LY N N AUST I N NYOLCSZOROS
CHRISTYDÍJAS SZERZŐ
WELLINGFORD HALL LÁNYAI Egy Downton Abbey-be illő, sorsfordító barátság története
H A R M AT
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 2
2026. 09. 17. 9:49:35
LYNN AUSTIN
Wellingford Hall lányai
Harmat Budapest, 2026
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 3
2026. 09. 17. 9:49:35
Originally published in English in the USA under the title: If I Were You: A Novel, by Lynn Austin Copyright © 2020 by Lynn Austin. All rights reserved. Hungarian edition © 2026 by Harmat Publishing Foundation with permission of Tyndale House Publishers. All rights reserved. Fordította: Kriszt Éva ISBN 978-615-123-053-4 Kérjük, hogy a szerző jogait tiszteletben tartva a könyvet ne másolja, és a mű felhasználásához kérje a kiadó engedélyét! A bibliai idézeteket az új fordítású Biblia javított kiadásából vettük át (Budapest: Kálvin, 2018).
Cover photograph of women walking copyright © Lee Avison/ Arcangel. All rights reserved. All other cover illustrations and photographs are from Shutterstock and are the property of their respective copyright holders, and all rights are reserved. Frame © Digiselector; war planes © Debbie Firkins; countryside © Kevin Eaves; clouds © Matt Gibson; old paper © Lotus Studio; flourish © Roberto Castillo. Designed by Faceout Studio, Jeff Miller Ez a regény irodalmi alkotás, a benne megjelenő valódi szemé lyeket, eseményeket, intézményeket, szervezeteket, illetve helyszíneket fiktíven használja az író. A mű minden egyéb eleme a szerző képzeletének szüleménye.
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 4
2026. 09. 17. 9:49:35
Prológus
L ON D ON, 1945. NOV EM BER
Eve Dawson felriadt, és felült az ágyon. Valaki dübögött az ajtón. Odakint egyre hangosabban és egyre közelebbről búgtak a szirénák. Eve kiugrott az ágyból, az ösztönei azt üvöltötték, hogy rohanjon a légoltalmi óvóhelyre. De nem! A háborúnak vége. A dörömbölés erősödött. Eve belebújt a pongyolájába, bár a végtagjai még sután mozogtak a hirtelen ébresztőt követően. Lakótársa, Audrey felült a keskeny szomszéd ágyon, és megkérdezte: – Mi a baj? – Nem tudom. – Eve keresztülfurakodott az apró lakásukba bezsúfolt különféle, össze nem illő bútorok között, és kinyitotta az ajtót. Egy rendőrjárőr állt a küszöbön. Lihegett, mint aki futóversenyről érkezik. – Azonnal el kell hagyniuk az épületet. Fel nem robbant bombát találtak a romok között az utca túloldalán. Gyerünk, siessenek! – Kezével idegesen hadonászva intett a folyosó és a lépcső felé. – Nem vagyok felöltözve – nyögött fel Audrey Eve háta mögött. Ez annyira jellemző volt rá! Igazi úrinő. – Nincs rá idő! – közölte a rendőr. – Ha felrobban a bomba, az egész utcát megsemmisíti. Most azonnal ki kell menniük! Otthagyta a két pizsamába öltözött nőt az ajtóban, és dörömbölni kezdett a szomszéd ajtaján is ugyanezzel a sürgető üzenettel. Eve felkapta a kabátját, belebújt a legelső kéznél levő cipőbe. Audrey lassan, megfontoltan mozgott, és úgy keresgélt az ajtó mellett 7
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 7
2026. 09. 17. 9:49:35
sorakozó cipők között, mintha nem tudná eldönteni, melyik illik a pizsamájához. – Gyere már! – sürgette Eve, és kezébe nyomta a kabátját. – Én nem akarok ma meghalni. Te talán igen? – Húzta maga után, végig a folyosón, le a lépcsőn. Szinte majdnem leértek a földszintre, amikor Audrey megtorpant. – Várj! A táskám! Benne vannak az irataim és az élelmiszerjegyek. – Már fordult is vissza. Eve rántott egyet rajta. – Felejtsd el! Ezért nem érdemes meghalni. Én legalábbis életben szeretnék maradni. – Eszébe jutott a pici baba, aki titokban növekszik a méhében, és most először azt akarta, hogy a gyermeke is élhessen. Amikor kinyitotta a kaput, a beáramló hideg levegő mellbe vágta; úgy fújt át begombolatlan kabátján és vékony pizsamanadrágján, hogy reszketni kezdett. A felkelő nap kikukucskált a felhők alól, de nem kínált meleget. Az utca túloldalán egy csapat katona lépdelt a romok között olyan óvatosan, mintha tojáshéjon járnának. Már hetek óta takarították a törmeléket a munkások, mindennap korán reggel kezdték a munkát. Eve újra megborzongott. Az a bomba bármikor felrobbanhatott. – Erre, erre! – noszogatták őket a rendőrök. – Gyorsan, igyekezzenek! Mindenkit végigtereltek az utcán, minél távolabb a veszélyes helyszíntől. Tanácstalan emberek özönlöttek ki a szomszéd épületekből is, hogy velük együtt meneküljenek. Eve-ben felderengett a villámháború szörnyű hónapjainak emléke. Milyen rémülten szaladtak az óvóhelyre, valahányszor felharsantak a szirénák! Hogy botladoztak a sötétben az elsötétítés idején! A háború azonban három hónappal ezelőtt véget ért. – Azt hittem, soha többé nem kell bombák elől menekülnünk – mondta Audrey. – Azt hittem, nem kell többé féltenünk az életünket. – Kifulladt, ezért lassítani kezdett. Eve is lassított a léptein, bár legszívesebben teljes erejéből futott volna. Mindig is jobb futó volt Audrey-nál. – Hát, úgy látszik, tévedtünk – szólt végül Eve. – A nácik egy évvel ezelőtt rombolták le ezt az utcát. El sem hiszem, hogy az a bomba egész idő alatt ott hevert, és bármikor felrobbanhatott volna. 8
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 8
2026. 09. 17. 9:49:35
– Jól mutatja, mennyire törékeny az élet. Eve sok leckét megtanult a háború alatt, ez is közéjük tartozott. Az ember szerettei egyik pillanatban még éltek, a következőben pedig meghalhattak. Dehát nem érdemli meg a szíve alatt növekvő törékeny kisgyermek is az esélyt, hogy éljen? Amint visszaengedik őket a lakásukba, a szemétbe fogja dobni a beavatkozást vállaló zugorvos címét. Az is lehet, hogy a bomba szénné égeti a nevét minden mással együtt. Talán ez egy jel Istentől – vagy akárkitől, aki a dolgokat irányítja –, hogy ezt kell tennie. Elérték az utca végét. Egy másik rendőr a keresztutca túloldalán álló templomra mutatott, amely a német légitámadások idején óvóhelyként működött. Lebotladoztak a kőlépcsőkön, és meghúzták magukat a kriptában több száz pizsamás és pongyolás ember társaságában. Várták, hogy a tűzszerészek hatástalanítsák a bombát. Eve-nek bőven volt ideje végiggondolni, mi mindent szeretett volna megmenteni. Audrey joggal hiányolta a táskáját. Komoly gondot fog okozni az iratai és az élelmiszerjegyek újbóli beszerzése. – Hány óra lehet? – kérdezte Audrey. – El fogunk késni a munkából. Szerinted megengedik, hogy az egyházközség telefonjáról odaszóljunk, és elmagyarázzuk a helyzetet? Eve az órájára nézett, amelyet ajándékba kapott Alfie-tól. – Még túl korán van, hét óra sincs. Most komolyan, Audrey, olyan butaságok miatt aggódsz! – Eve sosem vette le az óráját, még éjszakára sem. Ha tényleg felrobban a bomba, legalább egyvalamije marad, ami a férfira emlékezteti. Audrey közelebb bújt hozzá, és lehalkította a hangját. – Figyelj, Eve, elárulok neked egy titkot! Eve alig bírta elrejteni a mosolyát. Annyira Audrey-ra vallott, hogy ilyen komolykodó, ennyire drámai. – És fogadjam meg, hogy hallgatok, mint a sír? – kérdezte. Audrey nem mosolyodott el. – Azt hiszem, terhes vagyok. Eve száján majdnem kiszaladt: Én is terhes vagyok. Mindent együtt csináltak az elmúlt hat év során, miért ne születhetne egyszerre kisbabájuk? Csakhogy Audrey-nak volt férje, Eve-nek pedig nem. – Gratulálok! – nyögte ki nagy nehezen, és átölelte a barátnőjét. – Robertnek még nem írtam meg. Félek elmondani. Véletlenül történt. Annyira vigyáztunk… 9
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 9
2026. 09. 17. 9:49:35
– Akkor is örülni fog – mondta Eve, és megszorította Audrey kezét. – Főleg, ha fiú. Végtére is minden férfi fiúgyermeket akar, nem? Túl későn jutott eszébe, mennyire rajongott Audrey apja a fiáért, és mennyire elhanyagolta a lányát az évek során. Legszívesebben vis�szaszívta volna a szavait. Audrey azonban mintha meg se hallotta volna: – A ma reggeli bomba miatt felismertem, milyen rettenetesen vágyom arra, hogy ezentúl biztonságban legyek. Oly sokszor kockára tettük az életünket, és szinte nem is számított, mert senki sem tudta, mit hoz a másnap, életben maradunk-e, vagy sem, esetleg beözönlenek a nácik a csatornán át, és mindannyiunkat legyilkolnak. Most viszont vége a háborúnak, Robertnek nem esett baja, és én is vigyázni akarok magamra, amíg el nem jön az ideje, hogy kiköltözzek hozzá Amerikába. Biztonságban akarom tudni a babánkat is. – Mit akarsz ezzel mondani? – Elmegyek Londonból. Hazatérek Wellingford Hallba. Eve egy pillanatig nem jutott szóhoz. – Mi lesz az állásoddal? És a lakásunkkal? – Felmondok. Még ma. Neked pedig nem lesz nehéz új lakótársat találnod. Várható volt. Eve tudta, hogy amint sikerül elintézni a papírokat, Audrey elhagyja Angliát, és követi katona férjét annak hazájába, Amerikába. A mostani bomba, amely hirtelen felbukkant az életükben, a változás előjele volt mindkettejük számára. – Hiányozni fogsz, Eve! – mondta Audrey. – Te is nekem. – Eve megint magára marad. Egyedül kell megbirkóznia minden döntéssel és változással, amelyet egy apa nélküli kisbaba érkezése jelent. Hogyan is merte azt hinni, hogy Audrey mindig mellette áll majd? Hogy mindig szüksége lesz őrá? Három hosszú órával később kijöhettek a kriptából, a bombát sikerült hatástalanítani, és az egész területet átkutatták. – Olyan ostobán érzem magam, amiért csak pizsama van rajtam! – panaszkodott Audrey, amikor végre kiértek az utcára. – Nem mi vagyunk az egyedüliek. – Eve rámutatott a didergő emberekre, akik mind hazafelé siettek a szürke novemberi ég alatt. Amint odaértek, Audrey gyorsan belépett az épületük ajtaján, Eve azonban megállt, és egy pillantást vetett az ismerős romhalmazra az utca túloldalán. A rendőrök és a katonák is szedelőzködtek, a mun10
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 10
2026. 09. 17. 9:49:35
kások pedig újra munkához láttak a lapátokkal és a talicskákkal a téglák között. Eve beleborzongott a gondolatba, hogy egy ilyen halálos fenyegetés rejtőzött a közelükben, mialatt ők élték a mindennapi életüket. A bomba bármelyik másodpercben felrobbanhatott volna, megsemmisítve őt, és mindent, amije volt. Vajon hány rejtett veszély leselkedik még rá? Audrey haza fog menni Wellingford Hallba, majd új otthonra lel Amerikában a férjével és a gyermekével. De hol van az otthon az ő számára? Ha megtartja a gyermekét, hol fognak élni? Hogyan maradnak életben? Eve jól tudta, milyen apa nélkül felnőni. Elég minden napnak a maga baja! – mondta magában. A háborút is így élte túl. Napról napra.
11
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 11
2026. 09. 17. 9:49:35
1.
USA , 1950
A nő elnyújtózott a nyugágyon az anyósáék úszómedencéje mellett, és élvezte a nyári nap melegét. A tiszta víz visszatükrözte a kék eget és a bodorodó felhőket, amíg a négyéves Robbie hangos kiáltással bele nem vetette magát, megtörve a nyugodt felszínt, és lefröcskölve anyját a hűs cseppekkel. – Gyere be te is, anyu! Meleg a víz. – Most nem, szívem. Talán később. – Megtörölte a napszemüvegét, és kinyitotta a kezében tartott Life magazint, elégedetten nyújtózkodva a nap álmos melegében. Egyszer csak valaki a nevén szólította. – Miss Audrey? – Odafordult, és látta, hogy az anyósa szobalánya közeledik sietve a házból. – Miss Audrey! Elnézést, hogy zavarom, asszonyom, de kérem, jöjjön be! – Mi a baj, Nell? Robbie megint hangos loccsanással vetette bele magát a medencébe, lefröcskölve mindkettejüket. A szobalány mintha meg se érezte volna a hideg zuhanyt. – Egy nő áll az ajtóban, és azt mondja, hogy ő Audrey Barrett. Még úgy is beszél, mint maga, asszonyom. Egy kisfiú van vele, meg jó sok bőrönd. – Micsoda? – A nő felkászálódott a nyugágyról, és egy törölközőt csavart maga köré, mintha az megvédhetné.
12
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 12
2026. 09. 17. 9:49:35
– Igenis, asszonyom. Azt állítja, ő Audrey Barrett, a kisfiú pedig Mrs. Barrett unokája. Azt mondja, tudtunk az érkezéséről. Jaj, ne, ne, ne! Megborzongott, és felállt a karján a szőr a félelemtől. Ugyanolyan sokk lett úrrá rajta, mint amit néhány másodperccel egy bomba felrobbanása után érzett. Kinyitotta a száját, de hang nem jött ki rajta. – Nem tudtam, mit tegyek – folytatta Nell –, így azt mondtam neki meg a kisfiának, hogy jöjjenek be, és ott várjanak. A nő szíve vadul kalapált. Nagyot nyelt, és végre meg tudott szólalni: – Majd én beszélek vele, Nell. Kérlek, hívd ki Robbie-t a medencéből, és hozd be! – Igenis, asszonyom. Mezítláb sietett be a házba, a rémület görcsbe rántotta a gyomrát. Ez nem lehet! Kérlek, Istenem… ez nem történhet meg! Megállt a folyosón, és kilesett az előszobába. Ott volt Audrey. A legjobb barátnője. A legnagyobb félelme. Mellette, a kezét fogva egy sötét hajú kisfiú. Audrey az elegáns nappalit kémlelte, ahol Nell porszívózott korábban, most azonban megfordult, és megpillantotta őt. A szeme tágra nyílt a döbbenettől. – Eve! Mi a csodát keresel te Amerikában? – Egy lépést tett felé, mintha meg akarná ölelni, aztán megtorpant. Eve-et velejéig megrázta, hogy a valódi nevén szólították. A szíve hevesen vert. Mennyire vágyott arra, hogy kilökhesse ezt a betolakodót az ajtón, és visszatérhessen a nyugodt medenceparti délutánhoz, az élethez, amelyet már közel négy éve élt! Ehelyett csípőre tette a kezét, bátorságot színlelve, mint már olyan sokszor. – Te mit keresel itt? – Elhoztam a fiamat Amerikába, hogy megismerhesse az apja családját. Ők élnek itt, nem? – Rápillantott a kezében tartott borítékra, mintha meg akarna bizonyosodni arról, hogy nem téved. – Ez… ez az ő címük… Becsapódott a hátsó ajtó. Egy perccel később már be is jött a szobalány Robbie kíséretében, aki még nem vette le derekáról az úszógumit, és csöpögött róla a víz a parkettára. – Minden rendben, asszonyom? – kérdezte Nell, és egyik nőről a másikra pillantott.
13
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 13
2026. 09. 17. 9:49:35
– Igen, persze. – A nappali felé vezette Nellt, és halk hangon folytatta: – Lakótársak voltunk a háború alatt. – De miért használta asszonyom nevét? – Talán félreértetted. Megkínálom egy pohár jegesteával, aztán megy is. – És mi legyen a sok bőrönddel? Hozza be őket Ollie? – Ne foglalkozz a bőröndökkel, Nell, folytasd csak nyugodtan a porszívózást! – Megvárta, amíg a szobalány elment, aztán a fiához fordult: – Robbie, kérlek, kísérd be ezt a kisfiút a játszószobádba néhány percre! – De én még fürödni akartam! – Visszamegyünk a medencébe, miután elmentek. – Mert el kellett menniük. Az első emeleti játszószoba felé caplató kisfia után nézett, hatalmas erőfeszítéssel legyűrve páni félelmét, majd intett a barátnőjének, hogy kövesse őt a konyhába. A fiú úgy kapaszkodott az anyjába, mintha összeragadtak volna. Eve elővett két poharat a konyhaszekrényből, kiemelt egy alumínium jégkockatartót a fagyasztóból, és megnyomta a kart, hogy kiessenek a jégkockák. Visszagondolt arra a napra, amikor a munkások egy fel nem robbant bombát találtak a londoni lakásuknál, az utca túloldalán. Az a bomba hónapokig ott lapult titokban, és várt. Ebben rejlik a titkok ereje. Még a leggondosabban takargatott titok is felrobbanhatott a legváratlanabb pillanatban, porig rombolva a hazugságok falát, amelyet az ember köré épített. Ő azonban meg fogja találni a módját, hogy hatástalanítsa ezt a bombát. Nem hagyja, hogy tönkretegye az életét, amelyet kialakított, az otthont, amelyet talált a fiának. Teát töltött a poharakba, és leült a konyhaasztal mellé. Egy percig fürkészve nézte a barátnőjét. Még harmincegy évesen is szép volt, porcelánbőr, aranyszőke haj, csinos, formás alkat. Ezüstkanállal a szájában született, ahogy a mondás járta, csakhogy a háború megfakította azokat az ezüstkanalakat. Most pedig csupán az számított, hogy valahogy meg kell szabadulnia tőle. Alig kortyolt bele a jegesteába, és alig csitította el a benne dúló félelmet annyira, hogy valami tervet szőjön, Robbie caplatott be a konyhába. Nedves fürdőnadrágjából még mindig csöpögött a víz. – Melegem van, anyu. Visszamehetünk végre a medencébe? – Szeretném, ha játszanál pár percig az új barátoddal. 14
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 14
2026. 09. 17. 9:49:35
– De úgysem akar velem jönni! Eve alaposan végigmérte a kisfiú sűrű, sötét haját, szénfekete szemét és az állán a kis gödröcskét. A szíve azonnal gyorsabban kezdett verni. A vak is láthatta, mennyire hasonlít a gyerek az apjára. Mindenképpen ki kell tessékelnie a házból az anyjával együtt, mielőtt Mrs. Barrett hazaér. Hátratolta a székét, és felállt. – Otthon van nálunk fagylalt. Szeretnétek enni belőle? – Nem! – toppantott Robbie. – Én nagyi medencéjében akarok úszkálni. – Majd később úszunk, csak előbb eszünk egy kis fagyit. Gyertek, menjünk át hozzánk! – Ha Audrey látja, mennyire boldog és kiegyensúlyozott életük van itt, Amerikában, hátha visszamegy Angliába, és békén hagyja őket. – Vedd fel a pólódat és a cipődet, Robbie! Egy perc, és én is felöltözöm. – Belépett a fürdőszobába, ahol a ruháját hagyta, és nagy nehezen belebújt, bár a ruha hozzátapadt verejtéktől nedves bőréhez. Amint felöltözött, megindult a többiek előtt, kinyitotta a bejárati ajtót, és amikor kilépett, majdnem megbotlott a lépcső tetejére pakolt bőröndhalomban. – Ez mind a tiétek? – kérdezte. Meddig szándékozik maradni Audrey? A poggyászból ítélve alighanem örökre. Eve felkapott kettőt a bőröndök közül, és a kocsija felé cipelte. – Reméljük, minden befér a csomagtartóba. Ülj be az autóba, Robbie! – Várj… miért? Mit csinálsz? – hebegett Audrey. – Mr. és Mrs. Barretthez jöttem látogatóba. Eve nem felelt, hanem a többi bőröndöt is bepakolta. El kell tűnniük, mielőtt még Mrs. Barrett hazaér az elitklubból, ahova teniszezni jár, és darabjaira hullik a világ, amelyet Eve felépített. – Szállj már be, Audrey! Majd később elmagyarázom. – De várnak engem! Eve hátrafeszítette a vállát, és igyekezett, hogy hangjából ne érződjön ki a félelem: – Nem, nem várnak téged. Szállj be az autóba! – Kinyitotta az anyósülés felőli ajtót. – De… nem értem, mit keresel Amerikában. Amikor elhagytad Wellingford Hallt, köddé váltál. Fogalmam sem volt, hova mentél, és mi lett veled. Most pedig itt talállak az anyósom házában? Magyarázattal tartozol nekem, Eve. 15
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 15
2026. 09. 17. 9:49:36
– Megmentettem az életed, emlékszel? Nélkülem most halott lennél, úgyhogy, légy szíves, ülj be! Útközben majd mindent elmagyarázok. Eve látta, hogy a szavai mélyen érintették Audrey-t. Audrey beült az első ülésre, és ölbe vette a fiát. Arcán könnyek csorogtak végig. – És te emlékszel arra, hogy régen barátnők voltunk? Vigyáztunk egymásra. Mi történt? – A háború, Audrey. Megváltoztunk. És már soha többé nem leszünk olyanok, mint régen. Eve kitolatott az utcára, és nagy sebességgel elindult. Néhány percig csendben autóztak, azután megint Audrey szólalt meg: – Mi folyik itt, Eve? Tudni akarom, mit keresel Robert családjánál. Eve szíve egyre hevesebben dobogott. – Te úgy döntöttél, hogy nem jössz Amerikába, igaz? Elhatároztad, hogy Angliában maradsz. Azt mondtad, Wellingford Hall az otthonod, és soha nem akarsz onnan elmenni. – Hát… megváltoztak a dolgok… De ez akkor sem magyarázat arra, hogy miért… – Hogy jöttetek ide? Hajón vagy repülőn? – Eve tövig nyomta a gázpedált; úgy hajtott, mintha megint mentőautót vezetne Londonban, és sérültekkel tartana a kórház felé. Alig figyelte a táblákat, annyira hatalmába kerítette a rémület. A végén majdnem behajtott egy kereszteződésbe, ahol stoptábla volt. Olyan erősen taposott a fékbe, hogy Robbie leesett az ülésről a padlóra. Audrey-nak, aki továbbra is az ölében tartotta Bobbyt, meg kellett kapaszkodnia a műszerfalban. – Bocsánat… – motyogta Eve. – Mit mondtál? – Hajóval jöttünk New Yorkig, azután vonattal, majd taxival – ugyanúgy, ahogy te, gondolom. De mit számít az, hogy milyen módon… – És mi újság Wellingford Hallban? Mesélj el mindent Mrs. Smith ről, Tildyről, Robbinsról és George-ról… – Mind elmentek. A cselédség összes tagja. Apa eladta Wellingford Hallt. Többé nem az otthonunk. Wellingford Hallt eladták? Eve lelassított. Időre volt szüksége, hogy feldolgozza ezt a döbbenetes hírt. Mindig úgy képzelte, hogy egy szép napon Robbie-val majd elmennek oda látogatóba, és pont olyan lesz a hely, amilyennek az emlékei őrzik. Leül majd az alagsorban a többi cseléddel, és beszélgetnek a múltról. Meg az anyjáról. 16
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 16
2026. 09. 17. 9:49:36
Eladták. A londoni sorház szintén odalett, de akkor hol lakhat Audrey? Itt nem. Jaj, csak itt ne! Eve alacsonyabb fokozatba váltott, körülnézett, de alig tudta, mit csinál. – Ezért döntöttél úgy, hogy Amerikába jössz? Dehát te biztosan… úgy értem, itt olyan más. Egyáltalán nem olyan, mint odahaza… – Barrettéken kívül nem maradt más rokonom. Bobbyval ideköltözünk. Ez nem történhet meg. – Írtam nekik, és jeleztem, hogy jövök. Nem is értem, miért nem számítottak rám. A levél! Eve egy hónappal ezelőtt megszerzett egy Audrey-tól érkező levelet. Gyakran ő vitte be a postát Mrs. Barrett helyett, amikor ott volt látogatóban, mert Robbie szívesen beszélgetett a postással. Amikor meglátta a feladó címét, gyorsan a táskájába dugta a levelet. El se olvasta, csak kidobta otthon a szemétbe. Most azt kívánta, bárcsak kinyitotta volna. Akkor szólhatott volna Audrey-nak, hogy ne jöjjön, Barrették már továbbléptek, és nem vennék szívesen, ha megjelenne náluk egy soha nem látott hadiözvegy. Eve rémülete kissé alábbhagyott, amint az ismerős környékre ért, ahol egyforma bungalók sorakoztak. Amikor először látta ezt a városrészt, úgy vélte, nagyon amerikai a kinézete a gondosan nyírt zöld gyeppel és a fehér léckerítésekkel. Most kopárnak és unalmasnak találta. A háború előtt marhalegelőnek használták, és az utcák még mindig nagyon csupaszok voltak, csak itt-ott árválkodott néhány csenevész fácska. Felvillant előtte Wellingford Hall buja, elegáns parkja, a színek kavalkádja, a kaviccsal felszórt ösvények, George metszőollójának megnyugtató csattogása. A háború előtt. Mielőtt minden megváltozott. Audrey előrehajolva nézett ki a szélvédőn, amikor bekanyarodtak a ház elé. – Ez a ház… úgy néz ki, mint az, amilyet Robert nekem akart építeni. Eve képtelen volt válaszolni. Eszébe jutottak a brosúrák és az alaprajz, amit Robert küldött Audrey-nak, ahogyan az is, milyen izgatott és bizonytalan volt egyszerre a barátnője. „Olyan kicsinek tűnik ez a ház, csak két hálószoba van benne.” „Legalább kevesebbet kell majd takarítanod” – mondta neki akkor Eve. 17
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 17
2026. 09. 17. 9:49:36
Leparkolt a kocsibeállón, és éppen kinyitotta a konyhaajtót, hogy bemenjenek, amikor dudálva megállt a ház előtt egy platós kisteherautó. Tom. A férfi a lehúzott ablakon át odakiáltott: – Szia, Audrey! Eve és Audrey egyszerre fordultak oda és válaszoltak: – Tessék? Lehetne ennél is bonyolultabb a helyzet? Eve odasietett a kocsihoz. Tom az ablakba könyökölt. – Szia, Tom! Mi járatban? – Gondoltam, megkérdezem, hogy van-e kedvetek kijönni velem a farmra. Cumisüvegből etetünk egy újszülött kisbárányt. – Köszi, de épp vendégeink vannak – mondta Eve, és hátramutatott. – Talán majd máskor… – Tom bácsi! Tom bácsi! – kiáltott Robbie, és feléjük szaladt. – Kimehetek veled a farmra? – Ma nem – mondta Eve, és megfogta a fiút, mielőtt még az autóhoz ért volna. – Most fagyizni fogunk, vagy már elfelejtetted? – Felkapta Robbie-t, és megfordult, hogy elköszönjön Tomtól, de a férfi nem őt nézte, hanem Audrey-t és a fiát. – Egy régi barátnőm jött látogatóba Londonból – magyarázta Eve, és lassan hátrált a ház felé. – Sok mesélnivalónk van egymásnak. Szia, Tom! Pápá! – Jó, szia! – Tom nem indult el azonnal. Még mindig Bobbyt és Audrey-t figyelte merően. Eve visszasietett a kocsibeállóhoz, és mindenkit beterelt a házba. Elővett néhány pálcikás jégkrémet a fagyasztóból, és megpróbálta kiküldeni a fiúkat a kertbe, de Audrey fia nem volt hajlandó elmozdulni az édesanyja mellől. – Te is kérsz egyet? – kérdezte Audrey-tól. – Amerikában mindenki ilyet eszik, amikor nagyon meleg van kint. Egy hónapra való cukorjegynek felel meg, ami benne van. Audrey meg se hallotta, mit mond. – Várj csak, ez Tom volt? – szaladt ki a száján. – Robert barátja? A Híres Négyek egyike? Eve hazudhatott volna, de az élete darabkái úgy csúsztak ki a kezéből, mint egy marék üveggolyó, és sehogy sem tudta elég gyorsan elkapni őket. Bólintott. – Szívesen találkoztam volna vele. – Audrey kinézett a konyhaajtó üvegén át, mintha ki akarna szaladni a felhajtóra, hogy megállítsa 18
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 18
2026. 09. 17. 9:49:36
a férfit. Hála az égnek, Tom már elhajtott. – Utoljára azt hallottuk, hogy megsebesült… valahol Olaszországban, nem? – kérdezte Audrey. – Igen, de túlélte. – A négy barát… – mondta Audrey eltűnődve. – Robert, Louis, Tom és… ki is volt a negyedik? – Arnie. – Tényleg. Robertet nagyon megviselte, amikor értesült Arnie ideg-összeroppanásáról. Sokat mesélt arról, hogy ők négyen együtt nőttek fel, és ugyanabban a csapatban sportoltak. – Leginkább kosárlabdáztak. Nagyon népszerű itt. Kérsz egy jégkrémet? – Honnan tudta Tom, hogy ki vagyok? Vagy… hozzád beszélt? Téged szólított az én nevemen? – Hát, én… ő… – Mi folyik itt, Eve? – Értetlennek tűnt, de Eve látta rajta, hogy lassan kezdi felfogni a helyzetet. – Audrey-nak hívott, te pedig válaszoltál neki. Eve nem bírt annyi levegőt venni, hogy megszólaljon. – Elloptad a helyemet, igaz? Azért voltál Barrettéknél. – Figyelj, Audrey… – Úgy teszel, mintha Robert felesége lennél, Harry pedig a fia. Robbie-nak szólítod, holott Harry a neve. – Meg tudom magyarázni… – Ráadásul az én házamban laksz… Robert házában! Eve a padlóra szegezte a tekintetét. Nem felelt. – Hogy csaphattad be ezeket az embereket, Eve? Miért tettél ilyen szörnyűséget? – Audrey ugyanolyan sokkosnak tűnt, mint annak idején a V–1-repülőbomba-támadás után. Eve félelme ezen a ponton harag formájában tört ki belőle. – Te nem akartad ezt az életet, Audrey! Túl félénk és túl ostoba voltál ahhoz, hogy ezt válaszd, miután Robert meghalt. Kidobtad a kukába, én pedig kivettem onnan. Ez az egyetlen otthon, amit a fiam valaha ismert. Nem hagyom, hogy csak úgy besétálj ide, és ellopd tőle. – Ellopjam tőle? Te loptad el az én fiam családját! Bobbynak joga van a nagyszülei támogatásához. Joga van megismerni az apja családját. – Már túl késő ahhoz, hogy meggondold magad. Ők most már az 19
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 19
2026. 09. 17. 9:49:36
én családom. Ez az én otthonom, az én fiam otthona – nem a tiéd. Nem veheted vissza. Eve nem törődött azzal, mekkora döbbenet vagy harag lett úrrá Audrey-n. Most már túl késő változtatni a dolgokon. – De nincs hova mennünk! – kiáltott fel Audrey. – Nekünk sincs! – Eve zihálva nézett farkasszemet Audrey-val. A fiúk riadt tekintettel, értetlenül figyelték a kibontakozó drámát, egészen megfeledkeztek a jégkrémről. – Figyelj, Audrey, amióta csak ismerlek, mindig te élveztél minden előnyt, én pedig semmit. Te vagy Audrey Clarkson, az elkényeztetett, gazdag nemesi lány. Előkelő iskolába jártál, ahol megtanítottak arra, hogyan fogj vagyonos férjet magadnak, úgyhogy biztosan találsz Londonban egy olyan férfit, aki hajlandó lesz elvenni Alfred Clarkson vagyonos kislányát. Egy olyan férfit, aki kétszer ekkora házat tud venni neked – sőt kétszer akkorát, mint Wellingford Hall. Audrey lehunyta a szemét, mintha ki akarná zárni Eve szavait. Azután előregörnyedt, és arcát eltakarva sírva fakadt. Szívet tépő zokogás rázta törékeny testét. Eve visszaemlékezett arra, mennyire megsajnálta mindig, valahányszor így sírt gyerekkorukban. Olyankor fellopózott Wellingford Hall tiltott emeletére, hogy becsempésszen Audrey-nak egy kis epret és együttérzést. Barátságot. Most viszont másképp lesz. Most nem fog így tenni.
20
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 20
2026. 09. 17. 9:49:36
2.
W ELLI NGFOR D H A LL , A NGLI A , 1931
– Nem küldheted el Alfie-t! – Audrey vékony hangja szinte elveszett az óriási fogadószobában. Az apja egy pillantást vetett rá, aztán úgy folytatta, mintha a lánya nem is szólt volna közbe. – Ez az egyik legjobb fiúiskola Angliában – mondta. – Tudom, úgy viselkedsz majd, hogy büszke lehessek rád, fiam! – A férfi Audrey bátyjával szemben állt, keze áldón nyugodott meg a fiú vállán, arcán szigorú, mégis büszke arckifejezés ült. Sötét haja már ritkult, és a halántékánál őszült is. Audrey érzelemkitörését semmibe vette. A lánya láthatatlan volt a számára, mint mindig. Alfie felszegte az állát, és kihúzta magát. – Igenis. – Már majdnem olyan magas volt, mint az apja. Ha riadalommal töltötte is el a hír, hogy bentlakásos iskolába küldik, nem mutatta ki. Persze a bátyja mindig is bátrabb volt Audrey-nál. Ő volt a lány legjobb barátja. Az egyetlen barátja. Az egyedüli személy, aki elviselhetővé tette az életét. – A legelőkelőbb családokból származó fiatalemberekkel ismerkedhetsz meg, fiam. Bár nekem lett volna ilyesmire lehetőségem! Audrey felzokogott. Az anyja elhúzta a száját, és előrehajolt, hogy lerázza a hamut a cigarettájáról. Vérvörös rúzsa megszínezte a hosszú szipka egyik végét. – Kérem, Miss Blake, vigye ki Audrey-t, amíg össze nem szedi magát! – szólt a nevelőnőhöz. Audrey nagyot nyelt, és letörölte a könnyeit. 21
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 21
2026. 09. 17. 9:49:36
– Én nem… Szeretnék itt maradni. – Nincs több érzelemkitörés? Audrey megrázta a fejét, aztán észbe kapott. Az anyja utálta, ha csak bólogatott, vagy a fejét rázta. – Nem, anya. Az apja még mindig Alfie-val beszélgetett, mintha ők ott sem lennének. – Néhány nappal az őszi szemeszter kezdete előtt odautazunk, hogy be tudj rendezkedni. Majd Williams elvisz bennünket. Jó iskola ez, nagyon jó iskola. – Én is mehetek? – kérdezte Audrey. Az anyja felhorkant. – Ez egy fiúiskola, Audrey. – Úgy értem, amikor apa elviszi Alfie-t. Az anyja beleszívott a cigarettába, aztán kifújta a füstöt, és a füstfelhőn keresztül válaszolt. – Akkor már te is készülődni fogsz a saját iskoládba. Ez volt a másik hír, amit el akartunk mondani nektek, mielőtt elkezdtél hisztizni. – Milyen iskolába? – Audrey Miss Blake-re pillantott, aki eddig mindkettejük oktatását végezte. A nevelőnő kerülte a tekintetét, és a teáscsészéje tartalmát nézegette. – Elintéztem, hogy ősztől ugyanabba a lányiskolába kerülj, ahova én is jártam – közölte az anyja. – Tetszeni fog. Sem az anyja, sem az apja nem nézett Audrey szemébe. Alfie megeresztett egy halvány mosolyt felé. A hisztéria úgy készült kitörni Audrey-ból, mint a jól felrázott buborékos ital. Sejtette, milyen reakciót szülne, ha zokogásban törne ki, ezért kikéredzkedett, és felszaladt a szobájába, hogy jól kisírja magát. Nem tudta, milyen régóta sírdogált, amikor egyszer csak halkan kopogtak az ajtaján. A párnája átázott, a szeme fájt, és duzzadt volt. – Ki az? – Biztosan nem a szülei. Azért fohászkodott, hogy ne Miss Blake legyen. Kinyílt az ajtó, és Alfie dugta be a fejét. – Bejöhetek? Audrey lekászálódott az ágyról, és odaszaladt, hogy átölelje a bátyját. – Hát nem szörnyű, hogy így elküldenek minket? – kérdezte. A fiú futólag megölelte, aztán kiszabadult a karjaiból. 22
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 22
2026. 09. 17. 9:49:36
– Ne vedd annyira a szívedre, hugi! Tudtuk, hogy el fog jönni ez a nap. – Én nem tudtam. – Már majdnem tizennégy vagyok, Audrey. Túl idős ahhoz, hogy a gyerekszobában tanuljak egy nevelőnővel, nem gondolod? – De te vagy a legjobb barátom! – Figyelj, nagyon hamar lesz sok új barátod. Audrey-t megrémítette a gondolat, hogy új barátokat kell szereznie. Nem tudta, hogyan kell csinálni. Az apja nemrég lett hatvanéves, és azoknak a férfiaknak, akik Wellingford Hallba jöttek a vadászatokra, nem voltak vele egykorú gyerekeik. Az anyja barátnői, akik mind a negyvenes éveik elején jártak, sosem hozták el a lányaikat, amikor idelátogattak Londonból. – Én nem akarok elmenni innen és iskolába járni – közölte Audrey. – Nem megyek, és kész! – Én sem szívesen megyek – felelte Alfie. – De apa eltökélte, hogy így lesz. Szeretné megadni nekem azokat az előnyöket, amelyeket ő sosem élvezett. Az arisztokraták fiai mind oda járnak. Apa nagyon sok pénzt adományozott az iskolának, hogy felvegyenek. Audrey leült az ágya szélére. Egészen kimerítette a sok sírás. – Hiányozni fogsz, Alfie! Annyira csendes lesz a ház nélküled. – A szünetekre hazajövök. Ugyanúgy a tengernél töltjük majd a nyarat, és vitorlázni megyünk apa hajóján. Most már elég idős vagyok ahhoz, hogy egyedül is kormányozzam. Elviszlek majd hajókázni kettesben. Megtanítalak vezetni a hajót, jó lesz? – Jó. – Audrey-t rémülettel töltötte el a gondolat, de azt akarta, hogy a bátyja bátornak tartsa. – Helyes – mosolygott rá a fiú. – Akkor ezt örömmel várhatod, igaz? Alfie egy hónappal később elment a bentlakásos iskolába. Az volt Audrey addigi életének legszörnyűbb napja. Figyelte, ahogy a bátyja beszáll az apjuk autójába, amelyet jól telepakoltak utazóládákkal és bőröndökkel, de azt már nem bírta nézni, ahogy elindulnak. Felszaladt az íves lépcsősoron a szobájába, és hátra sem pillantott. Az ő iskolájában egy héttel később kezdődött a tanítás. Volt egy hónapja, hogy hozzászokjon a gondolathoz, de továbbra sem akart menni. Ugyanakkor Wellingford is elviselhetetlennek ígérkezett úgy, hogy egész nap nem beszélgethet mással, csak az unalmas Miss Blake-kel. Kinézett a hálószobája ablakán, és még látta a porfelhőt 23
austin_wellingford_hall_lanyai.indd 23
2026. 09. 17. 9:49:36
„Lenyűgöző történelmi regény a háborús idők viszontagságairól és vágyairól… Ez a sajátos nézőpontú második világháborús történet az első oldaltól az utolsóig fogva tartja az olvasót.” Library Journal
e
1950. Audrey Clarkson elhagyja az angliai birtokot, Wellingford Hallt, és kisfiával Amerikába utazik. Szüksége van hősi halált halt férje tengerentúli családjának támogatására, noha még soha nem találkozott velük. Érkezésekor azonban megdöbbenve fedezi fel, hogy a helye foglalt: régi barátnője, Eve Dawson az elmúlt négy évben az ő személyazonosságát használva élt. A megtévesztés felgöngyölítése során napvilágra kerülnek Audrey és Eve titkai – és különös kapcsolatuk bonyolult története. 1940. Az angol vidéki kastély falai között szokatlan barátság szövődik a ház kisasszonya, az érzékeny lelkületű Audrey és a súrolókonyhán dolgozó életvidám szolgáló, Eve között. Környezetük rossz szemmel nézi a kapcsolatukat, és egy idő után maguk is rádöbbennek, hogy mekkora társadalmi szakadék választja el őket. A második világháború kirobbanása azonban feje tetejére állítja az addigi társadalmi rendet, és a közös cél újra összehozza őket: mentőautót vezetve nap mint nap kockára teszik az életüket a náci bombázások poklában. Személyes döntéseik ugyanakkor hazugságok szövevényes láncolatát indítják el...
e
Lynn Austin amerikai írónő elsősorban hiteles, alapos kutatómunkára épülő történelmi és bibliai tárgyú regényeiről ismert. Nyolc alkalommal nyerte el a keresztény szépirodalom rangos Christy-díját, és 2013-ban bekerült a Christy Award hírességek csarnokába. Könyvei világszerte közel két és fél millió példányban keltek el.
6990 Ft
9 786151 230534