2. BUKÁS
Előkészületben a sorozat további köteteinek magyar kiadása a Harmat Kiadó gondozásában:
Ember Rising: The Green Ember Book III. Ember’s End: The Green Ember Book IV.
S. D. SMITH
BUKÁS
Harmat Budapest, 2026
Originally published in English under the title: Ember Falls: The Green Ember Book II.
Copyright © 2016 by S. D. Smith
Published by Story Warren, USA. All rights reserved.
Hungarian translation edition © 2026 by Harmat Publishing, Hungary. All rights reserved.
This Hungarian edition is published in arrangement with Story Warren through Riggins Rights Management.
Cover and interior illustrations by Zach Franzen
Map created by Will Smith and Zach Franzen
Ez a könyv eredetileg angolul jelent meg
Ember Falls: The Green Ember: Book II. címmel.
Copyright © 2016 S. D. Smith
Kiadja a Story Warren, USA. Minden jog fenntartva.
A magyar kiadás a Story Warren kiadóval a Riggins Rights Managementen keresztül létrejött megállapodás alapján jelenik meg.
Magyar kiadás © 2026 Harmat Kiadó. Minden jog fenntartva.
Fordította: Szabadi István
Felelős szerkesztő: Gér-Bódiss Tímea
ISBN 978-615-123-012-1
Kérjük, hogy a szerző jogait tiszteletben tartva a könyvet ne másolja, ne tárolja visszakereshető rendszerben, és ne tegye közzé sem elektronikus, sem más formában; a mű felhasználásához kérje a kiadó engedélyét.
Ginának.
Nunc scio qui sit amor, salutem in arduis esse.
Vivat crescat floreat!
mezo¨
a falu kertje
Vezér fája
falu
barlangok
fennsík
Megi tornáca
Felleg-hegySziklahát-völgy
Szélárny fellegvár
“ felé
Előszó
– Vajon hogyan ér utol a vég? – kérdezte Lendár herceg. –Engem is elragadnak azok a szörnyetegek?
– Nem tudom, fenség – felelte Máti –, de jobb úgy élni, hogy elégedetten tekinthessünk vissza, ha eljön a vég, mint ha attól félve vesztegetnénk a megadatott időt. Épp ott jársz a történetben, ahol lenned kell. Ne lapozz előre! – A Vitéz orrában állt, a herceg oldalán, és az egyre viharosabb folyót kémlelte.
– Máti hadnagy, nem neveznél inkább „bajtársnak” „fenség” helyett? Hiszen egy urat szolgálunk – mutatott Lendár herceg a vállán viselt fekete csillagra.
– Bizony, bajtársam vagy, ugyanakkor a hercegem is – felelte Máti. – A hercegség a te kötelességed, az enyém, hogy hűen szolgáljalak.
– Igazad lehet – vonta össze a szemöldökét a királyi sarj.
– Mi gyötör? Megint az az álom?
– Hogy elragad egy szárnyas szörnyeteg? – sóhajtott Lendár. – Igen, attól félek, hogy valami borzalmas közeleg.
– Túl friss még Szendelvára emléke – bólintott a hadnagy, miközben homlokráncolva figyelte a távolt. – Engem is környékez a félelem… tartok tőle, hogy lassan mindent elborít a köd. Egyre sűrűsödik.
– Még látom a Barnal árbócát északkeletre. Haladnak –fürkészte a hajót a herceg. – Jeleznék, ha veszélyben lennének, igaz?
– Biztos… bár Mogor kapitány nem az a sietős fajta. Üzenj Valtár kapitánynak: vonják be a vitorlákat! Már azt sem tudjuk, merre tartunk.
– Igenis! – vágta rá Lendár, és elsietett.
A köd pillanatok alatt elborította a hajót. Máti szinte semmit sem látott már. Hátrapillantott a fedélzeten gomolygó foszlányokra. Úgy tűnt, még mindig teljes sebességgel haladnak.
– Hé, te ott! – kiáltott oda egy matróznak. – Hajtos! Ébreszd fel a királyt!
– A királyt?
– A királyt!
Máti előretört a fedélzeten.
– Valtár kapitány! Tegg parancsnok! – kiáltotta, de csak a köd felelt.
Megragadta a harangkötél végét, és teljes erejéből megrántotta.
– Mindenki a fedélzetre! Vitorlákat bevonni! Horgonyt a vízbe! Hol az ügyeletes tiszt?
Kiáltások és viszontkiáltások harsantak, alakok botladoztak a sűrű fehérségben.
Télfia király jelent meg hálóingben, a szemét dörzsölve.
Abban a pillanatban fülsiketítő reccsenés hasított a levegőbe. A hajó megrekedt, majd előrebukott mindenki. Fa ropogott kövön.
– Csáklyákat! – harsogta a király. – Taszítsátok el a hajót
a sziklától! Óen mester, lámpát! A raktérbe! Szivattyúkat munkára!
– Igenis!
– Hemp! – kiáltott oda egy matróznak. – Menj le a királynőért!
– Igenis!
– Mentsük meg a hajót! – kiáltotta Télfia. – Ne feledjétek, micsoda kincset szállítunk!
– Már késő, felség! – rohant oda Máti lihegve. – A Vitéznek vége.
A hajó újra megremegett és sebesen süllyedni kezdett.
– A Barnal merre van? – kérdezte Télfia. – Látja valaki?
– Semmi nyoma, uram – válaszolta Máti. – És senki sem felel a jelzéseinkre.
– Ráadásul nem is figyelmeztettek minket – lépett apja mellé Lendár.
– Mentőcsónakokat a vízre! – parancsolta Télfia. – Először az anyák és a gyerekek. Máti, vezesd őket! Tégy róla, hogy partot érjenek!
– Igenis!
Hemp visszatért. Az arca sápadt volt.
– Mi az, Hemp? – kérdezte a király.
– A királynő… – nyelt nagyot a tengerész. – Lilli királynő eltűnt.
– Eltűnt? – ismételte Télfia.
– Flinta kardjára… – suttogta Lendár. – Elragadták.
Tengerjáró Télfia alászállása és felemelkedése (részlet)
Első fejezet
Küldetés
Messzelépő Cövek halkan, óvatosan, de fürgén haladt a ködben. Nem tudta, merre forduljon: az ellenség talán épp a ködfal másik oldalán leselkedik.
Remélte, hogy ott leselkedik.
Alig hallotta társa fürgén surranó, dobbanó lépteit. Apró most is mellette volt, ő pedig a fehér bundás herceg mellett, szívvel-lélekkel.
A jól ismert félelem még mindig környékezte, ezt világosan érezte. Mélyen beszívta a levegőt. Nem tagadta a félelem jelenlétét, de inkább a szolgájává tette, hogy ez kiélesítse az érzékeit. Nem engedhette, hogy eluralkodjon rajta. Aznap semmiképpen. Túl sok forgott kockán.
A szüleinek szüksége volt rá, ahogy az öccsének, Zakinak is. Cövek remélte, hogy eljött a szabadulásuk ideje. Ha nem is mindannyiuké – már ha egyáltalán még élnek. Nagyot nyelt és továbbsietett.
Újabb perc telt el, amikor érezte, hogy a herceg lassít. Apró előbukkant a gomolyok közül, az arcán aggodalommal, és Cövek füléhez hajolt.
– Ez a tökéletes helyszín a bányában dolgozó rabszolgák elszállásolására: a völgy mélyén, a folyó mentén, a Magas-Zordák előhegyei között. Mégsem hallok sem kiáltást, sem lánccsörgést, pedig már kellene. És te?
– Egy hangot sem – felelte Cövek. Félt, hogy Apró inkább visszafordulna a közelben állomásozó főerőhöz, ahol Éjszikra Győző nagyúr és Vezér kapitány várt egy akkora sereggel, amely felszabadíthatja a rabszolgákat, akiket bizonyosan ott tartanak. – Szeretnék továbbmenni.
– Nem biztos, hogy taktikai szempontból bölcs lépés lenne – vetett ellen Apró.
Valóban nem, különösen úgy, hogy a herceg is vele tartott a küldetésre. A fehér nyúl ragaszkodott hozzá: így kívánta a becsület. Cövek viszont most, hogy itt voltak, nem akart visszafordulni.
– A családomról van szó – magyarázta, de elcsuklott a hangja. Hangára gondolt, a nővérére és egyben legjobb barátjára. Maga előtt látta az arcára kiülő reménykedést, amikor néhány nappal korábban elbúcsúztak egymástól. –Hanga számít ránk. – Biztosan itt tartják fogva őket! Apró vonakodva bólintott.
– Egyedül nem fog menni, Cövek – mondta. – Megfigyelünk. Jelentést teszünk. Felderítünk. Megértetted?
– Igenis, fenség – hajtott fejet kurtán a fiatalabbik.
Továbbhaladtak. Apró megdörgölte a szemét. Cövekben felmerült, micsoda nyomást helyez ezzel a barátjára. A fehér nyúlról kiderült, hogy Jupiter örököse, megnyert egy stratégiai jelentőségű ütközetet, és nyíltan a közös ügy élére állt:
ő Netélia minden nyulának reménysége. A herceg életének
A
megmentése a Jupiter-átkelőnél – Cövek hőstette – ujjgyakorlatnak tűnt az Apró előtt álló feladathoz képest.
Egyesíteni az ellenállást. Legyőzni a legyőzhetetlen ellenséget. Elnyerni a koronát.
A Vadurak – roppant ragadozómadarak ősi szövetsége –azóta gyötörték a netéliai nyulakat, mióta Tengerjáró Télfia először lépett partra ott vándortársaival. A Magas-Zordák csúcsán épített fészkükből gyakorta lecsaptak a nyulakra
Nagyerdő-szerte és azon is túl. Télfia utódai mind összetűzésbe kerültek velük, de egyedül Jupiter királynak sikerült visszaszorítania őket.
Jupiter hősi győzelmei példátlan virágkort hoztak a nyulaknak. Ez azonban véget ért, amikor Messzelépő Garten, Cövek és Hanga nagybátyja elárulta a királyt, és kiszolgáltatta Koromszárny Morbinnak. Jupiter meghalt, az országa elveszett. Morbin és a Vadurak – Garlaxfi Rőtszemmel és fertelmes farkasaival szövetkezve – nagy területen felégették és bemocskolták a Nagyerdőt.
Voltak nyulak, akik megadták magukat az új rendnek, de a többség elrejtőzött vagy csatlakozott a Morbin ellen ingatag szövetséget alkotó, titkos fellegvárakhoz. Kiderült, hogy Jupiter király örököse azonos Hanga és Cövek jóbarátjával, Apróval, aki döntő diadalt aratott a Jupiter-átkelőnél. A feladat azonban azóta sem lett kisebb, az ügy sem kevésbé törékeny. Az Új Erdő ígérete reménytelenül szép álomnak tűnt, amelyet a szörnyű ébredés bármikor hamuvá porlaszthat.
Megindultak lefelé a lejtőn a sűrű ködben az előhegyek közül a sziklás völgybe, ahol vízcsobogás hangja ütötte meg a fülüket. Cövek maga körül csak fehér ködöt látott, a talpa
alatt csak sötét követ érzett. A suttogó szélen, a csörgedező vízen és a lépteik zaján kívül csend volt. Vészjósló csend.
A fiú már éppen javasolni akarta, hogy mégis forduljanak vissza, tegyenek inkább jelentést, amikor alig hallható neszt sodort feléjük a szél – de meg nem mondhatta, honnan. Arra számított, hogy Apró megálljt parancsol, de ő továbbment, sőt gyorsított. Cövek utána.
A herceg a kardja után nyúlt, a barátja kivonta a magáét. Azóta nem forgatta éles helyzetben, hogy átrepült a Jupiter-átkelő felett, és véget vetett Garlaxfi Rőtszem életének. Készen állt, hogy most újra használja, ha kell – hogy megszabadítsa a családját félelmetes fogvatartóiktól.
A köd oszladozni kezdett, és Cövek megpillanthatta, amit addig csak hallani lehetett: egy folyót. Újabb és újabb alakok tárultak a szeme elé, de Apró hirtelen egy kis kunyhóra mutatott. Bevetődtek mögé.
A fehér nyúl intett a barátjának, hogy várjon, majd kisandított a kalyiba sarka mögül. Sokáig, mereven figyelt. Cövek hátát az ingatag deszkafalnak döntve várakozott, karddal a kezében. Apró végül visszafordult, az arcán zavart kifejezéssel, majd megrázta a fejét. Semmi mozgás. A fészer másik sarka felé bökött.
Cövek halkan elfoglalta a helyét, és lassan kilesett a lécfal mögül. A pillanatokkal korábban érzett remény a felszálló köddel együtt vált semmivé benne.
Kormos barlangszáj tárult a szeme elé, egy elhagyott bányajárat. Feltűnt a folyó is, a sziklás parton korhadó mólóval, valamint egy sor kunyhó – mint amelyik mögött ők is gubbasztottak. Semmi más. Senki más. A folyóparti
bányatelep a kidőlt-bedőlt viskókkal együtt elhagyatottnak tűnt.
Cövek a homlokát ráncolta, Apró felsóhajtott. A fiatalabbikból elszivárgott az izgalom és a csata rettenete, helyét keserű csalódottság vette át. Üresnek érezte magát, elhagyta az erő, didergett. Már a gondolatát is gyűlölte, hogy eredménytelenül kell odaállnia Hanga elé, és látnia kell az arcát, amikor közli: nem sikerült megmenteni a családjukat. Halk nyöszörgését szétkergette a szél.
Ekkor valami megszólalt. Hangosan. Sürgetőn. Dühösen.
Cövek gondolata félbeszakadt, és egész testét heves rémület járta át. Apró felkiáltott, ő pedig megpördült és felnézett.
Három hatalmas ragadozó madár csapott le rájuk. Karmuk megvillant, borotvaéles csőrükből vérfagyasztó rikoltás harsant.
Második fejezet
Üldözés
Cövek egy pillanatra ledermedt, de Apró nem habozott: áttört a gyenge deszkafalon, be a viskóba, magával rántva a társát is, épp, amikor az élen haladó madár odaért, így csak a levegőt hasította felettük. A másik kettő viszont leszállt, és karmukkal nekiestek a kalyibának. A két nyúlfi azonban már kint is volt az elülső ajtón, és nekiiramodott a köves folyóparton. Az életükért futottak. – Mozgás! – kiáltotta a herceg.
Cövek dobogó léptekkel menekült, közben a partot fürkészte, tekintete ide-oda vetődött. Sehol egy csónak, sőt életnek semmi jele, csak viskók végtelen sora. Elszáguldottak a bánya bejárata mellett, de nem mentek be, nehogy csapdába essenek.
Cövek hátrasandított. A vad rikoltások és szárnycsapkodások félelmetesen közeledtek rájuk. Mindhárom madár szárnyra kapott, és fenyegetően üldözték az iszkolókat. Cövek még sosem érezte ilyen védtelennek magát. Elborította a rettenet, és még gyorsabb tempóra kapcsolt, beérve társát, aki tágra nyílt szemmel pillantott jobbra-balra.
Hogy lerázzák üldözőiket, befordultak az épületek közé. Többségében olyan kunyhók között kanyarogtak, mint a korábbiak, de időnként nagyobb, hosszabb, vaskosabb építmények mellett rohantak el. Teljes erőből vágtáztak, a reménység halvány sugara hajtotta őket.
Egy-egy pillantás hátra, és kiderült: az épületek közötti cikcakkozással értékes pillanatokat nyertek, de megmenekülniük nem sikerült. Az egyik ragadozó felemelkedett, onnan rikoltott le két társához, akik földközelben űzték a nyulakat mesterien, és egyre közeledtek.
– A nyakunkon vannak! – kiáltotta Cövek.
– Utánam! – ordította Apró, és ahelyett, hogy kitért volna a következő, nagyobb, hosszabb épület útjából, nekicsapódott, áttörve a falat. Cövek utána.
Szétrepülő fadarabok között értek földet. A nyomukban száguldó madár erőteljes szárnycsapásokkal tudott csak megállni odakint, mert nem fért át a résen – viszont utánuk kapott, és kegyetlen sebet hasított az ifjabbik nyúl hátán. Cövek az egyik oszlopnak csapódott, kardot rántott, a sérülése ellenére Apróval együtt nekiesett a villogó karmoknak.
A fal maradványai pillanatokon belül darabokra hulltak a ragadozók előtt, és már bent is voltak. Ami addig tágas teremnek tűnt, most halálos csapdává változott: a roppant madarak kitöltötték a teret, mindent összezúzva prédájuk nyomában. Cövek füle rémes rikoltásaiktól csengett, tomboló előrenyomulásuk minden stratégiát ellehetetlenített.
A nyúlfiú hanyatt dobta magát, majd talpra kászálódott, és botladozva futásnak eredt az épület vége felé. Középen egy sor oszlop tartotta a tetőt, a madarak menet közben át-
törtek rajtuk. Cövek vadul csapkodott a kardjával, bár nem tudta, mit talál el. A hátsó falhoz érve elesett. A szíve fájdalomtól és haragtól izzott. Nézte, ahogy a ragadozó madár felemeli a lábát, majd lecsap és újabb oszlopot söpör félre. Az ifjú nyúl megfeszítette a lábát, és ugrott – át a hátsó ajtón. Kemény sziklát ért, az épület pedig a támadóira omlott a háta mögött. A felcsapó por- és törmelékfelhőtől egy pillanatra szem elől tévesztette őket.
Lélekszakadva indult Apró keresésére. Amikor a romoktól alig egy lépésnyire megpillantotta, odasietett. Az erős, ifjú herceg is átjutott valahogy. Cövek megkönnyebbülten sóhajtott fel. Apró lassan talpra állt, felvette a kardját, de a hegye a követ karcolta, fáradt karjával alig bírta felemelni. Cövek a saját fegyvere után nyúlt, de nem találta. A romhalmazra pillantott. A por elült, és csak a két viharvert nyúl zihálása hallatszott. Kétrét görnyedve igyekeztek összeszedni az erejüket, és felfogni, hogy megmenekültek. Kísérteties csend ülte meg a völgyet. Cövek végül elmosolyodott.
– Fenség, ez… – kezdte, de benne szakadt a szó.
Megremegett a föld, a romok megmozdultak, és egy madár feje emelkedett ki a törmelék közül. A ragadozó egyetlen iszonytató ugrással kiszabadította magát, épületdarabokat szórva szét maga körül. Megrázta széles szárnyát, és hátborzongató sivítást hallatva emelkedett a nyulak fölé.
Cövek szeme elkerekedett. Kiáltani akart, de nem jött ki hang a torkán. Rémülten pillantott Apróra. A herceg megvetette a lábát, felemelte a kardját, és dacos üvöltéssel felelt a kihívásra.
A zöld parázs ég, az új erdO ´´ magva izzik. gyógyulás közeleg, de elO ´´ bb a tu´´z jön el. HOrdOzd a lángOt!
Hanga és Cövek, az elszánt nyúllány és bátor öccse, már nem ugyanazok, akik egykor békés otthonukban éltek. A háború elérte őket, és egyre sötétebb árnyék vetül a világukra.
Miközben az ellenség Morbin vezényletével közeledik, és a fellegvárak jövője bizonytalanná válik, egyre többen bíznak bennük: Cövekben, a szárnyaló hősben és Hangában, az Új Erdő Krónikásában. De vajon képesek lesznek helytállni, miközben veszteségeik és hibáik súlya is nyomja a szívüket?
A barátság próbára tétetik, a hűség ára egyre nagyobb, és a gyanakvás is ott lapul minden döntés mögött: vajon mindenki az, akinek mondja magát?
Hova vezet az út egy olyan világban, ahol a remény halványulni látszik, de még nem hunyt ki teljesen? Lesz bátorságuk kitartani akkor is, amikor mások már rég feladták?
Hanga és Cövek története tovább mélyül: a harc nemcsak a túlélésért, hanem a reményért is folyik.
„Ez a kötet A Zöld Parázs számára az, ami a Birodalom visszavág a Star Warsnak.” Glenn McCarty író, komikus
„S. D. Smith történetei tele vannak bátorsággal és reménnyel – mélyen megérintik az olvasót.”
ISBN 978-615-123-012-1
Heidi Johnston író
S. D. Smith világszerte ismert A Zöld Parázs sorozata több mint egymillió példányban kelt el, és hosszú ideig az Audible első számú bestseller hangoskönyve volt. A Story Warren kiadó alapítójának és tulajdonosának célja, hogy történetei magukkal ragadják a fiatal olvasókat, miközben a családok számára is felejthetetlen élményt nyújtanak.
7–12 éveseknek