A hangszerek mi vagyunk

Megrázó és elgondolkodtató, nem mindennapi történet. Végtelen megnyugvással olvastam, hogy mindnyájan egyetlen csodálatos rendező elv alapján létezünk, és végre valaki le meri írni a mi zenei pályánk kapcsán is, hogy Isten léte nem opció, hanem tény.

Sallangmentes, bátor és nagyon emberi megnyilatkozások, látszik, hogy egyikük sem próbálja elkendőzni az igazságot. Hol a sírástól, hol a nevetéstől könnyezve olvastam végig a könyvet.

Számos dologban megerősített, és már előre örülök, hogy milyen sokan merítenek erőt Bolykiék példájából.

Malek Andrea

Szív, lélek, tehetség felsőfokon! A Bolyki Brothers tagjainak történetei olyan értékekre irányítják a figyelmünket, amelyek itthon még elvétve találják a helyüket.

Charlie

Művészetünk Káin közösségéből származik, ám ha Istennek ajánljuk és dicsőítésére műveljük, nem kell meghamisítanunk, honnan jöttünk. Sőt, azt is megvallhatjuk, hová megyünk. Öröm volt olvasni ezeknek az őszinte és igazságra törekvő zenészeknek a föntről és a lentről szóló vallomásait. Az örökkévaló Isten a legjobb menedzser, s ő határozza meg művészetünk anyagi és szellemi érvényességét is.

Szakcsi Lakatos Béla

Talán Püspökszentlászlón a kápolna szentelésén találkoztunk először. Még Bolyk’ Boys Band volt a nevük. A kápolna áll, ők pedig már Bolyki Brothers néven szövik egymásba a hangjukat, és kötik össze a földet az éggel. Alig vártam a könyvet, hogy a szavaikkal is körbefonjanak. Hogy összekössenek engem – saját magukkal.

Süveges Gergő

Nagyszerű könyv! Ez az élettől lüktető, közvetlen hangvéteelű beszélgetésfolyam úgy mutatja be a Bolyki Brothers esszenciáját adó emberi drámákat és feltámadásokat, hogy a sokszor hihetetlen történetekre való rácsodálkozás és az együttérzés érzelmi hullámvasútja teljesen magával ragadja az olvasót.

Tanúságtétel ez a javából, amit maga Isten fűszerezett meg jó sok humorral!

Simon András

A hangszerek mi vagyunk A 30 éves Bolyki Brothers tagjaival beszélget Gégény István

A hangszerek mi vagy unk A 30 éves Bolyki Brothers tagjaival beszélget Gégény István

HARMAT Budapest, 2015

© Harmat Kiadó, 2015 © Gégény István és a Bolyki Brothers, 2015 A szöveget gondozta: Ferenczi Andrea Könyvterv: Lente István Címlapfotók: Muhari László Belső fotók: Bolyki Márton, Duna Televízió, HírTV (Buké), Gapixfoto, H. Ildikó, Horváth Imre, Jókuti György, Kál Cecília, Kozma Krisztina, Lente István, Muhari László, Nyírő Simon, Sás Benedek, Sebestyén Gábor, singers.com, Szádvári Ferenc, Varga Attila valamint magánarchívum All rights reserved.

Minden jog fenntartva.

ISBN 987-963-288-297-0

TARTALOM Előszó | Madarász Isti | 9 A Bolyki Brothers tagjai | 11 Mennyei butik a szeretethotelben | 15 „Pincelebek voltunk” | 27 A veszteség, ami katalizál | 35 A kastélytulajdonos, Göttingen és édesanyánk | 41 A színpad, és ami mögötte van | 55 Tanulópénz | 65 Áldozat és szolgálat | 75 „És akkor felhívott a Dáridó” | 85 Sztárságmentes nyitott ajtók | 95 A sóderkupactól a világcsúcsig | 111 Az vagy, aki belül vagy | 123 ProChrist, Amerika és Dr. Bubó | 133 Krízis | 143 Miért kéne kibírni nevetés nélkül? | 159 „Áldottnak kell lennünk, nem sikeresnek” | 169 7

ELŐSZÓ Két esetre emlékszem gyerekkoromból, amikor szinte pörölycsapásként zúzták be szűkös és meglehetősen zárt keresztény elmém betonfalait, hogy aztán vakító, nappali világossággal árasszák el a benti szürkeséget. Egyszer, amikor Amerikában élő, nagyon komoly, nagyon keresztény, nagyon okos fizikus nagybátyám egy többórás, sokszereplős, lázas biblialapozgatós, a teremtést boncolgató beszélgetés után képes volt nyújtózni egy nagyot és megkérdezni a jelen lévő atyafiakat, hogy mit gondolnak az új Michael Jackson-lemezről. Emlékszem, ahogyan megfagyott a levegő a szobában, és én életemben először eljátszottam a gondolattal, hogy talán egy keresztény ember is értékelheti, sőt élvezheti a körülöttünk levő világot. Értik, a világot… ahová ugye, mi rendes hívők, ki sem tesszük a lábunkat.

A második alkalom az volt, amikor a nagyszobánkban, egy kihelyezett gyülekezeti ifjúsági órán Bolykiék először énekelték el a Shut the door-t, az egyik korai spirituáléfeldolgozásukat, mi meg fél perc múlva vinnyogva, röhögve fetrengtünk a padlószőnyegen. „Az igazság szabaddá tesz titeket” – mondja az ige, és azt hiszem, én ott egy kicsit szabadabb lettem, mert egy szeletkével többet értettem meg Isten igazságából, a kegyelméből fakadó örömből. Ezt hirdették aznap Bolykiék a dalukkal, a csettintgetéssel, a tüp-tüp-sup-suppal, az egész előadásmódjukkal, akkor és ott talán még csak félig tudatosan.

9

Kisgyerekkorom óta figyelem őket, unokatestvérek vagyunk, sokat voltunk náluk Bián, hatalmasakat ettünk, rohangáltunk a szántásban, stoppal mentünk a bányatóba fürdeni, Balázs karatézni tanított és még fáslit is tekert a kezemre, mert az úgy volt Chuck Norris-os, és persze mindig iszonyatosan féltem, hogy egyszer beleesek abba a sötét, természetfölötti mélységű kútba a ház mögött. Ültem a budijukban, olvasgattam a verseiket (talán ez most furcsán hangzik, de ha továbblapoznak, kiderül, hogy a kettő szorosan öszszefügg), hallgattam őket zenélni, majd egyre többet énekelni – de amit a legjobban csodáltam bennük, az az volt, hogy mennyire összetartóak. Péntekenként „családoztak”, titkos társaságot alapítottak, együtt utaztak, együtt léptek fel, később is egy környéken laktak, miközben a nevük lassan fogalommá vált. Különbözőek voltak, más hangszereken játszottak, más volt az énekszólamuk, a modoruk, a színpadi habitusuk – de mégis így, együtt voltak ők a Bolykiék. Egyszerre testesítették meg azt a zenei zsenialitást, amitől méltán váltak világhírűvé, az odaszánt hívő életet, ami megtartotta őket az úton, és azt a mindent átható, infantilis, túlburjánzó kreativitást, amitől pedig nekem voltak olyan kedvesek.

Az elmúlt harminc évben abban a kiváltságban volt részem, hogy közelről figyelhettem őket, nemcsak a színpadon, hanem mögötte is, az öltözőben, a próbán, a stúdióban lemezfelvétel közben, az otthonukban, a jobb napokon és a rosszabbakon is.

Ha végigolvassák ezt a könyvet, talán nevetgélnek majd kicsit, talán meg is hatódnak, de az biztos, hogy önök is megismerhetik a Bolyki fiúkat, akik hangszerekké váltak, hogy örömzenét hozzanak az életünkbe.

Madarász Isti filmrendező Budapest, 2015. október 10

A Bolyki Brothers tagjai Bolyki András (1969) Szólama: általában alulról a második, de amire éppen szükség van Fő hangszere: mélyhegedű, barokk brácsa További hangszerek: barokk hegedű, baryton, gitár, billentyűsök Végzettsége: Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, Zeneakadémia Szakmai pályafutása: Erkel Ferenc Kamarazenekar, Budapesti Fesztiválzenekar (1996–2001), Nemzeti Filharmonikus Zenekar (2001–2003), Esterházy Ensemble (2001-től), Savaria Barokk Zenekar (2011től). Zeneszerző, szövegíró, hangszeres tanár Kedvenc előadói: most éppen Tommy Emmanuel és Luc Sylvain Gyermekei: Sára, Marci, Barnus Bolyki György (1971) Szólama: tenor Fő hangszere: cselló További hangszerek: zongora, gitár, basszusgitár Végzettsége: Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szakmai pályafutása: az Erkel Ferenc Kamarazenekar alapító tagja, az EFKZ és a BB menedzsere (1985–2005), a Yoman & Yoman rendezvényszervező cég kreatív igazgatója (2002–2009), különböző kiadók (Sony, BMG, Hungaroton) felkérésére lemezek producere, a Dr. Bubó családi musical producere, a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál alapító igazgatója Kedvenc előadói, zeneszerzői: Fonográf, Queen, Take 6, J. S. Bach, Mozart, Rolla János, Rados Ferenc Gyermekei: Zsófi, Blanka, Tamás

11

Bolyki László (1973) Szólama: basszus Fő hangszere: brácsa További hangszerek: hegedű, zongora, gitár Végzettsége: Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, Zeneakadémia Szakmai pályafutása: Erkel Ferenc Kamarazenekar, Budapesti Fesztiválzenekar; vendégszereplések: Liszt Ferenc Kamarazenekar, Malaysian Philharmonic Orchestra, Okoun Ansamble, Concerto Budapest, Londoni Filharmonikusok; lelkigondozó, pszichológiai felnőttképzések előadója Kedvenc előadói és zeneszerzői: Queen, Take 6, Bobby McFerrin, J. S. Bach, W. A. Mozart, Rados Ferenc Gyermekei: Ágoston, Veronika, Luca, Lili

Bolyki Balázs (1974) Szólama: kontratenor (továbbá: szoprán, alt, tenor, basszus) Fő hangszere: klarinét, zongora, szaxofonok Egyéb hangszerek: orrfurulya Végzettsége: Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Szakmai pályafutása: dalszerző, szövegíró, énekes, vokál arranzsőr, előadó, karnagy, énektanítási módszertanfejlesztő, több kórus alapítója Kedvenc előadói: Take 6, Freddie Mercury, George Michael, Michael Jackson, The Winans, Gather Vocal Band, Earth, Wind and Fire, Michael W. Smith Gyermekei: Gergő, Levente, Dávid, Máté

12

Havas Lajos (1981) Szólama: tenor Fő hangszere: harsona További hangszerek: zongora, basszusgitár Végzettsége: érettségi, konzervatórium Szakmai pályafutása: arranzsőrként, hangszerelőként és dalszerzőként: Back to Black, Neoton Familia 2005-ös nagykoncert, Roy és Ádám, Oláh Gergő, Lombos Márton, Cserpes Laura, Muri Enikő, X-faktor (Győztesek dala), Keresztes Ildikó, Kökény Attila, a Rising Star album egyes előadói, a Máté Péteremlékkoncert művészeti vezetője stb.

Kedvenc előadói és zeneszerzői: Michael Jackson, Stevie Wonder, Brian McKnight, Kim Burrell, Cserháti Zsuzsa, Máté Péter, D’Angelo, Missi Elliott, J. S. Bach, W. A. Mozart Gyermekei: Anna, Dániel

13

Mennyei butik a sz eretethotelben „A szeretethotel olyan hely volt, hogy ha nekem van egy almám, akkor neked is van almád.”

Bali

Egy biatorbágyi utca végéből indul a történetetek. A sóderkupacos, kerítés nélküli telken álló családi ház, amelyben a tisztálkodási lehetőségek is korlátozottak voltak. Megannyi hiányossága ellenére mégis tele volt zenével, élettel, vendégekkel, akik egymásnak adták a kilincset. Miként emlékeztek vissza a gyermekkorotokra?

Andris (A): Amikor nézegetem a gyerekkoromban készült fekete-fehér képeket, hirtelen megtelik minden emócióval. Rengeteg emlékem van. Olyan volt az a ház, mint egy védőburok: akkor a világ tökéletes volt számomra, minden úgy volt jó, ahogy történt. Még akkor is, ha utólag elnézve ezeket a fotókat nem kívánnám a gyerekeimnek, hogy úgy éljenek, ahogy mi éltünk.

A másik, ami eszembe jut, a szabadság. Bármerre is néztünk ki az ablakon, mindenfelé szántóföldek voltak. Búza, kukorica, napraforgó. A búzában vidáman rohangáltunk és hemperegtünk, a kukorica és a napraforgó viszont veszélyes volt, azokban el lehetett veszni. Emiatt persze izgalmas is volt. A rokonságban 15

volt egy bácsi, aki gyakran jött traktorozni, kombájnozni, mi meg mindig szaladtunk a gépek után. Néha felmászhattunk a masinájára, s máig emlékszem, ahogy égette a talpunkat a forró bádoglemez.

Gyuri (Gy): Ötünk közül én vagyok a középső – mindig a középső van elhanyagolva! Nagyon bírtam a gyermekkoromat.

Negyven évvel ezelőtt, az akkori körülmények között nem számított óriási lepukkantságnak, hogy egy ház nincs bevakolva.

A mi házunk is ilyen volt, mert nem volt rá pénz. A konyhában nem volt padló, helyette kartonpapírok voltak a földön. Na, az már egy kicsit húzós volt. Egy idő után nem volt víz sem, az is elég rázós volt. De valahogy ezeknek a terhét nem rakták ránk a szüleink.

Nem éreztétek szegényeknek magatokat?

Gy: Én biztosan nem. Nagyon vidám, jókedvű gyermekkorom volt. Legalábbis erre emlékszem, merthogy kiverték belőlem a tesóim a rossz emlékeket. Mindig azért imádkoztam, hogy a gyerekeim csak tizedannyi hülyeséget csináljanak, mint mi akkoriban. Mindennapos gyakorlat volt, hogy kis hátizsákokkal, vízzel, hagymával, kenyérrel, olykor némi szalonnával felszerelkezve nekiindultunk. Néha csak a szántásban mentünk, máskor felmásztunk a Nyakas-kőre, és ott futkostunk azon a peremen, amiről simán leeshettünk volna. Egyik kedvenc játékunk volt, hogy téglákkal dobáltuk egymást, a repülő tégladarabok elől pedig ki kellett térni és behúzódni egy betonszirt alá. Elképesztő, miket éltünk át, de tök jól elvoltunk. Fogalmam sincs, hogy éltük túl. Nem túlzás: tényleg Isten kegyelmén múlt, hogy nem haltunk meg. Ilyen szempontból nagy luxusban éltünk. Jobban eltöltöttük az időnket, mint a mai gyerekek. Folyton ugráltunk a 16

diófáról, mindenkinek eltört legalább egyszer valamelyik csontja, mert három méter magasból próbáltuk egymást elkapni, fejjel lefelé lógva. Ám azon kívül, hogy öt percig sírt a sérült, nagy buli volt az egész, én legalábbis bírtam. Még az az élet is bejött, ami az iskolában zajlott. Hatéves voltam, amikor a budapesti 13. kerületi zeneiskolába kezdtem járni Biatorbágyról. Nagyobb volt a csellóm, mint én, de szívesen cipeltem a buszon. Egyszerűen jó volt minden.

Laci (L): Számomra olyan a gyerekkorom, mint maga az együttes. Egyik esetében sincs konkrét kezdeti pont, ahonnan az elejét számítjuk. Az első, ami eszembe jut, hogy mennyire természetes volt ez az időszak. Egy csodálatos oázis volt az otthonunk abban a szürke, sivár, lelkileg elsivatagosodott kádári világban.

Sosem voltam egyedül. Negyedik gyerekként eleve egy népes közösségben kezdtem az életem. Erre aztán traumaként Bali is megérkezett. Benne voltam ebben az egységben, ez az egység pedig benne volt egy nagy rokoni körben, ahol csak édesanyám oldaláról negyvenen vagyunk unokatestvérek. Apai ágon kevésbé volt összetartás, de édesanyámék famíliája – heten voltak testvérek – rendszeresen összejárt, tudtunk egymásról. Ráadásul egy gyülekezeti közösség is körbevett bennünket, ezért hihetetlen biztonságérzetünk volt. Ott volt körülöttünk egy védőháló, éreztük, hogy összetartoztunk. Azzal szemben, ahogy az emberek éltek akkoriban, nálunk mindenki mindenkire számíthatott.

Szóba került az imént a csóróság. Mi ezt nem csupán azért nem vettük észre, mert nem volt beszédtéma, hanem mert időnként zsákokban kaptunk ruhákat francia, svájci gyülekezetektől.

A környéken csak nekünk volt Persil mosóporunk, Ovomaltine kakaóporunk, amik ma is elég drágák. Tizenkilenc éves voltam, amikor életem első ruháját megvettem. Addig mindent megörö17

költem a tesóimtól, vagy a mennyei butikból kaptam. Így hívtuk azokat a márkás cuccokat, amik Svájcban már lejártak, idehaza viszont még szinte alig ismerték őket. Itthon még a csövi farmer ment, ott viszont a Jimmy Hendrix-szárú nadrág volt a menő.

Mondtuk is édesanyánknak, hogy azt nem vesszük fel, de megnyugtatott bennünket, hogy ez a legújabb divat, most jön majd Magyarországra. Igaza volt. Mind a mai napig érdekes élmény számomra bemenni egy ruhaüzletbe. Akkoriban nem is nagyon értettem, mások miért vesznek ruhát.

Gy: Emlékszem, valamelyik osztályfőnöki órán felmerült, hogy otthon melyik család mivel szokott mosni. Mindenki a Tomi Sztár és hasonló márkákat emlegette, én meg bemondtam, hogy Persil, így, „s”-el. A tanárnőnek kikerekedett a szeme, hiszen mindenki tudta, hogy halál csórók vagyunk. Anyukámnak egy családlátogatás során el kellett magyaráznia a tanárnőnek, hogy Bolykiéknál miért Persillel mosnak, amúgy kézzel, gép nélkül.

L: Egyszóval ezek a gyökereim. Beágyazódva a kis családba, a nagycsaládba, a gyülekezeti közösségbe. Vigyáztak rám, vigyáztunk egymásra. Akkoriban még nem tudatosult bennem, csak később jöttem rá, hogy ez az alap, ebből jövök, és ezek a gyökerek iszonyú erősek. Ezért én is úgy vagyok, ahogy Andris mondta, hogy minden sztori egy kicsit fekete-fehér. Valójában élethelyzetek helyett egy érzés emelkedik ki számomra: a teljes biztonságérzet. Ez volt az élet.

Bali (B): Szóba került a házunk, ami jókora épület volt.

Nem volt kerítés, vakolat meg falak sem voltak sok helyiségben, ám épp ezért hatalmas volt a világ. Óriási, korlátok nélküli szabadság – ilyen kifejezések jutnak eszembe a legendás szeretethotel kapcsán. Ott gyakorlatilag véget ért a világ, hiszen 18