Skip to main content

Gárdonyiak Lapja 2018. novemberi szám

Page 1

6 Gรกrdonyiak Lapja


Gárdonyiak Lapja

11

Hírek a Posta utcai oviból Az őszi hónapokban ismét sok esemény színesítette óvodánk életét. A hosszan tartó, nyarat idéző jó idő, majd az évszak szépségeit elénk táró természeti változások sok közösségi program szervezésére adtak lehetőséget. – A nevelési év kezdetére teljesen megújult óvodai játszóterünk. Fenntartói költségvetéssel új játékeszközöket vásárolhattunk, megújultak a régi játékok. Az udvarunk immár újra megfelel az unió által elrendelt kötelező szabványoknak. – Augusztus 31-én - teljes mértékben felkészülve az előttünk álló nevelési évre, a gyermekek fogadására, - dolgozóink rendbe tették az óvodával szemközti játszóteret is. Szemetet, cigarettacsikkeket szedtek, gazoltak, ágakat gyűjtöttek, homokot ástak, kisebb javításokat végeztek a játékeszközökön. – Szeptember 19-én Csiga csoportosaink a kukoricatöréssel, morzsolással, majd malacetetéssel ismerkedtek volt ovis társuk családjánál. A program szervezésért köszönet Gerhát Adélnak és Tagyi Péternek. – Szeptember 28-án Mihály napi „vásározós” délutánra invitáltuk ovisainkat és családjukat. A vidám, vásári forgatagot idézve, a délutánt Csiga csoportosaink Az én uram tudja, hogy mit csinál című meséje nyitotta, nagy sikert aratva a szép számmal megjelent közönség előtt. A meséhez „statisztált” az óvoda dolgozóiból álló Töhötöm báb- és színjátszó csoport! A délután további részében ügyességi játékokkal, zsákba macskával, arcfestéssel, csillámtetoválással, palacsintával, gofrival, lilahagymás zsíros kenyérrel, teával és táncházzal szerezhettek közös élményeket a gyermekek és szüleik, valamint nagyobb testvéreik. A pedagógiai programunk „tűz” tematikus tervéhez kapcsolódóan a gyermekek tűzoltóautót vehettek szemügyre, kipróbálhatták a tűzoltáshoz szükséges eszközöket, beöltözhettek a védőfelszerelésükbe, még az autóba is beülhettek egy - egy szirénázás erejéig. Megköszönve a Gárdonyi Óvodáért Alapítvány leköszönő kuratóriumi elnökének és tagjainak az óvodáért és ovisaiért végzett áldozatos munkáját, felavattuk az új Bárka mászókát, amelyet nagy részben az Alapítvány által összegyűjtött összegből tudtunk megvásárolni. Köszönjük szépen Pálmai Erikának, Oszbachné Imrik Izoldának és Baga Kingának, hogy 4 éven keresztül szívügyüknek érezték óvodánkat és

sokat dolgoztak fáradhatatlanul a gyermekek minél boldogabb, vidámabb ovis napjaiért. – További köszönet Barabás Pajor Brigittának, Nagy Rékának, Balog - Kovács Ilona Zsuzsannának, Gyémánt Anitának és Czinege Lászlónak, akik segítettek abban, hogy igazi élményt jelentsen mind a gyermekeknek, mind a családtagoknak ez a szép őszi délután! Külön köszönet a Velencei Önkéntes Tűzoltók Parancsnokának és csapatának, hogy biztosították a tűzoltó autós programot! – Október 5-én Alma csoportosaink szívet melengető műsorral köszöntötték az Arany Bárka Idősek Otthona lakóit - az idősek világnapja alkalmából. – Október 11-12-én - hagyományainkhoz hűen, immár az új Alapítványi tagok segítségével ruhavásárt szerveztünk összefogásban az Életfácska Református Óvodával. Sok rászoruló család juthatott hozzá párszáz forintért gyermekruhákhoz. Köszönet a ruhákat felajánló családoknak és a vásár lebonyolításában közreműködő szülőknek. – Süni csoportosaink október 11-én a Székesfehérvári Tűzoltóságra kirándultak, ahol megismerkedhettek a tűzoltók életével, munkájával. A szervezést köszönjük szépen Nagy Rékának! Október 13-án pedig családi pikniken vehetett részt a csoport az Agárdi Parkerdőben. Október 16-án Oláh Noel ovisunk szülei látták vendégül a csoportot a „tűz” projekthét keretében egy kis tábortüzes délelőttre! Ismét köszönet Nagy Rékának és az őt segítő

Molnárné Láng Erikának! – Október 12-én az Alma csoportosok Parkerdei kiránduláson fedezték fel az őszi erdő :kincsestárát” és rendhagyó testnevelés foglalkozást tartottak az erdei tisztás tornapályáján. – A környezettudatos nevelés jegyében gesztenyegyűjtést szerveztünk. – A „tűz” témakör jegyében Alma csoportosaink tűzet gyújtottak, tűztáncot jártak. Vidám, vicces töklámpásokat készítettek. – Napocska csoportosaink almás pite készítéssel és sütőtök sütéssel színesítették a „tűz” projektet. – Október 26-án az óvó nénik a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gárdonyi Tagintézménye által szervezett szakmai konzultáción vehettek részt. – November 21-én - a környezeti nevelésünkhöz kapcsolódóan a Tüskéshátú Madártanoda csapata érkezik óvodánkba, akik Sündörgő című előadásukkal ismertetik meg a sünik életét a gyermekekkel. Kálmánné Sasvári Andrea tagóvoda vezető Az Agárdi Gyógyítókert Baráti Kör foglalkozása 2018. november 28-án, szerdán lesz az Agárdi Közösségi Házban, 17 órai kezdettel. A táplálkozásunk hogyan hat az egészségünkre címmel - címmel tart előadást Sóspataki Ferenc. Előadás után csere-bere. A Gárdonyi Bonsai Klub a Gárdonyi Nemzedékek Házában tartja foglalkozását 2018. november 29-én csütörtökön 17.30 órai kezdettel. Erdőt ültetünk pecsenyéstálba, majd 40 éves kőrist alakítunk Sóspataki Ferenc vezetésével Mindkét klubba érdeklődőket is szeretettel várunk. A belépés ingyenes. Sóspataki Ferenc klubvezető


14

Gรกrdonyiak Lapja


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Gárdonyiak Lapja 2018. novemberi szám by Ocsenás Kati - Issuu