Jézus Biblia – betekintő

Study Helps from THE JESUS BIBLE Copyright © 2017 by Zondervan, Inc. Az újonnan revideált Károli-Biblia (ÚRK) szövegének jogtulajdonosa a Veritas Kiadó. A fordítást az eredeti szöveggel egybevetette és átdolgozta a Protestáns Média Alapítvány által létrehozott szakbizottság. Copyright © 2019 Veritas Kiadó All rights reserved. Minden jog fenntartva. ÚRK szövegkiadás: 2018. ISBN 978-615-00-7513-6

A magyar Jézus-Biblia munkatársai: Főszerkesztő: Győri Tamás József Olvasószerkesztő, korrektor: Huszár Mariann A jegyzeteket, cikkeket, tanulmányokat és bevezetéseket fordította: Győri Péter Benjámin és Kriszt Éva Design és tördelés: Lente István

Felelős kiadó: László Viktor és Baranyi József Kiadja az Ez az a nap! Alapítvány 1032 Budapest, Bécsi út 189. I/3. Tel.: +36 1 436-9865 info@ezazanap.hu www.ezazanap.hu

Veritas Kiadó 2142 Nagytarcsa, Tessedik Sámuel utca 4. Tel.: +36 20 824-2123 veritaskiado@digikiado.hu www.karolibiblia.hu

A kiadvány megjelenését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta. A Biblia idézésére vonatkozó jogok és szabályok megtalálhatók a www.karolibiblia.hu honlapon.

Printed and bounded by St Michel Print Oy

A jelen kötet alapjául szolgáló angol nyelvű The Jesus Bible, NIV munkatársai: Főszerkesztő: Louie Giglio Általános szerkesztő: Aaron B. Coe, PhD A tanulmányok szerzői: Randy Alcorn Louie Giglio Max Lucado John Piper, PhD Ravi Zacharias, PhD További szerkesztők és munkatársak: Jon Akin, PhD; Melinda Bouma; Carmen Coe; Jason Dees, PhD; Kyle Dunn; Jeni Fobart; Lindsay Guerin; Jonathan Hansen; Jake Jelinek; Michael Kelley; John Kramp; Kevin Marks; Daniel Marrs; Gregg Matte; Pat McCarty; Will McGee; Matt Metzger; Sam Perry; Tobin Perry; Carol Postma; Joe Rice; Ben Roberts; Matthew A. Rogers, PhD; Matt Sliger, PhD; Tim Smith; Ben Stuart; Mike Vander Klipp; Emily Vogeltanz; Thomas West; Ryan West, PhD; Jonny Wills; Karen Woodall; Don Wooley; Freddy T. Wyatt; Aynsley Younker; Brett Younker A Biblia könyvei előtt található QR-kódok egy-egy olyan, online lejátszható dicsőítő ének linkjét tartalmazzák, mely üzenetében az adott könyv mondanivalójához kapcsolódik.

JÉZUS BIBLIA Hatvanhat könyv, egy történet egyetlen névről

VERITAS

ISTEN HOZOTT

AZ Ő TÖRTÉNETÉBEN! — ​LOUIE GIGLIO

Nincs még egy olyan könyv a világon, amely ennyi

beszédet, vitát, gyűlöletet gerjesztett vagy ennyi tiszteletet keltett volna. Ez az egyetlen könyv kultúrákat forradalmasított, és forradalmakat lobbantott lángra. Az emberekben sokszor előítéletek vannak a Biblia keletkezésével és mondanivalójával kapcsolatban. Van, aki azt állítja, hogy mese, emberi kitaláció. Mások úgy tartják, ez is csak egy a sok vallási kézikönyv közül, és vannak, akik úgy vélik, egyszerűen hasznos térkép azok számára, akik lelki útmutatásra vágynak. A Biblia azonban végső soron saját magát határozza meg. Kijelenti, hogy minden más könyvtől különbözik, hogy teljesen más – Isten szent, ihletett, élő és ható Igéje. Isten páratlan története kezdettől végig, középpontjában pedig egyetlen szereplő áll: Jézus Krisztus. Az emberi fejlődésben az idők kezdetétől fogva létfontosságú szerep jutott a szájhagyománynak (a mesélésnek). Ez az eszköz segítette elő, hogy kapcsolat épüljön közösségek között, megértsék a történelmet, és átadják a kultúrát nemzedékről nemzedékre. Ma is vannak helyek, ahol még nincs írott szó, ahol még létezik és hat a mesélés egyedülálló ereje. Ám a jól elmondott történetek komoly vonzerőt gyakorolnak az emberekre a világ más tájain is, akármilyen fejlett a kultúra. Minden remek film, regény, dal, videojáték vagy művészeti alkotás – még a legutóbbi nyaralás elmondása vagy a legjobb márkák marketinghatása is – a történet erejében gyökerezik.

Vajon miért találjuk olyan vonzónak a történeteket? Nem lehetséges, hogy azért, mert egy történetteremtő Isten képére lettünk megteremtve, és beleszülettünk annak a történetébe, aki mindig is volt, mégis úgy döntött, hogy megismerteti magát velünk? A történet kétségkívül az ő története, ugyanakkor csodálatos módon bennünket is belesző, mint nagyra értékelt és elérni vágyott személyeket. N. T. Wright teológus szerint a Szentírás kinyilatkoztatja, hogy a kereszténység az egész világ igaz története. Ez gyönyörű gondolat, ha figyelembe vesszük, hogy az emberiséghez szervesen hozzátartozik a történet eszméje. A Biblia saját magáról és magára nézve azt mondja: „A teljes Írás Istentől ihletett…” (2Tim 3,16) Jóllehet emberi szerzők írták le a Szentlélek ihletése alapján, a Biblia Istentől sugallt szavakból áll. Amit lapjain látunk, nem csupán tinta a papíron, hanem lehelet a papíron! Isten jelenti ki rajta szentségét, irgalmát és kegyelmét mindenkinek. A történet előterében Jézus látható. Ő az Istenember, aki mindent megteremtett, mégis belépett a történelembe, hogy megváltsa a bűnös embert, és kegyelméből örök életre emeljen bennünket. Jézus életét nemcsak a szemtanúk nyomán írt evangéliumi elbeszélések gondos beszámolóiból ismerhetjük, hanem a kor vezető történészei is elismerik. Halála és feltámadása meghatározó pillanatot jelentett az emberi történelemben; az utóbbi minden idők legtöbbet vizsgált eseménye lett. Az erő,

V

amely Jézus halálának és feltámadásának hirdetése nyomán megnyilvánul, minden egyes nap minden földrészen férfiakat és nőket segít át a lelki halálból az életre.

Ha futó pillantást vetünk ezekre a felvonásokra, mindegyikben megláthatjuk Jézust.

Jézus szerepe azonban ebben a történetben nem korlátozódik Máté, Márk, Lukács és János beszámolójára. Jézus a legelső lapon is ugyanúgy látható, mint a legutolsón. Ugyanúgy jelen van az Édenkertben, mint a sírkertben. Az egész történet őrá mutat. Maga Jézus is megerősíti ezt, amikor kijelenti: „Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert úgy vélitek, hogy azokban van az örök életetek, pedig azok rólam tesznek bizonyságot…” (Jn 5,39)

Minden történetnek van kezdete.

Ezért alkottuk meg a Jézus-Bibliát. Az idevonatkozó jegyzetekkel és idevágó cikkekkel ellátott Jézus-Biblia segít elejétől végéig nyomon követni Jézus fonalát, így a Biblia értelmének új mélységei tárulnak fel előttünk, amint meglátjuk őt a történet minden egyes fejezetében. Talán felmerül a kérdés: „Hogyan lehet felfogni egy ilyen hatalmas történetet? Hol vágjak bele, hogy jobban megérthessem a Biblia teljes üzenetét?” A Bibliát úgy lehet a legjobban megérteni, ha hatfelvonásos történetként tekintünk rá: Kezdetek (8. o.) Lázadás (24. o.) Nép (268. o.) Megváltó (1620. o.) Egyház (1810. o.) Örökké (2088. o.)

KEZDETEK Minden filozófusnak, tudósnak, civilizációnak, költőnek, vallásnak és hétköznapi embernek is van egy története a kezdetekről. Jézus követőiként a mi történetünk egy teremtő Istennel kezdődik. A szöveg alátámasztja, hogy Isten az ő képére teremtett bennünket, tehát eredetünk egy fenséges Isten elméjére vezethető vissza. Minden, ami szép, lelki, csodálatos és örökkévaló bennünk, annak az isteni képmásnak köszönhető, amely kezdettől átszőtte a lelkünket. A három-egy Isten („Teremtsünk embert a magunk képére”, 1Móz 1,26) a Fiún keresztül munkálkodik, hogy mindent létrehozzon. „Mert benne [Jézusban] teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok, minden általa és őrá nézve teremtetett.” (Kol 1,16) Kezdetben teremtett Jézus mindent.

LÁZADÁS Minden történetben van egy probléma. Az emberiség problémája a bűn. Noha Ádám és Éva Isten jóságából fakadóan a

ISTEN HOZOTT

(FOLYTATÁS)

paradicsomban élhetett, szabad akaratuk volt. Úgy döntöttek, megpróbálnak Istenhez hasonlóvá válni, és ez testi-lelki halált eredményezett. Súlyos következményeket kellett elszenvedniük, az emberiség pedig elszakadt Teremtőjétől. Isten azonban irgalmából feláldozott egy állatot, és elfedte a férfi és a nő mezítelenségét. Ez az elfedezés kiábrázolta azt, ami később következett be – a Jézus Krisztus áldozata útján elnyert bűnbocsánatot és igaz életet. Amikor az emberek fellázadtak, Isten már beindította üdvtervét Jézus Krisztus által.

NÉP Minden történetnek vannak szereplői – akikre a kibontakozó dráma kihat. A bukás eredményeként az emberiségnek mindenféle nehézséggel kellett megküzdenie. Isten azonban nem hallgatott. Ábrahámon keresztül elrendelt egy saját népet – egy különleges, kiválasztott népet, amely bizonysága lehet a földön az ő hűségének. Isten áldásokat árasztott rájuk, ők mégis folyton bűnös utakat választottak. Újra meg újra elutasították Istent, döntéseik pedig végül elnyomáshoz és veszteséghez vezettek. Ilyenkor mindig segítségül hívták azt az Istent, akiről megfeledkeztek, Isten pedig mindig irgalmat tanúsított irántuk. Isten a halál és pusztulás gonosz körforgásának minden egyes állomásánál kihirdette egy prófétán keresztül az eljövendő Megváltót, Jézus Krisztust.

MEGVÁLTÓ Minden történetnek van egy hőse. Ebben a történetben őt Jézusnak hívják. A Biblia azt mondja, hogy amikor eljött az idő teljessége, megszületett egy istállóban az Isten által megígért Megváltó. Jézus megtette, amit senki más nem tudott megtenni: véget vetett az áldozatok és szertartások rendszerének. Egyszer s mindenkor­ra kiengesztelte Isten haragját kereszthalála által, megnyitva az utat, hogy a lázadók hazatérhessenek a békességszerző Atyához. A bölcseket csillag vezette Krisztus születésének helyére, ám a történelem már az idők kezdetétől fogva Jézusra mutatott. Jézus az, akit Isten elrendelt és felkent. Ő az út, az igazság és az élet. Mindenki általa jön az Atyához (Jn 14,6).

EGYHÁZ Minden történetnek van hatása. Az egyházat olyan emberek alkotják, akiket Jézus megváltott és átformált, hogy vele együtt végezzék küldetését életükkel. Miután Jézus feltámadt a halálból, és felment a mennybe, elküldte a Szentlelket, hogy megszülethessen egyháza. Sokféle méretű és típusú gyülekezet létezik, ám Jézus valódi egyházát azok alkotják, akik megvallják őt Megváltójukként és Urukként. Az egyház, az ő teste, élő szervezet; arra szolgál, hogy terjessze Jézus kegyelmét és igazságát a föl-

VII

dön. Ugyanez a Lélek ad erőt az egyháznak arra, hogy hirdesse Jézus dicsőségét minden embernek.

ÖRÖKKÉ Minden történetnek van lezárása. Eljön az idő – hogy mikor, azt csak az Atya tudja –, amikor egyszer s mindenkorra a helyére kerül minden a mennyben és a földön. Akik szembeszálltak Jézussal, megkapják, amit kértek – egy örökkévalóságot az ő jósága és dicsősége nélkül. A megváltottak pedig minden fajból és nemzetből összegyűlnek jelenlétében, és zengik Jézus énekét, aki megmentette őket a halálból, és kihozta őket a végtelen életre. Ha ezt a könyvet fellapozzuk, minden idők legnagyszerűbb történetéhez fordulunk. Ezt a történelmileg is helytálló bibliai történetet több tucat szerző írta évezredek során, mégis bámulatos szimmetriát és összefüggést mutat. Noha sokan másképp gondolják, ennek a történetnek nem az a célja, hogy korlátok közé szorítsa az emberiséget. Jézus története felszabadít bennünket az ő fényé­ ben, megmentve minket saját korlátozott felfogásunk vészes ösvényeitől, elvezetve bennünket az elképzelhető leglüktetőbb életre.

Isten a Szentírásban több helyen is elképesztő ígéreteket tesz. A Biblia azt állítja, hogy bölccsé tehet, élettel tölti meg lelkünket, megnyitja szemünket, hogy meglássuk, kik és kiéi vagyunk, betölti szívünket örömmel, céltudatossá tesz, értelmet ad az életünknek, helyreállítja, amit elvesztettünk, és megóv attól, hogy zátonyra fusson az életünk. Ha nyitott szívvel közeledünk a Bibliához, egészen biztosan találkozunk Isten Lelkével, aki létre lehelte ezeket a szavakat. Ő azt ígéri, hogy „elvezet… minden igazságra” (Jn 16,13). Végül pedig szemtől szembe találkozunk azzal, aki felbukkan minden egyes felvonásban, minden lapon. Hamarosan felfedezhetjük, hogy az egész történet Jézusról szól. Márpedig éppen ez a cél. Mert akármilyen maradandó és értékes a Biblia, nem egyedül az információszerzésre szántak bennünket, hanem a Jézussal való kapcsolatra. Ő segít meglátnunk, hogy az igazság nem egyszerűen egy dolog, hanem egy személy. Az igazság Jézusban van, és Jézus az igazság. Ő az egyetlen, aki véget vet a halálnak, és életet ad mindazoknak, akik benne reménykednek. Isten hozott az ő történetében! Vagy konkrétabban: Isten hozott a történetben, mely arról szól, hogyan teremtett és állít helyre Jézus mindent!

JÉZUS: ROMOKBÓL ÚJJÁÉPÍTŐNK NEHÉMIÁS

NEHÉMIÁS EZSDRÁS JERUZSÁLEMBE ÉRKEZIK

NEHÉMIÁS MEGÉRKEZIK JERUZSÁLEMBE

Kr. e. 458 körül

Kr. e. 444 körül

NEHÉMIÁS ÚJJÁÉPÍTI A FALAKAT

Kr. e. 444 körül

Nehémiás könyve elmondja egy Isten által rendelt vezető történetét és azt, hogy miként segítette a hazatért közösséget Jeruzsálem városfalainak az újjáépítésében. Ám ennél is fontosabb, hogy a könyv rámutat: Isten hűséges az ígéreteihez, helyreállítja népét, és megajándékozza őket az imádásából fakadó örömmel. Kr. e. 444-ben a perzsa király, Artahsasztá engedélyezte Nehémiásnak, hogy áttelepüljön a zsidó nép hazájába, sőt kinevezte őt Júda kormányzójává. Amikor Nehémiás megérkezett, a korábban hazatért maradék nép élére állt a jeruzsálemi városfalak újjáépítésében. Vezetése alatt ez a munka mindössze ötvenkét napig tartott. Kr. e. 432 körül Nehémiást újra Perzsiába rendelték körülbelül egy évre, majd másodszor is visszatért Júdába (Neh 5,14; 13,6–7). Az, hogy Nehémiás Ezsdrás lelki reformjairól is ír, egyértelművé teszi, hogy a falak újjáépítésével együtt az volt a cél, hogy az emberek lelki egészsége is helyreálljon. Előzőleg a babiloni fogság és a templom lerombolása élesen megmutatta a bűn következményeit. A romokban heverő Jeruzsálem városa leképezte a nép lelkiállapotát. Isten azonban nem engedte, hogy népe beárnyékolja nevét, és gúny tárgyává tegye lakhelyét. A templom újjáépítése (amely Nehémiás visszatérése előtt egy évszázaddal történt) és a város falainak a helyreállítása azt demonstrálta, hogy Isten nem hagyta el népét. Segítségükre volt az újjáépítésben, és őt fogják imádni megint. Azonban azok, akiket Nehémiás a hazatérésekor ott talált, bár hosszú évek óta otthon voltak, mégis közönyben és lelki fásultságban éltek. Folyamatos ellenállással kellett megküzdeniük, ami felszínre hozta lelki letargiájukat és az Úrral szembeni hűvös közönyüket. Azok a vezetők, illetve próféták, akiket Isten elhívott – mint például Nehémiás, illetve Malakiás–, Isten kegyelmének fényében állva folyamatosan emlékeztetik Isten népét arra, hogy megtérésre van szükségük.

Nehémiás könyvének a második fele bemutatja azt a lelki ébredést, amely a városfalak újjáépítése után következett be. Nemcsak a várost sikerült újjáépíteni, hanem a népet is. A könyv egyik üzenete egyértelmű: Isten gondoskodik arról, hogy neve megdicsőüljön. Annak ellenére, hogy ebben a megromlott világban ott az emberi bűn, és sok a megtört élet, ő újra és újra eléri, hogy a népe helyreálljon, és a világ megtudja, mily hatalmas az ő neve. A Nehémiás vezette lelki megújulás annak a reménységnek az előképe, amelyet a Jézusról szóló evangélium hirdet. Azoknak, akiket megtört és tönkretett a bűn, Jézus műve az újjáépítés reménységét kínálja, amely bárki számára elérhető.

DE TE BŰNBOCSÁTÓ ISTEN VAGY, KÖNYÖRÜLŐ ÉS IRGALMAS, HOSSZÚTŰRŐ ÉS NAGY KEGYELMŰ… Nehémiás 9,17

NEHÉMIÁS

NEHÉMIÁS 2,4–5

MIT KÍVÁNSZ? Négy hónappal azután, hogy Nehémiás hallott a jeruzsálemi helyzetről, a király nyíltan rákérdezett: „Mi az, amit kívánsz?” A királynak hatalmában állt megadni Nehémiásnak szinte bármit, vagy megbüntetni őt óhaja szerint. Ez a pillanat egyszerre rejtett magában veszélyt és lehetőséget. Nehémiás Istenhez fohászkodott, majd egy egészen rendkívüli kéréssel állt elő. Ott szerette volna hagyni a világ leghatalmasabb uralkodójának a szolgálatát, hogy elmenjen, és újjáépítse Jeruzsálem falát. A király ezt vehette volna sértésnek, és válaszolhatott volna ennek megfelelően, ám Isten meghallgatta Nehémiás könyörgését, és merész kérése teljesült. Jézus az Újszövetségben két vak embernek tette fel ezt a kérdést: „Mit akartok, hogy cselekedjem veletek?” (Mt 20,32) A két férfi hittel telve lehetetlen dolgot kért: nyíljon meg a szemük. Jézus hatalommal telve megadta, amit kértek, és helyreállította a látásukat. Egy kissé más történetet tár elénk az ApCsel 3,1–10 része. Egy születésétől fogva béna ember pénzt kért Pétertől és Jánostól. Az ő kérése túlságosan is kicsi volt. Péter ahelyett, hogy ezüstöt vagy aranyat adott volna neki, meggyógyította őt „[a] názáreti Jézus Krisztus nevében”. A férfi felállt, járt, majd szökdécselni kezdett, úgy dicsérte Istent. Jézus emlékeztette követőit, hogy neki adatott minden hatalom mennyen és földön (Mt 28,18). Jézus a Király minden király fölött, és az ő kegyelme által a hívők bátran kérhetnek olyan áldásokat, amelyek összhangban állnak akaratával, és dicsőséget hoznak nevére.

Nehémiás Istenhez könyörög népéért Nehémiásnak, Hakaljá fiának beszédei. A huszadik esztendő kiszlév havában a , amikor Súsán b várában voltam, 2 hozzám jött egyik atyámfia, Hanáni, és vele együtt néhány Júdából való férfi. Tudakozódtam tőlük a fogságból maradékként megmenekült júdaiak felől és Jeruzsálem felől. 3 Azt mondták nekem: A fogságból megmenekült júdaiak maradéka ott, abban a tartományban nagy nyomorúságban és gyalázatban van. Azonfelül Jeruzsálem várfala csupa rés, kapui pedig tűzben égtek el! 4 Amikor meghallottam ezeket, napokon át ültem, sírtam és keseregtem, böjtöltem és imádkoztam a menny Istene előtt. 5 Ezt mondtam: Kérlek, Ur am, mennynek Istene, nagy és rettenetes Isten, aki irgalmasan megtartod a szövetséget azokkal, akik téged szeretnek, és parancsolataidat megtartják! 6 Ó, legyen figyelmes a füled, és szemed legyen nyitva, hallgasd meg szolgád könyörgését, mellyel most éjjel-nappal könyörgök hozzád szolgáidért, Izráel fiaiért, és vallást teszek Izráel fiainak bűneiről, melyekkel vétkeztünk ellened; én is, és atyám háza népe is vétkezett! 7 Igen súlyosan vétkeztünk ellened, mert nem tartottuk meg a parancsolatokat, rendeléseket és törvényeket, amelyeket szolgádnak, Mózesnek parancsoltál. 8 Ó, emlékezzél meg arról a beszédről, amelyet szolgádnak, Mózesnek parancsoltál ily módon: Ha ti hűtlenkedtek, szétszórlak benneteket a népek között. 9 Ha pedig megtértek hozzám, megtartjátok parancsolataimat, és megcselekszitek azokat, még ha az ég szélén lennének is szétszórva gyermekeitek, onnan is összegyűjtöm őket, és beviszem őket arra a helyre, amelyet kiválasztottam, hogy nevem ott lakozzék. 10 Ők a te szolgáid és a te néped, akiket megszabadítottál nagy erőd és erős kezed által! 11 Kérlek, Ur am, füled legyen figyelmes szolgád könyörgésére és szolgáid könyörgésére, akik kedvüket lelik abban, hogy félik nevedet, és adj most, kérlek, jó előmenetelt szolgádnak, és engedd, hogy kegyelmet találjon ama férfi előtt. Én ugyanis a király pohárnoka voltam.

1

Nehémiás a király engedélyével Jeruzsálembe megy, és hozzáfog a várfal fölépítéséhez Artahsasztá király huszadik esztendejében, a niszán hónapban c bor volt előttem, és én fölvettem azt, és a királynak nyújtottam. Azelőtt sohasem voltam szomorú őelőtte. 2 Ezért így szólt hozzám a király: Miért szomorú az arcod? Hiszen nem vagy beteg! Nem más ez, mint szíved szomorúsága! Erre nagyon megrettentem, 3 és ezt mondtam a királynak: Örökké éljen a király! Miért ne volna szomorú az arcom, hiszen a város, atyáim sírhelye pusztán hever, és kapuit tűz emésztette meg. 4 Azt mondta nekem a király: Mi az, amit kívánsz? Én pedig könyörögtem a menny Istenéhez, 5 majd ezt mondtam a királynak: Ha tetszik a királynak, és ha kedves előtted a szolgád, azt kérem, hogy bocsáss el engem

2

a. Kiszlév a kilencedik hónap neve volt a régi izráeli naptárban; a ma használt naptárban november közepétől december közepéig tartó időszakra esett. b. Súsán vagy Szúza városa az ókori Elám tartomány fővárosa, a perzsa királyok téli szállása volt, mely a mai Irán területén fekszik. c. Niszán az első hónap neve volt a régi izráeli naptárban. A ma használt naptárban március közepétől április közepéig tartó időszakra esett.

NEHÉMIÁS 1,1–11

A VALÓSÁGOT MEGVÁLTOZTATÓ IMÁDSÁG Az „ami van” és „ahogyan lennie kellene” közötti szakadék láttán Nehémiás napokig sírva gyászolt. A fogságból elsőként hazatérő izraeliták már közel egy évszázaddal korábban megérkeztek. Hiába teltek az évek, és hiába tudták, hogy mit kellett volna tenni, Isten népe „nagy nyomorúságban és gyalázatban” volt (Neh 1,3). Jeruzsálem fizikai állapota az emberek lelkiállapotát tükrözte. Mint közösség megtörtek, megalázottak és ellenségeikkel szemben védtelenek voltak. Láthatóan képtelenek voltak azt a jövőt megvalósítani, amelyet Isten szánt nekik. Hiába élt Nehémiás több ezer kilométerre onnan luxuskörülmények között, a hír mélyen megrázta őt. Rögtön úgy érezte, hogy tennie kell valamit, s ez a valami először is az imádság volt. Nehémiás könyve mindenek felett azt mutatja meg, hogy micsoda történelemformáló eseményeket indíthat el egyetlen ember imádsága.

Nehémiás az Istent dicsőítő imádság iskolapéldáját adja. Azzal kezdi, hogy Isten nagyságát és szövetségéhez való hűségét hirdeti. Nehémiás megértette, hogy Jeruzsálem nem azért van ilyen állapotban, mert Isten ezt szeretné. Azt is tudta, hogy ez az állapot a bűn következménye. Nehémiás nyíltan megvallotta Izráel közösségének a bűnét és saját személyes bűnét is. Bár ő maga soha nem járt Jeruzsálemben korábban, azonosította magát „Izráel gyermekeivel”, és ezért magára vette bűnüket. Bár a nép megszegte az Istennel kötött szövetséget, Isten mégsem hagyta őket reménység nélkül. Nehémiás nem süppedt bele a kétségbeesés mocsarába, hanem megvallotta az Isten azon ígéretébe vetett hitét, amely kimondta, hogy aki megtér hozzá, azt helyreállítja. Nehémiás imádsága ezt a bűnbánatot és Istenhez való megtérést fejezte ki. Ez olyan fordulópont volt, amely alapjaiban megváltoztatta Nehémiás és Izráel életének a további irányát.

A „bűnvallás”, a „hitvallás” és a „megvallás” gondolata központi helyet foglal el az evangéliumban is. A Róm 10,9–10 versében Pál apostol azt írja, hogy „ha száddal Úrnak vallod Jézust, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz. Mert szívvel hisszük, hogy megigazulunk, és szájjal teszünk vallást az üdvösségről.” A legnagyobb változás, amelyet egy emberi lény átélhet, az üdvösség élménye. Ezt a változást az jelzi, hogy az ember Jézust vallja Úrnak (annak a személynek, akinek az élet minden területét minden tekintetben alárendeli), és hisz az ő feltámadásában (amely Isten szeretetét és még a halálon is felülkerekedő erejét demonstrálja). Az ilyen hitvallás drámai változást hoz az ember életébe. Mi több, mivel a hívő emberben Jézus él, és ő azok révén valósítja meg akaratát, akik engedelmeskednek neki, a személyes életen túlmutatóan a világ is átformálódik.

702   //   Nehémiás 2,6

2 Júdába, atyáim sírjainak a városába, hogy újjáépítsem azt! 6 Erre azt mondta nekem a király, miközben a felesége mellette ült: Meddig tart utazásod, és mikor térsz vissza? És jónak látta a király, hogy elbocsásson engem, miután tudattam vele az időt. 7 Ezt is mondtam a királynak: Ha jónak látja a király, adasson nekem leveleket a Folyamon túli helytartókhoz, hogy hagyjanak engem átutazni, míg Júdába nem érek, 8 és adasson egy levelet Ászáfhoz is, a királyi erdők őréhez, hogy adjon nekem gerendának való fát a templomnál levő vár kapuihoz és a város kőfalához és ahhoz a házhoz, amelybe majd beköltözök. A király megadta ezt nekem Istenem rajtam nyugvó jóakaratából. 9 Amikor megérkeztem a Folyamon túli helytartókhoz, átadtam nekik a király leveleit. A király a seregből főembereket és lovasokat is küldött velem. 10 Amikor pedig a hóróni Szanballat és az ammóni Tóbijjá, a szolga meghallotta ezt, nagy bosszúságot okozott nekik, hogy jött valaki, aki Izráel fiainak a javát keresi. 11 Azután elmentem Jeruzsálembe, és ott három napig pihentem. 12 Majd fölkeltem éjszaka néhány férfival együtt, de nem árultam el senkinek, hogy mire indította Istenem a szívemet, és hogy azt Jeruzsálemért cselekszem. Állat sem volt velem azonkívül, amelyen ültem. 13 Kimentem a Völgy kapuján éjjel a Sárkányok forrása felé, majd a Szemét-kapuhoz, és vizsgálgattam Jeruzsálem várfalát, amely le volt rombolva, és kapuit, amelyeket tűz emésztett meg. 14 Azután átmentem a Forrás-kapuhoz és a Király-tóhoz. Innen már az állat nem fért el, hogy átmenjen velem. 15 Azért gyalog mentem föl a völgyben éjjel, és vizsgálgattam a várfalat, azután megfordultam, és bementem a Völgy-kapun, és hazatértem. 16 A főemberek pedig nem tudták, hova mentem, és hogy mit akarok cselekedni. Sem a júdaiaknak, sem a papoknak, sem az elöljáróknak, sem a főembereknek, sem a többi munkásnak idáig nem mondtam el azt. 17 Ugyanakkor azt mondtam nekik: Látjátok a nyomorúságot, amelyben vagyunk, hogy Jeruzsálem pusztán hever, és kapui tűzben égtek el. Gyertek, építsük föl Jeruzsálem várfalát, hogy ne szégyenkezzünk többé! 18 És elbeszéltem nekik Istenem rajtam nyugvó jóakaratát, és a király szavait is, amelyeket nekem mondott. Erre azt mondták: Fogjunk hozzá, és építsük meg! És odaszánták kezüket a jó munkára. 19 Amikor ezt a hóróni Szanballat, az ammóni Tóbijjá, a szolga és az arab Gesem meghallotta, gúnyolódtak rajtunk, lenéztek minket, és azt mondták: Mit műveltek ott? Talán bizony pártot akartok ütni a király ellen? 20 Én azonban így feleltem nekik: Maga a menny Istene ad nekünk jó előmenetelt, és mi mint az ő szolgái kezdjük el az építést. Nektek pedig nincs részetek, jogotok és emlékezetetek Jeruzsálemben!

A Jeruzsálem várfalát építők névjegyzéke Eljásib, a főpap és testvérei, a papok nekiláttak, és fölépítették a Juh-kaput. Fölszentelték, és helyükre állították ajtószárnyait. A várfalat pedig a Hamméá-toronyig és tovább, Hananél tornyáig építették, majd fölszentelték azt is. 2 Mellettük építettek a jerikóiak, ezek mellett pedig Zakkúr, Imri fia épített. 3 A Hal-kaput pedig Hasszenáá fiai építették. Ők gerendázták be, és tették a helyükre ajtajait, kapupántjait és zárait. 4 Mellettük javítgatta a várfalat Merémót, Úrijjá fia, Hakkóc unokája. Mellettük pedig Mesullám, Berekjá fia, Mesézabél unokája javítgatott. Őmellette pedig Cádók, Baaná fia javítgatott. 5 Ezek mellett a tekóabeliek javítgattak, de főembereik nem hajtották nyakukat uruk szolgálatába.* 6 Az óváros kapuját Jójádá, Pászéah fia és Mesullám, Beszódjá fia javítgatta.

3

Nehémiás 4,2  //  703

Ők gerendázták be, és állították föl ajtajait, kapupántjait és zárait. 7 Mellettük a gibeóni Melatjá és a mérónóti Jádón javítgatott; ők a folyamon túli helytartó hivatalához tartozó gibeóni és micpai férfiak voltak.* 8 Mellettük Uzzíél, Harhajá fia javítgatott az ötvösökkel, őmellette pedig Hananjá, a kenőcskészítők egyike javítgatott. Megerősítették Jeruzsálemet egészen a széles várfalig. 9 Mellettük Refájá, Húr fia, Jeruzsálem fél kerületének a vezetője javítgatott. 10 Mellette Jedajá, Harúmaf fia javítgatott, méghozzá a saját házával szemben. Mellette Hattús, Hasabnejá fia javítgatott. 11 A várfalnak egy másik részét és a Kemencék tornyát Malkijjá, Hárim fia és Hassúb, Pahat-Móáb fia javítgatta. 12 Mellettük Sallum, Hallóhés fia, Jeruzsálem másik fél kerületének a vezetője és a lányai javítgattak. 13 A Völgy-kaput Hánún és Zánóah lakói javítgatták. Ők építették föl azt, és tették a helyükre ajtajait, kapupántjait és zárait. A várfalból ezerkönyöknyit javítottak ki, a Szemét-kapuig. 14 A Szemét-kaput pedig Malkijjá, Rékáb fia, Bét-Hakkerem tartományának a vezetője javítgatta. Ő építette föl azt, és állította a helyükre ajtajait, kapupántjait és zárait. 15 A Forrás-kaput Sallún, Kol-Hóze fia, Micpá tartományának vezetője javítgatta. Ő építette föl, tetőzte be, és állította a helyükre ajtajait, kapupántjait és zárait. A Selah-tó kőfalát a király kertje felé egészen a lépcsőkig, melyek Dávid városából vezetnek lefelé, szintén ő javítgatta. 16 Utána Nehemjá, Azbúk fia, Bét-Cúr fél kerületének vezetője javítgatott Dávid sírjaival szemközt az újonnan készült tóig meg a vitézek házáig. 17 Utána a léviták javítgattak: Rehúm, Báni fia, mellette Hasabjá, Keílá fél kerületének a vezetője, tartománya lakosaival együtt. 18 Utána testvérei javítgattak: Bavvaj, Hénádád fia, Keílá másik fél kerületének a vezetője. 19 Mellette javítgatott Ézer, Jésúa fia, Micpá vezetője a várfal egy másik darabján, a fegyvertár följáratával szemben lévő szögletig. 20 Utána Bárúk, Zakkaj fia javítgatta buzgón a várfal egy másik darabját, a szöglettől Eljásib főpap házának ajtajáig. 21 Utána Merémót, Úrijjá fia, Hakkóc unokája javítgatott egy másik darabon, Eljásib házának ajtajától Eljásib házának végéig. 22 Utána a Jordán völgyéből való papok javítgattak. 23 Ezek után Benjámin és Hassúb javítgatott, a házukkal szemben, utánuk pedig Azarjá, Maaszéjá fia, Anánjá unokája javítgatott a maga háza mellett. 24 Utánuk Binnúj, Hénádád fia javítgatott egy másik darabon, Azarjá házától egészen a sarokig és a szögletig. 25 Továbbá Pálál, Úzaj fia a szöglettel és a felső toronnyal szemben, amely a király palotájából ugrik ki a tömlöc udvaránál. Utána pedig Pedájá, Parós fia. 26 A léviták szolgái pedig, akik az Ófelben laktak, kelet felé a Vízi-kapuig és a kiugró toronyig javítgattak.* 27 Utánuk a tekóabeliek javítgattak egy másik darabon a kiugró nagy toronytól az Ófel kőfaláig. 28 A Lovak kapuján felül a papok javítgattak, mindegyik a saját házával szemben. 29 Utánuk Cádók, Immér fia javítgatott a maga házával szemben, és őutána Se­m a­já, Sekanjá fia, a keleti kapu őre javítgatott. 30 Utána Hananjá, Selemjá fia és Hánún, Cáláf hatodik fia javítgatott egy másik darabon. Utánuk Mesullám, Berekjá fia javítgatott saját lakásával szemben. 31 Utána az egyik ötvös, Malkijjá javítgatott a léviták szolgáinak és a kereskedőknek a házáig, a Mifkád-kapuval szemben, a sarkon lévő felső szobáig. 32 A sarki felső szoba és a Juh-kapu között pedig az ötvösök és a kereskedők javítgattak.

Az ellenség gúnyolja a várfal építőit, akik védekezni kényszerülnek Amikor Szanballat meghallotta, hogy építjük a kőfalat, haragra gerjedt, nagyon bosszankodott, és gúnyolta a zsidókat. 2 Ezt mondta testvérei és a samáriai sereg előtt: Mit művelnek e nyomorult zsidók? Vajon megengedték-e

4

NEHÉMIÁS 4,1–18

FOKOZÓDÓ ELLENÁLLÁS Jeruzsálem falainak az újjáépítése kezdettől fogva ellenállásba ütközött. Voltak, akiknek az állt az érdekükben, hogy a helyreállt közösség gyenge maradjon. Saját hatalmukat és befolyásukat próbálták védeni azon a vidéken, és Jeruzsálem felemelkedését fenyegetésnek érezték. Ahogy folytatódott az újjáépítés, egyre több fenyegetés érkezett Júda népe ellen. A 4. fejezet első verseiben még csak Szanballat és Tóbijjá gúnyszavairól olvasunk, a 7. versben viszont már azt látjuk, hogy az arabok, az ammóniak és az asdódiak is gyarapítják az ellenség sorait, és valamennyien erőszakkal fenyegetőznek. Hogyan reagált erre Nehémiás? Imádkozott, óvintézkedéseket tett, és folytatta a munkát. Arra biztatta az embereket, hogy ne féljenek, hanem a „nagy és rettenetes Úrra” emlékezzenek (Neh 4,14). Hasonlóan alakult a Jézus szolgálatával szemben megnyilvánuló ellenállás is. A nép vezetői és a vallási vezetők eleinte igyekeztek Jézus szavait hallgatni és csodáit meglátni. Hamar ráébredtek azonban, hogy Jézus minden hatalmi berendezkedés és politikai szándék számára veszélyt jelent. Minél inkább elfogadta Jézust a nép többsége, annál erőteljesebben szembehelyezkedtek vele Izráel különféle felekezeteinek a vezetői. Minél inkább végezte Isten akaratát, annál inkább szövetkeztek a meggyilkolására. Nehémiáshoz hasonlóan Jézus is imádkozással és kitartással reagált.

NEHÉMIÁS 3,1–32

EGYÜTT ÉPÍTENI Jeruzsálem falai több mint száznegyven évig romokban hevertek, miután a babiloniak Kr. e. 586-ban lerombolták a várost. Később Círus perzsa király, aki Kr. e. 539-ben meghódította Babilont, megengedte a zsidóknak, hogy hazatérjenek. Nehémiás csapata – II. Artahsasztá király engedélyével – mintegy kilencvennégy évvel az első hazatérők után érkezett Jeruzsálembe. Mindez idő alatt a kőtörmelékek és a kapuk megégett maradványai állandóan Júda szégyenére és gyöngeségére emlékeztettek. A zsidók megpróbálták újjáépíteni már korábban, I. Artahsasztá idején, de a tiltakozások miatt a király megparancsolta a zsidóknak, hogy állítsák le a munkálatokat (Ezsd 4,21–23). Lehetséges, hogy ez vezetett oda, hogy jelentették Nehémiásnak a dolgot (Neh 1,3), és hogy ő újra nekifogott a falak újjáépítésének.

Nehémiás nem azzal próbálkozott, hogy több önbizalmat öntsön beléjük, hogy el tudják végezni a munkát, hanem arról beszélt nekik, hogy mi az, amit Isten már megtett értük (2,18). Ezt hallva elfogadták a kihívást. Az építkezés nagy vonalakban történő vázolása helyett a 3. fejezet egy részletes listát közöl azokról a különböző foglalkozású férfiakról és nőkről, akik a legkülönfélébb családokból, városokból összegyűltek, hogy helyreállítsák Jeruzsálem falait és kapuit. Valószínűtlen összeállítású csapatot alkottak, de a céljuk közös volt; mindenki elvégezte a maga részét, és sikeresen be tudták fejezni a munkát.

Évszázadokkal később Jézus egy még ennél is tarkább csapatot hívott össze azért, hogy Izráel lelki újjáépítésének az átfogó feladatát elvégezze. Tizenkét tanítványa között voltak halászok, de akadt köztük egy vámszedő és egy valószínűleg kormányellenes fanatikus is. Ahogy követői száma nőtt, a sokszínűség egyre fokozódott. Nem volt bennük semmi közös – Jézust kivéve, és ő elég is volt. Ezekkel az első hívőkkel alapította meg és terjesztette ki egyházát. Ami igaz volt Nehémiás idején a fal építésekor, az igaz az egyházra is: csak akkor épül, ha a hívők az egymással való alázatos együttműködésben elvégzik a személyesen rájuk eső részt. Pál apostol az egyházat Krisztus testének nevezi (Róm 12,3–8; 1Kor 12; Ef 4,1–16). A test sok tagból áll. Bár mindegyik testrész más, mindegyik fontos. Minden egyes hívőnek megvan a maga sajátos lelki ajándéka, de a test csak akkor teljes és egész, ha minden tag hozzáteszi a maga részét. Minden hívőnek megvan a rendeltetése, de az egyház csak akkor képes elvégezni a szolgálatát, ha minden tagja hűségesen be is tölti a maga szerepét.

Nehémiás 5,5  //  705

ezt nekik? Talán már áldozni is fognak? Még ma be akarják fejezni? Tán életre keltik a köveket e porhalmazból, holott azok elégtek? 3 Az ammóni Tóbijjá, aki mellette állt, azt mondta: Bármit építsenek is, ha egy róka fölugrik rá, ledönti kőfalukat. 4 Halld meg, ó, Istenünk, hogyan tesznek csúffá bennünket! Fordítsd vissza gyalázásukat az ő fejükre, és add őket prédára a rabság földjén. 5 Ne fedezd el hamisságukat, és bűnüket ne töröld el arcod elől, mert téged bosszantottak az építők előtt! 6 Mi pedig tovább építettük a falat úgy, hogy már félig elkészült az egész fal, mert a nép nagy kedvvel dolgozott. 7 Mikor azonban meghallotta Szanballat és Tóbijjá, továbbá az arabok, az ammóniak és az asdódiak, hogy folyik Jeruzsálem várfalának javítása, és a rések betömése megkezdődött, igen nagy haragra gerjedtek. 8 Mindnyájan egy akarattal összeesküdtek, hogy eljönnek, megostromolják Jeruzsálemet, és a népet megrémítik. 9 Mi azonban imádkoztunk Istenünkhöz, és éjjel-nappal őrséget állítottunk védelmül ellenük. 10 De azt mondták a júdaiak: Fogytán a teherhordók ereje, a rom pedig sok, képtelenek vagyunk építeni a várfalat. 11 Ellenségeink pedig azt mondták: Nem is sejtik, nem is veszik észre, egyszer csak bemegyünk közéjük. Megöljük őket, és megállítjuk a munkát. 12 Akkor eljöttek hozzánk mindenfelől a zsidók, akik körülöttünk laktak, és tízszer is figyelmeztettek: Térjetek vissza hozzánk!* 13 Azért odaállítottam a népet a hely legalsó, nyílt részére, a várfal mögé nemzetségeik szerint, fegyvereikkel, dárdáikkal és íjaikkal együtt. 14 Majd körültekintettem, megálltam, és így szóltam az elöljárókhoz, a főemberekhez és a többi néphez: Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úr ra emlékezzetek, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségetekért és házatokért! 15 Amikor pedig meghallották az ellenségeink, hogy megtudtuk szándékukat, és hogy Isten semmivé tette a tervüket, mindnyájan visszatértünk a várfalhoz, mindenki a maga munkájához. 16 De attól a naptól fogva embereimnek csak az egyik fele dolgozott, másik fele pedig dárdákkal, pajzsokkal, íjakkal és páncéllal volt fölfegyverkezve, a fejedelmek pedig ott álltak egész Júda háznépe mögött. 17 A falon munkálkodók és a teherhordók egyik kezükkel a munkát végezték, a másik kezük pedig a fegyvert tartotta. 18 Akik pedig építettek, azoknak a fegyvere a derekukra volt kötve, és így építettek. A kürtös pedig mellettem állt. 19 Majd így szóltam az elöljárókhoz, a főemberekhez és a többi néphez: A munka nagyon sok és kiterjedt, és mi a várfalon elszéledve, messze vagyunk egymástól. 20 Azért ha a kürt szavát halljátok, gyűljetek ide hozzánk mindenhonnan. Istenünk harcol értünk! 21 Úgy dolgoztunk az építkezésen, hogy a fele dárdát tartott hajnalhasadtától fogva egészen a csillagok följöttéig. 22 Ugyanakkor megparancsoltam a népnek, hogy minden ember Jeruzsálemben háljon szolgáival együtt, és éjszaka őrködjenek, nappal meg dolgozzanak. 23 Sem én, sem testvéreim, sem szolgáim, sem a kíséretemben levő őrök nem vetettük le a ruhánkat. Még vízért is mindenki a fegyverével ment.*

Nehémiás pártfogásába veszi a szegényeket. Nehémiás önzetlensége és áldozatkészsége Közben pedig a köznép és asszonyaik erősen zúgolódni kezdtek zsidó testvéreik ellen. 2 Voltak, akik ezt mondták: Fiainkkal és leányainkkal együtt sokan vagyunk. Gabona kell nekünk, hogy együnk és élhessünk. 3 Voltak, akik meg ezt mondták: Mezőinket, szőlőinket, sőt házainkat is zálogba kell adnunk, hogy gabonát vehessünk, mert éhezünk. 4 Mások pedig így szóltak: Mezőinkre és szőlőinkre pénzt vettünk föl kölcsön, hogy adót tudjunk fizetni a királynak. 5 És íme, bár a mi testünk ugyanolyan, mint testvéreink teste, és a mi fiaink is

5

706   //   Nehémiás 5,6

5

NEHÉMIÁS 6,1–19

CSALÁRD BÍRÁLÓK Miután nyílt ellenállással nem sikerült elérniük, hogy Nehémiás abbahagyja a fal építését, ellenségei taktikát változtattak. Megkísérelték elterelni a figyelmét azzal, hogy beszélgetésre hívták. Félelmet kívántak ébreszteni benne azáltal, hogy elhíresztelték, Nehémiás Júda királyává akarja kikiáltani magát, ez pedig lázadást jelentett volna Artahsasztá királlyal szemben, és bizonyosan mindannak a lerombolásához vezetett volna, amit addig építettek. Végül megpróbálták becsapni Nehémiást, hogy hitelét veszítse az emberek szemében, amikor gyáván elrejtőzik a templom szentélyében, ahova csak a papoknak volt szabad bemenniük. Ebben az utolsó ármányban egy Semajá nevű izráeli férfi is részt vett. Nehémiás megőrizte igaz voltát a kísértések közepette, és továbbra is Isten munkájára összpontosított. Jézus ellenségei is sok hasonló taktikához folyamodtak, még maga a Sátán is. A pusztában azzal kísértette az ördög Jézust, hogy árulja el Istent a saját hasznára (Mt 4,1–11). Jézus kitartott. A vallási vezetők újra meg újra megpróbálták tőrbe csalni szolgálata során, hogy hiteltelenné tegyék. Valahányszor csapdát állítottak neki politikai vagy vallási színezetű kérdéseikkel, kudarcot vallottak. Végül, ahogyan Nehémiásnál is történt, Jézus ellenségei Jézus belső köréből is bevontak valakit: Júdást. Ám végül ez is Isten üdvtervének a célját szolgálta. A súlyos kísértések ellenére, noha lett volna hatalma saját maga megkímélésére, Jézus végig hű maradt. „…megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthaláláig.” (Fil 2,8)

olyanok, mint az ő fiaik, mégis rabságra kell adnunk fiainkat és leányainkat, sőt vannak is már szolgának eladott leányaink, és nincs erőnk arra, hogy őket megváltsuk, hisz mezőink és szőlőink már másokéi. 6 Igen nagy haragra gerjedtem azért, amikor panaszukat és e dolgokat hallottam. 7 Magamba mélyedve gondolkodtam erről, majd megróttam az elöljárókat és a főembereket. Ezt mondtam nekik: Ti saját testvéreiteket uzsorázzátok ki! Azután nagygyűlést hívtam össze ügyükben, 8 és ezt mondtam nekik: Mi tehetségünk szerint megváltottuk zsidó testvéreinket, akiket eladtak a pogányoknak. Ti pedig el akarjátok adni testvéreiteket, hogy majd nekünk kelljen megvennünk őket?! Erre ők elhallgattak, és nem tudtak felelni semmit. 9 Akkor ezt mondtam: Nem jó dolog az, amit tesztek. Hát nem akartok Istenünk félelmében járni, hogy valahára ne gyalázzanak már minket a pogányok, a mi ellenségeink? 10 Hiszen magam, testvéreim és szolgáim is kölcsönöztünk nekik pénzt és gabonát. Mi elengedjük e tartozást! 11 Ti is adjátok vissza nekik még ma mezőiket, szőlőiket, olajkertjeiket és házaikat! Sőt ezenfelül a kölcsönadott pénznek, gabonának, bornak és olajnak a kamatát is engedjétek el! 12 Ők így feleltek: Visszaadjuk, és nem veszünk el tőlük semmit. Úgy cselekszünk, ahogy mondod. Ekkor összehívtam a papokat, hogy eskessék meg őket, hogy e beszéd szerint fognak cselekedni. 13 Ruhámat is megráztam, és azt mondtam: Így rázzon ki Isten minden embert az ő házából és vagyonából, és ilyen kirázott és üres legyen mindenki, aki nem teljesíti ezt a fogadalmat. Az egész gyülekezet pedig rámondta: Ámen. És dicsérték az Ur at, a nép pedig e szerint a fogadalom szerint cselekedett. 14 Sőt attól a naptól fogva, amelyen Júda földjére helytartóul rendeltek, Artahsasztá királya huszadik esztendejétől fogva a harminckettedik esztendejéig, azaz tizenkét esztendeig sem én, sem az én testvéreim nem ettük a helytartónak járó kenyeret. 15 Holott a korábbi helytartók, akik előttem voltak, megterhelték a népet, és negyven ezüstsékelnél is többet szedtek be tőlük kenyérért és borért, sőt még az embereik is zsarnokoskodtak a népen. De én nem így tettem, mivel félem az Istent. 16 Sőt még a várfalon is dolgoztam, és mezőt nem szereztem, és minden szolgám részt vett ott a munkában. 17 Ráadásul az én asztalomnál evett százötven zsidó főember, továbbá azok, akik a körülöttünk lakó népek közül jöttek hozzánk. 18 Ezt készítették naponként: egy ökröt, hat kövér juhot, valamint szárnyasokat is készítettek nekem, és tíznaponta bőségesen jutott különféle bor is. Mindemellett én nem kívántam beszedni a helytartónak járó kenyeret, mert nehéz szolgálatot végzett ez a nép. 19 Emlékezzél meg rólam, Istenem, az én javamra, és mindarról, amit e néppel cselekedtem!

Nehémiást újra ellenségei fenyegetik. Fölépül a várfal Amikor meghallotta Szanballat, Tóbijjá, az arab Gesem és a többi ellenségünk, hogy fölépítettem a várfalat, és hogy nem maradt azon semmi rés, bár még az ajtószárnyakat nem illesztettem be a kapukba, 2 ilyen üzenetet küldött hozzám Szanballat és Gesem: Jöjj, és találkozzunk Kefírimben, az Ónó-völgyben! Ők ugyanis gonosz dolgot terveztek ellenem. 3 Ezért követeket küldtem hozzájuk ezzel az üzenettel: Nagy munkában vagyok, ezért nem mehetek le. Megállna ez a munka, ha abbahagynám, és hozzátok mennék. 4 Négyszer is küldtek nekem ilyen üzenetet, de én mindig ilyen módon feleltem nekik. 5 Ezek után Szanballat ötödször is hozzám küldte az emberét ugyanilyen módon, kezében nyílt levéllel, 6 melyben ez állt: A szomszéd népek közt az a hír járja, és Gasmu is mondja, hogy te és a

6

a. Artahsasztá – azaz Artaxerxész vagy I. Artakhsaszjá – perzsa uralkodó volt Kr. e. 465–424-ig.

NEHÉMIÁS 5,1–19

JÓ HÍR A SZEGÉNYEKNEK Nehémiás könyvének az 5. fejezetében a külső terhelésekről a belső küzdelmek felé fordul a figyelem. A tehetősebb emberek Júdában kihasználták a szegényeket, akik így kritikus helyzetbe kerültek. Megfelelő élelem és az adók megfizetéséhez szükséges pénz híján kénytelenek voltak elzálogosítani földjeiket, és kölcsönöket vettek föl, amelyeket uzsorakamatra adtak nekik. Még az is előfordult, hogy saját gyermekeiket kellett rabszolgának eladniuk zsidó testvéreiknek. A zsidó törvények szerint tilos volt kamatra kölcsönözni és zsidó testvéreket rabszolgává tenni, ezenkívül mindez súlyosan sértette a felebarát iránti szeretet és felelősség kötelezettségét is. Amikor Nehémiás tudomást szerzett ezekről a visszaélésekről, számonkérte a bűnösöket. Ahogy máskor, úgy most is Istent és az ő akaratát figyelembe véve cselekedett. A főemberek tettei az Isten iránti tisztelet hiányát, illetve a közömbösségüket jelezték: nem számított nekik, hogy ahogyan a szegényekkel bánnak, az mennyire sérti Istent.

Viszont az, ahogyan maga Nehémiás viseltetett a szegények iránt, példaértékű. Kormányzóként joga lett volna a saját költségeit az emberek megadóztatásával fedezni. Szokás is volt akkoriban, hogy a hozzá hasonló pozícióban levő emberek hasznot húztak az alárendeltjeikből. A tehetős réteg más tagjaihoz hasonlóan Nehémiás is meggazdagodhatott volna ingatlankereskedésből vagy kamatra adott kölcsönökből. De ő nem tett semmi ilyesmit. Megértette, hogy az Isten iránti igazi tisztelet azt követeli, hogy az ember együttérezzen másokkal, szembeszálljon az elnyomókkal, és gondoskodjon a szegényekről.

Jóval később Jézus, amikor egy zsinagógában tanított, ezt a részt olvasta föl Ézsaiás könyvéből: „Az

Úr Lelke van énrajtam, aki felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, és elküldött, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és a vakoknak a szemük megnyílását, hogy szabadon bocsássam a megtörteket…” (Lk 4,18) Jézus azután egyértelművé tette a hallgatóság számára, hogy ő az, aki beteljesíti Ézsaiás próféciáját. Jézus szolgálatának a középpontjában az evangélium állt, amelynek legvégső kifejezése a kereszten vállalt helyettes áldozata, valamint az volt, ahogyan feltámadásával legyőzte a halált. Áldozata teszi lehetségessé a megváltást mindenkinek, aki bűnét megbánja, és hisz őbenne.

Ugyanakkor Jézus azt is világossá tette, hogy a megtérés és a hit Krisztus igazi követőiben

feltétlenül azt indítja el, hogy tevőlegesen törődjenek a szegényekkel, a szenvedőkkel és az elnyomottakkal. Jézus nem finomkodott, amikor azokhoz szólt, akik mások kárán gazdagodtak meg, vagy akik közömbösek voltak mások szükségletei láttán. Tanítványait figyelmeztette, hogy óvakodjanak azoktól az írástudóktól, akik kegyesnek látszanak, de valójában szeretnek kiváltságos helyzetben lenni, szeretik a gazdagságot, és képesek özvegyeket kiforgatni a vagyonukból annak érdekében, hogy céljukat elérjék. Bár a zsidó kultúrában ezek a vallási vezetők kiemelt státusban voltak, Jézus azt mondta, hogy különösen is súlyos ítéletben részesülnek majd (Lk 20,46–47).

708   //   Nehémiás 6,7

6

NEHÉMIÁS 7,1–3

A NÉP ÉS A VÁROS ÉPÍTÉSE Jeruzsálem újjáépítése elsősorban a lelki helyreállítást célzó vállalkozás volt. Ezt a lelki célt azonban fizikai munkával lehetett elérni. Ugyanígy az újjáépített város folyamatos lelki életerejének fenntartásához is szükség volt a gyakorlati szükségletek betöltésének véget nem érő munkájára. Nehémiás ennek érdekében kapuőröket jelölt ki, akik őrizték a város kapuit és a templomot, valamint zenészeket, akik vezették a templomi dicsőítést (Neh 7,1). A város biztonságának a biztosítására Nehémiás két tisztségviselőt nevezett ki; ők feleltek Jeruzsálem egyik, illetve másik feléért (7,2; vö. 3,9.12). Ezenkívül a városlakók felváltva őrködtek saját otthonuk közelében. Nehémiás ügyelt a részletekre; megparancsolta, hogy csak akkor nyissák ki a kapukat, amikor már jó melegen süt a nap (7,3). Ezzel meggátolták, hogy rajtaütésszerű támadás érje őket napkeltekor, abban az időben, amikor általában ki szokták nyitni a városkapukat. Jézus megígérte, hogy fel fogja építeni egyházát (Mt 16,18). Jeruzsálem esetében a falak és a kapuk az ellenséggel szembeni védekezést képviselték, Jézus azonban úgy festi le egyházát, mint amely támadást intéz az ellenséges terület ellen, megrohamozva azt. Jézus stratégiája az volt, hogy kettesével kiküldte a tanítványokat. Az igehirdetés és gyógyítás lelki szolgálatához bizony poros, sokat gyalogló lábakra volt szükség, és figyelembe kellett venni az étel és szállás szükségletét is. Jézus ezekre a gyakorlati részletekre nézve azt mondta nekik, hogy ott szálljanak meg, ahol szívesen látják őket, és azt egyék és igyák, amit eléjük tesznek (Lk 10,1–12). Jézus gyakorlati stratégiáját alkalmazták az apostolok és az első gyülekezetek szolgálattevői is, így terjedt el a keresztény hit az egész akkor ismert világon.

zsidók azért építitek a várfalat, mert pártot akartok ütni, és hogy te leszel a királyuk e szóbeszéd szerint. 7 Sőt még prófétákat is rendeltél, hogy ezt hirdessék rólad Jeruzsálemben: Király van Júdában! Ezeknek a dolgoknak a híre a királyhoz is eljuthat, azért hát jöjj, és tanácskozzunk egymással! 8 Én pedig ezt az üzenetet küldtem neki: Nem történt semmi olyan, amiről te beszélsz, hanem csak magadtól gondoltad ki mindezt a szívedben. 9 Mert ezek meg akartak minket rettenteni, és azt gondolták: Kezük abbahagyja a munkát, és az félbemarad. Azért hát, ó, U r am, erősítsd meg a kezemet! 10 Azzal elmentem Semajának, Delájá fiának, Mehétabél unokájának a házába, és őt bezárkózva találtam. Ő azt mondta: Menjünk be Isten házába, a templom belsejébe, és zárjuk be a templom ajtajait, mert eljönnek, hogy megöljenek téged, mégpedig éjjel jönnek el, hogy megöljenek. 11 Én azonban azt mondtam: Hát ilyen férfinak, mint én, illik-e elmenekülnie? Az olyan ember, mint én, bemehet-e a templomba úgy, hogy életben maradjon? Nem megyek! 12 Mert felismertem, hogy nem Isten küldte őt, hanem ezt a próféciát azért mondta nekem, mert Tóbijjá és Szanballat fölbérelte. 13 Éspedig azért bérelték föl, hogy megrettenve így cselekedjem, és vétkezzem, és így rossz híremet költhessék, és rágalmazhassanak. 14 Emlékezzél meg, Istenem, Tóbijjáról és Szanballatról cselekedeteik szerint, és Nóadjá prófétanőről és a többi prófétáról is, akik rémítgettek engem! 15 A várfal elúl hónap a huszonötödik napján, ötvenkét nap alatt készült el. 16 Amikor ezt meghallották ellenségeink, megrettent minden nép, amely körülöttünk élt, és igen összeestek a saját szemükben, mert fölismerték, hogy Istenünk segítségével vittük végbe ezt a munkát. 17 Néhány júdai elöljáró is ezekben a napokban sok levelet küldött Tóbijjának, és Tóbijjától is sok levél jött hozzájuk. 18 Mert Júdában sokan szövetkeztek vele, mivel ő volt a veje Sekanjának, Árah fiának, és fia, Jehóhánán Mesullámnak, Berekjá fiának a leányát vette el. 19 Sőt még jótetteit is fölemlegették előttem, az én szavaimat pedig gyakran vitték hírül neki. Tóbijjá pedig folyton leveleket küldözgetett, hogy megfélemlítsen.

Őröket állítanak a megépült Jeruzsálem védelmére. Nehémiás megtalálja az egykori hazatértek névjegyzékét Amikor megépült a várfal, beállíttattam az ajtókat, és szolgálatba állították a kapuőröket, az énekeseket és a lévitákat. 2 Vezérré tettem Jeruzsálem fölött testvéremet, Hanánit és Hananját, a vár parancsnokát, mivel ő sokkal hűségesebb és istenfélőbb volt másoknál. 3 Azt mondtam nekik, hogy ne nyissák ki Jeruzsálem kapuit mindaddig, amíg a nap melegen nem süt; és addig csukják be az ajtókat, és zárják be azokat, amíg az őrök őrt állnak ott. Azután állítsanak őröket Jeruzsálem lakosai közül, egyeseket az őrhelyekre, másokat pedig a házuk elé. 4 A város pedig igen nagy kiterjedésű volt, de kevés lakosa volt, és a házak sem épültek még föl. 5 Fölindította azért Istenem a szívemet, hogy összegyűjtsem az elöljárókat, a főembereket és a népet, és számba vegyem őket. Megtaláltam azoknak a nemzetségkönyvét, akik elsőként jöttek el Babilóniából, és ezt a följegyzést találtam benne: 6 Ezek azok a Júda tartományából valók, akik visszatértek a száműzetésből, akiket fogolyként vitetett el Nebukadneccarb, Babil­ó nia királya, és most

7

a. Elúl a hatodik hónap neve volt a régi izráeli naptárban; a ma használt naptárban augusztus közepétől szeptember közepéig tartó időszakra esett. b. Nebukadneccar – azaz Nabukodonozor vagy II. Nabú-kudurri-uszur – babiloni uralkodó volt

Nehémiás 7,66  //  709

visszajöttek Jeruzsálembe és Júdába, ki-ki a maga váro-sába. 7 Zerub­b ábellal jöttek: Jésúa, Nehemjá, Azarjá, Raamjá, Nahamáni, Mordokaj, Bilsán, Miszperet, Bigvaj, Nehúm és Baaná. Az Izráel népéből való férfiak száma ez volt: 8 Parós fiai: kétezer-százhetvenkettő, 9 Sefatjá fiai: háromszázhetvenkettő, 10 Árah fiai: hatszázötvenkettő, 11 Pahat-Móáb fiai Jésúa és Jóáb fiaitól: kétezer-nyolcszáztizennyolc, 12 Élám fiai: ezerkétszázötvennégy, 13 Zattú fiai: nyolcszáznegyvenöt, 14 Zakkaj fiai: hétszázhatvan, 15 Binnúj fiai: hatszáznegyvennyolc, 16 Bébaj fiai: hatszázhuszonnyolc, 17 Azgád fiai: kétezer-háromszázhuszonkettő, 18 Adónikám fiai: hatszázhatvanhét, 19 Bigvaj fiai: kétezer-hatvanhét, 20 Ádin fiai: hatszázötvenöt, 21 Átér fiai Hizkijjától: kilencven­nyolc, 22 Hásum fiai: háromszázhuszon­nyolc, 23 Bécaj fiai: háromszázhuszonnégy, 24 Hárif f­iai: száztizenkettő, 25 Gibeón fiai: kilencvenöt, 26 Betlehem és Netófá férfiai: száznyolcvannyolc, 27 Anátót férfiai: százhuszonnyolc, 28 Bét-Azmávet férfiai: negyvenkettő, 29 Kirjat-Jeárim, Kefírá és Beérót férfiai: hétszáznegyvenhárom, 30 Ráma és Geba férfiai: hatszázhuszonegy, 31 Mikmász férfiai: százhuszonkettő, 32 Bétel és Aj férfiai: százhuszonhárom, 33 a másik Nebó férfiai: ötvenkettő, 34 a másik Élám fiai: ezerkétszázötvennégy, 35 Hárim fiai: háromszázhúsz, 36 Jerikó fiai: háromszáznegyvenöt, 37 Lód, Hádíd és Ónó fiai: hétszázhuszonegy, 38 Szenáá fiai: háromezer-kilencszázharminc. 39 A papok ezek voltak: Jedajá fiai Jésúa családjából: kilencszázhetvenhárom, 40 Immér fiai: ezerötvenkettő, 41 Pashúr fiai: ezerkétszáznegyvenhét, 42 Hárim fiai: ezertizenhét. 43 A léviták ezek voltak: Jésúa és Kadmiél fiai Hódevá fiaitól: hetvennégy. 44 Az énekesek ezek voltak: Ászáf fiai: száznegyvennyolc. 45 A kapuőrök ezek voltak: Sallum fiai, Átér fiai, Talmón fiai, Akkúb fiai, Hatítá fiai, Sóbaj fiai: százharmincnyolc. 46 A léviták szolgái ezek voltak: Cihá fiai, Haszúfá fiai, Tabbáót fiai, 47 Kérósz fiai, Szíá fiai, Pádón fiai, 48 Lebáná fiai, Hagábá fiai, Salmaj fiai, 49 Hánán fiai, Giddél fiai, Gahar fiai, 50 Reájá fiai, Recín fiai, Nekódá fiai, 51 Gazzám fiai, Uzzá fiai, Pászéah fiai, 52 Bészaj f­i ai, Meúnim fiai, Nefisszim fiai, 53 Bakbúk fiai, Hakúfá fiai, Harhúr fiai, 54 Baclít fiai, Mehídá fiai, Harsá fiai, 55 Barkósz fiai, Sziszerá fiai, Temah fiai, 56 Necíah fiai, Hatífá fiai. 57 Salamon szolgáinak a fiai ezek voltak: Szótaj fiai, Szóferet fiai, Peridá fiai, 58 Jaalá fiai, Darkón fiai, Giddél fiai, 59 Sefatjá fiai, Hattíl fiai, Pókeret-Haccebáim fiai és Ámón fiai. 60 A léviták szolgáinak és Salamon szolgáinak a fiai összesen: háromszázkilencvenkettő. 61 Ezek pedig azok, akik eljöttek Tél-Melahból, Tél-Harsából, Kerúbból, Addánból, Immérből, de nem tudták igazolni családjukat és eredetüket, hogy Izráelből valók-e: 62 Delájá fiai, Tóbijjá fiai, Nekódá f­i ai: hatszáznegyvenkettő. 63 A papok közül: Hobajjá fiai, Hakkóc fiai, továbbá Barzillaj fiai, aki a gileádi Barzillaj leányai közül vett magának feleséget, és róla nevezték el. 64 Ezek keresték bejegyzésüket a nemzetségkönyvükben, de nem találták, ezért kizárták őket a papságból. 65 A király helytartója megmondta nekik, hogy ne egyenek a szent ételekből, míg a főpap nem áll szolgálatba, és nem ítél az urímmal és tummímmal. 66 Az egész gyülekezet összesen negyvenkétezer-háromszázhatvan lelket Kr. e. 605–562 között, aki Kr. e. 586-ban seregével lerombolta Jeruzsálemet, és lakói közül sokakat fogságba hurcolt.

710   //   Nehémiás 7,67

7 számlált. 67 Szolgáikon és szolgálóikon kívül, akik hétezer-háromszázharmincheten voltak, volt kétszáznegyvenöt énekesük és énekesnőjük. 68 Lovuk hétszázharminchat, öszvérük kétszáznegyvenöt, 69 tevéjük négyszázharmincöt, szamaruk hatezer-hétszázhúsz. 70 Néhány családfő adakozott az építésre: a király helytartója a kincstárnak aranyban ezer drachmát, ötven tálat, ötszázharminc papi ruhát adott. 71 A többi családfő pedig az építés költségére aranyban húszezer drachmát és ezüstben kétezer-kétszáz minát adott. 72 A többiek aranyban húszezer drachmát és ezüstben kétezer minát adtak, valamint hatvanhét papi ruhát. 73 Egész Izráel, tehát a papok, a léviták, a kapuőrök, az énekesek meg a nép fiai és a léviták szolgái ennyien voltak a maguk városaiban.

Nehémiás és Ezsdrás helyreállítják Isten igaz tiszteletét Mikor pedig eljött a hetedik hónapa , és Izráel f­iai már a városaikban laktak, az egész nép egy emberként összegyűlt a téren, a Vízi-kapu előtt, és azt mondták az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, melyet az Úr parancsolt Izráelnek. 2 Ekkor, a hetedik hónap első napján előhozta Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet elé, ahol együtt voltak a férfiak és az asszonyok, mindazok, akik meg tudták érteni a hallottakat. 3 Kora reggeltől egészen délig fölolvasott belőle a téren, a Vízi-kapu előtt mindazon férfiak és asszonyok előtt, akik meg tudták érteni. Az egész nép nagy figyelemmel hallgatta a törvényt. 4 Az írástudó Ezsdrás egy erre a célra ácsolt faemelvényen állt. Mellette állt jobb keze felől Mattitjá, Sema, Anájá, Úrijjá, Hilkijjá és Maaszéjá, bal keze felől pedig Pedájá, Misáél, Malkijjá, Hásum, Hasbaddáná, Zekarjá és Mesullám. 5 Ezsd­rás az egész nép szeme láttára nyitotta föl a könyvet, mert az egész népnél magasabban állt. Mikor fölnyitotta, az egész nép fölállt. 6 Akkor áldotta Ezsdrás az U r at, a nagy Istent, és az egész nép fölemelt kezekkel így felelt rá: Ámen! Ámen! Majd meghajoltak, és leborultak az Úr előtt arccal a földre. 7 Jésúa, Báni, Sérébjá, Jámín, Akkúb, Sabbetaj, Hódijjá, Maaszéjá, Kelítá, Azarjá, Józábád, Hánán, Pelájá és a léviták magyarázták a népnek a törvényt, a nép pedig mindeközben a maga helyén állt. 8 Érthetően olvastak a könyvből, Isten törvényéből, és azután magyarázták és értelmezték az olvasottakat. 9 Ekkor Nehémiás, a király helytartója és Ezsdrás, az írástudó pap, valamint a léviták, akik magyaráztak a népnek, így szóltak az egész néphez: Ez az Ú r nak, a ti Isteneteknek szent napja, ne keseregjetek és ne sírjatok hát! Mert sírt az egész nép, amikor a törvény igéit hallotta. 10 Ő azt mondta nekik: Menjetek, egyetek kövér falatokat, és igyatok édes italokat. Küldjetek belőle azoknak is, akik semmit sem készítettek, mert ez a mi U runk szent napja, és ne bánkódjatok, mert az Ú r öröme a ti erősségetek. 11 A léviták is csendesítették az egész népet, és ezt mondták: Hallgassatok, mert szent ez a nap! Ne bánkódjatok! 12 Ekkor elment az egész nép, hogy egyen és igyon, és másoknak is küldjön belőle, és nagy vigasságot tartson, mert megértették a beszédeket, amelyekre tanították őket. 13 Másnap pedig az egész nép családfői, a papok és a léviták Ezsdráshoz, az írástudóhoz gyűltek, hogy tanulják a törvény igéit. 14 Ekkor megírva találták a törvényben, amelyet az Ú r parancsolt Mózes által, hogy Izráel fiainak lombsátrakban kell lakniuk a hetedik hónapban levő ünnepen. 15 Mihelyt ezt

8

a. A hetedik hónap neve a régi izráeli naptárban tisri (korábban etanim) volt; a ma használt naptárban szeptember közepétől október közepéig tartó időszakra esett.

NEHÉMIÁS 8,1–12

KEGYELEM AZ IGE ÁLTAL Nehémiás könyvének a 8. fejezetében azt látjuk, hogy miután a fizikai újjáépítés megtörtént, és sikerült megoldani a város fenntartásának gyakorlati kérdéseit, adottak voltak a feltételek a nagyobb munkához, vagyis a lelki ébredéshez. Nagyon fontos, hogy ez az ébredés Isten igéjének az olvasásából fakadt. Ezsdrás, a pap mintegy tizennégy évvel korábban vitte a Törvényt Jeruzsálembe. Most, hat nappal a falépítés befejezése után mindenki számára hozzáférhetővé tették a Törvényt. Megkapó jelenet ez. Mindenki ott van: férfiak, nők és gyerekek. Hat órán keresztül hallgatják azokat a szavakat, amelyek Izráel népének szóltak egy rég elfeledett korban. Ahogy hallgatják, elfogja őket az az érzés, hogy milyen messzire sodródtak attól, aminek lenniük kellene. Ahogy korábban Nehémiás gyászolt Jeruzsálem állapota miatt (Neh 1,3–4), úgy most ők a maguk és elődeik bűnei miatt gyászoltak. Szomorkodtak és sírtak, mert szíven találta őket az üzenet. Ez egy önkéntelen reakció volt, Nehémiás és a léviták utasítása pedig gyakorlatias. Most nem annak volt ott az ideje, hogy hosszan időzzenek a múlt hibáinál, hanem hogy megragadják az engedelmesség és a hűség új valóságát. A Törvényt nem azért olvasták föl, hogy az embereket sírásra késztessék, hanem hogy örömmel ünnepeljék a győzelmet és a jövő reménységét.

Az evangéliumok Jézus történetét mondják el. Az ő tökéletes szeretete és hibátlan hűsége éles ellentéte a mi bűnös voltunknak. Amikor az ember Jézusról olvas, és őt hallgatja, akkor szembesül saját elégtelensége mértékével. Az ember sokkal kevesebb annál, mint amire Isten teremtette. De Jézus nem azért halt meg, hogy a bűnös emberek folyton bűnös múltjukon rágódjanak. Az Újszövetség nem azért van, hogy elszomorítsa az embert, hanem hogy bűnbánatra indítsa, amely örvendezésre vezet. Ha az ember pusztán a bűnével szembesül – Krisztus kegyelme nélkül –, az valóban elviselhetetlen.

Az Újszövetség szerzői közül Pál különösen is tisztán látta a bűn szörnyű erejét, ám ez a fölismerése még inkább a kegyelem szépségének és erejének a csodálatára indította. A korinthusi gyülekezetnek ezt írta: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” (2Kor 5,17) Az, aki korábban erőszakkal üldözte a keresztényeket, és ebből megtérve vált az evangélium legnagyobb hirdetőjévé, a saját életén keresztül tapasztalta meg, hogy mennyire valóságosak ezek a szavak. A Pál kora óta eltelt kétezer év során e szavakat nemzedékről nemzedékre továbbadták. E szavak – mint ahogyan az egész Szentírás – meghívást jelentenek arra, hogy ünnepeljük, amit Krisztus tett, és hogy teljes bizonyossággal magunkévá tegyük a jövő reménységét.

712   //   Nehémiás 8,16

8 megtudták, kihirdették minden városukban és Jeruzsálemben: Menjetek ki a hegyekre, és hozzatok ágakat nemes és vad olajfáról és mirtusz- és pálmaágakat, akármelyik sűrű lombú fáról való ágat, hogy lombsátrakat csináljatok, ahogy meg van írva. 16 Kiment azért a nép, és hoztak ágakat, és lombsátrakat készítettek maguknak, mindenki a háza tetején vagy udvarán, továbbá Isten házának udvarán, a Vízi-kapu és az Efraim-kapu előtti téren. 17 Így tehát az egész gyülekezet, amely hazatért a fogságból, lombsátrakat készített, és a lombsátrakban laktak. Nem cselekedtek így Józsuénak, Nún fiának idejétől fogva Izráel fiai mindeddig a napig, és felettébb nagy volt az örömük. 18 Mindennap olvasták Isten törvénykönyvét az első naptól fogva egészen az utolsó napig, és hét napon át ünnepeltek. A nyolcadik napon pedig záróünnepet tartottak a rendtartás szerint.

A nép bűnvallása Azután ugyanennek a hónapnaka a huszonnegyedik napján egybegyűltek Izráel fiai, böjtöltek, gyászba öltöztek, és port hintettek a fejükre. 2 Az Izráel utódai közül valók különváltak minden idegentől, majd előálltak, és vallást tettek vétkeikről és atyáik bűneiről. 3 Helyükön állva a nap negyedrészén át olvastak az Úrnak, az ő Istenüknek törvénykönyvéből, negyedrészén át pedig vallást tettek, és leborultak Uruk, Istenük előtt. 4 Azután fölállt a léviták emelvényére Jésúa, Báni, Kadmiél, Sebanjá, Bunni, Sérébjá, Báni és Kenáni, és hangos szóval kiáltottak az Úr hoz, Istenükhöz. 5 Ezt mondták a léviták, Jésúa, Kadmiél, Báni, Hasabnejá, Sérébjá, Hódijjá, Sebanjá és Petahjá: Jöjjetek, áldjátok az Ur at, a ti Isteneteket öröktől fogva mindörökké! Legyen áldott dicsőséges neved, amely magasztosabb minden áldásnál és dicséretnél! 6 Egyedül te vagy Ú r! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és ami bennük van, és te adsz életet mindnyájuknak. Előtted borul le az ég serege. 7 Te vagy az Ú r, az Isten, aki kiválasztottad Abrámot és kihoztad Úr-Kaszdimból, és Ábrahámnak nevezted őt. 8 Szívét hozzád hűnek találtad, és szövetséget kötöttél vele, hogy a kánaániak, hettiták, emóriak, perizziek, jebúsziak és girgásiak földjét az ő utódainak adod, és be is teljesítetted ígéreteidet, mert igaz vagy! 9 Rátekintettél atyáink nyomorúságára Egyiptomban, és meghallottad kiáltásukat a Vörös-tengernél. 10 Jeleket és csodákat tettél a fáraó előtt, minden szolgája és földjének egész népe előtt, mert tudtad, hogy kevélyen cselekedtek néped ellen. Nevet szereztél magadnak, és ez ma is így van. 11 Kettéválasztottad előttük a tengert, és szárazon mentek át a tenger közepén, üldözőiket pedig mélységbe hajítottad, mint egy követ a hatalmas vízbe. 12 Felhőoszlopban vezetted őket nappal és tűzoszlopban éjjel, hogy megvilágítsd nekik az utat, amelyen járnak. 13 Azután leszálltál a Sínai-hegyre, és beszéltél velük az égből. Helyes végzéseket, igaz törvényeket, jó rendelkezéseket és parancsolatokat adtál nekik. 14 Nyugalmad szent napját is megismertetted velük, és parancsolatokat, rendelkezéseket és törvényt adtál nekik szolgád, Mózes által. 15 Az égből adtál nekik kenyeret, amikor éheztek, és a kősziklából fakasztottál nekik vizet, amikor szomjaztak. Azt mondtad nekik, hogy menjenek be, és vegyék birtokba a földet, melyre nézve fölemelted kezedet, hogy nekik adod. 16 Ők pedig, a mi atyáink, fölfuvalkodtak, megkeményítették nyakukat, és nem hallgattak parancsolataidra. 17 Vonakodtak engedelmeskedni, és nem emlékeztek

9

a. Ez a hetedik hónap. Lásd Neh 8,1 jegyzetét.

Nehémiás 9,36  //  713

meg csodatételeidről, amelyeket velük cselekedtél, hanem megkeményítették nyakukat, és makacsságukban arra adták fejüket, hogy visszatérjenek rabságukba. De te bűnbocsátó Isten vagy, könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmű, ezért nem hagytad el őket. 18 Bár ők még borjúszobrot is csináltak maguknak, és ezt mondták: Ez a te istened, aki kihozott téged Egyiptomból. Ilyen nagy gyalázattal illettek téged. 19 De te nagy irgalmasságodban nem hagytad el őket a pusztában. Nem távozott el előlük a felhőoszlop nappal, hogy vezesse őket az úton, és a tűzoszlop sem éjjel, hogy világítson nekik az úton, amelyen mennek. 20 Jóságos lelkedet∆ adtad nekik, hogy értelmessé tegye őket. Mannádat sem vontad meg a szájuktól, és vizet adtál nekik szomjúságukban. 21 Negyven esztendeig tápláltad őket a pusztában, nem szenvedtek hiányt, ruháikat nem nyűtték el, és lábuk sem dagadt meg. 22 Azután országokat és népeket adtál nekik, és szétosztottad határaikat. Ők pedig elfoglalták Szíhón földjét és Hesbón királyának földjét meg Ógnak, Básán királyának a földjét.* 23 Fiaikat megsokasítottad, mint az ég csillagait, és bevitted őket arra a földre, amelyről azt ígérted atyáiknak, hogy bemennek oda, és birtokolhatják. 24 Be is mentek fiaik, és elfoglalták a földet. Megaláztad előttük a föld lakóit, a kánaániakat, és kezükbe adtad őket királyaikkal együtt, meg a föld népeit is; mindnyájukat, hogy kedvük szerint cselekedjenek velük. 25 Elfoglalták az erős városokat és a kövér földet, a minden jóval telt házakat, kőbe vágott kutakat, szőlős- és olajfáskerteket meg a sok gyümölcsfát. Ettek és megelégedtek, meghíztak, és gyönyörködtek a te nagy jóvoltodban. 26 De engedetlenné váltak, pártot ütöttek ellened, és törvényedet hátuk mögé vetették. Prófétáidat is meggyilkolták, akik bizonyságot tettek ellenük, és hozzád akarták téríteni őket; ilyen nagy gyalázattal illettek téged. 27 Ezért ellenségeik kezébe adtad őket, és azok nyomorgatták őket. De nyomorúságuk idején hozzád kiáltottak, és te meghallgattad őket az égből, és nagy irgalmasságod szerint szabadítókat adtál nekik, akik megszabadították őket sanyargatóik kezéből. 28 Amikor azonban megnyugodtak, ismét gonoszt cselekedtek előtted, és te átadtad őket ellenségeik kezébe, akik aztán uralkodtak rajtuk. S mikor ismét hozzád kiáltottak, te meghallgattad őket az égből, és irgalmasságodból sokszor megszabadítottad őket. 29 Bizonyságot tet­tél ellenük, és vissza akartad téríteni őket törvényedhez. De ők fölfuvalkodtak, s nem hallgattak parancsolataidra, és vétkeztek végzéseid ellen, pedig ha valaki megtartja azokat, él általuk. Lázadva hátat fordítottak, megkeményítették nyakukat, és nem engedelmeskedtek. 30 Te mégis sok esztendőn át megtartottad fölöttük kegyelmedet, és bizonyságot tettél ellenük lelkeddel ∆ prófétáid által, de nem figyeltek. Ezért a föld népeinek kezébe adtad őket. 31 De nagy irgalmasságodból nem semmisítetted meg őket, és el sem hagytad őket, mert könyörülő és irgalmas Isten vagy. 32 Most azért, ó, Istenünk, nagy, erős és félelmetes Isten, aki hűségesen megőrzöd a szövetséget, ne kicsinyeld le mindazt a nyomorúságot, amely utolért minket, királyainkat, fejedelmeinket, papjainkat, prófétáinkat, atyáinkat és egész népedet Asszíria királyainak napjaitól fogva mind e mai napig. 33 Hiszen te igaz vagy mindazok ellenére, amik bennünket értek. Mert te igazságosan bántál velünk, mi pedig hazugságot cselekedtünk. 34 Hiszen királyaink, fejedelmeink, papjaink és atyáink nem cselekedték törvényedet, és nem figyeltek parancsaidra és intelmeidre, amelyek által bizonyságot tettél ellenük. 35 Országukban, ahol nagy jóvoltoddal megáldottad őket, és a széles és kövér földön, amelyet nekik adtál, nem akartak szolgálni téged, és nem tértek meg gonosz cselekedeteikből. 36 Íme, mi most szolgák vagyunk azon a földön,

NEHÉMIÁS 9,1–38

AZ EMLÉKEZÉS CÉLJA Izráel történetében sokszor adódtak meghatározó helyzetek. Az ilyen pillanatokban olykor az történt, hogy Izráel vezetői összehívták a népet, hogy együtt emlékezzenek meg közösségük történetéről. Mózes (5Móz 32,1–43) és Józsué (Józs 24,1–28) is kezdeményezett efféle gyűlést a halála előtt. Ehhez hasonlóan Jósiás király is összehívta Júda népét, amikor megtalálták a Törvényt, és felolvasta nekik (2Kir 23,1–3). A múltra való emlékezés teremtette meg a lehetőséget arra, hogy a jövőre figyeljenek. Az, hogy Isten népe meghallgatta a saját történetét, döntés elé állította: vagy megújítja az Istennel való szövetséget, és vele megy tovább, vagy egy másféle jövőt választ magának, más „istenek” szolgálatában.

Nehémiás könyvének a 9. fejezetében azt olvassuk, hogy a nép majdnem három hétig tartó istentiszteletet rendezett. Minden egyes nap azzal telt, hogy hallgatták a Törvény igéit, majd bűnbánatot tartottak, és Istent imádták. Lelkileg felkészültek arra, hogy megújítsák az Istennel való szövetséget. Ez a szövetség nem bizonyos viselkedésmódokról vagy elméleti igazságokról szólt; keretét Isten lázadó népe iránti kegyelmének a története adta. Miután Isten nagyságát dicsőítették, és kifejezték, hogy elismerik őt mint a mindenség Teremtőjét és Megtartóját, a léviták újra elmondták a történetet. Azzal kezdték, ahogyan az Úr elhívta Ábrahámot, és szövetséget kötött vele. Fölidézték, hogy Isten milyen hűséges volt, és keseregtek őseik bűnei miatt. Ezek a bűnök végül büntetéshez, a fogsághoz vezettek. Egyértelmű, hogy bár fizikai értelemben visszatértek saját országukba, megértették, hogy még mindig Isten ítélete alatt állnak. Ráébredtek, hogy még nem történt meg a teljes helyreállítás. Átélték e tény fájdalmas valóságát, hiszen a saját földjükön is „rabszolgák” voltak a pogány Perzsa Birodalom részeként (Neh 9,36–37). Ábrahámtól saját jelenükig az egészet az emlékezetükbe idézték, és ez az emlékezés meg is hozta a kívánt eredményt.

Az Újszövetségben István ugyancsak elődei hagyományát követte, amikor nyilvánosan fölidézte Izráel történetét (ApCsel 7,2–53). Az volt a célja, hogy vádlóit szembesítse Isten jóságával – és saját bűnükkel. Bár azt tartották magukról, hogy ők a legigazabbak atyjukfiai között, István egészen más képet festett róluk. Valójában az Isten elleni lázadásban bűnösök. Elutasították a Krisztusban fölkínált új szövetséget, elárulták és megölték őt. Izráel történelme során valahányszor újra elmondták a történetet, Izráel népe mindig megújította az Istennel való szövetséget. István beszéde kivételnek bizonyult; tragikus módon Izráel vezetői más utat választottak.

Nehémiás 10,38  //  715

amelyet atyáinknak adtál, hogy élvezzék gyümölcsét és javait, íme, szolgák vagyunk azon. 37 Termését bőven hozza azoknak a királyoknak, akiket fölénk helyeztél bűneink miatt, és kedvük szerint bánnak velünk és állatainkkal, mi pedig nagy nyomorúságban vagyunk! 38 Mindezek alapján írásbeli szerződést kötünk, amelyet megpecsételnek fejedelmeink, lévitáink és papjaink.

A nép esküvel kötelezi magát az Istennel megújított szövetség megtartására A megpecsételt szerződéseken pedig ezek a nevek voltak: Nehémiás, a király helytartója, Hakaljá fia és Cidkijjá. 2 Szerájá, Azarjá, Jirmejá, 3 Pashúr, Amarjá, Malkijjá, 4 Hattús, Sebanjá, Mallúk, 5 Hárim, Merémót, Óbadjá, 6 Dániel, Ginnetón, Bárúk, 7 Mesullám, Abijjá, Mijjámim, 8 Maazjá, Bilgaj, Semajá. Ezek voltak a papok. 9 A léviták pedig ezek: Jésúa, Azanjá fia, Hénádád fiai közül Binnúj, Kadmiél, 10 valamint testvéreik: Sebanjá, Hódijjá, Kelítá, Pelájá, Hánán, 11 Míká, Rehób, Hasabjá, 12 Zakkúr, Sérébjá, Sebanjá, 13 Hódijjá, Báni és Benínú. 14 A nép vezetői pedig ezek voltak: Parós, Pahat-Móáb, Élám, Zattú, Báni, 15 Bunni, Azgád, Bébaj, 16 Adónijjá, Bigvaj, Ádin, 17 Átér, Hizkijjá, Azzúr, 18 Hódijjá, Hásum, Bécaj, 19 Háríf, Anátót, Nébaj, 20 Magpiás, Mesullám, Hé­zír, 21 Mesézabél, Cádók, Jaddúa, 22 Pelatjá, Hánán, Anájá, 23 Hóséa, Hananjá, Hassúb, 24 Hallóhés, Pilhá, Sóbék, 25 Rehúm, Hasabná, Maaszéjá, 26 Ahijjá, Hánán, Ánán, 27 Mallúk, Hárim és Baaná. 28 A nép többi része, a papok, a léviták, a kapuőrök, az énekesek meg a léviták szolgái és mindenki, aki elkülönült a föld népeitől, és Isten törvényéhez pártolt feleségével, fiaival, leányaival együtt; mindenki, aki értelmes és okos volt, 29 csatlakozott testvéreihez, elöljáróihoz; és átok alatt esküt tettünk, hogy Isten törvénye szerint élünk, amelyet Isten szolgája, Mózes által adott; és megőrizzük és megcselekedjük az Ú r nak, a mi Urunknak minden parancsát, végzését és rendelkezését. 30 Leányainkat nem fogjuk feleségül adni a föld népeihez, és az ő leányaikat sem vesszük feleségül fiainknak. 31 Ha pedig a föld népei mindenféle árut és gabonát hoznak szombaton eladásra, nem fogunk venni azoktól szombaton és más szent napokon sem; és nem fogjuk bevetni a földet a hetedik esztendőben, és elengedünk minden tartozást. 32 Elköteleztük magunkat arra is, hogy évenként egyharmad sékelt adunk Istenünk házának szolgálatára, 33 a szent kenyerekre, az állandó ételáldozatra és állandó égőáldozatra szombatnapokon, az újholdak napján és az ünnepnapokon, valamint a szent felajánlásokra, a bűnért való áldozatokra, hogy mindezek engesztelést szerezzenek Izráelnek; továbbá Istenünk házának minden munkájára. 34 Sorsot vetettünk a papok, a léviták és a nép között a fa behordásáról, hogy megszabott időben, esztendőről esztendőre Istenünk házába behordjuk azt családonként, hogy égjen az Ú r nak, a mi Istenünknek oltárán, ahogy meg van írva a törvényben. 35 Esztendőnként fölvisszük földünk első termését és minden fa gyümölcsének az első zsengéjét az Úr házába. 36 Ezenfelül fiainkkal, állataink első ellésével is úgy járunk el, ahogy a törvényben meg van írva. Marháink és juhaink első ellését is elvisszük Istenünk házába a papoknak, akik Istenünk házában szolgálnak. 37 Kenyértésztánknak, fölajánlásainknak, mindenféle gyümölcsfánknak, a mustnak és az olajnak a zsengéjét is fölajánljuk és fölvisszük a papoknak Istenünk házának kamráiba; földünk tizedét pedig a lévitáknak adjuk. Mert ők, a léviták szedik be a tizedet minden földműveléssel foglalatoskodó városunkban. 38 És egy pap, Áron utóda legyen a lévitákkal,

10

NEHÉMIÁS 10,28–39

ENGEDELMES SZÁNDÉK Ebben a szakaszban a nép együttesen szövetségre lépve erősítette meg, hogy megtartja Isten törvényét. Ez magában foglalta az adófizetés gyakorlati lépését is, hogy legyen kellő fedezet a templomban zajló tevékenységekre. Ezenfelül azt is törvénybe iktatták, hogy felajánlják az Úr háza számára első termésüket, avagy „az első zsengét”, ideértve fiaikat, jószágaikat, terményüket, a bort és az olajat is. Ámulattal és elismeréssel adózhatunk Isten dolgai iránti lelkesedésük és önfeláldozó szándékuk láttán. A jó szándék azonban önmagában még nem volt elegendő az engedelmesség biztosítására. Őseikhez és utódaikhoz hasonlóan nekik sem sikerült megtartaniuk Istennel kötött szövetségüket. Az első gyülekezetben vita támadt arról, hogy a zsidó törvény mely részei kötelező érvényűek a keresztényekre nézve. Voltak, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy az új hívőknek körül kell metélkedniük az üdvösség elnyeréséhez, és meg kell követelni tőlük Mózes törvényének a betartását (ApCsel 15,5). Amikor a gyülekezet vezetői összegyűltek, hogy elrendezzék ezt a nézeteltérést, Péter apostol felállt, és emlékeztette őket arra, hogy legjobb szándékuk ellenére sem nekik, sem őseiknek nem sikerült a törvény betartása. Azután rámutatott a kereszténység központi, életet változtató igazságaira. Isten hit által tisztítja meg a szíveket. A keresztények reménységének alapja a kegyelem. Bukott állapotukban az emberek egyszerűen képtelenek engedelmeskedni Istennek, és nem menthetik meg magukat. Péter azonban megnyugtató következtetésre jut, és meggyőződéssel jelenti ki: „…hisszük, hogy mi is az Úr Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, éppen úgy, mint ők.” (ApCsel 15,11)

716   //   Nehémiás 10,39

10 amikor azok beszedik a tizedet. A léviták vigyék föl a tized tizedét Istenünk házába, a kincstár kamráiba. 39 Ezekbe a helyiségekbe kell bevinniük Izráel fiainak és Lévi fiainak a gabona, a must és az olaj ajándékát, mivel ott vannak a szent edények és az Istennek szolgáló papok, a kapuőrök és az énekesek. Így nem hanyagoljuk el Istenünk házát.

Jeruzsálemet benépesítik. A városban lakók jegyzéke A nép vezetői Jeruzsálemben telepedtek le, a nép többi része pedig sorsot vetett, hogy minden tíz emberből egyet Jeruzsálembe vigyenek, hogy a szent városban lakjon, a többi kilenc pedig a saját városában maradhat. 2 A nép áldotta mindazokat a férfiakat, akik önként vállalkoztak arra, hogy Jeruzsálemben lakjanak. 3 Ezek a júdai tartomány fejei, akik Jeruzsálemben letelepedtek; de Júda városaiban a maga örökségében, a maga városában lakott Izráel népének többi része, a papok, a léviták, a léviták szolgái és Salamon szolgáinak a fiai. 4 Tehát Jeruzsálemben telepedtek le Júda és Benjámin fiai közül a következők: Júda fiai közül: Atájá, Uzzijjá fia, aki Zekarjá fia, aki Amarjá fia, aki Sefatjá fia, aki Mahalalél fia volt, Pérec fiai közül. 5 És Maaszéjá, Bárúk fia, aki Kol-Hóze fia, aki Hazájá fia, aki Adájá fia, aki Jójárib fia, aki Zekarjá fia, aki Hassilóni fia volt. 6 Pérec fiai összesen, akik Jeruzsálemben laktak: négyszázhatvannyolc vitéz férfi. 7 Benjámin fiai pedig ezek: Szallú, Mesullám fia, aki Jóéd fia, aki Pedájá fia, aki Kólájá fia, aki Maaszéjá fia, aki Ítiél fia, aki Jesajá fia volt. 8 Azután Gabbaj, Szallaj, összesen kilencszázhuszonnyolcan. 9 Jóél, Zikri fia volt az elöljárójuk, Júda pedig, Hasszenúá fia a város helyettes elöljárója. 10 A papok közül: Jedajá, Jójárib fia, Jákín; 11 Szerájá pedig, Hilkijjá fia, aki Mesullám fia, aki Cádók fia, aki Merájót fia, aki Ahitúb fia, az Isten házának felvigyázója volt; 12 testvéreikkel együtt, akik a ház szolgálatát végezték, összesen nyolcszázhuszonketten voltak. Továbbá Adájá, Jeróhám fia, aki Pelaljá fia, aki Amci fia, aki Zekarjá fia, aki Pashúr fia, aki Malkijjá fia volt, 13 valamint rokonaik, a családfők: összesen kétszáznegyvenketten. Továbbá Amasszaj, Azarél fia, aki Ahzaj fia, aki Mesillémót fia, aki Immér fia volt, 14 valamint rokonaik, vitéz férfiak: összesen százhuszonnyolcan. Elöljárójuk Zabdiél, Haggedólim fia volt. 15 A léviták közül: Semajá, Hassúb fia, aki Azrikám fia, aki Hasabjá fia, aki Bunni fia volt. 16 Továbbá Sabbetaj és Józábád, akik a léviták főemberei közül az Isten házának külső munkáira felügyeltek. 17 Mattanjá, Míká fia, aki Zabdi fia, aki Ászáf fia volt: ő volt a hálaadó éneklés vezetője, amelyet az imádság után kezdtek el. Bakbukjá volt a második testvérei között. Továbbá Abdá, Sammúa fia, aki Gálál fia, aki Jedútún fia volt. 18 A léviták összesen kétszáznyolcvannégyen voltak a szent városban. 19 A kapuőrök pedig ezek voltak: Akkúb, Talmón és rokonaik. A kapuk őrzői összesen százhetvenketten voltak. 20 Izráel többi része, a papok és a léviták Júda többi városában laktak, mindenki a maga örökségében. 21 A léviták szolgái pedig az Ófelben laktak. Cíhá és Gispá volt a léviták szolgáinak elöljárója. 22 A léviták elöljárója Jeruzsálemben, Isten házának a szolgálatánál Uzzi, Báni fia volt, aki Hasabjá fia, aki Mattanjá fia, aki Míká fia volt Aszáf fiai, az énekesek közül. 23 A király parancsa szerint és a rendelkezés értelmében végezték az énekesek naponkénti teendőjüket. 24 Petahjá, Mesézabél fia Júda fiának, Zerahnak a fiai közül a király tanácsosa volt a nép minden dolgában. 25 A Júda fiai közül valók a vidéki városok és határaik közül Kirjat-Arbában és

11

Nehémiás 12,35  //  717

falvaiban, Dibónban és falvaiban, Jekabceélben és falvaiban laktak. 26 Továbbá Jésúában, Móládában és Bét-Peletben, 27 Hacar-Súálban, Beérsebában és falvaiban, 28 Ciklagban, Mekónában és falvaiban, 29 Én-Rimmónban, Corában, Jarmútban, 30 Zánóahban, Adullámban és falvaiban, Lákisban és határaiban, Azékában és falvaiban. Így laktak egész Beérsebától a Hinnóm-völgyig. 31 Benjámin fiai pedig Gebában, Mikmászban, Ajjában, Bételben és falvaiban laktak, 32 meg Anátótban, Nóbban, Ananjában, 33 Hácórban, Rámában, Gittaimban, 34 Hádídban, Cebóímban, Neballatban, 35 Lódban, Ónóban, a Mesteremberek völgyében. 36 A léviták közül pedig néhány júdai csoport Benjáminhoz csatlakozott.

A papok és a léviták névsora. A várfal fölszentelése. Intézkedések a papok jövedelméről Ezek azok a papok és léviták, akik visszatértek Zerubbábellal, Sealtiél fiával és Jésúával: Szerájá, Jirmejá, Ezrá, 2 Amarjá, Mallúk, Hattús, 3 Sekanjá, Rehúm, Merémót, 4 Iddó, Ginnetón, Abijjá, 5 Mijjámin, Maadjá, Bilgá, 6 Sema­j á, Jójárib, Jedajá, 7 Szallú, Ámók, Hilkijjá, Jedajá. Ezek voltak Jésúa idejében a papoknak és rokonaiknak a főemberei. 8 A léviták pedig ezek voltak: Jésúa, Binnúj, Kadmiél, Sérébjá, Jehúdá és Mattanjá. Ő volt a hálaadó éneklés vezetője övéivel együtt. 9 Velük szemben álltak tisztségük szerint testvéreik, Bakbukjá és Unni. 10 Jésúa nemzette Jójákimot, Jójákim nemzette Eljásibot, Eljásib nemzette Jójádát. 11 Jójádá nemzette Jónátánt, Jónátán nemzette Jaddúát. 12 Jójákim idejében ezek voltak papi családfők: Szerájá családjában Merájá, Jirmejáéban Hananjá, 13 Ezráéban Mesullám, Amarjáéban Jehóhánán, 14 Melikúéban Jónátán, Seban­jáéban Jószéf, 15 Háriméban Adná, Merá­jó­téban Helkaj, 16 Iddóéban Zekarjá, Gin­n e­tónéban Mesullám, 17 Abijjáéban Zikri, Minjáminéban és Móadjáéban Piltaj, 18 Bil­g áéban Sammúa, Semajáéban Jehónátán, 19 Jójáribéban Mattenaj, Jedajáéban Uzzi, 20 Szallajéban Kallaj, Ámókéban Éber, 21 Hil­k ijjáéban Hasabjá, Jedajáéban Netanél. 22 A léviták között Eljásib, Jójádá, Jóhánán és Jaddúa idejében jegyezték föl a papok összes családfőit a perzsa Dárius uralkodásáig. 23 A léviták családfőit a Krónikák könyvében jegyezték föl Jóhánánnak, Eljásib fiának az idejéig. 24 A léviták főemberei ezek voltak: Hasabjá, Sérébjá, Jésúa, Kadmiél fia; testvéreik velük szemben álltak föl a dicsérő és hálaadó éneklésre, csoportonként, mint egy éneklő sereg, Dávidnak, Isten emberének a parancsa szerint. 25 Mattanjá, Bakbukjá, Óbadjá, Mesullám, Talmón és Akkúb kapuőrök pedig őrt álltak a kapuknál levő tárházaknál. 26 Ezek Jójákimnak, Jésúa fiának, Jócádák unokájának, valamint Nehémiásnak, a helytartónak és Ezsdrásnak, a törvénytudó papnak az idejében éltek. 27 Jeruzsálem várfalának a fölszentelésekor mindenütt fölkeresték a lévitákat, hogy elhozzák őket Jeruzsálembe, és elvégezzék a fölszentelést örömmel, hálaadással, énekelve, cimbalmokkal, lantokkal és citerákkal. 28 Össze is gyűltek az énekesek fiai Jeruzsálem környékéről a netófáiak falvaiból, 29 Bét-Gilgálból, Geba és Azmávet határaiból, mert az énekesek Jeruzsálem körül építettek maguknak falvakat. 30 És miután a papok és a léviták megtisztították magukat, megtisztították a népet is, meg a kapukat és a várfalat is. 31 Azután fölküldtem Júda fejedelmeit a várfalra, és két nagy hálaadást éneklő sereget és menetet állítottam föl. Az egyik jobb kéz felé ment a várfal mellett, a Szemét-kapu felé. 32 Utánuk ment Hósajá és Júda fejedelmeinek a fele, 33 valamint Azarjá, Ezrá és Mesullám, 34 Júda és Benjámin, Semajá és Jirmejá. 35 A papok fiai közül pedig a kürtökkel ment Zekarjá,

12

NEHÉMIÁS 12,27–43

ÖRÖMTELI DICSÉRET ÉS IMÁDAT A jeruzsálemi helyzet elképesztő mértékben javult Nehémiás megérkezése óta. Az elkülönült egyének igazi néppé kovácsolódtak, és Isten kegyelme által elérték azt, ami lehetetlennek tűnt. A romok és égett gerendák helyén erős falak és oltalmazó kapuk magasodtak. Az elkeseredett szívek felbátorodtak. Eljött az idő, hogy megünnepeljék, amit Isten végzett el az ő hűségükön keresztül. Az ammóni Tóbijjá azzal gúnyolta őket korábban, hogy ha egy róka fölugrana a falakra, attól is összeomlanának (Neh 4,3). Most pedig a nép vezetői a két nagy létszámú kórussal együtt a falak tetején álltak, játszottak hangszereiken, hangosan énekeltek, és hálát adtak. Az ujjongás elképesztő pillanata volt ez. Az ilyen örömteli ünneplés dicsőséget ad Istennek, és még nagyobb hitre bátorít. Ez az ünneplés, akárcsak a Zsoltárok teljes könyve, alátámasztja, mennyire fontos a dicsőítés, az éneklés és az imádat az Ószövetségben, ám mindez az Újszövetségben sem veszít jelentőségéből. A Fil 2,5–11 szakasza is jó példa erre; sokan az egyik korai keresztény dicsőítő dalnak tekintik ezt a szakaszt. E költői sorok azt beszélik el és ünneplik, milyen alázatos és engedelmes volt Jézus egészen a kereszthalálig. Pál nem rejti véka alá, mi a szándéka ennek a dicshimnusznak a megosztásával. Nem csupán emlékezésre késztet, hanem cselekvésre is buzdít. Jézus ünneplése egyben felhívás is példája követésére. Az Istent dicsőítő ünneplés nagyobb engedelmességre buzdít, és elmélyíti hitünket.

718   //   Nehémiás 12,36

12 Jónátán fia, aki Semajá fia, aki Mattanjá fia, aki Míkájá fia, aki Zakkúr fia, aki Aszáf fia volt. 36 Továbbá testvérei: Semajá, Azarél, Milalaj, Gilalaj, Máaj, Netanél, Júda és Hanáni Dávidnak, Isten emberének a hangszereivel; Ezsdrás pedig, az írástudó előttük ment. 37 Ez a sereg a Forrás-kapu felé ment, s egyenesen fölmentek Dávid városának lépcsőin a várfalhoz vezető feljárón. Elmentek Dávid háza mellett a Vízi-kapuig, kelet felé. 38 A hálaadást éneklő másik sereg pedig bal kéz felé haladt, én és a nép fele pedig utánuk mentünk. A várfal mellett, a Kemencék tornya mellett haladtak, egészen a széles falig. 39 Azután az Efraim-kapu és az Ófel kapuja mellett, a Hal-kapu és a Hananél-torony meg a Méá-torony mellett egészen a Juh-kapuig mentek, s megálltak a Tömlöc-kapunál. 40 Majd mindkét, hálaadást éneklő sereg megállt az Isten házánál. Én is odaálltam a fejedelmek egyik felével 41 és a papokkal együtt: Eljákim, Maaszéjá, Minjámin, Míkájá, Eljóénaj, Zekarjá, Hananjá a kürtökkel, 42 valamint Maaszéjá, Semajá, Eleázár, Uzzi, Jehóhánán, Malkijjá, Élám és Ezer. Akkor énekelni kezdtek az énekesek Jizrahjával, a vezetőjükkel együtt. 43 Azon a napon nagy áldozatokat mutattak be, és vigadoztak, mert Isten nagy örömöt szerzett nekik. Még az asszonyok és a gyermekek is vigadoztak, és nagyon messzire elhallatszott Jeruzsálem ujjongása. 44 Azon a napon férfiakat állítottak a kincsek, fölajánlott áldozatok, az első zsengék és a tized tárházaihoz, hogy összegyűjtsék azokba a városok határaiból a papok és a léviták törvény szerinti részét, mert Júda örült, hogy a papok és a léviták szolgálatba álltak. 45 Ők vigyáztak ugyanis az istentisztelet rendjére és a tisztaság rendjére. Az énekesek és a kapuőrök is szolgálatba álltak Dávidnak és fiának, Salamonnak a parancsa szerint. 46 Mert már Dávid és Ászáf napjaiban is, régtől fogva voltak, akik vezették az énekeseket és az Istennek hálát adó és őt dicsérő éneklést. 47 Zerubbábel és Nehémiás idejében egész Izráel naponta megadta az énekeseknek és a kapuőröknek a maguk napi részét. Odaadták a szent adományokat a lévitáknak, a léviták pedig átadták azokat Áron fiainak.

Különböző visszaélések megszüntetése Azon a napon fölolvastak Mózes könyvéből a nép füle hallatára, és azt találták benne megírva, hogy egy ammóni vagy móábi sem léphet be soha Isten gyülekezetébe, 2 mivel nem mentek Izráel fiai elé kenyérrel és vízzel, sőt fölbérelték ellenük Bálámot, hogy megátkozza őket; de Istenünk áldásra fordította az átkot. 3 Amikor meghallották ezt a törvényt, kizártak Izráel közül minden keverék népet. 4 Ennek előtte Eljásib pap, aki Istenünk háza kamráinak a felügyelője volt, rokonságba került Tóbijjával, 5 és átengedett neki egy nagy kamrát – noha abban azelőtt az ételáldozatot, a tömjént, az edényeket helyezték el –, valamint az olajnak, mustnak és gabonának a tizedét – amely a kapuőröknek, az énekeseknek és a lévitáknak törvény szerinti részük – és a papok ajándékát. 6 Amikor mindez történt, nem voltam Jeruzsálemben, mert Artahsasztáa babilóniai király harminckettedik esztendejében visszamentem a királyhoz. Bizonyos idő múltán újra szabadságot kértem a királytól. 7 Visszatértem Jeruzsálembe, és akkor megtudtam azt a gonosz dolgot, amelyet Eljásib cselekedett Tóbijjáért, hogy átengedett neki egy kamrát az Isten házának udvarában. 8 Ezt igen rossznak tartottam, ezért kidobattam abból a kamrából Tóbijjá házának minden edényét. 9 Parancsomra megtisztították a kamrákat, és visszahordattam azokba Isten házának az edényeit, az ételáldozatot és a tömjént.

13

a. Artahsasztá – azaz Artaxerxész vagy I. Artakhsaszjá – perzsa uralkodó volt Kr. e. 465–424-ig.

Nehémiás 13,31  //  719 10 Megtudtam azt is, hogy nem adták meg a léviták járandóságát, ezért az Isten házában szolgáló léviták és énekesek szétszéledtek, mindegyik a maga mezejére. 11 Megróttam a fejedelmeket, és azt mondtam: Miért ilyen elhagyatott az Isten háza? Majd összegyűjtöttem a lévitákat, és a helyükre állítottam őket. 12 Az egész Júda pedig behozta az olaj, a must és a gabona tizedét a tárházakba. 13 A tárházak fölé felügyelőül rendeltem Selemjá papot, Cádók írástudót és Pedáját a léviták közül, melléjük pedig Hánánt, aki Zakkúr fia, aki pedig Mattanjá fia volt, mivel hűségesnek tartották őket. Az ő feladatuk volt, hogy kiosszák testvéreik járandóságát. 14 Emlékezzél meg rólam ezért, Istenem, és ne engedd, hogy kitöröljék könyvedből jótetteimet, amelyeket Istenem házáért és rendtartásáért tettem! 15 Ezekben a napokban azt láttam Júdában, hogy sajtót taposnak a nyugalom napján, és a szamarakra terhet raknak, sőt gabonát, bort, szőlőt és olajat és mindenféle terhet hordanak be Jeruzsálembe szombatnapon. Ezért figyelmeztettem őket még aznap, amikor az eleséget árulták. 16 Tírusziak is laktak a városban, akik halat és mindenféle árut hoztak be és árusítottak szombatnapon Júda fiainak Jeruzsálemben. 17 Ezért megróttam Júda elöljáróit, és ezt mondtam nekik: Micsoda gonoszságot műveltek, hogy így megszentségtelenítitek a szombatnapot? 18 Hát nem így cselekedtek-e atyáitok? Istenünk ezért hozta ránk és e városra mindezt a sok bajt! És ti mégis növelitek Isten haragját Izráel fölött, mert megszentségtelenítitek a szombatot! 19 Ezért amikor árnyék borult Jeruzsálem kapuira a nyugalom napja előtt, parancsomra bezárták az ajtókat, és meghagytam nekik, hogy ne nyissák ki azokat a szombat végéig. Sőt néhány emberemet a kapukhoz rendeltem, és ezt mondtam: Nem hozhatnak be semmiféle terhet a nyugalom napján! 20 Ezért a kereskedők és a különböző áruk árusai egyszer-kétszer Jeruzsálemen kívül háltak. 21 Figyelmeztettem őket, és így szóltam hozzájuk: Miért háltok e várfal előtt? Ha ezt megismétlitek, rátok teszem a kezemet! Attól fogva nem jöttek a nyugalom napján. 22 Megparancsoltam a lévitáknak, hogy tisztítsák meg magukat, menjenek, és őrizzék a kapukat, hogy megszenteljék a szombatot. Ezért is emlékezzél meg rólam, Istenem, és kedvezz nekem nagy kegyelmeddel! 23 Azokban a napokban meglátogattam azokat a zsidókat, akik asdódi, ammóni és móábi asszonyokat vettek feleségül, 24 és fiaik fele asdódi nyelven beszélt, és nem tudtak héberül, hanem csak valamelyik másik nép nyelvén. 25 Ezért megszidtam és megátkoztam őket. Megvertem közülük néhányat, megtépáztam őket, majd megeskettem őket Istenre: Ne adjátok leányaitokat az ő fiaiknak, és ne vegyetek feleséget fiaitoknak és magatoknak sem az ő leányaik közül. 26 Hát nem ebben vétkezett-e Salamon, Izráel királya? Noha sok népnek nem volt hozzá hasonló királya, akit így szeretett az ő Istene, és királlyá tette őt Isten egész Izráel fölött, őt is bűnre vitték az idegen asszonyok. 27 Most rólatok is azt kell hallani, hogy elkövetitek mindezt a nagy gonoszságot, és vétkeztek Istenünk ellen, mert idegen asszonyokat vesztek feleségül?! 28 Eljásib főpap fiának, Jójádának az egyik fia a hóróni Szanballat veje volt, ezért elűztem magamtól. 29 Tartsd számon őket, Istenem, mert beszennyezték a papságot és a lévita papság szövetségét. 30 És megtisztítottam őket minden idegentől, és rendtartást szabtam a papoknak és a lévitáknak a maguk dolgaiban; 31 megszabott időnként a fa behordására és az első zsengékre vonatkozóan is. Emlékezzél meg rólam, Istenem, az én javamra!

NEHÉMIÁS 13,4–28

A MEGALKUVÁS MEGRONT Nehémiás nem sokkal a fal felszentelése után visszatért Perzsiába. Amikor ismét Jeruzsálembe érkezett, azt látta, hogy a falak érintetlenek ugyan, ám a lakosok lelki egészsége romokban hever. Akármerre nézett, szemébe ötlöttek annak a bizonyítékai, hogy megalkuvást kötöttek hitükben. Az ammóni Tóbijjá zsidó szövetségesei segítségével beköltözött a templom egyik kamrájába. A léviták és a zenészek visszatértek a mezőikre, mert a nép nem tartotta be az ígéretét, és nem támogatta őket. A szombatot teljes mértékben megszentségtelenítették, pedig megfogadták, hogy meg fogják szentelni. Ahelyett, hogy Istennek szentelt pihenőnap lett volna, ugyanúgy dolgoztak és kereskedtek rajta, mint minden más napon. A nép megalkuvása miatt eltávolodott Istentől, és ez haragot ébresztett Nehémiás szívében. Több mint négyszáz évvel később Jézust is haraggal töltötte el Isten népének a lelki romlottsága. Haragjának legélénkebb megnyilvánulása az volt, amikor megtisztította a templomot – egyszer szolgálata kezdetén (Jn 2,13–17), egyszer pedig szolgálata végén (Mt 21,12–13). A templom az imádság helye lett volna, csakhogy olyan hellyé tették, ahol becsapták a szegényeket; ahol kereskedők árusították állataikat az áldozatokhoz, a pénzváltók pedig díj ellenében váltották át a pénzt. Jézus is Nehémiáshoz hasonlóan reagált a megalkuvásra és a romlottságra, és akárcsak Nehémiásnál, nála sem csupán dorgáló szavakban merült ez ki. Felforgatta a pénzváltók asztalait, és a kereskedőkkel együtt kiűzte őket a templomból.

JÉZUS: EGYETLEN KÖZBENJÁRÓNK 1T I M Ó T E U S

1TIMÓTEUS TIIMÓTEUS TIMÓTEUS CSATLAKOZIK PÁLHOZ CSATLAKOZIK PÁLHOZ A MÁSODIK MISSZIÓI A HARMADIK MISSZIÓI ÚTON ÚTON

Kr. u. 50 körül

Kr. u. 54 körül

PÁL MEGÍRJA ELSŐ LEVELÉT TIMÓTEUSHOZ

Kr. u. 62 körül

Pál megélte az üzenetet, amelyet hirdetett. Isten radikálisan mentette meg őt, és elhívta arra, hogy elvigye üzenetét azoknak, akik még nem hallották. Útja során Pál sokakat látott üdvözítő hitre jutni, és kulcsszerepet töltött be a gyülekezetek alapításában egész Kis-Ázsiában. Timóteus azok közé tartozott, akik Pál első missziói útja során tértek meg. Pál olyan atyai hangnemben beszél Timóteusról, hogy sokan úgy vélik: Timóteus kimondottan Pál tanítása nyomán tért meg. Akárhogyan is, Timóteus újonnan nyert hite mindenki számára nyilvánvaló lett szülővárosában, és amikor Pál visszatért arra a vidékre, egyértelmű volt a döntés: magával viszi a fiatalembert a misszióba. Timóteus éveken át szolgált Pál kísérőjeként; sok esetben egyedül is elment olyan gyülekezetekbe, ahova maga Pál nem tudott ellátogatni. Pál bízott Timóteusban, és problémás gyülekezetekbe is el merte küldeni őt abban a reményben, hogy Timóteusnak sikerül elérnie, hogy a hívők meggyökerezzenek az evangélium iránti hűségben és Isten hű imádatában. Ilyen volt például az efezusi gyülekezet is. Számos veszéllyel kellett szembenézniük, többek között sátáni támadással, hamis tanítással, gyatra vezetéssel és belső megosztottsággal. Pál odaküldte Timóteust, hogy vezesse a gyülekezetet az újonnan alakult közösség életének egy kritikus időszakában. Pál első levelét azért írta ifjú pártfogoltjának, hogy bátorítsa őt ebben az embert próbáló munkában. Emlékeztette Timóteust arra, mennyire szereti őt, és milyen egyértelmű isteni elhívást kapott. Most Efezusban alkalmazhatja azt a teológiai ismeretet és vezetői tudást, amelyet eltanulhatott Páltól az évek során. Pál utasította őt istenfélő vezetők kinevezésére (1Tim 3,1–13) és a keresztény istentiszteleten gyakorolt helyes viselkedésre (3,15). Timóteusnak át kellett gon-

dolnia azt is, hogyan gondoskodjon az olyan gyülekezeti tagokról, például az özvegyekről, akik külön odafigyelést igényelnek a gyülekezet vezetői részéről (5,1–16). Timóteus fiatal lelkipásztor volt, a gyülekezet vezetése pedig összetett feladat, Pál azonban emlékeztette őt arra, hogy nem az ő bölcsességében vagy képességében bízik, hanem az Úrban. Nem szabad hagynia, hogy mások lenézzék fiatalsága miatt, hanem példát kell mutatnia másoknak az istenfélő életre és érettségre (4,12). Ezt pedig Jézus miatt teheti meg, aki közbenjárójaként és pártfogójaként szolgál az Atyánál (2,5). Aminek Timóteus kor vagy tapasztalat tekintetében még híjával volt, azt megtalálhatta az Istentől való bölcsességre hagyatkozva.

MERT EGY AZ ISTEN, EGY A KÖZBENJÁRÓ IS ISTEN ÉS EMBEREK KÖZÖTT, AZ EMBER KRISZTUS JÉZUS... 1Timóteus 2,5

1TIMÓTEUS 1TIMÓTEUS 1,12–17

A LEGROSSZABB BŰNÖS Bár Pálnál aligha akadt istenfélőbb és befolyásosabb keresztény, magáról azt mondta, hogy ő az első a bűnösök között. Első ránézésre túlzónak találhatjuk ezt az állítást, Pál azonban pontos önértékelésnek vélte, mert ismerte a saját szívét. Ismert nemcsak minden bűnös tettet, amelyet elkövetett, hanem azokkal a bűnös gondolatokkal és szándékokkal is tisztában volt, amelyek mindenki más elől rejtve maradtak. Amikor önvizsgálatot tartott, meglátta bűnnel vívott küzdelmének mélységeit (Róm 7,13–25). Mi is, ha őszinték vagyunk, ugyanilyen megállapításra jutunk saját életünkkel kapcsolatban: mi vagyunk a legrosszabb bűnösök. Míg mások bűnös gondolatait és szándékait esetleg hasztalan találgathatjuk, saját bűnös szívünk mélységeit jól ismerjük. Jézus erre a tényre utalt, amikor azt mondta hallgatóinak, hogy előbb a saját szemükben levő gerendával foglalkozzanak, és csak azután próbálják kivenni a szálkát a másik szeméből (Mt 7,3). Ennek az igazságnak a felismerése azonban nem szabad, hogy levertséghez vezessen, inkább imádatra kell indítania. Jézus azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet; Pál tudta, hogy ez azt jelenti: Jézus az ő megmentésére jött el. Ez táplálta szívében a szenvedély tüzét, hogy egész életét az evangélium terjesztésére szánja. Ha mi is őszintén felismerjük saját bűnösségünk mélységét, dicsérnünk kell Jézust irántunk tanúsított irgalmáért. Az üdvösségünkért érzett hálából pedig Pálhoz hasonlóan meg kell osztanunk a kegyelemnek ezt az üzenetét mindenkivel, aki meghallgatja.

1

Pál, Krisztus Jézus apostola, a mi megtartó Istenünknek és Krisztus Jézusnak, a mi reménységünknek rendelése szerint, 2 Timóteusnak, igaz gyermekemnek a hitben: Kegyelem, irgalom és békesség Istentől, a mi Atyánktól és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól.

Óvás hamis tanítóktól 3 Amikor Macedóniába mentem, kértelek téged, hogy maradj Efezusban, és parancsold meg némelyeknek, hogy ne hirdessenek tévtanokat, 4 se mesékkel és vég nélküli nemzetségtáblázatokkal ne foglalkozzanak, amelyek inkább vitatkozást támasztanak, mint Isten szerinti épülést hit által. 5 A rendelkezés célja a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből való szeretet. 6 Ettől némelyek eltévelyedtek, az üres beszédre hajlottak, 7 törvénytanítók akarnak lenni, de nem értik sem azokat, amiket beszélnek, sem azokat, amiket bizonygatnak. 8  Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele, 9  és tudja, hogy a törvényt nem az igazért rendelték, hanem a törvényszegőkért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a szentségtelenekért és a latrokért, az apagyilkosokért és anyagyilkosokért, az emberölőkért, 10 a paráznákért, fajtalanokért, emberrablókért, hazugokért, hamisan esküvőkért és ami csak ellenkezik az egészséges tanítással 11 az áldott Isten dicsőségének evangéliuma szerint, amelyet rám bízott. Pál hálát ad, hogy Isten szolgálatra rendelte 12 Hálát adok annak, aki engem megerősített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy hűnek ítélt és szolgálatra rendelt 13 engem, aki korábban istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó voltam, de könyörült rajtam, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben. 14 De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. 15 Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy a bűnösöket megmentse, akik között én vagyok az első. 16 De azért könyörült rajtam, hogy Krisztus Jézus bennem mutassa meg legelőbb teljes hosszútűrését, példa gyanánt azoknak, akik majd hisznek benne az örök életre. 17 Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön örökké! Ámen. Buzdítás a nemes harcra 18 Azt a parancsot adom neked, fiam, Timóteus, a rólad szóló korábbi próféciák szerint, hogy harcold meg a nemes harcot, 19 tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet egyesek elvetettek, és a hit dolgában hajótörést szenvedtek. 20 Ezek közül való Hümenaiosz és Alexandrosz, akiket átadtam a Sátánnak, hadd tanulják meg, hogy ne káromkodjanak. Buzdítás az imádkozásra Mindenekelőtt arra kérlek, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, 2 a királyokért és minden fölöttesért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk, teljes istenfélelemben és tisztességben. 3 Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, 4 aki azt akarja,

2

1TIMÓTEUS 1,12

KIJELÖLVE AZ Ő SZOLGÁLATÁRA Miután Pál megismerte Krisztust, teljesen hatalmába kerítette a vágy, hogy a lehető legtöbb emberrel megossza a Krisztus munkájáról szóló örömüzenetet. Ráadásul különös késztetést érzett arra, hogy ott hirdesse az evangéliumot, ahol előtte még senki nem járt (Róm 15,20). Tudjuk az ApCsel 13,1–21,16 részéből, hogy Pál három missziói útra ment, gyülekezeteket alapított KisÁzsiában és Macedóniában, mielőtt letartóztatták volna Jeruzsálemben (21,27–36), majd végül Rómába szállították volna, hogy ott álljon törvényszék elé (27,1–28,31).

Ezek az utak rengeteg szenvedéssel jártak az apostol számára. Az állandó ellenségeskedés céltáblája volt a körülötte levők számára (13,45; 14,5; 18,12; 26,24; 27,9–11). Többször letartóztatták (16,23; 21,33; 22,24; 23,35) és megverték (16,22; 21,30–31; 23,2). Egyszer még meg is kövezték, és félholtan otthagyták (14,19).

Pál a sok megpróbáltatás ellenére elkötelezetten hirdette Krisztust ott, ahol még nem voltak gyülekezetek. Az evangélium szépsége oly mértékben rabul ejtette, hogy készségesen feláldozta saját biztonságát, csak hogy mások is meghallhassák az örömhírt.

Három útján kívül lehetséges, hogy Pál egy negyedik útra is elindult, miután szabadon engedték a római börtönből (28,16). Erre abból következtethetünk, hogy Pál említette tervezett hispániai útját (Róm 15,24.28), a korai keresztény irodalomban pedig találunk olyan utalásokat, amelyek azt sugallják, hogy Pál egészen Hispániáig eljutott az evangéliummal.

Akár megvalósult ez a negyedik út, akár nem, a mai hívőknek mindenképpen arra kell törekedniük, hogy bennük is ilyen szenvedély égjen az evangélium terjesztésére. Jézus feltámadása után megbízta követőit azzal, hogy vigyék el az evangéliumot a föld végső határáig (Mt 28,19–20). Ez az úgynevezett nagy missziói parancs indította Pált, és ennek kell indítania bennünket is áldozatokra azért, hogy mások is meghallhassák Jézus üzenetét. Ahogyan Pál legfőbb célja élete végéig az evangélium terjesztése volt (2Tim 2,1–13), a mai hívőknek is arra kell törekedniük, hogy életüket erre rászánva eljuttassák Jézus Krisztus örömhírét a népeknek.

1954   //   1timóteus 2,5

1TIMÓTEUS 2,5

KÖZBENJÁRÓ Ha valakit megkérnénk, hogy sorolja fel Jézus megnevezéseit a Bibliából, valószínűleg jó időbe telne, míg eljutna odáig, hogy „közbenjáró”. Pedig ez a sokszor figyelmen kívül hagyott cím létfontosságú a hívők számára. A közbenjáró beleavatkozik két fél vitájába, és megoldást hoz. A Biblia szerint a bűn minden embert szembeállított a világmindenség tökéletesen igaz Istenével (Róm 3,10). Az ember semmit sem tehet azért, hogy áthidalja ezt a szakadékot, amelyet a bűn teremt önmaga és Isten között. Noha ezt a problémát az ember bűne okozta, Isten magára vállalta a konfliktus feloldását. Nem hagyta, hogy az emberek megtapasztalják ellene való lázadásuk jogos következményét, hanem elküldte Jézust, saját Fiát, hogy az új kegyelmi szövetség közbenjárója legyen (Zsid 9,15). Akik Jézusba vetik a hitüket, azoknak a bűnét Jézus elhordozta a Biblia szerint, hogy ők Isten igazságává lehessenek (2Kor 5,21). Jézus pedig most az Atya jobbján ül, és közbenjár értük (Róm 8,34). Ha mi Krisztusban vagyunk, ő kifizette a büntetést a bűnünkért, és nekünk tulajdonítja tökéletes engedelmességét. Jézus műve miatt már nem állunk szemben Istennel, hanem gyermekei lettünk, Krisztusnak pedig örököstársai (8,17). Ha Jézus a közbenjárónk, részesülhetünk Isten csodálatos kegyelmében!

hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére. 5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, 6 aki önmagát adta váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében. 7 Ezért rendelt el engem hírnöknek és apostolnak – az igazat mondom, nem hazudok –, a pogányok tanítójának hitben és igazságban.

Férfiak, asszonyok az istentiszteleten 8 Azt akarom tehát, hogy a férfiak imádkozzanak minden helyen, tiszta kezeket emelve fel harag és kételkedés nélkül. 9 Hasonlóképpen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetesen és mértékletesen ékesítsék magukat, nem hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával, 10 hanem jó cselekedetekkel, amint illik az istenfélelemben járó asszonyokhoz. 11 Az asszony csendességben tanuljon teljes engedelmességgel. 12 A tanítást pedig nem engedem meg az as�szonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. 13 Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva, 14 és nem Ádámot csábították el, hanem az elcsábított asszony esett bűnbe. 15 Mindazáltal megtartatik a gyermekszüléskor, ha megmarad a hitben és szeretetben és a szent életben mértékletességgel. A püspök és a diakónusok tisztessége, kipróbáltsága Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, jó dolgot kíván. 2 Szükséges azért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egyfeleségű férfi, józan, mértékletes, tiszteletre méltó, vendégszerető, a tanításra alkalmas, 3 nem részeges, nem kötekedő, hanem megértő, viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár, 4 aki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességre és mindenben tisztességre neveli. 5 Mert ha valaki a saját házát nem tudja igazgatni, hogyan visel gondot az Isten egyházára? 6 Ne legyen újonnan megtért ember, nehogy felfuvalkodva magára vonja az ördögnek járó ítéletet. 7 Szükséges pedig, hogy a kívül lévőknek is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék. 8 Hasonlóképpen a diakónusok is tiszteletre méltók legyenek, nem kétszínűek, nem mértéktelen borivók, nem haszonlesők, 9 hanem olyanok, akiknél megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel. 10 De ezeket is először ki kell próbálni, és csak azután szolgáljanak, ha feddhetetlenek. 11 Feleségük hasonlóképpen legyen tiszteletre méltó, nem gáncsoskodó, józan, mindenben hűséges. 12 A diakónusok egyfeleségű férfiak legyenek, akik gyermekeiket és saját házukat jól igazgatják. 13 Mert akik jól szolgálnak, szép előmenetelt és a Jézus Krisztusba vetett hitben nagy bizodalmat szereznek.

3

A kegyesség titka 14 Ezeket abban a reményben írom neked, hogy hamarosan hozzád megyek. 15 De ha késnék, ezekből megtudod, hogyan kell az Isten házában forgolódnod, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és alapja. 16 Mert nyilvánvalóan nagy a kegyesség titka: aki a megjelent testben, megigazult lélekben ∆ , látták az angyalok, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben. Téves, hitető tanítások elítélése A Lélek ∆ pedig világosan mondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert hitető lelkekre ∆ és ördögök tanításaira figyelnek

4

a. Egyes kéziratokban: „Isten”.

1timóteus 5,16  //  1955 2  hazug

beszédűek képmutatása által, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben, 3 akik ellenzik a házasságot és bizonyos ételek élvezését, amelyeket Isten azért teremtett, hogy a hívők és akik megismerték az igazságot, hálaadással részesedjenek belőlük. 4 Mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, 5 mert megszenteltetik Isten igéje és a könyörgés által.

A hit és a jó tudomány dicsérete 6  Ha ezeket megosztod a testvérekkel, Krisztus Jézus jó szolgája leszel, mivel az általad követett hit és a jó tudomány beszéde táplál téged. 7 A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig vesd el. A kegyességben gyakorold magadat, 8 mert a test gyakorlásának kevés haszna van, de a kegyesség mindenre hasznos, mivel megvan benne a jelenvaló és az eljövendő élet ígérete. 9 Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó. 10 Azért fáradunk és küzdünk a , mert reménységünket az élő Istenbe vetettük, aki minden ember megtartója, kiváltképpen a hívőké. 11 Ezeket hirdesd és tanítsd! Timóteus legyen példa a gyülekezetben 12 Senki meg ne vesse a te ifjúságodat, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben és tisztaságban. 13 Amíg megérkezem, legyen gondod a felolvasásra, az intésre és a tanításra. 14 Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófétálás által, a vének kézrátételével kaptál. 15 Ezekre legyen gondod, ezekkel foglalkozz, hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. 16 Vigyázz magadra és a tanításra, maradj meg azokban, mert ha ezt teszed, magadat is, és hallgatóidat is megmented. Rendelkezések a gyülekezetben Az idősebb embert ne dorgáld meg, hanem figyelmeztesd mint apádat, az ifjabbakat mint testvéredet, 2 az idősebb asszonyokat mint anyádat, az ifjabbakat mint nőtestvéredet, teljes tisztasággal. 3 Az özvegyasszonyokat, akik valóban özvegyek, tiszteld. 4 Ha pedig egy özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, ezek tanulják meg, hogy elsősorban a saját házuk népét tiszteljék, és róják le hálájukat szüleik iránt, mert ez kedves Isten előtt. 5 A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig reménységét Istenbe veti, és kitart a könyörgésben és imádságban éjjel és nappal. 6 A kicsapongó életet élő pedig élve meghalt. 7 Ezeket hirdesd, hogy feddhetetlenek legyenek. 8 Ha pedig valaki az övéinek és főleg háza népének nem viseli gondját, az megtagadta a hitet, és rosszabb a hitetlennél. 9 Az özvegyasszonyok közé csak olyan hatvan év felettit szabad bejegyezni, aki egy férfi felesége volt, 10 és aki mellett jó cselekedetei tanúskodnak, ha gyermeket nevelt, ha vendégszerető volt, ha a szentek lábát mosta, ha a nyomorultakon segített, ha mindenféle jó cselekedetből kivette a részét. 11 A fiatalabb özvegyeket pedig ne jegyezd be, mert ha Krisztus ellenére feltámad bennük a vágy, férjhez akarnak menni. 12 Ezek ítélet alá esnek, mert első fogadalmukat megszegték. 13 Dologtalanok lévén megtanulják a házról házra járást, és nemcsak dologtalanok, hanem fecsegők is, sőt más dolgába avatkozók, és olyanokat mondanak, amiket nem kellene. 14 Azt tanácsolom tehát, hogy a fiatalabbak menjenek férjhez, szüljenek gyermekeket, vezessenek háztartást, és semmilyen alkalmat ne adjanak az ellenségnek a rágalmazásra. 15 Mert egyesek már a Sátánhoz hajoltak. 16 Ha

5

a. Egyes kéziratokban: „…szenvedünk szidalmakat…”

1TIMÓTEUS 4,1–2

NE SZAKADJUNK EL A HITTŐL! Pál óvta Timóteust a hamis tanítóktól, akik félrevezetik az embereket. Pál szemében a hamis tanítók komoly veszélyt jelentettek a gyülekezet számára, ezért gyakran intette velük kapcsolatban a gondjaira bízottakat. Más gyülekezeteknek is írt a hamis tanítókról (2Thessz 2,3–12), évekkel korábban pedig az efezusi gyülekezet véneit is figyelmeztette, ahol Timóteus is szolgált (ApCsel 20,29–30). Timóteushoz írt utolsó levelében kimondottan sokat foglalkozott ezzel a témával. Pál nem volt egyedül ezzel az aggodalmával. Péter szintén írt a hamis tanítókról (2Pt 2,1–3), mint ahogyan János (1Jn 2,18–19; 4,3; 2Jn 1,7–11) és Júdás is (Júd 1,18). A zsidókhoz írt levél szerzője többször is óva int, nehogy elforduljunk a hittől (Zsid 3,12; 5,11–6,8; 10,26–31). Az újszövetségi levelekben gyakran találkozunk arról szóló figyelmeztetésekkel, hogy az utolsó időkben – Jézus földi életének az idejétől kezdve a visszatéréséig (Ef 5,6; Kol 2,4; 2Thessz 2,3.10) – hitetők jönnek, akik veszélyt jelentenek a gyülekezetre nézve. Miért volt közös ez az aggodalom ezekben a szerzőkben? Maga Jézus helyezte a szívükre. Ő mondta tanítványainak, hogy óvakodjanak a báránybőrbe öltözött hamis tanítóktól, akik „belül ragadozó farkasok” (Mt 7,15). Eljönnek, és megpróbálják becsapni az embereket üzenetükkel (24,4–12). Egyértelmű, hogy Jézus apostolai megfogadták a szavát, és igyekeztek figyelmeztetni a korai egyházat – mint ahogyan bennünket is ma – arra, hogy milyen veszélyt rejt a hitünkre nézve, ha elfogadjuk a hamis tanítók elgondolásait.

1956   //   1timóteus 5,17

1TIMÓTEUS 6,13–16

VILÁGOSSÁG A Biblia gyakran említi a világosságot Istennel kapcsolatban. Ez esetben Pál egy fontos igazságot szeretne közölni ezzel a képpel: Isten el van rejtve előlünk. Ez nem azért van, mert Isten a homályban rejtőzik, hanem inkább azért, mert az emberi szem túl gyenge ahhoz, hogy észlelje őt, olyan ragyogó világosságban lakozik. Ez a metaforikus kép feltárja a bűnös emberiség lelki valóságát. Ahelyett, hogy szoros kapcsolatban járhatnánk Istennel (1Móz 2,4–25), a bűn miatt a közelébe sem kerülhetünk (2Móz 33,20). Hála Istennek, a történet nem itt ér véget. Jézus testet öltésével Isten világossága eljött a világba, hogy megláthassuk őt (Jn 12,46; 14,9). Amiatt, amit Jézus elvégzett értünk, képességet nyertünk arra, hogy valamennyit megláthassunk Isten világosságából (Zsolt 36,10). Ám miután megismerjük Istent Krisztus által, akkor sem ismerhetjük meg őt teljesen ebben az életben (1Kor 13,9–12). A keresztények alig várják azt a napot, amikor ez már nem így lesz. A Biblia azt tanítja, hogy eljön az az idő, amikor Isten mindent újjá tesz, és ismét színről színre együtt lakozik népével. A Biblia ezzel a nappal kapcsolatban is Isten világosságáról beszél, mert az fogja napként beragyogni az új Jeruzsálemet (Jel 21,23), és a hívők ennek a világosságnak a dicsőségében fognak élni örökké.

egy hívő nőnek özvegy hozzátartozói vannak, segítse őket, és ne terheljék meg a gyülekezetet, hogy az a valóban özvegyeket segíthesse. 17 A vezetésben jól bevált presbiterek kettős megbecsülést érdemelnek, főleg azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak. 18 Mert azt mondja az Írás: „A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját”, és hogy „méltó a munkás a maga bérére”. 19 Presbiter ellen ne fogadj el vádat, csak két vagy három tanú szavára. 20 A vétkeseket mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon. 21  Kérve kérlek Istenre és Krisztus Jézusra és a kiválasztott angyalokra, hogy tartsd meg ezeket előítélet nélkül, és semmit se tégy részrehajlásból. 22 A kézrátételt ne siesd el senkinél! Ne légy részes mások bűneiben, tisztán őrizd meg magad! 23 Ne légy tovább vízivó, hanem – gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel – élj egy kevés borral. 24 Némely ember bűnei nyilvánvalók, előtte mennek az ítéletre, másokat pedig követnek. 25 Hasonlóképpen nyilvánvalók a jó cselekedetek is, és amelyekkel másképp áll a dolog, azok sem rejthetők el.

6

Akik a szolgaság igája alatt vannak, saját uraiknak adják meg a kijáró tiszteletet, hogy Isten nevét és a tanítást ne káromolják miattuk. 2 Akiknek pedig hívő uraik vannak, azokat ne becsüljék le, mivelhogy testvérek, hanem annál inkább szolgáljanak nekik, éppen azért, mert hívők és szeretettek, akik a jótevésben buzgólkodnak. Ezeket tanítsd, és ezekre buzdíts!

Óvás a tévtanítás és a kapzsiság bűnétől 3 Ha valaki mást tanít, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeihez és a kegyesség szerint való tanításhoz, 4 az felfuvalkodott, aki semmit sem ért, csak betegesen szereti a vitát és a szópárbajt, amelyből irigység, viszálykodás, káromlások és rosszakaratú gyanúsítások származnak. 5 Ezek megbomlott elméjű és az igazságtól megfosztott emberek hiábavaló torzsalkodásai, akik az istenfélelmet nyerészkedésnek tekintik. 6  De valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel, 7  mert semmit sem hoztunk a világra, ki sem vihetünk semmit. a 8 De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. 9 Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába és sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek csak pusztulásba és romlásba döntik az embereket. 10 Mert minden rossz­n ak gyökere a pénz szeretete, amely után sóvárogva némelyek eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet szereznek maguknak. Buzdítás a hit harcára 11 De te, Isten embere, kerüld ezeket, viszont törekedj az igazságra, az istenfélelemre, a hitre, a szeretetre, a béketűrésre, a szelídségre. 12 Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, és amelyről szép vallástétellel vallást tettél sok tanú előtt. 13 Meghagyom neked Isten előtt, aki élteti a mindenséget, és Krisztus Jézus előtt, aki bizonyságot tett Poncius Pilátus előtt szép vallástétellel, 14 hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig, 15 amelyet a maga idejében megmutat az áldott és egyedül Hatalmas, a királyok Királya és az uraknak Ura. 16 Egyedül ő halhatatlan, aki hozzáférhetetlen világosságban

a. Egyes kéziratokban: „…bizonnyal ki sem vihetünk semmit.”

1timóteus 6,21  //  1957

lakozik, akit az emberek közül senki nem látott és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen. 17 Azoknak, akik ezen a világon gazdagok, hagyd meg, hogy ne legyenek nagyratörők, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki bőségesen megad nekünk mindent a megélhetésünkhöz. 18 Tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szívesen adakozók, javaikat megosztók, 19 kincset gyűjtve maguknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet. 20 Timóteus, őrizd meg, ami rád van bízva, fordulj el a szentségtelen, üres beszédektől és a hazug módon ismeretnek nevezett ellenvetésektől, 21 amelyeket hirdetve némelyek eltévelyedtek a hittől. Kegyelem veletek! Ámen.