Page 1

2018/2

opera

balett

színház

URÁNIA 2018 TAVASZ Andrew GARFIELD Imelda STAUNTON Benedict CUMBERBATCH Placido DOMINGO Szonja JONCSEVA Joyce DIDONATO Matthew POLENZANI Ildebrando D’ARCANGELO Szvetlana ZAHAROVA Szergej POLUNYIN Paul CÉZANNE David HOCKNEY

THE ROLLING STONES QUEEN THE DOORS

koncert

képzőművészet


avid Hockney festményét választottuk az Uránia Nemzeti Filmszínház 2018. tavaszi társművészeti programajánlójának címlapjára. Választásunkat indokolja, hogy a világhírű kortárs művészről készült film is része tavaszi programkínálatunknak, amelynek sokszínűségét hasonlatosnak érezzük a mester színpompás festészetéhez. New York-i operaközvetítések, londoni színpadi bemutatók, moszkvai balettelőadások, legendás rockelőadók koncertfilmjei elevenednek meg mozivásznunkon, továbbá a képzőművészet klasszikusainak munkásságát egy-egy nagy kiállítás alapján feldolgozó, lenyűgöző mozialkotások. Mindezek a társművészeti vetítések eddig is vonzották filmszínházunkba az igényes társművészeti tartalmakra fogékony érdeklődőket. 2017-ben közönségünk mintegy negyede, több mint 22 700 néző váltott jegyet ezekre az előadásokra.

D

A füzetet lapozgatva láthatják, mi mindent kínálunk tavaszra – itt csak néhány érdekességet ajánlok az olvasó figyelmébe. A New York-i Metropolitan Operából egyebek mellett felcsendül Puccini két remekműve, a Tosca és a Bohémélet, Mozart Così fan tutte című operája, valamint olyan ritkaságok is, mint Rossini Szemiramisza, Massenet Hamupipőkéje vagy Verdi Luisa Millere. Mindezeket élőben is közvetítjük. A moszkvai Bolsoj Balett előadásai közül a Giselle-t a balett fenegyerekével, Szergej Polunyinnal és a Bolsoj príma balerinájával, Szvetlana Zaharovával láthatjuk. Londoni színházi estjeink sorában ismét megtekinthető Benedict Cumberbatch színháztörténeti sikert arató Hamlet-alakítása, és afféle kuriózumként ajánlhatjuk a Magyarországon két részben még sohasem játszott Kushner-darab, az Angyalok Amerikában eredeti, kételőadásos változatát Andrew Garfielddel.

SZERENCSE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN

Exhibition on Screen sorozatunkból újdonságként a Festői kertek – Amerikai impresszionizmus című hiánypótló filmalkotást ajánlom, de megemlítem, hogy ismét levetítjük a tavaly már nagy sikerrel futott A modern kert festői: Monet-tól Matisse-ig című filmünket. Társművészeti tartalmaink közé újra felvettük legendás rockelőadók felejthetetlen koncertfilmjeit, például a Rolling Stones 1972-es észak-amerikai turnéján készült filmshow-t és a Doors egyetlen teljes koncertfelvételét 1968-ból.

Mindannyian hiszünk abban: a ma tehetségeiből

Az Urániában a farsangi szezon és a tavasz a fesztiváloké is: újdonságként az Előhívás című filmmustrára hívom fel a figyelmet, amelyen a Visegrádi Csoport országainak ritkán látható filmalkotásait vetítjük majd február közepén. Ajánlom figyelmükbe továbbá a Budapesti Tavaszi Fesztivál Uránia-beli eseményeit.

Ezért vagyunk büszkék arra, hogy a Szerencsejáték Zrt.

Saját zenei produkcióval is készülünk: folytatódik a Sinfonietta Pannonica Ensemble Take Brahms című sorozata a komponista népszerű kamaraműveiből.

a hazai kultúra fejlődését.

Remélem, tavasszal is nézőink között köszönthetjük Önt!

lesznek a jövő világhírű művészei, alkotói.

csak a tavalyi évben több milliárd forinttal támogatta

Köszönjük, hogy játékával Ön is hozzájárul

a magyar tehetségek sikereihez!

MERT VANNAK ÜGYEK, AMIKET NEM BÍZHATUNK

CSAK A SZERENCSÉRE.

Elekes Botond, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója


nem FélÜnk a FarkastÓl Egy amerikai főiskola kampuszán az esti buli után Martha még meghívja az új professzort és feleségét egy italra magukhoz, aminek férje, George egyáltalán nem örül. Ahogy egyre több alkohol fogy, és a nap is felkel, a vendégek egyre inkább részesei lesznek George és Martha vérre menő játszmáinak, mígnem végül elérkezik a pillanat, amikor leszámolnak a hazugságokkal. Edward Albee legismertebb darabja hangos sikert hozott a rendező számára. „James Macdonald felkavaró előadást rendezett. Mámorítóan jó!”– írta a Financial Times. Rendező: James Macdonald Szereplők: Imelda Staunton, Conleth Hill, Luke Treadaway, Imogen Poots

Fotó: Johan Persson

SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK

eDWarD albee

2018. február 20., kedd 19:00 2018. április 29., vasárnap 19:00 3 óra 40 perc (egy szünettel)

WIllIam shakespeare

4

William Shakespeare klasszikus tragédiája a Barbican Theatre legendás előadásában elevenedik meg. Benedict Cumberbatch minden idők egyik legjobb Hamlet-alakítását adta 2015-ben. „Olyan gyors és változatos a színházban, mint amilyen zárkózott és rejtélyes a képernyőn” – írta róla a The Guardian. A produkció kimagaslóan sikeres volt, a darabra már a meghirdetése után percek alatt elkelt százezer jegy, s ilyen a londoni színházak történetében még nem volt. Az Uránia-beli közvetítéseket is több mint háromezren látták eddig. Rendező: Lindsey Turner Szereplők: Benedict Cumberbatch, Anastasia Hille, Ciarán Hinds, Sian Brooke

Fotó: Johan Persson

maGYar FelIrattal, Felvételről

hamlet

2018. március 16., péntek 17:00 2018. március 27., kedd 19:00 3 óra 20 perc (egy szünettel)


SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK

tonY kushner

anGYalok amerIkában Az amerikai Tony Kushner 1992-ben bemutatott, Angyalok Amerikában című kétrészes drámája a szerző hazájában hazájában középiskolai tananyag, ennek ellenére elsősorban felnőtt nézőinknek ajánljuk. Mint minden maradandó mű, túlmutat konkrét témáján, a gyilkos AIDS-vírus árnyékában kibontakozó, homoszexuális szerelmi sokszögtörténeten és Amerika Reagan-kori értékválságának közegében az emberiség évezredek óta megoldatlan problémáira irányítja a figyelmet. A londoni National Theatre 2017-ben az eredetihez hűen két külön estén mutatta be a darab első és második részét – így vetítjük az Urániában is – a remeklő Andrew Garfielddel a főszerepben. Rendező: Marianne Elliott Szereplők: Andrew Garfield, Denise Gough, Nathan Lane, James McArdle, Russell Tovey

Fotó: Helen Maybanks

1. rész – közeleG az ezreDForDulÓ

2018. március 13., kedd 19:00 4 óra (két szünettel)

tonY kushner

anGYalok amerIkában

Rendező: Marianne Elliott Szereplők: Andrew Garfield, Denise Gough, Nathan Lane, James McArdle, Russell Tovey

2018. március 20., kedd 19:00 4 óra 30 perc (két szünettel)

maGYar FelIrattal, Felvételről

Tony Kushner világhírű műve, az Angyalok Amerikában második része, a Peresztrojka Magyarországon még nem volt látható önálló előadásban. A darab a nyolcvanas évek második felének Amerikájában játszódik, neokonzervatív gazdaság- és társadalompolitikai környezetben, valóság és képzelet határán, homoszexualitással, fenyegető AIDS-vírussal, politikai korrupcióval, álszentséggel és megváltással. A bemutató óta eltelt huszonöt évben a szerző többször módosította a szöveget, legutóbb 2010-ben. Ez a változat látható most az Olivier- és Tony-díjas Marianne Elliott friss rendezésében a londoni National Theatre-ből. Elsősorban felnőtt nézőinknek ajánljuk.

Fotó: Helen Maybanks

2. rész – peresztroJka

7


rosencrantz és GuIlDenstern halott Ötven évvel ezelőtt mutatták be a londoni Old Vic Színházban Tom Stoppard nem mindennapi, sziporkázó komédiáját, amelyben a Hamletből ismert két háttéralak, Rosencrantz és Guildenstern kerül a történet középpontjába. A csetlő-botló figurák megpróbálnak kitörni a Shakespeare-drámában kijelölt szerepükből, de végzetük elkerülhetetlen. David Leveaux rendezése a darab ötvenedik évfordulójára készült, a direktor a világhírű Daniel Radcliffe-re, Harry Potter filmbeli megszemélyesítőjére osztotta Rosencrantz szerepét, míg Joshua McGuire kapta Guildenstern figuráját. Rendező: David Leveaux Szereplők: Joshua McGuire, Daniel Radcliffe, David Haig, Louisa Beadel, Josie Dunne, Matthew Durkan, Evlyne Oyedokun, Alex Sawyer, Tim Van Eyken, Hluke Mullins

Fotó: Manual Harlan

SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK

tom stopparD

2018. március 21. szerda, 19:00 3 óra (egy szünettel)

anton pavlovIcs csehov

maGYar FelIrattal, Felvételről

cseresznYéskert

8

Csehov 1904-ben a Moszkvai Művész Színház számára írta a Cseresznyéskertet, amelyet a bemutató századik évfordulójára újított fel a társulat. Az író komédiaként határozta meg a darab műfaját, bár a nézőt inkább melankolikus szomorúság fogja el a történések középpontjában álló nemesi család széthullása láttán. A Gajev família tagjai az alakuló új világban életidegen tétlenséggel hagyják szétmorzsolódni vagyonukat, aminek betetőzése ősi cseresznyéskertjük elárverezése. A birtok gazdáját, Ranyevszkaját a legendás filmszínésznő, Renata Litvinova alakítja, akinek ez az első színpadi szerepe. Rendező: Adolf Sapiro Szereplők: Renata Litvinova, Jana Gladkik, Jana Szekszte, Szergej Dreiden, Andrej Szmoljakov, Nyikolaj Csindjakin

2018. április 30., hétfő 19:00 3 óra (egy szünettel)


cézanne – eGY élet portréI

David Hockney (1937–) festő, grafikus, díszlettervező és fotográfus Nagy-Britannia jelenleg talán legelismertebb képzőművésze. Az Exhibition on Screen sorozat epizódja két nagyszabású kiállításán keresztül mutatja be művészetét és személyét, az egyik 2012-ben, a másik 2016-ban volt látható a Royal Academy of Arts termeiben. A 2012-es A Bigger Picture című tárlaton a szülőföldje, Yorkshire környékén készült mintegy százötven tájképét vitte közönség elé, a 2016-os, 82 Portraits and One Still Life című kiállításon pedig a Los Angeles-i műtermében 2013 és 2016 között készült különleges portrésorozatát. A portréfilm révén a jelenkori művészet egyik legnagyobb alakjának titkai tárulnak fel.

Cézanne művészete óriási hatással volt a 20. századi modern festészetre, főleg a posztimpresszionisták, a fauve-ok és a kubisták látásmódjára, de hogy ebben milyen szerepe volt konkrétan a portréinak, az kevéssé ismert. Mindeddig ugyanis a tájképek és csendéletek mellett kevés figyelem esett Cézanne portréfestészetére. Pedig a modernek előfutára mintegy kétszáz portrét festett pályája során. Ezekből ötven szerepelt abban a válogatásban, amely alapján filmünk készült. A tárlat 2017 nyarán nyílt a párizsi Musée d’Orsay-ban, majd az ősz folyamán Londonban mutatták be, 2018 első felében pedig Washingtonban látható.

Rendező: Phil Grabsky

2018. február 10., szombat 11:00 2018. március 11., vasárnap 17:00

Rendező: Phil Grabsky

1 óra 25 perc

KIÁLLÍTÁSOK MOZIVÁSZNON

KIÁLLÍTÁSOK MOZIVÁSZNON

DavID hockneY a lonDonI kIrálYI művészetI akaDémIán

2018. március 3., szombat 11:00 2018. március 25., vasárnap 17:00 2018. május 21., hétfő 17:00

FestőI kertek – amerIkaI ImpresszIonIzmus

mIchelanGelo – szerelem és halál

A film a Connecticut állambeli Florence Griswold Múzeum Festői kertek: Amerikai impresszionizmus és kertfestészet című népszerű kiállítása alapján készült. Az amerikai impresszionistákat francia művészek (mint például Renoir és Monet) inspirálták, de saját útjukat járták. Munkáik fontos eleme a kerthez való kötődés és a természet szépségeinek megörökítése, de emellett az amerikai nemzetről is sok mindent megmutatnak. A film elrepíti a nézőket az USA keleti partvidékére, az Egyesült Királyságba, Franciaországba, és a stúdiófelvételek mellett gyönyörű kerteket is megcsodálhatunk.

Michelangelo, a karizmatikus reneszánsz szobrász, festő, építész és költő életét és munkásságát részben a kortársaihoz fűződő kapcsolatain keresztül, részben pedig alkotásai tükrében mutatja be a film. A forgatás egyebek mellett a firenzei Buonarotti-házban, a Medici-kápolnában, a carrarai márványbányákban és a vatikáni Sixtus-kápolnában folyt. A gyönyörű helyszínek és Michelangelo nagy felbontásban látható művei lélegzetelállító látványt nyújtanak. A filmben a művészettörténész szakértők mellett megszólalnak olyan mai képzőművészek is, mint Tania Kovats.

Rendező: Phil Grabsky

10

2018. február 25., vasárnap 17:00 1 óra 30 perc

Rendező: David Bickerstaff

2018. március 17., szombat 11:00 1 óra 30 perc

maGYar FelIrattal

1 óra 25 perc

11


KIÁLLÍTÁSOK MOZIVÁSZNON

a moDern kert FestőI: monet-tÓl matIsse-IG

Kinyitunk egy új világot.

A kert a modern festészet ihlető forrásaként jelenik meg a londoni Royal Academy of Arts 2016-os, rendhagyó tárlatáról készült filmben, amely mintegy 120 remekmű segítségével mutatja be e közkedvelt motívum szerepét a modern festészet alakulásában, az 1860-as évektől az 1920-as évekig, az impresszionizmustól az avantgárdig. Monet, Van Gogh, Bonnard, Pissarro, Klimt, Nolde, Matisse alkotásai mellett megcsodálhatjuk a műveket ihlető kerteket is. Rendező: David Bickerstaff 2018. március 31., szombat 11:00

maGYar FelIrattal

canaletto és velence művészete

12

Kevés festő ragadta meg jobban Velence lényegét és hangulatát, mint Giovanni Antonio Canal, ismertebb nevén Canaletto. Műveinek legnagyobb kollekciója mégsem szülőföldjén található, hanem Nagy-Britanniában, a királyi gyűjteményben. III. György király ugyanis 1762-ben majdnem egy tételben megvásárolta John Smith velencei brit konzul gyűjteményét. Az Exhibition on Screen sorozat révén egyedi bepillantást nyerhetünk az itáliai mester munkáinak e kivételes kollekciójába. Ellátogatunk Velencébe, de beléphetünk a Buckingham-palotában található Queen’s Gallerybe és a Windsor kastélyba is, hogy még többet tudhassunk meg Canalettóról. Rendező: David Bickerstaff

Royal Collection Trust / © Her Majesty Queen Elizabeth II

1 óra 30 perc

Marco Ricci műhelye: Bushy Park látképe szökőkúttal, 1715 (részlet) olaj, vászon, 150,4 x 248,0 cm

2018. április 28., szombat 11:00

2018. április 14., szombat 11:00 1 óra 25 perc www.artmagazin.hu elofizetes@artmagazin.hu


KIÁLLÍTÁSOK MOZIVÁSZNON

én, clauDe monet

Az Én, Claude Monet című film a festő képein és személyes levelezésén keresztül mutatja be Monet-t, a művészt, üzletembert és szeretőt. Levelei fontos találkozásokról mesélnek, felfedik kétségbeesését, depresszióját, sőt öngyilkossági kísérletének okait, ugyanakkor bemutatják azt az örömöt, amit a festés, a természet és az utazásai jelentettek számára. A film elrepít olyan tájakra Párizstól Velencéig, Londontól Le Havre-ig, ahol Monet a műveit alkotta és leveleit írta. „A szenvedélyét, az örökös útkeresését és persze a benne élő géniuszt láttatja ez a film elemi erővel”– fogalmaz Phil Grabsky rendező.

EGY VÁROS A FILMEK TÜKRÉBEN

2017 2018 URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZ www.urania-nf.hu · www.facebook.com/UraniaBudapest

Játékidő: 1 óra 30 perc

brItIsh museum: hokuszaI – a naGY hullámon tÚl Hokuszai, a 18-19. század legismertebb japán festőművésze egy hosszú életen keresztül kutatta a természetet és a spirituális tanokat, amihez legtöbbször a Fudzsi vulkán képét használta háttérnek. Hokuszai nagy hatással volt Monet, Van Gogh és Picasso festészetére is. A British Museum Hokuszai: A nagy hullámon túl című kiállítása alapján készült, Japánban, Franciaországban és Nagy-Britanniában forgatott dokumentumfilm nemcsak a mester munkásságát mutatja be, hanem Japán titokzatos és egzotikus világát is. A rendkívül közeli képek és a 8K-videótechnológia segítségével a digitális művészettörténet vezető szakemberei kalauzolnak végig Hokuszai művészetének titkain. Rendező: Patricia Wheatley

2018. március 2., péntek 19:00 1 óra 30 perc

maGYar FelIrattal

CARTOLINE ROMANE

Rendező: Phil Grabsky

2018. május 5., szombat 11:00 óra

15


2018. 02. 04.

vasárnap

18:00

Giacomo Puccini: Tosca

Metropolitan Opera

2018. 03. 31.

szombat

19:00

W. A. Mozart: Così Fan Tutte ÉLŐ

Metropolitan Opera

2018. 02. 10.

szombat

11:00

David Hockney a Londoni Királyi Művészeti Akadémián

Exhibition on Screen

2018. 04. 02.

hétfő

17:00

Szergej Prokofjev: Rómeó és Júlia

Bolsoj Balett

2018. 02. 10.

szombat

18:00

Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital ÉLŐ

Metropolitan Opera

2018. 04. 08.

vasárnap

18:00

W. A. Mozart: Così Fan Tutte

Metropolitan Opera

2018. 02. 11.

vasárnap

17:00

Frédéric Chopin: A kaméliás hölgy

Bolsoj Balett

2018. 04. 14.

szombat

11:00

Canaletto és Velence művészete

Exhibition on Screen

2018. 02. 18.

vasárnap

18:00

Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital

Metropolitan Opera

2018. 04. 14.

szombat

18:30

Giuseppe Verdi: Luisa Miller ÉLŐ

Metropolitan Opera

2018. 02. 20.

kedd

19:00

Edward Albee: Nem félünk a farkastól

National Theatre Live

2018. 04. 15.

vasárnap

17:00

Adolphe Adam: Giselle

Bolsoj Balett

2018. 02. 24.

szombat

18:30

Giacomo Puccini: Bohémélet ÉLŐ

Metropolitan Opera

2018. 04. 22.

vasárnap

18:00

Giuseppe Verdi: Luisa Miller

Metropolitan Opera

2018. 02. 25.

vasárnap

17:00

Festői kertek – Amerikai impresszionizmus

Exhibition on Screen

2018. 04. 27.

péntek

21:00

Queen: Hungarian Rhapsody

Rock Klasszikusok

2018. 03. 02.

péntek

19:00

British Museum: Hokuszai – A nagy hullámon túl

British Museum

2018. 04. 28.

szombat

11:00

A modern kert festői: Monet-tól Matisse-ig

Exhibition on Screen

2018. 03. 02.

péntek

21:00

Rolling Stones: Ladies and Gentlemen (1972)

Rock Klasszikusok

2018. 04. 28.

szombat

19:00

Jules Massenet: Hamupipőke ÉLŐ

Metropolitan Opera

2018. 03. 03.

szombat

11:00

Cézanne – Egy élet portréi

Exhibition on Screen

2018. 04. 29.

vasárnap

19:00

Edward Albee: Nem félünk a farkastól

National Theatre Live

2018. 03. 04.

vasárnap

18:00

Giacomo Puccini: Bohémélet

Metropolitan Opera

2018. 04. 30.

hétfő

19:00

A. P. Csehov: Cseresznyéskert

Stage Russia

2018. 03. 10.

szombat

19:00

Gioachino Rossini: Szemiramisz ÉLŐ

Metropolitan Opera

2018. 05. 01.

kedd

18:00

Giuseppe Verdi: Luisa Miller

Metropolitan Opera

2018. 03. 11.

vasárnap

17:00

David Hockney a Londoni Királyi Művészeti Akadémián

Exhibition on Screen

2018. 05. 05.

szombat

11:00

Én, Claude Monet

Exhibition on Screen

2018. 03. 13.

kedd

19:00

Tony Kushner: Angyalok Amerikában – Közeleg az ezredforduló

National Theatre Live

2018. 05. 06.

vasárnap

18:00

Jules Massenet: Hamupipőke

Metropolitan Opera

2018. 03. 16.

péntek

17:00

W. Shakespeare: Hamlet

National Theatre Live

2018. 05. 13.

vasárnap

17:00

Borisz Aszafjev: Párizs lángjai

Bolsoj Balett

2018. 03. 17.

szombat

11:00

Michelangelo – Szerelem és halál

Exhibition on Screen

2018. 05. 20.

vasárnap

18:00

Giacomo Puccini: Tosca

Metropolitan Opera

2018. 03. 18.

vasárnap

18:00

Gioachino Rossini: Szemiramisz

Metropolitan Opera

2018. 05. 21.

hétfő

11:00

Giacomo Puccini: Bohémélet

Metropolitan Opera

2018. 03. 20.

kedd

19:00

Tony Kushner: Angyalok Amerikában – Peresztrojka

National Theatre Live

2018. 05. 21.

hétfő

17:00

Cézanne – Egy élet portréi

Exhibition on Screen

2018. 03. 21.

szerda

19:00

Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott

National Theatre Live

2018. 05. 25.

péntek

21:00

The Doors: Live at the Bowl (1968)

Rock Klasszikusok

2018. 03. 23.

péntek

21:00

KISS: Rock Vegas 2014

Rock Klasszikusok

2018. 05. 27.

vasárnap

18:00

Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital

Metropolitan Opera

2018. 03. 25.

vasárnap

17:00

Cézanne – Egy élet portréi

Exhibition on Screen

2018. 06. 03.

vasárnap

18:00

W. A. Mozart: Così Fan Tutte

Metropolitan Opera

2018. 03. 27.

kedd

19:00

W. Shakespeare: Hamlet

National Theatre Live

2018. 06. 09.

szombat

18:00

Jules Massenet: Hamupipőke

Metropolitan Opera

2018. 03. 31.

szombat

11:00

A modern kert festői: Monet-tól Matisse-ig

Exhibition on Screen

2018. 06. 10.

vasárnap

16:45

Léo Delibes: Coppelia ÉLŐ

Bolsoj Balett

KALENDÁrIuM Facebook.com/uranIabuDapest

KALENDÁrIuM uranIa-nF.hu

16

MOZIVÁSZNON

SZÍNHÁZ KIÁLLÍTÁS OPERA KONCERT BALETT

17


bohémélet

ÚJ

ProduKció

Rendező: Sir David McVicar Karmester: Emmanuel Villaume Szólisták: Szonja Joncseva, Vittorio Grigolo, Željko Lučić, Patrick Carfizzi

2018. február 4., vasárnap 18:00

A Bohémélet csaknem 1300 előadásával magasan vezeti a Met játszottsági statisztikáját. Mi e siker titka? Mimi és Rodolphe megható szerelmi történetén és Puccini áradóan lírai, de sosem érzelgős zenei megfogalmazásán kívül Franco Zeffirelli több évtizedes, klasszikus rendezése. A Met okkal és joggal ragaszkodik régi produkcióinak e gyöngyszeméhez. Az újdonságot a szereposztás jelenti ezúttal: Mimit a már sok közvetítésben látott, kiváló orosz énekesnő, Szonja Joncseva, szerelmesét, Rodolphe-ot Michael Fabiano énekli. Musette Susanna Philips, Marcel Lucas Meachem lesz a Marco Armiliato vezényelte előadáson. Rendező: Franco Zeffirelli Karmester: Marco Armiliato Szólisták: Szonja Joncseva, Susanna Phillips, Michael Fabiano, Lucas Meachem

2018. május 20., vasárnap 18:00 2 óra 53 perc (két szünettel)

Fotó: Marty Sohl

A Tosca izgalmas, krimielemeket sem nélkülöző cselekményéhez szorosan hozzátapad Róma városának topográfiája – a turisták is előszeretettel keresik fel az opera eredeti helyszíneit. A Met Toscaelőadásai hosszú időn át elválaszthatatlanok voltak Franco Zeffirelli pompás, élethű díszleteitől; majd az elmúlt években egy jóval modernebb (és épp ezért megosztóbb) változattal ismerkedhettek meg a HD-közvetítések nézői Luc Bondy rendezésében. A most látható új produkciót Sir David McVicar rendezi, címszerepében pedig Szonja Joncseva látható.

METrOpOLITAN-OpErÁK

tosca

GIacomo puccInI

Fotó: Ken Howard

METrOpOLITAN-OpErÁK

GIacomo puccInI

2018. február 24., szombat 18:30 ÉLŐ 2018. március 4., vasárnap 18:00 2018. május 21., hétfő 11:00

szerelmI báJItal

szemIramIsz

Donizetti miniatűr remekműve rövid, ám annál önfeledtebb kikapcsolódást ígér. A Met egyik legnépszerűbb repertoárdarabját ezúttal Bartlett Sher 2012-es, tradicionális rendezésében láthatják a mozinézők. A félszeg Nemorinót, aki az operairodalom egyik legszebb tenoráriáját (Una furtiva lagrima) énekli, Matthew Polenzani személyesíti meg; Dulcamara doktorként a hazánkban is népszerű Ildebrando D’Arcangelo lesz látható. Adinaként Pretty Yende, Belcoreként Davide Luciano szórakoztatja a közönséget. A produkció karmestere a fiatal Domingo Hindoyan lesz.

Rossini Szemiramiszát az idei Metropolitan-évad egyik csodájaként várhatjuk: a csaknem egy évszázadra elfelejtett remekművet a Metben a 19. század végén lezajlott néhány előadást követően 1990-ben újították fel – most ez a produkció, John Copley rendezése kel életre mozivásznon. Maurizio Benini első osztályú Rossini-karmesterként kapott felkérést a mű vezénylésére. A címszerepet éneklő Angela Meade néhány éve kirobbanó sikert aratott az Ernani Elvirájaként; mellette Elizabeth DeShong (Arsace), Javier Camarena (Idreno) és a karizmatikus orosz basszista, Ildar Abdrazakov (Asszur) alakítják az opera főszerepeit.

Rendező: Bartlett Sher Karmester: Domingo Hindoyan Szólisták: Pretty Yende, Matthew Polenzani, Davide Luciano, Ildebrando D’Arcangelo

2018. február 10., szombat 18:00 ÉLŐ 2018. február 18., vasárnap 18:00 2018. május 27., vasárnap 18:00 2 óra 39 perc (egy szünettel)

18

Rendező: John Copley Karmester: Maurizio Benini Szólisták: Angela Meade, Elizabeth DeShong, Javier Camarena, Ildar Abdrazakov, Ryan Speedo Green

2018. március 10., szombat 19:00 ÉLŐ 2018. március 18., vasárnap 18:00 4 óra (egy szünettel)

közvetítés élőben és Felvételről, maGYar és anGol FelIrattal

GIoachIno rossInI

Fotó: Ken Howard

Gaetano DonIzettI

Fotó: cory Weaver

2 óra 55 perc (két szünettel)

19


A Così fan tutte néhány évvel ezelőtt már látható volt a Met HD-adásainak során; az akkori tradicionális előadást most Phelim McDermott új színpadra állítása váltja fel, aki a történetet, ezt a párkapcsolati hűségről szóló tanmesét az 1950-es évek közegébe helyezi. A jórészt fiatal tehetségekre építő szereposztás húzóneve a Don Alfonsót éneklő, idén Budapesten is fellépő Christopher Maltmané; a zenei irányítás David Robertson kezében összpontosul. Rendező: Phelim McDermott Karmester: David Robertson Szólisták: Amanda Majeski, Serena Malfi, Kelli O’Hara, Ben Bliss, Adam Plachetka, Christopher Maltman

2018. április 8., vasárnap 18:00

3 óra 31 perc (egy szünettel)

Fotó: Ken Howard

közvetítés élőben és Felvételről, maGYar és anGol FelIrattal

20

luIsa mIller

Rendező: Elijah Moshinsky Karmester: Bertrand de Billy Szólisták: Szonja Joncseva, Plácido Domingo, Oleszja Petrova, Piotr Beczala, Dmitrij Beloszelszkij

2018. április 22., vasárnap 18:00 2018. május 1., kedd 18:00 3 óra 28 perc (két szünettel

2018. április 28., szombat 19:00 2018. május 6., vasárnap 18:00 2018. június 9., szombat 18:00 2 óra 47 perc (egy szünettel)

GIuseppe verDI

2018. április 14., szombat 18:30

Jules Massenet 1899-ben mutatta be a maga Hamupipőkéjét, amely ugyan nem lett olyan népszerű, mint Rossini azonos című operája, ám jobban ragaszkodik az eredeti Charles Perrault-történet tündérmese-jellegéhez. Joyce DiDonato 2011-ben parádésan mutatkozott be a címszerepben a londoni Covent Garden színpadán – ideje volt, hogy a Metropolitanben is megismételje alakítását. Külön érdekesség, hogy pár éve láthattuk már őt Rossini Hamupipőkéjének címszerepében is. Az előadást a francia operák specialistája, Bertrand de Billy vezényli. Rendező: Laurent Pelly Karmester: Bertrand de Billy Szólisták: Joyce DiDonato, Alice Coote, Stephanie Blythe, Kathleen Kim, Laurent Naouri

2018. március 31., szombat 19:00 ÉLŐ

2018. június 3., vasárnap 18:00

A Schiller Ármány és szerelme nyomán komponált Verdi-opera a polgári erkölcs problémáit vizsgálja – e tekintetben fontos előképe a nem sokkal későbbi Traviatának. A Metropolitan Elijah Moshinsky rendezte előadása 2001 óta szerepel a színház műsorán, a HD-közvetítések nézői azonban most először találkozhatnak vele. A darabot napjaink egyik legsikeresebb francia karmestere, a Budapesten is ismerős Bertrand de Billy vezényli. Érdekesség, hogy Plácido Domingo korábban a tenorszerepet énekelte a Met Luisa Miller-előadásain, most az apa baritonszólamát tolmácsolja. A címszerepben az idén Mimiként is hallható Szonja Joncseva lép föl.

ÚJ

ProduKció

ProduKció

ÉLŐ

ÉLŐ

METrOpOLITAN-OpErÁK

hamupIpőke

ÚJ

Fotó: Paola Kudacki

cosÌ Fan tutte

Jules massenet

Fotó: Martin Smith

METrOpOLITAN-OpErÁK

WolFGanG amaDeus mozart


rOCK KLASSZIKuSOK

laDIes anD Gentlemen: the rollInG stones

Klasszikus és Jazz

A film a Rolling Stones 1972-es észak-amerikai turnéjának két texasi koncertjén készült, az Exile on Main St. című lemezük megjelenése után. Sok rajongó szerint egyértelműen ez a korszak volt a zenekar legjobb időszaka zeneileg. Ekkoriban a banda tagja volt még Mick Taylor is, és egyebek mellett éppen az a kuriózuma a filmnek, hogy láthatjuk-hallhatjuk, milyen volt az ő gitárjátékával a Stones. A show-t persze Jagger színpadi alakítása viszi el, a felvételek nagy részén ő van előtérben. A rajongók a film nagy erényének tartják, hogy csak koncertfelvételeket tartalmaz, nincs backstage felvétel, nincs interjú, nincs semmi töltőanyag, csak tiszta, direkt rock 'n' roll..

Fotó: Marty Sohl

(1972)

2018. március 2., péntek 21:00 1 óra 30 perc

kIss rocks veGas

A zenekar fennállásának 40. évfordulóját ünneplő koncertbe szó szerint beleremegett Las Vegas. 2014 novemberében a The Joint at Hard Rock Hotel and Casinót felejthetetlen KISS-klasszikusok izzították fel, melyeket a zenekar 44 albumának legjavából válogattak össze: Rock And Roll All Night, Detroit Rock City, Shout It Out Loud, Love Gun és még sorolhatnánk. A film hűen visszaadja azt a tüzet, elektromos varázslatot és megismételhetetlen rockélményt, ami miatt a KISS világszerte százmilliós eladásokat tudott elérni. „KaBOOM! Akkorát szólt a Joint at The Hard Rock in Vegas, mint még talán soha. Nagyon büszkék vagyunk erre a koncertre, és tudjuk, hogy Ti is el lesztek ájulva!” – nyilatkozta Gene Simmons, a zenekar magyar származású alapító tagja.

Fotó: cory Weaver

(2014)

2018. március 23., péntek 21:00 1 óra 42 perc

1996 óta a klasszikus zene és a jazz szolgálatában 23


rOCK KLASSZIKuSOK

rOCK KLASSZIKuSOK

hunGarIan rhapsoDY – Queen – lIve In buDapest

the Doors lIve at the boWl 1968

(1986) Zsombolyai János rendező és Ragályi Elemér vezető operatőr nagyszerű koncertfilmje a Queen 1986. július 27-i, egyetlen magyarországi fellépésén készült. Az 1986-os Magic Tour egyik állomásaként a Népstadionban 70 000 ember előtt adott koncert legismertebb momentuma, amikor Freddie Mercury elénekli a közönségnek a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdalt olyan ismert dalok társaságában, mint a Kind of Magic, az I Want to Break Free, a Radio Ga Ga vagy a We Will Rock You. A film a 2012-ben felújított változatban látható. 2018. április 27., péntek 21:00 1 óra 31 perc

Jim Morrison és legendás zenekara, a The Doors egyetlen teljes hosszában rögzített koncertje az 1968-as Live at the Hollywood Bowl. A zenekar a klasszikus dalok – Light my Fire, The End – mellett olyan ritkán hallott számokkal villanyozta fel a közönséget, mint például a Hello I Love You, The WASP vagy a Spanish Caravan. A billentyűs Ray Manzarek szerint a gondos utómunkának köszönhetően a film kivételes zenei élményt ad: „Olyannak hallod, mintha valóban a Bowl színpadán lennél, együtt a zenekar tagjaival.” Jeff Jampol, a Doors menedzsere, egyben a film producere szerint „a Doors kifejezőerejének csúcsán, a világ egyik legjobb előadóhelyén rögzített, később újrakevert és digitalizált anyag cseppet sem poros, sőt! Századszorra hallgatva még mindig magával ragad!”

NÉPDALOK

2018. május 25., péntek 21:00 1 óra 10 perc

a KORNAK

Arany János, a nép ajkán továbbélő versei

A HUNGARIAN FOLKEMBASSY lemezbemutatója az Arany János-emlékév keretében

Hetényi Milán – ének Soós András – első hegedű Rosonczy-Kovács Mihály – második hegedű

Orsós Tamás – brácsa Hegedűs Luca – cimbalom, kontra

Hanusz Zoltán – nagybőgő valamint:

Sebestyén Márta – ének Blaskó Péter – vers, próza Rácz József – vers, próza

2018. február 13. 19:00 – Uránia Nemzeti Filmszínház www.urania-nf.hu


Zeneszerző: Frédéric Chopin Koreográfus: John Neumeier Libretto: Alexandre Dumas Szólisták: Szvetlana Zaharova, Edvin Revazov, Anna Tyihomirova, Szemjon Csudin, Krisztina Kretova, Mihail Lobuhin, Anna Antropova, Andrej Merkurijev

26

2018. február 11., vasárnap 17:00

Zeneszerző: Adolphe Adam Koreográfus: Jurij Grigorovics Libretto: Theophile Gautier és Jean-Henry Saint-Georges Szólisták: Szvetlana Zaharova és Szergej Polunyin, Jekatyerina Sipulina, Gyenyisz Szavin, Daria Hohlova/Igor Cvirko

3 óra 5 perc (két szünettel)

szerGeJ prokoFJev

borIsz aszaFJev

rÓmeÓ és JÚlIa

párIzs lánGJaI

Jurij Grigorovics korábbi színpadra állítását felváltva a 2017-18-as évadban Rómeó és Júlia történetét Alekszej Ratmanszkij, a Bolsoj korábbi művészeti igazgatójának új koreográfiájában láthatjuk, aki ezzel tér vissza a moszkvai színpadra. Ratmanszkij drámai erővel és frissességgel tölti meg a klasszikus Shakespeare-darabot. Briliáns és részletgazdag adaptációja Prokofjev romantikus és filmzeneszerű partitúráján alapul, s valódi szenvedéllyel eleveníti fel a világirodalom leghíresebb szerencsétlen szerelmeseinek történetét.

Vaszilij Vajnonen klasszikus alapokon építkező, de a szovjet időkben, 1932-ben készült balettjét Alexej Ratmanszkij modernizálta. Kevés olyan balett van, amely ennyire érvényre juttatja a Bolsoj társulatának túláradó energiáját és tehetségét. A történet a nagy francia forradalom idején játszódik, Aszafjev által írt zenéje pedig a forradalom dalaira, főként a Marseillaise-re épül. Főhőse is két marseille-i, Jeanne és bátyja, Jérôme, akik Párizsba indulnak, hogy támogassák a forradalmárokat, s miközben harcolnak a szabadságért, egyenlőségért és testvériségért, mindketten megtalálják szerelmüket is.

Zeneszerző: Szergej Prokofjev Koreográfus: Alekszej Ratmanszkij Libretto: William Shakespeare Szólisták: Jekatyerina Kriszanova, Vladiszlav Lantratov, Igor Cvirko, Dmitrij Dorohov, Vitalij Biktimirov, Nyikita Elikarov, Krisztina Karaszjova, Jegor Kromusin, Anasztaszja Vinokur, Igor Szimacsev, Vera Boriszenkova, Alekszej Loparevics

2018. április 2., hétfő 17:00 2 óra 30 perc (egy szünettel)

Zeneszerző: Borisz Aszafjev Koreográfus: Alexej Ratmanszkij Libretto: Nyikolaj Volkov és Vlagyimir Dmitrijev Szólisták: A Bolsoj Balett vezető táncosai, szólistái és tánckara

BOLSOJ BALETT-ELŐADÁSOK

A Bolsoj társulata 1944 óta évről évre kiemelkedő érzékenységgel és kitörő sikerrel viszi színre e csodálatos drámai történetet. Főhőse, Giselle, amikor megtudja, hogy szerelme, Albert már egy másik nőnek ígérte magát, holtan esik össze a férfi karjaiban. Miközben Albert gyászolja a lányt, akit valójában szeretett, Giselle villiként tér vissza a halálból. A villik azoknak a fiatal lányoknak a szellemei, akik esküvőjük előtt haltak meg. Visszatértükkor halálra táncoltatják a hűtlen férfiakat… A társulat príma balerinája, Szvetlana Zaharova kiemelkedő alakítást nyújt a címszerepben csakúgy, mint az Albertet alakító, kitűnő Szergej Polunyin. 2018. április 15., vasárnap 17:00 2 óra 20 perc (egy szünettel)

2018. május 13., vasárnap 17:00 2 óra 45 perc (egy szünettel)

közvetítés élőben és Felvételről

A Bolsoj Balett új lendületet adott John Neumeier mesterművének, melyet Alexandre Dumas azonos című regénye ihletett. Chopin érzelmektől túlfűtött zenéjére egy egészen új, még érzékenyebb és drámaibb történet elevenedik meg a színpadon. Egy aukción vagyunk, ahol épp árverezik Párizs szépséges kurtizánja, a tüdőbajban elhunyt Marguerite Gautier hagyatékát, egyebek mellett Marguerite naplóját. Ennek révén elevenedik meg a kurtizán és az ifjú Armand Duval szenvedélyes, de kárhozatra ítélt szerelme, amely az ifjú családjának tiltakozása ellenére mindvégig kitartott.

Fotó: damir Juszupov

GIselle

Fotó: damir Juszupov

a kamélIás hölGY

Fotó: damir Juszupov

aDolphe aDam

Fotó: damir Juszupov

BOLSOJ BALETT-ELŐADÁSOK

FréDérIc chopIn

27


coppélIa Az E. T. A. Hoffmann novelláján alapuló történet egy galíciai kisvárosban játszódik. Itt él Swanilda és vőlegénye, Franz, valamint Coppélius, az ezermester babakészítő, akinek háza ablakában feltűnik egy gyönyörű, de szótlan és otthonát soha el nem hagyó lány, Coppélia. Franz nem marad közömbös a hideg szépség iránt, ami ideiglenesen szakításhoz vezet Swanildával. Sem őt, sem menyasszonyát nem hagyja nyugodni, kicsoda is Coppélia, s csakhamar kiderül a nagy titok. Delibes táncjátékát 1884-ben állította színpadra Szentpéterváron Marius Petipa. Erre a koreográfiára alapul a mostani, Szergej Viharev által korszerűsített feldolgozás is.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjai az Uránia Nemzeti Filmszínházban

Fotó: damir Juszupov

2018. június 10., vasárnap 16:45 ÉLŐ

Április 1.

Április 3.

InFusion Trio: Stardust

Chopin University Big Band

Lemezbemutató koncert

Filmowo Bigbandowo

Április 11.

Április 16.

Elnémítva

Budapesti Vonósok

Korcsolán Orsolya koncertje

Visegrádi Kvartett

Ezt követően a Budapesti Vonósok Visegrádi kvartett című előadásán a V4-országok zeneszerzőinek műveiből kapunk ízelítőt.

Április 18.

Április 19.

A Balázs Elemér Group ma már az egyik legnépszerűbb hazai jazzegyüttes. Legújabb, kilencedik lemezük, a Voices of Diversity bemutatókoncertjén, április 18-án dalról dalra utazzák körbe a világot.

Balázs Elemér Group: Voices of Diversity

Rost Andrea és Harazdy Eszter

Lemezbemutató koncert

Anya-lánya koncert: 2 hang, 2 lélek

Zeneszerző: Léo Delibes Koreográfus: Szergej Viharev Libretto: Charles Nuitter és Arthur Saint-Leon Szólisták: A szereposztás még nem végleges.

2 óra 45 perc (két szünettel)

tavaszI FesztIválkoncertek az uránIában

A

Budapesti Tavaszi Fesztivál áprilisi, Uránia-beli koncertsorozatát a 2011-ben alakult InFusion Trio Stardust című lemezének bemutatója nyitja. Az április 1-i koncertre a zenekar tagjai olyan közreműködőket hívtak, mint Sena, Tompos Kátya, Csemer Bogi, Horányi Juli és Gereben Zita.

Mi sem illik jobban egy filmszínházba, mint a lengyel Chopin University Big Band filmzenei koncertje. A zeneakadémistákból álló formáció közreműködésével április 3-án többek között a Csillagok háborúja, a Mission Impossible és a Singing In The Rain témái elevenednek meg.

Fotó: Dömölky Dániel

BOLSOJ BALETT-ELŐADÁSOK

léo DelIbes

Korcsolán Orsolya, a Bécsben élő, nemzetközi hírű hegedűművész Elnémítva című lemezére Kuti Sándor, a holocauszt áldozatává vált, kimagasló tehetségű zeneszerző kamaraműveit vette fel. Ezekből hallhatunk válogatást a művésznő április 11-i koncertjén.

Végül Rost Andrea és lánya, Harazdy Eszter különleges közös műsora zárja majd április 19-én a BTF Urániabeli koncertsorozatát. A műsorszámok közötti beszélgetésekben a zenéhez és egymáshoz fűződő kapcsolatukról is vallanak az előadók.Anyát és lányát Eszter édesapja,Andrea korábbi férje, Harazdy Miklós zongoraművész kíséri. 28

www.btf.hu Információ: +36 1 555 3300 +36 1 269 0470


ÁLTALÁNOS éS JEgyINfOrMÁCIóK Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában és internetes jegyvásárló felületén, valamint az Interticket és a Jegymester hálózatában. A pénztár nyitvatartása: mindennap 10:30–21:00. A Metropolitan Opera előadásai (élő közvetítések és ismétlések): Teljes árú jegy: 4100 Ft Bérletben vásárolt jegy: 3800 Ft (érvényes egyidejűleg öt vagy több jegy megváltása esetén) A Bolsoj Balett előadásai (élő közvetítések és ismétlések): Teljes árú jegy: 3600 Ft Bérletben vásárolt jegy: 3200 Ft (egyszerre 3 vagy több balettelőadásra vásárolt jegy esetén) Az Exhibition on Screen sorozat képzőművészeti filmjei és a színházi előadások: Teljes árú jegy: 3600 Ft Diák-, nyugdíjas- vagy pedagóguskedvezménnyel a pénztárban vásárolt jegy: 3200 Ft A Rock Klasszikusok koncertfilmjei: Teljes árú jegy: 2500 Ft Kedves Nézőink! A zavartalan kikapcsolódás érdekében az előadás kezdete után helyfoglalásra csak az emeleti oldalkarzaton van lehetőség. A késve érkezők a szünetben foglalhatják el helyüket. Megértésüket köszönjük! A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Uránia Nemzeti Filmszínház,1088 Budapest, Rákóczi út 21. · www.urania-nf.hu · www.facebook.com/UraniaBudapest/

AZ

URÁNIA

MINT

RENDEZVÉNYHELYSZÍN Impresszum: Szervező, lebonyolító: Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft. Fidelio-különszám: Társművészetek az Urániában Szerkesztő: Csordás Lajos · Grafikai munka: Gavajda Péter · Korrektor: Nyilas Ágnes Felelős kiadó: Programmagazin Kiadó Kft. ∙ 1052 Budapest, Szervita tér 5. ∙ ügyvezető igazgató: Szentpéteri András E-mail: fidelio@fidelio.hu ∙ Nyomdai munkák: Comorn Kft. 1031 Bp., Őrlő u. 2. Tel.: 454-0956 ügyvezető: Bányai Péter HU ISSN – 2062-2902 ∙ Megjelenik 2018. február 1-én 15 000 példányban. Az esetleges műsorváltozásokért, valamint az újságban megjelenő adatok valóságtartalmáért és a képek jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget.

A patinás, százhúsz éves filmpalota Budapest frekventált kulturális intézménye és rendezvényhelyszíne. A 460 fő befogadására alkalmas díszterem exkluzív helyszínt kínál zárt körű és nyilvános vetítésekhez, előadásokhoz, ünnepségekhez. A legmodernebb kép- és hangtechnikai berendezések garantálják a céges rendezvények, konferenciák, szakmai napok és továbbképzések sikerét. Az Uránia Kávéház ideális helyszíne fogadásoknak, irodalmi esteknek, kiállításoknak és könyvbemutatóknak. Az épület lenyűgöző szépsége mellett segítőkész, profi stábunk áll megrendelőink rendelkezésére. www.urania-nf.hu/rendezvenyhelyszin


C-VITAMIN A

-TÔL

Minôsített összetevôkkel, garantált hatóanyag-tartalommal

CO1802F

A Béres Gyógyszergyár a minôségi kultúra közvetítésében az Uránia Nemzeti Filmszínház kiemelt partnere.

www.beres.hu facebook.com/beres.klub Béres Gyógyszergyár Zrt., 1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.

Vény nélkül kapható aszkorbinsav-tartalmú gyógyszer.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELÔORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Uránia 2018 tavasz - Fidelio különszám  
Uránia 2018 tavasz - Fidelio különszám  
Advertisement