Tisztelt Olvasó!
A Gránit Bank alapításának évében, 2010-ben, közvetlenül a globális gazdasági és pénzügyi válság után, kifejezetten bátor döntés volt Demján Sándor részéről bankot alapítani. Megtisztelő és egyúttal inspiráló is számomra, hogy alapító társtulajdonosként és vezérigazgatóként a kezdetekt ő l olyan értékteremtést irányíthatok, amelynek során vezető digitális innovációkat, magas UX élményt biztosítva vezetett be a Gránit Bank az ügyfelek számára.
A Gránit Bank gyakorlatilag digitálisnak született, így innovatív megoldásaival a piac előtt jár kéthárom évvel.
Az új technológiák megjelenésére, a technikai eszközök forradalmi fejlődésére és a pénzügyi innovációk iránt egyre nyitottabbá váló ügyfélkörre alapozva a Gránit Bank 13 évvel ezelőtt Magyarországon elsőként valósította meg a digitális üzleti modellt, amelynek keretében ügyfeleit elsősorban digitális csatornákon és okoseszközökön szolgálja ki.
A Bank évről évre olyan piacvezető digitális pénzügyi megoldásokkal, gyakran világ-, illetve európai szinten is elsőséget jelentő szolgáltatásokkal jelenik meg, amelyek révén az ügyfelek mindennapi pénzügyeiket kényelmesen, gyorsan, egyszer ű en, kompetitív árak és magas ügyfélélmény mellett intézhetik.
A Gránit Bank digitális üzleti modelljének köszönhetően az elmúlt évtized leggyorsabban növekvő hitelintézetévé vált, és működésének negyedik évétől nyereséget termel. A visszaforgatott eredmény biztosítja, hogy a részvényesi érték folyamatosan növekedjen, a Bank versenyelőnye megmaradjon, és az ügyfelek számára mindig ott legyünk, ahol szükségük van a szolgáltatásainkra.
Hiszem, hogy jó úton járunk, amit visszaigazol a piaci átlagot meghaladó növekedés és profitabilitás, valamint az az 53 díj is, amellyel teljesítményünket a megalakulás óta eltelt 13 év alatt jutalmazták.
Mindezen eredményeket nem tudtuk volna elérni részvényeseink és ügyfeleink bizalma, valamint a munkatársaim kiváló, kreatív munkája nélkül, amiért rendkívül hálás vagyok. Tudom, hogy a bankválasztás bizalmon alapul és mi a Gránit Bankban több mint 13 éve folyamatos értékteremtő munkával azért dolgozunk, hogy jelenlegi és jövőbeni ügyfeleink minden pillanatban azt érezzék, hogy számunkra Ők az elsők.
Az egyedülálló, fenntarthatóságot szolgáló pénzügyi innovációk mellett a digitális üzleti modell másik pillére a kiváló minőségű portfóliót eredményező konzervatív vállalati és lakossági hitelezés és likviditáskezelés, amelyek együttesen a Bank hosszútávú működését biztosítják.
A Gránit Bank élenjáró, innovatív digitális banki megoldásai és a konzervatív vállalati és lakossági hitelezés hatékony banki működést eredményez, ami a piaci átlagot meghaladó pénzügyi mutatókban is megmutatkozik.
Hegedüs Éva
A Gránit Bank elsőként valósította meg a digitális üzleti modellt Magyarországon.
MAGYAR BRAND
A magyar befektetők tulajdonában álló Gránit Bank zöldmezős bankként kezdte meg tevékenységét 2010 májusában.
DIGITÁLIS BANK
Testre szabott pénzügyi szolgáltatások nyújtása vállalkozásoknak és magánszemélyeknek digitális csatornákon.
ÜGYFÉLÉLMÉNY
Gyors, kényelmes, biztonságos pénzügyi szolgáltatások kedvező feltételekkel, amelyek bárhol és bármikor könnyen és egyszerűen elérhetőek. Ez a „Jövő bankja a jelenben” koncepció.
DINAMIKUS NÖVEKEDÉS
Dinamikus ügyfélállomány növekedés, növekvő piaci részesedés.
Kilenc éve nyereséges működés, folyamatosan növekvő tőke, magas költséghatékonyság.
1. ALAPELVEINK ÉS ÉRTÉKEINK
A Gránit Bank célja, hogy a legmodernebb online banki megoldásokat és digitális pénzügyi szolgáltatásokat kínálja ügyfeleinek, annak érdekében, hogy hatékony működése mellett kimagasló ügyfélélményt biztosítson kényelem, biztonság és gyorsaság tekintetében, és stabil partnere legyen az értéket teremtő vállalkozásoknak.
ELKÖTELEZETT TULAJDONOSOK ÉS MENEDZSMENT
A tulajdonosokat és a menedzsmentet a Bank részvényesi értékének és az Ügyfelek elégedettségének növelése motiválja.
BIZALMI ÜGYFÉLKAPCSOLAT
‣ Kölcsönös bizalom és hosszú távú ügyfélkapcsolat.
‣ Ügyféligényekre szabott megoldások.
‣ Gyors, kényelmes és biztonságos pénzügyi szolgáltatások.
‣ Üzleti alapú megközelítés.
‣ Az ügyfelek tevékenységének támogatása.
ÜGYFÉLKÖZPONTÚ INNOVÁCIÓK
‣ Magas ügyfélélményt nyújtó, piacvezető digitális banki szolgáltatások.
‣ A fejlesztések a bankfiókmentes digitális bankolás megvalósításával egyszerre szolgálják a kényelmes és gyors mindennapi bankolást és a fenntarthatóságot.
HATÉKONY MŰKÖDÉS ‣ Letisztult szervezet, hatékony helyi döntéshozatal. ‣ Átlátható működés, strukturált, kiszámítható, konzervatív folyamatok.
2. STRATÉGIÁNK
DIGITÁLIS, ZÖLD PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK, KONZERVATÍV HITELEZÉS
A Gránit Bank Magyarország első digitális bankja, olyan piacvezető megoldásokkal, amelyek:
‣ egyszerűbbé, kényelmesebbé és fenntarthatóvá teszik a pénzügyek intézését;
‣ igény szerint személyes tanácsadással egybekötve;
‣ biztosítva a személyre szabhatóságot és a költségkímélő megoldásokat.
Innovatív elektronikus banki és pénzügyi szolgáltatások segítségével egyszerű, kényelmes és költséghatékony megoldások kialakítása a lakossági ügyfelek részére, amelyek kimagasló ügyfélélményt biztosítanak és a fenntarthatóságot szolgálják.
A digitális eszközök és lehetőségek révén megvalósuló költséghatékony üzleti modell segítségével tartósan kedvező kondíciók nyújtása az ügyfelek számára, biztosítva a Bank hosszútávú stabil működését.
Átfogó pénzügyi, finanszírozási megoldások biztosítása a vállalati ügyfelek részére.
HÁROM STRATÉGIAI PILLÉR
INNOVATÍV DIGITÁLIS BANKI SZOLGÁLTATÁSOK
KONZERVATÍV ÉRTÉKEK
Az okos- és mobileszközök elterjedésével és lehetőségeivel a pénzügyek kézben tartása új szintre emelkedik.
Az innováció mellett a Bank működésének középpontjában a konzervatív hitelezés áll.
MAGAS LIKVIDITÁS, KÖLTSÉGHATÉKONY MŰKÖDÉSI MODELL
A Bank üzleti modellje magas likviditást és költséghatékony működést biztosít, ami tartósan kedvező kondíciókat jelent az ügyfeleknek.
ÉRTÉKAJÁNLATUNK 3. VÁLLALKOZÁSOKNAK, LAKOSSÁGI ÜGYFELEKNEK
A Gránit Bank megbízható partnere az értéket teremtő vállalkozásoknak, és innovatív digitális megoldásai egyszerűbbé teszik a lakossági ügyfelek számára a banki ügyek intézését.
TESTRE SZABOTT MEGOLDÁSOK A VÁLLALKOZÁSOKNAK
EGYSZERŰSÍTJÜK PÉNZÜGYEI INTÉZÉSÉT BANKSZÁMLA SZOLGÁLTATÁSUNKKAL
‣ Testreszabott számlavezetési kondíciók, kedvező számlacsomagok.
‣ Teljes körű elektronikus banki szolgáltatások – innovatív megoldások.
‣ Attraktív betétlekötési kondíciók, bármilyen futamidőre.
CÉLJAI MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ FINANSZÍROZÁST NYÚJTUNK
‣ Rugalmas, ügyféligényre szabott finanszírozási megoldások –felkészült szakemberek, gyors döntéshozatal.
‣ Széles termékpaletta valamennyi hitelcélra (beruházási hitel, forgóeszköz hitel, folyószámlahitel, rulírozó hitel, projekthitel, stb.).
‣ Támogatott hitelkonstrukciók teljes köre (Széchenyi hitelek, Eximbank hitelek, MFB pontos konstrukciók).
BIZTONSÁG ÉS KÉNYELEM
‣ Széleskörű treasury szolgáltatások - piaci devizaváltás, állampapír kereskedelem, fedezeti ügyletek, privátbanki kiszolgálás.
‣ Business Prémium bankkártya - 50 millió Ft-ig térítő utasbiztosítás, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a prémium Mastercard Lounge és a Gyorsító Sáv használata, kedvezmények a Maternity Magánklinika szolgáltatásaiból.
INNOVATÍV ÉS DIGITÁLIS MEGOLDÁSOK A LAKOSSÁGI ÜGYFELEK RÉSZÉRE
EGYSZERŰSÍTJÜK PÉNZÜGYEI INTÉZÉSÉT BANKSZÁMLA SZOLGÁLTATÁSUNKKAL
‣ A bankszámláját akár otthonról is megnyithatja mobiltelefonjáról vagy bármilyen mobil eszközről, akár VideóBankon, akár egy szelfivel és a szerződés percek alatt elkészül.
‣ Számla- és bankkártya-kontroll, azonnali bankkártyaigénylés mobiltelefonról.
‣ Havi költések és bevételek áttekintése mobiltelefonon.
‣ Fizetési kérelem indítása bankon belülre és kívülre mobiltelefonon, akár QR-kóddal, csekkbefizetés digitálisan.
‣ Attraktív betétlekötési kondíciók 1-24 hónapra mobilappból, VideóBankon keresztül, és NetBankban.
TELJES KÖRŰ ÜGYINTÉZÉS VIDEÓBANKON, NETBANKON ÉS EBANK APPLIKÁCIÓVAL
‣ Bankszámláról kényelmesebb a közüzemi számlák fizetése, költségek megosztása fizetési kérelemmel, QR-kód beolvasással.
‣ Bankkártyával biztonságosabb a vásárlás.
‣ Fix havidíjas számlacsomagok teljesen ingyenes tranzakciókkal.
‣ Családi csomag – szülőnek és gyermeknek piacon egyedülálló Family applikációval.
CÉLJAI
MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ FINANSZÍROZÁST NYÚJTUNK
‣ Lakásvásárlásra, -építésre, -bővítésre, -felújításra lakáshitel online benyújtással.
‣ Állami támogatás közvetítése: CSOK és otthonteremtési kamattámogatású hitel.
‣ Babaváró kölcsön igényléstől a szerződéskötésig teljesen online.
‣ Szabad felhasználásra jelzáloghitel.
‣ Folyószámlahitel biztonsági tartalékként.
BIZTONSÁG ÉS KÉNYELEM
‣ Gránit Platinum és Metal kártya: emelt szintű, 50 millió forintig térítő utasbiztosítás, repülőtéri VIP váró használat.
‣ Állampapír vásárlás értékpapírszámla nyitásával
VideóBankon és mobilapplikációban.
‣ Ügyintézés VideóBankon, asztali számítógépen, mobiltelefonon bárhonnan.
4. A DIGITÁLIS ÜZLETI MODELL
Elindult a VideóBank
MÉRFÖLDKÖVEK
Lock funkció kártyazárolásra és feloldásra
Teljes értékű számlanyitás VideóBankon keresztül
Gránit iSMS a banki tranzakciókról
Az első MDES alapú újgenerációs mobilfizetés Android eszközökön
Új eBank, beépített költéselemzővel
Apple Pay bevezetése Állampapír vétel és eladás VideóBankon
Teljes értékű számlanyitás szelfivel és digitális kártyaszolgáltatással
Bankkártyás költéseket kísérő CO2 kibocsátást bemutató Öko Kalkulátor az eBank alkalmazásban
Kedvezményes deviza árfolyam chartokkal eBankban*
2020
Babaváró kölcsönigénylés 100%-ban digitálisan
2021
Fizetési kérelem és fizetés QRkóddal mobilon
Digitális jelzáloghitelezés online előbírálattal (Otthon Kalkulátor)
Family alkalmazás a családi pénzügyek kezeléséhez, és online számlanyitás 6 éves kortól
2022
Google Pay bevezetése
2023
Azonnali forint és deviza* bankkártya igénylés és bankkártya adatok + PIN kód felfedése az eBankban
Csekkbefizetés digitálisan Állampapír vásárlás eBankban
EREDMÉNYEINK
5. DINAMIKUS NÖVEKEDÉS, MÁR 13 ÉVE
STABIL EREDMÉNY
Adózás előtti eredmény 2022-ben:
13,0 mrd FT
Folyamatosan nyereséges működés
9 éve
MAGAS JÖVEDELMEZŐSÉG
Tőkearányos megtérülés
ROE: 25,2%
Nem teljesítő hitelek aránya
NPL: 0,02%
Költség-bevétel arány
C/I: 34,9%*
DINAMIKUS NÖVEKEDÉS
Mérlegfőösszeg 2022.12.31-én:
1 019 mrd FT
Éves átlagos növekedés
48%
HATÉKONY MŰKÖDÉS
Közel 100% kiváló minőségű portfólió
Működési költség a mérlegfőösszeg arányában
0,87%*
*Bankadó, extraprofit adó és tranzakciós illeték nélkül
A Gránit Bank működési költség per mérlegfőösszeg mutatója szignifikánsan alacsonyabb a bankszektor átlagánál*
Működési költség a mérlegfőösszeg arányában (%)
Az oszlopdiagram a Gránit Bank működési költség / mérlegfőösszegét mutatja be (2022.12.31.).
*Működési költség bankadó, extraprofit adó és tranzakciós illeték nélkül
A Gránit Bank adózás utáni eredménye (ROAE) jelentősen magasabb a piaci átlagnál
A költség-bevétel arány a szektorhoz képest alacsonyabb
40,4%
34,9%
Hitelintézeti rendszer 2022.12.31.
**Adózás utáni eredmény
Gránit Bank 2022.12.31.
2022-ben a szektorhoz képest jelentősen nagyobb
ütemben növekedett a Gránit Bank
ELISMERÉSEINK 6. DÍJAINK
Mások is azt gondolják, hogy jó úton járunk!
A Gránit Bank teljesítményét a megalakulása óta eltelt 13 év alatt eddig 53 díjjal jutalmazták.
AZ “ÉV BANKJA” VERSENYEN ELNYERT DÍJAK 2022-BEN
2012-2022 között az
Év Bankja
Mastercard versenyen
összesen
39x
kapott díjat a Gránit Bank
További kiemelt díjak, elismerések:
2011 | Most Innovative Bank in Hungary World Finance pénzügyi lap
2014 | Bank of the Year in Hungary The European
2016 | Az év pénzintézete Figyelő TOP 200
2021, 2022 | Superbrands Superbrands Magyarország
2021, 2022 | Kiemelkedő digitális hitelintézet védjegy
Digitális Jólét Program
VEZETŐSÉGÜNK 7.
IGAZGATÓSÁG
Hankiss László
Vezérigazgatóhelyettes
Hegedüs Éva Elnök-vezérigazgató
Jendrolovics
Péter
Vezérigazgatóhelyettes
Major János
Vezérigazgatóhelyettes
Tóth
Judit
Külső tag
FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG
VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTESEK Siklós Jenő
Pénzügyi és Operációs Divízió
Nagy Zoltán
Compliance Divízió
Jendrolovics
Péter
Lakossági Divízió
Hankiss László
Stratégiai és Elemzés Divízió
Tölgyesi Zoltán
Vállalati Divízió
Major János IT és
Leányvállalati Koordináció
TULAJDONOSI SZERKEZET 8. 44,83%
TiberisDigital Tanácsadó Kft.
GRÁNIT BANK (2023.03.22.)
36,08%
Gránit Bank
Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP)
7,28%
Pannónia Nyugdíjpénztár
0,46% 1,52% 4,33% 5,50%
MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár
KMVKT*
E.P.M. Tanácsadó Kft.
Egyéb magánbefektetők
*A Széchenyi Alapok kezelésében álló Kockázati Tőkealap
KAPCSOLAT
SZEMÉLYES ÜGYINTÉZÉS VIDEÓBANKON:
‣ Link: https://vbclient.granitbank.hu
ONLINE HITELÜGYINTÉZÉS:
‣ Babaváró kölcsön: https://granitbank.hu/lakossag/hitelek/babavaro/
‣ Jelzáloghitel: https://granitbank.hu/lakossag/hitelek/jelzaloghitel/
TELEFONOS ÜGYINTÉZÉS:
‣ Telefonos ügyfélszolgálat: +36 1 510 0527; +36 70 960 9871
FIÓKI ÜGYINTÉZÉS:
‣ Központi ügyfélszolgálat: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 8.
‣ Nyitva: H-P: 8.30-16.00
‣ WESTEND Bankfiók: Westend City Center, 1. emelet, Hild József Sétány 24.
‣ Nyitva: H-P: 10.30-18.00
Honlap:
‣ Link: https://granitbank.hu/
IMPRESSZUM
Kiadja: Gránit Bank
Felelős kiadó: FinTech Group Kft.
Felelős szerkesztő: Lemák Gábor
Lektor: Egri Szilvia
A kiadvány elkészítésében részt vettek:
Hankiss László, Vezérigazgató-helyettes
Csicsáky Andrea, Ügyvezető Igazgató
Papp Emília, Kommunikációs és PR Főosztályvezető
Kapcsolat:
Papp Emília
Kommunikációs és PR Főosztályvezető
E-mail: papp.emilia@granitbank.hu
A jelen kiadvány egy egészként kezelendő.
A kiadványban felhasznált illusztrációk az Adobe Systems Software Ltd. licencei alapján kerültek felhasználásra a FinTech Group Kft. és az Adobe Systems Software Ireland Ltd. között létrejött előfizetői szerződés alapján.
A kiadványban szereplő illusztrációk, fotók és logók szerzői jogi védelem alatt állnak. Az illusztrációk, fotók és logók felhasználása tilos. A tartalom teljes vagy részleges felhasználása a Gránit Bank előzetes írásos engedélyéhez kötött.
2023 Gránit Bank. Minden jog fenntartva!