Andrew Peterson - A Sötétség sötét tengerének peremén (Hajnalszárnya-sorozat 1. kötet)

Szeretem, hogy Andrew minden könyve csupa kaland, csupa zabolátlan kreativitás, de legfőképpen csupa szív. A szerző valódi költő és zseniális mesemondó. Bármit ír, én elolvasom.

S­ ally Lloyd-­Jones New York Times-bestseller-író, számtalan gyerekkönyv szerzője

Felejthetetlen élmény az egész családnak! Teljes szívemből ajánlom a sorozatot!

S­ arah Mackenzie, a The Read-­Aloud Family szerzője, illetve a Read-Aloud Revival podcast alapítója és műsorvezetője

A Wingfeather Saga szellemes, fantáziadús, csupa szív könyvsorozat.

Szeretettel ajánlom minden fiatal olvasónak, aki már az összes Narniakönyvet ismeri, és új kedvenc olvasmányt keres. ­ nne Bogel, a Modern Mrs. Darcy blog szerzője A és a What Should I Read Next? podcast műsorvezetője

Szertelenül képzeletgazdag és bájosan pimasz eposzi fantasy, amelyből árad a szellemesség és a bölcsesség. Az olvasó ráadásul azt is megtudja, pontosan miként kell elbánni az umfokkal, az agyarakkal, sőt akár egy fogas tehénnel is. ­ llan Heinberg, A Grace klinika írója és producere, A a Young Avengers Marvel-képregények társalkotója

Roppant ötletes! ­Phil Vischer, a VeggieTales alkotója

A N DR E W P ET ER SON

A SÖTÉTSÉG SÖTÉT

TENGERÉNEK PEREMÉN

H A J N A L S Z Á R N YA - S O R O Z AT 1. K Ö N Y V

Harmat Budapest, 2021

Originally published in the U.S.A under the title: On the Edge of the Dark Sea of Darkness Text copyright © 2008 by Andrew Peterson Toothy cow illustration copyright © 2020 by Aedan Peterson All other interior illustrations copyright © 2020 by Andrew Peterson Published by arrangement with WaterBrook, an imprint of Random House, a division of Penguin Random House LLC. Interior illustrations by Joe Sutphin Cover art by Nicholas Kole Cover design by Brannon McAllister Hungarian edition © 2021 by Harmat Kiadó All rights reserved. Minden jog fenntartva.

Fordította: Szabadi István

ISBN 978-963-288-665-7

E kiadvány a kiadó írásos engedélye nélkül sem részben, sem egészben nem másolható, nem sokszorosítható, nem tárolható visszakereshető rendszerben, nem tehető közzé sem elektronikus, sem más formában.

Tartalom

Rövid bevezető Oerwend világához • 1 Kevésbé rövid bevezető Szkrí földjéhez • 3 Bevezető az Igiby-házhoz (igen röviden) • 5 1. A fogat jő, a színe szén • 7 2. Bogyó, kalapács és parampér • 11 3. Egy zsák umf • 16 4. Egy Esben nevű idegen • 22 5. Könyv, zokni, Glippfalva • 25 6. Bárd a Danmezőn • 34 7. Mezítlábas, koldusszegény • 39 8. Két suhanó kő • 43 9. A Glipphal-csapás • 46 10. Léli és a sárkányok dala • 50 11. Varjút a fogatért • 56 12. Ez nem cápaveszély • 62 13. Dal a fény szigetéért • 66 14. Titkok és halzupa • 73 15. Álmok és rémálmok • 76 16. A Könyvbújdában • 82 17. Bonifer Szquun naplója • 88

xii Tartalom

18. Tink titokba botlik • 94 19. Kín és halál • 98 20. Az udvarház felé • 104 21. Szarvas ebek • 110 22. Út a mélyben • 113 23. Ker Gerest nyöszörgő szelleme • 118 24. Hazafelé • 121 25. Khrak tábornok tróntermében • 124 26. Gond a könyvesboltban • 131 27. Kelepce • 138 28. A Glipperdő felé • 141 29. Bőrpatkányok és kurkászok • 147 30. Vopp tragikus halála • 153 31. Khrak medálja • 156 32. Hogyan készül a pondrópogácsa • 163 33. Hidak és ágak • 168 34. Pet lombvára • 175 35. Tűz és agyar • 185 36. A ló, a kantár mind sötét, sötét kocsis, ki hajtja • 191 37. Karom és parittya • 196 38. Borús kilátások • 204 39. Vércse Villi ajándéka • 211 40. Árulás • 216

Tartalom xiii

41. Morgás és rikoltás • 221 42. Viszlát, Igihárnyák! • 228 43. Szellem a szélben • 231 44. Podó nyomában • 235 45. Egy hosszú éjszaka • 240 46. Az Első Kút vize • 246 47. Régi sebek • 251 48. Menedék • 254 49. Anniera ékkövei • 257 50. A trón védelmezői • 261 51. Levél hazulról • 267 Függelék • 271 Kérdések az olvasóhoz • 280

Rövid bevezető Oerwend világához

A

z ősi legendák szerint, amikor a történetünknek otthont adó világ első reggele felvirradt, és az első ember felébredt, nagyot nyújtózva így szólt az első dologhoz, amit meglátott: „Nohát! Örvendek!” A férfit Giu­ lának hívták, és az első dolog, amit meglátott, egy szikla volt. A szikla mellett viszont ült egy nő, Irein, akivel megtanult egész jól kijönni. Az egymást követő számtalan kor során ezt az első mondatot minden szülő továbbadta a gyermekének, a gyermeke gyermekének, a gyermeke szülei unokatestvéreinek, és így tovább, míg végül minden élőlény, amely beszélni tudott, úgy nevezte az őt körülvevő világot: Oerwend.

Oerwend világa két terjedelmes földrészből állt, amelyet egy hatalmas óceán választott el egymástól: a Sötétség sötét tengere. Mire beköszöntött a negyedkorszak, a tengertől keletre fekvő zord földeket Fagyar néven kezdték emlegetni. Ennek nem sok köze van jelen történetünkhöz (azon kívül, hogy a Nagy Ellenség oda fészkelte be magát, és onnan indított „nagy háborút” szinte mindenki más ellen).

Az ellenség nemcsak nagy volt, hanem névtelen is, és úgy nevezték, a Névtelen Ghond. Throg nevű várából uralkodott, amely a Csontbérc-hegység legmagasabb csúcsán állt. Számtalan megvetendő dolgot talált Oerwenden, de legjobban Hajnalszárnya nagykirályt, Anniera szigetének urát gyűlölte. Valamiért – senki sem tudja az okát – Ghond és ocsmány hordái nyugatra masíroztak, hogy bekebelezzék Annierát, a fény szigetét. Ott esett el a jó király, egész házával és nemes népével együtt.

A névtelen ellenség (a neve Ghond) nem elégedett meg ezzel, hanem hajóhadat épített, és szörnyű seregét nyugatra vitte, át a Sötétség sötét tengerén, a messzi Szkrí földjére. Ott aztán az egész földet feldúlta, kilenc hosszú évvel azelőtt, hogy kalandunk kezdetét veszi.

Kevésbé rövid bevezető Szkrí földjéhez

S

zkrí egész földje zöld volt és lapos, az északon található sziklás hegységtől, a Sziklahegyektől eltekintve, amely minden volt, csak nem lapos. És nem is zöld. Inkább fehéres volt a sok hótól, bár ha a hó elolvadt, valami zöld ott is felütötte a fejét.

A hegyektől délre viszont Palin Dzseb-Dzs dimbes-dombos, dús füvű (és határozottan zöld) síksága borította egész Szkrít. Kivéve persze a Glipperdőt. A síkságtól közvetlenül délre Linird erdősége terült el minden irányban úgy, hogy még a térképekről is lelógott. Nyilvánvalóan nem azokról a térképekről van szó, amelyeket a távoli vidékeken élő, ki tudja, miféle népek készítenek.

Azok viszont, akik a síkságon, az erdő peremén, fenn a hegyekben és a roppant Bluggy folyó partján találtak otthonra, maradandó, áldott békében éltek… Már ha nem vesszük figyelembe az említett nagy háborút, amelyet sajnálatos módon elveszítettek, és ezzel korábbi életüknek mindenestül vége szakadt.

Szkrí királyát összes nemesével, sőt a trón minden várományosával együtt kivégezték. Azóta kilenc év telt el, és a szkríbeliek lassan megtanulták átvészelni a megszállást, Fagyar agyarainak rémuralmát. Az agyarak felegyenesedve jártak, mint az emberek, valójában úgy is néztek ki, leszámítva persze a testüket borító zöldes pikkelyt, a gyíkszerű pofát és a két hosszú, méregtől csöpögő agyart, amely vicsorgó szájukból meredt lefelé. Meg farkuk is volt. Mióta a Névtelen Ghond Szkrí szabad vidékét meghódította, az agyarak elfoglaltak minden várost, megadóztatták és meggyötörték Szkrí szabad népét. Ó, igen, Szkrí népe továbbra is szabad volt… feltéve, ha éjfélre hazaértek. Ha nem viseltek fegyvert, és nem panaszkodtak, amikor honfitársaikat időnként elragadták és a tengeren túlra vitték, ahonnan sosem tértek vissza.

A kegyetlen agyaraktól, valamint a folyamatos halálfélelemtől és szenvedéstől eltekintve viszont nem volt mitől félni Szkrí földjén. Talán csak a Sziklahegyekben, ahol a hosszú fogú, feneketlen bendőjű, szőrös

4

A Sötétség sötét tengerének peremén

bomnabullok járták a vidéket, vagy a Jégróna fagyott pusztaságán, ahol a kisszámú lakosságnak naponta meg kellett küzdenie a nyeselyűkkel.

Délebbre Palin Dzseb-Dzs síksága éppen olyan biztonságos volt, amilyen gyönyörű, a magas fűben kúszó-mászó patkányborzokat leszámítva. (Egy dél-torrvárosi gazda állítása szerint egyszer akkora patkányborzot látott, mint egy mípkölyök, amely körülbelül akkora, mint egy kifejlett csorkni, ami pedig magasságban a muszóval vetekszik.)

Mielőtt átdübörgött volna a Kőszilák nevű vízesésen, a Bluggy folyó békésen hömpölygött, tiszta volt, mint a forrásvíz, és jóízű, jó természetű halban gazdag. Kivéve persze azokat a halakat, amelyeknek már az érintése is mérgező, és akkor a tőrhalat nem is említettük, amely közismerten szeret beugrani a hajóba, és a legvaskosabb halászt is felnyársalja.

Bevezető az Igiby-házhoz (igen röviden)

G

lippfalva határában, a Sötétség tengere felé emelkedő szirtek szélén állt egy házikó, ahol az Igiby család élt. A házon nem akadt semmi különös, mármint azon kívül, hogy olyan kényelmes volt, olyan takarosan megépítették, olyan szép rendben tartották a három gyerek mellett is, és úgy áradt onnan a szeretet, mint az ablakain át éjjelente kiszűrődő tűz fénye. És az Igiby család?

Nos, ha eltekintünk attól, hogy esténként sokáig ültek a kandalló mellett, és egyik mesét mondták a másik után, vagy hogy aratás idején dalolva dolgoztak a kertben, vagy hogy Pöffös Podó, a nagyapa füstkarikákat eregetve üldögélt a verandán, vagy hogy úgy járta át életüket melegséggel a jóság, mint téli estén az embert egy csupor forró almabor, úgy azt kell mondjuk, igen boldogtalan életet éltek. Valóban igen boldogtalanok voltak azon a földön, amelyen Fagyar agyarai jártak.

1.

A fogat jő, a színe szén

I

giby Jennár ágyában reszketve, szemét összeszorítva hallgatta, ahogy a félelmetes Fekete Fogat végigzörgött a holdfényes utcán. Öccse, Tink az emeletes ágy felső részén horkolt, kishúguk, Léli szuszogása pedig elárulta, hogy ő is álomba merült. Jennár óvatosan kinyitotta a szemét.

A hold úgy nézett be rá az ablakon, mint egy vigyorgó, fehér koponya.

Bárhogy igyekezett, nem tudta kiverni fejéből azt a verset, amely évek óta rettegésben tartotta a Szkrí földjén élő gyermekeket. Csak feküdt a sápadt hold fényében, és ajka alig láthatóan mozgott: Íme, túl a Bluggy vizén A fogat jő, a színe szén A ló, a kantár mind sötét Sötét kocsis, ki hajtja Kérve kérd az Alkotót Hogy adjon álmot, nyugtatót Kerülje el az álmodót Az éj sötét fogatja Mely elrabol, és hirtelen Csak átrepít a tengeren Oda, hol Ghond, a Névtelen Fagyott erődje vár rég

8

A Sötétség sötét tengerének peremén

Kitátott szájú Throg, a vár Testvér, barát rád nem talál Majd gyászolod az éjszakát Mikor elnyelt az árnyék Messze, túl a Bluggy vizén A fogat jött, a színe szén A ló, a kantár mind sötét És véget ért a játék

A fogat jő, a színe szén 9

Nem csoda hát, hogy Jennárt elkerülte az álom, miután fülét megütötte a tompa patadobogás meg a lánccsörgés hangja. Maga előtt látta a varjakat, amelyek a fogat körül keringtek vagy a tetején gubbasztottak, szinte hallotta a csőrükből feltörő rekedtes károgást és fekete szárnyuk verdesését. Egyre győzködte magát, hogy csupán képzeli az egészet, de tudta, hogy valahol a környéken, még azon az éjszakán a Fekete Fogat megáll egy szegény család háza előtt, elragadja onnan a gyerekeket, és soha többé nem látják őket. Épp a múlt héten hallotta sírni édesanyját egy lány miatt, akit Torr­ városból raboltak el. Suszter Szera vele egyidős volt, sőt találkoztak is

10

A Sötétség sötét tengerének peremén

egyszer, amikor a lány Glippfalván járt a családjával. És most nincs többé. Egyik éjszaka éppen úgy feküdt az ágyában, mint most Jennár. Jóéjtpuszit nyomott szülei arcára, és elmondott egy imát. Aztán a Fekete Fogat eljött érte.

Vajon ébren volt?

Vajon hallotta, ahogy az ablak alatt felhorkantanak a fekete lovak, látta az orrukból felszálló párát?

Vajon Fagyar agyarai megkötözték őt?

Ellenállt-e, amikor betuszkolták a fogatba, mintha egy szörnyeteget etetnének meg vele?

Bármit is tett, mit sem használt. Elszakították a családjától, és ezzel vége volt. Szülei elbúcsúztatták, mert akit a Fekete Fogat elragad, az olyan, mintha meghalt volna. Bárkivel bármikor megtörténhetett, és az ember nem tehetett mást, csak reménykedhetett, hogy a fogat továbbhalad, amikor a háza elé ér.

Csörgés-zörgés-lódobogás visszhangzott az éjszakában. Vajon a Fekete Fogat közeledik? Az Igiby család házikója felé veszi az irányt? Jennár egyre csak fohászkodott az Alkotóhoz, hogy ne így legyen.

Bogyó, Léli kutyája a kislány ágya lábánál feküdt, de hirtelen felkapta a fejét, és rámordult az ablak túloldalán leselkedő éjszakára. A hold fényében Jennár egy varjút pillantott meg leszállni egy csontsovány faágra, és elfogta a reszketés. Megragadta a takaróját, és az álláig húzta. A varjú feje megmozdult, és mintha egyenesen Jennárra vigyorgott volna az ablakon át, akinek tágra nyílt szemében visszatükröződött a holdfény. Csak feküdt ott rémülten, és azt kívánta, bárcsak az ágy mélyére süllyedhetne, ahol nem talál rá a varjú tekintete. Az állat végül tovaszállt. A holdat felhő árnyékolta be, a fogatot pedig a lódobogással, csörgéssel-zörgéssel együtt lassan, lassan elnyelte a némaság.

Jennár csak ekkor eszmélt rá, hogy már jó ideje visszatartja a lélegzetét, ezért kifújta a levegőt. Hallotta, ahogy Bogyó farka tompán püföli a falat, és sokkal kevésbé érezte egyedül magát, hogy tudta, a kiskutya vele együtt virraszt. Hamarosan elaludt, de álmában sem talált nyugalmat.

2.

Bogyó, kalapács és parampér

M

ire felkelt a nap, az álom szertefoszlott.

Szikrázott a napsütés, s a reggeli hűvösség lassan csatát vesztett a forró nyári nappal szemben. Jennár azt képzelte, hogy repül. A legelő füve felett lebegő szitakötőket figyelte, megpróbált a szemükkel látni és a szívükkel érezni. Elképzelte, hogy elég egyetlen apró mozdulatot tennie a szárnyával, és már süvít is végig a mezőn, jobbra-balra csapódik, a szél hátán felvitorlázik a fák csúcsa felé, vagy épp lebucskázik a sziklás peremen a Sötétség tengere irányába. Elképzelte, milyen széles mosoly ülne az arcán repülés közben (bár nem volt benne biztos, hogy a szitakötő képes mosolyogni), mert nem kellene azon aggódnia, hogy orra bukik valamiben. Úgy érezte, az elmúlt néhány hónapban képtelen volt uralkodni a tagjain: az ujjai megnyúltak, a lába megnőtt, sőt édesanyja is megjegyezte nemrégiben, hogy a könyöke meg a térde mindig bele­ akad valamibe.

Jennár benyúlt a zsebébe, majd miután meggyőződött róla, hogy senki se látja, előhúzott egy régi papírt. Ugyanúgy megdobbant a szíve, ahogyan egy héttel korábban, amikor takarítás közben rábukkant édesanyja hálószobájában. Kihajtotta és belefeledkezett a rajzba, amely egy kicsiny vitorlás orrában álló fiút ábrázolt. Nyakigláb, sötét hajú gyerek volt, és letagadhatatlanul hasonlított Jennárhoz. Gomolygó, fehér felhők borították az eget, a csobbanó hullámok pedig olyan valóságosan permetezték a levegőt, hogy Jennár azt hitte, ha megérinti, a kép biztosan elkenődik. A rajz alatt felirat állt: „Tizenkettedik születésnapom. Két óra egymagamban a nyílt tengeren. Életem eddigi legszebb napja.”

12

A Sötétség sötét tengerének peremén

Nem szerepelt név a papíron, de Jennár a szíve mélyén tudta, hogy a kép az édesapját ábrázolja.

Sosem beszéltek az apjáról, se az anyja, se a nagyapja, így Jennár szinte semmit sem tudott róla. A kép láttán azonban mintha szíve egyik sötét szobájában megnyitottak volna egy ablakot. Bizonyossá vált a számára, hogy a világ többet jelent, mint Glippfalván élni és meghalni.

Jennár még sohasem látott hajót közelről, de gyakran figyelte a szirtről a távoli hullámok hátára barázdát szántó apró pettyeket, amelyeket valamilyen kalandos küldetésre kormányzott a legénységük. Saját hajója fedélzetére képzelte magát, szinte érezte arcán a szelet és a tenger permetét, akárcsak a képen szereplő fiú…

Jennár hirtelen magához tért az ábrándozásból, és körbenézett: vasvillájára támaszkodva térdig állt a szénában, viszketett is tőle a lába. Arcát nem a tengeri szél simogatta, hanem pelyva- és porfelhő ingerelte, amelyet Deni, az igásló vert fel, aki türelmetlenül várta, hogy a szénával félig megrakott szekeret átvontathassa a mezőn a pajtába. Jennár napkelte óta dolgozott. Már háromszor fordult, és alig várta, hogy végezzen a feladattal.

Aznap volt a Sárkánynapi Fesztivál, az év egyetlen olyan napja, amikor Jennár örült, hogy a csendes Glippfalván él.

A falu lakossága egész évben a Sárkánynapra készült. Ilyenkor mintha egész Szkrí megrohanta volna Glippfalvát. Volt ott ezerféle játék és csemege, távoli városokból érkező különös népek, és maguk a sárkányok is előbukkantak a Sötétség sötét tengeréből.

Legjobb tudomása szerint Jennár élete eddigi tizenkét éve alatt egyszer sem hagyta el Glippfalvát, így a fesztiválon kerülhetett leg­ közelebb a világhoz. Jó oka volt hát rá, hogy minél hamarabb végezzen a szénahordással. Megtörölte izzadt homlokát, és válla felett hátrapillantott egy arra szálló szitakötőre, majd egy mordulással beledöfte vasvilláját a szénába, és fellökte a szekérre. Lába azonban beleakadt egy széna alatt rejtőző kőbe, és elvágódott, arccal egyenesen bele a takaros halom lócitromba, amelyet Deni, az igásló épp azelőtt helyezett oda.

Jennár köpködve ugrott talpra, és egy marék széna után kapott, hogy letörölje az arcát. Deni, az igásló rápillantott, prüszkölt egyet, majd

Bogyó, kalapács és parampér 13

jót harapott a friss fűből, miközben Jennár szitakötőt megszégyenítő sebességgel viharzott a vízhez megmosakodni.

A mezőn túl, a kerítés másik oldalán Jennár öccse, Tink (valódi nevén Kelmár) ült lovagló ülésben a házikó tetején, foga között két szeggel, kezében kalapáccsal. Egy meglazult zsindelyt igyekezett kijavítani, de nem igazán ment neki a folytonos remegéstől. Annak idején még attól is megijedt, ha nagyapja a nyakába ültette, és nevetése sem rejthette el a tágra nyílt szeméből áradó félelmet, amely csak akkor szelídült, amikor ismét szilárd talajt érzett a talpa alatt.

Nagyapja, Podó mindig Tinkre bízta a tetőt, mert úgy gondolta, jót tesz neki, ha szembenéz a félelmével. Tink viszont még most, tizenegy évesen is ugyanúgy félt, mint előtte. Reszketett, mint a nyárfalevél, ahogy kihúzta a szeget fogai közül, és olyan óvatosan verte be, mintha saját arcát kalapálná. Felpillantott és látta, hogy a mezőn túl Jennár fejjel előre beveti magát a vályúba. Azt kívánta, bárcsak végezne már a házimunkával, hogy a sárkánynapi játékokon zibzizhessen1 a bátyjával.

Tink igen csapnivaló teljesítményt nyújtott a tetőn, de a szilárd talajon úgy futott, mint a nyúl. Épp csak hozzáért a kalapáccsal, és a szeg kicsúszott az ujjai közül.

Utánakapott, de nem érte el. Rögtön hasra vágta magát, és két kézzel ölelte a forró tetőt. A szeg erre, a kalapács arra gurult, végigzörgött a tetőn, s átbukott a peremén. Tink felnyögött, mert tudta, vissza kell kúsznia csigatempóban a létrához, majd le a földre, ráadásul ezzel is később jut el a faluba a fesztiválra.

– Elvesztettél valamit?

Tink félelme gorombaságba fordult: – Csak dobd vissza, jó?

Tink nevetést hallott, majd a kalapács pörögve felröppent a tetőre, jó karnyújtásnyira tőle. Összeszedte minden bátorságát, kinyújtotta 1 A zibzi a harmadkorszak 356. évében terjedt el Szkrí-szerte. A játékot füves pályán játs�szák, hatalmas dárdákkal (a támadó csapat dobja el őket), egy csapóval (nyeles deszka) és három kővel. A töméntelen sérülés által kiváltott közfelháborodás miatt azonban a játékot betiltották. 372-ben rájöttek, hogy ha a dárdákat seprűkre cserélik, a játék egészen elfogadható. A szabályok és a zibzi ámulatba ejtően véres történetének részleteihez lásd Trizbek Vints: Löktünk, fájtunk, kőztünk. Valberg: Háromvilla Kiadó, 3/423.

„Szellemes, fantáziadús, csupa szív könyvsorozat.

Szeretettel ajánlom minden fiatal olvasónak, aki már az összes Narnia-könyvet ismeri, és új kedvenc olvasmányt keres.”

ANNE BOGEL

KALAND. VESZÉLY. ELVESZETT ÉKKÖVEK. SZKRÍ RETTENETES FOGAS TEHENEI. A három Igiby testvér, Jennár, Tink és Léli, valamint hűséges kutyájuk, Bogyó Glippfalva határában éldegél egy házikóban. Világukat a félelmetes Névtelen Ghond és serege, Fagyar agyarai tartják uralmuk alatt, akik hosszú évek óta kutatnak Anniera ékkövei után. A testvérek egyhangú mindennapjaiba az évente megrendezett Sárkánynapi Fesztivál csal némi örömet, ám a mostani ünnep során minden balul sül el. Miközben a gyerekek próbálják lerázni a nyomukba szegődő agyarakat, nem várt szövetségesekre bukkannak, és egyszeriben rádöbbennek: édesanyjuk, Nia és nagyapjuk, Podó tud valamit Anniera elveszett ékköveiről…

Az izgalmas kalandokon túl mi várja még az olvasót?

• Sosem hallott dalok és lélegzetelállító legendák • Eredeti, kézzel rajzolt térképek • Egy exkalóz nagyapa • Szarvas ebek és valódi tengeri sárkányok • A Nyárfalevél-udvarház és Pet, a Zoknikéz lombvára • A pondrópogácsa hiteles receptje A díjnyertes, minden korosztályt lebilincselő Hajnalszárnya-sorozat (The Wingfeather Saga) első kötetében a bátor és leleményes szereplők mellett megismerkedhetünk Oerwend különleges világával. A négyrészes fantasyregényből hamarosan animációs filmsorozat is készül.

ANDREW PETERSON ismert zenész

3900 Ft

és dalszerző. A The Rabbit Room nevű szervezet alapítója, amely a történeteken, a szépművészeten és a zenén keresztül vállal közösségépítő szerepet. Feleségével, Jamie-vel és három gyerekükkel az amerikai Nashville-ben élnek.