XXX. évf. 2022/6
2022. JÚNIUS
INFORMÁCIÓS MAGAZIN
GÖDÖLLŐ és környéke Csömör, Dány, Gödöllő, Isaszeg, Kerepes, Kistarcsa, Nagytarcsa, Pécel, Szada, Vácszentlászló, Valkó, Zsámbok
22
Hírnök
ÉRDEKESSÉG CÍMLAPSZTORI
Utas hozott le egy repülőt a pilóta rosszulléte miatt Repülési tapasztalattal nem rendelkező utas landolt biztonságosan egy kisrepülőgéppel Floridában, miután a pilóta rosszul lett.
Az amerikai szövetségi repülési hatóság (Federal Aviation Administration, FAA) vizsgálja az esetet. Úgy vélik, a pilótánál egészségügyi vészhelyzet lépett fel. Az egymotoros Cessna 208-as fedélzetén két utas volt, amikor a pilóta „valószínűleg rosszul lett” – idézte a The Guardian online kiadása az FAA közleményét. Az egyik utas simán lekormányozta a kisgépet Palm Beach nemzetközi repülőterére. A LiveATC.net hangfelvétele szerint az utas azt mondta a légi irányításnak: Komoly a helyzet. A pilótám rosszul lett, és fogalmam sincs, hogy kell repülőt vezetni.
Megkérdezték, mi a helyzet a pilótával, amire az utas azt válaszolta: Zavaros. Elájult. A légi irányító kérte a gép pozícióját az utastól, aki azt válaszolta: Fogalmam sincs. Floridai partot látok magam előtt és ötletem sincs. Próbálja meg követni a part vonalát észak, vagy dél felé. Igyek szünk meghatározni a helyét – mondta a légi irányító. Percekkel később az utas megkérdezte: Fiúk, sikerült meghatározni a helyünket? Még a navigációs képernyőt se tudom bekapcsolni. Azon van minden információ. Ehhez van ötletetek? A légi irányító meghatározta
XXX. évf.
6. szám; 2022. Június MEGJELENIK: MINDEN HÓNAP ELSŐ CSÜTÖRTÖKÉN
Online magazin – www.hirnok.hu Megrendelés: www.hirmail.hu FŐSZERKESZTŐ: Meggyesi Gyula 06-20-9359-952 hirnok@hirnok.hu FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: Fejér Andrea 06-20-480-1751 info@hirnok.hu
a repülő helyét, Boca Raton közelében volt. Ezután elkezdte lefelé kalauzolni. Próbálja meg vízszintesen tartani a szárnyakat, és nézze meg, el tudja-e kezdeni a leereszkedést. Nyomja előre az irányítókarokat, és kezdjen nagyon lassan süllyedni – hallatszik a felvételen. Egy videón, amelyet a CCNnek sikerült megszereznie, látható, ahogy a kisgép lassan és simán landol. Egy másik hangfelvételen egy másik légi irányítót hallani, ahogy a többi pilótához szól: Épp tanúi voltatok, ahogy két utas letett egy gépet. Az American Airlines egyik pilótája megkérdezte: Azt mondtad, utasok vitték le a gépet? Ó, istenem. Szép munka. MTI
KÖZPONT ÉS LEVÉLCÍM: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. Telefon: 06-28-540-160 HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-70-417-9952;
06-28-540-160; 06-20-9359-952; Kiadja a Alapítva: 1992
A HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT NEM VÁLLALUNK FELELŐSSÉGET! A programok, információk tájékoztató jellegűek! Az írások és hirdetések máshol történő megjelenéséhez kiadónk hozzájárulása szükséges.
Regionális megjelenések: BUDAPEST PEST MEGYE Aszód és környéke Budaörs és környéke Cegléd és környéke Dabas és környéke
Dunakeszi és környéke Érd és környéke Gödöllő és környéke Gyál és környéke Monor és környéke Nagykáta és környéke
Pilisvörösvár és környéke Ráckeve és környéke Szentendre és környéke Szob és környéke Vác és környéke Veresegyház és környéke
A regionális információkat az országos és megyei magazinhoz” pluszként, mellékletes megjelenéssel, vagy „mutációval” (cserével) célzottan küldjük az adott régióban élő lakosoknak és vállalkozóknak.
Fotók, grafikák: pixabay – www.pixabay.com freepik – www.freepik.com L Á TO G A S S
EL
HONLAPUNKRA:
w w w. h i r n o k . h u
Hírnök
3
ÉRDEKESSÉG
Új átverés a szépséghibásként értékesített használt termék A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez egyre több panasz érkezik szépséghibásként hirdetett termékek kapcsán. Ismételten sok olyan hirdetést olvashatunk ugyanis, melyben apróbb (külsérelmi) hibákkal rendelkező termékek megvásárlására buzdítanak minket.
Jóhiszeműen azt gondolnánk, hogy ezek új termékek, csak egy kicsit karcosak, szállításkor sérültek. Ehhez képest tudtunkon kívül akár több éves, használt készüléket is megvehetünk ezekben az üzletekben. A hirdetések egyformák: a kereskedő szépséghibás, szállítássérült termékeket árusít. Az értékesítési technika azonban most már több irányú. Előfordul, hogy a vásárlások során aláíratnak szerződést a fogyasztóval, mely tartalmazza, hogy használt terméket vásárol a fogyasztó, csak ezt akkor az aláírás előtt nem olvassa el, hiszen fel sem merül benne, hogy nem új terméket vásárol. Ráadásul még akár 3 év garanciát is vállal a kereskedő, ezzel is elaltatva a vásárló éberségét. Az outlet áruházban becsomagolva találhatók a termékek, mely szintén azt erősíti a fogyasztókban, hogy új termékekről van szó. A panaszokban a műszaki termék, legyen szó akár fagyasztóról, szárítógépről, vagy, mosogatógépről, rövid időn belül tönkremegy, a kereskedő vállalja a javítást,
de nem feltétlenül sikerül megjavítani azt. A fogyasztók ekkor próbálnak a gyártótól segítséget kérni, és a bediktált gyártási szám alapján az derül ki, hogy sok éve gyártott termékekről van szó. Ezek után természetesen felháborodottan reklamálnak a kereskedőnél, és kérik vissza a pénzüket, de a válasz egyértelmű: Nézzék meg a szerződést! Fontos kiemelni, hogy használt termékekre nincs kötelező jótállás, csak olyan szavatossági igénnyel lehet fellépni, mintha egy cipőt vásároltunk volna. A kereskedők ugyanakkor bármikor vállalhatnak jótállást egy termékre, akkor is, ha arra nincs jogszabály által előírt kötelező jótállás, vagy annak ideje már lejárt, de ekkor maguk szabhatják meg a feltételeket. Így előfordulhat, hogy csak a termékek kijavítását vállalják vagy cseréjét, azonban a vételár visszafizetését már nem. Az aláírt szerződés a fenti esetben tartalmazta, hogy az eladó teljeskörű garanciát vállal, de sajnos azt is, hogy „pénz visszafizetési garanciát
nem vállal semmilyen körülmények között”. Így pénzt nem kap vissza a fogyasztó. A másik irány az, hogy outlet webáruházból rendelik meg a műszaki cikket a vásárlók, majd házhozszállítással kapják meg a terméket és a jótállási jegyet is. Azonban a jótállási jegy tartalmát csak akkor vizsgálják meg a vásárlók, amikor meghibásodnak a termékek. Ekkor derül ki számukra, hogy a jótállási jegyen nem a vásárlás dátumától indul a jótállási idő, hanem hónapokkal korábbról. Így feltételezhetően korábban másnak is értékesített, de visszaküldött termék újbóli értékesítése történik meg, ezért más a jótállási jegy dátuma. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mindig olvassuk el a szerződéseket aláírás előtt, illetve tájékozódjunk az adott üzletről, webáruházról, szerepel-e valamilyen negatív listán, vagy a fogyasztóvédelemért felelős Igazságügyi Minisztérium által működtetett www.jogsertowebaruhazak.hu weboldalon, nézzük meg a vásárlói kommenteket, értékeléseket, mielőtt megvásároljuk a termékeket. Próbáljunk meg körültekintően eljárni a vásárlások előtt! Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége - ww.feosz.hu
HÍRNÖK HÍRPORTÁL:
www.hirnok.hu ONLINE MAGAZIN:
www.hirnokmagazin.hu O NLINE T OVÁBBI K IADVÁNY INFORMÁCIÓK , D IGITÁLIS A TÉMÁBAN M AGAZIN : w : ww. w w w. hir hir nono k. hu k. hu
4
Á L L AT I /
ÉRDEKESSÉG
Hírnök
A kutyák agya különböző módon reagál az emberi és a kutyahangokra A kutyák agya eltérő módon dolgozza fel a saját fajtársaiktól és az emberektől származó hangokat, illetve a hangok érzelmi töltésére is reagál – derült ki az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport legújabb kutatásából, amelynek során a kutatók EEG segítségével vizsgálták a kutyák agyi folyamatait.
A kutatócsoport eredményei a Royal Society Open Science című folyóiratban jelentek meg – közölte az ELTE az MTI-vel. A kutatók a humán neurológiai vizsgálatokban használt módszer mintájára kifejlesztett nem-invazív EEG-vel vizsgálták a kutyák akusztikus feldolgozásának agyi folyamatait, és először sikerült ezzel a módszerrel különbséget kimutatni az emberi és a kutyahangokra adott agyi válaszok között. Különféle emberi és kutyahangokat játszottunk le mozdulatlanul fekvő, éber kutyáknak, miközben nem-invazív EEG segítségével rögzítettük az agyi folyamataikat – idézte fel a vizsgálatot Bálint Anna, az MTAELTE Összehasonlító Etológiai
Kutatócsoport munkatársa. A vizsgálatban 17 kutya vett részt, akiket a kutatók játékos helyzetben, kizárólag pozitív visszajelzésekkel (jutalomfalat, dicséret) ösztönöztek. A vizsgálat során elektródákat illesztettek a kutyák fejének meghatározott pontjaira, és különféle érzelmi töltettel bíró, nem-verbális emberi és kutyahangokat játszottak le nekik. Emberi hangok esetében a nevetéstől (pozitív) az ásításon át a köhögésig (semleges) terjedt a skála, míg a kutyák esetében játékos vakkantások (pozitív) valamint lihegések, morrantások (semleges) szerepeltek a lejátszott hangok között. A felvett EEG jel elemzése azt mutatta, hogy a kutyaagy eltérően dolgozza fel a két faj-
– Ezerkétszázat mutat az óra, uram – mondja a taxisofőr. – Ennyire nem számítottam. Visszavinne kilencszáz forintig? Akkor még egy százas borravalót is tudnék adni! * „A rasszizmus mindenütt jelen van... A zongora fekete billentyűi rövidebbek!”
T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
tól származó hangokat. Ezt most sikerült először ilyen formában kimutatni kutyák esetében – magyarázta a közleményben Eleőd Huba, az Etológia Tanszék doktorandusza. A kutató hozzátette azt is, hogy ez a hatás már nagyon hamar, 250 milliszekundumnál jelentkezett, ez alapján a kutyák agyi szinten már egy negyed másodperccel a hang kezdetét követően elkezdik felismerni a faji hovatartozást. Egy másik fontos eredményünk, hogy különbséget találtunk a pozitív és a semleges hangokra adott agyi válaszok között annak függvényében, hogy milyen fajtól származott a hang – tette hozzá Gácsi Márta, az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport munkatársa, a kutatás vezetője. Tehát sikerült azt is kimutatni, hogy a kutyák agyi feldolgozása reagál a hallott hangok érzelmi töltetére is – közölte Gácsi Márta.
w w w. hir no k. hu
Hírnök
Á L L AT I /
ÉRDEKESSÉG
5
A kutyák alvása tükrözi gazdáikkal való kapcsolatukat Az ELTE Etológia Tanszék kutatóinak legújabb tanulmányában a kutyák alvásmintázatát vizsgálták EEG módszer segítségével. Az eredmények szerint az új helyen, gazdával alvó kutyák alvásmintázatát befolyásolja az, hogy milyen a kapcsolatuk a gazdájukkal.
Mint az ELTE közleményében olvasható, a kötődés egy fontos viselkedés-szabályozó mechanizmus, melynek feltétele a kötődési személy felé mutatott speciális preferencia. A kutya gazdához való kötődése kivételes jelenség, mert sokban hasonlít az anya-gyermek kapcsolathoz. A gazda biztonságot nyújt a kutyák számára, és menedéket veszélyes helyzetekben, épp úgy, mint az anya a kisgyerek számára. Abban az esetben, amikor a kutatók a kutyát az emberi viselkedés modelljeként használják, fontos tudni, hogy vajon ez a speciális helyzetekben megnyilvánuló viselkedésbeli hasonlóság tetten érhető-e a mindennapos tevékenységek szintjén is. Tavaly egy fMRI vizsgálat során a kutatók felfedezték, hogy a kutya kötődése befolyásolja azt, mennyire érzi jutalmazónak a gazdája hangját. A mostani eredmény egy újabb fontos hasonlóság az anya-gyermek vonatkozásban – idézi a közlemény Gácsi Mártát, az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport kutatóját.
A kutya-gazda párosok közötti különleges kötődést számos viselkedéstesztben vizsgálták a kutatók, de az alvással kapcsolatban még nem. A kutatók arra keresték a választ, hogy ez a kapcsolat befolyással van-e arra, hogy hogyan alszanak a kutyák idegen helyen. A választ a kutatók a kutyák viselkedésének és alvásának párhuzamos vizsgálatával keresték. Negyvenkét családi kutya kötődési viselkedését mérték fel a pszichológus kutatók által kidolgozott Idegen Helyzet Teszttel, míg a kutyák alvását egy délutáni szunyókálás során vizsgálták az egyetem alváslaborjában. Ez a kutatás az első, amely feladatmentes szociális helyzetben vizsgálta a kutya-gazda kötődés és a kutyák alvás alatti agyi aktivitásának összefüggéseit. A kutyák spontán alvását egy teljesen fájdalommentes, elektroencefalográfiás (EEG) módszerrel mérték a kutatók (hasonlóan, mint ahogy embereknél szokás). Az alvásnak fontos szerepe van olyan folyamatokban, mint a tanulás, az érzelemfeldolgo-
zás, vagy az egyedfejlődés. Ha az ember (vagy kutya) alszik, akkor fontos, hogy „jól”, vagyis pihentetően aludjon. Az alvás minősége mérhető például az alvásfázisok közül a mélyalvás hosszával. Izgalmas kérdés azt vizsgálni, hogy a kutya-gazda kötődés hogyan befolyásolja az alvás minőségét, ezáltal hogyan hat a fentebb említett folyamatokra – mondta Reicher Vivien, az ELTE Etológia Tanszék doktorandusz hallgatója. Kiderült, hogy a magasabb kötődési pontszámot kapó kutyák több időt töltöttek mélyalvásban, ami a legpihentetőbb alvásfázisnak tekinthető. Első alkalommal új helyen aludni stresszes lehet. De ez az eredmény azt sugallja, hogy a magasabb kötődési pontszámú kutyák jobban aludtak a gazdáik jelenlétében. Feltehetőleg ezeknek a kutyáknak a gazda nagyobb biztonságot jelentett, így az új helyen jobban el tudtak lazulni, és így egy jót aludni – magyarázza a publikáció első szerzője, Cecília Carreiro, az Etológia Tanszék doktorandusza. A kutyák gazdához való kötődése tehát nem csak a viselkedésükben, hanem az alvásukban is tükröződik – állapítják meg a kutatók a közleményben. A kutatók tanulmánya az Animals című folyóiratban jelent meg. MTI
O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
6
Á L L AT I /
ÉRDEKESSÉG
Hírnök
Kiderült, hogy kojot a befogadott kóbor kiskutya Egy massachusettsi család befogadott egy útszélen kóborló, rossz állapotban lévő kiskutyát, amikor azonban állatorvoshoz vitték, az gyorsan megállapította, hogy nem kiskutyát, hanem prérifarkas-kölyköt találtak – közölte a barnstable-i Cape Wildlife Center vadvédelmi központ.
Úgy tűnt, a kis állat túl fiatalon szakadt el családjától ahhoz, hogy önállóan boldogulni tudjon. Egy forgalmas út mentén bukkant rá egy helyi család. Ahogy kiderült, hogy egy kojotról van szó, bennünket hívtak segítségért – idézte a The Guardian online kiadása a központot. A kis keleti préfifarkas a központ elkülönítő kórtermében lábadozik. A Rhode Island-i vadállatklinikáról
hoztak neki egy „mostohatestvért”, akivel hamarosan be is mutatják őket egymásnak. Miután megkapják az oltásaikat, a központ azt tervezi, hogy együtt neveli fel a két kölyköt kültéri karámjában. Lehetővé tesszük, hogy megtanulják a természetes viselkedést. Nagyon igyekszünk, hogy minél természetközelibb nevelést kapjanak – közölték a gondozók.
Hírnök HírM@il
Noha a prérifarkaskölyköt sikerült megmenteni, a központ szerint könnyen lehetett volna rossz vége a kalandnak, a kojotok ugyanis – a mosómedvékkel, a görényekkel, a denevérekkel és a mormotákkal együtt – Massachusettsben veszettséget terjesztő fajnak, a vírus gyakori hordozójának számítanak. Hálásak vagyunk minden egyes embernek, aki időt szán arra, hogy a rászoruló, vadon élő állatokon segítsen, de mindig arra biztatjuk őket, hogy a beavatkozás előtt hívjanak fel szakembert – közölte a központ.
Hírnökös Hírek és Ajándékok
Aktuális Ajándékok: www.hirnokajandek.hu
Kódokat kizárólag a HírM@il
olvasók kapnak e-mail-ben a Hírnök Magazinnal
Iratkozz fel: www.hirmail.hu
T OVÁBBI
MTI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu
Hírnök
CSALÁD / EGÉSZSÉG
7
Beperelte egy indiai pár a fiát:
Pénzt, vagy unokát! Egy indiai házaspár beperelte a fiát, aki hat éve házasodott, de még nincs gyermeke. A szülők kompenzációt akarnak a sok befektetésért, amit fiukra költöttek.
A kereset szerint 50 millió rúpiát (239 millió forintot) kérnek, vagy egy unokát, akivel ellehetnek. Szandzsív és Szadhana Paszad a The Guardian cikke szerint azzal érvelt, hogy egyetlen fiukra költötték minden megtakarításukat, és a pompás esküvőt is finanszírozták. A fiunk hat éve házas, de még mindig nem terveznek gyereket. Ha lenne unokánk, vele lehetnénk és elviselhető lenne a fájdalmunk – fogalmazott a Haridvár bíróságára benyújtott keresetében a pár.
Az 50 millió rúpiás fájdalomdíjba az öt csillagos szállodában megrendezett lagzi árát, egy 80 ezer dolláros (30 millió forintos) luxusautót és a fiatal házasok külföldi nászútját is beleszámolták – írta meg a Times of India. A szülők azt is nehezményezik, hogy 65 ezer dollárt (24 millió forintot) költöttek rá, hogy fiukból az Egyesült Államokban pilóta legyen, de mégis hazatért, ahol nincs munkája. A szülők arról is beszámoltak, hogy saját házuk építésére
kölcsönt vettek fel, és emiatt már súlyos pénzügyi nehézségekkel kell szembenézniük. Ráadásul – tették hozzá – mentálisan sincsenek jól, mert rosszat tesz nekik, hogy egyedül élnek. Indiában nagyon erősek a családi kötelékek, gyakran több generáció – beleértve a nagyszülőket, unokatestvéreket, nagynéniket és nagybácsikat – él egy háztartásban. Az utóbbi években azonban a fiatal párok már inkább elköltöznek a szüleiktől, vagy testvéreiktől, a feleségek pedig, mint például ebben az esetben is, inkább a munkát választják ahelyett, hogy gyermeket vállalnának és otthon maradnának. MTI
O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
8
TURIZMUS
/
U TA Z Á S
Hírnök
Többen tartanak külföldre nyaralni, mint tavaly Az idei nyaralás szempontjából a járvány már kevésbé jelent akadályt, sokkal inkább a pénzügyi lehetőségeken múlik a tervezés; külföldi nyaralással ugyan nagyobb arányban számolnak a megkérdezettek, mint tavaly, de a legalább 5 napos belföldi utat tervezők aránya nem változott egy év alatt, és a többség ennél rövidebb vakációval számol – derül ki a K&H Bank felméréséből.
A bank az MTI-vel azt is közölte, hogy a felmérés alapján a középkorúak negyede számol külföldi nyaralással; a 30-59 évesek 42 százaléka szerint belefér a büdzsébe egy több mint 5 napos pihenés belföldön, és 26 százalék a külföldi utazást sem tartja kizártnak. Ugyanakkor a többség nem számol hoszszabb nyaralással, 58 százalékuk a pénzhiány miatt mond le az utazásról.
T OVÁBBI
A legalább 5 napos belföldi nyaralást tervezők aránya lényegében megegyezik a tavalyival, a 26 százalékos külföldi nyaralást is fontolgató arány 10 százalékpontos növekmény a tavalyihoz képest. A kutatás szerint ugyanakkor a többség nem látja reálisnak a több mint 5 napos nyaralást. 58 százalék kénytelen nemet mondani a belföldre, a megkérdezettek háromnegyedénél a külföldi út nem
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
kerülhet napirendre pénzhiány miatt – részletezték a közleményben. Az is kiderült a felmérésből, hogy a válaszadók 32 százaléka azért mond nemet a nyaralásra, mert az arra szánt megtakarítását másra költené. Az idén viszonylag sokan, a megkérdezettek 24 százaléka azt mondta, nem biztos, hogy egyáltalán lesz ideje egy hoszszabb utazásra – ismertették a közleményben.
w w w. hir no k. hu
Hírnök
9
EGÉSZSÉG
Alacsonyabb a korai halálozás kockázata
Kávézás lehet a hosszú élet titka Egy új tanulmány szerint a kávéivók körében alacsonyabb a korai halálozás kockázata, mint azoknál, akik nem kávéznak.
A kutatók maguk is felhívták a figyelmet, hogy az eredmények nem biztos, hogy csak a kávénak tulajdoníthatók – írta a The Guardian online kiadása. Az Egyesült Királyságban minden nap nagyjából 98 millió csésze kávét isznak meg a Brit Kávétársaság szerint, az Egyesült Államokban 517 milliót az ottani kávészövetség adatai alapján. Korábbi tanulmányok arra utaltak, hogy az ital segítheti az egészség megőrzését, mivel összefüggést találtak a kávéivás és egyes betegségek – köztük a krónikus májbetegség, egyes rákfajták, sőt a demencia – alacsonyabb kockázata között. Egy friss kínai kutatás azt találta, hogy akik minden nap mérsékelt mennyiségű kávét fogyasztottak – akár cukorral, akár cukor nélkül –, azoknál mérséklődött a halálozás kockázata azokhoz képest, akik nem kávéztak a vizsgált hétéves időszak alatt.
Az eredmény mind az instant, mind az őrölt, mind a koffeinmentes kávé esetében hasonló volt. Az Annals of Internal Medicine című belgyógyászati szaklapban közölt tanulmány az Egyesült Királyság Biobankja több mint 171 ezer résztvevőjének adatain alapult, amelyek genetikai, életmódbeli és egészségügyi információkat, köztük a kávéivási szokások részleteit is tartalmazták. A kutatócsoport halotti bizonyítványok adatai segítségével átlagosan hét éven át – 2009től kezdve – követte a résztvevőket. Ez idő alatt 3177-en hunytak el. Miután olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint a kor, a nem, az etnikum, az iskolázottság, a dohányzás, a testmozgás mennyisége, a testtömegindex és az étrend, a kutatók arra jutottak, hogy a kávét nem fogyasztókhoz képest az édesítetlen kávét ivóknak kellett a legkisebb halálozási kockázattal szembenézniük.
A legnagyobb csökkenést, 29 százalékot azoknál látták, akik 2,5-4,5 csésze kévét ittak naponta. Azoknál is mérséklődött a kockázat, akik cukorral itták a kávét, legalábbis ha naponta 1,5-3,5 csészével ittak. Kevésbé volt egyértelmű a tendencia azoknál, akik mesterséges édesítőt használtak. A tanulmány azonban csak egyszer kérdezte a résztvevőket a kávézási szokásaikról, és önbevalláson alapultak az adatok. A cukros kávét fogyasztók többsége egyetlen kanállal tett a csészéjébe – ami azt jelenti, hogy nem tudni, az eredmények hasonlóak lennének-e magas cukortartalmú kávékészítményeknél is. Naveed Sattar, a Glasgow-i Egyetem belgyógyász profeszszora – aki nem vett részt a kutatásban – azt mondta, a kávéivók lehet, hogy általában jobb módúak és egészségesebben élnek. Mint megjegyezte, nincs meggyőződve arról, hogy egy megfigyelésen alapuló tanulmány képes lenne az ilyen tényezőket is figyelembe venni.
O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
MTI
10
EGÉSZSÉG
Hírnök
Főként a nőket és a súlyos betegeket, időseket viseli meg
Alvásproblémákat okoz a globális felmelegedés világszerte Világszerte alvásproblémákat okoz a globális felmelegedés, különösen a nőket és a súlyos betegségekkel küzdő idős embereket viseli meg – olvasható egy új tanulmányban, melyet a The Guardian ismertetett.
figyelmet: nincs jele annak, hogy az emberek képesek lennének alkalmazkodni a melegebb éjszakákhoz, ami aggasztó. A legtöbbünk számára az alvás a napi rutin nagyon intim része, életünk közel egyharmadát alvással töltjük. A világ számos országában azonban egyre többen nem alszanak eleget – magyarázta Kelton Minor, a Koppenhágai Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője. Hozzáfűzte, tanulmányukban először bizonyítják be az egész világra kiterjedően, hogy az átlagosnál melegebb hőmérséklet rossz hatással van az emberi alvásra. Minor szerint ráadásul lehet, hogy csak a jéghegy csúcsa, amit leírtak. A melegebb éjszakák miatt csökkent alvásidő
F
A jó alvás kulcsfontosságú az egészség és a jólét szempontjából. A globális felmelegedés azonban még gyorsabban növeli az éjszakai hőmérsékletet, mint a nappalit, ami megnehezíti az alvást. A tanulmány szerint egy átlagos ember már most is évente 44 órát veszít az alvásidejéből, ami 11 olyan éjszakát jelent, amikor hét óránál – a megfelelő alvásmennyiségnél – kevesebbet alszik. A kieső alvásidő a felmelegedéssel tovább fog nőni, és ez egyes csoportokat sokkal jobban érint, mint másokat. A felmelegedés egy fokára jutó alvásveszteség körülbelül negyedével magasabb a nőknél, mint a férfiaknál, kétszer magasabb a 65 év felettieknél, és háromszor magasabb a szegényebb országok lakosainál. A kutatók 68 országból 47 ezer ember által 7 millió éjszaka alatt használt alváskövető karkötők adatait dolgozták fel a tanulmányban. Korábbi kutatások kimutatták, hogy az emelkedő hőmérséklet károsítja az egészséget, többek között a szívroham, az öngyilkosságok és a mentális krízisek, valamint a balesetek és sérülések számának növekedésével, továbbá a munkaképesség csökkenésével. A kutatók szerint a megzavart alvás lehet az egyik legfontosabb mozgatórugója an nak, ahogy a hőség ezeket az egészségügyi hatásokat okozza. A tudósok arra is felhívták a Süllyed egy hajó a tengeren. A skót házaspár kétségbeesetten áll a korlátnál. Az asszony siránkozik: – Ennél rosszabb már nem is történhetett volna velünk! – Dehogynem – szól a férj. – Képzeld, ha retúrjegyet vettünk volna! * „A statisztika olyan, mint a bikini: sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja.” T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
Hírnök
EGÉSZSÉG
hatalmas tömegeket érint. Egy 25 Celsius-fok feletti éjszakán egy egymilliós városban 46 ezerrel több ember alszik kevesebbet. Ha megnézzük a jelenleg Indiában és Pakisztánban tapasztalható hőhullámot, akkor több milliárd emberről beszélünk, akiknek a körülmények miatt várhatóan jelentősen csökken az alvásideje – mondta Minor. A One Earth című folyóiratban publikált tanulmány a 2015 és 2017 között gyűjtött alvási és időjárási adatokat elemezte, és megállapította, hogy a magasabb hőmérséklet miatt később tudtak elaludni az emberek, és ez csökkentette az alvásidejüket. Az emberi testnek le kell hűlnie az elalváshoz, ez nagy melegben nehezebb. A nőknek átlagosan több a bőr alatti zsírszövetük is, ami lassabbá teszi a lehűlést. Az idősebb emberek köztudottan kevesebbet alszanak éjszaka, és rosszabb a testhőmérsékletük szabályozása, ami magyarázhatja a fogékonyságukat. A szegényebb országokban élők pedig kevésbé férnek hozzá az olyan hűtőberendezésekhez, mint az ablakredőnyök, a ventilátor és a légkondicionáló, ezért nagy melegben veszíthetnek az alvásidejükből. A tanulmány kimutatta, hogy a melegebb
T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
11
éjszakák hatása az alvásra minden országban tetten érhető függetlenül attól, hogy hidegebb, vagy melegebb az éghajlat. A meleg alvásra gyakorolt hatása egyértelmű volt, amikor az éjszakai hőmérséklet 10 fok fölé emelkedett. Minor aggasztónak nevezte, hogy az alvásidő csökkenése a melegebb éghajlaton élőknél is jelentkezett a hőmérsékletemelkedés minden fokával, holott arra számítottak, hogy ezek az emberek jobban alkalmazkodnak. A tanulmány arra figyelmezteti a politikai döntéshozókat, hogy gondoskodniuk kell a városok, települések és épületek meleghez való alkalmazkodásáról, és az emelkedő hő mérséklet egészségügyi hatásainak csökkentéséről. Minor hangsúlyozta, hogy az alacsonyabb jövedelműek alulreprezentáltak a kutatásban, az alváskarkötőket főleg középkorú, tehetősebb emberek viselték, akik kevésbé voltak kitéve a meleg időnek. A szakember szerint további kutatásokra van szükség, különösen azokon a helyeken, amelyek már most is a világ legmelegebb térségei közé tartoznak, mint például Afrika, Közép-Amerika és a Közel-Kelet nagy része. MTI
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
12
Hírnök
ÉRDEKESSÉG
Eltávolították New York utolsó fizetős telefonfülkéjét is Véget ért egy korszak New Yorkban: eltávolították a 7. sugárútról a metropolisz utolsó közterületen álló, fizetős telefonfülkéjét.
A telefonfülkék felszámolása a mobiltelefonok előretörése után, 2015-ben kezdődött New Yorkban. A helyüket a LinkNYC technológia vette át, amely egy digitális hirdetőtáblához hasonlít, és ingyenes, nagysebességű WiFi-t kínál New York utcáin. A LinkNYC telepítése óta több mint 10 millió előfizető-
vel, több mint 3 milliárd WiFi kapcsolatot bonyolított le. A digitális táblákon reklámhirdetések, művészeti alkotások és egyéb helyi információk is megjelennek. A LinkNYC hamarosan 5G lefedettséget biztosít New Yorkban – számolt be róla a CBS online híradása. Az utolsó utcai telefonfülkét daruval távolították el a man-
hattani 7. sugárútról. A 745 7th Avenue előtt álló régi telefonfülkét a New York-i Városi Múzeumba szállítják, ahol az Analog City (Analóg város) című új kiállításon látható viszont. A kiállítás a számítógépek előtti városi életre tekint vissza. Közterületeken több utcai telefonfülke nem maradt, de a LinkNYC tájékoztatása szerint magánterületen továbbra is maradhatott belőlük néhány New Yorkban. MTI
Két év alatt sikerült megtalálni a skót sziget egyetlen patkányát Két éven át kerestek a skót Lamb-szigeten egyetlen patkányt, amelyet végre sikerült megtalálni, a szigeten így már egyetlen invazív ragadozó sem él.
A skóciai North Brewick közelében lévő Lamb-szigeten önkéntesek eredtek a rágcsáló nyomába két éve, mert veszélyt jelentett az ott fészkelő tengeri madarak tojásaira és fiókáira. Megdöbbentem, amikor megláttam az infravörös felvételen a patkányt. Az én szigetem nem olyan kicsi, ezért szép eredmény egy ekkora rágcsálót megtalálni rajta. Nagyon örülök – mondta a szi-
T OVÁBBI
get tulajdonosa, Uri Geller izraeli illuzionista a BBC skóciai munkatársának. A Lamb-sziget számos tengeri madár, lundák, sirályok, kormoránok és lummák otthona. A helyi kajakklub és a Skóciai Tengerimadár-központ önkéntesei 35 alkalommal hajóztak át a szigetre. Mozgásérzékelő kamerákat szereltek fel, és arra a következtetésre jutottak, hogy valószínűleg egyetlen patkány él a szigeten.
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
A tengerimadár-központ munkatársa, Emily Burton azt mondta, óriási megkönnyebbülés, hogy a Lamb-szigeten már nincsenek invazív ragadozók. A 75 éves Uri Geller 2008ban lett tulajdonosa a szigetnek, melynek sziklás hegycsúcsa miatt egyesek azt gondolják, köze lehet az egyiptomi piramisokhoz. Említi a szigetet egy Scotichronichon című kézirat, melyet Walter Bower inchcolmi apát írt. Szerinte a skót nép az ókori egyiptomiak leszármazottja.
w w w. hir no k. hu
MTI
Hírnök
ÉRDEKESSÉG
13
Nem csatorna, hanem műsor szerint válogatunk
Átalakultak a tévénézési szokások Az elmúlt években jelentősen átalakultak a tévénézési szokások, mivel beléptek a piacra a streamingszolgáltatók, így már nem csatorna, hanem műsor szerint válogatnak a nézők a tartalmak között egy felmérés szerint, megváltozott az is, hogy az emberek hol tévéznek, például a szobában, a teraszon, vagy a vonaton.
A műholdas és online televíziószolgáltatást nyújtó Direct One kutatása szerint egyre többen választják a tévénézés rugalmas, helyhez és időhöz nem kötött formáját. Közölték, a válaszadók közel fele rendszeresen online néz műsorokat, filmeket, sorozatokat: ez a fajta, okostelefonon keresztüli tartalomfogyasztás a 18-24 évesek között a legnépszerűbb, de a 25-39 évesek 57 százaléka és a 40-59 évesek 47 százaléka is online néz műsorokat. Az elemzés szerint a legnépszerűbb tartalmak a filmek és a sorozatok, a dokumentumfilmek és a hírműsorok, illetve a sportadások. A változások dinamikáját mutatják az adatok is: a PWC szerint 2019-ben a hagyományos tévészolgáltatások éves előfizetői díjbevétele majdnem elérte a 400 millió dollárt, a streamingszolgáltatóké alig 50 millió dollár volt Magyarországon. Az előrejelzések szerint 2024-re a hagyományos piac több mint 1,3 százalékkal zsugorodik, miközben a streamingszolgáltatóké
majdnem 13 százalékkal bővül. A Nielsen információs, adat- és piacmérő cég adatai szerint 2021 első negyedévében naponta átlagosan 5 óra 12 percet töltött a magyar lakosság a tévékészülékek előtt: a nők 5 és fél órát, míg a férfiak 4 óra 53 percet. Az idő 11 százalékában hírműsorokat néztek az emberek, és naponta átlagosan 37 percnyi reklámot. A teljes népesség körében a napi tévénézési idő 3 perccel haladta meg a 2020-ban mért értéket, és ugyanennyivel nőtt a 18-49 évesek tévénézési ideje is. A legnagyobb emelkedés az egyébként is legtöbbet tévéző 50 év felettieknél jelentkezett: 7 perccel növelték tévénézési idejüket, és így naponta átlagosan 7 óra 11 percet töltöttek a képernyők előtt. MTI
– Anya, bemehetek a tengerbe úszni egyet? – Nem, kicsim, sok a cápa errefelé. – De hiszen apa is fürdik! – Az más, neki van biztosítása. * – Mit mondott az orvos? – Azt, hogy hagyjam abba az ivást és a dohányzást, de mondtam neki, hogy inkább miattuk halok meg, mint értük! * – Ma nagyon nagylelkű voltam – meséli Kovácsné a barátnőjének – adtam kétezer forintot egy csóró kéregetőnek. – És a férjed mit szólt hozzá? – kérdi a barátnő. – Azt mondta: Köszönöm. * „Ha fürdés után tiszták vagyunk, minek kell kimosni a törülközőt?” O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
14
O T T H O N / I N G AT L A N
Hírnök
Rekord összegű lakáshitelt folyósítottak áprilisban Idén áprilisban 144,8 milliárd forint lakáshitelt folyósítottak a bankok, ami 6,6 százalékkal magasabb, mint az egy hónappal korábbi összeg, az eddigi legmagasabb értéket pedig 5,9 százalékkal haladta meg – közölte a Bankmonitor pénzügyi portál az MTI-vel.
A közleményben megállapították, hogy a kimagasló érték a kamat emelkedésének és a zöld hitelek térnyerésének köszönhető. A dráguló lakáshitelek miatt sokan előrehozták ingatlanvásárlásukat, de szép számmal akadtak olyanok is, akik felújításba, építésbe fogtak bele a tervezettnél korábban – jegyezték meg.
Felidézték, hogy egy év alatt a piaci kamatozású kölcsönök kamata megduplázódot. Emlékeztettek arra is, hogy az MNB által életre keltett kedvezményes, 2,5 százalékos kamatozású zöld hitel nagyon népszerű volt, a 200 milliárd forintos keretösszeg gyorsan elfogyott, majd ezt megemelték 300 milliárd forintra.
Jelezték, hogy a kedvezményes kamatozású kölcsönök térnyerésének köszönhetően a kölcsönök átlagos THM értéke csökkent áprilisban az egy hónappal korábbihoz képest: 4,84 százalék volt a korábbi hónap 4,86 százalékához képest. A hiteligénylés előtt állók a jövőben egyre magasabb kamatokkal szembesülhetnek, a Bankmonitor számításai szerint jelenleg a legnépszerűbb lakáshitelek kamata 6,39 százaléktól indul – mutattak rá a közleményben.
Felélénkült a lakáseladási kedv Májusban felélénkült a lakáseladási kedv: a múlt hónapban több mint 38 ezer eladó lakóingatlan jelent meg a kínálatban, ami 1 százalékos növekedés éves szinten; az ingatlanpiac keresleti oldalát továbbra is a bizonytalanság jellemzi – közölte az ingatlan.com az MTI-vel.
A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com gazdasági szakértőjét, aki elmondta, hogy bár az 1 százalékos emelkedés szerénynek mondható, mégis idén ez volt az első hónap, amikor éves összevetésben több hirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők. Főként a Budapesten kívüli piac, azon belül is a községekben és a városokban bővült a friss kínálat: előbbiekben 13 százalékkal, utóbbiakban 9 százalékkal volt magasabb a feladott hirdetések száma, mint tavaly májusban. Azt is kedvezőnek értékelték, hogy a lakáspiaci aktivitás az országban egyre nagyobb területet fed le. Az ingatlan.com elemzése szerint ugyanis a májusban feladott ingatlanhirdetéseknek 1762 település ad otthont, ami 11 százalékos növekedés éves szinten. Idén az év első öt hónapjában pedig 2500 településen jelent meg friss eladó lakóingatlan, ami 4 százalékos növekedésnek felel meg. Arra is kitértek, hogy egy eladásra kínált lakóingatlan-hirdetésre vetített érdeklődések T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
száma áprilishoz képes 1 százalékkal csökkent, éves szinten azonban 9 százalékkal mérséklődött. Balogh László a közleményben hozzátette, havi szinten minimális csökkenésről lehet beszélni, de éves szinten még nem kapaszkodott vissza a kereslet. Ennek továbbra is a bizonytalanság az oka, a gyorsuló infláció, az emelkedő kamatkörnyezet, továbbá a háborús hatás elbizonytalanítja a vevőket.
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
Hírnök
O T T H O N / I N G AT L A N
15
Tovább nőttek a lakbérek Tovább nőttek a lakbérek áprilisban: országosan és Budapesten egyaránt 2 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.
A KSH honlapján közölt tájékoztatás szerint áprilisban éves összevetésben országosan 19, Budapesten 20 százalékkal magasabbak voltak a bérleti díjak. A 2015-ös szintet országosan 56, a fővárosban 48 százalékkal, a járvány előtti, 2020. januárit pedig 6,9, illetve 3,2 százalékkal haladták meg az áprilisi lakbérek. A lakásbérleti piac területi arányaiban továbbra sem történt érdemi elmozdulás: az áprilisig figyelembe vett hirdetések 61 százaléka fővárosi, 25 százaléka megyei jogú, 13 százaléka pedig nem megyei jogú városban található lakásra vonatkozott. Az ingatlan.com közleményében Balogh László, az ingatlanhirdetési portál vezető gazdasági szakértője kifejtette, az országos adatokat nézve legutóbb 2020 decemberében volt példa havi szintű bérletidíj-csökkenésre. Azóta minden hónapban kisebb-nagyobb mértékű – 0,1-2,7 százalékos havi drágulást mutatott a
KSH-ingatlan.com lakbérindexe, de jellemzően 1 százalék körüli volt az emelkedés. Idén viszont már minden hónapban 2 százalék körüli emelkedés történt az előző hónaphoz képest, tehát trendszerűnek mondható a drágulás. Hozzátették, a bérleti díjak emelkedésében továbbra is szerepet játszik az albérletpiac kiegyensúlyozatlansága, azaz a kínálat nem tart lépést a kereslettel. Arra is kitértek, hogy az ingatlan.com adatai szerint májusban is magas bérleti díjak jellemezték a nagyvárosok albérletpiacait. Budapesten idén májusban átlagosan 175 ezer forintért kínálták a kiadó lakóingatlanokat, szemben az egy évvel korábbi 130 ezer forinttal. Továbbra is az V. kerület a legdrágább 250 ezer forinttal, de a legolcsóbb kerületnek számító XXI. kerületben is 120 ezer forint felett volt az átlagos bérleti díj. A megyeszékhelyek közül Tatabánya és Székesfehérvár piaca a legdrágább, ezekben a városokban 135-135 ezer forintért hirdetik a kiadó lakóingatlanokat. MTI
A feleségem a tükörben magát nézegetve azt mondta: – Rettenetesen nézek ki, öreg, kövér és ráncos vagyok. Most tényleg szükségem volna egy bókodra! Erre azt mondtam: – Legalább a látásod nagyon jó... Csak tudnám miért nem szól hozzám azóta... T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
16
Hírnök
TECHNIKA
Egyre nagyobb informatikushiányra lehet számítani Egyre nagyobb informatikushiányra számít a képzési adatok alapján az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) – közölte a szervezet az MTI-vel.
Szakértők szerint az informatikai képzések népszerűsége az utóbbi két évben már nem nőtt olyan gyorsan, mint előtte, bár az informatikai alapszakokon a jelentkezések száma az átlagosnál kisebb mértékben csökkent. A kilátásokat súlyosbítja, hogy a mesterképzéseken 2015 óta idén először volt kevesebb a jelentkező, és a tanulmányaikat is sokan hagyják abba idő előtt, az alapszakokon tanulóknak körülbelül a fele – indokolták az előrejelzésüket. Az elemzések a felvételi követelmények szigorításával, az
T OVÁBBI
emelt szintű érettségi bevezetésével magyarázzák a jelentkezők számának csökkenését – tették hozzá, hangsúlyozva, hogy a matematika- és informatikatanári képzéseken kiváltképp súlyos a helyzet. Néhány év alatt ugyanis majdnem megfeleződött a jelentkezések száma, ráadásul a lemorzsolódási arány itt is jelentős – derül ki a közleményhez csatolt adatokból. Az IVSZ már 2020-ban azt valószínűsítette, hogy legalább 15 ezer, de akár 26 ezer IT-szakember is hiányozhat a belföldi munkaerőpiacról rövid időn
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
belül. Most azzal számolnak, hogy néhány év múlva ennél jóval nagyobb, akár 44 ezres hiány is kialakulhat. A szervezet a kedvezőtlen kilátások miatt sürgeti a döntéshozókat, hogy felsőoktatási reformokkal emeljék a végzettek arányát, és tegyenek többet az informatikai képzések népszerűsítéséért. Ösztöndíjprogram bevezetését is javasolják emellett, a nem informatikai szakokon pedig olyan képzéseket szorgalmaznak, amelyek a digitális átalakulással összefüggő technológiai, munkaszervezési, üzletfejlesztési kérdéseket mutatják be – olvasható az IVSZ közleményében.
w w w. hir no k. hu
Hírnök
TECHNIKA
17
Böngészés, üzenetküldés, és az időjárás a leggyakoribb
Már 6,2 millióan használnak okostelefont Magyarországon Magyarországon már 6,2 millióan használnak okostelefont és nagyjából 6 millióan interneteznek mobiljukon a 18-69 éves korosztályban – derült ki az eNET legújabb reprezentatív kutatásából.
A kutatás alapján töretlen az okostelefon és internet használatának terjedése, a növekedés összhangban áll az uralkodó digitalizációs trendekkel. Már az eNET tavalyi, akkor még csak az internethasználók körében végzett kutatása is azt mutatta, hogy 5,6 millióan használnak ilyen készüléket; a használók száma mára a teljes lakosság körében jóval magasabb. Bár az online aktivitás és az eszközhasználat egyre szélesebb társadalmi csoportok körében válik elterjedtté, mégis eltérések figyelhetők meg ezekben a munkaerőpiaci státusz és a korcsoportok mentén. Legaktívabb a használat a 30 év alattiak és a tanulók körében: már eléri a 100 százalékot az internet- és okostelefonhasználók aránya ebben a korcsoportban – közölték. A leggyakoribb online tevékenységek sorrendben a böngészés, az üzenetküldés, és az időjárással kapcsolatos tájékozódás. A közösségi média használata, bár széles körben elterjedt, csupán 4. lett, holtversenyben az e-mailezéssel (74-74 százalék). Tízből heten olvasnak emellett híreket és néznek videókat online. Magyarországon tízből hat okostelefonhasználó legfeljebb 10 alkalmazást használ rendszeresen – azaz legalább heti szinten –, de a negyedük maximum csak ötöt. Bár nem jellemző, hogy kifejezetten sok alkalmazást használnánk rendszeresen, a lakosok negyede hetente egy, vagy több alkalommal is letölt új applikációt, felük pedig legalább havonta egyszer. Hasonló képet mutatott a tavalyi, internethasználók körében végzett kutatás: akkor a válaszadók nagyjából kétharmada szintén maximum 10 alkalmazást használt nagyobb gyakorisággal, tízből hárman pedig legfeljebb ötöt.
Emellett az internethasználók körében tavaly 16 százalék volt azok aránya, akik legalább heti szinten töltöttek le készülékükre új appot. Fizetni azonban továbbra sem szeretnek a magyarok az alkalmazásokért. Mindössze a kérdezettek harmada töltött már le olyan applikációt, amely pénzbe is került. Az eNET az infokommunikációs szektor adatbányász, kutató-elemző, tanácsadó és fejlesztő cége, szinte minden nemzetgazdasági ágazatban dolgozik digitalizációhoz kötődő projekteken, és közel egy évtizede folytat kutatásokat mobiltelefon- és internethasználat témakörében. MTI
„Olyan világban élünk, amelyben a limonádé mesterséges aromákat tartalmaz, ellenben a bútorápoló szerek valódi citromot...” O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
18
Hírnök
GAZDASÁG
Körültekintően vásárolunk, odafigyelünk a pénzünkre Odafigyelnek a pénzükre a magyarok, körültekintően intézik a bevásárlásokat, megnézik, hogy mit és mennyiért vesznek, keresik a kedvező, akciós ajánlatokat – derül ki az Erste Bank ügyfelei körében végzett felméréséből.
Az MTI-nek küldött közlemény szerint a legtöbben (40 százalék) bevásárlás előtt listát írnak, amihez ragaszkodnak is, vagy a szokásos dolgokat veszik (30 százalék), így körülbelül tudják, menynyit fognak költeni. A nőkre, a fiatalabbakra és a budapestiekre jellemzőbb, hogy előzetesen összeírt listával vásárolnak, melyhez tartják is magukat. A férfiak inkább az akciós, kedvezőbb árú termékeket keresik, az idősebb korosztály jellemzően a megszo-
T OVÁBBI
kott dolgokat veszi, a vidéken élők pedig szívesen tájékozódnak az akciós újságokból. Gondosabban kezelik a családi kasszát a nők: 54 százalékuk már az ezer forintos termékek esetén is összehasonlítja az árakat, míg a férfiak esetében ez az arány csak 44 százalék. Akciós terméket 75 százalék vesz rendszeresen, és a válaszadók több mint a fele gyűjt pontot, 41 százalékuk pedig kuponos-kedvezményeket is igénybe vesz. Az élelmiszerek esetében a többség arra is oda-
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
figyel, milyen összetevőket tartalmaz a lehetőleg Magyarországról származó áru. A kutatás szerint az élelmiszereknél a származási ország mellett különösen fontosak az akciók, a különféle pontgyűjtő lehetőségek szerepe, valamint az, hogy az adott termék megbízható forrásból származzon. A válaszadók 72 százaléka mondta azt, hogy figyeli az élelmiszerekhez kapcsolódó akciókat, míg kétharmaduk részt vesz valamilyen pontgyűjtő programban is. A vásárlók 85 százaléka különösen odafigyel arra is, hogy az adott élelmiszer megbízható helyről származzon.
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
Hírnök
CÍMJEGYZÉK / APRÓHIRDETÉS
19
ADÁS-VÉTEL
ÁLLÁS, MUNKA
Nerc, róka, mindenfajta szőrmebundát vásárlok, teljes ruhanemű hagyatékot. 06-20229-0986
Gödöllői telephelyünkre – Karosszéria lakatost, vagy lakatost keresünk munkagépek elemeinek javítására, hosszútávra, jó csapatba. Tel.: 06-20-233-01-74; alfawintrade@gmail.com
Vásárolnék... SIMSON S 51, MZ Es, Ts 250, Etz 250-251, Pannónia, Jawa, Tatrán típusú motorkerékpárokat, régi fa forgós fodrász széket, régi pedálos gyermek autót. Tel.: 06-30950-9383, vagy 18 óra után üzenet rögzítőn 0628-437-345 és visszahívom. E-mail: rokakrisz@invitel.hu Keresek azonnali készpénzfizetéssel régi motort/motorokat, elsősorban üzemképes, rég nem használt, fellelt motorokat! Simson, MZ, Jawa, Pannónia, Komár, Babetta, Simson Star stb. típusú motorokat! Hívjon bizalommal! Tel.: 06-20-212-4247
S Z O L G Á LTAT Á S Konténeres Szilárd Hulladékszállítás Gödöllőn és környékén. Tel.: 06-20-944-7515; www.kontenergyorsan.hu
EGYÉB Életjáradéki és eltartási szerződést kötnék teljes ellátással, akár nagyobb összegű kezdőrészlettel. Autóval, egyedülálló 48 éves hölgy. Hívjon bizalommal 06-20-229-0986
HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-70-417-9952 T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
20
A J Á N L AT U N K
Hírnök
MEGOLDJUK A HIRDETÉST, MÉDIÁBAN MEGJELENÉST! A Hírnök Magazin Regionális megjelenései: BUDAPEST PEST MEGYE Aszód és környéke Budaörs és környéke Cegléd és környéke Dabas és környéke Dunakeszi és környéke Érd és környéke Gödöllő és környéke
Gyál és környéke Monor és környéke Nagykáta és környéke Pilisvörösvár és környéke Ráckeve és környéke Szentendre és környéke Szob és környéke Vác és környéke Veresegyház és környéke
ÖNKORMÁNYZATI-, HELYI-, HIRDETÉSI- és egyéb ÚJSÁGOK, HONLAPOK, TELEVÍZIÓK, TÁBLÁK... KORREKT, GYORS ÉS EGYSZERŰ HIRDETÉSFELVÉTELE! Nyomdai munkák! Ofszet és Digitális nyomtatás!
06-70-417-9952 – hirnok@hirnok.hu