Skip to main content

EPOT 2015 programfüzet

Page 1

Budapest | 2015. szeptember 19.

1


Főszerkesztő: Németh Zoltán | Szerkesztette: Galambos Ádám Tervezte: Kendeh K. Péter © Gyülekezeti és Missziói Osztály, Luther Kiadó, 2015 Szöveg: © Szerzők Kiadja a Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója Felelős kiadó: Kendeh K. Péter Nyomdai kivitelezés: Prime Rate Kft. | Felelős vezető: Dr. Tomcsányi Péter

www.evangelikus.hu


Kedves Testvérek!

Evangélikus egyházunk mindig is méltán volt büszke sokféleségére. A magyar, szlovák, német háttér, a különböző lelkiségi irányzatok, gyülekezeteink, intézményeink autonómiája s az egyes egyháztagok színes egyénisége évszázadok óta megbecsült értékeink. E sokféleség megjelenésének alapja az egyes ember kapcsolata Istennel, a reformáció egyik központi gondolata, ami óriási szabadságot jelent, s egyben felelősséget is ró mindnyájunkra. Közös felelősségünk, hogy egyházunk egyre szerteágazóbb szervezeti keretei között, amelynek bázisa természetesen továbbra is a gyülekezet, úgy mutassuk meg a kegyelemben rejlő sokféle gazdagságot, hogy ennek látható, egyházunkon kívül is érzékelhető hatása legyen. Nem is tehetünk másként, ha komolyan akarjuk venni a missziói parancsot. A reformáció kezdetének 500. évfordulója nagyszerű alkalmat teremt „láthatóan evangélikus” mivoltunk bemutatására. A történeti visszatekintés nagyon fontos, de nem ez a lényeg! A legfontosabb az, hogy a saját közösségeinkben, a legkisebb falvaktól Budapesten át a határon túlig, megtaláljuk azokat a lehetőségeket, amelyek által meg tudjuk szólítani tágabb környezetünket, be tudjuk mutatni evangélikus hitünk, közösségünk, hagyományaink megannyi szépségét, erejét. Az Evangélikus presbiterek országos találkozója e közös szolgálatunk megújításához igyekszik segítséget nyújtani. Erős vár a mi Istenünk!

Prőhle Gergely országos felügyelő

3


„Üzenet” – Egyház és hálózatosság

Hogyan lehetünk egyszerre és egyazon akarattal a gyülekezeti önállóság értékeit megtartó, az egyházi jó rendet érvényesítő és országos szervezetünk felelősségeit tisztelő lutheránus keresztény közösség? Egyházunk önkéntes tisztségviselőivel, szolgálattevőivel a mindennapok lelki-szervezeti nyomorúságai közepette erre a kérdésre kell közösen megtalálnunk a választ, ha nem akarunk a központi vezérlés és szétesettség hamis dilemmájában őrlődni. Erre lelkiségi oldalról világos és egyszerű útmutatóval bírunk: a krisztusi ige egymás szeretetéről, elfogadásáról nem relativizálható mérce. Szervezeti oldalról a hálózatosság kínál erőforrásokat és összekapaszkodási lehetőségeket számunkra. A mai információs és kommunikációs eszközök lehetőséget adnak, hogy számon tartsuk egymást a keresztelőtől a végső búcsúig. Nem kell központi direktívákra várnunk, ha segíteni, összefogni, sokféleségünket megélhetővé tenni képes közös cselekvéseket, csoportokat, köröket érzünk szükségesnek. A hálózataink ugyanakkor csak akkor működhetnek, ha mindannyian komolyan vesszük és betartjuk egyházunk normarendszerét, ami törvényeinkben, szabályrendeleteinkben ölt testet – és aminek szüksége szerinti változtatása is akkor lehet hatékony, ha ezekben a hálózatokban összegyűlt tudást fejezi ki. Legyen elegendő hitünk ahhoz, hogy bizalommal lehessünk önmagunk, szolgatársaink, elöljáróink felé s egészében is, egyházunk jövője iránt Krisztus evilági szeretet-hálózataként! Fábri György az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelője

4

EVANGÉLIKUS PRESBITEREK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA


„Üzenet” – Úton

Kedves Útitársak! Kedves Presbiter Testvérek! Amikor felkértek erre az írásra, aznap kaptam belépési engedélyt a bicskei menekültállomásra egy rövid tájékozódó látogatásra. Célom az volt, hogy valós információkat próbáljak szerezni a kérdésben a tábor vezetőitől és maguktól a menekültektől, valamint a személyes tapasztalatok alapján próbáljam segíteni egyházunk hivatalos segítségnyújtását a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül, valamint kisebb akciókkal felhívni a környéken élő evangélikusok figyelmét a kérdés súlyosságára és fontosságára. Ami világossá vált előttem, hogy ezek az emberek nem szerencsevadászok. Valami elől menekülnek, és valahova, a bizonytalanba tartanak, ami számukra még mindig jobb, mint az otthoni kilátástalanság. Az is egyértelművé vált, hogy a helyzet megoldása a politikusok kezében van. Nekünk, akár kormányzati szervként, akár önkéntes segítőként vagy szervezetként az embertársunkat kell nézni és az ő szükségleteit megelégíteni nehéz helyzetében. Látva őket – akik már hónapok óta úton vannak – igazán megfoghatóvá vált az év igéje: „Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére.” (Róm 15,7) Az úton lévő ember, amikor kilép az otthon biztonságot nyújtó falai közül, akkor tapasztalja meg igazán, hogy men�nyire kiszolgáltatott tud lenni. Akár ha csak egy műszaki hiba miatt kell vesztegelnünk az út mellet, vagy egy külföldön történt betegség okán kell ottani orvosi ellátást igénybe vennünk. Pedig ha otthon vagyunk, akkor is úton vagyunk, haladunk. Életünk útján. Nem magányosan, társakkal. Valószínű, a környezetünkben élők nem szenvednek olyan szükséget, mint hazánk határain legálisan vagy illegálisan belépők. Azonban számolunk-e velük mint útiBudapest | 2015. szeptember 19.

5


társakkal? Nézünk-e rájuk úgy, mint akik nem csak egy úton haladunk, de a célunk is közös kell, hogy legyen? Amikor kirándulunk, vagy társas úton veszünk részt, olyan természetes, hogy ügyelünk a leszakadókra, próbáljuk együtt tartani a csoportot, segítjük a lassabban haladókat. Így vagyunk-e életünk útján is? Nekünk, akik az egyházban tisztséget kaptunk, presbiternek választottak, nagyobb a felelősségünk is. Bár valószínűsítem, ezzel nem mondtam újat a testvéreknek. De ha arra gondolnak, hogy egy családi kiránduláson a családfőnek, egy szervezett úton a túravezetőnek mennyivel nagyobb a felelőssége az útvonal kijelölésétől kezdve minden apró részleten át a biztonságos megérkezéséig, ehhez hasonlítsák felelősségünket, amikor egy-egy gyülekezet, egy egyházmegye bízatott ránk. Azt kívánom a testvéreknek, hogy ebben a felelősségben megerősödve és sok-sok útravalóval hazatérve folytassák szolgálatukat úton lévő egyházunkban, gyülekezeteinkben a ránk bízott útitársak között. Mészáros Tamás a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület felügyelője

6

EVANGÉLIKUS PRESBITEREK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA


„Üzenet” – Közösségben

Biztosan kijelenthetem, hogy presbiterek, felügyelők nélkül a Magyarországi Evangélikus Egyház nem létezik. Ők a fundamentum, a választott önkéntesek. Az a jellemző, hogy gyülekezetükben szeretik, tisztelik, becsülik őket, hallgatnak rájuk, adnak a véleményükre. Fontos, hogy egyházi, társadalmi kérdésekben tájékozottak legyenek. Állandó kapcsolatban vannak a lelkésszel, tolmácsolják a gyülekezeti tagok gondját-baját, és Uram bocsá’, ha szükséges, pásztorolják a lelkészt is. Ilyen világban élünk! A presbiterek ingyen munkálkodnak, fáradozásaikért nem jár fizetség. Sőt, azt az óriási áldozatot is meghozzák, hogy feláldozzák szabadidejüket. Ezért is hangsúlyozom, nincs fontosabb személy a presbiternél. Vajon miért teszi? Mert érzi, Isten szereti a presbitereket, hiszen az ő ügyében járnak el, a neki tetsző jó rendet őrzik. Irigylésre méltó ember a presbiter, mert szolgál. Nem tévedhetetlen, nem hibátlan, nem jobb, nem rosszabb, mint bárki más, de talán különb. Mert a hátán tartja gyülekezetét, még ha bele is görnyed. Minden elismerésem a presbitereké! Radosné Lengyel Anna országosfelügyelő-helyettes a Déli Evangélikus Egyházkerület felügyelője

Budapest | 2015. szeptember 19.

7


Láthatóan evangélikus – a hétköznapokon

Már egész kicsi koromtól szemészetre cipeltek a szüleim. Egy kisgyereknek persze még nem számokat vagy betűket mutogatnak annak kiderítésére, hogy mikor lát élesebben, hanem kis rajzokat: labdát, fát, esernyőt. Egy alkalommal elég sokáig habozhattam, és nem tudtam eldönteni, hogy mikor látok jobban. Lenke néni, az egyébként áldott jó lélek asszisztens egy kicsit türelmetlenül mondta: „Mondd már, kisfiam: látod, vagy nem látod!” Erre nagy levegőt vettem, és mondtam jó hangosan: „Látod, vagy nem látod!” Nagy nevetés támadt. Lenke néni is rájött, hogy nem szabad engem sürgetni. Mert a labda, a fa és az esernyő egészen biztosan és élesen ott volt a falon. Annak a kisfiúnak egyszerűen időre volt szüksége. Így kell nekünk is türelmesen kivárnunk, amíg elég élesen lát bennünket a világ. Ha sürgetjük, elbizonytalanodik. Ha ráripakodunk, összezavarodik. Inkább adjunk neki időt. Közben jelezzük, hogy ott vagyunk. Megláthat bennünket. Nekünk csak arra kell törekednünk, hogy a labda, a fa és az esernyő – és keresztyén életünk megannyi képe – jól láthatóan ki legyen vetítve. Transzparens módon. Hogy láthatók legyünk. Láthatóan evangélikusok. Fabiny Tamás az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke

8

EVANGÉLIKUS PRESBITEREK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA


Láthatóan evangélikus – az ünnepnapokon

Ha evangélikusságunk csak az ünnepnapokon látszik, komoly baj van. Kön�nyen csupán ünnepi dekorációvá silányulhat mindaz, amit Urunktól kaptunk, akinek követése és szolgálata életünk minden egyes napjának kitüntető lehetősége. Ha viszont még az ünnepnapokon sem derül ki, hogy kihez tartozunk, akkor esélyünk sincs a hétköznapokban megélhető hiteles tanítványi életre. Az evangéliumok nem véletlenül hangsúlyozzák, hogy Krisztus feltámadása a hét első napjára virradóra történt, és mi kétezer éve ebből a húsvéti győzelemből élünk. Ha nem halljuk meg, hogy nekünk is szól a vasárnapi istentiszteletre hívogató harangszó, akkor a hétköznapok hajtásában az életünk bármelyik pillanatban lefulladhat, mint az a kocsi, amelynek ostoba gazdája elfelejtett tankolni… Luther Márton éneksora tömören summázza számunkra is az ünnepnap lényegét: „Te nyugodjál, s igéjén át az Úr végezze munkáját!” (EÉ 433,4) Az ünnepen – ilyen ajándék ez a presbiteri találkozó is – engedjük Mesterünket dolgozni bennünk és értünk, hogy a tőle kapott erővel tölthessük be majd további küldetésünket a hét minden napján. Gáncs Péter elnök-püspök a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke Budapest | 2015. szeptember 19.

9


Láthatóan evangélikus – a családban

Családon belül más a perspektíva. Otthon nemcsak a külső, nemcsak a kívülről jól látható jelzések szembetűnőek, mint amilyen a zakó hajtókájára tűzhető Luther-rózsa. Otthon teljesen feltárul az ember zakó, hajtóka és Luther-rózsa nélkül is. A családtagok olvasnak abból a fajta „felelős” hozzáállásból, amikor az apa küldi a gyereket a templomba, mert „ott nem tanul rosszat”, de maga soha nem megy el vele. Mint ahogy azt is látják, hogy a templomba járó családtag hogyan tér onnan haza. Formálja-e őt az Isten igéje? A családon belül nemcsak azt látják, hogy vállal-e az apa vagy az anya valamilyen tisztséget a gyülekezetben, hanem azt is, hogy azt milyen lélekkel végzi. A családtag többet lát az iratterjesztőnél, aki annak örül, hogy eggyel több Evangélikus Életet adott el. Otthon azt is látják, hogy abból ki, mit és mennyit olvas el. A család látja, vagy éppen nem látja, hogy lekerül-e a polcról a Biblia, hogy elhangzik-e rendszeresen vagy legalább elvétve egy-egy imádság az asztalnál, az esti lefekvésnél vagy bármikor is. Nem gondolom, hogy a látható jegyek a legbeszédesebbek, ugyanakkor nagyon kifejezőnek tartom azt a Luthernek tulajdonított gondolatot, hogy „amikor egy kocsis megtér, azt a lovai veszik először észre…” Szemerei János a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke

10

EVANGÉLIKUS PRESBITEREK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA


Nyitóáhítat

„Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.” (1Pt 4,10) Megajándékozottak vagyunk… Áhítatunk alapigéjének örömüzenete, hogy Péter apostol szerint mindannyian Isten által megajándékozott munkatársak, sáfárok vagyunk. De attól tartok, hogy ennek a meglepő ténynek nem mindig vagyunk a tudatában. A különböző egyházi találkozók visszatérő kísértése, hogy inkább csak a hiányainkról panaszkodunk. Pedig egy gazdag, győztes Úrnak nem lehet szegény és eleve vereségre ítélt népe! Bárcsak eljutnánk arra a boldog és mozgósító felfedezésre, amit József Attila talán egyik legszebb versrészlete igyekszik megláttatni velünk: „Gyémánthegyen állunk, De zsebünkben kavicsok vannak. Nagyon elfelejtettük, hogy angyalok voltunk, Kövér vánkosokba tömtük fehér szárnyaink…” (Gyémánt, 1924) Az egyház Ura segítsen és vezessen el minket arra, hogy ezen a mai napon örömmel fedezzük fel újra a magunk és mások ajándékait, valamint a reformációban visszakapott gyémánthegyet és elfeledett szárnyainkat! Gáncs Péter elnök-püspök Budapest | 2015. szeptember 19.

11


A reformáció világtörténelmi mérlege Előadásomban a következő témákat tervezem – szükségképpen vázlatosan – bemutatni. Milyen tényezők alapozták meg, hogy Luther sikerrel tudott szembeszállni a régi renddel? Miért tudott a reformáció gyorsan elterjedni Németországban, majd egész Európában? Miben formálta át az európai gondolkodást Luther és Kálvin, akik a teológiából kiindulva rendkívül fontos politikai és gazdasági tanokat terjesztettek el? A reformáció szerepe Európa (elsősorban annak északi fele) gazdaságának megerősödésében. Miért alakult eltérően a protestáns Észak- és a katolikus Dél-Amerika fejlődése? Reformáció és pluralizmus a gondolkodásban és a politikában. A protestáns irányzatok sokszínűsége. Európa a vallásháborúktól a vallási türelemig. A reformáció éppen úgy járult hozzá az egyetemes kereszténység megtisztulásához, hibái levetkőzéséhez, ahogy a kapitalizmus bírálata megreformálta és megmentette a piacgazdaságot. A reformáció egyes dogmái lehetnek túlhaladottak, de szelleme, eszméi ma is érvényesek és hatnak, illetve ha már nem hatnak, annak az egész emberiség fogja súlyos következményeit viselni. Jeszenszky Géza 1941. november 10-én, Luther születésnapján született Budapesten. Több felmenője is evangélikus lelkész volt. Kitűnő érettségije után két évig segédmunkás volt, majd történelem-angol szakos tanári diplomát szerzett. 1976-tól a nemzetközi kapcsolatok történetét oktatta a Közgazdaságtudományi Egyetemen. A Magyar Demokrata Fórum alapító tagja (1988), Antall József kormányában külügyminiszter. 1994–98 között ellenzéki országgyűlési képviselő, 2002-ig Magyarország nagykövete az Egyesült Államokban, 2011–2013 között pedig a Norvég Királyságban és az Izlandi Köztársaságban.

12

EVANGÉLIKUS PRESBITEREK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA


Intézmények a gyülekezetekért Többször több helyen elhangzik, és nem kevés valóságtartalommal bír az a mondat, hogy „az egyház a gyülekezeteiben él”. Valóban ezek az állandó közösségek látható egyházunk meghatározói, de jó tudni, hogy vannak olyan fluktuáló közösségeink is, ahol egy bizonyos munkaterület bizonyos időtartamra összeköt embereket. Így találkozhatunk ezen a presbiteri találkozón is egyházunk két meghatározó munkaterületével, az oktatásüggyel és a diakóniával. Mindkettő olyan terület, amelyhez számos intézmény tartozik, és ideális esetben a helyi gyülekezetek munkáját erősíthetik. Az asztalnál vendégünk lesz Gregersen-Labossa György, aki szombathelyi lelkészként nemcsak intézményfenntartó gyülekezet képviselője, hanem egyházunk diakóniai bizottságának elnöke is. Az oktatási területről többeket is hívtunk, így vendégünk lesz Tölli Balázs, a soproni Líceum igazgatója és egyházunk nevelési és oktatási bizottságának elnöke. Az óvodák ügyét az immár 25. evangélikus tanévét megkezdő és tavaly csodálatosan megújult soltvadkerti intézmény vezetője, Lakatosné Hachbold Éva képviseli, a teológiai képzés ügyét pedig Pángyánszky Ágnes, az Evangélikus Hittudományi Egyetem lelkésze. Külügyi intézményünk ugyan nincsen, de egyházunk elhelyezése a világtérképen, a Lutheránus Világszövetségben vagy éppen a Kárpát-medencében mindenképpen olyan fontos terület, hogy érdemes ránézni testvérkapcsolatokra, szolgálati lehetőségekre az adok-kapok elve mentén. Külügyi munkáért felelős püspökünk, Fabiny Tamás lesz a beszélgetőtárs. A személyes találkozáson kívül mind az öt területről megtekinthetünk egy – az evangélikus média által készített – kisfilmet is. Lássuk meg együtt, hogy ezekért az intézményekért hordozott felelősségünk mennyire építheti gyülekezeteinket a jelenben és a jövőben! Mesterházy Balázs lelkész, gyülekezeti és ifjúsági referens,a beszélgetés moderátora Budapest | 2015. szeptember 19.

13


SZEKCIÓ 1.

Amikor nem ÉS, hanem VS. GYÜLEKEZET ÉS LELKÉSZ KÖZÖTTI KONFLIKTUSOK JELLEMZŐI ÉS KEZELÉSI LEHETŐSÉGEI  Tornaterem 1. 33 év szakmai tapasztalattal a hátam mögött sem tudom megunni az emberi rendszerek (család, iskola- és óvodaközösségek, munkahelyi csoportok, szervezetek, lakóközösségek) sokszínűségét, rejtélyeit, egyediségét és hasonlóságait. Azóta is figyelem, tanulom, tanítom az ezekben a rendszerekben megjelenő emberi kapcsolatokat, a szerepeknek megfelelő kommunikációt és viselkedést, a rendszerek működését, valamint az ott keletkező konfliktusok megelőzését és kezelését. A szekcióban elhangzó előadásomba szeretném bevonni a résztvevőket: a saját rendszereikben megjelenő konfliktus-kockázati tényezőket vesszük sorra, amiket rendszerezünk. Beszélek a konszenzuson alapuló konfliktuskezelésről, kiemelve az egymásra és egymás érdekeire figyelést, egymás érzéseinek és gondolatainak megértését, a partnerséget és az emberi méltóság tiszteletét. Ugrin Erzsébet pszichopedagógus, szupervízor, mediátor

A képzett presbiter! A PRESBITERKÉPZÉS JÖVŐJE, A JÖVŐ PRESBITERE

 Csarnoktér 1.

Presbiterképzés – Tanul-e a tanítvány? „Ha a só megízetlenül…” – emlékezünk Jézus mondataira a Hegyi beszédből. Értelmét veszti a léte – fogalmazhatnánk a saját szavunkkal. De folytathatjuk: ha a tanítvány nem tanul…, sőt leszokott arról, hogy tanuljon. Nem is akarja, nem is érdekli. Ha a tanítvány nem tanul, értelmét veszti a léte. A keresztény ember tanítvány. Krisztus tanítványa. Az evangélikus még in-

14

EVANGÉLIKUS PRESBITEREK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA


1957-ben születtem – a Deák téri gyülekezetbe! Végzett lelkészként szereztem karvezetői diplomát. 2009-ben doktoráltam, 2013-ban habilitáltam. Szolgáltam a keszthelyi, a csengődi, a szekszárdi és a budavári gyülekezetekben. Voltam a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperese. Szolgáltam szeretetotthonban, voltam a Luther Otthon alapító lelkésze. 8 éven át vezettem egyházunk országos irodáját. 8 évig elnököltem a Magyar Egyházzenei Társaságot. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és az Evangélikus Hittudományi Egyetem óraadó tanára vagyok lassan két évtizede. 8 éve a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ igazgatójaként szolgálok. 2014 óta miniszteri biztosként segítem Magyarország Kormányának Reformáció Emlékbizottságát. Budapest | 2015. szeptember 19.

15

SZEKCIÓ 1.

kább tudja, érti, ismeri ezt az életformát. És a presbiter? Akire ügyek, emberek, közösség van bízva. Aki felelős nem csak a gyülekezet anyagi javaiért, hanem az egyház épüléséért. Ránk, presbiterekre nagy felelősség hárul. Elöljáróvá lenni azt is jelenti, hogy másokat vezetünk. Hogyan tudna egy harminc, ötven éves vagy annál idősebb ember másokat vezetni, ha megmarad a 12 éves szintjén? A Magyarországi Evangélikus Egyház a felelősséget vállaló, gyülekezeti vezető szolgálatba álló testvéreinek olyan képzést biztosít, amely gazdagíthat a hit alapvető tudásanyagában, az egyházismeretben, összefoglalva az egyház s benne az evangélikusság kétezer éves tudását, tapasztalatát. Tanulni egy életen át – ez nem kellemetlen kényszerűség, hanem nagyszerű lehetőség. Bibliával, énekeskönyvvel a kézben, a gyakorlati tennivalókat sohasem szem elől veszítve tanulunk együtt egy-egy presbiterképző tanfolyamon egyházunk révfülöpi Evangélikus Oktatási Központjában, amelyet Ordass Lajosról, egyházunk 20. századi mártír-püspökéről, az örök tanítványról neveztek el. Nyolc tantárgy, sok éneklés, ige melletti csendesség, beszélgetések, szakmai fórumok és közös tapasztalatcsere, no meg sok vidámság jellemezte az első öt országos presbiterképző tanfolyamot. A mintegy 3000 magyar evangélikus presbiterből már 300 elvégezte a tanfolyamot. Az EPOT-on ők meg tudják osztani élményeiket. A tanítvány tanul – erről érdemes lesz együtt gondolkodnunk, beszélgetnünk… Hafenscher Károly


SZEKCIÓ 1.

Reformáció 500 A LEGFONTOSABB, AMIT EGY ÜNNEPÉRT TEHETÜNK: AZ ELŐKÉSZÜLET  Tornaterem 2. 2014 tavasza – 2015 tavasza: a felkészülés éve. – Európai példák, magyarországi vonatkozások. – Megemlékezés és/vagy ünnep? – Ünnep és megemlékezés – ökumenikus szellemben. – Reformáció: közös kincs az egyház és a nemzet számára egyaránt. – Prioritásaink: fiatalok, vidéki központok, Kárpát-medence. Magyarország Kormánya 2014. január 23-án alapította meg a Reformáció Emlékbizottságot, amelynek feladata, hogy előkészítse és megrendezze a reformáció ötszáz éves jubileumának méltó megemlékezéseit és ünnepeit. Az emlékbizottság elnöke Orbán Viktor miniszterelnök, ügyvezetője Balog Zoltán miniszter, tagjai az Országgyűlés elnöke, miniszterek, államtitkárok, református, evangélikus, katolikus és baptista püspökök, illetve egyházi vezetők, valamint a Magyar Tudományos Akadémia képviselője. Három, a reformáció eseményeihez és történetéhez kapcsolódó ország nagyköveti szinten képviselteti magát a bizottságban (Svájc, Németország és Hollandia). Az előkészületek szerteágazóak. A miniszteri biztos hivatala a főbb prioritások mentén végzi a munkáját. Ezek: a fiatalok megszólítása, Budapest mellett a vidéki helyszínek fontossága, valamint a Kárpát-medencei dimenzió. Birkás Antal Politológus, teológus, pedagógus. Az EMMI Miniszteri Kabinet kormánytisztviselője, a Reformáció Emlékbizottság titkárságának szakmai főtanácsadója, egyetemi oktató. Feleségével Budapesten lakik, a Budavári Evangélikus Egyházközség tagjai.

16

EVANGÉLIKUS PRESBITEREK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA


SZEKCIÓ 1.

Hogy fest a jövőnk a számok, a statisztika tükrében?  Csarnoktér 2. Miből lett kevesebb az elmúlt évtizedekben az egyházban? A templomjáróból? Az egyháztagból? A pénzből? A hitből? Higgyünk a statisztikáknak, különösen, ha a szemünk is ugyanazt mutatja? Hova bújt el harmincezer evan­gélikus az egyház elől 2011-ben? Mire jók az iskoláink az egyháznak? Az iskolai hittanoktatással híveket nyerünk vagy gyülekezeteinket gyengítjük? Fábri György

Népmozgalmi trendjeink

Az ELTE habilitált egyetemi docense, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar Társadalmi Kommunikáció Kutatócsoport vezetője. A TudásPresszó tudománynép­szerűsítő fórum vezetője, az Egyetemi Pol­gár blog szerkesztője. A csömöri evangélikus gyülekezetben nőtt fel, jelenleg az Északi Egyházkerület felügyelője. Kutatásokat vezet egyebek közt a felsőoktatás és tudomány társadalmi percepciója, az életen át tartó tanulás, az új média oktatási és információs hatásai és az egyház társadalmi jelenléte témakörében. Egyházi szolgálatában országos feladati közé tartozik a hálózatosság kiépítése, az Evangélikus Hittudományi Egyetem fejlesztésnek támogatása, az egyházi oktatás figyelemmel kísérése, valamint egyház-szociológiai elemzések készítése.

Budapest | 2015. szeptember 19.

17


SZEKCIÓ 2.

Iskolai hitoktatás és gyülekezet – Hoz vagy visz?  Tornaterem 1. A 2011-es köznevelési törvény új helyzetet állított az egyházak elé a hitoktatás terén. Az MEE lehetőségeihez mérten hatékonyan reagált az új kihívásra: főállású hitoktatói státuszokat létesített, új tanterveket és tankönyveket tervezett, átalakította az adminisztrációs rendszert is, amelyben folyamatos segítséget nyújt az országos iroda, s a helyzetet folyamatosan értékelő stratégiai munkacsoportot alapított. Ám a legfontosabb kérdések és a valódi kihívások a gyülekezetben jelennek meg, s az új helyzet konkrét értékelését is csak az egyes gyülekezetek képesek elvégezni külön-külön. Érdekes adat, hogy az összes hittanosunk száma tavalyelőtt 1000, tavaly 1500 fővel emelkedett, amely elsősorban a kötelezően választható hittanórákkal magyarázható. Vagyis sok olyan diák megjelenik így az evangélikus hitoktatásban, akik egyébként nem rendelkeznek olyan erős evangélikus identitással, hogy a délutáni gyülekezeti foglalkozásra elmenjenek, vagy akik mindenféle vallási háttér nélkül most kapnak kedvet a hittanórához. De mi a helyzet ezzel az adattal az egyes gyülekezetekre lebontva? Milyen áron történik az emelkedés, s milyen következménye lehet a csökkenésnek? S vajon elég-e a létszám változása alapján értékelni a helyzetet? Milyen más tényezők játszanak szerepet abban, hogy ez az új kihívás a gyülekezet számára pozitív vagy negatív következményekkel jár? S ez az új helyzet a gyülekezet életének milyen más területeire lehet hatással? Mit hoz a gyülekezet életébe, s mit visz a megszokott életünkből ez az új szituáció? A gyülekezeti életre nézve milyen tétje van a kötelezően választható és a fakultatív hittan elválasztásának? Kodácsy-Simon Eszter Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspeda­ gógiai tanszékének adjunktusa, az MEE Kate­che­ tikai és Hittan Stratégiai Munkacsoportjainak vezetője.

18

EVANGÉLIKUS PRESBITEREK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA


SZEKCIÓ 2.

Az idősek helyzete a gyülekezeteinkben

 Csarnoktér 1.

Hagyomány, hűség, áldozathozatal, derű… Csak néhány szó az „öregek szótárából”… Elöregedő társadalom elöregedő egyháza? Mit mutat a statisztika? Hol foglalnak helyet az idősek a gyülekezet életében és a templomban? Az egyházfenntartók masszív tömege vagy perifériára szorult kisebbség? Az idősekkel való foglalkozás lehetőségei: látogatás, idősek klubja, szakkörök. Hogyan vállalhat szerepet egy gyülekezet a szociális alapszolgáltatások rendszerében? Professzionális segítő szakmák és a diakónia kapcsolata. Segítés határok nélkül? A család szerepe az idősek gondozásában. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel várom a kedves Testvéreket az EPOT délutáni szekcióján a Nádasdi Evangélikus Egyházközség lelkészeként. A gyülekezet 2008-ban diakóniai intézményt hozott létre az idősekről való gondoskodás szándékával. Azóta 19 munkatárssal, naponta kb. 180 idős ember életében vagyunk jelen. Beszélgessünk tapasztalatokról és kihívásokról, célokról és feladatokról! Kőrösi Krisztina 1977-ben születtem Gyulán, vallástalan szülők gyermekeként. Közgazdasági középiskolából kerültem a teológiára, 2000-ben Harmati Béla püspök szentelt lelkésszé. Mentálhigiénés tanulmányaimat Szegeden végeztem, majd dr. Hézser Gábor szárnyai alatt családterápiát tanultam. Segédlelkészi éveimet Kiskőrösön töltöttem, 11 éve azonban a Nádasdi Evangélikus Egyházközség lelkésze vagyok. A Diakóniai Központ alapítása megkívánta, hogy szociális területen is szerezzek ismereteket, ezért a Nyugat-Magyarországi Egyetemen szociális menedzserként végeztem. Idős-ellátásból 2014-ben szakvizsgáztam. Férjemmel és két fiammal Nádasdon élünk.

Budapest | 2015. szeptember 19.

19


SZEKCIÓ 2.

Képesek vagyunk rá! – Illusztráció és igehirdetés VETÍTÉSSEL EGYBEKÖTÖTT BESZÉLGETÉS A LUTHER-RAJZFILMRŐL  Tornaterem 2. Fabiny Tamás püspök és Richly Zsolt Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, animátor, grafikus, érdemes és kiváló művész beszélgetése a készülő Luther-rajzfilmről Galambos Ádám, gyülekezeti referens moderálásával „Luther Márton élete dramaturgiai és történeti szempontból is olyan izgalmas anyagot jelent, mely megfilmesítésért kiált” – fogalmaz Fabiny Tamás, aki a készülő animációs filmmel kapcsolatban azt is hangsúlyozza, hogy a némafilmek korától kezdve a televíziós sorozatokon keresztül a játékfilmekig menően sokféle formában filmvászonra került már a lutheri életút. Ami még nem történt meg, hogy animációs filmet készítettek volna róla. „Már 1995-ben kitaláltam, hogy el kéne készíteni a Luther életét és tevékenységét, valamint a reformátor Európára gyakorolt hatását bemutató rajzfilmet. Most azon dolgozunk, hogy a reformáció ötszáz éves évfordulójára elkészüljön a tizenkét részes sorozat” – fogalmaz Richly Zsolt rajzfilmrendező. A Lackfi János által írt szövegkönyv alapján készülő animációs filmről érdekes háttér-információkkal, kulisszatitkokkal ismerkedhetnek meg a szekció résztvevői, valamint részleteket is láthatnak a már elkészült jelenetekből.

20

EVANGÉLIKUS PRESBITEREK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA


SZEKCIÓ 2.

Az élő gyülekezet ismérvei, a gyülekezeti élet szakaszai: megnyerni-megtartani-felkészíteni-elengedni/kiküldeni  Csarnoktér 2. Megnyerni, megtartani, felkészíteni, kiküldeni… Hogyan is működik egy élő gyülekezet? Milyen az ideális, küldetését betöltő, krisztusi közösség? Ezek a kérdések állandó témái a gyakorlati teológusoknak, gyülekezetükért felelősséggel gondolkodó egyháztagoknak. A sok lehetséges válasz és az ezekről készült segítő „képlet” közül R. Warren gyülekezetépítési koncepciójának – a címben is megjelenő – egyszerű sémája segítségével szeretnénk együtt gondolkodni az előadás során. Figyelmünk fókuszába elsősorban elakadásaink kerülnek: mi minden szokta akadályozni a közösség működését? Milyen tipikus hibákat szoktunk elkövetni, hol vannak erőfeszítéseink frontvonalai? Mire érdemes figyelni, ha saját hibáiból is tanulni kívánó és megújuló egyház igyekszünk lenni? És főleg: milyen eszközöket adott kezünkbe egyházat teremtő és fenntartó Urunk, amelyekkel élve – ha nem is minden nehézséget megszüntetve, de – sikeresebben tudnánk megharcolni a küzdelmet, hogy Urunk Igéjével és Lelkének erejével embereket nyerhessünk meg, akik megtartatnak a szentek közösségében, felkészülhetnek az Isten országában való szolgálatra és kiküldetésbe indulnak „munkásként az aratásba”? Sefcsik Zoltán Budapest | 2015. szeptember 19.

21


SZEKCIÓ 2.

2001 óta Szekszárdon élek feleségemmel és három gyermekünkkel. 1996-ban avattak lelkésszé, majd ezt követően 5 évig Pécsett végeztem szolgálatomat. 14 éve vagyok a Szekszárd és Környéke Társult Evangélikus Egyházközség lelkésze. Hivatásomon belül is különösen érdekel a lelkigondozás és a hivatásgondozás ügye. Szabadidőmben szeretek zenét hallgatni, kirándulni, barkácsolni.

22

EVANGÉLIKUS PRESBITEREK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA


Lehetőségek piaca  Csarnok kerengője Egyházunk sokszínű! Sokszínűvé teszik a gyülekezetek elhelyezkedései országrészek szerint, a gyülekezeteink összetételei, azok a munkaágak, amelyeket egy-egy gyülekezet vagy ahhoz tartozó alapítvány, egyesület felölel. Színesítik az oktatási intézményeink – óvodától egészen a felsőoktatásig –, a diakóniai intézményeink a rászorulók körében végzett különböző szolgálati területeken. De a gyülekezeteink zenei élete, ökumenikus és külkapcsolatai is. Sokan, sokfélék vagyunk. A Lehetőségek piaca pont ezt a sokszínűséget szeretné bemutatni, megteremteni a lehetőséget arra, hogy megismerjük egymást, tapasztalatot szerezzünk, tanuljunk és alkalmazzuk, tovább színesítsük vele a saját gyülekezeti életünket. A Lehetőségek piaca a program alatt folyamatosan nyitva tart a csarnok felső kerengőjében, de a megtekintésére különösen az ebédszünetet ajánljuk! RÉSZTVEVŐK: Balassagyarmati Evangélikus Egyházközség – Bartha István legújabb kötetének bemutatója Budaörsi Evangélikus Egyházközség – Felvidéki- és zsidómisszió bemutatása Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség – Tallózás a 110 éves jubileumi programok között. Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség – Missziói munkájának fényképes bemutatása Budapest-Zuglói Evangélikus Egyházközség – Zuglói modell bemutatása: gyülekezeti újság terjesztése és a színvonalas zenei élet a gyülekezetben Diakóniai Osztály – Országos diakóniai hálózat bemutatása Dunántúli Harangszó – Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület újságja Evangélikus Hittudományi Egyetem – a képzések, szakok bemutatása Evangélikus Missziói Központ – tevékenység bemutatása, kiadványok árusítása Fóti Evangélikus Kántorképző Intézet bemutatása GLS – Nemzetközi vezetői csúcskonferencia bemutatkozása Gyülekezeti és Missziói Osztály – programjaink, tevékenységünk bemutatása Katalin bál – Jótékonysági bál, az idei évben az evangélikus óvodák készségfejlesztő játékainak beszerzésének támogatására. Jegyek és támogató jegyek már a helyszínen vásárolhatók! Budapest | 2015. szeptember 19.

23


KIE – Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetségének bemutatkozása Kórházi Lelkigondozói Szolgálat – A kórházi lelkigondozás és az ezzel kapcsolatos önkéntes munka bemutatása KÖSZI – az ifjúsági táborok és programok bemutatása. Közép-Európai Keresztény Találkozó – 2016 júliusában hazánk ad otthont a találkozónak. A gyülekezetek kapcsolódási pontjainak bemutatása Külmisszió – Kenyai és Kongói projektek és a további célterületek bemutatása Luther Kiadó – Kedvezményes könyvvásárlási lehetőség egyházunk kiadójának a standjánál Lutheránus Megújulás Közösség – A szolgálat és a közösség bemutatása Mevisz – Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség Bárka szakcsoportjának bemutatkozása Nádasdi Evangélikus Diakóniai Központ bemutatása Nevelési és Oktatási Osztály – Evangélikus oktatási intézményeink bemutatása Ordass Lajos Alapítvány – Az alapítvány gondozásában megjelent kiadványok árusítása. ÖKI – Ökumenikus ifjúsági projektjeink, mint a Közös Pont és a 72 óra kompromisszum nélkül bemutatása Pályázati és Fejlesztési Osztály – Gyülekezetek lehetőségei a pályázatok között Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó – A 2016-ban megrendezésre kerülő Szélrózsa bemutatása Szombathelyi Evangélikus Egyházközség – Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ, Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány, Credo Rádió, Soter Evangélikus Egyesület bemutatkozása Templomkert – A projekt célja az evangélikus gyülekezetekben és intézményekben a zöld szemlélet előmozdítása, a föld közösségi hasznosítása, termelők és vásárlók közvetlen összekapcsolása. Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség munkaágainak bemutatása Vakmisszió bemutatkozása Veszprémi Evangélikus Egyházközség bemutatkozása

24

EVANGÉLIKUS PRESBITEREK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA


Ehetőségek piaca  Színpad mögötti csarnoktér „Ízleljétek és lássátok, hogy jó az Úr.” A tartalmas programpontok és a találkozások mellett az ízlelés apró, de semmiképpen sem lényegtelen élményével szeretnénk gazdagítani a találkozó résztvevőit az Ehetőségek piacán. Néhány kis csapat egy-egy gyülekezetet képviselve apró kóstoló erejéig megvendégeli az érdeklődőket. Nem nagy lakomát ígérünk, inkább a testvéri találkozás örömével megfűszerezett falatkákat. Olyan gasztroélményt, ahol az ennivaló körítése egy-egy mosoly és egy-egy rövid, jóízű párbeszéd lehet. Szeretettel várjuk a szünetekben az Ehetőségek piacán, ahol megkóstolhatja néhány tájegység jellegzetes ételeit.

Bemutatkozik az EPOT háziasszonya Molnár Lilla vagyok, a Debreceni Evangélikus Gyülekezet beosztott lelkésze. Egy éve állok lelkészi szolgálatban, de kisgyermek korom óta a béri evangélikus gyülekezethez tartozom, és az évek során az egyház lett az otthonom. Értékesek és fontosak számomra az egyház különböző alkalmai, a gyülekezetek, a táborok, fesztiválok, konferenciák közösségei, emellett pedig a világon az egyik legszebb és leginspirálóbb dolognak tartom a teológiáról, az Úristen dolgairól gondolkodni!

Bemutatkoznak a fúvósok Az egyházkerületi mis�sziói napokhoz hasonlóan az EPOT-on is kiegészült tagokkal az Országos Fúvós Együttes játszik.

Budapest | 2015. szeptember 19.

25


Bemutatkozik az EPOT kánora Bence Gábor – A kelenföldi evangélikus gyülekezet kántora, 1995 óta a Magyarországi Evangélikus Egyház Fóti Kántorképző Intézetének vezetője, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanára.

Köszönti Önöket a Gyülekezeti és Missziói Osztály! Szeretettel köszöntöm a presbiter testvéreket a találkozó teljes technikai hátterét, valamint az országos és kerületi felügyelők mellett részben tartalmi részét is szervező Gyülekezeti és Missziói Osztály nevében! Az egy évvel ezelőtt alakult osztályunk tevékenységének fókuszában a gyülekezetek életének, működésének segítése, támogatása áll. Már az első évben elindítottunk olyan kezdeményezéseket, amelyek ezt a célt szolgálják, de ezekkel párhuzamosan munkánk részét képezi a gyülekezeti igények és lehetőségek mentén végzett folyamatos tervezés és ötletek kidolgozása, amelyeket a jövőben szeretnénk megvalósítani. Az elmúlt egy évben negyven gyülekezetben jártunk gyülekezetlátogatások, műsoros adventi és böjti esték, általunk vezetett gyülekezeti napok keretében. Tizenkettő gyülekezetben állítottunk fel végigjárható interaktív keresztutat a nagyhét idején, tavaly adventben pedig egy kültéri betlehemes felállításával segíthettünk egy gyülekezetnek a településen élők megszólításában. Isten igéjének naponkénti olvasását próbáltuk segíteni idős, gyengén látó testvéreink számára, több száz nagybetűs Újszövetség gyülekezetekbe történő eljuttatásával. Szórványhelyzetben lévő gyülekezeteket segítettünk egyik munkatársunk által készített kerámia úrvacsorakészletekkel, hogy legyen sajátjuk, ne a lelkésznek kelljen kivinnie az anyagyülekezeti készletet. Augusztus végén jelent meg osztályunk első komolyabb kiadványa, a 2015-16-os munkaévre készített Gyülekezeti munkaprogram, 228 oldalon, 14 szerző közreműködésével, amely a tanítványság témáját dolgozza fel különböző gyülekezeti csoportok, korosztályok és különböző jellegű gyülekezeti alkalmak számára. A lelkészek körében egyéni és csoportos szupervíziót hirdettünk, aminek keretében hét

26

EVANGÉLIKUS PRESBITEREK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA


lelkész részesülhetett az év folyamán a szakmai támogatás és segítő kísérés ilyen jellegű formájában. Mivel a családi élet, a házasság különböző krízisei a lelkészeket sem kerülik el – sőt, a szerepükből adódó, feléjük irányuló elvárások és az állandó szolgálatban állás miatt különösen is veszélyeztetettek – ezért preventív jellegű segítségnyújtási lehetőséget dolgoztunk ki a számukra, így évente 20 lelkészházaspár vehet részt ebben a háttértámogató programban. Ugyancsak évente szervezünk találkozót lelkésznők részére, a tavalyihoz hasonlóan az idén is az ősz folyamán. A 2014-15-ös tanévben már a Gyülekezeti és Missziói Osztály feladata volt az országos gyermek és ifjúsági programok szervezése és lebonyolítása is. Országos hittanverseny és gyermeknap, ovisolimpia, Szélrózsa utótalálkozó, ifjúsági táborok Bonyhádon és Bánkon, családos tábor Révfülöpön, közreműködés a 72 óra kompromisszum nélkül szervezésében, a nyári fesztiválokon résztvevő fiatalok között végzett lelki szolgálatot teljesítő Közös Pont működtetésében stb. Tavasszal osztályunk készítette el – az Országos Iroda több osztályával közreműködve – a zsinat számára egyházunk missziói koncepciójának tervezetét, amely a Kornéliusz terv elnevezést kapta. Feladatunk a kórház- és egyetemi lelkészek szolgálatának kísérése és segítése szupervízióval, esetmegbeszélésekkel. Osztályunk adminisztratív feladatok ellátásával is segíti a gyülekezetek életét és napi működését. Jogi személyiségi igazolások kiállítása, gyülekezetek és egyházmegyék új gazdasági dokumentumainak kialakítása, bevezetése, konzultációk tartása, hitoktatással kapcsolatos szakmai, adminisztrációs és nyilvántartási rendszer kialakítása, működtetése, adatok kezelése, folyamatos segítségnyújtás és tanácsadás gyülekezetek részére beérkező kérdésekben (gyülekezetszervezési, jogi, adminisztrációs stb.) Jogi segítségnyújtás ügyintézésekben. A találkozó keretében látogatható lehetőségek piacán megtekinthető a Templomkert projekt bemutatkozása, amely szintén osztályunk égisze alatt működik. Ezt az összefoglalót osztályunk tevékenységéről nem csupán tájékoztató jelleggel adom közre, hanem az a cél is vezérel ezzel, hogy a Gyülekezeti és Misszió Osztályt egyházunk egyik olyan szervezeti egységeként mutassam be, amely a gyülekezetek, gyülekezeti szerepvállalók, tisztségviselők – nem utolsó sorban a presbiterek – számára is megszólítható és elérhető, valamint szolgálatunk az egyházi, gyülekezeti élet több területén is megtalálható, segítségünk kérhető és igényelhető. Budapest | 2015. szeptember 19.

27


Munkatársaim – az imént részletezett tevékenységük mellett – nagyon sokat dolgoztak azon, hogy ez a nap, ez a találkozó a résztvevő presbiterek számára áldást hozóan megvalósulhasson, és megerősödhessünk szolgálatunkban, mint „Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.” Öröm számunkra, hogy ezt a füzetet a résztvevők kezébe adhatjuk, ahogy az egész napot, minden programot, minden találkozást a mindenható Isten áldó kezébe. Németh Zoltán osztályvezető, lelkész

Gyülekezet és Missziói Osztály 1085 Budapest, Üllői út 24. gyulmisz@lutheran.hu http://gyulmisz.lutheran.hu

28

EVANGÉLIKUS PRESBITEREK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA


Jegyzetlap

Budapest | 2015. szeptember 19.

29


Jegyzetlap

30

EVANGÉLIKUS PRESBITEREK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA


Jegyzetlap

Ha a programmal, helyszínekkel kapcsolatban kérdése van, vagy segítségre van szüksége, forduljon bizalommal önkénteseinkhez vagy a szervezőkhöz. Budapest | 2015. szeptember 19.

31


P R O G R A M 9.00–10.00

Érkezés (lehetőségek, ehetőségek piaca), fúvószene  23–25. o.

10.00–10.15

Nyitóáhítat: „Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.” (1Pt 4,10) – Gáncs Péter  11. o.

10.15–10.30

Köszöntés – Prőhle Gergely  3. o.

10.30–11.00

Előadás: A reformáció világtörténelmi mérlege – Jeszenszky Géza  12. o.

11.00–12.20

Intézmények a gyülekezetekért (filmek + beszélgetés) – óvoda, diakónia, teológia, iskola és külügy  13. o.

12.20–12.30

Imádság – Fabiny Tamás

12.30–13.10

Ebéd (lehetőségek, ehetőségek piaca)  23–25. o.

13.30-14.30

Szekció 1.

1. Amikor nem ÉS, hanem VS. Gyülekezet és lelkész közötti konfliktusok jellemzői és kezelési lehetőségei – Ugrin Erzsébet  14. o.  Tornaterem 1.

2. A képzett presbiter! – A presbiterképzés jövője, a jövő presbitere – Hafenscher Károly  14–15. o.  Csarnoktér 1.

3. Reformáció 500 – A legfontosabb, amit egy ünnepért tehetünk: az előkészület – Birkás Antal  16. o.  Tornaterem 2.

4. Hogy fest a jövőnk a számok, a statisztika tükrében? – Fábri György  17. o.  Csarnoktér 2.

14.45–15.45

Szekció 2.

1. Iskolai hitoktatás és gyülekezet. Hoz vagy visz? – Kodácsy-Simon Eszter  18. o.  Tornaterem 1.

2. Az idősek helyzete gyülekezeteinkben – Kőrösi Krisztina  19. o.  Csarnoktér 1.

3. Képesek vagyunk rá! Illusztráció és igehirdetés. Vetítéssel egybekö­ tött beszélgetés a Luther-rajzfilmről – Fabiny Tamás, Richly Zsolt  20–21. o.  Tornaterem 2.

4. Az élő gyülekezet ismérvei, a gyülekezeti élet szakaszai: megnyernimegtartani-felkészíteni-elengedni/kiküldeni – Sefcsik Zoltán  21–22. o.  Csarnoktér 2. 16.00–16.15

Kiértékelés – Radosné Lengyel Anna vezetésével

16.15

Úti áldás – Szemerei János

EVANGÉLIKUS PRESBITEREK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA | Budapest, 2015. szeptember 19.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook