Skip to main content

Hírnök 2013 július

Page 1

2013/7

IX. évf.

N! E Y G N I

2013.

JÚLIUS

INFORMÁCIÓS MAGAZIN


22

P R OCÍMLAPSZTORI G R A M A J Á N L AT

Hírnök

A P ó l u s M o z i ajánlásával – A P ó l u s M o z i ajánlásával

GRU 2

NAGYFIÚK 2

Amerikai animációs film Amint Gru kezd beleszokni a kertvárosi családapa szerepébe Margo, Edith és Agnes apjaként, felbukkan egy szupertitkos szervezet, amely a gonosz elleni harcot tûzte zászlajára globális szinten. Így most Grun, a minyonokon, és Gru új társán, Lucyn a sor, hogy kiderítsék, ki áll a látványos bûntettek mögött. Végül is a világ legnagyobb ex-bûnözõje kell ahhoz, hogy elkapja azt, aki a helyére pályázik.

Amerikai vígjáték

A jó barátok mindig jó barátok maradnak. Az öt MEGJELENÉS: 2013. július 4. - 3D-ben is! általános iskolai haver, aki hosszú szünet után egykori kosárlabda-edzõjük temetésén találkoztak újra, és töltöttek együtt egy emlékezetes hétvégét, újra összejönnek. A családok egyre nagyobbak, az apák azonban nem lettek normálisabbak – ismét egy õrült, vad és teljesen agyatlan hétvége várható!

MEGJELENÉS: 2013. július 18.

A MAGÁNYOS LOVAS

Amerikai kalandfilm A magányos lovas egy izgalmas akcióval és sok humorral fûszerezett kalandfilm, amelyben a hírhedt maszkos hõst, friss mai szemlélettel keltik életre az alkotók. Tonto, az amerikai bennszülött lélekharcos (Johnny Depp) számba veszi a korábban elmondatlan történeteket, amelyek a törvény emberét, John Reidet (Armie Hammer) az igazság jelképévé tették, miközben a nézõk, mintha nagy meglepetések és humoros zsörtölõdések elszabadult vonatán ülnének, szemtanúi lehetnek annak, ahogy a két valószínûtlen hõs megtanul együtt dolgozni a kapzsiság és a korrupció elleni küzdelmük során.

FARKAS

MEGJELENÉS: 2013. július 11.

Amerikai akciófilm A különlegesek közt õ a legkülönlegesebb. A gyõzhetetlenek között õ a legerõsebb. Farkas (Hugh Jackman) vad, magányos, kortalan. Minden sebe azonnal gyógyul, a csontjait adamantiumötvözet teszi törhetetlenné. Ezúttal azonban – hosszú élete során elõször – mégis sebezhetõ. Egy titokzatos férfi kérésére Logan Japánba utazik, ahol egy olyan ajánlatot kap, amelytõl egész élete megváltozhat. Ám céljai eléréséhez le kell gyõznie a félelmetes Ezüst Szamurájt, egy csapat nindzsát és egy veszélyes tudóst is. Erején felül harcol, ám nemcsak a szamurájkardok fenyegetik: saját démonait, kétségeit és félelmét is le kell gyõznie ahhoz, hogy életben maradjon. Ha viszont gyõz, erõsebb lesz, mint valaha volt.

www.polusmozi.hu

MEGJELENÉS: 2013. július 25.

TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u


Hírnök

3

G O N D O L A T O K

Gyõz a kényszer, dohányozni ésszel

Szívatásos szívás-tiltás S

zívni, vagy nem szívni, ez itt a kérdés… – aelmélkedhetünk komolytalan költõi fordításban a dohányzásról. Hát igen, nem kis kérdés ejtette gondolkodóba az ország bagósainak többségét. A boltokban már „nem lenni” cigaretta, illetve lassan végleg eltûnik, s csak trafikokban juthatunk hozzá. Az elmúlt években hazánk toplistás lett a dohányzók üldözésében. A magam részérõl kettõs érzelmekkel bírok ez ügyben. Káros, drága, büdös, undorító… és mégis szívom. éhány éve leszoktam, ami károsabb volt a dohányzásnál. Szíavás nélküli szívás. Karcsúságom elveszettem – ja, pasiknál ez inkább soványság. Szóval, felszedtem pár kilót, ami rám is fért, viszont olyan sörmentes sörhasam lett – mivel ritkán iszom alkoholt –, hogy ismerõseim arról érdeklõdtek, mikorra várom a babát. Hát igen, a pótcselekvés, nasizás… megtette hatását. Ihletem elszállt a füstmentességgel, ami egy újságírónál vészhelyzetet okoz. Vállalkozóként pedig a problémamegoldó képességem csorbult jelentõsen. Különlegesnek mondható türelmem és nyugodtságom is elfüstölt. Hat hónapig bírtam… azután egy bosszús pillanatban rágyújtottam. A nyugalom, az ihlet és egyebek visszatértek. Minden a régi lett – na jó, némi pocak azért maradt. Nem vagyok büszke rá, de azóta ismét a dohányosok táborát erõsítem – de nem sokáig. ost ismét komolyan elgondolkodtam a leszokásról. Alapvetõaen a trafiktörvényt igazságtalannak, meggondolatlannak, tisztességtelennek, méltánytalannak… tartom, de errõl hosszasan bosszankodhatnék. Mindig úgy voltam vele, hogy elõbb a cigaretta, alkohol és egyéb nélkülözhetõ dolgokat emeljék, és csak legvégén, vagyis utóbb az alapvetõ élelmiszereket. Nincs menekvés, elõbb-utóbb minden csillagászati árat ér el, de a dohányzás már úri módi, luxus. ihetetlen kettõsség küzd bennem, mert sok mindenben az „elavek” megszállottja vagyok, viszont két hitet, véleményt, érvet… kell egymással szembeállítani. Egyfelõl tisztában vagyok a dohányzás egészségemre, környezetemre, pénztárcámra… ható negatív hatásaival, másrészt pedig ne mások döntsék el, hogy mit akarok. Vagyis, munkálkodik bennem a „nehogy már rákényszerítsenek a leszokásra, ha én nem akarom”, amellyel szemben dogozik a „miért romboljam az egészségem, miért fizessek annyi pénzt…” – ami az erõsebb. os, gyõzött a jobb és erõsebb! Csak azért is leteszem a cigaretatát. Igaz, tanultam a korábbiakból, s ezúttal fokozatosan segédeszközök igénybevételével vágok bele, mert anno hirtelen vontam meg magamtól a nikotint, aminek hiánya okozott szervezetemben némi kavarodást. Mint kiderült, az elektromos cigaretták lehetõsége is jelentõsen szigorodott júliustól, így inkább tapaszok és egyéb gyógyszertári ajánlatok között kezdek kutakodni. Meggyesi Gyula

N

M H

IX. évf. 7. szám; 2013. Július

MEGJELENIK: MINDEN HÓNAP ELSÕ SZERDÁJÁN

www.hirnok.hu FÕSZERKESZTÕ: Meggyesi Gyula Mobil: 06-20-9359-952

E-mail: hirnok@hirnok.hu FÕSZERKESZTÕ-HELYETTES: Fejér Andrea 06-20-480-1751 info@hirnok.hu KÖZPONT ÉS LEVÉLCÍM: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. Telefon/fax: 06-28-540-160

E-mail: info@hirnok.hu; IRODA: 1142 Budapest, Ungvár utca 44.

HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-20-480-1751; 06-28-540-160; 06-20-9359-952;

Kiadja a Alapítva: 1992

NYOMÁS: Premier nyomda Sokszorosításért felelõs: Hlinka Károly

TERJESZTÉS: Helyi vállalkozások, üzletek, ügyfélszolgálatok..., alternatív terjesztõink, partnereink

Címlapon: Horváth Zsanett Fotó: Szabó Emese A PROGRAMOK, INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGÛEK! Amelyik írásban, vagy annak végén elérhetõség található, az reklámként szerepel lapunkban.

A HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT NEM VÁLLALUNK FELELÕSSÉGET! Az írások és hirdetések máshol történõ megjelenéséhez kiadónk hozzájárulása szükséges.

N

TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u


4

VÁLLALKOZÁS

Hírnök

Nem kell aláírás és pecsét, ellenõrizhetjük a partnert

Számlázási érdekességek Minden vállalkozás fõ eleme a számlázás, amelynél most a pénztárgépek körüli változások és hírek kerültek elõtérbe, de mint kiderült, sokan nincsenek tisztában a számlázó programok mûködésével és a 2013. januárjában életbe lépett törvénnyel.

Nos, kezdjük az aláírással és pecséttel, amely nélkül korábban érvénytelen volt a számla. Az általunk használt számlázó program készítõinek hírlevelébõl megtudhattuk, hogy a kiállított számla a 2013 január 1-tõl életbelépett, 2012. évi CLXXVIII. törvény 135.§. módosítása ezt a kötelezettséget nem írja elõ. Tehát, elegendõ például email-ben elküldeni, amit partnerünk kinyomtathat és lekönyvelhet. Logikus – amit korábban nem így gondoltak –, hiszen az elkészült számla rendszerünkben rögzítésre kerül és magunknak is le kell könyvelni. Mint az beszélgetéseim során kiderült, sokan úgy tudják, a számlázó programok összeköttetésben vannak a NAV központtal és úgy mûködnek, illetve ott tárolják az adatokat. Ezzel ellentétben, a számlázó programoknak számos elõírásnak kell megfelelni a hatályos jogszabályok alapján, de egyszerûen szólva, számlatömb a számítógépen, amely természetesen rögzíti az ügyleteket és sorszám alapján tart nyilván. Ha már belemerültünk a számlázásba, megnéztük a cégünknél 2008. óta használt AXEL program fejlesztéseit is. Néhány olyan újdonságra bukkantunk, ami miatt érdemesnek tartottuk megújítani a korábbi – idõkorlát nélküli – szoftvert, illetve olvasóinkkal megosztani az érdekességeket. Talán az egyik legegyszerûbb újdonsággal nyertük a legTO V Á B B I

több idõt: a címzéssel, amely a számlán szereplõ adatokkal nyomtatja ki a borítékot. Duplán hasznos lehet a partner ellenõrzés, amely az adószám alapján vizsgálja, hogy érvényes-e, de a szám alapján automatikusan beírja az adatokat is (név, cím). A cég tájékoztatása szerint, a szoftver 9 közhiteles, összesen több mint 1,5 millió adószámot tartalmazó adatbázisban ellenõrzi pillanatok alatt, hogy szerepel-e az adózók nyilvántartásában, folyik-e ellene végelszámolási eljárás, esetleg törölték, vagy felfüggesztették-e a céget. Az adószám ellenõr funkció nem csak számla kiállításakor, hanem a befogadásakor is mûködik. Ez azért is fontos, mert a jogszabályok megkövete-

lik, hogy számla készítése, vagy befogadása elõtt ellenõrizni kell a partnert – pl. nem létezõ cég számlája érvénytelen és Áfa sem igényelhetõ vissza. Magam is kipróbáltam az új szolgáltatást. Olyan cégek adószámát is beírtam, amelyekrõl tudtam, hogy már nem mûködnek, illetve eljárás alatt vannak, s azonnal jelezte, hogy problémás. Természetesen a program tartalmaz mindenféle készletés partnernyilvántartó és egyéb elemeket is, de a fentiek számunkra kiemelkedõ pluszt jelentenek. A program másik két extra érdekessége a kártyaolvasó nélküli kártyás fizetés és az összeköthetõség web-áruházzal. Bár még nem sikerült utóbbi két lehetõséget tesztelni, de hajt a kíváncsiság. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A www.axelPROGRAMRÓL: szamlazo-program.hu

Tolódik az online kötelezettség

Új határidõ: szeptember 1. Az online pénztárgépek júniusi határidejét szeptember 1-re módosították. Eddig kell végrehajtani a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz való online bekötését – közölte a kabinet döntését Giró-Szász András kormányszóvivõ. Közölte: e két hónapnak elegendõnek kell lennie a biztonságos átállásra. Az online összeköttetésre alkalmas kiskasszák beszerzésére vonatkozó idõpont kitolása azonban nem változtat a beszerzési támogatások benyújtására vonatkozó december közepi határidõn – hangsúlyozta. Kérdésre válaszolva szólt továbbá arról, hogy az online öszszekötésnek már a híre is jelentõsen javította az áfabefizetési morált, ami plusz bevételt jelent, ráadásul a kiskereskedelmi forgalom is nõtt. A szaktárca szerint ez a két tényezõ kompenzálja a két hónapos határidõkitolást – mondta a szóvivõ, megjegyezve, ha mindez mégsem lenne elég, a tartalék is rendelkezésre áll a kompenzációra.

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u


Hírnök

ÉRDEKESSÉGEK

Végzetes villámcsapások

Horgászok veszélyben Horgászokkal végez a leggyakrabban villámcsapás – derült ki az Egyesült Államok baleseti statisztikáiból.

Az országban összesen 238 ember halálát okozta villám 2006 és 2012 között. A legtöbb esetben az áldozatok a szabadban voltak. 82 százalékuk férfi volt. Horgászból összesen 26-ot

csapott agyon villám, sátorozóból 15-öt, csónakázóból 14-et. Focizás közben 12 embert ért halálos villámcsapás, golfozás alatt nyolcat. Akadt, akit úszás, futás, séta vagy kerti sütögetés

5

közben sújtott agyon villám. Az idén eddig hét ember halálát okozta villám, közülük hárman pecáztak. A halálesetek ellenére a mutató egyre javul. Az 1940es években évente még 300 felett volt a halálos villámcsapások száma, 2001 óta évi 37 az átlag. A javulásban fõszerepe van a balesetvédelmi oktatásnak – adta hírül a LiveScience címû tudományos netmagazin. MTI

Érintés nélküli mobilfizetés Magyarországon adottak a feltételek az érintés nélküli mobilfizetés széles körû bevezetésére. A közelmúltban mind az NFC-telefonok, (érintés nélküli kommunikáció), mind az azokat elfogadni képes, úgynevezett PayPass terminálok száma dinamikusan nõtt az országban,

TO V Á B B I

2012 végén már 17 ezer ilyen terminál volt a hazai kereskedelmi elfogadóhelyeken. A MasterCard által jóváhagyott, NFC-fizetésre is alkalmas mobiltelefonok száma is jelentõsen emelkedett, mára 20 gyártó 150 típusú készüléke kapta meg a MasterCard jóváhagyását. Füg-

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

getlen kutatások szerint 2014ben minden ötödik mobil, azaz összesen 300 millió készülék lesz NFC-képes világszerte, ami pedig az elfogadó terminálokat illeti, 2016-ra a kereskedõi egységek 85 százaléka lesz alkalmas érintés nélküli fizetésre, így a mobilfizetésre is.

V Á L L A L K O Z Ó K Ö Z P O N T: www.vallalkozokozpont.hu


6

KÖZLEKEDÉS

TRAFFIPAX ELÕREJELZÉS

Hírnök

– 2013 JÚLIUS

A RENDÕRSÉG ÁLTAL TERVEZETT SEBESSÉGELLENÕRZÉSEK GÖDÖLLÕ DUNAKESZI 2-es fõút: Július 8, 14, 16, 22, 29, 31, 3 sz. fõút: Július Kagyló u.: Július 25, Dózsa Gy. út: Július 11, 15, Kossuth u.: Július 4, 17, 30, Ganz Á. u.: Július 7, 11, 14, 15, 16, 19, 29, M2 autóút: Július 3, 5, 13, 16, 19, 27, 28, 29, 31, Hunyadi J. utca: Július 11, 15, 19, 29, Pálya u.: Július 9, 21, Isaszegi út: Július 7, 14, 16, Repülötéri út: Július 21, Rét u.: Július19, 29, Ungvár utca: Július 15, 20, Szabadság u. 67.: Július 11, 15, 19, 29, Diófa út; Fóti út; Kertész u., Széchenyi út; Tol* di út; Verseny u.; Zerkovicz út; . 3. sz. fõút 25. km., Kerepes és Gödöllõ között: FÓT Július 28, 2102-es út: Július 5, 19, 23, 24, 3. sz. fõút 39. km., Gödöllõ és Aszód között: Keleti M. utca: Július 7, 8, 23, 24, Július 11, 15, 19, 29, Móricz Zs. u.; Németh K. út; Szabó D. u.; Vö3102. sz. út 9. km., Isaszeg és Nagytarcsa rösmarty tér- Dózsa Gy. út; között: Július 3, 4, 17, 30, 31, GÖD 3102. sz. út 26. km., Dány és Isaszeg között: 2-es fõút: Július 4, 18, Július 13, Ady E. u.: Július 26, 3103. sz. út 9. km., Pécel és Isaszeg között: M2 autóút: Július 12, Július 5, Béke út; Kálmán u.; Kolozsvár út; Nemeskéri 3103. sz. út 19. km. Gödöllõ és Isaszeg között: út; Oázis lakópark; Július 7, 14, 16, Csomád (József Attila út): Július 13, 22, Csömör (Szabadság u.): Július 12, 22, 25, 26, Autós mentalitás: Aki lassabban Csömör (Széchenyi u.): Július 28, halad nálad idióta, aki gyorsabb az Erdõkertes (Fõ út): Július 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, vadállat. 11, 13, 14, 15, 31, * Iklad (Fõ út): Július 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, Egy nõ az autójával átmegy a piros lámpán. 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, Bíróságra kerül az ügy, a tárgyaláson kérdi a Isaszeg (Ady E. u.): Július 3, 4, 5, 7, 8, 13, 14, bíró: 15, 17, 21, 30, 31, – Foglalkozása? Isaszeg (Rákóczi utca): Július 3, 4, 5, 7, 8, 13, – Tanárnõ vagyok – mondja az elkövetõ. 14, 15, 17, 21, 30, 31, A bírónak felcsillan a szeme: Kartal (Baross út): Július 16, – Tudja hölgyem, évek óta várok arra, hogy Kerepes (3 sz. fõút): Július egy tanárnõ üljön a vádlottak padján. Kerepes (Szabadság u.): Július 12, 22, 25, 26, 28, Odafordul a teremszolgákhoz: Kerepes-Szilasliget (József A. u.): Július 28, – Hozzanak be egy táblát, pár kiló krétát, a Kistarcsa (3 sz. fõút): Július vádlott pedig írja fel 100-szor a táblára, hogy Kistarcsa (Szabadság u.): Július 12, 22, 25, 26, 28, „Többet nem megyek át a pirosban!” Mogyoród (Gödöllõi út): Július 12, 22, 25, 26, * Nagymaros (Millenium sor): Július 5, 10, 18, Bomba nõ áll a buszmegállóban. Esik az Nagymaros (Váci út): Július 10, 18, esõ, busz meg sehol. Hirtelen elegáns Merci Nagytarcsa (Kossuth L. u.): Július 10, 17, 21, 30, 31, fékez le elõtte, és kiszól egy jóképû férfi: Nagytarcsa (Petõfi S. u.): Július 10, 12, 17, 21, – Hölgyem, hazavihetem? 22, 25, 26, 30, 31, – Nem bánom – feleli a nõ – De hol lakik? Nagytarcsa (Rákóczi u.): Július * Õrbottyán (Fõ út): Július 13, 22, – Mi a különbség egy Trabant és a Ford köÕrbottyán (Rákóczi út): Július 13, 22, zött? Szada (Pazsaki utca): Július 3, 7, 9, 12, 15, – A Trabanttal meg lehet fordulni, de a Váckisújfalu (Petõfi út): Július 3, 4, 5, 6, 8, 9, Forddal nem lehet megtrabantulni. 10, 11, 12, 13, 14, 15, 31, TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u


Hírnök

7

KÖZLEKEDÉS

Vácszentlászló (Turai u.): Július 9, 20, 24, Vácszentlászló (Zsámboki u.): Július 9, 20, 24, Valkó (Szabadság u.): Július 9, 20, 24, Veresegyház (Fõ út): Július 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, * M0 autóút bal pályatest 42+800 msz. és M0 autóút jobb pályatest 42+610 msz.: minden nap 0-24 órában!

BUDAPEST IV. kerület Árpád út: Július 6, 10, 14, 18, 23, 31, Megyeri út: Július 6, Nádor u. (Türr István utcánál 30 km/h): Július 10, Templom u.: Július 10, 18, Homoktövis utca, Csíksomlyó utca, Pozsonyi u., Baross utca, Berlini u., Külsõ-Szilágyi út, Tél utca, Pozsonyi út, Óceánárok utca, Erdõsor utca; Fóti út; Munkásotthon utca, Külsõ Váci út, Szondi utca.

BUDAPEST XIV. kerület Ajtósi Dürer sor: Július 6, 9, 11, 19, Csömöri út: Július 3, 11, 15, 19, 21, 30, Dózsa György út: Július 11, 19, 26, 27, Egressy út: Július 19, 27, Fogarasi út: Július 3, 11, 25, Hungária körút: Július 27, Kacsóh Pongrác út: Július 18, 30, M3 bevezetõ szakasz: Július 7, 13, 17, 26, Mogyoródi út: Július 3, 22, 23, 26, 30, Stefánia út: Július 19, 31, Telepes u.: Július 22, Thököly út: Július 11, Cinkotai út; Cserei u.; Erzsébet királyné útja; Füredi út; Gvadányi u.; M3 kivezetõ szakasz; Nagy Lajos király útja; Õv u.; Szugló u.; Szuglói Körvasút sor;

BUDAPEST XV. kerület Arany J. u.: Július 8, 12, 19, 20, 22, 28, Károlyi u. 113.: Július 5, 7, 11, 14, 18, 26, Késmárk u. 9-11.: Július 3, 4, 7, 9, 10, 16, 17, 23, 24, 29, 30, 31, Közvágóhíd tér közelében: Július 5, 8, 11, 14, 18, 20, 21, 22, 26, 28, M3 bevezetõ: Július 3, 7, 19, 22, 23, 27, M3 kivezetõ: Július 7, 23, 26, M3 kivezetõ (Mogyoród úti gyalogos felüljáró): Július 3, 9, 10, 16, 17, 23, 24, 30, Nyírpalota út: Július 7, 23, 30, Pázmány Péter u.: Július 3, 6, 9, 10, 13, 16, 17, 23, 24, 27, 29, 30, 31, Rákos u. 50.: Július 4, 15, 19, 21, 25, TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

Régi Fóti u.: Július 6, 11, 13, 14, 18, 21, 25, 26, Széchenyi utca 65-67.: Július 5, 6, 8, 12, 15, 19, 22, 25, 27, Szentmihályi út 159.: Július 7, 12, 20, 27, Szentmihályi út: Július 3, 7, 23, Szerencs u.: Július 4, 7, 13, 15, 28, 29, 31, Kolozsvár u.; Szántóföld u.; Tóth István utca;

BUDAPEST XVI. kerület Egyenes u.: Július 31, Rákóczi út: Július 31, Sárgarózsa u.: Július 8, 12, 14, 16, 22, Szabadföld út: Július 31, Szlovák út: Július 31, Csömöri u.; János utca és József utca között; Madách utca; Magtár u.; Mátyás király út; Rákospalotai Határ út; Timúr u.; Veres Péter u.; * A dátum nélküli, illetve csak felsorolásban szereplõ települések/utcák is „kedvelt fotózó helyek”, de ebben a hónapban, hivatalos vezénylésben nem szerepeltek (ami nem zárja ki, hogy fotóznak!) Részletes és további aktuális sebességmérések, egyéb településeken is: www.hirnok.hu Információ: ORFK (A rendõrség a változtatás jogát fenntartja!)

Lassú gyaloglásért bírságoltak Túl lassú gyaloglásért bírságolt meg a rendõrség egy férfit Ausztráliában; az ügy a bíróságig is eljutott, az ügyészség azonban végül ejtette a vádat. A 33 éves James Claassen még 2012. március 21-én baktatott át egy útkeresztezõdésen Adelaide városában. A férfi gyaloglási sebességét a rendõrség indokolatlanul lassúnak találta, ezért 8 ezer forintnyi bírsággal sújtotta. A férfi nem volt hajlandó fizetni, így bírósági ügy lett a dologból, amely röpke 15 hónap elteltével a napokban zárult le. A bíró a tárgyaláson nevetségesnek nevezte az egész ügyet, és arra kérte az ügyészséget, ejtse a vádat, amibe az bele is ment. A vádlott a kis ember erkölcsi gyõzelmének nyilvánította az ügy lezárását, megjegyezve, hogy jóval olcsóbb lett volna kifizetnie a bírságot, mint a tárgyalásokra eljárnia, mert ahhoz repülõre kellett szállnia – adta hírül a The Daily Telegraph címû brit lap.

H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u

MTI


8

KÖZLEKEDÉS

Hírnök

Szigorodtak a jogszabályok – Ittas és drogos vezetés...

Azonnal elveszik a jogosítványt A július elsején életbe lépett új Btk. (Büntetõ Törvénykönyv) nagyban módosítja az ittas és drogos állapotban vezetõkre vonatkozó szabályokat.

A korábbi 0,8 ezrelékes szabálysértési határt leszállították 0,5-re, amit átlagosan két pohár bor elfogyasztásával túlléphetünk. Ezután már a helyszínen elveszik a jogosítványt és büntetõeljárást indítanak. Az új szabályozás szerint, már nem kell figyelembe venni a büntetés kiszabásánál az alkoholtûrõ képességet. Például két pohár bor másképpen hat egy 50 kilós nõre, mint egy 120 kilós férfi szervezetére, amelyhez hozzászámíthatjuk a tûrõképességet, mennyit evett az illetõ stb. Mindez már mellékes. Az új Btk. szerint „ittas állapotban lévõ személy, akinek a szervezetében 0,50 gramm/liter ezrelék véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter ezrelék levegõalkohol-koncentrációnál nagyobb értéket eredményezõ sze-

szes ital fogyasztásából származó alkohol van”. Tehát, az új szabály értelmében, már nem kell a bíróságnak az egyéni befolyásoltságot vizsgálnia, mérlegelés nélkül ittasnak kell tekinteni, akinek a szervezetében a véralkohol szintje meghaladja a 0,5 ezreléket. Korábban az ügyvédek eredményesen bizonygatták, hogy ügyfelük vezetési képességét nem befolyásolta hátrányosan az alkohol. Az új törvény a közforgalom elõl el nem zárt magánúton (benzinkút, bevásárlóközpont parkolója) elkövetett ittas vezetést az eddigi szabálysértés helyett alapesetben bûncselekménynek, vétségnek minõsíti. Az új Btk. külön kezeli a „vezetési képességre hátrányosan ható szer” hatását, vagyis drogos-, illetve gyógysze-

Karambolok a sminkelés miatt Évente 450 ezer autóbaleset történik vezetés közbeni sminkelés miatt Nagy-Britanniában, brit biztosítótársaságok becslése szerint. A nõk 43 százaléka bevallottan kozmetikázza arcát autóvezetéskor. Egy brit szépségklinika ezer nõre kiterjedt felmérése szerint leggyakrabban piros lámpa, vagy torlódás miatti várakozás közben szépítik arcukat a brit nõk. Csupán 14 százalékuk véli úgy, hogy arcának kozmetikázása kihat autóvezetésére – adta hírül a The Daily Mail. A kocsiban történõ szépítkezés fõ motiválója az idõhiány, mindazonáltal nem kevés percet töltenek otthonukban a tükör elõtt reggelente. A brit nõknek 21 százaléka öt percet áldoz reggelente arca szépítésére, 42 százalék 10 percet, 22 százalék 20 percet, 10 százalék fél órát, 5 százalék pedig semennyit, mert nem él szépítõszerekkel. Õk a legbiztonságosabban vezetõk – legalábbis ebbõl a szempontból. MTI TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

res befolyásoltságot is. A „jármûvezetés bódult állapotban” büntetési tételei megegyeznek az ittas jármûvezetéssel. Mindamellett dupláz, aki a jövõben bedrogozva és részegen vezet, mivel mindkét állapotot különkülön büntetik, vagyis halmazati büntetést kap. Eddig az ittas vezetésen kapott sofõrnek 150 ezer forintos bírságot és nyolc mínusz büntetõpontot jelentett a 0,8 ezrelék alatti véralkoholszint, illetve a jogosítványt maximum 6 hónapra bevonhatták, amire a helyszínen nem, csak a szabálysértési hatóság eljárása után kerülhetett sor. A 0,8 ezreléknél magasabb véralkoholszintnél már nem szabálysértést, hanem vétséget – ha karambolt is okozott, akkor bûntett – követett el a vezetõ, amelynél már a helyszínen is elvehették a jogosítványt, amit a bíróságok akár végleg is bevonhattak. Az új törvényi szabályzásnál viszont „enyhítés”, hogy kevesebb a jármûvezetéstõl eltiltás minimuma bûncselekményi kategória esetén. A korábbi egy éves jogosítvány bevonás minimuma 2013. júliusától egy hónapra csökkent. (meggyesi)

Két barát beszélget: – Tudod, hogy fogják kipróbálni az új hidat terhelés alatt? – Hogy? – A falu összes anyósát meghívják, hogy nyüzsögjenek a hídon. Ha nem szakad le jó. Ha leszakad még jobb.

H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u


Hírnök

SZÉPSÉG, EGÉSZSÉG

9

A számítógépes agyfitnesz javíthatja a romló emlékezetet Jelentõsen javul a memóriájuk és a nyelvi készségeik azoknak az idõs embereknek, akik rendszeresen játszottak számítógépes agyfitnesz-programokat – állapította meg egy új kutatás Kaliforniában.

A Los Angeles-i Egyetem (UCLA) tudósai egy 82 éves átlagéletkorú, egészséges, nem memóriazavaros résztvevõkbõl álló csoportot vizsgáltak. Az idõs embereket Dél-Kalifornia nyugdíjasai közül toborozták – számolt be a Science Daily portál az American Journal of Geriatric Psychiatry folyóiratban ismertetett kutatásról. A Dakim BrainFitness nevû programmal kellett játszaniuk, amely több mint 400 gyakorlatával a rövid és hosszú távú emlékezetet, a nyelvi, a vizuá-

lis és térbeli, a számolási és érvelési, valamint a problémamegoldó készséget fejleszti. A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy mind az azonnali és a késleltetett memória, mind a nyelvi készségek területén javuló teljesítményt nyújtott a 69 résztvevõbõl az az 52, akik fél éven át legalább negyven alkalommal játszották végig a 20 perces programot. A tanulmány készítõi azt a következtetést vonták le, hogy a számítógépes agytréningen résztvevõk javíthatják a kognitív készségeiket.

A kutatás része annak a projektnek, amely azt vizsgálja, hogy a számítógépes elmefitnesz-gyakorlatok képesek-e fejleszteni az emlékezetet és a nyelvi készségeket, és megóvhatják-e az embert az öregedéssel és az Alzheimer-kórral öszszefüggõ észbeli hanyatlástól. Az öregedéssel járó emlékezetromlás az idõsek hozzávetõleg negyven százalékát érinti. Míg a korábbi kutatások azt vizsgálták, hogy az agytevékenység stimulálása javíthatjae a memóriát, azzal alig foglakoztak, hogy a nagy számban kapható számítógépes agyfitnesz- és memóriatréning-programok segítségével elérhetõ-e ugyanez a cél.

A fogyás javítja a memóriát A fogyás javítja az agyi teljesítményt, jót tesz a memóriának – fedezték fel svéd kutatók.

Az Umea Egyetem tudósai húsz túlsúlyos nõt fogtak féléves fogyókúrára, az alanyok átlagéletkora 61 év volt. A kúra elõtt és után memóriatesztet végeztettek velük – személyneveket és arcokat kellett megjegyezniük. Az eredmények azt mutatták, hogy a testsúlyukból leadóknak javult az emlékezõképességük. A kutatók az alanyok agymûködését mûszerekkel is vizsgálták, és azok szintén azt mutatták, hogy hatékonyabb lett a testsúlyvesztõk emlékraktározása és -elõhívása. „Meglátásunk szerint az elhízással járó memóriaromlás visszafordítható” – idézte Andreas Pettersont, a kutatás vezetõjét a The Daily Telegraph címû brit lap. Korábbi tanulmányok szerzõi úgy találták, hogy a kövér embereknek rosszabb a memóriájuk, mint a normál, vagy sovány testtömegûeknek. MTI TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

O TTHON S Z É P Í T É S : www.otthon.hirnok.hu


10

P R O G R A M A J Á N L AT

ZENE, KONCERT, FESZTIVÁL Július 17.

CSÍK ZENEKAR ÉS DRESCH MIHÁLY KONCERTJE Fõvárosi Állat- és Növénykert 1146 Budapest, Állatkerti u. 6-12.

Július 19.

JAMES BOND 60 FILMZENE KONCERT SHOW Margitszigeti Szabadtéri Színpad Infó: (1) 414-1066)

Július 26- Augusztus 3.

16. SAMBOSI – TÖRLEY JAZZFESZTIVÁL Törley Pezsgõpincészet - Árkádos udvar Infó: (1) 414-1066)

PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA Augusztus 30-31. November 9. December 6. December 7. December 13 - 15. December 28. December 29. December 30. Január 11. Március 14. Infó: (1) 414-1066)

HERNÁDI JUDIT: MESÉK RÓLAM, RÓLAD… Fõvárosi Állat- és Növénykert 1146 Budapest, Állatkerti u. 6-12.

MÛVÉSZETEK VÖLGYE Kapolcs - Petend - Apáti - Dörögd Infó: (1) 414-1066)

OSSIAN - A TÛZ JEGYÉBEN Edda Mûvek nagykoncert

SYMA SPORT- ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT Október 25. November 22. Infó: (1) 414-1066)

Július 26- Augusztus 4.

Az István, a király 30. évfordulója Andrea Bocelli koncert Balázs Fecó: Lírák Caramel - Jelenés Disney on Ice Az Elsõ Emelet utolsó koncert Fenyõ Ünnep Demjén koncert Dés László - Nagy utazás Koncz Zsuzsa nagykoncert

PECSA MUSIC HALL BUDAPEST Szeptember 14. November 16.

Július 31.

Hírnök

Oldtimer Show The Illusionists

VÁCI DUNAKANYAR SZÍNHÁZ – VÖRÖSHÁZ UDVARA

Augusztus 10-12.

MAGNA CUM LAUDE TÁBOR ÉS BUSZ Helyszín: Országos Infó: jegyajanlo.hu

Július 5. Rúzsa Magdi koncert Július 6. Dolhai Attila és Vágó Bernadett koncert Infó: (1) 414-1066)

Augusztus 18.

BUDAPEST PARK

LGT FESZTIVÁL

1095 Budapest IX. ker., Soroksári út 60. Július 6. Sub Bass Monster Július 13. Vad Fruttik Július 16. Junkies, Grenma Július 19. EDDA Július 30. Anthrax Augusztus 1. Bikini Augusztus 2. Magna Cum Laude Augusztus 17. Kowalski meg a Vega Augusztus 19. P. Mobil - 40 éves jub. koncert Infó: (1) 414-1066)

Európa Kemping – Alsóörs Infó: (1) 414-1066)

Augusztus 25.

ROGER WATERS - THE WALL Puskás Ferenc Stadion. Infó: (1) 414-1066)

Október 12.

GUNS N' ROSES PeCsa Music Hall - Budapest Infó: (1) 414-1066

A PROGRAMOK, INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGÛEK!

November 18.

RÚZSA MAGDI ÉV VÉGI KONCERT Mûvészetek Palotája Infó: rmfc.hu

A változtatás jogát a szervezõk, a nyomda ördögei pedig a hibák lehetõségeit tartják fenn.

INDULÁS ELÕTT NEM ÁRT ÉRDEKLÕDNI!

AGENTURAADVENTURE UTAZÁSI ÉS JEGYIRODÁK: 1046 Budapest, Lakkozó u. 20. fszt. Tel.: (1) 788-3901 Fax: (1) 788-3902 E-mail: info@agentura.hu Web: www.agentura.hu 1152 Budapest, Szentmihályi út 131. Pólus Center - Center Court 1. Információs pult Tel.: (1) 414-1066 Fax: (1) 414-1067 E-mail: polus@agentura.hu Web: www.agentura.hu TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

E G É S Z S É G H Í R N Ö K : www.egeszseg.hirnok.hu


Hírnök

ÉRDEKESSÉGEK

11

Szemtelenség visszatérni és reklamálni

Pofátlan tolvajok a világban A lopás már önmagában pofátlanság, hiszen általában olyan értéket tulajdonítanak el a tolvajok, amelyért más dolgozott meg. Mindezt sokféleképpen lehet tetézni, amelyrõl két érdekes hír is érkezett mostanában.

Kisállat-kereskedésbõl lopott egy férfi akváriumot Nagy-Britanniában, majd viszszament halat venni bele. Az 52 éves Nigel Ball, lányának emelte el az 50 fontot – 17 ezer forintot érõ – akváriumot, mert a régit tisztogatás közben eltörte. A boltban egyszerûen felkapta az üvegládát és elvitte, amit az eladók késõn vettek észre. Amikor viszont halat vásárolni ment vissza a férfi felismerték, és közölték vele, hogy ki kell töltenie egy ûrlapot. A tolvaj nem fogott gyanút, szé-

TO V Á B B I

pen kitöltötte, a rendõrség pedig neve és címe alapján wakefieldi otthonában õrizetbe vette – adta hírül a brit Metro újság. Ennél is nagyobb pofátlanság, ha valaki a lopott cipõt akarja kicserélni. A szemtelen bolti tolvaj a linzi rendõrség hálójába akadt: a férfi cipõt lopott, majd másnap visszatért, hogy megfelelõ méretûre cserélje. Az eladónõnek kezdettõl fogva gyanús volt a csere, mivel a férfi nem tudott számlát felmutatni. Amikor alaposab-

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

ban megnézte a cipõt, felismerte, hogy az elõzõ nap ellopottról van szó – olvasható az osztrák közszolgálati rádió és televízió (ORF) honlapján. Az eladó kollégájától is megkérdezte, felismeri-e az állítólagos vásárlót. Eközben a férfi ismét megpróbált elcsenni egy pár lábbelit. Menekülés közben járókelõk fogták el a negyvenéves tolvajt. A segítségül hívott rendõrök épp egy drogériából érkeztek, ahova szintén bolti lopás miatt hívták õket. Az ottani tettes leírása is pontosan illett a cipõbolti tolvajra, akinél több mint 300 euró értékben találtak cipõt, ruhákat és kozmetikai szereket a rendõrök.

E G É S Z S É G H Í R N Ö K : www.egeszseg.hirnok.hu


12

CSALÁD

-

OTTHON

Gyorsan romlanak az új háztartási gépek Még a neves háztartásigép-gyártók termékei is gyanúsan korán romlanak el, ezért célszerû kiterjesztett garanciát kérni ezekre - közölte felmérésének eredményeként a genertel.hu direkt biztosító az MTI-vel.

A biztosító 500 saját ügyfelét kérdezte: a válaszadók 37 százaléka mosógéprõl, 27 százaléka televízióról, míg 16 százaléka hûtõgéprõl mondta azt, hogy korábban romlott el a vártnál, azaz a garanciális idõ lejárta környékén.

A röviddel a garancia lejártát követõen elromlott eszközök 17 százalékát nem javíttatták meg a vásárlóik. Ugyanakkor 39 százalékuk legalább 5 ezer forintot fizetett a javításért, és még kiszállási díjat is kért tõlük a szerelõ.

Hírnök

A biztosító szakértõi szerint a garancia lejárta körüli meghibásodás oka az, hogy szinte valamennyi háztartási gépben van egy-egy olyan alkatrész – például túlmelegedõ kondenzátor, könnyen törõ kapcsoló – amely jelentõsen lerövidíti az eszköz élettartamát. A megoldás a háztartási eszköz hétéves koráig kiterjesztett garanciabiztosítás lehet, amelyet a biztosítók általában komplexebb lakásbiztosítások részeként, de sokszor önálló lakásszerviz csomagokban is kínálnak – jegyzik meg.

A közönség tapsa ragadós A közönség tapsa ragadós, így nem lehet igazán a siker fokmérõje – állítják svéd kutatók.

Az Uppsalai Egyetem munkatársainak elõadás-elemzései szerint néhány ember is elindíthat vastapsorkánt, de ahhoz, hogy a tapsvihar elüljön, szintén elég, ha egy egy-kettõ abbahagyja. Teljesen eltérõ hosszúságú tapsot kaphat két ugyanolyan színvonalú elõadás, csakis attól függ a taps hossza, hogy mennyire dinamikus egyének ülnek a közönség soraiban – idézte Richard Mannt, a vizsgálódás vezetõjét a BBC hírportálja. A kutatók elõadások végének közönségreakciót vizsgálták videofelvételekrõl. Meglátásuk szerint egy-két ember láncreakciószerûen indítja el a tapsot. A követés elsõsorban nem attól

LEGYEN A

függ, hogy valakinek a székszomszédja tapsole vagy sem, hanem a taps hangerejétõl. Az egy fõre számított tapsátlag – nevezetesen a tenyérösszecsapás száma – igen eltérõ lehet: volt, hogy 10, de elõfordult, hogy háromszor annyi, holott ugyanazt és ugyanolyan színvonalon láthatta egy másik közönség. Mann szerint a tapsvizsgálat eredményei más területek természetérõl is árulkodhatnak, így például a divathullámok, vagy világhálós ötletek burjánzásának élethosszáról. „Most elsõsorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a székszomszéd tapsa hat-e jobban valakire, vagy a teremben lévõ tapsolók száma. A világhálóra vetítve ez a hatás úgy mutatkozik meg, hogy valaki hajlamosabb a sokak által emlegetett irányzathoz csapódni, mint ahhoz, amelyet szûk baráti köre javasol” – mondta Mann.

MUNKATÁRSA!!!

TERÜLETI KÉPVISELÕKET KERESÜNK ONLINE ÉS NYOMTATOTT Magazinjainkhoz, megjelenési területeinkre: Mogyoród, Dunakeszi, Fót, Veresegyház, Erdõkertes, Õrbottyán, Szada, Gödöllõ, Kerepes, Kistarcsa, Csömör, Bp., XVI., XV., XIV., IV. kerületek.

Feladat: hónap elején – munkaidõben – eljuttatni lapunkat a település vállalkozásaihoz, majd felkeresni a cégeket, hogy magazinunkban megjelenési, hirdetési lehetõséget ajánljanak, illetve kapcsolattartás a meglévõ partnerekkel. Feltétel: Jó kommunikációképesség. Önállóság. Helyismeret. Elvárások: üzletkötõi, kereskedelmi, hirdetésszervezõi gyakorlat. Bérezés: fix bér, plusz jutalék

Magazinunkkal és hírportáljainkkal kapcsolatos információk a www.hirnok.hu oldalon. Jelentkezéseket e-mail-ben – Területi képviselõ megjelöléssel – a hirnok@hirnok.hu címre várjuk. TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

C S A L Á D I H Í R N Ö K : www.csaladi.hirnok.hu


Hírnök

OTTHON

13

Postázzák az ebpiszkot Itt a konyhaszéf Kutyapiszokfutárok álltak szolgálatba egy spanyol városban. Azoknak visznek küldeményeket, akik nem szedik fel ebük után közterületen azok emésztési végtermékét. A csomagon tartalomként „Elveszett tulajdon” felirat áll. Az újítást a Madridtól 30 kilométerre lévõ Brunete település vezette be az utcák tisztaságáért. A megvalósításhoz tettenérésre van szükség és körmönfont beszélgetésre. Húsz önkéntes járja az utcákat kutyák hanyag gazdáira vadászva. Ha meglátják, hogy hátrahagyja a piszkot, odalépnek hozzá és barátságos beszélgetést kezdeményeznek a kutyát dicsérõn. Megtudakolják az eb nevét, fajtáját – ha az nem szembetûnõ –, majd felszedik az ebpiszkot. A városházán azonosítják a kutya gazdáját az ebnyilvántartás alapján. A kutya piszkát a város címerével ékesített dobozba teszik, a futár pedig kézbesíti a küldeményt. A várost tízezren lakják. A februári premierhét alatt 147-szer vitt futár ebtulajdonosnak kutyapiszkot, amelynek nemigen örülhettek a címzettek, mivel azóta 70 százalékkal kevesebb az utcákon hátrahagyott ebürülék – adta hírül a The Daily Telegraph címû brit lap.

TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

Konyhaszéfet fejlesztett ki falánkság ellen egy amerikai férfi, aki maga sem tud ellenállni a csokoládénak. A mûanyag dobozocska lezárása után csakis az elõre beprogramozott idõpontban nyitható, így gazdája nem jut idõ elõtt csemegéjéhez, akkor sem, ha nem tudja legyûrni a kísértést. A konyhaszéf legfeljebb tíz napra zárja magába az étket, de aki nagyon türelmetlen, akár 1 percre is beállíthatja. Kinyitni még úgy sem lehet a dobozt, hogy gazdája kiveszi belõle az elemeket. Fûrésszel, baltával persze megadja magát, de utána használhatatlanná válik. A szerkezet feltalálója a 39 éves David Krippendorf. A San Franciscó-i férfi igen édesszájú, és feleségét korábban többször arra kérte, hogy rejtse el elõle egészségtelen étekkedvenceit, ám rendre azon kapta magát, hogy utánuk kutat a lakásban és gyakran igazolódott az „aki keres, az talál” tézis. A kudarc vezérelte a férfit a konyhaszéf feltalálására. Az „étekvekker” még nem kapható, de ha összegyûlik a sorozatgyártáshoz szükséges pénz, piacra dobják.

C S A L Á D I H Í R N Ö K : www.csaladi.hirnok.hu


14

SZOLGÁLTATÁSOK - CÉGJEGYZÉK

Hírnök

MOGYORÓD

ÕRBOTTYÁN

WEBÁRUHÁZ

Építõanyag kereskedés: Kurfis Tüzép Mogyoród, Gödöllõi út 240. 06-28-440-320; 06-309485-401

Ácsmunka, Tetõfedés, Gipszkartonozás, Tetõtéri hõszigetelés, Tetõsík ablak beépítés Könyvesi és Társa Kft. Õrbottyán, 06-20373-7041; www.konyvesi.hu.

LED: SZALAGOK, LÁMPÁK, reflektorok, fénycsövek, bútor és mennyezeti lámpák, spotok. Tel.: 06-70-323-3992 www.ledmix.hu

3 Manó Vegyesbolt: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. 0628-540-160 Lapkiadás, reklám: Hírnök Média - Mogyoród, Nagyhomoki út 10. – 06-20-480-1751

GÖDÖLLÕ Nebuló Papírbolt, Bélyegzõ, szórólap, névjegykártya: Gödöllõ, Petõfi tér 10. – 06-28-545-085 Természetes gyógymód Berényi Sándor természet gyógyász. Minden probléma kezelhetõ! Tel.: 06-70-571-5157

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK Kisgépi földmunkát, fuvarozást vállalok (darus billents) kedvezõ áron. Tel.: 06-30-7419923; 06-20-482-2565 Tetõfedõ-bádogos mester munkát vállal: 2902-101, 06-30-966-0421 Parkettás vállal mindennemû padló és parketta lerakást, csiszolást, lakkozást, javítást, felújítást, recsegés megszüntetését. Budapesten és Pest megyében egyaránt. Tel.: 06-70- 505-1177

CÉGJEGYZÉK, – INGYENES

APRÓHIRDETÉS Nemzetközi gépjármûvezetõket keresünk azonnali kezdéssel „C+E” kategóriával és érvényes GKI-val. Tapasztalat és nyelvtudás nem szükséges. Érd.: 3630-7222-900.

Eladó Újpesten 2+2 szobás, 68 m2-es földszinti panellakás. Ár: 10,5 M Ft. T.: 06-30-545-6235

SZOLGÁLTATÁSOK MEGJELENÉSSEL

A Hírnök Média sokak által hiányolt szolgáltatást vállalt fel. Kiadónk összegyûjti lapjaink megjelenési helyeinek és a környezõ települések vállalkozásait, alapítványait, civil szervezeteit stb., illetve tevékenységeit, amelyet INGYENESEN helyezünk el honlapunkon! Hasonlóképpen összegyûjtjük és – kedvezményes áron – közreadjuk magazinjainkban is minden hónapban a cégek, illetve tevékenységek jegyzékét, amely jelentõs segítség olvasóinknak, hogy megtalálják a számukra éppen aktuális szolgáltatást, vállalkozást.

TO V Á B B I

Horgászkellékek, Hagyományos, Halogénes és LED- izzók, szalagok, Zseblámpák, mini LED-es elemlámpák, Mûszaki cikkek... www.bolt.hirnok.hu

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

Annak érdekében, hogy a lehetõ legtöbb vállalkozásból válogathassanak olvasóink, tovább bõvítjük a kínálatot, ezért most jelentõs kedvezményt biztosítunk azoknak, akik szeretnének megjelenni cégjegyzékünkben! Amennyiben ön is szeretné szolgáltatását, vállalkozását megjelentetni honlapunkon, vagy magazinjainkban, jelezze munkatársunknak: info@hirnok.hu (tárgy: cégjegyzék), vagy érdeklõdjön a 06-20-480-1751-es telefonszámon.

H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u


Hírnök

ÉSZBONTÓ

15

SZUDOKU – SZUDOKU – SZUDOKU

Feladat: Az üres négyzetekbe úgy kell beírnunk a hiányzó számokat, hogy a négyzetrács mind a kilenc sorában és mind a kilenc oszlopában megtalálhatóak legyenek a számok 1tõl 9-ig, de egyetlen szám se ismétlõdjön. A 3x3-as négyzetekben minden szám szintén csak egyszer szerepelhet. Férfi a feleségével és az anyósával nyaral Jeruzsálemben. Anyósa hirtelen belázasodik, és meghal. A temetkezési vállalkozó felajánlja, hogy helyben eltemetik az elhunytat. – Nem, köszönöm, inkább hazaszállíttatjuk – hárítja el az ajánlatot a férfi. – De miért? Nagyon szép ceremóniát tudunk szervezni – próbálkozik a temetkezési vállalkozó. – Nézze, uram! Itt most az anyósomról van szó... kétezer éve eltemettek itt egy embert, aki három nap múlva feltámadt. Nem akarok kockáztatni... * – Sajnos jelenleg éppen nincsen muskátlink – mondja a virágárus a vevõnek. – Nem lesz jó helyette afrikai viola? Az is nagyon szép. – Nem, nekem csak a muskátli jó. A feleségem két hete elutazott, és megbízott azzal, hogy rendszeresen öntözzem. Ön szerint hogy magyarázzam meg neki, hogy két hét alatt violává változott a muskátli? * – Mi az abszolút lehetetlen? – Becsapni a forgóajtót. TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN:

Éjszaka egy pizsamás férfi rohan be a rendõrségre és elkezd kiabálni: – Segítség, segítség, jöjjenek gyorsan, az anyósom felakasztotta magát! – És levágta már? – kérdi a fõkapitány. – Hová gondol, hiszen még élt!

H Í R N Ö K M A G A Z I N : www. h i r n o k . h u


MEGÚJULT A

ÜZLETE!!!

VEGYESBOLTUNKBAN AZ ALAPVETÕ ÉLELMISZEREK, ZÖLDSÉGEK, GYÜMÖLCSÖK, VEGYI ÁRUK, MIRELITEK, JÉGKRÉMEK, ÜDÍTÕITALOK… mellett PÁR SZÁZAS – EURÓS TERMÉKEK – 1000 APRÓ CIKK KAPHATÓ, illetve a WEB-SHOP-ban megrendelt termékeink átvevõhelye!!! KÍNÁLATUNKBÓL: HORGÁSZKELLÉKEK (úszók, damil, etetõ, horog, horgász-szék, háló, zsebpeca…); KERTI ESZKÖZÖK (locsoló, kislapát, lombfûrész, fûnyíró damil); KEMPING- ÉS KERTI FELSZERELÉSEK (faszén, kemping gázpalack, BARKÁCS FELSZERELÉS (kalapács, csavarhúzó, fogó, flex-korongok, ecset, zár…) MÛSZAKI CIKKEK (elemek, égõk, elosztó, autós töltõ, USB elosztó, kártyaolvasó) SZÁMÍTÓGÉPEK, kiegészítõk, alkatrészek (megrendelésre) HAGYOMÁNYOS, HALOGÉNES ÉS LED IZZÓK, ZSEBLÁMPÁK, MINI LED-ES ELEMLÁMPÁK, CSAK AJÁNDÉKTÁRGYAK, MÛVIRÁGOK, HÁZTARTÁSI ESZKÖZÖK 390 Ft. IRODAI SZOLGÁLTATÁSOK: Hirdetésfelvétel, Faxolás, nyomtatás, grafikai munkák...

INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁS Mogyoród és környékére (Kukukk-hegyre, Ródiba és Szentjakab Parkfaluba is!) 5 ezer forint feletti vásárlás esetén, illetve idõsek, mozgáskorlátozottak számára – kérje ajánlatunkat!

3 Manó VEGYESBOLT 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. Telefon: 06-28-540-160; 06-20-480-1751; 06-20-9359-952. E-mail: bolt@hirnok.hu

Nyitva: Hétfõn 7-12-ig, Keddtõl - Vasárnapig 7-21-ig (Ebédidõ: 12-14 óráig) FOLYAMATOSAN BÕVÜLÕ VÁLASZTÉK! ÉRDEKLÕDJÖN TELEFONON, VAGY E-MAIL-BEN, ILLETVE KERESSE FEL HONLAPUNKAT:

www.bolt.hirnok.hu Üzletünkben termékeink egy része azonnal megvásárolható, vagy a megrendelt árukat a meghatározott idõben átveheti! Akciós termékeinket a készlet erejéig garantáljuk! – érdeklõdjön! TO V Á B B I

INFORMÁCIÓK:

www.bolt.hirnok.hu


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Hírnök 2013 július by Hírnök Média - Issuu