Skip to main content

Gödöllő és környéke Hírnök 2021 Július

Page 1

XVIII. évf. 2021/7

2021. JÚLIUS

INFORMÁCIÓS MAGAZIN

GÖDÖLLŐ ÉS KÖRNYÉKE (Gödöllői Kistérség) Csömör, Dány, Gödöllő, Isaszeg, Kerepes, Kistarcsa, Nagytarcsa, Pécel, Szada, Vácszentlászló, Valkó, Zsámbok


22

GA ZDASÁG / MUNKA CÍMLAPSZTORI

Hírnök

Audi váltotta a Google-t a legvonzóbb munkáltató dobogón A fiatal, 16-28 év közötti munkavállalók körében az idén az Audi, a Telekom, a Bosch, az OTP és a Mol a legvonzóbb munkáltató, tavaly a Google állt a dobogó csúcsán, de most visszacsúszott a hatodik helyre – közölte a Zyntern.com az MTI-vel.

A gyakornoki és frissdiplomás állásportál idén negyedik alkalommal végzett országos kutatást, amelyben több mint 4000 fiatal munkaerőpiaci preferenciáit vizsgálták. Egyebek mellett rákérdeztek a munkahelyválasztási szempontjaikra, hosszútávú terveikre, pályakezdő fizetési igényükre. A felmérésből kiderült, a pozitív munkahelyi légkör a legfontosabb szempont a fiataloknak. A nyitott, támogató vezető mellett a cégen belüli előrelépési lehetőségek, a gyakornokokhoz való támogató hozzáállás és a munkahelyi infrastruktúra tartozott a választás elsődleges szempontjai kö-

zé. A tavalyi és a 2019-es kutatással szemben idén a rugalmas munkavégzés és a valódi szakmai feladatok iránti igény a sorrendben hátrébb kerültek. Közölték, a válaszadók 54

százaléka multinál dolgozna, de 43 százalék saját vállalkozás indításán is gondolkozik, 30,9 százalékuk startup cégnél, 24,6 százalékuk pedig az állami szférában helyezkedne el. A felmérésben résztvevők

XVIII. évf.

7. szám; 2021. Július MEGJELENIK: MINDEN HÓNAP ELSŐ CSÜTÖRTÖKÉN

Online magazin – www.hirnok.hu Megrendelés: www.hirmail.hu FŐSZERKESZTŐ: Meggyesi Gyula 06-20-9359-952 hirnok@hirnok.hu FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: Fejér Andrea 06-20-480-1751 info@hirnok.hu

átlagos fizetési igénye nettó 248 800 forint volt. Kiderült, hogy a legmagasabb átlagos fizetési igényeket az orvosi, a műszaki, mérnöki, valamint az IT területeken várnának. Továbbra is sokan dolgoznának autóiparban, vagy a telco szektorban, de a gyógyszergyártók és kereskedelmi cégek népszerűsége nagyot ugrott a korábbi évekhez képest. A legnépszerűbb cégek a 2020-as évhez képest kicsit változtak. A tavalyi első helyezett Google idén lekerült a dobogóról, helyét pedig az Audi vette át, a Bosch és a Telekom megőrizte előkelő második és harmadik pozícióját. 2021-ben épphogy lecsúszott a dobogóról az OTP Bank és a Mol. Az első tízben helyett kapott még a Morgan Stanley, a Vodafone, a Mercedes és a Richter Gedeon.

KÖZPONT ÉS LEVÉLCÍM: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. Telefon/fax: 06-28-540-160 HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-70-417-9952;

06-28-540-160; 06-20-9359-952; Kiadja a Alapítva: 1992

A HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT NEM VÁLLALUNK FELELŐSSÉGET! A programok, információk tájékoztató jellegűek! Az írások és hirdetések máshol történő megjelenéséhez kiadónk hozzájárulása szükséges.

Regionális megjelenések: BUDAPEST (Főváros) Veresegyház és környéke (Veresegyházi Kistérség), Gödöllő és környéke (Gödöllői Kistérség), Szentendre és környéke (Szentendrei Kistérség),

Dunakeszi és környéke (Dunakeszi Kistérség), Vác és környéke (Váci Kistérség), Ráckeve és környéke (Ráckevei Kistérség), Budaörs és környéke (Budaörsi Kistérség)

Fotók, grafikák: pixabay – www.pixabay.com freepik – www.freepik.com L Á TO G A S S

EL

HONLAPUNKRA:

w w w. h i r n o k . h u


Hírnök

3

ÉRDEKESSÉG

Javult a levegő minősége a pandémia idején Főként az időjárás természetes változékonysága és nem az új koronavírus-járvány feltartóztatására életbe léptetett korlátozások miatt javult a levegő minősége a pandémia idején az amerikai, európai városokban – állapították meg amerikai kutatók, feltérképezve az emberi egészségre káros, 2,5 mikronos finomszemcsés anyagok (szálló por) légköri koncentrációját Kínában, Európában és Észak-Amerikában.

A St. Louis-i Washington Egyetem, a Goddard Űrrepülési Központ, a Kaliforniai Műszaki Egyetem és az új-skócai Galhousi Egyetem kutatói műholdas adatokat, földi telepítésű megfigyelő állomásokat és új számítógépes modellezési rendszert alkalmazva alig találtak változást 2020 januárja és áprilisa között a szálló por koncentrációjában az előző évek – 2019 és 2018 – azonos időszakához képest, egyetlen kivételtől eltekintve – olvasható az EurekAlert hírportálon. A Science Advances című tudományos folyóiratban köz zétett tanulmányukban összehasonlítva a szálló por szintjét a három vizsgált év azonos időszakában – amikor a vizsgált térségekben mindenhol egyaránt elrendeltek kijárási korlátozásokat –, nem találtak sok nyilvánvaló jelet a levegő minőségének

javulására Észak-Ame ri ká ban és Európában. A legvilágosabb észlelhető jelet a szálló por csökkenésére az Észak-kínai-síkság fölött találtuk, ahol a legszigorúbb kijárási korlátozásokat rendelték el – mondta Melanie Ham mer, a Washington Egyetem kutatója. Hogy kiderítsék, valóban a kijárási korlátozások az okai ennek, a kutatócsoport vizsgálatot végzett. Egyik forgatókönyvükben a szennyezőanyag-kibocsátás állandó volt és csupán az időjárás volt egyedül a felelős a szállópor szintjének éves változásáért. Azt találtuk, hogy ez magyarázatot ad az általunk látott különbségek nagy részére – mondta Hammer. Másik forgatókönyvükben csökkentették a közlekedés okozta és ember által előidézett más nitrogén-dioxid-forrásból származó szennye-

Értesülj azonnal a

zést, amely tükrözte a kijárási korlátozásokat, amikor kevesebb ember ült gépkocsiba, kevesebb ipari létesítmény működött. Önmagában ez egyáltalán nem adott magyarázatot. De ha a kettőt vegyítettük, akkor vált érzékelhetővé az Észak-kínaisíkság szembeötlő eredménye – mondta Hammer. A kutató szerint ezen kínai térségben azért volt olyan szembeszökő a változás, mert ott igen szennyezett a levegő normális időkben. Valószínűleg nagyobb csökkenést tapasztalunk egy olyan térségben, ahol magasabb szintről kezd csökkeni a koncentráció – magyarázta. Észak-Amerikában és Európában egyenletesen csökken a szálló por koncentrációja. Meglepődtünk, hogy az időjárás ilyen domináns szerepet játszik a szállópor csökkenésében – tette hozzá. MTI

Hírnök megjelenéséről

és vedd át az ajándékutalványt!

Hírnök HírM@il

Hírnökös Hírek és Ajándékok

Iratkozz fel: www.hirmail.hu O NLINE T OVÁBBI K IADVÁNY INFORMÁCIÓK , D IGITÁLIS A TÉMÁBAN M AGAZIN : w : ww. w w w. hir hir nono k. hu k. hu


4

A J Á N L AT U N K

T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w w w. hir no k. hu

Hírnök


Hírnök

TUDOMÁNY

/

TECHNIKA

5

Chiphiány miatt lehet komoly fennakadás

Veszélyben az autók, okostelefonok és a háztartási gépek gyártása Legalább a jövő év közepéig tart a globális chiphiány, amely hátráltatja az autógyártást és veszélyezteti a fogyasztási célú technológiai termékek szállítását is – erre figyelmeztetett a világ egyik legjelentősebb elektronikai bérgyártója, a szingapúri székhelyű Flex.

A Flex harminc országban több mint száz üzemet működtet, elektronikai termékeit más vállalatok megrendelései alapján gyártja, a gyártási folyamat összes állomásánál – így a műszaki, tervezési, gyártási, elosztási, logisztikai tevékenységen át a termékek értékesítés utáni szervizeléséig – egyaránt jelen van. Ügyfelei közé olyan közismert vállalatok tartoznak, mint például a Ford Motor amerikai autógyártó, a Dyson brit technológiai csoport, az Ocado brit online kereskedelmi és techno-

lógiai cég vagy éppen a Hewlett-Packard Enterprise amerikai informatikai szolgáltató konszern. Lynn Torrel, a Flex beszerzési és ellátási lánc igazgatója a Financial Times című londoni üzleti napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy a gyártók egyre-másra rontják előrejelzéseiket arra nézve, hogy mikor ér véget a félvezetőkből kialakult globális hiány. Ilyen erős kereslet mellett a várakozások szerint 2022 közepén-végén szűnhet meg a (chip)hiány attól függően, milyen termékről van szó. Egye-

Az öreg székely részegen megy haza és beleesik a kútba. Kirohan hozzá az egész család, leengedik a kötelet és elkezdik felhúzni. Mikor kibukkan a feje a kútból, elkezd rettentően nevetni. Erre az asszony: – Ember, te meg mit röhögsz, hisz épp hogy csak megmentettük az életed! – Azon röhögök, hogyha elengedném a kötelet, hogy seggre esnétek!

Hírnök HírM@il

sek arra számítanak, hogy 2023-ban is hiány lesz félvezetőkből – mondta Torrel. A Financial Times értékelése szerint ez az egyik legborúlátóbb előrejelzés azóta, hogy a koronavírus-járvány után újrainduló gazdaságokban a kereslet élénkülése nyomán számtalan vállalat ütközött bele a termelés zavartalanságát és felfuttatását akadályozó chiphiányba. Sok vállalat keresi a módját annak, hogy biztosítsa a félvezetők folyamatos szállítását a hiány közepette is, például előrefizetés révén. A Tesla autógyártó pedig azt fontolgatja, hogy félvezetőket gyártó üzemet vásárol. Ázsiai elektronikai termelők az utóbbi időben többször figyelmeztettek, hogy a chiphiány kezd átterjedni és problémát okozni a televíziók, az okostelefonok és a háztartási gépek gyártásában. A helyzetet rontják a kínai technológiai vállalatokra kivetett amerikai szankciók, amelyek miatt Kína csökkentette a félvezetők importját. MTI

Hírnökös Hírek és Ajándékok

Aktuális Ajándékok: www.hirnokajandek.hu!

Kódokat kizárólag a HírM@il

olvasók kapnak(!) e-mail üzenetben

Iratkozz fel: www.hirmail.hu O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu


6

Hírnök

Á L L AT I

35 200 ausztrál dollár – 7,8 millió forint

Rekordösszegért kelt el egy ausztrál munkakutya Világrekordot jelentő 35 200 ausztrál dollárért (7,8 millió forint) kelt el egy ausztrál kelpie az online munkakutya aukción.

Az Eulooka Hoover nevű kétéves kant egy névtelenséget kérő juh- és marhatenyésztő vásárolta meg – írja a BBC hírportálja. Tenyésztője és trénere, David Lee szerint Eulooka Hoover ösztönösen jól bánik a

jószágokkal. Kedvesen viszonyul hozzájuk és pontosan érti, hogy mi történik. Képes beindítani a nyájösztönüket és békésen rávenni őket arra, hogy azt csinálják, amit kell, egyszerűen ilyen a természete

Egy lány elmegy a paphoz gyónni: – Vétkeztem, atyám, mégpedig a hiúság bűnébe estem. Naponta többször is megbámulom magam a tükörben, és azt mondom magamnak, hogy milyen gyönyörű vagyok. A pap erre felnéz, majd így szól: – Lányom, ez nem bűn, ez csak simán tévedés.

T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

– mondta Lee. A munkakutyák esetében a korábbi rekord 18 900 font (7,7 millió forint) volt, amelyet egy border collie-ért fizettek ki tavaly NagyBritanniában. Az ausztrál kelpie egy pásztorkutya fajta, amelyet fáradhatatlan munkakedv jellemez. Eredete a 19. századig nyúlik vissza. A Casterton Kelpie Association szokásos évi aukcióján 51 munkakutyára és kölyökre licitálhattak az érdeklődők. Egy kölyök kelpie az aukció történetében rekordot jelentő 9050 ausztrál dollárért kelt el. MTI

w w w. hir no k. hu


Hírnök

7

GAZDASÁG

Mégtöbb veszélynek vagyunk kitéve a termékhamisítás miatt A fogyasztók minden eddiginél több veszélynek vannak kitéve a termékhamisítás miatt – közölte az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) az MTI-vel.

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala által készített, Az európai polgárok és a szellemi tulajdon című, 2020-as tanulmány szerint a fogyasztók még mindig nehezen különböztetik meg a valódi termékeket a hamisítványoktól. A tanulmányban rámutatnak arra, hogy az európaiak 9 százalék állította, hogy valamilyen hamisítványt vetettek meg vele, de ezen belül az uniós tagállamok között jelentős különbségek vannak. A félrevezetett fogyasztók aránya Magyarországon 15 százalék, Bulgáriában 19 százalék, Romániában 16 szá zalék, a legalacsonyabb szá mokat az EU-n belül Svédországban (2 százalék) és Dániában (3 százalék) mérték. Idézik, hogy az Eurostat adatai szerint 2020-ban az európaiak több mint 70 százaléka vásárolt online, a hamisított termékekkel kapcsolatos bizonytalanság továbbra is fontos szempont az uniós polgárok számára. Ismertetik, hogy a hamisítványok az uniós behozatal 6,8 százalékát teszik ki 121 milli-

árd euró értékben, és szinte minden ágazatot érint, köztük a kozmetikumok és a játékok, a bor és más italok, az elektronikai termékek, a ruházat, de még a növényvédő szerek területét is. Hangsúlyozzák, a hamisítványok a fogyasztókra súlyos egészségügyi és biztonsági kockázatot jelenthetnek a veszélyes vegyi anyagoknak kitettség, de más veszélyforrások miatt is. A közleményben Christian Archambeau, az EUIPO ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a Covid-19 világjárvány felnagyította a szellemi tulajdont érintő bűncselekmények prob lémáját, mivel megemelkedett a polgárok egészségére és biztonságára további veszélyt jelentő hamis gyógyszerek és egészségügyi termékek száma. Ez a régóta fennálló probléma összehangolt fellépést igényel, a közelmúltban ismét a szervezett bűnözés elleni küzdelem tíz legfontosabb uniós prioritásának egyike lett. A közleményben kitérnek arra is, hogy a hamisítás nemcsak a fogyasztókat érinti, hanem jelentős kárt is

okoz az uniós gazdaságnak, különösen a kis- és középvállalkozásoknak. A szellemitulajdon-jogokkal, például védjegyekkel, vagy szabadalmakkal rendelkező vállalatok a jogaik megsértéséből eredően a forgalmuk csökkenéséről, a jó hírnevük megsértéséről, és a kompetitív előnyük elvesztéséről számoltak be. Az EU-ban működő összes kkv kevesebb mint 9 százaléka rendelkezik lajstromozott szellemitulajdon-joggal. Azok számára viszont, akik rendelkeznek vele, a szellemi tulajdon nagy előny: a szellemitulajdon-jogokkal, például szabadalmakkal, formatervezési mintákkal, vagy védjegyekkel rendelkező kkv-k egy munkavállalóra jutó bevétele 68 százalékkal magasabb az ilyenekkel nem rendelkező cégekénél, a munkavállalóik pedig magasabb bért kapnak – írják a közleményben. A spanyolországi Alicanteban működő EUIPO az EU decentralizált ügynöksége. Az intézmény az európai uniós védjegyek (EUTM) és a lajstromozott közösségi formatervezési minták (RCD) lajstromozását intézi, amelyekre az EU valamennyi tagállamában szellemi tulajdoni védelmet nyújt.

O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu


8

Hírnök

EGÉSZSÉG

A kávézás csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulását A kávé fogyasztása csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát – állapították meg brit kutatók, akik a BMC Public Health orvosi folyóiratban publikálták tanulmányukat.

A Southamptoni és az Edinburghi Egyetem szakemberei szerint bármilyen típusú kávé fogyasztása összefüggésbe hozható a krónikus májbetegség kialakulásának a májbetegséggel kapcsolatos halálozásnak a csökkent kockázatával azokhoz képest, akik nem fogyasztanak kávét. A kávé előnyös hatásai napi háromnégy csésze fogyasztása esetén a legoptimálisabbak. A tanulmány szerzői a brit Biobankban szereplő 495 585 ember adatait vizsgálták meg, akiknek ismertek voltak a kávéfogyasztási szokásai. Átlagosan 10,7 éven keresztül követték őket nyomon, hogy megfigyeljék, kiknél alakul ki krónikus májbetegség, vagy májjal kapcsolatos egészségügyi probléma – olvasható az eurekalert.com portálon. Az összes résztvevő 78 százaléka (384 818 ember) fogyasztott kávét, míg 22 százalékuk (109 767 ember) nem. A kutatás ideje alatt a résztvevők

T OVÁBBI

közül 3600 embernél alakult ki krónikus májbetegség és közülük 301-en hunytak el. Továbbá 5439 személynél alakult ki krónikus májbetegség, vagy zsírmáj (szetatózis), és 184 esetben alakult ki a leggyakoribb daganatos májbetegség, a hepatocelluláris carcioma. A kávét nem fogyasztókhoz képest a kávéfogyasztóknál 21 százalékkal kevesebb volt a krónikus májbetegség, 20 százalékkal a krónikus, vagy zsírmájbetegség és 49 százalékkal alacsonyabb a krónikus májbetegség miatti halálozás kockázata. A legnagyobb előny abban a csoportban mutatkozott, amely őrölt kávét ivott. Az őrölt kávé nagy mennyiségben tartalmaz kahveol és a kafesztol molekulákat, amelyekről állatokban kimutatták, hogy jótékonyan védenek a krónikus májbetegségek ellen. Az instant kávéban ugyan kevesebb kahveol és kafesztol van, de fogyasztóinál szintén megállapították, hogy csök-

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

kenthette a májbetegség kialakulásának kockázatát. A kockázat csökkenése kisebb volt ugyan, mint az őrölt kávét fogyasztók esetében, de a kutatás eredményei arra utalnak, hogy esetleg a kávé más összetevői, azok potenciális kombinációja is előnyös lehet a májbetegség kialakulása ellen. A tanulmány vezető szerzője, Oliver Kennedy kiemelte, hogy a kávé széles körben hozzáférhető, és a tanulmányban megállapított kedvező hatása azt jelenti, hogy potenciálisan felhasználható lehet a májbetegségek kialakulásának megelőzésében. Ez különösen a szegényebb országokban lenne értékes, ahol nehezebben férnek hozzá az emberek az egészségügyi ellátáshoz, és ahol sok áldozatuk van a krónikus májbetegségeknek. A kutatók ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a tanulmányban vizsgált résztvevők zömmel fehérek voltak, és jobb anyagi körülmények között éltek, ezért más országokra és populációkra nehéz általánosítani a kutatás megállapításait.

w w w. hir no k. hu

MTI


Hírnök

ÉRDEKESSÉG / EGÉSZSÉG

9

Az eszpresszó a legnépszerűbb kávé Magyarországon az eszpresszó a legnépszerűbb kávé egy felmérés szerint, ezt leginkább reggel fogyasztják az emberek, délután pedig főként tejeskávét.

A Costa Coffee és a GKI Digital közös kutatásában több mint 2700 személyt kérdeztek meg mindennapi szokásaikról, közülük mintegy 2000-en tartják magukat rendszeres kávéfogyasztónak. A válaszadók közül minden második (53 százalék) fogyaszt rendszeresen eszpreszszót, a következő legnépszerűbb kávétípus a tejeskávé (31 százalék) és a cappuccino (30 százalék). A férfiak leginkább

az egyszerű, de sokak szerint a legízletesebb kávét, az eszpresszót isszák: 64 százalékuk mondta, hogy rendszeresen ezt fogyasztja, míg a nők többsége inkább a tejes italokat. A kutatás szerint korcsoportbeli különbségek is mutatkoznak: a 18-29 éves korosztályban a legnépszerűbbek a tejes italok, ők az átlagos 30-31 százaléknál jóval magasabb arányban fogyasztanak cappuccinót (47 százalék) és caffe

Öreg néni megy az utcán két kezében két nejlonszatyorral. Az egyik zacskó lyukas, és minden lépésnél kihullik belőle egy ezres. Észreveszi ezt egy rendőr, megállítja a nénit. – Asszonyom, a szatyrából hullik a pénz! – Köszönöm, hogy szólt. Visszafordulok, hátha még megtalálok néhányat. – De honnan van ez a pénz? – kérdi a rendőr. – Talán lopta? – Jaj, dehogyis! A házammal szemben van egy stadion, és a részeg nézők mindig a kerítésemhez járnak elvégezni a dolgukat. Mikor odajönnek a bokrokhoz, és pisilni kezdenek, előugrok a bokorból egy ollóval, és így szólok: Azonnal fizess egy ezrest, vagy lenyisszantom! Hát innen van a pénzem. – Ötletes! – nevet fel a rendőr. – És a másik szatyorban mi van? – Hát, tudja, nem mindenki szokott fizetni.

lattét (46 százalék). A napszak is befolyásolja a kávéválasztási szokásokat, eszpresszót leginkább reggel fogyasztanak a válaszadók: 86 százalékuk iszik egyet rögtön ébredés után, de délben (39 százalék) és délután (34 százalék) is népszerű ez a változat. Szintén reggel népszerűek az egyéb tej nélküli kávéitalok, mint a doppio, americano, vagy az espresso lungo. A délutáni időszak inkább a tejes italoké – ilyenkor fogyasztják a legnagyobb arányban ezeket az emberek. A válaszadók több mint fele (55 százalék) minőségi kávét fogyaszt, ám ha nagyon muszáj, beéri az átlagossal is. A válaszadók negyede azt mondta, hogy bármit megiszik, a lényeg, hogy kávé legyen – főként a 25-29 évesek körében ma gas azok aránya (33 százalék), akik így gondolják. A válaszadók 14 százaléka inkább nem iszik kávét, ha nem minőségi a kínálat – ez különösen az 50-59 évesek körében jellemző, közülük minden ötödik gondolkozik így. MTI

O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu


10

CSALÁD / GYEREK

Hírnök

Két és fél éves kortól kezdődhetnek a gyermekkori emlékek Két és fél éves kor az az időszak, amelytől az emberek fel tudják idézni legkorábbi emlékeiket – állapította meg egy kanadai kutatás.

A Memory című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány egy teljes évvel korábbra teszi a legkorábbi emlékek felidézését az eddig készült tanulmányok megállapításaihoz képest. Az új-fundlandi Memorial Egyetem kutatóinak tanulmánya 21 évet ölel fel. Amikor a legkorábbi emlékünk megjelenik, az inkább egy mozgókép, nem pedig egyetlen nyugalmi emlék. Erről számol be sok ember, amikor megkérdezik legkorábbi gyermekkori emlékéről – idézte Carole Petersont, a tanulmány vezető szerzőjét a Phys.org. tudományos ismeretterjesztő hírportál. Peterson több mint 20 éve

kutatja az emlékezetet, főként a gyermekek és a felnőttek képességét arra, hogy felidézzék legkorábbi éveiket. Az új kutatásában a gyermekkori amnéziáról készült 10 korábbi tanulmányát vizsgálta felül, valamint az 1999 óta általa közzétett és nem publikált tudományos adatokat elemezte. A kutatásoknak 992 résztvevője volt, és 679 gyermeknek az emlékeit vetették össze szüleik visszaemlékezésivel. Az eredmények azt mutatták, hogy a gyerekek legkorábbi emlékezete korábbról ered, mint ahogyan azt ők gondolják, a szülők pedig ezt megerősítették. Egyik korábbi kutatásában

Az idős paraszt bácsi a város főutcáján egy tehenet árul. Arra jár egy rendőr, és mondja az öregnek: – Bácsikám, itt nem szabad árulni. Mit szólna, ha elvenném a tehenét? – Örülnék, mert lenne egy rendőr vejem. * „A horoszkópom azt mondja, a sors ujja rám fog mutatni. Sajnos a középső ujja volt.”

Hírnök HírM@il

Peterson a legkorábbi emlékeiket felidéző gyerekeket kettő, illetve nyolc év elteltével megkérte, hogy idézzék fel ugyanezt az emléket. Ezekben a későbbi beszélgetésekben a gyerekek azt későbbre tették. Nyolc évvel később sokan úgy vélték, hogy egy teljes évvel idősebbek voltak. Ahogy a gyermek idősebbé válik, későbbre tolja azt, hogy hány éves volt a lekorábbi emlékei idején – magyarázta a kutató, aki szerint ennek az oka az úgynevezett teleszkóphatás. Amikor régen történteket idézel fel, olyan mintha lencsén keresztül néznéd. Minél távolabbi az emlék, ez a teleszkóphatás arra késztet, hogy közelebb lásd azt – magyarázta a kutató. Az összes korábbi adat elemzése egyértelműen bizonyítja, hogy az emberek jóval több dolgot képeseket előhívni koragyermekkorukból és jóval korábbi időszakra emlékeznek, mint ahogyan azt gondolják, és viszonylag könnyű segíteni nekik abban, hogy előhívják ezeket az emlékeket – tette hozzá. MTI

Hírnökös Hírek és Ajándékok

Aktuális Ajándékok: www.hirnokajandek.hu!

Kódokat kizárólag a HírM@il

olvasók kapnak(!) e-mail üzenetben

Iratkozz fel: www.hirmail.hu T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w w w. hir no k. hu


Hírnök

11

EGÉSZSÉG

A hosszú nyári nappalok becsapják a belső óránkat Akár a keringési betegségek kialakulásának rizikóját is növelheti a szociális jetlag nevű jelenség, ami a szabadés munkanapok alvási időszakának eltéréséből fakad – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak tanulmányából.

A Semmelweis Egyetem kutatóinak sikerült először összefüggést kimutatniuk a szociális jetlag és a szívműködés idegi szabályozása között: tanulmányuk szerint minél inkább a szociális elvárások és nem a belső óránk határozza meg az alvási ritmusunkat, annál rosszabb az alvásminőség és annál előnytelenebbül alakulnak a szívfrekvencia variabilitás mutatói, ami egyes keringési betegségek kialakulásának magasabb rizikóját is jelenti – olvasható a SOTE közleményében. Munkanapokon jellemzően korábban fekszünk le és korábban is kelünk, míg a szabadnapokon nagyobb lehetőségünk van arra, hogy magunk döntsünk az ébredés időpontjáról. Amennyiben rendszeresen akár több órás eltérés is van ebben a ritmusban, az hatással van a szívműködés idegi szabályozására is – állapították meg a kutatók. Káldi Krisztina, az Élettani Intézet egyetemi docense kiemelte: Szabadnapokon és hétvégén inkább a saját biológiai óránk által diktált ritmus szerint élhetünk, vagyis akkor feküdhetünk le, amikor álmosak vagyunk és akkor kelhetünk fel, amikor kipihentük magunkat. A kutató szerint a két időablak között több órás eltérés is lehet. Ezt nevezik szociális jetlagnek,

ami olyan, mintha minden hétvégén 2-3 időzónát átlépő utazást tennénk. Mint a közleményben megjegyzik, a téma különösen aktuális, hiszen az év során most a leghosszabbak a nappalok, és ez a nyári időszámítás miatt azt jelenti, hogy még este fél 10kor is világos van. A kutatók szerint ez a meghosszabbodott esti világos időszak becsapja a belső óránkat, azt az információt közvetíti felé, hogy korán van. Ezáltal csökkenti az álmosságot, és nehezíti az elalvást a munkanapokon, ami a korai kelés miatt alváshiányhoz vezet, hétvégén pedig még jobban kitolja az alvásablakunkat, ami tovább növeli a szociális jetlaget. A Kronofiziológiai Munkacsoport munkatársai a Magatartástudományi Intézettel együttműködve fiatal, egészséges férfiakon vizsgálták, hogy a szociális jetlag és a szubjektív alvásminőség, valamint az autonóm idegrendszer állapotát jól jellemző szívfrekvencia variabilitás között vane összefüggés. Az alvásminőség jellemzésére egy standardizált kérdőívet használtak, melynek eredményei kimutatták: azok, akik hétköznapokon nem a biológiai órájuk szerinti ritmusban aludtak – például azért, mert úgynevezett bagoly-típusúak,

azaz maguktól később feküdnének és később kelnének – rosszabb alvásminőségről számoltak be. Az eredmények szerint azoknak, akiket a szociális jetlag jobban érint, hétköznap alacsonyabb volt a szívfrekvencia variabilitásuk, azaz kevésbé előnyös a kardiovaszkuláris rendszerük alkalmazkodási képessége, és ez növelheti az olyan kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának kockázatát, mint az infarktus, vagy a magas vérnyomás. Fontos azt is megjegyezni, hogy az alacsonyabb variabilitás az alvás kevésbé pihentető voltára is utal – mutatott rá Káldi Krisztina. Sűdy Ágnes PhD-hallgató, a tanulmány első szerzője szerint a szociális jetlag mértéke csökkenthető lenne egyebek mellett például rugalmas munkaidővel, de az egyének is tehetnek azért, hogy kevésbé érintse őket: a késői típusúaknak javasolt reggelenként mi nél többet természetes fényben tartózkodniuk; emellett ma már jól ismert az a tanács, miszerint esténként célszerű csökkenteni az intenzív kék fény expozíciót, hasznos a mobiltelefon, illetve a monitor képernyőjének fényét kékfényszűrő programmal változtatni – mutatott rá a kutató. Az egyetem kutatóinak tanulmányát egy vezető idegtudományi folyóirat beválogatta az elmúlt időszak legjelentősebb publikációi közé.

O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu

MTI


12

TECHNIKA

/

VILÁGHÁLÓ

Hírnök

A lakosság fele használ még vezetékes telefont A 14 éves és annál idősebb lakosság fele használ még vezetékes telefont, de kétharmaduk szerint a mobiltelefon tökéletesen helyettesíti azt – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása alapján az MTI-vel.

A közlemény szerint az előfizetők csaknem 90 százalékának csak egy tévével és internettel közösen előfizethető, kedvező csomag miatt van vezetékes telefonja, és csak nyolcból egy háztartásban fizetnek elő külön erre a szolgáltatásra. Az előfizetők harmada sosem használja a vezetékes telefont, az ilyen háztartások tizedében pedig készülék sincs, csak előfizetésük van. Ezzel szemben a háztartások 94 százalékánál van mobiltelefon, és nagy többségükben – 71 százalékukban – vezetékes internet is – fűzték hozzá. Azt írták: a vezetékes telefon túlélésében fontos szerepet játszanak a fogyasztói szokások, attitűdök. A különösen árérzékeny magyar előfizetők jelentős része azért használja ezt a szolgáltatást, mert kéznél van és nem jelent számára pluszköltséget. Ez jól látható a munkahelyi vonalas telefon használatában, amivel az em-

T OVÁBBI

berek spórolhatnak a saját mobilkiadásaikon – tették hozzá, ismertetve: a dolgozó emberek húsz százaléka indít vezetékes hívást az otthonán kívül, míg a nyugdíjasoknak csak a 7 százaléka, a tanulóknak és más inaktívaknak pedig csupán 14 százaléka. A kutatás eredménye szerint a vezetékes telefon fennmaradásának másik fő oka az életkorból fakadó megszokás, valamint a kor és az anyagi helyzet együttesen. A vezetékes telefont a legnagyobb arányban a magukat jómódúnak tartó idősek használják (69 százalék), a legkevésbé pedig az átlagos, vagy rossz anyagi helyzetű fiatalok veszik igénybe (29 százalék), de még a jó körülmények között élő középkorúaknak is csak az 57 százaléka – tudatták. A közlemény szerint a kutatásban feltett állítások közül azzal értettek a legtöbben egyet, hogy a vezetékes tele-

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

fonra az időseknek és a cégeknek van még szükségük. Ehhez képest jóval kevesebb pontot, 100-ból 71-et kapott az a vélemény, hogy azért van szükség a nyilvános vezetékes telefonra, hogy akinek nincs mobilja, segítséget tudjon hívni. Továbbá 50 pontot kapott az az állítás, hogy azért szükséges az otthoni vezetékes, mert a mobiltelefon drága lenne. A vélekedést alátámasztja, hogy az időseknek csak a 45 százaléka szerint tudja teljesen helyettesíteni a mobiltelefon a vezetékest, szemben a fiatalok 75-78 százalékával. A vezetékes hívások lehetőségét is nagyobb arányban tartják hasznos szolgáltatásnak: az idősek 39 százaléka szerint ez sokaknak szükséges, míg ezt a fiatalabbak közül csak 17 százalék gondolja így – írták. A felmérés 2020. augusztus 11. és szeptember 11. között készült országosan reprezentatív mintavétellel 3244 háztartásban, a 14 évesek és az annál idősebbek személyes megkérdezésével. Az interjú két részből állt: egy legalább 14 évessel készített egyéni és egy háztartási interjúból.

w w w. hir no k. hu


Hírnök

TECHNIKA

/

VILÁGHÁLÓ

13

Samsung, Apple, Xiaomi, Vivo, OPPO… a toplista

1,347 milliárd okostelefon talált gazdára tavaly A tavalyi nagy visszaesés után az idei első negyedévben több mint a negyedével nőttek az okostelefon értékesítések világszerte az amerikai Gartner piackutató cég jelentése alapján. Az öt piacvezető cég tovább növelte piaci részesedését az összes többi piaci szereplő kárára.

Tavaly az év egészében 12,5 százalékkal csökkentek a globális okostelefon értékesítések. A negyedik negyedévben azonban már mérsékeltebb, 5,4 százalékos volt az éves összevetésű csökkenés. Tavaly összesen 1,347 milliárd okostelefon talált felhasználóra a világon. Az idei első negyedévben 26 százalékkal nőttek az okostelefon eladások az egy évvel korábbihoz képest, 300 millióról 378 millióra. A piacvezető változatlanul a Samsung 76,6 millió készülék eladásával 55,3 millió után. A Samsung piaci részesedése ezzel az első negyedévben 20,3 százalékra nőtt 18,4 százalékról. Az Apple 58,5 millió okostelefont adott el az idei első negyedévben az egy évvel

korábbi 40,9 millió után, piaci részesedése pedig 15,5 százalékra nőtt 13,6 százalékról. Az Apple 2020 negyedik negyedévében több mint 76 millió készülék eladásával megszerezte magának az első helyet az eladási rangsorban, de az idei első negyedévre ismét visszasorolt a Samsung mögött már régóta tartott második helyére. A harmadik helyen álló Xiaomi eladásai 48,9 millióra emelkedtek 29,6 millióról, piaci részesedése pedig 12,9 százalékra nőtt 9,9 százalékról. A Vivo és az OPPO egyaránt 10,2 százalékos piaci részesedést ért el 38,7 és 38,4 millió készülék eladásával, de sorrendben helyet cseréltek, mert tavaly a Vivo 7,4 százalékos, az OPPO

pedig 8,0 százalékos részesedéssel rendelkezett. Az összes többi márka piaci részesedése eközben együttesen 116,8 millió készülék eladásával 30,9 százalékra csökkent 42,6 százalékról. A három kínai márka, a Xiaomi, a Vivo és az OPPO részben az 5G telefonok iránt megnövekedett keresletnek, részben pedig a Huawei és az LG eladásai visszaesésének köszönhette tekintélyes mértékű előretörését. A Gartner megállapítása szerint a félvezető alkatrészekben keletkezett ellátási hiány az okostelefon-piacot nem érintette, az elkövetkező negyedévekben azonban a helyzet változhat, a keresletkínálat kibillenhet az egyensúlyi helyzetből, ami a készülékárak növekedéséhez vezethet az év hátra lévő részében. https://www.gartner.com/en /newsroom/press-releases/2021-06-07-1q21smartphone-market-share

O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu

MTI


14

O T T H O N / I N G AT L A N

Hírnök

Nő az agglomeráció népszerűsége a hibrid munkavégzés terjedésével Tovább nőhet az agglomeráció népszerűsége az otthoni és az irodai munka ötvözetéből álló hibrid munkavégzés terjedésével, viszont ha a dolgozóknak ismét naponta kell ingázniuk, akkor felértékelődik a munkahely közelsége – közölte az OTP Ingatlanpont az MTI-vel.

Az ingatlanközvetítő hálózat azt vizsgálta, mikor érhet véget az ingatlanpiac felfutása a főváros környéki agglomerá ció ban. Mindez azért fontos, mert Pest megye lakosságának 40 százaléka ingázott az otthona és munkahelye között az EUROSTAT felmérése szerint 2020-ban, ez a 40 százalékos arány pedig a kontinensen a második legnagyobb.

Az OTP Ingatlanpont szerint a hibrid munkavégzés általánossá válásával csökken a munkahely és az otthon között utazással töltött idő és ezzel együtt az utazás költsége is. Az agglomeráció és kert városok népszerűsége ezért tovább növekedhet, ezzel emelve az ingatlanárakat és így csökkenhet a külterületi és belvárosi ingatlanok árszínvonalának különbsége.

Öregember üldögél egy padon. Odaül mellé egy punk szivárvány színeiben játszó tarajos hajjal. Az öreg csak bámul rá. Végül a punk nem bírja tovább és megkérdezi: – Mi van tata, még soha nem csinált semmi vadat életében? Mire az öreg: – Dehogynem fiam, egyszer úgy berúgtam, hogy szexeltem egy papagájjal. Pont azon gondolkodtam, megeshet, hogy te vagy a fiam. * A kislány csodálkozva mondja a terhes anyukájának: – Anyu, neked egyre nagyobb a hasad! – Persze, mert a kistestvéredet növesztem a pocakomban! – feleli mosolyogva az anyuka. – És a fenekedben mit növesztesz, hogy az is egyre nagyobb?

Hírnök HírM@il

Az olló zárulásával elképzelhető, hogy ismét nőni fog a belvárosi ingatlanok iránti kereslet. Az otthonválasztásnál érdemes felmérni meddig éri meg ingázni, vagy éppen ellenkezőleg, érdemes-e inkább a munkahelyhez közeli otthont választani. A döntés pénzügyi vonzata mellett, a szubjektív tényezőket is érdemes mérlegelni. A csendes és zöldebb környezet, az élhetőbb terekkel szemben az agglomerációkban a belvárossal összehasonlítva hiányosabb infrastruktúra és közlekedési lehetőségek állnak rendelkezésre. A közlemény idézte Valkó Dávidot, az OTP Ingatlanpont vezető elemzőjét, aki elmondta, ha az emberek a lehető legtöbb szempontnak megfelelő ingatlant szeretnék választani, akkor a kertvárosi jellegű, de jó infrastruktúrával rendelkező és a munkahelytől, iskolától is elérhető távolságban található lokációk bizonyulnak továbbra is a legjobb, legértékállóbb választásnak.

Hírnökös Hírek és Ajándékok

Aktuális Ajándékok: www.hirnokajandek.hu!

Kódokat kizárólag a HírM@il

olvasók kapnak(!) e-mail üzenetben

Iratkozz fel: www.hirmail.hu T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w w w. hir no k. hu


Hírnök

O T T H O N / I N G AT L A N

15

Kartellgyanús az építőipari alapanyag-drágulás A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálói csoportot hozott létre, hogy kiderítse az építőipari alapanyagok drágulásának okait – közölte a GVH az MTI-vel.

A szervezet tevékenysége kiterjed a kartellgyanús tevékenységekről szóló panaszok vizsgálatára, mivel – mint ír ták – bizonyos alapanyagok piacát kevés eladó uralja, így ők könnyen megtehetik, hogy a versenyhelyzetben jellemző áraknál drágábban értékesítenek. Intézkedésre ad okot, ha az árak a költségeket tisztességtelen mértékben meghaladják, vagy az érintettek egymással egyeztetve alakítják ki azokat – tették hozzá.

Áremelkedést szállítási za var, kereskedelempolitikai in téz ke dés, külföldi kitett ség, kapacitáshiány is okozhat, de a GVH tavaly már talált gyanús esetet, ezért tavaly eljárást indított gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt cementpiaci érdekeltségekkel szemben – hangsúlyozták. A versenyellenes magatartá-

sok általában titokban zajlanak, így azokat főképp a piaci jelzések, vagy az együttműködő vállalkozások árulják el. A bejelentők anonimitását törvény garantálja, az együttműködés pedig jelentősen csökkentheti a büntetés súlyát – olvasható a közleményben.

O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu


16

O T T H O N / I N G AT L A N

Hírnök

A lakosság 49 százaléka tervez lakás-, vagy házfelújítást Magyarországon a lakosság 49 százaléka tervez lakás-, vagy házfelújítást egy éven belül – közölte az újHÁZ Centrum építőanyag-kereskedelmi hálózat az MTI-vel a féléves Trendriportja alapján.

Az újHÁZ Centrum megbízásából készült kutatás adatfelvétele 2021. május 14. és május 19. között zajlott. A reprezentatív kutatás szerint a felújítók több mint fele festést, vagy tapétázást tervez, mintegy harmada burkolat-, vagy nyílászárócserébe, valamint szigetelési munkálatokba is belevágna. A renoválni vágyók átlagosan 2,4 millió forintos beruházással kalkulálnak, harmaduk pedig a finanszírozásához igénybe veszi majd az állami

Otthonfelújítási Támogatást is. A megkérdezettek 58 százaléka teljesen önerőből állja a munkálatok költségeit, 42 százalék nem rendelkezik a tervezett összeg 100 százalékával. A kutatás szerint a lakosság többsége szeretne kivitelezőt felfogadni a felújításhoz, ebből 42 százalék maga is végezni munkálatokat, generálkivitelező alkalmazását a megkérdezettek 16 százaléka tervezi. Az újHÁZ Centrum a lakosság mellett a kivitelezők körében is elvégezte a felmérést, a

szakemberek mintegy kétharmada szerint jelenleg átlagosan 3-8 hónappal előre tudnak megbízásokat vállalni. A kivitelezők mintegy felénél 11-30 százalékos árnövekedés volt megfigyelhető 2021 első négy hónapjában. A kivitelezők szerint a hazai piac további sajátossága, hogy jelentkezik némi regionális egyensúly eltolódás, bár nem minden régióban van kapacitáshiány, a mesterek nem túl mobilisak – írják a közleményben.


Hírnök

O T T H O N / I N G AT L A N

17

Felpörgött az ingatlanpiac Idén az első fél évben az újabb otthonteremtési támogatások bevezetése és a nyitás miatt nagyon felpörgött az ingatlanpiac: számos lakás és ház elkelt az elmúlt hónapokban, ugyanakkor folyamatosan csökken az ingatlanhirdetések száma – közölte az Ingatlantájoló.hu az MTI-vel.

A közlemény szerint a kínálat részben az otthonteremtési támogatások miatt csökken, részben pedig azért, mert újra megjelentek a befektetők. A közlemény idézte Ballagó Antalt, az Otthontérkép Csoport sales vezetőjét, aki el-

mondta az Otthontérkép Csoportba tartozó Otthontérkép.hu és Ingatlantájoló.hu oldalak mintegy 65-66 ezer, csak részben átfedésben álló lakóingatlan hirdetést tartalmaznak. Ebben az „ajánlat-erdőben” nem könnyű a vevőnek a legjobb

Golfpálya öltözőjében egy fickó gyönyörködik egy golflabdában. – Új? – kérdezi a haverja. – Ez a világ legjobb golflabdája! – Miért? – Nem lehet elveszíteni. Beütöd a sűrűbe, fütyül. Erdőbe ütöd, sípol. A vízen úszik, sötétben foszforeszkál... – És hogy szerezted? – Találtam.

ajánlatot megtalálni; illetve az eladók nagyon nehezen tűnnek ki az egy-egy keresés során felugró több száz, több ezer ajánlat közül. Az ingatlant keresők általában csak a találati lista első két-három oldalát nézik meg, a hirdetők pedig rendszeresen letörlik, majd újra feladják hirdetéseiket, hogy a listában minél előbbre kerüljenek. A közlemény szerint ezt könnyíti meg az Ingatlantájoló.hu új, most induló hirdetéskiemelési licitrendszere, amely ben június elejétől mind az in gatlanközvetítő irodák és referenseik, mind az ingatlanfejlesztő partnerek és a magánhirdetők számára lehetővé teszik a hirdetések előresorolását.


18

KÖZLEKEDÉS

Hírnök

A gépkocsigyártás gyorsabb ütemben nő, mint a népesség Teljesen autómentessé kell válniuk a városoknak, hogy a jövőben is élhetők maradjanak – vélik kutatók a városi gépkocsihasználat alakulásának egy új matematikai modellezése alapján.

A University College London tudósainak részvételével folyt nemzetközi kutatás készítői a közösségi magatartás megváltoztatására szólítottak fel a városokban közlekedő gép kocsik számának csökkentésére. Emlékeztettek arra, hogy a gépkocsigyártás gyorsabb ütemben nő, mint a né pesség: 2019-ben 80 millió gépkocsit gyártottak világszerte, miközben a Föld népessége 78 millióval nőtt. A kutatók szerint a jövőbeni várostervezésnek magában kell foglalnia a gépkocsitól való függőség csökkentését, ösztönzést a kevesebb és rövidebb autóút megtételére, bátorítást a gyaloglásra és kerékpározásra, amelyeknek a helyi közlekedés elsődleges módozataivá kell válniuk. A közösségi közlekedés használatát hoszszabb utazásokra kell használni, a gépkocsikat csak

szükséghelyzetben, vagy külön leges alkalmakkor. Az Open Science folyóiratban közzétett tanulmányukban egy új matematikai modellt hoztak létre különböző forgatókönyvekkel a városi gépkocsihasználatra, amelyben a lakók, vagy naponta használták autóikat, vagy közösségi közlekedést használtak. Más tényezők mellett számításba vették az utazási idő hosszának a becsült költségét, mivel ez a legnagyobb tényező, amikor valaki arról dönt, miként utazik. Néhány évtized múlva lesznek 40-50 milliós lélekszámú városaink, amelyek 40-50 millió gépkocsi számára elégséges parkolókra fognak hasonlítani. A gépkocsi szükségessége egy nagyon szennyező iparágtól és egy nagyon drága marketingtől ered – idézte Rafael Prieto Curielt, a tanulmány vezető szerzőjét az Eurek-

Alert tudományos hírportál. A különböző forgatókönyvek számításai alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a gépkocsihasználat csökkenése elsősorban attól függ, hogy a lakosoknak biztosítják a választást több utazási mód közül. A kutatók szerint az emberekben tudatosítani kell a gépkocsihasználat, valamint a dugódíj, az autópályadíj, a parkolás költségeit, ami segíthet abban, hogy elkedvetlenítsék őket a gépkocsihasználattól. A tömegközlekedés jobbításával, az utazási idő rövidülésével több embert téríthetnek át használatára. A modellezésben egy szélsőséges forgatókönyvet is találtak, amikor egy 50 millió város, 50 milliós gépkocsiparkjának mindennapos munkába járási használatát vizsgálták. A kutatók arra jutották, hogy egy ilyen városban a legnagyobbak a dugók, több közlekdési infratuktúrára sugárutakra, hidakra, parkolóházakra van szükség. MTI


Hírnök

KÖZLEKEDÉS

19

Gyorsan kiheverte a járványsokkot a használtautó-piac Gyorsan korrigálta áprilisi visszaesését a hazai használtautó-piac, több mint 66 ezer használt személygépkocsi cserélt tulajdonost májusban Magyarországon, az idén eddig ez volt a legtöbb adásvétel – közölte a Jó Autók.hu az MTI-vel a DataHouse frissen közzétett előzetes adatai alapján.

Az év első öt hónapjában az átírások száma elérte a 323 ezret, ami több mint 7 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában mért 301 ezret. A piaci aktivitás már alig marad el a koronavírus előtti időszakétól, 2019 első öt hónapjában 326 ezer személyautó cserélt gazdát, ami csak egy százalékkal magasabb a mostani értéknél. A közlemény idézi Halász Bertalant, a JóAutók.hu vezér-

igazgatóját, aki kifejtette: a tavaly tavaszi szigorú lezárások után a használtautó-piac gyakorlatilag egy-két hónap alatt kiheverte a koronavírus okozta sokkot, és a visszanyert lendület azóta is tart. Ehhez hozzájárult, hogy a járvány idején megnőtt a kereslet az olcsó második autók iránt, de más szegmensekből is jöttek át vásárlók. A határzár miatt sokan az import helyett belföldön találták meg következő

Egy szőke nő felkerül a mennyországba. Ott megkérdezi tőle Isten: – Hazudtál? – Nem – válaszolja a szöszi. – Csaltál? – Nem – válaszolja a szöszi. – Paráználkodtál? – Nem – válaszolja a szöszi. Isten megparancsolja, hogy hozzanak egy pár szárnyat. A szőke megkérdi: – Angyal leszek? – Nem – válaszolja Isten – liba.

autójukat, emellett a bizonytalan helyzetben sok autós döntött úgy, hogy a jelentősen dráguló új kocsik helyett inkább olcsóbban elérhető használtat szereznek be. A más szegmensekből átvándorolt kereslet fokozatosan eltűnik, mert az év hátralévő részében a nyitás és a gazdaság élénkülése miatt várhatóan ismét felfut a használt autók importja és az újautó-piac. Az ott lecserélt autók zöme ugyanakkor szintén a hazai használtautó-piacot pörgeti majd, így várhatóan tovább tart a piac lassú, de folyamatos bővülése. Ennek nyomán év végére az összforgalom akár a 2019-ben beállított 808 ezres rekordszint közelébe is kerülhet – közölte a JóAutók.hu. A közleményben jelezték azt is: miközben a használtautópiacon az idei első öt hónapban 7 százalékkal több autó cserélt gazdát, mint az előző év hasonló időszakában, addig az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 51 ezer volt, 6 százalékkal maradt el az évvel korábban mért 54 300-tól.


20

Hírnök

ÉRDEKESSÉG

28 millió dollárt fizetett, hogy az űrbe utazhasson Egy meg nem nevezett licitáló 28 millió dollárt (nyolcmilliárd forint) fizetett, hogy Jeff Bezossal és öccsével, Markkal az űrbe utazhasson.

A győztes licitet az árverés után a Twitteren tette közzé a Blue Origin, az Amazon-alapító Bezos űrcége. A győztes nevét a következő hetekben fedik fel – írta a BBC hírportálja. Az aukcióra több mint 140 országból érkeztek licitek. A majdnem egyhónapos folyamat után valamivel ötmillió alatt ált meg a legmagasabb tét, ám ahogy a szombati online auckió elindult, több mint ötszörösére emelkedett az összeg. A licit összegét a Blue Ori-

gin alapítványának, a ClubforFuture-nek adományozzuk – írta a cég a Twitteren. Az űrből látni a Földet megváltoztatja az embert, a bolygóhoz való viszonyt. Csak egyetlen Föld van – írta a hét eleji Instagramposztjában az amerikai üzletember, aki – mint közölte – ötéves kora óta álmodik űrutazásról. A Bezos-féle űripari vállalkozás július 20-ra, az Apollo11 Holdra szállásának napjára hirdette meg első emberes űrutazását a New Shepard

Állatorvos hallgatók vizsgáznak ornitológiából... A professzor szobájában van a vizsga. Ott látható egy madárkalitka, amiben ül egy rúdon 3 madár, egy kendővel úgy letakarva, hogy csak a lábuk látszik ki. – Na, kolléga, milyen madarak ezek? – kérdezi a prof. A jelölt nézegeti a madárlábakat, de egy madarat sem tud felismerni. – Sajnálom fiam, de megbukott! A jelölt elindul kifelé, amikor a professzor utána szól: – Várjon! – hogy hívják magát? A jelölt visszafordul, elmosolyodik, és felhúzza a lábain a nadrágszárakat: – Találgasson, professzor úr!

T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

űrhajóval, egy rakéta-kapszula kombinációval. A kapszula háromszor olyan magas, mint egy Boeing-747-es repülőgép, és a legnagyobb, amely valaha is megjárta a világűrt. A tízperces úton az űrhajó mintegy 100 kilométer magasra viszi fel az utasokat, ahol azok láthatják a Föld görbületét és megtapasztalhatják a súlytalanságot. A kap szula ejtőernyővel tér vissza a Földre. Az űrhajón hat embernek van hely. Bezos, a világ egyik leggazdagabb embere februárban bejelentette, hogy július 5-én tá vo zik az Amazon internetes óriáscég elnökvezérigazgatói posztjáról, hogy több ideje legyen más dolgokra, köztük a Blue Origin nevű űrvállalatára. Jeff Bezoson kívül két másik milliárdos, Elon Musk és Richard Branson is milliárdokat költ rakétafejlesztésre, de Bezos az első, aki az űrbe repül egy saját cége által fejlesztett űrhajóval, a Blue Originnel, amely eddig 15 tesztrepülést végzett, de egyet sem emberrel a fedélzetén. MTI

H ÍRNÖK M A GA ZIN : www.hirnok.hu


Hírnök

CÍMJEGYZÉK / APRÓHIRDETÉS

ADÁS-VÉTEL

21

javítása, cseréje, gázkészülék cseréje villanybojlerre. 06-70-943-4372

Vásárolnék... SIMSON S 51, MZ Es,Ts 250, Etz 250-251, Pannónia, Jawa, Tatrán típusú motorkerékpárokat, régi fa forgós fodrász széket, régi pedálos gyermek autót. Tel.: 06-30950-9383, vagy 18 óra után üzenet rögzítőn 0628-437-345 és visszahívom. E-mail: rokakrisz@invitel.hu

Fűtéskorszerűsítés, konvektor cseréje, konvektor helyett radiátoros fűtés kialakítása. 06-70-943-4372

Keresek azonnali készpénzfizetéssel régi motort/motorokat, elsősorban üzemképes, rég nem használt, fellelt motorokat! Simson, MZ, Jawa, Pannónia, Komár, Babetta, Simson Star stb. típusú motorokat! Hívjon bizalommal! Tel.: 06-20-212-4247

Fürdőszoba Felújításnál teljes körű víz, gáz, fűtés szerelés. 06-70-943-4372

Kazáncsere teljes körű szereléssel, ügyintézéssel, akár kéménybéleléssel. 06-70-9434372

Villanyszerelés, mérőóra kiépítés, új vagy régi hálózat kiépítés, felújítás, fővezeték cseréje. 06-70-943-4372 Fűtésrendszer vegyszeres gépi átmosás 06-70-943-4372

S Z O L G Á LTAT Á S Villanybojler tisztítása, vízkőtelenítése,

Konténeres Szilárd Hulladékszállítás Gödöllőn és környékén. Tel.: 06-20-944-7515; www.kontenergyorsan.hu

HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-70-417-9952


22

A J Á N L AT U N K

Hírnök

MEGOLDJUK A HIRDETÉST, MÉDIÁBAN MEGJELENÉST! A Hírnök Magazin Regionális megjelenési területei: BUDAPEST (Főváros) Veresegyház és környéke (Veresegyházi Kistérség), Gödöllő és környéke (Gödöllői Kistérség), Szentendre és környéke (Szentendrei Kistérség), Dunakeszi és környéke (Dunakeszi Kistérség), Vác és környéke (Váci Kistérség), Ráckeve és környéke (Ráckevei Kistérség), Budaörs és környéke (Budaörsi Kistérség)

XVII. kerület

ÖNKORMÁNYZATI-, HELYI-, HIRDETÉSI- és egyéb ÚJSÁGOK, HONLAPOK, TELEVÍZIÓK, TÁBLÁK... KORREKT, GYORS ÉS EGYSZERŰ HIRDETÉSFELVÉTELE! Nyomdai munkák! Ofszet és Digitális nyomtatás!

06-70-417-9952 – hirnok@hirnok.hu T OVÁBBI

INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :

w w w. hir no k. hu


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Gödöllő és környéke Hírnök 2021 Július by Hírnök Média - Issuu