Page 1

Kedves Érdeklodo! Kedves Érdeklődő! Örömünkre szolgál, hogy figyelmet fordít cégismertetőnk áttekintésére; ezzel együtt engedje meg, hogy néhány szóban bemutassuk Önnek utazási irodánkat. A Green Travel nyári üdülésekre, egzotikus utazásokra és szervezett hétvégi városlátogatásokra specializálódott. Utaztatási filozófiánk lényege, hogy vendégeink a lehető legjobb minőségben tölthessék el a pihenés napjait, illetve, hogy a minőségi kikapcsolódáshoz méltányos áron juthassanak hozzá. Minden utazásszervező számára a legjobb minősítés az elégedett utas, aki boldogan és kipihenten tér vissza az eltöltött üdülésből. Büszkék vagyunk arra, hogy tíz éves működésünk alatt már több tízezer elégedett ügyfelet szolgálhattunk ki. Folyamatos növekedésünket elsősorban a visszatérő és elégedett utasainknak köszönhetjük. Utasaink elvárásaihoz igazodva folyamatosan bővítjük utazási palettánkat, magyarországi partnerirodáink számát, hogy ügyfeleink kívánságait, igényeit minél pontosabban teljesíteni tudjuk. Jelenleg több mint 600 magyarországi partnerirodánkon keresztül, azonos feltételek mellett lehet jelentkezni programjainkra. 2013-as nyári katalógusaink utasaink kedvenc szállodáit, az előző évek tapasztalatait foglalja magában, kiegészítve számos új hotellel. Görögországban a korábbi évekhez hasonlóan Kréta, Rodosz és Korfu szigetére kínálunk tengerparti nyaralásokat, Egyiptomban pedig bővített választékot nyújtunk hurghadai üdülésekre. Az idei évben két új desztinációval is bővítettük árualapunkat, hogy utasainkat még szélesebb körben ki tudjuk szolgálni, így 2013-ban már Máltára és Bulgária tengerpartjára is lehet utazni a Green Travel szervezésében. Utazni jó, de kellemesen utazni, és tartalmasan kikapcsolódni még jobb. Ne feledje: mi azért dolgozunk, hogy Ön minél kényelmesebben pihenhessen! Reméljük, sikerült felkeltenünk érdeklődését, és hamarosan Ön is részese lehet a Green Travel Utazási Iroda által nyújtott biztonságos élményeknek! A Green Travel csapata


TARTALOMJEGYZÉK FONTOS INFORMÁCIÓK GÖRÖGORSZÁG BEVEZETŐ KRÉTA FAKULTATÍV PROGRAMOK IKAROS BEACH LUXURY RESORT ***** ALDEMAR ROYAL MARE HOTEL ***** MITSIS LAGUNA RESORT AND SPA ***** ATLANTIS HOTEL AQUILA ***** CRETA MARIS HOTEL ***** MITSIS RINELA HOTEL BEACH RESORT & SPA ****+ HERSONISOS VILLAGE HOTEL & BUNGALOWS **** PENINSULA HOTEL **** CHRISSI AMOUDIA HOTEL **** ASTIR BEACH HOTEL **** DOLPHIN BAY HOLIDAY RESORT **** ERI BEACH HOTEL **** ERI SUN VILLAGE HOTEL **** AQUIS ARINA SAND HOTEL **** LATANIA APARTMAN **** GOLDEN SUN HOTEL *** GOLDEN SUN APARTMANOK *** ILIOS HOTEL *** BEGETI BAY HOTEL *** LAMBI HOTEL *** AGRABELLA HOTEL *** MARAVEL LAND HOTEL *** BELLOS HOTEL APARTMENTS *** AGGELO HOTEL *** ARIANE APART HOTEL *** DANAOS BEACH APARTMENTS **+ ALKYONIDES HOTEL **+ STORK HOTEL ** ARHODIKO HOTEL * MINOAS HOTEL ** ANTINOOS HOTEL ** IRAKLIS APARTMAN *** SONIA MARE APARTMANOK ** RODOSZ FAKULTATÍV PROGRAMOK ELYSIUM RESORT & SPA HOTEL ***** KRESTEN ROYAL VILLAS & SPA HOTEL ***** SENTIDO PORT ROYAL VILLAS & SPA HOTEL ***** THE IXIAN GRAND HOTEL ***** RODOS PALLADIUM HOTEL ***** ELECTRA PALACE HOTEL ***** IALYSSOS BAY HOTEL **** BELAIR BEACH HOTEL **** KRESTEN PALACE HOTEL **** D'ANDREA MARE HOTEL **** MARIANNA PALACE HOTEL **** MEDITERRANEAN HOTEL **** BELVEDERE BEACH HOTEL **** DORETA BEACH HOTEL **** NIRIIDES HOTEL **** KASSANDRA HOTEL *** LOUTANIS HOTEL *** MEMPHIS BEACH HOTEL *** SABINA HOTEL *** VIRGINIA HOTEL *** PRINCESS FLORA HOTEL *** SOLEMAR HOTEL *** RHODOS BEACH HOTEL *** MARATHON HOTEL *** FALIRAKI BAY HOTEL ** LYRISTIS STUDIO *** WHITE PLACE STUDIOS *** GONDOLA HOTEL ** EL GRECO HOTEL ** KORFU FAKULTATÍV PROGRAMOK MARBELLA BEACH HOTEL ***** AQUIS CORFU PALACE HOTEL ***** MITSIS RODA BEACH RESORT HOTEL ***** AQUIS PELEKAS BEACH HOTEL ***** IONIAN PRINCESS HOTEL **** ELEA BEACH HOTEL **** CORFU CHANDRIS HOTEL **** NISSAKI BEACH HOTEL **** ALEXANDROS HOTEL **** AQUIS AGIOS GORDIOS BEACH HOTEL **** ALMYROS NATURA HOTEL **** LOUIS CORCYRA BEACH HOTEL **** LOUIS KERKYRA GOLF HOTEL **** PRIMASOL LOUIS IONIAN SUN HOTEL **** AQUIS CAPO DI CORFU HOTEL **** ARITI GRAND HOTEL **** SUMMERTIME VILLAGE HOTEL **** MAGNA GRAECIA HOTEL **** DELFINIA HOTEL **** SAN MARINA HOTEL *** YANNIS HOTEL *** ALKYON HOTEL *** LIVADI NAFSIKA HOTEL *** CORFU SENSES HOTEL *** OASIS HOTEL *** PHILOXENIA HOTEL ***

2 4 6 8 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 25 26 26 27 27 28 28 29 29 30 30 31 31 32 32 33 33 34 36 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 53 54 54 55 55 56 56 57 57 58 58 59 59 60 62 64 65 66 67 68 69 70 71 71 72 72 73 73 74 74 75 75 76 76 77 77 78 78 79 79 80

MON REPOS PALACE HOTEL *** SILVER BEACH HOTEL ** GOUVIA HOTEL ** ELIANA HOTEL ** JASON HOTEL ** POPI STAR HOTEL ** PRASSINO NISSI HOTEL ** BLUE SEA HOTEL ** MARIOS STUDIO ** EGYIPTOM FAKULTATÍV PROGRAMOK SHERATON MIRAMAR RESORT HOTEL ***** STEIGENBERGER AL DAU BEACH HOTEL ***** HILTON HURGHADA PLAZA RESORT HOTEL ***** HILTON HURGHADA RESORT HOTEL ***** SONESTA PHARAOH BEACH RESORT HOTEL ***** TITANIC BEACH SPA & AQUA PARK RESORT ***** MOVENPICK RESORT HURGHADA HOTEL ***** PREMIER LE REVEHOTEL ***** PYRAMISA BLUE LAGOON RESORT ***** SEA STAR BEAU RIVAGE HOTEL ***** SENTIDO MAMLOUK PALACE HOTEL ***** SUNRISE GRAND SELECT CRYSTAL BAY HOTEL ***** SUNRISE HOLIDAYS RESORT ***** SUNRISE SELECT GARDEN BEACH HOTEL ***** HARMONY MAKADI BAY HOTEL **** SERENITY MAKADI HEIGHTS HOTEL ***** SUNRISE SELECT ROYAL MAKADI HOTEL ***** AMWAJ BLUE BEACH RESORT & SPA HOTEL ***** IMPERIAL SHAMS ABU SOMA RESORT HOTEL ***** SHERATON SOMA BAY HOTEL **** HILTON LONG BEACH RESORT HOTEL **** CLUB AZUR HOTEL **** FESTIVAL RIVIERA HOTEL **** GRAND PLAZA HOTEL **** GRAND PLAZA RESORT **** LE PACHA BEACH RESORT **** PREMIUM GRAND HORIZON HOTEL **** SEA GULL HOTEL **** SINDBAD CLUB AQUA HOTEL **** SINDBAD AQUA PARK RESORT HOTEL **** SINDBAD CLUB BEACH RESORT HOTEL **** SWISS INN MAGAWISH HOTEL **** THE THREE CORNERS SUNNY BEACH HOTEL **** THE THREE CORNERS OCEAN VIEW HOTEL **** THE THREE CORNERS RIHANA RESORT HOTEL **** LOTUS BAY HOTEL **** SEA GARDEN HOTEL *** THE THREE CORNERS TRITON EMPIRE BEACH HOTEL *** THE THREE CORNERS TRITON EMPIRE HOTEL *** MÁLTA FAKULTATÍV PROGRAMOK PHOENICIA HOTEL ***** INTERCONTINENTAL HOTEL ***** RADISSON BAY POINT HOTEL ***** PARADISE BAY HOTEL **** RAMLA BAY HOTEL **** RIVIERA HOTEL **** SEABANK HOTEL **** SAN ANTONIO HOTEL **** CORINTHIA MARINA HOTEL **** BAY STREET HOTEL **** GOLDEN TULIP VIVALDI HOTEL **** BAY VIEW HOTEL *** DIPLOMAT HOTEL *** CARLTON HOTEL *** VALENTINA BOUTIQUE HOTEL ALEXANDRA HOTEL *** THE BUGIBBA HOTEL *** CANIFOR HOTEL **** TOPAZ HOTEL ***+ PORTO AZZURRO HOTEL *** BULGÁRIA FAKULTATÍV PROGRAMOK MARINA BEACH HOTEL ***** HOLIDAY VILLAGE **** ANDALUSIA HOTEL **** GRAND VICTORIA HOTEL **** ALBA HOTEL **** GLOBUS HOTEL **** FENIX HOTEL **** LAGUNA BEACH HOTEL **** LES MAGNOLIAS HOTEL *** PLAMENA PALACE HOTEL **** NIGHT PANORAMA HOTEL *** INTER HOTEL PROMORIE BEACH HOTEL ***+ CONTINENTAL HOTEL **/***/***+ AVLIGA HOTEL *** INTER HOTEL PROMORIE HOTEL *** POMORIE HOTEL *** HOTEL SHIPKA *** KOTVA HOTEL **** VILI ELENITE *** HOTEL SHIPKA ** ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

80 81 81 82 82 83 83 84 84 86 88 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 102 103 103 104 104 105 105 106 107 107 108 108 109 109 110 110 111 111 112 112 113 113 114 114 115 115 116 118 120 120 121 121 122 122 123 123 124 124 125 125 126 126 127 127 128 128 129 129 130 132 134 134 135 135 136 136 137 137 138 138 139 139 140 140 141 141 142 142 143 143 144

Keresse 2013-as TÖRÖKORSZÁGI ÜDÜLÉSEKET, valamint TÖRÖKORSZÁGI EXCLUSIVE szállodákat tartalmazó katalógusainkat is weboldalunkon, franchise vagy partner utazási irodáinkban!


2

fontos információk

Részvételi díjak, felárak, akciók, gyerekkedvezmény A katalógusunkban szereplő utazások részvételi díjai 1 EUR=320 Ft és 1 USD=220 Ft, Volksbank valuta eladási árfolyamig változatlanok. Az utazások pontos részleteiről, részvételi díjainkról, felárainkról, egyéb fizetendő terhekről részletes és aktuális felvilágosítást weboldalunk ad (www.greentravel.hu). A gyermekáraink 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén érvényesek, amennyiben foglaláskor megadják gyermekük pontos születési dátumát, melynek helyessége az utas felelőssége (például a szállodában esetlegesen felmerülő többletköltséget a helyszínen ki kell fizetnie). 0-2 év közötti gyermekek számára általában ingyenes a részvétel, amennyiben nem kérnek külön helyet a repülőn és a transzferbuszon, valamint ágyat a szálláson számukra, de útlevél és vízum számukra is szükséges. Ha a gyermek kint tölti be két éves korát, a visszaútra már ki kell fizetni a repülőjegyet és az illetékeket. Kérjük, előre jelezzék, ha rácsos kiságyat kérnek a szálláshelyen. A gyermekekre vonatkozó árakat is weboldalunk tartalmazza. A gyermekkedvezmény általában 12 évet még nem betöltött gyermekekre vonatkozik, az ettől eltérő feltételeket külön jelöljük. Képek, távolságok, katalógus Katalógusunk képei tájékoztató jellegűek, mivel jóval korábban készülnek, mint az utazás kezdete, valamint nem tudjuk biztosítani, hogy a képen látható szobát kapják majd. A katalógusban jelzett távolságok becsült értékek vagy a szálloda tájékoztatása alapján közölt adatok, többnyire légvonalban értendőek. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem vállal irodánk. Az ár- és programváltozások, valamint nyomdai és szöveghibák jogát fenntartjuk. Bizonyos szállodák leírása a 2012-es koncepció alapján készült, mert katalógusunk nyomtatásakor nem állt irodánk rendelkezésére újabb. A szállodák bővebb leírásai minden esetben weboldalunkon megtalálhatók, ahol az esetleges változások is feltöltésre kerülnek (a katalógushoz tartozó hibajegyzék mellett). Útlevél, vízum, utazási okmányok Törökország esetében az útlevélnek a hazautazást követően még hat hónapig érvényesnek kell lennie és vízum is szükséges, melyet a repülőtéren az országba lépést követően kell megvásárolni. A vízum díja katalógusunk készítésekor fejenként 15 EUR vagy 20 USD. Az Európai Gazdasági Térség tagállamai (pl. Görögország) területére a beutazás érvényes, új típusú magyar személyazonosító igazolvány birtokában, útlevél nélkül is lehetséges. A személyazonosító igazolvánnyal nem rendelkező 18 éven aluli magyar állampolgárok továbbra is csak önálló, érvényes útlevél birtokában utazhatnak külföldre. A további országokban érvényes beutazási szabályokat mindig az ország bemutató oldalán vagy az ajánlatoknál találja meg. Nem magyar állampolgárok vízumkötelezettségével kapcsolatban javasoljuk, hogy forduljon a területileg vagy állampolgárságuk szerint illetékes konzulátushoz, nagykövetséghez vagy külképviselethez. A be- és kiutazási szabályok be nem tartása, az országok vízumpolitikája miatt elutasított, vagy elhúzott vízumkiadás miatti problémák és az abból eredő költségek és következmények az utast terhelik. Csoportos utazás esetén valamennyi utazási okmányt (voucher, repülőjegy stb.) a repülőtéren vehetnek át az utastalálkozó időpontjában. Kérjük, hogy az utazás befizetése előtt ellenőrizze, hogy útlevele (pl. lejárata) megfelel–e a követelményeknek. Foglaláskor fontos, hogy útlevélben szereplő pontos nevüket adják meg, ellenkező esetben a felmerülő problémákért nem vállaljuk a felelősséget. Néhány szállodában az érkezést követően le kell adni a recepción az útlevelet, melyet a kijelentkezéskor adnak vissza. Várandós kismamák és kiskorúak utazása A terhesség 28. hetét betöltött várandós kismamák csak az orvosuk által kiállított, olyan, az utazást megelőző 6. napnál nem régebbi orvosi igazolás bemutatása ellenében utazhatnak, amelyen jelzik a szülés várható időpontját, valamint az orvos nyilatkozik arról, hogy az édesanya az utazásra alkalmas állapotban van. Az utazások gördülékenysége érdekében angol nyelvű igazolást is kérjenek az orvosuktól. A terhesség 36. hetét betöltött kismamák a saját és gyermekük védelmének érdekében nem utazhatnak járatainkon. Bizonyos járatokon előfordulhat, hogy ha egy kiskorú olyan személlyel jelentkezik utazásra, akinek eltérő a családi neve a gyermek családi nevétől, igazolni kell, hogy a személy a kiskorú szülője vagy törvényes gyámja, vagy, hogy a gyermek a szülő tudomásával, illetve engedélyével utazik. Igazolás (pl. közjegyző előtt tett nyilatkozat, anyakönyvi kivonat, személyi igazolvány, diákigazolvány stb.) szükséges mind az eltérő családnevű szülővel való együtt utazáskor, mind pedig kíséret nélküli utaztatás esetén, amelyet a gyermek szülője vagy nagykorú kísérője köteles bemutatni az utazás megkezdésekor. Kérjük, a fentiekre legyenek figyelemmel, illetve ilyen esetekben érdeklődjenek a légitársaság szabályzatáról irodánkban. Poggyász A kézipoggyász mérete maximum 55x40x20 cm és 5 kg lehet, személyenként 1 darab engedélyezett. A maximálisan feladható poggyász súlya fejenként általában 20 kg, e felett a légitársaság túlsúlydíjat számít fel, melyet a repülőtéren az utasnak kell kifizetnie. 2 év alatti gyermek részére nem lehet külön poggyászt feladni a repülőgépre. A nagyobb méretű poggyászokat, mint például a szörfdeszka, kérjük még az út lefoglalása előtt jelezze, mert általában felár ellenében tudjuk a szállítást vállalni, néhány esetben azonban az is előfordulhat, hogy a szállítást partnereink nem vállalják. A speciális csomag szállítása közben keletkező kárért sem a légitársaság, sem az utazásszervező nem vállal felelősséget. Ha csomagja megsérült, vagy nem találja, rögtön keresse fel a „baggage reclaim” vagy „lost and found baggage” elnevezésű pultot, ahol írasson jegyzőkönyvet (Property Irregularity Report), amit később be tud nyújtani a légtársaságnak, az esetleges kárigénnyel. A csomagkárigény-levélhez minden esetben hiánytalanul csatolni kell a következőket: a repülőtéren felvett jegyzőkönyvet, beszállókártyát, sorszámozott csomagcímkét, számlát a javításról (ha nem javítható, akkor hivatalos nyilatkozatot ennek tényéről, melyen szerepelnie kell a kár pénzben kifejezett értékének), poggyász vásárlási blokkját/számláját, a károsult bankjának nevét, számlaszámát (swift, iban kódja), elvesztés esetén tételes listát is csatolni kell az elveszett tárgyak értékének feltüntetésével. Mozgáskorlátozottak utazása Kérjük mozgáskorlátozott utasainkat, még foglaláskor érdeklődjenek, hogy a választott szálloda rendelkezik-e mozgáskorlátozottak számára kialakított felszereltségről, mert utólag ez irányú reklamációkat irodánk nem tud elfogadni. Kérjük, amennyiben kerekesszékkel utaznak, foglalásukkal egyidejűleg jelezzék ezt írásban irodánk részére, hogy a repülő- és busztársaságokat időben tájékoztatni tudjuk a megfelelő szállítóeszközök biztosítása érdekében. Bizonyos esetekben a csoportos transzferek során az autóbusz típusa nem megfelelő a nehezen mozgó vagy mozgásképtelen utasaink szállítására, kér-

jük utasainkat, hogy ilyen mértékű mozgáskorlátozottság esetén érdeklődjenek privát transzfer lehetőségéről irodánkban. Utasbiztonsági szabályok Az új, szigorúbb utasbiztonsági szabályok korlátozzák a repülőterek ellenőrzési pontjain átvihető folyadékok, krémek és zselék mennyiségét. A folyadékok egyenként maximum 100 ml-es egyedi kiszerelésben szállíthatók, a kis tégelyeket, dobozokat, tárolóedényeket egy maximum 1 liter űrtartalmú, átlátszó és újrazárható műanyag zacskóba kell tenni. A kézitáskában az utasok felvihetik a fedélzetre az út során szükséges gyógyszereket, diabetikus termékeket, bébiételeket. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a biztonsági átvizsgáláson ezek eredetét és használatuk szükségességét igazolni kell. A vámmentes területen (duty free) vásárolt, eredeti csomagolású és bontatlan folyadékok, krémek felvihetők a repülőgépre. Az utasoknak le kell venniük kabátjukat, zakójukat, blézerüket, cipőjüket és övüket az utasbiztonsági átvizsgálásnál. A ruhadarabokat külön kell átvilágítani. Valamennyi laptopot és nagyobb elektronikai készüléket ki kell venni a kézipoggyászból, és külön kell átvilágítani az utasbiztonsági ellenőrzés során. Utasainknak azt tanácsoljuk, hogy minden folyadékot, éles tárgyakat (bicskát, tűt, kisollót, stb.) a feladott poggyászba csomagoljanak. Ezzel időt lehet spórolni és a kellemetlenségek is megelőzhetők. Értékesebb tárgyairól a repülőtéren készíttessen kiviteli nyilatkozatot (például erre hivatkozhat a biztosítónál lopás esetén). Légi közlekedés A repülőgépen történő utazásnál a légitársaságok előírása, hogy az utasok a járat indulása előtt két órával jelenjenek meg a repülőtéren, ahol képviselőink a „GREEN TRAVEL” táblánál várják utasainkat. Kérjük utasainktól a kiadott utastalálkozó időpontjának pontos betartását, melyre az esetleges hosszadalmas repülőtéri ellenőrzések miatt van szükség. A repülőjegyet tartalmazó programjaink során, a repülés charterjáraton vagy menetrendszerinti járat turistaosztályán történik. Üléshelyeket csak a repülőtéren lehet foglaltatni az utasfelvételi pultnál. A repülőjegy 3 példányos, a második a visszaútra szól, így kérjük kedves utasainkat, őrizzék meg azokat. Charterjáratainkon az étkezés (általában egy szendvics, üdítőital, kávé vagy tea) térítésmentesen biztosított. Késés, menetrendváltozás A menetrendek kiosztása nem az utazási irodák, hanem a repülőterek kezében van, így a járat indulása és érkezése nem szervezésünktől függ, hanem a járatok rendje szerint alakul. Az esetlegesen (rossz idő, sztrájk, vagy a légtér túlterheltsége, stb. miatt) bekövetkező késésekért, a menetrendben bekövetkező változásokért irodánk nem vállal felelősséget, ilyen esetekben a nemzetközi egyezmények az irányadóak. Kérjük, vegye figyelembe, hogy utasaink biztonsága mindig előnyt élvez a menetrend pontos betartásával szemben. A késés vagy menetrendváltozás miatt felmerülő esetleges többletköltségekért, a célországban elmulasztott szolgáltatásokért, illetve egyéb kárért irodánk nem felel. Indulást megelőző napon győződjön meg róla, hogy járata a visszaigazoláson szereplő időpontban és útvonalon közlekedik. Kérjük, vegye figyelembe, hogy járataink szervezése az Ön utazása előtt már akár egy évvel megkezdődhet, így időközben előfordulhatnak változások. Változhat a menetrend, a légitársaság, de technikai okokból a járat útvonala is, valamint előfordulhat, hogy két desztináció között le kell szállnia a gépnek. Ezen változtatások jogát mind az utazásszervező mind a légitársaság fenntartja. Ha az utas a menetrend változása miatt mondja le az utat, az utazási szerződésben foglalt útlemondási feltételek az irányadók. Idegenvezetés, fakultatív programok, városnézések, transzfer A csoportos szervezett utak utasait telepített idegenvezetők fogadják a repülőtéren, segédkeznek a fakultatív programok lebonyolításában és megtesznek minden tőlük telhetőt utasaink zavartalan nyaralása érdekében. Utasainkat kényelmes, légkondicionált autóbuszokkal szállítjuk a szálloda és a repülőtér között. A transzfer során a busz több szállodánál is megáll, így esetenként a transzferidő elhúzódhat. Irodánk lehetőséget biztosít privát transzfer foglalására külön térítés ellenében, az erre vonatkozó árakról kérjük, érdeklődjön irodáinkban. Az idegenvezetők nem minden esetben tudják utasainkat a transzfer során elkísérni, valamint bekísérni a recepcióig. Az útviszonyok miatt előfordulhat, hogy a szálláshely bejáratát a transzferbusz nem tudja megközelíteni, ezért megtörténhet, hogy egy kis útszakaszt a csomaggal gyalog kell megtenni. A fakultatív programokra csak a helyszínen lehet jelentkezni, a telepített idegenvezetők segítségével. (Fél napos program: 2-3 órás kirándulás, ill. városnézés idegenvezetővel; egész napos program: 4-6 órás kirándulás, ill. városnézés idegenvezetővel.). A kirándulásokon az autóbuszban a légkondicionálás nem garantált. Az utazás során igénybe vehető fakultatív kirándulások elindítása minimális létszámhoz kötött. Amennyiben a jelentkezők létszáma nem éri el ezt a létszámot, kinti partnerirodánk, aki a programokat szervezi az indulás előtt kötbérmentesen lemondhatja az utazást. A helyi viszonyok, technikai okok (közlekedés, időjárás, stb.) miatt programok módosításának jogát kinti partnerünk fenntartja, a lebonyolításért is ők felelnek, így panasz esetén, kérjük még hazaindulás előtt keressék fel őket, vagy jelezzék a telepített idegenvezetőnek. A kirándulások befizetésekor érdeklődjön azok lemondási feltételeiről. Előfordulhat, hogy egyes programok során bizonyos látványosságok nem, vagy csak korlátozottan tekinthetők meg, különösen ünnepi időszakban, melyről sem irodánkat, sem helyi partnerünket nem értesítik előzetesen. Ezek előfordulása a programok részvételi díját nem befolyásolja, ilyen esetben a megértésüket kérjük. A hazautazásról helyi képviselőink mindig időben értesítik utasainkat, de a transzferbusz indulásának időpontja és további hasznos tudnivalók általában megtalálhatók a szálloda recepcióján kihelyezett mappákban. Telepített képviselőinknek nem minden esetben áll módjukban nemzetköz hívásokat bonyolítani, így többnyire sms-ben, vagy a szállodai telefonon tudják tartani utasainkkal a kapcsolatot, emiatt megértésüket kérjük. Szálláshelyek és környezetük A programfüzetünkben feltüntetett szállodák kategóriái az adott ország előírásainak felelnek meg, amelyek eltérhetnek a Magyarországon vagy más országokban megszokott normáktól. A csillagok száma nem minden esetben jelenti bizonyos szolgáltatások meglétét. Azonos kategórián belül is lehet színvonal- vagy minőségbeli eltérés a szálláshelyek között. A szálláshelyeken a szobák elosztása kizárólag a szálloda hatáskörébe tartozik, ezt befolyásolni sajnos nem áll módunkban. Külön kívánságokat természetesen továbbítunk, de azok teljesítését nem tudjuk garantálni. A katalógusban szereplő szobaképek példák, a szállodák általában egy szobatípuson belül többféle berendezésű, felszereltségű és kinézetű szobákat értékesítenek, nem tudjuk garantálni, hogy a képen látható szobába, vagy ahhoz hasonlóba kerülnek majd. Szobákat a nemzetközi gyakorlat szerint az érkezési napon 14 órától lehet elfoglalni és elutazáskor általában 10 vagy 12 óráig kell elhagyni. A szálloda mindent megtesz, hogy a szobákat utasaink mie-


lőbb el tudják foglalni, az esetleges várakozásért irodánk nem felel. Amennyiben a szobát csak később szeretnék elhagyni, előző nap a recepción kérdezzék meg ennek feltételeit (általában felárat kérnek érte). Útjainknál fenntartjuk azonos kategórián belül a szállodaváltoztatás jogát. Sajnálatos módon néha előfordulhat, hogy a szálloda túltölti magát, ilyen esetben utasainknak egy hasonló, vagy egy magasabb kategóriájú szállást kínálunk fel. Pénzt, ékszert, útlevelet tanácsos a szállodai szoba vagy recepció széfjében tárolni, mert a szállodák nem vállalnak felelősséget azon értékekért, melyeket nem a széfben helyeztek el. A legtöbb szállodában a szobai széfek csak térítés ellenében vehetők igénybe. Lopás esetén azonnal jelentse a szállodának, hívja képviselőnket, illetve a helyi rendőrségen vetessen fel jegyzőkönyvet. A szálloda személyzete nem minden esetben beszél idegen nyelveket. Előfordulhat, hogy egyes berendezési tárgyakért (tv távirányítóért, légkondicionáló távirányítóért, strandtörölközőkért) letétet kérnek érkezéskor, amit az elismervény bemutatásával távozáskor visszafizetnek. A franciaágy mérete mediterrán országokban sokszor kisebb, mint az itthon megszokott. A minibárból való fogyasztásért fizetni kell, kivéve, ha azt a szálloda leírásában külön feltüntetjük. A szállodai szobákban a műholdas csatornák között magyar adó nem fogható. Törölközőt és ágyneműt általánosságban hetente kétszer-háromszor cserélnek a szobákban, de alacsonyabb kategóriájú szállodákban előfordulhat, hogy ennél ritkábban, vagy tartózkodás alatt egyáltalán nem. Újonnan nyíló szállodák foglalásakor számítani kell a nyitás csúszására, valamint egész szezon alatt előfordulhat, hogy nem, vagy csak részlegesen indulnak el, illetve fennakadásokkal működnek bizonyos szolgáltatások. Kérjük, ezt vegyék figyelembe foglaláskor. Amennyiben a szálloda nem nyílik meg az utazás időpontjára, irodánk minden esetben egy vagy több alternatív lehetőséget ajánl fel, amennyiben ezt az utas nem fogadja el, a részvételi díj visszafizetésre kerül, de további kompenzáció nyújtására irodánk nem kötelezhető. A kilátást megnevező szobatípusok (pl. tájra, tengerre, medencére néző) döntően a szobák elhelyezkedésének irányultságát jelentik, ezért előfordulhat, hogy a kilátást a szálloda létesítményei, növényzete részben takarja, korlátozza. Ezért sem a szállásadó, sem irodánk nem felel. Stúdió, apartman, egyágyas és pótágyazott szobák A standard szobák mindig egylégterűek. A stúdiókban egy légtérben helyezkedik el a konyha, az étkező és a háló. Az apartmanokban ezen kívül minimum még egy háló található. A konyhák felszereltsége általában alapszintű, az ágyszámnak megfelelő evőeszközzel rendelkeznek, amennyiben főzni szeretnének érdemes kiegészíteni az otthoni eszközökkel. Az esetlegesen hiányzó eszközöket rögtön jelezzék az illetékesnek. Az egyágyas szobák általában kisebb méretűek és fekvésük általában nem a legideálisabb. A pótágyak általában nem nyújtják egy normál ágy kényelmét. A pótággyal bővített szobák főleg alacsonyabb kategóriájú szállások esetén túlzsúfoltak lehetnek, a pótágy gyakran kihúzható fotelágy vagy kempingágy. A szállodákban, a háromágyas szobákban, ellentétben annak elnevezésével a harmadik ágy a legtöbb esetben pótágy, mely nem egyenértékű a főágyakkal - kérjük ezt foglalásnál vegyék figyelembe. A családi szobák, ha másképp nem jelöljük, egylégterűek és nagyobb területűek, mint a standard szobák. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a klub vagy bungaló szobák alacsonyabb kategóriájúak, mint a standard főépületi szobák, és nem minden esetben felújítottak. Az „alacsony kategóriájú” szobák a standard szobáknál kisebb komfortfokozattal rendelkeznek, méretük, kilátásuk vagy elhelyezkedésük miatt. Ellátás A foglalásnak megfelelő ellátásról gondoskodunk (reggeli, félpanzió, all inclusive, ultra all inclusive, stb.). Ha az ellátást (például a repülőjárat késése, fakultatív kirándulás vagy betegség miatt) nem vették igénybe, annak díját visszatéríteni nem tudjuk. A befizetett ellátás (pl. all inclusive) kizárólag a szálloda területén való fogyasztást jelenti, fakultatív programokon való étkezésekről kérjük, érdeklődjenek idegenvezetőnknél, mert azok nem tartoznak a szálláshelyen befizetett ellátáshoz. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a szálloda nem köteles éjszakai érkezés esetén vacsorát, ill. kora reggeli indulás esetén reggelit biztosítani az utasoknak. Hidegcsomag lehetőségéről előző napon érdeklődjenek a szálloda portáján, vagy az éttermében. A reggeli csomag általában kisebb ételválasztékot tartalmaz, mint amelyeket a szálloda reggelinél felszolgál. A félpanziós ellátás esetén az italfogyasztást a helyszínen ki kell fizetni. A szobába ételt és italt sem kívülről, sem a szálloda étterméből nem lehet felvinni. Az étkezések időtartamához alkalmazkodni kell, esetenként előfordulhat, hogy érdemes az első harmadában érkezni, mert a későbbi ételutánpótlás akadozhat. A legtöbb szálloda éttermében alkalomhoz illő öltözék viselése kötelező (férfiaknál hosszú nadrág). Az alacsonyabb kategóriájú szállodákban előfordul, hogy egyes ételekért (pl. tojásrántotta) külön fizetni kell. Bizonyos all inclusive szállodákban műanyag karszalag viselése kötelező. Az all inclusive ellátás minősége nagyban különbözik egy 3*-os és egy 5*-os szállodában, alacsonyabb kategóriájú hotelben kevésbé változatos az étkezés. A mediterrán országok konyhája eltér az itthonitól, más a fűszerezésük, kevesebb húst és több zöldséget fogyasztanak. Az all inclusive ellátás során az étel- és italszolgáltatás általában 10:00-24:00 között vehető igénybe, de ez szállodánként változhat. Bizonyos szállodákban baleset-megelőzési szempontokat figyelembe véve műanyag pohárban szolgálják fel az italokat. Svédasztalos, ill. büféétkezéseknél, különösen főszezonban, előfordulhat, hogy az ételekre, evőeszközökre várni kell, vagy sorba kell állni. Alkalmanként bizonyos ételeket a személyzet adagol, és előfordulhat, hogy a gyorsabb kiszolgálás érdekében egy tányérra csak egy adag étel (pl. egy szelet hús) kerül, de pl. az all inclusive ellátás keretében többször is lehet fordulni. A szállodában található a’la carte éttermek kapacitása korlátozott, és előfordulhat, hogy elő és utószezonban zárva tartanak, illetve egész szezon alatt csak előzetes foglalással, olykor foglalási díj ellenében vehetők igénybe. A késő esti érkezéseknél előfordul, hogy a szálloda már nem tud ételt, italt biztosítani, erre kérjük, készüljenek fel indulásuknál. Előfordulhat, hogy elő-/utószezonban, egyes szállodákban büfévacsora helyett menüt szolgálnak fel. Az all inclusive vagy ultra all inclusive szállodáknál kérjük, hogy minden esetben tanulmányozza végig az ellátás menüpontban, hogy mit tartalmaz az ár és miért kell fizetni, mert ez szállodánként eltérhet. Előfordulhat, hogy egy all inclusive szálloda több ingyenes szolgáltatást nyújt, mint egy ultra all inclusive hotel. Esetleges ételallergiáját kérjük, indulás előtt írásban jelezze irodánknak. Irodánk mindent megtesz a megfelelő ellátás biztosítása érdekében, azonban a légitársaságok és a szállodák nem minden esetben készítenek külön menüt ételallergiások részére. Légkondicionálás A nagyobb szállodákban általában központilag szabályozzák a klíma üzemelésének rendjét, így irodánk nincs arra hatással. Előfordul, hogy a közös helyiségekben csak időszakosan, vagy egyáltalán nem működtetik. A szobában a légkondicionálás általában a kulcskártya használatával egyidejűleg működik, így távozáskor kikapcsol. A légkondicionálás esetleges meghibásodásá-

ért, túlzott használatáért vagy gyenge működéséért irodánk nem felel, azok működtetése a szálloda saját hatáskörébe tartozik. A berendezések működésük közben zajt okozhatnak. Tengerpart, medence, egyéb szolgáltatások A strandok tisztántartása a helyi önkormányzatok feladata, így azok rendezetlenségéért irodánk nem vállalja a felelősséget. A szállodák természetesen próbálják a hozzájuk közel eső partszakaszokat takarítani. A klímaváltozások, szél, és erős hullámzás hatására a strandon moszatok, algák, egyéb tengeri szennyeződések jelenhetnek meg. A homokos strandokra hullámzás hatására kavicsok, kövek kerülhetnek. Ezekre a körülményekre sem a szállásadó, sem az Utazási Iroda nincs befolyással. A medencéket éjszaka azok takarítása miatt nem lehet használni. A medencét egészségügyi okokból vegyi anyaggal kezelik. A medencék a megadott időpontokban használhatók. A gyermekekért a szülők vagy a velük utazó felnőttek felelősek. A legtöbb szállodában a csúszdák csak bizonyos órákban használhatóak, napi néhány órányit üzemelnek. A strandon található napozóágyakért és napernyőkért az esetek túlnyomó többségében fizetni kell, ellenkező esetben katalógusunk jelzi a szálloda leírásánál. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a napernyők és napozóágyak száma általában kevesebb, mint az ott tartózkodó vendégek száma. A strandtörölköző használatáért általában kauciót kérnek. Elő- és utószezonban előfordulhat, hogy a kisebb létszámra való tekintettel nem minden szolgáltatás működik a szállodában és környékükön (pl.: animáció, aquapark, bizonyos éttermek). A szállodák szolgáltatásaikat előzetes értesítés nélkül szezon közben is módosíthatják, ezekért irodánkat felelősség nem terheli. Az ingyenes törökfürdő használatba a szállodákban nem tartoznak bele az ott igénybe vehető masszázsok és egyéb kezelések. Zavaró tényezők Esetenként előfordulhat, hogy a szállodák közvetlen környezetében hangos szórakozóhelyek találhatók, melyek zajszintjére nem mindenhol létezik szabályozás, így sem irodánk, sem kinti partnerünk nem tud hatással lenni azok megszüntetésére. Előfordulhat, hogy a szálloda kertjéből, vagy a szomszédos szállodákból felhallatszik az animáció a szobába. A tengerre néző szobák általában az animáció területére is néznek, emiatt nagyobb lehet a felhallatszó zaj. A szemétszállítás általában a kora reggeli órákban történik, a napközbeni magas hőmérséklet okozta kellemetlen szagok elkerülése érdekében. Megértését kérjük, hogy nem mindig tudják a szemétszállítást zajmentesen megoldani. Kérjük, legyen arra is tekintettel, hogy a szálloda üzemeltetetésével is járhat zajhatás (pl. teherautók, aggregátorok, stb.). A szállások környékének tisztaságáért és rendezettségéért irodánk nem felel, szállásadóink sincsenek hatással azokra. A szálláshelyek környezetében előfordulhatnak kóbor háziállatok, melyek alkalmanként a szálloda területére is betévednek, mert a vendégek etetik őket, ezért sem a szálloda, sem irodánk nem felel. Amennyiben ilyet észlel, kérjük, jelezze a szálloda személyzetének, és ezt megelőzendő, kérjük, ne etesse az állatokat a szálloda területén. A szállodák nem vállalják a felelősséget a szállodában tartózkodó más vendégek viselkedéséért, hangoskodásáért. Több turisztikai régióban a szálláshelyek környezetében építkezések, útfelújítások folyhatnak, melyek zajáért és látványáért szíves megértésüket kérjük, ezekről nem értesítik sem irodánkat, sem kinti partnerünket előzetesen. A nagy meleg és a szárazság miatt alkalmanként előfordulhatnak kimaradások a víz- és áramellátásban, a szálláshely ilyen esetekre sajnos nincs befolyással. A meleg vizet általában napkollektorok biztosítják, így folyamatossága nem garantált. Egyes országokban nem javasoljuk a csapvíz fogyasztását. A mediterrán országokban gyakorta előfordulnak a rovarok, melyek az ottani élet résztvevői, és a déli vidékek sajátosságai, nem higiéniai hiányosságok okozzák. Nem ajánlatos élelmiszert hagyni a szobákban. Előfordulhatnak szúnyogok, ezért utazás előtt készüljenek szúnyogriasztóval. Előfordulhat, hogy a szálláshely berendezései, bútorai, eszközei a használat során veszítenek értékükből, ezek cseréjére pedig a szálloda által előírt időszakonként kerül sor, erre irodánk nincs befolyással. Felhívjuk utasaink figyelmét, ne hagyják őrizetlenül táskájukat, értékeiket a szállodák halljában, autóbuszokon, stb., mert sem irodánk, sem a szálláshely nem felel az eltűnt értékekért. A szállodai szobában, autóbuszon vagy repülőgépen felejtett személyes tárgyakért irodánk nem felel, és nem köteles e tárgyakat utólag hazaszállítani. Egészségügyi előírások, megbetegedések A programfüzetben szereplő célországokba kötelező védőoltás nincsen. Az utazási betegségekről és a védőoltásokról részletesen informálódhat a www.utazaselott.hu honlapon. A megváltozott klíma, a teljesen más étrend és fűszerezés néha még a kipróbált utazókat is megviseli, ezért kérjük, utazás előtt készüljenek megfelelő gyomorgyógyszerekkel. Elutazás előtt érdemes betegség-, baleset-, poggyászbiztosítást kötni, mert az orvosi költségek nagyon magasak e nélkül. Mielőtt orvoshoz fordulnak, feltétlenül hívják fel biztosítójukat, hogy tájékoztatást kapjanak, hova forduljanak panaszukkal. Néhány szálloda saját orvosi rendelővel rendelkezik, ahol az orvos egy meghatározott időben rendel, ezt azonban a biztosító nem fizeti. Gondosan őrizzék meg a számlákat (az orvosi ellátásról, gyógyszerekről), amelyeket majd hazatérve a biztosítónak be tudnak nyújtani. Ügyeleti elérhetőség, panaszok, kifogások Külföldi tartózkodás idejére 24 órán keresztül működő mobiltelefonos (magyarországi) ügyeleti elérhetőség áll utasaink rendelkezésére. Panaszaikat, kifogásaikat minden esetben azonnal jelezni kell a helyszínen. A helyszínen felvett jegyzőkönyv nem helyettesíti az utazási feltételeinkben foglalt írásos panasz- és igénybejelentést az utazásszervező felé, melyet az utazás befejezését követő 8 napon belül lehet benyújtani. Nyaralása alatti módosítási (időtartam, szobatípus, ellátás, szállodacsere, stb.) igényével kapcsolatban keresse az idegenvezetőt, aki a lehetőségekhez mérten segít kívánságát teljesíteni. Az ezzel kapcsolatos költségeket (különbözet, felár, módosítási díj, szálláscsere esetén a transzferköltség vagy a foglalt szálloda által számlázott lemondási díj, stb.) a helyszínen kell rendeznie. Amennyiben úgy dönt, hogy korábban hazautazik, a hátralévő időre vonatkozó szállás és ellátás költségét nem áll módunkban visszatéríteni. A szállodával szóban történt megállapodás az Utazási Irodát nem kötelezi semmire. Kérjük, vegye tekintetbe, hogy a más járatokra vonatkozó módosítás többletköltséggel jár. Adatvédelem, utazási szerződés Utazása előtt adja meg rokonainak, barátainak a pontos kinti elérhetőségeit, mert az Utazási Iroda az Utas személyes adatait az adatvédelmi törvény előírásainak megfelelően kezeli, ezért információt nem adunk ki. A katalógusban és weboldalunkon közzétett információk, köztük a hasznos információk, a szállodák leírása és a hibajegyzék is az utazási szerződés részét képezik. Minden általunk szervezett utazásra az általános utazási feltételek érvényesek. Kérjük, figyelmesen tanulmányozza át a programfüzetben található Általános Szerződéses Feltételeinket is.

2013 GOROG ES TARSAI  

2013 GOROG ES TARSAI Katalog

Advertisement