A háztArtási készülékek gArAnciAideje és A klÍmAváltozás

7. ábra Hőtároló rendszerbe illesztése nyában kell tudni megolvasztani és megfagyasztani. A hűtési rendszert direkt módon nem kell szabályozni, a tároló töltésének vezérlésével a tároló vagy fogyasztóként, vagy hűtési hőtermelőként része a rendszernek, a folyadékhűtő a megváltozott igényekhez alkalmazkodik, növeli vagy csökkenti a hűtési teljesítményt (például viszszatérő hőmérsékletre szabályozva).

Mivel a különböző fázisváltó anyagok széles skálájából választhatunk, így -30°C és +120°C között bármilyen tartományon tárolhatunk hőenergiát (hűtési vagy fűtési) ezen anyagokkal. A legelterjedtebb alkalmazási lehetőségek: adatközpontok és telekommunikációs központok hűtése, irodaházak, hotelek, bevásárlóközpontok és gyárépületek hűtése, távfűtési és távhűtési rendszerek, üvegházak hűtése és fűtése, ipari folyamatok hőntartása, megújuló energiás rendszerek.

Andrássy Zoltán

Már megint tönkrement a mosógép? Saját tapasztalatom erősíti Murphy törvényét, miszerint ami elromolhat, az el is romlik. De vajon ez mindig így volt, vagy csak az elmúlt években vált általánossá a körülöttünk levő készülékek gyors avulása? És mi köze ennek a klímaváltozáshoz?

Aháztartási gépek az utóbbi 100 évben hatalmas fejlődésen mentek át amellett, hogy egyre olcsóbbak is lettek. Emiatt, és a fokozatosan növekvő reáljövedelmeknek köszönhetően a termelés is erőteljesen felfutott. 2014-ben csak a nagyobb háztartási gépekből (mosógép, sütő, hűtő, mikrohullámú sütő stb.) közel 500 millió darabot adtak el világszerte, nem beleértve a kisebb otthoni gépeket (robotgépek, kenyérpirító, vízforraló, párásító stb.). Ez a folyamat jól tetten érhető Magyarországon is. Az 1970-es években nagyságrendileg 3 havi átlagfizetésnek megfelelő összegért lehetett Hajdú mosógépet vásárolni, ami 2020-as árakon azt jelentené, hogy körülbelül 800-900 ezer forintba kerülne a mai fizetések

mellett ugyanaz a mosógép.

Ehhez képest a készülékek most jóval olcsóbbak, jóval fejlettebbek, és még energiatakarékosabbak is.

Viszont a gépek élettartamában radikális visszaesést lehetett tapasztalni az elmúlt évtizedekben. Ennek okai többrétűek, de az egyik fő mozgatórugója a fogyasztói igények kielégítése, azaz több és megfizethetőbb termék eladása volt. Ennek köszönhetően a

termékek gyártása és fejlesztése elmozdult az egyre olcsóbb, ám jóval kevésbé tartós gépek felé, és a technológiai fejlődés a tartósság szempontjából nem tudta ezt a negatív tendenciát megállítani. Persze a régebbi gépek is elromlottak, de a javítás költsége eltörpült a beszerzési költségekhez képest, azaz a javíttatás/ beszerzés költségarány alacsony volt, így ezeket a gépeket érdemes volt megjavíttatni. Ezek a gépek és alkatrészek egyszerűbb felépítésükből adódóan könnyebben szervizelhetők voltak, emellett pedig a korábbi alacsonyabb (reál)bérszínvonal miatt ez gazdaságosabban volt kivitelezhető.

A javíttatás/beszerzés költségarány napjainkra radikálisan megváltozott. A termékek a lakossági vásárlóerőhöz képest olcsóbbak lettek, miközben a szervizelési költségek a dráguló munkaerő, a komplikáltabb termékek és alkatrészek miatt megnőttek, ráadásul a silányabb termékminőség miatt jóval többször lenne igény a javításra. A gépek egyre bonyolultabb felépítése miatt a házi barkácsolás is visszaszorulóban van.

Ennek következtében javítás helyett inkább új háztartási eszközt veszünk, hiszen „megéri”, mert sokszor alig drágább, mint megjavíttatni, ráadásul az újra van 1-2, esetleg 3 év garancia, és talán még fejlettebb technológiával felszerelt gépet is vehetünk. Ennek a gyakorlatnak azonban jelentős negatív környezeti hatásai vannak, mivel az új eszközöket le kell gyártani, a gyártásnak pedig többlet anyag- és energiaigénye van, a szállításról és raktározásról nem is beszélve. Ugyan a gyártók abban érdekeltek, hogy minél több eladható háztartási eszközt állítsanak elő, a környezetnek ez egyértelműen rossz.

Ettől a jelenlegi gyakorlattól muszáj eltérni. Megoldás lehet, ha a gyártók a háztartási gépek garancia-élettartamát fokozatosan kiterjesztik, emellett a meghibásodások kezelésére megfelelő sűrűségű szervizhálózatot tartanak fenn önerőből vagy szerződéses partnerekkel.

A fenti problémát az Európai Unió is felismerte, és tett is lépéseket a helyzet megoldására. 2021-ben lép életbe az EU új ecodesign framework direktívája, amelyben kikötötték, hogy a háztartási gépek alkatrész-utánpótlását a gyártás befejezésétől számított 7-10 évig elérhetővé kell tenni, és biztosítani kell, hogy a szervizhálózatok megfelelő információkkal rendelkezzenek a javítás elvégzéséhez.

Ez az uniós kezdeményezés előremutató, mégis nagyon kevés, a meglévő termelési és fogyasztási struktúrát ugyanis érdemben nem módosítja. Ha a gyártócégeknek magasabb, akár 10 éves garanciát kellene vállalniuk, akkor elmozdulnának a jóval tartósabb termékek irányába, mivel a szervizelés drága, és ennek költségét nekik kellene állniuk.

Ez kevesebb felhasznált anyagot igényelne. Ezen felül hosszabb távon kevesebb gyár és gyártósor tudná a szükséges eszközöket legyártani, így csökkenne a termelés során felhasznált energia mennyisége is. Egy ilyen lépés megemelné a háztartási gépek árát, mivel egyfelől jobb minőségű alapanyagok kerülnének a gépekbe, másfelől a gyártók beleépítenék az árba a garanciális időszak alatt várható javítási költségek jelenértékét. Ha azonban nemcsak a beszerzési árat vesszük figyelembe, hanem összeadjuk azokat az összegeket, amelyeket ezen idő alatt kifizetünk az újabb és újabb gépekre, akkor már jóval alacsonyabb értéket kapunk, még akkor is, ha ezen összegeket jelenértékre számoljuk át. Emellett természetesen a környezeti terhelés is enyhül.

Az egyértelmű pozitív hatások mellett a garancia kiterjesztése kapcsán a legnagyobb probléma a gyártócégek erőteljes tiltakozása egy ilyen szabályozás ellen, amit az Európai Unió sem hagyhat figyelmen kívül, ugyanis csupán gazdasági szempontokat figyelembe véve a kialakult helyzet előnyösebb. A háztartási készülékek piaca ugyanis hatalmas, jelentősen hozzájárul az európai gazdaság növekedéséhez, és rengeteg munkahelyet teremt. Emellett a váltás a gyártóknak komoly extra befektetéssel is járna, mivel át kellene alakítaniuk a beszerzési forrásokat, a termékek felépítését, a gyártástechnológiát, a marketinget, és ki kellene bővíteniük a szervizhálózatukat.

További ellenérv a gyártók részéről, hogy kénytelenek lennének kivonulni az európai piacról egy ilyen szabályozás esetén. Ez egyrészt valós probléma lehet, mert az olcsóbban termelő gyártók jó eséllyel valóban kivonulnának a piacról. Számukra túl nagy beruházási terhet jelentene az alkalmazkodás, ezáltal pedig csökkenne az unión belül a piaci verseny. Másrészt viszont