XXX. évf. 2022/2
2022. FEBRUÁR
INFORMÁCIÓS MAGAZIN
GÖDÖLLŐ és környéke Csömör, Dány, Gödöllő, Isaszeg, Kerepes, Kistarcsa, Nagytarcsa, Pécel, Szada, Vácszentlászló, Valkó, Zsámbok
22
Á L L AT I CÍMLAPSZTORI
Hírnök
Varjakat alkalmaz egy svéd cég a csikkek felszedegetésére Varjakat alkalmaz egy cég az eldobott cigarettacsikkek felszedegetésére egy svéd város közterein – számolt be róla a The Guardian online kiadása.
rint) költ évente a közterületek takarítására. Günther-Hanssen becslései alapján madaras módszerükkel a költségek legalább 75 százalékát meg lehet takarítani. Södertäljében egyelőre kísérleti projektet folytatnak, mielőtt a varjúönkénteseket ráengednék az egész városra. Könnyen tanulnak, és jó az esély arra, hogy egymástól is ellesik a munkát. Ugyanakkor kicsi a veszélye, hogy tévedésből lenyelik a csikket – tette hozzá a cégvezető. Egy csikk felszedésének a költsége 80 őre, mások szerint akár két korona is lehet. Ha varjak csipegetik fel, ak kor egyenként 20 őrére
A vadon élő madarak egy kis ételt kapnak minden egyes csikkért, amelyet felcsippentenek és elhelyeznek egy erre a célra tervezett gépbe a Stockholmhoz közeli Södertäljében. A vad madarak önkéntes alapon vesznek részt a munkában – magyarázta a módszert kitaláló Corvid Cleaning nevű startup alapítója, Christian Günther-Hanssen. A Tartsuk Tisztán Svédországot alapítvány szerint évente több mint egymilliárd cigarettacsikket dobnak el a svéd utcákon, tereken, ami az összes köztéri szemét 62 százalékát jelenti. Södertälje 20 millió koronát (682 millió foXXX. évf.
2. szám; 2022. Február MEGJELENIK: MINDEN HÓNAP ELSŐ CSÜTÖRTÖKÉN
Online magazin – www.hirnok.hu Megrendelés: www.hirmail.hu FŐSZERKESZTŐ: Meggyesi Gyula 06-20-9359-952 hirnok@hirnok.hu FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: Fejér Andrea 06-20-480-1751 info@hirnok.hu
csökken a kiadás – magyarázta Günther-Hanssen. A város hulladékstratégiájáért felelős Tomas Thernström szerint a kísérletben rejlő lehetőségek a finanszírozáson múlnak. Érdekes lenne megnézni, más környezetben is működik-e a módszer. A varjaknak meg tudjuk tanítani, hogy szedjék össze a csikkeket, de az embereknek nem tudjuk megtanítani, hogy ne dobják el őket, ez is érdekes szempont – mondta. MTI
KÖZPONT ÉS LEVÉLCÍM: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. Telefon/fax: 06-28-540-160 HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-70-417-9952;
06-28-540-160; 06-20-9359-952; Kiadja a Alapítva: 1992
A HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT NEM VÁLLALUNK FELELŐSSÉGET! A programok, információk tájékoztató jellegűek! Az írások és hirdetések máshol történő megjelenéséhez kiadónk hozzájárulása szükséges.
Regionális megjelenések: Vác és környéke BUDAPEST (Főváros) Dabas és környéke Ráckeve és környéke Veresegyház és környéke Cegléd és környéke Budaörs és környéke Gödöllő és környéke Aszód és környéke Érd és környéke Szentendre és környéke Pilisvörösvár és környéke Dunakeszi és környéke A regionális információkat az „országos magazinhoz” pluszként mellékletes megjelenéssel, vagy „mutációval” (cserével) célzottan küldjük az adott régióban élő lakosoknak és vállalkozóknak.
Fotók, grafikák: pixabay – www.pixabay.com freepik – www.freepik.com L Á TO G A S S
EL
HONLAPUNKRA:
w w w. h i r n o k . h u
Hírnök
3
ÉRDEKESSÉG
A legtöbben magazinokat és híroldalakat olvasnak A 15 és 40 év közöttiek közel száz százaléka netezik, azonban a 75 év felettiek közül kevesen – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa közleményéből.
A hatóság elfogadott egy új dokumentumot az online médiumok piacáról és felhasználóiról 2021 negyedik negyedévéről, amit a Digitális Közönségmérési Tanács megbízásából készített a Gemius Hungary. A kutatásból kiderül, hogy a 15 év feletti magyar lakosok több mint háromnegyede – 77,52%-a – internetezik, ami több mint 6,4 millió embert jelent. A korcsoportok szerinti bontásból kiderül, hogy a kb. 1 milliós Z-generáció (15 és 24 év közöttiek) és a kb. 2 milliós Y-generáció (25 és 40 év közöttiek) közel 100 százaléka netezik. A 2,36 milliós X-ge ne rációnál (41 és 56 év közöttiek) ez az arány közel 86 százalékos, míg a 2,2 milliós baby boomereknél (57 és 75 év közöttiek) közel 62 százalékos. A 76 évnél idősebbeknél, akik kb. 740 ezren vannak,
nagyon alacsony az internetezők aránya: csupán 6,5 százalék. A legtöbben magazinokat és híroldalakat olvastak a vizsgált három hónapban. Mindkét típusú felület körülbelül 5,5 milliós elérést generált, bár a híreket átlagban közel kétszer annyi ideig olvasták az emberek, mint a magazinokat: előbbit kb. négy, utóbbit két percig. Az ilyen típusú oldalakat szinte 100 százalékban mobilról látogatták, az otthoni és munkahelyi számítógépeknél azonban ez az arány változó: a magazinokat inkább otthon, a híreket inkább a munkahelyen olvasták az emberek. Mindkét esetben hétköznap többet böngészték ezeket az oldalakat, mint hétvégén. A negyedév összesített adatai alapján a legnépszerűbb weboldal a 24.hu volt, ami több mint 4,5 millió belföldi internetezőt ért el. A második és harmadik helyen az In-
dex.hu és az Origo.hu következett, 4 milliónál több látogatóval. A legmagasabb átlagos napi elérése a Blikk.hunak volt közel 900 ezer felhasználóval, míg a 24.hu és az Index.hu is épp hogy átlépte a 800 ezret. A legtöbb időt, átlagban 42 másodpercet az Index.hu-n töltötték az emberek, a 24.hu-n és az Origo.hu-n pedig 20 és 19 másodpercet. 2021-ben 6,75 millió regisztrált felhasználója volt a Facebooknak és 2,59 millió az Instagramnak Magyarországon – ez a lakosság 69, illetve 26 százaléka. A Facebookon a legtöbben, közel 1,2 millióan a Nosalty.hu-t követték, kb. 900 ezren a 24.hu-t és 800 ezren az NLC.hu-t. A televíziók közül a legnagyobb követőbázisa az ATV-nek van – kb. 550 ezer –, amit a TV2 követ kb. 350 ezer fővel. A rádióknál a Rádió 1 jár az élen 720 ezer követővel, a második legnépszerűbb pedig a Retro Rádió kevesebb mint a felével, 310 ezerrel. A legtöbb rádió a 100 ezer követőt sem éri el.
O NLINE T OVÁBBI K IADVÁNY INFORMÁCIÓK , D IGITÁLIS A TÉMÁBAN M AGAZIN : w : ww. w w w. hir hir nono k. hu k. hu
4
TECHNIKA
/
FILMVILÁG
Hírnök
Filmstúdió épül az űrben 2024-re Sportarénát és filmstúdiót akar az űrbe küldeni a Space Entertainment Enterprise (SEE). A tervek szerint az űrkapszulát 2024 decemberére építené meg a Tom Cruise készülő űrmozijának készítésében közreműködő cég – írja a Variety.
A SEE-1 nevű modul filmeknek, televíziós műsoroknak, zenei és sporteseményeknek, földközeli pályán, mikrogravitációs körülmények között tartalmat gyártó producereknek és kreatívoknak szolgálna helyszínül. A berendezések tartalomfejlesztést, -gyár-
tást, műsorszórást és élő közvetítéseket is lehetővé tesznek. A modul építését az Axiom Space végzi, mely januárban megkapta az amerikai űrhatóság, a NASA hozzájárulását, hogy megépítse a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kereskedelmi egységét. A SEE-1 az Axiom
állomásán fog dokkolni. A tervek szerint az Axiom állomás 2028-ban fog különválni az ISS-től. A SEE-1 hihetetlen lehetőség az emberiség számára arra, hogy más birodalmak felé induljon és egy új, izgalmas fejezetet kezdjen az űrben – fogalmaztak közleményükben Jelena és Dmitrij Lesznyevszkij brit vállalkozó-producerek, a SEE társalapítói. MTI
Megváltoztatták a Harcosok klubja befejezését Kínában Megváltoztatták David Fincher 1999-es kultfilmje, a Harcosok klubja befejezését a kínai nézők számára – írta a The Guardian online kiadása.
A filmrajongók körében felháborodást váltott ki az új zárójelenet. A hétvégén vették észre, hogy a Tencent streamingszolgáltatóján frissen elérhetővé tett klasszikus film végéről eltűnt az anarchista, antikapitalista üzenet, ami világsikerré tette az alkotást. Az eredeti zárójelenetben az Edward Norton által játszott narrátor megöli képzeletbeli
alteregóját, a Brad Pitt alakította Tyler Durdent, majd nézi, ahogy épületek robbannak fel, utalva arra, hogy Tyler tervének végrehajtása megkezdődött. Az új verzióban az épületek nem robbannak fel, helyette a képernyő elsötétül és felirat jelenik meg rajta: A rendőrség gyorsan felderítette az egész tervet, letartóztatta az összes bűnözőt, sikeresen megakadá-
– Képzeld, tegnap elhagyott a feleségem. Azóta se aludni, se enni nem tudok – panaszkodik egy fickó a haverjának. – Ennyire megviselt a dolog? – kérdi a haver együttérzően. – Dehogyis! Csak elvitte magával az ágyat meg a hűtőszekrényt! * Koldus kunyerál egy járókelőtől. – Alkoholt venne rajta mi? – kérdi a járókelő. – Dehogyis, hová gondol! – mentegetőzik a koldus. T OVÁBBI
lyozva a bomba felrobbanását. Hozzáteszik, hogy Tylert – eredetileg a narrátor képzeletének szüleményét – elmegyógyintézetbe küldték kezelésre, majd kiengedték. A kínai nézők közül sokan, akik kalózverzióban láthatták az eredeti filmet, felháborodtak a megmásított befejezésen, a Tencentre írt kommentekben adtak ennek hangot. A szolgáltató nem válaszolt arra, hogy kínai állami cenzorok, vagy a filmkészítők műve az új befejezés. MTI
– Esetleg cigarettára költené? – kérdezősködik tovább a járókelő. – Nem dohányzom uram! – Akkor biztos eljátszaná a lóversenyen! – Uram, életemben nem voltam lóversenypályán. – Kérem, megtenné, hogy velem jön a házamba? – kéri a járókelő. – Miért? – Szeretném megmutatni a feleségemnek, hogy hová jut az, aki nem iszik, nem dohányzik és nem jár ki a lovira.
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu
Hírnök
TECHNIKA
/
FILMVILÁG
5
Érkeznek a hírességek
Már működik Mogyoródon a csúcstechnológiás filmpark Néhány éve viccesen Mogyiwood néven emlegettük a Mogyoród határában épült filmstúdiót, amely már akkor is különlegességnek számított. Az elmúlt időszakban látványos fejlődést tapasztalhattunk a környezetében, az 50 hektáros területen Astra Filmland néven csúcstechnológiájú filmpark épül, amelynek egy része már kész, de tovább terjeszkedik a „filmbirodalom”.
Hazánkat már felfedezte a filmvilág (Én, a kém, Die Hard 5, A kém stb.), de várhatóan a jövőben még jobban középpontba kerülünk, hiszen Európa egyik legnagyobb filmgyártói kapacitása lesz itt elérhető. Koroknyai Róbert fejlesztési igazgatóhelyettes avatja be a Hírnök olvasóit, hogy áll a fejlesztés és mi várható az elkövetkezendő hónapokban. – A korábbi három műterem mellet már két új is működik, plusz a fűthető, 20x10-es 6 méter mély medence, amely ideális helyszín hajós, illetve víz alatti jelenetek forgatásához. Hamarosan két újabb is benépesül, illetve a kiszolgáló részek is itt lesznek, hiszen a díszletek elkészítése is helyben fog történni. További tervek is vannak a bővítésre, amelyek folyamatosan kerülnek kialakításra. Reményeink szerint, egy olyan komplexum épül ki, amely nem
csak a legmodernebb technikát és a különleges helyszíneket biztosítja, de a teljes háttérellátást is, a díszletektől a napi bevásárlásig, akár az oktatás lehetőségének megteremtésével. – Mennyien dolgoznak most, illetve milyen munkaerőkre lesz szükség a jövőben, kiemelten a sokakat érdeklő statiszta lehetőségekről? – A filmstúdió önmagában egy tér, amely helyet ad a forgatásokhoz, így összesen 10 embert foglalkoztat. A bérlők népesítik be és hozzák magukkal az éppen aktuális forgatáshoz szükséges eszközöket,
személyzetet. Lesznek rövidebb forgatások, de hónapokig tartóak is. Bizonyosan szükség lesz alkalmi munkásokra és statisztákra, amit általában az ügynökségek intéznek. – Várhatóan milyen hírességek fognak Mogyoródra érkezni? – Forgatások lesznek bőségesen, hiszen az év végéig le van kötve a kapacitás és valóban nem lesz hiány hírességekből sem, de ezt az éppen aktuális filmek készítői fogják majd nagydobra verni, vagy titokban tartani. Meggyesi Gyula
O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
6
TECHNIKA
/
VILÁGHÁLÓ
Hírnök
A járvány alakulásával együtt változott a hazai mobilpiac is A Covid-19 járvány és a terjedése elleni védekezés olyan formái, mint a kijárási korlátozások, a távoktatás, vagy az otthoni munkavégzés, valamint az átoltottsági arány emelkedésének köszönhető lazulások jelentősen hatottak a hírközlési fogyasztási szokásokra, így a mobiltelefon- és mobilinternet-szolgáltatás piacára is – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb, 2017 harmadik negyedévétől 2021 második negyedévéig terjedő mobilpiaci jelentéséből.
A jelentés szerint 2020 közepéhez képest 2021 közepére közel negyedével – 23,8 százalékkal – nőtt az internetforgalom (155 millióról 192 millió Gbyte-ra). Ugyanebben az időszakban 4,3 százalékkal nőtt az indított hívásforgalom, 6,9 milliárdról 7,2 milliárd percre. A roamingszolgáltatás igénybevételére egyfajta szezonalitás jellemző, ugyanis nyaranta megugrik a szolgáltatás használata. Az indított roaming-forgalmak alakulására a szezonalitáson kívül korábban jellemző, folyamatosan növekvő tendencia 2020-ban, különösen annak második negyedévétől kezdődően látványosan megtört. 2021 első negyedévében mindössze 430 ezer SIM-kártyáról indítottak külföldön hívást, ami csak alig több, mint harmada az egy évvel korábban mért 1,2 milliónak. 2021 első félévében újból növekedés volt megfigyelhető, ugyanis 2021 második negyedévében már 687 ezer darab kártyáról telefonáltak a tavalyi azonos időszakban mért 525 ezer helyett. Bár a SIM-kártyák száma csökkent, a készülékekről azonban jóval többet telefonáltak: míg 2020 első negyedévében átlagban közel 51 percet beszéltek hazai előfizetők külföldön híT OVÁBBI
vást indító SIM-kártyákról, 2021 első negyedévben ez már 127 perc volt. A külföldi mobilinternetezés trendje is megtört, a 2019 végéig jellemző növekvő tendencia megszakadt. 2020 negyedik és 2021 első negyedévében is alig félmillió SIM-kártyáról neteztek az országon kívül, ez alig 40 százaléka az egy évvel korábbi 1,4 milliónak. A telefonáláshoz hasonlóan ebben az esetben is jellemző, hogy aki külföldről netezett, az sokkal többet tette ezt, mint korábban – állapította meg az NMHH. A mobilinternet-szolgáltatás piacának két szegmense – a nagyképernyős és az okostelefonos – mind méret, mind használati jellemzők tekintetében jelentős eltéréseket mutat. A nagyképernyős szegmenshez hozzávetőleg félmillió SIM-kártya tartozik (ezeket jellemzően laptopon, tableten, vagy asztali gépen internetezők használják), és ezek száma érdemben nem változott a vizsgált időszakban. Az okostelefonos szegmens kártyáinak száma ezzel szemben a teljes vizsgált 4 éves időszakban növekedést mutatott: az időszak során több mint 1,6 millió kártyával bővült és elérte a 7 millió kártyát. Mára az összes mobilinternet-kártya közel 94 százaléka az okostelefonos szegmenshez tartozik.
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
Az okostelefonos SIM-kártyák aránya a teljes piac szempontjából is jelentős: 2021 közepén az összes forgalmat bonyolított SIM-kártya 67,6 százaléka ide tartozott – írták. A két szegmens felhasználói által bonyolított, átlagos havi internetforgalom jelentősen eltér: az időszak végén a nagyképernyős szegmens esetében az egy SIM-kártyára jutó havi forgalom 28,6 GByte volt, míg az okostelefonos szegmens felhasználói átlagosan 7,2 GByte forgalmat bonyolítottak havonta. A forgalmazásban meglévő különbség miatt még 2021 közepén is a nagyképernyős szegmens részesedése tette ki a teljes forgalom 20,7 százalékát. A 4G-hálózat igénybevétele mind az internet-, mind a hangforgalomban folyamatosan nő: előbbi 96,1 százaléka, utóbbi 61,6 százaléka zajlott ezen a hálózaton. 2022-ben feltehetőleg jelentősen átrendeződik ez a szegmens, ugyanis a hatóság idén elkezdi a 3Gs technológia kivezetését, amihez mobilkészülékcsere-támogatási programot is indít februártól – írta a hatóság. Azt is megjegyezték, a teljes, az M2M-szolgáltásról is információkat tartalmazó tanulmány már olvasható a hatóság honlapján .
w w w. hir no k. hu
MTI
Hírnök
TECHNIKA
/
VILÁGHÁLÓ
7
Hatszorosára nőtt a mobilappos csekkbefizetés Az elmúlt három évben a mobilapplikációkon keresztül befizetett csekkek volumene mintegy hatszorosára nőtt – közölte a Magyar Posta az MTI-vel.
Kifejtették, az elmúlt egy évben mintegy 40 százalékkal nőtt az iCsekk alkalmazás és a partneri appokba beépülő, postai csekkbefizetések összesített forgalma, így már megközelítőleg 110 milliárd forint értékben történt ilyen tranzakció, a körülbelül 11 millió darab befizetés eredményeként. Hangsúlyozták, az iCsekkel egy alkalmazáson belül ki lehet fizetni a papír alapú csek-
keket, a dijnet.hu-ról átirányított elektronikus számlákat, vagy indítható mobilegyenleg feltöltés. Az iCsekk applikáció népszerűségének növekedése a Díjnet ügyfeleinek körében is érzékelhető, 2021-ben 24 százalékkal több e-számlát fizettek ki elektronikusan ezen keresztül, mint 2020-ban – közölte a Magyar Posta. Rámutattak arra is, hogy a mobilappos használat növeke-
désével párhuzamosan csökken az igény a 2015-től telepített gyors csekkbefizetést biztosító csekkautomaták iránt. Különösen az élelmiszerüzleteken belül működő készülékek kihasználtsága alacsony, ezért januárban a posta csökkenti ezen helyeken a csekkautomatáinak számát. Ugyanakkor ezen készülékek továbbra is üzemelnek kormányablakokban, postákon, illetve nagyobb bevásárlóközpontokban bankkártyás és készpénzes befizetéssel – tájékoztatott a Magyar Posta.
Rehabilitálni akarják a több száz kivégzett nőt
Elítélte a boszorkányüldözéseket a katalán parlament A 15. és 18. század közötti boszorkányüldözéseket elítélő állásfoglalást szavazott meg nagy többséggel a katalán autonóm parlament Barcelonában.
Az elfogadott határozat a történelmi emlékezet helyreállítását, a boszorkányság vádjával igazságtalanul bíróság elé állított és kivégzett több száz nő rehabilitálását célozza. A dokumentum felszólítja az önkormányzatokat, hogy vizsgálják felül utcajegyzékeiket, és „történelmi jóváté-
telként” közterületek viseljék olyanok nevét, akik ennek a „nőellenes üldözésnek az áldozatai” lettek. A katalán parlament döntésével szorgalmazza egy akadémiai tanulmány elkészítését is, amely „a nemi szempontok figyelembevételével” vizsgálja a boszorkányüldözéseket. Az állásfoglalás a Sapiens
tudományos folyóirat által „Nem boszorkányok voltak, nők voltak” címmel indított kampány nyomán született meg. Katalónia volt az egyik első olyan régió Európában, ahol boszorkányperek indultak, 1424-ben itt fogadtak el először olyan törvény, amelyben bűncselekménynek minősítették a boszorkányságot, azonban a büntetés nem máglyahalál, hanem akasztás volt. Fehér Krisztina, az MTI tudósítója
O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
8
TECHNIKA
/
VILÁGHÁLÓ
Hírnök
Legtöbbször felhasználói adatokat lopnak a kiberbűnözők
Csúcsot döntött az informatikai adatvédelmi incidensek költsége Budapest, 2022. február 3., csütörtök (MTI) - Tavaly tizenhét éves csúcsot döntött az informatikai adatvédelmi incidensek költsége – közölte a kiberbiztonsági megoldásokat fejlesztő ESET. Az adatok szerint a támadások mögött álló leggyakoribb indíték a felhasználói adatok ellopása, miközben az idősek aránytalanul nagy mértékben esnek áldozatul a kiberbűnözésnek: az összes csaláshoz kötődő pénzveszteség 28 százalékát a 60 év felettiek szenvedték el, ami körülbelül 1 milliárd dolláros veszteséget okozott a korcsoport számára.
A közlemény idézi az IBM elemzését, amely több mint 500 incidenst vizsgált meg 17 országban, 17 iparágban, és megállapította, hogy az adatszivárgás költségei 3,86 millió dollárról 4,24 millió dollárra emelkedtek, ami a legmagasabb átlagos összköltség a jelentésük 17 éves történetében. Az amerikai multinacionális távközlési cég, a Verzion elemzése szerint tavaly a jogsértések 36 százaléka volt adathalászat, ami 11 százalékkal több az egy évvel korábbinál, és ahogyan várható volt, a kiberbűnözők mindig az aktuális hírekre, az embereket leginkább foglalkoztató témákra építették az adathalász kampányaikat. Az ESET közölte azt is, hogy az elmúlt évben erőteljesen megnőtt a mobilbankos kártevők észlelése az Android eszközökön, az év első harmadában drasztikus, 158,7 százalékos növekedés volt észlelhető, a második harmad pedig további 49 százalékos növekedést hozott. Kifejezetten aggasztó tendenciáról van szó, hiszen a mobilbankos trójai kártevők hatalmas anyagi károkat okozhatnak az T OVÁBBI
áldozatoknak – közölte az ESET. Gyakoriak a kriptovalutákra épülő befektetési csalások is: 2020 októbere és 2021 májusa között több mint 80 millió dollárt csaltak ki ezzel a mód-
szerrel az áldozatoktól. A tényleges összeg vélhetően még ennél is magasabb, mivel sokan szégyellik bevallani, hogy átverték őket – írták. A tanulmány szerint a közigazgatási szervezetek számára az úgynevezett „social engineering”, az emberi megtévesztésre építő támadások jelentik a legnagyobb veszélyt: a 2021-es közigazgatási adatsértések 69 százalékát ugyanis az ilyen támadások tették ki. Az elmúlt években a kiberbűnözők elkezdtek áttérni az egyszerű zsarolóvírusról a dupla zsarolásra (doxing), és azzal fenyegetőznek, hogy a váltságdíj-fizetés elmaradása
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
esetén eladják, vagy nyilvánossá teszik a titkosítás során megszerzett adatokat. Az ilyen jellegű fenyegetések száma drasztikusan megnőtt: 2020-ról 2021 második negyed évére 8,7 százalékról 81 százalékra ug rott. Ezzel együtt pedig jelentősen növekedtek a zsarolóvírustámadások elhárításának összköltségei is. A szolgáltatásokat ellehetetlenítő túlterheléses DDoS-támadások száma is emelkedő tendenciát mutat, 2020ban több mint 10 millió ilyen támadás történt, amely 1,6 millióval több, mint az előző évben. A közleményben az IT-biztonsággal foglalkozó hazai szoftverdisztribútor, a Sicontact Kft. kiemelte, hogy ezek a statisztikák és esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik, amikor az egyéni felhasználókat és a szervezeteket fenyegető veszélyekről van szó. Hozzátették, mivel a kiberbűnözők mindig újabb módszereket vetnek be, az ellenük történő védekezést minden ügyfélnek minden eszközön érdemes gondoskodnia a megbízható védelemről.
w w w. hir no k. hu
MTI
Hírnök
TECHNIKA
/
VILÁGHÁLÓ
9
Miért rövid a mobilok élete? A mobiltelefonok előállításához ritka nyersanyagokat használnak, a gyártás, a szállítás és a használat pedig jelentős károsanyag-kibocsátással és hulladékkal jár. Éppen ezért aggasztó, hogy aránylag kevés időt töltenek el egy tulajdonosnál: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint a használt mobilok 53%-a legfeljebb két éves, 85%-a pedig nem idősebb öt évnél.
A leginkább környezetbarát mobiltelefon az, amit nem gyártottak le. Az NMHH tavaly végzett kutatása alapján Magyarországon a 14 éves vagy idősebb lakosság 94%-a használ mobiltelefont. Fontos volna, hogy a fogyasztók a használat és a vásárlás során fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vegyenek. Ehhez elsősorban hosszú élettartamú készülékekre volna szükség. Ám mivel a technológia gyorsan avul, az emberek gyakran cserélnek készüléket. A használt mobilok 53%-a legfeljebb két éves, 85%-a pedig kevesebb, mint öt. Az ennél régebbi készülékeket jellemzően az idősebbek és a telefonon nem internetezők használják. A mobilok rövid életciklusának nem csupán a technológiai avulás az oka. A lecserélt készülékeknek csupán 26%-a veszett el, tört össze vagy avult el menthetetlenül. 35%-uk elromlott vagy az akkumulátor szorult volna cserére. Ezek a telefonok megfelelő kialakítás, alkatrészellátás, szervízhálózat mellett talán javíthatók lettek volna, ezzel csökkentve az új termék gyártásával járó környezeti terhelést. A készülékek 32%-ánál a csere elkerülhető lett volna, mert a mobil megfelelően működött, de a használó mégis újat kapott, kedvezmény hatására vásárolt, vagy csak megunta korábbi, divatjamúlt darabját. Az újrafelhasználás, a megunt készülékek másodlagos piaca szintén csökkentheti a gyártás iránti igényt. Viszont talán éppen a gyors avulás miatt az embereknek csupán 15%-a mobilozik használtan vásárolt vagy kapott készülékkel. A nagy többség (82%) újonnan szerezte be telefonját. A lecserélt készüléket a használók 25%-a ajándékozta vagy adta el, ezzel segítve az újra-
felhasználást. Ez az arány látszólag ellentmond a korábban említett, 15%-os másodkézből származó mobilhasználói aránynak. Ám feltételezhetjük, hogy az elajándékozott készülékek jelentős részét gyerekek használják, akikre a kutatás nem terjedt ki. A többség – 56% – új készülék vásárlásakor inkább megtartotta előző telefonját. Csupán 10% adta le elkülönített hulladékként, újrahasznosítás céljából, 3% pedig egyszerűen a szemétbe dobta az ipar számára értékes, ám szennyező hulladékot. Fontos tudni, hogy az NMHH „Netre fel!” készülékcsere-programjában az elavult, 4G-s hálózatra kapcsolódni nem tudó mobilokat állami támogatás mellett újabbra lehet cserélni, a kereskedőknél leadott készülékek pedig újrahasznosítják.
– Már régóta nagyon zavart, hogy nem tudtam visszatartani éjszaka a vizeletem, úgyhogy elmentem egy pszichológushoz. – És most már vissza tudod tartani? – Nem, de már nem zavar. O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
10
TECHNIKA
/
VILÁGHÁLÓ
Hírnök
Kínában a kibertér „megtisztítását” célozták meg Peking, 2022. január 25., kedd (MTI) - A kibertér „megtisztítását” célzó kampányt hirdetett a kínai internetfelügyelet, az akció keretében elsősorban az internetes zaklatással, a hírességek rajongói csoportjaival, valamint a túlzott „pénzimádattal” kapcsolatos problémákat kívánják orvosolni.
A Kínai Kibertér Felügyelet a Kínában népszerű WeChat közösségi hálózaton működtetett hivatalos oldalán tette közzé a kampányt ismertető közleményt. Az egy hónapon át tartó kampány során, mely javarészt a kínai holdújévi ünnepkör időszakával esik egybe, tartalomszolgáltató internetes platformokat és hirdetéseket is vizsgálnak
majd. Figyelmet fordítanak továbbá az internetes zaklatásra és a rosszhírkeltésre, továbbá a „pénzimádatot” bátorító, fényűző életmódot bemutató tartalmakra. Szigorúan korlátoznak mindezek mellett olyan internetes eseményeket is, melyeket korábban illegális tevékenységen ért, vagy erkölcstelennek minősített hírességek terveznének a követőik visszanyerésére.
Vidéki házaspár áll az ól előtt. – Apukám, holnap lesz az ezüstlakodalmunk. Öljük le a disznót?! – Már miért ölnénk le? A nyomorult nem tehet arról, ami 25 éve történt! * – Mi történik, ha megmondod a pszichiáternek, hogy skizofrén vagy? – ??? – Duplán számláz. * Pistikére rászól a tanár. – Pistike megint rendetlen vagy, küld be a mamádat! – Jön az magától is, mert tegnap este a tanár úrnál hagyta a bugyiját.
Hírnök HírM@il
A közlemény szerint a kampány célja egy „egészséges, ünnepélyes és harmonikus online környezet biztosítása az internetezők, különösképpen a kiskorúak számára” a tavaszünnep néven is ismert kínai újév idejére. A kínai újév az ország legjelentősebb hagyományos ünnepének számít, és egy héten át tartó hivatalos munkaszünettel jár együtt. A holdújévre készülve a Tencent kínai technológiai óriáscég bejelentette, hogy a négyhetes téli tanítási szünet idejére az iskolás korú gyerekek számára csupán 14 óra játékidőt tesz lehetővé a platformján, és ennek lehetőségével 14, erre kijelölt napon élhetnek. A vállalat emellett figyelmeztetést adott ki, hogy arcfelismerési technológiát alkalmaznak annak kizárására, hogy kiskorúak fel nőtt felhasználók fiókját használva túllépjék az időkorlátot. A kínai hatóságok tavaly vezettek be szabályokat arra, hogy korlátozzák a kiskorúak videojátékokkal töltött idejét. MTI
Hírnökös Hírek és Ajándékok
Aktuális Ajándékok: www.hirnokajandek.hu!
Kódokat kizárólag a HírM@il
olvasók kapnak(!) e-mail üzenetben
Iratkozz fel: www.hirmail.hu T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
Hírnök
CSALÁD / EGÉSZSÉG
11
Az apa és a nagyapa fiatalkori szokása is befolyásolnak
Generációs kapcsolat a dohányzás és a testzsír között Egy úttörő kutatás generációs kapcsolatot talált a dohányzás és a testzsír között. Azoknak a nőknek, akiknek nagyapja fiatalon kezdett dohányozni, általában több a testzsírjuk – derült ki a Kilencvenes évek gyermekei (Children of the 90s) című harmincéves projekt új tanulmányából, amelyet a The Guardian ismertetett.
Egy korábbi kutatás már megállapította, hogy ha egy apa még a pubertáskor előtt kezdett el rendszeresen dohányozni, akkor a fiainak a vártnál több testzsírja volt. A lányainál azonban ezt az összefüggést nem tudták igazolni. Az új kutatás szerzői azonban pontosan kimutatták a magasabb testzsírt azoknál a nőknél, akiknek a nagyapja, vagy dédapja 13 éves kora előtt kezdett el dohányozni. A fiú unokáknál, vagy dédunokáknál vi szont nem találtak ilyen kapcsolatot. A tanulmány eredményei azt sugallják, hogy a bizonyos káros anyagoknak való kitettség olyan változásokhoz vezethet, amelyek generációkon keresztül öröklődhetnek, bár a szerzők elismerték, hogy ennek megerősítéséhez és a folyamat megértéséhez további kutatásokra van szükség. A Bristoli Egyetem kutatói, a tanulmány szerzői a generációk közötti adatok részletessége és mélysége miatt tudták megtalálni a lehetséges kapcsolatot. A Kilencvenes évek gyermekei kutatás 1991-ben kezdődött. Jean Golding professzor, a 30 évet átfogó projekt alapítója és a legújabb je-
lentés vezető szerzője elismerően szólt a 14 ezer állapotos nőről, akik annak idején beleegyeztek a vizsgálatban való részvételbe, és megemlékezett gyermekeikről és unokáikról is. A harmincéves kutatás az eltelt idő alatt több áttörő felfedezést hozott. Húsz éve jöttek rá, hogy azoknak a nőknek, akik a terhesség alatt – akár csak kéthetente egyszer – olajos halat fogyasztanak, a gyermekeik élesebb látásúak lesznek. Egy 2013-as tanulmány pedig arra a következtetésre jutott, hogy a terhesség alatti jódhiány káros hatással lehet a gyermekek szellemi fejlődésére. A kutatók erre úgy jöttek rá, hogy a tanulmányban a résztvevők terhességének korai szakaszából származó vizeletminták és részletes feljegyzések álltak rendelkezésre arról, hogy a várandós anyák mit ettek. A projektnek köszönhető az a felfedezés is, hogy a 2-es típusú cukorbetegségre való genetikai hajlam korai jelei már nyolcéves gyermekeknél is kimutathatók. A kutatók kapcsolatot találtak a mogyoróallergia és a mogyoróolajat tartalmazó bőrkrémek között is.
A harmincéves projekt azt is lehetővé tette, hogy a résztvevők BCG-oltáshegeinek vizsgálatával megtudják, hogyan gyógyulnak a sebek. A Scientific Reports című folyóiratban publikált legújabb tanulmányhoz a kutatók a nagyapák és dédapák dohányzási szokásaira vonatkozó adatokat vizsgálták. A nagymamák és dédnagymamák közül olyan kevesen dohányoztak, hogy ezt nem lehetett felhasználni a kutatáshoz. Golding szerint két fontos eredményt hozott a kutatás: az első, hogy ha a serdülőkor előtt egy fiú ki van téve bizonyos anyagok hatásának (dohányzás), az hatással lehet a következő generációkra. A másik, hogy a gyermekek túlsúlyossága talán nem is annyira a jelenlegi étrendjükkel és a testmozgással függ össze, mint inkább az elődeik életmódjával vagy azzal, hogy az ezzel kapcsolatos tényezők fennmaradtak. Golding emlékeztetett arra, korábbi állatkísérletek igazolták, hogy a hímek bizonyos vegyi anyagoknak való kitettsége a szaporodás előtt hatással lehet az utódokra. Az azonban mindeddig kétséges volt, hogy ez az embereknél is így van-e. Hozzátette: ha más adatok is megerősítik ezeket az összefüggéseket, akkor ez megalapozhatja a generációkon átívelő kapcsolatok eredetének feltárását. MTI
HÍRNÖK – HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-70-417-9952 T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
12
CSALÁD / EGÉSZSÉG
Hírnök
Ártalmas mennyiségű alkoholt iszik otthon több millió brit Angliában nyolcmillió ember olyan sok bort, sört, vagy röviditalt fogyaszt otthon, amely már káros az egészségére.
Az egészségügyi fejlesztésekkel és az egészségügyi ellátások terén tapasztalható egyenlőtlenségekkel foglalkozó hatóság (Office for Health Improvement and Disparities – OHID) adatai szerint megnövekedett azok száma, akik már veszélyes mennyiségű alkoholt fogyasztanak – írja a The Guardian. Bár az adatok Angliára vonatkoznak, a jelenség NagyBritannia egész területén megfigyelhető. Julia Sinclair, a brit pszichiáterek kollégiumának elnöke szerint a növekedésért részben az a felelős, hogy az emberek a koronavírus-járvány alatt otthon kezdtek inni, az iszogatás pedig ezért órákkal tovább tart, mint ha egy pubban töltenék az időt.
A YouGov brit közvéleménykutató cég felmérései szerint Anglia felnőtt lakosságának 18,1 százaléka növekvő, vagy magas kockázatot jelentő mennyiségű alkoholt ivott a 2021 októberéig tartó három hónapban. Ez jóval magasabb érték, mint a a járvány előtti időből származó 2020. februári adat: akkor 12,4 százalékra, azaz 6 millió emberre volt ez érvényes. 2019 októberében 11,9 százalék, mintegy 5 millió ember ivott ennyit. A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) egy felnőttnek hetente legfeljebb 14 egységnyi alkohol fogyasztását javasolja. Sinclair szerint a legutóbbi adatok alapján kétszer annyi férfi iszik veszélyes mennyisé-
Börtönorvos a páciensnek: – Van egy jó hírem és egy rossz hírem! Melyikkel kezdjem? – A jó hírrel! – Nos, hamarosan letelik a büntetése! – De doktor úr, én életfogytiglant kaptam! – Na, ez a rossz hír... * – Főnök úr, kivehetek két nap szabadságot, hogy meglátogassam a vidéken élő anyósomat? – Szó sem lehet róla! – Köszönöm, tudtam, hogy megértő lesz. * Megy haza az ember, amikor elé ugrik egy útonálló: – Pénzt vagy életet! – Pénzt, pénzt! T OVÁBBI
gű alkoholt, mint nő. Emellett azt is sugallják a felmérések, hogy sokan még mindig küzdenek a pandémia okozta bizonytalanságérzettel és szorongással, míg másoknak szokásává vált az alkoholfogyasztás. Sokan még nem jutottak el arra a szintre, hogy észrevegyék, problémájuk van. Az otthoni ivás órákon át eltarthat, és az emberek nem tartják számon, mennyit ittak, „hiszen az italok nem egységben érkeznek”. Sinclair kiemelte: a páciensek sokkal súlyosabb állapotban kerülnek kórházba, sokan a delirium tremens, azaz súlyos alkoholmegvonásos tünetegyüttes állapotában érkeznek és az intenzív osztályra kerülnek. Több embert láttam ilyen állapotban a járvány alatt a kórházunkban, mint az azt megelőző hat évben összesen – fogalmazott Sinclair. MTI
ÉR DE KES, RO VATOK, CIKKEK...
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
www.hirnok.hu w w w. hir no k. hu
Hírnök
CSALÁD / EGÉSZSÉG
13
Már az újszülöttek is érzékelik a társas viszonyokat Magyar kutatók először igazolták, hogy a beszédre specializált agyterületek már születéskor azonosítják az emberi kommunikációt, még akkor is, ha maga az újszülött nem vesz részt az interakcióban. A felfedezés, amelyről a Scientific Reports című folyóiratban számoltak be a kutatók, új perspektívát nyit a nyelv fejlődésének megismerésében.
Mint az ELTE közleményben olvasható, a nyelvevolúció legtöbb elmélete szerint a nyelv elsajátításához születésünktől fogva a nyelv belső nyelvtani szabályrendszerére, vagy pedig a nyelvi jelek szimbolikus, absztrakt természetére kell érzékenynek lennünk. Arra azonban egyik elmélet sem tér ki, hogy vajon velünk született-e az a képesség, hogy érzékelni tudjuk a kizárólag emberre jellemző kommunikációs információátadást – olvasható az MTI-hez eljuttatott összegzésben. Forgács Bálint, az ELTE Kognitív Pszichológia Tanszékének kutatója és munkatársai tanulmányukban arra jutottak, hogy ez a képesség velünk született. Azt már tudtuk, hogy az újszülöttek beszédre specializálódott agyterülete képes a beszédből „kivonni” a nyelvi szerkezetet. Feltételeztük, hogy az agyterület további titkokat tartogathat, ha több beszélő közti párbeszédeket mutatnak meg a kisbabáknak – magyarázta Forgács Bálint. A kísérletben a kutatók hangszórókon keresztül háromféle módon játszottak le szavakat újszülötteknek. Az egyik esetben két különböző hang ismételte váltakozva a szavakat, a másikban egy hang mondta ki ugyanazokat a szavakat, a harmadikban pedig két hang ugyanazokat a szavakat ismételgette vissza egymásnak. A bal frontotemporális régió (ideértve a Broca-területet) abban az esetben volt a legaktívabb, amikor különböző hangok ismételtek felváltva szavakat. Ez azt jelzi, hogy a nyelvi feldolgozást végző agyterületek már a születéskor aktívak, és nem kizárólag a nyelv struktúráját azonosítják, de a funkcionális nyelvhasználatra is érzékenyek – magyarázta Gervain Judit, a Padovai Egyetem kutatója. Úgy tűnik, hogy ez a veleszületett rendszer az anya-csecsemő kettősön kívül eső, azaz harmadik felek közti információcserét, kommunikációt is érzékeli – tette hozzá a kutató. Az eredmények szerint tehát velünk született mechanizmusok révén lehetünk képesek az
emberi kommunikáció beazonosítására, ami új perspektívát nyit a nyelvevolúcióra is – összegezték az eredményeket. A beszámoló szerint az is újdonság, hogy a nyelvet nem csupán nyelvtani, strukturális jellegzetességei alapján fedezzük fel és tanuljuk meg, de használata, a beszélők és hallgatóság interakciós mintái alapján is. A kutatás elsőként mutat rá, hogy az újszülöttek nem csak azt képesek követni, ha valaki interakcióba lép velük, de azt is, ha a környezetükben lévő emberek egymással interakcióban vannak, akár úgy, hogy ők nem részvevői a kommunikációnak. Ez pedig azt mutatja, hogy az újszülöttek jóval érzékenyebbek a társas viszonyokra, mint korábban gondoltuk – foglalták össze a vizsgálat eredményeit.
O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
14
CSALÁD / EGÉSZSÉG
Hírnök
Emelkedett a házasságkötések száma is
Többen születtek, kevesebben haltak meg Az előzetes adatok szerint 2021 decemberében 7336 gyermek született és 16 106-an haltak meg, 2020 decemberéhez viszonyítva az élveszületések száma 1,8 százalékkal nőtt, a halálozásoké 6,1 százalékkal csökkent – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-t.
T OVÁBBI
4896-tal többen haltak meg. Tavaly decemberben a halálozások száma kevesebb volt, mint egy évvel korábban, miközben a születések száma kismértékben meghaladta az akkorit, ennek következtében a természetes fogyás 12 százalékkal csökkent, és a 2020. decemberi 9949-cel szemben 8770 volt. Decemberben 4320 pár kötött házasságot, ami 30 százalékkal, 1008-cal több a 2020 decembe-
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
rinél. Tavaly 93 000 gyermek jött világra, 0,7 százalékkal, 662 újszülöttel több, mint 2020-ban. A születések száma legutóbb 2016-ban volt ilyen magas. Ezen belül januárban 9,4, április-júliusban 2,0 százalékkal kevesebben, míg február-márciusban 5,8, augusztus-decemberben 3,1 százalékkal többen születtek, mint 2020 azonos hónapjaiban. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
F
Közölték: tavaly decemberben 7336 gyermek született, 1,8 százalékkal, 131-gyel több, mint 2020 decemberében. 16 106-an vesztették életüket, 6,1 százalékkal, 1048-cal kevesebben, mint egy évvel korábban. A jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány második hullámának magas, 2020 decemberi bázisértéke – jegyezték meg, hozzátéve, hogy 2019 azonos időszakához képest viszont 44 százalékkal,
Hírnök
CSALÁD / EGÉSZSÉG
becsült értéke 1,59 volt a 2020-ra számított 1,56-hoz képest. Tavaly 155 ezren haltak meg, ami 9,9 százalékkal, 13 998-cal meghaladta az egy évvel korábbit, és 20 százalékkal, 25 397-tel múlta felül – a koronavírusjárvány előtti utolsó év – 2019 értékét. Január-februárban 12, március-áprilisban 51, május-júliusban 9,2 százalékkal többen, augusztusszeptemberben 0,1, októbernovemberben 5,9 százalékkal kevesebben hunytak el, mint 2020 azonos időszakában. A halálozások száma a születésekénél nagyobb mértékben emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás a 2020-ban mért 48 664-gyel szemben 62 ezer volt, ami 27 százalékos emelkedést jelent. 2021-ben 72 ezer pár kötött
T OVÁBBI
házasságot, ez 7,3 százalékkal, 4905-tel több az egy évvel korábbinál. A házasságkötések száma legutóbb 1986-ban volt ilyen magas. Január-februárban 7,0, augusztus-októberben 13 százalékkal kevesebb, márciusban 5,2, április-júliusban 33, november-decemberben 18 százalékkal több esküvőt regisztráltak, mint 2020-ban. Ezer lakosra 9,6 élveszületés és 16 halálozás jutott tavaly.
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
15
Az élveszületések aránya 0,1, a halálozásoké 1,5 ezrelékponttal magasabb volt, mint 2020-ban, ennek következtében a természetes fogyás 1,4 ezrelékponttal, 6,4 ezrelékre emelkedett. 2021ben ezer élveszületésre 3,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékponttal kevesebb az egy évvel korábbinál. A házasságkötési arányszám 7,4 ezrelék volt, ez 0,5 ezrelékponttal meghaladta 2020 azonos időszakáét. A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege mérsékelte a természetes fogyásból eredő népességcsökkenést, ennek eredményeként a 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma 2021 végén 9,689 millió volt – írta a KSH.
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
16
O T T H O N / I N G AT L A N
Hírnök
Az agglomerációban elérte a fajlagos négyzetméterár a 700 ezer forintot Tavaly az agglomeráció északnyugati szektorában mérték a használt lakásoknál a legmagasabb fajlagos árakat: Pilisjászfalun és Budajenőn kicsivel 700 ezer forint felett, Ürömön pedig kicsivel ez alatt volt a négyzetméterár – közölte az Otthon Centrum az MTI-vel.
Az ingatlanközvetítő hálózat értékesítési statisztikái alapján a három legdrágább Pest megyei település után 500-600 ezer forint közötti négyzetméterárral Szentendre, Solymár, Szigetmonostor, Halásztelek, Dunakeszi, Mogyoród, valamint Kistarcsa következett. Arra is kitértek, hogy tavaly a 187 Pest megyei település közül 154-ben volt pozitív a vándorlási mérleg, vagyis többen költöztek az adott településre, mint ahányan távoztak onnan. 2018 és 2020 között 48 ezer fővel nőtt a megye népessége.
A közleményben megjegyzik, hogy ez komoly terhet ró a települések infrastruktúrájára, mert bár folyamatos az elővárosi vasútfejlesztés és az elkerülő utak építése, de a fejlesztések időigényesek és behatároltak, ami az egyéni közlekedés felé tereli az ingázókat. Mindezek ellenére töretlen az agglomeráció népszerűsége – mondta Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője, aki szerint már a pandémia előtt is érezhető volt az agglomeráció kedveltsége, amire a vírust követő általános
lezárás csak ráerősített. Hozzátette, hogy ez az árak jelentős emelkedéséhez vezetett, a keresletnövekedés sok településen akár 20-40 százalékos áremelkedést is generált. Különösen az eddig kedvezőbb árfekvésű térségekben volt jelentős a változás: a Vecsési járás településein 38 százalékkal, a Szigetszentmiklósi járásban 28 százalékkal, a Monori járás településein pedig 27 százalékkal nőttek a használt házak négyzetméterárai – olvasható az Otthon Centrum közleményében.
A szöszi és a barátja elmennek horgászni a tóra. Bérelnek horgászfelszerelést, egy fullos motorcsónakot és kiváltják a napijegyet. Egész nap ülnek a csónakban, de összesen egy kis keszeget sikerül fogniuk. Megszólal a barát: – A francba, ez a nyamvadt kis keszeg 50 ezer forintomba került! Mire a barátnő: – Jujj, még szerencse, hogy csak egyet fogtunk belőle!
Értesülj azonnal a
Hírnök megjelenéséről
és vedd át az ajándékutalványt!
Hírnök HírM@il
Hírnökös Hírek és Ajándékok
Iratkozz fel: www.hirmail.hu T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu
Hírnök
O T T H O N / I N G AT L A N
17
Meghaladta az 1 millió forintot a fővárosi újlakás piacon az átlagár Januárban az új lakóingatlanok budapesti piacán az átlagos négyzetméterár éves bázison 17 százalékkal, 1,03 millió forintra emelkedett a kínálatban, így átlépte az 1 millió forintos határt, amire korábban nem volt példa – közölte az ingatlan.com az MTI-vel.
Hozzátették, a fővárosban már csak 11 olyan kerület van, ahol az átlagos négyzetméterárak elmaradnak a milliós szinttől. A három legdrágább városrész az I., a II. és a XII. kerület, ahol 1,7-1,9 millió forintnál jár a fajlagos átlagár, ami az egy évvel korábbit 1442 százalékkal múlja felül. A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta, a három legnagyobb legjelentősebb kínálattal rendelkező kerület a III., a XI. és a XIII., ezekben egyenként több mint 500 új lakást kínálnak értékesítésre 1,1-1,2 millió forintos négyzetméteráron, ami 20-32 százalékos drágulásnak felel meg. Budapesten a XIX, a XX. és a XXI. kerület
a legolcsóbb, 612-788 ezer forintos négyzetméterárakkal. Az ingatlanhirdetési portál szerint a megyeszékhelyek közül Debrecen a legdrágább 788 ezer forintos fajlagos átlagárral, ami 23 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. Utána Veszprém és Szeged következik, ahol az éves áremelkedés 32 és 34 százalék volt, így 766 ezer és 743 ezer forintra rúgtak a négyzetméterárak. A legalacsonyabb négyzetméterárakkal rendelkező megyeszékhelyeken: Kaposváron és Békéscsabán 446 ezer és 500 ezer forintos átlagos fajlagos árral hirdették meg az új lakásokat. Balogh László a közleményben arra is rámutatott, hogy már tavaly megugrott a lakásépítési kedv, amely az idén és a következő évben sok újlakás-átadást vetít előre. Tavaly az év első tizenegy hónapjában több mint 27 ezer lakásépítési engedélyt adta ki a hatóságok, ami 20 százalékkal több mint amennyi 2020 teljes egészében született. A szakértő hozzátette: a növekedés elsősorban a 2021-ben újból bevezetett kedvezményes lakásépítési áfának köszönhető, amit tovább erősíthet a tavaly ősszel elindított jegybanki zöld otthon program. Az idei év végéig megszerzett engedélyek értékét növeli, hogy 2022 után már csak ezek birtokában lehet kedvezményes áfakulccsal új lakást eladni – ismertette a közleményben Balogh László.
O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
18
O T T H O N / I N G AT L A N
Várakozáson felül teljesített az építőipar Meghaladta a várakozásokat az építőipar novemberi teljesítménye, kevesebb új szerződés mellett is van elég megrendelés – reagáltak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Novemberben 12,3 százalékkal, 2021 első tizenegy hónapjában 11,2 százalékkal nőtt az építőipar termelése az előző év azonos időszakához képest. Az előző hónaphoz mérve 4,9 százalék a termelési volumen emelkedése a sze zonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján. A megkötött új szerződések volumene 50,0 százalékkal csökkent – jelentette a KSH. Az elemzők a visszafogottabb szerződésállományt részben az állami beruházások csökkenésének tulajdonítják.
A mérséklődés a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. makrogazdasági üzletágának vezetője szerint indokolt, mert a kereslet ezzel együtt is kiemelkedő. Regős Gábor hangsúlyozta, hogy az építőipari termelés felfelé húzhatta a gazdasági teljesítményt a negyedik negyedévben. Az adatok annak ellenére kedvezőek, hogy az építőipar az előző év azonos időszakában is jól teljesített, nem magyarázható tehát bázishatással az emelkedés – tette hozzá. A Takarékbank vezető elemzője úgy véli, hogy az
otthonteremtési és felújítási támogatások kedvezően hatottak az építőiparra, és viszszatérni látszanak a magyar piacra a külföldi befektetők is. Horváth András szerint a ke resletet a hitelkamatok emelkedése fé kez heti, bár ezt a zöldhitel részben ellensúlyozhatja. Nagyobb kihívásnak tartja az alapanyag-ellátást és azok drágulását, ami kivitelezések és beruházások csúszását is okozhatja. Az exportkorlátozás némileg javított a helyzeten, de a korábbi alacsony árak várhatóan nem térnek már vissza – tette hozzá. Az elemző szerint a nehézségek ellenére a magyar építőipar 2022-ben is jó évet zárhat.
A TikTok sztár többet keres, mint a legnagyobb vállalatok vezetői A TikTok videomegosztó portál legnagyobb sztárja majdnem kétmillió dollárral többet keresett tavaly, mint a világ egyik legnagyobb olajvállalatának vezetője egy évvel korábban – jelentette az Axios amerikai hírportál.
A lap a The Wall Street Journal című politikai gazdasági napilap összesítésére hivatkozva azt írja, hogy Darren Woods, az ExxonMobil elnök vezérigazgatója 2020-ban 15,6 millió dollárt vitt haza, míg Charli D'Amelio, a TikTok legjobban kereső alkotója tavaly 17,5 millió dollárt keresett. A hatalmas összeg szponzorálásból, saját divatáru márkájából és a Hulu streamingT OVÁBBI
szolgáltató által készített egyik sorozatból származott. Bevételével D'Amelio megelőzte a 14,7 millió dollárt kereső Kevin Johnson Starbucksvezért, a 13,1 millió dolláros gázsival rendelkező Ed Bastiant, a Delta Airlines első emberét és Chris Kempczinskit is, aki a McDonald's elnök-vezérigazgatója és 2020-ban 10,8 millió dollárt keresett. Charli D'Amelio mindössze
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
17 éves, több mint 10 éven át versenyszerűen táncolt. Több mint 133 millió követője van a TikTokon, és 10 milliárd feletti kedvelésnél jár. Ő volt az első a portálon, akinek 50, majd 100 millió követője lett. 2019 óta aktív. Rövid videóit több millióan nézik, van amelyiknek a nézettsége majdnem az 50 milliót is eléri. Charli D'Amelio húga, Dixie szintén aktív a TikTokon. Olyannyira, hogy ő a portál második legjobban kereső alkotója. Ketten együtt több mint 27 millió dollárt vihettek haza tavaly. MTI
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
O T T H O N / I N G AT L A N
19
Újabb panelreneszánsz indult a lakáspiacon Egyre népszerűbbek a panellakások az ingatlan.com elemzése szerint, amelyben több mint 160 ezer hirdetés alapján vizsgálták meg az érdeklődés alakulását, valamint az árak változását a lakáspiacon.
A cég az MTI-vel közölte: tavaly a fővárosi és a megyeszékhelyeken lévő eladó panellakásokra több mint félmillió érdeklődés jutott az ingatlan.com-on, ami 4 százalékkal haladta meg a 2020-as szintet. Az egy eladásra kínált lakásra jutó kereslet a paneleknél 6 százalékkal nőtt éves szinten, míg a téglalakások iránti kereslet stagnált. Az idén januárban tavaly októberhez képest az egy eladó panellakásra jutó érdeklődések száma 14 százalékkal emelkedett, miközben a téglalakások iránti kereslet feleekkora mértékben nőtt. Az egy panelhirdetésre jutó érdeklődések száma közel 2 éves csúcson van, legutóbb 2019 tavaszán volt hasonlóan magas – közölték. A társaság elemzése szerint a panellakások népszerűségéhez alacsonyabb áruk mellett az is hozzájárul, hogy azokat a bankok is szívesen hitelezik. Az ingatlan.com úgy véli „idén ez lehet nagyvárosi vevők menekülőútja a lakásdrágulás és hitelkamatok emelkedése elől”. Megjegyezték, hogy a panellakások alacsonyabb ára miatt a CSOK és babaváró támogatások, illetve a kamattámogatott hitelek jóval nagyobb arányú segítséget biztosítanak, mint
egy drágább, téglalakás esetében. Az ingatlan.com körképe szerint az idén januárban a fővárosi panellakások átlagos négyzetméterára 643 ezer forint a kínálati piacon. A téglalakásokra 867 ezer forintos átlagár a jellemző. A XI. kerületi panelingatlanok a legdrágábbak, azokért négyzetméterenként 776 ezer forintot szeretnének kapni az eladók, míg a legolcsóbb városrész a XXIII. kerület, ahol 522 ezer forintot kérnek egy négyzetméterért. A megyeszékhelyeken a panelek átlagos négyzetméterára 421 ezer forint, a téglalakásoké 491 ezer. Az összeállítás szerint a veszprémi paneleket kínálják a legmagasabb áron, 563 ezer forintért, a legolcsóbb pedig Salgótarján 216 ezer forintos átlagos négyzetméterárral.
– Pincér, egy pók van a levesemben! Azonnal küldje ide a főnökét! – Hiába küldeném, ő is fél a pókoktól. T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
20
Hírnök
KÖZLEKEDÉS
Mitsubishi: újabb ASX-korszak A Mitsubishi régi kedvenc, ezért is volt sokunknak hiányérzete a márka újdonságai, friss produktumai iránt – főként itthon, ahol a nagy japán klasszikusok egyike, mintha kevésbé lenne szem előtt. De nem marad ez így, mivel a Mitsubishi Motors 2023-ban színre lép az új ASX-modellel!
A jövevény 2023-ban jelenik meg Európában a kisméretű SUV-szegmensben. Az autó a legmodernebb technológiákkal és hajtásláncokkal, köztük plug-in hibrid (PHEV) és hibrid (HEV) hajtásokkal gördül be a szalonokba. A kocsi amúgy a Mitsubishi harmadik plug-in hibrid SUV
modellje az Outlander PHEV és az Eclipse Cross PHEV után. A Mitsubishi Motors Europe bejelentése szerint, az új generációs ASX már 2023 tavaszán kapható lesz. Az ASX új generációja a jelenlegi modellt váltja le, amely 2010-es piacra lépése óta közel 380 ezer példányban
kelt el, és ezzel az elmúlt évek egyik legsikeresebb Mitsubishije lett. A Renault-NissanMitsubishi Alliance CMF-B padlólemezére épül. A Renault Valladollid-üzemében, Spanyolországban gyártják. Sz.Z.A.
Megduplázta vagyonát a világ 10 leggazdagabb embere London, 2022. január 17., hétfő (MTI) - Kétszeresénél is nagyobbra növelte vagyonát a világ 10 leggazdagabb embere a pandémia kezdete óta – írta a The Guardian online kiadása.
Az Oxfam jótékonysági szervezet jelentése szerint a részvény- és ingatlanárak megugrása miatt a 10 leggazdagabb együttes vagyona 1500 milliárd dollárra (476 ezer milliárd forint) nőtt, ez tovább növelte a szegények és a gazdagok közti szakadékot. A Világbank adatai alapján a világjárvány kezdete óta 163 millióval több ember szorult a szegénységi küszöb alá, míg a szuper-
gazdagok profitáltak a kormányok élénkítésre adott támogatásaiból, mellyekkel a pandémia hatásait akarták ellensúlyozni. Az Oxfam jelentésében azt írta, hogy 2020 márciusa és 2021 októbere között a világ népessége 99 százalékának csökkent a jövedelme, míg Elon Musk, a Tesla alapítója, valamint a többi kilenc szupergazdag naponta együttesen 1,3
milliárd dollárral lettek gazdagabbak. A listavezető Musk jelenlegi vagyona a Forbes magazin gazdaglistája szerint 294,2 milliárd dollár, a járvány kezdete óta megtízszereződött. Az Amazon-alapító Jeff Bezos, a lista második helyezettje 67 százalékkal, 202,6 milliárdra növelte gazdagságát. Mark Zuckerberg Facebook-alapító vagyona megkétszereződött, vagyis 118 milliárdra ugrott, a microsoftos Bill Gatesé 31 százalékkal gyarapodott, most mintegy 137 milliárdra rúg. MTI
Hírnök
21
KÖZLEKEDÉS
Pörgetés, egykerekezés, „túráztatás”, indokolatlan fékezés…
Az erőszakos vezetést is büntetik már Romániában Romániában a kormány a közlekedési szabályok szigorításáról fogadott el rendeletet, amely alapján ezentúl a vezetői jog felfüggesztésével büntethetik az erőszakos járművezetőket.
A rendelet bevezeti a KRESZ-be, és kihágásnak minősíti az „agresszív vezetés” fogalmát. Ezt az a járművezető követi el, aki másik járművet veszélyesen megközelítve, indokolatlan fékezéssel, vagy más módon próbálja megfélemlíteni (leszorítani), annak vezetőjét, villogással, dudálással követeli, hogy az előtte haladó szabadítsa fel a sávot, a forgalmi sávok között cikázik, a kerekeket pörgetve indul, kétkerekű járművet egy keréken vezet, szándékosan megcsúsztatja a jármű kerekeit, kézifék berántásával fordítja vissza járművét, vagy a környezetét zavaró módon, hangosan „túráztatja” a motort. Az agresszív vezetést a második szabálysértési kategóriába sorolja a román KRESZ, vagyis ezért nemcsak 580-725 lejes (1 lej=72,53 forint) pénzbírság jár, hanem 30 napra felfüggesztik a vezetői engedélyt is. Amennyiben az erőszakos
vezetés anyagi kárral járó balesetet eredményez, a bírság 870-1160 lej közötti összegre emelkedik, a jogosítványt pedig 60 napra függesztik fel. A rendelet súlyosabb (13052900 lejes) bírsággal bünteti és a vezetői jog 90 napos felfüggesztésével bünteti azokat, akik indokolatlan módon az autópálya leállósávjában közlekednek, és 120 napra növeli a jogosítvány-felfüggesztés időtartamát azok esetében, akik visszafordulnak, vagy az autópályán a forgalommal ellentétes irányban haladnak, tiltott helyen hajtanak át másik pályaszakaszra, vagy a tilos jelzés ellenére áthajtanak vasúti átjárón. A gyorshajtás büntetésében új küszöböt vezetnek be: 120 napra felfüggesztik a vezetői jogát annak a sofőrnek, aki óránként több mint 70 kilométeres sebességgel lépi túl az adott szakaszon megengedett maximális sebességet. Eddig a 90 napos eltiltás volt a legsú-
lyosabb büntetés, amelyet az óránként 50 kilométernél nagyobb sebesség-túllépés esetében szabnak ki. Az elsőbbségadás elmulasztásáért és szabálytalan előzésért kirótt büntetés is szigorodott: az eddigi 30 nap helyett ezentúl 60 napig függesztik fel a vétkes sofőr vezetői jogát. „Véget kell vetni a vérontásnak a román utakon” – jelentette ki a kormányülés után Lucian Bode belügyminiszter, aki szerint a KRESZ szigorításának egyik célja az országutak felelőtlenül vezető „fenegyerekeinek” a megfékezése. Tavaly 1878-an vesztették életüket közúti balesetben a román utakon, 8 százalékkal többen, mint 2020-ban – emlékeztetett a belügyminiszter. Az Európai Unióban lakosságarányosan továbbra is Romániában történik a legtöbb halálos kimenetelű közlekedési baleset. Az egymillió lakosra jutó, 2020-ban bekövetkezett 85 halálos baleset több mint kétszerese az uniós átlagnak. Baranyi László, az MTI tudósítója
22
A J Á N L AT U N K
Hírnök
MEGOLDJUK A HIRDETÉST, MÉDIÁBAN MEGJELENÉST! A Hírnök Magazin Regionális megjelenései: BUDAPEST (Főváros) Veresegyház és környéke (Veresegyházi Kistérség), Gödöllő és környéke (Gödöllői Kistérség), Szentendre és környéke (Szentendrei Kistérség), Dunakeszi és környéke (Dunakeszi Kistérség), Vác és környéke (Váci Kistérség), Ráckeve és környéke (Ráckevei Kistérség), Budaörs és környéke (Budaörsi Kistérség) Érd és környéke (Érdi Kistérség)
XVII. kerület
ÖNKORMÁNYZATI-, HELYI-, HIRDETÉSI- és egyéb ÚJSÁGOK, HONLAPOK, TELEVÍZIÓK, TÁBLÁK... KORREKT, GYORS ÉS EGYSZERŰ HIRDETÉSFELVÉTELE! Nyomdai munkák! Ofszet és Digitális nyomtatás!
06-70-417-9952 – hirnok@hirnok.hu
Hírnök
23
Á L L AT I
Jelentősen nőtt a kutyatartók száma a vírusidőszakban Jelentősen nőtt a kutyatartók száma a vírusidőszakban, 2021 nyarára minden második magyar háztartás kutyatartó lett, így a kutyák száma Magyarországon már jócskán meghaladhatja a 3 milliót – tájékoztatta az Állatorvostudományi Egyetem az MTI-t.
A tavalyi évben 50,4 százalékra emelkedett a magyar kutyatartó háztartások ará nya, egy korábbi, 2018-as reprezentatív kutatásban ez az arány még csak 36 százalékos volt – derül ki az Állatorvostudományi Egyetem kutyatartást vizsgáló, 2021-es országos, reprezentatív felmérése eredményeit ismertető publikációból. A tanulmány szerzői Vetter Szilvia és Vizi Veronika, az egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központ kutatói, valamint Ózsvári László, az egyetem Törvényszéki Állatorvostani és Gazdaságtudományi Tanszék kutatója kvantitatív vizsgálat alapján, reprezentatív mintán mutatják be a kutyatartási szokások alakulását 2021 nyarán Magyarországon. Rámutatnak egyebek mellett a kutyatartó háztartások jelentősen megnövekedett arányára, a kutyatartók demográfiai jellemzőinek változásaira, a kutyaválasztás és a kutyatartás aktuális szempontjaira. A kutatásból egyebek mellett kiderül, hogy a gazdával rendelkező kutyák száma
meghaladja a 2,8 milliót, ehhez hozzáadva a gazdátlan egyedeket, Magyarországon a kutyák száma túlszárnyalhatja a 3 milliót, amely minden eddiginél nagyobb számot jelent. A legtöbben, a megkérdezettek 33,4 százaléka egy kutyát tart, a háromnál többel rendelkező gazdák száma csupán 1 százalék. A nők (56,3 százalék) nagyobb arányban tartanak kutyát, az egyes életkori csoportok közül némileg kiemelkednek a 60 év felettiek, akiknek 23,3 százaléka kutyatartó. Mint írják, 2018-ban még több férfi tartott kutyát, mint nő, és a negyvenes korosztályra volt leginkább jellemző az ebtartás. A tanulmány szerint viszonylag kevés, 14, 5 százalékos a menhelyekről, gyepmesteri telepekről örökbe fogadott ebek aránya. A gazdák nagy része nem átgondolt kiválasztási folyamat révén jutott állatához, hanem ismerőstől fogadta be (21,7 százalék), 22,1 százalék ajándékba kapta, és 7,4 százalék azok aránya, akik az utcáról fogadták be, és csupán 2 százalék örökölte a kutyát.
Sokan véletlenszerűen jutnak kutyájukhoz, nem mérik fel annak valós igényeit, ami később ember- és állatvédelmi problémák forrása lehet. A gazdák többsége úgy érzi, hogy inkább (33,8%), vagy teljes mértékben (46,5%) tisztában van az őket érintő jogi kötelességekkel. A megkérdezettek többsége inkább elégedett kutyája engedelmességével, de 84,7 százalékuk se iskolába, se kiképzőhöz nem viszi kutyáját, és nem is tervezi ezt. A felmérés megmutatta, hogy az ebtartók 98,3 százaléka egyetért azzal, a felelős állattartás alapjait már gyerekkorban érdemes elsajátítani, a kutyások 95,2 százaléka szerint az államnak (Agrárminisztérium) támogatnia kell az országos ivartalanítási akciót. Az Állatorvostudományi Egyetem tájékoztatója szerint az állatok nagy száma azt is jelzi, hogy növekvő szükség van állatokkal foglalkozó, megfelelően képzett szakemberekre, egyebek mellett állatorvosokra, valamint kutyatartást segítő árucikkekre és kutyabarát szolgáltatásokra. Az egyetem kutatása az Agrárminisztérium és a NÉBIH Gazdijogsi programjának keretei között készült – áll a közleményben.
24
Hírnök
ÉRDEKESSÉG
Harmadával csökkent a fagyos napok száma Harmadával csökkent a fagyos napok száma a klímaváltozás miatt az elmúlt 120 évben Magyarországon – állapították meg meteorológiai szakértők.
A Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően című oldalon közzétett cikkben Szabó Péter, az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlatkutatója és Pongrácz Rita meteorológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem meteorológiai tanszékének munkatársa kiemelte: a 20. század elején még 120 nap körül alakult Magyarországon a fagyos napok száma, amikor a napi minimumhőmérséklet 0 Celsius-fok alá csökkent. Ez a globális felmelegedés hatására napjainkra 80 nap alá csökkent, leginkább az Északi-középhegységben. A szakértők azt írták: a peszszimista forgatókönyv szerint
ezen trend erősödésére lehet számítani: évtizedenként további 5 nappal csökkenhet a fagyos napok éves átlagos száma. A megfigyelt változásokért egyértelműen az emberiség által gerjesztett klímaváltozás a felelős, mert a természetes hatások nem igazolják az ilyen fokú felmelegedést. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a téli hideg eltűnésének az energiafelhasználás szempontjából „csak első látásra örülhetünk”, ugyanis vele együtt a nyár is melegebb lesz, a hideg időszakok csökkenése pedig kiemelt kockázatot jelent a mezőgazdaságnak. A meteorológusok prognózi-
– Miért van több ember a Földön, mint majom? – ??? – Próbáltad már a fán csinálni? * Találkozik reggel két szomszédasszony. Mivel egész éjjel esett az eső, így szól az egyik a másikhoz: – De jól esett az éjjel. Mire a másik: – Mit tagadjam, nekem is.
T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
sa szerint további mintegy 1015 nappal csökkenhet a fagyos napok évi átlagos száma és 2-3 fokkal nőhet az évi legalacsonyabb minimumhőmérsékletek értéke. A jelenlegi kilátások szerint a következő évtizedekben a fagyos napok elsősorban az ország középső területein ritkulnak majd, az évi legalacsonyabb hőmérsékleti értékek pedig várhatóan inkább a déli és a keleti régiókban változnak jobban. Véleményük szerint azért sem érdemes „túlzottan örülni a kevesebb hidegnek”, mert például a nagy hidegben telelő kártevők sok gondot okoznak. Kiemelték azt is, hogy az energiafelhasználás szempontjából télen lehet spórolni. Az ezzel összefüggésben jelentkező nyári nagyobb mértékű forróság miatt viszont nőnek a hűtési igények, ami akár még nagyobb energiafelhasználással járhat. Ugyancsak fontos szempont az enyhébb telek és a csökkenő extrém hidegek mezőgazdaságra gyakorolt hatása, ez végső soron csökkentheti a megtermelt élelmiszerek menynyiségét – jegyezték meg.
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
Hírnök
CÍMJEGYZÉK / APRÓHIRDETÉS
ÁLLÁS, MUNKA Gödöllői telephelyünkre - Karosszéria lakatost vagy lakatost keresünk munkagépek elemeinek javítására, hosszútávra, jó csapatba. Tel: 0620/233-01-74; alfawintrade@gmail.com
ADÁS-VÉTEL Eladó-kiadó ingatlanokat keresek ügyfeleim részére, sikeres eladás esetén 2% jutalékért, 20éves szakmai tapasztalat. Hívjon nem fog csalódni! T: 0620 3974 055 Vásárolnék... SIMSON S 51, MZ Es,Ts 250, Etz 250-251, Pannónia, Jawa, Tatrán típusú motorkerékpárokat, régi fa forgós fodrász széket, régi pedálos gyermek autót. Tel.: 06-30950-9383, vagy 18 óra után üzenet rögzítőn 0628-437-345 és visszahívom. E-mail: rokakrisz@invitel.hu Keresek azonnali készpénzfizetéssel régi motort/motorokat, elsősorban üzemképes,
25
rég nem használt, fellelt motorokat! Simson, MZ, Jawa, Pannónia, Komár, Babetta, Simson Star stb. típusú motorokat! Hívjon bizalommal! Tel.: 06-20-212-4247
S Z O L G Á LTAT Á S Villanybojler tisztítása, vízkőtelenítése, javítása, cseréje, gázkészülék cseréje villanybojlerre. 06-70-943-4372 Fűtéskorszerűsítés, konvektor cseréje, konvektor helyett radiátoros fűtés kialakítása. 06-70-943-4372 Kazáncsere teljes körű szereléssel, ügyintézéssel, akár kéménybéleléssel. 06-70-9434372 Fűtésrendszer vegyszeres gépi átmosás 06-70-943-4372 Konténeres Szilárd Hulladékszállítás Gödöllőn és környékén. Tel.: 06-20-944-7515; www.kontenergyorsan.hu
T OVÁBBI INFORMÁCIÓK HAGAZIN ÍRNÖK :M Aw GAw. ZIN : www.hirnok.hu O NLINE K IADVÁNY, ADTÉMÁBAN IGITÁLIS :M w hir no k. hu
26
Á L L Á S A J Á N L AT
T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu
Hírnök