – válaszolja a férj. – De nekem nem fáj a fejem! – Na végre! – mosolyodik el kéjesen a férj. * – Miért kopog a fapapucs? – Mert nem éri fel a csengõt. TO V Á B B I
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:
H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u